Nemes Nagy József

Nemzetközi és hazai tendenciák a területi elemzésben*

A regionális folyamatok kutatása, a területi változások nyomon követése, magyarázata és az

ezekhez kötődő területpolitikai beavatkozások tudományos megalapozása terén az elmúlt másfél
évtizedben világszerte lényeges változások történtek. A tanulmány ezeket veszi számba – a tárgy
kiterjedtsége okán természetesen rendkívül töredékesen, inkább csak egy-egy példával
dokumentálva – s ezek tükrében teszi mérlegre a hazai történéseket, a tudományterület
előrehaladását és hiányait. A hangsúly a számszerű, statisztika eszköztáron van, tovább gördítve a
szerző hasonló tematikájú írásainak mondandóját (Nemes Nagy J. 1988, 1996, 2001, 2003).

A társadalmi térbeliség felértékelődése

Lehet, hogy pusztán a témakör iránt elkötelezett kutató érzéki csalódásáról van szó, amikor azt
állítom, hogy a társadalom térbeli-területi tagolódása, fejlődése az elmúlt évtizedekben jóval inkább
előterébe került a társadalmi érdeklődésnek és politikának, mint az korábban volt, de talán mégsem
tévedek. Véleményemet igazolja az átláthatatlan bőségű nemzetközi publikációtömeg, ami – s ez is
új jelenség – ma messze túlnyúlik a területi kutatások hagyományos terrénumain (területi
statisztika, társadalomföldrajz, regionális gazdaságtan, területi tervezés stb.), elérve szinte minden
társadalomtudományi diszciplínát, a kriminológiától a politológiáig, s akkor még a kapcsolódó
természettudományos szférákat (ökológia, környezettudomány) számba sem veszem.

Ez a diszciplináris kiterjedtség tovább növeli a különböző tudományterületek sajátos

szempontjainak, illetve elemzési módszereinek kölcsönös átvételének lehetőségeit. A legújabb
hazai szakirodalomból jó példa erre Bajmócy P. 2004 munkája, amelyben a leginkább az
ökológiában használt diverzitás fogalmát és egyik indexét alkalmazza a hazai etnikai és vallási
térfolyamatok elemzésére – helyénvalóan, a fogalmi-elméleti kölcsönhatás kiváló példája Keményfi
R. 2004 kötete, a néprajz és a geográfia határterületén.

Részben ugyancsak a térbeli szempont kiterjedt használatával kapcsolható talán össze egyfajta
sajátos „fogalmi innováció” a nemzetközi és a hazai regionális kutatásokban egyaránt. Sorra
születnek az „új” fogalmak: a fejlettség, az urbanizáltság, az innovativitás, a gazdasági erő vagy
potenciál, a versenyképesség, a térségi abszorpciós képesség. Mindezek bizonyos momentumokban
kétség kívül eltérő tartalmúak, de amikor térségi differenciáltságuk statisztikai mérésére térünk,
kiderül, hogy rendkívül nagy az őket leíró mutatórendszerek közötti átfedés (legújabb példaként
lásd G. Fekete É. 2004 sajátos összevonási, standardizálási módszert használó kistérségi elemzését,
aki azok abszorpciós képességét elemzi, de ehhez viszonyítási alapként egy saját fejlettségi
térszerkezetet mutat be).

A területi elemzések nemzetközileg tapasztalható expanzióját több tényező táplálja. Ezeket keresve
elsőként a társadalmi folyamatok néhány neuralgikus elemére érdemes utalnunk.

Szembetűnő mozgatórugóként ötlik szembe a társadalmi-gazdasági fejlődésnek – a

globalizálódással párhuzamosan – egyre nyilvánvalóbb világméretű tagolódása, a gazdagság és

*
Megjelent: Területi Statisztika, 8 (45), 1. sz, 2005, pp. 3-14.
szegénység látványos földrajzi polarizálódása. A legújabb számítások egyike szerint – Maddison, A.
2001 – Nyugat-Európa és Afrika egy főre jutó GDP-vel mért gazdasági fejlettségi szintjében
például 1950-ben még „alig ötszörös”, 1999-ben már közel tizenötszörös volt a különbség.

A polarizálódás kísérte globalizálódás napjaink kétségkívül meghatározó trendje. Nem véletlen

ezért, hogy visszatérő kutatási téma ez, kétfajta közelítésben is: az aktuális egyenlőtlenségeket
nemzetközi összehasonlításban tesztelő, keresztmetszeti vizsgálatokban, s a nagytávlatú történeti
analízisek során is. Utóbbiakban gyakorta bukkan fel a vitakérdés, vajon a globalizálódás mennyire
tekinthető újkeletű, illetve „mindenkor létező” jelenségnek. A kvantitatív elemzések a 19. századra
teszik a szélsőséges világméretű polarizálódás kezdetét, a két világháború között egy sajátos
nivellációs szakaszt valószínűsítenek, a robbanásszerű divergencia a közelmúlt évtizedek terméke.
A jövedelmek világméretű eloszlásában a legújabb vizsgálatok (Sala-i-Martin, X. 2002) fordulatot
vélnek felfedezni: Kína több évtizede tartó gyors gazdasági növekedése – még ha az országon belül
nagyon éles polarizáltságot teremtett is – valamelyest szűkiteni látszik a fejlettségi ollót, a fejlett
világ gazdasági növekedése is megtorpant, ami ugyanilyen hatású. A folyamatok egyértelmű
vesztese hosszabb távon Afrika.

A területi folyamatok, a földrajzi tagolódás történeti analízise a hazai regionális kutatásban is jelen
van, sajátos módszertani dualitást hordozó eszközrendszerrel. Újra virágzik a legtradicionálisabb,
leíró-oknyomozó történeti földrajz, klasszikus szemléletét leginkább Frisnyák Sándor neve
fémjelzi, de ezekben a tanulmányokban s az ifjabb generáció munkáiban megjelenik a történeti
anyagnak a mai kvantitatív elemzési eszköztárral végzett vizsgálata is (Hanusz Á. szerk. 2004,
Győri R. 1999).

