A vércsoport meghatározása

Transzfúzió vagy vérátömlesztés

Vérátömlesztés(transzfúzió) a beteg vagy sérült személy érrendszerébe történő vér vagy

vérkészitmény bevitelét jelenti. A transzfúzió folyékony szövetálültetés, melynek
kivitelénél a sterilitásra, pirogénmentességre és az immunológiai megfelelőképességre
egyaránt figyelemmel kell lenni. A vérátömlesztés tehát csak akkor veszélytelen, ha
szakszerűen végezzük.
Vérátömlesztést minden orvos végezhet, sőt köteles is végezni minden szükséges
esetben. Azok az egészségügyi dolgozók is adhatnak transzfúziót és végezhetnek
vércsoport-meghatározást, akik transzfúziós tanfolyamot végeztek.A transzfúzió
elrendelése orvosi feladat, és azt is az orvos határozza meg, hogy milyen készitményt kell
adni a betegnek.
Gyógyitás céljából vagy teljes vért, vagy annak alkotórészeit adjuk. A transzfúziót
általában lassan adjuk, csepptranszfúzió formájában. Ez 20-40 cseppet jelent percenként,
igy a vérátömlesztés hosszú ideig tart és alig terheli a keringést. Gyorsabb cseppszámmal
akkkor adunk transzfúziót, ha a beteg sok vért veszitett és súlyos állapotban van. Ilyenkor
szükség lehet túlymomásos transzfúzióra is. Cseretranszfúziót akkor alkalmazunk , ha a
beteg vérének nagy részét vagy az egészet ki akarjuk cserélni vérlebocsátással és
egyidejű véradással. Ezt a transzfúziós formát leggyakrabban újszülöttkori sárgaságnál
alkalmazzák.

Vércsoportok – Az AB0 –rendszer - :

Az emberi vércsoportokat Landsteiner fedezte fel 1901-ben. Vizsgálatai bebizonyitották,
hogy mint a vörösvérsejtek, mind a vérsavó olyan anyagokat tartalmaznak, amely oly
módon hatnak egymásra, hogy az egyik egyén savójában lévő anyag kicsapja vagy
kicsaphatja (agglutinálja), a másik egyén vörösvérsejtjeiben lévő anyagokat , és igy
magukat a vörösvérsejteket is. A savóban lévő-agglutináló- ellenanyagokat
agglutinineknek, a vörösvérsejtekben lévő ellenanyagképző anyagokat pedig
antigéneknek nevezzük.
* Az emberi vörösvérsejtek két antigént tartalmaznak, ezeket A és B betűvel jelölik.
Az A és B antigén teljes hiányát 0- val (nullával) jelöljük.
* Az emberi savóban kétféle agglutinin mutatható ki: anti-A és anti-B.

Az AB0-rendszer jellemzői:
- az ember vérsavója csak olyan ellenanyagokat tartalmazhat, amely nem hatékony saját
vércsoportjának antigénjeivel szemben
- a vércsoportantigének a szervezet más sejtjeiben is kimutathatók
- a vörösvérsejt- és savótulajdonságok alapján az emberek négy vércsoportba tartoznak:
Ezek a vércsoportok: A, B, AB, 0.

1
Az Rh – rendszer:
Az AB0- rendszeren kivül 1940-ben Landsteiner és Wiener meg egy vércsoportrendszert
fedeztek fel, az ún. Rh – rendszert. Azok az emberek, akiknek vörösvérsejtjei az Rh-
faktort tartalmazzák, Rh-pozitivak, akiknél pedig hiányzik ez a faktor, Rh-negativak.
Hasonlóan az AB0- vércsoporthoz, az Rh-rendszeren belül is több antigént mutattak ki,
melyek C, D, E és c, d, e betűkkel jeleznek. Legnagyobb jelentősége a D – antigénnek
van, mert az esetek túlynomó többségében ez az antigén a felelős a transzfúziós
szövődményekért és bizonyos magzati ártalmakért.
Az emberi vér nem tartalmaz Rh-ellenanyagot. Ez csak akkor keletkezik az ember
vérében, ha Rh-negativ ember Rh-pozitiv vért kap. Rh-szövődmény akkor következik be,
ha Rh-negativ ember ismételten Rh-pozitiv vért kap.
Ha Rh-negativ nő Rh-pozitiv férfitől esik teherbe, és magzata is Rh-pozitiv, az anyában
Rh-agglutinin képződik. Ez az antitest a méhlepényen keresztül bekerülhet a magzatba
és súlyosan megbetegitheti (újszülöttkori sárgaság, haemolysis, inkompatibilitás.
Vérátömlesztéshez csak az AB0 és az Rh(D) vércsoport szerinti azonos vér alkalmas.
Soha nem lehet egy vérátömlesztés annyira sürgős, hogy ezeket figyelmen kivűl hagyjuk.

