Jill Mansell

Azt beszélik
 Milyen csodálatos a munkám! Mekkora öröm
együtt lenni kedves karaktereimmel, beszélgetni velük,
végigvezetni őket a történeten, és bízni benne,
hogy minden szál szépen el lesz varrva, mire az utolsó
fejezethez érünk! Mivel csak vázlatom van, amikor
belekezdek egy új könyvbe, mindig rengeteg meglepetés ér
írás közben - és remélem, nemcsak engem,
hanem az olvasót is. Sok váratlan fordulatban bővelkedik
ez a regényem is, de elégedett vagyok a végeredménnyel.
Nagyon bízom benne, hogy önök is ugyanezt fogják érezni,
amikor az utolsó oldalra érnek!

Jill Mansell
Első fejezet

FURCSA, hogy az ember csak kinyitja a lakása ajtaját, és abban a pilla-

natban tudja, hogy valami nincs rendben. Tilly megállt az ajtóban, keze
a kapcsolót kereste. Este hat óra volt, február, hideg csütörtöki nap.
Éppen hazaért a munkából. Ugyan miért gondolná, hogy bármi is meg-
változott? De megváltozott, azt rögtön érezte.
Kattant a kapcsoló, és fény öntötte el a lakást. Hát ennyit a kísérteties
hatodik érzékről. Csak azért volt más érzés kinyitni az ajtót, mert eltűnt
a szőnyeg. Tilly meghökkenve a nappaliba ment.
Körülnézett a szobában, felmérve mindent vagy inkább mindennek a
hiányát. Vagy különösen alapos munkát végeztek a betörők, vagy...
Gavin a kandallópárkányon hagyta a levelet. Jellemző. Alighanem
konzultált valami fő illemtudorral: „Kedves Eti-Quett kisasszony, sze-
retném minden előzetes figyelmeztetés nélkül elhagyni a barátnőmet.
Hogyan magyarázzam meg neki?”
Mire Eti-Quett kisasszony azt válaszolja: „Drága Gavin! Ilyenkor az
a helyes eljárás, ha a szükséges információt kézzel irt levél formájában
közöljük. Nem e-mailben, és még véletlenül sem SMS-ben. A levelet a
lehető legfeltűnőbb helyen, mondjuk a kandallópárkányon hagyjuk.
Tegyük a szívünkre a kezünket! Ugyan mi más lehet a magyarázat?
Tilly gyors leltárt végzett. Mi más okból maradt volna itt a DVD-lej át-
sző (ami az övé), miközben a tévé eltűnt (ami Gaviné)? Mi más okból
hiányozna a DVD-k háromnegyede (a háborús filmek, sci-fik és effé-
lék), és maradtak volna meg a szirupos könnyfakasztók és a romantikus
komédiák?
- Tilly? Hahó! Csak én vagyok!
A fenébe! Babs a szomszédból.
- Szia, Babs! - Tillynek átfutott az agyán, hogy talán Babsnek kell
átadnia Gavin üzenetét. Vagy megkérte, hogy nézzen be hozzá, amikor
hazajön, hogy jól van-e.
- Csak gondoltam, megnézem, mi van veled. Szegénykém! Én meg
azt képzeltem, hogy olyan boldogok vagytok. Igazán elmondhattad
volna. Tudod, hogy mindig szívesen meghallgatlak.
Szívesen meghallgat? Babsnek az élete volt, hogy mások nyomorú-
ságát hallgassa.
- Elmondtam volna - felelte Tilly. - Ha tudtam volna.
-Úgy érted...
- Gavin csak úgy lelépett. Vagy ha nem... - Tilly a kandallópárká-
nyon lévő levélért nyúlt - akkor elrabolták.
- Láttam, amikor délután bepakolta a holmiját egy tehertaxiba, és
nem voltak vele emberrablók - mondta Babs, majd hozzátette: - Csak
az anyukája meg az apukája.
Az INGÁZÓKKAL teli vonat másnap este beérkezett a roxborough-i
vasútállomásra. Erin a peronon várt, és integetett, amikor észrevette
Tillyt.
Tillynek elég volt megpillantania őt, hogy máris jobban érezze
magát. El sem tudta volna képzelni, hogy ne Erin legyen a legjobb
barátnője. Tíz évvel ezelőtt, amikor el kellett döntenie, hogy
Liverpoolban vagy Exeterben fogja megszerezni a diplomáját,
választhatta volna az előbbit, és akkor nem ismerné Érint. De inkább
Exeter mellett döntött - valahogy vonzotta a tengerpart -, és ott lakott
az Erin melletti szobában a kollégiumban. Az első pillanattól kezdve
jól kijöttek egymással. Belegondolni is szörnyű, hogy ha Liverpoolt
választja, most más volna a legjobb barátnője, mondjuk egy magas
triatlonos, akit Helenának hívnak. Ha csak elképzeli...
- Uff! - sikkantott Erin, amikor Tilly ölelése hirtelen kinyomta belőle
a szuszt. - Ez minek szól?
- Örülök, hogy nem Helena vagy, a triatlonos.
- Vagy úgy. Annak én is örülök. - Erin karon fogta Tillyt. - Na, akkor
menjünk hozzám! Jó kis ragacsos karamellapudingot készítettem.
- Na látod! - sugárzott Tilly. - Helena ilyet soha nem mondana. Ő azt
mondaná: „Fussunk le tizenhat kilométert, attól jobb kedvünk lesz!”
Erinnek ugyanolyan kusza volt a lakása, mint a roxborough-i High
Streeten sorakozó házak. Egy garzonban lakott a kis használtruha-ke-
reskedés fölött, amelyet már hét éve vezetett. Persze nem ez volt az
álma, amikor megszerezte a színjeles diplomáját Exeterben. Párizsban
szeretett volna tolmácsként dolgozni, de ez a terve meghiúsult egy
hónappal a huszonegyedik születésnapja után, amikor agyvérzést
kapott az anyja, ő pedig lemondott párizsi álomállásáról, és
visszaköltözött Roxborough- ba, hogy ápolja.
Három évvel az első szélütés után jött a második, és az már elvitte az
édesanyját. Pedig mindig azt tervezte, hogy visszautazik Párizsba, ami-
kor bekövetkezik az elképzelhetetlen, Erin rájött, hogy nincs kedve
hozzá. Roxborough, ez a patinás kis város Cotswoldsban, csodálatos
hely volt. Az emberek kedvesek, gondoskodók, és jól ment az üzlet is.
Itt boldog, szeretik, akkor miért költözne el?
Ráadásul négy évvel később Erinnek még több oka volt elégedettnek
lennie a döntésével. De ezt nem akarta elmondani Tillynek, amikor
még ki van borulva, miután lelépett a barátja. Az érzéketlenség volna.
Bár ami azt illeti, Tilly nem volt olyan nagyon kiborulva.
- Felhívtam ma délután - mesélte, miközben tömte magába a kara-
mellapudingot. - Nem volt bátorsága, hogy a szemembe mondja, félt,
hogy sírni fogok. Visszaköltözött a szüleihez, úgyhogy most ott marad-
tam egyedül a lakásban, amit nem tudok fenntartani egy fizetésből.
- Sírtál volna, ha a szemedbe mondja?
- Nem is tudom. Lehet.
- Lehet? Ha őrülten szerelmes vagy egy pasasba, aki lelép, abba sem
tudod hagyni a bőgést.
Tilly a homlokát ráncolta. - Nem feltétlenül.
- De igenis bőgnöd kell - erősködött Erin. - Úgyhogy szerintem te ti-
tokban azt akartad, hogy szakítson veled, mert arra nem tudtad volna
rávenni magad, hogy te szakíts vele.
Tilly elpirult, és nem mondott semmit.
- Látod? Igazam van! - Erin elégedetten felsikoltott. - Ugyanaz az
ábra, mint Mickey Nolannal. Az elején tényleg bírtad, aztán kicsit unal-
mas lett, és szerettél volna szakítani, de nem akartad megbántani. Úgy-
hogy kezdtél eltávolodni tőle, amíg a srác rá nem jött, hogy nincs már
szenvedély a kapcsolatotokban. És Darren Shaw! - jutott eszébe. - Vele
is ugyanezt csináltad. Furdalna a lelkiismeret, ha te szakítanál a fickó-
val, ezért mindig úgy alakítod, hogy ő szakítson veled.
Tilly úgy érezte, mintha megvilágosodott volna. - Lehet, hogy igazad
van - helyeselt. - Meséltem már Jamie Dalstonról?
- Nem. Vele is ezt csináltad?
- Nem. Vele két hétig jártam tizenöt éves koromban. Aztán rájöttem,
hogy kicsit fura, úgyhogy lekoptattam. - Kis szünet után így folytatta: -
Akkor kezdett zűrös lenni a dolog, amikor Jamie nem akart lekopni.
Állandóan telefonált, és fel-alá járkált a házunk előtt. Ha elmentem ott-
honról, követett. Aztán a születésnapomra küldött valami drága ékszert.
Anyu visszavitte az anyjához, még rendőrségi ügy is lett belőle. Jamie
ellopta a pénzt, hogy megvehesse az ékszert. Na mindegy, végül elköl-
töztek, és többet nem találkoztam vele, de azóta inkább hagyom, hogy
a pasim szakítson. így kisebb az esélye, hogy utána zaklatni fog.
- Szóval örülsz annak, hogy Gavin lelépett - állapította meg Erin.
- Már úgy éreztem, mintha csapdában volnék - vallotta be Tilly.
- Akkor jó. - Erin ezt vigasztaló hangon mondta, miközben felállt. -
Menjünk kocsmázni!
A ROXBOROUGH-I High Street egyik végén lakni már csak azért is kelle-
mes, mert a másik végén ott volt a Lusta Róka, elég messze ahhoz,
hogy ne kelljen füldugót használni, ha éppen karaokeestet tartottak,
mégis elég közel ahhoz, hogy haza lehessen tántorogni egy görbe
éjszaka után. Tilly élvezte a kocsma hangulatát. Tetszett neki, ahogy
Declan, a tulajdonos, miután Erin elmesélte neki, hogy a barátnőjét épp
dobta a fiúja, lazán azt mondta: - Költözzön ide Roxborough-ba! Tiszta
vidéki levegő és almabor.
Tilly mosolygott. - Kösz, de városi lány vagyok.
- Ez város!
- O úgy értette, hogy londoni - szólt közbe Erin.
- Az borzalmas hely - csóválta a fejét Declan.
- A mi újságjainkban rendes hírek vannak - vágott vissza Tilly, a
Roxborough Gazette-xz mutatva, amelyet a tulajdonos olvashatott. - Itt
mi van a címoldalon? Tehén esett a marharács közé.
- Na jó, de nem nagyszerű, hogy nálunk nem nyüzsögnek terroristák
és gyilkosok? - kacsintott rá Declan. - Én ezért szeretek itt élni.
- Na és mi történt azzal a tehénnel? - Tilly odahajolt, de Declan el-
rántotta az újságot.
- O, nem! Aki kineveti az újságunkat, az nem érdemli meg, hogy
megtudja, mivel végződnek a történeteink. Vajon ott hagyták sorsára a
tehenet? Én ezt nevezem megható történetnek...
Declan aztán megenyhült, amikor Erinék két órával később hazain-
dultak, és becsúsztatta a Gazette-et Tilly táskájába. - Tessék, olvassa
csak el! Lehet, hogy nem Evening Standard, de a mi újságunknak is
megvan a maga bája.
Szörnyű, de három korsó almabor után Tilly ezt titokban nagyon vic-
cesnek találta. Azért sikerült komoly arcot vágnia.
Kint az utcán mardosni kezdte a gyomrukat a zárórai éhség, úgyhogy
kénytelenek voltak még a sült halashoz is betérni.
Tilly mohón bontotta ki a gőzölgő, forró csomagot.
- Én majd csak otthon eszem meg - közölte Erin.
- Azt az öregek csinálják.
- Huszonnyolc éves vagyok - mondta Erin vidáman. - Nem mai
csirke. Meg te sem.
- Fogd be! - szólt Tilly dühösen, és hozzávágott egy sült krumplit. -
Én igenis mai csirke vagyok.
Két tizenéves fiú éppen ment át az úton, felnevettek, és oldalba bök-
ték egymást. Tilly hallotta, ahogy az egyik megjegyzi: - A kezed meg
belelóg a bilibe.
- Hát ez nem igaz! - tárta szét a karját mérgesen Tilly. - Miért szó-
rakozik velem mindenki? Egy huszonnyolc éves lány nem vén banya.
A másik fiú elvigyorodott. - Két év múlva harminc leszel. Az pedig
már banyakor.
- Bármit meg tudok csinálni, amit te! - fortyant fel Tilly.
- Na jó, akkor próbáld meg lepisilni azt a falat!
A fenébe! Utálta az ilyen pimasz okostojásokat.
- Vagy csináld utánam ezt! - mondta a másik fiú, és laza bakugrással
átszökkent a kukán, amely a sült halas előtt állt.
Ez már jobban tetszett Tillynek. Bakugrásban mindig szuper volt.
Erin kezébe nyomta a zacskót, nekifutott, és rávetette magát a kukára.
Ment minden, mint a karikacsapás, csak a földet érés sikerült tragiku-
san. De most őszintén, mennyi esélye van annak, hogy a bal lábad ép-
pen azon a sült krumplin landol, amit nemrég hozzávágtál a legjobb
barátnődhöz?
Tilly felsikított, miközben kicsúszott alóla a lába, és tehetetlenül
kapálódzott. Hallotta, ahogy Erin rémülten felkiált, mert nekivágódott
egy parkoló autónak. Úgy kenődött rá, mint egy rajzfilmfigura, és csak
akkor vette észre, milyen hihetetlenül tiszta a kocsi.
- Hé! - üvöltötte egy férfihang távolabbról, és nem úgy hangzott,
mintha viccesnek találta volna a jelenetet.
Tilly látta, milyen nyomokat hagytak zsíros ujjai az ajtón, a motorhá-
zon és az ablakon. A dzsekije ujjával próbálta letörölni a legcsúnyább
foltokat. A férfihang közben még dühösebben felkiáltott: - Megkarcolta
a festéket?
- Nem, dehogy, és itt különben sem parkolhatott volna. Itt a dupla
sárga csík. - Hátrapillantva a válla fölött, és látva, hogy a férfi még jó
messze van, Tilly azt tette, amit minden önérzetes huszonnyolc éves nő
tett volna a helyében, azaz futásnak eredt.
- Jól van - fújtatott Erin nem kerget minket.
Lassítottak, és ahogy ballagtak a járdán, Tilly megszólalt: - Még sze-
rencse, hogy nem volt ott senki, hogy lefényképezzen. Akár a jövő heti
Gazette címlapjára is kerülhettem volna. „A nő, aki maszatos kézzel
fogdosott egy tiszta autót!”
- Szerintem Declannek igaza van. Jól éreznéd magad itt - jegyezte
meg Erin.
A High Street végéhez értek. Már csak át kellett menniük az úton,
hogy otthon legyenek. Várták, hogy elhúzzon előttük egy busz, nyomá-
ban egy csillogó fekete autóval...
- Seggfej! - visított fel Tilly, amikor a kocsi átrobogott egy tócsán, és
beterítette hideg vízzel a szoknyáját és a lábát. Miközben hátraugrott,
egy pillanatra látta a felvillanó fehér fogakat, ahogy a volán mögött ülő
férfi vigyorgott, és gúnyosan felemelte a kezét, miközben száguldott to-
vább. - Ő volt az, igaz? Aki üvöltött velem.
- A kocsi ugyanaz - mondta Erin. - Valami Jaguar.
- A rohadék szándékosan csinálta. - De valójában imponált neki a
férfi. - Egész ügyes volt - mutatott Erin krémszínű kabátjára. - Figyelt
arra, hogy csak engem fröcsköljön le.
TILLY másnap délelőtt tízkor ébredt. Erin egy órával azelőtt lábujjhe-
gyen osont el az ágya mellett, hogy kinyissa a boltot. Később Tilly
csatlakozik hozzá, de egyelőre élvezte a lustálkodást, és eltöprengett
azon, mit fog kezdeni élete hátralevő részével.
 Készített magának teát és pirítóst, aztán kivitte a takarót a díványra,
és bebújt alá. Felpolcolta a párnákat, és kihúzta a Roxborough Gazette-
et a táskájából, hogy átlapozza. Volt egy cikk egy traktoraukcióról, és
egy egész oldalt a Roxborough-i Gimnáziumban tartott jótékonysági
vásárnak szenteltek. Ez egész aranyos volt. A teáját szürcsölgetve az
állás- hirdetések oldalára lapozott. Kerestek autószerelőt, személyzetet
a Castle Hotelba... Végül megakadt a tekintete egy keretes hirdetésen a
lap alján: Péntek-lányt keresek, élvezetes munka vidéki házban, heti 200
font fizetés.
Tetszett neki, hogy rövid és lényegre törő. Eltűnődött, hogy mit je-
lenthet az „élvezetes munka”. Egyesek a pénzügyminiszter munkáját is
élvezetesnek találták. Harapott a pirításból, lapozott, és az eladásra kí-
nált tárgyak rovatát kezdte olvasni - vadonatúj, sohasem viselt,
tizennyolcas méretű Pronuptia esküvői ruha... ötvenkilenc darabos
étkészlet (a hatvanadik darab, egy tányér, sajnálatos módon eltört egy
hazudozó, álnok exférj fején).
Miután végignézte az újságot, visszalapozott ahhoz a bizonyos hirde-
téshez. Mintha neki szólt volna.
Ami nevetséges, hiszen még az sem derült ki, hogy miféle munkáról
van szó, a fizetés meg gyalázatosan alacsony. De abból azért nem lehe-
tett baj, ha érdeklődik, nem igaz? Elővette a mobiltelefonját, és bepö-
työgte a számot.
- Helló - szólalt meg az üzenetrögzítő -, hagyjon üzenetet a...
- Sípszó után - súgott Tilly segítőkészen, de a hang elhallgatott. Meg-
telt az üzenetrögzítő.
Na jó, erről ennyit. Bárki adta fel a hirdetést, elárasztották hívások-
kal. Különben is, biztosan topless pincémőt keresnek. Jobb lesz
felkelni.
ERIN KIFUVAROZTA Tillyt a vasútállomásra vasárnap délután.
- Szóval van valami elképzelésed, hogy mit fogsz csinálni?
Tilly megrázta a fejét. - Még semmi. Keresek egy olcsóbb lakást, ez
minden. Mi mást tehetnék? - Megpuszilta Érint. - Köszönöm a hétvé-
gét. És majd mindenről beszámolok.
Erin átölelte. - Nem akarod, hogy megvárjam veled a vonatot?
- Ne izgulj, csak tíz perc.
 Két perccel később a hangosanbeszélő bemondta, hogy a londoni
Paddington állomásra tartó vonat negyven percet késik. Tilly kétségbe-
esetten nézett a mellette álló idős nőre. - Tényleg negyvenet mondott?
- Tényleg. Hát ez élvezetes lesz.
Élvezetes munka vidéki házban. Bárcsak még egyszer megpróbálta
volna felhívni azt a számot! Aztán hirtelen rájött, hogy nem kell mást
tennie, mint megnyomni a gombot, amellyel újrahívja az utolsó tele-
fonszámot.
- Halló? - Fiatal, kifulladt női hangot hallott.
- Én csak a hirdetés ügyében... - kezdte Tilly.
- Várjon, hívom apát. Apa, megint keres valaki állásügyben.
- Mondd neki, hogy elkésett, és már másnak adtuk az állást.
Erre Tillyből előtört a versenyszellem, pedig két perccel ezelőtt még
nem is akarta ezt az állást. De most, ha ez a férfi ilyen lazán le akarja
rázni... - Üzenem az apjának, hogy hallottam, amit mondott. És lehetne
benne legalább annyi tisztesség, hogy beszél velem.
- Tartsa! - kérte a lány vidáman. Aztán: - Apa, ez bepipult.
Tilly hallotta, ahogy suttogva átadja az apjának a telefonkagylót.
- Tessék, elnézést! - Ez az apa hangja volt, csak barátságosabb, mint
az előbb. - Ha az igazat akarja tudni, ez az egész óriási baklövés volt.
Megjövünk a szabadságunkról, és dugig van az üzenetrögzítőnk. Úgy
volt, hogy a jövő heti számban jelenik meg a hirdetés. Most semmi
mást nem akarok, csak egy csésze teát és egy szendvicset, de állandóan
vinnyog ez az átkozott készülék. Adja meg a nevét meg a számát, és
visszahívom, aztán megbeszélünk egy állásinterjút.
- Váljunk csak! - mondta Tilly. - Még azt sem tudom, el akarok-e
menni az interjúra. Pontosan mit kell csinálnia egy Péntek-lánynak?
- Mindent.
- És azt írta, hogy élvezetes a munka. Az mit jelent?
- Azt jelenti, hogy két százalékban esetleg élvezni fogja. A többi ki-
lencvennyolc százalék robot.
- Most csak le akar rázni? - kérdezte Tilly gyanakvóan. - Na és ennek
az állítólagos állásnak... van valami köze a pornóhoz?
- Nincsen. Sajnálom. - A férfi hangjában szinte hallani lehetett a kun-
cogást. - Miért, abban reménykedett?
 - Nem, dehogy. - Tilly igyekezett úrihölgyként viselkedni, de nem
akart lelombozóan prűdnek sem mutatkozni. - És miért csak heti
kétszáz a fizetés?
A férfi elnevette magát. - Mert ez bentlakó állás. Mindent megkap,
beleértve a kocsit is.
Rendben, ez jó magyarázat. - Tudja, mit? - mondta Tilly hirtelen. -
Én remekül elvégezném ezt a munkát. Roxborough-ban lakik?
- Nem, Mumbaiban, ezért tettem közzé a hirdetést a Roxborough Ga-
zette-ben. - Megint az a fanyar liverpooli humor.
- Nos, én Londonban lakom, de pillanatnyilag a peronon állok a rox-
borough-i vasútállomáson, és várom a vonatomat. - Mindent egy lapra
feltéve, Tilly mély lélegzetet vett, és így folytatta: - Úgyhogy most
azonnal odamehetnék, hogy találkozzunk.
Csend, végül sóhaj. - Mondtam már, hogy ki vagyok dögölve?
- Hát, miközben interjúvol - mondta Tilly ártatlanul készíthetek
magának egy fantasztikus baconös szendvicset.
A férfi felmordult. - Maga aztán rámenős!
- Gondoljon bele! Ha én vagyok a tökéletes választás, senki mást
nem kell végighallgatnia.
- Na jó, jöjjön! A Brockley Roadon lakunk, a Beech House-ban, a
hídon túl, a jobb oldalon, ha kifelé indul a városból. Ismeri a helyet?
- Nem, de megtalálom, ne izguljon. - Ezt igazán kedvesen és határo-
zottan mondta, nem igaz? - Tíz perc, és ott vagyok.
OTT IS lett volna, ha talál taxit az állomás előtt. Csakhogy ez hiú
ábrándnak bizonyult a roxborough-i vasútállomáson egy szeles februári
vasárnapon. Arra nem tudta rávenni magát, hogy felhívja Érint. Vajon
milyen messze lehet az a Beech House? Biztosan nem több másfél
kilométernél. Gyalog is odaér negyedóra alatt...
Esett az eső. Több volt, mint másfél kilométer. Egyre jobban zuho-
gott, és az ég ugyanúgy lett egyre sötétebb, ahogy Tilly szürke pulóvere
és farmernadrágja, mert természetesen esernyő még véletlenül sem volt
nála. A gurulós bőröndje zörgött mögötte a járdán.
Huszonöt perc múlva megpillantott egy házat jobbra, és felgyorsítot-
ta a lépteit. Ott volt a felirat, hogy Beech House. Befordult a
kőoszlopos kapun, és elindult felfelé a kavicsos feljárón. Impozáns
stílusú ház volt.
Zihálva és bőrig ázva nyomta meg a csengőt. Mi a fenét keres itt?
Alighanem kiderül, hogy valami bogaras fazon a hirdetést feladó férfi.
- Hogy néz ki? - A bogaras fazon gyorsan beterelte a házba. - Ne-
hogy azt mondja, hogy gyalog jött az állomástól!
Tilly bólintott, és vacogni kezdett. - Nem volt taxi.
A férfi kérdőn pillantott az átázott pulóverére. - Felhívhatott volna,
hogy elmenjek magáért kocsival. Ha most tüdőgyulladást kap, és meg-
hal, furdalhat miatta a lelkiismeret, nem igaz?
- írok egy nyilatkozatot, hogy nem maga a hibás - nyújtotta a kezét
Tilly. - Tilly Colé vagyok. Örvendek.
- Örülök, hogy megismerhetem, Tilly Colé. Max Dineen. - Magas
volt, sovány, és negyvenéves lehetett. Rövidre nyírt, hullámos szőke
haja, barátságos szürke szeme volt, és acélkeretes szemüveget viselt. -
Jöjjön be, és megszárítgatjuk. Mindig ezt mondom Bettynek is - tette
hozzá, miközben a konyhába igyekeztek.
- Ő a lánya?
Max a terrierre mutatott, amely egy párnán feküdt
összegömbölyödve az egyik ablak előtti ülőkén. - A kutyánk, de én is
összekeverem őket. Betty az, amelyiknek hideg az orra - folytatta,
miközben lábcsattogás jelezte, hogy a lánya megérkezett a konyhába -,
amelyik ilyen zajt csap, és csíkos a harisnyája, az Lou.
- Szia! - Lou tizenkét éves lehetett, vörös haja rakoncátlan fürtökben
állt, és széles mosolya volt. - Igazából Louisa.
- Lou, hadd mutassam be Tillyt! Szaladj fel, és hozd le neki a köntöst
a vendégszobából! - Max Tilly felé fordult. - Gyorsan bedobjuk a
ruháit a szárítógépbe. Na, hogy tetszik? - kacsintott. - Hány állásinter-
júja volt már háziköntösben?
Az a furcsa, hogy ebben nem volt semmi pajzánkodás vagy célozga-
tás. Egyszerűen azért ajánlotta fel, mert jó ötletnek hangzott.
- Van ruhám, amibe átöltözhetek - mutatott Tilly a bőröndjére.
- Játékrontó - mondta Max.

A HÁZ csodálatos volt, tökéletes ízléssel rendezték be. Tilly gyanította,

hogy ez nő munkája lehetett, akár házas ember Max Dineen, akár
elvált. A palackzöld és fehér márványlapokkal kirakott földszinti
mosdóban lehúzta magáról a nedves holmit, és átöltözött.
Amikor visszament a konyhába, Max fogta a farmerét meg a pulóve-
rét, átvitte a mosókonyhába, és bedobta a szárítógépbe. Aztán Tilly ke-
zébe nyomott egy csésze kávét, és kihúzta neki az egyik széket.
- Akkor kezdjük, jó? A következő a helyzet. Lou édesanyja és én
három évvel ezelőtt elváltunk. Az édesanyja most Kaliforniában dolgo-
zik. Az első két évben Lou is ott lakott vele, de hiányzott neki ez az
egész... - mutatott ironikusan az esőverte ablakra -, ezért tavaly úgy
döntött, hogy visszaköltözik. Próbáltam megváltoztatni a nevemet, és
elbujdosni, valahogy mégis a nyomomra bukkant.
- Apu! - szólt rá Lou. - Senki nem akar itt dolgozni, ha ilyeneket
mondasz. Szóval az a helyzet, hogy tizenhárom éves vagyok - vette át a
szót. - Apu először kevesebbet dolgozott, amikor hazajöttem, de most
megint ráhajtott.
- Azért, mert muszáj - jegyezte meg Max. - Egy vagyonba kerülsz.
- Mindegy - folytatta Lou, nem törődve az apjával -, szóval úgy dön-
töttünk, hogy szükségünk van egy Péntekre, pontosabban egy Péntek-
lányra, aki segít, hazahoz a suliból meg ilyesmi, néha főz valamit, segít
apunak a munkájában, vagyis megcsinál mindent, amit éppen kell.
Azért fogalmaztunk homályosan, mert...
- Azért fogalmaztunk homályosan - vágott a szavába Max -, mert ha
azt írjuk, hogy egy morcos, gonosz vénemberről kell gondoskodni meg
egy nyafogós kamasz lányról, akkor senki be nem tenné ide a lábát.
- Ne is törődj vele! - mondta Louisa szikrázó szemmel. - Szóval ez
úgy hangzik, mint amit szívesen csinálnál?
Tilly megvonta a vállát. - Ez attól függ, hogy mit dolgozik az
apukád. Ha ő a városi patkányfogó, akkor nem szívesen segítenék neki.
- Na és a sírásás? - élcelődött Max.
- Apu, hagynád, hogy ezt én intézzem? Nem sírásó - közölte Louisa -
, hanem belsőépítész-irodája van. Nagyon izgalmas munka. És sokan
keresik - tette hozzá büszkén. - Most te jössz, mesélj magadról!
Tillynek el kellett fojtania a mosolyát, mert Louisa rettentő komoly
volt, miközben annyira fiatal. Egy tizenhárom éves, szeplős, vörös hajú
lány interjúvolta, aki hatalmas karika fülbevalót viselt, meg tarka csí-
kos harisnyanadrágot. Abban is tévedett, hogy egy exfeleség alakította
ki a házat ilyen ízlésesen.
És szó sincs patkányokról, amiért plusz pont járt.
- Londonban lakom, elég unalmas a munkám, és épp lelépett a bará-
tom. Nem vagyok kikészülve tőle, de attól igen, hogy nem tudom fenn-
tartani a lakást, amit közösen béreltünk. Aztán lejöttem ide hétvégére, a
barátnőmhöz, akit Erinnek hívnak, és...
- Erin? Aki az Erin Ruhaszalont vezeti? - vágott közbe Louisa lelke-
sen. - Őt ismerem. Régen odajártunk anyuval. Klassz lány.
- Tudom, hogy klassz. És örülni fog, ha megtudja, hogy te is annak
tartod - mondta Tilly. - Egyetemista korunk óta ő a legjobb barátnőm.
Nagyon szeret itt élni, azt mondja, igazán jó hely. És szeretné, ha én is
ideköltöznék. Úgyhogy itt vagyok.
- Tud főzni? - kérdezte Max.
- Úgy-ahogy. Nem vagyok egy Nigella Lawson.
- Nem Nigella Lawsont akarjuk felvenni! Volt büntetve?
Tilly döbbenten felkiáltott: - Dehogy!
- Szereti a sárgát?
- Hogy micsoda?
- Szereti a sárgát? Mert olyan színű a szoba, ahol aludni fog, ha ide-
költözik hozzánk.
Felmentek, és Max megmutatta Tillynek a szobát. Mesés volt. Hal-
ványsárga egy kis ezüsttel és fehérrel, pazar függönyök, az ágy pedig...
- Nos? - unszolta Max.
Tillynek kiszáradt a szája. Hiba volna elfogadni egy állást csak azért,
mert beleszeretett egy ágyba?
Persze ez sokkal több volt, mint hétköznapi fekhely: négyoszlopos
gyönyörűség elefántcsont- és ezüstszínű damaszttakaróval. Színtiszta
Hollywood, az álmai ágya.
Louisa csillogó szemmel nézte Tillyt. - Szóval? Mi a döntésed?
- Szeretném ezt az állást - felelte Tilly. - Bár előbb beszélnem kellene
Erinnel, ellenőrizni, hogy kik maguk. Lehet, hogy hírhedt antiszociális
család.
- Ó, persze azok vagyunk - bólintott Max. - És talán nekünk is fel
kellene hívnunk Érint, hogy kiderítsük, ki maga.
 - Ő csupa szépet fog mondani. Mert ha nem - tette hozzá Tilly tudja,
hogy kap tőlem.
Baconös szendvics és tea mellett folytatták az ismerkedést. - Reggel,
amikor felkel, vidám szokott lenni? - faggatta Max.
- Ha muszáj.
- Ki nem állhatom azokat az embereket, akik vidáman kezdik a
napot.
- Egy zsémbes vénember - jegyezte meg Louisa. - Az vagy, apa?
Tilly évődve bökött felé az ujjával. - Ha idejövök dolgozni, olyan
lesz minden, mint A muzsika hangjában.
- Leszámítva az éneklő apácákat - pontosított Max.
- És sokkal kevesebb gyerekre kell vigyáznod - fűzte hozzá Louisa.
- És nem fog hozzámenni Von Trapp századoshoz - fejezte be Max.
Hát persze. Nem mintha hozzá akart volna menni. Tilly úgy vélte, a
férfi ezzel adta a tudtára már az elején, hogy nem az esete. Csak nem
azt gondolta, hogy flörtölni próbál? Mert tényleg nem.
Észrevette, hogy Louisa és Max egymásra pillant az asztal másik ol-
dalán. — Jaj, apu, ne mondd el neki! - nyafogott a kislány. - Nem vár-
hatunk vele egy kicsit? Csak addig, amíg beköltözik.
- Mit ne mondjon el? - Tilly megfeszült, gyomra riadtan összeszorult.
Pedig már minden olyan jól alakult.
- Muszáj - közölte Max. - Különben nem volna sportszerű.
Ezek vámpírok:?
- Kérlek, apu, ne! - könyörgött Louisa.
Megcsörrent a telefon az előszobában. Max Louisára nézett. - Vedd
fel, jó?
Louisa merev arccal ránézett, majd hátratolta a székét, és kiszaladt a
konyhából, táncoltak a vörös fürtjei.
- A feleségével kapcsolatos a dolog? - Tilly olvasta a Jane Eyre-t az
iskolában. Elképzelhető, hogy Louisa anyja bedilizett? Netán összekö-
tözve fekszik a padláson?
- Bizonyos értelemben - bólintott Max. - Kaye és én azért váltunk el,
mert meleg vagyok.
Erre nem számított. Tilly letette a szendvicsét. - Komolyan beszél?
- Komolyan. - Max feszülten figyelte az arcát. - Hadd meséljem el
gyorsan, mielőtt Lou visszajön. Huszonéves koromban könnyebb volt
heteroszexuálisnak lenni. Összeismerkedtem Kaye-jel, és klassz volt.
Aztán teherbe esett. Nem terveztük, de azt sem bántam. - Hamiskásan
elmosolyodott. - Úgyhogy összeházasodtunk, és megszületett Lou, én
pedig szuggeráltam magam, hogy a kedvükért heterónak kell marad-
nom. Majdnem tíz évig bírtam, és egyetlenegyszer sem csaltam meg
Kaye-t. De végül nem bírtam tovább. Szakítottunk. Szegény Kaye, nem
az ő hibája volt. És Lou remekül viselte. Egy hős.
- Azt látom - mondta Tilly.
- De azért sok mindent kellett elviselnie. Jelen pillanatban nincs part-
nerem, ami megkönnyíti a helyzetet. - Kis szünet után folytatta: - Ne
felejtse el, hogy ez nem London, hanem Roxborough. Beszéltem egy
nővel, aki munkaközvetítő irodát vezet, és azt tanácsolta, jobb, ha ezt
egyáltalán nem említem. Nyilván elrettentene egy csomó alkalmazottat,
különösen, ha részben azért vállalnák a munkát, mert a gazdag,
egyedülálló apa vonzó partinak látszik. - Elmosolyodott, és huncutul
hozzátette: - Erre maga elkezdi A muzsika hangját emlegetni.
- Én tényleg nem úgy gondoltam! - tiltakozott Tilly.
- Ezt örömmel hallom. De a nő szerint, akivel beszéltem, sokan nem
akarnának egy házban élni egy meleg férfival. - Max megvonta a vállát.
- Bizonyára... gusztustalannak tartanák.
Tilly zajt hallott, és hátrafordult. Visszajött Louisa, de megállt az aj-
tóban. - Na? - kérdezte aggodalmas arccal.
Tilly nem hitt a fülének. - Az a nő, aki a munkaközvetítő irodát ve-
zeti. .. véletlenül nem kétszázhetven éves?
Louisa megkönnyebbült. - Ez azt jelenti, hogy nem probléma? így is
kész vagy ideköltözni hozzánk?
Tilly nem tudta visszafojtani a mosolyát, miközben azt felelte: - Az
nem probléma. De ha a gusztustalanságokról beszélünk, tudnom kell,
hogy milyen az apukád. Például beledugja-e a vajas kést a dzsembe,
beledobálja-e a teafiltereket a mosogatóba, és visszacsavarja-e a
kupakot a fogkrémes tubusra.
VAJON ezt érzik a bolti tolvajok, amikor járnak körbe a boltban, és min-
den idegszáluk megfeszül, mert tudják, hogy ha a legkisebb hibát elkö-
vetik, elkaphatják őket? Erin mindent megtett, hogy megőrizze a nyu-
galmát, és egyenletesen lélegezzen, de bármelyik pillanatban
elárulhatta magát. Ráadásul a saját boltjában kellett így szenvednie.
Félve, hogy ha tovább dolgozna, túlságosan remegne a keze, ezért in-
kább a számítógéppel foglalta el magát, és úgy tett, mintha elmerülne
egy táblázatban. Tőle másfél méterre Stella Welch a topokat nézegette,
közben csacsogott a barátnőjének, Amynek, aki a próbafülkében volt.
- Tegnap este megint láttam Fergust. Belebotlottam a Rókában.
Hát persze, mert kajtatsz utána, gondolta Erin.
- Hogy néz ki? - szólt Amy a fülkéből.
- Őszinte legyek? Sápadt.
Február van!
- Meg is mondtam neki, hogy párszor elmehetne szoliba. - Stella hát-
ravetette vörösesbarna haját, és maga elé próbált egy gránátvörös-
rózsa- szín selyemblúzt. - Mit gondol, jól áll ez a szín?
- Csodásán - bólintott Erin, mert a szín valóban tökéletesen illett
Stella szoláriumozott bőréhez.
- Azt is megmondtam neki, hogy egy szemét disznó. - Stella a leg-
nagyobb nyugalommal folytatta a beszélgetését Amyvel. - El sem hi-
szem, hogy már hat hónapja lelépett. De tényleg, hogy a fenébe juthat
eszébe bárkinek is, hogy szakítson velem? Fergus még csak nem is
olyan jó pasi! Tizenegy év házasság után fogja magát, és lelép. Pedig
milyen mázlija volt, amikor összejött velem!
- Ezt is megmondtad neki? - kérdezte Amy.
- Úgy egymilliószor. Jaj, annyira fel tud dühíteni! Tegnap este meg-
kérdeztem tőle, hogy jár-e valakivel, de most is azt felelte, hogy nem.
Hát jobban is teszi, én csak annyit mondok. Igen, ez csodásán áll rajtad.
Kinyílt a próbafülke ajtaja. Amy megperdült az éjkék Nicole Farhi
ruhában. - Nem túlzás egy első randihoz?
- Nyugodtan felveheted - jelentette ki Stella. Erinhez fordult, és azt
mondta: - Amynek randija lesz ma este, elviszik vacsorázni. Nem más,
mint Jack Lucas.
- Az klassz.
Amynek csillogott a szeme. - El sem hiszem, de tényleg!
Erin viszont el nem tudta képzelni, hogy miért nem hiszi el. Jack
Lucas annyi nővel randevúzott már, hogy éppenséggel nehéz lett volna
olyasvalakit találni, akinek még nem szerezte meg a skalpját. Saját ma-
gán kívül gyakorlatilag senkit sem ismert, aki még nem adta oda neki
magát. Ezért aztán sokkal szórakoztatóbb volt a háttérből figyelni,
ahogy a többi nő mind eljárja a lepketáncát a láng körül, és nézni,
ahogy sorban megégnek.
- Elviszem - mondta Amy, és visszatáncolt a próbafülkébe átöltözni.
- Ha Fergus úgy nézne ki, mint Jack Lucas, akkor még megérteném,
hogy ezt csinálta. - Stella hitetlenkedve rázta a fejét. - De hogy van
képe ilyet művelni, amikor úgy néz ki, ahogy kinéz?
- Lehet, hogy meggondolja magát, és térden csúszva kéredzkedik
vissza hozzád - biztatta Amy.
- De már hat hónapja elment, és még mindig nem akar térden csúszva
könyörögni. Maga néha megfordul a Rókában, ugye?
Erin rájött, hogy neki szól a kérdés. Kelletlenül felnézett a számító-
gépéről. - Néha.
- Nem hallott valami pletykát a férjemről? Bármit, ami arra utalna,
hogy találkozgat valami nővel?
Erinnek kiszáradt a szája. - Nem, semmit.
Stella elégedetten bólintott. - Jobban is teszi. Tönkre akarja tenni az
életemet. Hogy lehet valaki ennyire önző? Tényleg, maga hány éves,
Erin? Harminchárom? - találgatott. - Harmincöt?
- Hát éppenséggel huszonnyolc vagyok - felelte.
- Azt hittem, idősebb. Tudom, hogy én fiatalabbnak nézek ki a ko-
romnál, de már harminchét éves vagyok. Harminchét! Úgy volt, hogy
az idén nekilátunk a gyerekcsinálásnak, erre a férjem valami lelki
válságba került, és lelépett. Közben percről percre romlik az esélyem,
hogy egészséges gyereket szüljek. Egyszerűen annyira dühös vagyok
miatta.
- Siessünk, észre sem vettem, hogy már majdnem két óra. - Amy ha-
nyagul Erinhez hajította a Nicole Farhi ruhát, és kotorászni kezdett a
bankkártyájáért. - Öt perc múlva a fodrásznál kell lennem. Nem randiz-
hatok úgy Jack Lucasszal, hogy nem festetem be a hajtövemet!
Két perccel később Erin fellélegezhetett. Evek óta Fergus volt a leg-
jobb dolog, ami történt vele. De semmi sem sikerülhet csak úgy
egyszerűen, nem igaz? Fergus az elmúlt tizenegy évet Stella férjeként
élte le, és bár ő minden erejével szakítani akart, Stella csökönyösen
vissza szerette volna szerezni.
Bár mindkettejüket évek óta ismerté, Erin soha nem vágyott titokban
a férfira. A borzas sötét hajával, a vidám szemével, a nagy lábával és az
örök küzdelmével, hogy divatosan öltözzön, Fergus Welch csak kedves
ismerős volt. Mindig az volt az általános vélemény, hogy Stellával nem
illenek össze, de még a szakításuk hírére sem kezdett el Erin szíve sza-
porábban verni a reménykedéstől.
Így aztán meglepő volt, amikor hat héttel ezelőtt egymásba botlottak,
és hirtelen fellobbant a láng. Ha jobban belegondol, ez sohasem történt
volna meg, ha nem esett volna az eső azon a napon.
Valóságos égiháború volt, és az unatkozó kamasz fiúk körbeszalad-
tak a parkolóban, és egy sor kocsiról letörték az ablaktörlőket.
Erin Fiatja a legöregebb jármű volt közülük, rozoga ablaktörlőkkel.
Miután kilépett a Cirencester külvárosában lévő szupermarketből, és
bőrig ázott, először észre sem vette, hogy mi történt. Beugrott a volán
mögé, rákapcsolta a gyújtást, és amikor beindította az ablaktörlőket,
nem értette, miért nem működnek. Kimászott a kocsiból, és csak akkor
látta, hogy a földön hevernek az ablaktörlők. Egy középkorú nő
letekerte a terepjárója ablakát, és odakiáltott: - Láttam, ahogy csinálták
azok a kis tetvek. Rájuk ordítottam, és elszaladtak. Szóltam a
zsaruknak is.
Ez mind helyénvaló volt, de nem oldotta meg Erin problémáját. Haja
a fejére, ruhája a testére tapadt, amíg kétségbeesetten nézte a letört ab-
laktörlőket. Ilyen felhőszakadásban képtelenség volt elindulni
nélkülük. Tizenöt kilométerre az otthonától meg kellett várnia, hogy
elálljon az eső, és közben elolvad a három doboz fagylalt...
 - Erin! Ha még ott áll egy darabig, szerintem meg fog ázni.
Megpillantotta Fergus Welchet, amint sietve közeledett felé a parko-
lón át, esernyőt tartva a feje fölött, és sötétzöld Lexus felé intett a kul-
csával. Amikor lassított, Erin feltartotta a letört ablaktörlőket.
- Jaj, ne! - szólt Fergus aggodalmasan. - Vandálok?
- Nem is én csináltam. - Csöpögött a víz Erin orráról. - És ahogy el-
nézem az eget, órákig itt kell rostokolnom. Hétfő van, a szabadnapom.
Mi lehetne ennél szebb?
- Semmi baj, majd én hazaviszem.
Hát így kezdődött. Megvárta a kocsiban, amíg Fergus megmutatott
egy kliensnek egy házat Tetburyben, majd a férfi visszafuvarozta Rox-
borough-ba, és segített bevinni a bevásárlótáskákat a lakásába. Erin ká-
vét főzött, és megettek kettesben egy doboz fagylaltot - félig megol-
vadt, de így is finom volt.
Nem ugrottak egymásnak a vágy elfojthatatlan rohamában, pedig
mindketten arra gondoltak, hogy... éppenséggel volna hozzá kedvük.
Stella volt a bökkenő.
- Az elmúlt tizenegy évben egyfolytában azt hallottam tőle, hogy
nem érdemiem meg őt, mert jobb nálam - panaszkodott Fergus,
miközben Erin készített még egy kanna kávét. - Azt hittem, örülni fog,
ha elköltözöm, de rosszul viseli. Erre egyáltalán nem számítottam.
- Gondolja, hogy még újra összejönnek? - Erin igyekezett ezt tár-
gyilagos hangon megkérdezni.
- Nem, soha. Annak vége. - Fergus megrázta a fejét. - Stella nem
szeret engem, csak teljesen kiborult, hogy volt bátorságom elhagyni.
- Talán Stella összejön valaki mással - mondta Erin reménykedve.
A férfi bólintott. - Én is ebben bízom.
Fergusnak ezután vissza kellett mennie a munkahelyére. Üzletkötő-
ként dolgozott a Thomton és Bestnél, a High Streeten lévő ingatlanköz-
vetítő irodában. Még aznap este visszavitte Érint a kocsijához, amit a
nő azzal köszönt meg, hogy puszit nyomott az arcára. Látszólag
ártatlan gesztus volt, mégis izzott a vágyakozástól.
Érint az asztalán megcsörrenő telefon rántotta vissza a jelenbe. Fer-
gus és ő azóta titokban találkozgattak, és aligha maradhattak sokáig az
ártatlanság szakaszában. Fülig szerelmes volt Fergusba, és minden jel
arra mutatott, hogy a férfi hasonlóképpen érez iránta...
Na jó, elég az ábrándozásból! Vedd fel a telefont!
Még az is lehet, hogy Fergus.
- Halló? Erin Ruhaszalon!
- Szia, én vagyok! - Tilly volt az. - Tudunk most beszélni?
Erin bosszúsan felnézett, mert megszólalt az ajtó fölötti harang,
újabb ügyfél érkezését jelezve. Aztán tátva maradt a szája, mert az
ajtóban...
- Tilly? Hogyhogy itt vagy?
A barátnője széttárta a karját. - Meglepetés! - Csillogott a szeme, mi-
közben mesélni kezdett. - Azt mondtad, jól érezném itt magam. Nos,
remélem, igazad volt, mert elintéztem, és most már itt élek.
- Micsoda? De hol laksz?
- A Beech House-ban. Max Dineennek dolgozom, én vagyok a Pén-
tek-lány.
Erin döbbenten nézett rá. - Dineennek! Max Dineennek, akinek Kaye
volt a felesége? És van egy vörös hajú lánya, akit...
- Lounak hívnak. - Tilly grimaszt vágott. - Nehogy azt mondd, hogy
egy dühöngő pszichopata.
-Ne aggódj, mindenki szereti Maxet. Lou meg tündéri. Ezt el sem hi-
szem. - Erin még mindig kábultan rázta a fejét.
- Hát igen, de nem szuper? Új állás, új otthon, vadiúj élet!

