You are on page 1of 14

CIKKEK, TANULMÁNYOK

GÖRÖG Mihály

a ProJEKTEK TELJESÍTÉSI
FoLYAMATÁNAK PÉNZÁRAMLÁSI MODELLJE

Közelmúltban a tanulmány szerzője egy olyan átfogó modellt alkotott, amelynek segítségével a projekt-
feladat teljesítését végző vállalkozók megalapozottan tudják tervezni és kontrollálni a projektteljesítés
pénzáramlását és a várható fedezeti összeget. Ez a modell felhasználja az EVA néhány mérőszámát és
mutatószámát, így a szerző elsőként röviden ez utóbbi kontrollmodellt tekinti át. Ezt követően bemutatja
az átfogó pénzáramlási modell mérő- és mutatószám-rendszerét, majd a vizuális áttekintést segítő tábláza-
tokat és grafikonokat. Végül pedig rámutat azokra az előnyökre, amelyek a modell alkalmazása során a
vállalkozói szervezetek számára jelentkeznek.

Az elmúlt egy-másfél évtizedben, különösen az üzle- Value Analysis = EVA) mérőszámainál alkalmazottal.
ti világban működő szervezetek esetében, egyre rövi- Ez lehetővé teszi egyrészt a két koncepció együttes al-
debbé vált a projektek teljesítési időszaka, miközben a kalmazását, másrészt a modell fel is használ néhányat
teljesítést végző külső közreműködők (a vállalkozók) az EVA mérőszámai közül.
számára egyre élesebbé vált a verseny. Ezek a körülmé- A jogi védelem alatt álló modell alapján jelenleg ki-
nyek komoly kihívásokat jelentenek a projektfeladatok dolgozás alatt van egy számítógépes program, amely
teljesítésére ajánlattal versenyző vállalkozói szerveze- jelentős mértékben megkönnyíti a gyakorlati alkalma-
tek számára. Így – többek között – olyan kérdésekre zást. Ugyancsak ezt segíti az a körülmény is, miszerint
kell megbízható választ találni sokszor már az ajánlat- a modell mérőszámai olyan adatok alapján alakíthatóak
készítés időszakában, miszerint: ki, amelyek a vállalkozói szervezetekben már többnyi-
•  Hogyan alakul a teljesítéssel összefüggő pénzáram- re rendelkezésre állnak.
lás és annak egyenlege, akár az egyes időszakokban,
akár a teljesítés egészét tekintve? Egy projektfeladat teljesítésének tervei és a teljesí-
•  Mekkora az az ajánlati ár, amely a teljesítési költsé- tési folyamat kontrollja egymást kölcsönösen feltétele-
gek mellett fedezetet nyújt a negatív pénzáramlási zik. A tervezés mintegy értelmét veszíti a kontroll nél-
egyenleggel bíró időszakok finanszírozási költsége- kül, míg a kontroll maga nem lehetséges tervek nélkül.
ire is? A projektteljesítés tervei elsősorban az időtervet, az
•  Mekkora fedezeti összeg (általános költség és nyere- erőforrástervet és a költségtervet foglalják magukban.
ség) várható a projektfeladat befejeztével? Ezeknek a terveknek a kialakításához olyan projektve-
zetési eszközök állnak rendelkezésre, amelyek egyaránt
Ezeknek a feladatoknak a megoldásában ma nem segíti alkalmazhatóak mind a projekttulajdonosi, mind a tel-
a vállalkozói szervezeteket olyan átfogó modell, amely jesítést végző vállalkozói szervezetekben. Ugyanakkor
a fenti kérdésekre mind a tervezés, mind a teljesítés so- a projektkontroll terén kialakult megoldások elsősor-
rán választ tudna adni. Az itt bemutatott pénzáramlási ban a projekttulajdonosi igényeket veszik tekintetbe.
modell lehetővé teszi a vállalkozói szervezetek számá- Különösen vonatkozik ez a megállapítás az úgyneve-
ra a teljesítési folyamatra vonatkozóan a pénzáramlás zett szisztematikus kontrollmodellekre, mint például a
tervezését, valamint a pénzáramlás tényleges alaku- kötelezettségbe vállalt költségek modellje (Committed
lásának nyomon követését. A modellben alkalmazott Cost Management = CCM) (Harris, 2002), vagy a
mérőszámok kialakításának közelítésmódja azonos létrehozott értéken alapuló projektkontroll (Earned
a létrehozott értéken alapuló projektkontroll (Earned Value Analysis = EVA) (Fleming – Koppelman, 1995;

