You are on page 1of 9

A XI. kerület közéleti lapja XXXI. évf. 4. szám I 2021. február 24. I ujbuda.

hu

Ke l e n f ö l d | Ő r m e z ő | G a z d a g r é t | A l b e r t f a l v a | Ke l e n v ö l g y | L á g y m á n y o s | S a s a d - S a s h e g y | G e l l é r t h e g y | S z e n t i m r e v á r o s

A szakrendelő
Felújítások
és egy teljesen új
bölcsőde

készen áll
Iskolák, óvodák fejlesztésében
segített az önkormányzat

az oltásra
A Szent Kristóf Szakrendelő is szerepel az oltó- egészségügyi dolgozót, aki jogosult int-
4
pontként kijelölt intézmények listáján. Ezek ramuscularis injekció beadására, vala-
mint két adminisztrátort, aki ellenőrzi
feladatairól a Nemzeti Egészségbiztosítási az oltásra érkezők adatait és az EESZT-
Alapkezelő (NEAK) főigazgatójának leveléből ben rögzíti a szükséges információkat. Vannak feladatok,
kaptak tájékoztatást január végén. (Vagyis a tömeges szakaszban összesen 25 főt kell egy-egy intéz-
ményben erre a feladatra kiállítani.) amelyeken nem
Az oltási terv ütemezett, illetve tömeges oltási szakasszal számol
a NEAK szerint. Az ütemezett szakaszban a kijelölt intézményekben
A Szent Kristóf Szakrendelőbe január 29-én, pénteken 15 óra
után érkezett meg a NEAK levele. Ezt követően kijelölték az oltó-
szabad spórolni
két oltóhelyet kell kialakítani, mindkettőben óránként tizenketten helyként szolgáló helyiségeket – közölte az intézmény –, az erről
kaphatják meg a vakcinát, utána az érintetteknek fél óráig a helyszí- szóló tájékoztatást február 1-jén 12 óráig megküldték a megadott
nen kell maradniuk megfigyelésre. Mindezt a napi normál működés e-mail címre. A kérésnek megfelelően beosztották a szükséges sze-

16 Fővárosi
mellett kell lebonyolítani. A tömeges szakaszban öt oltóhely felállítá- mélyzetet is. A szakrendelő
sa mellett óránként szintén 12 főt kell ellátni – hétvégén is. február közepéig semmilyen
Az intézményekben oltóhelyenként ki kell jelölni egy orvost,
aki eldönti, be lehet-e oltani az éppen beérkezőket, két olyan
további információt nem ka-
pott a NEAK-tól. oltási terv

5
Szabó
Online fogadóóra
Hintsch György
alpolgármesterrel

Simon
Új gazda a régi

8
indóházban

Ha valamire igent
mondok, azt fel is
vállalom
7
Teljesen megújul
a kelenföldi pályaudvar
régi állomásépülete

A Mészöly-tanszék

15

Újbuda legendás helyeit bemu-


tató sorozatunkban egy kultikus
sörözőre emlékezünk vissza
aktuális | 2021. február 24. | 2 3 | 2021. február 24. | aktuális

Vörös riasztás: közös Kérdőív a hálózat kibővítéséről

akció a máltaiakkal Tovább fonódik


a villamos Újbudán
A fagy helyett éjszakai szállás
A fagyos éjszakák veszélyei miatt a vörös riasz-
tás ideje alatt a kerületi közterület-felügyelet,
a rendőrség, az újbudai polgárőrség és a Magyar
Máltai Szeretetszolgálat közös ellenőrzést vég-
zett az alábbi helyszíneken: Gárdonyi tér, Újbu- A budai fonódó villamos beruházásá-
da-központ (aluljáró és felszín); Móricz Zsigmond nak második ütemében a Duna partján
körtér (aluljáró és felszín); Kelenföldi Városköz- épül új vonal a Szent Gellért tértől délre, SZENT GELLÉRT TÉR MEGLÉVŐ VILLAMOSMEGÁLLÓ
pont (aluljáró és felszín); Kelenföldi pályaudvar a Műegyetem rakparton és a Pázmány Pé- ÚJ VILLAMOSMEGÁLLÓ
(aluljáró és felszín). Emellett két önkormányzati ter sétányon át a Kopaszi-gát térségéig. MŰEGYETEM RAKPART ÚJ VASÚTI MEGÁLLÓ
tulajdonú ingatlanhoz mentek ki, ahová lakossági A végállomás a Budafoki útnál lesz, a vil- ÚJ VILLAMOSVONAL
bejelentés alapján hajléktalanok költöztek be, de lamosok érintik majd a Déli Körvasút új, MEGLÉVŐ VASÚTVONAL
egyikben sem találtak senkit. A teljes ellenőrzés Nádorkert megállóját is. PETŐFI HÍD MEGLÉVŐ VILLAMOSVONAL
során összesen négy főnek nyújtottak segítséget, Mielőtt megkezdődik a tervezés, a Bu-
három fő éjszakai szállásra, egy kórházba került. dapesti Fejlesztési Központ (BFK) egy
rövid kérdőív kitöltésére biztatja az újbu- PÁZMÁNY PÉTER SÉTÁNY
daiakat, a BME vagy az ELTE hallgatóit BUDAFOKI ÚT
és tanárait, az Infoparkban dolgozókat, RÁKÓCZI HÍD
a Kopaszi-gát térségébe költözőket, illetve KÖZVÁGÓHÍD
már ott élőket, valamint minden érintet-
tet, hogy a BFK részletesebb képet kapjon INFOPARK
NÁDORKERT
arról, mit gondolnak ők az új villamosvo-
nalról, mi a véleményük a környező köz-
területek átrendezésének prioritásairól.
A kérdőívet a www.budaifonodo.hu
weboldalon lehet kitölteni március 1-jéig.

Mutassunk példát,
kék hírek
Elfogták a katalizátortolvajt internetbankos bejelentkezéshez és azonosításhoz szük-
erőt, együttműködést!
séges adatokat, jelszót és/vagy PIN-kódot kérnek öntől!
Tavaly novemberben egy Gazdagréten parkoló autó tulaj-
donosa otthonából észlelte, hogy kocsija alatt valaki meg- ■ A bankok SOHA NEM kérnek SMS-ben vagy e-mailen
Idén a befizetett helyi adóknak különleges jelentőségük van
próbálja flexszel levágni a katalizátort. A sértett értesítette bizalmas információkat, illetve bankkártyaadatokat, hi-
szen rendszerükben ezek rögzítve vannak. Ilyen kérésnek A Karácsony Gergely főpolgármester által krízistámogatás révén ne essenek ki a társa-
a rendőrséget, ám az elkövető akkor elmenekült. A helyszíni
soha ne tegyen eleget! a napokban indított mozgalom és felhívás dalomból és a mindennapokból. Ha nincs
szemlén a rendőrök nyomokat és mintákat rögzítettek, va-
az iparűzési adó kapcsán olyan szempon- az iparűzési adó, akkor lakóházfelújítási
lamint lefoglalták a környék térfigyelő kameráinak felvéte- ■ Legyen gyanús, ha az e-mailek, üzenetek szövegezése tokra is felhívja a figyelmet, amelyekre pályázatokat sem tudnánk kiírni, a tár-
Budapest leit. Genetikus szakértő segítségével a nyomozók az elmúlt magyartalan, nehezen érthető szövegrészleteket tartal- egy ideális országban és helyzetben sasházak felújítási munkálatait is eb-
hetekben azonosították az elkövetőt, akinél házkutatást is maz. A külföldi elkövetők gyakran fordítóprogramot
Főváros XI. Kerület tartottak. Az újbudai nyomozók V. Gézát elfogták, és lopás
nem volna szükség. A főpolgármester ből álljuk. Hogy miért venné el ennek
használnak. azt kéri a budapestiektől, a budapes- lehetőségét a kerületiektől a kormány?
Újbuda Önkormányzata kísérlet megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hall- ■ Ha bankjára hivatkozva hívják fel önt, és adatokat kér- ti cégvezetőktől, hogy idén is fizessék Tudják a válaszom. És az iparűzési adó-
felhívja azon gatták ki. nek, inkább hívja vissza a bank ügyfélszolgálati telefon- be az iparűzési adót saját településük ön- ból fizetjük annak az 1618 intézményi
pedagógusok Csalók próbálhatnak hozzáférni
számát! kormányzata számára. Kéri, és mondhatom, dolgozónak a többletjövedelmét, akik bölcső-
kérjük ezt azért, mert mint az minden újbudai előtt dékben, óvodákban, szociális intézményeinkben
figyelmét, bankszámlájához!
■ Ismeretlen eredetű programot soha ne telepítsen, illetve
ismert, a helyi adók megfizetésével társadalmilag kitartóan gondozzák gyermekeinket, szüleinket,
töltsön le számítógépére vagy telefonjára!
akik állandó kerületi lakosok Új módszerrel kísérelnek meg hozzáférni nélkülözhetetlen közszolgáltatásokat finanszírozunk. hozzátartozóinkat. Mert Újbuda nem csak a szavak
■ Mielőtt bejelentkezne internetbankjába, elle-
és 50, 60, 65 vagy 70 éve bűnözők banki adatokhoz. A csalók többféle
nőrizze a böngésző címsávjában a honlap pontos
szintjén gyermek- és családbarát. S ha még egy példát
módon próbálkozhatnak; előfordul, hogy te- írhatok: az iparűzési adóból származó bevétel tehe-
címét, majd kattintson a böngésző címsorában
szerezték meg lefonon hívják fel az áldozatokat, és azt állít-
megjelenő lakat ikonra, így láthatja, hogy való-
Az Alkotmánybíróság elutasította Göd ti lehetővé azt is, hogy a XI. kerületi egészségügyi
Város Önkormányzatának a különleges
diplomájukat, ják, valaki feltörte azok bankkártyáját, vagy
ban az ön bankja adta-e ki a honlapot. Ha más je- gazdasági övezetre vonatkozó szabályozás
szakrendelő kapacitásait bővíthessük, hogy csak tá-
a bank éppen blokkolt egy utalást. Ezt köve- voli emlék legyen a várólista.
hogy díszoklevél megadása lenne meg, azonnal zárja be az oldalt! alaptörvény-ellenességének megállapítá- Elfogadva az idei év költségvetését, még pontosab-
tően adategyeztetésre hivatkozva próbálnak
iránti kérelmüket információkat megszerezni. A rendőrség a kö-
Ha késve jön rá, hogy már megadta az adatait Újbuda több kerületi városrész tekintetében rendelt meg sára, valamint megsemmisítésére irányuló ban látjuk 2021 feladatait. Tudható, hogy a forráshi-
csalóknak, haladéktalanul jelezze az esetet a bank- forgalomtechnikai felülvizsgálatot, melynek célja, hogy alkotmányjogi panaszát. Ugyanakkor al-
2021. február 3-ától vetkezőket tanácsolja: ja felé annak központi telefonszámán vagy szemé- megoldást találjon az utóbbi évek közlekedési szokásaiban kotmányos követelményként előírta, hogy
ány milyen célok finanszírozását nehezíti meg. Mi
nyújthatják be a Hivatal Humánszolgálati ■ Mindig legyen körültekintő, ha telefonon, nem üres sportlétesítményekre vagy a baráti körök
lyesen bármelyik bankfiókban, illetve tegyen rend- bekövetkezett változásokra, az ott élők problémáira, az Országgyűlésnek a helyi önkormányzatok
Igazgatóság Szociális Ügyfélszolgálatán SMS-ben, közösségi oldalon vagy e-mailben cégeinek kitömésére akarjuk fordítani az adóbevé-
őrségi feljelentést. nehézségeire. A kialakításba bevont tervezők szakmai tudásán számára az önkormányzatok által ellátott teleket, hanem az Önök biztonságára, egészségére
(1113 Bp., Zsombolyai u. 4.) kívül elengedhetetlenül szükséges az érintett lakosság, kötelező feladat- és hatáskörök ellátásához és elégedettségére.
előre egyeztetett időpontban, szerdán 12–16 óra az Önök helyismerete, igényeinek megismerése és véleménye. azokkal arányban álló költségvetési, illetve Idén a megfizetett helyi adóknak tehát különleges
között, pénteken 8–12 óra között. más vagyoni támogatást kell biztosítania. értékük van. Most ismét példát, erőt és együttműkö-
Időpont kérhető a +36/1/372-3493-as INTERJÚINK ÉS BESZÁMOLÓINK
KÖVESSE HÍREINKET Elsőként Sasad, Sashegy városrészek forgalomtechnikai Ezeket a támogatásokat az Országgyűlés, ve- dést tudunk mutatni. Nem a kormánynak kell bizo-
vagy a +36/1/372-3470-es telefonszámon.
MEGTEKINTHETŐK felülvizsgálatát végezzük el. Kérjük segítsék munkánkat, szélyhelyzet idején a kormány, közérdekből

FACEBOOK
nyítanunk, hanem meg kell tartanunk Újbudát annak
vegyenek részt Önök is a fejlesztésben! Tekintsék meg csökkentheti, azonban nem lehetetlenítheti a biztonságos otthonnak, ahová jó visszatérni minden
A kérelemhez mellékletként
a következőket kérjük csatolni:
AZ ÚJBUDA TV-N az ujbuda.hu-n a terveket, válaszoljanak kérdéseinkre, vagy el a helyi önkormányzatok működését, nem este, ami már reggel úgy hiányzik nekünk, mint a le-

OLDALUNKON IS
vegyenek részt az e két városrészhez kapcsolódó online üresítheti ki alkotmányosan védett feladat- vegő. Újbuda számít Önökre, Önök pedig számíthat-
• arany oklevélhez: az 50 évvel ezelőtt szerzett fogadóórán, március 9-én Újbuda Facebook oldalán. köreiket. (alkotmanybirosag.hu) nak Újbudára.
oklevél másolatát, rövid szakmai önéletrajzot, Kérdéseiket, észrevételeiket az alábbi e-mail címen is várjuk: László Imre, Újbuda polgármestere
a pályán eltöltött munkaviszony (minimum 30 Tesszük ezt az újbudai polgárokkal partnerségben,
évnek kell lennie) igazolását, (munkakönyv) sasad.sashegy.forgalomtechnika@ujbuda.hu hiszen közös célunk a közszolgáltatások megújítása.
• a gyémánt (60), vas (65) és rubin (70) oklevél Már nem keresem az okokat, mert könnyen meg
igényléséhez az előző díszoklevél másolatát, ÚJBUDAtv forgalomtechnikai változások is találnám azt az egyet, ami miatt a kormány ilyen

SASAD-SASHEGY
helyzetbe hozza az ellenzék vezette önkormányzato-
• személyi adatokat (személyi igazolvány, kat. Ez politikai bosszú – hiszen, mint az ismert, Új-
lakcímkártya másolata), adószámot, tajszámot, buda (szemben például a Fidesz vezette Győrrel vagy
valamint annak a bankszámlának a számát, ahova Debrecennel) semmiféle kompenzációhoz nem jut.

online fogadóóra
az önkormányzat által adott összeget utalni lehet, Hogy az iparűzési adó milyen fontos bevétel egy > Bérbeadás, eladás, márkaszerviz
amennyiben nem rendelkezik számlaszámmal, önkormányzat számára, azt tudhatják azok, akik
úgy a pontos lakcímet kérjük megadni. ideiglenesen elveszítették munkájukat a járvány > Költségelemzés

MÁRCIUS 9. I 18.00
és az elmaradt kormányzati segítségnyújtás miatt. De > Üzemeltetés
A kérelem beadásának végső határideje: KERESSE AZ ÚJBUDA TV ADÁSÁT Újbuda Önkormányzata ott volt nekik. Az iparűzési
2021. március 12. CSATORNÁI KÖZÖTT facebook.com/Ujbuda adó adta meg annak a lehetőségét, hogy az újbudai Újbudai cégek részére 10% kedvezményt biztosítunk!
iroda@manualhungary.hu | www.szinesfenymasolok.hu
aktuális | 2021. február 24. | 4 5 | 2021. február 24. | aktuális
Online fogadóóra a városüzemeltetésről

Játszóudvar, kerítés, Az alapfeladatokon


mosdók és egy
teljesen új bölcsőde nem spórolhatunk
Hintsch György, Újbuda városüzemelte- Új szemetesek,
tésért és közbiztonságért felelős alpol- fokozott ellenőrzés
Iskolák, óvodák gármestere online fogadóórán válaszolt
a kerületben élők kérdéseire.
Több észrevétel és kérés érkezett a kerü-
letben lévő szemetesek gyakoribb üríté-

megújulásában
sére, újak kihelyezésére vonatkozóan,
Az alpolgármester bevezetőjében elmondta, a kerület ezekre reagálva az alpolgármester el-
mondta: január első hetében megkezdő-
segített az
idén jóval kevesebb pénzből gazdálkodik, több milliárd
forinttal esik vissza a főösszeg a csökkenő adóbevételek, dött az új hulladékgyűjtők kihelyezése.
az elvonások, a többletkiadások miatt. Ugyanakkor eb- Már kihelyeztek 100 új szemetest, mind-

