You are on page 1of 2

Most szívünk és a Tejút Galaxis szíve összhangba kerülhet, rezonanciába, ami

lehetővé teszi, hogy nagy lendületet vegyünk az előttünk álló új ciklus


elindítására. Az új evolúciós növekedés irányába ható impulzusok felerősödnek,
megajándékozva bennünket azzal az erővel, bátorsággal és hatalommal, amely ahhoz
szükséges, hogy befejezzük fejlődésünk egy meghatározó szakaszát és egy ujjat
indítsunk el, immáron magasabb szinten.

A portál megnyitásával szívközpontunk kitágul, ami elindítja a lelki tudatosságunk


mélyebb megélését, felerősíti a kapcsolatunkat az Új Földdel és az Isteni
Forrással.

Eljött a mély gyógyulás ideje.

A bejövő energia aktívan gyógyítja a mély belső sebeket, lelki fájdalmakat,


gyermekkori traumákat és karmikus sérüléseket. Oldja a tudatalatti programokat és
sejtszintű tisztítást hoz, ezért létfontosságú, hogy gyengédek legyünk önmagunkkal
ebben az időszakban, amíg a régi sűrű energiák oldódnak és tisztulnak. Létesítsünk
tudatos kapcsolatot Isten Anya Gyógyító Szeretetével!

Nagyon fontos, hogy nagyon éberen figyeljünk oda az isteni útmutatásokra és a belső
értesülésekre, amelyek a lelkünktől érkeznek. Érdemes minél többet időzni a belső
tereinkben, hogy lelkünk isteni forrásából merítve, magunkhoz vehessük mindazon
energiákat és impulzusokat, amelyek az új ciklusra készítenek fel bennünket.

Ezen energiák integrálásához összhangba kell kerülnünk a Központi Napból érkező


impulzusokkal, amelyek arany fény által érkeznek hozzánk.

Használjuk az arany lángot, amely nagyon fontos alkímiai eszköz a mostani


időszakban, hogy kioldhassuk azon sűrű energiákat, amelyeket ideje meghaladnunk. Ez
egy isteni erő, amely oldja az energetikai blokkokat, tisztátlan sötét energiákat,
hogy rezgésünk harmonikus és tiszta legyen. Összpontosítsunk a múltbeli alacsony
vibrációs energiák átlényegítésére, mint a neheztelés, harag, félelem, ítélkezés,
bűntudat, ártó hiedelmek.

Bocsássunk meg magunknak és másoknak, hogy a szívünk felszabadulhasson.

Emelkedjünk a feltétel nélküli szeretetet, együttérzést és megbocsátást tudati


szintjeire, különösen önmagunkkal szemben.

Összpontosítsunk a krisztusi energiák befogadására.


Hívjuk le az arany sugár fényét, hogy hozzáférést kaphassunk a magasabb dimenziók
isteni energiáihoz és az egyetemes bölcsesség mezejéhez. Kapcsolódjunk tudatosan a
krisztusi hálóhoz, ahonnan lehívható a feltétel nélküli krisztusi szeretet
energiája.

Most átlépünk egy határt, egy küszöböt az új léttudatosság felé haladó úton.

Minden tapasztalat, kihívás, átmenet és átalakulás, amit ebben az évben


tapasztaltunk arra késztetett fel bennünket, hogy megtisztítsuk, feloldjuk és
elengedjük a régit és felkészüljünk a most érkező mélységes gyógyulásra és
újjászületésre. Az átalakulás és az újjászületés folyamata drámai változást hoz,
mert elérkeztünk egy sorsfordító időponthoz, ahonnan már nincs visszaút.

Most nagyon fontos spirituális letöltéseket kaphatunk, amelyek segítenek eljutni a


tudatosság magasabb állapotába.

Ez egy kulcsfontosságú kapu, amely lehetővé teszi, hogy végre végleg elengedjük a
múltat, és egy teljesen új valóságba lépjünk át.

Hatalmas dolgok történnek! Minden meg fog változni. Sokan hatalmas kihívásokkal
néznek szembe. Sokak ideje lejárt.

2012-2021 időszak ciklusát zárunk le. Ez egy felkészítő menet volt, most már minden
élesbe megy!

You might also like