Ugyancsak előtérbe tolják a területi tagolódás szempontját – s ez bennünket közelről érint - egy
nagy ország-csoport, az ún. átmeneti, jórészt a volt szocialista országok (valamint DK-Ázsia nagy
nyitást végrehajtott országainak) sajátosságai. Itt a társadalmi-politikai átalakulást kivétel nélkül
éles regionális (s tegyük hozzá szociális) tagolódás kíséri, áttéve a társadalmi differenciálódás
hagyományos hangsúlyát az ágazati szempontoktól (ipar-mezőgazdaság dualitás) a kifejezetten
térbeli, földrajzi adottságokra (fekvés, elérhetőség, térben tagolt humán erőforrások). Számításaim
szerint a kilencvenes évek közepe és az ezredforduló évei között a legfejlettebb és legelmaradottabb
régiók közötti fejlettségi rés mindenütt tágult, egyértelmű területi polarizáció jellemzi a kelet-
közép-európai volt szocialista országokat s a volt Szovjetunió utódállamait is. (Hasonlóképp
erőteljesen differenciálódást jelez mindenütt a társadalmi jövedelem-eloszlás is - Kislitsyna O.
2003.)

Nem érintetlen a legkiegyensúlyozottabb térszerkezetű fejlett országok csoportja sem, ahol több
évtized (jellemzően a hatvanas-hetvenes évek) meghatározó regionális kiegyenlítődési folyamatai a
kilencvenes évekre megtörni látszanak, a poszt-fordista gazdaság új térszerkezet-átalakító
telephely-választási mechanizmusai, szembetűnő mobilitása, illetve a (kiegyenlítettséget nagy
részben tápláló) jóléti állam krízise következtében. Valós kapcsolatok és valós vagy vélt veszélyek
hordozóiként jeleníti meg a térbeli szempontot a különböző térkapcsolatok, áramlások, a migráció
illetve a határmentiség szerepének átértékelődése (a hazai területi kutatás ez utóbbi kérdéskört
tudományos konferenciák során vizsgálta – legutóbb Szónokyné Ancsin G. szerk. 2002).

A legkülönbözőbb területi szinteken illetve ország-csoportokban tapasztalható egyenlőtlenség-

növekedésnek lényeges momentuma az, hogy nem pusztán valamifajta általános, strukturálatlan
polarizálódásról van szó. A folyamat ugyanis gyakran markáns térbeli konfigurációval jár: a
gazdagság (fejlettség) és a szegénység (elmaradottság) térben összpontosulva, az egymással
szomszédos, hasonló jellegű területegységek csoportjainak belső hasonulásában s egyben egymás
közötti elkülönülésében jelenik meg (ezt a vonást jeleníti meg az ún. kovergencia-klub vagy iker-
csúcs elmélet és a matematikából régről ismert Markov-láncok elemzési használata – lásd pl. Le
Gallo, J. 2002 munkáját az európai regionális egyenlőtlenségek alakulásáról vagy a hazai
irodalomból Major K. 2001).

Az ezekre a feszültségpontokra adott politikai, intézményi válaszokban is természetszerűleg jelenik

meg a területi dimenzió. Ez újabb kutatási vonalakat involvál. Empirikus, számszerű
összefüggéseket elemző vizsgálatok sokasága teszteli ma világszerte az állami-politikai
decentralizáció, a politikai és fiskális föderalizmus és a regionális fejlődés kapcsolatát (Ruttkay É.
2004). Jellemzően térhez (régiókhoz) kötődik a támogatáspolitikák nagy szelete, ahonnan a
legismertebb „minta”, az Európai Unió közismert regionális hangsúlyai átmenni látszanak a
világméretű támogatási mechanizmusokba is (az országon belüli regionális fejlesztési célokhoz
kötődő segélyek gondolata egyre erőteljesebben van jelen az ENSZ vagy a Világbank eszközei
között). A térségi és helyi szint szerepét felértékeli a decentralizációnak, a tervezés új
eszközrendszereinek a társadalmi nyilvánossághoz, a civil aktivitáshoz kötődő szempontja is.

Ha a gyakorlatias kihívások terét elhagyva a szűkebb tudományhoz térünk, kétséget kizárólag

megállapítható az „akadémikus” tudás folyamatos bővülése is. Ezek egyik következményeként ma
már sok tekintetben meghaladottak például azok a vizsgálatok (még ha a hazai kutatás legfeljebb
ezeknél is tart), amelyek negligálják a térbeli, területi adatok kötött, lokalizált jellegét, térbeli
autokorreláltságát (magyarul erről lásd Varga A. 2002, legújabban Dusek T. 2004 és Tóth G. 2003
munkái jelzik a nyitást ebbe az irányba). A területi folyamatok mai vizsgálatai arra utalnak, hogy
valóban alapvető összefüggésre világított rá Waldo Tobler amerikai geográfus-kartográfus (Tobler,
W. 1970, i. m. p. 236.), amikor a „földrajz első törvényét” így fogalmazta meg: „everything is
related to everything else, but closer things are more closely related” (nagyjából így: „minden
mindennel összefügg, de a közelebbi dolgok erősebben hatnak egymásra”)

A területiség diszciplináris expanziója ráadásul analógiák sokaságát kínálja a legkülönbözőbb

témakörök között (amelyekben minden tartalmi különbözőség dacára hasonlóak a térbeli minták,
kapcsolatok és folyamatok, s így azok elemzési eszköztára is). Igaz ugyanakkor az is, hogy ez a
bővülés – amely nem mindig párhuzamos a valóságos földrajzi ismeretek mélyülésével – komoly
buktatók forrása is (a területi közgazdasági elemzések visszatérő nagyvonalúsága például a vállalati
adatoknak a székhelyhez és nem a valóságos településhez kötött földrajzi azonosítása). Nem
hallgatható el az a tény sem, hogy a területi kutatások „divatja” mögött nem pusztán azok
„szépsége”, hanem lecsupaszított érdekszempontok is ott vannak: pusztán azzal új kutatási források
szerezhetők, ha tetszőleges témában a regionalitás vagy a helyi, települési elem felbukkan (lásd a
versenyképesség kifejezetten gazdasági magvú fogalmának átváltozását a területi versenyképesség
– lényegében máig tisztázatlan, újszerűségében is megkérdőjelezhető – komplex társadalmi
tartalmú fogalmává). A területi kutatások bővülésének fontos eszközeként nem feledkezhetünk el az
informatikai eszköztár forradalmi megújulásáról sem.

