Nemes Nagy József

Regionális tudományi fogalmak *

régió (lat)

1) a hétköznapi fogalomhasználatban a térség, vidék, övezet, táj, körzet, államokon belüli

területegység szinonímája. 2) A → regionális tudományban a ~ lehatárolt, a környezetétől
elkülönülő területi egység a nemzeti és a települési szint között, amelyet a társadalmi folyamatok
széles körét átfogó, soktényezős társadalmi-gazdasági összekapcsoltság (kohézió), lakosainak
érzékelhető regionális összetartozása (identitás-tudata) valamint érdemi irányítási hatáskörű és
önállóságú regionális intézmények rendszere fog tartós egységbe. A ~ a fejlett országok, illetve
ezek integrációi → regionális politikájának egyik központi fogalma. Különösen Európában
erősödő politikai és szellemi irányzat a ~k szerepét, az országos szinttel szemben növelni
kívánó → regionalizmus.

A ~kat számos tudományterület vizsgálja. Az egyes tudományágak gyakran más és más

tartalmi hangsúlyokat használnak a ~k meghatározása, vizsgálata során. A modern →
regionális földrajz elsődlegesen a térségek természeti és gazdasági-társadalmi komplexitását
emeli ki. A szociológia, az antropológia az etnikai-kulturális, szellemi-tudati összetartozásra, a
mentalitás, az értékek hasonlóságára teszi a hangsúlyt. A politológia, a politikai földrajz a ~
fogalmát elsősorban nemzetközi keretekben használja. Sajátos politikai ~knak tekinthetők
országon belül a választási körzetek. Az igazgatástudomány szemléletében alapvető
régióformáló momentum az intézményesült irányítási, igazgatási, hatalmi hatáskörök megléte, a
minél kiterjedtebb területi önigazgatás. E tudományterületek kiemelt fontosságot tulajdonítanak
a ~központok kijelölésének valamint a politikai hatalom térbeli megosztásának, a devolúciónak.

A ~-nak sokféle típusát különböztetik meg. A gazdaság ágazati jellegét tekintve beszélnek
ipari vagy agrártérségekről, a településhálózati jegyek szerint megkülönböztethetőek városias

*
Bárány Lászlóné (főszerk.); Bor Ferenc(szerk.)
Magyar Nagylexikon: 15. kötet: Pon–Sek. 930 p., címszavainak kéziratai, Budapest: Magyar Nagylexikon
Kiadó, 2002.
vagy falusias ~k. Bár a ~ók kijelölésénél gyakori szempont a belső egyveretűség, minden ~
többé-kevésbé tagolt, a központok és a hozzájuk kapcsolódó perifériák eltérő szerepe,
munkamegosztása következtében. A → regionális politika a térségeket elsősorban a gazdasági
fejlettség szintje és a gazdasági szerkezet alapján jelöli ki. A támogatandó térségek típusai
között külön kezeli a túlzsúfolt, környezeti és társadalmi válságjegyekkel jellemzhető
nagyvárosi ~kat, a fejlődésben laszakadt, demográfiai és társadalomszerkezeti szempontból
torzuló, legtöbbször agrárjellegű, elmaradott ~kat, a korábbi fejlődési potenciálját elvesztett,
visszaeső, leginkább nehézipari jellegű ún. depressziós területeket valamint a gyengén
benépesült, perifériális helyzetű területeket. Különösen Eu.-ban, az államhatárok elválasztó
szerepének gyöngülésével egyre növekszik a határon átnyúló együttműködés, ami több
országra kiterjedő, szoros gazdasági kapcsolatban lévő, egységesülő térségeket hoz létre
(Eurorégiók).

A stabil, egyértelműen lehatárolható ~k hosszú történelmi folyamat eredményeként jönnek

