Henry Purcell

DIDO
AENEAS

P E D A G Ó G I A I F E L K É S Z Í T Ő A N YA G  MVM OPERAKALAND 2022

Bevezetés William Turner: Dido felépíti Karthágót

Mítosz & történelem a Magyar Állami Operaház 2022/23-as évadtémája. Henry Purcell Dido és Aeneasa a trójai háborúhoz kapcsolódik, ami
azonban a történelmi háttérnél még sokkal fontosabb ebben az alig egyórás gyöngyszemben, az a szerelem, ahogy Barta Dóra, az előadás ELŐADÁSOK
rendezője is kiemeli: 2022. október 13., 14., 18.,
19., 20., 21.
„Régóta tudja az emberiség, hogy ha valamibe bele lehet halni, akkor a Szerelem mindenképpen az. Ha boldog, ha nem, ha viszonzott, ha
viszonzatlan, egy valami biztos: vérre megy. A 17. század végén született Henry Purcell korszakos remekműve, a Dido és Aeneas, amely a HELYSZÍN
műfaj egyik halhatatlan klasszikusa, mondhatni igazi ékköve lett. A Karthágó királynője és a trójai hős között szövődő és tragikus véget Eiffel Műhelyház —
érő szerelmi románc Vergilius segítségével lett az egyetemes kultúrhistória egyik alaptörténete, de a harmincéves Henry Purcell volt az, Bánffy Miklós terem
aki zenéjével a csillagok közé röpítette hőseit, ahol immár három és fél évszázada ragyognak soha el nem halványuló fénnyel.”
Henry Purcell: Dido & Aeneas
Alkotók és szereposztás
Librettó: NAHUM TATE Közreműködnek a MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ ZENEKARI ÉS ÉNEKKARI MŰVÉSZEI, valamint
Rendező és koreográfus: BARTA DÓRA A MAGYAR TÁNCMŰVÉSZETI EGYETEM HALLGATÓI
Díszlettervező: TIHANYI ILDI
Jelmeztervező: KOVÁCS ANDREA
Világítástervező: KATONKA ZOLTÁN
Vezényel: BARTAL LÁSZLÓ HÁMORI MÁTÉ
Zenei közjátékok: FARKAS BENCE
Dramaturg: ALMÁSI-TÓTH ANDRÁS

DIDO BELINDA 1. BOSZORKÁNY MATRÓZ

BALOGH ESZTER BRASSÓI-JŐRÖS ANDREA FÜRJES ANNA CSENGE BIRI GERGELY

MÓZER ZSÓFIA MOLNÁR ÁGNES HEITER MELINDA MUKK JÓZSEF

SZELLEM
KUN ÁGNES ANNA ZEMLÉNYI ESZTER SAHAKYAN LUSINE

TÍMÁR TÍMEA
AENEAS VARÁZSLÓNŐ 2. BOSZORKÁNY

NAJBAUER LÓRÁNT MELÁTH ANDREA MEGYESI SCHWARTZ LÚCIA UDVARHÖLGY

ZAVAROS ESZTER

ERDŐS ATTILA

KÓSA LŐRINC
Henry Purcell (1659–1695)

Henry Purcell az angol zeneirodalom messze
legnagyobb hatású és legismertebb szerzője,
s bár komponált hangszeres zenéket, első-
sorban vokális darabjaival és kórusműveivel
írta be magát a zenetörténetbe. Számos szín-
házi kísérőzene, színpadi mű, himnusz és
más egyházi darab kötődik nevéhez, valamint
egyetlen tényleges operája, a Dido & Aeneas.
és királyi alkalmakra írt zenéket. II. Jakab trónra lépésekor Purcell udvari csembalista,
Vilmos és Mária uralkodása idején pedig udvari zeneszerző lett. Mivel utóbbi tisztségét
nem egyedül töltötte be, maradt ideje a tanításra és más felkérésekre is. Legnagyobb
sikerét a Dido & Aeneasszal érte el, de jelentős színpadi művei közé sorolható az Artúr
király és a Shakespeare-i Szentivánéji álomból készült A tündérkirálynő is. Purcell élete
végéig aktív volt, 1695-ben Az indián királynő című darabján dolgozott, amely halála miatt
befejezetlen maradt.

