7.

tétel

A játék és a személyiségfejlődés összefüggései

- Játékfajták
- Játékelméletek
- Játék pszichológiai összefüggései (tartalom, érzelem kivetülés)
- játék személyiségfejlesztő hatása
- Csoportosulási formák az óvodások játékában
- Társas készségek fejlődése a játékban
- Normakövetés

Ismertesse egy átlagosan fejlődő nagycsoportos korú óvodás játéktevékenységét,

illetve a játéka során tapasztalható csoportosulási formákat!

A játék az óvodás gyermek alapvető tevékenysége. Spontán, szabadon választott, minden

kényszertől mentes tevékenység, mely a gyermek számára örömforrás. Önmagáért a
cselekvés öröméért folyik. Céltudatos tevékenység, utánzás.

A gyermek komolyan veszi, van játéktudata, fejleszti a gyermek személyiségét.

Kibontakoztatja testi, értelmi és szociális képességeit.

Motivációja a tevékenység és az öröm.

JÁTÉKFAJTÁK

Piaget nevéhez köthetjük a játékfajtáknak a gyermekek értelmi fejlődési folyamata szakaszai

alapján történő csoportosítást, mely szerint:

- 0-2 éves gyermekre az explorációs

- 2-7 éves gyermekre a szimbolikus
- 7-8 évesekre a szabályjátékok jellemzők

A korai évek explorációs játékai közé tartoznak a gyakorló, funkciós, érzékszervi-

mozgásos, kísérletező játékok, melyek során a gyermek maga örömére ismerkedik
önmagával és környezetével.

1
Egészséges fejlődés esetén kb. 2 éves kortól a szimbolikus játékban folytatódik. A gyermek
játékában a mintha elem megjelenése jelzi a szimbolikus játékok kezdetét, amikor a
gyermek képessé válik eltávolodni a konkrét cselekvéstől, a képzeletével megeleveníti a
világot, helyettesít dolgokat, helyzeteket. Megjelenik a kettős tudat, azaz képessé válik a
világ belső reprezentálására. A játékában megjelenik minden, ami körülveszi, ami történik
vele, amit lát a családban, az óvodában, események, gyerekek, felnőttek, állatok, minden,
amiben tanulja a szerepeit.

Amikor szimbólumai lassan közelítenek a valósághoz, alárendelődnek valós szabályoknak, a

gyermek átlép a szabályjátékok világába. Ez már az óvodáskor végét, kisiskoláskor elejét
jelenti. A szabályok megértése és betartása nehéz feladat. Az utánzás, a dramatikus elemek,
a felnőttek irányítása segíti a folyamatot, míg lassan képessé válik a szabályok tudatos
betartására.

Gyakorló vagy funkciójáték

A gyakorló játék az óvodás kor előtti időszak, a 0-2 év közötti, csecsemő- és

kisgyermekkorú kicsinyek jellemző tevékenységi formája.

A csecsemők kezdeti tevékenységeit, „odafordulását” még nem tekintjük játéknak, a játék

akkor kezdődik, amikor a kisgyermek érdeklődve, a felfedezés szándékával, a maga örömére
végzi a tevékenységet, mintegy felfedezve önmagát és környezetét. A gyermeki játék a saját
test, a hangok, mozdulatok, kéz, láb felfedezésével indul, s ahogyan fejlődnek nagymozgásai,
képessé válik a gurulásra, mászásra, általában a helyzet- és helyváltoztatásra, már játszik,
manipulál anyagokkal, tárgyakkal.

Ennek a korai manipulációnak biológiai feltétele a fogóreflex oldódása és a megfelelő szem-

kézkoordináció.

Legegyszerűbb gyakorló játékok a mozgások, mászás, ugrálás, futás, tárgyak rakosgatása.

Millar (1974) a gyakorló játék mozzanataiként az explorációt, a manipulációt és

a variációt emeli ki.

Minden gyakorló játék legfőbb jellemzője a funkcióöröm.

2
A gyakorló játékok során a gyermek teljes személyisége gazdagodik, fejlődik. Megismeri
önmagát, gyakorolja a nagymozgásokat, megtanulja összehangolni a mozdulatait, ismerkedik
tárgyi környezetével, az őt körülvevő tárgyi világ fizikai jellemzőivel, egyre önállóbb és egyre
bátrabban kezd új és új tevékenységekbe. A gyakorló játék során leggyakrabban használt
játéktárgyak a tologatható és húzogatható játékok, lábbal hajtható kismotorok, autók, hintaló,
labdák, háztartási eszközök, homokozó játékok. A gyakorló játék a harmadik életévben
magasabb színvonalú játékká fejlődik, új funkciókkal bővül. Elemei a későbbiek során
bonyolultabb, összetettebb játékokban is megőrződik.

Szerepjáték

Szerepjátéknak azt a játéktevékenységet nevezzük, amelyben a gyermekek a látott

szerepeket, tevékenységeket, a felnőttek közötti sajátos viszonylatokat sajátos
játékkörülmények között újraalkotják.

Ehhez képzeletük segítségével megalkotják azt a teret és játékeszközöket, amelyek

segítségével a helyzetet rekonstruálják, átélik. Szoros kapcsolatban van a dramatikus
játékokkal, azonban ezek témáját a mese, az irodalmi alkotások adják, forrásanyaga eltér a
szorosabb értelemben vett szerepjátékoktól. A szerepjáték a személyiségfejlődésben óvodás
korban jelentős, megmarad a kisiskoláskor kedvenc játékaként is, de szerepe egyre csökken.

Egy másik megfogalmazás szerint:

„ A szerepjáték a gyermeknek az a tevékenysége, amelyben a maga által (választott) elképzelt

mintha helyzetben az önként felvett szerepet-szerepeket- igyekszik megeleveníteni az érzelmi
szűrőjén át feldolgozott környezeti tapasztalatokra, benyomásokra támaszkodva.” (Kovács és
Bakosi, 2005, 163)

A gyermekek szerepjátékára jellemzőek a „mintha-helyzet”-ek: adott életkorban az élénk

gyermeki képzeleterő segítségével a gyermek sajátos játékhelyzeteket teremt, melyben
tulajdonságokkal ruház fel különböző tárgyakat, szereplőket.

