A nagykőrösi, történelmi témájú balladák világa, üzenete

Arany János kiemelkedő balladaköltő volt a magyar költészetben. Jelentős alkotásai

születtek, ezek közül az 1852-től Nagykőrösön keletkező művei az ún. ,,nagykőrösi
balladák’’. Alkotói korszakai közül ez a leggazdagabb. A művek főleg történelmi
témájúak, melyekben párhuzamot von a költő saját korával. Témájukat általában a
14-15. századi nemzeti múlt nehéz korszakaiból meríti, de rejtett jelentésükkel Arany
a saját korának üzen. Ezzel célja a hűség és hazaszeretet hangsúlyozása valamint a
történelmi tudat alakítása. Számos költeményében megjelenik központi motívumként
a bűn, amely magával hordozza a bűnhődést is, mivel a főszereplőt saját bűntudata
és lelkiismerete viszi őrületbe és ez nagyobb büntetés számára mint bármilyen földi
igazságszolgáltatás.

Az 5. László című verset a nagykőrösi balladák közé sorolhatjuk. Ez egy történelmi

ballada, melyben megjelenik a bűn, azonban a mű előzményében. A 15. században
Magyarországon Hunyadi János halála után 5. László Habsburg király veszi át a
hatalmat. A király saját nagybátyját, Czillei Ulrikot nevezte ki kormányzónak, aki
konfliktusba került Hunyadi Lászlóval (Hunyadi János fia). Ennek eredményeképpen
Czillei Ulrik meghalt. A király büntetlenséget ígért Hunyadi Lászlónak, azonban
megszegte ígéretét és kivégeztette Lászlót. Mátyást, a fiatalabb testvérét pedig
elfogatta. A történetbe ezek után az események után kapcsolunk be. A király
nyugtalan, lelki zavara hallucinációként jelenik meg, amely bűntudatának
következménye. Beleőrül abba a tudatba, hogy helytelenül cselekedett és elmenekült
az országból, azonban hiába, lelkiismerete nem hagyja nyugodni. Végül meghal 5.
László, megmérgezték. Az utolsó versszakban Arany a magyar néphez szól: a
szabadságharc után ne akarjunk bosszút állni, inkább reménykedjünk és
bizakodjunk, mert Magyarországra még egy fényesebb jövő vár.

A walesi bárdok című is egy történelmi ballada. A vers párhuzamban áll

Magyarországgal. Ferenc József Habsburg uralkodó a szabadságharc leverése után
Magyarországra látogat, míg a 13. században Edward király a leigázott walesi
tartományát szemléli meg. Az angol királyt tulajdonképpen mindenki gyűlöli és a
hivatott bárdok (énekes költők) sem hajlandóak őt dicsőíteni. A király ezért máglyára
ítéli az összes énekest, aki nem dicsőíti őt. Ezek után itt is láthatjuk a bűn és
bűnhődés motívumát, amely őrület formájában jelenik meg. A király hallucinál, a
bárdok hangos énekét hallja. Lelkiismerete szavát nem tudja elhallgattatni és végleg
összeroppan. Arany ezzel a művel reményt akart adni a szabadságharc után lelkileg
összetört embereknek és megmutatni, hogy a zsarnok uralkodók mindig
megbűnhődnek és ezáltal Magyarországon is be fog következni ez. De
semmiképpen sem szabad behódolni az elnyomó hatalomnak, ki kell mondani az
igazságot, akár életünk árán is!

Témájában és üzenetében nagyon hasonló a Szondi két apródja című ballada.

Történelmi háttere a 16. századi törökellenes küzdelmek, ahol a törökök
győzedelmeskednek. A várvédő Szondi György meghal. A műben két apródjának
énekét olvashatjuk, akik lanton dalolnak. Közben a török vezérnek, Ali basának egy
embere próbálja őket elcsábítani a török udvarba, de ők hűek maradnak urukhoz,
még szóba sem állnak a törökkel. Hűségesen dicsőítik és siratják urukat halála után
is, nem éneklik meg Ali dicsőségét, tehát nem hódolnak be az elnyomó hatalomnak.
Ezzel a vers egy történelmi allegória, a saját korának üzen a költő a történelmen
keresztül. Ezzel mutat példát a költő az embereknek, különösen a költőknek, akiknek
feladata az apródokhoz hasonló magatartást és erkölcsöket képviselni.