VEZETÉSTUDOMÁNY

34 XXXVIII. ÉVF. 2007. 2. SZÁM


CIKKEK, TANULMÁNYOK

Fleming, 1998; Fleming – Koppelman, 1998). A leg- •  ATE, Actual Time Expended = az eltelt időtartam
több projektvezetési programcsomag ez utóbbit alkal- Azt az időtartamot jelöli ez a mérőszám, amely a pro-
mazza a kontrollmoduljában. Sem a CCM, sem az EVA jektfeladat teljesítésének megkezdésétől egy aktuális
nem teszik lehetővé a vállalkozói szervezetek számára, elemzési időpontig eltelt.
hogy tervezni és kontrollálni lehessen egy projektfeladat
teljesítésének pénzáramlását. Ha készül is – többnyire •  BAC, Budgeted Cost at Completion = a tervezett
manuálisan – valamilyen pénzáramlási terv, az inkább költség
csak nyomon követésre, de nem kontrollra alkalmas. Ez a mérőszám a projektfeladat tervezett összes költ-
Miközben a vállalkozói szervezetek hosszú távú sike- ségét jelenti, amelynek mértéke azonos a tevékeny-
res piaci működése feltételezi mind a megbízható pénz- ség-alapú költségbecslésben az egyes tevékenységek
áramlási tervet, mind a pénzáramlás kontrollját, mind tervezett költségének összegzéséből adódó értékkel,
az adott projektfeladat teljesítésén realizálható fedezet másrészt pedig azonos a ΣBCWS értékével.
tervezett és várható alakulásának előrelátását. Napjainkban törekvés van arra a PMI (Project
Management Institute, USA) részéről, hogy a napi
Az EVA mérő- és mutatószámrendszere használatot könnyítendő, egyszerűbb megnevezéseket
alkalmazzanak, de azonos tartalommal, így:
Az EVA-ban alkalmazott mérő- és mutatószámok •  BCWS helyett PV (Planned Value = tervezett érték)
a szakirodalomból (Fleming – Koppelman, 1995; •  BCWP helyett EV (Earned Value = létrehozott érték)
Fleming, 1998; Fleming – Koppelman, 1998), illetve a •  ACWP helyett AC (Actual Cost = tényleges költség)
projektvezetést támogató különféle szoftvercsomagok- Turner (2000) a helyes nyelvhasználat szempontjából
ból a szakemberek számára jól ismertek ugyan, de az javasolja, hogy célszerűbb lenne az eredeti angol meg-
azonos értelmezés érdekében célszerűnek látszik rövi- nevezésekben a „budgeted” szó helyett a „planned”
den összefoglalni azok tartalmát és jelentését. szó alkalmazása, így BCWS helyett PCWS, illetve
BCWP helyett PCWP. Ezt a problémát egyébként meg-
•  BCWS, Budgeted Cost of Work Scheduled = az üte- oldja a PMI említett kezdeményezése, ugyanakkor a
mezett tevékenységek tervezett költsége tanulmányban ismertetésre kerülő modell mérő- és
Ez a mérőszám a projektben foglalt tevékenységek tel- mutatószámainak mennyisége nem teszi lehetővé a ha-
jesítésének tervezett költségét jelenti, mértéke a projekt sonlóan rövid (két betűből álló) betűszavak tartalmilag
teljesítésére kialakított időtervvel összhangban elkészí- egyértelmű kialakítását. Így a továbbiakban, ebben az
tett, tevékenység-alapú költségbecslés alapján alakítha- anyagban az EVA eredeti betűszavait használom.
tó ki egy tevékenység egészére vagy arányosítva annak A fentiekben említett mérőszámok segítségével az
egy időegységre ütemezett részére. EVA alkalmazásakor a következő mutatószámok alap-
ján történik az értékelés:
•  BCWP, Budgeted Cost of Work Performed = a telje- •  SV, Schedule Variance = tervteljesítési eltérés =
sített tevékenységek tervezett költsége BCWP – BCWS, és
A mérőszám egy adott elemzési időszak alatt, illetve a teljesítés SPI, Schedule Performance Index = tervteljesítési
megkezdésétől egy adott aktuális elemzési időpontig a projekt
egy-egy tevékenységén ténylegesen elért teljesítési hányadhoz index = BCWP
tartozó tervezett költséget jelenti. Valójában ez maga a létreho-
BCWS
zott érték (earned value). Mindkét mutatószám a projektfeladat tevékenységein
elért teljesítés alakulását mutatja, a tervezett teljesítés-
•  ACWP, Actual Cost of Work Performed = a teljesí- hez viszonyítva egy adott elemzési időszak alatt, illetve
tett tevékenységek tényleges költsége a teljesítés megkezdésétől egy aktuális elemzési idő-
Ez a mérőszám egy adott elemzési időszak alatt, illetve pontig.
a teljesítés megkezdésétől egy aktuális elemzési idő- •  CV, Cost Variance = költségeltérés = BCWP– ACWP, és
pontig a projekt egy-egy tevékenységén elért teljesítés CPI, Cost Performance Index = költséghatékonysági
során ténylegesen felmerült költségeket jelenti. index = BCWP
ACWP
•  OD, Original Duration = a tervezett időtartam Mindkét mutatószám a projekt tevékenységein elért
A mérőszám az ütemezett időterv szerinti teljesítési idő- teljesítés során felmerült költségek alakulását mutatja a
tartamot jelöli, vagyis az időterv kritikus útjának a hos�- tervezett költségekhez viszonyítva egy adott elemzési
szát. időszak alatt, illetve a teljesítés megkezdésétől egy ak-
tuális elemzési időpontig.

VEZETÉSTUDOMÁNY
XXXVIII. ÉVF. 2007. 2. SZÁM 35
CIKKEK, TANULMÁNYOK

Az említett mutatószámok mindegyike számítható Az EVA mérő- és mutatószámainak, valamint az


egyetlen projekttevékenységre vonatkoztatva és egy előrejelzési számítások eredményeinek időbeli alakulá-
adott időszakra értelmezve, illetve egy tevékenység sa táblázatokba rendezve, lásd a 41. oldalt, illetve grafi-
teljesítésének megkezdésétől egy adott elemzési idő- konokban ábrázolva, lásd a 41. oldalt, jól értelmezhető
pontig értelmezve a számítást. Ugyanakkor a számí- módon jeleníthetőek meg.
tások elvégezhetőek az egy adott időszakban teljesítés
alatt álló összes tevékenység vonatkozásában, illetve A pénzáramlási modell mérőszámai
ugyancsak az összes tevékenység vonatkozásában a
projektfeladat teljesítésének megkezdésétől egy aktu- A modell fókusza, ahogy ez a nevéből is következik,
ális elemzési időpontig értelmezve azokat. Ez utóbbi a projektfeladat teljesítését végző vállalkozó teljesítést
esetben a projektfeladat egészére vonatkozó elemzési érintő pénzáramlására és az ezzel összefüggően elérhe-
eredményeket kapunk. tő fedezeti összeg alakulására irányul. Annak érdeké-
ben, hogy az erre vonatkozó terveket el tudjuk készíte-
Az EVA mutató- és mérőszámai segítségével a kö- ni, valamint az eltéréselemzéseket és az előrejelzéseket
vetkező előrejelzések készíthetőek: el tudjuk végezni, akár az egyes időszakok, akár egy-
egy elemzési időpont vonatkozásában, az EVA kapcsán
•  ETC, Estimated Time to Completion = a projektfel- megismert mérő- és mutatószámokon túl továbbiakra is
adat várható teljes időtartama szükség van. Minthogy ez a modell felhasznál néhányat
az EVA mérő- és mutatószámai közül, így célszerű, ha
annak mérő- és mutatószámai szerkezeti felépítésüket
tekintve összhangban vannak az EVA-ban alkalmazot-
Ez a mutatószám azt jelzi egy aktuális elemzési idő- takkal.
pontban, hogy a korábban kialakult teljesítési tendenci- Mindezeket tekintetbe véve, a kialakított pénzáram-
ák alapján mennyi lesz a projektfeladat egésze teljesí- lási modell a következő (új) mérőszámokat alkalmaz-
tésének várható teljes időtartama. za:
•  EAC, Estimate at Completion = a projektfeladat vár- •  PVWS, Price Value of Work Scheduled = a tervezett
ható összes költsége teljesítés árértéke
Ez a mérőszám megmutatja, hogy mekkora az az ös�-
szeg, amelyet a vállalkozó a projektben foglalt tevé-
kenységeinek időterv szerinti teljesítése esetén, mint
Ez a mutatószám jelzi azt, hogy egy aktuális elemzé- pénzügyi értéket létrehoz egy-egy elemzési időszakban,
si időpontban, a korábban kialakult költségtendenciák illetve a teljesítés megkezdésétől egy aktuális elemzési
alapján mennyi lesz a projektfeladat befejezéséig a vár- időpontig, amennyiben a vállalkozói teljesítés az idő-
hatóan felmerülő összes költség. tervnek megfelelően alakul, vagyis: ha BCWS = BCWP,
Minthogy mind az ETC, mind az EAC a projekt- valamint SV = O, és SPI = 1. A későbbi elemzéshez
feladat egészére vonatkozóan ad előrejelzést a várható szükséges, hogy az egyes PVWS-értékek az időtervnek
időtartamra és költségre, ezért a számítások során az (az időterv tevékenységeinek) és a fizetési feltételek-
adatokat (SPI, ACWP, BCWP, CPI) a projektfeladat nek, valamint a rögzített számlázási mechanizmusnak
teljesítésének megkezdésétől az adott elemzési idő- megfelelően alakítsák ki a szerződéses árat, az átalány-
pontig kumulált adatok alapján szükséges kialakítani. ár tevékenységekre történő felbontása, illetve egység-
Az előrejelzés eredményei lehetővé teszik a következő árak alapján. Az egyes PVWS-értékek összegzése az
további eltérésmutatók számítását és értékelését is: átalányárat, illetve egységárak esetében a vállalkozó
összesen kapható járandóságát eredményezi. Ezzel ma-
•  FCSV, Forecast Schedule Variance at Completion = gyarázható, hogy ez a mérőszám elvben azonos lehet
várható tervteljesítési eltérés = OD – ETC a megrendelő szempontjából értelmezett BCWS-érték-
•  FCCV, Forecast Cost Variance at Completion = vár- kel, ugyanakkor a vállalkozó szempontjából értelmezett
ható költségeltérés = BAC – EAC BCWS ettől eltérő értéket mutat. Így a tisztánlátás érde-
Az előbbi mutató felhívja a figyelmet arra, hogy a pro- kében célszerű a PWVS mérőszám bevezetése.
jektfeladat egészének várható teljesítési időtartama Költség-bázisú pénzügyi elszámolási mód alkalma-
milyen mértékben tér el a tervezett időtartamtól, míg zásakor az egyes PVWS-értékek a projekttevékenysé-
az utóbbi a befejezésig várható összes költség eltérését gek tervezett (közvetlen) költsége és a díj tevékenysé-
jelzi a tervezett költségtől. gekre jutó arányos része alapján határozhatók meg.