létre, ezért az új, formálódó ~k kijelölése, határaik meghúzása tudományosan véglegesen nem
megoldható, gyakran erős hatalmi-politikai töltetű, vitatott kérdés. Minden esetben figyelembe
vehető a természeti tagoltság, az etnikai-vallási különbségek, a történelmi hagyományok, a
gazdasági térszerveződés, a településhálózati kapcsolatrendszer. Ezek gyakran átfedik
egymást, de a különböző szférák elkülönülő térbeli egységei különböznek is. Nincs olyan
térfelosztás, amely minden társadalmi jelenséget egyazon módon fog keretbe. Ezért a ~k
kijelölésénél vitatható elhatárolások mindig maradnak, a társadalmi mozgások, fejlődés
eredményeként a térbeli kapcsolatok folyamatosan változnak is, azaz, ha ma egyértelműen egy
térséghez sorolható is egy település, lehet, hogy néhány év múltával már máshova vonzódik.
Egyöntetű nemzetközi tapasztalat, hogy a térfelosztások leggyakrabban a területi közigazgatás
létező rendszereihez igazodnak. A ~k számos országban középszintű közigazgatási egységek,
→Mo.-on jelenleg a megyéknek van közigazgatási funkciója, a hét, ún. tervezési-statisztikai
régiónak a területfejlesztésben van szerepe.

regionalizmus

Az országon belüli területegységek, →régiók szerepét, az állami szinttel szemben növelni

kívánó politikai, szellemi irányzat. A régiók kialakulásában nemcsak a határok kijelölésének
és a belső gazdasági és társadalmi kapcsolatok erősödésének van szerepe, hanem a népesség
gondolkodásában, mentalitásában megfigyelhető összetartozásnak, identitásnak is. Fontos
régióképző feltétel a helyi intézmények, hatalmi-politika jogkörök megjelenése is. A ~t épp e
két tényezőcsoport táplálja, ezért kiemelt fontosságú eleme a térségi kulturális, sok esetben
etnikai-nyelvi és vallási alapú azonosságtudat valamint a politikai intézményesültség
erősítésére törekvés. A ~ Eu.-ban az integrációs folyamat (EU) kiteljesedésétől erős lökést
kapott. Az Európai Unió különböző szerveiben évek óta napirenden van a regionális
intézményrendszerre vonatkozó megoldások vizsgálata és az alkalmas jogi eszközrendszer
kimunkálása. Főbb dokumentumok: Helyi Önkormányzatok Európai Chartája (1985),
Tervezet a Regionális Önkormányzatok Európai Chartájáról (1997). A nemzetek feletti
integrációs politikai és irányítási szint létrehozása viszonylagosan meggyengítette a nemzeti
szintek hatáskörét, amelyek bizonyos hatásköröket, elsősorban a kulturális, oktatási
szférákban, a helyi önkormányzatok irányításában átadtak a régióknak. Különösen a föderális,
szövetségi berendezkedésű államokban (Németo., Ausztria) erős a regionális elkülönültség és
azonosságtudat, ami itt állami-politikai intézményesültséggel is alátámasztott. Etnikai alapon
nyugvó, erős önigazgatási jogosítványokkal rendelkezőrégiókat találhatunk Spanyolországban
(Katalónia, Baszkföld), de a → regionális politika növekvő szerepe mindenütt felerősíti a
térségi szerveződés és önállóság gondolatát. Szélsőséges változata a szeparatizmus, amely az
adott állami keretekből való kiválást tűzi céljául.

regionális fejlődéselmélet

A gazdaság és a társadalom térben egyenlőtlen fejlődését leíró, magyarázó és ezek alapján

fejlesztési irányokat megfogalmazó, elsősorban közgazdasági tartalmú elméletek. A regionális
fejlődés kettős folyamat, amely magában foglalja a regionális növekedést és a regionális
kapcsolatok, szerkezetek átalakulását. A ~ -ek mindegyike arra világít rá, hogy a gazdasági és
társadalmi fejlődésben kiemelt szerepe van a differenciált területi adottságoknak. A termelési
tényezők (föld, munka, tőke, menedzsment, technológia), a fekvés, a szállítási költségek,
általában a gazdaság és a társadalom térbelisége elágazó fejlődési pályákat teremtenek az
egyes térségek számára. A ~-ekkel a területi folyamatok kutatásának látványos módszertani
fejlődése párosul.

A ~ -ek legkorábbi csoportjait az ún. klasszikus telephelyelméletek alkotják, amelyek először

