DR. BAKTAY ZELKA, DR.

BAKTAY MIKLÓS, SZABÓ ÁGNES

KEZELÉSI ÚTMUTATÓ NÁRCISZTIKUS SZEMÉLYISÉGZAVARHOZ

BAKTAY
HÁZASPÁR
Dr. Baktay Zelka, Dr. Baktay Miklós, Szabó Ágnes

Önimádók

Kezelési útmutató
nárcisztikus személyiségzavarhoz
 Dr. Baktay Zelka, Dr. Baktay Miklós,
Szabó Ágnes

Önimádók
Kezelési útmutató
nárcisztikus személyiségzavarhoz

Rebann – Pszichogram
© Dr. Baktay Zelka és Dr. Baktay Miklós, 2017

A „Nárciszok közt” című

letölthető hangoskönyv elérhető a
http://baktayhazaspar.hu/hangoskonyv/
oldalon az alábbi jelszó megadásával:

ISBN 978-963-12-9400-2

Rebann – Pszichogram közös kiadás

Gépelés: Várnainé Máté Erzsébet

Borítóterv: Kránicz Gergő

Styling: Juhász Eszter
Fotó: Kudar Zsolt
Haj: Antal Kata
 Tartalom

Előszó ...................................................................................................... 9
Bevezetés ....................................................................................... 13
Mindannyian nárcisztikusok vagyunk? .................................. 15
Búgócsiga ............................................................................................ 17
Csak még, már csak (harmatos libafos)............................. 21
Mozaikok rendszertelensége ...................................................... 23
Cérnaszakadás ............................................................................. 26
Elesett................................................................................................... 29
Előre kitervelt hazugság? (re-konstrukció)..................... 31
Kinövési esélyek .............................................................................. 35
Falka, horda, közösség................................................................... 36
Sosemvolt szerencse, nem létező saját hiba .................... 38
Mimikai mimikri .............................................................................. 41
Szemfényvesztés .............................................................................. 44
Hol nem volt sikerek ...................................................................... 47
Szomorú hibátlanság................................................................. 48
Sorstalanság és életrevalótlanság........................................ 52
Mesés példák ..................................................................................... 53
Hófehérke ...................................................................................... 56
Elvágólag ............................................................................................. 58
Őszinte hazugságok ........................................................................ 60
Gyermeki örömök virágos kertje .............................................. 61

5
 Gyerek-gyerek játszma (tranzakció-analízis)................. 64
Gyomlálás vagy irtás? .................................................................... 67
Szuperszülő ....................................................................................... 69
Mások világa ................................................................................. 71
Könyörgöm, akasszuk fel! ............................................................ 74
Majd elválik........................................................................................ 78
Vesztésképtelenség ................................................................... 79
Egy-ügyűség ...................................................................................... 81
És? ..................................................................................................... 82
Kacor király ....................................................................................... 89
Mi is benne vagyunk a játszmában ..................................... 91
Celebek ................................................................................................ 96
Tégy te is hasonlót! .................................................................... 98
Személyes varázs........................................................................... 100
Felsőcsáthy-Tóth József Kornél .......................................... 102
A visszajelzés művészete ........................................................... 111
Ad abszurdum technika ......................................................... 114
Messziről jött ember ............................................................... 118
Csipkegallér ..................................................................................... 121
Hazugsághálóban .......................................................................... 125
Telkes Rózsi ..................................................................................... 129
Hogyan kezdődik? .................................................................... 131
A titokzatosak és a rejtőzködők .............................................. 135
Hibátlan részletek ......................................................................... 137

6
 Önirónia ....................................................................................... 138
Én-cserepek .................................................................................... 141
Mérgező nárciszok .................................................................. 145
Vagyok – vagy nem? .................................................................... 148
Én is nárcisztikus személyiségzavaros vagyok? ......... 150
Társak bajban................................................................................. 151
Mozivásznon................................................................................... 154
Tehetetlenül.................................................................................... 159
Megbűvölve..................................................................................... 162
Bűbáj és varázslat – Énközpontú, elbűvölő .................. 165
Haszonállat...................................................................................... 171
Méretre szabott terápia ............................................................. 172
Bátor kutya és a családjogi törvény ...................................... 176
Reménysugár............................................................................. 179
Átmágneseződés ...................................................................... 180
Beszerezve ...................................................................................... 189
Angyal a kanapén ......................................................................... 196
Heroin, Heródes, Heródiás................................................... 199
Kutyaharapást szőrével ........................................................ 203
Modern Hófehérkék .................................................................... 209
A szabályalkotás képessége ................................................ 212
Következetes rendszertelenség.............................................. 216
Projekció ..................................................................................... 219
A szerelem elárulása ................................................................... 223

7
 Sajátos világ ................................................................................ 225
Bánásmódok.................................................................................... 228
Toldi György szindróma – a nárcisztikus kör ............... 230
Átlépett múlt .............................................................................. 240
Mondta Lajos................................................................................... 243
A bántalmazás körei ................................................................ 250
Nemek ................................................................................................ 255
Ki segít? ............................................................................................. 259
Anya vagy apa? .......................................................................... 260
Kevert zavar ............................................................................... 262
Ha baj van, telefonálj… ................................................................ 263
Liliomok és nárciszok .................................................................. 265
Mit tehetünk a járványszerű terjedés ellen? ................. 268
Szeretettelenek .............................................................................. 271
Narcissus és Echo ..................................................................... 272
Szerelem-düh ............................................................................. 277
Kiemelő szeretet ............................................................................ 277
Legyen a szeretet tranzitív reláció!................................... 279
A nárcisztikusság lerázása......................................................... 289
Szabadulás a nárcisztikus személyiségzavarból ......... 292
Aranyhaj............................................................................................ 295

8
 Előszó

Ez a könyv elsősorban abban segít, hogy őrizzük a hitet.

Enyhíti az önvádat, tompítja a bűntudatot, csillapítja a hitbéli
kételkedést azoknál, akik már találkoztak olyan emberekkel,
akikről itt írunk. Mert velük egyetlen találkozás is hatalmas
kísértés. Képes sötét elkeseredésbe, tehetetlen indulat-
kitörésbe, szerelem-dühbe hajszolni még azokat is, akik
erősek hitükben, a szeretetben. Márpedig ki mondhatja el
magáról, hogy hitét akár egy mustármaghoz is hasonlíthatja?
A gőg és pökhendi felsőbbrendűség magja manapság
rendkívül szapora. Ráadásul a közösségek között szélesedő
ugar olyan terepet szolgáltat számára, melyen fokozódó
arányban burjánzik a nárcisztikus működés.
A nárcisztikus személyiségzavar jelensége számunkra, két
gyermekes párterapeuta házaspár számára, kifejezett hitbéli
fejlődést hozott. Hitünk végre kézen fogta tudásunkat.
Eddig is nyújtotta segítő kezét és el is fogadtuk, ha
magunkról volt szó. Hálát adtunk a Szentléleknek, amikor
sikerült megoldani egy-egy esetet, és később már hálásak
voltunk a kudarcokért is, melyekkel újabb problémák
megoldására ösztönzött. Kudarcaink sokáig a pszichológia
tudományának keretein belül maradtak: nehezen ismertük
fel az eredeti jó-szándékot, elsodortak az érzelmek, döcögött
az együttműködés. Végül ez is a javunkra vált. Megtanultuk
hogyan találkozik az alagút két vége. Az egyik vágatot Zelka
hajtja a férjjel, a másikat Miklós a feleséggel. Egyszerű
találkoztatni őket, csak a magasságot és az irányt kell
egyeztetni.
Egyetlen helyzetben vallottunk – és vallunk ma is –
következetesen kudarcot a párterápiák során, ez pedig a
nárcisztikus személyiségzavar.

9
 Az egyéni terápiában dolgozó pszichológusok nagy része
számára teljesen látókörön kívül esik ez a problémakör.
Vagy nem diagnosztizálják (akkor eleve nem látják), vagy
beazonosítják ugyan, ám addigra a nárcisztikus személyiség-
zavarral élő kliens már veszi is a nyúlcipőt. Olyan érzékeny
ugyanis, hogy egy-két finom gesztusból, néhány kósza
kérdésből, pár apró megjegyzésből észreveszi a körülötte
szoruló hurkot és már vágja is el a szálait. Cut off. Mint ördög
a tömjénfüsttől, úgy irtózik a felismertetéstől.
Praxisunk első időszakában az volt a gyakoribb forgató-
könyv, hogy a nárcisztikus személyiségzavarral élő cipelte el
hozzánk a párját, kérve, próbáljunk normális embert faragni
belőle. Később a nárcisztikus személyiségzavar áldozatai
már direktben is találtak hozzánk utat, így aztán sok esetet
tanulmányozhattunk hosszasan. Voltak olyan nárcisztikus
személyiségzavarral élők, akikkel éveken át rendszeres
kapcsolatban maradtunk. Nyugodt lélekkel mondhatjuk:
kipróbáltuk rajtuk a pszichológia eszköztárát. Nagyrészt
ezekről a tapasztalatokról szól a könyv.
E közös munkák legjobb eredménye is csak kárenyhítés
volt. Abban igyekeztünk segíteni a házastársaknak, hogyan
ellensúlyozzák a nárcisztikus személyiségzavarral élő másik
szülő által okozott károkat, amíg benne kell maradniuk a
kapcsolatban, és hogyan menekítsék ki a gyerekeket a
bántalmazás és megalázás helyzetéből, amint lehet.
Hitünk inkább csak saját mentálhigiénénket segítette.
Hálát adtunk a Szentléleknek, ha egy-egy apró lépést sikerült
tennünk a békesség felé.
Azon kellett észrevennünk magunkat, hogy a saját
életünkben is megszaporodtak a nárcisztikus személyiség-
zavarral élők. Egyre többször ütközött jószándékunk gőgös
elutasításba, pökhendi módon lepattintottak minket, kevés

10
esélyt adva arra, hogy jók legyünk. És akkor rá kellett
jönnünk: messze elhagytuk a pszichológia berkeit, és hitünk
segítségére hagyatkoztunk. Egyre többször fordult elő, hogy
imádkoztunk egy-egy nárcisztikus személyiségzavarral élő
felebarátunkért, és egyre inkább meg kellett látnunk:
viselkedésüket a gonosz irányítja.
Esetükben fel kellett adnunk az eredeti jószándék
tételezését. Ehelyett azt kezdtük vizsgálni, hogyan jön létre
egy ilyen zavar, mi alkotja a nárcisztikus gócokat és hogyan
terjed futótűzként ez járvány. Olyan gyorsasággal, hogy
generációnként megduplázódik.
Meggyőződésünkké vált: a nárcisztikus személyiségzavar
eredete a közösségi kontroll hiánya. Ez teszi lehetővé, mind a
rejtett, rendszeres és tartós, testi és/vagy lelki gyermek-
bántalmazást (megágyazva ezzel a zavar létrejöttének), mind
pedig azt, hogy a nárcisztikus személyiségzavarral élők
gátlástalanul ki-be járjanak különböző közösségekbe,
könnyedén elhagyva őket, ha lanyhulni érzik az irányukba
áradó csodálatot és/vagy szorosabbra fonódni a realitás-
kontrollt (lehetővé téve ezzel a zavar fennmaradását).
Ebből következik, hogy a nárcisztikus személyiségzavar
megelőzése, áldozatainak megmentése a közösségek
feladata. Mégpedig a hívő közösségeké és a keresztény
értékrendű családoké, mert csak az egymást támogató
szeretet adhat elég erőt ezen az embert próbáló úton.
Néha arra gondolunk, valójában nem is terjedő járványról
van szó, sokkal inkább arról, hogy a pszichológia és a
pedagógia egyre bővülő eszköztára problémák sorát tudja
megoldani. Úgy, ahogy a védőoltás száműzte a torokgyíkot, a
himlőt és a tbc-t. A nárcisztikus személyiségzavar esetében
azonban alkalmatlan a hagyományos eszköztár.

11
 Helyette a szeretet, a türelem és a megértés vezethet csak
eredményre. A közösségi hit megtartó ereje. A bizalom és a
remény. Ebben a tekintetben azt mondhatjuk: mégis van
eredeti jószándék ebben a kihívásban, mégis a Szentlélek
vezet minket, még ha gyakran érzünk is elkeserítő
tehetetlenséget. Keveset tudunk tenni, sokkal többet kell
rábíznunk a hitre és a reményre.
Ám, ha meggondoljuk, a szántóvető is keveset tesz,
amikor magot hint a barázdába. Szinte azt mondhatnánk,
fölöslegesen dobálja el drága kenyerünk csodás alapanyagát.
És ez így is volna – ha balgán eltekintenénk a hittől, a
reménytől és a bizalomtól.
„Isten országa olyan, mint az az ember, aki magot vet a
földbe. Utána, akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a
mag kicsírázik és szárba szökik, maga sem tudja hogyan. A
föld magától terem, először szárat, aztán kalászt, majd telt
szemet a kalászban.” (Mk 4, 26-28)

12
 Bevezetés

Ha műfajt választhatnánk a nárcisztikus személyiségzavar

ábrázolásához, a legjobb talán a zene lenne. Drámai dobszó, brácsák
és fájdalmas sikoly – melyet azok hallatnak, akik megélik a porba
tiprás kínját.
Verset is mondhatna a nárcisztikus személyiségzavar áldozata.
Motyogva, foga közt szűrve, ajkát harapdálva. Hitetlenkedve,
kétkedve: megértjük-e – megérthetjük-e – végső elkeseredését,
tehetetlen dühét?
Balladát írhatnánk tragikusan tönkretett sorsokról, melyek
romjait hátrahagyva elegánsan libben tovább következő nagy tettei
felé a nárcisztikus személyiségzavarral élő.
Személyes kérlelő levelet írhatnánk a nárcisztikus személyiség-
zavarral élőknek, melyben biztosítjuk őket: igenis értjük, tudjuk,
hogyan kerültek ebbe a kínos helyzetbe, amelyre megoldást is
kínálunk.
Írhatnánk zárójelentéseket azokról a szörnyű betegségekről,
amik a nárcisztikus személyiségzavar hatása nyomán keletkeznek.
Megnémulástól a rákig, asztmától az evési zavarokig.
És persze idézhetnénk a Szentírásból. Meggyőződésünk, hogy
Jézus elkeseredett kirohanásai, a fügefától a farizeusokon át a
mértéket vesztett tanítványokig, mind a nárcisztikus működés miatt
megélt emberi tehetetlenség-érzésre vezethetők vissza.
A klasszikus szókratészi párbeszédet választottuk.
Felkértük hívő testvérünket, Ágnest, aki nagy élettapasztalattal,
mélyen megalapozott értékrenddel rendelkező középiskolai tanár,
lenne szíves képviselni az Olvasót. Rákérdezni arra, ami számunkra
nyilvánvaló, segíteni kilépnünk szakmai korlátaink közül, a hit
dimenziójában értelmezni a jelenséget.
Párterapeuta gyakorlatunk során több száz történetben láttunk
tovalibbenni nárcisztikus személyiségzavarral élő embereket. Ez a
legtöbb segítő szakmában előfordul. Van azonban néhány tucatnyi
jól dokumentált esetünk, melyekben a Szentlélek segítségével a
nárcisztikus személyiségzavarral élő fél is tartósan benne maradt a
terápiás folyamatban. Követhettük sorsukat, kinyílt előttünk életük

13
titkos ládikájának rejtett fiókjában őrzött gondosan kódolt kis sors-
könyvecskéje, amit maguk sem olvastak még, hanem mindig csak
írtak. Láttuk a párjaik döbbenetét, amint újra és újra szembesültek a
hihetetlennel. Az elképzelhetetlennel.
Ezeket a döbbenetes pillanatokat igyekeztünk az olvasóközönség
előtt újra átélni Ágnessel beszélgetve. Hálásak vagyunk, mert
nekünk megadatott az élmény. Reméljük, az Olvasó hasonlóképpen
érzi majd.
Talán érdemes először ezt a beszélgetést végigkövetni. Ezzel
megtesszük az első lépéseket a helyzet érzelmi elfogadása felé.
Reméljük ezután – újra nekikezdve a könyvnek – már a beszélgetés
fonalába fűzött részek gondolatisága is könnyebben befogadható.

Zelka és Miklós

14
 ▶I◀

Mindannyian nárcisztikusok vagyunk?

Miklós: Ágnes, azért hívtunk beszélgetni, mert a hiteddel

már olyan sok helyzetben adtál erőt nekünk. Pillanatnyilag
annyit tudsz a témánkról, hogy valószínűleg mind a
hármunkat érinti.
Ágnes: Mi érinthet mind a hármunkat? Van nekünk közös
jellemzőnk?
Miklós: Arról van szó, hogy egy személyiségzavar, a
nárcisztikus személyiségzavar terjed a társadalomban.
Korábban egy viszonylag elszigetelt jelenség volt. Most nap,
mint nap találkozunk vele, és meg kellene tanulnunk kezelni
a hozzá kapcsolódó helyzeteket.
Zelka: Fontos kimondani: az, hogy a nárcizmusban
mindannyian érintettek vagyunk, és az, hogy valaki
nárcisztikus személyiségzavarral él, két nagyon különböző
kategória. Mást von maga után az, hogy fontos számunkra a
pozitív visszajelzés, számít, hogy mit gondolnak rólunk a
többiek vagy szeretünk jó színben feltűnni. Ezek a jegyek
önmagukban még egyáltalán nem utalnak személyiség-
zavarra. A viselkedésünkben időnként megjelenő nárcizmus
(önszeretet) egészen mást jelent, teljesen más kategória,
mint a nárcisztikus személyiségzavar.

15
 Miklós: Mert ugye annyiban már nem piacképes a nem-
tudásod, hogy amikor jeleztük, mi lesz a beszélgetéseink
témája, akkor te azt válaszoltad: „mindannyian nárcisztikusok
vagyunk”.
Ágnes: Igen-igen. Amikor ezt a témát említetted,
visszagondoltam arra, milyen voltam én a kamaszkorom
idején. Kerestem magamban a nárcisztikusságot úgy, ahogy
én, vagyis az átlagember értelmezi: kóros önszeretetként.
Meg is találtam! Akkoriban régi buszok jártak, és ezeken a
buszokon volt egy széles ablak, amin keresztül a buszvezető
látta az utasokat. Az ablaknak háttal ültek az utasok, én pedig
gyakran álltam meg előttük. És – mivel a buszvezető gyakran
belepillantott a tükörbe – én gyakran hittem azt, hogy engem
néz. Azt gondoltam, hogy tán tetszem neki, mert csinos
vagyok. Most azt gondolom, hogy ez tetszelgés volt, mert
más visszajelzést nem kaptam a sofőröktől.
Miklós: Nagyon találó példa ez, mert valóban a kamaszok
azok, akik per definíció nárcisztikusok. Aki sosem volt
nárcisztikus, az sosem volt kamasz, annak kimaradt valami a
személyiségfejlődéséből. A gyerekek is nárcisztikusok. A
legkisebbek, akik mélyen meg vannak győződve, hogy a nap
azért kel fel reggelente, hogy ők jól lássanak, este pedig azért
nyugszik le, hogy ők jól tudjanak aludni, mert alvásidő van.
Ez az egésznek az alapja.
Zelka: Tulajdonképpen ezt a gyermeki, egocentrikus, én-
központú világképet meg a nárcisztikus viszonyulást lenne
fontos élesen elválasztani egymástól.
Ágnes: Érezzük a határt? Én nem biztos, hogy érzem.
Miklós: Ez a nagy gond. Amikor nárcisztikus személyiség-
zavarról kezdünk el beszélni, olyankor egy jó ideig csöndben
kell maradnunk és megvárni azt a pár percet, amíg a
részletekről hallva mindenkinek hátán végigfut a hideg, mert

16
azt gondolja magában: „de hát ez én vagyok, én ilyen is
vagyok!”.
A kamaszokra jellemző még az is, hogy úgy gondolják,
mindenre képesnek. Meggyőződésük szerint belőlük bárki
lehet. Éppúgy lehetnek űrrepülők, mint Nobel-díjasok, és azt
gondolják, miután leszállt az űrhajójuk és átvették a Nobel
díjat, akkor még gyorsan belecsobbannak a vízbe, hogy az
óceánt átúszva épp időben odaérjenek az Oscar-díj átadásra.
Ilyesmi teljesen belefér a világképükbe és az önképükbe. És
mivel mindannyian voltunk kamaszok, ezért a mi felnőtt
énképünkben ott szerepel (legalább múlt időben), hogy
„bizony, gondoltunk magunkról mi is ilyeneket”.
Zelka: Sőt, szerintem felnőttségünk legjobb pillanataiban
hasonlóan érezzük magunkat, mint a kamasz éveinkben.
Amikor igazán felszabadultak vagyunk, mondjuk valami
nagy siker után, vagy amikor beleengedjük magunkat a
jelenbe, egy jó jelenbéli helyzetbe, akkor az egy nagyon
hasonló tudatállapot, mint a kamaszoké.

Búgócsiga

Ágnes: Most érettségizett az osztályom. Azt mondogattam

nekik, hogy „maguk olyanok, mint a búgócsiga, ami színes,
kicsit búg, a saját tengelye körül forog, és hogyha valami
hozzáér, akkor azt lepattintja magáról”. Búcsú ajándékul
végül pörgettyűt kaptak, mert búgócsigára nem telt, és a
pörgettyű hasonló a búgócsigához. Egy kihegyezett ceruza-
szerűség, amin van egy színes falap, amit ha megpörgetsz,
akkor összemosódott színkeverék lesz a lapon lévő mintából,
és amihez hozzáütődik, azt szintén lepattintja magáról. Ezt jó
szimbolikának tartottam.

17
 Zelka: Nagyon jó.
Miklós: Fantasztikus jó leírás. A nárcisztikus személyiség-
zavarral élő személy számára kétféle ember van. Az egyik,
aki őt elfogadja és szereti – ez a jó ember –, a másik, aki őt
bármi módon bírálni meri – ő a nemkívánatos, akit lepattint
magáról. Ha pedig valamilyen keményebb kritika éri, a
nárcisztikus személyiségzavarral élő kijön a sodrából, kitér a
tengelyéből.
Ágnes: Ez az ember például a tanár? Aki annak a mozgását
akarja megváltoztatni, aki saját tengelye körül forog?
Miklós: Tökéletes. A tanítványaid jelenlegi élethelyzete az,
hogy éppen leérettségiztek. Hamarosan elérik őket az első
olyan élmények, amikor valóban felnőttként kezelik őket, és
szépen lassan kikerülnek majd a mostani állapotukból. Vagy
megmaradnak benne, akkor viszont elkezdünk nárcisztikus
személyiségzavarról beszélni.
Zelka: Azért is nagyon jó ez a pörgettyű hasonlat, mert
megmutatja, hogyan lehet hozzányúlni, mennyi mozgástér
adódik egy nárcisztikus személyiségzavarral élő ember
kezelésében. Nagyjából két lehetőség áll előttem. Ha annyira
óvatosan nyúlok hozzá, hogy nem érinti a mozgását, akkor
hatástalan az én elmozdulásom, beavatkozásom. Ha viszont
kibillentem az egyensúlyából, vagy leállítom a pörgést, akkor
maga vagyok az ártó kéz, a destruktív elem az ő tengely
körüli forgásában, az életében. Az egyik szélső érték tehát az,
hogy érintetlenül hagyom és csak gyönyörködöm benne, a
másik az, hogy teljesen „szétrontom”, tönkreteszem, s ez
esetben egy sötét erőként szerepelek az élettörténetében.
Miklós: Már ha van élettörténete. Mert azt is nagyon
fontos tudni, hogy egy nárcisztikus személyiségzavarral
élőnek sok élettörténete van.
Ágnes: Mit jelent ez?

18
 Miklós: Újra és újra átírja az életét. Ilyen tekintetben az
egyén nárcisztikus személyiségzavara hasonló a tömeges
nárcisztikus zavarhoz. A tömeges nárcizmus kapcsán
létrejött jelenséget vagy fasizmusnak hívjuk, ami, mint
tudjuk, megteremtette a saját maga történelmét; vagy
bolsevizmusnak hívjuk, és azt is nagyon jól tudjuk, hogyan
írta újra Sztálin rendre a párt történetét, a saját egyéni
élettörténetét és hogyan tűntek el a képről – arról a híres
sztálini képről, ami magának a nárcisztikus személyiség-
zavarnak az ős-képe – az egykori elvtársak. Szépen lassan
leretusálódtak róla.
Ugyanígy a nárcisztikus személyiségzavarral élő is mindig
az aktuálisan érvényes hiedelmének, adott helyzetének és
épp meglévő kapcsolati viszonyainak megfelelő képet alkotja
magáról. Hogyha mondjuk ebben a búgócsiga osztályban volt
olyan kislány, aki valaha járt balettre, akkor ő felnővén
egyszer majd előveszi a kis balettcipőjét és mulat rajta, hogy
ilyen is volt neki. Ha viszont megmarad ebben a búgócsiga
állapotban, és beleragad a nárcisztikus személyiségzavarba,
akkor a balettcipőcskéjét meglóbálva negyven éves korában
már azt fogja mesélni a barátjának, hogy annak idején őt
kiválasztották a balettintézetben (vagy akár a Bolsoj balettbe
akarták vinni), de egy díjugrató versenyen bekövetkezett
sajnálatos lovasbaleset miatt lecsúszott az egészről. És mutat
is egy képet, amelyen egy lovardában éppen őt segítik fel
vagy le a lóról.
Zelka: Az jutott eszembe, Ágnes, hogy ha még egy kicsit
piacképesebb lenne a nem-tudásod, akkor oda kellene rakni
az egész beszélgetés legelejére még egy kérdést: „miért is
beszélgetünk mi erről, miért érdekes éppen a nárcisztikus
személyiségzavar?”.

19
 Ágnes: Akkor most megkérdezem: ”Miért érdekes éppen a
nárcisztikus személyiségzavar?”
Miklós: Tényleg, mit gondolsz erről?
Ágnes: Azt gondolom, hogy azok között az emberek
között, akikkel ti foglalkoztok, sokan vannak ilyenek, viszont
kevesen azok, akik képesek felismerni ezt a helyzetet, ezeket
a jeleket más emberek viselkedésében.
Amit Miklós mondott, az újabb és újabb életkörökről, az
nekem ismerős. Ha belegondolok, vannak ilyen emberek a
környezetemben, akik magukat egészségesnek és fejlődő-
képesnek, és nem hogy normálisnak, hanem sikeresnek
tartják, és ilyen köröket rónak az életükben. Például a
szomszédasszonyom, aki velem csak jót tesz, idestova
harminc éve él mellettünk, és az a véleményünk róla, hogy
notórius hazudozó. Az tűnt fel, hogy rendszeresen állít olyan
dolgokat is, amikről könnyen kiderülhet, hogy nem igazak.
Például, hogy vesz majd néhány házőrző libát. Nos, azóta
sem vett.
Miért teszi ezt, amikor kiderül, hogy valótlanságot állít? Ő
is olyan, hogy újabb és újabb helyzetet foglal el a világban,
azt megindokolja, azután köré csoportosítja a tényeket. Ez
nem nárcisztikus?
Miklós: Zseniális. Ez valószínű a legjobb megfogalmazása
a nárcisztikus személyiségzavarnak, ami csak lehet. De az, ha
valakinek van egy szokatlan ötlete, még nem nárcisztikus. Ha
azt mondja a szomszédasszony, hogy „Képzeld, énnekem
eszembe jutott, hogy veszek egy házőrző libát! Mit szólsz,
mekkora ötlet?”, és mi csodáljuk, hogy „Hú, piszok jó, tök jó
ötlet! És mit csinálsz a libafossal, ami hajnalonta harmatos?”,
és erre azt mondja a szomszédasszony, hogy „Ja tényleg,
akkor tényleg hülyeség.”. És ez rendben is van így.

20
 Egy nárcisztikus személyiségzavarral élő olyasformán
hozná ugyanezt, hogy előbb őszintén és teljesen meg van
róla győződve, hogy ő mennyire nagyszerű, mert majd vesz
egy házőrző libát, azután – a mozaikos gondolkodása miatt –
ezt egyszer csak félreteszi, és helyette – ugyanolyan
meggyőződéssel – legközelebb már valami teljesen mást
gondol. Azt hihetnénk, számára nem fontos, hogy az Ágnes
szomszéddal korábban erről beszélt, vagy abban bízik, hogy
„hát istenem, hát majd elfelejti, hát majd úgysem jut eszébe”.
Ha egy átlagember mesélné ilyen nagy hittel a libatervét,
neki valószínűleg ezek a gondolatok járnának a fejében. De
nem úgy a nárcisztikus személyiségzavarral élő, aki saját
maga számára észrevétlenül csinál magának folyamatosan új
múltat vagy új jelent. Mert csak jelenben képes élni.

Csak még, már csak (harmatos libafos)

A nárcisztikus személyiségzavarral élők rendkívül hitelesen

tudják előadni, épp milyen bosszantó apróság hiányzik ahhoz, hogy
grandiózus teljesítményt mutassanak fel. Mondjuk diplomájukat
azért a bosszantó apróságért tartja vissza az iskola fura ura, mert a
Rigó utca önkénye nem viseli el az angoljuk enyhe skót beütését.
Be kell látni, szerencsétlen ez a példa, mert sokaknak biztosan
jogos a panasza hasonló ügyben. Talán az a legkevésbé sértő, ha
Miklós egyik régi vizsgáját idézzük fel.
Már csak ketten maradtak a vizsgaidőszak végére: Miklós és egy
baráti ország fia, akit Miklós addig még sohasem látott. A fiú több
szakot is vitt, mindent nagyon jól tudott, csak éppen „azok a fránya
nyelvi nehézségek”.
– Sebaj – szólt a prof amolyan nyári derűben sok nyelven.
A fiú érdeklődve hallgatta, de nyugodt maradt. Láthatóan hozzá-
szokott ehhez a trükkhöz, úgyhogy egy másik mozaikot vett elő.
Lamentált hazája oktatásának szomorú állapotán, a szegénységen.

21
 A prof ragaszkodott a nyári derűhöz, beszüntette Bábelt, kedves
magyarsággal kiadta a tételeket. Miklósnak Wittgenstein nyelvi
játék fogalma jutott, a fiúnak pedig a harmatos libafos tétele. A fiú
rezzenéstelen arccal bólintott, leült. Azután Miklóstól „kér kicsi
segít”.
– Mit mond tanár? Hamaros lista?
Miklós nagyon igyekezett óvni a prof nyári derűjét, ezért
magyarázat helyett szép, nyomtatott betűkkel leírta: HARMATOS
LIBAFOS.
A fiú kedvesen bólintott, majd jegyzetelni kezdett. Hamar
készen volt, ő jelentkezett először vizsgára.
A prof arcán ismét megjelent a nyári derű, miközben hallgatta az
okfejtést:
– Az harmatos libafos dialektika, hogy volt előtte Hegel, de ő
még csak idealista az harmatos libafos, viszont már megvolt
dialektika, és akkor Marx állítja fejről talpára Hegelt és vele az
harmatos libafosot is.
A prof csak egy kicsit akadékoskodott eme szuverén tudás
láttán:
– Mi a harmatos? – kérdezte tárgyszerűen.
– Van hamar. Gyorsan. Forradalmian.
– És a libafos?
– Itt van kicsi nyelvi nehézség.
– Liba? – csillant fel a nyár derűje.
– Olyan, mint kacsa? Finom.
– Fos?
– Olyan, mint szar. Folyik.
– Jeles – bólintott a prof.

A nárcisztikus személyiségzavarral élők úgy érzik, csupán egy

apróság hiányzik ahhoz, hogy az adott helyzetben grandiózus
teljesítményt mutassanak. Például nem értik a kérdést vagy nem
beszélik az adott nyelvet. Esetleg nem tudnak olyan magasra ugrani,
olyan gyorsan futni, úgy számolni. Egyébként biztosan ők lennének
az ugró-, futó- vagy számoló bajnokok. Mozaikos gondolkodásuk

22
 pedig könnyedén lehetővé teszi, hogy ettől az egyetlen apró
mozzanattól könnyedén eltekintsenek.

Miként a gazdag ifjú, aki csalódottan távozott Jézus mellől.

Amikor útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte,
és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök
életet?” „Miért mondasz engem jónak? – kérdezte Jézus. – Senki
sem jó, csak egy: az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj
házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodjál hamisan! Ne csalj! Tiszteld
apádat és anyádat!” „Mester – válaszolta –, ezeket mind
megtartottam kora ifjúságomtól fogva.” Jézus ránézett és
megkedvelte. „Valami hiányzik még belőled – mondta neki. – Menj,
add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az
égben, aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára az
elszomorodott és leverten távozott, mert nagy vagyona volt. (Mk 10,
17-22, SZIT)

Mozaikok rendszertelensége

Zelka: A nárcisztikus személyiségzavarral élő számára

sosem áll össze rendszerbe az a történet, amit él. Ő másként
működik. Nemcsak eljátssza, hanem valóban, igazából,
tényleg mozaikosan éli meg a saját életét. Persze szerinte az
egész világ így működik, hiszen az a szempontja sincs meg,
hogy járnak olyan emberek is a földön, akik rendszerben
gondolkoznak, akik látják az események közötti össze-
függéseket, meg a közöttük lévő kapcsolatot, akik követik,
hogy tegnap mit mondtak, vagy mára mit terveznek, és
azután majd mit csinálnak valójában a mai napon.
A nárcisztikus személyiségzavarral élő számára mozaikos
a világ, és attól függően látja ilyennek vagy olyannak, hogy
mire fókuszál éppen. Egy rendszerben gondolkodó,

23
egészséges ember látóteréből is kieshetnek átmenetileg
rendszerelemek, amikor éppen belefeledkezik valamibe és a
fókuszban lévő téma figyelme legnagyobb részét leköti. A
nárcisztikus személyiségzavarral élő világa ezzel szemben
folyamatosan mozaikos, és a sok-sok mozaik közül mindig
csak az egyik aktív egyszerre. Az éppen aktív mozaik pedig
olyannyira kitakarja, eltakarja a valóság többi részletét, hogy
az azokon lévő elemeket teljesen jelentéktelenként vagy nem
létezőként éli meg. Egyébként éppen ezért az az ember, aki
rendszergondolkodóként, összefüggéseket látva okozatokkal
vagy következményekkel érvel egy nárcisztikus személyiség-
zavarral élőnek, az számíthat rá, hogy rövidesen értetlen,
rosszindulatú, kisstílű, szőrszálhasogató, kötekedő vagy
egyéb módon kellemetlen és kibírhatatlan alaknak minősül
majd.
Ágnes: Ijesztő! Ijesztő, amit mondasz. Tanítok egy kis
iskolában, egy kis tantestületben. Hosszú évek óta ugyan-
azokkal a kollégákkal, tehát legalább tíz fős stabil tanári
csapat van. És azt érzékeltem így, öregedvén, hogy egyre
jobban elfoglalja az egyes kollégák agyát az iskola. Tehát
egyre inkább abból a szempontból tekintenek rá a gyerekre,
hogy mennyire tudja az ő saját szaktárgyukat. És ez ijesztő.
Zelka: Ráfókuszálnak a saját tantárgyukra és annak
alapján kezdenek el értékelni.
Ágnes: Az egészet, az egész gyereket, az egész világot
egyetlen szempont alapján megítélni – ez ijesztő!
Miklós: Ne ijedezz! Az egyetlen szempontot figyelembe
vevő beszűkülés még nem nárcisztikus személyiségzavar!
Fontos kimondani, hogy nárcisztikus személyiségzavarral
élő személy az, akinél hét-nyolc feltétel egyszerre teljesül. Az
egyik a mozaikos gondolkodás, a másik a valóságtól való
elrugaszkodottság. Azt meg kell jegyeznem itt, hogy ahogy

24
téged kalibráltunk, a tanári életedben másodszor mondasz
valakiről rosszat, és elsőre sem akartál rosszat mondani.
Amikor azt mondod a szomszédasszonyodról, aki veled csak
jót tesz, hogy egy krónikus hazudozó, akkor valahol ott
tartunk, miért is gondoljuk mi ezt fontos témának.
Mert azok, akik egy nárcisztikus személyiségzavarral élő
emberrel kényszerülnek együtt létezni, azok azt érzik
például, hogy az ő társuk egy krónikus hazudozó. És amikor
megjelennek itt terápián, akkor teljesen tehetetlenek, mert
azt érzik, hogy annyira képtelenség, annyira érthetetlen az
egész. Például azt mondja a feleségük vagy a férjük, azt
mondja a párjuk, hogy vesz egy házőrző libát. És ők erre azt
mondják, hogy „Mi ebben a rossz? Legyen, vegyen.”. De amikor
másnap megkérdezik tőle, hogy „Na, milyen is lesz az a liba?”,
akkor a párjuk azt mondja, hogy „sült”. És ők azt érzik ismét,
hogy „Bumm. Kopp. Puff.”.
Az a rettenetes érzés keletkezik az ép személyiségű
félben, hogy az ő párja egy krónikus hazudozó, aki nemcsak a
saját történeteit meséli így-úgy eltorzítva, de egész másképp
meséli azokat a történeteket is, amelyek kettejükkel estek
meg. Alapjában, teljesen másképp, nem csak részleteiben.
Utalva a klasszikus viccre: nem osztogatás volt, hanem
fosztogatás, de ő ezt osztogatásnak meséli.
Emiatt abban az ártatlan emberben, aki egy nárcisztikus
személyiségzavarral élő társaként kénytelen létezni, az az
érzés keletkezik, hogy bármelyik pillanatban felrobbanhat.
Olyan mértékig provokálva, sarokba szorítva érzi magát,
annyira azt érzi, hogy „hülyét csinálnak belőle”, hogy egyszer
csak robban. Először csak verbálisan. Például azt mondja,
hogy „figyelj, azt mondtad, hogy veszel házőrző libát”.
Ágnes: És erre milyen válasz jön?

25
 Miklós: Például egy elterelés. Azt mondja a nárcisztikus
személyiségzavarral élő, hogy „nem is úgy értettem”, vagy,
hogy „ja, igen veszek, csak hatot veszek”. Fogalmunk sincs,
hogy mi lesz a válasz, képtelenek vagyunk előre kitalálni,
kikövetkeztetni, mert mi nem abban a kerékvágásban
gondolkodunk. Gyakori, hogy egy fantasztikus, kreatív válasz
érkezik. Vagy egy teljesen megdöbbentő, teljesen plauzibilis
válasz, csak éppen megint fikarcnyi köze sincs a valósághoz.
Egy egész szövevény készülhet egy futó ötlet körül, ami
annál sűrűbbé válik, minél inkább firtatjuk a kérdéses témát.
Ami a másik félben végbemegy, az az, hogy „Uram Isten,
most akkor mi van? Megint én vagyok a hülye?”. És aztán
egyszer csak elfogy a türelem és az önkontroll, jön egy olyan
erős indulat, ami agresszióba torkollik és „Azt a csodálatos,
azt a fantasztikus, azt a grandiózus embert, aki csak jót tett
velem, azt én most bántom. De az ő viselkedése is bánt
engem…” és így alakul ki egy rettenetes bántalmazási kör.

Cérnaszakadás

A nárcisztikus személyiségzavarral élő emberek mozaikos

gondolkodása, jelenben adott grandiózus válaszai könnyen kergetik
végső elkeseredésbe a partnereiket. Ezért fordul elő gyakran, hogy a
nárcisztikus személyiségzavarral élő áldozattá válik.
– Hogy van a gyerek? – kérdezi az aggódó apa, aki már nem él a
nárcisztikus személyiségzavarral élő anyával, és aki az ötödik
hívásra végre felvette a telefont.
– Édes tündérbocskorom, megint nem aludtunk egy szemhunyást
sem. Az éjszaka közepén elő kellett venni a tárolóból egy tekercs
party-papír-asztalterítőt – válaszol az anya.
– Azt meg minek?
– Annyira összehányt mindent a nyomorult.

26
 – Jaj, ne már. Annyi törölköző van a házban, hogy egy
legénybúcsú nem tudná telehányni, te meg a tárolóba rohangálsz, és
magára hagyod szegényt. Azt mondtad, két napja csak kiskanállal
tudtad teáztatni. Mennyit hányhatott?
– Este már evett egy kis kekszet is.
– Este azt mondtad, nem evett egy falatot sem.
– Késő este volt.
– Éppen éjfélkor hívtál fel zokogva, hogy nem bírod, kiszárad,
éhen hal – kezd ingerült lenni az apa.
– Igen, mert akkor tudtam végre telefonálni, akkor érkezett meg
az ápolónő. Legalább harminc nem fogadott hívásom volt.
– Ápolónő?! – döbben meg az apa.
– Igen. Zsófi szerezte maga helyett., mert ő már nem bírta a
virrasztást.
– Tessék? Ott volt veletek a bébiszitter éjszakára is?!
– Különben hogyan bírtam volna? Zsófi fiatal, csak ez a dolga,
mégis kidőlt.
– Neked mi a dolgod?
– Látod, ezt nem bírom benned. Ezt az agresszív számonkérést.
Mintha csak neked lehetne dolgod. Mintha nem azért szekálnál
folyton, hogy dolgozzak már valamit, hogy legalább egy pár cipőm
árát keressem meg.
– Egy fél év alatt. Igen. De nem keresel egy kanyi vasat sem.
Szóval, mi dolgod volt?
– Egy rövid üzleti megbeszélés.
– Kivel?
– Perivel.
– A barátnőddel. Rövid üzleti megbeszélés. Hol? Mikor?
– Munkaebéd a Gundelben.
– Mikor?
– Délben. Tudod, én délben szoktam ebédelni, amíg még velem
méltóztattál élni, vártalak délben ebédre.
– Azt jelenti, tizenegykor elindultál otthonról.
– Negyed után. Tényleg, használtam egy kicsit a buszsávot,
lehet, hogy megint leveleznek velünk Szombathelyről…
– Azt mondtad, délben volt ott a doktornő.

27
 – Hívd fel és kérdezd meg, ha nem hiszed. Már megszokta a
paranoiás telefonjaidat.
– Ő ott volt, de te nem voltál ott!!!
– Minek legyek én ott, amikor a Kisbocskort vizsgálja.
– Azt mondtad, azt mondta neked.
– Persze, hogy nekem mondta. Nem is az ápolónőnek.
– Milyen ápolónőnek?
– Már mondtam, akit Zsófi szerzett maga helyett.
– De az éjfélre érkezett.
– Jaj, ezek tizenkét óráznak. Az első délre érkezett.
– Akkor negyedtől délig ki vigyázott a Kicsire?
– Jaj, ő úgy beájult, hogy ágyúval sem lehetett felébreszteni.
Mondtam, hogy egész éjszaka nem aludtunk.
– Ki vigyázott a Kicsire?
– A telefonfigyelő. Aludt, mint a bunda.
– Ki vigyázott a Kicsire?
– Már megint ordítasz, mint egy vadállat.
– Egyedül hagytad?
– Velem így nem beszélsz.
A nárcisztikus személyiségzavarral élő Édesanya kinyomta a
telefont. Édesapa odarohant, el akarta vinni a gyereket. Dulakodás
keletkezett, aminek során, Édesanya karján a szorítás nyomokat
hagyott. A kék foltokról orvosi látlelet készült. Az ápolónő tanúja
volt a durva jelenetnek, és – mivel főállásban védőnő –, tanúskodása
elegendőnek bizonyult egy távoltartási végzéshez.
Az édesapa mély elkeseredését az emberként megéhező Jézus is
átélte, amikor csalódottan látta a dús lombjával hívogató, ám
terméketlen fügefát.
Kora reggel a városba tartva megéhezett. Az út mentén látott egy
fügefát. Odament, de nem talált rajta egyebet, csak levelet. Erre így
szólt: „Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!” A fügefa azon
nyomban kiszáradt. (Mt 21, 18-19 SZIT)
Pontosan így működnek a nárcisztikus személyiségzavarosok is.
Csábítják, letérítik útjáról az éhező, szomjazó embert, aztán kiderül:
gyümölcsöt nem teremnek, nem dolgoznak, nem szeretnek, nem
gondoskodnak gyermekükről.

28
 ▶ II ◀

Elesett

Zelka: Egy tipikus történet jutott eszembe. Megpróbálom

rekonstruálni, mert magának a balesetnek az elmesélése volt
fantasztikusan jó példa arra, hogy hogyan működik egy
nárcisztikus személyiségzavarral élő.
A történés nagyjából annyi, hogy a kisgyerek egy kis
lábhajtós motorral elesett a betonon, beütötte a fejét,
csúnyán megsérült. Mindez az anyuka felügyelete alatt
történt, aki a barátnőjével telefonálva gyakorlatilag egyedül
hagyta a picit. Az anyuka prezentációja az apuka felé
nagyjából úgy hangzott: „Korábban elhoztam Lacikát az
oviból. Annyira súlyos baleset történt vele, hogy orvoshoz
kellett vinnem.”. Az apuka megkérdezte: „De hát miért, milyen
baleset is érte a gyereket az óvodában?”, amire az anyuka azt
válaszolta, hogy „motorozott, elesett a betonon és beütötte a
fejét”.
Mindebből bárki, aki nem pontosan ismeri a
körülményeket, arra asszociál, hogy a gyerek az óvodában
szenvedett balesetet, az anyukának oda kellett érte mennie
és onnan orvoshoz vinni. De, ha visszapörgetjük a
párbeszédet, rájövünk: az anyuka egyetlen szóval sem
mondta, hogy az óvodában történt a baleset. Csak azt
mondta egymás után, hogy korábban elhozta az óvodából a

29
gyereket (hogy miért, azt a jó ég tudja, biztos valamelyik
napirendi pontja úgy kívánta), és hogy baleset érte. Ebből
egy rendszerben gondolkodó normál ember azt gondolja,
hogy a kettő vagy ugyanott történt vagy ok-okozati
összefüggésben van (mert ő akkor mondaná így). Eközben
azonban nárcisztikus személyiségzavarral élő anyuka két
egymástól teljesen független dolgot rak egy összetett
mondatba: „Korábban elhoztam Lacikát az oviból, annyira
súlyos baleset történt vele, hogy orvoshoz kellett vinnem.”.
Persze az apuka tudta, és kis idő múlva eszébe is jutott,
hogy az óvodában nincsen olyan kemény betonfelület, ahol
megsérülhet a gyerek. Erre pontosan rákérdezett, és akkor
már elmondta az anyuka, hogy otthon történt a baleset, és az
is kiderült, mik voltak a körülmények. Persze az apuka
rettenetesen elkeseredett és tehetetlennek érezte magát,
mert ez a sokadik ilyen történet volt már a szülősködésük
során.
Miklós: Fantasztikus, hogy Zelka sem emlékszik pontosan
a történetre! Ez is mutatja, hogy ezt az észjárást milyen
hihetetlenül nehéz rekonstruálni. A történet a mozaikos
észjárás tipikus példája. Valójában az volt a poén, hogy úgy
adta elő az anyuka, hogy „az ovis motorral esett el” a gyerek.
Tehát azt mondta, hogy „a gyerek az ovis motorral elesett és
őneki kellett vele rohanni”.
Zelka: Tényleg, nekik otthon nem volt ilyen motorjuk, és
ez vitte a gondolatnemetet abba az irányba, hogy a baleset az
oviban történt.
Miklós: Igen, voltaképpen az történt, hogy a gyerek
hisztizett, hogy nem akar korábban hazamenni, mert épp
motorozott, amire az óvónő kölcsönadta nekik a motort, és
ők eljöttek onnan. A baleset később, otthon, az udvaron
történt. Saját védelme érdekében a nárcisztikus személyiség-

30
zavarral élő olyan végtelen ügyesen tudja fonni a szálakat,
hogy a másikban egészen más benyomás alakuljon ki.
Zelka: Nagyon nehéz rekonstruálni ezt a gondolkodást. És
emiatt, akik nárcisztikus személyiségzavarral élő emberrel
töltik a napjaikat, úgy érzik, folyton előreláthatatlan,
kiszámíthatatlan, megjósolhatatlan események történnek,
folyton valami hatalmas meglepetés leli őket.

Előre kitervelt hazugság? (re-konstrukció)

– Itt vagyok az ajtóban, jöttem a kicsiért – szól bele a telefonba

az apuka, tudva, megint oda a láthatás.
– A traumatológián vagyunk. Most kötözik be a gyerek sebeit,
azt szeretném, ha szépen nyugodtan kipihenné a traumát.
– Mi történt?
– Összevagdosták a szilánkok. Még szerencse, hogy a kezén
nem sérült ideg.
– Még hol érte vágás?
– A lábán. Lehet, hogy gyógytornára kell majd hordanom.
– Hogyan történt?
– Tudod, milyen hülyék azok az ovis székek – kezdi a
beszámolót a nárcisztikus személyiségzavarral élő anyuka.
– Labilisak – igyekszik felvenni a fonalat az elvált férj.
– Hát képzeld, a mi kicsink hintázott, persze hanyatt esett, és
ahogy kikecmergett a cserepek közül, megvágta a kezét, lábát.
– Milyen szerencse, hogy te vitted kórházba.
– Tudod, én megérzem az ilyesmit. Még fel sem kelt, már ott
voltam.
– A többiek?
– Szerencsére egyedül ült az asztalnál.
– Néha úgy tudlak csodálni, fantasztikus, hogy te kaptad fel és
már ott is vagy vele a kórházban – jut eszébe az apukának, amit az
évek során megtanult. A nárcisztikus személyiségzavarral élőket

31
lehetőleg folyamatosan dicsérni kell, különben rövid úton cut-off
reakcióra, a kapcsolatból való hirtelen kilépésre számíthatunk.
– Máskor meg hülyének nézel. Már mióta mondom, hogy
váltsunk ovit…
– Igazad lehet – gondolkodik el őszintén az apuka. Eleddig meg
volt győződve arról, hogy nárcisztikus személyiségzavarral élő
szülőtársa azért akar méregdrága ovira váltani, mert az menőbb, és
mert itt szóvá merték tenni, hogy még egyszer sem sikerült idejében
hoznia, vinnie a gyereket.
– Akkor vállalod? – jön a gyors kérdés. Eldöntendő.
– Legyen – teszi ki az apuka gondolatban két alkalmazottja havi
fizetését a luxusovi asztalára.
Természetesen a gyereket ezúttal is csak három láthatást
mulasztva láthatja. Fő a békesség. A sebek már begyógyultak. Az új
oviból viszi haza, mellékesen kifizetve a félévi díjat plusz valami
furcsa ürüggyel kiénekelt kéthavi kauciót. Sokat legombolnak róla,
de legalább a Kicsi arca boldog.
– Szereted ezt a az ovit.
– Igen. A másikba már egy percre sem akartam bemenni.
– Pedig a Botondka, a Márti néni…
– Hazugok voltak. Még a széket is visszakérték. Pedig azt
mondták, addig maradhat, amíg csak akarom. Anya szerint örökbe
adták…
Igen! Bizony! Úgy ám! A gyerek otthon esett le a székről!
Otthon vágta meg magát, miközben Édesanya szokásos végtelen
telefonbeszélgetéseinek egyikét búgta a másik szobában.
Azt hihetnénk, a nárcisztikus személyiségzavarral élő anyuka
olyan végtelen ravasz és előrelátó, hogy a balesetre építve az egész
oviváltást gondosan kitervelte. Pedig éppen fordítva. A beszélgetés
elején épp csak egy kifogást keresett saját gondatlanságára. Még
pontosabban: a gyereket az üvegcserepek közül előszedve első
gondolatával megtalálta a baleset külső okát. Hiszen már az is
képtelenség, hogy egy nárcisztikus személyiségzavarral élő
meglássa saját hibáját, nemhogy elismerje azt.
Az ovis szék mozaikját az apuka helyezte el egy nagyobb
rendszerben, az ő asszociációi kapcsolták az ovis széket az ovis

32
csoportszobához és az oviban töltött időhöz. Az anyuka csupán
kapott az alkalmon. Észrevette az apa gondolatmenetében azt az
ösvényt, mely a számára megfelelő helyzethez vezethetett. Ezen
rögvest elindult, és sikeresen végig is haladt rajta egészen az új ovi
kapujáig. Kívülről nézve kihasználta a gyerek balesetét, hogy elérje
a célját. De ez csak kívülről látszik így. Vegyük észre: a hazugságra
épülő kép az apuka fejében rakódott össze azokból a mozaikokból,
amiket a nárcisztikus személyiségzavarral élő szülőtársa elé szórt.
Az ilyen tévedéseket úgy előzhetjük meg, ha a nárcisztikus
személyiségzavarral élő állításainak mozaikdarabjaihoz minden
alkalommal következetesen hozzátesszük gondolatban: „...mondta
XY, aki nárcisztikus személyiségzavarral él”.
A gyerek későbbi reakciójából azt is látjuk, a mozaikos látásmód
milyen könnyen továbbadódik. Az oviból hazavitt szék vissza-
adásának eseménye remek érvként kínálkozik arra, miért „nem jó” a
régi ovi, a régi óvónő, a régi gyerekek. A csalódott gyereknek
egyetlen anyai mondat elég és az addig szeretett személyek az általa
kedvelt tárgy elveszítésének gonosz okozói lesznek, a frusztráció
miatt megélt negatív érzelem sötét felhője pedig eltakarja a korábbi
szép élményeket.
Természetesen a nárcisztikus személyiségzavarral élő anyuka itt
sem előre átgondolt és felépített terv szerint halad, egyszerűen csak
„adódik” a helyzet. Amikor a szék után síró gyerekkel empátiátlanul
közli, hogy „márpedig azt vissza kell vinni Márti néninek”, ő
csupán külső okot, bűnbakot keres a kellemetlen pillanatnyi
helyzetre.
A „de Márti néni odaadta nekem…” kezdetű gyermeki
nyávogástól ingerültté válva megenged egy ingerült, de rövidre záró
mondatot miszerint: „látod, ezért is lesz sokkal jobb az új oviban,
ahol nem ilyen kisstílűek, hogy egy szék miatt furikáztassanak.”.
A gyerek nem érti pontosan az anyai válasz tartalmát, de
tökéletesen olvassa a metakommunikatív üzenetet, s vele az
elvárást: „anya mérges az ovira, elveszik tőlem a kedvenc székemet,
anya nem szereti őket, nem jók, én se szeretem őket”. És az
aktuálisan megélt kellemetlenség kis mozaikdarabja már ki is
szorította az épülőfélben lévő szeretetkapcsolatok és jó élmények

33
rendszerét a gyerek gondolataiból. A további hetek során megélt
tapasztalat – miszerint a régi oviról nem beszélünk vagy rosszat
mondunk, a kapcsolatokat pedig teljesen megszüntettük – tovább
mélyíti a hatást és konzerválja a negatív ítéletet.
Ismerjük föl a Sátán működését!
Először Jézus kézenfekvő éhségére alapozza a megkísértést,
azután Jézus válasza vezeti rá arra, hogy az Írásra támaszkodva
kísértse meg újra. Végül pedig saját grandiozitására alapoz a Sátán,
mindenhatónak tüntetve fel magát, miközben éppen a Mindenhatót
győzködi.
A Sátán elvész a részletekben. Egy-egy szempont elégségesnek
tűnik számára a felsőbbrendű hatalom megszerzéséhez. Jézus a nagy
egészet, az isteni rendet, a Szentírás teljességét tartja szem előtt
valamennyi válaszában. Ez óvja meg a kísértéstől.
Akkor a Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy az ördög
megkísértse. Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett.
Odalépett hozzá a kísértő, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, mondd,
hogy ezek a kövek változzanak kenyérré.” Azt felelte: „Meg van
írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is,
amely az Isten szájából származik.” Most a szent városba vitte az
ördög, és a templom párkányára állította. „Ha Isten Fia vagy –
mondta –, vesd le magad, hiszen írva van: Parancsot adott
angyalainak, a kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.”
Jézus így válaszolt: „Az is meg van írva: Ne kísértsd Uradat,
Istenedet.” Végül egy igen magas hegyre vitte az ördög, s
felvonultatta szeme előtt a világ minden országát és dicsőségüket.
„Ezt mind neked adom – mondta –, ha leborulva imádsz engem.”
Jézus elutasította: „Távozz, ördög! Meg van írva: Uradat, Istenedet
imádd, s csak neki szolgálj!” Erre otthagyta az ördög és angyalok
jöttek a szolgálatára. (Mt 4, 1-11 SZIT)
A nárcisztikus személyiségzavar látásmódja apró részletekre
fókuszál, ezeket állítja be úgy, mint amik magyarázzák az egészet.
Ezért bölcs mondás az, hogy „az ördög a részletekben lakik”. Amit
az édesapa szinte mondatról mondatra átélt, az a döbbenetes
élmény, ahogy a párbeszéd minden újabb mondata át- és átértelmezi
a kép egészét.

34
 Kinövési esélyek

Ágnes: Azt mondtad, hogy nehezen lehet kimozdítani őket

ebből a sajátos működési módjukból és könnyen mélyebbre
csúsznak. Igaz?
Miklós: Az, hogy „nehezen”, az egy eufemizmus. Igazából
nagyon-nagyon nehezen. A kipróbált-bevált kezelési mód, ha
úgy kezeljük a helyzetet, hogy folyamatosan megadjuk nekik
a nárcisztikusságuk elismerését, elhalmozzuk őket pozitív
visszajelzéssel.
Zelka: Nagyszerű kép a búgócsiga meg a pörgettyű. Sokat
segít abban, hogy belássuk: csakis úgy szabad közelítenünk
hozzájuk, ahogy a pörgettyű szabályai megengedik. Ha meg
akarjuk tartani velük a kapcsolatot, akkor kénytelenek
vagyunk az ő szabályaik szerint játszani. Ugyanis mi erre,
hála Istennek, képesek vagyunk. Ők viszont nem képesek a
mi szabályainkat követni – legjobb akaratukkal sem.
Miklós: A búgócsigát – ha ügyesen elkapod, akkor – a saját
spirális tengelyére hatva tovább tudod pörgetni.
Ágnes: Gyorsítani tudod, de lassítani tudod-e?
Miklós: Kevés rá az esély, és igen, alapvetően gyorsítani
tudom. Arról majd beszélünk, hogy mi milyen módszereket
találtunk a nárcisztikus személyiségzavarral élő emberek
befolyásolására. De ide most elsősorban az tartozik, és arról
kell beszélnünk, hogy a legeslegelső – akár a jelenség
kezelésénél is elsőrendűbb – a megelőzés.
Kiderült már, hogy a nárcisztikus személyiségzavar egy
Háry János működésmód, ahhoz nagyon hasonló jelenség.
Mert ki is az a Háry János? Egy obsitos, aki megtér a táborból
és bármit mondhat, hiszen a „messziről jött ember” bármit
mondhat, nagyokat állíthat. Rendkívül erősen hozzájárul a
nárcisztikus személyiségzavar járványos terjedéséhez a kis

35
közösségek, a helyi közösségek felszámolódása. Gondold
csak meg: te pontosan tudod a szomszédasszonyodról, hogy
nem tart libát, és emiatt veled szemben az ő nárcisztikus
működésének kevés esélye van az eszkalálódásra. Mert ha
holnap jelenti, hogy bejelentkezett nála Trump, és azért van
lesötétítve az egész háza, mert nála találkozik Putyinnal
titokban, hamar kiderül, hogy nem történt meg a találkozó.

Falka, horda, közösség

Miklós: A helyi közösségek ismerik a bennük élő emberek

életútját, ismeretségi körét, és ezért hamar vissza tudnak
jelezni, erős a csillapító, realitáshoz kötő szerepük. Ilyen
közegben kevés esély van arra, hogy egy kamasz felnőtt
korára is benne maradjon kamaszos fantáziavilágában.
Azonban ismerős közeg híján ez a fejlődés zavart szenved,
sőt, azt kezdi el megtanulni a fiatal, hogy tulajdonképpen
bántatlanul vagy háborítatlanul mondhat magáról bármit,
hiszen azt mások – vagy közömbösségből, vagy türelemből,
vagy információhiány miatt – simán elhiszik róla. Ehhez
ismeretlenség, anonimitás kell. Egy kis közösségben azonnal
visszaszólnak, hogy: „Micsoda, még hogy a te apád volt
vadászrepülő vagy űrhajós? Ne hülyéskedj! A Gyula bácsi
mindig itt kapált a kert végében, este meg lement a pincébe,
benyomott és hangosan gajdolt!”.
Zelka: Egy másik nagyon fontos elem a nárcisztikus
személyiségjegyek leapadása, visszaszorulása vagy leépülése
szempontjából, hogy amikor valaki egy normál személyiség-
fejlődésen megy keresztül, akkor a környezete, a szülei, a
szerettei, a számára fontos kapcsolatok segítségével, az ő
közreműködésükkel és a velük való együttműködés során

36
szinte „kinő” ebből a gyermeki-kamaszos nárcizmusból. Ezen
az úton egyre inkább képessé válik a saját cselekedeteit egy
nagyobb rendszerben elhelyezni, egyre inkább képes a
többiek szándékaival, érzelmeivel együtt érezve, őket is
tekintetbe véve együttműködni.
Ágnes: Ha jól értem, egy nárcisztikus személyiségjegyű
gyermek a környezet segítségével érik meg, változik és
fejlődik normális irányba, tehát a környezetnek nagy a
felelőssége.
Zelka: Igen. Az, hogy a gyerek kinő a saját, természetes,
vele született nárcizmusából, az a körülötte élő embereknek
köszönhető. Ez egy folyamat, és ha jól megy végbe a fejlődés,
ha a kapcsolatok jól működnek, akkor kinövünk, kifejlődünk
a nárcizmusunkból, és empatikus, együtt érző, másokkal
törődő, társas, szociális hordalénnyé válunk.
Hogyha ez valamilyen módon kisiklik, akkor elmarad ez a
fajta „kimenekítésünk” a saját nárcizmusunkból, benne
ragadunk ebben a viselkedésben. Ha felnőttként valaki még
mindig tartósan ekképpen működik, akkor az már bizony a
személyiségzavar kategóriája.
Ágnes: Értem. Azt mondtátok, hogy egy nárcisztikus
személyt nagyon-nagyon nehéz kitéríteni saját mozgás-
állapotából. Vizsgáljuk most meg úgy a kérdést, hogy én
vagyok a környezet. Az a környezet, amelyik nevelné és
terelgetné ezt a korából fakadóan nárcisztikus kisgyereket.
Hogyan viselkedjek én, mint tanár, mint nagymama, mint
környezet, hogy ne maradjon meg ebben a működési
módban?
Miklós: Egyszerűen úgy lehet neki megmutatni a siker felé
vezető valódi utat, hogy valódi sikerekhez juttatod. A
környezet általában azt tette a nárcisztikus személyiség-
zavarral élő személlyel gyerekkorában, hogy bármilyen siker

37
felé indulását megnehezítette vagy lehetetlenné tette, és
ezzel kárhoztatta a fantáziavilágba menekülésre.

Sosemvolt szerencse, nem létező saját hiba

A nárcisztikus személyiségzavarral élő a legritkább esetben sem

„szerencsés”. Bármennyire is úgy tűnne a külső szemlélő számára, ő
ezt következetesen másképp meséli. A pozitív kimenetelű
események, sikerek és eredmények mind-mind az ő kiváló
helyzetfelismerő képességének, kreatív megoldásainak, szerteágazó
élettapasztalatának, kiterjedt kapcsolatrendszerének és kivételes
sokoldalúságának köszönhetők.
Kudarcaival éppen fordítva áll a helyzet, sohasem „hibás” ő
maga, hiszen pillanatok alatt meglátja (és felnagyítja) azt a
szerencsétlen körülményt, külső akadályelemet vagy gáncsoskodó
emberi cselekedetet, ami megmagyarázza, miért nem sikerült még
neki sem jó irányba fordítani a történéseket.
Mivel a sikereket belső, önmagából fakadó okokkal, a
kudarcokat pedig külső, rajta kívül álló okokkal magyarázza, a
pozitív események cselekedetekké, a negatívak viszont történésekké
alakulnak. Ez nemcsak saját grandiozitásába vetett hitét segít
fenntartani, de azt is lehetővé teszi, hogy sohase kelljen saját
hibáival szembesülnie.
Ez a típusú ok-tulajdonítás a gondolkodás mozaikosságával
kézen fogva járva önmagában is erős fejcsóválásra és
értetlenkedésre készteti a nárcisztikus személyiségzavarral élő
ember környezetének tagjait.
Pedig – ha jobban belegondolunk – szerető szülőként,
magabiztos és egészséges személyiségű gyerekre vágyva hányszor
tesszük csemetéinkkel ugyanazt. Hányszor oldozzuk fel őket
növekedésük éveiben ugyanilyen módon szerencsétlen történéssé
minősítve tányértörést, pohárborítást és ruhaszakító esést? És
ugyanezen évek alatt hányszor dicsérjük, csodáljuk, magasztaljuk a
kívánatosnak ítélt gyermeki cselekedeteket belső értékek,
készségek, tehetség és személyiségvonások szintjére emelve őket?

38
 A nárcisztikus személyiségzavarral élő pontosan úgy bánik
önmagával, ahogy mi, szerető szülők cseperedő gyermekeinkkel:
vigasztalva, biztatva, magukba vetett hitüket növelve.
Csakhogy amint gyermekeink magabiztossága, s ezzel lelki
teherbírása növekszik, úgy apránként, nagyon pici lépésekben
haladva felhagyunk ezzel a szülői működéssel, mert önképük
stabilizálódásával egyre több területen „feleslegessé” válik effajta
csillapító szerepünk. Felcseperedve magabiztos, saját erősségeiket,
gyengeségeiket ismerő, önmagukat szerető gyerekeink képesek
lesznek örülni jó sorsuknak és szerencséjüknek, hálásnak lenni az
őket segítőknek, elismerni saját hibáikat és tanulni belőlük. Képesek
lesznek komplexen, összefüggéseiket szem előtt tartva kezelni
azokat az összetett helyzeteket, melyek eredményeként sikerrel
cselekednek, szerencsés történések részesei lesznek, kudarcot
vallanak, vagy éppen szerencsétlen események átélőivé válnak –
szülő reményeink szerint éppen ebben a sorrendben. Még
szakmaibban: képesek lesznek eligazodni a véletlen és a szándékolt
hatások, valamint a külső és a belső okok rendszerében.
Ezzel szemben a nárcisztikus személyiségzavarral élő személy,
aki – sajnos – nem ilyen támogató, kibontakozását segítő szülői
bánásmódban nevelkedett, a hiányzó támogató és szerető „külső
szülő” helyett megteremt magában egy belső szülőt, aki azután élete
végéig féltve óvja és gondosan biztatja a benne élő félő,
bizonytalan, szeretetre vágyó kisgyereket. Csak éppen nem lesz
képes felhagyni ezzel a támogató működéssel és nem mer
feleslegessé válni, mert folyamatosan érzi, hogy a mellette élő
kisgyerek még mindig fél, bizonytalan, nem hisz önmagában és
oltalmazó szeretetre vágyik.
Ebből az állapotból a kegyelem élménye képes kihozni, csak ez
képes eljuttatni a Mennyei Atyába vetett bizalomig, ahogy az a
tékozló fiúval is történt.

Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna,

amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába
szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben –
mondta –, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz

39
és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy
fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj
be. Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. (Lk 15, 16-20 SZIT)

A történet mélységében arra a belátásra lelünk, hogy a

nárcisztikus személyiségzavarral élő személyt önmagában a szeretet
erejével képtelenek vagyunk kihozni megátalkodottságából. Ő
ugyanis a szeretetet úgy értelmezi, mint csodálatot, ami jár neki –
hiszen ő maga képtelen szeretni, ezért számára ismeretlen ez az
érzés. Az apa kiadja a tékozló fiú részét, mert tudja, képtelen rá
hatni, a fiú ragaszkodik ahhoz, ami szerinte neki jár. Csak azután
képes elfogadni az apai szeretetet, csak azután képes megtérni
atyjához, miután mindent elherdált arra, hogy csodálatot vásároljon
magának, és miután a Szentlélek kegyelméből szembesült azzal az
érzéssel, hogy neki már a disznók moslékából sem jár.
Komoly tanulság ez, mert az emberi szeretet eszköze a
nárcisztikus személyiségzavarral élők esetében csődöt mond, sőt,
elpazarolt szeretetünk környezetünk értetlenségét, keserű csalódását
fokozza. Olyasfajta érzést kelt, amit az otthon maradt testvér élhetett
át.

40
 Mimikai mimikri

Zelka: Egy nárcisztikus személyiségzavarral élő felnőtt

általában gyönyörűre festi le a gyerekkorát, de hogyha elég
türelmesen kutakodunk, elég gondosan kérdezünk és
alaposan figyelünk, akkor egy olyan gyerekkort találunk,
ahol őt minimum lelkileg, érzelmileg bántalmazták, de
gyakori, hogy fizikailag is. Olyan környezetben nőtt fel, ahol
rengeteg kritika érte, ahol az önbizalmát folyamatosan
megnyirbálták, és ahol az önálló kezdeményezési törekvéseit
megakadályozták. Ennek a környezetnek ő gyerekként
nagyon igyekezett megfelelni, monitorozta a többieket, hogy
miként lesz a számukra elfogadható, mégsem sikerült neki
ezt megvalósítania. Az a nyitottság, amellyel kezdetben
figyelte, hogy a felnőtt (többnyire az életében aktívan
jelenlévő szülő vagy nagyszülő) érzelmileg majd mire és
hogyan reagál, és azok a kezdeti próbálkozások, amik arra
vonatkoztak, hogy levegye a másik érzelmi mozgását és
mintáját, ez a törekvés olyan fokon lett legátolva, hogy egy
idő után teljesen abba is hagyta. A végeredmény az, hogy
„köszöni szépen, ő most már nem monitorozza a környezetét,
nem keresi azt, hogy a többiek igaziból hogyan érzik
magukat”, hanem megmarad egy olyan felszínes szinten, egy
olyan homlokzati működésben, ahol csak az adott helyzetben
éppen aktuálisan elhangzó mondatok számítanak – vagy még
azok sem.
Ágnes: Értem.
Zelka: Az érzelmek átélése és a másik ember felé mutatott
empátia egy olyan fontos kritérium, ami – ha valakinél jelen
van – gyakorlatilag kizárja a nárcisztikus személyiségzavart.
A gond egyik oldalról itt az, hogy a nárcisztikus személyiség-
zavarral élő személy ezt nem tudja, nem veszi észre saját

41
magát illetően. A másik oldalról azt is látjuk, hogy a
nárcisztikus személyiségzavarral élő személy partnerének is
csak rendkívül sokára tűnik fel ez. Végtelenül nehezen veszik
észre az érzelmek és az empátia hiányát, ezt nagyon sokszor
tapasztaljuk, mikor egyénileg beszélgetünk velük. Ugyanis a
nárcisztikus személyiségzavarral élő személynél a viselkedés
szintjén ott vannak azok a mondatok, azok a mozdulatok,
azok a gesztusok, amik egy normál személyiségű embernél
az érzelmekre utalnának. Mutat meglepődést, szélesen
mosolyog egy vidám előadáson, hevesen tapsol a darab
végén, láthatók olyan a magatartási jegyek, amik egyébként
másoknál érzelmi reakcióra utalnak, csakhogy nálunk nincs
ott mögötte a belső, valódi érzés, érzelem, s vele a fiziológiai
mintázat. Indulataik vannak, érzelmeik pedig nincsenek.
Miklós: Készítettünk egy ilyen emberről fotókat saját
magunk számára egy előadáson. A közönség soraiban ült,
mellette mindkét oldalon egy-egy néző és a nárcisztikus
személyiségzavarral élő ember a fotósorozatot visszanézve
nagyjából olyan reakciókat mutat, mintha süket lenne.
Amikor az előadáson elhangzik egy-egy poén, akkor a
fotókon a többiek már teli szájjal nevetnek, de ő még alig
mosolyog. Mert neki először le kell vennie a többiektől, hogy
most van az a pillanat, amikor nevetni kell. Azután, a további
fotókon azt látszik, hogy amikor a többiek már rég
abbahagyták a nevetést, ő még mindig nevet. Tehát az
érzelmi ráhangolódás látszólag megvan, de valójában a
többieket utánozza, mások reakcióit követi le az érzelem
megnyilvánulásban.
Zelka: Azt is nagyon érdekes volt látni ezen a
fotósorozaton, hogy a nárcisztikus személyiségzavarral élő
személy mimikája sokkal szélsőségesebb. Amikor mosolyog,
akkor kétszer annyira mosolyog, amikor aggódó arcot vág

42
vagy összevonja a szemöldökét, akkor szinte rémült az arca.
Egyrészt szélsőségesebbek, másrészt kevésbé árnyaltak az
érzelmi kifejezései, nincs finomhangolás.
Miklós: Mivel hiányzik a gesztus, a mimika mögötti valódi
érzelem, ezt grandiozitással helyettesíti. Ez a grandiozitás az
egyik legfőbb jellemzője a nárcisztikus személyiségzavarral
élőnek. Hogyha valami mulatságos, akkor az ő számára az
nagyon-nagyon-nagyon mulatságos, ha tragikus, akkor az
rettenetesen, borzasztóan, irtózatosan tragikus.
Ágnes: Tudnak törődni valamivel vagy valakivel? Például
úgy, ahogy rendszeresen gondoz valaki egy növényt vagy egy
állatot. Ez nyújthat segítséget nekik a változáshoz?
Zelka: Ismerünk olyan nárcisztikus személyiségzavarral
élő hölgyet, aki a saját anyósával, apósával, sógorával szóba
sem áll, ezzel szemben az anyósa édesanyjának a sírját
rendszeresen gondozza, pazar csokrokat visz a sírra. Amikor
kimegy az anyós a temetőbe, megdöbbenve látja, hogy az a
családjukba beházasodott személy, aki összesen kétszer
találkozott az ő édesanyjával, micsoda fantasztikus virág-
költeményeket készíttet a sírra.
Ágnes: Vagyis gondozza a sírt, de a gondoskodásból
hiányzik az érzelem. Azért választja ezt a gondoskodást,
mert ehhez nem kell semmi belső értéket hozzátenni?
Zelka: Igen, bár nyilván nem tudatos vagy szándékos ez a
választás. Csupán arról van szó, hogy ez a helyzet komfortos
számára.
Miklós: Bármilyen szituációban, ami arról szól, hogy ő
milyen grandiózus, elképesztően odaadóan gondozza a
gyerekeit, fantasztikusan figyel a férjére, elbűvölően bánik a
vendégeivel…
Zelka: …csodálatos terítékeket prezentál.

43
 Miklós: Nála olyan nem fordul elő, hogy „beugrunk egy
vacsorára”, annál inkább az, hogy másfél hónap múlva lesz
egy fogadás, ahová kivonul a legmenőbb étterem teljes
stábja. Természetesen a menüt és a terítéket személyesen ő
állítja össze, és az ételek elkészítési és tálalási módját saját
kezűleg ő mutatja meg a vendéglátós szakszemélyzetnek.
Ágnes: Sokoldalúan tehetséges?
Miklós: Bármilyen területen, amibe belefog, azon ő
tökéleteset és fantasztikust alkot, vagy ha másképp sikerül,
akkor az azért van, mert valaki megakadályozta az ő sikerét.
Mondjuk: ő már majdnem befejezte a főzést és muszáj volt a
pincérekkel is foglalkoznia, de akkor az ügyetlen szakács
elfelejtett az ételbe sót tenni vagy hasonló.

