You are on page 1of 27

1

A Tibeti Méregtelenítő mézes masszázs nem egy hagyományos masszázs,


mivel a kezelés során a masszőr nem alkalmaz hagyományos dörzsölő, gyú-
ró, rezegtető mozdulatokat. A masszázs során a méz jótékony hatásait hasz-
nálják fel a kézi vákummasszázs technikájával.

A méz jótékony hatása ősidők óta ismert, nem véletlenül illetik az “Istenek
eledele” névvel: beltartalmi értékeivel nagyon kevés más élelmiszer veteked-
het.

A méz az ősidők óta az emberi táplálkozás része, igaz eleinte csak cseme-
gének gyűjtötte az ősember, mára azonban mint gyógyterméket is használ-
juk. Mai ismereteink alapján a méz közel 70-féle gyógy-, és fiziológiai hatás-
sal bír. Ám még ennek ellenére sem mindenkinek javasolt a fogyasztása. A
méz kiváló csemege, ám jó tulajdonsága nem csak ebben rejlik. Az aranysár-
ga ragacsos folyadék ugyanis az egyik legrégebbi természetes gyógyhatású
finomság – a sumérek, egyiptomiak, görögök egyaránt hódoltak pozitív tulaj-
donságai előtt. A mézzel (illetve egyéb méhészeti termékekkel) való gyógyí-
tásnak külön neve is van: ez az apiterápia.

A természet eme édes adománya négyötödrészt glükózból és fruktózból áll,


ám még így is fér bele mindenből, ami jó: kalcium, réz, vas, magnézium,

2
mangán, foszfor, kálium, nátrium, cink és kis mennyiségben B1, B2, B3,
B5, B6, C-vitamin. A sötétebb mézek (pl. fenyő, pitypang) gazdagabbak ás-
ványi elemekben, vasban, rézben és mangánban.

Antiszeptikus, vagyis baktériumölő hatását már rég óta ismerték: a háborúk


során sebek fertőtlenítésére is használták. A középkor patikáiban már egy
sereg betegség ellen kínálták. A népi gyógyászatban pedig szintén kihasznál-
ták már évezredek óta ezt az antiszeptikus hatást: fájdalomcsillapítóként és
köptetőként a házipatikák szerves része. Gyógyhatása azonban csak a jól
kezelt méznek van, amely természetes eredetű, nem főzött, nem manipulált.
Baktériumölő hatását enzimei, magas káliumtartalma és aromaanyagai bizto-
sítják. Természetes antibiotikum.

A közönséges méz eredményesen használható makacs torok-, orr- vagy fül-


fertőzés ellen - állapították meg kanadai kutatók, megerősítve az évszázados
tapasztalatot. Az Ottawai Egyetemen laboratóriumi edényekben - nem pedig
élő emberekben - a méz elpusztította azokat a baktériumokat, amelyek az
orrmelléküregi gyulladásokat okozzák. Sőt, a méz legtöbb esetben hatáso-
sabbnak bizonyult, mint az antibiotikumok.

A méz, mint antibiotikum

Vízzel érintkezve a mézben hidrogén-peroxid szabadul fel, ami az elhalt szö-


veteket és baktériumokat feloldja. A PH-ja is savas, az sem kedvez a baktéri-
umoknak, így minden együtt áll, ehhez a nagyszerű hatáshoz. A fertőtlenítés-
sel azonban még közel sem merültek ki a méz jótékony hatásai.

A méz kedvezően :

- az izomzat, s még a szívizomzat működésére is,


- jót tesz az emésztésnek, ugyanis tisztítja a vért, serkenti a vérkeringést
és vérnyomáscsökkentő hatása is ismert.

3
- magas energiatartalmának köszönhetően alkalmazható a fáradtság és
különböző betegségek leküzdésében is.
- Egy kiskanál mézet elszopogatva pedig megnyugtathatjuk a stresszes
idegrendszert is, ugyanis beindítja a szerotonin nevű hormon termelő-
dését

Jobb, mint a cukor, de hizlal.

100 gramm méz 1350-1450Kj energi-


át ad a szervezetnek, ezért használa-
tával csínján kell bánni! 80 százalék-
ban szőlőcukorból és gyümölcscukor-
ból áll, amelyek egyszerű cukrok, így
igen hamar felszívódnak, könnyen
emészthetőek, kímélik a májat és a
hasnyálmirigyet. Egy cukorbetegnek is
az a legjobb, ha elájul, vagy kómába esik, hogy ha cukros víz helyett a száj-
padlására mézet kenünk, ugyanis még onnan is felszívódik. A dietetikus sze-
rint azonban ezen kirívó eseteken kívül cukorbetegeknek ugyanúgy nem
ajánlott a fogyasztása, mint a répacukoré. – Egészséges embereknek is
maximum egy teáskanállal javasolok egy napra.

Fontos: bár a mézet nyugodtan lehet forró italba keverni, sosem szabad
együtt főzni vele, mert elillannak a hatóanyagok.

