J E

Okkult háború. Az okkult háború fegyverei

I
modern népek életét szakadatlanul sújtó válságok magyarázataként az adott néző-
A pontoknak megfelelően különféle – általános történelmi, társadalmi, gazdasági-tár-
sadalmi, politikai, erkölcsi, kulturális stb. – okokra szoktak hivatkozni. Nem vitatjuk, hogy
mindezen okoknak megvan a maguk szerepe, mégis, fel kell vetnünk egy alapvető és lénye-
ges kérdést: vajon a végső okok mindig ezek közül kerülnek-e ki, s vajon olyan automati-
kusan érvényesülnek-e, mint a zikai világban ható okok? Meg kell-e elégednünk ezekkel
az okokkal, vagy pedig keresnünk kell olyan magasabb eredetű in uenciákat, amelyeknek
ismeretében sok minden, ami a Nyugaton történt és történik, elveszítené esetleges jellegét,
és az egyes jelenségek sokféleségén túl valami egységes logikára mutatna?
Az okkult háború fogalmát egy ilyen problematika keretében de niálhatjuk. Ezt a hábo-
rút észrevétlenül folytatják azok, akiket általánosságban a világfelforgatás erőinek nevezhe-
tünk – mégpedig olyan eszközökkel és olyan körülmények között folytatják, amelyekről a
közkeletű történetírás nem tud. Éppen ezért az „okkult háború” fogalma egy háromdimen-
ziós történelemfelfogást követel. Ez a történelemfelfogás nem a felszín – látható okokat,
tényeket és irányítókat tartalmazó – két dimenzióját tekinti lényegesnek, hanem a „földalat-
ti” dimenziót, ahol olyan erők és in uenciák működnek, amelyek gyakran döntő hatásúak,
és ugyanakkor nem vezethetők vissza a puszta emberire: az individuálisan vagy kollektíven
emberire.
Miután ezeket kimondtuk, mindenekelőtt tisztáznunk kell az imént használt „földalat-
ti” kifejezés értelmét. E tekintetben nem szabad valami homályos és irracionális alapra gon-
dolnunk, amely hozzávetőleg olyan viszonyban van a történelem ismert erőivel, mint ami-
lyenben – egy bizonyos újsütetű pszichológia szerint, amelyet ráadásul „mélylélektannak”
kereszteltek el – a tudattalan van az egyes ember éber tudatával. Ha itt egyáltalán beszélhe-
tünk tudattalanról, ezt csak azok tekintetében tehetjük, akik – az események háromdimen-
ziós felfogása szerint – inkább a történelem tárgyainak, mintsem alanyainak tűnnek, mivel
gondolataikkal és cselekedeteikkel kapcsolatban igen kevéssé vetnek számot azokkal az inf-
luenciákkal, amelyeknek engedelmeskednek, azokkal a célokkal, amelyeket végül megvaló-
sítanak. Így esetükben – bármit higgyenek is magukról, és legyenek akár a tettek, akár az
ideológiák emberei – a centrum inkább a tudattalanban és a tudatelőttiben helyezkedik el,
mint a világos, gondolkozó tudatban. Ebben a vonatkozásban joggal mondhatjuk, hogy az
okkult háború legdöntőbb csatái az ember tudattalanjában zajlanak le. De ha a történelem


  Julius E ola: Okkult háború. Az okkult háború fegyverei 

igazi mozgatóerőit nézzük – azokban a különleges aszpektusokban, amelyekkel foglalkozni

szándékozunk –, a dolgok egészen másképp állnak. Ekkor nem beszélhetünk sem tudat-
alattiról, sem tudattalanról. Ellenkezőleg: értelmes erőkkel van dolgunk, amelyek nagyon
jól tudják, hogy mit akarnak, és amelyek a legalkalmasabb eszközök arra, hogy – majdnem
mindig közvetett úton – elérjék azt, amit akarnak.
A történelem harmadik dimenzióját tehát nem szabad feloldani absztrakt lozó ai vagy
szociológiai fogalmak ködében, hanem úgy kell elképzelni, mint amit „kulisszák mögül”
meghatározott „intelligenciák” befolyásolnak.
A rejtett történelem kutatásának, ha pozitív és tudományos akar maradni, nem szabad a
szilárd talajtól elszakadnia és túl magasra szárnyalnia. Mégis, mint végső hivatkozási alapot,
kénytelen feltételezni egy dualisztikus sémát, amely nem különbözik alapvetően attól a sé-
mától, amely több ókori tradícióban is megtalálható. Még a katolikus történetírás sem úgy
tekintette a történelmet, mint természeti, politikai, gazdasági és társadalmi okok egyszerű
mechanizmusát, hanem mint egy terv – a „gondviselés” tervének – kibontakozását, amellyel
ellenséges erők szegülnek szembe. Ezeket az erőket hol a „rossz erőinek” nevezték morális
nyelvezetet használva, hol pedig „az Antikrisztus erőinek” teológiai nyelvezetet használva.
Az a nézet, amelyre e terminológiák utalnak, mindjárt pozitív jelleget nyer, ha – megtisztít-
va és lényegét kiemelve – a klasszikus és az indoeurópai ókorhoz hasonlóan olyan keretbe
helyezzük, amely nem annyira vallási, mint inkább meta zikai: ekkor a kozmosz erői har-
colnak a káosz erői ellen, s e küzdelemben az előbbieknek megfelel mindaz, ami forma, rend,
törvény, magasabb értelemben vett tradíció, szellemi hierarchia, miközben az utóbbiakhoz
kapcsolódik minden olyan in uencia, amely szétzilál, felforgat, lefokoz, és elősegíti az ala-
csonyabb győzelmét a magasabb felett, az anyagét a szellem felett, a mennyiségét a minőség
felett. Ez tehát a vonatkoztatási pontja azoknak az erőknek, amelyek a megfogható okok
rendjébe eső ismert történelem mögött működnek. Ismételjük: e mellett a meta zikai hát-
tér mellett sohasem szabad elveszíteni a konkrét történelemmel való kapcsolatot.
Ha valaha, ma valóban fontos volna, hogy ilyen perspektívákból induljunk ki. Ezeket a
perspektívákat azonban – amelyek túl azon, hogy megismerési értékük van, még fegyve-
reket is szolgáltatnak a helyes cselekvéshez – nem szabad összekeverni puszta spekulációk-
kal. Egy dokumentumban, amellyel nemsokára foglalkoznunk kell, ezt olvashatjuk: „Mivel
a nem zsidók mentalitása természettől fogva tisztán állati, képtelenek előre látni, hogy az
adott okok – ha azokat bizonyos szempontok szerint működtetjük – milyen következmé-
nyekre vezetnek. És éppen abban a különbségben, amely a zsidók és nem zsidók között van,
fedezhetjük fel könnyen, hogy Isten választottjai vagyunk, és ismerhetjük fel – a nem zsidók
ösztönös és állati mentalitásához képest – emberfeletti természetünket. A nem zsidók látják
a tényeket, de nem látnak előre, s így képtelenek arra, hogy – az anyagi tények kivételével
– bármit is felismerjenek.” Eltekintve a zsidókra való hivatkozástól – akiket a dokumen-

 A szóban forgó szövegrészlet a Jegyzőkönyvek magyar kiadásában (Útban a világuralom felé... Cion bölcseinek
jegyzőkönyve és a berni protokoll per, Bp. én., p. , ford. Szabó István) némileg eltér Evola változatától: „A
gójok állati esze egy fogalom széttagolására és a meg gyelésére egyáltalán nem képes; még kevésbé tudják
előre látni, hogy bizonyos döntések minő messzemenő eredményekre fognak vezetni. A zsidók és a gójok
szellemi képességeiben mutatkozó mélyenjáró különbségek világosan mutatják, hogy mi zsidók vagyunk a
kiválasztott nép és az igazi emberek. Homlokunkról magas szellemi erő sugárzik, míg a gójoknak csupán


