A reformáció és az ellenreformáció

A reformáció és az ellenreformáció két monumentális vallási mozgalom volt, amelyek a 16. és 17.
században átalakították Európa vallási és politikai arculatát.

A reformáció 1517-ben kezdődött, amikor Luther Márton, egy augustinus szerzetes és a wittenbergi
egyetem professzora közzétette "Kilencvenöt tézisét". Ezekben a katolikus egyház azon gyakorlata ellen
érvelt, hogy bűnbocsánatokat árult, amelyek lényegében a bűnökért való kegyelmet jelentették. Ez az
esemény egy hatalmas vallási felfordulás kezdetét jelentette.

Luther és kortársai, köztük Kálvin János és Ulrich Zwingli, olyan tanokat hirdettek, amelyek alapvetően
megkérdőjelezték a katolikus egyház tanításait. Az egyedül hit általi megigazulás, a Biblia mint a vallási
tekintély forrásának elsőbbsége és minden hívő papsága mellett álltak ki. Ezek az eszmék gyorsan
terjedtek, köszönhetően a nyomdagép nemrég feltalált újdonságának.

1529-ben, a speyeri országgyűlésen alkották meg a "protestáns" kifejezést, utalva azokra a fejedelmekre,
akik tiltakoztak a Luthert törvényen kívül helyező wormsi ediktum végrehajtásáról szóló döntés ellen.
Ezután 1532-ben a nürnbergi béke ideiglenesen felfüggesztette az ediktumot, és lehetővé tette a
fejedelmek számára, hogy megválasszák területük vallását, ami tovább szilárdította a protestantizmust
Németország egyes részein.

A protestáns egyházak struktúrája általában decentralizáltabb volt, mint a katolikus egyházé. Az egyes
helyi gyülekezetek viszonylag önállóak voltak, a vezetés jellemzően a lelkészek és a világi vének között
oszlott meg.

A reformációra válaszul a katolikus egyház elindította az ellenreformációt. A Trienti Zsinat (1545-1563)

ennek a válaszlépésnek az egyik kulcseleme volt. Tisztázta a katolikus tanokat, és reformokat
kezdeményezett, többek között az engedmények árusításának eltörlését, a papság jobb képzését és a
lelkipásztori gondoskodás nagyobb hangsúlyozását.

1555-ben az augsburgi béke elismerte mind a katolicizmust, mind a lutheranizmust, ami jelentős lépés
volt, és némileg enyhítette a vallási feszültséget, bár egyúttal megalapozta a jövőbeli vallási
konfliktusokat.

Az ellenreformáció a barokk művészet és építészet formájában is megnyilvánult, amely félelmet és vallási

buzgalmat akart kelteni, valamint az új vallási rendek törekvéseiben. A Loyolai Ignác által alapított Jézus
Társasága vagy jezsuiták jelentős szerepet játszottak a katolikus egyház megújításában, mivel hangsúlyt
fektettek az oktatásra, a missziós munkára és a pápasághoz való hűségre.

Összefoglalva, a reformáció és az ellenreformáció jelentős vallási mozgalmak voltak, amelyek átformálták

Európa vallási, kulturális és politikai tájképét. Új felekezeteket, tanokat és vallási kifejezési formákat
hoztak létre, és hatásuk napjainkban is visszhangzik.