_keresték a kis éttermünket az egyetem hallgatói, tanár a Kálvin téren keresztül a Ráday utcai diákszállóba

Szinte minden nap érkezett vidékről valamilyen kísértek. A kollégium bejárata is szét volt lőve. Arra
élelmiszer-szállítmány. Ezeket én vettem át és adtam kényszerítettek, hogy a hálóteremnek berendezett
róla az aláírásommal igazolást. Október 30-án, ebédlőben szedjem össze a kézigránátokat, csavarjam
kedden, több teherautó hús érkezett. Ezt nem tudtam ki belőlük a gyutacsot, és ezzel a gyutacsköteggel a
átvenni, mert sehol sem tudtam volna a gyorsan kezemben bekísértek a belügyminisztérium Zrínyi
romló disznóhúst tárolni. Mindössze 100 levágott utcai épületébe, ahol több órán át a fal mellett álltam
libát vettem át. Először a bölcsészkari konyhán más letartóztatottakkal együtt. Miután meggyőződtek
próbálkoztam, de ott nem vállalták a libák elkészí- róla kihallgatóim, hogy fegyveres akcióban nem
tését. Ezért az egyetemtől akkor már fallal elkerített vettem részt, szabadon bocsátottak. Miközben a Ráday
teológiai szeminárium vezetőjéhez fordultam se- utca felé tartottam, a Bakáts téren és a Körúton
gítségért. Ők átvették a 100 libát, és ötvenet megsütve minduntalan hullákba botlottam. Hirtelen nagyon
visszaadtak, a másik ötvenet pedig megtartották. Az megöregedtem, noha még csak 18 éves voltam.
egyszerűbb közlekedés érdekében a jogtörténeti Járásom efbizonytalanodott és bőrömbe ivódott a
tanszék mellett áttörtem azt á téglafalat, amely a jogi félelem. Pedig a java még hátra volt. Ezután
kart elválasztotta a teológiai szemináriumtól. következett társaim letartóztatása, a fegyelmi
Amikorr volt egy kis szabadidőm, rendkívüli ér- eljárások, az egyetemről való eltávolítás, és véget
deklődéssel olvastam az egyre nagyobb számban nem érő agy- és szívmosás, csontpuhítás. Úgy
megjelenő különbözőforradalmi lapokat, hallgattam a érezterrí, hogy én is porban ülő, tiport fejű magyar
városból érkező diáktársaim beszámolóit és a Bécsből lettem: htvatalból skizofrén, akinek rettegés és meg-
visszaérkezett
két tanársegéd helyzetelemzését. alkuvás a létformája.
Különösen odafigyeltem a szovjet kormány és
pártvezetés október 30-i deklarációjára. Ez a
nyilatkozat - mint tudjuk - önkritikusan kijelenti, hogy a
Szovjetunió és az általa megszállt országok
viszonyában a hibák folytán megszegték és lebe-
csülték az egyenjogúság elvét.
A jogi kar egy nyüzsgő darázsfészekhez hasonlított,
vagy úgy is mondhatnám, hangyabolyhoz. Alig a-
ludtam három-négy órát naponta, de a nálam lévő
vastag füzetbe sebtében mégis feljegyeztem, amit a
legfontosabbnak tartottam. Annyi minden történt, hogy
egy nap szinte egy héttel ért fel. Ezt a füzetem egy
házkutatás alkalmával megsemmisítettem. Éreztem,
hogy fontos, amit a konyhában csinálok, de
ugyanakkor sajnáltam, hogy emiatt sok tanácskozáson
nem lehetek jelen, mint hallgató.
1956. november 4-e vasárnapra esett. Én először
csak azt észleltem, hogy szinte egyik óráról a
másikra kiürült a jogi kar. Erős lövöldözés volt -
hallható és már csak a legkitartóbbak maradtak.
November 5-én, hétfőn azonban ők is távoztak.
Utoljára a dr. Nagy László docens vezette csoport
távozott, de az már menekülve, az egyetemi templom
harangtornyán keresztül leereszkedve, mert akkor
már orosz tankok álltak a környező utcákban. Az egyik
tank utánuk is lőtt, de a menekülők akkor már
biztonságban voltak. Eltalálták viszont a templom
gyönyörű tornyát, amelyet aztán hosszú éveken át
tartót fáradságos munkával építettek újjá. Két
társammal a büntetőjogi tanszéken húztam meg
magamat. Végül egy orosz tank november 8-án
szétlőtte a Szerb utcai kaput, amely ekkor már be volt
zárva. Az oroszokkal együtt érkezett karhatalmisták
letartóztattak és fegyverüket rámszegezve,