önkormányzat ben a nehéz helyzetben sem lehet kérdés, hogy a kötelező


feladatokat, közszolgáltatásokat az önkormányzat mara-
egyiken – a régiekhez hasonlóan – talál-
ható egy QR-kód, amelyet a kiürítés után
beolvasnak. Ezzel egy térképen tudja
déktalanul teljesíti. „A nehéz körülmények között is azon
leszünk, hogy tisztességesen végezzük a dolgunkat ebben követni és ellenőrizni az önkormányzat
az évben is, hogy a kerületiek a lehető legkevesebbet ve- az ürítés folyamatát.
gyenek észre abból, hogy az önkormányzat milyen nehéz Visszatérő problémát jelentenek a kerü-
pénzügyi helyzetben van.” letben a szelektív hulladékszigetek. Hint-
sch György kiemelte: az FKF feladata
az edények ürítése, de környékük rendben
Idén is lesznek felújítások tartását az önkormányzat magára vállalta,
– Fontos alapelv volt az idei költségvetés elkészítésénél,
ez is többmilliós éves plusz kiadás. A szelektív hulladékszi- ló felügyelet működjön a kerületben. A közterület-felügyelet
hogy a városüzemeltetésre legalább ugyanakkora forrás
getek környezete ugyanis hétről hétre megtelik illegális sze- a rendőrséggel együttműködve fokozott ellenőrzéseket tart
jusson, mint tavaly – mondta Hintsch György. Kiemelten
méttel. Január első két hetében például közel 300 köbméter például a budaörsi virágpiac környékén, hogy a közlekedési
támogatja a kerület az Újbuda Prizma tevékenységét, új gé-
illegális hulladékot gyűjtöttek be az Újbuda Prizma munka- káoszt és a tilosban parkolást megakadályozzák.
pek, elsősorban takarító- és aszfaltozó gépek vásárlásával
társai, főként gumiabroncsokat, sittet, háztartási szemetet.
és a szakmai állomány bővítésével. Bár a tervezettnél jóval
Az illegális szemétlerakás megfékezésére a térfigyelő ka-
Az új Mini Bölcsőde a Ménesi u. 41. alatt szerényebb anyagi forrást tud fordítani az önkormányzat
merák és új mobil kamerák kihelyezése mellett felügyelők
Sasad-Sashegy:
a parkokra, a közterületek fejlesztésére, azért
is kiemelten ellenőrzik az érintett területeket közösségi tervezés
idén is lesznek kisebb-nagyobb felújítások A Sasad-Sashegy közlekedésfejlesztési koncepciójához el-
– a kameraképek alapján az elmúlt hetek-
a parkokban, játszótereken. készített forgalomtechnikai tervek felkerülnek az ujbuda.
Az elmúlt évben Újbuda Önkormányzata Tankerületet, hogy segítsen a renoválásban. Az intézmény ben több feljelentést is sikerült tenni
vezetése, a gyermekek szülei az önkormányzathoz fordul- az elkövetők ellen. hu weboldalra, ott mindenki megtekintheti és észrevéte-
– felmérve az igényeket, hiányossá- Parkolás: lezheti azokat. – A jelenlegi helyzetben lakossági fórumot
tak segítségért. Elsőként a déli szárnyban valósult meg
gokat – több helyszínen is segített a kerü- könnyebb,
mindhárom szinten a fiú-, illetve lánymosdók teljes fel- Új mobil személyes megjelenéssel nem lehet megtartani, ezért már-
letben működő oktatási intézményeknek, újítása. A déli blokkokban nemcsak a WC-ket, mosdókat online kamerák cius 9-én online felületen keresztül kérjük ki a lakosság
óvodáknak, bölcsődéknek, hogy a gyer- cserélték ki, hanem a helyiségek gépészeti rendszerét is, ügyintézés Albertfalván
véleményét – tette hozzá az alpolgármester.
mekek nevelése kényelmesebb, jobb, bizton- és az elektromos hálózat is megújult. Újbuda 31,4 millió A kerületben a parkolási A térfigyelő rendszerrel
ságosabb környezetben történhessen.
forintot fordított tavaly az intézmény déli szárnyában lévő rendelet januártól módo-
Hintsch György, kapcsolatban az alpol- Játszóterek: tavaszi megújulás
vizes helyiségek rendbehozatalára. Az iskola reméli, hogy sult, az ingyenes parko- Az önkormányzat az elmúlt évben kezdte meg mobil il-
Ugyan az iskolák fenntartója már sok éve Újbuda város­ gármester hozzáfűzte,
a közeljövőben az északi szárny elöregedett mosdói is sorra lás időszakában azon- lemhelyek kihelyezését számos játszótérre. A hideg időben
üzemeltetésért a tavaly elkezdett bő-
az állam, az épületek karbantartására nem kerülnek. ban még nincs szükség ezek nem használhatók, ám amint az időjárás engedi, vis�-
és közbizton- vítést szeretné folytat-
ad pénzt a kerületnek, vagyis az ingatlan a március 31-én lejáró ni az önkormányzat, szahelyezik őket. Március közepére, a tavaszi nagytakarí-
Az Újbudai Nyitnikék Óvoda játszóudvarának felújítása ságért felelős
tulajdonosának. Az önkormányzat szűkös A beruházás során lecserélték a burkolatot a teljes alépít- parkolási engedélyek alpolgármestere az idei költségvetésben tás idejére, a kerület valamennyi játszótere tisztán, rendben
a második és harmadik ütemmel folytatódott. 2020 őszén megváltására. 2021-től várja a gyerekeket.
anyagi lehetőségei ellenére is fontosnak ménnyel együtt, aszfalt helyett teherviselő térkővel fedték a rossz állapotú, szegényes udvar helyett új, biztonságos
20 milliós keret van
le a területet. A 12,7 millió forintba kerülő korszerűsítés- az engedélyek igénylése, erre, így a már meglé-
tartotta, hogy férőhelybővítésre, felújí- játszóhely létesült kis sportpályával. Figyeltek arra is,
tásokra keressen és fordítson forrásokat
nek köszönhetően javult az udvar vízelvezetése is, a régi kiadása és fizetése online vő mobil kamerák mellé Segítség a kisvállalkozásoknak
közműaknákat javították, fedlapjaikat egy szintre hozták felületen is történik majd, újabbak kihelyezését ter- A kerületben lévő vendéglátóegységek, illetve edzőter-
2020-ban is. az udvar megújult burkolatával. ezzel egyszerűbbé válik vezik. Idén Albertfalva te- mek helyzetével kapcsolatban az alpolgármester kiemel-
az ügyintézés. A következő rülete lesz fókuszban. te: az önkormányzat azon dolgozik, hogy a bérleti díj
A Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium Az Újbudai Bocskai István Általános Iskolában a fiú­ hetekben szórólapon is tájéko- kedvezményén túlmenően minimálisra csökkenthessék
Montessori Tagiskolájának a Keveháza utcai Általános
Iskolát határoló kerítését cserélték ki. A hátsó udvarhoz
öltöző ajtólapjainak pótlását végezték el 2020 őszén Újbu- Megújuló e vállalkozások közterület-használati díját erre az évre.
kapcsolódó, rossz állapotú drótfonatos kerítés helyére új,
da Önkormányzata megbízásából, 145 ezer forint értékben. közterület-felügyelet – Nekünk is nagyon fontos, hogy a kerületben működő
táblás rendszerű kerítés került egy 190 méter hosszú sza- Február 1-jétől az újbudai közterület-felügye- kisvállalkozások életben maradjanak, megtarthassák al-
kaszon, emellett kicserélték a gazdasági bejárat kapuját. letnek új igazgatója van, Kozma Levente. Mint Hintsch kalmazottaikat – mondta Hintsch György alpolgármester,
A főbejárat felőli oldalon is történtek változások, a szük- György elmondta, az új vezető eltökélt szándéka, hogy jól lát- aki a februári online fogadóóra utolsó részében egyéni
séges hibajavítások mellett a kerítéstáblákat is lefestették. ható, hatékony, maximálisan a lakosságot támogató és szolgá- kérdésekre válaszolt.
Összesen bruttó 7,8 millió forintba került ez a felújítás.

A frissen elkészült Fejér Lipót utcai park

hogy több korosztály számára helyezzenek el megfelelő


játszóeszközöket, biztonságos hintákat, mászókákat, me-
lyekhez az előírás szerinti ütéscsillapító gumiburkolat is
elkészült. Az udvar részben elkülönülő egységeit kismo-
torpályával kötötték össze.
Összesen 1090 négyzetméternyi területet korszerűsítet-
A Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola főépüle- tek, a játszóudvar 16 új elemmel gazdagodott, és két régi,
tének mosdói már nagyon rossz állapotban voltak, az is- az előírásoknak megfelelő, biztonságos játszóeszközt is
kola vezetői évek óta hiába kérték a fenntartó Dél-budai visszatelepítettek. A 64,4 millió forintos beruházás során
ivókút és párakapu is került a lágymányosi óvodába.

Új bölcsőde létesülhetett a Ménesi u. 41. alatti társas-


A Kelenvölgyi Általános Iskolában a folyosókon három házban, ahol egy teljesen önálló, nyolc gyermek elhelyezé-
szinten jelentett gondot a szellőztetés a régi ablakok hibái sére alkalmas intézményt alakított ki az önkormányzat 55
miatt. Az iskolaépület folyosói részén lévő homlokzati ab- millió forintból. A Mini Bölcsőde 2021 januárjában kezdte
lakokat 2020 őszén cseréltette ki az önkormányzat: három, meg működését. A csoportszoba mellett öltözőt, mosdót, zódhatnak az érdeklődők a gépjármű-tulajdonosok teendői-
nagy méretű folyosói nyílászáró szerkezete újult meg telje- tálaló konyhát és személyzeti helyiséget is létesítettek. Új- ről, illetve a parkolási társaság honlapján, az önkormányzat
sen, 2,3 millió forintból. buda nemcsak az új, különálló bölcsődét hozta itt létre, de honlapján és Facebook-oldalán is olvashatnak majd részletes
az udvar kialakításához is segítséget nyújtott. Közel 100 leírást a parkolási ügyekkel kapcsolatban. A lakossági enge-
A Domokos Pál Péter Általános Iskola udvarrésze, négyzetméteres öntöttgumi burkolatú játszóudvar, homo- délyek ára és a parkolási díj idén változatlan marad, de fon-
a Sopron utcai általános iskola épülete mögötti aszfaltbur- kozó és fektető terasz szolgálja az idejáró gyermekek ké- tos változás, hogy mostantól a lakossági engedélyek a többi
kolat az idők során rossz állapotúvá, töredezetté, balesetve- nyelmét, biztonságát. kerülethez hasonlóan zónákra lesznek kiadva, nem a teljes
szélyessé vált. (Itt található az iskola gazdasági bejárata is.) Újbuda kerületre lesznek érvényesek.
aktuális | 2021. február 24. | 6 7 | 2021. február 24. | aktuális

a képviselő válaszol...
Bedő Dávid: Nyissuk újra Magyarországot! – De ésszel! Csernus László: Csak fokozatosan, csak felelősen!
A kormány nemcsak a magyarok egészségét, tek tönkre. A kormány úgy költött el több ezer A koronavírus-járvány kapcsán akárcsak javaslatot tenni meg-
de a megélhetésüket is képtelen volt megvé- milliárd forintot gazdaságvédelmi intézkedés oldásokra, a részletes tények ismerete nélkül, felelőtlenség.
deni a koronavírus-járványtól: az or- címszó alatt, hogy ebből a leginkább rá- Felelőtlenség az is, ha valaki nem hord maszkot ott, ahol
szágszerte bezárt és kiadó boltok, szorulóknak lényegében semmi sem kötelező. Felelőtlenség, ha valaki a koronavírus-vakci-
vendéglátóhelyek a kormány gaz- jutott. Meg kell akadályozni a leg- náról nyilatkozik megfelelő tudás, ismeret hiányában,
daságvédelmi kudarcának jelké- inkább érintett szektorok teljes hiába orvos. A járványt tömeges oltás nélkül nem lehet

Új gazda
peivé váltak, és közben teljes csődbe jutását, amihez célzott megállítani, ahhoz pedig elég vakcina kell. A Magyar-
szektorok kerültek az összeom- támogatások mellett az is kell, országon használatos vakcinák biztonságát a hazai jár-
lás szélére. hogy bizonyos feltételekhez ványügyi szakemberek, virológusok garantálják, azokat
A jelenlegi szabályozás rá- kötve elkezdődhessen az újra- minden esetben alaposan bevizsgálják. Nagyon károsnak
adásul sok szempontból értel- nyitás. tartom, hogy mindenféle szakmai alap nélkül politikai csatá-
metlen: miközben maszkban nem A korlátozások enyhítésénél rozások színtere lett az oltás–nem oltás és a különböző vakcinák

a régi
lehet kiülni egy kávézó teraszára, kiemelten fontos a fokozatosság megbízhatóságának kérdése. És aki bizalmatlanságot kelt, az nemcsak felelőtlen,
este 9-kor pedig nem mehetünk le sé- és a járvány terjedésének folyamatos hanem az emberi életeket is veszélyezteti. Felelőtlenség az is, ha valaki nem tartja
tálni, a 7 órás boltzárással egy helyre zsúfol- monitorozása. A kormány hozza nyilvános- be az oltási tervet, és soron kívül beadatja magának a szérumot. A járvány miatti
nak mindenkit, aki munka után vásárolna be. ságra az erre vonatkozó adatokat – csak ezek korlátozások feloldása nem érzelmi kérdés, csak kőkemény szakmai racionalitáson
A Momentum ezért azt javasolja, hogy nyis- ismeretében lehet megalapozott döntéseket alapulhat. Mindannyiunknak egyre nehezebb ezek közepette élni, mégis szüksége- Teljesen megújul a kelenföldi pályaudvar
suk újra Magyarországot – de ésszel, egy átlát- hozni a korlátozásokról. sek azok az intézkedések, amelyek a vírus terjedését akadályozzák. régi állomásépülete, az oda tervezett

indóházban
ható nyitási tervet követve. Vessünk véget a teljes bezártságnak, Az Országgyűlés már tárgyalja a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszély-
és mentsünk meg több százezer magyar mun-
vasúttörténeti kiállítás, illetve játszókert
helyzet meghosszabbítását, amelynek célja a magyar emberek életének és egészsé-
A Momentum Mozgalom 5+1 javaslata: kahelyet: gének megvédése, valamint a gazdasági károk mérséklése és a munkahelyek meg- kialakításába a helyieket is bevonja
■ Tolják ki a kijárási korlátozás kezdetét este Nyissuk újra Magyarországot! őrzése. A gazdaság újraindítása az előttünk álló időszak kiemelt feladata. Tudjuk a beruházó közlekedési múzeum. Az új
10 órára. és érzékeljük, hogy kulturális létesítmény létrehozását
■ Ezzel együtt tegyék a mindennapjainkat Újbuda Önkormányzata is támogatja.