- ITT VAN! - jelentette be Max, amikor Tilly, visszaérkezve az Erinnél

tett látogatásáról, bement a konyhába zokniban. - Itt az a fiatal nő, aki-
ről meséltem neked.
Tilly megfordult, hogy üdvözölje a vendéget, és földbe gyökerezett a
lába. Ugyanis a tűzhelynek dőlve, keresztbe fonva a karját, arcán lehen-
gerlő mosollyal, a legjóképűbb férfi állt előtte, akihez valaha
szerencséje volt. A férfi derűsen méregette őt zöld szemével, sötét haja
a homlokára hullott. Napbarnított arca kiemelte fogai fehérségét.
Megfakult, festékfoltos farmernadrág volt rajta, meg bakancs és
világosbarna póló a szürke ujjatlan dzseki alatt. A teste is kifejezetten
látványos volt.
Max elvégezte a bemutatást. - Tilly, ő a... barátom, Jack Lucas. Jack,
ő Tilly Colé.
 - Tisztázzunk valamit, jó? Nem Max... barátja vagyok - magyarázta
Jack -, hanem egyszerűen csak a barátja. Max szereti, ha az
embereknek gondolkodniuk kell, hogy mire célzott. Nagyon viccesnek
találja, de ne törődjön vele. - Nyújtotta a kezét. - Jó napot, Tilly!
Örülök, hogy megismerhetem.
- Én is. - Tilly igyekezett úgy viselkedni, mintha napi rendszeres-
séggel mutatnák be szívdöglesztő férfiaknak.
- Úgy érzem, mintha valahonnan... - Jack elengedte Tilly kezét.
- Már megint kezdi... - Max mérgesen csóválta a fejét. - Te aztán
nem vesztegeted az időt! Legalább valami eredetit találnál ki! Vigyáz-
zon, kislány! - figyelmeztette Tillyt. - Mindjárt azzal áll elő, hogy biz-
tosan találkoztak már valahol, és maga el fogja hinni neki, és elkezdi
tömi a fejét, hogy hol.
- Fogd be, Max! Ez nem trükk, hanem az igazság. - Jack Lucas azon-
ban ezt nevetve mondta, úgyhogy Tillynek fogalma sem volt, hogy iga-
zat beszél-e.
- Londonból jöttem. És még sohasem találkoztunk. - Ha találkoztak
volna, arra emlékezne, Tilly ebben biztos volt.
- Most viszont itt van. Max meg én néha együtt dolgozunk, úgyhogy
biztosan fogunk még találkozni. - A csillogás a szemében tudatta Tilly-
vel, hogy ő is tudatában van a mondat kétértelműségének. De valami
sokkal hatásosabb is történt közben, ami nem kerülte el Tilly figyelmét.
Amikor a férfi beszélt hozzá, olyan volt, mintha csak az érdekelné,
hogy mit válaszol neki a fiatal nő. Ügyes trükk, és természetesen a
csábítók egyik legfőbb ismérve.
Abban a pillanatban nyílt, majd becsapódott a bejárati ajtó, azután
Louisa toppant be a konyhába tengerészkék iskolai egyenruhájában.
- Itt vagy! - ragyogott fel az arca, majd odaszaladt, és átölelte Tillyt. -
Annyira örülök!
- És én? - szólalt meg Jack méltatlankodva. Louisa őt is átölelte. -
Festékszagod van.
- Sajnálom. - Szeretettel megsimogatta a kislány vörös hajfürtjét. -
Sürgős munkánk volt ma, és hiányzott két emberem. Különben te be-
szélsz? - tette hozzá grimaszolva. - Neked... feketeribizli-szagod van.
- Nesh mamája hozott haza minket kocsival, és tőle kaptuk. Ilyen egy
rendes szülő. Szia, apu! - Louisa puszit nyomot az apja arcára.
- Tehát már nem vagy éhes, és nem akarsz vacsorázni - mondta Max.
- Apu, éhes vagyok! Mit eszünk? Jack, itt maradsz velünk vacsorára?
Tilly remélte, hogy nem. Ha a vacsorakészítés az ő feladata, akkor
nem volt szüksége Jack Lucasra, hogy az első napon elvonja a
figyelmét.
- Ma vacsorázni megyek valakivel. - Jack megint kétértelmű pillan-
tást vetett Tillyre. - Miről maradok le?
Tillynek erről még halvány fogalma sem volt. - Valami mesésről.
Jack mosolygott. - Abban biztos vagyok. Majd máskor pótolom. -
Egyik kezét felemelve elindult az ajtóhoz. - Hamarosan látjuk egymást.
Miután távozott, Tilly megjegyezte: - Ez a fickó ellenállhatatlannak
tartja magát, nem igaz?
Max jót derült a megjegyzésen. - Jack rendes srác, jó cimbora. És
ami azt illeti, errefelé a legtöbb nő ellenállhatatlannak tartja. Ne aggód-
jon, magánál is próbálkozni fog. Persze ez a maga dolga, de ha bele-
megy, ne ringassa magát illúziókba - intette. - Csak semmi elkötele-
zettség, ez Jack jelszava. Az indiánok között ő lehetne a törzsfőnök,
annyi skalpot gyűjtött már össze.
Mintha őt levehetné a lábáról egy ilyen Jack Lucas-féle alak. - Ne
aggódjon, nem tervezem, hogy bárkinek odaadom a skalpomat...
Hirtelen kinyílt a konyhaajtó, és Jack dugta be a fejét.
- A fenébe, Jack! - méltatlankodott Max. - Hogyan beszédünk rólad a
hátad mögött, ha visszalopózol hallgatózni?
- Bocs. - Jack széles mosolya elárulta, hogy minden szót hallott. -
Tényleg el akartam menni, de aztán megakadt a szemem valami érde-
kesen az előszobában. - Felhúzott szemöldökkel Tillyre pillantott. -
Pontosabban egy pár érdekes dolgon.
Tilly nagyokat pislogott, amikor Jack újra megjelent a konyhában,
kezében a csizmával, amelyet a bejárati ajtó mellett hagyott. Talán
Roxborough-ban tilos smaragdzöld cowboycsizmát viselni?
- Nekem tetszik Tilly csizmája - kelt a védelmére Louisa.
- Nem mondtam, hogy nekem nem tetszik - jelentette ki Jack. - Sze-
rintem nagyon is... egyedi. Pontosan az a fajta csizma, amelyben az
ember kukák fölött akar átugrani...
 Tilly rémülten felkiáltott. - Az a maga kocsija volt?
- Az én vadiúj kocsim - hangsúlyozta Jack. - Két napja hoztam el a
szalonból. És maga ott hagyta a zsíros ujjlenyomatait az ablakán.
- Véletlen volt. Nem úgy, mint amit maga csinált - mondta Tilly csí-
pősen amikor lefröcskölt.
- Nézze a jó oldaláról! Most legalább tudja, hogy nem szédíteni akar-
tam. - Derűsen csillogott a szeme. - Tudtam, hogy láttam már valahol.
- GYERE BE nyugodtan! Bocs, hogy ilyen kupi van a szobámban. - Lou
felült a franciaágyán, lila pizsama volt rajta, és Az ipari forradalom
történetét olvasta.
- Házi feladat? - kérdezte Tilly.
Lou meglengette a tankönyvet. - Ismétlés. Szörnyen unalmas... Jaj,
apa elmondta neked!
- Bocs. Ő a főnök. - Tilly felemelte a párnát Lou mellett, megtalálta a
Heat magazint, és arrébb dobta, hogy ne legyen elérhető közelségben.
- Azt mondta, ha benézek ide, alighanem találok egy példányt.
Lou bűntudatos arcot vágott. - Épp csak át akartam lapozni. - Vissza-
dőlt a párnájára. - Szóval mit gondolsz, jól fogod itt érezni magad?
- Remélem. - Tilly az ágy szélén ült, és a könyvespolc tetején lévő
bekeretezett fényképeket bámulta. - Tetszik az, amelyiken az anyukád-
dal vagy.
- A tengerparton készült, Hawaiin. Mindenki más gyönyörű volt és
barna. - Lou grimaszt vágott. - És ott voltam én a hülye vörös hajam-
mal és a pipaszár lábammal. Nem is tudom, hogyan bírja ki anyu Los
Angelesben. Én jobban szeretem a hűvösebb éghajlatot.
Tilly óvatosan megjegyezte: - Biztos nagyon hiányzik az anyukád.
Lou megvonta a vállát. - Igen, de amikor ott éltem vele, akkor meg
apu hiányzott. És gyakran beszélek vele. Boldog és igazán sikeres.
Imádja a munkáját.
Ki ne imádná a helyében? Este, vacsora közben Tilly megtudta, hogy
Kaye Dineen, Lou anyukája és Max exneje, aki Angliában sikertelen
színpadi színésznőként tengette életét, az Egyesült Államokban és a
fejlett világ nagy részén viszonylag híres lett a Túl á szivárványon című
Emmy-díjas tévédráma-sorozat egyik sztárjaként. ;
- Ez is jó. - Lou egy másik fényképért nyúlt, tizenéves gyerekek vol-
tak rajta egy Los Angeles-i medence körül. - Éft vagyok rajta a baráta-
immal egy lagzi után. Ismered Macy Venturát, a színésznőt? ő a legna-
gyobb sztár abban a sorozatban, amelyikben anyu is játszik. Szóval ez
volt az ötödik esküvője, valami filmproducerhez ment hozzá, és
megkérdezte anyutól, hogy lennék-e az egyik koszorúslánya. Úgyhogy
elmentünk, hogy beszéljünk Macyvel meg az esküvőszervezővel.
- És? - Tilly a homlokát ráncolva próbálta kitalálni, mit kereshetnek
azok a hatalmas rózsaszínű gombák a medencében.
- Macy és az esküvőszervező fickó egyetlen pillantást vetett rám, és
mindketten el voltak borzadva! Túl vörös voltam, túl sápadt, túl
szeplős, túl magas... A koszorúslányok habos rózsaszínű ruhát viselnek.
Képzelheted, hogy néznék ki rózsaszínű ruhában! Úgyhogy végül
felajánlottak ötszáz dollárt, csak ne akarjak koszorúslány lenni.
Tilly hitetlenkedve csóválta a fejét. - És elfogadtad a pénzt?
Lou felnevetett. - Naná! Eleve nem is akartam koszorúslány lenni.
Az esküvő után elkezdtem dumálni a koszorúslányokkal, és szuperek
voltak. Amint elmeséltem nekik, hogy mit csinált Macy, mindannyian
levetették a ruhájukat, és behajították a medencébe. Tényleg kedves
volt tőlük. - Kaliforniai akcentusra váltva hozzátette: - Már, tudod,
hogy ennyire kiálltak mellettem.
- Szóval azok ott ruhák - mutatott Tilly a lebegő gombákra.
- Igazi Vera Wang. Sok ezer dollárba kerültek - kuncogott Lou. -
Macy teljesen ki volt akadva!
- Neked kellett volna kiakadnod! - mondta Tilly felháborodva. - El
sem hiszem, hogy elmentél az esküvőjére, miután ilyen piszokul
viselkedett veled.
- Nem történt más, csak nem feleltem meg egy meghallgatáson. -
Úgy tűnt, valóban nem vette a szívére. - Különben is, ez hollywoodi es-
küvő volt. Csak hat hónapig voltak házasok.
- Nos, ha én valaha férjhez megyek - fejtegette Tilly -, biztosan le-
hetsz a koszorúslányom. Én sohasem voltam. Soha nem is kértek rá.
- Én egyszer majdnem voltam, kilencéves koromban. - Lou nagyot
ásított. - Jack és Rose esküvőjén.
- Az a Jack, aki itt volt ma délután? - Tilly pletykára éhesen fülelt. -
Mi történt? Az utolsó pillanatban lemondták?
 -Hát, muszáj volt.
- Miért, ki szakított kivel? - kérdezte Tilly mohón.
- Egyáltalán nem erről volt szó. Összeházasodtak volna - magyarázta
Lou de nem tudtak, mert Rose meghalt.
LENT, a nappaliban Max kibontott egy palack vörösbort.
- Igyunk arra, hogy túl van az első napon! - koccintott Tillyvel.
- Jóformán semmit sem csináltam.
- Csak azért, mert még nem kezdtem el pattogtatni az ostoromat. Nos,
összeírtam pár dolgot, amit holnap meg kell csinálnia. Én korán reggel
indulok Oxfordba, de ha valami problémája van, bármikor hívhat. -
Max megmutatta a listát. 8.00-kor Lout iskolába kísérni. Aztán
visszavinni a tapétáskönyveket a cirencesteri Derwin ’sbe. Vásárlás,
vacsorakészítés, Betty sétáltatása, hat bekeretezett nyomatot hazahozni
a roxborough-i Welch & Co.-ból. 4.10-kor elhozni az iskolából Lout és
Nesht.
- Ez rendben lesz. Ööö... és mit szeretne vacsorára?
- Nem vagyunk válogatósak. Hatra itthon leszek - mondta Max. -
Holnapután pedig segíthet, amikor felmérem a következő munkát.
- Nagyszerű. - Tilly várta, hogy mikor hozhatja szóba Jacket.
- Semmi különös, csak Jack egyik...
- Tudja, Lou és én épp...
- Meg tudom mutatni a részleteket! - Max felvett egy dossziét az asz-
talról. - Jack abból él, hogy lakásokat vásárol, és kiadja őket. Aukció-
kon veszi meg az ingatlanokat, felújítja, én pedig gondoskodom róla,
hogy szépen nézzenek ki, mielőtt kiadja. Ez egy második emeleti lakás
egy cheltenhami viktoriánus házban...
- Lou mesélte, hogy meghalt Jack menyasszonya - bökte ki Tilly. -
Egy héttel az esküvőjük előtt. Lou azt mondta, hogy vízbe fulladt.
Max ivott egy kis bort, aztán Tillyre emelte a tekintetét. - Igen, így
történt. Kedvesem, maga is belépett a klubba. Látom a szemén.
- Mi? Nem értem, miről beszél.
- Milyen romantikus, nem igaz? A tragikus özvegy... bár igazából
Jack nem özvegy, mert nem házasodtak össze. - Max megcsóválta a
fejét, és keserűen folytatta: - Jack az egyik legjobb barátom, és
szörnyű, amit átélt, mégis megmosolyogtatónak találom, milyen
hatással van ez az ellenkező nemre. Mintha nem volna amúgy is
jóképű, ráadásul okos és sikeres. Ahogy a nők meghallják, mi történt
vele, elvesztik a fejüket. És most maga is beleesett ebbe a csapdába.
- Nem igaz! - tiltakozott Tilly, és elpirult.
- Ne akarjon becsapni! - mondta Max, majd rezignált hangon így
folytatta: - Tudja, mit? Ha Jack elcsábítja magát, majd dobja, és össze-
töri a szívét, maga pedig emiatt elmegy, akkor esküszöm, akár a
legjobb barátom, akár nem, kitekerem a tragikus özvegy nyakát.
Tilly még mindig nagyon szerette volna hallani a részleteket. - Már
megmondtam magának, hogy nem leszek senkinek a skalpja.
- Ezt még akkor mondta, amikor nem ismerte a teljes történetet.
- De még mindig nem ismerem a teljes történetet! - mondta Tilly.
- Hát jó. Tölthetek még? - Max teletöltötte a poharát. - És készítsen
elő papír zsebkendőt, kislány. Szóval Jack és Rose három éve voltak
együtt. Káprázatos nő volt, mindenki szerette. Szenteste jegyezték el
egymást, öt évvel ezelőtt. Az esküvőt a következő év decemberére ter-
vezték egy pembrokeshire-i templomban, abban a faluban, ahol Rose
felnőtt. Aztán kiderült, hogy Rose babát vár, ami csak fokozta a
boldogságukat. Alig várták, hogy szülők legyenek. Aztán egy héttel az
esküvő előtt Rose elutazott Walesbe a szüleihez, hogy még elintézzen
ezt-azt, Jack meg itt maradt, és az üzleti ügyeket tette rendbe. Vasárnap
reggel Rose elvitte a szülei kutyáját a tengerpartra sétálni. Viharos nap
volt, a tengeren hatalmas hullámok. Azt mesélik, a kutya egy sirályt
kergetett, berohant a hullámok közé. A következő pillanatban Rose a
sziklákról beleugrott a tengerbe.
Tilly szája kiszáradt.
- És tudja, mi történt? - folytatta Max. - Tényleg megmentette a ku-
tyát. De saját magán nem segíthetett. Elsodorták a hullámok. Mire a
mentőcsónak odaért, már késő volt. Meghalt.
- Nem is tudom, mit mondjak - rázta a fejét Tilly. Próbálta elképzelni
ezt a szörnyűséget, de sehogy sem tudta. - Szegény szülők.
- Kemény volt - értett egyet Max, és ivott még egy kortyot a borból. -
Le voltak taglózva. Jack persze saját magát hibáztatta. Meg volt győ-
ződve róla, hogy ha ő is elutazik Pembrokeshire-be, ez nem történt
volna meg. - Kis szünetet tartott. - Hát ez történt. Esküvő helyett
temetés. Jack úgy csinálta végig az egészet, mint aki csak testben van
ott. Utána belevetette magát a munkába. Aztán hat hónappal később
elkezdett megint... ismerkedni. - Fanyarul folytatta: - És azóta is
ismerkedik, valósággal sportot űz belőle. Már arra is gondoltunk, hogy
kapcsolatba lépünk a Guinness Bookkai. Persze akkor ideküldenének
valami szegény ártatlan leányzót, hogy ellenőrizze a rekordot, és
mindannyian tudjuk, mi történne. Képzelje el, hogy jövőre kinyitná az
új kiadást, és azt olvasná benne: „A nők elcsábításának világrekordját a
harminchárom éves Jack Lucas tartja, a cotswoldsi Roxborough lakosa,
aki azt ígérte, hogy majd fel fog hívni, de nem tette, mert hazudós
gazember, és azt hiszi, megúszhatja, hogy ilyen gálád módon bánik a
nőkkel.”
Volt ebben egy nem is nagyon rejtett üzenet.
- Mindenki meg akarja változtatni - folytatta Max. - Minden nő azt
gondolja, hogy ő az, akibe Jack újra szerelmes lesz. De már négy éve
így megy. Higgye el nekem, ő konokul el fogja kerülni, hogy bárki
mellett elkötelezze magát, inkább agglegény marad. így biztonságban
van, senki sem okozhat neki újabb fájdalmat. Ez teszi olyan
ellenállhatatlanná - fejezte be a történetet Max. - Ez a kihívás benne. -
Tillyre sandított, hogy lássa a reakcióját.
- Mi történt a kutyával? - kérdezte Tilly.
- Egy évvel később elpusztult. Elaludt, és nem ébredt fel. Szép halál.
- Max megemelte a poharát, és hozzátette: - Bár ha választhatnék, én
inkább töltenék egy éjszakát Johnny Depp-pel.
EGYELŐRE minden a legnagyobb rendben. Tilly elégedett volt az első
munkanapjával. Elvitte Lout az iskolába, áthajtott Cirencesterbe, hogy
visszaszállítsa a tapétáskönyveket a Derwyn’sbe, aztán a hentesnél vett
három csomag tésztába göngyölt marhahúst. A krumpli elő volt
készítve a sütéshez, a répa felvágva, és Betty élvezte a roxborough-i
erdőben tett sétát. Két óra volt, és már csak a bekeretezett nyomatokat
kellett elhoznia. Utána lesz ideje benézni Erinhez, még mielőtt elhozza
az iskolából Lou-t és a barátnőjét, Nesht.
Még parkolóhelyet is talált, közvetlenül a Welch & Co. előtt. Az a
fajta üzlet volt, ahová akkor tér be az ember, ha valami szépet akar vá-
sárolni a lakásába. Bárhová nézett, mindenhol megakadt a tekintete
valamin, aztán kicsit elszédült, amikor meglátta az árát.
A nő, aki telefonon beszélgetett az üzlet hátuljában, szintén jó drágá-
nak látszott. Hosszú, vörösesbarna haja volt, amely lehetett póthaj is,
rózsaszínű blúzt viselt, meg fehér szoknyát és rengeteg sminket.
- ...Tudom, de ne reménykedj. Mindig azt mondja, hogy ad majd
gyűrűt, de sohasem ad... Örülök, hogy jól érezted magad. Igen, tudom.
Jegygyűrű nincs. Erős parfüm.
- Várj egy pillanatot, Amy! Vevő jött. - A nő Tillyre pillantott, és el-
bűvölő hangon megkérdezte: - Segíthetek valamiben, vagy csak szeret-
ne körülnézni?
- Azért jöttem, hogy elvigyek néhány nyomatot Max Dineennek.
A nő erre így szólt a telefonba: - Amy, sajnálom, de most mennem
kell, valaki érdekes jött a boltba. - Kis szünetet tartott. - Nem, nem ő.
Te kezdesz bedilizni.
- A mindenit! - jegyezte meg Tilly. - Nem tudtam, hogy érdekes le-
szek. Remélem, nem váija azt, hogy táncoljak.
- Nem, hacsak nem akar. - A nő nyíltan méregette, magabiztos te-
kintettel vette számba kócos haját, a smink hiányát, a kopott farmer-
nadrágot és a rózsaszínű, pöttyös gumicsizmát. Miután láthatóan eldön-
tötte magában, hogy a vendége nem jelent semmilyen fenyegetést,
pedig Tillynek kedve lett volna megemlíteni, hogy felmosni azért jól
tud, azt mondta: - Maga biztosan az új lány, aki Maxnél dolgozik.
Mesélte nekem, hogy ezen a héten kezd.
- Tilly Colé vagyok.
- Én pedig Stella Welch. Örülök, hogy megismerhetem. Na, mi a vé-
leménye Maxről? - Cinkos tekintettel előrehajolt. - Elég dögös, ugye?
Tilly zavarba jött. - Hát...
- És annyira vicces. Lefogadom, hogy titokban odavan érte, ugye?
Ez kezdett bizarr lenni. - De hiszen ő... meleg - mondta Tilly.
- Na és? - intézte el Stella egy vállrándítással a fiatal nő tiltakozását.
- Meg nem is teljesen az. Elég sokáig volt Kaye férje, úgyhogy bizto-
san lehet próbálkozni nála.
- Erre nem is gondoltam - ismerte el Tilly, majd gyorsan hozzátette:
- De nem vagyok oda érte.
- Miért nem? Leszbikus?
 -Nem, csak nem az esetem. Ráadásul nemrég szakítottunk a bará-
tommal, úgyhogy most szünetet tartok.
- Persze, mert maga megteheti. Fiatalabb nálam. Hány éves? - Stella
riasztóan szókimondó volt.
- Huszonnyolc.
- Én harminchét vagyok. Tudom, hogy nem nézek ki annyinak, pedig
annyi vagyok. - Stella riasztóan szerény is volt. - Mi hat hónappal ez-
előtt mentünk szét a férjemmel. Harminchét évesen! Úgyhogy nekem
nincs időm szünetet tartani. Én gyerekeket akarok, még mielőtt kifutok
az időből.
- Sajnálom. És az exféije... - Tilly habozott; hogyan lehet ezt tapin-
tatosan megkérdezni - most valaki mással jár?
- Nem. Biztosan nem. - Stella hevesen rázta a fejét. - Én azért pró-
bálok keríteni magamnak valakit, csak a biztonság kedvéért, de közben
arra gondolok, hogy előbb vagy utóbb könyörög, hogy fogadjam
vissza.
- És valóban ezt szeretné?
- Na még szép! Gyerekeket akarok. Nagyszerű apuka lesz. - Stella
témát váltott. - Akkor hozom azt, amiért jött.
- Ki? Stella? - döbbent meg Erin.
- Miért? Mi van vele? - csodálkozott Tilly. - Egész kedvesnek látszott.
Csak kicsit tapintatlan. Elmesélte, hogy lelépett a férje.
Erin óvatosan letette a piros, gyöngyös estélyi ruhát, amit épp vizs-
gált. - Fergusszal járok.
- Kivel?
- Stella férjével. - Erin megnyalta a szája szélét. - El akartam mon-
dani neked.
Tillynek megrándult az arca. - Szóval ezért hagyta el Stellát?
-Nem, dehogy. Fergus hat hónappal ezelőtt költözött el tőle. Mi meg
csak néhány hete kezdtünk járni. De persze senki sem tud róla. Stella
meg különösen nem. Azt hiszem, nem fogadná túl jól.
- Én csak egyszer találkoztam vele, de azt már tudom, hogy enyhén
fogalmaztál. Ez nagyon rázós - sóhajtott Tilly. - Megér ennyit Fergus?
Erin arca hirtelen ábrándos lett. - Ő a legkedvesebb férfi a világon.
- És tudja, hogy Stella csak arra vár, hogy visszamenjen hozzá?
 - Persze hogy tudja. Mindenkinek elmondta már - felelte Erin, majd
dacosan hozzátette: - De azt ugyan várhatja! Előbb vagy utóbb neki is
el kell fogadnia.
- A mindenit! - csodálkozott Tilly. - Ez most tényleg komoly nálad.
- Sokáig vártam, hogy ilyesmi történjen. És most megtörtént. - Lán-
golt az arca. - Fergus megérdemli, hogy komolyan vegyem.
Ha már egyszer úgyis szóba kerültek a férfiak... - Találd ki, kivel is-
merkedtem meg tegnap! Annak a kocsinak a tulajdonosával, aminek
nekivágódtam, amikor átugrottam azt a kukát.
- Őrület! Úgy érted, hogy felismert? Durva volt?
- Hát mindent egybevéve rendesen viselkedett. Vadonatúj volt a ko-
csija. - Tilly képtelen volt elfojtani egy izgatott kuncogást a gondolatra,
hogy holnap újra találkozik vele. - És kedvesnek tűnt. Jacknek hívják.
Titokban arra vágyott, hogy Erin felsikítson: „Ti ketten tökéletesen
illenétek egymáshoz!” Igen, lehet.
Erin ehelyett visszakérdezett: - Jack? Úgy érted, Jack Lucas? - Ré-
mült arcot vágott. - Jaj, ne, eszedbe ne jusson! Ő az az ember, akit nem
szabad komolyan venni.
- LÁTJA, milyen fényes a kocsim? Azért, mert tegnap este voltam az au-
tómosóban - fejtegette Jack. - Úgyhogy próbálja türtőztetni magát, és
ne ugorjon rá a motorháztetőre!
- Nagyon fogok igyekezni. - Tilly kiszállt Max BMW-jéből, amely a
Jaguar mögött parkolt le. Jack az újonnan vásárolt Marlow Road-i la-
kása előtt várt rájuk a járdán.
- Ne flörtölj az asszisztensemmel! Maga meg - fordult Max Tilly felé
- ne biztassa!
Tilly széttárta a karját. - Mit csináltam?
- Éppen az a baj, hogy semmit sem kell csinálnia.
- Rendben, jól fogok viselkedni. - Jack elindult az ajtó felé. - Gyer-
tek, hadd mutassam meg a lakást!
Tilly nagyot nyelt, miközben elindult felfelé a lépcsőn Jack után.
Még csak egy perce érkeztek, és máris úgy dobogott a szíve! Hosszú
láb, széles váll, egy darab cérna a férfi farmernadrágja hátuljához
tapadva... Tilly leküzdötte a kínzó vágyat, hogy lecsippentse.
- A fenekemet bámulja?
 - Hagyd abba, jó? - mordult rá Max. - Hagyd békén szegényt!
Tilly a helyzetnek megfelelően hálás arcot vágott.
- De azt nézte - erősködött Jack.
A második emeleti lakásban friss malterszag terjengett. - Tegnap este
végeztek a burkolok - magyarázta Jack Tillynek, miközben Max egyik
szobából a másikba ment, és sűrűn jegyzetelt a füzetébe. - Most jön
Max, hogy elvégezze a munkáját.
- Én azt hittem, az ingatlanosok mindig mindent csak magnólia
színűre festenek.
- A legtöbben azt csinálják. Az első benyomás viszont sokat számít,
és Max érti a dolgát. Ha kicsit különlegesnek tűnik a lakás, máris jobb
bérlőt lehet találni.
- Vagyis több pénzért lehet kiadni - tette hozzá Max. - Jack nem a jó
szíve miatt alkalmaz. Az egész a profitról szól. Rendben, most tartsa
ezt a mérőszalagot! - utasította Tillyt. - Lássunk neki a munkának!
Húsz perccel később megszólalt a férfi mobiltelefonja. Maxnek
éppen foglalt volt a keze, úgyhogy Tilly nyúlt a készülék felé.
Kaye neve jelent meg a kijelzőn. - Hurrá! - mondta egy vidám női
hang. - Maga biztosan Tilly. Próbáltam a vonalast, de senki sem vette
fel. Na, milyen a vén rabszolgahajcsámak dolgozni?
- Eddig jó. Most épp levesszük a méreteket egy cheltenhami lakásban
Jack Lucasnak.
- Jaj! És bemutatták már Jacknek?
Tilly magán érezte Jack tekintetét. - Ööö... itt áll mellettem.
Kaye úgy kuncogott, mint aki mindennel tisztában van. - Ne is
mondjon többet! Na és hogy jön ki vele?
Elfordulva Jacktől, aki nyilván telepatikus képességekkel volt meg-
áldva, és szélesen mosolygott, Tilly azt suttogta a telefonba: - Rendes-
nek látszik.
- Az is. Csak azt ne felejtse el, hogy nem szabad komolyan venni.
Árad belőle a bűbáj, de soha egyetlen szavát sem szabad elhinni.
- Tudom.
- Már megbocsásson - húzta a szót Jack de nem éppen engem tár-
gyalnak ki?
- Mondja meg Jacknek, hogy én csak figyelmeztetem a kockázatokra
és mellékhatásokra. Azért telefonáltam, hogy üdvözöljem Max új
Péntek-lányát. Tegnap este kaptam egy e-mailt Loutól, és azt írta, hogy
maga nagyon kedves.
Tilly egészen meghatódott. - Ő is kedves. Igazán büszke lehet rá.
- Annyira hiányzik. - Kaye nagyot sóhajtott. - Húsvétra hazautazom.
Már csak néhány hét. Szóval a lényeg, hogy bármikor nyugodtan fel-
hívhat. Bármikor.
- Persze.
Max hirtelen megszólalt: - Kaye épp azt kérdezte Tillytől, hogy én
vagyok-e a legjobb főnök, akit valaha ismert.
- Nem, nem, nem! - rázta a fejét Jack. - Azt kérdezte tőle, hogy én
vagyok-e a legkívánatosabb férfi Roxborough-ban.
- Üzenem nekik, hogy hallom őket. És nem mesélt Lou valamit egy
fiúról? Mert mostanában említett párszor egy fiút az iskolából, hogy ki
nem állhatja azt az idiótát. Úgyhogy rögtön arra gondoltam, hogy sze-
relmes belé.
- Majd nyitva tartom a szemem. - Tilly együtt érzett Kaye-jel. Kín-
szenvedés lehet ilyen messze lenni, amikor az ember tizenhárom éves
lánya az első lépéseket teszi a szerelem zűrös világában.
- Köszönöm... Hoppá, most viszont mennem kell! - zárta rövidre
Kaye a beszélgetést. - Mindenkit puszilok. - Azért vidáman hozzátette:
- Még Jacket is.
Harmadik fejezet

PONTOSAN nyolc órakor megszólalt a csengő. Miközben beengedte a

férfit a lakásba, Erin szíve a torkában dobogott. - Nem csak szédítettél.
- Soha nem szédítenélek - mondta Fergus, és megölelte.
Az volt a legcsodálatosabb, hogy tudta, megbízhat a férfiban.
- Gyere be! - Erin elindult, de nem csitult szapora szívdobogása; jó-
formán csak arra tudott figyelni. Vajon Fergus is úgy gondolja, hogy
ma este fog megtörténni? Hogy a meghívás és hogy vacsorát készít
neki, azt jelenti, hogy utána következik a többi is?
- Fantasztikus az illat.
- Sült csirke.
Fergus megrázta a fejét. - Nem az. A te illatod. - Megvillantotta
kisfiús mosolyát. - Neked van fantasztikus illatod.
A kedvenc parfümjét használta, Joe Malone Pomegranate Noirját.
Erin testét melegség öntötte el. Majd ha beviszi az ágyába, azt is észre
fogja venni, hogy az ágyneműt is befújta vele.
- Ez CSODÁS VOLT. - Fergus végzett a vacsorával, és megfogta Erin
kezét. - Ügyes lány vagy. Köszönöm. - Mosolygott, aztán elhúzta a szá-
ját, amikor megszólalt a mobiltelefonja.
- Vedd csak fel! - bátorította Erin. - Lehet, hogy valami munka.
- Nem hagyom, hogy megzavarják ezt az estét. - Amikor meglátta,
hogy ki hívja, grimaszolt, de nem vette föl, és a következő pillanatban
elhallgatott a készülék. - Nem fontos.
- Pudingot? - Erin megkönnyebbülten szedte össze a tányérokat.
Fergus ellazult. - Na, ez az, amit fontosnak nevezek. - Sípolt a mobil-
telefon a kezében, jelezve, hogy üzenet érkezett. Letette az asztalra.
- Nem akarod meghallgatni az üzenetet?
- Nem. - Fergus elmosolyodott. - Már mondtam, hogy ma estére sza-
badságot vettem ki.
Miközben a pudingot ették, újból megszólalt a telefon. Fergus ezúttal
kikapcsolta, majd vett még a tejszínhabból.
- Egy másik barátnőd? - Erin viccnek szánta a megjegyzést, de meg-
bánta. Azt sugallta vele, hogy ő a barátnője. - Bocs. Ne is törődj velem.
- Mintha meg tudnám tenni, hogy nem törődöm veled. - Fergus meg-
rázta a fejét. - Imádtam ezt az elmúlt pár hetet. Nem is tudod,
mennyire.
- Elhallgatott. — Most meg én csinálom! - bukott ki belőle. - Ez úgy
hangzott, mintha azt üzenném, hogy vége. Pedig nem, esküszöm.
Vagyis épp ellenkezőleg. Szerintem fantasztikus vagy... A fenébe,
tisztára összezavarodtam, nem találom a szavakat. A munkában soha
nem történik velem ilyesmi. Ha megkérsz, hogy adjak el egy házat,
gond nélkül eladom. De most, mikor próbálom elmondani, hogy mit
érzek... Úgy látszik, kijöttem a gyakorlatból.
Erin már nem volt éhes. - Nem számít.
- De igen. Tényleg tetszel. - Fergusnak vörös lett a füle. - Nagyon. Egy
pillanatra Erin szerette volna elsírni magát a boldogságtól. De
azzal biztosan elijesztené a férfit. Úgyhogy a szemébe nézett, és elhaló
hangon megkérdezte: - Befejezted?
Fergus meghökkent. - Azt akarod, hogy mondjak még valamit?
- Én a pudingra gondoltam.
- Bocs. Igen, igen... - Fergus megrázta a fejét.
- Figyelj, van egy ötletem! - Erin felbátorodott a férfi társaságában.
- Mi volna, ha nem kérnénk állandóan bocsánatot egymástól? És készí-
tenék kávét, aztán leülnénk a kanapéra?
Fergus megkönnyebbülten bólintott. - Kávé. Kanapé. Jól hangzik.
Amikor a konyhába értek, Fergus megállt Erin mögött, átölelte, és
megcsókolta a vállát. Aztán végigcsókolta a kulcscsontját, és a nőt ha-
talmába kerítette a vágy. Megpördült, és elfúló hangon azt mondta: -
De a kávét meg a kanapét kihagyhatjuk. Mit szólsz hozzá?
Fergus megsimogatta az arcát. - Ez még jobb ötlet.

ÉS VALÓBAN az volt.
- Mire gondolsz? - suttogta a fülébe Fergus.
Erin csak mosolygott a sötétben. - Szerintem... nagyon jól ment, már
figyelembe véve, hogy mennyire idegesek voltunk előtte. Csodás volt.
- Habozott, hátha ez túl személyes kérdés. - Én vagyok a...
- A legédesebb nő az egész világon? Ó, igen. - Fergus még szoro-
sabban ölelte.
 - Nem ezt akartam...
- Na jó, tehát azt akarod tudni, hogy te vagy-e az első Stella óta. -
Sejtette, hogy Erin erre kíváncsi. - És igen a válaszom.
Erin szívét melegség járta át. Örült, hogy Fergus nem az a fajta férfi,
aki lefekszik bármelyik nővel, aki az útjába kerül.
- És ha már ilyen őszinték vagyunk egymáshoz, előtte Stella volt az,
aki telefonált.
Ez kissé lehűtötte a kedélyeket.
- Bocs. Csak gondoltam, jobb, ha tudod.
- Nem kellene visszahívnod? Nincs rosszabb, mint ülni otthon, és
várni, hogy megszólaljon a telefon. - Érint nagylelkűvé tette a
győzelme. Végighúzta ujjait a férfi bozontos mellkasán. - Hívd fel,
legyél túl rajta.
Fergus megcsókolta. - Jó ember vagy.
Amikor visszajött a hálószobába, már nem mosolygott.
- Mi a baj?
- Hét üzenet jött tőle. - Fergus megállt az ajtóban, és a homlokát rán-
colva nyomogatta a billentyűket. - Egy óra alatt. Bing hányt, és a biz-
tosíték kiégett a házban.
- Ki az a Bing?
- A macska. - Fergus meghallgatta a következő üzenetet. - Stella meg
van rémülve. Alighanem szétégett a biztosítékdoboz.
- Nem tudna kihívni egy villanyszerelőt? - kérdezte Erin.
- Nem ismered Stellát. Bepánikol a sötétben. És Bing az élete nagy
szerelme. El sem tudod képzelni.
Erin most azt kívánta, bárcsak ne volna annyira jó ember. Mert az lett
belőle, hogy a jósága visszaütött. A boldog, ellazult hangulatnak vége
lett, és Fergus láthatóan ideges volt. Elkezdte hallgatni a harmadik üze-
netet, és Erin is hallotta, ahogy Stella hangja egyre élesebb lesz.
- Hívd fel!
Fergus bólintott, és leállította az üzenetet. Abban a pillanatban meg-
szólalt a telefon a kezében.
- Szia!... Igen, nem, épp most akartam... Jó, nyugodj meg. Azért
kapcsoltam ki, mert dolgom volt. Munkám, Stella. - Miközben ezt
mondta, Fergus bűntudatosan elfordult, nem tudott volna Erin szemébe
nézni. - Megnézted már a biztosítékdobozt?
A sikítás a vonal másik végén újabb magasságokba szökött. Erinnek
megrándult az arca.
- Jól van, jól van. - Fergus nagyot sóhajtott. - Megyek.
Ó, nagyszerű!
- Bocs, de nem tudtam nemet mondani. - Fergus öltözni kezdett.
- Semmi baj - jelentette ki Erin bátran. - De ha szeretnél még talál-
kozni velem - mosolygott, és elég magabiztosnak érezte magát ahhoz,
hogy kimondja -, holnap este is szabad vagyok.
- HA ESETLEG azt képzelte volna, hogy kellemes a munkám, akkor most
elmesélem, mivel kell megküzdenem nap mint nap. - Max hangja re-
csegve hallatszott a telefonban. Oxfordból beszélt, ahol új ügyféllel ta-
lálkozott. - Robbie-nak és Clive-nak el kell kezdenie dolgozni a
Marlow Road-i lakáson, de nem tudnak bejutni, mert, ezt hallgassa
meg, Robbie a farmerdzsekije zsebében hagyta a kulcsot. És tudja, mi a
nagy helyzet?
- Mi? - kérdezte Tilly kötelességtudóan.
- Robbie képes volt valami nőnek a lakásán hagyni a farmerdzsekijét.
Úgyhogy legyen olyan angyal, és menjen át Jackhez, hozza el tőle a
pótkulcsot, és vigye át Cheltenhambe, jó? Nem kell sietni, legkorábban
délre érnek a fiúk a Marlow Roadra.
- Rendben. Csak azt nem tudom, hol lakik Jack.
- A Miller-hegy tetején lévő ház az övé. Fekete vaskapuja van, onnan
nyílik a legszebb kilátás a völgyre.
Hát persze. Hol máshol? Vajon a vaskapu arra kell, hogy távol tartsa
a nőket, vagy hogy be tudja zárni őket?
NYITVA találta a kaput, és a kilátás tényleg olyan fantasztikus volt,
ahogy Max mondta. Ott állt Jack imádott Jaguarja a kocsifeljárón,
mellette egy halványzöld Golf. Vajon kié lehetett?
Tilly elindult az L alakú, borostyánnal benőtt épülethez, amely tipi-
kus cotswoldsi ház volt. Amint odaért, kitárult a bejárati ajtó.
- Láttam, hogy jön - mosolygott Jack. A haja még vizes volt a zuha-
nyozás után, fehér pólója nedvesen tapadt a felsőtestéhez. Mezítláb
volt, szürke melegítőnadrágban. - Jöjjön be!
 Tilly követte a férfit, előbb a parkettás előszobába, onnan a hosszú,
napfényes konyhába. Rend és tisztaság volt mindenütt.
- Van ideje inni egy kávét? - Jack már töltötte a-vizet a kávéfőzőbe.
- Miért ne? - Tilly letelepedett egy bárszékre. - Szép hely.
Jack mosollyal nyugtázta a szavait. - Tudom. Ha nem volna szép,
nem élnék itt.
Tilly hallgatott. Max elmesélte, hogy a házat még Jack és Rose közö-
sen vette egy aukción öt és fél évvel ezelőtt. Tizennyolc hónapot töltőt-
tek azzal, hogy teljesen felújítsák. Jól van, most ne gondolj arra, hogy
utána mi történt! A szomorú történetektől könnyek szöktek a szemébe.
- Jack? - Rekedtes, csábító női hang szólt a lépcső tetejéről. - Vé-
geztél a fürdőszobában? Bemehetek?
Tilly igyekezett olyan arcot vágni, mintha csöppet sem érdekelné, kit
rejteget a férfi odafent. Jack nem is próbálta palástolni derültségét. Fel-
emelte a hangját, és úgy válaszolt: - Csak nyugodtan, drágám.
Elkészítette a kávét, majd arról beszélgettek, miket tervez Max a
Marlow Road-i lakásban. Fentről hallották a zuhany csobogását, és
Tilly azon morfondírozott, vajon boldoggá teszi-e Jacket ez a mániája.
Mármint hogy több nőt akar ágyba csábítani, mint Robbie Williams.
így telt el tíz perc, és Tilly épp megitta a kávéját, amikor fent elzárták a
zuhanyt.
- Még egyet?
- Nem, köszönöm. - Nem akart találkozni Jack legújabb hódításával.
- Még gyorsan bekapok valamit, aztán megyek Cheltenhambe.
- Hozom a kulcsot. Bocsánat, hogy magát fárasztom. Én is átmehet-
nék, de húsz perc múlva itt a menedzserem, és egész délelőtt vele le-
szek. Két perc, és itt vagyok.
Azzal Jack eltűnt odafent. Amint egyedül maradt, Tilly lecsúszott a
bárszékről, és kilopódzott az előszobába. Az egyik résnyire nyitott ajtó
a nappaliba vezetett. Az biztos érdekesebb lesz, gondolta.
Valójában fényképeket keresett. De ez a kíváncsiság igazán érthető,
nem? Tilly kitárta a tölgyfa ajtót.
Napfény töltötte be a szobát, amelyben hatalmas, süppedős kanapék
voltak. Tilly figyelmét azonnal megragadták a kandalló melletti
asztalon sorakozó ezüstkeretes fényképek. Odalopakodott, hogy
szemügyre vegye őket. Az egyiken egy kisfiú - talán Jack - volt látható,
amint átszalad egy mezőn; egy másikon egyetemista korú barátok
öltönyben...
Léptek hallatszottak a lépcső felől. Tilly riadtan hátrálni kezdett. Be-
legondolni is szörnyű, ha Jack rajtakapja, amint itt szaglászik...
Aztán a csizmája sarka beleakadt a szőnyeg rojtjaiba, és a következő
pillanatban már a padlón találta magát. Fájdalom nyilallt a kezébe, és
rémülten hallott egy hangot.
- Nem ütötte meg magát? - Talán mondani sem kell, a rekedtes női
hang volt. - Várjon csak, hadd segítsem fel! - Erős kéz húzta fel a pad-
lóról. A megmentője jó kötésű asszony volt, az ötvenes évei közepén
járhatott, nem spórolt a türkizkék szemfestékkel, és smaragdzöld pon-
gyolát viselt. Mögötte, a dohányzóasztalon egy fonott kosár tele volt
mindenféle takarítóeszközzel és tisztítószerrel.
- Nos, úgy látom, összeismerkedtek. - Jack az ajtóban állt, és kedé-
lyesen folytatta: -Monica, ő Tilly. Tilly, ő az én fantasztikus takarító-
nőm, Monica.
- Jó napot! - Tilly a sajgó bal kezét szorongatta. - Bocsánat.
- Hadd nézzem meg! - ajánlkozott Jack. - El sem tudom képzelni,
hogy eshetett el. Át akarta ugrani a tévét?
Hazudjon? Hinni fog neki Jack? - A vécét kerestem.
Jack egyenként vizsgálta meg az ujjait. - Úgy döntöttünk, hogy a
nappaliba nem teszünk vécét. Nem illett volna a bútorhoz.
Tehát nem hitte el. - Csak benéztem, hátha ez a mosdó - helyesbített
Tilly. - Amikor láttam, hogy nem az, észrevettem a fényképeket. És...
kíváncsi lettem. - Elhúzta a kezét, és úgy döntött, hogy mindent bevall.
- Amikor Max mesélt nekem Rose-ról, azt mondta, hogy gyönyörű
volt. Csak szerettem volna látni.
- Rose fényképe nincs azon az asztalon - mondta Jack, majd hozzá-
tette: - De legalább őszinte volt velem.
- Bocsásson meg.
- Hát jó - szólalt meg Monica. - Úgyis szünetet akartam tartani.
Amint távozott a szobából, Jack azt mondta: - Mellesleg itt a kulcs.
- Köszönöm. - Tilly bedugta a nadrágja zsebébe.
- Max még mindig tragikus özvegynek nevez?
 Tilly elhúzta a száját. - Hát... igen.
Jack elmosolyodott. - És óva intette tőlem?
- Ó, igen.
- Gondolom, jól tette. Na és maga mit érez ezzel kapcsolatban?
Tilly habozott. Ha őszinte akart lenni, úgy érezte magát, mint egy ti-
nédzser, akinek az édesanyja azt mondja, hogy nem szép, amikor egy
lány rángatja magán az iskolai egyenszoknyáját. Az egyik fülén be, a
másikon ki.
- Biztos vagyok benne, hogy hasznos tanács. Na jó, mennem kell. És
még valami! - mondta. - Az szándékos volt? Direkt csinálta, hogy azt
higgyem, egy nő van odafent?
Jack kajánul mosolygott, miközben kikísérte. - Tényleg volt egy nő
odafent.
Tilly rásandított. Szóval mégis igaza volt.