Egy pohár langyos tejjel, rendszeresen fogyasztva elfelejthetjük a fertőző be-


tegségeket, egy borsónyi mennyiséget szétkenve az arcbőrön, az puha és
bársonyos lesz. Virágporra vagy bármilyen összetevőre allergiások azonban
még külsőleg se próbálják meg alkalmazni.

4
Mézédes szerelem Szintén több tízezer éves tapasztalat, hogy a fent felso-
rolt jótékony hatásokon túl a méz és a virágpor a férfi potenciára is kedvező-
en hat.

A méz már az antik időkben is jelen volt az emberi kapcsolatokban: a római


és görög fürdőkben például az ismerkedni vágyók mézes vizet küldtek a ki-
szemelt partnernek. Ha elfogadta, azt jelentette, nincs akadálya az udvarlás-
nak. Hazánkban pedig, ha az udvarló fiatalembert a lányos ház úrnője mézes
pogácsával kínálta, azt jelentette: szívesen lenne a fiú anyósa. A Távol-
Keleten még ennél is édesebb hagyomány terjedt el, ott a mézeshetek kifeje-
zést nem csak átvitt értelemben használták. A házasságot megelőzően a vő-
legényt kemény éjszakai próbának vetették alá. A menyasszony meztelen
testét mézzel kenték be, a vőlegény feladata pedig az volt, hogy ezt eltávolít-
sa, kizárólag az ajkainak segítségével. Ha efféle pepecselésre nem vágyunk,
itathatunk a bátortalan fiatalemberrel méztartalmú nászbort is, ami már egy
óra múlva érezteti jótékony hatását.

A méz legfontosabb jótékony hatásai

• A mézet majdnem 4000 éve használják az ajurvédikus gyógyászatban.


Ha a mézet szárított gyógynövényekkel keverik, gyógyhatása növekszik. Ja-
vítja a látást, segíti a fogyást és kiváló az impotencia ellen. Ezenkívül a méz a
húgyúti problémák, hasmenés, hörghurut és hányinger kezelésében is segít.

• Az ókorban az atléták mézet fogyasztottak, hogy növeljék az állóképessé-


güket, csökkentsék az izmok kifáradásának mértékét és azonnali teljesít-
ménynövekedést érjenek el. A méz gyorsítja a gyógyulást és fenntartja a
szervezet cukorszintjét.

• A mézzel olyan problémák is kezelhetőek, mint a bakteriális gyomorfertő-


zések, a gyomor és nyombél fekélyek.

5
• A méz gazdag flavonoidokban és antioxidánsokban, melyek csökkentik a
szívbaj és bizonyos típusú rákok megjelenésének kockázatát.

• A mézben található fruktóz és glükóz segít a szervezet vércukorszintjének


szabályozásában.

• A méz antibakteriális és gombaölő tulajdonságai egy olyan enzimnek kö-


szönhetőek, amely hidrogén-peroxidot állít elő.

• A méz gazdag természetes cukrokban (mint például a fruktóz és glükóz),


alapvető vitaminokban, ásványi anyagokban és antioxidánsokban.

• Mindezek mellett a méz megőrzi az eredeti növény gyógyhatásait is. Néz-


zük hát, mik a méz legfontosabb hatásai, és melyik fajta mézet válasszuk, ha
szeretnénk azokat a leginkább kihasználni.

A méz jótékony hatásai:

1. Gyönyörű bőr:

A méz csodákat művel a bőrrel – ezért tartalmazza sok bőrápoló termék is.
A méz öregedés-gátló és kitűnően hidratál. Gazdag antioxidánsokban, ame-
lyeknek anti-mikróbás hatása van. Ez védi a bőrt a káros
UV sugaraktól és segít a bőr megfiatalításában. A méz hid-
ratálja a bőrt, amely így rugalmas marad. Az ókori hölgyek
előszeretettel használtak mézet és tejet, hogy a bőrük fia-
tal, ragyogó és sima maradjon. A következőkben néhány
könnyebben elkészíthető arcpakolás és bőrradír található,
amik otthon is elkészíthetőek.

Arcpakolás

Hozzávalók:
• egy teáskanál méz - • egy teáskanál olívaolaj - • egy tojás sárgája
6
Alkalmazása:

• A hozzávalókat keverje össze és vigye fel az arcára.


• Hagyja fent 15-20 percig, majd meleg vízzel mossa le.

Ez az arcpakolás fakítja a nap okozta barnaságot és biztosítja a ragyogó bőrt.

Bőrradír recept (arcra)

Ez a bőrradír megszabadít az elhalt


hámsejtektől és a mitesszerektől; zsíros
és száraz bőrre is használható. Alkal-
mazza legalább hetente egyszer.

Hozzávalók:

• Méz, citromlé és cukor.

Alkalmazása:

• Az összetevőket keverje össze,


majd a keveréket óvatosan dörzsölje a
bőrébe.
• Hagyja fent 10-15 percig és meleg vízzel öblítse le.

A méz megtisztítja, a citromlé ragyogóbbá teszi a bőrét, a cukor pedig kiváló


bőrradírként funkcionál.

