Fejlesztő feladatsor A fejlesztés színterei Visszacsatolás
1. A közvetlen környezet hangjainak a megfigyelése, megismerése, majd felismerése Például: papírtépés, kulcszörgetés, cipzár lehúzás, pénzcsörgetés, koppantás, üvegpohár, ha Környezetismeret. megkocogtatom, fakocka, babcsörgő, csörgős óra, hangszerek, síp, furulya stb. Egyéni, kiscsoportos Először szólaltassuk meg mindegyiket, majd bekötött szemmel ismerje(ék) fel egy fejlesztés. valaminek a hangját. Játékfoglalkozás. Olyan hangokat, melyeket magában hallva már biztonsággal felismertek, sok hang között kell felismerni. Egyszerre több (először 3 majd fokozatosan több) hangot adó dolgot szólaltatunk meg. A gyermeknek bekötött szemmel kell megállapítani, hogy a hangok között hallotta-e azt, amelyet előzőleg kiválasztottunk (pl.: síp, csengő stb.) Kisebb dobozokat töltsünk meg kettesével zajkelő kis tárgyakkal (kavicsok, gombok, gombostűk, stb.) Egyenként megrázzuk mindegyiket, meghallgatjuk. Próbáljuk kitalálni, hogy milyen tárgyak hangját halljuk bennük, nézzünk is bele a dobozokba. Irányítsuk a gyermek figyelmét arra is, hogy észre vegye, hogy némelyik doboz egyforma hangot ad! Miután jól meghallgattuk a dobozokat, összekeverjük őket és megpróbáljuk megtalálni a párokat. 2. Jól ismert emberek hangjának a felismerése (társak, óvónők, tanítók stb.) - Előre megbeszélt mondatot vagy szót mond ki mindenki egyenként. Játékfoglalkozás, Egy gyermeknek bekötött szemmel kell kitalálnia ki szólalt meg. környezetismeret. A kitaláló feltesz egy egyszerű kérdést, találomra rámutat valakire, aki röviden válaszol, Olvasás majd kitalálja, hogy ki volt a válaszadó. - Valaki énekel, ki kell találni, hogy ki volt. Ének - Állathangot utánoz valaki, a bekötött szemű kitaláló mondja meg, hogy ki volt, aki megszólalt, és milyen állat hangját utánozta. - A társak elváltoztatott hangon szólalnak meg (egyenként), így kell megnevezni a hangadót. Egyszerre többen (ketten, hárman) szólalnak meg valaki elfordul vagy bekötjük a szemét, neki kell kitalálni, hogy kik szólaltak meg. Fejlesztő feladatsor A fejlesztés színterei Visszacsatolás 3 A tágabb környezet hangjainak a megfigyelése, megismerése, felismerése. Hangkazettára rögzített állathangok felismerése. Környezetismeret. Különböző nemű (nő-férfi; fiú-lány), korú emberek (felnőtt-gyerek; idős ember Játékfoglalkozás. /nagypapa-nagymama/; csecsemő) hangjának felismerése Egyéni kiscsoportos Közös megfigyelésnél, megismerésnél beszéljük meg az egyes hangok jellemzőit (magasabb, fejlesztés. mélyebb, rekedtebb, remegős, síró hang) Emberi hangadások – tüsszentés, köhögés, orrfújás, lélegzés, lihegés, stb. – megfigyelése, felisemrése. Gépek hangjának felismerése (pl. porszívó, fúró stb.) közlekedési eszközök hangjai. (Hangkazettára rögzített hangok vagy megszólaltatott eszközök, pl. az utcán elmegy egy autó stb.) A természet hangjainak a felismerése (vihar, dörgés, villámlás, szél, stb.) Összetett hangok, zajok azonosítsa. Különös helyszínek felismerése hang alapján (hangkazetta): - forgalmas városi utca zaja - erdő, mező, tópart Hangjaik alapján egymástól - játszótér, jelentősen különböző - építkezés, helyszíneket hallgassunk meg - vasútállomás egymás után. - strand stb. Kérdések: Hol készült a felvétel? Milyen hangokat, minek a hangját hallottad? – Többszöri meghallgatás szükséges, először