A kiegyezés

Az 1849-es magyar forradalom leverése után a Habsburg-monarchia visszaállította az ellenőrzést, amely

szigorú intézkedéseket tartalmazott a magyar nyelv és a kulturális intézmények ellen. Ez a
"neoabszolutizmus" azonban tarthatatlannak bizonyult, és idővel az érzelmek a Magyarországgal való
kiegyezés irányába mozdultak el.

Külső körülmények: A nemzetközi környezet volt az egyik tényező. Az 1866-os osztrák-porosz háborúban
aratott porosz győzelem után a meggyengült Osztrák Birodalom igyekezett átszervezni magát, hogy
megerősítse pozícióit. Ausztria veresége feltárta sebezhetőségét, és egyértelművé tette, hogy a
birodalomnak meg kell szilárdítania belső frontját. Ráadásul az olaszországi és németországi nacionalista
mozgalmak felemelkedése veszélyt jelentett a soknemzetiségű Osztrák Birodalomra.

Belső körülmények: Belföldön egyre nagyobb volt az elégedetlenség a magyar nemesség és a politikai elit
körében, akik közül sokan vissza akarták állítani az 1849-ben elvesztett szuverenitást és
önkormányzatiságot. A neoabszolutizmus kemény politikája a szélesebb lakosság körében is táplálta az
elégedetlenséget. Ezenkívül a feltörekvő ipari tőkés osztály nagyobb politikai befolyásra és gazdasági
liberalizációra törekedett.

Államszerkezet, gazdasági és horvát megbékélés: A tárgyalások az 1867-es osztrák-magyar kiegyezéshez

vezettek, amely kettős monarchiát hozott létre. A Magyar Királyságnak saját parlamentje és belső
közigazgatása lett volna, de Ausztriával közös uralkodója, külpolitikája és katonasága volt. A magyar
nyelvet visszaállították a közigazgatásban és az oktatásban. A gazdasági megbékélés is megtörtént, közös
piac és vámunió létrehozásával. Horvátország, amely ellenállt a magyarosításnak, 1868-ban a horvát-
magyar kiegyezéssel autonómiát kapott Magyarországon belül.

Deák és Kossuth szerepe: A korszak két magyar kulcsfigurája Deák Ferenc és Kossuth Lajos volt. Deák
mérsékelt politikus volt, aki hitt a kompromisszumban, és jelentős szerepet játszott az osztrák-magyar
kiegyezés megtárgyalásában. A "nemzet bölcse" néven vált ismertté. Ezzel szemben Kossuth, aki az 1848-
as forradalmat vezette, száműzetésben élt, és a teljes magyar függetlenséget szorgalmazta. Elutasította a
kiegyezést, és viszonya a magyar politikai berendezkedéssel továbbra is feszült maradt.

A kiegyezés nem volt ellentmondásmentes, mivel egyesek úgy tekintettek rá, mint a teljes függetlenségre
irányuló magyar törekvések eladására. Ugyanakkor jelentős mértékű magyar önkormányzatiságot tett
lehetővé, és egy időre segített stabilizálni a régiót. Ezen túlmenően megteremtette az alapkőletételnek
nevezett kulturális és gazdasági fellendülés alapját Magyarországon. Ugyanakkor megőrizte a magyar
nemesség uralmát, és nem elégítette ki teljes mértékben a magyarországi más etnikumok nacionalista
törekvéseit, ami továbbra is feszültségeket okozott a kettős monarchián belül.