Kora újkori magyar személyek és fogalmak

Személyek

Fráter György (†1551) 1482/84 körül született horvát köznemesi családban, eredeti neve:
Utyesenics György (anyja elolaszosított családneve után a Martinuzzi elnevezés is ismert.)
8- 20 éves kora közt Hunyad várában élt, mint Corvin János apródja, majd Szapolyai János
anyjának udvarában szolgált. ↔ majd pálos szerzetesnek állt. Megtanult írni-olvasni →
felível az egyházi karrierje: több kolostor vezetője. – Sajóládi perjelként előbb
visszautasította 1527-ben János király kincseinek megőrzését, majd megbánva János
hívévé szegődik. Lodovico Gritti „fedezi fel”, mellette amolyan szürke eminenciás: 1532
budai vár udvarbírája, ügyes, Gritti halála után nem bukik vele, sőt emelkedik; váradi püspök
és kincstartó János legbizalmasabb embere (váradi béke)

Petrovics Péter († 1557) 1485 körül született, katonai pálya, lippai kapitány, temesi ispán,
Szapolyai János rokona, híve, majd Izabella bizalmas embere, Fráter György ellenfele. –
Ellentmondásos személyiség: roppant gyenge, hajlítható, erélytelen embernek mondták
kortársai ↔ szembeszáll Fráterrel, nem áll el János Zsigmond hűségéről soha, a
legkilátástalanabb helyzetben sem, a reformáció egyik hazai élharcosa.

Bekes Gáspár (1520k.–1579) feltörekvő családból származott, apja homo novus Petrovics
és Izabella szolgálatában (román származását csak a Báthory lejárató propaganda terjeszti
el, de nem igaz) – udvaronc pálya katonai tapasztalatok nélkül, ügyes helyezkedés,
barátság a lengyel udvaroncokkal és az öreg politikusgárdával, fokozatosan János
Zsigmond bizalmasa lett, tanácsúr, kincstartó – jó házasság, kíméletlen birtokszerző
módszerek → sok ellenség, katonai körökben nem népszerű → a királyságban próbál ez
irányú kapcsolatokat építeni: Dobó-Balassa féle összeesküvésben homályos, de határozott
szerepet játszik → a Portának ez nem tetszik, törökbarát, Habsburg-ellenes politika, utódlási
terveihez Habsburgok támogatását is meg akarja szerezni: ő tárgyalja le és köti meg a
speyeri egyezményt → elveszti a törökök szimpátiáját – a formálódó szentháromság-tagadó
egyház legnagyobb világi támasza.

Balassa Menyhárt (†1568) Balassa János testvére, Balassi Bálint nagybátyja. Kilencszer
változtatott pártot pályafutása során. Magyarországon Hont és Bars vármegye főispáni címét
viselte, 1561-ben bárói rangot kapott. János Zsigmondnak tanácsura és országos
főkapitánya volt. Nevéhez fűződik a Bebek-Kendi párt likvidálása. 1561-ben Ferdinánd
pártjára állt, s a várháborúk egyik fontos császári vezére lett.

Báthory Kristóf (1530–1581), Báthory István fejedelem bátyja, Báthory Zsigmond apja.
Izabella és János Zsigmond tanácsosa, 1571-ben országos főkapitány, 1571-75 között
váradi főkapitány. 1576 januárjától öccse lengyel királysága miatt erdélyi vajda címmel ő
kormányozta Erdélyt, Istvánnal szorosan együttműködve. A jezsuiták nagy pártfogójának
számított.

Bebek Ferenc (†1558) partiumi, felvidéki főnemes, sokszori pártváltásairól,

hatalmaskodásairól, hamis pénzverésről hírhedt. Gömör vármegye örökös főispánja, Felső-
Magyarország főkapitánya, erdélyi tanácsúr is volt. 1556-tól János Zsigmond hűségére állt,
de 1557-ben magának kérte a Portán Erdély kormányzói címét. Emiatt menekülni
kényszerült, de kegyelmet kapott, s visszatért az országba. Mivel újra szervezni kezdte
pártját, Izabella a Kendi fivérekkel együtt meggyilkoltatta.

Giorgio Biandrata, Blandrata György, (1515k.–1588) itáliai orvos, udvari nőgyógyász,

diplomata, erdélyi tanácsúr, antitrinitárius szabadgondolkodó. Bona Sforza, Izabella királyné,
János Zsigmond, majd Báthory Kristóf udvari orvosa volt, tanácsúri rangot is kapott. Nagy
szerepe volt János Zsigmond itáliai diplomáciájában és Báthory István lengyel királlyá
választásában. Vallási nézetei miatt Itáliából Svájcba, ott Kálvinnal való konfliktusa miatt
Lengyelországba menekült, végül Erdélyben talált oltalmat. Nagy hatást gyakorolt Dávid
Ferencre, s oroszlánrésze volt Dávid udvari karrierjének elindításában, s a szentháromságot
tagadó tanok felekezeti intézményesülésében. 1579-re konfliktusba került Dávid Ferenccel
is, mivel nem értett egyet a Krisztus istenségét tagadó radikális tanokkal.

