Körmöci Katalin:

             A gyermeki játék és a tanulás

Tartalom:

I. rész:

1. A gyermeki játék jellemzői

2. A játék, mint a gyermek leginkább fejlesztő tevékenysége

a gyermeki szükségletek kielégítése a gyermeki fejlődés
elősegítésének eszköze

II. rész:

3. A játéktevékenység tudatos felhasználása a tanulásban

I.            rész:

1.      A gyermeki játék jellemzői:

Érdemes megvizsgálni a játéktevékenység jellemzőit ahhoz, hogy majdan magát a játéktevékenységet

fel tudjuk használni tanulási tevékenységre.

Ha a játék jellemzőit vizsgáljuk, akkor elmondhatjuk, hogy a játék a gyermek olyan tevékenysége,
amelyet szabadon választ, és amely minden külső kényszertől mentes. Jelenti ez először azt, hogy a
gyermek önként vesz részt játéktevékenységben, másodszor azt, hogy a játékban minden
megtörténhet. A játék szabadsága a gyakorlatban úgy valósul meg, hogy a gyermek maga
választhatja meg, hogy mit, mivel, hogyan, hol, meddig, és kivel játszik. Ha akár játékeszközt, akár
játéktevékenységet kínálunk, a gyermek szabad akaratából dönt amellett, vagy ellene.

A játéktevékenység jellemzője az is, hogy azt örömérzés kíséri. Az örömérzés fakadhat:

-          a funkciógyakorlás öröméből, amely a tevékenység, művelet egymás után történő

ismétléséből fakad. A funkciógyakorlás során a feszültség feloldódása, ellazulása örömérzéssel jár,
mindaddig, amíg az, az újdonság erejével hat. Ez rendszerint együtt jár az „én csinálom”, az „én
idézem elő” örömével is. Például: a gyermek addig gombolgatja a baba blúzát, ameddig minden
gombot gyorsan, sikeresen be nem tud gombolni.

-          az ismétlések biztonságából,
-          a ritmusosságból, a gesztusoknak, mozgásoknak, szavaknak szabályos ismétlődéséből,

-          az alkotás, a létrehozás öröméből,

-          a vágyak teljesüléséből. A vágyteljesítés öröme olyan örömérzést jelent a gyermek számára,

amely abból adódik, hogy kívánsága nem mindig teljesülhet a valóságban. A játékban teljesíti vágyait
– hiszen benne minden lehetséges -, és így, örömérzés hatja át. Például: babájának 4 gombócos
fagylaltot vesz a játékban, ha ő csak 1 gombócos fagylaltot ehet.

-          a kellemetlen konfliktusos érzésektől való megszabadulásból,

-          a veszély legyőzéséből,

-          a kellemes élmények újraéléséből,

-          a társakkal való együttlétből

-          és az elaboráció öröméből is.

A játék komolysága szintén a gyermeki játék jellemzője. Ez azt jelenti, hogy a gyermek olyan mélyen
éli át a játékot, hogy szinte azonosul az abban előforduló szerepekkel, tevékenységekkel,
szabályokkal. Komolyan veszi azokat. A tárgyak ilyenkor abban a minőségükben élnek, amelyet a
játékban betöltenek. Ezt a magatartást a gyermek a kívülállóktól is elvárja. A játék csak addig játék,
amíg a felvett szerepekkel, a vállalt szabályokkal mindenki azonosul. Például kizárja magát az a
gyermek a játszók köréből, aki nem tartja be a társasjáték szabályát, vagy aki a székekből összeállított
buszról akkor száll le, amikor még nem érkeztek a megállóba, vagy aki a babát nem vetkőzteti le a
fürdéshez.

A gyermek a játékban játéktudattal rendelkezik. Bár a valóság és a képzeleti kép keveredik a

gyermek játékában, mégis a gyermek tudatában a kettő külön él. Például a székekből álló busz
esetében a székek tulajdonságait felhasználja a busz építésénél, de mindvégig tudja, hogy azt
székekből építi. Sőt, ha el szeretnénk kérni tőle egy széket, értené, hogy mit kérünk tőle, megértené,
hogy miért van arra szükségünk, az is lehet, hogy közölné, szüksége van a székre a játékban, mert az
most a busz. Tehát a realitás és a fikció kettősségéről is szó van ebben az esetben.

Az utánzás a játéktevékenységben olyan jellemző vonást jelent, amely során a gyermek számára
valamilyen felfogható újnak a különböző szintű megismétlése történik. A fejlődés során az utánzás
tárgya, intenzitása, jelentősége és szerepe változik. Például: 6 hónapos kortól különböző mozgások
utánzása, 1 éves kortól egyszerű cselekvéssorok utánzása, majd később a tárgyak egymásba
helyezése, még később szerepmozzanatok utánzása.

A játék további jellemzője az, hogy sajátosan céltudatos tevékenység: A játék célja mindig a
gyermek belső feszültségéből, közvetlen indíttatásából ered, nem pedig valamiféle külső cél vezérli.
Például: a gyermek a babaszobában azért tesz rendet a családjáték során, mert ez hozzá tartozik a
játék tartalmához, s nem azért, hogy később rend legyen ott; vagy szívesen válogatja szét az építő
elemeket színek szerint, mert különböző színű házakat akar építeni, és nem azért, hogy rendet tegyen
az építő játékok között.
 

Amennyiben a fenti jellemzőkkel rendelkezik a gyermeki játéktevékenység, azt is érdemes

megvizsgálni, hogy a mi az oka annak, hogy a játék egyben fejlesztő tevékenység is.

2.      A játék, mint a gyermek leginkább fejlesztő tevékenysége

-         a gyermeki szükségletek kielégítése a gyermeki fejlődés elősegítésének eszköze

Tudjuk azt, hogy az emberi szükségletek kielégítése egyben mindig a fejlődést segíti elő. Ennek oka
az, hogy minden egyes szükséglet kielégítése egyben kezdete annak, hogy újabb és újabb
szükségletek keletkezzenek, amelyek egyben magasabb rendűek is. Azzal, hogy egy újabb, magasabb
rendű szükséglet keletkezett, arra ösztönzi az egyént, hogy kielégítése irányába mozogjon.
Amennyiben kielégíti saját keletkezett szükségletét, ismét egy újabb, magasabb rendű lép élő, és
kielégítésére ösztönzi az egyént.

Lássuk a továbbiakban, hogy melyek ezek a fejlődést elősegítő szükségletek.