Vércsoport meghatározás:
Vérátömlesztés előtt mindig meg kell határozni az AB0- és az Rh-vércsoportot.
Előkészités vércsoport – meghatározáshoz:
Az előirás szerinti transzfúziós tálca felszerelése:
- 1db. mosható műanyag tálca
- 1 db. vércsoport- meghatározó csempe vagy nem átlátszó fehér műanyag lap
- 5*10 ml izotóniás konyhasó-oldat
- 5*10 ml 3,3%-os Na-citrát oldat
- 50 ml 5%-os jódtinktúra vagy más bőrdezificiens
- nem vizoldékony festékű filctoll
- 2 db üvegtálca
- egyszer használatos pipetta
- kémcsővek
- 1 db kémcsőálvány
- 2 db karleszoritó gumi
- 10 db steril egyszer használatos vérvételi tű
- steril, egyszer használatos fecskendők
- steril vágott géz(törlő)
- 1 db átlátszó lezárható üvegpalack, melynek legalább 2 sik oldala van(pl. 500
vagy 1000 ml-es gyógyszeresüveg)
- cimkék és leukoplaszt
- vércsoport meghatározó (teszt)savók cseppentővel ellátott üvegekben +4 C fokon
tárolva:
- Anti-A: 1*1 ml kék szinnel jelölt üvegben
- Anti-B: 1*1 ml sárga szinnel jelölt üvegben
- Anti-A+B: 1*1 ml fekete szinnel jelölt üvegben
- Stimalbumin: 1*1 ml piros szinnel jelölt üvegben
- Anti-D: 1*1 ml zöld szinnel jelölt üvegben
- ampulla reszelő

2
A vércsoport meghatározás kivitele:
A betegtől két kémcsőbe 5-5 ml nativ vért veszünk. A csöveknek tisztáknak, száraznak
kell lenniük és egyértelműen kell jelölni őket. A jelölés tartalmazza a beteg nevét,
életkorát(személyi számát), anyja nevét, osztályt, vérvétel dátumát. Egyik vérmintából
meghatározzuk a beteg vércsoportját, a másikat hűtőszekrényben tároljuk + 4 C fokon.
A recipiens (kapó) savóját úgy nyerjük, hogy a vércsoport-meghatározáshoz vett nativ
vért alvadás után centrifugáljuk és a savóját leszivjuk. Ezt a savót a vérmintához
hasonlóan , kémcsőben tároljuk és azonosan jelöljük. Ezt a savót használjuk majd fel a
keresztpróbánál. Az előbbi kémcsőben maradt alvadékot óvatosan összekeverjük a
mellette maradt savóval. Igy kb. 50%-os vörösvérsejt-szuszpenziót kapunk. Ebből
készitünk élettani konyhasóoldattal 10%-os szuszpenziót úgy, hogy belőle 3 cseppet
adunk 1 ml sóoldathoz.
A klinikai vércsoport-meghatározást szobahőn, kellő megvilágitás mellett végezzük. A
letisztitott és teljesen zsirtalanitott fehér csempe felső szélén zsirkrétával vagy filctollal
feltüntetjük az (A, B, 0 )0, A, B, AB és megfelelő jelzéssel a kicseppentett tesztsavók
sorrendjét, majd S jelzéssel a saját savót. A sima fehér csempe helyett inkább kis kerek
vagy óvális bemélyedésekkel ellátott csempét használunk, ami kiküszöböli, hogy
mozgatáskor a savók egymással keveredjenek. A jelölés sorrendjében kicseppentjük a
megfelelő szerotipeket, s végül a beteg saját savóját. Mindegyikhez cseppentünk egy
cseppet az előbbi módon elkészitett 10%-os vörösvérsejt-szuszpenzióbol. Ezeket egy
tárgylemez más más sarkával vagy üvegpálcával összekeverjük úgy, hogy közben egyik
savó maradványát a másikba ne vigyük át, mert ez téves meghatározást eredményez.
Összekeverés után kb. 3 percig várunk, majd a csempét óvatosan kb. 30 fokos szögben
jobbra – balra döntögetjük, és az eredményt kb. 5 perc után szabad szemmel olvassuk le.

