A Péter és a farkas szövege

Egyik reggel, jó korán, amikor még a nagypapa aludt, Péter kinyitotta a kaput és
kisétált a nagy zöld mezőre, habár nagypapa megtiltotta neki. De, ahogy te is tudod
drága barátom, nem mindenki olyan szófogadó, mint te vagy... (nevetés)
Egy nagy fa ágán ült egy kis madárka, Péter barátja. "Minden csendes, minden
csendes!", csipogta a madár boldogan. Igen, minden csendes, még a mező közepén lévő
kis tavacska is.
Aztán egy kacsa jött erre, nagyon örült neki, hogy Péter nem csukta be a kaput és
elhatározta, hogy egy jót fog úszni a mező tavacskájában. Ahogy ezt a kis madár
meglátta, leszállt a gyepre a kacsa mellé, és megrázta a tollát.
"Hát milyen madár vagy te, hogy nem tudsz repülni?", kérdezte a kacsától. Azt
válaszolta erre a kacsa:
"Na és te milyen madár vagy, hogy úszni nem tudsz?" és fejest ugrott a tóba. Így
vitatkoztak tovább, miközben a kacsa úszkált, és a madár szökdécselt a fűben.
Hirtelen Péter észrevett valamit, egy macska kúszott a fűben. "A madarat lefoglalja
a vita, könnyedén elkapom."- gondolta a macska. Óvatosan a madár felé lopakodott
bársonyos tappancsain. "Vigyázz!"-kiáltotta Péter és a madár azon nyomban felrepült
a fára. Eközben a kacsa reszketett a tó közepén. A macska körbesétált a fa körül,
és azt gondolta, "megéri a fáradságot, hogy olyan magasra másszak? Mire felérek a
madár már réges-régen elrepült..."
Éppen ekkor jött ki a nagypapa. Elég dühös volt Péterre, hogy az kijött a mezőre.
"Ez veszélyes hely! Ha egy farkas jönne ki az erdőből, mit tennél drágaságom?!" De
Péter nem törődött nagypapája tanácsával. Az olyan fiúk, mint Péter nem ijednek meg
akármilyen farkastól. Ám a nagypapa megfogta kezét, bezárta a kaput, és hazavezette
Pétert.
Alighogy Péter elment, egy nagy, szürke farkas jött ki az erdőből. Egy pillanat
alatt a macska felmászott a fára. A kacsa megijedt és izgalmában kiugrott a tóból,
és rohanni kezdett a farkas elől.
Teljesen mindegy, hogy milyen gyorsan tudott is a kacsa szaladni, a farkastól nem
menekülhetett. Egyre közelebb kerül...egyre...egyre...a farkas elkapta a
kacsát...és egyetlen nyelésre felfalta őt!
A helyzet úgy állt, hogy a macska az egyik faágon lapult. A madár meg egy
másikon, persze nem túl közel a macskához. Most a farkas járkált a fa körül, nézvén
őket mohó szemével.
Ezalatt Péter, a félelem legcsekélyebb jele nélkül állt a zárt kapu mögött.
Mindent végignézett. Hazafutott, szerzett egy erős kötelet, és felmászott a magas
kőkerítésre. Annak a fának, ami alatt a farkas ment körbe-körbe volt egy ág, mely
kihajolt a kőkerítés fölé. Péter könnyedén átmászott a fára. "Repülj le, és cikázz
a farkas feje körül! Ne aggódj, úgysem tud elkapni!" - mondta Péter.
A madárka szinte hozzáért a farkas fejéhez, úgy röpködött, míg a farkas dühösen
próbálta elkapni. A madár nagyon ügyes volt, a farkasnak semmi esélye sem volt,
hogy elkapja. Ezalatt Péter csinált a kötélből egy lasszót, és óvatosan engedte
lefelé a fáról...le...le... és elfogta a faránál fogva a farkast. A farkas
megérezte, hogy elfogták, vadul ugrálni kezdett, próbált kiszabadulni. De Péter
odakötötte a kötél végét a fához. A farkas ugrálása miatt a kötél csak egyre
szorosabb lett. Éppen ekkor vadászok jöttek ki az erdőből - követték ugyanis a
farkas nyomát -, és rácéloztak. De Péter a fáról rájuk kiáltott: "Ne lőjetek, a
madárka és én már elfogtuk a farkast, inkább segítsetek, és vigyük el az
állatkertbe!"
Most képzelj el egy győzelmi felvonulást. Péter megy legelől. Utána a vadászok
viszik a farkast. A menet legvégén a nagypapa és a macska sétál peckesen. "Mi lett
volna velünk, ha Péter nem fogja el a farkast?" rázta meg a fejét elégedetlenül a
nagypapa. "Milyen bátor barátok vagyunk ÉN és Péter! Nézd csak, mit fogtunk!"
És ha valaki figyelmesen hallgatja, meghallja, hogy hápog a kacsa a farkas
bendőjében, ugyanis a farkas a nagy sietségben egyben nyelte le őt.
A Péter és a farkas (Петя и волк) Prokofjev gyermekeknek írt szimfonikus meséje, e
műfajban valószínűleg a leggyakrabban előadott és legtöbb hangfelvételt megért
zeneműve. Színházakban, leginkább bábszínházakban adják elő.
Prokofjev a művet 1936-ban írta (op.67) narrátorra és szimfonikus zenekarra.