Szemfényvesztés

Zelka: Van a pszichológiában egy olyan szempont, amit az

emberi működés motivációjának a vizsgálatakor használnak.
Arról szól, mi mozdít minket arra, hogy valamit tegyünk,
vagy ne tegyünk.
Az egyik oldal a külső (extrinzik) motiváció, azaz a
törekvés olyan külső jutalmak elérésére, mint például
dicséret, társas elismerés, jó érdemjegy, anyagi siker, tárgyak
megszerzése; vagy ellenkezőleg: igyekezet olyan külső
büntetések elkerülésére, mint a kritika, bírálat, anyagiak
elvesztése.
A másik irány a belső (intrinzik) motiváció, mely olyan
elemekből áll, mint a saját jó érzésünk, örömünk, belső
elégedettségünk, tudásunk gyarapodása, lelkifurdalásunk
csökkenése vagy éppen lelkifurdalásunk, szégyenérzetünk,
bűntudatunk megszűnése.

44
 Számunkra ez a szempont azért kiemelten érdekes, mert
a nárcisztikus személyiségzavarral élő személy a problémája
természetéből kifolyólag külső motivációval működik. A
belső motiváció alapértelmezésben azt jelenti, hogy „érzem,
hogy valami nekem jó, örömet okoz, vagy épp elkeseredek,
esetleg nagy szenvedést élek át, vagy nagyon izgulok miatta”,
tehát mély érzelmeim vannak és ezek az érzelmek indítanak
és mozgatnak valamilyen irányba – vagy épp tartanak távol
egy másiktól.
Mivel a nárcisztikus személyiségzavarban hiányzik ez a
belső átélés, ezért a nárcisztikus személyiségzavarral élő
személy csak annak alapján tud tájékozódni a környezetben,
hogy hogyan csillan vissza saját cselekedete a környezet
reakciójában.
A másik fontos elem a példához, amit Miklós említett az,
hogy abban is nagy egyéni különbségek vannak, mivel és
hogyan magyarázzuk, minek tulajdonítjuk a sikerünket vagy
kudarcunkat. Ezt a szempontot úgy hívjuk: külső kontroll,
illetve belső kontroll.
Ha valami történik velünk vagy valamit aktívan teszünk,
és siker vagy kudarc ér bennünket, azt tulajdoníthatjuk
valami külső hatásnak (más személyek, külső körülmények,
gondviselés, jó sors vagy balszerencse) de magyarázhatjuk
ugyanezt belső okkal is (saját tudásom, képességeim,
erőfeszítésem vagy annak hiánya).
A nárcisztikus személyiségzavarral élő személy a
kudarcait jellemzően külső okkal magyarázza: a többiek vagy
a körülmények vagy a napnak a járása akadályozták őt. Így
ezek tulajdonképpen nem is az ő kudarcai, inkább csak
szerencsétlen történések, amiket elszenved. A sikereket
ellenben következetesen belső okkal indokolja: azaz saját
magának, nagyszerűségének, tehetségének, előrelátásának,

45
gondosságának, tulajdonítja és – most már a motivációs
szempontot is gondolati rendszerbe emelve – teljesítménye
nagyságát azon méri le, hogy hányan látják, mekkora port
kavar, mennyien és mit tudnak róla.

46
 ▶ III ◀

Hol nem volt sikerek

Ágnes: Sok művész ilyen, igazán híres művész? Vagy nincs

kapcsolat?
Zelka: Lehet, hogy ez az én hiedelmem, de én azt
gondolom, hogy egy jó művésznek valódi teljesítményt kell
nyújtania. És az, hogy egy nárcisztikus személy tartósan sok
energiát tesz valamibe, és valódi teljesítményt nyújt, az
valószínűtlen. Ha van valaki, egy fantasztikus háttérember,
egy mecénás, aki – mint egy búgócsigát – megfelelően
mozgatja, abban az esetben elképzelhető, hogy nagy művész
vagy sikeres politikus lesz a nárcisztikus emberből. De kell
hozzá valaki, egy pártfogó, egy mecénás, aki őt maximálisan
támogatja, kell a megfelelő háttér, a patrónus környezet.
Egy nárcisztikus személy, ha saját maga áll a világban,
nem tud ilyen fokon kibontakozni. Ez pedig gyakori, mert
könnyen elszigetelődnek, hamar elejtik a kapcsolataikat és
nehezen tartanak hosszú távú viszonyt, aki pedig magában
áll, az nem tud ilyen mértékben eredményessé válni.
Miklós: Zelka most másodszor is „nárcisztikus személy”-t
mondott. Persze erről a művészek jutnak az eszünkbe. Igen,
a művészek nárcisztikusok, mi is nárcisztikusok vagyunk.
Most belebeszélünk egy mikrofonba, azután majd leírják a
szavainkat, tehát könnyen gondoljuk, hogy rendkívül fontos

47
emberek vagyunk. Vannak nárcisztikus személyiségjegyeink,
de a mi lelki működésünk nagyban különbözik a nárcisztikus
személyiségzavarral élő személyek működésétől.
Arra, hogy egy nárcisztikus személyiségzavarral élő
személy sikeres művész vagy bármi ilyesmi legyen, nagyon
kevés az esély. Ehhez részint tartós teljesítményt kell hozni,
részben pedig rendszerben kell gondolkodni. Ahhoz, hogy
valaki – mondjuk – híres színész legyen, ahhoz több kell,
mint hogy megtanuljon egy verset, több kell, mint hogy
kellemes hangja legyen. A nárcisztikus személyiségzavarral
élő személy pedig nagyon ritkán tud akár két dolgot is
összerakni. Tapasztalatunk szerint, már az jó dolog, nagy
teljesítmény tőle, ha a BA fokozatot megszerzi. És ez mást
jelent, mint az, hogy „van két diplomája”, amiket – így vagy
úgy, itt vagy ott – „beszerzett”.

Szomorú hibátlanság

Miután a nárcisztikus személyiségzavarral élő a hiányzó jó szülő

helyett alkot magának egy belső jó szülőt, nyilvánvaló, hogy ez a
szülő csak megértő és elfogadó lehet. Ezért a tévedéseket, hibákat,
gyarlóságokat nem fogja visszajelezni. Vagyis ellehetetleníti a
próba-szerencse alapú explorációból, valamint a hibákból tanulást.
Eleve elzárt a nárcisztikus személyiségzavarral élők előtt a
rendszer-szemléletű tanulás, amely az összefüggések mélyreható
belátására épül, és elengedhetetlen például a geometria esetében.
Ugyancsak kevés az esélyük az olyan rendszeres, munkavégzés-
szerű tanulásra, ami például egy idegen nyelv iskolai elsajátításához
szükséges. Amiben jók lehetnének az a mechanikus tanulás, a
részletek megjegyzése és pontos felidézése, más néven magolás,
csak hát ehhez is kell „ülőgumó”, egy rendszeres, munkavégzés-
szerű hozzáállás.

48
 Ennek a pszichológia számára az a súlyos következménye, hogy
a nárcisztikus személyiségzavarral élőkre érvényessé válik, ami az
egykor pszichopatának nevezettek három fő jellemzője volt: nem
szeret (ez az érzelem is hiányzik nála), nem szorong (hiszen a
jelenben él) és nem tanul (saját hibáiból).

A farizeusok pontosan így működtek: az egyes viselkedési

szabályok mozaikos betartása nagyban hátráltatta őket abban, sőt,
lehetetlenné tette számukra, hogy felismerjék az Úr valódi
szándékát, hogy hitük rendszerként működve szolgálja a szeretet
legfőbb parancsát.

Egy másik szombaton bement a zsinagógába és tanított. Volt ott

egy ember, akinek a jobb keze el volt sorvadva. Az írástudók és a
farizeusok figyelték, vajon gyógyít-e szombaton, hogy legyen
alapjuk vádat emelni ellene. De ő belelátott gondolataikba, ezért így
szólt az elsorvadt kezű emberhez: „Állj fel és gyere ide a középre!”
Az felállt és odament. Jézus odafordult hozzájuk: „Kérdem tőletek,
szabad szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy
pusztulni hagyni?” Ezzel végignézett rajtuk, aztán így szólt az
emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az szót fogadott és meggyógyult
a keze. Az írástudók és a farizeusok esztelen haragra gerjedtek, és
egymás közt elkezdtek tanakodni, hogy mitévők legyenek Jézussal.
(Lk 6, 6-11 SZIT)

Zelka: Visszatérve a művészek és a nárcisztikus

személyiségzavar összefüggéseire: a nem kellően sikeres
művészek között, akiket a környezet „nem ért meg”, akik
„rossz országba vagy rossz történelmi korba születtek”, sok
nárcisztikus személyiségzavarral élő személy van. Ők a meg
nem értett zsenik. „Írom a verseket, de nem értik, készítem a
műalkotásokat, de hát ez a világ ez nem alkalmas arra, mert
én még a korom előtt járok, nem látják, nem értik az én
művészetem igazi mélységét.”

49
 Miklós: Az a fajta siker, amit a nárcisztikus személyiség-
zavar kapcsán lehetőségként Zelka mond, az olyan, mint
amikor a búgócsigát ügyesen meghajtják. Ezt mutatja a
celebvilág. Ott aztán találunk bőven személyiségzavarost,
hiszen ott éppen arról van szó, hogy ha személyiségének
mozaikjából bármilyen darab felhasználható a média
számára, akkor publicitást kap, ami viszont visszaigazolás
neki arról, hogy ő sikeres. Ha az újságírók épp arra figyelnek,
hogy milyen diétát tart, akkor ő abban fog nagyot alkotni, és
ha egy nárcisztikus személyiségzavarral élő személy elkezd
celebként működni, akkor óriási sikert tud aratni – vagy
legalábbis azt a benyomást keltik a folyton hajtott búgó-
csigával, hogy ő mennyire sikeres a celebvilágban.
Ágnes: A média ennek teret ad? Lovat ad alájuk?
Zelka: Igen, valódi teljesítmény nélkül is népszerűvé,
híressé válhatnak.
Ágnes: Ők azok, akik ismeretlen okból ismertek.
Zelka: Az nagyon izgalmas, hogy ezt a fajta népszerűséget,
ezt a fajta sikert, ami mögött nincs valódi teljesítmény vagy
kevés valódi teljesítmény van, egy átlag személyiség sokkal
nehezebben viseli, mint a nárcisztikus személyiségzavarral
élő személy. Tehát a nárcisztikus személyiségzavar nagyban
hozzájárul, hogy az illető jól tudja érezni magát ebben a fajta
népszerűségben. Itt találkozik a kereslet és a kínálat.
Miklós: Egy valamelyest jól szocializált ember azt mondja,
amikor egy amúgy kínos szituációban zajos sikert arat: „jaj,
ugyan már gyerekek, hát azért mert én nagyokat tudok
szellenteni, az nagyon kellemetlen, és amikor eszembe jut,
akkor ki is megyek”. A nárcisztikus személyiségzavarral élő
személy meg azt mondja, hogy csináljunk szellentő show-t,
vagy szellentő versenyt, nézzük meg, hány méterről tudom

50
elszellenteni a gyertyát. Bármi, ami grandiózus vagy feltűnő,
az őt bemozgatja.
Részben azért is terjed járványosan ez a személyiség-
zavar, mert gyakori a pozitív visszajelzés. Vagy legalábbis a
nárcisztikus személyiségzavar keretén belül pozitívnak
értékelhető külső visszajelzés gyakori. Ez azt mintát
közvetíti a többieknek, hogy „jaj de jó, eszerint ez egy
nagyszerű dolog, és majd ha én is ilyen leszek, akkor én is ilyen
híres leszek”.
Ágnes: Megint elszomorodtam, mert úgy érzem, a különös
teljesítményeket hajszoljuk vagy az kap publicitást. Az
érdekesség a határon való mozgás. És úgy érzem, hogy ez
elviszi a figyelmet a normalitásról. Jól érzem?
Miklós: A mostani világunk nagyon kedvez a nárcisztikus
személyiségzavar kifejlődésének. Egyrészt azért, mert a
környezet kritikátlan, másrészt azért, mert a szülők – ha
mással nem, csak elhanyagolással – bántalmazott helyzetbe
hozzák a gyereket, harmadrészt azért, mert valóban ezeket a
mintákat és attitűdöket állítja előtérbe a média.
Zelka: A média természeténél fogva egy-egy mozaikot tud
megmutatni. Kifejezetten nehezen tudom elképzelni azt a
helyzetet, amikor a média valakinek az életéről képes teljes
képet adni. Időnként igényesebb magazinok készítenek
olyan összeállítást, melyben valakinek az életét egy napon át
követik. De azt is pontosan tudjuk, ha egy napunkon végig
mellettünk vannak a fotósok és újságírók, az a nap mennyire
hasonlít majd a mi valódi hétköznapjainkhoz. Nagyszerűen
összecseng a média mozaikos információkat közvetítő
mivolta azzal, hogy ha én úgy működöm, hogy csak egy-egy
szép, színes, illatos, kívánatos mozaikot, részletet villantok
fel magamból és ezek sikert aratnak, akkor én egészében
ilyen szép, színes, illatos, kívánatos – azaz sikeres vagyok.

51
 Sorstalanság és életrevalótlanság

A nárcisztikus személyiségzavarral élők folyamatosan önmaguk

szeretetéért küzdenek. Világuk cserepekből áll, és mindig apróbbra
töredezik. Életükből hiányzik a szeretet, a bizalom, a meghittség
dimenziója.
A nárcisztikus személyiségzavar áldozatai azok, akik
elkábulnak, bedrogoznak nárciszuk illatától. Sajnálatra méltó
figurák. Értetlenül bámulja őket a világ.
A nárcisztikus személyiségzavar áldozatai azok, akik
másnaposan ébredve rájönnek, miféle szer hatása alatt álltak. Verik
a fejüket a falba. Küzdenek, hogy bal lábukkal leírják a nevüket.
A nárcisztikus személyiségzavar áldozatai a gyerekek, akik
folyamatos lelki bántalmazásnak vannak kitéve, és elhiszik
magukról, hogy semmirekellők.
Akárki is a szereplő, nárcisztikus személyiségzavar ügybe
keveredni csak áldozatként lehet. Kikeveredni belőle nagyon nehéz.
Emberi tartással benne lenni szinte lehetetlen.
A terapeuta számára is megpróbáltatás a nárcisztikus
személyiségzavar, mert hordozójával kötéltáncot kell járni, mert
áldozata telis-tele van bizonytalansággal, szemrehányással és
bizalmatlansággal. Éppen úgy viselkedik, mint egy drogos. Vagy
mint egy nárcisztikus személyiségzavarral élő. Nehezen marad
terápiában, kötéltáncot kell járni vele.
Kertész Imrét azért illeti főhajtás, mert mindkét oldalról megélte,
mindkét élményét képes volt feldolgozni.
Ifjúként a kollektív nárcisztikus személyiségzavar nácizmus
nevű válfaját élte túl. Ezt meséli el a regény, amiért Nobel-díjat
kapott. Idős korában a celeb sorsot igyekeztek rákényszeríteni, az ő
kifejezésével Holocaust-bohóccá tették. Ha nehezebben, de ebből is
kisétált emelt fővel. A kollektív nárcisztikus személyiségzavar azon
válfaját is lerázta magáról, amely a személyt, a sorsot egyetlen
cserépdarabbá teszi, egymondatos branddé alakítja a piac többi
szereplője között. Esetünkben az emlékezet-ipar vezető márkájává
igyekeztek megtenni Kertészt.
Tisztelettel adózunk neki ezért a történetért is.

52
 A hagyományos közösségek természetes szkepszise sokáig jó
ellenszere volt a nárcisztikus személyiségzavar kialakulásának,
hiszen könnyen nyomon tudták követni egy ember életét, szinte
óráról órára. Így azután a hirtelen, nagy változásokat ellenőrzésük
alatt tudták tartani és ezzel megakadályozták, hogy valaki elveszítse
kapcsolatát a valósággal, s olyan hiedelemrendszerbe keveredjen,
amelyben önmagát felsőbbrendű hatalommal ruházza fel. Ebben az
összefüggésben tökéletesen érthető a názeretiek reakciója.
Lássuk be, mennyire fontosak fenntartásaik a fogadatlan
próféták és hamis megváltók kiszűrésére. Maga Jézus is felismerte
és elfogadta ezt a reakciót. A közösség természetes immun-
válaszának tekintette.
Visszament városába, és az ottaniakat tanította a zsinagó-
gákban. Azok csodálkozva kérdezgették: „Honnan van ennek a
bölcsessége és a csodatevő ereje? Nem az ácsnak a fia? Nem Mária
az anyja, nem Jakab, József, Simon és Júdás a testvérei? S nővérei
nem mind itt élnek köztünk? Honnét vette hát mindezeket?” És
megbotránkoztak rajta. Jézus erre megjegyezte: „A prófétának csak
a saját hazájában és házában nincs becsülete.” Hitetlenségük miatt
ott több csodát nem is tett. (Mt 13, 54-58 SZIT)

Mesés példák

Zelka: A nárcisztikus személyiségzavar további fontos

ismérve – a médiáról és a celebritásokról beszélve ide is
tartozik – az az meggyőződés, hogy neki „minden jár”. Ez
grandiozitásából következik. Emiatt a környezet szemében
sokszor úgy tűnik: kapzsi, pazarló, önző, azaz nagyon sajátos
viszonya van a javakhoz.
Miklós: Egy pillanat alatt bele tud kerülni olyan helyzetbe,
amikor miután valamit megkapott, arra a következő
pillanatban teljesen hálátlanul, teljesen kapzsi módon azt
mondja: „De hát az nekem jár, hogyan is lehetne másképp?”.

53
 A legjellemzőbb, amivel a legtöbbször találkozunk az,
hogy egy nárcisztikus személyiségzavarral élő személy
szerelembe bűvöl valakit, aki – mondjuk – jólétben él. (Arra
azért gondosan vigyázni szoktak, hogy olyannal kerüljenek
kapcsolatba, aki jól él.) Másnap a nárcisztikus személyiség-
zavarral élő már ehhez a helyzethez igazítja az egész
élettörténetét és valamennyi igényét.
Ő is mindig is jólétben élt, mindig jó családi és anyagi
körülmények között lakott – elmondása szerint. Holott
hamar kiderül, hogy egészen más sorsa volt. Per
definitionem. Mert tudjuk, hogy nárcisztikus személyiség-
zavarra elsősorban az a veszélyeztetett, akinek bántalmazott
gyerekkora, vagy nyomorúságos gyerekkora volt. Most
viszont úgy kezeli a helyzetet, hogy ő az, aki felsőbbrendű.
Ha személyzet van, akkor a személyzetet kezeli arrogánsan,
esetleg a társát kezdi kioktatni, hogy milyen buta az
üzletben, milyen bénán ügyködik abban a világban, ami
egyébként – eredetileg – az ő megszokott világa, az ő
szokásos környezete.
Zelka: Vagy megállapítja a nárcisztikus személyiség-
zavarral élő személy, hogy milyen ízléstelenül öltözködik
vagy mennyire rosszul választ bútorokat.
Miklós: Vagy becsméreli azt, amiből az illető gazdagsága,
jóléte származik. A nárcisztikus személyiségzavarral élő
személy egy pillanat alatt olyan mértékben (vagy inkább
mértéktelenül) elterpeszkedik a helyzeten, hogy mindenki
döbbenten nézi.
Ágnes: Gondolkodom valami mesealakon. Van olyan
mesefigura, aki nárcisztikus személyiségzavaros?
Zelka: Hogyha ezt most kimondom, akkor megijedünk. De
kimondom, és nézem az arcodon, hogy hogyan ijedsz meg.
Van tipped?

54
 Ágnes: Hófehérke?
Zelka: Hófehérke mostohája.
Ágnes: Ez jobb, mint amit vártam. Azt vártam, hogy azt
mondod, hogy Hófehérke. De a Hófehérke mostohája jobb.
Zelka: Azért nagy igazság van abban, hogy Hófehérke.
Hófehérke erősen veszélyeztetett. Aligha van más esélye.
Miklós: Hófehérke mostohája par excellence nárcisztikus
személyiségzavaros. Ha vesszük az alaptörténetet, az eredeti
Grimm történetet, akkor csodálatos szemléltetését látjuk a
nárcisztikus személyiségzavarnak. Vegyük elsőként a
mozaikos gondolkodást! A királyné egyszerűen elküldi a
gyereket a vadásszal. Keresi valaki az eltűnt lányt? Senki sem
keresi. Mit szól majd a király? Vagy mit szólnak az
udvarhölgyek? Nem érdekli a királynét, elküldi a vadásszal –
és kész. Az egész mesében nem is foglalkozik ezzel, annyira
mozaikos a gondolkodása. Csak arra fókuszál, hogy a
vetélytársat el kell pusztítani, azt a helyzetet, hogy valaki
más szebb nála, meg kell szüntetni. Az eredeti mesében nem
a szívét hozatja meg a vadásszal bizonyságul, hanem
Hófehérke tüdejét és a máját kéri, és mindkettőt meg is eszi.
Ágnes: Ezt a változatot nem ismerem.
Miklós: Azért nem ismered, mert később átírták, oda
finomították, hogy csak a szívét hozatja el. Azért fontos
nekünk az eredeti mese, mert a kannibalizmus kidomborítja
azt a tökéletes empátiátlanságot, együtt érzés nélküliséget,
ami egyébként sajnos a nárcisztikus személyiségzavar
általános jellemzője. Mit is mond a tükör?
Ágnes: „Szép vagy, szép vagy királyné, de Hófehérke
százszor szebb”.

55
 Hófehérke

Hófehérke története hűen mutatja a nárcisztikus személyiség-

zavar replikációját. A kislány a gyermekbántalmazó, életére törő
nárcisztikus személyiségzavarral élő mostohája elől menekül.
Menedéke a mesebeli, belső anyaság. Kislányként a törpék anyja
lesz. Nála alacsonyabb rendű lények felett anyáskodik, miközben
elhárítja a gonosz külvilág támadásait.
A törpékkel jól megvan. Fenntartás nélkül csodálják őt,
maguknál magasabb rendűnek találják sudárságban, szépségben,
tudásban. Tökéletes szimbiózis. A törpék viselkedése egyben kiváló
példa arra, hogyan lehet együttműködni, közös otthonban lakni egy
nárcisztikus személyiségzavarral élő személlyel.
Vegyük észre: a mese, a mindentudó mesélő kimondja: „immár
Hófehérke a legszebb a világon”. A mese végén felbukkanó herceg
nem egy valódi személybe lesz szerelmes, hanem egy gyönyörű
halottba.
Ha már ennyire mélyre ásunk, lássuk Hófehérke történetében a
nárcisztikus személyiségzavar hatásmechanizmusát is. Hófehérke a
világirodalom egyik legszeretettebb figurája. Miért? Mert szép, mert
bántják, és mert felsőbbrendű létére szolgálni kényszerül.
A nárcisztikus személyiségzavarral élők megérzik: elég ennyit
kommunikálni magukról és máris övék a mesebeli herceg. Talán
még annyi szükséges, hogy az ismerkedéskor némiképpen aléltak
legyenek.
Ádám jól ismerte ezt a jelenséget. Amikor arról volt szó, van-e
esélye hozzáférni gyermekeihez, rezignáltan felsóhajtott:
– Az én feleségem olyan, mint Hófehérke. Az első alkalmakkor
úgy elbűvöl bárkit, hogy nekem esélyem sincs. Ilyenkor tudatosan a
háttérbe vonulok. Azonban a bírósági tárgyalás legfeljebb három
alkalom, úgyhogy igazságszolgáltatásra az esélyem nulla. Zéró.
Először jön a bántalmazott Hófehérke, aztán a szorgos, aztán az
alélt. Ezt a mesét hittem el én is. Mire felkelt volna, hogy tettéből,
szavából kiderüljön, kicsoda is, már csókoltam is forrón, így aztán
csak akkor láttam meg, mekkorát hibáztam, amikor végre el tudtam

56
 engedni. Most éppen egy volt kollégámnak játssza a szorgost,
miután elhitette vele, hogy én elűztem.

Amint azt már kifejtettük, a nárcisztikus személyiségzavarral

élőt átfogó elvek és stratégiák helyett pillanatnyi sikerek irányítják.
Ha tehát úgy érzi, abban lehet grandiózus, hogy alázatosan szolgál,
önmagát feladva buzgólkodik, akkor ezt a viselkedést választja.

Jézus szolgálatának közösségalkotó ereje van. Túlmutat azon,

hogy ő akár uralkodhatna is. Általános modellt ad szolgálatával,
mint minden cselekedetével. Ki is hangsúlyozza ezt tanítványainak.
Amikor megmosta lábukat, fölvette felsőruháját, újra asztalhoz
ült és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, mit tettem veletek? Ti
Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát
én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell
mosnotok egymás lábát. Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is
tegyétek meg. Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a
szolga uránál, sem a küldött annál, aki küldte. Ha ezt megértitek, s
tetteitekben ehhez igazodtok, boldogok lesztek. (Jn 13, 12-17 SZIT)

Miklós: Alapjában a tükör Narcisszusz alapeszköze. Ugyan

a „nárcisztikus személyiségzavar” elnevezés az ő nevéből
származik, annyiban azonban tévedés, hogy Narcisszusz
valóban szerelmes önmagába, nem csupán mélyen átéli ezt
az érzelmet, de bele is hal. Ezzel szemben a nárcisztikus
személyiségzavarral élő saját magát sem tudja szeretni,
legbelül mindig elégedetlen önmagával, ezért teremt a maga
számára egyre újabb és újabb grandiózus lehetőségeket.
Zelka: Igen, éppen annak érdekében cselekszik, hogy az
elégedetlenségét saját maga előtt is rejtse.
Ágnes: Tehát ő boldogtalan?
Zelka: Igen. Boldogtalan, elégedetlen, és amikor vannak
olyan pillanatok, hogy ez egy iciri-picirit tudat-közelbe kerül,
akkor azonnal igazít valamit a homlokzatán úgy, hogy a

57
környezetéből lehetőleg az tükröződjön vissza, milyen
nagyszerű ő és milyen jó neki. Tehát a saját belső jóérzés
hiányában egy olyan külső világot igyekszik teremteni és
fenntartani, ahonnan az az üzenet érkezik: „de jó neked”.
Ágnes: Tehát nagyon fontos neki a környezet.
Zelka: Igen. A kapcsolati működése, az életvitele pontosan
ezért ilyen – újabb és újabb köröket rajzolóan – változó.
Rendre eljön az az idő, amikor az éppen aktuális környezet
már nem adja meg ezt a fajta visszajelzést. Elkezdenek olyan
üzenetek érkezni felé, miszerint „önző vagy”, „folyton
hazudsz”, „mérhetetlen, ahogy költekezel”, „sosem törődsz a
gyerekekkel”, „elhanyagolod az öreg szüleidet”, „kihasználod a
barátaidat”. És ekkor a nárcisztikus személyiségzavarral élő
személy lecseréli a környezetét.
Ágnes: Ahogy kimerül ez a kör.
Miklós: Erről van szó, igen. Kicsit nárcisztikus maga az
emberiség is. Úgy, ahogy továbbvonul a horda, egy-egy
termőföldet fölhagyva, föladva a termelést vagy kifosztva a
területet, úgy fosztogat végig a nárcisztikus személyiség-
zavarral élő személy is a különféle közösségeken. Mindig
odébbáll, rendre újabb és újabb erőforrásokat hódít meg,
majd azokat is elherdálja, mert ahelyett, hogy organikusan az
életébe illeszkedő erőforrásokat használna újratermelhető
módon, ő tékozol.

Elvágólag

Zelka: Nagyon érdekes ebből a szempontból az a

működés, amit úgy hívunk, hogy „cut-off”. Ez a kifejezés azt a
magatartást fedi, amikor úgy vágják el a kapcsolatot
valakivel, akivel addig nagyon-nagyon intenzív és mélynek

58
látszó viszonyt ápoltak, mintha nem létezne számukra többé,
sőt, mintha soha nem is ismerték volna.
Pszichológiai szempontból nézve a nárcisztikus személyi-
ségzavarral élő személy nyomában rengeteg „hulla” van.
Sorsának útján nagyon sok mindenkit maga mögött hagy, és
akiket már nem tud többé az életébe illeszteni, azok
onnantól az ő a számára meghaltak. Olyanok, mintha már
valóban meghaltak volna. Eltemeti őket gondolatban.
Miklós: Vagy inkább büdös, rohadó hullaként hagyja maga
mögött őket, akikben férgek nyüzsögnek és undorítóak. Mert
így számol be róluk.
Az egyik extrém esetünk, akire egyaránt vonatkozik a cut-
off is meg a herdálás is, az a nő, aki a férjét kitiltotta a saját
házából. A három gyerekét évekig nem engedte neki látni.
Olyan mértékig herdálta azt a pénzt, amit a férje megkeresett
(és jórészt oda is adott gyermektartásként meg a ház
rezsijére), hogy a gyermekvédelem által kirótt bírságokat az
egekig emelték.
A bírság mindannyiszor duplázódott, ahányszor ez a
nárcisztikus személyiségzavarral élő anyuka a láthatást,
megakadályozta. Tehát az első esetben ötven, utána száz,
majd kétszázezer lett. Ő mégsem engedte el az apjukkal a
gyerekeket, inkább a bírságokra költötte a férjétől kapott
pénzt.
Úgy emlékszem, végül négyszázezer forintnál állt meg. A
férjéről pontosan úgy beszélt, mint egy mocskos, undorító
féregről. Amikor beszélt róla, az volt az érzésünk, hogy
valamilyen legyek által beköpött, bűzös tetemről van szó, aki
egyszersmind maga a megtestesült gonoszság, és egykori
férje, a gyerekei apja, valóban pontosan így élt ennek
nárcisztikus személyiségzavaros nőnek az emlékeiben.

59
 Őszinte hazugságok

Zelka: Ez lényeges tudnivaló. Nagyon fontos megérteni:

az, hogy a szomszédasszonyod majd vesz egy libát, amelyik
őrzi a házát, az csak számodra tűnik fel hazudozásként. A
szomszédasszonyod, a nárcisztikus személyiségzavarral élő
személy mélyen elhiszi, amit mond.
Ágnes: Saját magának.
Zelka: Így van. Óriási különbség. Nem azért hazudik, hogy
téged megtévesszen, hanem azért, hogy saját magát.
Ágnes: Ez fontos. Ezt fontos tudni.
Miklós: És nem is azért herdál, mert ő ezt különösebben
élvezi, és végképp nem azért, mert tervszerűen és tudatosan
át akarja csoportosítani a társa vagyonát. Egyszerűen az a
meggyőződése, hogy az neki mind jár, hogy a javakkal ő
tetszése szerint bánhat, és azok a kiadások éppen csak úgy
adódnak az adott helyzetben.
Zelka: A nárcisztikus személyiségzavarral élő személy
nézőpontjából mindazok, amikre ő költ, szükséges dolgok,
józanul felmért befektetések, amik szükségesek az ő jövőbeli
karrierjéhez, meg ahhoz, hogy a családja megfelelő pozícióba
jusson. Az ő számára ezek jól megindokolható kiadások.
Miklós: Ha mondjuk egy nárcisztikus személyiségzavarral
élő férfi vesz egy furcsa autót (persze a lehetőségeit magasan
meghaladó értékben), akkor ez azért van, mert ez az autó őt
az üzleti világban majd jobban fogja pozícionálni. Vagyis ő
egy kiugró stratégiát választ mindazokkal szemben, akik a
pozíciójuknak vagy a státuszuknak megfelelő autóval járnak.
Ágnes: Megint itt a kérdés: mi a teendő? Mi a megtehető
nekünk, a környezetnek? Azt mondtad az előbb, Miklós, hogy
csak a megelőzés hatékony. Hogy lehet az ilyen személyiség

60
kialakulását megelőzni? Mit tegyek, ha azt gondolom, hogy
enyhén nárcisztikus az apja az unokámnak?
Miklós: Az első dolog azt megérteni, hogy valaki vagy
személyiségzavaros, vagy nem. És csak olyan személyiség
van, aki enyhén nárcisztikus, mert mindannyian enyhén
nárcisztikusok vagyunk. Hála Istennek. Akiben nincsen ilyen
vonás, aki nem szereti önmagát, vagy aki siker helyett a
kudarcra törekszik, annak az baja. Az is tünet, csak egy másik
zavar tünete.
A nárcisztikus személyiségzavart tekintve azonban sajnos
az van, hogy valaki vagy nárcisztikus személyiségzavaros,
vagy nem az. Olyan nincsen, hogy valaki kicsit nárcisztikus
személyiségzavaros.
Zelka: Abban, hogy kicsit vagyok nárcisztikus vagy
erősebben, abban vannak fokozatok. Mennyire szeretek
szerepelni? Mennyire fontos hogy uraljak egy helyzetet?
Hányadik helyen jutok a magam eszébe? Ráadásul ezek
nagyban függenek az aktuális életszakaszomtól (egyedül
élek, épp egy friss párkapcsolatban vagyok, kicsi babáról
gondoskodom, kamasz gyerekem van, unokákra vigyázok?),
és persze erősen múlnak a pillanatnyi állapotomtól, össze-
rendezettségemtől, pihentségemtől vagy kimerültségemtől.

Gyermeki örömök virágos kertje

Ágnes: Akkor most egészen konkrétan fogalmazok. Közeli

rokona vagyok egy olyan fiúnak, akinek az édesapja az
elhangzottak szerint nárcisztikus személyiségzavarral él. Én,
mint családtag, mint hozzátartozó, mit tehetek?
Miklós: Fantasztikus jó kérdés. A felismerés után a legtöbb
ember azonnal rákattanna arra, hogy ezt az apát szembesítse

61
saját nárcisztikus személyiségzavarával, amire valószínűleg
bekövetkezne a cut-off, és te már ki is volnál téve a kisfiú
életéből. A nárcisztikus személyiségzavarral élő apa rögtön
megfosztana attól a lehetőségtől, hogy a gyerek sorsára,
életére bármilyen hatást gyakorolj. Nagyon hangsúlyosan azt
mondjuk, hogy kikezelni nem lehet, de kezelni lehet a
nárcisztikus személyiségzavart. Tehát ha te az apa valódi
sikereire meg valódi eredményeire azt mondod, hogy
mennyire jók, akkor kapcsolatban tudsz maradni vele. És
ennek köszönhetően több időt tudsz a gyerek világában
eltölteni, valódi szeretetet, elfogadást tudsz neki adni, valódi
odafigyelést, gondoskodást, empátiát él meg veled, ami
mind-mind mentőöv meg mentőkötél neki.
Zelka: Minél gazdagabb egy gyerek társas világa, minél
többféle reakciót, működésmódot, kommunikációs mintát
lát, annál nagyobb lesz a viselkedési repertoárja. Azok, akik
nárcisztikus személyiségzavarral élő felnőtté fejlődtek, azok
végtelenül szűk, rendkívül kevés mintát tartalmazó gyerek-
kort éltek. És az ő gyerekeiket úgy lehet megóvni attól, hogy
szintén ugyanoda kerüljenek, hogy a gyereket a szülő, a
nárcisztikus személyiségzavarral élő szülő engedélyével,
hozzájárulásával és beleegyezésével egy egészen másfajta
világba, működésmódba visszük. Minél színesebb és
változatosabb élményvilágot teremtünk neki, annál inkább
lesz majd miből választania. Erre használjuk mi „a gyermeki
örömök virágos kertje” metaforát, és abban hiszünk, hogy
minél gazdagabb és sokszínűbb a gyermeki örömök
kertjében fellelhető élővilág, annál rugalmasabb, nyitottabb
és életrevalóbb lesz a benne felnövekvő gyermek. Azért
fontos a nárcisztikus személyiségzavarral élő szülővel való
együttműködés, hogy a gyereknél lehetőséget szerezzünk a

62
megelőzésre, azaz gazdagíthassuk és színesíthessük a
tapasztalat- és élményvilágát.
Ágnes: Tehát minden gyereknek nagy rokonságot!
Miklós: Igen, nagy rokonságot, meg keresztszülőket meg
szomszédokat – minél többféle emberi kapcsolatot. Azért
találtad megint fején a szöget, mert mondtuk, hogy komoly
összefüggés található a bántalmazottság meg a nárcisztikus
személyiségzavar kifejlődése között. Általában a bántalmazó
szülő elszigeteli a gyermekét. Az igazán szívszorító az, hogy a
bántalmazott gyerek sokáig lojális a bántalmazó szülőjéhez
és elszigeteli önmagát. Kialakul egy olyan szimbiózis, vagy
olyan koalíció a bántalmazó szülő és a bántalmazott gyerek
között, ami egy borzasztóan idegen, bántó, gonosz külvilágot
feltételez. Ebben védelmezésként tűnik fel a gyereknek, ha a
nárcisztikus személyiségzavarral élő szülő bárkit száműz a
környezetükből. Emiatt szűkül be annyira a gyerek világa, és
ez alapfeltétele annak, hogy tartósan lehessen bántalmazni,
hiszen ha a gyereknek nincs kihez fordulnia, akkor kénytelen
elviselni a bántalmazást.
Zelka: Az egyik legszomorúbb helyzet, aminek tanúja
voltam egyetlen hangos szó nélkül zajlott, mégis a gyermek-
bántalmazás tökéletes bizonyítékaként szolgált. Míg a
nárcisztikus személyiségzavarral élő anyuka beszámolóját
hallgattam a férje viselt dolgairól, az általa elszenvedett
megpróbáltatásokról, és lenyűgözően kreatív megoldásairól,
asszisztensünk egy másik szobában a két kicsi gyerekre
vigyázott. A fiatalabb kettő és fél, a nagyobb négy éves volt. A
gyerekek felszabadultan, derűsen játszottak – ez világos volt
a csukott ajtón átszűrődő csengő hangokból és nevetésből. A
beszélgetésünk végeztével az anyuka résnyire kinyitotta a
gyerekszoba ajtaját, ránézett a kicsikre és halkan ennyit
szólt: „shoes on”. A két gyerek a játékot abban a szem-

63
pillantásban abbahagyva, egyetlen szó nélkül kiszaladt az
előszobába, önállóan felhúzták a cipőjüket, majd indulásra
készen megálltak az ajtó előtt. Az anyuka felszólítására
kedvesen elköszöntve egy percen belül távoztak is. Azóta
sem láttam ilyen fokú engedelmességet.

Gyerek-gyerek játszma (tranzakció-analízis)

Ha a tranzakció-analízis modelljében vizsgáljuk a nárcisztikus

személyiségzavart, mindenekelőtt azt látjuk, hogy a nárcisztikus
személyiségzavarral élő belső játszmát folytat. Egy elképzelt jó
szülő dédelgeti őt, mint gyermeket. Megbocsátó, elfogadó,
folyamatosan dicsér.
Ennek megfelelően a nárcisztikus személyiségzavarral élő kifelé
csak a gyermek szerepére képes. Ezért tud olyan varázslatos lenni a
párkapcsolat romantikus szakaszában, ezért tudja őszintén elhitetni
másokkal, hogy mindenre képes. Kapcsolataiban a másik felet
értelemszerűen a szülő vagy a felnőtt szerepébe kényszeríti. Ebben a
tekintetben alig különböznek a játszmái másokétól.
Az igazi, égető nehézség a gyerekekkel való viszonyban
jelentkezik. Amíg gyerek-gyerek játszma folyik, rendben mennek a
dolgok. A baj akkor kezdődik, amikor a nárcisztikus személyiség-
zavarral élőnek szülői szerepbe kellene lépnie. Mivel erre képtelen,
marad a gyerek-gyerek játszma, amelyben azonban inkább a
gyermek kegyetlensége dominál.
Mivel a nárcisztikus személyiségzavarral élőnek nincs elég jó
szülői mintája, képtelen nagyságából, életkorából és jogaiból adódó
hatalmával élni. Helyette sorozatosan visszaél vele. Ez a fő oka
annak, hogy a nárcisztikus személyiségzavarral élő szülő törvény-
szerűen gyermekbántalmazást folytat, de ugyanez okból kezd
bántalmazási kört szülőtársával is, akivel szemben „rossz gyerek”
játszmába kezd.

64
 A Zebedeus fiúk példázatában is az anya fogalmazza meg a
gyermekek érzéketlen, minden empátiát nélkülöző, önző és
grandiozitásra törő kívánságát. Abban a magasztos pillanatban,
amikor Jézus bejelenti áldozatának beteljesülését, anyjukat tolják
előre, hogy előadja szemérmetlen kívánságukat. Jézus képes
helyretenni a helyzetet.
Ha modellezni akarjuk eljárását, azt emeljük ki belőle, hogy
kilép a játszmából, sem gyerek, sem szülő, sem felnőtt szerepet nem
vállal, hanem a közösség és a szeretet felsőbbrendű törvényére
hivatkozik.

Amikor Jézus Jeruzsálembe készült fölmenni, maga mellé vette a

tizenkettőt, s ezt mondta nekik az úton: „Most fölmegyünk
Jeruzsálembe. Ott a főpapok és írástudók kezére adják az Emberfiát.
Azok halálra ítélik, és kiszolgáltatják a pogányoknak, hogy
kigúnyolják, megostorozzák és keresztre feszítsék. De harmadnap
feltámad.”
Akkor odament hozzá a Zebedeus-fiak anyja a fiaival együtt, és
leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Megkérdezte tőle: „Mit
akarsz?” „Intézd úgy – felelte –, hogy két fiam közül az egyik
jobbod, a másik balod felől üljön országodban.” Jézus így válaszolt:
„Nem tudjátok, mit kértek. Ki tudjátok inni azt a kelyhet, amelyet
majd én kiiszom?” „Ki tudjuk” – felelték. Erre ő így folytatta:
„Kelyhemet ugyan kiisszátok, de hogy jobb és bal felől üljetek, azt
nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat illeti, akiknek Atyám
szánta.” A többi tíz ennek hallatára megneheztelt a két testvérre.
Jézus azonban odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk:
„Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a
népeken, a hatalmasok meg a hatalmukat éreztetik velük. A ti
körötökben ne így legyen. Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen
a szolgátok, s aki első akar lenni, legyen a cselédetek. Az Emberfia
sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon
másoknak és odaadja az életét váltságul sokakért.” (Mt 20, 17-28
SZIT)

65
66
 ▶ IV ◀

Gyomlálás vagy irtás?

Miklós: Tegnap elfáradtál.

Ágnes: Igen. Fáradt voltam és elgondolkodó. Mert nem
számítottam rá, hogy közelről érint a téma. Pedig igen
közelről érint. Tudom, hogy óvatosan kell bánni az emberi
kapcsolatokkal és legfeljebb ici-picit lehet állítani rajtuk
egyszerre. De az különösen nehezít, hogyha közel van az a
személy, akin egy picit lehet állítani, és aki egy nárcisztikus
személyiségzavarral élő embertől igazán szenved, komoly
sérelmei vannak, és azt várja tőlem, hogy adjak neki igazat.
Egyrészt próbálom megőrizni azt a maradék kapcsolatot,
amim még van ezzel a nárcisztikus személyiségzavarral élő
emberrel, másrészt pedig a másik félnek én vagyok a legfőbb
támasza. És akkor a gyerekről, a kisfiúról még nem is
beszéltem. A tanárai szerint vannak tünetei, az anyja szerint
nincsenek, az édesapja szerint komoly tünetei vannak.
Minden érdekelt szerint a másik fél az oka a gyerek időnként
aggasztó viselkedésének. Ezt a helyzetet úgy élem át, mint
egy kötéltáncos mutatványt, és tartok tőle, hogy elvétem a
ritmust. Ez elbizonytalanít. Márpedig ha én bizonytalan
vagyok egy helyzetben, akkor szinte biztos, hogy rosszul
reagálok. Azért gyomláltam tegnap késő délutántól kora
estig a kertemben, mert abban magabiztos vagyok. Egy

67
terület kitisztítása jól látható és örömet adó tevékenység. Ezt
csináltam, amíg meg nem jött az eső. És nagyon elfáradtam.
Itt tartok és persze vannak kérdéseim.
Miklós: Fontos szempontot mondasz a tegnap elkezdett
szálat illetően. A nárcisztikus személyiségzavarral élő szülő
szuperszülő. Ő az abszolút tökéletes szülő. Ennek két
folyománya van. Az egyik az, hogy bárkit kiszorít a gyereke
közeléből: kitúrja, kifúrja, félrelöki, eltaszítja. Természetesen
legelőször a szülőtársat.
Ha férfi az illető, akkor úgy kezeli az édesanyát, mint egy
kénytelen-kelletlen megtartott magzat-kihordó szerkentyűt,
akiből némi táplálék is jön egy ideig, de hosszabb távon sorsa
a kuka.
Ha nárcisztikus személyiségzavarral élő nőről beszélünk,
akkor az a helyzet, hogy az apa szinte csak spermadonor,
egyébként egy semmirekellő alak és jobb, ha nem is jön a
gyerek közelébe. Vagy ha a közelébe jön, akkor csupán annyi
dolga van, hogy az ő grandiózus megélhetésükhöz letegyen
időnként egy-egy pénzköteget. De azt is csak halkan és kevés
ráutaló magatartással.
Természetesen egyébként is távol tart mindenkit: az
ismerősöket, a rokonokat a gyerek életének közelébe sem
engedi. Kiirtja az összes „gyomot”.
Zelka: Amilyen esetekben netán mégiscsak közel engedi
őket, azok rendre kívül esnek a hétköznapokon: grandiózus
események, lenyűgöző partik, álomba illő nagyszabású
gyerekzsúrok, másodpercre megtervezett, utolérhetetlen
nagyságrendű programok, ahol egyébként a gyerekekkel
többnyire valamilyen személyzet foglalkozik, mialatt a
nárcisztikus személyiségzavarral élő szülő fürdik, lubickol a
felnőttek figyelmében.

68
 Szuperszülő

Miklós: A szuperszülőség másik folyománya az, hogy a

nárcisztikus személyiségzavarral élő szülő – elvileg – nagyon
sok időt tölt a gyerekkel, miközben – a gyakorlatban – ezt
nem engedi meg a személyisége. A gyerekkel töltött idő alatt
a nárcisztikus személyiségzavarral élőnek nincsen csodálója,
lévén a gyerek kritikus, önző. Egy kicsi gyerek, egy nagyobb
gyerek, vagy egy kamasz gyerek szintén nárcisztikus, és mint
ilyen, rendkívül rossz partner egy nárcisztikus személyiség-
zavarral élő számára. Hiszen nemhogy csodálatot nem ad,
hanem ő maga is csodálatot vár, ami – lássuk be – egy
teljességgel képtelen helyzet. Ilyenkor történik meg az, hogy
a szuperszülő elkezd tőle, a gyerektől különféle ürügyekkel
szabadulni. Főleg azzal, hogy most ő éppen grandiózus
világmegváltásban van, vagy egyszerűen csak úgy, hogy neki
épp fontos elintéznivalója van – vagy sürgősen magával kell
törődnie.
Ekkor kapcsolódhat be a gyerek életébe a második kör.
Ekkor jelenhetnek meg az eddig távol tartott, gondozó-
személyzet számba vett rokonok, nagyszülők. Ilyenkor van
esélye magának a szülőtársnak is megközelíteni a saját
gyerekét. Ha ügyesen működnek, elég hatékonyak lehetnek,
egész nagy mozgásteret nyerhetnek ezek a második sorba
kényszerített személyek. Helyzetük ahhoz hasonlítható, mint
amikor a nagy professzor operál: amikor már elvégezte a
„csodás vágást”, a szikét visszaadva azt mondja, kész, majd
távozik a műtőből. A többiek elvégzik az olyan kulimunkát,
mint a tamponok kiszedése, test összevarrása, melyek azért
elég lényegesek a beteg élete szempontjából.
Ideális esetben egy teljes kiszolgáló team alakul a
nárcisztikus személyiségzavarral élő szülő köré, aki rövid, de

69
jelentőségteljes időre föllép és reflektorfényben van a gyerek
mellett, azután eltűnik. Akkor keletkezik igazán nehéz
helyzet, hogyha nincs ilyen team, ha nincsen elég nagy
személyzet.
Ágnes: Maga köré gyűjt alárendelt személyeket, illetve
családtagokat?
Zelka: Igen. Mivel a nárcisztikus személyiségzavarral élő
személy bármiben, amit csinál, grandiózus, csak olyasmibe
fog, amiben van esélye megjeleníteni a saját grandiozitását. A
szülőségbe is úgy fog bele, hogy ő lesz a legnagyszerűbb
szülő. Azért nagyon ellentmondásos a helyzet, mert ahhoz,
hogy a nárcisztikus személyiségzavarral élő szuperszülősége
működjön, eleve kell egy olyan stáb, egy háttércsapat, akik
majd neki tulajdonítják az érdemeket, őt tolják előtérbe.
Viszont annak a személynek, akit a gyerek elkezd
látványosan megszeretni, csak nagyon rövid ideig van
maradása. Amennyiben ez a személy ügyesen lendíti tovább
a búgócsigát és a nárcisztikus személyiségzavarral élő szülőt
sokat méltatja a gyerek jelenlétében, akkor van esélye, hogy
hosszabb távon is ott maradhasson a gyerek körül.
Miklós: Ha pedig a méltatlanoktól elszigetelt gyereknek
elkezd valami baja lenni (márpedig lesz!), akkor egyszer csak
az jön, hogy „na, itt a hülye gyereked/unokád” és löki is a
szülőtársnak vagy a nagyszülőnek. Ez is cut-off. Hirtelen
szakítás, ám ezúttal a gyerekkel. Sajnos elég gyakori és
nagyon veszélyes, de a gyerek fejlődése szempontjából még
mindig kezelhető út. A legrosszabb a forgatókönyv, amikor
nincs menekvése a nárcisztikus személyiségzavarral élő
szülőnek, ha nincs bevethető másik szülő, nevelői, gondozói
stáb, akinek odalökhetné. Ez esetben sajnos törvényszerűen
kialakul egy vetélkedő helyzet, a nárcisztikus személyiség-
zavarral élő szülő bántalmazóként kezd el működni és

70
minden lehetséges helyzetben igyekszik megszabadulni a
gyerektől. Emlékezzünk csak a Hófehérke mesére.
Zelka: A másik szülő, akivel a nárcisztikus személyiség-
zavarral élő a szerelem elején, a kapcsolat kezdetén, a
családtervezés és a babavárás idején még nagyon is jóban
volt, akkor kerül nagyon nehéz helyzetbe, amikor a szülői
együttműködésnek el kellene kezdődnie.
Egyrészt látja a gyermekének vágyait és fájdalmát, észleli
a gyerek érdekeit, másrészt már érzi (esetleg személyes
tapasztalataiból tudja is): ha szembemegy a nárcisztikus
személyiségzavarral élő szülővel, akkor hihetetlen hatalmas
konfliktusba kerül. És amennyiben „megmérődik” a szülői
teljesítményük, nárcisztikus személyiségzavarral élő társa
lenyomja őt, olyan helyzetet teremt, amiben az ő értékei
degradálódnak.
Ez egy képtelen dilemma, egy igazi tisztességtelen
helyzet. Amennyiben az egészséges személyiségű szülő
„behódol” a nárcisztikus személyiségzavarral élő szülőnek,
azzal közvetve saját gyermeke bántalmazójává válik, ami
vállalhatatlan. Ha koalíciót képez a gyerekkel, azzal nemcsak
saját maga, de a gyerek ellen is kihívja a nárcisztikus
személyiségzavarral élő személy indulatait (hiszen indulatai
vannak), ami szintén vállalhatatlan.

Mások világa

Ha az NLP (neuro-lingvisztikus programozás) szemszögéből

nézzük a nárcisztikus személyiségzavart, azt kell észrevennünk,
hogy a nárcisztikus személyiségzavarral élők képtelenek empátiára,
ezért képtelenek eligazodni a másik belső térképén. Annyira fontos
nekik a saját grandiozitásuk, hogy olyanok számára is a lehető
legtökéletesebb magyarázatot adják, akik azt nem érthetik meg.

71
 A gyerekek felé irányuló kommunikációban ez különösen
szembetűnő. A hanghordozás és a szóhasználat ideig-óráig elfedi,
hogy a nárcisztikus személyiségzavarral élő egyáltalán nem törődik
azzal, miként jelenik meg mondandója a gyermek belső térképén.
– Apu, miért marad fenn a Hold az égen?
– Édes kis bogaram, hogy te már most milyen jókat tudsz
kérdezni! Én is éppen ilyen gyerek voltam.
– Szóval, leeshet?
– Nem, nem eshet le, mert a centripetális erő és a tömegvonzás
éppen kiegyenlítik egymást.
– És ha egyik egy kicsit mégis erősebb? – kérdi a gyerek, akinek
belső térképén az erő és a kiegyenlítés úgy jelenik meg, mint amikor
ketten birkóznak. Előbb-utóbb valamelyik biztosan győz.
– Jaj, édes kicsim, olyan okos vagy, de hát mitől változnának
meg ezek az erők?
– Hát, mondjuk, űrlények taszítanak egy nagyot a Holdon.
– Akkor pályamódosítás következne be. Ha a Hold gyorsul,
akkor növekszik a centripetális erő és távolodik a Hold, ha lassul, a
tömegvonzás állandósága miatt közeledik.
– És ránk esik?
– Jaj, édes kis pöttyöm, ha olyan űrlények jelennek meg, akik le
tudják lassítani a Holdat, akkor nem az lesz a legnagyobb baj, hogy
ránk esik a Hold.
– Mert az nem olyan nagy baj.
– De, nagyon nagy baj. Egy sokkal kisebb meteor becsapódása
miatt is kihalhat a Föld.
– De ugye azt is kiegyenlítik azok az izé erők. Hogy ne essen
ránk.
– Nem, azt nem tudják.
– Akkor én félek, ha a Holdra nézek.
– Ugyan már, ne légy hülye. Komolyan mondom, veled nem
lehet normálisan beszélgetni.
– Anyu, félek, hogy ránk esik a Hold!
– Jaj, édesem, ha leesik, akkor majd nagy sajtlakomát tartunk.
Beleköltözünk egy lyukjába és minden este sajtos makarónit
vacsorázunk.

72
 – Komolyan mondom, ennél a kölyöknél csak te vagy hülyébb –
távozik háborogva a nárcisztikus személyiségzavarral élő apuka.

A szeretet lényegét jól megközelíthetjük onnan, hogy képesek

vagyunk a másik ember értékeibe, meggyőződésébe, életvilágába
helyezkedve gondolkodni.
Az Úr azért küldte közénk egyszülött fiát, hogy elhelyezze a mi
belső térképünkön, értékeink, meggyőződéseink és életvilágunk
keretei között a szeretet megváltó erejének élményét. Ezért Jézus
cselekedeteiben, amelyek mindig kinyilatkoztatások is egyben,
képes volt az adott személyhez szólni, pontosan tudva, ismerve
életét, körülményeit, sorsát. Azaz képes volt teljesen átlépni az illető
belső térképére. Ezt a kiválóságát csak ritkán mutatta meg, amint a
jó szülő is rejtve tartja azt a tudását, amivel gyermeke aktuális
értelmi, műveltségi, lelki fejlődési állapotát méri fel.
Ritkán mondjuk a gyereknek, hogy „tudod, te még a mágikus
gondolkodás korában vagy, ezért hiszed azt…, ezért gondolod
úgy…”. Egyszerűen az ő gondolatvilágában és az ő nyelvén szólunk
hozzá, az ő belső térképén mozgunk.

Jézus néha fellebbenti a leplet tudása végtelen mélységéről,

például, amikor a szamariai asszonyhoz vagy Natánaelhez szól.

„Nincs férjem” – felelte az asszony. Jézus erre azt mondta neki:

„Jól mondtad, hogy nincs férjed, mert volt ugyan öt férjed, de akid
most van, az nem férjed. Így igazat mondtál.” „Uram – válaszolta
az asszony –, látom, próféta vagy. (Jn 4, 17-19 SZIT)
Amikor Jézus meglátta Natánaelt, amint feléje tartott, ezt
mondta róla: „Lám, egy igazi izraelita, akiben nincs semmi
álnokság.” Natánael megkérdezte tőle: „Honnét ismersz?” Jézus
így válaszolt: „Mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak, a fügefa alatt
voltál.” Natánael erre felkiáltott: „Rabbi (azaz: Mester), te vagy az
Isten Fia, te vagy Izrael királya!” (Jn 1, 47-49 SZIT)

73
 Ágnes: A nárcisztikus személyiségzavaros szülő gyereke
fordulhat a másik, az egészséges szülő ellen?
Miklós: Simán, igen.
Ágnes: Az egy alapvető konfliktus az általam ismert
helyzetben. A gyerek az édesanyjával nagyon csúnyán bánik,
egyelőre „csak” csúnyán beszél vele.
Zelka: Ha például egy családban, ahol a szülők között
mondjuk „csak” lelki bántalmazás van, az egyik fél a másikat
kritizálja, bírálja, bizonytalanságban tartja, akkor az ebben a
mintában nevelkedett gyerek két lehetséges viselkedést lát.
Az egyik a bántalmazó szerepe, aki felülkerekedik, lenyomja
a másikat, elveszi annak az önbizalmát, a másik pedig a
bántalmazott szerepe, aki csendben tűr, aki néha megpróbál
esetleg valamit csinálni, de nagyjából ő a vesztese a
szituációknak. A gyerek számára az a kérdés, hogy melyiket
válassza, melyik mintát kövesse: engem bántsanak, vagy
bántsak inkább én valakit? Harmadik lehetőséget nem lát.
Nagyon nagy a kockázata annak, hogy a gyerek, akinek
éppen most növekedik a társas hatóképessége, kortársai
között épp kipróbálódik a dominanciája, vagy most
igyekezne a saját növekvő kis hatalmát megélni, a
bántalmazó mintát fogja követni.
Ágnes: És azt is követi.

Könyörgöm, akasszuk fel!

Miklós: Meglepően könnyen áll össze bántalmazó csapat

olyan emberekből, akik önmagukban, egyénileg nem
küzdenek nárcisztikus személyiségzavarral, de mint csoport
igen. Ennek biztos láttad már megnyilvánulását az iskolában.
Amikor összeáll egy klikk és valakit a végletekig szekálnak,

74
ez a „mobbing”. Ahogy összeadódnak a személyiségek és
identitások, létrejön egy a nárcisztikus személyiségzavar
működésének mintájára működő csoport.
A csoportnak a „személyisége” lesz zavart, és aztán úgy
viselkedik ez a csoport, mint egy egyén, aki felsőbbrendű
annál az egyénnél vagy csoportnál, akit kipécézett magának.
Az áldozat lehet gyerek, lehet felnőtt, sőt sokszor tanárnak is
nekimennek így. Hihetetlen erő van bennük. Nagyjából hét
plusz-mínusz két fős egy ilyen csoport, és grandiózus
dolgokat akarnak végrehajtani. Úgy viselkednek, mint akik
felsőbbrendűek, empátiájuk nincs, sőt kifejezetten a kemény
durvaságig mennek el, a gondolkodásuk abszurd, mozaikos.
Csak azt az elemet látják abból a személyből, aki őket
irritálja, ami kihívó benne a számukra. Lehet, hogy ők maguk
is rendelkeznek olyan sajátossággal, ami miatt kigúnyolják
(például Converse cipő van rajta – miközben a csoportban
ketten is abban vannak). Az ilyen mobbing csoportoknak
teljesen mozaikos a látásmódjuk, a nárcisztikus személyiség-
zavar valamennyi jegyét hordozzák. Elszakadnak a
realitástól, újraírják a történetüket, ha volt is olyan idő,
amikor egymás ellenségei voltak, most úgy tüntetik fel,
mintha örök barátok lettek volna.
Zelka: Az ilyen csoportok másként működnek a kötődés
vagy az időperspektíva szempontjából, mint mondjuk egy
baráti közösség. Inkább csak egy ideiglenes összeverődésről
van szó, nem közösségről.
Abban is hasonlítanak a nárcisztikus személyiségzavar
konstrukciójára, hogy ott is egy diffúz identitásról van szó.
Hiányzik az identitás, értékekkel és stabil elemekkel
rendelkező erős magja, mely köré a személyiség épül.
A nárcisztikus személy megnyilvánulásai esetlegesek,
attól függőek, hogy épp ki felé és milyen homlokzatot akar

75
mutatni. A mobbing csoportoknál ugyanez a helyzet. Nincs
egy távlati cél, amiért létrejönnek, vagy egy olyan közös ügy,
ami köré szerveződnek. Csak összeverődnek, és a különféle
identitáselemek, amiket az egyes tagok hoznak be,
véletlenszerűen rendeződnek össze. Gyakorlatilag a mobbing
cselekvések sorozata kovácsolja össze őket. A bántalmazott
személyhez való viszonyulás segít az összeverődött tagokat
valahogy összetartani.
Ágnes: Mi a hasznuk ebből az egyéneknek? Csak az
összetartozás érzése? És mennyi ideig marad fenn egy ilyen
céltalan csoport? Rövid ideig?
Zelka: Hogyha mobbingra szerveződő vagy összeálló
csoportokat nézzük, akkor általában egyenként sok olyan
tagjuk van, akiknek gyenge az identitásuk. Kicsi az én-erejük,
szorongóak, bizonytalanok, instabil a személyiségük és ez az,
ami motiválja a kapcsolatot. Biztonságot ad nekik az az
érzés, hogy valaki mást legyőznek. Hisz amíg a bántalmazó
oldalon állnak, addig megmenekülnek a bántalmazástól.
Másik oldalról nézve: ha nem állnak be a bántalmazó
csoportba, nagy a kockázata, hogy ők lesznek a következők,
akiket bántani fognak. És ez nagyon is reális félelem.
Ágnes: Akkor szinte minden közösségben létrejöhet egy
ilyen csoport!
Miklós: Már előzőleg mondtuk, hogy a gyerek alapjában
nárcisztikus személyiségzavaros felnőtté fejlődik, ha nincs
meg a közösség kontrollja. Erről szól például a Legyek ura
című regény, ez az a jelenség, amikor bandák verődnek össze
háborús helyzetekben vagy egyéb szélsőséges körülmények
következtében. Végletekig kegyetlen csoportok alakulhatnak
ki a társadalom vagy a közösség kontrollja nélkül. Így van.
Ágnes: Furcsa, hogy egy ilyen csoport nagyon kontrollált
közösségben is létrejön. Szabó Magda azt írja önéletrajzi

76
ihletésű könyvében, a Für Elise-ben, hogy ahol ő nevelkedett,
egy szigorú református leánynevelő intézetben, ott is volt
ilyen kirekesztősdi, és ők ezt gidipacalozásnak nevezték.
Zelka: Gondolom, a nagyon szigorú keret, vagy a nagyon
szigorú közösség eredményezhet olyan működésmódot, amit
a külső kontrollos működést erősíti.
Az erősen és folyamatosan jelenlévő külső kontroll meg
tudja gátolni az olyan stabil belső értékek kialakulását, amik
visszatarthatják a személyt, a csoportot a klikkesedéstől.
Ahol nagyon megmondják, hogy mi a szabály, ott könnyen
kialakul egy belső ellenállás, hogy „menjünk csak szembe
ezekkel a szabályokkal”, és így létrejön egy erős külső
kontrollú, szigorú nagy környezetben, egy valódi belső
értékek nélküli kegyetlen pici csoport.
Miklós: Kihagyhatatlan irodalmi utalás Ottlik Géza Iskola a
határon című regénye. A nárcisztikus személyiségzavarral
élő személyről azt mondtuk, mivel magát felsőbbrendűnek
gondolja, ezért őrá nem vonatkoznak a normák, a törvények.
Egy olyan helyen, ahol elfogadhatatlan normák és törvények
vannak, ott nagyobb eséllyel alakul ki egy nárcisztikus horda,
egy mobbingoló összeverődés. Ha másban nem is, abban
mindannyian egyetértenek, hogy a törvények betartása
képtelenség, fölösleges butaság.
Az Iskola a határon zseniális könyv. Itt Merényiék a
mobbingolók, de azok is, akiknek van belső értékrendjük,
azok is minden porcikájukkal tiltakoznak az ellen, hogy egy
buta altiszt a legnagyobb sárban vezényeljen nekik, hogy
„feküdj!”, amitől összekenik a posztóköpenyüket meg a
csizmájukat, és gyakorlatilag egész éjszaka azt fogják
tisztogatni. A betarthatatlan törvény éppúgy törvénytelen
állapot, mint amikor nincsen törvény.

77
 Zelka: A nárcisztikus személyiségzavarral élők nem
fogadják el a törvényeket magukra érvényesként. Úgy
gondolják, ők ezek fölött állnak, rájuk nem érvényesek azok a
szabályok, melyek a többiekre igen. Viszont kifejezetten
szeretnek saját maguk létrehozni szabályokat. Bár a kívülről
kapottaknak nagyon erősen ellenállnak, abban, hogy ők saját
maguk alkossanak szabályokat, azután azokat másokkal
végrehajtassák, nagy örömük telik.

Majd elválik

Miklós: Válások alkalmával gyakran mutatkozik meg ez a

jellegzetesség, például amikor kapcsolattartási szabályokat
határoznak meg. A bírói gyakorlatra és a törvényekre fittyet
hányva a nárcisztikus személyiségzavarral élő szülő olyan
irreális javaslatokkal és önkényes elvekkel jön elő, amiktől
teljesen hanyatt esünk, olyan képtelenségnek tűnnek.
Van egy olyan válási dokumentumunk, amiben a
nárcisztikus anyuka egyfelől azt kérte, hogy a gyerekek egész
héten nála lehessenek, másfelől meg azt kérte, hogy a
bébiszittert fizesse az apa heti hatvan órában. Heti hatvan
órában!
Zelka: Miközben a gyerekek óvodába jártak.
Miklós: A mozaikos gondolkodásra is remek példa ez. Egy
dokumentumon belül le van írva, hogy az apuka fizetni
tartozik a bébiszittert heti hatvan órában, miközben heti egy
nap láthatja a gyerekeket, és miközben a gyerekek heti öt
napon át reggel nyolc és délután négy között óvodába járnak.
Kérdés, hogy ez a nárcisztikus személyiségzavarral élő
anyuka valójában mennyit van a gyerekeivel. De mivel az
összefüggéseket a mozaikos gondolkodása miatt nem látja át,

78
számára az a lényeg, hogy ő mondja meg, mi hogyan legyen,
azaz ő törvénykezzen.

Vesztésképtelenség

Gyula minden egyes labdamenetnél talál kifogást. Hiába van

rajta hatalmas súlyfelesleg, hiába játszik nagyságrendekkel jobban
Ernő, a mozaikok külön-külön cserepekké hullnak:
– Megcsúszott ezen a szar műanyag vonalon.
– Ha nem lenne rajtam ennyi plusz, ezt utolértem volna.
– Le kell cserélnem ezt a vacak ütőt.
– Rosszul van felrakva a háló, a tiéd mind átcsurog rajta, nekem
meg az összes neccem visszajön.
– Ha tudnám ezt a mozdulatot, én is felszedtem volna a bokám
mellől.
– Most meg én csúsztam meg ezen a szar műanyag vonalon.
Irén fél éven át vívott férjével, míg végre – mediátorok és
ügyvédek segítségével – tető alá hoztak egy megállapodást, amit
közjegyzővel hitelesíttettek. Irén a válási tárgyaláson azzal jött elő,
hogy férje becsapta, mert egy másik változatot adott oda neki
átolvasni, mint amit végül aláírt. A bíró csóválta a fejét:
– Minden lapon ott van két mediátor, két tanú, két ügyvéd és az
ön szignója.
Irén hisztérikus rohamban tört ki. Ügyvédje azonnal mellé állt, a
bíró pedig elbizonytalanodott.
Irén annyira meggyőző volt, hogy a bíró elnapolta a tárgyalást.
Látta, hogy Irén hisz az igazában. Honnan is tudhatta volna, hogy a
nárcisztikus személyiségzavarral élők számára pars pro toto,
egyetlen részlet képes az egészet jelenteni.
Úgy, ahogy Gyula minden egyes labdamenetet külön-külön
mozaik-töredékként, önmagában nézett, Irén is ráfókuszált arra az
egyetlen részletre, hogy a gyermektartás inflációkövető legyen,
hiába határozták meg az összeget svájci frankban. Irén olyan mélyen
meg volt győződve saját igazáról, hogy képes volt egy egész
csapatot zavarba hozni.

79
 Természetesen, ha megkérdezzük Gyulát, ki a jobb teniszező,
azonnal rávágja:
– Ernő, de csak azért, mert többet van ideje gyakorolni, harminc
kilóval könnyebb és sokkal gyorsabb.
Ha megkérdezzük Irént, lehetséges-e, hogy a férje, az a butuska
fickó ennyi embert képes becsapni, azonnal rávágja:
– Nem, csak hát ő…
Gyula és Irén úgy működnek, mint a távirányítós televízió: ha az
egyes gombot nyomjuk, híreket mond, ha a kettest, sport-
eseményeket közvetít, ha a hármast, sorozatokat nézhetünk.
Ugyanazon a készüléken, ugyanazon a képernyőn, ugyanabban a
helyiségben. A különféle csatornák egymástól teljesen függetlenül
működnek. A nárcisztikus személyiségzavarral élőknél ugyanez a
helyzet, nekünk mégis az a benyomásunk, mintha közük lenne
egymáshoz.
Gyula gondolkodásában teljesen külön csatorna a testsúly és a
mozgás összefüggéseit mutató fitness-wellness műsor, a szerencse
forgandóságáról szóló ezoterikus adás, vagy éppen a gyakorlás és a
teljesítmény összefüggéseit bemutató oktató program. Mivel
mindegyikről ő maga beszél, ráadásul egyetlen meccs során, azt
gondoljuk, lát valamilyen összefüggést ezek között. Valójában nem.
Ez a működésmódja a gonosz kötekedésnek is. Részleteken
botránkozik meg, ezáltal úgy tesz, mintha képes lenne az egészet
hitelteleníteni. Mozzanatokat emel ki összefüggéseikből és engedi
ezeket egy másik összefüggésbe helyezni. Első gondolatunk, hogy ő
maga helyezi ezeket más összefüggésbe, valójában azonban éppen
az a gonosz nagy hatalma, hogy bennünket késztet ilyen
gondolkodásra. Jézusnak szüksége volt isteni tudására, hogy meg
tudjon küzdeni ezzel a bomlasztó gonoszsággal.
„Eljött János, nem eszik, nem iszik, s azt mondják rá, hogy
ördöge van. Eljött az Emberfia, eszik is, iszik is, s azt mondják rá,
lám a falánk, iszákos ember, a vámosok és a bűnösök barátja. A
bölcsesség azonban igazolja magát tetteivel.” (Mt 11, 18-19 SZIT)

80
 Egy-ügyűség

Zelka: A mozaikos gondolkodásról jutott eszembe, hogy

az „és” logikai kapcsolatot nem érzik, nem értik a
nárcisztikus személyiségzavarral élők. Nagyon izgalmas
élmény volt, amikor erre rájöttünk. Ha ahhoz, hogy valami
lehetővé váljon, három dolognak egyszerre kell teljesülnie,
ezt az egyidejűséget nem értik. Ha kettő teljesült, de a
harmadik nem, erre azt mondják, hogy „de hát A is és B is
teljesült, csak C nem, de C is teljesült másnap, és nem is értem,
miért kell problémázni ezen”.
Miklós: Megmutatkozik ez nagyon egyszerű helyzetekben
is. Van nálunk egy vízgép, amin a forró vizes oldalon van egy
gyerekzár. Úgy működik, hogy először megnyomok egy
gombot bal kézzel és utána tudom egy másik gombbal
kiengedni a forró vizet. Elmondtuk, hogy ez a működés egy
„és” kapcsolat. Eresszen vizet! Odament a mi nárcisztikus
személyiségzavarral élő vendégünk a géphez, megnyomta az
egyik gombot és mondta, hogy nem jön víz. Mondtuk, hogy
nyomja meg a másikat is, erre elengedte az elsőt és
megnyomta a másikat. Nem jött a víz.
Amikor végül sikerült mindkettőt egyszerre megnyomnia,
akkor rájött, otthon is van egy kisajtójuk a lépcsőnél, ami
hasonlóan működik.
Mondtuk, hogy „na látja! Akkor azt is értse meg, ahhoz,
hogy a gyerek kiegyensúlyozott legyen, ahhoz két dolog kell,
gondoskodás és odafordulás.”. „Igen, jó, akkor ezt ő érti.”
Kértük, hogy mondjon rá egy példát. „Hát tisztába teszem a
gyereket.” „Nagyon jó, az gondoskodás. Akkor még mutasson
odafordulást. Hogy teszi tisztába?” „Hát úgy, hogy megmosom
a popsiját.”

81
 Hogy közben gügyögjön vagy ránevessen a babára, eszébe
sem jut. Annak az elvárásnak, hogy két dologra egyidejűleg,
azonos mértékben figyeljen, nem képes megfelelni.
Megígéri, hogy eljön, persze, hogy eljön a következő
találkozóra. De nincs a megbeszélt helyen és a megbeszélt
időben. „Azt mondtuk, hogy szerdán találkozunk!” „Igen, ott is
voltam szerdán!” „De azt is mondtuk, hogy szerdán ötkor
találkozunk!” „Na és, én háromnegyed hatra mentem!” Így
működik a figyelme, ezért is mozaikos a gondolkodása.
Rendkívül nehéz nekünk azt elképzelni, hogy bár tudja, hogy
két feltétel van, ezeket nem képes együtt kezelni, és ha az
egyik teljesült, a másikra könnyedén azt mondja: „na és”.

És?

István először csodálta Pattit, aki azt mondta a gumisnál:

– Én azt akarom, mind a három teljesüljön. Elvárom.
István azt gondolta, Pattiból a fogyasztói büszkeség beszél. Az
igényesség. A rámenősség, amivel a cégnél is megköveteli a
minőséget a munkatársaktól. Nézegette a tréfának szánt közhelyes
feliratot: „Cégünk olcsón, gyorsan és jól dolgozik. Ön ebből kettőt
választhat.”
– Valóban – mondta magában, – milyen eredeti Patti! Igaza van,
mindhármat várjuk el, nem akarunk választani.
Csak hónapokkal később kezdett el gyanút fogni, amikor Patti
elébe tett egy olyan kávét, amitől kevés híján megfulladt. Kiderült:
vízkőoldóval főzte Patti.
– De hát úgy csináltam, ahogy használati utasítás írja – háborgott
Patti. – Fel fogom hívni a gyártót és kártérítést követelek.
– Csakhogy ez a vízkőoldó nem automata kávéfőzőkhöz való.
Nézd csak, azt írja: „engedd át a vízkőoldót üres gépen”.
– Megpróbáltam, de akkor nem indul el, ha nem teszek bele
kávét. Ez automata.