Purcell a Westminster-apátság karnagyának

fiaként született. Ötévesen elvesztette
édesapját, így anyja egyedül nevelte hat
gyermekét. Mint megannyi szép hangú fiú
a korban, a  kilencéves Purcell kórista lett
(a Chapel Royalban), illetve megkezdte
billentyűs tanulmányait is. 1673-ra már a
királyi hangszerfelügyelő John Hingeston
asszisztense volt. Tizennyolc évesen udvari
állást kapott, majd két évvel később (élete
végéig) ő lett a Westminster-apátság
orgonistája. Ekkoriban jelentek meg első
művei.

Legrangosabb állásaként ő lett a Chapel Royal egyik orgonistája, Hingeston halála után
A tündérkirálynő
pedig megörökölte a hangszerfelügyelői posztot is. Himnuszokat, ódákat komponált
Vergilius: Aeneis

Vergilius költészete inspirációként szolgált az utókor

számára, a reneszánsz költő Dante például őt választja
„kísérőjének” az Isteni színjátékban, a magyar irodalomban
pedig Zrínyi Miklós, Vörösmarty Mihály és Radnóti Miklós
műveiben fedezhető fel hatása. A klasszikus zenében
az Aeneisnek Purcell műve mellett egy másik olyan
feldolgozása készült, ami a mai napig fellelhető az
operaházak repertoárján: Hector Berlioz A trójaiak című
monumentális operája.