VEZETÉSTUDOMÁNY

36 XXXVIII. ÉVF. 2007. 2. SZÁM


CIKKEK, TANULMÁNYOK

•  PVWP, Price Value of Work Performed = a tényle- A mérőszám egy-egy értéke az időterv és a fizetési fel-
ges teljesítés árértéke tételek, valamint a rögzített számlázási mechanizmus
Ez a mérőszám egy adott elemzési időszak alatt, ill. a telje- alapján határozható meg a szerződéses ár (az átalányár
sítés megkezdésétől egy aktuális elemzési időpontig a pro- tevékenység-alapú felbontása, ill. az egységárak) fi-
jekt tevékenységein ténylegesen elért teljesítés pénzügyi gyelembevételével.
értékét jelenti. A mérőszám egy-egy aktuális értéke meg- Költség bázisú pénzügyi elszámolási mód alkalma-
határozható a vonatkozó PVWS-értékek alapján: PVWP zásakor az egyes AVWS értékek a projekttevékenysé-
= BCWP/BCWS * PVWS = SPI * PVWS. Amennyiben gek tervezett (közvetlen) költsége és a díj tevékenysé-
BCWP < BCWS, illetve SV < 0 és SPI < 1, úgy nyilvánva- gekre jutó arányos része alapján határozhatók meg.
lóan PVWP < PVWS helyzet jön létre, illetve fordítva.
•  AVWP, Account Value of Work Performed = a tény-
•  IVWS, Invoiced Value of Work Scheduled = a terve- leges teljesítés befolyt bevétele
zett teljesítés számlázható értéke A mérőszám azt a pénzösszeget jelenti, amely egy-egy
Egy adott elemzési időszak alatt, ill. a teljesítés megkez- elemzési időszakban, ill. a teljesítés megkezdésétől egy
désétől egy aktuális elemzési időpontig ez a mérőszám aktuális elemzési időpontig a vállalkozó által számlá-
kifejezi azt, hogy mennyi lesz a vállalkozó által elért tel- zott összegből (IVWP) befolyt a vállalkozó számlájára.
jesítés számlázható értéke, ha a teljesítés a tervezettnek A mérőszám egy-egy értéke rendelkezésre áll a vállalko-
megfelelően alakul. Az egyes IVWS-értékek az időterv- zó bankforgalmi bizonylataiban, ill. a benyújtott szám-
nek (az időterv tevékenységeinek) és a fizetési feltéte- láin. Normál körülmények mellett a teljesítési folyamat
leknek, valamint a rögzített számlázási mechanizmusnak egy-egy időszakában AVWP ≠ IVWP. A két mérőszám
megfelelően alakíthatók ki, a szerződéses ár (az átalány- a teljesítés befejezését követően egyenlítődik ki.
ár tevékenységekre történő felbontása, ill. egységárak)
alapján, összhangban a PVWS időbeli alakulásával. •  EEWS, Estimated Expenditure of Work Scheduled =
Költségbázisú pénzügyi elszámolási mód alkalma- a tervezett teljesítés tervezett pénzkiáramlása
zásakor az egyes IVWS-értékek a projekttevékenysé- Ez a mérőszám azt fejezi ki – egy-egy elemzési idő-
gek tervezett (közvetlen) költsége és a díj tevékenysé- szakra vonatkozóan vagy a teljesítés megkezdésétől
gekre jutó arányos része alapján határozhatok meg. egy aktuális elemzési időpontig –, hogy mennyi lenne
a vállalkozó teljesítéssel összefüggő pénzkiáramlása,
•  IVWP, Invoiced Value of Work Performed = a tény- ha a tényleges teljesítés az időterv szerint alakul. Az
leges teljesítés számlázható értéke egyes EEWS-értékek kalkulálhatóak a tevékenység
Ez a mérőszám azt az összeget foglalja magában, alapú költségbecslés és az erőforrásgazdákra (alvál-
amennyit egy-egy elemzési időszakban, ill. a telje- lalkozók, beszállítók, munkavállalók stb.) vonatkozó
sítés megkezdésétől egy aktuális elemzési időpontig fizetési feltételek figyelembevételével. A teljesítést
a PVWP értékből a vállalkozó számláz. A mérőszám végző vállalkozó nézőpontjából értelmezve, a projekt-
egy-egy értéke a vonatkozó PVWP értéke és a fizetési teljesítési folyamat egészére nézve fennáll a következő
feltételek, valamint a rögzített számlázási mechaniz- összefüggés: ΣEEWS = ΣBCWS.
mus alapján határozható meg. Időszakon (például havi
gyakoriság) alapuló teljesítményarányos számlázási •  AEWP, Actual Expenditure of Work Performed = a
körülmények mellett a teljesítés folyamán rendszerint tényleges teljesítés tényleges pénzkiáramlása
IVWP < PVWP, de a két mérőszám a teljesítés befejez- Ez a mérőszám jelenti azt az értéket (pénzösszeget),
tével kiegyenlítődik. Ugyanakkor a mérföldkőesemé- amely egy-egy elemzési időszakban, illetve a teljesítés
nyekhez kötött számlázás lehetősége IVWP = PVWP megkezdésétől egy aktuális elemzési időpontig a fel-
helyzetet is eredményezhet a teljesítés során. merült költségekből ténylegesen kiegyenlítésre került.
A mérőszám egy-egy értéke rendelkezésre áll a vál-
•  AVWS, Account Value of Work Scheduled = a terve- lalkozó pénzforgalmi bizonylataiban (külső beszállító,
zett teljesítés befolyó bevétele alvállalkozó stb. esetében), vagy a vállalkozó könyve-
Ez a mérőszám az IVWS értékének azt a részét (vagy lési adataiban (belső költségek, mint például munkabér
annak egészét) foglalja magában – akár egy elemzési stb. esetében). Minthogy a költségek keletkezése időben
időszakra vonatkozóan, akár a teljesítés megkezdésétől előbb történik, mint azok pénzügyi kiegyenlítése, így
egy aktuális elemzési időpontig – amelyet átutalnának elmondható, hogy (normál körülmények között) a telje-
a vállalkozó számlájára, amennyiben a tényleges tel- sítési folyamat egy-egy időszakában AEWP ≠ ACWP (a
jesítés az időterv szerint alakul az adott időszakban. vállalkozó szempontjából értelmezve ez utóbbi mérőszá-

