Jó estét kívánok!

Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves közönségünk, engedjék meg, hogy bemutatkozzak: Ricz
Ármin vagyok, a szabadkai Népszíház magyar társulatának új tagja. Azt a megtisztelő feladatot
kaptam, hogy idén én tolmácsolom a színházi világnapra íródott üzenetet, amit a világ szinte
minden színházában felolvasnak.

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet közgyűlésének határozata alapján 1962 óta
tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban
működő Nemzetek Színházának évadnyitója.
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra –
fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és
támogatását.
2023-ban a színházi világnap üzenetét SAMIHA AYOUB egyiptomi színésznő írta:

Barátaimnak, a világ színházművészeinek,

A Színházi Világnapon írom nektek ezt az üzenetet, és miközben boldog vagyok, hogy hozzátok
szólhatok, minden porcikám remeg a nyomasztó feszültségek és zűrzavaros érzések súlya alatt,
amelyektől a világ mai állapotát látva mindannyian szenvedünk – színházi és nem színházi
alkotók egyaránt. Az instabilitás közvetlen következménye azoknak a konfliktusoknak,
háborúknak és természeti katasztrófáknak, amiket a földünk jelenleg átél, és amik nemcsak az
anyagi, de spirituális világunkra és a lelki egészségünkre egyaránt pusztító hatással vannak.

Miközben hozzátok szólok, az az érzésem, hogy az egész világ olyanná lett, mint leszakadt
szigetek vagy mint a ködös horizonton menekülő hajók, amelyek mindenféle útmutatás nélkül,
mégis kitartóan vitorláznak, és remélik, hogy a hosszú bolyongásuk után egy biztonságos
kikötőbe érkezhetnek meg.

Soha ezelőtt nem volt meg a lehetőségünk ilyen szorosan kapcsolódni, mint ma, és még soha
nem voltunk ennyi ellentétben, ennyire távol egymástól. Ezt a drámai paradoxont a mai világunk
kényszeríti ránk. Annak ellenére, hogy mindannyian szemtanúi vagyunk, ahogyan a hírek
áramlása és a modern kommunikáció minden földrajzi határt ledöntve közelítenek minket
egymáshoz, a világban tapasztalható feszültségek és konfliktusok átlépték a logikus felfogás
határait és a látszólagos közeledéssel egyidőben olyan alapvető eltérést alakítottak ki, ami
eltávolít minket az emberi lét legalapvetőbb lényegétől.

A színház esszenciája a tiszta emberi cselekvés, ami az életen alapszik. A nagy úttörő,
Konsztantyin Sztanyiszlavszkij szavaival élve: „Soha ne gyere be a színházba sáros lábbal. A
port és a koszt hagyd kint. Az aggodalmaid, civakodásaid, kicsinyes nehézségeid, mindent, ami
tönkreteszi az életed és elvonja a figyelmed a művészetedről – tedd le az ajtóban.” Amikor
fellépünk a színpadra, azt azzal az egy élettel tesszük, ami bennünk lakik, de az életnek megvan
az a nagyszerű képessége, hogy osztódni és szaporodni tud, így azzá a sokféle életté válik, amit
mi közvetítünk a világ felé, azért, hogy életre keljenek, virágozzanak és terjesszék illatukat
másoknak.

Amit drámaíróként, rendezőként, színészként, látványtervezőként, költőként, zenészként,

koreográfusként, technikusként mi mindannyian a színházban csinálunk, az egy olyan élet
teremtésének aktusa, ami nem létezett azelőtt, hogy a színpadra léptünk volna. Ez az élet
megérdemel egy gondoskodó kezet, ami megtartja, egy mellkast, amihez odadőlhet, egy kedves
szívet, ami szimpatizál vele, és egy józan elmét, ami megindokolja, hogy miért kell túlélni és
menni tovább.

Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy amit mi a színpadon csinálunk, az maga az élet, amit a
semmiből hozunk létre, olyan, mint az izzó parázs, ami szikrázik a sötétben – világosságot és
meleget ad az éjszakában. Mi adunk az életnek nagyságot. Mi testesítjük meg. Mi tesszük
vibrálóvá és tartalmassá. És mi adunk okot a megértésére is. Mi a művészet fényét használjuk a
tudatlanság és a szélsőségesség sötétsége ellen. Mi elfogadjuk az élet tanát, hogy az élet
terjedhessen a világon. Ennek érdekében nem sajnálunk időt, energiát, izzadságot, könnyeket,
vért és idegrendszert, semmit, ami ahhoz kell, hogy közvetítsük ezt a magasztos üzenetet, az
igazság, a jóságosság és a szépség védelmében. Hitet teszünk amellett, hogy az élet megérdemli,
hogy éljük.
Nemcsak azért írom ma ezt az üzenetet, hogy üzenjek, vagy hogy megünnepeljük minden
művészetek atyját, a színházat a mai világnapján. Inkább arra hívlak titeket, hogy álljunk össze
mindannyian, kéz a kézben és vállvetve, engedjük szabadjára a hangunkat, ahogy a színpadon
szoktuk, hogy felébresszük a világ lelkiismeretét és megkeressük magunkban az ember elveszett
lényegét. A szabad, toleráns, szerető, együttérző, gyengéd és elfogadó embert. Utasítsuk el a
brutalitás, a rasszizmus, a véres konfliktusok, az egyoldalú gondolkodás és szélsőségesség aljas
képeit. Az ember évezredek óta jár ezen a földön, ez alatt az ég alatt, és ez így lesz ezután is.
Szóval húzzátok ki a lábát a háborúk és véres konfliktusok sarából és kérjétek meg, hogy hagyja
ezeket az ajtón kívül. Talán az emberiesség, amit most elhomályosítanak a kétségek, egyszer
majd megint olyan kategorikus bizonyossággá válik, amitől büszkék lehetünk emberi
mivoltunkra, és arra, hogy egymás rokonai vagyunk az emberiségben.

Nekünk, drámaíróknak, akik a felvilágosodás fáklyáját hordozzuk, az első színész első színpadra
lépése óta az a küldetésünk, hogy elsőként nézzünk szembe mindennel, ami csúf, véres és
embertelen. Hogy szembesítsük mindennel, ami szép, tiszta és emberi. Rajtunk kívül senki más
nem képes így terjeszteni az életet. Úgyhogy terjesszük együtt a világ és az emberiség
érdekében.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

A most következő előadáshoz jó szórakozást kívánok!