egy-egy vállalkozás vagy ágazat telephelyválasztását elemezve tárták fel a gazdasági
térszerkezet és munkamegosztás térbeli rendjét. Ez az irányzat a prekapitalista
mezőgazdaságnak a helyi piacközpontok körüli koncentrikus elhelyezkedését kimutató német
J. H. von Thünen (1826) elméletével kezdődik, az ipari munkamegosztást középpontba állító,
a szállítási költségek minimalizását optimum-kritériumként kezelő irányzat fő alakja A. Weber
(1909). Tágabb társadalmi tevékenységi körben és funkciók között keresve az optimális
térbeli rendet, a német térgazdaságtani vonulathoz kapcsolódva a geográfus W. Christaller
(1933) majd A. Lösch (1940) és az amerikai W. Isard (1956) elméletében már nem a költség-
minimalizálás, hanem a bevétel maximalizálás az optimumkritérium. Ezen elméletekben
mindegyikében világosan megkettőzödik a tér: a gazdaság és társadalom konkrét helyekhez és
adottságokhoz kötött földrajzi terére és a (szűkebb értelemben vett) gazdasági térre, amelyben
a gazdaság alapkategóriái (árak, bérek, költségek, a nyereség) alakítják a térbeli eloszlást.

A 20. sz. közepére világméretekben és az egyes országokon belüli kialakult éles területi
fejlettségi különbségek hatására kialakuló új elméletek (G. Myrdal 1957) már hosszabb
történeti távon keresik e folyamatok okait. A területi kiegyenlítődéssel és a különbségek
növekedésével jellemezhető fejlődési szakaszok váltakozását tárta fel az amerikai W. W.
Rostow (1960) fejlődési-stádium elmélete, az országokon belüli fejlettségi különbségek
történeti alakulását széles empirikus alapon vizsgálta honfitársa, J. G. Williamson (1965) és J.
Friedman (1983). A növekvő területi polarizáltság mögött megjelennek a gazdaság térbeli
koncentrálódását kísérő helyi ún. agglomeratív és szinergikus előnyök. Ezek az elméletek
rámutatnak arra, hogy a termelési tényezők korlátozott térbeli mobilitása következtében a
piacgazdaságok folyamatai gyakran a területi fejlettségi különbségek erőteljes növekedését
eredményezik, s ezért a kiegyenlítettebb térszerkezet létrehozásában nélkülözhetetlen az
elmaradó térségeket állami támogatása (→ regionális politika). A területi egyenlőtlenségek
csökkentését célba vevő, gyakorlatiasabb elméletek közé tartozik a francia F. Perroux (1955)
növekedési pólus elmélete, aki a gazdaság dinamizálására alkalmas, történetileg változó
ágazatok szerepét emeli ki. Ezt az ágazati szemléletet J. Boudeville (1961) vitte át a
területfejlesztési gondolatrendszerbe. Ezekre az elméletekre támaszkodnak a fejlettebb
országokban a kiegyensúlyozottabb településhálózatot létrehozni kívánó ún. ellenpólus-
koncepciók (a főváros túlsúlya miatt a ~-ek közül a hazai terület-és településpolitikára is ez az
elmélet gyakorolta a legnagyobb hatást). A fejlődő világ országaiban kialakult duális
gazdasági szerkezet mögött is megtalálható ez az elmélet, ami arra is utal, hogy a helyi
társadalmi-gazdasági adottságoknak nem megfelelő tevékenységek erőltetett betelepítése egy-
egy régióba általában nem vezet hosszabb távon is stabil, kiegyensúlyozott térszerkezethez.

A 20. sz. hetvenes-nyolcvanas éveiben a térszerkezetek statikus leírásával szemben előtérbe

került a térfolyamatok dinamikus magyarázata, amelynek középpontjában az innovációk (a
legtágabb értelemben vett műszaki, gazdasági, társadalmi-szervezeti újdonságok) térbeli
terjedésének vizsgálata áll. Az irányzat (L. A. Brown 1981, W. B. Stöhr 1981) a korai
gazdasági ciklus- és termékéletpálya elméletek (N. B. Kondratyev 1926, J. A. Schumpeter
1939) valamint a svédországi Lund egyetemének földrajzi iskolájában kidolgozott diffúzió-
elméletek (T. Hägerstrand 1967) egyesítésével az újdonságok egyenlőtlen térbeli terjedését
vizsgálva többfajta terjedési modell jelenlétét mutatta ki. Ezek közül az ún. szomszédsági
vagy járványszerű valamint a a településhálózat szintjein végigfutó hierarchikus terjedés a
leggyakoribb. A diffúziókutatáshoz kapcsolódó területfejlesztési irányzat az ún. innováció-
orientált területfejlesztési politika, amely a térségek fejlődését elsődlegesen az innovációk
terjedését és befogadását gyorsító hálózati infrastruktúra és vállalkozásösztönző
intézményrendszer kiépítésével, a kutató-fejlesztő intézmények decentralizálásával, a helyi
tradíciókra építő gazdasági szerkezettel javasolja alakítani. Napjaink ~-eiben a globalizáció
térségi hatásainak vizsgálata áll a középpontban. A gazdasági fejlődés illetve fejlettség
fogalma helyett ezen elméletek a területi versenyképesség növelését emelik ki (M. E. Porter
1997), amely két komponensű: a gazdasági növekedés és a foglalkoztatottság egyaránt magas
szinten tartását feltételezi. A legújabb ~-ek nem pusztán az egyedi gazdasági egységek
optimális elhelyezését, hanem azok rendszerei, hálózatai kialakítását, komplex regionális
rendszerek létrejöttét szorgalmazzák. Irod: Fejezetek a regionális gazdaságtan
tanulmányozásához, MTA RKK, Győr-Pécs, 1999