Giovanni Battista Castaldo (†1563) spanyol-olasz származású császári tábornok és

hadvezér, a katolikus egyház nagy patrónusa. Részt vett V. Károly itáliai hadjárataiban
1551-ben seregével Erdélybe vezényelték Erdély átvételére. Uralkodói jóváhagyással
megszervezte Fráter György likvidálását. Ellene is pápai vizsgálat indult, végül 1555-ben a
merénylet többi résztevőjével együtt felmentették a gyilkosság vádja alól. 1552-ben a
Temesközt védte az oszmán seregek ellen, de elveszítette Szegedet és Temesvárt is. 1553-
ig Erdélyt biztosította Ferdinándnak, és fizetetlen seregei nagy pusztításokat okoztak. Élete
utolsó évtizedében a Milánói Hercegség kormányzásában vett részt.

Csáky Mihály († 1572. május k.) Soproni köznemesi származású humanista műveltségű
egyházi ember, aki a reformáció hatására világi pályára lépve, Izabella titkáraként dolgozott.
János Zsigmond egyik nevelője volt. 1556 után az uralkodói tanács tagja, az erdélyi
kancellária megszervezője, az első erdélyi kancellár. A 16. század közepén az erdélyi
politikai élet egyik legbefolyásosabb alakja volt. Amikor a kincstartói tisztség nem volt
betöltve, ő irányította a fejedelemség pénzügyeit is. A katolikus egyházból való kilépése után
a lutheri, majd élete utolsó éveiben az antitrinitárius irányzat pártfogója volt.

Kendi Ferenc (†1558) tanácsúr, erdélyi vajda. Az erdélyi belpolitikai élet meghatározó
alakja,: 1534-ben Gritti Alajos elfogatásának egyik szervezője volt, 1540-ben Majlád
Istvánnal együtt Szapolyai János ellen támadt, ezért száműzték. Később kegyelmet kapott. I.
Ferdinánd 1553- ban Dobó Istvánnal Erdély vajdájává nevezte ki. 1556 júliusában szakított a
Habsburgokkal és a János Zsigmond párt egyik vezetője lett, Izabella 1558. augusztus 31-
én megölette a Bebek Ferenccel való szervezkedésben való részvétel miatt.

Evlia Cselebi: (1611 – 1687) Török világutazó, történetíró, IV. Murád szultán kegyeltje. Az
1630-as évektől kezdve közel negyven éven át beutazta az Oszmán Birodalmat,
meglátogatva a szomszédos országokat is. Munkája, a tízkötetes Utazások könyve
(Seyahatnâme) tartalmazza magyarországi útja (1660–1666), leírását is. Bár a mű egyedi és
fontos információkkal szolgál a korabeli oszmán társadalomról, erős forráskritikával kell
olvasni a valótlan számadatok, túlzó leírások és erősen anekdotikus részletek miatt.

Thököly Sebestyén: (†1607) a hódoltságból, a Dél-Alföldről indult. Vagyonát

marhakereskedéssel alapozta meg, széles hálózatot épített ki váradi, gyulai, debreceni,
mezőtúri és nyírbátori és budai török ágensei segítségével. amelybe még budai török
kereskedőket is sikerült bekapcsolnia. 1568-ban Nagyszombatba költözött, 1569-ben
azonban kémkedés és fegyvercsempészet gyanújával letartóztatták, de végül sikerült
tisztáznia magát. Ezután a hódoltsági marhakereskedelmet csak a távolból irányította,
repertoárját pedig kibővítette a végvári katonaság ellátásával és a királynak nyújtott
kölcsönökkel. Ennek köszönhetően 1572-ben nemességet kapott, 1579-ben pedig zálogba
vehette a késmárki uradalmat, az udvarnak nyújtott kölcsönöknek köszönhetően 1593-ban a
bárói címet is elnyerte. Aktív szerepet vállalt az ország közéletében, a tizenöt éves háború
harcaiban, majd Bocskai híveként a bécsi béketárgyalásokon.

Thury György (1519 k.-1571), kanizsai főkapitány. Egész életét végvári harcokban élte le.
Pályáját Várday Pál szolgálatában kezdte az 1540-es években. 1556-1558 között már lévai
kapitány, 1559-1566 között palotai kapitány, majd 1566-1567-ben mezei seregben szolgál,
1567-től haláláig kanizsai főkapitány. A kor leghíresebb párbajhőse, akit 1571-ben a török
Orosztonynál tőrbe csalt.

Dobó István ruszkai báró (1502 k.–1572) Felföldi köznemesi családból származott. Mohács
után a család Ung megyei birtokain élt, amely János király érdekszférájába tartozott. Bátyja,
Ferenc, Lodovico Gritti kormányzó hű embere volt, állítólag Gritti 1534. évi bukását követően
vagyonának egy részét is megszerezte. Dobó István 1548-tól volt Egerben Zay Ferenc
mellett várnagyi tisztségben. 1550-ben házasságot kötött lekcsei Sulyok Sárával. 1551-ben
Ferdinánd király egy hatalmaskodási ügy miatt fő- és jószágvesztésre ítélte, amely az egy
évvel későbbi egri helytállás idején is érvényben volt. Az 1552. évi oszmán hadjárat során
szeptember 11. és október 18. között sikerrel vezette Eger védelmét. Ezután 1553-ban
Ferdinánd király – Kendy Ferenc mellé – erdélyi vajdának nevezte ki. Dobó az 1556. évi
erdélyi Szapolyai hatalmi restauráció, vagyis Izabella királyné és János Zsigmond
visszatérésekor Szamosújvárba zárkózott és Ferdinánd király utolsó erdélyi híveként adta fel
a várat. Bár eredetileg szabad elvonulást ígértek számára, a királyné elfogatta és
visszavitette Szamosújvárra, míg feleségét Dévára vitték. Dobó egy évvel később
megszökött, felesége és gyermekeik csak később szabadulhattak. 1558-ban lévai kapitány
és Bars vármegye főispánja lett. 1569-ben sógorával, Balassa Jánossal hűtlenségi perbe
keveredtek, és I. Miksa király a pozsonyi várba záratta őket. A vádak szerint János
Zsigmondot magyar királynak elismerve, a királysági területeket a kezére akarták játszani.
Dobó a fogságból 1572-ben szabadult, de még abban az évben családi birtokán elhunyt.