82
 – Nézd, itt az automata használati utasítása: „Töltsd fel a tartályt
vízkőoldóval.”.
– Tökéletesen így csináltam. Ne nézz hülyének.
– Csak te a kávén engedted át a vízkőoldót.
– Mondom, hogy csak így indult el.
– Mert automata.
– Pont ezt mondom.
– Értsd meg, külön vízkőoldó program van benne – kezdett
berágni István. Akkor még csak kapiskálta a „mondta Patti, aki
nárcisztikus személyiségzavarral él” mély igazságát.
– Nézd: „töltsd meg a tartályt” ÉS „nyisd meg a gőzcsapot” ÉS
„indítsd el a vízkőoldó programot”.
– Hát persze, hogy elindítottam a vízkőoldó programot!
– ÉS megnyitottad a gőzcsapot?!
– Persze – (mondta XY, aki nárcisztikus személyiségzavarral él.)
– Zárva van.
– Szemét hülye vagy. Azt hiszed, nem tudok megoldani egy
vízkőoldást!
– Oké. Mondd el, hogyan kell!
– Vízkőoldót töltök a tartályba és megnyitom a gőzcsapot.
– És?
– Mi és? Na és! – ez a szójáték megtetszett neki. Még kétszer
elismételte, végül jött a cut-off reakció, a helyzet hirtelen lezárása:
– Mi és. Na és. Mi és. Na és. Hagyjál békén!
István akkor fordult hozzánk, amikor Pattinak már négy-öt ÉS
kapcsolatot kellett volna összerakni. Például amikor felhívta az
autópályáról:
– Leálltunk.
– A gyerek jól van?
– Persze. Bekötöttem az ülését hátul is. És vizet is raktam be.
– Útdíjat fizettél?
– Persze.
– Akkor mi van?
– Kifogyott a benzin.
Ekkor sikerült tisztáznunk, hogy Patti számára egy indulási
ellenőrző lista azt jelenti: „nagyjából minden megvan”. Csörög egy

83
zacskóban egy maroknyi mozaik darab. A gyerekülést például
betette, nagyjából be is kötötte, csak éppen az autópályára felhajtás
közben eldőlt oldalra és a gyerek arccal beleesett a játékos dobozba.
A Montessori torony kevés híján kiszúrta a szemét, a leállósávban
csikorogva befékező autó kevés híján tömegbalesetet okozott.
István kétségbeesetten igyekezett magyarázni:
– Jelzed a mamának, hogy érkeztek ÉS a gyereket kijelented az
oviból ÉS készítesz úti elemózsiát ÉS befizeted az útdíjat ÉS
bekötöd az ülést ÉS megtankolsz.
– Ez új. Akkor most már meg sem tankolsz…
– Mielőtt indultatok megtankoltam. Csakhogy ti a mamával
azóta még átugrottatok Bécsbe. Indulás előtt győződj meg a kocsi
üzemképességéről!
– Jaj, most még ezzel is jössz. A „gépjármű üzemképességéről”!
Mint egy KRESZ könyv.
Patti történetei rámutatnak, hogy a nárcisztikus személyiség-
zavarral élők képtelenek két elemi logikai műveletre: az ÉS
kapcsolatra illetve a kizáró VAGY-ra.
VAGY olcsó ÉS gyors a munka – de akkor aligha jó. Hiszen
hamar munka ritkán jó.
VAGY gyors ÉS jó a munka – ebben az esetben viszont olyan
plusz kapacitásokat kell használni, amik növelik az árat.
VAGY olcsó ÉS jó a munka – nyilván ez esetben kapacitások
hiányában lassú.
Patti akkor és csak akkor indulhat útnak, ha jelzett a mamának,
ÉS a gyereket kijelentette az oviból ÉS készített úti elemózsiát ÉS
befizette az útdíjat ÉS bekötötte az ülést ÉS meggyőződött az autó
üzemképességéről.
Patti NEM indulhat útnak, ha NEM jelzett a mamának, VAGY a
gyereket nem jelentette ki az oviból VAGY NEM készített úti
elemózsiát VAGY NEM fizette be az útdíjat VAGY NEM kötötte
be az ülést VAGY NEM győződött meg az autó üzemképességéről.
Így leírva, bizony bonyolult.
Ahhoz, hogy készségszinten menjen az elemi logika, legtöbben
kicsi gyermekkorunktól folyamatosan gyakoroljuk. Először a

84
gyermekzárakon, amelyek általában kétkezesek, ezért megkövetelik
az ÉS kapcsolatot.
A vízgép akkor ÉS csak akkor ad forró vizet, ha egyidejűleg
nyomjuk egyik kezünkkel a piros, másikkal a kék gombot. A
lépcsővédő ajtó akkor ÉS csak akkor nyílik, ha egyik kezünkkel
félrehúzzuk a rugós pöcköt, ÉS a másikkal a riglit. Így működik a
babakocsi vagy az autósülés biztonsági övének zárja is. Erre
tanulnak rá a gyerek mintakövetés vagy instrukciók útján. Nem
nyújtanak tökéletes védelmet ezek az ÉS kapcsolók, de bizonyos
érettséget és felelősséget már feltételez a használatuk.
Ez a gondolkodási struktúra, ez a készség természetesen sokkal
nehezebben alakul ki olyan gyerekeknél, akik folyamatos bántásnak,
kritikának vannak kitéve. Akik mindig abban bíznak, lemarad egy
ÉS. Apa részeg ÉS dühös, DE nem köt bele anyába.
A nárcisztikus személyiségzavarral élők annál nehezebb helyzet-
ben vannak, minél több ÉS kapcsolat teljesítését várják el tőlük.
Különösen vonatkozik ez az olyan többszörös ÉS kapcsolat sorokra,
amelyek csúcsán talán a pilóták ellenőrző listája áll. A gép akkor és
csak akkor szállhat fel, ha minden ki van pipálva.
Hasonlóan bonyolult ellenőrző listát a polgári élet is megkövetel
például utazáskor, lakásválasztásnál, esküvő szervezésnél, szülésnél.
A nárcisztikus személyiségzavarral élők ilyenkor többnyire
leragadnak néhány mozaiknál és összeomlanak.
A nárcisztikus személyiségzavar feltételezését olyan nagy
biztonsággal vethetjük el azoknál, akik képesek hosszú ellenőrző
listák következetes végrehajtására, mint azoknál, akik képesek
öniróniára.
Azért figyeljünk éberen. Attól, hogy valaki hosszú ellenőrző
listák következetes végrehajtását tulajdonítja magának, még lehet
nárcisztikus személyiségzavarral élő. Kezeljük a történetet a
„mondta XY, aki nárcisztikus személyiségzavarral él” fenntartással.

Talán az egész probléma kulcsa az az ellentmondás, hogy a

bántalmazott gyerek – aki képtelen megtanulni az ÉS kapcsolat
használatát – felnőttként úgy működik, mint egy gonosz cselvető.
Ezzel a kétségbeesésbe hajszolja a gyanútlan embereket, aki azt

85
 gondolják, szándék – mégpedig gonosz szándék – van értetlensége
mögött, megfontoltan és hidegvérű tudatossággal vágja el a szálakat
és teszi tönkre az összefüggések kapcsolati hálóját. És a
dilemmában – vegyük észre – ott van egy VAGY kapcsolat: döntsük
el, valójában a gonosz működik-e ilyenkor VAGY csak a
bántalmazott gyermek ütközik korlátaiba? Mondjuk ki: mindegy
miért működik így a gonosz, ez a gonosz működése! Jól tudjuk, a
farizeusok, az írástudók, a papok valójában saját tekintélyüket,
családjuk megélhetését, a törvények erejét féltették Jézustól, ezért
viselkedtek úgy, ahogy viselkedtek. Ettől még gonoszul állították
hamis dilemmák elé.

A farizeusok erre félrevonultak és megtárgyalták, hogyan

tudnának szavaiba belekötni. Odaküldték hozzá tanítványaikat, a
Heródes-pártiakkal együtt. Ezek így beszéltek: „Mester, tudjuk,
hogy igazat mondasz, az Isten útját az igazsághoz híven tanítod,
nem vagy tekintettel senki személyére, mert nem igazodol emberi
tekintélyhez. Mondd meg hát nekünk, mi a véleményed: Szabad adót
fizetni a császárnak, vagy nem szabad?” Jézus átlátott
álnokságukon, ezért így válaszolt: „Mit kísértetek, képmutatók?
Mutassátok az adópénzt!” Odanyújtottak neki egy dénárt. Ekkor
megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és a felirata ez?” „A császáré” –
felelték. Erre azt mondta nekik: „Adjátok meg a császárnak, ami a
császáré, és az Istennek, ami az Istené!” Ezt hallva annyira
meglepődtek, hogy otthagyták és eloldalogtak. (Mt 22, 15-22 SZIT)

Ágnes: Drága apám azt mondta, hogy minden bolondnak

van annyi esze, hogy a saját javát nézze! Ebből az „egy ügyű”-
ségből a grandiozitás érdekében ki tud lépni a nárcisztikus
személyiségzavarral élő személy?
Miklós: Remek kérdés. A válaszhoz térjünk vissza még egy
kicsit a tegnap beszéltekre! Eszembe jutott még egy mese.
Emlékszel, azt kérdezted, megjelenik-e valamelyik mesében
ilyen zavar. Akkor abban maradtunk, hogy Hófehérke meséje

86
ilyen, egyaránt szól nárcisztikus személyiségzavarral élő
szülőről, meg arról, hogyan lesz nárcisztikus személyiség-
zavara a gyereknek. Nekem eszembe jutott még egy nagyon
jó mese illusztrációként, mégpedig a Kacor király. Emlékszel
Kacor királyra?
Ágnes: Csak annyira, hogy egy macska és csizmás.
Miklós: Az a Csizmás Kandúr.
Ágnes: Mit csinált Kacor király?

87
88
 ▶V◀

Kacor király

Miklós: A Kacor királynak az az alaptörténete, hogy egy

macska már annyira kajtár volt, annyira lusta volt és
semmirekellő, hogy a gazdaasszonya elverte a háztól. A
macska találkozott egy rókával. Mind a ketten megijedtek, de
valahogy a macska – ijedtsége ellenére – észrevette, hogy a
róka ijedelme nagyobb. És megkérdezte a rókát: „Tudod-e, ki
vagyok én?”. A róka megrémülten mondta, hogy „nem, nem
tudom”. „Hát én vagyok a Kacor király.” Ettől a róka teljesen
berémült és elkezdte mondogatni, hogy „ne bánts engem
Kacor király, szolgád és alattvalód leszek”. Haza is vitte,
vendégül látta. És kezdte elhíresztelni az állatok között, hogy
csönd legyen, mert nála alszik a Kacor király. Amikor arra
járt a medve és hangoskodott kicsit, előjött a macska.
Megpödörte a bajszát: „Mit csinálsz itt te medve, hát nem
tudod, hogy a Kacor királyt ébreszted fel?”. Erre a medve is
behódolt. És ha már a medve behódolt, akkor aztán már
behódolt az erdő összes állata.
Zelka: Ez a behódolás jól rámutat egy újabb szempontra. A
meséből megérthetjük, hogy a nárcisztikus személyiség-
zavarral élők elhiszik önmaguknak saját grandiozitásukat! A
gondolkodásuk – a mozaikossággal, a történetük újraírásával
meg az összes homlokzati elemmel – úgy működik, hogy

89
saját maguk számára hihetővé váljon a nagyszerűségük.
Nagyon izgalmas az, hogyan táplálja vissza a nárcisztikus
működést a környezet reakciója, hogyan reagál a környezet a
nárcisztikus személyiségzavarral élő személy effajta sugárzó,
önhitt magabiztosságára. Megerősítő válasz esetén, ha olyan
a reakció, hogy „Hú, hát, ha ilyen rengeteget keres, ennyit tud
és ilyen képességei vannak, akkor tényleg ilyen nagyszerű és
ennyire tehetséges és ilyen sokoldalú!”, akkor teljes a siker.
Gyakran ténylegesen jelen vannak a nárcisztikus
személyiségzavarral élő személy életében olyan – főleg új –
szereplők, akik egy darabig igazi csodálói. Mesés helyzet! A
medve elhiszi, hogy a macska Kacor király. A végén még a
macska is elhiszi!
Miklós: Az önhittség megint visszavezethető a mozaikos
gondolkodásra. Mindannyian gondolkodunk mozaikosan.
Mint amikor egy nagyon csinos lány készülődik egy buliba,
de keletkezik az orrán egy pattanás. Egyfolytában azt fogja
nézegetni, kétségbeesik, sír és rondának tartja magát a ronda
pattanás miatt. És amikor odaáll az anyja elé, hogy „most így
menjek el buliba?!” , akkor az anyja megigazítja egy kicsit a
szoknyáját: „Hát miért, nagyon csinos vagy.” „De hát nem
látod a pattanásom?” „Látszik egy kicsit, de attól még
csodaszép vagy.” – feleli az anya. Ami a lánynak egész, az csak
egy elhanyagolható, apró részlet az anyának.
Bármelyikünknél előfordul hasonló helyzet, azonban a
nárcisztikus személyiségzavar esetén másként működik. A
nárcisztikus személyiségzavarral élő személyeknél ez
folyamatos, az egészet következetesen kitakarja egy-egy
részlet. Egyszerre csak egyetlen mozaik van érvényben, s
olyankor nem számít, hogy egyébként mi van a többin.
Egyszer leült itt egy nárcisztikus hölgy és láttuk, hogy
eszméletlen magabiztos. Egy idő után kiszúrtuk, hogy új

90
táskája van. Szóba hoztam, hogy mennyire jó ez az új táska.
Akkor elmesélte, hogy ennél a nagyon elegáns cégnél ő
különleges vendég, egy külön szobában fogadják, oda hozzák
be azokat a holmikat, amik őneki várhatóan tetszeni fognak,
mert már ismerik az ízlését.
Az volt a meggyőződése, hogy emiatt a részlet miatt ő
teljes lényében, egész valójában csodálatos. Ez a történet
neki elég volt ahhoz, hogy aznapra a grandiozitása rendben
legyen. Mert hiszen az a táska „pars pro toto”, az egész
helyett jelenlévő részként a maga teljességében csodálatossá
tette őt, mint személyt.

Mi is benne vagyunk a játszmában

Az itt következő történetet azért közöljük le teljes egészében,

mert bevilágító erejű, ám praxisunkból jövő tapasztalat, hogy sokak
szeretnek elsiklani felette. Lelkük mélyén azt gondolva: „de hát a
Kacor király már tényleg hogy jön ide?!”. Ugyanakkor azok,
akikkel elolvastattuk, vagy akinek elmondtuk, azóta is hálásak ezért
a lelki támaszért.

A mese három dolgot szemléltet bevilágító módon:

1. A nárcisztikus személyiségzavarral élők sorsa. A macska
kajtár, pákosztos, semmibe veszi gazdája intelmeit, ezért az
elzavarják. Az új világban a mihaszna macska belecsúszik egy
grandiózus szerepbe.
2. Remek, ahogy belecsúszik a szerepbe. Mindig a jelenben van,
a jelenben reagál, mégis – utólag – összeállhat egy olyan narráció,
mely szerint ő tudatosan, fifikásan, grandiózus módon meghódította
az erdőt.
3. Látszik, ahogy a többiek – azaz mi magunk – beszállnak a
játszmába, ahogy elhiszik a mihaszna macskának, hogy grandiózus.

91
 „Volt egyszer egy szegény özvegyasszony, s annak volt egy
macskája. Ez a macska olyan kajtár, olyan falánk volt, hogy minden
fazékba, minden lábasba beleütötte az orrát. A szegény asszony
megelégelte a macska kajtárságát, s egyszer, mikor a macska a
tejeslábast egészen kiürítette, fogta a seprűt, jól megverte, s mondta
neki:
– Kitakarodj a házamból, fel is út, le is út, többet ide be ne tedd
a lábadat!
No, szegény macska mehetett világgá. Elindult nagy búsan,
kiment a faluból, bódorgott erre-arra, mindenfelé, aztán egy hídhoz
ért, ott leült, s dorombolt magában nagy búsan. Amint ott üldögélne,
látja, hogy ott üldögél egy róka is. Szépen odasettenkedik, s elkezd a
róka farkával játszani. Megijed a róka, visszafordul, nézi a macskát,
nem tudja elgondolni, mi az isten teremtése lehet, ilyen állatot még
nem látott. Visszahőköl egy kicsit, de vissza a macska is, mert még ő
sem látott rókát világon való életében. Mind a kettő megijedt a
másiktól.
No, hanem mégis a róka szólalt meg először. Kérdi a macskától
nagy szepegve:
– Ki légyen az úr?
– Ahá! – gondolja magában a macska. – Úgy látszik, fél tőlem.
Mindjárt nekibátorodott, s mondotta is nagy büszkén:
– Mit, hát te nem ismersz engem? Tudd meg, hogy én Kacor
király vagyok. Nincs az az állat, aki ne félne éntőlem.
– Ejnye, ejnye – mondotta a róka –, igazán szégyellem, hogy
még a híredet sem hallottam.
Egyszeribe meghívta nagy tisztelettel Kacor királyt: legyen
szerencséje, látogassa meg az ő szegény házánál, lesz tyúkhús,
récehús, lúdhús vacsorára, s minden, ami kitelik tőle.
– Jól van – mondotta Kacor király –, hát elmegyek veled.
Elmennek a róka házába, de bezzeg a róka sürgött–forgott,
felvetette a konyhát, sütött mindenféle pompás pecsenyét, kínálta
Kacor királyt:
– Egyék felséged, egyék, ne éhezzék, mint otthon.
Mikor aztán az ebédnek vége volt, ágyat vetett Kacor királynak,
puha ágyat, s Kacor király meghagyta, hogy csend legyen a háznál,

92
nehogy valaki megháborítsa az ő nyugodalmában. Kiment a róka a
háza elé, ott járt fel s alá, vigyázott, nehogy valaki bemenjen, de
még a háza felé se közelítsen.
Egyszer jön arra egy nyúl, s a róka már messziről rákiáltott:
– Szaladj innét, te szerencsétlen, nem tudod, hogy nálam alszik
Kacor király? Ha felébreszted, vége az életednek!
Hiszen egyéb sem kellett a nyúlnak, uccu neki, szaladt árkon–
bokron által, mintha szemét vették volna. Amint szaladt, szembejő
vele egy medve, s kérdi:
– Hát te hova szaladsz, talán bizony a kopók kergetnek?
– Jaj, ne is kérdezze, medve bátyámuram! A róka koma háza
előtt jöttem el, s azt mondta róka koma, hogy szaladjak, mert Kacor
király van nála szálláson, s ha felébresztem, vége az életemnek.
– Hm, hm – mondja a medve –, na hallod–e, öcsém, sok országot
s világot bejártam, de Kacor királynak még a színét sem láttam, de
még a hírét sem hallottam. No, csak azért is meglátogatom róka
komát, hadd lám, ki az a Kacor király!
Elmegy a medve róka komához, s hát, róka koma még mindig ott
jár-kel a háza előtt, s amint meglátja a medvét, kiált neki:
– Jaj, lelkem medve komám, ne jöjjön erre, mert ha Kacor
királyt felébreszti, vége az életének, vége az enyimnek is!
De bezzeg megijedt a medve is, megfordult, s futott keresztül az
erdőn, mintha szemét vették volna, meg sem állott, míg a nyulat utol
nem érte.
Hát mire odaért, ott voltak a nyúl körül mindenféle állatok,
szárnyasok és szárnyatlanok. A nyúl beszélt nekik Kacor királyról, s
az állatok rémüldöztek.
– Jaj, Istenem, mi lesz velünk, ha Kacor király felébred, s elindul
az erdőben?!
Volt ott mindenféle állat: farkas, szarvas, őz, varjú, sas, holló, s
mind szörnyen meg voltak ijedve, nem tudták, hogy mit csináljanak.
Azt mondta egyszer a nyúl:
– Mondok én valamit. Álljunk össze, ahányan vagyunk,
csináljunk nagy vacsorát, s hívjuk meg Kacor királyt; ha róka
komához eljött vacsorára, eljön mihozzánk is.

93
 – Biz’ az jó lesz – mondotta a varjú –, én, ha megbíztok bennem,
elmegyek róka komához, s meghívom Kacor király őfelségét.
Bezzeg, hogy megbízták, hogyne bízták volna, hadd menjen a
varjú. Elmegy a varjú róka komához, köszön illendőképpen, mondja,
hogy mi jóban jár.
– Jól van – mondja róka koma –, mindjárt bemegyek, megnézem,
hogy felébredt–e, s elémondom a kívánságotokat.
Bemegy róka koma, s hát éppen akkor dörzsöli a szemét Kacor
király, nagyokat nyújtózkodik, hogy ropog belé a csontja.
– No, mi hír, barátom? – kérdi Kacor király.
– Felséges királyom – mondja róka koma –, itt van egy varjú.
Minden rendű és rangbéli állatok küldték ide, hogy meghívják
felségedet vacsorára.
Kacor király megpödörte bajuszát, s mondta róka komának:
– Jól van, mehetsz. Mondd a varjúnak, hogy elmegyek.
Visszarepül a varjú nagy örömmel a többi állathoz, s jelenti
Kacor király üzenetét. Hej, uram, teremtőm, egyszeribe nagy tüzet
raknak az erdő közepén! A medve hozott ökörhúst, a farkas lóhúst, a
sas mindenféle apró madarat; a nyúl felcsapott szakácsnénak,
forgatta a nyársat, sütötte a drága pecsenyéket; a többiek
körülállták a tüzet, úgy várták Kacor király őfelségét.
Aközben Kacor király is nekikészülődött, jó hegyesre kipödörte a
bajuszát, s elindult róka komával a vendégségbe. Elejükbe jött a
varjú, s úgy mutatta az utat, de a világ minden kincséért sem mert
volna leszállni a földre, hanem repült egyik fa tetejéről a másikra, s
úgy károgta:
– Erre, erre!
Egyszer meglátják Kacor királyt, amint jő róka komával. Hát,
uram, teremtőm, ahány állat ott volt, mindannyinak inába szállt a
bátorsága!
– Jaj, jaj – kiabált a nyúl –, ott jő Kacor király, még felszúr a
bajuszára!
– Szaladjon, ki merre tud! – kiáltott a medve, s azzal
nekiiramodtak, szaladtak, ahányan voltak, annyifelé.
Hogyha azok a bolond állatok el nem szaladtak volna, az én
mesém is tovább tartott volna.” (mek.oszk.hu)

94
 Gabinak nagyon sokat segített a történet. Már nehezen bírta
Zsolttal, akinek arca eltorzult, valahányszor volt feleségével,
gyermekei anyjával beszélt. Az asszony mindig kész tényként adott
elő olyasmit, ami ott, abban a pillanatban jutott eszébe. Például:
– Amit Te a vagyonmegosztásban követelsz, az messze több
annál, mint amit az egész családom valaha látott.
– Jó, akkor viszem őket Hamburgba, már meg is beszéltem a
helyi iskolával, fogadják őket.
Zsolt erre eltorzult arccal üvölteni kezdett. Gabi, aki mellette ült
az autóban, besokallt. Ki akart szállni. Ez nem az az ember, akibe ő
beleszeretett. Zsolt nem engedte. Száguldottak, Gabi csépelni kezdte
Zsoltot.
Ebben a helyzetben jöttek el hozzánk.
Gabit megtanítottuk: ahelyett, hogy átragadna rá Zsolt rettegése,
kétségbeesése és tehetetlen dühe, inkább abban segítsen, hogy Zsolt
lássa meg ama Kacor királyt. Erre megeredt a nyelve Gabinak:
– Én érzem, hogy csak a bajszát tudja hegyesre pödörni. Ott az
autóban is, azonnal azt kérdeztem, mi az, hogy a „helyi iskola”? Ez
olyan vetítés-szagú. Hamburgban van ezer suli.
– Én meg azt mondom, ne lovagoljunk a szavakon – vág közbe
indulatosan Zsolt.
– Mert fél a Kacor királytól – mosolyog Zelka. – Nagyon is
fontos. Ha veszélyes lenne a helyzet, azt mondta volna, találtam
nekik iskolát…
– Lehet, hogy azt mondta – hajtja le fejét Zsolt.
– Értsd meg, én is felfigyeltem erre a fordulatra. Az a dolgom,
hogy elcsípjem az ilyet. Ha keresek valakit, és azt mondják:
„külföldön tartózkodik”, biztos, hogy kamu. Ha azt mondják,
Ománban van keddig, az lehet igaz.
Zsolt nagy nehezen elfogadta a Kacor király képet, és ennek
köszönhetően megmaradhatott a kapcsolata élete esélyével, Gabival.
Amikor a felesége a következő hasonló vitában azt találta mondani
„kiköltözöm a gyerekekkel a híd alá”, Gabi egy cédulára írta, és
Zsolt elé tolta a kulcskérdést: „Melyik hídra gondol?”.

95
 Az Evangéliumok visszatérő története, hogy Jézus leleplezi a
magukat hatalmasként feltüntetőket. Átsétál közöttük, könnyedén
eltűnik előlük. Fontos előkészítése ez annak a valódi önkéntes
áldozatnak, amellyel kezükre adja magát, amellyel bizonyítja a
szeretet győzelmét a gonosz felett. Ezt a gondolatmenetet legszebb
ívében az a történet mutatja, ahol saját nagyságának eredetéről
beszél, majd játszi könnyedséggel tér ki a magukat erősnek és
ítélkezésre feljogosítottnak gondoló farizeusok elől.

Jézus így válaszolt: „Ha én dicsőíteném meg magam, mit sem

érne a dicsőségem. Atyám dicsőít meg, akiről azt mondjátok ugyan,
hogy Istenetek, de nem ismeritek. Én azonban ismerem, s ha azt
mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonlóan hazug volnék.
De ismerem, és megtartom tanítását. Ábrahám, a ti atyátok örült,
hogy megláthatja napomat. Meg is látta, és örült neki.” A zsidók
felháborodtak: „Ötvenesztendős sem vagy, s láttad Ábrahámot?”
Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt
Ábrahám lett, én vagyok.” Erre követ ragadtak, s meg akarták
kövezni, de Jézus eltűnt előlük, és elhagyta a templomot. (Jn 8, 54-
59 SZIT)

Celebek

Ágnes: Kacor királyt elkergeti végül is valami kis állat, aki

ebben nem hisz?
Miklós: Az a Császár új ruhája!
Ágnes: Mi a Kacor király vége?
Miklós: Hát az, hogy behódolnak az állatok.
Ágnes: És innentől kezdve ő uralkodik az erdőben.
Miklós: Így van. Annak ellenére, hogy senki sem tudja, ki is
Kacor király, milyen jeles tettei vannak, hogyan is lett király.
Pont olyan helyzet ez, mint amit a celebekről mondtál, hogy

96
nagyon híresek, csak nem tudjuk, hogy miért. Sokszor nem is
nagyon merjük megkérdezni.
Zelka: Egy idő után az illető már azért híres, mert ebben a
műsorban is ott volt, amott is vacsorázott, itt is nyilatkozott,
emide is meghívták. A hírességének egyedüli oka, hogy celeb
szerepben jelen van olyan helyszíneken, amelyeknek nagy a
nézettsége.
Ágnes: Szóval van arra igény, hogy ilyen emberek
legyenek? A mi csodálatunk rátesz arra, hogy ezek az
emberek ilyenné váljanak?
Miklós: Igen, de válasszunk élesen külön két dolgot. Azt,
hogy a médiának nagy igénye van grandiózus emberek
bemutatására, és azt, hogy a bemutatás visszagerjeszti a
személyben saját felsőbbrendűségének tudatát. De mindezek
alapján arról még semmit nem tudunk meg, hogy egy ilyen
személyiség miként viselkedik egy valódi közösségben vagy
a valóságos világában. Nagyon gyakran hívnak fel minket
lapoktól meg rádióktól, hogy ezzel vagy azzal a celebbel épp
mi van. Ezekből a hívásokból végül már mi is egészen jól
ismerjük ezeket a neveket. Sőt, azt is megtudjuk, hogy X-nek
új barátnője vagy Z-nek új pasija van. Azt figyeltük meg, hogy
mi sem nagyon merünk visszakérdezni, hogy „de most ki is
ez?”, mert illik ismerni.
Az emberben van egy „huzalozott”, veleszületett igény,
hogy ezer körüli embert ismerjen. A platoni állam ideális
létszáma is ennyi volt. Egy gimiben körülbelül ennyien
mozgolódnak. Akinek ez az ismeretségi köre jelentősen
csökken – mert például tévéhez kezd kötődni – az elkezd
magának virtuálisan egy ezres ismeretségi kört összeállítani.
Ez eredetileg kétmillió éve kb. az a horda-rendszer, amiben
élt egy laza közösség. Innen lehetett házasodni, ennyien
ismerték egymást a közelükben élőkkel, a szomszédokkal –

97
akár barátként, akár ellenséges csoportként – akik egy
területen mozogtak. Szóval ez valódi igény. Valódi igény az,
hogy ismerjünk ennyi embert. Gondold meg, hogy mennyire
másképp néz ki, ha úgy állítasz oda a kerület főépítészéhez
hogy ismered, vagy ha úgy állítasz oda, hogy nem ismered.
Ágnes: Igen, ez különbség. Van egy kedves ismerősöm, aki
rajong a koncertekért, sok zenészt személyesen ismer. Ő
mondja, egészen más a hangverseny, ha ismeri a másod-
hegedűst, mint hogyha nem. Az ismertség fontos.
Miklós: Ilyen egyszerű. A celebek állandó jelenlétének a
médiában az a valódi oka, hogy a gyakori megjelenést, az
állandó jelenlétet a nárcisztikus személyiségzavarral élő
személy viseli el a legjobban. Azt itt kevésbé érdemes
tárgyalni, hogy a média milyen igényt elégít ki, amikor ilyen
embereket mutogat. A baj inkább az, hogy – mivel ezek
tömegesen válnak láthatóvá, ismertté a hétköznapi emberek
előtt, ezért előbb-utóbb mint minták jelennek meg, és ez a
járványszerű elterjedés egyik oka.

Tégy te is hasonlót!

Azzal az állítással, hogy a nárcisztikus személyiségzavar

járványszerű terjedésében jelentős szerepe van a média által
előnyben részesített személyiségnek és viselkedésnek, bizony
eléggé ingoványos talajra tévedünk. Elveszíthetjük a könyv praxis-
báját, azt a hamvasságot, amit azáltal szeretnénk megőrizni, hogy
kerüljük a deduktív elméleti megközelítést, hogy tapasztalatunk,
gyakorlatunk, praxisunk maradjon az írás alapja.
Nos, íme egy praxis-történet a média erejéről, egy asszony
előadásában:
„Friss házas korunkban vacsorázni indultunk a férjemmel.
Emelkedett hangulatban vártam, de ő még valamit matatott a
garázsban. Én odaléptem hozzá, és arcul csaptam. Ő visszakézből

98
szájon vágott, hogy beestem a nyári gumik közé. Sokáig próbáltam
sírva elmagyarázni, hogy láttam egy romantikus filmben egy
jelenetet, amelyben a hölgy arcul csapja lovagját, aki erre kitárja
erős karjait és magához öleli. A férjem máig sem hiszi, hogy én csak
egy ilyen ölelésre vártam.”
Fontos körülmény, hogy a hölgynek jól menő fodrász szalonja
van, sikeres a szakmájában, tehát alapjában egészséges személyiség,
ám őt is megkísértette az őrült példa.
A személyiség alakulása ugyanis életünk végéig tartó folyamat,
már régen túljutottunk azon a hiedelmen, hogy a gyermekkor végén
befejeződik. Ha úgy lenne, Jézus csak és kizárólag a gyerekekkel
foglalkozott volna, egészen másképpen építette volna föl életét és
tanítását.

Ahogy egy katartikus élmény vagy egy trauma képes a felnőtt

személyiségét átalakítani, ugyanúgy képesek a rendszeresen
sulykolt mintázatok is erős hatást gyakorolni – mindkét irányban:
építenek vagy rombolnak. Jézus maga nagyon kevéssé hitt az
elméleti fejtegetésekben, ezeket csak tanítványainak tartotta fenn,
egyébként példabeszédeket használt, amelyek segítségével a
szeretethez vezető ösvényeken indította el az embereket.

Egy törvénytudó felállt, hogy próbára tegye. „Mester – szólította

meg –, mit tegyek, hogy eljussak az örök életre?” Megkérdezte tőle:
„Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?” Így válaszolt:
„Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes
erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját
magadat.” „Helyesen feleltél. Tégy így, és élni fogsz!” – válaszolta
neki. De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „Kit
tekintsek felebarátomnak?”
Erre Jézus átvette a szót: „Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba
ment. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és
félholtan otthagyták. Történetesen egy pap tartott lefelé az úton.
Észrevette, de elment mellette. Ugyanígy közeledett egy levita is.
Látta, de továbbment. Végül egy szamariainak is arra vitt az útja.
Amikor meglátta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és

99
 bort öntött a sebeire és bekötözte, magát az embert pedig felültette
teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett
két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját,
és ha többet költenél, visszatérve megadom neked.
Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak,
aki a rablók kezébe került?” „Aki irgalmas szívű volt iránta” –
felelte. Jézus így folytatta: „Menj és tégy te is hasonlóképpen.” (Lk
10, 25-37 SZIT)

Személyes varázs

Zelka: A koncertkedvelő barátod történetéhez jutott

eszembe egy gondolat. Azt hiszem, erősen hajlunk arra, hogy
maga a teljesítmény sokkal kevésbé érdekeljen minket, mint
egy általunk ismert személy teljesítménye. Ha önmagában
látunk egy gyerekrajzot, azt mondjuk, hogy „nagyon kis cuki”,
meg „aranyos”. De ha ismerjük azt a kisgyereket, aki a rajzot
készítette, akkor lesz a rajzához egy személyes viszonyunk, s
ezáltal lényegesen konkrétabban, sőt, érzelmekkel telítve
tudunk viszonyulni a rajzhoz. Mintha azt, hogy mennyire
becsülünk meg egy teljesítményt, valamiféle képlet alapján
számítanánk ki két komponensből. Az egyik elem az objektív
teljesítmény, azaz az alkotás maga, a másik elem a mi saját
viszonyulásunk az alkotóhoz. E kettőt összegezzük a
szubjektív értékelés során. Például egy ismeretlen alkotó
(legyen az értéke 1) számomra csodálatos művét (értéke 9)
értékelhetem ugyanolyan fokon, mint egy általam ismert és
szeretett személy (8) kevésbé tökéletes alkotását (2).
A nárcisztikus személy úgy igyekszik a saját sikereit
elérni, hogy a teljesítmény – személyes hatás összkeverékbe
egy jó nagy adag személyes értéket „rak bele”. Ez persze a

100
személyes értéknek gyakran inkább csak a látszata, amit
kívülről belelátnak, amit róla képzelnek.
Miklós: Van egy házi festményünk, ami úgy keletkezett,
hogy Zelka azt mondta egy falon függő képre, hogy ez egy jó
keretben egy vacak festmény, és elkezdett rá rétegeket
festeni meg kasírozni. Létrejött egy gyönyörű kép, imádja az
egész család. A kép hátulján azonban ott van egy manapság
úgy körülbelül a felső kategóriában jegyzett festő szignója.
Zelka a képet önmagában értékelte, amit én soha nem
mertem meglépni, és – noha én sem szerettem azt a képet –
kitettem a falra. Ami egyébként a szalonunkban történt, és
erről jut eszembe, hogy van az embereknek egy olyan
kategóriája, amit úgy nevezünk, hogy „szalon idióta”. Ők
nagyon kedvesen tudnak csevegni meg mosolyogni,
egyébként egyetlen „és” kapcsolatot és egyéb logikai
kapcsolatot sem ismernek föl, mégis remekül eligazodnak a
társasági élet labirintusában. Kérdés, hogy köztük és a
nárcisztikus személyiségzavarral élők között van-e átfedés?
Ágnes: Egy kolléganőm (már meghalt, Isten nyugosztalja)
mindenki véleményével egyetértett, mindenkinek helyeselt.
A vicces az volt, hogy az egymással ellenkező véleményekkel
is, gyors egymásutánban. Ilyen egy szalon idióta?
Zelka: Szalon idióta egyszerűen fogalmazva az, aki az
alacsony IQ-ját a magas EQ-jával kompenzálja. Jellemző,
hogy kifejezetten erős a szociabilitása, érzelmileg jól rezonál
másokra, a logikai műveletekkel azonban rendkívül komoly
problémái vannak. Azt gondolom, azért nagyon hasznos ez
az összevetés, mert – bár a rendszergondolkodás hiányában
tökéletesen illeszthetők a nárcisztikus személyiségzavarral
élőkhöz – érzelmi tekintetben merőben eltérnek tőlük. A
nárcisztikus személyiségzavarral élőknél az egyik fontos jel
éppen az érzelmi intelligencia csekély foka, az érzelem-

101
gazdagság és a másokhoz való empátia hiánya. Első látásra
hasonlóképpen problémás a végeredmény, de ehhez
különbözőképpen jutnak el: az egyik csak látszólag visz
érzelmet a társas kapcsolataiba (nárcisztikus személyiség-
zavarral élő), a másik pedig jóformán semmi mást nem visz
bele, csak érzelmet (szalon idióta). Valójában egyikük sem
érti, ami körülötte történik, de a szalon idióta érzelmileg
rezonálva leköveti a társas lét eseményeit (melyeket
tartalmilag alig-alig ért), a nárcisztikus személyiségzavarral
élő viszont legjobb esetben is csak eljátssza a „többiekkel
haladást”, és igazából sem nem érti, sem nem érzi őket.
Miklós: Igazad van, igen. Számunkra inkább az a fontos,
hogy a nárcisztikus személyiségzavarral élő személy a
kisebb teljesítményét kompenzálja egy nagyon nagy,
grandiózus előadással, megjelenítéssel.
Zelka: Eléggé más szintű társas képességeik vannak a
nárcisztikus személyiségzavarral élőknek, sokkal inkább a
felszíni, viselkedéses jegyekre korlátozódók. Sokszor
kiválóak például a kommunikáció elindításában és az első
körös kapcsolatteremtésben, remekül megy nekik a „small
talk”, az „ice breaking”. Rendkívül ügyesen és jól tudják
pozícionálni magukat, remek a saját magukra vonatkozó
marketingjük.

Felsőcsáthy-Tóth József Kornél

Felesége négyszer járt nálunk. Az ismerkedő alkalom után

elmondtuk neki, bizony, a férje nárcisztikus személyiségzavarral él.
Tanítgattuk, hogyan lehet a belső szülő helyébe lépni, aztán lassan
kitúrni a mindent elfogadó szerepből. Hogyan érdemes csodálni és
elfogadni Kornélt. Hogyan kell a „jó férj, jó apa” gombot nyomni;
és hogy lehet a lelki távirányítóval visszakapcsolni a „férj és apa”

102
csatornára, amikor Kornél épp valami vad helyen kavarog. Mert így
talán megússza, hogy túl korán elkezdődjön a gyerek feletti harc,
amelybe Kornél mindent belead majd – mert ezzel tudja bizonyítani
hatalmát, apaságát, férfiasságát.
A pártól pedig úgy búcsúztunk, nosza, látja kedves Felsőcsáthy-
Tóth József Kornél úr, sikerült rendbe tenni a kedves feleségét.
Kezes bárány, csodálja Önt, látja értékeit, grandiózus személyiségét,
nagyszerű tetteit, támogatja világraszóló ambícióit, látja Önben a
rendkívüli apát.
Ezt a stratégiát csak és kizárólag nárcisztikus személyiségzavar
esetében használjuk, és csak akkor, ha kicsi a gyerek. Különben a
nyúlcipőt javasoljuk.
És tessék. Annyira bevált, hogy Felsőcsáthy-Tóth József Kornél
hamarosan újra bejelentkezett hozzánk. Úgy érezhette, mi is jól
megértjük egymást az ő mindent elfogadó belső szülőjével. Így
alkalmat adott nekünk jó néhány olyan sugalmazásra, viselkedés-
változtató lehetőségre, ami talán elindítja az új narratíva felé,
amiben ő is esendő ember.
Problémával jött. Olyannal, amit még saját szülei elé sem mert
tárni, ezért nálunk inkább számított elfogadásra. És talán azért is,
mert egy szülő ilyenkor egyszerűen azt mondja: „told le a
nadrágod, fiam”. A probléma ugyanis a túlságosan nagy hímtag
volt. Ezért nem tudott igazán elmélyülni a szexben, „pedig hát neki
rendszeresen kell nőket kielégíteni, a munkájához tartozik”. Miután
tisztáztuk, a hosszal van baj, gyűrűk felhelyezését javasoltuk,
olyanokét, mint amik a gyerek Montessori-tornyán vannak
(sugalmazó utalás az apaság mozaikjára). Hálásan vette a tanácsot.
Legközelebb meg is mutatta az egyedileg készült szilikon gyűrűket,
amiknek belső átmérője lehetővé tette, hogy egy szabvány
söröspoháron tartson bemutatót. Döbbent csend után – sugalmazó
utalással az apaság és a jó férj mozaikjára – kértük: „a gyerek előtt
most már ne mutatkozzon meztelenül, és viselkedjen megértően
feleségével, akinek bizony alaposan rá kell hangolódnia ilyen
hatalmas dolog befogadására”.
Kornél lassan azt is elmondta: a nőkkel – több százzal –
információszerzés céljából kell kapcsolatot tartania. Mindegyik egy-

103
egy fontos ember szeretője, némelyik többé is. Nos, Felsőcsáthy-
Tóth József Kornél őket használta forrásként.
– Gondolják, a Dachfest Kft. magától termelne egy kanyi fillért?
Fedőcég – nevetett cinkosan.
Azt sejtettük, hogy Felsőcsáthy-Tóth József Kornélnak még nem
volt sikeres üzlete, és mindeddig úgy tudtuk, felesége vagyonának
elzálogosításából van pénze. Éppúgy csodálattal hallgattuk a
fedőcég történeteket, mint a jóslatokat, hogy hamarosan megjön a
nagy fogás. Olyankor mindig neki is jutott a „belső használatú”
drogból, amiből részben költségeit fedezte. Egyszer nekünk is
felajánlott egy kis zacskónyi fehér port, amiről azt mondta, kokain.
Azért kapta, hogy a lányokat és kitartóikat ilyen természetben is
magához kösse. A sugalmazás lényege az volt: „milyen nagyszerű
férj és apa az, aki az övéit távol tudja tartani ettől a világtól, sőt,
saját magát is képes megtartóztatni”.
Kornél időnként arra is célozott, hogy nagy bukta lesz
hamarosan. Ilyenkor figyelnünk kellett a híreket, melyik politikai
hatalmasságról pattan ki éppen valami, amiért majd gratulálnunk
kell neki, Felsőcsáthy-Tóth József Kornél úrnak. Ilyenkor azt
sugalmazhattuk: „milyen jó, hogy neki ott a család melege,
gyermeke pedig feddhetetlen, büszke polgár példaképet kap”.
Egyszer azzal állított be: el kellene sikálni a múltat, mert kész a
családfa, és bizony az ő ága „megtótult”. Hiába volt az Anjou kortól
a királyi titkosszolgálat meghatározó eleme a Felsőcsáthy család,
bizony, az ő ága Trianon után „talmi kincsekért”a szlovák oldalra
állt. Néhány ezer hektár föld és a hozzá tartozó mezőgazdasági
üzem volt a júdáspénz. Remek alkalom volt új élettörténeti narratíva
építgetésére.
Elkezdtünk vele egy olyan terápiát, amiben Kornél saját sorsát is
újraírta. Nagyon megnyílt. A „megtótulás” nyilvánvalóan tudattalan
felkínálkozás volt erre a megtisztulásra. Döbbenetes bántalmazási,
érzelmi elhanyagolási jelenetek jöttek elő a gyermekkorából. Sajnos
azonban annyira felkavarodott, hogy a jelenben is belebonyolódott
egy gyermekbántalmazási epizódba, amit a felesége képtelen volt
tolerálni. Történt ugyanis, hogy bedrogozva őrült száguldásba
kezdett egy kölcsön motorral, ölében a gyerekkel. Rettenetes

104
mutatványokkal rémítve halálra a földbe gyökerezett lábú
közönséget. Felesége kikapta az öléből a gyereket és szitkozódva
elrohant vele. Ettől Kornél ismét visszazárt.
Egyszer éppen akkor érkezett, amikor a kéményseprők
betiltották csodás cserépkályhánk használatát. Felsőcsáthy-Tóth
József Kornél azonnal intézkedett:
– Küldök néhány jó emberemet, rendbe teszik – nyugtatott meg.
Egyheti fagyoskodás után megérkezett egy mester. Közölte:
„ötven a bontás, ötven a sittszállítás, ötven a padlópótlás”.
Mondtuk: ajánlottak már a csempékért egymilliót, de mi annyira
szeretjük ezt az illatos meleget. Kértük a mestert, hívná fel
Felsőcsáthy-Tóth József Kornél urat.
– Felhívom. Mondják a számát.
– Nem tudja a főnöke számát?
– De, tudom. A nevét is. Nem izé… felső… józsef…
– Ki küldte ide?
– A kis kolléganő veszi fel a címeket, nekem itt csak ennyi van.
– Ez a mi címünk.
– Na jó, nekem ennyire volt időm. Azért a kiszállást fizessék ki.
Tizenkettő plusz áfa. Ha ragaszkodnak számlához…
Ott állt egy sajtcetlin a nevünk és a címünk. A mester a kerületi
infóban hirdette magát. Gyorsan felhívtuk a zord kéményseprőt,
akinek – mit tesz Isten – volt egy ötlete, kihez forduljunk. Mire
legközelebb jött Felsőcsáthy-Tóth József Kornél, már elégedetten
dőlhetett a meleg kályhának, miközben hallgatta csodálatunk
kórusát. Sokat törtük a fejünket, milyen sugallatot lehet ezzel a
sztorival elhelyezni. Maradtunk annyiban, látványosan élvezni
fogjuk az otthon melegét, illatát.
Csoda-e, ha óvatlan lett Felsőcsáthy-Tóth József Kornél?
Meghívta Miklóst focira. Miklós az ilyesminek képtelen ellenállni.
Pedig sejteni lehetett, hogy baj lesz. Miért éppen a pályán lett volna
igaz, amit Felsőcsáthy-Tóth József Kornél lódított NB1-es
játékosokról, saját zsebcseleiről és a többiről.
Már a bemutatásnál gond volt: a társak hitetlenkedve fogadták,
Miklóst, mint nyelvtanárt. „Ugyan már, ha tíz év alatt nem tudtál
levizsgázni, akkor pont itt a pályán tanulsz meg!” – zrikálta a

105
pocakos villanyszerelő Felsőcsáthy-Tóth József Kornél urat. Ő
azonban még azt is helyre tudta tenni, hogy amikor levette az ingét
az öltözőben, a vidám buszvezető felhördült „Közép-Európa
legszebb felsőteste” láttán.
A fő malőrt Miklós okozta, mert nem állt rá a szája a „Tojó”
megszólításra. Pedig sokszor mondták Felsőcsáthy-Tóth József
Kornélnak, amikor befordult a labdával a sarokba, mert mást alig
tudott vele kezdeni:
– Tojó, keltsd ki!
Miklós következetesen Kornélnak szólította, amin viszont a
zrikáló sporttársak csodálkoztak:
– Mi van Tojó? Este Esti Kornél vagy?
– Nyelvi játék – vágta rá Felsőcsáthy-Tóth József Kornél.
Amikor legközelebb jött, mint kincset mutatta a Tóth József
névre szóló személyi igazolványát, sőt, az anyakönyvet is.
– Egy kicsit a múltat is át kell írni ebben a pozícióban –
mosolygott kissé kényszeredetten, Zelka szeme ugyanis megakadt a
születési helyen. Győr.
Ez kissé ellentmondott annak a sokat hangsúlyozott történetnek,
miszerint Felsőcsáthy-Tóth József Kornél életében csak a XII.
kerületben lakott. Mi viszont mondtuk: „milyen jó tartást ad majd
saját gyermekének, ha esetleg ki akarják rekeszteni az
osztálytársak”.
Ez a sugallat azonban célt tévesztett. Tojóban még túlságosan
élénken élt az emléke annak, hogy kis testi hibája miatt magányos
volt és sokat gúnyolták. A nyelvvizsga-célzások is becsípődtek
Tojónak, aki Felsőcsáthy-Tóth József Kornél korában szinte minden
látogatása alkalmával más nyelven idézett mondásokat, poliglott
benyomást keltve.
Egy sugalmazó történetet mondtunk neki arról, hogyan beszélt
hozzánk jó három órán át egy teljes olasz nagycsalád, abban a
hiszemben, hogy értjük, ki kicsoda, mit csinál, milyen rokonsági
viszonyban van a másikkal, mekkora Napoli szurkoló és kibe
szerelmes. És valóban, érteni véltük mindezt, két évmillió
metakommunikációs kódjának engedve át magunkat. És bizonyára
Kornél is engedte már bele magát így az érzelmek világába a

106
gyerekkel, amikor vette érzéseit, lelke rezdüléseit. Kornél arca
azonban rezzenéstelen maradt. A sugallat inkább csak a
gyermekével megélt kudarcokra emlékeztette. Lassan kezdte
felismerni azt a két mozaik darabot, amiken mégiscsak vannak
szülői elvárásaink.
A cut-off, a kapcsolat elvágása hirtelen következett be.
Egyetlen mozdulat hozta, ahogyan a párkák is egy nyisszantással
vágják el az élet fonalát.
Zelka főzés közben megvágta az ujját. A sebet sóba mártotta, a
vérzés elállt. Már el is feledkezett az egészről, Felsőcsáthy-Tóth
József Kornél azonban megragadta kezét, és mosatlan, nikotinos,
enyhén izzadt hüvelykujját belenyomta a vágásba. Zelka
felszisszent, elrántotta az ujját.
Elég volt ez az egyetlen, igaz, annál szimbolikusabb mozdulat
arra, hogy Felsőcsáthy-Tóth József Kornél örökre szakítson velünk.
Jobban is felkészülhettünk volna, hiszen Kornél – többek között
– kézrátétellel művelt csodás gyógyításairól is beszámolt. Mi nem
figyeltünk eléggé. Ahelyett, hogy felkészültünk volna, csak
bambultunk, tátott szájjal hallgattuk. Így joggal lehetett csalódott.
Így jött el az amúgy is esedékes cut-off.
Túlzás lenne azt mondani: hiába tátottuk a szájunkat. Az ifjú
Tóth, akit annyira féltettünk, egészséges kamasszá serdült. Pedig
aggódtunk egy kicsit. Négy éves volt, amikor egy apjától kapott
műanyag játékról megkérdeztük:
– Mi ez?
– Nem tudom, de az enyém – vágta rá.
A volt feleség is egyenesbe jött lassan. Némi praktikával
átirányította a jelzálogot a lakásról, amelyben lakott, így csak
néhány kevésbé fontos családi ingatlan úszott el a grandiozitás
hullámain.
Egy kis eredményt mégis elkönyvelhettünk. Kornél azért is
lépett tovább, mert társkeresőn megismert egy kineziológus hölgyet.
Már hetekkel a kézrátétel előtt említette: újabb nő szeretett bele.
Elengedtük a fülünk mellett, mert őbelé szerelmes lett bárki, akivel
két szót váltott. Hát tessék, elment egy kineziológushoz, és az
elkezdte dicsérni, micsoda harmónia van a testében, csak azzal kell

107
tenni valamit, hogy olyan alacsonyra értékeli önmagát. És így
szépen átvette tőlünk a kineziológus hölgy a belső anya szerepét.
Bizakodtunk: talán neki is sikerül nevelő sugallatokat adni. Anyáról
és gyermekről aligha, mert Kornél szerint az első dolga az volt,
hogy elkezdje kiemelni őt „ebből az élhetetlen családi posványból”.
Kornél szerint. Mondta Kornél. Mondta Józsi. Mondta Tojó…
A kineziológus hölgy létéről azért meggyőződtünk. Megtaláltuk
a társkeresőn, ahonnan Kornél egyszer egy bátortalan fiúnak ajánlott
belemenős csajokat. Mert egykor úgy is gondoztuk grandiózusságát,
hogy partnert kértünk tőle ennek a fiúnak. A „több száz hölgy
egyike csak ráér” alapon. Hát éppen egyik sem ért rá. Viszont a
társkereső linkjét megkaptuk.

Mondhatnánk: a történet kudarcunk története. Arról szól, hogyan

ütköztünk a nárcisztikus személyiségzavar kemény akadályába azzal
a tudásunkkal, amely sok más eset megoldásához elegendőnek
bizonyult. Egyben azért mégis közelebb kerültünk a helyzet helyes
kezeléséhez, ez pedig a türelem.
Messze nem a krisztusi türelem, ám mégis a fölértékelt türelem.
Amiből sokszor egy kevés többet ér, mint megannyi ész és tudás.
Talán, ha képesek lettünk volna Tóth Józsi még alázatosabb
elfogadására, akkor még inkább sikerült volna átvennünk a jó szülő
szerepét, ha képesek lettünk volna túljutni saját szakmai
elvárásunkon, felsőbbrendűségi érzésünkön, és valódi alázattal
fordulunk felé, akkor hatott volna a szeretet ereje. Ha elég erősek
lettünk volna a seb fájdalmának és a durva érintés kínjának
elviseléséhez, talán sikerült volna Tóth Józsit is letéríteni tévútjáról.
Nagyon szeretnénk, ha több erőnk és türelmünk lenne ehhez. Jézus
példája segít.

Egy farizeus meghívta, hogy egyék nála. Betért hát a farizeus

házába, és asztalhoz telepedett. Élt a városban egy bűnös nő.
Amikor megtudta, hogy a farizeus házában van vendégségben,
alabástrom edényben illatos olajat hozott. Megállt hátul a lábánál,
és sírva fakadt. Könnyeit Jézus lábára hullatta, majd hajával
megtörölte, elárasztotta csókjaival, és megkente illatos olajjal.

108
Mikor ezt a farizeus házigazda látta, így szólt magában: „Ha
próféta volna, tudná, hogy ki és miféle az, aki érinti: hogy bűnös
nő.” Jézus akkor hozzá fordult: „Simon, mondanék neked valamit.”
Az kérte: „Mester! Hát mondd el!” „Egy hitelezőnek két adósa volt.
Az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Nem volt
miből fizetniük, hát elengedte mind a kettőnek. Melyikük szereti
most jobban?” „Úgy gondolom, az, akinek többet elengedett” –
felelte Simon. „Helyesen feleltél” – mondta neki. Majd az asszony
felé fordulva így szólt Simonhoz: „Látod ezt az asszonyt? Betértem
házadba, s nem adtál vizet a lábamra. Ez a könnyeivel áztatta
lábamat, és a hajával törölte meg. Csókot sem adtál nekem, ez meg
egyfolytában csókolgatja a lábam, amióta csak bejött. Aztán a
fejemet sem kented meg olajjal. Ez meg a lábamat keni illatos
olajával. Azt mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyer, mert
nagyon szeretett. Akinek kevés bűnét bocsátják meg, az csak kevéssé
szeret.” Aztán így szólt az asszonyhoz: „Bűneid bocsánatot
nyernek.” A vendégek összesúgtak: „Ki ez, hogy még a bűnöket is
megbocsátja?” De ő ismét az asszonyhoz fordult: „A hited
megmentett. Menj békével!” (Lk 7, 37-50 SZIT)

109
110
 ▶ VI ◀

A visszajelzés művészete

Ágnes: Több kérdésem van, nem is csak az, hogy mi a

teendőm. Az is gond számomra, hogy hogyan viszonyuljak.
Egyáltalán, hogyan ismerem fel, hogy miről van szó? Van egy
nagynéném, akinek már meghalt a férje – Sanyi bátyja –, akit
a család bolondnak tartott. Azt mesélte el nekünk Sanyi
bátyja egy családi látogatás alkalmával, hogy képzeljük el, a
szomszéd alagutat fúr a pincében a házából az ő házukba. És
hogyan lehet ezt megengedni, és hogy már hónapok óta fúrja
az alagutat.
Mindenki pontosan tudta, hogy ez nem igaz, korábban is
számtalanszor állított már valótlant, szóval világos volt:
Sanyi bátyja bolond. De azt is tudtuk, hogy Margit nénje nem
az. Mégsem azt mondta a nagynéném – ami józan ésszel
elvárható lett volna –, hogy „ugyan Sanyikám, hát nézd meg,
ha lenne alagút, hát látnánk”. Hanem azt, hogy „mit szóltok,
Sanyi bátyátok, hogy megérzi, hogy ássák az alagutat”. Tehát
nem mondott neki nemet, hanem valóságként kezelte Sanyi
bátyjának a téveszméjét.
Miklós: Tökéletes, ezt kell tenni. Ha visszaemlékszel, azt
mondtuk, a nárcisztikus személyiségzavarral élő voltaképp a
gyermekkor börtönében megragadt felnőtt. Ebből az
következik, hogy épp úgy kell kezelni, mint egy gyereket.

111
Ami rettenetes ellentmondás, hiszen például itt van egy
gazdag, befolyásos, érett felnőtt, egy attraktív nő, vagy egy
magas státuszú férfi, és mégis pontosan úgy lehet kezelni, ha
megdicsérjük: „hát magának milyen szép ez az új táskája!”.
Félve néztünk egymásra Zelkával, meg merjük-e ezt tenni?
Megtettük. Fölcsillant a szeme és azt mondta: „igen-igen
tegnap vettem abban a kedves üzletben, ahol engem behívnak
a külön szobába, és csak nekem mutatják be a különféle
táskákat és a hozzájuk harmonizáló ruhákat”. Egy-egy ilyen
helyzetben, amikor bebizonyosodik, hogy mi értékeljük az
illető grandiozitását, a nárcisztikus személyiségzavarral élő
személyhez közel kerülve lehetőségünk nyílik arra, hogy
néhány fontos dologban igazítsunk a hozzáállásán, legalább a
viselkedés és a kommunikáció szintjén.
Zelka: Gondolj arra, mi az, amit a saját gyerekeinkkel
teszünk, amikor azt szeretnénk, legyen hitük önmagukban,
hogy magabiztos, elégedett emberekké fejlődjenek, s merjék
megélni és gyakorolni a képességeiket. Feldicsérjük a
hangjukat, csodáljuk a rajzaikat, és ülünk ámulva, akár egy
divatbemutatón, amikor összeválogat magának egy szoknyát
egy felsővel és hozzá való hajpántot.
A gyereknek, ha bármi helyeset tesz vagy valamiben
sikert ér el, elmondjuk, milyen nagyszerű! A jó eredményt a
személyiségére, a jövőképébe vetítjük. Ha pedig valamit
elszúr, akkor a körülményekre utalunk, vagy a konkrét
történésre teszünk hangsúlytalan megjegyzést: „valami
elcsalta a figyelmedet”, vagy: „ez most egy szerencsétlen
mozdulat volt”. Távolról kerüljük az olyan megjegyzéseket,
mint például „ügyetlen gyerek vagy”, hiszen szeretnénk
elkerülni, hogy ügyetlen felnőtt legyen belőle.
Épp ugyanez a kommunikáció szükséges a nárcisztikus
személyiségzavarral élő felnőttekkel.

112
 Miklós: Fontos, hogy mit dicsérünk! A gyerek is hamar
visszautasítja az átlátszó, manipulatív értékelést, a hízelgést,
a túlértékelést. Ha – mondjuk – a hatéves gyerek pálcika-
embert rajzol, és mi megdicsérjük, akkor azt mondja, hogy
„jaj, ne már, apu, ez most olyan bénán sikerült”, és „ne már, ti
csak gúnyolódtok rajtam”.
Ugyanakkor egy pálcikaember-rajzon is dicsérhetjük
őszintén a színválasztást, vagy azt, milyen viccesre sikerült a
figura, netán elmondhatjuk, hogy eszünkbe juttatott valamit,
ami nekünk jó, fontos, érdekes.
A nárcisztikus személyiségzavarral élők esetében a
grandiozitást kell dicsérni. Ha megértjük, hogy mi is ez
tulajdonképpen, akkor azt is fogjuk tudni, pontosan mit és
hogyan dicsérjünk meg annak érdekében, hogy közelebb
kerülhessünk hozzá.
A grandiozitás fő jellemzője abban áll, hogy a nárcisztikus
személyiségzavarral élő mindig a valós körülményei feletti
látszatot igyekszik kelteni, az fölé igyekszik menni annak,
amit teljesíteni tud. Ha jól ment férjhez, a férjének van négy
autója és egy hatalmas villában laknak, az neki már
természetes. Az az alap. A kiindulópont. Ahhoz képest, e
felett keresi a következő grandiózus dolgot. Indirekten el
fogja mondani, finoman utalni fog arra, hogy szerdánként
náluk összejön egy szerény kis társaság, amelybe eljön a
miniszterelnök úr és a püspök úr, de még a főrabbi is. És ők
szerdánként aztán vele összeülnek, beszélgetnek a világ
dolgairól, és hálásan meghallgatják az ő tanácsait.
Mindig jóval az fölött húzza meg a mércét, mint, amit ő
valójában teljesít vagy, ami fölött valójában rendelkezik.
Természetesen az aktuális helyzetre érvényesként választott
mércéről van itt szó. Egy relatív mércéről, melyet felülmúlva,
meghaladva a nárcisztikus személyiségzavarral élő úgy

113
gondolja, megérdemelten kerülhet a figyelem és érdeklődés
középpontjába, jogos csodálatot szerezhet.
Bár a nárcisztikus személyiségzavarral élők könnyen
csúsznak le, könnyen kerülnek a társadalom peremére, mert
herdálnak és mozaikosok, de rájuk, a nagyon szerény, sőt,
szűkös körülmények között élő nárcisztikus személyiség-
zavarosokra is jellemző a grandiozitás.
Lehet, hogy épp hajléktalan, de büszke rá, hogy ő tud
olyan különleges helyet, ahol a kannás bort literenként
harminc forintért adják. Nagyjából sejtjük, hogy alapjában
százötvenért veszi literenként, de ő épp itt és épp most attól
lesz grandiózus, hogy harmincért is tud venni.
Ágnes: Münchhausen báró történetei ide illeszkednek?

Ad abszurdum technika

A Nagy Francia Forradalom előtti korszak abban a tekintetben

hasonlított a mienkre, hogy a szalonokban a mai celebekhez hasonló
személyiségek tömjénezték önmagukat, messziről jött emberek
adtak elő mindenféle képtelenséget, vagy éppen Tartuffe-féle
álszentek hergelték a józan ész híveit.
Az akkori nárcisztikus személyiségzavar járványt igyekezett egy
porosz nemes – bizonyos Münchhausen báró – a józan ész
vakcinájával megelőzni. Ma szinte csodálkozunk mondandója
evidenciáján, ám idestova három évszázada még korántsem volt
nyilvánvaló, hogy a fizika törvényei éppúgy érvényesek Orosz-
országban, mint Hannoverben.
Ma úgy mondanánk: olyan narratívát alkotott, amellyel teljesen
tudatosan mond ellent a jelennek, így felhívja a figyelmet bizonyos
keretek betartására.
Szerencsénk van, mert viszonylag rövid szövegtestben találunk
ilyen Münchhausen történetet is. Ha elképzeljük a vidéki társaságot,

114
amely jól szórakozik a mesén, felvetődhet a kérdés: mi akadályozza
meg őket abban, hogy megkérjék Münchhausen bárót:
– Ugyan, lenne már szíves megragadni saját varkocsát, és
tekintettel a sanyarú körülményekre, ezúttal csak úgy ló nélkül,
mindössze a komornyikkal a nyakában felemelni saját magát az
asztalra!
Az a játszma akadályozza meg ezt a kérdést, amelyet olyan
fortélyosan, mégis tudattalanul irányít a nárcisztikus személyiség-
zavarral élő amikor mozaikokra szabdalja a gondolkodást.
Akkoriban is nehéz volt tenni ellene, ám mégis tanulságos, ahogy
Münchhausen báró összekacsint a józan ész félénk híveivel és
kifigurázza a nárcisztikus történetmesélést:

„Remélem, nem kételkedtek abban, barátaim, hogy az olyan

keménykötésű férfi, mint én, aki a legszilajabb litván csikót is
betörtem, valóban a legkitűnőbb lovas. Most egy olyan bravúr jutott
az eszembe, ami - bár színigaz - kissé hihetetlenül hangzik.
Körülzártunk egy erődöt. Marsallunk igen fontosnak tartotta, hogy
pontos értesüléseket szerezzen az erődítmény belső helyzetéről. Ez
rendkívül nehéz, sőt majdnem lehetetlen feladatnak tűnt, mert a
fürkésznek előőrsök, őrszemek, védelmi berendezések során kell
észrevétlenül átjutnia. Erre a szerfelett kényes feladatra egyetlen
ügyes és bátor vállalkozó sem akadt.
Bátorságom és lelkesedésem a fejembe szállt, s hirtelen ötlettől
sarkallva, a legnagyobb ágyú mellé léptem, amely éppen az
erődítményt lőtte. Habozás nélkül a kilőtt ágyúgolyóra pattantam,
hogy így jussak el a török erődbe. Már körülbelül a feleúton
lehettem, amikor a friss levegő lehűtötte forró fejemet, s kételyeim
támadtak.
Hm - töprengtem -, most már könnyen bejutok az erődbe, de
hogy jutok ki onnét? És mihez kezdek benn? Tüstént felismerik
bennem a kémet, és felhúznak az első bitóra. Szavamra, csöpp
kedvem sem volt, hogy kender nyakravalóval megajándékozva, a
magasból nézzem a törököket.
A kilátások csöppet sem kecsegtetőek, az idő pedig sürget.
Azonnal cselekednem kellett. Gondolkodás nélkül átugrottam egy

115
másik ágyúgolyóbisra, amit az ellenség lőtt a mi táborunkra az
erődből, így mentettem meg a bőröm; igaz, semmit sem végeztem, de
épségben és jó egészségben tértem vissza a táborba.
Amilyen szívesen és könnyedén ugrottam jómagam, úgy szerette
az ugrást a lovam is. Sosem kellett őt erre nógatnom. Nem ismert
akadályt, mindig a legrövidebb utat választotta.
Egy csöndes, békés napon az ellenség helyett egy nyulat vettem
űzőbe. A nyúl hirtelen irányt változtatva, átcsapott az országúton,
éspedig egy vágtató batár előtt, melyben két szépséges hölgy
kocsikázott. Lovam egy pillanatra sem torpant meg, villámgyorsan
keresztülugrott a batár leeresztett ablakain. Az egyiken be, a
másikon ki, de olyan óvatosan, hogy egyik hölgyben sem okozott
kárt; még csak a frizurájukat sem borzolta össze. Szinte alig volt
annyi időm, hogy megemeljem a kalapomat, és bocsánatot kérjek a
hölgyektől az alkalmatlankodásért.
A lónak négy lába van, mégis megbotlik, így a legjobb lovast is
érheti baleset az ugratásnál. Én is majdnem rajtavesztettem egyszer.
Egy mocsarat akartam átugratni. Első pillanatra nem is tűnt túl
szélesnek. Sajnos, valójában sokkal szélesebb volt, ezért a mocsár
közepe táján a levegőben visszafordítottam a lovamat, így tértem
vissza oda, ahonnét elindultam. Másodszor már nagyobb lendülettel
ugrattam, de sajnos, ez az ugrás sem sikerült, a túlsó part közelében
nyakig elmerültem a mocsárban. Bizony, az lett volna az utolsó
órám, ha hirtelen ötlettel nem bízom magam a karom erejére.
Gyorsan és nagy erővel megragadtam a varkocsomat, ugyanakkor
térdem közé szorítottam a lovamat, könyörtelen keménységgel
szépen kirántottam magam paripástul a feneketlen sárból. Nem
tagadom, forró percek voltak, de végül is szerencsésen
megmenekültem.” (Münchhausen vidám kalandjai, fordította
Tordon Ákos forrás: mek.oszk.hu)

Talán segít Münchhausen báró konfliktusát megérteni, ha

megnézzük, hogyan kezelték az ókorban a nagyotmondókat.
Egyszerűen.
Aesopus 203. meséjében egy kérkedő azzal dicsekszik, hogy ő
Rhodusban valamikor roppant nagyot ugrott, és tanúkra hivatkozik,

116
akik ezt látták. Mire azt mondja valaki: „Barátom, ha úgy van, nincs
szükség tanúkra. Itt van Rhodus, itt ugorj”.
A történet a nárcisztikus személyiségzavar szempontjából arról
szól, hogy egy transzparens közösségben egyszerűen és asszertívan
leszerelhető a hazugság.

Lukács evangéliumában is helyesen működik a közösség

szkeptikus ítélete, érthető, hogy egy történelmileg kialakult, jól
bevált kontroll-mechanizmus nem építhet arra a kivételes esetre,
amikor valóban a Megváltó jön el.

Abban az időben Jézus elment Názáretbe, ahol (egykor)

nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és
olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki.
Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt
írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy
örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a
szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az
elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.”
Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában
minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma
beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.” Mindenki
helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról
fakadtak. „De hát nem József fia ez?” – kérdezgették. Ekkor így
szólt hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem:
„Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket – mint
hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!”
Majd így folytatta: „Bizony, mondom nektek, hogy egy próféta sem
kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt
Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra
bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük
egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Cáreftában élő
özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás
élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.” Ezt
hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak,
kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen

117
városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt
közöttük, és eltávozott. (Lk 4,16-30 SZIT)

„De hát nem József fia ez?” – így szól a transzparens közösség
válasza, ami bizony nyakát töri celebeknek, hamis prófétáknak és
álszenteknek egyaránt.
Olyannyira fontos realitásban tartó erő rejlik a közösségekben,
hogy ez bizony még némi hibaszázalékot is megér. A valós
teljesítményt, az igazi érdemeket sem hiszi el a közösség csupán
„bemondásra”. A közösség tagjainak saját szemükkel kell látniuk,
saját fülükkel hallaniuk, saját kezükkel tapintaniuk ahhoz, hogy
higgyenek – már ahol még akad ilyen valódi, transzparens közösség.

Messziről jött ember

A nárcisztikus személyiségzavar nehezen él meg a hagyományos

közösség keretei között, mert hamarosan kiderülnek a csúsztatások,
véges számú cut off áll rendelkezésre, a közösség tagjai előtt pedig
hamar összeáll a kép, hiába igyekszik külön tartani a mozaik
darabkákat a nárcisztikus személyiségzavarral élő. (Jó, legyünk
pontosak, nem szándékosan igyekszik külön tartani a darabokat.)
Egyszóval: hamar kitelik a becsülete. Vagy megjön az esze, vagy
odébbáll. Ha már kifejlődött a nárcisztikus személyiségzavar, akkor
csak arra lehet számítani, hogy odébbáll. Erre azért kerül viszonylag
ritkán sor, mert a közösség nem engedi kifejlődni a nárcisztikus
személyiségzavart. Legalábbis ezt gondoljuk. Meglehet, sokszor
mégis kifejlődött, sokan mégis odébbálltak. Ezt ma már nehéz lenne
igazán tanulmányozni, mert hagyományos közösség gyakorlatilag
nem létezik, ha igen, akkor is csak úgy lenne tanulmányozható,
hogy hosszabb időt velük élünk, erre pedig aligha van módunk.
A történeti adatok inkább arról szóltak, hogy azok hagyták el a
hagyományos közösséget, akik valóban nagyszerű dolgokra voltak
képesek, de ezt a hagyományos közösség éppúgy nehezen tűrte,
mintha nárcisztikus személyiségzavarral éltek volna.

118
 Más a helyzet a jövevényekkel. Evolúciós távlatban a jövevény
– feltéve, hogy egészséges, fegyvertelen és magányos – komoly
információhordozó. Genetikai értelemben is hozzájárul a közösség
változatosságához, bővíti az immunrendszer spektrumát.
Ma is megfigyelhetjük, hogy a közösség hamar körülveszi a
„friss húst”. A megszokott arcokhoz, alakokhoz, mozgásformákhoz
képest újat, izgalmasat jelent, ha például a gimis osztályba új diák
érkezik, ha a munkahelyre felvesznek valakit, ha a közelbe új
szomszéd költözik.
A messziről jött ember tehát bizonyos diszpozícióban pusztán
azzal sikert arathat, elfogadást, sőt, csodálatot kelthet, hogy más.
Egyszerűen csak más. Ezt azonban ő maga, mint saját grandió-
zusságát élheti meg. Sőt, még teljesen egészséges jövevény esetében
is létrejöhet a nárcisztikus személyiségzavart előidőző játszma: a
közösség igyekszik betörni, saját normáihoz igazítani a személyt, ő
pedig védekezni kezd, kialakítja saját nagyszerűségének, külön-
állóságának, kiválóságának mítoszát. És még az is lehet, hogy
bejön. Próféta lesz.
Hasonló a helyzet a kultúra terén is: a jövevény nem csak
génállományával hozhat újat, hanem viselkedésben, tudásában,
nyelvhasználatában is. Vagy csak mást. A közösség egy része
számára a „más” azt jelenti, „jobb”, ezért támogatja nárcizmusát. A
többiek féltik hatalmukat és pozíciójukat, ezért támadják, azaz
elősegítik az én-védelem túlburjánzását – amiről tudjuk, sokszor
nárcisztikus személyiségzavar kialakulásához vezethet.
Megint más kérdés, honnan jelenik meg a közösségben egy új
ember? Mondjuk egy gimis osztályban. Az egyik magyarázat a
család mozgása. A jövevény egész családja új helyre költözik.
Modellünk erre az esetre is sugall tennivalót: a jövevényt
valószínűleg túlértékelik, olyasmiért is csodálják, felülpozícionálják,
ami nem az ő érdeme, csak másságából következik.
Tudjuk ugyanis, hogy az együtt felnövő gyerekek idővel egyre
kevésbé érdeklődnek egymás iránt, az ősi exogám genetikai
programnak eleget téve kifelé fordulnak – hacsak a külvilág meg
nem jelenik a közösségen belül. Míg tehát az osztálytársak sok
erőfeszítést tesznek annak érdekében, hogy észrevegyék őket az

119
ellenkező neműek, addig a jövevénynek nem kell sem ruhát, sem
hajviseletet váltania, sem fogynia vagy épp erősödnie, sem vala-
milyen kiválóságot felmutatnia: úgy vonzó, ahogy előpattan a
semmiből. Még nagyobb siker garantált, ha külföldi, hiszen ez
esetben egy a közösség számára idegen nyelvet ő anyanyelvi szinten
beszél, használ, ugyanakkor minden szó és mondat, amit a közösség
nyelvén megtanul, csodálatra méltó cukiság. Ez bizony jó táptalaj a
nárcisztikus személyiségzavar kialakulásához, ezért ez ügyben a
szülőtársak fontos teendője, hogy a jövevényként velük érkező
gyermeküket a valóság talaján tartsák.
Megint más a helyzet, ha a jövevény valamilyen kényszerű
okból vált közösséget. Ezen okok között az egyik lehet eleve a
nárcisztikus személyiségzavar, a másik valami olyan bántalmazás,
amely a nárcisztikus személyiségzavar kialakulásához vezethet.
Például mobbingolták, kirekesztették egy másik közösségből. Ebben
az esetben a jövevényt eleve csodálattal fogadó közösség bizony
kakukkfiókát táplál. Sőt! Ne féljünk annak kimondásától, hogy
kígyót melenget kebelén, hiszen a nárcisztikus személyiségzavarról
már jól tudjuk: a kezdeti csodálat után zavart és fájdalmat okoz a
környezetben.
Ezzel el is jutottunk a nárcisztikus személyiségzavar-járvány egy
újabb kiváltójához: a társadalmi mobilitás miatt a jövevények
láncreakciókat indítanak. Egyre több közösségben telik ki a
becsületük, s ők kénytelenek ugyan továbbállni, de a zavarodottság,
amit okoznak, bomlasztani kezd. A személyes tapasztalat, a saját
élmény erősebb ugyan, mint a média által kínált modellek, ám ha
ezek a minták visszacsatolódnak a személyes tapasztalatra, a saját
élményre, akkor a közösség tagjai igencsak fontolóra veszik, hogy
valódi értékekkel, kiválóságokkal lépjenek-e elő, vagy elég csak a
homlokzatukat cifrázniuk.
Ezzel arra is felhívjuk a figyelmet, hogy az integrációról szóló
tudásunk igencsak az események mögött kullog, sok esetben még
csak nem is a nyomukban. Jó iránynak tűnik, ha a közösség új,
valódi kiválóságok felmutatását várja el a jövevénytől, miközben
erősíti az eredeti tagok kiválóságainak megbecsülését.