Bővülő információs háttér és nyilvánosság

Ha a területiség lényeges társadalomszerveződési szempontnak bizonyul, a társadalmi, irányítási

cselekvés, beavatkozás csak akkor állhat biztos lábakon, ha a térszerkezetet érdemben ismerjük,
amit a területi szempont határozott megjelenítése elégíthet ki az információgyűjtés és elemzésben.
Ez a folyamat megindult. Az előbbiekben említett területi jellemzők empirikus, mennyiségi alapú
vizsgálatát egyre szélesebb körben teszi lehetővé a nyilvánosan könnyen hozzáférhető érdemi
területi statisztikai információk körének látványos bővülése (ehhez legújabban a hazai területi
statisztika is kapcsolódott, amiről reményeim szerint a területfejlesztés kormányzati irányítása is
tudomást szerzett). Az egyeztetett módszerekkel végzett területi adatgyűjtések bővülése a területi
kutatás számára az átfogó modellalkotás és a tudományos hipotézisek empirikus ellenőrzésének
jóval megbízhatóbb (bár elméleti és módszertani nehézségekkel és vitákkal így is teletűzdelt) útjait
teremti meg.

A hosszabb időtávon, szélesebb területi körben végezhető vizsgálatoknak köszönhetően a regionális

fejlődésről (annak szakaszairól, összetevőiről és hatótényezőiről) például nem pusztán egyedi –
nemzeti, országos – esettanulmányokból kaphatunk képet, hanem ezek átfogó modellekbe
illeszthetők. Jól jelzi ezt az, hogy Williamson, J. G. 1965 klasszikus munkájában a nemzeti fejlődés
és a regionális tagolódás kapcsolódásáról még alig 25 ország területi információit tudhatta hátteréül,
ma - a magam adatgyűjtése szerint – több mint 80 országról vannak beépíthető információk
(regionális GDP és jövedelem adatok) a nevezetes „fordított U-hipotézis” ellenőrzésébe. Az
adatháttér bővülésében a nemzeti szerveken kívül kiemelt szerepe van a nemzetközi
együttműködésnek. Az Eurostat ismert statisztikai funkcióján túlmenően például az UNDP által
elindított Human Development Report sorozat legújabb nemzeti elemzései a fejlődő országok
gazdasági, társadalmi gondjait, a szembetűnő szegénység komponenseit szinte kivétel nélkül
területi, regionális metszetekben is vizsgálják, területi statisztikai bázison (sok értékes regionális
szempontú tanulmányt publikált az OECD és a Világbank is).

Mindezek kapcsán érdemes szólni arról, hogy anélkül, hogy alapjaiban kérdőjelezném meg a
kizárólag a hazai folyamatok, összefüggések elemzését célzó munkák szükségességét és hasznát
(hisz magam is sok ilyennel küszködtem), a fentiekben elmondottak elfogadhatatlanná teszik az
átfogó, nemzetközi összehasonlító elemzések eredményein nyugvó elméleti és empirikus
összefüggések ismerete nélküli hazai munkákat. Míg a nemzetközi szakirodalom egyetlen komoly
tanulmánya sem nélkülözi a kapcsolódó legalapvetőbb elméleti, modellértékű eredmények
értelmezését (az „esettanulmányok” jó része épp ezekhez kapcsolódik), ezek érzékelhető hiánya a
munkát provinciálissá teszi. A nemzetközi összefüggésbe helyezett regionális vizsgálatok – pl.
Zsúgyel J. 2004, aki 27 európai ország regionális szintű differenciáltságát elemzi – kiemelt
fontosságúak a hazai térfolyamatok értelmezéséhez is, de sokfajta indok - például az országonként
eltérő térfelosztások jelentős eltérése - miatt interpretációjukkal indokolt óvatosan bánni (a citált
szerző így jár el). A nemzetközi keretekbe illesztés tükrében teljesen más megvilágítást kap például
a regionális fejlődés és az ágazati (foglalkoztatási) specializálódás meggyőző hazai vizsgálata –
Lőcsei H. 2004 -, ha tudjuk, hogy ugyanezt az összefüggést mutatta ki az USÁ-ra Kim, S. –Margo,
A. R. 2002 éppúgy, mint Akita, T. 2004, aki Japán és Indonézia regionális folyamatait vizsgálva
jutott a magyar szerzőhöz hasonló következtetésekre – a teret nyerő tercier szektor viszonylagosan
kiegyenlített eloszlását, a visszaszorultukban polarizáltabb ipar és mezőgazdaság jelenlétét
kimutatva -, azaz itt vélhetően átfogó összefüggések nyomára bukkant a szerző. Hasonlóképp jóval
több formális hasonlóságnál az, amikor az elmúlt 25 év oroszországi területi
jövedelemegyenlőtlenségi sémáját vizsgáló tanulmány - Bradshaw, M. J. – Vartapetov, V. 2003 -
lényegében ugyanazt a lefutását mutatja a folyamatnak, mint amit magam a hazai területi
jövedelem-egyenlőtlenségek kapcsán évek óta nyomon követek: a rendszerváltozás, a piacgazdasági
átmenet mindenütt éles polarizáló hatását, majd a magas szinten stabilizálódó új
egyenlőtlenségeket. A folyamatok hasonló lefutásának felismerése a különböző fejlettségi szinten
lévő országokban, a prognózisokhoz is fontos adalékokat teremt.