HOGYAN
lehetővé az üzletek korlátozó intézkedé-
nyitvatartását este 9 sek enyhítésére nagy
óráig. az igény, de az újbudai
■ Részlegesen nyis- Fidesz–KDNP-frakció A Magyar Műszaki és Közleke- a koncepciót László Imre polgár- látja el, közigazgatási ügyekben
sák meg a szabad- álláspontja az, hogy dési Múzeum (MMKM) kiállító- mesternek – számolt be honlapján is ez a kormányhivatal az eljáró

LEHET
téri vendéglátóhe- csak fokozatosan helyeként kelhet új életre Buda- az MMKM. hatóság.
lyeket és teraszokat és felelősen lehet fel- pest-Kelenföld vasútállomás régi Az érintett telekrészen elhe-
– 50 százalékos ka- oldani a korlátozáso- utasforgalmi épülete, a kelenföldi Kiemelt lyezhető épületek, kiszolgáló
pacitással. kat. Ehhez az emberek indóház. A 137 esztendős, 2019 kormányzati építmények legfontosabb feltéte-
■ Részlegesen nyis- véleményét is kikéri októberében végleg bezárt épület beruházás lei között szerepel, hogy a beépí-

ÚJRANYITNI?
sák meg a mozikat a kormány, nemzeti teljes felújítása és kibővítése után A tervek megvalósításában az ön- tettség nem haladhatja meg a 30
és színházakat – 30 konzultáció kereté- vasúttörténeti kiállításnak ad majd kormányzat nem vesz részt, mi­ százalékot (ugyanekkora lehet
százalékos kapaci- ben. Kérjük, hogy otthont. A legfőbb attrakció egy után a kormány nemzetgazdasági a terepszint alatt is), és az épület
tással. minél többen tölt- több száz négyzetméteres tere- szempontból kiemelt jelentőségű nem lehet magasabb 13 méternél.
■ Engedélyezzék sék ki ezt a kérdő- pasztal lesz – emelte ki honlapján üggyé nyilvánította „a Kelenföld A zöldfelületnek el kell érnie leg-
a belföldi turizmust. ívet! A járványból az MMKM. (A 2017-ben a Liget vasútállomás volt felvételi épü- alább a terület 10 százalékát.
■ +1. A beoltottak az egyetlen kivezető Budapest Projekt miatt lebontott letének bővítését, átalakítását
kapják meg az oltási út a védőoltás, a ví- városligeti Közlekedési Múzeum és felújítását célzó beruházással Várják a kelenföldi
kártyát, és mentesít- rus újabb hullámainak egyik fő vonzerejét is a vasúti te- összefüggő közigazgatási hatósá- relikviákat
sék őket az összes megállításában kizá- repasztalok jelentették.) Korábbi gi ügyeket”. A Magyar Közlöny- Az építészeti terveket az MMKM
korlátozás alól. rólag a hatékony vak- hírek szerint várhatóan ide kerül- A megújuló indóházat kiegészí- szaki tárlatok, múzeumpedagógi- ben 2021. február 9-én megjelent megbízása alapján az Építész Stú-
cinákkal való tömeges nek a 2020-ban megszűnt Mini- tik egy kilátópontként is szolgáló ai foglalkozások – írta közösségi rendelet értelmében ilyennek kell dió készíti az eredeti épület mű-
A kormány teljesen oltás segíthet. Tartsuk versum egyes terepasztalelemei terasszal, környezetében pedig oldalán Vitézy Dávid, az MMKM emléki jellegének, ka-
magukra hagyta a tu- be a szabályokat, ne és vasútmodelljei – amelyeket lebontják a különféle bódékat, főigazgatója, a Budapest Fejlesz- rakterének tiszteletben
rizmusból, vendéglá- viselkedjünk fele- a közlekedési múzeum vásárolt és egy vasúti tematikájú játszó- tési Központ (BFK) vezérigazga-
tásból élőket, akik Ezt a kérdést tettük fel a képviselőknek: Véleményük lőtlenül, oltassuk be Az indóház tartása mellett – ez a stú-
dió tervezi a közlekedési
a kötelező zárvatartás szerint milyen feltételek teljesülésével (pl. oltások magunkat! Ezek a fel- környezetében múzeum új épületét is –,
és a megfelelő támo-
gatások hiánya miatt
száma), milyen módszerekkel/fokozatokkal (pl. tételek segítik a korlá-
tozások mielőbbi meg-
lebontják a különféle a kiállítási tartalom ter-
vendéglátóhelyek teraszainak megnyitása, bizonyos bódékat, és egy vasúti vezését a múzeum már
nagy számban men- szüntetését. megkezdte. Nemcsak
tevékenységek „oltási igazolvány”-hoz kötése stb.)
tematikájú játszókertet a vasút múltját, jelenét,
lehet „újranyitni” az országot, Újbudát?
alakítanak ki jövőjét kívánják bemu-
tatni, hanem a helyszín
Görög András: újranyitás, újrakezdés? Novák Előd: a lezárások helyett tekinteni mindazokat a közigaz- mint városi tér emlékezetét is,
gatási hatósági ügyeket, amelyek ezért az MMKM jelezte: akinek
észszerű nyitást! a beruházás előkészítéséhez, van olyan régi képeslapja, fény-
Lassan egy éve, hogy mint megfelelő asztal-, illetve létszámkor-
látozással az újbóli vendégforgalmat. A DK-tól a Fideszig nyolcpárti nyilatko- a Mi Hazánk által meg nem szavazott megvalósításához, használat- képe, tárgyi emléke, története,
gyökeresen megvál-
zat született Újbudán a lezárások mel- alpolgár­mester közös állásfoglalása, bavételéhez és üzemeltetésének ami Kelenföldhöz kapcsolódik,
tozott mindenki- ■ A szabadtéri látványosságok, például ál-
lett, de a Mi Hazánk Mozgalom nem a korlátozások feloldásának tömeges ol- beindításához szükségesek. Te- és szívesen megosztaná másokkal,
nek az élete a ko- latkertek, vadasparkok, szabadtéri kaland-
támogatja. „Közös nyilatkozatban áll ki tottsághoz kötése azért is abszurd, mert lepülésképi bejelentési vagy vé- jelentkezzen a kelenfold@kozle-
ronavírus-járvány parkok, jégpályák esetében a teljes zárlat
minden újbudai politikai párt a vakcina ha így halad tovább az oltásbeadás, akkor leményezési eljárást nem kell kedesimuzeum.hu e-mail címen.
miatt. Az elmúlt feloldására lenne szükség, megfelelő lét-
mellett” – jelentette be a Momentum, mire a 40-50 év körüli korosztály kerül lefolytatni, és legfeljebb egysze- A kelenfold.kozlekedesimuzeum.
nyáron kicsit fel- számkorlátozás és járványügyi előírások
pedig én elleneztem a lezárások jogos- sorra, kezdhetik elölről, hiszen eltelik
lélegezhettünk, de betartása mellett.
ságát is bizonygató nyilatkozatot, mely- az a hat hónap, melyre állítólag védettsé-
ősszel újult erővel tá- ■ Enyhíteni kellene a zárlaton azon vendég-
ben az a valótlanság áll: „A korlátozá- get ad a két beadott oltás.
madt a vírus. Újra bezár- házak, kulcsos házak, családi szállásadók

Közlekedési Múzeum/Épitész Stúdio


sok feloldása csak akkor lehetséges, ha László Imre már régóta nem kórház­
tak a vendéglátó- és a szórakozóhelyek, nin- esetében is, ahol a korlátozott létszámú,
minél többen elfogadják a biztonságos igazgató, hanem politikus, így jogtala-
csenek közösségi rendezvények, a középfokú azonos háztartásból érkező személyek
és hatékony vakcinákat”. Ugyanis nul kapott soron kívül oltást. Én
vendégül látása megoldható. meg az Andrássy úti bemutatóhely kertet alakítanak ki. A tervek tója –, a játszókertbe filmvetítése-
és a felsőoktatás újra online módszerre állt a korlátozások feloldása nem
■ A kijárási tilalom este nyolc órai kezdetét már tavaly tavasszal önkéntes bezárása után –, és látható lesz szerint az épület új funkcióját egy ket is terveznek.
át. Sokak esetében a járvány a megélhetésü- csak a vakcinákkal való zsa-
legalább egy vagy két órával kitolnánk beteghordói munkára je- többek között a Nyugati pályaud- mellette álló, vele egykorú gőz-
ket is veszélyezteti. Teljes iparágak maradtak rolással lehetséges, az ész-
munka, így bevétel nélkül. Központi segítség
a boltok nyitvatartási idejének meghos�- szerűtlen lezárásokat fel-
lentkeztem egy felhívás- var kicsinyített mása is. mozdony jelzi majd. Lesznek idő- Újbuda is beszállt
szabbítása mellett, csökkentve az esti ra, most pedig a Vörös- A kelenföldi indóház múzeummá
nincs vagy csak nagyon megkésett, nem ele- tétel nélkül vissza kéne
órákban a tömeget az üzletekben. kereszt önkénteseként A kelenföldi pályaudvar az Összekötő vasúti alakításának tervét 2019 októbe-
gendő mértékű. vonni. Így a vásárlók
■ Az igazoltan koronavírus-fertőzötteknek összezsúfolását eredmé- dolgozom Covid-szű- híd átadása után hét évvel, 1884-ben épült ki rében, nem sokkal az önkormány-
Joggal merül fel az igény a jelenlegi kor- százszázalékos táppénzt kellene adni, rőállomáson, két öcsém zati választás előtt jelentette be
látozások enyhítésére, újragondolására – per- nyező 19 órai boltzárat, teljesen – magát a megállóhelyet már 1876-ban létre-
az álláskeresési járadékot kilenc hónapra az esti futások-séták ti- is orvos, mégsem jutna Gulyás Gergely Miniszterelnök-
sze csak akkor, ha nem robban be egy újabb kellene megemelni. eszembe oltást intézni hozták a Déli Vasút vonalán, Új-Buda állomás néven séget vezető miniszter. Az akkor
lalmát, az uszodák, edző-
járványhullám. Nem esztelen és idő előtti magamnak. –, a máig fennmaradt indóház Magyarország egyik létrejött megállapodás nyomán
termek bezárását, megnyit-
nyitást szorgalmazunk, hanem átgondolt A fenti intézkedések mellett természetesen A Mi Hazánk tiltakozik legrégebbi épített vasúti emléke. A 2007 óta műem- 2020-ban a Miniszterelnökség
va a könyvtárakat legalább
és észszerű döntéseket, amelyek könnyítést szükség van a felelős magatartásra, a szabá- az oltás lehetőségével nem élők 100 millió forinttal, Újbuda Ön- rűsített előzetes régészeti doku- hu linken található kérdőív kitölté-
az ügyeletes gyógyszertárakhoz léki védettségű épület a 4-es metró végállomásához
adhatnak a gazdaságnak és a pszichés terhe- lyok betartására. hasonló ablakos rendszerben, illetve hátrányos megkülönböztetése ellen is. kormányzata – az előző veze- mentációt kell készíteni, azt is sével pedig bárki javaslatokat tehet
lés alatt lévő társadalomnak. kapcsolódó új aluljáró, illetve vasúti peronrendszer tés ígéretét betartva – 20 millió
A járványt várhatóan csak a megfe- az állatkertek legalább szabadtéri részeit Legyen joga mindenkinek dönteni! Aki csak akkor, ha nem áll rendel- az egész létesítmény kialakítására,
■ Szigorú protokoll mentén az egészségügyi lelő átoltottság után lehet megállítani. is stb., hogy ne a plázákban és a kaszi- úgy érzi, rá fertőzésveszélyt jelenthet egy kiépülésekor elvesztette utasforgalmi funkcióját. forinttal támogatta a tervezést kezésre a törvénynek megfelelő rendezvényekre, programokra –
előírásokat betartó szállodák újra fogad- A védőoltásoknál előnyt kell élvezzenek nókban zsúfolódjanak össze a kikapcso- oltást visszautasító honfitársunk, az ön- Miután a MÁV pénztára is kiköltözött onnan, 2019- és a beruházás előkészítését. örökségvédelmi hatástanulmány. különös tekintettel a gyerekeknek
hatnának korlátozott számú vendéget. az óvodai és iskolai dolgozók, akik talán lódásra vágyó emberek. magát beoltathatja. Mindenki dönthes- ben bezárták, és félő volt, hogy az átalakuló Etele tér Az elkészült tervek elnyerték A koordinációs feladatokat a Bu- szólókra –, vagy akár a tervezett
■ Az éttermek számára mielőbb lehetővé a legnagyobb mértékben vannak kitéve A magát soron kívül beoltató pol- sen a maga sorsáról, ne diszkriminálják az önkormányzat támogatását, dapest Főváros Kormányhiva- bisztró vagy a múzeumshop kíná-
közelében lévő lepusztult műemléket idővel lebontják. miután a múzeum bemutatta
kellene tenni a teraszok megnyitását, vala- a fertőzésveszélynek. gármester és a rekordszámú, kizárólag a másként gondolkozókat! talát vezető kormánymegbízott latára is.
kult | 2021. február 24. | 8 9 | 2021. február 24. | kult

Ha valamire igent mondok,


azt fel is vállalom
A Moszkva tér című filmben vált ismertté
a nagyközönség számára. Láthatjuk őt
De például a dokumentumfilm forgatását még nem tudtuk
elkezdeni, mert a maszkos időszakban interjúkat készíte-
ni meglehetősen nehézkes és nem túl szerencsés. Ahhoz
ƒƒZűrös-vagány gyerekkorod volt. A diákéveid tele vol-
tak problémás haverokkal, iskolaváltásokkal. Enyhén
szólva is problémás kamasz voltál. Szerinted mennyire
dött fel, amikor szem-
besültünk azzal, hogy
a film mekkora nagy
Interjú
Szabó Simonnal
hogynem összehason-
líthatatlan bármelyik
magyar filmmel. És
A Moszkva tér nekem azt a pontot jelenti, ahol eldőlt, hogy
én nem csak a kamera egyik oldalán akarok állni. Azóta is
színházban, moziban, sorozatokban, rengeteg filmet forgattam, ahol remek volt a hangulat, de
pedig kicsi a költségvetésünk, hogy folyamatosan tesz- van a szerencsének szerepe az életedben? A zűrös gye- szám lett. Huszonegy szerintem ez az, ami- a Moszkva tér atmoszféráját nagyon nehéz túlszárnyalni.
tévéshow-ban, de a kamera másik oldalán teljünk. Remélem, azért nyáron már meg tudjuk kezdeni rekkornak lehetett volna az is a „vége”, hogy elkal- esztendővel ezelőtt for- ért örök érték marad.
is dolgozik. 2002 óta foglalkozik filmkészí- lódsz, nem? gattuk. Az tényleg más Az alkotóknak a hozzá- ƒƒMegengedheted magadnak ma már, hogy válogass a
téssel, az igazi áttörést a 2009-ben bemu- Biztosan van egy óriási adag szerencse is abban, hogy nem világ volt. Annak a film- állása, attitűdje, a stábta- szerepekben?
tatott Papírrepülők című nagyjátékfilm kallódtam el, mint nagyon sok közeli barátom például, nek a szabadságvágya, gok szerencsés találko-
Van koncepcióm, ami mentén haladok. Vannak olyan pro-
rendezése jelentette. Fal című kisfilmje
megkapta az Európai Filmakadémia jelö-
Ha napokig vagy hanem az élményeimet is felhasználva a művészi pályára
kerültem. De azért ehhez a szerencséhez nagyon sokban
a hangulata majd- zása, együttállása.
dukciók, amelyeket nem lehet kihagyni, mégpedig azért

hetekig nem csinálsz


nem, mert azzal a bizonyos munkával annyit fogsz keres-
lését 2014 legjobb kisjátékfilmje kategó­ hozzájárult az édesanyám, aki egészen kisgyerekkoromtól
ni, ami elegendő ahhoz, hogy biztonságban tudd a csa-
színházba vitt, vagy az édesapám, aki játszott filmekben,
riában. Szabó Simonnal beszélgettünk.
semmit, csak várod, színpadon, és író, újságíró volt. Én azért mindig ki vol-
tam téve ezeknek a hatásoknak, viszonyoknak, mindkét
ládod egy ideig, és megteremthesd magadnak azt
a lehetőséget, hogy a saját művészi álmaiddal
ƒƒAhhoz képest, hogy mennyi filmben, sorozatban és
tévéshow-ban láthat a közönség, elég könnyen tudtuk hogy megváltozzanak szülőm értelmiségi, mindkettőjüknek rengeteg köze volt
a művészetekhez, és erre neveltek engem is. Biztos vagyok
is tudj foglalkozni. Ezeket a lehetősége-
ket szerintem mindig nagyon komolyan
egyeztetni ezt az interjút…
Igen, ez most egy ilyen időszak. Az elmúlt pár évben fo-
a körülmények, benne, hogy ezeknek a hatásoknak köszönhetem, hogy
én is művész lettem. Bár nem tartom magam klasszikus
mérlegelni kell. Nem szerepálmom egy
reklámfilmben a főszerep, de öröm-
lyamatosan dolgoztam, forgattam, de most, lassan már egy akkor az baj színésznek, sem klasszikus rendezőnek. Nem végeztem mel elvállalom. Sok színész eltolja
éve, sajnos nem ez a jellemző. Március 14-e óta nem vol- főiskolát, egyetemet. Engem mindig azért hívtak, hívnak magától ezeket a megkereséseket,
tam például színpadon. a munkát. A pályázatnyertes forgatókönyv első változatát játszani valahova, mert épp olyan ember kell nekik, ami- merthogy ez mennyire ciki, ilyen
épp a napokban fejeztem be. De ezen kívül egy kezemen lyen én vagyok. Ez egyrészt iszonyatosan nagy szerencse, meg olyan. Ez engem sosem ér-
ƒƒMegvisel? meg tudom számolni, hányszor forgattam, hányszor dol- másrészt pedig végtelenül megtisztelő, hiszen megmozga- dekelt, sőt. Örülök, ha valami-
goztam az elmúlt hónapokban. tod valakinek a fantáziáját annyira, hogy rád ír egy szere-
Nem vagyok boldog tőle, ez tény. ben gondolnak rám, és foglal-
pet. A rendezést sem tanultam. Biztos vagyok benne, hogy koztatnak. Az a fontos, hogy
ƒƒVannak túlélési stratégiáid? Mi százötven százalékosan meg tudnék birkózni bármilyen
segít megtartani az egyensúlyodat az ember a helyén tudja ke-
rendezői feladattal, de azok az alapok, amelyeket egy is-
nehéz helyzetekben? zelni magát és a feladatot is.
kolában tanítanak a rendezésről, azok nekem nincsenek
Vannak olyan tévécsatornák
Két gyerekem van, szóval naponta ös�- meg. Nem érzem hiányát, de ezért fogalmazok úgy, hogy
vagy olyan produktumok,
sze kell rántanom magam, és minden nem vagyok az a klasszikus értelemben vett színész
vagy rendező. olyan újságok, ahova nem
nap van miért felkelni. Művészi szem-
megyek el. Vagy a politika
pontból pedig meggyőződésem, hogy
minden nap hozzá kell tenni valamit ƒƒEmlékszel, hogy mi volt az első momentum, ami Rengeteg miatt, vagy mert nem értek
egyet azzal a típusú műsor-
a tervekhez, csak így tud haladni az em-
ber. A körülmények befolyásolhatják,
miatt elkezdtél filmezni?
A rendezéssel véletlenül találkoztam. Az egyik bará-
filmet ral, újsággal, amelyhez
hogy milyen tempóban, milyen könnyen
vagy nehezen tudod létrehozni azt, amit
tom öccse hívott fel a Moszkva tér sikere után, hogy
ő is filmet forgat, nem mennék-e el szerepelni. Öröm-
forgattam hívnak. Igazán örülök,
hogy ezt a szuverenitást
szeretnél, ám a projekt létrehozása raj-
tad múlik. Ha mást nem teszel, csupán
mel elvállaltam, jó bulinak tűnt ez akkor. A hely-
színen kiderült, hogy a srác operatőr, és rendezőre
azóta, de elértem, és nálam van
a döntés lehetősége.
agyalsz a megoldásokon, az is valami.
Egyik nap agyalsz rajta, másik nap meg-
is szüksége lenne, tehát nekem kellene rendeznem is
a filmet. Ő volt Czomba Albert, akivel azóta is bará-
a Moszkva tér Néha nemet is kell
mondani. Viszont ha
valósítod. Ez csak így megy. Ha napokig
vagy hetekig nem csinálsz semmit, csak
tok és üzlettársak vagyunk a mai napig, több mint
húsz esztendeje együtt dolgozunk. Kezdetben a lel-
atmoszféráját valamire már igent
mondtam, azt fel is
várod, hogy megváltozzanak a körülmé-
nyek, akkor az baj. Akkor kell egy kis
kesedés tartott össze minket, hosszú évek alatt lett nagyon nehéz vállalom. Nagyon

