A másik fél

„Audiatur et altera pars”

(Seneca)

Mágusölő Hagraal, a Pusztító

Az ork kalózok vezére a leghatalmasabb egyed mind közül, amiként az orkoknál, az

általában szokás. Iszonytató testét a hírhedt ork kovácsok keze munkáját dicsérő ormótlan
fémlemezekből összetákolt irdatlan páncél fedi. Jobbján két goblin fegyverhordozó viszi
csatabárdját. Sisakját a tengeri katonák egy különösen rusnya és nagyra nőtt példányából
készítették. Egy kíntól felismerhetetlenségig eltorzult humanoid lény arcára emlékeztet ez a
fejfedő, aki csak ránéz: mintha saját közelgő halála jelent volna meg előtte. Hogy még
fenyegetőbbé tegyék, egy bikadémon tülekivel és Hagraal által egy a négy ellenében
legyőzött ellenséges nemzetségfők kitépett agyaraival ékítették. Nyakában egy láncokból és
faragott emberi koponyákból álló függőt visel, hátán egy szőrmebundát, melyet megskalpolt
ellenségeinek kikészített fejbőréből készíttetett . Egy helyett, két pár agyara nőtt, az egyik
pár látványosan nagyobb. Ezeket törzsi faragások díszítik, amiket a törzs egy megbecsült
sámánja készített. Bőre sötét - helyenként fakó - szürke, mely a vérivók vezéri
nemzetségeinek sajátja. Harcban óriási fegyvereit, atyja atyjának az atyjának szent
csatabárdját, az “Örökkön Szomjazót” és saját mágikus fegyverét, a “Máguspusztítót”
használja.
Hagraalt az ork átlagnál magasabb intelligenciával áldotta meg a Farkas szellem, azonban
mérhetetlen dicsőség és hatalomvágyát - mely jellemző a Vérivók vezéreire - képtelen volt
leplezni. Ezt látván apja fiatalabb fivérére - kit bölcsebbnek vélt báttyánál - hagyományozta a
nemzetségfőt megillető graer dwaghult (orkok szent csatabárdjai), a “Vérivó Atya Akaratát”,
ő pedig a csupán hadvezért megillető fegyvert, az “Örökkön Szomjazót” kapta, így
nemzetsége nem fogadta el legfőbbvezetőnek, és habár ezt sosem bocsátotta meg, ám volt
annyi esze, hogy nem hívja menten párviadlra öccsét (hiszen az esetleges belharcoktól
lecsökkent létszámú nemzetségget gyorsan felprédálják ellenségei), hanem kivárja a
megfelelő alkalmat a leszámolásra. Az évek során egyre nagyobb hírnévre tett szert,
mígnem egy dorani különítménnyel vívott ütközetben kiérdemelte a Mágusölő nevet (a
Pusztító utónév, ki tudja mikor ragadt rá). Kétszáz harcosból az alig egy tucat túlélő látta,
amint összeégett, megtépázott teste felemelkedik s kezében a három “mágus” levágott fejét
tartja. Tudván, hogy “az efféle vajákosnak a botjában lakozik az ereje”, Hagraal a Látók
kovács nemztéségfőjével mágikus fegyvert készíttetett a drakkfaszilánkok maradékából,
mely fegyver nevét egy neves énekmondó, Szürkevész Gjorbat “Máguspusztítónak”
nevezett el.
Alig öt év múlva a Birak-ház a Látók vezetésével összefogta a törzseket és a Vérivók
meghunyászkodni kényszerültek. Hagraal családja páriává vált és a Mágusölő dédelgetett
vágya a nemzetség, s később törzsfői rangra, hirtelen szertefoszlott. A hozzá hűeket -
mintegy százötven kiváló harcost -, magával vitte és útközben elátkozta apja nevét, majd
megfogadta, hogy midőn hérosszá válik eljön, és visszaveszi, ami jog szerint az övé.
A Falánk Ughjorbaganról szóló legendákból megértette, hogy a mágia képes lehet megadni,
amire vágyik, ám tudta, hogy az emberi sámánok, vagyis a mágusok tudásukat nem az arra
érdemesnek, hanem a kincsekben bővelkedőnek adják oda.
Jelenleg a Daray tenger vizeit járja kalóz kapitányként, kincsek és a halhatatlanság után
kutatva. Bár harcosai száma egyre fogyatkozik, tudja, hogy közel a cél.
Nagroghur

Hagraal egyik testőre és rangban az utána következő ork. Ezüstből készült, durván
megmunkált talizmánt visel, melybe ősei nevét vésette, egészen Hramig felmenően, akitől a
Vérivók vezéri nemzetségei egyeneságon származtatják magukat. Páncélját még apja
zsákmányolta egy dicsőséges tiadlani hadjárat alkalmával és egy Graughr nevű kovács az
Irgalmatlanok törzséből, testhezillően alakította át számára. Atyja halálával Nagroghur -
családjában legnagyobb harcosként - örökölte meg e vértet.

Gorragh

Hagraal másik testőre, a Halálhozók törzséből. Miután nemzetségét Torof Oggi csapatai
Tarin hágói közt mindegyszálig felmorzsolták, páriaként járta a hegyeket, végül zsoldosnak
szegődött olyan urakhoz, akik nem kérdezték honnan jött, akiket nem érdekelt, hogy egy ork,
egy ember, vagy éppen egy ogár végzi-e el a piszkos munkát. Egy niarei csempészáruval
alaposan megrakott hajót kísért, mikor Hagraal csapatai rajtuk ütöttek. Megnyugvással
töltötte el, hogy fajtársai által nemes kínhalált halhat, ám a főnök úgy döntött, hasznát veszi,
miután párviadalban legyőzte. Minthogy az élete - ork hagyomány szerint - őt illette, így
Gorragh szolgálta és szolgálja máig új urát a szent szokás szerint és abbéli reményében,
hogy kiérdemelheti egy napon szabadságát. Csatabárdja finom törpemunka. Ki tudja
honnan, vagy mikor zsákmányolta. Ő maga sem emlékszik már pontosan.
Gorragh emberibb arccal bír a többi orknál, tekintete meglehetősen nyugodt hozzájuk képest
(talán túl sok esztendőt töltött el az emberek között).

Ubgorrat

A Vérivók törzséből való páriák számára a felemelkedés egyik - ha nem egyetlen -

lehetősége, a harci láz gyakorlásán keresztül vezet. Ezek a harcosok nem engedhetik meg
maguknak, hogy fegyvert, vagy vértet viseljenek, a zsákmányból nem jut számukra
osztályrész, ranghoz sem juthatnak és törzsbéli asszonyt sem választhatnak maguknak, így
pusztán a harc általi felmagasztosulás az egyetlen, ami hajtja őket. Puszta kézzel, vagy
súlyos láncokkal küzdenek. Életüket a többi orkhoz képest is könnyűszerrel vetik oda, miáltal
a kevés túlélőnek végül megadatik, hogy a törzs ténylegesen befogadja őket.
Ubgorrat is a kevés kivétel közé tartozik. Testét a számtalan harc hegei már szinte a
felismerhetetlenségig csúfították el, ám mindeddig talpraállt, újra és újra.
Hiába emelkedett harcosi rangra, a zsákmányból sosem kér semmit, csak legyőzött
ellenfelei húsára tart igényt. Sem vértet, sem valódi fegyvert nem zsákmányolt, vagy
csináltatott. Fiatalon a felemelkedés képzete hajtotta, ám az örökké tartó harc végére
csupán a gyilkolás iránti megszállott vágy maradt.