Óvodáskorra a gyermekek érzelmi „repertoárja” már képessé teszi őket arra, hogy mélyebben
éljenek át egy-egy érzelmet. Ehhez kapcsolódóan alakítanak ki különböző szerepeket, annak
megfelelően, hogy adott helyzetben milyen érzelmi töltettel kívánják felruházni a képzeletbeli
vagy tényleges szereplőt (pl. szomorúnak, bátornak, lelkesnek, unottnak, csalódottnak stb.).

3
A két főbb jellemző mellett még számos fontos tényezővel találkozunk a szerepjátékot
vizsgálva, mint: a képzelet, az érzelem, illetve a szerephez kapcsolódó társak, résztvevők
jelenléte.

Az óvodáskori szerepjáték legjellemzőbb tulajdonsága, hogy adott folyamaton belül a

gyermek kettős tudatállapotban van, ami annyit jelent, hogy ugyanazon időben képes teljes
mértékben beleélni magát egy adott helyzetbe úgy, hogy közben pontosan tisztában van a
valóságbéli jelenlétével.

A szerepjátéknak a tárgyalt jellemzőkön kívül nagyon fontos szerepe van a szociális

kapcsolatok kialakulásában. Ez az a játéktípus, amelynek keretén belül a gyermekeknek a
legtöbb alkalmuk nyílik arra, hogy a társas viselkedés különböző formáit gyakorolják,
továbbá a szerepjáték során elsajátított szabályok és normák a további életük különböző
színterein is útmutatóként szolgálhatnak.

„A szerepjáték jelentősége a szocializációs folyamatok erősödésében kifejezésre jut:

 a gyermekek közötti kapcsolatteremtő képességben,

 az együttes cselekvés képességében,

a közösségi magatartás formáinak alakulásában.” (Kovács és Bakosi, 2005,182)

Dramatikus játék - drámajáték

A kompetencia alapú nevelés egyik fő célja, hogy a gyerekek pontosan tudják kifejezni
magukat, erősödjön empatikus képességük, finomodjon esztétikai érzékenységük, értsék,
szeressék, óvják, tiszteljék a világot, amiben élnek.

A drámapedagógia a pedagógiai gyakorlat különböző színterein és szintjein alkalmazott

dramatikus pedagógiai eljárások gyűjtőneve Magyarországon.

A drámapedagógiai módszer segítségével a gyermekek önkifejezése, gondolkodáskészsége,

kooperatív készsége fejlődik, melynek hatására az iskolai életben könnyebben megállják
helyüket.

4
A drámapedagógia eszköze: a dráma, a cselekedtetés, amely különböző részképességeket
fejlesztő gyakorlatokat, játékokat és szerepvállalást igénylő társas rögtönzéseket jelent.
Fejlesztő hatása abban rejlik, hogy cselekvést, aktív közreműködést követel minden
résztvevőtől, ami által nem valóságos körülmények között élnek át valóságos érzelmeket,
hiszen a drámajátékok a „mintha” világába repítenek.

A drámajáték az óvodában olyan módszer, amely a játékra alapoz, a gyermeki cselekvésre

koncentrál, feltárja és fejleszti a gyermek kreatív képességeit. A drámajáték egyben
dramatizáló módszereket használ, hiszen szerepeket osztanak és ezeket játsszák el.

A gyerekek a drámajáték során megtanulják, hogyan alakítsák ki saját gondolkodásmódjukat,

értékrendszerüket és megtapasztalják milyen sok megoldás létezhet egy adott helyzetre.

Védelmet nyújt a bátortalanabbaknak, a zárkózottabbaknak, a kevesebb önbizalommal

rendelkezőknek. Nyitottabbá válnak, hamarabb oldódnak és az átélt helyzetek tapasztalatait
tovább viszik magukkal a mindennapjaikba.

A dramatikus játékok nevelési célja az egész személyiség harmonikus és differenciált

fejlesztése. Hatékony segítséget nyújt a kommunikációs készségek, képességek
kibontakoztatásának terén. A gyerekek bátrabbak, közvetlenebbek, nyitottabbak,
elfogadóbbak lesznek általuk. Erősödik önbizalmuk, intelligensebbek, fogékonyabbak
lesznek, kíváncsiak a körülöttük élő emberekre.

A játékok alkalmazásával fejlesztjük a gyermekek:

 megfigyelő készségét

 érzékszerveiket

 finommotorikájukat

 emlékezetüket

 fantáziájukat

 tájékozódási készségüket

 esztétikai érzéküket

5
  koncentrációs készségüket

 empatikus készségüket

 társas kapcsolataikat

A drámajáték szerepének lehetőségei a mindennapi nevelő gyakorlatban kapcsolhatjuk a

neveléssel kapcsolatos feladatok ellátásához, alkalmazhatjuk konfliktusok feloldásához, de
felhasználható terápiás céllal is.

A játékfajták rendkívül sok céllal használhatók

A drámajáték alkalmas a hátrányos helyzetű gyerekek, a beilleszkedési, beszéd nehézséggel,

önismereti és kapcsolatteremtési problémával küzdő gyermekek esetében. Ezek a problémák
további részképesség zavarokat generálhatnak, amelyeket ha nem fejlesztünk óvodáskorban
az iskolában tanulási problémákat okoznak.

Konstruáló játék

A játékfajták meghatározásánál vitatott kérdés, hogy a konstruáló játék mennyiben tekinthető

önálló játékformának, és játék vagy munka a gyermek számára. Kapcsolatban van pl. a
szerepjátékkal, a barkácsolással, mivel ezek a tevékenységek több alkotóelemet hordozhat
magukban. Felmerül a kérdés, mennyire önálló, alkotó ez a játék, megfigyelhető-e benne,
hogy a gyermek az alkotás öröméért hoz létre valamit, amit nem szeretne alárendelni
semmilyen szerepnek. Képzeletében bizonyára megjelennek az egy-egy alkotáshoz tartozó
szerepbeli történések, de ténylegesen nem éli meg azokat. A létrehozott alkotások életkor
szerint változhatnak. A hároméves gyermekeknél az építőelemek változtatás nélkül maradnak
a játék folyamatában (pl. építőkockákat egymás mellé téve pályát alkot), addig az öt-hat
évesek már a különféle eszközök önálló elkészítésére törekszenek (pl. saját bútorokat
terveznek a maguk által készített kis házukba). A közösségben (társakkal együtt vagy azok
közelében) végzett konstrukciós tevékenységek kedvezően hatnak az egyéni alkotások
létrejöttére is.