  Julius E ola: Okkult háború. Az okkult háború fegyverei 

tum a világfelforgatás egyedüli titkos ügynökeiként akar beállítani (hogy e vonatkozásban a

dolgok miként állnak, arról később szólunk) –, az ilyen megállapítások általánosságban ér-
vényesek azokra, akiket a történelem „tárgyainak” neveztünk. A modern tettemberek nagy
részének mentalitása ellenfeleikéhez viszonyítva primitív benyomást kelt. Ezek a tettembe-
rek energiáikat a megfoghatóra, a „konkrétra” koncentrálják, ugyanakkor képtelenek arra,
hogy – egy rendkívül korlátozott és majdnem mindig élesen materialista horizonton túl –
megértsék, vagy akár csak megsejtsék az összefüggő akciók és reakciók, az okok és okozatok
játékát. A történelem mélyebb okai – és itt hivatkozhatunk akár azokra az okokra, amelyek
negatív értelemben hatnak, akár azokra, amelyek kiegyensúlyozó, pozitív szerepet játszanak
– döntően olyasmiken keresztül működnek, amiket – a természettudományokból kölcsön-
zött képpel – „imponderabiliáknak” nevezhetünk. Ezek az okok olyan, szinte érzékelhetet-
len – ideológiai, társadalmi, politikai stb. – átalakulásokat idéznek elő, amelyek kedvező
talajt hivatottak teremteni jelentős események számára: olyanok, mint a hóréteg első repe-
dései, amelyek végül lavinát indítanak el. Ezek az okok szinte sohasem hatnak közvetlenül,
hanem bizonyos meglévő folyamatoknak adnak alkalmas irányt, hogy azok vezessenek el a
kitűzött célhoz, mégpedig úgy, hogy végül még azok is ezt a célt szolgálják, akik máskülön-
ben ellene vannak. Emberek és csoportok, akik azt hiszik, hogy kizárólag saját akaratukat
követik, eszközökké válnak: általuk valami egészen más válik lehetségessé és valósul meg,
és ebben éppen egy fölérendelt in uencia és „értelem” nyilvánul meg. Mindez nem kerül-
te el Wundt gyelmét, amikor „az okozatok heterogenitásáról” beszélt, valamint Hegelét
sem, amikor történet lozó ájában bevezette a „List der Vernun ” fogalmát; mindazonál-
tal sem az egyik, sem a másik gondolkodó nem tudta intuícióját megfelelő keretek között
érvényesíteni. Eltérően attól, ami – legalábbis nagy vonalakban – a zikai jelenségek terü-
letén érvényesül, az élesen látó történész számos esettel találkozik, amelyekben a „kauzális”
magyarázat csődöt mond: a végeredmény nem egyezik, és a látszólagos történelmi tényezők
összege nem egyenlő a végösszeggel – mintha csak valaki öthöz kettőt és hármat hozzáad-
va nem tízet kapna eredményül, hanem tizenötöt vagy hetet. És éppen ez a különbség –
kiváltképpen ha úgy jelenik meg, mint a szándék és az eredmény közötti különbség: mint
egyik oldalról az eszmék, alapelvek, programok, másik oldalról pedig a tényleges történelmi
következmények közötti különbség – nyújtja a legértékesebb anyagot a történelem rejtett
okainak felderítéséhez.
Mindazonáltal szükségünk van bizonyos módszertani előfeltevésekre, hogy az éleslátás
ne fajuljon képzelődéssé és babonasággá egy olyan tendencia révén, amely mindenütt és
mindenáron okkult háttérre gyanakszik. E vonatkozásban minden feltevésnek olyan jel-
legűnek kell lennie, mint amilyenek a pozitív kutatás „munkahipotézisei”. Itt is arról van
szó, hogy látszólag elszigetelt tények egy adott csoportjának megértése és rendezése céljából
valamit ideiglenesen elfogadunk, de azzal a feltétellel, hogy csak akkor tulajdonítunk neki
a hipotetikus jellegen túlmenő realitást, ha – egy komoly induktív munka végén – min-
den arra irányul, hogy megerősítse feltevésünket. Valahányszor egy okozat meghaladja és
felülmúlja a megfogható okokat, joggal gyanakodhatunk, vagyis fel kell tételeznünk egy ku-

ösztönszerű, állati eszük van. Tudnak ugyan látni, azonban nem tudnak előrelátni; képtelenek arra, hogy
valamit feltaláljanak, kivéve tisztán testi dolgokat”. (A szerkesztő megjegyzése.)


  Julius E ola: Okkult háború. Az okkult háború fegyverei 

lisszák mögötti in uenciát – legyen az akár jó, akár rossz. Miközben a felmerülő kérdést
megpróbáljuk elmélyíteni és igyekszünk választ találni rá, természetesen nagyon megfon-
toltan kell eljárnunk. Az a tény, hogy akik megkockáztatták az ilyen irányú előrelépést, nem
tudták megzabolázni csapongó fantáziájukat, egy olyan lehetséges tudományágat fosztott
meg hitelétől, amelynek várható eredményeit nehezen lehetne túlértékelni. És ez is az álcá-
zott ellenfél óhaja szerint történt.
Ennyit a történelem új, háromdimenziós tanulmányozásának általános feltételeiről. Ezek
után térjünk vissza ahhoz, amit kiindulásként mondottunk. Ha szemügyre vesszük a tár-
sadalom és a modern civilizáció állapotát, fel kell tennünk a kérdést, hogy vizsgálatuk va-
jon nem követeli-e meg a szóban forgó módszer alkalmazását; vagyis fel kell tennünk azt a
kérdést, hogy a modern világban megjelenő nyílt válság és mélyreható felfordulás bizonyos
együttállásait kielégítően meg tudjuk-e magyarázni „természetes” és spontán folyamatok se-
gítségével, vagy pedig hivatkoznunk kell valamire, ami meg van szervezve: egy tervre, ame-
lyet – folyamatosan kibontva – olyan erők hajtanak végre, amelyek háttérben maradnak.
Ezen a speciális területen már több vészjelet is leadtak; olyan összeillő elemekről van szó,
amelyek alkalmasak arra, hogy a nem túlságosan felületes meg gyelőben felébresszék a gya-
nút. A múlt század végén Disraeli írta le e jelentős és gyakran idézett szavakat: „A világot
egészen más személyek kormányozzák, mintsem azok képzelik, akiknek tekintete nem ha-
tol a kulisszák mögé.” Általánosságban vizsgálva a forradalmi jelenségeket Malinsky és De
Poncis feltárták, hogy éppen a jelenlegi időkben, amikor ismeretessé vált, hogy az egyéni
szervezet minden betegségét baktériumok okozzák, vált szokásossá azt állítani, hogy a társa-
dalmi test betegségei – azaz a forradalmak és a rendbontások spontán jelenségek: maguktól
születnek, nem pedig olyan láthatatlan ágensek következményei, mint amilyenek az egyéni
szervezetben a mikrobák és a patogén csírák. Már a század elején így fogalmazott valaki : a
közönség nem veszi észre, hogy „minden kon iktusban – mind a nemzeten belüli, mind a
nemzetek közötti kon iktusokban – a látszólagos szervezőkön kívül rejtett mozgatók van-
nak jelen, akik érdekektől vezetett számításaikkal elkerülhetetlenné teszik ezeket a kon ik-
tusokat. ... Mindent, ami a népek zavaros forrongásában történik, titokban készítenek elő,
hogy biztosítsák néhány ember uralmát. Az összes nyílt tény mögött ezeket az embereket
kell keresnünk – akik éppúgy lehetnek illusztris személyek, mint ismeretlenek.”
A rejtett történelem témakörének érdekes dokumentuma a jól ismert Cion bölcseinek
jegyzőkönyvei. E dokumentum természetével és jelentőségével már foglalkoztunk legutóbbi
olasz kiadásának bevezetőjében. Ezért most csak néhány alapvető pont említésére szorítko-
zunk.
A kérdéses dokumentumot úgy hozták nyilvánosságra, mint egy jegyzőkönyvet, amelyet
egy titkos zsidó-szabadkőműves szervezettől loptak el. A jegyzőkönyv állítólag felfed egy
tervet, amelyet azért dolgoztak ki és hajtanak végre, hogy felforgassák és elpusztítsák a tra-
dicionális Európát. A Jegyzőkönyvek hitelessége körül roppant heves és bonyolult vita bon-
takozott ki, ezt azonban el lehet intézni René Guénon helytálló megjegyzésével, miszerint

 Disraeli mondása Sybill című regényében található; Malinsky és De Poncis meg gyeléseiket La guerre occulte
(Paris, ; . olasz kiadás, La Rune, Milano, ) című könyvükben fejtették ki, míg az utolsó idézet Niet
La Russie d’aujourd’hui (Paris, ) című művéből származik.
 Vita Italiana, Roma, .