„Ki után ti kutattok, im itt vagyok épen,

Publius Vergilius Maro (Kr.e. 70–19) az ókori Róma
egyik legismertebb és legnagyobb hatású költője.
Cremonában és Mediolanumban (ma: Milánó), végül
Rómában tanult, de a polgárháború idéjén Athénba
menekült, ahol megismerkedett Horatiusszal. Rómába
való visszatérése után Augustus császár Georgica
címmel tankölteményt íratott vele, amiből a parasztok
megtanulhatják a szántóföldek és legelők körüli
tennivalókat.
A mű sikere után Augustus újabb feladattal bízta meg:
Vergiliusnak ezúttal a római nép eredettörténetét
kellett megírnia, így született meg tízévnyi munka után az
Aeneis. A 12 énekből álló eposz a rómaiak ősatyja, Aeneas
történetét meséli el, aki Trója pusztulása után népével
elindul, hogy új hazát keressen. Az eposz negyedik éneke
Karthágó alapítójának, Dido királynőnek a találkozását
beszéli el Aeneasszal, az ő tragikus szerelmüket dolgozza
fel Henry Purcell Dido & Aeneas című operája.
Trójai Aeneás, örvényeiből Libyának.
Ó, te, ki Trója nehéz sorsán egyedül könyörültél,
S bennünket, danaok’ szárazföldön-vizen egyként
Megfárasztott-ínséges maradékait, annyi
Vészek után házadba fogadsz: nincs mód kifejeznünk
Hálánkat, Dídó, se nekünk, se e földi világba
Számkivetett dardánoknak, kik szerte bolyongnak.”
Vergilius: Aeneis (Lakatos István fordítása)
Az OPERA produkciója
Purcell operájának premierje 1689-ben volt egy londoni leányiskolában. A bemutató ket-
tős célt szolgált: egyrészt az egyórás opera tömörsége folytán „beavató” műként megis-
mertetni a nézőket az opera műfaj minden lehetőségével, a széles érzelmi skálát zenében
megfogalmazó énekeseken kívül a kórus és a balett használatával, túlvilági elemek és va-
rázslatok, szcenikai trükkök sorozatával – mintha egy kis enciklopédiát forgatnánk arról,
milyen elemeket tartalmazhat egy opera előadása, milyenen lehetőségek rejlenek ben-
ne, mennyiféle színt, érzelmet, evilági és túlvilági szereplőt tud felvonultatni ez a valóban
„összművészeti” műfaj.
A világhírű szerelmi történet 2022 őszén a Harangozó-és Seregi-díjas koreográ-
fus-táncművész Barta Dóra rendezésében elevenedik meg az Eiffel Műhelyház színpadán.
„Mindenképpen fontos számomra a kizökkentés, az egyediség. Azt hiszem, ebben a
kontextusban különösen kell figyelnünk arra, hogy a dinamika, a váratlanság ereje
meghatározó legyen, egy pillanatra sem válhat a darab unalmassá. Keresem, hogyan
lehet olyan képi világot teremteni, amiben a néző olyan új impulzust kap, amiben a színház
képzete, „szokásjoga” is megváltozik” – vallja a rendező-koreográfus.
A talán meseszerű, de közismert történetnek „olyan mélylélektani alapja van, ami erősebb
annál a szerelmi történetnél, amivé gyakran teszik, sőt, kirajzolódik egy olyan személyi-
ségfejlődésbeli folyamatábra is, ami a fiatalok serdülő énjéhez tud szólni. Nagyon sok
párhuzamosság lelhető fel a mű cselekménye és az akkori történelmi kontextus között,
és ezen az úton elindulva megteremthető egy, a mai fiatalokkal cinkosan összekacsintó
darab, ami nincs híján humornak, érzelemnek, komolyságnak és mély gondolatoknak.”
A produkcióban így a történet megmarad, de a kontextus idézőjelbe kerül, és számos
olyan gesztus jelenik majd meg a színpadon, ami kifejezetten a serdülőkkel „beszél
össze”. Hasonló logikát követ a zene is: „Szerettem volna korszerűsíteni ezt a gyönyörű
barokk zenét. Henry Purcell eredeti klasszikus zenedarabja mellé Farkas Bence kortárs
zeneszerző ír atmoszférikus zenei tartalmakat. Csendből egészen másképp szólal meg
a klasszikus zene, mint zajból, és számomra ebben a dimenzióban is nagyon fontos a
kontextualizálás.”
Az opera cselekménye
I. FELVONÁS
Karthágó uralkodónőjét, a hatalmas teremtőerővel rendelkező Didót, akinek vezetése
alatt a város csak épül és gyarapszik, egy ideje rosszkedv emészti, és úgy érzi, sosem fog
már nyugalomra találni, De mi lehet a baj? Hiszen a birodalom sosem volt ennyire sikeres.
Belinda, a királynő udvarhölgye sejti az okot: Dido beleszeretett a náluk vendégeskedő
trójai harcosba, Aeneasba, aki ide menekült a vesztes csata után. Dido talán még
önmagának sem meri bevallani az igazságot, fél a veszteségtől és a fájdalomtól, fél,
hogy elgyöngül mint vezető, ha teret ad érzelmeinek. Az udvarhölgyek azonban biztatják:
politikailag is jó lenne, ha Trója és Karthágó egyesülne, ráadásul úgy tűnik, Aeneas is
szerelmes Didóba. Mikor a hős megjelenik, Dido előbb hűvösen fogadja, de aztán nem
bír az érzelmein uralkodni, átadja magát a szerelemnek, miközben lelkében a nem múló
kétkedés elindít egyfajta belső rombolást.
II. FELVONÁS
1. JELENET
A boldogság sosem egyszerű: sötét árnyak jelennek meg, a Varázslónő nem bírja tovább
szemlélni a birodalom sikerét és Dido boldogságát, így elhatározza, hogy véget vet mind-
