Emma Darcy

Emma Darcy
Kará csonyi csoda
A tizenhat éves Meredith taná cstalansá gá ban ö rö kbe adja kisbabá já t szerelme
nő vérének, Denise-nek. Denise megakadá lyozza, hogy a lá ny megtalá lja Anthonyt, aki
egy baleset miatt emlékezet-kiesésben szenved. A gyermek apja így csak tizenhá rom év
utá n kerü l elő . Amikor talá lkoznak, a lá ny szíve majd' megszakad Anthony tá volsá gtartó
bemutatkozá sakor. A férfi csak annyit tud ró la, hogy ő a kis Kimberly anyja, magá ró l azt
hiszi, hogy ő a gyerek nagybá tyja. Csakhogy a kislá ny meg akarja ismerni a szü lő anyá t…
Emma Darcy Karácsonyi csoda (Arany Júlia 2000/4/3.)
1. FEJEZET
– Anthony bá csi! Mú ltkor azt kérdezted, mit szeretnék kará csonyra, igaz? – kérdezte
Kimberly harciasan.
Anthony azonnal tudta, hogy baj van. Tizenkét éves unokahú gá t idő nként majdnem
olyan nehéz elviselni, mint egy kamaszt, és ugyanú gy képes az ember idegeire menni.
Amió ta Rachel megérkezett – mert merészkedett meghívni a lá nyt vasá rnapi ebédre –
Kimberly a szobá já ban duzzogott. Most a teraszajtó bó l nézett vele farkasszemet.
Nyilvá nvaló , hogy veszekedni akar. Fü stbe szá llt minden remény, hogy kellemes vagy
aká r bará tsá gos vasá rnapjuk legyen. Kimberly bizonyá ra valami igen kellemetlen tervet
eszelt ki, és alig vá rja, hogy vitatkozhasson.
– Persze, persze – felelte Anthony lá tszó lag szó rakozottan, és tová bbra is az ú jsá gjá ba
mélyedt. Talá n, ha nem mutat kü lö nö sebb érdeklő dést, megú ssza.
Rachel kezében zö rö gni kezdett az ú jsá g. Most biztosan bá torító n mosolyog a
gyerekre. Mindent megtesz, hogy megnyerje magá nak a kislá nyt. É s ez napró l napra
reménytelenebb, gondolta ború san Anthony.
– Az igazi anyá mat szeretném.
Anthony elő szö r annyira megdö bbent, hogy teljesen ö sszezavarodott. Amikor egy
kicsit ö sszeszedte magá t, vadul tö rni kezdte a fejét, mi lenne a legcélravezető bb
viselkedés.
Az igazi anyjá t… Vajon ez elterelő hadmű velet, esetleg kitalá ció , vagy nagyon is
tudatosan beszél? Muszá j Kimberlyre néznie, kü lö nben nem tudja kideríteni. Az ö lébe
ejtette az ú jsá got, és az unokahú gá ra pillantott, mintha sejtelme sem lenne, mirő l beszél.
– Hogyan?
Persze nem sikerü lt becsapnia. Kimberly zö ld szeme dü hö sen csillogott.
– Pontosan tudod, Anthony bá csi! Anya és apa halá la utá n, amikor a gyá mom lettél, az
ü gyvéd biztosan megmondta neked.
– Mit? – kérdezte ó vatosan Anthony.
– Hogy ö rö kbe fogadott gyerek vagyok.
Anthony megdö bbent. Errő l Kimberlynek nem lenne szabad tudnia. Nő vére
mindená ron titokban akarta tartani. Az elmú lt évben tö rtént halá los baleset utá n
Anthony jobbnak lá tta, ha addig semmit sem mond unokahú gá nak, amíg az be nem tö lti
tizennyolcadik évét. Végü l is szö rnyű mó don veszítette el apjá t és anyjá t, és hozzá kell
szoknia, hogy ezentú l a nagybá tyjá ná l él. É pp elég ezzel megbirkó znia, nem akarta még
jobban megzavarni.
– Nekem van igazi anyá m! – Kimberly felszegte az á llá t. Mérges pillantá ssal mérte
végig Rachelt, aztá n ú jbó l Anthonyra szegezte a tekintetét. – Vele akarom tö lteni a
kará csonyt.
Semmi kétség, komoly ö sszeü tkö zés vá rható . Anthony félretette az ú jsá got.
– Mió ta tudod ezt? – kérdezte nyugodtan.
– Mindig is tudtam – vá laszolta a kislá ny.
– Mégis, ki á rulta el neked? – Csak Colin só gor lehetett, gondolta Anthony. Denise férje
szeretetre méltó fickó volt. A há zassá gban ugyan mindig a feleségéé volt az utolsó szó , de
Colin emberi méltó sá gá t, férfiú i mivoltá t nem hagyta megcsorbítani, ha a tisztességrő l
volt szó .
– Senki – jelentette ki bü szkén Kimberly. – Magamtó l jö ttem rá .
2
Anthony megijedt. Elsiette volna a dolgot? Hisz gyakorlatilag igazat adott