120
 Csipkegallér

Zelka: Nagyon szeretném aláhúzni, hogy bármilyen élet-

helyzetben lehet kezelni a nárcisztikus személyt. A „kezelést”
úgy értem, hogy lehet finoman bánni vele, lehet picinykét
abba az irányba mozgatni, amilyen területen szeretnénk vele
együttműködni.
Ágnes: Ha a grandiozitását őszintén nem tudom dicsérni,
az elért valódi teljesítményének dicsérete is jóleső lesz az ő
számára? A táska szép, de amit köré kanyarított, az nem pont
úgy történt, ezt sejtem én, és tudja ő is. Dicsérhetem a
táskát? Ha számomra valakinek az istenhite még igazán
dicsérhető, de a prófétasága már nem, akkor, ha dicsérem a
hitét, remélhetem, hogy nem taszít el? Elkerülhetem a cut-off
reakciót, anélkül, hogy erőszakot tennék magamon?
Zelka: Itt is inkább az a jó útmutató, ahogy a gyerekkel
törődünk. Fontos, hogy beszéljünk vele, hogy meghallgassuk,
kitapasztaljuk, hogy saját maga számára épp most mi az, ami
lényeges saját magából és a világból. Hogy megértsük,
megérezzük mi az értékes szempont az ő számára.
Ugyanígy működik a nárcisztikus személyiségzavarral
élőnél is. Kezdetben hagyjuk beszélni, és mi csak annyit
mondunk, hogy „hú!”, vagy „nahát!”, vagy „tényleg?”. Így egy
nagyon nyitott reakciót adunk, amivel elérjük, hogy még egy
kicsit meséljen, még mondjon valamit magáról. Ezáltal ki fog
rajzolódni, ő miben tartja saját magát grandiózusnak.
Mondjuk például azt, hogy „milyen fantasztikusan megtalálja
a helyét” vagy, hogy „milyen jól eligazodik a világban”. Lehet
kinyitogató kérdéseket is feltenni. Ilyenek a „hogyan tudta…”,
„hogyan sikerült…”, „honnan tudta…” kezdetűek, amikre
előjöhet egy új történet, megcsillanhat egy újabb mozaik.
Rákérdezhetünk korábban „indirekten” megemlített dolgok

121
részleteire, hogy „mivel szokta fogadni a miniszterelnök urat”,
hogy „pontosan szokott-e érkezni a püspök úr” vagy „mennyire
a figyelmes ember a főrabbi”. Ha kinyitjuk a megfelelő ajtót
vagy ablakot, mögötte rábukkanhatunk arra a mozaikra, ami
az adott témában a nárcisztikus személyiségzavarral élő
személy fejében van, meglátjuk, hogy mi erről az ő belső
reprezentációja.
Ami látatlanban is elég nagy magabiztossággal állítható,
hogy a nárcisztikus személyiségzavarral élő teljesen más
rendszerben működik, az ő fejében nem fog úgy összeállni az
ok-okozat logikája, mint nálad vagy nálam.
A dicsérettel kapcsolatban a te logikád és komfortérzésed,
azon alapul, hogy egy rendszerszemléletű ember milyen
pozitív visszajelzést vár el. De egy mozaikos reprezentációjú
személy éppen elég boldog lesz attól, ha te azon a mozaikon,
ami neki éppen most a fókuszban van, azon megcsillantasz
valami szép felületet.
Ágnes: Értem. Egy elszabott vagy semmilyen ruhán is
lehet egy csipkegallér, vagy más jól sikerült részlet, amit
lehet őszintén dicsérni. Így érthető és vállalható ez a
szemlélet nekem is. A külső megjelenésükre általában sokat
adnak a nárcisztikus személyiségzavarral élők? Esetleg van
valamilyen jellemzője a kinézetüknek?
Zelka: Biztos, hogy van a külső megjelenésükben valami
különlegesség. Ez lehet a márkás holmikkal hangsúlyozott,
hagyományos értelemben vett igényesség, de az is lehet,
hogy saját maga által tervezett, meghökkentően egyedi
holmit visel, és úgy néz ki ez különleges ruha, mintha most
túrta volna ki a kukából.
Attól is függ a megjelenésük, hogy a „meg nem értett zseni”
vagy a „művész” kategóriájában akar-e érvényesülni a
nárcisztikus személyiségzavarral élő személy, vagy pedig

122
valamilyen más területen. A saját grandiozitását fogalmazza
ide, azt jeleníti meg ezen a területen is. Az átlag külső a
legritkább esetben fordul elő, minimum a haját másképp
hordja, mint a többiek.
Miklós: Volt olyan nárcisztikus személyiségzavarral élő
személlyel dolgunk, aki úgy öltözött, mint egy filmsztár, és
járt itt olyan is, akire a férje azt mondta, úgy néz ki, mint egy
hajléktalan szobafestő. Később kiderült, hogy amiket hord,
azok saját tervezésű ruhák, a legfinomabb anyagból egy
szalonban készültek és jóval többe kerültek, mint a filmsztár
külsejű hölgy csúcsmárkás viselete. Ebben is nagyon ügyesen
grandiózusak.
Ha visszatérünk a táskás példára: az a tény, hogy ő, mint
elegáns hölgy jelenik meg egy új táskával, egy kicsi ablak
arra a mozaikra, hogy ő milyen csodálatos, hiszen őt külön-
szobában szolgálják ki az egyik legdrágább üzletben. Maga a
táska tehát szimbólum, és nem ikon. Önmagában a táska
lehet, hogy nem is fontos a számára, nem egy szent dolog.
Akár még kritizálja is, hogy a mágneses zár gyenge vagy épp
túl erőset kattan. Kizárólag annyiban fontos, amennyiben
képviseli azt a szempontot, reprezentálja azt a mozaikot,
amelyet a nárcisztikus személyiségzavarral élő saját maga
megjelenítésére kiválasztott.
Zelka: A színlelés helyett törekedhetünk csupán vissza-
jelzésre is. Te burkoltan azt mondtad, hogy „akkor most
hazudnom kellene neki valamit és ez nekem nehéz”. De ha te –
mondjuk maradván a táskavevős történetnél –, annyit
mondhatsz (szerintem) őszintén meglepett arccal, hogy „hú
hát én még sohasem vásároltam így, hogy egy külön szobában
kiszolgáltak volna”. Vagy, hogy „belegondoltam, vajon az
milyen érzés lehet, amikor leültetnek, és két eladó szolgál ki”.
Vagy megkérdezed, hogy „milyen érzés volt, amikor püspökké

123
avattak”. Ezekkel a mondatokkal valójában nem dicséred az
ő püspökségét vagy a táskavevő képességét, mégis megadod
a vágyott pozitív visszajelzést.
Az a jelenet, ami az ő szeme előtt kibontakozik, az az,
hogy érdekes a számodra. Hogy figyelmet adsz neki,
odafordulást kap, plusz kérdést kap. A grandiozitás a
nárcisztikus személyiségzavarral élők hajtóműve és a
figyelem benne az üzemanyag. Egyiknek sincs számukra
értéke a másik nélkül. De amikor van tere a grandiozitásnak,
akkor a többiek odafordulása, szemkontaktusa, kérdései
mind-mind nagyon fontosak nekik.
Ágnes: Ha kapcsolatban akarok maradni egy nárcisztikus
személyiségzavarral élő emberrel, akkor ez az út az egyedül
járható út?
Zelka: Igen. Ha szóba kerül olyasmi téma, amit nehezedre
esne nyíltan dicsérni, akkor érdemesebb az érdeklődésedet
kifejezni, tovább beszéltetni. Hátha mond egy olyan aprócska
elemet, amire már őszintén tudod azt mondani, hogy „hú,
nahát, ez aztán milyen fantasztikus”. Ez számodra azért
nehezen kezelhető vagy nehezen elfogadható, mert te
rendszerben gondolkozol. Az az egész szövevény, amiben
egy nárcisztikus személyiségzavarral élő ember mozog, és
ahogy ő kezeli a viszonyait, számodra kiismerhetetlen és
ezért nehezen megemészthető. De ha hagyod, hogy kicsit
belefeledkezzen egy részlettörténetbe, és te is csak erre a
részletre, egyetlen mozaikra figyelsz, és beleengeded magad
ennek a teljességébe, akkor tudsz majd őszinte reakciót adni.
A hamis reakciót könnyen észreveszik! Gátlástalan
hazugsággal, vagy pusztán manipulatívan fordulni feléjük,
nagyon nagy kockázattal jár. Olyankor megvan az esélye,
hogy a nárcisztikus személyiségzavarral élő úgy gondolja, ki

124
akarod őt használni, amire hamar jön egy cut-off reakció és
onnantól vége is a kapcsolatnak.
Ágnes: Kész személyiségfejlesztő tréningnek tűnik ez a
számomra! Mármint az én személyiségemet fejlesztő
tréningnek! Ebben a pillanatban szeretnék a ti nárcisztikus
személyiségzavarral élő kliensetek lenni, hogy áradjon rám a
figyelem és a pozitív visszajelzés. Momentán ezeknek, mint
átlagosnak tekintett személy, erősen híjával vagyok.

Hazugsághálóban

Miklós: A nárcisztikus személyiségzavarral élő személy a

lelke legmélyén érzékeli, hogy hazugsághálóban van.
Paranoiás reakciói vannak azért, mert annyira teljes és
mindenhová elérő a hazugságháló, ami felépült a környezet
fejében, hogy bárhol hozzányúl, elkezd bomlani a szövedéke.
Ezért sokfelől érezheti veszélyeztetve magát. Nagyon-nagyon
kell vigyáznia arra, hogy nehogy valaki ki tudja kezdeni a
hazugságait – melyek eredetileg nem hazugságok voltak. Az
adott pillanatban, amikor valamelyik mozaikról a világra
jutottak, a nárcisztikus személyiségzavarral élő személy
mélyen elhitte őket. Azonban az idő előrehaladtával és a
viszonyok változásával olyan helyzet jön létre, melyben – és
a nárcisztikus személyiségzavarral élő észleli ezt a veszély –
hazugsággal vádolhatják.
Sok mindenről beszéltünk, és úgy érzem, te azt
feszegeted, hogy „oké-oké, akkor most már tudjuk, hogy
milyen ez a nárcisztikus személyiségzavar, és majd még
mesélünk róla, hogy milyen részletesebben, de most már
legyen arról is szó, hogy mit kezdjünk vele”.

125
 Tudod ebben az az izgalmas, hogy annyira hiányos a
szakmai pszichológiai leírás, hogy bizony a pszichológusok
sem tudják, mit kezdjenek vele. Ezért is beszélgetünk mi itt
és most, és ezért adunk ilyen adalékokat.
Ha befut valahová egy nárcisztikus személyiségzavarral
élő – természetesen nem saját magát gyógyíttatni, hanem
egyeztetni, megvitatni, közösen végiggondolni –, akkor két
lehetőség van. Vagy második forrás híján elhiszi a
pszichológus, amit lát és hall, tehát azt, hogy ez az ember
milyen lehengerlő, és ő maga is el lesz bűvölve tőle (esetleg
még szerelembe is esik vele) – ilyenkor nincs szó kezelésről,
még diagnózisról sem –, vagy pedig felismeri a szakember,
hogy nárcisztikus személyiségzavaros személlyel van dolga,
és hamar rájön, milyen korlátozott az, amit terapeutaként
tud csinálni. Esetleg megpróbálhatja azt, amit a józan eszünk
szerint mindannyian megpróbálnánk, azaz szembesíti a
hazugságaival. Finom szakmaisággal puhatolózni kezd, hogy
„hát, én azt értem, hogy a maga balett karrierje egy törést
szenvedett, mert eltörte a lábát, de akkor milyen karriert
csinált? Konkrétan mivel is tetszik foglalkozni, mivel telt az
utóbbi tíz éve?”. Ám amint elkezd ilyen kérdéseket feltenni,
azonnal őrült baj keletkezik, a nárcisztikus személyiség-
zavarral élő azonnal megpattan. Azt mondja, hogy „hát ez egy
sarlatán! Ehhez nem jövök többet, ez nem tudja megoldani az
én problémámat, ami nem velem van, hanem a főnökömmel,
az anyósommal, a gyerekkel… Velem nincsen probléma, miért
kérdezget ez itt engem rólam?”.
Aminek köszönhetően mi ilyen pontos leírást és ilyen sok
konkrét példát tudunk itt hozni, az abból a helyzetből fakad,
hogy hozzánk párkapcsolati terápiára jönnek a nárcisztikus
személyiségzavarral élők. A terápia során az a céljuk, hogy
velünk, a mi segítségünkkel térítsék észhez a párjukat. Hogy

126
az „ne legyen már ennyire megbokrosodott meg ilyen
borzasztóan kötekedő”. Szerencsére könnyen felismerhetők.
Ahogy Zelka mondta, szinte már a külsőségekből. Látszik a
ruhájukon, a megjelenésükön, a viselkedésükön, átjön az első
önbemutatásukon, hogy valami grandiózusra törekednek. Ha
sikerül őket bent tartani a terápiában, akkor tudunk arra
figyelni, hogyan taníthatjuk meg a párjukat arra, hogyan kell
velük bánni. Mert nem győzzük hangsúlyozni, hogy meg
lehet tanulni a „kezelésüket”!
Zelka: Párkapcsolati helyzetben, amikor egy másik, az
életében tartósan résztvevő személlyel együtt látjuk a
nárcisztikus személyiségzavarral élőt, sokkal hamarabb
meglátszik, hogy melyik kijelentésnek mi az igazságtartalma
– még ha csak a másik szemöldök mozgásait és fészkelődését
figyeljük is. Bárki életében vannak különleges események,
nagy sikerek vagy furcsa történetek. De amíg önmagában,
egyedül ül valaki a kanapén, addig ő az egyetlen, akitől
bármiféle adatot nyerhetünk az életéről. Rendben, hozott
egy történetet: onnantól egyéniben ezzel a történettel
dolgozunk, még akkor is, ha úgy érezzük volna okunk
kételkedni benne. Ez az ő belső világa, ezzel foglalkozunk.
Ha azonban egy pár ül előttünk, ott már nem az egyénnel
dolgozunk, hanem a kettőjük kapcsolatával, és olyankor
hamar és jól kirajzolódnak az egyéni történetek közötti
ellentmondások.

127
128
 ▶ VII ◀

Telkes Rózsi

Ágnes: Gyerekkoromban ismertem egy öregasszonyt.

Mindenki úgy hívta a környéken: Telkes Rózsi. Az igazi
nevére nem is emlékszem. Telkes Rózsi varrónő volt, és
kicsit bolondnak tartotta mindenki. Egy nagyon pici házban
élt, amit ő épített nagy kövekből. Lent csak egy tűzhely volt,
és a második szinten pedig csak egy ágy. És Telkes Rózsi néni
háza nekem csodálatos volt, mert minden színes követ,
csillámot, ping-pong labdát, szép kavicsot, üvegtörmeléket
belenyomott a háza oldalába. És ettől olyan lett ez a kis ház,
vagy inkább kalyiba, mint egy mézeskalács ház. Annyira el
voltunk bűvölve ettől a háztól, hogy sokat voltunk ott, és
Rózsi néni mindenfélét összemesélt nekünk, gyerekeknek,
akiket ez a ház elvarázsolt. Hogy őt kisemmizték a testvérei,
hogy úrilány volt Erdélyben, és nincs mása csak ez a telek és
ez is per alatt áll, és hogy rendben tart pedig ő mindent.
Elkért minden színes törmeléket és díszítette velük a házát.
Ez is lehet a grandiozitás egy formája?
Miklós: Igen. És bámulatos példája annak, ahogy – bár ő
már kinőtte a gyerekkort – a közösség megtűrte, és ő
alapjában a gyerekekkel vette körül, vagy értette meg magát.
Az hogy ő, ilyen olcsón ilyen csodálatossá tette a házát, az
számára grandiózus volt. Különösen az akkor szokásos

129
tízszer tízes OTP házakhoz képest, amiket az emberek az
arcuk verítékével építettek.
Zelka: Lényeges, hogy attól, ha valakinek van egy ilyen
elem a viselkedésében, mint mondjuk a grandiozitás, az az
ember még távol áll attól, hogy nárcisztikus személyiség-
zavarosnak diagnosztizáljuk. Ezt fontos sokszor elismételni!
Van egy konstelláció, egy tünet-együttes, amiből számos
elemnek egyszerre, együtt kell jelen lenni, a nárcisztikus
személyiségzavarhoz. Telkes Rózsi kapcsán számomra
kérdés, hogy ő milyen fokú empátiával és milyen gazdag
érzelemvilággal fordult felétek? Ha ennyire szerettetek ti,
gyerekek ott lenni, őt hallgatni, akkor előfordulhat, hogy ő is
mutatott irántatok érdeklődést. De az is lehet, hogy ti csak a
közönség voltatok az ő számára. Ez az egy momentum máris
sokat számít abból a tekintetből, hogy hogyan rendeződik
tovább a róla alkotott képünk.
Ágnes: Azt nem tudom, hogy közönség voltunk-e neki
vagy tényleg szeretett minket, de sokat tartózkodtunk nála
és nagyon szívesen hallgattuk. Gyors, hadaró beszéde volt, és
mindig elmondta, hogy őt kisemmizték.
Zelka: Figyelt rátok?
Ágnes: Hűha…
Miklós: Amit én megfigyeltem a kérdés előtti spontán
közlésből, amit Ágnes adott, az az volt, hogy „annyira el
voltunk bűvölve ettől a háztól, hogy sokat voltunk ott”, tehát
egyáltalán nem azt mondtad, hogy „a néni szeretett minket”
vagy, hogy „olyan kedves volt velünk”.
Ágnes: Nem, tényleg nem emlékszem, hogy kedves lett
volna.
Miklós: Ült és hadarta az őt ért sérelmeket. Azért örülök
nagyon ennek a példának, mert a szó szoros értelmében

130
mozaikos. Mert a ping-pong labdától a törött biliig bármit
belerakott abba a házba, abba a falba, csak színes legyen.
Zelka: És legyen egy szép homlokzat.
Ágnes: Nekem nagyon tetszett.
Zelka: Az is izgalmas, hogy amikor valaki egy nárcisztikus
személyiségzavarral élőbe beleszeret, akkor azért egy kicsit
a saját gyerekkori álmait érzi megvalósulni. Tehát, az is
varázslatos meg vonzó a nárcisztikus személyiségzavarral
élő működésében, hogy felkelti azt az érzést, hogy: ”hú,
gyerekkoromban én is álmodoztam erről, csak felnőttként már
lemondtam róla, mert beláttam, hogy erre már nincs időm,
vagy tehetségem, vagy kevés hasznom volna belőle”. És lám itt
egy másik ember, aki valahogy felébreszti ezeket az álmokat,
sőt, meg is valósítja őket. És ez csodálatos dolog.
Miklós: Igen, mert biztos, hogy beleláttátok az álmaitokat,
hisz a gyerekek szeretnének ilyen kis kalyibát építeni
maguknak, és elképzelik, hogy azt ők milyen ügyesen
berendezgetnék. Valószínűleg ez a kalyiba közel volt ahhoz,
amit akár egy gyerek is meg tud építeni.
Ágnes: Igen, egyébként igen.
Miklós: Ti ezt láttátok benne. Telkes Rózsi megrekedt
gyerekként azt gondolhatta, megvalósítja a világ legszebb
házát. Ehhez nem volt szüksége értő felnőtt közönségre, csak
annyira kellett neki a figyelem, hogy érezhesse a saját
grandiozitását.

Hogyan kezdődik?

Az indító kép derűs: cseperedő gyermek, aki úgy érzi, álmai

kéznyújtásnyira vannak, fantáziája pedig egy lépésre a valóságától.
Bármikor átsétálhat a szivárvány alatt.

131
 A gyermek cseperedik. Egyre keményebb bántások érik. Ki
kezdte? Anyu? „Mert ez a gyerek képtelen volt megmaradni a
bilin!” Apu? „Mert ez a gyerek nem hagyja, hogy egyszer végre
kialudja magát!” Botond az oviból? „Mert ez a gyerek nem adja
oda a dömpert!”
„Ez a gyerek” szépen kivonul abból a világból, ahol őt
mindenért bántják. Úgy érzi, ő és csakis ő jó. Elhiszi, hogy
megérintette álmát, meglépte azt a bizonyos lépést fantáziája felé,
amely immár valóság. Ha bántás éri, átsétál a szivárvány alatt, ott az
ő való világa. A sajátja, ahol szeretik őt. Van, aki feltétel nélkül
elfogadja, aki hisz neki, és aki tudja, mire képes. Ki ez a megértő
szülő, barát, patrónus, mester? Azt reméli, ő maga. Egy személyben.
Ő műveli a csodát – mások a hibát.
Mindez sokáig rejtve maradhat a környezet szemében, egyrészt,
mert a nárcisztikus személyiségzavar kialakulásának fontos
mozzanata éppen a környezet bántó figyelmetlensége, másrészt,
mert az „egészséges” gyermek fejlődése során is folyamatosan jelen
van a hit, hogy mindenre képes. A kamasz meg van győződve arról,
hogy fantáziája könnyedén valósággá válhat. Környezetével
folyamatosan játssza azt az izgalmas játékot, hogy igyekszik
szárnyalni, miközben a környezet óvja a nagy zuhanástól. Ha
szerencsés, akkor kialakul az egyensúly, amiben képességei,
erőforrásai kibontakozhatnak, megtalálja az utat az eredményesség
felé, miközben különösebb bánkódás nélkül maga mögött hagy
olyan irányokat, amikhez kevés képessége vagy erőforrása volt.
Ha például egy „egészséges” kislány balettozik egy fél éven át,
jó a mozgása, ügyesen spiccel, de azután a barátnője elviszi
lovagolni, akkor később mosolyogva emlékszik vissza a karácsonyi
balett-bemutatóra. Kicsit elmélázik, amikor édesanya korában
kezébe akad egy fénykép, megnyitja a videót, amit büszke apukája
töltött föl, vagy keres egy másik helyet a balettcipőcskének, ha
költözéskor kezébe akad. A nárcisztikus személyiségzavar
kialakulásának egyik jele a múlt átírása. Az a nárcisztikus személyi-
ségzavarral élő lány, aki ugyanennyit balettozott, ugyanilyen
eredménnyel, adott helyzetben azt mesélné, hogy már kiválogatták
az országos balett-tehetségek közé, amikor a túlzott edzés miatt

132
olyan izomszakadása lett, ami évekre sántává tette. Ő lett a kis
bicebóca. Európa legjobb specialistái sem tudtak mit kezdeni vele,
mígnem ő kitalálta magának a lovas terápiát, ami pontosan úgy
terhelte az adott izomrostokat, hogy azok újra kifejlődtek. És
megmutatna egy képet, amin be van gipszelve a lába. Igaz, kicsit
idősebbnek látszik rajta, de ezen könnyedén felül-emelkedve
tovalibbenne a következő képre, melyen éppen a lóra segítik fel.
Természetesen, hiszen alig tudott járni.
A nárcisztikus személyiségzavar úgy lesz úrrá az egyénen, hogy
a környezet, a közösség nem képes úrrá lenni rajta. Minden gyermek
nárcisztikus életének első évtizedében. A közösség, a társas közeg
tartja kapcsolatban a valósággal. Ha ez a folyamat megszakad,
valószínű kimenetel a nárcisztikus személyiségzavar. Másfelől –
kétely esetén – döntő érv a nárcisztikus személyiségzavar fennállása
ellen, ha valaki gyermekkorától olyan életútról számol be, amelyet
környezete is visszaigazol. Vannak régi barátai, újabbak is, képes
visszamenni előző iskoláiba, munkahelyeire, tartja a kapcsolatot
volt tanáraival, főnökeivel, egyszóval folyamatos és homogén
múltja van.
A nárcisztikus személyiségzavarral élő személy környezete más-
más múltakat ismer, mert már fiatal korától elkezd szövődni a
különféle történetek furcsa szövete. A nárcisztikus személyiség-
zavarral élő vágyik a figyelemre, az elismerésre, ám úgy érzi, azt
tapasztalta, hogy ezt csak akkor kapja meg, ha grandiózus dolgot
tesz. Ezért igyekszik magát grandiózusnak feltüntetni, ehhez igazítja
történeteit, amelyeket rendre szélsőértékre húz ki. Ha valaki legurul
a lépcsőn, zúzódásokat, töréseket, esetleg agyrázkódást szenved,
netán kórházba kerül, ám ha a nárcisztikus személyiségzavarral élő
számol be erről, akkor gerinc- és koponyatörés miatt mentő-
helikopter jött érte.
A nárcisztikus személyiségzavarra a környezetnek háromféle
reagálási lehetősége van. Vagy elhiszi a történeteket és csodálja a
nárcisztikus személyiségzavarral élő embert, vagy kételkedik – de
ez esetben hamarosan kikerül azon személyek köréből, akiket a
nárcisztikus személyiségzavarral élő beenged az életébe. A
harmadik reakció a tudatos, keresztény szeretetre épülő hozzáállás:

133
 elfogadni a nárcisztikus személyiségzavarral élő személyt,
csodálattal jutalmazni az illető valódi teljesítményeit, hálát adni
azért, ami valóban sikerül neki.

Talán azért választotta Jézus az idők kezdete előtt Pétert az

egyház fejéül, mert ő még a leginkább diadalittas pillanatban is
képes volt teljesen a hálára hagyatkozni. Úgy is mondhatjuk:
megmerülni az Úr iránti hálában. Míg egy nárcisztikus
személyiségzavaros akkor is azt mesélné, hogy a vízen járt, ha
valójában csak a bárka sarkában kucorgott, addig az igazi hívő
akkor is elsősorban Istennek hálás, ha bátran rálép a háborgó
víztükörre és halált megvetve lépeget rajta.

Éjszaka, a negyedik őrváltás idején a víz tükrén elindult feléjük.

Amikor a tanítványok észrevették, hogy a vízen jár, megrémültek.
„Kísértet!” – mondták, s félelmükben kiabáltak: Jézus azonban
megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” Erre Péter
így szólt: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy odamenjek
hozzád a vízen!” „Gyere!” – felelte. Péter kilépett a bárkából és
elindult Jézus felé a vízen. Az erős szél láttára azonban megijedt, és
amikor merülni kezdett, felkiáltott: „Uram, ments meg!” Jézus
kinyújtotta a kezét és megfogta. (Mt 14, 25-31 SZIT)

Ágnes: Megúszhatjuk végleg? Vagy kialakulhat felnőtt

korban is nárcisztikus személyiségzavar?
Miklós: Nem és igen. Egyrészt sok olyan sorsforduló
összeroppanthatja a személyiséget, amelyeket amúgy jónak
gondolnánk. Ilyen a nagy nyeremény, a hirtelen örökség, a
váratlan siker. Másrészt olyan trauma is felmorzsolhatja az
identitást, ami regresszióba kényszerít, így a virtuális
gyermekkorban újra formálódik a személyiség.
Mindkét esetben az történik, hogy egy virtuális „reset”-tel
valahonnan az animizmus időszakából, a gyermekkorból
indul újra a személyiségfejlődés. Az így megroppant identitás

134
úgy néz ki, mint a kisiskolásoké vagy a nagy ovisoké. Sok
élettelen dolognak még lelket tulajdonítanak, úgy gondolják,
a gépeknek, babáknak saját akaratuk van. Ezért nem is
képesek például gépet irányítani, vagy hibát javítani.
A „végleges megúszás” azt jelentené: van olyan helyzet,
állapot, melyet elérve többé már sosem kell aggódnunk a
váratlan sorsfordulók negatív hatása miatt.
Sokkal inkább érdemes azonban a prevencióra
összpontosítanunk. A legerősebb védelmet a lelki és érzelmi
immunitásunk folyamatos erősítése révén építhetünk: ha
közösségbe ágyazottan élünk, ha másokkal kölcsönös
interakcióban és tartós kapcsolatban maradunk, ha az
erőforrásainkat karban tartjuk és okosan használjuk, ha
rendszeresen reflektálunk a saját életvezetésünkre és
cselekedeteinkre, ha megéljük és szeretteinkkel megosztjuk
örömeinket és hálánkat.

A titokzatosak és a rejtőzködők

Zelka: Visszatérve még kicsit a grandiozitásra: az is lehet

nárcisztikus személyiségzavarral élő, aki elvonultan él, talán
kifejezetten nehéz hozzá eljutni. Ilyen sajátos kategóriát
képeznek azok a rejtőzködve élő nárcisztikus személyiség-
zavarosok, akik valamilyen „abszolút bölcsesség” birtokában
vannak, vagy különleges gyógyítók, csodatevők.
Ágnes: Lejjebb nem adják?
Miklós: Lehetnek például híres jósok. Merkel asszony,
Trump elnök és a mindenkori orosz főhatalmasság hozzájuk
fordul a kényesebb ügyekben.
Zelka: Titkos tanácsadók, akik bizonyos napokon nem
érnek rá. Olyankor ügyeletet tartanak, kormány-szolgálatban

135
vannak. Például nagy politikai meg gazdasági válságok idején
égető szükség van rájuk, de ezt persze csak indirekt közlések
formájában hozzák a legbizalmasabb ügyfeleik tudomására.
Miklós: Egyszer voltunk együtt egy ilyen titokzatos
hölgynél. Aki azt állította magáról, hogy a Bach virágterápia
titkát csakis ő ismeri. Hogy a hatásos készítményeket csakis
azoknak a növényeknek virágaiból lehet elkészíteni, amikről
annak idején maga Bach szedett, mert azoknak különleges
rezgése van. Erre a hiedelemre felépített egy teljes világot, és
abszolút felsőbbrendűnek képzelte magát a hagyományos
orvosoknál – és mindazoknál is, akik Bach doktor tanácsait
követve máshonnan szedett virágokból készítették el a
szereket.
Azt éreztette velünk, hogy ő kiválasztott. És ha emlékszel
a lakása nagyszabású berendezésére, az is pontosan azt
tükrözte, hogy nála ötvöződik a Kelet bölcsessége a Nyugat
technikájával. Minden ezt a tökéletes felülemelkedettséget
sugallta. Közben sejtelmünk sem volt, hogy ő kicsoda, tehát
egy igazi Kacor királlyal találkoztunk. Nem tudtuk, hogy
valójában ki is ő, és mivel foglalkozik, sőt, az identitását sem
ismertük, csak az identitása negatív lenyomatát éreztük:
„csakis ő rendelkezik az igazi tudással” és „ez is téveszme, meg
mások azt is rosszul tudják, meg az sem igazi, meg amaz is
hatástalan”. Érdekes élmény volt.
Ágnes: Emlékszem, és arra is, hogy te öt perc után
lementél, mondván hogy rossz helyen parkolsz és vissza sem
jöttél, mi pedig Zelkával próbáltunk társalogni ezzel a
hölggyel ebben a furcsa miliőben.

136
 Hibátlan részletek

Zelka: Erről az esetről a nárcisztikus személyiségzavarral

élőknek az a vonása jut eszembe, hogy rendkívüli ritkán
fogalmaznak meg olyan történetet, amiben ők valamiben
tévedtek, vagy valamit rosszul csináltak. Ha mégis történt
ilyen, ha véletlenül mégis – mondjuk – rosszul fordultak ki
egy vitorlással a kikötőből, akkor azt valami hallatlan
grandiózusan oldották meg, és utána az egész kikötő még
évekig arról beszél, hogyan jöttek ki ők a bajból. Alapjában a
történeteik mind arról szólnak, hogy ők jól csinálják a
dolgokat, ők tudják, mihez hogyan kell hozzáfogni, ők tudnak
jó megoldásokat a nehéz helyzetekre – és rendkívül ritkán
mesélnek olyat, ahol hibát követtek el. Saját hibáiknak a
felismerése hiányzik a történeteikből. Hogy elrontsanak
valamit, az velük nem fordulhat elő.
Miklós: Vagy ha mégis, akkor fantasztikus módon teszik
jóvá, ez simán belefér az énképükbe. Remek példa az a hölgy,
akinek se ideje, se képessége nincs a sütéshez, de a
gyerekének az iskolába házi süteményt kellett vinni egy
jótékonysági programra. A grandiózusan leleményes anyuka
erre kitalált egy technikát, amivel a boltban vett édesség
tetejét és szabályos alakját éppen úgy és annyira tudta
tönkre tenni, hogy otthon készült süteménynek látsszon.
Tehát grandiózus módon produkált házi sütit.
Zelka: Éjjel kettőkor tette mindezt, amikor már mindenki
aludt, és reggelre kelve ott díszelgett a házi sütemény az
asztalon. Még arra is figyelt, hogy alaposan eldugja a
csomagoló papírt, rakott valamit a tetejére a kukába, hogy a
gyerek biztosan semmit ne vegyen észre. Igazán gondosan
keltett látszatot.

137
 Miklós: Igen, a gondos látszatkeltés valóban fontos része a
repertoárnak. A másik jellemző az, hogy a nárcisztikus
személyiségzavarral élő személynek nincs, nem is lehet
önkritikája. Hiszen ha önkritikája lenne, akkor azzal
szembesülne, hogy ő egyáltalán nem grandiózus, sőt azt sem
tudja, hogy ő kicsoda.
Ez esetben Kacor király visszamenne a nénihez és azt
mondaná: „na jó, fogok én egy-két egeret”, miközben tudná,
hogy megint ki fogják söprűzni. A nárcisztikus személyiség-
zavarral élőnek nem lehet önkritikája és emiatt egy másik
nagyon komoly ismérve, az, hogy humorérzéke sincsen.
Zelka: Ha véletlenül használ verbális humort, akkor az
csak másokkal kapcsolatos irónia, vagy némi szarkazmus. Az
a fajta szellemesség, amikor kinevetjük saját magunkat, vagy
saját emberi gyarlóságunkat, az teljességgel hiányzik náluk.

Önirónia

– Hát, én rendesen figyeltem most Cilit – sóhajt fel Gyuri

megkönnyebbülten a Nárcisz Klubban, a nárcisztikus személyiség-
zavarral élők áldozatainak találkozóján, majd hozzáteszi:
– Jóízűen nevetett a saját sutaságán.
– Hogyan volt pontosan? – kérdez be Joci a „mondta XY, aki
nárcisztikus személyiségzavarral él” mottó jegyében.
– Hát, hogy elkötötték a barátnője barátjának a Subaruját. Ahogy
állt ki vele, akkorát ugrott a négyszáz lóerős szörnyeteg, hogy már
kint is volt az út közepén.
– És akkor a te Cilid egy csodás ellenkormányzással gázt adott
és besorolt a forgalomba, ahelyett, hogy bénán megállt volna az út
közepén? – vigyorog Zsolt, a klub egyik alapítója.
– Honnan tudod? – néz rá döbbenten Gyuri.

138
 – Tudod, gyűjtöm a nárcisz történeteket. Ezt egyik focis társam
mesélte a BMW-s sógoráról, aki így indokolta a családnak, hogy
eladósodott egy erőgép miatt.
A lényeg: a nárcisztikus személyiségzavarral élők csak látszólag
önironikus vagy önkritikus mesélők, végeredményben valami
grandiózus megoldással vágják ki magukat a szorult helyzetből,
amibe jellemzően más hibájából vagy saját grandiózus bátorságuk
miatt kerültek. Történeteik sokszor egyszerű után-mesélései a James
Bond vagy Bruce Willis filmeknek.
A jelenség lélektani alapja ugyanaz, ami a népmeséké: a hős
lehetetlen helyzetekkel küzd meg. A nárcisztikus személyiség-
zavarral élők gyakran ebbe a népmesei fantáziavilágba menekültek
gyermekkorukban a bántások elől – csupán mostanra némileg
modernizálták az építőelemeket.
Jézus ahelyett, hogy azzal foglalkozott volna, mit mondanak a
farizeusok, arra figyelt, miért mondják. Jól tudta: nekik anyagi,
megélhetési, egzisztenciális okuk van a hagyományok, szokások és
eljárásmódok betartatására. Jó jövedelmet húztak a szertartások
megfelelő lefolytatásából, a bonyolult szokásrendszer átadásából,
vagyis a képzésből. Eközben azonban pontosan a lényeg sikkadt el.
A nárcisztikus személyiségzavarral élőknél is azt kell
vizsgálnunk, miért mondanak valamit, abból kiindulva, hogy az,
amit mondanak, nagyon erős fenntartásokkal kezelendő.

A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem

követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért eszik tisztátalan
kézzel a kenyeret?” Ezt a választ adta nekik: „Találóan jövendöl
rólatok, képmutatók, Izajás, amikor így ír: Ez a nép ajkával tisztel,
ám a szíve távol van tőlem. De hiábavalóan tisztelnek, mert tanaik,
amelyeket hirdetnek, csak emberi parancsok. Az Isten parancsait
nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz, a korsók és
poharak megmosásához és sok ehhez hasonlóhoz ragaszkodtok.”
Majd így folytatta: „Szépen semmibe veszitek Isten parancsát, hogy
hagyományotokat állítsátok a helyére.” (Mk 7, 5-10 SZIT)

139
140
 ▶ VIII ◀

Én-cserepek

Ágnes: Önismeretük sincsen a nárcisztikus személyiség-

zavarral élőknek?
Zelka: Nagyon bonyolult kérdés, hogy mit tekintünk
önismeretnek. Elvileg azt, hogy rendszerben is, és különböző
nézőpontokból is képes vagyok látni saját magamat.
Ha van egy összetett képem saját magamról, az már
valamilyen önismeret-féle, mert tudom, hogy egy ilyen
helyzetben így, egy olyan helyzetben meg amúgy, egy ilyen
típusú személlyel így, egy másik fajtával meg amúgy
viselkedem, kommunikálok, érzem magam.
Komoly rendszergondolkodást kíván az efféle önismeret.
A mozaikos gondolkodású személy a mozaikosságának okán
sohasem nem látja magát, saját viselkedését, viszonyulásait
rendszerben. Ugyanakkor az nagyon fontos számára, hogy
szemlélje önmaga világban hagyott nyomait, lássa mások rá
adott reflexióit, sok pici töredékben visszatükröződve
észlelhesse saját lénye egy-egy részletét.
Ha az önismeretnek az a metaforája, hogy beállsz egy
olyan tükör elé, ami három oldalról mutat, és megnézed
magad tetőtől-talpig, elölről-hátulról, minden oldalról, akkor
ehhez képest a nárcisztikus személyiségzavarral élő egy
színes, mindenféle fajtájú és méretű fényvisszaverő

141
felületekkel, üveg- és tükörcserepekkel borított valamiben
nézegeti magát, de egyik tükröződő részecske sem nagyobb
tízszer tíz centiméteresnél.
Ágnes: És némelyik tükör torzíthat. Ez a látásmód engem
a kubizmusra emlékeztet.
Miklós: Igen.
Zelka: Ha teheti, a nárcisztikus személyiségzavarral élő
személy úgy állítja be ezeket a tükörcserepeket, hogy a
legtöbb pontról nézve mind azt és csak azt a részét
mutassák, amit ő a leginkább előnyösnek tart. Ha például úgy
ítéli meg, hogy túlságosan vastag a vádlija, akkor arra
egyetlen tükör sem lesz irányítva. De ha úgy gondolja, hogy
az a vastag vádli valami fantasztikus grandiozitás mutatója –
például, hogy ő mennyire jól tud ugrani, vagy épp az ő balett
múltjának az eredménye –, akkor kihangsúlyozza. Itt
korántsem az egyes tulajdonságok objektív vagy közfelfogás
szerinti értékessége számít, hanem az, mi az értelmezési
keret, a nárcisztikus személyiségzavarral élő személy
mozaikjain hová helyeződik el egy-egy tulajdonság.
Miklós: Fényképezésnél is erre törekszenek, nagyon
szigorúan korlátozzák, leszabályozzák, hogy mikor, hogyan,
honnan fényképezhetők. Általában stúdiófelvételeken
szoktak mutatkozni. Nagyon kevés a róluk készült spontán
fénykép, sőt, a gyerekekről meg a családról is inkább a
beállított képeket preferálják.
Zelka: Ismét hangsúlyozzuk ki: ez önmagában kevés a
kategorizáláshoz. Egyedül ettől még nem tekintünk valakit
nárcisztikus személyiségzavarosnak! Nagyon sok olyan
egészséges személyiségű ember van, akit zavar valamilyen
előnytelen tulajdonsága – a tokája, az orrformája vagy a füle
mérete – és jobban szereti, hogy ha ezeket nem kell
viszontlátnia a fényképeken.

142
 Ágnes: Az jutott eszembe, vajon megnárciszulhat-e valaki
az élete során bármikor?
Miklós: Bizonyára vannak olyan szélsőséges élethelyzetek,
amelyek előidézhetik, de bizakodjunk abban, hogy a mi
kultúránkban elhanyagolhatóan ritkán fordul elő, hogy
valakit felnőtt korában hosszan, elszigetelve bántalmaznak.
Zelka: Néha az egymás után születő gyerekekkel otthon
maradt anyukák kerülhetnek ilyen elszigeteltségbe, bár
szerencsére a társadalom viszonylag hamar, legkésőbb öt
évesen bevonja a gyereket egy másik életvilágba, és ez az
anyukáknak is nyitást hoz. Az egyetlen olyan esetünk, ahol
felmerült a gyanú nárcisztikus személyiségzavar késői
kialakulására, egy háromgyerekes anyuka története volt.
Miklós: Fontos megjegyezni, hogy ez az asszony tizenöt
éves korától folyamatosan párkapcsolatban ért a férjével.
Mikor harminckilenc éves korában „bekattant”, valószínűleg
a tizenöt évesen hibernált kamasz énjéhez dobta vissza a
regresszió.
Ágnes: A "hibernált kamasz" kifejezés sok asszociációt
indít el bennem. Ez pszichológiai terminus technikus?
Miklós: Ezentúl igen.
Ágnes: Az ismerőseim köréből kapásból fel tudnék sorolni
párat, akikre úgy rásimul, mint egy leggings. Őket azért nem
fenyegeti ez a másodvirágzás, mert kapcsolatokba beágyaz-
ottak, nem elszigeteltek?
Zelka: A nárcisztikus személyiségzavar általunk ismert
egyetlen ellenszere a szeretetteli beágyazódás. Még ha a
szeretet nem is tranzitív.
Ágnes: Újra kellene olvasni Ibsent.
Zelka: Ez a negyvenes asszony elkezdett úgy viselkedni,
mint egy hivatásos prostituált, csak épp pénzt nem fogadott
el a szolgáltatásaiért.

143
 Miklós: Azt mondta. A kamaszos lázadásnak egyik fő okát
abban látta, hogy soha életében nem tudott megkeresni egy
említésre méltó összeget. Valahogy úgy tudtuk megfejteni a
viselkedését, hogy a sok férfi mozaikjából összerakott egy
magánhadsereget a férje ellen. Amíg a férfi túlsúlyos volt,
addig az alkalmi, egy- vagy inkább féléjszakás partnerekkel
azon mulattak, milyen kövér. Amikor a férj véres verítékkel,
komoly műtétek árán lefogyott, azon mulattak, milyen
ráncos és öreg.
Zelka: Az asszony mindegyik alkalmi partnere jelentősen
fiatalabb volt nemcsak a férjnél, de a feleségnél is. Amikor
valamelyik srác vacsorát készített neki, azt panaszolta, hogy
a férje soha nem tett ilyet. Amikor pedig egy másik fiú egy
másik alkalommal ágyba vitte neki a kávét reggel (ő persze
nem vacsoráztatta), akkor ezt tartotta nagyszerű tettnek.
Ezekből az élmény-cserepekből kirakott egy olyan képet,
amihez képest a férjének esélye sem volt megfelelni.
Bár nem akadt tartós vagy elkötelezett párkapcsolatra
alkalmas partnere, de ettől ez az asszony még nem a polgári
világba tért vissza. Ehelyett a kamaszkorban hibernált és
most újraaktiválódott alakuló identitásához hozzácsapott
egy igen sajátos női identitást, ami nem egyetlen társsal
alakított közös identitás női oldala, hanem azoknak az én-
cserepeknek az összessége, amit a vele alkalmi kapcsolatot
létesítő fiatal férfiakkal megtapasztalt.
Miklós: Valami módon összegyúrta őket egyetlen
személybe, akinek ugyanaz a megsemmisítő véleménye van
a férjéről, mint neki. Ezek a szexuális partnerek együtt adtak
neki egy virtuális identitást.
Ágnes: Ez az élethazugság neve az új évezredben? A
virtuális identitás?

144
 Miklós: Az élet túlságosan nagy távlatnak tűnik ez
esetben. Órákról, percekről volt szó. Őszinteségről pedig
egyáltalán nem. Persze az a pár óra és az a sajátos helyzet,
amit együtt töltöttek, nyilvánvalóan teljes és fenntartás
nélküli egyetértést hozott a nővel a férjet illetően, akit ezek a
fiatalemberek egyáltalán nem ismertek, akiről annyit, és csak
annyit tudhattak, amennyit a nő nekik elmondott.
Zelka: Az alkalmi szexuális kapcsolatok a nárcisztikus
fürdőzés nagy lehetőségei, hiszen az ilyen mozaikos, időből
és normál életből kiragadott helyzetekben a résztvevő felek
egyrészt minden következmény nélkül teljes elfogadással,
vagy akár csodálattal viseltethetnek egymás iránt, másrészt
bármelyikük bármit állíthat magáról.

Mérgező nárciszok

Az álláshirdetésekre jelentkezők táborában jóval többen vannak

a nárcisztikus személyiségzavarral élők, mint a törzsgárda tagjai
között. Ritkán bírják ki a nárcisztikus személyiségzavarral élők ama
hét évet, ami hitelesítené a váltást.
A forgatókönyv a következő: lenyűgözött HR-es, megbabonázott
főnök, remekmívű indító ötlet. Rákattannak. A közösség ugyanis
úgy működik, hogy benne egy tagnak egy címkéje van. Teljesen
analóg a brand-ek működéséhez. Régen ugyanez állandó jelzőként
jelent meg: leleményes Odüsszeusz, hókarú Nauszikaa.
Egy cégnél könnyen terjed el: „Jóképű fickó jött a
marketingesekhez. Új projektet kezd. A gyerekekre alapítja a
stratégiát. Zseniális.” .
Aztán jönnek a munkás napok, amikor egyik apró feladatot kell
elvégezni a másik után. Elmaradnak. Akárcsak az eredmény. Jönnek
a problémák. A nárcisztikus személyiségzavarral élő még mindig
olyan csodás homlokzatot teremt, hogy az elvégezetlen feladatok
miatt keletkező problémák nyomán generálódott konfliktusok

145
mások fejét sodorják le. Kezd kirajzolódni a „nélkülem ez a kóceráj
már rég bedőlt volna” arculat. A vezetőség egyre erősebben
támaszkodik a nárcisztikus személyiségzavarral élőre, miközben
kollégái az ujjukat harapdálják tehetetlen elkeseredésükben.
Aztán egyszer csak eljön a pillanat, amikor a vezetők hirtelen
átlátják a helyzetet. Elkezdenék felgöngyölíteni, de addigra a
nárcisztikus személyiségzavarral élő már máshol jár állásinterjún.
Magabiztos nyugalommal nyűgözi le a HR-est és babonázza
meg a főnököt.
Tudunk Gézáról a kertészről, aki az „új romantikus trend”
jegyében újratervezte a kertet, kiirtotta a meglévő növényzetet, majd
– amikor a vagyonokért vásárolt új növényzet nem úgy fejlődött,
ahogyan elvárható lett volna – az első számonkérésnél dúlva-fúlva
távozott: „Aki nem ért hozzá, ne szóljon bele, csak mert gazdag!”.
Tudunk Andrásról, a szakácsról, aki bevette magát a Rigóvölgy
vendéglő konyhájába, és vizsgamunkaként két óra alatt megfőzött
egy háromfogásos ebédet harminc főre. „Érettségi bankettek idején
aranyat ér az ilyen szakács” – gondolta a főnök. Hónapokba került,
amíg kiderült, hogy a túrós csusza, a bableves vagy az almás pite
min-mind nem szerepel András repertoárjában. A tejfölös-tésztás
túrófőzelékről, amibe enyhén égett szalonnakockákat kevert, váltig
állította: „csak összecsúszott”. A főnök türelmesen végigvette vele a
túrós csusza csínját-bínját. Legközelebb megint tejfölös-tésztás
túrófőzelék készült, amibe ismét égett szalonnakockákat kevert,
miközben váltig állította: „összecsúszott, mert ilyen légkörben nehéz
dolgozni”. A főnök elkezdett „Üdvözlégy”-eket mondani, mielőtt
csodaszakácsát megzavarta volna az alkotásban. Hiába. Mire
kiderült, hogy a szakács csak azt a három ételt tudja rendesen
elkészíteni, amiket ama grandiózus első alkalommal prezentált, már
egy másik vendéglősnél szállta meg a konyhát, hogy két óra alatt
megfőzzön egy háromfogásos ebédet harminc főre.
Emitt a referencia kérdésén egy könnyed legyintéssel teszi túl
magát: „Jaj, hát hogyan jöhet el az ember a Három S vendéglőből,
ahol dögkútból kiszedett húsból kell nagyot alkotni. Ugye, ismerik a
Kiss Sándor urat. Tudják, miatta három az S.” És az új főnök simán
elhiszi a dögkút dolgot, mert a névben valóban három S van. Csak

146
amikor már tőle is megpattant a nárcisztikus személyiségzavarral
élő szakács, akkor jut eszébe megebédelni a Három S vendéglőben.
Jól esik elbeszélgetni Kiss úrral a méltatlan pletykákról. Mert Kiss
úr elmeséli: hozzá azzal jött András, hogy előző főnöke még a
nyaraláson is dolgoztatta. Holott – valójában – András megkapta a
főnök nyaralóját. Igaz, egyszer tényleg meglátogatta a főnök
anyósa, de csak azért, hogy segítsen megtalálni az ágyneműt,
megmutassa, hol van a tároló, és beüzemelje a csónakfújáshoz való
elektromos kompresszort.
Vannak szakmák, amelyek kifejezetten fekszenek a nárcisztikus
személyiségzavarral élőknek. Itt most azért tartózkodunk a
felsorolásuktól, mert sokakat feleslegesen bélyegeznénk meg vele.
A közös motívum a lényeg: néhány grandiózus mozdulat, egy
látványos felvillanás, előtte és utána pedig sameszek.
Aki képes egy működő rendszer keretében alkotni, sok erőt,
erőforrást és szempontot vesz figyelembe egyszerre. Aki egyetlen
szempontot ragad ki, egyetlen erőt hangsúlyoz, annál fölmerül a
nárcisztikus személyiségzavar gyanúja.
Júdásnak jó oka volt, hogy szóvá tegye a pazarlást, hiszen
ellopta a szegények pénzét, ám talán nem ez a fő szempont, amiért
az ünnepen, melyen ott van a feltámadt Lázár, és amelynek Jézus is
egy magasztos jelentőséget tulajdonít, egyetlen szempontot emel ki:
a szegényekét. Érezzük, azért teszi ezt, mert így akar hozzájutni a
grandiózus felsőbbrendűséggel járó hatalmi pozícióhoz. Jézussal
szemben kudarcot vall. Egyébként kecsegtetően sikeres ez a taktika.
Ha egy munkahelyi döntésben fölmerülnek a termelékenység, a
hatékonyság és az időbeosztás kérdései, a nárcisztikus személyiség-
zavarral élő a szociális szempontokat kezdi hangsúlyozni, a kis-
gyermekesek kiszolgáltatottságát. Ha a humán erőforrások bővített
újratermeléséről folyik a munkahelyi vita, akkor a nárcisztikus
személyiségzavarral élő a hatékonyság elsöprő hangsúlyozásával lép
ki a paradigmából.
Júdás viselkedésének másik fontos mozzanata arra hívja fel a
figyelmünket, hogy a nárcisztikus személyiségzavarral élő nem tud
örülni. Ezért ünneprontó.

147
 Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott,
akit feltámasztott a halálból. Ott vacsorát rendeztek neki. Márta
felszolgált és Lázár is a vendégek közt volt. Mária vett egy font
valódi nárduszból készült, drága olajat, megkente vele Jézus lábát
és megtörölte a hajával, a ház betelt az olaj illatával. Az egyik
tanítvány, az iskarióti Júdás, aki elárulta, méltatlankodott miatta:
„Miért nem adták el inkább az olajat 300 dénárért, s miért nem
osztották szét a szegények közt?” (Jn 12, 1-5 SZIT)

Vagyok – vagy nem?

Miklós: Azért is beszélhetünk minderről szinte nyíltan –

anélkül hogy megbántanánk azokat, akik nárcisztikus
személyiségzavarral élnek – mert hiszen itt megint arról van
szó, hogy „és” kapcsolat van a jellemző vonások között.
Tehát, hogy grandiózus ÉS mozaikos ÉS újraírja a sorsát ÉS
nincsen empátiája ÉS nyakló nélkül herdál. Ha ezek együtt
teljesülnek, akkor joggal gyanakodhatunk. A nárcisztikus
személyiségzavarral élő azt mondja: „Na és? Igyekszem
csinosan öltözni, ha meg olyan kedvem van, akkor egy kicsit
költekezek is, hát mi van abban? És persze, hogy nem fogok
minden sírás-rívásnak bedőlni!” Ezeket ő teljesen külön,
egymástól függetlenül kezeli. Abban viszont sajnos van némi
veszély, amikor valaki a jellegzetességeket meghallva arra
gondol: ”jaj, hát akkor valószínűleg én is nárcisztikus vagyok,
mert szoktam néha meggondolatlanul költekezni, vagy, mert
az új ruhámban szebbnek gondolom magam”.
Zelka: Vagy, mert „nagyon jónak tartom magam valamiben
és ezt néha ki is mutatom. Tehetségesnek érzem magam.”.
Miklós: Könnyen azt érezheti, ha két jellemzőt felfedezett
magában, biztos hordozza a többit is, mint a klasszikus

148
állatorvosi ló. Az a tapasztalatunk – amióta kutatjuk ezt a
témát –, hogy a megszokotthoz közelítő, átlagos önismerettel
rendelkező és némi önkritikával bíró személyiségek gyakran
megrémülnek attól, hogy talán ők is érintettek, nekik is
nárcisztikus személyiségzavaruk van. Ezzel szemben a
nárcisztikus személyiségzavarral élők mosolyogva mondják,
hogy ”jé, milyen érdekes téma! És hogyan tudnak ilyen
emberek egyáltalán élni? Akik csak önmagukat imádják,
nahát!”. Biztosak abban, hogy az említett jellemzők tőlük
teljesen távol állnak.
Ágnes: Most megnyugodtam egy kicsit, mert arra
gondoltam, hogy énnekem nárcisztikus személyiségzavarom
van! Tekintsük például azt a grandiozitást, hogy –
neveltetésem és korom ellenére – hastáncra járok, és
időnként még azt is hiszem magamról, hogy jól csinálom.
Figyelem magam!
Miklós: A reakcióidból azt biztosan meg tudjuk állapítani,
hogy ilyen személyiségzavarod nincs. Aki öniróniával, meg
önkritikával tud magáról beszélni, az nagy valószínűséggel
mentes ettől. Az még lehetne, hogy valahol betanultad ezt a
viselkedést, de éppen ezért fontos a közösség, az ismertség.
Elég transzparens az életed, ezért tudjuk, hogy ezt a
viselkedést nem csak úgy hirtelen magadra vetted. Hiszen
sokszor tapasztalunk ilyennek. És aki akár csak egyszer is
képes nevetni magán, mulatni a helyzeten, amibe belekerült,
az hiába herdál, hiába marad néha érzéketlen, annak azt
mondjuk, hogy „sorry, ebből kimaradtál, kedves Ágnes”.
Ágnes: Erről lekéstem, megnyugodhatok.
Miklós: Spontán produkáltad az egyik komoly ellen-
kritériumot. Bizonyos esetekben ugyanis elég valaminek a
kizárásához egyetlen elem is. Például, ha valaminek nyolc
lába van, akkor biztos, hogy nem rovar. De lehet pók!

149
 Ágnes: Lehetek még pók? Vagyis lehetek még másmilyen
zavaros?
Miklós: De nem nárcisztikus személyiségzavaros! Az is
lehet, hogy sokat költekezik valaki. A költekezésben és
adakozásban sokszor van empátia. Adakozhat valaki azért,
mert a barátjának ellopták a pénzét. A nárcisztikus nem
részvétből tesz ilyet, hanem azért, mert az olyan grandiózus.
És az is az ő nagyszerűségét mutatja, hogy képes sok pénzt
kiadni.

Én is nárcisztikus személyiségzavaros vagyok?

Ha arra készülsz, hogy átugord ezt a szakaszt, a válaszunk máris

IGEN. A nárcisztikus személyiségzavarral élők egyik legfőbb
ismertetőjegye, hogy el sem tudják képzelni magukról ezt a
diagnózist. Úgy gondolják, néha becsúszik egy-egy olyan dolog,
amiről itt írunk, de személyiségük egészét képtelenek rendszerben
látni.
Úgyhogy ezeket a sorokat már aligha olvassák a nárcisztikus
személyiségzavarral élők.
Ettől még a válaszunk a Te esetedben is IGEN. Akkor jársz
jobban, ha abból indulsz ki, túlságosan sok minden igaz rád.
Egyrészt azért kettős nyertes ez a megoldás, mert mi is tévedhetünk:
meglehet, hogy valóban nárcisztikus személyiségzavarral élsz, és
éppen Te fogod megtalálni a kiutat az ördögi körből.
Másfelől, nagyon kevés embernek árt egy kis alázat. Igaz, a
bántalmazás áldozatai talán túlságosan is alázatosnak tűnnek, de ez
nem a magabiztos emberek eredeti jószándékból eredő alázata.

Az evangéliumokban lépten-nyomon rábukkanunk olyan

passzusokra, melyek kétségbe vonják alázatunkat, azt az érzést
keltve: legyezget minket a nárcisztikus kísértés, amelynek szinte
reménytelen ellenállnunk.

150
 Hallottátok a parancsot: Szemet szemért és fogat fogért. Én
pedig azt mondom nektek, ne álljatok ellent a gonosznak. Aki megüti
a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is! Aki perbe fog, hogy
elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is! S ha valaki egy
mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira! Aki kér, annak adj, s
attól, aki kölcsönt akar tőled, ne tagadd meg! (Mt 5, 38-42 SZIT)

Zelka: A nárcisztikus személyiségzavarral élő személy úgy

ad, hogy az adakozás kiderüljön, hogy legyen hozzá kellő
közönsége. Mivel viselkedésének fontos mozgatóeleme, hogy
mások előtt önmagát jó színben tüntesse fel, senkinek sem
fog úgy adni, ha arról mások nem tudnak.
Miklós: A javakhoz való viszonyra inkább az jellemző hogy
vesz, sőt, elvesz. Mert rá nem vonatkoznak mások által
alkotott törvények, ő fölöttük áll. Emiatt kemény, néha
megdöbbentően érthetetlen dolgokat megtesz a nárcisztikus
személyiségzavarral élő. Tulajdonképpen bármit, akár
törvénytelenséget súrolót, esetleg meghaladót...
Zelka: Ismerünk olyat, aki a felesége teljes örökségét
beforgatta a saját cégébe és ott elherdálta. Szerinte „a pénzt
ki kell lapátolni az ablakon, hogy bejöjjön az ajtón – ezt
mindenki tudja”. És: „Ő a családért dolgozik, és ha úgy alakul a
gazdasági helyzet, akkor be kell rakni a cégbe a felesége teljes
magánvagyonát.”

Társak bajban

Ágnes: Mikor kezdenek rájönni a társak a kezdeti nagy-

nagy egyetértés után, hogy valami baj van?
Zelka: A társak először azt kezdik érezni, hogy ővelük van
baj. Azt észlelik, hogy olyan érzelmeik és olyan indulataik

151
keletkeznek, amik korábban nem voltak. Egészen én-idegen
a számukra, hogy mennyire fel tudnak dühödni, hogy milyen
végletekig el tudnak keseredni, és főleg, hogy mennyire
elbizonytalanodnak a saját helyzetértékelésükben, a saját
gondolkodásuk épségében. Az első probléma-jel az, amikor
elkezdi úgy érezni a nárcisztikus párja, hogy vele valami
nagyon komoly baj van.
Miklós: Úgy érzi, amit észlel, az nem lehet igaz, amit érez,
az megindokolhatatlan, hogy „megáll az ész!”. És aztán elkezd
visszaigazolás jönni arra, hogy itt tényleg valami nagy gáz
van. Hogy bizonyosságot szerezzen, finom kis csapdákat állít,
mondjuk, még frissiben fölírja magának, esetleg titokban
felveszi a telefonjára a beszélgetést a partnerével.
Mert olyan meggyőződéssel tudja állítani a nárcisztikus
személyiségzavarral élő, hogy „de azt mondtad, hogy a
hétvégén nálam lehetnek a gyerekek!”. Erre ő megkérdezi
(mert nem emlékszik ilyen ígéretére), hogy „mikor mondtam,
hogyan mondtam?”, mire jön a válasz, hogy „Hát mondtad a
telefonba.” Annyira el tudják hinni azt, ami a saját belső
térképükön, a saját fejükben van, és olyan meggyőződéssel
tudják hangoztatni a saját igazukat (bár a szülőtárs pontosan
emlékszik, amint arról beszéltek, hogy majd egy későbbi
időpontban ott lehetnek a gyerekek szombaton), és annyira
semminek tekintik a másikat, hogy az kétségbeejtő. A társ
ekkor elkezd megbízható, komoly fogódzókat keresni. Első
körben többnyire a saját családjából, mondjuk, megkérdezi
anyukát.
Anyuka utánanéz a hölgynek, aki – állítólag – telek-
spekulációkkal halmozott föl komoly vagyont. És rájön, hogy
konkrétan hiányzik a kis menye életéből cirka öt év, viszont
erős kötődése van Dubaihoz. Valószínűleg ott a testével

152
kereste meg azt a pénzt, amiről azt állítja, hogy telek-
spekulációból származik.
Ha valaki megkérdezi, hogy „rendben, kedves asszonyom,
telekspekulációval keresett pénzt, de hát konkrétan Ön
virágkötészetet tanult. Ha tizennyolc éves korában elkezdett
egy virágboltban dolgozni, hogyan tetszett akkor annyi tőkét
összeszedni, amiből egy telekspekulációt el lehetett indítani?
Hiszen ehhez az üzletághoz két dolog kell, spekulálni – azt
nagyon tud – meg telek.” És akkor a hölgy elmondja, hogy ő
milyen ügyes volt ilyen meg olyan manőverekben. Amire
mondja a mama, hogy „van itt néhány előkerült fénykép, ahol
különböző éltes urak társaságában luxuskörülmények között
kihívó ruhában spekulál ez a jövendőbeli meny – és aligha
telekkel”.
Zelka: Gyakran van a nárcisztikus személyiségzavarral élő
személy élettörténetében olyan sztori, hogy egyszer csak lett
valamije. Háza, vitorlása, bécsi lakása, nagy értékű dolgok,
amik az ölébe hullottak. Amire más ember azt mondaná,
hogy hatalmas nagy dolog ide eljutni és ezeket a javakat
megszerezni, neki azokat odaajándékozták, vagy valamilyen
csodálatos üzleti tranzakció folytán váratlanul hozzájutott.
Ilyenkor gyanús, hogy itt valamilyen varrathiba van, és az
élettörténet újraírása állhat a háttérben. Fantasztikusan
nagy tanulsággal jár rákérdezni egy-egy ilyen csodálatos
vagyongyarapodásra.
Természetesen csakis akkor tehető ez meg, ha nincs nagy
kockázata rákérdezni arra, hogyan került a tulajdonába –
mondjuk – a vitorlás. Ilyenkor a nárcisztikus
személyiségzavarral élő személy képes hosszan beszélni a
vitorlás megszerzéséről úgy, hogy végül nem tudod meg
miként lett az övé, pedig a helyzet teljesen olyan, mintha
mondana róla egy történetet.

153
 Miklós: A társ pedig ilyenkor kezd el furcsákat érezni.
Egyrészt érez egy őrült csalódást, hogy egy ilyen csodálatos
ember hazugságok mozaikos halmaza meg káosza, másrészt
azt tapasztalja, hogy elkezdik benne az érzelmek helyét
átvenni az indulatok. Ekkor már megkérdezi, hogy „Aha,
amikor virágkötő voltál, akkor honnan is volt az a tőke, amivel
csináltad azt a sikeres telekspekulációt? Aha, örökölted, értem.
Anyukád mit mond erről? És a bátyád hogyhogy egy panel
félszobájában lakik, az anyukád hogyhogy a panel másik
félszobájában lakik, és az elvált apád hogyhogy panelben lakik
az új feleségével? Ha ennyit örököltél, akkor hogyan van ez?”.
És akkor előkerül egy távoli, titkos rokon, akit senki nem
ismert, akiről senki sem hallott. Ilyenkor elindít egy
leválasztási folyamatot a nárcisztikus személyiségzavarral
élő személy, nehogy az állításait ellenőrizni tudja a házastárs.
Ekkor következik az a szervezkedési folyamat melyben –
kontrolláltan vagy pedig egyéb módon – elkezdi leválasztani
a társát a családról. Például egymásnak ugrasztja őket. Azt
mondja az anyjának, hogy „képzeld el ez a gyökér gazember
azt mondta, hogy…” és kitalál valamit, valamilyen kis
megjegyzésre felépít egy óriás rémvárat.

Mozivásznon

Zelka: Romantikus filmbe illő történeteket mesélnek

nekünk. „A főiskola nyári szünetében külföldön voltam, egy
mozgássérülteket ápoló otthonban dolgoztam, hogy nyelvet
tanuljak. Úgy megszeretett ott egy ember, hogy lányává
fogadott, és rám hagyta a vagyonát.” – Ilyen típusú
történetekkel indít a nárcisztikus személyiségzavarral élő
személy egy kapcsolatot.

154
 A film-hasonlatot nézve az első párkapcsolati szakasz egy
komplett romantikus kalandfilm, hollywoodi tündérmese
vagy rózsaszín leányregény. Ez fordul át az idők során egy
hátborzongató thrillerbe. Olyankor már kezdi azt érezni a
nárcisztikus személyiségzavarral élő partnere, hogy egy
thrillerben létezik. Sajnos nem nézője, hanem főszereplője
ennek a thrillernek, méghozzá az áldozat jelmezében. És
fogalma sincsen, hogy melyik szekrényből mi fog rádőlni,
milyen irányból számíthat hirtelen támadásra, óvatlanul
merre nem figyelt öt másodpercig.
Miklós: Olyan esethez is volt szerencsénk, melyben a
nárcisztikus személyiségzavarral élő hölgy anyósa véletlenül
látta azt a filmet, amit a menye saját élettörténetként mesélt.
Először elakadt a lélegzete, másodszor felhívott minket, hogy
megtalálta a történet forrását. Mi örvendeztünk, mondván
most már tudja, hogy mire számíthat, és innentől tudni fogja,
hogyan pörgesse a búgócsigát. Meg is nézte többször is a
filmet az erősen motivált anyós!
A magánéletben akkor kezdődnek az igazi bajok, amikor a
nárcisztikus személyiségzavarral élő társát is elkezdi fűteni
az indulat, és ragaszkodni kezd az igazság feltárásához:
„Képtelenségeket beszélsz! Megint megkérdezem: honnan van
a pénzed? Megint megkérdezem: mi ez az egész? És szeretném
az igazat hallani!”. Ekkor a nárcisztikus elkezd összeomlani.
Először megpróbálja elvágni a szálakat és új életet kezdeni,
de ha közös gyerek van, akkor erre alig van esélye, könnyen
lehet, hogy nem is sikerül neki. A fokozódó indulatok pedig
valamilyen agresszióként jelennek meg.
Zelka: Ilyenkor a nárcisztikus iszonyatos rossz hírét kelti
a másiknak.
Ágnes: A házastársának. És akkor harc lesz? Vagy csak
szitkozódás?

155
 Zelka: Harc. Ez a harc akkor a legnehezebb, ha vannak a
párnak gyerekei. Az a fél, akinek van empátiája, akinek
árnyalt az érzelemvilága és dolgozik benne a gyerekek iránti
együttérzés, nagyon nehezen fogja eszközként használni a
saját gyerekeit. Más a helyzet azzal, akinek nincsenek
érzelmei, csak indulatai, aki nem empatikus másokkal, mert
nem is tud az lenni. Az empátia az ő számára nem létező szín
a skálán. Ez a személy egészen könnyedén, gátlások nélkül
használja eszközként a gyerekeit.
Ilyenkor történik az, ami a salamoni döntésnél vagy a
Kaukázusi krétakörben: az a szülő, aki érzelmileg inkább
kötődik a gyerekhez, aki jobban törődik azzal, hogy a gyerek
milyen élményeket él át és hogyan alakul a lelki élete, az
elengedi a gyereket.
És innentől újra kezdődik az eredeti történet, ismét
beindul az a minta, amelynek hatására a most nárcisztikus
személyiségzavarral élő szülő annak idején, kisgyerekként a
nárcisztikus személyiségzavar irányába indult. Elkezdődik
egy olyasfajta gyerekkor, mint amiben a nárcisztikus
személyiségzavarral élő szülő felnevelkedett, és a következő
nemzedékben élő gyerekek óriási veszélybe kerülnek.
Miklós: A másik – legalább ilyen gyakori és veszélyes –
forgatókönyv az, hogy a nárcisztikus személyiségzavaros
működésébe belefáradt partner végképp elveszti a türelmét,
indulatok ébrednek benne és indulatosan cselekszik valamit.
E szempontból nagyon merész és kihívó a mondanivalónk.
Kihívó, mert általában a nárcisztikus személyiségzavarral
élő nőkkel szemben vesztik el az önkontrollt a férfiak.
Ilyenkor azzal találkozunk, hogy „Az a mocsok gazember
megütött! Látjátok micsoda ember ez!”. Irány a kórház,
látlelet.

156
 A nárcisztikus személyiségzavarral élő pillanatok alatt
fantasztikus homlokzatot tud teremteni. Azt mondja: „én már
mennyit kínlódtam vele, ez már a sokadik ilyen eset, és én
milyen türelemmel viseltem, meg mennyire elfogadtam az ő
dolgait és akkor ő megüt!”. A társadalom meg beleesik ebbe a
hatalmas csapdába, és azt mondja, hogy „de uram, akkor sem
ütünk”. Ami tökéletesen igaz. Hogy akkor sem ütünk.
Csak amikor közelebbről megnézünk egy ilyen évekig
tartó folyamatot, akkor bizonytalanodunk el a kategorikus
kijelentésünkben.
Amikor meglátjuk azt az ellennevelést, amiben a gyerekek
napjai teltek, azt a hazugságtömeget, amivel a házastárs
szembesült, azt a mély csalódást, azt a tökéletes lealázást,
amit művel vele a „felsőbbrendű” nárcisztikus személyiség-
zavarral élő partnere, akkor azt lehet mondani, hogy ez – a
mélyen elítélt agresszió – szinte egy vert kutyának a válasza.
Mert úgy is bánnak vele, mint egy állattal, állattá alázzák.

