3.2.

A játék fogalma és jellemzői

A játék az emberi tevékenység olyan sajátos formája, mely végigkíséri az

ember egész életét és az emberiség életét. A játék önként, szabadon választott
tevékenység, amelyben nincs kényszer. A játék varázsa minden korosztályt
magával ragad, a játék lényege az embernek az a képessége, hogy tükrözze a
valóságot, és át is alakítsa azt. A gyermeki játék által a gyermek hatni tud
környezetére, az őt körülvevő világra, és közben játékával változást idéz elő a
valóságban. A gyermek a valóságot nem úgy tükrözi vissza, ahogy azt mi
felnőttek a valóságban tettük. A gyermek életkorának megfelelő játékot játszik.
Úgy játszik, ahogy életkora és fejlettsége meghatározza, úgy fejlődik, ahogy a
játéka segíti ebben.

A játék szónak sok jelentése

van a mindennapi életben: jelölhet egy tevékenységet, játékcselekvést, jelölhetünk
vele egy tárgyat (baba, társasjáték), de beszélhetünk a képzelet játékáról, vagy a
színészek játékáról.
 A játék a kisgyermek
elsődleges tevékenysége, szabadon választott, külső céltól mentes, önmagáért
a tevékenységért folytatott, örömszerzéssel kísért cselekvéssor.
Ahogy a gyermek növekszik, egyre jobban megérti mind önmagát, mind pedig
az embereket, és azt a társadalmat, melyben él, s ezen keresztül játékának
módja, tartalma, szintje változik.
 Vigyázok, ne félj!
(forrás: Sztanáné)

Az óvodáskorú gyermekeknél még elsődleges, alapvető tevékenység a játék,

mint pl.: az szabadtéri játékok vagy a dramatizálás, ugyanez iskoláskorban már
szabadidős tevékenységként jelenhet meg, pl. színjátszó kör, sportkör, stb…
A játéknak természetéből eredően többféle hatása van a gyermek
mindennapjaira:

 feszültségoldó hatás,
 örömforrás
 személyiségfejlesztő hatás
 érzelmi nevelés eszköze
 bővíti a szókincset
 fenntartja a figyelmet és megtanít koncentrálni
 örömforrás
 játéktudat kialakítása
 veszély legyőzése

A játék jellemzői továbbá

 sajátos céltudatos tevékenység

 önkéntes
 szabadon választott
 kellő komolysággal játsszák
 örömérzés kíséri
 funkciógyakorlás
 kellemes élmények újraélése
 konfliktusérzésektől való szabadulás
 veszély legyőzése
 játéktudat kialakulása

A játék a gyermek természetes közege, ennek révén fedezi fel a világot, és az

óvodapedagógus is ezen keresztül ismerheti meg a gyermeki világot,
értesülhet problémáiról, örömeiről.

A fejlődésnek természetes közege, alapvető tevékenységi formája és

leghatékonyabb eszköze a játék. → Játék és tanulás
A játékban minden lehetséges: motívuma az öröm, bánat, kaland feszültsége,
kommunikáció igénye, az erő próbálgatása, az önkifejezés igénye. A játék
megnyugtat, játszótársat közvetít, nevel és tanít. Lehetővé teszi, hogy segítségével a
gyermek megismerje a világot.

A tanulás óvodás korban főleg utánzásos, spontán tevékenység. A

problémamegoldó gondolkodás, a memória, a képzelet, a megszerzett képességek
kreatív kombinációi csak a 7-8. életév után emelkednek szervezőelvvé, tevékenységi
formává.

Az óvodapedagógusnak a nevelési folyamatban programjaival tevékeny, gazdag

óvodai életet kell megteremteni, melyben a játékos elemek, motívumok és a játékos
óvodapedagógusi beállítódás, az óvodai élet játékorientáltsága a meghatározó. A
játékosság megmutatkozik mind a gyermek, mind pedagógus részéről.

A játékosság az óvodai életnek és benne a tanulásnak is olyan szinguláris elve,

amelynek célja a gyermek játékos beállítódásának és a játék dominanciájának
figyelembe vétele a tanulás folyamatában. Tehát egyfelől jelenti az óvoda egész
légkörének, mint a különböző tanulási formák színterének játékos hangulatát,
másfelől jelenti (a kezdeményezett /irányított/ tanuláshoz kapcsolódva) azoknak a
belső és külső feltételeknek a megteremtését, amelyek révén a játékban
megnyilvánuló, ill. a játékra jellemző vonások, játékelemek a tanulási tevékenység
alkotó részévé válnak.

A játék hatása a gyermek egész személyiségét érinti, a társas együttlét formáit

kialakítja.

3.4. A játék szerepe a személyiségfejlődésben

A játék a gyermek alapvető, aktív tevékenysége. Funkciója szerteágazó

(→ Elméletek a játékról). A játék fejlődése jól tükrözi a személyiség fejlődést,
nyomon követve ezáltal az egyén érzelmi, értelmi, szociális fejlődését. (→ A
gyermek megfigyelése a játék közben) A játék mozgatói a természetese (emberi)
szükségletek, amelyet a feszültség átmeneti csökkenése és újratermelődése, és
erős érzelmi töltés jellemez (örömszerző jelleg) → A játék fogalma, jellemzői.

Kisgyermekkorban a fejlesztés adekvát módszere. A játék az objektív valóságot a

gyermeki személyiségen keresztül szubjektív formában tükrözi, benne minden
lehetősége, amit az ismeretek, a képzelet és a kreativitás létrehozhat. A játéknak
nincs önálló megjelenési formája. Bármely cselekvés a játék tárgya, témája
lehet, függetlenül annak kognitív, motoros, szociális kereteitől. Éppen ezért a
játék személyiségfejlesztő hatása elvileg határtalan. →Az alapvető
tevékenységeket a cél-motívum viszonya alapján két dimenzióban értelmezhetjük:
játék – munka. A játék esetében a cél és a motívum egybeesik. A munka esetében a
két dolog elválik egymástól → Játék és munka

A játék a gyermek alaptevékenysége, felszabadult tevékenység, örömet szerez

a gyermeknek. A játék mint örömforrás összefügg a gyermek fejlődésével. 1-2
éves korban a funkciók gyakorlása okoz örömet, 2-3 éveseknél pl. a ritmikus
beszéd, lépegetés ismételgetése okozhat örömet. 3-4 éves korban a vágyott
szituáció megteremtése jelenthet örömet, esetleg megnyugvást. A játéköröm (1
és 2. kép) valamely kellemes élmény újraéléséből fakadhat. A játék gyakran
utánzás jellegű. A gyermek eleinte a felnőttek mozdulatait, hanghordozását
önkéntelenül utánozza, majd később tetszése szerint válogat azokból.
Megjelenik a kötődéses mintakövetés, a szeretett ember, esetleg kedvenc állat
magatartásának utánzása. Akihez a gyermek érzelmileg ragaszkodik, annak a
kedvéért megtanul szabályokat is, amelyek interiorizálódnak, beépülnek a
személyiségébe.
1. kép Sütök neked finomat!
(forrás: Sztanáné)
 2. kép Új játékom van!
(forrás: Sztanáné)

A játék elősegíti az értelmi fejlődést, fontos szerepet játszik a szociális és

érzelmi fejlődésben. Fejleszti a képzeletet, fantáziát, gondolkodást, az
érzékelés, észlelés differenciált alakulását.

A játék koronként meghatározott fejlődési periódusokban érhető tetten. A

manipulatív játék az egyén kérdésfeltevése. A gyakorló játék és a szerepjáték
korai megnyilvánulásai az egyénnek a környezetéből általa kiemelt
tapasztalatok újraélése, visszatükröződése. A szerepjátékok fejlettebb
formáinál már nemcsak szubjektív valóság elemekkel, hanem fejlett értelmi
motívumokkal, szociális azonosulással is találkozunk. Megjelennek az elemi
szabályok, amelyek a szabály-játékok alapjait jelentik.

A játékfajták időben nemcsak egymást követőek, hanem folyamatosan vissza-

visszatérnek. A játéktevékenység tehát szoros összefüggést mutat a figyelem,
az értelmi, érzelmi és szociális fejlettséggel, amit az óvodapedagógus munkáját
irányítja.
Kezdetben a színes, puha, csörgő, zörgő tárgyak, majd a spontán szerzett ismeretek
hasznosítására szolgáló eszközök, későbbiekben a komplex ismereteket és
szocializáltságot feltételező játékok felkínálása kerül a gyermek figyelme
központjába.

A játék fejlődése nemcsak spontán folyamat, hanem pedagógiai tevékenységünk

egyik legfontosabb mércéje. Akkor járunk el helyesen, ha a spontán játékon keresztül
kezdeményezni tudunk, a kezdeményezés olyan ismeretek birtokába juttatja a
gyermeket, hogy azok más minőségben tovább tudják folytatni spontán játékaikat,
illetve belső motivációs szinten játéknak, vagy játékos jellegűnek tudják elfogadni az
óvodapedagógus által kezdeményezett tevékenységet.

A népmesék bábozással való összekapcsolása, több szempontból is előnyös lehet (Veres, 2012).
Elsősorban azért, mert a népmese helyes erkölcsi rendet képvisel, vagyis: a jó mindig elnyeri
jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését, a helyes erkölcsi meggyőződést az igazságos mesei
törvények is elősegítik. A mese látványa, bábok általi megjelenítése az átélt érzelmek intenzitását
fokozza: a gyermekek heves érzelmek kíséretében élik át a történteket, reagálnak a bábok
viselkedésére (pl. indulatosan fenyegetik a negatív szereplőket, őszintén örülnek a főhős
győzelmének, pozitív érzelmeket élnek át a negatív szereplők bukásakor). A bábjáték nemcsak
egyéni, hanem az egyéni élmények közös átélését is lehetővé teszi, így hatékony közösségformáló
erő is lehet. Másrészt a bábjáték nemcsak az erkölcsi ítéletalkotáshoz segíti hozzá a gyerekeket,
hanem a kiegészítő kreatív tevékenységek által utat mutathat a helyes megoldáshoz is. Ezenkívül
erőteljes lehet a hatása annak is, hogy az erkölcsi ítéletalkotást esztétikai eszközökkel is segíti: a
szép, a jó és az igaz mindig együtt, a gonosz, a helytelen és a komikus pedig összekapcsolódva
jelennek meg. Ha ez nem így lenne, akkor megzavarhatná az óvodás esztétikai és erkölcsi
ítélőképességét. Ezért van az, hogy a lusta lány csakis csúnya, a szorgalmas pedig csak szép lehet. Az
emberi tulajdonságok egyfajta kettősségben, párokba állítva jelennek meg, és a báboknál a képviselt
emberi tulajdonságok szembeállításakor a színeknek és formáknak is konfrontálódniuk kell. Ezért
nem lehet az sem, hogy a jó és a gonosz is egyforma színű jelmezben legyen. Az ellentétes
tulajdonságok vizuális felnagyításával nemcsak a megértést segítik elő, hanem azt is lehetővé teszik,
hogy a gyermekek mélyebben átéljék a konfliktust, és így még felszabadultabban örülhessenek a jó
győzelmének. A bábjáték, az utánzási vágy és a modellkövetés által, kihat az óvodás magatartására,
cselekedeteire is. Bábjáték közben számos helyzetben azt érnek, jutalomban részesülnek, míg a
negatív cselekedetek pedig elnyerik méltó büntetésüket (Veres, 2012). A jó báb jellemzőivel is segíti
az erkölcsi értékek beépülését és az erkölcsi magatartásformák megszilárdulását. A mese spontán
fejlesztő hatása elsősorban az élménynyújtásban, a mesélés és mesehallgatás közös élményének a
megtapasztalásában érvényesül (Nyitrai, 2010). A meséről való beszélgetés alapvető célja nem a
mese értelmezése, megmagyarázása, megtanulása, kikérdezése vagy a szöveg értelmezése. Sőt, ha a
közös meseélményt az erkölcsi fejlesztés szolgálatába szeretnénk állítani, akkor egyértelműen
határoljuk el magunkat az ilyen jellegű feldolgozástól. A célunk itt elsősorban a mese által nyújtott
élmény fokozása, a történet, élmény nyomán megszülető gondolatok egyéni megfogalmazása. Ezen
túlmenően, a mesék bábozással való feldolgozása fokozhatja az átélt érzelmek intenzitását, így még
jobban érvényesülhetnek a mesében rejlő fejlesztő hatások. A továbbiakban a bábozással segített
mesefeldolgozás óvodások erkölcsi érzékére gyakorolt fejlesztési lehetőségeit vizsgáljuk egy általunk
megvalósított empirikus kutatás bemutatásán keresztül. figyelhetik meg, hogy a megfelelő
cselekedetek, pozitív megnyilvánulások mindig célra vezetőek, célt