Christoph von Teuffenbach, báró (1545[?]–1598) stájer főnemes, birodalmi hadvezér és

diplomata. Wittenbergben tanult. 1568-ban tagja volt a drinápolyi béketárgyaláson járt
Habsburg követségnek. 1570-79-ben szatmári főkapitányként szolgált, 1584 és 1587 között
Bécs főparancsnoka volt, majd Habsburg Miksa főherceg lengyel királyi törekvéseit segítette
diplomataként. A tizenötéves háború idején 1592 és 1598 között felső-magyarországi
főkapitány főkapitányként szinte minden fontos csatában részt vett. Négyszer nősült, utoljára
a magyar Dóczy Fruzsinát vette feleségül.

Pálffy Miklós (1552–1600) Hadvezér. Pozsony megyei köznemesi családból indulva bárói
címet nyert (1581) Fényes pályafutását a tehetsége mellett másfél évtizedes bécsi udvari
szolgálata, valamint a kor egyik legbefolyásosabb bankárcsaládjából származó Fugger
Máriával kötött házassága alapozta meg. 1580-ban Pozsony vármegye főispánja és a
Pozsonyi vár főkapitánya, majd főkamarás és királyi tanácsos lett. Katonaként a komáromi
főkapitányi (1584), majd a dunáninneni főkapitányi (1589) címeket viselte. A tizenötéves
háborúban több jelentős győzelem fűződött a nevéhez, de Európa-szerte ismertté Győr
visszafoglalása tette 1598-ban.

Fekete Bég / Nádasdy Ferenc (1555–1604) Nádasdy Tamás nádor fia, hadvezér, soproni és
vasi főispán, királyi tanácsos. Sárvári és bécsi tanulóévei után 1575-ben feleségül vette
ecsedi Báthory Erzsébetet. 1577-től folyamatosan harcolt a törökök ellen, számos sikeres
portyát vezetett, amellyel kiérdemelte a fekete bég nevet. Csapataival részt vett a tizenöt
éves háború meghatározó hadmozdulataiban, legnagyobb sikereit az 1593‒94-es téli
hadjáratban, illetve Esztergom, Tata, Pápa és Székesfehérvár visszafoglalásánál érte el.
1598-ban elnyerte a dunántúli főkapitányi tisztet, 1600- ban pedig a Kanizsával szembeni
végvidék főkapitányának nevezték ki. Az evangélikus egyház patrónusaként sárvári
nyomdájában prédikációskötetek, vitairatok jelentek meg a támogatásával és több diákot
taníttatott külföldi egyetemeken.

Mária Krisztierna, Habsburg főhercegnő (1574–1621) II. Károly osztrák főherceg leánya,
Rudolf császár unokahúga. Az 1595-ös Habsburg‒erdélyi törökellenes szövetségkötés
részeként lett Báthory Zsigmond felesége, de a házasságot nem hálták el. Férje 1599-es
lemondása után ő is elhagyta Erdélyt, és 1599. augusztusában pápai engedéllyel elváltak.
1607-ben lépett be a halli kolostorba, amelyet nagybátyja, II. Ferdinánd tiroli főherceg a
család hajadon hölgytagjai számára alapított 1569- ben, és végül annak főnökasszonyaként
halt meg. Mária Krisztierna erdélyi éveiről és a fejedelmi udvar hatalmi viszonyairól az
anyjához, Mária Anna bajor hercegnőhöz írt levelei nyújtanak részletes tájékoztatást.

Basta, Giorgio (1550–1607) császári hadvezér, egy Dél-Itáliába menekült albán

katonacsalád tagja. Hadi karrierjét II. Fülöp spanyol király zsoldjában, apja, majd bátyja
századában kezdte a flandriai és franciaországi fronton, és gyorsan kitűnt katonai
tehetségével. 1590-ben belépett II. Rudolf császár seregébe, ahol II. Fülöp ajánlásának
köszönhetően tábornoki rangot kapott. 1597-ben a magyar hadszintérre rendelték, 1598-ban
kinevezték felső-magyarországi főkapitánynak, és az ő feladata lett a Báthory Zsigmond által
átadott Erdély katonai biztosítása. 1601 és 1604 között Erdély kormányzójaként teljesen
kifosztotta a fejedelemséget, politikai terrort vezetett be és üldözte a protestánsokat.
Hadivállalkozóként jelentős kölcsönöket nyújtott a császári kincstárnak, amiért 1604.
áprilisában táborszernagyi és grófi rangot kapott. A Bocskai felkelést azonban nem tudta
megfékezni, és ezért kegyvesztett lett. Mellőzése idején írta meg nagyhatású műveit a
könnyűlovasság vezényléséről és a tűzérségről, amelyek többek közt Raimondo
Montecuccollit és Zrínyi Miklóst is inspirálták.