6
Az építő és konstruáló játék óvodás korban a személyiség fejlődését meghatározó
tevékenység. Az építőjátékok a szerepjátékok keretén belül bontakoznak ki a legteljesebben.

A konstruálás fejlődésének szakaszai óvodás korban átmenetet képeznek a játék és munka

között. A nagycsoportban önállósodik ez a játék, és függetlenedik a szerepjátéktól.
Jelentősége az óvodáskorral nem szűnik meg, sőt kisiskoláskorban egyre inkább felveszi a
munka jegyeit. A konstruálás kibontakozása a technikai nevelés keretében az iskoláskorra
esik.

Szabályjáték

Az óvodáskori játékok között a szabályjáték fontos helyet foglal el.

Ebbe a típusba azok a játékok tartoznak, amelyeket a szabály és annak betartása motivál,
vagyis a gyermek számára ez jelenti magát a játék örömét. A szabálynak ebben a formában
óriási szerepe van, hiszen minél komolyabban veszi a gyermek annak létét, annál izgalmasabb
számára az adott játék.

Minden szerepjáték rejtetten tartalmaz szabályokat, de itt a szabályok másodlagosak. A

szabályok a szerep által előírt cselekvésben jelennek meg, a társadalmi viselkedésre
vonatkozó előírásokat tartalmaznak, a szereptartalmak differenciálódásával a szabályok
bonyolódnak.

A szabályok eredete lehet átörökített és spontán.

Óvodáskorban olyan játékok taroznak ide, melyek előre meghatározott, pontos szabályok által
folynak le. 4-5 éves kortól kezdik játszani és iskoláskorban is az egyik legkedveltebb és
legáltalánosabb játékfajta.

Az óvodások szabálykövetését "kettős szabály tudat" jellemzi: kortársaikkal való

együttműködésük során nem tartják be az egyébként örök érvényűnek tekintett szabályokat,
nem értik, hogy azok célja a közös tevékenység összehangolása (Mérei-V. Binét,1971.).

A valódi szabály játékok ideje a kisiskoláskor. Ezeket azonban megelőzik az óvodáskorban

népszerű rituális játékok, amelyek szintén tartalmazzák a szabálykövető viselkedés elemeit:
bújócska, fogócska. Ez utóbbiak sajátos variációi az ősrégi és minden kultúrában létező népi

7
játékok ("Adj, király, katonát", "Kinn a bárány, benn a farkas"), amelyek a mesékhez
hasonlóan szabályozott és játékos keretet adnak a funkciógyakorlásra, a vetélkedésre, a
különféle élethelyzetek (vereség, magány, bosszú stb.) feldolgozására.

A különböző szabályokra épülő játékok megértése, és az azokban felmerülő lehetséges

konfliktus helyzetek kezelés még nehézséget okoz az óvodáskorú gyermekek számára. A
szabályjáték esetén nagy szerepe (kezdeményező) van az óvodapedagógusnak, akinek
figyelembe kell venni a gyermekek fejlettségét, játék iránti érdeklődését, s így tudja a játék
tartalmát és szabályait kialakítani, és a játékot beilleszteni az óvoda napirendjébe. Fontos a
játék időtartama, a játéktanítás módja, a játék tartalmának és szabályainak ismertetése, a
játékkal kapcsolatos magyarázatok, pl. vezényszavak játékban való elmondása és az esetleges
hibák és azok megoldására való figyelemfelhívás a tényleges játék eljátszása előtt. Az
óvodapedagógus saját szerepének meghatározása, a játékba való beépülése, a játék utáni
értékelés fontos elemei a közös játékélménynek. A szabályjátékokban az örömforrást a
szabályok betartása jelenti. Ezen játékok során a gyerekek megtanulják a szabálykövetést,
megtapasztalhatják sikerüket és esetleges kudarcukat. A jó szabályjáték eredményeinek
feldolgozása a reális énkép kialakulását is segíti. A szabályjáték során a gyermek önmaga
szabályozására is ügyel, ugyanakkor mások cselekvéseit is figyeli a szabályok betartása
szempontjából. Megalapozzák a mindenkori alkalmazkodás képességét, a szabályokhoz való
pozitív viszonyulást.

A szabályjáték feltétele a szabály megértése (intellektuális fejlettség),

a decentrálás képessége, azaz az igazodás az általánosított szabályokhoz, frusztrációtűrés.

Ha túl nehéz a játékfeladat, a szabály nem ösztönöz cselekvésre, megnő a kudarctól való
félelem és kényszeres igazodás léphet a játéköröm helyébe.

Következménye, hogy a gyermek kilép a játékhelyzetből, vagy abbahagyja a játékot, elhagyja

a játék terét, vagy csalással kivonja magát a játékszabályok alól – tagadja a játék értelmét.

A szabályjátékban is jellemző, hogy a gyermek győztes akar lenni. A siker függ a

képességektől (a funkció öröme: testi vagy/és szellemi), a véletlentől (a várakozás, a kaland
öröme társul hozzá.

Az óvodáskorú gyermek szabályjátékának néhány sajátossága

8
  kezdetben maga a cselekvés a lényeg, a szabályok betartása elsősorban az egyéni
örömszerzést szolgálja (mozgásos szabályjátékoknál: futás, mászás...);

 később alávetik magukat az egyszerűbb szabályoknak, élvezik a mozdulatsorok

egymásutániságát, az ismétlést, ügyel a sorrend betartására;

 a szabályok megtartásánál dominál az utánzás;

 a dramatikus elemek (játékos kerettörténetek, felajánlott szerepek...) segítenek a

szabályok megtartásában;

 a veszteség nagy érzelmi terhet jelenthet;

többnyire igénylik a felnőtt irányítását.