VEZETÉSTUDOMÁNY
XXXVIII. ÉVF. 2007. 2. SZÁM 37
CIKKEK, TANULMÁNYOK

mot). A két mérőszám a teljesítés befejezését követően ha a megrendelő módosítást hajt végre a projektfeladat
egyenlítődik ki. Így a teljesítést végző vállalkozó néző- terjedelmét illetően. Ez pedig nem múltbeli tendenci-
pontjából a projektteljesítési folyamat egészét tekintve ák következménye. Költség-bázisú elszámolási mód
fennáll a következő összefüggés: ΣAEWP = ΣACWP. alkalmazásakor a teljesítés pénzügyi értéke (árértéke)
A mérőszámok ismertetése során elsősorban az ár a létrehozott értéken alapuló projektkontrollból (EVA)
bázisú pénzügyi elszámolási mód (átalányár vagy egy- ismert EAC alapján előrevetíthető. Ekkor az EAC érté-
ségár) alkalmazása került a figyelem középpontjába. két korrigálni kell a szerződésben rögzített (összegsze-
Ennek indokoltsága egyrészt abban keresendő, hogy je- rűen vagy %-ban megadott) díj segítségével.
lentős arányban ezt az elszámolási módot alkalmazzák,
másrészt pedig abban, hogy költség-bázisú pénzügyi •  PIV, Planned Invoice Variance = a tervezett számlá-
elszámolási mód alkalmazásakor az EVA több lehe- zási eltérés = IVWP – IVWS, és
tőséget biztosít a pénzáramlás kezeléséhez a vállalko- PIPI, Planned Invoice Performance Index = terve-
zói szervezetek számára, továbbá abban, hogy költség IVWP
zett számlaeltérési index =
bázisú elszámolási mód alkalmazásakor a vállalkozói IVWS
szervezet csak igen minimális költségkockázatot visel. A mutatószámok mindegyike értelmezhetővé teszi azt
Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a PVWS, illetve (számértékben, illetve %-ban), hogy egy-egy elemzési
az IVWS mérőszámok költség-bázisú elszámolási mód időszakban, illetve a teljesítés megkezdésétől egy aktu-
esetén történő kialakításához leírtak a többi mérőszám ális elemzési időpontig miként alakul az elért teljesítés
tekintetében is alkalmazhatóak, noha a monotónia számlázható értéke a tervezett teljesítés tervezett szám-
csökkentése érdekében eltekintettünk az ismétléstől. lázható értékéhez viszonyítva:
Felhívjuk ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a költség   ha IVWP > IVWS, úgy PIPI > 1, akkor a létrejött
fogalma a mérőszámok kapcsán mindig a vállalkozói számlázható érték nagyobb a tervezettnél,
szervezet nézőpontjából értelmezendő.   ha IVWP = IVWS, úgy PIPI = 1, akkor a létrejött
számlázható érték megegyezik a tervezettel,
A pénzáramlási modell mutatószámai   ha IVWP < IVWS, úgy PIPI < 1, akkor a létrejött
számlázható érték elmarad a tervezettől.
Az előző részben ismertetett mérőszámok alapján a Noha nyilvánvalóan szoros korreláció áll fenn az elért
vállalkozói pénzáramlás tervezésében, illetve elem- teljesítés árértéke és a létrejött számlázható érték időbe-
zésében és kontrolljában a következő mutatószámok li alakulása között, alapvetően a fizetési feltételek nagy
képezhetőek a projektfeladat teljesítési folyamatára változatossága miatt nem foglalható matematikai formu-
vonatkozóan: lába megbízható előrejelzést eredményező összefüggés
a számlázható érték várható alakulására vonatkozóan.
•  FV, Financial Variance = a pénzügyi teljesítés elté- Az árbázisú pénzügyi elszámolási mód alkalmazá-
rése = PVWP – PVWS, és sa szintén az előrejelzés értelmezhetősége ellen szól,
FPI, Financial Performance Index = pénzügyi telje- minthogy a rögzített ár(ak) nem változnak a teljesí-
sítési index = PVWP tés során, eltekintve a munkaterjedelem változásától.
PVWS Ugyanakkor költségbázisú pénzügyi elszámolás ese-
Mindkét mutatószám azt fejezi ki (számértékben, illetve tében a díj mértékével korrigált EAC előre vetítheti a
%-ban), hogy egy-egy elemzési időszakban, illetve a tel- várható számlázható érték alakulását.
jesítés megkezdésétől egy aktuális elemzési időpontig a
projekt tevékenységein ténylegesen elért teljesítés pénz- •  IV, Invoice Variance = számlázási eltérés = IVWP
ügyi értéke (árértéke) hogyan alakul a tervezett teljesítés – PVWP, és
pénzügyi értékéhez (árértékéhez) viszonyítva: IPI, Invoice Performance Index = számlázáseltéré-
  ha PVWP > PVWS, úgy FPI > 1, akkor az elért
si index = IVWP
teljesítés árértéke nagyobb a tervezettnél, PVWP
  ha PVWP = PVWS, úgy FPI = 1, akkor az elért Mindkét mutatószám azt fejezi ki (számértékben, il-
teljesítés árértéke megegyezik a tervezettel, letve %-ban), hogy egy-egy elemzési időszakban, il-
  ha PVWP < PVWS, úgy FPI < 1, akkor az elért letve a teljesítés megkezdésétől egy aktuális elemzési
teljesítés árértéke elmarad a tervezettől. időpontig a projekt tevékenységein ténylegesen elért
A pénzügyi teljesítésre vonatkozó előrejelzés nem ér- teljesítés számlázható értéke miként alakul ugyanezen
telmezhető, hiszen a teljesítés pénzügyi értéke (árérté- teljesítés árértékéhez viszonyítva. A projektfeladat egé-
ke) ár-bázisú elszámolás esetén csak akkor változhat, szére vonatkozóan nem fordulhat elő, hogy a létrejött