Elméleti és gyakorlati tapasztalatok egyaránt arra utalnak, hogy a népmese – sajátosságaiból

adódóan

– kiválóan alkalmas az óvodáskorúak erkölcsi érzékének fejlesztésére. Például a népmese azt

sugall(hat)ja a számunkra, hogy semmit sem adnak könnyen, mindenért meg kell dolgozni, a

boldogság és a siker csakis személyes erőfeszítéssel érhető el. Az erkölcsi érzék fejlesztése

szempontjából azért is alkalmasak a népmesék, mivel a jó és a rossz kettőssége, küzdelme adja az

erkölcsi problémát, s ennek leküzdéséért indul útra a mesehős. A többlépcsős küzdelem lényege: az

igazságtalanság és az igazságszolgáltatás bemutatása, ezen túlmenően a főhős karaktere és vonzereje

sem elhanyagolható. Bettelheim megfogalmazásában: „Nem is a jó végső győzelme fejleszti az

erkölcsi tudatot, hanem a hős személyes vonzereje, azé a hősé, akinek sorsával és küzdelmeivel a

gyermek mindvégig azonosul.(…) Az azonosulást a gyermek maga kezdeményezi, és a hős külső és

belső harcai vésik bele az erkölcsi törvényeket.” ( Bettelheim, 2000, 14). Továbbá a helyes erkölcsi

meggyőződés alakulását – spontán vagy kevésbé spontán módon – az igazságos mesei törvények is

elősegítik.

A népmesék feldolgozásához a bábozást is segítségül hívtuk. Így kutatásunkban arra a kérdésre

kerestük a választ, hogy a bábozással segített mesefeldolgozás milyen mértékben segíti az

óvodáskorúak erkölcsi érzékének fejlődését, illetve miként járul hozzá a közösség formálódásához?

Amint az előbbiekben is utaltunk rá, érzelmi hatásaival a mese már önmagában is kiváló lehetőséget

teremt arra, hogy az érzelmi átéléssel társult ismeret beépüljön a személyiség szerkezetébe. Ezen

túlmenően, a bábozás még fokozza a mese által kiváltott érzelmek intenzitását. Továbbá a bábozás a

közösségi élmények kialakulását is erősítheti, így a közösségformálásban is szerepe lehet. A bábozás

egyénileg is arra ösztönzi a gyermeket, hogy az adott történettel kapcsolatosan, spontán módon és

érzelmei alapján erkölcsi ítéletet alkosson. Viszont, ha a mesét és a bábozást közösen, közösségi

élményként tapasztalják meg, akkor ennek fejlesztő hatása spontán módon is megsokszorozódhat.

Nyilván, hogy az óvodáskorú gyermek erkölcsi érzékének fejlődése az életkor és egyéni fejlettség

alapján is meghatározott, ahogy klasszikus elméletek is utalnak erre (Piaget, 1970; Kohlberg, 1976).

Ezzel együtt még nem veszít jelentőségéből az erkölcsi nevelés fontossága, mivel az óvodáskor

szenzitív időszaknak tekinthető az erkölcsi érzék fejlődése szempontjából is. Tehát a kutatási
problémából kiindulva, a bábozással segített mesefeldolgozás kapcsán, három, egymással
többékevésbé összefüggő hipotézist fogalmaztunk meg. Az első hipotézisünk az óvodások erkölcsi

ítélőképességére, a második az óvodai csoport társas kapcsolatrendszerének alakulására, a harmadik

A bábozással segített mesefeldolgozás szerepe az óvodások erkölcsi ítéleteinek és együttműködési

képességének a

fejlesztésében 51

Volume 4 Number 1, 2014

pedig az empátia fejlődésére vonatkozott. A kutatásunk első hipotézise tehát a következő, amely

további alhipotézisekre bontható.

1. A bábozással segített mesefeldolgozás hatására fejlődik az óvodások erkölcsi ítélőképessége,

fokozódik az együttműködési képessége.

1.1.Az óvodások magasabb szintű erkölcsi ítélet megalkotására lesznek képesek, olyan

erkölcsi kategóriák mentén, mint az együttműködés, igazságosság, bátorság,

szorgalom.

1.2.Az óvodások spontán szabad játékaiban gyakrabban jelenik meg az együttműködésen

alapuló tevékenység.

1.3.Az óvodások spontán szerepjátékaiban tevékenységélményként megjelenik a mese, a

bábozás.

Mivel jelen tanulmány keretei

MILYEN A JÓ MESE?
Alkalmazkodjon a gyermek fejlődéséhez!
A fejlődés során a gyermek érdeklődési köre egyre
tágul. A mese akkor jó, ha témája igazodik ehhez a
változáshoz, és amelyből megtanulhatja, hogyan
lehet elérni a célokat és megoldani a nehézségeket.
Eredeti formában jusson el a gyermekhez!
A leegyszerűsített és lerövidített, egyperces mesék
gyakran elveszítik az eredetiben körülírt konfliktust,
jelentőségét veszti egy-egy meghatározó motívum.
Így csorbul a lényegi mondanivaló.
Ha például kiveszünk minden rosszat: karaktert,
eseményt, cselekedetet a meséből, akkor a gyermek
nem esik át a „jó” azonosulásának folyamatán,
elmarad a katartikus – feszültségoldó, felszabadító,
a „gonosz” feletti győzelem – élmény a mese végén.
Ne legyenek a mese szereplői árnyaltak,
ellentmondásosak!
Fontos, hogy a szereplők egyszerűek legyenek, és
csak egy bizonyos tulajdonságot képviseljenek (pl.:
vagy jó, vagy rossz). Ennek azért van jelentősége,
mert kisiskolás kor előtt a gyermek még nem érti
meg a szereplők árnyaltságát, bonyolult
személyiségét.
Meghatározóak a saját történetek!
A 3-4 éves nagyon szereti a rövid, egyszerű
történeteket, amiknek ő maga a főszereplője. Mivel
emlékezete nem annyira fejlett, az összefüggéseket
még nem látja, azzal segíthetjük, ha a saját életéről
mesélünk neki: lefekvés előtt elmondhatjuk, hol
voltunk, mit csináltunk aznap.
A tündér- és varázsmesék csak a 4-5 éveseknek
valók!
4-5 éves korig még összemosódik a valóság, a
realitás és a fantázia. 5 éves kor körül alakul ki az
úgynevezett kettős tudat, amely azt jelenti, hogy a
gyermek képes beleélni magát a mesébe, azonosul a
mesehőssel, de már nem téveszti össze a mese
eseményeit a valósággal.
Ne legyen túl sok az illusztráció!
A jó mesekönyv kevés és sejtelmes illusztrációt
tartalmaz, amibe a gyermek bele tudja vetíteni a
saját képzelt világát. A túl sok és túl direkt kép
gátolja a gyermek képzelőerejét, a belső
képteremtés folyamatát.
2-3 éves korban van fontos szerepe a nagy, színes
képeknek (a mindennapi életből ismerős
tárgyaknak, élőlényeknek) a leporellókban, amikor
még a szavakat, fogalmakat tanulja.
Minőségi mesekönyvet vásároljunk!
A gyermek számára legideálisabb mesék
kiválasztásához a legfontosabb támpont a gyermek
életkora és az érdeklődése. Ha minőségi
mesekönyvet szeretnénk vásárolni, akkor érdemes
figyelembe venni, hogy melyik kiadó adta ki a
könyvet, vagy megnézhetjük a
Gyermekkönyvszerzők és Illusztrátorok
Egyesületének ajánlólistáját is.
MIK A MESE JÓTÉKONY HATÁSAI?
A mese számos területen fejti ki jótékony hatását:
az érzelmi intelligencia, a kreativitás, a képzelet, a
fantázia, a problémamegoldó gondolkodás
fejlesztésének egyik legfontosabb eszköze. Emellett
a beszédre, a szókincsre, a kifejezőkészségre van
pozitív hatással. A mesének továbbá fontos
funkciója az is, hogy megnyugtassa, kikapcsolja és
feltöltse a gyermeket.
A mesélés célja – az örömszerzés mellett –
felkészíteni az élet próbatételeire a gyermeket, így
felfedezni az összefüggéseket a világban,
elhelyezni önmagát benne, és képessé tenni arra,
hogy másokhoz kapcsolódjon. Jó példa erre,
amikor a mesehősnek el kell hagynia a biztonságos
otthont, és meg kell küzdenie az ellenséggel, egy
sárkánnyal. A mesehős útja tulajdonképpen a
gyermek útja a felnőtté válás felé. Az ilyen
történetek eligazítják érzelmeiben, feloldják a
félelmeket, erősítik az önbizalmát.
Mesehallgatás közben a gyermek azonosul a
legkisebb hőssel, azzal, aki rengeteg hátránnyal
indul, aki pont olyan, mint ő. Miközben képzeletben
végigjárja a főhős útját, megéli ugyanazokat a
konfliktusokat, próbákat a valós, felnőtt
világban, mint a legkisebb szereplő a mesében.
Ennek nagy jelentősége van a gyermek érzelmi
fejlődésében, mert megtanulja, hogy a haladáshoz
vezető úton sokszor szembe kell nézni kihívásokkal,
közben segíteni kell másoknak és észre kell venni a
különböző lehetőségeket. Hogy a célig sok próbát
kell kiállni és az út során kudarcok is érhetik.
A mesék fejlesztik az érzelmi intelligenciát. Általuk
a gyermek sikeresebb lehet az emberi
kapcsolataiban, hatékonyabban tud problémákat
kezelni és segíti a célok elérését. Képes lesz
megfogalmazni önmagának az átélt érzelmeket, és
hitelesen ki tudja fejezni; másrészt felismeri a
többiek érzelmi állapotát (ez az empátia) is.
MIÉRT KÉRI A GYERMEK TÖBBSZÖR
UGYANAZT A MESÉT?
Ha a gyermek rendszeresen ugyanazt a mesét kéri,
annak fontos érzelmi funkciója van, azt jelzi, hogy
van még dolga azzal a mesével. Lehet, hogy van egy
konfliktushelyzete, amire a mesében szimbolikus
úton választ talál. Számunkra unalmas ugyanazt
hetekig, hónapokig olvasni, de megéri, mert a
gyermek rengeteg erőforrást kap belőle. Fontos,
hogy hagyjuk a mesét hatni, és ne akarjuk a
történetből kihámozni a gyermek problémáját.
MESE KONTRA MESEFILM
A fantáziára, a képzeletre és a kreativitásra nézve
előnyösebb az olvasott vagy mesélt mese, mint a
rajzfilm. A tévében, számítógépen vagy tableten
látott történeteknél a gyermek készen kapja a
képeket, a fejből mondott vagy olvasott mese
viszont úgy jelenik meg a képzeletében, ahogyan ő
alkotja meg. Fontos még, hogy beleéléssel
olvassunk. Nagyobb élményt nyújt a számára, ha
átéléssel adjuk elő a mesét és nem csupán
felolvassuk, ráadásul segít a történetet megérteni és
a szereplőkkel azonosulni.
ÉS AMI A LEGFONTOSABB…
A mesélés legyen egyfajta rítus az életünkben, ebben
a szeretetteljes légkörben zárjuk le a napot. Ne csak
azért olvassunk mesét, hogy fejlesszük a gyermeket,
hanem azért is, hogy értékes időt tölthessünk vele! A
mesélésre fordított percek megalapozzák a szülő-
gyermek kapcsolatot, az ilyen meghitt együttlétek
sokszorosan megtérülnek és megteremtik a későbbi
bizalmas szülő-gyermek beszélgetések alapját.
(fotó: Shutterstock)
mesekisgyermekgyermekneveléspszichológia
Ha meséről beszélünk, akkor határozottan el kell különíteni a hallott és nézett
meséket, azaz a tévé, számítógép kínálta mesefilmeket és a felolvasott vagy fejből
mondottakat. A két meseélmény egyáltalán nem ugyanazt az élményt adja a
gyereknek. A dallamosan, ritmikusan hallott mese az, ami felszabadítja az
ember fantáziáját. Amikor a gyermek a mesét hallgatja, nemcsak a mesélőre,
hanem befelé is figyel: fantáziaképeket alkot, ami segíti őt a felgyűlt belső
feszültségei, negatív érzései, félelmei feldolgozásában. Ez egy lassú, belső
mozi, amely képekbe oldja fel a benső feszültséget.