Összességében, Aranyt a nemzet sorsa mindig is foglalkoztatta, és ezért verseiben

gyakran üzent a történelmen keresztül a korában érő embereknek, hogy tanuljanak a
múltból. Fontosnak tartotta, hogy a magyar nemzet összetartó, erős és független
legyen. Illetve balladái gyakran hangsúlyozzák a hűség és a becsület fontosságát,
amely miatt Arany nagy példakép lett az utókor számára. Ezek az üzenetek és
értékek teszik történelmi balladáit mély és tartalmas alkotásokká.
A bűn és bűnhődés motívuma Arany János balladái alapján

A világon sokféle bűn létezik, ezek közül van súlyosabb és kevésbé súlyos. Ennek
megfelelően büntetik ezeket. A büntetésnek kétféle típusa van, a földi
igazságszolgáltatás, ami lehet például a börtön, és az isteni igazságszolgáltatás,
amely őrület, vagy öngyilkosság formájában jelentkezhet. Azonban miután valaki egy
tiltott dolgot tesz, a lelkiismerete sosem lesz nyugodt, nem fogja tudni megbocsájtani
magának, helytelen tettét. Arany János műveiben sokszor megfigyelhetjük a bűn és
bűnhődés problémáját. Az ő verseiben a legtöbb bűn a gyilkosság, az
erkölcstelenség és a zsarnokság. Ennek eredményeképpen a főszereplőket saját
bűntudatuk és lelkiismeretük viszik az őrülete és ez nagyobb büntetés számukra,
mint bármilyen földi igazságszolgáltatás/ ítélet.

Az Ágnes asszony című alkotás egy lélektani ballada, a főszereplő, Ágnes lelkén és
őrületén van a hangsúly. A központi probléma a bűn és a bűnhődés. Először még
csak egy balladai homályból, egy véres lepedőből tudunk következtetni egy
gyilkosságra, azonban később kiderül, hogy Ágnes házasságtörést vitt véghez,
valamint bűntárs férje meggyilkolásában. Az asszony börtönbe kerül, ami
szimbolizálja bűnös lelkét, ugyanis rémeket lát. Az asszonyt a bírák is megszánják és
elengedik, hiszen belátják, hogy nincs az őrületnél nagyobb büntetés. Valójában így
a bírák és Isten előtt is kegyelmet nyert, hiszen azzal, hogy megbolondult már
megbűnhődte minden bűnét. A megőrülés folyamata a vers végén csúcsosodik,
amikor Ágnes hazaér és csak mossa a lepedőt, amely egy rögeszmés cselekvéssé
válik. Még akkor is véresnek látja, amikor már hófehér. A kimoshatatlan lepedő
jelképezi Ágnes lelkét, ami számára sosem lesz tiszta, Nem tud magának
megbocsájtani, mivel a tette jóvátehetetlen. Továbbá a lepedő szakadozott, ami a
széttépett lelkére és a lassú elmúlásra utal. A lelki feszültséget a refrén is érzékelteti.
Végül tehát az isteni igazságszolgáltatás győz a földi bíráskodás felett.

A Tengeri-hántás című versben is ez a központi motívum. A történetet egy mesélő

mesélj el tanulságként. A ballada főszereplője Dalos Eszti és a szerelme Tuba Ferkó.
A lány kimegy hozzá titokban és egy erkölcsileg helytelen dolgot tesz. Eszti bűnös
lesz, mivel elveszti a szüzességét és ennek következtében teherbe esik. Ferkó
mindezek után otthagyja őt, a lány pedig nem bírja feldolgozni a történteket, ezért
szégyenében és lelki fájdalmában öngyilkos lesz. Tulajdonképpen ez az ő büntetése.
Ezek után a fiú is megbűnhődik, mivel magára hagyta szerelmét a bajban.
Lelkiismeret furdalása miatt Eszti hangját hallucinálja, aki a mennybe hívja őt, vagyis
igazából a halálba. Ferkó ekkor felmegy a toronyba és őrületében leugrik onnan.

Az 5. László című balladában is ez a probléma vetődik fel, azonban itt a bűn a mű

előzményében jelenik meg. A 15. században Magyarországon Hunyadi János halála
után 5. László Habsburg király veszi át a hatalmat. A király saját nagybátyját, Czillei
Ulrikot nevezte ki kormányzónak, aki konfliktusba került Hunyadi Lászlóval (Hunyadi
János fia). Ennek eredményeképpen Czillei Ulrik meghalt. A király büntetlenséget
ígért Hunyadi Lászlónak, azonban megszegte ígéretét és kivégeztette Lászlót.
Mátyást, a fiatalabb testvérét pedig elfogatta. A történetbe ekkor kapcsolódunk be. A
király nyugtalan, lelki zavara hallucinációként jelenik meg, amely bűntudatának
következménye. Beleőrül abba a tudatba, hogy helytelenül cselekedett és elmenekült
az országból. azonban hiába, mert lelkiismerete nem hagyja nyugodni, annak a
hangját nem tudja elhallgattatni. Végül meghal 5. László, megmérgezték, de ez
számára már kegyelem.