Kimberlynek. Hogy az ö rdö gbe talá lhatta ki? Ha a tudó sok kidolgoztá k volna, hogyan kell
egy kisbaba szá má ra olyan csalá dot létrehozni, amelyben az ö rö kbefogadott gyerek sajá t
gyereknek lá tszik, Kimberly e kutatá sok sikerének egyik iskolapéldá ja lehetne. Senki
sem vonja kétségbe, amikor bü szkén á llítja, hogy unokahú ga jellegzetes Hamilton.
Kimberly magas, hosszú lá bú és fekete hajú , mint Anthony és a nő vére. Még a
Hamiltonok kü lö nleges ismertető jegyét is magá n viseli: forgó van a homloka fö lö tt a haja
tö vében, mint nemzedékekre visszamenő en mindenkinek a Hamilton csalá dban.
Kimberlynek zö ld szeme volt, nem sö tétbarna. Egyes voná sai a Hamiltonokra, má sok
Colin csalá djá nak tagjaira emlékeztettek, de végtére is minden ember egyedi és
megismételhetetlen. Ha Denise azt mondja, hogy Kimberly az ő gyereke, Anthony egy
pillanatig sem kételkedik.
De Kimberly igen. Vajon miért?
– Elá rulná d, hogyan jö ttél rá ? – érdeklő dö tt Anthony higgadtan.
– A fényképekbő l – vá laszolta Kimberly olyan hatá rozottan, mintha cá folhatatlan
bizonyítékkal rendelkezne.
Anthony még csak nem is sejtette, mirő l beszél.
Kimberly kilépett a teraszra, és elvett egy cseresznyét a gyü mö lcsö stá lbő l, amelybő l
eddig nagybá tyja és Rachel szemezgetett. Bekapta a gyü mö lcsö t, és kihívó arccal rá gni
kezdte. Kö zben vá rakozó n Anthonyra bá mult.
A levegő ben szinte érezni lehetett a lá zadá s feszü ltségét. A kislá nyon citrom- és
narancssá rga kocká s rö vidnadrá g volt kiwizö ld pó ló val. Zö ld szeme harciasan csillogott.
Hosszú ló farka minden mozdulatá ná l a vá llá hoz csapó dott, mint egy ostor. Anthony még
ebben is a tá madá s jeleit vélte felfedezni. A kislá ny minden megnyilatkozá sa tudtukra
adta: nem engedi, hogy semmibe vegyék.
Anthony Rachelre pillantott, aki tapintatosan ú gy tett, mintha egyá ltalá n nem
érdekelnék ezek a kínos csalá di ü gyek. Anthony Blues Point-i laká sá nak teraszá ró l
elragadó kilá tá s nyílt a kikö tő re. Rachel ugyan az ö bö l vizét nézte, de olyan csendesen és
mozdulatlanul ü lt, hogy Anthony lá tta rajta, feszü lten figyel. Bizalmas viszonyban voltak,
á m talá n mégis okosabb lenne, ha Rachel nem hallja, ami kö vetkezik.
– Rachel… nagyon személyes dologró l van szó …
– Természetesen. – A lá ny gyorsan felá llt. – Magatokra hagylak… – mosolygott
megértő n.
Anthony annyi mindent kedvelt benne. Talpraesett, éles eszű lá ny, aki kö nnyen kijö n
mindenkivel…, illetve csak majdnem mindenkivel, mert Anthony tizenkét éves
unokahú ga gyakran kihozta a sodrá bó l. Még a hivatá suk tekintetében is jó l illettek
egymá shoz. Rachel befektetési taná csadó ként dolgozott, Anthony egy bankban volt
vezető tisztviselő . Mindketten a harmincas éveiket tapostá k. Rachel Pearce minden
tekintetben tö kéletesen megfelelő nek bizonyult. Nem való színű , hogy talá lkozna ná la
alkalmasabb nő vel, akivel az életét ö sszekö thetné. Mégis… hiá nyzott az a bizonyos bű vö s
vonzá s.
Rachel gesztenyeszínű haja csillogott a napfényben Gyö nyö rű , elő kelő jelenség,
kétségtelenü l vonzó és mindig nagyon kedves… Ennél tö bbet nem lehet kívá nni egy
nő tő l. É s mégis, Anthony ú gy érezte, nem lenne helyes, ha beavatna egy ennyire kényes
csalá di titokba, mint Kimberly ö rö kbefogadá sa. Denise-rő l és Colinró l kell Kimberlyvel
beszélnie, és ez nem tartozik Rachelre. Most még nem.
Anthony felá llt. Eltö kélte, hogy ura lesz a helyzetnek.
– Kö szö nö m, hogy eljö ttél, Rachel.
3
– Nagyon jó l éreztem magam. Remélem, hogy… – Kimberlyre nézett, aki éppen egy
ú jabb szem cseresznye utá n nyú lt, és tü ntető en nem vett tudomá st nagybá tyja
bará tnő jérő l. Rachel taná cstalanul megvonta a vá llá t, még vetett egy szomorú pillantá st
Anthonyra, majd a teraszajtó hoz lépett.
– Akkor se megyek abba a bentlaká sos iskolá ba, ahol maga tanult, ha az igazi anyá m
hallani se akar ró lam! – kiá ltott utá na Kimberly. – Ne gondolja, hogy ilyen kö nnyedén
megszabadulhat tő lem.
Rachel megdermedt.
Ú jabb csapá s, gondolta Anthony. Bá r legalá bb most azonnal tudta, mirő l van szó :
amirő l tegnap este beszélgettek Rachellel. Kimberly má r lefekü dt, és régen aludnia
kellett volna, de nyilvá nvaló , hogy hallgató zott. Ezért viselkedett tehá t ilyen
kiá llhatatlanul.
– Senki sem akar tő led megszabadulni – mondta kurtá n. – Nekem csakis az fontos, ami
neked jó .
– Talá n inká bb az, ami neked jó – felelte Kimberly. – Meg neki. – Dü hö sen meredt
Rachelre. – Nem vagyok hü lye, Anthony bá csi.
– Ebben tö kéletesen igazad van. Pontosan ezért szeretném, ha jó iskolá ban tanulná l
tová bb. Neked a legjobb taná rokra, a legjobb oktatá sra van szü kséged.
– A legtö bb kislá ny kitü ntetésnek érezné, ha ilyen elit iskolá ba mehetne – tette hozzá
gyorsan Rachel. – É n is sokat kö szö nhetek az interná tusnak.
– Há t persze, értem én, miért mondja ezt! – vá gott vissza Kimberly. – Maga mindenre
képes lenne, csak hogy tő lem megszabaduljon. Azt hiszi, nem veszem észre, hogy nem
kívá natos személy vagyok?
– Most má r elég, Kimberly! – szó lt kö zbe Anthony. Rachel való ban nagyon igyekezett,
hogy megtalá lja a hangot a gyerekkel. Sajnos, a jelek szerint nem tudnak kö zö s nevező re
jutni. Igaz, hogy Kimberly meg se pró bá lja.
– Miért akarsz bentlakó nak kü ldeni, Anthony bá csi? – kérdezte durcá san a kislá ny. –
Ha csak a tanulá s fontos, bejá ró is lehetnék ugyanabban az iskolá ban. Itt van Sydneyben.
– Tú l gyakran, tú l sokat vagy egyedü l – mondta Anthony. – Ú gy értem, hogy
gazdagabb, vá ltozatosabb lenne az életed, ha veled egykorú lá nyokkal lehetnél együ tt.
– Komolyan ezt hiszed? – Kimberly szemrehá nyó n pillantott Rachelre. – Vagy Miss
Pearce győ zö tt meg ró la?
– Kará csony utá n akartam ezt veled megbeszélni.
Kimberly dü hö sen fordult ismét nagybá tyja felé.
– Hallottam, amikor azt mondtad neki, hogy pró bá ljon meg bejuttatni engem oda.
– Ez még nem végleges. É s nem lett volna szabad hallgató znod.
– Ha anya azt akarta volna, hogy drá ga intézetbe já rjak, má r évekkel ezelő tt
lefoglaltá k volna nekem a helyet. – Kimberly szemében kö nnyek csillogtak. – Te nem
szeretsz engem, Anthony bá csi, nyugodtan bevallhatod. Legalá bbis nem annyira, mint
anya és apa. – Anthony tudta, hogy unokahú ga még nem volt képes feldolgozni a szü lei
halá la miatt érzett fá jdalmá t. Ő pedig képtelen mindkettő t pó tolni. Senki sem tudná . É s
neki is nagyon hiá nyoztak. Egyetlen nő vérét veszítette el, aki ú gyszó lvá n felnevelte, és a
kedves, segítő kész Colint. Nehéz volt ö sszehangolni az életét egy tizenkét éves gyerek
szü kségleteivel, mégis az eltelt év alatt egyetlen egyszer sem érezte tehernek.
– De szeretlek, Kimberly – mondta komolyan.
A gyerek megrá zta a fejét.
– É n veled szeretnék maradni, te pedig le akarsz rá zni.
– Ez nem így van.
4
– Ha az igazi anyá m befogad, szabad lehetsz. – Kimberly a keze fejével szétmaszatolta
a kö nnyeit. – Szépen á tadsz neki, aztá n má r nyugodtan együ tt lehetsz a bará tnő ddel,
nem kell má s gyerekével tö rő dnö d – mondta, aztá n Rachelre nézett. – Maga pont akkora
pú p a há tamon, mint én a magá én, Miss Pearce.
Rachel tehetetlenü l felsó hajtott.
– Jobb lesz, ha elmégy – taná csolta Anthony.
– Sajná lom.
– Nem tehetsz ró la.
– É n tehetek ró la! – kiá ltott fel Kimberly. – É n rontom el az életeteket! Ezért kell
elmennem! – A teraszajtó hoz rohant, és félrelö kte Rachelt.
Anthony kö vette, de Kimberly má r á trobogott a nappalin, és felrá ntotta a bejá rati
ajtó t. Má r kintrő l kiá ltotta vissza:
– Ha egyá ltalá n jelentek neked valamit, kará csonyra hozd el nekem az igazi anyá mat,
akkor még rendbe jö hetnek a dolgok!
5
2. FEJEZET
Ma sem érkezett meg Denise Grahamtő l a kis csomag. Egyszer egy évben meg szokta
írni, hogy van Kimberly, és elkü ldi az ö rö kbe fogadott lá nyá ró l az elmú lt tizenkét hó nap
sorá n készü lt képeket is.
Meredith Palmer kedvetlenü l lépett be a laká sá ba. Komolyan aggó dott. Még egyszer
á tnézte az aznapi postá já t. Kará csonyi ü dvö zletek, szá mlakivonatok, egy reklá mfü zet…
Meredith feltépte a borítékokat, kétszer is á tfutott minden kü ldeményt, de nem tévedett.
Denise Grahamtő l nem jö tt semmi.
Rendszerint november vége felé szokta megkapni a csomagocská t. Tizenegy éven á t
mindig pontosan ott talá lta a levélszekrényben. Ma viszont má r december
tizennegyedikét írtak, és Meredith biztos volt benne, hogy valami nincs rendben. Denise
Grahamnek még a levelei is elá rultá k, hogy a pontossá got nagyon fontosnak tartja,
szoros menetrend szerint él. Tehá t vagy a csomag kalló dott el a kará csonyi forgalomban,
vagy Grahaméknél van valami baj.
Betegség? Baleset?
Bá rmilyen szö rnyű ség megtö rténhetett. Csak Kimberlyvel ne!… Istenem, csak vele ne!
– fohá szkodott. Az ő kicsi lá nya elő tt még ott á ll az egész élet, és nem aká rmilyen, hanem
csodá latos, tele nagyszerű lehető ségekkel. Errő l meg volt győ ző dve, és csakis ezért
tö rő dö tt bele, hogy nem nevelhette maga a lá nyá t.
Azzal nem megy semmire, ha mindjá rt a legrosszabbra gondol. Az is lehet, hogy az
ü gyvéddel tö rtént valami, aki az ö rö kbefogadá st intézte, s Denise Graham évenkénti
beszá moló já t és a képeket tová bbította. Valahá nyszor laká st vá ltoztatott, Meredith
tudatta vele ú j címét. Legalá bb fél tucatszor kö ltö zö tt, amíg annyi pénzt tudott
megtakarítani, hogy megvehette ezt a balmorali laká st.
Meredith bement a nappaliba, és leü lt az író asztalhoz, amely két, kö nyvespolcokkal
borított fal szö gletében á llt. Elő szö r á tnézte a postá já t, a leveleket elhelyezte a megfelelő
dossziékban, aztá n a fió kbó l elő vette a címeket és telefonszá mokat tartalmazó kö nyvét.
Ma má r nem hívhatja fel az ü gyvédi irodá t, de holnap reggel ez lesz az első dolga.
Feljegyezte a szá mot a noteszébe, amelyet mindig a tá ská já ban hordott.
Má r attó l is egy kicsit jobban érezte magá t, hogy elhatá rozta, tesz valamit. Azért még
mindig aggó dott. Bekapcsolta a tévét, de képtelen volt az esti hírekre figyelni. Arra sem
emlékezett, mikor itta ki a pohá r fehérbort, amelyet az asztalra készített. Végü l a
konyhá ba ment, kinyitotta a hű tő t. Hosszú percekig nézegette, de aztá n ú gy dö ntö tt, nem
á ll neki fő zni. Elő szedett némi sajtot, savanyú uborká t és pá r só s kekszet.
Meredithnek az égvilá gon semmihez sem volt joga. Ha Denise Graham bá rmilyen
okbó l ú gy dö ntene, hogy megszakítja ezt az egyetlen kapcsolatot, ő semmit sem tehet.
Annyira kétségbe volt esve, amikor a kisbabá já t á tadta, hogy Denise Graham megszá nta,
és megígérte, hogy minden évben egyszer írni fog neki és elkü ldi Kimberly fotó it.
Mindö ssze csak bízhatott abban, hogy ezt meg is teszi, és ha most az ü gyvéd azt mondja,
hogy Denise-tő l tö bbé nem kap semmit, bele kell nyugodnia.
Elfogta a tö kéletes tehetetlenség érzése, képtelen volt egy falatot is lenyelni.
Kétségbeesve á llapította meg, hogy szinte semmit sem tehet. Amikor meghallotta a
csengő t, elő szö r nem is akart ajtó t nyitni. Má r elmú lt nyolc ó ra. Nem vá rt senkit, és nem
volt kedve lá togató t fogadni. Aztá n arra gondolt, talá n egy szomszédnak segítségre van
szü ksége, így kelletlenü l mégis kifelé indult.
6
Aki egyedü l él, legyen ó vatos. A biztonsá gi lá nc miatt csak résnyire tudta kinyitni az
ajtó t. Ezen keresztü l bá mult hitetlenü l a férfira, aki az ajtó elő tt á llt.
Soha, egy pillanatig sem gondolta, hogy valaha is viszontlá tja. Ahogy rá nézett,
ugyanazok az érzések kerítették hatalmukba, amelyeket egyedü l ő ébresztett benne
valaha is. Szíve vadul dö rö mbö lt, izgalom já rta á t minden porciká já t. É ppen ú gy, mint
tizenhá rom évvel ezelő tt. A sú lyos emlékek terhe sziklaként nehezedett Meredith
vá llá ra, nem tudott megszó lalni, csak némá n, megkö vü lten bá mult kifelé.
– Miss Palmer? Miss Meredith Palmerhez van szerencsém?
Mély, zengő hangjá tó l olyan dolgok jutottak Meredith eszébe, amelyekrő l azt hitte,
kö nyö rtelenü l eltemette má r magá ban.
De a férfi nem ismerte meg. Kü lö nben Merrynek szó lította volna. Hisz épp ő adta neki
ezt a nevet… Merry Christmas, Boldog Kará csonyt! É letem legboldogabb kará csonya te
vagy, ezt mondta.
– Igen. – Még mindig fá jt, amit Denise Graham mondott neki, amikor fel akarta venni a
kapcsolatot kisbabá ja apjá val. Azt á llította, hogy az ö ccse balesetet szenvedett, és nem
emlékszik sem a vaká ció ra, sem Meredithre. É s hogy má r el is utazott az Egyesü lt
Á llamokba, mert kétéves ö sztö ndíjat kapott a Harvard Egyetemre, így Meredithnek
esélye sem volt megbizonyosodni, igazat mondott-e Denise.
Most itt a bizonyíték. Semmi Merry. Csak Miss Meredith Palmer, kérdő jellel.
De még ha nem is emlékszik, akaratlanul is vonzó dnia kell hozzá , hisz annak idején
igazá n szerették egymá st.
– Anthony Hamilton vagyok… – Habozott, mintha nehezen tudná ö sszeszedni a
gondolatait.
Ha nem azért kereste fel, mert emlékszik rá , akkor csak Kimberly miatt jö hetett.
Megtudta volna, hogy az ő lá nya? Valami baja esett a kislá nynak? Rossz híreket hoz talá n
a testvérétő l?
– Denise Graham ö ccse vagyok.
– Igen – ismételte Meredith. – Biztosan Kimberly miatt jö tt. A kis csomagot… má r jó
két hete meg kellett volna kapnom.
– Hallottam ró la – mondta Anthony ő szinte együ ttérzéssel. – Beljebb jö hetnék? Sok
mindent szeretnék elmondani.
Meredith némá n bó lintott. Képtelen volt megszó lalni. Tizenhá rom éve ez a férfi és a
gyermeke tö ltik be minden gondolatá t. É s most, ennyi idő utá n, itt á ll elő tte teljes
életnagysá gban. Olyan, mintha á lmodna. Ü gyetlenü l akasztotta ki a biztonsá gi lá ncot.
– Kimberly jó l van? – tö rt ki belő le, amikor kinyitotta az ajtó t.
– Nagyszerű en – biztosította gyorsan Anthony Hamilton. Belépett, és megá llt
Meredith mellett, aki nekidő lt a falnak, mert elszédü lt a megkö nnyebbü léstő l. –
Sajná lom, ha aggó dott miatta. – Nyugtalan pillantá st vetett Meredithre. – A lá nya
remekü l van, Miss Palmer.
Tizenhá rom év ó ta most elő szö r mondta ki valaki, hogy van egy lá nya. Kö nnyek
szö ktek Meredith szemébe. Akkoriban kényszerhelyzetben volt, és hagyta magá t
befolyá solni. Mindenki azt mondta, az lesz a legjobb, ha ö rö kbe adja a csecsemő t. Elhitte,
hogy ezt kell tennie. Mégis sokszor szö rnyű fá jdalmat érzett, hiszen soha nem ö lelhette
magá hoz a gyermekét.
– Kö szö nö m – suttogta rekedten. Egészen felkavarta Anthony Hamilton kö zelsége,
megértése és együ ttérzése. Kissé zavartan hívta be a férfit a nappaliba. Aztá n
kö rü lményesen bezá rta a bejá rati ajtó t. Egy egyedü lá lló nő nek vigyá znia kell magá ra a
nagyvá rosban. De képtelenség minden ellen védekezni. Ma mindenesetre Meredith
7
kinyitotta az ajtó t, és a mú lt, mint egy szélvihar bezú dult rajta. Hogy ez végső soron jó -e
vagy rossz, most még nem lehet megmondani.
– Szép laká sa van.
Anthony Hamilton ú gy mondta ki ezt a szokvá nyos bó kot, mintha semmi kü lö nö s nem
lenne a lá togatá sá ban. Meredith alig tudta elfojtani feltö rő ideges nevetését. Mélyeket
lélegzett, hogy a benne dú ló érzelmeken ú rrá legyen, aztá n lassan megfordult.
– Kö szö nö m – mondta ismét, de most má r természetes, nyugodt hangon.
Anthony a nappali felé vezető folyosó végén á llt, és mozdulatlanul bá mult Meredithre,
aki viszonozta a pillantá st. Hirtelen ú gy érezte, semmi sem vá ltozott. A huszonkét
esztendő s Anthony Hamiltont lá tta, aki elbű vö lte, és akit elbű vö lt. A levegő szikrá zott a
feszü ltségtő l kö zö ttü k, a kü lső vilá g szá mukra nem létezett.
Micsoda ostobasá g, gondolta Meredith. Az tizenhá rom évvel ezelő tt volt. Anthony
most is magas, izmos, hihetetlenü l jó képű , elegá ns. Ö ltö nye kétség kívü l rengeteg pénzbe
kerü lt. Fekete hajá ba a halá ntéká n ezü st szá lak vegyü ltek, arcvoná sait az eltelt idő kissé
marká nsabba tette. Az élet ment tová bb. Való színű leg megnő sü lt, és ú jabb gyerekei
szü lettek.
Ezt má r ezerszer végiggondolta. Akkor most mégis miért fá j ilyen cudarul? Mert itt á ll
elő tte, és ő ugyanolyan elbű vö lten és vá gyakozva néz rá , mint azon a nyá ron?
De mit lá t Anthony? Meredith is idő sebb lett. Az irodá já ban ledolgozott hosszú nap
utá n a szempillafestéke feltehető en elkenő dö tt, szá já n megfakult a rú zs. Meredith
hibá tlan, déliesen kreol arcbő re nem igényelt semmiféle kikészítést, csak egy kis pú dert
szokott haszná lni, hogy az orra ne legyen fényes. De az nem tart ki tizenkét ó rá n
keresztü l. Hirtelen rá jö tt, hogy mezítlá b á ll Anthony Hamilton elő tt. Amikor hazaért,
lerú gta a cipő jét. Nem mintha szá mítana. Ú gyis csak lapos sarkú cipő ben já rt. Magas volt,
karcsú , a lá ba hosszú , és ú gy érezte, hogy a magas sarkú lá bbelik ará nytalanul
megnyú jtaná k alakjá t. Mezítlá basan viszont kissé rendetlennek érezte magá t.
É s a haja! Reggel fésü lkö dö tt utoljá ra, pedig az ilyen sű rű , finom szá lú fü rtö k néhá ny
ó ra alatt leginká bb egy szénaboglyá ra hasonlítanak.
Azt remélte, hogy legalá bb a fekete-fehér-homokszín mintá s ingruha még mindig
olyan tö kéletesen á ll rajta, mint reggel. Ideá lis viselet egy sikeres ü zletasszony szá má ra,
futott á t fején a gú nyos gondolat. Az ő élete sem á llt meg. Má r semmi kö ze nem volt a
kivá gott, testhez simuló nyá ri ruhá t viselő tizenéves lá nyhoz.
Anthony Hamilton hirtelen megszó lalt.
– Bocsá sson meg, hogy ilyen hosszú ideig néztem. Való színű leg azért, mert annyira
hasonlítanak egymá sra Kimberlyvel. A szeme… pontosan olyan hihetetlenü l zö ld. Szinte
kísérteties… – zavartan elhallgatott.
– Szerintem viszont Kimberly egészen ú gy néz ki, mint…
Mint te.
Meredith épp idő ben harapott a nyelvébe. Vajon tudja-e? É s mit jelentene neki, ha
tudná ?
– Ha má r talá lkoztunk volna valahol, arra emlékeznék – mondta Anthony. Lassan,
megfontoltan végignézett Meredithen. – É s mégis az az érzésem, hogy valahonnan
ismerem magá t. – A homloká t rá ncolta. – Biztosan a szeme miatt…
Bá rcsak elmondhatná m neki! – gondolta Meredith.
Anthony olyan kedvesen mosolygott rá , hogy beleszédü lt.
– Még életemben nem tö rtént velem ilyesmi. Á ltalá ban nem szoktam ilyen
tapintatlanul viselkedni.
– Talá n jobb lenne, ha bejö nne a nappaliba. Foglaljon helyet, érezze magá t otthon –
tette hozzá Meredith udvariasan. A bará tsá gos vendéglá tó szerepében talá n nem lá tni
8
meg rajta, mennyire terhes szá má ra ez a talá lkozá s. – Hozhatok egy italt? Egy kis
fehérbort? Most nyitottam ki egy ü veget. Vagy inká bb egy csésze teá hoz vagy ká véhoz
lenne kedve?
Anthony Hamilton tétová zott.
– Meginna velem egy pohá r bort?
– Há t persze! – Meredith szerette volna, ha Anthony marad egy kicsit. Még akkor is, ha
ez szá má ra értelmetlen és fá jdalmas.
– Akkor kö szö nettel elfogadom.
Meredith ö rü lt, hogy valami tennivaló ja akad. A konyhá ba ment, és kivette az ü veget a
hű tő bő l. Az idegei pattaná sig feszü ltek. Miért jö tt ide Anthony? É s mit akarhat tő le?
A férfi nem ü lt le, inká bb a kö nyveket nézegette, kibá mult a széles ablakon a Balmoral
Beach és az ó ceá n felé, végigfuttatta tekintetét a bú torokon, majd hosszan bá multa a
virá gokat, amelyeket Meredith kö tö tt csokorba. Meredith szerette a munká já t. Vajon
tetszik Anthonynak ez az egyszerű , mégis mű vészi ö sszeá llítá s? Soha nem kezdett volna
virá gokkal foglalkozni, ha nem esik olyan fiatalon teherbe, és nem kell otthagynia az
iskolá t. Mostohaanyja nő véréhez kü ldték Sydneybe. A sors fintora, ahogyan a dolgok
ö sszefü ggnek egymá ssal… Mostoha nagynénjénél ingyen dolgozott a virá gü zletben.
É rdekesnek talá lta a munká t, kitanulta a mesterséget, és végü l létrehozta sajá t
vá llalkozá sá t, amely sikeresnek bizonyult.
– Valakivel együ tt lakik itt? – kérdezte némileg zavartan Anthony Hamilton.
– Nem. Ez az én laká som – felelte Meredith bü szkén, mert ez azt bizonyította, hogy
anyagilag képes egyedü l megá llni a lá bá n.
Sok idő t szá nt arra, hogy otthon érezze magá t a laká sá ban. A puha, krémszínű
bő rkanapén és a fotelokon színes gobelinpá rná k hevertek, amelyeket a sok-sok
magá nyos estén maga hímzett. Vilá gos kő risbő l készü ltek a kö nyvespolcok, a kis
asztalká k, az író asztal és az étkező asztal négy székkel. A padló t halvá ny ró zsaszínű
sző nyeg borította.
A laká s végü l olyan lett, amilyenre Meredith mindig is vá gyott: bará tsá gos, derű s,
kényelmes. Anthony véleménye pedig egyá ltalá n nem fontos! Tizenhá rom évvel ezelő tt
kilépett az életébő l. Nincs joga, hogy most visszajö jjö n és bá rmit is megkritizá ljon.
Anthony a konyhá t a nappalitó l elvá lasztó pultra tette a pohará t.
– Tessék, az itala.
– Kö szö nö m. Maga elvá lt asszony? – A férfi kívá ncsian, szinte kutató an fü rkészte
Meredith arcá t.
Ez a nagyon is személyes kérdés felbosszantotta. Anthony volt az oka, hogy minden
má s férfi szá má ra elérhetetlenné vá lt, és most mégis arra célozgat, hogy esetleg szép
tartá sdíjat kap elvá lt férjétő l, abbó l él ilyen kellemes kö rü lmények kö zö tt.
– Nem. Ezt a laká st nem egy férfitó l kaptam ajá ndékba, Mr. Hamilton – vá laszolta
kurtá n Meredith. – Nagyon keményen megdolgoztam érte, és egy kis szerencsém is volt.
É s maga, kö szö nhet valamit egy asszonynak?
Bizonyos tekintetben, igen. A nő vére megó vta attó l, hogy magá ra vá llalja a
felelő sséget egy fiatal lá nyért és egy kisgyerekért. Nyugodtan be tudta fejezni a
tanulmá nyait, és má r eddig is szép pá lyá t futott be. É s Denise Graham arró l is
gondoskodott, hogy a gyerekét egy szerető csalá d befogadja.
– Nem á llt szá ndékomban célozgatni… – mondta Anthony zavartan.
Most avatkozik be az életébe… amikor má r késő . Meredith dü hbejö tt. Elhatá rozta,
nem vá rja ki tü relmesen, amíg Anthony végre elmondja, miért jö tt ide.
– Milyen célbó l ellenő riz engem?
9
– Mert rendkívü l kényes helyzetbe kerü ltü nk. Szeretném kideríteni, hogy akar-e
talá lkozni Kimberlyvel.
Meredíthszel megfordult a vilá g. Nem hitt a fü lének. Abban ugyan reménykedett, hogy
ez egyszer megtö rténhetik, amikor Kimberly má r felnő tt és maga tud dö nteni, de most
még csak tizenkét éves!
– A nő vére beleegyezne ebbe? – kérdezte Meredith hitetlenkedve.
– Denise és a férje egy évvel ezelő tt meghalt egy autó balesetben. Valamivel kará csony
elő tt – vá laszolta halkan Anthony. – Azó ta én viselem a gondjá t Kimberlynek.
Meredith dö bbenten meredt rá . Denise és Colin Graham halott. Má r egy éve. Ő meg
egész idő alatt ú gy képzelte, hogy boldog csalá di életet élnek a lá nyá val. Amit tő le
megtagadott a sors. Kimberly elvesztette ö rö kbefogadó szü leit.
– Az én gyá msá gom alá helyezték – folytatta Anthony Hamilton.
Ezek szerint még mindig nem tudja, hogy való já ban ő Kimberly apja. Tehá t Denise
mélyen hallgatott errő l, és még egy levelet sem hagyott az ü gyvédjénél szü kség esetére.
– É n semmit sem tudtam magá ró l. Fogalmam sem volt, hogy kapcsolatban á llt a
nő véremmel.
Meredith lehunyta a szemét. Nem bírta elviselni, hogy Anthony szá má ra ő csak egy
idegen.
– Ma kaptam meg a címét az ü gyvédtő l. – Anthony feszü ltnek lá tszott. – Nem is akarta
megadni. Szerinte Denise halá lá val megszű nt a magá val fenná lló kapcsolat, és azt
taná csolta, vessek neki véget.
Ú gy lá tszott, Anthony Hamilton osztja az ü gyvéd véleményét. Fél a
kö vetkezményektő l… Istenem! Elrettenti a gondolat, hogy Kimberly igazi anyja beléphet
a lá ny és az ő , Anthony életébe.
– Akkor miért jö tt ide? – Meredith igyekezett leplezni, mennyire elkeseríti a helyzet.
Még akkor sem tá maszthat igényt a lá nyá ra, ha az ö rö kbefogadó i meghaltak. Mindent
elveszített, amikor beleegyezett az ö rö kbeadá sba.
– Kimberly miatt. Ő azt szeretné… – Anthony habozott.
Meredith lá tta rajta, hogy nincs ínyére a dolog. Tá volró l sem ért egyet a kislá nnyal.
Nyilvá nvaló , hogy szívesebben kö vetné az ü gyvéd taná csá t.
Anthony Hamilton felsó hajtott.
– Azt szeretné…, ha az igazi anyja… vele lenne kará csonykor.
Csak kará csonykor.
Hogy megismerjék egymá st, hogy együ tt lehessen vele… de csak egy rö vid ideig…
csakú gy, mint az apjá val. Csak néhá ny perc, ó ra jut neki… Má r késő , soha nem ébredhet
fel a szeretet, nem alakulhat ki tartó s kapcsolat kö zö ttü k. Ez a gondolat elviselhetetlen
volt. Meredith meg akart kapaszkodni a konyhai pultban, de minden ereje elhagyta.
Elsö tétü lt elő tte a vilá g, és lassan ö sszecsuklott.
10
3. FEJEZET
Anthony felemelte Mereditht a konyha kö vérő l. É rezte, hogy a térde megroggyan, de
biztosan nem az erő feszítéstő l. Meredith Palmer az á tlagná l magasabb, de egyá ltalá n
nem nehéz. A férfi egész testét á tjá rta valami kü lö nö s zsibbadá s, és szinte biztos volt
benne, hogy attó l, ahogyan a nő a karjá ba simult. Feje a vá llá ra hanyatlott, hosszú haja a
nyaká t csiklandozta. Anthony tudta, hogy teljesen értelmetlen dolgokba bonyoló dik.
Legalá bbis szá má ra értelmetlenek.
Kész ő rü let… Nincs rá ésszerű magyará zat. Soha nem talá lkozott még Meredith
Palmerrel, ebben biztos volt. De sokszor á lmodott ró la. Hogyan lehetséges ez?
Rettenetesen megrá zta, hogy hírtelen elő tte á ll – egy hú s-vér fiatal nő . Minden porciká ja
ismerő s… É s ettő l teljesen kicsú szott a talaj a Lá ba aló l. Tapintatosabban kellett volna
viselkednie, kíméletesebb mó don tá jékoztatni a helyzetrő l. Hiszen Meredith Palmer má r
amú gy is aggó dhatott, mert nem kapta meg a csomagot, és nagyon megijedt, amikor ő
felbukkant.
A meggondolatlansá ga miatt most itt fekszik á jultan, ő pedig még mindig azon
tépelő dik, miért van rá ekkora hatá ssal ez a nő . Itt á lldogá l a konyhá ban, mint egy
félnó tá s, ahelyett hogy megpró bá lná a lá nyt eszméletre téríteni.
A nappaliban a kétszemélyes kanapéra nem tudja kényelmesen lefektetni. Anthony
kö rü lnézett. Az egyik kö nyvespolc mellett egy félig nyitott ajtó t lá tott. Jó l gondolta, az
volt a há ló . Bevitte Mereditht, és ó vatosan letette az á gyra. A lá ny megmozdult, aztá n
halkan felnyö gö tt. Anthony együ ttérzéssel szorította meg a kezét. Aztá n eszébe jutott,
hogy jó t tenne neki egy pohá r víz. Hol a fü rdő szoba? Kutató an kö rbepillantott és ú jabb
meglepő felfedezést tett.
A falakat mindenü tt Kimberly fotó i borítottá k!
Unokahú ga életének minden egyes életévérő l részletes ö sszeá llítá s készü lt. A legjobb
felvételeket kinagyítottá k. Olyan élethű ek voltak, hogy Anthony ú gy érezte, egyenesen
Kimberly néz rá a képekrő l.
Furcsa érzés volt. Anthony a legtö bb fotó t má r ismerte, de soha nem lá tta együ tt
valamennyit. Felmerü lt benne a kérdés, hogy vajon normá lis dolog-e ilyen tö megű
fényképpel élni együ tt.
Eszébe jutott, amit Kimberly mondott: ha az igazi anyá m befogad… Itt a bizonyítéka
annak, hogy Meredith Palmer szeretné visszakapni a lá nyá t. Anthony eltö prengett az
erkö lcsi és jogi vonatkozá sokon. Szá má ra Kimberly mindig is a nő vére lá nya volt, az ő
unokahú ga. A csalá d egyik tagja. Vagy mégis inká bb ehhez a nő hö z tartozik, aki a vilá gra
hozta? É s ha Kimberly kérése, hogy szeretné megismerni, csupá n mú ló szeszély?
Milyen laviná t indított el? Anthony megriadt. Eszébe jutott Denise ö reg ü gyvédjének
figyelmeztetése. Ne avatkozzék bele, mondta Hector Burnside. Ki tudja, mi lesz belő le.
Jobb lett volna, ha hallgat egy olyan ember taná csá ra, akinek hivatá sa gyakorlá sa
sorá n mó djá ban á llt az emberi természet valamennyi oldalá t kiismerni. Anthony nagyot
só hajtott. Szép kis kutyaszorító ! Megígérte Kimberlynek, hogy amikor hazamegy,
megmondja, mit vá laszolt az igazi anyja. De hová kerü lt? Az á lmok vagy a lá zá lmok
vilá gá ba? Bá rmi tö rténjék is, má r nem léphet vissza.
11
4. FEJEZET
Megfogta a lá ny kezét.
É rintésétő l elmú lt Meredith bénító félelme az ismeretlentő l, és megnyugodott.
Vagy csak á lmodik?
Nem. Anthony Hamilton megszorította a kezét.
Meredith lassan kinyitotta a szemét, és lá tta, hogy Anthony az á gya szélén ü l. Egy
pillanatra teljesen ö sszezavarodott. Miért fekszik az á gyon? Hogyan kerü lt a
há ló szobá ba? Aztá n eszébe jutott minden.
– Ú gy lá tszik, elá jultam – mondta csodá lkozva.
Anthony ö sszerezzent, és gyorsan a lá ny felé fordult.
– Igen. É s még mindig nagyon sá padt. Hozzak egy pohá r vizet?
Meredith felkö nyö kö lt, de rö gtö n forogni kezdett vele a vilá g. Visszahanyatlott.
– Legyen szíves! Azt hiszem, jó t tenne. – Behunyta a szemét, és megpró bá lta legyő zni
a kellemetlen szédü lést és há nyingert. – Igazá n sajná lom…
– É n tehetek ró la. Mindjá rt jö vö k.
A lelki megrá zkó dtatá s és a pohá r bor a ludas, amelyet szinte ü res gyomorra ivott,
futott á t Meredith agyá n. Má r bá nta, hogy nem vacsorá zott tisztességesen. Nem akarta,
hogy Anthony Hamilton azt higgye, gyenge, beteges nő vel van dolga, akitő l nem vá rhatja
el, hogy nehéz helyzetekben is megá llja a helyét. Esetleg ú gy dö nt, hogy még rö vid idő re
sem talá lkozhat Kimberlyvel.
Annyira szerette volna lá tni a kislá nyá t, hogy minden má s lényegtelennek tű nt. Hogy
ne csak a fényképeit nézegesse, hanem magá t Kimberlyt lá thassa szemtő l szemben,
hallhassa a hangjá t, megtudja a véleményét a dolgokró l… Ez minden bá natot, fá jdalmat
megér.
Valamit tennie kell, nehogy Anthony Hamilton rossz véleményt alkosson ró la, és
meggondolja magá t! Kiü lt az á gy szélére, fejét elő rehajtotta a térdére. Mire Anthony
visszajö tt a vízzel, má r nem is szédü lt annyira.
A víztő l rendbejö tt a gyomra. Meredith letette az ü res poharat az éjjeliszekrényre,
aztá n felnézett. Kö szö netet akart mondani Anthony Hamiltonnak, de az nem ő t, hanem a
falon lévő fotó kat nézte. Ború s arckifejezése nem sok jó t ígért.
Meredith megrémü lt. Ha valaki nem él együ tt ezzel a képgyű jteménnyel, és elő szö r
lá tja, elképesztő élményben lehet része. Meredith nem vá rta el, hogy má sok is
megértsék, mennyire fontos neki, hogy legalá bb a fotó kon keresztü l részt tudjon venni
elvesztett gyermeke életében. Még a bará tainak és a legjobb ismerő seinek sem engedte
meg soha, hogy aká r egy pillanatra is bekukkanthassanak a há ló szobá já ba. Nem volt
képes má ssal megosztani a lá nya utá n érzett mélységes vá gyakozá st.
– Nem engedtem meg, hogy bejö jjö n! – tö rt ki Meredithbő l. – Ide senki nem teheti be a
lá bá t!
Amikor Anthony Hamilton megfordult, olyan gyanakvó pillantá ssal mérte végig, hogy
Meredith megrémü lt. Má ris meggondolta volna magá t? Talá n jobb, ha valamilyen
magyará zatot ad neki.
– Ú gy értem… ez itt az én magá nü gyem. – A fotó k felé intett. – Gondolom, magá nak
természetes, hogy Kimberly tö bbé-kevésbé mindig is a kö zelében volt. De én csak így
lá thatom a gyerekemet felnő ni.
12
Anthony megcsó vá lta a fejét. Eddig a pillanatig egyá ltalá n nem fogta fel, mennyire
szenved Meredith attó l, hogy elvesztette a lá nyá t. Most lá tható an megdö bbent.
– Lemondtam ró la, mert azt hittem, hogy így a legjobb neki. De ez nem jelenti azt,
hogy nem szeretem! – kiá ltotta Meredith szenvedéllyel.
– Sajná lom – felelte Ahthony rekedten. – Fogalmam sem volt arró l, hogy… Egyá ltalá n
nem értettem, mennyire… – Bocsá natkérő mozdulatot tett. – Ne haragudjon, kérem, de
erre nem voltam… felkészü lve.
Gyerekének apja felbukkan a semmibő l, és azzal lepi meg, hogy talá lkozhat
Kimberlyvel. Természetesen nem tudhatta, mit jelent ez neki. É s azt sem, hogy a
lá togatá sa maga is felért egy feltá madá ssal. Meredithnek szinte fá jt, ahogyan nézte,
hiszen eszébe juttatta, mennyit szenvedett, amikor le kellett mondania ró la és a babá ró l
is.
Anthony az ajtó felé indult.
– Nem akartam betö rni a magá néletébe – mondta. – Elvesztette az eszméletét, és ú gy
gondoltam, az lesz a legjobb, ha az á gyra fektetem. Csak segíteni szerettem volna, ezért
hoztam ide. Ha inká bb egyedü l akar maradni
Mereditht tová bbra is aggodalom gyö tö rte. Vajon Anthony csak kap az alkalmon, hogy
kiszabaduljon egy érzelmektő l terhes helyzetbő l, amelyet kellemetlennek talá l? Lehet,
hogy má ris mindent elrontott? Nem akarta, hogy Anthony elmenjen. Talá n soha tö bbé
nem adó dik alkalma megismerni a kislá nyá t. Meredith tudta, most mondania kellene
valamit, ami mellette szó l. Lá zasan tö rte a fejét, de csak az jutott eszébe, hogy haladékot
kérjen.
– Kérem, ne menjen el. Ígérem, tö bbé nem esem ö ssze.
Anthony Hamilton fü rkésző pillantá st vetett rá . Bizonytalannak lá tszott.
Egy ö rö kkévaló sá gnak tű nt, amíg rá szá nta magá t a vá laszra. Meredith torka
ö sszeszorult, amíg vá rta, mit fog mondani.
– Megvá rom a nappaliban – dü nnyö gte végü l Anthony. Kényelmetlenü l érezte magá t
ebben a szobá ban, amelyben minden a beteljesü letlen anyai szeretetre utalt. Az ilyesmi
nyomasztó élmény egy idegen szá má ra.
Egy pillanatra Meredith hihetetlen megkö nnyebbü lést érzett, de szinte rö gtö n
aggodalom fogta el. Lehet, hogy Anthony tö prengeni kezd, ha egyedü l marad, és esetleg
meggondolja magá t.
– É n is jö vö k – felelte sietve. – Biztosan jobban érzem majd magam, ha eszem valamit.
– Kissé megtá ntorodott, mert tú l gyorsan ugrott talpra.
Anthony Hamilton azonnal mellette termett.
– Teljesen erő s és egészséges vagyok. Rendes kö rü lmények kö zö tt soha nem
szédü lö k, higgye el – mondta szinte kö nyö rö gve.
– Kapaszkodjon nyugodtan belém – parancsolt rá erélyes hangon Anthony. –
Odavezetem a kanapéhoz, aztá n készítek valami harapnivaló t. Csak mondja meg, mit hol
talá lok a konyhá ban.
– El tudom készíteni – tiltakozott hatá rozottan Meredith.
– É n is.
Meredith egyszerre má r nem is talá lta olyan fontosnak, hogy bebizonyítsa, mennyire
erő s és fü ggetlen. Amíg Anthony serénykedik, ő idő t nyer, és teljesen ö sszeszedi magá t.
Akkor pedig meggyő zi a férfit, hogy felelő sségteljesen, okosan és tapintatosan fog
viselkedni, amikor talá lkozik Kimberlyvel. Mert talá lkozniuk kell!
Amikor belekarolt Anthonyba, észrevette, hogy az megborzong az érintésére. De jó
lenne tudni, hogy csak viszolyog, vagy épp ellenkező leg, azt érzi, amit régen. Ő rü ltség
13
most erre gondolni! Nagyon sok minden forog kocká n. Arró l má r nem is beszélve, hogy
az ifjonti szenvedély ma má r szó ba sem jö het.
É s mégis, ahogy a nappali felé mentek, Mereditht szinte megbaboná zta Anthony
kö zelsége. Meghitt érzések kerítették hatalmukba, amelyek eszébe juttattá k, mennyire
kö zel á lltak valaha egymá shoz.
Beszívta a férfi arcvízének fanyar illatá t – semmi kétség, még mindig ugyanazt
haszná lja –, és visszaemlékezett, hogy azon a nyá ron minden érzékszerve kü lö nö sen
kifinomultan mű kö dö tt. Akkoriban minden illatot ú jszerű nek, minden színt ragyogó nak
talá lt, és minden érintést… Na, ebbő l elég! Nem engedheti meg magá nak, hogy felidézze
ezeket az érzéseket.
Megkö nnyebbü lt, amikor végre a kanapén ü lhetett, és a férfi kiment a konyhá ba. Tú l
gyorsan hagyta egyedü l. Való színű leg épp ú gy ö rü l, hogy tá volabb lehet tő le, mint ő , ha
má s okbó l is. Bizonyá ra szeretne mihamarabb a tá rgyra térni.
Anthony kinyitotta a hű tő t, belekukkantott, mintha azon tű nő dne, mit kezdjen a
tartalmá val.
– Csak egy szendvicset kérek – szó lt utá na Meredith. – A hű tő ben mindent megtalá l, a
fehér kenyeret is.
Anthony gyorsan, ü gyesen szedte elő a kenyeret, vajat, sajtot és paradicsomot. A
hozzá való kat szakszerű en elrendezte a pulton, aztá n bekapcsolta a grillsü tő t.
Semmi kétség, nem elő szö r csiná l ilyesmit. Vajon maga gondoskodik Kimberlyrő l is?
Vagy nő s lenne?
Meredith nem szívesen képzelt mellé feleséget. Eszébe jutott, milyen rossz
viszonyban volt a nevelő anyjá val, és mennyit szenvedett emiatt. Lehet, hogy
Kimberlynek is hasonló sors jutott? Ha a nevelő szü lei halá la utá n egy olyan asszonyt kell
elviselnie, aki nem kedveli, és csak kényszerbő l tö rő dik vele?
Sajá t tapasztalatá bó l tudta, hogy épp ebben az életkorban szö rnyű , ha az ember
feleslegesnek érzi magá t. Valami felkelthette Kimberlyben a vá gyat, hogy
megismerhesse az igazi anyjá t. Az biztos, hogy egy ilyen vonzó férfi, mint Anthony
Hamilton, nem marad egyedü l. Nyilvá nvaló an van valamilyen kapcsolata.
Hirtelen eszébe ö tlö tt valami. Tulajdonképpen honnan tud ró la Kimberly? Egyá ltalá n
nem vallott Denise Grahamre, hogy valamit is elá rult volna az igazi anyjá ró l annak a
kislá nynak, akit sajá tjaként nevelt Kimberly errő l való színű leg a nevelő szü lei halá la utá n
szerzett tudomá st.
– Mió ta tudja Kimberly, hogy ö rö kbe fogadtá k? – kérdezte Meredith.
– Egy héttel azelő tt jö tt rá , hogy Denise és Colin meghalt – felelte Anthony színtelen
hangon
Rá jö tt? Atyaisten! Talá n veszekedtek is emiatt a csalá dban, esetleg a balesetnek is oka
lehetett?
Anthony, mikö zben vajat kent egy szelet kenyérre, felpillantott.
– Feltehető leg kihallgatta, amikor Denise és Colin arró l beszélgettek, melyik
fényképeket kü ldjék el magá nak. Aztá n szépen kikö vetkeztette magá ban, hogy ez mit
jelent. – Anthony ö sszehú zta a szemö ldö két. – Kimberlynek megvan az a rossz szoká sa,
hogy szeret hallgató zni. Ha lennének testvérei, akikkel megbeszélhetné a dolgait…
– É s szó lt errő l a szü leinek? – kérdezte Meredith gondterhelten. Ha ö sszeszó lalkoztak,
s Denise és Colin ezutá n indultak el az autó val arra a végzetes ú tra, amelyrő l nem tértek
vissza tö bbet, Kimberly biztosan ö nmagá t vá dolná .
Anthony megrá zta a fejét.
– Elő szö r á t akarta gondolni. Tisztá zni magá val, mit jelent ez szá má ra.
14
Nyilvá n nagyon feldú lta a tény, hogy ö rö kbe fogadtá k, gondolta Meredith. Mégis
megkö nnyebbü lt, hogy Denise és Colin Graham halá los balesetében semmiféle szerepet
nem já tszott valamiféle csalá di feszü ltség, amiért most Kimberly lelkiismeret-furdalá st
érezhetne.
– Akkor szinte szétrobbant az a tö kéletes vilá g, amelyben Kimberly mindaddig élt.
Ennek a gyereknek annyi vá ltozá st kellett feldolgoznia, hogy inká bb a biztos és
megbízható dolgokba kapaszkodott, és nem foglalkozott tová bb az ö rö kbefogadá sá val.
Talá n való szerű tlennek érezte, hogy még egy anyja lenne. Végtére is az ő szá má ra a
nő vérem és a férje voltak a szü lei.
– É s késő bb beszélt errő l vele?
– Nem – vá laszolta Anthony. – Jobbnak talá ltam nem bolygatni az ü gyet. Elveszítette
anyjá t és apjá t, és én nem akartam még azzal is felkavarni, hogy csecsemő korá ban
egyszer má r elveszítette… a vér szerinti szü leit. Az unokahú gom csak néhá ny nappal
ezelő tt mondta el nekem, hogy mit tudott meg.
Egy egész éven á t ő rizte a titkot… Vajon há nyszor képzelt el magá nak egy má sféle
életet az igazi szü lei mellett, mialatt megpró bá lt hozzá szokni ahhoz, amelyet a gyá mjá val
kellett élnie, aki csak az ö rö kbefogadá s révén a nagybá tyja. Vagy esetleg mindketten
érezték, hogy ennél szorosabb kapcsolat kö ti ő ket ö ssze… az apa és lá nya kö zti
kapcsolat?
Van-e vérségi kö telék akkor is, amikor a vér szerinti rokonsá g titokban marad? É s
vajon Kimberly ú gy tekint-e majd rá , mint egy vadidegen nő re, vagy rö gtö n megérzi,
hogy ö sszetartoznak? Talá n az utó bbi, reménykedett Meredith. Alig vá rta, hogy
megismerhesse a kislá nyá t, de tudta, okosnak, tü relmesnek kell lennie, mert az
idő pontró l még nem esett szó .
Meredith figyelte, ahogyan Anthony betette a szendvicseket a grillbe. Vajon mit
gondolt, amikor unokahú ga elő á llt a kérésével? Nem volt rá felkészü lve, az biztos. Á m
Anthony Hamilton nem szokott megfutamodni a bajok elő l. Szembenéz velü k, és
megoldja ő ket. Hisz épp ebben a tulajdonsá gá ban bízott, amikor észrevette, hogy
teherbe esett.
– Komolyan azt hiszed, hogy egy gazdag csalá dbó l szá rmazó egyetemista melléd fog
á llni? – gú nyoló dott a mostohaanyja. – Ahogy megmondtam neki, há ny éves vagy,
elhú zta a csíkot. Egy ilyen fiatalember nem fogja az életét egy tizenhat éves falusi
lá nyhoz kö tni, aki semmit sem jelent szá má ra. Csak futó nyá ri kaland voltá l neki,
kellemes kis szó rakozá s.
Meredith sem akkor, sem most nem hitte el, hogy Anthony csak ú gy tová bbá llt.
Anthony való ban megdö bbent, amikor Meredith mostohaanyja kö zö lte vele, mennyire
fiatal még a lá ny. Sokan tizennyolc, ső t tizenkilenc évesnek nézték. Meredith
kétségbeesetten vá gyó dott arra, hogy Anthony magá val vigye – teljesen mindegy, hová –,
ezért elhitette vele, hogy idő sebb a korá ná l. A szerelem nem életkor kérdése,
mentegető zö tt Meredith.
De Anthony má sképp lá tta ezt. Tudta, hogy baj van, és el is magyará zta Meredithnek,
miért. A lá nynak még két éve van há tra az iskolá bó l, mondta neki, utá na pedig dö ntenie
kell, hogy tová bb akar-e tanulni. Nem lenne jó , ha má r most lekö tné magá t egy férfi
mellett. Csak szabadon tud dö nteni a jö vő je felő l.
Ú gy gondolta, hogy egy tartó s kapcsolattal vá rniuk kell, amíg Meredith idő sebb nem
lesz. Szerelmü k ki fogja á llni az idő pró bá já t. Megadta a címét, és azt javasolta, hogy
kará csonyra írjanak egymá snak. Minden kö telezettség nélkü l. É vente egyszer levelet
vá ltanak, és amikor Meredith betö lti a huszonegyet…
15
– Tizennyolc évesen nem leszek elég ö reg? – tiltakozott Meredith. Mennyi évnek kell
eltelnie, amíg talá lkozhatnak! A gondolatá t sem bírta elviselni.
– Nem lenne tisztességes veled szemben – felelte szomorú an Anthony. – É s jobb, ha
nem maradok itt tová bb, Merry. Minél szorosabbá vá lik a kapcsolatunk, anná l nehezebb
az elvá lá s.
Még aznap elutazott. Egy nappal azutá n, hogy a há tsó verandá n egymá séi lettek, és
Meredith mostohaanyja rajtakapta ő ket. Szö rnyű jelenetet rendezett, azzal vá dolta
Anthonyt, hogy visszaél egy tizenhat éves kislá ny tapasztalatlansá gá val. A fiú t nagyon
megrá zta ez a jelenet, mégsem hagyta, hogy Meredith mostohaanyja bemocskolja
mindazt, ami szép volt.
Elment, de elő bb megígérte a lá nynak, hogy kö zö s jö vő jü k lesz… ha igazá n szeretik
egymá st. Komolyan gondolta, amit ígért, hiszen megadta a címét. Nem tette volna, ha
egyszerű en csak „le akar lépni”.
Ső t Anthony még a védekezésre is gondolt, ebben is felelő sségteljesen viselkedett.
Meredith nem tudta, hol tö rtént a hiba, de abban biztos volt, hogy terhességének híre
ú jabb megrá zkó dtatá s lenne Anthony szá má ra. De abban egy percig sem kételkedett,
hogy mindennek ellenére melléá ll majd. Hisz olyan rendes, figyelmes és becsü letes volt.
Egy pillanatra sem tudta volna ró la elképzelni, hogy cserbenhagyhatná .
A kicsi megszü letése utá n Meredith szívszorongva vá rta Anthony lapjá t. Teljesen
biztos volt benne, hogy ahogyan megígérte, kará csonyra ír neki. Még akkor is, ha most
Ameriká ban tanul, gondol rá , és hírt ad magá ró l. Akkor megtudja az ú j címét, és
megírhatja neki, ami tö rtént. Elképzelte, hogy Anthony az első já rattal hazarepü l, – és
visszakö veteli a nő vérétő l a kö zö s gyermekü ket. Aztá n pedig ö sszehá zasodnak… De nem
jö tt tő le kará csonyi ü dvö zlet…
Csak az első kis csomagot kapta ígéret szerint pontosan kézhez Kimberly képeivel.
Meredith kénytelen volt tudomá sul venni, hogy ami elmú lt, elmú lt. Lehet, hogy Denise
Graham igazat mondott, és Anthony nem emlékezett az együ tt tö ltö tt idő re, vagy tö bbé
tudni sem akart ró la. Így is, ú gy is késő má r. Meredith má r lemondott a kisbabá já ró l. É s a
dö ntés visszavonhatatlan.
De á lmodozni azért szabad volt. Egy év mú lva engedett a kísértésnek, és felkereste
Grahamék há zá t. A címet még annak idején Anthonytó l kapta. Letelt a kétéves ö sztö ndíja
az Egyesü lt Á llamokban, és Meredith remélte, hogy beszélhet vele. Végre meg akarta
tudni, hogyan á llnak a dolgok kettejü k kö zö tt.
De a Graham csalá d elkö ltö zö tt. A szomszédok nem tudtá k, hová . Az egyetlen
lehető ség arra, hogy Anthonyt megtalá lja, szertefoszlott.
Az élet megy tová bb, vigasztalta magá t Meredith, és csakugyan ment is, bá r ő még
soká ig á lmodott arró l, hogy a szerelme egy szép napon beá llít, és minden rendbe jö n.
É s most itt van, csak éppen semmire sem emlékszik.
Anthony bejö tt a konyhá bó l. Meredith ö sszeszedte magá t. Nyugodtnak és
fesztelennek kell lennie, hogy meggyő zhesse Anthonyt, a lá nya sorsa és boldogsá ga
mindennél fontosabb szá má ra, és csak azt teszi, ami Kimberly javá t szolgá lja. Nem tudta,
hogy akaratlanul is só vá rogva néz fel rá .
Ahogy a férfi kö zeledett, ú gy dobogott a szíve egyre hevesebben. Amikor Anthony
elő rehajolt és a tá nyért a melegszendvicsekkel a kanapé elő tt á lló asztalká ra helyezte,
megcsodá lta a férfi hosszú , sű rű szempillá já t – ezt tő le ö rö kö lte a lá nyuk – és érzéki
szá já t. Visszaemlékezett szenvedélyes csó kjaira, és a beteljesü lésre, amelyet késő bb a
karjai kö zö tt érzett. Megborzongott, és hirtelen ingerü ltség fogta el, hogy képtelen
legyő zni a vá gyat, amelyet Anthony ébreszt benne.
16
– Nő s? – Egyszerű en tudnia kellett, elérhetetlen-e szá má ra. Mert ha igen, talá n véget
tud vetni annak, hogy mindenféle furcsa érzések a bolondjá t já rassá k vele. Akkor arra
ö sszpontosíthat, hogy létrejö jjö n a talá lkozá s Kimberlyvel.
– Nem. – Anthony éles pillantá st vetett Meredithre, aztá n leü lt vele szemben egy
karosszékbe.
Meredith meg sem rezdü lt. Anthonynak azt kell hinnie, hogy csak azért tette fel ezt a
kérdést, mert érdekli, milyen kö rü lmények kö zö tt él vele Kimberly. Pedig a vá lasz
hallatá n Meredith reménykedni kezdett, és egy hosszú pillanatig képzeletben
eljá tszadozott mindenféle csodá latos lehető séggel. Aztá n hirtelen eszébe jutott valami:
– Esetleg együ tt él a bará tnő jével?
– Nem.
Meredith félt, nehogy a férfi meglá ssa rajta, mennyire megkö nnyebbü lt.
Anthony arca nem á rulta el, mire gondol, amikor lassan hozzá tette:
– Van egy há zvezető nő m, aki mindig ott van, amikor Kimberly hazajö n az iskolá bó l, és
akkor is vigyá z rá , amikor este valami dolgom akad. Most is vele van. Nagyon jó l
megértik egymá st.
Anthony biztosította ró la, hogy gyá mként kifogá stalanul eleget tesz a kö telességeinek.
Meredith elmosolyodott.
– Az jó – mondta merengő hangon, de egészen má sra értette. Nagyon boldog volt,
hogy Anthonynak nincs senkije.
A férfi olyan soká ig nem vette le ró la a tekintetét, hogy végü l lehervadt a mosoly
Meredith arcá ró l. Talá n udvariatlannak, tolakodó nak talá lta a kérdéseit? Zavará ban
igyekezett kerü lni Anthony tekintetét. Valahogyan le kell kü zdenie a rá tö rő csü ggedést.
– Egyen má r – szó lt rá Anthony.
Meredith megö rü lt, hogy van mivel elfoglalnia magá t, amíg Anthony végre felfedi a
ká rtyá it. Beleharapott az egyik félbevá gott melegszendvicsbe. É letében nem kó stolt még
ilyen finomat. Mintha elektromos á ram futott volna végig a testén. Az élet hirtelen
csodá latosan szépnek tű nt, és Meredith mindent ki akart élvezni, amit szá má ra
nyú jthatott.
Együ tt van Anthony Hamiltonnal!
A kislá nya Anthonyval él.
É s a férfi nem kö tö tte ö ssze az életét egy má sik asszonnyal.
17
5. FEJEZET
Anthony teljesen ö sszezavarodott. A legú jabb megrá zkó dtatá s akkor érte, amikor
Meredith Palmer elmosolyodott. Ú jra elfogta az érzés, hogy ismeri, de ezt az érzést
semmiképp sem tudta megmagyará zni. Ez pedig szö rnyen bosszantotta.
Figyelte, ahogyan Meredith Palmer az á ltala elkészített szendvicset eszi, kö zben pedig
azon morfondírozott, miért tesz rá ilyen mély hatá st ez az idegen nő . A felü letes szemlélő
szá má ra nem csinosabb Rachelnél. É s mégis, szabá lyosan lá zba hozza az embert.
Olyannyira nyugtalanította Meredith kö zelsége, hogy legszívesebben azonnal
hazaindult volna. Való já ban semmi oka tová bb maradni. Nyilvá nvaló an nincs akadá lya a
Kimberlyvel való talá lkozá snak.
Hová vezethet mindez? Anthonynak fogalma sem volt ró la. Csak azt tudta, hogy
Kimberly nem hagyja nyugton, amíg az anyjá t meg nem ismerheti. Nem lenne helyes, ha
akadá lyokat á llítana a talá lkozá suk elé. Nyomasztotta, hogy a talá lkozá s
kö vetkezményeire való színű leg semmi befolyá sa nincs.
– Szombat délutá n megfelelne magá nak? – kérdezte.
Meredith ú jbó l elmosolyodott.
– Nekem bá rmely nap, bá rmely ó ra megfelel – felelte gondolkodá s nélkü l.
Anthony a homloká t rá ncolta. Tú lsá gosan is gondtalannak tű nt a vá lasz.
– Nincs á llá sban?
– Ö ná lló vagyok, magam osztom be az idő met – magyará zta Meredith.
– Mivel foglalkozik? – Kimberly tudni akarja majd, és maga is kívá ncsi volt.
– Virá gdíszeket szá llítok szá llodá k és éttermek szá má ra. „Virá gvilá g” – ez a cégem
neve.
Anthony meglepő dö tt. A dohá nyzó asztalon á lló mű vészi ízléssel kö tö tt csokorra
nézett, amelyet má r az imént is megcsodá lt… Mindö ssze há rom szá l tö kéletes virá g
kü lö nleges levelek és zö ldek kö zö tt… Egészen egyszerű , és mégis mennyire hatá sos.
– Ezt is maga készítette?
– Igen. Tetszik?
Anthony bó lintott.
– Talá n mű vészetet tanult?
Meredithen lá tszott, hogy ö rü l a kérdésnek.
– Nem. Mindent a gyakorlatban tanultam meg.
– Talá n ez a leghatá sosabb mó dszer – helyeselt Anthony. – De ehhez tehetség is kell.
Ez a csokor hihetetlen drá mai kifejező erő vel rendelkezik.
– Nekem szó rakozá s a munká m. A virá gokban ö rö mét leli az ember, és derű t hoznak a
laká sba.
Ahogyan te is, gondolta Anthony. Vajon van férfi az életében? Nincs férjnél és nem él
együ tt senkivel, de ez nem jelenti okvetlenü l azt, hogy ne lenne komoly bará tja, ő sem él
együ tt Rachellel. Hirtelen azt kívá nta, bá r egyikü knek se lenne má s partnere. Ez az
esztelen gondolat még jobban megzavarta. Minél hamarabb végeznie kell itt, hogy végre
tová bbá llhasson.
Meredith Palmer eltü ntette a szendvicseket, és ú gy lá tszott, hogy teljesen rendbe jö tt.
Nyugodt lelkiismerettel magá ra hagyhatja.
– Ismeri a Kikö tő éttermet az ö bö lben, az Operahá zná l?
– Igen.
18
Kiü lü nk egy napernyő alá , dö ntö tt Anthony. Az étterem teraszá ró l szép kilá tá s nyílik a
kikö tő re és a Bennelong Point sü rgés-forgá sá ra. Ettő l talá n oldottabb lesz majd a
hangulat…, ha ez egyá ltalá n lehetséges, amikor anya és lá nya elő szö r talá lkozik.
– Tizenkettő re foglaltatok asztalt. – Anthony felá llt. – Nem hiszem, hogy Kimberly
kibírná tová bb. Most mennem kell. Kimberly nem fekszik le addig, amíg el nem mesélem
neki az egészet.
– Természetesen… – Meredith talpra ugrott, és az ajtó ig kísérte vendégét. – Kérem,
mondja meg Kimberlynek, nagyon ö rü lö k, hogy talá lkozhatunk.
Meredith olyan reménykedve nézett rá , hogy Anthony megsajná lta.
– Ne vá rjon tú l sokat, Miss Palmer. Kimberly nagyon aranyos kislá ny, de mostaná ban
egy kicsit nehezen kezelhető . Jö vő re má r kö zépiskolá ba megy, és az iskolavá lasztá s
miatt sajnos volt egy-két ö sszezö rrenésü nk. Szerintem a kislá ny ebben a vitá ban szá n
magá nak szerepet. Végü l is még csak tizenkét éves. Nem hiszem, hogy megértené, mit…
mit jelent ez a talá lkozá s a maga szá má ra, Miss Palmer.
Meredith felsó hajtott.
– Bá rmi is tö rténjék, végre lá thatom. Kö szö nö m, hogy ezt lehető vé teszi, Mr. Hamilton.
Egy morzsá cska is tö bb a semminél.
Anthony akkor sem tudott megszabadulni ezektő l a nyomasztó gondolatoktó l, amikor
má r hazafelé tartott. Egy rö pke ebéd Kimberlyvel. Nincs rendjén, hogy
Meredith Palmernak ez az apró sá g ilyen sokat jelentsen. É s az a sok fénykép
há ló szobá ja falá n… Soha nem gondolt még bele, mit érezhet az az asszony, aki arra
kényszerü lt, hogy ö rö kbe adja a csecsemő jét. Egy életre szó ló , borzalmas fajdalommal
já rhat… Soha be nem gyó gyuló sebet okozhat.
Vajon mi bírhatta rá Mereditht, hogy megtegye? Akkora bajban volt, hogy semmilyen
má s kiutat nem talá lt? Megbá nta-e azó ta ezt a dö ntést? Talá n a szü lei voltak annyira
szigorú erkö lcsű emberek, hogy szégyellték vá randó s lá nyukat, és megtagadtá k tő le a
segítségü ket?
Még nagyon fiatal lehetett. Nehéz a nő k korá t kitalá lni, de Meredith legfeljebb
huszonhét évesnek lá tszott. Egy tizenö t éves lá ny, aki szü lés utá n depresszió ba esik,
egészen biztosan ú gy érzi, hogy soha nem lesz képes felelő sséggel gondoskodni egy
kisbabá ró l. É s miutá n a csalá dja nem á llt mellé, nem segítette, egy ilyen fiatal lá ny
szá má ra a probléma megoldhatatlannak tű nhetett.
Lemondtam róla, mert azt hittem, így a legjobb neki.
Annyira szomorú és kétségbeesett volt a hangja!
É s hogyan kerü lt kapcsolatba Denise-zel? Anthony mostanra má r sejtette, hogy a
nő véréék a gyá mhivatal megkerü lésével fogadtá k ö lö kbe Kimberlyt, de szeretett volna
mindent pontosan tudni. Mindenképpen meg kell kérdeznie Meredith Palmert.
Anthony egészen addig azt hitte, hogy szoká sos ö rö kbefogadá sró l volt szó , amíg
Kimberly nem tett említést neki a fotó kró l. Ezt csak megerő sítette a Denise ü gyvédjével
való beszélgetés. Denise és Colin gyakran említette, hogy a gyá mhivatalhoz fordultak, és
vá ró listá ra kerü ltek. Amikor Anthony az Egyesü lt Á llamokban megkapta nő vére levelét,
amelyben megírta neki, hogy sikerü lt egy kisbabá t ö rö kbe fogadniuk, azt gondolta, végre
rá juk kerü lt a sor. Denise és Colin soha nem mondta meg neki az igazat.
Miért titkoló ztak?
É s miért kü ldték a fényképeket?
Lehet, hogy a nő vére valamiképp bű nö snek érezte magá t?
Amió ta Anthony sajá t szemével lá tta, mennyire vá gyó dik Meredith Palmer a kislá nya
utá n, ő is bű ntudatott érzett amiatt, hogy Kimberly most az ö vé. Ugyanakkor mindig is az
unokahú gá nak tartotta. Soha eszébe sem jutott, hogy ö rö kbe fogadott gyerek. É s nagyon
19
szerette. Semmiképp nem mondott volna le Kimberlyrő l… még a vér szerinti anyjá nak
sem adná oda.
Esetleg Meredith Palmerrel együ tt gondoskodhatná nak ró la.
Természetesen minden az első talá lkozá stó l fü gg. Nem lehet tudni, milyen hatá ssal
lesz a gyerekre, és azt sem, miben reménykedik Kimberly.
Ahogy Anthony hazaért, a kislá ny azonnal kérdések ö zö nét zú dította rá .
– Milyen? Csinos? Akar lá tni? Megbeszélted vele a talá lkozó t?
– A há rom utolsó kérdésedre a vá laszom: igen. De most vá rj egy pillanatig – mondta
Anthony, és kissé eltolta magá tó l unokahú gá t.
Kimberly képtelen volt nyugton maradni, zö ld szeme csillogott, arca lá ngolt az
izgalomtó l. Alig vá rta, hogy mindent megtudjon.
– Ne légy má r ilyen undok, Anthony bá csi! Mindent tudni akarok ró la!
– Elő bb hadd fizessek Mrs. Armstrongnak. – Az asszonyra nézett, aki a kö tését
csomagolta ö ssze. – Telefoná lt valaki, Fran?
– Csak Rachel Pearce. Kéri, hogy mindenképpen hívja vissza még ma este. – Fran fogta
a tá ská já t, és a bejá rati ajtó felé indult. – Nagyon remélem, hogy jó l sikerü l a dolog
Kimberly anyjá val. Sok cikket olvastam errő l a lapokban, és…
– A kocká zat is része az életnek, Fran – szakította félbe bará tsá gosan Anthony. Semmi
szü kség most a sopá nkodá sra.
Fran bó lintott. Mindig azt tette, amit Anthony kívá nt. A jó ö tvenes ö zvegyasszony
felnő tt gyerekei má r kirepü ltek, és hiá nyzott neki a tennivaló . Amíg arra vá rt, hogy végre
nagymama lehessen, szü ntelenü l kö tö tt hő n á hított eljö vendő unoká i szá má ra. Ez a
tevékenység természetesen nem elégítette ki, ezért nagyon ö rü lt, amikor Anthony
Hamilton felajá nlotta ezt az á llá st.
Anthony viszont há lá s volt neki azért, hogy ilyen lelkiismeretesen gondoskodik
Kimberlyrő l. Ma este, amikor kifizette Fran Armstrongot, egy kis kiegészítést is adott
neki.
– Maga nagyon rendes ember – mondta Fran kedvesen. – Holnap talá lkozunk,
Kimberly. Tedd meg nekem azt a szívességet, hogy korá n á gyba bú jsz. Ki kell aludnod
magad.
– Jó éjszaká t, Mrs. Armstrong! Azonnal lefekszem, mihelyt mindent kiszedtem
Anthony bá csibó l – ígérte Kimberly.
Ahogy Anthony becsukta az ajtó t a há zvezető nő mö gö tt, Kimberly ú jabb kérdésekkel
á rasztotta el. A férfi ú gy érezte, rá szolgá lt egy italra. Az étkező sarokban á lló bá rszekrény
felé menet megpró bá lt vá laszolni Kimberly legsü rgető bb kérdéseire. Aztá n kivett egy
ü veg portó it. Tö ltö tt magá nak egy jó kora adaggal, aztá n fogta a poharat, és á tment a
nappaliba. Azon vette észre magá t, hogy bírá ló szemmel vizsgá lgatja a berendezést,
amelyben évek ó ta élt. A nappaliban fekete bő rkanapék és karosszékek á lltak, kö zö ttü k
ü vegasztalok. A padló t szü rkéskék sző nyeg borította, a hifi-berendezés és a tévé doboza
feketén csillogott. Volt még néhá ny szobor, a falakon pá r modern kép, amelyeket má r
ú gy megszokott, hogy szinte nem is lá tta ő ket.
Meredith Palmer nappalija kifejezetten tetszett neki. Sokkal bará tsá gosabb. A kézzel
hímzett pá rná k, a virá gok és a sok kö nyv miatt nem olyan személytelen, mint ez itt. A
há ló szoba falá n a fotó k azonban elá rultá k, hogy van Meredith személyiségének egy
sö tétebb oldala is, amelyet soha senki sem lá that. Nem lett volna szabad kilesnie. De
lá tta, és má r nem tudja elfelejteni.
Kényelmesen elhelyezkedett az egyik kanapén. Unokahú ga vele szemben végigdő lt
egy kétszemélyes pamlagon, és addig kérdezett, amíg Anthony mindent el nem mesélt az
édesanyjá ró l.
20
Kimberly mindenképpen jó benyomá st akart kelteni, ezért rö gtö n azon kezdte tö rni a
fejét, mit vegyen magá ra szombaton.
Ezalatt Anthony elszá nta magá t, hogy a talá lkozá s kényesebb kérdéseit is szoba
hozza.
– Tudom, mennyire izgatott vagy – kezdte –, de ne felejtsd el, szombaton csak arra
lesz alkalom, hogy megismerkedjetek egymá ssal. Megértetted? Meg ne pró bá ld Miss
Palmert kijá tszani velem szemben…
– Eszembe sem jut, Anthony bá csi! – tiltakozott Kimberly.
– Vagy Rachellel szemben.
Kimberly elvö rö sö dö tt, és elkapta a tekintetét.
– Az édesanyá d nagyon érzékeny ember, aki soha nem tudta kiheverni, hogy le kellett
mondania a gyermekérő l. Eszedbe ne jusson belerá ncigá lni ebbe a vitá ba az iskolá ró l.
Nehogy azt érezze, hogy kihaszná lod, Kimberly!
A kislá ny egy ideig lá tható an zavartan tépdeste az egyik kék pá rna csü cskét, aztá n
dacosan nézett fel a nagybá tyjá ra.
– Szerinted nem érdekli, hogy én mit gondolok errő l az egészrő l?
– Dehogynem. Viszont Miss Palmer tehetetlennek fogja magá t érezni. Amikor ö rö kbe
adott téged, minden jogá t elvesztette arra, hogy beleszó ljon az életedbe.
– De ez nem igazsá gos! – kiá ltott fel Kimberly. – Ő az én igazi anyuká m!
– Tényleg meg akarod ismerni, vagy csak fel akarod haszná lni?
– Há t persze, hogy szeretnék vele talá lkozni! – tiltakozott Kimberly.
Anthony hitt neki, bá r kétségtelen, hogy má s is volt mö gö tte. Ezért nem tá gított.
– Nagyon remélem, hogy nem leszel olyan konok és ö nző , hogy a legelső talá lkozá son
a nyaká ba zú dítsd minden bajodat. Mindent elrontaná l vele. Szá má ra a szombat egy
á lom beteljesü lését jelenti.
– Milyen á lom?
– A fotó id alapjá n olyan képet alakított ki magá nak ró lad, Kimberly, amelynek
természetesen nincs sok kö ze a való sá ghoz. É n viszont azt szeretném, ha ú gy lenne rá d
bü szke, amilyen igazá bó l vagy. Amit a mamá dnak kö szö nhetsz, aki pici korodtó l kezdve
szeretett és gondoskodott ró lad. Mutasd meg Miss Palmernak, milyen jó nevelést kaptá l
anyuká dtó l.
Kimberly ö sszerá ncolta a homloká t.
– Anyu biztosan nem ellenezné, hogy megismerjem a vér szerinti anyá mat, igaz,
Anthony bá csi? Hiszen ő kü ldte el neki a fényképeket is. Ez azt jelenti, hogy szerette
volna, ha Miss Palmer lá tja, ahogy felnö vö k.
– Azt hiszem, anyuká d beleegyezne ebbe a talá lkozá sba. É s azt is szeretné, hogy Miss
Palmer el legyen bű vö lve attó l, milyen jó l nevelt kislá ny vagy, és azt gondolja, hogy ő se
tehetett volna tö bbet érted. Tudod, mennyire fontos volt neki, hogy jó l viselkedj és
kedves legyél má sokhoz.
Kimberly szemében kö nnyek csillogtak.
– Jó leszek, Anthony bá csi! – Odament a nagybá tyjá hoz, a térdére ü lt, és a karjá t a
nyaka kö ré fonta. – Ú gy fogok viselkedni, hogy anyu bü szke lenne rá m. Megígérem!
Anthony magá hoz ö lelte. Teljesen meghatotta a gyerek hízelkedése. Szerette
unokahú gá t: egyedü l ő maradt meg a csalá djá bó l. De Meredith Palmer sohasem szű nt
meg szeretni a kislá nyá t, akirő l annak idején le kellett mondania. Mostantó l, ahá nyszor
Kimberlyre néz, mindig ez jut majd az eszébe. Ú gy érezte, kutyaszorító ba kerü lt.
– Az igazi mamá d csodá latosnak fog talá lni – suttogta. – Te leszel élete legszebb
kará csonyi ajá ndéka.
Kimberly hatalmasat só hajtott.
21
– Annyira szeretném, ha szeretne!