Giacomo Barbiano Belgiojoso (1565–1626) Giovanni Giacomo Barbiano olasz nemesi

családból származó császári katonatiszt, már dédnagyapja is itáliai zsoldosvezér
(condottiere) volt. Katonai pályafutásának első felében, egy rövid savoyai kitérőt leszámítva,
a spanyol király zsoldjában a flandriai hadseregben szolgált, ahol a könnyűlovasság
tábornoka lett. 1603-ban II. Rudolf császár fogadta szolgálatába, és rábízta a kassai
főkapitányságot. A helyi protestánsok üldözése és fosztogatásai nagyban hozzájárultak a
Bocskai felkelés kirobbanásához. Az ellene indult császári vizsgálat, valamint a szintén a
magyar hadszíntéren szolgáló öccse meggyilkolása miatt nyugdíjba vonult, és hátralevő
éveit Liège melletti birtokán töltötte.
Homonnai Drugeth Bálint (1577–1609) Politikus, hadvezér és költő. Eperjesi tanulóévei alatt
Bocatius tanítványa volt. 1600-ban Zemplén és Ung vármegye főispánja lett, 1602-ben
feleségül vette Rákóczi Zsigmond lányát, Erzsébetet, de még ebben az évben az udvar
apósa és ő ellene is pert indított hatalmaskodás vádjával. Kezdettől fogva Bocskai István
híve és bizalmasa, a felső-magyarországi hadjárat egyik vezetője, 1605 áprilisától a
magyarországi hadak főkapitánya volt. Felesége halála után Bocskai unokahúgát, Palocsai
Horváth Krisztinát vette nőül, és fejedelem őt szánta az utódjának is, de a választási
küzdelemben végül alulmaradt korábbi apósával, Rákóczi Zsigmonddal szemben. Emiatt
Mátyás főherceghez pártolt, és hamarosan királyi tanácsos, felső-magyarországi főkapitány,
valamint máramarosi főispán lett. Az 1608-as pozsonyi országgyűlésen országbíróvá
nevezték ki. Váratlanul, fiatalon bekövetkezett halála miatt terjedt el az a feltételezés, hogy
megmérgezték. Cantio optima címmel fennmaradt egy istenes éneke, továbbá naplójának
1605. évi töredéke.

Bocatius, Johann Bock, Joannes Bocatius, Bocatius János (1569–1621) Költő, tanár,
politikus. Német-szerb kereskedő családból származott, 1590-ben érkezett Magyarországra,
Körmöcbányán tanított, majd Eperjesen, illetve Kassán a helyi kollégium rektoraként
dolgozott. Korának megbecsült költője volt, második Janus Pannoniusnak tartották, Miksa
főherceg császári koszorús költői címet (1596), Rudolf császár pedig magyar nemességet
(1598) adományozott neki. Kassán háromszor városi jegyzővé, kétszer főbíróvá
választották, mint főbíró tiltakozott a Szent Erzsébet templom elvétele ellen, majd nyitotta
meg a város kapuit Bocskai előtt. Fontos szerepet játszott a felkelés ideológiai hátterének
kidolgozásában és terjesztésében. 1606 elején a protestáns német választófejedelmekhez
indult követségbe, de a császári csapatok fogságába esett és börtönbe került, ahonnan
1610-ben megszökött. Rehabilitálása után 1613 és 1618 között ismét kassai rektor lett, majd
1619-ben a Kassára érkező Bethlen Gábor udvari történetíróvá nevezte ki.

Méliusz Juhász Péter (1532–1572) Somogy megyéből származó protestáns egyházi író,
hitvitázó, 1561-től debreceni református püspök. Ifjúkorában először a lutheri, majd Szegedi
Kis István hatására a helvét reformáció követője lett. A magyarországi református egyház
megszervezője.

Dávid Ferenc (†1579). Szász származású protestáns prédikátor, több erdélyi felekezet
megalapítója. A wittenbergi egyetemen szerezte széles teológiai műveltségét. Előbb a
lutheránus tanok védelmezője, püspök, majd 1559 után a reformáció helvét irányzatának
tanait fogadja el (1564 után ennek is püspöke). Giorgio Biandrata hatására 1566 után a
szentháromságtagadó nézetekhez közelít. Dávid Ferencet az állandó teológiai útkeresés
jellemzi, ez is okozza vesztét. Radikális nézetei miatt 1579-ben elítélik és a dévai
várbörtönben hal meg.

Szegedi Kis István (1505-1572). Krakkóban és Wittenbergben tanult a Hódoltságban

működő prédikátor, aki előbb a lutheri, majd a svájci reformáció nézeteit (1558) követte,
jelentős szerepet játszott a református egyház szervezeti önállósodása megindulásában.
Jelentős teológiai munkák szerzője. Tanítványa, Skaricza Máté megírta életrajzát, amely a
hódoltsági reformáció jelentős forrása.