regionális politika

1) A külpolitikában az egyes hatalmaknak, országoknak a világ nagytérségeivel,

országcsoportjaival kapcsolatos politikája. 2) Ma gyakoribb és elterjedtebb jelentésében
megfelel a területfejlesztési politika fogalmának, ami az országok kiegyensúlyozottabb területi
szerkezetének megteremtését célozza, jellemzően a fejlődésben elmaradott, leszakadó
térségek (→ régiók) fejlődésének központi, állami támogatásával. Ez a részpolitika a fejlett
Eu.-i országokban a 20. század második felében került előtérbe. Beavatkozási területei
elsőként a túlzsúfolt nagyvárosi régiók voltak ahol a fejlesztés korlátozásával, a
környezetetkárosító közlekedés korszerűsítésével csökkentették a feszültségeket, s a vidéki
nagyvárosok szerepét növelve igyekeztek ellenpólusokat létrehozni (1950-es évek). Ezzel
párhuzamosan az infrastruktúra kiépítésének kiemelt állami támogatásával, az iskolázottság,
képzettségi területi kiegyensúlyozásával, s helyi támogatásokkal fékezték a periférikus
helyzetű, elsősorban agrártérségek leszakadását (1960-as évek). A ~ eszközeivel segítették a
válságba került nehézipari térségek gazdasági szerkezetének átalakítását (1970-es 1980-as
évek). Mindezek hatására ezekben az országokban, ha nem is tűntek el, de jelentősen
csökkentek a területi fejlettségi különbségek. A legújabb időszakban a ~ban egyre nagyobb
hangsúlyt kap a helyi tradíciókra, kezdeményezésre, megújulási képességre támaszkodó
fejlesztési irány, a modern információs hálózatok, a tudásközpontú gazdaság elterjedésének
serkentése. A helyi szereplők, mindenek előtt az önkormányzatok növekvő aktivitása jelenik
meg a térség- és településmarketing szemléletében, amely a sajátos termékként értelmezett
városok, régiók vonzóvá tételét a marketingből átvett eszközökkel támogatja.

Az egyes országok önálló ~-i intézményrendszert működtetnek. Ebben a központi

kormányzatok, a helyi, térségi állami szervek, a területi önkormányzatok a legaktívabb
szereplők. Ezek alakítják ki azokat a szabályozókat, amelyekkel a gazdasági szereplőket, a
tőkét a térségekbe vonzák, így növelve a jövedelmeket s javítva a foglalkoztatottsági
viszonyokat. A ~át a fejlett országokban törvények szabályozzák. Mao.-on a legfontosabb
jogszabály az 1986-ban megszületett XXI. törvény a területfejlesztésről és a
területrendezésről. Az ország területi fejlődésének jövőbeni irányait foglalja össze az
Országgyűlés által 1998-ban elfogadott Országos Területfejlesztési Koncepció (OTK). A ~
sajátos, területi szabályozási eszközei közé tartoznak a közvetlen pénzügyi támogatások,
beruházási hitel- és adókedvezmények. Ezek meghatározott térségekben vehetőek igénybe. A
sajátos eszközrendszer részét alkotják az elkülönített vállalkozási övezetek, ipari és
innovációs parkok. A ~ az EU egyik kiemelt részpolitikája, amely a fejlettségben elmaradt
illetve helyi gazdasági nehézségekkel küszködő visszaeső iparterületek, vidéki és periférikus
térségek gazdasági átalakítását közösségi eszközökkel támogatja, az ún. Strukturális Alapok
pénzeszközeiből. A támogatás feltétele a fejlesztési koncepciók és programok megléte,
igénybevételét szigorú pénzügyi és jogi szabályok, ellenőrzés és hatáselemzések kísérik.
Egész Eu.-ban, s hazánk és szomszédai között is erősödik a térségek határokon átnyúló
együttműködése, amit az EU ugyancsak kiemelt támogatásban részesít.
regionális tudomány