hallgassunk végig egy helyszínt, majd bontsuk kis részeire. A külső világ zajainak a megfigyelése. Utcáról, udvarról, folyosóról, másik szobából, teremből beszűrődő hangok megfigyelése, felismerése (különböző időpontokban pl.: udvarról, utcáról más-más időjárási viszonyok között hallható hangok stb.) Fejlesztő feladatsor A fejlesztés színterei Visszacsatolás „Állathangverseny” Egy esetleg két gyermeket kiküldünk. A bent maradók választanak egy-egy állatot, Környezetismeret. amelyiknek a hangját majd utánozni fogják (egy állatot több gyermek is választhat – az Játékfoglalkozás utánozásnál könnyebb lesz a kitalálás, ha ők egymás mellett maradnak, nehezíthető, ha távol állnak egymástól). Behívjuk a kitalálót (~ kat). Minden gyermek elkezdi egyszerre utánozni az általa választott állat hangját. A játékvezető a „karmester”, az ő intésére kezdik el, majd hagyják abba az utánzást. A kitalálóknak minél több állathangot kell felismerniük. Amelyiket sikerült felismerni az a következő „hangversenynél” nem szólal meg. Egyre kevesebb „állathang” szólal meg egyszerre, míg a kitalálók mindegyiket fel nem ismerik. (Először kevés (3-4) gyermekkel játszunk, majd fokozatosan növeljük a résztvevők számát). 4. A hang irányának a megfigyelése, felismerése. - Erősebb (majd fokozatosan halkabb) hangforrást (pl.: magnó, rádió, ketyegő óra stb.) Játékfoglalkozás. először, úgy hogy a gyermek (~ek) ne lássa (~ák) elhelyezzük egy olyan helyre, ahol, ha Egyéni, kiscsoportos tudja, hogy hol van, láthatja is. Megállva a terem egy pontján a szemével és a fülével is fejlesztés. keresheti. Majd úgy rejtjük el, hogy látni ne lehessen és csak a hangja alapján kell megtalálnia. - A terem közepére állítjuk a gyermeket, bekötjük a szemét. A szoba különböző pontjairól szólítjuk (változó hangerővel), neki a hang irányába kell fordulni. - Hangkazettán rögzített különböző zörejek a közelből és a távolból (motor berregése, távolodó hangja, vonatfütty távolból stb.) Egymás hangja közelről és távolról (csendes udvaron, fontos, hogy kb. ugyanazon a hangerővel beszéljen, mikor közel van, vagy mikor távol van.) Fejlesztő feladatsor A fejlesztés színterei Visszacsatolás 5. Különböző hangszerek megszólaltatása, bemutatásuk, megismerésük után hangjuk Ének felismerése. (pl.: furulya, xilofon, dob stb.) – először többször vagy hosszabban szólaltatjuk Játékfoglalkozás meg a hangszert, majd egyre kevesebbszer vagy egyre rövidebb ideig. Egyéni fejlesztés Először egyféle hangszer használunk, majd kétfélét az egyiket hangosabban, a másikat halkabban szólaltatjuk meg. Bekötött szemmel is végezhető a feladat, így amennyiben a gyerekek jól ismerik a megszólaltatott hangszert, annak a nevét is mondják meg. 6. Halk, hangos beszéd differenciálása Játékfoglalkozás - Az óvónő/tanítónő egyre halkabban mondja, súgja a gyermekek neveit, aki a sajátját Egyéni, kiscsoportos meghallja az pl.: feláll. fejlesztés - Először artikulációval adjon segítséget, majd játszanak úgy is, hogy a száját eltakarja. - Ha a játékvezető az utasítást hangosan mondja, nem kell végrehajtani, ha halkan, akkor végre kell hajtani 7. Gyors és lassú hangzás megkülönböztetése - Tapsolás, kopogás lassan-gyorsan Ének - Hangszerek (pl.: síp, furulya, dob stb.) megszólaltatása lassan (tá-tá-tá..), majd gyorsan (hn- Olvasás hn-hn) - Lassú, gyors beszéd (bemutatás, utánzás) - Ritmus: mondókák, rövid versek tapssal, mozgással Fejlesztő feladatsor A fejlesztés színterei Visszacsatolás 8. Játékok, melyben egy adott szóra kell figyelnünk a gyerekeknek. - A gyermeknek szavakat sorolunk monoton hangon. Ha a szavak között meghallja saját nevét Egyéni, kiscsoportos egyet léphet előre. Egy kijelölt helyre kell eljutnia a kiindulási pontról. Ha nem lép előre a fejlesztés nevét hallva, egyet vissza kell lépnie. Olvasás Csoportosan (4-5 fővel) is játszható, ilyenkor a szósorba valamennyi gyermek nevét (Anyanyelv) beillesztjük. - Az előbbi játék, csak más szóval, nem a gyermek nevével, pl.: a „ház” szóra kell lépni egyet. (más mozgás is lehet pl.: taps stb.) - Egyszerű mondatokat mondunk a gyermeknek, melyekben egy adott szóra kell figyelnie. Ha meghallja a szót egy megbeszélt mozgást kell végrehajtania. Pl.: „csokoládé” Zsuzsi, csokoládét eszik. (Feláll) Zsuzsi almát eszik. Zsuzsi csokoládét vásárol (ismét halva leül). Csoportban játszhatjuk így, hogy minden gyereknek más szóra kell figyelnie. - Rövid mesét, történetet olvasunk fel a gyerek(ek)nek. (5 percnél tovább ne tartson a felolvasás) Ismét egy kiválasztott szóra kell figyelnie, ha azt hallja koppantson. (Olyan történet legyen, melyben a kiválasztott szó gyakran előfordul.) - Szósorban egy adott szóra kell figyelni, ha azt meghallja, koppintson, miközben a háttérben más szól: utcazaj zene idegen nyelvű ének idegen nyelvű szöveg magyar nyelvű ének magyar nyelvű szöveg. 9. Hangfelismerés szavakban (elhangzott-e és hol hangzott el az adott szóban a keresett hang) Egyéni, kiscsoportos Fokozatok: - Kiejtetjük a hangot a gyermekkel fejlesztés - Mondunk egy szót, amelyikben nincs ilyen hang. Megkérdezzük, hallotta-e az Olvasás adott hangot vagy sem. (Anyanyelv) - Mondunk egy szót, amelyekben hosszan hangzik el az adott hang. Ismét megkérdezzük, hogy hallott-e vagy sem az adott hangot. - Ha a hosszan hallott hangot már felismeri, mondhatunk olyan szavakat, melyekben rövid az adott hang. Fejlesztő feladatsor A fejlesztés színterei Visszacsatolás Ha az előzőek (hangfelismerés, benne van-e a szóban az adott hang) már jól mennek: Hol hangzott el az adott hang? - Az elején vagy nem az elején hangzott-e el az adott hang (először az elején legyen, majd a végén). Egy alkalommal csak egy hanggal játszunk, a „feladtot mindig újra és újra el kell ismételni. - A keresett hang az elhangzott szó végén volt-e vagy nem a végén. - A közepén elhangzó hang felismerése Hol van pl.: a „kígyó” hang? (sz) Az elején vagy a közepén? (szoba, messze) A végén vagy a közepén? (halász, messze) 10. Magas és mély hangok Hangszerek megszólaltatása magas és mély hangon (Házilag készített „hangszer”: Ének, üvegpoharakba vizet teszünk, egyikbe többet, a másikba kevesebbet. Megkocogtatva a játékfoglalkozás poharakat különböző hangon szólalnak meg.) Egyéni, kiscsoportos „Milyen hangot hallasz, ha magasat emeld fel a kezed!” fejlesztés 11. Hangok időtartamának az érzékeltetése - Szólaltassunk meg egy hangszert (síp, furulya) nagyon hosszan. A gyermek húzzon egy Ének vonalat a papírra, olyan hosszan ameddig a hangot hallja. Játékfoglalkozás Majd szólaltassuk meg röviden, a gyerek húzzon egy kis vonalat a papírra. Egyéni, kiscsoportos Majd felváltva szólaltassuk meg a hangszert hosszan és röviden, a gyereknek