  Julius E ola: Okkult háború. Az okkult háború fegyverei 

egy valóban titkos szervezet – bármilyen természetű legyen is – sohasem hagy hátra írott
dokumentumokat, „jegyzőkönyveket”. Így a legkedvezőbb feltételezés esetén is olyan írásról
lehet szó, amelyet a feltételezett szervezet valamelyik exponensével kapcsolatban álló sze-
mélyek állítottak össze. Ám azokkal sem érthetünk egyet, akik ezt a dokumentumot – mint
közönséges miszti kációt, hamisítványt, sőt plágiumot – minden további nélkül likvidál-
ni akarják. Fő érvük – nevezetesen az, hogy a Jegyzőkönyvek pusztán reprodukálják, illetve
bővebben fejtik ki annak a könyvnek az eszméit, amelyet a napóleoni Második Császár-
ság korában Maurice Joly írt, és amelyre azután a cári titkosrendőrség azonosítatlan agent
provocateur-ei rátették a kezüket – valójában nem számottevő. Aki plágiumról beszél, an-
nak gondolnia kellene arra, hogy itt nem irodalmi műről és a hozzá fűződő szerzői jogokról
van szó. Magyarázatképpen érdemes megjegyeznünk, hogy ha egy tábornok egy haditerv
megfogalmazásakor plágiumot követ is el azáltal, hogy már meglevő, idegen eredetű – de
céljainak megfelelő gondolatokat tartalmazó – anyagokat és írásokat is felhasznál, ez egyál-
talán nem érinti azt a kérdést, hogy a haditervet kidolgozták és végrehajtották-e, vagy nem.
Mindent félretéve, így gyelmen kívül hagyva a hitelesség kérdését is (legalábbis abban az
értelemben, hogy a Jegyzőkönyveket egy titkos nemzetközi központból ellopott valódi do-
kumentumok alkotják-e), az egyetlen fontos és lényeges pont a következő: ez az írás ama
írások egyike, amelyek – többé-kevésbé fantasztikus, sőt regényes formában – hitet tesznek
amellett, hogy a legutóbbi idők rendetlensége nem véletlenek sorozata, hanem megfelel egy
tervnek, amelynek fázisait és alapvető eszközeit éppen a fent említett szöveg mutatja meg
pontosan. Hugo Wast joggal írta: „A Jegyzőkönyvek lehetnek hamisak – de csodálatosan be-
válnak.” Henry Ford pedig hozzátette: „Az egyetlen, amit a Jegyzőkönyvekkel kapcsolatban
bizonyossággal kijelenthetek, az az, hogy tökéletesen egyeznek mindazzal, ami történik. A
Jegyzőkönyvek az elmúlt tizenhat évben, vagyis mióta nyilvánosságra kerültek, összhangban
voltak a világhelyzettel, és ma is mutatják annak ritmusát.” Ha akarjuk, beszélhetünk pró-
fétai megérzésről. De akárhogy is nézzük, a dokumentumnak mint munkahipotézisnek az
értéke vitathatatlan; egységes képben mutatja be a világfelforgatás különböző aszpektusait
– közöttük számos olyat, amelyek sok évvel a Jegyzőkönyvek publikálása után jelentek meg
és jutottak érvényre. A jegyzőkönyvek révén ilyen módon felismerhetjük ezen aszpektusok
voltaképpeni okát és egymással való szoros összefüggésüket.
Amint mondottuk, most nem arról van szó, hogy elvégezzük a szöveg részletes elem-
zését. Elegendő, ha főbb pontjaira emlékeztetünk. Mindenekelőtt a Jegyzőkönyvek szerint
a főbb ideológiák, amelyek a modern rendetlenségért felelősek, nem spontán módon szü-
lettek, hanem olyan erők sugalmazták és pártfogolták őket, amelyek tisztában voltak ha-
mis voltukkal, és amelyek kizárólag destruktív és demoralizáló hatásaikat tartották szem

 Dialogue aux enfers entre Montesquieu et Machiavel, ou la politique de Machiavel au XIX siécle, par contem-
poraine, Bruxelles, .
 H. Wast, Oro, Buenos Ayres, , p. . Fordnak (a közismert nagyiparosnak) a megjegyzése a e World
. február -i számában megjelent cikkből való; később ugyanezt a kérdést kifejtette A nemzetközi zsidó
című jól ismert munkájában is. Amikor az -es cikk a Jegyzőkönyvek „tizenhat évvel ezelőtti” kiadásáról
beszél, a Nílus-féle -ös kiadásra utal; de az első, sokszorosított kiadás valószínűleg -ből való.
 A kommunizmusról például ezt olvashatjuk: „Az a tény, hogy a nem zsidókkal sikerült elfogadtatnunk egy
ennyire téves eszmét, nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogy a mieinkhez képest milyen silány fogalmaik van-


  Julius E ola: Okkult háború. Az okkult háború fegyverei 

előtt. Ez érvényes volt már a liberális és demokratikus eszmékre is: az említett okból moz-
gósították a harmadik rendet, vagyis a polgárságot, hogy zúzza szét a megelőző feudális és
arisztokratikus társadalmat; azután egy második ütemben mozgósítani kellett a munkástö-
megek világát, hogy a polgárságot is aláássák. A Jegyzőkönyvek másik alapeszméje az, hogy
a kapitalista internacionálé és a proletárinternacionálé mindezek ellenére szolidárisak, ha-
sonlóan két különböző feladatú hadoszlophoz, amelyeket taktikailag használnak fel az egy-
séges stratégia megvalósítása érdekében. Az élet ökonomizálása is tervszerű, különösen egy
olyan ipar keretei között, amely a mezőgazdaság rovására fejlődik, valamint egy olyan gazda-
ság keretei között, amely a likvid tőkében és a bankokban koncentrálódik. Ennek a tervnek
éppúgy engedelmeskedett a modern „közgazdászok” falanxa, mint a demoralizáló irodalom
terjesztőié. Ez utóbbiak az etikai és szellemi értékeket támadják, és kigúnyolnak minden
tekintélyi elvet. Egyebek között szóba kerül az a siker is, amelyet a titkos front az említett
okból nemcsak a marxizmusnak tudott biztosítani, hanem még a darwinizmusnak és a nietz-
scheanizmusnak is, végül a Jegyzőkönyvek eljutnak odáig, hogy bizonyos esetekben még az
antiszemitizmust is sugalmazottnak tekintik. Közben általánosságban szó van a sajtó és a
közvéleményformáló eszközök titkos monopóliumáról, valamint arról a hatalomról, amely
képes megbénítani vagy megbuktatni még a legerősebb bankokat is; a hatalomról, amely né-
hány kézben összpontosítja a gyökértelen náncvagyont, és segítségével népeket, pártokat
és kormányokat ellenőriz. Fontos cél többek között az emberi személyiséget megfosztani at-
tól a támasztól, amelyet a spirituális és tradicionális értékek nyújtanak számára – tudva azt,
hogy ezek nélkül nem nehéz a titkos front által irányított erők és in uenciák passzív eszkö-
zévé tenni. A kulturális demoralizációra, a materializálódásra és a dezorganizációra irányuló
akcióit kiegészíti az az akció, amely kikerülhetetlenné igyekszik tenni az egyre súlyosabb tár-
sadalmi válságokat, az egyre elkeserítőbb és elviselhetetlenebb kollektív szituációkat: hiszen
egy általános kon iktus végül is úgy fogható fel, mint eszköz az utolsó, esetleges ellenállások
letörésére.
Nehéz volna tehát kétségbe vonni, hogy ez a század elején nyilvánosságra hozott „kép-
zeletbeli” terv valóban sokat visszatükrözött és előlegezett abból, ami a jelenkori világban
történt. És közben nem hiányoznak a jövőre vonatkozó anticipációk sem. Nem csodálkoz-
hatunk tehát azon az érdeklődésen, amelyet a tegnap különböző mozgalmai tanúsítottak a
Jegyzőkönyvek iránt: olyan mozgalmak, amelyeknek az volt a szándékuk, hogy gátat vessenek
a nemzeti, erkölcsi és társadalmi bomlasztás korabeli áramlatainak.
Ezzel kapcsolatban szembe kell néznünk azzal a problémával, amelyet a szóban forgó do-
kumentum az okkult háború irányítóinak vonatkozásában felvet. Ahogyan említettük, a
Jegyzőkönyvek szerint a világösszeesküvés vezetői a zsidók, és az európai és keresztény tradi-
cionális civilizáció elpusztításának művét ők tervelték és fejlesztették ki, hogy azután meg-
valósíthassák Izraelnek, Isten választott népének egyetemes birodalmát. Ez a megállapítás
kétségtelenül túllő a célon, és ezért fel kell vetnünk a kérdést, hogy nem játszik-e az ellenség
kezére éppen az a fanatikus antiszemitizmus, amely hajlamos arra, hogy mint deus ex machi-