Összességében, bárki, aki bűnt követ el, valamilyen formában megkapja büntetését.
Ha valaki nem kap földi ítéletet, akkor az biztos, hogy Isten keze által megbűnhődik.
Nincs olyan, hogy valaki megússza, mindenkinek megkapja azt, amit érdemel.
Azonban az örök kérdés marad, hogy az őrület és a bűntudat elég bűnhődés-e, földi
ítélet nélkül? Véleményem szerint ez a fajta bűnhődés sokkal súlyosabb, Arany
művei is ezt szemléltetik.
Arany János 50-es évekbeli lírai költészetének sajátosságai

Arany Jánosra nagy hatással volt a szabadságharc leverése és a megtorlás. Ezen

kívül nagy barátja és költő társa, Petőfi Sándor elvesztése és feldúlta életét. Ezeknek
a következménye az 50-es években íródott műveinek hangulatában is megfigyelhető.
Versei elégikus hangvételűek és a főbb műfajok az elégia és az elégiko-óda. Arany
lelki állapotára jellemző lesz a kiábrándultság, reménytelenség és az összetörtség.
Feleslegesnek érzi magát és költészetét, a versírást is abba akarja hagyni. Több
versében és számot vet eddigi életével valamint elmélkedik a világ
megromlottságáról.

Ebben a korszakban íródott a Letészem a lantot című műve. Már a címből is

következtethetünk a költő elhallgatására, hiszen leteszi a lantot, vagyis abbahagyja
versírást. A vers hangneme kettős. A reményteli, felpezsdült szabadságharc előtti
állapotot ódai hangon dicsőíti. Ezzel szembeállítja a reménytelen, lemondó és
értékvesztett jelent, amelyről azonban elégikusan szól. Tehát a vers műfaja elégiko-
óda. A versszakok végén lévő refrénben keresi az okát annak, hogy miért halt ki
belőle az írni vágyás, miért lett lelkileg öreg. Az utolsó versszakban viszont végleg
lemond lelke ifjúságáról. Ezzel az idő- és értékszembesítő verssel emléket állít
Petőfinek, vele együtt idézi fel az eszményi múltat. Arany szerint, ha egy költő ilyen
lelkiállapotban van, akkor a versei is hiábavalóak és odavesznek. Ezt egy fa-
metaforával szemlélteti, amelyek költészetét jelképezik, a fonnyadó virágokhoz pedig
a verseit hasonlítja.

Egy másik híres műve a Kertben. A vers egy falusi életképpel kezdődik, a lírai én
kertészkedik. Ezt egy lelki terápiaként használja, a saját sebeit akarja gyógyítani
ezzel a tevékenységgel. Tulajdonképpen a kertészkedés az ő életét szimbolizálja,
ami egy pótcselekvés, mert nincs kedve mással foglalkozni. Baja van saját magával
és a világgal, feleslegesnek érzi magát. A lírai én elmélkedik és kritikát fogalmaz meg
a világ romlottságáról, az emberi közönyről és önzőségről. A közömbös életet egy
zsúfolt táncteremhez hasonlítja, melyben az emberek a táncosok. A vers végén a
kertész a halál jelképévé válik, ő az egyetlen, aki el tudja pusztítani a kártevő
hernyókat, vagyis az embereket.

A Visszatekintés című elégia is ebben az időszakban keletkezett. Ez egy létösszegző

vers, Arany visszatekint eddigi életére az elszalasztott lehetőségeire, amelyeket a
sors megadott neki, azonban ő nem élt ezekkel és emiatt magát hibáztatja. ezeket
különböző élet-metaforákkal jeleníti meg, pl. az elhervadt rózsával, ami a szerelemre
utal. Úgy ír, mint, ha már megöregedett volna és az élete végére ért, azonban ekkor
még fiatal. Az egyetlen vigasz számára a családja iránti szeretete.

Összességében, Arany kilátástalanságát és lelki összeomlását a nemzeti katasztrófa

és Petőfi elvesztésének kettőssége okozta. Hiábavalónak érezte költészetét, ugyanis
ha nemzete halott, akkor nincs kinek verset írni. Magyarként csak a magyarságunk, a
családunk és a nemzet összetartozása az, ami reményt adhat és a túlélést
jelentheti.
Élet-metaforák Arany lírai költeményeiben

