TIM COLLINS

AZ ELVESZETT JELKÉP NYOMÁBAN

Útmutató
DAN BROWN
bestselleréhez
GABO
 A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Tim Collins: Behind The Lost
Symbol Michael O'Mara Books Limited, London, 2009
Fordította: Jutai Peter
Könyvterv: Malum Stúdió
Copyright © Michael O'Mara Books Limited 2009
Illustrations © David Woodroffe 2009
Hungarian translation © Jutai Peter, 2009
Hungarian edition © GABO Kiadó, 2009
A könyv bármely részletének közléséhez a kiadó előzetes hozzájárulása
szükséges.
Kiadja a GABO Könyvkiadó
1054 Budapest, Vadász u. 29.
www.gabo.hu
Felelős kiadó: Földes Tamás
Felelős szerkesztő: Solymosi Éva ISBN 978-963-689-348-4
A Gabo Kiadó könyveinek kizárólagos terjesztője a Talentum Kft.
Cím: Törökbálint, DEPÓ II Telefon: 06-23-332-105
Fax: 06-23-232-336
E-mail: talentum.nagyker@t-online.hu Készült a Borsodi Nyomda Kft.- ben
Felelős vezető: Ducsai György igazgató

 Tartalom
 
Köszönetnyilvánítás 5
Tények 6
Bevezetés 7
Az özvegy fia 10
Bacon, Francis 13
Deizmus 15
Dürer, Albrecht 17
Egyesült Államok Capitoliuma 19
Egyesült Államok Nagy Pecsétje 20 Egyesült Államok szabadkőműves elnökei 24
Franklin, Benjamin 27
George Washington nemzeti szabadkőműves emlékmű 29
Hall, Manly Palmer 31
Harminchárom 32
llluminátusok, az Alumbrados és a templomosok 35
Jefferson, Thomas 38
Kelet csillaga rend 41
Kryptos 42
Kvantummisztika 44
Langdon, Robert 46
Láthatatlan Kollégium 48
Mágikus (bűvös) négyzetek 49
Malakh 55
Newton, Isaac 58
Noetika (elmetudomány) 60
Ókori misztikus iskolák 65
Ősi misztériumok 67
Paine, Thomas 77
Pike, Albert 79
Piramisok és az ókori Egyiptom 81
Pont a körben (circumpunct) 84
Rejtelmek keze 86
Rózsakeresztesek 88
Salamon temploma 90
Sátánizmus 92
Skót rítus 94
Smithsonian Intézet 96
Solomon, Katherine 98
Szabadkőműves állam 100
Szabadkőművesség 103
Szabadkőműves titkosírás 109
Szentélyesek 111
Templom háza 113
Utópia 115
Világegyetem nagy építőmestere 117
Washington apoteózisa 118
Washington-emlékmű 124
Washington és Zeusz 126
Washington, George 130
Washington Nemzeti Katedrális 131
Washington, város 136
Függelék 153
 
 Köszönetnyilvánítás
Köszönöm Collette-nek, hogy Az elveszett jelkép tartalmával kapcsolatos
találgatásaimat szó nélkül elviselte. Köszönetet mondok továbbá Toby
Buchannek, Aby Morgannek és mindenkinek a Michael O'Maránál, hogy
segítettek a könyv elkészítésében.

 Tények
2009-ben a Doubleday Kiadó egyik szerkesztője kapott egy szigorúan
bizalmas Word-dokumentumot. Az írás felbukkanását elképesztő várakozás
előzte meg, online fórumokon már hat éve találgatták, hogy mi is lesz
benne.
Az írásban szereplő szertartások, tudományos tények és szervezetek
leírásai pontosak voltak. Nagyjából.
A dokumentum címe Az elveszett jelkép; az írás A Da Vinci-kód
folytatása.

 BEVEZETÉS
Mint sokan mások, én is 2009. szeptember 15-én vehettem először a
kezembe Dan Brown harmadik Robert Langdon-regényét. A közeli
könyvesbolt ez alkalomból korán kinyitott, és bizony jó páran álltak sorba,
hogy megvehessék a könyvet. Hála istennek, senki sem próbált úgy öltözni,
mint a sorozat valamelyik szereplője (én elgondolkodtam rajta, hogy olyan
Bundesliga-frizurát csináltatok magamnak, amilyet Robert Langdon viselt
A Da Vinci-kód című filmben, de aztán meggondoltam magam).
Az elveszett jelkép, hasonlóan az első két részhez, egy feszes ritmusú
thriller, amely történelmi tényeket és egy alternatív történelem eseményeit
szövi egybe, hogy sokkoló képet mutasson egy olyan világról, amelyet
eddig ismerni véltünk. Talán nem tévedek, ha azt mondom, amennyiben a
könyv nem egy sorozat részeként jelent volna meg, a műfaj kedvelői
kedvezően fogadják, és némi figyelmet a média is szentelt volna neki. A
kötet azonban a világ egyik legnagyobb példányszámban megjelent
könyvének a folytatása, és már az első kiadása rekordnak számító 6,5 millió
példányban jelent meg. Az elveszett jelkép minden médium figyelmének a
középpontjába került, szikrázó vitákat folytatnak róla még most is, és olyan
árversenyt generált, hogy az Amazon Angliában a listaár kevesebb mint
30%-ért árulta a könyvet.
A Da Vinci-kód kétség kívül az elmúlt évek könyvkiadásának csúcsa,
mára több mint 81 millió példány kelt el belőle világszerte. Az akció-
reakció elvnek megfelelően Brown mind az írók, mind az
irodalomkritikusok kedvelt célpontja lett, Salman Rushdie pedig azt mondta
A Da Vinci-kódról, hogy „annyira rossz könyv, hogy felülírja a rossz
könyvekről eddig alkotott elképzeléseinket”. És, bár valóban nehéz lenne
tagadni, hogy Brown prózájának stílusa egyszerű…
Teli rövid mondatokkal. És dőlt betűkkel
…azonban regényei letehetetlen bestsellerek, pontosan olyanok,
amilyeneknek szánta őket. Azonban Brown sikere nem csupán a tiltott
gyönyöröknek köszönhető. Legalább ilyen fontos, hogy bonyolult ötleteit
tehetségesen tudja könnyen érthető formába önteni. Michael Baigent és
Richard Leigh sikertelen plágiumpere során a felperesek buzgón
emlékeztettek mindenkit, hogy a jézusi vérvonal gondolata semmiféle
újdonságot nem tartalmaz, és már évek óta hódított az összeesküvés-
elméletek hívei közt. Brown keze nyomán azonban az elmélet a világ
minden részében felcsigázta az emberekét, a katolikus egyházból és a
hívekből heves elutasítást váltva ki, amely végtelen nyilvánosságot
biztosított neki.
A Da Vinci-kód sikere epigonok légióját termelte ki az összeesküvés-
regények műfaja pedig hirtelen túlzsúfolt zsánerré vált. Brown sikerének
hullámait olyan könyvek lovagolták meg, mint a The Alexander Cipher (A
Nagy Sándor-kód), The Mozart Conspiracy (A Mozart-összeesküvés), The
Moses Stone (Mózes sziklája), The Machiavelli Covenant (A Machiavelli
Szövetség), The Mosaic Crimes (A mozaik bűnesetek), The Templar Legacy
(A templomosok öröksége) és The Exodus Quest (Az igazi exodus). Brown
olyan formulát hozott létre, amelyet igen könnyű volt lemásolni: adott egy
összeesküvés, amelynek részese egy híres művész, egy történelmi
személyiség vagy egy műalkotás, és amelyet rövid fejezetekben feltárnak.
A lélegzetvételnyi szünetet sem hagyó üldözési jelenetek sorát általában
egy bizarr gyilkosság indítja el. A könyvben a főszereplő egy tudós, aki
meglepően jó erőben van, és feltár egy titkot, miközben rájön, hogy semmi
sem úgy van, ahogyan azt mi gondoljuk.
Az elveszett jelkép kiadása előtt a Slate nevű online magazin készített egy
Dan Brown-generátort, ahol választhatunk egy várost és egy szervezetet, a
program pedig kidobja nekünk egy regény szinopszisát és címét, mint
például Az elfelejtett kripta, A titkos rejtvény vagy Az utolsó mauzóleum.
Brown, talán azért, hogy elhatárolja magát az utánzók seregétől, Az
elveszett jelkép harmincadik fejezetében egyértelműen kimondatja
Langdonnal, hogy ő nem szakértője az összeesküvés-elméleteknek.
Meglehet, az író rajongói számítottak arra, hogy Brown kiaknáz néhány
szabadkőművesség-ellenes elméletet is – például, hogy ha egy térképen a
Fehér Háztól északra levő utcákat megnézzük, azok egy fordított
pentagramot adnak ki -, azonban ezeket Langdon elhárítja magától. Más
elméletek, például, hogy a mason (szabadkőműves) szó szerepel az
Egyesült Államok nagy pecsétjén, csak a figyelem elterelésének eszközei.
Jóllehet Langdonnak nem tetszene az összeesküvés-elmélet kifejezés, kár
is lenne tagadni, hogy a regény tele van egy alternatív történelem
eseményeivel, áltudományos és ezoterikus tételekkel. Brown minden
könyvében szereti keverni a tudományosságot és a thrillert, azonban az
ötvözet ebben az esetben meglehetősen lassan és nehezen akar összeállni
(persze ezen ne lepődjünk meg, hiszen hat évet töltött a téma kutatásával).
Mire Langdon leszáll Washingtonban, már mindent tudunk a
szabadkőműves alapító atyákról, az utópistákról, az noetikáról, a
kvantummisztikáról és az ősök elveszett tudásáról. Emellett olyan dolgokra
is utal Brown, amelyeket a megelőző műveiből kellene ismernünk, például
a rózsakeresztesekre, a templomosokra és az illuminátusokra. A szerző
ezzel eléri azt, hogy úgy kell átrágnunk magunkat egy csomó alternatív
történelmi eseményen, hogy nincs időnk megállni és kicsit is odafigyelni
rájuk.
Röviden: még egyetlen Dan Brown-könyv esetében sem volt akkora
szükség útmutatóra, mint Az elveszett jelkép esetén. Könyvünk ábécérendbe
szedett címszavakkal rajzolja meg Brown kitalált világának hátterét. Sok
olyan tény, amelyet a szerző felhasznál a könyvben valóság, de azért
vannak olyanok is, ahol Brown kiszínezi és eltúlozza a dolgokat a
meseszövés érdekében – ezekre a megfelelő helyeken megpróbálok
rávilágítani.
Ez az útmutató bevezetés a tények és elméletek azon bonyolult
hálózatához, amelyek – és lehet, hogy nem kellene ezt a szót használnom a
browniverzumnak nevezett fiktív valóságot alkotják. Lehet, hogy Brown
nagyon jó abban, hogy a matematika, a tudományok, a vallás és a
történelem káoszában – amelyet ő maga szabadít rá az olvasóra – rendet
tegyen, de reményeim szerint az olvasó is egyetért abban, hogy a káosz is
megér egy alapos vizsgálatot.

 AZ ÖZVEGY FIA
Nem sokkal az után, hogy A Da Vinci-kód üstökösként tűnt fel a
könyvkiadás egén, különböző újságok és honlapok kezdtek el történeteket
keringetni a könyv amerikai kiadásának borítóján feltűnő rejtett
üzenetekről. Az egyik ilyen üzenetet úgy lehet megtalálni, ha a
fülszövegben lévő, kicsit vastagabban szedett betűket kiválogatjuk, így a
következő betűket kapjuk:
ISTHERENOHELPFORTHEWIDOWSSON
(Hát senki sem segít az özvegy fián)
Azok számára, akik ismerik Hiram Abiff történetét, világos volt, hogy
Langdon következő kalandjában a szabadkőművesek is szerephez jutnak. A
szabadkőművesség szertartásában és sok jelképe közt központi szerepet
játszik az a legenda, mely szerint Hiram Abiff építészt bízták meg, hogy
Salamon király templomának építési munkálatait felügyelje a Mória-
hegyen, amit ma Templom-hegyként ismerünk. Ő az „özvegy fia”, mert a
Királyok első könyvében így jellemzik:
„És elkülde Salamon király, és elhozatá Hírámot Tírusból. Ez egy özvegy
asszonynak volt a fia a Naftáli nemzetségéből; az ő atyja pedig Tírusbeli
rézmíves ember vala; és ez teljes vala bölcseséggel, értelemmel és
tudománnyal, hogy tudna csinálni mindenféle mivel rézből. Ki mikor
Salamon királyhoz jött, minden mívet megcsinála néki.” (1. Kir. 7: 13-14,
Károli Gáspár fordítása)
A szabadkőműves hagyomány szerint, mely eltér a bibliai történettől, a
Salamon templomának építésén dolgozó munkások közül három megölte
Hiram Abiffot, amikor az nem volt hajlandó felfedni előttük a mesterség
titkait és szabadkőműves mesterré előléptetni őket. Úgy tűnik, Abiff utolsó
szavai a következők voltak: „Hát senki sem segít az özvegy fián?” Ezt a
kérdést még ma is használják, ha valaki titokban segítséget akar kérni
szabadkőműves társától.
Az elveszett jelképben is ilyen értelemben hangzik el a kérdés, ahogy az
várható volt. Warren Bellamy teszi fel Dean Galloway-nek, aki aztán
menedéket nyújt Robert Langdonnak és Katherine Solomonnak a
Washington Nemzeti Katedrálisban. Az özvegy fia kifejezés akkor is
előkerül, amikor a Malakh által felvett titkos gyűlésen eljátsszák Hiram
Abiff történetét.
 A borítón elhelyezett nyomok hagyományát folytatva Az elveszett jelkép
amerikai kiadásának borítóján is számos kód fedezhető fel, melyek a
következő Robert Langdon-regény tartalmáról árulkodhatnak. A könyv
hátulján van néhány szabadkőműves titkosírással írt vonal, melyeknek
megfejtése: „Minden nagy igazság istenkáromlásként indul”. Az idézet
George Bemard
Shaw 1918-as darabjából, az Annajanska, a bolsevik császárnőből
származik. Az elveszett jelkép nyolcvannegyedik fejezetében Brown
kedvező képet fest a noetikáról (elmetudományról), amikor Dean Galloway
a Katherine munkásságát övező szkepticizmust ahhoz hasonlítja, ahogy az
emberiség a múltban nem hitte el, hogy a Föld gömbölyű. A Shaw-idézet
utalás erre a részre, de a következő regény témájára is vonatkozhat. Lehet,
hogy ez a nyom és az ötödik fejezetben a Szentpétervári Ermitázsra tett
utalás azt vetíti előre, hogy a következő történet Oroszországban játszódik
majd?
Az amerikai kiadás hátsó borítóján 16 betű szerepel, 4 x 4-es négyzet
alakba rendezve:
YUOE
MSTD
IINH
REKY
Ha a betűket a Dürer Melankólia l. című művén szereplő bűvös négyzet
szerint számokra írjuk át, a következőket kapjuk.
16 3 2 13
5 10 11 8
9 6 7 12
4 15 14 1
Ez pedig az angol ábécé megfelelő sorszámú betűire átírva a következő
üzenetet adja:
YOUR
MIND
ISTH
EKEY
Az elméd a kulcs.
Ez a mondat világos utalás az elmetudomány azon elméletére, miszerint a
gondolatok meg tudják változtatni a világot, amint ezt Az elveszett
jelképben is kifejtik, de arra még várnunk kell, hogy kiderüljön, van-e köze
a következő Langdon-regényhez is.
Az amerikai kiadás első borítóján két számcsoport tűnik fel a
szabadkőműves pecsétet körülvevő halvány piros kör körül. Az első csoport
a 22, 65, 22, 97, 27 számokat tartalmazza, a második pedig a 22, 23, 44, 1,
133, 97, 65, 44 számokat. Mivel ezek közül a 133 a legnagyobb, világos,
hogy a számok Az elvesztett jelkép fejezeteire utalnak. Ha a megadott
fejezetek első betűit összeolvassuk, a Pope Pantheonja kifejezést kapjuk. Ez
azt vetítheti előre, hogy Langdon következő kalandjában újra a katolikusok
szerepelnek majd, ha a pope a pápára vonatkozik – bár a rajongók egy része
a Jefferson-emlékműre vonatkoztatja az üzenetet, amelyet Brown Az
elveszett jelkép harmadik fejezetében „Amerika Pantheonjának” nevez, és
amelyet John Russell Pope tervezett.
Van még a borítón néhány rejtett betű- és számkombináció, melyekből az
A2 Bl C2 D7 E8 1;2 G9 115 I1 J5 sorozat jön ki, ez pedig egy New York-i
telefonszámot tartalmaz: 212 782 9515. Az első 33 ember, aki megfejtette a
kódot és felhívta a számot, Az elveszett jelkép egy-egy dedikált példányát
kapta ajándékba.
Lásd még: Kryptos; Noetika; Salamon temploma; Szabadkőművesség.

 Bacon, Francis
Amikor a hetvenharmadik fejezetben Robert Langdon elszalad a
washingtoni Folger Shakespeare Könyvtár mögött, eszébe jut, hogy itt őrzik
Francis Bacon Új Atlantisz című munkájának latin kéziratát. Langdon azt
mondja, ez a könyv inspirálta az alapító atyákat, hogy létrehozzák saját
országukat és a nemzetüket.
Sir Francis Bacon angol filozófus volt, sokak szerint a 17. század
legnagyobb hatású írója. Az 1561-ben született Bacon húszévesen iratkozott
be a cambridge-i Trinity College-be, huszonhárom évesen pedig az angol
parlament tagja lett.
1620-ban adta ki Novus Organum című munkáját, amelyben olyan
eljárásokat ír le, amelyekkel meg lehet határozni, hogy egy jelenségnek mi
az oka. Ezek az eljárások baconi módszer néven váltak ismertté, és a
tudományos vizsgálódás előfutárainak tekinthetők. John Aubrey Rövid
életrajzok című munkája szerint Bacon annyira rabjává vált saját kísérleti
módszerének, hogy végül ennek mártírja lett. Amikor ugyanis azt vizsgálta,
hogy lehet-e hóval húst tartósítani, tüdőgyulladást kapott, amibe végül
belehalt.
Egy évvel a halála után, 1627-ben jelent meg Bacon utópikus traktátusa,
az Új Atlantisz. A könyv egy elképzelt országban, Bensalemben játszódik,
ahol a tudomány és a vallás tökéletes összhangban élnek egymás mellett.
Ebben a tökéletes országban van a Salamon Háza nevű egyetem, ahol olyan
tudományos kísérleteket hajtanak végre, amelyek a társadalom javát
szolgálhatják.
Sokan gondolták úgy, hogy Baconnek köze volt a rózsakeresztesekhez,
ehhez a középkori Németországban alapított titkos társasághoz, amelyről a
17. század elején oly sokat írtak. Bár a rózsakeresztesek nincsenek
megemlítve Bacon könyvében, egyes történészek, például Francis Yates
szerint az Új Atlantiszra komoly hatással volt a mozgalom. És valóban nem
kell különösen megerőltetnünk magunkat, hogy Salamon Házát a
rózsakeresztes testvériséggel azonosítsuk, ahol tudós emberek ténykednek
az emberiség javára. Vannak olyan vélemények is (például Dean Galloway
fejti ki Az elveszett jelkép nyolcvanötödik fejezetében), amelyek szerint a
rózsakeresztes mozgalmat éppenséggel Francis Bacon alapította Christian
Rosenkreutz álnéven. Dean Galloway mentségére legyen mondva, hogy
amikor Robert Langdon félbeszakítja, éppen azt akarja beismerni, hogy erre
a világon semmilyen bizonyítéka sincs.
Tulajdonképpen nem is fontos, hogy ugyanaz írta-e az Új Atlantiszt és a
rózsakeresztes manifesztumot, a lényeg, hogy mindkét irományból
kiérezhetők a 17. századi angliai utópianizmus hatásai, és valószínűleg
inspirálták is a Láthatatlan Kollégium és a Royal Society, vagyis a Brit
Tudományos Akadémia, létrehozását (bár Bacon nem volt a Láthatatlan
Kollégium tagja, ahogyan Robert Langdon állítja a harmincadik
fejezetben).
Azok, akik szerint az Egyesült Államok az alapításkor egy
szabadkőműves köztársaság volt, úgy vélik, hogy a fentiekben vázolt
utópisztikus gondolatok inspirálták a szabadkőműveseket, hogy létrehozzák
az államukat. Amellett érvelnek, hogy a szabadkőművesek Bacon és a
rózsakeresztesek hatására egy valódi utópiát alkottak az Atlanti-óceán túlsó
oldalán. Azonban, mint a Szabadkőműves állam címszó alatt olvasható, az
igazság nem ilyen egyszerű. Bár a szabadkőművességnek valóban nagy
hatása volt az alapító atyákra, nem mind voltak a testvériség tagjai, és a
függetlenségi háborúban mindkét oldalon harcoltak szabadkőművesek –
egymás ellen.
Lásd még: Láthatatlan Kollégium; Szabadkőműves állam;
Rózsakeresztesek; Utópia

 Deizmus
Az elveszett jelkép száztizenegyedik fejezetében Robert Langdon
visszaemlékezik egy előadásra, amelyet a Phillips Exeter Academyn hallott
(ide járt Dan Brown). Az előadásban Peter Solomon az Egyesült Államok
alapító atyáinak vallásos meggyőződéséről beszél. Amikor egy hallgató
felveti, hogy Amerikát keresztény országként alapították meg, Solomon
kijavítja, és azt mondja, hogy az alapítók deisták voltak.
A deizmus lényege, hogy egy magasabb rendű lény alkotta a világot, és
ennek a lénynek a létezése a természet vizsgálata és a józan ész segítségével
levezethető. A deisták úgy vélik, az istenség nem avatkozik be az emberek
ügyeibe csodák vagy kinyilatkoztatások által, és véleményük szerint a
vallások szent könyvei egyszerűen emberi értelmezések, nem pedig isten
szavának tükrei. A deistákat gyakran összetévesztik az ateistákkal, akik
semmiféle istenségben nem hisznek. Az összekeverésükre egy híres példa,
ahogyan Theodore Roosevelt jellemezte Thomas Paine-t: „mocskos kis
ateista”.
A deizmus a 17. és a 18. század folyamán hódította meg az értelmiséget
és a szabadgondolkodókat párhuzamosan azzal, ahogyan a világról szóló
tudásanyag bővült. Galilei, Kepler és Kopernikusz felfedezései cáfolták azt
a nézetet, hogy a Föld áll a világmindenség középpontjában, és így
megkérdőjelezték, hogy a Biblia tudományos értelemben is
megfellebbezhetetlen lenne. Ráadásul Isaac Newton kísérletei egy olyan
világ képét vázolták fel, amely matematikai formulákkal tökéletesen
leírható, ami csak tovább fokozta a csodák és hasonló dolgokkal szembeni
szkepticizmust. Ezek a tudományos eredmények segítettek annak a
felfogásnak az elterjedésében, amely szerint Isten egy kozmikus méretű
órásmester, aki megalkotta a világot, majd mozgásba hozta, de a
működésébe nem avatkozik be.
Bár bizonyára nagyon sok amerikai egyetértene azzal a gondolattal, hogy
hazáját keresztény országként alkották meg, Peter Solomonnak bizonyos
fokig igaza van, amikor azt mondja, hogy az alapítók deisták voltak.
Kijelentése azonban kissé általánosító: a mai napig is viták tárgya, hogy az
alapítók közül kik voltak deisták, és kik voltak egyszerűen liberálisan
gondolkodó keresztények.
 Thomas Paine-nel kapcsolatban semmilyen kétely sincs. Ő írta ugyanis
Az értelem kora című háromkötetes munkát, amelyben szenvedélyesen
védte a deizmust és támadta a kereszténységet; ugyanazon retorikai
képességeit állította a deisták szolgálatába, amellyel a józan ész (Common
Sense) című munkát írta. Paine annak ellenére kitartott nézetei mellett,
hogy munkáját sokak ellenséges érzülettel fogadták.
Benjamin Franklin nyíltan megvallotta deista nézeteit önéletrajzában, sőt
a keresztény tanításokat elítélő pamfletet is írt. Thomas Jefferson is erős
deista irányultságot mutatott, olyannyira, hogy el is készítette saját
személyes Bibliáját, a Jefferson-Bibliát (találkozhatunk vele Az elveszett
jelkép százharmincegyedik fejezetében), minden olyan részt kihúzva, amely
természetfeletti eseményeket írt le, például csodákat és hasonlókat.
De azt nagyon nehéz bizonyítani, hogy George Washington is ilyen
nézeteket vallott volna. Gyakran hivatkoznak arra, hogy írásaiban soha sem
említi a kereszténységet, és hogy sohasem vette magához az
oltáriszentséget. De akármennyire is szeretnék egyesek, akik az alapító
atyák deizmusát hirdetik, semmilyen bizonyíték sincs arra, hogy
Washington is deista lett volna.
Az alapítók vallásos hitéről szóló leírásokat gyakran zavarossá teszi az a
vélekedés, hogy a szabadkőművesség szorosan együtt jár a deizmussal. De,
ahogyan Az elveszett jelkép hatodik fejezetében Robert Langdon is
megjegyzi, a szabadkőművességet éppen azért hozták létre, hogy a vallásos
megosztottságot megszüntessék. A „világegyetem nagy építőmestere”
például egy olyan kifejezés, amely bármiféle legfelsőbb létezőre
alkalmazható, és amely nem részesít előnyben egyetlen vallást sem. A
deizmus ugyanannyira volt jelen a páholyokban, mint az összes többi
vallás. A szabadkőművesség és a deizmus is tetten érhető, ha az alapítók
atyák tetteit és nézeteit vizsgáljuk, de lehetséges, hogy ennek csupán az az
oka, hogy mindkét eszmerendszer népszerű volt a 18. század vége felé.
Mindazonáltal sok amerikai meglepődne, ha megtudná, hogy a deizmus
és a szabadkőművesség milyen széles körben elterjedt az állam
megalapítása körüli időkben. Ez a tény legalábbis megkérdőjelezi annak a
vallásos körökben megfogalmazódó kívánságnak a jogosságát, hogy „az
országot vissza kell vezetni a keresztény alapokhoz, amelyeken
létrehozták”.
 Lásd még: Franklin, Benjamin; Jefferson, Thomas; Szabadkőművesség;
Paine, Thomas; Világegyetem nagy építőmestere; Washington, George.

 Dürer, Albrecht
Amikor Katherine Solomon a szabadkőművesek piramisa zárókövét
tartalmazó dobozon azt olvassa: 1514 AD; úgy véli, egy dátumról van szó.
Robert Langdon azonban rájön, hogy az AD betűk valójában Albrecht
Dürerre utalnak.
Albrecht Dürer a valaha élt egyik legnagyobb német művész. 1471-ben
született Nürnbergben, apja magyar ötvös volt, keresztapja pedig a
legsikeresebb német könyvkiadó, Anton Koberger. Miután Dürer kitöltötte
inaséveit a festő és nyomdász Michael Wolgemutnál, 1495-ben megnyitotta
saját műhelyét, ahol 1528-ban bekövetkezett haláláig számos fa- és
rézmetszetet, akvarellt és olajképet készített, de emellett elméleti
munkásságot is folytatott olyan témákról, mint a mérés és az emberi test
arányai.
Dürer legismertebb munkái Az apokalipszis című fametszetsorozat,
valamint a Lovag, Halál és az Ördög, a Szent Jeromos a cellában és a
Melankólia I. című rézmetszetek. Az utóbbi az a kép, amelyet Robert
Langdon nem akar interneten megnézni, amikor az eredeti is egy közeli
galériában van. Részint, mivel Langdon műértő ember, részint, mivel tudja,
hogy előbbi mennyivel rosszabbul nézne ki az elkerülhetetlenül
leforgatandó filmes adaptációban.
A Melankólia I.-en a Melankólia szárnyas alakja látható, aki fejét a
kezével támasztja meg, levertnek tűnik, és számos tárgy veszi körül, például
egy kutya, egy homokóra, egy harang és néhány ácsszerszám. Mivel a
képen rengeteg szimbolikus tárgy található, nem csoda, hogy a képnek több
száz eltérő értelmezése van. Az elveszett jelkép koncepciójának megfelelően
Langdon szerint a kép azt a harcot ábrázolja, amelyet az ember azért vív,
hogy megértse az Ősi misztériumokat, és hogy megistenülhessen.
Fontos megjegyezni, hogy Brown Dürer munkáját arra használja, hogy
megfejtse a szabadkőműves piramison található üzenetet, mivel egyesek
szerint Dürer a legelső szabadkőművesek közé tartozott, bár csaknem
kétszáz évvel azelőtt meghalt, hogy 1717-ben megalakult az Angol
Nagypáholy. Ez az elképzelés azon alapul, hogy a szóban forgó festmény
tele van szabadkőműves szimbólumokkal (körző, homokóra, egy szépen
lecsiszolt kőgömb és egy kétkarú mérleg, példának okáért).
 Sok más műre is szoktak hivatkozni azt bizonyítandó, hogy Dürer
szabadkőműves volt. Ilyen Messahalah De scientia motus orbis (A Föld
mozgásának tudománya) című munkájának borítóján levő metszet, amelyen
egy csillagász látható, kezében egy körzővel és egy földgömbbel. De
ahelyett, hogy ebből azt a következtetést vonjuk le, hogy Dürer
szabadkőműves volt és a testvériség titokban már a 16. századi
Németországban is létezett, vegyük figyelembe, hogy a körző a keresztény
művészet jelképrendszerében a teremtés szimbóluma. Az Osztrák Nemzeti
Könyvtárban például őriznek egy kora 13. századi Bibliát, amely Istent úgy
ábrázolja, mint építészt, aki körzővel tervezi meg a világot.
A Melankólia I.-en található még valami, ami megragadta Brown
képzeletét, mégpedig a jobb felső sarokban, a harang alatt található mágikus
négyzet (bővebben a Mágikus (bűvös) négyzet címszó alatt). Ahogy
Langdon is megjegyzi, ha összeadjuk a számokat a sorokban, oszlopokban,
átlókon, valamint a belső négy számot, a sarkokban levő négy számot és a
négy kisebb négyzetben lévőket, amelyre a nagyobb felbontható, mind
harmincnégyet adnak eredményül (fogadok, hogy Brown jobban örült
volna, ha harminchármat adnak ki). A bűvös négyszöget ezek után
transzpozíciós rejtjelkulcsként használják fel, hogy a szabadkőművesek
piramisán található betűkből kihozzák a Jeova Sanctus Unus szavakat.
Ugyanezt a transzpozíciós módszert felhasználva Az elveszett jelkép
amerikai kiadásának borítóján egy 4 x 4-es rács betűi a következőket adják
ki: Your mind is the key – vagyis az elméd a kulcs. Ez a kifejezés nyilván a
könyvben található elmetudományra utal, bár Dan Brown eddigi borítóiból
kiindulva akár Robert Langdon következő kalandjára is célozhat (lásd
Kryptos; Az özvegy fia).
Lásd még: Mágikus (bűvös) négyzetek; Ősi misztériumok;
Szabadkőművesség; Washington apoteózisa.