A gyermek a játékban önmaga képes kielégíteni mozgás – aktivitás szükségletét. Ennek a

szükségletnek a kielégítése azt jelenti a gyermek játékában, hogy szabadon cselekszik, saját tempója
szerint tevékenykedik, olyan mozdulatokat végez, amelyek számára igényként jelentkezik, és annak
megformálását örömérzés kíséri.

A szükséglet kielégítése fejleszti: a nagymozgásokat, a manipulációt, a térérzékelést, a mozgás

biztonságát, a mozgásharmóniát, a testi képességeket, elősegíti az explorációt, kielégíti a testi
szükségleteket.

Az exploráció, a környezet iránti kutató, kereső, fürkésző viselkedés, amely tárgy, jelenség, történés
szemrevételezésében, megismerésében mutatkozik meg, a tevékenység megismétlésére késztet. Az
odafordulást az újdonság varázsa váltja ki. Már az újszülött is minden ingerre odafordulással,
rámozdulással, a megérintés, a letapogatás, a megfogás igényével reagál, azaz explorál. Kellemes
érzelmeket él át, és kíséretében megjelenik a kíváncsiság.

A manipuláció, a tárgyakkal végzett mozgásokat jelenti. A manipulálás a latin „manus” szóból

származik, s kezet jelent. A manipuláció során játéktárgyak fogásán, letapogatásán, nézegetésén túl
azokat nyomkodják, forgatják, gyűrik, dobják, emelik, rakosgatják egymásra, sorba, egymásba;
összeillesztik, gurítják, csúsztatják, lökik, eközben kézzel végezhető műveleteket tanulnak meg,
amitől ujjaik ügyesednek, mozgásuk összerendezettebbé válnak, felfedezik a tárgyak tulajdonságait, s
tevékenységüket örömérzés – funkcióöröm – kíséri. Természetes velejárója az „én csinálom”, „én
idézem elő”, „én tudom” pozitív érzelme.

Az óvodás gyermek, amennyiben biztonságban van, nem érzi veszélyben magát, nem

akadályoztatott, nyitott a felfedezésre, a próbálkozásra, a szociális kapcsolatokra. A játéktevékenység
esetében a biztonság szükségletének kielégítését elő tudjuk segíteni:
-- A testi, fizikai biztonság kielégítésével:

§           az otthonos környezet megteremtésével;

§           a napi tevékenységek rendszerességével;

§           a közösségi élet szokásainak betartásával;

§           a játék feltételeinek megteremtésével (tevékenység lehetősége, hely, idő, eszközök,

élmények);

-- és az érzelmi biztonság kielégítésével:

§           a szeretetteljes légkör biztosításával;

§           az óvodapedagógus elfogadó magatartásával;

§           a szociális kapcsolatok elősegítésével;

§           a védettség érzésének biztosításával.

Szociális szükségletekkielégülése a játékban a „valahová tartozás” iránti igényből táplálkozik. A játék

folyamán a gyermek társigénye kielégül, társas kapcsolatai alakulnak, gazdagodnak,
amelyekhez pozitív, szociális érzelmek társulnak.

·         Szociális érzelmek: olyan érzelmek, érzések, amelyek személyekhez, társakhoz való szubjektív

viszonyulást fejeznek ki. Alapvető motiváló tényező, befolyásolja a társas kapcsolatok létrejöttét,
irányát. A játéktevékenység egész menetét végigkíséri, annak „hőfoka” az átélés mélységének
mutatója. Megmutatkozik a játéktevékenység során a mosolygás, az együttérzés, az aggódás, az
elhúzódás, a hátat fordítás stb. megnyilvánulásokban.

·         Szeretet: pozitív érzelem, amely megnyilvánul az emberek közötti gyengédségben,

ragaszkodásban, önzetlenségben, elősegíti az emberi közösségek összetartozását. Alapja az emberi
kapcsolatoknak, a rokonszenvnek, a személyközi vonzalomnak, a barátságnak, a szerelemnek. A
gyermek játéka során átéli a szeretet majdnem minden formáját, ezáltal érzelmei differenciálódnak.
Például: a családjátékban a gyermek szeretetét, a vendégvárás során a vendégek iránti barátságot.

A játéktevékenység a szocializáció elősegítője. Szocializáció, folyamat,amely általaz egyének olyan

tudásra, képességekre és állapotokra tesznek szert, amely alkalmassá teszi őket arra, hogy a
különböző csoportoknak és a társadalomnak többé-kevésbé hasznos tagjaivá váljanak.

A szocializáció a játéktevékenységben a szociális tanulás során alapozódik meg.

Szociális tanulás a tanulást kiváltó külső hatás a társas /szociális/ környezetből ered, emberi hatásra,
emberek nyújtotta minta nyomán következik be, ami más személyekkel való interakcióból ered.
/Például a beszéd csak emberi környezetben lehetséges, míg a járás, futás stb. megtanulása
lehetséges emberi környezet nélkül is./

Ez a szociális tanulás a következőkben mutatkozik meg:

·         A szerepekben, amelynek megformálása egy társadalmi helyzethez tartozó viselkedési
kellékeknek, cselekvési módoknak olyan együttesét, sztereotipjét jelenti, amelyet a külvilág elvár
attól, aki társadalmi viszonylatai révén ilyen helyzetben van. A szerepeket tehát a valóság táplálja,
amely a játék témájában és tartalmában mutatkozik meg. Ilyen szerepek: anya, orvos, sofőr stb.
A gyermeki szerepre jellemző:

-          önként vállalt, következménynélküli – nincs benne kötelességtudat;

-          nem a szerepet reprezentáló személlyel, csak viselkedésével való azonosulás;

-          szerepfunkciók csak részjelenségek, az idő, tér, a helyzet teszi azzá.

·         A játék témájában, amely a környező valóságnak az a szférája, jelensége, történése, amelyről a
játék szól. Eleinte az óvodás játéka a szűkebb környezet jelenségeire, történéseire korlátozódik, majd
ahogy kitágul számára a világ, úgy választja egyre táguló környezetéből a játék témáját. Például:
családi környezet, óvodai környezet, lakóhelyi környezet, stb. A kicsiknél a cselekvés (anya: babát
ringat), a nagyobbaknál a tárgy (orvos: injekciós tű, orvosi táska), a legnagyobbaknál
a szerep hordozza a játék témáját. A valóság táplálja, az a valóság, amelyet a gyermek átélt, és amely
élményeit képezi.