– Szeretni fog. É s most futá s az á gyba!
– Jó éjszaká t, Anthony bá csi! É s kö szö nö m szépen. – Kimberly puszit nyomott az
arcá ra, aztá n lecsú szott az ö lébő l, és kifelé indult. A kü szö brő l még visszafordult: – Azó ta
á lmodom az igazi mamá mró l, amió ta tudom, hogy ö rö kbe fogadtak. A szombat nekem is
az á lom beteljesü lését jelenti. – Nem vá rta meg a vá laszt, má rt ment is a szobá já ba.
Anthony ott maradt a kanapén ü lve, és a sajá t á lmaira gondolt. Honnan vará zsolta elő
a tudatalattija Meredith Palmer képét? Talá n valahol lá tta má r a fényképét. Lehet, hogy a
nő vérének volt ró la fotó ja, az kerü lt egyszer a kezébe.
Akkor viszont miért nem emlékszik erre? Denise évtizedeken keresztü l
szenvedélyesen fotó zott, és az ismerő sö k és a bará tok kö rébe tartozó valamennyi nő rő l
készített felvételeket. Miért éppen Meredith Palmer az, aki az á lmaiban mindig hívja, de
akit sosem tud elérni?
Anthony régebben arra gondolt, ebben az á lomasszonyban ö ltö tt testet csaló dottsá ga,
hogy nem talá lta meg azt a nő t, akivel az életét leélhetné. Ugyanakkor azt is jelképezte,
hogy ott vá r rá valahol a vilá gban, és ha elég soká keresi, meg is fogja talá lni.
Azonban, hogy ez a képzelet szü lte alak való ban létezik, ez kissé… Anthony
ö sszeharapta a fogá t. Nem, ezzel a természetfö lö tti ostobasá ggal egy pillanatig sem
szabad foglalkozni. Kell, hogy legyen rá ésszerű magyará zat. É s a hatá s, amelyet
Meredith Palmer tett rá … Ugyan, mindenki megdö bbenne és ö sszezavarodna, ha hirtelen
szembe talá lná magá t egy á lomképpel. Szombaton Meredith Palmer má r biztosan nem
tudja ennyire a hatalmá ba keríteni.
Anthony elhessegette Meredith kö rü l forgó gondolatait, és a konyhai telefonhoz ment.
Má r majdnem tizenegy ó ra volt, de Rachel ritká n fekszik le éjfél elő tt, rá adá sul ő kérte,
hogy hívja vissza.
Amikor Rachel felvette a telefont, Anthony azon kapta magá t, hogy az erő teljes,
kemény hangot ö nkéntelenü l ö sszehasonlítja Meredith Palmer lá gy, dallamos hangjá val.
– Anthony vagyok – mondta gyorsan, és kö zben haragudott sajá t magá ra.
– Ö rü lö k, hogy visszahívtá l – mondta kedvesen Rachel.
Anthony mégsem hangoló dott jobb kedvre.
– Meghívtak egy koktélpartira. Harvey Sinclair rendezi a jachtjá n, szombaton hat
ó rakor. Volna kedved elkísérni? – érdeklő dö tt Rachel.
Harvey Sinclair fontos ember a pénzü gyi vilá gban. Természetes, hogy Rachel
mindenképp ott akar lenni. Egy ilyen kará csonyi partin nagyon jó kapcsolatokra lehet
szert tenni. Rendes kö rü lmények kö zö tt Anthony azonnal igent mondott volna, de most
habozott.
– Inká bb itthon maradnék – felelte ő szintén. – Tudsz magadnak talá lni valakit, aki
elkísér?
Rö vid hallgatá s utá n Rachel ó vatosan megkérdezte:
– Valami gond van, Anthony?
Anthony kelletlenü l felsó hajtott.
– Má r megá llapodtam Kimberly anyjá val, hogy szombaton talá lkozunk. Fogalmam
sincs, mi lesz belő le, Rachel.
– Ezért Kimberlyvel szeretnél maradni. É rthető . Kényes ü gy.
– Nagyon kényes. – Anthony meglepő dö tt, milyen gyorsan felfogta Rachel a helyzetet,
bá r ritká n kellett sokat magyará zkodnia. Ezért olyan egyszerű vele valamit megbeszélni.
– Semmi baj. – A lá ny egy cseppet sem haragudott és nem is sértő dö tt meg. – Engem
nem zavar, ha egyedü l kell mennem. Ú gyis azt terveztem, hogy kö rbesétá lok, és
mindenkivel vá ltok pá r szó t. Majd elmesélem, milyen volt.
22
– Ennek ö rü lö k.
– Remélem, hogy a talá lkozá s… segíteni fog Kimberlynek.
– Kö szö nö m, Rachel. Sajná lom, hogy ennyire ellenségesen viselkedik veled.
Szeretném, ha…
– Ugyan! Szegény kislá nynak annyi minden nyomja a szívét. Talá n késő bb velem
szemben is megenyhü l.
Anthony elmosolyodott. Ezt is becsü lte Rachelben. Hogy mindig igyekszik derű lá tó an
nézni a vilá got és megtalá lni mindennek a jó oldalá t.
– É rezd jó l magad szombat este! Hamarosan talá lkozunk.
Milyen kellemesen végző dö tt ez a hívá s, gondolta Anthony, amikor letette a hallgató t.
Tulajdonképpen az egész kapcsolata Rachellel nagyon kellemes… mondhatni bajtá rsias.
Semmi bonyodalom, csupa kényelem.
Csak a szenvedély hiá nyzik belő le.
Soká ig tű nő dö tt ezen, még akkor is, amikor má r az á gyá ban fekü dt. Rachel mindig
olyan megértő . Mint ő maga is. Két megértő lélek, akik jelentő sebb csú cspontok és
nagyobb buktató k nélkü l élik életü ket.
A szenvedély viszont olyan, mint a hullá mvasú t. Anthony hirtelen tudatá ra ébredt,
hogy Meredith Palmer maga a megtestesü lt szenvedély. Ez bű vö lte el annyira a lá togatá s
sorá n.
Nagyon nyugtalanító .
É s felettébb csá bító .
23
6. FEJEZET
Meredith lassan ment végig a széles parti sétá nyon. Valahogy el kellett ü tnie az idő t
tizenkettő ig, mert tú l korá n érkezett, hogy együ tt ebédeljen Kimberlyvel és Anthonyval.
Ha tová bb marad otthon, kétség kívü l még egyszer á tö ltö zik. Az izgalomtó l és
idegességtő l egyszerű en nem tudott dö nteni. Egész délelő tt azon tö prengett, mit vegyen
fel, amikor elő szö r talá lkozik a lá nyá val.
Vajon milyennek szeretné lá tni az anyjá t egy tizenkét éves kislá ny? Elegá nsnak?
Nő iesnek? Sportosnak? Lezseren vagy merészen kellene ö ltö znie? Mindent felpró bá lt:
ruhá kat, kosztü mö t, elegá ns egyedi darabokat, farmert. Végü l a kosztü m mellett dö ntö tt.
Talá n kicsit hivatalos, de jó l érzi magá t benne.
Olyan színeket vá lasztott, amelyek jó l á lltak neki – hó fehér pikét citromsá rga
virá gmintá val. A kosztü m lapos, citromsá rga cipő vel és tá ská val annyira jó l á llt neki,
hogy ha ezt viselte, mindig zá poroztak a bó kok.
Kénytelen volt bevallani magá nak, hogy a hiú sá ga győ zö tt. Azt akarta, hogy Kimberly
bü szke legyen az anyjá ra. É s ugyan butasá g, de azt is szerette volna, ha Anthony
Hamilton észreveszi… esetleg hosszabban rajta felejti a tekintetét.
Igaz, fogalma sem volt ró la, hogyan alakult Anthony személyisége, miként telt
mostaná ig az élete, mégis folyton csak arra gondolt, valaha mennyire szerették egymá st.
É s képtelen volt felhagyni az á lmodozá ssal. Néhá ny á lomnak nem is akart vége szakadni
Fényes nappal á lmodta ő ket tová bb.
Az idő gyö nyö rű volt. Az ég tiszta kékjen sehol egy felhő . Az Operahá z tetejét borító
tö bb mint egymillió kerá mialapon csillogtak a napsugarak. Az éles fény kiemelte a víz
fö lö tt dagadó vitorlá k színét. A csó nakok és kompok fehér hullá mcsíkot hú ztak maguk
utá n.
Mindenü tt turistá k sétá ltak, élvezték a parti sétá ny kellemes hangulatá t. Egy Mikulá s
ballagott kö zö ttü k, és minden gyereknek mondott valami kedveset. Má r mindenü tt az
ü nnepre készü lő dtek, ezü st és arany kará csonyi fü zérek díszítették a fá kat, és az utcai
á rusok kará csonyi ajá ndékokat kíná ltak. Bű vészek és pantomimjá tékosok
szó rakoztattá k a já ró kelő ket, utcai zenészek és énekesek adventi dalokat adtak elő .
Annyira vidá m és kellemes volt kö rü lö tte minden, s most az sem aggasztotta, hogy
Kimberly csak kará csonykor akar vele talá lkozni. Ez csak a kezdet… sok minden lehet
még belő le.
Mennyi mosolygó ember! Akaratlanul ő is elmosolyodott. Ebben a pillanatban ú gy
érezte, minden lehetséges.
É ppen ma tizenhá rom éve, hogy Anthonyval megismerkedtek. De a férfi nem
emlékszik erre. Ha vissza tudna emlékezni… akkor egészen biztos, hogy megint
megszü letne kö zö ttü k az a régi vará zslatos vonzó dá s.
Még mindig tíz perc hiá nyzott délhez, amikor Meredith az Operahá z kikö tő i oldalá hoz
érkezett, de mégsem ő volt az első . Nagyon sokan gyö nyö rkö dtek a kikö tő re és a mó ló ra
nyíló rendkívü li kilá tá sban, mégis azonnal felfedezte Anthony Hamiltont. A vízitaxik
kikö tő helyénél á llt a korlá tra kö nyö kö lve.
Meredith megtorpant. Dobogó szívvel nézett a kislá nyra Anthony mellett. Nem lá tta
az arcá t, mert há ttal á llt, de csak Kimberly lehetett. A lá nya… Korá hoz képest magas.
Vilá goszö ld farmer volt rajta meg narancs- és citromsá rga mintá s fehér pó ló . Fekete
24
hajá t szintén sá rga szalaggal fogta ló farokba. A lá bá n citromsá rga tornacipő és fehér
zokni.
Lá tszott, hogy Kimberly kedveli az erő s színeket. Meredith megkö nnyebbü lt. Eltalá lta
a lá nya ízlését.
Anthony most az ő irá nyá ba nézett. Tekintetü k talá lkozott, és Meredithnek olyan
érzése tá madt, hogy most sikerü lt valamilyen emlékfoszlá nyt felébresztenie benne.
Talá n má r tudja is, kivel á ll szemben? Mindenesetre, ú gy néz rá , mintha kísértetet lá tna.
Aztá n Anthony ö sszeszedte magá t, és megérintette Kimberly vá llá t. A kislá ny
megfordult, s izgatottan fü rkészte a kö zelben levő nő ket.
Meredith gyorsan feléjü k indult. Itt vagyok! – kiá ltotta volna legszívesebben. Szeretett
volna odarohanni a gyerekéhez, a karjá ba kapni és magá hoz szorítani, hogy érezhesse:
élnek és való ban talá lkoztak.
Ebben a pillanatban Anthony felemelte a kezét, Meredith irá nyá ba mutatott, aztá n
mondott valamit az unokahú gá nak. Kimberly most lá tta meg elő szö r anyjá t. A szeme
elkerekedett. Nem mozdult.
Anthony egy lépést tett elő re. Meredith ú gy érezte, mintha védelmező n az unokahú ga
elé á llna. Talá n azt akarja értésére adni, hogy fogja vissza egy kicsit magá t, ne siessen? S
bá r nagyon izgatott volt, és alig vá rta, hogy a kislá nyá t megismerhesse, Meredith azonnal
lassított. Okosnak kell lennie, nem szabad ajtó stul rohannia a há zba. Kimberly szá má ra ő
csak egy idegen.
Erre a gondolatra kö nnyek szö ktek a szemébe, de igyekezett visszatartani ő ket, mert
tudta, hogy az első pillanatban szeretettel kell mosolyognia a lá nyá ra. Megá llt a férfi
mellett, aki lehető vé tette ezt a talá lkozá st, és elmosolyodott. Legalá bbis megpró bá lta.
Tudta, hogy nem sikerü lt tö kéletesen. Tú lsá gosan izgatott volt.
– Kimberly… ő az édesanyá d… Meredith Palmer – mutatta be kedvesen Anthony.
A kislá ny némá n bá mult Meredithre.
– Annyira ö rü lö k, hogy megismerhetlek! – nyö gte ki az asszony.
– Maga nagyon szép! – suttogta zavartan Kimberly.
– Te is nagyon szép vagy. – Meredithnek nem jutott má s eszébe, de ez legalá bb igaz
volt. A kislá ny az ő zö ld szemét és Anthony fekete hajá t ö rö kö lte, és való ban lenyű gö ző
szépség volt. Mindkettő nk legjobb tulajdonsá gai egyesü lnek benne, futott á t Meredith
agyá n.
– Talá n kö szö nhetnél, Kimberly – javasolta Anthony.
A kislá ny elpirult, és gyorsan a kezét nyú jtotta.
– Jó napot. Ö rü lö k, hogy eljö tt. Nem akartam ilyen kuka lenni. Elnézést. Anthony bá csi
elmondta, hogy milyen csinos, de maga ú gy néz ki, mint egy igazi modell.
Meredith megfogta a lá nya kezét. A felindulá stó l ú jra kö nnyek futottá k el a szemét.
Annyi minden kavargott benne. Elő szö r érintette meg a sajá t gyerekét… Hihetetlen érzés
volt, beleszédü lt.
– Minden egyes nap gondoltam rá d, és megpró bá ltam kitalá lni, hol és hogy vagy.
Tudtam, hogy szerető szü leid vannak, Kimberly, és ez segített nekem. Sajná lom, hogy
elveszítetted ő ket. – Meredith megszorította a kis kezet. – Szeretném, ha akkor veled
lehettem volna.
– Má r jó l vagyok – vá laszolta félénken a kislá ny. – Mellettem volt Anthony bá csi. Nem
is olyan rossz vele.
– Ilyen szép bó k ritká n jut ki nekem – nevetett Anthony. – Nem adná d írá sba? Talá n
Miss Palmer tanú skodhatna.
25
A férfi megpró bá lta elviselhető bbé tenni az érzelmekkel tú lfű tö tt légkö rt. Meredith
ezt figyelmeztetésnek vette. Nem szabad elfelejteni, hogy Kimberly szemében ő csak
idegen. Taná csosabb, ha nem mutatja ki ilyen nyíltan az érzéseit.
– Hagyd abba, Anthony bá csi! – Kimberly az égre emelte a tekintetét. – Olyan maradi
vagy! – Szemrehá nyó an nézett Anthonyra, a kezét visszahú zta Meredithtő l. – Azt hittem,
ma csak kellemes dolgokró l fogunk beszélgetni.
– Pontosan. Mindent visszavonok. – Anthony bű nbá nó képet vá gott. – Miss Palmer, az
unokahú gom egy angyal.
A gyerek lemondó an só hajtott.
Meredith elnevette magá t. Ö rü lt, hogy Kimberly és Anthony ilyen jó l kijö n egymá ssal.
Szemmel lá tható an kitű nő kö zö ttü k a kapcsolat, és semmi kétség, hogy a lá nya nagyon jó
kezekben van.
– Nem vagyok angyal – mondta Kimberly, és egyetértést keresve Meredithre
pillantott.
– Senki sem az – nyugtatta meg az asszony.
– Szerintem mehetnénk ebédelni – javasolta Anthony. – Kimberly reggel ó ta lá zban
tartotta az egész há zat, erre rá ment a reggelivel elfogyasztott teljes kaló riamennyiség.
Majd éhen halok, muszá j valamit ennem, hogy magamhoz térjek.
Annyira jó l csiná lta, hogy Meredith há lá s pillantá st vetett rá . Anthony egyengette az
utat elő tte, és oldotta unokahú gá ban és benne is a feszü ltséget.
– Tényleg jó lenne ebédelni – mondta Meredith. Bal kezét a lá nya felé nyú jtotta, és
bá torító an rá mosolygott.
Kimberly belekapaszkodott.
– Anthony bá csi azt mondta, hogy ebben az étteremben pompá san fő znek. Remélem,
magá nak is tetszeni fog.
– Biztosan. A hely csodá latos. – É s veled lehetek, gondolta Meredith. Egyedü l ezért is
élete legnagyobb élménye lehetne ez az éttermi ebéd. De nem mondta ki hangosan, mert
nem akarta a gyereket sajá t érzéseivel terhelni. Mégsem volt kö nnyű visszatartania
magá t.
Az étterem felé menet arró l beszélgettek, ki milyen ételeket kedvel leginká bb. A
teraszt nö vénytartó k vá lasztottá k el a sétaú ttó l. Anthony megmondta a nevét az egyik
pincérnek, aki egy kö zvetlenü l a vízpart mellett á lló asztalhoz kísérte ő ket. A vakító fény
és a ká ros sugarak ellen nagy napernyő védte ő ket.
Mikö zben elhelyezkedtek az asztalná l, Meredith a szeme sarká bó l a lá nyá t figyelte.
Annyi mindent lá tott rajta, amit a fotó k soha nem képesek megmutatni. Ö rü lt Kimberly
minden egyes mozdulatá nak, az arcjá téká nak. Mosolygott, amikor a kislá ny á llá t
felszegve ugratta azt a férfit, akit a nagybá tyjá nak hitt.
Meghoztá k az étlapot meg egy korsó jeges vizet. Meredith észrevette, hogy lopva a
lá nya is feléje pillant. Teljes szívébő l remélte, hogy nem okoz neki csaló dá st.
Meredith ugyan belenézett az étlapba, de való já ban el sem olvasta. Képtelen volt a
szö vegre ö sszpontosítani. Kü lö nben is, semmi jelentő sége, mit vá laszt. Feltehető en még
az ízét se fogja érezni. Amikor a pincér visszajö tt, és Kimberly rá ntott halat rendelt sü lt
krumplival, ő is ugyanazt kérte. Anthony a csirke mellett dö ntö tt, és mindenkinek kért
salá tá t is. Megkérdezte Meredithtő l, osztozna-e vele egy ü veg boron. Meredith nemet
mondott, mert nem akarta, hogy most bá rmi is megzavarja a fejét. Így mindhá rman
gyü mö lcslevet kértek.
– Anthony bá csi azt mondta, hogy Balmoralban lakik. Szereti a strandot? – kérdezte
Kimberly.
26
– Nagyon. Az északi parton Coffs Harbourban nő ttem fel. – Meredith gyors pillantá st
vetett Anthonyra, akivel ott ismerték meg egymá st. Anthony arcá n csak udvarias
érdeklő dés tü krö ző dö tt. Egyértelmű , hogy a kikö tő vá ros említése semmilyen emléket
nem ébresztett benne. – Ott a strand volt a já tszó tér. Mió ta Sydneyben élek, mindig
valahol a part kö zelében laktam.
– Azért mert az otthoná ra emlékezteti?
Há t, biztos, hogy nem azért, gondolta Meredith, és megrá zta a fejét. Mostohaanyja
mellett soha nem érezte magá t otthon.
– A tengerparton annyi mindennel lehet foglalkozni, és még fizetni sem kell… Lehet
sétá lni, mélyeket lélegezni a friss levegő bő l, szö rfö zni, ú szni, bú vá rkodni. É s te? Szeretsz
ú szni?
– Méghozzá elég jó l tudok – bó logatott bü szkén Kimberly.
– Idén megnyerte a korcsoportjá ban az iskolai bajnoksá got – tette hozzá Anthony. –
Szü letett hableá ny.
A kislá ny nevetett.
– A nyá ri szü net alatt Anthony bá csi megtanít szö rfö zni.
– Ez nagyszerű – mondta Meredith. Tizenhá rom évvel ezelő tt ő t tanította, hogyan
lehet a vízen siklani, a hullá mokon lovagolni a szél segítségével. Milyen nagyszerű en
érezték magukat…
Hirtelen szinte elviselhetetlen vá gy fogta el az utá n, amit elveszített. Persze ö rü l, hogy
jó a kapcsolat Kimberly és az apja kö zö tt, de most érezte csak igazá n, mi mindenbő l
maradt ki ennyi éven á t. Sok mindent pó tolhatatlanul elmulasztott. Kimberly gyerekkora
elmú lt, s neki csak a fotó k maradtak, amíg Anthony és a nő vére sok-sok kö zö s emléket
gyű jthettek az évek sorá n.
– Miss Palmer… – szó lította meg habozva Kimberly.
Miss Palmer… mint egy idegen. Meredith felpillantott, és nagy nehezen elmosolyodott.
– Igen?
Pillantá sa lá nya aggó dó tekintetével talá lkozott.
– Olyan szomorú lett az arca. Valami rosszat mondtam?
– Nem. Csak… eszembe jutott, milyen jó lett volna, ha én is ott vagyok, amikor az
ú szó bajnoksá got megnyerted.
– Amikor anyu élt, mindig eljö tt az iskolai versenyekre.
Anyu… Meredith még jobban elszomorodott, aztá n erő t vett magá n. Semmi értelme a
mú lton rá gó dni. A jö vő re kell gondolnia.
– Biztosan nagyon bü szke volt rá d – vá laszolta kedvesen.
Kimberly zavartan fészkelő dö tt a székén.
– Olyan furcsa ez az egész. Tudom, hogy maga az igazi anyá m, de… Anyu volt az én
anyuká m… É s maga nagyon fiatal…
– Gondolkoztá l má r azon, hogyan szó líts? – kérdezte Meredith.
Kimberly megkö nnyebbü lten bó lintott.
– Anthony bá csi szerint talá n szó líthatná m a keresztnevén…, ha megengedi. A Miss
Palmer megszó lítá s szerintem egy kicsit merev.
– Talá n szó líthatná l Merrynek, és tegező dhetnénk is. – Olyan gyorsan szaladt ki a
szá já n ez a kü lö nleges becenév, hogy má r nem gondolhatta meg magá t.
– Merry… A Meredith beceneve. Így szó lítanak a bará taid is? – kérdezte Kimberly.
Meredith habozott, majd Anthonyra nézett. Semmit sem jelentett neki ez a név. Csak
kívá ncsisá got lá tott a szemében. Ez fá jt. S a fá jdalom arra ö sztö kélte, hogy megmondja az
igazat.
– Csak egyvalaki szó lított így.
27
– Az édesanyá d?
– Nem.
– Akkor ki?
Meredith szinte ká rö rö mö t érzett, hogy Anthony hallgatja, és kö zben nem tudja, ró la
van szó .
– Az édesapá d, Kimberly. Az igazi apá d. Amikor talá lkoztunk, azt mondta nekem, ú gy
érzi, mintha a vilá g ö sszes kará csonyi fénye lá ngra lobbant volna benne. Megkérdezte a
nevemet, és én megmondtam neki. Ő megcsó vá lta a fejét, és azt mondta… – Meredith
elnémult. Olyan élénken emlékezett mindenre, a férfi pedig, akirő l beszél, nem ismeri
meg ő t, ő pedig nem ismeri kö zö s kislá nyukat.
– Mit mondott? – kérdezte Kimberly izgatottan, hiszen a tö rténet az ő vér szerinti
apjá ró l szó lt.
Meredith tudta, hogy most má r folytatnia kell az elbeszélést. Lá tta, milyen
mozdulatlanul ü l Anthony…
– Azt mondta: nem, a Meredith név nem illik hozzá d… Merry. Merrynek foglak hívni.
É n elnevettem magam, és megkérdeztem, miért…
– Igen? – Kimberly vá rakozva fü ggesztette rá a tekintetét.
– Néhá ny nappal kará csony elő tt tö rtént. É pp, mint most. – Meredith nagyot só hajtott.
– É desapá d rá m nézett, és azt mondta… – Szaporá n pislogni kezdett, nehogy
kicsorduljanak a kö nnyei.
Kimberly visszafojtotta a lélegzetét. É gett a kívá ncsisá gtó l.
Apja még mindig némá n, mozdulatlanul ü lt kö zö ttü k.
Meredithnek ö sszeszorult a szíve az emlékektő l. Soha nem fogja elfelejteni, amit a
huszonkét éves Anthony Hamilton mondott neki
– Merry… mert te vagy életem legboldogabb kará csonya.
28
7. FEJEZET
Mintha a vilá g minden kará csonyi fénye lá ngra lobbant volna benne…
Anthonyt rö gtö n megragadta ez a kép, és rá jö tt, hogy nagyon talá ló . Ő is ugyanazt
érezte, mint az a férfi, akirő l Meredith Palmer beszélt.
Nagyon furcsa érzés volt. Anthony rezzenéstelenü l bá mult Meredithre, és azt kívá nta,
bá r tudna olvasni a gondolataiban, akkor nem nyugtalanítaná ennyire.
Amikor az imént megpillantotta a tö megben, ú gy érezte, mintha elvará zsoltá k volna.
Rá nézett, és bá r nem voltak kö zel egymá shoz, megborzongott, mintha elektromos ü tés
érte volna.
Meredith Palmer tová bbra is lenyű gö zi. É s nem csupá n testi vonzereje hozza zavarba.
Leginká bb az okozott gondot neki, hogy á llandó an ú gy érezte, régó ta ismeri.
Leghelyesebb, ha vá rakozik. Majd ha Meredith tö bbet mesél magá ró l, talá n elá rul
valamit, ami magyará zattal szolgá l arra, ami most megmagyará zhatatlan.
Kimberly apja kétségtelenü l nagy hó há nyó lehetett. Mintha a vilá g minden kará csonyi
fénye lá ngra lobbant volna benne… Tényleg nagyon ü gyes. Mély hatá ssal lehetett a fiatal
Meredith Palmerra. Aztá n elcsá bította, majd terhesen otthagyta az ő „Boldog
Kará csony”-á t. De addigra szép szó lamai kiü rü lt giccse vá ltak.
Meredith Palmer mégsem tudta elfelejteni. Olyan szomorú és letö rt. Csak rá kell nézni,
még most is lá tszik rajta, hogy annak idején fü lig szerelmes volt abba az alakba. Aztá n
ottmaradt egyedü l egy kisbabá val. Nagyon kétségbe lehetett esve.
Hisz maga is szinte gyerek volt még. Á rtatlan, naiv és hiszékeny. Való színű leg elő szö r
volt szerelmes. Kü lö nö s, hogy soha nem hall keserű séget a hangjá ban, amikor errő l a
férfiró l beszél, aki pedig cserbenhagyta. Ső t, inká bb ú gy tű nik, hogy á polja az emlékét.
Kimberly nagyot só hajtott.
– Milyen romantikus! Kö szö nö m, hogy elmondtad nekem.
Meredith arca felderü lt, amikor ismét a lá nyá ra nézett.
– É letem legszebb kará csonya volt. Azó ta semmi ehhez fogható an csodá latos dolog
nem tö rtént velem. Egészen mostaná ig, amikor megismerhettelek.
– De há t csak tö rtént veled kö zben is egy-két jó dolog? – Kimberly megdö bbent.
Szá má ra a kará csony mindig nagy eseményt jelentett. Hogyan telhetett el tizenkét
kará csony anélkü l, hogy Meredith egy kicsit is ö rü lt volna? – Nincsenek szü leid, akikhez
elmehettél volna? – kérdezte együ ttérzéssel.
Meredith szomorú an csó vá lta a fejét.
– Nyolcéves koromban meghalt az édesanyá m. Apá m ú jra nő sü lt. Akkor tö ltö ttem be a
tizenkettő t. Két évvel késő bb horgá szá s kö zben egy hullá m lesodorta a sziklá ró l, és a
tengerbe fulladt. – Meredith arca elborult. – Egyedü l maradtam a mostohá mmal.
– Nem szeretted? – érdeklő dö tt Kimberly.
– Nem jö ttü nk ki valami jó l egymá ssal – felelte az anyja kissé megszépítve a való sá got.
Kimberly sokatmondó pillantá st vetett Anthonyra. Ő sem akar magá nak mostohá t.
Rachel valami mostohaféle lenne, ha Anthony feleségü l venné. Tekintetbe kellene
vennie, hogy unokahú ga hatá rozottan ellenezni ezt a lépést!
Anthony viszont egyá ltalá n nem gondolt Rachelre. Tá volabb má r nem is á llhatott
volna tő le a Rachellel való há zassá gkö tés gondolata, mint most, amikor elbű vö lve bá mult
a vele szemkö zt ü lő nő re.
Kimberly ismét Meredith felé fordult.
29
– Lefogadom, hogy a mostohaanyá d nem ö rü lt neked.