 Egyesült Államok Capitoliuma

Az elveszett jelkép azzal kezdődik, hogy Robert Langdont meghívják a
Capitoliumba, hogy tartson egy előadást. Amikor megérkezik, az épületben
megtalálja mentora, Peter Solomon levágott kezét, amely Constantino
Brumidi Washington apoteózisa című freskója felé mutat a Capitolium
kupolájában.
Az Egyesült Államok Capitoliuma, vagy egyszerűen csak a Capitolium
az állam kongresszusának üléshelye. A Capitol Hillen található, a
washingtoni National Mail keleti végében.
Az épület helyét Pierre Charles L'Enfant választotta ki, amikor az
Egyesült Államok új fővárosának terveit készítette. A Jenkins Hillen jelölte
ki a helyet, amelynek kiváló volt a panorámája.
Az összeesküvés-elméletek világában a L'Enfant által választott hely egy
körzőt és derékszöget mintázó „jelképnek” a csúcspontja. Washington
térképén eszerint a Capitolium lenne a körző csúcsa, a szárak pedig a
Pennsylvania sugárút a Fehér Házig, illetve, nem folyamatos utcákkal
összekötve, de nagyjából a Maryland sugárút és vonala a Jefferson-
emlékműig. A derékszög pedig vagy a Fehér Háztól indul és a Lincoln-
emlékművön át a Jefferson-emlékműig tart, vagy a Canal Street és a
Louisiana sugárút rajzolja ki. Azonban, bármit is mond Langdon a
hallgatóknak, L'Enfant nem volt szabadkőműves, és semmi oka sem lett
volna, hogy ilyen mintákat rejtsen el a város térképén.
L'Enfant-t ráadásul azzal bízták meg, hogy tervezze meg a Capitolium
épületét, azonban később megvonták tőle a megbízást, mert vitába
keveredett a megbízókkal, és nem volt hajlandó átadni a terveket. Thomas
Jefferson ezután pályázatot írt ki az épületre, amelyet egy amatőr építész,
William Thorton nyert meg. Miután számos alkalommal átjavították a
terveit, végre megkezdődött az építkezés.
Ahogyan azt Robert Langdon is megemlíti, az épület alapkövét George
Washington tette le 1793. szeptember 18-án, egy nyilvános szabadkőműves
szertartás keretében. Washington a későbbi Elnöki Palota helyétől a későbbi
Pennsylvania sugárút vonalán masírozott a Jenkins Hillen levő árokhoz,
néhány helyi szabadkőműves kíséretében. Washington – akin rajta volt a
szabadkőműves köténye – belépett az árokba, és az alapkövön elhelyezett
egy ezüsttányért. Azután a tányéron hagyományos szabadkőműves
áldozatot mutattak be, gabonát, bort és olajat szórtak, illetve öntöttek rá.
Ezután egy ezüst kőműveskanállal maltert kentek a kőre, majd egy
márványkalapáccsal néhányszor megkopogtatták.
A szabadkőműves felfogás szerint a gabona, a bor és az olaj sorban a
bőség, a jó egészség és a megelégedettség jelképei. Másrészt azt a bért is
jelképezik, amelyet Salamon templomának építésekor a munkások kaptak,
Hiram Abiff legendája szerint.
A gabona-, bor- és olajáldozat régebbi időkre tekint vissza, mint a
szabadkőművesség. Néhány összeesküvés-hívő mindenáron be akarta
bizonyítani, hogy ezek pogány isteneknek szóló áldozatok, és bizonyítékok
arra, hogy az Egyesült Államok „szabadkőműves állama” a kezdetektől
igyekszik aláaknázni a kereszténységet. Egy meglehetősen valószínűtlen
állítás szerint a gabonát a szabadkőművesek valójában Dagonnak, a föníciai
gabonaistennek ajánlják fel.
Az elveszett jelkép végén Langdon visszatér a Capitoliumba. Az épület
kupolájának csúcsánál állva a Washington-emlékművet nézi a felkelő Nap
fényében, és közben felidézi a New Age-nek az ember belső
megvilágosodásáról szóló elméletét.
Lásd még: Washington, város, Washington, George

 Egyesült államok Nagy Pecsétje

Az elveszett jelkép harmincadik fejezetében Langdon azt mondja, hogy a
washingtoni szabadkőműves-piramissal kapcsolatos legenda az állam Nagy
Pecsétjén látható piramison alapul. Akik több dolgot is olvastak már Dan
Browntól, azoknak ismerős lehet a Nagy Pecsét, mivel Langdon az
Angyalok és démonokban elmagyarázza a rajta található szimbólumok
jelentését Vittoria Vetrának. Langdon azt mondja, hogy az egydollároson
található jelképek keltették fel először ez érdeklődését az illuminátusok
iránt. A piramison látható szemről is beszél, amelynek neve trinacria, és
amely ismerős lehet a szabadkőműves páholyokból. A háromszögbe zárt
szem arra a képességre utal, hogy az illuminátusok mindent látnak.
Természetesen nem Langdon az első, aki a Nagy Pecsét jelképeinek
rejtett értelmezéseit boncolgatja. Sőt a pecsét több évtizede szolgáltat alapot
mindenféle elvadult spekulációknak, és a jelképeit felhasználva az Egyesült
Államok kormányzatát már meggyanúsították mindennel, attól kezdve,
hogy a szabadkőművesek irányítják őket, odáig, hogy a teljes testület
sátánhívő.
A Nagy Pecsét első oldalán egy sas látható, egyik lábának karmai közt
egy olajfaágat, a másikban néhány nyílvesszőt tart. A sas feje fölött
tizenhárom csillag alkot egy hatszöget, ami utalás az Egyesült Államokat
alapító tizenhárom gyarmatra. Ez a jelkép bizonyos összeesküvés-hívőket
olyan antiszemita fantazmagóriákra ragadtatott, miszerint a csillagok a
David-csillagot mintázzák, világos bizonyítékául annak, hogy az Államokat
zsidó összeesküvők irányítják. A sas csőrében egy szalag van, amelyen a
következő olvasható: E pluribus unum, vagyis „sokból egy”.
Ez a jelmondat Constantino Brumidi Washington apoteózisa című
freskóján is megjelenik, amely kép Az elveszett jelképben is szerephez jut.
A regény záró fejezetében Langdon ezt a festményt nézi, és erről jut eszébe
az a gondolat, hogy az isteni létezés talán az emberi elme egy magasabb
szintje lehet.
A Nagy Pecsét hátulján azt a piramist láthatjuk, amely Langdon szerint a
washingtoni szabadkőművesek piramisa legendáját inspirálta. A pecséten
levő piramisnak – hasonlóan ahhoz, amelyet Langdon a Capitoliumban talál
– hiányzik a záróköve. Az elveszett jelkép harminckilencedik fejezetében
Langdon azt mondja, a Nagy Pecséten levő befejezetlen piramis arra
emlékeztet, hogy az Egyesült Államok nem érte el hatalma csúcspontját, és
még elég sok a tennivaló. Bár ez valóban passzol a regény egyik témájához,
az emberben lakó isteni hatalomhoz, nem szabad elfeledkeznünk arról,
hogy a kép valószínű mintájául szolgáló gizai nagy piramisnak is hiányzik a
záróköve. A pecséten levő piramis lábánál római számokkal az 1776-os
szám olvasható. Ez nyilván a Függetlenségi nyilatkozatra utal, bár egyesek
szerint valójában azért ezt az évet tüntették fel, mert Adam Weishaupt
ebben ekkor alapította meg a bajor Illuminátusok rendjét.
A piramis tetején egy háromszögbe zárt szem képe látható, ez az úgy
nevezett mindent látó szem. A jelkép egyesek szerint bizonyíték arra, hogy
az illuminátusok beépültek a szabadkőművesek közé, ahogyan ezt Robert
Langdon is kifejti az Angyalok és démonokban. Az új regény sokkal
kevésbé koncentrált tematikájához illően azonban Langdon itt már a
mindent látó szem egészen sokrétű értelmezését adja. Véleménye szerint a
szem a pont a körben szimbólumból ered, ami viszont az Ősi
misztériumokra vezethető vissza.
A pecséten két jelmondat olvasható. A piramis és a szem felett olvasható
az Annuit coeptis, vagyis „egyetért kezdeményezéseinkkel”, azaz: hogy
Isten támogatja Amerika ügyét. A piramis alatti másik mottó a Novus ordo
seclorum. Ezt általában úgy fordítják, hogy „a korszakok új sora”, és
tulajdonképpen mintegy bejelenti Amerika egy új korszakának kezdetét.
Sok összeesküvés-hívő szerint – és az Angyalok és démonokban még Robert
Langdon is így véli – azonban a seclorum nem azt jelenti, hogy a
korszakoké, hanem modernebb értelemben, szekuláris kornak, nem vallásos
időszaknak kell érteni. Ezt a félrefordítást aztán egyesek úgy magyarázzák,
hogy ez ellentmond a fenti jelmondatnak, és valójában ez árulja el az
alapító atyák eredeti szándékait. Némelyek még jobban elrugaszkodnak a
szavak pontos értelmétől, és azt mondják, hogy a latin kifejezés értelme: új
világrend – ami az illuminátusok végső célja.
Az elveszett jelképben még két elmélet jelenik meg a Nagy Pecséttel
kapcsolatban. A harmincötödik fejezetben Langdon megemlíti, hogy a
Capitolium alatt tizenhárom raktárhelyiség van, és emlékeztet, hogy a
tizenhármas szám többször is előkerül a Nagy Pecséten. A pecsét hátulján
levő piramisnak tizenhárom lépcsőfoka van, és az Annuit coeptis kifejezés
is tizenhárom betűből áll. A pecsét előlapján az E pluribus unum szintén
tizenhárom betű, a sas felett is ennyi csillag van, az olajfaágon ennyi levél,
a sas karmai közt tizenhárom nyílvessző, az előtte levő pajzson pedig
tizenhárom vágás.
Egyes összeesküvés-hívők a tizenhármas számot összekapcsolták a
templomosok tizenhárom fokozatával, ami szerintük azt bizonyítja, hogy a
templomosok magukat szabadkőműveseknek álcázva befurakodtak az
Egyesült Államok kormányzatába. Mások szerint éppen tizenhárom
boszorkány tesz ki egy covent, ami bizonyítja, hogy az alapító atyák
sátánisták voltak. Az értelmesebb emberek viszont megjegyzik, hogy éppen
tizenhárom gyarmat alapította meg egykoron az Egyesült Államokat.
(Egyébként a The Lost Symbol és a könyv eredeti címe, a The Solomon
Key is tizenhárom betűből áll. Csak úgy megjegyzem, a hívők kedvéért.)
Az elveszett jelkép hetvenötödik fejezetében Katherine Solomon egy
másik híres elméletet használ fel, hogy megtévessze üldözőiket. Ráhelyezi
Salamon pecsétjét a Nagy Pecsétre úgy, hogy a mindent látó szem legyen a
legfelső pontban. Ekkor a csillag ágai az Annuit coeptis jelmondatból az a
és az s, míg a Novus ordo seclorumból az n, o és m betűkre mutatnak,
vagyis kiadják a mason, kőműves szót. Langdon és Solomon úgy tesznek,
mintha ez a jel az alexandriai George Washington nemzeti szabadkőműves
emlékműhöz irányítaná őket, jóllehet a Washington Nemzeti Katedrálishoz
akarnak menni.
A pecsét eredetének története az összeesküvés-elméletekhez képest
nagyon földhözragadt. A pecsét megrajzolását Charles Thompson
felügyelte, aki 1782-ben a kongresszus titkára volt. A kongresszus három
tagot jelölt ki, hogy tervezzék meg a pecsétet, de nem tudtak olyan mintát
készíteni, amely mindenkinek megfelelt volna – meglehetős széthúzást
mutatott a titkos szövetség, miközben éppen a világ meghódítását
tervezgette. Thompson végül úgy döntött, hogy egyesíti azokat az elemeket,
amelyeket a három tag javasolt, és így alakult ki a pecsét mai formája. Az
összeesküvések híveinek őszinte sajnálatára semmilyen bizonyíték sincs
arra, hogy Thompson szabadkőműves lett volna, nem beszélve az új
világrend megteremtésére spekuláló illuminátusokról.
Thompson a piramissal az új nemzet erejét és kitartását akarta
szimbolizálni. Érthető, ha valaki egy olyan dolgot választ, amely az ókortól
napjainkig fennmaradt, ha azt akarja kifejezésre juttatni, hogy itt
szándékozik még maradni egy jó ideig. A gondviselő szeme és az „egyetért
kezdeményezéseinkkel” mottó pedig arra utal, hogy Isten az Egyesült
Államok oldalán állt a függetlenségi háborúban.
De még ha el is fogadjuk, hogy a Nagy Pecsét nem a szabadkőművesek
beszivárgásának bizonyítéka, lehet amellett érvelni, hogy a piramis
felhelyezése a dollárra viszont az. A Nagy Pecsét 1935-ben jelent meg az
egydolláros hátsó oldalán. Az ötletet Henry A. Wallace vetette fel, aki
Franklin D. Roosevelt elnök mezőgazdasági minisztere volt. Wallace-nek
nyilván nagyon tetszett a korszakok új sora kifejezés, amelyet ő
összekapcsolt az elnök New Deal elnevezésű programjával. De, amint arra
sokan rámutattak, többek közt Robert Langdon az Angyalok és
démonokban, Wallace és Roosevelt is szabadkőműves volt, és akkoriban a
gondviselő szeme már egyértelműen szabadkőműves jelképként volt
elkönyvelve. Az más kérdés, hogy ez bizonyíték-e arra, hogy mindketten
illuminátusok voltak.
A Nagy Pecséttel kapcsolatos tények vizsgálata nem igazán támasztja alá
a vele foglalkozó különös elméleteket. Az azonban nem meglepő, hogy a
pecsét Dan Brown számára lebilincselő téma, hiszen az író előszeretettel
fedi fel ismerős képeink, jelképeink rejtett, szimbolikus jelentését.
Lásd még: Illuminátusok; Pont a körben (circumpunct);
Szabadkőművesség.

 Egyesült Államok szabadkőműves elnökei Az elveszett

jelkép százhuszonötödik fejezetében Robert Langdon elsétál Truman elnöknek a Templom házában
levő olajfestménye mellett, és elképzeli, hogy egy szabadkőműves szertartáson vesz részt.
Sok szabadkőműves-ellenes elmélet foglalkozik az Egyesült Államok
szabadkőműves elnökeivel. Néha még olyan állítás is elhangzik, hogy az
USA elnökeinek többsége szabadkőműves volt, és ez is egy bizonyíték,
hogy a szabadkőművesek magukhoz akarják vonni a világ irányítását, és
szeretnék megalapítani az új világrendet. Néhány paranoid elméletgyártó
szerint ebbe a vonulatba tartozik Irak és Afganisztán megtámadása, amely
tehát az első két lépés lenne a világuralom felé, bár az is igaz, hogy George
W. Bush nem szabadkőműves (a Yale-en a Koponya és csontok társaság
tagja volt, de ezt Brown valószínűleg egy következő Langdon-regény
számára tartogatja).
Bár az összeesküvés-elméletek hívei csaknem minden elnököt
kapcsolatba hoztak a szabadkőművességgel, valójában az eddigi
negyvennégy elnök közül tizennégyről tudjuk, hogy tag volt: George
Washington, az első elnök, 1789-1797
James Monroe, az ötödik elnök, 1817-1825
Andrew Jackson, a hetedik elnök, 1829-1837
James Knox Polk, a tizenegyedik elnök, 1845-1849
James Buchanan, a tizenötödik elnök, 1857-1861
Andrew Johnson, a tizenhetedik elnök, 1865-1869
James Ábrahám Garfield, a huszadik elnök, 1881
William McKinley, a huszonötödik elnök, 1897-1901
Theodore Roosevelt, a huszonhatodik elnök, 1901-1909
William Howard Taft, a huszonhetedik elnök, 1909-1913
Warren Gamaliel Harding, a huszonkilencedik elnök, 1921-1923
Franklin Delano Roosevelt, a harminckettedik elnök,1933-1945
Harry S. Truman, a harmincharmadik elnök, 1945-1951
Gerald Rudolph Ford, a harmincnyolcadik elnök, 1974-1977
Gyakran állítják, hogy Thomas Jefferson is szabadkőműves volt, de erre
semmilyen bizonyíték sincs. Ugyanígy Lyndon Baines Johnsonról is lehet
hallani, hogy tagja volt a testvériségnek, azonban a texasi Johnson City
páholy iratai szerint csak az inas fokozatig jutott.
Lásd még: Jefferson, Thomas; Templom háza; Szabadkőműves állam;
Szabadkőművesség; Washington, George.


 Franklin, Benjamin
A Da Vinci-kód című könyvben Robert Langdon nem jön rá, hogy a pope
szó nem a római pápára utal, hanem a költő Alexander Pope-ra. Az elveszett
jelképben nagyjából ugyanezt a hibát követi el, amikor nem jön rá, hogy a
piramison látható The Order Eight Franklin Scjuare nem egy cím, hanem
egy 8 x 8-as mágikus négyzetre utal, amelyet Franklin 1769-ben publikált.
Benjamin Franklin polihisztor volt, és közülük is kimagaslott, hiszen
sikereket ért el mint író, nyomdász, államférfi, politikus, matematikus,
tudós és feltaláló. Ő az egyetlen alapító atya, akinek az aláírása az Egyesült
Államok létrejöttét jelző mindhárom dokumentumon rajta van (vagyis a
Függetlenségi nyilatkozaton, a párizsi békeszerződésen és az
Alkotmányon).
Franklin 1706-ban született, a szappan- és gyertyakészítő Josiah Franklin
tizenötödik gyermekeként. Apja csak két évig tudta őt iskolába járatni, így
tízéves kora után mindent teljesen autodidakta módon kellett megtanulnia.
A nyomdaiparban nagyon gyors sikereket ért el, és 1730-ban átvette a
Pennsylvania Gazette kiadását.
Franklin számos, egymástól igen távoli területen is kitüntette magát.
Richard Saunders álnéven írta Poor Richard's Almanach című évkönyveit,
amelyekből több tízezer példány kelt el. A százhatodik fejezetben Malakh
azt mondja, a sorozat világos bizonyíték arra, hogy Franklint érdekelte az
asztrológia. Noha az Almanachokban valóban voltak asztrológiai
fejtegetések, emellett közmondásokat, aforizmákat és verseket is
tartalmazott.
Franklint az elektromosság területén tett felfedezései miatt a 18.
századok egyik legnagyobb tudósának tartják. Diplomataként az volt a
feladata, hogy Franciaországot a függetlenségi háborúban a gyarmatok
oldalára állítsa. Emellett bámulatos feltaláló volt, hiszen ő alkotta meg a
villámhárítót, a bifokális lencsét és egy hajlékony hólyagkatétert.
Ahogy Robert Langdon a hatodik fejezetben maga is felidézi, Franklin
szabadkőműves volt, ezért is lehet szereplője annak az elméletnek, hogy az
Egyesült Államokat szabadkőműves államként hozták létre. 1730-ban, a
Pennsylvania Gazette-ben megjelent, a szabadkőműves rítusokról szóló
expozéja az első írásos dokumentum, amely a szabadkőművesség amerikai
jelenlétét bizonyítja. Franklin maga a következő évben lett a testvériség
tagja, amikor csatlakozott a philadelphiai Szent János páholyhoz. 1732-ben
második felügyelő lett, 1734-ben pedig a Pennsylvaniai Nagypáholy
főmestere.
Minthogy könyvkiadással is foglalkozott, páratlan lehetősége nyílott arra,
hogy népszerűsítse a szabadkőművességet. 1734-ben kiadta John Anderson
Alkotmányát, amely könyv megkísérelte egységesíteni a londoni
szabadkőművesek szertartásait és szabályait.
Franklin akkor sem vesztette el érdeklődését a szabadkőművesség iránt,
amikor Európába utazott. 1760-as útján a londoni Crown and Anchor
kocsmában az angol nagypáholy köszöntötte. Ahogy Az elveszett jelkép
harmincadik fejezetében arról szó esik, Franklin tagja lett a Royal
Societynek, ahol Langdon szerint beavatták az ősi titkos tudásba (lásd még
a Láthatatlan Kollégium; Ősi misztériumok címszónál).
1778-ban, amikor diplomataként tevékenykedett Franciaországban,
csatlakozott a befolyásos Loge des Neuf Soeurs páholyhoz (Kilenc nővér
páholy; az elnevezés utalás a múzsákra), és személyes közbenjárására
vették fel Voltaire-t ugyanide. Franciaországban csatlakozott a Loge de
Saint-Jean de Jerusalem és a Loge des Bon Amis páholyokhoz is.
Ahogyan arra Peter Solomon a százharmincegyedik fejezetben rámutat,
Franklin modern vallási nézeteket képviselt. Ő maga említi az
önéletrajzában, hogy élete egy bizonyos szakaszában deista volt. Erre
rendszeresen hivatkoznak azok, akik szerint az alapító atyák „titkos vallása”
a deizmus volt.
Franklin 1790-ben halt meg, nyolcvannégy éves korában. Temetésen több
mint húszezren voltak jelen, de meglepő módon nem szabadkőműves
szertartással temették el. Ennek oka, hogy az első páholyt nem ismerték el
az utána következők, mivel a szabadkőművesek tábora „ősiekre” és
„újakra” szakadt. Ez a banális konfliktus a szabadkőművesség ágai közt
különösen nevetségessé teszi azokat az elméleteket amelyek szerint „a”
szabadkőművesség egy egységes szervezet, amely világuralomra tör.
Ahogy George Washington esetében, úgy Franklinnál is világosan
látható, hogy a szabadkőművesség milyen hatást gyakorolt rá.
Mindkettőjükre igaz, hogy meglehetősen iskolázatlanok voltak, de a
szabadkőművességben központi szerepet betöltő önművelés és önfejlesztés
elkötelezett hívei. Washingtonhoz hasonlóan Franklin is hitt a
szabadkőművesek által képviselt vallási toleranciában, amelyről Langdon a
könyv hatodik fejezetében beszél.
Lásd még: Deizmus; Láthatatlan Kollégium; Szabadkőműves állam;
Szabadkőművesség; Paine, Thomas.

 George Washington nemzeti szabadkőműves

emlékmű
Az elveszett jelkép hetvenhatodik fejezetében Robert Langdon megkérdi
az Omar nevű taxisofőrt, hogy merre kell menni a Virginia állambeli
Alexandriába, hogy elhitesse az CIA-vel, hogy a George Washington
nemzeti szabadkőműves emlékműhöz akar menni. Simpkins ügynök így őt
és Katherine Solomont az emlékműnél várja, miközben ők a Washington
Nemzeti Katedrálisba mennek.
A George Washington szabadkőműves emlékmű Alexandria
legmagasabb pontján áll, az unió egyik erődjének egykori helyén. Az
alapkőletételre 1923-ban került sor, az emlékművet 1932-ben avatták fel, és
különlegessége, hogy kizárólag szabadkőművesek adományaiból épült. Az
épület 333 láb magas, és a híres alexandriai világítótorony ihlette, amely a
gízai piramisokkal és az olümpiai Zeusz-szoborral együtt az ókori világ hét
csodájának egyike volt (a Zeusz-szobor Horatio Greenlough Washington-
szobrát inspirálta, erről lásd a Piramisok és az ókori Egyiptom, valamint a
Washington és Zeusz címszavakat).
Az emlékmű egyben múzeum is, Washington számos szabadkőműves
szerszáma van itt kiállítva, például a köténye, a vállszalagja és az a
kőműveskanál, amelyet a Capitolium (lásd az Egyesült Államok
Capitoliuma szócikket) alapkövének letételekor használt. A múzeumban
több híres festmény is található, például Allyn Cox freskója a Capitolium
alapkő-letételi ünnepségéről, valamint egy másik kép, amelyen a brit
hadsereg evakuálása utáni szabadkőműves szertartás látható. Az
emlékszoba végében Bryant Baker szobra látható, amely Washingtont
ábrázolja teljes szabadkőműves díszruhában.
A huszonkettes számú alexandriai páholy, amelynek Washington tagja
volt, ma is gyakran ülésezik az épületben. Az utódok berendezték annak a
18. századi szobának a tökéletes mását, ahol Washington korában gyűltek
össze a tagok. Az emeleten egy kiállítás mutatja be a jeruzsálemi
nagytemplom (lásd Salamon temploma) tróntermét. Ezt a tárlatot egy
szabadkőművesekhez közel álló szervezet, a Libanon magas cédrusai
támogatja anyagilag. Másutt az épületben más társszervezetek – például A
titkos szentély nemeseinek ősi arab rendje, vagyis a szentélyesek (lásd ott)
– által szponzorált kiállítások látogathatók.
Bár Az elveszett jelképben az emlékműnek valójában csak a neve kerül
elő, az NBC The Today Show-jában a Templom házával, a Smithsonian
Múzeum központi raktárával és az Egyesült Államok botanikus kertjével
együtt úgy mutatták be, mint a regény egyik színhelyét.
Lásd még: Egyesült Államok Capitoliuma; Piramisok és az ókori
Egyiptom; Salamon temploma; Szabadkőművesség; Szentélyesek;
Washington, George; Washington és Zeusz.

 Hall, Manly Palmer

Az elveszett jelkép Manly P. Hall ezoterikus író The Secret Teachings of
Ali Ages (Minden idők titkos tanításai) című könyvéből származó
idézetekkel kezdődik és fejeződik be. A regény mottója: Úgy élni a
világban, hogy nem ismerjük a világ értelmét olyan, mintha egy nagy
könyvtárban bóklásznánk, de meg sem érintenénk a könyveket. Az utolsó
fejezetben pedig Robert Langdon Manly P. Hall könyvének befejezéséből
idéz fel egy mondatot: …ha az örökkévaló nem akarta volna, hogy az ember
eszes legyen, akkor nem látja el a tudás képességével.
Manly P. Hall hatása az egész regény folyamán érezhető, és az író leírásai
formálták Brown elképzeléseit olyan dolgokról, mint a Rejtelmek keze és
az Ősi misztériumok.
Manly Palmer Hall 1901-ban született a kanadai Pe-terborough-ban,
majd tizennyolc évesen Los Angelesbe költözött. Csak huszonhét éves,
amikor kiadja mérföldkőnek számító művét, a The Secret Teachings of Ali
Agest. Hall nem egy bizonyos területen mélyedt el, hanem úgy döntött,
hogy az ezotériát egészében tanulmányozza, vagyis – ahogy a könyv teljes
címe elárulja – a szabadkőműves, hermetikus, kabbalisztikus és
rózsakeresztes szimbolista filozófiát, mert úgy vélte, így bemutathatja, hogy
az ókori civilizáció titkos erői elvesztek a modern kor embere számára. A
könyv hatalmas kötetté kerekedett, a súlya majdnem hat és fél kilogramm
volt. De Hallnak így is sikerült eladni az első kiadás több mint ezer
példányát, darabonként száz dollárért. A könyv sikerén felbuzdulva a
modern társadalom rejtett gyökereit tárgyaló könyvek hada jelent meg, Hall
pedig mitikus figurává vált.
Hall 1934-ben Los Angelesben a rajongóitól kapott pénzekből
megalapította a Filozófiai Kutatótársaságot. A társaságnak van egy több
mint ötvenezer kötetet számláló könyvtára, a Filozófiai Kutatókönyvtár,
amely Hall vízióiban egy modern alexandriai könyvtár lett volna. Carl Jung
például itt kutatott, mielőtt 1944-ben megírta a Pszichológia és alkímia
című művét, de a könyvtárnak Franklin D. Roosevelt is olyan fontosságot
tulajdonított, hogy az 1941-es Pearl Harbor-i bombázás után terveket
dolgozott ki a könyvtár állományának megmentésére.
Hall az ezotéria területén szerzett tudását a háborúban hazafias célok
szolgálatába állította: kidolgozott egy részletes elméletet, miszerint az ókori
egyiptomiak úgy vélték, Amerikában fog létrejönni a bölcsesség birodalma.
Hall ezt The Secret Destiny of America (Amerika titkos végzete) című
könyvében írta le először, amelyben amellett érvel, hogy az egyiptomi
misztikus rendek a birodalom területét spirituális és érzelmi erővel töltötték
fel, és hogy Platón sorai Atlantiszról titokban erre a birodalomra
vonatkoznak.
Hall misztikus elméleteit nem szokta bizonyítékokkal alátámasztani.
Nem érdekelték az ókori civilizációk tárgyi emlékei, sem pedig a
vallásosság eme korai fajtái – legalábbis nem úgy, ahogyan egy mai régészt
vagy antropológust érdekelnek. Hall csak azzal foglalkozott, hogy az ókori
szövegek közötti kapcsolatokat kimutassa, és így felfedhesse a bennük
rejtőzködő „egyetemes bölcsességet”. Szinte minden vallási és filozófiai
tradíció érdekelte, munkássága a mai napig is hat az ezoterikus írókra, a
New Age teoretikusaira – és mint Dan Brown regénye is bizonyítja, a
szépírókra.
Hall igen termékeny író volt, több mint ötven könyvet írt és több mint
nyolcezer előadást tartott, mielőtt 1990-ben elhunyt. Témái közé tartoztak a
pogány rítusok, a görög filozófia, a keleti vallások és a szabadkőművesség.
1973-ban 33. szintű szabadkőművessé avatták a testvériség ókori
gyökereinek kutatásáért.
Lásd még: Malakh; Ősi misztériumok; Piramisok és az ókori Egyiptom;
Rejtelmek keze.

 Harminchárom
Az elveszett jelkép második fejezetéből megtudjuk, hogy Malakh
harmincharmadik fokú szabadkőműves, vagyis fellépett a
„szabadkőművesség legmagasabb lépcsőjére”.
A harmincharmadik fokozat tulajdonképpen a szabadkőművesség egyik
alszervezetének, a skót rítusnak az egyik fokozata. A skót rítus a három
eredeti fokozaton felül (inas, legény, mester) további fokozatokat is
bevezetett. Bár összesen csak harminckét fokozat van, a skót rítus a
harmincharmadik fokozattal tüntetheti ki azokat, akik különös
elhivatottságot mutattak a szervezet felé. Csak nagyon kevés
szabadkőműves éri el a harmincharmadik fokozatot, amelyet titkossága és
különlegessége az összeesküvés-elméletek hívei számára különösen
vonzóvá tett. Egyesek szerint csak a harmincharmadik fokozat
odaítélésekor mondják el, hogy a szabadkőművesség mire is készül
valójában, hogyan akarja megvalósítani az új világrendet.
Bár Brown érthető módon leegyszerűsített képet rajzol a
szabadkőművességről, abban így is téved, hogy a harmincharmadik fokozat
a legmagasabb szabadkőműves fok. Az igaz, hogy a skót rítus hozzáadott
fokozatai közt ez a legnagyobb, azonban valójában a szabadkőművességen
belül a harmadik, a mester a legmagasabb elérhető szint. A
harmincharmadik fokozat emellett egyfajta életműdíj, amelyet azok kapnak
meg, akik kitüntették magukat, tehát Malakh nem kaphatta meg ezt a
fokozatot a bevezetőben leírt szertartás során, ahogyan ő maga állítja a
második fejezetben. Bár Brown azt írja a könyv elején, hogy minden
szertartás valós, már a mű legelejétől sok kitalációt találunk a leírásaiban.
Mindazonáltal a harminchármas szám igenis fontos Brown
szabadkőművességről szóló fiktív leírásában, és sokszor visszatér a könyv
százharminchárom fejezete során. A prológus 20 óra 33 perckor játszódik, a
Templom teremben egy trón áll, amelyre harminchárom lépcső vezet fel, a
szám felbukkan Peter Solomon szabadkőműves gyűrűjén, és a Washington-
emlékmű súlya is 33 ezer font. A nagy-britanniai keményfedelű kiadás 333.
oldalán (bár a 33. oldalon még jobban nézett volna ki) Robert Langdon és
Katherine Solomon arról beszélnek, hogy a szám milyen jelentős szerepet
tölt be a számmisztikában, és ugyanolyan fontos a kereszténységben és az
iszlámban, mint a szabadkőművességben.
 Amikor kiderült, hogy Az elveszett jelkép 2009. szeptember 15-én fog
megjelenni, blogokon és fórumokon rengeteg találgatás jelent meg a dátum
jelentőségével kapcsolatban, és hogy vajon mi olyan esemény történt
szeptember 15-én, amely kiemelt fontosságú a szabadkőművesség
történetében. Mint sok más esetben is, a feladvány sokkal egyszerűbb volt,
mint azt bárki gondolta volna: amikor a www.thelostsymbol.com című oldal
elindult, bárki elolvashatta, hogy 15 + 9 + 9= 33.
Lásd még: Pike, Albert; Skót rítus; Szabadkőművesség.

 Illuminátusok, az Alumbrados és a templomosok

Az elveszett jelkép harmincadik fejezetében Robert Langdon felveti, hogy
azokban a történetekben, amelyek szerint olyan szervezetek, mint a
templomosok, az illuminátusok és az Alumbrados hatalmas bölcsesség
őrzői, van egy közös elem: minden ilyen szervezet az Ősi misztériumokra
vezethető vissza. Langdon szerint a történelem folyamán mindig voltak
olyan titkos testvériségek, amelyek azért alakultak, hogy őrizzék a titkokat,
nehogy az ősök tudása rossz kezekbe kerüljön. A szabadkőművesség lenne
az utolsó, még létező szervezet.
A fenti három csoportból az Alumbrados az, amelyik Dan Brown állandó
olvasói számára is ismeretlen, bár a Langdon-regényekben egyszer már
előfordult. Az Angyalok és démonok hatvanharmadik fejezetében Gunther
Glick és Chinita Macri megemlítenek egy elméletet, amely szerint az
Illuminátusok az Alumbradosból eredeztethető. Miközben való igaz, hogy
az Alumbrados jelentése: megvilágosodottak, semmilyen kapcsolat sincs
ezen 16. századi spanyol szervezet és a 18. századi bajorországi
Illuminátusok közt, bár az Alumbrados tagjai is hittek abban, hogy az
ember istenné válhat, és ezért a spanyol inkvizíció üldözte is őket. Így
kerülnek Langdonnak a történelem titkos társaságairól szóló
eszmefuttatásába.
Dan Brown olvasói emlékezhetnek, hogy az illuminátusok előkerültek az
Angyalok és démonokban is. Bár a regény úgy írja le őket, mintha még a
mai nap is léteznének, ez nem igaz. Viszont valaha tényleg léteztek: a 18.
századi bajor egyetemi jogászprofesszor, Adam Weishaupt alapította a
szervezetet. 1776-ban Weishaupt titkos társaságot hívott életre, amelynek a
neve Bund der Perfektibilisten (kb. a tökéletesedni vágyók szövetsége) lett,
ugyanis úgy vélték, hogy az emberi természetet folyamatos önfejlesztés
által lehet tökéletesíteni. Ahogy a szövetség nőtt, Illuminátusok néven
váltak ismertté. Weishaupt szabadgondolkodó volt, aki kritizálta a katolikus
egyházat, és úgy vélte, hogy a mindenfelé működő korrupt kormányok
helyét egy világkormánynak kellene átvennie – íme, az új világrend, sok
paranoid fantazmagória témája.
Tagadhatatlan, hogy Weishaupt kapcsolatban volt a szabadkőművesekkel,
bár inkább arra koncentrált, hogy a sikereiket kiaknázza, nem pedig, hogy
az ősi bölcsességeket megossza velük. Számára a szabadkőművesség egy
tartalom nélküli keretszervezet volt, amely felvehetne céljai közé az ő ideáit
az emberiség tanításáról. Ennek megfelelően a magasabb illuminátus
fokozatokat úgy alakította ki, hogy azok a három szabadkőműves
fokozathoz kapcsolódjanak, és így sokakat sikerült becsalogatnia saját
társaságába.
Ahogyan a szabadkőművesség terjedt, Weishaupt manipulációi
sikeresnek bizonyultak, mert a szervezet vitte magával az illuminátusokat
is. A siker azonban nem tartott sokáig. 1784-ben a bajor választófejedelem
betiltott minden titkos szervezetet, köztük a szabadkőműveseket és az
illuminátusokat is. Mivel Weishaupt attól tartott, hogy letartóztatják
hazaárulásért, elmenekült Bajorországból, és Gothába ment. Száműzetése
alatt a szervezet lassan kimúlt, bár az összeesküvés-elméletek híveinek
körében tovább él. Az illuminátusok azóta az alternatív történészek
panaceája lettek, a homályos szervezet, amelyre mindig lehet hivatkozni, ha
az összeesküvés-elméletben össze kell kötni a szálakat. Az elmúlt néhány
évszázad csaknem minden fontos eseményét tulajdonították már nekik, az
amerikai függetlenségi háborútól a holocauston át szeptember 11-éig. Az
összeesküvések hívei és a BBC Breakfast News egykori bemondója, Divid
Icke is úgy véli, hogy az illuminátusok a Sárkány csillagképből származó
hüllők, akik föld alatti barlangokban élnek. Ha Dan Brown valamelyik
könyvében ez lesz a végső csavar, én visszakövetelem a pénzem.
De azért van valami, amit biztosan állíthatunk az illuminátusokról,
mégpedig, hogy bizonyosan nem voltak semmiféle ősi tudás őrzői. Minden
bizonyíték arra utal ugyanis, hogy Weishaupt és társai szertartásaikból
kirekesztettek mindent, aminek köze volt a misztikusokhoz, az ezotériához
és az alkímiához.
A templomosok szintén nem ismeretlenek Dan Brown olvasói előtt,
hiszen szerepeltek A Da Vinci-kódban, ahol is egyértelmű kapcsolatban
álltak a szabadkőművesekkel. A Rosslyn-kápolnában Langdon azt
magyarázta Sophie Neveu-nek, hogy a szabadkőművesek és a templomos
lovagok közt szoros történeti kapcsolatok vannak.
Az 1118-ban alapított templomos lovagrend eredetileg harcos
szerzetesekből állt, akik a keresztes háborúk idején a Jeruzsálembe érkező
zarándokokat kísérték. A lovagok főhadiszállása a Morija-hegyen levő al-
Aksza mecsetben volt, azon a helyen, ahol eredetileg Salamon temploma,
vagy a jeruzsálemi nagytemplom állt.
 A templomos lovagok rendje eredetileg Krisztus szegény lovagjainak
rendje néven volt ismeretes (a katolikus egyház 1129-ben ismerte el őket),
ugyanis kizárólag adományokból éltek. Azonban rövid idő alatt hatalmas
vagyonra tettek szert. Pénzt és földeket kaptak azoktól, akik segíteni
kívánták a szentföldi háborút, ezen kívül megtarthatták a muzulmánoktól
elrabolt javakat. Emellett a Szentföldre igyekvő zarándokok is rájuk bízták
az értékeiket, amelyeket a lovagok díj ellenében őriztek, egyfajta korai
bankot hozva létre.
Amikor az iszlám hadak 1239-ben visszafoglalták Jeruzsálemet, a rend
Ciprusra és Franciaországba vonult vissza. Azonban, minthogy úgy tűnt,
katonai céljaikat nem tudják teljesíteni, a nekik nyújtott adományok összege
megcsappant. 1307. október 13-án (amely dátumnak semmi köze a „péntek
13” babonához) a rend sok tagját letartóztatta a meglehetősen félrevezető
nevű Szép Fülöp francia király. A vád eretnekség volt, például hogy a
kecskebakfejű Baphometet imádják, és addig kínozták őket, amíg nem
sikerült vallomást kicsikarni belőlük. A rend nagymesterét, Jacques de
Molay-t 1314-ben égették meg Párizsban.
Bár láthatóan nagyon érdekes párhuzamok vannak a fenti, üldözött titkos
társaságok közt, nehéz lenne őket egy olyan történetbe bevonni, amely arról
szól, hogy az ókori titkos bölcsességek hogyan származtak át a
szabadkőművesekre.
Mint említettük, Adam Weishaupt illuminátusai bizonyosan kapcsolatban
voltak a szabadkőművesekkel, de semmi közük sem volt semmiféle titkos
tudáshoz. Az Alumbradost jóval a szabadkőművesség létrejötte előtt
kiirtotta a spanyol inkvizíció. A templomosok szintén évszázadokkal az
Angol Egyesült Nagypáholy 1717-es alapítása előtt eltűntek, bár néhány
alternatív szemléletű történész szerint ez nem igaz. Például Richard Leigh
és Michael Baigent (a Szent vér, Szent Grál két írója, akik 2005-ben
plágiummal vádolták Dan Brownt) azt állították 1989-ben megjelent, A
templom és a páholy című könyvükben, hogy néhány templomos elkerülte a
14. század eleji nagy tisztogatást, és a rend a szabadkőművességben élt
tovább. Szerintük a templomosok Skóciában találtak menedékre, ahol
segítették a skótok függetlenségi harcát az angolok ellen. Ezután
egyesítették erőiket a helyi kőműves céhekkel és megalapították a
szabadkőművesség spekulatív ágát. Az efféle alternatív történelmi
megközelítés szerint a rend a 18. századig titokban működött.
 Az elmélet támogatói szerint a két társaság közti átmenet bizonyítéka a
midlothiani Rosslyn-kápolnában található templomos-szabadkőműves
szimbolika. A kápolna délnyugati sarkán levő egyik ábrázoláson például
úgy tűnik, mintha egy templomos lovag venne részt egy szabadkőműves
szertartáson. Jóllehet mások szerint ez csupán egy érdekesen megkomponált
keresztény ábrázolás, amely valószínűleg erre a bibliai részletre utal:
„Hagyjátok őket; vakoknak vak vezetői ők: ha pedig vak vezeti a vakot,
mind a ketten a verembe esnek.” (Máté 15:14, Károli Gáspár fordítása) A
szkeptikusok nem felejtik el hozzátenni, hogy a templomosok és a kápolnát
a 15. század közepén alapító William St. Clair közt egyetlen kapcsolódási
pont van: a St. Clair család tagjai 1309-ben tanúskodtak az Edinburgh-be
szállított templomosok ellen. Ezért nem túl valószínű, hogy a
templomosoknak bármikor is lehetősége nyílott volna átadni tudásukat a
szabadkőműveseknek.
Annak a nézetnek a bizonyítása, hogy a történelem folyamán létezett
különböző titkos társaságok a szabadkőműveseknek adták át a tudásukat,
nagyon érdekes ujjgyakorlat lehet az alternatív történelem kedvelőinek, de
ha közelebbről megvizsgáljuk a titkos testvériségeket, kiderül, hogy ezek a
spekulációk bizonyíthatatlanok.
Lásd még: Rózsakeresztesek; Szabadkőművesség.