VEZETÉSTUDOMÁNY

38 XXXVIII. ÉVF. 2007. 2. SZÁM


CIKKEK, TANULMÁNYOK

árértéknél összességében nagyobb összeget számlázza- pontig hogyan alakul a vállalkozó tervezett pénzáram-
nak, noha ez a jelenség egy-egy elemzési időszakban lási egyenlege:
kialakulhat:   ha AVWS > EEWS, úgy PBPI >1, akkor a terve-
  ha IVWP > PVWP, úgy IPI > 1, akkor a számlá- zett pénzáramlási egyenleg pozitív,
zott teljesítés nagyobb a létrejött árértéknél,   ha AVWS = EEWS, úgy PBPI =1, akkor a terve-
  ha IVWP = PVWP, úgy IPI = 1, akkor a számlá- zett pénzáramlási egyenleg zéró,
zott teljesítés azonos a létrejött árértékkel,   ha AVWS < EEWS, úgy PBPI <1, akkor a terve-
  ha IVWP < PVWP, úgy IPI < 1, akkor a számlá- zett pénzáramlási egyenleg negatív.
zott teljesítés kisebb a létrejött árértéknél. Minthogy a számításhoz használt mérőszámok mindegyi-
A számlázható pénzügyi teljesítésre vonatkozó elő- ke tervezett érték, így az előrejelzés nem értelmezhető.
rejelzés ugyancsak nem értelmezhető árbázisú elszá-
molás alkalmazásakor. Az okok azonosak a létrejött •  BV, Balance Variance = egyenlegeltérés = AVWP
pénzügyi teljesítés kapcsán az előrejelzéssel kapcsolat- – AEWP, és
ban elmondottakkal. Költségbázisú elszámolás esetén BPI, Balance Performance Index = egyenlegeltéré-
ugyanakkor szintén használható az EAC a számlázható AVWP
si index =
pénzügyi teljesítés előrejelzésére. Ekkor az EAC érté- AEWP
két ugyancsak a szerződésben rögzített díj mértékével Mindkét mutatószám (számértékben vagy %-ban)
arányosan kell korrigálni. megmutatja a projekt teljesítése során a vállalkozó szá-
mára a projektfeladat teljesítésére vonatkozó tényleges
•  AV, Account Variance = bevételeltérés = AVWP pénzáramlás egyenlegének alakulását, akár egy-egy
– IVWP, és elemzési időszakra, akár a teljesítés megkezdésétől egy
API, Account Performance Index = bevételeltérési aktuális elemzési időpontig:
AVWP   ha AVWP > AEWP, úgy BPI > 1, akkor a tényle-
index =
IVWP ges pénzáramlás egyenlege pozitív,
Mindkét mutatószám azt mutatja (számértékben, ill. %-   ha AVWP = AEWP, úgy BPI = 1, akkor a tényle-
ban), hogy egy-egy elemzési időszakban, ill. a teljesítés ges pénzáramlás egyenlege zéró,
megkezdésétől egy aktuális elemzési időpontig hogyan   ha AVWP < AEWP, úgy BPI < 1, akkor a tényle-
folyik be a vállalkozói számlára a számlázott összeg: ges pénzáramlás egyenlege negatív.
  ha AVWP > IVWP, úgy API > 1, akkor a számlá- A pénzáramlási egyenlegre vonatkozó előrejelzés
zottnál több folyt be, ugyan értelmezhető kérdés, azonban az erre vonatko-
  ha AVWP = IVWP, úgy API = 1, akkor a számlá- zó előrejelzésnek tartalmilag (számszerűen) azonosnak
zott összeg folyt be, kell lennie a vállalkozói fedezetre vonatkozó előrejel-
  ha AVWP < IVWP, úgy API < 1, akkor a számlá- zéssel. Ezért erre a kérdéskörre az MV és az MPI muta-
zottnál kevesebb folyt be. tók kapcsán térünk ki.
A projektfeladat egészére vonatkozóan nem fordulhat
elő általában, hogy a számlázott értéknél összességé- •  PV, Plan Variance = eltérés a tervezett egyenlegtől
ben több kerüljön átutalásra, noha ez a jelenség egy- = BV – PBV, és
egy elemzési időszakban előfordulhat. PPI, Plan Performance Index = a tervezett egyen-
A számlakiegyenlítésre vonatkozó előrejelzés szin- BP
legtől való eltérés indexe =
tén nem értelmezhető. A számlaérték átutalását a vo- PBV
natkozó szerződés fizetési feltételei szabályozzák, az A mutatószámok mindegyike jelzi azt (számértékben
ettől eltérő megrendelői magatartást nem lehet múltbeli vagy %-ban), hogy a vállalkozó tényleges pénzáramlá-
tendenciák alapján előre jelezni. si egyenlege miként alakul a teljesítés során a tervezett
pénzáramlási egyenleghez viszonyítva, akár egy adott
•  PBV, Planned Balance Variance = tervezett egyen- elemzési időszakban, akár a teljesítés megkezdésétől
legeltérés = AVWS – EEWS, és egy adott elemzési időpontig:
PBPI, Plannad Balance Performance Index = terve-   ha BV > PBV, úgy PPI > 1, akkor a tényleges

zett egyenleg-eltérési index = AVWS pénzáramlás egyenlege kedvezőbb a tervezettnél,


EEWS   ha BV = PBV, úgy PPI = 1, akkor a tényleges
Mindkét mutatószám egyaránt kifejezi (számértékben, pénzáramlás egyenlege megegyezik a tervezettel,
illetve %-ban), hogy egy adott elemzési időszakban   ha BV < PBV, úgy PPI < 1, akkor a tényleges pénz-
vagy a teljesítés megkezdésétől egy adott elemzési idő- áramlás egyenlege kedvezőtlenebb a tervezettnél.

VEZETÉSTUDOMÁNY
XXXVIII. ÉVF. 2007. 2. SZÁM 39
CIKKEK, TANULMÁNYOK

Minthogy a mutatószámok számításához használt BV – IAC (Invoice Value at Completion = az összes