a 20. sz. második felében kifejlődött, tudományrendszertani helyét tekintve multidiszciplináris

társadalomtudomány. A térrel foglalkozó társadalomtudományok közös alapfogalmait,
elméleteit és módszereit foglalja egységes rendszerbe s a társadalmi és gazdasági jelenségeket
ezek felhasználásával vizsgálja. A ~ a társadalom térbeli jelenségeit minden térségi szinten
elemzi, az egyéni-közösségi mikroterekben, a települések, a régiók és országok, a nemzetek
feletti integrációk szintjén és világméretekben is.

A mai ~ tudománytörténeti gyökereit a társadalomföldrajz, a regionális gazdaságtan, a

településszociológia, az urbanisztika és a politikatudomány adja. Maga az elnevezés Walter
Isard amerikai közgazdász (→ regionális fejlődéselmélet), nevéhez fűződik (regional
science), aki 1954-ben szervezte meg a Regional Science Association (Regionális Tudományi
Társaság, RSA), első ülését, Detroitban, majd az első ~i tanszéket a pennsylvaniai egyetemen
(1958). Az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején több átfogó, alapozó munkát publikált
(Location and Space Economy - 1956, Methods of Regional Analysis - 1960). Isard nyomán
ma is erős a regionális tudomány közgazdasági irányultsága, de a ~nak szorosak a
kapcsolódásai a → regionális földrajz, a szociológia és az igazgatástudomány vizsgálati
területeihez és a térinformatikához is. A tér középpontba állítása még távolabbi
tudományterületekhez is utat nyit, a térség- és településmarketingben (→ regionális politika)
fontos szerepet játszó, ún. mentális terek elmélete a szociológiához és a pszichológiához.
Mára a tudományterület széles körűen intézményesült: tudományos társaságok, kutatóhelyek,
egyetemi tanszékek világszerte és hazánkban is (hazai intézmények: MTA Regionális
Tudományos Bizottsága, a legnagyobb kutatóhely a pécsi székhelyű MTA Regionális
Kutatások Központja).

Fő aktuális kutatási témák: a társadalmi tér elmélete, a globalizáció térségi hatásai, területi
fejlődés és versenyképesség, területi egyenlőtlenségek, centrum-periféria relációk, térbeli
áramlások a gazdaságban és a népesség körében, a távolság szerepe a térkapcsolatokban. A
~ban erős a matematikai és statisztikai módszerek, modellek szerepe. Ezek közül több a más
tudományterületektől átvett, analóg modell (gravitációs- és potenciálmodellek, társadalmi és
gazdasági súlypontok a fizikából, ökológiai analógiák használata a társadalmi térbeli
folyamatok és alakzatok, a szegregáció vizsgálatában). Más - a matematikai közgazdaságtan
és a matematikai statisztika fejlődését és serkentő - modellek kifejezetten a ~ eredményei:
területi autokorreláció, trendfelület-elemzés, helyzetparaméterekkel végzett regressziós
vizsgálatok. Miközben a ~t elsősorban a mennyiségi ismérvekkel nehezen leírható egyedi
helyeket középpontba állító földrajzi irányzatok oldaláról kísérte erős kritika, a mennyiségi,
modellezési vizsgálati irányzat jelentős hatást gyakorolt a társadalomföldrajzra is. A ~
alkalmazott irányzatai fontos szerepet töltenek be a →regionális politika tudományos
megalapozásában, a különböző térségtípusok meghatározásában, a támogatandó területek
kijelölésében, a területi tervek, koncepciók és programok kidolgozásában, a területfejlesztési
akciók hatásainak elemzésében, a nemzetközi tőke- és információáramlások vizsgálatában.
Hazánkban ma a ~ -i kutatások egyik meghatározó irányzata az EU regionális politikai
intézményrendszerének megfelelő szervezetrendszer kiépítéséhez kapcsolódik, nagy hangsúlyt
kap a határmenti térségek kutatása is. Irod.: G. Benko A regionális tudomány, Bp-Pécs,
Dialóg-Campus, 1999.