kettőnek. Segítségül hívja boszorkányait, és megosztja velük tervét: Merkúr, az istenek
küldöttjének képében megjelenő ártó szellem fogja tudatni Aeneasszal, hogy azonnal útra
kell kelnie. Ettől majd Dido kétségbeesik, és belehal fájdalmába, Karthágót pedig lángok
emésztik el. A remek tervet a boszorkányok kiegészítik egy ötlettel: vihart kavarnak az
épp vadászgató szerelmesek köré, így választják őket szét, hogy a gonosz tettet végre
tudják hajtani.
2. JELENET
Dido és Aeneas boldogan vetik bele magukat a vadászat élvezeteibe, Dido azonban menny-
dörgést hall, és véget ér a szórakozás. Visszatérnek a palotába, Aeneast azonban megállítja
Merkúr, azaz a Varázslőnő-féle ártó szellem, és közli vele, hogy még ma éjjel útra kell kelnie,
hogy Itáliában megalapítsa az új Tróját. Aeneas nem tehet mást, engedelmeskedik az isteni
akaratnak, csak azt nem tudja még, hogyan mondja el mindezt szerelmének...
III. FELVONÁS
1. JELENET
A matrózok búcsút mondanak alkalmi szerelmeiknek, és készölődnek a nagy útra. A Varázs-
lónő és boszorkányai elégedettek, tervük jól alakul. A Varázslónő újabb ötlettel áll elő: a ten-
gerbe fogja ölni Aeneast egy viharban, hogy az ármány teljes legyen.
2. JELENET
A palotában Dido úgy érzi, kezdeti félelme alapos volt, beteljesült, amitől félt, ami miatt
nem akarta átadni magát a szerelemnek. Belinda sem tudja megnyugtatni. Aeneas érkezik
búcsúzni, ám Dido már leszámolt magában ezzel a viszonnyal. Látva a nő kétségbeesését,
Aeneas maradna, megtagadva az isteni (pontosabban isteninek hitt) parancsot, Dido
azonban hajthatatlan, már nem akarja folytatni ezt a viszonyt. Miután Aeneas távozik, a
valaha erős királynő elgyöngül, összeesik, nem marad más számára, mint a halál, hiszen a
föld alatt nem fogja semmi baj érni, nem kell hasonló gyötrelmekkel szembenéznie, mint
amiket ez a szerelem okozott neki. A többiek búcsút vesznek tőle, remélve, hogy sírja
fölött a szerelem istene maga fog őrködni.
Mire érdemes figyelni az opera hallgatása közben?
AZ OPERA, AMELYBEN VÉGIG
ÉNEKELNEK
Tudjuk, hogy ez nem meglepő fordulat, de a barokk ze-
nében még korántsem volt magától értődő, hogy egy
operát végigénekeljenek. Féloperának vagy masque-nak
nevezték azokat az énekelt színpadi műveket, amelyek-
ben prózai részek váltották a megzenésített szakaszokat.
Gyakran csak színdarabok kísérőzenéjeként szólalt meg
egy-egy énekelt betét, de hogy egy egészestés darabot
végigénekeljenek a szereplők, az különlegességnek szá-
mított. Purcell életművében pedig egyenesen egyedülálló:
ez a szerző egyetlen olyan operája, amelyben nincsenek
prózai részek. Az tehát, hogy – egy rádiós szófordulattal
élve: reklámok és megszakítások nélkül – egy órán ke-
resztül Purcell-zene szól az operaszínpadon, bármilyen
furcsának is hat 2022-ből visszatekintve: érdekesség.
KICSI A HANGSZERELÉS, DE ERŐS
A barokk zenék sajátja, hogy nemigen találni olyan művet, amelyet az asztalfióknak írt volna
a szerzője. Felkérésre vagy szolgálat teljesítése céljából születtek a darabok, és a kompo-
nistának mindig alkalmazkodnia kellett az adott körülményekhez; ha szerette volna, hogy
alkotása meg is szólaljon, nem nyújtkózkodhatott messzebbre, mint ameddig az appará-
tus-takarója ért. Ezért lehetséges, hogy a romantika több száz zenészt megmozgató mo-
numentális műveivel ellentétben a barokk szerzemények általában kislétszámú együttest
foglalkoztatnak. Mivel a Dido & Aeneas egy angol leányiskola számára készült – noha egyes
kutatók ebben a tényben is bizonytalanok –, apparátusa a műkedvelőknek is otthont adó in-
tézmény visszafogottabb kapacitásához alkalmazkodott. A most hallható apparátus nagyjá-
ból megfelel az 1689-es felállásnak: egy vonósötös (két hegedű, egy brácsa, egy cselló és egy
nagybőgő), valamint egy csembaló szolgáltatja az opera hangszeres zenéjét. Előbbi három
hangszer a dallamért felel, míg utóbbi három a kíséretért, a basszus folyamatos nyújtásáért,
amely hangszercsoportot ezért basso continuónak is szoktak nevezni.
BAROKK ZENE MODERN ZAJJAL
A barokk színpadi zenétől nagyon távol áll a steril hangzás. A kor zeneszerzői mertek csúnya,
disszonáns hangzásokat papírra vetni, zenéjük telis tele van effektekkel, zajokkal, hangután-
zó zenei megoldásokkal. Ezt a hagyományt követte és gondolta újra az OPERA produkciója,
amikor felkért egy kortárs zeneszerzőt, komponáljon atmoszférikus zenei anyagot Purcell
zenéjéhez. A barokk dallamok így a csend
helyett egy izgalmas kontextusba ágyazva
szólalhatnak meg anélkül, hogy bármit is
elvennénk eredeti hangzásukból, bármit
is megváltoztatnánk eredeti üzeneteiken.
Légkörteremtő, összekötő, korunk inger-
gazdagságához igazodó hangzás születik
így: a sok száz éves zene találkozik a mai
zajkultúrával – ahogy a mai előadókkal és
befogadókkal is.
ANGOL OPERA, FRANCIA NYITÁNY