JÁTÉKELMÉLETEK

A játékelméletek kiinduló pontját a fejlődéselméletek jelentik. Bizonyos fejlődéselméletek

figyelmet fordítanak a gyermeki játékra, ezeket az alábbi közös jellemzők alapján tudjuk
csoportosítani:

1. ESZTÉTIKAI ELMÉLETEK: a játék és a művészet kritériumait azonosnak tartják,

mindkettőt önmagáért való (cél nélkülinek) tevékenységnek. Pl. Götz, aki szerint a
játék, a művészet is a spontán önkifejezés eszköze.
R. Steiner szerint sajátos inger gazdag környezet szükséges, ahol a játék
kibontakozhat.
A nevével fémjelzett Waldorf pedagógia egyik fontos eszköze az eritmia, mely egy
sajátos kifejezési forma, mozgásos, táncos önkifejezés.
2. BIOLÓGIAI ELMÉLETEK: a játék fiziológiai szerepét vizsgálják pl. K. Groos, M.
Lazarus, H. Spencer, S. Freud, M. Montessori
Karl Groos a begyakorlás elmélet megfogalmazója, szerinte a játék funkciógyakorlás.
Minden mozgást, mely nem tölt be életfunkciót játéknak tekintett, amely felkészít a
gyermekkori tevékenységre. A játék jelentőségét abban látta, hogy játék közben az
öröklött adottságok gyakorlással fejleszthetők. Véleménye szerint a játék célnélküli
örömforrás, melynek kialakulásában szerepe van az utánzási ösztönöknek is.

9
 Herbert Spencer nevéhez az erőfelesleg-elmélet kapcsolódik, legfontosabb
jellemzőjének azt tartja, önmagáért van, a gyermek a fölös energiát vezeti le a
játékkal.
Moritz Lazarus az un. üdülési elmélet megalkotója, szerinte a játék üdít, pihentet,
rekreál.
Stenley Hall az átöröklési vagy megismétlési elmélet megfogalmazója. szerinte a
gyermeki játék folyamatában megismétlődnek a korábbi korok tevékenységei.
Sigmund Freud szerint a gyermek játékát nemi ösztönei irányítják, a játéka
vágyteljesítő pótcselekvés. A gyermek a játék során feszültségein lesz úrrá.
A fenti un klasszikus elméletek közös értéke, hogy felhívják a figyelmet a játék
értékeire, fejlesztő hatására.
3. FILOZÓFIAI MAGYARÁZATOK: közös vonásuk, hogy az emberi lényeg, az emberi
kultúra irányából közelítik meg a játék kérdéseit legismertebb képviselője Johan
Huizinga.
4. ANTROPÓLÓGIAI MAGYARÁZAT: kiinduló pontja az én. Képviselője Margaret
Meed, aki szerint az én fejlődésében a másokkal folytatott interakciók játsszák a
legfontosabb szerepet, a gyermek a játék során megvalósuló szociális tanulás, utánzás
útján válik szociális lénnyé.
5. PEDAGÓGIAI PSZICHOLÓGIAI JÁTÉKELMÉLETEK: bár a játékot különböző
nézőpontból közelítik meg közös vonásuk, hogy kitűntetett jelentőséget tulajdonítanak
a játéknak. Legismertebb képviselőjük Büchler, Freud, Rubinstein, Adler, Piaget,
Wallon, Vigotckij.
Rubinstein a játék és a munka közti összefüggésekkel foglalkozott
Freud az élményfeldolgozás, katarzis kérdéseivel.
Vigotszkij nevéhez a proximatikus fejlődési zóna (legközelebbi fejlődési zóna)
fogalmának leírása kötődik.
Mérei a szociálpszichológiai háttér befolyásoló hatása, társas élmények és tanulás.
Piaget játékelmélete a gyermekkori szimbólumképzésről azt írja: a játékban a
gyermek konstrukciókat, gondolati sémákat, emlékeket hoz létre tapasztalataiból,
amelyeket később felidéz és alkalmaz élete során, új helyzetekben. Ha ez kimarad
egész életére hatással lesz, hátrányba kerül. Következésképpen a gyermek minél
többet játszik, annál jobban fejlődik.

Két világelmélet Piaget elméletében

10
 Belső világ Külső világ

- Vágy, álom, játék fantázia - Realitás, racionalitás

- Minden lehetséges - Rideg és korlátozó

- Nincsenek ellentmondások - Ellentmondásos

- Örömelv vezérli - Racionalitás elv vezérli

- ASSZIMILÁCIÓ - A valóság pontos utánzása:

AKKOMODÁCIÓ

Az alkalmazkodás kétféle formája az akkomodáció és az asszimiláció

Akkomodáció: olyam működés, amellyel a szervezet a külső körülményekhez igazítja

önmagát, hozzáilleszti a saját belső sémáját az új benyomáshoz.

- a külső minta fokozottan érvényesül

- a régi belső séma nem megfelelő-elhalványodik, módosul
- a belső séma, - hogy alkalmassá legyen fogadni az új eseményt – átdolgozódik, helyzetre
formálódik
- meglévő cselekvési sémát hozzáilleszt
- Akkomodációs tevékenység: az UTÁNZÁS, IDOMULÁS, EXPLORÁCIÓS JÁTÉK,
(gyakorló, funkciós, érzékszervi, mozgásos, kísérletező játék)

Asszimiláció:

- Belső séma az uralkodó.