2. Pattanások ellen:

• A méz kitűnően kezeli a pattanásokat, melyek a bőrön felgyülemlett zsír


és kosz miatt keletkeznek. A méz magába szívja ezeket, tehát úgy funkci-
onál, mint egy ideális arctisztító. A méz természetes fertőtlenítő, nyugtatja
és gyógyítja a bőrt.

7
Ha mézet vásárol, válassza inkább a lépes mézet. A lépes méz azért jobb,
mint az egyszerű méz, mert a lépet is tartalmazza, így bizonyos tápanyagok
nem vesznek el a méz kipörgetése közben. A bioméz (nem tartalmaz vegy-
szer- és gyógyszermaradványokat) is jó választás lehet.

• A méz közvetlenül felvihető a bőrre. Mivel nem szárad meg, vékony ré-
tegben vigye csak fel, hogy ne csöpögjön le.

Akár 30 percig vagy tovább is fennhagyhatja, de előtte bizonyosodjon meg


róla, hogy biztosan nem allergiás rá.

Vigyen fel egy kis mézet az állkapcsára, hagyja fenn 30 percig, és ha nincs
allergiás reakció, akkor felviheti az egész arcára is. Ha letelt a 30 perc, lan-
gyos vízzel mossa le és törölje szárazra az arcát. Legyen gyengéd, ne dör-
zsölje a bőrét, mert az irritálhatja a pattanásokat.

A méz csak akkor segít a pattanások eltávolításában, ha azokat bakteriális


fertőzés okozza. Ha a pattanások irritáció, hormonok vagy egyéb más ok mi-
att alakultak ki, a méz nem sokat segít, habár nyugtatja az irritált bőrt. Ha a
problémája akut és nem csillapítható természetes anyagokkal, a legjobb, ha
felkeresi bőrgyógyászát.

3. Egészséges haj:

A méz jó hatással van a száraz, töre-


dezett és fakó hajra. Helyreállítja a
haj hidratáltságát, és segít megsza-
badulni a száraz és viszketést okozó
korpától. A haj tiszta, fényes és
egészséges lesz tőle. Próbálja ki a kö-
vetkező hajpakolást, hogy haja fényes
és sima legyen.

8
Mézes hajpakolás

Hozzávalók:

• Méz
• Olívaolaj (lehetőleg extra szűz)
• Citrom (helyettesíthető joghurttal is)

Alkalmazása:

• Melegítsen fel 3 evőkanál olíva olajat 2 evőkanál mézzel.


• Adjon hozzá egy evőkanál citromlevet és jól keverje össze.
• Míg a keverék meleg, vigye fel a fejbőrére és a hajára.
• Hagyja fent 30 percig vagy tovább, aztán öblítse és mossa le.

Gyors öblítéshez:

A haja samponozása után, vegyen két teáskanál mézet, egy kis citromlevet
és 3 csésze vizet, majd keverje össze őket. A keverékkel öblítse le, majd a
megszokott módon szárítsa meg a haját.

Hajerősítéshez:

Hogy megerősítse a haját, keverjen


bele egy teáskanál mézet a samponba
és vigye fel a hajára majd addig mos-
sa, míg a sampon habos nem lesz.
Hagyja két percig fent, majd öblítse le.

9
4. A méz hatása a szemekre:

Talán meglepő, de a méz a szemek ápolására is használható. Az ókori egyip-


tomiak és indiaiak jól ismerték a méz szemre gyakorolt jótékony hatását.

Ha naponta alkalmazzák, a méz javítja a látást.

A méz segít az olyan szemfertőzések kezelésében, minta szemek pirossága


és viszketése, a trachoma (a szem kötőhártyájának idült gyulladása), kötő-
hártya gyulladás és más hasonló fertőzések.

A külsőleg és belsőleg használt méz


megelőzi a kezdeti szakaszban lévő
zöld hályog és szürke hályog kialaku-
lását.

Sok embernek a méz enyhíti a száraz


szem szindrómát (ami azt jelenti, hogy
a szükségesnél kevesebb könny termelődik). Az alább található egy recept,
amit szeme ápolásához használhat:

Hozzávalók:

• egy teáskanál méz


• egy teáskanál meleg ásványvíz

Alkalmazása:

• Oldja fel a mézet a meleg vízben.


• Amint kihűlt, használja arcszesznek.

10
5. Szabályozza a cukorbetegséget:

A méz hatékony a cukorbetegség kezelésében. Gazdag olyan természetes


cukrokban, mint a glükóz, fruktóz, alapvető vitaminok és ásványi anyagok (kis
mennyiségben réz, jód és cink). A méz sokkal egészségesebb, mint a kris-
tálycukor vagy a természetes édesítőszerek. Mivel a cukorbetegség típusa
és súlyossága mindenkinél más, először érdemes kikérni a háziorvos taná-
csát, mennyi méz fogyasztható biztonsággal.

6. Csökkenti a szívbaj kockázatát:

A méz hozzájárul az egészséges szívhez, mivel javítja a vérkeringést és így


megakadályozza az erek elzáródását. Ez valószínűleg annak az oka, hogy a
méz csökkenti a káros koleszterin (LDL) és egyidejűleg növeli az egészséges
koleszterin (HDL) tartalmat a vérben, illetve eltávolítja az érfalakra tapadt ko-
leszterint.