·         A játék tartalmában, amely a játék témájának azok a valóságmozzanatai alkotják, amelyeket a

gyermek kiemel, amelyekszámára fontosak, amelyek legnagyobb hatással voltak rá. Ez a valóság
szubjektív módon való visszatükröződése, ez teszi színessé a gyermekek játékát, ez ad alapot arra,
hogy a gyermek aktuális állapotáról képet kapjunk. A játék során a gyermek kiemeli a számára fontos
részleteket, izgalmas mozzanatokat, pótolhatja, kiegészítheti azokat. Ezáltal fejlődik emlékezete,
képzelete, és eközben tájékozódhatunk érzelmi, értelmi állapotáról, fejlődéséről. Például: ahogyan
vásárol, az megjeleníti a játék tartalmát, s egyben utal a gyermek átélt élményeire.

A szociális tanulás többféle formákban is létrejöhet az óvodai élet során:

·         A szociális tanulás létrejöhet utánzással.Az utánzás a gyermeki személyiségfejlődés igen fontos

eszköze. Az utánzás egyaránt történhet szándékos és spontán módon. A kisgyermek, utánzással
sajátítja el a beszédet, az eszközök használatát, a különböző viselkedésformákat. A gyermek utánozza
szüleit, később kortársait, és ez megjelenik játékában is. A gyermek nem mindenkit és nem mindent
utánoz. Válogat, csak azt, ami megragadja, ami fontos számára (például: részmozzanatok). Az
utánzás, bővíti a valóságról szerzett tapasztalatokat, kellemes érzések kísérik.
Az utánzásból nő ki a szerep, amely átéléssel, azonosulással jár, a beleélés az empátia talaján fejlődik
ki.

Az empátia, érzelmi beleérző képesség, amelynek során képesek vagyunk beleélni magunkat a

velünk személyes kapcsolatban lévő egyén érzéseibe, érzelmeibe, lelki állapotába, ezáltal megérezzük
és megértjük vágyait, indítékait, érzelmeit akkor is, ha azokat az egyén nem adja tudtunkra direkt
módon. A gyermek játéka során beleéli magát a környező valóság jelenségeibe, történéseibe,
cselekvéseibe, szerepek által hordozott viselkedési formákba, amikor átveszi azokat, azonosul velük,
követi, megformálja. Például, ahogyan gesztikulál, ahogyan megsimogatja a társa fejét. Ez a képesség
a pedagógus, különösképpen az óvodapedagógus alapvető képessége, nélküle eredménytelen az
egyéni szükségletekre épülő, ahhoz igazodó pedagógiai hatásrendszer működtetése.

 
·         A szociális tanulás létre jöhet után mozgással is. Ilyenkora kisgyermek a beleéléshez, a mások
megértéséhez ezt az egyedüli eszközt használja, amelyet akaratlanul vesz át környezetéből. Például
az otthoni étkezés során, ugyan úgy tartja a kanalat, ha szülei inni kívánnak, ő is a pohár után nyúl
stb.

·         Modellnyújtással, amikor is egy gyermek végrehajt egy cselekvést, vagy gesztust, amely

késztetést alakít ki a másik gyermekben arra, hogy átvegye azt anélkül, hogy felszólítást kapna, vagy a
játékszabály megkívánná. A modellnyújtónak nincs utánzásélménye.

·         Modellkövetéssel, amikor is olyan utánzásra érdemes példa, amely során a gyermek az

utánozandó cselekvést, gesztust, viselkedést átveszi, utánozza anélkül, hogy felszólítást kapna, vagy a
játékszabály megkívánná. A modell követőjének nincs utánzásélménye. Például a közlekedési
játékban az utas ugyanúgy kapaszkodik, mint ahogy azt a modellnyújtó tette azelőtt.

·         Utalással, amely az együtt játszó kiscsoportok egyfajta „anyanyelve”, természetes jelbeszéde,

amely együttes élményen alapszik. Egy átélt közös helyzet felidézéséről szól, valamelyik gyermek
annak gesztusát vagy eszközét, vagy szavait, rítusát jeleníti meg, amitől az előzőleg átélt élmény
felidéződik, feszültséget vált ki, s újrajátszásra késztet. Az emocionális feszültség ugyanolyan, mint
amilyen az első alkalommal. A megismétlés nem utánzás, hanem újra átélés. Például utalás lehet egy
ugatás akkor, ha egy közösen átélt kutyás játék fejtett ki erős érzelmi hatást egy együttjátszó
kiscsoportra. Ebben az esetben az ugatás hallatára, az ezt átélő gyermekek abbahagyva
tevékenységüket, újra a kutyás játékba kezdenek, újraélik az alapélményt, az eredeti együttes
tevékenységet, érzelmeikkel és tevékenységükkel egyaránt.

·         Szimulakrum során, amely egyvázlatosan lejátszott cselekvés. Ez a gyermekek cselekvéssorában

úgy helyezkedik el, hogy csak jelzik azt, nem utánozzák le az egész cselekvést részletesen. Ezek a
cselekvésvázlatok az eredeti, a valódi gesztusokat őrzik, leegyszerűsített, sematizált formában.
Például az áruszállításból az autó kormányzásának mozdulatát, az ebédfőzésből a kevergetést, a
telefonálásból a tárcsázást. A szimulakrum összekötő, áthidaló funkciót tölt be a játékfolyamatban.

Az önbecsülés szükséglete is kielégül a játéktevékenység során, hiszena játéktevékenységben a

hasznosság, a fontosság, a szükségesség érzését keltődik fel a gyermekben, és kielégülése során
megéli a kompetenciát. Amennyiben ez az igény kielégítetlen marad, a kisebbrendűségi érzést, az
elesettséget éli át a gyermek, amely súlyos érzelmi zavarokat vagy kompenzációt idézhet elő.

Kompetencia átélése során a gyermekilletékességet, hozzáértést, szakértelmet, vagy döntésben való

illetékességet él át az adott tevékenységi körben, ebben a esetben a játéktevékenység folyamatában.
A gyermekben él a kompetencia iránti igény, vagyis az a törekvés, hogy képesnek érezhesse magát
egy adott játék keretében hatékonyan cselekedni, hogy hatást tudjon kifejteni a játék folyamatának
alakulására, vagy a játékban résztvevő társakra, valamint arra, hogy „ura legyen a helyzetnek”. A
kompetens viselkedés várhatóan egy sikeres tevékenység végrehajtása a gyermek számára,
célképzete pozitív előjelű, a környezetéből elismerést vált ki, ezáltal örömérzés kíséri. A hozzáértés
a tudás biztonságával jár, önbizalmat ad, és még magasabb rendű igényeket szül – így
önmegvalósításra serkent.