 Jefferson, Thomas
Az elveszett jelkép százharmincegyedik fejezetében Peter Solomon azt
magyarázza Robert Langdonnak, hogy az Ősi misztériumokat a Biblia
közvetítette nekünk, és elmondja, hogy Thomas Jefferson is elkészítette a
saját Bibliáját, hogy a benne rejlő titkos tudáshoz hozzáférjen.
Thomas Jefferson, az Egyesült Államok harmadik elnöke, a
Függetlenségi nyilatkozat fő szerzője 1743-ban született Virginiában, nyolc
gyermek közül a harmadikként. Apja meghalt, amikor ő még csak
tizennégy éves volt, fiára hagyva 3500 hold földet és több tucat rabszolgát.
Jefferson a williamsburgi William and Mary College-ben tanult, és 1762-
ben kitűnő eredménnyel végzett. Sok más dolog mellett sikeres államférfi,
építész, régész és feltaláló volt.
Ismeretes, hogy Jefferson Benjamin Franklinnel együtt látogatta a párizsi
Loge des Neuf Soeurs (Kilenc nővér páholy) találkozóit, és hogy egy
virginiai páholyt 1801-ben Jefferson-páholynak neveztek el, azonban
semmilyen bizonyíték sincs arra, hogy Jefferson szabadkőműves lett volna.
Ez elég nagy szégyene az alternatív történészeknek, ugyanis ha ezt
sikerülne bizonyítaniuk, az komoly érv lenne azon elképzelés
alátámasztására, hogy az Egyesült Államok eredetileg egy szabadkőműves
állam volt.
Jefferson személye sokkal inkább bizonyíték arra, hogy az alapító
atyáknak meglehetősen szokatlan vallási nézeteik voltak. Peter Solomonnak
tökéletesen igaza van, amikor azt mondja, hogy Jefferson elkészítette saját
Bibliáját, bár túlzás azt állítani, hogy az lett volna a célja, hogy a könyvben
levő ősi, titkos tudáshoz hozzáférjen.
A Jefferson-biblia – amelynek új címet is adott: A Názáreti Jézus élete és
erkölcsei – a négy evangéliumból tartalmaz részleteket, amelyek
kronológiai rendben követik egymást, és így egy folyamatos történet
alkotnak. A könyvből minden természetfeletti esemény kikerült, a szöveg
csak Jézus erkölcsi tanításaira fókuszál. Ennek megfelelően elég lehangoló
a vége, mivel Krisztus meghal, de nem támad fel.
Ha meg akarjuk érteni, hogy Jefferson miért állította össze ezt a könyvet,
először is tudnunk kell, hogy az alapító atyák idején a deizmus nagyon
népszerű volt. A deisták úgy vélik, a világmindenséget egy legfelső lény
alkotta meg, akinek a létezése észérvekkel levezethető. A deizmus hívei
tagadják az isteni beavatkozást, például hogy csodák történnek. Így már
világos, hogy ez a meggyőződés hogyan hatott Jeffersonra, aki Krisztus
életének történetéből minden természetfelettit kihúzott, és csak a morális
tanításokat tartotta meg. A deizmus emellett megmagyarázza, hogy
Jefferson a Függetlenségi nyilatkozatban miért használt olyan, deista
felhangoktól sem mentes kifejezéseket, mint „a természet istene”.
Jefferson 1826. július 4-én halt meg, ötven évvel a Függetlenségi
nyilatkozat kiadása után. Teste a virginiai Charlottesville-ben levő birtokán
nyugszik.
Lásd még: Deizmus; Paine, Thomas; Szabadkőműves állam.

 Kelet csillaga rend

Sokakat meglepett, hogy Dan Brown milyen rokonszenvvel kezeli a
szabadkőműveseket, hiszen a szerző A Da Vinci-kódban a katolikus
egyházat hímsoviniszta szervezetnek mutatja be, amely szándékosan
elnyomta a női princípiumot. A szabadkőművesség is ugyanígy a kritikák
középpontjába kerülhetett volna, mivel nem vesz fel soraiba nőket. Robert
Langdon azonban megvédi a szabadkőművességet az ilyen típusú vádak
ellen, amikor a Marvardon megkérdezi tőle valaki, miért nem vettek fel
nőket a testvériségbe. Langdon szerint azért, mert a szabadkőművesség a
kőművesek céhjeitől ered, de nők is csatlakozhatnak a Kelet csillaga
rendhez, amely a szabadkőművesség társszervezete.
A Kelet csillaga nyitva áll mesterek és feleségeik, valamint más női
rokonaik előtt. Ez a rend is egy a szabadkőművesség azon oldalhajtásai
közül, amelyeket a 19. század közepén alapítottak, hasonlóan az Amaranth
rendjéhez, amely még a mai napig is létezik. A Kelet csillagát Dr. Rob
Morris tanár és ügyvéd alapította, ő dolgozta ki 1850 körül a rend rituáléját,
a Biblia olyan híres szereplőinek történeteiből merítve, mint
Áda, Rút, Eszter, Márta és Electa. Bár a szertartások hasonlítanak a
szabadkőművességére, nem egyszerű másolásról van szó, például a
szabadkőművesség inas, legény, mester fokozatával szemben itt csupán egy
fokozat van, amikor valaki belép.
Amint azt feljebb is körvonalaztam, a rituáléban bibliai karakterek is
megjelennek, de a rend bármilyen vallású jelentkezőt befogad, aki hisz a
legfelsőbb létezőben. Amint Langdon elmondja hallgatóinak a Harvardon, a
rendnek több mint egymillió tagja van világszerte, és ez a legnagyobb
testvériség jellegű szervezet, amelyhez férfiak és nők is csatlakozhatnak.
Lásd még: Szabadkőművesség.

 Kryptos
A Robert Langdon-sorozat régi rajongói bizonyára nagyon várták már,
hogy mikor bukkan fel a Kryptos az új regényben – nos, eléggé későn, csak
a könyv vége felé. Régóta sejthető volt, hogy a szobor szerepelni fog a
történetben, és egy Dan Brown könyvéhez készült nem hivatalos útmutató
már meg is jelent, a címlapon a Kryptos képével. Bár a vájtfülű rajongók
már a legelején rájöhettek, hogy az „itt valahol Washingtonban, a
koordináták” szavakat tartalmazó dokumentum lesz a Kryptos megoldása, a
szobor csak a százhuszonhetedik fejezetben kerül elő.
A Kryptos című műalkotás James Sanborn műve, és a CIA Langley-ben
levő központja előtt található. A szobrot 1990 novemberében avatták fel, és
négy különálló titkos üzenet látható rajta, amely rögvest felkeltette a
kriptográfia rajongóinak figyelmét. Csaknem húsz év telt el azóta, de a
negyedik felirat jelentése máig nincs megfejtve, így válhatott ez a felirat a
világ egyik legismertebb rejtvényévé.
Az alkotás tulajdonképpen több szoborból áll, a hatalmas S betű alakú
hullám a feliratokkal a legismertebb eleme. A szobornak ezt a részét Dan
Brown rajongói akkor fedezték fel maguknak, amikor felismerték, hogy A
Da Vinci-kód hátsó borítóján az északi szélesség 37° 57' 6,5” és nyugati
hosszúság 77° 8' 44” koordináták találhatók. Dan Brown hivatalos
honlapjának a könyvről szóló részén olvasható a következő kérdés: „A
kódban megadott koordinátáktól egy fokra északra melyik rejtélyes szobor
található?” Ez az információ már egyértelműen a Kryptoshoz vezet.
A szobor felirata négy üzenetből áll, mindegyiket más titkosírással
készítették. Bár az első hármat már feltörték, a szobron marad még egy
rejtvény, amihez a negyedik kódot is meg kell fejteni. A negyedik rész, a
K4 97 karaktert tartalmaz, és kiérdemelte „a kódok Everestje” megtisztelő
nevet. A CIA saját kriptográfusaitól kezdve az amatőr kódfejtőkig több
ezren kutatják a szöveg jelentését, de eddig semmilyen eredményre sem
jutottak.
A térkép mellett egy másik jelzés is van A Da Vinci kód amerikai
kiadásának borítóján, amely a Kryptosra utal. Ha közelebbről megnézzük a
hátsó borítón látható szakadást, kivehetjük a „csak WW tudja” szavakat,
amelyek fejjel lefelé olvashatók a Vince Flynntől származó idézet alatt. Ez
a pár szó utalás a Kryptos második üzenetére, amely így szól: „Ki ismeri a
pontos helyet? Csak WW. James Sanborn egy interjúban megerősítette,
hogy a WW William H. Webster, aki a CIA igazgatója volt 1987 és 1991
között. Mindazonáltal Sanborn azt állította, hogy nem adta át Websternek
egy lepecsételt levélben a Kryptos feliratainak megfejtését, mindössze félre
akarta vezetni a CIA-t, hogy azt higgyék, valaki a köreikből ismeri a
rejtvények megoldását. Tehát elképzelhető, hogy Dan Brown igazat ír,
amikor Az elveszett jelkép elején kijelenti, hogy van egy ilyen boríték a
CIA-nál, de lehet, hogy a boríték mégsem ad választ minden kérdésre. Az
azonban bizonyos, hogy a Kryptos negyedik részletét övező áthatolhatatlan
titok megfelelő, bár azért némileg romboló hatású jelképe az Egyesül
Államok hírszerző ügynökségének.
Az elveszett jelképben Nola Kaye és Rick Parrish kiderítik, hogy egy
titkosnak tűnő dokumentum valójában csak azt a vitát tartalmazza, amelyet
a CIA alkalmazottai folytattak a szoborról. A szobor egyes elemeit
vizsgálva ők jönnek rá arra is, hogy a mű egy olyan kód, amely egymástól
eltérő módon készített elemekből áll össze, mint ahogy a szabadkőművesek
piramisa is, és felvetődik a kérdés, hogy esetleg a Kryptos is őriz valamiféle
ősi szabadkőműves titkot.
De ezen talán már nem is lepődött meg Sanborn, akit, mint a Wire-ben
megjelent interjúban elmondta, borzasztóan bosszantott, hogy szobra
esetleg bekerül Dan Brown egyik könyvébe.
Lásd még: Az özvegy fia.

 Kvantummisztika
Az előző két Langdon-könyvben, A Da Vinci-kódban és az Angyalok és
démonokban a tudomány és a hit közti ellentmondás volt a fő téma. A
katolikus egyház és Galilei, Kopernikusz vagy éppen Leonardo
viszonyának leírása során Brown bemutatta a konfliktust, amely akkor
jelenik meg, ha a tudományos eredmények összeütközésbe kerülnek a hittel.
Az elveszett jelképben a hit és tudás közti viszony ábrázolása során
Brown pozitív irányba mozdul. Peter Solomon karakterén keresztül Brown
számos párhuzamot mutat be a modern tudomány és az ókori kultuszok,
vallások közt. Eközben jut el az áltudományok egyik nagy területéhez, a
kvantummisztikához.
A könyv tizenötödik fejezetében Peter Solomon elmondja testvérének,
Katherine-nek, hogy a kvantummechanika megalapozói közül többeket,
például Heisenberget és Schrödingert is érdekelték a misztikumok; a
tudomány és a misztika tehát talán nem is áll annyira távol egymástól, mint
ahogyan gondoljuk. Sok mai tudós azonban úgy véli, a New Age visszaél a
kvantumfizika fogalmaival, és egyszerű szemétnek tartja a New Age
eredményeit.
A kvantummisztika kifejezés olyan nézetekre utal, amelyek az ókori
misztikumokat akarják egybesimítani a kvantummechanikával, ami nemrég
lett divat New Age-es körökben.
A mozgalom legismertebb könyve Fritjof Capra 1975-ös bestsellere, A
fizika taója . Ebben a könyvben Capra azokra a párhuzamokra hívja fel a
figyelmet a modern fizikai és az ősi bölcsességek közt, amelyeket Peter
Solomon is elmond Katherine-nek Az elveszett jelképben. Solomon
összekapcsolja a szubatomikus polaritást a hindu Bhagavad-gítában leírt
duális világgal, és párhuzamba állítja a hinduizmus brahman fogalmát, a
buddhizmus dharmakáját, a taoizmus taóját és a modern fizika által
bevezetett szubatomikus egységet: „A világmindenség alapvető egysége
nem csak a titokzatos univerzum meghatározó jellemzője, hanem a modern
fizika egyik legfontosabb felfedezése. Az egység az atomi szinten válik
láthatóvá, és egyre inkább megmutatkozik, minél mélyebbre hatolunk az
anyag szerkezetébe, a szubatomikus részecskék világába.”
A kvantummisztika következő sikerkönyve Gary Zukav A táncoló vu-li
mesterek című könyve volt, amely 1979-ben jelent meg, és amely
megtalálható Peter Solomon könyvtárában. A műfaj azóta további
kötetekkel bővült: például Deepak Chopra Kvantumgyógyítás, Michael
Talbot Holografikus világegyetem és Arnold Mindell Kvantumtudat- és
gyógyítás című könyvei.
A mozgalom 2004-ben lépett ki a legszélesebb nyilvánosság elé a What
the Bleep Do We Know? (Mi a francot tudunk?) című filmmel, amelyet egy
nagy forgalmazó a szárnyai alá vett, és meglepetésre igazi kasszasikerré
vált. A filmben fizikusok, idegsebészek és a Noetikai Tudományok
Intézetének tagjai szólaltak meg, a narrátor pedig a siket Marlee Matlin
volt. A munka például olyan témákat vizsgált, hogy az emberi elme hogyan
tudja befolyásolni a fizikai világot.
Habár a kvantummisztika a New Age virágzó ága lett, sok fizikust irritált
a puszta léte is. Utóbbiak azzal érveltek, hogy a mozgalom sokkal inkább
nyelvi párhuzamokra, mint valódi összefüggésekre építi fel elméleteit. A
tudósok azt állítják, a New Age csak erőltetett párhuzamokat talál a
kvantummechanikával. A párhuzamok pedig azért működnek, mert akik
hisznek benne, azok azt is elhiszik, hogy a könyv, amelyet levesznek a
polcról kristályok és álomcsapdák közül, egyfajta varázsszer, amellyel
megérthetnek olyan komplex elméleteket, amik valójában több éves magas
szintű matematikatanulás után érthetők csak meg.
Ugyanilyen alapon tette fel a kérdést néhány misztikus gondolkodó, hogy
miért kellene egyáltalán tudományos párhuzam gondolataik valódiságának
igazolásához. Ők azt állítják, a kvantummisztikának csak azért kell a fizika
támogatása, mert képviselői nem tudják maguk mögött hagyni a
tudományos világnézetet, amely ma mindent átitat.
Akár így, akár úgy, nem csodálkozhatunk azon, hogy a kvantummisztika
megtalálta az utat Dan Brown regényébe, akinek sikere talán annak
köszönhető, hogy a tudományos szkepszis korában is mindenkiben él
valamilyen vonzalom a vallási jellegű gondolatok iránt.
Lásd még: Noetika.

 Langdon, Robert
Robert Langdon három Brown-bestseller, az Angyalok és démonok, A Da
Vinci-kód és Az elveszett jelkép főszereplője. A robertlangdon.com szerint
„vallási jelképtant” tanít a cambridge-i Harvard Egyetemen, kutatási
területe a „klasszikus ikonográfia, a kereszténység előtti kultúrák
szimbolikája, a művészet istennője és az ősi titkosírások”. Habár a jelképtan
nem létező tudományág, egy művészettörténész vagy teológus éppenséggel
specializálódhat a vallásos ábrázolások területén (bár kutatásaik bizonyára
ekkor sem abból állnak, hogy nyomokat keresnek a legfrekventáltabb
helyeken egy gyönyörű nő kíséretében, aki éppen most vesztette el egyik
közeli hozzátartozóját).
Weboldalán Langdon azt állítja, több mint egy tucat könyvet jelentetett
már meg, köztük olyanokat, mint a Titkos szekták jelképtana, Az
illuminátusok művészete, Az ideogrammák kihalt nyelve, valamint egy
egyetemi tankönyvet is Vallásos ikonográfia címmel.
Úgy látszik, Langdont nagyon lefoglalta, hogy megmentse a világot
különböző tetovált gonosztevőktől, mert nemigen frissíti oldalát: A
megszentelt és elveszett nő szimbólumai még mindig a megjelenésre váró
könyvek listáján szerepel, noha Az elveszett jelkép legelső fejezetében
megtudjuk Pamtől, az utaskísérőtől, hogy a könyv megjelent és éles vitákat
váltott ki.
A negyvennegyedik fejezetben értesülünk arról, hogy Langdon műveinek
szerkesztőjét Jonas Faukmannak hívják, és hogy Langdonnak már régen le
kellett volna adnia egy kéziratot, talán éppen A megszentelt és elveszett nő
szimbólumai folytatásáét. A Jonas Faukman név egyébként a Jason
Kaufman anagrammája, ő Dan Brown szerkesztője, aki bizonyára a
könyvben olvashatóhoz hasonló megjegyzéseket tett, amikor A Da Vinci-
kód folytatását várta.
Néhányan észrevették, hogy Robert Langdon Dan Brown vágyainak
beteljesítője, a Langdon által hordott félcipő, tweedzakó és magas nyakú
garbó pontosan olyan ruha, amilyet Dan Brown szokott viselni a róla
készült hivatalos képeken. Reméljük, sosem derül ki, hogy Langdon is
ugyanúgy énekes- dalszövegíróként kezdte, mint Dan Brown. A regény
legnagyobb részében Brown, hála istennek, nem hajlandó Langdon hírnevét
saját, nehezen megélt hírességéhez hasonlítani.
 Brownnak a londoni legfelsőbb bíróságon 2005. december 21-én tett
vallomása szerint Langdon „sok olyan ember ötvözete, akiket csodálok”.
Az egyikük Brown apjának barátja, John Langdon, aki tipográfiát tanít a
Drexel Egyetemen. Ő készítette az Angyalok és démonok híres
ambigramjait, a tűz, levegő, víz, föld és illuminati feliratokat.
Brown állítása szerint Langdon figuráját Joseph Campbell is inspirálta.
Campbell mitológiával foglalkozik, ír és előad a témában, és az Ezerarcú
hős című könyve nagy hatást gyakorolt George Lucasra, amikor az a
Csillagok háborúját tervezgette. Brown bizonyosan nézte a Mítosz hatalma
című tévéműsort, amelyben Campbell beszélt a jelképek mélyebb
értelméről, és ezért Langdont is ugyanilyen nyitott személyiséggé formálta
könyveiben.
Joseph Campbell hatása Langdonra teljesen világosan látható Az elveszett
jelkép harmincadik fejezetében, ahol Langdon visszaemlékezik az
archetípusos hibridekről szóló előadásaira. Langdon a jó és a rossz ikonikus
küzdelmét végigköveti a mítoszokon, a tündérmeséken és a Csillagok
háborúján, mégpedig nagyon hasonlóan ahhoz, ahogyan Campbell
bemutatja könyvében az archetipikus hőst.
Bár A Da Vinci-kód első fejezete szerint Langdon úgy néz ki, mint
„Harrison Ford tweedzakóban”, mégis Tom Hanks lett Ron Howard filmes
adaptációinak főszereplője. Hanks mindkét eddigi filmben meggyőzően
alakítja a karaktert, bár A Da Vinci-kódban látható Bundesliga-frizura azért
némileg zavaró. Azt gondolhatnánk, hogy egy Langdon kaliberű
jelképszakértő tudja hogy a fejtetőn rövidre nyírt, hátul viszont hosszúra
hagyott haj általában azt jelképezi, hogy a viselője egy barom.
Lásd még: Malakh; Solomon, Katherine.

 Láthatatlan Kollégium
Az elveszett jelkép harmincadik fejezetében Robert Langdon azt mondja,
hogy az egyiptomi misztikus iskolák titkos tudása végül a Láthatatlan
Kollégium tagjainak kezeibe jutott.
A Láthatatlan Kollégium egy tudós társaság volt, tagjai voltak többek
közt Robert Boyle, Robert Hooke, John Wilkins és Christopher Wren, akik
a 17. század közepén rendszeresen találkoztak.
A kollégium azért volt „láthatatlan”, mert nem egy valódi épületről van
szó, hanem értelmiségiek informális hálózatáról, akik időnként kicserélték
gondolataikat. Ezzel együtt a név misztikus felhangjai a szervezetet nagyon
vonzóvá tették az alternatív történészek köreiben.
Robert Boyle, aki kémikus és fizikus volt, és a Boyle-Mariotte-törvény
tette ismertté a nevét, 1647-48-ban írt leveleiben számos alkalommal említ
egy „láthatatlan, filozofikus” kollégiumot. A társaság a londoni Gresham
College-ben tartotta üléseit egészen 1658-ig, amikor is a polgárháború
közbeszólt. Az 1660-as, II. Károly-féle restauráció után azonban ismét
megtartották üléseiket, és a csoport megalapította a „kollégiumot a fizikai-
matematikai és kísérleteken alapuló megismerés előmozdítására”. Két évvel
később II. Károly kiállította a társaság hivatalos alapító okiratát. A
kollégium neve azóta Royal Society.
A Royal Society azóta is felbukkan a szabadkőműves-ellenes
elméletekben. Miközben semmi meglepő sincs abban, hogy egy
háromszázötven éves társaság tagjai közt szabadkőművesek is voltak, a
szabadkőművesség hatása a legkorábbi időkben teljesen nyilvánvaló: a
legelső tagok közül sokról tudjuk, hogy szabadkőművesek voltak, például
Robert Moray, Christopher Wren, Elias Ashmole és William Stukeley. De
mellettük más prominens tagok is kapcsolatban voltak a testvériséggel,
például Robert Boyle és Isaac Newton.
A Láthatatlan Kollégiumot és a Royal Societyt az a vágy hívta életre,
hogy a világról rendelkezésre álló tudás mennyiségét kísérleti úton
növeljék. Mindkét társaság létrejöttére hatottak Francis Bacon művei, aki
meghatározta, mi számít tudományos vizsgálódásnak. Az a gondolat, hogy
kiemelkedő elmék egy csoportja megosztja egymással ötleteit és tudását,
szintén nyomon követhető Bacon utópikus munkáiban, mint amilyen Az új
Atlantisz, amelyben egy távoli ország társadalmát a vének csoportja
irányítja.
Mint ahogy Robert Langdon megjegyzi, amikor Benjamin Franklin 1757-
ben Londonban járt, meglátogatta a Royal Societyt. Lehet, hogy egyszerűen
csak meg akart vitatni néhány tudományos kérdést kora legnagyobb
elméivel, de az áltörténészek képzeletében Franklin az Újvilágban
létrehozandó szabadkőműves állam tervét tárta a többiek elé, vagy pedig a
régi idők elveszett bölcsességével akart megismerkedni. Langdonnak abban
is igaza van, hogy korunk nagy tudósai közül is számosan, például Stephen
Hawking, tagjai a Royal Society-nek, bár a Láthatatlan Kollégium
elnevezést már senki sem használja.
Miközben való igaz, hogy a Royal Societynek az elmúlt háromszázötven
évben számos olyan tagja volt (például Newton), akik érdeklődtek az ősi
tudás után, biztos vagyok abban, hogy azok a tudósok, akik ma tartoznak az
intézményhez, meglepődnének, ha megmondanánk nekik, hogy ők az
egyiptomi misztikus iskolák elveszett tanításainak őrei.
Lásd még: Bacon, Francis; Utópia.

 Mágikus (bűvös) négyzetek

Az elveszett jelkép hetvenedik fejezetében Robert Langdon megvizsgálja
a mágikus négyzetet, amely Dürer Melankólia I. című híres metszetén
látható. Később aztán egy, Benjamin Franklin által 1769-ben publikált 8 x
8-as négyszög lesz a kulcs, amellyel sikerül megfejteni a szabadkőműves-
piramis alapján levő titokzatos jelképeket.
A bűvös négyzetekben a számok úgy vannak elhelyezve, hogy minden
sor, oszlop és átló összege ugyanannyi legyen. A National Public Radio All
Things Considered című műsorában Dan Brown elmondta Az elveszett
jelkép megjelenése után, hogy a mágikus négyzetekkel az apja – aki
matematikaprofesszor volt és tankönyveket írt – ismertette meg őt még
fiatalkorában.
Helyénvaló, hogy Brown bűvös négyzeteket is beleszőtt az elveszett ősi
tudásról szóló munkájába, hiszen a négyzetek az ókorig vezethetők vissza.
Lo Su Kínában keletkezett legendájában, Kr. u. 650 körül, van egy teknős,
amelynek a hátán a jelek a számokat jelképezik egytől kilencig. A számok
úgy vannak elhelyezve a teknősön, hogy a sorok, oszlopok és átlók egyaránt
15-öt adnak eredményül. Ez az úgy nevezett Lo Su-féle mágikus négyzet.

4 9 2

3 5 7

8 1 6
Egy négyzet „rendjét” az határozza meg, hogy hány sor és oszlop van
benne, vagyis Lo Su négyzete harmadrendű. Ezt a négyzetet egyszerű
négyzet néven is ismerik, mivel minden szám szerepel benne egytől
kilencig. Egy egyszerű harmadrendű négyzetben tehát egytől kilencig
vannak számok, egy egyszerű negyedrendűben egytől tizenhatig és így
tovább. A bűvös állandó az a szám, amelyet a sorok, oszlopok és átlók
kiadnak, Lo Su négyszögében tehát az állandó 15.
Egy egyszerű négyszög bármilyen rendű lehet, csak másodrendű nem.
Elméletileg elsőrendű mágikus négyzet is létezik, de ez csupán egy négyzet,
amelybe bele van írva egy egyes szám, és ez bizony nem valami látványos.
A matematikusok szerint nem számít külön bűvös négyzetnek az a négyzet,
amelyet úgy hozunk létre, hogy az eredetit tükrözzük vagy forgatjuk, vagyis
csak egyetlen harmadrendű négyzet van, a Lo Su-négyzet. Viszont már 880
egyszerű negyedrendű bűvös négyzet van, és 275 305 225 ötödrendű, és
senki sem tudja, hány hatodrendű, de a szám bizonyára hasonlít Dan Brown
bankszámlájának egyenlegére.
Az Albrecht Dürer Melankólia I. című képén látható bűvös négyzet,
amelyet Robert Langdon felhasznál, hogy átrendezze egy szabadkőműves
titkos üzenet betűit, egyszerű negyedrendű mágikus négyzet, amelynek
állandója 34.

16 3 2 13

5 10 11 8

9 6 7 12

4 15 14 1

Ahogyan Robert Langdon rámutat, ebben az esetben nem csak a sorok,

oszlopok és átlók adnak ki 34-et, hanem a belső négy mező, a sarkokban
levő négy mező és a kvadránsok is, vagyis azok a négyzetek, amelyeket úgy
kapunk, hogy az oldalfelezők mentén négy részre bontjuk a mágikus
négyzetet.
Az utóbbi négy négyszög számainak összege:
 16 + 3 + 5 + 10 = 34
2+ 13+ 11 +8 = 34
9 + 6 + 4+ 15 = 34
7+12+ 14+ 1 =34
A négy középső mező:
10+ 11+6 + 7 = 34
A négy mező a sarkokon:
16+ 13 + 4+ I =34
De a négyszög csodáinak valójában ezzel még nincs vége. Nézzük meg a
négyzet oldalait metsző vonalakon levő számokat:
2 + 8 + 9+ 15 = 34
3 + 5+12+ 14 = 34
Aztán ott vannak a számok, amelyek az óramutató járása szerint nézve
eggyel a sarkok mellett vannak:
3 + 8+14 + 9 = 34
És amelyek kettővel arrébb vannak:
2+12+15 + 5 = 34
És, amint arra Langdon rámutat, a legalsó sor két középső száma kiadja a
mű keletkezési évszámát:
1514
Néhány Dan Brown-rajongó, akinek túl sok ideje van, rájött, hogy Az
elveszett jelkép amerikai kiadásának ISBN száma is kiadja Dürer mágikus
állandóját:
0+3+8+5+5+0+4+2+2+5=34
Viszont ez szinte biztosan véletlen; ha Dan Brown szándékosan választott
volna ISBN-számot, bizonyos vagyok benne, hogy úgy csinálta volna, hogy
33 jöjjön ki, ahogyan a regény kiadásának dátuma valóban 33-at ad ki.
Robert Langdon arra használja Albrecht Dürer mágikus négyzetét, hogy
a szabadkőművesek piramisán látható értelmetlen SOEUATUNCSASVUNJ
betűkből a Jeova Sanctus Unus kifejezést rakja ki, amely Isaac Newton
álneve volt. Langdon megemlíti, hogy Dürer festménye az első mű
Európában, amelyen megjelenik egy mágikus négyzet, és ezzel a művész
azt akarta kifejezni, hogy az ősi, elveszett tudás most már európai titkos
társaságok kezébe került.
Bár Langdon ezt az elméletet nem dolgozza ki részleteiben, abban igaza
van, hogy valamikor úgy vélték, a mágikus négyzetek erős misztikus
hatalommal bírnak. Az araboknál például a mozgássérült gyerekeket védték
velük, vagy a szülő nők hasára helyezték, illetve a katonák ruhájába is
belevarrták. Az iszlám hagyományban azok a négyzetek rendelkeznek
kiemelt jelentőséggel, amelyeknek az állandója 66, ugyanis az Allah szó
betűinek számértéke éppen ennyi.
Ahogyan Malakh is megjegyzi, hogy a bűvös négyzetek misztikus
hatalmáról Heinrich Cornelius Agrippa írt, az okkult filozófiáról szóló De
occulta philosophia című, háromkötetes művében, amely 1509-1510-ben
jelent meg. A könyvben bizonyos négyzetekhez – a harmadrendűektől a
kilencedrendűekig, amelyeket kameáknak hívnak – hozzárendel egy-egy
bolygót. A varázslásban ezeket a kameákat használták a szellemek mágikus
jeleinek, más néven szigillumainak elkészítéséhez. Az adott szellem nevét
először számokká konvertálták, és ezután azt a mintát használták fel a
szigillum elkészítéséhez, amelyet a számok kiadtak a kameán.
Azonban Malakh nem egy poros varázskönyvben néz utána a
szabadkőművesek piramisa megfejtéséhez szükséges négyzetnek, hanem –
meglehetős kiábrándulásunkra – a laptopján. Amikor beragad a tartályba,
Langdon rájön, hogy az Order Eight Franklin Square nem egy cím, a
Franklin tér 8-as szám, hanem egy nyolcadrendű mágikus négyzet, amelyet
Benjamin Franklin készített. Malakh ezután felrobog, hogy laptopján
utánanézzen Franklin mágikus négyzetének (nyilván benne van a
könyvjelzők közt a „tetovált mániákus gyilkosok fóruma” mellett).
Benjamin Franklin azt írta az önéletrajzában, hogy egyszer valaki
mutatott neki egy könyvet a francia matematikus, Bernard Frenicle de
Bessy bűvös négyzeteivel. Franklin először úgy vélte, „semmiféle hasznos
dologra nem lehet használni”, de bevallja, hogy később azért néhányat ő is
rajzolt magának. Sőt később meg is jelentett párat, például azt a
nyolcadrendűt, amely Az elveszett jelképben is látható.

52 61 4 13 20 29 36 45

14 3 62 51 46 35 30 19

53 60 5 12 21 28 37 44

11 6 59 54 43 38 27 22

55 58 7 10 23 26 39 42

9 8 57 56 41 40 25 24

63 15 31 47
 50 2 18 34

16 1 64 49 48 33 32 17

Ha nagyon jó fejszámolók vagyunk, vagy éppenséggel az olvasók azon

csoportjába tartozunk, akiknél mindig van egy számológép, amellyel le
lehet ellenőrizni a thrillerekben közölt matematikai adatokat, akkor
észrevesszük, hogy Malakh nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy
Franklin négyzetében az átlók összege annyi, mint a soroké és oszlopoké –
tehát, a négyzet nem igazi bűvös négyzet. Bár az igaz, hogy a sorok és
oszlopok összege, a 260 sokszor nagyon érdekes módon jelenik meg a
négyzetben. Például a négy középső és a négy sarokban levő négyzet
összege:
52 + 45 + 16 + 17 + 54 + 43 + 10 + 23 = 260
Amikor Franklin megmutatta a négyzetet egy barátjának, az cserébe
mutatott egy tizenhatod rendű négyzetet Michael Stifel német matematikus
Arithmetica Integra című művében. Franklin még aznap este elkészítette a
saját tizenhatod rendű négyzetét, amelyben szintén sok érdekes mintára
bukkanhatunk, bár az átlók ebben az esetben is túl nagy falatnak
bizonyultak. Franklin emellett olyan mágikus körökkel is kísérletezett, ahol
a számok koncentrikus körökbe vannak rendezve, és minden körszelet,
illetve sugár összege egyforma.
Robert Langdon a bűvös négyzeteket a szórakoztató matematikai
feladványok egy másik típusához, a szudokuhoz hasonlítja. Bár a szudoku
tényleg hasonlít a bűvös négyzetekre, valójában előbbi az úgy nevezett latin
négyzetekből fejlődött ki. A latin négyzeteket a latin ábécé betűiről
nevezték el, ugyanis a svájci matematikus, Leonhard Euler az általa kitalált
négyzetek különleges tulajdonságát latin betűkkel demonstrálta. A latin
négyzet lényege, hogy a négyzetrácsot úgy töltik meg számokkal vagy
éppen betűkkel, hogy egyik szám vagy betű sem szerepel kétszer
ugyanabban a sorban és oszlopban, mint ahogy az alábbi ábrán sem:

1 2 3
 2 3 1

3 1 2
A szudokuk 9x9-es latin négyzeteket használnak, amelyeket kilenc
kisebb,

3 x3-as négyzetté bontanak szét. A szudoku kitöltéséhez egytől kilencig kell

beírni a számokat úgy, hogy minden szám csak egyszer szerepelhet minden
sorban, oszlopban és 3x3-as négyzetben. A tábla nehézségi fokától függően
néhány számot előre beírnak. Az elmúlt években tapasztalt szudoku-
őrületnek köszönhető,,hogy ma a szudoku ismertebb, mint a latin négyzet.
De talán Dan Brownnak – Dürer és Benjamin Franklin segítségével – ismét
sikerül a figyelmünket ráirányítani a bűvös négyzetekre.
Lásd még: Franklin, Benjamin; Dürer, Albrecht.