– Igaz. Mindig éreztette velem, hogy csak nyű g vagyok a nyaká n. A terhességem volt
az utolsó csepp a pohá rban. Nagyon csú nyá n ö sszeszidott, én mégis tudtam, hogy semmi
rosszat nem kö vettem el. É n szerettem az apá dat, Kimberly. Ő volt az én nagy
szerelmem.
Anthonyt teljesen értelmetlenü l és megmagyará zhatatlanul megrohanta a
féltékenység. Ez a fickó , aki otthagyta Mereditht, nem érdemli meg, hogy még mindig
ilyen á brá ndosan és szomorú an emlegessék. Hiszen a birtoká ban volt a kincs, ő pedig
egyszerű en tö nkretette. É s ő lett volna Merry „nagy szerelme”?
Merry… Az ö rdö gbe! Tetszett neki ez a név, de nem akarta haszná lni, hiszen az a férfi
nevezte így. Ha Kimberly ú gy érzi, ezzel kö zelebb kerü l vér szerinti apjá hoz, nyugodtan
szó líthatja így az édesanyjá t, ő mégis inká bb megmarad a Meredithnél. Meredith! –
ismételte magá ban Anthony hatá rozottan.
– Mégis mi tö rtént? – kérdezte zavartan Kimberly. – Ú gy értem… nem lett volna
szabad otthagynia téged. Hogyan tehette meg? Kü lö nö sen akkor, amikor gyereket vá rtá l
tő le.
Kimberly aztá n nem tű r el semmiféle porhintést, gondolta elismerő en Anthony. Jó t
fog tenni az anyjá nak, ha a mú ltat nem kizá ró lag ró zsaszín szemü vegen keresztü l
szemléli.
– Néha tö rténnek olyan dolgok, amelyeket nem tudunk befolyá solni – vá laszolta
Meredith.
Olyan szomorú sá g volt a hangjá ban, hogy Anthonynak ö sszeszorult a szíve.
– Miféle dolgok? – kérdezte élesen, de azonnal megbá nta. Semmi kö ze Meredith
Palmer mú ltjá hoz. Kimberly nyugodtan kérdezhet, de jobb, ha ő csak hallgat.
Meredith lassan rá nézett, és 6 szinte megigézve viszonozta a pillantá sá t.
– Huszonkét éves volt – mondta halkan a lá ny. – Amikor megtudta, hogy én csak
tizenhat vagyok, vá rni akart, amíg idő sebb nem leszek. Megá llapodtunk abban, hogy
minden kará csonykor írunk egymá snak, aztá n elvá ltunk.
– Nem mondtad meg neki, hogy terhes vagy? Ezzel nem lett volna szabad egy évet
vá rni.
Meredith ú jra a kislá nyra nézett, ettő l Anthony megkö nnyebbü lt. Ennek a nő nek a
tekintete teljesen ö sszezavarja.
– Megpró bá ltam megmondani neki. De addigra má r elutazott az Egyesü lt Á llamokba,
és nem tudtam megtalá lni.
– Írt neked kará csonyra, ahogyan megígérte?
Meredith szomorú an csó vá lta a fejét.
– Nem. Vagy elveszett a lapja.
– Ú gy érted, hogy az igazi apá m soha tö bbé nem jö tt vissza hozzá d? – Kimberly
megdö bbent.
– Pontosan.
Nehéz elfogadni, hogy valami ilyen tragikus véget érjen. Annak a férfinak nem lett
volna szabad magá ra hagynia az ő anyjá t, tehá t Kimberly megpró bá lt valami enyhítő
kö rü lményt keresni. Egy tizenkét éves kislá ny á ltalá ban jó hiszemű , és nem nyugszik
bele, hogy egy szép szerelmi tö rténet ne ú gy végző djék, hogy „és boldogan éltek, amíg
meg nem haltak”. Az apjá nak vissza kellett volna térnie, errő l meg volt győ ző dve. É s ezt
az ellentmondá st nem tudta magá ban megoldani.
Meredith sietett a kislá ny segítségére.
– Az emberek talá lkoznak, aztá n elvá lnak az ú tjaik. Az élet megy tová bb, és ő k ú jabb
emberekkel kö tnek ismeretséget.
30
Anthony ú gy talá lta, hogy ez tú lsá gosan elnéző , tú lontú l megértő néző pont.
Kimberly megint só hajtott. Nem nyugtatta meg a magyará zat.
– De te olyan szép vagy, Merry! Nem értem, hogyan tudott elfelejteni.
Anthony lá tta, hogy Meredith Palmer ö sszerezzen. Hibá snak érezte magá t, hogy idá ig
tű rte kishú ga kissé tapintatlan kérdéseit. Meredith nyilvá n meg akarja nyerni a lá nya
rokonszenvét. Vagy talá n attó l tart, hogy a kislá ny esetleg elítélheti, ezért vá laszolgat
tü relmesen Kimberly minden kérdésére. Nem lenne szabad kívá ncsiskodnunk, sokkal
inká bb együ ttérzésre van szü ksége. Meredith Palmer minden bizonnyal nagyon sok
mindenen ment keresztü l. Illendő bb, ha békén hagyjá k a mú ltat, s inká bb a jelennel
foglalkoznak.
Meg a jö vő vel.
– Lehet, hogy édesapá d valamilyen egészen má s ok miatt nem tudott visszatérni,
Kimberly. Ezt viszont egyikü nk sem tudhatja, jobb lesz, ha nem beszélü nk ró la tö bbet.
Rendben? Miss Palmer nyilvá n szívesebben beszélgetne kellemesebb dolgokró l.
Kimberly eltű nő dö tt.
– Anthony bá csi azt mondta, virá gü zleted van. Melyik a kedvenc virá god? – Szemmel
lá tható an megkö nnyebbü lt, hogy sikerü lt kevésbé kényes témá t talá lnia.
Ezutá n élénk, vidá m beszélgetésbe merü ltek a „Virá gvilá g”-ró l. Anthony há tradő lt,
hagyta, hogy anya és lá nya beszéljenek, kö zben ó vatosan Meredith Palmert figyelte.
Elbű vö lte az asszony kifejező arcjá téka, sok mindenrő l á rulkodó testbeszéde. Ú jra meg
ú jra rá mosolygott Kimberlyre, aki beszédét kecses kézmozdulatokkal kísérte, fejét kicsit
oldalra hajtotta, amikor érdeklő dve figyelt a lá nyá ra.
Kimberly el volt ragadtatva.
Anthony viszont azon tö prengett, milyen lenne, ha Meredith Palmer csak vele
tö rő dne. Vá gyó dott rá , szü ntelenü l izgalomban volt, ami ellen nem sok sikerrel harcolt
Még sohasem habarodott így bele egy ismeretlen nő be. Má sodik természetévé vá lt, hogy
mindig uralkodjék magá n. De Meredith Palmerre, ú gy lá tszik, nem vonatkoznak a
természet tö rvényei.
Ismét azon gyö trő dö tt, miért ő rzi a tudatalattija ennek a nő nek a képét, és miért
á lmodik ró la. Szép, semmi kétség, de ő t inká bb az nyugtalanította, miért van ilyen
hatalma fö lö tte. Volt valami igazsá g abban, amit Kimberly mondott: Nem értem, hogyan
tudott elfelejteni! Anélkü l, hogy egyá ltalá n ismerte volna, Anthony annyira
felejthetetlennek talá lta Meredith Palmert, hogy még á lmaiban is megjelent! Bá rhogy is
nézi, ez má r a természetfö lö tti hatá rá t sú rolja.
Anthony ö rü lt, amikor a pincér kihozta az ételt. Enni normá lis emberek szoktak. Nem
mintha Meredith Palmer sokat evett volna. Anthony viszont mindent eltakarított a
tá nyérjá ró l, és szinte az egész salá tá t elfogyasztotta. Ezzel is tanú sá got tett arró l,
legalá bbis lá tszó lag, hogy tö kéletesen nyugodt, és gond nélkü l teszi a dolgá t
Alkalmanként Kimberly kívá ncsi volt, mit szó l ehhez, vagy ahhoz, ami a beszélgetés
sorá n felmerü lt. Meredith Palmer viszont egyszer sem pró bá lta meg ő t is bevonni a
csevegésbe. Anthony érezte, hogy résen van vele szemben. Talá n folyton csak az já r az
eszében, hogy a talá lkozá snak egyszer vége lesz, és akkor ő fogja és elviszi tő le
Kimberlyt? Vagy esetleg Meredith Palmer ugyanolyan erő sen vonzó dik hozzá , mint ő ,
csak titkolja, mert ez a jö vő ben megnehezíthetné a lá nyá val való talá lkozá sait?
É ppen ezt a lehető séget fontolgatta, amikor Kimberly hozzá fordult:
– Anthony bá csi, szeretném Merryt meghívni hozzá nk, hogy megmutassam a
szobá mat, a já tékaimat, a kö nyveimet… Lehetne holnap?
– Meglá togatna bennü nket, Miss Palmer? – Csak azt szerette volna, ha Meredith ú jbó l
a szemébe néz. Talá n kiolvassa a tekintetébő l, hogy kö lcsö nö s-e kö zö ttü k a vonzó dá s.
31
Meredith Palmer reménykedve, szinte kö nyö rö gve nézett rá .

– Igen – felelte egyszerű en. Aztá n elpirult, mintha visszaélt volna Anthony
nagyvonalú sá gá val. Gyorsan hozzá tette: – Ha nem zavarom, Mr. Hamilton.
– Szívesen lá tom. – Hogy mennyire, arró l Meredith Palmernek fogalma sem volt.
Anthony égett a vá gytó l utá na. S ez má r nem á lom volt, hanem való sá g.
– Kö szö nö m, Mr. Hamilton.
Meredith felragyogó mosolya annyira boldoggá tette, hogy egészen melege lett.
– Szó lítson Anthonynak! – Bá r ne lenne ennyire tartó zkodó , és kö zelebb
kerü lhetnének egymá shoz! Azt szerette volna… Egek! Szinte elképzelhetetlen, hogy
Meredith ne vette volna észre, mennyire magá nkívü l van. – Megengedi, hogy
Meredithnek szó lítsam?
Az asszony arcá ró l egy pillanatra eltű nt a mosoly, ú gy tű nt, hogy teljesen bezá ró dik.
Aztá n bó lintott, és oly nyilvá nvaló volt az ö rö me, hogy Anthony ú gy érezte, talá n csak
képzelte ezt a rö pke habozá st.
– Természetesen.
Anthony má r attó l is jó l érezte magá t, ha hallhatta lá gy, dallamos hangjá t. Kimberly
megelégelte, hogy pá r pillanatig Meredith nem vele foglalkozik, és a má snapi lá togatá s
részleteirő l kezdett beszélni. Anthonyt ezek a dolgok nem érdekelték. Valami egészen
kü lö nö s vette kezdetét kö zte és Meredith Palmer kö zö tt. Meg volt győ ző dve, hogy
elindultak azon az ú ton, amely szá mukra volt megírva. Alig vá rta, hogy a kö vetkező
lépést megtegye.
Talá n amikor Meredithnek szó lította, a lá ny egy rö pke pillanatra arra a férfira
gondolt, aki annak idején Merrynek nevezte. De egyá ltalá n nem volt elutasító , szemmel
lá tható an kellemesen érintette, hogy ezentú l keresztnéven szó lítjá k egymá st. Anthony
szívbő l ö rü lt, hogy Meredith nagy szerelme eltű nt az életébő l, és soha tö bbé nem kerü lt
elő . Felébredt benne a remény, hogy megtalá lta az egyedü li és kivételes lényt, akit eddig
hasztalan keresett. Ki kell haszná lnia ezt az esélyt. Maga a gondolat is jó kedvre derítette
Meredith most má r biztosan nem fog annyira bú sulni az utá n a má sik utá n, még ha
má ig sem felejtette el. Eltelt tizenhá rom év. É s Kimberly fején talá lta a szö get: hogyan
tudta az a fickó Mereditht elfelejteni? Kétségkívü l felszínes, felelő tlen szoknyapecér.
Való színű , hogy az Egyesü lt Á llamokban is ö sszetö rt néhá ny lá ny szívet.
Kü lö nö s, gondolta Anthony. Tizenhá rom évvel ezelő tt ő is épp huszonkét éves volt. É s
akkor utazott Ameriká ba is. A Harvard Egyetemre kapott ö sztö ndíjat
Az élet kis véletlenei… A férfi, aki Mereditht cserbenhagyta, és a férfi, aki most itt ü l
mellette… Lehetséges, hogy valahol ö ssze is futott azzal a má sikkal, ső t az talá n még
Meredith fotó já t is megmutatta neki?
Anthony nem emlékezett semmire.
De ez má r nem is fontos.
Á lmai asszonya való sá gos nő , és itt van vele. Hogy mi tö rtént korá bban, nem érdekes.
A jö vő má r az ö vé.
32
8. FEJEZET
Meredith mélyeket lélegzett, de az sem segített. Izgatottan és idegesen á llt Anthony
Hamilton ajtaja elő tt. Blues Point elő kelő helynek szá mított. Az elő vá ros, ahol Meredith
lakott szintén nem volt rossz kö rnyék – Balmoral Beach a vá ros egyik legszebb ö blében
fekszik –, de persze az ő laká sá t ö ssze sem lehet hasonlítani egy Blues Point-i otthonnal.
Ez a gazdagok vilá ga, és bizony itt aká rkinek kö nnyen iná ba szá ll a bá torsá ga.
Mindig ez volt Anthony vilá ga. Csak most értette meg igazá n, amikor megérkezett a
címre, amelyet Anthony a bú csú zá skor á tadott neki. Annak idején Denise és Colin
Graham is pompá s há zban lakott Pittwaterben. Ezért is adta nekik a kisbabá já t. Hogy a
lá nya élvezhesse mindazokat a kivá ltsá gokat, amelyeket ő nem tudna neki megadni.
De a pénz és az elő kelő tá rsadalmi helyzet nem pó tolhatja az anyai szeretetet. É s
Kimberlynek most erre van szü ksége. Meredith szilá rdan elhatá rozta, ha Anthony
engedi, mindent megtesz a gyermekéért. É s az volt a benyomá sa, hogy a férfi nem fogja
ellenezni. Mi má st jelentene ez a vasá rnapi ebédre szó ló meghívá s?
Amió ta az elő ző délutá n elvá ltak, folyton Anthony szavai já rtak a fejében. Szívesen
lá tom…
Az életében is? Lehetséges, hogy ú jbó l vonzó dik hozzá ? Talá n tú l sokat vá r. Az
ilyesfajta remények veszélyesek, mert megakadá lyozhatjá k, hogy Kimberlyvel egymá sra
talá ljanak.
Meredith tudta, ó vatosan kell eljá rnia. Az, hogy Anthonyt a keresztnevén szó líthatja,
nem jelent szinte semmit. A Meredith nem Merry. Anthony elfelejtette, hogy valaha is
kö zü k volt egymá shoz, esztelenség folyton arró l á brá ndozni, hogy mégis emlékezni fog.
Be kell érnie a tényekkel, és a dolgokat ú gy venni, ahogy vannak.
Dobogó szívvel becsengetett.
Kimberly bizonyá ra tü relmetlenü l vá rt anyjá ra az ajtó mö gö tt, mert alig szó lalt meg a
csengő , má r ott á llt elő tte, és buzgó n tessékelte befelé.
– Szia! – ü dvö zö lte lelkesen. – Még jó , hogy idejében érkeztél.
Még idejében? Meredith zavarba jö tt. Anthony azt mondta, kö tetlen étkezés lesz, nem
szü kséges, hogy percre pontos legyen. Bá rmikor, tizenegy ó ra utá n, ebben maradtak.
– Korá ban kellett volna jö nnö m?
– Nem! A legjobbkor jö ssz. – Kimberly a kezénél fogva hú zta beljebb Mereditht. –
Szuper ez a cucc rajtad!
Meredith fehér margarétamintá s, citromsá rga macskanadrá got viselt, bő , fehér inggel.
Ú gy vá lasztotta ki az ö ltö zetét, hogy elnyerje lá nya tetszését. Tudta, hogy az erő s
színekkel sikere lesz. Kimberlyn narancsszínű rö vidnadrá g és top volt, amely szabadon
hagyta a hasá t.
– A tied is – felelte mosolyogva Meredith. Nagyszerű lenne, ha egyszer elmehetnének
együ tt vá sá rolni. Tú l korai lenne, ha ezt indítvá nyozná ?
– Csupa ó cska vacak – rá zta a fejét Kimberly, becsukta az ajtó t, és tová bbra is
Meredith kezébe csimpaszkodva beljebb vezette. – Menjü nk má r, Merry. Kint vannak a
teraszon.
Meredithre olyan mély hatá st gyakorolt a legmodernebb, méregdrá ga berendezés –
csupa fekete bő r, kró m és ü veg, modern mű alkotá sok és egy olyan sü ppedő s sző nyeg,
amelyen minden lépés nyoma meglá tszott, hogy eltartott egy ideig, amíg felfogta, mit
mondott Kimberly.
33
– Kik? – kérdezte megrö kö nyö dve, és megtorpant. Sem a lá nya, sem Anthony nem
említette, hogy má s vendéget is vá rnak. Erre nem volt felkészü lve.
Kimberly megvonta a vá llá t.
– Csak Anthony bá csi és az a nő , akivel já r. Egy ó rá val ezelő tt esett be. Rachel Peaice-
nek hívjá k.
Tehá t van valakije! Meredith hirtelen teljesen ö sszeomlott. Komoly dolog lehet, ha a
nő bejelentés nélkü l beá llíthat, amikor a kedve tartja.
– Szeretném, ha megismernéd, Merry.
Nem! – gondolta a lá ny rémü lten. Egyik pillanatró l a má sikra minden reménye
semmivé vá lt. Ú gy érezte, mély, sö tét verembe zuhan.
– Nem tart soká – pró bá lta meggyő zni Kimberly. – Utá na megmutatom neked a
szobá mat.
Meredith ö sszeszedte magá t, és ú jbó l a lá nyá ra figyelt. Kimberly kérő n nézett rá .
Hiszen csak azt szeretné, ha kö szö nne a nagybá tyja bará tnő jének. A kislá nynak fogalma
sem lehet, mit jelent neki ez a talá lkozá s.
Szeretné lá tni a lá nyá t má skor is… ezért elkerü lhetetlen, hogy megismerje a nő t, aki
Anthony életében szerepet já tszik. Elég az á brá ndozá sbó l! – figyelmeztette magá t
Meredith.
– Te szereted? – kérdezte halkan. Tudnia kell, hogy Anthony, ez a Rachel Pearce és
Kimberly má r egy csalá d-e? E nélkü l esetleg nem megfelelő en viselkedik.
– Há t, elég rendes nő – vá laszolta Kimberly nem tú l nagy meggyő ző déssel. – Csak
valahogy mindig lenéző en beszél velem. De az is igaz, hogy soha nem durva vagy
utá latos. – Kimberly érezte, hogy ez nem hangzott tú l biztató an, ezért gyorsan
hozzá tette: – Ne aggó dj, Merry! Hozzá d kedves lesz. Anthony bá csinak nem tetszene, ha
bará tsá gtalanul viselkedne veled.
Az én lá nyom nem esett a fejére, gondolta Meredith. Kimberly bizonyá ra észrevette,
Rachel Pearce mindent elkö vet, hogy Anthony nagyra tartsa. Ez kívá ncsivá tette
Mereditht, és a lá nya ö rö mét sem akarta elrontani. S talá n ennek a nő nek hamarosan
fontos szerep jut Kimberly életében. Ha Meredith tisztá ban akar lenni a helyzettel, és
hogy a lá nyá nak is segíthessen, magá nak is véleményt kell alkotnia Rachel Pierce-rő l. Így
ö sszeszedte magá t, és ú rrá lett a fá jdalmá n.
– Há t igen, jobb lesz, ha megismerkedü nk – mosolygott a lá nyá ra.
– Szuper! – kiá ltott fel Kimberly. – Biztosan sá rga lesz az irigységtő l, ha meglá tja,
milyen szép vagy.
Meredith nem értette pontosan, mit akar ezzel mondani. Kimberly egyszerű en csak
bü szke az anyjá ra, vagy talá n veszekedést igyekszik szítani? Aká rhogyan is, most nincs
idő talá lgatni. Kimberly ismét kézen fogta, és tü relmetlenü l hú zta a terasz ü vegajtaja
felé. Ó riá si cserepekbe ü ltetett lila és meggypiros bougainvilleá k kú sztak a tá gas teraszt
védő falakra. A gyö nyö rű kékeszö ld kerá mia já ró lapok csillogtak a napfényben. Egy
fehérre lakkozott étkező asztal, székek, két kisebb asztalka és há rom napozó á gy volt a
berendezés. A székeken és a napozó á gyakon kirá lykék pá rná k hevertek.
Anthony és a vö rö s hajú nő az asztalná l ü lt, és beszélgetett. Az ü vegajtó halk
surraná sá t hallva megfordultak és felá lltak, hogy ü dvö zö ljék ő ket.
Rö gtö n lá tni rajtuk, hogy a felső tízezerhez tartoznak, gondolta Meredith.
Anthony kék rö vidnadrá got viselt, és tű zpiros pó ló t, amely megfeszü lt széles vá llá n.
Egyszerű szabadidő s holmik, amelyekrő l azonban messzirő l lá tszik, hogy méregdrá gá k.
Rachel Pearce ú gy nézett ki, mintha itt a teraszon á llna modellt a „Vogue” fotó sai
szá má ra. Maga volt a megtestesü lt elegancia. Meredith ú gy érezte magá t a
macskanadrá gjá ban, mint egy halaskofa, aki a nagyá ruhá zak nyá ri kiá rusítá sá n szedi
34
ö ssze a ruhá zatá t. Rachel Pearce remekü l szabott fehér lenvá szon nadrá got viselt
selyemtoppal, blézerét a szék tá mlá já ra akasztotta. A csukló já n halkan megcsö rrenő
ezü st karperecek tö kéletesen ellensú lyoztá k a nadrá gkosztü m egyszerű eleganciá já t,
ezü st fü lbevaló i pedig csillogó rézvö rö s hajá t tették még hatá sosabbá . A finom kikészítés
tö kéletesen illett kellemes arcvoná saihoz.
Elegá ns, mű velt, vilá glá tott és kétségtelenü l vonzó . Ez futott á t Meredith agyá n,
amikor Rachel Pearce-et megpillantotta. Nem vitá s, hogy éppen egy ilyen gazdag,
tekintélyes férfihoz való , mint Anthony Hamilton.
– Ő az igazi mamá m – mondta Kimberly olyan diadalittasan, mintha Rachel Pearce-
nek azonnal le kellene mondania arró l, hogy valaha is á tvegye az anyai szerepet.
Anthony felsó hajtott.
– Kimberly, kérlek! Mutasd be rendesen az édesanyá dat.
– Nagyon izgatott – vette védelmébe Rachel Pearce, és mintegy megnyugtatá sként
Anthony karjá ra tette a kezét. Ö sszetartozunk. Ezt kívá nta kifejezni a bizalmas
mozdulattal. Ugyanakkor Rachel nyíltan, szívélyesen mosolygott Meredithre, szemében
érdeklő dés csillogott.
– Ü dvö zlö m! Rachel Pearce vagyok.
Meredith eldö ntö tte, hogy ú gy viselkedik ezzel a nő vel, mintha a „Virá gvilá g”
jö vendő beli ü gyfelével á llna szemben.
– Meredith Palmer. Ö rü lö k, hogy megismerhetem, Miss Pearce.
– Csak egyszerű en Rachel, kérem. – A nő nevetett. – Amikor Anthony mesélt magá ró l,
a keresztnevét haszná lta. Remélem, nem veszi rossz néven, ha én is ezt teszem.
Végü l is a bará tnő je vagyok, ezt akarta a tudomá sá ra hozni. Mégsem lehetett semmi
kivetnivaló t talá lni a viselkedésében. Rachel Pierce mindö ssze tisztá zni akarta, milyen
szerepet tö lt be.
– Dehogy! – Most jö tt rá , hogy Anthony t meg nem ü dvö zö lte. Rá nézett, és azon kapta,
amint éppen az ő testhez tapadó , citromsá rga nadrá gba bú jtatott, hosszú lá bá t
tanulmá nyozza beható an. – Jó napot, Anthony!
A férfi sietve az arcá ba nézett.
Meredith ú gy érezte, hogy Anthony éberen és feszü lten figyeli. De ennek semmi
értelme. Vagy talá n attó l tart, hogy á llá st foglal Kimberly érdekében azzal az asszonnyal
szemben, akit feleségü l akar venni? Nyilvá nvaló , hogy a Rachel Pearce-hez fű ző dő
kapcsolata ö sszeü tkö zések forrá sa, melyet tapintatosan kell kezelni. Esetleg Anthony
épp most pró bá lja eldö nteni, hogy Kimberly anyja szö vetségese vagy ellensége lesz-e?
– Ma is olyan csodá latos az idő , mint tegnap – mondta Anthony. – Isten hozta,
Meredith! Leü l hozzá nk, vagy inká bb…
– Merry szeretné megnézni a szobá mat – vá laszolta helyette Kimberly. – Az ö sszes
fényképalbumot kikészítettem az á gyamra, a díjakat is, amelyeket nyertem és…
– Jó l van. Te jelentetted be első nek az igényedet Meredithre – felelte Anthony.
– Igen. Elnézést kérek… – mondta gyorsan Meredith, és bocsá natkérő n rá mosolygott
Anthonyra és Rachel Pearce-re.
– Természetesen. Sok mindent kell pó tolniuk – felelte Rachel ő szinte megértéssel.
Szemmel lá tható an egyá ltalá n nem zavarta, hogy Kimberly a legkevésbé sem tö rő dik
vele, és szívesebben van együ tt Meredithszel.
– Mereditht ebédre hívtuk meg, Kimberly – figyelmeztette Anthony. – A sok locsogá s
kö zben ne feledkezz meg arró l, hogy enni is akarunk.
– A szobá mba készítettem egy tá l cseresznyét és egy zacskó burgonyaszirmot. Szó lj,
ha bekapcsoltad a grillsü tő t, Anthony bá csi – vá laszolta Kimberly kö nnyedén.
35
Anthony felnézett az égre, aztá n olyan elbű vö lő en mosolygott Meredithre, hogy az