Amennyiben kompenzációs késztetést érez a gyermek, akkor valamifélekiegyenlítésre, pótlásra,

kiegyensúlyozásra törekszik. A kompenzáció a játéktevékenység szükségletkielégítő
mechanizmusában azt jelenti, hogy az önbecsülés szükséglete kielégítetlen, vagyis az elismerés, a
megbecsülés és az önbizalom között feszültség áll fenn. A feszültség gátolja a hasznosság érzésének
kialakulását, ami pótlási, kiegyenlítési mechanizmusokra készteti a gyermeket. Ilyen lehet például a
játékban történő rombolás is akkor, ha a gyermek szeretné magára felhívni a figyelmet, mert
kizártnak, feleslegesnek érzi magát a játék során. De tetten lehet érni az olyan játékformákban is,
amelyek a gyermek kiegyensúlyozatlanságra utalnak.

Kiegyensúlyozatlanságra utaló játékformák:

-          Agresszív vagy romboló játék: témaválasztásban vagy a tevékenység stílusában mutatkozik

meg az erőszakosság. Az így játszó gyermek indulatos, dobál, rombol, agresszív, a tettlegesség
jellemzi.

-          Gátolt játék: az önállótlanság, félénkség jellemezi. A gyermek főként szemlélődik, mozdulatai

bizonytalanok, a társakkal együtt végzett játéktevékenységben végrehajtja a cselekvést, nem irányít.

-          Kapkodó játék: A gyermek figyelme szétszórt, mindig más vonja el, csak rövid ideig képes
elmélyedni a játéktevékenységben. Sűrűn váltogatja a tevékenységet és az eszközöket.

-          Kényszeres játék: jellemző a merevség, a „rátapadás” az azonos tevékenységre, mozdulatra, az

így játszó gyermek nem kezdeményez, ötletszegény.

Az önmegvalósítás szükséglete is megjelenika játékban, amely azt az igényt jelenti, hogy a gyermek
azt végezze, azzal foglalkozzon, azzá váljon, amire hajlamai alkalmassá teszik, amire képes, amit tud,
ami iránt vonzódik. Gyakran együtt jár az alkotásvággyal, a valaminek a létrehozásával, valamint az
előidézés, működtetés igényével, a szerepek megformálásával.

Az önmegvalósítás szükségletének kielégülését örömérzés kíséri, magasabb rendű érzelmek társulnak

hozzá, mint az intellektuális, az esztétikai, az erkölcsi érzelmek. Például, amikor a gyermek az általa
gyűjtött termésekből állatfigurát készít, alkot, miközben felidézi a megformálandó állatot, lényeges
tulajdonságait megjeleníti, ehhez válogatja az egyes terméseket, kíváncsian vizsgálja annak
tulajdonságait, felidézi a növényt, amelyről származik, emlékezik hasznosságára, védelmére,
gyönyörködik alkotásában, elismerik társai, azt a helyet díszíti vele, amit szeretne, úgy helyezi el,
ahogy neki tetszik. Arra kell törekedni, hogy a gyermek minden játéktevékenységben átélje az
önmegvalósítással járó örömérzést, ezért biztosítani kell ennek lehetőségét. Az önmegvalósítás
lehetősége biztosítható:

§           a játék feltételeinek biztosításával;

§           a játéktevékenységek kínálatával;

§           a gazdag élmények biztosításával,

§           a szemlélődés, az elmélyedés, a próbálkozás lehetőségével;

§           a kíváncsiság, a tudásvágy felkeltésével, az érdeklődés kielégítésével;

§           alkotó tevékenyég lehetőségének biztosításával;

§           a kompetencia átélésének örömével;

§           az alkotó, nyugodt, ösztönző, elismerő, elfogadó légkör biztosításával.

 
A kíváncsiság, Az emberre jellemző általános aktivitás szükséglete és a kutató-felfedező (explorációs)
motiváció köznapi jelentése. Ezek együttesen megnyilvánulnak a mozgás iránti igényben és a szellemi
aktivitás iránti igényben. A kíváncsiság megmutatkozik mindenfajta újszerű dolog, jelenség iránt (új
játékeszköz, más játékszabály, új szerepek, új játéktéma stb.), és alkalmas a gyermek érdeklődésének
felkeltésére.

Az érdeklődés viszont - az óvodás gyermek játékában – jelenti egy adott terület (játéktevékenység,
játékművelet, játéktéma, játékeszköz) iránti vonzódást, annak megismerésére, abban való
elmélyülésre vonatkozó motívumot, vagyis a gyermeki személyiség megismerő, cselekvő és
emocionális irányulását. Például egyes gyermekek az autók iránt érdeklődnek, mások az építő elemek
iránt; vagy egyeseket a szerepjáték, másokat a szabályjátékok érdeklik. Az óvodapedagógusnak ezért
ismernie kell az egyes gyermekek ilyen irányú érdeklődését, és lehetőséget kell biztosítania ezeknek a
kielégítésére.

Gyakran a gyermekek azzal a szándékkal érkeznek az óvodába, hogy egyfajta, konkrét

játéktevékenységet kívánnak játszani.

Szándék: speciálisan emberi motiváció, amely a cselekvés elhatározása után lép fel, jellegzetesen
feszült lelkiállapotot eredményez, és mindaddig fennáll, amíg a kitűzött cselekvést el nem sikerül
végezni, a célt el nem sikerül érni. A megvalósulást örömérzés kíséri.

De a tudásvágy is, mint magasabb rendű szükséglet jelentkezhet a gyermekek játékában. Az óvodás

gyermekek közül mindig vannak olyanok, akik fogékonyságot mutatnak olyan – jelen esetben a
gyermeki játéktevékenységben – játéktárgyak megismerése, vagy játékhelyzetek, gyakorlati
játékproblémák megoldása iránt, amelyben tudásra, új tapasztalatok szerzésére, birtoklására kerül
sor. Ezért érdeklődéssel fordulnak a képeskönyvek, térképek, állatos könyvek, gyermeklexikonok
iránt, vagy akár a betűk, a számok iránt. Az új tapasztalat, ismeret, probléma megszerzése,
megoldása, elismerését pozitív érzelmek kísérik, és újabb tudás megszerzésére serkentenek. A
tudásvágyba benne foglaltatik a kíváncsiság és a kompetencia is, de ahhoz képest új minőséget
képvisel, intellektuális érzelmek kísérik.

Mint a fentiekben látszott, az óvodás gyermek játéktevékenységében lehetősége van arra, hogy
önmaga által kielégítse fellépő szükségleteit, és ez által, saját fejlődésének elősegítőjévé válhasson. A
szükségletkielégítésre való belső inspirációt bizonyítják Carl Rogers amerikai pszichológus vizsgálatai
is, amelyekből az alábbiakban fogalmazta meg a levont következtetést:

„Minden organizmus, mozgással rendelkezik saját inherens (benne rejlő) lehetőségeinek

konstruktív beteljesítése terén.” (Carl Rogers, 1980.)