- A már létező séma segítségével értelmeződik a helyzet.
- Az új tapasztalati anyag beépül és elhalványul a korábban kialakult belső sémákba.
- Az átdolgozást az emlékezés, a fantázia és a gondolkodás segíti.
- A gyermek játékában az asszimilációs folyamatok vannak túlsúlyban.
- A gyermek a kívülről jött anyagot teszi én azonossá.
- Hasonulás.
- Mintha játék, hidd el játék, szimbolikus játék (színlelő, szerep, fantázia, fikciós, alkotó)

11
A JÁTÉK PSZICHOLÓGIAI ÖSSZEFÜGGÉSEI (tartalom, érzelem kivetülés)

- A játék tartalma feszültség levezető és így örömforrás lehet. Minden gyermek játszik
papás-mamást: ebben a játékban gyakran a család minden tagja benne van. Utánozza a
családtagot, szomszédot az egész felnőtt világot.
- Az ilyen folyamatosan visszatérő, elemekből álló játékoknak az örömét az adja meg,
hogy a gyerek beleéli magát a szülő mindennapjaiba, játékában naggyá, felnőtté válik.
- E játéksornak egy másik lehetséges örömforrása a konfliktushordozó kínos élmények
levezetése (szülők közti veszekedés, testvérviszály stb…)
- A gyerek játéktémai között gyakoriak a félelmetes, erőszakra utaló, agresszív
mozzanatok. Pl.: Bátyja elleni dühöt nem tudja levezetni, ezért játéka során hóhért
játszik és, aki folyton lefejezi az ellenséget (Aki a bátyját testesíti meg) újra meg újra
megteszi ezt a játéka során. A játék fikciójában az indulatát vezette le, amit bátyja ellen
érzett.
- Tehát a gyermek játékának konfliktuscsökkentő, feszültség levezető hatása van.
- Lehetőséget ad a gyermek helyzetéből adódó nehézségek kompenzációjára, a
feldolgozatlan vágyak megélésére szerepcserével.
- A játéktartalmaknak ezt a feszültség levezető jellegét Freud ismerte fel. Ezen a vonalon
haladt tovább a szimbolikus játékok értelmezésében Piaget és Wallon is.
(Mérei Ferenc-V. Binet Ágnes 2016. Gyermeklélektan)

A JÁTÉK SZEMÉLYISÉGFEJLESZTŐ HATÁSA

A játék személyiségfejlesztő hatása abban áll, hogy a játék során a gyermek értelmi erői
működnek, érzelmi képességei fejlődnek. Szociális képességei a társas együttlét során
alakulnak, a játék a személyiség pszichés struktúrájának minden elemét (képzelet, emlékezet,
gondolkodás, érzelem, beállítódás stb…mozgósítja)

A játék fejleszti az egész személyiséget:

- képességeket fejleszt
- ismereteket gyarapít, rendszerez
- problémamegoldást fejleszti
- önállóságra nevel

12
 - társkapcsolatot fejleszt
- viselkedési szabályokat alakít

A játék funkciója által segíti a gyermeket:

- önmaga megismerésében
- a világ megismerésében
- fejleszti a mozgását
- segíti élményei feldolgozásában
- segíti érzései elfogadásában, megjelenítésében
- ismeretei alkalmazásában
- társas szabályok gyakorlásának tere

A játék szerepe a személyiségfejlődésben

A játék a gyermek alapvető, aktív tevékenysége. Funkciója szerteágazó. A játék fejlődése jól
tükrözi a személyiség fejlődést, nyomon követve ezáltal az egyén érzelmi, értelmi, szociális
fejlődését. A játék mozgatói a természetese (emberi) szükségletek, amelyet a feszültség
átmeneti csökkenése és újratermelődése, és erős érzelmi töltés jellemez (örömszerző jelleg)

Kisgyermekkorban a fejlesztés adekvát módszere. A játék az objektív valóságot a gyermeki

személyiségen keresztül szubjektív formában tükrözi, benne minden lehetősége, amit az
ismeretek, a képzelet és a kreativitás létrehozhat. A játéknak nincs önálló megjelenési
formája. Bármely cselekvés a játék tárgya, témája lehet, függetlenül annak kognitív, motoros,
szociális kereteitől. Éppen ezért a játék személyiségfejlesztő hatása elvileg határtalan. →Az
alapvető tevékenységeket a cél-motívum viszonya alapján két dimenzióban értelmezhetjük:
játék – munka. A játék esetében a cél és a motívum egybeesik. A munka esetében a két dolog
elválik egymástól

A játék a gyermek alaptevékenysége, felszabadult tevékenység, örömet szerez a gyermeknek.

A játék, mint örömforrás összefügg a gyermek fejlődésével. 1-2 éves korban a funkciók
gyakorlása okoz örömet, 2-3 éveseknél pl. a ritmikus beszéd, lépegetés ismételgetése okozhat
örömet. 3-4 éves korban a vágyott szituáció megteremtése jelenthet örömet, esetleg
megnyugvást. A játéköröm valamely kellemes élmény újraéléséből fakadhat. A játék
gyakran utánzás jellegű. A gyermek eleinte a felnőttek mozdulatait, hanghordozását

13
önkéntelenül utánozza, majd később tetszése szerint válogat azokból. Megjelenik a kötődéses
mintakövetés, a szeretett ember, esetleg kedvenc állat magatartásának utánzása. Akihez a
gyermek érzelmileg ragaszkodik, annak a kedvéért megtanul szabályokat is,
amelyek interiorizálódnak, beépülnek a személyiségébe

A játék elősegíti az értelmi fejlődést, fontos szerepet játszik a szociális és érzelmi fejlődésben.
Fejleszti a képzeletet, fantáziát, gondolkodást, az érzékelés, észlelés differenciált alakulását.

A játék koronként meghatározott fejlődési periódusokban érhető tetten. A manipulatív játék

az egyén kérdésfeltevése. A gyakorló játék és a szerepjáték korai megnyilvánulásai az
egyénnek a környezetéből általa kiemelt tapasztalatok újraélése, visszatükröződése. A
szerepjátékok fejlettebb formáinál már nemcsak szubjektív valóság elemekkel, hanem fejlett
értelmi motívumokkal, szociális azonosulással is találkozunk. Megjelennek az elemi
szabályok, amelyek a szabály-játékok alapjait jelentik.

A játékfajták időben nemcsak egymást követőek, hanem folyamatosan vissza-visszatérnek.

A játéktevékenység tehát szoros összefüggést mutat a figyelem, az értelmi, érzelmi és
szociális fejlettséggel, amit az óvodapedagógus munkáját irányítja.

Kezdetben a színes, puha, csörgő, zörgő tárgyak, majd a spontán szerzett ismeretek
hasznosítására szolgáló eszközök, későbbiekben a komplex ismereteket és szocializáltságot
feltételező játékok felkínálása kerül a gyermek figyelme központjába.