 Malakh
Malakh Az elveszett jelkép tetovált gonosztevője, aki a regény
prológusában egy szabadkőműves szertartáson vesz részt. A férfit előzőleg
(SPOILERVESZÉLY!!!) Androsz Dareiosznak és Zachary Solomonnak
hívták, de megváltoztatta a nevét, mégpedig John Milton Az elveszett
paradicsom című művének bukott angyala, Malakh után.
Malakh teste misztikus jelképekkel van teletetoválva, ezek közül többnek
a szabadkőművességben is fontos szerep jut. Lábain Boáz és Jákin oszlopai
láthatók, ezeket használta fel Brown, amikor A Da Vinci-kódban ösz-
szekötötte a Rosslyn-kápolnát a jeruzsálemi nagytemplommal (vagy más
néven Salamon templomával). Ezeket az oszlopokat – amelyek nagyon
fontos szerepet töltenek be a szabadkőművességben a legénnyé avatás
szertartása során – eredetileg a nagytemplom építése kapcsán említi a
Biblia:
„Két oszlopot is csináltata a ház előtt, a melyeknek hossza harminczöt
sing vala, és gömböt felül mindenikre, a mely öt sing vala. És csináltatott
lánczokat is, mint a belső részben, s az oszlopok tetejére helyhezteté; és száz
gránátalmát is csináltatott, s a lánczokba helyhezteté. És felállítá ez
oszlopokat a templom előtt: egyiket jobbfelől, a másikat balfelől. És nevezé
a jobbfelől valót Jákinnak, a balfelől valót pedig Boáznak.”
(Krónikák második könyve, 3:15-17, Károli Gáspár fordítása)
Ahogyan arra Robert Langdon is rámutat A Da Vinci-kódban, minden
szabadkőműves páholyban jelen van a két oszlop ábrázolása. A
szabadkőművességben ezek az oszlopok az erőt és a szilárdságot
jelképezik, és a jelöltnek a legény fokozat megszerzéséhez keresztül kell
mennie köztük a Salamon templomába vezető úton. A szabadkőműves
páholyokban levő oszlopok tetején egy-egy gömb van, amelyek a mennyet
és a földet jelképezik, úgyhogy elképzelhető, hogy Malakh azért vonzódik
ehhez a szimbólumhoz, mert úgy látja, ez az ember megistenülésének
jelképe – vagyis pontosan arra utal, ami az ő célja.
Malakh mellkasán egy kétfejű főnix képe látható. A kétfejű sas szinte
közhely a címertanban, megjelent a Német-Római Birodalom, a Bizánci
Birodalom jelképeként, valamint ma is szerepel például Szerbia és
Montenegró címerében. A Skót Rítus Déli Illetőségű Legfelsőbb Tanácsa
mindig leszegett szárnyakkal ábrázolják. Az északi törvényhatóságban a
felfelé mutató szárnyú sas a 33. fokozatú szabadkőműveseket jelöli.
A kétfejű sasnak rengeteg jelentése van, de Dan Brown magyarázata
valószínűleg Manly P. Hall The Secret Teachings of All Ages című könyve
alapján készült. A könyvben Hall a kétfejű sast és a főnixet az alkímiával
hozza kapcsolatba, pontosabban az ember átalakulásával:
„A kétfejű sas vagy főnix finoman vetíti előre az emberi természet végső
soron androgün természetét. A rózsakeresztes alkímia nem csak fémekkel
foglalkozott. Maga az emberi test volt az alkimista laboratórium, és senki
sem érhette el a rózsakeresztes tökéletességet, amíg végre nem hajtotta a
legbonyolultabb átváltoztatási kísérletet, amelynek során a tudatlanság
féméit átváltoztatta a bölcsesség és a megértés tiszta aranyává.”
A kétfejű főnix és a lelki újjászületés kapcsolata vonzotta Malakhot, aki
úgy véli, ha megtalálja az Elveszett Szót, szabadjára engedheti isteni erőit.
De Malakh nem csak a tetoválásai révén próbálja meg átalakítani saját
testét. Katherine Solomon veszi észre, amikor a bátyjáról készült fotókat
nézegeti, hogy Malakh valamikor a testépítés megszállottja volt, és az általa
bőségesen használt szteroidok átformálták testét és arcát is.
A nyolcvanhatodik fejezetben megtudjuk, hogy Malakh kasztráltatta
magát, mivel úgy véli, hogy ezzel is közelebb kerülhet ahhoz az androgün
állapothoz, amelyről Manly P. Hall fentebb idézett szavai szólnak. Malakh
saját magát Attishoz hasonlítja, Kübelé hűtlen kedveséhez, aki kiherélte
magát, amikor Kübelé bosszúból őrületet bocsátott rá. Egyesek szerint
Kübelé kultuszának követői Attishoz hasonlóan kasztrálták magukat.
Malakh szerint még ma is vannak olyan kultuszok, amelyek támogatják az
önkéntes kasztrációt, például a Mennyország kapuja nevű ufóhívő szekta,
akik 1997-ben kollektív öngyilkosságot követtek el, pontosan akkor, amikor
a Hale-Bopp üstökös megjelent.
Néhány kritikus szerint Malakh nagyon hasonlít Francis Dolarhyde-hoz,
Thomas Harris Vörös sárkányának gonosztevőjéhez. Dolarhyde is tele van
tetoválásokkal, és őt is nagyon érdekli az emberi transzformáció: William
Blake A Nagy Vörös Sárkány és a napfény övezte asszony című képének
megszállottja lett, és úgy véli, ha embereket öl, maga is sárkánnyá válhat.
Érdekes, hogy Blake-nek van egy akvarellje Molochról – a démonról, akitől
Malakh a nevét kölcsönözte – is, Moloch repülése címmel.
 Brown védelmében el kell mondanom, hogy a tetoválás és az átváltozás
közti kapcsolat jóval Thomas Harris előttre datálódik. Ahogy Malakh
megjegyzi a második fejezetben, a tetoválások már évezredek óta rejtett
értelmeket hordoznak, és nagy jelentőségük volt már az ókori Kínában,
Egyiptomban és Indiában, de olyan európai népek körében is, mint a kelták
és a piktek. Nem csoda tehát, hogy egy olyan szereplő, akinek az átalakulás
a célja, tetoválásokkal borítja be magát.
Lásd még: Szabadkőművesség.

 Newton, Isaac
Az elveszett jelkép harmincadik fejezetében azt olvashatjuk, hogy Isaac
Newton személyes feljegyzései – amelyeket 1936-ban találtak meg –
bizonyítékokat szolgáltattak arra, hogy a tudós érdeklődött az alkímiai és az
ősi bölcsesség iránt. Mint azt Dan Brown olvasói bizonyára tudják, a
Langdon-sorozatban nem itt bukkan fel először Newton neve. A Da Vinci-
kódban a kryptexen levő nyomok Langdont és Sophie Neveu-t a
Westminster apátságba vezették, Newton sírjához.
Newton 1642-ben született a lincolnshire-i Woolst-horpe-ban. Kiváló
fizikus, matematikus, csillagász és alkimista volt, akit a világtörténelem
egyik legnagyobb hatású tudósának tartanak. A gravitációról szóló elmélete
és a három newtoni törvény, amelyeket a Principia mathematicában
fogalmazott meg, a klasszikus mechanika alapjait fektették le, és a
tudománytörténet legismertebb törvényei közé tartoznak.
1936-ban addig Portsmouth grófjának tulajdonát képező Newton-
kéziratokat árverezett el a Sotheby's. A Portsmouth-papírok olyan kiadatlan
írásokat is tartalmaztak, amelyek ma az okkult tudományok körébe sorolt
témákkal foglalkoznak. Az iratok bizonyították, hogy Newtont
foglalkoztatta az alkímia, és különösen vonzotta a bölcsek köve, ez a
legendás anyag, amellyel bármilyen fémből aranyat lehet készíteni. Newton
korában úgy vélték, hogy minden fém kénből és higanyból áll, és ezen két
anyag arányát változtatva bármilyen fémet elő lehet állítani. A bölcsek köve
lett volna az arany elkészítéséhez szükséges katalizátor.
A Newton-kéziratok tanulmányozói, például Frank E. Manuel azt írja,
hogy a tudós több száz oldalnyi jegyzetet készített mindenféle alkimista
munkákból, például Elias Ashmole Theatrum chemicum Britannicum vagy
Michael Maier Symbola aurea mansae duodecimum című könyveiből.
Newton egész életében titkolta alkímia iránti vonzalmát, mivel Angliában
a 15. század kezdete óta törvény tiltotta az arany- és ezüstkészítést. Dan
Brown leírása szerint Newton azért hallgatott, mert az alkímia valódi titka
az, hogy az ember szert tehet isteni hatalomra – és ez a titok nem megfelelő
kezekbe jutva nagyon veszélyes lehet.
Robert Langdon Az elveszett jelkép nyolcvanötödik fejezetében kijelenti,
hogy Newton rózsakeresztes volt. Bár erre semmilyen bizonyíték sincs,
biztosan állítható, hogy Newton érdeklődött a társaság után, könyvtárában
megtalálták a latin rózsakeresztes manifesztum egy angol példányát,
amelyet Thomas Vaughan fordított le angolra a következő címmel: The
Fame and Confessions
of the Fraternity R. C. A bölcsek titkos társaságáról szóló történet, amely
szerint a testvériség át akarta alakítani Európát, segített abban, hogy az
alkímia széles körben népszerű legyen a 17-18. században, és a mű hatással
volt Elias Ashmore és Michael Maier munkáira is.
Azokat, akik Newton nevét meghallva csak a tiszta, tudományos
racionalizmusra tudnak gondolni, bizonyára meglepi, hogy a tudós
mennyire érdeklődött a ma okkultnak tartott tudományok iránt. Az
alkímiáról és a rózsakeresztesekről szóló kéziratai azonban arra
figyelmeztetnek minket, hogy a 17. század végén és a 18. elején még nem
zárult le az a folyamat, amelynek során a tudomány és a babonaság elváltak
egymástól. Nem csoda, hogy Dan Brown érdeklődött ez iránt, hiszen ő
imádja megmutatni nekünk, hogy a tapasztalati tudomány és a misztikumok
közti határ sokkal elmosódottabb, mint ahogyan gondolnánk.
Az elveszett jelkép nyolcvankilencedik fejezetében Katherine Solomon
rájön, az a kifejezés, hogy „minden kiderül a 33. fokon”, nem csak a skót
rítus 33. fokára utal, hanem a Newton-féle hőmérsékleti skála 33 fokára is.
Ezt a skálát Newton 1700 körül dolgozta ki, és a lényege, hogy az olvadó
jég hőmérséklete számít 0 foknak, a forráspont pedig 33 fok. Newton
inspirálta Anders Celsius 18. század közepén kidolgozott skáláját.
Katherine Solomon így jön rá, hogy a csúcskövet forró vízbe kell helyezni,
és ekkor feltűnik még egy nyom:
„A titok A Renden belül rejlik Franklin Square 8”. Később aztán kiderül,
hogy ezeknek a szavaknak is kettős értelmük van.
Lásd még: Láthatatlan Kollégium; Mágikus (bűvös) négyzet.

 Noetika (elmetudomány)
Az elveszett jelkép harmadik fejezetében megtudjuk, hogy Katherine
Solomon az elmetudomány vezető kutatója. A tizenötödik fejezetben pedig
azt olvassuk, hogy a Kaliforniai Noetikai Tudományok Intézetében lezajlott
kísérletek azt bizonyítják, az emberi tudat képes megváltoztatni a fizikai
világot.
Dan Brown a National Public Radio All Things Considered című
műsorának nyilatkozott Az elveszett jelkép megjelenése után, és elmondta,
hogy az elmetudományokkal akkor kezdett először foglalkozni, amikor az
Angyalok és démonokhoz kapcsolódó kutatásait végezte. Bár a noetikának
abban a könyvben semmilyen szerep sem jutott, Brown tovább foglalkozott
a témával, és úgy döntött, Az elveszett jelkép egyik központi motívumává
teszi.
Amint azt Brown kijelenti a könyv elején, az Noetikai Tudományok
Intézete létezik, San Franciscótól északra található, Petalumában. Az intézet
internetes oldalának kezdőlapjára néhány nappal Az elveszett jelkép
megjelenése után kitettek egy ismertetőt a könyv olvasói számára arról,
milyen tevékenységet folytatnak. Azt írják, az intézet nevében (Institute of
Noetic Science) a görög noesis szó rejtőzik, amely az intuitív „belső
tudásra” utal, a szervezet célja pedig:
„Az elmetudomány az objektív tudományos módszereket akarja
összeegyeztetni a belső tudás mély bölcsességével, és így kívánja feltárni a
tudat titkait. Az elmetudomány a tudat (lélek, elme) belső kozmoszát kutatja
és azt, hogy ez hogyan viszonyul a fizikai valóság külső kozmoszához.„
Az intézetet az Exxon egykori munkatársa, Paul N. Temple, és az űrhajós
Edgar Mitchell alapította 1973-ban. Utóbbit akkor kezdte el érdekelni az
emberiség közös tudata, amikor az űrből látta a Földet. Az intézet
megalapítása óta azt kutatja, hogy a tudat milyen hatást fejthet ki a fizikai
világra, és olyan dolgokat vizsgál, mint az ima és a meditáció ereje, vagy a
gondolat szerepét a gyógyításban és a megosztott tudat létezésének
lehetőségét.
Az intézményben van egy terem, a „kocka”, amelybe semmilyen
elektromágneses hullám nem juthat be, ugyanúgy, ahogy Katherine
Solomon Smitshonianben levő laborjába sem. Itt végeztek el számos olyan
kísérletet, amelyről Solomon beszél, például hogy hogyan hat a gondolat a
jégkristályok alakjára. A kutatások jó része az ókori misztikus tanok és a
kvantumelmélet közti párhuzamokat vizsgálja, néhányról szó volt a 2004-
ben megjelent What the Bleep Do We Know? című filmben is (lásd még:
Kvantummisztika).
Az intézet tevékenységéhez hasonlóan Dan Brown-nak a témáról alkotott
elképzeléseit is erősen befolyásolta Lynne McTaggart, akinek az elméletei
Az elveszett jelkép tizenötödik fejezete szerint Katherine Solomon
munkásságára is kihatnak. McTaggart két könyvet jelentett meg a témáról,
az egyik The Field (A mező) címet viseli, és lényege, hogy összefüggésbe
hozza az életerő-elméletet a kvantummechanika nullponti mezőjével. A
másik könyv címe The Intention Experiment (Az akaratkísérlet), és célja,
hogy bemutassa, gondolataink hogyan tudják megváltoztatni a fizikai
világot.
Katherine Solomon sok olyan elméletet hoz fel Az elveszett jelképben,
amely McTaggart könyvében van részletesen kifejtve. A The Fieldben
McTaggart leírja, hogy a Princeton Anomáliakutató Intézete hogyan
felügyelte a véletlenesemény-generátorokat, hogy valamilyen bizonyítékát
találja a globális tudatnak, és hogy a gépek szokatlan rendezettséget
mutattak bizonyos események, például az O. J. Simpson-per idején. A The
Intention Experimentben a szerző leírja, hogy a 2001. szeptember 11-én a
generátorok az egész világon „a legnagyobb diszharmóniát mutatták,
amelyet nem lehet véletlenszerűnek mondani”. Ezt az „átfogó
világfélelmet” McTaggart összekapcsolja azzal az ókori nézettel, hogy egy
valamiféle „világtudat” képes megváltoztatni a világot. Ezek a leírások
szerepelnek Az elveszett jelkép tizenötödik fejezetében is, amikor
megtudjuk, hogy Katherine-nek is van egy véletlenesemény-generátora a
laborjában.
A könyv nyolcvannegyedik fejezetében Katherine beszél Dean
Galloway-nek egy kísérletről, amelyben CCD-kamerákat használt, hogy
lefényképezze egy spirituális gyógyító mester ujjaiból kiáramló energiát,
amelyet aztán párhuzamba állít azokkal a fénycsóvákkal, amely egy
üvegablakon levő ábrázoláson Jézus kezéből áradnak. A regény ezen része
utalás az Arizonai Egyetemen tanító Dr. Gary Schwartz CCD-kamerás
kísérletére, amelynek a leírását McTaggart közli a The Intention
Experimentben. Az író szerint az igen érzékeny eszközzel Schwartz le tudta
fényképezni a fénypászmákat, amelyek a gyógyító kezéből jöttek, és be
tudta bizonyítani, a gyógyításra irányuló akaratnak fizikai megjelenése is
van, mégpedig fénysugarak formájában.
A tizenötödik fejezetben kiderül, hogy Katherine a gondolat
összpontosításával kapcsolatban tanulmányozta a halak úszásának irányát, a
testben végbemenő kémiai reakciókat és a növények fejlődését. Azok a
kísérletek, amelyek arra vonatkoznak, hogy az akarat hogyan tudja
befolyásolni, hogy egy hal melyik irányba ússzon, Dr. William Braud
munkásságára utalnak, aki az akarat élő dolgokra gyakorolt hatását figyelte,
például úgy, hogy elektródát tett egy akváriumra, amelyben elektromos
angolnák voltak. A kémiai reakciókra vonatkozó kísérletekből McTaggart
számosat közöl, például olyan biofeedback-kísérleteket, amikor test-
funkciókat, a vérnyomást, a pulzusszámot és az izomtónust rögtön
visszacsatolták a kísérlet alanyához. A növénykísérletek pedig azokra a
csíráztatási kísérletekre utalnak, amelyeket maga McTaggart végzett,
amikor 2008-ban arra kérte honlapja látogatóit, küldjenek pozitív
gondolatokat, hogy az elültetett magok gyorsabban nőjenek.
McTaggart és a Noetikai Tudományok Intézete erősíti azt az optimista
végkicsengést, amellyel Az elveszett jelkép zárul. Számukra az
elmetudomány bizonyíték arra, amit az ókori vallások mindig is hirdettek,
hogy az emberiség képes megváltoztatni pusztán akaratával a fizikai
valóságot. Amikor ezt az erőt felszabadítják, az emberek olyan isteni
hatalomhoz jutnak, amellyel megváltoztathatják a világot. Az
elmetudományról szóló írásokat áthatja az optimista hit, hogy az emberiség
nemsokára egy újabb felvilágosodást fog átélni – Robert Langdon is így
érzi, amikor a könyv végén a Captioliumról nézi a napfelkeltét.
A Noetikai Tudományok Intézete Észak-Kaliforniában van, a New Age
szellemi központjában. Ez a tény remélhetőleg ráébreszti az olvasókat, hogy
az elmetudomány közel sem olyan, világszerte elfogadott tudományos
áttörés, amilyennek Dan Brown leírja. Bár az elmetudomány a tudósok
világnézetét nem hogy nem rengeti meg, de meg sem billenti. Sokak
felháborodottan azt mondják, a New Age egyszerűen kisajátítja a tudomány
terminusait.
A tudósok amellett érvelnek, hogy az olyan szemétgyárosok, mint Lynne
McTaggart csak azért találhatnak bizonyítékokat arra, hogy az akarat
megváltoztathatja a világot, mert állandóan ezzel foglalkoznak. A
tudományos tények elsöprő többsége nem azt mondja, hogy az emberek
olyan mentális erővel rendelkeznek, amelyek a gondolatok útján meg tudják
változtatni a fizikai világot. De McTaggart és a hozzá hasonlók általános
leírásai a rendkívüli eredményű kutatásokról segítenek propagálni a New
Age nézeteit anélkül, hogy komoly erőfeszítésekkel megpróbálnak feltárni,
milyen tényezők torzították el az eredményeiket.
Az elmetudomány kísérletei nagyon érdekesek Katherine Solomon
nagyvonalú leírásaiban, de ha kicsit közelebbről vizsgáljuk őket, kiderül,
hogy nem túl meggyőzőek. Nem léteznek például olyan felvételek,
amelyeken a kísérleti alanyok megváltoztatják a halak úszásának irányát,
mintha csak egy távirányítós hajót irányítanának. A bizonyítékok csupán
elektromos impulzusok megkérdőjelezhető elemzései. Ha bárkinek is lenne
bizonyítéka arra, hogy a gondolat megváltoztatja a fizikai világot, Nobel-
díjat kapna érte, nem pedig arra kényszerülne, hogy gyógyító tanfolyamokat
vezessen vagy DVD-ket áruljon a honlapján. Az is elég gyenge ellenérv,
hogy minden nagy igazságot kinevettek, amikor először a közvélemény elé
tárták őket. Ugyanis sok dolgot jogosan nevettek ki. Csak azért, mert erősen
támadják őket, még nem feltétlenül kell olyan igazságokat tartalmazniuk,
amelyekről egyszer csak kiderül, hogy mégis igazak – bár most zsigeri
ellenállásba ütköznek.
Az igazság az, hogy nem a legmagasabb szintű tudomány igazolja az ősi
bölcsességeket, hanem a semmiből előtűnt New Age nevű iparág, amely
párhuzamot próbál vonni a tudományos eredmények és a misztikus tudás
között. Egy olyan könyv, amely arról szól, hogy az imának és a
meditációnak milyen ereje van, nem sok sikerre számíthat az olyan
generációk körében, amelyek a tudományos szkepticizmus emlőin nőttek
fel. De címkézzük át az imát és a meditációt, hívjuk úgy, hogy akarat,
kívánság, intenció, majd kössük össze totálisan leegyszerűsített
elméletekkel, mint a kvantummechanika nullponti mezője, és az olvasó
máris úgy érzi, hogy tudományos evidenciákat ismer meg, nem valami
misztikus humbugot próbálnak lenyomni a torkán.
De végül is bármi legyen az elmetudomány alapja, nem nehéz elképzelni,
miért ragadta meg a jelenség egy olyan híres író figyelmét, mint Dan
Brown. Janet Maslin a The New York Timesban megjelent ismertetőjében
az elmetudomány kollektív tudatát összeköti Az elveszett jelkép világszerte
azonos időpontra időzített megjelenésével:
 „Dan Brown új könyvében megjelenik a gondolat, hogy ha sok ember
ugyanarra gondol, akkor annak a gondolatnak fizikai világunkra is hatása
lesz. Kedden ezt le is lehet tesztelni. Nézzük, mi történik a bloggerekkel, a
hivatásos szőrszálhasogatókkal, a kódfejtőkkel, az összeesküvés-elméletek
gyártóival, a rajongókkal és a leterhelt keresőoldalakkal, amikor napvilágot
lát Dan Brown rég várt kötete, A Da Vinci-kód és az Angyalok és démonok
folytatása.”
Lehet, hogy Dan Brown tényleg ezért írt az elmetudományokról. Tudva,
hogy A Da Vinci-kód folytatásának megjelenése a könyvnyomtatás
történetének egyik legjobban megtervezett hadjárata lesz, ötmillió kötettel,
amelyet hangoskönyv és e-könyv is kísér, Dan Brown talán ezt a globális
összehangoltságot választotta könyve témájául. Lehet, hogy Katherine
Solomon is ezért mondja a könyv végén, hogy a gondolatok összekötését
olyan újdonságok teszik lehetővé, mint a Twitter, a Google és a Wikipedia,
amelyek végre megvalósítják az egyetemes tudat régi koncepcióját. És
valóban: Dan Brown a Twitter meghatározó témája lett a könyv
megjelenésének napján, sok rajongó írta ki falára, hogy „ismerkedem az
elmetudományokkal”, ahogy azt Katherine Solomon megjósolta.
Lásd még: Kvantummisztika.

 Ókori misztikus iskolák

Az elveszett jelképben Langdon az „Ősi misztériumok” kifejezést
használja, amikor a régi korok hatalmas, elveszett tudásáról beszél. A
misztériumok és a misztikus iskolák kifejezések egyaránt azokra az ókori
vallásos kultuszokra utalnak, amelyekről egyesek úgy hiszik, a
szabadkőművesek (és más hasonló társaságok) előfutárai voltak.
Az egyiptomiak vallásában nagyon fontosak voltak a szertartások, és sok
titkos beavatási rítusuk is létezett. Egyes történészek szerint az első világi
titkos társaságok egyiptomi vallási kultuszok talaján fejlődtek ki. Például az
lmhotep testvérisége nevű titkos társaság névadóját, aki egy személyben
volt költő, csillagász, orvos és építész, nem istenként, hanem emberként
tisztelte. Az lmhotep mérnöki kvalitásai iránti tisztelet miatt egyes
ezoterikus történészek párhuzamot vonnak lmhotep testvérisége és a
szabadkőművesség közt.
Görögországban a titkos társaságok olyan vallási kultuszokból fejlődtek
ki, mint az eleusziszi misztériumvallás vagy misztériumok, amelyet a könyv
huszonnegyedik fejezetében Langdon is megemlít. Az eleusziszi
misztériumokban Demetert, a gabona és a termékenység istennőjét
ünnepelték. A beavatási szertartások és ünnepségek során – amelyeket az
Athén melletti Eleusziszban tartottak – a beavatottak egyesültek az
istennővel.
A titkos kultuszok az ókori Rómában különösen nagy népszerűségnek
örvendtek, több száz misztériumvallás virágzott, például Mithras, Ízisz és
Bacchus kultusza. Néhány kultusznak – például a Mithrashoz kötődőnek – a
modern szabadkőművességhez hasonló fokozatai is voltak, amelyeket a
tagok végigjártak. Az elveszett jelkép huszadik fejezetében Robert Langdon
azt magyarázza el, hogy az amerikai Capitolium építését mennyiben
befolyásolta az egyik ilyen típusú kultusz, a Vesta-szüzeké. Langdon a
Capitolium Rotundáját Vesta templomához hasonlítja. Ebben egy
papnőkből álló titkos rend őrizte a soha ki nem hunyó lángot, amelytől a
rómaiak szerint a város szerencséje függött.
Ahogyan az Ősi misztériumok és a Piramisok és az ókori Egyiptom
bejegyzések alatt is olvasható, hosszú időkre visszanyúló írásos hagyomány
szól arról, hogy a szabadkőművesség ezen titkos vallások és társaságok
utóda. Itt hivatkozhatunk a 18. században élt francia Jean Terrasson nagy
hatású regényére, a Sethosra, vagy a kora 20. századi Manly Palmer Hallra.
Ezek az írások azonban kizárólag a szabadkőművesség és az ókori
társaságok közti érdekes analógiákon alapulnak, nem pedig valódi történeti
kapcsolaton.
A 19. század híres szabadkőműves tudósa volt Albert Mackey, akinek
1898-ban jelent meg egy könyve The History of Freemasonry (A
szabadkőművesség története) címmel. Ennek egyik fejezetében, amely a
The Freemasonry and the Ancient Mysteries (A szabadkőművesség és az
Ősi misztériumok) címet viseli, az író arra a következtetésre jut, hogy a
fellelni vélt hasonlóságok valójában pusztán abból adódnak, hogy mi,
emberek hajlunk arra, hogy elleplezzük mások elől a lélekkel kapcsolatos
felismeréseinket:
„A misztériumok és a szabadkőművesek egyaránt titkos társaságok, nem
mintha utóbbi az előbbi egyenes ági leszármazottja lenne, hanem mert
mindegyiket emberek hozták létre, és így jellemző rájuk az emberi törekvés,
hogy a szent dolgokat elrejtsük az avatatlan szemek és fülek elől. Talán így
lehet magyarázni a szervezetek közti hasonlóságot, amely titkosságukból és
működésük ezoterikus természetéből fakad.”
Lásd még: Ősi misztériumok; Piramisok és az ókori Egyiptom.

 Ősi misztériumok
Az elveszett jelkép megjelenése előtt sok szabadkőműves aggódott, hogy
Dan Brown esetleg egy világuralomra törő titkos szövetségként ábrázolja a
testvériséget. De éppen ellenkezőleg történt, Robert Langdon már a könyv
elején diszkreditálja ezeket a vádakat. Azonban a szabadkőművességhez
kapcsolódó alternatív történelemből Brown képzeletét mégiscsak
megragadta valami, mégpedig hogy a szervezet az „Ősi misztériumok”
gyűjtőnévvel illetett titkos és hatalmas tudás őrzője.
A könyv harmincadik fejezetében Robert Langdon Satónak beszél erről a
legendáról, és azt állítja, hogy a régi idők tanításai – amelyeket titkos
testvériségek őriztek – fennmaradtak a mai napig. Langdon szerint a 16.
században az egyházak eltiporták ezeket a társaságokat, és az őrzők közül
csak a szabadkőművesek maradtak fenn. Mivel tartottak attól, hogy ők is
üldöztetés áldozatai lesznek, a titkos tudást átmentették az újvilágba,
Amerikába.
Ez az elmélet a szabadkőművesség ókori gyökereiről szóló írásos
hagyományra vezethető vissza, pontosabban a Regius-kéziratta. A 794
soros költeményt valamikor 1390 körül jegyezték le, és többek közt az
olvasható benne, hogy a szabadkőművesség gyökerei egészen az ókori
Egyiptomig nyúlnak vissza, ahol is Euklidész lett volna az első
szabadkőműves.
James Anderson 1723-ban jelentette meg a Szabadkőműves Alkotmányt,
és benne a testvériség sosemvolt történetét, amely szerint az ókori Róma,
Görögország és Egyiptom építészei és matematikusai is mind
szabadkőművesek voltak. Az ő nyomdokain jártak Arthur Edward Waite,
Eliphas Lévi és Manly P. Hall, akik vastag könyvekben fejtették ki, hogy a
szabadkőművesség gyökerei az ókori Egyiptom misztériumaiig, a zsidó
kabbaláig és az ókori varázskönyvekig nyúlnak vissza. A műfaj könyveinek
számát az Egyesült Államok egyik alapító atyja, Thomas Paine is
gyarapította, aki A szabadkőművesség eredetéről című esszéjében azt
tárgyalta, hogy a szabadkőművesség az ősi druidáktól ered.
Úgy tűnik, Dan Brownra a fentiek közül leginkább Manly P. Hall hatott,
és Az elveszett jelkép ennek megfelelően egy, Hall fő művéből The Secret
Teachings of All Ages (Minden idők titkos tanításai) vett idézettel kezdődik.
Hall nehezen emészthető művét 1928-ban adták ki, amikor a szerző
mindössze huszonhét éves volt. A könyv arról szól, hogy a kabbala, az
alkímia, a misztikus iskolák és a rózsakeresztesek hogyan vezetnek el a
szabadkőművességhez. Hall azt állítja, a szabadkőművesek az ősök
tudásának őrzői, akik egy bonyolult jelképrendszer mögé rejtették a
tanításokat, a beavatatlanok nehogy hozzáférjenek azokhoz. Ismerve Dan
Brown vonzódását a szabadkőművesség misztikus vonásaihoz, nem csoda,
hogy a szerző úgy döntött, a skót rítusra koncentrál. A szabadkőművesség
ezen ágának (fiktív) története az ókorba nyúlik vissza. A rítust egyébként a
skóciai születésű, de Franciaországban élő Andrew Michael Ramsay alkotta
meg. A 18. században élt Ramsay azt állította, a szabadkőművesség
különböző titkos rendektől ered, és a keresztesek hozták be Európába. A
francia szabadkőműveseket nagyon magával ragadta az elképzelés, és több
száz fokozatot alkottak meg a hagyományra alapozva.
A szabadkőművesség ókori gyökereiről szóló elképzelést tovább színezte
Albert Pike, aki 1868-ban újra megfogalmazta, mi is az a skót rítus. Pike-ra
igen nagy hatással volt a francia okkultista Eliphas Lévi, aki úgy vélte, a
szabadkőművesség a pogány miszticizmus, az alkímia, a kabbala, a
gnoszticizmus és az ókori Egyiptom vallásainak továbbélése.
Pike nézeteinek tanulmányozása során nem szabad elfelejteni, hogy a
skót rítus történetének megírásakor Ramsay és Lévi kitalációit – valamint a
francia szabadkőművesek igen termékeny képzeletének szüleményeit –
vette alapul, tehát bármit is állít Pike, az semmiképpen sem bizonyítja, hogy
bármilyen kapcsolat lenne a szabadkőművesség és a régi idők tanításai közt.
Világos, hogy Dan Brownnak nagyon tetszett az a gondolat, hogy a
szabadkőművesek minden eddigi kor bölcsességének őrzői. Az elveszett
jelképben központi szerep jut az emberiesség azon megcsapolatlan
energiáinak, amelyekre halványan utalnak az Ősi misztériumok és az
elmetudomány is, de aligha lep meg minket, ha megtudjuk, hogy ezen
misztikus elméletek sokkal inkább a vágyálmok, mint a történeti tények
birodalmába tartoznak. A szabadkőművesség gyökerei valójában a
középkori kőművesek céhjeiig nyúlnak vissza, amelyekbe a 17. század
folyamán lassan a tanultabb emberek is elkezdtek beszivárogni. A céhek
eredetileg a szakma mesterfogásainak titkait őrizték, nem pedig valamiféle
ősi bölcsességeket. Az alternatív történelem szakértői mindig arra
hivatkoznak, hogy valójában arról van szó: a szabadkőművesek által őrzött
tudás olyan hatalmas, hogy titkos jelképek mögé kell rejteni, nehogy
avatatlanok kezébe jusson. Nos, ezt az állítást igen nehéz cáfolni, viszont
nem sok meggyőző erővel bír.
Lásd még: Illuminátusok; Noetika; Paine, Thomas; Pike, Albert;
Rózsakeresztesek; Szabadkőművesség.

 Paine, Thomas
Az elveszett jelkép százharmincegyedik fejezetében Peter Solomon
Thomas Paine-t hozza fel példaként arra, hogy az Egyesült Államok alapítói
közül többen szokatlan módon viszonyultak a Bibliához. Paine az az alapító
atya, aki a legközelebb állt a deizmushoz, és ő volt Az értelem kora című
radikális röpirat szerzője.
Paine 1737-ben született Angliában, a Norfolk megyei Thetforban, ami
helyi jelentőségű kisváros volt. Harminchét éves koráig Angliában élt, és
adóhivatalnokként dolgozott. 1774-ben bemutatták Benjamin Franklinnek,
aki azt javasolta neki, hogy vándoroljon ki Amerikába, és még egy
ajánlólevelet is kiállított számára. Paine még abban az évben megérkezett
Philadelphiába, és 1775 januárjában átvette a Pennsylvania Magazine
szerkesztését. A Józan ész című pamfletet egy évvel később írta. A röpirat
sikere csak Dan Brownéhoz mérhető, hiszen százezer példányt kelt el belőle
egy olyan országban, ahol mindössze kétmillió szabad ember élt.
A Józan ész erőteljes és világos stílusban érvelt a brit hatalomtól való
függetlenedés mellett. Bár a Paine által leírtak nem jelentettek nagy
újdonságot, a rövid és egyszerű mű széles körű vitát váltott ki a
függetlenségről, és sokak szerint Thomas Jefferson is ebből merített, amikor
a Függetlenségi nyilatkozat szövegét fogalmazta.
1791-ben Paine Az ember jogai című művében állt ki a francia
forradalom mellett. A munka amellett érvelt, hogy a politikai forradalom az
ellenállás jogos eszköze, ha egy kormány nem védelmezi országa lakóinak
természetes jogait. 1793-ban jelentette meg Az értelem kora című munka
első kötetét. Ebben egy szervezett vallás helyett a deizmus mellett
kardoskodott, vagyis egy olyan hit mellett, amely a világ jelenségeinek
megfigyelésével és józanésszel kikövetkeztethető legfelsőbb létezőben hisz.
A könyvben Paine nagyon keményen támadta a katolikus egyházat, és
kijelentette, hogy a bibliai történetek, például a bűnbeesés és Krisztus
feltámadása „mesés kitalációk”. A Józan észhez hasonlóan eme könyv érvei
közül is sok ismert volt, de egyszerű stílusa tette lehetővé, hogy a kifejtettek
a tömegekhez is eljussanak. Az Egyesült Államokban tizenhét kiadást ért
meg a kötet, több ezer példány fogyott el belőle, és a deizmus hirtelen
nagyon népszerű lett. Mindazonáltal jelentős visszaesés mutatkozott,
amikor erős kritikák érték a könyvet. Néhányan úgy érveltek, hogy Paine-
nek a szervezett vallásosságról kifejtett gondolatai az Egyesült Államok
alapításával kapcsolatos szerepét is beárnyékolták. Sok amerikai még ma is
meglepődne, ha megtudná, hogy az a férfi, akinek oly nagy hatása volt az
Egyesült Államok megalapítására, milyen kemény kereszténységellenes
nézeteket hangoztatott.
Paine szabadkőművességről vallott nézetei meglepően hasonlítanak Az
elveszett jelképre jellemző megközelítéshez. Paine halála után találtak
papírjai közt egy kiadatlan kéziratot, amelynek címe A szabadkőművesség
eredetéről, és amelyben amellett érvel, hogy a szabadkőművesség az ókori
druidák vallásából ered, és a Nap imádatán alapul. A szerző szerint, amikor
a kereszténység felülkerekedett a Nap-kultuszon, a druidák az üldöztetéstől
való félelmük miatt úgy döntöttek, hogy titkos szertartásaikat a
szabadkőművesség leple alatt folytatják. Az írásban olvasható William
Dodd lelkipásztor egyik prédikációja, amelyben a lelkész elmondja, hogy az
ősi tudás hogyan származott le a mai szabadkőművesekre a kaldeus
csillagászoktól Egyiptom titkos királyain, a görög bölcseken és a római
filozófusokon keresztül. Paine Peter Solomonhoz hasonlóan nem bajlódik a
bizonyítással, inkább azt mondja, hogy az ősi kinyilatkoztatást szándékosan
mindig titokban tartották.
Lásd még: Deizmus; Ősi misztériumok; Jefferson, Thomas.