túlszárnyalni
belőlünk profi csapat. nem bírom, amikor
külső segítség. Nekem ilyen esetekben valaki elvállal va-
mindig beválik a fizikai megterhelés. ƒƒÉpp idén van húsz éve, hogy bemutatták a lamit, aztán meg
Lehet futni, hegyet mászni, bringázni Magyar Filmszemlén az azóta kultikussá vált leszólja, elutasítja,
vagy segíteni pakolni a havernak. Mind- Moszkva tér című filmet, amelynek te voltál az magyarázza a bi-
egy, mit csinálsz, csak fizikai munka le- egyik főszereplője. Húszévesen ilyen filmben zonyítványát. Ha
gyen. Felfrissül tőle a szellem. szerepelni azért elég menő lehetett. Hogyan él-
én elvállalok va-
ted meg a forgatást?
lamit, el is tudok
ƒƒSzámos filmed családi vagy privát Fogalmam sem volt, mit csinálunk. Húszévesen, egyik számolni magam-
élményeken alapul. Ez koncepció? buliból a másikba esve, egyszer csak beválogattak egy mal, hogy miért
Mindig saját élményekből dolgozol? filmbe. Ez nagyon klassz volt, de semmi fogalmunk mondtam rá igent.
Most negyvenegy éves vagyok. Kö- sem volt, hogy miről szól. A cselekmény 1989- T. E.
rülbelül tizennyolc-húsz esztendeje ben játszódik, én akkor tízéves voltam, sem-
kezdett el foglalkoztatni, hogy filmre mit sem tudtam a helyzetről. Kit érdekelt
vigyek történeteket. Nyilván olyan ez akkor? Úgyhogy minimális elképzelé-
történeteket tud az ember hitelesen seink voltak arról, hogy miről fog szólni
megcsinálni, amelyek közel állnak ez a mozi. Ráadásul forgatás előtt meg
hozzá. Én legalábbis ilyen vagyok. Azt után jöttek a barátnők, folyton bu-
tudom feldolgozni, ami megérint. A gyerekkorom masszív liztunk, ez akkor jobban érdekelt,
ƒƒVannak, akik lefagytak attól, hogy bezártak a színhá- mint a film tartalma. Csatlós Vil-
tíz-tizenöt év volt az életemből, amibe nagyon sok min-
zak, gyakorlatilag megszűnt minden munka. Kiábrán- mos (a filmbeli Kigler – a szerk.)
den belefért. Például mélyen megmaradt bennem, amikor
dultak, depressziósak lettek. Mások viszont a körülmé- például a forgatás körül érettsé-
nagyanyám gyerekkoromban elmesélte, hogy a II. világ-
nyekkel dacolva a „fészbúkos” főzéstől a webkamerás gizett, ami azt eredményezte,
háborúban, amikor elhurcolták a zsidókat, azt ők hogyan
verselésig mindent megpróbálnak, hogy ne süppedje- hogy a teljes forgatókönyvet
vészelték át. Ezt dolgoztam fel az Ebéd előttben, a Papírre-
nek bele az elkeseredésbe, hanem szólni tudjanak a szerintem a mai napig el sem
pülőkben meg azok a fiatalok szerepeltek, akik engem ab-
közönségükhöz. Te melyik halmazba tartozol? olvasta. Mondjuk én legalább
ban az időszakban, 2008 környékén, körülvettek. Haverok,
Valahol a kettő metszésében vagyok, a „kicsit depressziós, barátok, ismerősök. Akkor belőlük tudtam táplálkozni. Azt elolvastam, de azzal sem ment
de kitalál valamit” halmazban. Nekem talán az volt a sze- a filmet is minimális büdzséből hoztuk össze, mert az ak- sokra a rendező, Török Ferenc,
rencsém, hogy épp a karanténidőszakban lett egy nyertes kori támogatási rendszer sem támogatta egyik filmemet mert a szöveget viszont nem na-
dokumentumfilm-pályázatunk, és egy forgatókönyvírói sem, szóval a szereplők tényleg nagyrészt haveri alapon, gyon tanultuk meg. Nyilván ez
pályázatunk is támogatást kapott, így volt mit csinálnom. nagyon kicsi gázsiért jöttek el. az egész nekünk utána értékelő-
kult | 2021. február 24. | 10 11 | 2021. február 24. | aktuális

újbudai Kosárlabdakupa: finálék Újbudán


+1 kulturális ajánlat A férfiaknál már befejeződött
a sorozat, a nők február végén
küzdenek meg a kosárlabdázók
Hepp Kupájáért Újbudán.
SZÍNHÁZ a keményebb ütemek, fülszaggató van a művészetben, de Kadosa Bel- működő művelődési ház falai kö- FILM
Makkoshotyka polgármesterének dobok és erős gitármenetek ottho- ső majom című portréjához hason- zött mai napig olyan közösségi élet A hazai mozi 120 esztendős tör-
egyetlen lánya házasságra készül na. A nép- és világzenei A38 World lót nemigen lehet találni. Hogy mi- zajlik, amely valódi értéket képvi- ténelmében legek dőltek meg A magyar kosárlabda megalapítójáról, dr. Hepp
a falu volt téeszelnökének fiával. a muzsikában sem ismer határokat, ért ez az élethű ábrázolás, és vajon sel, és amelyet az elmúlt hét évti- az elmúlt években; a magyar filmek Ferencről elnevezett kupasorozat, a Hepp Kupa
Ám az esküvő előtti éjjelen a falu az A38 Free pedig az ínyenceket, milyen titkok és szimbólumok rej- zed alatt folyamatosan megőriz- sorra hozták el a nemzetközi elis- idén parádés viadalokkal zárult a Kánai úti
kocsmárosa egy hatásos pálinkával kísérletezőket várja. Minden szer- tőznek a furcsa festmény mögött, tek a ház vezetői. Az FMH egyik meréseket. Idén is esélyes volt egy Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényköz-
dán új szelekcióval, koncertfel- azt Fazakas Réka, a Műcsarnok ku- legnépszerűbb állandó programja Oscar-jelölés, és bár Horvát Lili pontban. Négy hazai kosárlabdacsapat közönség
vételek válogatásával jelentkezik rátora mondja el. A rejtélyről a B32 a népi hagyományokat felelevení- Felkészülés meghatározatlan ideig nélkül döntötte el február második hétvégéjén,
az A38 különböző stílusok mentén, Galéria és Kultúrtér, valamint tő táncház. Bár a pandémia miatt tartó együttlétre című produkciója kihez kerüljön a kupa, a tavalyi győztes Buda-
egészen addig, amíg a kapuk újra a Karinthy Szalon Facebook-olda- személyesen nem látogathatjuk itt végül nem került be a nemzetkö- fok nem volt köztük. A döntőt két másodosztályú
kinyílhatnak. lán, illetve blogján is olvashatunk a programot, otthonról is részt zi filmek legjobbjai közé, korábban gárda, a Nyíregyháza és a BKG Príma Akadémia
Online koncertek az A38 Hajóról február 26-án. A Titkok és hazug- vehetünk benne; elég, ha arrébb már számos díjat begyűjtött, nem játszotta, az előbbi a később a bronzérmet meg-
www.a38.hu ságok című sorozatban művészet- toljuk a bútorokat a nappaliban. szerző Újpestet, utóbbi pedig a TF együttesét bú-
történészek osztják meg gondolata- A muzsikáról a hazai és külföldi csúztatta. Végül a nyírségiek vihették el a Hepp
KREATÍV ikat számukra különleges, titkokat fesztiválok, szabadtéri események, Kupát: hiába zárkóztak fel a hajrára a szigetszent-
Szabadon alkotni azt jelenti: ön- rejtő műalkotásokról. kulturális rendezvények kedvelt miklósiak, a pontosabban lövő Hübner-Nyíregy-
jól megkavarja a szerelmesek éle- állóan gondolkodni, döntéseket Február 26. Titkok és hazugságok résztvevője, a moldvai csángó nép- háza BS 80-77-re nyerte meg a mérkőzést.
tét. Előbukkannak a legféltettebb hozni, cselekedni. A természetet – a B32 és a Karinthy Szalon zenét játszó Sültü Zenekar szokott Február végén a Gabányi László Sport-
titkok, meg a sámándob, meg a kis- tisztelni, szeretni, megbecsülni. közös képrejtvénysorozata gondoskodni. csarnok ad helyet egy újabb nagy finálénak:
gömböc, és minden szál összegaba- Az Alkoss szabadon! című könyv Táncház az FMH-ban a kosárlabdázó nők a Magyar Kupáért játszanak.
lyodik. Mert minek a varázslat, ha is erre tanítja az olvasót. A 37 SZABADIDŐ fmhnet.hu A járvány­ügyi előírások miatt idén ötnaposra
a valóság is meghökkentő dolgok- inspiráló feladat olyan alkotások Az Ugató-sziklának nevezett szik- nyújtott viadal február 24-én kezdődik, az első
ra képes? Az M/Ámor, vagy amit gyűjteménye, melyek újrahaszno- laképződmény környékét a Sas- SZÍNHÁZ felvonásban a következő párosításokban: VBW
akartok Shakespeare Szentivánéji sított alapanyagokból, háztartási hegy tetejével együtt 1957-ben Don Quijote története mai, sőt CEKK Cegléd–PEAC-Pécs; UNI Győr-MÉLY
álom című darabjának történetét hulladékból, vagy éppen a termé- nyilvánították természetvédelmi örök, csak ügyesen kell az áthal- véletlenül. A mű szokatlan aspek- ÚT–Aluinvent DVTK; TFSE-MTK–Atomerőmű
egy elszigetelt, lehetőségek nélküli szetből gyűjtött kincsekből készül- területté. A ’70-es évek közepén lásokat elhelyezni benne, és az ön- tusból tárja a nézők elé a szerelem KSC Szekszárd; Ludovika-FCSM Csata–Sopron
magyar faluba helyezi át, a vidék nek. A totyogós korúaktól a kiska- még hallani lehetett ott a szikla magát lovagnak képzelő spanyol lényegét. Márta, a negyvenéves Basket. A döntőt február 28-án rendezik meg.
legtávolabbi zugában. Egy ízig vé- „ugatását”, vagyis az erős északi nemes küzdelmei vélt ellenfeleivel idegsebész szerelmes lesz. Fényes
rig mai vígjáték, amely a kis ma- szél gerjesztette ugatásszerű hang- máris felérnek egy komplett tár- amerikai karrierjét hátrahagyva

Közösségi házak ajánlója


gyar valóság esszenciáját mutatja hatást. Erről és érdekes alakjáról sadalomkritikával. A Nézőmű- visszatér Budapestre, hogy új életet
be, mindenféle konklúzió levonása kapta nevét a szikla, amelyhez vészeti Kft. és a Szkéné Színház kezdjen, ám hiába vár a Szabadság
nélkül. A 6szín stream nyertes pá- a Rákó utca és Olt utca sarkától le- közös előadásában a rendező egy híd pesti hídfőjénél: a férfi nem je-
lyázatának előadása február 26-án het feljutni. Mára a környék szinte diliházba emeli át a leghíresebb lenik meg a randevún. Márta két-
19 órától tekinthető meg a jegy.hu-n teljesen beépült, így a különleges lovag történetét. Ez a Don Quijote ségbeesetten a keresésére indul, de Albertfalvi az akh@ujbuda.hu e-mail címre, végzetes sorsot hordozó hölgyről Idegen Barátok 2. – A Skicc ország” program támogatásával
hang eltűnt, ám maga a szikla is hogy a blogon és a www.facebook. szóló dallal, online előadásban Alkotócsoport Kiállítása valósul meg. A részvétel díjtalan,

Szkéné Színház facebook


keresztül.
ritka színfoltja a területnek, ahol
amikor rátalál, élete szerelme azt Közösségi Ház com/groups/helytortenet11 olda- köszöntjük a nőket. Március 5. 18.00 de regisztrációhoz kötött.
Hatszín Teátrum: Terminál állítja: sohasem látta őt azelőtt. https://facebook.com/
Workhouse – M/Ámor, vagy állítólag egy mesterséges barlang is Felkészülés meghatározatlan lakon másokhoz is eljussanak. Kiállítók: Bellák Ica, Bácsi Sztel-
Albertfalva200
amit akartok található, na meg egy geoláda titkos ideig tartó együttlétre Online Kerekítő la, Pats József, Várkonyi György. Mesekuckó Katival
www.6szin.hu kóddal. Kincsvadászoknak és ter- www.cinego.hu Színház az egész világ – Szalai Albertfalvi Hely- A közösségi ház zárvatartása A részvétel díjtalan. Szerdánként 10.00 órától
mészetbarátoknak mindenképpen
Sándor online fotókiállítása és Iskolatörténeti alatt is folytatódnak a Kerekí- Mesélő: Viola-Kővári Katalin,
KONCERT maszokon át a felnőttekig, minden érdemes odalátogatni egyszer. MESEKÖNYV Március 9. 18.00 Gyűjtemény tő foglalkozások a megszokott Családi Matiné Online – az ŐKH kulturális szervezője.
Amíg az élő zene újra át nem járja korosztály számára tartogat megle- Geoláda az Ugató-sziklánál Az Ickabog klasszikus tündérme- időben a Facebook-oldalon ke- Trambulin Színház:
Az AKH Fotó- https://www.facebook.com/
az A38 Hajót, a klub négy temati- petéseket ez a könyv. egy kórházi ágyban kezdődik, de se, a Harry Potter-sorozat szerzője, resztül. Nénje bolond meséi Házunk táján – Foglalkozásve-
tanoda vezetője albertfalvihelytortenetigyuj-
kus YouTube-csatornája repít vis�- Kollár Borbála: Alkoss szaba- KÖNYV ugyanúgy a sírban végződik, és bár J. K. Rowling több mint tíz eszten- minden március- temeny Mondókás Móka (0–3 éves ko- Március 6. 16.00 zetőinkre zoomolunk
sza mindenkit a legemlékezetesebb don! Lars Kepler az egyik legfelkapot- egyetlen percig sem hagyjuk el deje esti mesének írta a két kisebb rig) – szerdánként 9.30 A bolond falu Csütörtökönként 18.00 órától
– Kreatív ötlettár kicsiknek az őrület helyszínét, közben bejá- ban a budapesti
tabb skandináv krimiszerző, tíz gyerekének. Habár nagyon szeret- Albertfalva története képekben Bábos Torna (1–3 éveseknek) – és A buták verse- Élőben követhető online beszél-
és nagyoknak runk egy fél világot. A darab 2021. színházak előző évadaiban elka-
éve futó sorozatát 40 nyelvre fordí- te a történetet, az idő múlásával Az intézmény Facebook-olda- szerdánként 10.15 nye című népme- getések az ŐKH-ban tevékenyke-
február 26-án 18 órától tekinthető pott izgalmas pillanatait osztja
tották le, 12 millió példány fogyott arra jutott, hogy rajtuk kívül nem lán rendszeresen közzétett régi Foglalkozásvezető: sék alapján írta: dő foglalkozásvezetőkkel.
meg az érdeklődőkkel a Színházi
MŰVÉSZET- belőle világszerte. Pedig Lars Kep- meg a jegy.hu-n keresztül.
Világnap tiszteletére. fotók, ásatási leletek, tárgyak, Divényi Piroska Csák György. Szereplők: Mezei
TÖRTÉNET ler nem is létezik, csak egy svéd Szkéné Színház/ Réka, Csák György. Az online A műsorváltozás
bútorok, helytörténeti felvételek
Kadosa Kiss József képzőművész házaspár találta ki őt, hogy írás Nézőművészeti Kft.: Don Quijote esemény a „Köszönjük Magyar- jogát fenntartjuk!
Újbudai Kirakós során keresztül a kerület-
hiperrealisztikus festményén egy közben se legyenek magányosak. www.szkene.hu
– ujbudaikirakos.blog.hu rész egyedi tör- Őrmezei
A Lázár a sorozat hetedik kötete,
majmot láthatunk, amely kezére
MŰVÉSZET Az Újbudai Kirakós blog jelenleg ténetébe nyerhe- Közösségi Ház
hajtja a fejét, így Auguste Rodin tünk bepillantást. https://www.facebook.com/
Vereczkey Szilvia fő műfaja a kol- kerületünk tizenkét különböző
koncertek első soraiba. A fősodrás- Gondolkodó című szobrának egye-
pontját mutatja be. Mindenki mást ormezei
ban az A38 Vibes csatorna várja di újraértelmezéseként, egyfajta pa- lázs, textilmunkáihoz szereti fel-
a pop, az indie és az elektronikus szabdalni az anyagokat, sokszor lát meg egy-egy városrészből, Kelenvölgyi
rafrázisaként felfogható. A majom­
zene kedvelőit, míg az A38 Rocks ábrázolásnak nagy hagyománya roncsolja, átalakítja azokat, majd épületből, más és más szépség, Közösségi Ház Ismerős Extra
az így kapott részeket újjáépíti történet ragadja meg figyelmét. https://www.facebook.com/ Február 24. 20.00
és egésszé formálja. Alkotásaiban Hogy ezek ne csak saját rácso- kelenvolgyikozossegihaz Online beszélgetős sorozat Őr-
gyakran használ különböző struk- dálkozások és titkok maradjanak, mezőhöz kötődő ismert, érdekes
túrájú színes anyagokat, szívesen érdemes mielőbb megosztani őket. Tisztelet és megbecsülés személyiségekkel. Vendég: Gerő
alkalmaz fémszálas, durvább fe- Érdekes, híres vagy szép épületek, Március 8. 10.00 Eszter cukrászmester, a Sütizz
lületeket, illetve lágy, áttetsző kel- utcarészletek, köztéri alkotások, A nőnapon egy, cukrászda alapítója. A részvétel
méket is. Ráncolással, gyűréssel, parkok és terek történeteit várják a tündérmesén túli díjtalan.
csavarással, gépi és kézi varrással is osztja meg mással. A korona-
vírus-járvány kitörésekor viszont