rö gtö n vad szívdobogá st kapott.
– Cseresznyét kellene ebédelnie krumplival. Ne aggó djék, ki fogom menteni.
Meredith nagy keservesen viszonozta a mosolyt, odabó lintott Anthony bará tnő jének,
aztá n a kislá nnyal együ tt visszament a laká sba. Ami kö zte és Anthony kö zö tt tö rtént,
má r a mú lté, mondogatta magá ban dü hö sen, és nem is elő szö r. É lete nagy szerelme
veszve van.
– Mi a véleményed ró la? – kérdezte halkan Kimberly, mikö zben á tmentek a nappalin.
Meredith nagyon ü gyelt minden szavá ra. Rosszul já rhat, ha nem marad semleges.
– Ahhoz, hogy erre a kérdésre vá laszolni tudjak, jobban meg kellene ismernem. Csak
pá r szó t vá ltottam Rachellel, és csak az első benyomá somat oszthatom meg veled:
elegá ns, kedves és bará tsá gos.
Kimberly dü hö s grimaszt vá gott.
– Nem akarom, hogy Anthony bá csi elvegye feleségü l. Akkor rá m nem marad ideje.
– Nem hiszem. Nagyon sokat jelentesz neki.
– Rachel elhozta neki a PLC jelentkezési lapjait. Ez egy bentlaká sos iskola, annak
idején ő is ott tanult. Meggyő zte Anthony bá csit, hogy jó lenne, ha engem is intézetbe
adna.
– Nagyon jó iskola – mondta ó vatosan Meredith. Tudta, hogy a PLC nagyon drá ga
magá niskola, amely rendkívü li hírnévnek ö rvend. Végzett diá kjait mindenü tt tá rt
karokkal fogadjá k. Jobbat nem is kívá nhatott volna a lá nyá nak, de azt sem akarta, hogy
Kimberly boldogtalannak érezze magá t.
– Nem akarok intézetbe kerü lni – szipogott a kislá ny. – Ú tjá ban vagyok ennek a
nő nek, mert egyedü l magá nak akarja Anthony bá csit!
Meredith nem tudta, hogy ez így van-e vagy sem, ezért vissza kellett fognia magá t.
Megpró bá lta megtalá lni a kö zéputat.
– Ú gy tudom, a legtö bb intézetben megengedik, hogy a diá kok otthon tö ltsék a
hétvégeket.
Ezzel nem ment semmire.
Kimberly szemrehá nyó pillantá st vetett felé.
– É s? Akkor mi van? Rachel Pearce és Anthony bá csi majdnem minden szombat este
elmennek valahová . Rá m meg Mrs. Armstrong vigyá z. Ennyi erő vel ott is maradhatok az
iskolá ban.
– Ne feledkezz meg a vasá rnapokró l.
Kimberly ú jabb grimaszt vá gott.
– Nem érzem igazá n jó l magam Anthony bá csival, ha ez a nő is itt van. – Kimberly a
vá lla fö lö tt a terasz felé bö kö tt.
Mialatt végigmentek a folyosó n, a kislá nyon lá tszott, hogy csendben emészti magá t.
Meredithnek fogalma sem volt, hogyan deríthetné jobb kedvre.
Idefelé jö vet egészen má sként képzelte el ezt a lá togatá st. Nem szá molt azzal, hogy
megismerhet egy esetleges mostohá t, hogy Kimberly panaszkodni fog, és hogy a sajá t
bő rén fogja érezni a Rachel Pearce keltette feszü ltséget lá nya és Anthony kö zö tt.
Neki kellene megoldania ezeket a problémá kat?
Lehetséges, hogy Anthony szeretné beadni Kimberlyt az intézetbe ú gy, hogy a
hétvégeket a gyerek ne vele és Rachellel, hanem az anyjá val tö ltse? Talá n ezért szeretné,
ha jó kapcsolatba kerü lne a lá nyá val? Nem, ezt nem tudta elképzelni. Eddig ú gy érezte,
Anthony szereti a kislá nyt, akit unokahú gá nak tart, és együ tt akar élni vele.
Kimberly hirtelen há trafordult, és kutató pillantá ssal nézett Meredithre.
– Tudod, mi lenne igazá n jó ?
36
– Bö kd ki!
A gyerek egy kicsit habozott, mintha nagyon gondosan akarná megvá logatni a
szavakat.
– Anthony bá csi meg fog hívni, hogy tö ltsd velü nk a kará csonyi ü nnepeket Pearl
Beachen. Kö rü lbelü l két ó ra innen autó val a Central Coaston. El tudná l jö nni, Merry?
A lá nyá val együ tt kará csony ó zni! Senki és semmi nem tarthatja vissza.
– Nagyon szívesen elmennék – felelte mosolyogva.
– A mi há zunkban lakná l – magyará zta Kimberly elégedetten. – Kö zvetlenü l a parton,
biztosan tetszeni fog neked.
– Biztosan.
– É s Miss Pearce nem jö n velü nk.
Meredith nem szó lt semmit. Aggasztotta lá nya kajá n arckifejezése. Megkö nnyebbü lt,
amikor Kimberly arcá n hirtelen csintalan mosoly jelent meg.
– Az lenne igazá n szép, ha rá tudná nk venni Anthony bá csit, hogy Miss Pearce helyett
téged vegyen feleségü l… Nem igaz?
37
9. FEJEZET
Végigsétá ltak az alkonyodó Pearl Beachen – egy férfi, egy asszony és egy gyerek –, és
Meredith azt képzelte, hogy ő k egy csalá d. Miért is ne lehetne egy kicsit á lmodozni?
Semmi kivetnivaló nincs benne, amíg Anthony és Kimberly nem veszi észre.
Ez volt az első estéjü k itt, az első abbó l a kilencbő l, amelyet ezen a csodá latos helyen
tö ltenek. Csak ő k há rman. Azt teszik, amihez kedvü k van, senkire sem kell tekintettel
lenniü k. É s holnap van szenteste. Még nem vették meg a fá t, és semmit sem készítettek
elő . Ezen az estén egyszerű en csak élvezték azt, hogy mindennapi életü ket há trahagytá k
Sydneyben, és kezdetét vette egy kü lö nleges idő szak.
Legalá bbis Meredith szá má ra.
Ez az ő csalá dja… Gyermekével és gyermeke apjá val tö lti a kará csonyt.
Az ü nnepek utá n… Nem. Arra most nem akar gondolni, hogyan folytató dik majd az
élet. Sokkal jobb, ha minden egyes pillanatot kiélvez, amelyet azzal a két emberrel tö lt,
akiket egyedü l szeret a vilá gon.
Bá r Anthony hozott magukkal élelmiszereket, bementek a faluba, és hamburgert
rendeltek krumplival. É ppen, mint minden má s csalá d, amelynek egy hosszú munkanap
és az utazá s fá radalmai utá n nincs kedve fő ző cskézni.
Kimberly kérte, hogy a parti homokon menjenek hazá ig. Meredith gyanította, hogy ez
részét képezi lá nya tervének, aki azért javasolta a sétá t, mert talá n így sikerü lhet némi
romantikus hangulatot teremteni kö zte és a nagybá tyja kö zö tt.
A kislá ny a víz szélén futkosott. Amikor az egyik hullá m kicsapott a homokra,
Kimberly pajkosan elugrott, nehogy vizes legyen a lá ba. A szü lei kö vették és nevettek a
bohó ckodá sain. Persze, nem tudta, hogy Anthony való ban az apja, de szá má ra má r olyan
volt, mintha az lenne.
É s a férfinak sem volt fogalma arró l, hogy ez a kislá ny az ő lá nya. Meredith azon
tö prengett, mire gondol most Anthony… és mit érez?
A férfi éppen ú gy lépdelt mellette, mint annak idején. Minden olyan volt, mint
tizenhá rom évvel ezelő tt. A homok csikorgott a lá buk alatt. A hullá mok megtö rtek a
homokon, és a visszahú zó dó víz fehér habot hagyott maga utá n. Kö nnyű szél kapott a
hajá ba, s a levegő nek isteni friss, só s illata volt.
Séta kö zben Anthony és Meredith vá lla majdnem ö sszeért. Meredith érezte a férfi
testének melegét. Hirtelen só vá rogni kezdett, hogy megint ú gy lehessen együ tt
Anthonyval, mint annak idején Mennyire szerették egymá st! Az emlék vá gyakat
ébresztett benne. Bá rcsak képes lenne felszínre hozni Anthony emlékeit is!
Kü lö nö s… Egész héten kínok gyö tö rték, amikor Rachel Pearce-re gondolt, itt pedig…
Talá n e csodá s este miatt, vagy azért, mert tá vol voltak Sydneytő l. Aká rhogy is, most ú gy
tű ni, hogy ez a nő nem fontos Anthony életében. Csak ő k há rman való sá gosak. Meg ez a
séta, a tenger mormolá sa és annak tudata, hogy egy má sik vilá gban élnek.
– Nézzétek, mennyi csillag van az égen! – lelkesedett Kimberly.
– É s nem takarja el ő ket a szennyezett levegő – mondta Anthony.
– Nem tudná l egy kicsit romantikusabb lenni, Anthony bá csi? – zsö rtö lő dö tt a kislá ny.
– Csak rá mutattam a tényekre.
Kimberly mérgesen szusszantott. Eddig minden kísérlete, hogy Anthonyt és Mereditht
ö sszehozza, kudarcot vallott. Meredith inká bb kellemetlennek talá lta lá nya
38
mesterkedéseit, míg Anthony ú gy tett, mintha meg sem értené a célozgatá sokat és egyéb
mesterkedéseit.
– Má r itthon is vagyunk – mondta Kimberly.
– Csakugyan – vá laszolta szá razon Anthony.
A nagy, régi, zsindelytető s épü let, amelyet teljesen korbevett egy széles veranda,
akkor épü lt, amikor még nem léptek életbe az építkezési elő írá sok. Így tö rténhetett,
hogy a há z kö zvetlenü l a parton á llt. Magas cö lö pö kre épü lt, így nem veszélyeztették a
vá ndordű nék. Meglehető sen meredek lépcső sor vezetett a verandá ra, ahonnan fenséges
kilá tá s nyílt a tengerre.
– Azt hiszem, én most rö gtö n megyek aludni – jelentette ki Kimberly. – Halá lfá radt
vagyok, és holnap szeretnék korá n felkelni.
– Aludni? Nem is rossz ö tlet – csatlakozott hozzá a nagybá tyja.
– Te még ne fekü dj le – tá madt neki Kimberly. – Neked még tú l korai lenne!
– Aha. É n nem lehetek fá radt? – ugratta Anthony.
– Nem te mondod mindig, hogy csak akkor tudsz elaludni, ha elő tte kikapcsoló dsz egy
kicsit? – makacskodott a gyerek. – Egy ital biztosan jó l jö nne.
Anthony nem vá laszolt.
– Készíts magadnak egy ír ká vét. Otthon is szoktá l inni egyet esténként. Lassan
megiszogatná d kint a verandá n, kö zben nézhetnéd a csillagokat, hallgatná d a tenger
mormolá sá t. Nincs ennél jobb kikapcsoló dá s – buzgó lkodott Kimberly.
– Nos, igen, az tényleg oldaná a feszü ltséget – tű nő dö tt Anthony.
– Merrynek is szü ksége van egy kis lazítá sra. Neki ma rengeteg virá gdíszt és
kará csonyi csokrot kellett kiszá llítania, hogy eljö hessen velü nk pihenni. Nagyon nehéz
nap van mö gö tte. Te is kérsz ír ká vét, Merry, ugye?
Ez nem kérdés volt, hanem á tlá tszó , egyszerű mesterkedés.
Anthony alig bírta megő rizni a komolysá gá t, amikor Meredithre pillantva
megkérdezte:
– Lenne kedve meginni velem egy italt a verandá n, megszá molni a csillagokat,
elandalodni a tenger zú gá sá n, amíg szépen el nem á lmosodik?
Mindezt Anthony olyan kö nnyedén, viccesen adta elő , hogy semmilyen kétséget nem
hagyott afelő l, szá má ra az egész dolog nem jelent sokat. Neki egyszerű n csak egy
kellemes este kellemes befejezésérő l volt szó . É s ö rö met okozná nak vele Kimberlynek.
Miért is ne? – gondolta Meredith. Egy kicsit tová bb maradhat együ tt Anthonyval, és még
á lmodozhat is.
– Szívesen – felelte mosolyogva.
– Na, tehá t ez is elintéző dö tt. – Kimberly megkö nnyebbü lt. Szó szerint eltá ncolt a
partró l a há z felé. Tehá t szó se volt fá radtsá gró l, még csak á lmos se volt.
Anthony halkan felsó hajtott. Végre egyedü l lehet Meredithszel! É letében nem
talá lkozott még ilyen makacsul tartó zkodó nő vel. Ő pedig még soha nem érezte, hogy egy
nő ennyire elbű vö li, de ekkora csaló dá sban sem volt még része. Talá n ma este sikerü l
elérnie, hogy Meredith Palmer valamelyest feloldó djék a tá rsasá gá ban.
Há la a kis cselszö vő Kimberlynek, aki azt akarja, hogy Meredith és ő egymá sra
talá ljanak, mert neki ez felelne meg. A vak is lá tja, mi hú zó dik a kislá ny mesterkedései
mö gö tt. Ü gyesen értésére kell adnia unokahú gá nak, hogy ilyesmibe nem illik
beavatkozni. É s mivel tú l feltű nő en akarta ö sszeboroná lni az anyjá t és a nagybá tyjá t, épp
az ellenkező jét érte el: Meredith még jobban visszahú zó dott. Neki pedig kö zö mbö snek
kellett mutatkoznia, nehogy csapdá ba ejtse ő ket a kínos helyzet.
39
Most, hogy Kimberly má r majdnem elérte a há zat, és semmiképp nem hallhatta a

hangjukat, Anthony ú gy dö ntö tt, jobb megbeszélni a dolgot, mielő tt az egész kará csonyt
tö nkretenné.
– Szerintem természetes, hogy Kimberly a legjobb megoldá snak azt talá lná , ha mi
ketten ö sszejö nnénk. – Anthony igyekezett kö zö nyö s hangot megü tni.
– Sajná lom. – Meredith feszü ltnek lá tszott. – Nagyon kellemetlen lehet magá nak.
– Megoldom. Kimberly igen kedves gyerek. Á ltalá ban hamar észhez szokott térni.
Meredith aggodalmas pillantá st vetett Anthony felé.
– Kérem, nehogy azt gondolja, hogy valami kö zö m lehet ezekhez… a képzelő désekhez.
– Teljesen tisztá ban vagyok vele, hogy errő l szó sincs – szö gezte le Anthony szá razon.
– Nem szeretném, ha miattam nehézségei tá madná nak.
Anthony szíve ö sszeszorult, mert félelmet lá tott Meredith szemében.
– Dehogy! – vá laszolta sietve. – Kérem, ne aggó djon má r annyira, Meredith. – Meg
akarta nyugtatni, de nyilvá nvaló an nem sikerü lt. Ahogy tová bbsétá ltak, a csend egyre
nyomasztó bbá vá lt kö zö ttü k. Mit mondhatna még, hogy ne eméssze magá t ennyire?
Hogy felengedjen egy kicsit a tá rsasá gá ban. Kezdetnek ennyi is elég lenne.
– Maga kö nnyen beszél – mondta halkan Meredith. Nem szemrehá nyó an, csak
szomorú an. – Amikor elege lesz, ú jbó l elveheti tő lem Kimberlyt.
Ez annyira szíven talá lta Anthonyt, hogy megtorpant. Meredith folytatta ú tjá t, ő pedig
ö nkéntelenü l megragadta a vá llá t.
– Csak nem gondolja komolyan, hogy képes lennék ekkora kegyetlenségre? – szakadt
ki belő le dö bbenten. Fel se fogta, hogy fá jdalmat okoz. Hogyan lehet Meredithnek ilyen
rossz véleménye ró la?!
Meredith mozdulatlanná dermedt. Amint Anthony visszanyerte ö nuralmá t, lá tta, hogy
a lá ny még lélegezni sem mer, annyira megbénította a félelem. Sietve elengedte a vá llá t,
kezét a karjá ra csú sztatta, és magá hoz hú zta.
Meredith felnézett rá , Anthony mégis ú gy érezte, hogy semmit sem lá t. Megfogta a
má sik karjá t is, legszívesebben jó l megrá zta volna, hogy magá hoz térjen ebbő l a
félelmetes ká bulatbó l.
– Meredith…
– Mit tudok én magá ró l?... Arró l, hogy most milyen? – Furcsa volt a hangja… Teljesen
kifejezéstelen…
Anthony zavarba jö tt. Mit akart azzal mondani, hogy… most? Talá lkoztak má r egy
korá bbi életü kben? Micsoda ő rü let! Anthony megrá zta a fejét. Soha nem hitt ezekben a
természetfeletti zagyvasá gokban, és most sem hagyja magá t ö sszezavarni.
– Ugyanaz az ember vagyok, aki tíz nappal ezelő tt felkereste, hogy talá lkozhasson a
lá nyá val – mondta indulatosan.
– De miért? – Meredith hirtelen élesen pillantott rá . – Kimberly miatt? Vagy sajá t
maga miatt? Az én kedvemért semmi esetre sem. É n a maga szemében idegen vagyok. É s
nem tudom, mit hoz a jö vő .
Anthonyt szíven ü tö tték a nő szavai. Hirtelen megértette, mennyi gyö trő désen ment
keresztü l Meredith. Mesélt Kimberlynek és neki arró l a nehéz ú tró l, amelyet meg kellett
tennie. É s ő nem mutatta meg neki, hogy innen merre fog az ú tja vezetni. Hiszen ennek
az asszonynak semmi joga a gyerekéhez és retteg, hogy ismét megfosztjá k tő le…
Szenvedett, mialatt Kimberly és ő gondtalanul élték tová bb az életü ket, ső t Mereditht is
bevontá k, amikor kedvü k tartotta.
– Kimberly miatt tettem, mert szerette volna megismerni az édesanyjá t. Amikor
magá t felkerestem, nem tudtam, hogyan alakulnak majd a dolgok. É s most sem tudom.
Azt magá nak és Kimberlynek kell eldö nteniü k.
40
– Maga tö kéletesen tisztá ban van azzal, hogy nekem ehhez nincs jogom. Minden a
maga nagylelkű ségétő l fü gg.
Anthony elengedte Meredith karjá t, a tenyerébe vette az arcá t, hogy kénytelen legyen
a szemébe nézni, és meglá tni benne a tisztességet.
– Akkor fogadja el. Szeretnék nagylelkű lenni.
– Miért? – suttogta Meredith.
Anthony kísértést érzett, hogy megmondja neki, soha nő még így fel nem kavarta, á m
tudta, hogy ebben a kényes pillanatban ez nem lenne helyes. Meg kell nyugtatnia
Mereditht, és megszü ntetni a bizonytalansá got, amely kínozza.
– Olyan nehéz elhinni, hogy együ tt érezhetek magá val? – kérdezte mosolyogva, és
hü velykujjá val finoman megciró gatta az arcá t. – Olyan sok éven keresztü l vá gyakozott a
gyereke utá n! Szeretném, ha végre anya lehetne, és szert tehetne azokra az élményekre,
amelyekre eddig nem volt mó dja.
Meredith lehajtotta a fejét. Anthony érezte, hogy kü szkö dik. A szél belekapott hosszú
hajá ba, aztá n rá terítette Anthony kezére, aki nem tudott ellená llni a kísértésnek, és
há trasimította a fü rtö ket. Meredith észre sem vette.
– Nagyon kedves volt magá tó l, hogy meghívott, tö ltsem itt a kará csonyi ü nnepeket –
mondta Meredith hirtelen, olyan udvariasan és mereven, mint egy jó l nevelt vendég. –
Igyekezni fogok, hogy ne legyek terhére.
Szemmel lá tható an attó l félt, hogy nem illik ebbe a kö rnyezetbe, és zavarja ő ket.
Anthony megrémü lt.
– Egyszerű en legyen csak az, ami, Meredith… – kérlelte. Meredith olyan csodá latos,
még sincs semmi ö nbizalma. – É lvezze ki ezt a kará csonyt. – Remélte, hogy a mostani
ü nnep egy kicsit elfelejteti vele a sok egyedü l tö ltö tt kará csonyestét.
Meredith az ajká ba harapott, aztá n lassan felnézett rá . Kö nnyek csillogtak a
szemében.
– Csak a kará csonyt? – kérdezte halkan.
Anthony nem értette, mit akar ezzel mondani. A homloká t rá ncolta.
– É n azt szeretném, ha életének minden napjá t kiélvezné – mondta ő szintén. Azt
kívá nta, hogy Meredith boldog legyen, és elkeserítette, hogy akaratlanul is megríkatta.
– Nem. Azt mondta, hogy Kimberly az igazi anyjá t kérte magá nak kará csonyra.
– É s maga azt gondolta, hogy… – Anthony most fogta fel, mennyire felü letesen és
érzéketlenü l viselkedett. – Az ö rdö gbe is! Az csak a kezdet volt, Meredith! De most má r
természetesnek tartom, hogy maga és Kimberly kö zö tt szoros kapcsolat legyen, ameddig
csak élnek.
Meredith csendesen sírni kezdett. A kö nnyek végigfolytak az arcá n.
Anthony ezt képtelen volt elviselni, á tö lelte és magá hoz szorította Mereditht.
Vigasztalni akarta, és megmondani neki, hogy soha tö bbé nem lesz olyan egyedü l, mint
az elmú lt években volt.
A lá nyt gö rcsö s zokogá s rá zta, de megpró bá lt uralkodni magá n. Ennek az lett a
kö vetkezménye, hogy egész testében reszketett.
– Nincs semmi baj – suttogta Anthony, és a hajá t simogatta. – Tú l soká ig tartotta
vissza magá t. Sírjon csak nyugodtan. Engedje el magá t.
Meredith hozzá bú jt, mintha a kínzó feszü ltség hirtelen megszű nt volna, és
gá tlá stalanul sírni kezdett.
Anthony nagyon sajná lta. Gyű lö letesnek talá lta, hogy Meredithnek ilyen sú lyos lelki
terhet kellett cipelnie. Ú jbó l vá gyat érzett, hogy megmondja neki, most má r megtalá lta a
biztonsá got, és nincs miért aggó dnia. Gondoskodni fog ró la, és soha tö bbé nem lesz se
egyedü l, se boldogtalan.
41
Ő rü let.
Csakhogy egyá ltalá n nem érezte, hogy ez ő rü let volna. Sokkal inká bb, hogy végre
minden a helyére kerü lt. Lehet, hogy csak a férfiak gondoskodá si ö sztö ne ébredt fel
benne, amikor arra vá gyik, hogy soha tö bbé ne engedje el Mereditht. De az igazat
megvallva tudta, hogy nem errő l van szó . Tú l erő s érzelmek dú ltak benne. Meredith az a
nő , akire vá rt. Eljö tt hozzá . Mindig vele á lmodott, és most a karjá ban tartja.
Merry… Ez a név észrevétlenü l lopó dzott a szívébe. Szinte vará zserő vel vonzotta
Anthonyt, de ő nem akarta haszná lni. Arra emlékeztette, hogy Meredith má svalakit
szeretett, és Anthony azt akarta volna, hogy… Nem. Ha Meredith nem ismerte volna meg
ezt a férfit, ha nem szerette volna, Kimberly sem szü letik meg. É s ha nincs Kimberly,
talá n soha nem talá lkoznak ő k ketten, gondolta.
Szent É g! Elfelejtkezett Kimberlyrő l.
Végigpillantott a parton. A há z ablakaibó l fény szű rő dö tt ki. Tehá t má r bement. De
elő tte lá thatta, hogy á tö lelte Mereditht. Ha így volt, unokahú ga bizonyá ra nagyon
elégedett. Nem mintha ez az ö lelés azt jelentené, amire Kimberly gondol, de… Nem baj!
Má snap majd megbeszéli vele.
Pillanatnyilag az a legfontosabb, hogy megnyugtassa Mereditht. Csak most vette észre,
hogy má r nem sír. Talá n annyira kimerü lt, hogy megmozdulni sincs kedve.
De az is lehet, hogy jó l érzi magá t a karjá ban. Reménykedni kezdett.
Talá n má sként is ö lelhetné. Talá n megismerhetné csodá latos, karcsú , mégis
tö kéletesen nő ies testét. De vigyá zat, nem szabad elijeszteni. Egy rossz mozdulat, és ú jra
visszahú zó dik a csigahá zá ba.
– Kimberly! – kiá ltott fel hirtelen Meredith, és nyugtalanul fü rkészte a partot.
– Semmi gond – nyugtatta meg Anthony. – Má r bement. Fel is gyú jtotta a villanyt,
lá tja? Feltehető en má r á gyba is bú jt.
Meredith zavartan nézett rá .
– Bocsá ssa meg, hogy így viselkedtem. Sajná lom, hogy…
– Ne kérjen bocsá natot. Nagyon sajná lom, hogy éppen miattunk kerü lt ilyen nehéz
helyzetbe. Fogalmam sem volt, hogy ú gy érzi, pró baidő n van. Errő l szó sincs.
Meredith kicsit reszketegen vett levegő t.
– Teljesen elvesztettem a fejem. – Még akkor is zavart volt, amikor kibontakozott az
ö lelésbő l.
Anthony nem pró bá lta meg visszatartani. Ha sü rgeti, talá n soha tö bbe nem érintheti
meg.
– Jö jjö n, menjü nk haza – mondta, és megfogta Meredith kezét. – Jó t fog tenni az ír
ká vé. Nagyon tudom ajá nlani. A ká vé megnyugtatja az idegeket és oldja a feszü ltséget.
– Maga nagyon kedves. – Meredith bá tortalanul elmosolyodott.
– Errő l ne feledkezzen meg. – Anthony figyelmeztető en emelte fel az ujjá t. – Má skor
pedig eszébe ne jusson érzéketlen fatuskó nak nézni, jó ?
Meredith nem hú zta el a kezét, amikor elindultak a há z felé. Anthony ettő l az apró
sikertő l is ú gy érezte, a fellegekben já r.
– Kényelembe helyezzü k magunkat a verandá n, aztá n nyugodtan megbeszélhetjü k,
hogyan képzeljü k a maga és Kimberly kapcsolatá t a jö vő ben. Szeretném, ha elmondaná ,
mit szeretne. Biztos vagyok benne, hogy megtalá ljuk a megoldá st.
– Kö szö nö m. – Ismét a félénk mosoly.
– Tavaly Kimberlynek és nekem szomorú kará csonyunk volt. Denise és Colin nem
sokkal azelő tt haltak meg. De idén maga itt van velü nk, és boldog kará csonyt
ü nnepelhetü nk. – Ú jbó l egy csalá d lettek. Annyira felvidult ettő l a gondolattó l, hogy
ragyogó arccal fordult Meredith felé.
42
Meredith megá llt, és ú gy nézett rá , mintha megbaboná ztá k volna.

Anthony ö sszerezzent. Ú gy érezte, hogy… a vilá g minden kará csonyi fénye lá ngra
lobban benne… Aztá n rá jö tt, mit is mondott. Boldog Kará csonyt… Merry Christmas. Így
szó lította Mereditht az a má sik. Anthony dü hbe gurult. Ő má r eldö ntö tte, hogy beveszi
Meredith szívét.
Engem fog szeretni! – gondolta.
Nem ő t.
Engem.
43
10. FEJEZET
Anthony elengedte Meredith kezét, aki dobogó szívvel ment fel a lépcső n a verandá ra.
Annyira reszketett a térde, hogy attó l félt, nem jut fel. Ú gy kapaszkodott a korlá tba,
mintha azon akarná felhú zni magá t.
Hogyan nézett rá Anthony, amikor azt mondta, boldog kará csonyt… Meredith
tizenhá rom évet repü lt vissza az idő ben. De Anthonynak fogalma sem volt az egészrő l.
Akkor miért nézett rá ú gy? Lehetséges ez akkor is, ha nem érzi, amit annak idején?
Vagy ú jbó l megtö rtént? Anthony ismét beleszeretett?
Minden forgott kö rü lö tte. Feléledtek a régen elfojtott vá gyak, és nem hagytá k
magukat ú jbó l eltemetni. É s ha egyszerű en megfordulna, és kinyú jtaná a kezét a férfi
felé, aki akkor régen olyan csodá latosan beteljesítette a vá gyait? Biztosan most is
megtenné.
Ekkor hirtelen eszébe jutott Rachel Pearce, és má r nem is vá gyott semmire.
Bá rmilyen tá volinak tű nik is most Rachel, akkor sem szabad elfelejtenie, hogy viszonya
van Anthonyval. Nagyon való színű , hogy má r hosszabb ideje já rnak együ tt.
Ez a gondolat kijó zanította és elkeserítette Mereditht.
De ettő l Anthony még vonzó dhat hozzá m! – futott á t az agyá n. Vagy csak beképzeli
magá nak, mert annyira szeretné? Talá n csú fos já tékot ű zö tt vele a képzelete, amikor
Anthony á tö lelte, és éreztette vele, hogy hozzá tartozik?
Meredith felért a verandá ra, és az ajtó hoz lépett.
– Maradjon csak kint, amíg elkészítem a ká vénkat – javasolta Anthony. – Helyezze
magá t kényelembe. Szá momra ö rö m, ha valamiben a szolgá latá ra lehetek.
Idő t akar adni neki, hogy tú ljusson az iménti síró gö rcsö n. Meredith nagy nehezen
elmosolyodott.
– Kö szö nö m, Anthony!
Utá na nézett, ahogy bement a há zba. Milyen rendes, hogy tekintettel van má sok
érzéseire. Semmit sem vá ltozott. Vá ltozott-e egyá ltalá n valami a szö rnyű
emlékezetkieséstő l eltekintve?
Ü res á brá ndok! Kimberly szerint Anthony és Rachel Pearce nagyon kö zel á ll
egymá shoz. A nő ugyan Sydneyben maradt, de Anthony gondolhat rá . Azt is
megbeszélték egymá s kö zö tt, melyik iskolá ba já rjon Kimberly, és Rachel volt intézete
mellett dö ntö ttek. Ez bizony azt jelenti, hogy tervezik a há zassá gkö tést.
Viszont még nem há zasok. Meredith megijedt a gondolattó l. Elirigyeli egy má sik
asszonytó l a hozzá tartozó férfit. Egy pillanatig aggá lyok gyö tö rték, de Anthony irá nti
érzései erő sebbnek bizonyultak. Anthony elő bb tartozott hozzá , mint Rachel-hez!
É s ő sem kö zö mbö s a férfinak. Hiszen vigasztalta, a karjá ban tartotta, amikor sírva
fakadt… Forró sá g ö ntö tte el, ha arra gondolt, ahogy megfogta a kezét és a szemébe
nézett.
Mi tö rténne, ha megmondaná neki, hogy Kimberly az ő lá nya?
Ezen tö prengett, amíg végigment a verandá n, és leü lt egy fonott karosszékbe. Vajon
helyesen tenné, ha felvilá gosítaná Anthonyt?
Helyes volt-e ő t egy kisbabá val cserbenhagyni, egy idegen orszá gban eltű nni, amikor
a legnagyobb szü ksége lett volna rá ? Nem tehetett ró la, figyelmeztette magá t Meredith
dü hö sen. Mivel nem emlékezett rá , cserben sem hagyhatta.
44
Viszont lelkiismeret-furdalá sa lesz, ha meghallja az igazsá got. Akarja-e, hogy Anthony