157
158
 ▶ IX ◀

Tehetetlenül

Zelka: Ha az egészséges személy reakcióit nézzük, akkor ő

kezdetben végigpróbálja az egészséges viselkedés szokásos
repertoárját, igyekszik ok-okozati viszonyokat keresni,
próbálja megnézni, melyik tettének mi a következménye,
tesztelgetni, milyen viselkedésváltozással hova juthat el.
Miután már vagy hétszer végig próbálta a teljes viselkedés-
repertoárját, és rájött, hogy semmi, de az ég egy adta világon
semmi nem működik, akkor mélységes tehetetlenséget él át.
Az két vastag vonallal aláhúzandó, hogy ez a tehetetlenség
érzés megelőzhető. Ezzel együtt az is megelőzhető, hogy a
nárcisztikus személyiségzavarral élő személy társa olyat
tegyen, ami a saját maga számára is elfogadhatatlan, hogy
valakit fizikailag bántson vagy valakinek súlyos sérülést
okozzon.
Szerintünk addig hatalmas a kockázat arra, hogy ilyen
veszélyes szintre jut el a házastárs, amíg nem tudja, hogy a
párja nárcisztikus személyiségzavarral élő személy, tehát
amíg azt hiszi, hogy a párja ugyanolyan rendszerben,
ugyanolyan paradigmában, ugyanolyan lelki szabályoknak
megfelelően, ugyanolyan kommunikációs törvényszerűségek
szerint működik, mint ő. Amíg összehasonlítja kettőjüket,
amíg a saját működésének mintájára, a saját logikája szerint

159
keresi a megoldásokat, addig azt fogja érezni, kiszolgáltatott,
esélytelen, tehetetlen. Addig nem tudja felfogni, mi történik,
fogalma sincs, mit csináljon, csak áll kitárt karokkal – vagy
leengedett kézzel –, tehetetlenül. Hogyha tudatosul benne az,
hogy amivel szemben áll, az egy személyiségzavar, és hogy
ennek az érthetetlen és kiszámíthatatlan létezésnek a
hátterében egy teljesen másfajta működés van, mozaikosság,
empátiahiány, az érzelmi átélésre való képtelenség, ha
mindezt sikerül tudatosítania, akkor – bár nagyon nehéz –
képes lesz felfogni azt, hogy a társa másképp funkcionál.
Én tüdővel lélegzem, a halak az akváriumban kopoltyúval,
ami egy másik légzőrendszer. Van valami hasonlóság ugyan,
oxigént veszünk fel valamennyien, de a kopoltyú mégis egy
más típusú szerv, és mindazok a szabályok, amik az én
légzésemben működnek, a halakra nem érvényesek.
Ugyanígy: azok a viselkedést irányító motivációs erők,
azok a finom visszajelzések, azok a negatív feed back-ek,
amik az én (normál) világomban működnek, azok mind nem
működnek a nárcisztikus személyiségzavar rendszerében.
Ha eljutok odáig, hogy megértem és tényként fogadom el,
hogy az ő működése egy más rendszer, onnantól kezdve nem
fog annyira elszállni velem az indulat, mint amíg még nem
tudom, hogy ez micsoda, csupán azt érzem, hogy tehetetlen
vagyok. Amikor elfogadok egy történést, tényt, eseményt
olyasvalamiként, amit képtelen vagyok megszüntetni (esik
az eső, napnyugta után sötét van, télen csúszósak, lefagynak
utak stb.), akkor az elkeseredés, a kétségbeesés vagy a düh
helyett képes leszek arra fókuszálni, hogyan oldjam meg,
miként fordítsam pozitívba ezeket (esernyőt viszek és egy
hordóban megfogom a vizet öntözéshez, lámpát használok a
házban és kalandtúrát szervezek az éjszakai erőben, téli
gumit tetetek az autóra és az udvaron csúszkapályát készítek

160
a gyerekeknek). De ami a legfontosabb: ekkor már nem
hiszem azt, hogy velem van a baj. És ez óriási segítség.
Ágnes: Amiket ti most elmondtatok, azokat én egyáltalán
nem tudtam. Sőt, azt gondolom, hogy mások is így vannak
ezzel. Akár olyanok is, akik érintettek.
Zelka: Mi is ezt tapasztaljuk, igen. És még azt is
tapasztaltuk, mennyire nehéz felismertetni, értelmeztetni a
jeleket. Amikor már negyedik alkalommal ülünk itt,
beszélgetünk az egészséges féllel, és elmondjuk, hogy mik a
kritériumok, mik a jellemzői ennek a zavarnak, érezzük az
elfogadás gátjait. Amikor épp azt vitatjuk, mennyire fontos
jellemző az empátia és az érzelmek hiánya, és a vendégünk
hirtelen azt mondja: „De hát ez egészen más. Az ő párjai nem
bírja elviselni azt, hogy valakinek valami fáj. Kiszáll az
autóból, hogy megmentse a sérült macskát az ötsávos út
közepén. És a múltkor is az ovis előadáson olyan széles
kacajjal, akkora mosollyal nézte a gyerekeket!”, akkor látjuk,
rendkívül nehéz út, hosszú folyamat, hogy ezeknek a
felszínes megnyilvánulásoknak – amik gyakran valóban
megtévesztőek – szépen lassacskán le tudjunk menni a
mélyére.
Csak amikor sok-sok példán át megérti a nárcisztikus
személyiségzavarral élő társa, hogy mit jelent az empátia és
mi nem az, akkor mondja, hogy „ja, ha az empátia ez, akkor
tényleg, igen, ilyen sajnos valóban nincs neki”. Sok-sokórányi
személyes beszélgetésbe telik, amíg végre eljutunk odáig,
hogy valaki felismerje a jeleket a párjáról, mert a homlokzat,
a felszíni viselkedés rettentő sokat elkendőz abból, mennyire
más az alatta meghúzódó rendszer.
Miklós: Ehhez jön még az, hogy valamennyien gyarló
emberek vagyunk, mindnyájunknak sok idő kell ahhoz, hogy
felismerjük a nárcisztikus személyiségzavart. Erre az

161
igazságszolgáltatásnak, a hivataloknak vagy a végrehajtó
hatóságnak gyakorlatilag se ideje, se tudása, se képzettsége
nincsen. Mi következik ebből? Az, hogy ott van a látlelet, és
annak alapján hoznak ítéletet.
Azt meg láttuk, számos látlelet annak a következménye,
hogy a tehetetlenség érzés elkeseredett, tehetetlen dühöt
szül, s ennek eredményeként következik a tettlegesség. A
tettlegesség után általában már senki sem vizsgálja az
ártatlan áldozatot, azt a kedves, aranyos, szép és szimpatikus
asszonyt, aki valaha úrinő volt, de ez a gazember nyomorba
taszította. Beindul egy olyan spirál, ami a nárcisztikus
személyiségzavarral élő hazugság-szövedékét még inkább
erősíti, a társát meg ki tudja, milyen mélységekbe taszítja. A
legmélyebb azt hiszem talán a hajléktalanság meg a
tényleges életfogytiglan, körülbelül ezek a reális kilátások
egy olyan ember esetében, aki tehetetlen dühből cselekszik.

Megbűvölve

Zelka: Ennél a mélységes mély pontnál érdemes

gondolatban visszaugornunk a legelejére. Oda, hogy ez egy
mennyire csodálatos, milyen hihetetlenül varázslatos
szerelem volt, amilyen még a filmekben sincs, vagy
maximum ott van. Akinek azt hozza a sorsa, hogy egy
nárcisztikus személyiségzavarral élő emberrel találkozgatni,
ismerkedni, randizgatni kezd, annak gyakorlatilag semmi
esélye arra, hogy a kezdődő viszonyból ne legyen
párkapcsolat. Pedig egyébként a randevúknak, az együtt-
járásoknak nagyon kicsi töredéke jut el a párkapcsolat és az
együttélés szakaszáig.

162
 Ha azonban egy nárcisztikus személyiségzavarral élő
személy valakivel kapcsolatot kezd, az a másik életében egy
olyan varázslatot és egy olyan erős érzelmi sodrást kelt,
amiből nem tud szabadulni. Hiába mondják a szülők, hogy
„jaj, lányom, de fura nekem ez a pasas”, vagy „jaj, kisfiam, ez a
nő nem hozzád való”.
Bárki bármit mond, nem hallgat rá az elbűvölt személy,
mert annyira erős a vonzereje meg a sodrása ennek az
élménynek, hogy gyakorlatilag százból kilencvenkilencet
elsodor az ár. És aki még nem tudja, mit jelent a nárcisztikus
személyiségzavar, és hogyan működik, az eljut az élete során
addig a pontig, amiről az imént beszélünk.
Ágnes: Ha a nárcisztikus személyiségzavarral élő úgy
dönt, hogy ő férjül veszi vagy feleségül.
Miklós: Általában úgy dönt. Az nagyon fontos, hogy ha
egyszer a nárcisztikus személyiségzavarral élő kiszemel
magának valakit, akkor elkezdi ehhez felépíteni a múltját.
Létrehoz egy nagyon sűrű szövedéket, egy nagyon szoros
kapcsolatot a partnerével.
Olyasmi ez, mint amikor egy futónövény fonódik rá
valamire, mondjuk egy karóra. A tárgy, amire felfutott, szinte
már nem is látszik, annyiba elburjánzik rajta a növény, ami
ugyanakkor önmaga képtelen volna megtartani magát. Vagy
mint amikor egy élősködő kapcsolódik rá egy anya-
szervezetre.
Zelka: Hogy a dráma még nagyobb legyen, el kell
mondanunk, hogy ez az „élősködő”, aki rákapcsolódik az
anyaszervezetre, ez a nárcisztikus személyiségzavarral élő
személy, aki „kiszemel” magának valakit, ezt mind-mind nem
tudatosan csinálja. Nem előre megfontolt szándékkal
kitervelve, ravaszul elhatározva cselekszik, ahogy tenné azt
egy házasságszédelgő szélhámos. Ő egyszerűen így működik.

163
Nagyon fontos része a nárcisztikus személyiségzavarral élő
mozaikosságának, hogy amit tesz, azt ő nem gonoszságból,
erkölcstelenségből vagy sötét célok érdekében csinálja. Nem
azért cselekszik így, mert elhatározta, hogy visszaél a
varázslatos tulajdonságaival, hanem azért, mert ő csak így
tud működni, nem ismer másfajta működést. A nárcisztikus
személyiségzavarral élő személy nem látja azt, hogy az
emberek nagy része másmilyen, ő csakis ezt a működést
ismeri, a világ az ő számára így néz ki.
Miklós: Ebben is eltér a mi rendszergondolkodásunktól.
Mert mi azt gondoljuk, hogy aki ilyesmiket tesz, az előbb-
utóbb ráébred erre magától, vagy – ha mégsem – úgy
legalább majd akkor, mikor szembesítjük vele. De nem!
Te is azt várod, hogy a Kacor királyra valaki rámutat, hogy
„de hiszen ez egy macska!”. De nem! Vagy azt várjuk, hogy a
thriller végén kiderül: az, aki olyan varázslatos volt az elején,
azután megölt három embert, az tényleg egy szörnyeteg. De
itt, ebben az esetben nem derül ki az, hogy ő tényleg egy
szörnyeteg. Ő éppen olyan nárcisztikus személyiségzavaros a
negyedik házasságában, mint az első háromban. Semmi nem
változik.
Ágnes: Ő maga sem változik? Nem építi magát közben?
Ahogy mondjuk tapasztal az élete során dolgokat?
Zelka: A homlokzatát építi, az élettörténetét is építi, és a
kapcsolatrendszerét is.
Miklós: Az új kapcsolatok rendszerét építi.
Zelka: Ezeket építi újra és újra. Nem olyan fejlődés van,
mintha volna egy alap és arra rakódnának rá a dolgok, majd
pedig valami szinergikus hatás jönne létre egy idő után.
Úgy képzeld el, hogy van egy jégtábla, és arra ráépül
valami cuki kis dolog. Amikor kisüt a nap és elolvad a
jégtábla, elenyészik minden.

164
 Következőnként egy kis zátonyra épül valami. Csinosodik
alakul, de amikor kicsit megemelkedik a vízszint, egy hullám
elmossa a zátonyon lévő dolgokat.
Sebaj, jön egy adag uszadék fa, a cuki kis dolgok most erre
települnek, épülnek-szépülnek. Aztán amikor az uszadék fa
nekisodródik egy kiálló kőnek, és lefordul róla minden.
Ezekben az építményekben csak annyi a közös, hogy
függetlenek minden előzménytől. Hiányoznak az alapok, a
múltba eresztett gyökerek, a kötelékek, és nagyon-nagyon
tranziens, mozgó, változékony az egész.
Egy nárcisztikus személyiségzavarral élőnek ilyen diffúz
az egész léte, a személyisége, az identitása. Nincsenek olyan
stabil szálak, amik lehorgonyoznák, vagy amiken keresztül
tartósan kapcsolódni tudna a korábbi szerepeihez, régebbi
önmagához.

Bűbáj és varázslat – Énközpontú, elbűvölő

Bródy János versét Koncz Zsuzsa énekelte. Az ironikus dal akár

a nárcisztikus személyiségzavarral élők indulója is lehetne:

Zöld szemem: kék, ilyen a természetem,

Ez az igazság, mivel, hogy így hiszem.
Míg áll a Föld és körötte forog a Nap,
Az én kis lelkem nyugalma megmarad.

Csillagos ég, ha fel nem érhetem,

Vetített háttér, díszlet csak nekem.
Minden oly szép és minden nagyon jó,
És nincs a földön hozzám hasonló.

Hej, tükör, mondd meg bátran,

Ki a legszebb a világban?

165
 Hej, tükör, összetörlek,
Ha nem én vagyok a legszebb

Hej, tükör, mondd meg bátran,

Ki a legszebb a világban?
Hej, tükör, összetörlek,
Ha nem én vagyok a legszebb – lány.

Azért van nyár, mert jól esik nekem,

Hogy magamat szép barnára süttetem.
Azért vagy te, hogy esküdözz nekem,
Hogy rajtam kívül nincs más senki sem.

Hej, tükör, mondd meg bátran,

Ki a legszebb a világban?
Hej, tükör, összetörlek,
Ha nem én vagyok a legszebb

Hej, tükör, mondd meg bátran,

Ki a legszebb a világban?
Hej, tükör, összetörlek,
Ha nem én vagyok a legszebb – lány.

Zöld szemem: kék, ilyen a természetem,

Ez az igazság, mivel, hogy így hiszem.
Minden oly szép és minden nagyon jó,
És nincs a földön hozzám hasonló.

A refrénben visszatérő tükör a nárcizmus vezérmotívuma. A dal

egyben meg is csillantja a nárcisztikus személyiségzavarral élők
varázserejét. Gyermeki naivságuk, mérhetetlen magabiztosságuk,
felsőbbrendűségük könnyedén elbűvöl bárkit, akit egy gyermek el
tud bűvölni.
A megismerkedés olyan helyzetet teremt, mint a kamaszok
romantikus szerelme. A nárcisztikus személyiségzavarral élő képes

166
érett, sőt, élemedett felnőtteket, tapasztalt embereket tökéletesen
elvakítani.
Olyan játszmák alakulnak ki, mint például Aliz és Péter között.
Aliznak délben, a Váci utcában sétálgatva, eszébe jut:
– Jobb lenne inkább Bécsben kávézni.
Mire Péter rávágja:
– Sacher tortával, és akkor már szálljunk is meg a Sacherben.
Ám út közben Aliznak eszébe jut:
– Szállni jobb, mint megszállni. Inkább ugorjunk át Milánóba
egy kis shoppingolásra.
Péter évekkel később majd gyakran a fejéhez kap, amikor azt
meséli, hogyan akar Alíz két gyerekkel, fél napos repülőúttal
„elugrani” játszani egy kicsit. Persze nem abba a proli Las Vegasba,
hanem Atlantic Citybe…
Annak idején Péter tökéletesen el volt varázsolva Aliztól, amikor
a hegyi túrára egy szál pólóban indult. Még vicceltek is, hogy
legközelebb a tűsarkút is hozza. Amikor eleredt az eső, Péter még
inkább el volt varázsolva Aliz vizes pólójától. Miután kicsavarták
Péter természetesen odaadta saját dzsekijét. Néhány évvel később
már egyáltalán nem találta viccesnek, amikor Aliz kifelejtette a
hátizsákból a gyerekek dzsekijét. Még később – megismerve a
nárcisztikus személyiségzavar jegyeit – már azt is helyére tudta
tenni, hogy Aliz a barátok között könnyedén mesélte, milyen volt,
amikor elvitte Pétert az első komolyabb túrára. Azok, akik ismerték
Pétert, jól tudták: tíz évvel azelőtt hátratett kézzel sétálva ment
komoly csúcsokra, mielőtt Alizt egyáltalán megismerte volna. A
barátok tapintatosan hallgattak, Péter csak beszélgetés-töredékekből,
félszavakból tudta meg, hogyan írja át Aliz az ő életét sajátjának.
Viki boldogan száguldozott Imivel és szuper terepjárójával a
természetvédelmi terület lezárt útjain. Egyszer. Először. Később,
amikor a gyerekek megkérdezték, miért mehet át Imi a sorompón,
Viki már inkább pironkodott Imi nemzetbiztonságis hazugságain.
Azokon, amik rendkívüli felhatalmazásairól, titkos küldetéseiről,
ügynöki megbízatásairól szóltak. Már nagyon unta Imi sztorijait
arról, hogyan lőtték ki mellőle ügynöktársát.

167
 Mondhatnánk: azért változtak meg a párok, mert elmúlt a
romantikus szerelem, a gyerekek józan életre kényszerítették őket.
Bármilyen csábító is ez a magyarázat, hamis barát.
A nárcisztikus személyiségzavarral élők éppúgy módosult tudat-
állapotba viszik a kiszemelt jövendőbelit, mint a drogok. Álomvilág
ez, délibáb, hiszen tudjuk: a nárcisztikus személyiségzavarral élő
éppen a másik ember életéből kiragadott mozaikdarabkákból rak
össze olyan tükröt, ami elbűvöli a másikat.
Aliz életébe például egyáltalán nem illett a hegyi túra, Péterrel
mégis elhitette, hogy tapasztalt hegymászó, csak még nem jött
rendbe a bokája egy paplanernyős balesettől, és ő egyébként is a
Kordillerákhoz szokott. És Péter bólogatott, bár már akkor is tudta,
a Kordillerákról beszélni nagyjából annyit tesz, mint Észak-, Közép-
és Dél-Amerika hegyeit emlegetve azt mondani: hegyek, völgyek,
dombok. Később ezt végtelen ravasz húzásnak gondolta, hiszen ha
csúcsokról kezdett el beszélni, Aliz azonnal platókat emlegetett, ha
gerincekről volt szó, Aliz a lankákért lelkesedett. Valójában annyi
az egész dolog valóságalapja, hogy Aliz egyszer elcsípett egy olyan
furcsa tényt, hogy a Sziklás Hegység a Kordillerákhoz tartozik.
Ennek a kis infónak az elejtése mindenféle hegyi témában nagyon
tájékozottnak tüntette fel. Egyetlen cserép-töredékkel képes egész
mozaikot létrehozni mások fejében. Hogyan? Úgy, hogy ezt a kis
töredéket tekinti belépőnek a másik világába. Azt a benyomást kelti,
hogy ő otthon van ebben a világban.
Míg a romantikus szerelmes csodálja a másikat kiválóságaiért,
addig a nárcisztikus személyiségzavarral élő csodáltatja magát a
csodáló kiválóságaiért. Mert elveszi őket. Annyira vékonyka a saját
identitása, hogy csak a másik ember identitásában tud igazán
mozogni. Ha tehát az a kép a nárcisztikus személyiségzavarral
élőkről, hogy ők csak önmagukat csodálják, akkor még egy
tükrözést is be kell iktatnunk: a nárcisztikus személyiségzavarral
élők olyan ügyesek, hogy az őket csodálók valójában önmagukat
csodálják, ám ezt nem veszik észre. Ők azt gondolják, a nárcisztikus
személyiségzavarral élő grandiózus embert csodálják. Csak még
nem tudják róla, hogy nárcisztikus személyiségzavarral él.

168
 Ebben az összefüggésben is jó a drog-párhuzam. Aki módosult
tudatállapotot él meg, a drognak tulajdonítja látomásait. Pedig azok
valójában az ő saját állapotai, saját képei, saját elméjének termékei.
Saját tudatát éli meg módosult működésben.
A nárcisztikus személyiségzavarral élők valódi varázsa abban
van, hogy a másik embert kezdik el tükrözni anélkül, hogy a másik
észrevenné ezt. Ilyen trükkökkel élnek a paraziták is, amikor
eltartatják magukat a gazdaszervezettel.
Pétert akkor érte a sokk, amikor rájött, Aliznak nem az az élete,
amit mutat. Lassan, kegyetlenül kiderült: Aliz életének nem része a
hegymászás. Aztán kiderült: Aliz életének nem része a Milánóban
shoppingolás. Nem azért, mert „a kártyájáról leveszik a tiltást, csak
még kell valami papír”, hanem azért, mert a kártyáját nem lopás,
hanem kerettúllépés miatt tiltották le. Péternek rá kellett jönnie: Aliz
hitelkártyájában valójában sajátját látta. Aliz hitelkártyája helyett
igazából sajátját használta. Péternek rá kellett jönnie: Aliz életének
egy évtizede új narrációt kapott. Péter életét meséli sajátjaként. Mert
Aliz levált arról az évtizedről, elvágta a szálakat azokkal az
ismerősökkel, akik megszűntek őt csodálni. Új identitást szerzett
magának: Péterét. Mintha tanúvédelmi programban vett volna részt,
úgy szakított múltjával.
Az egykori bántalmazott gyermek, aki nárcisztikus személyiség-
zavarral élő felnőtté válik, két receptorunkra kapcsolódik drogként.
Az egyik a szülő csodálata gyermeke iránt, azaz saját teremtménye,
saját alkotása iránt. A másik ennek tükörképe: imádatunk Krisztus
iránt.
Krisztus azonban képes volt kezelni az ember imádatát, a
Szentháromság isteni megoldásával. Hiszen az ember rajongását
azonnal továbbvezette az Atya felé. Erre nem neki volt szüksége,
hanem nekünk, embereknek, hogy képesek legyünk meglátni az
imádott szemében az alázat hatalmát.

„Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott

lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya.
Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az
órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd

169
meg nevedet!” Erre szózat hallatszott az égből: „Megdicsőítettem és
ezután is megdicsőítem.” A nép, amely ott ácsorgott, ennek
hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek:
„Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam
hallatszott ez a szózat, hanem miattatok. (Jn 12, 26-30 SZIT)

170
 ▶X◀

Haszonállat

Miklós: A nárcisztikus személyiségzavarral élő hasonlóan

működik, mint egy élősködő. Máshoz kapcsolódik, mivel a
saját identitása gyenge (éppen emiatt építi ki önvédelemből
ezt a működésmódot). Amikor valakire rákapcsolódik, szinte
átveszi annak az identitását. Beleépül az anyaszervezet
keringésébe, táplálék-feldolgozásába, vagy oda, ahol meg tud
rajta élni. Amikor felfedeződik, lelepleződik létének módja,
akkor jár jól, ha gyorsan lelép, különben bajba kerül. Úgy,
mint egy kullancs, hogyha eleget szívott, akkor kipottyan és
megtelepedhet. Aztán meg gondolom petét rak és ugrik is a
következőre.
Zelka: Ez a parazita hasonlat nekem úgy fáj. Abba
gondoltam bele, hogy milyen erősen pejoratív kifejezésként
használjuk, akkor is, ha egy embernek működésére mondjuk,
de akkor is, ha a kullancsra gondolunk. A parazitát alávaló
teremtménynek, kevésbé értékes létezőnek tekintjük. Az
jutott az eszembe, ha megnéznénk a kullancs szempontjából
az együttélést, rájönnénk, nem akar ő semmi rosszat. Csak
túlélni akar.
Miklós: Sok szempontból az emberek a tehenek parazitái.
Egy nárcisztikus személyiségzavarral élő személy körülbelül
úgy tekint a többi emberre, mint mi a tehenekre meg a

171
tyúkokra. Mi felsőbbrendűek vagyunk, ők meg azért vannak,
hogy adjanak tejet és tojjanak tojást.
Ágnes: Haszonállatok.
Miklós: Nagyon sokszor ez a felismerés buggyan ki először
egy-egy elkeseredett ember száján itt, a terápián, hogy „hát
én egy haszonállat vagyok”. Épp olyan hangsúllyal mondják,
ahogy te most kimondtad.
Legyen akár egy férfi, aki teremt, dolgozik, és őrült módon
igyekszik megfelelni, akár egy szerencsétlen nő, aki úgy érzi,
nem más, mint a nárcisztikus személyiségzavarral élő csoda-
férfi gyönyörű kisfiának a szükségszerű tartozéka, burka,
táplálékforrása, ellátója. Mindenképpen egy alacsonyabb
rendű haszonállat.
Zelka: Azt a szót, hogy haszonállat, valamiért a férfira
szokták mondani. Most keresem fejben a nőre vonatkozó
kifejezést, biztosan van egy jó szókapcsolat erre is.
Miklós: Béranyának szokták mondani magukat szegények.
Zelka: Vagy cselédnek, kiszolgáló személyzetnek…
Miklós: A nő, aki csak arra jó, hogy kihordja és az első
időszakban gondozza az ő csodálatos urának a gyermekét, és
aztán… történik, ami történik.
Zelka: Meg esetleg még arra lehet jó, hogy mindkettőjüket
kiszolgálja…

Méretre szabott terápia

Ágnes: Hogy történik a terápia? Idejön egy házaspár,

maguk sem tudják, mi a baj velük, gyerekeik is vannak. Mi
történik, ha felismeritek, hogy az egyikük személyiség-
zavaros? Diagnosztizáltok, mint egy orvos és közlitek az
egészséges féllel, hogy mi a baj ebben a párkapcsolatban?

172
Tesztek javaslatot arra, hogyan tekintsen a párjára és hogyan
kezelje ezt a helyzetet? És egyáltalán van esély arra, hogy
boldog és nyugodt életet fog élni, legalább addig, amíg fel
nem növekednek a gyerekeik?
Zelka: Már az is nagyon kényes kérdés, hogy ebből
mennyit szabad visszajelezni, hogy felismertessük-e vele
egyáltalán? Nagyon sok múlik azon, hogy milyen szakaszban
vannak, hogyan tudunk velük együttműködni. Az egészséges
fél érzi-e már az alig kordában tartható indulatokat,
mennyire aprócska már az önbecsülése a nárcisztikus
személyiségzavarral élő társa mellett? A terápia nagyban
függ attól is, hogy a nárcisztikus személyiségzavarral élő
szülő a gyerekhez mennyiben és hogyan akar hozzáférni,
mennyit akar vele lenni. Nagyon-nagyon sok szempont van.
Nem is tudom, hogy van-e általános szabály. Ha mégis van
általános szabály, akkor az az, hogy mindenképpen
együttműködésre kell törekedni, és igazi, valódi együtt-
működést kialakítani csak az egészséges féllel lehet.
Miklós: Tehát az egészséges féllel dolgozunk elsősorban.
Első körben nagyjából megtanítjuk – inkább elhallgatva, mint
túl korán kimondva az ijesztő diagnózist – hogyan tud bánni
a társával, mi az, amit mindenképpen kerüljön, mit javasolt
tennie. Aztán általában hagyjuk, hogy ő maga ismerje fel,
mivel áll szemben. Manapság a terápia úgy zajlik, hogy
történnek itt a páros események, azokat is feldolgozzák, meg
közben nézegetnek a neten is. A szóhasználatba közben
belekerülnek az olyan szavak, mint a grandiozitás, meg az
empátia hiánya. Előbb-utóbb kialakul egy kép az egészséges
félben, kimondja saját maga, hogy „hát az én kis drágám
nárcisztikus”. Rá is kérdez, és akkor mi próbáljuk –
amennyire lehet – elkerülni azt, hogy egy ilyen diagnózist

173
kimondjunk, vagy mi szembesítsük ezzel. Azt mondjuk, hogy
„ezt majd még azért meg kell látni”, meg ilyesmit.
A következő lépésben elkezdjük egyre precízebben
rávezetni, megtanítani a szabályokra. Beszélgetünk róla,
hogyan működik a búgócsiga, javasoljuk, hogy úgy kezelje a
partnerét, mint egy kamasz gyereket, meg azt, hogy próbálja
a valódi teljesítményt megerősíteni. Ha a fokozódó
feszültség, indulatosság jelei érezhetők, akkor finoman
tanácsoljuk, hogy próbálja felvenni a nyúlcipőt, akár azon az
áron is, hogy nagyon sokat veszít presztízsből is, anyagilag is,
bármi módon. Ilyenkor nekünk nagyobb távlatban kell
gondolkoznunk, különösen akkor, ha gyerekek is vannak. Ez
általában tovább nehezíti a dolgot, mert a nárcisztikus
személyiségzavarral élő szülő elkezdi a társát teljesen
kontroll nélkül zsarolni a gyerekekkel, ellenneveli őket, és a
saját önigazolási folyamatának mintegy melléktermékeként
hihetetlenül változatos módokon juttatja kétségbeesett
dührohamokba, tehetetlen indulatkitörésekbe és egyéb
kontrollvesztésekbe. Éveken át tartó folyamat, amíg
valahogy kialakul az egyensúly.
Zelka: Az egyensúly azért kulcskifejezés, mert a pár
egészséges felével is nagyon-nagyon finoman kell építeni az
együttműködést. Azt kell megtalálni, hogy – amennyire lehet
– levegyük róla a bűntudatot, legalábbis azon dolgok miatt,
amik a másik fél személyiségzavarából adódnak. Arra
törekszünk, hogy minél inkább csökkentsük, kisebbítsük azt
a terhet, hogy önmagát rossznak, bűnösnek, alkalmatlannak
gondolja. Ugyanakkor az is veszélyes, ha túl hirtelen lökődik
át a másik félre az indulata, mert ilyenkor nehéz megtartani
azt a belátást, hogy neki milyen része, szerepe, hatása van a
folyamatokban. Ha oda billen át, hogy hirtelen a másik lesz a
főgonosz, minden rossznak az okozója meg minden bajnak a

174
felelőse, akkor ismét vesztes-vesztes helyzet jön létre.
Kialakul egy olyan konstelláció, amiben ezúttal már az
ügyvédek is háborúznak egymással, a gyerekek pedig
eszközzé válnak a kezükben.
Egy élhető és hosszú távú viszony kialakítása egy nagyon
finom és nehéz játék. Sok körben, sok ülésben kell dolgozni
az egészséges féllel, hogy rendszerbe tudja rakni azt, ami
mozaik, vagyis az ő számára érthetővé és átláthatóvá váljék
ez a mozaikos, bejósolhatatlan világ. Végül persze nem a
nárcisztikus személyiségzavaros mozaikos világát rakja ő
össze rendszerbe, mert azt nem is lehet. Hanem az áll össze
neki, hogy a nárcisztikus személyiségzavarral élő szülőtársa
mozaikos működését, grandiozitását, és a személyiségzavara
egyéb megnyilvánulásait hogyan tudja ő a saját életének a
rendszerébe, valamilyen tartható helyre beilleszteni.
Ágnes: Ez bonyolultabb, mint egy vesemedence gyulladás
kezelése, ahol felállítható a szép, objektív, korrekt diagnózis,
és utána kezdődhet a kezelés. A betegtől annyi az orvosi
elvárás, hogy szedje a pirulákat.
Zelka: Ez egy hatalmas tanulási és gyakorlási folyamat.
Azért is szeretjük, hogyha viszonylag hosszan tudjuk a párt
együtt terápiában tartani, mert akkor nagyobb eséllyel tud
mintát venni tőlünk. Megfigyelheti az egészséges fél, mi
hogyan bánunk a nárcisztikus személyiségzavarral élő
személlyel, hogyan erősítjük meg, miként reagálunk mi és
miképpen reagál ezekre a partnere. Meg tudunk vele
beszélni olyan konkrét helyzeteket, hogy „na akkor az a
pillanat ott azért volt olyan nagyon kínos, mert beszorította
egy hazugságba, emlékszik fölkelt és kirohant és miután
visszajött hosszan a távolba meredt és mozaikot váltott”.
Pontosan meg tudjuk mutatni, mire kell kiemelten vigyázni,
milyen visszajelzést hogyan szabad adni, hogyan lehet

175
rávenni valamire, amit ő fontosnak tart – mondjuk – a
gyerekek kapcsán, de amire a nárcisztikus személyiség-
zavarral élő szülőtársnak is megvolt a saját ötlete. Ilyen
finom, apró eszközöket meg konkrét módszereket akkor van
lehetőségünk átadni, hogyha tudunk viszonylag hosszú távon
együtt dolgozni.
Miklós: A terápiának ezek mellett van egy nagyon sajátos
dinamikája is. Kezdődik mindjárt azzal, hogy amikor a
nárcisztikus végre elcipeli ide a másikat – mert ugye neki
semmi baja nincs, tehát ő hozza a másikat, hogy mi térítsük
észre –, akkor a párjáról kiderül: bizony már volt úgy, hogy
elvesztette a türelmét, és ordított…
Zelka: …vagy falhoz csapott egy bögrét…
Miklós: …vagy ököllel belevert egy falba. Tehát mutatott
olyan viselkedést, amit a tehetetlen düh előhoz, volt már
ilyen vele kétszer, háromszor, néhányszor. Mi elkezdünk
ezzel foglalkozni, mert úgy tudjuk benne tartani a párt a
terápiában.

Bátor kutya és a családjogi törvény

Ha azt mondanánk, nézze asszonyom, az az igazság, hogy

maga hergelte idáig ezt a szerencsétlent, például azzal, hogy
harmadszor írja át az élettörténetét, negyedszer állítja
ugyanarról a dologról az ellenkezőjének az ellenkezőjét”,
akkor abban a pillanatban fölkel és kóklert kiáltva elrohan.
Ha viszont úgy kezdünk el dolgozni a terápiában, amitől a
nárcisztikus túlságosan felbátorodik, akkor egy másik típusú
képtelen helyzet áll elő. Olyasmi, mint amiben Bátor kutyánk
rám hozta a vadkant. Ennek az a története, hogy egy téli

176
estén sétáltam a pumi kutyánkkal, aki pumi létére terel.
Terelhetnékje van, és bármit terel, amit ér.
Ez esetben disznót terelt, mert éppen egy vaddisznó
konda volt a közelben. Bátor bátran és lelkesen terelte őket,
lassacskán azonban a kan kezdte ezt megunni. Én a sötétből
csak a nagy röfögést hallottam. Aztán csaholást meg röfögést.
Aztán hirtelen Bátor kutya ott termett előttem, beállt a
lábam közé és onnan ugatott. Akkor már tisztán hallottam
azt a rettenetes dübörgést, amiből sötétben is világos volt,
hogy egy hat mázsás vadkan rohamozza Bátort.
Ha nárcisztikus személyiségzavaros lennék, akkor azt
mondanám: „én akkor levettem a kalapom meg lekaptam a
kabátom, elkezdtem lengetni és üvölteni, mert meg akartam
lepni a vadkant”. De nem. Én először úgy összecsináltam
magam, hogy Bátor kutya fején koppant, aztán kínomban,
rémületemben tényleg azt csináltam, hogy levettem a
kabátom és a kalapom és üvöltöttem. Ez nyilván egy belém
programozott válasz eredménye, nem volt tudatos. A vadkan
valahogy megtorpant és elment. De kevés híja volt, hogy meg
nem rohamozott. Simán beledöngölt volna a földbe.
Na most: éppen azt csinálja a nárcisztikus személyiség-
zavarral élő, amit Bátor kutya. Fölheccel valakit, azután
pedig jön azzal, hogy „ő üvöltözött velem, odavágta a csészét,
belevert a szekrénybe, pofon ütött és a többi, és a többi”. Igen-
igen. Bizony-bizony. És a pár hazamegy az első terápiás ülés
után, és a nárcisztikus személyiségzavarral élő végsőkig
provokálja a partnerét, mert ugye azt gondolja, hogy a mi
lábunk közül bátran ugathat. Hiszen most már itt vannak
együttműködő partnerei, a nagyhatalmú pszichológusok,
akik majd jól rendbe szedik ezt a hülyét.
Ez nagyon veszélyes időszak szokott lenni a terápiában,
ezért ilyenkor az első találkozó végén – ami nálunk

177
négyesben van –, valamelyikünk félrehívja a másikat és azt
adja „feladatként”, hogy próbáljanak a következő ülésig egy
adott minta szerint kommunikálni, minimálisra csökkenteni
a konfliktus lehetőségét, mindenre azt mondani „jó, hogy ezt
mondod”. Tehát igyekszünk a nárcisztikus személyiség-
zavarral élő partnerét megóvni a Bátor kutya effektustól. De
sajnos elég kicsi rá az esélyünk. A terápiás helyzetben megélt
elfogadó viszonyulás hatására gyakran következik be olyan
mértékű provokáció, aminek könnyű testi sértés az
eredménye.
Zelka: A puszta ottlétünk eredményezi ezt a felbátorodást
Ágnes: Ó, ó!
Miklós: Ez a terápia tipikus kezdeti dinamikája, de utána
is folyamatosan kötéltáncolnunk kell – ahogy te is mondtad.
A terápia során kötéltáncot kell járnunk, hogy benne tartsuk
a nárcisztikus személyiségzavarral élőt a terápiában, és
közben a másik féllel mégis érjünk el valami eredményt.
Nagyon apró lépésekkel és hosszú-hosszú egyensúlyozó
rúddal kell dolgozunk, mert ez abszurd kötéltánc.
Ágnes: Most, hogy belegondolok, egy sikeres párkapcsolat
működtetéséhez sokkal bonyolultabb tudás kell, mint
mondjuk a kémia tanításához, ami egyszerű dolog. És mégis
előképzettség nélkül gyakorolják!
Zelka: Igazából amíg még „csak” a párkapcsolat van, addig
egész jó a helyzet, abból ki lehet jönni. Bár nagyon nehéz, de
ki lehet jönni. Amikor már gyerek is van, az össze-
hasonlíthatatlanul bonyolultabb helyzet. Hát még akkor, ha
valamelyik fél újraházasodik vagy mozaikcsalád alakul.

178
 Reménysugár

Ez a történet annak az Édesapának ad reményt, aki aggódik,

hogy gyermekei nárcisztikus személyiségzavarral élő Édesanyja
fogja formálni viselkedésüket. Rendszeresen elkésnek az óvodából
és iskolából, hanyagolják a kötelességeiket, herdálnak. Az alatt a
négy nap alatt, amíg a gyerekek az Édesapával vannak, úgy érzi,
kevés esélye van visszaépíteni a rombolást.
Egyszer ki is fakadt Édesapa:
– Tudod jól: nálam a hisztivel legfeljebb azt éred el, hogy várok,
amíg elmúlik.
– Pedig anyánál mindig bejön – vigyorodott el a négyéves kisfiú,
aki addig viharként tombolt.
A nagyobb lány csökönyösen ragaszkodott ahhoz a tévé-
sorozathoz, amit Édesanyjával együtt néztek. Édesapa finom
következetességgel jelezte véleményét, de türelmesen kivárt.
Játszott a kisöccssel, vacsorát készített, csöndesen szöszmötölt.
Egyszer aztán – az epizód közepén – különösebb külső ok nélkül a
lány felugrott a tévé elől, és zavarában kicsit vihorászva így szólt:
– Igazad van, Apa. Ez tök gáz. Kikapcsolom.
Úgy tűnik, a gyerekek nem annyira lágy vasak, mint
gondolnánk. Ha van számukra valódi alternatívája a nárcisztikus
személyiségzavar világának, szívesen választják azt. Igaz, ezért
alaposan és hosszú távon meg kell küzdeni, mert a nárcisztikus
személyiségzavarral élő szülő egyrészt a legegyszerűbb úton járva
jelen idejű válaszokkal reagál kéréseikre, másrészt igyekszik
izolálni őket – különösen a perspektívában gondolkodó felelős
hozzátartozóktól.
Hangsúlyozzuk: nem arról van szó, hogy a nárcisztikus
személyiségzavarral élő változtat, hanem arról, hogy a gyermekek
megfelelő alternatíva láttán a való élethez kezdenek vonzódni.
Rendszerré áll össze fejükben az ismeretek sokasága, így felismerik
a pillanat diktálta hazugságok talmi csillogása mögött az ördögi
köröket.
A türelem azonban időnyerés, az idő pedig a Szentléleknek
dolgozik. Hátha eljön egy katartikus élmény – vagy éppen trauma –,

179
amit egyszerűbben csodának szoktunk nevezni. Tudjuk azonban,
hogy a csoda sem tesz mindig csodát, Lukács szerint nagyjából tíz
százalék eséllyel változtatja meg a személyiséget.

Jeruzsálembe menet Szamária és Galilea határa mentén vitt az

útja. Amikor az egyik faluba betért, tíz leprás férfi jött vele szembe.
Még messze voltak, amikor már megálltak és jó hangosan kérték:
„Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Rájuk emelte tekintetét, és így
szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a
papoknak.” Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette,
hogy meggyógyult, visszament, és emelt hangon dicsőítette az Istent,
s arcra borulva hálát adott neki. Ez szamáriai volt. Jézus
megkérdezte: „Nem tízen voltak, akik megtisztultak? Hát a kilenc
hol maradt? Nem akadt más, csak ez az idegen, aki visszajött volna,
hogy dicsőítse az Istent?” Aztán hozzá fordult: „Állj fel és menj! A
hited meggyógyított.” (Lk 17, 11-19 SZIT)

Átmágneseződés

Lillát jóval azelőtt ismertük, hogy hallott volna Bencéről.

Alaposan megismertük, mert – bár messziről jöttek – párjával,
Vilivel, sokáig jártak hozzánk. A szétköltözés és válás körüli szülői
együttműködésben kérték segítségünket. Példásan végigvitték a
dolgot: Julcsijuk boldog volt az új szobájával Apánál, amibe Anya
varrta a függönyöket, és az iskolakezdéssel hamar beállt a kéthetes
ritmusuk is. Apánál a lovaglós délutánokon, anyánál a balett és a
német után, hétvégeken felváltva. A kezdetben sokat aggódó és
erősen kétkedő nagyszülők is lassan belesimultak Julcsi új
életvilágába, miután saját szemükkel látták, milyen gördülékenyen
működik.
Következő körben Vili új házasságkötését egyengettük. Vili
ezúttal új szerelmével, Fannival jött el hozzánk, de kettősükhöz
legközelebb már Lilla is csatlakozott. A jövőkép-alkotás olyan
eredményes volt, hogy Lilla őszinte örömmel engedte el kislányukat
a vasszécsényi esküvőre, s Julcsi habos-babos ruhájában büszkén

180
vitte a gyűrűket a csipkés párnán. Lilla megszerette Fannit, aki Vili
többnapos ausztriai útjai idején a legnagyobb támasza volt, és
akinek várandóssága idején ő is rengeteget segített.
A helyzetet az változtatta meg alapjában, amikor Lilla
megismerkedett Bencével, és hozzá költözött az akkor nyolc éves
Julcsival – Vilitől, Fannitól, kistestvérétől és nagyszüleitől három
órányi távolságra.
Hamarosan szomorú hírek kezdtek jönni Vili és Fanni útján.
Nagy nehezen összehoztak egy négyes találkozót. Lilla eljött új
párjával, Bencével, és eljött Vili is Fannival. Julcsi jövőjéről volt
szó. Lilla fáradtnak látszott és – korábbi önmagához képest – sokkal
kevesebbet mosolygott. Gömbölyödő hasát simogatva, szerelme
oldalán ülve kevesebb derűt és fényt láttunk a szemében, mint
válása vagy kislánya édesapjának újraházasodása idején.
– Nehéz a családtól távol, most éreztem csak meg, mennyi
segítséget kaptam. A nagyváros is szokatlan, a munkám is hiányzik
– mélázott el Lilla, majd hozzáfűzte, – Bence mindent megtesz, ami
lehetséges. Julcsi is nagyon megszerette.
Lilla magyarázata teljesen plauzibilis volt. A szülői team
megállapodott, hány órában fogadnak segítséget Lillának, és arról
is, hogyan lesz ezentúl a kapcsolattartás rendszere. Bence csendesen
üldögélt, egy finom úriember udvariasságával viselkedett, a
kötelezettségekből nagyvonalúan vállalt. El sem tudtuk képzelni,
hogy már akkor bántalmazta Lillát. Lelkileg. Azáltal, hogy továbbra
is kapcsolatban maradt első feleségével, Dórival.
Továbbra is együttműködött volt nejével a párkapcsolat négy fő
dimenziójában, kizárólag a szex lett köztük tabu. A megélhetés
terén jelentős összegekkel támogatta havonta (ezt Lilla három hónap
együttélés után véletlenül tudta meg). Hetente két estét abban a
közösségben töltött, ahová öt éve Dóri vitte el (és ahová Lilla nem
mehetett). Minden találkozáskor hosszasan ölelték egymást (ahogy
az már szokás volt az ő társaságukban és korábbi közös életükben).
S Bence olyan buzgón gondoskodott róla, hogy Lilla még akkor is
háttérben érezte magát, amikor közös gyermeküket hordta a szíve
alatt.

181
 Mindig utólag tudta meg, hogy Bence most épp „A munkából
hazajövet még beugrott és felvitte Dórinak az ásványvizeket, amikért
elkanyarodott a Tesco-ba, ha már úgyis autóval volt.”. „Hazavitte
és beüzemelte Dóri kameraállványát, mert jó időt mondtak szerdára,
de neki nem volt mivel érte menni.” „Kölcsönadta neki az autót
hétvégére, hogy fotózni is tudjon útközben a beteg szegedi
nagymamához menet.” „Ügyeletre vitte Dórit az éjszaka közepén,
mert rosszul lett a kiállítás megnyitóján.”.
A hirtelen jött ártatlan baráti szívességek, a heti két közösségi
este és a havi apanázs egyre jobban kiborította Lillát.
– Az nem jut eszébe, hogy Julcsinak hozzon tízórainak valót, de
a Dorcika vizeit lógó nyelvvel boldogan cipeli a harmadikra. Ó,
milyen szerény, lám csak, „neki a tescos víz is megteszi”! Könnyen
szerény a vízen, ha közben háromszázért távirányítós kamera kránt
kap, és Bence még azt is megbütyköli neki, hogy a laptopján
ellenőrizni tudja, tökéletes szögben lesz-e a képen a hibátlan kis
pofikája. Közben meg nem ér oda a saját gyereke ultrahangjára,
amire hetek óta várunk és amin – mellesleg – Dorcika is
lelkendezik: „Én aannyira örülök, hogy mééégis ééédesapa leszel,
hogy végül mééégis megvalósul az éééleted ááálma!”. És ugye miért
is volna ez hihetetlen, mikor én is örültem Vili és Fanni babájának?
Hiszen Dorcika valójában azért hagyta el őt, hogy „Bence ééletének
lehessen fooolytatása, mert akit igazááán szeretüüünk, azt tudnunk
kell elengedniii”. Tudom, hogy ciki, amikor ilyen nyávogva
utánzom – tette hozzá Lilla pillantásunkat észlelve. – Bence utálja,
de egyszerűen nem bírok róla másképp beszélni.
Haját zavartan hátrasimította, majd újra elmerült a fájdalmas
emlékekben:
– Na és az autó! „Jaj, ugyan már, hát ki tudhatta előre, hogy a
nagyika pont most lesz rosszul? És ha már úgyis elmegy az egész
hétvégéje szegény Dórinak, akkor legalább odafelé meg visszafelé
hadd fotózzon egy kicsit.” Mondom neki, hogy milyen remek
Intercity megy Szegedre, de Dorcika ugye nem ülhet két és fél órán
át a pórnép közt: „Jaj, hát hogyan várhatnánk, hogy azt a rengeteg
felszerelést vonaton cipelje? Nem is beszélve a kockázatról. Tudod
jól, hogy a múltkor is kirabolták szegényt, amikor vonaton utazott.

182
Elvitték a gépét.” Nem is tudom, ki vett neki akkora adag új cuccot,
hogy nem bírja el szegény Dorcika. Még jó, hogy Vili időnként
elviszi Julcsit valahová, mert felőlünk bepókhálósodhatna itthon.
„Ugyan, Julcsinak az is ugyanolyan jó, ha majd a legközelebb
megyünk Dunakanyart nézni. Legalább kipiheni azt a rengeteg
autózást. És pontosan tudod, hogy a nagyika nem szándékosan lett
épp most beteg, és azt is tudod, hogy Dórinak egy rendes rokona
sincs rajta kívül.” Kivagyok tőle, hogy amikor bedühödik, Vilit is
elkezdi bántani. Ha rajta múlott volna, még mindig két saroknyira
lakna a lányától. De mi bezzeg megértjük szegény Dorcikát, mert
neki olyan nehéz, mert ő olyan egyedül van! És nekem kim van rajta
kívül? Ki miatt költöztem én ide, hátrahagyva az egész életemet?
Önök nem számítanak – fűzte hozzá nagyot sóhajtva, majd
kibontotta, összefogta és újra feltűzte a haját.
– És ezek után természetesen a rákosrettenetesi művelődési ház
alagsorában nyíló Dorcika kiállításon is ott kell lenni Bencének.
Nem elég élőben nézegetni a Dorcikát hetente két estén keresztül, a
falakon is látni kell őt huszonnégy példányban vászonra
kinyomtatva. Sokkal festőibb, mint digitálisan. Megjegyzem: én is
rosszul lennék – leginkább magamtól –, ha a kiállítás-megnyitómon
csak a volt férjem, a szektám hat tagja és a helyi kultúrház ügyeletes
fűtője lenne ott. Tuti bevitetném magam az ügyeletre, mielőtt
kiderül, hogy senki más nem jön el.
Lilla elkeseredett kirohanásai olyan indulatról tanúskodtak, amik
abszolút újdonságszámba mentek. Vilivel való nyugodt és
szeretetteli viszonya, Fannival való harmonikus együttműködése, a
nagyszülők felé mutatott türelme után egy sosem látott, teljesen új
arcával találkoztunk. Egy karton víz, egy aprócska késés, némi plusz
kiadás vagy egy elfelejtett program felett akkoriban könnyedén
elsiklott. A maró gúny, mellyel már nemcsak Dóriról, de Bencéről is
beszélt, mélységes fájdalmat és keserű tehetetlenséget tükrözött.
– Bence azzal kábítja magát, hogy „biztos a hormonok, meg a
szoptatás, meg a kialvatlanság, és hogy meséltem, Julcsival is
milyen változékony volt a hangulatom”. Képtelen elfogadni, hogy
tényleg nem bírom elviselni ezt a nőt, akinek minden jár miközben ő
a főszelíd és a legfőbb szerény, a jámborok jámbora. Nem érti, hogy

183
nekünk kellene egy párnak lennünk! Azt mondja, mi lakunk együtt,
nekünk született gyerekünk, hozzánk jön haza a munkából, tőlünk
indul el reggelente, velünk tölti a hétvégéket és velünk tervezi a
jövőt. Persze házasságról hallani sem akar, de ez kizárólag azért
van, mert miattam egyre rosszabb a kapcsolatunk, mert én nem
tudok lekattanni a Dorcikáról.
Bennünk is voltak kételyek Lilla szenvedésének okát illetően.
Hiszen találkoztunk Bencével, s úgy gondoltuk: ekkorát aligha
tévedhetünk. Ugyanakkor egyre kevésbé tudtuk elképzelni, hogy
Lilla valóban így összeroppanjon csupán az otthontól való távolság
és a második anyaság súlya alatt. Ő pedig hittel kitartott amellett,
hogy szereti Bencét, esze ágában sincs gyötörni, csak Dóritól akar
egyszer és mindenkorra megszabadulni, mert állandóan bekavar a
kapcsolatukba.
Lilla és Bence viszonya azonban egyre romlott. Kölcsönösen
bántották egymást lelkileg, érzelmileg és egyre távolabb kerültek
fizikailag. Bence nem volt hajlandó Dóriról vitát nyitni, váltig
kitartott amellett, hogy „Dóri egy bájos és ártatlan tündér, és Lilla
az, aki irigyen, önzőn és gonoszul viselkedik”. Felhívta Lilla
figyelmét, hogy „Dóri soha egy rossz szót sem szólt rá, miközben
Lilla kényszeresen a Dóri témán lovagol és állandóan szidja,
gúnyolja őt”.
„Dóri a légynek sem tud ártani. A művészetnek él: fotózik, ír,
műfordít. Nem is érdekli más.” – idézte Bencét dühös iróniával
Lilla.
Ha ez a könyv másról szólna, talán még egy kicsit jobban
felvezetnénk a poént. Így csak módszertanilag tartjuk fontosnak a
következő lépés részletezését. Elkezdtünk utánanézni, mit „fotózik,
ír, műfordít” Dóri. Fotókat találtunk. Sokat. Rajtuk Madonna-szerű
beállításban és arckifejezéssel Dóri arca színes vadvirágok közt
lefotózva, felhős háttér előtt finoman fátyolba burkolva, koszorúval
a haján víztükör fölé hajolva – mind gondosan Photoshopolva. A
képek cím nélkül, aláírásukként sokértelmű homályos idézetek.
Írásnak, fordításnak sehol semmi nyoma. Lilla állította: „Bence sem
látott még kéziratot sem”. A férfi ennek ellenére hittel vallotta Dórit
polihisztor művésznek, és eltartotta, kényeztette még negyven éves

184
korában is. Dóri összesen talán két hónapot dolgozott munkahelyen,
talán három portrét fotózott fizetségért, megrendelésre. Egyébiránt –
alanyi fotósként – a napos hónapokban távirányítós kránról a
laptopja monitorját tükörként használva lőtt virágos-fátylas-
koszorús képeket önmagáról és önmaga örömére. Ezeken később
„éjszakákon át dolgozott”. Bence otthont biztosított neki,
feleségtartást fizetett, gondoskodott róla, finanszírozta a
tanfolyamait, felszereléseit – mert úgy hitte: jár ez húsz év együttlét
után annak a nőnek, akit ő maga biztatott és terelgetett művészi
pályáján. Dóri pedig olyan végtelen magabiztossággal használta
Lilla és Bence életének erőforrásait, mintha azokat ő teremtette
volna meg, mintha ő lett volna Bence gazdag édesanyja, aki eltartja
a fiatalokat.
– Bence azt mondta: „nem gondoltam, hogy ennyi irigység,
rosszindulat és gonoszság van benned”. Látniuk kellett volna a
megvető, gyűlöletet sugárzó pillantását, amikor egy óra alatt
összedobtam magamról egy Dorcika-féle képet és elé hajítottam –
sírdogált Lilla, miután Bence kiköltözött saját lakásából, egyedül
hagyva őt a két gyerekkel. – Mit tud ez a nő, amit én nem? Mindent
feladtam érte, idecipeltem a lányomat, gyereket szültem neki,
teljesen lemondtam magamról. Másfél év sem telt el, és eltűntem a
világból, már nem is létezem.
A helyzet a bizonyossággal határos valószínűséggel körbe-
rajzolta Dóri személyiségét, ám valami döntő bizonyítékot akartunk.
Lilla – hivatkozva a szétköltözés krízisére és frissensült keresztapai
felelősségére – elhívta hozzánk Ádámot, Bence és Dóri régi közös
barátját. Ádám nagyon zavarban volt. Ugyanolyan intelligens
tartózkodással ücsörgött a kanapén, mint annak idején Bence.
Látszott: fontos neki keresztfia, szívesen belegondol a jövőjébe, de
minden körülmények között lojális marad Bencéhez – tehát ahhoz a
narratívához, hogy „Lilla kattant be és szekálta szét Bencét ezzel a
Dóri dologgal”.
Egyszer csak mégis elhullajtott egy megjegyzést. Azt mondta:
„Dóri örök hippi”.
Azonnal elindultunk a forró nyomon. Kivetítettük a hippik egyik
himnuszát. The Rolling Stones: „She’s a rainbow”.

185
 Közben a videóról időnként átváltogattunk Dóri fotóira. A
virágokkal körülvett Madonna-arcokra, melyek tökéletesen
beleillettek az andalgó hippilányokról készült képek közé. Ádám
arcán felderengett a belátás, az ahá-élmény. Mosolygott, bólogatott,
fészkelődött. A szám végére visszazárt. Nekünk ennyi elég volt.
Tudtuk, merre folytassuk a terápiát. Világos volt, hogy Lillát az a
lelki bántalmazás küldte padlóra, amelyben Bence tudattalan
közegén át Dóri felől részesült.
A terápia sajnos csak abba az irányba haladhatott, hogy Lillát
hozzuk rendbe a bántalmazás lelki traumája után, ami természetesen
vezetett Stockholm-szindrómához. Ám hiába ragaszkodott
Bencéhez Lilla, ő már hallani sem akart róla. Nyilvánvalóan én-
védelemből. Nehéz lett volna szembesülnie azzal a hatással, amit ő
csak közvetített. Mint acél a mágnesét.

Eddig csak azt mutattuk meg, milyen elkeserítő tehetetlenséget

élnek meg azok, akiknek közvetlenül a nárcisztikus személyiség-
zavarral van dolguk. Nekik azonban nagy esélyük van arra, hogy
észrevegyék a személyiség töredezettségét, leleplezzék az empátia
hiányát, rálássanak a felsőbbrendűségre.
Még kétségbe ejtőbb a helyzet akkor, amikor közvetetten, egy
egészséges személyiségű emberen át érvényesül a személyiségzavar
pusztító hatása. Ilyenkor végképp az az érzés keríti hatalmába az
embert, hogy valamilyen ismeretlen helyről hatalmas erő szívja el az
energiáját. Ez az az élmény, amit maga Jézus is átélt, sőt, úgy beszél
róla, mint egy természetes jelenségről, pedig ésszel még a hozzá
legközelebb állók sem képesek felfogni.

Útközben a tömeg majdnem agyonnyomta. Volt ott egy asszony,

aki tizenkét év óta vérfolyásban szenvedett. Már egész vagyonát
ráköltötte az orvosokra, de egy sem tudott rajta segíteni. Hátulról
hozzáférkőzött, megérintette a ruhája szegélyét, és abban a
pillanatban elállt a vérfolyása. Jézus megkérdezte: „Ki érintett?”
Mindenki tagadta. Péter azonban így szólt: „Mester, a tömeg
szorongat és lökdös.” „Valaki megérintett, mert éreztem, hogy erő
áradt ki belőlem.” Az asszony látva, hogy nem titkolhatja tovább,

186
 remegve előlépett, elé borult, és az egész nép füle hallatára
megvallotta, hogy miért érintette meg, és hogy meggyógyult abban a
pillanatban. Jézus ezt mondta neki: „Leányom, hited meggyógyított.
Menj békével!” (Lk 8, 42-48 SZIT)

Vegyük észre, a vérfolyásos asszony nem önmagát gyógyítja,

hanem a rajta átmenő ördögi energiát győzi le Krisztus erejével.
Úgy, ahogy a nárcisztikus személyiségzavarral élő ember által
megbabonázott közvetítő is csak médium. A történet ideidézésével
éppen azt akarjuk megmutatni, milyen emberfölötti energia
szükséges egy ilyen helyzet legyőzéséhez.
Távol álljon tőlük, hogy receptet, tanácsot, pszichológiai
instrukciót adjunk! Sokkal inkább azt mondjuk, ilyenkor a
Szentlélek erejében bízzunk, és csak abban.

Ágnes: A társra, szerelmesre, szülőtársra várók, a fiatalok

fel sem ismerik, hogy ilyen veszély is van. Szerintem én sem
tudnám, hogy ilyen egyáltalán létezik. Csak az AIDS-ről meg a
tripperről hallanak. Nagyon kellene egy prevenciós könyv a
párkapcsolatokhoz.
Miklós: Azt írjuk most.
Ágnes: Jó! Jó! Ez egy fejezet, vagy az egész könyv?
Zelka: Az egész.
Ágnes: Ez egy sorozat első kötete lesz? A csapdákról?
Zelka: Értem. Vannak még egyéb tényezők is amellett,
hogy a nárcisztikus személyiségzavar hogyan nehezíti meg a
párkapcsolatot. Erre gondolsz?
Ágnes: Igen!
Miklós: Azért van különleges jelentősége a témának, mert
a családjogi törvény minősített esetnek tekinti a családon
belüli erőszakot és bántalmazást. Mi emögött azt vizionáljuk,
hogy a körülbelül százezer érintett családban van ötvenezer

187
a nő, és ők ötvenezer férfit küldhetnek minősített esetként
bíróság elé.
Zelka: Attól tartunk, úgy fog hatni a törvény, mint ahogy
Miklós jelenléte hatott Bátor kutyára. Olyan biztonságérzetet
ad, amitől vakmerőek lesznek a nárcisztikus személyiség-
zavarral élők.
Miklós: És emiatt nyilván még keményebben provokálják
a társukat. Elsősorban olyan helyzetekben nagy a kockázat,
amikor a nárcisztikus személyiségzavarral élő szülő meg
akarja szerezni a gyereket. Akire úgy tekint, mintha egy
birtoktárgy lenne, mintha az ő kizárólagos tulajdona lenne.
Fel akarja tűzni magára, mint egy szép kalapot. És miközben
ekörül forog a vita, olyan konfliktust fog produkálni, amivel a
másikat ellehetetleníti. Ez egy őrült veszély.
Ágnes: Értem.
Miklós: És ezért azt szeretnénk, arra törekszünk, hogy
tudják, megismerjék ezeket a veszélyeket az igazság-
szolgáltatásban dolgozók, a családjoggal foglalkozó bírók, az
igazságügyi szakértők, a gyámügyesek. Legyenek tisztában
egy ilyen tényállás lehetőségével a büntetőjogban dolgozók.
Ismerjék fel és tartsák szem előtt az ifjúságvédelemben a
nárcisztikus személyiségzavarra veszélyeztetett gyerekeket,
a nárcisztikus személyiségzavarral élő szülők gyerekeit. Ezek
a mi nagy céljaink.
Ágnes: Az ifjúságvédelemről lesznek kérdéseim. Kevés
esetet ismerek, és akkor se működött valami sikeresen.

188
 ▶ XI ◀

Beszerezve

Ágnes: Hogy kezdődik egy kapcsolat egy nárcisztikus

személyiségzavarral élő emberrel? Egy egészséges lelkületű
ember hogyan varázsolódik el tőle?
Miklós: Hát szerintem eláll a lélegzete. Olyan grandiózus
belépőt tud produkálni a nárcisztikus személyiségzavarral
élő – akiket ismerünk azoknál mind így volt –, hogy a másik
azt gondolja: „Jesszusom, hát nem is hiszem, hogy ilyen
létezik!”. Van egy olyan megfigyelés, miszerint az első hét
másodperc a meghatározó egy kapcsolatban.
Ágnes: Te jó ég! Mégis igaza lenne annak a kolléga-
nőmnek, aki azt állítja, elég valakinek a cipőjére vetni egy
pillantást, és ő abból már meg tudja ítélni az illető jellemét?!
Miklós: Bizonyos értelemben. Az első hét másodpercben
már kialakul valamilyen összbenyomásunk a másikról, amit
a későbbiek során még cizellálunk, de nagyon-nagyon ritka,
hogy alapvetően megváltoztatnánk. Ebbe a képbe
beletartozik a személy mimikája, a megjelenése, az öltözéke,
a hangja, a hanghordozása, és a nárcisztikus személyiség-
zavarral élők a jó benyomás kialakításához fantasztikusan
értenek. Tehát ezt a hét másodpercet ők gyönyörűen tudják
prezentálni.

189
 Zelka: Igazán kiváló érzékük van a jóbenyomás-keltéshez,
de ez is egy tudattalanul működő képességük. Kevés olyan
nárcisztikus személyiségzavarral élőt ismerek, aki tudná,
hogy az első hét másodperc fontos és racionálisan számolna
is vele.
Miklós: Igen, jó ezt inkább többször említeni, mint
kevesebbszer: náluk ez nem tudatos. A színművészeknek a
főiskolán meg az egyetemen tanítják az antrét. Azt, hogy
hogyan kell a lépcsőn lejönni, meg hogyan kell bejönni,
éppen emiatt a hét másodperc miatt. Amíg a színművészetin
tanulmányaik egy jó részét ezzel töltik a hallgatók, addig a
nárcisztikus személyiségzavarral élő emberek ezt a belépési
jelenetet spontán pompásan alakítják. Hangsúlyozom, hogy
tudattalanul. Nem tudják, de teszik. Ez a hét másodperc az ő
esetükben egy horog, méghozzá olyan vonzó csalival, amit
nagyon kevesen tudnak elkerülni. Általában benyelik a
megcélzott személyek. Sőt, inkább azt mondom, hogy ez egy
beetető drogos bélyeg, amit általában elfogadunk és észre
sem vesszük, de benyaljuk. Olyan függőségbe is kerül a
meghódított személy, mint a beadott szertől a jövendőbeli
drogos.
Ha beszélhetünk kapcsolatfüggőségről, akkor azt hiszem,
ebben az összefüggésben van értelme. Mert pontosan ilyen
az állapotuk. Nagyon sok olyan párral találkoztunk, ahol a
harmadik, a hódító egy nárcisztikus személyiségzavarral élő
személy. Tehát a nagy antré egy család közepébe történik.
Gyerekek, jómód, kiegyensúlyozott családi élet közepette
megjelenik egy csodás (nárcisztikus személyiségzavarral
élő) harmadik, és a meghódított ember pontosan úgy kezd
viselkedni, mint a drogosok. Lefogy, karikásak a szemei,
elkezd hazudozni és bármit – a szó szoros értelmében bármit
– megtesz, hogy hozzájusson az anyaghoz. Bármit megtesz.

190
 Ágnes: A drogos, illetve kapcsolatfüggő ilyenkor mihez
jut? A nárcisztikus személyiségzavarral élő személy figyel rá?
Miklós: Ami elsősorban hat, hogy a „szertől” a személy úgy
érzi, jobb, mint valaha. Megéli a legjobb verziójú saját magát.
Másrészt, igen, nagyon jól tud a nárcisztikus személyiség-
zavarral élő azzal hódítani, hogy mennyire figyel, milyen jó
és jámbor. Ilyenkor ez a homlokzata.
Elhiteti, mennyivel jobb szülője lenne a gyerekeknek,
mennyivel jobb házastárs lenne, milyen gondos, milyen
odaadó. Pedig tulajdonképpen a testhezálló, működéséhez
illő, igazi szerepe a nárcisztikus személyiségzavarral élőnek
a szeretőség lenne. Ott hosszabb távon is meg lehet tartani
ezt a gyönyörű homlokzatot mutatni, hiszen viszonylag rövid
időket vannak együtt egy-egy alkalommal. Ráhangolódás,
készülődés, várakozás – mind-mind neki dolgozik. Ezzel
szemben a házasságban különféle kínos helyzetek is
adódnak. Ott tartósan kellene a figyelmet meg „lábujjhegyen
állást” produkálni, ahogy Zelka nevezi.
Zelka képe erre azt, hogy a párkapcsolat elején mind
lábujjhegyre állunk, és amikor leereszkedünk a sarkunkra,
megváltozik a helyzet. Ez a változás egy krízist okozhat, de
ezen túl kell jutnunk, hisz nem bírjuk hosszan a lábujjhegyen
álló pózt. Nekem jóval légiesebb hasonlatom van erre a
lábujjhegyen állásra. Azt mondom, amikor az első szellentés
kicsusszan, akkor változik a párkapcsolat.
Egy szeretői viszonyban ezzel szemben lehet végig
lábujjhegyen állni, lehet hetente egyszer-kétszer találkozni,
lehet csodálatos üzeneteket küldeni, amik mind-mind azt
fejezik ki, hogy mennyire össze vagyunk mi hangolva,
mennyire ugyanazt gondoljuk. És amikor a házastárstól
kicsúszik egy olyan mondat, hogy „fáradt vagyok”, vagy hogy
„egész éjszaka sírt a gyerek”, akkor jönnek a megértőnek és

191
segítőkésznek beállított megjegyzések meg tanácsok,
miszerint „Erre létezik jó irodalom és az emberek általában
tudnak valamit kezdeni ezekkel az ügyekkel. Úgyhogy meg
kellene nézni ezt a te társadat, vajon mi lehet vele, hogy nála
mégis így alakulnak ezek a dolgok.”.
Zelka: Azért is olyan képtelen helyzet az efféle küzdelem,
mert a megcsalt fél reakcióit – legjobb szándéka ellenére is –
erősen befolyásolják az aktuális érzelmei. Amikor valaki
éppen megbántottságot, mély csalódottságot, szomorúságot,
elkeseredést vagy bármilyen egyéb intenzív érzelmet él át,
akkor az aktuális érzelem meghatározza a lehetséges
reakciói körét, befolyásolja a viselkedését. Bármennyire is
szeretne, nem tud tökéletesen elbűvölően kedves lenni, csak
– mondjuk – simán kedves. Ez bármelyikünkkel így van,
hiszen az érzelmek megélésével együtt jár egy testi,
fiziológiás állapot is, ami befolyásolja az emlékezetünkből
előhívható tartalmakat, a pillanatnyilag mozgósítható
asszociációinkat, hatással van megküzdési képességünkre.
Tehát az érzelem (minél erősebb annál inkább) beszűkíti a
mozgásterünket, a reakciómezőnket. Ezzel szemben a
nárcisztikus személyiségzavarral élő szerető – akinek
nincsenek belső érzelmi válaszai, csupán indulatai – sokkal
szélesebb viselkedés-spektrumból választhat.
Olyan, mintha egy kör közepén állnál, és az aktuális
érzelmed befolyásoltsága alatt te csak harminc fokos
körcikkben tudnál mozdulni, miközben a másik, a
nárcisztikus személyiségzavarral élő személy, bármely
pillanatban a háromszázhatvan fokos kör bármelyik
irányába léphet, mert számára nem létezik ez a beszűkítő
tényező. Ettől olyan elbűvölőek a kapcsolat elején (és
egyébként ugyanettől olyan hátborzongatók később) a
nárcisztikus személyiségzavarral élő emberek reakciói.

192
 Miklós: Igen, jellegzetes különbség, ez az érzelmektől
korlátozatlan szabadság. Azt szoktuk mondani annak a házas
félnek, akinek a párja nárcisztikus személyiségzavarral élő
szeretőt tart, hogy olvasson utána a neten annak, milyen egy
drogos, és akkor meg fogja érteni, a társa hogyan viselkedik.
Rendszerint nagyon megdöbbennek. Sőt, a társnak, akit kezd
kirángatni a családból a nárcisztikus személyiségzavarral élő
szerető, szintén szoktuk mondani, hogy nézze meg, milyen
függőségbe kerül.
Ágnes: Kik is a szereplők ebben a jelenetben?
Miklós: Igen, elég nehéz egy ilyen triádot megfogalmazni.
Tehát a három szereplő: a házasfelek és a nárcisztikus
személyiségzavarral élő szerető. A szeretőt tartó házas fél,
aki a drogosként kezd működni, és a megcsalt félnek, a
szülőtársnak nemcsak azzal kell szembenéznie, hogy
megcsalják, de közben még azzal is, hogy a társa függővé
vált.
Zelka: A megcsalt házastárs erre a függőségre nagyon
gyakran valahogy rá is érez. Nem is annyira a szexuális
félrelépésre szoktak féltékenyek lenni, hanem ez az egész
jelenség érthetetlen a számukra. Többnyire elárultságként
élik meg. Amikor ezt a drogos működés hasonlatot
megkapják, azt mondják, „igen, ezt éreztem, ez volt nekem
olyan nehezen viselhető. Mintha a házastársam, amióta van ez
a szeretője, nem is ugyanaz az ember volna, mintha két ember
lakna benne.”. És látják rajta, amikor átkapcsol a másik
tudatállapotba, mert még az arckifejezése és a testtartása is
más olyankor. Ezt nagyon nehéz viselni.
Miklós: Sok ilyen párunk van és meglepően sok azonosság
van közöttük. A megcsaló, aki a nárcisztikus személyiség-
zavarral élő bűvkörébe került, sokszor ijesztő a házastársa
számára, annyira megváltozik a viselkedése. Egyik percről a

193
másikra ingerlékennyé válik, türelmetlenül beszél a
gyerekekkel, durván szól, furán jár a szeme, feszült az egész
testtartása, nyomkodja a telefonját vagy folyton a laptopját
bizgeti, sokszor meg csak ül, és néz maga elé a semmibe.
Gyakran elkezdenek tőle félni, pedig nincs rá ok, de ez az
idegenség-érzés és a kiszámíthatatlanság ijesztő. És közben
időnként előjön a másik arca is, az ismerős, a gondoskodó, a
gyerekeket szerető emberé. Olyankor tesz a házassága
megjavításáért, tesz a gyerekeiért, normálisan működik. Sőt,
elvégzi a terápiás feladatokat. A párkapcsolati terápián azon
dolgozunk, hogy mind a két fél tegyen a másikhoz való
közeledésért. De azok az élmények, azok az érzelmi hatások,
amik egy „szokásos” szeretői helyzetben működnek, itt
hatástalanok maradnak.
A szerető és a házastárs közötti döntési dilemma ahhoz
hasonlít, mint amikor azt mondjuk, nagyon finom a villányi
bor is meg a tokaji is. Ha a te kedves tájegységed Tokaj,
akkor maradj a tokajinál. Vagy fordítva, élvezd a villányi
bort, örülj, hogy több benne a vas vagy ilyesmi.
Ami lehetetlenné teszi a szokásos párkapcsolati terápiát –
amennyiben a harmadik fél egy nárcisztikus személyiség-
zavarral élő személy – az az, hogy ez esetben a tokaji (vagy a
villányi) bornak a heroinnal kellene versenyeznie.
Ezért eredménytelen az a kétségbeesett erőfeszítés, amit
a megcsalt fél tesz. Pedig igyekszik. „Igen-igen, ő belátja, hogy
sokszor volt kedvetlen, vagy sokszor kötekedett, vagy az
alakjára nem vigyázott.” Tehát elkezd együttműködni és egy
jól kiérlelt, zamatos aranyéremre alkalmas bort fejleszt a
terápia segítségével az ő erőforrásainak a felhasználásával.
Tokajit vagy esetleg villányit, de mindenképpen jó bort, jó
embert. Odaadó ember lesz, aki felismeri a mások eredeti jó

194
szándékát, felismeri a másik fél gyarló helyzetét. És mindez
hiába.
Ágnes: A nárcisztikus személyiségzavarral élő személy
ezen az állapoton akar változtatni? Teljesen meg akarja
magának szerezni a szeretőt?
Zelka: Igen, határozottan igen. Ez ellentmondásnak tűnik,
hiszen számára a szeretői volna a tökéletes szerep: heti
néhány órában hozni a legjobb formáját, mutatni a legszebb
arcát. Azonban a nárcisztikus abban hisz, hogy a másiknak
vele lenne igazán csodálatos az élete. Mélyen elhiszi azt, hogy
az ő életükben a legszürkébb hétköznapok is csodálatos,
színes, csillámló napok volnának. Ők heti százhatvannyolc
órán keresztül búgnának és minden percben megértenék
egymást.
A behálózott fél, aki a nárcisztikus személyiségzavarral
élő bűvkörébe kerül, ő meg tényleg minél többet szeretne
vele lenni. Ki mondana le szívesen az örök karácsonyról?
Emiatt azonban a szokásos életében, a családjában, a
hétköznapjaiban egy hazugságspirálba kerül.
Egyre sűrűsödnek nárcisztikus személyiségzavarral élő
szeretővel a találkozások és a megbűvölt szerelmes egyre
durvább, a saját elveit semmibe vevő megoldásokat kezd el
alkalmazni. Akinek idáig az volt a nézete, hogy neki a
gyerekek az elsők, most a saját gyerekének a szülinapjáról
pattan meg azért, hogy találkozzon a szeretőjével. Akinek az
volt az arculata, hogy az üzleti életben és mindenhol igazat
mond, s azért is jutott odáig ahol tart, mert adtak a szavára
az emberek, most olyan fokon kezd el hazudni, hogy ha a két
évvel azelőtti önmaga látná a mostanit, nem hinné el, hogy
azonos a két ember.

195
 Angyal a kanapén

Ágnes: A terápiát meglehetősen nehezítheti, hogy a

szerető nincs is jelen, csak a házaspár. Egy szellemmel
hadakoztok.
Miklós: Inkább egy angyallal. Aki bármilyen össze-
hasonlításból győztesen kerül ki. Néha bejön az a paradox
technika, amikor a megcsalónak azt mondjuk, hogy „Oké,
akkor menj! Akkor menj hozzá, vidd a gyerekeidet!”. Lehet,
hogy elég ezt fejben lejátszania a megbűvölt embernek, és
ráérez a kép képtelenségére. Volt amikor teljesen elég volt
azt mondani: „Figyi, oké, jó, akkor mi szépen levezényeljük a
feleségeddel a válást, mert neki már tele van a bugyra azzal,
hogy ő aranyérmes villányi vörös, te meg úgy köpöd ki, mint az
ecetet. Elég volt ebből, menj a szeretődhöz, csináljatok
gyereket, éljetek családban.” Ez teljesen katartikus hatással
volt arra az emberre. Megrázkódott és azt mondta, hogy „na,
ezt nem”.
Ágnes: Lehet, hogy mesélt az angyalkájának az ajánlatról?
Miklós: Nem, itt helyben mondta. Amikor elhangzott a mi
ajánlatunk, és ő belegondolt, hogy mi lenne, ha ők valóban
együtt élnének, akkor azt mondta, nem.
Zelka: Valahogy azért nagyon mélyen, szép színes
leplekkel elfedve sokukban benne van a kételkedés, hogy
„azért ez nem lehet igaz”. Valami nagyon mély hitetlenség ott
van, csak az aktuális élmények, a homlokzat, az együttlétnek
a ragyogósága elfedi ezt. De az ilyen hosszú távú döntés
gondolata, hogy valakivel családot alapít, előhozza ezt a
kételkedést.
Miklós: Néha, ha nagyon ügyesek vagyunk. Ha tényleg
mélyen sikerül belevinni a képbe.