A legtöbb ember valami metaforával azonosítja be magának az életet. Szerintem már

mindenki gondolt arra egyes élethelyzetekben hogy az élet egy nagy harc. Ilyenkor
az életet párba állítjuk a harccal ami mögött ott van a szenvedés, a különböző
erőfeszítés, talán még a veszteség is. Maga az irodalomban is különbözőképpen
jelennek meg az élet metaforái. Az élet nem csak fekete és fehér hanem igenis
nagyon színes csak meg kell tanulnunk ezeket észrevenni. Rengeteg csodás dolog
zajlik a környezetünkben, lelkünkben azonban akadnak nehézségek akadályok
amikkel meg kell küzdenünk. Erre egy jó példa a kert metafora ahol is a lelkünket
ábrázolja a kert. Ez lehet tele virágokkal, élettel de közben ez a kert lehet egy
elhanyagolt föld amin nem nő semmi és tele van gyommal. Arany János szeretett
hétköznapi dolgokat máshogyan megfogalmazni képekkel. Gyakran használt
különféle metaforákat. Megfigyelhetjük nála a búza, malom, égitestek, napszakok
továbbá a hajó metaforáját a műveiben.

Epilogus jelentése zárszó, a cím utal arra hogy Arany lezárja életművét. A verstípus
emiatt legösszegző, számvevő vers. Az Epilogusban a fő motívum az út azaz
megfigyelhető benne az élet metaforája. Mindig is gyötörték belső kételyek: jó úton
jár-e, ezt várják-e tőle? Mit kaptam az élettől a munkásságomért? Mit nem kaptam
meg, pedig szerettem volna? Arany János mindig is egy szerény visszahúzódó
alázatos ember volt. Sztoikus nyugalommal élt. Ezzel az életfelfogással bizony az
apró örömöket észre lehet venni. Kapott hírnevet elismerést azonban folyamatosan
úgy érezte hogy nem illeti ez meg őt. Ez a viselkedés nem álszentségeskedés arany
természete tényleg ilyen volt. Sok ember vehetne róla példát. A végén madár
metafora van jelen. Hiába adná az élet ezeket a lehetőségeket már mindegy mert ő,
Arany János már nem akar szárnyalni testileg lelkileg elfáradt.

A Visszatekintés olyan elégia, amely személyes válságról árulkodik. Mélyen emberi.

Arany ekkor még csak 35 éves volt (az emberélet útjának felén" járt), de ebben a
versben úgy ír, mintha már öregember lenne, aki végére ért az életnek. Letargikus
hangulatú számvetést készít az életéről, mintha a halálra készülne, és sorsát, egész
életét kudarcként tünteti fel. A költő a számvetést egy múlt idejű mondattal kezdi,
amelyet később meg is ismétel: „Én is éltem..." Ez úgy hangzik, mintha már lezárult
volna az élete. A Visszatekintés ilyen monológszerű vers, csupa tétovaság, csupa
kérdés: Arany önmagát kérdezi, hogy volt-e valami jó ebben az életben. Úgy érzi,
már a születésekor szerencsétlen volt, már az élete kezdetén bizonytalanná vált a
jövője. Ezt jelképezi a sajka-metafora. a költő úgy érzi, az élet által kínált örömöket
sohasem tudta maguk a teljességében megélni, a lehetőségeket nem tudta
kihasználni. Minden öröm, amit átélt, részlegesnek, tökéletlennek tűnik (,,Sohase
birám teljébe' / Örömeim poharáť”). Így nem csoda, hogy a megelégedettség érzése
helyett a hiányérzet dominál a versben, és hogy a költő elhibázottnak érzi az életét.
Mindig függetlenségre vágyott (belső függetlenségről van szó), mégis önként hordta
láncait (,,Vágytam a függetlenségre, / Mégis hordám láncomat"). A láncok hordását
Arany személyes életére is lehet érteni. Ugyanakkor van ebben az utolsó
versszakban valami erőltetettség: olyan, mintha Arany tudatosan arra kényszerítené
magát, hogy találjon valamilyen érzelmi, lelki vigaszt a nagy boldogtalanságban. Ha
már muszáj élnie, ha a halál nem jön még el érte, akkor csak így lehet kibírni.
Véleményem szerint ezekben a művekben jól megfigyelhetők az élet metaforái. Nem
csak Arany János szeretett ezzel a metaforával játszani, hanem sok más tehetséges
alkotó, író is. Egészen az ókortól a mai jelenig mutatják be az életet különböző képek
segítségével. Ott volt például Janus Pannoniustól az ,,Egy dunántúli mandulafáról”
című műve, amiben az élet bemutatásához egy fát hívott segítségül. A kert
ábrázolása nagyon népszerű volt az irodalomban. Ide tudnám hozni Csokonai Vitéz
Mihály ,,A Reményhez” című verset valamint Shakespeare-től a Hamletet. További
példák, amik jól szemléltetik az élet metaforáját; Horatius Licinius Muranához- hajó
metafora, Vörösmarty Mihály Szeptember végén- évszakok metafora, Petőfi
Természet vadvirága- virág metafora, nem utolsó sorban pedig Goethe A vándor éji
dala- út metafora