Az eredmény értékelése:
- ha sehol nincs kicsapódás, a vizsgált vér 0 csoportú
- ha az A és a 0 szerotipnél van kicsapódás, a vizsgált vér B csoportú
- ha a B és 0 szerotipnél van kicsapódás, a vizsgált vér A csoportú
- ha mind a háromnál észlelünk kicsapódást, a vizsgált vér AB csoportú.

Az Rh-faktor meghatározása:

A vérátömlesztés előtt az AB0-vércsoportok mellett meg kell határozni az Rh-faktort is.

A vizsgálathoz teljesen megalvadt vagy alvadásgátlóval vett vért használunk. A
meghatározás 37 C – on történik. Az 1 literes, egyik oldalán sima, gyógyszeres üveget
meleg vizzel többször átöblitünk, majd teleöntjük 37 C-os vizzel, és lezárás után
lefektetjük.Lapos oldalára egy csepp anti-D savót és egy csepp Stimalbumint
cseppentünk. Az anti-D savóhoz 2 csepp vörösvérsejt-szuszpenziót cseppentünk, a
Stimalbuminhoz 1 cseppet. Ezeket üvegpálcával vagy tárgylemez sarkával összekeverjük,
és az eredményt 3 perc után olvassuk le. Ha agglutináció keletkezik,a vérminta Rh-
pozitiv, ha nincs agglutináció, Rh-negativ.

3
Egyéni alkalmassági próbák vérátömlesztésnél:
Az egyéni alklamassági próbák (keresztpróba, biológiai próba) arra szolgálnak, hogy
megtudjuk, hogyan viselkedik a recipiens(a vért kapó) vére és a donor(a vért adó)
vérével.
Keresztpróba:
Melegvizes palack segitségvél végezzük(a már emlitett).A recipiens savójának egy –
egy cseppjét az üveg lapjára cseppentjük. Egyikhez cseppentjük a donor vérének egy
cseppjét, a másikhoz a saját vörösvérsejt-szuszpenzió egy cseppjét. Üvegpálcával
összekeverjük, és a palackot lassan döntögetjük. Az eredményt kb. 5 perc múlva olvassuk
le. Csak akkor adható be a vér, ha ezeknél a próbáknál nincs kicsapódás.
Biológiai próba:
A transzfúzió megkezdésekor gyors cseppszámmal adunk kb. 20 ml vért a betegnek.
Ezután csökkentjük a cseppszámot ( ne zárjuk le teljesen, mert a vér megalvad a tűben),
és 4-5 percig figyeljük a beteget. Ha nem panaszkodik és nem is észlelünk semmilyen
tünetet, megismételjük az eljárást. Ha háromszor elvégzett próba során sins semmilyen
tünet vagy panasz, beállitjuk a végleges cseppszámot.
Ha egy beteg több transzfúziót kap egymás után, minden palack véréből el kell végezni
nemcsak a vércsoport meghatározást, hanem a keresztpróbát és biológiai próbát is.