196
 Zelka: Egyébként volt néhány angyalka, aki megjelent itt
nálunk a kanapén. Az is fantasztikus, mert annyira hisznek
magukban, és annyira mélyen hiszik, hogy csak ők lehetnek a
megfelelő partnerek a jövőben, hogy simán eljönnek ők is.
Voltak olyan helyzetek, amikor mindhármukkal dolgoztunk.
Miklós: Vagyis a szülőpárral külön, és a megcsalóval meg a
szeretővel külön.
Zelka: Természetesen sohasem hárman egyszerre.
Ágnes: Igen, igen, értem!
Miklós: A megcsaló általában nehezen fogadta el azt, hogy
szeretnénk megnézni a (nem mondtuk ki, hogy nárcisztikus
személyiségzavarral élő) szeretőjét. Kérdezte, hogy „mit
akartok rajta látni?” „Például, hogy hogyan beszél rólad. Mert
ha az van, hogy ő szépen kényelmesen elhelyezkedik a
kanapén, nyitott testtartásban, te meg egyre szorulsz a
kanapé sarkába, és ő amúgy a válla felől a hüvelyujjával
bököd feléd, és úgy beszél rólad, mint egy távol lévő, bőgő
tehénről, amit bántanak a böglyök, akkor azért ezen el kellene
gondolkodni.”
Zelka: Vagy, ahogy gyerek feje fölött szoktak beszélni
néha a felnőttek, mikor a jelenlétében úgy társalognak róla,
mint aki nincs ott vagy nem hall.
Miklós: „Akkor gáz van, és mi azért vagyunk rá kíváncsiak,
mert az a sejtésünk, hogy így fog rólad beszélni.” És amikor a
nárcisztikus személyiségzavarral élő szerető eljön, szépen
kényelmesen elhelyezkedik a kanapén, nyitott testtartásban,
miközben a másik beszorul a kanapé sarkába, és a
nárcisztikus személyiségzavarral élő szerető a válla felől a
hüvelykujjával mutogatni kezd, akkor mi finoman utalunk rá,
hogy előállt a helyzet. Mozdulatokkal meg egyéb módon jelt
adunk, hogy megértsen minket ez a megbűvölt ember, aki
akkor bólint. De sajnos ritkán hatol ez az élmény a lelke

197
mélyére, mert azt mondja: „Hát, igen ezt akartátok látni. Na
és?”.
Zelka: Ilyen szituációkban derült ki az, hogy ennek az
elbűvölő szeretőnek, akit elvileg a világon a legjobban szeret,
és akivel örökké élni akar, és aki annyi mindent felad az ő
kedvéért, nincs semmi empátiája őfelé. Képes teljesen
részvétlenül beszélni a szeretője helyzetéről vagy dolgairól.
Miklós: Ami belesegíti a nárcisztikus személyiségzavarral
élőt abba, hogy teljes hódítást hajtson végre, az egyrészt az,
hogy a megcsalt szülőtársnak elege lesz és kidobja a
„drogost”, a másik pedig az, hogy az igazságszolgáltatás is
elkezd jogot szolgáltatni. Ilyenkor a gyerekek megszerzésére,
a szülők egymás közötti küzdelmére helyeződik át a fókusz,
amiben a nárcisztikus személyiségzavarral élő grandiózus
módon elhelyezkedik, és közben észrevétlenül át is ugrották
a kérdést, el mer-e iránta köteleződni a „drogos”.
Zelka: Belesodródik.
Miklós: Egyszerűen belesodródik.
Ágnes: Aha. Tehát azért van olyan szakasz, amikor még ki
lehet őt hozni ebből a „drogfüggésből”.
Miklós: Van!
Ágnes: És ez rövid ideig tartó szakasz.
Zelka: Körülbelül olyan nehéz, mint egy drogost kihozni a
drogfüggőségéből.
Miklós: Mert meg kéne mutatni a valódi ízeket, de azokat
alig érzi. Azt a történetet szoktam nekik elmondani, hogy
ráébresszem őket a helyzetükre, mikor egy pár elhozta a
drogos gyerekét hozzánk.
Természetesen mi ilyesmivel nem foglalkozunk, csak
valahogy neki én lettem a pótapuka, egy kapaszkodó a
világban, akinek el merte mondani a dolgait. Egész őszintén
elmondhatta, mert nem volt következménye, én nem

198
akartam őt levenni a szerről. Egyszer beszélgettünk, én
éppen feltettem egy tyúklevest a konyhában. Rákérdezett a
srác a fűszertojásra, hogy „az micsoda?”. Én mondom, hogy
„hát az a fűszertojás, abba teszem a fűszereket, borsot,
babérlevelet, fokhagymát, egy-két zöldfűszert” – és mutattam
neki. Mire ő egészen lelkesen mondta, hogy „juj, akkor ilyent
én is fogok beletenni”. „Miért, te főzöl?” „Igen-igen.
Főzőcskézek, a múlt szombaton is főztem tyúklevest.” „És mit
tettél bele?” „Hát vettem egy csirkét, azt.” „És még?” „Hát a
csirkét felforraltam a vízzel.” „És még mit tettél bele?” „Amikor
már puha volt, akkor megettem. Nem-nem! Megsóztam, mert
sótlan lett.” Annyira képtelen volt érezni az ízeket a
heroinhoz képest, hogy a puszta főtt hús levét meg a
tyúklevest gyakorlatilag nem tudja megkülönböztetni.
Ez a történet néha egy kicsit megrázza az elbűvölt
áldozatokat, de csak nagyon ritkán. Aztán odasodródnak a
nárcisztikus személyiségzavarral élő mellé.

Heroin, Heródes, Heródiás

Géza és Gabi toporgott a párkapcsolati terápiában. Büszkék

vagyunk arra, hogy többnyire négy alkalom elég beállítani a
párkapcsolati együttműködést egy új életszakaszra, ám ők
hónapokig egyhelyben jártak. Azon már régen túl voltunk, hogy
Géza bevallotta: szeretője van. Gabi is régen belátta: felesleges
Ivettet ribancozni, nyomozni utána és viselt dolgait felemlegetni.
Sokkal jobb a párkapcsolatukra fókuszálni, közös élményekkel
építeni közös identitásukat. Géza azonban csak ímmel-ámmal vett
részt a játékokban, amiket nagyrészt Gabi eszelt ki. Paradox helyzet:
a megcsalt nő „kepeszt”. Az anya és feleség, akit a konvenciók
szerint vigasztalni, engesztelni, békíteni kellene a bűnbeesett
férjnek, ha vissza akar térni a családhoz. Géza rettenetesen küzdött.
Lassan kénytelenek voltunk feladni azt a rutint, hogy Ivett

199
személyével egyszerűsíthetünk a párkapcsolati egyenletben. Géza
fanyalgása indokolatlan volt. Gabi csinos, kedves nő, jó anya,
felelős munkát lát el. Négyszemközt kezdtük el kérdezgetni Gézát
Ivettről. Kiderült: számára Ivett heroin. Gabi hiába a legfinomabb
érett konyak, Géza az ízét sem ismeri. Néha lerészegedik tőle, de
ennyi. Ha megpróbál elszakadni Ivettől, hiányozni kezdenek azok a
látomások, amiket Ivett indukált arról a csodálatos Gézáról, aki a
legjobb, aki mindenekfelett álló – hiszen a grandiózus Ivett van
vele. Ekkor megpróbáltuk Gézát saját magát eljuttatni valami
grandiózus helyzetbe. Olyanba, ahol a kívülről bevitt drogok helyett
a belsők uralják a terepet. Endorfinok, adrenalin, amelyek a
határterhelésen kezdenek termelődni. Sikerült. Az Iron Man
program bevált. Szerencsénk volt.

Gyuri esetében elpártolt mellőlünk a szerencse. Pedig ő el is

hozta Lilláját, miután megfogalmaztuk a gyanúnkat. Elég volt
egyetlen alkalom: a gyanú beigazolódott. Gyuri arca is egyre
sötétült, amint a hölgy produkálta mindazt, amit megjósoltunk.
Mondhatni, hozta, ami meg van írva a nagykönyvben. Úgyhogy
meg is írjuk gyorsan:
– Válla felett, hüvelykujjával bökött mellette ülő „szerelmére”.
– Velünk és szinte csak velünk tartott szemkontaktust.
– Történetei saját grandiózus megoldásairól szóltak. Úgy
prezentálta magát, mint „racionális, hidegfejű »problémagyilkost«,
aki folyamatosan a megoldásokat keresi, aki túlteszi magát” Gyuri
érzelmi konfúzióján. (Valójában az empátia hiánya.)
– Anyagilag teljesen egy szintre helyezte magát Gyurival,
miközben ismerkedésükkor folyamatos anyagi problémái voltak.
Ugyan Gyuri jól fizető álláshoz segítette, de az ő vagyona még
mindig nagyságrendekkel volt felette a hölgyének.
– A hölgy teljesen úgy kezelte Gyuri vagyonát, mint a sajátját.
Úgy tüntette fel a helyzetet, hogy Gyuri cégeit is ő viszi, bár
évtizedes munka állt szemben néhány hónapos belekotyogással.
(Elveszi a másik életét.)
– Erkölcsileg és más területeken is felsőbbrendűnek állította be
magát Gyurinál.

200
 – Kicsúszott a száján egy „mulatságos” mondat, amin –
kínunkban – kicsit derültünk: „Gyuri ott van otthon, ahol elalszik.”
Még kétszer elismételte. „Gyuri ott van otthon, ahol elalszik.”
„Gyuri ott van otthon, ahol elalszik.” Gyuri számolta az ujjain, ránk
nézett, bólintott.
Hamarosan el is indultak. Legközelebb egyedül jött Gyuri.
Látszott: nagy és komoly elhatározásra jutott. Lelkünk mélyén
örvendezni kezdtünk a helyreálló családi rendszernek, a feleség
erőfeszítései méltó jutalmának, a három szép gyerek boldog
gyermekkorának. Nem szabadna, csakhogy a nárcisztikus
személyiségzavar sokszor minket is megzavar.
– Nagyon köszönöm, jól megmutattátok. Nárcisztikus
személyiségzavar. Utána is olvastam, elkezdtem ilyen szemmel
látni. Igen. Lilla nárcisztikus személyiségzavarral él. Én pedig
drogos vagyok. Egyetlen kérdésem maradt: meddig működhet a
kapcsolatunk? Erről nem találtam anyagot.
– Ha születik gyerek, két-három év a cut-off. Ha kettesben
maradtok, sokkal tovább is eltarthat. Kérdés, mennyire erősödik
nálad a közöny.
– Oké, akkor jövő héten elköttetem magam. Szeretnék minél
hosszabb időt Lillával.

Máté evangéliumában úgy jelenik meg Heródes, mint egy

gonosz ember, aki testvérének feleségével folytat bűnös viszonyt,
ráadásul fejét véteti Keresztelő Szent Jánosnak egy kis táncosnőcske
kedvéért:

Akkoriban Heródes negyedes fejedelem hallotta Jézus hírét. „Ez

Keresztelő János – mondta szolgáinak –, feltámadt, innen van benne
a csodatévő erő.” Heródes ugyanis elfogatta Jánost, bilincsbe
verette, és börtönbe vetette fivére, Fülöp felesége, Heródiás miatt.
János ugyanis figyelmeztette: „Nem lehet a tiéd!” Meg is akarta
ölni, de félt a néptől, mert prófétának tartották. Heródes születése
napján történt, hogy Heródiás lánya táncolt a vendégeknek. Annyira
megtetszett Heródesnek, hogy esküvel ígérte, bármit kér is, megadja
neki. Az – minthogy anyja előre kitanította – így szólt: „Add nekem

201
egy tálon Keresztelő János fejét!” A király elszomorodott, de az
esküre és a vendégekre való tekintettel megparancsolta, hogy adják
neki oda. Lefejeztette hát Jánost a börtönben. Fejét elhozták egy
tálon, odaadták a lánynak, az meg elvitte az anyjának. (Mt 14, 1-11
SZIT)

Márk felismeri, hogy Heródes valójában a drog bűvöletében

cselekszik, a józan Heródes elfogadja Jánost, sőt, védelmezi és
szívesen hallgatja. Amint azonban benyomul az életébe Heródiás,
eszét veszti és olyan helyzetbe keveredik, amelyben képtelen
ellenállni a bűnnek.

Heródes király is hallott róla, hiszen messze elterjedt nevének a

híre. Azt gondolta, Keresztelő János támadt fel a halálból, azért van
benne csodatevő erő. Voltak, akik azt állították, hogy Illés. Ismét
mások azt mondták, hogy próféta, olyan, mint egy a próféták közül.
Heródes ezek hallatára megállapította magában: „János támadt fel,
akit lefejeztettem.” Mert Heródes volt az, aki embereivel elfogatta
Jánost, és megkötözve börtönbe vetette testvérének, Fülöpnek a
felesége, Heródiás miatt, akit feleségül vett. János tudniillik
figyelmeztette Heródest: „Nem szabad testvéred feleségével élned.”
Emiatt Heródiás megharagudott rá, el szerette volna tétetni láb alól,
de nem tudta. Heródes ugyanis félt Jánostól. Tudta, hogy igaz és
szent ember, ezért védelmezte. Ha beszélgetett vele, nagyon zavarba
jött, de azért szívesen hallgatta. Végül mégis eljött a kedvező
alkalom. Születése napján Heródes lakomát rendezett főembereinek,
tisztjeinek és Galilea előkelőinek. Közben Heródiásnak a leánya
bement és táncolt nekik, s Heródes és vendégei előtt nagy tetszést
aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz, és
megadom neked.” Meg is esküdött neki: „Bármit kérsz, megadom,
akár országom felét is.” Az kiment és megkérdezte anyját: „Mit
kérjek?” „Keresztelő János fejét” – válaszolta. Visszasietett a
királyhoz és előadta kérését: „Azt akarom, hogy most mindjárt add
nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király igen szomorú lett,
de az esküre és a vendégekre való tekintettel nem akarta elutasítani.
Azon nyomban küldte a hóhért, azzal a paranccsal, hogy hozza el

202
János fejét. Az ment, és lefejezte a börtönben, és tálcára téve elhozta
a fejét, odaadta a leánynak, a leány pedig átnyújtotta anyjának. (Mk
6, 14-28 SZIT)

Megvannak a filológiai okai annak, hogy Fülöp feleségét éppen

Heródiásnak hívják. A mi szempontunkból az az érdekes, hogy a
nárcisztikus személyiségzavarral élő hogyan veszi át a másik életét,
személyiségét, sőt, még nevét is.

Kutyaharapást szőrével

A kocsisor hirtelen lassít.

– Baleset, dugó – gondoljuk.
Úgy húzódunk, hogy belássuk az utat. Szerencsére üres, csak
nyolc-tíz autó torlódott fel előttünk. A sor élén álló éppen gyorsít,
elhúz.
– Mégis meggondolta magát, feljebb fordul meg. Van még, akit
visszatart a kettős záróvonal és az erős szembeforgalom – mondja
Miklós Zelkának.
– A mögötte állónak pedig biztosan lefulladt a motorja – bólint
Zelka, mert még mindig toporgunk.
– Végre elindult. Na, de most mi a fenének állt le?
– Talán mégis meg akar fordulni még az autópálya előtt, mert
megtudta, valami nagy dugóba szaladunk bele.
– Szerencsére ő is meggondolta magát. Egyébként az autópálya
előtt van még két körforgalom.
– Hát ezt most tényleg nem értem. Nézd csak, irányjelző, átmegy
a szembe sávba, hogy majdnem frontálisan ütközik, aztán uccu neki.
– Olyan, mintha kikerülnének valamit. De hát nincs ott semmi.
– Hopp, ez is elment. Megvan. Tényleg, hát nincs ott semmi.
Pedig nagyon kellene egy csatornafedő.
Elgondolkodtunk, mit gondolnak most azok, akik öt-hat autóval
mögöttünk vannak, látnak minket toporogni, aztán átmenni a
záróvonalon, majd elhúzni. Akkor rájöttünk: pontosan így vagyunk
azokkal is, akik nárcisztikus személyiségzavarral élő személy hatása

203
alá kerültek. Még inkább sarkítva: sokkal inkább érezhető a
nárcisztikus személyiségzavar hatása azokon, akik nárcisztikus
személyiségzavarral élő emberrel kerültek szoros kapcsolatba, mint
magán a nárcisztikus személyiségzavarral élő személyen. Sőt, a
személy távollétében talán még könnyebb és gyorsabb a nárcisztikus
személyiségzavart kikövetkeztetni, mint a jelenlétekor. A társ
magatartásából, abból, mit tesz és mit nem, mit mond ki és mit
„nem vesz észre”, az érzelmi reakcióiból és indulataiból egyszer
csak kirajzolódik a mintázat.
Azon is elgondolkodtunk, egy csatornafedő hiánya mennyivel
könnyebben észrevehető akkor, amikor mások kerülgetik, mint ha
csak mi magunk megyünk az úton és nincs, ami felhívja rá a
figyelmünket. Hiszen – alapállapotban – azzal az előfeltevéssel
élünk, azzal a hittel közlekedünk a világban, hogy a csatorna-
nyílások le vannak fedve. Ha pedig mégsem ez a helyzet, akkor
bizony nagyot eshetünk. Amikor viszont valaki más már kerülget
valamit, azzal élesíti az érzékeinket és élénkíti a figyelmünket.
Andi és Feri az első gyermekükkel már jártak nálunk. Szegény
kiskölyök olyan erős rivalizálásba keveredett édesapjával Andi
figyelméért, hogy erősen fennállt a gyermekbántalmazás veszélye.
Valamelyest megoldottuk a helyzetet, csak éppen Feri becsajozott.
Ez is kisimult, ahogy a gyerek oviba ment, úgyhogy jött is a
következő. Feri most már azonnal becsajozott, Andi pedig
megharagudott ránk, mert azt mondtuk: „hagyjuk ezeket a hippilány
fantáziákat a kölcsönös és csak kölcsönös kielégülésről, a családi
rendszer egésze érdekében jobb, ha kötelességből, békéltetésből,
beletörődésből kielégíti gyermekei apját”. Érdekes, milyen távol áll
a szalonképességtől, ha arról beszélünk, mit kellene megtenni. Az
viszont jól tűri a nyomdafestéket, ha egy édesanya gyermekei
édesapjával jogi viszályba keveredik a ház, a fűnyíró és a gyerek
tulajdonlása ügyében. Haragudott, puffogott Andi, aztán mégiscsak
rászánta magát. Olyan jól belejött, hogy érkezett is a harmadik
gyerek.
Ezúttal azonban másképp alakultak a dolgok. Feri jött el
hozzánk, egyedül. Mesélni kezdett csodálatos szeretőjéről. „Neki is
három gyereke van, de ég és föld, mennyivel jobb anya lenne,

204
milyen fantasztikus vállalkozást indítana. Csak még folyik a kemény
válás, a férje százmillióval tartozik neki. Letépte az egyik körmét,
többször félholtra verte, fasiszta állat, minden bizonyítható. Ezért
lebeg a vállalkozása, ezért betegek folyton a gyerekek.” Beindult
bennünk a grandiozitás-riadó, megszólalt a „csakmég”-csengő,
felvillant a herdálás sárga villogó fénye. Feltettünk néhány kérdést
arról, hogyan halmozott fel a csodás hölgy három gyermek mellett
százmilliós vagyont, hogyan foglalkozik valójában a gyerekekkel,
mit lehet tudni a zseniális vállalkozásról. Feri úgy kezdett beszélni,
mintha saját szinkronhangja lenne. Néha még el is csúszott az ajka.
Kerülgette a fedetlen csatornanyílást rendesen.
A terápia során egyáltalán nem működött együtt. Megegyeztünk
a következő lépésben, egyetértett, bólogatott, lelkesedett, azután
hazament és teljesen mást csinált. Több körben. A legnehezebb
azonban csak ezután jött: Andi is megtagadta az együttműködést.
Hiába tártunk fel egy sor erőforrást, amivel közös identitásukat
erősíthettük volna, Andi csak csóválta a fejét.
– Nézzétek ezt! – nyitott meg egy weblapot, ahol a hölgy
szakrális örömtánc-képzését ajánlotta, másutt, ugyanő, áldozati
füstökkel gyógyítóként jelent meg.
Kiderült: ő volt, aki előző évben szektaalapításra hívó
plakátokkal ragasztotta tele a környéket. Az iskolát is.
– Szóval, ez a nő nem olyan, mint a többi, ez egy bestia –
csóválta a fejét Andi.
– Szóval, ez a nő nem olyan, mint a többi, ez egy bestia –
lelkesedett boldogan Feri.
Aztán jött Andi fantasztikus ötlete:
– Azt mondjátok, nárcisztikus személyiségzavar? Ennyire
bedrogozik tőle a férjem? Oké. Akkor megtanulok én is nárcisztikus
személyiségzavarosan viselkedni.
És Andi felvette a kesztyűt. Elkezdett grandiózus, normába
vágó, felelőtlen dolgokat művelni. A strandon utána ment Ferinek
az egyszemélyes öltözőparaván mögé, és egész kis Dekameront
adott elő vele. Kiügyeskedett magának egy napra egy rally autót,
beültette maga mellé Ferit és driftelés közben átnyúlt a nadrágjába.
Aztán átadta neki a volánt és a mitfárer helyéről matatott Ferin,

205
akiben az adrenalin és a tesztoszteron igazi bombaként robbant.
Kicsit átpörgette a szlengblogot, aztán olyan sms-eket küldözgetett
vetélytársának arról, ami közte és „Apu” között zajlik, hogy mi is
csak felét értettük.
És Andi nyert.

Ha most meggondolja a kedves Olvasó, mennyit küzd e könyv

olvasása során azzal a gondolattal, hogy saját maga esetleg nem él-e
nárcisztikus személyiségzavarral, akkor íme, használja ugyanezt
erőforrásként. Jól jöhet, ha egy nárcisztikus személyiségzavarossal
küzdve átmenetileg Ön is nárcisztikus módon viselkedik. Engedje
szabadon saját nárcisztikus hajlamait. Tombolja ki őket. Talán még
a helyzeten is képes lesz változtatni.
Első hallásra bizonyára fenntartásai vannak Andi viselkedésével
kapcsolatban, ám az evangéliumok arról tanúskodnak, Jézus is
különböző viselkedés- és beszédmódokat használt arra, hogy
különböző emberekkel megértesse magát.
A tömeghez példabeszédeket intézett, tanítványait ezek
magyarázatával vonta közel magához, és ami talán legfurcsább, a
próféta szerepét is hajlandó volt magára ölteni. Jól tudta,
Nikodémus azt várja, a próféta szóljon belőle, ezért nem is
törekedett arra, hogy Nikodémus értse, amit mond, hanem annak az
elvárásnak tett eleget, hogy próféta módjára szóljon hozzá.

Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, egy zsidó

tanácsos. Ez éjnek idején fölkereste Jézust, s így szólt hozzá:
„Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, hisz senki sem vihet
végbe olyan jeleket, amilyeneket te végbeviszel, ha nincs vele az
Isten.” Jézus azt felelte neki: „Bizony, bizony, mondom neked: aki
nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát. Nikodémus
megkérdezte: „Hogy születhet valaki, amikor már öreg? Csak nem
térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újraszülessék?” Erre Jézus
azt mondta: „Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és
(Szent)lélekből születik, az nem megy be az Isten országába. Ami a
testből születik, az test, ami a Lélekből születik, az lélek. Ne
csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek. A szél ott

206
 fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova
megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született.”„Hogyan
lehetséges ez?” – kérdezte Nikodémus. (Jn 3, 1-9 SZIT)

Látjuk, reménytelen, hogy Nikodémus egy ember-ember

viszonylatban ott, azon az éjszakán megértse, amit Jézus mond neki.
Azért prófétál Jézus, mert ez az út, ami elvezetheti Nikodémust az
igazsághoz.

Miklós: Van még egy változat a nárcisztikus személyiség-

zavartól megbűvölt szülőnél, még egy esély a belátásra. Azt
mondjuk: „Rendben, akkor vigyétek el ketten a gyerekeket, de
úgy, hogy még titokban van a viszonyotok, vagyis a gyerekek
még ne tudják, hogy ki ő.”. És ekkor következik a nárcisztikus
személyiségzavarral élő szerető nagy fellépése.
Ágnes: Amikor a gyerekeket is elbűvöli.
Miklós: Amikor a gyerekeket is elbűvöli. Ebből egy
esetünk végződött dupla sikerrel, a gyerek kétszeres
megmenekülésével. Elég kemény áron, mert a nárcisztikus
személyiségzavarral élő annyira elbűvölte, hogy a gyerek
napszúrást kapott.
Ő bűvölt és bűvölt (kánikulában, tűző napon), csakhogy a
gyereket elfelejtette sapkával ellátni és megitatni. Egyébként
csodálatos volt az előadás, amit tartott neki. Otthon kellett
rájönni, hogy nagy a baj. A gondos édesanyai ápolásnak
köszönhetően a gyerek felgyógyult a napszúrásból és az eset
tanulságait közösen levonva a később a nárcisztikus
személyiségzavarral élő mostoha-jelölttől is távol tartották a
szülei.
Ez a „gondtalan gondoskodás”, mint viselkedésmintázat
kifejezetten jellemző a nárcisztikus személyiségzavarral
élőkre. Mivel annyira csak a homlokzatuk létezik számukra

207
és a vele kapcsolatos saját intencióik, hogy az ilyen finomabb
gondoskodásra nem képesek, alkalmatlanok.
Zelka: Igen, képtelenek olyan helyzeteket jól megoldani,
amik decentrálást, vagy főleg már empátiát igényelnek.
Mondjuk az nagyjából lekövethető, hogy a gyereknek reggel
délelőtt tízkor enni meg inni kell adni, utána kap ebédet és
ahhoz valami innivalót, mert a többiek is így szokták csinálni.
Van ennek egy követhető rendje.
Egy ilyen leírható forgató-könyvet simán végigvisznek –
ha épp el nem vonja valami saját ügy a figyelmüket. De az,
hogy negyven fok van, és a gyereknek melege van, izzad és
sokkal több folyadékra volna szüksége – ez a szempont már
valahogy nincs meg nekik.
Ugyanígy az is egy nehéz elme-trükk, hogy „ha én szomjas
vagyok és iszom, akkor kínáljam meg a gyereket is”. Ez
leginkább olyakor esetekben érvényes, amikor a nárcisztikus
személyiségzavarral élő hölgy még nem szült. Mert fejben
vagy a szavak szintjén simán megoldja, hogy szülőként
viselkedjen egy olyan gyerekkel, aki nem az ő szülötte. A
megvalósításba azonban már könnyen hibák csúsznak. Hát
még akkor, hogyha valakinek ilyen gond az érzelmek átélése
meg az empátia!

208
 ▶ XII ◀

Modern Hófehérkék

Ágnes: Milyen sorsa van egy nárcisztikus személyiség-

zavarral élő szülő gyerekének?
Zelka: Azt gondolom, ez nagyon erősen függ a
környezettől. Az a kérdés, azon kívül, hogy van a gyereknek
egy nárcisztikus személyiségzavarral élő szülője, kije van
még? Mi az a konstelláció, amiben él? A legszélső verzió az,
hogy egyedül neveli a gyereket a nárcisztikus személyiség-
zavarral élő szülője.
Miklós: És ez valószínű is.
Zelka: Ez a legnehezebb helyzet. Ilyenkor az a minimum,
hogy a gyerek lelkileg bántalmazott lesz, és nagyon nagy
eséllyel saját maga is nárcisztikus személyiségzavarral élő
felnőtté válik.
Aztán az a következő fokozat, hogy még teljes a család,
van másik szülő is. Ez is egy bántalmazott minta, itt még
mindig megvan ugyanaz a kockázat, hogy a gyerek is inkább
a bántalmazó szerepet veszi fel, semmint az áldozatét, vagyis
a bántalmazott szülőét. Ebben az esetben nagyobb esély van
arra, hogy bevonódjanak a gyerek életébe másik személyek
is: nagymama, nagypapa, unokatestvérek. Ez egy kapu, egy
út a kimenekülésre. Az ép személyiségű szülő ablak lehet egy
jobban működő, egy egészségesebb kapcsolatrendszerre.

209
Láthatja például a gyerek, hogy az unokatestvéreivel hogyan
bánnak a szüleik, vagy azt, hogy a nagypapa miként
viszonyul az unokáihoz. Itt már nagyon erősen játszik a
szerencse kérdése, hogy mekkora és milyen a tágabb család.
De maga a szülői párkapcsolati minta alapjában kóros, és azt
gondolom, megbetegítő minta.
Ha a szülők elváltak, és a nárcisztikus személyiség-
zavarral élő szülőjétől függetlenül tölthet időt a gyerek a
másik szülőjével, vagy más emberekkel, ott egyre inkább nő
a mozgástér. Minél nagyobb a hatása a nárcisztikus
személyiségzavarral élő szülőnek, minél nagyobb felületet
borít be a gyerek életében, tapasztalati mezejében, annál
nagyobb a kockázat. És minél inkább sikerül őt egy szűkebb
helyre szorítani, másokat pedig beengedni a gyerek életébe,
annál nagyobb esélye, lehetősége lesz arra, hogy egészséges
személyiséggé fejlődjön.
Miklós: Egy következő reális lehetőség a kaukázusi
krétakör. Ha meg meri tenni az elüldözött szülő, hogy
tényleg elengedi a gyerekeit, abban a pillanatban a
nárcisztikus személyiségzavarral élő szülőnek már nem
kellenek. Mert túl nagy ár azért a homlokzatért, amit ő
mutatni szeretne. Neki az a lényeg, hogy legyenek szorgos
munkások a homlokzat mögött, és ő egyszer-kétszer
felléphessen a gyerekeivel. Ha a szülőtárs meg meri tenni ezt
az ijesztő lépést, akkor a nagy gyerekekért folytatott
küzdelemből a nárcisztikus személyiségzavarral élő könnyen
vált arra az álláspontra, hogy simán átengedi a terepet, és
gyorsan talál magának valami olyan munkát vagy olyan
élethelyzetet, amire hivatkozva egyszerűen lepattinthatja a
gyerekeket.
Zelka: Amikor válás-előkészítő üléseken nárcisztikus
személyiségzavarral élő párokkal dolgozunk, tehát olyan

210
párral, amelynek egyik fele nárcisztikus személyiségzavarral
él, akkor ezt a stratégiát szoktuk alkalmazni. Egyrészt a
nárcisztikus személyiségzavarral élő szülőt biztatjuk abba az
irányba, hogy alkosson, kibontakozzon, önmegvalósítson, és
örvendezünk afelett, hogy erre neki van sok alkalmas ideje.
Másrészt lelkesedünk azon a lehetőségen, hogy ő bármikor,
amikor az alkotó tevékenysége elég szabadidőt hagy, vagy
amikor neki még emellett is marad energiája, akkor tud a
gyerekekkel foglalkozni, velük élményeket megélni.
Ez szokott lenni a két szál. Az egyik szerint végtelenül
fontos, hogy ő kapjon elegendő szabadidőt, mert a gyerekek
mellett olyan fokú teljesítményt hozni, mint amire ő hivatott,
nagyon nehéz. A másik szerint elengedhetetlen, hogy akkor
foglalkozhasson a gyerekekkel, amikor ő akarja. Ez a két
mozaik – bármilyen viccesen is hangzik így együtt, egymás
után elmesélve – működni is szokott. A teljesítménye hiányát
a nárcisztikus személyiségzavarral élő általában a sokat
követelő gyerekeknek a jelenlétével indokolja, a gyerektől
való rendszeres távolmaradásait ezzel szemben a rá, mint
felelős személyre nehezedő teljesítménykényszerrel.
Ágnes: Tehát igyekszik egyensúlyozni a két tevékenység
között?
Zelka: Igen. Hiszen ő az, aki „nagyszerű teljesítményekre
képes”, és ő az, aki „nagyszerű szülő”. Persze a másik, az
pocsék szülő. Mindenki láthatja, hogy a gyerekek sehol sem
lennének, ha ő nem volna a szülőjük. Tehát a nárcisztikus
személyiségzavarral élő mind a két szerepben nagyszerűnek
gondolja magát, bár egyiknek az eredményei sem látszanak
igazán. Azért szokott zsonglőrködni, a mozaikokat felváltva
villogtatni, hogy ezt – saját maga előtt is – gondosan
elkendőzze.

211
 Ágnes: Ez nagyon bonyolultnak hangzik. Feltételezem,
hogy a nárcisztikus zavarral létezők magas IQ-júak? Tehát
intelligensek?
Zelka: Hát ez nagyon érdekes kérdés. Azt gondolom, hogy
az intelligenciának része a rendszerben gondolkodás és az
összefüggések átlátása, amiben ők nagyon gyengék.

A szabályalkotás képessége

A nárcisztikus személyiségzavarral élők gondolkodásának

modellezése során egészen érdekes intelligencia-definícióra
jutottunk: „az intelligencia a szabályalkotás képessége”.
Fellélegeztünk. Eddig az járt a fejünkben, hogy intelligencia az,
amit az intelligencia tesztek mérnek, így valójában ambivalens
viszonyunk volt a magas és az alacsony IQ-hoz egyaránt. Egyszer
valaki magas IQ-jával szerénykedett, mire Miklós azt találta
mondani: „Így könnyű, próbálta volna meg az illető az én IQ-mmal
az egyetemi oktatóságig vinni”, majd vigyorogva hozzátette: „Az én
IQ-m legfeljebb kilencvennyolc”.
Pedig – ha az intelligencia teszteket modellezzük, azt látjuk – a
tesztalkotók szabályokat rejtenek el, ezeket kell felismerni. Szóval,
végül is meg kell őket alkotni. Helyesebben, először meg kell őket
alkotni, akkor tudjuk őket felismerni, alkalmazni. Nézegetni a
négyzeteket, melyiken hogyan fordul a minta, hogyan állnak össze
egy sorba, aztán hogyan áll össze a sorok mintázata mozgássá.
Mintha néznénk egy antilopot, aztán a csordát, aztán azt, hogyan
mozognak együtt és hogyan lehet róluk egyet leválasztani,
kifullasztani és elkapni. Hol terem most a gyümölcs és hol, mikor
fog legközelebb beérni, és mennyit tudok belőle hazavinni.
Kétmillió éves szabályfelismerő szoftver van behuzalozva az
agyunkba.
Az EQ (érzelmi intelligencia, társas intelligencia) az emberi
viselkedés szabályait engedi felismerni. Van köze az IQ-hoz.

212
 A nárcisztikus személyiségzavarral élőknek életük szenzitív
éveiben alig volt mintájuk szabályalkotásra. Környezetüket olyanok
határozták meg, akiknek viselkedése kiszámíthatatlan volt, akik a
jelenben hirtelen impulzusok hatására cselekedtek. A gyerek
számára bejósolhatatlanok voltak. Így az általuk közvetített világban
sem látszottak szabályok. Helyesebben: csak olyanok, amiket ők
utólag akartak. Nézzük csak:
– A KRESZ előírja, hogy a kerékpárosnak legfeljebb egy
méterrel az út széle mellett szabad hajtania – ordított rá Gábor apja
egy bicikliző társaságra az autóból.
– A KRESZ előírja, hogy a kerékpárosokra maximális
figyelemmel kell lenni, csak biztonságos helyzetben szabad őket
megelőzni – ordított rá Gábor apja néhány nappal később a
kerékpárról egy autósra, akit utolértek a zebrán. Hiába hivatkozott
az illető arra, hogy egy zsúfolt városi útvonalon egymás mellett
biciklizve feltartják a forgalmat.
Gábornak ebből annyi jött le, hogy a szabály magyarázatra való.
A jelenben elkövetett impulzív tettek indoklására. Azóta is képtelen
szabályokat alkotni, felismerni. Azt tanulta, apja hol így dönt, hol
úgy. Kiszámíthatatlan. A legjobb, ha ő nem is próbál bejósolni
semmit, mert abból csak baj lesz. Képzeljük csak el, mit mondhat.
Játsszuk le:
– A KRESZ előírja, hogy a kerékpárosnak legfeljebb egy
méterrel az út széle mellett szabad hajtania – ordít rá Gábor apja egy
bicikliző társaságra az autóból.
– Apu, a biciklis azt mondta, ilyen nincs a KRESZ-ben – jegyzi
meg óvatosan a fiú.
– Na, még te is azt a rasztás hülyét véded!
– Apu, van otthon KRESZ?
– Nincs.
– Vegyünk, szeretném megtanulni.
– Majd ha rendesen meg tudod mosni a fogadat, te béna Béla!
Nem csoda, hogy a nárcisztikus személyiségzavar kifejlődésével
szépen lassan elsorvad a rendszergondolkodás. A folyton változó,
rendszertelen mozaikokban felbukkanó szabályok mögött a gyerek
képtelen meglátni az összefüggést, ezért számára azok csak tételek

213
maradnak, amiket – jó esetben – betű szerint idéz a nárcisztikus
személyiségzavarral élő, többnyire azonban csak úgy nagyjából
előkapja, hogy igazolja vele aktuális viselkedését.
Innen a mozaikos gondolkodás, innen a szabályok, törvények,
normák ignorálása. Gábor apja az egyik esetben egy autóversenyt
közvetítő televíziós műsort kapcsol be a lelkében, ahol a közönség
kerítések mögül bámulja a száguldó csodagépeket. A másik esetben
egy kerékpáros túraverseny közvetítésére kapcsol, ahol az éljenző
közönség kordonok mögül csodálja a lezárt úton száguldó élbolyt,
amit persze adott esetben ő alkot, Gábor fiával.
Hasonló az eset az EQ-val. Mivel édesapa érzelmei teljesen
kiszámíthatatlanok – ha vannak egyáltalán –, indulatai pedig
hirtelen jönnek, a legjobb kitérni előlük, különben nagy kikapás a
vége.
Hiába van ott a lehetőség, hiába van kétmillió éve az agyunkba
huzalozva a szabályalkotás képessége, ha nincs olyan élethelyzet,
amelyben a képességek beérését lehetővé tesszük, akkor
elsorvadnak, akárcsak használat híján a látás, a járás vagy a beszéd.
Segítsen minket együttérezni a nárcisztikus személyiségzavarral
élőkkel az a felismerés, hogy a Mindenható az idők kezdete előtt
teremtett végtelen világ teljes rendjét képes áttekinteni. Hozzá
képest mi – még a közülünk legbölcsebbek is – csak szilánkokat,
szikrákat, villanásokat látunk. Jézus éveken át beszélt nyíltan
tanítványainak mindarról, ami meg van írva és ami be fog
következni. Ők mégis döbbent értetlenséggel fogadták mindezt, és
újabb hosszú körökre volt szükségük, amíg lassan megértették évek
történéseinek következményeit.

Ketten közülük még aznap elindultak egy Emmausz nevű

helységbe, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumnyi távolságra
feküdt. Az eseményekről beszélgettek. Ahogy beszélgettek,
tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott
hozzájuk. De szemük képtelen volt felismerni. Megszólította őket:
„Miről beszélgettetek itt az úton?” Elszomorodtak, megálltak. Aztán
az egyik, akit Kleofásnak hívtak, hozzá fordult: „Te vagy az egyetlen
idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a

214
napokban.” „Micsoda?” – kérdezte. „A názáreti Jézus esete –
felelték –, aki próféta volt, hatalmas tettben és szóban az Isten és az
egész nép előtt. Főpapjaink és a tanács tagjai kereszthalálra ítélték,
és keresztre feszítették. Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani
Izraelt. S már harmadnapja annak, hogy ezek történtek. Igaz, még
néhány közülünk való asszony is megrémített minket. Hajnalban
kinn jártak a sírnál, s hogy nem találták ott a testét, azzal a hírrel
jöttek hozzánk, hogy angyalok jelentek meg nekik, és azt mondták,
hogy él. Társaink közül néhányan szintén kimentek a sírhoz, és úgy
találtak mindent, ahogy az asszonyok jelentették, de őt magát nem
látták.” Erre így szólt: „Ó, ti balgák, milyen nehezen tudjátok
elhinni, amit a próféták jövendöltek. Vajon nem ezeket kellett
elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Aztán
Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit
az Írásokban róla írtak.
Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha
tovább akarna menni. De marasztalták: „Maradj velünk, mert
esteledik, és a nap már lemenőben van.” Betért hát, és velük
maradt. Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret,
megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük
s felismerték. De eltűnt a szemük elől. „Hát nem lángolt a szívünk –
mondták –, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat?” Még
abban az órában útra keltek, s visszatértek Jeruzsálembe. Ott együtt
találták a tizenegyet s társaikat. Azzal fogadták őket, hogy valóban
feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. Erre ők is beszámoltak az
úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor.
Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük és
köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt
vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért
ijedtetek meg, s miért támad kétely szívetekben? Nézzétek meg a
kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A
szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van.”
Ezután megmutatta nekik kezét és lábát. „Van itt valami
ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük
láttára evett belőle.

215
 Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még
veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, amit rólam
Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor
megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat, s így folytatta:
„Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap
fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot
kell hirdetni minden népnek Jeruzsálemtől kezdve. Ti tanúi vagytok
ezeknek. Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét. Maradjatok a
városban, míg fel nem öltitek a magasságból való erőt.” (Lk 24, 13-
49 SZIT)

Következetes rendszertelenség

Ágnes: De mondjuk sikeresek, tanultak vagy jól képzettek

a nárcisztikus személyiségzavarral élők? Vagy nincs ilyen
összefüggés?
Zelka: A többségük nagyon nehezen szerez diplomát. Az a
fajta rendszeresség, amit egy felsőoktatási intézmény
elvégzése kíván – a szigorlatok letétele vagy a szakdolgozat
megírása – számukra szinte megoldhatatlan feladat. Ha
szereznek is diplomát, az általában valamilyen kreatív
megoldással szokott sikerülni.
Ágnes: Mit értsek kreatív megoldáson?
Miklós: Hát azt, amit Zelka mondott, hogy „szereznek”. Ami
persze ritkán jelenti azt, hogy az Ecserin vesznek. A „ritkán”
ez esetben legyen tízből csak háromszor. Általában olyan
területet választanak, ahol ez a fajta módszeresség nem
követelmény. Ami még izgalmasabb: azt figyeltük meg, hogy
nagyon-nagyon nehezen írnak összefüggő szövegeket és
nagyon rosszul. Ez is egy elég jó kritérium az azonosításra,
mert az írás, az írásbeliség egy nagyon sajátos emberi
kultúrtechnika. Az írás arra való, hogy az egymás mögé

216
állított gondolatokat összeállítsuk legalább egy sorrá. Mi
több, az írásbeliségben az a gyönyörű, hogy vissza tudunk
lapozni, meg tudjuk nézni, hogy az író mit állított, mit is
mondott az első oldalon?
Ha valaki az első oldalon azt írja, „minden kütyü sárga”, a
negyedik oldalon pedig azt, hogy „a kütyük többsége zöld”,
akkor azt tudom mondani, „figyi, itt valami baj van”. Erre azt
fogja mondani persze, hogy ő először kütyükre gondolt,
másodszor meg másfajta kütyükre gondolt, tehát valahogy
kimenti magát.
A nárcisztikus személyiségzavarral élő nagyon fél az ilyen
helyzetektől, mert hiszen amúgy a mozaikos gondolkodása,
meg a folyamatos ellentmondásai jól kezelhetők, képes őket
a jelen helyzetnek megfelelően kimagyarázni vagy másként
elrendezni, de a leírt dolgok számon kérhetők vagy nyakon
csíphetők.
Zelka: Az olyanfajta írás, ahol valamit módszeresen ki kell
fejteni, egy gondolatot leírni, egy logikai rendszert felállítani,
vagy egy tervet készíteni, amiről később látszik, hogy
megvalósult-e, vagy esetleg naplót írni, ami rendszerességet
kíván, vagy feljegyzéseket, jegyzőkönyvet készíteni – ezek
mind hallatlanul nehezen mennek a nárcisztikus
személyiségzavarral élőknek. Persze vannak olyan írásbeli
műfajok, amik megengedik a mozaikosságot, vagy netán épp
a mozaikosság növeli bennük a kifejezési erőt. Az ilyenek
lehet, hogy megfelelnek neki. Például a versírás vagy a
dalszöveg írás, vagy a különlegesebb novellák létrehozása,
melyeknek a szokásostól eltérő az építkezése. De arra, hogy
egy levélben leírja, hogy ő mit tervez, azt hogyan szeretné
végrehajtani – erre a legritkább esetben sikerül rávenni őket.
Sokkal inkább szóban hajlandók ilyesmiről kommunikálni.

217
 Miklós: Maga a levelezés egy olyan műfaj, amelyben
egymást követik a kommunikációs események: leírtad,
válaszoltam, visszaírsz, válaszolok. És visszaolvasható.
Ettől félnek. És ez sajnos egy komoly nehezítés, amikor a
szülői együttműködés kialakításáról van szó és arról, hogy
közös megegyezés kellene. Olyasmiről, hogy „mondd meg,
hogy július 20-án jöhetnek-e velem a gyerekek a táborba”,
nem hajlandó tartalmilag levelezni, hanem csak telefonon
vagy személyesen. „Hát ezt még át kell gondolnom, beszéljük
majd meg” – ilyen válaszokat ad.
Zelka: Vagy a jól bevált „térjünk erre vissza, ha nálam lesz
a naptáram”.
Miklós: És megint ki kell hangsúlyozni, hogy ez tudattalan.
Tehát egyszerűen rászokott, vagy rávezette a sorsa, hogy az
írásos kommunikáció veszélyes, ingoványos terület, kerülnie
kell. Mielőtt azt tételeznénk fel, hogy ilyen rafinált, hogy nem
ad írásba semmit. Dehogynem, csomó mindent leír. Csak
éppen másról, másképp, kerülve a konkrétumokat.
Zelka: Sokszor a környezet számára rafináltnak, minden
hájjal megkent számító személyeknek tűnnek, de ez csak a
rendszer szintű rátekintésből látszik így. Természetesen a
mozaikosság megenged bizonyos fokú számítást, bőven
akadnak ravaszkodások, amikor bepróbálkoznak valamivel,
amit szeretnének elérni, de a rendszer szintjén felépített
szélhámosság nagyon nehezen menne nekik.
Miklós: Viszont azt a benyomást remekül keltik, hogy ők
magasan képzettek, rendkívül tiszteletre méltóak. Legjobb
példa erre talán az a zenész ismerősünk, aki első alkalommal
bemutatott néhány hangszert, és mondta, hogy amikor egy
fesztiválra volt meghívva Aix-en-Provence-ba, akkor ez nagy
sikert aratott. Mi csak lestünk, hogy „hű, tényleg micsoda
nagyvilági egy ember ő”. Legközelebb elvittük hozzá a svájci

218
ismerőseinket. Őket is végigvitte a hangszerek során.
Egyszer csak hallottuk, hogy „a fesztiválon Aix-en-Provence-
ban…”. Amikor már hatodszor mondta ugyanezt a dolgot,
felmerült bennünk, vajon volt-e ő egyáltalán valamilyen
fesztiválon? Kiderült, hogy nem volt. A látszatkeltésnek ez
fantasztikus módja! Azt a benyomást kelti, minthogyha őneki
hat egyeteme lenne, mert olyan természetességgel említi,
hogy „amikor a Harvardra jártam…”. Aztán kiderül, hogy a
Harvardra takarítani járt.
Zelka: Ez a zenész rengeteg hangszer közt kalauzolta a
vendégeket és látszólag teljesen véletlenszerűen egyhez-
egyhez odanyúlt és megszólaltatta. Olyan fantasztikus volt,
hogy mennyiféle hangszeren tud játszani! Amikor másodszor
jártunk ott és mentünk körbe vele a bemutatón, kiválóan
látszott, hogy „véletlenszerűen” másodszor épp ugyanahhoz
a néhány hangszerhez nyúl hozzá. Tehát rengeteg olyan
hangszer lehetett ott, amiről valószínűleg fogalma sem volt,
mit kell vele csinálni, hogyan kell behangolni, vagy miként
működik.

Projekció

A nárcisztikus személyiségzavarral élőket felismerhetjük arról

is, hogy hibáikért gépeket, tárgyakat vádolnak. Folyamatosan
hivatkoznak például a számítógép, a telefon vagy az autó hibájára,
amikor késnek, elfelejtenek vagy elmulasztanak valamit.
Tekintettel arra, hogy amúgy is nehezen írnak, fittyet hánynak a
határidőkre, törvényszerűen hivatkoznak arra, hogy „elromlott az
internet”.
Váratlanul mély kút nyílik meg ezzel a látszólag felszínes
játékkal. Magunkra ismerünk: mi is előszeretettel emlegetjük a
nyomda ördögét, a technika ördögét, szívesen személyesítjük meg

219
tehát a hibákat és az értetlenséget, szívesen toljuk mindezt a
megszemélyesített gonoszra, a Sátánra. Ez valószínűleg éppúgy
megakadályoz minket a Sátán valódi lényének megértésében, mint
ahogy a kaporszakállú zord Isten vulgáris képe elzárja előlünk a
Mennyei Atyához, az Örökkévalóhoz vezető gondolati utat.
A nyomda ördöge egyszerűen annyit jelent, hogy elsiklunk
hibákon és azoknak valamilyen mélyebb jelentőséget tulajdonítunk
– utólag. A technika ördöge azt jelenti, hogy valamely szerkezet
működési szabályait, algoritmusát hiányosan ismertük, ezért az
adott pillanatban másképp működött, mint ahogy gondoltuk.
Botorság ennek önálló, sőt sátáni akaratot tulajdonítani. Ezek
egyszerű énvédelmi-mechanizmusok, kicsi hibák aránytalanul
komoly következményeit veszik le vállunkról.
Másképpen fogalmazva: a következményetikát szándék-etikává
szelídítik a Sátán közbeiktatásával. Ugyanez történik, amikor
Istennek tulajdonítunk olyan dolgokat, amelyek kicsiségek
aránytalan következményeit eredményezik.
Az ördög hétköznapi értelmezésével szemben, amely tehát
értetlenségeinket, hibáinkat hivatott elkenni, vagy másra kenni, a
Sátán sokkal mélyebb gyökerekkel van jelen a nárcisztikus
személyiségzavarral élő lelkében: képtelen hinni az igazságos
világban, az eredeti jószándékban, abban, hogy működik a megértő
szeretet. Bármely tetszőleges jelenségről bármikor könnyedén
kimondja, hogy az ő bántására, hátráltatására, megalázására
rendeltetett. Ez egyfelől érthető, hiszen ördögi gyermekkora volt, a
folyamatos bántalmazás valóban elvette hitét az igazságos világban,
másfelől azonban őrjítő azoknak, akik vele élnek, hiszen tőlük is
megtagadja a jóságnak még a lehetőségét is. Bármit tesznek, annak
ő alantas, nevetséges vagy kifejezetten gonosz szándékot tulajdonít.
Ettől még Jézus lelke is megrendül. Hát még a miénk!

Nem mindnyájatokról mondom ezt, mert hiszen tudom, kiket

választottam ki. De be kell teljesednie az Írásnak: »Aki kenyeremet
eszi, sarkát emelte ellenem.« Előre megmondom, mielőtt
megtörténnék, hogy amikor majd bekövetkezik, higgyétek, hogy én
vagyok. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki befogadja azt, akit

220
küldök, engem fogad be, s aki engem befogad, azt fogadja be, aki
engem küldött.”
E szavak után Jézusnak mélyen megrendült a lelke, s
megerősítette: „Bizony, bizony, mondom nektek: Egyikőtök elárul.”
Erre a tanítványok egymásra néztek, mert nem tudták, melyikükről
mondta. A tanítványok közül az egyik, akit kedvelt Jézus, az
asztalnál Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki és kérte:
„Kérdezd meg, kiről beszél.” Erre Jézus keblére hajolt és
megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a
bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot, fogta és az
áruló Júdásnak nyújtotta, az iskarióti Simon fiának. A falat után
rögvest belészállt a sátán. Jézus csak ennyit mondott neki: „Amit
tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” De az asztalnál ülők közül senki
sem értette, miért mondta neki. Mivel Júdás kezelte a pénzt,
némelyek azt gondolták, hogy Jézus megbízta: „Vedd meg, amire az
ünnepen szükségünk lesz.” Vagy hogy adjon valamit a
szegényeknek. Mihelyt átvette a falatot, Júdás nyomban elment.
Éjszaka volt. (Jn 13, 18-30 SZIT)

221
222
 ▶ XIII ◀

A szerelem elárulása

Ágnes: Létezik drog-prevenció. Elég sok pénz meg idő

megy el arra, hogy feltárjuk azt, hogy egy kamasz gyerekre
mi vár, ha drogozik, és milyen következményei lesznek. De
hát ez a kapcsolat egy ilyen nárcisztikus személyiségzavarral
élő személlyel, ez egy „drogozás”. Van-e ilyen prevenció?
Miklós: Ezen vagyunk, igen. Igyekszünk megrajzolni a
lehetséges útvonalakat és bizonyos szempontból a hatóságok
figyelmét is felhívjuk erre a jelenségre.
Ágnes: A prevenció csak ismeretadás vagy több annál?
Egy drog prevenciós előadáson általában elmondják, hogy a
drogos sokszor lesz szomjas, törmelék van a zsebében,
amikor belőtt állapotban van, akkor mit érez, mik a
droghasználat veszélyei, esetleg szó esik a dílerekről is.
De hogyan lehet elkerülni a kapcsolatot, házasságot egy
nárcisztikus személyiségzavarral élő személlyel? Régebben
volt háztűznézés, amikor családok ismerkedtek családokkal.
Akkor talán jobban ki lehetett szűrni az ilyesmit. A házasodni
készülő felek figyeltek arra, hogy milyen környezetbe fognak
kerülni. Manapság nem divat az ilyen megfontolás, most
mindent elfed a szerelem.
Zelka: Azért nagyon jó, amit mondasz, mert minél inkább
a józan ész vagy a klasszikus házasságközvetítés alapján

223
történik a párválasztás, annál inkább megnézik azt, hogy
kiket hoznak össze. És ismerik a két félnek a hátterét,
rokonságát, az egész addigi élettörténetét. Minél inkább a
szerelem lesz a kapcsolatválasztás szempontja, annál
nagyobb kockázatot jelent az, hogy az az élmény, amit a
szerelem jelent, elsöpör minden egyéb megfontolást, sőt, az
„egyéb megfontolás” felmerülésének puszta gondolata a
szerelem elárulásának tűnik.
Ott találkozik a drog prevenciónak meg a nárcisztikus
személyiségzavarral való megküzdésnek a nehézsége, vagy
az attól való óvakodás prevenciója, hogy más dolog a duma
arról, hogy majd ez lesz meg az lesz, és ilyen káros meg olyan
káros, és más dolog az élmény. Az élmény az, ami igazán
befolyásolja a viselkedésünket, az hat ránk.
Na, de hogyan adjunk arról élményt, hogy milyen a
heroin? Mert hogyha már adunk róla egy élményt egyszer,
azzal bevisszük az egyént abba a kockázatba, hogy ő erre
ráfügg, ismételni akarja, és újra keresi. Ugyanez a helyzet a
nárcisztikus személyiségzavarral élő személlyel fellobbant
szerelem esetén is: ha már belekóstolt, milyen, ez az egyetlen
élmény elég lehet, hozzá hogy beindítsa a függő viselkedést.
Úgyhogy ez egy nagyon nagy kérdés.
Miklós: A drognál egy kóstolás azonnal hozza a függést, a
nárcisztikus személyiségzavarral élőnek meg abban a
bizonyos első hét másodpercben van tulajdonképpen a
kóstolója. Ami reményt ad, az az, hogy a személyiségzavar
felismerésére lehet alkotni egy ellenőrző listát. Lehet
mondani azt, hogy oké, eddig fantasztikus, de most nézzük
meg a következő pontokat, amiket mi egyfolytában
sulykolunk (ugyanúgy, mint azt, hogy törmelékes-e a zsebe).
Elsősorban azt, hogy van-e múltja? Ez nagyon fontos, mert
ha van múltja, akkor lehet identitása. Az ellenőrizhető,

224
világos múltból össze tudjuk rakni az évek sorozatát, de még
jobban hónapok sorozatát. Vannak gyerekkori barátok,
vannak kamaszkori szerelmek, meg vannak egyetemista
kapcsolatok. Aki egészséges személyiségű, az rendszerint
kötődik valamilyen közösséghez. Mesél olyasmiket, amikben
ő vesztes volt, vagy szerencsétlenül járt, van önkritikája.
Kideríthető, hogy tud-e olyan emberekről mesélni, akiket
megbecsül. Tudható, milyen szabályokat tart be, milyeneket
hág át? Ha át tudunk tekinteni egy hét-nyolc tételből álló
ellenőrző listát, akkor legalább azt el tudjuk dönteni, hogy ez
a kapcsolat, ez a személy mondjuk csak egy altató, vagy
tényleg heroin.

Sajátos világ

A nárcisztikus személyiségzavarral élőknek egészen sajátos

világa alakul ki. A legfontosabb számukra a grandiozitás. Az, hogy
az adott körülmények között elképesztő, fantasztikus a
teljesítményük. Meglehet: valóban gazdag, híres, befolyásos
személy az illető. Ekkor is azon van, hogy még gazdagabbnak,
sokkal híresebbnek és jóval befolyásosabbnak tüntesse fel magát.
Az is lehet, hogy középosztálybeli, vagy kifejezett vesztes.
Mindenképpen a rendkívüli körülményekkel magyarázza sikerének
elmaradását: politikai üldöztetés, különleges családi okok, extrém
sorscsapások. A lényeg, hogy maguk a magyarázó körülmények is
grandiózusak legyenek.
A nárcisztikus személyiségzavar esetében tehát alig számítanak
a valódi körülmények, a grandiozitásról szóló történetek mindig
sokkal többről, sokkal nagyobbról szólnak, mint amivel a
nárcisztikus személyiségzavarral élő személy rendelkezik, legyen az
akár vagyon, akár kapcsolat, akár képesség.

225
 Ebből következik, hogy a nárcisztikus személyiségzavarral élők
bármilyen vagyont, kapcsolatot, tehetséget képesek elherdálni.
Megbízható ismertetőjegyük a herdálás.
A grandiozitás egyik vetülete, hogy a nárcisztikus személyiség-
zavarral élő úgy érzi: rá nem vonatkoznak a normák, szabályok,
törvények. Ezek csak a többiekre, a nála alacsonyabb rendűekre
érvényesek, akiknek legfőbb kötelessége őt támogatni és csodálni. A
nárcisztikus személyiségzavarral élő személy bárkit gátlástalanul
kihasznál, a normákat, szabályokat áthágja. Nagyon szereti kémnek,
titkosszolgálat tagjának sejtetni magát, de az egyszerű gyorshajtást
is úgy kezeli, mint privilégiumot. Ha mégis normákra, szabályokra,
törvényekre hivatkozik, akkor azt azért teszi, mert az adott normára,
szabályra, törvényre vonatkozás éppen jól jön neki. Szó sincs arról,
hogy elfogadná a rend szövedékét.
Mivel a nárcisztikus személyiségzavarral élő grandiózus világot
teremt, folyamatosan ellentmondásokba keveredik. Gondolkodása
töredékes, mozaikos lesz. Pontosabban: énvédelemből megőrzi ezt
a gyermekkori gondolkodásmódot. Kifelé úgy tűnik, gátlástalanul
hazudik, könnyedén átsiklik az ellentmondásokon, pedig valójában
csúszkál a „mintha” és a valóság között, mint egy mese szereplője.
Igen, ha valaki rákérdezne, a nárcisztikus személyiségzavarral élő
meg tudná különböztetni a „mintha” helyzetet a valóságostól,
csakhogy: jaj annak, aki rákérdez! Emiatt nárcisztikus személyiség-
zavar esetében egyre sorvad a reflexió képessége, amely egyébként,
„normál” esetben a felnövekvő gyermekkel együtt éppen hogy
erősödik, és még olyankor is jelen van, amikor a személy látszólag
teljesen módosult tudatállapotba kerül (például tökrészeg vagy
éppen flow-ban játszik).
A reflexió képessége egyre gyengül nárcisztikus személyiség-
zavar esetén, ám nyomokban jelen van. Sokszor láttunk például
nárcisztikus személyiségzavarral élőt nyilvánvaló ellentmondás
hatására zavarba jönni. A kínos helyzetet általában valamilyen
indulatkitöréssel fedik el, terápián ez gyakran kedvesség-roham
vagy hirtelen mosdóba menés, a valóságban többnyire dühkitörés.
Nem képes nagyobb rendszerek, összefüggések átlátására.
Mozaik lapkákat lát, a kép egészét képtelen áttekinteni, ezzel védve

226
önmagát. A nárcisztikus személyiségzavarral élő számára például
érthetetlen a logikai és-kapcsolat. Ahhoz, hogy az autó elinduljon,
kell üzemanyag, motor és indító impulzus. „De hát rendesen
működött az önindító és a motor is forgott!” – mondja a nárcisztikus
személyiségzavarral élő hölgy, aki rendszeresen elfelejt tankolni.
A mozaikos gondolkodás sokszor egészen egyszerű össze-
függések belátásában is akadályozza a nárcisztikus személyiség-
zavarral élőt, aki ezért hajlamos egyetlen elemre koncentrálni az
és-kapcsolattal összekötött sorozatokból. „De hát nem is hajtottam
gyorsan!”– mondja a nárcisztikus személyiségzavarral élő hölgy
angyali ártatlansággal, miközben tilos előzésért bírságolnák. Furcsa,
gyermeteg gondolkodása miatt érthetetlen, varázslatos személyisége
legtöbbször egyébként valóban meggyőzi a rendőröket és az esetek
többségében futni hagyják.
Kicsit másképpen áll a helyzet a tesztekkel, mert az objektív
tudásfelmérés többnyire akadályozza a nárcisztikus személyiség-
zavarral élő fiatalt, hogy középfokúnál magasabb végzettséget
szerezzen saját erőből – ami azonban a hatalom, vagyon szerzésében
alig gátolja.
A gyermek empátia-hiánya is megmarad a nárcisztikus
személyiségzavarral élő felnőttben. Szeretni is képtelen, hiszen a
nárcisztikus személyiségzavar kialakulásának oka éppen a környezet
szeretetlensége és empátia hiánya.
Ebben az értelemben talán Narcisszusz legendája sem érvényes a
nárcisztikus személyiségzavarra, mert az ilyen személy önmagát
sem képes feltétlenül, hibáival együtt elfogadni vagy szeretni.
Valójában akkor tud megfelelni önmagának, ha grandiózusnak
érezheti magát. A folyamatos túlzások, a csodálatos történetek
éppen arra valók, hogy elfogadtassa önmagát – önmagával. És
természetesen annak a szorongásnak az eltüntetésére, ami eredetileg
éppen azért alakult ki, mert gyermekkori környezete folyamatosan
elégedetlen volt vele és kritizálta.
A nárcisztikus személyiségzavar éppen ezért semmiféle kritikát
nem tűr, akitől mást kap, mint csodálatot, azzal rövid úton szakít.
Ennek hátterében hatalmas „magabizonytalanság” áll: a „vékony”
személyiség, a diffúz identitás, az instabil énkép miatt ahhoz is

227
 túlságosan gyenge, hogy megvédje magát, hát még ahhoz, hogy
rugalmasan reagáljon, önmagán korrigáljon vagy személyiségébe új
elemeket építsen a visszajelzések hatására.
Ezért nem várhatunk el tőle következetes alkotó munkát vagy
kitartó kreatív tevékenységet, hisz annak minden lépése reflexióra
készteti az embert, sőt, a magát Teremtőt is: arra, hogy megnézze,
jó-e, amit alkotott. Fogalmazhatunk úgy is: hiányzik belőle a
munka iránti alázat. Is.

Aki nem veszi fel keresztjét és nem követ, nem lehet a

tanítványom. Aki tornyot akar építeni, nem ül-e le előbb, hogy
kiszámítsa a költségeket, vajon futja-e pénzéből, hogy fel is építse?
Nehogy azután, hogy az alapokat lerakta, de befejezni nem tudta,
mindenki, aki csak látja, kicsúfolja: Ez az ember építkezésbe fogott,
de nem tudta befejezni. Vagy melyik király nem ül le, mielőtt hadba
vonulna egy másik király ellen, számot vetni, vajon a maga
tízezernyi katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön
ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá még akkor, amikor
messze van, és békét kér. Így hát, aki közületek nem mond le
mindenéről, amije csak van, nem lehet a tanítványom. (Lk 14, 27-33
SZIT)

Bánásmódok

Zelka: Amit mi első körben szeretnénk az embereket

illetően, hogy legyen a nárcisztikus személyiségzavarról
tudásuk. Legyen egy olyan ismeretanyag a fejükben, ami
alapján egyáltalán felmerül bennük az, hogy létezik
nárcisztikus személyiségzavarral élő személy, akivel bizony
nehéz párkapcsolatban élni, ezért jó ötlet, hogyha óvakodnak
a vele való szerelemtől.

228
 Manapság, ha valakit droggal kínálnak, már benne van az
emberek fejében, hogy mi is az, hogyan szokták kínálni, mik
a veszélyei – tehát vannak ismereteik.
A nárcisztikus személyiségzavarral kapcsolatban ehhez
képest teljesen le vagyunk maradva. Első körben egyáltalán
azt kell elmondani, hogy van, létezik ilyen személyiségzavar.
Azt kell megmutatni, milyen veszélyes dolog ez. Azt kell
kommunikálni, miről lehet ezt felismerni. Az egyénre
vonatkozó prevenció egyik része ez. A másik része az, hogy
ha már valakink nárcisztikus személyiségzavarral él, azzal
tudjunk bánni, tudjuk őt kezelni.
A közösségre, társadalomra vonatkozó prevenció szerepe
sokkal hosszabb távon mutatkozik meg. Nagyon fontos, hogy
úgy működjenek a családok és a kis közösségek, hogy már a
gyerekkorban megelőzhessük a nárcisztikus személyiség-
zavar kialakulását. Ezt úgy lehet megcsípni, ha elkezdjük
felismerni a tüneteit. Azoknál a családoknál, ahol felmerül a
személyiségzavar kialakulásának veszélye, kapjon fokozott
figyelmet a gyerek – és a családnak az a fele, aki egészséges,
kapjon fokozott támogatást és lehetőséget a gyerekkel való
együttlétre.
Miklós: Az ismeret bemegy majd a köztudatba. Gondolj
bele, harminc éve még tele volt a tévé ripacsokkal. Micsoda
ripacsok jelentek meg a képernyőn! Isten nyugosztalja őket.
Most már valahogy mégiscsak elkezdtek színészek mozogni a
színpadon meg a filmekben. És ugyanúgy, ahogy most már
elég jól felismerjük a ripacsokat, úgy előbb-utóbb majd eljön
az is, hogy elkezdjük felismerni: ez vagy az az ember a
nárcisztikus személyiségzavar mintapéldája, mert nézd meg,
hogyan beszél a múltról, nézd meg milyen mozaikos – és
összeáll róla a kép. Ez egy egyszerű tudás lesz hamarosan.

229
Elég jól megismertük már a depressziót, bár van még egy kis
túlműködés, némileg sok depresszióst vélünk felfedezni.
Attól is félni kell, hogy hirtelen nagyon megszaporodnak
majd a személyiségzavarosok. De hát mivel valóban amúgy is
erősen szaporodnak, ezért kisebb veszély többet látni, mint
nem észrevenni.

Toldi György szindróma – a nárcisztikus kör

Toldi Miklóst a testvérének és kíséretének viselkedése bőszítette

fel olyan mértékben, hogy közéjük vágta ama nehéz követ. Toldi
György édesapja, Toldi Lőrinc érdemeinek köszönhetően került
Budára, a történetírás azonban György egyetlen méltó tettéről sem
számol be.
Toldi György mai fogalmaink szerint delegált volt. Az otthoniak
érte dolgoztak, Toldi Miklós miatta maradt paraszti sorban. György
volt a Toldi család szeme fénye. Sokan nem bírják a delegáltsággal
járó terhet. György is elszállt. Családjával szemben azért szállt el,
mert Budán élt, Budán azért élhetett, mert családja lehetővé tette.
Gyanúsan nárcisztikus kör.
Magyarországon két fontos delegált generáció él velünk. A
háború után elsősorban értelmiségiek, a rendszerváltozás után
vállalkozók lettek a családok a magasabb körökbe küldöttei. Ez
egyet jelentett a Budapestre költözéssel, hiszen a fővárosnak más
országokhoz képest is kiemelt szerepe változatlan a Toldi történet
óta.
A delegáltak saját származási közösségükben minden támogatást
és motivációt megkapnak a nárcisztikus személyiségzavar
produkálásához: „otthon” minden és mindenki felett állnak, nem
vonatkoznak rájuk a normák, grandiózusak, minden jár nekik,
mindenki az ő szavukat lesi.
Az itt következő történetnek is ez az egyik vetülete. A másik
vetület arra mutat rá, hogyan képes a nárcisztikus személyiségzavar

230
generációk során kifejlődni, attól kezdve, hogy az első minták
megjelennek a családban, egészen odáig, míg készen van a leltár.
Györgyi jó testvér, jó tanuló volt. Kishúgát szinte ő nevelte,
miközben szülei küzdöttek a világgazdasági válság brutális
következményeivel. A lány tizennégy éves volt, amikor 1938-ban
elárverezték szatócsboltjukat. Tulajdonosokból alkalmazottak lettek,
saját sarokházukból szűkös bérlakásba költöztek.
A gonosz világ, a hitelbe vásárlók könnyelműsége keltette a
családban a kollektív bántalmazottság érzését.
„Györgyi kitűnő tanuló, bármely tárgyban nyerhet országos
versenyt” – vélte a család, és Györgyi egyetemre mehetett, alig ért
véget a háború. Húga, Annus, megmaradt otthoni szolgálatban: férj,
gyerekek, szülők gondozása.
Valahányszor Györgyi hazalátogatott – azaz „lejött” –,
levelezőlapot küldött, melynek olvastán a családfő édesanya
boldogan kiáltott fel: „Jön Györgyi Pestről!”. Azután elkezdődött a
sürgés-forgás: Annusnak teljes nagytakarítást kellett végezni, mint
húsvétkor; édesapa a piacra rohant; édesanya – aki egyébként
gyengélkedett – hirtelen erőre kapott, sütni-főzni kezdett.
Hát még akkor volt csak nagy ünnep, amikor Györgyi a férjével
jött le. Aki egyetemi oktató volt. Tanársegéd. Docens. Huba! Olyan
áhítattal ejtették ki a nevét, mintha valamelyik szent készült volna
családlátogatásra. Huba olyannyira szent volt, hogy még a
vallásgyakorlásról való lemondást is megbocsátották neki és
Györgyinek. Nekik nem kellett menniük a templomba, Annusnak
viszont minden vasárnap el kellett vonszolnia három gyermekét,
amiért folyamatos gúnynak volt kitéve férjétől. „Szentfazék!” –
dühöngött Annus férje, aki ambiciózussága ellenére – természetesen
– képtelen volt poros nyomába érni azoknak „odafönn”. Főleg
Hubának.
Mindez alig lett volna több otthoni kényeztetésnél, ha odafönn
másképpen alakulnak a dolgok. Csakhogy Györgyi és Huba
„odafönn” az ellenzék soraiba állt. Azt az értékrendet képviselték,
amit „lent” már meghaladtak. Nem volt más dolguk, mint szidni
„azokat”, miközben közalkalmazottként biztonságos állásban
dolgoztak és lassan gyarapodtak is. Igaz, közben egy kicsit, ici-picit

231
átírták a származásukat. Épp csak amennyire kellett, annyira
tagadták meg a klerikális reakciót, amelynek férge szüleik
családjában is lepetézett, hogy aztán kikeltsen néhány undorító
jószágot.
Györgyi egy jónevű gimnáziumban tanított, Huba az Egyetemen.
(Mielőtt politikai kérdésbe bonyolódnánk: a másik oldal is
rendkívüli módon kedvezett a nárcisztikus személyiségzavarnak,
hiszen a hatalmon lévők éppúgy mindenekfelett állónak érezték
magukat a totalitárius rendszerben.)
Györgyi és Huba így került olyan csiki-csukiba, ami lehetővé
tette, hogy fiatalságuk, felnőtté válásuk során elkerüljék azokat az
élményeket, amelyek kihozták volna őket az ifjúkori természetes
nárcisztikus állapotból. Ehelyett egyre inkább elemelkedtek a
valóságtól.
Egyetlen gyermekük az akkori normák szerint rendkívül későn
született. Györgyi jócskán elmúlt harminc. Kialakult, becsiszolódott
életvilágukban nagyon kevés hely jutott Dóri-babának. Szülőségük
legfőbb tevékenysége az volt, hogy igyekeztek megszervezni a
gyerekvigyázást. Megtisztelt rokonok jöttek „fel”, dadusok,
bejárónők, egyetemi titkárnők, kollégák vigyáztak a kicsire,
miközben a szülők társadalmi és politikai kötelezettségeiknek tettek
eleget. (A hatalmon lévők természetesen éppúgy társadalmi és
politikai kötelezettségeiknek tettek eleget.) Így aztán se Györgyinek,
se Hubának nem kellett szembesülnie azzal, hogy egyikük sem tud
mit kezdeni egy gyerekkel – noha Huba egyetemen tanított leendő
tanárokat, Györgyi pedig akkorra már sokszorosan kitüntetett
pedagógus volt.
A kis Dóri élvezte a szülők holdudvarát. Főleg „lent”, vidéken
volt nagy csodálatban és kényeztetésben része. Míg unoka-
testvéreinek jelentős teljesítményt kellett produkálni egy-egy
odavetett dicséretért (bár többnyire inkább csak hibáikat tették
jóvá), addig Dórinak elég volt megjelenni a kiterjedt rokonság előtt,
máris felszakadt a csodálat sóhaja: „Huba és Györgyi lánya!”.
„Odafönt” is elég volt néhány bizalmas szó az összetartó ellenzék
köreiben, és a kis Dóri előtt megnyílt az út az elit iskolákba, végül a
jogi egyetem felé.

