3.

A kora gyermekkori intézményes nevelés történetének és jelenlegi jellemzőinek főbb

csomópontjai hazánkban és Európában

1. Az intézményes nevelés története

A kisgyermeknevelés kezdeti formáit a kapitalista fejlődés, a nők tömeges munkába
állításának igénye hozta létre.
Angliában a 18. században alakult meg a „dame school”, vagyis az anyai iskola, mely
a gyermekek gondozásának kezdetleges intézménye volt. Vezetője egy-egy idősebb hölgy
volt, aki a saját lakásában 20-30 gyermekre felügyelt és képességeitől függően írni, olvasni,
számolni tanította őket. A gyermekek (akkoriban kisded) foglalkoztatása iskolás jellegű volt.
A csoportos nevelésben rejlő pozitívumok felismeréséből jöttek létre Hollandiában a
„játékiskolák.” Ezekben jobb módú emberek gyermekei a játék mellett megismerték a
betűket, az olvasást, mellettük morális tandalokat, egyházi énekeket és kötést is tanultak.
Az iskoláskor előtti nevelés sajátos intézményét hozta létre Jean Fridrich Oberlin
Elzászban. „Kötőiskolájában” a 3-7 éves gyermekek elsősorban nyelvi oktatásban
részesültek, de az alapító fontosnak tartotta a természeti környezet megismerését is. Az
oktatást képsorozatok segítségével tették szemléletessé, valamint ügyeltek arra, hogy amit
lehet, azt közvetlenül a gyakorlatban ismertessék meg a gyermekkel.
A tulajondonképpeni óvoda ősének az 1816. január 1-jén, New Lanarkban nyílt
„infant schoolt” (kisgyermekiskola) tekinthetjük. Alapítója Robert Owen, aki figyelembe
véve a gyermekek testi fejlettségét, már két csoportban foglalkoztatta őket (2-4 év és 4-6 év).
A gyermekek ismereteinek bővítésére, értelmi képességeik fejlesztésére egyaránt gondot
fordítottak. Az ismeretek elsajátítását nem csak szemléltetéssel igyekezett megkönnyíteni,
hanem az általa írt egyszerű mondókákkal is.
A kisgyermekiskola pedagógiai rendszerének kidolgozója Samuel Wilderspin volt. Munkája
A szegények kisgyermekei nevelésének fontosságáról, amely 1823-ban jelent meg. A
Wilderspin nyomdokain járó intézményekben a nap nagy részét kötelezően előírt
foglalkozások töltötték ki: olvasásra, írásra, számolásra, földrajzra, természetrajzra tanították
a gyermekeket.
A század elején a gazdasági-társadalmi fejlődés nyomán Magyarországon is jelentkezett
az óvodák létesítésének igénye. Megnövekedett azoknak a városi családoknak a száma, ahol
az apa és az anya egyaránt munkát vállalt. Hazánk első óvodáját Brunszvik Teréz hozta létre
1828-ban, Budán. Ehhez a Wilderspin-féle könyv szolgált mintaként, melyet Joseph
Wertheimer fordított német nyelvűre, és saját kiegészítésekkel is ellátta. (Ezt 1836-ban