 Pike, Albert
Az elveszett jelkép százhuszonegyedik fejezetében Robert Langdon Peter
Solomont és Malakhot keresi a Templom házában, és eközben megpillantja
a 19. században élt szabadkőműves, Albert Pike mellszobrát. A
testvériségben nagy tiszteletnek örvendő – és a szabadkőműves ellenes
elméletgyártók célkeresztjének középpontjában álló – Pike szerepe
felbecsülhetetlen a skót rítus fejlődése szempontjából; a szabadkőművesség
ezen ága pedig Dan Brown könyvének egyik főszereplője.
Pike 1809-ben született Bostonban. Felvételt nyert a Harvardra, de nem
volt elég pénze, hogy látogassa az egyetemi előadásokat (ami elég nagy baj,
mert a jelképtan szakon bizonyosan jól teljesített volna). 1825-től 1831-ig
tanított, ezután Arkansasba költözött. 1850-ben lett szabadkőműves, és alig
négy év múlva teljesen átformálta a skót rítust – vagyis azon fokozatok
összességét, amelyet a mester szabadkőműves megszerezhet. Pike volt az,
akinek az amerikai szabadkőművesség máig tartó népszerűségét köszönheti.
1859-től 1891-ben bekövetkezett haláláig ő volt a Skót Rítus Déli Illetőségű
Legfelsőbb Tanácsa főparancsnoka.
A polgárháborúban Pike a déliek oldalán szolgált dandártábornoki
rangban. Indiánokból alakított egy dandárt, és velük harcolt a Pea Ridge-i
csatában. A tábornok megengedte katonáinak, hogy ellenfeleiket
megskalpolják, de később bizonyíték hiányában ejtették ezt a vádat.
Némelyek azt állítják, hogy Pike alapította a Ku-Klux-klánt, az 1990-es
évek elején egy csoport egyenesen azt kérvényezte Washington várostól,
hogy távolítsák el a főváros egyik teréről a szobrát. De a Ku-Klux-klánnal
kapcsolatos tevékenységére semmilyen bizonyíték sincs. Bár Pike-tól
szokták idézni azt a mondatot, hogy inkább elhagyja a
szabadkőművességet, minthogy feketéket engedjen be a soraiba, ez csupán
azt bizonyítja, hogy ő is korának gyermeke volt, nem azt, hogy tagja volt a
klánnak.
Pike állítólag tagja volt az Aranykör lovagjainak is – ez a 19. század
közepén alapított titkos társaság azt tűzte ki célul, hogy Mexikó, Közép-
Amerika és a Karib-térség területének legnagyobb részét (az úgynevezett
aranykört) meghódítva az Egyesült Államoknak alárendelt bábállamokat
hozzanak létre. Warren Getler és Bob Brewer kiadott egy könyvet is
Shadow of the Sentinel (Az őrszem árnyéka) címmel, amely szerint Pike a
skót rítust akarta felhasználni, hogy segítse a szervezetet céljai elérésében
és kiprovokáljon egy második polgárháborút. A szerzők szerint Pike az
Aranykör beépített ügynöke volt, akire hatalmas aranykészletet bíztak a
polgárháború után. A meglehetősen hihetetlen leírás szerint Pike például
Jesse Jamest is beszervezte, hogy segítsen neki elásni a kincset egy olyan
minta szerint, amely a szabadkőműves jelképek segítségével fejthető meg.
Bizonyos fokig Pike is segített annak a nézetnek az elterjesztésében,
amely szerint a szabadkőművesség és az Ősi misztériumok közt direkt
kapcsolat van – ahogyan például Peter Solomon is azt állítja, hogy a
szabadkőművesség a pogány misztériumok leszármazottja. De, ha Pike
felvett is ókori szálakat, nem szabad elfelejtenünk, hogy forrásai részint a
skót rítus „megszépítésén” fáradozó francia írók voltak, részint olyan
misztikus szerzők, mint Eliphas Lévi. Pike saját írásai nem utalnak a
szabadkőművesség titkos ókori eredetére.
Bizonyos szabadkőművesség-ellenes szerzők Pike írásait arra használják
fel, hogy bemutassák a szervezet és a sátánizmus közti kapcsolatot. Egy 19.
századi francia elméletgyáros, bizonyos Leo Taxil szerint Pike munkái arra
ösztönözték a szabadkőműveseket, hogy az ördögöt imádják, de ez a nézet a
Lucifer szó értelmének szándékos félremagyarázásán alapul (lásd
Sátánizmus). Amikor Pike ezt a szót használta, az Esthajnalcsillagra utalt,
vagyis arra, amikor a Vénusz bolygó hajnalban feltűnik az égen –
áttételesen a megvilágosodás keresésére buzdítva.
Pike 1891-ben halt meg, az Oak Cemeteryben temették el. 1944-ben földi
maradványait átvitték a Templom házába, a skót rítus déli
törvényhatóságának központjába. A skót rítushoz kapcsolódó munkássága
miatt Pike máig az amerikai szabadkőművesség egyik meghatározó
figurája, és a testvériség tagjai feladatuknak tekintik, hogy megvédjék őt az
összeesküvés-elméletek kiagyalóinak vádjai ellen.
Lásd még: Skót rítus; Templom háza.

 Piramisok és az ókori Egyiptom

Az elveszett jelkép tartalmát úgy foglalhatjuk röviden össze, hogy Robert
Langdon különböző nyomokat követ, amelyeket a Capitolium épülete alatt
levő szabadkőműves piramison látott. A harmincadik fejezetben azt mondja
Satónak, a CIA osztályvezetőjének, hogy a piramis a szabadkőművesek
kedvelt jelképe, mivel a középkori szabadkőműves céheknek az ókori
Egyiptom piramisépítői voltak az előfutárai. A piramis talán az ókor egyik
leghíresebb jelképe, így érthető, hogy a térkép, amely minden idők
összegyűjtött bölcsességének helyét jelöli, miért éppen egy piramison
található. Nagyon sok ókori civilizációban építettek piramis alakú
épületeket, például a mezopotámiai civilizációk, a núbiaiak, a görögök és
persze a közép-amerikai kultúrák, mint például a maja. De a piramis szóról
először mindenkinek az egyiptomiak jutnak eszébe.
A Nílus országában több mint százharminc piramist tártak fel, java
részük az egykori birodalom fáraóinak sírhelye. A legismertebbek a gízai
piramisok Kairó mellett, amelyeket nagyjából Kr. e. 2500 körül építettek. A
legrégebbi és legnagyobb a negyedik dinasztiából származó Kheopszé
(vagy Khufué), amelyet a gízai nagy piramis néven ismerünk. Az
építményben temetkezési kamrák is találhatók, például a király kamrája és a
királyné kamrája, de van egy befejezetlen kamra is, a sziklába vájva. A
kutatók szerint ezeket a kamrákat úgy alakították ki, hogy elhelyezkedésük
igazodjon az ókori egyiptomiak által fontosnak tartott csillagokéhoz. A
csillagoknak ez a kiemelkedő szerepe a piramis építése során arra sarkallt
bizonyos alternatív történészeket, például David Ovasont, hogy asztrológiai
párhuzamokat keressen az ókori piramisok és Washington között.
A piramis nagyon fontos jelkép a Langdon-sorozatban. Az Angyalok és
démonokban, a sorozat első kötetében, rögtön a nyitó fejezetben azt
olvassuk, hogy Robert Langdon egy rémálmot lát, amelyben felmászik a
gízai Nagy Piramisra. A Da Vinci-kód pedig úgy fejeződik be, hogy a
párizsi Louvre-ban található fordított piramison keresztül néz fel a
csillagokra – nagyon finom utalás arra, hogy a piramis milyen szerepet fog
játszani a harmadik Langdon-könyvben.
A szabadkőműves-mitológia szerint a piramis a testvériség és az ókori
Egyiptom közti kapcsolatot szimbolizálja. Bár bizonyítható történeti
kapcsolatról nem tudunk, az bizonyos, hogy a szabadkőművesek mitikus
történelmében már régóta szerepel az ókorral való kapcsolat. Már az 1390-
ben keletkezett Regius-kéziratban, a legrégebbi dokumentumban, amelyben
a szabadkőművesség felbukkan, találunk utalást Egyiptomra.
A 794 soros költemény – amely valószínűleg azóta elveszett szövegek
kompilációja – a középkori szabadkőművesekre vonatkozó szabályokat
vázolja fel, és azt állítja, hogy az úgynevezett „szakma” egészen az ókori
Egyiptomig vezethető vissza. A költemény elmondja, hogy a
szabadkőművességet a matematikus Euklidész alapította Alexandriában, és
ő volt az első szabadkőműves mester is. Ezután a mű részletesen kifejti,
hogy Athelstan király, Nagy Alfréd unokája hogyan hozta el a
szabadkőművességet Angliába a 10. században.
Az egyiptomi szál akkor is fontos volt a szabadkőműveseknek, amikor a
16-17. század folyamán már olyanokat is felvettek soraikba, akiknek semmi
közük sem volt a szakmához, és elindult a spekulatív szabadkőművesség,
James Anderson 1723-as Alkotmánya is megerősíti, hogy a
szabadkőművesség már az ókori Egyiptomban is létezett, és a szerző külön
említést tesz a „híres piramisokról”.
Egyiptom a hieroglifák lehetséges értelmezései miatt a figyelem
középpontjában volt, amikor Anderson megjelentette munkáját. A
hieroglifákat végül a 19. század első éveiben sikerült csak megfejteni a
rosette-i kő segítségével. 1713-ban a francia Jean Terrasson megjelentette
Sethos című könyvét, amelyben az ókori Egyiptom misztikus iskoláival is
foglalkozott. A fantasztikus történeti irodalom szabályainak megfelelően
Terrasson ráadásul úgy tett, mintha munkája csak fordítás lenne: az ókori
Egyiptom titokzatos papjai által írt, és azóta elveszett kézirat francia
változata. A kacsa nagy sikert ért el, és valóban igen sokan elhitték, hogy a
szabadkőművesség előfutárai az ókori misztikus iskolák voltak (talán
Terrasson könyve az ókori titkos tudás „vitathatatlan bizonyítéka”, amelyre
Langdon tesz egy halovány utalást a harmincadik fejezetben.)
 A szabadkőművesség és Egyiptom közti kapcsolat sok szélhámos
szabadkőműves csoportot ihletett meg a 18-19. században. 1776-ban egy
olasz, aki magát Alessandro di Cagliostro grófnak nevezte (valójában
Giuseppe Balsamónak hívták), létrehozta az Anyapáholy a magas
egyiptomi kőművesség helyreállítására nevű ágat, amelyet egyiptomi rítus
néven ismertek. Cagliostro Angliában, Franciaországban és
Németországban is alapított páholyokat, míg végül 1789-ben Rómában
letartóztatták és eretnekség vádjával halálra ítélték. Az ítéletet később
életfogytiglani szabadságvesztésre enyhítették, Cagliostro valóban a
börtönben halt meg 1795-ben. A „gróf” története megihlette többek közt
Schillert, Goethét és Dumas-t is.
Az ókori Egyiptom azonban más 19. századi szabadkőművesek
fantáziáját is izgatta, aminek olyan szélhámos társaságok lettek az
eredményei, mint a Memphis rend és a francia Micráim rend. Hivatalosan
egyiket sem ismerték el – bár mindkettő alapítói több mint kilencven
fokozatot dolgoztak ki, hogy megmagyarázzák, a szabadkőművesek hogyan
lehetnek az ókori egyiptomi bölcsesség őrzői.
Manly P. Hall Freemasonry of the Ancient Egyptians
(Szabadkőművesség az ókori Egyiptomban) című munkájában vizsgálta
meg közelebbről azt a teóriát, hogy az ókori egyiptomi tanításokat a
szabadkőművesek örökölték volna. Az összeesküvés-elméletek híveinek
fejében Hall és a hozzá hasonló szerzők komplex munkái egy gondolattá
sűrűsödtek össze: a piramis ősi szabadkőműves jelkép. Majd ezt a „tényt”
felhasználva bebizonyítják, hogy a Nagy Pecséten levő piramis is jelzi: a
szabadkőművesek uralni akarják a világot. Vagy éppen, hogy a Washington-
emlékmű záróköve azt bizonyítja, hogy az alapító atyák titokban ősi
egyiptomi istenségeket imádtak.
Nos, lehet, hogy a szabadkőművesség-ellenes összeesküvések kiötlőinek
szemében a piramis nagyon fontos szimbólum, de a modern
szabadkőműveseknek már aligha. Ha megkérdezünk egy szabadkőművest,
hogy mely jelképek fontosak számára, valószínűleg a derékszöget és a
körzőt, Jákin és Boáz oszlopát és a kanyargó lépcsőt említi – és a piramis
meg az ókori Egyiptom bölcsességei aligha jutnak eszébe.
Lásd még: Egyesült Államok Nagy Pecsétje; Ősi misztériumok;
Washington-emlékmű.

 Pont a körben (circumpunct)

Az elveszett jelkép nyolcvanhatodik fejezetében Robert Langdon ráteszi a
kezét egy kődobozra, amely a szabadkőműves piramis csúcsán levő
zárókövet tartalmazza. Amikor rászorítja az ujját, észreveszi, hogy bele van
vésve a pont a körben szimbólum. Ennek a jelképnek a regényben igen
nagy a jelentősége, és Brown arra használja, hogy könyvének számos
témáját összekösse vele.
Talán meglepő, de ennek az egyszerű jelképnek számtalan jelentése van.
Ahogyan Langdon is megjegyzi, a jelnek fontos spirituális jelentése volt az
egyiptomi vallásban, a keleti filozófiában, a kabbalában és a püthagoreusok
körében. Emellett már az egyiptomiak és a kínaiak is a Nap írásjeleként
használták. Mivel az alkímiában az arany a Naphoz kapcsolható, a jelkép az
arany szimbóluma is.
A szabadkőművességben egyszerűen csak „a pont a körben” névvel
illetik a jelet, és szintén számos szimbolikus értelme van. A szabadkőműves
írásokban a „Legfelsőbb Isteni Lényhez” kapcsolódik, ahogyan az alábbi
részletben is olvasható. Az idézett rész Albert Pike Morals and Dogma
(Etika és tanítások) című, a skót rítusról szóló könyvéből való:
„Az Istenség teremtő erejét ábrázolja a pont, mégpedig a végtelen
kiterjedés körének közepében levő pont. Ebben az értelemben tehát a jel az
Istenség jele, aki soha nem mutatkozott meg, az Abszolúté, akinek nincs
neve.”
Az általános magyarázat szerint a jelképben levő pont a magányos
szabadkőművest jelképezi, a kör pedig az Isten és az emberek iránti
kötelességek határvonala. Bizonyos ábrázolásokon egy nyitott könyv is van
a kör felett a „szent törvény” jelképeként, amely a szabadkőművesek
páholyában az oltárra van kitéve. Bár ez a könyv legtöbbször a Biblia Jakab
király-féle változata (a King James Bible), a szabadkőműveseknek fontos,
hogy olyan terminusokat használjanak, amelyek semmilyen valláshoz sem
kapcsolódnak, mint például „a Világegyetem nagy építőmestere”. Ma a
„Szent törvény” a kör fölé van rajzolva, akkor a pont a körben a szent
szövegek jelentőségét jelképezi, és figyelmeztet, hogy azok fontosak az élet
egyensúlyban tartásához.
A pont a körben a szabadkőműves szimbolikában két párhuzamos vonal
közé zárva is előfordul, ilyenkor a vonalak Keresztelő Szent Jánost és Szent
János evangélistát szimbolizálják. Ennek a jelentésnek számtalan
értelmezése van. Egyesek szerint például a két szent napja közt éppen hat
hónap van, a szimbólum tehát a Föld Nap körüli forgását, valamint a téli és
nyári napfordulót jelképezné.
Dan Brown a jelkép sokrétűségét arra használja fel, hogy Az elveszett
jelkép számtalan témáját összekösse. Nála egyszerre jelenti az ősök
bölcsességét, az istenségét és az alkimisták aranyát. Peter Solomon arra
használja fel a jelkép rengeteg jelentését, hogy elhitesse Malakh-kal, hogy a
pont a körben az ősök „Elveszett Szava”, amely lehetővé teszi, hogy
befejezze saját alkimista transzformációját, és emberből isten legyen.
Lásd még: Szabadkőművesség; Világegyetem nagy építőmestere.

 Rejtelmek keze
Az elveszett jelkép tizenharmadik fejezetében Robert Langdon észreveszi,
hogy Peter Solomon levágott keze úgy van kitetoválva, hogy hasonlítson a
„Rejtelmek kezére”, amely egy ősi jelkép, és arra hívja fel a beavatásra
várót, hogy fogadja be a titkos tudást.
Dan Brownnak a kézről szóló leírását Manly P. Hall The Secret Teachings
of All Ages (Minden idők titkos tanításai) című munkája ihlette. A
könyvben Hall leírja, hogy a jelképekkel tetovált kéz tulajdonképpen
felszólítás a bölcsesség templomába való belépésre. A szerző a könyvben
közli a kéz képét is, amelyet egy tizennyolcadik századi bencés szerzetes,
Bemard de Montfaucon L'Antiquité expliquée et représentée en figures
című munkájából vett át.
Hall könyvében az egyik színes illusztráció J. Augustus Knapp képe a
Rejtelmek kezéről. Az ábrázoláson egy tenyér látható, a kinyújtott ujjak
felett sorban egy kulcs, egy lámpás, a Nap és egy csillag látható, míg a
hüvelykujj felett egy korona van. Az illusztráció alatti szövegben Hall
elmagyarázza, hogy a kéz egy szabadkőműves mester kezét szimbolizálja,
és minden jelképnek megvan a maga különleges értelme:
„A kulcs magukat a misztériumokat jelenti, amelyek nélkül senki sem
tudja kinyitni az ajtókat saját létezésének számtalan szobáján. A lámpás az
emberi tudás, mivel a lámpa az Egyetemes Tűz egy szikrája, amely egy
ember által alkotott edényben izzik. A Nap, amely tulajdonképpen a világ
világossága, a teremtés ragyogását jelképezi, amelynek segítségével az
ember megértheti a teremtmények titkát, és amely alakok és számok
formájában mutatkozik meg. A csillag az Egyetemes Fény, amely kozmikus
és égi igazságokat világít meg. A korona pedig az Abszolút Fény – amelyet
senki sem ismer, és még sohasem fedte fel magát -, amelynek az ereje
sugárzik szét a kisebb fényekben.”
Hall a képet a vallásos kézfestészethez hasonlítja, például ahhoz a
képhez, amelyen egy kéz ujjainak tizenkét percén az apostolok, a
hüvelykujj két percén pedig Krisztus és Mária látható. Hall szerint a kéz az
istenség jelképe, mint azokon a képeken, ahol Isten keze emelkedik ki egy
felhőből. Valóban sok vallás van, amelyben a kéznek jelképes értelme van.
Például az iszlámban a hamsza, amely az öt alapértéket jelképezi: a hitet, az
imát, a hadzsot, a böjtölést és a jótékonykodást. A dzsainizmus-ban a kéz az
erőszakmentesség fogadalmának (ahimszá) jele. A hinduizmusban és a
buddhizmusban a vallásos szertartásokon használt több száz szimbolikus
kézmozdulatot mudráknak nevezik.
Peter Solomon levágott keze felidézi a Dicsőség kezét is, amely egy 16.
századi mágikus amulett. A Dicsőség keze valójában egy gyertya, amely
úgy készült, hogy egy felakasztott elítélt kezét levágták, majd füvekkel és
olajokkal bebalzsamozták. Az elképzelések szerint, aki átlépett rajta, az
utána nem tudott megmozdulni, de különösen a tolvajok körében volt
népszerű, mert úgy tartották, hogy segít nekik észrevétlenül behatolni
bárhova.
Lásd még: Ősi misztériumok; Hall, Manly P.

 Rózsakeresztesek
Az elveszett jelkép nyolcvanötödik fejezetében Robert Langdon említést
tesz Katherine Solomonnak a rózsakeresztesekről, mire utóbbi elárulja,
hogy kutatásai során találkozott a szervezet manifesztumával.
A rózsakeresztesek legendája három, a kora 17. századi Németországban
megjelent könyvre vezethető vissza. A szerző, Christian Rosenkreuz
szerzetes volt, aki Damaszkuszban, Egyiptomban és Marokkóban szerzett
titkos ismereteket, majd visszatért Németországba. A három könyv
Rosenkreuz vándorlásait meséli el, valamint azt, hogyan alapította meg a
Rózsakereszt testvériségét, amelynek nyolc szerzetes tagja volt. Ők
megesküdtek, hogy mindig törekedni fognak az igazság megismerésére,
meg fogják gyógyítani a betegeket, és kiválasztanak valakit, aki haláluk
után átveszi a helyüket. Állítólag három generáció múlva a szerzetesek úgy
döntöttek, hogy most már hajlandók megosztani másokkal is tudásukat az
alkímiáról, a varázslatról, a kabbaláról és az ókori egyiptomi titkos
tanításokról.
A manifesztumok igen népszerűek voltak a 17. század elején, legalább
négyszáz röpirat és könyv foglalkozott a tartalmukkal. Nagy felbuzdulást
keltett – és az utópikus gondolkodás elterjedését is segítette – az a tény,
hogy van egy bölcsekből álló titkos társaság, amely a birtokában levő ókori
eredetű tudással megpróbálja átrajzolni Európa szellemi térképét.
Sajnos azonban a Rosenkreuz nevű szerzetes soha nem élt. Valószínűleg
egy német lutheránus lelkész, Johann Valentin Andrae kitalációja volt, bár
Dean Galloway rámutat, hogy egyesek szerint az álnév Sir Francis Bacont
rejti. Függetlenül az „előkerült” iratok valódiságától, a hatásuk óriási volt,
és számtalan rózsakeresztes társaság alakult. Néhány még ma is létezik,
például a Rózsa és a kereszt ősi misztikus rendje, amely azt állítja magáról,
hogy több mint 250 ezer tagja van (a www.amorc.hu oldalon lehet
csatlakozni).
A rózsa és a kereszt szimbólumok igen divatosak lettek, a skót rítus 15-
18. fokozatainak összefoglaló neve például rózsakereszt káptalan (lásd:
Skót rítus).
Bár nem lenne helytálló azt mondani, hogy a szabadkőművesség a
rózsakeresztesek mozgalmából nőtt ki, a 17. századi spekulatív
szabadkőművesek szerint közül sokan voltak tagok, többek közt Elias
Ashmole. Akárhogyan is, nem nehéz elképzelni, hogy a rózsakeresztesek
utópista divatja hogyan hatott a spekulatív szabadkőművesség olyan
kulcsfogalmaira, mint a testvériség és az önfejlesztés.
Lehet, hogy Rosenkreuz sosem létezett, de a nevében leírt gondolatok
sokakban visszhangra találtak, és erősen befolyásolták a születőben levő
spekulatív szabadkőművességet.
Lásd még: Bacon, Francis; Láthatatlan Kollégium; Ősi misztériumok;
Utópia.

 Salamon temploma
Az elveszett jelkép száztizenhetedik fejezetében Robert Langdon Malakh
titkos videofelvételét nézi, amelyen eljátsszák a Salamon király templomát
építő Hiram Abiff halálát. A templom áll a szabadkőművesség történetének
középpontjában, és ez ihlette Katherine és Peter Solomon karaktereinek
nevét is.
A bibliai történet szerint Salamon templomát Jeruzsálemben építették. A
leírás szerint David király a Mória-hegyen (ma Templom-hegy) akart
építeni egy hatalmas templomot. Életében rengeteg aranyat és ezüstöt
gyűjtött össze a munkálatokra, amelyet aztán csak fia, Salamon kezdhetett
el. Salamon a föníciai Türosz királyától kért segítséget, aki elküldte hozzá
egyik kiváló építészét, Hiramot, aki a szabadkőműves legendáriumban
Hiram Abiff néven szerepel.
A bibliai leírásokban (a történetet nagyjából egyformán meséli el
Krónikák könyve és a Királyok könyve) Hiram sikeresen befejezi a munkát.
A szabadkőműves változatban azonban Hiramot nem sokkal a templom
elkészülte előtt megölik. A történet szerint Hiram 150 ezer munkást
irányított, akiket csoportokba osztottak, ezek voltak az inasok, a legények
és a mesterek.
Abiff többek közt azért is felelt, hogy mindenki csak akkor lépjen egy
szinttel feljebb, amikor már valóban elég képzett volt ehhez. A
munkásoknak volt egy titkos jelszava, ezzel azonosították „beosztásukat”,
amikor a bérüket kiosztó hivatalnok elé járultak. Állítólag tizenöt munkás
összebeszélt, hogy halálosan megfenyegetik Abiffot, léptesse elő őket
mesterré, és árulja el a mesterek titkos jelszavát. Tizenketten végül
meggondolták magukat, úgyhogy csak három, szerencsére könnyen
megjegyezhető nevű összeesküvő maradt: Jubelo, Jubela és Jubelum.
Ők hárman aztán előálltak a követelésükkel. Abiff nem volt hajlandó
engedni, mire Jubela torkon vágta őt egy függőónnal, majd Jubelo
megütötte egy derékszöggel, végül Jubelum ölte meg, amikor kalapáccsal
lesújtott a fejére.
Abiff utolsó szavai ezek voltak: „Hát senki sem segít az özvegy fián?” A
kifejezést a szabadkőművesek máig használják, ha segítséget akarnak kérni
– például Warren Bellamy is így kér segítséget Dean Galloway-tól Az
elveszett jelképben. A legkorábbi nyom arra vonatkozóan, hogy Dan Brown
következő könyvében a szabadkőművesek jelentős szerepet játszanak majd,
az volt, amikor a rajongók A Da Vinci-kód borítóján felfedezték az ott
elrejtett szavakat (lásd Az özvegy fia címszót).
A tizenkét munkás, akik korábban részt vettek az összeesküvésben, fehér
kötényt öltve – hogy így jelezzék, nem tapad vér a kezükhöz – mindent
bevallottak Salamonnak. Jubelót, Jubelát és Jubelumot ezután elfogták és
kivégezték.
A történetben bukkan fel először a szabadkőművesség számos fontos
jelképe (amelyek a szabadkőművesek szerint valóban innét is erednek),
például a mérőón, a derékszög, a kalapács és a kötény. A legenda inspirálta
a skót rítus 4-14-ig tartó fokozatainak szertartásait is, amelyek Hiram Abiff
meggyilkolása és a gyilkosok pere köré épülnek.
Az egykori templom feltételezett helye, a Templomhegy ma is a világ
egyik legvitatottabb szent helye. A zsidó vallás szerint ez a világ
teremtésének helye, a világ innét kiterjedve fejlődött ki jelenlegi alakjába,
és Isten innét vette fel a port, melyből az első embert, Ádámot teremtette.
De más bibliai történetek is kapcsolódnak a helyhez, például amelyben
Isten megparancsolta Ábrahámnak, hogy áldozza fel fiát, Izsákot. Az iszlám
szerint Mohamed erről a helyről emelkedett fel a mennybe, és itt van az al-
Aksza mecset, valamint a legrégebbi iszlám épület, a Sziklatemplom is.
Lásd még: Az özvegy fia; Pike, Albert; Skót rítus.

 Sátánizmus
Az elveszett jelkép huszonharmadik fejezetében Langdon megemlíti a
szabadkőművességgel kapcsolatos levakarhatatlan és nevetséges vádat,
miszerint a szervezet a sátánimádók fedőszerve lenne.
Néhány félreértéssel ellentétben, amelyek a szabadkőművességgel
kapcsolatban így-úgy kialakultak, a sátánizmus vádja a 19. századi francia
Leo Taxil szándékos beugratása volt. A szerző 1854-ben született Marseille-
ben, Marié Joseph Gábriel Antoine Jogand-Pages néven.
Az 1890-es években Taxil részletesen kidolgozott egy hazugságot,
amellyel a szabadkőművességet és a katolikus egyházat egyszerre tudta
támadni. Először is azt színlelte, hogy felvette a katolikus hitet, majd
néhány szenzációhajhász munkát írt a testvériségről, lerántva a leplet a
sátánizmushoz fűződő döbbenetes viszonyukról. Azt állította, hogy Albert
Pike, a testvériség egyik kulcsfigurája szexuális orgiákon elnökölt, ahol a
kecskefejű pogány Baphometet imádták – az istenség népszerűsítését pedig
az okkultista Eliphas Lévi végezte el.
Taxil néhány beszámolója egy bizonyos Diana Vaughan vallomásain
alapult – a nőt állítólag egy orgia során maga a sátán ejtette teherbe. Taxil
megígérte, hogy a szemtanút egy 1897-es előadáson fogja bemutatni a
közönségnek, azonban végül az előadáson csak annyi történt, hogy Taxil
bevallotta, minden az ő kitalációja volt.
Bár Taxil maga leplezte le saját magát, a sátánizmus és a
szabadkőművesség közti kapcsolat az összeesküvés-elméletek híveinek
fejében azóta is létezik. A mítosz, amely szerint Albert Pike „Lucifer, a
fényhozó” alatt nem az Esthajnalcsillagot, hanem a sátánt értette, máig
tartja magát, és fundamentalista keresztény szerzők még most is adnak ki
olyan munkákat, mint a Szabadkőművesség: a fény mögött, ahol az
újjászületett William Schoebelen arról beszél, hogy miközben a
szabadkőművesség fokozatait végigjárta, démonok szállták meg őt, és
besorozták a sátán hadseregébe is. Ami azt illeti, ha nem tudunk mit
kezdeni az estéinkkel, ez biztos jobb program, mint elmenni valamelyik
Rotary Clubba.
Aleister Crowley az az ember, aki a legtöbbet tette azért, hogy a
szabadkőművesség összemosódjon a sátánizmussal. Crowley okkult
gondolkodó volt, aki a könyv hetvenhetedik fejezetében Malakh
inspirálójaként bukkan fel. Amint védői rámutatnak, nem volt sá-tánista,
viszont megalapította a saját, Thelema nevű vallását, amely a következő
parancsra épült: „tegyél amit akarsz, ez az egyetlen parancs”. Az alapító
szexuális mágiával foglalkozott, belépett a boszorkányok közé,
népszerűsítette a tarot kártyát és a szellemtáblát (ouija tábla), úgyhogy
bizonyára nem George Washingtonnal együtt hirdeti odafent a testvériség
tiszta erkölcseit.
A szabadkőművesség éberségének köszönhetően Crowley sosem volt
tagja egyetlen hivatalos páholynak sem, bár Mexikóban és
Franciaországban csatlakozott el nem ismert szabadkőműves páholyokhoz.
1910-ben átvette az Ordo Templi Orientis nevű csoport vezetését, miután a
rend alapítóját, Theodore Reusst megtérítette saját vallása számára. Ezután
Crowley átdolgozta a frissen bekebelezett szervezet szabályait,
szabadkőműves jelképeket és terminusokat téve hozzá az eredetihez. Bár
Crowley azt mondta, hogy a rend a szabadkőművességhez kapcsolódó, arra
épülő szervezet, a szertartások pedig a három szabadkőműves fokozat utáni
fokokba avatnak be, a szabadkőművesek visszautasítottak mindennemű
együttműködést a „világ leggonoszabb emberével” – ekkorra ugyanis
kiérdemelte magának ezt a jelzőt. Azonban szervezete így is tudott
működni, és azok a képek, amelyeken Crowley szabadkőműves ruhában
látható, egyesek szemében azt bizonyítják, hogy a szabadkőművesek
valójában sátánimádók.
A testvériség és a sátánizmus közti kapcsolat megjelenik az alapító
atyákról és Washington városról szóló elméletekben is. Langdon egyik
tanítványa mutat rá a hatodik fejezetben, hogy néhányan titkos sátánista
jeleket láttak a város úthálózatából kirajzolódni, például a Fehér Ház feletti,
fejtetőn álló pentagramot.
A sátánizmussal való kapcsolat több más félreértés alapjául is szolgált.
Ilyen az a mítosz, amely szerint a szabadkőműves beavató szertartásnak
része az, hogy a jelölt meztelenre vetkőzve lovagol egy kecskén. Erről az
iskolai beavatásokra emlékeztető igen egyszerű szívatásról biztosan ki lehet
jelenteni, hogy a páholyok zárt ajtaja mögött nem gyakorolják.
Lásd még: Pike, Albert; Szabadkőművesség; Washington, város.