A francia nyitány mint műfaj olyan elterjedt volt a 17. században, hogy bizony nemcsak Fran-
ciaországban használták előszeretettel a szerzők. Purcell ugyancsak ehhez a népszerű for-
mához nyúlt, hogy megnyissa a Dido & Aeneas egyórányi zenefolyamát. A későbbi korok ope-
ranyitányaival ellentétben itt nem cél, hogy a tétel az opera későbbi dallamaiból épüljön fel.
A barokk nyitány sokkal inkább fanfár, egy figyelemfelkeltő függönyzene, semmint szerves
része az utána következő cselekménynek. A francia nyitánytípus sajátossága pedig, hogy
fenségesen lassú, királyian elegáns, nyújtott ritmusokban gazdag bevezetővel indul, majd
fürge, játékos, mozgalmas szakasszal zárul.

A SZEREPLŐK

Ahogy a hangszeres gárda is kicsi, úgy az énekes szólisták száma sem sok. Mindössze négy
főbb szereplő van az operában, és külön érdekesség, hogy a darabban nem bukkan fel egyálta-
lán basszus énekes. A kontraszt így nem tud akkora lenni, mint más operák szereplőinek hang-
magassága közt, a karakterek egymáshoz közeli hangfekvésben, egymással jobban összeol-
vadva formálhatják meg szólamaikat. S bár a mű az említett leányiskola számára készülhetett,
az énekszólamok arról árulkodnak, hogy a szólistákat már akkor professzionális énekművészek
alakították. Kihívást jelentő technikák, hangszálakat igénybe vevő szólamok, könnyednek tűnő,
de összetett szerepek – ez vár a Dido & Aeneas főbb karaktereire. Ami pedig a kisebb szerepe-
ket illeti, az opera szövegkönyvírója, Nahum Tate volt olyan bátor, és kiegészítette Vergilius tör-
ténetét néhány olyan figurával és jelenettel, akik és amelyek már-már elengedhetetlen részei
egy barokk operának. Így került Purcell művébe a varázslónő, és került a cselekménybe vadá-
szat és persze egy kiadós vihar, melyet a boszorkányok idéznek elő. Ezen kívül a történet részei
a tengerészek, a fúriák, van szellem, udvarhölgy, és minden, ami egy színes meséhez kell.
A RECITATIVÓK ÉS A TÖBBIEK
Azokat a részeket, amelyeket máskor prózával oldottak meg, vagyis amikor a szerep-
lők nem a pillanatnyi érzéseikről énekelnek, hanem történetet mesélnek, megzenésí-
tett formájában recitativónak (énekbeszéd) nevezzük. Ez jellemzően kevésbé dallamos,
mint egy ária, és a kísérete is jóval egyszerűbb. A Dido & Aeneas recitativói különböz-
nek a kor divatjaitó: Purcell nem követte sem a száraz, gyors olasz stílust, sem pedig
a ritmikailag feszesebb francia megoldást, hanem az angol szöveg lüktetéséhez al-
kalmazkodó recitativókat írt, új fejezetet nyitva a műfaj történetében. Ebben a for-
mában tényleg egészen közel kerülnek ezek a tételek a beszédhez, hiszen az angol
nyelv prozódiájából indulnak ki. A recitativókon kívül az operában találhatók áriák, de
akad számos olyan tétel is, amelyben többen énekelnek: duettek, tercettek és kóru-
sok. Ezek a tételek – hasonlóan a mai slágerekhez – alkalmazkodnak a közönség be-
fogadóképességéhez, vagyis jólesően rövidek. Néhány perces frappáns, tömör zenei
betétek, amelyek pörgőssé, izgalmassá teszik a művet. Rövidségük ellenére pedig
Purcell a drámaiság és az érzelmek olyan széles skáláját mutatja be ezekben a tételekben,
amely az angol zenében előtte példa nélküli volt.
TÁNC, TÁNC, TÁNC