Ezzel szemben a látott mesével a gyerek készen kapja a külső képeket, és

folyamatos nézésre kényszeríti. Ez a külső kép megakadályozza, hogy belső
kép készüljön, leszoktatja a gyerekeket arról a lassú, belső képkészítésről,
amivel fantáziáját mozgatja, és ezzel a feldolgozás számtalan formájától fosztja
meg.

A mesehallgatás 10 pozitív hatását szedtük össze, hogy lássuk, miért olyan fontos a
mindennapos meseolvasás a gyerek számára.

1. VIGASZ, MEGNYUGVÁS, FELDOLGOZÁS

Indulatok, vágyak a gyerekben is vannak, a mesék által pedig ezek megnyugtatása

zajlik le benne. Megfigyelhető, hogy egy-egy nehezebb nap után vagy betegség
esetén a mesének gyógyító ereje van. A mesék oldják a gyerek feszültségét, segítik
a napi történések feldolgozását. A cselekmény magával sodorja, a mesehallgatása
közben a történéseket a belső képeiben jeleníti meg és később ezeket ültei át a
játékaiba is.

2. BÁTORSÁGOT AD

A mesékre jellemző, hogy a jó végül elnyeri méltó helyét, a rossz pedig meglakol. Ez
a tanulság a gyereknek erőt ad, arra tanítja meg, hogy ő is győzhet. Pozitív jövőképet
ad, arra ad példát, hogy minden válságból van kiút.

3. ERKÖLCSI NEVELÉS

Csínján kell bánni ezzel a fogalommal, ugyanis nem arról van szó, hogy a szülőnek
(mesélőnek) magyaráznia kéne bármit is a mese tanulságával kapcsolatban. Sőt, ez
inkább káros, mint hasznos. Vekerdy Tamás szerint a gyerekben lerakódik egy
struktúra, ami “nevelni” fogja őt. Nem az az erkölcsi nevelés, hogy a szülő különböző
elvekről prédikál, hanem hogy élményt ad. A mesék tanulságait a gyerek beépíti a
valóságba. Minden mese egyetemes emberi problémát érint és megadja a kulcsot a
megoldáshoz.

4. POZITÍV KÉP A VILÁGRÓL

Szorosan összefügg az előző ponttal. A mesékben a szereplők vagy jók vagy

rosszak, ambivalens szereplők nem nagyon léteznek. A gyermek a jóval azonosul,
neki drukkol, és a mesék többségének a befejezése éppen az, hogy a rossz pórul jár.
Ez bizalmat ébreszt a gyerekben a világról.

5. KÖZÖS ÉLMÉNY A MESÉLŐVEL

HIRDETÉS
A mese nem csak a hallgatónak, hanem jobb esetben az olvasónak is élmény. Ne
meséljen az a szülő, aki utálja az adott mesét vagy nem szeret mesét olvasni. Ezt a
gyerekek azonnal észreveszik. Ha egy adott ritmus szerint, például minden este
mesét olvas a szülő, körülbelül ugyanabban az időben, akkor ez egy közös,
mindennapos, intim és érzelemgazdag élmény is lesz a szülő és a gyerek között.

6. ÉLÉNKÍTI A FANTÁZIÁT

Közhely, de alapvető megfigyelés, hogy a mese a fantáziát mozgatja meg, élénkíti

azt. Fejleszti a szókincset és talán elsőre meglepő, de azoknak a gyerekeknek,
akiknek sokat mesélnek, a rajzaikban is sokkal több kreativitást, fantáziagazdagságot
találunk.

7. PÉLDAKÉPET AD

A mesék legalább az egyik főszereplője “jó”, aki bár sok viszontagságon megy
keresztül, és azt bizonyítja, hogy kitartással, szeretettel, jósággal igenis győzhet. A
gyerek ezekhez a szereplőkhöz öntudatlanul is szeretne hasonlítani. Ez a társadalmi
norma is, a gyermek környezete is ezt a fajta attitűdöt tartja helyesnek és
követendőnek.

8. EMPÁTIÁRA TANÍT

Egy idő után, a kisgyermek a saját érzelmi fejlődésében már ott tart, hogy érdekli őt
más emberek sorsa. A mesékben ismerkedik meg a másokért való aggódással, az
együttérzéssel, a bátorság, a hűség, az igazságosság fogalmával. De ugyanitt
találkozik azzal is, hogy létezik erőszak, félelem és gyűlölet, és az ezzel való
megküzdés és legyőzés technikáit is.

9. SORSKÉRDÉSEKKEL TALÁLKOZIK

A gyermek a mesékben találkozik olyan fogalmakkal, amelyek az emberi élet

alapvető fogalmai, meghatározó jelenségei, úgy mint bánat, születés, halál vagy
szerelem.
10. GAZDAGÍTJA A LELKET

A mesék által színessé és gazdaggá válik, telítődik a lélek. Az a gyerek, aki nem kap
lelki táplálékot érzelemszegénnyé, tompává válik.Kapcsolódó cikkeink:

Mese és szocializáció
A mesék a világ megtapasztalásának sajátos emberi módjai. A lelki apparátus modelljei; a lélek belső
folyamatainak leképződései (Bettelheim 1985). Minősítő-értékelő (attributív), meghatározó-besoroló
(definitív) kategóriákkal és a hozzájuk kapcsolódó értékelésekkel, érzelmi-indulati jellemzőkkel,
viselkedési késztetésekkel operálnak. Az egyén viselkedési rendszereit, célratörő vagy védekező
stratégiáit és belső kontrollját (önkép, szociális kép, lelkiismeret) alakítják. A mese, mint minden nyelvi
szöveg, nem leképezi a világot, hanem „reprezentációk összetett rendszerében modellálja” (Tolcsvai
2001: 121).
A gyermek életében a mesei elbeszélések nem egyszerű történetek, hanem szigorú grammatikával és
szerkezettel rendelkező alkotások. „Másik anyanyelv"-ként (érzelmi jelrendszerekkel) segítik a
belenevelődést a közösség kultúrájába, normarendszerébe (Andrásfalvy 1992). A mese a csoda, a
fantasztikum „lehetséges világa”, amelyben elmosódnak az emberi tudás (reális és transzcendentális)
határai. A meseélményben a gyermek tudja, hogy ami a mesetörténetben van, az irreális, mégsem
kételkedik, vagyis az igaz – nem igaz kategóriáját rövid időre felfüggeszti.
A meseélmény nem kognitív, érzelmi vákuumban keletkezik. A gyermek a képzeletbeli történeteket,
jellemeket a tényleges emberek, események analógiáira emlékeztető módon dolgozza fel. A lélektani
hatást a hőssel való azonosulás, a „kontemplatív együttmozgás” teremti meg (Mérei – V. Binet
1970). A mesei modellek a fantázia segítségével utánzási, szereptanulási és identifikációs alkalmakat
nyújtanak. Nagy előnyük – a játékokhoz hasonlóan –, hogy sérülések nélkül teszik átélhetővé az
eseményeket. Fontos funkciójuk a társadalmi valóság megjelenítése az adott kultúra, a csoport és az
egyén számára. Nem mindegy tehát, hogy miként részesül a gyermek szociokulturális csoportjának a
történeteiből.

Meseszöveg és mesevilág
Leíró értelemben a mesei történet nem műalkotás, hanem verbális struktúra: jelentéssel bíró szavak
együttese, amely más verbális struktúrák közé simul. Áttételesen, szimbólumokon keresztül hat: az
élmény révén formálja a személyiséget. A szó erejével operál: leegyszerűsíti (sűríti) a valóságot,
létmódját tehát nyelviségéből lehet levezetni. A mese nyelvi eseményében a nyelv és a valóság
szétválaszthatatlanul összefonódik, a nyelv teremti meg magát a valóságot. A mesevilág tehát
„nyelvben megnyilvánuló világ”, kimondásban megteremtett világ, amely a történetekben és a
történetek által létezik. A mese a kommunikáció egy fajtája: van hallgatója (olvasója), van feladója, és
van közvetítő közege is. A mesélő valójában nem feladóként, hanem közvetítő csatornaként van jelen
a folyamatban. A feladó helyébe maga a nyelv kerül (Bódis 2006: 68–71).
A mesemondók (alkotók) a mesék létrehozásakor narratív sémák segítségét veszik igénybe, azokat a
konvenciókat, hagyományokat, amelyekkel a beszéd szekvenciái egy összefüggő szövegbe
ágyazhatók. A befogadókat (hallgatókat) ugyanezek a kulturális sémák segítik (László 1999). Amikor a
gyermek mesei történettel találkozik, azonnal felismeri (lásd kezdő formulák), ezzel egyidejűleg
elvárja, hogy a történet kövesse a mesei műfaj sajátosságait: a jellemző epizódstruktúrát, az időbeli-
okozati sorrendet, a stiláris fordulatokat stb.