EU PÁLYÁZATI MUNKATÁRS
mégis úgy döntött, közzéteszi
a család kedvenc meséjét, hogy
Várunk szeretettel a 2021/2022-es tanévben induló ezáltal kicsit könnyebbé tegye
a kijárási korlátozás miatt bezár- BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA POLGÁRMESTERI HIVATAL JEGYZŐJE
alsó tagozatos osztályainkba de önállóan is élvezhető és értel- kózásra kényszerült gyerekek szó- EU PÁLYÁZATI MUNKATÁRSAT KERES
mezhető. A történet szerint Joona rakoztatását. Az Ickabog az érdek-
PUZZLE Kamaraerdei Kerekerdő Általános Iskola Linna nyomozó apró jelekből arra ből hazudott szörny és egy ország A jelentkezéseket e-mailben, fényképes szakmai önéletrajzzal, hozzájáruló nyilatkozattal, miszerint a benyújtott
1112 Budapest, Kamaraerdei út 12–14. a következtetésre jut, hogy a své- pályázati anyag személyes adatait a pályázati eljárásban résztvevők megismerhessék, kezelhetik, az iskolai
intrikákkal teli története. A gyere-
végzettséget, szakképzettséget igazoló okmányok másolatával, három hónapnál nem régebbi erkölcsi
+3620/935-15-37 • www.suliovi.hu • tanodak@gmail.com deknél évekkel ezelőtt ártalmatlan- keknek tanulságos, mélyenszántó bizonyítvány (másolat, vagy igazolás) csatolásával Budapest Főváros XI. Kerület Újbudai Polgármesteri Hivatal
ná tett sorozatgyilkos, Jurek Walter mese, amitől jobban beláthatnak jegyzőjéhez címezve az allaspalyazat@ujbuda.hu e-mail címre kell megküldeni “EU pályázati munkatárs” jeligére.
valószínűleg mégsem halt meg. majd a történelem kulisszái mögé,
Sőt, segítőt is talált magának, aki a nagyoknak és felnőtteknek pedig
Európa-szerte szedi áldozatait, elég politikai thrillerként is élvezhető
A PÁLYÁZAT
kegyetlen módszerekkel. Balsejtel- olvasmány. Az ókortól a közelmúlt BEÉRKEZÉSÉNEK HATÁRIDEJE:
dolgozza meg a textileket. A kétez-
2021. március 7.
Erősségeink: me beigazolódik, amikor barátnőjét történelméig, sőt, a jelen időkig
sportolási digitális gondoskodó elrabolják, és iszonyú sorsot szán- res évek óta öltözékkiegészítőket, rengeteg párhuzam juthat az olva-
lehetőségek tanterem összefogás nak neki, lenn, a föld mélyén… stólákat, kendőket és hozzájuk illő só eszébe. J. K. Rowling a könyv
ékszereket is tervez. A beszélgetést Pályázat elbírálásának határideje: 2021. március 14.
Lars Kepler: Lázár eladásából származó teljes bevé-
stabilitás rendezett, alapkészségek a B32 Galéria és Kultúrtér Face- Állás betöltésnek várható időpontja: 2021. március 15.
biztonságos fejlesztése telét felajánlja olyan szervezetek-
kislétszámú környezet TÁNC book-oldalán követhetik nyomon. nek, amelyek azokon segítenek, TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:
osztályok aktív tanulás Az FMH néven ismert intézmény Prémium beszélgetések akik különösen megszenvedték
hatalmas zöld kozigazgatas.ujbuda.hu/hirdetotabla-palyazatok, vagy
együttműködő használható 1951 óta élvezi több generáció – Vereczkey Szilvia a koronavírus-járványt.
légkör
terület
tudás 2021. február 25. 16.30 J. K. Rowling: Az Ickabog
Sepsei Nándorné: 06/1 3811-344
bizalmát. A Fehérvári út 47. alatt
mozaik | 2021. február 24. | 12 13 | 2021. február 24. | 60+
fogadóórák pártok eseményei 60+ programajánló
DR. LÁSZLÓ IMRE (DK) polgármester. Bejelentkezés „„A XI. KERÜLETI DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ „„A XI. KERÜLETI LMP PROGRAMJAI A teljes programkínálatról Nyelvi figyelmet kíván fordítani 100 esztendősnél
Kaczeus Beátánál a +36/1/372-4672-es telefonszámon. PROGRAMJAI Friss információ híreinkről, programjainkról: www.facebook. tanfolyamok: idősebb polgáraira. Az Újbuda 60+ Program
a www.idosbarat.ujbuda.
BAKAI-NAGY ZITA (DK) 16. evk., alpolgármester. Az újbudai választókerület elérhetőségei: e-mail: bp11@dkp. com/lmpdelbuda, tel.: 06/20/209-5932, mail: bp1122@le- – kezdő és haladó kéri a százéves kort betöltött polgárokat, illet-
hu, www.facebook.com/demokratikuskoalicioujbuda, tel.: hetmas.hu, blog: delbudamaskepp.blog.hu. Ha szerinted
hu honlapon az aktuális angol-német tanfo- ve hozzátartozóikat, jelentkezzenek a prog-
Előzetes egyeztetés alapján: +36/70/684-7145,
bakai.nagy.zita@ujbuda.hu. 06/70/850-5440, 06/21/300-1000. Az iroda címe: 1118 Bp., is sürgősen cselekedni kell a klímavészhelyzet miatt, és te is havi programlistában, lyam (minden nyelvi ram elérhetőségeinek valamelyikén, hogy
Barabás Richárd, (PÁRBESZÉD) 1. evk. képviselő,
Kaptárkő u. 8. Az iroda minden szerdán 16–19 óráig várja olyan világot szeretnél, ahol a profit nem előzi az embert, gye- illetve hétköznap 9–14 kurzus 25 tanóra, 1 a program munkatársai felvehessék Önökkel
kulturális alpolgármester. Minden hónap utolsó keddjén tart az érdeklődőket. re és csatlakozz hozzánk! Jelentkezés: lehetmas.hu/csatlakozz óráig a 372-4636-os tele- alkalom 2 tanóra). a kapcsolatot.
fogadóórát, a járvány időszak alatt az online: A haladó tanfolya- Újbuda Önkormányzata az érintettek
fonszámon érdeklődhet. mokon való részvé-
www.facebook.com/BarabasRichard oldalon. Itt is várjuk „„A XI. KERÜLETI FIDESZ PROGRAMJAI „„A XI. KERÜLETI MSZP PROGRAMJAI igénye esetén – a születésnapi köszöntés
kérdéseiket. Telefonos elérhetőség: +36706847427. A programokon való rész- telt szintfelmérőhöz és a mindennapokra kiterjedő figyelem mel-
Levelezési cím: barabas.richard@ujbuda.hu A Fidesz XI. kerületi szervezetének Budafoki úti irodája Telefonos ügyelet: 205-3655; e-mail: ujbuda@mszp.hu,
a járványhelyzetre tekintettel zárva tart. A koronavírus el- vétel feltétele az Újbuda 60+ kötjük. lett – tervei szerint interjúban mutatná be
www.ujbuda.mszp.hu, www.facebook.com/mszpujbuda Számítógépes
Hintsch György (MSZP) alpolgármester. Alpolgármesteri leni védekezés részeként segítjük az idősek és a betegségük Kedvezménykártya vagy a százévesnél idősebb emberek élettörténe-
fogadóóra minden hónap első szerdáján. Bejelentkezés az alábbi képzések
telefonszámon lehetséges: +36/70/684-7147. miatt fokozottan veszélyeztetett csoportba tartozók ott- „„A XI. KERÜLETI MI HAZÁNK MOZGALOM annak folyamatban lévő tét. Az interjúk természetesen csak a járvány
(1 alkalom végeztével kezdődnek, és kizárólag azokkal,
honmaradását. Kérjük, hogy amennyiben szeretné igénybe PROGRAMJAI igénylése!
OROSZ ANNA (MOMENTUM) alpolgármester, képviselő 2 tanóra): akik vállalják a részvételt. Kérjük, hogy
venni önkéntes segítőink bevásárlásban, gyógyszerkivál-
(Lágymányos) Alpolgármesteri fogadóóra minden hónap második A túlzott lezárások ellen, az uszodák, edzőtermek, könyvtá- fordulnia, esetleg nem akar másokat ter- • Office programok (Word, Excel,
tásban vagy csekkbefizetésben nyújtott segítségét, további a kapcsolatfelvétel céljából minél előbb je-
hétfőjén 16–18 óra között. Bejelentkezés az alpolgármesteri
egyeztetés céljából jelentkezzen az alábbi telefonszámon: rak, vendéglátóhelyek újranyitásáért aláírásgyűjtést indított Dietetikai tanácsadás helni. Pedig legtöbbször egy jó beszélgetés, PowerPoint) – 16 tanóra
lentkezzenek, hiszen fontos, hogy az idős­
titkárságon, telefonszám: +36/70/684-7369. Önkormányzati Fogyni szeretne? Vagy a tudatosabb táplál- egy kis felénk forduló figyelem is segíthet • Google szolgáltatások (YouTube,
képviselői fogadóóra előzetes egyeztetés alapján. Elérhetőség, +36/20/2000-781. Cím: 1111 Bp., Budafoki út 9–11., mo- a párt a mihazank.hu/lezarasellen címen. Érintésmentes be- korú emberek, valamint egy-egy hosszú,
vásárlási segítség felől a Mi Hazánk Újbudai Szervezetének kozás jegyében változtatna eddigi életmód- abban, hogy jobban érezzük és cselekvésre Drive, Térkép, Kereső)– 15 tanóra
e-mail: orosz.anna@ujbuda.hu telefonszám: +36/70/684-7369 bil: +36/20/471-4972, e-mail: ujbuda@fidesz.hu, web: tartalmas élet tapasztalatai és értékei minél
elnökénél és önkormányzati képviselőjénél, Novák Elődnél ján? Esetleg betegségével kapcsolatban szánjuk el magunkat, vagy kezünkbe ve- • mappaműveletek, fényképek átmásolása
MOLNÁR GYULA (MSZP) ogy. képv.
facebook.com/fidesz11ker, simicskoistvan.hu, facebook. nagyobb megbecsülésnek és tiszteletnek ör-
lehet érdeklődni: novak.elod@mihazank.hu, 06/30/358- tanácstalan, mit fogyaszthat? Kérdéseinek, gyük sorsunk irányítását. Az Újbuda 60+ gépre, mentés/letöltés– 14 tanóra
Telefon: 06/30/566-4302 com/simicskoistvan vendjenek.
2723. Tagsági vagy szimpatizánsi támogatási lehetőség iránt problémáinak részletes leírásával várja Program részeként kínáljuk ingyenes „se- • a Facebook alapjai – 10 tanóra
levelét szakemberünk, hogy pontos, min- gítő beszélgetések” szolgáltatásunkat, ahol Jelentkezni az Újbuda 60+ Program is-
DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (FIDESZ–KDNP) ogy. képv. „„XI. KERÜLETI KDNP PROGRAMJAI érdeklődőknek információk a mihazank.hu/jelentkezes olda- mert elérhetőségein lehet; telefonon, e-mail-
Bejelentkezés alapján: +36/20/200-0781, lon, helyi hírek: facebook.com/mihazankujbuda denre kitérő választ adhasson. Dr. Barna képzett időskorú önkéntesek várják, hogy Egy tanfolyamon kizárólag egyszer lehet
simicsko.istvan@fidesz.hu A kormány vészhelyzeti intézkedéseivel összhangban, Lajosné Éva táplálkozási szakember várja segíthessenek Önnek. részt venni. ben vagy személyesen a nyitvatartási időben
a KDNP kerületi irodája zárva tart. Megértésüket köszönjük! kérdéseiket a 60plusz@ujbuda.hu e-mail Keressen minket személyesen vagy te- Jelentkezés: 2021. március 8. 9 órától a járványügyi előírások figyelembevételével.
BÁBA SZILVIA (JOBBIK) 13. evk., önk. képv.
Vigyázzunk egymásra! „„A XI. KERÜLETI MOMENTUM PROGRAMJAI A kapcsolat felvételét követően az önkor-
Előzetes egyeztetés alapján telefonon a +36/70/3799-163 címen. A levélben kérjük, adják meg teljes lefonon, ügyfélfogadási időben hétköznap március 12. 11 óráig az idosbarat.ujbuda.hu
telefonszámon vagy a baba.szilvia@ujbuda.hu e-mail címen Kövesd munkánkat, akcióinkat Újbudán (https://www.face- (hivatalos) nevüket és a 60+ kedvezmény- 9–14 óráig az Újbudai Önkéntes Koordi- oldalon elérhető online felületen. A jelent- mányzat az adatokat kizárólag az adatkeze-
„„A XI. KERÜLETI JOBBIK PROGRAMJAI book.com/momentumujbuda)! Jelentkezz tagnak a Momen- kártya számát. A foglalkozás ingyenes. nációs és Módszertani Központban (Kérő kezéshez szükséges az Újbuda 60+ Kedvez- lési szabályok betartásával tárolja*.
DR. BÁCS MÁRTON (DK) 7. evk., önk. képv. Előzetes tumhoz https://jelentkezes.momentum.hu/ oldalon, és légy ré- ménykártya száma vagy a kártya igénylése.
egyeztetés alapján: +36/70/902-1837, bacs.marton@ujbuda.hu Az Újbudai Jobbik elnöke és önkormányzati képviselője, Bába utca 3.), tel.: 372-4636.
szese a változásnak! Elérhetőségünk: bp11@momentum.hu. Gyógytorna-tanácsadás A kurzusokra vonatkozó további informá- *Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata mint
Szilvia a +36/70/379-9163-as telefonszámon és a baba.szil- Adatkezelő a rá vonatkozó Európai Unió általános adatvédel-
BEDŐ DÁVID (MOMENTUM) 14. evk., önk. képv. via@jobbik.hu érhető el. Alapszervezetünk e-mail címe A fizikai egészség megőrzése minden élet- Origami ciók február 22-től érhetőek el az idosbarat. mi rendeletének (továbbiakban: GDPR) és a hazai adatvédelmi
Telefon: 06/70/560-3919
nem változott, továbbra is az ujbuda@jobbik.hu címre várjuk „„A XI. KERÜLETI PÁRBESZÉD PROGRAMJAI korban fontos, de időskorban kiemelt fi- Foglalkozás minden hétfőn 14 órától. ujbuda.hu oldalon, valamint az Újbuda 60+ jogszabályoknak megfelelően gondoskodik személyes adatai
védelméről. Tájékoztatjuk, hogy a jelentkezés során személyes
BUDAI MIKLÓS (MSZP) 8. evk., önk. képv. Minden leveleiket, észrevételeiket. Kövessék híreinket a Jobbik Újbu- A kialakult veszélyhelyzet ideje alatt telefonos félfogadásra gyelmet igényel. A mozgásszervi gondok A részvételhez Facebookon csatlakozzon Program Facebook-oldalán. adatok és a kapcsolattartás érdekében lakcím, e-mail cím és te-
hónap első kedd 17-18 óra között, Mérnök utca 40., illetve előzetes da Facebook-oldalon! van lehetőség, az alábbi elérhetőségen: 06/70/475-9047. megelőzésében, kezelésében tapasztalt az Origami (Újbuda 60+ Program) nevű lefonszám megadása szükséges. A megadott személyes adatok
egyeztetés alapján: +36/30/655-3042, budai.miklos@ujbuda.hu gyógy­tornász várja az érdeklődőket. Le- csoporthoz teljes neve és a 60+ kedvez- Felhívás adatkezelésének célja az Adatkezelő részéről a 100 évesnél
idősebb kerületi polgárokkal történő kapcsolatfelvétel és kö-
CSERNUS LÁSZLÓ (FIDESZ–KDNP) önk. képv. hetőség nyílik egyéni kérdések megbeszé- ménykártya száma megadásával. a 100 évnél idősebb szöntésük, segítésük lehetőségének a megteremtése. Az adat-
Előzetes egyeztetés alapján: +36/20/597-5600, apróhirdetés lésére (a hétköznapokban mire figyeljünk, kerületi polgárok és kezelés jogalapja a GDPR 6. cikk (1) bekezdése e) pontja, azaz
az adatkezelés az Adatkezelő közhatalmi jogosítvány gyakor-
csernus.laszlo@ujbuda.hu, csernus.laszlo@fidesz.hu mit tegyünk, ha fájdalom jelentkezik; adott
mozgásszervi problémára milyen mozgás-
Do-in hozzátartozóik részére lásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges.
DAÁM ALEXANDRA (MOMENTUM) 6. evk., „„Lakás, ingatlan kiszállási, felmérési díj nincs!
Sztupjár Zoltán: 06/70/405-3433.
SZŐLŐ- ÉS
GYÜMÖLCSFAMETSZÉST
1117 Bp., Fehérvári úti
Vásárcsarnok, virágsor Porcelán- Foglalkozás minden szerdán 12.30 órától. Kedves Olvasóink! Az érintetti joggyakorlást, az Adatkezelő kötelezettsége-
önk. képv. Előzetes egyeztetés alapján: forma ajánlott, mi nyújthat megoldást stb.). it, valamint az Adatkezelő általános adatvédelmi gyakorlatát
INGATLANIRODÁNK eladó vállalok vidéken is. 06/30/682-4431. Ezüst Üzlet: 06/1/2094245, A részvételhez Facebookon csatlakozzon Az Idősbarát Önkormányzat díjjal kétsze- részletesebben az önkormányzat honlapján a www.ujbuda.hu/
daam.alexandra@ujbuda.hu, +36/30/184-3396 budapesti lakásokat keres. Külföldi KERTÉPÍTÉS, TÉRKÖVEZÉS, dinasztiagaleria11@gmail.com, A beszélgetés online történik Google
„„Lakásszerviz 06/20/200-6084, Lakatos Roland a Do-in – japán jóga (Újbuda 60+ Program) resen is kitüntetett Újbuda Önkormányzata adatvedelem cím alatt, valamint a felhívás honlapján található,
vevők elérése, Facebook-hirdetések, favágás, bozótírtás, metszés, Meet felületen hétfői napokon 13–14 óráig. mellékelt adatkezelési tájékoztatóból ismerheti meg.
ERHARDT ATTILA (MOMENTUM) 12. evk., önk. képv. jutalék 3,5%, ügyvéd ingyenes. gyepesítés, kerítésépítés, RÉGISÉGFELVÁSÁRLÁS nevű csoporthoz teljes neve és a 60+ ked- mindig kiemelt figyelmet fordít időskorú pol-
LAKÁSFELÚJÍTÁS! Előzetes jelentkezés szükséges a 60plusz@ Adatvédelmi tisztviselő elérhetősége: Levélcím: Budapest
Előzetes egyeztetés alapján: erhardt.attila@ujbuda.hu, Ismerősének lakása eladó? Hívjon, Kőművesmunkák, szobafestés, tereprendezés. Ingyenes felmérés, +lomtalanítással! 06/70/6000-873. vezménykártya száma megadásával. gáraira. Ezen tevékenységének újabb fejeze- Főváros, XI. Kerület Újbuda Önkormányzata, 1113 Budapest, Bocs-
+36/20/316-2925 ajánlási jutalékot kap! Laurus hideg-meleg burkolás, árajánlat! Tel.: 06/20/259-6319, ujbuda.hu e-mail címen. A levélben kér-
Ingatlan 06/20/9-600-600.
ARANY, EZÜST, RÉGISÉG, teként Újbuda 2021 februárjától fokozottabb kai út 39–41. E-mail: gdpr@ujbuda.hu
villanyszerelés, vízszerelés. web: www.telekrendezes.hu HAGYATÉK FELVÁSÁRLÁSA jük, adják meg teljes (hivatalos) nevüket
GÖRÖG ANDRÁS (MSZP) 11. evk., önk. képv. NAGYVÁRAD tér közelében Ingyenes állapotfelmérés SZOBAFESTÉST, -MÁZOLÁST BP. legmagasabb árán! és a 60+ kedvezménykártya számát. Szenior örömtánc
Előzetes egyeztetés alapján: +36/30/966-2187,
mail@gorogandras.hu
eladó 1+2 fél szobás, 2 erkélyes
panellakás. 06/70/77-23-172.
és árajánlat! Gyors, precíz,
minőségi munka! Garanciával!
vállalok. Kisebb munkákat is.
06/70/755-5858.
Böszörményi aranyház, Bp., XII.
ker., Böszörményi út 16. Tel.: Andreával
KERESEK a kerületben 2 szobás,
06/30/359-4222.
LAKÁSFELÚJÍTÁS A–Z-ig. 06/70/4073898. Számítógéppel, Minden csütörtökön 17 órától. A részvé-
DR. HOFFMANN TAMÁS (FIDESZ–KDNP) önk. képv. telhez Facebookon csatlakozzon a Szenior
erkélyes lakást zöldövezetben. 06/70/432-4222.
okoseszközökkel