A fahéjjal kevert méz revitalizálja a szív artériáit és vénáit, és akár 10%-


kal is csökkentheti a vér koleszterin szintjét.

Adjon 1-2 evőkanál mézet és 1/3 teáskanál fahéjat meleg vízhez, és rendsze-
resen, naponta fogyassza, ez a keverék ugyanis csökkenti a szívroham koc-
kázatát.

7. Segíti a fogyást:

Igyon minden nap mézes-citromos meleg vizet üres gyomorra, ami a fo-
gyás és a méregtelenítő kúrák egyik fontos alappillére. Tisztítja a májat,
eltávolítja a méreganyagokat és kimossa a zsírt a szervezetből. Az optimális
hatás érdekében helyettesítheti a kristálycukrot és a mesterséges édesítő-
szereket mézzel. Arra viszont figyeljen, hogy mértékkel fogyassza, mivel egy
evőkanál méz körülbelül 63 kalóriát tartalmaz.

11
8. Erősíti az immunrendszert

A méz antibakteriális és antioxidáns tulajdonságai miatt erősíti az im-


munrendszert. Számos betegséget távol tart a szervezettől, mint például az
influenzát, megfázást, stb.

Magas vitamintartalma miatt az akácméz, konzervált beltartalmi értékei mi-


att a repceméz, széleskörű hatóanyag-tartalma miatt pedig a vegyes virág-
méz is javasolt immunerősítés-kúrákhoz.

Immunrendszere erősítéséhez keverjen össze 1-2 evőkanál mézet meleg


vízzel, és éhgyomorra igya meg. Ha friss citromlevet és egy csipet fahéjat is
ad hozzá, az ital még hatékonyabb lesz.

9. Köhögés és torokfájás kezelése:

A méz hatékonyan csökkenti a köhö-


gést és nyugtatja a fájó torkot. Adja teá-
hoz vagy meleg citromos vízhez, hogy
enyhítsen a köhögésen és a törökgyul-
ladáson. A méz olyan gyermekeknek is
hasznos, akik éjszakai köhögéssel és

12
felső-légúti fertőzéssel küzdenek. Lefekvés előtt adjon a gyermekeknek két
teáskanál mézet.

A napraforgóméz mechanikai úton, az akácméz és a repceméz a fertőtlenítő


hatása révén segít a torokfájáson.

10. A méz hatása megfázásra

Ez a legfontosabb mind közül: langyos teába keverve a megfázás minden


tünetét enyhíti. Bármelyik méz jó választás, de az akácmézet tartják a legha-
tékonyabb segítségnek.

11. Természetes sebgyógyító:

A méz antibakteriális hatása miatt kitűnően gyógyítja az égéseket, vágásokat


és sebeket. Időszakosan vigye fel a horzsolásokra, felszakadt sebekre vagy
akár a kisebesedett mellbimbóra is; a méz elősegíti a bőr gyors gyógyulását
és enyhíti a fájdalmat. Ha nyílt sebeken használ mézet, a sebek sterilek ma-
radnak és nem fertőződnek tovább vagy üszkösödnek el. Ez a baktérium-ölő
enzimnek, az inhibitornak köszönhető, ami csak a lépes mézben található
meg. Sajnos az inhibitor könnyen megsemmisül pasztörizálás közben.

13
A jó baktériumölő hatású, ugyanakkor kedvező árú vegyes virágméz alkal-
mas leginkább a horzsolt sebek külsőleges kezelésére (a mézzel beborított
felületet nem kell bekötözni).

12. Enyhíti a gyomorrontást/emésztési zavart

A mézet évszázadok óta használják emésztési problémákra. A méz fertőtlení-


tő tulajdonságai enyhítik a gyomorsavat és javítják az emésztést. A méz a
gyomorban felszabaduló gázokat is semlegesíti, így kifejezetten nyugtatja a
gyomrot.

Kitűnő fekélyek, székrekedés és


hányinger ellen. A mézes tea
enyhíti az emésztési problémá-
kat. Nehéz ételek előtt legjobb,
ha elfogyaszt 1-2 evőkanál mé-
zet, így elkerülheti a gyomorron-
tást. Ha már túl sokat evett, ke-
verjen mézet és citromot meleg vízhez és igya meg, mivel a keverék segíti a
bélmozgást.

Egyértelműen a repceméz preferálandó az érzékeny gyomor kezelésére. Ha


az valamiért nem kívánatos, az akácméz megér egy próbát, de napraforgó-
mézet kifejezetten tilos érzékeny gyomorral fogyasztani.

13. A méz hatása csontproblémákra

Egyértelműen az akácméz van a legjobb hatással csontképzési zavarokra,


mégpedig magas kálcium tartalma miatt.

14. Méz hatásai vérszegénység esetén

Magas vastartalma miatt az akácméz és a repceméz a megfelelő választás.