A gyermek és a mese megfelelései

Mivel a mese döntően szóbeli műfaj (volt), megértéséhez, átéléséhez olyan esztétikai kelléktárra van
szükség, amely lehetővé teszi a kódolás és a dekódolás szinkrón megvalósulását. (A kódolás és a
dekódolás egymáshoz való viszonya szempontjából jelentős különbségek vannak a műköltészet és
népköltészet között. A műköltészetben a kódolás és a dekódolás időben és térben is elkülönül, a
népköltészetben egyidejűleg történik).
A gyermekirodalomba tartozó, a gyermekeknek szánt mesék magukon viselik a célközönség életkori
jellemzőiből adódó világképi módosulásokat. A mesevilág és a gyermeki világkép hasonlít egymásra.
A mese kedvelésének tehát gyermeklélektani okai vannak. A mesét a gyermek azért kedveli és érti,
mert „a mesei elemek és fordulatok megfelelői azoknak a gondolati, indulati, szemléleti
vonásoknak, melyek a lelki fejlődés korai szakaszaiban jellegzetesek: a gyermekinek” (Mérei –
V. Binet 1970: 243). Ezek az egyezések a következők:
– átváltozás (minden lehet);
– ellentétek kedvelése (végletek a jellemekben, helyszínekben, arányokban stb.);
– ismétlések kedvelése a folyamatosság és a biztonságérzés miatt (rituális, szertartásos
jelleg);
– veszély és megmenekülés;
– kompenzálás (aki hátrányba kerül, kárpótlást nyer);
– a vágyteljesítés dinamikája (vágyak a jelképek köntösében).
Az óvodáskorú gyerekek gondolatvilágába a mesék tökéletesen beleillenek. Archaisztikus-
animisztikus világuk, duális és polarizált világképük, metaforikus gondolkodásuk az otthonosság
lehetőségét kínálja a gyermek számára. A mesét (és a gyermeki világlátást) az az alapvető hit
működteti, hogy a világban rend uralkodik, s ha ez meg is bomlik egy időre, a harmónia
helyreáll. A történet végkimenetele megjósolható, de az az út, amely a végkifejlethez vezet, előre
nem belátható események sorozata, megjósolhatatlan események eredménye. Ebből következően a
mese másfajta (ösztönszerűbb vagy spirituálisabb) megértésmódokat hív elő. A mesevilág erkölcsileg
rendezett, igazságos, kozmikus világrenden alapul, és bármilyen egyensúlytalanságot képes
helyreállítani. Optimista szemlélete terápiás hatású (Boldizsár 2005), a gyermek pozitív
szemléletét táplálja.
A mesehallgatás alkalmai
A mesemondás, a mesehallgatás fontos kapcsolatépítő eszköz a pedagógiában, jótékonyan hat az
interakciókra és a közösségi életre. A mesehallgatáskor életbe lépő szimultán kettőstudat örömforrás:
feszültségteremtő, feszültséghordozó és feszültségelvezető (Mérei – V. Binet 1970). A mesékbe
belefeledkező gyermek aktívan mozgósítja emotív és kognitív képességeit. Gondolkodási műveleteket
végez: összehasonlít, analizál, szintetizál, ítéleteket alkot, következtet, általánosít. A meseszövegek
megalapozzák idő- és térszemléletének kialakulását, megerősítik a távolság, az irány, a nagyság és a
forma észlelését. A szinkretikus sémák, a szóingerek aktivizálják előzőleg szerzett ismereteit,
emlékképeit, képzeteit. Az emlékanyag újra feltöltődik feszültséggel, és újra hat. A mesét hallgató
gyermek gondolkodása, ismeretrendszere az esztétikai élmények, a katarzis hatására bővül és
megszilárdul.
A mesék szerepe az anyanyelvi és kommunikációs készségek fejlesztésben
A meseélmény gazdagítja a gyermeki személyiséget, formálja az esztétikai, erkölcsi érzelmeket,
fejleszti az értelmi képességeket, kibontakoztatja a gyermeki világképet és az anyanyelvi-
kommunikációs képességeket. A gyermekek a beszéd talán legváltozatosabb kelléktárát
sajátíthatják el a népmesékből. A mesetudat és az empatikus képességek révén megjegyzik a
mese jellegzetes nyelvi fordulatait, mondatpaneljeit, szövegrészleteit. Az utánzásos tanulás
útján később ezek megjelennek a beszédben, a legkülönfélébb kommunikációs helyzetekben
és tevékenységekben.
A mese mintát szolgáltat az árnyalt stílusra, a párbeszédre, a tömör mondatalkotásra. Hatása
maradandó a szókincs gyarapításában, a kifejezőkészség fejlődésében, a nyelvi illemtan
alakulásában. A gyermek számtalan kommunikációs kifejezőeszközt sajátíthat el a népmesékkel való
találkozásokkor (Dankó 2005):
 – a legkülönfélébb ragozott szóalakokat, például: ostorpattogással, palotához, lélekszakadva,
ügyesen, kérni stb.
– változatos igéket, például: eliszkoltam, körülkémlelt, lezúdult, torzsalkodik stb.
– erkölcsi fogalmak szóbeli kifejezéseit, például: igazságosság, becsületesség, jószívűség,
kapzsiság, irigység stb.
– mellékneveket, különösen jelzői funkcióban, például: ravaszdi róka, bő bugyogó, égő
kemence, kurta farkú, gonosz boszorkány stb.
– időhatározókat, például: alighogy megvirradt, dél felé járt, telt múlt az idő stb.
– helyhatározókat, például: üveghegyen innen, ahol a kurta farkú malac túr stb.
– különleges mód és állapothatározókat, például: lélekszakadva, alázatosan stb.
– hangutánzó, hangulatfestő szavakat, például: nyikorgott, kukorékol, zsörtölődik, megszeppen,
köhintett, kuksol, szimatol stb.
– indulatszavakat, például: Jaj, de szép volt!; Ej, de megéheztem!; No, hogy egyik szavamat a
másikba ne öltsem!; stb.
– szóismétléseket, ikerszókat, például: nőttön-nőtt, főtt-fortyogott, hanyatt-homlok, illeg-billeg,
icinke-picinke, ki-kimentek, üggyel-bajjal, sírás-rívás, ímmel-ámmal, fussunk-fussunk stb.
– népies-régies kifejezéseket, például: megneszelte, török császár, sajtár, strázsa, kemence,
vasvillatarisznya, kincseskamra, szolgáló, temérdek, ágrólszakadt, apámuram stb.
– népi szólásokat, például: Hát téged mi szél vetett ide?, Szegény embert még az ág is
húzza, Szedjük a sátorfánkat!, Alig tudtam egérutat nyerni stb.
– állandó jelzőket, például: rút boszorkány, szegény asszony, hamuba sült pogácsa, kurta
farkú stb.
– változatos mondatfajtákat: kérdések, felkiáltások, felszólítások, kívánságok stb.
– népmesei sztereotípiákat, például: Ment, ment mendegélt; Nem kellett kétszer mondani a
dolgot; Köd előttem köd utánam; stb.
– népmesei hasonlatokat, módhatározói mellékmondatokat, például: akkora volt, mint a
hüvelykujjam; úgy tömték magukba az ételt, mintha három hónapja nem ettek volna; stb.
– kifejező (beszédes), játékos neveket, például: Fehérlófia, Fanyűvő, Málészáj, Hüvelyk
Matyi, Borsszemvitéz, Babszem Jankó stb.
– udvariassági formulákat (megszólítások, köszönések), például: Jó napot öreganyám!; Fogadj
isten édes öcsém!; stb.
– helyes kapcsolatteremtésre figyelmeztető mesei tanácsokat, például: Szerencséd, hogy
öreganyádnak szólítottál!; Jótett helyébe jót várj!; stb.

A meseválasztás kívánalmai az óvodában

A meseválasztásnak igazodnia kell a gyermekcsoportok életkorához, összetételéhez. Az, hogy
egy gyermeknek az adott életkorban melyik a legmegfelelőbb, legfontosabb mese, attól függ,
hogy hol tart a fejlődésben, hogy éppen milyen problémák foglalkoztatják. Fontos, hogy a
nyelvi-stilisztikai eszközök ne haladják meg gondolkodásának és beszédkészségének
fejlettségét, szókincsét.

3–4 éves kor (kiscsoport)

A 3–4 éves gyermek megismerő tevékenységében még jelentős a nyelvi információkkal kísért
mozgásos megtapasztalás. Gondolkodása cselekvéshez kötött, a térbeli viszonyok és az
időmeghatározások használatában még bizonytalan. Emlékezete verbalizálódik, de továbbra is
cselekvésbe ágyazott. Szókincsének terjedelmi korlátai még nehezítik a bonyolultabb és hosszabb
terjedelmű mesék megértését, élvezését. Az egyszerű szerkesztésű, ismétlődő szövegrészeket
tartalmazó lánc-, halmozó- és mondókamesék, valamint a rövidebb többfázisú állat- és novellamesék
állnak a legközelebb hozzá. Ebben az életkorban az érdeklődést ébren tartó, fokozó szavak,
szófordulatok, a ritmikus ismétlődések, a tő-, bővített és mellérendelő mondatok, a párbeszédek a
legfőbb jellemzői és kívánalmai a meseválasztásnak. A mesék témája akkor kelti fel az érdeklődését,
ha ezek közvetlen környezetéről és az állatvilágról szólnak, például: A répa; A kóró és a kismadár; A
kiskakas gyémánt félkrajcárja; stb.

4–5 éves kor (középső csoport)

A 4–5 éves kor körüli fejlődési szakaszban erősödik a gyermekben az oksági összefüggések
keresésének az igénye. A gondolkodási műveletek megjelennek a beszédében is. A „mi ez?”
korszakot felváltja a „miért?” („hogyan?”, „honnan?”) korszak. A gyermek figyelemterjedelme bővül,
figyelemkoncentrációja erősödik, kialakul a szándékos emlékezet. Tökéletesedik a verbális
emlékezés, de a közvetlen szemlélethez kötődés még nem tűnik el. A gyermek beszédében az igék
és a főnevek mellett megjelennek a melléknevek, a határozószók, a módosítószók és a kötőszók, de a
relációs szókészlet használatában még bizonytalan. Mondatalkotására továbbra is az egyszerű, tő- és
bővített mondatok és a mellérendelő mondatok használata a jellemző, de a gondolkodás fejlődésével
párhuzamosan már fokozatosan megjelennek az egyszerűbb alárendelő mondatok is. A gyermekek
érdeklődésének megfelelően ebben az életkorban a többfázisú, terjedelmesebb állatmesék, a
novellisztikus-realisztikus mesék és a novellisztikus tündérmesék csoportjaiból válogathatunk,
például: Az aranyos tarajos kiskakas; A kis gömböc; A három kívánság; Nyakigláb, Csupaháj,
Málészáj; stb.

5–7 éves kor (nagycsoport)

Az 5–7 éves korú gyermek lázasan kutatja a jelenségek okait. Ismeretei bővülnek, és ezek
rendszerezése az elvont gondolkodás felé halad. A verbális és a produktív képzelete tovább fejlődik.
Már kiforrott a külső és a belső beszéd, a nyelvi gondolkodás. Beszédészlelése, beszédmegértése,
beszédprodukciója egyre jobban közelít az iskolai elvárásokhoz. Szókincsében minden szófaj
kialakult. Ez az életkor a mesehallgatás és a mesetudat formálódásának legszenzitívebb időszaka. A
gyermek számára az igazi élményt a terjedelmesebb, cselekményes novellisztikus mesék és a
bonyolult elágazásokat tartalmazó tündérmesék jelentik, például: A szállást kereső róka; Adj Isten
egészségére; Az igazmondó juhász; Aranyszőrű bárány; stb. Ennek a korosztálynak már bátran
válogathatunk a csali- és tréfás mesékből, a hazugmesékből is, például: Ilók és Mihók; A rest macska;
A rátóti csikótojás; A megszámlálhatatlan sok juh; stb.

Vegyes életkorú csoportok

A vegyes vagy osztatlan szervezeti csoportokban minden életkorú gyermek meseigényét figyelembe
kell vennünk és ki kell elégítenünk. Ügyeljünk arra, hogy az „alapmesék”, visszatérő mesék mellett
minden korosztály számára kínáljunk olyanokat is, amelyek irodalmi élményeket nyújtanak, és
biztosítják a megértés és a továbblépés lehetőségét.
A megfelelő meseválasztáson túl természetesen még számos tényező befolyásolja a
személyiségfejlesztő hatást és a kommunikációs készségek fejlődését, például: a meseélmények
gyakorisága, a bemutatás milyensége, az érdeklődéskeltés (motiváció) módja, a mesemondás
atmoszférája és hangulata stb. (Dankó 2004).