1
Kossuth Lajos fordította magyarra.) Ez természetesen nem a mai értelemben vett óvoda volt,
inkább kisgyermekiskolának nevezhetnénk. Az őrzésen, gondozáson kívül sokféle hasznos
ismeretre is megtanították a gyerekeket. Akárcsak az iskolában, itt is folyt már a betűismeret,
az olvasás tanítása, ami vallástani ismeretek elsajátításával párosult. A foglalkozások az első
időben német nyelven zajlottak. A kisdedóvás célja, hogy az érzelmes, munkás és becsületes
honfinak az alapját vesse el, s a nemzetiséget és a magyar nyelvet, amennyire lehet, terjessze.
Fontos állomása a magyar óvodaügy történetének a „Kisdedóvó Intézeteket
Magyarországban Terjesztő Egyesület” megalakulása 1836-ban. Célja nem csak az óvodák
szervezése és fenntartása volt, hanem a nevelésre alkalmas személyek képzése is. A Terjesztő
Egyesület 1837-ben hozta létre az első óvóképzőt Tolnán. Igazgatója, Wargha István a
magyar óvodapedagógia elméletének kiváló művelője volt. 1843-ban könyvet jelentetett meg
az óvodák fejlesztésének kérdéseiről, melynek címe Terv a kisdedóvó-intézetek terjesztése
iránt a két magyar hazában.
Az első falusi kisdedóvót Bezerédj Amália alapította a Tolna megyei Hidja-pusztán.
Uradalmi cselédek gyermekei számára hozta létre és kislánya, Flóri is ide járt. Egy óvó és egy
segédnő foglalkozott a mintegy 40-60 fős csoporttal.
Bezerédj Amália írta a magyar gyermekirodalom első jelentősebb darabját, a Flóri könyvét. A
109 képpel illusztrált, különféle játékokat, meséket, dalokat, talányokat tartalmazó könyv
hosszú évtizedekre meghatározta a kisdedóvó intézetek anyagát.
1848 márciusában megindult az új magyar közoktatási rendszer kiépítése. Az 1848.
évi XI. törvényben elrendelték, hogy „minden bevett vallásfelekezet egyházi és iskolai
szüksége közálladalmi költségek által fedeztessék", tehát közadóból.
1848 júliusában pedagógustanácskozást szerveztek, melynek keretében elfogadták azt az
alapelvet, ami szerint az állam joga és kötelessége az iskolaállítás, azok anyagi fenntartása, a
tananyag és a tanításra vonatkozó követelmények átfogó előírása. Végül Eötvös József
vallás- és közoktatásügyi miniszter elé került az ügy, aki 1848. július 24-én terjesztette
törvényjavaslatát a népképviseleti országgyűlés elé. A javaslat főbb elemei:
 az elemi oktatás célja, hogy a gyerekek a tudomány első elemeibe avattassanak
 az állam feladata kettős:
1. Gondoskodnia kell arról, hogy minden helységben legyenek népiskolák,
2. Ellenőriznie kell, hogy minden iskolaköteles gyermek igénybe veszi-e
az alapműveltség megszerzésének a lehetőségét.
 tankötelezettség: fiúknál 6-12, lányoknál 6-10 évig tart

2
  az állami elemi iskolákban a tanítás ingyenes
 a tanítás nyelve: a község lakossága többségének anyanyelve.
Az országgyűlés felsőháza elé 1848 augusztusában került a javaslat, de ott elhalasztották
részletes megvitatását, mivel nem tartották időszerűnek.
Az 1867-es kiegyezés lehetőséget teremtett a magyar társadalom polgári fejlődése
számára és ezzel párhuzamosan kedvező feltételeket biztosított az iskolaügy korszerűsítésére
is. A kiegyezés után ismét Eötvös József az egykori kultuszminiszter lett a Vallás és
Közoktatási Minisztérium vezetője. Eötvös az egész közoktatás gyökeres átformálását tűzte ki
céljául. Új törvényjavaslatát 1868 decemberében szentesítette a király, mely hazánk első
népoktatási törvénye. Főbb elemei:
 pénzbüntetés terhe mellett kötelezett minden szülőt, hogy gyermekét hatéves korától
tizenkét éves koráig iskolába járassa (tankötelezettség)
 a népiskolai oktatás ingyenességét nem mondta ki, de az igazoltan szegény szülők
gyermekeinek nem kellett tandíjat fizetni
 bevezette a kötelező tantárgyakat és óraszámokat
 létrejött a hatosztályos elemi népiskola
 új iskolatípusok: népiskolára épülő felsőbb népiskola, négyosztályos polgári iskola
 minden gyermeket anyanyelvén tanítsanak a népiskolában
 tanítóképzés fontossága: az ország területén 20 tanítóképzőt kell felállítani
 megszűnt a római-katolikus egyház népiskola-alapítási monopóliuma, népiskolát
állam, társulat és magánszemély is létrehozhatott.
A törvénnyel biztosítottá vált az egységes állami irányítás. Eötvös bevezette a tanfelügyeleti
rendszert, mellyel az ellenőrzés az állam hatáskörébe került.
Tanító- és óvóképző intézetbe a polgári iskolából és a középiskolából lehetett bekerülni.
Az 1883-ban a klasszikus gimnázium mellett bevezették a nyolc évfolyamos
reáliskolákat is. A törvény a középiskolai tanári képesítés feltételeit is szabályozta. 1896-ban
hozták létre a leánygimnázium intézményét.
1891-ben megszületett az első kisdedóvó törvény, amely országosan rendezte a
kisdedóvás ügyét. Egyik leglényegesebb pontja, hogy a 3-6 éves gyermekek számára
kötelezővé teszi az óvodalátogatást. Egyértelműen megfogalmazza továbbá, hogy az
óvodában tanításnak helye nincs.
 A törvény rendelkezett az óvónők képzéséről is. Óvónőképző intézetbe ettől kezdve csak a
polgári iskola vagy a gimnázium négy osztályának elvégzése után jelentkezhettek lányok és