bű ntudatbó l kö zeledjék hozzá ? Nem. Csak szerelembő l szabad kö zelednie. Meredith a
szíve mélyén tudta, hogy kü lö nben megint ő lenne a vesztes. Vagy ú jra belészeret a férfi,
vagy nem. Nincs mit tenni, vá rni kell.
Miutá n ezt eldö ntö tte és ú jbó l végiggondolta Anthony minden egyes szavá t, amikor
megígérte neki, hogy Kimberlyt a kö zö s kará csony utá n is lá thatja, Meredith felhagyott a
tö prengéssel, és megpró bá lt kissé felengedni. A partot ostromló hullá mok tompa zú gá sa
való ban megnyugtató .
– Parancsoljon, itt az ír ká vé!
Meredith nagy nehezen visszanyert lelki békéje egy pillanat alatt odalett. Ahogy
Anthony kö zelebb jö tt, szíve hevesebben kezdett verni, és ismét vá gyakozá s gyö tö rte.
Kétségbeesetten kü szkö dö tt, hogy uralkodni tudjon az érzésein, amíg Anthony
elhelyezte az asztalon a tá lcá t a két pohá rral, aztá n leü lt a szemkö zti székre.
– Ez igen, mindig így kellene élni – mondta Anthony. – Tá vol a sydneyi ló tá s-futá stó l.
Itt nem kell egyik pillanatró l a má sikra dö ntéseket hoznom. Itt csak a nap van, meg a
homok és a szö rfö zés, és ezt semmi sem képes felü lmú lni.
Tényleg nem vá ltozott. Akkor is ugyanezen a véleményen volt.
– Nagyon fá rasztó banká rnak lenni? – kérdezte Meredith, aki há lá s volt, hogy Anthony
ilyen á rtatlan beszélgetést kezdeményezett.
– Há t, rajta kell tartani a szemü nket a pénzpiacon, néha való ban nagy a feszü ltség, de
érdekes is. É s én nem hagyom, hogy a munká m uralja az életemet. Olyan képzésben
részesü ltem, hogy ez a munka szá momra nem jelent gondot. – Csak ö ntudatos volt,
cseppet sem nagyképű .
– Tehá t megérte a Harvardra menni.
– Honnan tudja, hogy a Harvardon tanultam? – kérdezte élesen Anthony.
Meredith megijedt. Véletlenü l csú szott ki a szá já n ez a megjegyzés, és most muszá j
valami hihető magyará zatot talá lnia. Kétségbeesetten tö rte a fejét, mikö zben a
tejszínhabot kevergette a ká véjá ban. Mondja egyszerű en azt, hogy Kimberly említette?
Tú l kocká zatos. Ellenő rizni tudja. Mi is mondhatna? Csak az igazsá got.
– A nő vére mesélte nekem – vá laszolta Meredith színtelen hangon. Igyekezett
elkerü lni Anthony á tható tekintetét. Fogta a pohará t, és há tradő lt a székben.
– Denise? Miért beszélt volna magá val ró lam?
Bá r egy szó t se szó ltam volna a Harvardró l! – gondolta Meredith. Most nagyon
ó vatosnak kell lennie, nehogy tú l sokat á ruljon el neki.
– Tá jékozó dni akartam a csalá d felő l, ahol a kisbabá m felnő majd – felelte Meredith
egyszerű en.
– Amú gy is szerettem volna megkérdezni, milyen kapcsolat volt maga és Denise
kö zö tt. Ez az ö rö kbefogadá s nem mehetett végbe a szoká sos mó don. Rendes
kö rü lmények kö zö tt a felek nem ismerhetik meg egymá st.
Anthony nem hagyja annyiban. Így tehá t Meredith nagyon ö sszefogottan és lassan,
nehogy hibá t kö vessen el, elmondta a legszü kségesebbeket az ö rö kbefogadá s
létrejö ttérő l. Ki kellett elégítenie Anthony kívá ncsisá gá t anélkü l, hogy elá rulná , ő az apa.
– A mostohaanyá m Sydneybe kü ldö tt a nő véréhez, hogy a bará tai ne tudjanak a
terhességemrő l. Hogy ne hozzak rá szégyent. A maga nő vére is annak az orvosnak volt a
betege, akihez én já rtam terhesgondozá sra. Az orvos egy olyan otthonba kü ldö tt szü lni,
amely a gyá mhivatallal á llt együ ttmű kö désben. A nő vére ismert ott valakit, aki el tudta
intézni, hogy ö rö kbe fogadja a kisbabá mat.
– Megvesztegetésre gondol?
45
– Nem tudom. Maga a kapcsolatok felő l érdeklő dö tt. Elmondom, amit tudok – felelte
ó vatosan Meredith.
– Folytassa – kö vetelte kurtá n Anthony. Nem tetszett neki ez a tö rténet.
– Elő szö r nem akartam lemondani a kisbabá mró l.
– Azt akarja mondani, hogy a testvérem és a személy, aki neki segített, nyomá st
gyakoroltak magá ra? – kérdezte élesen Anthony.
Meredith megrá zta a fejét, aztá n ivott egy korty ká vét. Lá tta, hogy Anthony fel van
há borodva és nagyon dü hö s. El tudta képzelni, mit szó lna, ha az egész igazsá got
megtudná . Semmi értelme, és csak rossz vért szü lne. Má r nem lehet vá ltoztatni a
dolgokon, s Denise és Colin Graham jó szü lei voltak Kimberlynek.
– Elmondtá k az érveiket, amelyeket alaposan á tgondoltam. Bíztam benne, hogy a
nő vére mindent megtesz majd a lá nyomért. Soha nem tudtam volna ő t teljesen idegen
embereknek á tengedni. A nő vére megígérte nekem, hogy évente egyszer elkü ldi nekem a
fotó it és egy beszá moló t. Ennyi. Alá írtam az ö rö kbeadá si papírokat, mert tudtam, hogy a
gyerekemnek méltó bb otthona lesz, mint amilyet én tudtam volna biztosítani neki.
– Rá beszélték – mondta Anthony.
– É n dö ntö ttem – felelte nyugodtan Meredith.
– Denise nagyon erő s egyéniség volt.
– Mindent megtett Kimberlyért, amit én a gyerekemnek csak kívá nni tudtam.
Anthony néhá ny percig tö prengett.
– Igen, ebben igaza van – ismerte el végü l. – Denise jó anya volt. A szü leink meghaltak,
amikor én még gyerek voltam, és ő inká bb anyá m volt, mint testvérem.
Tudom, gondolta Meredith. De most nem kö vette el a hibá t, hogy az á rulkodó
szavakat ki is mondja.
– Denise és Colin… rendes emberek voltak – mondta Anthony szomorú an. Aztá n
ö sszerá ncolt homlokkal Meredithre nézett. – Ennek ellenére nem já rtak el helyesen,
hogy olyankor tá rgyaltak magá val az ö rö kbeadá sró l, amikor nagyon sebezhető volt. Még
akkor is, ha Denise nagyon vá gyó dott egy gyerek utá n, ezt nem lett volna szabad
megtennie.
Meredith némá n itta a ká véjá t.
Mivel nem vá laszolt, Anthony elfordult és kifelé nézett a tengerre.
Tú l késő , gondolta Meredith. Mi értelme régen elmú lt eseményeken tépelő dni? Má r
semmin sem lehet vá ltoztatni.
– Azt mondta az imént, hogy megbeszélhetjü k, hogyan alakuljon a kapcsolat Kimberly
és énkö zö ttem – mondta halkan.
– Igen. – Ú jbó l Meredithre nézett, arca felderü lt. Szemmel lá tható an ö rü lt, hogy
má sró l beszélhetnek. – Maga mit szeretne? Van má r valami konkrét elképzelése? –
érdeklő dö tt bará tsá gosan.
Meredith most má r biztos volt benne, hogy Anthony sohasem vá lasztja el a lá nyá tó l.
Nagyszerű ember, figyelmes, talpig becsü letes, és ő olyan nagyon szereti! Bá rcsak még
egyszer egymá sra talá lhatná nak… De nem emlékszik rá , és minden bizonnyal feleségü l
veszi Rachel Pearce-et.
– Az attó l fü gg, hogy magá nak milyen tervei vannak – felelte ó vatosan Meredith. –
Kimberly elmesélte nekem, hogy feltehető en a PLC-be akarja kü ldeni.
– Aha! – Anthony elhú zta a szá já t. – É s még milyen mesterkedést és intriká t vetett be
az unokahú gom? Nyilvá n kö rbesirá nkozta, hogy intézetbe akarom zá rni.
– Nem, dehogy! – Meredith felhaszná lta az alkalmat a helyzet tisztá zá sá ra. – Kimberlyt
való színű leg aggasztja, hol lesz az ő helye a maga életében, amikor ö sszehá zasodnak
Rachel Pearce-szel.
46
– Má r hogy ö sszehá zasodnék Rachellel? – Anthony a homloká t rá ncolta. – Sosem volt
errő l szó .
Meredith szíve nagyot dobbant. Hogy izgatottsá gá t valamiképp palá stolja, ú jbó l a
pohá r utá n nyú lt, és lassan kiitta a maradék ká vét.
– Való já ban Rachel mú lt vasá rnap azért jö tt fel, hogy á tadja a PLC beiratkozá si lapjait,
tová bbá , hogy kö zö lje velem, elő ző este ú jbó l ö sszetalá lkozott élete nagy szerelmével.
– Ó ! – Ez teljesen má s megvilá gítá sba helyezi a dolgokat. Talá n Anthony csak
bü szkeségbő l mondta, hogy soha nem volt szó há zassá gró l? Viszont vasá rnap egyá ltalá n
nem ú gy nézett ki, mint akit mélységesen megsebeztek volna. Az is lehet, hogy jó színész.
– Ez bizony kemény csapá s lehetett magá nak. – Meredith izgatottan leste a vá laszt, de
Anthony arca nem á rult el semmit.
– Inká bb meglepő dtem. – Megvonta a vá llá t. – É s ö rü ltem, hogy Rachel boldog. Ez a
férfi nő s volt, amikor megismerkedtek. Egy rö pke viszonyt kö vető en Rachel
megszakította vele a kapcsolatot, de sokat szenvedett miatta. Mostanra viszont a férfi
elvá lt, és szeretné, ha Rachel adna neki még egy lehető séget. Megbeszélték, hogy
vasá rnap együ tt ebédelnek Elő tte ugrott fel hozzá m.
Ezért volt tehá t olyan csinosan ö ltö zve! É s Anthony most má r szabad! Meredithnek
olyan jó kedve kerekedett, hogy beleszédü lt. Viszont az is igaz, hogy a kapcsolat vége
még nem jelenti, hogy Anthony ne szeretné ezt az asszonyt.
– Rachel nagyon… sokat jelentett magá nak?
– Ú gy érti, fá jt-e nekem? – kérdezte Anthony egyenesen.
– Nos… való színű leg nem szá molt azzal, hogy ilyen hirtelen vége szakad.
– Rachellel jó bará tok voltunk – mondta Anthony. – É s most is azok vagyunk. Tudom,
hogy Rachel hozzá m fordul majd, ha valami gondja van és segítségre szorul. É s ugyanígy,
ha bajban leszek, én is tő le fogok tá mogatá st kérni.
– Ez szép dolog. – Meredith beleborzongott az ö rö mbe.
– Rachel nagyon kedves ember. Sajnos Kimberlyvel nem tudtak kijö nni. Nem tudott
elfogulatlanul bá nni az unokahú gommal, és egyszerű en nem talá lta meg vele a hangot.
Az elmú lt tizenkét hó nap sorá n bizonyá ra kü lö nö sen nehéz lehetett Kimberly
rokonszenvét megnyerni, gondolta Meredith. Lá nyá nak fel kellett dolgoznia szü lei
elvesztését. É s ebben a helyzetben Rachel való színű leg nagyon nagy ellená llá sba
ü tkö zö tt.
– Arró l má r nem is beszélve, hogy Kimberly egész idő alatt arró l á lmodozott, hogy
magá t megismerhesse. É s Rachel megzavarta az á lmait. Nem ő volt az igazi – mondta
Anthony.
Való színű leg így volt.
– Kimberly egy pillanatra sem fogadta el Rachelt lehetséges pó tanyá nak, mert tudta,
hogy van egy édesanyja.
– Pontosan. É s az unokahú gom magá t akarta. Végü l elő is á llt ezzel a kívá nsá gá val.
Meredith megkö nnyebbü lten só hajtott fel. A lá nya ő t akarta. Csodá latos érzés volt. É s
ha Anthony is ő t akarná … akkor teljes lenne az élete.
– Nagyon szívesen van magá val – biztosította Anthony.
– Igen. – Meredith ragyogott a boldogsá gtó l. – Persze késő bb biztosan lesz kö zö ttü nk
nézetkü lö nbség.
Anthony elmosolyodott.
– Lehetnek kisebb ö sszeü tkö zések, Kimberly eléggé lá zadó természetű . De ki lehet
bírni, ha az ember nem veszi tú l komolyan. Mit gondol, jó lenne neki a PLC-ben?
Ó rá k hosszat beszélgettek, terveket sző ttek, megfontoltá k, mi lenne a legjobb
Kimberly szá má ra… ahogyan a szü lő k szoktá k. Egyetértettek abban, hogy minden
47
dö ntést meg kell beszélni a kislá nnyal. Az a legfontosabb, hogy Kimberly érezze,
vigyá znak rá , és tudja, hogy Meredith és Anthony mindig mellette fog á llni. Ugyanakkor
mind a ketten ú gy gondoltá k, hogy ö nző és tú lzó igényeknek nem szabad eleget tenni.
Meredith nagyon élvezte ezt a beszélgetést. Csodá latos volt Anthonyval megosztani a
felelő sséget. El sem hitte, amikor a férfi az ó rá já ra nézett és kö zö lte, hogy majdnem éjfél
van.
Együ tt mentek be a há zba. É n aká r le sem fekszem, gondolta Meredith. Szö rnyen
izgatott volt. Ó rá kig nem lesz képes elaludni.
Megá llt a szobá ja ajtajá ban, és rá mosolygott a férfira, akit szeretett.
– Kö szö nö m a nagylelkű ségét, Anthony! Jó éjszaká t!
– Á lmodjon szépeket – felelte Anthony.
Ma éjszaka ébren is fogok, gondolta Meredith.
– Maga is.
Fá jt, hogy el kell vá lnia tő le. De egy fedél alatt vannak, jó l megértik egymá st, és
má snap ú jra együ tt lesznek.
É s á lmodni fog…
48
11. FEJEZET
Anthony csak fekü dt az á gyá ban a sö tétben, és azon tö rte a fejét, miért nem hagyja
nyugton az érzés, hogy élete ú j, hihetetlen fordulatot vesz. Meredith Palmer mindent
meg tud adni neki, amit valaha vá rt egy nő tő l. Viszont egyá ltalá n nem volt biztos benne,
hogy nem a sajá t visszatérő á lma miatt érzi-e így. Való ban létezik ez az ellená llhatatlan
vonzalom kö ztü k, vagy csak vá gyá lmokat kerget?
Még soha nem szeretett bele ilyen gyorsan senkibe, és ettő l megijedt. Mereditht
annyira ellená llhatatlannak talá lta, hogy egész este kísértette a gondolat: le kellene
fekü dnie vele. Csak ü rü gyként mondta, hogy Kimberly korá n fog kelni, mert má r alig
tudott uralkodni magá n. De Meredith szobá ja elő tt tényleg majdnem elveszítette a fejét.
Annyira vá gyó dott rá ! Szerette volna megismerni, birtokolni, és szö rnyen kínló dott,
hogy meg kell magá t tartó ztatnia. Ha csak ró la és Meredithrő l lenne szó , semmi sem
tudná visszatartani, de Kimberly egész jö vő je megvá ltozhat ettő l a kapcsolattó l, nem
akart tehá t semmit elsietni.
Vá rnia kell. Megteheti, hiszen Meredith má r nem tű nhet el az életébő l, Kimberly
ö sszekö ti ő ket. Biztosnak kell lennie abban, hogy helyesen cselekszik. Mindenki
szempontjá bó l helyesen. Ebben a helyzetben nem ajá nlatos az észt és az
elő vigyá zatossá got figyelmen kívü l hagyni.
Ugyanakkor Meredith akkora hatá ssal van rá , hogy szinte képtelen uralkodni magá n.
Ahá nyszor együ tt van vele, elö nti a vá gy, és szinte ká bulatba esik. É s még azt sem tudja
igazá n eldö nteni, hogyan á llnak dolgok kö ztü k.
A sors fintora. É veken keresztü l arró l á lmodott, hogy rá talá ljon élete asszonyá ra.
Vá gyó dott a nagy, mindent elsö prő érzésekre. Most ezt megtapasztalhatta.
Szenvedélyesen szerelmesnek lenni egyszerre nagyszerű és kínzó an fá jdalmas. Amikor
Meredith a Harvardot említette, ú jbó l felmerü lt benne, hogy talá n má r talá lkozhattak
valahol. Természetesen ez nem tú l való színű . Egy ilyen nő t soha nem felejtene el. De ez
legalá bb megmagyará zná , miért á lmodik ró la hosszú évek ó ta.
É s itt van ez a má sik, ugyancsak kü lö nö s dolog. „Mit tudok én magá ró l?… Arró l, hogy
most milyen?” – mondta neki Meredith. Minden bizonnyal csak arra célzott, amit Denise
mesélhetett neki, mégis, mintha a szívébő l beszélt volna, a legszemélyesebb tapasztalatai
alapjá n. Abban a pillanatban való ban ú gy érezte, mintha Meredith régebbrő l ismerné. Ő
pedig folyamatosan azzal az érzéssel kü szkö dik, hogy valamit tudnia kellene Meredith
Palmerrő l, és ez eszébe is jutna, ha nagyon akarná . De sehogy sem jö tt rá , aká rmennyit
tö prengett is.
Anthonyt egy ajtó halk csukó dá sá nak zaja zö kkentette ki gondolataibó l. Vagy csak
képzelő dik? Nem. Ú jbó l hallotta a zajt. Vá rta, hogy a folyosó n megreccsenjenek a
padló deszká k. Egy ilyen régi há zban nem lehet nesztelenü l kö zlekedni. Igen, hallotta a
recsegést. Ki lehet, Kimberly vagy Meredith? Valamelyikü k felkelt, és kiment a
szobá já bó l.
Anthony fü lelt, hall-e zajt a fü rdő szoba felő l. Teljes volt a csend. Akkor a konyhá ban
lehet. Talá n egy pohá r vízért kelt fel valamelyikü k. Feszü lten hallgató zott, de a há zban
teljes nyugalom uralkodott. Hamarosan ú jbó l hallani fogja a recsegést, amikor
visszamegy a szobá já ba az a valaki. Vá rt. Sehol semmi. A csend kezdte idegesíteni. Most
má r nem annyira kívá ncsisá got, inká bb nyugtalansá got érzett. Felkelt, hogy
utá nanézzen, mi tö rtént.
49
Egyik há ló szobá bó l sem szű rő dö tt ki fény. A nappaliban is teljes sö tétség honolt. A

dolog kezdett rejtélyessé vá lni.
Anthony á tvá gott az elő téren, amely a há zat két szá rnyra osztotta, s ekkor észrevette,
hogy az ajtó nincs teljesen becsukva. Egy keskeny résen bevilá gított a holdsugá r.
Csak nem betö rő já rt itt? Vagy Kimberly futott volna ki az éjszaka kellő s kö zepén?
Elképzelhetetlen. Meredith?
Csak bokszeralsó t viselt, de ezzel most nem tö rő dö tt. Mindenképpen meg kell tudnia,
ki hagyta nyitva az ajtó t.
Ó vatosan kinézett. A verandá n nem lá tott senkit. Csak a tenger mormolá sa hallatszott.
A korlá thoz ment, és kikémlelt a part felé. Egy alakot lá tott á llni a há z és a víz kö zö tt
félú ton.
A lá tvá ny annyira ismerő s volt szá má ra, hogy teljesen elveszítette a fejét. Szíve
hevesen dobogott, gondolatai ö sszezavarodtak.
Á lmá bó l ismerte a jelenetet: a nő mozdulatlanul á llt a víz kö zelében, a homokon
szétterü lő hullá mok fehér habbal borítottá k be a lá bá t. Há ttal á llt és a sö tét tengert
bá multa. Fö lö tte, az éjszakai égen szikrá ztak a csillagok. Vá llá ra omló hosszú hajá t fel-
felkapta a kö nnyű szél. Ez volt az egyetlen jele annak, hogy eleven ember és nem szobor
á ll ott. É s mintha a tengeri szél hozna tő le ü zenetet, Anthony érezte, hogy a nő valakit
vá r, valaki utá n vá gyakozik, aki eljö n hozzá , akivel eggyé vá lik. Aki kiszabadítja
magá nyá bó l.
Á lmá ban Anthony mindig érezte az asszony heves vá gyakozá sá t, amellyel
kö nyö rtelenü l magá hoz vonzotta, és amely ellen semmit nem tudott tenni.
Most is szinte ö nkéntelenü l szaladt le a veranda lépcső jén, és a dű néken keresztü l a
part felé futott. Ugyanú gy, mint á lmá ban, hallotta, hogy a nő hívja, és ő kö vette a csá bító
hangot. Mégis valami má s volt, mint eddig. Anthony érezte a tenger illatá t.
É rezte a szelet a bő rén és a homokot a lá bujjai kö zö tt. Ezért reménykedni kezdett,
hogy a nő is való di. Azonban ettő l a helyzet nem lett kevésbé kü lö nö s. É ppen
ellenkező leg.
A nő vagy meghallotta a lépteit, vagy megérezte, hogy kö zeledik. Nagyon lassan
megfordult, mintha nem tudná elhinni, hogy való ban Anthony az.
Hosszú haja fá tyolként takarta el az arcá t. A szél testére tapasztotta a ruhá ja vékony,
fehér anyagá t. A hold fényében kirajzoló dtak keblének korvonalai, és a kecses alakbó l
leírhatatlan bá j sugá rzott.
Anthony lelassította a lépteit. Vá rta, hogy – mint az á lomban – a nő teljesen feléje
fordul, és a csodá lkozá stó l tá gra nyílt szemmel rá néz – mintha felismerné. A nő arca
felderü l, lá tszik, hogy ö rü l, és megkéri, menjen hozzá kö zelebb.
Minden ú gy tö rtént, ahogyan annyiszor megá lmodta. Olyan volt, mint egy véget érni
nem akaró film, amely éjszaká nként ú jra meg ú jra lepergett a fejében.
A nő szinte rémü lten ismerte fel, hogy nem délibá bot, csaló ka lidércet lá t. De a
rémü letet ö rö m kö vette az arcá n, és boldogan elmosolyodott.
Ez így nem mehet tová bb, gondolta Anthony. Minden egyes alkalommal
kétségbeesetten pró bá lta elérni a nő t, de sikertelenü l. A lá ba nem akart
engedelmeskedni. É s amíg fá jdalmasan pró bá lkozott a kö zelébe jutni, a nő eltű nt. Ö kö lbe
szorította a kezét, és minden erejét ö sszeszedte. Ha a nő való ban itt á ll, ma éjjel
megtudja, ki az.
Anthony elszá ntan elő relépett.
A nő nem tű nt el.
Anthony elő renyú jtotta a kezét, hogy megfogja… Hirtelen nem kapott levegő t, zihá lva
kü szkö dö t. Aztá n beszívta a friss tengeri levegő t, és má r biztosan tudta, hogy nem
50
á lmodik. Megragadta az á lomkép karjá t… meleg, finom bő rt érzett az ujjai alatt. É lő

embert tapintott. Egyszerű en képtelen volt felfogni.
– Ki vagy te? – kérdezte.
A nő mintha nem értette volna. Vagy a kérdés nem jelentett neki semmit. Ú gy nézett
rá , mintha hosszú idő vel ezelő tt arcá nak minden egyes voná sá t az emlékezetébe véste
volna, és most ö rü lne, hogy ú jra lá thatja.
Anthony mellette á llt, megérintette, mégis az a furcsa érzés kínozta, hogy igazá bó l
képtelen elérni.
– Ki vagy te? – kérdezte ú jra.
A nő kö nyö rö gve nézett rá , mintha kétségbeesetten akarná , hogy maga Anthony adja
meg a vá laszt.
– Merry vagyok – suttogta. – Merry…
51
12. FEJEZET
Meredith lá tta, hogy Anthony teljesen ö sszezavarodott. Mélységesen elszomorította,
hogy a férfi még mindig nem ismeri meg. Pedig olyan céltudatosan kö zeledett felé.
Kezdte azt hinni, hogy ú jra emlékszik mindenre. De való ban fontos ez? A lényeg az, mit
érez. É s vá ggyal teli pillantá sa azt bizonyította, hogy a mú lt má r egyá ltalá n nem fontos.
Ső t most a jelen és a jö vő sem szá mít. A kö ztü k fellobbanó vá gy minden má st
elhomá lyosított. Meredith csak azt tudta, hogy ú jbó l együ tt vannak. Felemelte a kezét,
megérintette Anthony arcá t, mintha le akarná tö rö lni onnan a zavart, az értetlenséget,
amely annak a névnek hallatá n ü lt ki oda, amely Anthony szá má ra semmit sem jelentett.
– Nem tudtam aludni, mert rá d gondoltam – suttogta Meredith, és gyengéden
Anthonyra nézett.
– Rá m? Tényleg rá m gondoltá l? Vagy… – Meg kellett kü zdenie azokkal a kétségekkel,
amelyeket Meredith akaratlanul keltett benne.
– Csak rá d, Anthony – mondta Meredith, és má sik kezét a férfi meztelen mellére tette.
Olyan sok éven keresztü l vá gyott arra, hogy megérinthesse.
Anthony kezébe fogta Meredith arcá t, és lassan felé hajolt. Meredith nem tudta
kivá rni. Lá bujjhegyre á llt, hogy arcá t az arcá hoz kö zelíthesse.
Anthony nem bírta visszatartani magá t, szenvedélyesen megcsó kolta. Ezzel a csó kkal
vá lt való sá ggá a sokéves á lom.
Meredith a nyaka kö ré fonta a karjá t, ujjá val beletú rt a hajá ba. Soha tö bbé nem engedi
el maga mellő l. Ahogy Anthony egyre szorosabban ö lelte, Meredith érezte, hogy minden
porciká ja kívá nja a férfit. Mindketten tudtá k, mit akarnak.
– Kívá nlak – mondta Anthony rekedten.
– É n is téged.
– Most.
– Igen.
– Nem itt. A homok…
– Ahol akarod.
– A verandai vendégszobá ban. Ott jó lesz.
– Igen.
Anthony elengedte Meredith vá llá t, és a kezét nyú jtotta neki. Együ tt futottak fel a
há zhoz. Mindketten tudtá k, mi kö vetkezik, hogy nem kell tová bb megtagadni maguktó l,
amire legjobban vá gynak, és ez szinte szá rnyakat adott nekik. A lépcső aljá n a vízcsapná l
megá lltak, hogy lemossá k lá bukró l a homokot, aztá n Meredith á tö lelte Anthonyt, arcá t a
nyaká ba fú rta. Ú gy érezte, mint aki hosszú tá vollét utá n végre hazatért.
– Azt hittem, soha nem jö ssz el, de eljö ttél – mondta Meredith boldog só hajjal. –
Annyira vá gyó dtam utá nad, Anthony!
Anthony magá hoz szorította.
– Vége a vá rakozá snak! – Ezt olyan diadalmasan jelentette ki, mintha kemény csatá bó l
kerü lt volna ki győ ztesen. É s pontosan ú gy vitte fel Mereditht a lépcső n, mint egy
győ ztes hadvezér a zsá kmá nyá t.
A kis szobá ban meglehető sen á porodott volt a levegő . Anthony az á gyra fektette
Mereditht, aztá n kinyitotta az ablakot, és pillanatok alatt friss éjszakai levegő tö ltö tte be
a szobá t. Anthony mindenre odafigyel, gondolta Meredith, és elmosolyodott. Egy
52
ö rö kkévaló sá gig tartó só vá rgá s utá n ú jra egymá sra talá ltak, és szerették egymá st ú gy,
ahogy csak egyszer életü kben.
Lehet, hogy ismét megtö rtént, ami akkor? Mit mondana Anthony, ha kiderü lne, hogy
most is elindítottak ú tjá ra egy kis életet? Nem tú lzá s ilyesmin tö prengeni egyetlen együ tt
tö ltö tt éjszaka utá n?
Ez tö bb mint testi szerelem. Sokkal tö bb. Meredith most má r tudta, hogy Anthony
ugyanú gy érez, mint ő . Szeretik egymá st. Nem mú lt el ennyi hosszú éven á t.
Merry… Ez a név most má r csakis ehhez a pillanathoz tartozik. Ö sszetalá lkozá suk
leírhatatlan csodá já nak pillanatá hoz.
– Meredith… – mondta Anthony. Igyekezett kitö rö lni emlékezetébő l a má sik nevet.
– Igen? – suttogta a lá ny.
Ilyen odaadá ssal senki má st nem szerethetett Meredith, Anthony biztos volt ebben.
Bá ntotta, hogy ú jbó l arra a férfira gondol, aki a Merry nevet kitalá lta. Most má r nincs
értelme a mú lt miatt emészteni magá t.
Kibontakozott az ö lelésbő l, felkö nyö kö lt és há lá san megcsó kolta, majd szorosan
magá hoz hú zta Mereditht.
– Ez minden á lmot felü lmú lt – mondta halkan. Olyan tö kéletesen jó l érezte így magá t,
karjá ban Meredithszel, mintha egyenesen szá má ra kü ldte volna az É g. Hogyan tudott a
lá ny egy má sikat szeretni? Szá má ra sohasem akadt hozzá hasonló .
– Ez kész csoda – suttogta mosolyogva Meredith. – Kará csonyi csoda.
Anthony lá tta rajta, hogy nagyon boldog. Itt a kará csony…
Boldog Kará csonyt… Merry Christmas… Ez a kü lö nleges név rosszkedvű vé tette
Anthonyt. Persze védekezni pró bá lt ellene, de hirtelen nyugtalansá got érzett. Itt valami
egyszerű en nem illik a képbe. Eszébe jutott, mennyi fá jdalommal az arcá n,
szomorú sá ggal a hangjá ban mesélte el Meredith, miért szó lította ő t „Merry”-nek
Kimberly igazi apja.
Akkor miért mondta ma éjjel azt neki: „Te vagy az a férfi, aki utá n annyira
vá gyó dtam”?
Hiszen csak tíz napja ismerik egymá st.
De még valami má st is mondott, ami szintén azt jelentette, hogy régó ta vá r rá : „Azt
hittem, soha nem jö ssz el.”
Egy ilyen rö vid ismeretség utá n ennek semmi értelme. É s ő miért á lmodott annyi éven
á t Meredithrő l, ha soha nem talá lkozott vele? Anthony megsimogatta a hosszú , selymes
hajat, amelyet á lmá ban mindig szeretett volna megérinteni. De valahá nyszor felé
nyú jtotta a kezét, azonnal kö ddé vá lt. Most ezzel a hajjal já tszanak az ujjai. Meredith
kicsit kö zelebb bú jt hozzá , és elégedetten felsó hajtott.
Anthony az ujja hegyével végigsimította a há tá t. Mennyire szerette bá rsonyos, sima
bő rét, testének szelíd hajlatait! Meredith szép, és rendelkezik mindazzal a csodá latos
tulajdonsá ggal, amelyekkel az á lombéli alak Olyan, amilyennek Anthony mindig is
elképzelte. A való sá ggá vá lt képzelet. De még mindig nem tudta, hogyan kezdő dö tt az
á lom.
Izgatottan kutatott az emlékezetében. Mikor á lmodott elő szö r arró l a nő rő l, aki
pontosan olyan volt, mint Meredith? Kö zépiskolá s korá ban biztosan nem. Akkor sem,
amikor a Killara Kereskedelmi Iskolá ban tanult. Ezt kö vette a nyá r, amelynek végén a
Harvardra utazott. Mindent elfelejtett, ami a vaká ció alatt tö rtént. A baleset egyszerű en
kitö rö lt néhá ny hetet az életébő l. Fejbe verte magá t a szö rfdeszká val, és koponyalapi
tö rést szenvedett.
53
Meglehető sen hosszú idő telt el, amíg annyira rendbe jö tt, hogy folytatni tudta a
tanulmá nyait. Lassan-lassan sok minden visszatért az emlékezetébe, de bizonyos
dolgokat ú jbó l meg kellett tanulnia. Eléggé fá rasztó volt felidézni mindazt, amirő l csak
annyit tudott, hogy tudnia kellene ő ket. É s… igen, most má r emlékszik. Akkor
jelentkezett elő szö r az á lom. Anthony akkor arra gondolt, hogy az á télt kudarc talá l
magá nak ilyen kifejezési formá t. Az évek sorá n má s jelentéseket is tulajdonított az
á lomnak, de akkor kezdő dö tt.
Akkor, amikor kiderü lt, hogy a baleset elő tti hetek ö rö kre kitö rlő dtek elméjébő l. Hogy
arra az idő re soha tö bbé nem tud visszaemlékezni.
Anthony megborzongott. Akaratlanul is visszarettent a gondolattó l, amely ú jra meg
ú jra visszatért.
Pontosan arra a kará csony kö rü li idő re képtelen emlékezni…
…amelynek éppen tizenhá rom éve.
54
13. FEJEZET
Meredith arra ébredt, hogy kopognak az ajtó n. Rémü lten nézett maga mellé. Anthony
má r nem fekü dt ott. Ső t lá tta, hogy nem a veranda melletti vendégszobá ban van, hanem
a sajá t szobá já ban.
– É bren vagy, Merry?
Kimberly!
É bren, de anyaszü lt meztelenü l! Ha Kimberly be akar jö nni… Meredith pillantá sa az
á gy lá bá ná l heverő há ló ingére esett. Gyorsan felkapta, és magá ra hú zta.
– É bren. Mi a baj?
– Anthony bá csi azt mondja, el kellene indulnunk, ha tisztességes kará csonyfá t
akarunk venni. Az igazá n szépeket má r ú gyis elvitték.
Anthony má r fenn van! Ö t perc mú lva kilenc. Meredith sietve kiugrott az á gybó l, és a
szekrényhez futott.
– Bocsá ss meg, Kimberly, elaludtam. Azonnal jö vö k. Szabad a fü rdő szoba?
– Igen. Anthony bá csival má r meg is reggeliztü nk.
Majdnem kilenc. Kimberly való színű leg má r hatkor felkelt. Ha a vendégszobá ban
maradtak volna… Meredith ö rü lt, hogy a férfi gondolt rá , mi tö rténhet reggel. Á thozta ő t
a szobá já ba anélkü l, hogy észrevette volna. Atyaisten, ú gy aludhatott, mint egy mormota.
Meredith belebú jt a selyempongyolá já ba, tiszta fehérnemű t, a sá rga rö vidnadrá gjá t és
egy pó ló t vett ki a szekrénybő l, aztá n má r szaladt is kifelé. Ott beleü tkö zö tt a kislá nyba,
aki még mindig a kü szö bö n á lldogá lt.
– Nagyon sajná lom, Kimberly. Jobb lett volna, ha elő bb felébresztesz – hebegte
zavartan.
– Semmi baj. – Kimberly elégedetten mosolygott. – Nagyon soká ig beszélgettetek
éjszaka. Anthony bá csitó l tudom. – Kimberly szeme lelkesen csillogott, hogy elő ző esti
mesterkedései ilyen mindent elsö prő eredménnyel já rtak. – Kellemes volt Anthony
bá csival beszélgetni a verandá n?
Meredith elpirult.
– Igen. De most má r jobb lesz, ha sietek. – Megkerü lte Kimberlyt, és a fü rdő szoba felé
indult.
– Anthony bá csi azt mondta, hogy nagyszerű volt. Jobb, mint bá rmi má s az életében –
kiá ltotta utá na diadalmasan Kimberly.
Meredith má r a kilincsre tette a kezét, de megá llt és visszanézett. Szíve meg dobbant
az ö rö mtő l.
– Ez nagyon kedves – mondta mosolyogva a lá nyá nak… Anthony lá nyá nak.
– Igen. É s Rachel Pierce-rő l is beszéltü nk. Nem fogja elvenni. Tehá t jó l alakulnak a
dolgok.
– Ö rü lö k, hogy má r nem kell aggó dnod – felelte Meredith.
Kimberly ö sszehú zott szemmel vizsgá lgatta anyja kó cos hajá t.
– Nem kell sietned, Merry – mondta. – Megvá runk.
Meredith boldogan lépett a fü rdő szobá ba. Jobb volt, mint bá rmi má s az életében.
Szá má ra is ez volt a legszebb élmény, amit valaha á télt. Még akkor régen sem volt ilyen
csodá latos szá má ra a szerelem. Mert az elmú lt éjszaka semmi nem nyomasztotta. Semmi
nem á llt az ú tjukban. Sem a kor, sem Anthony pá lyafutá sa, semmilyen csalá dtag, aki
55
helytelenítené a kapcsolatukat. Kö zö s kislá nyuk pedig mit sem szeretne jobban, mint
ö sszehozni ő ket. Minden tö kéletes volt.
Mivel Anthony és Kimberly vá rta, Meredith nem akart tú l hosszú idő t a zuhany alatt
tö lteni, de azért szappanozá s kö zben felidézte azokat a csodá latos érzéseket, amelyekkel
Anthony ajá ndékozta meg. Ahogy teltek az évek, Meredith néha arra gondolt, talá n az
emlékezés megszépítette az Anthonyval tö ltö tt szerelmes perceket. Nem így volt. Ez az
éjszaka még anná l is szebb volt, mint amelyet emlékeiben ő rzö tt.
Siető sen megmosta teljesen ö sszekuszá ló dott hajá t, aztá n elzá rta a zuhanyt, és
fü rdő lepedő t csavart maga kö ré.
Gyorsan megszá rította a hajá t, aztá n sietve felö ltö zö tt, és kikészítette magá t. Néhá ny
perc alatt ezzel is végzett.
Aztá n megvizsgá lta magá t a tü kö rben. Kimberly csinosnak szeretné lá tni az
édesanyjá t. Meredith remélte, hogy most má r megfelel a kislá ny á ltal felá llított
kö vetelményeknek. Gyorsan visszament a szobá já ba, az á gyra dobta a há ló inget és a
kö ntö st, és kivette a fényképező gépét a komó dbó l. Elő szö r fognak együ tt kará csonyfá t
vá sá rolni, ezt a pillanatot szerette volna megö rö kíteni.
Ahogy á tvá gott az elő téren a szobá k felé, hallotta, hogy Kimberly és Anthony a
konyhá ban ugratjá k egymá st. Kisebb ö sszeü tkö zésekre persze sor kerü lhet, ahogy
Anthony is mondta, de nem szabad megengedni, hogy esetleg komolyabb problémá k
megrendítsék a bizalmas viszonyt Anthony és Kimberly kö zö tt. Még egyszer beszélnie
kell a lá nyá val az iskola miatt. Most, hogy Rachel Pearce-nek má r semmi kö ze hozzá ,
talá n Kimberly sem lá tja annyira sö téten a dolgot.
Amikor belépett a konyhá ba, Anthony és Kimberly azonnal elnémult, és jó alaposan
végignéztek rajta. Zavarba is hoztá k vele. Ú gy érezte, mintha vizsgá n lenne.
Kimberly arca felragyogott.
– Nagyszerű en á ll neked a sá rga, Merry. Igazam van, Anthony bá csi?
– Szebb, mint a napsugá r – helyeselt nagybá tyja mosolyogva.
Ennek ellenére, Meredith érezte, hogy feszü lt.
– Kö szö nö m, kedvesek vagytok. – Aztá n Anthonyra nézett. – É s kö szö nö m, hogy olyan
figyelmes voltá l.
A férfi arca megenyhü lt.
– Nagyon ki voltá l merü lve. Remélem, jó l aludtá l.
– Tú lsá gosan is jó l. Szerettem volna korá bban felébredni. – Melletted, mondta a
tekintete. Meredith elvö rö sö dö tt, mert eszébe jutott az elmú lt éjszaka.
– Még egy csomó nap á ll elő ttü nk. Kérsz ká vét?
– Sü teményt is hagytunk neked – tü sténkedett Kimberly, és tá nyért tett anyja elé.
– Van még erre idő ? Nem ö rü lnék, ha miattam lemaradná nk a szép kará csonyfá kró l.
– Most csak az a fontos, hogy te jó l érezd magad – vá laszolta Anthony hatá rozottan,
aztá n rá szó lt Meredithre, hogy ü ljö n asztalhoz.
Ő pedig boldog volt, hogy valaki tö rő dik vele. Leü lt a székre, amelyet Anthony hú zott
oda. Olyan soká ig élt egyedü l és gondoskodott sajá t magá ró l, hogy élvezte a kényeztetést
és a csalá dhoz való tartozá st. A sajá t csalá djá hoz. É ppen csak ezt Anthony és Kimberly
nem tudja.
– Anthony bá csival mindent megteszü nk, hogy idén való ban szép ü nneped legyen,
Merry – ú jsá golta Kimberly, és két sü teményt tett anyja tá nyérjá ra. Anthony felá llt, a
ká véfő ző hö z ment, aztá n egy kanna ká véval tért vissza, és teletö ltö tte Meredith
csészéjét. – A mostani kará csony el fogja veled felejtetni az ö sszes ü nnepet, amikor
magá nyos voltá l.
56
Meredith szemét elö ntö tték a kö nnyek. Szaporá n pislogott, aztá n Kimberlyre
mosolygott.
– Má r most is csodaszép.
A legeslegszebb, gondolta boldogan, és Anthonyra nézett. A férfi tekintetén lá tszott,
hogy ő is az elmú lt éjszaká ra gondol. Mereditht olyan heves vá gy fogta el utá na, hogy
jobbnak lá tta, ha gyorsan beleharap egy sü teménybe.
Mialatt reggelizett, Anthony Kimberlyvel beszélgetett. Ahogy ő ket figyelte, azt ö tlö tt
az eszébe, talá n helytelen volt ú gy dö ntenie, hogy nem foglalkozik tö bbé a mú lttal. Ú gy
érezte, nem lenne tisztességes, ha Anthony nem tudná meg az igazsá got. Joga van
megtudni, hogy ő Kimberly apja. É s Kimberlynek is tudnia kell.
De nehéz lenne errő l beszélni, kü lö nö sen azért, mert elő ző este nem mondta el a teljes
igazsá got Kimberly ö rö kbefogadá sá ró l. Mostaná ig Meredith ú gy vélte helyesnek, ha nem
terheli meg Anthonyt nyugtalanító vagy kellemetlen dolgokkal. Hiszen még mindig
gyá szolja a nő vérét. Hogyan fogadná , hogy annak idején Denise ö nkényesen dö ntö tt, és
évekig elhallgatta elő le, hogy ő nem Kimberly nagybá tyja, hanem a vér szerinti apja?
Meredith félt ettő l a beszélgetéstő l, mégis tudta, hogy így kell tennie. A kö rü lmények
megvá ltoztak. Anthony ugyanazt érzi irá nta, mint tizenhá rom évvel ezelő tt. Rachel
Pearce má r nem szá mított.
De nem szabad Anthonyban bű ntudatot ébresztenie. Erre nagyon kell vigyá znia,
amikor elmondja neki az igazsá got. Hisz ő nem tehetett arró l, ami tö rtént.
Anthony majd segít neki Kimberlynek is megmondani. Ha együ tt beszélnek a
kislá nnyal, és inká bb a jö vő re, mint a mú ltra helyezik a hangsú lyt, talá n nem lesz tú l
nagy a megrá zkó dtatá s. Meredith ma este szerette volna ezt Anthonyval megbeszélni.
Miutá n szerették egymá st.
– Befejezted, vagy kérsz még valamit, Merry? – kérdezte Kimberly.
Meredith gyorsan felá llt, és a fényképező gép utá n nyú lt.
– Készen vagyok. Indulhatunk.
– Akkor gyere! – Kimberly az ajtó hoz hú zta az anyjá t. – Gyerü nk má r, Anthony bá csi!
Há rman haza tudunk cipelni egy jó nagy fá t. Meg kell talá lnunk a legszebbet.
Meredith nevetve nézett há tra. Megdö bbenve lá tta, hogy Anthony magá ba roskadva
még mindig az asztalná l ü l. Amikor észrevette, hogy figyelik, gyorsan felá llt, és
Meredithre mosolygott, de nem sikerü lt becsapnia. Valami kínozta.
Mire kiértek a sétá nyra, Meredith má r nem gondolt az elő bbi jelenetre. Kimberly
megpró bá lta kiszedni Anthonybó l, mit kap kará csonyra. Nagybá tyja olyan mulatsá gosan
szá molt be kará csonyi bevá sá rlá sairó l, hogy mindketten gurultak a nevetéstő l.
Elmesélte, ú gy dö ntö tt, hogy nem veszi meg az ö tezer részes kirakó t, mert Kimberly
biztosan elveszítene néhá ny darabot a dzsungelben – így hívta a gyerek a szobá já t. É s
mivel soha nem mutatott semmilyen érdeklő dést az irá nt, hogy valami szépet varrjon
magá nak, a csú cstechnoló giá t képviselő varró gép ú gyis csak a sarokban á llna. É s így
tová bb. Anthony részletesen elmesélte, hogy mit nem vá sá rolt meg Kimberlynek, amíg a
kislá ny a hasá t nem fogta a nevetéstő l, és felhagyott a nyaggatá ssal.
A vegyeskereskedéssel szemben egy kü lö nbö ző méretű kará csonyfá kkal megrakott
teherautó á llt. Jó l ment az ü zlet, a tulajdonos és a segítő i á llandó an ú jabb és ú jabb fá kat
raktak le. Meredith megnyugodott, mert még mindig nagy volt a vá laszték. Nem késtek le
semmirő l azért, mert elaludt.
Lassan végigsétá ltak a sorba rakott fá k elő tt, és ö sszehú zott szemmel nézegették a
fenyő k formá já t, nö vését. Idő nként megá lltak, kivá lasztottak egyet, és kö zelebbrő l
megvizsgá ltá k. Meredith kö zben fényképezett, amíg Kimberly tiltakozni nem kezdett.
57
– Jaj ne, Merry! Ugyanazt mű veled, amit anyu. Ő is mindig, mindent lefotó zott.
Kimaradsz az egész szó rakozá sbó l. Segíts inká bb kivá lasztani a legszebb fá t!
Kimberly nem akart utá latos lenni. Egyszerű en csak szerette volna, ha Meredith
együ tt lenne vele és Anthonyval. Meredith sem sértő dö tt meg. A gépet a tá ská já ba dugta,
és csatlakozott hozzá juk. De Anthony kirobbant.
– Csak fotó zz nyugodtan, Meredith! – mondta. Aztá n dü hö sen fordult Kimberly felé. –
Hiszen tudsz a fényképekrő l, amelyeket a mamá d kü ldö tt Meredithnek.
Kimberly zavartan bó lintott.
– Az igazi édesanyá dnak évente egyetlenegyszer volt alkalma arra, hogy megtudja,
hogyan élsz, mi tö rténik veled. É vente egyetlen egyszer, Kimberly! Tö bbet nem tudhatott
ró lad! – mondta élesen.
Meredith szó hoz sem jutott. Nem is sejtette, hogy Anthonyt ennyire mélyen érintette,
amit megtudott a Denise-zel kö tö tt megá llapodá sró l.
– Meredith sydneyi laká sá ban a há ló szoba falá n mindenü tt a te képeid vannak –
folytatta Anthony, mintha most kíméletlenü l mindent el akarna mondani a kislá nynak
arró l, mennyire kínló dott Meredith amiatt, hogy lemondott gyermekérő l. – A
legszebbeket kinagyíttatta, hogy jobban lá sson téged…
– Anthony… – Ezt nem kellene Kimberlynek megtudnia. Hisz ő nem tehet semmirő l,
mégis lehet, hogy lelkiismeret-furdalá sa lesz, amiért vér szerinti anyja évekig szenvedett
miatta. Ilyen terhet nem szabad egy gyerek vá llá ra rakni.
Anthony bő sz pillantá ssal vá laszolt.
– A lá nyodnak tudnia kell, mit jelent neked.
– É n dö ntö ttem így,
– Tizenhat évesen?
– Kérlek… – Esedezve nézett Anthonyra. – Má r tú l vagyunk rajta. – Kimberlyre
mosolygott, aki még mindig ijedten nézett egyikü krő l a má sikra. – Igazad van. Sokkal
jobb veled együ tt lenni, mint fényképezni. – S ez így is volt. Má r nincs szü ksége fotó kra.
Most má r a kö zö s élményeknek is ö rü lhet. Kimberlyhez lépett, és megfogta a vá llá t. –
Melyik fa tetszik neked legjobban?
– É n is gondoltam rá d, Merry – mondta Kimberly. Szemmel lá tható an nem volt
hajlandó kö nnyedén ejteni a témá t. – Egy éve, amió ta tudom, hogy létezel. Annyira
szerettem volna fényképet ró lad. Akkor legalá bb magam elé tudtalak volna képzelni. De
nekem semmim sem volt, se egy kép, se egy név. Csak annyit tudtam, hogy van egy
édesanyá m.
– Nincs rosszabb, mint ha az ember nem tud semmi biztosat – mondta Meredith.
Kimberly bó lintott. Aztá n aggodalmasan pillantott Meredithre.
– Ne haragudj Anthony bá csira. É n ö rü lö k annak, amit mondott. Most má r tudom,
hogy mindig sokat jelentettem neked.
– Nem haragszom. Csak kimutatta, hogy nem mindegy neki, ami tö rtént. Nekem
nagyon jó lesik, ahogy veled tö rő dik. – Meredith a kezét nyú jtotta Anthony télé. –
Kö szö nö m.
A férfi felsó hajtott, megfogta Meredith kezét, és nagyujjá val ciró gatni kezdte a
csukló já t.
– Ennyit megérdemel egy szerető anya. Ideadná d azt a fényképező gépet? Készítenék
néhá ny képet ró lad és Kimberlyrő l, ahogyan kivá lasztjá tok a fá t. Legalá bb jó k lesznek a
felvételek.
Meredith nevetve adta á t a gépet Anthonynak. Megkö nnyebbü lt, hogy helyreá llt a
béke, de má r nem érezte magá t teljesen felszabadultnak. Nyugtalanította, hogy Anthony
egy csekélység miatt ennyire kijö tt a sodrá bó l. É s vajon milyen indulatosan fogadná , ha
58
megmondaná neki az igazat! Ma szenteste van. Nem akarta elrontani a kará csonyt. Talá n
jobb, ha még nem bolygatja a mú ltat. Ha megvá rja, amíg a kapcsolatuk szorosabbá ,
bizalmasabbá vá lik, akkor Anthonyt talá n nem viselni meg majd annyira ez a nyomasztó
tö rténet.
Vagy csak rontana a dolgon?
Hogyan lehet vele benső séges viszonyban, ha titkai vannak elő le? Egy ilyen fontos
dolog elhallgatá sa semmiképp nem lehet jó alap, amelyre szoros kapcsolat felépü lhet.
Meredith azon tű nő dö tt, hogyan kellene dö ntenie, mikö zben Kimberlyvel
kivá lasztottak egy nagy, gyö nyö rű formá jú fá t. Megfogtá k, mosolyogtak, és elkészü lt a
fotó . Aztá n Anthony fizetett, majd kö zö s erő vel hazacipelték a fenyő t.
Mint egy teljesen á tlagos csalá d szenteste délelő ttjén… Csak ketten kö zü lü nk ezt nem
tudjá k, gondolta Meredith.
Ennek ellenére csodá s érzés volt az ü nnepre készü lő dni azokkal, akiket az ember
szeret. Mindenkinek így kellene megélnie a kará csonyt. Mereditht egész évben gyö tö rte
a tudat, mennyire má s lenne minden, ha Anthony annak idején nem tű nik el az életébő l.
Gyakran érezte magá t szö rnyen levertnek, amikor lá tta, hogy má s nő k ajá ndékokkal
megrakodva sietnek az utcá n. Ő soha semmit sem vá sá rolhatott a gyerekének. Idén
azonban lelkesen beszerzett egy csomó szép holmit Kimberlynek.
Arra is gondolt, hogy Anthony és Kimberly szá má ra ez a má sodik kará csony Denise és
Colin Graham nélkü l. Biztosan mind a ketten szomorú an emlékeznek majd azokra az
idő kre, amikor együ tt ü nnepelték a kará csonyt. Segítene-e Anthonynak és Kimberlynek,
ha megmondaná nekik az igazat? – fontolgatta. Ha tudná k, hogy ő k há rman való di
csalá d? Vagy tú l messze merészkedne? Esetleg tö nkretehet olyan emlékeket, amelyek
Anthonynak és kü lö nö sen Kimberlynek sokat jelentenek. Kimberly szá má ra Denise és
Colin ö rö kre anyu és apu marad. A kislá nynak meg kellett birkó znia azzal, hogy ö rö kbe
fogadtá k, most meg azzal, hogy megismerte vér szerinti anyjá t. Vajon szabad-e még azzal
is terhelni, hogy a nagybá tyja igazá bó l az apja? Vagy ezzel csak azt adná meg a lá nyá nak,
ami ő t megilleti?
Meredithnek hirtelen eszébe jutott, mit is mondott az imént Kimberlynek. Nincs
rosszabb, mint ha az ember nem tud semmi biztosat…
Hatá rozott. Beszélnie kell Anthonyval. Még ma este.
Aztá n kö zö sen eldö nthetik, elmondjá k-e Kimberlynek.
59
14. FEJEZET
Anthony ú gy érezte, belezavarodik, hogy nem tud semmi bizonyosat. Meredith ma
má r két alkalommal is nyugtalankodni kezdett, mert lá tta, hogy ideges és emészti magá t,
ahelyett hogy élvezné ezt a szép napot vele és Kimberlyvel. Meredith nem sejtette, mi
aggasztja, de furcsá nak talá lta a viselkedését. Nem á llhatott elő hirtelen azzal, hogy azt
hiszi, ő Kimberly apja. Mert ha téved, Meredith azt hinné, megbolondult. Ő pedig a vilá g
minden kincséért sem szeretné elbizonytalanítani Mereditht. É s mégis… tudnia kell!
Anthony tü relmetlenü l já rká lt fel és alá a nappaliban. Szeretett volna egy kicsit
egyedü l maradni, hogy felhívhassa két régi bará tjá t. Csak Jerry és Dave ismerhetik a
mindent eldö ntő részleteket. Nekik tudniuk kell, mi tö rtént tizenhá rom évvel ezelő tt
kará csonykor. Hiszen együ tt nyaraltak egészen addig, amíg ő balesetet nem szenvedett.
Nem mintha Anthony erre emlékezni tudna. Ő k maguk mesélték el neki, amikor a
kó rhá zban meglá togattá k.
Pillantá sa a sarokban á lló kará csonyfá ra esett. Keserű en elmosolyodott. Ugyanaz a
nap, mint akkor régen. Ma este feldíszítik a fá t, és alá teszik az ajá ndékokat.
Merry…
Anthony megrá zta a fejét. Nagyon zaklatottnak érezte magá t. Ilyen kö rü lmények
kö zö tt képtelen vidá man ü nnepelni. Meredith és Kimberly elment á tö ltö zni, mert
strandolni szeretnének. Mihelyt lemennek a partra, azonnal telefoná l. É s ha a bará tait
megint nem elérhető k, elmehetnek a pokolba!
– Csodaszép fá t vá sá roltunk, igaz, Merry?
Meredith megfordult. A lá nyok az ajtó ban á lltak. Meredith egyrészes, pá nt nélkü li,
magasan felszabott fehér fü rdő ruhá t viselt. Anthonynak elá llt a lélegzete. Sö tétsző ke
haja ú gy csillogott, mint az arany, enyhén lebarnult bő re sima volt, mint a selyem.
Szerette volna megérinteni. É s a szép, hosszú lá ba… Eszébe jutott az éjszaka. Szíve
megdobbant, testét elö ntö tte a vá gyakozá s.
– Még nem vetkő ztél le – á llapította meg szemrehá nyó an Kimberly.
Anthony rá nézett.
– A rö vidnadrá g alatt rajtam van a fü rdő nadrá gom. Má r korá bban felvettem –
vá laszolta szó rakozottan.
– Akkor mehetü nk – sü rgette Kimberly.
– Mindjá rt utá natok megyek. Most jutott eszembe, hogy még el kell intéznem egy
fontos hívá st.
Kimberly hangosan felnyö gö tt.
– Szenteste nem foglalkozunk ü zleti ü gyekkel.
– Nem tart soká .
– Szü kségü nk van rá d. Neked kell lehoznod a szö rfdeszká t.
Anthony a fejét rá zta.
– Nem lesz szö rfö zés. Nem elég erő s a szél. Talá n majd ebéd utá n, akkor
megpró bá lhatjuk.
A kislá ny csaló dottan só hajtott.
Meredith á tkarolta.
– Hagyjuk békén Anthonyt. Megígérte, hogy sietni fog. É n meg má r nagyon szeretnék
ú szni egyet.
A gyerek pajkosan elmosolyodott.
60
– Fogadjunk, hogy elő bb érek a vízbe!