Ezt késztetést, ezt a fejlődés irányába való mozgást be is lehet fogni a gyermeki tapasztalatszerzés
elősegítésére, vagyis a tanulási folyamat indukálására is.

A II. részben ennek módjait kívánom megvilágítani.

 
II. rész: A játék tudatos felhasználása a tanulásban

Mottó:

„Ne erőszakkal oktasd a gyermeket a tanulmányokra,

drága barátom, hanem játszva tanuljanak;

már csak azért is, hogy könnyebben megfigyelhesd,

mire van hajlama.”

(Platon)

Az óvodás gyermek játékát az előző részben úgy ismertük meg, mint saját önfejlődésének eszközét.
Mindez azért lehetett, mert a gyermek spontán játéktevékenységében reá jellemző sajátos igények
és szükségletek keletkeznek, amelyeket a játékban önmaga ki is elégíthetett, s amelynek mentén
újabb és újabb szükségletek - magasabb rendű szükségletek - keletkeztek a gyermekben. Ezek ismét
kielégítésre serkentik a gyermeket, amelyek így saját önfejlődését segítik elő.

Ebben a fejezetben arra vállalkozom, hogy egyfajta lehetőséget mutassak a játék tudatos
felhasználására a tanulási folyamatban.

Ugyanis, ha a gyermek fejlődik önmaga is a saját játéktevékenysége során, akkor fejlődése elő is

segíthető az óvodapedagógus által ugyanebben a játéktevékenységben.

Szeretném előrevetíteni, hogy ez az elősegítés sohasem jelentheti a gyermeki játék intimitásának

megtörését, vagy folyamatának megakasztását, sem az óvodapedagógus rátelepedését a gyermek
játékfolyamatára, sem pedig azt, hogy különféle hatalomérvényesítő módszerekkel a gyermek
igényeit elnyomja, elképzelését feladásra kényszerítse.

A spontán játéktól a szándékos tanulásig

Az óvodás gyermek tanulási tevékenységére eleinte a spontaneitásjellemző, s ez „…észrevétlenül

mintázódik át szándékos tanulássá.” /Dr. Páli Judit/

Ezt a spontán tanulást most a játéktevékenységben vizsgálom. Szeretném végigtekinteni azt az utat,
ami a játékban adódó spontán tanulástól elvezethet tudatos ráfigyelés útján a szándékos tanulásig.
 

  Ahogy a A tanulás fajtája Az óvó irányítása  

gyermek
Játéktól Megjegyzések,
megéli
a jellemzők
tanulási Játék Tanulás Spontá Szándé Ninc Kihasz Szervez
g -ként -ként n -kos s -náló ő

1.               - belső késztetés

Játékban       - kíváncsiság
tanulás ébred
+ + +
   -szemlélődik,
   próbálkozik

                -belső késztetés

2.       -kíváncsiság ébred

        -          szemlélődik
, próbálkozik
Játékban + + +
tanulás - pedagógus
megtámo-gatja,
(kihasz-
kihasználja a
náló)
lehetőséget

                - gyermek belső
késztetésére épül
3.      
-pedagógus
Játékba      
feltételeket
integrált
+ + + teremt, megvárja,
tanulás
jelentkezését,
elősegíti a
lehetőség
kibontakozását, a
tanulási
folyamatot

4.               - a pedagógus
tervezi, szervezi,
       
elősegíti a
Játékba       lehetőség
ágyazott kibonta-kozását a
      kíváncsiság
tanulás
      felébresztésével,
  tudatosan
+ + + ráébreszt

- a gyermek belső
 késztetésére külső
késztetés érkezik,
a gyermek
azonosul vele

5.               - a pedagógus
teremti a
       
helyzetet,
Játékra       játéktevé-
épülő kenységből bontja
      ki
tanulás
+ + + - a gyermek
elmélyed,
koncentrál,
tárgyakra,
eszközökre,
műveletekre
összpontosít

                - a pedagógus
tervezi, szervezi a
6.      
tanulás menetét,
        megkínálja

Játékos       - a gyermeket a
tanulás téma iránti
      kíváncsiság, és
      annak
megismerésének
      vágya készteti a
+ + + benne való
részvétel-re,
folyamatára
koncentrál, amely
sajátos
intellektuális
ellenőrzése alatt
áll, erőfeszítés és
tudás vágya
jellemzi

Ha a táblázat sorait fejlődésükben és összefüggésükben szemléljük, következők olvashatók ki:

·         A játéktevékenység fokozatosan válik tanulás-élménnyé a gyermekben.

 

Eleinte nincs tanulás-élménye, de tapasztalatokat szerez. A játék összes sajátosságaival rendelkezik a

tevékenysége. (1-4. szint)

Később szándékosan lép ki a játékból annak érdekében, hogy az azzal kapcsolatba hozható,
kíváncsiságát kielégítő tanulásélményre szert tegyen, ami majd gazdagítja eredeti játéktevékenységét
is. (5. szint)

Végül a 6. szinten a gyermek maga dönt a tanulási tevékenység mellett azért, mert érdekli annak
felkínált témája.

·         A spontán tanulás „mintázódik át” szándékos tanulássá a gyermeki játéktevékenység során.

Eleinte a gyermeket a játék köti le, s a folyamatban adódó lehetőségeket kíváncsiságától hajtva lehet
tapasztalatok szerzésére, és tanulásként kihasználni. (1-4. szint)

Az utolsó két szinten a gyermeket a megismerés, a tudás vágyától hajtott szándékosság jellemzi. Ez
már az iskolai értelemben vett tanulás alapja. (5. és 6. szint.)

·         Az óvodapedagógus fokozatosan a tanulási folyamat irányítójává válik.

Eleinte az óvodapedagógus a gyermek spontán játékába nem avatkozik bele, figyeli. Ez lehetőséget
ad számára arra, hogy megismerje a gyermekek ebbéli igényeit és szükségleteit, amit majdan fel tud
használni nevelő, fejlődést elősegítő tevékenységében. Ez tehát a tudatos pedagógiai jelenlét.
(1.szint)

A 2. szinten a pedagógus kihasználja az adódó lehetőséget, ami tanulási epizódokat jelent. Ez úgy
történik általában, hogy az együttjátszásban adódó beszélgetés, kíváncsiskodások során
megjegyzéseivel, kérdéseivel, tudakolásával, probléma szításával tudatossá teszi, előidézi, hogy
tudatosodjanak a gyermekben azok a tapasztalatokat, amelyek adódnak. (2. szint)

A 3. szinten a pedagógus tudatosan tervez, főként élményekre épít, feltételeket biztosít, ezek

következtében csak várnia kell a tervezett tanulási lehetőség megjelenésére a gyermekben, majd
észrevéve ezt megtámogatja és ki is használja.