3
fiúk. A felvétel feltételei: egészséges, ép testalkat, zenei hallás, betöltött 14. év. A képzési idő
2 év volt.
A törvénynek köszönhetően a századfordulón jelentősen nőtt az óvodák, az óvóképzők és az
ott tanuló jelöltek száma.
A 20. század eleje az új irányzatok megjelenésének időszaka volt a magyar
pedagógiában. Ezek a gyermeki önállóságot és a szabadságot helyezték a középpontba, és
nagy hangsúlyt fektettek a tapasztalatszerzésre, a kíváncsiság felkeltésére. Ekkoriban terjedt
el a gyermektanulmányozási mozgalom, melynek képviselője Nagy László volt. Nógrády
László gyermekpszichológus a játéknak tulajdonított kiemelkedő szerepet, úgy vélte, hogy e
nélkül nem jöhet létre a gyermek fejlődése.
A háború befejeztével országunkban egymást váltották a különböző kormányok.
Ennek köszönhetően az oktatásért felelős miniszter személye is sűrűn változott, így egységes
reformkoncepciók nem alakultak ki. Azonban 1922 júniusában változás következett be:
Klebelsberg Kuno került a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium élére, aki nagyszabású
pedagógiai újítást hirdetett (kultúrfölény program, neonacionalizmus). A keresztény-
nemzeti ideológia lényegét jelentő neonacionalizmus szerint a nemzetet nem a kard, hanem
a kultúra tarthatja egyben, és teheti ismét naggyá. Klebelsberg 1926-tól kezdődően óriási
népiskolai programot hirdetett. A költségvetés mintegy felét fordították a népiskolai
programra, melynek következtében négy év alatt mintegy 600 iskola létesült. A miniszternek
nagy szerepe volt az analfabetizmus felszámolásában. A középiskola 3 új típusát hozta létre:
a gimnázium és a reáliskola közé beillesztette a reálgimnázium intézményét. Mindhárom
oktatási típus iránt volt társadalmi (szülői) érdeklődés.
1932-ben Hóman Bálint került a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium élére. A
nevével fémjelzett kultúrpolitika a parasztságot is a rendszer szolgálatába kívánta állítani.
Koncepciójának középpontjában a nemzetnevelés állt, mely a vallásos neveléssel szemben is
elsőbbséget élvezett. Nevéhez fűződik a 8 osztályos népiskola felállítása, melyet az 1940:20
törvény mond ki. Eszerint a tankötelezettség hatéves korban kezdődik és kilenc évig tart.
Az iskola 8 tanéven keresztül mindennapi, a kilencedik évben pedig havonkénti egy
alkalommal gyakorlati ismereteket nyújt.
Az óvodai nevelést illetően meg kell említeni a 2. óvodai törvényt, melyet 1936-ban fogadtak
el. Ennek értelmében a kisdedóvás igazgatása és felügyelete a belügyminiszter kezébe
került. Ettől kezdve az óvodáztatás elvesztette az óvó, nevelő funkcióját és egyfajta
szociálpolitikai, egészségügyi intézménnyé vált. Sok helyen napközi otthonokká szerveződtek
át, a megmaradt óvodák pedig a korábbiaknál is zsúfoltabbakká váltak.