és BPI egyaránt lehet negatív előjelű (akár mindkettő is számlázható árérték) =ΣPVWS
egyidejűleg egy adott időszakban), így azokat abszolút BAC (Budgeted Cost at Completion = a projekt-
értékben kell figyelembe venni a számítások során. En- feladat tervezett összes költsége)
nek megfelelően az előrejelzés sem értelmezhető. –  PMWP (Plannaed Margin of Work Performed = a
tényleges teljesítés tervezett fedezete) = PVWP-
•  MV, Margin Variance = fedezeteltérés) = IVWP BCWP
– ACWP, és A realizálható fedezetre vonatkozó előrejelzés kapcsán
MPI, Margin Performance Index = fedezeteltérési fel kell hívni a figyelmet arra, hogy az előrejelzés meg-
index = IVWP bízhatóságát jelentős mértékben befolyásolja a fizetési
ACWP feltételekben rögzített számlázási mechanizmus jelle-
Mindkét mutatószám a vállalkozó számára realizálható ge. Ha ez a számlázási mechanizmus elöl terhelt, akkor
fedezet alakulását (számértékben, illetve %-ban) mu- a realizálható fedezetre vonatkozó előrejelzés a való-
tatja, akár egy-egy elemzési időszakban, akár a telje- ságosnál nagyobb várható fedezetet jelez, különösen
sítés megkezdésétől egy aktuális elemzési időpontig a teljesítési időszak elején. Amennyiben a számlázási
vonatkoztatva: mechanizmus hátul terhelt, úgy a realizálható fedezet-
  ha IVWP > ACWP, úgy MPI > 1, akkor a fedezet re vonatkozó előrejelzés a valóságosnál kisebb várható
pozitív, fedezetet jelez, elsősorban ugyancsak a teljesítési idő-
  ha IVWP = ACWP, úgy MPI = 1, akkor a fedezet szak korai szakaszában. A pontatlanság mértéke mind-
zéró, két esetben a számlázási mechanizmus kiegyensúlyo-
  ha IVWP < ACWP, úgy MPI < 1, akkor a fedezet zatlanságának a mértékétől függ.
negatív.
A realizálható fedezet alakulásának értékelésére vonat- A pénzáramlási modellben készíthető
kozó mutatószámok számításakor (MV és MPI) elviek- táblázatok és grafikonok
ben lehetne használni az IVWP helyett a PVWP vagy
az AVWP mérőszámokat is, illetve az ACWP helyett A modell mérőszámai között fennálló néhány össze-
az AEWP mérőszámot. Az IVWP alkalmazása mellett függésre már korábbiakban is rámutattunk, az egyér-
azonban az a körülmény szól, hogy a PVWP a teljesí- telműség és a könnyebb használat érdekében azonban
tés során tartalmazhat egy bizonyos, éppen még nem célszerű a köztük fennálló összefüggéseket az idő függ-
számlázható részt, és a két mérőszám között így meglé- vényében ábrázolni úgynevezett S görbék segítségével.
vő különbség csak a teljesítés egészének befejezésével A mérőszámok mennyisége azonban – eltérően az EVA
szűnik meg. ilyen jellegű gyakorlatától – nem teszi lehetővé, hogy
Ugyanakkor az AVWP használata a kalkulációban a az összes S görbét egyetlen ábrában helyezzük el. Noha
teljesítés folyamán indokolatlanul csökkentené a fede- elméletileg ez lehetséges, ugyanakkor ez a megoldás
zettel kapcsolatos várakozásokat. Joggal feltételezhető teljes mértékben zavarossá és átláthatatlanná, így gya-
ugyanis, hogy a számlázott értéket átutalják. Másrészt korlatilag használhatatlanná tenné az ábrát. Ezért az
pedig az ACWP használatát az indokolja, szemben az egyes mutatószámok időbeli alakulását kifejező mérő-
AEWP alkalmazásával, hogy ez utóbbi indokolatlanul számoknak az idő függvényében értelmezett változását
növelné a fedezetre vonatkozó várakozásokat, hiszen a mutatószámonként külön-külön ábrában célszerű meg-
felmerült költségeket előbb-utóbb pénzügyileg ki kell jeleníteni, hasonlóan a projektteljesítés egy-egy idő-
egyenlíteni. szakára vonatkozó eltérésmutatókat magukba foglaló
táblázatokhoz (Görög, 2003).
•  EMC, Expected Margin at Completion = a befeje- Ahogy az előzőekben is említettem, lehetőség van
zéskor várható fedezet az EVA és az itt bemutatott pénzáramlási modell integ-
EMC = AMWP+(PMC – PMWP)*MPI rálására, így a továbbiakban a grafikonok és táblázatok
ahol: között helyet kapnak az EVA mérő- és mutatószámain
– AMWP (Actual Margin of Work Performed = a alapulók is. Indokolja ezt továbbá az a körülmény is,
tényleges teljesítés tényleges fedezete) = PVWP- hogy a számítógépes programok EVA alapján működő
ACWP kontrollmodulja nem teszi lehetővé a táblázatban való
–  PMC (Planned Margin at Completion = a terve- megjelenítést, aminek réven nem adnak lehetőséget az
zett összes fedezet) = IAC-BAC adott esetben szükséges korrekciós döntések megala-
ahol: pozására.

VEZETÉSTUDOMÁNY

40 XXXVIII. ÉVF. 2007. 2. SZÁM


CIKKEK, TANULMÁNYOK

•  SV és SPI
vonatkozóan (pl. ). Megjegyzendő, hogy
akár a tervezés, akár a kontroll során bármilyen két tet-
szőleges időpont (pl. két mérföldkőesemény) közötti
időszak kiválasztható és értelmezhető időegységként.
Végső soron az 1. ábra is az SV időbeli alakulását
mutatja az alapját képező BCWS és BCWP görbék se-
gítségével, míg a 2. ábra az SPI időbeli alakulást jelení-
ti meg, ugyancsak az idő függvényében. Mindkét ábra
egyaránt értelmezhető akár egyetlen tevékenység, akár
a projektfeladat egésze tekintetében.

•  CV és CPI

1. táblázat

1. ábra 2. táblázat

2. ábra

Az 1. táblázat alapján értékelhető az SV mutató időbeli 3. ábra


alakulása egy adott projekttevékenység esetében egy
adott időegységre vonatkoztatva (pl. SVA2) vagy a tevé-
kenység megkezdésétől egy adott elemzési időpontig
eltelt időszakra vonatkozóan (pl. ). Ugyanak-
kor, természetesen értékelhető az SV mutató alakulása
az egy adott időszakban teljesítés alatt lévő tevékeny-
ségek összességére vonatkoztatva (pl. ) is, il-
letve a projektfeladat teljesítésének megkezdésétől
egy adott elemzési időpontig a projektfeladat egészére 4. ábra

VEZETÉSTUDOMÁNY
XXXVIII. ÉVF. 2007. 2. SZÁM 41
CIKKEK, TANULMÁNYOK

A 2. táblázat alapján a CV mutató időbeli alakulása ér- •  FV és FPI


tékelhető egy adott projekttevékenység esetében egy
adott időegységre vonatkoztatva (pl. CVA2), vagy a te-
vékenység megkezdésétől egy adott elemzési időpontig
eltelt időszakra vonatkozóan (pl. ). Ugyancsak
értékelhető a mutató alakulása az egy adott időszakban
teljesítés alatt lévő tevékenységek összességére vonat-
koztatva (pl. ) és a projektfeladat teljesítésének
megkezdésétől egy adott elemzési időpontig a projekt-
feladat egészére vonatkozóan (pl. ). A CV
kapcsán is elmondható, hogy mind a tervezés, mind a
kontroll során bármilyen két tetszőleges időpont (így 3. táblázat
két mérföldkőesemény) közötti időszak is kiválasztha-
tó és értelmezhető időegységként.
A 3. ábra szintén a CV időbeli alakulását mutatja a
vonatkozó ACWP és BCWP görbék segítségével, míg a
4. ábra a CPI időbeli alakulást jeleníti meg, úgyszintén
az idő függvényében. Mindkét ábra ebben az esetben is
egyaránt értelmezhető akár egyetlen tevékenység, akár
a projektfeladat egésze tekintetében.

A további táblázatokat és ábrákat az előbbiekhez ha-


sonló koncepció alapján alakítottam ki, így elkészíté-
sük és értelmezésük is megegyezik az előbbiekével,
ezért, mintegy a példa kedvéért, itt csak az FV és FVI
5. ábra
kapcsán adok rövid magyarázatot. A 3. táblázat így az
FV mutató időbeli alakulását tárja fel egy adott pro-
jekttevékenység esetében egy adott időegységre vonat-
koztatva (pl. FVA1) vagy a tevékenység megkezdésétől
egy adott elemzési időpontig értelmezve (pl. ).
Természetesen, értelmezhető a mutató alakulása az egy
adott időszakban teljesítés alatt lévő tevékenységek
összességére vonatkoztatva (pl. ), valamint a 6. ábra
projektfeladat teljesítésének megkezdésétől egy adott
elemzési időpontig a projektfeladat egészére vonatko- •  PIV és PIPI

zóan (pl. ). Ebben az esetben is elmondható,


hogy mind a tervezés, mind a kontroll során bármilyen
két tetszőleges időpont (pl. két mérföldkőesemény) kö-
zötti időszak kiválasztható és értelmezhető időegység-
ként.