ERIN FIGYELTE, ahogy a nő beszuszakolja magát a műszőrme gallérral

díszített, tizennyolcas méretű Jaeger gyapjúkabátba. - Tetszik a fazonja.
Maga mit gondol?
Néha azt kívánta, bárcsak ne volna olyan átkozottul becsületes. Már
több mint két hete ott lógott az a kabát, és most először érdeklődött va-
laki. Amellett tudta, hogy Barbarának, aki behozta a kabátot az üzletbe,
nagy szüksége volna a pénzre.
Ekkor kitárult az ajtó, és Erin szíve összeszorult, mert Stella lépett be
a boltba. - Ne is törődjön velem. Csak nézelődni jöttem.
- Nos? - kérdezte a nő a Jaeger kabátban.
Képtelenség, hogy azt mondja, jól áll rajta. - A fazon előnyös - fe-
lelte -, de... nem is tudom... talán vállbán kicsit szűk.
A nő reménykedve Stellára pillantott. - Maga szerint is szűk?
- Őszintén? Fogalmazzunk úgy, hogy ha lefogyna húsz kilót, akkor
tökéletesen állna.
Stella már csak ilyen volt. Nem az a típus, aki hátba döfi az embert.
Ő szemből szúrt, hogy láthassa, ahogy fröcsög a vér.
- Nevetséges! - jelentette ki Stella, amikor becsapódott az ajtó a nő
mögött. - Ha nem volt kíváncsi- a véleményemre, akkor nem kellett
volna megkérdeznie.
 - Hm. - Erin elkezdte igazgatni a kézitáskákat.
- Különben is maga mondta először, hogy szűk neki az a kabát. Pedig
már majdnem megvette. - Kérdő pillantást vetett Erinre. - Maga bizto-
san nagyon őszinte ember.
Mi lesz ebből? El van rejtve egy pisztoly a fehér kabátja alatt? Erin
megvonta a vállát. - Szeretek mindenkinek olyan ruhát eladni, ami jól
áll rajta.
- És ez a kabát biztosan nem állt jól azon a nőn - mondta Stella. - Ide-
adná azt a krémszínű bőrtáskát? Lehet, hogy szerzek egy kis örömet
magamnak. - Kis szünetet tartott. - Igazán megérdemlem azok után,
ami tegnap este történt.
Csak viselkedj természetesen! - Miért, mi történt tegnap este?
- Szörnyű volt! Kiégett a biztosíték a házban, és minden fény kialudt.
- Sikerült megjavítani?
- Végül átjött Fergus. - Stella nagyot sóhajtott. - Tudja, komolyan azt
gondolom, hogy találkozgat valakivel a hátam mögött.
- Valóban? - Csak vegyél mély lélegzetet...
Stella visszaadta a táskát. - De ha igaz, akkor nagyon rosszul teszi, az
egyszer biztos. Nem, ez mégsem kell. Kicsit bazárinak néz ki a csatja.
CSUDA JÓ volt nézni, ahogy özönlik ki a sok gyerek az iskolából. Tilly
a kocsinak támaszkodva várta Lout, és figyelte, ahogy a lányok mind
kiszabadítják a hajukat a gumiból. Csak úgy röpködtek az SMS-ek
mindenfelé, és már jött Lou is lefelé a lépcsőn. Kitűnt a többiek közül
rakoncátlan, vörös fürtjeivel. Talán nem ő volt a legszebb lány az
iskolában, de biztosan neki volt a legszikrázóbb személyisége.
Aztán Tilly kiegyenesedett, és minden idegszálával figyelni kezdett,
amikor Lou megfordult, és mondott valamit a mögötte lévő fiúnak, lát-
hatóan válaszolva a megjegyzésére. A magas, vékony fiúnak teniszütő
volt a kezében. Miközben Lou megfordult, kiesett a hátizsákjából egy
tornacipő, a fiú pedig villámgyors reflexszel lenyúlt az ütőjével,
felkapta, és jó magasra felütötte. Tilly ilyen messziről is jól látta,
milyen pillantást vetett a fiúra Lou, miközben a tornacipő a sövényen
landolt. Dühösen rázta a fejét, ahogy el viharzott a fiú mellett, és
visszahozta a cipőjét. A fiú nevetett, és mondott még valamit, Lou
pedig visszavágott neki.
 Tilly elmosolyodott. Kaye-nek alighanem igaza volt. Miközben
nézte, hogyan reagál Lou a fiú érdeklődésére, megrohanták saját
gyermekkori emlékei, ahogy az első, tétova lépéseket tette a fiúk
ijesztő, mégis izgalmas világában. Az ő végzete egy Lee Jarvis nevű
tizennégy éves fiú volt, aki állandóan kötekedett vele. Aztán Tilly
valami rejtélyes módon mégis elment vele táncolni az iskolai
diszkóban. Lee egyszer csak suttogni kezdett a fülébe: „Tudod, az a
helyzet, hogy nagyon régóta tetszel nekem”, mire Tilly meglepődött,
mert ekkor jött rá, hogy neki is rokonszenves Lee. És a táncterem
közepén, mindenki szeme láttára, miközben George Michael a
„Careless Whisper”-t énekelte, csókolózni kezdtek...
Elmerülve a nosztalgikus emlékekben, Tilly összerezzent, amikor
Lou megjelent előtte. - Hahó! Te meg hol jársz?
- Bocsáss meg, csak felidéztem a saját iskoláskoromat.
Miközben beszálltak a kocsiba, Tilly visszanézett a válla fölött a
teniszütős fiúra.
- Ki ez a fiú?
- Egy komplett idióta.
- Egész helyesnek látszik. - A fiúnak hosszú, sötét haja volt, markáns
arcvonásai. Tilly el tudta képzelni, hogy bomlanak érte a lányok.
- Pedig nem az. Gyűlölöm. Mi lesz vacsorára?
Tilly elfojtott egy mosolyt. Milyen ismerős ez az egész! Hányszor
mondta ő is, hogy gyűlöli Leet, amikor a barátnői azzal nyaggatták,
hogy a fiú bele van esve, és aztán mindig másra terelte a szót.
- Hogy hívják?
- Eddie Marshall-Hicks. Mi lesz vacsorára?
- Hallepény és szedres morzsa. - Tilly elraktározta magában a nevet.
Legközelebb, amikor Kaye-jel beszél telefonon, kideríti, hogy ugyanar-
ról a fiúról van-e szó.
- FURCSA VOLT. - Erin nem akart sokat beszélni róla, de Stella aznapi
látogatása tényleg megijesztette. - Olyan... más volt.
- Nyugodj meg! Lazítsunk, élvezzük az estét. - Fergus átölelte, és
lenyomta a kanapéra. - Ha Stella tudna rólunk, mérget vehetsz rá, hogy
azt már mi is tudnánk. Egyszerűen idejönne, és megmondaná. De nem
jött, úgyhogy nem tudja. És nem engedem, hogy elrontsa az esténket.
 Hirtelen megszólalt a csengő, és Erin rémülten felpattant. - Ez ő!
- Ne légy butus! Bárki lehet.
- Akkor Tilly. - Erin kezdett megnyugodni. Kiment a nappaliból, és
leosont a lépcső közepéig. A bejárati ajtaja egy keskeny közre nyílt,
ami hasznosnak bizonyult, mert Fergus észrevétlenül be tudott jönni a
házba. A hátránya viszont az volt, hogy sehogy sem leshetett ki, hogy
megnézze, ki áll az ajtó előtt.
- Igen?
- Erin? Kinyitná az ajtót? Stella Welch vagyok.
Erin rémülten leroskadt a lépcsőre. - Ööö... most nem tudok lemenni.
.. nem vagyok felöltözve...
- Kérem, nyissa ki! Beszélnünk kell.
Erin szíve vadul zakatolt. - Miről?
- Hát először is arról, hogy miért nem akarja kinyitni az ajtót. Mi a
baj, Erin? Mitől fél?
Tőled, tőled, tőled. - Semmitől.
- Akkor miért nem akar beengedni? Azért, mert ott van a férjem?
Honnan tudhatja? - Nem akarom, és kész. Miért volna itt a férje?
Nem nyitom ki az ajtót, úgyhogy... menjen el.
Hihetetlen, de Fergus semmit sem hallott. Amikor Erin
visszatámolygott a szobába, megkérdezte: - Ki volt az?
- Stella.
Fergus arckifejezése azonnal megváltozott. - Viccelsz? Az nem lehet.
Mindketten összerándultak, amikor kavicsok kopogtak az ablakon.
- Fergus! Tudom, hogy ott vagy. - Stella kint állt a járdán, mindenki
láthatta, aki éppen arra járt. - Te hazug GAZEMBER! - üvöltötte.
- Jóságos ég! - kapta Erin a szája elé a kezét, közben Fergus felállt.
- Hát jó. - Az ablakhoz ment, és szélesre tárta.
- Tudtam! - bömbölte Stella.
- Nagyszerű, gratulálok. De éppen ezért nem akartam elmondani. -
Fergus kétségbeesetten rázta a fejét. - Tudtam, hogy balhéznál.
- Hogy a csudába ne balhéznék? A férjem vagy!
- Stella, már nem vagyunk együtt. Hat hónappal ezelőtt szakítottunk.
- Miatta! - Mintha egy papagáj rikoltozott volna.
Erin felpattant, és a nyitott ablakhoz rohant. - Hogy képzeli? Ez nem
igaz, ezt nem...
Stella vádlón mutatott felfelé. - Maga egy hazudós kurva, aki bele-
gyalogol mások házasságába!
- De tényleg nem, higgye el! Ez csak most kezdődött.
- Persze, higgyem is el! - vágott vissza Stella keserűen.
- Esküszöm, hogy az igazat mondom!
- Valóban? Ugyanúgy, mint amikor bementem a boltjába, és meg-
kérdeztem, nem tud-e véletlenül arról, hogy Fergus jár valakivel? És
maga azt válaszolta, hogy nem.
A High Streeten a járókelők kíváncsian figyelték a jelenetet.
- Na jó, ebből elég! - szólalt meg Fergus. - Igazságtalan vagy...
- Én vagyok igazságtalan? Hogy te milyen képmutató vagy! Dara-
bokra hullott az életem miattad, és azt várod, hogy nyeljek le mindent?
- Mindenki téged bámul - szólt Fergus idegesen. - Menj haza, Stella!
- Váljon! - Erin nem tudott volna megnyugodni, amíg fel nem teszi a
kérdését. - Nézze, esküszöm, hogy csak néhány hete kezdtünk el talál-
kozgatni Fergusszal, de honnan tudta, hogy itt lesz ma este?
- Amikor Fergus tegnap este eljött hozzám, más volt az illata. Mintha
felismertem volna a parfümöt, de nem voltam biztos benne. Ezért men-
tem el magához a boltba ma délben. És ugyanaz volt az illat. - Stella
kis szünet után hozzátette: - Nagyon különleges. Roxborough-ban senki
más nem használ ilyen parfümöt.
Alighanem azért van ez így, mert nyolcvan kilométeres körzetben
nincs Jo Malone-bolt. Tillytől kapta karácsonyra ezt a mesésen egzoti-
kus parfümöt.
Mi a történet tanulsága? Ha titkos szeretőd van, és nem akarod, hogy
az emberek tudomást szerezzenek róla, akkor jobban teszed, ha nem
fújod be Pomegranate Noirral a vadonatúj pamut ágyneműdet.
TILLY éppen szakácsot alakított a konyhában, amikor megszólalt a tele-
fon. Hatékonynak érezve magát, beszorította a készüléket a füle és a
vállgödre köze, és egyik kezével a gombát, a másikkal a sajtszószt ke-
verte tovább.
- Halló, én vagyok! - Kaye telefonált. - Na, hogy boldogul?
- Remekül! Most éppen... - Hoppá! Hátraugrott, mert ráfröccsent a
sajtszósz, amitől a készülék belepottyant a serpenyőbe. Rémülten ki-
kapta a fakanállal, és gyorsan megtörölgette egy konyharuhával. -
Halló, ott van még?
- Túléltem - mondta Kaye nevetve. - De mi történt?
- Épp leejtettem a telefont. Bocsásson meg.
- Semmi probléma. Ott van Lou a közelben?
- A szobájában a leckéjét írja. Azonnal felviszem neki a telefont. Kü-
lönben tegnap láttam, ahogy civódott egy fiúval. Amikor róla kérdez-
tem, azt felelte, hogy komplett idióta. Aztán gyorsan másra terelte a
szót.
- Nem Eddie-nek hívják? - kérdezte Kaye.
- De igen. Eddie Marshall-Hicks... Hallgass, Betty! - A kutya fel-
ugrott az ablakmélyedésben lévő padra, és a varjakat ugatta.
- Ó, Betty! Hadd beszéljek vele! - kérte Kaye.
Tilly kissé bizarrnak találta, de nem csinált belőle ügyet, és Betty fü-
léhez emelte a telefont.
- Betsy! Szia, Betsy! Én vagyok az! - gügyögte Kaye. Betty meg-
döntötte a fejét. - Betsy! Betsykém! Hall engem egyáltalán?
- Ugass! - suttogta Tilly Betty fülébe.
- Nem ugat - mondta Kaye panaszos hangon. - Elfelejtett engem.
- Dehogy, csak valami elvonja a figyelmét.
Tilly megsajnálta Kaye-t. Lekuporodott Betty mellé, és beleszuszo-
gott a telefonba.
- Ez ő volt? Betsykém?
Tilly lehunyta a szemét, és megpróbálkozott egy éles ugatással.
Egész jól sikerült. Ki gondolta volna, hogy ilyen élethűen tud ugatni!
Még
Betty is meglepetten nézett rá. Tilly felbátorodva közelebb hajolt a te-
lefonhoz, és folytatta az ugatást.
- Ez nem Betty volt - mondta Kaye -, hanem maga.
Tillynek összeszorult a szíve. Pedig ő tényleg nagyon igyekezett. -
Hát igen. Bocsánat.
- Semmi baj. Azért köszönöm, hogy megpróbálta. Most Louval sze-
retnék beszélni. - Fanyarul hozzátette: - Már ha akar velem beszélni.
Tilly megfordult, és akkor látta, hogy Max és Jack ott áll az ajtóban.
Roppant kellemetlen volt. Hogy megőrizze méltósága egy részét, Tilly
lecsúszott az ablakülőkéről, és elindult kifelé. Miközben elhaladt a két
férfi között, meglengette a telefont, és megjegyezte: - Lout keresi az
édesanyja. Felviszem neki.
Lou boldogan kapta ki a kezéből a készüléket. - Szia, anyu! Képzeld,
ötvennyolc százalékos lett a franciadolgozatom. Pfúj! - tette hozzá, el-
húzva az orrát. - Ennek a telefonnak gombaszaga van.
Tilly visszament a konyhába, és folytatta a főzést, nem nézve sem
Maxre, sem Jackre. Néhány másodpercig kínos csend volt a
konyhában.
Aztán egyszer csak ugatást hallott a háta mögül.
- Na jól van! - fordult szembe velük Tilly. - Kaye volt a telefonban.
Én csak próbáltam mindent megtenni, hogy jobban érezze magát.
- Nálam az mindig beválik - jegyezte meg Jack. - Mármint ha meg-
ugatnak. Aztán ott van a morgás. Az talán jobb, mint az ugatás. Bár
nem is tudom.
Max lelkesen biztatta. - Gyerünk, Tilly, morogjon nekünk! Hadd lás-
suk, melyiket szeretjük jobban!
- Utálja a mustárt, ugye? - bökött Max felé Tilly a fakanállal. - Ép-
penséggel tehetek mustárt minden ételbe, amit főzök.
- Jobb nem feldühíteni ezt a lányt. - Max mosolyogva kutatott a tá-
lalószekrényen lévő papírok között, és előhúzott egy dossziét. - Itt van
az aveningi átalakítás terve - nyomta Jack kezébe. - Nézd meg, hogy
mit szólsz hozzá!
- Szuper. - Jack a kulcsait csörgetve az ajtó felé indult. - Később le-
jössz a Rókába?
Max elhúzta a száját. - És azzal töltsem az estémet, hogy támasztom
a pultot, miközben az összes nő veled próbál beszélgetni?
- Declannek ma van az ötvenedik születésnapja. Kérdezte, hogy el
tudsz-e jönni. Ha akarod, hozd el Tillyt is.
- Én nem mehetek! - vágta rá Tilly. - Akkor ki maradna itt, hogy
Loura vigyázzon?
A kislány éppen ekkor jött be a konyhába. - Mikor kell rám
vigyázni? - nézett értetlenül.
- Ma este.
- Bocs, de nem hároméves vagyok, hanem tizenhárom. Nincs szük-
ségem bébiszitterre.
- Nos, van kedve? - fordult Max Tillyhez. - Declan a Lusta Róka tu-
lajdonosa.
- Már jártam ott - közölte büszkén Tilly. - Még Erinnel. Declan iga-
zán kedves volt.
- Rossz napja lehetett. - Jack elindult az ajtóhoz. - Hát jó, akkor talán
még találkozunk ma este.
- Talán. - Azzal Tilly újra a gombákra fordította minden figyelmét.

A RÓKA zsúfolásig megtelt barátokkal és vendégekkel, akik azért gyűl-

tek össze, hogy megünnepeljék a tulajdonos születésnapját.
- Nézzenek oda, maga az? - kiáltott Declan, felismerve Tillyt. - Maga
gúnyolódott az újságunkon.
- Azt mondta, jól érezném itt magam - emlékeztette Tilly.
- És most a szavadon fogott - tette hozzá Max.
- Szóval kegyed az, akit Max becserkészett.
- És az egészet magának köszönhetem. Soha nem láttam volna meg
azt a hirdetést, ha nem adja oda az újságot.
Declan megveregette a hátát. - Jól fogja érezni magát. Nem vagyunk
annyira rosszak. Hadd töltsék egy italt nektek! - terelte őket a pulthoz.
Abban a pillanatban észrevették Jacket, huszonéves lányok gyűrűjé-
ben. Max odakiáltott neki: - Hé, Lucas, ne velük foglalkozz! Láthatod,
hogy itt vagyok én.
Jack is odajött. - Szóval el tudott szabadulni - mosolygott Tillyre.
- És ahogy elnézem, éppen időben érkeztünk. - Max a lányok felé bó-
lintott, akik még mindig Jacket nézték. - Ha egyszer azok beléd
mélyesztik a karmaikat, nem szabadulsz egyhamar.
- De megmentett egy meleg baráti hang - mosolygott Jack. - Jól jön
néha egy liverpooli homár.
Ekkor kitárult a kocsma ajtaja, és Tilly rögtön látta Jack arcán, hogy
olyasvalaki érkezett, akinek a jelenléte nem tölti el örömmel. A követ-
kező pillanatban üdvözlésre emelte a kezét, és barátságos, mégis távol-
ságtartó mosollyal odaszólt: - Sziasztok!
Tilly megfordult, és vékony szőke nőt pillantott meg, aki azonnal fe-
léjük furakodott a tömegen át. Tilly riadtan látta, hogy húzza maga után
a barátnőjét, aki nem volt más, mint Erin barátjának az exneje.
 - Amy - üdvözölte Jack egy biccentéssel a szőkét. - Stella.
- Szia, Jack, hogy vagy? Fantasztikusan éreztem magam azon az
estén. - Amy szeméből sugárzott az imádat, ahogy felnézett rá. - Hát
nem volt szuper?
A kínos hallgatásnak Stella vetett véget, megragadva Max karját. -
Ne is figyelj oda! Max, ezt hallgasd meg! El sem fogod hinni.
Ajaj.
- Nahát, maga itt van? - Stella megismerte Tillyt. - Emlékszik, hogy
meséltem a férjemről? Kiderítettem, hogy miért hagyott el. - Ekkor már
mindenkihez intézte a szavait. - Mert szeretője van! És még csak nem
is valami bombázó. De nem ám! Nekem legalábbis a közelembe sem
érhet. És ellopta a férjemet!
Amy közbeszólt: - Soha nem találnátok ki, hogy ki az!
- Edwina Currie? - találgatott Max. - Vagy Falábú Aggie a sarki kis-
boltból?
- Ez nem sportszerű! - fortyant fel Tilly. - Egyáltalán nem volt szó
ellopásról. Az egész jóval azután kezdődött, hogy a férje elhagyta
magát.
Mindenki azonnal Tilly felé fordult. Jack arcáról semmit sem lehetett
leolvasni. - A mindenit! - kiáltott fel Max. - Magának van viszonya
Fergusszal? Azért akart ideköltözni a városba?
- Nem nekem - rázta a fejét Tilly. - Soha nem is találkoztam Fer-
gusszal. Köszönöm! - tette hozzá, amikor Declan a kezébe nyomott egy
pohár bort.
- Na, akkor ki vele! - unszolta Max. - Kivel van viszonya Fergusnak?
Stella vette át a szót. - Ismeritek az utca végében lévő ruhabizomá-
nyit? Erin Ruhaszalon a neve. Nos, ő az, Erin! Bejártam a boltjába, és ő
úgy tett, mintha együtt érezne velem, közben egész idő alatt ő volt az
oka annak, hogy magamra maradtam.
Tilly nagyot nyelt. - Erin a barátnőm. És semmit sem tudtam az
egészről, amikor pár napja megismertem magát, de azóta elmondta. És
azt is, hogy csak néhány héttel ezelőtt jött össze Fergusszal.
Stella idegesen felnevetett. - Hát persze hogy ezt mondja.
- Beszéljünk másról! - javasolta Max.
- Az jó lesz. - Declan közelebb hajolt. - Boldog születésnapot nekem.
 - Bocs, Declan. Boldog születésnapot! - puszilta meg Stella.
Amy szólalt meg vidáman: - Most mindenkit szeretnék megpuszilni!
- A sort Maxszel kezdte. Tilly belátta, mire megy ki a játék, és elfojtott
egy mosolyt, mert Jack ügyesen elfordult, hogy üdvözölje egy barátját,
éppen amikor Amy rá akarta vetni magát. Egy pillanatra csalódottság
villant buján kifestett szemében, majd határozottan visszaparancsolta
az arcára a mosolyt. - Szóval maga Max új asszisztense - mondta. -
Stella mesélt magáról. És tudom, hogy pillanatnyilag nincs barátja. -
Láthatóan veszélyt érezve, birtokló mozdulattal megszorította Jack
karját. - Jack elvitt vacsorázni pár napja. Szuperül éreztük magunkat,
nem igaz?
- Hát persze - válaszolt Jack kedvesen. Nehéz lett volna megbántani
egy ilyen nőt, de Tilly érezte, hogy Jack nem is tenne ilyet.
Amynek ragyogott az arca. - Legközelebb talán kipróbálhatnánk azt
az új éttermet Tetburyben. Nem is emlékszem, megadtam már a mobil-
számomat?
- Igen, igen... Bocsáss meg egy pillanatra! - A terem másik végéből
magas, barna hajú nő kiáltott oda neki. Jack kedves mosollyal elindult a
tömegen át.
- Marianne Tilson. - Amy megvető pillantást vetett a nőre. - Ő aztán
kétségbeesetten akar pasit fogni. Annyira átlátszó, amit csinál. És Jack-
nek nem is tetszik. - Visszafordult Tillyhez. - Magának tetszik Jack?
Az tűnt ésszerűnek, ha Tilly nemmel válaszol. Megrázta a fejét. -
Nem futok olyan férfi után, akinek ennyi skalp van az övére tűzve.
Amy gyanakvóan méregette. - Szóval ha randira hívná, visszautasí-
taná? Még csak nem is érezne kísértést?
- Hogy mire nem érezne kísértést? - Tilly összerezzent, meghallva
Jack hangját a háta mögül.
- Hogy lefussam a londoni maratoni - fordult a férfi felé. - Amy épp
azt mesélte, hogy jövőre nagyon szeretné megcsinálni.
Ha létezett olyan nő, aki összenőtt a tízcentis tűsarkújával, akkor az
Amy volt. Tanulmányt lehetett volna írni az arckifejezéséről.
- Te is megcsinálhatnád - ékelődött Max Stellával.
- Kösz, inkább nem. Nem szenvedek eleget anélkül is? - kerülte ki
Stella ügyesen a csapdát. - Különben is, ha valakinek le kellene futnia a
maratont, akkor az a férjem új barátnője.
- Stella! - csóválta a fejét Max.
- Mi van? Tényleg kövér! Miért ne mondhatnám ki, ha egyszer ez az
igazság?
- Mert itt van Tilly, és Erin az ő barátnője.
- Erin ellopta a férjemet. Úgyhogy annak nevezem, aminek akarom.
Tilly egy pillanatra elképzelte, mi volna, ha Stella arcába loccsantaná
az italát. De nem tehette, mert Declan születésnapja volt. Ráadásul tőle
kapta az italt, úgyhogy minek menjen kárba? Inkább igyekezett fölül-
emelkedni az egészen, hogy a durvaságra derűvel válaszoljon.
- Jack! Te rossz fiú, gyere ide, és adj egy puszit! - Tillyt majdnem
fellökte egy darázsderekú barna nő, és emiatt leöntötte borral Max
karját. Ennyit arról, hogy ne menjen kárba az ital.
- A fenébe! - morogta Max. - Látja, milyen társaságba menni Jack-
kel? Veszélyességi pótlékot kellene kémünk tőle.
- Lisa! - Jack engedte, hogy a nő két oldalról megpuszilja. - Örülök,
hogy újra látlak!
- Ha örülsz, hogy újra látsz, akkor miért nem jelentkeztél? Pedig
megígérted. - Lisa duzzogva belekapaszkodott.
Tilly kimenekült a mosdóba, és felhívta Érint. - Én vagyok az. A Ró-
kából. Stella is itt van. Képzeld, tudja'.
Erin felnyögött. - Tudom, hogy tudja. Még mindig nagyon dühös?
- Igen, ki van akadva. Megmondtam neki, hogy nem miattad hagyta
ott a férje.
- Én is megmondtam. Elhitte neked?
- Egy pillanatig sem.
Erin nagyot sóhajtott. - Na jó, és ki van még ott?
- Rengetegen. Én és Max. Stella és a barátnője, Amy. - Kis szünet
után hozzátette: - Meg Jack. Minden nő odamegy hozzá, és fogdossa.
- Azt mindig vicces nézni. Már amíg nem érzi úgy az ember, hogy
szívesen csatlakozna hozzájuk.
- Ne izgulj, nem érzem úgy. Minél többet látom, annál könnyebben
tudom távol tartani magam tőle. - Tilly ezt komolyan gondolta. Látva,
hogy nyüzsögnek a férfi körül a nők, ő szilárdan elhatározta, hogy nem
csatlakozik a klubhoz.
 Már visszajött a mosdóból, amikor a folyosón összeütközött Jackkel.
- Jól érzi magát? - kérdezte a férfi mosolyogva.
- Igen. Alig ismertem meg, hogy nem csimpaszkodik magán nő.
- Nem én kérem őket, hogy csimpaszkodjanak rajtam. Tényleg elég
idegesítő. - Amikor azzal a szerény mozdulattal megrántotta a vállát,
egészen ellenállhatatlan volt. - Tudja, tehetne nekem egy szívességet -
nézett komolyan Tilly szemébe. - Van itt... két ember, akik... némi nyo-
mást gyakorolnak rám. - A terem felé intett a fejével.
- Kettő? Nem inkább három?
- Jó, három. Meghívtak egy jótékonysági vacsorára Cheltenhambe, és
vinnem kell egy vendéget. A helyzet az, hogy mindhárom arra hajt,
hogy őt kérjem meg. Úgyhogy arra gondoltam, úgy tudnék a
legügyesebben kimászni a csávából, ha magát vinném el.
- Azt akarja, hogy nyilvánosan megkövezzenek, és kikergessenek
Roxborough-ból?
- Azt mondhatom nekik, hogy már eleve benne van ebben a
jótékony- sági munkában, és a szervezők kérték, hogy magával menjek.
így senki sem érezné megbántva magát. És remek este lesz, ígérem.
- Nem tehetem - rázta meg a fejét Tilly. - Amy már kifaggatott az
előbb. Megkérdezte, hogy elmennék-e magával, ha hívna. Én meg azt
mondtam, hogy nem.
- Istenem, mintha golyó fúródott volna a szívembe. - Jack a mellka-
sára tette a kezét. - De Amy úgy értette, hogy eljönne-e velem, ha
randira hívnám. Ez pedig nem randi, nem igaz? - Megvonta a vállát. -
Semmi romantika. Ha volna húgom, őt vinném el. De nincs, úgyhogy
inkább magát vinném. Majdnem ugyanaz. Tisztára plátói.
Furcsán fájó érzés volt, hogy úgy gondoltak rá, mint aki majdnem
olyan, mint egy húg. De ha most nemet mond, akkor Jack nem
gondolja majd azt, hogy éppen ez zavarta? A csudába, ez kezdett
bonyolult lenni.
- Hacsak nem akarja, hogy ne az legyen - folytatta Jack.
Ezzel aztán megkönnyítette a dolgát. Tilly gyomra mintha átkapcsolt
volna centrifúga üzemmódra. A férfi egy szörnyeteg volt.
Jack várt, aztán felemelte a kezét. - Akkor ezt nemnek veszem.
Nem! Tillyt hirtelen olyan érzés kerítette hatalmába, mint amikor az
eBayen licitál valamire, amit nagyon szeretne, és azt látja, hogy kicsú-
szik a markából. - Mikor lesz? Meg kell kérdeznem Maxtől, hogy elen-
ged-e egy estére.
Amikor újra csatlakoztak a többiekhez a teremben, Tilly magán
érezte Amy tekintetét. Aztán látta, hogy Lisa és Marienne is őt figyeli.
Szóval ez az a figyelem, amivel Jacknek állandóan meg kellett
küzdenie.
Persze csak azért, mert lefeküdt velük.
- Délután találtam valami izgalmasat az interneten - mesélte Stella,
beszélgetésbe elegyedve Maxszel. - Zseniális. Fogalmam sem volt róla.
Ha George Clooneyra vágysz, simán megkaphatod.
- Akkor minden imánk meghallgatásra találna - jegyezte meg Max.
- De gondolom, nem kaphatod meg igazán. Mert George igazából nem
hirdeti magát az interneten, vagy igen?
Stella a szemét forgatta. - Te egyáltalán nem figyelsz rám, Max. Én
nem párkereső honlapokról beszélek.
- Bocs, kicsit elkalandoztam - ismerte el Max. - Hanem?
- Donorspermáról.
Max majdnem félrenyelte a bor. - Ez valami vicc?
- Gyereket akarok. - Stella kihúzta magát. - A férjem lelépett, és
rosszul vagyok a gondolattól, hogy másik férfival feküdjek le.
Úgyhogy ez jó megoldásnak tűnik.
Amy meghökkent arcot vágott. - De nem vásárolhatod meg George
Clooney spermáját - ráncolta a homlokát. - Vagy igen?
- Persze hogy nem veheted meg George Clooney spermáját - vetett
reménytelen pillantást a barátnőjére Stella. - Úgy értettem, hogy
választhatsz olyan spermadonort, akinek olyanok a tulajdonságai és
fizikai adottságai, mint George Clooneynak.
- Csak aztán nehogy összekeverjék a spermáját Mickey Rooneyéval
- viccelődött Max.
- Na és mennyibe kerül? - Amynek aggodalom ült ki az arcára. Stella
kortyolt az italából. - Egy babáról van szó, nem új kanapéról.
Nem lehet árcédulát rakni egy gyerekre.
- De gondold meg, hány új cipőt vehetnél! Jimmy Choot - sóhajtott
Amy ábrándosán. - Én inkább választanám az új cipőt, mint a babát.
 - A cipő jobb - értett egyet vele Max. - Az nem büfizik a válladra.
- Most csak gúnyolódsz. - Stella játékosan megbokszolta a karját. -
Pedig ez nem vicces. A férfiak nem értik, milyen az, amikor valakinek
ketyeg a biológiai órája. Egyszerűen utálom, hogy ilyen tehetetlen va-
gyok. - Megrázta a fejét. - Egész életemben terveket szőttem. Szeretem,
ha ura vagyok a saját életemnek. És most, Fergusnak köszönhetően,
nem vagyok az. Ebbe beledöglöm.
- Ha már tervekről van szó... - mondta Amy, és jelentőségteljesen
Stella felé biccentett.
- Mi? - Amy biztatására Stella Jackhez fordult. - Amikor az előbb ki-
mentéi, idejött Marianne, és olyasmit magyarázott, hogy elmegy veled
a jótékonysági bálra Cheltenhambe. Annyira erőszakos. Én azt
feleltem, nem vagyok biztos benne, de szerintem valaki mást akarsz
meghívni.
- A helyzet az, hogy valóban nem Marianne-t viszem magammal -
mondta Jack könnyedén. - Mást hívok meg.
Várakozásteljes mosoly jelent meg Amy szája sarkában.
Tillynek összeszorult a gyomra.
- Megkértem Tillyt, hogy jöjjön el velem, és ő igent mondott.
A francba! Hát nem elmondta?
Amy megmerevedett. - Micsoda? - bukott ki belőle, és vádló tekin-
tettel Tillyre nézett.
- De hisz az előbb mondta, hogy nem menne el Jackkel - jegyezte
meg Stella.
- Ez nem randi - vágta rá Tilly -, és még nem mondtam igent. Azt
ígértem, hogy megkérdezem Maxtől.
- Jövő pénteken lesz - nézett Jack Maxre. - Kibírod nélküle?
- Persze. De nem kezdesz el kacérkodni, világos? - mondta Max.
- Mi a helyzet? - Marianne odadugta a fejét. - Mi folyik itt?
- Jack öt viszi el - mutatott Amy Tillyre.
- Micsoda?
- Ez őrület. Felejtsük el! - közölte Tilly.
- Ne butáskodjatok! Megvan az oka, amiért Tillyt viszem magammal.
- Jack mindhárom dühös nőnek egyenként a szemébe nézett. - Évek óta
gyűjt pénzt ennek a jótékonysági szervezetnek. Itt a remek alkalom,
hogy megismerkedjen a környékbeli adománygyűjtőkkel.
Marianne-nek tátva maradt a szája. Amy beletörődő képet vágott.
Stella gyanakvó tekintettel megkérdezte: - Milyen szervezetről van
szó?
De most tényleg, miért kell az embereknek mindenáron mások dol-
gába beleütni az orrukat? És ami a legborzasztóbb, Stella ezt tőle kér-
dezte, Jack pedig várta, hogy megadja nekik a választ, ugyanis mielőtt
visszajöttek volna a terembe, megmondta a jótékonysági szervezet
nevét.
Csak persze kiment a fejéből. És most mindenki várta a választ, őt
nézte... Megvan! - Segítsük az Alzheimer-kórosokat! - Tilly diadalma-
san bólintott. Hűha, az utolsó pillanatban jutott eszébe. - És ez nem ran-
devú - emlékeztette őket, mert még mindig gyűlölködő pillantások ke-
reszttüzében volt. Az órájára nézett; talán ideje volna hazamenni.
Negyedik fejezet

MIUTÁN három éve élt Los Angelesben, azt lehetett volna várni, hogy
már megszokta a kaliforniaiak szokásait, de a partikon Kaye-nek még
mindig mosolyognia kellett. Ezt most a Túl a szivárványon rendezője
tartotta, minden szempontból csillogó és pazar volt, de pontosan ötkor
befejeződött. És ami még bizarrabb, a vendégek sofőr vezette limuzi-
nokkal távoztak, de nem azért, mert annyit ittak volna, hanem mert túl
gazdagok voltak ahhoz, hogy vezessenek. Denzil és Charlene
Weintraub Hollywood Hills-i háza gyönyörű volt, de a parti nem az a
fajta, amilyenre évek múlva is emlékezni lehet. Errefelé nem azt várták
el az embertől, hogy jól érezze magát, hanem hogy kapcsolatokat
építsen. Ha valaki mégis élvezni akarta a partit, arra rossz szemmel
néztek, az evést pedig extrém sportnak tartották.
Kaye becsusszant a volán mögé, és arra gondolt, hogy Charlene
mintha furcsán beszélt volna vele. A medence partján egyszer csak azt
mondta neki: - Mi a helyzet, Kaye? Találtál már új férfit magadnak?
Már úgy értem, olyat, aki nem foglalt.
Azért elég furcsa, hogy ezt mondta, nem? Persze a rendeződ felesé-
gével nem szívesen húznál ujjat. Charlene elkényeztetett némber volt,
akinek a férje köztudottan mindent megadott. Azt is rebesgették - egész
pontosan Macy Ventura mesélte, aki mindent tudott mindenkiről -,
hogy Charlene reménytelen küzdelmet folytat a gyógyszerfüggése
ellen, úgyhogy már csak ezért is jobb nem ingerelni. Nagyon indulatos
tudott lenni, ha dühbe gurult.
Kaye kifarolt a parkolóhelyéről, és elindult lefelé a feljárón. Bekap-
csolta a CD-lejátszót, és feltekerte a hangerőt, amikor Jennifer Hudson
belekezdett az „And 1 Am Teliing You I’m Not Going”-ba. Kaye
együtt énekelte Jenniferrel: - Mondom, hogy... soha nem hagylak el...
A francba, ez meg mi volt?
A kis barna élőlény egy pillanatra előbukkant a semmiből, majd
eltűnt az első kerekek alatt, mielőtt Kaye-nek esélye lett volna reagálni.
Rátaposott a fékre, és felsikított, miközben a kocsi farolva megállt.
Kitámolygott a kocsiból, és az a látvány tárult elé, amelytől a legjob-
ban rettegett. A kis test mozdulatlanul feküdt. Megölt egy patkányt.
 - Nem! - sikította egy éles hang a távolból, közben becsapódott egy
ajtó, majd rohanó léptek hallatszottak.
- Nem! - nyögte Kaye, amikor látta, hogy nem egy patkány. Forró-
ság, majd rémület öntötte el az iszonyú látványtól. Ugyanis a kocsi alatt
heverő élettelen teremtmény Charlene imádott csivavája volt.
- Megölted Barikát! Megölted a pici babámat! - A feldúlt Charlene
közben odaért, és erősen zihált. A karjába fogta a kis testet, és ringatni
kezdte. - Ó, Barika, ébredj, kicsim, ébredj fel...
- Annyira sajnálom. Baleset volt. Csak úgy felbukkant a semmiből,
és egyenesen a kocsi alá futott. Semmi sem tehettem, annyira sajnálom.
- Te rohadt kurva, ezt szándékosan csináltad! - visította Charlene.
Kaye megrémült a dühödt támadástól. - Ez nem igaz, én soha nem
tennék ilyet!
- Gyűlölsz engem, féltékeny vagy - fröcsögte Charlene. - Meg akarod
szerezni Denzilt, és nem bírod elviselni, hogy ő az enyém. Te csak egy
nyeszlett, vörös hajú kurva vagy, aki másnak a férjét akarja elrabolni,
és elütötted az én Bankámat.
- De én... Ez nem igaz.
- Ne hazudj! Különben is részeg vagy. - Charlene feléje bökött az
ujjával. - És tudom, hogy szándékosan csináltad. A balkonról láttam,
hogy direkt kanyarodtál úgy, hogy elüsd.
Ez egy rémálom volt. Kaye nem akarta elhinni, hogy ez vele történik.
Már szaladtak oda a vendégek, a biztonsági őrök, a személyzet tagjai.
- Ez a nő részeg! - üvöltötte Charlene.
- Egyetlen pohár bort ittam. Egyetlen pohárral! - tiltakozott Kaye, de
hasztalan.
- Te gyilkos kurva! Véged van ebben a városban! - visította Charlene.
- Hívják a zsarukat! Drágán meg fog fizetni ezért ez a ringyó.
KÉT VEVŐ volt a boltban, amikor Stella váratlanul benyitott. Erinnek el-
állt a lélegzete.
- Mit szólsz hozzá, Sandra? Ez jó lesz Angié esküvőjére? - Az egyik
középkorú nő áhítattal simogatott egy világoszöld ruhát a hozzá való
blézerrel. - Nyolcvan fontba kerül, de igazi Frank Usher.
Stella közbevágott: - Kár, hogy nem nézett be az Oxfam boltba teg-
nap délelőtt. Ott ugyanezt hat font ötvenért megkapta volna.
 A középkorú nő és a barátnője hitetlenkedve nézett Erinre.
- Ez nem igaz! - rázta a fejét Erin. - Ne is törődjenek vele.
- Mellesleg - folytatta Stella - mi van azzal a nővel, aki panaszkodott
a kardigánra, amit magánál vett? Tudja, amelyiknek kukacok voltak a
zsebében.
A két nő kihátrált a boltból, az egyik közben lopva törölgette a tenye-
rét a kabátjába.
- Hazudik! - szólt utánuk Erin, mielőtt becsapódott volna az ajtó.
- De bejött - mondta Stella elégedetten.
- Ezt nem teheti. Tisztességtelen.
- Szerintem nem az - vágott vissza Stella. - Megérdemli.
- Én nem csábítottam el Fergust. És attól, hogy bejön ide, és
kellemetlenkedik, Fergus nem fog visszamenni.
- Tudom, nem vagyok hülye. - Aztán felszegte az állát, és hozzátette:
- Maga miatt nem lesz olyan életem és családom, amilyet elterveztem.
És ezt dühítőnek találom.
Erin reszketett. - Többet nem akarom látni a boltomban.
- Nem is fog. De valamit véssen az eszébe! - Stella hatásszünetet tar-
tott. - Fájdalmat okozott nekem. És most rajtam a sor, hogy fájdalmat
okozzak magának.
- OTT van egy fotós az egyik fán is, az utca túloldalán. - A telefonnal a
kezében Kaye elhúzódott az ablaktól, mielőtt lefényképezhették volna.
- Lent a járdán is nyüzsögnek.
- De az ilyen vihar hamar elül, nem? - biztatta Max. - Egy-két nap, és
az embereket már nem érdekli, mert jön a következő botrány.
- Remélem. - Csakhogy Kaye egyáltalán nem volt biztos benne, és
éppen egy közvetítőkocsi érkezett. Nem tartóztatták le - a rendőrök
vádemelés nélkül elengedték -, de azt tudta, hogy Charlene nem hagyja
annyiban a dolgot. Hiszen ez Hollywood, és egy jó sztorit itt a
végtelenségig fel lehet fújni. Ugyan kinek ne tetszene, ha kiderülne,
hogy a Túl a szivárványon egyik sztárja - ráadásul épp az a kedves
angol nő, aki igazi ladynek látszott - valójában férfifaló, kutyagyilkos
pszichopata?
- Minden rendben lesz - próbálta nyugtatni Max. - Csak mindenkit
küldj el a fenébe.
 -Hogyne, mert akkor rögtön mindenki el is megy. - Egy tévériporter
állt a ház előtt, és mikrofonnal a kezében beszélt.
- Na jó, akkor gyere haza. Majd vigyázunk rád.
Kaye szeme hirtelen megtelt könnyel, mert annyira csábító volt, amit
Max javasolt.
- Csak van ez a kis kellemetlenség, amit munkának neveznek - em-
lékeztette az exférjét. - Éppen alá kellene írnom a szerződést a követke-
ző évadra, és valami azt súgja, a stúdió nem örülne, ha lelépnék.
Halk kopogás hallatszott, miközben Max azt mondta: - Nézd, mi itt
vagyunk, ha szükséged van ránk. Ne hagyd, hogy kicsináljanak azok a
szemétládák.
- Mi ez a hang? - kérdezte Kaye, és érezte, hogy kiszáradt a szája.
- Itt van előttem a laptop. Épp megnéztelek a Google-on. Találtam
egy cikket, amelyben Beverly Hills ebterminátorának neveznek.
- SZEGÉNY anyu. - Három nappal később Kaye már hivatalosan is
Amerika legtöbbet szidalmazott asszonya lett. A következő linkre
kattintva újabb fénykép jelent meg Lou előtt, amelyen Charlene
könnyes szemmel öleli Barika portréját.
- Ne nézd már azokat! - szólalt meg Tilly.
- Muszáj. Tudnom kell, miket mondanak anyuról. Itt van egy fény-
kép, amelyen épp beviszik a rendőrségre. Azt mondják, alkoholproblé-
mája van. Ha eddig nem volt, akkor most biztosan lesz.
Tilly Lou válla fölött Kaye fényképére pillantott. „Ártatlan angol ró-
zsaszál vagy tébolyult alkoholista?” - kérdezte a főcím. „Kaye
McKenna karrierje darabokra hullott a főnöke iránti viszonzatlan
szerelem és a gyilkos őrület egyetlen végzetes pillanata miatt.”
- Anyu egyáltalán nem ilyen! Nem kezd el üldözni egy csúnya öreg-
embert csak azért, mert van pénze.
- Mi tudjuk ezt. Kapcsold ki a számítógépet, édesem.
- Nem lehet. Még meg kell néznem valamit Shakespeare-ről. Uncsi.
- Na tessék, a kifinomult ízlésű lányom - lépett be a konyhába Max.
- Őt csak a Heat magazin érdekli.
- Kösz, apa. Csak nem szeretem Shakespeare-t.
- Azért, mert még sohasem láttad színházban egyetlen darabját sem.
Na jó, ebben az ügyben tehetünk valamit. - Max elküldte Lout a szék-
ről, és elfoglalta a helyét a laptop előtt. - Royal Shakespeare Company,
Stratford. Lássuk csak! III. Richárd? Inkább nem. Coriolanus? Hm.
Vízkereszt... Ez tetszeni fog. Jó, hozd a tárcámat, megrendeljük a
jegyeket. Tilly, benne van?
Tilly meghökkent. - Ezt most komolyan kérdezi? Maga tényleg sze-
reti Shakespeare-t?
- A kislány úgy gondolja, túl közönséges vagyok ahhoz, hogy érté-
kelni tudjam - felelte Max, az ujját ingatva. - Piszok zseniális. A fené-
be, szerda és csütörtök nem jó, Londonban leszek egy klienssel.
Legyen péntek, húszadika.
- Aznap nem tudok menni. Akkor lesz a jótékonysági bál. Milyen
kár! - sóhajtott Tilly.
A FORGATÁSON nem javult a légkör. Bárhová ment Kaye, látta, hogy
ösz- szesúgnak a háta mögött. Azt is tudta, hogy az írócsapat lázasan
írja át az utolsó epizód forgatókönyvét. Vajon miről lehetett szó? És
persze még mindig nem újították meg a szerződését.
A sminkeskocsiban be volt kapcsolva a tévé. - .. .Most pedig ismét a
McKenna-ügyről - folytatta a műsorvezető.
Ellis, a sminkes lány, megkérdezte: - Akarod, hogy elkapcsoljam?
- Nem, hagyd csak! Már nem zavar - legyintett Kaye.
- Ma reggel itt van a stúdióban három vendég, akik mindannyian ha-
sonlítanak valamiben Charlene Weintraubra. - A műsorvezető jelentő-
ségteljes szünetet tartott. - Paula azt mondja, hogy az utcán sétált ta-
valy, amikor hirtelen egy autó száguldott felé, és Kaye McKenna ült a
volán mögött. Ha nem ugrik el előle az utolsó pillanatban, meggyőző-
dése, hogy ő is ugyanúgy végezte volna, mint Barika.
- Uramisten... - suttogta Ellis. - Ez igaz?
- Nem, dehogy. Soha életemben nem láttam ezt a nőt.
- Aztán itt van Jason, aki elmeséli nekünk, hogy Kaye McKenna
szándékosan el akarta ütni a kutyáját, Brutust. Végül pedig meghallgat-
juk Mariát, aki azt állítja, hogy sértegetni kezdte az utcán egy őrült, vö-
rös hajú nő, és most úgy emlékszik, hogy Kaye McKenna volt az.
- Mindet be kellene perelnem. Hogy merészelik? - üvöltötte Kaye.
Kopogtak az ajtón, és Denzil lépett be a lakókocsiba. - Akkor meg-
csinálhatjuk az új jelenetet?
 Persze. Bocs. - A férfi üres kézzel jött. - Hol a'forgatókönyv?
-
- Nem szükséges - rázta a fejét Denzil. - Nincs szöveged.
Kaye rámeredt. - Hadd találjam ki! Arccal lefelé fogok lebegni egy
úszómedencében?
- Olyasmi - felelte Denzil.