Vásárlási
hoffmann.tamas@ujbuda.hu 06/70/77-23-172. „„TV, számítógép REDŐNYÖS MUNKÁK! „„Gondozás Örömtánc (Újbuda 60+ Program) csoport-
SZÁMÍTÓGÉP-JAVÍTÁS,
Készítés-javítás, szúnyogháló, kapcsolatos hoz teljes neve és a 60+ kedvezménykártya
JANKÓ ISTVÁN (FIDESZ–KDNP) önk. képv. ARANYKOR KÖZPONT – Fix
Előzetes egyeztetés alapján: +36/30/655-3033, „„Víz, gáz, telepítés, vírusirtás. Ingyenes
gurtnicsere. Megbízhatóság,
elfogadható ár. 06/30/212-9919. havi jövedelem + segítő kéz: segítségnyújtó száma megadásával.
villany, fűtés kiszállással. 06/30/8572-653. 06/70/432-4222. szolgáltatás

maraton
jankoistvan58@gmail.com Kőművesmunka A-Z-ig.

JUNGHAUSZ RAJMUND (FIDESZ–KDNP) FIGE Z. reg. Gázos, víz-fűtés:


„„Szolgáltatás
06-30/476-4932
„„Könyvek
Regisztrálni szeretne valahová, de prob- Online
lémába ütközött? Videohívást szeretne
15. evk., önk. képv. Előzetes egyeztetés alapján:
06/30/966-0542.
VILLANYSZERELÉS azonnal! ZÁRSZERELÉS, -JAVÍTÁS „„Régiség KÖNYVEKET ANTIKVÁRIUM indítani Skype vagy Viber alkalmazás-
problémamegbeszélő
+36/70/942-4624, junghausz.rajmund@ujbuda.hu
Hibaelhárítástól a teljes felújításig. 0–24 óráig. Megbízható mérnök:
PAPÍR- és fémpénzt, bélyeget,
vásárol! Vírus idején maszkban,
sal? Fényképet szeretne küldeni? Esetleg csoportok
Petrás József villanyszerelő mester. 06/30/851-9333, zszerviz8@gmail. kesztyűben. 06/20/425-6437. Pszichológus vezetésével csoportbeszélge-
KELLER ZSOLT (MSZP) 17. evk., önk. képv.
Előzetes egyeztetés alapján: +36/70/339-6580,
ELMŰ-ügyintézés! 246-9021, com képeslapot, papírrégiséget,
régiségeket vásárolunk és árverésre KÖNYVEK, KÖNYVTÁRAK, az Újbuda 60+ Program Facebook-oldalá-
tés különböző témák mentén keddenként
március 4–7.
06/20/934-4664. val vagy csoportjaival kapcsolatban lenne akár

80%
SZOBAFESTÉS, mázolás,
zsoltkeller1@gmail.com
VÍZ-, FŰTÉSSZERELŐ tapétázás bútormozgatással.
átveszünk. VI., Andrássy út 16.
Tel.: 266-4154. Nyitva: H–SZ
teljes hagyaték felvásárlása:
06/20/9378-592. kérdése? Munkatársunk minden hétfőn 9.30–10.30 között (nagyobb létszám esetén csütörtök–vasárnap
gyorsszolgálat! Csap, szifon, Minőségi, precíz munka mérsékelt 10.00–17.00, Cs 10.00–19.00. a második csoport 11.00-kor kezd) Google
KREITLER-SAS MÁTÉ (LMP) 4. evk., önk. képv. árakon. (Alapítva: 1998) Csapó 12–16, pénteken 8–12 óráig segítséget
WC-tartály, radiátor, elzáró
Előzetes egyez­tetés alapján: +36/30/571-1922,
villanybojler cseréje, javítása: György. Tel.: 06/31/780-6430, GÁBOR ESZMERALDA becsüs
készpénzért vásárol aranyat,
„„Vegyes nyújt. Felmerülő kérdéseiket feltehetik Meet felületen. Jelentkezés: az idosbarat.
sas.mate@lehetmas.hu 06/70/642-7526. 06/1/229-5694, festesma.iwk.hu ujbuda.hu honlapon található jelentkezési
SZOBAFESTŐ munkát vállal.
ezüstöt, neves festményt, bútorokat, AUTÓFELVÁSÁRLÁS azonnali a 06/70/684-7412-es telefonszámon vagy kedvezmény*
DR. MOLNÁR LÁSZLÓ (FIDESZ–KDNP) önk. képv. VILLANYSZERELÉS,
06/30/913-8245.
órákat, Herendit, teljes hagyatékot. készpénzfizetéssel, állapottól e-mailben az it.60plusz@ujbuda.hu címen. lap kitöltésével (minden alkalomra külön
elektromos hibaelhárítás ingyenes Kiszállás díjtalan. Üzlet: 06/1/789- függetlenül. 06/30/682-1390.
+36/30/948-8084, molnar.laszlo@ujbuda.hu REDŐNY, rovarháló, reluxa stb. 1693, 06/30/898-5720. Kérjük, hogy kérdésekkel felkészülve kell jelentkezni)
felméréssel. Nyerges Ádám
villanyszerelő. Tel.: 06/30/581- javítása és készítése! 06/70/296- KELETI SZŐNYEG keressék munkatársunkat!
NAGYNÉ ANTAL ANIKÓ (FIDESZ–KDNP) önk. képv. 4192. 7369. és műtárgybecsüs vásárol régi „„Közlemény Tavaszi online
+36/70/383-7230, n.antal.aniko@ujbuda.hu. Fogadóóra: minden KONTÉNERES sittszállítás, szőnyegeket, sérült állapotban
VÍZVEZETÉK-CSATORNA,
hónap első kedden 17–18 óráig, Bethlen Gábor Általános Iskola
fűtésszerelő és duguláselhárítás. sóder, homok, zöldhulladék, is. Készpénzfizetéssel. Kiszállás
GYÁSZJELENTÉS. Súlyos,
gyógyíthatatlan betegségben 2020. Online 60+ lelki számítógépes és nyelvi A biztonságos
és Gimnázium (1115 Budapest, Bartók Béla út 141.) vásárlás élményéért
Lecserélnéd? Csöpög? Eldugult?
Felújítanál? Szakképesített,
termőföld. 06/20/4646-233.
TAKARÍTÁST, KISEBB
díjtalan. 06/30/456-3938.
ARANY, EZÜST, BRILLIÁNS
december 20-án elment a Mester
fodrásznő Marinova Zorka, több
segítségnyújtás tanfolyamok irány a szabad
NÉMETH GYÖNGYVÉR (MOMENTUM) számlaképes szakember vagyok. BEVÁSÁRLÁST vállalok, 20 000 Ft/g (1 karáttól) ékszerek, mint 52 éve fodrász volt a XI. Gondjai, problémái vannak, de nincs, aki Zoomon történő, ingyenes online kurzu- levegő!
2. evk., önk. képv. Előzetes egyeztetés alapján: Hétvégén és ünnepnapokon is kizárólag Budán! Hívjon dísztárgyak, mechanikus kar-, kerületben. Gyászolja férje, nővére, meghallgassa vagy segítsen? Lehangolt- sokat hirdetünk. Alapvető számítógépes
nemeth.gyongyver@momentum.hu, +36/30/740-5960 hívható vagyok! Hétvégi felár, bizalommal! +36/70/580-8679. zseb-, falióra felvásárlása. lánya fia és 4 unokája.
nak, tehetetlennek érzi magát emiatt? Sok ismeret és a Zoom-felület használata elő-
NOVÁK ELŐD (MI HAZÁNK) önk. képv. Minden héten idős ember nem kér segítséget lelki gond- feltétele a képzéseken való részvételnek.
igény és egyeztetés szerint a Mi Hazánk Mozgalom Újbudai jával kapcsolatban, mert úgy gondolja, ezt A Zoom ismeretének elmélyítéséhez okta-
Szervezetének Bartók Béla út 96. alatti irodájában.
Időseket és betegeket otthonukban is meglátogat!
felhívás magának kell megoldania, vagy nincs kihez tóanyagot küldünk a jelentkezőknek. A vásárlási maraton ideje alatt
ingyenes különjáratok közlekednek
Egyeztetés: 06/30/358-2723, novak.elod@mihazank.hu Tisztelt XI. kerületi lehet benyújtani, feltüntetve az üzemeltető nevét,
A programokon való részvétel feltétele az Újbuda 60+ Kedvezménykártya vagy annak folya-
a Széna térről és a Váci út elejéről
a Premier Outletbe és vissza.

RÁDI KÁROLY (DK) 10. evk., önk. képv. vendéglátóüzletet üzemeltető valamint az üzlet, vendéglátóegység címét, elnevezését.
matban lévő igénylése.
A részletes menetrendet keresd
a www.premier.hu oldalon!