Az 5. ábra itt az FV időbeli alakulását mutatja az


alapját képező PVWS és PVWP görbék segítségével,
míg a 6. ábra az FPI időbeli alakulást ábrázolja. Mind-
két ábra most is értelmezhető akár egyetlen tevékeny-
ség, akár a projektfeladat egésze tekintetében. 4. táblázat

VEZETÉSTUDOMÁNY

42 XXXVIII. ÉVF. 2007. 2. SZÁM


CIKKEK, TANULMÁNYOK

10. ábra

7. ábra •  AV és API

8. ábra

•  IV és IPI

6. táblázat

5. táblázat

11. ábra

9. ábra 12. ábra

VEZETÉSTUDOMÁNY
XXXVIII. ÉVF. 2007. 2. SZÁM 43
CIKKEK, TANULMÁNYOK

•  PBV és PBPI •  BV és BPI

7. táblázat 9. táblázat

Amennyiben az adott projektkörnyezetben nincs lehe- Amennyiben az adott projektkörnyezetben nincs le-
tőség, illetve nincs szükség a PBV mutatószám kialakí- hetőség vagy nincs szükség a BV mutatószám kialakí-
tására és értékelésére minden egyes projekttevékenység tására és elemzésére minden egyes projekttevékenység
szintjén, akkor a 8. táblázat szerinti értékelés megfelelő szintjén, akkor a projektfeladat egészére vonatkozóan a
elemzési lehetőséget biztosít a projektfeladat egészét il- 10. táblázat szerinti összeállítás megfelelő elemzési lehe-
letően a PBV időbeli alakulására vonatkozóan. tőséget biztosít a BV időbeli alakulására vonatkozóan.

8. táblázat
10. táblázat

13. ábra
15. ábra

14. ábra 16. ábra

VEZETÉSTUDOMÁNY

44 XXXVIII. ÉVF. 2007. 2. SZÁM


CIKKEK, TANULMÁNYOK

•  PV és PPI •  MV és MPI

11. táblázat
13. táblázat
Amikor egy adott projektkörnyezetben nem áll fenn
a lehetősége vagy szükségessége a PV mutatószám-szá- Amikor egy adott projektkörnyezetben sem a lehe-
mításra és -elemzésre minden egyes projekttevékenység tősége, sem a szükségessége nem áll fenn annak, hogy
szintjén, akkor a 12. táblázat szerinti értékelés megfele- az MV mutatószámot kialakítsák és elemezzék minden
lő elemzési lehetőséget biztosít a PV időbeli alakulására egyes projekttevékenység szintjén, akkor a 14. táblá-
vonatkozóan a projektfeladat egészére nézve. zat szerinti összeállítás megfelelő elemzési lehetőséget
biztosít az MV időbeli alakulására vonatkozóan a pro-
jektfeladat egészét tekintve.

12. táblázat
14. táblázat

17. ábra
19. ábra

18. ábra 20. ábra

VEZETÉSTUDOMÁNY
XXXVIII. ÉVF. 2007. 2. SZÁM 45
CIKKEK, TANULMÁNYOK

A korábbiakban a PBV, a BV, a PV és az MV mutató- A pénzáramlási modell alkalmazásával


számok kapcsán kiemeltem, hogy amikor nem áll fenn elérhető előnyök
a lehetőség vagy a szükségesség egy adott projektkör-
nyezetben arra, hogy ezeket a mutatókat projekttevé- Az előzőekben bemutatott pénzáramlási modell al-
kenységenként képezzük és értékeljük, akkor a javasolt kalmazásával járó előnyök érzékeléséhez célszerűnek
egyszerűsített táblázatok (8., 10., 12. és 14. táblázat) látszik először röviden áttekinteni az Earned Value
segítségével elvégezhető az elemzés a projektfeladat Analysis (EVA) alkalmazási lehetőségeit. Belső pro-
egészére vonatkozóan. Amennyiben indokolt, akkor jektek esetében (amikor a projektfeladatot a projekt-
élhetünk ezzel az egyszerűsített közelítésmóddal a töb- tulajdonosi szervezet a saját erőforrásaival teljesíti) az
bi eltérésmutató – SV, CV, FV, PIV, IV, AV – kezelése EVA egyértelmű és világos képet nyújt a tevékenysé-
során is. Ehhez kapcsolódóan meg kell jegyezni, hogy gek időbeli teljesítéséről és a felmerült költségekről, il-
az említett mutatók időbeli alakulását feltáró tábláza- letve előrejelzést ad a projektfeladat egészének várható
tok (1–6. táblázatok) alsó sora a projektfeladat egészére időtartamáról és várható költségeiről. Minthogy belső
összegzi az egyes időszakok adott eltérésmutatóit. projektekről van szó, a projekttulajdonos az egyedü-
li résztvevő a teljesítésben, így az időterv alapján, az
Az összes mérőszám időbeli alakulásának egyetlen EVA mérőszámait felhasználva elkészíthető a projekt-
ábrában történő megjelenítése, bár kétségtelenül igen tulajdonosi szervezet igényeit kielégítő pénzáramlá-
hasznos lehetne, de – ahogy erre korábban is történt si terv, de az aktuális pénzáramlás követése már nem
utalás – vizuálisan teljes mértékben áttekinthetetlen biztosított. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az előre-
és így az elemzés számára használhatatlan megoldást jelzési eredmények (ETC és EAC) tekintetbe vételével
eredményezne. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kel- következtetni lehet a jövőbeni pénzáramlás várható
lene tekintetbe venni az egyes mérő- és mutatószámok tendenciájára.
alakulása között fennálló összefüggéseket. Ezekből az Külső projektek kapcsán azonban (amikor a pro-
összefüggésekből számos hasznos következtetést von- jektfeladatot külső közreműködők teljesítik) legalább
hatunk le mind a projektteljesítés jelenlegi állapotát, két – vagy még több – szereplő vesz részt a projektfo-
mind pedig annak várható jövőbeli alakulását illetően. lyamatban. A projekttulajdonosi szervezet számára az
A továbbiakban nem sorolom fel az elméletileg lehet- EVA ebben az esetben is biztosítja az előző bekezdés-
séges ilyen jellegű összefüggések teljes halmazát, így ben említett lehetőségeket. Amikor a projekttulajdonos
itt csak azokat a mutatószámok közötti közvetlen ös�- és a külső közreműködő közötti szerződés költségbá-
szefüggéseket emelem ki, amelyek valójában az adott zisú pénzügyi elszámolási módot alkalmaz – különö-
mutatószámok alapját képező mérőszámok közötti ös�- sen a közvetlen költség plusz százalék modell kapcsán
szefüggésekből erednek: – a vállalkozói szervezet ugyancsak alkalmazhatja az
  ha SV ≤ 0, akkor FV ≤ 0, és fordítva, EVA-t a pénzáramlás tervezésében és egyfajta nyomon
  ha SPI ≤ 1, akkor FPI ≤ 1, és fordítva, követésében. Ebben az esetben a vállalkozó pénzbe-
  ha FV ≤ 0, akkor IV ≤ 0, és fordítva, áramlása az ACWP értékén alapul, összhangban a fi-
  ha FPI ≤ 1, akkor IPI ≤ 1, és fordítva, zetési feltételekkel. Ennek megfelelően a vállalkozói
  ha IV ≤ 0, akkor AV ≤ 0, és fordítva, szervezet ugyancsak képes előre jelezni a pénzáramlás
  ha IPI ≤ 1, akkor API ≤ 1, és fordítva, várható tendenciáját az EVA segítségével, hasonlóan a
  ha AV ≤ 0, akkor valószínűleg BV ≤ 0, és fordítva, korábban említett projekttulajdonosi lehetőségekhez.
  ha API ≤ 1, akkor valószínűleg BPI ≤ 1, és fordítva. Amikor azonban árbázisú pénzügyi elszámolási módot
(átalányár vagy egységár) alkalmazzák a szerződésben,
A két utóbbi esetben azért szükséges a „valószínűleg” a vállalkozói szervezet pénzbeáramlása nem függ a
kitétellel élni, mert a mindenkori konkrét reláció (egy- projektfeladat teljesítése során felmerült költségektől.
egy aktuális elemzési időpontban) függhet a kintlévő- Másképpen fogalmazva: ez utóbbi esetben a vállalko-
ség és a pénzáramlási egyenleg konkrét mértékétől. zó pénzbeáramlását az elért teljesítés mellett a rögzített
Ugyanígy elmondható – különösen a vállalkozói ár és a fizetési feltételek fogják meghatározni. Ilyen
teljesítés befejezési szakaszában –, hogy az MV, az körülmények mellett a vállalkozói szervezet számára
MPI és az EMC várható alakulási tendenciáját jelzi (de nélkülözhetetlen a megbízható pénzáramlási terv és a
számszerű formában természetesen nem mutatja) a BV megbízható pénzáramlási kontroll, egyébként finan-
és a BPI, valamint az AV és az API mutatók alakulása szírozhatatlanná vagy veszteségessé válhat számára
is, de ugyanígy jelzi ezt az említett trendet a CV és a a projektfeladat teljesítése. Így – minthogy ár bázisú
CPI mutatószámok értéke is. pénzügyi elszámolási módban (átalányár vagy egység-