Itt érdemes talál szólni a területi adatgyűjtés és elemzés egyfajta intézményi vonatkozásáról. A
bővülő statisztikai bázis központi adatgyűjtő és elemző intézményei világszerte az országos
statisztikai hivatalok. Ezek egyben – a legkülönbözőbb nemzetközi szervezetekkel együttműködve
– e munka standardizálásának, metodikai egységesítésének is letéteményesei, biztosítva ezáltal a
regionális elemzésben is nélkülözhetetlen nemzetközi összehasonlíthatóságát az információknak. E
tendenciával egyidejűleg azonban nagyon sok országban változatlanul kitüntetett szerepűek a
gazdasági és társadalmi (benne a területi, regionális) folyamatok statisztikai feltárásában és
elemzésében más szervezetek, intézmények is. A regionális gazdasági információk közreadásában
nem egy országban fontos szerepe van a pénzügyi szervezeteknek (nemzeti bankoknak), a
kifejezetten erre a témakörre specializálódott kutatóintézeti és egyetemi műhelyeknek (Európa vagy
Latin-Amerika sok országában találunk példákat a regionális számlák „külső” gazdáira, az USA
területi információs infrastruktúrája is sokszereplős). E jegyek a magam tapasztalatai szerint
kedvező hatással vannak a regionális folyamatok feltártságára is. Hazánkban ugyanakkor ilyen
példákat alig találunk, aminek következtében - semmiben sem megkérdőjelezve a KSH
kompetenciáit – fontos szakmai és tudományos kontrollehetőségek vesznek el, s ráadásul a KSH
által összegyűjtött alapvető információk is részben feldolgozatlanul maradnak (ezt érzékelem a
2001. évi Népszámlálás kapcsán, amely noha lényegében teljesen nyilvános, mindmáig alig jelent
meg lényeges információs háttérként a területi elemzésekben). Ide illik talán az immár másfél
évtizedes hiányom megemlítése is: az 1998 óta létező személyijövedelem-adó rendszer tükrében
aligha érthető egy rendszeres, nyilvános adóstatisztikai évkönyv hiánya (benne a megfelelő térségi
és települési összefüggés-elemzésekkel).

Régi és új indikátorok

A szakirodalom tanulmányozása arra mutat, hogy a regionális folyamatok nyomon kísérésének (és a
regionális politikai döntések előkészítésének) talán legfontosabb jelzőszáma a gazdasági
értéktermelést számba vevő területi GDP.

E mutató statisztikai számbavétele illetve a belőle számított fajlagosok (a fejlettség mérésére

használt egy lakosra vetített, illetve az élőmunka-termelékenységet tükröző egy foglalkoztatottra
vetített GDP) ma is sok országban kiterjedt, önálló kutatási-módszertani témakörré teszik a nemzeti
illetve a területi (regionális) számlák összeállítását és értékelését. Ezekhez kötődve újra és újra
felbukkannak az értéktermelés területi lokalizációjának nehézségei, az értéktermelés helye illetve a
jövedelemtulajdonosok lakóhelye közötti kettősség (üdítő kivételként a brit regionális statisztika
mindkét számbavételt közreadja), vagy a formálisan jól lokalizálható, de jellemzően nem helyi
jövedelmet képező nagy nyersanyagkincsek számbavétele (amelyek közül ráadásul a
szénhidrogénkincs sok országban „területen kívüli”, a kontinentális selfekről származik). Máig sem
teljesen tisztázott a nemzetközi összehasonlításban gyakori vásárlóerő-paritásos számbavétel
módszertana, a régió szintű összevetések csak országonként különböző fogyasztói kosarakkal
operálnak, figyelmen kívül hagyva az országokon belüli árkülönbségeket (ez Magyarországon
vélhetően csekély torzítást okoz, Kínára azonban ez aligha érvényes).

A GDP „állásai” azonban még a legbiztosabbnak látszó terepen, Európában is inognak. Az Eurostat
egyik új – módszertani kísérletként, javaslatként – publikált írása (Behrens, A. 2003) az egy lakosra
jutó GDP helyett a lakossági jövedelmek mentén rangsorolja az európai régiók „gazdagságát”.
(Néhány példa a pozícióváltásokra: a gazdasági fejlettségi rangsorban Belső-London, a
jövedelmiben Luxemburg áll az élen, a GDP/fő pozícióhoz képest a legnagyobb előrelépés a belga
és észak-olasz tartományoké, az új tagállamok régiói közül a gazdasági fejlettségi rangsorban 24.
Prága a „lakói gazdagsága” tekintetében csak a 177. – a mű a magyar régiókat „sajnos” nem
minősíti). E publikációk mélyebb szemléleti-ideológia hátterét, a gazdasági értéktermelés (a profit)
illetve a lakossági jövedelmek növelésére (bérek, pénzbeli transzferek) fókuszáló regionális
politikai alternatívák ütközését vagy épp az integráción belüli pénzügyi újraelosztási küzdelmet sem
nehéz felfedezni. Megjelentek olyan kutatási eredmények is (Schürmann, C. 1999), amelyek az
„életminőség” földrajzi képét felvázolva, a Mediterráneum régióit (Lazio, Provance – Cote d’Azure,
Katalónia) helyezik az első helyre Európában, míg a rangsor végére a zord északi területek és a
zsúfolt nagyvárosi régiók kerülnek a kedvezőtlen klimatikus, táji és környezeti adatottságok
alapján.

A Bevezetőben már említett interdiszciplináris kapcsolódások lehetséges példájaként itt említjük

azt, hogy teljesen más – szociológiai, kulturális antropológiai - tudományos-módszertani alapról
indulnak azok a vizsgálatok, amelyek a városi élet ritmusát, gyorsaságát tesztelik, s vetik összes
más társadalmi-gazdasági jelzőszámokkal (Levin-Norenzayan 1999). A kutatások a gazdasági
fejlettség és a „gyorsaság” között erős-közepes pozitív korrelációt mértek 31 ország mintáján (Svájc
nagyvárosai vezették a rangsort, Budapest a 19. helyre került, a sort Indonézia és Mexikó zárta).