- Én CSAK vizet kérek. - Tilly mindenképpen meg akarta őrizni a jó-

zanságát ezen az estén.
- Éppen azért jöttünk taxival, hogy ne kelljen izgulnunk a vezetés
miatt - mondta Jack. - Egy pohár bor nem árthat meg, nem igaz? - Mo-
solyogva nézte a pincért, aki egy üveg bort tartott a kezében, és bizal-
masan odasúgta: - A kisasszony attól fél, hogy elcsábítom.
A pincér erre viccesen felhúzta a szemöldökét, és Tilly füléhez
hajolt.
- Ne ellenkezzen, kedvesem! - mondta halkan. - A szerencse forgandó.
Ez nagy segítség volt.
- Pedig nem is - mondta Jack. - Megígértem neki, hogy nem teszem.
- Ne aggódjon! - kacsintott a pincér Tillyre. - Biztos vagyok benne,
ha maga ügyesen keveri a lapokat, az úr meggondolja magát.
Már a gondolatra forróság öntötte el. A fiatal pincér odébbállt, Jacket
lekötötte két üzletember, Tilly pedig megkönnyebbülten vette szem-
ügyre a környezetet.
A bált egy elegáns cheltenhami szállodában tartották. A csillogó bál-
teremben nyüzsögtek a meghívottak, akik beszélgettek vagy táncoltak.
Lila selyemruhás, idős hölgy lépett oda Tillyhez. - Üdvözlöm a körünk-
ben! Dorothy Summerskill vagyok a bizottságból - mutatkozott be. -
Maga pedig Jack barátnője.
- Barátja - pontosított Tilly. - Csak barátok vagyunk.
- O, persze! így nyilván biztonságosabb - nevetett Dorothy.' - Mind-
annyian odavagyunk érte. Olyan sokat tesz a szervezetünkért. Ő az
egyik leggálánsabb támogatónk Cheltenhamben.
- Netán Alzheimer-kóros volt valaki a családjából?
- Nem az ő családjából. A menyasszonya, Rose révén ismertük meg.
Az ő nagyanyja volt alzheimeres, így került kapcsolatba az adomány-
gyűjtéssel. Miután a drága Rose meghalt, Jack itt maradt velünk. Cso-
dálatos, hogy nem hagy cserben bennünket.
Vacsora után egyre többen táncoltak. Tilly a következő két órában
szinte megállás nélkül forgott a táncparketten. Pompásan érezte magát,
és jóformán észre sem vette, hogy még nem ivott semmit sem.
Aztán jött Jack, és mindent elrontott.
Kimerülve néhány lendületes tangó után, egy asztal szélén ült, és pi-
hentette a lábát, amikor meglátta, hogy Jack közeledik. - Mi van? - kér-
dezte Tilly, mert a férfi az órájára nézett. - Ideje mennünk?
- Nem. Csak arra gondoltam, hogy ideje nekünk is táncolnunk egyet.
- Elhallgatott, várta Tilly reakcióját. - Bocsásson meg. Csak az emberek
furcsának tartanák, ha mi ketten együtt nem táncolnánk. Ne aggódjon,
jól fogok viselkedni. - Mosolyogva magához húzta, miközben meg-
szólalt a zene.
Jól van, csak lazíts, szuggerálta magát Tilly, mozogj a muzsika
ritmusára, és ne hagyd abba, amíg véget nem ér. Mennyi ideig tarthat?
Három vagy négy percig. Annyit kibír. Még ha számolnia kell is a
másodperceket. Egy... kettő... három...
- Maga... számol?
- Mi? Ó, bocsánat. - Tilly bizsergően tudatában volt annak a ténynek,
hogy a teste teljesen hozzásimul Jackéhez. Ha elfeledkezik magáról, és
lábujj hegyre áll, meg tudja nyalni a nyakát... Ebből elég, inkább szá-
molj, figyelmeztette magát.
- Jól érzi magát? - kérdezte Jack.
Tilly bólintott. Jacknek fogalma sem volt róla, milyen érzés számára,
hogy vele táncol. - Mindenki nagyon barátságos. Dorothy kedveseket
mondott magáról.
- Lehet, hogy azért, mert kedves vagyok. Időnként. - Jack kurta mo-
sollyal hozzátette: - Ha épp olyan a kedvem.
Ez a mosoly! Ilyen közelről még lehengerlőbb volt. Tilly lehunyta a
szemét, és eszébe jutott Amy, Marianne meg... Lisa. És akkor belátta,
hogy Jack válogatás nélkül szórja a mosolyát, és csak romokat hagy
maga után. Véletlenül sem érdekelte semmiféle tartalmas kapcsolat.
Neki csak a szex számított. Ezt ne felejtsd el!
- Rendben, most már abbahagyhatja - suttogta Jack.
Tilly észrevette, hogy a zene elhallgatott, de ő tovább ringatózott.
 - Megtettük a kötelességünket, nem igaz? - Jack elengedte, óriási
csalódást okozva Tillynek.
JACK megígérte, hogy úgy fog bánni vele, mint egy úrinővel, ő maga
pedig tökéletes úriemberként fog viselkedni. Tilly azonban nem számí-
tott rá, hogy valóban ezt teszi. Miközben robogtak vissza Roxborough-
ba taxival, egész végig felajzottan várta, hogy Jack mikor
kezdeményez. De nem kezdeményezett.
- Viszlát - búcsúzott Jack.
- Viszlát.
Csúnyának találja?
MÉGSEM egyeztek a dátumok. Amikor Max megrendelte a jegyeket a
Shakespeare-előadásra, Tilly azt hitte, hogy a cheltenhami bált péntek
este tartják. Mire aztán rájött a tévedésére - a bál csütörtökön lesz -,
szerencsére túl késő volt ahhoz, hogy a férfi még egy jegyet vásároljon.
Max különben is azt gondolta, hogy Tilly szándékosan keverte össze a
dátumokat.
Pénteken, tanítás után Lou panaszkodni kezdett neki: - Nem tudom,
miért gondolja azt apu, hogy ha látom, ahogy a színpadon
kényeskednek emberek, attól meg fogom szeretni Shakespeare-t. Nem
akarsz elmenni helyettem?
- Annyira édes vagy, de egyikünknek itthon kell maradni, és vigyázni
Bettyre.
- A mindenségit, Lou! - panaszkodott Max, aki éppen akkor ért haza
egy bristoli ügyfelétől. - Azt gondolná az ember, hogy kínzókamrába
akarlak vinni. Na jó, megyek zuhanyozni. - Miközben levette a zakóját,
Tillyhez fordulva hozzátette: - Jack hívott nemrég. Tegnap este ott
hagyta a taxiban a pasmináját. Nála van.
- Remek! - mondta Tilly megkönnyebbülten. - Azt hittem, hogy el-
veszítettem.
- Azt mondta, beugorhat vele, ha ákarja, vagy maga is nyugodtan el-
mehet érte.
- Mit fogsz csinálni, amíg mi színházban leszünk? - kérdezte Lou.
- Veszek egy fürdőt. Hozok kínait vacsorára, meg egy kapucsínót.
- Mázlista vagy - sóhajtott Lou.
MAX ÉS LOU pár perccel hat óra után indult Stratfordba kocsival. Tilly
elvitte Bettyt az erdőbe fütkározni. Amikor hazaértek, a terrier elterült
a kosarában, Tilly pedig fürdővizet engedett magának. Nyolc órára már
újból fel volt öltözve; szokás szerint a szürke melegítőjét vette fel.
Miközben Roxborough kínai kifőzdéje felé tartott, eszébe jutott,
hogy beugorhatna a pasminájáért, hiszen elhalad Jack háza mellett.
- Jöjjön gyorsan! - tárta ki az ajtót Jack.
Tilly habozott. - Én csak a...
- Tudom, de odaég a szósz.
Tilly követte a férfit a konyhába. Semmi oka nem volt rá, hogy le le-
gyen nyűgözve, amiért egy férfi vacsorát főz magának, mégis elbűvölő-
nek találta. Ráadásul az illat fantasztikus volt.
Jack szorgosan kavargatta a serpenyő tartalmát, majd beleszórt egy
kis kanálnyi kristálycukrot, később pedig löttyintett rá citromlevet,
aztán megkóstolta, és elégedetten bólintott.
- Van társasága? - kérdezte Tilly.
- Nincs, teljesen egyedül vagyok.
- Nem is gondoltam, hogy szokott főzni. - Képzeletben összevetette
Jacket Jean-Christophe Novellivel. Ha még szexi francia akcentusa is
volna, azzal micsoda felfordulást okozhatna!
- Egész jó a bolognai szószom. Híres vagyok róla. - Jack kis szünet
után folytatta: - Mást nem is nagyon tudok csinálni. - Tilly felé fordult.
- Mennyire siet?
- Miért?
- Tudja, a pasmina... A helyzet az, hogy összekoszolódott a taxi pad-
lóján, úgyhogy betettem a mosásba. - A mosókonyha felé mutatott,
ahol zúgott a mosógép.
- Jaj, ne! A pasminám száz százalék kasmír, kétszáz fontba került a
Harvey Nicholsban, és csak szárazon szabad tisztítani!
Jack abbahagyta a kavargatást. - Tényleg?
- Csak viccelek. Poliészter, jól bírja a mosást, és hat font ötvenért
vettem a camdeni piacon.
Jack arcára kiült a megkönnyebbülés. - Egyszer komoly bajba kerül-
tem, amikor valami fehér csipkés blúzt betettem a koszos
rögbiszerelésem mellé.
 Nem olyan típusnak nézem, aki fehér csipkés blúzt hord.
-
Jack fogott egy üveg vörösbort, és kétpohámyit beleöntött a serpe-
nyőbe. - Azt hittem, Rose fel fog robbanni. Az volt az első alkalom,
hogy káromkodni hallottam. - Kis szünet után hozzátette: - És az
utolsó.
Tilly nézte, ahogy Jack tovább kavarja a szószt, de még mindig nem
kérte meg őt, hogy kóstolja meg. - Mikor lesz vége a mosásnak?
- Harmincöt perc.
- Értem - bólintott Tilly. - Addig elmegyek, és megveszem a vacso-
rámat a kínainál. Aztán visszajövök, és elviszem a pasminámat.
- Ez a terve estére? - értetlenkedett Jack. - Itt riiaradhatna velem, és
megkóstolhatná a híres bolognaimat.
Szóval ezért nem ajánlotta fel, hogy kóstolja meg? Mert így majd
igazán kíváncsivá teszi, hogyan sikerült a szósz?
- Kínait terveztem vacsorára.
De Max elvitte magával Lout Stratfordba, nem igaz? Akkor pedig
egyedül lesz a házban.
Amy, Lisa vagy Marianne már rég igent mondott volna.
- Nem leszek egyedül. Ott van Betty. Nem akarom túl sok időre
egyedül hagyni.
- Egy-két órát kibír. - Jack szeme hamiskásan csillogott. - Fel is hív-
hatja, ha akaija. Vau, vau.
- Ne gúnyolódjon!
Jack elmosolyodott. - Éppenséggel arra gondoltam, milyen kedves
gesztus volt. Ha hazamegy Bettyhez, akkor én maradok teljesen
egyedül.
- Megindító pillantást vetett Tillyre. - Csak én és egy tál bolognai.
Amelynek fantasztikus illata volt.
Mindenki más igent mondott volna, ugye?
- ÉBREDJEN, kedveském! Ez az a ház?
Kaye kinyitotta a szemét. íme, az otthona.
Na jó, nem az igazi otthona, de három évvel ezelőtt még az volt. És
tudta, hogy örömmel fogadják, ami most sokat jelentett számára.
Tíz másodperccel azután, hogy megnyomta a csengőt, már kezdte
bánni, hogy elküldte a taxit. Micsoda butaság, hogy nem ellenőrizte
előbb, van-e otthon valaki! Lehajolt, benyomta a levélnyílást, és bekiál-
tott: - Max? Lou? Van itt valaki?
Megnyikordult egy ajtó a házban, és hallotta, hogy valaki szapora
léptekkel közeledik.
- Vau! - Betty lelkesen ugatott, és felugrált a levélnyíláshoz az ajtó
túloldalán. - Vau! Vau!
- Betty, de jó, hogy újra látlak! Annyira hiányoztál! - Kaye bedugta
az ujjait a levélnyíláson, és amikor érezte, hogy nyalogatja a terrier,
majdnem felzokogott. Aztán véletlenül elengedte a levélnyílás rugós
fedelét, és felszisszent a fájdalomtól.
Mitévő legyen? Fel kell hívnia Maxet. Előkereste a mobiltelefonját,
és beütötte a számát. Ki van kapcsolva. Hol lehet?
Aztán Lou telefonszámával próbálkozott. Ez kicseng, de a házban.
Lou nincs otthon, de a mobiltelefonja igen.
Maradjon, és reménykedjen, hogy hazajön valaki, mielőtt megfagy?
Vagy hagyja itt a bőröndöket, és sétáljon Roxborough-ban?
Biztosan talál valakit a kocsmában, akit ismer.
FÉL TÍZKOR már megették Jack bolognaiját. Tilly a kanapén ült, és Rose
Symond fényképét nézte.
Nem kellett körbeszimatolnia a házban, hogy megszerezze. Jack egy-
szerűen csak megkérdezte: - Még mindig kíváncsi rá, milyen volt
Rose?
És amikor Tilly bólintott, a férfi kiment a nappaliból, és egy perccel
később jött vissza a fényképpel.
Aztán visszaült ő is a kanapéra. - Ezt nem szoktam csinálni. Csak
folyton arra gondolok, ha maga meg ő... ha ti ketten találkoztatok
volna, akkor kedveltétek volna egymást. Remekül kijöttetek volna
egymással.
Tilly szótlanul nézte a képet, minden apró részletet megfigyelt. Rose-
nak gesztenyebama szeme volt és hosszú, bámulatosan fényes sötét
haja. A fényképen valami építési terület közepén állt, és nevetett. A
szeméből sugárzott a szerelem. Tillynek kérdeznie sem kellett, hogy ki
készítette a fényképet. Csakis Jack lehetett.
- Szerintem is jól kijöttünk volna egymással. Olyan... életvidám.
- Az volt - bólintott Jack komoran.
 - És... te a legjobb helyekre vitted - mutatott Tilly az építkezésre.
- Ez itt készült, a hátsó kertben.
Hány hónapon át dolgoztak, hogy felépítsék álmaik házát! Aztán az
álom darabokra hullott. Vajon valaha is túl tudja tenni magát az ember
az ilyesmin?, tette fel magában a kérdést Tilly. Talán Jacknek éppen
emiatt van szüksége arra, hogy több száz nővel lefeküdjön, vigyázva,
hogy egyikkel se kerüljön érzelmi kapcsolatba. De vajon beválik ez a
módszer? Túlteszi magát rajta, vagy csak túléli?
- Köszönöm. - Visszaadta a fényképet. - Gyönyörű volt.
- Tudom. - Jack még egyszer a fényképre nézett, és elmosolyodott.
- Azért nevet, mert a nagymamája épp kijött egy tálcával. Kávét kér-
tünk, cukor nélkül. Teát kaptunk, hat kockacukorral. - Rövid szünet
után folytatta. - Kegyetlennek hangzik? Pedig nem rajta nevettünk.
Rose imádta őt. Mindketten imádtuk.
- Még élt, amikor... megtörtént a baleset?
- Igen - felete Jack halkan, és lassan kifújta levegőt. - A temetésen
folyton azt kérdezte, ki halt meg. És amikor valaki megmondta neki,
olyan volt, mintha először hallotta volna. Ezt elég nehéz volt elviselni.
- Elhallgatott, megrázta a fejét. - El sem hiszem, hogy mindezt elmon-
dom... neked.
Tilly torkában akkora gombóc volt, mint egy teniszlabda.
- Ez nem teljesen igaz - helyesbített Jack. - Azt hiszem, tudom az
okát. - Újabb szünet. - Vagy beszéljünk másról?
Tilly bólintott, félt volna megszólalni. Hirtelen valami furcsa kémiai
reakció zajlott benne, amibe az egész teste beleremegett. Szerette volna
átölelni Jacket, enyhíteni a szörnyű fájdalmat... Ez biztosan a hírhedt
tragikusözvegy-hatás!
- Akkor te jössz! - nézett Jack a szemébe. - Beszélj inkább valami
vidámabb témáról.
Vidámabb. - Mit szólnál a táskákhoz?
- Akkor beszéljünk inkább a krikettről!
- Utálom a krikettet. - Vajon csak képzelte, vagy Jack valóban köze-
lebb húzódott?
- Beszélhetnénk Olaszországról. - Biztos, hogy nincs olyan messze
Jack szája, mint húsz másodperccel ezelőtt. - Jártál Olaszországban?
 - Nem.
- Lassan kifogyunk a témákból. - Hatásszünet. - Ha azt mondanám,
hogy tetszel, azt hinnéd, hogy csak a szokásos szövegemmel jövök elő?
Tillynek csak egy bólintásra volt ereje.
- Pedig ez az igazság. Tényleg tetszel. Nagyon - vallotta be Jack. -
Szinte megrémiszt. Nem is vagyok biztos benne, hogy akarom ezt.
Vajon így szokta csinálni? Ez a begyakorolt szövege? Valószínű. De
mi van, ha most az egyszer komolyan gondolja?
- És ha esetleg kíváncsi voltál rá - folytatta Jack halkan tegnap este
majdnem belepusztultam, hogy betartsam az ígéretemet.
Komolyan beszél? Tényleg így volt? Úgy nézett rá, mintha az igazat
mondaná. - Azt hittem, nem érdekellek - szólalt meg Tilly.
Jack mosoly kíséretében válaszolt. - Nagyon is érdekelsz. - Milyen
ellenállhatatlan az ajka!
Tilly lámpalázas volt. - Csak ne volna ilyen hírneved!
- Én sem örülök. Nem vagyok büszke néhány dologra, amit tettem.
- Ott van például Amy a Rókából. Megzavarodott, mert nem fogta
fel, hogy ő csak egyéjszakás kaland volt, és ez olyan szomorú. Egysze-
rűen hülyét csinálsz belőle.
Jack szótlanul bámult maga elé, közben semmit sem lehetett
leolvasni az arcáról. Aztán megszólalt: - Nem akarok Amyről beszélni.
Soha nem beszélem ki a kapcsolataimat. Ezt mindenki tudja.
- Ez is része a vonzerődnek, hogy mindig diszkrét vagy?
Derűsen felcsillant a férfi szeme. - Valószínű, hogy ez is segít.
Jacknek igaza volt. Tilly soha nem felejtette el a szörnyű megalázta-
tást, amikor szakított Ben Thomasszal, és az iskolában azt kellett meg-
tudnia, hogy Ben mindenkinek elmesélte a kapcsolatuk intim részleteit.
Nem azt mondta el, milyen jól tud csókolózni, hanem egyszer annyira
nevetett, amikor Mr. Beant nézték videón, hogy összepisilte magát.
Tizenkettedikes korukban hónapokig mindenki rajta viccelődött.
Úgyhogy az olyan kapcsolat, amelyben a partnered tudja, mi az a
diszkréció, határozottan vonzó tud lenni.
- Mire gondolsz? - Jack bal kezének kisujjával végigsimított Tilly
csuklóján, hogy emlékeztesse, még ott van vele.
Hogy mire gondolok? Hogy lefeküdhetek veled, és soha senki nem
tudja meg. Felmehetünk, és rögtön szexelhetünk, és ez a mi titkunk ma-
rad. Csak arra kell vigyázni, hogy még éjfél előtt hazaérjek...
Hirtelen megszólalt a kapucsengő. A francba! Vissza a valóságba.
- Nem kellene megnézned, hogy ki az?
Jack nem mozdult. - Lehet, hogy elmegy.
Újból megszólalt a csengő, aztán hallani lehetett, hogy valaki be-
nyomja a levélnyílás fedelét. - Jack! Itt vagy?
Egy női hang! Milyen meglepő! Tilly a férfira pillantott, aki össze-
vonta a szemöldökét. - Ki az?
- Jack, én vagyok az! Nyisd ki, kérlek, nem bírom már!
Jack felállt, kitisztult a tekintete. - Úristen, ezt el sem hiszem... - Ki-
szaladt az előszobába, majd a következő pillanatban nyílt a bejárati
ajtó, és örömteli kiáltások, sietős léptek hallatszottak.
Jack visszajött a nappaliba, a fejét csóválta, és mosolygott. - Nagyon
kellett már vécére mennie. Mindjárt itt lesz.
- De jó, hogy itthon vagy - szólt ki a női hang. - A Rókában akartam
vécére menni, de Declannek épp ma van a szabadnapja. Senkit sem is-
mertem ott, de valami kamaszok felismertek, és elkezdtek hülye meg-
jegyzéseket tenni, úgyhogy azonnal húztam el.'.. Ó, szia!
A rejtélyes látogató végre megjelent a nappaliban. Tillynek leesett az
álla, amikor rájött, hogy ki az.
- Hoppá, megzavartam valamit? - húzta fel a szemöldökét Kaye.
Igen, igen, igen.
- Dehogy! Kaye, ő Tilly Colé. - Jack lazán elvégezte a bemutatást. -
Tilly, ő Lou mamája, Kaye.
- Tilly! - ragyogott fel Kaye szeme. - Annyira örülök! - És már át-
ölelte, megpuszilta. - Bár jobban örültem volna, ha otthon vagy, amikor
kitett a taxi. Nem várt senki, csak Betty. A Beech House-tól gyalog kel-
lett idáig jönnöm.
- Max és Lou Stratfordba ment - árulta el Tilly. Ennyit arról, hogy
soha senki nem tudná meg, hogy itt töltötte az estét Jackkel.
- A Shakespeare-darab! - csapott a homlokára Kaye. - Lou pedig
mondta. De mióta én lettem az egyes számú közellenség Amerikában,
olyan az agyam, mint a szita. Jaj, már megint... - A szeme megtelt
köny- nyel. - Bocsánat, de pokoli volt ez a hét.
 - Ne sírj! - Jack a karjába zárta Kaye-t, és vigasztalón simogatta a
hátát. - Van egy doboz papír zsebkendő a konyhában - szólt Tillynek.
Tilly engedelmesen elment a papír zsebkendőért, aztán visszafelé
megállt az ajtóban. Mardosta a féltékenység, látva, ahogy Kaye és Jack
egymást ölelgeti a nappali közepén. Persze ez nevetséges volt és szé-
gyenletes, hiszen Kaye valóban szörnyű időszakon ment keresztül.
- Papír zsebkendő - mondta bátortalanul, mire Kaye megfordult, és
hálásan ránézett.
- Köszönöm. Általában nem vagyok ilyen bőgőmasina. - Kifújta az
orrát. - Mikor... mész haza? Bekéredzkedhetek hozzád? Persze csak ha
nem akarsz inkább itt maradni. - Kaye tekintete Tillyről Jackre siklott,
megkésve suhant át agyán a gondolat.
- Nem, nem - rázta a fejét Tilly. - Hazamegyek. Csak a pasminámért
ugrottam be. Ha gondolod, indulhatunk is.
Visszamentek a Beech House-ba, ahol Kaye végre magához ölelhette
Bettyt, és persze megint sírva fakadt, de most örömkönnyeket hullatott.
Aztán felnyitotta Max egyik üveg borát. - Micsoda szerencse, hogy
éppen most bukkantam fel Jack házánál. - Összekoccintotta a poharát
Tillyével, aki vele szemben ült az asztalnál. - Azt hiszem, nagy szolgá-
latot tettem neked.
- Nincs köztünk semmi.
- Jack nagyon meggyőző tud lenni. Nem mintha komoly meggyő-
zésre volna szüksége. A legtöbb nő valósággal ráveti magát.
Tilly elpirult. Vajon ő is ezt tette?
- Olyan, mint a hidegkonyhapult a szupermarketben - fejtegette
Kaye. - A nők sorban állnak, majd várják, hogy kiszolgálják őket. - El-
nevette magát. - Vagy inkább felszolgálják magukat.
Ettől Tilly máris sokkal jobban érezte magát.
- Na mindegy - paskolta meg a karját Kaye. - Te szerencsésen meg-
menekültél. - Meglengette az üveget, jelezve, hogy újból teletölti a két
poharat.
Tilly pajkosan azt mondta: - De valamit jól csinál.
- Bizony.
Mi van? Hogyan? Tilly szólásra nyitotta a száját, hogy megkérdezze,
ez azt jelenti-e, amire gondol, de ekkor megérkezett Max és Lou.
 - Milyen volt? - kérdezte Tilly, amikor kinyitotta a bejárati ajtót.
- Fantasztikus - lelkendezett Max.
Lou a szemét forgatta. - Jobb volt, mint a szobában ücsörögni, és ol-
vasni Shakespeare-t. De csak egy kicsivel.
- Sebaj. - Tilly vigasztalóan átölelte. - Gyere a konyhába! Van egy
meglepetésem számodra.
SZOMBAT DÉLELŐTT tizenegy órakor Jack ott állt az ajtóban. Egy
pillanatig Tilly azt képzelte, hogy mindjárt felkapja őt, és visszaviszi a
házába. De ez azért túl merész remény volt. Amellett Lounak is lett
volna hozzá pár szava.
- De korán jöttél! - Lou nekicsapódott Tilly hátának, és Jacknek esé-
lye sem volt, hogy kinyissa a száját. - Anyu már majdnem készen van.
És én is veletek megyek. Akkor szólok anyunak, hogy itt vagy.
- Most mi is történik? - kérdezte Tilly kíváncsian.
Jack bement Tillyvel a konyhába, elvette a croissant-t Lou tányérjá-
ról, és kent rá vajat. - Kaye egy órával ezelőtt felhívott, hogy szeretne
egy lakást magának, amíg itt van. Nekem pillanatnyilag van két szabad
ingatlanom. így könnyebb neki. - Megvonta a vállát. - Beköltözhet az
egyikbe, amíg eldönti, mit akar kezdeni magával.
- Kedves tőled.
Jack elmosolyodott. - Mondtam, tudok kedves lenni, ha akarok.
Tilly kínlódott. Szeretett volna közömbös maradni, de egy kérdés
nem hagyta nyugodni. - Kérdezhetek valamit?
Jack felvonta a szemöldökét. - Ki vele!
- Te...?
- Én? - Jack értetlenül nézett rá. - Hogy vegetáriánus vagyok-e?
Vagy szűz vagyok-e? Ezt akarod kérdezni? - Viccesen hozzátette: -
Emlékszel, mit mondtam tegnap? Nem beszélek a szexuális életemről.
Valóban ezt mondta. Ami azt jelenti, hogy nincs értelme feltenni neki
a kérdést. Lou éppen akkor szaladt vissza a konyhába, és felvisított az
üres tányér láttán. - Ki ette meg a croissantomat?
- Tilly - vágta rá Jack.

A KÉT üres ingatlan közül Kaye a kisebbet választotta, egy bájosan be-
rendezett roxborough-i házat.
 - Tetszik - bólogatott Tilly, amikor hétfőn átmentek megnézni.
- Kicsi, de tökéletes a beosztása - vélekedett Kaye. - Mindenféle bolt
van a közelben, és nincs messze az otthonunktól. - Aztán kijavította
magát: - Mármint a ti otthonotoktól.
- Igazán maradhattál volna - jegyezte meg Tilly.
- Tudom, de jobb így, külön élni, fenntartva a barátságot. - Kaye fel-
emelte a bőröndöt. - Segítesz?
Az emeleten, az egyetlen hálószobában kipakolták az ágyneműt, amit
Kaye a Beech House-ból vett kölcsön, és bevetették a franciaágyat.
- Nem mintha szükségem volna ekkora ágyra - húzta el a száját
Kaye. - Két éve úgy élek, mint egy apáca.
Aki ismeri az illemet, és egy cseppnyi tisztesség szorult belé, annak
álmában sem jutna eszébe feltenni azt a kérdést, ami most
kikívánkozott belőle, Tilly mégis belepusztult volna, ha nem tudja meg
a választ.
- Kérdezhetek tőled valami nagyon személyeset? Arról, amit mondtál
tegnap este. - Tillynek a torkában dobogott a szíve. - Tudom, amikor
tettem egy vicces megjegyzést arról, hogy Jack... biztosan jó lehet az
ágyban.
- És?
Megbántotta volna? Ő is olyan dühítően diszkrét, mint Jack? - És
akkor azt felelted, hogy igen.
- Ühüm. - Rejtélyes bólintás kísérte a választ.
Jól van, idáig már eljutottak. - Szóval ez azt jelenti, hogy te és Jack...
Kaye-nek felcsillant a szeme. - Hogy lefeküdtünk-e egymással?
Ilyesmi?
Tilly megvonta a vállát, és azt mondta: - Hát igen. Bocs.
- Igen, csináltuk. És Jack szuper volt. Minden értelemben.
Tilly nehezen jutott szóhoz. - Ezt nem tudtam.
- A helyedben én is kíváncsi lettem volna. De ez nem kapcsolat volt,
inkább terápia. Maxszel akkor már szakítottunk. Az agyammal felfog-
tam, hogy nem az én hibám, ha a férjem meleg, de az önbizalmam ro-
mokban hevert. Soha nem éreztem magam annyira csúnyának. Szegény
Max, ő is szörnyen érezte magát miatta. Majd’ belehalt, amikor látta,
mennyire ki vagyok borulva. Aztán egyik este elkezdtem üvölteni vele,
hogy elmegyek, felszedek valami idegent, és lefekszem vele. Utána
meg zokogtam, és csak azt hajtogattam, hogy úgysem akarna senki
lefeküdni velem, mert olyan borzalmasan csúnya vagyok. - Megvonta a
vállát. - Egy héttel később kikötöttem Jack ágyában.
Tilly próbálta feldolgozni, amit hallott. - Úgy érted, elmentél, de nem
egy idegent szedtél fel, hanem őt. Kiválasztottad magadnak.
- Nem, csak összejöttünk egy italra, és dumáltunk, aztán onnan már
magától ment minden. Igazán kellemes volt az egész, de valójában
sohasem tudtam meg, hogy nem Max ötlete volt-e.
- Gondolod, hogy Max kérhette meg Jacket?
- Nincs kizárva. Ki tudja? Na mindegy, megtörtént. - Kaye-ben nem
volt semmi megbánás. - És használt. Jack csodálatos volt, és újból
nőnek éreztem magam. Visszaadta az önbecsülésemet. Sokkal tartozom
neki ezért. Egy éjszaka, amit sohasem felejtek el.
- De... nem szeretted volna, hogy több legyen?
- Nem. Mivel Jack és én régóta jó barátok voltunk, egyszerűen nem
lehetett több. Ezt mindketten tudtuk. Meséset szexeltünk, de ennyi volt.
És utána képesek voltunk ugyanolyan jó barátokként folytatni.
Tillyt sajgó irigység járta át. Kaye reakciója talán nem volt szokásos-
nak mondható, már ami azokat a nőket illeti, akiknek a férje egyszer
csak bejelenti, hogy ő igazából meleg, de ki vethette volna a szemére,
hogy helytelenül cselekedett? A lényeg, hogy hatásos volt a módszer.
És ne ítélj el valamit, amíg ki nem próbáltad. Csak persze neki nem
volt alkalma kipróbálni. Mindegy, talán jobb is.
KAYE mobiltelefonja abban a pillanatban szólalt meg, amikor négy óra-
kor megérkeztek az iskola elé Louért. Látta, hogy megjelent a kijelzőn
a hívó neve.
- Az ügynököm - mondta. - Charlene talán beismerte, hogy hazudott.
Szia, Maggie! Amerika visszavárja kedvenc angol színésznőjét?
- Ez valami vicc akart lenni?
- Bocs. Van valami újság?
- Charlene tovább habosítja a sztorit. Terapeutához jár, hogy segítsen
neki feldolgozni a gyászt. És felbérelt valami szobrászt, hogy készítse
el annak az átkozott kutyának a két méter magas szobrát.
- Jobb híreid nincsenek? Például olyasmi, hogy valaki munkát akar
nekem adni?
Maggie ezt sem találta viccesnek. - Senki nem akar alkalmazni téged,
Kaye. Egyelőre talán végezhetnél valami jótékonysági munkát. Vagy
fényképeztesd le magad, amint kilépsz az anonim alkoholisták gyűlésé-
ről. De ne adj semmilyen interjút. Fogd vissza magad.
- Az nem probléma. - Hála istennek, ideát sokkal kevésbé számított
hírességnek, mint az Egyesült Államokban. - Szóval... miért is hívtál?
- Csak azt akartam elmesélni, hogy érkezett neked valami postán.
Egy fickó virágot küldött. Úgy képzelem, hogy belekerülhetett vagy
hatszáz dollárba. Meg egy doboz bonbont. Godiva.
- Godiva bonbont? Imádom a Godiva bonbont! Ki küldte?
- Valami ismeretlen pasas - felelte Maggie lekezelő hangon. - Azért
küldte, hogy felvidítson vele. Szóval ez a helyzet. Egy rajongód azért
még mindig maradt. A virágot persze hazavittem.
- Jól tetted. De a bonbont elküldöd nekem?
- Viccelsz? Rögtön bedobtam a szemétkosárba.
- De Godiva bonbon volt! - emelte fel a hangját Kaye.
- Édesem, szénhidrát volt.
- Igazad van - sóhajtott Kaye. - Na mindegy, jó érzés, hogy valaki
mégis az én oldalamon áll. írok majd neki, hogy megköszönjem.
- Inkább ne. Az csak felbátorítja az ilyen zaklatókat.
Kezdtek szállingózni a gyerekek az iskolából. - Eldobtad a címét? -
kérdezte bátortalanul Kaye.
- Szia! - kiáltott fel Maggie megváltozott hangon. - Csücsülj le, me-
sésen nézel ki... Kaye, bocs, mennem kell, szia...
Hollywoodban így adják tudtodra, hogy nem vagy fontos. Kaye
összecsukta a telefonját.
- Hazafelé menet megállunk - próbálta vigasztalni Tilly -, és veszek
neked egy Snickerst. Különben is, ki akar Godiva bonbont enni? Nézd,
ott jön Lou... te, az ott nem Eddie?
Tilly oldalra hajolt, hogy jobban lássa. - De, ő az.
Eddie papírlapot lengetett, és Lou próbálta kikapni a kezéből. A kö-
vetkező pillanatban a fiú szaladni kezdett a murvás kocsifeljárón, neve-
tett, és a feje fölött lobogtatta a papírlapot.
- Hát nem édesek? - mosolygott Tilly, ahogy Lou kergette Eddie-t.
 Olvadozva nézték, ahogy Lou utoléri a fiút, egy gyors mozdulattal
kikapja a lapot a kezéből, aztán jó nagyot lök rajta, és miközben ott-
hagyja, fecnikre tépi a papírt.
- Az én lányom - tört ki Kaye-ből az elégedettség. - Nem lehet szó-
rakozni vele.
- Na igen, de ha tetszik neked egy fiú, akkor talán nem kellene
fellökni. Hűha, az meg kicsoda? - mutatta Tilly.
- A mindenit! - Együtt bámulták a sportos alkat széles vállú, csupa
izom megtestesülését, amint versenykerékpárt tolt az úton.
Kaye még a férfi combizmait csodálta, amikor Lou odaért a kocsi-
hoz, és bevetette magát a hátsó ülésre.
- Szia, édesem! Ki az a pasas a bicajjal?
Lou a szemét forgatva válaszolt. - Igen, köszönöm, jó napom volt az
iskolában, dicséretet kaptam matekból, és kijevi csirkemell volt ebédre.
- Képzeld, arra magamtól is rájöttem a fokhagymaszagodból. Szóval
ki az, valamelyik tanárotok?
- Lewis tanár úr. Franciát és tesit tanít. Nehogy azt mondd, hogy tet-
szik, mert az égő volna.
Lewis tanár úr feléjük tartott a kerékpárjával.
- Mikor lesz legközelebb szülői értekezlet?
- Anyu, ez idejön! Kérlek, nem mondj semmit...
Lewis úr észrevette Lout, és megállt mellettük. Intett neki, hogy te-
kerje le az ablakot. - Louisa, ott felejtetted a hokiütődet az öltöző előtt.
Betettem a tanáriba, nehogy elvesszen.
- Köszönöm, tanár úr! Holnap elhozom.
Lewis úr Kaye-re és Tillyre pillantott, és köszönésképpen bólintott.
Majd megint Louhoz fordult. - Jól játszottál ma. Akkora dugót lőttél,
hogy csak na. Gratulálok.
- Köszönöm, tanár úr.
Tanár úr, szívesen kipróbálnám a dugóját) futott át Kaye agyán a
bűnös gondolat. Lou elájulna, ha tudna olvasni ^ gondolataiban. Pró-
bálta megőrizni a komolyságát, közben elkapta Tilly pillantását, és
látta, hogy ő is efféléről ábrándozott. Lewis tanár úr elbiciklizett, Lou
feltekerte az ablakot, aztán Kaye-ből és Tillyből egyszerre tört ki a
nevetés.
 - De tényleg - sóhajtott Lou -, annyira éretlenek vagytok! Csak mert
azt mondta, hogy dugó, elkezdtek vihogni. Különben is, öregek
vagytok hozzá. Van egy Claudine nevű bombázó barátnője. ígérd meg
nekem, anyu, hogy nem csinálsz hülyét magadból.
- A külső nem minden - ugratta Kaye. - És ha elkezd szaladni a ko-
csifeljárón, papírlapot lengetve, az vajon annak a jele lesz, hogy titok-
ban kedvel? Mi volt az, szerelmes levél?
Jaj, ne! Most még gyerekesebb vagy. Eddie Marshall-Hicks egy
komplett idióta, és utálom, úgyhogy ezt abba lehet hagyni.
HA HUSZONNYOLC ÉVES, felelősségteljes nő vagy, akkor semmi okod,
hogy kínosan érezd magad, ha elmész a háziorvoshoz, és feliratod a
tablettát. Csak az a baj, hogy Roxborough annyira kicsi város, hogy
mindenki ismer mindenkit, és mindenki tudja rólad, hogy miket
műveltél mostanában.
- Erin Morrison! - szólt ki az asszisztens. - A doktor úr várja.
Volt valami rosszallás a hangjában? Erin felállt, érezve, hogy min-
denki őt bámulja a váróban. Amikor kezében volt a recept, és jött ki a
rendelőből, százszor jobban érezte magát. Egészen addig, amíg ki nem
ért a váróba, és meg nem látta, hogy ki ül azon a széken, amelyikről pár
perce felállt. Stella felnézett gyűlölködve, és a váróban mindenki
visszafojtotta a lélegzetét. Az asszisztens tekintete elárulta, hogy átlátja
a helyzetet, sőt szándékosan adott nekik majdnem azonos időpontot.
- Házasságromboló! - sziszegte Stella.
A mellette ülő öreg nő letette a kötését. - Mit mond?
Stella nagyon hangosan azt felelte: - Aki épp elmegy. Ő csábította el
a férjemet.
- Tényleg? - Az öreg nőnek kicsit nehéz volt a felfogása. - Hogy ő?
Erinnek égett az arca, és sietős léptekkel haladt kifelé.
Két órával később egy türkizkék és ezüstszínű Karén Miller szoknyát
csomagolt selyempapírba, amikor zajt hallott kintről.
- Ez mi lehet? - ráncolta a homlokát a lány, aki megvette a szoknyát.
- Ne vásároljanak itt! Az a nő egy szajha!
Erin kiment, és minden bátorságát összeszedve szállt szembe a
bosszú angyalával. - Ezt nem teheti, Stella!
- Miért ne tehetném? Kitiltott a boltjából, de kint vagyok a járdán.
- Ez az én üzletem, és nem hagyom, hogy tönkretegye.
Stella rámeredt. — Maga tönkretette az életemet! Én meg csak üljek
ölbe tett kézzel? - kiabálta. - Én jobb vagyok! Soha nem csábítanék el
egy házas embert!
Egyszerűen nem lehetett beszélni vele. Sőt ami rosszabb, fel tudta
kelteni a járókelők figyelmét, akik megálltak, és érdeklődve szemlélték
a veszekedést. Erinnek fogalma sem volt, mit csináljon. Hívja a rendőr-
séget? Forduljon ügyvédhez? Vagy béreljen fel egy verőembert?
- Hé, mi folyik itt? - Max Dineen volt az. Vajon Tilly mesélt neki
arról, hogyan zaklatja őt Stella?
Stella egyetlen pillantást vetett Maxre, és azonnal könnyekre fakadt.
- A francba! - kiáltott fel Max. - Ennyire azért nem vagyok csúnya!
A szűkszavú megjegyzésből és a pillantásból, amit őrá vetett, Erin
gyanította, hogy Max tisztában van a helyzettel.
- Max! - bömbölte Stella kétségbeesetten. - Annyira szerencsétlen
vagyok, én már csak meg akarok halni.
Azzal a férfi kaijába vetette magát.
Max álmában sem gondolta volna, hogy Stella egyszer csak a vállán
fog zokogni, de most határozottan ezt csinálta. Érezte a könnyeit a nya-
kán, a haja pedig az arcára tapadt, ami nem volt kellemes érzés, figye-
lembe véve, hogy ez valójában nem Stella saját haja volt, hanem erede-
tileg valami orosz parasztlány fején nőtt.
- Jól van, jól van. - Max a hátát paskolta, és elővett egy tiszta zseb-
kendőt. - Tessék!
Erin elfordult. - Be kell mennem. Ott hagytam egy vevőt a boltban.
- Menj csak! - intett neki Max. - Én majd elrendezem ezt.
- Hová megyünk? - hüppögött Stella, amikor Max elindult vele.
- Hozzád. Nem vagy olyan állapotban, hogy ma kinyisd az üzletet. -
A kocsihoz értek, és Max kinyitotta az ajtót Stellának. - Szállj be!
- Köszönöm, Max. És velem maradsz egy kicsit?
Remek, csak egymillió egyéb dolga volna. Na mindegy, ezen már kár
keseregni. Stella nem volt közeli barátja, de jó pár éve ismerték egy-
mást, legalábbis mint vállalkozók, akik bizonyos értelemben kiegészítő
üzleti tevékenységet folytatnak. Max éppenséggel kedvelte is Stellát.
- Bemegyek - mondta Max. - De csak egy kis időre.
A modem, szupertiszta, szupertakaros házában Stella kinyitott egy
üveg fehérbort, töltött, és egyetlen hajtásra kiitta az első pohárral. -
Görcsökben fetrengek! Reggel felébredek, és mindenem fáj. Az a nő
elcsábította a férjemet.
Valóban nem nézett ki jól. Az arca beesett volt, a tökéletes külső hi-
ányzott. Ezt teszi az emberrel a féltékenység, úgy rágja szét a testét,
mint kukac az almát.
- Nem csábította el - mondta határozottan Max. - Egyszerűen csak túl
kell tenned magad rajta, és élni tovább az életedet. Az a legjobb bosz-
szú, ha boldog vagy.
- De mit csináljak akkor, ha az egyetlen dolog, ami boldoggá tudna
tenni, egy baba!
- Akkor szülj egy babát.
Stella furcsán nézett rá. - Megtennéd?
- Mi? Ha a te helyedben volnék?
- Nem. Úgy értettem, csinálnál nekem egy babát?
- Ezt nem mondod komolyan!
- De igen! Max, hát nem érted? Kedvellek. Te is kedvelsz engem. És
nagyszerű apja vagy Louisának.
- Valamint meleg vagyok - tette hozzá Max.
- Ha tényleg meleg volnál, akkor már volna barátod. Na jó - mondta
Stella, amikor Max már felállt -, csinálhatjuk a spermás módszerrel is.
Mesterséges megtermékenyítés, ahhoz mit szólsz? Ha elmegyek egy
spermabankba, honnan tudjam, hogy mit kapok? Én biztosra szeretnék
menni, hogy ki az apa. És azt szeretném, hogy te legyél. Jópofa vagy,
kedves, és jobban nézel ki, mint az a rohadt Fergus. Képzeld csak el,
milyen gyönyörű gyerekünk lehetne...
Max hátrált. - Stella, nem gondolkodsz józanul. Nagyszerű nő vagy,
és biztos találsz majd valakit, aki hozzád való, csak túl kell tenned ma-
gad Ferguson. Viszont mindenképpen meg kell ígérned, hogy nem zak-
latod többet Érint.
- De attól jobban érzem magam! - érvelt Stella.
- Drágám, ez nem méltó hozzád. - Ebben a pillanatban zörgött a
macskaajtó, és Bing surrant be a lakásba. Max az órájára pillantott. -
Sajnálom, de most mennem kell. Egy új klienssel találkozom délután,
ígérd meg, hogy nem leszel öngyilkos, jó?
Stella az ölébe vette Binget. - Ne izgulj, nem szerzem meg nekik ezt
az örömet. Főleg most, amikor megcsináltattam a hajpótlásomat. Há-
romszáz fontom bánta.

JAMIE MICHAELS és a menyasszonya nemrég költözött egy hat hálószo-

bás, nyolc fürdőszobás ál-Tudor stílusú házba Birmingham külvárosá-
ban, egy lakóparkban. - A cimborám javasolta magát, Cal Cavanagh.
Azt mondta, maga a király.
- Ami jó Cavanagh-éknak, az jó nekünk is - vihogott Tandy, a meny-
asszony. - És rengeteg ötletünk van. Alig várom, hogy elkezdjük. Meg-
kínálhatom magukat egy itallal, mielőtt nekiállunk a munkának? Van
behűtött Cristal pezsgőnk, ha az megfelel. Nyolcvan fontba került!
Tilly komoly arcot vágott, mert Max figyelmeztette, hogy ha elkezd
kuncogni, azonnal kirúgja. Azt is elmagyarázta neki, hogy csak mert a
fiatal, első ligás focistáknak több a pénzük, mint az eszük, még nem
kell fintorogni az ötleteiken. - Jó pénzt fizetnek a szolgálatainkért, és az
a munkánk, hogy megvalósítsuk az álmaikat. Elvégre minden
embernek joga van olyan francos házban élni, amelyben jól érzi magát.
Tilly tökéletesen egyetértett vele. Szerencséjére. Mert amikor körbe-
járták a házat Jamie-vel és Tandyvel, valóban olyan ötletekkel álltak
elő, hogy tátva maradt a szájuk.
- Arra gondoltam, hogy az étkezőben lehetne kézzel festett, ezüst- és
rózsaszínű skót kockás tapéta. Tudják, kislány koromban a Barbie ba-
bámnak ezüst- és rózsaszínű skót kockás ruhája volt. - Tandy maga is
szőke és babaszerű volt; az eljegyzési gyűrűje meg akkora, mint egy
dió. - És emlékszik, milyen csillárt tett fel Cal konyhájába? Hát mi
annál nagyobbat szeretnénk. És tudna csinálni olyan diszkópadlót, ami
villog, mint a Szombat esti lázban!
Tilly feladata volt, hogy leírja az ötleteket, miközben Max javaslato-
kat tett a módosításukra. Elmagyarázta például, hogy ha nagyobb volna
a csillár, akkor Jamie mindig beütné a fejét, amikor el akar menni
alatta, és a diszkópadló fantasztikus ötlet, de lehetne inkább a
karaokeszobában, nem pedig a konyhában, mert bizonyára ott fognak
gyakrabban táncolni.
A hálószobához türkizkék, leopárdmintás fürdőszobát képzeltek el.
Tökéletes, bólintott Max, és már tudta is, hol lehet megrendelni.
Két óra alatt végeztek az első megbeszéléssel. Tandy lelkesen
átölelte Maxet. - Imádom a terveit! Annyira szupi lesz!
- Még nem kapták meg az árajánlatot - emlékeztette Max. - Lehet,
hogy elküldenek, amikor megtudják, mennyibe kerül.
 Jamie a homlokát ráncolta, és vakarni kezdte a kefefrizurás, fehérített
haját. - Több lesz kétszáz rugónál?
- Nem - rázta a fejét Max. - Semmi szerkezeti átalakítás. Hazame-
gyek, és kiszámolom, de azt hiszem, olyan száznyolcvanra jön ki.
- Csak? Príma. Probléma egy szál se - derült fel Jamie arca. - Ha kész
lesz, a Hi! magazin csinál egy fotósorozatot kétszázért. Úgyhogy még
keresünk is rajta.
- Hatalmas partit rendezünk, hogy hivatalosan megünnepeljük az el-
jegyzésünket - mesélte Tandy, miután kétszázból kivonta a száznyolc-
vanat. - Marad húszezer fontunk! Mi volna, ha építtetnénk egy aranyos
kis templomot a kertben, hogy ott legyen az esküvőnk?
- Vagy - vetette fel Max - miért nem tartják az esküvőjüket valami
igazán nagyszabású helyen, és akkor megrendelhetnének egy jó nagy
jakuzzit is?
- Maga fantasztikus! - tapsikolt Tandy, majd átölelte Tillyt. - És
maga is. Jöjjenek el a partinkra mind a ketten!
Aztán megszólalt az ajtócsengő, és Tandy eltűnt odafent a
műkörmösével, aki hetente járt hozzá. Jamie kikísérte Maxet és Tillyt.
- Még csak tizenkilenc éves - ámuldozott Tilly. - Nekem akkor sik-
lott ki az életem.
- Szedjél fel egy focistát! Legyél FM, vagyis Focimaca, ahogy a bul-
vársajtó nevezi őket - mondta Max.
Csak Tilly tisztában volt vele, hogy képtelen volna ennyit foglalkozni
a külsejével. Megőrülne, ha állandóan szoláriumba meg manikűröshöz
kellene járnia. - Szerintem én inkább TM vagyok. Trehány Maca. Vagy
TÖM. Trehány Öreg Maca.
- TÖM? Legyen inkább DÖM - vigyorgott Max, miközben kinyitotta
a kocsiajtót. - Duci Öreg Maca. És akkor Dömdödömnek foglak
szólítani. Aú!
- Jaj, bocsánat! - mondta Tilly. - Csak megcsúsztam.

MURPHY törvénye szerint minél inkább nem akarsz találkozni

valakivel, annál gyakrabban botiasz bele. Néhány nappal az őrült
Stellával történt legutóbbi összetűzése után Erin munka után elment a
gyógyszertárba, és véletlenül sem gondolt arra, hogy az asszony is
éppen ott lehet.
Csak akkor vette észre, amikor már sorban állt a kasszához. A
gyógyszertárosnő kedvesen megkérdezte: - Miben segíthetek? - mire
felharsant egy hang hátulról: - Annak a nőnek viszonya van a
férjemmel, úgyhogy biztos kotonért jött.
Az a gúnyos, szörnyűségesen ismerős hang. Érint megint eltöltötte a
félelem, ami mindig együtt járt ezzel, valamint a megalázottságnak az
az érzése... A fenébe is, miért kellene ezt tűrnie? Hirtelen szétáradt
benne az adrenalin, majd lassan megfordult, és szembenézett Stellával.
Elég a gyávaságból! Ugyanolyan erőteljesen és tisztán, ahogy Stella
beszélt, viszont negédes hangon csak annyit mondott: - Kotont? Hát
persze! Elképesztő, hogy mennyit használunk.
- El SEM HISZEM, hogy ezt mondtam. - Amikor Fergus megérkezett a la-
kására egy órával később, Erin még mindig remegett.
- Na és utána mi történt?
Erin összerázkódott. - Stella azt üvöltötte: „Nem tudom, hogy bírod
ki magadat!” Aztán kirohant.
Fergus a karjába vonta. - Drágám, nyugodj meg! Nem csináltál
semmi rosszat. Úgy sajnálom. Szeretlek.
- Én is szeretlek. - A sok borzalom ellenére még mindig lüktetett
benne a boldogság. Fergusban mindaz megvolt, amiről egy férfi kap-
csán valaha álmodozott, a kedves személyiségétől kezdve a melegsé-
géig, a jóságáig. Ami még jobb, hogy vonzó is volt, viszont nem töké-
letes külsejű, és ez csodálatosan megnyugtató, ha nem vagy karcsú vi-
rágszál. Szívmelengetően jó érzés volt, hogy nem kell behúznia a hasát,
és úgy tennie, mintha tizenkettes volna a mérete.
- A következő két hét őrültekháza lesz a munkában, de utána el tudok
szabadulni egy hétre. Mit szólnál, ha elutaznánk valahová? Valami
meleg helyre? Én fizetem. Igazán megérdemlünk egy kis pihenést.
Nem tudod rábízni valakire a boltot egy hétre?
Talán... nem biztos... de van olyan ajánlat, amit nem lehet vissza-
utasítani. - Ha nem találok senkit, akkor bezárok egy hétre. - Úgy
érezte, éppen arra van most a legnagyobb szüksége, hogy elutazzon.
- Jól van. Te kitalálod, hová menjünk, én pedig mindent elintézek.
- Mindig szerettem volna elmenni Gdanskba.
 -Komolyan?
Ez is olyan imádnivaló volt benne. Erin mosolygott, és megcsókolta.
-Nem. De Velencébe tényleg szerettem volna elmenni.
PÉNTEK ESTE volt, és Max elvitte Kaye-t vacsorázni a régi bristoli bará-
taikkal. - Indulhatunk? Hol van Lou?
-Nehogy elmenjetek, mielőtt megnéztek! - Lou leszaladt a lépcsőn,
és megállt előttük az előszobában. - Na, mit szóltok?
Félóra alatt már harmadszor öltözött át az iskolai diszkóra készülve.
Először farmernadrág és lila póló volt rajta, majd másmilyen farmer-
nadrág és kék póló, most pedig szürke-fehér csíkos póló, szürke
farmer- nadrág és Converse edzőcipő.
- Tökéletes. - Kaye megölelte a lányát, és cuppanós puszit nyomott
az arcára. - Érezd nagyon jól magad. És jó legyél!
Lou a szemét forgatta. - Mindig jó vagyok.
- És nehogy leidd magad! - tette hozzá Max.
- Apu, ez a kilencedikesek diszkója. Kóla és víz a választék.
- És semmi smárolás!
- Apu! - kiáltotta Lou. - Fogd be!
- Pontosan! - Kaye odahajította a kocsikulcsot Maxnek. - És elké-
sünk, ha nem indulunk azonnal.
Az időzítés újabb buktatókat rejtett. Lou diszkója elvileg fél nyolctól
tízig tartott, de nyilvánvaló volt, hogy csak a totál lúzerek annyira
bénák, hogy a kezdésre ott legyenek. Gyors üzenetváltás után Lou
barátnői abban maradtak, hogy nyolc óra tíz perc az ideális érkezési
időpont.
így Lounak elég ideje maradt, hogy levegye magáról a harmadik sze-
relést is, és visszavegye az első farmernadrágot, hozzá olajzöld,
csónaknyakú pólót, ezüstszínű műanyag szandált és fonott, zöld és
ezüstszínű bőrövet.
- Tökéletes. - Tilly komoly arccal bólintott. Hála az égnek, Lou na-
gyon szeretne tetszeni valakinek.
Lou az órájára pillantott. - Háromnegyed nyolc?
- Aha. Indulhatunk?

A KULCS elfordult a gyújtásban, és semmi sem történt.