A játék fejlődése nemcsak spontán folyamat, hanem pedagógiai tevékenységünk egyik

legfontosabb mércéje. Akkor járunk el helyesen, ha a spontán játékon keresztül
kezdeményezni tudunk, a kezdeményezés olyan ismeretek birtokába juttatja a gyermeket,
hogy azok más minőségben tovább tudják folytatni spontán játékaikat, illetve belső
motivációs szinten játéknak, vagy játékos jellegűnek tudják elfogadni az óvodapedagógus
által kezdeményezett tevékenységet.

CSOPORTOSULÁSI FORMÁK AZ ÓVODÁSOK JÁTÉKÁBAN

A csoportok fejlődése

A csoportok esetében fejlődési szakaszokat lehet megállapítani. A kialakulás időszakában a

helyzet definiálása, kapcsolatok, szerepek egyeztetése történik. Tudatosulnak a szükségletek,

14
megjelenik a célkitűzés igénye, rivalizálásra, mérlegelésre kerül sor. A személyes viszonyok
alakulása során különböző alakzatok, kapcsolatok (párok, klikkek) alakulnak, rendeződnek és
átrendeződnek, a személyekben ütközhet a csoportfeladat és a személyes problémák és
vélemények. Megindulnak a szabályképzési folyamatok, kialakul a mi-tudat, erősödik a
csoportkohézió, esetleg közös megjelenés, szimbolika is létrejön.

A működés, feladat-teljesítés, munkafázis ideje a csoport működésének aktív, termékeny

időszaka. A tagok tudatosan vállalva a csoporthoz tartozást, azonosulva a közös értékrenddel,
a közös cél elérése érdekében tevékenykednek.

A csoportok működése során nagy jelentőséggel bírnak a bizalom (mind a partikuláris, mind
az univerzális), az alkudozás és összehangolás kérdései.

Egyes tagok kilépése nem feltétlen jelentik a csoport felszámolódását, azonban a közös célok
megszűnése, a normák, szabályok elutasítása, az összhang súlyos megbomlása vezethet a
csoport megszűnéséhez.

A gyermekek életében, fejlődésében, szociális kompetenciájának alakulásában a korai

társas kapcsolatok, az óvodai élet, az óvodai játék nagy jelentőséggel bírnak.

A kortárscsoportokba tartozás, az ottani hatások szocializálnak, teszik lehetővé a

gyermek társadalomba történő belépését. A hatások a különböző életkorú gyermekek
esetében természetesen másként érvényesítik hatásukat.

Óvodás korú gyermekek esetében a kortárscsoport mindenekelőtt az együttes élmény

megélését teszi lehetővé.

A játék során a gyermek együtt lehet, együtt tevékenykedhet a többiekkel, lassan

elsajátítja saját indulatainak szabályozását, szimmetrikus és aszimmetrikus
kommunikációt egyaránt gyakorolhat, közösen szerezhet tapasztalatokat más
gyerekekkel, egyre több információhoz jut saját magáról és a világról.

A játék során megélt elismerések, megerősítések fejlesztik szociális érzelmeit, erősítik

önbizalmát, kooperációs készségeit.

15
Az óvodás korú gyermekek játékában megmutatkozó csoportosulási formákat Mérei
Ferenc 14 fokú skálával írta le, valamint nevéhez köthető az ún. aktometria
(tevékenységek társas színvonalának mérése).

A spontán létrejövő óvodai csoportokban az együttjátszók száma viszonylag kicsi, 4-5 fő.
A közös játék időtartama a néhány perces játéktól az elmélyült, hosszabb ideig tartó
tevékenységekig (főzőcskézés, babázás, orvosos játék, autózás,…) terjed. A csoportok
közötti átlépések gyakoriak, tartós együttjátszás nagycsoportos gyermekeknél jellemző.
Az életkor előrehaladtával a versengés erősödik, vezetői képességeket sejtető, irányító
szerepű gyerekek válsztódhatnak ki.

A gyermekek játékát a többszólamúság jellemzi, a játékban együtt is és egyedül is

vannak a gyerekek, hiszen gyakran különböző mentális és csoportosulási szintet
képviselnek, a játék során az egymás melletti játékot is együttjátszásként élik meg,
sokszor ugyan annak a tevékenységnek is más-más tartalmat tulajdonítanak.

Mérei Ferenc-féle 14 fokú skála:

1. Magányos semmittevés

2. Magányos semmittevés csoportban

3. Magányos játék

4. Mások szemlélése

5. Őt szemlélik

6. Csoportos semmittevés

7. Magányos játék, szemlélődés csoportban

8. Csoportos szemlélődés

9. A csoport együtt játszik, az adott gyerek külön

16
 10. Együttmozgás

11. Összeverődés egy tárgy körül

12. Kollaboráció (összedolgozás)

13. Szereposztásos tevékenység

14. Szervezett csoporttevékenység szerepekkel, vezetővel.

Aktometria: a tevékenységek társas színvonalának mérése.

Szociális penetrancia: társas hatóképesség.

Szociometria: A társas kapcsolatok kutatásának, feltérképezésének tudományága.

Gyermekcsoportban előforduló interakciók: kezdeményezés, tárgyak megszerzése és

megtartása, támadás, közeledés, parancsolás, összedolgozás, stb.

Csoportosulási formák az óvodás gyermekek játékában. (Közli B. Lakatos Margit Mérei

Ferenc alapján):

A csoportosulás szintjei Csoportformáló Jellemző

tényezők

1. együttlét hely – térbeli igazodás

2. együttmozgás mozgás – utánzás

párhuzamos játék
3. tárgy körüli tárgy
összeverődés ß

passzív forma

4. összedolgozás tevékenység együttműködés

5. tagolódás szerep
ß

aktív forma

17
 A TÁRSAS KÉSZSÉGEK FEJLŐDÉSE A JÁTÉKBAN

Az óvódás korú gyermekek szociális fejlődésének vonalát Millar írta le, a leírás alapján a
fejlesztési feladatokat a mindennapi tevékenységek, mindenekelőtt a játék során tudjuk
megvalósítani.