+36/30/547-7468, radi.karoly@ujbuda.hu kereskedők! Hivatalunk elektronikus címe: UJBUDA 202117330 (KRID azonosító);
A teljes hónap programját megtalálják és letölthetik
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2021. január 1. napjától módosult Címzett: BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA. az Idősbarát Újbuda honlapról, illetve Facebook-oldalunkról is!
SZABÓ LÁSZLÓ (FIDESZ–KDNP) önk. képv.
Előzetes egyeztetés alapján: +36/20/486-3300, a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009.
A vendéglátóhely üzlettípusok meghatározása című dokumentum
szabo.laszlo@ujbuda.hu, szabo.laszlo@fidesz.hu (IX. 29.) Kormányrendelet, melynek 31. §-a alapján a 2021. január 1-jéig
a https://kozigazgatas.ujbuda.hu/nyomtatvanyok-es-dokumentumok Újbudai Önkéntes Koordinációs És Módszertani Központ
bejelentett vendéglátóüzletek esetén a rendelet 4. melléklete
linken érhető el.
TÓTH MÁRTON (MSZP) 3. evk., önk. képv. Ügyfélfogadási idő: minden hétköznap 9.00–14.00 óra között. Cím: 1112 Budapest, Kérő utca 3.

boltonként változnak.
szerinti vendéglátóüzlet-típust a kereskedő legkésőbb
Előzetes egyeztetés alapján: +36/30/164-4492,

*A kedvezmények
2021. március 31-éig köteles bejelenteni a jegyzőnek. Újbuda Polgármesteri Hivatala,
+36/70/413-2314, marton.toth@mszp.hu
Felhívjuk a figyelmüket, hogy az üzlettípusról szóló bejelentést Vargáné dr. Kremzner Zsuzsanna Caring City a gondoskodó város
VARGA GERGŐ (DK) 9. evk., önk. képv. a megadott határidőig elektronikus úton (ügyfélkapu/cégkapu) jegyző
Egyeztetés alapján: +36/70/475-9049, varga.gergo@ujbuda.hu
Újbudai Szenior Programközpont
Nyitvatartási idő: minden hétköznap 8.00–12.00 óra között. Cím: 1117 Budapest, Bölcső utca 3.

kerületi kormányablak impresszum További elérhetőségeink


Levelezési cím: 1113 Budapest, Bocskai út 39–41. (A borítékra kérjük ráírni: Újbuda 60+ Program)
Bocskai út 39–41. Felelős szerkesztő: Tóth István Gergely • Szerkesztőség: 1113 Budapest, Zsombolyai utca 5. • Levelezési cím: Bp. 1518 Pf.: 135 • Telefon: 381-1307 Központi telefonszám: (06 1) 372-4636 (H-P: 9.00–14.00)
• e-mail: media11@ujbuda.hu • Kiadja a Média11 Kft. • Ügyvezető igazgató: Molnár Krisztina • Megjelenik 80 000 példányban •
Hétfő: 8.00–18.00 Csütörtök: Önkéntes segítségvonal: 381-1361 (H–P: 9.00–13.00)
Szerkesztő: Szabó Márta • Korrektor: Paola Fernández • Újságírók: Dabis Balázs Silvius, Kelemen Angelika, Tallér Edina • Hirdetés: 381-1307
Kedd: 8.00–16.00 8.00–16.00 • marketing@ujbuda.hu • Tervezőszerkesztő: • Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. • Felelős vezető: Szabady Balázs nyomda üzletág igazgató • E-mail: 60plusz@ujbuda.hu • Weboldal: idosbarat.ujbuda.hu. Youtube csatornánk: Újbuda 60+ Program
Szerda: 11.00–19.00 Péntek: 8.00–14.00 Terjeszti a BauCOOL-Construct Kft. • Az újságban megjelent hirdetmények és hirdetések tartalmáért a szerkesztőség felelősséget nem vállal. facebook-oldalunk: Újbuda 60+ Program (www.facebook.com/Ujbuda60pluszProgram)
Személyes apróhirdetés feladás: hétfőn és szerdán 8-15 óráig a 209. irodában. Kövessen minket a Facebookon is!

POB_2021_Marciusi_VM_Ujbuda 122_5x192.indd 1 2021. 02. 15. 11:27


közös | 2021. február 24. | 14 15 | 2021. február 24. | történelem

Téli ízek, A környék 1957-ben még nem újult meg


teljesen a háború után, de a Mészöly Falatózó
és Borozó már működik a Bartók sarkán

téli illatok
A hideg téli napokon legtöbben Elkészítés:
hozzávalók:
• 1,1 kg malaccsás
zár
• 1 kg csicsóka
A malaccsászárt bepácoljuk
előnyben részesítjük a laktatóbb
prika

fortepan/Budapest Főváros Levéltára


az összeturmixolt gyömbér,
és fűszeresebb ételeket, melyek vöröshagyma, citromnád, • O,5 kg kápia pa
a
kívül-belül átmelegítenek. Az igazi méz és a lime levének felé- • 1O dkg lila hagym
• O,5 dl olívaolaj
télies ízek előcsalogatásához segít- vel, majd éjszakára hűtőbe
zselyem
• 1 csokor petre
tesszük. Másnap bőrével fel-
ségünkre lehet a méz és a gyömbér felé 130 fokon addig sütjük,
r
különleges kombinációja, melyet amíg puha nem lesz, majd • 5 dkg koriande
édes és sós ételekben egyaránt felfe- • 5 dkg gyömbér
a sütőt 200 fokra melegítjük,

• 2 db citr omnád
dezhetünk. A VakVarjú étterem séfje, és ropogósra sütjük. A kápiát
sütőben 160 fokon megsüt-
yma
• 1O dkg vöröshag
Parcsetich Ernő ezt felhasználva hozta jük, hogy szép aranybarna le-
• 2 db lime leve
el kedvenc ázsiai ízvilágú receptjét: gyen, aztán a tepsit letakarjuk,
ve
• O,5 db citr om le
malaccsászár mogyorós sült kápiával és megvárjuk, míg langyos
lesz. Ezután a héját lehúzzuk,
• 5 dkg méz
és paszternákkal.
kimagozzuk, és kisujjnyi sze-
letekre vágjuk. A hagymát vé- • 15 dkg vaj
• 25 dkg sótlan
konyan felszeleteljük, sózzuk,

pörkölt mogyoró
hozzáadjuk a citrom és a lime le-
vét, az apróra vágott petrezsely-
met és koriandert, végül a kápiát.
Összeforgatjuk az olívával, majd
hűtőbe tesszük tálalásig.

A Mészöly-tanszék
Házhoz repítjük a varjúságokat! A csicsókát hámozzuk, sós vízben megfőzzük,
szűrjük, és egy kevés vajjal összeturmixoljuk. Ha
kell, passzírozzuk. Végül a mogyorót durvára törjük.
Keresd éttermeinket a vakvarju.com oldalon! Tálaláskor a malaccsászárt, a kápiasalátát és a csi-
csókát tányérra helyezzük, és a mogyoróval meg-
buda.vakvarju.com • + 36 1 208 40 27 hintjük az ételt.
Jó étvágyat kívánunk!

keresztrejtvény
HIRDESSEN A kijárási tilalom, a vendég-
Ujbuda mag hird 66x49 2020.indd 1 2020. 03. 18. 11:18 ti részen szolgált ki; akiknek a galérián ju- törzs­hellyé vált sokuk számára, hogy egyes zését: a hagyományos boxos sörözőben jól
látóhelyek zárvatartása még tott hely, azok maguk vitték fel az italukat. osztályok később az érettségi találkozóikat elbújhattak a párok, a keményfa asztalok,
Juhász Gyula: Tavasz előtt c. költeményéből idézünk 2 csúcsú vulkáni masszívum az örmény határ közelében, idegen A főúr pedig az az Ignác volt, akit most is ide szervezték. székek pedig a legextrémebb terhelést is el-
azokat is kitikkasztja, akik nem

AZ ÚJBUDA
sort. térképen. 39. Időintervallum, névelővel. 40. Beteggondozás. a Rege tulajdonosaként
Vízszintes: 2. Az idézet első sora (R, E, E, E, U). 13. Iga 42. Bécsi négyes! 44. Hordómérték. 47. Idegen lottó. 49. Pára! tartoznak a kocsmák rendszeres ismerhetünk. Őt sem puha
betűi keverve. 14. … iacta est, a kocka el van vetve (Iulius 52. Halas nevezetessége. 55. Indonéziai népcsoport és nyelve látogatói közé. Ezért talán olva- fából faragták, személye

ÚJSÁGBAN!
Caesar). 15. Vegyület, amelyben bróm anion vagy ligandum (LINDU). 56. … rosea, kerti mályvarózsa. 58. Néma amazon! garancia volt arra, hogy
található. 16. Germán eredetű férfinév, jelentése: becsület. 59. Kisasszony, Londonban! 61. Indiai tudós, iszlám teoló- sóink sem bánják, ha Újbuda
a kedvesség csak azoknak
18. Kistestű állat párosodása. 20. legendás helyeit bemutató soro- járt ki, akik nem állatia-
Alattomos. 21. Kínai hosszmér- zatunkban egy kultikus sörözőre
Jusson el közvetlenül ték. 22. Ébenfa, románul (ABA- 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
emlékezünk vissza elsőként.
sodtak el mulatás közben.
Az egyetemista törzskö-
80 000 újbudai NOS). 24. Belül lépne! 26. A gö-
rög eredetű Irén névváltozata. 28. 13 14 15 zönség mellett jártak ide
A Mészöly utca és a Bartók Béla út ke- helyi arcok is. Schneider
háztartásba! Komornyik. 30. Einsteinium
16 17 18 19 20
reszteződésében található Mészöly söröző úrra sokan emlékeznek, ő
vegy­jele. 31. Önelégültség kezde- a ’70-es, ’80-as években élte fénykorát. házmesterként dolgozott,
te! 32. Szén-monoxid. 34. Török Túlélte a rendszerváltást, egészen 1996-ig de a legendák szerint a kö-
férfinév. 35. … Luwak, egzotikus 21 22 23 24 25 működött Mészöly néven; utána Nevada
A XI. kerület közéle
ti lapja
zelben élő Cseh Tamás is
kávé a Nagy-Szunda-szigetekről. Pub lett belőle, belső tere átalakult, ame- gyakran megfordult e fa-
37. Főleg Indiában és Pakisztán- 26 27 28 29 30 rikanizálódott. A közönség is lecserélődött lak között, ahol egy sokat-
ban termesztett rizsfajta. 40. Ke- az évek során, de a műegyetem hallgatóira
Kibővülő resztülszúr. 41. Mount …, Cso- 31 32 33 34 35 36
mondó felirat köszöntötte
támogatás re
A XI. kerület közéleti

mindig számíthatott ez a hely, még talán az érkezőket: Mélyvíz


lapja XXXI. évf. 1. szám I
2021. január 13. I
ujbuda.hu

molungma. 43. Épület bejáratától


az ünnep8ek
Galvani híd
a Mészöly-tanszék elnevezés sem tűnt el csak úszni tudóknak.
Folyamatosa
n működik a
lelkisegélyvo
A Fővárosi
nal
Önkormányzat
Ke l e n fö l d | Ő r m e
z ő | G a z d a g rét |
A l b e r tfa l va | Ke l e
n vö l g y | Lá g y m á
nyos | Sasad-Sa
shegy | Gellérth
e g y | S z e n t i m revá
ro s
az udvarra vagy a lépcsőházba 37 38 39 40 teljesen a profilváltást követően. A Mé- Nem csak a nehéz
vezető fedett folyosó. 45. Félig
yi helyzet-
Idén a járványüg
a járvány
Karácsonyát. figyel-tva a hagyo-
kitörése óta folya-
nyzata kiemelt l – megszakí
re való tekintette

szöly nimbuszát mutatja, hogy a Szonáta


et matosan
tudjuk
sajnos nem igyekszik

vendégek okoztak néha


Újbuda Önkormá helyzet- segíteni
hogy a hátrányos mányt – az ünnepség a budapesti
met fordít arra, gel küzdő lakosaina
ben élő, nehézség Különösen fontos ez
k
megtartani. aelé állította önkor-
védekezés
önkormányzatokat Segítség
Ez az év új kihívások ben nagy szerepet
támogatást nyújtson. csoport-
a társadalom azon adódóan mányzatunkat
is. Lehetősé
játszó geinkhez mér-
tesztelésb nk en. karácsonykor

görög származású színész, szink-


a gondoskodás igyekeztü
életkorukból folyamatosan
ten egész évben a rászorulóknak, ám ka-
jai számára, amelyek helyze- Egy ilyen nehéz év
tudnak tenni saját esély- segítséget nyújtani aJanuár 6-ánn működő végén

41 42 43 44 presszóhoz hasonlóan – amelynek helyén


adományoknak köszönhetően
közvetlenül nem

2 gondokat, a Mészölynek
Az vel kerületbe talán még nagyobb

5
tük jobbá tételéért. rácsony közeledté 3975 ingyenes
szükség van.
antigén gyorsteszt
a családbarát segítségé re is
Újbudára, érkezett szükség volt karácsonyi
egyenlőség és vállalkozások köszönhetően
amelyettöbbGy. Németh Erzsébet
fontosságát kará- adott át László fő- szeretetre
szemlélet mód Támogatásuknak polgármestergyermekének
-helyettes
eddig 23 1500polgármester nek. Ai.tesztelést a Szent Imre
előtérbe helyezve mint 500 család

ronszínész (Georgios Dániel). 46.


meg varázsoln
tudjuk tóf szebbé Kris-
alkalommal rendeztükádosok csonyi ünnepét Szakrendelőben végzik
ban azokat a munkavállalómajd el, elsősor-
a kerületi Nagycsal

Több ezer ma a Kelet működik – ezt is újraindították


kat

önmagában sem lehetett


fogják szűrni, akik
feladataik
elvégzése során sok

sonyfái
emberrel
érintkeznek.

Újbuda karác Öt helyszínen,t


A főváros karácsony
előt-

Platón dialógusa a szerelemről (2


ti tesztelési akciójának
egyik

gyorsteszt
helyszíne szintén Újbuda
volt,

a közelben másutt, de ugyanazon a néven. könnyű helyzete. Hiába


az Etele téren meg

45 46 47
l ismé
új díszítésse
is várhatták az ered-

a kerület
ményt azok, akik

felállították
a családi ünnepekre
január 27. I ujbuda.hu
karácsonyfáit

szó). 48. Megszólítás angol nyelvű


készülve meg akar-
lapja
tak bizonyosodni XXXI. évf. 2. szám I 2021. Zajcsökkentés
A XI. kerület közéleti

érkezett
arról, hogy nem
a Budaörsi Repülő

Persze minden kocsmába járó tudja, volt a kerület szívében,


terjesztik a korona-
tér
vírust.
A Fővárosi Önkormányza
környékén
ingyenes gyorsteszt elvégzését t összesen 7500

levelekben. 49. Román terepjáró.


négy helyszínen, budapesti tette lehetővé
rendelkezőknek december lakcímkártyával

hogy a hely szelleme nem költözik tovább a közelben számtalan na-


Mint azt a Főpolgármest 19–23. között.

48 49 50 51 52
5-én közölte, a teszteléseken eri Hivatal január
meg, 166-szor kellett 6523-an jelentek

8
megismételni az eljárást,
s
és 41 esetben találtak g y | S z e n t i m revá ro
koronavírus-fertőzöttet ashegy | Gellérthe

50. Sertéslak. 51. Dunai Csen-


a vizsgált személyek
l eközött.
n vö l gEz y | 0,62 ymányos | Sasad-S
Lá gszázalé-
r tfa l va | Kejelent,
l b efertőzöttséget
| G a z d a g rét | Akos

5
Ke l e n fö l d | Ő r m e z ő igaz

a névvel, még ha a törzsvendégek köre


a hivatal –, a gyorstesztekn – hangsúlyozta

gyon jó, mára szintén le-


Közös
karácsony mény esetén sem jelenthető él negatív ered-
Felcsút
fellépés az újbudaiak

Elvonások: csak
Gergely biztonsággal, hogy az ki 100 százalékos
illető és a budafokiak
ről a vizsgálatok résztvevőit nem fertőzött. Er-

1,5 milliárd a kormánypárti


is tájékoztatták. érdekében

ge. 53. Felvigyázó. 54. A jelzett


Újbuda

települések
Törőcsik Mari Békéscsaba, segíts
kapna
Miéget?
– Így tiltakozunk
k
TÖrTénT? lett
áltu k
Zöldebb
az új év
53 54 55 56 57 58 vagy a személyzet ugyanaz marad is. A le- gendássá lett hely várta
helyhez képest alacsonyabban. 57.
ztancsin
az önkormányza-
Elkészült ana
tok kivégzése, az
85 éves Debrecen, Csak ugy elveiben rossz,
mini t
gyakorlatáb kom- kormányzat

gendás hívogató verset azért az újranyitás-


al,
és automatikus
a Petzvál park
káros

a kiszáradt torkokat. A Kruspér-tanszék, Bár az évtizedek alatt kultuszhellyé viselték. Erre szükség is volt néha, hiszen
Győr, kaposvár,
Teljes körűválságkezelé
kell adnia nkk
penzációtlapu a kormány-
a cím
nk s ellen, sötét időket
Visszatekintettü
kecskemét, indokolta ány
idéző, sötét kiesése meghozott
iparűzési adószándékból
–korm
ő nak az döntések
Az új pihenőp
ark elnevezéséhez a legendás színészn
ami aGergely
tellen
önkormányzato knak
Nyíregyháza, Sopron,
miatt az Kará-
december 18-áig
várják karrierjére
csony Gergely,
Karácsony
kka l.