4
 A 2. világháborút követően hazánk politikusainak többsége egyetértett abban, hogy az
iskolarendszert demokratikus irányba kell továbbfejleszteni. Demokratizálás alatt azt értették,
hogy az oktatás a széles néptömegek számára is elérhető legyen. 1945 augusztusában
elrendelték a 8 osztályos általános iskola felállítását. Ez egységes jellegű volt: egyazon
műveltségi anyag (egységes alapműveltség) közvetítését tűzte ki célul minden 6-14 éves
gyerek számára. Mivel az átalakítást nem készítették elő, így a legtöbb helyen hiányoztak a
szükséges tárgyi és személyi feltételek.
Az új iskolatípus célja tehát az volt, hogy általános alapműveltséget nyújtson minden
tanulónak. Az általános iskola kiépülésével párhuzamosan a gimnáziumok és a szakjellegű
iskolák fokozatosan négyosztályossá alakultak. Tanulóik tehát 14-18 éves fiatalok voltak.
1946-ban megszületett az általános iskolai tanterv.
1948-ban, amikor a hatalom a baloldal kezébe került, az egyházi iskolákat államosították.
Az ötvenes években a köznevelés, a közművelődés, a közoktatásügy pártérdekeknek
rendelődött alá. 1949-ben az óvodák a Vallás és Közoktatási Minisztérium (VKM)
hatáskörébe kerültek. Ettől kezdve rendszeresen foglalkoztak az óvónők át- és
továbbképzésével, amelyeken a szakmai ismeretek nyújtásán túl céltudatos ideológiai nevelés
is folyt. Az országgyűlés 1953-ban kisdedóvásról szóló törvényt fogadott el, amely szerint
az óvoda célja az "óvodáskorú gyermekeknek a szocialista pedagógia célkitűzései szerint
történő nevelése, gondozása és az általános iskolai tanulmányok előkészítése". Ekkortól
használjuk az „óvoda” kifejezést a „kisdedóvó intézet” helyett.
Az iskolákban is a szocialista tantervek terjedtek el. Célja, hogy "tanulóifjúságunkat
Népköztársaságunk öntudatos, fegyelmezett állampolgáraivá, a dolgozó nép hűséges fiává, a
szocializmus építőjévé nevelje..." Ekkoriban szovjet pedagógiai gondolkodók műveit
fordították magyarra (különösen népszerű volt Anton Szemjonovics Makarenko
munkássága), ezeket használták sorvezetőként. Az oktatást felületes, propagandasztikus
célzatú aktualizálások kísérték.
Változást eredményezett Nagy Imre kormányának (1953-56) oktatáspolitikája. Ez
rámutatott a hazánkban megvalósult szocialista oktatásügy torzult vonásaira. 1956-ban
Balatonfüreden a Pedagógus Szakszervezet tanácskozást rendezett, melyen az ötvenes
évek hazai neveléstudományának képviselői vettek részt. Témája a hibák kiküszöbölésével az
igazi és hiteles szocialista nevelés lehetőségeinek feltérképezése volt.
Az 1956-os forradalmat követően az 1958-as új művelődéspolitikai irányelvek ismét a
„szocializmus győzelméért folytatott harcnak” rendelték alá a művelődést és a tudományokat.