VEZETÉSTUDOMÁNY

46 XXXVIII. ÉVF. 2007. 2. SZÁM


CIKKEK, TANULMÁNYOK

árak) a projektfeladat teljesítésének költségkockázata- igényel, így gyakorlatilag nincs szükség korábban nem
it egyedül a külső közreműködő viseli – a vállalkozói létező adatok gyűjtésére. A modell ugyanakkor lehető-
szervezetek számára létfontosságúvá válnak az alábbi vé teszi, elsősorban a bemutatott táblázatok alapján, az
kérdések: alábbi többszintű tervezést és elemzést:
•  Mekkora összeg tekinthető megbízható ajánlati ár- •  egyetlen tevékenység/egyetlen időegység,
nak? A megbízható ajánlati ár fogalma egyrészt azt •  egyetlen tevékenység/eltelt időtartam,
jelenti, hogy a projekttulajdonos szempontjából ver- •  összes tevékenység/egyetlen időegység,
senyképes, másrészt pedig azt, hogy a vállalkozó szá- •  összes tevékenység/eltelt időtartam.
mára fedezi a teljesítés költségeit, beleértve a negatív
pénzáramlási egyenlegek időszakának finanszírozási Mind a tervezés, mind az elemzés (kontroll) kapcsán az
költségeit is. időegység lehet naptári időegység vagy két tetszőleges
•  Hogyan alakul a projektfeladat teljesítése során a időpont (pl. két mérföldkőesemény) közötti időtartam.
tervezett és a tényleges pénzáramlási egyenleg? Az A modell az említett sajátosságai révén mind a tervezési
egyenleg alakulása ugyanis jelentős mértékben befo- folyamatban, mind pedig a teljesítés során a kontrollfo-
lyásolja az úgynevezett megbízható ajánlati ár mér- lyamatban betekintést enged a pénzáramlás részleteibe.
tékét. Ebből következően lehetővé teszi a vállalkozói szer-
•  Mekkora fedezeti összeg (általános költség és nye- vezet számára, hogy érzékelje a leginkább megfelelő
reség) realizálható a projektfeladat teljesítésével? vagy leginkább szükséges korrekció lehetőségét.
Az elérhető fedezet mértékét jelentősen befolyásolja
ugyanis a tényleges pénzáramlási egyenleg alakulása. Felhasznált irodalom

Az itt bemutatott pénzáramlási modell, amint az a mo- Fleming, Q. W. (1998): Cost/Schedule Control System
dell leírása alapján is érzékelhető, megbízható válasz ad Criteria: The Management Guide. Probus Publishing,
ezekre a kérdésekre. Ahhoz, hogy a válaszok kialakításá- Chicago
hoz szükséges információt megkapjuk, szükség van (túl Fleming, Q. W. – Koppelman, J. M. (1995): Reengineering
az EVA mérő- és mutatószámain) a bevezetésre került the earned value process: From government into private
8 mérőszámra és 16 mutatószámra, valamint a várható sector. In: Proceedings of the 26th Annual Project
Management Institute 1995 Seminars & Symposium.
fedezet alakulására vonatkozó előrejelző formulára.
Drexel Hill
A modell megbízható alkalmazása természetesen
Fleming, Q. W. – Koppelman, J. M. (1998): The Earned Value
feltételezi a megbízhatóan kialakított és ütemezett idő- Body of Knowledge. In: Proceedings of the 14th World
tervet, valamint az ugyancsak megbízhatóan kialakított Congress of Project Management. Vol. 2, Ljubljana
és az időtervvel összhangban lévő tevékenységala- Görög, M. (2003): A projektvezetés mestersége. Aula Kiadó,
pú költségtervet. Mindezekhez számos számítógépes Budapest
programcsomag áll a felhasználók rendelkezésére. Harris, P. (2002): The Practical Application of Earned Value
A modell gyakorlati alkalmazását megkönnyíti az a Performance Measurement (http://www.eh.com.au)
tény is, hogy mind a mérőszámok, mind a mutatószám- Turner, R. J. (2000): Controlling progress with planned cost
ok (beleértve az előrejelzést is) kialakítása valójában a or budgeted cost. In: International Journal of Project
vállalati információs rendszerekben meglévő adatokat Management. Vol. 18, pp153–154

HIBAIGAZÍTÁS
A 2007. évi első számba néhány sajnálatos hiba csúszott:
•  A lap első oldalán, az impresszumban hibásan szerepel Barakonyi Károly, Gubbström, Robert és
Delfmann, Werner neve.
•  Az első oldalon a tartalomjegyzékben Bauer Tamás helyett szerzőnk neve helyesen Bauer András.
•  A 2006. évi összevont tartalomjegyzékből kimaradtak a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar
Vezetéstudományi Intézete különszámának szerzői, a cikkek összefoglalói és a szerzők neve megta-
lálható a www.corvinus-mba.hu honlapon.
•  A 41. oldalon az e számunk szerzői közül kimaradt Sterbenz Tamás, egyetemi adjunktus, SOTE
Testnevelési Egyetem.
A szerzőktől és olvasóinktól elnézést kérünk!

VEZETÉSTUDOMÁNY
XXXVIII. ÉVF. 2007. 2. SZÁM 47

You might also like