You are on page 1of 3

Euró

Az euró jel alapja a görög epszilon karakterére hasonlít. A karakter a


földrészünk nevének első betűjére utal és az európai civilizáció
gyökerére. Az eurószimbólumban levő két párhuzamos vonal az
egyidejűségre utal.
Az Európai Tanács 1995-ben döntött a közös pénz nevéről. 1996. december 12-én az Európai
Bizottság kijelölte a végleges euró szimbólumot. 1998-ban véglegesítették az országok
névsorát, akik bevezetik a közös fizetőeszközt, azaz az eurót. 1999-ben megállapították a
végleges átváltási aranyszámokat a 11 ország nemzeti valutája és az euró között. 1999-ben az
ECU-t felváltotta az euró, és a 11 ország bevezette számlapénzként a közös valutát. 2001.
január 1-jén Görögország is bevezette az eurót. 2002-ben az euró készpénzként forgalomba
került, fél éven keresztül a helyi valuták és az euró átmenetileg közösen volt a forgalomba.
2002. július 1-jétől a 11 tagállamban kizárólag csak euróval lehetett fizetni, így befejeződött
az átmenti időszak.
2011-ben a magyar kormány 2018 és 2020 közé tette az euró
bevezetését lehetséges esélyét hazánkban. A mostani állás
szerint lehet, hogy nem is kerül bevezetésre az euró
Magyarországon. Amennyiben hazánk mégis úgy dönt, hogy
bevezetné, az eurót az csak azért lenne, hogy Magyarország ne
essen el az EU-s támogatásoktól.
Az Európai Unió hivatalos fizetőeszköze, valutája az euró,
devizakódja: EUR és a jele: €. Az Európai Unió (EU) 28 tagállamából 19-be már áttértek az
euró használatára, ezek az országok alkotják az euró zónát. Az eurót használó országok:
Ausztria, Belgium, Ciprus, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia,
Írország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Málta,
Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország,
Szlovákia és Szlovénia. Az eurót az eurózónában jelenleg
körülbelül 341 millió ember használja. Az eurót, mint
elszámolási pénzt 1999 elején vezeték be és 3 évvel
később pedig forgalomba is került. Azok az országok, amelyek még nem vezették be az eurót,
de jelenleg készülnek a bevezetésére: Bulgária, Csehország, Horvátország, Lengyelország,
Magyarország, Románia és Svédország.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hivatalos devizaárfolyamokat minden hétköznap délelőtt
11 órakor állapítja meg. A tíz legaktívabb devizapiaci tevékenységet folytató belföldi
hitelintézet által közölt euró/forint árfolyam adatokból számítják ki. Az aznapi euró/ forint
árfolyamot úgy számolják ki, hogy a két-két legmagasabb és legalacsonyabb összeget nem
veszik számításba és a többi adat számtani átlagát veszik figyelembe.
A diagramon követhetjük
szemmel, hogy hogyan változott
az euró és a forint között az
összefüggés, 2018.augusztus 1. és
2019. július 31. között. Március
20-án egy euróért 312,82 forintot
kellett fizetni.

Linkek:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Eur%C3%B3jel

https://hu.wikipedia.org/wiki/Eur%C3%B3

https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_csatlakoz%C3%A1sa_az_eur
%C3%B3%C3%B6vezethez

https://www.eremkibocsato.hu/blog/171-az-euro-bevezetesenek-roevid-toertenete

https://europa.eu/european-union/about-eu/euro/which-countries-use-euro_hu

http://www.vasarlocsapat.hu/_hirek/_arfolyamok/_deviza/deviza-arfolyamok-grafikon.shtml?
deviza1=EUR&deviza2=GBP&from=2018.08.01&to=2019.08.31&deviza3=-

https://www.nemzetizaszlok.hu/penznem/euro

http://3200.hu/2017/09/22/emlekhelye-lehet-brusszelben-az-euro-magyar-atyjanak/

You might also like