5
 Az 1961-es oktatás törvény főként az iskolatípusok terén hozott változásokat. A
tankötelezettséget 16 éves korban határozta meg, a termelőmunkára való felkészítés
érdekében létrehozták a szakmunkásképző intézeteket. Új iskolatípusként jelentek meg a
szakközépiskolák, melyek a szakmai képesítés mellett érettségi bizonyítvány megszerzésére
is lehetőséget adtak.
1971-ben adták ki az Óvodai Nevelési Programot, amely tartalmazta, hogy az óvodai
nevelés a szocialista nevelés része. Az 1985-ös átdolgozásban azonban már megjelentek az
alternatív szemléletre épülő nevelési koncepciók a merev pedagógiai szemlélet helyett.
A szocialista rendszer lazulását eredményezte az MSZMP 1972. évi párthatározata,
amely célul tűzte ki az 1961-es törvény módosítását. A párthatározat már a
színvonalemelést, az iskolák között egyre jobban érezhető színvonalbeli különbségek
felszámolását, a tananyagcsökkentést, a gyermekek túlterheltségének enyhítését, az egyéni
képességfejlesztést szorgalmazta.
A Köpeczi Béla művelődési miniszter idején megjelent 1985-ös oktatási törvény
átfogóan szabályozta az egész nevelési-oktatási rendszert. Megerősítette a 16 éves korig tartó
tankötelezettséget, biztosította a tanuláshoz való jogot és az ingyenességet. Biztosította a
nemzetiségek anyanyelvű oktatását, a szakközépiskolák számára engedélyezte az érettségire
épülő technikusképzést. A legnagyobb változást az intézményi demokratizálódás jelentette, a
központi tantervek figyelembevétele mellett nagymértékben nőtt az intézmények szakmai
önállósága. A törvény támogatta a pedagógusok önálló kezdeményezéseit, a pedagógiai
kutatásokat, az iskolakísérleteket.
A nyolcvanas évek végén egyre jobban előtérbe került a politikai és a társadalmi
rendszerváltozás igénye. Glatz Ferenc művelődési miniszter idején (1989-90) már a
rendszerváltozás jegyében indult meg az oktatás átalakítása. 1989-ben fogalmazta meg az
iskolaalapítási monopólium felszámolásának tervét, minisztersége alatt szűnt meg a kötelező
orosznyelv-oktatás.
1993-ban kiadták a Közoktatási törvényt. Ez az alapdokumentum ötéves kortól iskola-
előkészítőt ír elő, s rendelkezik a tíz évfolyamos alapképzést nyújtó általános iskoláról. A
tankötelezettség továbbra is 6-tól 16 éves korig tart. A törvény a középiskola-típusok több
új változatáról szól: 4, 6, 8, esetleg 9 osztályos gimnáziumokat sorol fel. További új elem a
tízéves alapképzést lezáró alapműveltségi vizsga, valamint egy keretjellegű Nemzeti
Alaptanterv szükségességének megfogalmazása. A törvény rendelkezik az egyházi,
alapítványi és magániskolákról, leírja az állami-önkormányzati iskolák világnézeti

6
semlegességének követelményét. Ugyanabban az évben a felsőoktatásról is törvényt fogadott
el a parlament.
A minisztertanács 1995-ben fogadta el a Nemzeti Alaptantervet, 1996-ban pedig
kiadták az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramját (ONOAP).

Forrás:
 Pukánszky Béla – Németh András: Neveléstörténet
 Kövér Sándorné: Az értelmi nevelés története óvodáinkban 1828-1975 között
 Albert B. Gábor: A nevelés történeti és elméleti alapjai

2. Az intézményes nevelés jelenlegi helyzete

Az intézményes nevelés jelenleg a köznevelés részét képezi, a korábbi, 1993. évi LXXIX.
számú törvénnyel szemben, amely közoktatásról beszélt. A 2011. évi CXC. számú törvény
célja olyan köznevelési rendszer megalkotása, amely elősegíti a gyermekek harmonikus testi,
lelki és értelmi fejlődését, készségeik, képességeik, ismereteik, jártasságaik életkori
sajátosságainak megfelelő, tudatos fejlesztésre révén és ezáltal erkölcsös, önálló életvitelre
képes, felelős állampolgárokat nevel. Kiemelt célja a társadalmi leszakadás megakadályozása
és a tehetséggondozás.
A köznevelési rendszer intézményei: óvoda, általános iskola, gimnázium, szakközépiskola,
szakiskola, alapfokú művészeti iskola, gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézmény,
konduktív pedagógiai intézmény, kollégium, pedagógiai szakszolgálati intézmény,
pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézmény.

Az óvoda
Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Az
óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven
belül betölti, feltéve, hogy minden, az érintett településeken lakóhellyel, ennek hiányában
tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme
teljesíthető.
  A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét
betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz
részt. A jegyző - az egyházi és magán fenntartású intézmények esetében a fenntartó - a szülő