14
15. A méz gyógyhatása férfiproblémákra (prosztata, vizelési nehézsé-
gek)

A napraforgóméz támogatja leghatékonyabban az ilyen kezeléseket, a napra-


forgómaghoz hasonló beltartalmi értékek miatt.

16. A méz és a méregtelenítés

Kálium és kéntartalma miatt az akácmézet ajánljuk leginkább méregtelenítés-


re.

17. Méz az antioxidáns kúra támogatásához

Magas e-vitamin tartalma miatt a napraforgóméz a leginkább javasolt aztioxi-


dáns kúra támogatásához.

+1.) Méz jótékony hatásai az általános egészségmegőrzésre

Az olcsó, ám mégis sokféle nektár hasznos beltartalmi értékét ötvöző vegyes


virágméz kitűnő választás az általános egészségmegőrzés támogatására.

TIBETI MÉREGTELENÍTŐ MÉZMASSZÁZS SZAKMAI


ELMÉLET

Ennek a kezelésnek több évszázados hagyománya van a kínai-tibeti gyógy-


ászatban, és az orosz népi gyógyászatban.

Az Tibeti mézes masszázsnak rengetek jótékony hatása van, és számos be-


tegségre, egészségügyi problémára hatékonyan alkalmazható. Fájdalom-
csillapító hatással bír, leginkább reumatikus panaszok, izomgörcs,
izomletapadás, nyak-váll és hátfajdalmak, ízületi problémák esetén.

15
A méz különleges értékessége, hogy magas cukor-,enzim-, vitamin- és ásvá-
nyi anyag tartalommal bír, tehát gyulladások csökkentésére, légúti problé-
mákra, náthára kiválóan alkalmazható.

Ezen masszázs fajtának további egyéb jótékony hatása még, hogy csökken-
ti a depresszió okozta ideggyengeséget, stresszt majd felfrissít és üdítő
hatással van a páciensre.

A kezelés során a mézet felkenik a bőrre, leginkább a hátra, majd ott a masz-
szőr kézi vákuummasszázzsal, tehát rányomja a kezeit a mézes felületre,
majd kezeit megemelve, mintegy felemeli a bőrt. A folyamatos mozdulatnak
az ismétlése végett erős vákuumhatás jön létre. A kezelt területen vérbőség
alakul ki, a bőr szövet pólusai kitágulnak, és a kitágult pórusokon át haladva a
méz beszivárog, majd onnan a vákuumhatás következtében a salakanyagok
kiszippantódnak a bőr rétegéből.

Az Tibeti mézes masszázs méregtelenítő és salaktalanító hatással van tes-


tünkre.

A masszázs során keletkező vákuum hatására a pólusokon keresztül át távo-


zó méreganyagok elszínezhetik a mézet. Amikor a méz, már nagyon elszí-
neződött, akkor azt letörlik és új réteg mézet visznek fel!

A méz szabályozza és helyreállítja a test energiaellátást, áramlását.

A méz bőrre gyakorolt hatása sem elhanyagolható a masszázs mellett, a


mézben rejlő fentebb sorolt tápanyagok a bőrt megfiatalítják, bársonyossá,
simává és egészségessé teszik a bőrfelületet. Feszessé teszi a bőrt.

Mire jó még a tibeti mézmasszázs?

• méregtelenít, feszesíti a bőrt


• felfrissít

16
• a bőrt puhává és simává varázsolja
• gerincbántalmak enyhítésére
• reumatikus és ízületi panaszok megszüntetésére
• visszatérő fertőzések, hólyagbántalmak gyógyítására
• fejfájás, migrén kezelésére
• krónikus kimerültség, depresszió kezelhető vele
• gyulladások csökkentésére, megszüntetésére
• krónikus légzőszervi betegségek, nátha, köhögés gyógyítására

A gyakorlati alkalmazás során melegített (DE nem felforralt!!!) mézet alkal-


mazunk. A melegítésre alkalmas egy kiöntővel rendelkező teamécses, de
cumisüveg melegítőt is használhatunk erre a célra. Az előbbi látványos, az
utóbbi kényelmes.

A melegítés során 40-42 fokosra melegítjük a mézet. Ennél melegebb mézet


két okból sem használunk.

1. 60 fok felett a méz értékes hatóanyagai megsérülnek.


2. A túl meleg alkalmazása kellemetlen a vendég számára.

17
Olyan meleg mézet használunk, amit a kezünk elbír (kellemesen, tehát min-
ket se égessen. Legyünk ÓVATOSAK! Ha túlmelegítetted, keverj hozzá hideg
mézet, amíg az ideális hőmérsékletet el nem éred!)

A mézmasszázs nem sorolható a hagyományos masszázstechnikák sorába.


Hatását tekintve inkább a köpölyözéshez hasonlít. A méz egy ragacsos
anyag, amely nem teszi lehetővé a svéd masszázs fogások kivitelezését. He-
lyette nyomás-felemelés különleges technikáját használjuk a kéz különböző
felületeivel.