nak az emberi életről; ezen alapul a sikerbe vetett reményünk.”

 Mint különösen érdekes példát kell megemlítenünk, hogy Darwinnál kevesen segítették hozzá jobban a tit-
kos frontot eszméi diadalához; Darwin rögtön kiemelkedően nagyszámú tanítványra talált, akik felforgató
eszméit továbbfejlesztették és népszerűsítették.


  Julius E ola: Okkult háború. Az okkult háború fegyverei 

nát mindenütt a zsidót lássa. Hiszen – ahogyan mondottuk – az álcázott erők egyik védelmi
eszköze úgy intézni a dolgokat, hogy ellenfeleik gyelmét kizárólag olyanokra irányítsák,
akik csak részben felelősek bizonyos felfordulásokért, ily módon fedezve a többi felelőst és
rejtve el a dolgok valódi okait. Tegyük fel, hogy beigazolódik: a Jegyzőkönyvek hamisítvány,
szerzői pedig agent provocateur-ök. Akkor is ki lehetne mutatni, hogy számos olyan eszmét
tükröznek vissza, amelyek rokonságban vannak Izrael törvényével és szellemével. Másrészt
az is tény, hogy a modern rendetlenség előmozdítói között – annak különböző (kulturális,
politikai és társadalmi) fázisaiban – egy sereg zsidó volt és van. Ezeknek a tényeknek még-
sem szabad megakadályozniuk egy elmélyültebb kutatást, amely olyan erőket képes meg-
sejteni, amelyeknek a modern zsidóság is csak eszközül szolgált. Egyébként bármilyen sok
zsidó található is azoknak a főbb ideológiáknak – a liberalizmusnak, a szocializmusnak, a
szcientizmusnak, a racionalizmusnak – apostolai között, amelyeket a Jegyzőkönyvek a vi-
lágfelforgatás eszközeinek tekintenek, nyilvánvaló, hogy ezek az eszmék sohasem merültek
volna fel és erősödtek volna meg olyan történelmi előzmények nélkül, mint például a refor-
máció, a humanizmus, a reneszánsz naturalizmusa és individualizmusa, a kartezianizmus
stb. – márpedig ezek olyan jelenségek, amelyeket bizonyára nem lehet a zsidóság számlájára
írni. E jelenségek viszont az in uenciák szélesebb spektrumára utalnak.
A Jegyzőkönyvekben kétségtelenül keveredik a zsidóság és a szabadkőművesség fogalma;
ezért a másodlagos irodalomban – mindent összevetve – gyakran beszélnek zsidó-szabadkő-
műves összeesküvésről. Azonban itt is körültekintően kell eljárnunk. Noha jól látható a sza-
badkőművesség sok ágának elzsidósodása, továbbá a szabadkőműves szimbolizmus és a sza-
badkőműves rituálék nem kevés elemének tisztán zsidó eredete, mégis elfogadhatatlannak
kell tartanunk azt az antiszemita tételt, amely szerint a szabadkőművesség Izrael teremtmé-
nye és eszköze. A modern szabadkőművesség (és ezzel a megjelöléssel lényegében az -es
alapítású londoni páholyból kinövő szabadkőművességre utalunk) kétségtelenül egyike volt
azoknak a társaságoknak, amelyek – különösen az ideológiai előkészítés területén – előmoz-
dították a modern politikai felforgatóakciókat. Mindazonáltal itt is fenyeget a veszély, hogy
hagyjuk magunkat félrevezetni, ha – eltúlozva – mindent a közönséges szabadkőművesség
befolyásának tulajdonítunk.
Valaki azt mondta azok közül, akik a Jegyzőkönyveket hamisítványnak tartják, hogy en-
nek az írásnak különféle eszméi rokonságban vannak a centralisztikus és diktatórikus re-
zsimek által alkalmazott eszmékkel, úgyhogy ez a dokumentum igen jó kézikönyvként kí-
nálkozik azoknak, akik egy új bonapartizmust vagy totalitarizmust akarnak bevezetni. Van
igazság ebben a megállapításban. Ez azt jelenti, hogy e nézőpontból az okkult háborút szé-
les és rugalmas keretek között kell felfognunk. Így érthetjük meg azt a szerepet, amelyet
látszólag szembenálló, és a zsidó-szabadkőműves összeesküvés – alapjában szimpli káló –
formulájára nagyon kevéssé visszavezethető jelenségek is betölthetnek.

 Ennek dokumentálására lásd a Jegyzőkönyvek idézett olasz kiadását, pp.-.

 Annak idején egy különös művecske került a kezünkbe, amelyet -ben Párizsban szinte illegálisan pub-
likáltak ezzel a címmel: La derniére per die de la race per de: Hitler instrument d’Israel. Itt azt a tézist hir-
dették, hogy az igazi titkos „Cion bölcsei” még az antiszemita Hitlert is egy világfelforgatás kiprovokálására
használják. Ez következményeiben – a személyiség és a szabadság még megmaradt értékeinek tönkretételével
– hozzá fog járulni végső céljaik eléréséhez. Nem tagadhatjuk, hogy ez a II. világháború előtt megjelent írás