Zólyomi Dávid (1600 k.–1649) Partiumi nagybirtokos. Bethlen Gábor pártfogását élvezve
már fiatalon, 1626-ban a mezei hadak főkapitánya és háromszéki főkapitány lett. 1629-ben
feleségül vette a fejedelem unokahúgát, Bethlen István főispán leányát. 1630-ban apósával
és Brandenburgi Katalinnal is szembe fordulva I. Rákóczi Györgyöt segítette trónra. Miután
viszonya Rákóczival megromlott, 1632-ben felvette a kapcsolatot a budai pasával. Emiatt
1633. áprilisában Rákóczi elfogatta és az országgyűlés hűtlenség és hatalmaskodás címén
fő- és jószágvesztésre ítélte. A fejedelem kegyelméből az ítéletet életfogytiglani
börtönbüntetésre változtatták, és Zólyomi Kővár várában élte le hátralevő éveit.

Giacomo Resti (†1637) Lombardiai építész. Két évtizeden át, 1615-től körülbelül 1634-ig
dolgozott Erdélyben fejedelmi és főúri megbízatásokkal, hozzá köthető pl. az alvinci kastély,
a radnóti, balázsfalvi, aranyosmedgyesi, gyergyószárhegyi kastély és a csíkszeredai Mikó-
vár átépítése. Művei közül kiemelkednek Nagyvárad és Gyulafehérvár erődítési munkálatai,
a váradi palota átépítése, valamint a fejedelmi székváros – meg nem valósult –
városrendezési koncepciója is.

Geleji Katona István (1589–1649) Erdélyi református püspök, egyházi író. Bethlen Gábor
ösztöndíjasaként 1615 és 1617 között Heidelbergben tanult, ahova később ifjabb Bethlen
István nevelőjeként újabb két évre visszatért. Közben a gyulafehérvári kollégium rektora volt,
majd 1621-től haláláig a fejedelmi udvar papja. 1633-ban református püspökké választották.
Keménykezű egyházszervezői munkájának köszönhetően jutottak vezető szerephez a
reformátusok az erdélyi felekezetek között. Gazdag írói munkássága terjedelmes latin-
magyar prédikációs köteteket, teológiai műveket, vitairatokat, gyászbeszédeket és verseket
ölel fel, de ő írta az első ismert magyar nyelvtankönyvet is.

Fogalmak

Partium: (lat. ’részek’) elnevezése a „dominus partium regni Hungariae”, azaz

„Magyarország részeinek ura” kifejezésből, a speyeri szerződésben János Zsigmond
számára meghatározott címből származik. Azokat a tiszántúli vármegyéket jelentette,
amelyek a 16–17. században az Erdélyi Fejedelemséghez tartoztak: Máramaros, Bihar,
Zaránd, Közép-Szolnok, Kraszna vármegye és Kővár vidéke. Területe az erőviszonyoknak
megfelelően többször változott, 1571 előtt, majd a török kiűzése után Arad és Szörény
vármegye is része volt.

Ökörsütés: (lat. signatura/consignatio boum) Az adómentességet élvező székelység a

katonáskodás mellett „önkéntes és készséges” ajándékokat adott az uralkodónak, először
telkenként egy ökröt, később minden négy-hat ökörből egyet tartoztak a királynak adni jeles
alkalmakkor: koronázásakor, első házasságkötésekor és trónörököse születésekor. Ilyenkor
akár 40 ezer ökröt is elhajtottak egyegy székely székből,s mindegyiket megjelölték: az adott
szék betűjét sütötték az állatok bőrére. 1562-ben megszüntették.

Királyi háramlási jog: (lat. jus Regium) A hűtlenség vagy felségsértés vétke miatt fej- és
jószágvesztésre ítélt nemesek birtokai visszaháramlottak az uralkodóra, aki ezeket újra
eladományoz-hatta. A székelyek mentességet (immunitas) élveztek e jog alól, ugyanis
hűtlenségük esetében is a székely közösségre szálltak vissza a birtokok. 1562-ben, a
segesvári végzésekkel ezt eltörölték, és Székelyföldön is bevezették a jus Regium-ot.

Regalisták (a lat. regalis ’királyi’ szóból) Az Erdélyi Fejedelemség országgyűlésére a

fejedelem által személy szerint, névre szóló uralkodói levéllel meghívottak, akik többnyire
közjogi méltóságot nem viselő főurak, illetve egyházi emberek voltak. Mivel számukat nem
limitálták, a fejedelemhez lojális politikusok tömeges meghívásával befolyásolni lehetett az
erőviszonyokat.

Partium Részek, elnevezése a dominus partium regni Hungariae azaz „Magyarország

részeinek ura” kifejezésből ered. Azokat a tiszántúli vármegyéket jelentette, amelyek a 16–
17. században az Erdélyi Fejedelemséghez tartoztak: Máramaros, Bihar, Zaránd, Közép-
Szolnok, Kraszna vármegye és Kővár vidéke (1570). területe az erőviszonyoknak
megfelelően változott, korábban, majd a török kiűzése után Arad és Szörény vármegye is
része volt.