pedig a fejlesztés nekik megfelelő vonalat kell a papírra húznia. (Kirakhatjuk hosszú hang pálcika vagy bot, rövid hang korong vagy gesztenye, mozoghatunk hosszú hangra nyújtózunk, rövidre leguggolunk.) - Az előző feladatot végezzük el hosszan, illetve röviden ejtett magánhangzókkal (Először Olvasás nagyon hosszan vagy röviden ejtsük, majd ha jól megy megpróbálhatjuk úgy ejteni, hogy (Anyanyelv) az időtartama a megszokott legyen.) Iskola: - Az előző feladat mássalhangzóval. - Szavakban: Ejtsünk olyan szót, amelyikben hosszú magánhangzó van (kút, bőr) – a gyermek állapítsa meg, hogy hosszú vagy rövid. Rövid magánhangzót tartalmazó szót ejtsünk (fut, lök) a gyermek feladata ugyanaz, mint az előbb. Szópárok, a gyereknek el kell döntenie, hogy egyforma magánhangzót tartalmaznak-e a szavak vagy nem (bor-bór; sí-ki; ló-por; stb.) Az előzőek gyakorlása mássalhangzókkal. 12. Szótagolás Iskola - óvoda – nagycsoport is. Szavak, majd mondatok szótagolása. (Tapssal segítjük a szótagolást.) Egyéni, kiscsoportos Pl.: Kérdezzünk szótagolva a gyermektől, ő is szótagolva válaszoljon. fejlesztés Ha a gyermek hibázva, ne javítsuk, de mutassuk meg a helyes szótagolási technikát. Olvasás (Beszédritmus!) (Anyanyelv) 13. Hangdifferenciálások - „Hasonló hangzású szavakat mondok. Ha jól figyelsz meg is tudod tenni azt amit mondok.” „Koppants (ujjal az asztalon) – toppants (lábbal a földön) – gágogj, krákogj stb. - Mutass ara a képre, amelyiknek a nevét hallod!” toboz-doboz, tenyér-kenyér, lapát-kabát, tető-fedő, málna-láma, vonal-fonal. Iskola: A gyerekek körben állnak. A játékvezető rámutat valakire, és azt mondja: pl.: nem láb hanem láp, akkor ez a gyermek mutat valakire és azt monda nem láp, hanem láb és így megy a játék tovább (toboz-doboz, tél-dél stb.) AUDITÍV SZERIÁLIS EMLÉKEZET
Fejlesztő feladatsor A fejlesztés színterei Visszacsatolás
1. Színek Sok szép színes ceruzád van? Vedd elő mindet, nevezd meg melyik milyen színű! Óvoda Most három szín nevét mondom. Először hallgasd végig, jegyezd meg, majd utána keresd ki azokat a ceruzákat! Ha nem megy három színnel, kezdjük kettővel. Balról jobbra rakjuk magunk elé a hallott sorrendben. 2. Magas és mély hangok Hallgass végig találomszerűen egymást követő magas és mély hangokat (hangszer segítségével) szólaltatjuk meg. 3-at, 4-et, jól jegyezd meg, majd a hallott sorrendben ismételd meg! 3. Szól a zenekar Keressetek különböző hangot adó tárgyakat (pl. síp, furulya, zörgős papír, üvegpohár, fakocka, kulcscsomó, dob stb.) Kösd be a szemedet vagy fordulj el, hogy ne lásd a hangszereket! Majd az óvó néni egymás után három dolgot szólaltat meg. Hallgasd végig, jegyezd meg! Utána sorold fel mi mindennek hallottad a hangját! Ha tudod ugyanabban a sorrendben. Nehezíthetjük a játékot, ha több hangot kell megjegyezned. Hangsoroló: Lóri papagáj elfelejtett beszélni. Segíts, hogy újra megtanulhassa a hangokat! Az óvó néni mond három hangot pl. a – é – á. Jól jegyezd meg majd ismételd el, hogy Lóri is megtanulhassa! Ha sikerül egyszerre több hangot is megjegyezhetsz, és elismételhetsz. Papagáj játék: Most a hangok után szavakra tanítjuk Lórit. Három szót fogsz hallani. Jegyezd meg és ismételd meg! Pl.: kutya – cica – egér ; eper – barack – málna stb. Nehezebb szavakat is megjegyezhetsz és ismételhetsz! Pl: mosópor – csavarhúzó – villanyfűrész.