A masszázs érezhető hatását befolyásoló tényezők:

- kezünk mekkora felületével dolgozunk


- milyen ütemben (gyorsasággal dolgozunk)

A méz anyaga nem befolyásolja a masszázs hatását. DE: a megikrásodott


méz csak tökéletes olvadás után alkalmazható. A mézben maradó cukor-
szemcsék karcolásokat, vágásokat okozhatnak, amely kellemetlen a vendég
számára.

Kezelési eredmények:

A kezelésnek lokális – helyi, és reflexes úton távolhatása is van.

Helyi hatások:

- Emelkedik a bőr hőmérséklete.

- Fokozódik a vérkeringés, vérbőség keletkezik, a bőr kipirul.

- Élénkül a sejtek, szövetek anyagcseréje. Jobb lesz a szövetek oxigén


és tápanyag ellátottsága. Ennek köszönhetően élettel telibb, egészségesebb
megjelenési formájú lesz. Ugyanakkor a keringésfokozódás másik pozitív ha-
tása a salakanyagok gyorsabb elszállítása.
18
- Leválik az elhalt hámsejtek felső rétege, így a fiatalabb rugalmasabb
lesz a bőr.

- Masszázs hatására csökken a bőr alatti kötőszövet zsírtartalma, kedve-


zően alakul a test-kontúr. Ez a nyirokkeringés fokozódásának köszönhető.

- Elősegíti a bőr és kötőszövet salaktalanítását.

- méregtelenítés

- idegek regenerálódnak

- Javul a közérzet

- Élénkül az izomanyagcsere

- csökken az izmok fáradsága. Az izomzat teljesítőképessége nő.

- Az izmokban létrejött fáradság, feszültség, fokozatott tónus is megszű-


nik.

- Az izomzat tónusa kedvezően befolyásolható

- növekszik az izomerő

- reflexes úton javul a belső szervek működése (legeredményesebben a


kötőszöveti reflexzónás mézmasszázs technikával – erről később)

- javul az egész szervezet teljesítőképessége, egészségmegőrző, beteg-


ségmegelőző, védekező képessége

- Kémiai folyamatok indulnak el, termelődik hisztamin, amitől kitágulnak


az erek, valamint endorfin (boldogsághormon) keletkezik. Az endorfin elneve-
zés gyűjtőnév: az endogén opioid peptideket takarja. Agyalapi mirigyünkben
és a hipotalamuszban, elsősorban izgalmi állapot esetén, de fájdalomérzet,

19
nevetés, meditáció, MASSZÁZS, fűszeres ételek és orgazmus hatására is
termelődik.

Hogyan termelődik?

Ha fájdalom, veszélyérzet vagy stressz érzése éri el a gerincvelőt, akkor en-


nek hatására endorfinok szabadulnak fel, amelyek akadályozzák az idegsej-
teket abban, hogy további fájdalomingert továbbítsanak. Az endorfin hatása
akár 12 óráig is tarthat, és euforikus örömet is okozhat.

Miért fontos?

Az endorfinnak igen komoly szerepek jutnak, ez a hormon ugyanis nagyon


fontos az idegrendszerünk hatékony működéséhez, a jó közérzetünkhöz, a
szülés okozta fájdalmak enyhítéséhez, valamint természetesen a boldogság-
érzethez is.

Emellett erősíti az immunrendszert, csökkenti a stresszt, sőt az örege-


désünket is lassítja. Az emberek nagy részének általában tartósan alacsony
az endorfinszintje, ami levertség vagy depresszió formájában jelentkezik.

A mézmasszázs endorfintermelő hatása az intenzív kezelésnek köszönhető-


en jelentősebb, mint más masszázstechnikáknak. (A köpölyözés hatásával
egyenértékű)

A mézmasszázs javasolt:

- Pszichés/ mentális/ fizikai fáradtság, lelassult anyagcsere esetén


- Krónikus fáradtság ellen
- Koncentrációs képesség javítására
- Alvászavar esetén

20
- Pszichoszomatikus - Lelki eredetű testi panaszok (görcsök, emésztési
problémák, stressz okozta fejfájás) kezelésére (Kötőszöveti techniká-
val)
- Jobb közérzet eléréséhez
- Egyoldalú munkavégzés, ülőmunka, fokozott fizikai/szellemi igénybevé-
tel esetén
- Gyakori fejfájás esetén (Kötőszöveti technikával)
- Gyakori felfázás esetén (Kötőszöveti technikával)
- Lábba sugárzó fájdalom, zsibbadás esetén mézmasszázzsal tehermen-
tesíthetjük az ülő ideg területét, ami csökkenti a panaszokat (Kötőszö-
veti technikával)
- Érszűkület esetén reflexesen tudunk hatni (Kötőszöveti technikával)
- Izomgörcsök, fokozott izomtónus, mozgásszervi eredetű fájdalom,
izomláz (Kötőszöveti technikával)
- Lapocka, nyak, karba sugárzó fájdalom esetén a kötőszövetben, iz-
mokban másodlagosan létrejövő letapadások, izomrövidülések kiváló
terápiás módszere. (Kötőszöveti technikával)

Ellenjavallott:

• méz allergia
• nyílt seb
• aknés, szőrös bőrfelület (férfiaknál csak óvatosan, a méz úgy működik
a szőrös bőrfelületen, mint a gyanta)
• Láz esetén – 37,5 fok felett
• Fertőző betegség
• Akut gyulladás (piros, meleg, duzzadt fáj, mozgáskorlátozott a terület)
• Daganatos betegség esetén
• Friss trauma, műtét utáni állapot 4-6 hétig kerülendő a masszázs
• Hámhiány esetén

21
• Rheumatoid arthritis aktív fázisában (amikor aktív gyulladási tünetek
vannak)
• Be nem állított magas vérnyomás esetén. Amennyiben a vendég vér-
nyomása gyógyszeresen kezelt, úgy lehet masszírozni.
• Nem kezelt szív- és keringési problémák. Amennyiben a vendég
gyógyszeresen kezelt, úgy lehet masszírozni.
• Visszeresség (az érintett végtagot nem szabad masszírozni, de máshol
lehet) A kötőszöveti reflexzónás mézmasszázsban tanulsz olyan zónát,
ami kifejezetten ajánlott visszeresség, érszűkület esetén. Természete-
sen nem a visszéren dolgozol, hanem reflexesen – távolhatással – tu-
dod elérni a végtag keringésének javulását, anélkül, hogy az alsó vég-
tagon dolgoznál.
• Legyengült állapotú vendégnél ne alkalmazzuk
• Trombózis – egyik végtagban jelentkező hírtelen fájdalom, a láb beduz-
zad, lilásan elszíneződik, mozgáskorlátozott! Azonnal le kell fektetni és
mentőt kell hívni! Svéd masszázst az ilyen vendég a trombózis lezajlá-
sa után kaphat, de sem a mézmasszázs, sem a köpöly nem javasolt.
• Terhesség – nem általános kizáró ok, egyes időszakok és egyes testtá-
jak ellenjavalltak, megváltozik a fogások erőssége és jellege, és nem
lehet a szokott módon fektetni a vendéget. Ezt a technikát külön kell
megtanulni
• Menstruáció – a masszázs keringésfokozó hatása erősíti a vérzést, a
görcsoldó, fájdalomcsillapító hatása pedig megkönnyíti a menstruáció
elviselését, ezért a masszázs egyéni mérlegelést és döntést igényel.

22
GYAKORLATI TECHNIKA

Előkészületek – szükséges eszközök, anyagok

- Kezelő felület, (masszázs ágy)


- 3 db lepedő, vagy törölköző (1 az ágyra, egyel izolálom, betakarom a
vendéget, +1 a haj izolálására)
- méz
- Mézmelegítő – mécses, vagy cumisüveg melegítő
- 100%os tisztaságú illóolaj
- melegvíz
- 50X70 cm-es törölköző a méz eltávolításához

FOGÁSOK SORRENDJE

1. Készítsük elő a vendéget a masszázshoz


2. Melegítsük fel a mézet kb 40-42 fokra (amilyen meleget elbír a kezünk.
Ne forraljuk fel, mert a méz értékes hatóanyagai sérülnek)
3. Tehetünk a mézbe 1-3 csepp 100-os tisztaságú gyógynövény olajat,
amivel a kezelés eredményét segíthetjük. Pl. pattanásos bőr esetén cit-
rom olaj, izomfájdalom esetén Deep Blue olaj…stb
4. A meleg mézet tenyerünkön eloszlatva visszük fel a hát területére
5. hosszanti simítás
6. haránt simítás
Mivel a méz egy ragacsos vivőanyag, bekorlátozza és meghatározza a
masszázs során alkalmazható technikai fogások sorát.
A szabály itt is az, hogy a felületes fogásoktól haladunk a mélyebbek
felé.
7. Ujjbegyes technika a gerinc két oldalán párhuzamosan, majd
- gerinc egyik oldalán 3-4 vonalban, majd a másik oldalán
23
8. Váltott kezes vákuumtechnika (TENYÉRGYÖKRŐL GÖRDÜL A KÉZ
AZ UJJAKRA) a gerinc egyik, majd másik oldalán dolgozunk párhuza-
mosan majd
- gerinc egyik oldalán 3-4 vonalban, majd a másik oldalán

9. Páros kezes vákuumtechnika a paravertebrális izomzaton (PILLANGÓ


TECHNIKA)
- Párhuzamosan közvetlenül a gerinc mellett
10. Páros kezes vákuumtechnika a gerinc egyik, majd másik oldalán
2-3 vonalban. (pillangó). Kezünk a gerinc mellett merőlegesen halad
11. Csípés technika (kis nyomással végezzük)
12. Redőképzés technika
13. Vendéget betakarjuk (5 perc pihentetés)
14. Kezet mosunk, és frissítünk a JOBB talpon (szívtől legtávolabbi
zóna)
a. simítás
b. váltott hüvelykujjas dörzsölés lábujjaktól a sarok irányába, 5 vo-
nalban, minden lábujj vonalában
c. haránt dörzsölés, lábujjaktól a sarok irányába. 3x végezzük
d. külső-belső járóél négy ujjas dörzsölése lábujjaktól a sarok irá-
nyába 4-6x
e. boka négyujjas dörzsölése 8x-10x
f. saroksarkantyú fogás 4-6x
g. talp pumpáló kezelése lábujjaktól a sarok irányába, 5 vonalban,
minden lábujj vonalában
h. lesimítás