  Julius E ola: Okkult háború. Az okkult háború fegyverei 

Noha nem jelentéktelen az a szerep, amelyet a zsidóság és a szabadkőművesség a modern

felforgatásban betöltött, mégis képesnek kell lennünk arra, hogy felismerjük egyik vagy má-
sik akciójuk valódi történelmi helyét, valamint képesnek kell lennünk arra, hogy megsejtsük
azt a határt, amelyen túl az okkult háborúnak tovább kell fejlődnie – bevetve a zsidóságon
és a szabadkőművességen túli erőket, amelyek még az előbbiek ellen is fordulhatnak. Hogy
ezzel számot vessünk, elegendő hivatkoznunk a kasztok regressziójának törvényére, amelyet
már akkor alapul vettünk, amikor az utóbbi idők történelmének valódi értelmét magyaráz-
tuk. A szellemi vezetők és szakrális királyok által irányított civilizációt harcos arisztokrá-
ciák által vezetett civilizációk követték. Ezeket azután – különösen dinasztikus formáikban
– aláásta a harmadik rend civilizációja; a következő fázis pedig a negyedik rend kollektivista
civilizációjáé volt. Márpedig ha jól megnézzük a dolgokat, a modern zsidóság mint hatalom
(azaz eltekintve az egyedi zsidó elemeknek és szerzőknek tulajdonítható szétszórt és ösz-
tönös szétziláló, demoralizáló mellékakcióktól) elválaszthatatlan a harmadik rend civilizá-
ciójában felbukkanó kapitalizmustól és tőkétől. Hasonlóképpen állnak a dolgok a modern
szabadkőművességgel: a harmadik rend győzelmét készítette elő (ideológiailag), ezt támo-
gatta, és ma is a felvilágosodás és a francia forradalom alapelveinek őreként jelenik meg. Ta-
nításai a modern demokrácia egyfajta laikus vallását képviselik: ennek vonalában folytatta
és folytatja ma is – hol nyíltan, hol félig titkosan – harcos tevékenységét. Mindez azonban
az utolsó előtti fázisra jellemző. Ha ezt a fázist – vagyis a harmadik rend demokratikus és
kapitalista civilizációjának egész ciklusát – felváltja az utolsó, kollektivisztikus fázis (amely-
nek a harmadik rend civilizációja – akarata ellenére – útját egyengette), magától értetődik,
hogy ebben sem a zsidóságot, sem a szabadkőművességet nem fogja megilletni a világfelfor-
gatás központi vezetőerejének szerepe. A főáramlat mint felszámolandó csökevényekkel –
akár még szembe is fordulhat velük, mint ahogy különben ez már helyenként igazolódni
is látszik azokban az országokban, amelyekben konszolidálódni kezdenek a negyedik rend
által ellenőrzött (marxista) rezsimek (annak ellenére, hogy győzelmüket eleinte gyakran tá-
mogatták a zsidók és a szabadkőművesek).
Másrészt ami a bizonyos körök által nemrégiben védelmezett szélsőséges „marxista-sza-
badkőműves tézist” illeti, a jelenlegi helyzet megerősíti ennek nem kielégítő voltát. Valóban
a fantasztikum területére tévednénk, ha azt feltételeznénk, hogy a ma harcban álló nagyha-
talmak – az Egyesült Államok, a Szovjetunió és a vörös Kína – vezetői a zsidók és szabadkő-
művesek valamilyen nemzetközi központjából összehangolt utasításokat kapnak (Kínában
egyébként sincsenek sem zsidók, sem szabadkőművesek), és következésképpen egy egységes
cél megvalósításán dolgoznak. Ismételten kimondjuk: a befolyások szélesebb rendjére kell
ma hivatkoznunk, ha ebben az értelemben akarjuk orientálni a kutatást.

– amely egyébként bővelkedik hibákban és tévedésekben – szintén visszatükrözött egy nem teljesen fantasz-
tikus meglátást – feltéve, ha eltekintünk az Izraelre való hivatkozástól, és megkülönböztetjük a Harmadik
Birodalomban tevékenykedő különböző – pozitív és negatív – in uenciákat.
 Lásd Ri olta contro il mondo moderno című munkánk II. részét.


  Julius E ola: Okkult háború. Az okkult háború fegyverei 

II 
Gyakorlati okokból is különösen fontos ismernünk az okkult háború eszközeit: azokat az
eszközöket, amelyeket a világfelforgatás erői tevékenységük elrejtésére, befolyásuk folyama-
tos érvényesítésére és ellenfeleik tevékenységének megakadályozására használnak. De mi-
előtt még szólnánk erről, megjegyezzük, hogy az alább kifejtendő pontok némelyikéhez a
kezdeti impulzust azok a vizsgálódások adták, amelyeket különböző írásaiban René Gué-
non végzett. Ő többek között egyike volt azoknak, akik a modern kor számos visszássága
mögötti rejtett háttér iránt a legérzékenyebbek voltak.
Kezdjük a pozitivista szuggesztió eszközével, megismételve néhány korábbi megjegyzé-
sünket. Az a véleményünk, hogy az események és a történelem úgynevezett pozitív szemlé-
leti módja nem egy igen szűklátókörű mentalitáshoz kapcsolódó orientáció következménye,
hanem egy olyan szuggesztióé, amelyet – tevékenységük elrejtése céljából – az antitradici-
onális erők gyakoroltak a modern kultúrában. Aki azt hiszi, hogy a történelmet kizárólag
a rivaldafényben álló emberek csinálják, és a legszembetűnőbb gazdasági és politikai, tár-
sadalmi és kulturális tényezők határozzák meg, az nem látja s ugyanakkor nem is keresi a
mélyebben fekvő okokat: márpedig éppen ezt óhajtják mindazon erők, amelyek a föld alatt
akarnak tevékenykedni. Egy civilizáció, amelyben a pozitivista előítélet uralkodik, a legal-
kalmasabb terület a – korábbi terminológiánkat használva – „harmadik dimenzióból” kiin-
duló tevékenység számára. Nagyrészt éppen erről van szó a modern civilizáció esetében. Ezt
a civilizációt a pozitivista, racionalista és szcientista előítélet útján rövidlátóvá és védekezésre
képtelenné tették. Még messze vagyunk attól, hogy le tudjuk tépni azoknak az eszméknek
az álarcát, amelyek a modern mentalitás és oktatás stabil bázisai, azokét az eszmékét, ame-
lyek nem egyszerűen téves és korlátolt eszmék, hanem – a már ismertetett okokból – az
antitradíció erői által széthintett és táplált szuggesztiók.
Említettünk már néhány – az események sorát értelmező – nem pozitivista koncepciót
is. Ezek magyarázatképpen különböző entitásokat kapcsolnak be: az „abszolút szellemet”,
az „élan vital”-t, vagy éppenséggel a hiposztatizált és nagy kezdőbetűvel írt történelmet. Ez
csak néhány példa az okkult háború második eszközének alkalmazási lehetőségére. A be-
helyettesítések taktikájáról van szó, amit akkor használnak, ha attól tartanak, hogy miután
a világfelforgatás okkult játékát megkönnyítő eszmék egy része elvesztette erejét, a „törté-
nelem tárgyai” felébrednek. Az említett esetben ezek a zavaros fogalmak egyfajta csalétkül
szolgálnak a pozitivista eszmékkel elégedetlenek számára – abból a célból, hogy ne nézzenek
abba az irányba, amelybe nézniük kellene. E fogalmak homálya éppoly jól elrejti a dolgokat,
mint a pozitivista vakság. Az emberek játszadoznak a „ lozó ával” – közben pedig a terv
végrehajtása akadálytalanul folytatódik.
A behelyettesítések taktikáját gyakran eredményesen lehet alkalmazni az utánzatok tak-
tikájának formájában. Miről van szó? Előfordulhat, hogy a destruktív tevékenység hatásai
– miután elérték az anyagi síkot – annyira nyilvánvalóvá válnak, hogy ellenhatást váltanak
ki. Az ellenhatás eszméket és jelképeket keres, amelyeket használni lehet a védekezés és új-
jáépítés céljaira. Ilyen eszméket és jelképeket lehet is találni. Jobbik esetben a tradicionális
múlt emlékeiről van szó, amelyeket éppen egy felbomlás által fenyegetett társadalom vagy
civilizáció egzisztenciális reakciója éleszt fel. Ilyenkor a titkos harcot nem közvetlen formá-
ban folytatják: inkább arról gondoskodnak, hogy a kérdéses eszméknek csupán bizonyos