Jeroboám uralkodásakor működő


Budapest főpol-
zato
– közölte
Székesfehérvár, az önk ány
gármestere,a hogy
javaslatait
orm
belügy-

8,6 milliárd
december

2
a helyi lakók főpolgármester
este hétkor 23-án
, Veszprém,
az önkor- a díszkivi-
éslekapcsolták

kor is lehetett olvasni. Ez a pár sor is arra


minisztérium

a Libella, az ICSA/Kapsreiter, a Kisrabló, vált, fénykorában a legtöbben klasszikus minden valamirevaló kocsmában előfordul
Szolnok lágítást közti
a fővárosban.
szövetségek mányzati elvoná Azsok
akcióhoz
Tihanyi
nyzati
Zalaegerszeg Kormá számos nemOrbán Vik-
egyeztetés után. kormánypár

NULLA. 111,38 milliárd


vettektielveze-

59 60 61 62
tésű település
ennyit decem-
luxuszálloda-
torkban:miniszterelnök csatlakozott . Buda-
számo l

7
pestenjelentette be, aiaktó
hogy Összefoglaló a 2020-as
19-én aaz
berépülete dunai
újbud
panoráma

zsidó próféta. 59. Távirati irodánk


idén minden

6
sötétbevállalko-
és közepes borult, a kerületi zöld és közterületi
építés a kis-
együtt, kivéveaza egyéni hidakkal
zások, valamint Miniszterelnök- fejlesztésekről

enged következtetni, hogy emberközpontú az Aranykorsó, a Szavanna mind épített becsületsüllyesztőként tartották számon egy kis bunyó, de nem ez volt a jellemző
ségnek otthont adófelére
esetében
vállalkozók budavári Kar-
melita kolostort,
a helyi iparűzési
Ennyi csökkentik amely feltehető-
leg saját áramforrást
(évi 4 mil-

Sötét
adó (hipa) kulcsát használt.

kompenzációt
Balatonfüred
Orbán Viktorárbevétel
liárd forint nettó minisztereln

névbetűi. 60. Térképgyűjtemény.


december ök
19-én jelentette
kap Újbuda
alatt).
hogy januártól felérerész-
Két év alatt a hipa
be,
Online kulturális
rd
csökkentik

milliá
a „Mészit”, ahol olcsó a sör, és más italo- erre a helyre. Törzsközönsége főként hét-
a kis- és középvállalk

A XI.4,2
a többi
és 150 ezer
leges megfelezése,
lamint
ozások, va- zsongás
kerület közéleti lapja
az egyéniavállalkozók
elvonás, illetve járvány
ipar-
lakosa
űzési
XXXI. évf. 3. szám I 2021. február
i miatt
adóját. A főpolgármes
egyéb következménye

63 64 65 66 67 68
ter
Facebook-po
avárhatóan
80 milli-
sztjában
összesen kiemelte: 10. I ujbuda.hu
a kormány
62. Piké egynemű betűi. 63. …hal,
idők
köz- és a díszvilágítás
kevesebb bevé-
árd forinttal
közszolgálta egy azon
tások közül,
tele lesz Budapestnek; Újbu-
ame-
által elvett lyek

kért sem kell nagyon sokat fizetni. Sokan köznapi emberekből állt, akiknek közössé-
ellátását veszélybe kiesés
da esetében a becsült sodorja
a kormány forint.

820 millió
milliárd értelmetlen döntése
milliárdokból. az10önkormányz

15
atok legfontosabk
A hipa az önkormányzato
bevételének b
Eközben
bevételi forrása,
legfőbb sajátmegfelezésé
nagykanizsa
közszolgálta ről. Ilyen

békaporonty. 65. Állami díjas geo-


kormányközött
tás méga többek
egyelőre azonban
máshol...*
a városi közlekedés, a 25
csak arról döntött, hogy
az utak kar-
bantartása, lakossá-keze-

emlékezhetnek a szkinhedekre is, akiknek get, megértést, élményeket adott a Mészöly.


lése, ezer főnél a zöldfelületek
kevesebb
a szemétszállítás, adazellen- A járvány sok tervet
látás, gú településeknek ivóvízel- felülírt,
Ke l e n f ö l d | Ő r m e z ő az egészségüg
A nagyobbakkal
yi, kulturális de Juhász Anna nem
| Gazdagrét | Alber tételezést. hagyja
t f a l v a | Ke l e nés szociális támogatáso majd, egyedül a közönséget

A mosoly és a kedves szó,


v ö egyenként tárgyalnak k.

69 70 71 72 73
lgy | Lágymányos |
Sasad-Sashegy | Ge

lógus, mineralógus, egyetemi ta-


lapzártánkig szinte kizárólag llérthegy | Szentimr

Rómaiak
eváros
jobboldali vezetésű városok
be.
kompenzációját jelentették

a közösségét a sör mértéktelen élvezetén túl Talán ennek is köszönhető, hogy hat évvel
fo-
Emellett közel 83 milliárd
esetben
rintot költenek a legtöbb

Minden
kizárólag
kormánypárti kötődésű,
meg-

nár (Ernő). 67. Kossuth- és Balázs


vidéki turisztikai vállalkozások

25 ezer fő alatti
).
segítésére (lásd infografikánkat
Mészáros
település lőrinc 14 vidéki
a xeno­fóbia tartotta össze. A ’80-as évek vé- túlélte a rendszerváltást Budapest közepén.
kApcsolóDó:

Al bertfalván
szállodája 3 Önkéntes lemondátik
s:

100%

Nálunk nem kerül semmibe,


Béla-díjas rajzfilmrendező (Jó-
A kerület vezetői csökken et
17,7 milliárd saját fizetésük

gén történt, hogy egy színesbőrű férfi sétált A Nevada Pub 1996-tól nem sok mindent
li
8 Megkérdeztük a jobbolda
iparűzési adó
kompenzáció król
képvisel
Talán nincs olyan az
őket elvonáso
ember, akit ne szippantott Aquincum jut eszébe, Albertfalván

zsef). 69. Ruhatisztító üzem. 71.


volna be legalább egyszer a is működött egy segéd-
*a kormány és a Magyar
Turisztikai római kor világa. csapattábor. Az albertfalvai
Ügynökség által megítélt
támogatások A nagy lakomák, az ünnepek, római katonai tábor és település
a templomok,

Pro Cultura
a légiósok képei már-már meseszerűnek romjait 1940-ben találták meg.

el előttük, épp amikor kijöttek a Mésziből. tartott meg ebből a hangulatból. Western
forrás: 24.hu
Bár a több évtizedig tar-

4
tűnnek
Az oltásnál
innen, a jelenből. tó ásatások során számos lelet
került elő, feltehetően még

Így is lehet
rengeteg titkot rejt a terület.
díjazottak
A római kori kultúra egykor Az itt élő katonák és családok
a mai Újbuda területén
70 új kuka és 30 nincs jobb
is virágzott: bár a korszakról mindennapjairól Beszédes József
a legtöbb budapestinek ásatásvezető régésszel be-
építeni
szélgettünk.

… Madrid, patinás labdarúgóklub.


új kutyapiszok megoldás

hát így várunk mi Mindenkit


2021 díjazottjai: Horváth

Elfogadták Újbuda
gyűjtő Károly színművész és

A balhéra éhes gárda üldözni kezdte a ná- pubot csináltak a budai kocsmából, még
fejlesztés, hatásossá-
Óvoda, infrastruktúra A Covid-19 elleni oltás Farkas Zsolt, az Albertfalvi

2
díjú
kedvezményes bérleti gáról, az esetleges mellékhatá- Közösségi Ház vezetője
Online lehet ellenőrizni lakások a településrend
ezési
az új edények sokról kérdeztük a szakértőket.
megállapodásban.

költségvetését 73. Talajművelő eszköz.


megfelelő ürítését.

5 11 Idén 5,5 milliárddal kevesebb luk sokkal jobban futó fiatalt, aki felugrott a vécére is a cowboyos filmekből ismert
Függőleges: 1. Az idézet második sora (K, V, D, É, N, G). gus, a Nehru-kormány oktatásügyi minisztere (Abul Kalam
ől gazdálkodik a kerület

szeretettel a Mészölybe.
Az önkormányzati frakcióvezetők
kel

a megállóba érkező villamosra. A kopaszok csapóajtókon át lehetett bemenni. Bár né-


többletkiadást okoz az államnak
tartott online egyeztetések fizetendő szociális hozzá-
után László járulás négyszereződése és az
előző ciklusban felvett, össze-
Imre polgármester – élve sen 3,5 milliárd forintnyi hitelek
a veszély- törlesztésének megkezdése.
helyzetben kapott képviselő-tes- Mivel a költségvetés hiánnyal
nem tervezhető, a mér-

2. …bad, csehországi gyógyfürdő. 3. Becézett női név. 4. Sal- AZAD). 64. Csomó. 66. Leander része! 68. Kehely páros be-
tületi hatáskörével – Újbuda legfőösszeget 1,7 milliárd forintos
ingatlanértékesí-
Önkormányzata nevében téssel, a 2020-ról áthúzódó
22+1 2,4 milliárd
költségvetési maradvány betervezésével,forintos

későn értek oda, de egyikük megkísérelte hány tárgyi emléket megtartottak, és a bel-
napirendi pontban döntött illetve
janu- 315 millió forint értékben az
egyéb saját bevé-
árban, egyebek mellett elfo- telek növelésével kellett korrigálni.
gadta a kerület költségvetését – Ragaszkodunk az önkormányzat
. fel-

lai András. 5. Közép-Európa második leghosszabb folyója. 6.


adatkörébe tartozó, a járvány

tűi. 70. Az uncia angol rövidítése. 72. A mélybe.


A kormányzati elvonások és időszakában
a járvány- nélkülözhetetlen közszolgáltatások
helyzet költségei miatt tavaly tartásához – mondta a polgármester. fenn-

berúgni a már mozgó jármű ajtaját. A sors ső dekorációban is őrizték a Mészi emlékét,
és idén – Meg
összesen 10 milliárd forinttal fogjuk védeni a lakosság érdekeit
kisebb a kormány
összegből gazdálkodhat által ránk erőltetett nagy beruházások
Újbuda. eseté-
– A pandémia elleni védekezés ben, legyen szó a Déli Körvasútról
több- vagy az új
letkiadásai, illetve a gazdasági Duna-hídról. Újbuda így is
hely-

Farmernadrág, angol nyelvterületen. 7. Szakosztály. 8. Hom- Beküldendő: vízsz. 2. és függ. 1. Beküldési határidő: a meg-
zet romlása miatti bevételkiesés tisztább lesz, mint
ösz- volt. Akkor is átalakítjuk a
szesen 2 milliárd 350 millió parkolási rendszert,
175 ezer ha ránk van kényszerítve a káoszt

lehetett valaha ez a söröző, ahol tisztelettel


és levegőszeny-

arra, hogy a műegyetemisták kitombolhas- keményen megbüntette: a villamos levágta a hely már teljesen más volt. A Nevadának
forintot jelentettek – mondta nyezést okozó ingyenes helyfoglalás
a döntésekről szó- –
ló videóban László Imre. A megszorításokból az önkormányzat tette hozzá.
2020-ban a XI. kerület költségvetése kiveszi részét, február 1-jétől vezetése is
29,7 számos vezetői, illetve egyéb
rintra épült. A 2021-es mérlegfőösszeg milliárd fo- illetmény csökkent.
tervezésekor

bár eleme! 9. Dunántúli tájegység. 10. Kettőzve: sportfogadás. jelenést követő hét keddje. Cím: 1518 Budapest, Pf.: 135. vagy
24,2 milliárd forinttal, azaz A költségvetésen felül további
5,5 milliárd forinttal 22 ügyben született döntés,
kisebb bevétellel lehetett számolni. minderről Újbuda honlapján
Emellett idén lehet tájékozódni.

és szeretettel bántak a vendégekkel. sák magukat egy sikeres vizsga után, vagy az egyik lábát. is lett törzsközönsége, de mégsem tudott
Újbuda

Nyílászáró csere, A munkánk

11. Egyiptomi istenség. 12. Király, röv. 17. Sertés hímje. 19. a media11@ujbuda.hu e-mail címre. 2021. 3. SZÁM REJT-
zajvédelem, Kezdődik
többről szól, Egy művész,
a Citadella

Egy ilyen vendéglátóhely azért nem mű-


bicikliutak

csak úgy megihassanak egy-egy sört. A Mészöly fénye a ’90-es években már sokáig fennmaradni. A sarokházban ma
mint a bírságolás egy dizájner
Déli Körvasút: kedvező felújítása
Szolgálatba állt a közterület- Rendhagyó
megállapodást harcolt ki Jól ismert kezekbe került
Újbuda

Hernádi Judit szerepe az „Öcsi, a sztár” c. tévéfilmben. 23. VÉNYÉNEK MEGFEJTÉSE: Egy sarkon, hol a lámpa fénye
felügyelet új igazgatója kiállítás
a 15 milliárdos beruházás
a Faur Zsófi

ködhetett kellő szigor nélkül sem, erről Ma már elképzelhetetlen, de a környék- megkopott. Akik ekkoriban látogatták mexikói étterem működik – ám ha a falak
Galériában

4 5 7 Értékes. 25. Megállapodás. 27. Héber női név, a bibliai Izsák halvány, egymásra torlik két fura menet. Nyertese: Dér Péter,
15 a korabeli személyzet gondoskodott. Akik beli gimnáziumok kiskorú tanulóit is ki- a nagy múltú intézményt, arról számolnak mesélni tudnának, biztos sok szép, pikáns
További információ és médiaajánlat: felesége. 29. Római 51. 30. Komárom-Esztergom megyei köz- 1112 Budapest, Péterhegyi köz. Nyeremény: könyvjutalom, ide jártak, biztosan emlékeznek a nevekre, szolgálták akkoriban a kocsmákban, így be, hogy már akkor is retrónak számított. és vicces történettel gazdagodhatnánk.
marketing@ujbuda.hu ség. 33. Somkeverék! 36. Önzetlen hűségű. 38. Török két- mely a szerkesztőségben (Zsombolyai u. 5.) vehető át. például Sanyi pincérre, aki csak a földszin- a Mészölyben is. Utóbbi olyan szinten Persze akadtak, akik szerették a berende- D. B. S.
főváros | 2021. február 24. | 16

Oltási tervet
készített a főváros
Harminc oltópont létrehozá- mélyzetének átoltását, és felajánlja a lakos-
sára, időpontfoglaló rendszer sági szűrés során már bevált időpontfogla-
ló rendszert az oltópontokhoz. Utóbbiakat
használatára tett javaslatot sport-, illetve kulturális intézményekben is
a kormányzatnak a főváros. ki lehetne alakítani.

A Fővárosi Önkormányzat oltási terv- A fővárosi


vel segítene abban, hogy minél hamarabb
és minél többen legyenek beoltva a koro-
oltási terv
1. A kerületekkel közösen háziorvosi ren-
navírus ellen, emellett a háziorvosok ter-
delők mellett javasoljuk dedikált oltó-
helését is csökkentené. A múlt héten a Mi-
pontok kialakítását, ezzel is gyorsítva
niszterelnökség elé vitt tervben javasolták
az eljárást. Összesen 30 oltópontot tu-
a kormányzatnak, hogy az általa kijelölt ol-
dunk létrehozni, helyszínenként egy nap
tópontok mellé további helyszíneket alakít-
alatt 3000 főt lehet beoltani.
sanak ki a főváros és a kerületek segítségé-
2. Vállaljuk, hogy a fővárosi és kerületi
vel, a kerületi egészségügyi infrastruktúra

MTI/Mónus Márton
fenntartású intézményekben dolgozókat
bevonásával. A Fővárosi Önkormányzat
vagy újonnan beköltözőket (idősottho-
emellett vállalja saját infrastruktúrája sze-
nok, hajléktalanellátók), valamint a fővá-
ros kritikus infrastruktúráinak személy-
Február 18–27. között zetét (BKK, FKF és egyéb cégek) mi
az V. kerületi Városháza magunk átoltatjuk.
parkban, valamint Budán, 3. Felajánljuk a lakossági szűrés során már
a Széll Kálmán téren folyta- bevált időpontfoglaló rendszerünket
az önkormányzati és a kormányzati oltó- ezért átmeneti kormányzati felmentés A hvg. hu információi szerint a megbeszélé-
tódott a főváros lakossági pontokhoz. szükséges a tömeges oltások megkez- sen elhangzott, hogy április elejéig nem való-
tesztprogramja, minden nap 4. Az oltóközpontok helyszíneinek biztosí- déséhez. Leginkább sport-, illetve kul- színű a tömeges oltás – abban az időszakban
8–18 óráig. A tömeges tesz- tása mellett önkéntesekkel és rendészek- turális intézmények lehetnek erre al- már a szakrendelők is oltópontok lesznek –,
telés a legnagyobb fegyver kel is tudjuk segíteni az oltások lebonyo- kalmasak, ahol mosható, fertőtleníthető és egyetértettek abban, hogy a fővárosban
lítását. paravánokkal az oltóhelyek leválasztása legyen plusz tíz oltópont. Ezek kialakítását
a koronavírus terjedése ellen,
5. Tájékoztatási kampányt folytatunk az ol- könnyen megoldható. a Fővárosi Önkormányzat vállalta – számolt
ameddig nincs mindenki tási hajlandóság növelése érdekében. Na- be közösségi oldalán a főpolgármester.
számára elérhető vakcina gyon fontos, hogy az emberek bizalom- A fenti javaslatokról Karácsony Gergely fő- Az államtitkár azt kérte az önkormány-
– hangsúlyozta a főváros mal legyenek a vakcinák iránt. polgármester, valamint két önkormányzati zatoktól, hogy adjanak segítséget a házior-
közleménye. 6. Oltást jelenleg csak szigorú körülmények szövetség vezetői egyeztettek a Miniszter- vosok mellé adminisztratív és koordinációs
között, orvosi rendelőben lehet beadni, elnökségen György István államtitkárral. feladatokra.

Társadalmi célú hirdetés

You might also like