Rouchról egy keveset: paradoxon 1

Griaule

- fontos szereplő Rouch életében  hallgatott rá

- bár vannak hasonlóságok, a különbségek még szembetűnőbbek  a legnagyobb
különbség hogy ki hogyan kezeli az alanyaikat
…..

Jean Rouch’s Les maîtres fous

Documentary of Seduction,

Seduction of Documentary

cinema verité - derride-i kifejezéssel a dokumentum- és néprajzi film dekonstruálása és

terjesztéseként értelmezhető.

- documenting that the only truth is that there is no truth

- This is the ironic, delirious, cruel, seductive “truth” of cinéma vérité—the “truth” of
illusion.
- And insofar as the present essay follows on from their work, it is inescapably marked
by that folly, is unavoidably speculative, partaking of Baudrillard’s own description of
1
ez is lehet kérdés, amit majd kifejtek - ?
2
nem tudom kimásolni a szöveget de a lényeg benne, hogy érdekes paradoxon az Rouch személyében, hogy
miközben a migrációs filmjeit forgatta pozitívan ünnepelte a kulturális hibridizációt  Ungar olvasmány esetleg
kapcsolódhat hozzá!!
 his speculations on “illusion” as “real”—“theory-fi ction.” But my story is already
getting ahead of itself and me.  részese Baudrillard saját leírásának az „illúzióról”
- Les maîtres fous, Rouch’s ethnographic “science-fi ction,” like Titicut Follies,
Wiseman’s documentary “reality-fi ction,” takes deconstruction’s hybrid form.3 
mindkettő fikció és tudomány

as Rouch describes it, of the cinéma vérité filmmaker mutated by the act of filming into at the
same time both a human being and a medium of the camera and neither a human being nor a
medium of the camera. So, too, is Rouch’s stated goal of transforming the ethnographic film,
reanimating it as an ethnography shared by the filmmaker and the fi lmed subject.4

 Jean Rouch munkássága nyomán. Az alkotó és az alany tényleges, megélt érintkezését

hangsúlyozza, első példaként erre Dziga Vertov: Ember a felvevőgéppel (1929) c. filmjét említi. Vertov
nyomán kapta a résztvevő ábrázolásmódot alkalmazó irányzat a nevét is: cinema verité. Képviselői az
igazságot nem abszolút, hamisítatlan igazságként kezelik, hanem kizárólag az alany és az alkotó
találkozása eredményeképp megszületetett igazságról van szó. A filmek együttműködésen alapuló
interakcióból születnek. Gyakran levetítik szereplőiknek a már felvett anyagot. Alkalom nyílik a
reflexióra, a rögzítettek megvitatására, értékelésre. Ez az ábrázolásmód alkalmas történeti problémák
analízisére is. A rendező célja a feltárás, ennek céljából konfrontálódhat interjúalanyaival, kérdéseivel
késztetheti alanyait szembenézésre múltjukkal. Erre példaként Marcel Ophuls: Szomorúság és
szánalom c. filmjét említi, de ide 5

3
158.oldal
4

5
Dokumentumfilm és történelem Doktori Értekezés, Sárközy Réka – netes forrás