Kézmosás

Veszünk egy kávéskanálnyi mézet a tenyerünkbe, szétoszlatjuk és megkezd-


jük az intenzívebb kezelést.
24
15. Váltott kezes vákuumtechnika (TENYÉRGYÖKRŐL GÖRDÜL A
KÉZ AZ UJJAKRA) a gerinc egyik, majd másik oldalán dolgozunk pár-
huzamosan majd
- gerinc egyik oldalán 3-4 vonalban, majd a másik oldalán

16. Páros kezes vákuumtechnika a paravertebrális izomzaton (PIL-


LANGÓ TECHNIKA)
- Párhuzamosan közvetlenül a gerinc mellett
17. Páros kezes vákuumtechnika a gerinc egyik, majd másik oldalán
2-3 vonalban. (pillangó). Kezünk a gerinc mellett merőlegesen halad
18. Csípés technika (kis nyomással végezzük)
19. Redőképzés technika
20. Vendéget betakarjuk (5 perc pihentetés)
21. Kezet mosunk, és frissítünk a BAL talpon
a. simítás
b. váltott hüvelykujjas dörzsölés lábujjaktól a sarok irányába, 5 vo-
nalban, minden lábujj vonalában
c. haránt dörzsölés, lábujjaktól a sarok irányába. 3x végezzük
d. külső-belső járóél négy ujjas dörzsölése lábujjaktól a sarok irá-
nyába 4-6x
e. boka négyujjas dörzsölése 8x-10x
f. saroksarkantyú fogás 4-6x
g. talp pumpáló kezelése lábujjaktól a sarok irányába, 5 vonalban,
minden lábujj vonalában
h. lesimítás

Kézmosás

Veszünk egy kávéskanálnyi mézet a tenyerünkbe, szétoszlatjuk és megkezd-


jük az intenzívebb kezelést.

25
22. Váltott kezes vákuumtechnika (TENYÉRGYÖKRŐL GÖRDÜL A
KÉZ AZ UJJAKRA) a gerinc egyik, majd másik oldalán dolgozunk pár-
huzamosan majd
- gerinc egyik oldalán 3-4 vonalban, majd a másik oldalán

23. Páros kezes vákuumtechnika a paravertebrális izomzaton (PIL-


LANGÓ TECHNIKA)
- Párhuzamosan közvetlenül a gerinc mellett
24. Páros kezes vákuumtechnika a gerinc egyik, majd másik oldalán
2-3 vonalban. (pillangó). Kezünk a gerinc mellett merőlegesen halad
25. Csípés technika (kis nyomással végezzük)
26. Redőképzés technika
27. KEZELÉS LEZÁRÁSA – ujjbegyes ütögetés
28. Meleg vizébe áztatott és kicsavart törölközővel betakarjuk a hátat.
A meleg elősegíti a még bőrön maradt hatóanyagok felszívódását.
29. Törölköző technika lépései:
a. Simítás
b. húzás
30. 3x ismételjük a törölközős technikát
31. Kezelés végén olajjal simítjuk át a felületet. A simítás szív irányá-
ban erősebb, visszafelé laza. Ez segíti elő a salakanyagok intenzív ki-
ürülését.
32. Kezelés végén visszarendezzük a vendég ruházatát és Ismét át-
kezeljük a felületet 3-11 pontig
33. 5 perc pihentetés után meleg vízbe áztatott törölközőt helyezünk a
felületre és átsimítjuk. A letörlést háromszor ismételjük meg.
34. Kevés olajjal átsimítjuk a kezelt felületet.

Átlagos kezelési idő 30 perc, amely a kezeléssor 3-szori ismétlését tartal-


mazza.

26
A kezelés maximális ideje 60 perc lehet! Ez azt jelenti, hogy legfeljebb 5x is-
mételhetjük meg a fogássort!

1. kezelés-sorozatban a méz beszívódik a bőrbe


2. kezelés-sorozatban fokozódik a vákuumhatás
3. kezelés-sorozatban elkezdődik a méregtelenítés
4. kezelés-sorozatban Intenzív méregtelenítés
5. Kötőszöveti technika – önálló fogás-sorozat, amely a méregtelenítésen túl
reflexesen a belső szervekre is hat.
(Amennyiben ebből az alapmasszázsból vizsgát teszel, úgy a kötőszöveti ref-
lexzóna masszázs képzést is elvégezheted. Ebből is vizsgát tehetsz, amire
külön kell jelentkezni és külön adminisztrációs díjat fizetni)

A Kötőszöveti reflexzónás mézmasszázs során kezelt zónák.

Mindegyik zónához reflexesen belső szervek tartoznak, amelyek működését


a mézmasszázzsal stimulálni tudjuk. (Folytatás a következő jegyzetben, ha
ebből már levizsgáztál)

27

You might also like