232
 Dóri egyre könnyedébben vonult ki a kudarcokból, melyek
bőven érték elhízása, fölényeskedése és követelőzései miatt. Baráti
köre az egyéjszakás kalandok férfinépére szűkült. Már jóval elmúlt
harminc, amikor első folyamatos munkáját felvette, teljes három
hónapra. Éveken át heverte ki ezt a traumát. Úgy gondolta, egy
gyerek segítene rajta.
Marcellt ismeretlen apától szülte harminchat éves korában.
Tehette, hiszen szülei időközben a rendszerváltoztató elit soraiba
kerültek, s olyan hatalomhoz és javakhoz jutottak, amelyek szinte
felülmúlták azt, amit „lent” el tudtak képzelni. Dóri azonban képes
volt még ezt is megfejelni, még egy szinttel feljebb lépett a
követeléseivel. Egy éves gyermekét végképp és kimondva is
szüleire testálta. Így került a kis Marcell a közel hetven éves
nagyszülő pár nevelésébe, amivel bezárult a kör.
Meglehet, Dóri akkor már a nárcisztikus személyiségzavar
hálójában vergődött, meglehet, kicsit félrecsúszott a sorsa, s nem
tudta igazán feldolgozni a sikert. Mindenesetre egyre több történet
kapott lábra irigységéről és falánkságáról. Szinte természetesnek
számított, hogy rendre megjelent a vidéki rokonságnál – hol itt, hol
ott – és mint egy ország-látogató középkori király (vagy mint Toldi
György), úgy élt vissza az „egyszerű vidéki emberek” vendég-
szeretetével. Ha evés után kiadta volna magából azt az elképesztő
ételmennyiséget, amit egy-egy ilyen vidéki trakta teljes
bekebelezése jelentett, joggal mondhatták volna rá: bulimiás. Csak
hát ő „tisztelte az ételt”. Bezabált az ifjúsági szervezeti gyűlések
zsíroskenyér-tálcájáról, elpusztította a házibuliban a töpörtyűkrémes
kenyérhegyet, falt a szülei fogadásain és tömte magát a barátnők
szülinapján. Megint csak kortünet volt a „potyakaja”, amelyről
sokan azt mondták: „amit meghagyunk, azt magunktól lopjuk el”.
Valószínűleg azonban a nárcisztikus személyiségzavar „nekem
minden jár” mozzanata sugallta neki azt, hogy a tálra, tálcára,
asztalra kirakott étel mind csak az övé.
Gondoljuk csak meg, mekkora lépés, amíg egy kisgyerek elkezdi
ezt másképpen gondolni! Mekkora teljesítmény kultúránktól, hogy
az esetek többségében még mindig becsüljük az ételt, és tudjuk,
milyen munka van abban, amíg az asztalra kerül. Hatalmas erő kell

233
szembeszállni azzal a kultúrával, ami folyamatos fogyasztásra
sarkall – megtévesztő összhangban a vidéki rokonok „tessék bátran
fogyasztani” invitálásával.
Mindenesetre Dóri Marcellel már tökéletesen úgy viselkedett,
mint egy nárcisztikus személyiségzavarral élő édesanya. Messze
nem vasárnapi anyuka volt, sokkal inkább sátoros ünnepi anya.
Húsvét, szülinap, Karácsony – ez volt három olyan alkalom, amikor
több órát is eltöltött a kisfiával. A nagyszülők pedig igyekeztek
mindazt az elhanyagolás formájában megtörtént lelki bántalmazást
jóvátenni Marcellon, amit annak idején édesanyja gyerekkorában
elkövettek. Idős értelmiségiek alkotó évei helyett egy vad unokával
kínlódtak. Kevés híján lekésték Huba parlamenti kitüntetését, mert
Dóri elmélázott a gőzfürdőben, így nem volt kire hagyniuk Marcellt.
Az ötéves kisgyerek kihallotta a telefonbeszélgetésekből saját
feleslegességét, s bosszúból leöntötte Huba frakkját kólával.
Amikor ezt szóvá tették Dórinak, majdnem egy évre eltűnt az
életükből. Külföldre ment egy kétes pasival, akire mindenét
ráköltötte.
Marcell egyetlen területen valóban grandiózus lett. Méghozzá
egy olyan területen, amely megélhetésre, jövedelemszerzésre
teljességgel alkalmatlan, azonban nemzetközi szinten is számon
tartott eredményeket hoz. És Marcell úgy gondolja: bármi jár neki.
Herdál és többszörös függőségben él, miközben – ha éppen a család
mozaikkövein csetlik-botlik – büszke nagyszüleire. Igaz, ha néha
elragadja az indulat, s olyankor leken nekik néhány pofont.
Édesanyja, Dóri nem lát ebben semmi rendkívülit. Őt egészen
rendszeresen veri a fia.
Míg Dórinál a család hirtelen sikere fedte el a nárcisztikus
személyiségzavar tüneteit, addig Marcell esetében már a drog- és
alkoholfüggőség, illetve az antiszociális viselkedés tör elő olyan
erővel, amely elfedi azt a nárcisztikus tünet-együttest, amelyet a
történelmi körülmények, az eredeti közösségek elhagyása és a
személyes esendőség együtt produkáltak egy évszázad alatt.
Vagy talán évszázadok alatt. Azóta, mióta megteremtődött annak
lehetősége, hogy a messziről jött ember azt mondjon, amit akar.
Mert a nárcisztikus személyiségzavar kialakulásának egyik fontos

234
tényezője a mobilitás. Az, hogy egyetlen személy sok sorsot képes
megélni, sok közösségben képes grandiózusan feltűnni – majd
továbbállni, ha szorul a hurok.
Marcell történetéből kerekíthetnénk pikareszk regényt,
megírhatnánk Hrabal stílusában utazó szélhámos önéletrajzaként,
vagy éppen családregényként, amely hűen mutatja Magyarország
történetének utolsó évszázadát. A lényeg meglátni, hogy a
nárcisztikus személyiségzavar jelentős részben a társadalom
atomizálódásának, a közösségi figyelő és visszatartó funkciók
elsorvadásának következménye.
A legtöbbet azzal tehetünk a nárcisztikus személyiségzavarral
élőkért, ha integráljuk őket egy elfogadó, megértő, hit és szeretet
által szervezett közösségbe, ha megadjuk nekik azt a figyelmet,
amelyért oly grandiózus módon küzdenek.
Az is fontos tanulsága a történetnek, hogy bizony az
antiszociális- és egyéb személyiségavarok, a függőségek és
evészavarok mellett még egy sor egyéb tényező is képes elfedni a
nárcisztikus személyiségzavart.

Kultúránk egyre inkább abba az irányba halad, hogy az egyén

elbújjon személyiséghez fűződő jogai mögé, miközben tudjuk, a
kisgyermeknek mennyire fontos az őt követő figyelmes tekintet.
Nathánael történetét már idéztük, mutatva, mennyire felemelő tud
lenni, ha az ember magán tudja Isten tekintetét. Ugyanígy
méltóságot és magabiztosságot tud adni az is, ha valaki érzi a
közösség figyelmét – még akkor is, ha számonkéréssel járhat a
transzparencia.

Ha testvéred megbántott, menj, és figyelmeztesd négyszemközt.

Ha hallgat rád, megnyered testvéredet. Ha nem hallgat rád, vigyél
magaddal egy vagy két másik embert, hogy két vagy három tanú
bizonyítsa a dolgot. Ha ezekre sem hallgat, jelentsd az egyháznak.
Ha az egyházra sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy
vámos. (Mt 18, 15-17 sZIT)

235
 Miklós: A felismerés abból a szempontból is fontos, hogy
nagyban óvjuk a nárcisztikus személyiségzavarral élőket
azzal, ha fényt derítünk a problémájukra, ha környezetükkel
megismertetjük a nárcisztikus személyiségzavart. Eddig
ezeket az embereket, bolondnak, hazugnak, kapzsinak,
rosszindulatúnak gondolták, meg mindenféle egyéb szörnyű
erkölcstelenségekkel vádolták.
Hogyha viszont tényleg be tudjuk azonosítani a
nárcisztikus személyiségzavart, akkor egyszerűen azt
mondjuk: „szegény, úgy alakult a sorsa, hogy nárcisztikus
személyiségzavara lett, nézzük meg, hogyan lehet bánni vele,
hogyan lehet vele jól kijönni” – és talán ezzel egy kis kiutat
kínálunk nekik is.
Zelka: Egyébként a depresszió azért jó példa, mert
ahogyan a korábban depresszióst egy tunya lusta disznónak
tartották, aki csak a hasát vakarja, és semmit nem tesz a
családjáért, úgy a „diszes” (diszlexiás, diszgráfiás, ilyen-olyan
tanulási nehézséges) gyerekre is azt mondták még az én
gyerekkoromban, hogy buta, rossz tanuló, és üljön ki a
szamárpadba, mert olyan sötét, mint az éjszaka. Most, hogy
már látjuk, milyen problémáról van szó náluk, egészen
másként viszonyulunk hozzájuk. Nem a személyt ítéljük meg,
címkézzük, minősítjük, hogy ilyen vagy olyan ember, hanem
képesek vagyunk különválasztani a személyt attól a zavartól,
amiben szenved.
Az nagyon-nagyon fontos dolog, hogy nem a nárcisztikus
személyiségzavarral élő emberrel van baj, hanem ezzel a
személyiségzavarral nagyon nehéz együtt élni. De lássuk
meg: a nárcisztikus személyiségzavarral élőnek is nehéz vele
együtt élni. Végső fokon ők áldozatok, és az áldozat mivoltuk
miatt kerültek ebbe a helyzetbe.

236
 Ágnes: Mint közvélemény, el szeretném mondani, ahhoz,
hogy képes legyek az elmondottak szerint gondolkodni és
viselkedni, még sok ismétlésre van szükségem! Úgy
képzelem, hogy a nárcisztikus személyiségzavarral élő úgy
kerüli a számára kínos, veszélyes helyzeteket, mint mondjuk
a gyomorbajos ember a hagymát. Ugyanakkor pedig keresi
azokat a szituációkat, amelyek kellemesek a számára. Mintha
kezelné magát.
Miklós: Amióta mélyebben foglalkozunk ezzel a kérdéssel,
egyszer megfigyeltem, hogyan sokkolom a focicsapatot, ahol
játszom. Lóri, a saját csapattársam, aki előretolt erőcsatárt
játszott, beleszaladt egy gólba tartó lövésembe. Erre
elkezdtek a többiek röhögni, hogy „na, milyen szépen kivédted
a Miki lövését”. Így gúnyolták. És én erre mondtam, hogy
„álljon meg a menet, arról van szó, hogy a Lóri igyekezett
lukra futni és beleakadt az én lövésem”. Ha azt a szándékot
tulajdonítjuk neki, hogy ő kivédi a csapattársa lövését, akkor
nagyon rossz irányba megyünk és ez fájó dolog. Ugyanígy, ha
a nárcisztikus személyiségzavarral élőnek azt tulajdonítjuk,
hogy ő hazudik, akkor tévúton járunk. Mert valójában ő csak
mozaikosan látja a dolgokat.
Zelka: Ő meg akar felelni, jónak akar látszani, eredményes
szeretne lenni, olyan emberi kapcsolatokat szeretne, ahol
megbecsülik, meg ahol figyelnek rá, azaz nem a hazugságnak
a szándéka vagy a vágya vezérli.
Miklós: Egy kis identitást akar. Mert egész gyerekkorában
folyton azt mondták neki, hogy „ilyen hülye vagy”, „ezt nem
tudod”, vagy „arra vagy képtelen”. Ezért arra, hogy kicsoda ő
igazán, arra csak nagyon nehezen, nagyon sokféle álmodozás
meg kitalálás árán tud valamelyest magyarázatot adni saját
magának.

237
 Fiatal felnőtteknél a nárcisztikus személyiségzavarba való
belecsúszás jele még a negatív kód. Amikor megkérdezzük,
hogy „mit szeretne?” vagy „mit akar?”, és erre azt mondja,
hogy „én nem azt akarom, hogy legyen sok pénzem”, meg
„nem azt akarom, hogy híres legyek”, meg „nem azt akarom,
hogy csúcsversenyző legyek”, meg „nem azt akarom, hogy
engem csodáljanak és nem is egy olyan nagyon jó lovat
akarok, csak úgy lovagolni. De nem is igazán lovagolni, csak
úgy díjlovaglást”. Folyamatosan a „mit nem” felől közelíti meg
a dolgokat. Itt még el tudjuk csípni, kérdezzük, hogy „mit
igen, mi az, amit akarsz?”. Egy idő után annyira kell neki az
identitás, hogy belecsúszik valamiféle kitalált identitásba, és
elkezd hazudni.
Ágnes: Nekem még a felismeréssel van gondom. Lehet,
hogy úgy járok, mint amikor hallgattam egy előadást a
gömbvillámról, majd bementem a gyerekek szobájába,
láttam egy pingpong labdát és megijedtem, hogy
gömbvillámot látok. Egy fiatal, hitét rendszeresen gyakorló
ismerősöm – egy férfi – elmesélte, hogy milyen az ő
bontakozó kapcsolata. Az a lány, aki külsőleg nagyon is
tetszik neki, nagyon vallásossá, meg templomba járóvá vált,
holott eddig nem volt az. Közösséghez sem tartozott, de most
a fiú cserkészcsapatába nem hogy beintegrálódott, és nem
csak részt vesz a rendezvényeken, hanem tiszteletbeli
cserkész lett. A fiú azt mondta, úgy érzi, hogy lenyúlja az
életét.
Zelka: Meg kellene nézni, mi az, ami abból a bizonyos
ellenőrző listából emellett még érvényes rá. Ez így
önmagában kevés, de már felkelti a gyanút. Menjünk utána.
Kérdezzünk rá, vajon mennyire empatikus, vajon mesél-e
olyan történetet magáról, amikor valamit elszúrt, és vajon

238
vannak-e olyan barátai, akik már régről megvannak – és
ráadásul a fiú közelébe is engedi őket.
Ágnes: Ilyesmiről nincs információm.
Zelka: Az általad elmondottak jó kiinduló pontot
szolgáltatnak ahhoz, hogy fokozódjon az éberségünk, ha
ilyennel találkozunk.
Miklós: A párkapcsolat legfőbb kritériumának azt tartjuk,
hogy létrejöjjön a pár közös identitása. Az egy alapvető
kultúrtechnika, hogy a nő átveszi a férfi identitását. Ez a
szokványos út. A férfi házasodik, a nő férjhez megy. Ez azt
jelenti, hogy a férfi a nőt elviszi a saját családjának a házába.
Ott egy ugrásra kész anyós elkezdi a menyecskét kitanítani
arra, hogy „itt nálunk bizony jobbról-balra keverik a kását” és
hogy „a gyújtóst pedig vékonyabbra vágjuk, mint nálatok,
lányom”. Gyakorlatilag ott az identitás az a férfi identitása. Ez
lehet egy kultúrtechnika, és lehet, hogy az a lány ilyen
hagyományban nőtt fel.
Az egyetlen kérdés az, hogy az ismerősöd barátnőjének
milyen identitása van. Ezért kérdezte Zelka ezeket a
dolgokat, mert teljesen elképzelhető, hogy tetszik neki a
cserkészcsapat, és boldog, hogy egy új közösségbe került,
mert ő már volt valami kéknyakkendős vagy egyéb
közösségben és az neki nem tetszett. Az igazi veszély az, ha
nincs identitása. Úgy ahogy Marx megfogalmazta a
proletáriátusnál, hogy csak láncaikat veszthetik. Ha neki
nincs mit levetnie, nincs mit feladnia azért, hogy a
cserkészcsapatba felvegyék, meg azért, hogy a közösség
befogadja, akkor valószínűleg annyira vékony az identitása,
ami már veszélyt rejt, ami kevés erőforrást ad ahhoz, hogy
ellenálljon a nárcisztikus személyiségzavarnak.
Zelka: Nagyon érdekes pont a nárcisztikus személyiség-
zavarral élő emberekkel való ismerkedésnél, hogy a

239
kapcsolat indulásakor még tiszta a lap. Teljesen lazán úgy
viszonyulunk hozzájuk, mint bárki máshoz. Általában azt,
amit valaki mond, közöl, kommunikál magáról, vagy ami még
mellesleg kiderül róla, azt – úgy elsőre – elhisszük. Miért ne
tennénk? És ehhez képest egy nagyon nehéz szempontváltás
az, hogy csupán szubjektív valóságnak vegyük, és ne ténynek
tekintsük azt, amit a nárcisztikus személyiségzavarral élő
mond.
Ha egy nárcisztikus személyiségzavarral élő személy
(mondjuk Sári) azt mondja, hogy „felgyulladt a ház, és ő az
ablakon adta ki a kishúgát, azután ő is kimenekült”, akkor ne
azt vegyük valóságnak, hogy „Sári az égő ház ablakán kiadta
a kishúgát, hogy mentse”, hanem azt vegyük valóságnak, hogy
„Sári azt mondja, hogy felgyulladt a ház, az ablakon adta ki a
kishúgát, és ő is kimenekült”. Ez egy nagyon-nagyon fontos
szempont, ahhoz, hogy át tudjuk fókuszálni a figyelmünket,
amikor azt vizsgáljuk, valaki nárcisztikus személyiség-
zavarral élő-e vagy sem.
Ágnes: Ez nagyon okos, praktikus tanács, és a felismerés
után nyilván alkalmazható is. De az ismeretség kezdetén még
nem tudható, hogy ki a nárcisztikus személyiségzavarral élő!
Miklós: Azt szoktuk javasolni az így érintetteknek, hogy
tegyék hozzá, hogy „mondta Lajos”. „Lajos kimenekítette a…”
„Rendben, nyugodtan mondja, ezt, csak utána mindig tegye
hozzá, hogy »mondta Lajos«”.

Átlépett múlt

A nárcisztikus személyiségzavarral élők egyik fő ismertetőjegye,

hogy életük hosszabb-rövidebb szakaszai eltűnnek, átíródnak.
Logikus, hiszen a cut-off reakció, a hirtelen, teljes szakítás egyik
következménye, hogy minden kapcsolatot megszüntetnek a régi

240
szereplőkkel, sőt, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy
elkülönítsék őket az újaktól.
Zsolt csak évek múlva jött rá, miért szervezi Ildi annyira
kacifántosan a családi összejöveteleket. Voltak olyanok, akikkel
Zsolt egyáltalán nem találkozhatott.
Másokkal csak rövid ideig, Ildi felügyelete mellett beszélgetett.
Közéjük tartozott Ildi édesanyja is.
Zsolt lényeglátóan így fogalmazta meg a helyzetet: „Régen azt
diktálta a jó erkölcs, hogy a lány csak az édesanya jelenlétében
találkozhasson udvarlójával. Ildi oda fordította a szokást, hogy csak
az ő jelenlétében beszélgethetek az anyósommal, akkor is csak
nagyon meghatározott dolgokról, szűk mederben csordogálhat a
társalgás az erősen korlátozott időkeretek között.”
Ildi olyan hirtelen alakított ki cut-off helyzetet Zsolttal, olyan
váratlan és brutális válási harcba kezdett, hogy immár remény sincs
megtudni olyan „apróságokat”, mint hogy:
– hol töltötte Ildi a húsz és huszonhárom éves kora közötti
három évet,
– honnan tett szert olyan jelentős összegre, ami családjában
tökéletesen kirívó,
– hol és hogyan ismerkedett meg első férjével, akivel ugyan-
olyan hirtelen alakított ki cut-off helyzetet, mint most Zsolttal, és
ugyanolyan váratlan és brutális válási harcba kezdett, jelentős
vagyoni követelést érvényesítve…
Már idéztük a názáretiek reakcióját, mint az egészséges
közösség válaszát azok sorsára, akik nem a közösség szeme előtt
élik életüket. Jézus felkészül erre, tanításait, kinyilatkoztatásait,
csodáit folyamatosan tanúk jelenlétében teszi. Így védi magát a
közösség védekező reakciójától, hiszen ő valóban grandiózus,
valóban felsőbbrendű, valóban mindenki fölött áll, valóban nem
vonatkoznak rá a törvények, míg azonban egy nárcisztikus
személyiségzavarral élő egyedül menne fel a helyre, majd onnan
lejőve elmesélné, hogy túlvilági fényekbe öltözve találkozott a nagy
prófétákkal, addig Jézus arra kéri tanítványait, csak akkor
beszéljenek arról, amit saját szemükkel láttak, amikor majd eljön az
ideje.

241
 Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost,
s csak velük fölment egy magas hegyre. Ott átváltozott előttük.
Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle ványoló
nem képes így ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés
meg Mózes, és beszélgettek Jézussal. Péter így szólt Jézushoz:
„Mester! Olyan jó itt lenni! Hadd verjünk három sátrat: egyet
neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.” Nem is tudta, mit mond,
annyira meg voltak ijedve. Ekkor felhő ereszkedett alá, s árnyéka
rájuk vetődött. A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett
Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, senkit sem láttak a
közelükben, csak Jézust. A hegyről lejövet megparancsolta nekik,
hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem
támad a halálból. (Mk 9, 2-9 SZIT)

242
 ▶ XIV ◀

Mondta Lajos

Zelka: Jött panaszolni a nárcisztikus személyiségzavarral

élő kliensünk párja, hogy „volt ügyvédnél a feleségem, és azt
mondták neki, hogy a gyerekeket úgyis mindig az anyának
ítélik, és én örülhetek, ha kéthetente láthatom őket hétvégén.”.
Azonban azt, hogy „volt ügyvédnél”, innentől úgy kell érteni,
úgy szabad magunkban rögzíteni, hogy „ő azt mondta, volt
ügyvédnél”. Meg azt is, hogy az ügyvéd mit mondott, azt is
úgy érdemes átfogalmazni magunknak, hogy „ő azt állítja az
ügyvéd véleményéről”.
Sokszor már rég hazudozónak tartják a nárcisztikus
személyiségzavarral élőt a társaik, mégis meglehetősen
nehezen állnak rá erre a gondolkodásmódra. Újra és újra
belecsúsznak abba, hogy a nagy hittel és átéléssel előadott
beszámolókat valóságnak veszik. Ha pedig a történetekben
egy sor olyan elem is van, amik nem nyilvánvaló hazugságok,
nem „olyan nagy lódítások”, akkor végképp nehezen kezelik
a helyzetet. Valami vagy igaz, vagy nem igaz. Igaz?
Miklós: Azért van ez, mert úgy értjük meg a másik embert,
hogy azt gondoljuk végig: „mit gondolnék, mondanék, tennék
én ebben a helyzetben?”. Vagy azt: „mi volna az a történet,
amit én így mesélnék, ilyen mondatokkal mondanék el?”.

243
Megpróbálunk a hallott szavakból a mentális tartalmakra és
a mögöttük álló történésekre következtetni.
Zelka: Amikor valaki meséli, hogy „felgyulladt a ház, és én
az ablakon adtam ki a kishúgom, azután én is kimenekültem”,
akkor látom magam előtt, amint az égő ház ablakán keresztül
menekül a kishúgával, alkotok magamnak egy belső képet,
egy reprezentációt erről. Elképzelem, ahogy ez megtörténik.
Miután egy ilyen mentális reprezentációt megalkottam,
azután már nagyon nehéz a történetet mégis inkább abba a
keretbe átrakni, hogy ne az „égő ház ablakán menekülő
testvérpár” legyen a belső képem, hanem az, hogy valaki
csupán egy ilyen történetet mesél. Mintha egy képregényen
gondolkoznánk. Nem az van a képregény kockán, hogy ég a
ház és kijön belőle valaki, hanem csak egy szereplő van a
képen, akinek a feje mellett ott van egy gondolatbuborék, és
abban van az égő ház és az egész jelenet.
Ágnes: A nárcisztikus személyiségzavarral élőnek arra
van szüksége, arra a hatásra, amit ez a mondata kelt?
Zelka: Igen.
Ágnes: És ő ezt ezért csinálja tudattalanul.
Zelka: Igen. Meg azért, mert átéli azt a szerepet, hogy ő az,
aki kiment valakit. Egyaránt fontos neki a hatás, amit kelt és
a közben megélt saját élménye. Mert az, hogy nem empátiás
és nem él át érzelmeket, az csak egyik szintje a dolognak.
Érzetei meg benyomásai vannak a külvilágból, és színes,
szagos, madárfüttyös képzeleti képeket is tud alkotni. Képes
ilyen formán létrehozni olyan (sokszor képzeletbeli)
helyzeteket, melyek hatásai révén valahogyan mégis sikerül
megfürdenie a dicsőségben – amit gyerekkorában olyannyira
hiányolt.

244
 Miklós: Az ő nyeresége az, hogy ezáltal el tudja fogadni
magát, és ki tudja helyezni a felelősséget – azt a terhet, amit
„vékony” identitása nehezen visel.
Zelka: Ezzel tulajdonképpen a saját létjogosultságukat
törekednek igazolni. Elsősorban saját maguk számára. Csak
gondoljunk bele abba, milyen is az, amint egy pici lány vagy
egy pici fiú retteg attól, hogy aznap éjjel épp mennyire
részegen jön haza az apja, fél, hogy mi fog történni, amikor
majd megérkezik, és bújik a paplan alá, azon gondolkozva,
mit is csináljon: tegyen úgy, mintha aludna, vagy bújjon oda a
testvéréhez? Mi a jó megoldás?
Ezek olyan gyerekkori élmények, amelyekben tényleg
annak a kicsi gyereknek a léte volt megkérdőjelezve, még
inkább a létének a jogosultsága nem volt elismerve. Ilyen
élményekből nő ki ez a személyiségzavar, és a felnőtt
emberben élő pici lány vagy pici fiú valahogy azóta is azt
akarja igazolni, hogy mégiscsak érvényes az ő jelenléte
ebben a világban.
Ágnes: Ez szívszorító.
Miklós: És azt akarja bizonygatni, hogy ő nem hibás, és
ezért bármibe, egy kis szalmaszálba is belekapaszkodik. A
tűzvészből mentés analógiájára eszembe jutott, az a történet,
amiben a nárcisztikus személyiségzavarral élő anyuka úgy
mesélte a balesetet, hogy „az ovis motorral esett el a gyerek”.
Igazából nem az a lényeg, hogy ő ott meg akarta téveszteni a
szülőtársát a gyerekük balesetét illetően, hanem az, ahogy
azonnal kereste a saját felmentését. Amint elkezdte
elhárítani a felelősséget, és nézte, mit is lehet másra kenni
ebből az egész dologból, akkor adódott szalmaszálként, hogy
a baleset egy ovis motorral történt.
Zelka: Az van mögötte, hogy „Én, mint anya érvényes
vagyok-e? Létjogosult vagyok-e én anyaként? Vagyok-e én

245
anya?”. És hogyha velem volt a gyerek, amikor összetörte
magát, akkor „jaj nekem, nem vagyok az”. Azonnal beindul az
én-védelem és annak a hatására a felelősség áttolása, a
bűntudat áthárítása.
Miklós: Az ovis motor egy olyan mozaikdarab, amihez az
apuka kezdte el hozzá konstruálni azt a mentális képet,
miszerint az oviban történt a baleset, és az anyuka ezt
megkönnyebbülten hagyta.
Zelka: Az apuka rákérdezett, hogy hívtak-e az óvónők
orvost? És akkor mondta az anyuka, hogy „nem, hanem én
elvittem az orvoshoz”.
Miklós: A már létrejött helyzetet persze a felelősség
terhétől megkönnyebbülve kihasználta.
Nagyon firtattad az intelligencia kérdését. Úgy tűnhet fel,
hogy amit a nárcisztikus személyiségzavarral élő tesz, az
tudatos és emiatt úgy gondoljuk, rendkívül intelligens. De
mégsem az.
Te vagy nagyon intelligens, vagy az ismerősöd nagyon
intelligens, amikor azt mondja, hogy a nője lenyúlja az életét.
A nő (amennyiben nárcisztikus személyiségzavarral élő
emberről van szó) nem az. Ő egyszerűen csak fogja ezeket a
mozaik darabokat és odaragasztgatja a maga üres kis falára,
úgy, ahogy éppen éri őket.
Ágnes: Ha én, mint környezet, észlelem ezeket a
manipulatív jeleket, vagy ezeket az én-igazolásokat, akkor
ravaszságot vagy kóros hazudozást tulajdonítok az illetőnek.
Mint, ahogy mondtam is már, ismerek ilyen nőt, aki
viszonylag távol van tőlem, én kerülöm, és még mulatok is
rajta. Mint egy állatkerti ketrec előtt, úgy szemlélem a dolgot,
mert nem érint érzelmileg közelről. De ha érzelmileg közel
álló lenne, vagy a családba bekerülne egy ilyen nárcisztikus

246
személyiségzavarral élő személy, akkor én nagyon nehezen
kerülném el ezt a „ravasz és számító” megbélyegzést.
Zelka: Pontosan így éreznek azok az emberek, akik egy
nárcisztikus személyiségzavarral élő környezetébe kerülnek,
rokonai lesznek – mondjuk házasság révén. És emiatt nagyon
nehezen lépik meg azt is, hogy letegyék magukról a
megoldás terhét, kiengedjék azt az hajtóerőt, hogy „erre
őnekik valamit csinálni kell, szembesíteni kell, most már észre
kell téríteni, most már meg kell változtatni, most már meg kell
mondani neki az igazságot”. Ez nagyon nehéz ügy, mert az
emberek – mikor észrevesznek egy ilyen működést, akkor –
ösztönösen akarnak változtatni, segíteni akarnak neki,
helyre akarják tenni, és ez nagyon gyötrelmes folyamat.
Miklós: Fantasztikus eleme például a párkapcsolati
terápiának, amikor az elbűvölt férj – az elbűvölt, de már
eldobott férj – jön hozzánk és elmondja, mi minden történt
és a felesége mostanság hogyan bánik vele. Azután
segítőként megjelennek a szülők is. Leülnek ide a kanapéra –
a nárcisztikus személyiségzavarral élő anyósa meg apósa –
és tudatják velünk, hogy a menyüket szembesíteni kéne a
hazugságaival, meg azzal, hogy ő öt évig ahelyett, amit nekik
mesélt, valójában amazt csinált. Ülnek a kanapén és egy idő
után elkezdenek egész hangosan beszélni velünk, hogy „de
hát értsék meg, hát azt mondta, hogy ő nem adott rovarirtót a
gyerekeknek és közben kórházban voltak a gyerekek, mert
megették a hangyaport! Hát azért ezt maguknak meg kéne
neki mondani” – mondják mindezt felemelt hangon, mintha
valami süket öregnek mesélnének.
Zelka: Mint amikor idegen nyelvűek nem értik egymást, és
egyre hangosabban magyaráznak a saját nyelvükön, mert
hátha akkor átmegy valami…

247
 Miklós: Azt gondolják, hogy mi nem értjük ezt az elemi
logikai ellentmondást, és ezért ők megpróbálják nekünk
elmagyarázni. Aztán hangosabban is próbálják. És amikor mi
próbáljuk jelezni, hogy „de hát másképp működnek” meg
„mások ők”, akkor úgy néznek ránk, mintha Zelka meg én, mi
lennénk hülyék.
Ágnes: El tudom képzelni!
Zelka: A logikai és racionális kategóriákat könnyebben
megértik anyósék. Például viszonylag könnyen megértik,
hogy a nárcisztikus személyiségzavarral élő menyük/vejük
mozaikosan gondolkodik. És lassan az is kezd derengeni
nekik, hogy az ok-okozat összefüggése maximum egy-egy
mozaikon belül látszik az ő édes kis menyüknek/drága jó
vejüknek, de a nagy rendszerben már nem. Olyankor jönnek
elő az erkölcsi kategóriákkal, miszerint „de hát azt nem lehet
megtenni, olyant nem lehet csinálni, olyan nincs”. A következő
fogást, amikor az érzelmek és az empátia kérdésköre kerül
terítékre, még nehezebb nekik megemészteni. Többnyire –
legnagyobb igyekezetünk ellenére is – alapos hasfájással és
görcsbe állt gyomorral távoznak tőlünk.
Miklós: Ilyesmiket panaszolnak nekünk: ”A világ legjobb
apukájának tartja magát és betépve repült a gyerekekkel.
Zuhanó repülésben repült, betépve! Vagy kivitte őket tök
részegen a viharos Balatonra, és közben meg azt állítja, hogy a
mi lányunk a rossz anya, mert nem engedi, hogy ő a
gyerekekkel legyen. Hát ezt magyarázzák már meg neki, hogy
ez milyen veszélyes!” Mi erre azt mondjuk, a nárcisztikus
személyiségzavarral élő felsőbbrendűnek képzeli magát. Azt
gondolja, rá nem vonatkoznak a fizika, a légiközlekedés, a
vízi rendészet szabályai – vagy bármely egyéb törvény. A
nárcisztikus személyiségzavarral élő olyan, mint egy tíz éves
gyerek, aki azt mondja magának: „az lehet, hogy a többiek

248
nem kapnak levegőt a Holdon, de ő biztosan igen, és ő nagyon
nagyokat fog ugrálni, mert majd ügyesen kihasználja azt,
hogy kisebb a súlya”.
Ágnes: Van ennek egy ön- és közveszélyes szintje?
Miklós: Hogyne.
Ágnes: És ezt ki fogja megállapítani?
Zelka: Azt gondolom, amikor valamilyen alkohol vagy
drog hatása alatt vezet, az mindenképpen ez a szint. Vannak
is rá érvényes törvények meg szabályok. A másik része, ami
szintén veszélyes – talán nem annyira közveszélyes, inkább a
családon belül veszélyes –, amikor az agresszió eszkalálódik
a nárcisztikus működés hatására.
Miklós: Na, azért egy kicsit lassítsunk, mert ha a célunk a
hatóságok figyelmének a felhívása, akkor azt szeretném
jelezni, hogy amikor egy átlagos ember odalép a gáznak és
jön a rendőr, akkor ő egy kicsit pampog aztán azt mondja,
hogy „hát igen, hússzal többel mentem, nem lehet-e valahogy
mégis elintézni ezt a dolgot, egymás között”. Mit tesz ehhez
képest a nárcisztikus személyiségzavarral élő?
Volt egy olyan nárcisztikus személyiségzavarral élő férfi
kliensünk, aki az előbbihez hasonló szituációban elővett egy
köteg papírt, amin az állt, hogy „diplomáciai küldetésben lévő
személy időigazolása”. Voltak rajta olyan rovatok, hogy
mikor, milyen okból, mennyi ideig tartották fel, aztán az
intézkedő aláírása, rendfokozata, részletesen rákérdezve a
körülményekre. És akkor ezt odatette a rendőr elé, hogy
„várjon, mielőtt bármit csinálunk, töltse ki ezt, írja rá, hogy
most van tíz óra tizennégy perc, én diplomáciai küldetésben
vagyok, ezt a késést, ezt Önön számon fogják kérni, ezzel el fog
számolni, két példányban kérem, akkor lesz megfelelő”. A
rendőr megdöbbent ezen a grandiózusságon, de azért
megkérdezte, hogy „mivel tudja igazolni magát?”. „Hát mit

249
gondol? Diplomáciai küldetésben nem is lehet nálam irat,
ember, értse meg!” Ilyesmiben is ennyire más dimenzióban
mozognak!
Vagy egyszerűen egy nárcisztikus személyiségzavarral élő
nő egy kicsit kivillantotta a lábait a Merciből, úgy félig
kinyitotta az autót, és azt mondta: „menjünk egy próbautat,
biztos úr, és hogyha maga idejében meglátja a táblát és vissza
tud sorolni a megengedett sebességnél, akkor én el fogom
ismerni, hogy valóban hibáztam”. Erre a rendőr meg nyelt
egyet, meg úgy elképzelte a próbautat, de aztán akkor mégse
szállt be. Annyira zavarba tudnak hozni másokat, hogy a
hatóság szokásos józan esze is elmegy.
Ugyanez zajlik a gyereki láthatások kapcsán. Nem csak a
szerelmest tudják ők elbűvölni, hanem bármelyik embert.
Olyan döbbenetes, frappáns dolgokat hoznak, amik a
kultúrában talán csak évekkel később terjednek el. És azt is
fontos elmondani, hogy súlyos bűncselekményeket is lazán
elkövetnek, vagy lazán ráfogják a másikra.

A bántalmazás körei

A nárcisztikus személyiségzavar körkörös okságban áll a lelki

bántalmazással és a családon belüli erőszakkal: a nárcisztikus
személyiségzavarral küzdő személy lelkileg biztosan bántalmazza a
környezetében élőket, mégpedig sokszor olyan mértékben, hogy
viselkedésével erőszakot vált ki. Másfelől a nárcisztikus
személyiségzavar kialakulását gyermekkori bántalmazás, érzelmi
elhanyagolás okozza.
A párkapcsolat első szakaszában csodálatos élményt él át, akit
nárcisztikus személyiségzavarral élővel hoz össze a sors. Olyan
embert ismer meg, aki mindenre képes, aki könnyedén visel bármit,
aki csupa derű, csupa csoda. Lenyűgöző a felismerés, hogy
grandiózus, zseniális társával nemcsak jövőképe azonos, nemcsak a

250
jelenben illenek egymáshoz és találják ki egymás gondolatát, de már
a múltjuk is közös. Kiderül: a csodás partner sorsa már kezdetektől
egybefonódott szerelmesével. A csodálatos társ élete és élmény-
világa megdöbbentően illeszkedik az övéhez.
Ez természetesen így is van, hiszen a nárcisztikus személyiség-
zavarral élő párjáéhoz igazított új sorsot ír magának.
A csoda addig tart, amíg a lepel le nem hull, s ki nem derül,
hogy a nárcisztikus személyiségzavarral élő alkotott magának egy
olyan múltat, ami tökéletesen illeszkedett a másikéhoz – vagy éppen
szöges ellentétben áll azzal –, így bizonyítva megküzdő képességét,
grandiozitását.
Amikor azonban a konfabulációk szövedéke megbomlik, a
nárcisztikus személyiségzavarral élő vagy szakít (hirtelen és
véglegesen), vagy ha a cut-offot a körülmények nem engedik meg,
átmegy abba a bántalmazó szerepbe, ami őt gyermekkorában úgy
meggyötörte és végső soron nárcisztikus személyiségzavarral élő
személlyé tette.
A lehetséges kimenetelek már nagyban függnek a nárcisztikus
személyiségzavarral élő nemétől és hatalmától. Ha nőről van szó,
akkor viselkedésével ő kergeti erőszakba férfi partnerét, aki a
mozaikosságot úgy fogja fel, hogy társa tökéletesen következetlen,
egyik esetben szöges ellentétét állítja ugyanannak, mint a másik
összefüggésben. Anyukaként kitart amellett, hogy csak néhány órát
képes külön tölteni ovis gyermekeitől, miközben heti hatvan órában
alkalmazott bébiszittert követel. A férfi előbb-utóbb feldühödik a
nyilvánvaló ellentmondásokon, a sorozatos hazugságokon, a
grandiózus herdáláson, és tehetetlen dühében erőszakos cselekedetre
vetemül.
A nárcisztikus személyiségzavarral élő férfi partnere döbbenten
és tehetetlenül áll a történet előtt, sőt, önmagát kezdi hibáztatni –
igazolva a bántalmazottak lélektanának alaptörvényét. A másik
furcsa következménye a bántalmazásnak – legyen az testi, vagy lelki
–, hogy a bántalmazott ragaszkodik bántalmazójához, sőt, lojális
vele, nagyon ritkán adja ki. Ennek az a lélektana, hogy a bántalmazó
olyannyira elszigeteli áldozatát, hogy az áldozat úgy érzi, sorsa
egyedül és kizárólag bántalmazója kezében van. Ez a viszony

251
sokszor tartósan fennáll párkapcsolat esetében, találkoztunk már
olyan magáról gondoskodni képes, kifejezetten jó adottságokkal
rendelkező nővel, aki jó évtizeden át tűrte nárcisztikus személyiség-
zavarral élő barátja önkényét, aki olyan hatalmat szerzett felette,
amilyen egy szülőnek van kicsiny, kiszolgáltatott gyermeke felett.
Az igazi pokol azonban teljes mélységében a szülőség esetén
tárul fel. A nárcisztikus személyiségzavarral élő szülő szükség-
szerűen tragikus konfliktusba keveredik. Ez az a probléma, ami
miatt véleményünk szerint kiemelt figyelmet érdemel a nárcisztikus
személyiségzavar.
A nárcisztikus személyiségzavarral élő szülő, mint mindenben, a
szülőségben is igyekszik grandiózus lenni. Csodálatos, egyedi,
tökéletes szülő. Kiemelten fontos ez számára, éppen azért, mert saját
bántalmazó szülő-élményével is igyekszik megküzdeni. Saját
tökéletes szülőségével akarja tudattalanul is felülírni saját rossz
szülő élményét, gyerekkori traumáját. A gyermeki természetből
következő alapvető igazság azonban az, hogy csak „elég jó” szülő
létezik. A kisgyerek önző, igazságtalan, részvétlen. Az újszülötthöz
komoly empátia szükséges, ami a nárcisztikus személyiségzavarral
élő szülőnél nyomokban sincsen jelen. Ezért elindul a projekció. A
gyermekével törvényszerűen elégedetlen szülő a környezetére kezdi
vetíteni a hibákat, hiszen saját tökéletessége mintájára gyermeke is
csak tökéletes lehet.
A szülőtárs, a nagyszülők „rontják el” a gyereket, ezért
igyekszik ő mindenkit távol tartani tőle. Teljesen kisajátítja a
gyermeket. Csakhogy a gyermekkel való folyamatos együttlét,
együttműködés kitartást, rendszerszemléletet, alázatot, empátiát
követel. Ezért a nárcisztikus személyiségzavarral élő szülő
igyekszik csak olyan alkalmakkal együtt lenni gyermekével,
amelyek szülői grandiozitását igazolják. A hétköznapokban olyan
lenyűgözően fontos tennivalókat talál (ki) magának, amelyek miatt
kénytelen másra hagyni a gyermeket – aki viszont érzi, hogy a szülő
igyekszik megszabadulni tőle, ezért kétségbeesetten kapaszkodik
belé. Ezt ragaszkodást a környezet (sokszor a szakértők is) erős
érzelmi kötődésként élik meg, pedig éppen a bizonytalan kötődés
jele. A biztosan kötődő gyermek bátran elengedi a szülőt, mert

252
tudja, érzi, megtapasztalta, hogy amint lehet, visszatér hozzá. A
nárcisztikus személyiségzavarral élő szülő viszont akkor sincs a
gyermekével, ha együtt van vele. Telefonál, fontos beszélgetéseket
folytat, grandiózus ügyeket intéz. Ezzel be is léptek az ördögi körbe.
A gyermekkel egyre többet vannak mások, akik egyre inkább
„elrontják”, ezért a nárcisztikus személyiségzavarral élő szülőnek
egyre grandiózusabbnak kell lennie, hogy „helyrehozza” a rossz
hatásokat. Létrejön egy „mi” – a nárcisztikus személyiségzavarral
élő szülő és a gyermek koalíciója –„azokkal” szemben. A
gyermekben rögzül az a látásmód, hogy „mások” buták és rosszat
akarnak. Kialakul az ellenséges, gonosz külvilág képe, melyben a
sok gonosz embertől egyedül és csakis a nárcisztikus személyiség-
zavarral élő szülő grandiózus tettei óvják meg őt. Megtörik a gyerek
eredeti jószándékba és igazságos világba vetett ősbizalma.
Azután eljön az idő, amikor maga a gyermek is kezdi észrevenni
az ellentmondásokat a nárcisztikus személyiségzavarral élő szülő
szavaiban, cselekedeteiben, majd pedig gyermeki ártatlansággal,
veszélyérzet nélkül nyíltan hazugságon kapja a szülőt.
Ezzel kiteszi magát annak a sorsnak, ami mindazoknak jár, akik
bírálni, kritizálni merik a nárcisztikus személyiségzavarral élőt. A
nárcisztikus személyiségzavarral élő szülő elfordul tőle. Megtagadja
a figyelmet, az odafordulást, amit addig is csak olyan helyzetekben
adott, amelyek grandiozitásáról szóltak. A homlokzatot továbbra is
megőrzi, amivel végképpen tökéletes bizonytalanságba, lelkileg
bántalmazott helyzetbe taszítja a gyermekét.
Előtte azonban már megtörténik a (szimbolikus vagy valódi)
elszakadás a másik szülőtől.
A konfliktusok legkésőbb akkor kezdődnek, mikor a gyermek
megszületik, de biztosan kiteljesednek a gyermek iskolás koráig. A
bűnbakképzés ekkorra már olyan erős, hogy a szülőtárs származási
családjával együtt ellehetetlenül.
Nincsen tehát senki, aki táplálná a gyermek eredeti jószándékba,
igazságos világba, jó Istenbe vetett hitét, aki szeretettel fordulna
felé, akivel megélhetné a hit és szeretet által szervezett közösség
megtartó erejét. A gyermek lelkén elhatalmasodik a küzdés, a
vetélkedés és a többiek megvetése.

253
 Aztán odahívott egy gyereket, közéjük állította, majd ölébe vette,
s folytatta: „Aki befogad egy ilyen gyereket az én nevemben, engem
fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem
azt, aki küldött engem.” (…) Ha viszont valaki megbotránkoztat
egyet is e kicsik közül, akik hisznek, jobb volna neki, ha malomkövet
kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék. (Mk 9, 36-37, 42 SZIT)

Ez a „megbotránkoztatás” a mi szóhasználatunk szerint lelki

bántalmazást jelent. Ez a Sátán megidézése, a Sátán pedig az, aki
megtöri az eredeti jószándékba, az igazságos világba, a jó Istenbe
vetett hitet.

Zelka: Nagyon sok múlik azon, hogy mekkora a hatalma a

nárcisztikus személyiségzavarral élő személynek. Például
mik a fizikai képességei, milyen izomtömege, mekkora ereje
van, mennyire félelmetes. Mindig megkeresik azt a pontot,
amivel meg tudják félemlíteni a másikat – nagyon változatos
formákban. Tudattalanul, de felfedezik, attól fél-e a másik,
hogy majd fizikailag fogja bántalmazni őt a nárcisztikus
személyiségzavarral élő ember, vagy attól fél, hogy valahogy
közvetve, a gyerekeken keresztül, vagy a szerettein keresztül
okoz neki fájdalmat. Vagy lejáratja őt, kínos helyzetbe hozza,
hatóságnál feljelenti. Nagyon változatosak az eszközök. A
lényeg az, hogy a nárcisztikus személyiségzavarral élő
megtalálja, mi az, amivel hatalmat tud szerezni a másik felett,
és azután él ezzel a hatalommal.
Ágnes: Ezen a ponton kellene nekem egy kis megerősítés
a nárcisztikus személyiségzavarral élők iránti megértő
viselkedéshez, mert az elmondottak csökkentették az
empátiámat!

254
 Nemek

Miklós: Eddig igyekeztünk elkerülni azt, hogy nemeket

jelöljünk meg, mert ez egy méhkas. Legtöbbször azt
mondtuk, hogy a nárcisztikus személyiségzavarral élő párja,
szülőtársa, de most, hogy izomtömegről kezdtünk el
beszélni, nagyon fontos kimondani: ezt a meccset alapjában
férfiaknak tulajdonítjuk, de valójában a nők vívják meg.
Tehát a férfiak között sokkal több nárcisztikus személyiség-
zavarral élőt vélünk látni, mint nők között, mert a férfiak
jelenleg hiúbbak, megjátsszák a domináns hímet, meg
törekszenek rá, hogy tökéletesnek látsszanak és mindenhez
értsenek.
Zelka: Fontos nekik, hogy hatalmuk legyen.
Miklós: Úgyhogy először a férfiak gyanúsabbak ebből a
szempontból. De hamar rájövünk, igazából a nárcisztikus
személyiségzavarral élő nők a veszélyesebbek, akik a férfiak
provokálásával és az azt követően igénybe vett hatósági vagy
egyéb segítséggel tudják a férfiakat lenyomni, legyőzni.
Az egyik kedvenc ilyen képem az a nagyon értelmes férfi,
akinek a történetére utaltunk már. Amikor felhívott, azt
mondta, neki teljesen elege van abból, hogy a felesége abból
a gyerektartásból rendezi a gyermekvédelmi bírságokat,
amiket ő fizet. Nevezetesen az történt, hogy ő odament a
gyerekekhez a házba, a nő kinyitotta az ajtót, ott állt a három
gyerek felöltözve, és az anya megkérdezte a legkisebbet,
hogy „akarsz menni apáddal?”. Az ránézett az anyjára és azt
mondta, hogy „nem”. A következőt is megkérdezte, az apja
szemébe nézett és azt mondta, hogy „nem”. Akkor jött a
nagyobbik, vállat rándított, nem is nézett oda, úgy mondta,
hogy „nem”. Erről az apának volt egy csomó videója, tanú
előtt rögzítve.

255
 Mert a nő ilyen cinikusan ellennevelte a gyerekeket és
mindenféle szörnyűségeket állított nekik az apjukról. Oda
jutott a hatóság, hogy hatósági tanú jelenlétében a hivatalos
helyiségben találkozzanak a gyerekek az apával. Erre anyuka
azt mondta, „nem viszem el őket”. Hát ez azért már kemény
dolog, ötvenezer forint bírság. „Milyen számlaszámra
fizessem be?”
Következő alkalommal százezer, aztán kétszázezer, aztán
négyszázezer. Az anyuka simán fizette a bírságokat az apuka
pénzéből.
Ágnes: A nárcisztikus személyiségzavarral élő anyuka.
Miklós: A nárcisztikus személyiségzavarral élő anyuka
simán ellennevelt, simán fizette a bírságokat az apuka
pénzéből.
Zelka: Hogyan is fizette volna másból, hiszen nem volt
neki máshonnan pénze. Nem volt jövedelme, nem volt saját
forrása. Csak abból tudta fizetni, amit adott az apa.
Miklós: Érdekes dolgot vettünk észre egy esetben. Ugye a
nők jogosultak megtartani a nevüket az elválás után. Nos, ez
esetben a férfinek egy nagyon egyszerű és gyakori neve volt,
mint Kovács, Kiss vagy Tóth – ilyesmi. Az volt az izgalmas,
hogy a nárcisztikus személyiségzavarral élő elvált feleség
ennek ellenére ragaszkodott ahhoz, hogy megtartsa a férje
családnevét.
Ez remekül mutatja azt, milyen viszonya lehetett neki a
saját nevével, ami meg ráadásul viszonylag ritka név volt.
Mondjuk olyasmi, mint például Zámory vagy Körtvélyessy,
tehát olyan, amilyet egy iskolában csak egy gyerek visel.
Zelka: Egyébként a családon belüli bántalmazások esetei
között nagyon gyakran vannak nárcisztikus személyiség-
zavarral élők. Elsősorban a lelki bántalmazás eszközeivel
élnek, akár a megfélemlítésig is. Ám amikor fizikai erőszakba

256
csap át az eseménysorozat, akkor mégis általában a másik fél
az elkövető. Tehát az, aki nagyon-nagyon tehetetlen, aki
végletekig kiszolgáltatottnak érzi magát. Azért nehéz azt
megmondani, hol van a határ, mert képtelenség vegytisztán
kimondani, ki is az áldozat és ki az elkövető.
Miklós: A bírságos történetnek az a folytatása, hogy
egyszer csak beleunt ez a háromgyerekes apuka, hogy
tulajdonképpen az ő pénzéből bírságolják a nőt, és azt
mondta, ő akkor nem fog gyerektartást fizetni, ha ebből a
feleség bírságot rendez. A természetesen hatóság elkezdett
rajta végrehajtani, de azért keletkezett egy vákuum, egy
rövid időszak, ami alatt az elvált feleség elkezdett valóban
egzisztenciális nehézségekbe kerülni. Az apuka ettől remélte,
hogy talán akkor mégis elhozza a hivatalos helyiségbe a
gyerekeket láthatásra, de nem így lett.
Az anyuka megjelent az iskolában és egyéb helyeken,
amolyan – hogy mondjam szépen – szeretetszolgálat szintű
ruhákban, kitérdesedett mackónadrágban, lyukas blúzban.
És mondta, hogy „hát nekik már nincs pénzük fűteni, meg
nincs pénzük enni, mert teljesen kifosztotta a férje”. Erre azt
mondtam a férfinek, hogy „igen, ez úgy van, hogy a
hadvezérek felkészülnek a nagy csatára, de ha a csatamezőn –
az ellenség helyett – megjelenik egy anya egy síró csecsemővel
a karján, annyira megtépett blúzban, hogy a fél melle épp
kilógjon, akkor a katonák annyira zavarba jöjjenek, hogy
képtelenség nekik rohamot vezényelni.”.

257
258
 ▶ XV ◀

Ki segít?

Ágnes: Ki dönt a gyerek elhelyezéséről?

Zelka: A gyerekelhelyezésről a bíró dönt.
Ágnes: És minek alapján?
Zelka: Annak alapján, ahogy őt meggyőzik a per során,
amilyen bizonyítékokat elé tárnak, illetve szakértőket hív
segítségül a bíró. Az a nehéz ebben, hogy a szakértők
alapjában a gyerekek kötődését, szülőhöz való viszonyát
nézik. Azt egészen másfajta vizsgálatokból tudjuk, hogy a
bizonytalanul kötődő gyerekek nagyon erős ragaszkodó
viselkedést mutatnak.
Ha egy gyerek stabil, jó kötődésben van, annak kevésbé
látjuk a jeleit a viselkedésében, mint a bizonytalan gyerekét,
aki el sem engedi az anyja szoknyáját, vagy egyfolytában
fogja az apja kezét. Tehát ez egy nehéz kérdés. Hogyan lehet
megállapítani egy vizsgálatban, amikor pár órán át látja a
szakértő a gyereket?
Ráadásul az is rengeteget számít, ki van ott a gyerekkel,
pontosan milyen az a helyzetből érkezik meg abba, amelyben
vizsgálják. Nagyon szeretnénk, hogyha az bevett gyakorlattá
válna, hogy a szülők személyiségét is megvizsgálják.
Ágnes: Ez nem történik meg.

259
 Miklós: Nagyon kevés az ideje egy bírónak ahhoz, hogy
felismerje abban az elbűvölő, sármos emberben, akinek az a
rettentő gonosz szülőtársa van, a nárcisztikus személyiség-
zavarost. Elképesztően nehéz feladat. Mindenki igyekszik a
legjobb arcát mutatni. De az, aki valamelyest be van
kalibrálva normális közeledésre, meg viszonyrendszerre,
meg beszédmódra, az nehezen ragadtatja magát odáig az
elbűvölésben meg a sármosságban, mint egy nárcisztikus
személyiségzavarral élő. Viszont az idő rövidsége az ő
malmára hajtja a vizet. Képzelj el egy olyan kérdést, hogy
„mit csinált Ön három éves korától harmincegy éves koráig?”.
Ezen végigmenni minimum két órába telne, ráadásul az
eredményessége is kérdéses – főként, ha két állítás van csak
egymással szemben. A másik hiába ordítaná, hogy „de hát ez
nem igaz, ő sosem volt balett táncos, életében kétszer volt egy
barátnőjével baletton”. Erre azt mondja, hogy „jaj, mert te
semmit sem hiszel el nekem, ez megy mindig és ez borzasztó!”.
Zelka: „Látja, tisztelt Bírónő, hát ezt mondom, hogy már a
legegyszerűbb szavamat is megkérdőjelezi. Na, hát ez fáj
nekem, ezért nem működik a házasságunk.”

Anya vagy apa?

Ha az anya a nárcisztikus személyiségzavarral élő szülő, akkor a

bíróság biztosan neki ítéli a gyermeket, hiszen a nárcisztikus
személyiségzavar a hagyományos vizsgálatokkal nem mutatható ki,
maga a bíró pedig nem ismeri ezt a súlyos problémát, ezért nem is
kér ilyen irányú specifikus vizsgálatot. Annál inkább megerősíti a
gyermek pszichológiai szakvizsgálata az anyához ragaszkodást.
Ráadásul a nárcisztikus személyiségzavarral élő anya olyan
meggyőző homlokzatot képes mutatni, ami könnyen megtéveszti a
szakembereket, miközben az apával rendre megesik, hogy

260
 elkeseredett dühében elkövet valami olyan meggondolatlanságot,
amivel teljesen kikerekíti azt a képet, melyet grandiózus felesége
alakított ki róla a tárgyalási helyzetben.
Ha az apa a nárcisztikus személyiségzavarral élő, akkor – az
ítélkezési gyakorlattal szembeszállva – grandiózus küzdelembe kezd
gyermekéért. Anyagilag és erkölcsileg ellehetetleníti az anyát,
leplezetlen ellennevelésbe kezd, megszegi a láthatás szabályait.
Kendőzetlenül örül minden olyan esetnek, amikor a gyermek valami
hibát követ el, vagy nehéz helyzetbe keveredik, mert ezzel is
bizonyítani tudja az anya alkalmatlanságát. Nyíltan a normák és
szabályok áthágására neveli a gyermeket.
Ezek a sajnálatos folyamatok még inkább erősítik a gyermekben
az igazságtalan, gonosz világ hipotézist.
Olyan tisztességtelen helyzetbe kerül a gyermek, hogy
választania kell anyját VAGY apját fogadja el, miközben az egyik
legfőbb parancsolat azt várja el, hogy mindkettőt egyszerre tisztelje:
ÉS kapcsolat van az apa és az anya tisztelete között.
Ezzel a tisztességtelen helyzettel mélyen kihatnak a gyermek
sorsára, egész életére.

Tiszteld apádat és anyádat, amint az Úr, a te Istened

parancsolta neked, hogy hosszú életű légy és jól menjen a sorod
azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked! (MTörv 5, 16
SZIT)

Ágnes: Érdekes, hogy az állatetológia már rég letett arról,

hogy az állatok viselkedését kísérleti dobozban vizsgálja, de
az embereknél úgy látszik, még nem tartunk itt. Elmennek
egy bírósági terembe, egy tárgyalóterembe és ott ítélik meg,
hogy a család, apa, anya, gyerek közötti viszony milyen, és
milyen a viselkedésük.
Miklós: Amióta a közösség kontrolljából kikerültek az
emberek, azóta ilyen művi kontrollokat próbálnak kitalálni,
amik természetesen inkább visszaütnek.

261
 Zelka: Igen. Milyen érdekes volna, ha egyfajta közösségi
kontroll valósulna meg. Ahhoz, hogy kiderüljön, hogy egy
szülő hogy bánik a gyerekekkel, kellene egy olyan közösség,
amelyik rálát a család életére.
Miklós: Megint ott tartunk, hogy egy hagyományos
közösség elég jól meg tudja ítélni, milyen szülő valaki, vagy
hogyan bánik a gyerekével.
Ágnes: Valakinek csak dolga lenne felismerni az ilyen
kriminális eseteket!
Zelka: Igen, azon vagyunk. Fontosnak tartjuk, hogy a
személyiségzavar szempont legyen a gyermek elhelyezési
folyamatban. Hogy az legyen a fő szempont, egészséges
személyiség-e vagy személyiségzavaros az a szülő, akinél
elhelyezik a gyereket. Hogy ez előbbre való szempont legyen,
mint az, hogy milyen nemű a szülő, anya-e vagy apa. Vagy
amikor egy gyerekvédelmi, gyerekjóléti szolgálathoz érkezik
valamilyen furcsa bejelentés, akkor legyen benne a
rutinjukban az a kérdés, vajon milyen személyiség az, aki a
bejelentést teszi, és mi a helyzet a másik szülővel. Azt
szeretnénk, hogy éljenek azzal a tudással, ami a nárcisztikus
személyiségzavarról rendelkezésre áll. Legyen meg ez a
tudásuk, először is legyen meg, azután pedig éljenek vele.

Kevert zavar

Bűnelkövetők esetében könnyen diagnosztizálnak antiszociális

személyiségzavart a nárcisztikus személyiségzavarral élőknél,
hiszen közös vonás a törvények, normák elvetése, a hazugságnak
tűnő narratíva, a jelenben élés, a felelőtlenség, a herdálás és az
empátia hiánya. Hasonló a helyzet a borderline és a hisztrionikus
személyiségzavarral. Ezért idéznek a bírói ítéletek oly gyakran
„kevert személyiségzavart” a szakértői véleményekből.

262
 Meggyőződésünk szerint valamennyi alapja a gőg, a felsőbb-
rendűség érzet vagy más megközelítésben a felsőbbrendűség
elutasítása. Ezek az emberek képtelenek bízni az Atyában és a Fiú
által hirdetett szeretetben. Ezért kapaszkodó híján tévelyegnek a
világban. Azt is mondhatjuk: boldogtalan és szerencsétlen emberek,
aki királyoknak képzelik magukat, miközben a hit, a szeretet
értékrendjében nyomorultak. Ők azok, akiknek egyik boldogságban
sem lehet részük. Talán miattuk került első helyre a „Boldogok a
lélekben szegények” kinyilatkoztatás, mert ők lélekben felsőbb-
rendűnek tartják magukat. Ezért örök boldogtalanságban tengődnek.

Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.

Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket.
Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. Boldogok, akik éhezik és
szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. Boldogok az
irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. Boldogok a tiszta
szívűek, mert meglátják az Istent. Boldogok a békességben élők,
mert Isten fiainak hívják majd őket. Boldogok, akik üldözést
szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok
vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva
minden rosszat rátok fognak énmiattam. (Mt 5, 3-11 SZIT)

Ha baj van, telefonálj…

Ágnes: Tudjátok, hogy a mi iskolánkban hogyan működik

az ifjúságvédelem? Úgy működik, hogy egy kolleganő elmegy
a félévenkénti két összejövetelre a családsegítő szolgálathoz,
ahol neki – nyilván korrektül – előadnak valamit. Amely
tudással ő visszajön az iskolába és az osztályfőnököket arra
ösztönzi, hogy osztályfőnöki órán kérdezzék meg a
gyerekeket, hogy kivel van baj? Az osztályfőnök bemegy az
órára, és megkérdi: „kivel van baj, kinek munkanélküliek a
szülei, kit vernek, ki van hátrányos helyzetben?”. És erre

263
pontosan az a válasz jön, amit gondoltok: „Senki”. Majd kitűz
egy lapot az iskolai faliújságra: „Ha baj van, akkor telefonálj,
vagy gyere hozzám”. És ez az ifjúságvédelem.
Zelka: És ha valaki véletlenül telefonál vagy megy?
Ágnes: Hát én nem is tudom. Egy ilyen esetre emlékszem,
segélykérő levelet írt a lányka érdekében – nem is a szülő,
hanem – egy rokon. Anyagi támogatást kért a kislánynak a
mi közreműködésünkkel, de nem történt semmi. Van néhány
gyerek, akiről sejtjük, hogy nagyon komoly viselkedészavara
van. Az iskolai pszichológusnak – akihez azért elküldjük a
gyerekeket – azt hiszem, a mi iskolánkra heti két órája van és
kész. A felismeréshez sincs tudásunk, és ahhoz, hogy miként
kezeljük a magatartászavarost, vagy bántalmazottat, ahhoz
meg végképp nincs.
Miklós: Az benne a félelmetes, hogy valószínűleg a
bántalmazott fog legutoljára jelentkezni azzal, hogy őt
bántják. Azt előbb el tudom képzelni, hogy egy rendes
családban felnövekvő gyerek valami csetepaté miatt – ami
számára új vagy szokatlan – egyszer csak odamegy és azt
mondja, hogy „az apám tegnap ordítozott”. És akkor
kérdezik, hogy „miért ordítozott?”. „Hát, mert a kutya
kikaparta a paradicsomot.” „Hú! Hát igen, ez teljesen
indokolatlan volt.” Közben pedig arról van szó, hogy tényleg
ritka náluk az ordítozás, kedvenc növény a paradicsom, vagy
idén először ültettek, szépen megindult, az apa a kutyával
ordítozott, és még ez is szokatlan náluk. Míg egy olyan
helyen, ahol mindennap ordítoznak a gyerekkel meg verik, a
bántalmazott úgy gondolja, azért tehetik ezt meg ővele, mert
senki sem fog rajta segíteni, legkevésbé egy faliújság felirat.
Ez fordítottan működik.
Azt már mondtuk, hogy a nárcisztikus személyiségzavar
fiatal felnőttkorban kezd meglátszani, és a nagy tagadás az

264
ismertetőjele. Tizenéves korban még mindegyik fiatal a nagy
tagadásban leledzik, emiatt azt tudom mondani, hogy – ha
prevencióról van szó – egy középiskola azt teheti, hogy
valamilyen sikerhez segíti a gyerekeket. Bármilyen valódi
sikerhez.
Zelka: Ha a családnak akarunk segíteni, ha a gyereknek
akarjuk kinyitni az egészséges minták felé vezető utat, akkor
ezt kisebb életkorban kell elkezdeni. Ott a prevenciós
támadáspont leginkább az óvodás-, kisiskolás életkorú
gyerekek családja.
Miklós: Én úgy értettem a prevenciót, hogy ezek a gimisek
meg legyenek óvva attól, hogy belecsússzanak egy fiatalkori
nárcisztikus személyiségzavar kialakulásba.

Liliomok és nárciszok

Ágnes: Nemcsak a személyiségzavar kialakulásába, hanem

abba, hogy párkapcsolatba kerüljenek egy nárcisztikus
személyiségzavarral élővel. Ez az ismeret olyan, mint az
óvszer. Az legyen mindenkinek a zsebében, ez a tudás meg a
fejében. Figyelj, mert ilyen van.
Zelka: Akkor valószínűleg az volna az eredmény, hogy
mindnyájan azok vagyunk. A kamaszok sok nárcisztikus
vonást mutatnak.
Miklós: Hát kortársakkal szemben igen, de mondjuk
ezeket a lányokat, az ilyen tizenhat-tizennyolc éves lányokat
nagyon-nagyon el tudja kábítani egy idősebb nárcisztikus
személyiségzavarral élő férfi.
Ágnes: Egyszer kihívtak óráról, mert egy kilencedikes
lánykának pánikrohama volt. Én őt nem ismertem, és
beszélgettem vele, nyugtatgattam. Mondta, hogy már reggel

265
is rosszul volt, a szüleivel vitatkozott, és elrohant otthonról.
Amiatt veszekedtek, hogy őneki van egy barátja, aki
harminckét éves, és a szülei ellenzik a kapcsolatot. Ő pedig
nem mond le róla, mert az a férfi egy csoda. A történet csak
ennyi, és ebből gondolom, hogy a lányok mennyire
veszélyeztetve vannak ilyen téren.
Zelka: Igen, és főleg a korkülönbség miatt. Egy tizennyolc
éves nagyon nehezen tudja megítélni, hogy az, amit egy
valahány évvel idősebb neki mond, mennyire lehet igaz.
Sokkal könnyebb így olyan dolgokat elhitetni, amik
valójában másképp vannak.
Miklós: Ez még majdnem a liliomtiprás kategóriája, és ez
arra utal, hogy ez a férfi nem tiszteli a törvényeket,
szabályokat. Ha nem tiszteli a törvényeket, a szabályokat
akkor a személyiségzavar egyik kritériuma teljesült. Nézzük
meg, hogy még milyen kritériumok vannak. Tehát ahelyett,
hogy azt mondanánk „jó ez alapján még nem nárcisztikus
személyiségzavaros”, mondjuk azt: „ha még ehhez négyet
összegyűjtünk, akkor viszont az”. És itt kéne megfordulni a
dolognak, mert itt kényszerítik ránk ők a saját gondolkodás-
módjukat. Azt a mozaikosságot, hogy „jól van, hát Istenem,
egy kicsit gyorsabban hajtok, meg egy kicsit bukok a fiatal
kiscsajokra”. „Csak hát mellesleg még az is van, hogy nem
értesz semmihez, és közben herdálsz, a más vagyonából
herdálsz, és amivel vakítod a kislányt, azt a kabriót a feleséged
pénzéből vetted, közben pedig alázod a feleségedet.” Ezeket
szépen össze lehet rakni, ha módszeresen vizsgáljuk a
helyzetet. De ők ezt nem nagyon engedik.
Ágnes: Én nem tettem eztán semmit. A szülők tudtak a
kapcsolatról, ellenezték és tiltották, és a lányka bujkált.
Kellett volna tennem valamit?
Zelka: Nagy kérdés, hogy mit tudtál volna tenni.

266
 Ágnes: Azt tudjátok, hogy ha valakiről kiderül számunkra,
hogy drogozik, nem mondhatjuk meg a szülőknek?
Zelka: Hanem? Kinek?
Ágnes: Szólhatunk az ifjúságvédelemnek. De a szülőnek
nem mondhatjuk meg.
Zelka: És ő?
Ágnes: Lehet, hogy ő megmondhatja. De mi, egyszerű
tanárok nem.
Miklós: Azért jó ez a felvetés, mert van benne valami
modellértékű. Mégpedig az, hogy egy általános iskola felső
tagozatán vagy egy gimnáziumban ott van az a gyerek, akiről
még csak azt sem árulhatod el, hogy drogos, és valamit mégis
kellene vele kezdeni! És ez teljesen analóg azzal, hogy itt van
egy nárcisztikus személyiségzavarral élő felnőtt, akinek meg
nem mondhatod meg. A környezetének természetesen jó
lenne megmondani, de nekik sem szabad, mégis valamit
azért – a jó Isten áldja meg – kéne kezdeni.
Te azon nyüstölsz minket, hogy mit tudunk vele kezdeni,
neked meg egy harminc fős osztályban van harminc
nárcisztikus gimistád. Akiket hajtasz, meg búgócsigát
ajándékozol nekik, meg egyéb találékony technikával
megpróbálod őket rávenni arra, hogy mégse gondolják
magukat annyival felsőbbrendűnek nálad, az osztály-
főnöknél, vagy a többi tanárnál, vagy a többi gyereknél vagy
a miniszterelnöknél vagy bárkinél. Miközben az egész
nyilvánosság és minden azt sugallja nekik, azt mondja nekik,
hogy milyen hülye a miniszterelnökünk, és milyen ostoba az
ellenzék. Ez egy rettentő nehéz terep. Mégis valahogy kell
tudnunk ebben lavírozni, nincs királyi út a nárcisztikus
személyiségzavarral élőkkel, hanem valahogy együtt kell
velük élni. És talán ez a legnehezebb.

267
 Az lenne a jó, ha úgy, ahogy egy tizenhat évesre rá tudjuk
mondani, hogy kamasz, úgy kéne azt mondani egy harmincöt
éves férfira, aki földig alázza a feleségét, és el akarja venni
tőle a gyerekeit, hogy nárcisztikus személyiségzavaros és
vállat vonni. De ez nem simán nehéz. Ez a folyományai miatt
képtelenség.
Ágnes: Igen. A kamaszok egyébként kikérik maguknak, ha
rajta csípnek, hogy őket kamaszként kezelem. Ők találtak föl
mindent, ők egyéniségek, egyszeriek, ők nem azonosak egy
általános jelenséggel.

Mit tehetünk a járványszerű terjedés ellen?

Bárhol lépünk ki az ördögi körből, sikerrel tehetjük.

– Ha a végén kezdjük, érdemes úgy változtatni az ítélkezési
gyakorlatot a családjogi ügyekben, hogy maga a bíró is rákérdezzen
a szülők múltjának transzparenciájára, és – ha nárcisztikus
személyiségzavarra utaló töredezett narrációval, több párhuzamos
életrajzzal találkozik, akkor – vizsgálatot rendeljen el.
– A párkapcsolat kezdetén is érdemes felfigyelni arra, ha
túlságosan, kábítóan, szédítően grandiózus személlyel hoz össze
bennünket a sors. Figyeljük meg, van-e humora, öniróniája,
összefüggő múltja, mesél-e olyan történeteket, melyekben vesztes,
sikertelen.
– Figyeljünk a herdáló emberekre. A megszállottaktól az
különbözteti meg a nárcisztikus személyiségzavarral élőket, hogy
herdálásuk mögött kizárólag grandiózusságuk bizonyításának
szándéka áll, míg a megszállottak valamilyen meggyőződés
szellemében cselekszenek – még ha az a meggyőződés a külvilág
szemében nyilvánvalóan hiedelem is.
– Ha erőszakos cselekményről értesülünk, tegyük félre az „ilyet
akkor sem szabad tenni” klisét, mert nárcisztikus személyiségzavar
esetében az erőszakot elkövető a valódi áldozat, a megkísértett, aki
végső elkeseredésében, tehetetlenségében szabadulni igyekszik a

268
gonosztól. Tárjuk fel a helyzetet összefüggéseiben, szükség esetén
vizsgáljuk meg józanul annak esélyét, hogy az erőszak áldozata
nárcisztikus személyiségzavarral él.
– Nagyon figyeljünk azokra a gyerekekre, aki túlságosan
ragaszkodnak valamelyik szülőjükhöz. Nézzük meg, hogyan reagál
a szülő az építő kritikára, a finom javaslatokra, a segítő
észrevételekre. Ha megszakítja velünk a kapcsolatot, igyekezzünk
felnyitni a szülőtárs szemét vagy felkelteni a hatóság figyelmét.
– Segítsük azt a kamaszt, aki öntelt és képzelt világában Kacor
királyt játszik. Tegyük lehetővé számára, hogy valódi sikert érjen el
valódi teljesítménnyel.
– Végül – de talán mindezek előtt – igyekezzünk az érintett
családot hívő közösségünk látókörében tartani, a gyermekeket
integrálni, a szenvedő házastársat elfogadó szeretettel támogatni, a
nárcisztikus személyiségzavarral élőt pedig türelemmel viselni.
Bízzunk abban, hogy ha a család bármely tagjának megmutatunk
egy aktív, szeretettel teli közösséget, az életre szóló élményt
jelenthet számára, hitet és reményt adhat, kapaszkodót nyújthat.
Jól tudjuk, az elhívatás Jézusnak egyetlen szavába kerül. Adjuk
meg a lehetőséget a családtagoknak, hogy Jézus a hívő közösségen,
annak tagjain keresztül szólhasson hozzájuk.
Ezek után kiment, s meglátott egy Lévi nevű vámost, amint a
vámnál ült. Felszólította: „Kövess engem!” Az felállt, és mindenét
otthagyva követte őt. (Lk 5, 27-28 SZIT)

269
270
 ▶ XVI ◀

Szeretettelenek

Zelka: Még egy dolog jutott eszembe. Az érzelmekről

beszéltünk, s hogy azok bizony a nárcisztikus személyiség-
zavarral élőknél sekélyesek meg csekélyek. A szeretetnek
meg a szeretet képességének a hiánya – azt hiszem – nagyon
fontos szempont.
Miklós: Igen.
Ágnes: Ezt nagyon nehéz megítélni, igaz? Mert ő mondja,
hogy szeret, csak a kitartó cselekvés hiányzik, még a
cselekvés sem mindig, csak a kitartó cselekvés.
Zelka: Igen. Amiről mi ezzel kapcsolatban alaposan
elgondolkoztunk az, hogy Nárcisszus története a szeretet
problémakörben enyhén szólva ellentmondásos. Ő elvileg
beleszeretett a saját tükörképébe, de ha a nárcisztikus
személyiségzavar mélyére nézünk, ott azt találjuk, hogy
nárcisztikus személyiségzavarral élő saját magát sem szereti.
Pontosan az a mély hite hiányzik, hogy ő szerethető, és ezt
keresi, ennek a bizonyítékát kergeti, ez után szalad.
Miklós: Ezért tesz rá egy lapáttal mindig arra, amit már
elért, ezért törekszik grandiózusságra, hogy egész biztos
legyen, hogy tuti legyen. De sose lesz az.