A korábban már említett szélsőséges világméretű tagoltság a folyamatot formáló gazdasági

faktorok közül mindenek előtt a tőkeáramlás és a migráció nemzetközi és a térségi vizsgálatát tolta
az utóbbi években a kutatások előterébe. A vizsgálatok szinte egybehangzó megállapítása, hogy a
térfolyamatok alakulásában-alakításában a tőkemozgás, a gazdasági hatékonyság hatása és alakulása
egyértelműen dominál a demográfiai, migrációs és foglalkoztatottsági tényezőkhöz képest. Mindez
nem jelenti azt, hogy a világméretű demográfiai és migrációs nyomás vagy a súlyos – Európa fejlett
régióit is sújtó munkanélküliség - (társadalom)politikai jelentősége figyelmen kívül lenne hagyható,
de a térfolyamatokat ma még sehol sem ezek a faktorok, hanem a tőkemozgások uralják (a
regionális gazdasági növekedést Európában ma egyértelműen a termelékenység javulása hajtja,
pozitív foglalkoztatottsági hatás tendenciájában nincs).

Adathátterét tekintve jellemzően célzott, reprezentatív adatgyűjtésekre támaszkodva széles

országkörre terjed ki a szegénység területi-települési intenzitásának és differenciáltságának kutatása
(e vizsgálatokban is egyre határozottabban bukkan fel a regionális tagolódás szempontja, a
korábban egyedüli térdimenzió, a város-falu kettősség mellett). A fogalom értelmezéséhez (a
szegénység is jellemzően többdimenziós, nem pusztán jövedelmi hátrányt jelent) és méréséhez
széles módszertani kutatási vonulat kötődik (ennek emblematikus figurája a Nobel-díjas Amantrya
Sen). A globális polarizáció mérésében az ENSZ a már említett HDI mellett a fejlődő országokra
ma már a HPI-t (Human Poverty Index – Társadalmi Szegénységi Mutató) is számítja, amiben az
alapvető létszükségletek elérhetőségét, az alultápláltságot és a korai halálozást számszerűsíti, azon
mutatókat tehát, amelyek a fejlett világban ma már lényegében értelmezhetetlenek, ellenben például
Fekete-Afrikában jóval élőbb problémák, mint az alacsony GDP vagy a kevés diplomás. A
szegénység azonban nem hagyja érintetlenül a gazdag országokat sem – ott is társadalmi polarizáció
érzékelhető az elmúlt két évtizedben. A regionális, benne a kistérségi statisztikában élen járó brit
gyakorlat kifinomult deprivációs indexet – The English Indices of Deprivation 2004 - számít több
ezer elemi területegységére az országnak, orientálandó a szociális munkát és támogatást. A
többtényezős komplex mutató tükrében rendkívül sajátos, s sok tekintetben paradox kép alakul ki, a
vidéki Anglia viszonylagos kiegyensúlyozottsága és a társadalmi problémák nagyvárosi (benne
londoni) koncentrációjának dualitása. Azt gondolom, hogy nálunk is indokolt a társadalmi és
gazdasági szemléletű adatfelvételek és téranalízisek közelítése.

Magától értetődön reagál a nemzetközi regionális kutatás az utóbbi évtizedek nagy hatású átfogó
reáltendenciájára, az információs-informatikai forradalom anyagi (telefónia, számítástechnika,
Internet) és szellemi, intézményi elemeinek (e-kereskedelem, e-kormányzat) térben nagyon tagolt
megjelenésére is. Ez a szféra ma a legtöbbet vizsgált területe a nyolcvanas években nagy elméleti-
módszertani divathullámot keltő innováció- és diffúzió-kutatásnak. A hazai munkák sajátos
generációs kettőséget jeleznek: a fiatalabb kutatók inkább a jelenség, az eszköztár és alkalmazás
megjelenésére, újdonságjellegére összpontosítanak (sok tényadat, területi statisztikai eszközökkel
történő értelmezésével), az „érettebb” kutatók gondolkodásának középpontjában már inkább a
társadalmi befogadás és hatások vannak (Nagy G. – Kanalas I. szerk. 2003, Mészáros R. 2003)

A területi információk elemzésének sajátos eszközei

A területi elemzéssel foglalkozók ma sem tudják kikerülni azokat az alapvető elméleti-módszertani

kérdéseket, nehézségeket, amelyek bármilyen társadalmi jelenség területi szempontú vizsgálatakor
felbukkannak, ha a kutatás nem pusztán egyedi helyekre fókuszál, hanem történeti vagy
keresztmetszeti összehasonlítást is tartalmaz (márpedig enélkül tudományos munkáról aligha lehet
szó). Ezek az általános módszertani szempontok a következők:

• a vizsgálatok időtávja (dinamikus elemzések) illetve időpontja (keresztmetszeti

vizsgálatok) alapvetően befolyásolja a következtetéseket. Bár viszonylag kevés
országra állnak rendelkezésre hosszú távú idősorok, a legújabb években azonban
nagyságrendileg kibővült a regionális tagoltságról rendelkezésre álló információk
köre. Közel 100 ország vizsgálható ma például érdemben a területi-települési
jövedelemegyenlőtlenségek nézőpontjából. A demográfia és társadalomszerkezeti
keresztmetszet-vizsgálatok gazdag adattárai a nagyjából egyidejű népszámlálások
(mifelénk az etnikai és vallási adatok újbóli megjelenése a népszámlásokban a kelet-
közép-európai rendszerváltozások sajátos társadalomstatisztikai jelképeiként is
felfoghatók, minden módszertani gondjukkal együtt)