  Julius E ola: Okkult háború. Az okkult háború fegyverei 

meghamisított utánzatai terjedjenek el és érvényesüljenek. Ekképpen az ellenhatást meggá-

tolják, eltérítik, sőt ellenkező irányba fordítják, ami lehetővé teszi, hogy tovább hassanak
azok az in uenciák, amelyek ellen védekezni akartak.
Ilyen – manapság gyakran alkalmazott – taktika különböző területeken bontakozhat ki:
a szellemi és a kulturális szférában éppúgy megjelenhet, mint a politikaiban. Példa erre a
„tradicionalizmus”. Beszéltünk már arról, hogy mit jelent a magasabb értelemben vett tra-
díció: azt a formát, amit a magasból jövő erők egy adott kulturális környezet és egy adott
korszak bonyolult lehetőségeinek adnak, éspedig individualitásfeletti és lényegében törté-
nelemfeletti értékeken keresztül, valamint egy olyan elit révén, amely ezeknek az értékeknek
a segítségével tekintélyt és természetes presztízst tud szerezni. Mármost napjainkban gyak-
ran előfordul, hogy a „tradícióhoz” való visszatérés zavaros vágyát okkult módon a „tradici-
onalizmus” felé fordítják. Ennek tartalmát a szokások, a rutin, a csökevények, a múlt szimpla
maradványai alkotják – anélkül, hogy megértenék mindezeknek a szellemét, és különválasz-
tanák azt, aminek nem csupán az az érdeme, hogy régi, hanem ezen felül még örökérvényű
is. Ezért az efféle nem tradicionális, hanem tradicionalista magatartásmódok jó céltáblák
az ellenfél számára, amely a tradicionalizmus elleni támadással álcázza a tradíció elleni tá-
madást. A tradicionalizmust pedig könnyű támadni, hiszen ezt – amint azt már láttuk –
elősegítik az olyan jelszavak, mint az „anakronizmus”, a „történelmietlenség”, a „mozdulat-
lanság”, a „regresszió” stb. Így az ellenhatás megbénul, és a manőver sikeresen eléri a kitűzött
célt.
Az általános sémáról könnyű lenne rátérni az egyes esetekre. A jelenkori történelem bő-
velkedik az ilyenekben. Így például gyakran alkalmazták a hamisító behelyettesítések és az
utánzatok taktikáját a politika területén a római eszmére annak jelképeivel egyetemben, az
árja eszmére, a birodalomnak avagy a „Reich”-nak a koncepciójára – aminek gyászos követ-
kezményei nem kerülhetik el egyetlen éles szemű meg gyelő pillantását sem.
Negyedik helyen kell hivatkoznunk az in erzió taktikájára. Vegyünk egy tipikus példát.
A világfelforgatás titkos erői pontosan tudták, hogy az elpusztítandó rend alapja a termé-
szetfeletti elem, vagyis a szellem – nem mint lozó ai absztrakció vagy hittétel, hanem mint
magasabb valóság: minden „emberi” integrációjának vonatkoztatási pontja. Miután a ma-
terializmus és a szcientizmus elterjesztésével korlátozták azt a befolyást, amelyet ebben az
összefüggésben a Nyugaton uralkodóvá vált vallás még gyakorolni tudott, a felforgatás erői
arra összpontosították tevékenységüket, hogy mindazok a természetfölötti felé irányuló tö-
rekvések, amelyek kívül esnek az uralkodó valláson és annak dogmatikai keretein, tévútra
jussanak. Az úgynevezett „neospiritualizmuson” – nemcsak legalantasabb, spiritiszta for-
máiban, hanem orientalizáló és okkultista irányzataiban is (és ehhez hozzátehetjük még a
tudattalanra, az irracionálisra és a hasonlókra vonatkozó elméleteket) – igen gyelemre-
méltó módon érezhető az inverzió taktikája. Ahelyett, hogy az embert felemelnék ahhoz,
ami valóban természetfeletti elemként túlmutat a személyiségen, egy nemritkán határozot-
tan baljós jellegű inverzió eredményeképpen az általuk mutatott út a személyiségalattiban
és a ráción inneniben ér véget.
Az így elért eredmény kettős. Az eltévelyedések iránt táplált, számos esetben jogos bizal-
matlanságot könnyű volt kiterjeszteni olyan eszmékre, amelyeket összekevertek az eltévelye-
dés eszméivel, noha lényegében semmi közük nincs hozzájuk. Így ezeket az eszméket olyan
helyzetbe hozták, hogy többé nem jelentettek túl nagy veszélyt. Érezhető ez a manőver an-


  Julius E ola: Okkult háború. Az okkult háború fegyverei 

nak nagy részén, amit – a lológia és az akadémiai szaktudományok sivár és meddő tájain
kívül – a Nyugat a Keletből megismert. Itt minden jelentősen eltorzítva jelenik meg, ez pe-
dig nemcsak korlátozza azt a befolyást, amelyet a hiteles keleti szellemi örökség különböző
aszpektusai gyakorolhatnának, hanem Nyugatból még szélsőségesen korlátolt és torz ön-
védelmi reakciót is kivált. Másik példaként gondoljunk azokra a körökre, amelyek mihelyt
szimbolizmusról vagy ezoterizmusról van szó, csak a szabadkőművességre és a teozo zmusra
tudnak gondolni, akkor is, ha azokra a magasrendű ókori tradíciókra történik utalás, ame-
lyeknek sem az egyikhez, sem a másikhoz nincs közük; a pozitivista és racionalista előítélet
– amely minden effélét egységesen babonának és képzelődésnek állít be – bizonyos kritikai
módszerekkel azután elvégzi a maga dolgát. Nem állnak sokkal jobban a dolgok azzal a har-
cos katolikus apologetikával kapcsolatban sem, amely csak naturalizmust, panteizmust vagy
még rosszabbat lát mindabban, ami nem áll be az ő vonalába; itt az összehangolt akciók és
reakciók játékának olyan zavarairól és hatásairól van szó, amely a katolicizmus nem kevés
képviselőjén is uralkodik.
A második eredmény nem eszmei, hanem gyakorlati és konkrét területen mutatkozik.
A szellemi és a természetfeletti felé irányuló inverz törekvések elősegíthetik a személyiség
elleni körmönfont támadásra mindig kész sötét erők felmerülését. Pontosan ide vezet szá-
mos, a racionalizmus és az intellektualizmus ellen irányuló reakció, és mindenekfelett ide
vezetnek a tudattalanra vonatkozó elméletek, amelyek a pszichoanalízisben immár széles
körű gyakorlatot nyertek – de még e nélkül is kiváltképpen kedveznek a kóros hiszékenység
terjedésének.
Egy újabb taktika a visszaütés taktikája. Erre akkor kerül sor, amikor a tradicionális erők,
amelyekre éppen le akarnak sújtani, akcióba lépnek más, ugyancsak tradicionális erők el-
len. Az ilyen akciók rendszerint kezdeményezőik ellen fordulnak. Például a világfelforgatás
titkos erői – megfelelő beszivárgások vagy szuggesztiók révén – elérhetik, hogy egy adott
tradíció képviselői azt gondolják: saját tradíciójukat akkor erősíthetik meg a legjobban, ha
más tradíciókat aláásnak vagy diszkreditálnak. Aki nem lát át a szitán, és materiális érdekek-
től vezetve egy tradicionális beállítottságú népen belül támadja a tradíciót, az előbb-utóbb
kénytelen lesz szembenézni azzal, hogy az ő tradícióját is támadások fogják érni, mégpedig
egy – hogy úgy mondjuk – visszaütő lendület révén. A világfelforgatás erői nagyon számí-
tanak erre a taktikára. Ezért minden eszközzel arra törekednek, hogy az összes magasabb
eszme hajoljon meg a partikuláris érdekek, a térítő szándékok, illetve – más vonatkozások-
ban – a gőg és az uralomvágy zsarnoksága előtt. Ezek az erők nagyon jól tudják, hogy ez
a legjobb módszer minden valódi egység és kohézió felbomlasztására s egyúttal egy műkö-
désüket rendkívül megkönnyítő állapot előidézésére. Jól tudják, hogy létezik az immanens
igazságosság objektív törvénye; hogy – amint mondani szokták – Isten malmai lassan őröl-
nek, de nomra. S ennek megfelelően is viselkednek: kivárják, míg a megfontolatlan kezde-
ményezések gyümölcsei beérnek – és akkor közbelépnek.
A politika területén ehhez kapcsolódik minden olyan eset, amikor machiavellista módon
használják fel a forradalmi erőket. Rövidlátó államfér ak gyakran hitték azt, hogy adott kö-
rülmények között ellenséges nemzeteknél forradalmi mozgalmakat kirobbantani vagy tá-
mogatni igen jó eszköz arra, hogy saját népüket előnyös helyzetbe hozzák. Miközben per-
sze nem, vagy csak túl későn vették észre, hogy ellenkező eredményt értek el. Azt hitték,
hogy eszközként használhatják a forradalmat – pedig a forradalom tette őket eszközévé. A