Kimberly elrohant, Meredith nevetve futott utá na.
Anthony észre sem vette, hogy a verandá ig utá nuk ment, majd a szemével kö vette
ő ket, míg le nem értek a partra. Meredith… á lmai asszonya, most má r nagyon is
való sá gosan része az életének. Kimberly… fekete haja ló farokban, a korá hoz képest
magas lá ny… Mennyire hasonlít Denise-re, de ő rá is. A lá nya lenne?
Meredith és Kimberly együ tt vetette magá t a hullá mokba. Nevettek, és szívet
melengető en boldogok voltak egymá ssal. Ha Meredithnek éveken keresztü l azért kellett
lemondania errő l a boldogsá gró l, mert ő … Anthonyt olyan fá jdalmas kétségbeesés fogta
el, hogy meg kellett kapaszkodnia a veranda korlá tjá ban.
Meg kell tudnia!
Gyorsan visszament a há zba, egyenesen a telefonhoz. Má r kora reggel megpró bá lta
felhívni a bará tait, de nem já rt sikerrel. Egyikü knél sem vették fel a telefont. Ki tudja, hol
lehet Jerry és Dave. Végtére is kará csony van.
Nem á lltak rendszeres kapcsolatban egymá ssal. Jerryt a hivatá sa Melbourne-be
szó lította, Dave pedig angol nő t vett feleségü l, és Londonban éltek. Kará csonyra mindig
kü ldtek egymá snak ü dvö zlő lapokat, és ha valamelyikü k abba a vá rosba lá togatott, ahol
valamelyikü k élt, ö sszefutottak egy italra vagy együ tt vacsorá ztak. É vente ha egyszer
talá lkoztak. Ennek ellenére ilyenkor pillanatok alatt helyreá llt kö zö ttü k a régi bajtá rsi
érzés, és Anthony tudta, hogy mindketten mindenben készek lennének segíteni neki.
Elő szö r Jerryvel pró bá lkozott.
Senki nem vá laszolt.
Anthony kiszá molta, há ny ó ra lehet Londonban. Hajnali kettő kö rü l. Megvonta a
vá llá t. Ez most nem érdekes. Egyszerű en tudnia kell.
Feltá rcsá zta a tengerentú li hívó szá mot, majd az orszá g szá má t, végü l a londoni
hívó szá mot. Most nem adta fel kö nnyen, hallgatta a csengéseket és vá rt. É s végü l valaki
nagy nehezen felvette a kagyló t.
– Dave? – Anthony izgalmá ban kiabá lni kezdett.
– Igen. Ki az? – dö rmö gte á lmos hangon a bará tja.
– Anthony. Anthony Hamilton. Bocsá ss meg, hogy…
– A fenébe! Tudod te egyá ltalá n há ny ó ra van itt?
– Igen, tudom. De korá bban nem tudtalak elérni.
– A kará csony… Tú l vannak terhelve a vonalak – mondta lemondó an Dave. – É s? Mi
van?
– Ez nagyon fontos nekem. Szü kségem van a segítségedre.
– Rendben. Mirő l van szó ? – kérdezte Dave habozá s nélkü l. Teljesen felébredt.
Anthony mélyet lélegzett.
– Emlékszel, amikor a fő iskola elvégzése utá n együ tt elutaztunk? Amikor végü l
koponyaalapi tö réssel a kó rhá zban kö tö ttem ki?
– Persze, hogy emlékszem. Végigmentü nk az ö sszes jó helyen, ahol szö rfö zni lehet,
egészen Tweed Headsig, ahol aztá n kiü tö tted magad.
– Légy szíves, sorold fel ezeket a helyeket, Dave.
– Azért hívsz fel az éjszaka kellő s kö zepén, mert strandok neveire vagy kívá ncsi?
– Nem, nem, sokkal tö bbrő l van szó . Egyá ltalá n nem emlékszem arra, amit a vaká ció
sorá n csiná ltunk. Segítened kell, hogy be tudjam tö mni a lyukakat. Kérlek!
– Na jó . Hadd gondolkodjam egy kicsit. Há t… Elő szö r is egy rö videbb idő t tö ltö ttü nk
Forster mellett a Boomerang Beachen. Nagyszerű volt a hullá mverés. Ső t egyszer egy
delfincsapat is beú szott az ö bö lbe.
– A kö vetkező ? – sü rgette Anthony.
61
– Az csak a Flynn’s lehetett Port Macquarie mellett.

– Azutá n?
– South West Rocks, Kempseytő l keletre.
– A kö vetkező .
– Sawtell. Coff’s Harbour mellett.
Coff’s Harbour!
Anthony nehezen kapott levegő t.
– Figyelj csak, Dave! Megismerkedtem én ott egy lá nnyal, akivel együ tt já rtam, amíg
ott tanyá ztunk?
– Aha. Mindig a nő kkel van baj! Mégis eszedbe jutott a kicsike? É s most nem megy ki a
fejedbő l? Meg akarod keresni? – kívá ncsiskodott Dave.
Anthony lehunyta a szemét. Dave semmit se tudott az á lmairó l, mégis mennyire fején
talá lta a szö get.
– Szó val volt egy lá ny.
– De mennyire! A fejed bú bjá ig beleszerettél. Nem akartá l elvá lni tő le, azt mondtad,
hogy utazzunk tová bb nélkü led. Olyasvalamire talá ltá l, ami sokkal jobban tetszett neked,
mint a szö rfö lésre alkalmas partok, tíz ló val se lehetett volna onnan elhú zni.
– É s miért utaztam mégis veletek tová bb?
– Te azt hitted, hogy a bará tnő d tizennyolc vagy tizenkilenc éves. Az anyja mondta
meg neked, hogy csak tizenhat. Egy kicsit fiatalka ahhoz, amit ti mű veltetek, ö regfiú .
Végü l is észhez tértél, és együ tt á lltunk tová bb. Elbú csú ztá l a kicsitő l, de a jó kedved
odalett. Coff’s Harbour utá n má r nem érdekelt igazá n a szö rfö zés, szerintem ez volt az
oka a balesetnek is.
Minden ö sszeü lik. De azért még a legfontosabbat meg kell kérdeznie.
– Hogy hívjá k a lá nyt, Dave?
– Fogalmam sincs. Figyelj, Anthony, ennek tizenhá rom éve. Hogyan jutott eszedbe?
– Pró bá ld meg – unszolta Anthony. Ú gy vert a szíve, hogy szinte fá jt.
– Vá rj csak… azt hiszem, azért nem tudok visszaemlékezni, mert sosem tudtam az
igazi nevét – tű nő dö tt Dave. – Te adtá l neki egy kü lö n nevet. – Felnevetett. – Legalá bbis
se Jerry, se én nem hittü k, hogy az lett volna az igazi neve.
– É s tudod még, mi volt az?
Dave megint csak nevetett.
– Hogyne! Illett az évszakhoz.
– Á ruld má r el!
– Merry Christmas. Így hívtad. Merry Christmas.
62
15. FEJEZET
Anthony felírta a pontokat, ö sszeszedte a ká rtyá kat és kevert. Fá radtnak lá tszott.
Egész este alig szó lalt meg, szinte jelen sem volt. Kimberly természetesen idő rő l idő re
kikö vetelte magá nak, hogy figyeljen rá , és maga Anthony is igyekezett semmit sem
mutatni kínzó gondolataibó l. Felelt Kimberly kérdéseire, még bohó ckodott is vele,
ahogyan szokta. Meredith mindenképpen beszélni szeretett volna vele, csak azt akarta
kivá rni, hogy Kimberly á gyba bú jjon. Remélhető leg Anthony nem lesz annyira fá radt,
hogy ne legyen kedve vele fennmaradni egy kis idő re.
Nem volt éppen nyugodt napjuk. Bementek a faluba, aztá n hazacipelték a hatalmas
fenyő fá t. Felá llítottá k, és szépen feldíszítették, délutá n pedig ú sztak és szö rfö ztek. Az
elmú lt éjjel Anthony nem aludt valami sokat. Reggel Kimberlyvel együ tt kelt. Meredith
eldö ntö tte, ezen az estén elmondja a férfinak az igazsá got, ezért tü relmetlenü l vá rta,
hogy egyedü l maradjanak. Mi lesz, ha Anthony azt szeretné, hogy korá n menjenek
lefekü dni?
– Ez most má r végképp az utolsó menet, Kimberly – mondta Anthony, mikö zben
osztott. – É s az utolsó lehető séged, hogy nyerjél.
– De én még nem akarok lefekü dni – tiltakozott a kislá ny.
Hol az egyik, hol a má sik á llt nyerésre, jelenleg Anthony vezetett. Meredith csú fosan
lemaradt. Szétszó rt volt já ték kö zben, mert folyton arra gondolt, mi lenne a legjobb
mó dja annak, hogy Anthony tudtá ra adja az igazat.
– Tisztességes megá llapodá st kö tö ttü nk – emlékeztette a kislá nyt Anthony. –
Megkértél, hogy addig maradhass fenn, amíg vége nem lesz a tévében az ü nnepi
mű sornak. É n pedig azzal a feltétellel mondtam igent, hogy utá na minden tiltakozá s
nélkü l mész a szobá dba.
– Csak most ért véget!
– A megá llapodá s az megá llapodá s, kislá nyom.
Kimberly dü hö s arcot vá gott, majd gondosan ö sszerakta a ká rtyá it.
– Akkor jobb, ha én nyerek.
Nyert is. Vagy Anthony hagyta nyerni. Meredith megkö nnyebbü lt. Lá nya győ zelmi
má morá ban kö rü ltá ncolta az asztalt, de nem kért halasztá st. Elő szö r Anthonynak, majd
Meredithnek adott egy puszit, hosszú , vá gyakozó pillantá st vetett a kará csonyfa alatt
fekvő ajá ndékokra, aztá n aludni ment. Hallottá k, amint harsá nyan a „Jingle Bells”-t
énekelve keresztü lmegy az elő téren.
– Nem éppen altató dal – vélekedett Meredith.
Anthony nem viszonozta Meredith mosolyá t.
– Rakjunk rendet – mondta anélkü l, hogy rá nézett volna.
Képtelen volt tová bb uralkodni magá n. Olyan feszü ltség á radt belő le, hogy Meredith
teljesen elbizonytalanodott. Megbá nta volna, hogy lefekü dt vele? Talá n azt érzi, hogy
meggondolatlanul és elhamarkodottan belement egy kapcsolatba, amelyre alapjá ban
véve nem is vá gyott?
Meredith kutató pillantá st vetett Anthonyra. Olyan odaadá ssal rakosgatta a ká rtyá kat,
mintha ez a feladat teljes figyelmét igénybe venné. Aztá n felá llt, fogta a ká rtya dobozá t, a
blokkfü zetet és a golyó stollat, s a szekrényhez ment. É s kö zben egyetlenegyszer sem
nézett Meredithre. A lá ny felá llt, és kivitte a poharakat a konyhá ba. Mi lehet a baj? Má r
63
délelő tt ó ta aggó dva, tü relmetlenü l vá rta, hogy végre kettesben maradjon Anthonyval.
É s most nyilvá nvaló , a férfinak semmi kedve beszélgetni.
Elmosta és a szá rító ra tette a poharakat, aztá n visszament a nappaliba. Ha nem
tisztá zzá k a dolgot, egész éjszaka nyugtalanul forgoló dhat az á gyá ban. Dobogó szívvel,
aggó dva, de kitartott elhatá rozá sa mellett. Nincs rosszabb, mint ha az ember nem tud
semmi biztosat.
Anthony a szoba kö zepén á llt, és merő n bá multa a kará csonyfá t. Amikor meghallotta
Meredith lépteit, megfordult, és megpró bá lt mosolyogni.
– Menjü nk ki a verandá ra. Nem szeretném, ha Kimberly hallgató zna.
Meredith bó lintott, és kiment. Anthony kö vette, becsukta maguk mö gö tt a há z ajtajá t,
aztá n a sarokban á lló fonott székek felé bö kö tt, ahol elő ző este ü ltek és beszélgettek.
Vajon mit akar tő le Anthony? Meredith arra gondolt, hogy esetleg az éjszaka miatt
aggó dik. Talá n megkérdezi, hogy szedi-e a tablettá t. Olyan szenvedélyesen szerették
egymá st, hogy egyikü k sem gondolt a kö vetkezményekre. Talá n bá nnia kellene
kö nnyelmű ségét, való já ban mégsem talá lta fontosnak.
Anthony megvá rta, amíg Meredith leü l az egyik székre.
Ő maga nem ü lt le, hanem a korlá tra kö nyö kö lt, és perceken keresztü l némá n bá multa
a tengert. Meredith lá tta, hogy ö kö lbe szorítja a kezét. Végü l megfordult.
– Most má r tudom, hogy én neveztelek el Merrynek – mondta halkan. – Ró lam
beszéltél, amikor az igazi apjá ró l meséltél Kimberlynek.
A megdö bbenéstő l Meredith szó hoz sem jutott. Anthony mindent tud. Nem neki kell
megmondania.
– Tisztá ban voltá l vele, hogy ez a tö rténet nekem semmit sem jelentett? – kérdezte
Anthony gyö trő dve.
Meredith még mindig nem tért magá hoz. Mikor nyerte vissza az emlékezetét? Hogyan
tö rténhetett? Egész nap arra vá rt, hogy elmondhassa neki az igazsá got, és most Anthony
megelő zi. Erre nem szá mított. Most viszont csak az a fontos, hogy nyíltan, ő szintén
vá laszoljon.
– A nő véred elmondta nekem, hogy egy baleset kö vetkeztében elveszítetted az
emlékezetedet, és rá m sem emlékezel. Amikor a mú lt héten Kimberly miatt felkerestél,
ezt be is bizonyítottad. Idegen voltam a szá modra.
Meredith reménytelen, kétségbeesett arccal nézett rá .
– Még most sem emlékszem.
Ú jabb megrá zkó dtatá s.
– Akkor… hogyan…? Semmit sem értek…
– Ma délben felhívtam Dave-et. Dave Ketteridge-et. Együ tt voltunk azon a nyá ron.
Anthony egyik bará tja. Meredith mindkettő re jó l emlékezett. A má siknak Jerry
Thompson a neve. Amikor a há rom fiatalemberrel megismerkedett, má r évek ó ta tartott
a bará tsá guk. Tehá t még mindig kapcsolatban á llnak. Amikor Anthony a
telefonbeszélgetést kö vető en lejö tt utá nuk a strandra, má r tudta, hogy ő Kimberly apja.
Egész délutá n és este tudta, csak arra vá rt, hogy végre egyedü l maradjanak, és
zavartalanul beszélhessenek. Meredithben enyhü lt a belső feszü ltség, de még mindig
nem értette, mi aggasztja ennyire Anthonyt. Viszont nagyon csodá lkozott, hogy eddig
milyen jó l sikerü lt palá stolnia nyugtalansá gá t.
– Miért nem kerestél meg engem? – kérdezte Anthony. – Legalá bb lehető séget kellett
volna adnod nekem… – Hirtelen kiborult. – Az ö rdö gbe is, Merry! Tő lem vá rtá l gyereket!
Tudnom kellett volna ró la.
Elkerü lhetetlenné vá lt, hogy fá jdalmat okozzon neki. Sajá t igazá t csak ú gy védheti
meg, ha kimondja az igazsá got.
64
– Megpró bá ltalak elérni, Anthony.

– É s a nő véremet talá ltad meg. – Dü hö sen, csaló dottan beszélt.
– Igen. Te adtad meg nekem a címét. Hogy egy év mú lva írhassak neked, ha akarok,
ahogy mondtad. Amikor észrevettem, hogy terhes vagyok, meg kellett mondanom a
nevelő anyá mnak, aki… – Ez nem fontos. Meredith mélyet lélegzett, igyekezett halkan,
nyugodtan beszélni. – Coff’s Harbourban felszá lltam a sydneyi buszra, és ott legelő szö r…
– A nevelő anyá d kidobott?
Meredith ö sszerezzent.
– Nem egészen. A nő vére hajlandó volt magá hoz venni, azzal a feltétellel, hogy
dolgozom a virá gü zletében. De amikor Sydneybe érkeztem, elő szö r arra a címre mentem
el, amelyet tő led kaptam.
– De én nem voltam ott.
– Így van. A nő véred azt mondta, hogy a Harvardon tanulsz, és csak két év mú lva jö ssz
vissza.
– El kellett volna kérned a címemet Denise-tő l.
Anthony még mindig szemrehá nyá sokat tesz. Meredith rá nézett és nyugodtan felelte:
– Meg is tettem. Kimerü lt és kétségbeesett voltam, ezért kö vettem el azt a hibá t, hogy
elmondtam a nő vérednek, terhes lettem.
– Hogyhogy hibá t? Mit akarsz ezzel mondani? – kérdezte Anthony.
Meredith habozott. Amit Denise Graham tett, azt nem lehet szép szavakkal kifejezni.
Felsó hajtott, aztá n elmondta, hogyan folyt le az a régi beszélgetés kö zte és Denise kö zö tt.
– A testvéred nem akarta, hogy tö nkretegyem az életedet. Elmondta, hogy ha
megszerzed a diplomá t a Harvardon, nagyszerű karrier vá r rá d. Nem szabad
hazajö nnö d, csak mert egy lá ny, akit má r rég elfelejtettél, egy gyereket akar a nyakadba
akasztani. A nő véred azt mondta, hogy te, huszonkét évesen, nem vagy abban a
helyzetben, hogy magadra tudj vá llalni egy kisbabá t. É s egy ilyen fiatal, mű veletlen lá ny,
mint én, nem lenne megfelelő feleség szá modra. Csak nyű g lennék a nyakadon.
– Ezt mondta neked Denise? – Anthony magá nkívü l volt.
– Az ő szempontjá bó l mindenképpen okosan érvelt – felelte Meredith.
– É s aztá n?
– Nem hittem a nő vérednek. Azt hittem, hazudik, egyszerű en azért, mert nem akarja,
hogy bekerü ljek a csalá dotokba. – Meredith szomorú an nézett Anthonyra. – Nem tudtam
elhinni, hogy elfelejtettél.
A férfi felsó hajtott.
– Pedig igaz volt. É s mégsem volt igaz. A baleset utá n á lmodni kezdtem veled, anélkü l
hogy tudtam volna, ki vagy. Ennyi éven á t mindig megjelentél á lmomban, és amikor a
mú lt héten felkerestelek… Az a nő , akirő l azt hittem, csak a képzeletem szü leménye,
elő ttem á llt teljes élő való sá gá ban. – Anthony megrá zta a fejét. – Majdnem beleő rü ltem.
Azt mondogattam magamnak, kell lennie valami ésszerű magyará zatnak. De nem
emlékeztem, hol talá lkozhattunk volna. Arró l viszont meg voltam győ ző dve, hogy ha
egyszer is talá lkoztunk, soha nem felejtettelek volna el. É s a név… Merry Christmas… ez
is felkavart, meg sok minden má s, amit mondtá l nekem. Furcsá nak talá ltam, hogy
ennyire erő s érzelmeket ébresztettél bennem – hiszen alig ismertelek. Mú lt éjjel
á tgondoltam az egészet, és rá jö ttem, hogy a balesetem utá n kezdtem ró lad á lmodni.
– Há t ezért hívtad fel Dave-et – mondta Meredith. Ennyire erős érzelmeket ébresztettél
bennem… Anthony nem értette, miért érez ilyen erő sen irá nta. É s most? Vajon
megvá ltoztak az érzései azutá n, hogy beszélt a bará tjá val? Anthony azt hitte, hogy
becsapta. Még mindig a korlá tná l á lldogá lt. Szemmel lá tható an nem akart kö zel jö nni
65
hozzá . É s olyan sö tét arccal nézett rá , hogy Meredith inká bb lemondott arró l, hogy
á tvegye a kezdeményező szerepét, és megérintse.
– Megpró bá ltam Dave-et megtalá lni – mondta keserű en a lá ny. – Jerryt is. Ő k
jelentették az egyetlen nyomot, ami hozzá d elvezethetett volna.
– Jerry tudta a címemet. Írtam neki a Harvardró l.
– A sydneyi telefonkö nyvben ö t oldal Thompson van. Elő szö r a Ketteridge-dzsel
pró bá lkoztam.
Anthony a homloká t rá ncolta.
– Dave abban az évben há tizsá kos turistaként bejá rta Euró pá t és Á zsiá t.
– Az édesapja azt mondta nekem, hogy boldogok, ha a fiuk kü ld néha egy
levelező lapot. Sokszor hó napokig nem jelentkezett. Az utolsó levél Tö rö korszá gbó l
érkezett, és azt írta benne, hogy ú tban van Indiá ba. Mr. Ketteridge tudta, hogy te az
Egyesü lt Á llamokban tanulsz, de nem volt meg a címed. Ő adta meg nekem Jerry
telefonszá má t.
– É s Jerry nem segített? – Anthony nem akarta elhinni.
– Az édesanyjá val beszéltem, aki szű kszavú an csak annyit kö zö lt velem, hogy Jerry
elkö ltö zö tt hazulró l, és elege van Jerry volt bará tnő inek ostromá bó l. Ha talá lkozni akar
velem, ú gyis megkeres. Még mielő tt letette volna, utá nad érdeklő dtem. Rá d ugyanez
érvényes, volt a vá lasz.
Anthony felnyö gö tt, elment a lépcső ig, aztá n visszajö tt.
– Írhattá l volna a Harvardra. A vezető ség biztosan tová bbította volna nekem a levelet
– tá madt rá Meredithre.
– Igen? – kérdezte sebzetten Meredith. Felá llt, és dü hö sen nézett Anthony szemébe. –
Senki nem akart segíteni. Mindenki csak ellö kö tt magá tó l. A testvéred azt mondta, hogy
elfelejtettél. Mrs. Thompson megvetésével sú jtott, mert azt hitte, futok utá nad. Hó napok
teltek el azó ta, hogy elutaztá l Coff’s Harbourbó l. „Elhú ztad a csíkot”, ahogy a
nevelő anyá m kifejezte magá t.
– Ez nem igaz. – Anthony védekezni kezdett. – Dave-tő l tudom, hogy való ban
szerettelek, és csak azért mentem el, mert annyira fiatal voltá l. Ha értesü ltem volna a
terhességedrő l, azonnal visszajö vö k, hogy melletted lehessek.
– Sajnos nem voltá l ott, és nem mondhattad ezt el nekem! – tö rt ki Meredith.
– A fenébe! – kiá ltott fel Anthony. – Akkor is jogom lett volna tudni ró la!
– Ne rá m légy dü hö s. A nő véred tehet ró la, hogy semmirő l sem értesü lhettél. –
Meredith hangja reszketett a fá jdalomtó l. Mindent ú jra á télt, amin akkor keresztü l
kellett mennie. – A nő véred dö ntö tt helyetted. Ő ismert a legjobban, és azt tette, amit
helyesnek tartott.
Anthony lehunyta a szemét, arcá t a kezébe temette.
– Bocsá ss meg – mondta aztá n. – Folyton csak arra gondolok, hogy… ez a sok év…
Hiba volt, hogy nem mondtak meg nekem semmit.
– É s mindenrő l én tehetek, nem igaz? – felelte megvető en Meredith. A sok elvesztett
év felett érzett keserű ség, ú gy lá tszott, győ zedelmeskedik felette.
– Nem! – Anthony rémü lten nyitotta ki a szemét. – É n csak… Nekem csak meg kell
értenem, mi tö rtént akkor.
– Megérteni… – ismételte gú nyosan Meredith. Elfordult, a korlá tnak dő lt, és kifelé
nézett a tengerre. – Fogalmad sincs, min mentem keresztü l.
Anthony nagyot só hajtott.
– Vilá gos, hogy sok mindenrő l Denise tehetett – nyugtatgatta Anthony. – É n nem
hibá ztatlak téged. É n csak azt szerettem volna…
66
– Azt hiszed, hogy én nem? – csattant fel élesen Meredith. Anthony felszakította a régi
sebeket. De semmire sem jó , ha az ember kijö n a sodrá bó l. Meredith felnézett a
csillagokra. Fényes, elérhetetlen pontocská k az égbolton. Olyan elérhetetlenek, mint
Anthony volt akkor, amikor leginká bb szü ksége lett volna rá . – Lemondtam Kimberlyrő l
a nő véred javá ra, hogy a lá nyodat legalá bb nagybá tyjaként szerethesd. É s mert tudtam,
hogy a lá nyomnak szép otthona lesz. S mégis reméltem, szerettem volna… Annyira
vá gyó dtam rá , hogy írjá l nekem. Azt mondtad, ha nem vá ltozik, amit irá ntam érzel,
kü ldesz nekem kará csonyra egy lapot.
Meredith ismét Anthony felé fordult. Arcá ra volt írva, hogy szenved a fá jdalmas
emlékek terhe alatt.
– Nem hittem el, hogy elfelejtettél. De abban nem voltam biztos, hogy akarsz-e még.
Ha való ban szeret, írni fog, mondtam magamnak. Vá rtam a kará csonyi lapot. Akkor
megtudtam volna a címedet, írhattam volna neked, és akkor tudtá l volna a kisbabá nkró l.
Gyakran elképzeltem, hogy hazajö ssz, és mindent rendbe hozol. Ha még szeret,
hamarosan együ tt lehetü nk, mi há rman, gondoltam.
Anthony meg akarta érteni, hogyan tö rtént mindez. É s most Meredith kiteregette
elő tte az egész megsemmisítő igazsá got.
– De nem írtam neked – mondta kifejezéstelen hangon.
– Nem. Aztá n jö ttem rá , hogy az á lmodozá saimmal valamit el akarok takarni magam
elő l: azt, hogy ténylegesen lemondtam a kisbabá mró l. Abban a pillanatban, amikor az
ö rö kbeadá si papírokat alá írtam, a dö ntés visszavonhatatlanná vá lt. Soha tö bbé nem á llt
jogomban, hogy a gyermekemet aká r egyszer is lá ssam. Az idő kerekét má r nem
fordíthattam vissza.
Anthony hallgatott.
– Mégsem tudtam belenyugodni. – Meredith gú nyosan mosolygott. – Amíg élet van,
remény is van. Amikor letelt a két éved a Harvardon, még egyszer elmentem a nő véred
há zá ba. Szilá rdan elhatá roztam, hogy nem hagyom magam lerá zni, és beszélek veled.
Megkérdezem tő led, hogy való ban volt-e baleseted, és nem emlékszel rá m, vagy pedig
má r nem szeretsz. Egyszerű en tudnom kellett.
– Denise és Coline elkö ltö zö tt. Ahogy megkaptá k Kimberlyt, ú j há zat vettek
maguknak.
Meredith elhú zta a szá já t.
– É rdeklő dtem a szomszédokná l. Egyik sem tudta, hová kö ltö zö tt a nő véred, a férje és
Kimberly. Most má r végképp nem tudtalak megtalá lni. É s akkor arra gondoltam, hogy
Denise való színű leg mindent kö zö lt veled, és neked ez a megoldá s teljesen megfelelt.
Denise-nek végre volt kisbabá ja, te akkor lá thattad a lá nyodat, amikor akartad, anélkü l
hogy vá llalnod kellett volna ő t meg egy lá nyt, aki nem illett bele a ti elő kelő
csalá dotokba, és aki neked kü lö nben sem jelentett semmit. Az ö sszes magyará zat kö zü l
az volt az egyetlen ésszerű , amelyet a nő véred adott nekem. Csak magamnak á rtottam
volna, ha nem hagyok fel a vá rakozá ssal. – Meredith megvonta a vá llá t. – Legalá bb
megtartotta az ígéretét, és minden évben elkü ldte a képeket.
– Amelyek végü l is elvezettek engem hozzá d. – Anthony egyá ltalá n nem lá tszott ettő l
boldognak. Arca fá radtsá gró l, ső t kimerü ltségrő l á rulkodott.
Meredith szeme megtelt kö nnyel.
– Amikor a mú lt héten ott á lltá l az ajtó m elő tt, egy pillanatig azt hittem, hozzá m jö ttél
vissza.
Anthony kétségbeesve csó vá lta a fejét.
– Nem tudom, mit mondjak.
Mondd csak egyszerű en azt, hogy szeretsz, és soha tö bbé nem hagysz el.
67
Annyira szerette volna hallani! De Anthony hallgatott.