• a vizsgálatok térségi szintje és a területegységek nagysága/száma gyakori

összehasonlíthatósági korlát (finomabb és durvább térbeli bontású elemzések
egyaránt vannak) A történeti vizsgálatokat gyakran nehezíti a térfelosztás, a
közigazgatási rendszer változása. Nem múlik például el úgy év, hogy az Európai
regionális politikában a legbiztosabb alapnak gondolt NUTS-rendszerben,
térfelosztásban ne lenne valamilyen változás (csak egy példa: az olasz fejlettségi
rangsort sokáig vezető Lombardia mára kénytelen volt átadni helyét Bolzano
régiónak, nem valamifajta súlyos gazdasági kataklizma, hanem pusztán a térfelosztás
változása következtében). E momentumok mögött alig felfejthetően keverednek a
forrásszerzési vagy a helyi hatalmi törekvések éppúgy, mint az államszervezeti
instabilitás, a regionalizmus tartalmi kérdései. Mindez azért nem ad felmentés arra a
semmivel sem indokolható ötletre, hogy hazánk, a valós térkapcsolatokat semmibe
vevő régió-átszabással (a főváros és Pest megye szétvágása) ügyeskedje közelebb
magát a teli brüsszeli bukszához. (Hagyjuk meg a „lyukas zászlót” történelmi
szimbólumnak.)

• az adott jelenség mérésére használt jelzőszámok körében alapvető változások

nincsenek (a területi fejlettségvizsgálatokban leggyakrabban a területi GDP, illetve a
lakossági jövedelmek elemzése történik, a fejlődő országokban gyakori a
szegénység/a szegények eltérő térbeli koncentrációjának elemzése), új indikátorkör a
leginkább a korábban már említett információs technikához kötődik

• lényeges arányeltolódás tapasztalható ellenben az egyenlőtlenség-mérési

koncepciókban. A vizsgálati alapkérdés változatlan: miként, milyen tényezők által
mozgatottan alakulnak a regionális, területi egyenlőtlenségek? A válasz azonban
 markánsan elütő utakon fogalmazódik meg. Míg az 60-as éveikig a fő elemzései,
szemléleti irány, az egyenlőtlenségelméleti alapú ún. szigma konvergencia vizsgálat
volt - ekkor a területi fejlettségi szinteknek az országos átlaghoz viszonyított
differenciáltságát mérték – az ezredvégen előtérbe került a növekedéselméleti-hátterű
ún. béta-konvergencia tesztelése, amikor a területi fejlettségi szintek és a fejlődési
ütem regressziós kapcsolatából következtetnek a területi közeledésre vagy
differenciálódásra (a leggyakrabban idézett alapmunka: Barro – Sala–y-Martin
1991). A kétfajta mérési úthoz eltérő konkrét mérőszámok és módszerek
kapcsolódnak (a szigma–konvergenciának több tucat mérőszámával, egyenlőtlenségi
indexével találkozhatunk, a béta-konvergencia két fő vonala az ún. abszolút illetve a
feltételes konvergencia is lényeges eltérő elméleti hátterű).

Mindezeken túlmenően az információfeldolgozás, a mennyiségi regionális elemzés, modellezés mai

eszközrendszerére tekintve a nemzetközi tudományosságban magam két sajátos vonást, s ezekhez
kapcsolódó eszközcsoportot vélek felfedezni.

Az egyik – talán a meglepőbb – csomópont a tradicionális regionális modelleké. Ezek közül is

látványos újrafelfedezés (s folyamatos metodikai finomítás) az osztályrésze a fizikai analógiákon
alapuló térmodellezésnek, a súlypontmódszernek, valamint a gravitációs-és potenciálmodellnek
(ezek újra megjelentek a hazai munkákban is – Bajmócy-Kiss 1999, Dusek T. 2003, Nagy G. 2004)
E modellek vezető módszertani eszközei például az átalakuló európai tér vizsgálatának. A belső
határoktól megszabaduló kontinens esetében ma már tényleges értelmet kap a helyi gazdasági erő
(tömeg) és a távolsági-elérhetőségi relációk függvényével leírt térerő (zárt határok mellett
ugyanakkor jórészt csak elméleti fikció). Számos újdonsült európai centrum-periféria modell már
ezek eredményeivel operál, s nem pusztán a régiók fejlettségi szint szerinti tagolása mentén osztja
fel centrumra és perifériára a teret. Ez a módszer a hazai kutatásokban is megjelenik.
Szimptomatikus jegynek vélem azonban, hogy például a szofisztikált hálózati elérhetőségi
modellezésben kiváló tanulmányokat publikáló Szalkai G. (2003), bár nem reked meg az
elérhetőség egyszerű földrajzi távolsági értelmezésénél, hanem az időtávolsággal operál, de
szemléletéből az a gondolat már kimarad, hogy elutazni, elérni valahova akkor érdemes, ha ott van
is valami (piacot alkotó népesség vagy termelési erőforrás, bármilyen vonzerő). A potenciálmodell
ezt a szemléletet tükrözi.

A másik módszertani csomópont a térfolyamatok közötti összefüggések keresésének vizsgálati

vonala, határozott előrejelzési illetve hatás-elemzési célokkal. Ennek a közelítésnek a
legjellegzetesebb módszer-együttese a többváltozós regresszió-elemzés. (Sok egyéb felhasználás
mellett a fent említett feltételes béta-konvergencia vizsgálatok jellegzetes eszköze ez.) Ez az
eszköztár mára kiegészült a térbeli relációkat leíró változók elemzésbe vételével (az ún. „spatial
lag” változók).