  Julius E ola: Okkult háború. Az okkult háború fegyverei 

forradalom, miután segítségükkel más országokban győzedelmeskedett, majdnem mindig

elérte és magával sodorta az ő országukat is. A modern történelem jelentős részben olyan
felforgatás színtere volt, amely tragikus módon éppen ilyen úton terjedt el. Ezért nem is-
mételhetjük elég gyakran, hogy csak egy eszme iránti feltétlen hűség nyújthat védelmet az
okkult háborúban; ahol ez a hűség meginog, ahol az úgynevezett reálpolitika esetleges célja-
inak engedelmeskednek, ott az ellenállás arcvonala már alá van aknázva. Hasonló keretben
kell látni például azt is, hogy hogyan ütött vissza a „népek önrendelkezési joga”. Ezt az el-
vet a demokráciák ideológiai eszközként használták a II. világháborúban, hogy azután véget
vetve Európa presztízsének és elsőbbségének – lesújtson minden fehér népre.
Amikor a világfelforgatás titkos erői attól félnek, hogy túlságosan exponálják magukat,
vagy észreveszik, hogy a kulisszák mögött meghatározott cél előre nem látott körülmények
következtében – legalábbis fő vonásaiban – lelepleződik, működésbe hozzák a bűnbak-taktikát.
Megkísérlik elérni, hogy az ellenfél gyelmét olyan momentumok kössék le, olyan elemek-
re koncentrálódjon, amelyek csak részlegesen vagy alárendelt módon felelősek gaztetteikért.
Ha ez sikerül, a reakció egésze a bűnbakká tett elemek felé fordul. Bizonyos szünet után pe-
dig a titkos front folytathatja a játszmát, mert az ellenfél azt hiszi, hogy már felfedezte ellen-
ségét, és más teendője nincs. Amikor fentebb a Cion bölcseinek jegyzőkönyeiről beszéltünk,
a zsidóságnak és a szabadkőművességnek tulajdonított szereppel kapcsolatban utaltunk en-
nek a taktikának egy lehetséges esetére. Óvakodnunk kell tehát minden egyoldalúságtól, és
sohasem szabad szem elől tévesztenünk az igazi titkos front bonyolult képletét.
Térjünk rá a felhígítás taktikájára. A felhígítás taktikája tulajdonképpen csak egy aszpek-
tusa a „pótszerek taktikájának”. Hogy megértsük a bemutatandó példát, a következőket kell
előrebocsátanunk: a jelenkor válságához vezető folyamat eredete a távoli múltba nyúlik, és
ez a folyamat különböző fázisokon keresztül fokozatosan bontakozott ki. A válság tehát
már jelen volt e fázisok mindegyikében, csakhogy látens – potenciális, s nem aktuális – for-
mában. A „haladás” elméletét úgy tekinthetjük, mint azon szuggesztiók egyikét, amelyeket
a világfelforgatás titkos erői azért terjesztenek, hogy a gyelmet eltereljék az eredetről, s
hogy a világ – a technikai-ipari civilizáció diadalának délibábjától kísérve – mind mélyebb-
re zuhanjon. Az utóbbi idők tragikus eseményei mindazonáltal egyfajta részleges felébre-
dést eredményeztek ebből a hipnózisból. Sokan kezdték belátni, hogy az állítólagos haladás
iránya párhuzamos a szakadék felé rohanással. Így a „megállás” és az „eredethez való vissza-
térés”, mint a normális civilizáció helyreállításának egyetlen eszköze, sokak jelszavává vált.
Ekkor azonban – hogy megakadályozzon minden radikalizmust – az okkult front új esz-
közöket mozgósított. Mindenekelőtt ezúttal is elővették az „anakronizmus” és a „reakció”
jelszavait; később úgy irányították a dolgokat, hogy az eredet felé törekvő erők olyan stádi-
umokhoz jussanak el vonatkoztatási pontjukat keresve, amelyekben a válság és a romlás, ha
kevésbé kibontakozott formában is – következésképpen kevésbé felismerhetően –, de már
jelen volt. Ez a kelepce szintén bevált. A világfelforgatás irányítói természetesen tudják, hogy
ilyenkor már nincs többé komoly veszély: csak ki kell várni, hogy – a korábban kibontakozó
folyamatokhoz hasonló módon – rövidesen minden ismét visszatérjen eredeti medrébe; s
egy ilyen visszarendeződést követően már szinte semmi esélye nincsen a megsemmisüléssel

 Lásd Rivolta contro il mondo moderno című munkánk II. részét („A modern világ genezise és arca”).


  Julius E ola: Okkult háború. Az okkult háború fegyverei 

szembeni újabb kibontakozásnak.

Erre a taktikára is számos történelmi példát lehetne felhozni. Ezek különösen tanulsá-
gosak lennének annak számára, aki kezdeményező szerepet akarna játszani egy újjáépítő
tevékenységben. Először is alaposan tanulmányoznia kellene a modern nacionalizmus né-
hány vonását. Ismerjük azt a forradalmi, felforgató és hierarchiaellenes funkciót, amelyet a
„nemzet” kollektivista-demagóg fogalma a civilizáció és az európai politikai szervezet ko-
rábbi formáival szemben betöltött. Viszont azok, akik a különböző internacionálék – kü-
lönösen a kommunista internacionálé – ellen harcoltak, s akiknek éppen a „nemzet” volt a
vonatkozási pontjuk, ritkán foglalkoztak azzal, hogy ezt a kifejezést pontosan de niálják:
hogy az többé ne jelentse egyik állomását éppen annak az útnak, amely pontosan ahhoz a
célhoz vezetett, ami ellen küzdeni akartak.
E ponton elegendő a tömegek nacionalizmusa és a spirituális nemzet, illetve a nemzeti
állam és a tradicionális állam közötti különbségre gondolnunk. Ami a nacionalizmust illeti,
annak nivelláló és antiarisztokratikus funkciója van, s ilyen módon mintha csak előjátéka
lenne annak a még nagyobb nivellálásnak, amelynek közös nevezője már nem a nemzet, ha-
nem a nemzetköziség. A spirituális nemzet, vagyis a tradicionális állam esetében a nemzet
fogalma egy újbóli felemelkedés alapjául is szolgálhat, s így az internacionalista bomlasz-
tás elleni első reakció lehet: rajta keresztül egy differenciálódási princípium érvényesülhet,
amely minden egyes népen belül tagozódás és hierarchia kialakulását eredményezheti. De
ahol hiányzik e két szemlélet ellentétének a felismerése, ott a megkülönböztetés nélküli na-
cionalizmus azt a veszélyt rejti magában, hogy a felhígítás taktikája diadalmaskodik. S ez a
veszély már be is igazolódott. Erre – avagy a nacionalista orientáció efféle jelentőségének
lehetőségére – való tekintettel segíti és támogatja többek között a szovjet kommunizmus a
még nem marxizált területeken az úgynevezett fejlődő népeknek, a kolonializmus állítóla-
gos áldozatainak a nacionalista orientációját – miközben saját területén küzd a nacionaliz-
mus mint ellenforradalmi jelenség ellen. Arra számít ugyanis, hogy a későbbi fejlődés elvezet
abba a stádiumba, amelyben learathatók lesznek a kívánt gyümölcsök.
Említsük meg a felhígítás taktikájának két másik példáját. Az egyik – gazdasági-társadal-
mi vonatkozásban – a marxizmus különböző „nemzeti” és szociálreformista változataihoz
kapcsolódik. Itt hígított dózisban, de ugyanarról a bajról van szó. Ugyanez érvényes a „szoci-
alizáló” elméletekre is, amelyek – ahogy már említettük – olyanok, mint a fellegvárba bevitt
trójai falovak: nem közvetlen támadással foglalják el a várat, hanem egy természetes, logikus
belső kibontakozás révén. A második példa kulturális területre vonatkozik. Már beszéltünk
a modern felforgatással összefüggésben a pszichoanalitikus elméletek jelentőségéről. Már-
most azok között, akik képesek az egészséges véleményalkotásra, ellenérzés nyilvánul meg
ennek az áltudománynak a legvaskosabb – tiszta vagy „ortodox” freudizmusnak megfelelő
– formáival szemben. Ekkor újra a felhígítás technikáját alkalmazzák: az érzékenyebb ízlésű-
ek számára elősegítették egy spiritualizált pszichoanalízis kialakulását és elterjedését. Ennek
az az eredménye, hogy azok, akik szembefordultak Freuddal és tanítványaival, már nem for-
dulnak szembe például egy Junggal – észre sem véve, hogy itt ugyanarról a tévelygésről van
szó, mégpedig veszélyesebb, mert szubtilisebb formában. Ez a forma azért is veszélyesebb,
mert itt a freudizmusnál sokkal határozottabban visznek be egy fertőző exegézist spirituális
területre.
Egy további taktika: összecserélni egy princípiumot a princípium képviselőivel. A tradici-