Tilly újra megpróbálta. Megint semmi.
- Elkésem a diszkóból! - jajgatott Lou.
- Szaladj el a szakmai telefonkönyvért, és keresd meg Bert cégének a
számát. Addig én tovább próbálkozom.
Lou befutott a házba, míg Tilly megtörölgette a slusszkulcsot a póló-
jával, hátha az elég lesz, hogy megjavuljon a kocsi.
Lou robogott vissza, egyik kezében a szakmai telefonkönyvvel, a
másikban a vezeték nélküli készülékkel. - Halló? Szia, Bert, Lou
Dineen vagyok! Ide tudsz jönni körülbelül harminc másodperc alatt,
hogy elvigyél itthonról?
Tilly majdnem elsírta magát, amikor látta, hogy Lou
elkámpicsorodik.
- Nem, az nem jó. Értem, kösz, viszlát. - Kikapcsolta a telefont. - Mal-
mesburybe kell mennie egy fuvarra. Miért éppen velem történik ez?
Már elmúlt nyolc óra. A legközelebbi taxitársaság száma egyfolytá-
ban foglaltat jelzett. Lou barátnője, Nesh elutazott a hétvégére a szülei-
vel. Tilly kétségbeesve próbálta felhívni Érint, de neki ki volt
kapcsolva a telefonja.
- Ez annyira igazságtalan. - Lou megint a szakmai telefonkönyvet
kezdte lapozni. - Ez most vészhelyzetnek minősül? Dühösek lennének
a rendőrök, ha felhívnám őket? - Ezt viccnek szánta. Vagy talán nem is
annyira.
Tilly ölében megszólalt a telefon.
- Szia, én vagyok! - A pánik közepette furcsa volt, hogy Jacknek
olyan nyugodt a hangja. - Tudom, hogy Max már elment, de átadnál
neki egy üzenetet? A villanyszerelők holnap végeznek az Etloe
Roadon.
- Ki az? - Közben Lou talált egy másik taxitársaságot, és mutatta az
ujjával a számot.
- Ha van nálad toll és papír, találtam egy új márványkereskedést is,
ami talán érdekelné...
- Szólj neki, hogy tegye le! - lökte oldalba Lou Tillyt.
-Nincs toliam...
Nem volt könnyű összpontosítani, miközben Jack az egyik fülébe
sugdosott, míg Lou a másikba duruzsolt. - Bocs, Jack, az a helyzet...
 - Jack? - Lou felvisított, és kikapta a kezéből a telefont, kis híján
Tilly fülével együtt. - Jack, hol vagy? Nem indul a kocsink, és elkésem
a diszkóból...
Jack Jaguarja hét perc múlva fékezett a Beech House előtt. Lou be-
ugrott, és kijelentette: - Te vagy a kedvenc pasim az egész világon!
- A NAP HŐSE - mondta Tilly, amikor Jack harmincöt perc múlva
visszajött. Az órájára pillantva hozzátette: - Ez gyors volt.
- Ott ült mellettem Lou, és egyfolytában azt kiabálta, hogy gyorsab-
ban. Tedd fel a teáskannát, kérlek! Kilenc ötvenig van időnk. Lou azt
akarja, hogy tíz óra tízre menjünk érte.
- Teát vagy kávét kérsz?
- Kávét egy cukorral. - Jack elmosolyodott. - Az ember el is felejti,
milyen izgalmas tud lenni a diszkó tizenhárom évesen. Emlékszem,
bele voltam zúgva egy Hayley nevű lányba, és azon agyaltam, hogyan
tudnám lekapcsolni a barátnőiről, hogy megcsókoljam.
Tilly odaadta neki a kávét. - Sikerült?
- Igen! Nagyon ügyesen csináltam. Azt mondtam neki, hogy kint
várja az igazgató, és ki kell kísérnem.
- Na és mit csinált, amikor megcsókoltad?
- Tovább rágta a rágóját, és megkért, hogy vegyek kólát neki meg a
három barátnőjének is.
Tilly felnevetett. - Na és? Vettél nekik?
- Dehogy! Megmondtam, hogy nincs pénzem, mire ő azt válaszolta,
hogy akkor nem vagyok elég jó neki. És visszament.
- Tehát nem találtak mindig ellenállhatatlannak a nők. - Szerette,
hogy Jack ilyen önironikusan tud beszélni magáról.
- Persze hogy nem. Az első néhány év kész rémálom volt. Tizenöt
éves koromban jártam egy lánnyal, aki az összes barátnőjének
elmesélte, hogyan estem hasra a mozi előtt.
Önironikus történeteket mesélni nagyon jó, Tilly mégsem tudta rá-
venni magát, hogy elmesélje, hogyan pisilt be Mr. Beantől. Azon a vé-
leményen volt, hogy nem kell túlzásba vinni az őszinteséget.
- Az egyik fiúm elvitt magukhoz, hogy bemutasson az anyukájának,
és úgy kellett tennem, mintha ízlene az a trutyi, amit vacsorára
készített. Borzalmas volt. Utána mindig ugyanazt főzte, amikor
odamentünk.
- Lehet, hogy így akart megszabadulni tőled.
- Erre még sohasem gondoltam! - Tilly izgatottan összecsapta a te-
nyerét a felismeréstől. - Pedig egyszer ugyanezt csináltam én is. Évek-
kel ezelőtt jártam egy sráccal, és egyre szörnyűbb kajákat főztem neki,
de csak akkor jöttem rá, hogy szándékosan csinálom, amikor kezdett
panaszkodni miatta.
Jack felvonta a szemöldökét. - Úgy érted...
- Nem akartam vele maradni, de megbántani sem akartam. Jobban
szeretem, ha nem nekem kell szakítanom.
- De mi van akkor, ha a srác nem akar szakítani veled?
- Egyre borzalmasabban viselkedem, amíg meg nem teszi.
- Ez történt az utolsóval is? Max mesélte, hogy egyik nap arra mentél
haza a munkából, hogy a fiúd kiköltözött.
Ez azt jelenti, hogy Jack kérdezgette róla Maxet? - Igen, így történt -
ismerte el.
- Mert rémesen viselkedtél vele?
- Nem mondanám, hogy rémesen. Csak... távolabb kerültem tőle.
- Tehát ezért nem voltál összetörve, amikor véget ért.
- Gondolom. - Tilly kortyolt a kávéjából. - Egyszerűen csak nem volt
az... igazi. Milyen faramuci dolog ez, nem? Felsorakoztathatsz tízezer
embert magad előtt, és azonnal tudod, hogy kilencezer-kilencszáz-
kilencven nem a te típusod. Úgyhogy marad tíz, aki szóba jöhet, aztán
kizárásos alapon le kell szűkítened egyre. Sokáig minden nagyon jól
mehet, de egyszer csak mond vagy tesz valamit, amiből rögtön tudod,
hogy nem tudsz együtt lenni vele.
Jack mosolygott. - Képes volnál elutasítani tízezer férfit, mielőtt ta-
lálsz egy olyat, aki tetszik? Nem vagy túlságosan válogatós?
- Nem arról beszélek, hogy kivel mennék el egy randira. Hanem arról
az egy férfiról, akivel aztán leélem az életemet. Ahogy idősödik az em-
ber, természetesen egyre válogatósabb lesz. - Megpróbálta ezt jobban
elmagyarázni. - Iskolás koromban az összes lány arról ábrándozott,
hogy a három vagy négy leghelyesebb fiú közül lesz valamelyiknek a
felesége. És voltak módszerek, amelyekkel ki lehetett számolni,
mennyire lennénk boldogok együtt. Leírod egy lapra a saját nevedet
meg az övét, egymás fölé, majd kihúzod az összes olyan betűt, ami
mindkettőtök nevében szerepel, megszámolod, hogy mennyi marad,
aztán a fiú számát elosztod a tiéddel, és ha egész szám jön ki, akkor
tökéletes pár lesztek.
- Ezt komolyan csináltátok?
- De hányszor! - Annyi minden eszébe jutott hirtelen. - És ha nem az
jött ki, amiben reménykedtél, ki kellett derítened a fiú középső nevét,
és újra megcsináltad az egészet.
Jack döbbenten hallgatta. - Várj csak! A lányok a suliban megkérdez-
ték a középső nevemet!
- Akkor most már tudod az okát. Ok is ugyanezt csinálták.
Jack nem győzött álmélkodni a hallottakon. - És szerinted ma is csi-
nálják ezt a lányok?
- Fogalmam sincs. Meg kellene kérdeznünk Loutól - mosolygott
Tilly. - Tudom, hogy ő Eddie Marshall-Hicks nevével csinálná.
- Lounak van fiúja? - kérdezte Jack hitetlenkedve.
- Még nincs. Kérdezz rá, és Lou azt fogja mondani, hogy utálja őt.
De láttuk őket együtt az iskola előtt - mesélte Tilly. - Olyan édesek.
Nyilvánvaló, hogy tetszenek egymásnak, de be nem vallanák.
Jack bölcsen bólintott. - Csináltál már te is ilyet?
Váljunk csak, ez beugratás kérdés? Netán arra gondol, hogy éppen
ezt csinálja ővele?
- Hogyne, persze - bólintott Tilly. - Tizenöt éves koromban őrülten
bele voltam zúgva egy srácba, aki reggel ugyanazzal a busszal járt is-
kolába. Minden reggel képzeletben elkezdtem beszélgetni vele. De
csak vártam, hogy ő tegye meg az első lépést, mert mi van, ha elutasít?
- Na és mi történt?
- Semmi. Hónapokon át mindig ugyanazzal a busszal mentünk.
Aztán egyik nap nem volt ott, és többé nem láttam. El sem tudom
mondani, mennyire ki voltam borulva miatta. De megtanultam a leckét.
Ragadd meg az alkalmat! Ne hagyj ki semmit!
- Gondolom, ezért is kezdtél el Maxnek dolgozni, és élsz most ebben
a házban. Boldog vagy, hogy így döntöttél, ugye? - Jack hátradőlt a
székén, csillogott a szeme.
Tillyt zavarba ejtette a férfi tekintete. - Na és te hogy voltál ezzel is-
kolás korodban? - kérdezte. - Előfordult, hogy nagyon tetszett egy lány,
de nem tudtad, hogyan mondd meg neki?
Jack megdöntötte a fejét. - Arra gondolsz, hogy féltem a visszauta-
sítástól? O, igen!
- És végül összeszedted a bátorságodat, hogy randira hívd?
Jack bólintott. - Igen. De a lány elmagyarázta, hogy ez szerinte nem
jó ötlet, figyelembe véve, hogy ő a matektanárom.
Tilly majdnem félrenyelte a kávét. - Hány éves volt?
- Huszonöt. Én meg tizenhét. Úgyhogy visszautasított. - Kis szünet
után így folytatta: - Aztán három évvel később teljesen váratlanul fel-
hívott, és megkérdezte, nincs-e kedvem találkozni egy italra. Szóval a
végén mégiscsak randiznom kellett vele.
Háromnegyed tíz volt, úgyhogy magára hagyták Bettyt, hadd aludjon
a kosarában, és elindultak Louért.
- Remélem, jól érezte magát. - Miközben keskeny vidéki utakon ka-
nyarogtak, Tilly azon töprengett, mi történhetett az iskola nagytermé-
ben. - Mi van, ha Eddie felkérte táncolni? Vagy ha valami más lányt
kért fel? Szegény Lou, ott maradt egyedül, támaszthatta a falat...
- Hajói sejtem, ez megtörtént veled.
- Igaz, de csak egyszer. Vagy kétszer. Fogd be\ - mondta Tilly, és vi-
gyorgott. - Szörnyű érzés... Hé, mit csinálsz?
Még jó pár kilométerre voltak a Harleston Halitól, és Jack lassított.
Végül megállította a kocsit, és lekapcsolta a világítást. Kioldotta a biz-
tonsági övét, és Tillyre nézett. Miért nem beszél? Talán zavarban volt.
Egy gyenge hólyag nem kifejezetten macsós tulajdonság.
Tilly, hogy kisegítse szorult helyzetéből, halkan azt mondta: - Nem
fogok odanézni.
Jack meglepődött. - Mi van?
- Ne szégyelld magad! - mondta Tilly. - Ha menned kell, menj csak.
Jack felnevetett, és megcsóválta a fejét. - Azt hitted, hogy... Mintha
nem volnánk egy hullámhosszon. - A következő pillanatban beindította
a motort, és folytatták az útjukat a Harleston Hall felé, mielőtt Tilly rá-
kérdezhetett volna, hogy miért álltak meg.
Öt perccel múlt tíz óra. Egy perc, és odaérnek...
- A fenébe! - Jack rálépett a fékre, és a kocsi csikorogva megállt. -
Ezért álltam meg az előbb.
A karjába vonta Tillyt, aki megszédült, amikor az ajka egybeforrt a
férfiéval... Milyen fantasztikusan csókol!
Tilly ügyelt rá, hogy ne tűnjön meghatottnak. - Ezt miért csináltad?
- Csak kíváncsi voltam - felelte a férfi vidáman. - Nehogy azt mondd,
hogy te nem!
Hogyan beszélhetett volna normálisan, amikor még mindene bizser-
gett a csóktól? Lassan kifújta a levegőt. A műszerfalon lévő órán látta,
hogy mindjárt tíz óra tíz. - Mennünk kell Louért.
Jack bólintott. - Tudom.
A DISZKÓNAK már vége volt. Csoportokban álltak a kamaszok az iskola
előtt, várva, hogy hazavigyék őket. Az első, akit Tilly felismert, Tóm
Lewis volt, aki szemmel tartotta az izgatottan beszélgető diákokat, mi-
közben elképesztően csinos, huszonéves szőke nő vállát ölelte.
- Ott van Lou tornatanára a lépcsőn. És a barátnője. Lou mesélt
róluk. És ott van Eddie!
- Melyik az?
- Feszes fekete farmer, Jackie Chan-póló. - Eddie az egyik lánycsa-
pathoz tartott. - És ott van Lou, a rózsaszín szoknyás lány mögött.
Eddie most megy oda hozzá...
Eddie mondott valamit Lounak, mire a lány megrántotta a fejét, és
másfelé nézett, elszánt közönnyel az arcán. Tillynek vérzett érte a
szíve. Remélte, hogy nem kaptak össze.
Végül a kocsisor végéhez értek. Jack röviden dudált, Lou meglátta
őket, odajött, és beszállt a hátsó ülésre. - Sziasztok!
Elég vidámnak látszott. Tilly hátrafordult. - Jól érezted magad?
- Csodásán. Megittam három Pepsit, és ettem két chipset.
- Na és táncoltál?
- Rengeteget! - felelte Lou élénken. - Látnotok kellett volna Gemmát,
elképesztően utánozta Michael Jacksont! Aztán a DJ a Grease zenéjét
kezdte játszani, és együtt táncoltunk rá.
- A fiúk is? - A csudába, sok minden megváltozott Tilly fiatalkora
óta. Lehet, hogy Eddie lesz Lou Travoltája?
- A fiúk a Grease-re? Te viccelsz! - mondta Lou megvető hangon. -
Mintha odaragasztották volna őket a falhoz.
 - Értem. És amikor lassú szám jött? Gondolom, ők is beszálltak.
Lou a tizenhárom évesek pillantását vetette rá, jelezve, hogy remény-
telennek találja Tillyt. - Dehogy szálltak be! Az öreg pasik közül
táncoltak páran, de más senki. A DJ megkérdezte, hogy akarunk-e még
egy lassú számot, mire mindenki üvöltött, hogy nem, úgyhogy inkább a
Girls Aloudot játszotta.
- Szóval nem volt smárolás. - Jack közben elkapta Tilly pillantását.
- Dehogy! Ki akarna smárolni bármelyik fiúval a sulinkból?
Tilly nem tudott ellenállni a kísértésnek. - Még Eddie-vel sem?
- Jaj, ne kezdd már megint! Utálom Eddie-t - felelte Lou mogorván. -
Gusztustalan.
Húsz perc múlva megérkeztek a Beech House-hoz.
- Kösz, Jack - ölelte meg Lou alkalmi sofőrjét túláradó szeretettel.
Aztán beszaladt a házba, hogy üdvözölje Bettyt.
Végül Tilly is kiszállt. - Még egyszer köszönöm, hogy kisegítettél
bennünket.
Jack elmosolyodott. - Szóra sem érdemes. Örömmel tettem.
Tilly zavarban volt, kínosnak találta a helyzetet. - Szívesen látlak
még egy kávéra, ha van kedved.
- Köszönöm, de most mennem kell. Vár a papírmunka.
Tilly bólintott. Hát persze, a papírmunka. Vajon Jack is érezte a bi-
zsergést, vagy csak ő? Lehet, hogy neki csalódás volt az első csók...
Jack a szemébe nézett. - Kérdezted, hogy volt-e már olyan, amikor
nem tudtam, miként mondjam meg egy lánynak, hogy tetszik.
Tilly gyomra összerándult. - És a matektanámődről meséltél.
- Nos, itt vagy te is. Olyan, mint egy begyakorolt szöveg, igaz? - né-
zett szomorúan. - Olyasmi, amit úgysem szabad komolyan venned,
mert nem bízol bennem, mert rossz hírem van, és már vagy százszor
mondtam ugyanezt.
Tilly nem hazudtolta meg magát, hanem szemtelenül odavetette: -
Csak százszor?
Jack megvonta a vállát. - Látod? De mi van, ha még sohasem mond-
tam ezt? Mi van, ha komolyan beszélek?
Tényleg azt várja tőle, hogy higgye el, komolyan beszél? És tényleg
azt várja, hogy válaszoljon erre a kérdésre?
 -Nos? - unszolta Jack.
- Azt mondanám, hogy meg kell győznöd róla.
Hát jó. - Felvillant az ellenállhatatlan mosoly. - Majd kiderül,
mennyire tudok meggyőző lenni.
ERIN azóta nem látta Kaye-t, hogy az asszony legutóbb hazalátogatott
karácsonyra. Boldog volt, hogy újra találkozhat vele, amikor Tilly be-
hozta őt a boltba. Elmesélte neki Szörnyella Stella történetét, amíg
Tilly a próbafülkében próbálta beleszuszakolni magát egy csipkés
nyáriruhába, amely vonzó volt, de két számmal kisebb.
- Fergus annyira édes - sóhajtott Erin. - Olyan boldogok vagyunk
együtt. Csak egyszerűen lehetetlen élvezni az életet, amikor állandóan
azon jár az agyunk, hogy mit fog művelni legközelebb Stella.
- Arra is gondoltunk, hogy végső kétségbeesésében elrabolja Maxet,
és kényszeríteni fogja, hogy feküdjön le vele - jegyezte meg Kaye.
- Jaj, ne! - nyögött fel Erin. - Sajnálom, hogy őt,is belerángatta.
- Max miatt ne aggódj, tud vigyázni magára. Az ott Von Etzdorf? - A
nyakába kanyarította a sárga bársonysálat.
- Milyen jól áll neked ez a szín! - Erin nem azért mondta, hogy eladja
a sálat. Ez volt az igazság.
- Emlékszem, Stella egyszer azt mondta nekem: „Szegénykém, olyan
sápadt vagy! Lefogadom, szeretnéd, ha olyan szép barna lenne a bőröd,
mint nekem.” Na jó, ezt megveszem. Tudod, az a nagyszerű abban, ha
használt ruhát veszel, hogy nem kell bűntudatod érezned, mert minden
olyan olcsó.
- És az újrahasznosítás egyik formája - ért el hozzájuk Tilly hangja.
- Na mi van odabent? Győzelem? - kérdezte Erin.
- Nem. Ez nem embernek való ruha. Barbie-ra talán jó volna.
- Adok valamit, ami tetszeni fog. Ma reggel érkezett. - Erin egy
spagettipántos lila selyemruhával jött vissza. - Ezt próbáld fel!
Tilly két perc múlva kilépett a fülkéből. Úgy állt rajta a ruha, mintha
ráöntötték volna. Erin összecsapta a tenyerét. - Imádom a munkámat!
Olyan... mesésen nézel ki benne.
Tilly elpirult örömében. - Tegnap kétségbeestem, amikor Tandy
megkérdezte, hogy mit fogok felvenni a partijukra. Aztán felhívta
telefonon egy másik FM, és hallottam, hogy azt mondja, az a
legszörnyűbb rémálma, hogy valaki High Street-i ruhában jelenik meg
a partiján.
- Arcátlanság! - fortyant fel Kaye. - Én direkt abban mennék. - Fel-
sóhajtott. - Olyan sok csodálatos ruhám van odaát. Akár mindet el is
adhatom, mert ahogy látom, legalább ötven évnek kell eltelnie, mire
valaki meghív a partijára.
Erin szánakozva ránézett. - Ugyanabban a csónakban evezünk, nem?
Mindkettőnket olyasmivel vádolnak, amit nem követtünk el.
- Neked legalább ott van Fergus. De nézz rám! - mondta Kaye. - Ka-
rácsony óta az egyetlen férfi, akitől egy kis figyelmet kaptam, az az
öreg fickó volt a szupermarketben, aki összeszedi a bevásárlókocsikat.
Ő legalább rám kacsintott.
- Ott van az a rajongód is, aki a bonbont küldte - emlékeztette Tilly.
- Amit nem ehettem meg. Kilencezer-ötszáz kilométerre lakik, rá-
adásul soha nem találkoztunk, úgyhogy ő nem számít.
- Most furdalni fog a lelkiismeret, amiért elmesélem a jó híreket. -
Erin utazási brosúrát vett elő. - Hé, figyelsz egyáltalán? Elutazunk!
Tilly erre már felkapta a fejét. - De hiszen mindig azt mondtad, hogy
nem engedheted meg magadnak, hogy bezárd a boltot.
- Igen, de most bezárom. Szükségünk van egy kis kikapcsolódásra.
És találd ki, hová utazunk! Velencébe!
- Hát ez tényleg romantikus - mondta Kaye.
- Tudom - bólintott Erin. - Egy hétre megyünk. Alig várom.
- És bezárod a boltot? - tudakolta Kaye.
Erin bólintott. Megkérdezte Barbarát, aki régebben kisegítette, de
most nem ért rá.
- Én bármikor beugorhatok helyetted - ajánlkozott Kaye. — Ha aka-
rod - tette hozzá, látva Erin döbbent arckifejezését.
- Komolyan beszélsz?
- Teljesen. Szeretem a ruhákat, és beleőrülök a semmittevésbe.
Tillynek megszólalt a mobiltelefonja.
- Halló, Mrs. Heron vagyok a Harleston Haliból!
- Jó napot! - A magas, félelmetes külsejű Astrid Heron volt az igaz-
gató Lou iskolájában. Tilly önkéntelenül is kihúzta magát. - Minden
rendben van?
- Louisa jól van. De... sajnos... volt egy kis incidens. - Mrs. Heron
igyekezett óvatosan fogalmazni. - Próbáltam kapcsolatba lépni Louisa
édesanyjával, de nem veszi fel a telefonját.
- Itt van mellettem! - Tilly Kaye kezébe nyomta a készüléket.
- Halló? Lou mamája vagyok. Mi történt?
Tilly és Erin Kaye arcát nézte, miközben szótlanul hallgatott. Végül
Kaye azt mondta: - Azonnal indulunk.
- Milyen incidens? - Tillynek a torkában dobogott a szíve.
- Azt mondta, mindent el fog magyarázni, amikor ott leszek. Annyi
kiderült, hogy Eddie Marshall-Hicksszel van kapcsolatban. Volt vala-
mi... verekedés.
- Jobb, ha hívjuk Maxet is - nyúlt a mobiltelefonjáért Tilly.
- Mrs. Heron szerint Lou nem akarja, hogy az apja megtudja.

Az ISKOLATITKÁR várta őket a recepción, és azonnal az igazgatói

irodába mentek.
- Édesem, mit csinált veled? - Lou sápadt arca elgyötört volt. Az inge
elszakadt, a harisnyáján lyukak éktelenkedtek. Kaye odaszaladt hozzá.
- Hívjuk a rendőrséget. Az a fiú meg fog fizetni ezért...
- Mrs. Dineen... asszonyom, megengedné, hogy beszéljek? - Astrid
Heron intett neki, hogy üljön le Lou mellé. - Nyugodjon meg, és hall-
gassa végig, mi...
- Nyugodjak meg? Hogy mondhat ilyet? - kiáltotta Kaye. - A lányo-
mat bántalmazták. Azonnal hívjuk a rendőrséget.
- Anyu, nem így volt - szólt közbe Lou.
Kaye Louról Mrs. Heronra nézett. - Azt mondta, verekedés történt.
- Igen, volt egy kis verekedés - bólintott Mrs. Heron komoran. -
Csakhogy azt az ön lánya kezdeményezte. Súlyosan bántalmazott egy
másik diákot, és attól tartok, hogy lesznek következményei...
- Lou! - Kaye értetlenül rázta a fejét. - Igaz ez? Verekedtél egy másik
lánnyal Eddie Marshall-Hicks miatt?
- Jaj, anyu, dehogy! - tiltakozott hevesen Lou.
- Edward Marshall-Hicks a bántalmazott diák - mondta Mrs. Heron.
- Bemostam neki egyet - közölte Lou minden megbánás nélkül. - És
majdnem eltörtem az orrát.
Tilly hallotta, hogy büszkeség csendült ki Lou hangjából.
Kaye a szájához kapta a kezét. - De miért? Azt hittem, kedveled.
 - Anyu, megmondtam neked, hogy utálom. Egy rohadt szemét.
- Louisa! - csattant fel Mrs. Heron. - Nem vagy már elég nagy bajban
így is? Nem tűröm az ilyen szavakat az iskolámban.
- Nem mindegy? Úgyis kirúgnak. - Lou megvonta a vállát, és ke-
resztbe fonta a karját. - Kipakolok a szekrényemből, és már megyek is.
- Fejezd be! - Kaye magánkívül volt. - Mondd el, miért csináltad!
- Tényleg tudni akarod? Mert állandóan el kellett viselnem azt az
agyhalott idiótát a szánalmas megjegyzéseivel, akármilyen borzalmas
dolgokat mondott, és ma úgy döntöttem, hogy nem tűröm tovább.
- Ó, édesem! A hajadon gúnyolódott?
Lou az ajkába harapott, és nem mondott semmit.
- Louisa! - szólt Mrs. Heron szigorúan. - Tudnunk kell.
- Ha mindenáron tudniuk kell - felelte Lou dühvel a hangjában arról
mondott valamit, hogy milyen lehet, ha valakinek meleg az apja.
KAYE MEGKÉRTE az igazgatónőt, hadd találkozhasson Eddie Marshall-
Hicksszel, aki az egyik teremben várakozott. Minden lelkierejét össze-
szedte, és belépett.
Eddie az ablakon bámult kifelé. Lewis, a tornatanár felügyelt rá.
- Szervusz, Lou édesanyja vagyok. Csak szerettem volna megnézni,
hogy vagy.
Eddie megfordult. - Maga szerint hogy vagyok?
Az adott körülmények között talán elnézhető volt a gúnyos hangnem.
A bal szeme és az orra bedagadt, a fehér ingén vérfoltok éktelenkedtek.
Kaye-t titokban elöntötte a büszkeség, hogy az ő vékony, tizenhárom
éves lányában ilyen erő lakozik. - Sajnálom, ami történt - mondta nyu-
godt hangon. - De úgy hallottam, hogy provokáltad Lout.
- Egyszerűen csak bekattant - mondta Eddie dühösen. - Nézze, mit
csinált az arcommal!
- Alaposan megvizsgálta az iskolaorvos - szólt közbe Tóm Lewis. -
Az orra nincs eltörve, és a szeme sem szenvedett maradandó
károsodást.
- Ennek örülök. De azt hiszem, megérted, miért lett dühös Lou -
mondta Kaye. - Megjegyzéseket tettél az édesapjára.
Eddie elvörösödött. - Az csak vicc volt.
- Neked igen, de neki fájt. Nagyon.
 -Valóban? - mutatott az arcára Eddie. - És ez? - Ebben a pillanatban
megszólalt a mobiltelefon a zsebében. Fogadta a hívást. - Apu?... Igen,
tudom, hogy el vagy foglalva. Bocs. De a suliban azt mondták, hívjalak
fel, és el kell mondanom, hogy belekeveredtem egy verekedésbe... - Pár
pillanatig hallgatta az apját. Semmi komoly - felelte aztán.
- Jól vagyok. Csak Mrs. Heron azt mondta, kérdezzem meg tőled,
hogy ide akarsz-e jönni, és megbeszélni a történteket. - Újabb szünet. -
Nem, persze, menj csak az értekezletre. Este találkozunk. Szia! - Eddie
bontotta a vonalat. - Dolga van a munkahelyén. Egyébként nem
balhézott.
Tóm Lewis láthatóan megkönnyebbült. Nyilván aggódtak, hogy
Eddie apja a verekedés hírére ügyvédekkel fog berontani az iskolába.
- NEM AKARTA, hogy tudd - magyarázta Kaye Maxnek, amikor a férfi
este hazaért de megmondtam neki, hogy el kell mesélnünk neked.
Szörnyű állapotban van.
Max egy pillanatra lehunyta a szemét.
A francba! A francba! Hogy hihette azt, hogy a lánya nem fog szen-
vedni az ő önzése miatt? Összeszorult a szíve, majd ott hagyta Kaye-t
és Tillyt a nappaliban, és elindult az emeletre.
- Jaj, apu, ne haragudj! - Lou elsírta magát, amint meglátta az apját.
Max magához szorította. - Ne kérj bocsánatot., Az én hibám.
- Nem igaz. Az ő hibája. A fiúk olyan éretlenek! És buták. Utálom,
utálom, utálom Eddie Marshall-Hickset.
Max gombócot érzett a torkában, miközben Lou vállát simogatta. -
Hamarabb el kellett volna mondanod.
- Neked nem tudtam elmondani, anyu meg Los Angelesben volt,
amikor az egész kezdődött. Az a vicces, hogy anyu meg Tilly is azt
hitte, hogy tetszik nekem Eddie, mert többször is láttak minket együtt.
— Gúnyos mosolyra húzta a száját. — Egyszer látták, ahogy kergetem,
és kitépek a kezéből egy darab papírt. Azt hitték, hogy szerelmeslevél
volt.
Na persze!
- Mi volt az?
- Valami szörnyűséget írt rá, és a hátamra ragasztotta. Ne kérdezd,
hogy mi volt rajta.
- Ó, kicsim! - Max lassan fújta ki a levegőt. - Milyen megaláztatá-
sokat kell elviselned miattam!
- Én nem szégyellek — mondta Lou hevesen. — Büszke vagyok rád.
Lou abbahagyta a sírást, de most ő került a teljes összeomlás szélére.
- Szeretnél átmenni másik iskolába?
- Nem! — rázta a fejét Lou, az apját ölelve. — Miért volna jobb egy
másik iskola? — Grimaszt vágott. — De lehet, hogy el kell mennem,
mert
ezek után kirúgnak.
- Na még csak az kellene, hogy téged rúgjanak ki! Azok után, amit az
a szemétláda művelt veled? Szó sem lehet róla! Holnap beszélek Mrs.
Heronnal. — Max Lou szemébe nézett. — Mindent elrendezünk.
Az A HELYZET, hogy ha az ember szerelmes egy piszok alakba, akkor
kezd jobban figyelni a külsejére. Mert ha véletlenül összefut vele, leg-
alább annak a tudata megnyugtathatja, hogy remekül néz ki. Tilly kez-
dett jobban öltözni, odafigyelt a hajára és a sminkjére, és a
kéthetenkénti lábborotválásról áttért heti kettőre. Ezért is volt még
dühítőbb a tény, hogy az elmúlt két hétben egyszer sem találkozott
Jackkel.
- Juj! — ugrott nagyot Lou, mert Tilly véletlenül lelocsolta.
- Bocs. — De forró nap volt, eddigi legmelegebb ebben az évben,
úgyhogy Tilly nem vitte túlzásba a bocsánatkérést. Sőt játékosan újból
lespriccelte Lout, aki visítozva a garázs mögé menekült.
Tilly vidáman locsolgatta tovább a kocsit. Tudta, hogy Lou
bármelyik pillanatban visszaszaladhat, és megpróbálhatja ellene
fordítani a locsolót, de ő felkészülten várta..
- Aú! - sikított fel, amikor a jéghideg víz majdnem ledöntötte a lá-
báról. Megtántorodott, aztán megfordult, és akkor látta, hogy Lou a
vödör tartalmának csak a felét zúdította a hátára. Pillanatokkal később
célba ért a maradék is.
—
- Most nagy bajban vagy. Tilly nagy sugárra állította a locsoló fejét.
- Segítség! Gyerekbántalmazó! - Lou nevetve visítozott, amikor a
jéghideg vízsugár eltalálta a lábát. - Valaki hívja a rendőrséget! - Szín-
padias mozdulattal Tilly mögé mutatott, hogy megforduljon. - Itt van
Esther Rantzen, hogy letartóztasson!
Továbbra is Loura irányítva a locsolót, Tilly lassan hátrafordult.
- Jack, segíts, Tilly kínoz...
Tilly még egy utolsót spriccelt Loura, aztán elzárta a locsolófejet.
Jack kiszállt a kocsijából, és felemelt kézzel elindult feléjük.
Tizenhárom teljes napon át ügyelt a sminkjére, a rúzsára, hogy mit
vesz fel, hogy borotválja a lábát, hogy illatos legyen. Erre Jacknek épp
most kellett felbukkannia.
- Jó, már nem kínozlak. - Külföldön lehetett? Biztos elutazott vala-
hová, és ott bámult le. Vajon vitt magával valakit? Fantasztikusan na-
gyokat szexeitek? Kezdett olyan lenni, mint Stella. Fejezd ezt be!
- Ezt örömmel hallom. Bedöglött a láncfűrészem, úgyhogy átjöttem,
hogy kölcsönkérjem Maxét. A garázsban van?
- Csupa víz a gatyám - panaszkodott Lou fintorogva, miközben ön-
tötte ki a vizet a tornacipőjéből. - Megyek, átöltözöm.
ő becuppogott a házba, Tilly pedig a garázshoz ment Jackkel. - Mire
kell a láncfűrész? Zűrös bérlőket akarsz feldarabolni?
- Néha elfog a kísértés - mosolygott Jack. - Ki kell vágnom pár fát, és
megkurtítani néhány ágat.
Tillynek muszáj volt megkérdeznie: - Elutaztál valahová? Ugyanis
annyira le vagy bamulva.
- Pár napja kint dolgozom a szabadban. Tudod, vannak olyan lusta
emberek, akiknek eszükbe sem jutna, hogy maguk tegyék rendbe a
saját kertjüket. Szóval azon töprengtél, hogy miért nem jelentkezem?
Ez valóban biztató.
Most tényleg, muszáj ilyeneket mondania? Tilly felemelte a garázs-
ajtót, és nézegetni kezdte a fal mellett felpakolt dobozokat.
- Ami azt illeti, éppen ebben reménykedtem - folytatta Jack.
Miben?
- Ami azt illeti - pontosított -, szándékosan néhi jelentkeztem.
Tillynek szaporábban vert a szíve. - Miért?
- Flogy lássam, számít-e.
-És?
Megint ugyanaz a tekintet. - Azt hiszem, mindketten tudjuk, nem?
Én legalábbis tudom, hogy mit érzek - mondta Jack. - A te érzéseidet
persze nem ismerem.
De mivel Jack nem volt ostoba, ezt nem gondolhatta komolyan.
Olyan feszültség vibrált a levegőben, amit talán csak egy fej káposzta
nem érzékelt volna.
Vagy egy tizenhárom éves lány, aki fantasztikus gyorsasággal tud át-
öltözni.
- Most komolyan, még mindig nem találtátok meg? - Lou a fejét csó-
válta, és a láncfűrész dobozára mutatott. - Ott van!
Egy pillanatra találkozott Jack és Tilly tekintete, aztán a férfi odalé-
pett a falhoz, és levette a dobozt. Lou felé fordulva megemelte. - Nem
akarod, hogy levágjam a hajad, amíg itt vagyok?
- Isten ments! A hétvégén megyünk Sarah nénikém esküvőjére - me-
nekült Lou. - Nem akarok úgy kinézni, mint egy madárijesztő.
- Sarah esküvőjére? Skóciába?
Tilly bólintott. Sarah Max unokahúga volt, és szombaton lesz az es-
küvője Glasgow-ban. Max, Lou és Kaye repülővel utazik péntek dél-
után, és aztán egész hétvégére ott maradnak a maratoni hosszúságú
glasgow-i lakodalomban.
Vajon Jack arra gondol, amire ő szeretné, hogy gondoljon?
Igen, igen! Miután betette a láncfűrészt a Jaguar csomagtartójába,
Jack megvárta, hogy Lou hallótávolságon kívül legyen, aztán odahívta
Tillyt, aki tanácstalanul nézett. Legalábbis próbálta. Titokban gyö-
nyörűnek és kívánatosnak érezte magát, akár egy istennő.
- Szóval itt hagynak téged egyedül?
Tilly csak bólintott, mint egy istennő.
- Ha nincs más terved, mit szólnál, ha eljönnék érted péntek este
nyolc óra körül?
- Jó.
- Akkor megegyeztünk - mondta Jack.
Búcsúzóul integetett Lounak, és elhajtott. A kislány visszaintegetett,
aztán Tillyhez fordult.
- Bocs az arcod miatt. Tényleg nem akartam - mondta. - Csak úgy
felkaptam a vödröt, ami a kerti csap alatt volt. Nem tudtam, hogy az
alján trutyi van.
A fenébe! Tilly belenézett a visszapillantó tükörbe, és már nem
érezte magát istennőnek.
HA JACKET nem zavarta, hogy úgy néz ki, mintha horrorfilmből lépett
volna elő, akkor valószínűleg az sem számított neki túl sokat, hogy az
ezüstszürke vagy a tengerészkék topot veszi-e fel. Tillynek viszont szá-
mított. A lehető legjobban akart kinézni. Miután annyi időn át kerülget-
ték egymást, és Tilly közben egyre csak azon töprengett, hogy nem
követ-e el valami szörnyűséges hibát, tudta, hogy ezen az estén végre...
történhet valami. Ma este minden megváltozik. Bízott Jackben, hogy ez
nem újabb, felszínes kaland lesz számára.
Persze ha túl sokat gondolkodik, akkor be fog csavarodni, és annak
csak az lehet az eredménye, hogy nem tudja rendesen kifesteni a szem-
pilláját. Tilly próbálta kiüríteni az agyát. - Na és te mit szólsz, Betty?
Szürke top vagy kék? Vagy inkább a fehér blúz... - Hülyeség, de tény-
leg. Vajon Jack is ilyen nagy gonddal készült erre az estére?
Be VOLT KAPCSOLVA a tévé, a bemondó már éppen a hírek végére ért,
de Jacket megnyúzhatták volna, akkor sem tudott volna felidézni
egyetlen hírt sem. Csak az este járt a fejében. És Tilly. A fenébe is, ez
tényleg komolynak tűnt.
Ráadásul Tillynek fogalma sincs semmiről. Honnan is tudhatná, hogy
mit érez? Hogy ez az este az egész életét megváltoztathatja? Amikor
Rose meghalt, örökre megváltozott a világa. Olyan volt, mintha rácsuk-
tak volna egy börtönajtót. Ez történik, ha az ember hagyja, hogy szerel-
mes legyen valakibe. Aztán amikor elszakítják tőle, akkor leírhatatlan a
fájdalom.
Ezért megfogadta, soha többé nem engedi, hogy ez megtörténjen
vele. Mennyivel könnyebb a szívtiprót játszani, és kerülni minden
érzelmi kötöttséget! De most minden megváltozhatott. Tilly ugyanis
kinyitotta azt a börtönajtót, és ez félelmetes, ugyanakkor fantasztikus
érzés volt. Négy év után szabadulni a börtönből.
Jack azon töprengett, hogy vajon mit csinálhat most Tilly. Látszólag
nem az a típus volt, aki idegesen kapkod, és órákon át próbálja
eldönteni, hogy mit vegyen fel. Éppen az volt az egyik vonzereje, hogy
nem a cicoma a mindene.
Jack az ablakhoz lépett, hogy behúzza a függönyt. Megdermedt, ami-
kor egy kocsi fordult be a házához. Aztán meg kellett kapaszkodnia az
ablakpárkányban, amikor hullámokban ömlötte el a döbbenet, a remény
és az émelygés. Nem hallucinált, Rose autója volt az.

Ez VALAMI őrület. Jack megrázta a fejét. Rose halott. Lehet, hogy az az

ő kocsija, de nem ő vezeti. Mert ő halott.
Rose halála után nem tudta, mit csináljon a piros Audival, amit a vá-
randós menyasszonya annyira szeretett. Amikor Rose szüleinek rozs-
dás, vén Fiestája nem ment át a műszaki vizsgán, boldogan adta oda
nekik. De a szívbajt hozták rá. És éppen ezen az estén kellett
felbukkanniuk. Mintha csak Rose szándékosan küldte volna őket.
A ház előtt kinyíltak az Audi ajtajai. Bryn szállt ki elsőnek, aztán
Dilys követte. Öregebbnek, lassúbbnak, fáradtabbnak látszottak,
megtörte őket a fájdalom. Jacknek görcsbe rándult a gyomra. Egy óra
múlva ott kell lennie Tillynél.
Kinyitotta az ajtót. Rettegett, hogy mi következik, és lelkifurdalás kí-
nozta amiatt, hogy retteg.
- Ó, Jack! - Dilys könnyekre fakadt, mint mindannyiszor, amikor ta-
lálkoztak Rose halála óta. Persze Jack tudta, hogy miért. Emlékeztette
őt arra, hogy a lánya milyen boldog volt valamikor. Ugyan ki
hibáztathatta érte? Ha nem történt volna az a tragikus baleset, Bryn és
Dilys büszke nagyszülők lennének, és most azért jönnének, hogy
meglátogassák a lányukat és a vejüket, és elhalmozzák ajándékokkal
hároméves unokájukat. Ne is próbáld elképzelni, milyen lenne az a
gyermek, gondolta.
Átölelte Dilyst, kezet fogott Brynnel, és behívta őket a házba.
- Köszönöm, drágám. - Dilys zsebkendővel törölgette a szemét, mi-
közben Jack egy csésze teát tett elé. - Ne haragudj, hogy csak így rád
törtünk. Remélem, nem zavarunk.
Mit is mondhatott volna? - Persze hogy nem. Úgy örülök, hogy újra
látlak benneteket.
Újabb hazugság, a szégyen újabb hulláma.
- Hát régen találkoztunk. - Bryn kevergette a cukrot a teájában.
- Eléggé el vagyok foglalva mostanában. - Jack egyre borzalmasab-
ban érezte magát.
- Persze, drágám, tudjuk. Megértjük - bólintott Dilys.
 - És nektek hogy megy a sorotok? - Nem szívesen tette fel ezt a kér-
dést, hiszen tudta, hogyan fog alakulni a beszélgetés.
- Hát, drágám, nem valami jól. - Dilys megint elsírta magát.
Bryn így szólt: - Úgy érezzük, mintha lassan mindenki elfelejtené
Rose-t. Régebben az emberek megkérdezték, hogy vagyunk, és mindig
szóba hozták. De manapság mintha azt gondolnák, most már magunk
mögött kellene hagynunk ezt az egészet. De mi képtelenek vagyunk
magunk mögött hagyni, nem akarunk felejteni.
- Hát ezért jöttünk el hozzád. - Dilys megtörölte a sírástól piros sze-
mét. - Mert te vagy az egyetlen, aki annyira szereti Rose-t, mint mi. Tu-
dom, az emberek nem tehetnek róla, de egyre jobban elhalványul. Min-
denki éli tovább az életét, mintha Rose nem is létezett volna.
Jack kiszökött a konyhából, és felment az emeletre. Fél kilenc volt,
már nem is emlékezett, hogy nyolcra vagy kilencre akart-e Tilly ért
menni. Bryn és Dilys Sysmonds bánata mélyen megérintette. Aztán
elővette a mobiltelefonját. Mi más választása lett volna?
Mi TÖRTÉNHETETT? Jack azt mondta, hogy nyolc órára itt lesz. Tilly
előtte nem aggódott, hogy valóban eljön-e, most viszont görcsben volt.
Mintha megint tizenhat éves lenne, és kezdene rájönni, hogy az a fiú,
aki hónapok óta tetszett neki, átverte, és nem jön el a randevúra.
Hitetlensége lassan gyötrődésre váltott, ahogy lassan fél kilenc is el-
múlt. Aztán megszólalt a telefon, és Tilly úgy vetette rá magát a készü-
lékre, mint egy rögbijátékos. Persze hogy ő telefonál, és biztosan
tökéletes magyarázatot ad. Azt mondja majd, hogy már úton van, és két
perc múlva itt lesz...
- Szia, én vagyok! Sajnálom, de ma este nem tudunk találkozni. Va-
lami közbejött.
Jack volt az, de a hangja közömbös, távoli volt.
- Minden rendben? - Tillynek izzadt a tenyere. - Rosszul érzed
magad? - Közben hallotta, hogy nyílik egy ajtó Jack házában, és egy
női hang sajnálkozó hangon azt mondja: - Bocsánat...
- Nem. Jól vagyok. Csak... most nem tudok beszélni. Ne haragudj a
ma este miatt. Holnap hívlak. Szia!
- Várj... - De már letette. Tilly bámulta a telefont, és próbálta elkép-
zelni, mi történhetett, ami miatt Jack lemondta a randevút. Persze, tudja
a választ: egy másik nő miatt. Nézzünk szembe a tényekkel, Jack Lucas
nőkkel vette körül magát, először szórakozik velük, aztán összetöri a
szívüket.
És ő majdnem hagyta, hogy magába ragadja ez az őrület.
Mennyire akarta, hogy megtörténjen! Ez fájt.
Tilly lehunyta a szemét. Nyomorultul érezte magát, de valójában az
utolsó pillanatban menekült meg.
VALAHÁNYSZOR megszólalt a csengő, Erin gyomra összeszorult a féle-
lemtől, hogy Szörnyella Stella az. Amikor aznap este tízkor csengettek,
Fergus ment le, hogy ajtót nyisson. Hamar visszatért. - Jött valaki, de
nem kell félni tőle.
- Tilly! - De a megkönnyebbülést nyomban felváltotta az aggodalom.
- Mi történt? Rémesen nézel ki!
- Roppant kedves vagy. Hoztam bort. - Tilly levetette magát a kana-
péra, és átadta az üveget Fergusnak. - Én nagy pohárral kérek.
Pillanatok múlva Fergus két pohárral jött vissza a konyhából.
Tilly elvette az egyiket. - Kösz. Azért te is ihatsz belőle egy kicsit.
- Éppen indultam, hogy elhozzam a vacsorát. Indiait rendeltünk. Ve-
gyek neked is, vagy elég lesz, ha kapsz a miénkből?
- Úgysem bírnék enni, annyira ki vagyok borulva. - Tilly nagyot kor-
tyolt. - Na jó, talán egy kis papadumot. Szóval az a nagy helyzet, hogy
átvert egy pasas.
- De ki? - kérdezte Erin.
- Hülye voltam.
- Jó, de ki?
- Hiszékeny voltam.
- Ki volt az?
- Az én hibám. Több eszem lehetett volna.
- Elveszem a borodat, ha nem mondod meg!
- Ne! - Tilly elhúzta a poharát, hogy Erin ne érhesse el. - Szóval Jack
volt az. És nehogy azt mondd, hogy te megmondtad! Azt már tudom.
- Nem is mesélted! - Erin el volt képedve.
- Mert nem volt mit mesélni. Semmi sem... történt. Úgy volt, hogy
ma este történik... valami - sóhajtott Tilly. - Aztán felhívott, és le-
mondta. Én még azt hittem, hogy más vagyok, mint az összes többi
nője.
Erin tekintete mindent elárult, amit Tilly tudni akart. Jack minden
nője azt hitte, hogy ő más, mint a többi.
- Mit mondott, amikor ma este felhívott?
- Semmit. Hogy ma este nem tudunk találkozni. Ennyi. Közbejött va-
lami. Naná! Közben hallottam valami nőnek a hangját a háttérből.
Úgyhogy most itt vagyok a nyakatokon. - Megfenyegette őket a
mutatóujjával. - De nem mondhatjátok el senkinek! Nem akarom, hogy
egész Roxborough megtudja, hogy pofára estem. - Ebben a pillanatban
a gyomra hangos korgással tiltakozott. Dühös volt magára, amiért
farkaséhes, amikor éppen összetörték a szívét, és azt mondta: - Jobb
lesz, ha hozol nekem egy kis samosát is.
JACK KOCSIJÁNAK reflektorai megvilágították az utat. Bryn és Dilys fél
tizenkettőkor ment el. Mire elbúcsúztak, a fájdalom és a gyász olyan
frissen élt benne, mintha Rose most halt volna meg. Ismét gyötörte a
lelkifurdalás, amiért cserbenhagyta Rose-t, de amiatt is bűntudata tá-
madt, ahogy Tillyvel bánt ma este. Legalább magyarázattal tartozott
neki. Próbálta felhívni, de nem vette fel, és különben is, többet
érdemelt egy telefonhívásnál. Fékezett, majd lassan továbbgurult a
Beech House- hoz vezető feljárón.
A francba! Tilly otthon sem volt. Jack látta, hogy üres a feljáró, nincs
ott a kocsija. Bárhol lehetett, és nem is hibáztathatta miatta. Visszafor-
dult a Jaguarral.
Ideje volt hazamenni.
- OTT VAN! Az Ő! Az ő kocsija! - sikította Tilly. - Állj meg!
Éppen haladtak a híd felé a Brockley Roadon. Fergus fékezett, ahogy
Jack is.
- Szuper! - szólalt meg Fergus egykedvűen. - Most biztos be fog
dobni a vízbe.
Csakhogy Tilly felbátorodott az italtól, és kiszállt a kocsiból. Kinyílt
a Jaguar ajtaja, és kilépett Jack, a telihold ezüstös fénye megvilágította
hátulról. Az, hogy olyan tökéletesen nézett ki, csak megkönnyítette
Tilly dolgát. Miért képzelte, hogy lehet közös jövőjük?
- Kösz a ma estét - mondta elég hangosan.
 Jack megrázta a fejét. - Mondtam, hogy sajnálom. Épp tőled jövök.
Beszélni akartam veled.
- Ne kérj bocsánatot! És most nem viccelek, komolyan gondolom -
mondta Tilly. - Köszönöm, hogy ma este átvertél. Örülök, hogy meg-
tetted. És biztos vagyok benne, hogy remekül érezted magad, bárki volt
az, aki hirtelen felbukkant nálad.
- Rose szülei voltak nálam - közölte Jack.
Tilly utálta, hogy amikor már felkészült egy jó kis veszekedésre, a
vitapartnere előáll valami olyasmivel, amitől ő meghátrálni kényszerül.
- Ezt mondhattad volna korábban is.
- Lehet - biccentett Jack. - Fel voltam dúlva. Dilys teljesen kiborult.
- Bocs, hogy közbeszólok - szólt ki Fergus a kocsiból -, de akadá-
lyozzuk a forgalmat.
- Jó, már megyek is. - Tilly elindult vissza Fergus kocsijához.
- Tilly, bocsáss meg! Holnap beszélünk.
- Arra semmi szükség.
- De beszélnünk kell. Nem akartam, hogy így alakuljon ez az este.
Tilly visszaült Fergus kocsijába. - Tudom, mégis így alakult. Nem
akarlak büntetni, Jack. Azért teszem, hogy megvédjem magam.
MÁSNAP DÉLELŐTT tizenegy órára hatni kezdett a Nurofen, Tillynek el-
múlt a másnapossága, és mindenre felkészült. Amikor megszólalt a
csengő, összeszedte magát, és ment ajtót nyitni. Csak nem Jack volt az.
Dave, a postás állt a küszöbön, és nagyalakú, lapos, négyszögletes
csomagot tartott a kezében. - Jól van, kedves? Szia, Betty!
- Jó napot, Dave. Valaki ajándékot küldött nekem?
- Bocs, de Kaye-nek jött, Maxnek címezve. És Amerikában adták fel.
- Köszönöm. Mindannyian elmentek a hétvégére. Amint megjönnek,
átadom Kaye-nek. - Dave válla fölött látta, hogy Jack Jaguarja közele-
dik a ház felé.
A murván csikorgó kerekek zajára Dave is hátranézett, majd vissza-
fordult, és gyanakvó pillantást vetett Tillyre. - Szóval Max és Kaye el-
utazott? Tán csak nincs valami maguk közt?
- Nincs. - Vajon a kotnyelesség része a munkaköri leírásnak?
- Értem. Az jó. - Dave közelebb hajolt, és suttogni kezdett: - Jó sok
Valentin-napi üdvözletei kap ez a pasas.
 Dave visszaindult a kocsijához, közben odaköszönt Jacknek. Aztán
Bettyre pillantott, aki végigszaladt a murván, és rávetette magát a
férfira. Dave sokatmondó pillantást vetett Tillyre. Úgy tűnt, hogy
kutyák, lányok egyaránt ragadnak Jackre.
- De MONDTAM MÁR, hogy sajnálom! - hajtogatta Jack a konyhában, a
homlokát ráncolva. - Tudom, hogy tegnap este csalódást okoztam, de
megvolt az oka. Remélem, megérted, hogy mit éreztem. Hirtelen min-
den visszatért, és úgy gondoltam, hogy elárulom Rose-t. De aludtam rá
egyet, és nem akarom, hogy így érjen véget a kettőnk kapcsolata.
Tilly megvetette a lábát. - Nem lehet véget vetni valaminek, ami el
sem kezdődött. - Ez volt az egyik legnehezebb döntés, amit valaha meg
kellett hoznia. Azonban tudta, hogy jól teszi, hiszen önvédelemből cse-
lekedett.
- Ne csináld már! Bryn és Dilys váratlanul toppant be. Mit kellett
volna tennem? Dobtam volna ki őket a házamból?
- Nem miattuk gondoltam meg magam. Csak időt nyertem, hogy
megfontoljam. És azt hiszem, jobb, ha elfelejtjük... tudod, a dolognak
azt az oldalát. Legyünk csak barátok, jó? Én legalábbis ezt akarom.
- Miért?
Miért? Na, ez nehéz kérdés volt. Egy éjszaka, egy hét vagy egy
hónap Jackkel semmiképp sem lett volna elég, és amit igazán akart, az
sohasem történhetett meg. Előbb vagy utóbb a férfi úgyis kihátrált
volna, ahogy mindig teszi, ő pedig ott maradt volna ugyanolyan
keserűen, féltékenyen, mint Stella.
Tilly megrántotta a vállát. - Csak.
- Azért engeded, hogy próbáljalak meggyőzni? - kérdezte Jack.
Nem - rázta a fejét Tilly, egyszerre megkönnyebbülten és végtelen
szomorúsággal a szívében. - Már döntöttem.
- MILYEN VOLT az esküvő? - kérdezte Tilly.
- Zajos, italos, és egy csomó szőrös lábú szoknyás férfival táncoltam. -
Lou érdeklődve nézte a konyhaasztalon lévő csomagot. - Mi ez? Valaki
ajándékot küldött nekem?
- Nem, a mamádnak jött.
- Nekem? Imádom az ajándékokat! - Kaye tépni kezdte a csomago-
lást, végül előhúzott egy fekete keretben lévő festményt. - Ez egy
Dinny Jay! - sikított fel hitetlenkedve. - Ki küldte nekem? Imádom
Dinny Jayt!
- Van egy boríték a hátuljára ragasztva - mutatott rá Lou.
Kaye letépte a borítékot, kinyitotta, és hangosan olvasta a levelet:
Kedves Miss McKenna!
Egy interjúban olvastam, hogy kedveli Dinny Jay munkáit. Ezt egy
galériában láttam a múlt héten, és arra gondoltam, biztosan elnyerné a
tetszését, úgyhogy remélem, elfogadja tőlem ezt a szerény ajándékot.
Olvastam az újságban, hogy visszaköltözött Angliába, ezért ezt az
exférje címére küldöm, akinek a címét a honlapján találtam meg. Ne
aggódjon, nem őrült rajongó vagyok, aki zaklatni
akarja, hanem olyan ember, aki szeretné, hogy Ön boldog legyen.
A lehető legjobbakat kívánom!
P. Price
Ui.: Remélem, ízlett a bonbon, és tetszett a virág.
Szóval egy őrült rajongó - húzta el a száját Tilly. - Aki azt állítja
-
magáról, hogy nem az, az biztosan az.
Kaye rajongó tekintettel csodálta a festményt. - Lehet, hogy csak egy
kedves ember.
- Nem kellene inkább visszaküldened?
- Küldjem vissza? Azzal megsérteném. Az lesz a legjobb, ha kegye-
sen elfogadom, és írok neki egy köszönőlevelet. Most már legalább
tudom a címét. És New Yorkban lakik, úgyhogy az elég biztonságos.
Közben bejött Max a bőröndökkel. - Amíg meg nem jelenik az ajtód
előtt egy fejszével.
- Ne aggódj, nem fogom megadni a címemet. - Kaye a melléhez szo-
rította a festményt. - Majd a te címedről írok neki.
NEGYVENHAT ÉS FÉL ÓRA múlva felszállnak a repülőgépükre, és
elindulnak Bristolból Velencébe. Erin az órájára nézett - legyen már
vége ennek a napnak! Még három óra, aztán bezárhatja a boltot,
felmehet, és folytathatja a pakolást. A bőröndök ott hevertek kinyitva a
nappaliban, és két vevő között folyton a listáin dolgozott. Imádta a
listákat, és nincs élvezetesebb annál, mint összeírni, hogy mit vigyen
magával.
Nyílt az ajtó, és Erin rémülten ejtette ki a tollat a kezéből. Komor
arccal Stella állt az ajtóban. - Beszélnem kell Fergusszal.
- Nincs itt.
- Tudom, hogy nincs itt, és ki van kapcsolva a telefonja. Hol van?
Erin nem mert lehajolni a tollért. Mi van, ha Stella kihasználja az al-
kalmat, és ráveti magát? - Nem tudom.
- Szükségem van Fergusra, hogy vigyázzon Bingre. Én elmegyek,
úgyhogy ma munka után el kell hoznia tőlem. Kint hagyom az ételét
meg a kosarát, és...
- Fergus nem tud vigyázni rá. - Erin érezte, hogy összeszorul a
gyomra. - Mi is elutazunk. - Bárcsak ott lennénk már!
Stella letaglózva állt. - Elutaznak? Valakinek vigyáznia kell Bingre!
- Kérje meg valamelyik barátnőjét. Például Amyt - javasolta Erin.
- Amy el van foglalva az új barátjával. - Stellának megfeszült az áll-
kapcsa. - Nincs senki más, akit megkérhetnék. És nem fogom beadni
Binget macskamegőrzőbe, azt nem bírná ki. Különben hová utaznak?
- Velencébe - felelte Erin. - Nagyon sajnálom. Ha nem utaznánk el,
természetesen vigyáznánk a macskájára. - Ki gondolta volna öt perccel
ezelőtt, hogy ezt fogja mondani, ráadásul őszintén? Stella viszont látha-
tóan kétségbe volt esve.
- Értem. Nos, mondja meg Fergusnak, hogy... ne, inkább mégse. -
Könnyek szöktek a szemébe, aztán hirtelen kirohant a boltból.
Erin nézte, ahogy beszáll a kocsijába, aztán a következő pillanatban
elindult hátrafelé, fel a járdára, és nekiment a lámpaoszlopnak.
Mire Erin odaért hozzá, Stella előre-hátra ringott az ülésen. - Nem
tudom, mit csináljak - nyöszörgött.
- Stella, mi a baj? Mondja el!
Stella hevesen rázta a fejét. - Nem!
- Nem vezethet ilyen állapotban. Nekiment egy lámpaoszlopnak.
- Ki fog vigyázni Bingre?
Erin felemelte a hangját. - Mondja meg, hová megy!
Stella eltakarta az arcát, és motyogott valamit.
- Mi van?
- Kórházba - motyogta Stella. - Ma délután be kell mennem.
- Miért? - kérdezte Erin döbbenten.
- Semmi komoly! Csak rákos vagyok. Becsukná az ajtót?
- Micsoda? Rákos? Komolyan beszél?
- Komolyan. Becsületszavamra... - Stella megrázta a fejét. - Na jó,
mennem kell.
- Nem vezethet ilyen állapotban. Várjon meg! - A biztonság kedvéért
Erin benyúlt az autóba, és elvette a slusszkulcsot. - Majd elviszem. Két
perc, csak bezárom a boltot.