Mesemondás, mesebemutatás
A nyelvi-kommunikációs nevelés és az irodalmi élménynyújtás egyik alapvető módszere a bemutatás,
a nevelő mesemondása. A mesék nyelvi-stiláris elemei, emocionális hatásai csak akkor érintik meg a
gyermeket, akkor vésődnek az emlékezetbe, akkor válnak aktív verbális kifejezőeszközzé, ha a
pedagógus bemutatása modellértékű.
A mesemondáskor, mesebemutatáskor többféle módszertani követelményt érdemes szem előtt
tartani:
– A mesemondás, mesehallgatás legyen mindennapos tevékenység, váljon mindennapi
szokássá az óvodában.
– A mesemondás a nap folyamán többféle helyzethez kapcsolódhat: spontán motivációs
helyzetekhez, illetve az óvodapedagógus indirekt vagy direkt érdeklődéskeltéséhez. Történhet
egyéni, páros, mikrocsoportos vagy csoportos keretben. Lehet kötetlen vagy kötött (kötelező)
szervezeti formájú. Részesítsük előnyben a kötetlen formát, hiszen az önkéntes, érdeklődésből
fakadó részvétel jobban erősíti az irodalommal való találkozás játékos jellegét.
– A sikeres bemutatást meghatározza a mesemondás idejének és helyének megválasztása. A
nap bármely időpontjában, bármely helyen kezdeményezhetünk mesemondást. A
mesehallgatáshoz minden esetben szükség van a nyugalmas, otthonos, meghitt légkörre és a
kényelmes hely megteremtésére. Fontos, hogy minden érdeklődő gyermek jól lássa és hallja a
pedagógust. Ne zavarják egymást, és a nevelőnek legyen lehetősége mindegyik gyermekkel
felvenni a szemkontaktust. Erről nem feledkezhetünk meg a spontán motiváció és az
alkalomszerű mesemondás esetében sem. A mesemondás alkalmaihoz ismétlődő szokások,
szertartások is kapcsolódhatnak, például a mese kezdetét jelző zenei szignálok, csengő,
gyertyagyújtás a mese ideje alatt stb.
– A magával ragadó tolmácsolást a fejből való mesélés segíti elő legjobban. A bemutatás
érzékletességét, képszerűségét a mese nyelvi-stilisztikai eszközei biztosítják. Számba kell
ezért vennünk a szövegben rejlő nyelvi lehetőségeket. Őrizzük meg a fejből mondott szövegben
a legpregnánsabb nyelvi kifejezőeszközöket, stilisztikai megoldásokat.
– Az esztétikai élményszerzés töretlen biztosítása érdekében a mesét mindig az elejétől végig,
megszakítások nélkül kell bemutatni.
– A beleélő szövegtolmácsolás, a megfelelő beszéd- és előadás-technika előmozdítja a
fantáziát, ha a vokális eszközök (prozódiai tényezők) változatos alkalmazásával él. A
megjelenítés kitűnő eszköze a mesemondásban az úgynevezett egyenes beszéd, amely élesen
elkülöníti a leíró és párbeszédes részeket.
– A nonverbális kommunikációs megoldások alkalmazása fokozza a bemutatás
szemléletességét. A vokális jeleknek (hangszín, hangerő, hangmagasság), a tekintetnek, a
mimikának, a mozgásos kommunikációnak (gesztus, testtartás), valamint a nem verbális
kommunikáció egyéb összetevőinek (térközszabályozás, emblémák, kronemika) hatásos
kifejezőereje van, de ne vigyük túlzásba, éljünk velük mérsékletesen.
– A mesében szereplő ismeretlen fogalmak, szavak magyarázatára csak akkor van
szükség, ha a „nem értés” megzavarja a cselekmény követését, az irodalmi
élményszerzést. Az ismeretlen kifejezéseket a szövegbe szőtt rokon értelmű szavakkal
könnyen megvilágíthatjuk. Az ismeretlen szavakkal, fogalmakkal, eszközökkel, tárgyakkal,
állatokkal a mese bemutatása előtti napokban is megismertethetjük a gyerekeket, például
játék alkalmával, séták során stb. Az ilyen előkészítés után már nem jelent gondot a
megértés. A mesehallgatást követően is sor kerülhet rövid, egyszerű
fogalommagyarázatra, ha a gyerekek ezekre rákérdeznek.
– A meséket többször el lehet és el is kell mesélni az óvodában. Az ismételt mesehallgatás a
felismerés, a ráismerés örömét jelenti a gyermeknek. A mesével való újbóli találkozás segíti
abban, hogy még inkább megjegyezze a számára érdekes cselekményt, a nyelvi fordulatokat, a
nyelvi érdekességeket, amelyek a beszédfejlődésére hatással vannak. A tapasztalatok azt
mutatják, hogy az elhangzás utáni másodszori mesemondást a gyerekek csak egy ideig
hallgatják. Ne tegyük kockára az örömteli meseélményt a mese bemutatását közvetlenül követő
ismétléssel. A bemutatás utáni újramesélés csak a nagyon rövid meséknél célravezető. A
meséket bizonyos idő elteltével mondjuk el inkább újra, és periodikusan ismételjük.
 – A mese elhangzása után hagyjunk kellő időt a gyermeknek a mese elaborációjára,
feldolgozására. Várjunk egy kicsit az új tevékenységek felkínálásával.
– A mese jelentését nem szabad elmagyarázni a gyerekeknek. A mesemondás után ne
kezdjünk didaktikus beszélgetést a mondanivalóról, a szereplők jelleméről. Nem szabad
visszakérdezni a történetet. Ne faggassuk a gyermeket a mese hatásáról, és ne kapcsoljunk
hozzá feladatokat. Ez tönkre tenné, szétrombolná a mese varázsát, amely nagyrészt a
talányosságából fakad. Természetesen a gyerekeknek gyakran van közölnivalójuk a
mesével kapcsolatban, ezeket hallgassuk meg, és válaszoljunk az esetleges spontán
kérdéseikre, de a beszélgetés nem lehet tudatosan moralizáló.

1. kép
Mesemondás, mesebemutatás
(A képek a PTE JGYFK Gyakorlóóvoda vegyes csoportjában készültek)

Mese és szemléltetés
A mese nyelvi-stilisztikai eszközei és a pedagógus képszerű (vizuális, akusztikus) bemutatása mellett
életkorhoz kötötten esetenként szükség lehet a szemléletesség további fokozására is. A belső
képalkotás még nem megy könnyen kisgyermekkorban, ezért a gyermek képzeteit, ismereteit
konkrétabbá, tipikusabbá tehetjük a szemléltetőeszközökkel. A szemléltetőeszközöket alkalmazhatjuk
a mesekezdeményezéskor, a bemutatás alatt és a mesemondást követően is. Szemléltetőeszköz
lehet könyv, könyvillusztráció, a képek különböző fajtái (rajz, kollázs, fotó, reprodukció stb.),
játékszerek, diaképek, különböző használati tárgyak, természetes anyagok, textíliák, árnyjáték, bábok
stb. (A bábokkal való szemléltetés még nem bábjáték.)
A 3–4 éves gyerekek számára a mese fázisait megjelenítő illusztrációk segíthetik a mesék
cselekményeinek megértését, a szereplők egymásutániságának emlékezetben tartását. Az életkor
előrehaladtával a gondolkodás a konkréttól az elvont felé halad, ezzel párhuzamosan a figyelem
felszabadul az érzéki kötöttség alól, és a gyermek képes lesz a tárgyakat helyettesítő szavakra,
gondolatokra koncentrálni. Figyelme tehát leválik a tárgy külső látványáról, és átkapcsolódik a belső
tevékenységre. Az 5–7 éves gyerekek ismeretei, tapasztalatai, élményei már szélesebbek. Képesek
szemléltető eszközök nélkül, csupán a mesélt szöveg hallgatása közben keletkezett képzetek alapján
azonosulni a mese cselekményével, szereplőivel, képszerűségével, jelképességével. Ebben az
életkorban a szemléltetés nélkül elmondott mesék hatásosabbak, jobban elősegítik a fantázia, a
kreativitás fejlődését.

2. kép
Készülnek a meséről a gyermekrajzok

A mese tartalmához szorosan kapcsolódó módszerek

A mesehallgatáshoz kapcsolódó beszéd- és kommunikációs fejlesztő módszerek arra az életkori
sajátosságra alapoznak, hogy a gyermekek szívesen merítenek a meseélményekből, és szóval,
tevékenységgel fel is elevenítik ezeket.

Meseprodukció: a gyermekek önálló mesemondása

A mesélés történetmondásra szoktat, ezért az anyanyelvi-kommunikációs nevelésben hatásos
módszer lehet a gyermekek önálló mesemondása. A gyermekek empatikus képességei megőrzik a
memóriában a többször hallott mese jellegzetességeit: a szereplők nevét, a cselekmény fordulatait és
helyszíneit, a mese jellegzetes nyelvi és stilisztikai kifejezőeszközeit. Szívesen mesélik a jól ismert
meséket. Reproduktív fantáziájuk segítségével felidézik a mese történéseit, és alkalmazzák a
beszédben a mesék nyelvi fordulatait. Produktív fantáziájuk segítségével kiegészítik a hiányzó
szövegrészeket, megalkotják a kommunikatív eszközöket. A mesereprodukció nevelő- és fejlesztő
szerepe vitathatatlan, hiszen választékos szó- és kifejezéshasználatra ösztönöz, erősíti a
beszédbátorságot, összefüggő folyamatos beszédre szoktat, feloldja a beszédgátlást, és jótékonyan
hat az interperszonális kapcsolatokra. Ne feledjük azonban: a gyermekeket meg kell tanítanunk arra,
hogyan kell mesélni. Az önálló mesemondásuk csak akkor lehet sikeres, ha többször hallott, jól ismert
történetet mondhatnak. Kezdetben csak kis szövegrészletet próbáljunk meséltetni. Majd olyan rövid
meséket, amelyek megfelelnek a gyermekek gondolkodási sajátosságainak, szókincsének. Segíteni
lehet a mesemondást irányító kérdésekkel, például: Mi történt azután?; Volt-e társa?; Hogyan
segített?; Merre indult? Az esetleges hibás kifejezéseket, mondatalkotást leginkább megismételt
mintaadással javítsuk. Szoktassuk a gyermekeket a mesehallgató szerepre, a kulturált viselkedésre, a
türelmes figyelemre.

3. kép
Képekhez kapcsolódó mesebemutatás

Mesefolytatás
A mesefolytatás módszere részben az emlékezetre, részben az alkotóképességre épül. A pedagógus
elkezdi mesélni a már többször hallott mesét, majd a gyermek folytatja. A mesefolytatást rövid
mesékkel már három-négy éves kortól ki lehet próbálni. Majd az életkori sajátosságokat figyelembe
véve egyre többször lehet alkalmazni. Az iskoláskor előtt megpróbálkozhatunk ismeretlen mesékkel is,
ezt addigi meseélményeik, átélt tapasztalatuk, fantáziájuk szerint folytathatják. A mesefolytatás
sajátos fajtája a láncmesélés. A gyerekek egy-egy mondatot vagy részt egymáshoz kapcsolva szövik
tovább a történetet. A mesefolytatást segíthetjük azzal, ha elakadás esetén átvesszük a mese fonalát,
majd újra visszaadjuk a gyerekeknek.

Mesebefejezés
A mesebefejezés módszerének alkalmazásakor a pedagógus egy ismert mesét fejeztet be a
gyermekekkel, vagy kitalált történetet kezd el, amelyet ők fejeznek be. A gyerekek a játékban az
óvodapedagógus kezdeményezésére önkéntes alapon vesznek részt, váltakozó szerepkörben: hol
szövegalkotóként, hol mesehallgatóként. Az ismert mesemegoldások fejlesztik a gyermek memóriáját,
gazdagítják nyelvi kifejezőeszközeit. Az ismeretlen mese a képzelőerőt mozgósítja. A mesefelidézés
közben a beszédfegyelem is igényükké válik.
– Ügyeljünk arra, hogy a jól mesélő gyermekek mondatai logikusan kapcsolódjanak egymáshoz.
Kerüljék a funkció nélküli kötőszavakat és a szóismétléseket.
– A félénk vagy gyenge szövegalkotó képességű gyermektől el kell fogadnunk az egy-két
mondatos, esetleg csak szókapcsolatokból álló befejezést is. Dicsérjük, bátorítsuk a
beszédkedvet, segítsük az elakadásokat rávezető, irányító kérdésekkel. A gyengébb
szövegalkotásnál sikerre vezethet a vizuális kommunikációval történő megerősítés.
Ilyenkor a gyermekek először rajzban ábrázolják az elképzelésüket, és utána fogalmazzák
meg verbálisan a gondolataikat.