Székely székek: önkormányzattal bíró közigazgatási területek a Magyar Királyságban és az Erdélyi

Fejedelemségben. A székek bíróságain a nemzetségi hadnagyok és bírák (székbírák) ítélkeztek a
székely ispán kiküldöttjeinek felügyelete alatt. Udvarhely szék (fiúszéke →Keresztúr szék és Bardóc
szék) Kézdi szék Miklósvár szék, Orbai szék, és Sepsi szék, amelyek Háromszék néven egyesülnek
Maros szék (fiúszéke Szereda szék) Csík szék (fiúszékei Gyergyó szék és Kászon szék) Aranyosszék.

Szász székek: Királyföld, vagy Szászföld. Részei: Szeben szék, Szászváros szék,
Szászsebes szék, Szerdahely szék, Medgyes szék, Segesvár szék, Újegyház szék,
Nagysink szék, Kőhalom szék, Brassó vidék és Beszterce vidék.

Pasa: Az Oszmán Birodalom legmagasabb rangú katonai és közigazgatási hivatalainak

méltóság-neve, vezírek, beglerbégek a pasa címet.

Szpáhi: Nem örökíthető javadalombirtokért harcoló lovaskatona, illetve földesúr; a birtok

éves jövedelme szerint meghatározott számú lovaskatonával köteles hadba vonulni. Mivel
nem használtak tűzfegyvereket, harcértékük egyre csökkent.

Selyemzsinór: A szultán által kimondott halálos ítélet jelképe és egyben eszköze, amellyel
az erre a feladatra kirendelt kapudzsi basi és segédjei megfojtották a bűnöst. Kizárólag
magas rangú, korábban megbecsült tisztségviselők részesülhettek a kivégzés eme
kivételezett formájában, amely lehetővé tette a végrendelkezést és a családjuktól való
elbúcsúzást.

Rumélia: Az Oszmán Birodalom fennhatósága alatt álló délkelet-európai, balkáni terület. A

török Rumeli szó jelentése a „rómaiak földje”, amely ebben az esetben a Kelet-római
Birodalmat, azaz Bizáncot takarja.

Akcse: (törökül akçe, jelentése fehérke) Az Oszmán Birodalom kisméretű ezüst pénze,
amely fokozatosan elvesztette fizetőeszköz jellegét és a pénzügyi elszámolások egységévé
vált. A 17. századeleji adatok alapján egy akcse másfél dénárt ért, egy magyar forint pedig
66,6 akcsét, de értéke fokozatosan csökkent.

Devsirme: (összegyűjtés) A birodalom keresztény alattvalói által fizetett gyermekadó. Egyes

területekről, főleg a Balkánról és a Kaukázusból nagyjából öt-hat évente szigorúan
meghatározott szempontok szerint összegyűjtötték a nem muszlim, 10-16 éves gyermeket.
Többéves neveltetésük során megtanultak törökül, megismerték a török szokásokat és
áttértek az iszlám vallásra. Alkalmasságuk szerint katonai és/vagy hivatalnoki képzést
kaptak. Többségük janicsárként szolgált, a legtehetségesebb csoport pedig a birodalom
irányító elitjét adta. Magyarországon a devsirme nem került bevezetésre.

Dzsámi: muszlim imahely, nagymecset, a pénteki istentiszteleten elmondott prédikációt

(hutbe), amelybe belefoglalták a szultán nevét, kizárólag itt lehetett elmondani.

Hászbirtok: évi 100.000 akcse feletti jövedelmet biztosító földbirtok, amelynek két fajtája
létezett: vagy szultáni, illetve állami tulajdon volt, vagy katonai szolgálat fejében magas
rangú tisztségviselők, vezírek, beglerbégek, olykor szandzsákbégek nyerhették el. Ez
esetben nem örökíthető, tulajdonjog nélküli szolgálati birtokot jelentett, amelynek
jövedelméből ötezer akcsénként kellett egy-egy felfegyverzett lovast kiállítani.

Rája: (az arab nyáj szóból) az Oszmán Birodalom termelőmunkát végző, adófizető
alattvalója. A muszlim vallású ráják adóterhei kedvezőbbek voltak, mint a más vallásúaké.

Türbe: Jellemzően nyolcszögletű kupolával fedett iszlám síremlék, amelyet a szultánok,

vagy más magasrangú állami és egyházi vezetők sírja fölé emeltek.

Medresze: Muszlim közép- és felsőfokú oktatási intézmény, amely elsősorban teológiai és

egyházjogi képzést biztosított. Fenntartását elsősorban a vakufok biztosították, rangját az
oktatószemélyzet elismertsége adta meg.

Dervis: (perzsa eredetű szó, jelentése ajtó mellett tartózkodó) Eredetileg a koldusokat
nevezték így, később a muszlim szerzetesek általános elnevezésévé vált. A világi javakról
lemondó, aszkéta életmódot folytató, magukat a vallásnak szentelő férfiak élhettek
kolostorokban, vagy vándoroltak és koldulva tartották fenn magukat. Mivel gyakran és sokat
érintkeztek a köznéppel, ezért nagy tiszteletnek örvendtek, és jelentős befolyással bírtak a
vallásos társadalomra.

Efendi: (török úr, uram) A törököknél kezdetben az írni-olvasni tudó, majd a valamilyen világi
vagy egyházi tisztséget betöltő, tanult emberek címe volt. A 19. századtól kezdve
elsősorban úr, uram megszólításként használják.