A társas kapcsolatok kialakulásának szakaszai Millar szerint:

 6-12 hónapos: szereti a gyerekek társaságát, figyeli őket,

 9-13 hónapos: figyel a játszótársra, aki már fontosabb lehet, mint a játékszer,

 12-24 hónapos: egymás mellett játszás,

 2-3 éves: szándékosan keresi más gyermekek közelségét, de az együtt játszás rövid
idejű,

 3-4 éves: igényli a vele egykorú játszótársakat.

A játéktevékenység társas színvonalának fejlődése

A csecsemő- és kisgyerekkor társas viszonyait jól kifejezi a játéktevékenység jellemző

formája. Ez fejlődési sorként írható le, melyben a társak egymásra figyelése és
együttműködési szintje fokozatosan növekszik. Howes és Matenson (1992, idézi Oerter és
Montada, 1995) longitudinális vizsgálattal tanulmányozta az 1-4 év közötti gyermekek
játéktevékenységét. A társas viselkedés alapján hat fejlődési fázist különít el. Ezek egymással
párhuzamosan vannak jelen a gyermekek viselkedésében, de az életkor növekedésével az
egyre fejlettebb formák válnak gyakoribbá:

1. párhuzamos játék szemkontaktus nélkül: ugyanazt a tevékenységet folytatják egymás

mellett, anélkül hogy egymást figyelnék;
2. párhuzamos játék szemkontaktussal: az egymás melletti játék során szemmel tartják
egymást;
3. egyszerű szociális játék: egymás melletti játék során a gyerekek beszélnek egymással,
felajánlanak egymásnak játéktárgyakat;

18
4. egymást kiegészítő szociális játék: egyszerű szerepek felvétele, kölcsönös függőség, pl.
elbújás-megkeresés, kukucska játék, kergetődzés;
5. együttműködő „ha-akkor” játék: egyszerű együttműködést igénylő, metakommunikációval
is kísért fantáziajátékok;
6. komplex szerepjáték: a tényleges szerepek felvétele, melyet a teljes együttműködés
jellemez.

Az együtt játszás a társas kapcsolatok alakulásának egyik fontos lépcsője

A vizsgálatban szereplő legkisebb gyerekeknél (1 éves kor) még az 1. forma a legjellemzőbb,

és a 4. szint az előforduló legmagasabb szint, de ez csak ritkán, a játék 5%-ában fordul elő. Az
életkorral párhuzamosan emelkedik a fejlettebb típusú együtt játszás aránya, de a 6. szint 4
éves korban is csak a játéktevékenység 15%-ára jellemző. 4 éves kor után válik a szerepjáték
a gyerekek kedvelt és gyakori játékformájává.

A játéktevékenység színvonala nem független attól a kultúrától, amelyben a gyerekek élnek.

Jean Piaget az igazi együttműködő játék kialakulását a 8. életév tájára teszi. Gesell amerikai
gyerekek longitudinális vizsgálatával ennél lényegesen korábbi életkort tart jellemzőnek.
Adatai szerint a szerepjáték 6-7 éves korra válik dominánssá. A kétféle eredmény hátterében
az áll, hogy míg a Piaget által tanulmányozott svájci intézetben a gyerekek jellemzően
Montessori- típusú, a magányos játéktevékenységet ösztönző játéktárgyakkal játszottak, addig
az amerikai kutatásban a nevelési szokások és az ezzel járó fizikai körülmények kedveztek a
társas együttműködésnek (Millar, 1973). Ezek a kulturális különbségek nem csupán az
életkori jellemzők miatt érdekesek, hanem azért is, mert rámutatnak a társas készségek
fejlődésében a taníthatóság szempontjára.

A barátságok alakulásának életkori jellemzői

Az életkor növekedésével a gyermekek barátválasztásának motivációja változik, és stabilitása
nő. A baráti kapcsolatok fejlődésében (lásd részletesebben Maxwell, 1990) általában 4-5
fejlődési fázist különítenek el, és kimondva vagy kimondatlanul összefüggésbe hozzák a
gyermek értelmi fejlődésével. A gyerekek empátiájának fejlődése, a kölcsönösség, a másik
nézőpontjába helyezkedés képessége és a kapcsolatok bővülése eredményeképpen a
barátságok szimmetrikusabbakká és tartósabbakká válnak, és veszítenek

19
 érdekvezéreltségükből. A fejlődési fázisok kezdetben tág életkori határokban adhatók meg, a
gyermekek fejlődésében nagyon nagy különbségeket találunk.

Piaget kognitív fejlődési szakaszai alapján jelölhetőek ki ezek a fejlődési periódusok.

A művelet előtti szakasz (3-6 év) két fázist ölel fel:

 2-5 éves korban a kortárskapcsolatok esetlegesek. A gyerek azzal játszik, aki mellé kerül.
A kapcsolatok fenntartása felnőtt közreműködésével zajlik. A kapcsolatok itt és most
jellegűek. A játszótárs az éppen rendelkezésre álló kortárs.
 4-8 év közt már vannak felnőtt közvetítés nélküli és időben is tartósabb barátságok, de
ezeket alapvetően egocentrikus, az egyén számára biztosított előnyök motiválják. Ha nem
szolgálják többé a szükségletek kielégítését, akkor felbomlanak. A kapcsolatok gyakran
egyirányúak és érdekvezéreltek. Az a barát, aki segít, aki a gyerek számára előnyöket
jelent. A viszonzást még nem érzik szükségesnek.

A konkrét műveleti szakasz (6-12 év) jellemzői:

1. 12 éves kor körül kialakul a kölcsönösség és a nagyobb intimitás. A gyerekek ebben a
fejlődési fázisban már a társ szükségletei iránt is fogékonyak. Igénylik a hosszan tartó
kapcsolatokat, és aktívan közreműködnek a barátság fenntartásában. A reciprocitás
jellemző, elvárják, hogy a barát éppúgy számon tartsa és építse a barátságot, mint ők. Az
együttműködés azonban még mindig érdekvezérelt. A konfliktusok könnyen vezetnek a
barátság felbomlásához. A barátságok jellemzően azonos neműek közt alakulnak ki.