7
kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét
szem előtt tartva, az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben
való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása,
sajátos helyzete indokolja.
Az óvodai nevelés alapelveit az Óvodai nevelés országos alapprogramja határozza
meg. Az óvodák az Óvodai nevelés országos alapprogramja alapján készítik el helyi
pedagógiai programjukat.
Az óvoda fenntartója továbbra is a települési önkormányzat marad.
Változások 2013 szeptemberétől:
 pedagógus életpálya modell bevezetése
 csoportlétszámok: minimum 13, maximum 25 fő. A maximális létszámot maximum
20%-kal lehet túllépni, a minimálistól csak akkor, ha azt az esetleges megszűnés
indokolja.
Változások 2015 szeptemberétől:
 3 éves kortól kötelező az óvoda
Az általános iskola
 Az általános iskolában nyolc évfolyamon országosan egységes követelmények szerint
alapfokú nevelés-oktatás folyik. Az általános iskola a tanulót az érdeklődésének,
képességének és tehetségének megfelelően felkészíti a középfokú iskolai továbbtanulásra.
A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét
betölti, legkésőbb az azt követő évben tankötelessé válik. Az a gyermek, akinek esetében
azt a szakértői bizottság javasolja, további egy nevelési évig az óvodában részesül
ellátásban, és ezt követően válik tankötelessé. A tankötelezettség teljesítése a tanév első
tanítási napján kezdődik. Ha a gyermek az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget korábban
eléri, a kormányhivatal a szülő kérelmére szakértői bizottság véleménye alapján
engedélyezheti, hogy a gyermek hatéves kor előtt megkezdje tankötelezettségének
teljesítését. A tankötelezettség a tanuló tizenhatodik életévének betöltéséig tart. (NEM a
tanév végéig, hanem az életkor betöltéséig!) A sajátos nevelési igényű tanuló
tankötelezettsége meghosszabbítható annak a tanítási évnek a végéig, amelyben a
huszonharmadik életévét betölti.
Változások 2013. január 1-től:

8
  A köznevelési intézmények fenntartója az állam lesz, mely a kormányhivatalokon
keresztül gyakorolja a fenntartói jogait. A települési önkormányzatok öt évre szóló
köznevelési szerződésben vállalhatják bizonyos intézmények működtetését.
Változások 2013 szeptemberétől:
 16 óráig foglalkoztatást, 17 óráig felügyeletet kell tartani, de az igazgató a szülő
kérelmére felmentheti a gyermeket ez alól
 fokozatosan ingyenessé váló tankönyvek az 1-8. évfolyamon
 szülőknek nyilatkozatot kell tenni arról, hogy hit- vagy erkölcstant tanuljanak a
gyermekeik
 2., 6., 10. évfolyamon is bevezetik a mindennapos testnevelést

A gyógypedagógiai nevelési oktatási, konduktív pedagógiai intézmény

Kizárólag sajátos nevelési igényű gyermekeket, tanulókat ellátó nevelési-oktatási intézmény,
amely a szakértői bizottság véleménye alapján vehető igénybe. Ha az SNI gyermek
súlyos és halmozottan fogyatékos, attól az évtől kezdve, amelyben az ötödik életévét betölti,
fejlesztő nevelésben, attól az évtől kezdődően, hogy tankötelessé válik, fejlesztő nevelés-
oktatásban vesz részt, egyéni vagy csoportos formában.  A heti fejlesztő foglalkozások
száma nem lehet kevesebb húsz óránál. Indokolt esetben a szülő kérésére, ha a gyermek
állapota szükségessé vagy lehetővé teszi, ennél több vagy kevesebb óraszám is
megállapítható. 

Az alapfokú művészeti iskola

Feladata, hogy kibontakoztassa a művészi képességeket, fejlessze a művészi tehetségeket,
igény esetén felkészítsen szakirányú továbbtanulásra. Legalább hat és legfeljebb
tizenkettő évfolyama van, amelynek keretei között az oktatás előképző, alapfokú és
továbbképző évfolyamokon, zeneművészet, képző- és iparművészet, báb- és színművészet,
táncművészet ágakban folyhat.

A pedagógiai szakszolgálatok
A szülő és a pedagógus nevelő munkáját, valamint a nevelési-oktatási intézmény
feladatainak ellátását pedagógiai szakszolgálat segíti. Ide tartozik: a gyógypedagógiai
tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás és gondozás, a fejlesztő nevelés, a szakértői bizottsági
tevékenység, a nevelési tanácsadás, a logopédiai ellátás, a továbbtanulási, pályaválasztási

9
 tanácsadás, a konduktív pedagógiai ellátás, a gyógytestnevelés, az iskolapszichológiai,
óvodapszichológiai ellátás, a kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozása.
Változások 2013. január 1-től:
 állami intézmények lesznek

Források:
 http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1100190.TV
 http://www.godinemeth.hu/pdf/inf/inftorveny2.pdf
 http://mno.hu/hirtvarchiv/itt-az-uj-tanev-valtozasok-a-kozoktatasban-1181641

10