Csaus, csausz (török çavuş) futár, hírvivő, megbízott. A katonaságnál janicsárok látták el a
csausi feladatokat, amely hírvivői szolgálatot, a parancsok továbbítását jelentette. A civil
életben a díván és a szeráj csausai voltak a legrangosabbak, akik a szultán testőrei közül
kerültek ki és egyedül ők teljesíthettek külföldön követi megbízatást.

A parasztvármegyék: a parasztok önvédelmi szervezetei a bűnözés ellen, a hódoltság

területén és peremvidékein felállított parasztvármegyék. Legális működésüket az 1595-ös
törvény tette lehetővé, amely a török veszély miatt a jobbágyoknak is megengedte a
fegyverviselést. De emellett a nádortól és az illetékes pasáktól beszerzett oltalomlevéllel is
bebiztosították magukat. A parasztvármegyék az eredeti megye területi és szervezeti
beosztását követték, gyűléseiken a falvak képviselői választották meg a főkapitányt, a
járásokban parancsnokló hadnagyokat és a községek tizedeseit, akik fizetés helyett a
bírságpénzekből részesültek. A gyűléseken döntöttek az aktuális teendőkről és ítélkeztek
első fokon az elfogott bűnözők ügyében is. Nagylétszámú csapataik szervezett fellépésével
többnyire eredményesen vették fel a harcot a rablók és fosztogató kóbor katonák ellen. A
„menekült vármegyék” tartva a fegyveres parasztok túlzott önállósodásától, már a 17.
század első felében igyekeztek a parasztvármegyék működését ellenőrizni és tisztviselőiket
megyei alkalmazottá tenni.

hadügyi forradalom: hadviselésben bekövetkező stratégiai és taktikai változások, a

tűzfegyverek előtérbe kerülése, erődépítészet új módszerei, elméleti hadtudomány
kibontakozása, tömeghadseregek alkalmazása

Aranygyapjas rend: Spanyol és osztrák kitüntetés, lovagrend, amelyet Jó Fülöp burgundi

herceg alapított 1429-ben. A rend nagymesteri címét a burgundi hercegek viselték, majd
1477-ben Burgundiával együtt a Habsburgok örökölték. A rendtagok olyan uralkodók és
magas rangú főnemesek lehettek, akik a keresztény hit és a katolikus egyház védelmében
teljesítettek kimagasló szolgálatot. Számuk a kezdeti 25 főről 1516-ra megduplázódott,
1559-ben pedig eltörölték a létszámkorlátot. Ugyanekkor változott a tagfelvétel módja is, a
korábbi választás helyett ezután a nagymester nevezte ki a rend új lovagjait. A rendnek több
mint 80 magyar tagja volt, a kora újkorban többek közt II. Lajos, Báthory Zsigmond, Pálffy
Pál, Wesselényi Ferenc, Esterházy Miklós és fia, Pál, valamint a költő Zrínyi Miklós

Rendi dualizmus Az uralkodó és a rendek elviekben közös kormányzását jelentő hatalmi

berendezkedés és politizálási gyakorlat.

antitrinitárius (szentháromságtagadó) = a reformáció azon irányzata, amely elveti a

szentháromságot, radikális vonulata Krisztusnak csupán emberi természetet tulajdonít.
Erdélyben egyházzá szerveződött szentháromságtagadókat unitáriusoknak nevezik.

Harmincéves háború (1618–1648) Az első nagy, összeurópai konfliktus a harcok

súlypontjának megfelelően, négy részből ‒ a cseh, dán, svéd és francia-svéd szakaszból ‒
állt. A háború 1618-ban a cseh rendek prágai felkelésével robbant ki, amikor Habsburg II.
Ferdinánd helyett V. Frigyest pfalzi választófejedelmet választották meg királyuknak. Az
eredetileg két táborban, a Katolikus Ligában és a Protestáns Unióban tömörült hatalmak
kezdeti vallási ellentéte a háború folyamán politikai színezetűvé vált, és központi elemét a
Német-római Birodalmon belül a császári abszolutizmussal való szembenállás, európai
tekintetben pedig a Habsburgok hegemóniájának megtörését célzó törekvés jelentette. A
háború 1648-ban az Európa térképét jelentősen átrajzoló vesztfáliai békével ért véget,
amelynek legnagyobb nyertesei a franciák és a svédek lettek.

Nagyszombati egyezmény II. Mátyás nem volt hajlandó elismerni Bethlen Gábort Erdély
uralkodójának, és továbbra is jogot formált a fejedelemségre. Az 1619-ig elhúzódó
tárgyalások sorából kiemelkedett a két, lényegében azonos tartalmú nagyszombati
egyezmény (1615. május 6, 1617. július 31), amelyben a magyar király elismerte Bethlen
uralmát, valamint lemondott az únióról és területi követeléseiről. Ennek fejében Bethlen
elismerte, hogy Erdély a Magyar Korona része, vállalta, hogy a törököket leszámítva katonai
segítséget nyújt II. Mátyásnak az ellenségeivel szemben, és biztosítja az erdélyi katolikusok
számára vallásuk szabad gyakorlását. A feltételeket az 1619-es nagykárolyi értekezleten
pontosították.