 Skót rítus
Az elveszett jelképben gyakran felbukkan a skót rítus 33. foka kifejezés.
Amikor Langdon elmagyarázza Satónak Peter Solomon gyűrűjének
jelentését, elmondja, hogy 33. fok csak a skót rítusban van, de a
szabadkőműves hierarchia annyira összetett, hogy inkább bele sem kezd az
elmagyarázásába. Érthető, hogy Brown nem akarja lassítani a könyvet
azzal, hogy még hosszabb bevezetést ír, de annyit illett volna leírnia, hogy a
skót rítus a szabadkőművesség sok szervezete közül az egyik.
A „tiszta és ősi szabadkőművességben” három fokozat van, az inas, a
legény és a mester, de vannak olyan rítusok is, amelyek a fejlődés további
szintjeit nyitják meg. Az Egyesült Államokban a két legnagyobb
szabadkőműves alszervezet a yorki rítus és a skót rítus. A yorki rítus neve
az 1390 körül íródott Regius-kéziratból ered, és tíz további fokozatot kínál
az első hármon fölül. A fokozatokat csoportokba rendezték, ezek a királyi
ív (vagy boltív) fokozatai, a titkos szabadkőműves fokozatok és a lovagi
fokok. A skót rítus, amelynek neve hivatalosan Ősi és Elfogadott Skót
Rítus, a 18. században fejlődött ki, alapjait egy Párizsban élő skót
szabadkőműves, Andrew Michael Ramsay vetette meg, ezeket írta újra
Albert Pike 1868-as Etika és tanítások című munkájában.
A skót rítusban összesen 32 fokozat van, a 33. fokozattal azokat tünteti ki
a legfelsőbb tanács, akik valami jelentős dologgal járultak hozzá a
szabadkőművességhez. Az utolsó fokozat misztikus mivolta sok
szabadkőműves-ellenes elméletnek adott táptalajt.
A skót rítus 33 fokozata négy osztályba van besorolva, amelyek ráadásul
mások a déli törvényhatóságban és az északi törvényhatóságban. Előbbi
közelebb van a Pike-féle eredeti leíráshoz, így most az ottani fokozatokról
lesz szó.
Mint említettük, a skót rítus a három alapfokozat, az inas, a legény és a
mester kibővítése, tehát rögtön a negyedik fokkal kezd. A 4-14-ig tartó
fokok a tökéletesség páholya gyűjtőnevet kapták. Az itteni szertartások
Hiram Abiff legendáját mesélik el, dramatizált formában adva elő az
eseményeket, például megölését és gyilkosainak perét.
A következő négy fokozat összefoglaló neve a rózsakereszt káptalan,
ezek Salamon templomának az újjáépítésével foglalkoznak. A fokozatok
gyűjtőneve sok összeesküvés-hívőt megihletett, akik szerint a
szabadkőművesség összekapcsolódik a rózsakeresztes társasággal, amelyet
egy német szerzetes, Christian Rosenkreuz (lásd Rózsakeresztesek) alapított
a 17. században. Arról viszont elfeledkeznek, hogy a rózsa és a kereszt már
Rosenkreuz fellépése előtt is széles körben használt szimbólum volt.
A 19-30-ig tartó fokozatok a kadosh (szent) tanács. Az ezen
fokozatokhoz tartozó szertartások sokkal elvontabbak, és olyan értékekkel
foglalkoznak, mint a szövetség, az együttérzés, a tolerancia, a megértés és a
józan ész fontossága – és egyben a folyamatos önfejlesztést hangsúlyozzák.
A 31. és a 32. fokozat a konzisztórium fokozatai, és a folyamatos
önvizsgálatot és az igazi testvériséget járják körül. Mint fentebb említettük,
a skót rítus 33. fokozatát nem lehet kérvényezni, csak a legfelsőbb tanács
adományozhatja a szabadkőművességgel kapcsolatos kiváló szolgálatokért.
A fokozat misztikus természete sok összeesküvés-hívőt ihletett meg. Csak
nagyon kevés, harminchárom 33. fokú szabadkőműves lehet egyszerre.
Egyesek szerint ez is csak azt bizonyítja, hogy a szabadkőművesség valódi
céljairól a szervezet tagságának legnagyobb része semmit sem tud, hanem
csak az alaposan kiválogatott harminchárom ismeri a végső célt, amelynek
érdekében fel kell forgatni a vallásokat és a kormányokat az új világrend
megteremtéséhez.
Azt gondolhatnánk, hogy Az elveszett jelkép megjelenése jó alkalom
lehetne a 33. fokú szabadkőműveseknek, hogy kilépjenek a homályból és
megvalósítsák a vágyott új világrendet, úgyhogy amikor ez a kis útmutató
megjelenik, talán már mindannyian a szabadkőművesek rabszolgái leszünk.
Bár lehet, hogy megvárják a következő kiadást.
Jóllehet Brown általában tisztelettel ír könyvében a skót rítusról, azért itt-
ott elhelyez néhány szenzációhajhász kijelentést. A könyv elején például
kijelenti, hogy a regényben leírt szertartások valóságosak, majd rögtön leír
egy skót rítusú ceremóniát, ahol emberi koponyából isznak bort. Koponyát
semmilyen modern szabadkőműves szertartáson nem használnak, bár
vannak feljegyzések olyan renegát csoportokról, akik ilyen morbid
elemeket is beépítettek a rituáléikba. Ilyen volt például a 19. századi
Cerneau-csoport, amelyet a testvériség sohasem ismert el. Úgyhogy, ha meg
kívánunk látogatni egy páholyt, és a többség oldalán akarunk állni, a
koponyagyűjteményt hagyjuk otthon.
Lásd még: Harminchárom; Pike, Albert; Szabadkőművesség.

 Smithsonian Intézet
Az elveszett jelkép harmadik fejezetében kiderül, hogy Langdon mentora,
Peter Solomon a Smithsonian Intézet vezetője. Később azt is megtudjuk,
testvérének, Katherine-nek egy labort biztosított Washington mellett, a
múzeum Suitlandben levő központi raktárépületében, hogy ott végezhesse
az elmetudománnyal kapcsolatos kísérleteit.
A Smithsonian Intézet egy oktató és kutató intézmény, amelynek
tizenkilenc múzeum, kilenc kutatóközpont és egy állatkert tartozik az
irányítása alá. Az intézetet a 19. század elején alapították, amikor a brit
tudós, James Smithson az Egyesült Államokra hagyta a birtokát. A központi
épületet 1847 és 1855 közt építették fel a National Mall (Nemzeti sétány)
nevű területen, ahol ma tíz másik múzeum is található, többek közt az
Amerikai Történeti Múzeum, a Természettudományok Múzeuma és a
Nemzeti Művészeti Galéria.
A Smithsonian Múzeum Központi Raktárát (SMSC) 1983 májusában
avatták fel, hogy itt lehessen raktározni és tanulmányozni például a fentebb
említett múzeumok olyan anyagait, amelyek éppen nincsenek kiállítva.
Az épületben öt nagy „gubó” van, amelyeket „utcák” (vagyis folyosók)
kötnek össze. Tizenkét mérföldnyi hosszúságú tároló szekrényeiben 55
millió tárgyat őriznek.
Az elveszett jelképben Katherine laborja az ötös számú gubóban van, az
igazi SMSC-ben ez a vizesgubó, ahol a Természettudományi Múzeum
huszonötmilliós biológiai gyűjteménye található, többek közt az a hatalmas
tintahal is, amelyet a harminchetedik fejezetben Trish mutat Malakhnak. A
gubót, amely az SMSC eredeti épületegyüttesétől keletre fekszik, 2007-ben
adták át, 12 ezer négyzetméterrel bővítve a komplexumot.
Az SMSC volt az első hely, amelyről az NBC Today Show-jában még a
regény kiadása előtti kampány részeként elárulták, hogy a könyv
helyszíneinek egyike lesz. A műsor házigazdája, Matt Lauer egy játékra
invitálta a nézőket, mert csak annyit árult el, hogy a helyet Halálcsillagnak
is szokták hívni, mivel annyi állati tetem található benne. A bejelentés után
olyan sokan kezdték interneten keresni a megoldást, hogy néhány
„jóindulatú” hacker készített egy rájuk szabott csapdát. Nem sokkal azután,
hogy a show-nak vége lett, a Google-ban a „death star research” kifejezésre
az első találat egy úgy nevezett scareware oldalra vitte a gyanútlan
netezőket, ahol kaptak egy üzenetet, miszerint számítógépüket megfertőzte
egy vírus, amely csak egy fizetős vírusirtóval távolítható el. Lehet, hogy
Dan Brown jobban tette volna, ha rajongóit nem az illuminátusok, hanem a
csalók tevékenységére figyelmezteti, mert akkor mindez nem
következhetett volna be.
Lásd még: Noetika; Solomon, Katherine.
 
 Solomon, Katherine
A Dan Brown-formula egyik nagyon fontos összetevője, hogy a
kincsvadászatba bekapcsolódik egy gyönyörű nő is, akinek egy közeli
rokonát épp most rabolták el vagy ölték meg. Emellett elég művelt ahhoz,
hogy a könyvben érintett ezoterikus és tudományos témákat megvitassa
Robert Langdonnal ahelyett, hogy azt mondaná „Kit érdekelnek a
rózsakeresztesek? Inkább segíts megtalálni a bátyámat, mielőtt a másik
kezét is levágják!”
Az Angyalok és démonok Vittoria Vetrája, és A Da Vinci-kód Sophie
Neveu-je után ezúttal Katherine Solomon játssza ezt a szerepet. Katherine-
nel az ötödik fejezetben ismerkedünk meg, megtudjuk, hogy fekete haja és
sötét bőre van, és az elmetudományok területének vezető kutatója, két
könyvet is kiadott a témában, és nemrég olyan felfedezéseket tett, amelyek
nemsokára az egész világon nagy elismertséget szereznek az
elmetudománynak.
Dan Brown szereplői gyakran számos létező emberből vannak
összegyúrva, de jelen esetben leginkább két nő mondhatja el magáról, hogy
Katherine Solomon mintájául szolgált: Lynne McTaggart és Marilyn
Schlitz.
Lynne McTaggart nevét megemlítik Az elveszett jelkép tizenötödik
fejezetében. A mező és Az akaratkísérlet című munkáiban a szerző
hosszasan értekezik az elmetudományról és a csoportos együttgondolkodás
erejéről. Az elveszett jelkép megjelenése után néhány nappal McTaggart egy
blog bejegyzésben írta meg, milyen valószerűtlen élményt jelentett
számára, amikor munkásságára egy ilyen népszerű könyvben hivatkoznak:
„Időnként az életem olyan hihetetlen fordulatokat vesz, hogy szinte
biztosra veszem, éppen egy nagyon valóságos álomban vagyok, amelyből
bármikor felébredhetek, és visszazuhanhatok a mindennapok világába.
Pontosan így éreztem, amikor tegnap e-mailt kaptam a szerkesztőmtől,
hogy Az akaratkísérlet című könyvemet, www.theintentionexperiment.com
című oldalamat, és kutatási eredményeim jó részét Dan Brown megnevezte,
megmagyarázta és felhasználta legújabb könyve cselekményének kibontása
során.”
Katherine karakterére Marylin Schlitz személye is nagy hatással volt. A
Noetikai Tudományok Intézetének vezetője szintén végzett kutatásokat a
tudat erejével kapcsolatban. McTaggarthez hasonlóan ő is írt egy blog
bejegyzést Az elveszett jelkép megjelenése után nem sokkal:
„Ahogy egyre nagyobb elragadtatással olvasom Az elveszett jelképet,
közben elgondolkodom, mit is jelent kitalált szereplőnek lenni egy olyan
könyvben, amely úgy hódít teret az emberi nem kollektív képzeletében, mint
bozóttűz egy forró nyári napon.”
Schlitznek minden alapja megvan rá, hogy azt higy-gye, ő inspirálta a
karaktert. Katherine Solomonhoz hasonlóan ő is egy Kocka becenevű,
minden elektromágneses sugárzást kiszűrő laborban végez klinikai
vizsgálatokat azzal kapcsolatban, hogy az elme hatalma hogyan tudja
megváltoztatni a fizikai valóságot. Katherine Solomonhoz hasonlóan ő is
két könyvet írt az eredményeiről, az egyik a Megélni az életet, míg a másik
a Tudat és gyógyítás címet viseli. És végül van itt egy talán csak véletlen
egybeesés: Schlitz megemlíti a blogjában, hogy apja és testvére is a skót
rítus 32. fokú szabadkőművesei voltak, és hogy apja gyűrűjét halála óta a
fia viseli. Szerencséjére sohasem üldözte még egy agyontetovált
pszichopata, aki valójában az unokaöccse.
Személy szerint nagyon gyanúsnak találom, hogy a világ legismertebb
írója ilyen kedvező színben tüntet fel két nőt, akik egész tudományos
karrierjük során azzal foglalkoztak, hogy gondolataikkal megpróbálják
megváltoztatni a világot. Valójában az ajándékba kapott felmérhetetlen
publicitás, amelyet Lynne McTaggart és a Noetikai Tudományok Intézete
kapott Az elveszett jelképben, inkább bizonyítja, hogy a pozitív szándék
hathat a fizikai világ bizonyos elemeire, például Dan Brown laptopjára,
mint a hölgyek által végzett bármilyen tudományos kísérlet.
Lásd még: Langdon, Robert; Malakh; Noetika.

 Szabadkőműves állam
Az a szerep, amelyet a szabadkőművesség értékei és erkölcsi nézetei
játszottak az Egyesült Államok megalapításában, kulcsfontosságú Az
elveszett jelképben, és számtalan utalás történik az alapító atyákra is.
A szabadkőműves atyákról szóló elméleteket gyakran utalják az
alternatív és a titkos történelemírás témái közé, bár azért
elgondolkodhatunk azon, ugyan mi titokzatos van a szabadkőművességben,
ha egyszer George Washington kőműves kötényben tette le a Capitolium
alapkövét, miközben a helyi páholyok tagjai állták körül, akik
hagyományos áldozatot mutattak be gabonával, borral és olajjal. Történelmi
tény, hogy a szabadkőművesség hatása érezhető az Egyesült Államok
megalapítása körüli eseményeken. De vajon ez azt jelenti, hogy
kimondhatjuk: az alapítók azt kívánták, az Egyesült Államok
„szabadkőműves állam” legyen?
A száztizenegyedik fejezetben Peter Solomon, a hetvenharmadik
fejezetben pedig Robert Langdon jelenti ki, hogy az Egyesült Államok
megalapítása egy utópikus projekt része. Ez a szabadkőműves államról
szóló spekulációk fontos része, hiszen azt mondja, hogy az alapító atyák
egy olyan országot akartak létrehozni, amely tökéletes – legalábbis a
szabadkőműves eszmerendszer szerint. Való igaz, hogy az utópikus
filozófia nagy hatással volt a 17. században a spekulatív szabadkőművesség
terjedésére. Francis Bacon egy olyan országról írt, ahol az értelem és a
misztikum egymás mellett élnek (lásd még Bacon, Francis), a
rózsakeresztesek pedig azt az ötletet terjesztették el széles körben, hogy egy
titkos társaság tarthatná kezében az önfejlesztés misztikus kulcsát (lásd még
Rózsakeresztesek). A szabadkőművességhez hasonló társaságok vonzották
azokat a haladó gondolkodókat, akiknek a nézeteit az egyház valószínűleg
eretnekségnek minősítette volna. Kétségtelen, hogy ezeket a
szabadkőműveseket vonzotta az a lehetőség, hogy új országot alapíthatnak,
távol a katolikus egyház és az európai monarchiák fojtogató szorításától. De
azért némileg túlzás azt állítani, hogy a szabadkőművesség volt a
függetlenségi háború hajtóereje.
Természetesen igaz, hogy az Egyesült Államok alapítói közt magas volt a
szabadkőművesek aránya. George Washington elhivatott szabadkőműves
volt, a szervezet amerikai jelenlétéről pedig először Benjamin Franklin
Pennsylvania Gazette-éből értesülhetünk. A Függetlenségi nyilatkozat
aláírói közül számosan bizonyítottan szabadkőművesek voltak, például
John Hancock, Robert Payne, William Flooper, Joseph FIewes, Richard
Stockton, George Walton, valamint William Whipple, de az aláírók
csaknem mindegyikét kapcsolatba hozták a szabadkőművességgel
valamilyen úton-módon.
Egyesek még azt is állítják, hogy a függetlenedési folyamat egyik
mérföldköve, a bostoni teadélután is egy szabadkőműves összeesküvés volt.
1773. december 16-án este néhány mohawk indiánnak öltözött férfi indult
el a Zöld sárkányhoz címzett kocsmából. Felmentek a Brit Kelet-indiai
Társaság három hajójára, és úgy tiltakoztak a teára kivetett vám ellen, hogy
háromszáz láda tealevelet a tengerbe dobtak. Bár a tiltakozók közül sokan a
Szent András-páholy tagjai voltak, a Zöld sárkány köztudottan olyan nem
szabadkőműves csoportok találkozóhelye is volt, mint a Szabadság fiai és a
North End-i választmány, amely csoportok szintén részt vettek az akcióban.
Az amerikai történelem másik híres eseménye, amely szintén felbukkan
az állam alapítása körüli szabadkőműves machinációkról szóló
elméletekben, Paul Revere „éjféli vágtája” a lexingtoni és a concordi csata
előtt. Revere-t, aki szabadkőműves volt, elfogták a brit csapatok, de a
hivatalos beszámolók szerint másnap reggel sikerült megszöknie. Alternatív
magyarázatok szerint egy kézjellel jelzett az angol katonáknak, akik szintén
a testvériség tagjai voltak, és azonnal elengedték. Revere ezután
figyelmeztette az amerikai csapatokat, akik vissza tudták verni a készülődő
angolok támadását. A híres történetnek ez utóbbi változata vonzó a
szabadkőműves-ellenes elméletek gyártói számára. Gyakran felbukkan az a
nézet ugyanis, hogy a szabadkőművesek kötelesek segíteni egymást, ha
meglátják a titkos jelet, és ez a kötelesség felülír minden más
elkötelezettséget – a testvériség így tudja befolyásolni a történelmi
eseményeket és így vehet részt a mai idők baráti mutyizásaiban. Azonban
semmilyen bizonyíték sincs arra, hogy Revere-t szabadkőműves kapcsolatai
segítették volna.
Amikor arról gondolkodunk, hogy az Egyesült Államok vajon mennyire
volt szabadkőműves állam, figyelembe kell vennünk, hogy a függetlenségi
háborúban mindkét oldalon harcoltak szabadkőművesek, ami nem meglepő,
hiszen a testvériség nagyon népszerű volt a 18. századi Nagy-Britanniában.
Sőt az amerikai szabadkőművességről szóló legkorábbi leírásokban is a brit
hadsereg katonai páholyainak szertartásai bukkannak fel.
Bár sok bizonyíték van arra, hogy a szabadkőművesség az alapító atyák
közül sokak életében fontos szerephez jutott, ha más titkos társaságokat is
bevonunk, a kép már összetettebb lesz. A szabadkőművességet titkossága
miatt már minden elképzelhető csoport fedőszervévé megtették az
illuminátusoktól a templomosokig, és az alternatív történészek ki is
aknázták ezeket a sosemvolt kapcsolatokat az Egyesült Államok
történelmének legkorábbi eseményeiről szóló leírásaikban. Azt mondják,
hogy a Nagy Pecséten azért áll az 1776-os dátum, mert Adam Weishaupt
ebben az évben alapította meg a bajor Illuminátusok nevű szervezetet, és
azért ünnepeljük július 4-ét, a függetlenség napját, mert a muszlim hadak
1187-ben ezen a napon űzték ki a templomosokat Jeruzsálemből.
A római és egyiptomi szimbólumok, amelyeket Langdon Washingtonban
észrevesz, sok elméletgyártó szerint azt jelentik, hogy az alapító atyák ókori
isteneket imádtak, miközben magukat keresztényeknek mondták. De a
legjobb elmélet az, amely szerint az alapítók valójában sátánisták voltak,
akik olyan, a valódi hitükre utaló nyomokat hagytak maguk után, mint a
washingtoni Fehér Háztól északra az utcákból kirajzolódó fordított
pentagram.
Ahogy a szabadkőművesség tagsága csökken, egyre könnyebb őket
bevonni az ilyen elméletekbe. De ha meg akarjuk érteni, milyen szerepet
játszott a szervezet az Egyesült Államok alapításában, tudnunk kell, hogy
mit jelentett a szabadkőművesség a 18. században. A testvériség haladó
szabadgondolkodók gyűjtőszervezete volt: nem csoda, hogy közülük sokan
vettek részt az Angliához kötődő gyarmati szálak elmetszésében.
Lásd még: Egyesült Államok Nagy Pecsétje; Franklin, Benjamin;
Washington, George; Washington, város.

 Szabadkőművesség
Már elég régóta ismert dolog volt, hogy Dan Brown harmadik Langdon-
regénye a szabadkőművességről fog szólni. A Da Vinci-kód megjelenése
után nem sokkal Dan Brown honlapjának FAQ-jában is megjelent ez az
információ. Brown azzal magyarázta a titkos társaságok iránti vonzalmát,
hogy New Englandben nőtt fel, „az alapító atyák páholyaitól körülvéve”. A
leírás végén Dan Brown még kiszivárogtatta a következőket:
„A következő Langdon-regény … a történelem legrégebbi testvériségének
legbelső köreibe vezet el minket …a rejtélyes szabadkőművesekhez.”
Semmi csodálatos sincs abban, hogy a szabadkőművesek és Langdon
végül egymásra találnak. Már Brown első két Langdon-regényében kiemelt
szerepet jutott az illuminátusoknak és a Sión rendjének. Természetesen a
szabadkőművesség a leghíresebb szervezet mind között, bár azt Robert
Langdon is kénytelen elismerni Az elveszett jelkép hatodik fejezetében,
hogy annyira nem is titkos (de Brown kedvéért „egy titkok övezte
társaság”.)
Sok szabadkőműves aggódott, hogy Az elveszett jelkép lapjain ők lesznek
a rosszfiúk, különösen, miután az Angyalok és démonok tizenegyedik
fejezetében Langdon azt állította, hogy soraikba beszivárogtak az
illuminátusok. Ehelyett azonban egyértelművé vált, hogy Dan Brown
csodálja a szervezet vallásos toleranciáját, és kedvező képet fest róluk, még
ha nem is tud kihagyni néhány hátborzongató részletet, mint például az
emberi koponya a bevezetőben.
Ahogyan a név is sugallja, a szabadkőművesség gyökerei a
szabadkőművesek céhjeihez nyúlnak vissza. A középkori szabadkőművesek
geometriai ismereteik segítségével tudtak akár olyan monumentális
épületeket is építeni, mint a katedrálisok. A szakmai titkaikat úgy őrizték,
hogy céhekbe szerveződtek. A céhek, amellett, hogy segítettek titokban
tartani a szakma mesterfogásait, arról is gondoskodtak, hogy újabb és újabb
iparosok tanulják ki a szakmát. Ez azt jelentette, hogy először hét évig
inaskodtak, ezután érték el a legény fokozatot, majd sok-sokévnyi további
tanulás után a mester szintet. Ezen a szinten tanulták meg a
szabadkőművesek a kézfogásokat és a jelszavakat, amelyekről felismerték
őket a testvériség más tagjai.
 A legkorábbi szabadkőművesekre vonatkozó szabályok javát az 1390
körűire datálható Regius-kézirat tartalmazza. A Költemény az erkölcsi
kötelességekről 794 soros, és azokat a morális normákat írja le, amelyek
egy szabadkőművestől elvárhatóak, például az őszinteség, a megbízhatóság,
és a költemény a szabadkőművesség történetét egészen az ókori Egyiptomig
vezeti vissza.
Senki sem tudja, hogy a kőművesekből mikor lettek szabadkőművesek.
Egy elmélet szerint a kifejezés a „szabad kő kőműveseiből” ered, vagyis ők
voltak azok, akik a szabadkőnek nevezett lágyabb köveket faragták. Mások
szerint azok voltak a szabad kőművesek, akiket nem szerződtek le hosszú
időre, hanem folyamatosan utazgatva kerestek maguknak munkát.
A könyvnyomtatás 16. századi elterjedésével a szabadkőművesek
számára egyre nehezebbé vált a titkok megőrzése. A kőműves szakma
anyagi megbecsültsége romlott, de a testvériséget – főleg annak erkölcsi
értékei miatt – ekkor is sokan tisztelték. A szabadkőműves páholyok
elkezdtek befogadni olyanokat is, akik nem értettek a tulajdonképpeni
szakmához, és a szabadkőművesség ekkortól indult meg az úton, melynek
során elitista szakszervezetből filozofikus testvériséggé vált.
A 17. század közepére már meg kellett különböztetni az operatív, valódi
kőműveseket (akik tudták, mire való egy véső) és a spekulatív, elméleti
kőműveseket (akiknek nem sok hasznát látták, ha fel kellett húzni egy külső
támívet). A kőművesek által vallott önfejlesztés vonzó volt az olyan
emberek számára, akik megalapították a Láthatatlan Kollégiumot és a
Royal Societyt (lásd a Láthatatlan Kollégium címszót), és az elméleti
kőművesek száma egyre nőtt.
A szabadkőművesség a 17. században egyre nemesebb és disztingváltabb
szervezet lett, és 1717-ben megalakult az angol nagypáholy. Hát évvel
később James Anderson tiszteletes kiadta az Alkotmány első példányait.
Ennek a könyvnek – amelyre nagy hatással volt a Regius-kézirat – az volt a
célja, hogy a nagypáholy alá tartozó londoni páholyokban egységesítse a
szabadkőműves szertartásokat.
Az Alkotmányban tűnt fel először egy olyan, teológiai jellegű elem,
amely kulcsszerephez jutott a szabadkőművességben. A kőműveseknek
ezentúl nem azt kellett megvallaniuk, hogy hisznek a keresztény Istenben,
hanem hogy hisznek egy valamiféle felsőbbrendű lényben, a „Világegyetem
nagy építőmesterében”. Mint azt a Világegyetem nagy építőmestere címszó
alatt tárgyalom, ez az általános kifejezés lehetővé tette a mozgalom
ellenfeleinek, hogy azzal gyanúsítsák meg a kőműveseket, hogy ők
valójában deisták, sőt hogy a nagy építőmester valójában a Sátán. Ezzel
szemben az igazság az, hogy a páholyokból mindenféle vallási vitát
száműztek, és a kifejezést azért találták ki, hogy ezzel senkinek a vallási
elköteleződését ne sértsék meg.
A szabadkőművesség a 18. században indult világkörüli útjára, amikor a
Brit Birodalom terjeszkedni kezdett. Az Angol nagypáholy 1733-ban adta
ki a bostoni Szent János-páholy működési engedélyét, bár akkorra már sok,
nem hivatalos páholy működött mindenfelé.
1734-ben Benjamin Franklin adta ki az első szabadkőműves könyvet
Amerikában, az Alkotmányt. A testvériség tagadhatatlan szerepet játszott a
függetlenségi háborúban és az Egyesült Államok megalapítása körül, bár
mai napig heves viták folynak arról, hogy milyen fokú is volt a befolyása.
Az elveszett jelképnek is ez az egyik fő témája, és jelen könyvben is külön
címszó szól róla (Szabadkőműves állam).
A 19. század elején a szabadkőművességet megrázta egy New York-i
kereskedő, bizonyos William Morgan titokzatos eltűnése. 1825-ben Morgan
megpróbált belépni a New York államban levő Batavia szabadkőműves
páholyába. Kérelmét elutasították, mire úgy döntött, hogy csalódottságát
egy könyvben vezeti le, címe Egy testvér leírása a kőművességről lett
volna, ebben akarta leleplezni a szervezet titkait. Nem sokkal ezután
Morgan eltűnt, és azóta sem tudjuk, mi történt vele pontosan. Helyi
kőművesek egy csoportja azt állította, lefizették, hogy vándoroljon ki
Kanadába, míg mások szerint Morgant rituálisan meggyilkolták, testét
pedig a Niagara folyóba dobták.
A gyilkossággal hat embert gyanúsítottak meg, de mindnyájukat
felmentették. Amikor kiderült, hogy a bíró, az ügyész, és az esküdtek
többsége is szabadkőműves volt, felgerjedt a népharag. Az ügyből országos
botrány lett, amely komoly csapást mért a szabadkőművességre.
A következő évtizedben a taglétszám 60%-kal csökkent, néhány páholy
egyszerűen megszűnt. 1828-ban létrejött az egyetlen politikai szlogent
hangoztató Szabadkőműves-ellenes Párt, amely 1831-ben a választáson a
szavazatok 10%-át tudta megszerezni.
A 19. század végére azonban az amerikai szabadkőművesség ismét
feltámadt. Albert Pike újrafogalmazta a skót rítust, amely igen vonzóvá
vált, és a taglétszám növekedésnek indult. A szabadkőművességet azonban
továbbra is beszennyezte a Morgan-ügy. A közvéleményben gyökeret vert
az a vélemény, hogy ha valaki megpróbálja kiadni a testvériség titkait, azt
megölik, és ez a vélekedés a mai napig is tartja magát, bár mára több ezer
könyv és honlap foglalkozik a szabadkőművesség „titkaival”.
A szabadkőművesség utolsó nagy korszaka az 1950-es évek voltak,
amikor is csak az Egyesült Államokban több mint 5 millió kőművest
tartottak számon. A '60-as években a szervezet némileg divatjamúlttá vált,
mivel a második világháború utáni generáció számára túlságosan is formális
szervezetnek tűnt. Azóta folyamatosan fogyatkozik a tagság, de még mindig
több mint 5 millióra becsülik a kőművesek számát világszerte. Ez a létszám
még mindig elég nagy, bár Dan Brown rajongótábora mellett eltörpül. Az
elveszett jelkép megjelenésének köszönhetően a szabadkőművesek újra a
figyelem középpontjába kerültek, már csak az a kérdés, vajon a
páholyoknak sikerül-e kiaknázniuk ezt a lehetőséget, és meg tudják-e
növelni taglétszámukat.
A szabadkőművesség az állítólagos titkolózás miatt rengeteg fantasztikus
összeesküvés-elméletet szült, például amelyekre Malakh emlékszik vissza,
amikor az ötvenhetedik fejezetben egy dokumentumműsort néz a témáról.
Bár a szabadkőművességet még ma is titkos társaságnak tartják,
szertartásairól, jelszavairól és jelképeiről nem nehéz tudomást szerezni,
hiszen annyi könyvet írtak már róluk. Az elveszett jelkép egyik fő
cselekményszálában Malakh egy titokban készült videofelvételt próbál
nyilvánosságra hozni, amelyen többek között a legfelsőbb bíróság bírái,
prominens szenátorok, a védelmi miniszter és a CIA igazgatója vesznek
részt egy szabadkőműves szertartáson. Bár egy ilyen felvétel minden
bizonnyal szép nézőszámot érne el a YouTube-on, valószínűleg nem
buktatná meg a kormányt és nem indítana boszorkányüldözést. A
szabadkőműves szertartások többsége a külvilág számára nem baljóslatúnak
és fenyegetőnek, inkább kissé bugyutának tűnne.
Számos, a szabadkőművességről alkotott elmélet ragaszkodik ahhoz,
hogy a szervezet nem visszavonult férfiak különös társasága, hanem
ármánykodók machiavellisztikus szövetsége, akiknek nem kisebb a céljuk,
mint hogy leigázzák a világot. Ezen elméletek követői szemében a
szabadkőművesek a „modern illuminátusok”, akik a társadalom legfelső
szintjein működnek és csak az alkalmas pillanatot lesik, hogy
megdönthessék az általunk ismert civilizációt és létrehozzák az Új
Világrendet. Ha azonban azzal a céllal keressük fel a helyi páholyt, hogy
egy ilyesfajta sötét szövetséghez szeretnénk csatlakozni, valószínűleg
csalódás fog érni bennünket.
Az az elképzelés, miszerint a szabadkőművesek hatalommal bíró, sötét
szándékú ármánykodók, sok egyéb elméletet szült, melyek mindenféle
megoldatlan rejtéllyel és fantasztikus összeesküvéssel kapcsolatba hozzák a
szabadkőműveseket. Számtalan, holdkórosok által írt könyv, honlap, röpirat
és levél állította, hogy a szabadkőművesek állnak a Kennedy-gyilkosság
mögött, a sátánt imádják, ők rendezték meg a Holdra szállásokat és a
szeptember 11 – ei merényleteket is ők követték el. 1935-ben
Németországban be is záratták a páholyokat, mivel Hitler meggyőződése
szerint a szabadkőművesek és a zsidók titokban összejátszottak, hogy
megszerezzék a világuralmat. Ez a tény elegendő visszatartó erő lehet, hogy
az ember ne álljon be a szabadkőműves-ellenes összeesküvés-elméletek
rajongói táborába.
Ezeket a furcsa elméleteket figurázták ki szellemesen a Simpson család
egyik epizódjában, ahol Homer csatlakozni próbál a helyi „kővágó”
páholyhoz. A testvériség egy dalban tárja fel sötét titkait:
Atlantiszt a térképekről ki hagyja ki? A marslakókat vajon ki rejtegeti?
Hát mi! Hát mi!
Ki tartja titokban a hidrogéncellát? Steve Guttenbergből ki csinálhat
sztárt? Hát mi! Hát mi!
A szabadkőművesség ellenségeinek egyetlen olyan vádjuk van, aminek
van igazságalapja: a szabadkőművesek hajlanak a protekcióra. Bár a tagok
esküt tesznek, hogy szabadkőműves testvéreiket nem helyezik a
beavatatlanok elébe, a korrupció több példájára is fény derült különféle
szervezeteknél, többek között a brit rendőrségnél. Az összeesküvés-
rajongók őszinte sajnálatára ezek a botrányok meglehetősen kis
jelentőségűek ahhoz képest, amivel a szabadkőműveseket gyanúsítják.
Talán nem filmeznek hamis Holdra szállást a Nevada-sivatag-ban vagy nem
gyilkolnak le elnököket, de előbb kapnak főfelügyelői kinevezést, mint
társaik.
Ezekkel a szabadkőműves-ellenes elméletekkel szemben a testvériségről
szóló alternatív történeti munkák hatalmas bölcsesség hősies őrzőiként
mutatják be a szabadkőműveseket. Manly P. Hall és a hasonló álláspontot
képviselő szerzők szerint a szabadkőművesség Egyiptom misztikus
iskoláiban, a zsidó kabbalában és az alkimistákban találja meg a gyökereit.
Ezek a vélekedések erősen befolyásolták Az elveszett jelkép koncepcióját,
mint ez kiderül, amikor Peter Solomon és Robert Langdon is elmondja a
legendát, miszerint a szabadkőművesek az „Ősi misztériumok” gyűjtőnevű
titkos, elveszett tudás őrzői. Valójában azonban a szabadkőművesség nem
annyira a kereszténység előtti misztikusok, hanem a középkori kőműves
céhek leszármazottja, de Brown visszafogottan felhasználja a mítoszt a
regény cselekményének felépítésében, és az emberben lakozó erőkről szóló
New Age-es tanítás bemutatásában.
Bizonyára sok szabadkőműves sóhajtott fel megkönnyebbülten, amikor
látta, hogy Brown jó szándékú szervezetként írja le őket, akik egy ősi titkot
őriznek, nem pedig valamiféle homályban járó gonosztevők szövetségének,
bár talán még ez is hasznukra válhatott volna. Ha ők lettek volna a
rosszfiúk, lehet, hogy a mai fiatalság elég vonzónak találta volna őket
ahhoz, hogy belépjen soraikba.
A Dan Brown által a testvériségről rajzolt kedvező képet sok
összeesküvés-hívő kiábrándultan fogadta. A hívők egyébként magát Brownt
is bevették az összeesküvés-elméleteikbe. Véleményük szerint Brown
eredetileg arra készült, hogy a szabadkőműveseket abban a szellemben
mutatja be, ahogyan az Angyalok és démonokban, amikor is a
szabadkőművesség az Illuminátusok fedőszerve volt. Azonban ahogyan a
szerző előrehaladt kutatásaival, rájött, hogy ha megírja az igazat, akkor
ugyanaz a sors vár rá, mint William Morganre. Így aztán beijedt, és inkább
úgy döntött, hogy könyvében a szabadkőművesek lesznek a jófiúk.
Szerintem ez egy minden alapot nélkülöző ostobaság. De hát engem is
kényszerítenek, hogy éppen ezt mondjam, nem igaz?
Lásd még: Illuminátusok; Pike, Albert; Salamon temploma, Skót rítus;
Világegyetem nagy építőmestere.

 Szabadkőműves titkosírás
Az elveszett jelkép negyvenhatodik fejezetében Langdon közli, hogy a
szabadkőműves piramison levő szimbólumok egy titkosírással írt szöveg
betűi. Elmondja továbbá, hogy régen a szabadkőművesek ezekkel a jelekkel
kommunikáltak, de ma már nem használják őket, mivel nagyon könnyű
feltörni a kódot.
A szabadkőműves titkosírást „disznóólírásnak” is hívják, és egy helyettesítő
titkosírásfajta, ahol minden betűt az a szimbólum helyettesít, amely az alábbi
ábrán látható:

 
 
Ezt a kulcsot követve, a „The Lost Symbol” kifejezés így néz ki:
THE LOST SYMBOL

A szabadkőműves titkosírás tehát helyettesítő írás, mivel a jelképek a

megfelelő sorrendben vannak, csak be kell őket helyettesíteni a megfelelő
betűvel. Az ilyen típusú titkosírások leghíresebb példája a ROT13, amely a
„rotáld 13 egységgel” kifejezés rövidítése. Ha a ROT13-at akarjuk alkalmazni
egy szövegen, akkor egyszerűen annyit kell tennünk, hogy egy betű helyére a
tizenhárommal utána következőt írjuk be, ahogyan az ábra mutatja:
ABCDEFGHIJKLM
NOPQRSTUVWXYZ

Ezt a módszert használva a „the lost symbol”-ból ez lesz: Gur ybfg flzoby.
Ismerve Dan Brownnak a kódok iránti vonzalmát, biztosra lehetett venni,
hogy a szabadkőművesekről szóló regényben szerepet kap a szabadkőműves
titkosírás. A kérdés csak az lehetett, hogy egy ilyen egyszerű kód hogyan
jelenthet kihívást egy Robert Langdonnak. Brown ezt úgy oldotta meg, hogy a
titkosírás csak a piramison levő üzenet megfejtésének első lépcsőfoka. Tehát a
szöveg, amelyet a titkosírás feltár, a következő:

S O E U

A T U N

C S A S

V U N J

A megfejtés következő szintje ezután nem helyettesítő kulcsot kíván,

hanem transzpozíciósat, ahol a titkosírás betűinek csak a sorrendjét kell
megváltoztatni, az írásjeleket nem. Ezen titkosíráshoz a kulcsot a Dürer
Melankólia I.-én látható bűvös négyzet szolgáltatja.
Lásd még: Dürer, Albrecht; Mágikus (bűvös) négyzet; Szabadkőművesség.