MIKÖZBEN keresztülhaladtak Roxborough-n, Erinnek átfutott az agyán,

hogy Stella talán hazudik. Mi van, ha ez egy csapda, és így csalja be a
házába? De tudta, hogy Stella az igazat mondta. Rákos.
- Úgy érzem magam, mintha lassított felvételen zuhannék le egy
szikláról - panaszkodott Stella. - A fájdalmak, a görcsök... sokáig nem
törődtem velük. Egyre több fájdalomcsillapítót szedtem, egyre több
bort ittam. Azt hittem, csak azért érzem magam olyan borzalmasan,
mert vége a házasságomnak. Csak azért mentem el a rendelőbe, hogy
doktor Harrison felírjon valami hangulatjavító tablettát. De mivel
fogytam is, elkezdett tapogatni, vizsgálni... Forduljon balra, ott a
házam, a második!
Erin megállt a járda mellett, és kiszálltak.
- Aztán megkérdezte, hogy mit szólnék egy CT-hez, csak a biztonság
kedvéért. Úgyhogy hétfőn megcsináltattam, ma délután meg vissza-
mentem hozzá. Ekkor mondta meg, hogy rákos vagyok. - Olyan erősen
remegett a keze, hogy nem tudta bedugni a kulcsot a zárba.
- Adja ide, majd én!
 Erin kinyitotta az ajtót, majd előreengedte Stellát. Az asszony han-
gosan felsírt, amikor Bing odasurrant hozzá. Stella a karjába vette, és
ekkor teljesen összeomlott.
Egy órával később, miután bepakoltak egy táskába, elindultak a kór-
házba. Erin vezetett. - Annyira félek - suttogta Stella. - Bárcsak itt
volna velem anya!
- Hol van? Szeretne telefonálni neki?
- Meghalt - felelte Stella szipogva, és megtörölte az arcát. - De akkor
is hiányzik.
Gombóc nőtt Erin torkában.
- Nem akarom, hogy rákos legyek. Babát akarok.
Erin tehetetlennek érezte magát, de szeretett volna valami biztatót
mondani: - Sok ember felgyógyul a rákból. Utána még lehet gyereke.
Amikor odaértek a kórházhoz, Stella megnézte az arcát a visszapil-
lantó tükörben, aztán megkérdezte: - Bejön velem?
ERIN STELLA ágya mellett ült, miközben egy fiatal szőke nővér nagyon
lassan kitöltötte a beteglapot.
- Vallása?
- Semmilyen - felelte Stella.
- Rendben. Akkor írjuk azt, hogy anglikán, jó? - Harminc másod-
percig tartott, amíg leírta. - Nagyszerű. És ki a legközelebbi hozzátar-
tozója? Édesanyja? Édesapja? - sugallta a nővér segítőkészen. - Esetleg
testvérek?
- Nincs rokonom. - Stella mintha próbálta volna visszatartani a
könnyeit, aztán Erinre pillantott, és azt mondta: - hija be Érint!

A KÓRHÁZ ELŐTT Erin újból próbálta utolérni Fergust a

mobiltelefonján. Most felvette. - Fergus, történt valami Stellával.
- Mit csinált már megint? Hol vagy?
- A kórházban.
- Micsoda? Megtámadott?
- Nem támadott meg, Fergus. Stella nagyon beteg, be kellett jönnie
vizsgálatokra.
MIRE VISSZAMENT a kórterembe, Stella ágya körül már összehúzták a
függönyöket. Aztán valaki lendületesen széthúzta bentről, és magas, jó-
képű férfi bukkant elő fehér köpenyben. Megpillantva Érint azt
mondta:
- Maga Stella barátnője? Beszéljünk gyorsan, amíg Stellától vért vesz-
nek. Doktor Wilson vagyok.
Kicsi, ablaktalan irodába vezette Érint. - Stellának nagy szüksége van
a segítségére. Sajnálom, de a rák előrehaladott stádiumban van.
Nem tűnt megfelelőnek a pillanat, hogy elmondja, ő egyáltalán nem
Stella barátnője, és sietnie kell, mert elutazik Stella férjével. - De nem
adják fel, ugye?
- Természetesen mindent megpróbálunk. Ezzel együtt hangsúlyoz-
nom kell, hogy nem túl jók az esélyek. A CT a gyomorban, a tüdőben
és a májban is mutatott áttéteket.
- LEMONDANI? - Fergus úgy nézett Erinre, mintha azt gondolná, hogy
teljesen elment az esze. - Stella beteg, és emiatt le akarod mondani a mi
utazásunkat?
A kórház előtt álltak. Erin megszorította Fergus kezét. - Muszáj. Stel-
lának nincs senkije. Vele voltam ma délután, amikor felhívta két barát-
nőjét. Deedee és Kirsten?
Fergus megvetően biggyesztette le az ajkát. - Igen, ismerem őket.
- Szóval túlságosan elfoglaltak, és nem tudnak eljönni, hogy meglá-
togassák. Deedee felszedett pár kilót, úgyhogy nem meri lemondani az
aerobikját, Kirstennek rengeteg a munkája, Amy pedig összejött egy új
pasassal.
- Nézd, én is ki vagyok borulva. De csak egy hétre megyünk el. Mire
visszajövünk, már lehet, hogy kiengedik.
- Beszéltem az orvosával. Ez nagyon agresszív rák, Fergus. Minden-
felé terjed.

SZÓVAL ilyen az, amikor az embert mély vízbe dobják. Erin a

kórházban volt Stellával, így Kaye-nek egy nappal korábban kellett
átvennie tőle az üzletet, és - mint kiderült - rémesen felkészületlennek
bizonyult. De olyan nehéz nem megsérteni valakit, amikor egyáltalán
nem hozzá illő ruhát próbál fel, vagy nem hajlandó elismerni, milyen
hibái vannak az általa leadott ruháknak! Mire eljött az ebédidő, sikerült
öt vevőt megsértenie. Úgyhogy megkönnyebbülten köszöntötte Tillyt,
amikor fél kettőkor belépett a boltba. - Szia! Fantasztikusan nézel ki!
Tilly furcsa pillantást vetett rá. - Padlócsiszolóval dolgoztam, és csu-
pa por vagyok.
- De a pólód szuper! És a farmerod is olyan jól áll! Igaz, a te alakod-
dal mindenben jól néznél ki.
- Kezdek megijedni tőled - jegyezte meg Tilly. - Ez nem valami rej-
tett kamerás felvétel, ugye?
Kaye grimaszt vágott. - Csak gyakorolom a kedvességet. A vevők
nem szeretik, ha felpróbálnak valamit, és te közlöd velük, hogy úgy
néznek ki benne, mint egy víziló.
- Csak ügyesen kell megfogalmazni. Erin nagyon ért hozzá. Őszinte,
mégis tapintatos. - Tilly nagyot fújtatott. - El sem hiszem, hogy Erin
nem megy el Velencébe.
Kaye bólintott, és átadta Stella kulcsait. - El sem hiszem, hogy mi
vigyázunk felváltva Szörnyella macskájára. - Mivel Bing annyira el
volt kényeztetve, úgy döntöttek, hogy a saját otthonában kell maradnia.
Naponta négyszer vagy ötször valamelyikük benézett hozzá, megetette,
megitatta, és gondoskodott róla, hogy tiszta legyen az alma. Az egészet
Erin szervezte.
- Na jó - mondta Tilly -, megyek, megnézem Binget.
Egy órával később hatvan év körüli magas asszony lépett be a boltba,
és meglepetten Kaye-re nézett. - Nem maga szokott itt lenni.
- Én vagyok a beugró.
- De maga is ért a divathoz, ugye? Nagyon remélem! Szükségem vol-
na új estélyi ruhára, tizennégyes méretben. És a tanácsát is szeretném
kikérni. - Miközben tovább csacsogott, kézitáskát tett le az asztalra. -
Szörnyen szégyellem, hogy ezt csinálom, de kétségbe vagyunk esve.
Tudja, ezt a fiam anyósától kaptam karácsonyra. Egy Hermés, és mivel
az egyik komoly tétel a jótékonysági árverésünkön kiesett, úgy döntöt-
tem, ezt ajánlom fel helyette. - Reménykedve nézett Kaye-re. - Arra
gondoltam, biztosan meg tudná mondani, hogy nagyjából mennyi lehet
az értéke.
Kaye megvizsgálta a vállszíjat, és megpiszkált egy kiálló cérnaszálat.
- Nagyon sajnálom, de ez nem eredeti Hermés. Csak másolat.
 - Jaj, ne! Biztos benne? Na és mennyit érhet?
Kaye megrázta a fejét. - Semennyit.
- Értem. Kár. - A nő nagyot sóhajtott. - Majdcsak kitalálunk valamit.
Legalább egy estélyi ruhát próbáljunk keresni nekem. - Elhallgatott, és
néhány másodpercig mereven nézte Kaye-t. - Az az érzésem, mintha
már találkoztunk volna.
- Nem hinném.
- Akkor is ismerősnek tűnik. Dolgozott más boltokban?
- Nem. Pár évig Amerikában éltem.
- Tavaly mi Texasban töltöttünk egy hónapot. Maga is ott volt?
- Nem, Los Angelesben. Színésznő vagyok - felelte Kaye.
- Túl a szivárványon! - kiáltott fel izgatottan a nő a felismerés örö-
métől. - Szoktuk nézni magát abban a sorozatban.
- Hát igen - mosolygott Kaye.
A nő boldogan csapta össze a tenyerét. - Ez a sors keze!
- Hogy érti?
- Maga híres hollywoodi színésznő. És most tehetne nekem egy óri-
ási szívességet, ha akar.
Kaye aggódva hallgatta. - Miféle szívességre gondol?
- Azért vagyok most ilyen nagy gondban, mert az a lány lemondta a
szereplést az árverésünkön. Antonella Beckwith, az énekesnő. Esetleg
hallott már róla?
Ez olyan volt, mintha azt kérdezte volna, hogy a Rolling Stones az
egy zenekar? Még hogy hallott-e róla? Kaye bólintott.
- Két hét múlva lesz az árverés, és az a nyavalyás lány lemondta.
Törtük a fejünket, milyen más hírességet hívhatnánk meg, de
mindenkinek, akivel kapcsolatba léptünk, más elfoglaltsága van.
- Két dolgot hadd mondjak! Az egyik - kezdte Kaye -, hogy nem
vagyok kifejezett híresség. Senki sem tudná, hogy ki vagyok.
- Én tudom, hogy kicsoda maga. És mindenkinek elmondanánk, hogy
hollywoodi sztár!
Ez eddig borzasztóan kínos volt. - A másik, hogy már nem szerepe-
lek abban a sorozatban. Kidobtak. Ezért élek megint Angliában.
- Tökéletes! - Az asszony előhúzott egy névjegyet. - Ha az emberek
nem ismerik magát, akkor ezt sem fogják tudni, nem igaz?
 Feltartóztathatatlan volt, mint a forgószél. Kaye megnézte a névje-
gyet: Dorothy Summerskillnek hívták.
- Szombathoz egy hétre lesz a Mailen Grange Hotelban - mondta
Dorothy. - Nagyon jó ügy érdekében. A jótékonysági szervezet neve:
Segítsük az Alzheimer-kórosokat!
- Van egy barátom, aki támogatja őket, Jack Lucas.
- Ismeri Jacket? Ez csodálatos! Ő is ott lesz.
- Akkor számíthat rám. - Nem mintha lett volna választása. Nem azt
tanácsolta az ügynöke is, hogy jótékonysági munkát kellene végeznie?
- Na és mit kell csinálnom, csak megnyitni az estét?
- Igen - bólintott Dorothy azt is. De természetesen a lényeg az ár-
verés. Maga lesz Antonella helyett a főnyeremény.
Micsoda?
- Maga lesz az est fénypontja - folytatta Dorothy. - Licitálni fognak
rá, hogy ki vacsorázhat együtt magával.
STELLA a sokk után átlépett a teljes tagadás szakaszába. Erin tudta,
hogy az orvos mindent elmondott neki, Stella mégis makacsul arról
beszélt, hová fog elutazni, miközben ült az ágyán, és kente az arcára a
rengeteg sminket. Egy hét sem telt el, és máris szembeötlő változások
jelentkeztek a külsején. Nehéz volt ezzel napról napra szembesülni, és
még nehezebb úgy tenni, mintha nem venné észre az ember. A bőre
sárgászölddé változott, a szeme beesett, és szinte óráról órára veszített
a súlyából. A mozdulatai lelassultak a fájdalomtól.
Az orvos újból behívta az irodájába Érint. - Sajnálom - mondta. - A
fájdalmát tudjuk csillapítani, de a rák gyógyíthatatlan. Próbáltam be-
szélni Stellával, de nem akart meghallgatni. A férjének azonban tudnia
kell, hogy mi van a feleségével. Most már csak napok kérdése...
Még csak nem is hetek. Napok Erinnek fogalma sem volt róla, hogy a
rák ilyen gyors lefolyású lehet.
- KIHAGYTÁL egy részt! - panaszkodott Stella.
A halálos ágyán fekszik, és elégedetlen azzal, ahogy ki van lakkozva a
körme. - Bocsáss meg! - mondta Erin.
- A lehető legjobban akarok kinézni Maxnek. Miért nincs még itt?
Ekkor kinyílt a kórterem ajtaja, és belépett Max.
 - Késtél - fogadta Stella.
Max odament az ágyhoz. Lehet, hogy megdöbbentette, mennyire
megváltozott Stella az utolsó látogatása óta, de jól leplezte. - A min-
denségit, nem tudnál békén hagyni? Van, akinek dolgozni is kell, foci-
macákkal kínlódni. - Átölelte Stellát. - Na és hogy érzed magad?
- Rosszul. Utálom ezt a helyet. És Erin elcseszte a körmeimet. -
Nyújtotta az arcát a puszira. - Jól nézek ki?
- Csodásán. Hoztam neked pár magazint!
- Kösz. Ezt már olvastam. Meg ezt is.
Max a fejét csóválta. - Senki sem mondta még, hogy ha valaki meg-
ajándékoz valamivel, akkor legalább megjátszhat nád, hogy örülsz
neki?
Stella elmosolyodott. - Bocs. A többit nem olvastam. - Fogta az
egyik magazint, és nézegetni kezdte a címlapot. - Ezt direkt választot-
tad? - Rámutatott a szövegre: - „Megszólalt a biológiai órája? Hívja fel
egy meleg barátját!” - Aztán megkérdezte: - Na, meggondoltad magad?
- Nem.
- Persze, nem most rögtön. Amikor jobban leszek. Babát akarok,
Max. Kérlek.
Erin Maxre nézett, aki megrázta a fejét. - Tudom, de nem tőlem
fogod megkapni. Bocs, de valami más palimadarat kell találnod, aki
gyereket csinál neked.
- Hát jó. Majd keresek. - Stella újból elmosolyodott. - Különben sem
szeretném, hogy a gyerekem ilyen orrot örököljön.
Max még negyven percig maradt, közben sértésre sértéssel válaszolt,
pletykákkal traktálta őket, és megette Stella gyümölcssalátáját.
Amikor elment, Stella felsóhajtott. - Fantasztikus ember, nem igaz?
Erin megvonta a vállát, és bólintott, de közben fel volt háborodva
Max viselkedésén. Olyan nehéz lett volna legalább megjátszani, hogy...
- Máris sokkal jobban érzem magam. Hülye érzés ezt kimondani, de
most legalább tudom, hogy biztosan nem fogok meghalni.
- Mi?
- Hát tudod! - folytatta Stella szégyenlősen. - Ha ilyen vacakul érzed
magad, és az emberek szuperkedvesek hozzád, mégis átfut az agyadon.
De ha nemsokára meghalnék, akkor Max mindenbe beleegyezett volna,
amit mondok, nem igaz? Úgyhogy ez azt jelenti, jól vagyok.
- Hát jól van. - Erin nem tudta, mi mást mondhatna.
- Na és mikor fogtok összeházasodni Fergusszal?
Erin egyre kínosabbnak találta a beszélgetést. - Még nem került szó-
ba. El sem váltatok.
- Az nem tart sokáig. Gyorsan elintézhetjük. Már nem érdekel
Fergus, a tiéd lehet. Csak azt akarom, hogy ígérj meg valamit!
- Mit ígérjek meg?
- Hogy meghívtok az esküvőre. Gyönyörű leszek, abban biztos le-
hetsz. Vékony, menő és káprázatos - mondta Stella. - Senki sem fogja
érteni, hogyan válhatott el tőlem Fergus.
- Tudod - mondta Erin -, van egy olyan fura érzésem, hogy a postán
el fog keveredni a meghívód.
- Ne izgulj, akkor is ott leszek.

- TALÁLD KI, mit csináltam egész nap! - Tilly beviharzott a boltba, és a

fejé fölé lendítette a karját. - De úgysem találod ki!
Kaye, aki bolyhot szedegetett egy kasmírpulóverről, végigmérte
Tillyt, majd azt mondta: - Orángutánt játszottál?
- Swarovski kristályokat ragasztottam egy mennyezetre. Teljesen el-
zsibbadtak az ujjaim. - Tillynek megrándult az arca, miközben leeresz-
tette a karját. - Az a fantasztikus ötletem támadt, hogy kenjük be
ragasztóval az egész mennyezetet, és aztán csak úgy marékkai szórjuk
rá a kristályt, de Max nem engedte.
- Mert egy rabszolgahajcsár.
- Nekem mondod? És látnod kell az alzheimeres jótékonysági szer-
vezet honlapját. - Tilly a számítógép képernyőjére mutatott. - Jack fel-
hívta Maxet, hogy nézze meg.
- Jóságos ég! - kiáltott fel Kaye, amikor bejött a szervezet honlapja.

-A FRISS HÍR főcím alatt ott volt a szenzációs bejelentés: „Előre

nem látható akadályok miatt Antonella Beckwith kénytelen volt
lemondani a jótékonysági árverésünkön való részvételt. Ugyanakkor
boldogan és nagy izgalommal értesítünk mindenkit, hogy helyette
vendégünk lesz a körülrajongott hollywoodi szupersztár, KAYE
McKENNA!”
 Kaye eltakarta az arcát. - Ez annyira kínos. Ki fog licitálni arra, hogy
eltölthessen velem két órát? Bármikor bejöhetnek ide, és ingyen elüldö-
gélhetnek velem. Gondolom, Max nevetségesnek tartja.
- Csak egy kicsit.
Kinyílt az ajtó, és két jól ápolt nő lépett be az üzletbe. Tilly valahol
már látta őket, alighanem a Lusta Rókában. Oda sem figyeltek rájuk,
csak elkezdtek válogatni a ruhák közt. Kaye megvonta a vállát, és
visszafordult a számítógéphez. Tilly az órájára pillantott. Indulnia
kellett, hogy elhozza Lout az iskolából.
- ...de most tényleg, el tudod ezt képzelni? Jó, persze, mindig egy
kurva volt, de nem tudni, hogy ki a gyereked apja! Ez egyszerűen
snassz.
Tilly összenézett Kaye-jel. A két nő úgy viselkedett, mintha, láthatat-
lanná tevő köpenyt viselnének, de szórakoztató volt az alakításuk.
- Nézd, ha Andrew-é - magyarázta a magasabb, szőke nő -, akkor
tömpe lábbal fog születni.
- Ha meg Ruperté - grimaszolt a barna -, akkor kopasz feje lesz, meg
szőrös, hegyes füle.
Erre mindketten felnevettek.
- Nem csoda, hogy izgul. De legalább annyit tudhat, hogy ha Jacké,
akkor nem fog úgy kinézni, mint egy szörnyszülött. Mit szólsz a gom-
bokhoz ezen a blúzon?
Tillynek görcsbe rándult a gyomra, és Kaye is döbbent arcot vágott.
- Kicsit szögletes a válla. És nem vagyok biztos a gallérban sem. Ha
Ruperté - vihogott a barna -, lehet, hogy a gyerek is úgy fog nevetni,
mint egy behéliumozott hiéna.
Kiről beszélnek? Kiről? Csak egy másik Jack legyen!
- Gondolom, mennyire odavan, hogy Jacké legyen a gyerek. Neki
legalább normális neve van. Képzeld el, ha Ruperthez menne feleségül!
- Szörnyű! - visította a másik nő. - Amy Pratt lenne a neve!
Amy! Jaj ne! Tilly emlékezett, hogyan faggatta ki az állandóan
tűsarkút viselő Amy a kocsmában Declan születésnapjának estéjén.
Teljesen bele volt zúgva Jackbe. Hogy lehetett ennyire meggondolatlan
a férfi?
- Na és mit szól ehhez Amy új barátja? - kérdezte a szőke.
 - Nem hallottad? Lelépett. Kirúgta Amyt.
- Akkor most mindhármat zaklatni fogja?
- Bocsássanak meg - szólt közbe Kaye a homlokát ráncolva Jack
Lucasról beszélnek?
A két nő odafordult, és amennyire feszes bőrük engedte, felhúzták a
szemöldöküket. - Igen - felelte a szőke. - Ismeri?
Kaye láthatóan meg volt döbbenve. - Igen, ismerem. Nagyon jól.
A barna lassan bólintott. - Szóval maga is tagja a klubnak. Tudom,
hogy Jack magának köszönheti, de az ember önkéntelenül megsajnálja.

FERGUS zavartan fészkelődött a kórházi széken. Évekkel ezelőtt

szerette ezt a nőt annyira, hogy feleségül vegye. Aztán Stella
mértéktelen egója és végtelen rosszmájúsága elkoptatta ezt a szerelmet.
Most mégis felkavarta a látvány, ahogy a felesége napról napra
gyengébb lett. Szégyellte magát, dühös volt, és... furdalta a
lelkiismeret. Ha Stella nem tudta volna be a fizikai tüneteket annak,
hogy elhagyta a férje, már hónapokkal ezelőtt elment volna orvoshoz.
- Neked most udvarias beszélgetést kell folytatnod velem. - Stella
még most is hajlamos volt a gúnyolódásra.
A feleségének igaza volt. Szörnyű beteglátogató. Nem is értette,
hogy csinálja Erin. Nap mint nap, sokszor órákon át itt volt, társaságot
szolgáltatva Stellának, és könnyedén társalgott vele mindenről.
- Olyan vagy, mint aki a befektetési tanácsadójával készül találkozni
-jegyezte meg Stella.
Fergus próbált vidámabb arcot vágni. A faliórára pillantott, és látta,
hogy már majdnem három óra.
- Mindjárt itt lesz Erin.
- Ő sokkal jobb társaság, mint te.
- Bocs.
- Tetszik nekem Erin, kedves nő. Mesélte, hogy elmegyek az eskü-
vőtökre? - mosolygott Stella. - Amikor ahhoz a részhez érünk, hogy a
pap megkérdezi, tud-e valaki olyan okot, ami miatt nem kelhettek
egybe, fel fogok állni, és azt mondom, én tudok. És elmondom, hogy
női fehérneműt viselsz az ágyban.
Most Fergus is elmosolyodott. Nem volt igaz, amit Stella mondott,
de azt minden további nélkül el tudta képzelni, hogy valóban megteszi.
Csak persze nem lesz rá lehetősége. Addigra ugyanis... Nem, nem sza-
bad sírnia. Mégsem tudott uralkodni az érzésein, a kezébe temette az
arcát, és vigasztalanul zokogott.
Végül sikerült erőt vennie magán. Megtörölte az arcát, kifújta az
orrát, és amikor felnézett, Stella egykedvűen bámulta.
- Bocs. - Fergus megrázta a fejét, szégyellte, hogy elsírta magát. -
Nem is tudom, hogy ez mitől volt. - Vajon Stella tudja, hogy hamaro-
san meg fog halni? Vagy ha eddig nem tudta, akkor most árulta el
neki?
Stella odacsúsztatta csontos karját az ágyon, és megszorította Fergus
kezét. - Jól van, tudom én, miért sírsz - mondta, és erőtlen mosoly su-
hant át az arcán. - Most döbbentél rá, hogy a nyakadba vetted Érint. És
inkább még mindig velem lennél. - Mivel Stelláról volt szó, nem lehe-
tett tudni, hogy ezt viccnek szánta-e, vagy komolyan beszélt.
Fergus nem is akarta kideríteni. - Egy perc múlva itt lesz - mondta az
órára pillantva. - Hadd ültesselek a székbe.
Egy nővérrel közösen átemelték Stellát az ágyról a tolószékbe. Ez
volt Stella napjának a fénypontja, és ezt is Erin találta ki. Fergus kigu-
rította az épületből. Erin már várta őket egy pádon.
Fergus leállította a tolószéket a pad előtt, és Erin kinyitotta a mellette
lévő fedeles kosarat. Bing türelmetlen nyivákolással mászott ki belőle,
és átlépett Stella ölébe.
- Bing! Kisbabám! - Stella szeretettel simogatta a macskáját.
Erin nézte, ahogy dédelgeti, és kedves szavakat sugdos a fülébe. Stel-
lának valóban jót tett, hogy elhozta neki Binget. Aztán hátradőlt, és a
kórház bejáratánál felbukkanó embereket kezdte figyelni.
Ki az, aki ott megy felfelé az úton? Csak nem... De igen!
- Stella! - Erin finoman meglökte a tolószék oldalát. - Úgy látom, jött
hozzád valaki. - Végre, de jobb későn, mint soha. Örömmel mutatott
Stellának a látogató felé; Amy volt az.
Stella elmosolyodott, láthatóan megkönnyebbülve, hogy végre talál-
kozhat a barátnőjével.
Amy közelebb ért. Előbb Érint ismerte fel, majd Fergust. Kurtán bic-
centett feléjük, aztán ment tovább. Zavartan néztek utána, ahogy elvo-
nult magas sarkú cipőjében.
- Amy! - szólt utána Fergus.
Amy megállt, és értetlenül nézett előbb Fergusra, aztán Erinre. Végül
a tolószékben ülő Stellára siklott a tekintete, és rémület ült ki az arcára,
amikor felismerte. Erin csak most döbbent rá, hogy Amy nem Stellához
jött látogatóba.
- Stella? Hogy vagy? - Csak állt földbe gyökerezett lábbal, és onnan
intett neki. - Örülök, hogy látlak! Remek... jól nézel ki...
- Igen, remekül - mondta Stella gúnyosan. - Tudom.
- Jó volna dumálni egy kicsit, de időre megyek. Most lesz az első ult-
rahang. Kívánj nekem szerencsét! - trillázta Amy.^- Majd találkozunk!
Némán nézték, ahogy Amy betipeg az üvegajtón.
Stella simogatta Binget, végül megszólalt: - Szegény baba. Még azt
sem tudja, hogy ki az apja. Gondoljátok, hogy látszik majd az ultrahan-
gon, ha olyan füle van, mint Rupertnek?
Nyolcadik fejezet

Az ISKOLAI PARKOLÓBAN nagy volt a nyüzsgés. Max leállította a kocsit,

kivette Lou bőröndjét a hátsó ülésről, majd átölelte a lányát.
- Szeretlek. Szia, apa! - búcsúzott Lou.
- Várj egy pillanatot! - Max kinyitotta a csomagtartót, és kivett egy
másik bőröndöt.
- Kinek hoztál még bőröndöt?
A busz már kezdett megtelni gyerekekkel és tanárokkal; tíz perc
múlva indulnak Párizsba.
- Magamnak - felelte Max. - Én is megyek.
- Jaj, apu, ne! - Lou rémült arccal nézett rá, és Max tudta az okát.
- Hidd el, jó lesz.
- Nem lesz jó! Eddie Marshall-Hicks is jön, meg a barátja, Baz... Ők
gonoszak. Szörnyű lesz.
Ami azt bizonyította, hogy a megjegyzések tovább folytatódtak.
- Kicsim, azt hiszed, nem tudok kezelni két elkényeztetett kölyköt?
Az én ötletem volt, hogy elmegyek veletek a kirándulásra, miután be-
széltem Heron igazgatónővel. Nagyon lelkes volt. Ne nézz így rám! -
Max azért fohászkodott, nehogy valami borzalmas hibát kövessen el. -
Nem azért csinálom, hogy megbüntesselek.
Lounak elkeskenyedett a szeme, de semmit sem tehetett. Az apja
kész tények elé állította. A következő tizenöt percben negyven gyerek
szállt fel a buszba. Astrid Heron is ott volt, és mindenkitől külön
elbúcsúzott. Aztán megállt a busz elején, és rövid beszédet mondott. -
Endell tanárnőt és Lewis tanár urat már ismeritek, úgyhogy hadd
mutassam be a két önkéntes kísérőtöket. Az egyik Mrs. Trent, Sophie
édesanyja.
A Max mellett ülő Fenella Trent sugárzó arccal felpattant a helyéről,
és lelkesen integetett. - Sziasztok!
- A másik Louisa édesapja, Dineen úr.
- Sziasztok!-Szólítsatok nyugodtan Maxnek.
Mindenki hallotta a vihogást a busz hátuljából, aztán a megjegyzést:
- Vagy hívhatjuk Homok úrnak.
Heron igazgatónő dühösen felcsattant: - Ki mondta ezt?
 - Semmi probléma - állította le Max. Aztán a busz hátuljában ülő
Eddie-hez és barátjához intézte a szavait nyugodt hangon: — Szólíthat-
tok úgy is, de akkor nem fog tetszeni nektek, ahogy én foglak szólítani
benneteket.
Astrid Heron olyan arcot vágott, mintha kezdené megbánni a dönté-
sét. - Nos, élvezzétek az utazást. És viselkedjetek jól!
A busz végiggurult a kocsifeljárón. Max hátradőlt, és azon tűnődött,
hogy rá is vonatkozik-e az igazgatónő utasítása, hogy viselkedjen jól.
Ha hullámos lesz a tenger, amikor átkelnek komppal a csatornán, vajon
nagyon csúnya dolog volna, ha átbillentené Eddie-t a korláton?
ELÉG KIMERÍTŐ VOLT negyven tizennégy év körüli gyerekre felügyelni.
Miután egész délután nevezetességeket néztek meg, egy hatalmas piz-
zéria teraszán vacsoráztak.
Max megitta a kávéját, és figyelte a történelemtanár, Josie Endell
testbeszédét, ahogy lelkesen magyarázott Tóm Lewisnak. Előrehajolt,
gesztikulált, és beletúrt a hajába. A klasszikus násztánc! Kétség sem
férhetett hozzá, hogy Endell tanárnő titokban, vagy nem is annyira
titokban, bele van zúgva Lewis tanár úrba. És nem csak ő. A kamasz
lányok keringtek Tóm Lewis körül, a lehető legártalmatlanabb módon
gyakorolva a flörtölést olyan férfival, aki vonzó, mégsem jelent
veszélyt.
- Max bácsi? Vigyázna a mobiltelefonomra?
A másik érdekes dolog a kölcsönös viszony volt a...
- Max bácsi?
- Bocs - fordult oda végre Max. - Nem tudtam, hogy hozzám be-
szélsz. Még soha senki nem szólított Max bácsinak. Igen, vigyázok rá. -
Becsúsztatta a mobiltelefont a zakója zsebébe. - De a szimpla Max jobb
volna.
- Jó, Szimpla Max... bácsi. - A lány kuncogott.
- Ez tetszik. Szimpla Max bácsi. - Bólintott. - Na és jól érzed magad?
- Igen! Párizs szuper hely. Tetszett a Mona Lisa. Egyszer láttam egy
filmet Leonardo da Vinciről. Annyi fantasztikus dolgot csinált.
Eddie Marshall-Hicks gúnyos hangon odavetette: - Leonardo da
Vinci meleg volt. -
A lány a szemét forgatta. - Eddie, te olyan sötét vagy.
 - Hát igen - mondta Max. - Zseni volt.
Eddie morogva visszaszólt: - És buzeráns.
A lány undorodva csóválta a fejét. - Ne haragudjon miatta, Szimpla
Max bácsi, de nem vagyunk mind olyanok, mint Eddie. Szerintem
maga tök rendes.
Max elmosolyodott. - És mennyire igazad van.
Amikor a lány visszament a barátnőihez, Tóm Lewis odaszólt Max-
nek. - Nem akarja, hogy beszéljek a srác fejével?
- Nem, kösz, minden rendben. - Max intett a pincérnőnek, hogy kér
még egy kávét. Amikor kihozta, a pincérnő tekintete végigsiklott a tor-
natanár izmos testén. Josie Endell, alighanem a tudtán kívül, figyel-
meztető mosolyt villantott a pincérnőre.
Max komótosan kevergette a kávéját. Superman az a képregényhős,
akinek röntgenlátása volt? Mert most azt érezte, mintha neki is az
volna. Ő az egyetlen, aki pontosan tudta, hogy Josie csak az idejét
vesztegeti.
Biztos volt a dolgában. A melegradar csodálatos adomány.
AMIKOR másnap reggel felszállt a buszra, Max együtt tudott érezni a
gyerekekkel. Tizenhárom vagy tizennégy évesen, ha ott van a közelben
Disneyland, nem könnyű izgalomba jönni attól, hogy a versailles-i pa-
lotát kell meglátogatni. Persze ki mondta, hogy az iskolai kirándulások-
nak izgalmasnak kell lenniük? És ez még rosszabb lesz, legalábbis
Eddie Marshall-Hicks számára.
- Úgy terveztem, hogy ma hátul fogok ülni. Te pedig - mutatott Max
Bazra - előremehetsz. Ide ülök, Fullánkos Eddie mellé.
A fiú tiltakozott. - Micsoda? Nem akarom, hogy mellettem üljön!
- Bocs, de szülőként felügyelnem kell rátok, úgyhogy azt teszed, amit
mondok.
A lány, akivel Max tegnap este beszélt, megszólalt: - Gyerünk,
Szimpla Max bácsi! Csak így tovább!
A szeme sarkából Max látta Lou aggodalmas arcát, mégsem törődött
vele. Eredetileg úgy tervezte, hogy ellenállhatatlan személyiségével
fogja megnyerni Eddie-t, de már belátta, hogy nem fog sikerülni, ami
azt jelentette, hogy a B tervet kell bevetnie.
- Na, várod már Versailles-t? Fantasztikus hely.
 - Biztos, ha az ember odavan a csillárokért, tükrökért és flancos füg-
gönyökért. - Eddie elfordult, és kibámult az ablakon. - Én nem csípem
az ilyesmit.
- Nekem ez a munkám. Mesélte Lou, hogy belsőépítész vagyok?
Eddie felmordult. - Micsoda meglepetés!
- Nem rossz szakma. Érdekes emberekkel lehet találkozni.
- Olyanokkal, mint Laurence Llewelyn-Bowen?
Max megvonta a vállát, és kinyitotta az előző napi újságot. Szótlanul
várt húsz percet, majd elővette a mobilját, és hazatelefonált. - Tilly?
Szia, drágám! Figyelj, a fiúk befejezték a fürdőszoba csempézését teg-
nap este?
- Este tízkor végeztek - felelte Tilly. - Te hogy boldogulsz?
- Remekül! - mondta Max. - Mindenki imád.
Eddie felsóhajtott mellette; nagyon vicces a bácsi, üzente.
- Tudom, hogy nem mondasz igazat - közölte Tilly vidáman.
- Kösz. Na mindegy, szóval a fürdőszoba. Jamie elégedett vele? -
Majd halkabban hozzátette: - És Tandy?
Eddie hirtelen abbahagyta a farmernadrág rojtjainak tépdesését.
- El vannak ájulva tőle. Tandy elsírta magát, amikor meglátta.
- Tandy sírt? Hogy fog bőgni, ha a végén meglátja a számlát!
- Ne felejtsd el, hogy az egész költség vissza fog jönni nekik!
Max nevetett. - Isten áldja a Hi! magazint. Na jó, mindjárt megérke-
zünk Versailles-ba, úgyhogy leteszem. Még hívlak. Szia!
Eltette a mobiltelefonját. Eddie továbbra is szótlanul nézett kifelé az
ablakon. Max folytatta a keresztrejtvényét.
- Mi volt ez az előbb?
Bekapta a csalit!
- Mi? - Max felnézett az újságból. - Csak tudni akartam, hogy elé-
gedettek-e az ügyfelek.
- Aha. - Szinte érezni lehetett, ahogy a kíváncsiság kezdi átégetni
Eddie Led Zeppelin-es pólóját. - Na és... kik azok?
Ez volt a szuper Jamie-ben és Tandyben. így együtt a nevük félreért-
hetetlenül őket jelentette. Ők voltak az új Wayne és Coleen.
- Nem illik kibeszélnem az ügyfeleimet. - Max habozott, majd kel-
letlenül hozzátette: - Csak egy focista és a barátnője.
 Eddie most már elkerekedett szemmel bámulta. - Jamie Michaels és a
barátnője?
- Halkan! Nem kell mindenkinek tudnia. '
- És maga tényleg találkozott velük?
- Persze hogy találkoztam velük.
- De Jamie Michaels... nem meleg.
- Nem. - Max elcsodálkozott, hogyan működik egy tizennégy éves
fiú agya. - Tavaly én csináltam meg egy barátjának a házát, és ő aján-
lott be neki. Hogy is hívták, Colin? - Ráncolta a homlokát, mintha pró-
bálna visszaemlékezni. - Nem, Calnak hívták. Cal Cavanagh.
Eddie kihúzta magát ültében. - Maga viccel! Cal Cavanagh? De hi-
szen. .. ő a legzseniálisabb focista a világon!
- Tényleg? Én nem nagyon értek a focihoz. Szerencsés srác ez a Cal.
Eddie nekidöntötte a fejét az ülésnek. - Ez elképesztő. Magának fo-
galma sincs... Cal Cavanagh és Jamie Michaels a világ legjobb csapa-
tában játszik, és maga ismeri őket. Bármelyik percben megszólalhat a
telefonja, és lehet, hogy ők vannak a vonal másik végén. El sem
hiszem. Szóval... Cal Cavanagh. És... jó nagy házban lakik, ugye?
Max bólintott. - Hát igen. Elektromos kapuk, nyolc hálószoba, kilenc
fürdőszoba, egy biliárdszoba és egy fedett medence, amelynek az alján
aranycsempékkel van kirakva a nevük: Cal és Nicole.
- Cal és Nicolel De hat hónappal ezelőtt szakítottak!
Max bólintott. - Mondtam neki, hogy nem jó ötlet az aranycsempe.
SZOMBAT ESTE a szálloda udvarán vacsoráztak. Miközben a gyerekek
kiengedték a gőzt, és francia tizenévesekkel pétanque-oztak, Max és
Fe- nella Trent hosszú, kecskelábú asztalnál ült Tóm Lewisszal és Josie
En- dell-lel. Maxnek sikerült a kedvenc filmekre terelni a beszélgetést.
Tóm Lewis hátradőlt a székén, és az ujjain számolt. - Hát jó, az első
három: Terminátor, Gladiátor, Rambo.
Josie Endell játékosan a karjára csapott. - Túlárad benned az a sok
tesztoszteron. De most komolyan, olyan kisfiú vagy.
Max egy pillanatra elkapta Tóm tekintetét, és valami szavak nélkül is
átvillant köztük. Tóm tudta, hogy ő tudja, ott volt a néma jóváhagyás a
szemében. Aztán elmúlt a pillanat, és Tóm megvonta a vállát. - Mi a
baj ezzel? Én az ilyen filmeket szeretem.
 - Audrey Hepbum! - csapta össze a tenyerét Fenella. - Álom luxus-
kivitelben.
Josie következett. - Az én kedvenceim az Igazából szerelem meg a
Harry és Sally- mondta lassan. - Nincs is jobb egy régimódi romantikus
komédiánál. - Tómra nézett. - És lefogadom, hogy Claudine-nak is
hasonló az ízlése, igaz?
Ez az, Claudine! Ő volt Lewis tanár úr különlegesen vonzó barátnője.
Vajon Claudine tudja, hogy a barátja meleg?
- Igen, ő is az ilyen lányos filmeket kedveli. Egyetlen film van csak,
amelyet mindketten szeretünk: A nagy szökés. - Maxre nézett, és vidá-
man megkérdezte: - Na és te?
- Fekete-fehér, feliratos filmek - felelte Max. - Fassbinder, Wenders,
Almodóvar, Truffaut. - Szünetet tartott, közben bólogatott, mint egy el-
gondolkodó értelmiségi. - De azt hiszem, ha muszáj hármat választa-
nom, akkor az én toplistám: Borát, Mr. Beán és ET.
Tóm elmosolyodott. Josie megmarkolta a csuklóját, és visított a ne-
vetéstől. Erre már Eddie és Baz is közelebb merészkedett, miután addig
a közelben ácsorogtak. Fenella együtt érző pillantást vetett Maxre. - Ők
mind idegenek, akik szeretnék, hogy befogadják őket, nem igaz? Azért
ezek a kedvenc filmjeid, mert azonosulsz a főhősökkel.
- Azért ezek a kedvenc filmjeim, mert nagyon viccesek - pontosított
Max. - Mint ahogy te sem azért szereted az Álom luxuskivitelbent, mert
titokban prosti szeretnél lenni.
Eddie és Baz elvigyorodott, közben odahúztak két széket, és leültek
az asztalhoz. - Mr. Beán nagyon vicces - szólalt meg Eddie. - Halálos.
Látták azt a filmet, amelyikben kémet alakít?
- Igen, azt is szeretem - bólintott Max. - És Bruce Lee?
- Igen, Bruce Lee, ő is halálos! - kurjantott Eddie.
Max bólintott. - Lehet, hogy A Sárkány közbelépnek helyet kell szo-
rítanom az első háromban.
- Három nem elég - csóválta a fejét Tóm. - James Bondot még nem is
említettük.
- James Bond is klassz. - Max elkapta Eddie grimaszát. - De én a
Shreket jobban szeretem.
- A Shrek báró - bólogatott Eddie bőszen. - Max? Csak focistákat is-
mer? Vagy... híres színészeket is?
Max megvonta a vállát. - Hát egyet-kettőt.
- JAJ, pisilnem kell, annyira félek\ - Kaye akadozva beszélt, amikor
megállt a taxi a szálloda előtt. -'
Tilly próbálta megnyugtatni. - Minden nagyszerű lesz, mindenki li-
citálni fog rád. Dorothy nem engedné, hogy ne licitáljanak. És jó ügy
érdekében csinálod, nem igaz? Még ha csak ötven fontot szerzel is a
szervezetnek, az már akkor is ötven fonttal több, mint amennyit nélkü-
led gyűjtenének.
Kaye fájdalmasan felnyögött. - Ötven font!
A szállodában elnyelte őket a zsibongó tömeg. Tilly a bálról már is-
merős arcokat látott maga körül. Aztán megpillantotta Dorothyt, és
odakísérte Kaye-t. Miután a házigazda üdvözölte a sztárvendéget,
elvonszolta onnan, hogy megismerje a lehetséges licitálókat.
- Minden rendben lesz - mondta egy férfi Tilly háta mögött.
Tilly szíve majd’ kiugrott a helyéről. Tudta, hogy itt lesz Jack, még-
sem volt felkészülve a megjelenésére.
Jack sérült ember volt, akit a fájdalom úgy megsebzett, hogy most
képtelen bárkinek teljesen odaadni magát. Lehet, hogy ellenállhatatlan,
de ő akkor is szembe fog szállni vele.
Jack most arra várt, hogy mondjon valamit. A fenébe, miről is volt
szó? Ó, igen, Kaye! - Szegény, nagyon meg van ijedve - sóhajtott Tilly.
- Csak figyeld! - Jack odalépett mellé, és Kaye felé biccentett. -
Mindjárt átkapcsol színésznő üzemmódba. Látod?
Igaza volt. Kaye megnyomta magában a megfelelő gombot, és ma-
gabiztos lett, káprázatos és tökéletesen fesztelen. Ahogy elkezdett be-
szélgetni, könnyedén meghódított egy idegenekből álló csoportot.
- Ügyes trükk - csodálta Tilly. Sikerült elmosolyodnia. - Nehogy azt
mondd, hogy egyedül vagy itt!
Jack megrázta a fejét. - A partneremet feltartóztatták, csak később ér
ide. Látod azt a nagydarab, fehér hajú fickót? - A Kaye körül álló
férfiakra mutatott. — Ő Mitchell Masters. Londontól errefelé övé az éj-
szakai klubok fele. Nagyon jól el van eresztve.
Lehet, de akkora hasa volt, mint a Télapónak. - Na és mi van Amy-
vel? - váltott témát Tilly.
 Jack le nem vette a tekintetét róla. - Úgy hallottam, terhes.
- És beszéltél vele?
Jack megvonta a vállát. - Nem.
- De lehet, hogy te vagy az apa! Tizenkét hetes! És te éppen akkor fe-
küdtél le vele. Mi van, ha a te gyerekedet hordja a szíve alatt?
Egy elhaladó pár odafordult, és megbámulta őket. - Hé, biztos, hogy
nem akarsz egy mikrofont? - morogta Jack.
Tilly visszafogta a hangerőt. — De tényleg lehetséges. Ez téged egy-
általán nem zavar?
Jack nem úgy nézett ki, mintha zavarná. - Úgy hallottam, két másik
fickóval is lefeküdt akkoriban. Kétlem, hogy az enyém volna a baba.
Hogy lehet ilyen? - És mit fogsz tenni, ha kiderül, hogy mégis a tiéd?
Feleségül veszed Amyt?
Jack felhúzta a szemöldökét. - Azt hiszem, erre a kérdésre nyugodtan
nemmel válaszolhatok.
Tilly kétségbeesetten folytatta: - Fogsz találkozni a gyerekkel?
Jack védekezőn felemelte a kezét. - Komolyan azt hiszed, hogy ek-
kora gazember vagyok? Megígérek neked valamit! Ha én vagyok az
apa, tartani fogom a kapcsolatot a gyerekkel, és anyagilag is
támogatom. Cserkész becsületszavamra.
A JÓTÉKONYSÁGI EST fő eseménye a vacsora után kezdődött. Vidám és
fesztelen volt a hangulat. Először a kisebb értékű felajánlásokra lehetett
licitálni: hatszemélyes vacsora egy indiai étteremben, aláírt focimez,
kézzel kötött pulóver, rajta a nyertes kedvenc rajzfilmfigurája.
- Gyerünk, Mitchell, mutassa meg, milyen fából faragták! - A szín-
padon, a kikiáltó mellett álló Dorothy Summerskill a szívét-lelkét bele-
adta a licitálásba.
Mitchell Masters engedelmesen hátradőlt, és felemelte a kezét. Ami-
kor megtudta, hogy egy fitneszklubba szóló havi bérletet nyert, rémül-
ten felkiáltott, és gyorsan fel kellett hajtania egy dupla brandyt, hogy
túltegye magát a szörnyű sokkon. De percekkel később megint akcióba
lendült, és salsaórákra licitált bőkezűen.
- Istenem! - suttogta Kaye Tilly fülébe, amikor Mitchell a salsa
órákat is megnyerte. - Most már leállhatna. Rám már nem marad pénze.
Elkelt a következő néhány tétel is, és Kaye egyre idegesebb lett. Jack
odajött az asztalukhoz, és megszorította a vállát. - Max az előbb hívott
Franciaországból. Azt mondta, licitáljak rád, ha más nem akar.
- Hát az is jobb, mint a semmi - mondta Kaye komoran.
- Hé, minden rendben lesz. Különben is licitáltam volna rád.
- Na és megjött már a partnered? - kérdezte Tilly.
- Igen, itt van. Miért? Azt hitted, ki fog szúrni velem?
Tilly mérges volt magára, amiért megkérdezte, és elfordította a fejét.
Ami bosszantóbb volt, hogy amikor Jack visszafnent a terem végén
lévő asztalához, sehogy sem láthatta, hogy ki a partnere. Hacsak fel
nem áll egy asztalra, hogy az emberek feje fölött nézzen oda, de Jack
azt biztosan észrevette volna.
Elkelt még egy tétel, és Kaye következett. Dorothy lelkesen
bemutatta, majd felhívta a színpadra. Tillytől két asztallal odébb
Mitchell Masters élesen Rittyentett. Ez ígéretes volt.
Tilly mögött egy nő azt dünnyögte: - Kaye kicsoda? Soha nem hal-
lottam róla. - Tilly legszívesebben hozzávágott volna egy tányért.
Kaye ügyesen leplezte az idegességét, miközben a kikiáltó elkezdte a
licitálást. Szerencsére Mitchell Masters azonnal jelentkezett, még
ketten csatlakoztak, aztán háromszáz fontnál Tilly hallotta, hogy Jack is
beszáll a terem végéről.
- Négyszáz! - kiáltotta Mitchell.
Tilly megnyugodott. Kaye-nek most már nem kellett aggódnia.
Négyszáz font komoly összeg.
- Öt? Mond valaki ötszázat? Igen! - jelentette a kikiáltó, a terem vé-
gébe mutatva. A mindenit, Jack nem szívbajos!
- Hat! - üvöltötte Mitchell.
- Hét onnan hátulról - erősítette meg a kikiáltó, miközben a teremben
izgatottan duruzsoltak.
Mitchell felkiáltott: - A fenébe is, legyen ezer!
Tilly nagyot fújtatott. Elképesztő, hogy Jack milyen hidegvérrel lici-
tált. Most akkor megnyugodhat...
- Ezerötszáz! - közölte a kikiáltó, Jack felé mutatva.
Tilly képtelen volt tovább türtőztetni magát. Felpattant, és a tapsoló
vendégek feje fölött a terem végét kémlelte. Éppen akkor sikérült meg-
pillantania Jacket, amikor Mitchell újra megszólalt: - Kétezer!
 Jack észrevette, hogy Tilly őt nézi. - Az úriember ott hátul? - kér-
dezte a kikiáltó. - Kétezer-kétszáz?
Tilly hitetlenkedve figyelte Jacket, aki csalódottan megvonta a vállát.
Aztán a Jack mögött álló idős férfi felemelte a kezét. Már legalább
nyolcvanéves volt, kinyúlt szürke kardigánt viselt. Ki az ördög lehetett?
- Kétezer-kétszáz!
- Kétezer-ötszáz! - vágta rá Mitchell. Láthatóan nem viselte el az ön-
érzete, hogy legyőzzék.
- Háromezer font!
-Négy!
- Ötezer! - bömbölte a kikiáltó. - Ötezer font hátulról!
Mitchell megrázta a fejét. - Feladom, kiszálltam.
És ezzel vége volt. Győzött az öreg. Tilly azt várta, hogy a győztes
majd felmegy a színpadra, hogy bemutassák Kaye-nek.
Ehelyett kisurrant az ajtón, és eltűnt. A szervező a színpadhoz lépett,
és mondott valamit Kaye-nek és Dorothynak. Pár pillanattal később
Kaye visszaült Tilly mellé az asztalukhoz.
Tilly teletöltötte mindkettejük poharát. - Ki volt az?
- A szálloda tulajdonosnőjének az apja. De más nevében licitált.
- Komolyan? Kinek a nevében?
Kaye még mindig remegett, és nehezen vette a lélegzetet a megpró-
báltatás után. - Egy olyan ember nevében, aki nem lehetett itt ma este,
mert New Yorkban lakik. A neve Price - mondta. - Parker Price.
Valahonnan ismerős volt a név. Price... Price... Tillyt mintha meg-
csípték volna. - A rajongód!
Kaye némán bólintott. - Tudom.
- Ki az? - Jack jelent meg az asztaluknál, a partnere kíséretében.
Monica volt az, a takarítónője. Csillogó türkizkék szemfestéke
tökéletesen illett Mae West stílusú ruhájához.
- Ugyanaz, aki az ajándékokat küldte. - Tilly megrázta a fejét. - Még-
sem várhatja el tőled, hogy New Yorkba repülj a vacsora miatt.
- Nem is várja el. Ő jön ide. Csak egyeztetnünk kell időpontot.
- De... lehet, hogy őrült! Nem találkozhatsz vele.
- Muszáj. Kifizette azt a rengeteg pénzt. De honnan a csudából tudta
meg, hogy lesz ez a jótékonysági est? Hihetetlen.
 - Hirdették az interneten, nem? - szólt közbe a gyakorlatias Monica. -
Biztos beírta a maga nevét a keresőbe, aranyoskám. Minden lépését
nyomon követhetik. Ne vegye tolakodásnak, de óvatosnak kell lennie.
Ez az ember ötezer fontot áldozott azért, hogy elmehessen magával va-
csorázni. Ha engem kérdez, ez azt jelenti, hogy valami megszállott
lehet.
NEGYED TIZENKETTŐ volt, és Lou nem tudott aludni. Fél tizenegykor
mindenkit felküldtek a szobájába, de a felnőttek a bárban maradtak.
Végül úgy döntött, nem forgolódik tovább: magára kapott egy pólót és
a farmernadrágját.
Szombat volt, az utolsó estéjük Párizsban. A bár még tele vendégek-
kel, de az apját sehol sem látta. Sem Lewis tanár urat. Csak Endell ta-
nárnő és Trent anyuka ült még ott, két középkorú francia férfi tartotta
őket szóval. Na, ez jól kezdődik.
Mrs. Trent észrevette Lout. - Neked már aludnod kellene a szobád-
ban! - szólt rá.
- Bocsánat, csak az apukámmal akartam beszélni. Azt hittem, hogy
itt találom.
- Már felment olyan... húsz perccel ezelőtt. Lewis tanár úrral - tette
hozzá Mrs. Trent. - Mindketten fáradtak voltak. Apukád biztosan alszik
már. Aminthogy neked is aludnod kellene, kislányom.
Aminthogy. Csak Mrs. Trent tudott ilyeneket mondani. - Na jó, akkor
felmegyek.
- Sipirc az ágyba! - formálta a szavakat akadozva Endell tanárnő.
Láthatóan jó pár pohár bort megivott már. - Reggel találkozunk.
- Igenis, tanárnő. - Nekem nem fog hasogatni a fejem, gondolta Lou.
Az apukája biztosan nem alszik még. Fél tizenkettő volt, sohasem fe-
küdt le éjfél előtt. Bekopogott az ajtaján, muszáj volt beszélni vele.
Nem jött válasz. Lehet, hogy mégis lefeküdt? - Apa! Én vagyok az.
Végül kinyílt az ajtó. - Szia, édesem! Minden rendben?
- Igen, kösz. - Lou bement a szobába. Az apja befejezte a fogmosást
a fürdőszobában, aztán visszajött hozzá. Lou fogta a könyvet, amit az
apja olvasott, és megkérdezte: - Izgalmas?
- Sokkal jobb, mint Fenellával és Josie-val ücsörögni a bárban. -
Összerázkódott. - Menekülnöm kellett.
 - Tudom, az előbb láttam őket. Endell tanárnő kezd elázni, és közben
francia pasikkal társalog. De nem ezért vagyok itt. - Lou felszökkent az
ágyra. - Eddie utánam szaladt a lépcsőn, amikor este jöttünk fel.
Max aggodalmasan figyelte az arcát. - És?
- Lazán a hátamra csapott. Ahogy régebben csinálta.
- Az a kis szemét! - fortyant fel Max.
- Válj, várj! Utána azt mondta: „Csak azt akarom mondani, hogy be-
szélgettem az öregeddel, és egész jó fej.”
Max megigazította a szemüvegét. - Tényleg ezt mondta?
- Igen, komolyan. - Lou mosolygott, és átölelte az apját. - Az a vic-
ces, hogy azt hiszi, bejáratos vagy mindenféle híres emberhez.
- Cal Cavanagh. Jamie és Tandy. - Max megvonta a vállát.
Lou felkapta a fejét. - Johnny Deppről nem is beszélve.
- Akkor talán Johnny Deppről jobb nem is beszélni.
- Apu, hazudtál. Ez csúnya dolog.
- Ugyan már! - Max mosolygott, és nem látszott bűntudat az arcán. -
Ha olyan lökött az a srác, hogy ilyesmivel le lehet venni a lábáról,
akkor én elég lökött vagyok hozzá, hogy ilyeneket mondjak.
Kilencedik fejezet