Fehérhegyi csata (1620. november 8., Prága közelében) A harmincéves háború első
jelentős ütközete, amelyben a Katolikus Liga túlerőben lévő serege legyőzte a cseh felkelők
csapatait. A mozgalom életben maradt vezetőit kivégezték, míg a csatából elkésett Pfalzi
Frigyes Hollandiába menekült. A vereség következtében a cseh trón a Habsburgok kezén
maradt, az ország pedig betagozódott a birodalom tartományai közé.

Spanyol évdíj: A francia uralkodókhoz hasonlóan a spanyol királyok is igyekeztek politikájuk

minél szélesebb külföldi támogatói körét megteremteni. Ennek fontos eszköze volt a
rendszerszerű pénzügyi támogatás, az évdíj adományozása, amelynek gyakorlatát a
spanyoloknál II. Fülöp építette ki. Spanyol évdíjban magyarok is részesülhettek, pl. a
katolikus erdélyi tanácsúr Kornis Zsigmond, valamint Forgách Ferenc és Pázmány Péter
esztergomi érsekek is elnyerték.

Merkantilista gazdaságpolitika A 17. században kiteljesedett gazdaságpolitikai irányzat,

amely a kereskedelmet helyezte előtérbe. Alaptétele szerint egy ország gazdagsága akkor
erősödik meg, ha felhalmozzák a nemesfémet, azaz a beáramló arany, ezüst mennyiségét
sikerül megnövelni, a kiáramlását pedig megakadályozni. A merkantilizmus jelentős mértékű
állami beavatkozással – magas behozatali vámok, az ipar támogatása stb. – segítette elő az
aktív pénzügyi és kereskedelemi mérleget. Legjelentősebb képviselője Franciaországban
Jean Baptiste Colbert (1619–1683), XIV. Lajos államminisztere, Angliában Thomas Mun, a
Brit kelet-indiai Társaság vezetője volt.

Habánok: Svájci eredetű, többnyire német etnikumú, anabaptista vallású (lásd később),
vagyon- és munkaközösségekben, úgynevezett habán udvarokban élő népcsoport. Vallási
üldöztetésük miatt 1526 után Svájcból német, morva és magyar területre költöztek, majd a
fehérhegyi csata (1620) után Morvaországból is menekülniük kellett. Híresek voltak a
gyógyítóik és bábáik, de elsősorban iparosként, több mint harmincfajta mesterséget űzve
dolgoztak, különösen a fazekas termékeik és vágóeszközeik voltak keresettek. Termékeik
egyedisége és jó minősége miatt, az erdélyi kézművesipart fellendítésére, Bethlen Gábor
1621–1623-ban 1100 habánt telepített Alvincre, akiknek adómentességet adományozott, és
szigorú feltételekhez kötve az Erdélyben egyébként betiltott vallásuk gyakorlását is
engedélyezte.

Anabaptisták (gör. 'újrakeresztelők') anabaptista (újrakeresztelő) A reformáció radikális

irányzata, amely a gyermekkeresztséget elvetette, és a vagyonközösség elvét követte.
Magyarországon kisebb közösségeik éltek csupán, előbb Felső-Magyarországon, majd
Erdélyben, ahova Bethlen Gábor telepítette le őket. Kiváló kézművesek és híres orvosok
voltak közöttük.

Szombatosság Az Erdélyi Fejedelemségben az unitárius egyházból az 1570-es években

kivált radikális irányzat, amelyet 1595-től kezdve üldöztek, 1638-ban pedig felszámoltak. A
szombatosok kizárólag az Ószövetséget tekintették szent könyvnek, és ennek előírásai
szerint éltek, pl. a vasárnap helyett a szombatot ünnepelték szent napként, innen ered az
elnevezésük is. Jézus isteni voltát tagadták, és várták a megváltó eljövetelét. A keresztény
időszámítás helyett visszatértek a zsidó naptárhoz. Legjelentősebb vezetőjük Péchi Simon
(†1642), Bethlen Gábor kancellárja volt, aki aki zsoltárokat és zsidó imádságokat fordított
héberről magyarra.
Unitáriusok Az erdélyi reformáció radikális vonulata, amely még szilárd egyházzá tudott
válni. Hívei elvetették a szentháromságot, Krisztusnak csupán emberi természetet
tulajdonítottak.

Puritanizmus Angol eredetű vallási mozgalom, amely a kálvini nézeteket valló egyházak
megújulását célozta. Céljai megvalósítására kegyes életmódot kívántak meg, ennek
kapcsán emelni akarják a hívők műveltségét, gyülekezeteikben ugyanakkor önigazgatást
valósítottak meg. A közösség irányítása választott presbiterek kezébe került (testület
presbitérium). Legfontosabb magyarországi képviselői: Tolnai Dali János (1606-1660) és
Medgyesi Péter (1605-1663).

Peregrináció academica Külföldi egyetemjárás. Mivel a kora újkori Magyarországon 1635-ig

nem volt folyamatosan működő egyetem, az egyházi és a világi értelmiség képzése külföldi
egyetemeken történt. A peregrinusok („vándordiákok”) általában 2-3 évet töltöttek különböző
akadémiákon, többségüknek nem a fokozat, hanem a sokrétű jogi, orvosi, filozófiai és
teológiai tudás megszerzése volt a cél. Költséges tanulmányaikat szülői, patrónusi
támogatással, fejedelmi vagy városi ösztöndíjjal végezték. A 16‒18. században több mint
húszezer magyar és erdélyi diák tanult európai egyetemeken.