A formális műveleti szakasz (12 év felett) két ponton mutatja a gondolkozás fejlődését. A
konfliktusmegoldás képességének fejlődésében, ami már a konkrét műveleti szakaszban is
megjelenhet, és a barát eltérő nézeteinek, különállásának az elfogadásában.

 9-15 év: intimitás, kölcsönösség, hosszú távú elköteleződés és a konfliktusok ellenére a

barátságok fenntartása jellemző. Őrzik a kétszemélyes kapcsolat intimitását, gyakori a
féltékenység a külső kapcsolatokkal szemben.
 12 év felett tovább nő a másik szükségleteinek, érzéseinek felfogása, a kapcsolat érzelmi
töltése. A kapcsolatok stabilak, de már az autonómia is megengedett, a barátság elbírja a
külső kapcsolatokat is. Az ellenkező neműekkel is kialakulnak barátságok.

20
 A kortárskapcsolatok jelentősége a szocializációban
A kortárskapcsolatoknak kitüntetett és a felnőttekétől különböző funkciója van a szocializáció
során. Míg a felnőtt-gyermek kapcsolat szükségszerűen aszimmetrikus, és az érzelmi
támogatásban, biztonságigény kielégítésében és a szabályelsajátításban van nagy szerepe,
addig a kor- társkapcsolatok az egyenrangú kapcsolatok és a szociális alkalmazkodás
tanulásában jelentősek.

A különböző szerzők a kortársak szerepét egyaránt hangsúlyozzák, a szocializációban játszott

szerepben más-más összetevőt emelve ki (Vajda, 1997). Ezek a kortársak által biztosított
előnyök és fejlesztett területek a szimmetrikus kapcsolatból és a csoport által nyújtott társas
élményekből származnak. Ha nem is választható szét szigorúan a kettő, mégis a jobb
áttekinthetőség kedvéért két csoportban mutatjuk be ezeket a tényezőket:

A szimmetrikus kapcsolatból származó előnyök:

 önállóság, függetlenedés a szülőktől,

 kölcsönösség, egyenrangú kapcsolat fenntartása,

 szociális kompetencia,
 felelősségvállalás,
 én érvényesítés.

A csoport fejlesztő hatásai:

 énkép kialakítása,
 érzelmi támogatás, társas helyzet biztosítása,
 csoportbeli szerepek,
 társas összehasonlítás alapja, teljesítmény értékelése,
 társak ösztönző (pl. teljesítményre) szerepe,
 versengés és együttműködés tanulása,

ifjúsági szubkultúra elsajátítása.

A frusztráció – agresszió hipotézis szerint a frusztráció agresszív tendenciákhoz vezet, és ha

nem nyílik lehetőség nyílt agresszióra, megjelenik a harag. A tanulási és érési folyamatok
eredményeként 7 hónapos kor környékén válnak a gyerekek frusztrálhatóvá. A frusztráció

21
kiváltotta dühreakció kétéves korig irány és cél nélküli, a gyerek sírással, csapkodással,
rugdosással, kiabálással üríti ki a negatív indulatait, adja ki magából a dühét. Másfél – két
éves kortól a dühkitörések egyre inkább irányulnak valaki vagy valami ellen, ez már nem
céltalan érzelem-kiürítés, hanem harag. A harag támadó jellegű, és a gyereket agresszív
cselekedetre sarkallja. A gyermek agresszív megnyilvánulásait a szülők reakciói és
érzékenysége alakítja. Mivel a nyílt agressziót a szülők nem engedik, megjelennek a
szimbolikus formái, a nyafogás, duzzogás, dac, verbális és motoros ellenállás. A gyerek
felméri, hogy az agresszió milyen formáját tudja a leghatékonyabban használni, azaz mivel
tud a szülőnek legnagyobb fájdalmat okozni úgy, hogy lehető legkisebb legyen az
ellenagresszió (Ranschburg, 1998).

Az agressziónak két fajtája jelenik meg a gyerek érésével: az instrumentális és az ellenséges.

Kétéves kor körül megnövekvő instrumentális agresszivitás hátterében a birtoklásért folytatott
harc áll, mivel megjelenik a tulajdonosi érzés a gyerekekben. Ekkor a gyerekek gyakran a
birtoklás tényéért harcolnak, nem a játék kedvéért. Óvodáskorban csökken a birtoklásért
folytatott harc, de nő a verbális agresszió, a csúfolódás, fenyegetés, kötekedés. Megjelenik a
másikra irányuló ellenséges agresszió (Cole és Cole, 2003).

NORMAKÖVETÉS

A gyerekek a csoportba kerülve újszerű módon viszonyulnak a kortársakhoz, mivel a

kortársakkal való viselkedéshez még nincsenek kialakult viselkedéssémáik.
Az interperszonális kapcsolatok mellett a csoportkapcsolat is lényeges szerepet játszik a
gyermekek óvodai életében. Az óvodai nevelés kortárs csoportokban zajlik, a
kezdeményezésre képes gyerekek számára vonzó inger a másik gyermek társasága, ez alól
csak azok a kivételek, akik túl szorosan kötődnek az anyához, még nem tudtak annyira
leválni, hogy értékeljék a kortárskapcsolatot. A másik gyerek utánzási modell és fontos
önbemérési támpont az óvodás számára (Buda, 2005).

A gyermekcsoportnak két fontos sajátossága van:

 Normaszabó: Szabályt ad a gyereknek, az óvodás elfogadja, amit a többiek tesznek,

utánozza őket. Az óvodáscsoportok normái, szabályai kívülről, irányított módon
kerülnek be, ebben az óvodapedagógusnak van fő szerepe, ő emel ki
viselkedésformákat, amelyeket normákká szeretne tenni. Óvodáskorban még nem
jellemző a csoport ellenszegülése a pedagógus szándékának, nagycsoportban is csak
feszültségoldó szabálysértések a jellemzők.

22
 Önbemérés: Kiscsoportosok esetében a megfelelő viselkedés még nem a közös norma
hatásának köszönhető, hanem a gyermek a többiek viselkedésén méri le, abból
következteti ki, hogy milyen viselkedést várnak el tőle. Később a társak már
viszonyítási pontok a társas összehasonlításban.

23