 Szentélyesek
Amikor a szabadkőműves-piramis segítségével kiderül, hogy „A titok A
Renden belül rejlik Franklin Square 8”, Sato, a CIA osztályvezetője,
elmegy Washingtonban a Franklin Square-re, hogy kiderítse, milyen rendről
van szó. Azt feltételezi, hogy a piramis az Almas-templomra utal, vagyis a
Misztikus szentély nemeseinek ősi arab rendje templomára.
A személyesek rendje a szabadkőművesség leányszervezete, hasonlóan a
yorki és a skót rítushoz. A többi leányszervezethez hasonlóan, ha tagok
akarunk lenni, először be kell lépni valamelyik páholyba, és meg kell
szereznünk az inas, legény és mester fokozatokat. A szentélyeseknek
azonban a fenti két rítussal ellentétben nincsenek további fokozataik.
A szervezetet 1870-ben alapította két szabadkőműves, Billy Florence és
dr. Walter Flemming, akik úgy vélték, a szabadkőművesség kezd túl
komollyá válni, és elveszíteni egykori humoros vonásait. Florence színész
volt, és látott egy zenés komédiát egy közel-keleti titkos társaságról. Ezután
döntötte el, hogy az arab tematikára építve ő is megalapítja a saját,
szabadkőműveseknek szóló szervezetét. Ennek megfelelően a tagok
hivatalos viselete a fekete bojtos vörös fez, jelvényük pedig egy félhold,
egy handzsár és egy szfinx kombinációja (szerencsére Brown ezeket nem
próbálja beolvasztani abba az elméletbe, amely szerint a szabadkőművesség
az ókori Egyiptom misztikus iskoláitól származik). A csoport sikerét jelzi,
hogy a századfordulóra már 50 ezer tagja volt.
A szervezet tagjait „nemeseknek” hívják, és a beavatási szertartás része,
hogy jelképesen át kell kelniük a forró sivatagon. A csoport számos
hatalmas, mór stílusú templomot épített, amelyekben olyan közel-keleti
elemek is felfedezhetők, mint a kupola és a minaret. Templomaik közé
tartozik a New York-i 56. utca és a 4. sugárút sarkán álló Mekka-templom,
mai nevén a New York City Centre, a virginiai Richmondban levő Mecset,
mai nevén a Landmark Theatre, és a Los Angeles-i Al Malaikah személyes
auditórium, amely az Oscar-díjátadó ünnepségeknek adott otthont, mielőtt a
nagy filmes esemény a Kodak Theatre-be költözött volna.
A washingtoni Almas-templomnak is közel-keleti stílusú a homlokzata,
csúcsíves boltívekkel és terrakotta csempékkel – ezért emlékezteti Az
elveszett jelkép kilencvenkilencedik fejezetében Turner Simpkinst egy
mecsetre. Bár az Almas-templom 1929-ben épült, mai helyén csak 1990 óta
áll, ekkor ugyanis át kellett adnia eredeti helyét a Franklin Square nevű
irodaháznak. A Graciano nevű építkezési vállalat honlapján egy
esettanulmány mutatja be, hogyan szedték szét, javították ki, majd rakták
össze az épület homlokzatának 35 ezer terrakotta csempéjét. Az új
templomban irodák, tanácstermek és egy hatalmas bálterem kapott helyet.
Az elmúlt években a szentélyesek bizonyos közel-keleti elemeket – főleg
amelyek az iszlámra utalnak – kevésbé hangsúlyoznak a szertartásaikon.
Ami a 19. században még viccesnek tűnhetett, az ma már az iszlám
kigúnyolásának számít – egy igen érzékeny világban.
Amikor Sato említést tesz az Almas-templomról, Turner Simpkins
megjegyzi, hogy a szervezet leginkább filantróp akcióiról híres, különösen
gyermekkórházai révén. Az első kórház a louisianai Shreveportban épült,
1920-ban, egy évvel egy nagy gyermekparalízis-járvány után. Ma már
huszonkét szentélyes kórház van az Egyesült Államokban, Mexikóban és
Kanadában, amelyek mind ingyenesen látják el a gyerekeket, függetlenül
bőrszínüktől, vallásuktól vagy attól, hogy van-e bármilyen kapcsolatuk a
szabadkőművességgel. Bár a rend eredetileg csak ortopédiai esetek
gyógyítására hozta létre az intézményeit, ma már a gyermekgyógyászat
minden elképzelhető területével foglalkoznak a kórházaik, amelyek
legszebb példái a szabadkőművesek önzetlenségének.
A George Washington szabadkőműves emlékműhöz és a Nagy Pecséten
található mason szóhoz hasonlóan az Almas-templom is csak azt a célt
szolgálja, hogy elterelje az olvasó figyelmét. Lehet, hogy az Észak-
Amerikai Titkos Szentély Nemesei Ősi Arab rendje elnevezés illene egy
csoporthoz, amely az egyiptomi misztikus iskolák elveszett titkait őrzi, de
aki tudja, kik azok a személyesek, rögtön rájön, hogy az egész csak
beugratás.
Lásd még: Kelet csillaga rend; Skót rítus; Szabadkőművesség.

 Templom háza
A Washingtonban található Templom háza (House of Temple) Az
elveszett jelkép bevezetésében és végkifejletében is kulcsszerepet játszik.
Az épület az északnyugati 16. utca 1733. szám alatt található, és ez a
szabadkőművesek egyik ágának, a skót rítus déli törvényhatóságának
központja.
Az épületet 1915-ben adták át. Ugyanaz a John Russell pope tervezte, aki
a Jefferson-emlékművet is (és akiről Az elveszett jelkép hátsó borítóján levő
titkosított üzenet szól; POPES PANTHEON – lásd Az özvegy fia címszót).
Meglepő módon pope nem volt szabadkőműves, de a munkálatok során
együttműködött a 32. fokú Elliott Woodsszal, aki felügyelte az épület
szimbólumainak terveit.
Az épület zsúfolva van olyan egyiptomi jelképekkel, amelyeket a
szabadkőművesek is használnak, például a szfinx, az ankh (hurkos kereszt)
és az ureuszkígyó. A templom tetején egy hatalmas piramis van, David
Ovason könyvében (The Secret Architecture of the Nation's Capital) úgy
érvel, hogy a piramis az egydollároson is látható befejezetlen piramissal
rokonítható, és az egész azt bizonyítja, hogy a szabadkőművesek titokban
befurakodtak az amerikai kormányzatba. Az elveszett jelképben ez a
kapcsolat Malakhnak a szabadkőművesekről készített titkos filmjével
kapcsolatban bukkan fel. Malakh az épület előtt állva közelről felveszi az
egydollároson látható – a Nagy Pecsétről származó – piramist, majd a
bankjegyet elhúzza a kamera elől, amely így a Templom házán látható
piramisra fókuszál.
A templomban van egy szekrény, benne az a zászló, amelyet Buzz Aldrin
magával vitt a Holdra. Vagyis, ha már összeesküvés, akkor az a zászló,
amelyet Aldrin magával vitt a nevadai sivatagba, ahol aztán úgy tettek,
mintha a Holdra szálltak volna.
Ugyanebben az épületben van a Tisztelet csarnoka, amelyen Langdon a
százhuszonötödik fejezetben végigsétál. Amikor végigmegy a csarnokon
(ami valójában egy folyosó), Langdon észrevesz egy olajfestményt, amely
Harry S. Trumant, az Egyesült Államok 33. elnökét ábrázolja (érdekes,
hogy a 33-as számról szőtt elméletébe Brown nem veszi be ezt a számot). A
csarnokban más szabadkőműveseknek is emléket állítottak, például Gene
Autrynak, aki a '30-as és '40-es években „éneklő cowboy” néven szerzett
hírnevet; Jimmy Doolittle-nek, a második világháború hős tábornokának, és
Norman Vincent Peale-nek, a The Power of Positive Thinking (A pozitív
gondolkodás ereje) című önsegítő bestseller szerzőjének.
A templomban vannak Albert Pike hamvai, ő volt az, aki feltámasztotta
és újjáalakította a skót rítust, és több mint harminc évig volt a Skót Rítus
Déli Illetőségű Legfelsőbb Tanácsának főparancsnoka. Az épületben áll
Pike bronz mellszobra, amelyet Langdon is megtalál a százhuszonegyedik
fejezetben, és amely alatt olvasható a híres idézet: „Amit magunkért
tettünk, az meghal velünk, amit másokért és a világért, az nem múlik el
soha.”
2009. szeptember 11-én az NBC The Today Show-jának egyik része a
Templom házát mutatta be annak a sorozatnak a keretében, amely Az
elveszett jelkép helyszíneivel foglalkozott. Az adás arra kívánta felhívni a
figyelmet, hogy a washingtoniak minden nap elmennek az épület előtt, és
fogalmuk sincs arról, hogy a templom milyen jelentőséggel bír. A Da Vinci-
kódban szereplő londoni és párizsi, valamint az Angyalok és démonokban
levő római helyszínekhez hasonlóan ezek után valószínűleg a templom
látogatottsága is jelentősen meg fog ugrani.
Lásd még: Pike, Albert; Washington, város.

 Utópia
Az elveszett jelképben több helyen is elhangzik, hogy az Amerikai
Egyesült Államok megalapítása egy nagy utópista projekt része volt. Erről
olvashatunk, amikor Robert Langdon megérkezik Washingtonba, vagy
amikor Peter Solomon a Phillips Exeter Academyn tart előadást.
Az utópia elnevezést az ideális társadalom vagy közösség megnevezésére
használjuk. A kifejezés Morus Tamás 1516-ban megjelent könyvének
címében bukkant fel először ilyen értelemben. A műben Morus az Atlanti-
óceán egy nem létező szigetének viszonyait tárgyalta. Az utópikus szellemű
írások azonban ennél már jóval korábban megjelentek, leghíresebb mind
közül Platón Az állam című dialógusa, amely Kr. e. 380 körül íródott.
Az alapító atyákról szóló teóriák közül sokban központi szerepet játszik
az a gondolat, hogy az alapítók az Egyesült Államokra valójában egy
meghódítatlan területeken felépített ideális államként tekintettek. Erre a
legtöbbször felhozott bizonyíték Francis Bacon Új Atlantisz című műve,
amely a szerző halála után egy évvel jelent meg. A regényben egy tökéletes
országról olvashatunk, ahol a Salamon házának nevezett kollégium
dolgozza ki és vitatja meg a társadalom tökéletesítésének útjait. Amikor a
hetvenharmadik fejezetben Robert Langdon elhalad a Folger Shakespeare
Könyvtár mellett, maga is hivatkozik arra a nézetre, hogy a könyv inspirálta
az Egyesült Államok alapítóit.
Bacon gondolata, mely szerint a józan ész segíthet a világ jobbá
tételében, visszhangra lelt a 18. század haladó gondolkodóiban. A
könyvnyomtatás kitermelt egy új réteget, amely szívesen vitatkozott
felvetésekről és felfedezésekről, és akik érdekesnek találták Bacon
gondolatát a józan ész által vezérelt fejlődésről, amelynek így nem kell
figyelembe vennie semmilyen vallási és társadalmi megkötést.
Nem nehéz meglátni, hogy a szabadkőművesség hogyan illeszkedik a
képbe. A páholyok át tudták ültetni a gyakorlatba az utópista gondolatokat,
mivel a tagok szabadon megvitathattak bármit. A kérdés viszont az: a
spekulatív szabadkőművesek vajon tényleg az Atlanti-óceán túlpartján
keresték a helyet, ahol utópista gondolataik valósággá válhatnak, az óvilág
minden zsarnoki megkötésétől szabadon?
Nos, nem egészen. Amint a Szabadkőműves állam szócikkben arról már
szó volt, nem minden alapító atya volt szabadkőműves, és a függetlenségi
háborúban mindkét oldalon harcoltak a testvériség tagjai. Ráadásul, talán
erre még emlékszünk az iskolából, a háborút nem annyira néhány szárnyaló
utópista idea, mint inkább a gyarmatokon tapasztalható brit elnyomó
politika robbantotta ki.
Azonban lehet amellett érvelni, hogy a szabadkőműves mozgalom
népszerűsége az Egyesült Államok megalapítása körüli időkben hosszan
tartó hatást gyakorolt az újonnan formálódó országra. A testvériség adta a
keretet, amely segítette a felvilágosodás olyan alapértékeinek
érvényesülését, mint a szabadság, a tolerancia és a mindenki előtt nyitott
lehetőségek. Ugyanezt mondja ma is egy amerikai, ha arra kérjük,
jellemezze néhány szóval a hazáját.
Lásd még: Bacon, Francis; Szabadkőműves állam.

 Világegyetem nagy építőmestere

Az elveszett jelkép hatodik fejezetében Robert Langdon elismeréssel szól
a szabadkőművesek által gyakorolt vallási türelemről és a tagok nyitott
gondolkodásáról. Azt mondja, a szabadkőművesek a Világegyetem nagy
építőmestere kifejezést használják, hogy a testvériség bármilyen vallású
személy előtt nyitva álljon.
A Világegyetem nagy építőmestere (angolszász területeken GAOTU-nak
is rövidítik néha) a szabadkőműves szertartásokon a legfelső létezőre
használt kifejezés. Eredete egészen a 18. századi Londonban élt skót
tiszteletesig, James Andersonig nyúlik vissza. A londoni szabadkőművesek
őt jelölték ki arra a feladatra, hogy különböző szabadkőműves
dokumentumokból állítson összes egy „használati útmutatót”, amelyet aztán
szétosztottak a páholyok közt. Az Alkotmány címet viselő könyv 1723-ban
jelent meg.
Anderson azért találta ki ezt a semleges kifejezést, mert a
szabadkőművesség mentes akart maradni a külvilág vallásos harcaitól. A
vallási kérdéseknek a páholyban a szabályok szerint nincs helye, és
Anderson csak azt az allegorikus nevet vette át, amely már Aquinói Szent
Tamás és Kálvin írásaiban is megjelent, mint a legfelső létező vallási
meggyőződéstől független megnevezése.
Bár a szabadkőművesség feltételezi az istenhitet, támogatja a
vallásszabadságot és tiszteletben tartja az egyén vallásos meggyőződését. A
társaság támogat bizonyos erényeket és értékeket, de véleményük szerint
ezek minden vallással összeegyeztethetők. A Világegyetem nagy
építőmestere kifejezést is azért találták ki, hogy a testvérek a legfelső
létezőre koncentrálhassanak hitbeli különbségeik helyett.
Ezt az általános kifejezést egyesek arra használják, hogy leleplezzék a
testvériség „valódi célját”. Bár már egy évszázad eltelt azóta, hogy Leo
Taxil elismerte, a szabadkőművesek sátánizmusáról írott gondolatai
kitalációk voltak, ma is sok keményvonalas keresztény munkában és
honlapon olvashatjuk, hogy a szabadkőművesek által imádott Világegyetem
nagy építőmestere valójában a Sátán. Egy honlapon még az a fantasztikus
érv is előkerül, hogy a GAOTLl rövidítés majdnem a goat (kecskebak) szó
anagrammája.
Lásd még: Deizmus; Sátánizmus; Szabadkőművesség.


 Washington apoteózisa
Az elveszett jelkép huszonegyedik és százharminharmadik fejezetében
Robert Langdon a Capitolium Rotundájában található, Washington
apoteózisa című freskó értelmét magyarázza. Dan Brown a freskó
segítségével vezeti be az emberben lakozó isteni képességek fogalmát,
amelyet ő részint az ősi tudáshoz, részint az elmetudományhoz köt.
A Washington apoteózisa egy monumentális freskó, az olasz Constantino
Brumidi alkotása. A festmény a polgárháború során készült el, megfestése
tizenegy hónapig tartott, és nem sokkal utána a Capitolium új tetőt kapott a
régi, fa helyett.
Brumidi Rómában született 1805-ben, tehetsége már igen fiatalon
megmutatkozott. Mielőtt 1852-ben kivándorolt az Egyesült Államokba,
XVI. Gergely pápának és Torlonia hercegnek is dolgozott. Mint azt
Langdon a huszonegyedik fejezetben mondja, Brumidi életének nagy részét
a Capitolium munkálataival töltötte, többek közt ő irányította a Brumidi-
folyosóknak hívott, gazdagon díszített korridorok építését a szenátusi
szárny első emeletén.
A Washington apoteózisa Brumidi legismertebb munkája, amellyel 1865-
ben készült el. A mennyezetre festett freskón George Washington látható,
amint felemelkedik a mennyekbe, miközben két istenség, bal oldalán a
Szabadság, jobb oldalán pedig a Győzelem kíséri. A két istennő mellől
kiindulva tizenhárom szűz alkot egy kört, kezükben egy-egy csillagot
tartanak a tizenhárom alapító állam jelképeként.
Szakértők szerint a freskót Washington halálának ama leírása ihlette,
amely a szabadkőműves Locke Weems George Washington tábornok
életének, halálának, erényeinek és tetteinek története címet viseli. Ez az
élénk képzeletről tanúskodó beszámoló sok népszerű mítosz elterjedéséért
felelős, mint például, hogy Washington kisfiúként hogyan vallotta be, ő
vágta ki az apja kertjében álló cseresznyefát, és hogy a függetlenségi
háború alatt hogyan imádkozott Valley Forge-nál. Olyan stílusban írja le
Washington mennybemenetelét, amilyet ma már hiába keresünk a politikai
életrajzokban:
„Egy angyal szárnyain suhanva emelkedett fel a ragyogó szent, miközben
a boldogok országából az emberinél hatalmasabb hangok éneke hallatszott
le, ahogyan énekszóval dicsőítették őt, miközben a mennyek kapuja felé
vonult. Dicsőséges érkezését messziről látni lehetett, angyalok serege sietett
elébe arany hárfákkal, hogy üdvözöljék a becses vendéget.”
A valóságban George Washington halála sokkal prózaibb volt. Ahogyan
a George Washington címszó alatt is olvasható, valószínűleg egy érvágásba
halt bele, amelyet azért hajtottak végre rajta, hogy kikezeljék a meghűlését.
Bár az valóban igaz, hogy azt kívánta, testét halála után három napig ne
tegyék koporsóba, ezt valószínűleg azért kérte, mert félt, hogy élve találják
eltemetni, nem pedig azért, mert valamiféle angyalokat várt, akik majd
felviszik őt a mennyekbe. Mindazonáltal Weems beszámolója jól mutatja,
hogy George Washingtont micsoda tisztelet övezte a 19. század elején,
Brumidi freskója pedig annak bizonyítéka, hogy még 1865-ben is hősként
imádták.
Amikor Robert Langdon megvizsgálja a képet, eszébe jut az apoteózis,
vagyis egy ember istenné válásának folyamata. Az ókori vallások
többségének közös vonása, hogy hisznek az ember megistenülésének
lehetőségében: az egyiptomiak úgy vélték, fáraóik az istenek egyenes ági
leszármazottai, a rómaiak pedig kultuszaikban istenként tisztelték
császáraikat. Dan Brown ezt úgy aknázza ki regényében, hogy az ősi tudás
valójában annak az ismerete, hogy az elme isteni hatalmát hogyan kell
felszabadítani.
George Washington, az istennők és a szüzek alakja alatt hat allegorikus
jelenet található, amelyek egy szélesebb kört alkotnak. (A könyv végén
Robert Langdon ebbe belelátja a pont a körben szimbólumot, bár igaz, hogy
ő mindenhol ezt látja.)
Egy háborús jelenetben a szabadság megszemélyesítését látjuk, karddal,
köpennyel, sisakkal és pajzzsal felszerelkezve, ugyanúgy, ahogyan Thomas
Crawford is ábrázolta a Capitolium kupoláján levő bronzszobrával. A
Szabadság zsarnoki alakokkal küzd, segítője egy sas, amelynek karmai közt
nyilak vannak.
 A tudományt bemutató képen Minerva áll Benjamin Franklin, Samuel
Morse és Robert Fulton mellett.
A tenger meghódításával kapcsolatos képen a római Neptunus áll egy
kagylókból készített szekéren, miközben Venus éppen néhány transzatlanti
távírókábel lefektetésében segédkezik.
A kereskedelemről szóló ábrázoláson Mercurius római isten éppen egy
zacskó aranyat ad át Robert Morris-nak, akit a forradalom mecénásaként
ismertek, ugyanis ő támogatta Washington seregeit a függetlenségi háború
során.
A technika eredményeiről szóló képen a tűzisten Vulcanust láthatjuk egy
ágyú és egy halom ágyúgolyó mellett, a háttérben egy gőzgéppel.
Az utolsó kép a mezőgazdaság allegorikus ábrázolása, Ceres istennő egy,
Cyrus McCormick tervezte aratógépen ül, az előtérben Flóra istennő éppen
virágokat szed.
Robert Langdon nagyon érdekesnek találja, hogy az ókori istenségek és a
tudományos haladás milyen szokatlan ellentétet alkot a képeken.
Véleménye szerint ez arra utal, hogy a technikai haladás csodás, isteni
erőket szabadíthat fel az emberben – épp úgy, ahogyan Katherine Solomon
gondolja, aki szerint az elmetudomány nevű pszeudotudomány segít
felszabadítani a humanitás isteni erejét.
Lásd még: Egyesült Államok Capitoliuma; Pont a körben (circumpunct);
Washington, George.

 Washington-emlékmű
Amikor Robert Langdon Az elveszett jelkép elején Washingtonba repül,
megpillantja a Washington-emlékművet. Az emlékmű a regény végén is
megjelenik, amikor Peter Solomon beköti Langdon szemét, és felvezeti a
kilátóterembe.
A Washington-emlékmű egy márványból, gránitból és homokkőből
készült obeliszk, mely Washingtonban áll, a National Mail parkban. 555
lábnyi (169,294 méternyi) magasságával egykoron ez volt a világ
legmagasabb építménye, és még ma is a világ legmagasabb kőépítménye.
Már Pierre Charles L'Enfant eredeti városterveiben is szerepelt egy
George Washington tiszteletére állítandó emlékmű, de csak 1884-ben, több
mint nyolcvan évvel Washington halála után készült el végre. Az
emlékművet Robert Mills építész és szabadkőműves tervezte, akit a
Washington Nemzeti Emlékmű Társaság választott ki. Eredeti terveiben egy
600 láb magas obeliszk szerepelt, melynek lapos tetején árkádsor futott
volna körbe az alapító atyák szobraival. Az árkádok tetejére Mills egy
szobrot akart helyezni, mely Washingtont egy kocsin ábrázolta volna, a
bejárat fölé pedig a szárnyas nap egyiptomi szimbólumát helyezte volna.
Az emlékmű társaságnak tetszett a terv, de a költségei már kevésbé, az
építmény több mint egymillió dollárba került volna. Elhatározták, hogy
belefognak az obeliszk építésébe, az árkádsort pedig későbbre halasztják,
remélve, hogy Washington polgárainak megjön majd a kedvük az
adakozáshoz, ha látják, megkezdődött az emlékmű építése. Az építmény
eredetileg a L'Enfant által kijelölt helyen állt volna, ahol a Fehér Ház
középpontjából kiinduló vonal metszi a Capitolium középpontjából kiinduló
vonalat. Ezen a helyen azonban a talaj nem volt megfelelő, hogy akkora
súlyú épületet megtartson, mint a tervezett obeliszk, ezért körülbelül száz
yarddal délkeletre jelölték ki az új helyszínt. Az összeesküvés-elméletek
gyártói szerint ezáltal az emlékmű pontosan egy vonalba került a Templom
házával, bár valójában ez akkor lenne igaz, ha az obeliszk valahol a 15. és a
16. utca között állna.
Az alapkő letételére egy nagyszabású szabadkőműves szertartás
keretében került sor 1848. július 4-én, Benjamin B. French nagymester
vezetésével, a District of Columbia szabad és elfogadott kőműveseinek
nagypáholyából. Állítólag ugyanazt a szalagot, kötényt és kalapácsot
használta, mint amit Washington 1793-ban, a Capitolium alapkőletételénél.
Szabad hagyomány szerint egy-egy üvegcse gabonát, bort és olajat szórt és
öntött az alapkőre.
Amikor az emlékmű társasága kezdett kifogyni az adományokból, az
egész országból és külföldről is fogadtak már el köveket az építkezéshez.
Az egyik ilyen követ IX. Pilis pápa adományozta: egy márványtömböt a
római Concordia templomából. Az ajándék feldühítette a Semmittudókat,
egy korabeli politikai mozgalmat, mely ellenezte az ír katolikusok
bevándorlását. Ők a pápa adományában a Vatikán világuralomra való
törekvésének bizonyítékát látták.
1854. március 6-án a pápa adományozta követ ellopták az építkezés
helyszínéről. Bár jutalmat is ajánlottak, a követ sosem találták meg, és
senkit sem tudtak őrizetbe venni. Egy beszámoló szerint a Semmittudók a
Potomac folyóba dobták a követ, mások szerint porrá törték és habarcsnak
használták az emlékműhöz.
A Washington-emlékmű zárókövét végül 1884. december 6-án helyezték
el, és a kész obeliszket a következő év február 21-én avatták fel. Az Eiffel-
torony 1889-es befejezéséig ez volt a világ legmagasabb építménye.
Akik szerint az Egyesült Államokat szabadkőműves államként
alapították, nem győzik hangsúlyozni, menynyire uralja a főváros alaprajzát
a Washington-emlékmű. Bár azt állítani, hogy egy szabadkőműves által
tervezett, szabadkőműves tiszteletére épített, szabadkőműves szertartás
keretében alapozott emlékmű szabadkőművesek befolyásáról árulkodik,
még összeesküvés elméletnek is gyengécske.
Az emlékmű építészeti jellemzői számos képtelen elméletet inspiráltak,
miszerint mennyire fontos volt az ókori Egyiptom a szabadkőműves alapító
atyák számára. David Ovason Nemzetünk fővárosának építészeti titkai című
könyve szerint az asztrológia az összekötő kapocs az emlékmű és az ókori
Egyiptom között. Az író kifejti, hogy az egyiptomiak úgy építették
piramisaikat és templomaikat, hogy egy vonalban álljanak a Szíriusszal, a
Kutyacsillaggal, melynek az Egyesült Államok szabadkőműves alapító
atyái is nagy jelentőséget tulajdonítottak. Állítása szerint a Függetlenségi
nyilatkozatot akkor írták alá, amikor 1776 júliusában a Szíriusz egy
vonalban állt a Nappal, 1848-ban pedig akkor fektették le a Washington-
emlékmű alapkövét, amikor a Nap áthaladt a Szíriuszon, hogy az ünnepség
alatt a csillag a Capitolium felett legyen látható.
Langdon, amikor Az elveszett jelkép végén az emlékmű tetején áll,
megállapítja, hogy az obeliszk körül futó két, sötét kőből épült kör fentről
nézve a pont a körben ősi szimbólumra emlékeztet, pedig a hatodik
fejezetben még elvetette azokat az elméleteket, melyek szerint Washington
térképén misztikus szimbólumok fedezhetők fel.
Ahogy Langdon is megjegyzi, az emlékmű alumínium zárókövének
egyik oldalán a következő felirat olvasható: „Laus Deo”, vagyis „Dicsőség
Istennek”. A szabadkőművesek piramisa alján lévő jelképek ugyanezeket a
szavakat adják ki, ha a latin ábécére írjuk át őket. A kő másik három
oldalán is vannak feliratok, ezek azonban az emlékmű építésében
résztvevőkről szólnak, ezért mint titkos üzenet nem túl izgalmasak.
Lásd még: Piramisok és az ókori Egyiptom; Washington, George;
Washington, város.

 Washington és Zeusz
Az elveszett jelkép huszonegyedik fejezetében Robert Langdon
felvilágosítja Satót, hogy a Capitolium Rotundájában régen egy hatalmas
George Washington-szobor állt, mely a görög isten, Zeusz szobrára
hasonlított. Bár a műalkotás a Capitolium számára készült, ma az Amerikai
Történeti Múzeumban őrzik, a National Mail parkban, tudja meg Sato,
amikor Blackberryjén rákeres a Google-ban.
Horatio Greenlough George Washington című szobrát 1832-ben
rendelték meg. Néha Washington Zeusz vagy Amerikai Zeusz néven is
hivatkoznak rá, Pheidiász olümpiai Zeusz-szobrának mintájára készült,
amely egyike volt az ókori világ hét csodájának. Pheidiász szobra tizenkét
méter magas volt, elefántcsontból és aranylapokkal fedett bronzból készült.
A műalkotásnak otthont adó templom az 5. század elején elpusztult,
történészek szerint a szobor vagy ekkor, vagy a század folyamán később,
Bizáncban pusztulhatott el.
Greenlough-t azzal bízták meg, hogy Washington születésének 100.
évfordulójára készítsen róla szobrot. A Rotundában jelölték ki a helyét,
közvetlenül Constantino Brumidi Washington apoteózisa című freskója
alatt, melyen az elnök istenként emelkedik a mennybe. A helyszínt
figyelembe véve nem csoda, ha Greenlough az isteni téma folytatása mellett
döntött, amikor azonban 1841-ben leleplezték a szobrot, sokaknak nem
tetszett, hogy Washingtont pogány istenként ábrázolja.
A műalkotás Washingtont ülő helyzetben örökítette meg, felsőteste
meztelen, egyébként tóga takarja. Jobb kezét a magasba emeli, mutatóujja
felfelé mutat, a Washington apoteózisára, akárcsak Peter Solomon levágott
keze Az elveszett jelkép elején. Bal karja előrenyújtva, kezében hüvelyébe
dugott kardot tart.
Ez a szokatlan póz arra inspirálta az összeesküvés-elméletek híveit és
David Icke-ot, a Hereford United volt kapusát, hogy az okkultista Eliphas
Lévi A legnagyobb titok című könyvében látható Baphomet-ábrázolással
hozzák kapcsolatba a szobrot:
Miért így ábrázolták? És miért mutat a jobb keze felfelé, a bal pedig
lefelé? … Hát mert az ördög sátánista szimbólumának, a mendesi
Baphomet vagy Asmodeus mintájára készült.
Valamilyen okból kifolyólag Icke ebben a véletlen hasonlóságban annak
a bizonyítékát látja, hogy a szabadkőművesek az ördögöt imádják (lásd
Sátánizmus).
A szobrot 1841-ben helyezték el a Rotundában, de nem bizonyult túl
népszerűnek a 19. század közepén élt amerikaiak körében, akik szerint
Washington meztelensége összeegyeztethetetlen volt a róla kialakult
tekintélyes imázzsal. Ezenkívül túl nehéz volt a padlónak, mely alatt – mint
arra Robert Langdon Az elveszett jelkép huszadik fejezetében rámutat – a
capitoliumi kripta helyezkedik el. 1843-ban, amikor a padló elkezdett
repedezni, a szobrot áthelyezték a Capitolium keleti oldalán elterülő gyepre,
és itt is maradt mindaddig, míg az időjárás ki nem kezdte. Ismét
áthelyezték, ezúttal a Smithsonian-kastélyba, végül pedig az Amerikai
Történeti Múzeumba került, ahol mind a mai napig megtekinthető.
Habár egy csöppnyit kiábrándító, hogy Greenlough bizarr szobra Az
elveszett jelképben csak egy Blackberry kijelzőjén jelenik meg, nem nehéz
kitalálni, miért nem tudott Brown ellenállni a csábításnak, hogy az Egyesült
Államok első elnökét izompacsirta pogány istenként ábrázoló szobrot
belevegye regényébe.
Lásd még: Egyesült Államok Capitoliuma; Sátánizmus; Washington
apoteózisa; Washington, George

 Washington, George
George Washington ábrázolásai Az elveszett jelkép számos helyén
felbukkannak. A regény elején Peter Solomon levágott keze Constantino
Brumidi Washington apoteózisa című freskójára mutat. A Capitoliumban
pedig Langdon Horatio Greenough Washington Zeusz című szobrára
emlékszik vissza. Amikor a szabadkőművességről ad elő a diákjainak, egy
falfestményt mutat nekik, melyen George Washington szabadkőműves
jelvényeket viselve fekteti le a Capitolium alapkövét. Később Langdon és
Katherine Solomon félrevezetik a CIA-t, hogy azt higgyék, Alexandriába
tartanak, a George Washington szabadkőműves nemzeti emlékműhöz.
Végül pedig a regény azzal zárul, hogy a nap felkel a Washington-emlékmű
mögött.
George Washington az amerikai függetlenségi háborúban a szárazföldi
csapatok parancsnoka volt, később az Egyesült Államok első elnöke lett, és
az ország megalapításának legünnepeltebb személyisége. Talán ő a világ
leghíresebb szabadkőművese is – bár ezzel vitatkozhatunk.
Washington életét legendák övezik, ahogy ez ilyen fontos személyiségek
esetében lenni is szokott. Ezen mítoszokért leginkább egy anglikán
lelkipásztor a felelős, Mason Locke Weems, ismertebb nevén Weems
lelkész. A 19. század elején Weems kiadott egy könyvet George
Washington tábornok életének, halálának, erényeinek és tetteinek története
címmel. A mű apokrif történeteket tartalmaz, például azt a sztorit, mely
szerint a gyermek Washington bevallotta, hogy ő vágta ki a cseresznyefát.
Ebből az életrajzként tálalt rajongói elmeszüleményből amerikai
kisiskolások generációi tanultak, és így olyan tévképzetek vésődtek a
fejükbe, amiket nehéz volt kigyomlálni.
Weems beszámolója szerint Washington halála a következőképp történt:
a férfi angyalok karától körbevéve, szentként emelkedett fel a mennybe. Ez
a leírás ihlette Brumidi freskóját, a Washington apoteózisát, Az elveszett
jelképben ez a festmény vezeti be az ember isteni mivoltának témáját.
Washington 1732. február 22-én született családjának pope Creek-i
birtokán, mely a mai, Virginia állambeli Colonial Beach közelében terült el.
Tizenegy éves volt, amikor édesapja, Augustine meghalt, így féltestvére,
Lawrence Washington lett számára a pótapa és a példakép. Mivel nem volt
pénzük, hogy rendesen kitaníttassák, tizenhat évesen földmérőként kezdett
dolgozni, hogy támogathassa családját.
1752-ben Lawrence meghalt TBC-ben, így George-ra szállt a családi
ültetvény tulajdonjoga. Sikeresen gazdálkodott örökségével, birtoka öt
különböző farmon összesen nyolcezer angol holdra rúgott. Ugyanebben az
évben avatták be a fredericksburgi szabadkőműves páholyban, és az a hatás,
melyet a testvériség elvei gyakoroltak az életére, maradandónak bizonyult.
Már egy évvel később mesterré léptették elő. Feltehetőleg a francia-
indián háború alatt ápolta a szervezethez fűződő kapcsolatát, a katonaságnál
is látogatta a szabadkőműves páholyüléseket, melyeket minden jel szerint
Nyugat-Virginiában, egy, Charles Town közelében lévő barlangban
tartottak, ezt ma „Washington szabadkőműves barlangjának” nevezik.
Amikor 1775-ben kitört a függetlenségi háború, Washingtont nevezték ki
a szárazföldi csapatok főparancsnokává. Népszerűsége és katonai
tapasztalatai miatt egyértelmű volt, hogy őt választják, bár ő maga
tiltakozott és azt állította, nem méltó a feladatra.
Akárcsak a francia-indián háborúkban, Washington most is kapcsolatba
lépett a hadseregen belül működő szabadkőművesekkel. 1779-ben West
Pointban közel száz szabadkőműves élén haladt a Keresztelő Szent János
ünnepén tartott körmenetben. Washington támogatta a hadseregben a
páholyok működését, mert szerinte a szabadkőművesség segítette a
különböző háttérrel rendelkező katonákat, hogy megtalálják a közös hangot,
és megerősítette a köztük lévő köteléket. Washingtont a háború után is
szoros szálak fűzték a testvériséghez. 1788-ban, egy évvel elnökké
választása előtt ő lett az Alexandria páholy alapító mestere. A páholy ma a
George Washington szabadkőműves nemzeti emlékműben ülésezik, mely
Az elveszett jelkép hetvennyolcadik fejezetében is szerepel. 1789. február 4-
én Washingtont megválasztották az Amerikai Egyesült Államok első
elnökévé, hivatali esküjét 1789. április 30-án tette le egy nagyszabású
ünnepély keretében, melyet Robert Livingstone, a New York-i nagypáholy
nagymestere vezényelt le.
Miközben Washington az új nemzet kialakulása fölött őrködött, a
szabadkőművességhez fűződő kapcsolatai is fontosak maradtak számára.
1793-ban, a Capitolium alapkőletételénél kőműves kötényét viselte, az
ünnepély alkalmával gabonából, borból és olajból álló áldozatot is
bemutattak (lásd Egyesült Államok Capitoliuma).
A szabadkőművesség, mely távolról sem egy sötét cselszövés titokzatos
fedőszerve, megtanította rá Washingtont, hogy fogadja el mások
meggyőződését. A szabadkőművesek a legfelsőbb létezőt a Világegyetem
nagy építőmestere névvel illetik, nem azért, mert titokban pogány isteneket
imádnak, ahogy az összeesküvés-elméletek hívei állítják, hanem mert
tiszteletben tartják tagjaik személyes meggyőződését és hitét (lásd még
Világegyetem nagy építőmestere címszót).
Ezzel egybehangzóan, a feljegyzések tanúsága szerint Washington a
Jehova szót használta, ha egy zsidó közösségnek írt, amikor pedig egy
cseroki küldöttségre hivatkozott, a nagy szellem kifejezéssel élt.
Washington a saját vallási nézeteit megtartotta magának, ebből sok író
arra következtet, hogy deista volt, vagyis olyan legfelsőbb lényben hitt, aki
megteremtette a világmindenséget és a természet törvényeit, de nem
avatkozik bele a (lásd még Deizmus címszót). Bár ez azokat igazolná, akik
szerint az Egyesült Államokat inkább deista, mint keresztény államként
alapították, erre nem sok közvetlen bizonyíték van. Washington nem
áldozott templomban, de sosem magyarázta el, pontosan miben is hisz.
A másik olyan érték, amit Washington valószínűleg a
szabadkőművesektől vett át, a folyamatos önfejlesztés kötelessége. Bár
rendes iskolázást nem kaphatott, elkötelezett híve volt az önművelésnek,
egy több mint kilencszáz kötetet számláló könyvtárat is összegyűjtött, mely
egyike volt a legnagyobbaknak a gyarmatokon.
Washington 1797-ben vonult vissza az elnökségtől, és visszatért Mount
Vernon-i ültetvényére, hogy a gazdálkodásnak szentelje idejét. 1799.
december 12-én meghűlt, mikor a fagyos esőben lóháton vette szemügyre
birtokát. Két nappal később meghalt, valószínűleg egy érvágás
következtében, mellyel a betegségét próbálták kezelni. Temetését december
18-án tartották, katonai tiszteletadás és szabadkőműves felvonulás
kíséretében. Washington mellé temették kőműves kötényét és egy zöldellő
hajtást az akác szimbólumaként, mely a halhatatlanság és a feltámadás
szabadkőműves jelképe.
A temetési szertartás elemei is arról árulkodnak, hogy a
szabadkőművesség egész élete során fontos volt Washingtonnak. Nem
azért, hogy palástolja vele valódi szándékát, egy új világrend
megteremtését, ahogy ezt az alternatív történészek állítják, hanem mert hitt
a szabadkőművesség által hirdetett erényekben, a toleranciában és az
önfejlesztésben.
Lásd még: Deizmus; Egyesült Államok Capitoliuma;
Szabadkőművesség; Világegyetem nagy építőmestere; Washington
apoteózisa; Washington-emlékmű; Washington, város.