A végig énekelt opera természetesen nem azt jelenti, hogy az előadók megállás nélkül
énekelnek. Számos olyan tétel akad, amely tisztán hangszeres. Ezek többsége tánctétel.
A Dido & Aeneas táncbetéteinek gondolata talán a leányiskola vezetőjének, az udvari tánc-
mester Josias Priestnek köszönhető. Táncolnak a boszorkányok, táncolnak a fúriák és
tánc látható az első felvonás végi diadal jelképeként is. A Magyar Táncművészeti Egyetem
hallgatói tehát nagyon fontos szereplői a történetnek, hiszen összekötnek jeleneteket,
megteremtenek hangulatokat és látványossá teszik a produkciót. A barokk korban szá-
mos tánctípus létezett. Más lehet a lüktetés, a tempó, a karakter, a forma – érdemes tehát
figyelni, mely szereplők milyen stílusú táncot kapnak a darabban.
VISSZHANG ÉS SZÁRNYAK
A kórustételek közt igen izgalmas zenéket találni. A darab egyik leghíresebb tételét
(„In our deep vaulted cell”) visszhangkórusnak is nevezhetnénk, mivel az együttes minden
sor végén megismétli az adott sor utolsó szavait – halkabban, mintegy visszhangként.
Egyszerű zeneszerzői eszköz ez, mégis nagyszerű hatást ér el vele Purcell. Ugyancsak
említésre méltó a „With dropping wings ye Cupids, come” kezdetű kórustétel, amely a
művet zárja. A címben említett lankadó szárnyakra utal az az ereszkedő moll (többnyire
a melankóliával társított hangnem) skála, amely a tétel elejétől dominálja a zenét.
A  hangnemekkel, a kromatikával (félhanglépések), a disszonanciával, a hangközökkel
való játék a barokk szerzők kedvelt hobbija volt: számos rejtett üzenetet, utalást, titkot
leplezhetünk le, ha értjük a kor zeneelméleti szokásait, a kotta mélyebb rétegeit.
DIDO BÚCSÚJA
Az opera három áriája is követ egy barokk hagyományt: a kíséret basszusában ismétlődő
dallamot, ún. ostinatót hallunk. A műfaj passacaglia, chaconne és ground néven egyaránt
ismert. A folyamatos ismétlés, a kilátástalan, körkörös, ugyanoda jutó zenei folyamat
sokféle érzés kifejező eszköze lehet, jelen esetben leginkább a reménytelenség, a
lemondás, a bánat szimbóluma. A mű kétségkívül leghíresebb szakasza a „When I am
laid in earth” kezdetű lamento (fájdalmas, valakire emlékező vokális tétel). A zárókórus
előtti melankolikus szépségű áriát Dido búcsújaként is emlegetik. A címszereplő gyászos,
disszonanciákkal teli éneke alatt összesen kilencszer ismétlődik meg a híres ostinato,
amely eleinte kromatikusan ereszkedik, majd egy nagy ugrással egészen mélyen zár. A fél
hangról fél hangra való süllyedés olyan hatást kelt, mint egy lassuló szívverés, mint egy
csukódó szemhéj vagy ernyedő kéz. Erre a tragédiára utal előre Dido legelső áriája is az
első felvonásban („Ah! Belinda, I am prest”), amely baljós hangulatán túl az „I languish till my
grief is known” szavaknál sötétebb hangnembe vált – épp Dido búcsújának hangnemébe.
A megérzés pedig sajnos önbeteljesítő jóslatként működik ezúttal.
Videó

BEPILLANTÁS A RENDEZŐI PRÓBÁBA

Impresszum

A felkészítő anyagot Almási Tóth-András, Braun Anna és Mona Dániel írásai alapján szerkesztette: Jávorszky György
Fotók: Berecz Valter, Cseplye Adri, Dömölky Dániel, Kummer János, Ligeti Edina, Nagy Attila, Pályi Zsófia, Rákossy Péter
Grafikai terv: Mátai és Végh Kreatív Műhely