  Julius E ola: Okkult háború. Az okkult háború fegyverei 

onális intézmények dekadenciája sok tekintetben képviselőik dekadenciájával kezdődött.

Tényleges felbomlásukat és szétrombolásukat azonban a princípiumok és személyek össze-
keverése tette lehetővé – és ez megint az okkult háború egyik fegyvere. Amikor egy adott
elv képviselői hivatásukra méltatlannak bizonyulnak, az ellenük indított támadást egyszerre
kiterjesztik magára a princípiumra, sőt főként az ellen irányítják. Nem érik be annak meg-
állapításával, hogy adott személyek nem ütik meg a princípium által megkövetelt mértéket,
és nem azt követelik, hogy – a normális állapotot helyreállítandó – alkalmas emberek lép-
jenek a helyükbe, hanem azt állítják, hogy a princípium önmagában hamis, megrontó vagy
bukott, s hogy ezt a princípiumot más princípiummal kell helyettesíteni. Ennek a taktiká-
nak majdnem minden forradalomban elsőrendű szerepe volt. Úgy is meghatározhatjuk ezt,
mint olyan taktikát, amely a rendszeren belül fellépő válságot a rendszer válságának tünteti
fel. Erre vonatkozó példák mindenkinek olyan mennyiségben állnak rendelkezésére, hogy a
rájuk való hivatkozás csaknem szükségtelen. A monarchiák és arisztokráciák elleni támadá-
sok pontosan ezen a vonalon mozogtak. A marxizmus ugyanezt a módszert alkalmazta, ami-
kor a kapitalizmus visszaéléseire hivatkozva megtámadta a magángazdálkodást, és meghir-
detett egy kollektív gazdasági rendszert. Szellemi téren is számos példát találhatunk. Avagy
a lutheri reformáció nem használta-e ürügyként a római egyház képviselőinek romlottságát,
hogy azután áttérve a személyekről a princípiumokra, kétségbe vonja a tekintély elvét és a
katolikus tradíció alapvető eszméinek egész sorát?!
Végül szeretnénk megemlíteni az okkult háború utolsó fegyverét, bár ez csak egy megle-
hetősen specializált területre vonatkozik: ez a kiszorító beszivárgás taktikája. E taktikát ak-
kor alkalmazzák, amikor egy adott – spirituális, vagy általában tradicionális típusú – szer-
vezet a degenerálódásnak olyan állapotába jut, hogy exponensei már csak nagyon keveset
tudnak annak igazi belső alapjáról: tekintélyének és presztízsének bázisáról. A szervezet éle-
te ilyenkor egy alvajáró lény vagy egy lelkétől megfosztott élő test automatikus életére emlé-
keztet. A centrumban ekkor egyfajta – hogy úgy mondjuk – szellemi „űr” keletkezik, amit
beszivárgás révén más, felforgató jellegű erők foglalnak el, amelyek a külsőségeket ugyan
változatlanul meghagyják, a szervezetet azonban az eredetiektől teljesen eltérő – ha azokkal
nem merőben ellentétes – célokra használják. Továbbá nincs kizárva, hogy ezek a befurako-
dott elemek az ellenőrzésük alá vont terület szétrombolásán fognak munkálkodni. Például
úgy, hogy rejtve botránykeltésre alkalmas motívumokat hoznak létre, amelyek számukra
megfelelő – negatív – reakciókat válthatnak ki; később pedig megfelelő időben működésbe
hozzák az előbb említett taktikát: összekeverik az elvet a személyekkel. Mindezek fényében
megérthetjük a tegnap és a ma számos jelenségét. Miután már beszéltünk a szabadkőműves-
ségről, hadd említsük meg: biztosak lehetünk abban, hogy a modern szabadkőművességnek
– mint felforgató erőnek – a megszületéséért a kiszorításnak és az inverziónak néhány ré-
gebbi szervezet keblében végrehajtott taktikája a felelős. E szervezetekből – a modern sza-
badkőművességben puszta maradványokként – fennmaradtak struktúrák, szimbólumok és
hierarchikus rendszerek, miközben a tényleges irányító in uenciák már jó ideje egészen más
természetűek.
Reméljük, az a tény, hogy csak kevés példát mutattunk be, és elsősorban a princípiumok-
kal foglalkoztunk, nem akadályozza meg annak felismerését, hogy ezek a princípiumok a kü-
lönböző területeken sokrétűen alkalmazhatók – hiszen nem létezik egyetlen olyan terület
sem, amelyen az okkult háború ne bontakozott volna ki, s ne terebélyesedne még manapság


  Julius E ola: Okkult háború. Az okkult háború fegyverei 

is szüntelenül. Mindazonáltal a legfontosabb terület, amelyen fel kell használnunk az ok-

kult háború fegyvereinek ismeretét, belső világunk: saját gondolkodásunk. Mindenekelőtt
itt kell résen lennünk; itt kell felismernünk a bizonyos eszmék és reakciók sugalmazásával
kísérletező szubtilis in uenciákat. S ha ez sikerül, akkor bárkik is legyenek ellenfeleink, még
ha nem is tudjuk őket behatárolni, azt fogják tapasztalni, hogy titkos akcióik többé nem
vezetnek eredményre.
Ismételjük tehát, hogy itt egyáltalán nem lozó ai spekulációkról vagy fantasztikumok-
ról van szó, hanem komoly és pozitíve megragadható dolgokról. És meg vagyok győződve
arról, hogy mindaddig, amíg a felforgatásellenesség vagy a tradíció frontjának irányítói és
harcosai ki nem fejlesztették magukban azt a képességet, hogy megsejtsék a rejtett okok
világát, s így alkalmas terepen tudjanak szembeszállni az ellenféllel, nem mondhatják el ma-
gukról, hogy érettek feladatuk ellátására. Emlékezzünk a jegyzőkönyvek bölcseinek míto-
szára: velük szemben azok az emberek, akik csak a „tényeket” látják, olyanok, mint az ostoba
állatok. Kevés remény van arra, hogy bármit is megőrizhessünk, ha az új mozgalom vezetői
között nincsenek olyan emberek, akik a materiális harcot ki tudják egészíteni egy titkos és
kérlelhetetlen tudással, amely nem a sötét erőket, hanem a tradicionális szellemiség fénylő
princípiumát szolgálja.

fordította: F. . F.
Sacrum Imperium I-VI, –. Az elektronikus változatot szerkesztette: F. V. A.