271
Narcissus és Echo

Minden városban tisztelték Aoniában

őt, ki ha kérdi a nép, sose téved, a válasza biztos.
Első lett, ki igaz szavait tanusítani tudta,
kékvizü Liriope, akit egykor görbefutású
vízzel körbeölelt Cephisos, a habja közé zárt,
s tört testére vadul. Terhes lett, s szült is a szép lány
egy fiat, ezt rögtön kedvelték akkor a nimfák,
s Narcissusnak hívta. Kiről kérdezte, megér-e
hosszu időt, vénsége korát meglátja-e majdan,
s "Hogyha magát sosem ismeri meg!", szólt erre a szent jós.

Hosszu idő telt el; hitték már: balga e jóslat;

s ím, igazolta a furcsa halál s különös szerelem-düh.
Egy évvel múlt már tizenöt Cephisos utóda,
gyermeknek lehetett s ifjúnak tartani éppúgy:
sok fiatal fiu és sok lány kívánta szerelmét.
Mégis, a nagy szépség mellett nagy dölyfe is éledt:
egy fiatal fiu és egy lány sem kapta szerelmét.
Őt, hogy hálóval remegő szarvasra vadászott,
látta a nimfa, ki nem-némán figyel egyre a szóra,
s nem tud előbb másnál szólalni, a vissz-szavu Echo.
Test volt még Echo, nem pusztán hang, de a csacska
nem használta bizony másképp, csak akár ma, a hangját:
sok szóból csak a végsőket mondhatta el ismét.
Ezt Juno rendelte, akit, hogy rajta ne kapja
férjét, míg evvel hegyi nimfák háltak a réten,
Echo föltartott okosan hosszú csevegéssel,
míg tova nem rebbentek a nimfák. Mondta ezért hát
Juno: "Nyelved, mely szivemet rászedte, ne tudjon
szólani már ezután hosszan, csak kurta időre."
Úgy tesz, amint fenyeget. Kettőzteti mindig a hangot
szózatvégen a nimfa s a szót végen veti vissza.
Hát hogy Narcissust meglátja az úttalan úton,
máris fellobban, s a nyomán szalad egyre titokban;

272
s hogy közelébe kerül, csak jobban gyúl a szerelme,
nem másként, valamint fáklyák végében a kénkő
hogyha parázs közelít hozzá, gyúl lángra azonnal.
Jaj, hányszor kívánt vele édes szóba eredni,
és szeliden kérlelni! Dehát természete tiltja,
hogy megkezdje a szót. De amit nem tilt: a leány vár
megkezdett hangot, hogy rá maga hangja feleljen.

Történt, hogy, szem elől vesztvén követőit az ifjú,

szólt: "Van-e itt egy, van?" S "Egy van", szólt válaszul Echo.
Ámul ez és a szemét forgatja, figyelve tekint szét,
"Jer!" harsan fel a szó ajakán: "Jer!" válaszol Echo.
Hátratekint, senkit nem lát, s "No felelj, mi okért futsz?"
kérdezi; és ugyanazt, mit mondott, hallja megintcsak.
Erre megáll, s ama válaszadó hangtól becsapatva,
"Itt egyesüljünk", szól. Nem hallott kellemesebbet
Echo még, amit újrázhat; hát szól: "Egyesüljünk."
És elhíve, amit maga mondott, lép a sürűből
nyomban elő, megölelni nyakát a remélt szeretőnek.
Az menekül, s menekülve: "Kezed vidd onnan odébb!" szól.
"Inkább meghalnék, semmint a tiéd legyek!" így szól.
Mást a leány nem mond: "A tiéd legyek!" - ennyi a válasz.
S minthogy megveti őt a fiú, megbúvik a berken,
rejti a lomb arcát, barlangban tartja lakását;
ámde szerelme, mit eldobtak, csak erősül a kíntól.
És nyomorult testét sorvasztja a fürge serény gond,
bőre is elszárad, minden testnedve a légbe
illan el. És végül csak a hangja s a csontja marad meg:
megvan a hangja ma is; kővé vált, hírlik, a csontja.
Erdőn rejtekezik, ki se jő a fenyérre, a bércre;
halljuk, ahogy szól ő; de bizony csak a hangja az élő.

Ezt a leányt, s azután a vizek meg a bércek igen sok

nimfáját, s a fiúk seregét játszotta ki folyton.
Míg egy semmibevett végül fölemelte a karját
s szólt "Ő is csak eképp epedezzék hasztalan egyre!"

273
És Rhamnusia ezt a jogos kérést helyeselte.
Volt egy iszaptalan és kristályos ezüstvizü forrás,
melyhez még pásztor soha, sem legelő hegyi kecske,
más nyáj sem járult, a madár s más vad se kavarta,
sem fáról bevetődött ág, zavarosra a habját.
Körben gyep zöldelt, mit a forrás nedve növesztett,
és erdő, mely a nap hevitő sugarát kirekeszti.

Itt a fiú, a vadűzéstől s lankadtan a hévtől

végre ledőlt, a hely és a patak bűvölte magához.
Szomját oltani vágy, s más szomj nő benne eközben,
míg iszik ott, a saját képét meglátja, szerelme
fellobban, s ami csak rezgő víz, testnek alítja.
Megbámulja magát, nem mozdul, az arca se rezdül,
szinte szobor: míves faragásu Paros-beli márvány.
Fekve a földön, iker-csillagra, szemére, tekint le,
Bacchus- s Phoebushoz méltó fürtjére is úgy néz;
ifjú orcáját, az ivor nyakat, és a sugáros
arcot, min rózsás fény villan, váltva fehérrel,
s mind, mi magában bámulatos, bámulja a habban.
Kába, kivánja magát, a varázs gyúl benne meg érte,
vágyakozik s vágyott, fölgyúl és gyújtja a lángot.
Hasztalanul csókkal hányszor csap a csalfa habokra.
Víz közepén meglátva nyakát, jaj, hányszor akarja
fonni be karjaival, hányszor nyúl vízbe hiába!
Mit lát, még nem tudja, de lángol azért, amit ott lát,
tévelygése, szemét rászedve, szemét tüzesíti.
Illó képek után mért nyúlsz, te szegény, te hiszékeny?
Nincs mire vágyakozol: fordulj meg s kedvesed eltűnt.
Nem más, mit szemlélsz: magad árnya, mi visszaverődik:
semmi magában e kép: idelép, ha te jössz; s ha te itt vagy,
ittmarad; és elenyész, ha te el tudsz tőle szakadni.
Éhség őt onnan, nyugalomnak vágya se vonja,
folyton az árnybetakart fű ágyán elheveredve
nézi mohó szemmel, sóváran a képet, a csalfát,
s önszeme veszti el őt; kissé fölemelkedik aztán,

274
és a körülfekvő ligetekhez emelve a karját,
"Erdők, hát nyomorúbb szerető", nyögi már, "van-e nálam?
Hisz tudhatjátok, ti sokak menedékhelye sokszor.
Emlékeztek-e hát, nagy időtől fogva, olyanra,
sok-sok századon át, kit ilyen szerelem tüze kínzott?
Tetszik is és látom; de akit látok s aki tetszik,
föl nem lelhetem azt: foglyul tart csalfa szerelmem.
S hogy jobban fájjon: nem választ tengerek árja
bennünket ketté, s nem utak, hegy, zárt kapu, várfal:
csöpp kicsi víz pusztán. Maga is kívánkozik énrám;
mert valahányszor csókjaimat közelítem a vízhez,
ő is, bárha hanyatt, ajakával hajlana hozzám.
Azt hiszem, érintem: szeretem, s kicsiség akadályoz.
Jőjj ki, akárki vagy is! Mért csalsz meg, mondd, te egyetlen?
Mért hátrálsz, te kivánt? Se koromtól nem menekülsz, sem
képemtől, tudom én, hisz már kedveltek a nimfák.
Még a reményem is éleszted, hisz nyájas az orcád,
hogyha karom nyújtom, magad is közelítsz a karoddal;
rádnevetek, te felém; vettem már könnyed is észre
gyakran, míg az enyém hullott; bólintsz, ha feléd én
bólintok, s szádról sejtem, hogy szép szavakat szólsz,
hogyha beszélek, azonban a szód sosem ér a fülembe.
Jól tudom: én vagyok az; látom: nem csal meg a képem;
éget az önszerelem; tűz gyújt, amit én rakok, engem.
Mit tegyek? Ő kérjen? Kérjem? S ha igen, mire kérjem?
Vágyam tárgya velem: koldussá kerget a bőség.
Bárcsak a testemtől valahogy megválni lehetne!
Új ez a vágy, hogy amit szeretünk, az messze lehessen!
Bánat rontja erőm, éltemből nem sok idő van
hátra; ki ifju vagyok, látom: kihunyóban a lángom.
Könnyen halnék meg, hisz a kínomat oldja halálom.
Bárcsak, akit szeretek, túlélne, de nem lehet ez sem:
egy lelket veszitünk ketten, mikor így lehanyatlunk."
Szólt, s valamint eszelős, sietett ugyanahhoz az archoz,
könnye zavart habokat, s miután megrezzen a víz-szín,
hull a homályba a kép. S mikor ezt meglátja enyészni,

275
"Merre szaladsz?" ezt mondja, "Maradj, te kegyetlen, a kedvest
jaj, sose hagyd így el; legalább hadd nézzelek, úgysem
érinthetlek meg, tápláld csak e bús lobogásom."
Húzza fölülről, míg kínlódik, félre ruháját,
meztelenült mellét márvány tenyerével erősen
verdesi, és megütött kebelén kél enyhe pirosság,
nem másképp, valamint almán, mely hószinü egyrészt,
más fele pírbaborult, vagy mint alig érve a szőlő
tarkálló fürtön bíbor színt öltve sugárzik.
Mit hogy meglátott tisztult víz új tükörében,
nem tűrhette tovább, de ahogy szétolvad a könnyű
tűzben a sárga viasz, vagy a dér korahajnalidőben,
hogyha a nap melegül, már olvad a nagy szerelemtől,
s lassanként elemészti egészen a vak szerelemláng.
Benne fehér fénnyel nincs már elegyülve pirosság,
nincs kedv, nincsen erő, mely előbb még annyira tetszett,
teste sem az már, mit szeretett hajdanta az Echo.
Mégis, amint meglátta, pedig fájt benne az emlék,
szánta nagyon, s valahányszor az ifju zokogta ki: "Ó jaj",
szörnyü keservében, maga is vele mondta, hogy: "Ó jaj!"
És mikor ez kezeit karjához verte kegyetlen,
csattogó hangját ugyanígy viszonozta szünetlen.

Végszava így zengett, hogy az ismert habba tekintett:

"Ó, jaj, hasztalanul szeretett fiu!" Szálltak e szók mind
vissza megint. "Légy boldog!" "Légy", szólt, "boldog!" az Echo.
Elbágyadt feje végül a zöld puha gyepre hanyatlott;
és az urán ámúló két szemet éjszaka zárta.
Akkor is orcáját, hogy a lenti világba leszállott,
nézte a Styx vize közt. Naias-nővérei sírtak,
hintették lenyesett hajukat testvér-tetemére;
sírt a Fa-tündér mind; jajaik viszonozta a Visszhang.
Már máglyát, remegő fáklyát, hordágyat emeltek:
s teste sehol nem volt; a helyében sárga virágot,
hószinü szirmokkal köritettet, lelnek a réten.
(forrás: mek.oszk.hu)

276
 Szerelem-düh

A történet mélységeiből itt azt emeljük ki, hogy Narcissus és

Echo egyaránt híján van az identitásnak, ezért közös identitásuk sem
alakulhat ki. A jóslat – miszerint Narcissus önmagát sohasem
ismerheti meg –, az események tükrében azt is jelenti: nincs valódi
önmaga. Aminthogy Echonak sincs. Eltűnnek a kép- és hang
tükrökben.
A nárcisztikus személyiségzavar gyökere, hogy az egyénnek
gyenge, kifejletlen identitása van. Grandiózus fantáziakép, amely
nincs lehorgonyozva a valóságban. Valahányszor közeledni próbál
hozzá, széttöredezik, mint Narcissus tükörképe a víz hullámain. E
tükörkép híján pedig önmaga sem létezik. Akkor ismerhetné meg
önmagát, ha képes lenne ölelni, csókolni ezt a képet, amely azonban
éppen az érintés hatására esik szét. Ezért is tapad rá élősködőként a
kiszemelt személyre, átvéve múltját, jelenét, jövőjét.
Vigyázat, gondoljunk a mantrára: „mondta XY, aki nárcisztikus
személyiségzavarral él”. Mert úgy tűnhet, az a mítosz, hogy
Narcissus szerelmes önmagába. Pedig tudjuk jól:
– Képtelen mást szeretni – ezért sújtja a tükörkép-átok.
– Képtelen önmagát szeretni – ez a sorsa, erről szól a jóslat.
Devecseri Gábor „szerelem-düh” szóalkotása kiválóan fejezi ki a
pszichológiai tényállást: érzelem helyett indulat vezérli a
nárcisztikus személyiségzavarral élőt. Logikus, hiszen empátiára
nem képes. Hogyan lehetnének érzelmei?

Kiemelő szeretet

Ágnes: Az Istenhit lehet a nárcisztikus személyiség-

zavarral élő számára kapaszkodó? Ha hisz Isten személyes
szeretetében?
Zelka: Nagy kérdés, hogy a nárcisztikus viselkedés
szabályozásában hogyan tud segíteni a hit. Nagyon jó lenne,

277
ha azt a belső szülőt, aki feltétel nélkül védi és segíti,
sikerülne kihelyezni valahogy. Ez egy nagyon jó kérdés.
Miklós: Hát én azt gondolom, hogy a nárcisztikus
személyiségzavarral élő per definitionem úgy gondolja, hogy
ő lehet az Isten, de inkább egy kicsit jobb. Vagy ha még el is
ismeri, ha az ajkával azt is mondja, hogy Isten mindenható,
azért ő azt fogja gondolni a lelke mélyén, hogy ehhez a
teremtés dologhoz igazán ő ért jól. Vagy hogy ő van Istennel
olyan jó kis mutyiban, amilyenben mások nincsenek.
Ágnes: Tehát bezárja magát.
Miklós: Ha igazán meg akarjuk érteni a nárcisztikus
személyiségzavarral élő érzelmeit, akkor azzal találkozunk,
hogy „én ne tudnék szeretni? Nézd meg, hogy hogyan szeretem
azt a gyereket vagy, hogy milyen szerelmes vagyok én a
páromba.”. Egész mást ért ezeken az érzelmi kategóriákon. A
szeretet az ő életét nem irányítja, neki nem integráns része a
szeretet, közben pedig másról sem beszél. Éppen ezért.
Zelka: Egy olyan hasonlat jutott az eszembe, ami a
tyúkhúsleveses történetre rímel. Ha elképzelünk valakit,
akinek valahogyan úgy sérült az ízlelése, meg a szaglása,
hogy mondjuk csak a sós ízt érzi. Ha rákérdezünk, „milyen a
húsleves?”, azt mondja, hogy „igen tudom, hogy annak milyen
íze van, sós”. Az egész íz-harmóniából annak csak egyetlen
elemét, a sósságát észleli, érzékeli, de ő azt hiszi, hogy az a
húsleves teljessége, mert mindig is csak annyit észlelt belőle.
Egyéb tartalom a húsleves sóssága mellett az ő számára nem
érzékelhető. A szeretetből is mit látunk? A más emberek
viselkedését, hogy mit mondanak, hogy néznek, milyen
gesztusokat tesznek. Azt, hogy mit éreznek, azt nem látjuk.
Miklós: Nem tudta kitől megtanulni, mi a szeretet, nem
kapott rá visszaerősítést. A szeretet, ha evolúciósan nézzük,
mégiscsak az utódgondozáshoz köthető evolúciós termék.

278
Amikor egy anyaállat otthagyja a falatot a kölykének, vagy
egy kotlós odavezeti a legfinomabb falathoz a csibéit, abban
valami ilyesminek a gyökere van. Ez a viselkedés úgy fejlődik
ki, hogy a csibe megtanulja, a kotlós milyen hangot ad,
amikor odavezeti őt a finom gilisztához. Hogyha ez a tanulási
lehetőség megszűnik, hogyha keltetőből jön ki a csibe, akkor
felnövekedve már nem tud kotlósként viselkedni. Ez egy
veleszületett viselkedési mintára ráépülő megerősítő
viselkedés. És aki ezt nem tapasztalta ki, mert nem
erősítették meg azt, hogy van ilyen, az képtelen lesz rá.
Zelka: Tulajdonképpen a szeretet az, ami a nevelkedésünk
során kihoz minket a nárcizmusból, a saját nárcizmusunkból.
Miklós: Vagy ami kordában tartja a nárcizmusunkat. Igen,
mert hiszen a szeretet biztosít minket arról, hogy akkor is
elfogadnak minket, hogyha hibázunk, hogyha vannak
tévedéseink, vagy gyarlóságaink. És fordítva: a másik iránt
érzett szeretetet teszi lehetővé, hogy elfogadjuk őt, akkor is,
ha hibái meg gyarlóságai vannak. És erre a kettőre képtelen a
nárcisztikus személyiségzavarral élő. Szeretni és érezni,
hogy szeretve van.

Legyen a szeretet tranzitív reláció!

Kevesen szeretik, ha vizsgáztatják őket. Legfeljebb, ha nagyon

tudnak, ha kimondottan biztosak a dolgukban. A nárcisztikus
személyiségzavarral élők azt a benyomást keltik, hogy tökéletesen,
fölényesen értenek bármihez. A könyveléstől az endokrinológiáig.
Ebben a tekintetben is illeszkednek a mai média celebjeihez, akik
felkentnek érzik magukat ahhoz, hogy bárki tudását, szakértelmét,
tapasztalatait megkérdőjelezzék.
– Az orvosok benézték.
– Ez a fizikusok korlátoltsága.

279
 – Szerelők! Tehetetlen banda.
Ettől még természetesen nem tudják megmondani, hogyan jut
vissza a vér a szívünkbe, miért marad fenn a Hold az égen, hogyan
lehet tömítést cserélni a csapban.
Érthető tehát, hogy a nárcisztikus személyiségzavarral élőkben
kialakul egy ösztön, mely a vizsgához hasonló helyzetek kerülésére
vezeti őket. Mivel a legegyszerűbb logikai struktúrák is problémát
okozhatnak, ezeket vagy azonnal támadják, vagy kitérnek előlük.
Valahogy úgy, ahogy a ragadozók is kerülik a feltűnő, fekete-sárga
mintázatú prédát.
Az és-kapcsolat logikai struktúráját például nem ismerik, ám azt
felismerik, hogy a helyzetben valamiféle logikai szerkezet lapul
meg támadásra készen, s ez elől többnyire egy szép nagy érzelmi
hullámot keltve sodródnak tova. A gyermekülőke kétkezes zárjával
kínlódva például ilyesmikkel képesek bizonytalanságukat bűntudat-
keltéssé alakítani a nárcisztikus személyiségzavarral élők:
– Borzasztó ilyen mélyen behajolni, letörik a derekam, és akkor
még ez a csat sem jár jól!
– Jól megnehezítik a dolgot, aztán egy balesetnél majd mélyen
hallgatnak a konstruktőrök.
– Azt hiszik, a gyerek nem tanulja meg előbb kinyitni, mint én?!
Utóbbi kérdés egy kicsit arra is rámutat, milyen látszat-logikával
tünteti el a nárcisztikus személyiségzavarral élő a lényeget. Valahol
ott lehet tudat-közelben, hogy semmiképpen sem szabad elismernie,
ha képességeit meghaladja egy feladat. De természetesen nem jön
rá, mit kellene tagadni, hiszen nem látja a struktúrát. Mozaikosra
töredezett gondolkodása akadályozza ebben.
Egy másik alapvető logikai struktúra a kölcsönösség. Például két
párhuzamos egyenes kölcsönösen párhuzamos egymással. Ha ebből
az egyikkel párhuzamos egy harmadik egyenes, akkor az a másikkal
is párhuzamos lesz. Egymásra merőleges egyenesekre ugyanez nem
áll, hiszen ami az elsőre merőleges, az a másodikkal párhuzamos
lesz. Ezt a fajta kölcsönösséget tranzitív relációnak hívjuk.
Tranzitív reláció például a testvér viszony, de hangsúlyosan nem
tranzitív reláció a házastársaké.

280
 Néha mi magunk is nehezen ismerjük fel a tranzitivitást, főleg ha
szöveges feladatban találkozunk vele. Például Gyula példatárában.
Miután elhagyta Szilvit, összebútorozott Brigivel – helyesebben
előbb, de ez most mindegy. Lényeg, hogy Szilvi és Gyula két közös
gyereke Briginél és Gyulánál volt minden második hétvégén. Vagy
a Nagyinál. Gyula anyukájánál. Amikor Gyulát a Nagy Vízen túlra
szólította a szolgálat, a gyerekek „értelemszerűen” Gyula
édesanyjánál töltöttek minden második hétvégét. Történt azonban,
hogy Gyula anyukája bizonyíthatóan bántalmazta a gyerekeket.
Fizikailag is, lelkileg is. Ahogy annak idején Gyulával tette.
Hivatkoztak is erre mindketten (Gyula és édesanyja is), mondván:
„mégis rendes ember lett belőle”.
Szilvi ezt némi kétkedéssel fogadta és csökönyösen megtagadta
a gyerekeket Gyula anyukájától. Erre jött Gyula mentő ötlete: az
anyukájára ruházott időt megpróbálta tovább tolni Brigire. Szilvi
arra hivatkozott, tőle nem várható el, hogy „arra a nőre” bízza a
gyermekeit.
– De miért?! – háborodott fel Gyula, aztán hirtelen visszavágott.
– Tudod mit? Akkor a te anyádtól meg én tiltom el őket!
Szilvi egy ideig szóhoz sem jutott. Érezte, hogy valami nem
stimmel a gondolatmenetben, de csak Brigi iránti haragjával tudta
magyarázni a dolgot.
Valójában a helyzet kulcsa az, hogy két nagymama viszonya az
unokához szimmetrikus. Ha minden egyéb körülményt állandónak
veszünk (ami itt egyébként nem áll fenn), akkor amennyiben az
anyai nagyanya jogosult látni az unokáit, akkor az apai is, ha az
anyai nagyanya nem jogosult bántani az unokáit, akkor az apai sem.
Véletlenül sem szimmetrikus azonban a nagyszülői viszonnyal az
apai élettárs és a gyermek viszonya. Sőt! A gyerek szempontjából
nem szimmetrikus a volt feleség és a jelenlegi élettárs viszony sem,
hiszen egyikük édesanyja a gyerekeknek, a másikuk csak az apa
révén, közvetetten kapcsolódik hozzájuk.
Szilvi a torzított tükrözést csak nehezen vette észre a Gyula
keltette érzelmi viharban, a férfit pedig már csak azért sem lehetett
meggyőzni, mert számára kedvező volt saját érvelése. És

281
természetesen (főleg) azért, mert Gyula anyja úgy gondolta, jogosult
bántalmazni – ezért alakult ki fiánál nárcisztikus személyiségzavar.

A nárcisztikus személyiségzavarral élő Magdi kiszippantotta

családjából Zsoltot, akihez bizony nem szívesen látogattak a fiai.
Részben Magdi velük való viselkedése miatt, részben, mert Zsolt is
alaposan átmágneseződött. Másfelől Magdi lánya sem szívesen
ment hozzájuk. Részben Magdi vele való viselkedése miatt, részben,
mert az alaposan átmágneseződött Zsolt dacoló kölykeivel vívott
harca által keltett feszültség elől is menekült.
Természetesen senki sem érezte jól magát a helyzetben, így
valójában mindenki menekült belőle. Mégis döbbenetes, hogy a hét
éves fiú milyen pontosan idézte édesanyjának Magdi szavait. Alig
tudott ellenállni a nevetésnek.
– Képzeld anya, Magdi azt mondta a lányának: „Nézd meg, a
fiúk is mennyivel szívesebben vannak az anyjukkal, mint nálunk!
Nem értem, te miért az apáddal vagy szívesebben.”.
Azt gondolhatnánk, íme, egy bizonyíték arra, milyen zseniális a
nárcisztikus személyiségzavarral élők manipulációs képessége.
Csakhogy a manipuláció egy apró tényt változtat meg egy logikai
struktúrában, itt viszont arról van szó, hogy Magdi egyszerűen nem
ismeri fel az összefüggéseket. Azt gondolja, ha a fiúk jobban
szeretnek az édesanyjukkal lenni, mint Zsolttal, akkor az ő lánya is
szeressen jobban vele, az édesanyjával lenni, mint az apjával. Azt
általa látott mozaikon csupán az apa - gyerek és az anya - gyerek
viszony hasonlítódik egymáshoz. Nem látja, mennyivel többről van
szó. Képtelen nagyobb rendszerben gondolkodni. Felcsippent egy
morzsát, miszerint a fiúk jobban szeretnek az édesanyjukkal lenni,
ám ezt semmiféle struktúrába nem illeszti, csupán az analógiának
örül.
Egy hétéves gyermek is könnyen belátja, hogy a helyzetet
meghatározó reláció valójában az, hogy a gyerekek annál a szülőnél
vannak szívesebben, aki szereti őket.
Mivel azonban a mindennapi gondolkodásban rejtve vannak, a
mélyben húzódnak meg a logikai struktúrák, többnyire csak állunk

282
és csóváljuk a fejünket, ahogyan ezt Zsolt volt felesége is tette,
amikor nagyobbik fia nevetve mesélte neki Magdi érvelését.

Mindenesetre nárcisztikus személyiségzavar gyanúja esetén

érdemes feleleveníteni néhány alapvető matematikai és logikai
képletet, mert alkalmazásuk bizonyosságot hozhat. Akár még
néhány egyszerű, általános iskolai kérdést is érdemes kigyűjteni a
matekkönyvből. Például: Hogyan számítjuk ki a négyzet területét, ha
csak egyik oldalát ismerjük? Számítsuk ki egy egyenlő oldalú
háromszög átfogóját a Pitagorasz-tétel segítségével…
Könnyebben nyakon csípjük a jelenséget, ha tudatosítjuk
magunkban: a nárcisztikus személyiségzavar olyan logikusnak
álcázott gondolatmeneteket produkál, amelyeknek valójában semmi
„menete” nincs, sokkal inkább egyszerű ugrások egyik mozaik-
elemről a másikra.

Márti szépen lassan rájött, bűnöző a férje.

– Ne törődj sehová! Ha elkapnak, húzzál ki németbe, hátra se
nézz – mondta neki a férfi.
Egyre jobban éltek, megszületett a második gyerekük, a férj
lecserélte a kocsit, a házat, végül Mártit is. Aztán elkapták,
előzetesbe tették. Márti a gyerekekkel „húzott ki németbe, hátra se
nézett”, ám a volt férje utánanyúlt és keményen megregulázta.
– De hát azt mondtad, ha elkapnak, húzzak ki németbe, hátra se
nézzek…
– Igen, de akkor még csak egy gyerekünk volt, és házasok
voltunk.
Márti többször elismételte a párbeszédet, kérdőn nézve ránk.
Lehetséges, hogy ő téved? Csak félelmében nem látja szülőtársa
lehengerlő érvelésének igazságát? Tényleg lényegében megváltozott
a helyzet és hatályon kívül helyezte az eredeti utasítást?
Dehogy. Semmi sem indokolta a változást.
Márti bizonytalanságát az okozta, hogy a konvenció szerint az
érvelés premisszáinak köze van (valami köze kellene, hogy legyen)
a konklúzióhoz. Például „begyújtok a kályhába, és meleg lesz”.

283
 Ez azonban mindig konvenció és kontextus függvénye. Például
a kályha lehet a kert végében, s a szobában azért lesz mégis meleg,
mert az ablakon besüt a nap.

Ha az érvelés premisszáinak nyilvánvalóan semmi közük nincs a

konklúzióhoz, akkor is igyekszünk kapcsolatot keresni. „Begyújtok
a kályhába, és fejünk felett elrepül a nikkelszamovár?” Erre mélyen
elgondolkozunk, és arra jutunk, nyilván azért, mert túlmelegedett
valahogy, és kilőtte a gőz. Vagy: „Begyújtok a kályhába, és a
gyárak udvarán komondor hempereg.” Talán a megszólaló valami
meleg, barátságos képet akart alkotni. „Begyújtok a kályhába, és
ütemet vált a basszusgitár?” Nyilván addig el voltak gémberedve
szegény gitáros ujjai.
Az emberi elme gyakorlatilag bármely két tényállás között képes
asszociációt teremteni. Ez a mozaikos gondolkodású nárcisztikus
személyiségzavarral élők egyik – véletlennek köszönhető, de annál
jobban bevált – eszköze. Nyugodtan gondolkodhatnak mozaikosan,
hisz mi majd úgyis megtaláljuk az összefüggést. Sőt! Minél
távolabbi asszociációt hoz létre a nárcisztikus személyiségzavarral
élő, mi, „átlagemberek” annál költőibbnek, zseniálisabbnak,
grandiózusabbnak, felsőbbrendűnek látjuk. Legalábbis kezdetben.

Térjünk vissza az és-kapcsolat egy összetettebb változatára (ha

A és B akkor C), mely arra vonatkozik, hogy valami akkor fog
bekövetkezni, amennyiben egyszerre teljesül mindkét előfeltétel.
Például a gyerekzár akkor nyílik, ha mindkét gombját egyszerre
nyomjuk meg. A legtöbb nárcisztikus személyiségzavarral élő
képtelen ezt a struktúrát átlátni, és azt gondolja, valamilyen
tetszőlegesen választható összefüggés van a két gomb között.
– De hiszen nyomom a pirosat!
– Nyomod a zöldet is?
– Persze! Már belelilul az ujjam.
– És a piros?
– Azt éppen eleget nyomtam már. Nézd csak kicsi baba, itt a
piros, a zöld, a kék és a lila.
– Na, engedj oda, te tündér nagybaba!

284
 Ez a szerencsésebb kifejlet. Kevésbé tolerálható a struktúra
felismerésének hiánya, amikor éppen sietünk vagy bajban vagyunk.
Ilyenkor a nárcisztikus személyiségzavar varázsa rémálomba vált.

Jóval később kiderült, Mártit és a gyerekeket azért parancsolta

haza a volt férj Németországból, mert abban bízott, hogy a gyerekek
miatt kiengedik a vizsgálati fogságból. Apai feladataira, és gyerekei
Magyarországon tartózkodására alapozva kérelmet adott be, hogy a
per ideje alatt szabadlábon védekezhessen. Így lett Márti kis híján a
„szegény elkötelezett apuka börtönkulcsának elhajítója”.

A tranzitív reláció a szeretet szemszögéből sokkal több, mint egy

logikai struktúra. Jézus eljövetelével a szeretet teljesen új viszonnyá
változott. Azelőtt az Úrnak imádat járt, népének szeretet. A
Megváltás egy új viszonyt hozott létre: Jézus szeretetet vár.

A Mennyei Atya és a Szentlélek iránti szeretet rendszer-

szempontú következménye az egymás iránti tranzitív szeretet. Aki
engem szeret, Jézust is szereti, akit én szeretek, abban Jézust is
szeretem. Másképpen: aki szereti az Urat, engem is szeret, ha én
szeretem az urat, szeretem felebarátomat is. Nézzük csak meg
milyen kemény a felütés Máté Evangéliumában:

Ne gondoljátok, hogy békét jöttem hozni a földre. Nem békét

jöttem hozni, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az
embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával.
Az embernek a tulajdon családja lesz az ellensége.
Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó
hozzám, aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó
hozzám. Aki nem veszi vállára a keresztjét, s nem követ, nem méltó
hozzám. Aki meg akarja találni életét, elveszíti; aki azonban
elveszíti értem életét, az megtalálja.
Aki titeket befogad, engem fogad be, aki pedig engem fogad be,
azt fogadja be, aki engem küldött. Aki prófétát fogad be azért, mert
próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki igaz embert fogad be azért,
mert igaz, az igaz ember jutalmában részesül.

285
 S ha csak egy pohár friss vizet ad is valaki egynek, akár a
legkisebbnek is azért, mert az én tanítványom: bizony mondom
nektek, nem marad el jutalma. (Mt 10, 34-42 SZIT)

Struktúrában gondolkodva: a Sátán azt akarja, hogy őt és csak őt

szeressük, egymást gyűlöljük. Jézus azt várja, hogy benne egymást
szeressük és egymásban Istent. A kemény szavak nyomatékosítják a
tranzitív szeretet értékét. A szeretethez nem elegendő két ember
egymáshoz való viszonya. Szükség van hozzá az Úr jelenlétére,
mert nélküle sátánivá válhat.
Így talán könnyebb újragondolni az igehely legnehezebb részét:
Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt
anyjával, a menyet anyósával. Az embernek a tulajdon családja lesz
az ellensége. Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem
méltó hozzám, aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem
méltó hozzám. (Mt 10, 35-37 SZIT)

A hangsúly a mi értelmezésünkben azon van: „jobban szereti”.

A Károli fordításban ez még markánsabb: A ki inkább szereti atyját
és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább
szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám. (Mt
10, 35-37 KG)

Ez látszólag ellentmond Jézus szelídségének, sőt, olyannak

mutatja, mint aki versengeni akar az emberekkel a szeretetért.
Valójában azonban a szeretet talán legfontosabb törvényének
megszegésére hívja fel a figyelmet – ez pedig a tranzitivitás. Aki
jobban szereti apját, mint az Urat, annak számára a szeretet nem
tranzitív reláció, pedig Jézus éppen ezt tartja a legfontosabbnak az
új Testamentumban. Ő maga sem szereti jobban, vagy kevésbé
egyikünket a másikunknál.
A tranzitív reláció profán törvénye úgy is értelmezhető, hogy
három párhuzamos közül egyik sem lehet inkább, vagy kevésbé
párhuzamos. Négyből sem. N-ből sem. Sőt, attól, hogy éppen én
vagyok az n+1-ik, még nem leszek inkább, vagy kevésbé méltó az
Úr és testvéreim szeretetére.

286
 Az evangéliumok jó néhány rejtélyes igehelye világosodhat meg
ebben az összefüggésben a testvériségről, mint tranzitív relációról.
Egy lépéssel tovább visz ebben a gondolatmenetben a Zebedeus fiúk
kapcsán kinyilatkoztatott igazság:

Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, s aki első

akar lenni, legyen a cselédetek. Az Emberfia sem azért jött, hogy
neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak és odaadja az
életét váltságul sokakért. (MT 20, 26-28 SZIT)

Ha a szeretet tranzitív reláció, és mindenkire vonatkozik – akkor

bizony az ellenségünkre is. Innen vezethetők le azok a radikális
következtetések, amelyek az ellenség szeretetéről szólnak, a Hegyi
Beszédben.

Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld

ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: szeressétek ellensége-
iteket, és imádkozzatok üldözőitekért! Így lesztek fiai mennyei
Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad
igazaknak is, bűnösöknek is. Ha csupán azokat szeretitek, akik
szeretnek benneteket, mi lesz a jutalmatok? Nem így tesznek a
vámosok is? S ha nem köszöntitek, csak barátaitokat, mi különöset
tesztek? Nem így tesznek a pogányok is? Legyetek hát tökéletesek,
amint mennyei Atyátok tökéletes! (Mt 5, 43-47 SZIT)

Maradjunk még mindig a szeretet tranzitív relációként való

felfogásánál. Meg kell definiálni, mire vonatkozik, hiszen egy
viszony nem létezhet önmagában, vonatkoztatási rendszer nélkül. És
íme, feltárul kire, hogyan és miért vonatkozik a szeretet tranzitív
relációja:

Jézus ezt mondta rá: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem

eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet
bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak
örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis
valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és

287
issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő
Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem
eszik. Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet
atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él.”
(Jn 6, 53-58 SZIT)

Korunk nagy átka, hogy a szeretetet két ember viszonyának

gondolja. Pedig lássuk be: legalább egy virtuális harmadikra
szükség van. Ebből ered a közös identitás. Alapjában azonban az az
elvárás, hogy akit szeretek, azt mások is szeressék – és ilyen szeretet
az Úrban lehetséges.

288
 ▶ XVII ◀

A nárcisztikusság lerázása

Zelka: Az a kérdés, van-e szenzitív periódus a szeretetre,

vagy ezt később is be lehet pótolni.
Miklós: A szenzitív időszak az, amikor – mondjuk – még
könnyen megtanuljuk az anyanyelvünket, amennyiben ehhez
megfelelő ingereket kapunk. Néhány évvel később ugyanez
már nagyon nehezen megy. Vagy az az időszak, amikor
könnyen megtanulunk mászni. Később aztán nehezebb. És
van-e olyan időszak, amikor könnyebben megtanulnunk
szeretni. És később már csak nehezen, vagy egyáltalán nem
tudjuk megtanulni ezt. A válasz mégiscsak legyen az, hogy
igen, később is meg tudunk tanulni. Az emberi elme meg az
emberi viselkedés annyira rugalmas, hogy kevés dolog
hasonlítható hozzá.
Zelka: Ha a maga fejlődési idejét lekéste a kialakulás,
akkor is megtörténhet, hogy létrejön, de valószínűleg élmény
kell hozzá. Valamilyen katarzis vagy trauma, az mozdíthat.
Miklós: A Biblia erről szól. Feladat volna megszámolni,
hány ilyen emberfordító élmény van benne.
Ágnes: És lehet, hogy a kamasz is beszerzi magának a
katarzist vagy a traumát?
Zelka: Szerintem igen. A kamaszkorból kijövésben és az
identitás megtalálásában – hogyha tényleg eljutunk odáig –

289
ott van a krízis. És ott van a krízisből kijövés. És van benne
érzelmi hullámzás, meg kétely, meg döntés.
Miklós: Az jutott eszembe, egy kicsit azért a társadalom is
sugallja a nárcisztikussá válást. Azoknak az embereknek,
akikkel valaha terápiában vagy más helyzetben őszintén
beszélgettem, ez a tizennyolc-tizenkilenc éves kor igenis
krízis volt, nehéz időszak volt. És eközben azt mondja a
sláger, hogy „nem csak a húsz éveseké a világ”. És azt is
mondjuk, hogy „ó, te már nem vagy húsz éves, papa!”. Mintha
a húsz évesnek annyira tökéletes lenne az élete! Lehet, hogy
ezt fel kellene mérni, és bele kéne venni a fejlődéslélektan
tárgyalásába, ami tizennyolc éves kornál véget ér azzal, hogy
„ez már a fiatal felnőttkor”. Ezt a kort még külön tárgyalni
kellene, és úgy kellene elnevezni, hogy ez a „nárcisztikusság
lerázásának az időszaka”.
Zelka: Hú, de jó!
Miklós: Amikor az embernek benő a feje lágya. Amikor
elkezd felnőtt, szimmetrikus kapcsolatokba kezdeni, vagy
kénytelen olyanokba belemenni, és az orrára koppintanak és
azt mondják, hogy „coki”. Ez szerintem az ember életében a
legnagyobb trauma. Tehát ahelyett, hogy „nem csak a húsz
éveseké a világ”, én inkább azt mondanám, hogy „a húsz éves
kor a nagy világvesztés ideje”. Amikor az egészségesen
fejlődő azt tanulja meg, hogy „igen, lehettél volna űrhajós is
meg karakterszínész is, de hát te most konkrétan matektanár
leszel, és jobb, ha mostantól bejársz az egyetemi óráidra”.
Hogy ez egy trauma, ezt lássuk be. Valószínűleg itt kezdődik
az a dolog, amikor saját sorsunkkal szembenézünk, és kezd
kiderülni, mekkora árat fizettünk azért, hogy nem lettünk
nárcisztikus személyiségzavarosak.
Zelka: Igen, mert akkor az van, hogy „na, ennyi volt, ezért
tanultam ennyit, ezért kínlódtam ennyit, ezért álmodoztam”.

290
 Ágnes: Talán azért csúsznak rá erre a nárcisztikus
személyiségzavar felé vezető útra, mert olyan nehéz nekik
kitalálni saját magukat. Mert régebben tényleg volt egy
szövedék, amiből nem nagyon lehetett kimászni. Akinek
olyan volt a családja, ott volt egy műhely, egy gyár, amibe ő
beleintegrálódott és ott foglalt el helyet. Most pedig azt
mondják neki, ha elvégezte a gimnáziumot: „találd ki magad,
tehát lehetsz te hastáncos, de lehetsz akár építészmérnök is,
találd ki”.
Zelka: Én azt gondolom, hogy az identitás megtalálása
vagy elérése a legutolsó lépcső ahhoz, hogy kijöjjünk a
nárcizmusból, de kell az összes többi fejlődési szakasz is, ami
előtte van. Azokat is végig kell járni. Tehát nem pusztán ott
határozódik meg, a kamaszkorból kijőve, hogy valaki
nárcisztikus személyiségzavarral élő lesz-e vagy nem, hanem
ott kezd végképp meglátszani, amikor valaki nem tud
belépni a felnőttségbe. A korábbi fejlődési szakaszokban ott
vannak ennek az előzményei, előbb is látszik már, kinek van
empátiája, ki az, aki figyel másokra. Lehet, hogy nem
általában a világ felé, de más személyek felé.
Miklós: Igen, igazad van.
Zelka: Szerintem ez nagyon fontos. Itt, a kamaszkor végén
eldől, hogy tud-e haladni, átformálja-e ez a változási hullám,
vagy elakad, elbukik az egészséges fejlődés. De mire valaki
oda jut, hogy kamaszodni kezd, már addigra is beíródott egy
csomó viselkedésminta.
Miklós: Meg értékrend, meg időkép meg ilyesmi, így van.
Azt mondhatjuk, ez az utolsó lehetőség ezeknek a lelki
képességeknek a megszerzésére, és akkor van a nagy végső
beleszédülés a nárcisztikus személyiségzavarba, amikor ez
az utolsó esély is elment mellettünk.

291
 Ágnes: Én az egyik szócsatám vagy harcom közepette
megkérdeztem egyik tanítványomtól, hogy „de hát miért
viselkedsz így?”. És azt mondta, hogy neki mindegy, hogy
másnak mi a véleménye róla, ő csak a barátainak akar
megfelelni, mert csak a barátainak a szeretete fontos. „De hát
akkor honnan szedted a barátokat, és ki kezdi a szeretést?
Hogy lesz neked barátod, hogyha csak azoknak akarsz
megfelelni, akik már a barátaid, akik téged szeretnek?”
Ki kezdi a szeretést?
Miklós: Igen. Ez egy kulcskérdés. És lehet, hogy ez a
reménysugár. Mert arra még nem volt időnk, hogy tartósan
és feltétlenül szeressünk egy nárcisztikus személyiség-
zavarral élőt. De arra sok szülőnek már volt lehetősége, hogy
feltétlenül szeressen egy nárcisztikus kamaszt meg egy
nárcisztikus kis ovist – és ez lehet jó minta.

Szabadulás a nárcisztikus személyiségzavarból

A nárcisztikus személyiségzavar terápiája sokrétű. Nyilván-

valóan az a cél, hogy a szuper-engedékeny belső szülő helyett
becsempésszünk a nárcisztikus személyiségzavarral élő személy
identitásába egy olyan figyelőt, aki értő türelemmel jelez vissza.
Elsősorban a jót, az arany pillanatokat emeli ki. Képes azonban arra
is, hogy a tökéletesítendő mozzanatokat – kellően pozitív kódban –
ugyancsak megmutassa.
Végeredményben azt az életszakaszt járjuk újra, amelyben a
személyiség fejlődése során kimaradtak azok az elemek, amelyek a
nárcisztikus személyiségzavarral élő személyt megtanították volna
szeretni és dolgozni. Szent Ágoston hívja fel a figyelmet arra a
végtelen mélységre, ami Jézus Péterhez intézett mondataiban rejlik:

Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János

fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?” „Igen, Uram – felelte –,

292
tudod, hogy szeretlek.” Erre így szólt hozzá: „Legeltesd
bárányaimat!” Aztán másodszor is megkérdezte tőle: „Simon, János
fia, szeretsz engem?” „Igen, Uram – válaszolta –, tudod, hogy
szeretlek.” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” Majd
harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz?”
Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz
engem?” S így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod,
hogy szeretlek.” Jézus ismét azt mondta: „Legeltesd juhaimat!” (Jn
21, 15-17 SZIT)

Szeretetről kérdezte, majd munkát bízott rá, mert a szeretet

meghozhatja a munkát, a munka segíti a szeretetet. Ezzel feltárul az
a két lehetséges út, amely elvezetheti a megátalkodott tévelygőt a
tevékeny szeretet világába.
Megint más a helyzet a nárcisztikus személyiségzavarral élők
gyermekeivel. Őket különösen nehéz óvni, hiszen legtöbbször a
nárcisztikus személyiségzavarral élő szülő grandiózus módon
rátelepszik gyermekére, és igyekszik távol tartani tőle bárkit, aki
kétségbe vonja az ő szülői teljesítményét.
Ebben az esetben a visszamágnesezés taktikáját használjuk.
Lényegében az átmágnesedőzés fordítottja ez. Azon vagyunk, hogy
a dolgozni és szeretni képes szülő olyan sugallatokat tudjon adni
gyermekének, amelyek segítenek megtartania önmagát a méltatlan
helyzetekben. Ezek a sugallatok egyénre szabottak. Írtunk azonban
egy olyan mesét, amely sok esetben beválik. Nagy előnye, hogy
kockázat nélkül bevihető a gyermek életébe: még ha tudomására jut
is a nárcisztikus személyiségzavarral élő szülőnek, akkor sem érzi
magát sértve, grandiózusságában kétségbe vonva.

293
294
 ▶ XVIII ◀

Aranyhaj

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király meg egy
királyné. A király úgy szerette a királynét, hogy nélküle egyedül
volt. A királyné úgy szerette a királyt, hogy nélküle egyedül volt.
Nem is voltak sokat egyedül se éjjel, se nappal, csak a legnagyobb
vész esetén, amikor a király lóra kapott és kardot ragadott. Ilyenkor
a királyné a hasát simogatta és azt kívánta, bárcsak gömbölyödne
egy kicsit, bárcsak kisbaba kerekedne benne. Ha meg együtt voltak,
hát együtt simogatták a királyné hasát. A királyné apró tenyerével, a
király nagy tenyerével.
Sziszegtek is a féltékeny udvarhölgyek, vigyorogtak is a zord
lovagok, bámult is az udvar népe. De a király csak boldogan
simogatta a királyné hasát, vállát, arany haját.
Egy szép napon éppen a szomszéd ország követei jártak náluk,
amikor a király felkiáltott:
– Belefér a tenyerembe!
Nagyot néztek a követek, kihúzták magukat, azt gondolták, kicsi
ország az övék, de harcias a népe, csak nem fér a király tenyerébe!
De a királyné tudta miről van szó. Végigsimított a hasán és
bizony megérezte, hogy alig fér a tenyerébe.
Akkor aztán nagy mulatságot csaptak. Dalra fakasztották a
féltékeny udvarhölgyeket, hahotára a zord lovagokat, engesztelték a
sértődött követeket. Megsütöttek egy ökröt, benne két malacot és
három kappant, mind a négy fáról leszüretelték a csengő barackot,
csapra vertek öt hordó bort és összetörtek hat poharat. Hét nap,
nyolc éjjel tartott a mulatság és akkor lett vége, amikor elégett mind

295
a tíz meszely gyertya. Ideje is volt, mert a kis gömbölyűség addigra
már nem fért el a királyné apró tenyerében.
A király ünnepélyesen szögre akasztotta a kardját. A lovagok is
követték: kibújtak a páncéljukból, szolgákat hívtak és olajba tétették
a sok vasat, hogy ne rozsdásodjon.
A követek először féltékenyen sziszegtek és zordan vigyorogtak,
de mikor látták, hogy a szolgák lezárják az olajos hordókat, ők is
rájuk ütötték saját pecsétjüket és boldogan hazaindultak, hogy
megvigyék a békehírt. Tudták ők jól, ha a király egy kicsit
megszorongatná országukat, hamar fölmorzsolná apró seregüket,
hiába pattognának harciasan a katonák. Egy kis kopaszt azért
hátrahagytak nagykövetnek: Legyen, aki szemmel tartja az olajos
hordók pecsétjeit, a zord lovagokat és a királyt.
Ahogy elmentek az idegen követek, az egész ország már csak a
királyné gömbölyödésével volt elfoglalva. Az udvarhölgyek minden
reggel bemutatták tenyerükkel, mekkorát növekedett a királyné
hasa, amikor meg először megmozdult benne a baba, ujjaikkal
próbálták utánozni a rugdosását.
De csak a kertész felesége tudta külön-külön mozdítani minden
egyes ujjpercét. Igaz, neki volt alkalma gyakorolni. Szűk esztendeje
múlt, hogy az ő hasának bőre táncolt úgy, mint a selyemszőnyeg,
mikor egérke szalad alatta. Az ő kislánya már megszületett, s most
csengve kacagott, ahogy anyja táncoltatta az ujjait.
Egy napon aztán annyira kigömbölyödött a királyné, hogy már
az ő két apró tenyere meg a király két nagy tenyere együtt sem tudta
elég szorosan betakarni a hasát. Akkor aztán hívták a bábaasszonyt
és másnapra megszületett a kis királylány.
Az udvarhölgyek azt sziszegték:
– Ráncos a képe!
A lovagok azon vigyorogtak:
– Vörös az orra!
A szomszéd ország hátra maradt nagykövete azt adta hírül:
– Visít, mint a kismalac.
Egyszóval: gyönyörű kisbaba volt a királylány. Erős,
egészséges, az ország szeme fénye. Mire esztendősre cseperedett,
mindenki arany fürtjeit csodálta. Két esztendős korában ezüst kacaja

296
hordta szét az örömet. Három éves sem volt és már bejárta az egész
palotát a pincétől a padlásig. Ismerte az egész királyi udvar.
Örvendezett a szakács, amikor kisszékre állva a fedőket
emelgette a konyhában, büszke volt a vincellér, amikor pince
mélyén a hordókat kopogtatta vele, mosolygott rá a kovács, amikor
bekukkantott hozzá az izzó vasat csodálni, vidámabban kalapált az
ács, amikor felkapaszkodott hozzá a hosszú lajtorján. Egyszóval
mindenki szerette.
Ám az udvarhölgyek összesúgtak mögötte:
– Szegény teremtés!
A lovagok azon búslakodtak:
– Árvaság lesz a sorsa.
A szomszéd ország hátra maradt nagykövete azt adta hírül:
– Hamarosan megözvegyül a király.
Az aranyhajú királylány mindebből nem hallott semmit. Egész
nap boldogan játszott a kertész kislányával. Csengő kacagásuk
betöltötte a kertet. Az almafa boldogan bújtatta őket lombjában, a
rózsalugas illatot hintett hajukba, a körtefa érett gyümölcseit
pottyantotta kötényükbe, s ha a jóízű ebéd után elaludtak, a
szederbokor tüskéivel védte álmukat.
Alkonyatkor a királyné megkérte a kertész feleségét, kerítené elő
a gyerekeket, mert neki már nincs ereje bejárni az almáskertet,
elbódulna a rózsalugas illatától, csak botladozna a lehullott
körtében, gyenge hangja nem érne el a szederbokrok árnyékába. A
kertész felesége puha párnás széket készített a királynénak,
füttyentett bozontos kutyájának, és az máris csaholva rohant végig a
kerten, nem nyughatott, míg elő nem kerítette kisgazdáit. Akkor a
királyné kézen fogta a királylányt és szép lassan elindultak. Meg-
megálltak, meséltek egymásnak, utánanéztek a lemenő napnak.
Öreg este lett, mire hazaértek. Mégsem kellett gyertyát gyújtani,
olyan fényesen ragyogott a királylány haja, amikor édesanyja
kifésülte belőle a puha virágszirmokat, illatos fűszálakat és apró
selymes leveleket. Amikor már nem maradt más a királylány
hajában, csak a szirmok puhasága, a füvek illata és a nap fénye,
akkor lefeküdt az ágyára és türelmesen megvárta, hogy a királyné
betakargassa. De nem ám holmi gyapjút, bársonyt vagy selymet

297
terített rá! A királylány hosszú aranyhaját igazgatta el puha, illatos,
selymes takaróként, s mire az utolsó fürt is a helyére került, a
királylány édes álomba merült.
Ahogy gyengült a királyné, egyre vékonyabb fürtöket tudott
megfogni egyszerre, egyre tovább tartott az esti takargatás. Végül
már hajnalodott, mire szálanként elrendezgette az alvó királylány
haját.
Egy reggel arra ébredt a királylány, hogy édesanyja ott bóbiskol
az ágya mellett. Észrevette milyen aprócska lett a királyné. Arca
sápadt, bőre szinte áttetsző volt, ahogy ott szendergett. Amikor
megérezte magán lánya tekintetét, szempillája megrebbent és lassan
kinyílt. Szeme csillogása a régi volt. Kedvesen pillantott fel a
királylányra. Vékony kezével végigsimított aranyhaján és így szólt:
– Eddig én öleltelek, én simogattalak, én vigyáztam rád.
Mostantól az aranyló nap ölel, az illatos lomb simogat és arany
hajad vigyáz rád. Te is vigyázz rájuk.
Estére meghalt a királyné, mindenki gyászolta. Az udvarhölgyek
hangosan zokogtak, a lovagok némán búslakodtak. Még a
nagykövet is lógó orral kullogott a torba. Hiába roskadoztak a
díszesen terített asztalok, hiába voltak színültig a drága serlegek,
senki nem nyúlt hozzájuk. A hamvas gyümölcs megposhadt, a
gyertyák csonkig égtek. Kilenc teljes napon át tartott a gyász, akkor
sem lett vége.
A kertész felesége és lánya az almafa lombja alatt üldögélt és
szomorúan nézte, ahogy a királylány a lugas rózsáit édesanyja
sírjára hordja.
Az udvarhölgyek összesúgtak mögötte:
– Szegény teremtés!
A lovagok búslakodtak:
– Árvaság lett a sorsa.
A szomszéd ország hátra maradt nagykövete azt adta hírül:
– Megözvegyült a király.
A királylány bőrét tüske szaggatta, arany haját tövis gubancolta,
de nem törődött vele. Csak igazgatta a rózsákat a síron puha, illatos,
selymes takaróként, s mire az utolsó szál is a helyére került, a
királylány álomba merült.

298
 Így talált rá a király. Ölbe vette, a palotába vitte, bekötözte, meg
is fésülgette, de bizony a haját nem tudta úgy eligazgatni, hogy
mindenütt betakarja. Fel is riadt a királylány minden neszre, minden
fuvallatra. Reggelente kimerülten ébredt, alig volt ereje bejárni az
almáskertet, szomorúan kuporgott a virágtalan lugasban, botladozott
a lehullott körtében, kezdett olyan áttetszővé válni, hogy alig
lehetett észrevenni a szederbokor árnyékában. Gyenge hangját csak
a kertész bozontos kutyája hallotta meg, de az csaholva rohant végig
a kerten, s nem nyughatott, amíg oda nem vezette kisgazdáját a
királylányhoz. A kertész felesége édes füvekből teát főzött, lánya,
aki már tanulta a betűvetést, mesét olvasott neki. Esténként érte jött
a király, ölébe vette és hazavitte.
Az udvarhölgyek búslakodtak:
– Szegény teremtésnek anya kellene!
A lovagok összesúgtak mögöttük:
– Asszony kéne a házba.
A szomszéd ország hátra maradt nagykövete azt adta hírül:
– Új feleség kell a királynak.
Telt-múlt az idő és lassacskán megbékültek sorsukkal. A király
örült, hogy gyönyörű szép lánya cseperedik. A királylány megtanult
bánni hajzuhatagával: egyet bólintott, egyet lendített és máris
betakarta arany hajának védő leple, óvó sátra, napos hajléka.
Édeseket álmodott, hajnali szépsége pincétől padlásig beragyogta a
palotát, derűje betöltötte a kertet.
Egy szép napon követek érkeztek a szomszéd országból. Képet
hoztak bársonyba bugyolálva. Ünnepélyesen a király kezébe adták.
Elámult, amint kibontotta: gyönyörű szép nőt ábrázolt a kép.
Megszólalásig hasonlított a királynéra, csak a haja volt fekete.
– Ki ez? – kérdezte a király.
– A mi királyunk testvérhúga – mondta a nagykövet. – Régóta
magányban él már ő is, nem akadt méltó kérője.
– Elveszem! – vágta rá a király.
Hamarosan megérkezett a királyi menyasszony. Tizenkét ló
húzta a hintaját, tizenegy lovag járt előtte és tíz huszár mögötte,
kilenc szekér arany volt a nászajándék. Nyolc nap hét éjjel tartott a
lakodalom. Megint összetörtek hat poharat, kiittak öt hordó bort,

299
felfalták négy fa gyümölcsét, kiettek három kappant és két malacot
a ropogósra sült ökörből.
Az udvarhölgyeknek megint volt okuk a féltékenységre, a
lovagok zordan nézték az idegen fegyvereseket, a király
gyönyörködött hitvesében. Minden úgy volt, mint régen.
Este a királyné kézen fogta a királylányt, hogy szobájába kísérje.
Igyekezett volna, de a királylány meg-megállt és kérdezgette:
– Miért nem akadt eddig kérőd?
– Igyekezzünk, öreg este van.
– Miért van kardjuk a lovagjaidnak?
– Kócos a hajad, még azt is ki kell fésülni.
– Szeretni fogsz engem?
– Siessünk, elfújja a szél a gyertyát.
A királyné egyfolytában zsörtölődött, ahogy a királylány haját
fésülte:
– Hol jártál te, hogy tele a hajad fűvel-levéllel, gazzal-avarral?
Nem is várt választ. Úgy tépte-rángatta a ragyogó aranyhajat,
hogy könnyek szöktek a királylány szemébe. Amikor az utolsó
illatos virágszirom is a földre hullott, a mostoha sarkon fordult és
otthagyta a sírdogáló királylányt. Az szomorúan feküdt le az ágyára,
de amint egyet bólintott, egyet lendített, máris betakarta arany
hajának védő leple, óvó sátra, napos hajléka.
Reggel a királyné a király kíséretében végigjárta a palotát és a
királyi udvart. Mindenkihez volt egy hízelkedő szava. Arcán mézes-
mázas mosoly ült, amikor bekukkantott a konyhába a szakácshoz,
amikor lenézett a pincébe a vincellérhez, amikor beköszönt a
műhelybe a kovácsnak, amikor felintett a tetőre az ácsnak.
Hamarosan mindenki megszerette.
Az udvarhölgyek összesúgtak mögötte:
– Milyen karcsú!
A lovagok azon búslakodtak:
– Milyen büszke.
A szomszéd ország hátra maradt nagykövete azt adta hírül:
– Megállja a helyét.
Csak az aranyhajú királylányt nem hallgatta meg senki.

300
 Délre járt már az idő, mire apja színe elé bocsátották.
Elpanaszolta, hogyan tépte-rángatta ragyogó arany haját a
mostohája, hogyan zsörtölődött, vádaskodott vele.
– Ugyan-ugyan – nevetett a mostoha. – Hisz tele volt a hajad
fűvel-levéllel, gazzal-avarral!
– Puha virágszirmok, illatos fűszálak és apró selymes levelek
voltak benne. Még most is érzik az illatuk.
– Eriggy, te szolgáló, söpörd össze a királylány szobáját! Hadd
lássuk, kinek van igaza – parancsolta a király, mert neki az a dolga,
hogy igazságot tegyen.
Jött is a szolgáló. Jókora lapátot hozott tele elhervadt
virágszirommal, elszáradt fűvel, megbarnult levéllel és gubancos
aranyhajjal.
– No ugye! – mondta a mostoha.
– No ugye! – vágta rá a királylány.
– Úgy bizony! – vágta rá a király.
Boldogan sóhajtott fel a mostoha, felragyogott a királylány
mosolya.
– Szemétbe ezzel a gubancos gazzal! – intett a király
türelmetlenül.
A mostoha mit sem törődve a királylány keserves zokogásával,
mosolyogva nézett urára:
– Édes uram, mire ez a csúf vita? Meglásd, gondoskodom én
ügyesen erről a loboncról.
– Tégy úgy – válaszolta a király és elsietett, mert hétfő volt és
várták az államügyek.
És hiába könyörgött sírva a királylány, a mostoha még aznap
délután levágta gyönyörű arany haját és kihajította a szélbe a
ragyogó tincseket. Még sokáig látszottak, ahogy szálltukban
megcsillant rajtuk a nap.
– Most mi lesz velem, mivel takarózom? Hová lett illatos
lombom, aranyló napom, gyönyörű hajlékom?
Már éjfélre járt, de még mindig hallatszott a királylány
zokogása. Arany hajának védő leple, óvó sátra, napos hajléka nélkül
pőrén, vacogva hevert ágyán. Nem jött álom a szemére.

301
 Másnap reggel még a tükre előtt sem mert mutatkozni. Gyászos
arca, csutak haja a szobában marasztotta, hiába hívogatta a mostoha.
Megijedt erre a király, szaladt a lányához, kérdezte, mi lelte.
Panaszolta a királylány nagy pőreségét, éjszakai vacogását. Nem
győzte vigasztalni az apja.
– Édes uram, mire ez az ijedelem? Meglásd, gondoskodom én
erről a csutakról.
– Az jó lesz – sóhajtott a király és elsietett, mert kedd volt és
várták az országos ügyek.
Este a mostoha gyapjútakarót hajított a lányra, de az nem
pótolhatta arany hajának védő leplét. Álmatlanul forgolódott egész
éjen át.
Másnap reggel megint hiába hívogatta a királyné. Megint
megijedt a király, megint szaladt a lányához. Kérdezte, mi lelte.
Panaszolta a királylány a durvaságot. Nem győzte vigasztalni az
apja.
– Jaj, édes uram, mire ez az ijedelem? Mondom, hogy
gondoskodom én erről a csutakról.
– Jó, jó – sóhajtott a király és elsietett, mert szerda volt és várták
a külügyek.
Este a mostoha bársonytakarót hajított a lányra, de az nem
pótolhatta arany hajának óvó sátrát. Álmatlanul forgolódott egész
éjen át.
Másnap reggel megint hiába hívogatta a királyné. Megint
megijedt a király, megint szaladt a lányához. Kérdezte, mi lelte.
Megint panaszolta a királylány a durvaságot. Nem győzte
vigasztalni az apja.
– Ugyan, mire ez az ijedelem? Erről majd én gondoskodom.
– Nem bánom – sóhajtott a király és elsietett, mert csütörtök volt
és várták a hadügyek.
Este a mostoha selyemtakarót hajított a lányra, de az nem
pótolhatta arany hajának napos hajlékát. Álmatlanul forgolódott
egész éjen át.
Másnap reggel újra hiába hívogatta a királyné. De már nem ijedt
meg a király. Ment a lányához. Kérdezte, mi lelte. Újra panaszolta a

302
királylány a durvaságot. De most már nem vigasztalta az apja.
Ráförmedt nagy mérgesen:
– Durva neked a gyapjú, durva neked a bársony, durva neked a
selyem? Látni sem akarlak!
– Édes uram, igazad van! Te kis béka, takarodj el innen!
Ha a királylány nem is járt az udvaron már jó ideje, járt arra a
mostohától költött rossz híre.
Az udvarhölgyek azon búslakodtak:
– A hajában volt a szépsége!
A lovagok összesúgtak:
– Neki a selyem is durva.
A szomszéd ország hátra maradt nagykövete azt adta hírül:
– Csúf kis béka.
Ahogy bánatosan kullogott a palotán át, alig ismerték meg az
emberek. Idegen volt az egész királyi udvar. Ráripakodott a szakács,
amikor a fedő felé nyúlt a konyhában, a vincellér a hordók közelébe
se engedte, mordult a kovács, amikor bekukkantott a műhely ajtaján,
az ács pedig felhúzta a létráját, amikor közeledni látta. Senki sem
szerette.
Egyvalaki mégis örült a jöttének. A kertészék bozontos kutyája
boldogan csaholva szaladt elébe.
A kertben megértették a bánatát. Csak a zord tél oly kegyetlen,
hogy megfosztja lombjától a fát, levelétől a bokrot, virágától a rétet.
A kertész felesége csendesen kézen fogta lányát, az meg a
királylányt, a csaholó kutyát maguk mögé parancsolták, úgy
ballagtak ki a szikes pusztára. A delelő nap fényénél élénk foltot
pillantottak meg a távolban.
– Árvalányhaj – mondta a kertész felesége. – Ezzel takarózhatsz,
nálunk meg ellakhatsz.
A virágmező messzebb volt, mint gondolták. Kétszer is
megpihentek, de lassacskán odaértek. Öreg este lett, mire
teleszedték a kötényüket és hazaindultak. A holdfénynél jobban
esett a járás. El is határozta a királylány, hogy legközelebb az
éjszaka hűvösében vág neki az útnak.
Az ég alja már világosodni kezdett, mire hazaértek. A
királylányt leverte lábáról a fáradtság. Ahogy a kertész felesége

303
türelmesen betakargatta, körülölelte a szirmok puhasága, a füvek
illata és a nap fénye. Mire az utolsó virág is a helyére került, a
királylány édes álomba merült.
Attól fogva, minden holdtöltekor elmentek a pusztába
árvalányhajat szedni.
Esztendőbe se telt, és már elég volt megszedni a két lány
kötényét. Telt-múlt az idő és a királylány már egyedül tette meg az
utat. Előbb ölnyi, majd csokornyi virággal tért haza.
Végül úgy megnőtt a haja, hogy elég volt egyetlen szál virág a
kislábujja hegyire.
Napközben vidáman játszott a kertész lányával. Csengő
kacagásuk ismét betöltötte a kertet. Boldogan bújtatta őket
lombjában az almafa, illatot hintett hajukba a rózsalugas, ebédre
jóízű körtét ettek, s délutáni álmukat a szederbokor vigyázta
tüskéivel.
Alkonyatkor a kertész felesége füttyentett bozontos kutyájának,
az csaholva végig-rohant a kerten, hogy tudassa a lányokkal az este
közeledtét.
Esténként a királylány kifésülte hajából a puha virágszirmokat,
illatos fűszálakat és apró selymes leveleket. Amikor már nem
maradt benne más, csak a szirmok puhasága, a füvek illata és a nap
fénye, akkor lefeküdt az ágyára, egyet bólintott, egyet lendített,
máris betakarta arany hajának védő leple, óvó sátra, napos hajléka.
Csak a kislábujja hegyire kellett még egyetlen szál árvalányhaj.
Hét kerek esztendeje már annak, hogy mostohája levágta arany
haját. Három nap híján hét esztendeje élt boldogan a kertészéknél.
Hálás volt, amiért befogadták, elrejtették, csak azt sajnálta, hogy az
apját nem láthatja.
Hét esztendő nagy idő. Egy nappal is sok megtoldani.
Lassacskán a királynéról is kiderült, miért nem akadt férje hosszú
éveken át. Bizony olyan volt a természete, mint a legvadabb április.
Ha elfutotta a pulykaméreg, senki meg nem állhatott előtte.
Elég volt egy csipetnyivel több sáfrány, máris forró leves zúdult
a szakács nyakába, elég volt egyetlen szem fehér szőlő a vörös
borba, máris csörömpölve tört a lopó a vincellér fején. Magára is

304
zárta a műhely ajtaját a kovács, le se jött a tetőről sötétedésig az ács,
nehogy ők is tengelyt akasszanak a királynéval.
Az udvarhölgyek jelentőségteljesen összenéztek:
– No lám!
A lovagok értetlenül bámultak:
– Még ilyet!
Amikor aztán valami csip-csup apróság miatt a királyné a király
koronáját vágta a földhöz a szomszéd ország követeinek szeme
láttára, a nagykövet kifakadt:
– Most aztán elég volt! Nagy nehezen férjet szereztünk neked,
pedig kilencvenkilenc kérő már elmenekült a pukkancs természeted
elől, mégsem tudod megbecsülni magad! Hát mi tovább nem
segítünk!
Nem is emlegetett államügyeket, nem is hivatkozott országos
politikára, nem is tiltakozott külhoni érdekből, nem is gondolt
hadügyekre! Megkönnyebbülten végigsimított kopasz fején és
elégedetten nézte, amint a király összerakatta a királyné holmiját,
felültette a hintajára és útnak indította lovagostul, huszárostul,
aranyszekerestül oda, ahonnan jött.
Nem is félt, nem is búsult senki többet a gonosz királyné miatt!
Csak a szomszéd király szomorú sóhajtozásának hangját hozta a
palotáig nagy ritkán a keleti szél, de azt sem hallotta senki, olyan
hangosan örültek.
Csak az aranyhajú királylányt hiányolták. A király már régen
megbánta, hogy elkergette. Amikor tetőfokára hágott a mulatság,
földhöz vágott öt poharat szépen egymás után, döngő léptekkel a
trónterem közepébe ment és így szólt a hirtelen támadt csendben:
– Elvakult bűnöm, hogy nem akartam látni egyetlen lányomat,
eszemet vesztettem, amikor világgá kergettem szemem fényét.
Erre bizony az udvar népében is felébredt a lelkiismeret.
Lehorgasztott fővel gondoltak arra, milyen csúful bántak az
aranyhajú királylánnyal. A király így folytatta:
– Fele királyságom azé, aki a lányomat visszahozza.
Mintha ágyú dördült volna, olyan éljenzés tört ki. Mintha az ég
zengett volna, úgy éltették a királyt és lányát.

305
 A királylány éppen édes álmát aludta a szederbokor alatt.
Felriadt a nagy óbégatásra. Szomorú volt, mint mindig, ha
mulatozás zaja jött a palota felől. Most is arra gondolt, bizonyára
mostohája ünnepli a lakodalma évfordulóját. Azután meg arra
gondolt, ideje indulni a pusztára, kell még a szál virág a kislábujja
hegyire. Azután meg arra gondolt, csak nem fog ekkora utat tenni
egyetlen szál virágért. De ekkor újra éljenzés hallatszott a palota
felől. Erre meg azt gondolta a királylány, mégiscsak elindul. Minél
messzebb van, annál kevésbé sérti a fülét a mulatság ricsaja.
Elindult a királylány egyetlen szál virágért, elindult a palota
népe a királylányért. No meg a fele királyságért. Csak a király
maradt a palotában, kezében a hatodik pohárral.
Már ragyogott az ég összes csillaga, kivéve, akiket elnyomott a
telihold udvara, amikor a királylány az árvalányhaj mezőre ért.
– No, ha egy szálat szakítok, akkor kikeresem a legszebbet –
gondolta magában.
Hát, ahogy válogatott a szebbnél szebb virágok között, egyszer
csak láss csodát, mit pillant meg a telihold fényénél? Olyan szépet,
hogy még a lélegzete is elállt. Egy ifjú szendergett az árvalányhaj
nyoszolyán. Arca rózsás, bőre fehér, mint a hó.
Amikor megérezte magán a leány tekintetét, hosszú fekete
szempillája megrebbent és lassan kinyílt. Szeme szebben ragyogott,
mint a legfényesebb csillag. Kedvesen pillantott fel a királylányra.
Erős kezével végigsimított aranyhaján és így szólt:
– Eddig aranyló nap ölelt, illatos lomb simogatott és arany hajad
vigyázott rád. Mostantól én ölellek, én simogatlak, én vigyázok rád.
– Ki vagy te? – kérdezte elbűvölten a királylány.
– A hegyi király fia. Hét nap híján hét esztendeje, hogy hajadat
elém sodorta a szél. Azóta kereslek.
Egyet füttyentett a királyfi és gyönyörű pej ló vágtatott elő a
pusztáról. Meg sem álltak a palotáig, még a márványlépcsőn is
fölugrattak, a trónterem közepére pattantak. A király nem akart
hinni a szemének. Úgy elámult, hogy a hatodik pohár kicsúszott a
kezéből és ezer darabra tört a márványpadlón.

306
 – Uram, királyom, hetedik esztendeje keresem a lányod égen-
földön, hegyen-völgyön, folyókon innen és tavakon túl. Most ő
talált rám a pusztában.
– Mégis te hoztad haza! Téged illet a jutalom: fele királyságom.
– Nem kell nekem más, csak a lányod.
– Ha hozzád megy, adom vele a másik felét is.
Lesütött szemmel, csendben állt apja színe előtt az aranyhajú
királylány. Nagy gondban volt, mert nem tudta, kihez bújjon, kit
öleljen, kit csókoljon először. Aztán meg arra gondolt, most ő az
asszony a házban.
– Édesapám, hozza gyorsan a söprűt! Édes uram, vidd azt a lovat
és kösd be az istállóba.
Soha király még nem sürgölődött úgy söprű nyelét fogva, soha
királyfi még nem iparkodott úgy az istállóba. Nem is akart hinni a
szemének a visszatérő udvarnép. De nem sokáig bámészkodtak. A
szakács máris ugrasztotta a kuktáit, hogy régi recept szerint két
malaccal és három kappannal töltött ökröt süssenek, a vincellér
ugrasztotta a lovagokat, hogy görgessék elő a hétéves aszúboros
hordókat, a kovács szaladt parázsért, legyen min sütni az ökröt, az
ács meg a kertészhez futott lélekszakadva a nagy létrával,
szüretelnék le mind a négy fáról a csengő barackot. Bizony szét is
gurult a barack mind egy szemig, amikor a kertész, a felsége meg a
lánya beléptek a trónterembe és meglátták, mire a nagy vigasság!
– Milyen szép pár! – búgtak az udvarhölgyek.
– Szép szál legény! – dörmögtek a lovagok.
– Éljetek boldogan! – mondta a szomszéd ország hátra maradt
nagykövete.
Kezdődhetett is a lakodalom. A menyasszonyi fátyolra nem volt
gond, a királylány hosszú aranyhaja puha, illatos, selymes lepelként
lengett körülötte, amint a királyfi táncba vitte.
Hét nap, hét éjjel tartott a mulatság és tartott volna tovább is, ha
a királylány észre nem veszi, hogy arany haja már a kislábujja
hegyét is befedi. Akkor aztán kézen fogta a királyfit, illedelmesen
elköszöntek a násznéptől és visszavonultak a királylány hét éve
üresen álló szobájába.

307
 Attól fogva boldogan éltek. A királyfi úgy szerette a királylányt,
hogy nélküle egyedül volt. A királylány úgy szerette a királyfit,
hogy nélküle egyedül volt. Nem is voltak sokat egyedül se éjjel, se
nappal, csak a legnagyobb vész esetén, amikor a királyfi lóra kapott
és kardot ragadott. Ilyenkor a királylány a hasát simogatta és azt
kívánta, bárcsak gömbölyödne egy kicsit, bárcsak kisbaba
kerekedne benne. Ha meg együtt voltak, hát együtt simogatták a
királylány hasát. A királylány apró tenyerével, a királyfi nagy
tenyerével. Az öreg király csak mosolygott. Nem bánta, ha
sziszegnek a féltékeny udvarhölgyek, nem bánta, ha vigyorognak a
zord lovagok, azt se, ha bámulnak is az idegen követek.
A királyfi meg csak boldogan simogatta a királylány hasát,
vállát, arany haját.”

VÉGE

308
 A „Nárciszok közt” című
letölthető hangoskönyv elérhető a
http://baktayhazaspar.hu/hangoskonyv/
oldalon az alábbi jelszó megadásával:

ISBN 978-963-12-9400-2