Mohamed tanításai és a Korán; az arab hódítás és feltartóztatása Európában

1.) Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai

Az iszlám vallás megalapítója Mohamed (570-632) volt, aki az Arab-félsziget egyik
kereskedővárosában, Mekkában élt. Először tevehajcsárként dolgozott, munkaadója
feleségül vétele után pedig kereskedőként járta be a Közel-Keletet, megismerve a zsidó és
a keresztény vallást, amelyekből később sokat merített. Önmagát Ábrahám
leszármazottjának tekintette, az arab népet pedig Ábrhám fia, Izmael utódainak.
A legenda szerint egy Mekka közeli hegyen jelent meg neki Gábriel arkangyal, aki
Allah szavait tolmácsolta neki 610-től kezdve haláláig. Ezek a kinyilatkoztatások alkotják az
iszlám vallás szent könyvét, a Koránt. Ebből egy monoteista vallás képe bontakozott ki,
amely az alábbi öt pillérre épül:
1. hit az egyetlen istenben, Allahban és az ő prófétájában, Mohamedben (ezzel
együtt az iszlám azt mondja, hogy korábban is voltak próféták, pl. Íszá, azaz
Jézus, de ezek közül a legutolsó, az isteni kinyilatkoztatás legtökéletesebb
közvetítője Mohamed volt)
2. napi ötszöri ima Mekka felé fordulva (így tájolták a mecseteket is)
3. kötelező alamizsnaosztás a szegényeknek (zakát)
4. ramadan havi böjt betartása (csak napnyugta után lehet enni vagy inni)
5. zarándoklat Mekkába, a Kába-kőhöz legalább egyszer egy hívő életében
Ezekből is látható, hogy az iszlámnak nem alakult ki komoly dogmatikája, főleg az
életmódot szabályozta. Ehhez egyéb tilalmak is társultak: sertéshús és alkoholfogyasztás
tilalma, egy muszlimnak legfeljebb csak négy felesége lehetett egyidejűleg, amennyiben ezt
vagyoni helyzete megengedte (egyedül Mohamednek lehetett csak nyolc). Ezeket a
tanokat a politeista Mekkában nem fogadták kitörő örömmel, Mohamedet 622-ben
híveivel együtt elűzték (Mohamed futása az iszlám időszámítás kezdete). Medinában
viszont lelkes követőkre talált, az egyszerű hittételek, az egyházszervezet hiánya könnyebbé
tette, hogy az iszlám megteremtse a pogány beduin törzsek egységét. Így Mohamed
halálakor szinte már az egész Arab-félsziget egyesült.
Az utódai, a vallási és világi hatalmat egyaránt birtokló kalifák a meggyengült Bizánc
és Újperzsa Birodalom árnyékából előtörve viharos gyorsasággal hoztak létre egy Hispániától
Indiáig terjedő birodalmat. Ez annak ellenére történt így, hogy a hívők között már a
kezdetektől ellentétek támadtak: egyesek az első kalifa, Abu Bakr (Mohamed apósa)
utódait tartották a próféta jogos örököseinek (szunniták), mások pedig a negyedik
kalifa, Mohamed veje, Ali utódait (síiták).
Mindenesetre Ali halála után megalakult az Omajjád-dinasztia (Damaszkusz
központtal), amely a dinasztia végéig, 750-ig tovább gyarapította az iszlám területeket. A
gyors hódítás okai:
 a Paradicsomba jutás ígérete azoknak, akik a dzsihád, a hit terjesztéséért vívott
háború során halnak meg
 hatalmi vákuum
 az eddiginél alacsonyabb adók (a nem muszlimokra rótták ki)
 vallási türelem a könyv vallásaival szemben (zsidó és keresztény hit)
 a korábbi műveltség, tudomány tiszteletben tartása (az antik kultúra jórészt
arab közvetítéssel vált megismerhetővé a reneszánsz Európában)
2.) Az arab terjeszkedés
Az új vallás egyesítette az arab törzseket, amelyek a 7. században nagyszabású
terjeszkedő hadjáratokba kezdtek. A fő ideológia a dzsihád (küzdelem, erőfeszítés) lett,
amely az Allah útján való hadakozást jelenti, és a Korán szavai hol fegyveres harcként, hol
békés eszközökkel megvívott küzdelemként állítják be. A 7. században meginduló arab
támadások során a fegyveres dzsihád valósult meg, ezért sokan „szent háborúként”
értelmezik. Mohamed halála után a hatalom a kalifák (utódok) kezébe került, a nagy
hódítások az ő nevükhöz fűződtek. Szinte hihetetlen gyorsasággal, alig egy évtized leforgása
alatt meghódították Szíriát (Damaszkusz bevétele, 636), Palesztinát (Jeruzsálem elfoglalása,
638), Egyiptomot és Perzsiát. A következő időszakban Észak-Afrika és Közép-Ázsia is a
fennhatóságuk alá került.
A meghódított területeken a lakosság tömegesen áttért az iszlámra, míg a hitüket
megtartó keresztényekre – a kezdeti vallási türelem után – egyre nagyobb nyomás nehezedett.
Az arab csapatok 711-ben elérték a Gibraltári-szorost, és nemsokára megszállták Hispániát,
keleten pedig az Indus folyót is átlépték. Eközben Konstantinápoly szintén végveszélybe
került, kétszer évekig tartó ostromot kellett kiállnia (717–718), de végül feltartóztatta az arab
támadást. Az éppen csak kialakuló nyugat-európai államokat is fenyegető arab előrenyomulást
a Frank Birodalom 732-ben Poitiers-nél állította meg.
3.) A muszlimok világa
A 8. század közepére az arab terjeszkedés átmenetileg megtorpant, és a meghódított
területeken az iszlám ekkor fejtette ki kulturális hatását. Kezdetben még az arabok túlsúlya
érvényesült a birodalom irányításában, de a 8. század közepétől már megfigyelhető a nem
arab muszlimok térnyerése is. Az évszázadok során az arab műveltség igen magas
színvonalat képviselt, tovább élt benne az antikvitás néhány kimagasló vonása, sőt a
természettudományok (matematika, kémia, földrajz) is egyre dinamikusabb fejlődésnek
indultak. Ennek hátterében az is állt, hogy az arabok fejlett, virágzó kultúrával rendelkező
térségeket szereztek meg. Számos könyvtár fennmaradt, illetve újakat is létesítettek. A
Hispániában kialakuló mór kultúra egy virágzó, városias civilizációt (Córdoba, Sevilla)
épített ki, meghatározva a félsziget arculatát egészen a 15. század végéig. Az itteni zsidó
közösségek fennmaradását a mórok és a zsidók közötti békés együttélés biztosította.