AHOGY TILLY meglátta Maxet csütörtök reggel, abban a pillanatban már

tudta, hogy miről van szó. - Utálom ezt mondani, de én figyelmeztet-
telek - hazudta.
Max nyögve leült. - De csak mondod.
- A te hibád! Szörnyen nézel ki. Tényleg ennyire rossz?
Max bólintott, zöldes színű volt a bőre. - Be fogom perelni azt a ro-
hadt kifőzdét.
- Azt hiába tennéd. Nem ők tehetnek róla, hogy éjszakára kint hagy-
tad az ételüket, és másnap reggel etted meg.
- Teljesen ehető volt. - A gyomrához kapott. - Tudod, hogy hányszor
kellett hánynom?
- Kösz, de nem is akarom tudni. Csak arra vagyok kíváncsi, hogy
akkor mi lesz ma. Nem mehetek egyedül Jamie-hez és Tandyhez.
- Tudom, tudom. Vidd csak el Lout az iskolába, én meg közben ki-
találok valamit.
Mire Tilly visszaért, Max már mindent elintézett. - Lemondani nem
lehet, az biztos. Úgyhogy felhívtam Jacket. Már jön is.
Na, ez nem hiányzott. Már nem csak Maxnek émelygett a gyomra.
Jack tíz perc múlva megérkezett. Max kinyitotta Jamie-ék dossziéját,
és végigfutott a munkákon, amelyeket még be kellett fejezni.
- Semmi probléma. Elintézzük. - Miután Jack átnézte a részletes ter-
vet, a hóna alá csapta a dossziét.
- Kösz - nyögte Max.
Miközben bepakoltak Jack furgonjának hátuljába, megszólalt a mo-
biltelefonja. Tillynek végig ott kellett állnia mellette, és hallgatni,
ahogy valami nő próbálja rábeszélni, hogy másnap este találkozzanak.
Jack kedvesen, de határozottan visszautasította.
- Látod? Tudok én nemet mondani, ha akarok.
- Nem lehetne ezt hanyagolni? - Tilly hátralépett, és felemelte a
kezét. - Nem tarthatnánk magunkat ahhoz, hogy csak a munkáról be-
szélünk? Tényleg nem akarok többet hallani a magánéletedről.
- De...
- Komolyan beszéltem. Bocs. Meg kell ígérned, különben nem szál-
lók be melléd. - És valóban komolyan beszélt. Elég nehéz volt Jack tár-
saságában lenni anélkül is, hogy amiatt kelljen izgulnia, mikor mond
valami személyeset.
Jack szótlanul nézte őt néhány másodpercig. Tillynek meg sem
rezdült az arca. Végül a férfi megvonta a vállát, és azt mondta: - Hát jó.
A SZOKATLANUL nagy nyüzsgés a kapu előtt már előrevetítette, hogy
valami nincs rendjén. - Mindig ilyen sok lesifotós van itt? - kérdezte
Jack. -Nem. - A biztonsági őr felismerte Tillyt, és kinyitotta nekik a
kaput.
- Jó napot! Mi ez a nagy felfordulás? - kérdezte Tilly, amikor Tandy
ajtót nyitott. Aztán látta, hogy a lánynak bedagadt a szeme a sok sírás-
tól, és a szájához kapta a kezét. - Mi történt?
- Eljegyzés lefújva. Jamie valami undorító lotyóval hetyegett. Jöjje-
nek be! - Tandy bambán nézett Jackre, aki elkezdte kipakolni a platina-
borítású faliszobrokat a furgonból. - Az meg kicsoda?
- Jack Lucas. Max ételmérgezést kapott. Jamie itt van?
Tandy megrázta a fejét. Újabb könnyek csordultak ki a szeméből. -
Tegnap este összepakolt, és elment. Megmondtam neki, hogy soha
többé nem akarom látni.
- Jaj, szegénykém! - Tillyt szánalom töltötte el, és a karjába zárta a
lányt. - Micsoda disznó!
- És pont egy ilyen kis kurvát szedett össze, aki rúdtáncosnőként dol-
gozik. Ez olyan... megalázó. Hogy tehette ezt velem? - bőgött Tandy.
- Sikítani akarok!
Ez kicsit közel volt Tilly dobhártyájához.
- Persze, persze. - Tilly elhátrált, Jack már várta a furgonnál. Meg-
fordult, és azt mondta neki: - A faliszobrok a nagy hálószobába kerül-
nek. Fordulj balra a lépcső tetején, és a negyedik ajtó jobbra.
- Jó napot! Hallottam, mi történt. Sajnálom - köszönt Jack Tandynek.
- Ez azt jelenti, hogy le van fújva a pénteki parti?
Hogy lehet valaki ennyire érzéketlen? Tilly dühös pillantást vetett rá.
- Még szép, hogy le van fújva! - nézett rá Tandy rideg tekintettel. -
Eljegyzési parti lett volna. - Feltartotta a bal kezét, amelyen már egyet-
len gyűrű sem volt.
Szóval nem lesz parti. Tilly sajnálta Tandyt, de egy kicsit magát is.
Ezért kellett megvennie azt az új ruhát.
Jack a fejét csóválta. - Bocsásson meg, de Max említette, hogy egy
magazin megvásárolta a jogot, hogy képriportban számoljon be a parti-
ról, és az a pénz fedezi a számlát.
- Igen - bólintott lassan Tandy.
- Ha nincs parti, nem kapnak pénzt a magazintól. Igazán nem akarok
udvariatlan lenni - folytatta Jack -, de nem okoz ez problémát?
- A parti le van fújva - szegte fel Tandy a fejét. - De lesz rólam ti-
zenhat oldal a magazinban, úgyhogy ne izguljon, Max megkapja a pén-
zét. Az ügynököm tárgyalt a magazinnal, magasabb összeget alkudott
ki.
Tilly meghökkent. - Micsoda? Több pénzt adnak csak a házról ké-
szült fényképekért?
Tandy szánakozó pillantást vetett rá. - Exkluzív riport lesz. A szí-
vemről, amit Jamie összetört, miután olyan keményen dolgoztam, hogy
megvalósítsuk álmaink házát. Egy csomó fényképet csinálnak rólam a
házban, úgyhogy mindennek tökéletesnek kell lennie.
- Nos, akkor jobban tesszük, ha munkához látunk. - Jack felnyalábolt
egy faliszobrot, és elindult felfelé a lépcsőn.
Amikor hallótávolságon kívül került, Tilly vigasztalóan azt mondta: -
Higgye el, túl fogja tenni magát rajta, ígérem. Összeismerkedik valaki
mással, és újra boldog lesz.
- Nem! - rázta a fejét Tandy. - Nem akarok mással összeismerkedni.
- Egy idő után minden megváltozik - bölcselkedett Tilly.
Tandy furcsa pillantást vetett rá. - Nem, maga ezt nem érti. Nem kell
összeismerkednem senki mással, mert jövő héten már újra együtt le-
szünk Jamie-vel.
- Micsoda?
- Megcsalt, lebukott, és meg tudnám ölni azért, amit tett. - Tandy
felsóhajtott. - De nem akarja, hogy szakítsunk. Szó sincs arról, hogy
szerelmes abba a kis kurvába.
Tilly megcsóválta a fejét. - Meg fog bocsátani neki?
- Jamie nélkül csak egy lennék a sok focimaca közül. - Tandy szeme
csillogott a könnyektől. - Visszamehetnék anyu lakásába, és mindenki
kinevetne a hátam mögött. Mi van, ha nem találok magamnak másik
focistát? Mi van, ha be kellene érnem valami unalmás fazonnal, aki
eladó a Cometben?
Tilly döbbenten hallgatta. - De ha együtt maradnak, Jamie tudni
fogja, hogy bármit megtehet. Lefeküdhet, akivel akar, és maga eltűri.
- Hát igen. - Tandy megvonta a vállát. - Az összes lány ezt csinálja.
Tilly felemelte a hangját. -Én nem csinálnám!
- Nem úgy értem, hogy az olyan lány, mint maga - vágott vissza
Tandy. - Úgy értem, az olyan lányok, mint én, akik focistákkal vannak
együtt. Ez egyszerűen így megy. Botrányt csapunk, amikor kiderül va-
lami, aztán megbocsátunk nekik.
- És komolyan azt gondolja, hogy megéri? - kérdezte Tilly.
Tandy úgy csóválta a fejét, mintha ezt Tilly úgysem érthetné. - Nézze
meg ezt a házat! Nézze meg a cipőgyüjteményemet! Egy valóra vált
álomban élek, nem igaz?
Tilly már nyitotta a száját, hogy tiltakozzon, de gyorsan be is csukta.
Jack jött lefelé a lépcsőn, és figyelmeztető pillantást vetett rá az ajtóból.
- Hát igen - adta fel. - Most már jobb lesz, ha én is munkához látok.
Jack felvitte a többi szobrot is, és kezdték elrendezni őket a falakon.
Tíz perce dolgoztak, amikor a férfi megszólalt: - Hallottam egyszer egy
mondást: Ha pénzért házasodsz, a végén megdolgozol minden
pennyért.
- Hm. - Tilly még füstölgött magában amiatt, hogy Jamie képtelen
volt uralkodni a vágyain, meg Tandy magyarázata miatt is, amiért
hagyja, hogy megússza.
- Dühös vagy a lányra?
- Nem úgy mondanám, hogy dühös. Inkább úgy fogalmaznék, hogy
iszonyú mérges.
Jack nevetett, Tilly érezte a meleg leheletét a nyakán. - Gondoltam.
- Jamie össze fogja tömi a szívét. - Tilly most a szobrot tartotta, mi-
közben minden idegszálával érezte a férfi közelségét.
- Ha ez számít valamit, egyetértek veled. - Jack keze a karjához ért.
- A te oldaladon állok.
-Aha.
- Én mindig hűséges voltam Rose-hoz.
- Persze hogy ezt mondod - ironizált Tilly igazságtalanul.
 - Mert igaz. - Jack ajka veszélyesen közel került Tilly füléhez.
- Jó, hiszek neked. - Vigyázva, hogy kerüljön minden fizikai kon-
taktust, Tilly kisiklott a fal és Jack teste közül. - Folytassuk a munkát,
jó? Még rengeteg dolgunk van.
KÖZELEDETT a vég. Már össze voltak húzva a függönyök az ágy körül,
Stella pedig álom és ébrenlét között lebegett. Erin számára, aki az ágya
mellett ült, egyre hosszabbra nyúltak a csend időszakai.
Amikor Stella megmozdult, és motyogott valamit, Erin közelebb ha-
jolt. - Igen?
Stella kinyitotta a szemét. - Nem félek.
- Jól van. - Gombóc nőtt Erin torkában. Tegnap Stella először ismerte
be: - Tudom, hogy nincs sok hátra. Csak nem akarom kimondani.
- Kár, hogy nem lehetek ott a temetésen - motyogta Stella, és egy
halvány mosoly jelent meg az arcán. - Nem hallom majd, ahogy szépe-
ket mondanak rólam. Még ha nem gondolják is komolyan.
Erin szótlanul simogatta a kezét.
- Nem akarok feketét - mondta Stella. - Csak élénk színeket.
- Jól van - bólintott Erin. - Élénk, vidám színek lesznek.
- Az úgynevezett barátnőim nem fognak örülni neki. Csak azért sze-
retnek temetésre járni, hogy vékonynak nézzenek ki a fekete ruhában.
De úgy kell azoknak a némbereknek!
Sziszegett a morfiumadagoló.
- És vigyázz Bingre. - Stella szeme kezdett lecsukódni. - ígérd meg.
- Megígérem.
- Jó... otthon...
Jó otthon? Mit jelentsen ez? Stella azt akarta mondani, hogy jó
otthont biztosítson Bingnek? Vagy Binget valaki másnak kellene
adnia?
- Mit mondtál?
Nem jött válasz. Stella halkan, egyenletesen lélegzett. Erin nem kap-
hatott választ tőle. Meg kellett várnia, amíg felébred.
Eltelt egy óra. Stella kinyitotta a szemét, aztán újra becsukta, még
mielőtt Erin feltehette volna a mindennél fontosabb kérdést. Az egyik
nővér a vállára tette a kezét, és halkan azt mondta: - Talán telefonálhat-
na Fergusnak. Már nincs sok hátra.
 Erin megrémült. - Micsoda? De kérdeznem kell valamit Stellától!
- Most már ne izgassa magát. Maga szeretne telefonálni neki, vagy
hívjam fel én?
Fergus negyven perc múlva ott volt.
Stella már nagyon lassan lélegzett. Erin azon kapta magát, hogy szá-
molja a másodperceket a lélegzetvételek között. Kilenc... tíz...
- Vége lesz? - suttogta Fergus.
Erin szomorúan bólintott.
Fergus leült. - Nincsenek fájdalmai, ugye?
Erin megrázta a fejét. Tizenegy... tizenkettő... tizenhárom...
Fergus mereven nézte Stella mozdulatlan mellkasát.
Tizennégy... tizenöt... tizenhat...
Erin rendületlenül simogatta Stella kezét. Harmincnál abbahagyta a
számolást, és elsöpört egy fürtöt Stella homlokáról. Megtörtént, vége
volt. Stella már nem volt velük.
TILLY felvette a telefont, és vidáman beleszólt: - Szia, mi a helyzet?
Erin a festéket kapargatta a falon. - Stella elment.
- Ó. - Tilly hangja suttogássá halkult. - Ó, Erin! Sajnálom.
Erin nagyot nyelt. - Békésen ment el. Nem voltak fájdalmai.
- Milyen szerencsés volt, hogy végig ott ültél mellette! Megmondom
Maxnek, jó? És másoknak is.
- Köszönöm, az jó lesz. - Könnyek csorogtak Erin arcán, miközben
nekidőlt a falnak. - Furcsa, ha azt mondom, hogy hiányozni fog?
- Dehogy. Egyáltalán nem furcsa.

- EMLÉKSZEL, milyen volt a múlt héten az árverés előtt, amikor azt hit-
tem, félek? Nos, ez ötvenszer rosszabb. - Kaye tekintete ide-oda siklott
a szállodában. - Úgy érzem magam, mintha a világ legveszélyesebb ug-
rására készülnék.
- Minden rendben lesz, ne izgulj. Mindannyian itt vagyunk, nem
igaz? Biztonságban vagy.
- Hányingerem van. És pisilnem kell.
Tilly rosszalló pillantást vetett Maxre. Addig emlegette neki Anthony
Perkinst a Psychóból, hogy Kaye mostanra idegbajos lett.
- Mész a klotyóra? Vigyázz, nehogy az ajtó mögött rejtőzzön!
 - Apu, fogd már be! - mondta Lou. - Ezzel nem segítesz.
Hét óra ötven volt, és egy zajos tetburyi étterem, a Fehér Angyal bár-
jában ültek négyesben. Max mindent megbeszélt Parker Price-szal, aki-
nek nyolc órára kellett megérkeznie. Miközben ő és Kaye vacsoráznak,
a többiek egy közeli asztalnál ülnek majd, és szemmel tartják őket.
Megszólalt Max mobiltelefonja. Rápillantott a kijelzőre, és azt mond-
ta: - Ez ő. - Feszülten figyelték a beszélgetést, bár csak annyit hallottak,
hogy „rendben”, „értem” és ,jól van”.
-Nem jön.
- Mi van? - hajolt előre Tilly. - Miért nem?
- Nem érzi jól magát. - Max megvonta a vállát. - Én nem bánom.
- Komolyan beszélsz? - emelte meg a hangját Kaye. - Én... hülyét
csinált belőlem egy „rajongóm”! Add csak ide azt a telefont! - Kikapta
Max kezéből a készüléket, és nyomogatni kezdte a gombokat. - Halló?
Maga az? Igen, persze hogy én vagyok! Örülök, hogy kitalálta, maga
egy Einstein. Igen, ki vagyok borulva, és még soha életemben nem sér-
tettek meg ennyire! Hol van most? - Szünet. - Jó, akkor azonnal jöjjön
ide! Fizetett érte, hogy velem tölthesse ezt az estét, úgyhogy velem
fogja tölteni, a fenébe is!
A többiek azt gondolták, hogy Kaye-nek elment az esze, de ő nem
törődött velük. Miután összeszedte magát, hogy találkozzon ezzel az
emberrel, és végigszenvedte a rengeteg aggódást, most minden
pocsékba menne, ha végül semmi sem lenne a vacsorából.
PARKER PRICE nem úgy festett, mint egy megszállott rajongó. Teljesen
normális férfinak látszott. A haja sötét volt, itt-ott ezüstös szálakkal. A
negyvenes évei elején járhatott, le volt bamulva, meleg, szürke szeme
volt, és finom keze.
Abban a pillanatban, hogy Kaye meglátta őt, minden idegessége
szertefoszlott, és nyugalom töltötte el. Max, Tilly és Lou feszülten
nézte őket, de Kaye tökéletesen ura volt a helyzetnek.
- Szóval árulja el, miért akarta lemondani a találkozást! Nem akarom
elhinni, hogy ideutazott, és az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy
megfutamodik.
- Jól van, őszinte leszek magával. Nagyon készültem erre az utazásra,
és valóban alig vártam, hogy találkozhassam magával. Aztán hirtelen
eszembe jutott valami. - Parker megrázta a fejét. - Próbáltam elképzel-
ni, hogy maga mit érezhet, és rájöttem, hogy szörnyen meg lehet
rémülve. - Kis szünet után hozzátette: - Igazam volt?
- Hát lehet. Ha talán nem is szörnyen - felelte Kaye. - Mondjuk úgy,
hogy... volt bennem némi szorongás.
- Most csak udvariaskodik. Ne kerteljünk, lehettem volna egy pszi-
chopata is. Sőt lehetek is, már annak alapján, amennyire ismer.
- De nem az. - Kaye máris megbízott benne. '
- Én tudom, hogy nem vagyok az - mosolygott Parker. - De maga
nem. Na mindegy, ezért döntöttem úgy, hogy nem találkozhatom
magával. Nem tudtam elviselni a gondolatot, hogy ott fog ülni velem
szemben, és azt kívánja, bárcsak valahol máshol volna.
- Most már nem félek - mondta Kaye. - Becsületszavamra.
- Ezt boldogan hallom. - Parker láthatóan megkönnyebbült. - Nagyon
örülök, hogy megismerhetem.
- Én is nagyon örülök. - Kaye nem tudta volna megfogalmazni, hogy
milyen érzések ébredtek benne a kedves, érzékeny férfi iránt. Csak azt
tudta, hogy olyannak látja, akire hajlandó rábízni az életét.
- Figyelnek minket - jegyezte meg Parker.
- Tudom. Bocsásson meg érte.
- Látom, elég komoly a biztonsági csapata. Idehívhatjuk őket az asz-
talunkhoz, ha akarja.
- Nem, köszönöm, jó helyen vannak ott. - Kaye nem akarta, hogy
Max és Lou folyton közbeszóljon. - El sem tudom mondani, mennyire
imádom azt a festményt, amelyet küldött. Ott lóg a nappalimban.
- Örülök, hogy tetszik. Tudom, hogy nehéz időszakon ment keresz-
tül. Csak fel akartam vidítani - mondta Parker.
- Nem kellett volna ilyen sokat költenie.
Parker megvonta a vállát. - A pénz nem számít különösebben.
Gyönyörű szeme volt, meleg és csillogó, amikor mosolygott. Kaye,
aki rendszerint nem tett fel otromba kérdéseket, most mégis
megkérdezte: - Na és hogyan lett ennyire gazdag?
- Építész vagyok. Nem nagyon izgalmas, de sikeres cégünk van. P.
K. Price, a Hudson Streeten.
Annyira normálisnak látszott, pedig azt, amit tett, mindennek lehetett
nevezni, csak normálisnak nem. - Meddig ment volna el az árverésen? -
szegezte neki a kérdést Kaye.
- Húszezerig. Dollárban - tette hozzá gyorsan, amikor az asszonynak
elkerekedett a szeme.
Kaye megrázta a fejét. - Nem tudom elhinni, hogy azt gondolta, érek
ennyit. - Most már minden félelem nélkül nézett a férfira, és megkér-
dezte: - Miért én? Miért tett meg ekkora utat értem?
- Nem mondhatom el - felelte Parker határozottan. - Az úgy hang-
zana. .. - Elhallgatott, megrázta a fejét. - Nem, bocsásson meg, de nem
mondhatom el.
Kaye-nek tetszett, hogy Parker nem tudja elmagyarázni ezt neki.
Nem mondhatni, hogy a férfi elpirult volna, de nagyon úgy festett, mint
aki annak a határán van. Kaye megpillantotta a pincémőt, aki nem
messze tőlük várakozott. - Döntsük el, mit eszünk.

- NÉZZÉTEK ŐKET! - Fél tizenegy volt, és Maxnek kezdett elege lenni. -

Egész este be nem áll a szájuk. Ez aztán megkapja, ami jár neki a pén-
zéért, mi?
- Nyugi, apu. Sokat fizetett.
- De már késő van, és neked reggel iskolába kell menned.
- Tudom - felelte Lou de az első két óra földrajz lesz. Azon úgyis
mindenki alszik.
- Jön a felmentő sereg! - mondta Parker. - Úgy néz ki, letelt az időm.
- Jó estét! Nekünk már mennünk kell - mondta Max minden bevezető
nélkül.
- Jól van, menjetek csak! - mondta Kaye. - Mi remekül érezzük ma-
gunkat, és még nem akarok hazamenni. Majd fogok egy taxit.
- Az ki van zárva - ellenkezett Max. - Őrültség volna, ha magadra
hagynálak egy idegennel, aki egy szörnyeteg is lehet. Már bocsánat.
- Parker nem szörnyeteg, úgyhogy nem kell izgulnotok értem.
A férfi felemelte a kezét. - Szerintem igaza van az úrnak. Nagyszerű
este volt, de most már ideje mennünk.
Kaye úgy érezte magát, mint egy tinédzser, akiért túl korán megy az
apja a diszkóba, hogy hazavigye. Felsóhajtott. - Csak még két percet
adj nekünk! - mondta Maxnek.
 Amint hallótávolságon kívül voltak, Kaye megszólalt: - Bocsásson
meg, az exférjem már csak ilyen. A tapintat sohasem volt erős oldala.
- Vigyáz magára. Ez szép dolog.
Kaye Parker arcát nézte, akinek a vonásai percről percre ismerősebbé
váltak. Beszéltek már mindenféléről, mert annyi mindent kellett elmon-
daniuk egymásnak. És még annyi mindent kellett megtudniuk egymás-
ról. Ilyen az, amikor az ember találkozik a lelki társával?
Kaye minden gondolkodás nélkül kibökte: - Szóval találkozunk még?
Parkemek felragyogott az arca. - Nagyon szeretném.
- Holnap este?

- NA VÉGRE! - mondta Max, amikor Parker elment, és Kaye

csatlakozott hozzájuk a bárban. - Munka letudva. Menjünk!'
- Milyen volt? - kérdezte Tilly kíváncsian.
Kaye érezte, hogy ragyog belülről. - Nagyon, nagyon kedves. És nem
csak volt. Holnap este újból találkozunk.
- Csak a holttestemen át! - tiltakozott Max.
- Hát jó. - Kaye pisztolyt formált a kezéből, és lőtt. - Meghaltál.
- Te fogsz meghalni, amikor majd ő csinálja ezt veled. Hát nem ér-
ted? - Max meg volt döbbenve. - Fogalmad sincs, hogy ki ez az ember!
Kaye megvonta a vállát. - Akkor is találkozom vele holnap este.
Nektek nem kell eljönnötök.
- Persze hogy eljövök! Valakinek muszáj! A rohadt életbe, el sem hi-
szem, hogy ez történik! - kiabálta Max.
VANNAK DOLGOK, amelyekre nem számít az ember munkába menet,
háromnegyed nyolckor egy csütörtök reggelen. Az egyik ilyen, hogy
Jack Lucast pillantja meg, amint egy üvöltő, félig pucér babát tart a
kezében.
Tilly megállt a benzinkútnál, hogy tankoljon, besorolva egy fehér
furgon mögé, és kavargó érzésekkel figyelte a jelenetet. Jack kocsija az
egyik töltőhelynél állt, egy piros Fiat pedig kitárt ajtókkal parkolt a
szervizállásban. Egy csecsemő üvöltött a babaülésében, miközben
elgyötört anyukája óvatosan hámozta le a rugdalózót a kicsi kapálózó
lábáról, vigyázva, nehogy összekenje Jack pólóját a hányással. A
bepelenkázott baba, akit még mindig Jack tartott a karjában, megint
hányt, épp csak elvétve a férfi farmernadrágját. Aztán Jack átadta a
babát az anyjának, a kocsijához sietett, és ment is vissza rögtön egy
csomag papír zsebkendővel, amit a nő hálásan elfogadott.
A fehér furgon elhajtott. Tilly beállt a helyére, és kezdett tankolni.
Távolabb, egy másik töltőhelynél Jack ugyanezt tette. Miután letiszto-
gatta az üvöltő csecsemőt, és visszatette a babaülésbe, az anya
áradozva mondott köszönetét Jacknek, mielőtt elhajtott.
Tilly két érzés között ingadozott. Elismerte, hogy Jack kifogástalanul
viselkedett, ugyanakkor forrt benne a düh, mert képtelen volt felfogni,
hogy lehet az, hogy a férfi az egyik percben figyelmes, a másikban meg
önző. Jack biccentett neki: - Jó reggelt!
- Jó reggelt! - Tillyben továbbra is ellentmondásos érzések kavarog-
tak. A homokszínű pólójában, kifakult farmerjában és bokacsizmájában
Jack... átkozottul vonzó férfi volt. Fizikailag tökéletes. De ettől még na-
gyobb csalódást jelentett lényének másik része.
- Láttad, hogy alig úsztam meg az előbbi kalandot? Elképesztő,
ahogy hányt az a baba!
- Igen, láttam. Hogy mekkora hős vagy! Persze ki tudja? Lehet, hogy
ez a gyerek is tőled van.
- Soha életemben nem láttam még azt a nőt - mondta Jack derűsen.
- Beszéltél már Amyvel?
Jack elkomorodott. - Nem.
- Szóval egy vadidegen gyerekével ennyire kedves tudsz lenni, mi-
közben egyáltalán nem törődsz azzal, aki talán a te véred? - Tilly nagy
csattanással akasztotta vissza a helyére a töltőpisztolyt. - Fel sem
fogod, mennyire kegyetlen vagy?
Jack megrázta a fejét. Sikerült feldühítenie, amit Tilly nem bánt.
- Hadd mondjak neked valamit! Azért nem beszéltem Amyvel, mert
nem én vagyok annak a gyereknek az apja. Ezt biztosan tudom, mert
nem feküdtem le Amyvel.
Tilly megdermedt. Micsoda? Ez komoly?
Jackre nézett. - Úgy érted, hogy... nem volt köztetek szex?
A szomszédos kútnál tankoló idős nő érdeklődve hallgatta őket.
- így is lehet fogalmazni - felelte Jack.
- De ő azt mondta, hogy volt! Miért mondaná ezt, ha nem igaz?
 - Ki tudja? - üvöltötte a mögötte álló Volvóban ülő férfi. - Átkozott
nők, teljesen megőrjítenek mindannyiunkat! Mint maga is. - Dühösen
intett Tillynek. - Csak jár a szája, mi meg várjuk, hogy vigye már
arrébb a rohadt autóját!
Tilly elvörösödött, beugrott a kocsijába, és félreállt egy
parkolóhelyre. Jack már akasztotta vissza a töltőpisztolyt. Tilly elindult
az épületbe, hogy fizessen, és arra számított, hogy Jack is jön utána, és
folytathatja a kérdezősködést. Tíz másodperccel később azonban azt
látta, hogy a Jaguar elhúz. Tilly felkiáltott a meglepetéstől, mire az
eladó felpillantott.
- Valaki épp elhajtott fizetés nélkül! - mondta Tilly.
Az eladó unott arccal ránézett. - Az a kocsi az expresszsávban volt,
aranyom. Az ember bedugja a hitelkártyáját, és utána tölt.
Vagy úgy.
De mi történhetett Jack és Amy között? Miért hazudtak mindketten?
Tilly el sem tudta képzelni, de muszáj volt kiderítenie.
AMIKOR elhatározta, hogy Londonból Roxborough-ba költözik, és
Max- nél fog dolgozni, el nem tudta volna képzelni, hogy a
gardedámkodás is bele fog tartozni a munkájába.
- Találkozóm lesz ma este Bathban - mondta Max. - Neked kell vi-
gyáznod Kaye-re.
így történt, hogy Tilly a Roxborough külvárosában lévő Patkó fogadó
kerthelyiségében találta magát, magányosan kornyadozva egy
asztalnál. Na jó, azért mégsem teljesen egyedül. Betty is vele volt. A
kerthelyiség másik oldalán ott nevetgélt Kaye és amerikai rajongója, és
láthatóan remekül érezték magukat.
Tíz perccel később Jack lépett ki a kocsmából, és felmérte a kerthe-
lyiséget. Betty odaszaladt hozzá, és úgy üdvözölte, mint egy tinilány a
kedvenc énekesét. Na tessék! Még Betty is rajong érte. Tilly most örült
Jack felbukkanásának. Biztos Max rendelte ide, hogy ne kelljen
egyedül üldögélnie.
- Szia! - Tilly arca felragyogott. - Hadd találjam ki! Max felhívott te-
lefonon.
Jack bólintott. - Ahogy mondod.
- Betty, hagyd békén Jacket! Hadd üljön le.
 - Nem maradhatok - rázta a fejét Jack. - Ma este költöznek be az új
bérlők a Farrow Road-i lakásba. Ott kell vámom őket.
- Akkor miért jöttél ide?
- Mert Max megkért rá. Eddig minden rendben, megbízhatóak az
első benyomásaim. Öt perc elég lesz, hogy bemérjem a fickót.
Szóval nem miatta jött. Tilly figyelte, ahogy Jack odamegy Kaye-ék
asztalához. Puszival üdvözölte az asszonyt, kezet fogott Parkerral, és
leült hozzájuk.
- Megyek is. - Négy perc telt el, és Jack már visszatért hozzá.
- Csak egy kérdés, mielőtt elmész! - Tilly nekiveselkedett a kérdés-
nek, amelytől egész nap nem tudott szabadulni. - Van valami, amit ko-
molyan nem értek. Miért mondaná Amy azt, hogy lefeküdt veled, ha
nem tette? És ha igaz, hogy nem feküdtél le vele, miért nem mondtad
ezt már előbb? Miért hagytad, hogy azt gondoljam, lefeküdtél vele?
- Na ide hallgass! - Jack mereven nézte Tillyt. - Mit mondtam neked
hónapokkal ezelőtt? Azt, hogy sohasem beszélek a szexuális életemről.
És soha nem is fogok. - Csillogott a szeme. - Ha köztünk lenne
valaha... valamilyen kapcsolat, örülnél, ha kiderülne, hogy mesélek
róla?
Tilly elpirult, és megrázta a fejét. - Nem.
- És más nő sem örülne. Úgyhogy én tiszteletben tartom ezt, és nem
mondok semmit. - Hatásszünetet tartott. - Amyről sem kellett volna
semmit mondanom ma reggel, de megzavart az a baba. Ez a válaszom.
Ezzel lezártnak tekintette a témát. Tilly úgy érezte, mint akit csúnyán
letorkoltak, miközben semmivel sem lett okosabb. - Értem - motyogta
zavartan.
- Helyes. - Jack kacsintva hozzátette: - Ki gondolta volna, hogy van
bennem tisztesség? Mondd, hogy titokban le vagy nyűgözve.
Miután így letorkolta? Na nem! Tilly inkább nem reagált semmit,
csak megkérdezte: - Na és mi az ítélet Kaye rajongójáról?
- Rendes fickó. Legalábbis nem látszik rajta, hogy ütődött volna.
Kaye odavan érte. Én meg már itt sem vagyok.
MÉG HOGY Kaye odavolt Parker Price-ért! Inkább reménytelenül bele-
szeretett. Amikor elbúcsúztak egymástól, és Parkért visszavitte egy taxi
a szállodába, Tilly és Kaye gyalog tette meg Betty vei a rövid távot
Rox- borough belvárosába. Pontosabban Tilly és Betty gyalogolt, Kaye
pedig pár centivel a járda fölött lebegett.
- Olyan édes, nem? Neked is tetszik, ugye? Nem is emlékszem,
mikor éreztem magam ilyen kellemesen egy férfi társaságában.
- De azért még mindig óvatosnak kell lenned. - Tilly úgy érezte,
hogy ezt kell mondania. Elvégre ő volt a gardedám.
- Tudom, tudom. Az is vagyok - mosolygott Kaye boldogan.
- Kérdezhetek valamit?
- Parkéiról? Bármit!
-Nem, Jackről. Mesélted nekem, hogy lefeküdtél Jackkel. Tényleg?
- Hogy mi? - nézett rá Kaye értetlenül. - Mi tényleg?
-Tényleg lefeküdtél Jackkel?
- Hát persze - felelte Kaye zavartan. - Miért mondanám, ha nem
volna igaz?
Pontosan ez az. Pontosan.
MAX MÁR HAZAÉRT Bathból, és tükörtojást meg szalonnát sütött. - Lou
felment lefeküdni. Na, mi a helyzet a rajongóval?
- Holnap is találkoznak. De Kaye már nem akar gardedámot. Azt
mondja, már nagy lány, te nem az apukája vagy, és,meg kell engedned,
hogy kettesben mehessenek el vacsorázni.
- Menjenek.
- Komolyan? - Tilly meg volt döbbenve.
Max megvonta a vállát. - Vacsorázni elmehetnek. Csak egy szobában
ne maradjanak kettesben.
- Hát ez is valami. Kaye örülni fog.
Max épp megfordította a szalonnákat, amikor megszólalt a mobilte-
lefonja a konyhaasztalon. - Megnéznéd, ki az?
Tilly a kijelzőre pillantott. - Kaye. Felvegyem?
Jól látta, hogy Max alig bírja ki nevetés nélkül? - Légy szíves!
- Ott van veled Max? El sem fogod hinni, mit művelt! - kiabálta
Kaye. - Mondd meg neki, hogy egy rohadt szemét!
- Rohadt szemét vagy - adta át az üzenetet Tilly. - Mit csinált?
- Fogta magát, felhívta Parker irodáját, és kikérdezett mindenkit, aki
ott dolgozik! Úgy szégyellem magam miatta - visította Kaye.
Max átvette a telefont, és csak annyit mondott: - Hallom, ahogy vi-
sítozol, de akkor is azt gondolom, hogy ez okos húzás volt. Egyébként
a kollégák elmondták, hogy Parker kedves, normális fickó, mindenki
szereti, és még soha egyetlen nőt sem darabolt fel. - Szünet, halk visí-
tás. - Ez édes.
- Mit mondott? - Tilly szorgosan rakosgatta a ropogós szalonnákat a
kenyérszeletekre.
- Valami nagyon durvát rám.