Innen már úgy működik, mint az előző szint. (2. szint)

A következő szintekben az óvodapedagógus késztetésére a gyermek érdeklődővé válik a

megismerési-tanulási folyamat iránt. Ezt az óvodapedagógus megtámogatja, és kihasználja. Eleinte
ez a játéktevékenységben történik (4. szint); majd oly erőssé válik, hogy a
játéktevékenységet átmenetileg képes elhagyni (5. szint). Végül az egész téma érdekessége miatt
szívesen fog részt venni a megismerési-tanulási folyamatban. Maga választja azt. Ekkor a megismerés
és a tudás vágyával válaszol a külső késztetésre. (6. szint)

A fentiekben tetten kell érni a gyermek fejlődési folyamatát, sajátos érési idejét, és ehhez igazodva
megválasztani a tanulási szintet. Amennyiben mégsem az előre eltervezett feltételezésünk szerint
működik, nem szabad erőltetni, ugyanis éppen azt a késztetését romboljuk le, ami a tudásvágy
kialakulása felé nyílik meg.

·         A fenti táblázatból az is leolvasható, hogy a gyermek belső késztetésein alapuló önkéntes,

szabad játéktevékenysége átalakul külső késztetésre reagáló tevékenységgé. Ezt a tevékenységet a
szándékos megtanulni akarás, a megismerés, és a tudás vágya jellemezi.

A fenti gondolatot fontosnak tartom. Összefüggnek az előző lépcsőfokokkal. A gyermek belső

késztetései nagyon fontosak. Láttuk, hogy ezeken keresztül is kibomlanak olyan szükségletek,
amelyek kielégítése során fejlődése biztosított. Ha azonban ezeket saját maga elégíti ki, önfejlődése
bontakozik. Ez a spontán fejlődés.

Feltehető a kérdés: Ha a gyermek belső késztetésein keresztül spontán fejlődése biztosított, akkor

szükséges-e külső késztetéssel befolyásolni azt? Igen.

Indokaim:

-           A spontán fejlődés lassú folyamat, és egyéni sajátosságok függvénye. És ez nem baj, sőt! A
probléma ott adódik, hogy sokan nem tudják, vagy nem akarják biztosítani minden gyermek számára
a spontán fejlődéshez szükséges önfejlesztő késztetések kibomlásának feltételeit. Ennek több oka
lehet. De bizonyos, hogy sokféle sajátos szükséglettel rendelkező gyermek van – illetve minden
gyermek csak ilyennel rendelkezik -, akik mindannyian sajátos otthoni szubkultúrával is rendelkeznek.
Sok esetben az óvodapedagógusnak nincs elegendő tudása, így nem tudja, nem képes, nem akarja,
hogy ezeket a másságokat, eltéréseket, megismerve hatékonyan kezelje azokat.

-           Érdemes, és fontos viszont azokat a gyermeki megnyilvánulásokat megtámogatni, amelyek

értékesek, a fejlődés irányában hatnak. Ezekkel elő tudjuk segíteni a gyermek helyes irányba való
fejlődését, és/vagy a jelentkező tudásvágy kielégítését.

-           A külső késztetések akkor helyén valók, amikor a gyermek érdekében történnek úgy, hogy

azok elősegítik sajátos fejlődését, és találkoznak igényeivel.

 
A fenti gondolatokat, az előbbiekben bemutatott fejlődési folyamatot érdemes egy konkrét
játéktevékenységen keresztül szemléltetni.

A játékfajta: konstrukciós játék, építés

Játékban tanulás (1. szint)

„ Csináljon bármit, ami nyitogatja szemét és eszét, szaporítja tapasztalatait. Ő azt hiszi csak játszik.
De mi tudjuk, mire megy a játék. Arra, hogy e világban otthonosan mozgó, eleven eszű, tevékeny
ember váljék belőle.” (Varga Domokos)

Zsoltika épít, az elemeket egymásra helyezi, próbálkozik stabillá tenni az építményt, szemléli
alkotását, illesztgeti az elemeket. Eközben spontán szerez tapasztalatot az elemek alakjáról,
formájáról, anyagáról.

A játékban az így szerzett tapasztalatok nem biztos, hogy maradandóan beépülnek a gyermek
tudatába. Amennyiben nem tudatosodnak benne ebbéli tapasztalatai, nem biztos, hogy más
helyzetbe ezeket át tudja vinni, vagyis nem biztos, hogy más helyzetre is tudja vonatkoztatni.

A következő példa arra jó, hogy feltárjam, mennyire bizonytalanok vagyunk a gyermek megszerzett
tudásában a spontán játék során

Béluska tologatja az autót. Hosszan, úgy tűnik, mintha belemerevedett volna a tevékenységbe.
Közben szemlél, vizsgálódik, felemeli, leteszi, tolja. Majd újra felemeli, újra leteszi és tolja előre és
hátra.

”Mi az az érdekes, amit ennyire figyelsz?” – kérdezi az óvodapedagógus.

A válasz meglepő:

„Nézd, az autó kereke előre megy, - először előre és lefelé, majd innen – nézd! – hátra és lefelé, majd
hátra és felfelé, és végül ismét innen előre és felfelé. És nézd, hogy egy pici pontban találkozik a
kereke a földdel. És a sok kicsi pontból vonal lesz.”

A gyermekben bonyolult irányok és tájékozódási észleletek, valamint térelemek tudatosodtak. A

tapasztalás során megszerezte azokat az elemi ismereteket, amelyek majd más helyzetben is biztosan
funkcionálnak.

Amennyiben nem kérdezünk rá, nem is sejtjük, nem is tudjuk, hogy mi foglalkoztatja a gyermeket. Így
nem is lehetünk biztosak abban, hogy a szemlélődő gyermek tapasztalatát hogyan értékeljük.
 

A játékban a tanulás (lehetőségének kihasználása) (2. szint)

A gyermek építő tevékenysége közben az óvónő a spontán adódó tanulási lehetőségeket ki is

használhatja. Ha kérdéseket tesz fel, a kérdéseire adott válaszok által a tapasztalatok tudatosodnak a
gyermekben. Ez a tudatosodás alap lehet arra, hogy ezeket a tapasztalatokat más helyzetben is elő
tudja majd hívni. A fenti példán látszik, hogy a gyermekben tudatosulhatnak ezek a tapasztalatok.