 Washington Nemzeti Katedrális

Az elveszett jelkép hetvenkilencedik fejezetében Robert Langdon és
Katherine Solomon elhitetik a CIA-val, hogy a George Washington nemzeti
emlékműhöz tartanak, valójában azonban az ellenkező irányba, a
Washington Nemzeti Katedrálishoz mennek. A Washington Nemzeti
Katedrális Mount Albanban áll, Washington északnyugati részének egyik
legmagasabb pontján. Habár Pierre Charles L'Enfant eredeti várostervében
elkülönített egy földterületet egy „nemzeti célokra alkalmas, nagyméretű
templomnak” ott, ahol ma a Nemzeti Arcképcsarnok áll, a katedrálist csak
1907-ben kezdték építeni.
Elnevezése ugyan hivatalos státuszra utal, a Washington Nemzeti
Katedrális egy episzkopális templom, mely magánadományokból épült.
Ennek ellenére gyakran össznemzeti események színhelye, L'Enfant
szándékának megfelelően. Eddig Woodrow Wilson, Dwight D. Eisenhower,
Ronald Reagan és Gerald Ford állami temetési szertartását tartották itt,
valamint a Franklin D. Roosevelt, Ronald Reagan, George H. W. Bush,
George W. Bush és Barack Obama beiktatását követő elnöki imaórát.
Ahogy a hetvenedik fejezetben Dean Galloway is elmondja, a
Jeruzsálem-oltár előtt a padlóba tíz kődarab van beépítve, mely a Sínai-
hegyről, pontosabban az egyiptomi Sínai-félszigeten levő Szent Katalin
városának hegyéről származik. A Kivonulás könyve szerint ezen a hegyen
adta át Isten a tízparancsolatot Mózesnek. A mennyből származó kő, amely
nyomról Galloway beszél, a „világűrös ablakra” vonatkozik, a Holdra
szállásnak emléket állító ólomüveg ablakra, melybe egy darabka
holdkőzetet is beépítettek. Langdon elmagyarázza Katherine Solomonnak,
hogy a „Luke sötét apja” meghatározás a katedrális híres Darth Vader-
groteszkjére vonatkozik. A faragvány az északnyugati tornyon található,
Jay Hall Carpenter és Patrick J. Plunkett készítették, ez volt a győztes
versenymunka a National Geographic World magazinjának pályázatára,
amelyre egy szobrot kellett tervezni a katedrálisba. Bár nem minden
keresztény nézi jó szemmel ezt a sith vallásnak tett gesztust, legalább azért
hálásak lehetnek, hogy nem egy ewok maci vagy Jar Jar Binks lett a befutó.
Lásd még: Washington-emlékmű; Washington, város.

 Washington, város
Már régóta sejthető volt, hogy a harmadik Langdon-könyv
Washingtonban fog játszódni, erre 2003 óta Dan Brown több interjúban is
utalt.
A városok térképe és épületei Dan Brown kitalált történeteinek mindig is
fontos pontját jelentették, úgyhogy aligha meglepő, hogy Robert Langdon
első amerikai története a fővárosban játszódik. Amint ő maga mondja a
tanítványainak Az elveszett jelkép hatodik fejezetében, a városban jelen van
mindenféle „régi dolog”, például templomok, piramisok és föld alatti
kamrák – a Dan Brown-formula elengedhetetlen kellékei.
Úgy tűnik, Washington leírásakor Dan Brownra David Ovason
Nemzetünk fővárosának építészeti titkai című könyve volt hatással. Ovason
a város római, görög és egyiptomi építészeti elemeit taglalja könyvében,
ezekre Robert Langdon is azonnal figyelmes lesz a harmadik fejezetben,
amint megérkezik a fővárosba és elhalad a Jefferson-emlékmű, a Lincoln-
emlékmű és a Washington-emlékmű mellett.
Ovason érdeklődéssel kutatja a szabadkőművesek Washington
történelmére gyakorolt hatását. Langdon a hatodik fejezetben szintén
eltűnődik a város szabadkőműves történelmén. Néhány alternatív történész
Washingtont a szabadkőműves köztársaság fővárosának tekinti, és az
valóban tagadhatatlan, hogy a testvériség hatása a város egész történetén
nyomon követhető.
Az Egyesült Államok fővárosa eredetileg Philadelphia volt, de miután
1783-ban egy csapat katona megtámadta a Függetlenség Csarnokát és a
háborús szolgálataikért fizetséget követeltek, világossá vált, hogy milyen
nehéz megvédeni a kormányépületeket. James Madison amellett érvelt,
hogy egy új fővárost építsenek a nemzetnek. Madison, Thomas Jefferson és
Alexander Hamilton a Potomac folyó melletti területet választották az új
város számára. Virginia és Maryland államok adományozták a földet, és
George Washington jelölte ki a Szövetségi Körzet tíz négyzetmérföldes,
gyémánt alakú területét, melyet a Potomac északkeleti partja és a keleti
ágának az északnyugati partja határol.
1791 elején ő választotta ki Pierre Charles L'Enfant francia származású
mérnököt, hogy megtervezze a várost. L'Enfant Párizsban született 1754-
ben, majd a függetlenségi háborúban George Washington alatt szolgált, a
műszakiak hadnagya volt. A háború után New Yorkban telepedett le,
mérnökként és építészként szerzett ismertséget. E téren elért sikereinek és
George Washingtonhoz fűződő kapcsolatának köszönhetően magától
értetődően esett rá a választás, hogy megtervezze az új fővárost.
L'Enfant tervén a rácsos utcahálózatot széles, átlós sugárutak szelték át,
amelyek nevüket az unió államairól kapták, valamint nagy közterek,
amelyek figyelemre méltó amerikai polgárok nevét viselték. Az átlós
sugárutak közül a Pennsylvania Avenue volt a leghíresebb, mely az elnöki
rezidenciát (Fehér Ház néven vált ismertté, miután egy tűzvészt követően
átfestették) köti össze a Capitolium épületével. A terv szerint két széles
„nagy sugárút” indult volna a Capitoliumtól és az elnöki palotától,
színházak, múzeumok és galériák sorával. Metszési pontjukban állt volna
George Washington hatalmas lovas szobra, inspirálva mind a kongresszust,
mind az elnököt.
Bár sok mindent beleláttak már a L'Enfant által megálmodott tervrajzba,
érdemes észben tartani, menynyire kötötték az építészt a hely topográfiai
adottságai. Az például, hogy a város két legfontosabb épületét, a
Capitoliumot és az elnöki palotát egymás közelébe, magaslatra helyezte és
széles sugárutakkal kötötte össze, logikusnak tűnik. A rácsos hálózat is
ésszerű választás volt, mert így sokkal könnyebb eladni a parcellákat a
befektetőknek.
A beszámolók szerint L'Enfant lobbanékony természet volt, nagyon
dühítette, ha pénzügyi megfontolásból engedményeket kellett tennie a város
grandiózus tervével kapcsolatban. Mikor a kongresszus által kinevezett
biztosok bele akartak pillantani tervrajzaiba, megtagadta kérésüket, pedig
térkép nélkül nem tudták megkezdeni a telkek árverésre bocsátását.
L'Enfant egészében akarta megvalósítani terveit, a biztosok viszont
ragaszkodtak hozzá, hogy a korlátozott költségvetés mellett csak a
szövetségi épületek megépítésére koncentráljanak.
 A biztosokkal folytatott állandó vitái miatt George Washington
elbocsátotta L'Enfant-t, alig egy évvel azután, hogy neki adta a megbízást,
de az építész fővárossal kapcsolatos tervei közül sok megvalósult. Az
alaprajzot Andrew Ellicott vette át, aki földmérőként dolgozott L'Enfant
mellett. Ellicott átdolgozta L'Enfant terveit, George Washington és Thomas
Jefferson segítségével.
1791-ben megkezdődött az új, szövetségi főváros építése, mely nevével
George Washington előtt tiszteleg. A Capitolium alapkövét 1793-ban tették
le, nyilvános szabadkőműves szertartás keretében (lásd Egyesült Államok
Capitoliuma címszó). A kongresszus először 1800-ban ülésezett
Washingtonban, az 1801-es Organic Act a kongresszus irányítása alá utalta
a területet.
A 19. század eleji Washington egész másképp nézett ki, mint a mai. A
National Mail szerepelt L'Enfant terveiben, de csak a 20. század elején
nyerte el jól ismert, rendes park alakját. Korábban, a polgárháború alatt,
katonák táborhelye volt, egy részét pedig a baltimore-i és potomaci vasút
állomásként használta. S bár a George Washingtonnak szánt emlékmű is
szerepelt L'Enfant terveiben, a híres obeliszk valójában csak 1884-ben
készült el (lásd még Washington-emlékmű).
Az összeesküvés-elméletek egy külön ága foglalkozik azzal, hogy
Washington alaprajzán titkos üzeneteket fedezzenek fel, melyek közül sok
kapcsolódik a szabadkőművesekhez. Mielőtt fejest ugrunk ezekbe, ne
felejtsük el, hogy azok az alapító atyák, akik szabadkőművesek voltak,
például George Washington, nem rejtették véka alá kötődésüket. Ahogy a
hatodik fejezetben Robert Langdon is elmeséli hallgatóinak, George
Washington teljes kőművesöltözetben vett részt a Capitolium alapkő-letételi
ünnepségén; miért kellett volna hát titkos jelképeket elrejtenie a város
alaprajzán?
Langdon azonban téved akkor, mikor L'Enfant-t is a szabadkőművesek
közé sorolja – semmi sem bizonyítja, hogy az építész a testvériség tagja lett
volna. David Ovason a Nemzetünk fővárosának építészeti titkaiban azt
állítja, hogy „valószínűleg” szabadkőműves volt, állítását pedig egy
hasonlóképp ködös lábjegyzettel támasztja alá, miszerint „nagyon
valószínű”, hogy szabadkőműves volt.
Némelyek szerint George Washington elképzelése, hogy a körzet egy
szabályos, tízmérföldes négyzeten terüljön el, a szabadkőművesek értelem,
észszerűség és tökéletesség utáni vágyáról árulkodik, mely az új városban
ölt majd testet. Az összeesküvés-elméletek hívei azonban legnagyobb
örömüket abban lelik, hogy nagyítóval bogarásszák Washington utcáinak
térképét.
Az ugrásra kész összeesküvéselmélet-hívők több száz rejtett utalást
találtak a szabadkőművességre az utcák térképén. A legismertebb a körző,
melynek csúcsát a Capitolium, szárait pedig a Fehér Házhoz és a Jefferson-
emlékműhöz vezető sugárutak adják. Ha ez valóban szabadkőműves jelkép,
akkor a körző mellett természetesen a derékszögnek is fel kéne tűnnie. Van,
aki a derékszöget a Fehér Háztól a Lincoln-emlékműig, és onnét a
Jefferson-emlékműig húzott vonalakban látja, így azonban a derékszög
lejjebb kerülne, mint hagyományosan a szabadkőműves jelképeken. Mások
a Canal Streetet és a Louisiana sugárutat használják fel, bár ez sem elég jó,
mert így túl hosszúak lesznek a körző lábai.
Néhány vészmadár még egy fordított pentagramot is felfedezni vél a
Fehér Ház felett az utcahálózat rajzán. Ez az alakzat őrült spekulációk sorát
indította el, melyek szerint az alapító atyák dehogyis a keresztény istent,
hanem valójában – szabadkőművesek lévén – a sátánt imádták. Ördögi
tervükbe azonban egy apró hiba csúszhatott, mivel az utcák által kirajzolt
alakzat kissé túl széles és kurta ahhoz, hogy nyugodt szívvel pentagramnak
lehessen nevezni. Sőt mi több, csak egy pillantást kell vetnünk Washington
térképére, hogy láthassuk, a legnagyobb jóindulattal is csak részleges
ötszögről beszélhetünk, mivel a Rhode Island sugárút nem ér össze egészen
a New Hampshire sugárút és a Pennsylvania sugárút metszéspontjával. Ha
már egyszer valaki minden áron sátánista tanokat akarna elrejteni egy
térképen, biztosan rendesen csinálná.
Michael Baigent és Richard Leigh A templom és a páholy című
könyvében azt állítja, hogy miután George Washington és Thomas Jefferson
módosítottak a terveken, több olyan alakzat is kirajzolódott, ami a
templomosok jelvényén lévő kereszthez hasonlít. Ezzel támasztják alá azt
az elméletüket, hogy a szabadkőművesség ebből a középkori lovagrendből
eredeztethető.
Ironikus módon ezek az elméletek minél jobban el-burjánzanak, annál
kevésbé hihetőek. Nem arról győznek meg, hogy a szabadkőművesek
szimbólumokat rejtettek el Washington alaprajzán, hanem hogy a város
rácsos mintájú, átlós vonalakkal átszelt térképén olyan alakzatot
fedezhetünk fel, amilyet csak szeretnénk.
Langdon bölcsen elutasítja ezeket az teóriákat, amikor a hatodik
fejezetben az egyik harvardi diákja felhozza őket, Dan Brownra azonban,
úgy tűnik, Washington asztrológiai szempontú leírása, mely David Ovason
Nemzetünk fővárosának építészeti titkai című könyvében szerepel, sokkal
nagyobb hatást tett. Langdon még azt is elmeséli tanítványainak, hogy
Washington alapkő-letételi ünnepségeit akkor tartották, amikor a Caput
Draconis a Szűz jegyében állt, amiről Ovason könyvének 4. fejezetében
részletesen beszámol. Ovason kínos alapossággal veszi sorra könyvében,
milyen hatással bírt a Szűz csillagkép Washington történelmére és a város
építészeti terveire. Azt állítja, hogy a Szűz nagy fontossággal bír a
szabadkőművesek számára, mivel a kereszténység előtti istennőkkel
hozható kapcsolatba, ezért a város egészét egy pogány oltárnak lehet
tekinteni. A szabadkőművesség valójában természetesen nem tulajdonít
különösebb jelentőséget a Szűznek.
Akár elfogadjuk Langdonnak a várossal kapcsolatos misztikus
értelmezését, akár nem, Washingtonban kétségtelenül elegendő meglepő
hely van, mely megfelelő helyszín egy Dan Brown-regény számára. Ahogy
Langdon is elmondja diákjainak, a főváros a misztikus történelem
tekintetében felveheti a versenyt bármely európai várossal.
Lásd még: Egyesült Államok Capitoliuma; Sátánizmus;
Szabadkőművesség; Washington, George.

 Függelék
A SZABADKŐMŰVES PIRAMIS
SZIMBÓLUMAI Az elveszett jelkép százegyedik
fejezetében arról olvashatunk, hogy a szabadkőműves
piramis alapjába különböző szimbólumok vannak
bevésve, melyeket viasz és kőpor takar. Ha a jeleket a
Benjamin Franklin-féle 8x8-as bűvös négyzetnek
megfelelően rendezzük el, megkapjuk a Heredom
szót (ami állítólag szent házat jelent és a Templom
házának fedőneve), egy nagy piramist, egy kanyargós
lépcsőt és öt különálló jelképcsoportot. Ez a függelék
ezeket a szimbólumokat tekinti át, de vigyázzunk,
mert némelyik jelkép Dan Brown honlapján is
szerepel a jelképkereső játékban, érdemes tehát ezt a
részt a játék után olvasni.
 A piramis
A szimbólumok eredeti rendjében szereplő átlós vonalak többsége az
átrendezés után egy nagy piramist alkot. A piramis itt is, akárcsak a regény
többi részében, az ősök elveszett bölcsességét jelképezi (lásd Piramisok és
az ókori Egyiptom címszónál is).

 A csigalépcső
A kanyargós lépcső jelképet a szabadkőművesség második fokozatában,
a legény fokozatban használják, a Salamon templomának középső termébe
vezető utat szimbolizálja a Királyok első könyvében szereplő lépcsőre
utalva.
Robert Langdon helyesen állapítja meg, hogy a kanyargós lépcső néha a
szabadkőműves írótáblákon is megjelenik, olyan vásznakon vagy
fatáblákon, amelyekre bizonyos beavatási szertartásokhoz kapcsolódó
jelképeket rajzolnak. Ez a hagyomány a 18. századbeli üléseken alakult ki,
ahol a szabadkőművesek textilre nyomtattak szimbólumokat, és ezt
terítették rá egy állványra, mivel a szertartást nem ábrázolhatták olyan
módon, hogy azt a be nem avatottak is megértsék. A táblákról szereplő sok
más jelkép is megtalálható a piramis oldalain, ezekről lentebb szólunk.
A MÁSODIK SOR
A bűvös négyzet második sorában, a heredom szót tartalmazó sor alatt, a
már az ókorban is ismert hét bolygó szimbólumai szerepelnek (akkor még a
Napot és a Holdat is bolygónak vélték). Az alkimisták szerint ezek a
bolygók egy-egy fémfajtának is az urai, ezért szimbólumaik a hét fémet is
jelölik.
 Szaturnusz
Ez a jelkép Szaturnusznak, az aratás római istenének a sarlóját ábrázolja.
Az alkímiában az ólmot jelenti. Dan Brown weboldalán a jelképkereső
játékban ez a megfejtése a következő feladványnak: „Sidereus Nuncius
írnoka látta először a gyűrűit”, ami Galileo Galilei 1610-ben kiadott
értekezésére utal.
 
 Mars
A szimbólum Marsnak, a római hadistennek a pajzsát és dárdáját
ábrázolja. Az alkímiában a vasat jelöli, továbbá a férfi nem jelképe. Dan
Brown jelképkeresőjében a „Naptól számított negyedik bolygó”.

Merkúr
Mercuriusnak, a kereskedelem római istenének a pálcáját és szárnyas
sisakját ábrázolja ez a szimbólum. Az alkímiában a higanyt jelöli. Dan
Brown honlapján a jelképkereső játékban a „folyékony ezüst” megfejtése.
 Nap
Ez a jelkép gyakran felbukkan a regényben, a Pont a körben címszó is
ezzel foglalkozik. Amellett, hogy a Napot jelképezi, az alkímiában az arany
szimbóluma is.
 
 Hold
Ez a növekvő Hold szimbóluma, az alkímiában az ezüstöt jelöli.

Vénusz Ez a jelkép a szerelem római istennőjének, Venusnak a

kézitükrét ábrázolja. Az alkímiában a rezet jelöli. A női nem jelképe is.
Dan Brown honlapján a jelképkeresőben a „Venus kézitükre”
megfejtése.

Jupiter A római főisten, Jupiter villámát ábrázoló jelkép. Az

alkímiában az ónt jelöli.

A HARMADIK SOR
A harmadik sor a piramis sarokköve mellett hat olyan szimbólumot
tartalmaz, amelyek latin betűs átirata a „Laus Deo” (Dicsőség Istennek)
feliratot adja ki, ami a Washington-emlékmű sarokkövének egyik oldalán is
olvasható.

A derékszög
Ez a híres szabadkőműves szimbólum az őszinteséget, igazságot és
erényt jelképezi, és a körzővel együtt a testvériség emblémáját alkotja.

Au
Az arany vegyjele, a periódusos rendszer d mezőjében szerepel. Mint sok
más vegyjel, ez is az elem latin nevéből, az aurumból ered.

Szigma
A szigma a görög ábécé 18. betűje, az sz hangot jelöli. A matematikában
az összegzés jele.
 
 Delta
A delta a görög ábécé d betűje, továbbá, ahogy Robert Langdon is
rámutat, a változás matematikai szimbóluma is. Az összeesküvés-elméletek
szerint az Egyesült Államok Nagy Pecsétjén lévő mindent látó szem körüli
háromszöggel áll kapcsolatban, és ez is annak a bizonyítéka, hogy az
illuminátusok világméretű változást akarnak hozni és új világrendre
törekszenek (lásd Egyesült Államok Nagy Pecsétje).

Merkúr
Az alkímiában ez is a higanyt jelöli, bár a második sor harmadik
szimbóluma, melyet fentebb leírtunk, sokkal elterjedtebb volt.
 Az uroborosz
Az uroborosz egy kígyót vagy sárkányt ábrázoló jelkép, mely saját farka
végébe harap, hogy kört alkosson. Ez a szimbólum az ókori egyiptomiakig
és görögökig vezethető vissza, de a hindu és az északi mitológiában is
megtalálható. Sokféle jelentést tulajdonítottak neki, például az idő
körforgását, az újjászületést és az anyagi világon túli létállapot utáni
vágyakozást. Az elveszett jelképben Malakh feje búbján van egy uroborosz-
tetoválás, ennek a körnek a közepére akarja tetováltatni az Elveszett Szót.
A PIRAMIS KÖRÜL
A nagy piramis mindkét oldalán több szimbólum is található, melyek a
szabadkőműves írótáblákon is gyakran feltűnnek.

Az ötágú csillag
A legfelsőbb lényt jelképezi, a szabadkőművesség mester fokozatával is
részben kapcsolatban van, mert annak a testvériség öt pontja a neve. Fontos
szimbólum a szabadkőműveseknél, akárcsak a Keleti csillaga rendnél, annál
a szabadkőművességhez hasonló szervezetnél, melyhez nők
csatlakozhatnak, és amelyet Robert Langdon is említ a hatodik fejezetben.
Az összeesküvés-elméletek gyártói az ötágú csillag miatt a
szabadkőműveseket sok mindennel kapcsolatba hozták már, az amerikai
zászlótól kezdve a Rosslyn-kápolnáig.

A Nap és a Hold
Az ötágú csillag mellett a nap és a hold ábrája szerepel, amely a
szabadkőműves táblákon is feltűnik. Ez is, akárcsak a pont a kör közepén, a
legfelsőbb lényt jelképezi, akinek a szabadkőművesek engedelmeskednek.
 
 A három gyertya A szabadkőműves írótáblákon gyakran jelenik meg
a három égő gyertya háromszög alakzatba rendezve az oltáron, ezek a
Nap, a Hold és a páholymester „halványabb fényét” jelképezik. Arra
emlékeztetik a páholymestert, hogy olyan szabályosan irányítsa a
páholyt, ahogy a Nap a nappalokat, a Hold pedig az éjszakákat
szabályozza. Az elveszett jelkép nyolcvanegyedik fejezetében Malakh
három gyertya fényénél dolgozik az alagsorban.

A körző
Ez a közismert szabadkőműves jelkép a barátság értékeit, az
erkölcsösséget és az önmérsékletet szimbolizálja. Dan Brown honlapján a
jelképkeresőben szerepel a körző, a derékszög és a G betű, a következő
feladvány megoldásaként: „Ez a közös Casanovában, Mozartban és
Houdiniben”, utalva a történelem leghíresebb szabadkőművesei közül
háromra. A szabadkőművességben a G betű a Világegyetem nagy
építőmesterét jelképezi, továbbá a geometriára is utal, melyet a valódi
szabadkőművesek az építkezéseknél alkalmaztak.
 
 A terméskő
Ez a jelkép egy építkezéshez használatos, lecsiszolt kőtömböt ábrázol.
Gyakran tűnik fel a szabadkőműves írótáblákon egy nyers kőtömb mellett.
A nyers terméskő az ember tökéletlen állapotát jelképezi, a csiszolt pedig
azt az állapotot, melyet tanulással, hittel és fegyelemmel érhet el.

A Püthagorász-tétel
A piramis jobb alsó sarkában található ez a jelkép, mely szintén előfordul
a szabadkőműves táblákon, és amely a Püthagorász-tételre utal. Matematika
órákról még emlékezhetünk rá, hogy a tétel szerint a derékszögű háromszög
leghosszabb oldala által határolt négyzetterülete egyenlő a két másik oldal
által határolt négyzetek területének összegével – fontos egyenlet volt ez a
régi szabadkőművesek számára. A szabadkőművességben Euklidész 47.
problémájaként hivatkoznak rá.
Mivel ez a jelkép a piramis belsejében található, ahol a fontos vallások és
vallási irányzatok szimbólumai, a püthagoreizmusra is utal, mely egy,
Püthagorász tanításain alapuló testvériség volt.

 A PIRAMIS BELSEJÉBEN
Amikor Robert Langdon a szabadkőművesek piramisa jelképeit elemzi,
megjegyzi, hogy a fontosabb vallások szimbólumai a piramis belsejében
találhatók, mintegy összeolvadva és a körben lévő pont felé emelkedve.
Tizenkét jelkép látható a piramis belsejében, némelyiket nagyon is jól
ismerjük.
 A latin kereszt
A latin vagy keresztény kereszt a kereszténység szimbóluma. Ma
Krisztus testét is ábrázolják rajta, feszületnek nevezzük. Az elveszett jelkép
nyolcvanötödik fejezetében Robert Langdon azt a fajta latin keresztet,
melynek a körben lévő pont van a közepén, rózsakeresztes jelképként
azonosítja (lásd Rózsakeresztesek).

A Dávid-csillag
A két egyenlő oldalú háromszög alkotta hatszög összetett jelkép, sok
különböző hagyományban más-más jelentéssel bír. Jelen esetben a Dávid-
csillagként vagy Magén Davidként értelmezzük, mely a zsidó vallás
szimbóluma. Az elveszett jelképben Katherine követi nyomon ezt az ábrát az
Egyesült Államok Nagy Pecsétjén át egészen a mason, kőműves szó
betűiig.
 
 Hórusz szeme
Hórusz sólyomisten szeme ősi egyiptomi védelmező szimbólum volt,
ékszereken, például amuletteken is feltűnt. Olykor koporsókra is
felfestették, hogy a halott láthassa az utat maga előtt. Hét különböző
hieroglifá-ból áll össze, melyek emberi testrészekre utalnak, ezért Dan
Brown honlapján, a jelképkereső játékban ez a megfejtése a következő
meghatározásnak: „hét testrész hieroglifája egyben”.
 

Félhold és csillag
A félhold és csillag jelképe igen elterjedt volt az ókorban, ma főképp az
iszlámmal azonosítjuk. Számos elmélet foglalkozik azzal, hogyan vált az
iszlám jelképévé, az egyik szerint az oszmán törökök vették át a
bizánciaktól.
 
 A jin-jang A jin-jang egy kör, melyet egy S vonal oszt két egyforma
részre, ezek általában komplementer színekre vannak festve. A két rész
belsejében egy-egy pont van, ez a két, látszólag ellentétes erő közti
összhangot jelképezi. Itt a taoizmust, a kínai filozófiai és vallási
irányzatot jelöli. Dan Brown honlapján a jelképkeresőben a
meghatározása: „ellentétes, mégis egy”.

Az ankh-kereszt Egyiptomi hieroglifa, jelentése élet. Utalhat a

túlvilági életre is, jelölheti a felkelő napot a látóhatár felett, vagy az ég
és föld egységét. Robert Langdon honlapján a neve mellett jobbról és
balról is feltűnik, talán mert fontos szerephez jut majd egy következő
regényben. A jelképkereső játék szerint ez Robert Langdon kedvenc
szimbóluma.
 
 Ahimszá
Bár a kéznek rengeteg különböző jelentése van, valószínűleg a piramis
belsejében a dzsainizmus jelképe. Ez az ősi indiai vallási irányzat az
erőszakmentesség útját tanítja. A kéz az ahimszát szimbolizálja, azt az
életszabályt, hogy tilos bármely élőlényt megölni vagy megsebesíteni.
 A triquetra
Ez a szimbólum az észak-európai rúnafeliratokban és a kelta
művészetben fordul elő. Ma gyakran azonosítják az újpogánysággal és a
New Age tanításaival.
 Aum
Ez a jelkép aumot vagy omot ábrázolja, a hinduizmus egy szent szótagját,
melyet mantraként, megerősítésként és áldásként használnak. A
jelképkeresőben a „rneditatív rigmus” megfejtése.
 
 Dharmacsakra
Ez a kerék a buddhizmusban a dharmát jelképezi, a megvilágosodás felé
vezető utat. A kerék nyolc küllője Buddha egyik legfontosabb tanításának, a
nemes nyolcas útnak a jelképe.

Ötszög
Az ötszögben öt egymást metsző vonal alkot egy ötágú csillagot. Sokféle
kultúrában és hagyományban van különböző jelentése, A Da Vinci-kódban
Robert Langdon a szent női princípiummal hozta összefüggésbe. A körbe
helyezett ötszög itt valószínűleg az újpogány vallásokra, például a wicca
vallásra utal.

 A PIRAMIS ALATT
A kanyargós lépcső két oldalán a zodiákus tizenkét jegye látható, melyek
egy-egy csillagképhez kapcsolódnak. Sokak szerint ezek a csillagképek
különböző személyiségtípusokat határoznak meg. Az elveszett jelképben
Robert Langdon azt állítja, hogy az állatövi jegyek az emberiség legrégebbi
vallásos hiedelmének termékei. Ez egybevág Manly P. Hall ezoterikus író
feltevésével, aki a Minden idők titkos tanításaiban azt állítja, hogy a
zodiákus több mint ötmillió éves, és az atlantiszi civilizációhoz vezethető
vissza. Történelmi tények bizonysága szerint az általunk ismert állatöv
valójában a hellenista és babiloni csillagászatból ered.

Kos
A jelkép a kos szarvait ábrázolja.

Bika
Bikafejet és szarvakat ábrázoló szimbólum.
Ikrek
A római kettes számnak felel meg. A csillagjegy több különböző
csillagászati tudományág szerint is két különálló részből áll.

 Rák
Vannak, akik a rák ollóit vélik felfedezni ebben a jelképben, mások az
uroborosszal hozzák kapcsolatba.

Oroszlán Az oroszlán fejét vagy sörényét ábrázolja.

Szűz
Némelyek egy lány karjait látják a jelképben, mások a végén az egymást
keresztező vonalakat a szexuális önmegtartóztatás jeleként értelmezik. Dan
Brown honlapján, a jelképkereső játékban „az oroszlán szemérmes
szomszédja” a meghatározása.

Mérleg Van, aki a kelő vagy lenyugvó napot és a nappal és éjszaka

egyensúlyát látja benne, mások a matematikában használatos
egyenlőségjelből vezetik le.
 
 Skorpió
Sokak szerint a skorpió lábait és farkát ábrázolja. Előfordul, hogy a Szűz
jelképének ellenpárjaként, a szexuális energia szimbólumaként tekintenek
rá.

Nyilas
Az íjász íját és nyilát ábrázolja. A jelképkereső játékban „kentaur íjász” a
feladvány megoldása.

Bak
Egy kecske szarvával, máskor egy hal farkával azonosítják.
 
 Vízöntő
A hullámos vonalak a vizet jelképezik. A jelképkereső játékban a
következő a meghatározása: „A Broadway hajának egy korszaka”.

Halak
Hagyományosan két hallal azonosítják, melyek ellenkező irányba úsznak,
mégis össze vannak kötve.

 Képek jegyzéke 1. oldal: (fent) US Department of Defense photo by Tech. Sgt.

Andy Dunaway (kiadott); (alul) Washington DC, 1825-1900, Library of Congress Prints &
Photographs Division, LC-DIG-cph-3g02450
3. oldal: (botti) Shutterstock 4. oldal: (fent) Rex Features; (alul) © 2005
Charles Walker/TopFoto 5. oldal: (fent) Shutterstock; (alul balra) © Visions
of America, LLC / Alamy; (alul jobbra) Washington DC, School Survey,
Library of Congress Prints & Photographs Division, LC-DIG-ppmsc-04904
6. oldal: (fent balra) Library of Congress Prints & Photographs Division,
l.C-DIG-pga-02796; (fent jobbra) from Washington's Masonic
Correspondence: As Found Among the Masonic Papers in the Library of
Congress by Julius F. Sachse, 1915; (alul) Shutterstock 7. oldal: (fent) ©
James J. Gillogly, 1999. All rights reserved; (alul) by kind courtesy of
Viceng Feli’ (Flickr: Sabreur76).
All rights reserved
8. oldal: Shutterstock