4. kép
Mesemondás gyermekek által készített képekről I.

5. kép
Mesemondás gyermekek által készített képekről II.

– Az óvodában többnyire optimista kicsengésű meséket alkalmazunk, ezt a meselogika is

megkívánja. Éppen ezért meg kell keresnünk az okát annak, ha a gyermek nem ilyen
 befejezést alkot. A kegyetlen, pesszimista befejezésnek pszichológiai, szociológiai okai
lehetnek.

Gyermekmese egy-egy mesehősről

Az óvodások szerepjátékaiban és tevékenységeiben gyakran megjelennek a mesehősök. Örömmel
beszélnek ismert vagy ismeretlen mesealakokról. A mesehősöket megidézhetjük a nevük említésével,
vagy megjeleníthetjük egy-egy képpel, bábbal, diafilmkockával, makettfigurákkal. A szereplőkhöz a
gyermek maga találja ki a mesét. A szövegalkotást motiválhatjuk kérdésekkel, például: Ki szeretne
mesét mondani a falánk tyúkocskáról?; Szeretnél mesélni bolondos Jankóról?; stb. Instrukcióként
adhatunk megoldandó feladatokat, elmondhatjuk a szövegalkotás kívánalmait, például: Mesédben
mondd el, mit csinál a főszereplő kis cica!; Hol játszódik a mese?; Kik a segítőtársai?; stb. A
későbbiekben kérhetjük, hogy a szereplők külső és belső jellemzői szerepeljenek a mesemondásban.
Megfogalmazhatják, hogy miért szép, miért jó, miért szeretik, vagy éppen miért tartják csúnyának,
gonosznak, miért nem kedvelik a szereplőket. Asszociálhatnak a megidézett meseszereplőkről más
mesehősökre is, és azokról is elmondhatják a véleményüket. A hősökről alkotott mesék bővítik a
szókincset, fejlesztik a mondatfűzést, a szövegalkotást. Gyakoroltatják az emotív és poétikai
funkciókat is tartalmazó folyamatos beszédet.

Meseátstrukturálás
A mese átstrukturálásakor az óvodapedagógus által bemutatott mesébe a gyermekek képzeletük
segítségével új cselekményfordulatokat vagy új szereplőket vagy azok új tulajdonságait építik
be. Főként a nagycsoportos korosztály körében lehet kedvelt és sikeres ez a módszer.

Közös vagy egyéni mesemondás különböző eszközökhöz kapcsolódva

A már ismert meséről mesélhetünk, beszélgethetünk különböző eszközökhöz kapcsolódva, például:
képeskönyv képei, illusztrációk, képsorozatok, diafilmek, makett-figurák, termésbábok stb. Figyeljünk
arra, hogy ebben az esetben az eredeti mesét kövessék a gyerekek. A közös mesélés során a
társakkal együtt gombolyíthatják a mese fonalát. A különböző információs úton érkező benyomások
nyelvi rekonstruálásának gyakorlása ösztönzi a gyermekeket az irodalmi kifejezések, mesei fordulatok
használatára. Mozgósítja a beszéd- és metakommunikációs képzeletet, segíti a beszédpartnerhez
való alkalmazkodást.

Mesemimetizálás
Örömteli játék lehet a meséket mozgással megjeleníteni. A mese mimetizálását nonverbális
kommunikációs gyakorlatokkal kell előkészíteni. Olyan kommunikációs játékokkal, amelyben
beszédhang nélkül mozgásokkal, gesztusokkal, mimikával, testtartással stb. jelenítik meg az
elképzelt hősöket, társakat, érzelmeket, például: Legyetek picikék, mint a törpék!; Legyetek
óriások!; Hajladozzatok, mint a szélfútta fák!; stb. A gyerekek pantomim játékkal meg tudnak jeleníteni
cselekvéseket, tárgyakat, élőlényeket, például: a róka sompolygását, a szélben hajladozó virágokat, a
tüzet fújó sárkányt, a szomorkodó királylányt stb. Az egyik gyermeknek a fülébe súghatunk egy mesei
cselekményfordulatot, ezt eljátssza, és a társaknak ki kell találniuk, mit játszott el, és miből való a
megjelenített meserészlet. A későbbiekben meseszereplőket is mimetizálhatnak. A mimetikus játékok
fejlesztik a különböző testrészek összehangolt mozgását, a térpercepciót, a keresztcsatornákat, a
vizuális észlelést. Előkészítik a dramatikus játékot, a mese eljátszását.
 6. kép
Mimetikus játékok (a mesemimetizálás előkészítése)

Mesedramatizálás
A gyermekben megvan az a képesség, hogy beleélje magát a hallott mesébe, hogy képzeletében
magára öltse a meseszerepeket. Ezt az empatikus utánzást biztosítja számára a dramatizálás
módszere. A drámajáték az óvodában nem más, mint az óvodapedagógus által kezdeményezett
– többnyire irányított – képességfejlesztő módszer. A dramatizálás célja nem a szerepeltetés,
hanem a közösségi magatartást kialakító tevékenység: a gyermekek érzelmi nevelése, a
személyiségformálás, a kapcsolatfelvétel, a kapcsolattartás, a közlés megkönnyítése. Dramatizáláskor
a szöveg előadása reproduktív jellegű, de a szerep adta lehetőségek és a szövegek kiegészítése,
bizonyos kifejezések, a taglejtés, a mimika, a mozdulatok, a tekintet, a különböző jellemek
megformálása a produktív fantázia eredményei. A dramatizálás a személyiség minden komponensét –
értelem, érzékelés, emlékezet, figyelem, fizikum, jellem – fejleszti. Magva a „mintha” szituáció: a
valóságos és a lehetséges sűrítése. A játékban az egész személyiség részt vesz külső és belső
feltételeivel együtt. Belső feltétele a tudati működés, külső feltétele az egyén megjelenése, mozgása,
akusztikus-verbális megnyilvánulása. A dramatizálás erősíti a gyermek aktivitását, ön- és
emberismeretét, helyzetmeghatározási és döntési képességét, fantáziáját, önálló és rugalmas
gondolkodását, testi és térbiztonságát, időérzékét, beszédének tisztaságát, kifejezőkészségének
árnyaltságát, mimetikus eszköztárát.
A dramatizálás sikerességét biztosítják:
– a folyamatosan és tervszerűen alkalmazott dramatikus játékok,
– a gyermek életkorának megfelelő mesék,
– a mese többszöri, ismételt meghallgatása,
– a dramatikus kellékek, díszletek elkészítése (a gyermekek által készített kellékek fokozzák a
játék élményét),
– a játék megfelelő szervezése: önként vállalt szereplők kijelölése, a nézőközönség
elhelyezése, a játék kereteinek kijelölése (pl. színházi előadás: jegyszedő, pénztáros, csengő
stb.).
A pedagógus a mese dramatizálásakor tiszteletben tartja az önkéntességet. Segíti a gyermekeket a
kellékek kiválasztásában. A játékban szerepet nem vállaló gyermekekkel együtt nézőként foglal helyet
a „nézőtéren”, és figyeli a játékot. A játék megakadásakor segítenie kell, de irányítása mindvégig csak
indirekt lehet. A dramatikus játékot egymás után többször is megismételhetjük, hogy minden
vállalkozó kedvű gyermek szerephez juthasson.

Bábjáték
Az óvodapedagógus és a gyermek bábjátéka közkedvelt módszer a már hallott mesék
felelevenítésére, újbóli átélésére és az egyéni mesealkotásra. Főként a fordulatos
cselekményű, kevés szereplős mesék megjelenítésére alkalmas. A bábjáték nevelő, fejlesztő
hatása a gyermek érzelmi sajátosságaihoz illő formanyelvében rejlik, és sajátos módszertani
kívánalmai vannak. A meséket a bábok minden fajtájával (fakanál-, kesztyű-, termés-, origami-,
henger-, zacskóbáb stb.) eljátszhatjuk. Fontos, hogy a bábok stilizáltak legyenek, de ne távolodjanak
el annyira a valóságtól, hogy a gyermekek ne ismerhessék fel azokat. A bábjáték a művészet
eszközeivel komplex hatást gyakorol a gyermekre. Nemcsak érzelmi, gondolati, hanem motorikus,
cselekvési akciókat is kivált. Megjelenítése közben szerephez jutnak a beszéd és a mozgás kifejező-,
emotív funkciói. Nagy kontaktusteremtő ereje van: megismertet a kapcsolatfelvétel és a
kapcsolattartás különböző módjaival. Fejleszti a reproduktív és a produktív gondolkodást, valamint a
beszédbeli kreativitást. A megjelenítés áttétele (a bábra irányuló kivetítés) segít a félszegebb
gyermekek beszédgátlásának az oldásában, és a prozódiai eszközök bátrabb használatára ösztönöz.

7. kép
A mese tartalmához kapcsolódó bábjáték

Természetesen a bemutatott módszerek mindegyikének könyvtárnyi irodalma van, ezért csak

jelzésszerűen szóltunk felhasználási lehetőségeikről, nevelőértékeikről és szerepeikről.
Mesék a multikulturális nevelésben
Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a kommunikációs kompetenciák szorosan összefüggenek a
kulturális és a nyelvi kódokkal, a nyelvhasználat és a „szociolektusok” kérdéskörével (Trudgill 1995). A
mesehallgatás és a befogadás feltételei ezért csak akkor lehetnek ideálisak, ha a nevelés légköre a
gyermekek kultúrájával és tanulási stílusával megegyezik, vagyis ha a pedagógusok a gyermekek
kultúrájához és családi hátteréhez alkalmazkodó nevelési stílust találnak. A multikulturális nevelés a
pedagógiai kultúra része; didaktikai kategória, amely érzékeny mutatója annak, hogy a nevelő képes-e
adott esetben a gyermekcsoport kulturális sokféleségét erőforrásként használni a nevelésben (Torgyik
2004). A pedagógus szerepe a jó mesemondóé, aki az új helyzetekben bekövetkező változásokhoz
mindig a legjobban illő leírásmódot alkotja meg. A mesék válogatásában, felhasználásában és az
alkalmazott módszerekben figyelembe veszi az aktuális nevelési szituációt: a gyermekcsoport
összetételét, sajátosságait és megoldásra váró problémáit.
Összegzés
A népmesék sokszínű lehetőséget kínálnak a pedagógiai gyakorlatban a teljes személyiség
fejlesztésére. Holisztikus eszközként segítik a pedagógiai munkát. Olyan tudást közvetítenek, amelyek
nemcsak az élet minőségét, de a kultúrába való belenevelődést, az identitást és a szocializációt is
erősen meghatározzák (Tancz 2005). Nyelvi kódrendszereik kommunkációs mintákat, viselkedési
modelleket őriznek és közvetítenek, amelyek (az utánzóképesség és a kreativitás révén) beépülnek a
viselkedésbe, a beszédbe, a különféle kommunikációs helyzetekbe és a legkülönfélébb
tevékenységekbe. Gyarapítják a szókincset, fejlesztik a kifejezőkészséget. Feltartóztathatják a nyelvi
eróziót, a nyelvi igénytelenség, a nyelvhasználati szegénység, valamint a nyelvi hátrány
megerősödésének a folyamatát. Megalapozzák az esztétikai érzékenységet, az olvasóvá válást. Az
iskoláskor előtt a gyermek motivációját az olvasásra a személyes és közvetlen mesemondás, a felnőtt
(a szülő, a pedagógus) példamutatása hívja elő. A vizuális ingerek nélküli belső képalkotás
megtapasztalása és folyamatos működtetése később, az iskolában is mérhető hatású. Az a gyermek
lesz képes az írott szövegben felismerni az élőbeszédet, aki meghitt viszonyban van a szöveggel. A
mesék sokat segítenek e meghitt viszony és a természetes kíváncsiság kialakításában, hiszen a
gyermekeknek a létükre és a lehetőségeikre vonatkozó üzeneteket tartalmazzák.
A mesékkel való foglalkozás elmulasztásának következménye tehát nem pusztán a befogadói
élmények és az ismeretek hiánya, hanem nyelvi és lelki szegényedést is előidézhet. A rendszeresen
mesét hallgató gyermekek, a mesébe kódolt üzenetek és a megoldóképletek birtokában (az
interpretációs gyakorlat magabiztosságával felvértezve) hamarabb képesek eredményes
kommunikációra és szocializációra, mint azok, akik alig vagy egyáltalán nem hallgatnak mesét. Ezért
kell a mesék védelmében és népszerűsítésében pedagógusként (is!) sokkal többet tennünk.
Komplex hatása abban rejlik, hogy sokféle képességet
fejleszt, annak is, aki nézi és annak is, aki játssza. Képekben
gondolkodik, de erős dramaturgiára épül. Művészeti hatásán
és az audio-vizuális élmény örömén kívül sokoldalú –
diagnosztikai, pedagógiai és terápiás célú – felhasználási
lehetősége sem elhanyagolható. Főként a gyermekek
pszichés problémáinak megoldásában bír nagy jelentőséggel,
felmérhetetlen hatása van az oktatásban, nevelésben, hiszen
a kedves figurák hűen és maradandóan közvetítik a
pedagógus által átadott ismereteket.