De számos esetben éppen ezek a kérdések, megjegyzések azok, amelyek ezt lehetővé teszik.

 De jó magas a várad! Hogyan tudtad ilyen magasra építeni? Nekem nem sikerül.

 De mérges vagyok! Az én váram mindig összedől. Vajon miért?

 Mit csináljak, hogy ne omoljon be az alagút?

 Jaj, félek, hogy megint utolsó leszek a játékban. Most féljek, vagy ne féljek?

A fenti kérdések, vélemények, tényközlések kíváncsiságot szítanak, aminek következtében

elgondolkodik a gyermek, a tapasztalatok tudatosodnak. Sokszor észrevehető, hogy ilyenkor megáll a
gyermek keze, felnéz, gondolkodik, vagy esetleg csak lassabban tevékenykedik, s egy kis idő múlva
válaszol, vagy folytatja a beszélgetést, de lehet, hogy csak a játékot.

Fontosak ezek a beszélgetések az együttjátszásban. Miközben a társas együttlét örömet jelent a

gyermeknek, magasabb hőfokon éli meg a játékot, nyitottabb a kommunikációra, empatikusabb, így
ezek együttessége készteti válaszolásra, amelynek a tapasztalatok tudatosodása az eredménye.

A játékba integrált tanulás /3. szint/

Az óvodapedagógus olyan feltételeket teremt, amelynek következtében nagy biztonsággal

megjelenik a kívánt tanulási helyzet. Ennek azért van nagy jelentősége, mert ez előre tervezhető,
előre megszervezhető. Az óvodapedagógus ismeri a gyermekek élményeit, azok körülményeit, eltérő
szükségleteit. Ha az megvalósul, segíti elindulni a gyermekben a tapasztalatszerzési-tanulási
folyamatot, vagyis vizsgálódásra, problémamegoldásra készteti őt.

A következő példában a MINIMAT elemeit (gömb, henger, téglatest, kocka) kevertem gyerekek
építőelemei közé, és így fordultam hozzájuk:

 Reggel kölcsönkértem a szomszéd csoportból még építő elemeket, hogy legyen elegendő.
Ilyen formájú elemeket kaptam. Tessék. Talán fel lehetne használni ezeket is.
  Miért teszed félre ezeket?

 Miért nem akarod használni? Nem jó?

 Szerinted miért nem jók ezek az építéshez? Mit szeretnél Te odatenni? Miért ezeket
választottad?

 Szeretnéd, ha külön tenném azokat, amik nem jók az építkezéshez? Jó. Hová tegyem?
Melyikeket rakjam oda? Mit írjak a dobozra? Ezek mire használhatók?

A fenti kérdések a beszélgetés részeként jelentek meg. A pedagógus kérdéseivel segítette a tanulási
folyamatot, vagyis vizsgálódásra, problémamegoldásra késztette a gyermeket. Eközben a
tapasztalatok tudatosodtak, megfogalmazódnak tények, rájöttek összefüggésekre, következtettek,
még akkor is, ha válaszok nem is születnek, a gyermekben munkálkodnak ezek.

Az építkezés mindvégig belső késztetésre történik, ugyanígy a kérdésekre adott válasz is. Ebben a
szituációban a gyermek benne maradt a játék teljes intim szférájában, miközben tényeket állapított
meg és fogalmazott meg, eközben gondolkodási műveleteket használt.

A helyzet végeztével a gyermek többet tudott az építő elemekről egyes elemek tulajdonságairól,
olyan módon, hogy az a későbbiekben is alkalmazhatóvá válik egy másfajta helyzetben.

Játékba ágyazott tanulás /4. szint/

A gyermekek játéktevékenysége továbbra is zavartalan. Mégis átszövi azt egy jól körülhatárolt,
strukturált tanulási tevékenység – példánk esetében matematikai tapasztalatszerzés.

Béluska, Jancsika és Zolika ismét elmélyülve építenek. Odakuporodok hozzájuk, és szemlélem őket.

(Én tudtam, hogy a „nagyobb – kisebb” kifejezéseket szeretném megjeleníteni.)

Csodálkozásomnak hangot adok. Vár, folyó, erdő, és benne kis házikó is látszik.

„Csodaszép!” – mondom. Vágyat érzek, hogy én is építsek, így bekéredzkedek játékukba. Örülnek, de
azért intelmekkel látnak el.

-”Vigyázz a házikóra! Látod?”

(Meglepődöm, hát persze, hogy látom. – És itt az alkalom.)

„Miért kérditek, hogy látom-e?”

(És innen már kész a kisebb – nagyobb beleágyazása az építő játékba.)

 
Kisebb – nagyobb, vár – házikó. Ki lakik ott? A vár védői hol laknak? Egy házban? Építsünk nekik.
A nagyba többen beleférnek. Előkerülnek a katonák, sokat találtak. Mindenkinek kell valahol
laknia. Csoportokba rakják, kezdik építeni. Ide nyolcan költözhetnek be, mert ez a legnagyobb.
Ebbe? Hányat építsük? Mekkorát építsünk?

El lehet dönteni, hogy melyik a nagyobb? Tanakodunk, keressük a megoldási módokat. Mérünk,

összemérünk, kipróbálunk, használjuk a helyes relációkat. Majd folytatódik a játék. Észre sem vették,
hogy játszottak, tapasztalatokat szereztek, és tanultak is.

Az óvodapedagógus tehát tervezi, szervezi, a tanulás tartalmát, elősegíti a kíváncsiság felébresztését,

tudatosan ráébreszt a témára, és a gyermek szeretne azonosulni vele. Azonosul, mert a játék
sajátosságain keresztül bomlott ki, magáénak érzi a problémát, a külső hatás találkozik belső
késztetésével. Ennek eredménye a tanulás. A tanulási tevékenység közel negyed óráig tartott. Végül
megállapítottuk, hogy jót gondolkodtunk, jól kiokoskodtunk sok mindent.

A játékra épülő tanulás /5. szint/

Ebben a fokozatban a gyermek már érettebb. Szívesen kilép a játékból hosszabb időre azért, hogy
gazdagíthassa azt olyan dolgokkal, amely még tökéletesebbé teszik.

Folytatom tovább a megkezdett építő játékból hozott példát.

Ezen a szinten jó szívvel veszik a játszók a játékban történő ötletadást, tartalmi gazdagítást.
Elgondolkoznak, ha megnyerő számukra a kínálat, megvalósítják.