T ILLY a kezében lévő szertartásrendet tanulmányozta, és bűntudattal

gondolt arra, hogy nem érez semmit. Pontosabban hamisnak érezte,
hogy eljött egy olyan ember temetésére, akit alig ismert, és még csak
nem is kedvelt. De Erin, félve, hogy kevesen lesznek, gyakorlatilag
mindenkit ideparancsolt, akivel Stella valaha találkozott. Elhatározta,
hogy nagyjából megtölti a templomot.
Végül több mint százan eljöttek. Az úgynevezett barátnők, akik a
kórházban nem látogatták meg Stellát, most mind itt voltak. Vagy a
lelkiismeretükre sikerült hatnia Erinnek, vagy nem tudtak ellenállni a
kísértésnek, hogy csodásán nézzenek ki feketében. A legtöbb nő nem
vette figyelembe a kérést, hogy vidám színű ruhát vegyen fel, beleértve
a várandós Amyt is, aki elegáns fekete bársonyruhát viselt. Tilly még
mindig törte a fejét az Amy-rejtélyen. Vajon Jack olyan igéző hatással
volt rá, hogy azt hitte, vadul szexeit vele?
Tilly nagyot nyelt. Most meg arról ábrándozik, hogy vadul szexei
Jackkel, ami bizonyára illetlenség egy temetésen... Fejezd be most
azonnal! Mintha csak falra festette volna az ördögöt, Jack akkor lépett
be a templomba. Tilly igyekezett úgy odapillantani, mintha nem őt
nézné.
Persze mi szükség erre, amikor úgyis mindenki őt bámulja?
A puszta látvány elég volt, hogy kiváltsa a szokásos reakciót
Tillyben. Vége lesz ennek valamikor? Biztos, hogy senkinek sem jó, ha
így érez egy másik emberrel kapcsolatban, és semmit sem tehet ellene.
Persze hogy fájdalmas, de hosszú távon nem jobb, ha távol tartja magát
tőle? Dehogynem.
Mindegy, most nem ezzel kell foglalkozni. A pap készen állt, hogy
elkezdje a szertartást. Itt az idő, hogy elbúcsúzzon Stella Welchtől.
UTÁNA jó sokan összegyűltek a Rókában. Senki sem érezte szükségét,
hogy siessen vissza a munkahelyére. Sokkal könnyebb volt néhány ital-
lal tompítani a halál közelségének kellemetlen érzését. Ugyanis
valóban megrázkódtatás volt arra gondolni, hogy egy ember, akit
ismertél, meghalt, mielőtt betöltötte volna a negyvenet. Hirtelen
rádöbbensz, hogy nem is olyan biztos, amit eddig egyértelműnek
gondoltál, hogy megéred a nyugdíjat. A háborús időkre jellemző
nemtörődömség lett úrrá az embereken, és mindenki a szokásosnál
gyorsabban döntötte magába az italt.
Amikor az egyik pincémő egy nyitott üveg Moéttel közeledett, Tilly
nyújtotta a poharát, hogy újratöltse. Kaye maga ajánlkozott, hogy ma ő
hozza el Lout az iskolából, úgyhogy szabad volt. Fergusra mosolygott.
- Stella örülne, ha látná ezt.
Fergus bólintott. - És az egész Erinnek köszönhető, miatta van itt
mindenki. Fantasztikus lány.
- Naná, hogy fantasztikus. Ő a legjobb barátnőm.
- Most lelkifurdalása van. Meg nekem is. Nem lesz drága, zűrös
válás. Összeházasodhatunk, amikor csak akarunk. És én akarom is, de
Erin azt mondja, nem vetne jó fényt ránk... Szia!
Fergust az a férfi szólította meg, aki a Stella boltjához közeli régiség-
kereskedést vezette. Tilly tapintatosan elhúzódott, és megkereste Érint.
- Nézd, ha Fergus nem akar visszaköltözni a házba, remélem, hogy
egy kedves családé lesz. Nem akarunk lármás tinédzsereket. - A durva
hang Stella egyik szomszédjáé volt.
Erin aggodalmas tekintettel bólogatott. - Megmondom Fergusnak.
- Na és mi lesz Binggel? Csak azért kérdezem, mert ha még nem ta-
láltak neki új helyet, én szívesen magamhoz veszem.
Mivel Erin habozott, Tilly gyorsan közbeszólt: - Stella azt akarta,
hogy Bing jó otthonba kerüljön. Ez volt az utolsó kívánsága.
Amikor a nő továbbment, Tilly diadalmasan azt mondta: - Na látod!
Ez máris meg van oldva.
Erin azonban aggodalmaskodott. - De mi van, ha Stella nem ezt
akarta? Mi van, ha azt próbálta üzenni, én biztosítsak otthont Bingnek?
- Figyelj rám! Eleget tettél már Stelláért, többet, mint amennyit meg-
érdemelt, most már abbahagyhatod.
 Erin felsóhajtott a megkönnyebbüléstől. - Jó, abbahagyom.
- Nem kell, hogy lelkifurdalás kínozzon.
Erin fanyarul elmosolyodott, és ivott egy korty bort. - Nem tehetek
róla. Én itt vagyok, és élni fogom azt az életet, amit ő szeretett volna.
Feleségül menni valakihez, akit szeretsz, babákat szülni, nézni,
ahogy felnőnek, együtt maradni, amíg a halál el nem választ... Nos, ez
mesének szép, de milyen gyakran történik meg a valóságban? Ott van
Max és Kaye. Jamie Michaels és Tandy. Na és mi történt Jackkel és
Rose-zal?
Tilly tekintete megakadt egy egzotikus külsejű nőn, akinek derékig
érő sötét haja volt, és a terem másik végében buzgón flörtölt Jackkel. -
Ki az a nő, aki Jackkel beszélget?
- Stella tagja volt a cheltenhami fitneszklubnak. Azt hiszem, a nő
astanga jógát tanít. Úgy néz ki, Jack már megtalálta a ma esti partnerét.
Erinnek igaza volt. Tilly figyelmét hamarosan a tőlük jobbra zajló
beszélgetés kötötte le egy smaragdzöld nyári ruhát viselő gömbölyded
szőke nő és egy fekete ruhás, nádszálvékony barna nő között.
- .. .halottakról vagy jót, vagy semmit, de néha elég félelmetes tudott
lenni - magyarázta a szőke.
- Fiát bizony - felelte a barátnője.
Erin oldalba bökte Tillyt, jelezve, hogy ő is hallgatja őket.
- Stella egyszer azt mondta, be kellene perelnem a sebészt, aki ilyen
orrot csinált nekem. - A barna a fejét csóválta. - Mire én: „Nem is csi-
náltattam meg az orromat.” Erre ő: „Akkor itt lenne az ideje.”
- Csak próbáltad volna megmondani neki, hogy gonosz. Egészen
meg lett volna lepődve. Mindig úgy gondolta, hogy egyszerűen csak
őszinte.
- Mesélek még valamit! - mondta a barna. - Mindig a nagynéném,
Jean csinálja meg a hajam. De amikor Stella egyszer megkérdezte, hol
csináltattam meg a hajamat, tudtam, hogy kinevetne, ha
megmondanám. Úgyhogy azt feleltem, a Tóni and Guy
fodrászszalonban.
- Képzeld, én mit csináltam! - kontrázott a szőke. - Tavaly azt akarta,
hogy menjek el vele abba az új gyógyfürdőbe Cirencesterbe. Stella
dögös bikiniben, én meg az egyrészes fürdőruhámban, hogy eltakarja a
narancsbőrömet, képzelheted. Úgyhogy azt mondtam, nem tudok el-
menni, mert Dxmdeeba kell utaznom, hogy meglátogassam a nagyma-
mámat a kórházban. Aztán Stella nem ment el a gyógyfürdőbe, ezért
egész hétvégén ki sem mozdulhattam otthonról, nehogy lebukjak.
- Szörnyű - sopánkodott a barna.
- Utána Stella megkérdezte, hogy van a nagymamám, én meg nem
emlékeztem, hogy elsőre infarktust vagy agyvérzést mondtam. Úgy
kellett tennem, mintha egyszerre mindkettő megtörtént volna. Mi
mindent hazudtam össze neki! És kísértettem a sorsot! Milyen szörnyen
éreztem volna magam, ha közben valóban agyvérzést kap a
nagymamám!
- Borzasztó. - A barna együtt érzőn csóválta a fejét. - De azért szép
volt tőle, hogy megkérdezte. - Hirtelen felkapta a fejét. - Nézd, Declan
hozott újabb adagot azokból a füstölt lazacos falatkákból!
Tillynek ekkor támadt a nagy ötlete. Ez még nem volt válasz a kér-
désére, csak egy lehetséges magyarázat, olyan bizarr, egyben valószerű
magyarázat, hogy akár... igaz is lehetett. Elképzelhető?
Erin kérdő tekintettel nézett rá. - Tilly? Mi van?
- Meg kell tenned egy szívességet. - Végignézett a gyászolók soka-
ságán. Igen, itt volt Deedee, Kirsten, az a vörös hajú, ő is egy közülük.
- Amikor szólok, ne kérdezz semmit, csak csináld azt, amit mondok.
NEM KELLETT sokáig várniuk. Húsz perc múlva Deedee és a vörös hajú
barátnője elindult a mosdóba.
- Gyerünk! - suttogta Tilly, és megbökte Érint.
Mindkét fülke foglalt volt, mire Tilly és Erin odaért. Előbbi elkezdte
letörölgetni a sminkjét. - Be kell vallanom valamit. Nem is tudom,
miért hazudtam neked, egyszerűen csak olyan kínosan éreztem magam.
Erinben az volt a nagyszerű, hogy jól ismerte őt, nem kellett félnie,
hogy nem veszi a lapot. - Szóval most elmondod az igazat? Hallgatom!
Tilly levette a kupakot a rúzsáról. - Tudod, hogy a múlt héten ran-
diztam Jackkel.
Erin vigyorogva nézett rá a tükörben, és folytatta a játékot. - Na és?
- És azt mondtam, hogy fantasztikus volt a szex. Hát hazudtam.
Erin meghökkent. - Micsoda? Szóval szörnyű volt?
- Nem, úgy értem, nem volt szex. Nem feküdtünk le. Bocs. - Tilly
némán formálta a szót: Miért?
- Ezt nem értem! - Erin lazán játszotta a szerepét. - Miért kellett vol-
na hazudnod?
- Szerinted miért? Jack több száz nővel randizott, és mindig lefekszik
velük. Igazán szép estét töltöttünk együtt, és azt hittem, hogy meg-
történik - panaszkodott Tilly de nem! Hazavitt, és jó éjszakát kívánt!
Olyan megalázó volt így visszautasítani! - Hatásszünet. - Szóval ne ha-
ragudj, de egyszerűen szégyelltem magam. Ezért hazudtam neked.
Tilly elhallgatott. Szegény Erin csak nézett, hogy mit kellene mon-
dania, de Tilly a szája elé emelte a mutatóujját.
Várjunk csak! Lehet, hogy szörnyű hibát követett el?
Aztán vízcsobogást hallottak, kinyílt az első fülke ajtaja, és a vörös
hajú lépett ki. Szinte rögtön utána Deedee is kijött. Előbb zavartan egy-
másra néztek, aztán Tillyre.
- Nem te vagy az egyetlen, akivel ez történt - bökte ki Deedee.
A vörös hajú az arcához kapta a kezét, és döbbenten felsikoltott. -
Micsoda? Komolyan beszélsz? Én ugyanezt akartam mondani!
Ez az! Tilly magában hálaimát rebegett a Moét pezsgőért, amely
megoldja az emberek nyelvét.
Deedee és a vörös hajú egymásra meredt. - Te is?
- Én is! Azt hittem, én vagyok az egyetlen. Úgy éreztem magam,
mintha én volnék az osztály debellája... - A vörös hajú hitetlenkedve
nevetett. - De nem vallhattam be, nem igaz? Ezért úgy tettem, mintha
megtörtént volna...
- És mindenki más mindig azt mondta, hogy fantasztikus az ágyban,
úgyhogy én is ezt tettem - rázta a fejét Deedee.
- Váljunk csak! - Erin a homlokát ráncolva nézte őket. - Biztos, hogy
ugyanarról a pasasról beszélünk?
- Naná! Jack Lucasról. - Deedee szeme elkerekedett. - Ez hihetetlen.
Hárman vagyunk!
- Négyen - szólalt meg Tilly. - Amyvel együtt. Ő sem feküdt le vele.
Kinyílt az ajtó, és még valaki bejött a mosdóba. - Kirsten! - visította
a vörös hajú. - Ezt hallgasd meg! Tudod, hogy mindannyian
lefeküdtünk Jackkel, ugye? Hát az a helyzet, hogy hazudtunk!
Egyikünk sem feküdt le vele!
 Kirsten szeme felcsillant. - Azt hittem, valami nem stimmel velem.
Aztán mindannyian egyszerre kezdtek beszélni. Erin Tillyre nézett,
és suttogva megkérdezte: - Honnan tudtad?
- Nem tudtam. Legalábbis nem voltam biztos benne. De azt tudtam,
hogy Amy nem feküdt le vele. Aztán hallottuk, ahogy azok a lányok
arról beszéltek, hogy mennyire féltek Stellától, és hogy mennyit
hazudoztak neki, és hirtelen arra gondoltam, mi van, ha...
- És igazad volt. - Erin elgondolkozott. - Ez azt jelenti, hogy Jack...
meleg?
Kirsten megfordult, és felvisított. - Hát persze! Jack meleg!
Deedee diadalmas hangon hozzátette: - Nem csoda, hogy olyan jól
kijön Maxszel.
Ez kezdett rossz irányba menni. - Jack nem meleg - közölte Tilly. -
Biztos, hogy lefeküdt az egyik barátnőmmel. - Jobb nem elárulni, hogy
ez a bizonyos barátnője Kaye, aki nem éppen a legmegbízhatóbb
forrás, már ami a heteroszexuálisok és homoszexuálisok
megkülönböztetését illeti. De Tilly végre választ kapott a kérdésére.
- ITT VAGYOK. - Kaye megállt Max mellett a bárpultnál. - Hazavittem
Lout, és adtam neki enni. Azt mondtam neki, hogy egy-két óra múlva
otthon leszel.
- Remek. És hova mész? - Max felvonta a szemöldökét. Kaye átöl-
tözött, parfümtől illatozott, és frissen volt sminkelve.
- Parker értem jön taxival. A Hinton Grange-be visz vacsorázni.
Max mérlegelt magában. - Jó, de légy óvatos! Ha bármi gyanúsat
észlelsz, hívj fel azonnal! És ne hagyd, hogy kivegyen egy szobát!
Kaye engedelmesen bólintott. - Ne izgulj, nem hagyom.
A taxiban Parker előrehajolt, és odaszólt a sofőrnek. - A Hinton
Grange-be megyünk, tudja...
- Először menjen végig ezen az utcán - szólt közbe Kaye aztán
forduljon balra. - A sofőr követte az utasítást. - Itt álljon meg, a posta-
láda mellett!
Parker furcsán nézett rá. - Ez a maga háza, ugye? Esetleg valamit ott-
hon felejtett?
Kaye egyáltalán nem érezte magát idegesnek mellette, és ez először
fordult elő vele. - Nem vagyok éhes, és nem akarok a Hinton Grange-
be menni.
A taxi elhajtott, Kaye pedig kézen fogva bevezette Parkért a házába.
Először megmutatta a festményt, amit a férfi küldött neki, és ott lógott
a falon, a nappaliban. Aztán felmentek a hálószobába.

UTÁNA Kaye csak feküdt a hátán, és a mennyezetet bámulta. Könny-

csepp gördült le az arcán.
- Kaye! Te sírsz.
- Azért sírok, mert már csak néhány napig maradsz. Vissza kell men-
ned. - Kaye ránézett, és máris elveszettnek érezte magát.
- Mondhatok valamit? - ölelte át Parker. - Szeretlek.
Kaye-nek már patakokban folyt a könnye. - Én is szeretlek.
- Jól van, akkor elmesélek valamit. Előbb nem tudtam volna... -
kezdte Parker. - Pontosan negyvenöt évvel ezelőtt az apám New York-
ban, a Bloomingdale Áruházban vásárolt, amikor megpillantott egy
piros kabátos lányt, aki az eladókkal beszélgetett a kalaposztályon.
Apám abban a pillanatban tudta, hogy ez az a lány, akit feleségül akar
venni. Szerelem volt első látásra.
- Egyszerűen csak odament hozzá, és...
- Nem, még törte a fejét, mitévő legyen, amikor a lány megfordult, és
távozott. Apám természetesen követte, de az utcán olyan nagy volt a
forgalom, hogy szem elől veszítette. Apám el sem akarta hinni, hogy öt
perc alatt megtalálta és elveszítette a leendő feleségét.
Később apám visszament a kalaposztályra. Érdeklődött az eladóknál,
és megtudta, hogy a lány a Bloomingdale-ben dolgozik, a
nőidivatáruosztályon.
- O! - Kaye megkönnyebbülten kapott a mellkasához.
- Aznap éppen szabad volt a lány délután. Úgyhogy apám másnap
reggel újból elment az áruházba, és addig keresgélt a nőidivatáru-
osztályon, amíg meg nem találta. Elmondta neki, hogy miért van ott.
Termé- szetesen a szerelem első látásra részt kihagyta belőle, de
megkérdezte, hogy találkozhatnának-e egy kávéra munka után. A
lánynak megtetszett az apám, úgyhogy beleegyezett. Nancynek hívták.
- És Nancy az édesanyád.
- Igen. Még mindig együtt vannak. Apám mindig azt mondogatta
nekem, egy napon majd meglátok egy lányt, és ő lesz a feleségem. Sze-
relem első látásra. - Mély lélegzetet vett. - És képzeld, igaza lett. Meg-
láttam ezt a gyönyörű nőt a tévében, és tudtam, hogy megvan benne
minden, amire valaha vágytam.
Lehet, hogy ez volt Kaye életének egyik legszebb pillanata? Szinte
biztos. Megpuszilta Parker orrát. - De még mindig nem tudom, mi lesz
velünk. Csak ne volna ott az Atlanti-óceán...
 Tizedik fejezet

- SAJNÁLOM, pocsékul érzem magam. - Erin bocsánatkérőn rázta a

fejét.
- Mondjuk, hogy ennyi volt ez az este, jó?
Tilly sajnálta Érint és magát is. Barátnője elkapott valami vírust, és
láthatóan szeretett volna inkább otthon lenni, az ágyában, ami igencsak
lehangoló, amikor az ember arra számít, hogy lesz egy jó kis estéje a
barátnőjével a pénteki kimenőjén. Lou Neshéknél töltötte a hétvégét,
Max otthon dolgozott. Tilly azt mondta neki, hogy éjfél körül ér haza.
Inkább kilenc óra lesz belőle.
Denevérek cikáztak a Beech House körül. Tilly sohasem tudta meg-
győzni magát, hogy ártalmatlanok, úgyhogy végigszaladt a murván, ki-
nyitotta a bejárati ajtót, és...
A falnak támasztott bicikli eldőlt, és majdnem őt is elsodorta. Tilly
ijedtében felsikított, és gyorsan három dolog jutott eszébe. Először,
hogy lehetett ilyen helyen hagyni egy biciklit? Másodszor, ki jöhetett
ide biciklivel pénteken este? Harmadszor... a francba, jaj ne!
Aztán kinyílt egy ajtó az emeleten, és Max jelent meg a lépcső tete-
jén köntösben.
- Bocsánat! - Tilly szeretett volna kámforrá változni.
- Legalább csak te vagy az. - Max megkönnyebbült. - Azt mondtad,
éjfélre jössz haza.
- Erin megbetegedett. Nagyon sajnálom... Már megyek is...
Max megrázta a fejét. - Semmi probléma. Már úgyis elment volna.
Tilly megszégyenülten várt a konyhában. Három perc sem telt el, és
Max jött le a lépcsőn, mögötte a láthatóan zavarban lévő Tóm
Lewisszal.
Max egyenesen a tárgyra tért. - Nézze, ez volt az első alkalom. Azt
hittük, senki sem fog megzavarni bennünket. Tóm a következő félév-
ben elköltözik, egy dundeei iskolában fog tanítani. Az ő érdekében, re-
mélem, megbízhatunk benned, hogy senki sem fog hallani erről.
Tilly elpirult. - Persze. -
- Köszönöm - mondta Tóm. - Már itt sem vagyok. - Egy mosoly, és
tényleg már ott sem volt.
 - Annyira sajnálom - nyögte ki Tilly. - El sem hiszem, hogy meleg.
Lou mondta, hogy szakított Claudine-nal. Emiatt?
Max megrázta a fejét. - Claudine sohasem volt a barátnője, csak a la-
kótársa. Segített, amikor Tómnak meg kellett jelennie a partnerével.
- Ó, Max! És most Skóciába költözik. Nagyon tetszik neked?
Max megvonta a vállát. - Mi ne tetszene benne? De mindketten tud-
juk, hogy nem lehet belőle semmi. Szegény Lou, elég nagy trauma volt
neki, amikor azt hitte, hogy az anyja megpróbál összejönni vele.
- És szegény Kaye. Akihez csak vonzódik, kiderül, hogy a másik csa-
pathoz tartozik. Úristen! - kiáltott fel Tilly. - Nehogy azt mondd, hogy
Parker is meleg!
Max elmosolyodott. - Ne izgulj, nem mindenkinek olyan vacak a
melegradarja, mint az exnejemnek. Parker egyértelműen a nőket
szereti.
SZOMBAT este volt, és Tilly egyedül maradt otthon. Max elment Lon-
donba, és csak másnap délre jön haza. Lou továbbra is Neshéknél aludt,
Kaye pedig elcsábította Parkért Oxfordba. Persze lehetett volna
rosszabbul is eltölteni egy estét, mint otthon ülni egy kényelmes
kanapén egy édes kiskutyával az öledben. Kint ömlött az eső, bent
viszont meleg volt, és Tilly egyik kedvenc filmje kezdődött a tévében.
Betty tökéletes időzítéssel leugrott az öléből, és az ajtóhoz szaladt.
Megfordult, és jelentőségteljes pillantást vetett Tillyre.
- Jól van, de gyorsnak kell lenned. - Az a baj a kutyákkal, hogy nem
fogják fel, mennyire utálatos dolog, ha lemarad az ember a film első
néhány percéről. Ahogy kinyitotta a konyhaajtót, Tilly arcába csapott
az eső. - Én inkább megvárlak itt. De semmi kódorgás, jó?
A kiskutya kisurrant a hátsó kert sötétjébe. A következő pillanatban
éles ugatás hallatszott, majd ádáz verekedés zaja, aztán Betty suhant el
a gyepen, és szorosan a nyomában egy róka. Tilly rémülten felkiáltott,
amikor megpillantotta a Bettyt üldöző róka hosszú, bozontos farkát.
Robogtak a gyepen, és eltűntek a kert végében lévő bokrok között.
Tilly mezítláb szaladt utánuk, de már eltűntek az erdőben. Visszasie-
tett a házba, gumicsizmát húzott, és fogott egy zseblámpát. Csak ne
tépje szét szegény kutyust az a róka!
Húsz perccel később Tilly megint a házban volt, bőrig átázott és be-
rekedt, annyiszor kiabálta Betty nevét. Ennek már a fele sem volt tréfa.
Tillyt a rosszullét kerülgette az aggodalomtól, miközben a telefonért
nyúlt. Segítségre volt szüksége, de kit hívjon? Maxet, aki Londonban
van? Vagy Kaye-t Oxfordban? Esetleg Érint? De őt leterítette a vírus...
Aztán már tudta, mit kell tennie. Ismert valakit, akibe Betty annyira
szerelmes, hogy üvegcserepeken át is képes volna odakúszni hozzá.
Amit a legtöbb egyedülálló nő is megtenne érte Roxborough-ban.
- Jack? - Tilly hangja elcsuklott, ahogy beleszólt a telefonba. - Na-
gyon sajnálom, de Betty eltűnt. Tudnál segíteni nekem?
Nyolc perc sem telt el, és Jack ott volt a háznál. Komoran végighall-
gatta Tilly beszámolóját a rókáról, majd hozott a kocsijából egy sokkal
erősebb lámpát. - Jól van, az erdőben kezdjük! Nálad van a mobilod?
Tilly bólintott, és megpaskolta a kabátzsebét.
- Helyes - hajtotta fel Jack a kabátja gallérját. - Menjünk!

ÉJFÉLRE Tilly feladta a reményt. Az eső továbbra is ömlött, a szél

süvöltött a fák között. Bettynek semmi nyoma nem volt. Mostanra
biztosan megtalálták volna, ha még élne. Elviselhetetlen volt a
gondolat, hogy...
Megszólalt a mobiltelefon a zsebében. - Igen?
- Megtaláltam. Jól van.
Tilly egy pillanatig nem volt biztos benne, hogy jól hallotta-e. - Élet-
ben van? - kérdezte.
- Rugdalózik, és nagyon sáros. A háznál találkozunk.
Tilly futva tette meg a visszautat a házhoz. Jack két perccel később
érkezett meg Bettyvel.
- Ó, Betty! - Tilly annyira megkönnyebbült, hogy elsírta magát. Ki-
tárta a karját, de ahogy várható volt, Betty inkább Jacknél maradt. - Hol
kódorogtál?
- Csapdába esett egy nyúlodúban. Szólongattam, és egyszer csak
meghallottam a nyüszítését - mesélte Jack. - Aztán ki kellett húznom
onnan. Olyan volt, mint kihúzni a tehénborjút az anyjából.
- Micsoda szörnyűség! - Tilly gyengéden simogatta a kiskutyát. -
Beteszünk a kádba.
Jacknek megrándult az arca. - Muszáj?
- Nem téged. - Kis szünet után hozzátette: - De jó, hogy átjöttél.
 Az emeleti fürdőszobában ledörzsölték és samponnal megmosták
Bettyt. Aztán Jack betekerte egy fürdőlepedőbe, és gyengéden megtö-
rölte. Lent már csak bele kellett fektetnie a szuszogó kutyust a
kosarába.
- Még egyszer köszönöm. - Most, hogy a dráma mögöttük volt, Tilly
Jack kezébe nyomta a kabátját. Alig várta, hogy elmenjen.
Jack elvette a kabátot. - Tilly, miért bánsz ilyen szigorúan velem?
- Nem, dehogy... Csak fáradt vagyok. - Kérlek, kérlek, menj el!
Elkísérte az ajtóig, ahol Jack megfordult, és megcsókolta.
Ahogy Jack ajka az ajkára tapadt, egyszerre volt Tilly életének leg-
tökéletesebb és legkínzóbb élménye. A teste kívánta őt, de az agya azt
sikoltotta, tilos engednie, hogy megtörténjen. Lényének egy részét
egész életében visszatartotta emiatt. A fájdalomtól való félelem miatt
mindig uralni akart minden kapcsolatot, különösen akkor, ha olyan
férfival volt együtt, aki megkaphatott volna bárkit, és akkor miért
éppen őt választaná? Miközben egész teste bizsergett, tudta, hogy a
kimondhatatlan fájdalom, amely majd később jön, jóval súlyosabb lesz,
mint az öröm röpke pillanatai.
- Látod? - suttogta Jack. - Nem is vagyok olyan rossz, ugye?
Tilly lehunyta a szemét. Gondolkozz hideg fejjel! Egy éjszaka vagy
akár egy hét Jackkel, aztán az emésztő megbánás évei. - Azt akarom,
hogy elmenj.
Jack rezzenéstelen tekintettel nézte az arcát. - Rendben, de akkor sem
értem. Utáltad, amikor azt hitted, hogy már egymillió lánnyal lefeküd-
tem. Most tudod, hogy ez nem igaz. Azt hittem, örülni fogsz neki.
Tilly nagyot nyelt. Nem tartott sokáig, hogy ez a pletyka mindenhová
eljusson. - Nem ez a lényeg, hanem a bizalom és az elkötelezettség.
Tudom, hogy sohasem bízhatnék meg benned, te pedig tudod, hogy
problémáid vannak az elkötelezettséggel. Nem hibáztatlak. Csak nem
akarok belemenni olyan kapcsolatba, amely úgysem sikerülhet.
- Nagyon is sikerülhet - mosolygott Jack meggyőzően. - Amit irántad
érzek, az... egészen más. Tényleg azt gondolom, hogy most valami
különleges történik. És szerintem te is.
- Szerintem csak el akarod hitetni velem, hogy ezt komolyan gondo-
lod. De nem lesz belőle semmi. Nem érdekel, hogy újabb tétel legyek a
hódítási listádon. Akár lefeküdtél velük, akár nem - tette hozzá Tilly,
mert a szex lényegtelen volt. Azok akkor is hódítások voltak.
- Te nem lennél az.
- Most ezt mondod, de elég csak felidézni a múltadat.
- Szóval nem győzhetek. - Jack rezzenéstelen arccal folytatta: - Veled
akarok lenni, de te nem bízol bennem, mert meg vagy győződve róla,
hogy képtelen vagyok fenntartani egy normális, boldog, elkötelezett
pár- kapcsolatot. Egyetlen módon tudnám megváltoztatni a
véleményedet: ha lenne normális, boldog párkapcsolatom valaki
mással.
Furcsa, de így volt. Ne hagyd magad, ne hagyd magadl Jack még
egyszer a szemébe nézett, aztán megfordult, és kiment.
KAYE nem tudott elaludni. Parker karjában feküdt, és nézte, ahogy bé-
késen alszik mellette,egyenletesen szuszog, és...
- A fenébe, ez micsoda? - Parker felült, miközben iszonyatos hang
töltötte be a szobát.
- Semmi baj, csak a telefonom. - Kaye felkapta a készüléket az éjje-
liszekrényről, és közben a saját ostobaságán bosszankodott, amiért en-
gedte Lounak, hogy új csengőhangot válasszon.
- Kaye, drágám, itt Macy!
Macy Ventura az egyik kollégája volt a Túl a szivárványon tévéso-
rozatból. Kaye felmordult. - Macy, éjjel egy óra van.
- Ne törődj vele, bébi! - kiáltotta Macy. - Olyan csuda dolog van a
kezemben, ami megrengeti a világodat. Egy biztonsági kamera kazet-
tája, ahogy elütöd Barikát. Vagy ahogy véletlenül elütöd Barikát.
- Micsoda?
- Ott van minden a szalagon. Lassan gurulsz lefelé az úton, a kutya
egyszer csak megjelenik a semmiből, te fékezel, de már késő. Egysze-
rűen nem tudtad elkerülni.
Kaye felült, a szíve szaporábban vert. - Nem volt bekapcsolva a biz-
tonsági kamera, amikor a baleset történt.
- Ez az, amiben tévedsz - mondta Macy diadalmasan. - A kamera
működött. Charlene látta, hogyan történt, és szólt a biztonsági őrnek,
hogy semmisítse meg a kazettát.
Kaye lehunyta a szemét. - De az őr miért tette volna meg?
 - Charlene kufircolt vele, érted? És megfenyegette, hogy kirúgja, ha
nem teszi meg. Úgyhogy a srác eltette a kazettát, és azt mondta Char-
lene-nak, hogy el van intézve a dolog.
- Charlene lefeküdt a biztonsági őrrel? De teljesen ki volt bukva rám,
amiért azt hitte, hogy flörtölök Denzillel!
- Persze, elhanyagoltnak érezte magát, mert Denzil már nem feküdt
le vele. Aztán meggyőzte magát, hogy a férje valaki másnál
vigasztalódhat. Ami különben igaz is volt - folytatta Macy. - Úgyhogy
Denzil most válik Charlene-tól, hogy elvehesse az egyetlen igaz
szerelmét. Az asszonynak nincs maradása a házban, a biztonsági őrnek
nem kell többé aggódnia, hogy elveszti az állását, és mivel egyébként
jó katolikus, mindent meggyón Denzil nagy szerelmének, aki tudja,
azonnal telefonálnia kell Kaye McKennának, hogy elújságolja neki,
hamarosan feloldozást nyer. Úgyhogy most éppen azt csinálja.
- Hogy mii
- Hát nem csodálatos? Én vagyok Denzil életének nagy szerelme!

TILLY egyik kezében egy csésze kávét tartott, a másikkal Lou torna-
dresszét vasalta. Reggel nyolc óra volt, Kaye és Parker fél órával
ezelőtt csengetett be hozzájuk.
- .. .Denzil már ráállította az egyik emberét. Kiadják a biztonsági ka-
mera felvételét a hírtelevízióknak. Mindenki meg fogja tudni, hogy ár-
tatlan vagyok.
- Meséld el nekik, mit mondott még Denzil! - biztatta Parker.
- Vissza akar venni a sorozatba - sugárzott Kaye arca. - A forgató-
könyvírók már dolgoznak rajta. És megnégyszerezi a fizetésemet. El
tudod ezt hinni? Mindenáron vissza akarnak szerezni!
Tilly kihúzta a vasalót, és Parkéira nézett. A férfi nagyon igyekezett,
hogy kimutassa az örömét, de Tilly érezte az aggodalmát, hogy
elveszíti Kaye-t, akit be fog szippantani Hollywood.
- Hogy ezek milyen arcátlanok! - Parkerral ellentétben Max nem pró-
bálta elrejteni az érzéseit. - Ha visszamész, olyan, mintha megbocsáta-
nál nekik. Én elküldeném őket a büdös francba.
- Apu, hogy beszélsz?
- Lou! - kocogtatta meg Max az óráját. — Iskola!
- Igazad van, de két apróságot elfelejtesz! - felelte Kaye. - Az első,
hogy színésznő vagyok. Hollywood a munkahelyem, és azt üzenni Hol-
lywoodnak, hogy húzzon a büdös francba, az olyan volna, mintha ma-
gamat verném orrba.
- Anyu, muszáj lesz felállítanunk egy káromkodásperselyt.
- Másodszor - fogta meg Kaye Parker kezét ha Amerika nem gyűlölt
volna, akkor ez az ember nem küldött volna virágot és bonbont nekem,
hogy felvidítson. Parker és én soha nem találkoztunk volna. Hogyan
lehetnék dühös? Nem is tudom, hogy mikor voltam utoljára ilyen
boldog.
- Ez olyan édes. - Lou átölelte az édesanyját, aztán Parkért is. - Soha
nem hittem, hogy mániákus rajongó vagy. Becsületszóra.
Parker láthatóan elérzékenyült. - Köszönöm.
- Én igen. - Max teletöltötte Parker kávéscsészéjét. - De beismerem,
hogy tévedtem.
- Mi lesz veletek, ha visszamész Hollywoodba? - kérdezte Lou csil-
logó szemmel. - Parker is oda fog költözni?
Ilyen egy tizenhárom éves lány őszintesége. Nagyon úgy festett a do-
log, hogy Lou azt a kérdést fogalmazta meg, amit sem Kaye, sem Par-
ker nem mert feltenni.
- Most pedig irány az iskola! - jelentette ki Tilly, és gyorsan felállí-
totta Lout a székéről.
A KÖVETKEZŐ két nap maga volt az őrület. Az amerikai tévécsatornák
bemutatták a biztonsági kamera jó minőségű felvételét. Amerika újból
szerelmes lett Kaye McKennába, Charlene Weintraub pedig
elvonókúrára ment. Újságírók lepték el Roxborough-t, és egyfolytában
szólt a telefon. Jó érzés volt, hogy feloldozták, de Kaye igazából
Parkerral szeretett volna lenni, akinek egyre kevesebb ideje maradt
Angliában.
A második nap estéjén Kaye kikapcsolta a telefonját, és összebújtak
Parker szállodai szobájában. - Denzil már nagyon várja, hogy aláírjam
az új szerződést. És ismét megemelte az ajánlatot.
Parker közben Kaye haját simogatta. - Az jó, nem?
- De. - Kaye végül összeszedte a bátorságát, és előhozakodott a nagy
kérdéssel. - Odaköltözöl hozzám Los Angelesbe?
- Szeretlek, de nem hagyhatom ott a cégemet. Nem volna tisztességes
sem a kollégákkal, sem az ügyfelekkel. Nem költözhetek oda hozzád
úgy, hogy nincs munkám. Még azt hinnék, hogy élősködőm rajtad.
Tökéletesen igaza volt, és Kaye-nél jobban senki sem tudta, milyen
piszkos tud lenni a hollywoodi pletykagépezet.
- Sajnálom - ölelte át Parker. - De azért találkozhatunk, nem? New
Yorktól Los Angeles csak hat óra repülőútra van.
Ez persze jól hangzott, de ha belekalkulálta a munkaidejét és Kaye
kimerítő forgatási menetrendjét, akkor elég nehéz volt elképzelni, hogy
sok időt tölthessenek együtt.

HETEN gyűltek össze a Beech House nappalijában, és Tillyt idegessé

tette Jack közelsége. Az idegességtől pedig farkaséhes lett. Addigra
már végigkóstolta a különböző szószokat. Chilis sajt, salsa, majonéz...
- Bűzlesz a fokhagymától! - Lou tiltakozva legyezett az orra előtt.
Szóval fokhagymás majonéz volt.
- Olyan finomak. Kóstold meg te is!
- Nekem holnap suliba kell mennem.
- Itt jön Erin. Ő biztosan nem ijed meg egy kis fokhagymától.
Erin a levegőbe szimatolt. - Ez még nekem is erős.
- Na jó, mondani szeretnék pár szót. - Kaye összecsapta a tenyerét, és
mindenki odafordult. - Mint tudjátok, Parker és én holnap elutazunk.
- Kaye intett a férfinak, hogy álljon mellé. - Mindannyian nagyon fog-
tok hiányozni. A helyzet az, hogy hoztam egy fontos döntést. Nem
kötök új szerződést Hollywoodban. Úgy döntöttem, inkább New
Yorkba megyek. - Parker felé fordult, és a férfi hitetlenkedve nézett rá.
Láthatóan fogalma sem volt róla, hogy ezt fogja hallani. Aztán Kaye
hozzátette: - Már amennyiben ennek a férfinak nincs semmi
ellenvetése.
Parker megszorította Kaye kezét. - Ez biztos? Komolyan beszélsz?
- De most tényleg, mi a fontosabb? Valami ostoba szappanoperában
dolgozni, vagy együtt lenni azzal, aki a világot jelenti számodra? -
Könnyek csillogtak Kaye szemében. - Remélem, hogy kapok valami
ajánlatot New Yorkban, de ki tudja? Szerencsés vagyok, mert találtam
egy csodálatos férfit. Ostoba lennék kockáztatni, hogy elveszítsem.
Tilly rémülten tapasztalta, hogy ő is mindjárt elsírja magát. Gyorsan
bedugott még egy falat kenyeret a szájába, mert fizikai képtelenség
egyszerre enni és sírni. Aztán köhögni kezdett, úgyhogy Erin
megcsapdosta a hátát. Ráadásul odajön hozzá Jack és Max. - Morzsák...
a légcsövemben.. . - hörögte, és rohant ki a szobából.
A mosdóban kiköhögte magát. Nem akart rögtön visszamenni, úgy-
hogy kézbe vette azokat a magazinokat, amelyeket Lou hagyott a pad-
lón. A HU magazin címlapján öles betűkkel az virított: „Összetörte a
szívemet, de megbocsátok neki!”, alatta Tandy és Jamie fotója. Tillyt
szomorúság fogta el, és az ablakpárkányra pakolta a magazinokat.
Kinyitotta a fürdőszobaajtót, és Jackkel találta szembe magát.
- Csak meg akartam nézni, hogy jól vagy-e - magyarázta Jack.
Eszébe juthatott volna, hogy megmossa a fogát! Tilly kényszeredet-
ten bólintott.
- És... nem gondoltad meg magad velem kapcsolatban?
Tilly megrázta a fejét. Csak amikor már a lépcső közepén járt, akkor
merte kinyitni a száját, hogy azt mondja: - Kérlek, Jack, ne csináld ezt!
- Ugyanis fizikailag fájt, és már nem bírta sokáig.

- HOL VAN Jack? — kérdezte Erin húsz perccel később.

- Valami bérlővel kellett találkoznia. - Max megvonta a vállát. A szo-
bában sípolni kezdett egy mobiltelefon. - Különben ma egész nap
vacak hangulatban volt. Fogalmam sincs, mi baja lehet. Alighanem
megint valami nőügy.
- Jaj, ne! - Lou rémülten nézte a mobiltelefonját. - Ezt nem hiszem
el! Lewis a félév végén elmegy!
- Ki az a Lewis?
- A tesitanár. - Lou, aki korábban hazajöhetett az iskolából édesanyja
búcsúpartijára, végiggörgette Nesh üzenetét. - Skóciában kapott állást.
Anyu, ezt el sem fogod hinni! Lewis, a tesitanár elmegy a suliból! Tet-
szett neked, emlékszel? - Aztán hozzátette: - Bár nem hiszem, hogy az
esete lettél volna.
- Na JÓ, vár a munka! - Max felvette a dossziéit. - Átmegyek Bristolba.
Te kapd el azokat a nyavalyás villanyszerelőket, és mondd meg nekik,
hogy nem matt, hanem fényes króm foglalatokat akarunk a Rowell
Street-i lakásban. És el kell hozni a függönyöket is. - Oldalra döntötte a
fejét. - Mondhatok valamit? Elég vacakul nézel ki. És még mindig
bűzlesz a fokhagymától. Éppenséggel elég lesz, ha rálehelsz a villany-
szerelőkre. Annál semmi sem lehet hatásosabb.
- Te aztán tudod, hogyan kell felvidítani egy lányt.
- Bocs, drágám. Csak úgy nézel ki, mint aki nem aludt jól.
- Mert nem aludtam jól. - A fél éjszakát azzal töltötte, hogy forgo-
lódott, a másik felét meg azzal, hogy nézte, hogyan kel fel a nap ezen a
gyönyörű júniusi hajnalon. Csodásán tiszta volt a levegő, az ég felhőt-
len és szikrázóan kék. Valahol ott fent Kaye és Parker már New York
felé repült az új, közös élet felé. Miközben ő, Tilly itt maradt az egyre
nehezebben kezelhető régi életével.
- Jól van, akkor elmentem. Várj csak, majdnem elfelejtettem! - Max
a konyhai fiókban kotorászott, és kivett egy kulcsot. - Tegnap ezt oda
kellett volna adnom Jacknek. A Devonshire Road-i lakás kulcsa. Be
tudnál ugrani vele hozzá, mielőtt bármi másnak nekilátsz? Jack nincs
otthon, már többször próbáltam hívni. Úgyhogy csak be kell dobnod a
postaládájába.
Legalább nem kell találkoznom vele. - Persze, bedobom.
Max elment, Tilly pedig elindult a kocsijához. Először Jack házához
megy, onnan Cheltenhambe, a Rowell Streetre, hogy lehordja a villany-
szerelőket.
Üres volt Jack kocsifeljárója, tehát a férfi még nem jött vissza. Tilly
bedobta a kulcsot a postaládába. Ezzel megvolna, most már jöhetnek a
villanyszerelők.
Aztán Murphy törvényéhez híven éppen akkor fékezett Jack kocsija a
ház előtt.
- Hozzám jöttél? - A tegnapi ruha volt rajta, az arca borostás. Mit je-
lentsen ez?
- Csak bedobtam a Devonshire Road-i lakás kulcsát a postaládába.
Max elfelejtette odaadni tegnap. - Próbálta megkerülni Jacket. - Most
pedig át kell mennem Cheltenhambe.
- Nem harapok - viccelődött Jack.
- Tudom. Csak sietek, ennyi az egész. - Négy méterre volt Jacktől, de
vajon elég távol ahhoz, hogy ne érezze a férfi a fokhagyma szagát?
Jack megdörzsölte borostás állát, és lenézett a földre. Aztán kemé-
nyen Tillyre nézett, és azt mondta: - Most értem haza. Nem kérdezed
meg, hol voltam?
Tilly igyekezett a hanghordozásával kifejezni, hogy az őt egyáltalán
nem érdekli. - Nem tudom. Hol voltál? - Kérlek, add, hogy ne kezdjen
valami lányról beszélni!
- Rose édesanyjával voltam - felelte Max nyugodt hangon. - És az
édesapjával.
Tilly megzavarodott. - 0!
Jack nem vette le róla a szemét. - Tegnap, amikor hozzám sem szól-
tál, rájöttem, hogy be kell bizonyítanom neked, komolyan beszélek.
Úgyhogy elmentem Brynhez és Dilyshez. Együtt meglátogattuk Rose
sírját, majd vacsora után elmondtam nekik, hogy megismerkedtem egy
lánnyal... Nem tudtam, mit fognak szólni hozzá. - Megrázta a fejét. -
De csodálatosan viselkedtek. Dilys azt mondta, nagyon boldog, és már
mindketten várták, hogy ez megtörténjen, és Rose is azt akarná, hogy
legyen végre valakim.
Tilly úgy érezte, mintha elvesztette volna az egyensúlyát.
- Aztán valahogy el kellett magyaráznom nekik, hogy igazából még
nehezen haladnak a dolgok - folytatta Jack. - Bryn erre közölte, hogy ő
szívesen ír ajánlólevelet, ha szükséges. Szóval most onnan jöttem
vissza. Bryn és Dilys áldásával. Nem is beszélve a főtt sonkáról, amit
elküldtek, fóliába tekerve. Ez végre meg tud győzni arról, hogy
mennyire komolyak a szándékaim*?
Tilly lehunyta a szemét. Hinni akart Jacknek. De ki tudná garantálni,
hogy a férfi nem fogja meggondolni magát?
Amikor újból kinyitotta a szemét, Jack közelebb lépett hozzá.
- Szóval még mindig nem győztelek meg. - Jack a fejét csóválta. -
Dilys is gyanította, hogy ennyi nem lesz elég. Hát jó, akkor rátérünk a
B tervre.
- Ne! - Tilly oldalazni kezdett, és eltakarta a száját. - Kérlek, ne...
- Jaj, ne csináld már, nem vagyok annyira ijesztő! - Jack hitetlen-
kedve ráncolta a homlokát.
- Nem az a baj. - Tilly lesütötte a szemét, úgy suttogta: - Csak fok-
hagymás a leheletem.
- Nem is. - Most már egészen közel volt hozzá. Belül a veszélyzónán.
- Én nem érzek semmit.
- Én viszont igen. És Max is mondta reggel.
Jack elmosolyodott. - Még szerencse, hogy tegnap este fokhagymá-
val tűzdelt bárányhúst ettem. - Újabb lépést tett Tilly felé. - Nekem is
olyan szagom van?
Önmagát is meglepve, Tilly elmosolyodott. - Fogalmam sincs. Nem
érzem. - Hát ez vicces. Szag tekintetében már elfogadták egymást.
Néhány másodpercig csak álltak, végül Tilly halkan megkérdezte: -
Ez a B terv?
- Nem. A B terv az, hogy megkérdezem, leszel-e a feleségem.
Tilly hirtelen úgy érezte, hogy kihúzták a lába alól a talajt. - Ez őrült-
ség! - hebegte.
- Ez sem elég jó? Szóval még mindig nem bízol bennem, mert lehet,
hogy ma ezt mondom, aztán a jövő héten visszavonom. Igazad van. -
Jack elmosolyodott. - Úgyhogy áttérünk a C tervre.
- Mi a C terv? - Tilly nagyot nyelt, miközben Jack határozottan meg-
fogta a bal kezét. Arra számított, hogy elindul vele a házba, úgyhogy
meglepődött, amikor Jack a kapu felé lódult. Miközben húzta a lányt
maga után, Tilly elfúló hangon megkérdezte: - Hová megyünk?
- Mindjárt meglátod. - Jack intett a középkorú férfinak, aki a rózsáit
metszette a szomszédban. - Jó reggelt, Ted! Ennek a lánynak az előbb
kértem meg a kezét.
Micsoda?
Ted ugyanolyan döbbenten nézett Jackre. - Komolyan? Hát... ez
nagyszerű.
- Szent ég! - sikoltott Tilly, ahogy haladtak tovább az utcában.
- Jó reggelt, Mrs. Ellis, hogy van? - Jack vidáman üdvözölte a pe-
kingi pincsijét sétáltató idős hölgyet, és hozzátette: - Ő Tilly, a jöven-
dőbelim.
- Jack! - A melegítős Mrs. Ellis olyan hirtelen állt meg, hogy a ku-
tyája majdnem megfulladt a póráz végén. - Ez csodálatos! Nem is tud-
tam róla.
- Ott van Declan! Hé, Declan! - kiabálta Jack. - Hadd mutassam be a
jövendőbelimet.
Declan várt egy kicsit, majd Jack mögé bújva ivást imitált Tillyre
mutatva. - Mennyi csúszott le neki, galambom?
- Nem is ittam. Épp most jött meg az eszem.
Aztán Erin boltja következetett. Jack becsörtetett, megijesztve Érint
és egy barna hajú nőt, aki egy báli ruhát próbált fel. - Jack! De rég lát-
talak! - kiáltott fel. - Hogy megy a sorod?
- Soha jobban. Épp megkértem Tillyt, hogy legyen a feleségem.
- Hogy mi? - Erinnek leesett az álla. - Megnősülsz?
- Az igazat megvallva, Tilly még nem mondott igent - felelte Jack
felvillanó mosollyal. - Kívánjatok sok szerencsét!
- Nekem dolgoznom kellene - panaszolta Tilly elfúló hangon.
- Maxet majd én elintézem. - Jack megállt, amikor Montgomery ék-
szerüzletéhez értek, és becsengetett. - Ez a C terv - magyarázta. - Azt
akarom, hogy mindenki tudja, hogy komolyak a szándékaim. És figyel-
meztetlek, nincs D terv.
Az üzletben fénynyalábok világították meg a szekrényeket, ame-
lyekben régi és modem ékszerek voltak. Húsz perccel később, anélkül,
hogy Tilly akár csak megpillanthatta volna, mi mennyibe kerül, Martin
Montgomerynek sikerült két gyémántgyűrűre szűkítenie a választást.
Mindkettő olyan szép volt, hogy a lánynak elállt a lélegzete. Az egyik-
ben szögletesre volt csiszolva a gyémánt, a másikban ovális alakúra. A
szögletes jobban tetszett neki, de abban nagyobb volt a gyémánt, úgy-
hogy a kisebbet kellett választania, mert a puszta gondolattól, hogy
mennyibe kerülhet, kis híján pánikrohamot kapott.
Tilly Martin Montgomeryre nézett. - Ha Jack a jövő héten meggon-
dolja magát, és visszahozza a gyűrűt, a teljes árát visszaadja neki?
Martin Montgomery meghökkent. - Ööö...
- Nem fogom meggondolni magam. - Jack feltartotta a két gyűrűt. -
Na ki vele, melyik tetszik jobban?
A nagy szögletes, természetesen. Annak az alakja jobban illett a ke-
zéhez. Ez volt a leggyönyörűbb gyűrű, amit valaha látott. - Az ovális
jobban tetszik.
Jack felvonta a szemöldökét. - Biztos vagy benne?
- Teljesen. - Hiszen az ovális a második leggyönyörűbb gyűrű, amit
valaha látott.
- Nem csak azért mondod, mert azt gondolod, hogy az az olcsóbb?
Mert nem olcsóbb.
Tényleg? Szétáradt a testében az adrenalin. - Komolyan?
Az ékszerész elmosolyodott, és bólintott.
- Hát jó. - Tilly megragadta a szögletesre csiszolt gyémántot. - Akkor
ezt kérem! - mondta vidáman.
- Nem csak azért mondod, mert ez tényleg olcsóbb? - kérdezte Jack.
- Nem! Imádom!
- Jól van. Én is. Akkor megvolnánk, Martin. Ezt kérjük.
Miközben Jack elvette a gyűrűt, és lassan ráhúzta Tilly bal kezének
harmadik ujjára, a lány érezte, hogy a szeme megtelik könnyel. Most
már tudta, hogy Jack komolyan beszélt. Nagyon, nagyon komolyan.
- A C terv sikeresnek bizonyult? - suttogta Jack a fülébe.
- Most erre mit mondjak? Igen!
Jack pajkosan elmosolyodott. - Akkor hazaviszlek.
Tilly megborzongott. - Még nem fizetted ki a gyűrűt.
Diszkrét távolságban várt, miközben Jack elővett egy hitelkártyát a
tárcájából. Aztán megcsörrent a mobiltelefonja.
- Ez Max - mondta Tilly.
- Add csak ide! Szevasz, Max! - Jack megnyomta a kihangosítást.
- Miért te veszed fel Tilly telefonját?
- Itt van velem, éppen megkértem a kezét. - Jack derűs tekintete Tilly
kezére vándorolt. - És hajói értettem, igent mondott.
Tilly arra számított, hogy Max majd felnevet, ehelyett csak annyit
kérdezett: - Szóval ő az?
Jack megszorította Tilly kezét. - Igen, ő az.
- Gondoltam - mondta Max. - Beszélhetek vele?
Tilly remegő kézzel vette el a telefont. - Szia, Max!
- Szóval ez most komoly közted és Jack között? De azért dolgozol
még nekem?
- Persze. Bár ebben a pillanatban éppen nem.
- Hol vagytok? - kérdezte Max.
- Montgomery ékszerboltjában.
- Vagyis még nem beszéltél a villanyszerelőkkel?
Tillynek megrándult az arca. - Ne haragudj, Max, még nem.
- Max? - szólt közbe Jack. - Szeretem Tillyt. Remélem, ő is szeret
engem, bár ez még ebben a formában nem hangzott el a szájából.
Tudod, ez nagyon különleges nap a számunkra. Szóval az a lényeg,
hogy teszek a villanyszerelőkre.
- Jól van, mondd meg Tillynek, hogy majd én beszélek velük. - Kis
szünet után hozzátette: - Csak megtörtént végül?
Jack megszorította Tilly kezét, és olyan pillantást vetett rá, amitől a
lány elolvadt. A férfi azt felelte: - Igen, megtörtént.
- Hát már ideje volt. És hidd el, ez biztosan szerelem, ha éppen most
kérted meg a kezét. - Max hangja egyszerre volt meghatott és derűs. -
Ugyanis iszonyú fokhagymaszag árad abból a lányból.
JILL MANSELL
Gondolja, hogy mindenki számára tartogat az
élet valamilyen hepiendet?
Hogyne! A kérdés csak az, elég szerencsés vagy-
e, hogy megtaláld. Van egy kedvenc mondásom:
Minden fazéknak van fedele.
Jó partnerrel együtt élni nagy öröm, és ami a
lényeg, nem kell, hogy tökéletes legyen, elég, ha neked tökéletes.
Honnan merít ihletet?
Igazi szarka vagyok. Lopok szappanoperákból, újságcikkekből,
hallgatózom a vonaton, az étteremben... Senki sincs biztonságban
mellettem.
Mihez kezdene, ha valami egészen mást csinálhatna?
Szeretnék étteremkritikus lenni, és csodás fogásokat enni mindennap.
Bár azt hiszem, ebbe végül is beleunnék. Tudja, mit? Felejtsük is el.
Inkább Pierce Brosnan masszőré lennék. Na, azt soha nem unnám meg.
A regényben Erin boltja ruhabizományi. Szokott ilyenben
vásárolni?
Még szép! Imádok alkudozni, és mindig nagy izgalom, ha az eredeti ár
töredékéért vehetek meg egy fantasztikus ruhát. Ráadásul azok közé
tartozom, akik elmesélik, hogy használt ruha van rajtuk. Csak újabban
retrónak nevezik. Hogyan írná le az öltözködési stílusát?
Hosszú szoknyák, rengeteg selyem és bársony, laza topok, sálak, díszes
műanyag szandál nyáron, hegyes orrú csizma télen. Cipőm igazából
nincs is... Hol szokott írni?
A kanapén a nappaliban, vagy az ágyon, ahonnan látni a házunk
mögötti sportpályákat. A háttérben megy a tévé, kézzel írok, Harley
Davidson töltőtollal.
Van valami harapnivaló a közelben, miközben ír?
Mindig eszem, főleg chipset, édesgyökér-nyalókát és gyümölcsös
rágógumit. Nemrég fedeztem föl az aszalt ananászt. Nagyon finom, és
még egészséges is. Hetente fel kell töltenem a készletemet a helyi
édességboltban.
Hogyan kapcsol ki?
Néha túl könnyen... Ki tudok kapcsolni akkor is, amikor dolgoznom
kellene. Szeretek tévézni, nagyokat enni... Ez nem hangzik túl
egészségesen, igaz? Szeretném azt mondani, hogy triatlonversenyre
edzek, de az hazugság volna.