A bábozás komplex jelentősége a gyermeki személyiség

fejlődésében
A bábozást a babával játszó gyermek tevékenységéből
vezethetjük le. Elsősorban játék, tehát felhőtlen örömet
jelent a gyermek számára, játékos módon sajátít el
ismereteket, teremt kapcsolatot a világgal, a közeli és a
távoli környezettel, s élményeit, benyomásait játékosan
dolgozza fel.

A bábjáték sokoldalú, komplex hatása miatt nagyon

alkalmas módszer a gyermeki személyiség fejlesztésére.
Segít a kapcsolatok kialakításában: sok idegen hatás között
egy kis bábuval előbb képes kapcsolatot teremteni, mint az
ismeretlen felnőttel. A játszó gyermek pedig nemcsak a
bábuhoz kapcsolódik, hanem mindenkihez, akit
játszótársnak vél, így olyan utat nyit meg gyermek és felnőtt,
gyermek és gyermek között, amely addig zárva volt.

Fejleszti a beszédkészséget: A bennünket körülvevő

környezetnek hihetetlenül nagy hatása van a beszéd
kialakulására. A kisgyermek érzelmileg meleg, beszédes
környezetben szinte észrevétlenül tanul meg beszélni, de
bármilyen érzelemzavar lép fel benne, az beszédében is
megnyilvánul. A bábjáték színes világa örömérzetet,
vidámságot kelt a gyermeki lélekben, s ez a beszédét is
színesebbé teszi. A bábokkal történő mesedramatizálás,
verselés, énekelgetés kiemelkedően fejleszti a gyermek
beszédkészségét.

Fejleszti a ritmusérzéket. Az énekes, mondókás bábozás

során az egyenletes lüktetésre sétáló, táncoló maci,
csemeténket is magával ragadja és ő is ringatózni, tapsolni
kezd a ritmus hatására. Része a vizuális nevelésnek: A
bábjáték esztétikai hatású is, így alkalmas eszköze a vizuális
nevelésnek. A bábu egyrészt látvány, melynek formái, színei
keltik az első benyomást, másrészt mozgó figura. A benne
rejlő mozgatási lehetőség cselekvésre, tevékenységre
készteti a gyermeket. Fejleszti az érzékeit: a bábjátéknál
mozgás és szó egybekapcsolásából alakul ki a játék, s ez a
két tevékenység fejlesztő hatással van a gyermek szem-kéz
mozgásának összerendezésére és a beszédkészség
fejlesztésére egyaránt.
A bábu eleven lény benyomását kelti, s így látás, hallás és
tapintás élmény formájában nyújtja az ingereket, ezért
alaposabb megismeréshez és ismeretszerzéshez vezet.
Készségeket és fejlődési szintet mutat: a bábjáték
élményeket hordoz, közvetít, átélést jelent. A játék formai
részéből meg tudjuk ítélni a gyermek mozgásfejlődését,
találékonyságát, megfigyelő- és alkalmazkodóképességét,
beszédfejlődésének fokát és minőségét. Ha csoportban
játszik, játék közben szociális képessége, érzékenysége
nyilvánul meg leplezetlen és természetes formában. A rejtett
agresszió, a fokozott ingerlékenység, a hatalmaskodás, a
szeszélyesség, az ellenségeskedés hamar felszínre kerül,
ugyanígy a gátoltság, a félénkség, a túlzott engedelmesség
és a bohóckodás is. Növeli az önbizalmat: Mivel önállóságot
kíván a gyermektől, ezért önbizalmat, bátorságot ad. A bábu
élőként hat, így fejleszti a gyermek érzelmi, akarati életét és
fantáziavilágát, tehát jellemet és akaratot formáló eszköz is.
Fejleszti az értelmi funkciót: Gondolkodásának kezdeti
formája az érzékelésen, észlelésen alapul. A bábu – amellyel
játszani, manipulálni lehet – kedvezően motiválja a gyermek
megismerő tevékenységét, sőt, érdeklődését, figyelmét
tartósan fenn tudja tartani, ezért az értelmi funkciók
fejlesztésének is hatásos eszköze lehet.

A Szarvasi Óvónőképző Főiskolán, báb-szakon végeztem. Az óvodában, a

csoportomban minden nap bábozunk. A gyerekek saját készítésű, egyszerű papír-,
textil-, és termésbábokkal valamint készen vásárolt, ill. az általam készített
bábokkal, díszletekkel szívesen játszanak a bábos sarokban. A bábjáték a gyermek
esztétikai ízlését és az egész személyiségét komplex módon fejleszti. A
csoportomba 17 gyermek jár. Most 5-6 évesek. Két lassabban fejlődő gyermek is jár
a Micimackó csoportba, velük is gyakran bábozunk és észrevettük a pozitív
változásokat. Az egyik kisfiú már kevésbé félénk és bátrabban vesz részt a
kezdeményezéseken. A kislány pedig kiscsoportban még nem tudott beszélni, most
viszont 2-3 szavas mondatokban fejezi ki magát, önbizalma erősödött és
mindenkivel játszik.
A gyermekek nagyon örülnek, ha kolleganőmmel, Bogival mi is bábozunk nekik. A
vidám, kedves meséket szeretik, de gyakran a konfliktusok megoldására is jó
segítség a báb. Szívesebben vesz részt a gyermek a tevékenységben, ha a báb hívja.
De a beszoktatásnál a sírós kicsik is hamarabb megbarátkoznak velünk, ha
bábozunk. 2000 óta az óvónőkkel minden évben Gyereknapon, bábelőadással
készülünk az óvodásoknak. A bábokat és a díszleteket én készítem és a rendezés is
az én feladatom. A próbák mindig jó hangulatban telnek. Előadtuk már pl. a Ludas
Matyi, a Kacor Király, a Pinokkió, Holleanyó, Mátyás király és az igazmondó juhász, a
Kolozsvári bíró című, és még más meséket. A gyermekek hetekig emlegetik, hogy az
óvó nénik milyen ügyesen játszottak.

A helyi Művelődési Házban a Békéscsabai Napsugár Bábszínház bábdarabjait is

többször megcsodáljuk. De nem csak a bábszínházi élmény fontos, hanem az élő
színház varázslatát is biztosítjuk a csoportunknak: középső és nagy csoportban
bérletet vásárolunk a Békéscsabai Jókai Színház mese előadásaira. Azok a
gyermekek, akiknek mindennap mesélnek, sokkal jobban teljesítenek az iskolában.
Mi mindennap mesélünk, főleg népmeséket, de mai meséket is, AZ EZÜSTHEGEDŰ c.
könyvből, vagy a TITOKTÜNDÉR könyvekből is. Biztatjuk a szülőket is erre, hogy
minőségi meséket olvassanak és minimális legyen a TV nézés és számítógépezé
« Előző | Következő »

Az előadásmód

„Amikor a felnőtt beszélni kezd a gyereknek, megváltozik a hangja, érződik rajta,

hogy kilép a valóságból, s egy másik közegbe megy át. Hanghordozásával,
gesztusaival, mimikájával, sejtelmességével juttatja kifejezésre, hogy a történet,
amelyet elmond, nem játszódhat a megszokott környezetben. S a gyerek könnyen
beleéli magát ebbe, egy szó, egy gesztus elég, hogy ráálljon a rendkívüli elvárásra,
és egy másik tudatszintre lépjen.”[1] Mivel az óvodás gyerekek nem tudnak olvasni,
csak a felnőttön keresztül képesek a mesékhez és versekhez hozzáférni. Ha
hangunkkal és gesztusainkkal nem segítjük őket a megértésben és a beleélésben,
elvesztik az érdeklődésüket az adott mese, rosszabb esetben a mesélés szituációja
iránt, ami károsan befolyásolhatja személyiségfejlődésüket.

Mesét csakis élőszóval, fejből, a gyerekekkel szemkontaktust tartva mondjunk. A

felkészülés során döntsük el, hogy melyek azok a motivált kifejezések, döntő
fordulatok, mesei sztereotípiák, visszatérő panelok, amelyeket szó szerint és
mindig ugyanúgy mondunk, és melyek a kevésbé lényeges átkötő szövegek,
amelyeket rögtönözve, saját szavainkkal, a hangulatnak megfelelően is
közvetíthetünk. A mesét tiszta artikulációval, közepes – vagy annál kicsit emeltebb
– hangerővel, illetve közepes – vagy annál kicsit lassabb – tempóval érdemes
mondani. A gyerekek végig érezzék, hogy egy hétköznapitól eltérő, „emelkedett”
világban járnak, ugyanakkor a történet és jellemek kívánalmainak megfelelően
váltani tudjunk a hangos és a suttogó, illetve a gyors és lassú beszéd felé.
Használjunk különböző hangszínt és mimikát, hogy a szélsőséges skálán mozgó
szereplők jól elkülöníthetőek legyenek egymástól. A fontos fordulatokat, drámai
részeket, a történet tetőpontját szünettel és hangsúllyal is emeljük ki. Ne
feledkezzünk meg a szöveg ritmikájáról, és az előadás végéig tartsuk fenn – a
szerepből való kiesés nélkül – a szavak megnyugtató, folyamatos hömpölygését: ha
a gyerekek belső képi mozgása valamilyen okból elakad, nem biztos, hogy újra fel
tudják venni a fonalat. Nagyban segíti a befogadást, ha szövegmondásunkat egy-egy
lényegkiemelő gesztus, kifejező mimika, illeszkedő mozgásforma is kíséri. A
mesemondásnál használhatunk hatásos hangelemeket is: a kopogás, a dobogás, a
susogás, a váratlan csattanót előlegző taps, a mesébe szőtt dal, ének erőteljes
hatást keltenek. Hatásos, ha a ráhangolódás vagy a rávezetés érdekében
szövegmondás közben rámutatunk valamire a környezetünkből, vagy felidézünk egy
közös múltbéli élményt. (Pl. „Éppen így sütött a nap azon a napon, mint most”; „Volt
egyszer egy kisfiú, éppen olyan, mint a mi Ferink, annak volt egy tarisznyája, olyan
ni, mint amilyen a szegen lóg...”; „Éppen olyan pákosztos macska volt, mint amilyet a
múltkor láttunk Kati néniék kertjében…”).[2]