Egymá ssal szemben á lltak, kínló dva bá multak egymá sra. Az ajtó halk kattaná sá ra
mindketten ö sszerezzentek. Anthony megfordult, és Meredith rémü lten lá tta, hogy
Kimberly lép ki a verandá ra. Borzasztó an szerencsétlennek lá tszott, bizonytalanul nézett
hol Anthonyra, hol Meredithre, mintha attó l tartana, hogy megszidjá k. Aztá n becsukta az
ajtó t maga mö gö tt, és kicsit bá trabban kö zelebb jö tt.
– Miért nem vagy az á gyadban? – kérdezte Anthony bosszú san.
– Nem tudtam elaludni – felelte reszkető hangon Kimberly. – Felkeltem, és még
egyszer megnéztem az ajá ndékokat a kará csonyfa alatt.
– Szerintem azért keltél fel, hogy minket kilessél.
– Anthony… kérlek – tiltakozott Meredith.
Anthony kétségbeesett pillantá st vetett felé.
– Kimberlynek sajnos van egy kellemetlen tulajdonsá ga: hallgató zni szokott.
Meredith rá nézett boldogtalan kislá nyá ra.
– Hallgató ztá l? – kérdezte halkan.
A kislá ny bó lintott.
– Nem akarattal, Merry. Az ablak nyitva van, és ti… ti arró l beszéltetek… – Kimberly
tá gra nyílt szemmel nézett Anthonyra.
– Az ö rdö gbe is, Kimberly! Ez nem tartozik rá d! – kiá ltott rá Anthony, akit tú lsá gosan
felkavartak az események és mindent ö sszezavartak benne. Ebben az á llapotban nem
volt képes felismerni, mekkorá t tévedett.
Kimberlynek is joga volt rá , hogy tudja. Meredith rémü lten és tehetetlenü l figyelte,
ahogyan a lá nya feltette a kérdést, amely annyira kínozta:
– Anthony bá csi, te vagy az én igazi apá m?
68
16. FEJEZET
Kimberly arcá n patakzottak a kö nnyek, de ő észre sem vette. Kö nyö rö gve nézett
Anthonyra, mintha ő mindent rendbe tudna hozni. Kö zben há ló ingének szegélyét
gyű rö gette, s Meredith gyanította, hogy csak azért, mert valamiben tá maszt keres. Kó cos
haja az arcá ba hullott, egészen ú gy nézett ki, mint egy hazá tlan, á rva gyerek. Szerette
volna a karjá ba venni, megvigasztalni, megnyugtatni.
De Kimberly Anthonynak tette fel a kérdést, így Meredith hallgatott. É s egyébként
sem volt abban a helyzetben, hogy megnyugtassa. Nem ígérhetett neki semmiféle ró zsá s
jö vő t a mú lt helyett. Anthony és ő igazá bó l még semmit sem tisztá ztak. Anthony mély
hallgatá sba merü lt, miutá n megtudta a teljes igazsá got. Most rajta lenne a sor, hogy
minden kérdésre vá laszoljon.
Csakhogy Anthony ugyanolyan elveszettnek lá tszott, mint Kimberly. Ha a kislá ny a
beszélgetés nagyobb részét hallotta, teljesen kétségbe lehet esve. Anyuká ja elvette ő t
Meredithtő l, és elhallgatta Anthony elő l, hogy apa lett. Azzal má r valahogy megbirkó zott,
hogy Denise és Colin nem voltak igazi szü lei. É s most, hogy megismerte az
ö rö kbefogadá s há tterét is, teljesen ö sszeomlott kö rü lö tte az eddigi szép, kerek vilá g. É s
Anthony nyilvá n tudja, hogy nem lesz képes megvigasztalni. Ami megtö rtént,
helyrehozhatatlan. Ha Meredith és Anthony fel tudtak volna készü lni a Kimberlyvel való
beszélgetésre, talá n nem érintené ennyire sú lyosan, amit ö rö kbefogadó szü lei tettek. De
vá ratlanul kerü ltek ebbe a helyzetbe, és hirtelen teljesen elbizonytalanodtak.
Kimberly vá rta, hogy Anthony mondjon má r valamit, de a férfi mintha megbénult
volna. Egy ö rö kkévaló sá gnak tű nő pillanat utá n Anthony megmozdult. Odament
Kimberlyhez, leguggolt elé, és megfogta a kezét.
– Igen, drá gá m, én vagyok az édesapá d – mondta halkan.
A kislá ny az ajká ba harapott.
– Egészen a mai napig én sem tudtam, Kimberly. É s most, hogy tudom…
– Hogyan felejthetted el Merryt? Cserbenhagytad! – kiá ltott fel Kimberly
kétségbeesetten.
Meredith kö nnyekig megható dott. A gyereke kiá ll mellette…
– Nem, Kimberly! – mondta Anthony nyugodtan. – É desanyá d és én annak idején azért
vá ltunk el egymá stó l, mert még tú l fiatal volt egy á llandó kapcsolathoz. Megá llapodtunk
abban, hogy írunk egymá snak, aztá n elutaztam. Rö viddel ezutá n baleset ért, sú lyos
fejsérü lést szenvedtem, és ezt kö vető en nem emlékeztem semmire, ami a balesetet
megelő ző hetekben tö rtént. Egyszerű en nem tudtam, hogy ismertem és szerettem
Merryt. De á lmodtam vele, csak éppen fogalmam sem volt arró l, hogy ő a való sá gban is
létezik. Almaimban soha nem tudtam utolérni, és mégis ú jra meg ú jra megpró bá ltam.
Mert biztosan tudtam, hogy ő adna értelmet az életemnek. Így is lett. Egy kislá nyt
ajá ndékozott nekem. Csak én ezt a mai napig nem tudtam.
– Kü lö nben visszajö ttél volna, hogy Merryt feleségü l vegyed? – kérdezte Kimberly.
– Igen. – Anthony egy pillanatig se habozott. – É n akartam volna az apá d lenni. É s ha
akkor ú jra talá lkozunk, azon nyomban ú jbó l beleszerettem volna Merrybe.
Meredithnek megdobbant a szíve. Igaz lenne? Vagy Anthony csak Kimberlyt akarta
megnyugtatni?
– De anyu miért tartotta tő led tá vol Merryt? – kérdezte Kimberly. – Ez nem volt szép,
Anthony bá csi! Miért csiná lt ilyen csú nya dolgot? – Kimberly felzokogott.
69
Anthony felá llt, felemelte és magá hoz szorította a kislá nyt. Kimberly á tö lelte a nyaká t,
és keservesen sírt. Neki Denise és Colin Graham voltak a szü lei, szerette ő ket, bízott
bennü k. É s most minden, amiben hitt, ö sszeomlott. Anthony odavitte az egyik ná dfonatú
székhez, az ö lébe ü ltette, és megnyugtató an simogatni kezdte a há tá t.
Meredith tehetetlenü l á llt ott. Nem akart kéretlenü l beavatkozni. Ú rrá lett feltö rő
zokogá sá n, mert nem akarta Kimberlyt még jobban kétségbe ejteni.
Egy idő utá n Kimberly zokogá sa elcsendesü lt, bá r a kislá ny tová bbra is a karjá ba
simult.
– Anyuká d hibá t kö vetett el – mondta halkan Anthony. – É s ez Meredith és az én
szá momra nagyon rossz kö vetkezményekkel já rt. De ő is és apuká d is nagyon szerettek
téged. Ő k nem tudtak arró l, mi volt kö zö ttü nk Merryvel. Azt hitték, hogy azt teszik, ami
neked a legjobb. É s ez így is volt. Mindig azt akartá k, hogy boldog és szép legyen az
életed. – Anthony megértést keresve pillantott Meredithre.
Meredith azonnal Kimberly mellé kuporodott.
– É n mindig nagyon ö rü ltem a képeknek, amelyeket anyuká d kü ldö tt el nekem.
Minden egyes kép egy boldog gyereket á brá zolt. Anthony má r elmondta neked, hogy
ezeket a képeket a há ló szobá m falá ra akasztottam. Szeretném, ha szeretettel gondolná l
azokra az évekre. A szü leid nagyon szerettek téged.
Kimberly felnézett.
– Te is szerettél volna, Merry.
– É n mindig szerettelek, és mindig is szeretni foglak. De anyuká d és apuká d is
szeretett.
– Anyu elvett engem tő led. Te mondtad…
– Nem. Félreértettél – mondta gyorsan Meredith. – É n adtalak oda anyuká dnak, mert
ő jobban tudott ró lad gondoskodni, mint én akkoriban. Való színű , ha Anthony vissza is
jö tt volna hozzá m, jobban mi sem nevelhettü nk volna.
Kimberly egy pillanatig elgondolkodott ezen, aztá n azt mondta:
– De akkor az igazi szü leimmel lehettem volna.
– Most má r velü k vagy. – Meredith kisimította az elő rehulló fü rtö ket a sá padt kis
arcbó l. – Az ö rö kbefogadó szü leid szerettek és a vér szerinti szü leid is szeretnek. Ez
nagyszerű , nem igaz?
Kimberly arca egy pillanatra felderü lt, aztá n ú jfent gondterhelt rá ncok jelentek meg a
homloká n.
– Te és Anthony bá csi haragban vagytok?
Meredith mosolyogva rá zta a fejét.
– Nem. Anthony dü hö s lett, mert nem tud visszaemlékezni, és én is dü hö s lettem, mert
mindent el kellett magyará znom neki. De má r elmú lt. – Anthonyra nézett. – Igaz?
– Persze. Mindent tisztá ztunk.
Kimberly kihú zta magá t, és Anthony szemébe nézett.
– Ú jbó l szerelmes lettél Merrybe? – kérdezte lefegyverző egyszerű séggel.
Meredith visszafojtotta a lélegzetét. Anthony felindult pillantá sa annyi érzelemrő l
á rulkodott, amit nehéz volt megérteni. Bocsá natért esedezik? Megértésben
reménykedik? Vagy csak kétségbeesett, mert megzavarta Kimberly vilá gá t?
– Mindig is szerettem Merryt. Még akkor is szerettem, amikor csak az á lmaimban
lá ttam – felelte.
Istenem… Igaz lenne?
– É s most feleségü l fogod venni?
70
Csak egy gyerek kérdezhet ilyet! Kilá tá stalan helyzetbe hozta Anthonyt. Szilá rdan
tartania kell magá t mindahhoz, amit eddig mondott, kü lö nben Kimberly megint
magá nkívü l lesz.
Anthony szinte rimá nkodva nézett Meredithre.
– Ha kellek neki – mondta.
Kimberly megfordult, és reménykedve nézett az anyjá ra:
– Merry?
Meredith felá llt. Mind a ketten vá rakozó an bá multak rá . Vá rtá k a vá laszt. Szíve
ő rü lten vert. Itt és most kell dö ntenie. Mondjon igent? Szerette volna, de helyesen
cselekedne? Anthonynak nem volt má s vá lasztá sa, mint hogy megtegye a há zassá gi
ajá nlatot. A lá nya sarokba szorította. Fontos ez? Ha Anthony kö zö s gyerekü k kedvéért
kész megtenni, neki egy pillanatig sem szabad haboznia.
– Igen – mondta szilá rd hangon Meredith.
Kimberly felugrott, és á tö lelte.
– Annyira szerettem volna, ha ö sszehá zasodtok Anthony bá csival, mert akkor mindig
veletek lehetek! – kiá ltott fel boldogan.
Anthony ú gy á llt fel, mintha hatalmas kő esett volna le a szívérő l. Ú gy tű nt, egyá ltalá n
nem nyugtalanítja az épp most magá ra vá llalt kö telezettség. Arca ragyogott a
bizakodá stó l és az ö nbizalomtó l. Olyan férfi benyomá sá t keltette, aki ú jbó l kezében
tartja az életét, és épp most tett szert arra, amire vá gyott.
Meredith remélte, hogy nem a képzelete já tszik vele, és Anthony való ban szereti.
Anthony há lá s pillantá st vetett felé, a kezét szeretettel lá nya vá llá ra tette.
– Hagyjuk ezt a bá csizá st, Kimberly. Hívjá l egyszerű en Anthonynak.
– Ó ! – Kimberly boldogan felnevetett. – Rendben, Anthony!
– Akkor, uzsgyi az á gyba! – mondta Anthony tü relmesen. – Holnap kará csony.
– Ti most biztosan megcsó koljá tok egymá st!
– Lehet, hogy igazad lesz.
Kimberly kuncogott.
Mereditht meglepte, milyen gyorsan magá hoz tért Kimberly. Megnyugodott, és ismét
biztonsá gban érezte magá t, mert igazi szü lei ö sszehá zasodnak. Szá má ra ezzel helyre is
á llt a vilá g rendje.
– Jó éjszaká t, Anthony bá … Anthony! – Kimberly rá mosolygott Meredithre. – Nagyon
jó éjszaká t!
– Á lmodj szépeket – mondta Anthony.
– Igen, á lmodj szépeket – ismételte Meredith. Remélte, hogy az ő á lma most való ra
vá lik.
Kimberly a bejá rati ajtó hoz ment, ott megá llt és ú jra feléjü k fordult.
– Boldog kará csonyt! – mondta jelentő ségteljesen, és szélesen elmosolyodott. Ezutá n
eltű nt a há zban.
71
17. FEJEZET
Anthony á tö lelte Meredith dereká t, és magá hoz hú zta. Meredith szíve olyan hevesen
kalimpá lt, hogy alig kapott levegő t. Kétség és boldog vá rakozá s kö zö tt vergő dö tt.
– Kö szö nö m! – mondta halkan Anthony. – Kö szö nö m neked a gyermekemet, és hogy
megvá rtá l, Merry.
– Ó , Anthony! – suttogta Meredith megkö nnyebbü lten. A férfi olyan szerelmesen
nézett rá , hogy má r nem kételkedett. – Bocsá ss meg, hogy volt idő , amikor lemondtam
ró lad, és azt hittem, má r nem szeretsz. É n…
– Nem, nem… – Anthony Meredith ajká ra tette a mutató ujjá t. – Nem volt igazam. Nincs
miért bocsá natot kémed. – Kezét lejjebb csú sztatta, és megciró gatta Meredith nyaká t. –
Ahhoz má r elég idő t tö ltö ttem veled, hogy el tudjam képzelni, mi mindenen mentél
keresztü l. Szégyellem, hogy kijö ttem a sodrombó l amiatt, hogy semmirő l sem tudtam, és
oly sok mindenrő l lemaradtam.
Meredith elmosolyodott.
– Most má r legalá bb nem vagyok tú l fiatal hozzá d.
– Voltá l-e egyá ltalá n? Nem vagyok biztos benne. – Anthony ö sszehú zta a szemö ldö két.
– Annyira szerettü k egymá st, hogy az életkor feltehető en egyá ltalá n nem szá mított.
Nagyon való színű , hogy ez csak vilá gosodott meg elő ttem, miutá n elvá ltunk. Dave azt
mondta, hogy nem szenvedtem volna balesetet, ha nem má son já r az eszem szö rfö zés
kö zben. Talá n épp arra gondoltam, hogy visszamegyek hozzá d. Talá n ez az á lom
magyará zata.
Anthony má r kétszer utalt arra, hogy á lmodni szokott ró la.
– Meséld el azt az á lmot – kérte Meredith.
– Azt á lmodtam, ami mú lt éjjel a való sá gban is megtö rtént. – Anthony hitetlenkedve
elmosolyodott. – A parton vá rsz rá m, a tenger felé fordulva. Nem szó lsz, mégis érzem,
hogy engem hívsz. Hozzá d megyek, és ahogy kö zeledem, megfordulsz, az arcod felderü l.
– Anthony felsó hajtott. – De hirtelen nem engedelmeskednek a lá baim. Tehetetlenü l
á llok, és lá tom, hogy eltű nsz a semmiben.
– Nagyon kü lö nö s! – mondta Meredith. – Amikor nem tudtam elaludni, és csak
fekü dtem az á gyamban a sö tétben, mindig rá d gondoltam. Ez kü lö nö sen akkor esett meg
velem gyakran, amikor napkö zben a tengerparton sétá ltam. Eszembe jutott, hogy azon a
nyá ron sokszor á lltam a vízparton, és néztem, ahogyan szö rfö zö l. Azt hiszem, hogy a
szívemben hívtalak is, Anthony.
Egymá sra néztek. Egyszerre dö bbentek rá , hogy a vá gy legyő zte az idő t és a
tá volsá got.
Anthony szomorú an elmosolyodott.
– De nem tudtunk eljutni egymá shoz. Ha Kimberly véletlenü l nem jö n rá , hogy ö rö kbe
fogadtá k… Ha nem akarta volna megtudni, ki az igazi anyja…
– Csodá latos gyerek.
– Olyan, mint az anyja – mosolygott Anthony.
– É s mint az apja. Tő led ö rö kö lte a hajá t.
– Tő led meg a szemét.
Meredith boldogan nevetett.
72
– Há t nem csodá latos, hogy most má r mi vagyunk a szü lei? Ó … – Ö sszerezzent, mert
eszébe jutott Denise és Colin Graham. – Istenem, ú gy tű nhet, hogy ö rü lö k a nő véred és a
férje halá lá nak. Nem így értettem. É n csak…
– Tudom. – Anthony magá hoz szorította Mereditht. – Ha arra gondolok, milyen ö nző
mó don viselkedett Denise…
– A nő véred nem volt ö nző – sietett Meredith megcá folni. Annyira boldog volt, hogy a
mú lt má r nem szá mított neki. – Denise csak rá d gondolt. Azt akarta, hogy sikeres ember
vá ljék belő led.
Anthony a fejét csó vá lta.
– Arra gondolt, amit ő akart a szá momra. Azt egyá ltalá n nem kérdezte, hogy én mit
akarok.
– De hiszen szép pá lyá t futottá l be, és szereted a hivatá sodat – mondta Meredith.
– Te is elértél bizonyos dolgokat az életben. A „Virá gvilá g” sikeres vá llalkozá s.
Ká rpó tolt azért, amit elmulasztottunk? – kérdezte Anthony.
Meredith a nyaka kö ré fonta a karjá t.
– Má r elmú lt. Ne pazaroljuk az idő nket arra, hogy gyá szoljuk, ami nem tö rtént meg.
Annyi mindennek ö rü lhetü nk!
Anthony arca hirtelen felderü lt.
– Ó , há t ez igazá n jó ü zlet! Az eskü vő re a céged fogja a virá gdíszeket szá llítani.
– Igazi eskü vő re gondolsz? – kérdezte izgatottan Meredith.
– Természetesen. – Anthony felnevetett. – Figyeld csak meg, mit fog szó lni hozzá
Kimberly. Biztos vagyok benne, hogy szerinte ez ma má r unalmas, rég kiment a divatbó l.
– Tényleg feleségü l akarsz venni?
– Kételkedtél benne?
Igen. De most má r nem. Meg volt győ ző dve ró la, hogy szerelmü k ö rö kre megmarad.
Ezen senki és semmi nem vá ltoztathat. Viszont szó rakoztató dolog Anthonyt ugratni.
– Há t, Kimberly tö bbé-kevésbé rá kényszerített – felelte.
– A lá nyunk csak kissé felgyorsította az eseményeket. Szeretlek, Merry. – Kutató
pillantá st vetett rá . – Elhiszed nekem?
– Igen. – Meredith arca felragyogott. – Merrynek szó lítottá l.
– Má r akkor is szerettem volna, amikor indítvá nyoztad, hogy Kimberly így hívjon.
Valahogy az volt az érzésem, hogy helyes lenne, ha én is ezt a nevet haszná lná m. De
á llandó an az jutott az eszembe, hogy a szerelmed szó lított Merrynek. Nem akartam, hogy
– ha csak gondolatban is – valamilyen kapcsolatba hozz azzal a férfival, aki
cserbenhagyott. – Anthony elhú zta a szá já t. – É s kiderü lt, hogy én voltam az. A sors
iró niá ja.
– Sajná lom, hogy nem emlékszel. Szerettelek. Azó ta is szeretlek – suttogta Meredith.
– Merry… – Anthony lassan féléje hajolt, és csó kot lehelt az ajká ra.
Meredith tudta, hogy Anthony nem akar sietni. Ki akarja élvezni ennek a vará zslatos
csó knak minden apró részletét. De annyira ö rü ltek egymá snak, hogy má sképp is szeretni
akartá k egymá st, ú gy, ahogyan elő ző éjszaka. Anthony tartó zkodá sa szertefoszlott, és
szenvedélyesen csó kolni kezdte a lá nyt.
– Aludj velem! – suttogta. – Az egész éjszaká t szeretném veled tö lteni.
Csodá latos lenne… de nincsenek egyedü l a há zban.
– Szerinted okos dolog lenne? Ha holnap korá n reggel Kimberly bemegy a szobá dba,
és ott talá l minket együ tt…
– Nagyon boldog lesz.
Meredith felsó hajtott.
– Jobban ismered, mint én.
73
– Hamar behozod, és megvan az az elő nyö d, hogy nő vagy. Rokon lelkek… – Anthony
magá hoz szorította a lá nyt.
Meredith nevetve ö lelte á t Anthony dereká t, és hozzá simult, amikor bementek a
há zba.
– Olyan jó l kijö ssz Kimberlyvel. Jó nézni benneteket, amikor együ tt vagytok és
ugratjá tok egymá st.
Anthony gyengéden megcsó kolta.
– Ő egy rész belő led. É s igaz, hogy nem tudtam, de szá momra mindig nagyon sokat
jelentett. Ú gy éreztem, hogy Kimberly kü lö nleges gyerek. Talá n ö nkéntelenü l
kapcsolatba hoztam azzal az asszonnyal, akivel á lmodtam.
Kü lö nleges gyerek… Kü lö nleges szerelem, gondolta Meredith Anthony szobá ja felé
menet. É s még kü lö nlegesebb kará csony.
74
18. FEJEZET
– Van még egy ajá ndékom nektek – mondta Kimberly.
Anthony észrevette, mennyire ö rü l Kimberly, hogy meglepetést okozhat a szü leinek.
Mit tartogathat a szá mukra? A kará csonyfa alá helyezett ajá ndékokat má r kibontottá k. A
csomagoló papírok szerteszét hevertek a padló n.
– Má r nincs tö bb – mondta Merry.
Kimberly nevetett.
– Az éjjel eszeltem ki. Soha nem talá lná tok ki, hogy mit.
– Lehet barkochbá zni? – kérdezte Anthony, aki szívesen belement a tréfá lkozá sba.
Nem emlékezett, hogy valaha is ilyen boldognak érezte volna magá t, mint most. Merry,
Kimberly és ő ott ü ltek a sző nyegen a csodá san feldíszített kará csonyfa elő tt. Kint, a
felhő tlen kék égen ragyogott a nap, és Anthony vilá gá ban minden a helyére kerü lt.
Egyszerű en tö kéletes volt.
– Á llat, á svá ny vagy nö vény? – kérdezte a lá nyá tó l.
– Fogalomró l van szó , nem dologró l – felelte Kimberly.
Anthony megcsó vá lta a fejét.
– Akkor feladom.
– A fogalmakat nagyon nehéz kitalá lni – jegyezte meg Merry.
– Tudtam, hogy soha nem jö ttö k rá ! – diadalmaskodott Kimberly. – Ú gy dö ntö ttem,
hogy elmegyek az intézetbe. Akkor sok idő tö k marad egymá sra, Merry. Igazi, hosszú
mézesheteitek lehetnek.
Merry elpirult. Ma reggel a lá nya való ban bejö tt Anthony szobá já ba. É s ahogy a férfi
elő re megmondta, ö rü lt, hogy együ tt talá lja ő ket az á gyban, bá r Merry egy kicsit
szégyellte magá t.
– Ez nagyon szép tő led, Kimberly. De tényleg ezt akarod?
– Most, hogy tudom, a hétvégeken hazajö hetek hozzá tok, semmi kifogá som ellene.
Biztosan jó muri egy csomó lá nnyal együ tt lakni.
– Egészen biztos vagy benne? – kérdezte Anthony. Meghatotta lá nya figyelmessége,
ugyanakkor nem szívesen gondolt arra, hogy hét kö zben nem lenne velü k. Csodá latosak
a csalá di kö rben tö ltö tt reggelek. Minden napot így kellene kezdeni.
– Szá z szá zalékig! – jelentette ki Kimberly ellentmondá st nem tű rő hangon. – Merry
majd segít megvá sá rolni a dolgokat, amelyekre az intézetben szü kségem lesz. É s amikor
a hétvégeken hazajö vö k, sok mesélnivaló m lesz. – A kislá ny homloka rá ncba futott. –
Csak egy dolog lenne…
– Bá rmikor meggondolhatod magad – mondta Anthony.
– Nem. Mrs. Armstrongró l van szó . Tényleg nagyon aranyos volt velem. Nem
szeretném, ha elveszítené az á llá sá t.
Anthony bü szke volt a lá nyá ra. Fran Armstrong irá nt érzett aggodalma annak jele,
hogy Kimberly jó szívű kislá ny. Sajnos Rachellel nem volt ilyen nagylelkű . Persze a
nagymamá s kü lsejű asszonyt sohasem tekintette veszélyesnek, míg Rachel esetleg
elfoglalhatta volna azt a helyet, amelyet Kimberly Merry szá má ra szeretett volna
fenntartani.
– Emiatt ne aggó dj – mondta Anthony. – Biztos vagyok benne, hogy Mrs. Armstrong
szívesen marad ná lunk há zvezető nő nek. É s nem já r majd rosszabbul, mint amikor rá d
vigyá zott, megígérem.
75
Kimberly megkö nnyebbü lten mosolygott.

– Nagyszerű . Szegény, még mindig nagyon vá r egy unoká ra. A lá nya szeretne egy
kisbabá t, de eddig nem jö tt ö ssze.
Egy kisbaba… Anthony Merryre pillantott, mert eszébe jutott, mirő l beszélgettek
reggel. Most má r két alkalommal voltak ú gy együ tt, hogy nem védekeztek. Anthony, aki
má skor mindig mindenben nagyon megfontoltan szokott cselekedni, egyszerű en nem
gondolt rá . Ez megdö bbentette. Olyan szenvedély kerítette hatalmá ba, hogy minden
má st elfelejtett. Merry megkérdezte, ellenezné-e, hogy még egy gyereke legyen. Még
hogy ellenezné-e! Odalenne a boldogsá gtó l.
Meredith mosolyogva viszonozta a pillantá sá t, lá tszott rajta, hogy egyre gondoltak.
Egy kará csonyi kisbaba. É pp, mint Kimberly. Ha megtö rténne, a vilá g minden kincséért
sem mulasztaná el a szü lést. Mostantó l mindig ott lesz Merry mellett.
– Tudom má r! – kiá ltott fel Kimberly ragyogó arccal. – Lehetne egy kistestvérem! Mrs.
Armstrong biztosan nagyon ö rü lne.
Há t ezzel való ban meglepte a szü leit.
– Komolyan mondod? – kérdezte Anthony. – Ugyanis Merryvel má r gondoltunk
ilyesmire.
– Tényleg? – Kimberly el volt bű vö lve.
Anthony nevetett.
– Bizony.
Kimberly ö sszecsapta a kezét.
– Mindig szerettem volna egy kistestvért. Ha gyorsan hozzá fogtok, jö vő kará csonyra
má r nagyobb csalá d lehetnénk.
Meredith boldogan mosolygott, bá r az arca lá ngolt.
– Szeretném, ha a kisbaba holmijait együ tt vá sá rolná nk meg, Merry – kérlelte
Kimberly. – Egy igazi anya ezt megérti. Mint idő sebb nő vér, ott szeretnék lenni.
Az ő igazi anyja…
Kimberly olyan boldog vele.
Merrynek igaza volt. Csoda, hogy ö sszetalá lkoztak ő k há rman, és minden jó ra fordult.
Anthony rá nézett a szép asszonyra, akit szeretett és mindig szeretni fog. Mintha a vilá g
ö sszes kará csonyi fénye lá ngra lobbant volna benne.
Merry Christmas… csak az ö vé.
Nem, csak Kimberlyé és az ö vé.
Merry Christmas… nagyon szeretü nk…
76

Emma Darcy - Karácsonyi Csoda

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Emma Darcy - Karácsonyi Csoda

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Kará csonyi csoda

Anthony megijedt. Elsiette volna a dolgot? Hisz gyakorlatilag igazat adott

– Annyira szeretném, ha szeretne!

– Lefogadom, hogy a mostohaanyá d nem ö rü lt neked.

Meredith Palmer reménykedve, szinte kö nyö rö gve nézett rá .

Anthony felnézett az égre, aztá n olyan elbű vö lő en mosolygott Meredithre, hogy az

Most, hogy Kimberly má r majdnem elérte a há zat, és semmiképp nem hallhatta a

Meredith megá llt, és ú gy nézett rá , mintha megbaboná ztá k volna.

Viszont lelkiismeret-furdalá sa lesz, ha meghallja az igazsá got. Akarja-e, hogy Anthony

Egyik há ló szobá bó l sem szű rő dö tt ki fény. A nappaliban is teljes sö tétség honolt. A

á lmodik. Megragadta az á lomkép karjá t… meleg, finom bő rt érzett az ujjai alatt. É lő

– Fogadjunk, hogy elő bb érek a vízbe!

– Az csak a Flynn’s lehetett Port Macquarie mellett.

– Megpró bá ltalak elérni, Anthony.

Annyira szerette volna hallani! De Anthony hallgatott.

Kimberly megkö nnyebbü lten mosolygott.

You might also like