SZAPPHÓ (Kr. e. 612 k.

– 550): Aphroditéhez és mi volna megkeserült szivemnek

Tarka trónodról, ravasz istenasszony, kívánt orvossága? "Ki bántott, Sappho?

mért küldesz nékem, szerelemkirálynő, kit küldjek kemény szerelem szavával

bút és bajt mindég, te örök leánya téged ölelni?

fényes egeknek?
Ha eddig került, ezután majd üldöz;

Mért nem jössz inkább, ahogy egyszer jöttél, hogyha semmit nem fogadott el, eztán

hallottad kérő szavamat, kiléptél ő ad már, s ha nem szeretett, szeret majd,

kedvemért apád aranyos házából bár ne akarjad."

és befogattad
Jer most is hozzám, a nehéz gondokból

cifra hintódat; lebegő galambok oldd föl szívemet, s amiért eped, ne

vonták azt fürgén a sötétbe-süllyedt sajnáld teljesíteni; légy harcomban

föld felé; szárnyuk sebesen csapdosva drága szövetség.

vert a nagy égben,

s már itt is voltak; te pedig, te boldog,

istenarcodon mosoly ült, és nyájas
szóval kérdeztél, mi bajom van és mért
hívlak az égből