Nálunk ez az egész szemléleti vonal – még hagyományos formájában is - lényegében hiányzik a

szűkebb területi kutatásból, a hazai kutatás megragad a statikus térszerkezeti állapotfelmérésnél.
Ennek színvonalas példáit láthatjuk a KSH vezető elemzőinek tanulmányaiban – Faluvégi A. 2004
-, a VÁTI fiatal munkatársi gárdájának a hazai térfolyamatokat vizsgáló kutatásaiban – pl. Jusztin
V. – Sóvágó K. 2004 -, vagy Obádovics Cs. 2004 kvantitatív módszertani súlypontú értekezésében.
A vezető kutatók közül Rechnitzer János leginkább az, aki a tervezésorientált gyakorlatias munkái
közepette, rendszeresen visszatér a kvantitatív analízisekhez (Rechnitzer J. et al 2004). E vonalban
oknyomozó szemléletével üdítő kivétel Németh N. 2003.
A hazai regionális kutatásban a sokáig módszertani csodabogárnak, bűvészkedésnek számító
többváltozós módszerek – elsősorban a faktoranalízis – már szinte mindennapi eszközökké váltak,
bár még fej-fej melletti küzdelmet folytatnak a különböző „pontozásos” módszerekkel. (Ezek
visszatérő használatával köt mostanság metodikai kompromisszumokat több munkájában a valós
történelmi, társadalmi és földrajzi ismereteit tekintve a hazai mezőnyből messze kiemelkedő
Beluszky Pál.) Nem is lenne ezekkel semmi baj, ha helyénvalóan használnák őket, például az
egyetemek időhiányos területi statisztikai szemináriumain didaktikus példaként, s nem azért, mert
alkalmasnak látszanak a kifejezetten többdimenziós térjellemzők „egydimenziósítására”. Ez
ugyanis fából vaskarika. Legalább olyan súlyos félreértése a térszerveződésnek, mint az az
„elegáns” módszer, amikor a köztudottan korrelálatlan faktorokat az elemzés végén egyszerűen
(vagy bonyolultan súlyozva) összeadják – ami egyébként szigorúan tilos és értelmetlen, olyasmi,
mintha a házszámból, az életkorból, a testsúlyból és az IQ-ból átlagot számítva értékelnénk az
embereket. (Óvatos és „számító” ember lévén, erre nem citálnék példát a hazai szakirodalomból,
bár sajnos nem lenne nehéz. Általánosságban meghagyom az alaposabb szakmai előlektorálások, s
az érdemi szakmai eszmecserék indokának.) Ha egyetlen mutatóra törekszünk a „fejlettség”
meghatározásakor, maradjunk meg inkább az okkal-joggal sokat bírált területi GDP-nél, az
adóköteles jövedelmeknél, a munkanélküliségi rátánál, vagy valamelyik iskolázottsági mutatónál.
Ha ellenben meggyőződésünk (vizsgálatunk) szerint az adott jelenség kifejezetten többdimenziós,
akkor ne térségi rangsorokat célozzunk meg, hanem több komponensű térségtípusokat.
(Hasonlóképp szkeptikus vagyok a nemzetközi sajtóban – s kevésbé a tudományban – nagy teret
kapó különböző versenyképességi vagy demokrácia-index-szekkel is.) A sokváltozós mérések
kapcsán ugyanakkor elmondható az is, hogy az eltérő közelítésű sokmutatós elemzések módszertani
kockázatait egy alapvető tény hazánkban biztosan lényegesen csökkenti: a területi tagoltság
olyannyira markáns ma, hogy komoly tévedéshez még hibás számítások sem vezetnek. (Csenger a
„legtrükkösebb” módszerrel sem lesz fejlettebb vagy versenyképesebb ma Sárvárnál.)

Záró gondolatként: a hazai regionális kutatás előtt, megítélésem szerint – ezzel is közelítve a
fentiekben érzékeltetni próbált nemzetközi tudományos trendekhez – elemzési eszközrendszerét
tekintve változatlanul a térbeliségnek magának (illetve az azt számszerűsítő olyan
térparamétereknek, mint a szomszédság, távolság, helyzet) a vizsgálatok középpontjába
helyezésének feladata tornyosul. Ha valakinek e megfogalmazás idegen, „lecsupaszítóan
kvantitatív”, használhat más célkitűzéseket: vizsgálhatja a földrajzi tényezők, a fekvés, az
elérhetőség vagy akár a klíma hatását (a világméretű polarizáció „végső okát” sok mai elemzés is
ezekben látja – Gallup-Sachs-Mellinger 1999), elemezheti a társadalmi hálózatokat, a szegregáció
mintázatait, a nemzetközi áramlásokat. A továbblépést ebbe az irányba ma már könnyíti a
térinformatikának az „egyszerű” (nem minden publikáció igazolja ezt) tematikus térképezésen túli
gazdag elemzési eszköztára is. A területi kutatás csak biztos térelméleti alapokkal és a területi
információk feldolgozásának sajátos módszertanát használva kapcsolódhat véglegesen önálló
karakterű területként a tudomány világába.

Hivatkozások

Akita, Takahiro 2004 Sectoral Decomposition of Regional Income Inequality in Indonesia. A

Comparison with Postwar Japan, „IUJ Research Institute Working Paper”, 3., Niigata

Bajmócy Péter 2004 A nemzetiségi és vallási szerkezet változása Magyarországon a XX.

Században, II. Magyar Földrajzi Konferencia, Szeged (előadás- CD)
Bajmócy Péter - Kiss János 1999 Megyék, régiók és központjaik - modellek tükrében, “Tér és
Társadalom”, 1-2. sz., pp. 31-51.

Barro, Robert and Xavier Sala-I-Martin, Xavier 1991. Convergence across States and Regions.
"Brookings Papers in Economic Activities”, no. 1., pp. 107-182.

Behrens, Axel 2003 How rich are Europe’s regions? „Statistics in focus” Theme 1/05, Eurostat

Bradshaw, Michael J. – Vartapetov, Karen 2003 A New Perspective on Regional Inequalities in

Russia, „Eurasian Geography and Economics”, Vol.. 44, No. 1., pp.372-398.

Dusek Tamás 2003 A gravitációs modell és a gravitációs törvény összehasonlítása, „Tér és

Társadalom „ 1. sz., pp. 41-58.

Dusek Tamás 2004 A társadalom területi vizsgálatának mennyiségi módszertani sajátosságai, PhD
értekezés, ELTE, Bp. (megjelenés alatt: Regionális Tudományi Tanulmányok 10. sz.)