A mesékben jellemzően külön karaktert testesít meg maga az elbeszélő, aki

általában szintén nem semleges, visszafogott, „objektív” szemlélő vagy előadó: hol a
hősökkel érez együtt, hol a közönségének az érdeklődését kelti fel, esetleg a
feszültséget fokozandó játszik, „incselkedik” a hallgatóságával. Van, hogy a mesélő a
saját hitelességét azzal igyekszik erősíteni, hogy saját magát is szerepelteti a
mesében, ez jellemzően a mese elején vagy végén szokott előfordulni. Ezeket
a kapcsolatteremtő, fatikus elemeket érdemes kigyűjtenünk a mesékből, és saját
előadásunkba beleszőnünk. A meseelemzésünk során érdemes kiválogatni
a tájnyelvi, archaikus vagy a gyerekek számára ismeretlen, idegen szavakat. Ezeket
nem kell feltétlen megmagyaráznunk, hiszen a mesék hangulatához hozzátartozik a
titokzatosság, a varázslat, és a gyerekek nagyon kreatívan tudják a képzeletükkel
áthidalni a számukra még ismeretlen részeket is, ugyanakkor ha az adott
kifejezésnek a mese érthetősége szempontjából lényeges szerepe van, akkor fel kell
készülnünk értelmezésükre. A magyarázat történhet az irodalmi tevékenység
különböző fázisaiban. A mű bemutatása előtti napokban a játékaik közé
csempésszünk egy-egy utaló képet vagy tárgyat (pl. milyen madár a tengelice, a
lappantyú, mi a suba vagy a kondás). Séta közben is meg lehet ismertetni azt, milyen
a galagonya vagy a pitypang. A mesélés közben is magyarázhatunk – nagyon
röviden –, ha a gyerekek tekintetén látjuk az értetlenséget, akkor is csak egy-egy
rokonértelmű szóval (pl. mátka=menyasszony, alattomban=titokban,
derendóciával=robajjal; girhes = sovány, nyirkos = nedves; a róka sompolygott:
halkan, csendben lépegetett). Versmondás közben természetesen nincs módunk
kommentálni vagy magyarázatot fűzni. Ha a gyerekek rákérdeznek egy-egy
részletre, a tevékenység után is magyarázhatunk.[3]

A mesehallgatás fiziológiája
Amikor a gyerek mesét hallgat, történethallgatási transzállapotába kerülhet. Ennek tünetei:

− merev tekintet,

− kitágult pupilla,

− lenyíló állkapocs,

− mély légzés,

− mozdulatlan-ellazult állapot.

Ebben az állapotban a mese szimbólumai maguktól nyílnak meg, ezért magyarázatra nem
szorulnak, a mese hallgatója eggyé válik a mesével, belső tájain járva a mese hősével együtt
győzi le a sárkányt.

Szinte minden népmeséhez kapcsolható egy-egy mondóka, találós kérdés, népi játék, népdal,
esetleg közmondás, szólás is. Ezek komplex egységet képeznek a mesepedagógiában. Hiszen
ugyanazon a szimbolikus nyelven szólnak a gyerekhez, kinyitják a népmese kapuját,
segítségükkel a gyerek könnyebben és bátrabban barangolhat a mesék birodalmában.

Miért fontos, hogy ezeket az eszközöket használjuk kulcsként? Azért, mert a jobb agyfélteke
működését is ösztönzik, és mert ugyanazon a szimbolikus, képi nyelven beszélnek, ahogyan a
népmese, tehát ugyannak az egységes és egylényegű világképnek a részei.

„Nem hagyatkozhatsz a látásodra, ha a képzeleted homályos"[1] – írja Mark Twain. Az

óvodáskorú gyermek élményképekben gondolkodik. „Képek nélkül nem kép-es egy-egy
tevékenységet végigvinni, a maga sorrendiségében végigcsinálni, kép-telen rá. A képességeket
mozgásba hozza a kép-zelet, amely energiabázis, kreatív, teremtő erő.”[2]

A jobb agyfélteke felelős a non-verbális kommunikációért, a szubjektív meglátásokért, továbbá

kreatív, játékos és fantáziadús. Muzikális, jó a térlátása, felismeri a színeket, arcokat, alakokat. A
lényegre összpontosít, egészben látja a dolgokat, felel az alkotásokért, érzékeli a beszédben lévő
érzelmi színezetet. Érzékeli, milyennek látszik valami, milyen illata és íze van az adott
pillanatnak, azonosítja, hogy milyen érzést kelt valami, és hogyan hangzik a kimondott szó. A
jobb féltekénk a jelenről szól, „az itt és most”-ról képekben gondolkodik, és testünk mozgásán
keresztül, kinesztetikusan tanul. A bal agyféltekés tevékenység objektív, racionális és logikus. A
bal agyfélteke elemzi a beérkező információt, tárgyilagosan és kritikusan értelmez, valamint itt
található a beszédközpont. A bal féltekénk a múltról és a jövőről szól.

Az integrált agyműködés (vagyis a jobb és a bal agyfélteke egyensúlyban való működése)

megmutatkozik a harmonikus mozgásban, a rajzban, a képzelet működésében, a mesék
befogadásában, és a későbbiekben az írás-olvasás minőségében is. Akkor tudunk gondolkodó
és kreatív-cselekvő emberként élni, ha a két agyféltekénk megfelelően fejlett, összedolgozik,
egymással összhangban működik és egységet alkot, mivel ekkor vagyunk lelkileg is
egyensúlyban.

Amikor mesehallgatás után, kérdéseket teszünk fel a gyereknek a mesével kapcsolatban, vagy
dramatikus játékban vagy bábozással dolgozzuk fel a mesét, a bal agyfélteke tevékenységére
építünk, hiszen beszélni kell, figyelni az események sorrendjére, a helyszínekre, gondolkodni,
verbalizálni az érzéseket. Mindez eltávolítja a gyereket a mesétől, saját belső világától, érzéseitől.
A mesélést bevezető, a mese kapuját nyitó mondókák, vagy dalok, a mesélést követő játék
kinyitja a meselátó szemeket és füleket, mozgásba lendíti vagy tartja a jobb agyféltekét, közelebb
viszi a gyereket a meséhez és önmagához. Segítségükkel nyilvánvalóbbá válhat a népmese
üzenete.

Gerald Hüther professzor, német agykutató és neuropszichológus a Geokompakt, gyermek-

fejlődéspszichológiai témájú számában megjelent interjúban az alábbiakat mondja: „Az egyik
legcsodálatosabb testtanulási gyakorlat az éneklés. Eközben ugyanis a gyermek agyának olyan
virtuóz módon kell a hangszalagokat modulálnia, hogy hajszálpontosan a megfelelő hang jöjjön
ki. Ez a lehető legjobb fonomotorikus gyakorlat, és ugyanakkor ez a feltétele minden későbbi,
nagyon differenciált gondolkodásmódnak is. Ráadásul az éneklés esetében egy nagyon komplex
kreatív teljesítményről van szó. Hiszen a gyerekeknek egész dalt fejben kell tartania ahhoz, hogy
egzakt módon a megfelelő időpontban eltalálja megfelelő hangot. És a kórusban meg tanul
alkalmazkodni is a többiekhez – amely a szociális kompetencia egyik feltétele. Ezenkívül a
gyerek valami csodálatos dolgot is megtapasztalnak: azt ugyanis, hogy nem tudnak félni, ha
énekelünk. Ma már tudják a neurobiológusok, hogy a felszabadult agy, éneklés közben nem
képes félelemérzéseket mobilizálni. Ezért énekel az ember évezredeke óta lefelé menet a
pincébe…”[3

Mesereprodukció

Gyermek önálló mesemondása.

A mesélés összefüggő szövegmondást igényel, beszédbátorságot ad,

választékosabb kifejezések megválasztására ösztönöz, azért alkalmas a folyamatos
beszéd fejlesztésére. Az összefüggő beszédet mérő tesztek közül a mese
reprodukciója volt a legeredményesebb.[1] A gyerekek mesemondására már akár 3-
4 éves korban is sor kerülhet, de nem kell erőltetni: fontos, hogy a mesélésben
öröme legyen a gyermekeknek. Lehet, hogy nyögdécselve vagy hibásan adják elő a
mondandójukat, de csak annyira javítsunk bele, hogy ne szegjük kedvüket. A
nehezen megszólalókat biztatni kell, amelynek kerete lehet egy játék: pl. színház-
vagy estimese-játék, mesemondó verseny, kukoricahántás. Előbb a jó mesélők
szerepeljenek, akiket viszont arra kell rábírni, hogy figyelmesen meghallgassák a
gyengébb mesélőket.

Mesemondás képek, képeskönyv, dia, makettfigurák stb. (eszközök) alapján.

A vizuális szemléltetőeszközök segíthetik a mese felidézését, és a gyerekeket önálló

mesemondásra motiválják. A legjobb, ha az eszközt a mesehallgatáskor nem
használjuk, ezáltal a gyerekeket belsőkép-alkotásra ösztökéljük, a történet-
feldolgozás azonban már történhet képek, például öt–hat diafilmkocka alapján.[2] Az
először szóban elmondott mesét következő alkalommal megismételhetjük diafilm
nézegetéssel (lehetőleg ezt se olvassuk, hanem önállóan, szabadon, fejből meséljük
el a történetet a képek alapján). A következő alkalommal egy önként jelentkező
gyermek mondhatja el a cselekményt a képek alapján, másnap pedig ugyanezt egy
vagy több gyermek megismételheti.

A mese folytatása

Az ilyen gyakorlatok során a gyermekek részben mesehallgatók, részben önálló

szövegalkotók. Ha már többször hallották a mesét, visszakérdezhetünk: „Mit mondott
az asszony a lányának?” „Mi történt ezután?” „Ki segített a kiskondásnak?” Az ilyen
gyakorlat során ha az egyik gyerek elakadt a másik folytathatja. A meseprodukció
másik lehetséges formája a láncszerű mesefolytatás, amikor gyerekek rövid
szakaszonként „egymásnak adják tovább a mesét”.

Kreatív mesefeldolgozások.

Az irodalmi tevékenységet a gyerekek alkotó- és önkifejezés-vágyára is építhetjük.

Vlagyimir Szutyejev A fenyőfa című meséjében például egy helyütt „elhallgat” a
mesélő, és a gyerekeknek maguknak kell kitalálniuk az illusztráció alapján, hogy mi
történt a mesehősökkel egy adott időben. Egy mese lezárását a gyerekekre
bízhatjuk, ők maguk is költhetnek saját alternatív befejezést. Ha a gyerekeknek ez túl
nehéz feladatnak bizonyul, előbb rajzolják le a mese végét, és csak utána mondják el
saját szavaikkal. Egy-egy történetet a csoport közösen is kitalálhat. Ilyenkor
láncszerűen továbbadva gördül a mesefolyam, az óvópedagógus vagy elkezdi, vagy
bekapcsolódik abba. Nagycsoportban már lehetséges önálló mesét mondatni egy
megadott cím vagy három szó alapján.

Mesemimetizálás.

A mesék némajátékkal való megjelenítése hasonlatos a mondókák mozgással

történő előadásához. Az óvópedagógus arra kérheti a gyerekeket, hogy legyenek
picikék, mint a törpék, röpdössenek, mint a pillangók, vagy pantomim mozgással
utánozzák például a rókasompolygást, hóember-olvadást, szélben hajladozó fákat,
összedűlni készülő kunyhót, tüzet fújó sárkányt. A mesemimetizálást játékkal is
összekapcsolhatjuk. A „most mutasd meg” típusú játékban egy némajátékkal
elmutogatott meserészletet kell a többieknek kitalálni. Ez a foglalkozástípus
különösen alkalmas arra, hogy a mese dramatizációját előkészítsük.