Ezért ezt fel lehet használni olyan ajánlatra, amelyből fejlesztő szándékkal tanulási folyamat
indukálható. Ez a tanulási folyamat a gyermek választásán alapul, és megvalósítása számára
szándékos tanulást idéz elő. A megismerési vágy, és / vagy a megalkotás vágya az, ami akaratát ebbe
az irányba mozgósítja.

Az építkezésben összedolgozók elégedetten méregették alkotásukat. Láthatóan még gazdagították

volna. Sorra elvetették egymás ötleteit. Ekkor megszólaltam én is.

„Honnan tudják majd az emberek, hogy melyik házban laknak?”

Volt, aki rögtön helyeselt, így újra tanakodni kezdtek. A számokkal való megjelölés mellett döntöttek.

Otthagyták az építmény-komplexumot, és asztalhoz ültek. A számok írása, számképekkel történő

kapcsolatba hozása, páratlan és páros oldal kerültek elő. Ez utóbbi gondot okozott. Mitől páros, és
mitől páratlan?

 
Amikor elkészültek, fel kellett a házakra tenni a házszám-táblát. Ismét tanakodás következett. Milyen
magasra? Ugyanolyan magasra, minden házon? És ezt hogyan végezzék el pontosan?

A fenti példán látszik, hogy nemcsak tartalmában más a tanulási folyamat, hanem a késztetések is
megváltoztak, sőt az elmélyedés ideje is. A megoldás módjához problémamegoldás csatlakozott,
kipróbálások és tévedések tették színessé és egyben erőt próbálóvá a tanulási-tapasztalatszerzési
folyamatot. Módszereiket a kipróbálás, a vita, a mérlegelés, a megerősítés, a vélemények
egyeztetése jellemezte. Érett tevékenység volt, amelynek értékes volta abban is rejlett, hogy
önállóan, alkotó módon és együttműködve végezték el.

Játékos tanulás /6. szint/

Ez a legfejlettebb fokozat az óvodában. A gyermekek számára tanulási tevékenységet kínálunk, s ők

a téma érdekessége, és saját belső igényükkel való találkozás mérlegelése kapcsán döntik el, hogy
részt vesznek-e benne.

A kínálatra igaz a döntés és a választás szabadsága. Ha tudunk találkozni a gyermekek belső

igényeivel, akkor késztetést éreznek a benne való részvételre. Ezt sem szabad erőltetni, mert
leépíthetjük mindazt az irányultságot, amit eddig felépítettünk.

Ma megépíthetjük együtt az óvoda környékét. Kinek van kedve hozzá? Miből építsük? Hogyan tudjuk
ezt megtenni? Mi a véleményetek?

Mire emlékeztek a séta után? Idézzük csak fel! Behunyt szemmel könnyebben megy. (Házak, utcák,
út menti fák, park, lakóházak, üzletek, posta, stb.)

Melyik, milyen alakú, magasságú?

És a játszótéren milyen fák vannak? Fel tudjátok sorolni?

Hogyan kanyarodnak az utak? Meg tudjátok mutatni?

Milyen messze van a posta? És a közért körül – belül hol lehet?

Vagy:

Bújócskázunk egyet a játszótér fái mögött? Mindenki választhat egy fát. Jól nézze meg, mert mögé
bújik. Mi megkeressük. Akkor tudjuk megkeresni, ha elmondja, hogy milyen a fa, hogyan lehet
odaérni. Akit megtalálunk, azért van, mert jól mondta el az utat és a fa jellemzőit.

A fenti példában a tanulás folyamatát egy játékos tevékenység lazította fel. Játékos, mert a játék
néhány jellemzőjével rendelkezett, de nem mindegyikkel, ezért nem nevezhető játéknak, csak játékos
tevékenységnek.
 

A tanulási tevékenységben nagyon jól tudjuk használni ezeket a játékos elemeket. A gyermekek

érdeklődését ismét felkelti, ha esetleg elfáradtak, kíváncsiskodásra ad alkalmat, játékélményük
ébred, örömmel végzik.

További jellemzője a fenti példának, hogy a gyermekekben élt a megismerés vágya, azért döntöttek
úgy, hogy vállalják a tanulási folyamatot. Ebben felidézték a sétán látottakat, a valóságnak
megfelelően építkeztek. A valóságnak való megfelelés során távolságot becsültek, számba vették a
náluk fellelhető természeti kincseket.

Mindvégig arra törekedtek, hogy a végső cél felé haladjanak, vagyis sikerüljön „valósághűen”
létrehozni az óvoda környékét. Ennek érdekében erőfeszítésre is hajlandóak voltak, és
együttműködtek.

Ebben a részben a játék tevékenységét használtam fel a szándékos tanulás kibontására. Ehhez adtam
egyfajta fejlődési – fejlődét elősegítő lehetőséget.

Eredményt azonban csak akkor érhetünk el, ha

-          Az óvodapedagógus jól ismeri a gyermek aktuális fejlettségi szintjét, igényeit, szükségleteit és

érdeklődését.

-          Tudjuk, hogy minden gyermek más szinten van az előbbiekben elemzett fejlődési folyamatban,
és ezért eltérő késztetések vezérlik.

-          Van, akit a téma érdekel, van, akit egyfajta játéktevékenység, van, aki bizonyos területen még
csak a játékban kínálható meg némi irányított tapasztalatszerzéssel, és egy más területen viszont
elemi erővel jelentkezik a tudásvágy.

-          A gyermekek ismeretében az óvodapedagógus felelőssége a továbbiakban is megmutatkozik.

Sokféle, ill. más és más módszerrel, eszközzel, szervezéssel közelíthető meg minden egyes gyermek
az irányító tevékenység során.

-          A folyamatot lehet gyorsítani indirekt hatásokkal, de nem lehet erőltetni. Nem

„kényszeríthető” a gyermek olyan tevékenységre, amiben nem kíván részt venni. Ha például még
csak a játékban képes a kíváncsiskodásra, nem „kényszeríthető” „foglalkozáson” való részvételre. Ha
a gyermek nem érett szándékos figyelemre, akkor a figyelmét még csak a spontaneitás vezérli, erre
kell támaszkodnunk.

-          Meg kell találnunk a játékban adódó tapasztalatszerzési-tanulási lehetőségeket mindaddig,

amíg a gyermek ezt igényli.

-          Meg kell adnunk a gyermek természetes fejlődési menetének azt az időt, ami szükséges
számára. A fejlődés nem gyorsítható meg tetszés szerint. De elősegíthető gyermekhez igazodó,
tudatos hatásrendszerrel.

Budapest, 2002. 04. 30. Körmöci Katalin, ELTE-TÓFK, Neveléstudományi Tanszék