Faluvégi Albert 2004 Kistérségeink helyzete az EU küszöbén, „Területi Statisztika”, 5. sz. pp.
434-458.

Gallup, John L. -Sachs, Jeffrey D. - Mellinger, Andrew 1999 Geography and Economic
Development, „CID Working Paper” „No. 1., Harvard U.

G. Fekete Éva 2004 Az Észak-magyarországi régió kistérségeinek abszorpciós képessége és

helyzetük Magyarország más kistérségeivel összehasonlítva, „Észak-Magyarországi Stratégiai
füzetek” I., 1.sz., pp. 40-97.

Győri Róbert 1999 Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön, “Tér és Társadalom” 4..
sz. pp. 77-106.

Hanusz Árpád szerk. 2004 Földrajzi környezet – történeti folyamatok, Nyíregyházi Főiskola,
Nyíregyháza

Jusztin Valéria – Sóvágó Krisztina 2004 A területfejlesztési politika eszköz- és

intézményrendszerének alakulása, „Falu-Város-Régió” 8. sz., pp. 17-35.

Keményfi Róbert 2004 Földrajzi szemlélet a néprajztudományban, Kossuth Egyetemi Kiadó,

Debrecen

Kim, Sukkoo –Margo, Robert A. 2003 Historical perspectives on U. S. economic geography,

„NBER Working Paper” Nu. 9594.

Kislitsyna, Olga 2003 Income Inequality in Russia during Transition. How Can It Be Explained?
„EERC Working Paper”, 8.

Le Gallo, Julie 2002 Disparites geogragraphiques et convergence des regions europeennes: une
approche par l ’econometrie spatiale, University de Bourgogne, PhD These

Levine, Robert V. - Norenzayan, Ara 1999 The pace of life in 31 countries, „Journal of Cross-
cultrural Psychology” Vol 31. No. 2. pp. 178-205.
Lőcsei Hajnalka 2004 A foglalkoztatás ágazati és regionális dimenzióinak kapcsolata az ezredvégi
Magyarországon, „Regionális Tudományi Tanulmányok” 9. sz., ELTE, pp. 43-58.

Maddison, Angus 2001 The World Economy. A Millenial perspective, DCS OECD, Genf

Major Klára 2001 A nemzetközi jövedelemegyenlőtlenség dinamikája, PhD értekezés, BKE, Bp.

Mészáros Rezső 2003 Kibertér. A földrajzi tudás új dimenziói, Szeged

Nagy Gábor 2004 A gazdasági távolság meghatározása potenciálmodell felhasználásával, „Területi

Statisztika” 1. sz. pp.31-40

Nagy Gábor - Kanalas Imre szerk. 2003 Régiók az információs társadalomban, MTA RKK ATI,
Kecskemét

Nemes Nagy József 1988 A hazai területi kutatások mennyiségi elemzési kultúrája, "Tér és
Társadalom" 4. sz., pp. 68-81.

Nemes Nagy József 1996 Információs vákuumban a területfejlesztés, “Falu - Város - Régió” 10.
sz., pp. 13-17.

Nemes Nagy József 2001 Másfél évtized után ismét a hazai területi kutatások mennyiségi elemzési
kultúrájáról. “Regionális Tudományi Tanulmányok” 6. sz., pp. 37-48.

Nemes Nagy József 2003 A regionális tudomány dualitása és paradigmái – hazai tükörben, „Tér és
Társadalom” 1. sz., pp. 1-17.

Németh Nándor 2003 A kistérségi tagoltság regresszióelemzése, „Regionális Tudományi

Tanulmányok” 8. sz., ELTE, pp. 107-128.

Obádovics Csilla 2004 A vidéki munkanélküliség térségi eloszlásának elemzése, PhD értekezés,
Szent István Egyetem, Gödöllő

Rechnitzer János – Csizmadia Zoltán. – Grosz András 2004 A magyar városhálózat tudásalapú
megújító képessége az ezredfordulón, „Tér és Társadalom” 2. sz., pp. 117-156.

Ruttkay Éva 2004 Demokrácia – decentralizáció – fiskális decentralizáció I.-II., „Comitatus” 10.
sz. pp. 6-18., 11-12. sz. 26-41.pp.

Sala-i-Martin, Xavier 2002 The disturbing „rise” of global income inequality, „NBER Working
Paper” Nu. 8904.

Schürmann, Carsten 1999 Quality of Life in European Regions: A Multi-Criteria Anlysis,

„IRPUD Working Arbeitspapier” 165., Dortmund

Szalkai Gábor 2003 Erreichbarkeitsuntersuchungen am beispiel Ungarn. (In: Frontiers of

Geography, ELTE-RKU, Budapest-Heidelberg, pp. 133-146.)
Szónokyné Ancsin Gabriella szerk. 2002 Határok és az Európai Unió, Nemzetközi Földrajzi
Tudományos Konferencia előadásai, Szeged

The English Indices of Deprivation 2004, Office of the Deputy Prime Minister, London, 2004,
www.odpm.gov.uk

Tobler, Waldo A. 1970 Computer Model Simulating Urban Growth in the Detroit Region.
„Economic Geography”, 2., pp. 234-240.

Tóth Géza 2003 Területi autokorrelációs vizsgálat a Local Moran I módszerével, „Tér és
Társadalom” 4. sz. pp. 39-49.

Varga Attila 2002 Térökonometria, “Statisztikai Szemle” 4. sz., pp. 354-370.

Williamson, Jeffrey G. 1965 Regional inequality and the process of national development: a
description of the patterns. “Economic Development and Cultural Change” 4. sz., pp. 3-84.

Zsúgyel János 2004 Területi különbségek kialakulására ható tényezők vizsgálata az Európai Unió
27 tag- és tagjelölt államának régióiban, „Észak-Magyarországi Stratégiai füzetek” I., 1.sz., pp. 98-
111.