Arany János történelmi balladái

Arany János az egyik leghíresebb magyar költőnk volt, akinek a műveit országszerte ismerték és
szerették. Nagyszalontán született, majd ott is járt iskolába, bár később a debreceni református
kollégiumban folytatta tanulmányait. Ott is fejezte be az iskolát érettségi nélkül. Pályafutása 30 éves
korában kezdődött, amikor a Toldi című művével sikert ért el. Majd Petőfi barátságát is elnyerte.
Később a szabadságharc bukása és Petőfi halála után összeomlott minden szempontból. Nagykőrösre
ment, ahol irodalom és latin tanárnak állt (1851-1860). Ebben az időszakban keletkeztek a nagykőrösi
balladái is. Arany János balladái, nem hasonlítottak az abban a korban megszokott népballadákra. Ez
azért volt, mert Arany a népballadából létrehozta műballada műfaját, amelyet a népballadákkal
ellentétben már egy konkrét ember írt. Ezekről a balladákról Greguss Ágost azt mondta, hogy:
„Tragédia dalban elbeszélve”, ugyanis 3 műnem sajátosságait is megtalálhatjuk bennük. A drámát, a
lírát, valamint az epikát. Ezenkívül Arany balladáira jellemző volt még a lélektaniság, valamint a
balladai homály is. A balladáit 3 szempontból csoportosíthatjuk, az első az időrendi, amelyben a
nagykőrösi és az Őszikék balladáit választjuk szét. A második a tematikus, amelyben a történelmi,
paraszti, valamint a városi témájú balladáit találhatjuk. A 3. csoport a szerkezetük szerint választja
szét őket, egyszólamú, kétszólamú, valamint a körkörös szerkezetű balladákra. Kétszólamú például a
V.László című történelmi ballada is. A történelmi balladáknak az a sajátosságuk, hogy a régmúltba
fordulnak vissza a témáért, mégis is a saját korukban vannak üzeneteik. Az V.László című műben ezt
jól érzékelhetjük, ugyanis a háttérben V. László király esküszegésének története, Hunyadi László
törvénytelen kivégzése és Hunyadi Mátyás bebörtönzése, Kanizsa és Rozgonyi fogságból való
menekülésének ténye, valamint a király méreg általi halálának legendája áll. Miközben ennek Arany
korában a mondanivalója, a történelmi példa nyújtotta remény. Emellett a műben a szereplőknek is
van jelentésük. Például Kanizsa és Rozgonyi a bebörtönzött szabadságharcokat jelképezik, Hunyadi
László kivégzése a vérbe folytott szabadságharcot, Mátyás alakja pedig a nemzeti feltámadás
reményét. A ballada zárlata is áthallásos és kétértelmű üzenetet hordoz. A három ponttal jelölt
kihagyások a király halálára és az akkor még rab Mátyás, Magyarországra való visszatéréséra utalnak.
De az ő sorsukban a nemzetközösség reménye is megfogalmazódik, ami nem más, mint a Habsburgok
jelentette elnyomás végének és a magyar nép függetlenségének vágya. Arany történelmi balladái egy
kivételével mind magyar témájúak. A walesi bárdok az egyetlen, ami nem az. A mű úgy keletkezett,
hogy felkérték Aranyt, hogy írjon egy dicsőítő ódát Ferenc Józsefnek. Arany János ezt nem tette meg,
és szinte helyette keletkezett A walesi bárdok, amelyben dicsőítés helyett nagy ellenszenvet
láthatunk. Ez a mű egy ikonikus költemény, ugyanis a hatalommal szembeni kiállást jelképezi. Szintén
történelmi ballada a Szondi két apródja, amely Arany egyik ismert műve. A ballada a nagykőrösi
korszakban keletkezett és szerkezetileg a kétszólamú balladák közé tartozik. A mű Drégely 1552-es
török ostromát mutatja be és a témája Szondi György és a vár védelme. A Szondi két apródja arra a
kérdésre keresi a választ, hogy a hősi tetteket és a tragikus elbukást követő mindennapokban milyen,
erkölcsileg követhető magatartáslehetőségei vannak a túlélőknek, köztük a közösséghez tartozó
költőknek. Szerkezetileg érdekes felépítése van, ugyanis az 5. versszaktól kétszólamú a mű, de előtte
viszont nem. Az első két versszakban idő és helymegjelölés történik. Időnek a csata utáni alkonyatot
jelöli meg. A helymegjelölésnél pedig 3 helyet is ábrázol, az első a várrom, a második a vele szembe
lévő hegyen a két dalnok, a harmadik pedig a völgyben lévő törökök. A 3-4 versszakban egy
párbeszéd folyik Ali és a szolgája között, ahol Ali kérdezi, hogy miért nem énekel már róla a két
dalnok. Az 5. versszaktól a páratlan versszakokban az ostromot, Szondi hősiességét, valamint Szondi
halálát beszélik el az apródok. A páros versszakokban pedig a szolga lehívja a dalnokokat, hogy
énekeljenek Alinak, de ők nem állnak vele szóba. Az apródok éneke olyan, mint egy 16. századi
krónikásének, amely bemutatja a dicsőséges múltat. Ez a szál egészen önálló és folyamatos. Ali
szolgája viszont a jelenről beszél, bele-beleszól a történetbe, ami miatt kicsit tagoltabbá válik az
egész. Ezt a művet a hűség és a helytállás balladájának szokták nevezni, egyrészt, mivel Szondi is
helytállt és nem adta meg magát, másrészt az apródok kitartása példázza, hogy nem az számít, ami
volt, hanem az, hogy emlékezzünk a régi hősökre, az apródok viszik tovább a hősiességet, ezért
nevezik a művet a hűség és a helytállás balladájának. Ebben a műben Arany nem véletlenül választ
apródokat főszereplőknek, ugyanis a költőkkel azonosítja őket, akiknek a feladatuk az, hogy
megőrizzék a múlt emlékeit.