Tartósitott vér
Transzfúzióhoz legtöbbször tartositott vért alkalmazunk. Szükség lehet azonban friss vér
átömlesztésére is, elsősorban akkor, ha olyan véralkotórészeket akarunk bevinni, melyek
a tartósitás során elpusztulnak, mennyiségük csökken (ilyenek pl. a thrombocyták).
A vértartósitás(vérkonzerválás) olyan eljárás, amelynek segitségével a vér hosszabb
ideig tárolható anélkül, hogy sterilitása, biológiai tulajdonságai kárt szenvednének.
A vérkészitményhez alvadásgátlóként nátrium-citrátot használnak. Véradás előtt a
véradót (donort) kivizsgálják, igy nagy valószinűséggel megelőzhető a fertőzések
átvitele, másrészt a véradó esetleges betegségére is fény derül.
A vérkonzervet +4 és +6 C-fok közötti hőmérsékleten, zárt hűtőszekrényben tárolják. A
hűtőszekrényben hőmérő van, a hőmérsékletet naponta kétszer ellenőrizni kell.
Transzfúzióhoz a vért erről a hőmérsékletről fel kell melegiteni. Ez úgy történik,hogy
20-30 percig szobahőn tartjuk a palackot, de nem melegitjük. A melegités csak akkor
megengedett, ha gyors transzfúzióra van szükség. Ilyenkor 10-15 percre 37 C-fokos
vizfürdőbe állitjuk a palackot. A tartositott vért 21 napig lehet felhasználni, ezért a
cimkén levő, a készitést jelző dátumot mindig figyelembe kell venni.
A vérkonzerv ellenőrzése
Minden vérkészitményt meg kell tekinteni, nincs e benne olyan elváltozás, amely esetleg
transzfúzióra alkalmatlanná teszi. Akkor alkalmas a transzfúzióra, ha éles szélű
régegződés látható: felső részén sárgás vagy fehéres plazma, alul a vérsejteket tartalmazó
réteg közti határ éles. A következő elváltozásokra figyeljünk:
- Haemolysis: a vörösvérsejtek oldódásakor a plazma rózsaszinű, nagyobb mértékű
vérsejtoldódáskor vörös. Fertőzéses haemolysisnél a sötétvörös üledékréteg ésa
plazma közti határ nem éles, hanem elmosódott.
- Fertőzés: szabad szemmel is látható jele a plazma felszinén a pelyhesedés, a
lepedékképződés és a plazma zavarossága.
- Alvadék és fibrin kialakulása. Megakadályozzák a transzfúzió kivitelét.

4
Az egyszer már felmelegitett vért fel kell használni, későbbre nem tehetjük el!

Vérátömlesztés kivitelezése
A vérátömlesztést csak arra képesitett személy végezheti el teljes felelősséggel. Ez a
felelősség a transzfúzióval kapcsolatos összes ténykedésre vonatkozik. A transzfúzió
javallatát az orvos állitja fel, kivitelezéséért viszont a transzfúziót végző személy a
felelős. A vérátömlesztés előtt el kell végezni a vércsoport-meghatarozást!!

Előkészités transzfúzióhoz:
- 1 pár steril gumikesztyű
- vatta, dezinficiens(jód)
- karleszóritó gumi
- vérkonzerv
- transzfúziós szerelék, transzfúziós álvány
- steril fecskendők és tűk
- műanyag lepedő, olló, ragtapasz
- Kocher

Transzfúzió kivitelezése:
A palack dugóját gumisapka védi, ezt eltávolitjuk, és a gumidugót jódtinktúrával
letöröljük. Ezután összeállitjuk a transzfúziós szereléket. Légtelenitéskor ügyeljünk arra,
hogy a műanyag zsákban biztositsuk a csepegést.
A beteget úgy helyezzük el, hogy a több óráig tartó beavatkozást a lehető legjobban tudja
elviselni. A kart az infúziónál tanult módon helyezzük el. A tervezett szúrás helyén a bőrt
kétszer lemossuk fertőtlenitőszerrel, és felette 10 cm-rel leszoritjuk akart. Legtöbbször
könyökvénába adjuk a transzfúziót, de adhatjuk az alkar és a kézfej vénájába is. A
transzfúziós szerelékhez mellékelt tűvel a transzfúziót végző személy elvégzi a
vénapunctiót, hozzáerősiti a vérlefolyó cső kónuszát, megnyitja a csőrendszer szoritóit, s
ezzel megkezdődik a vérátömlesztés. A tűt ragtapasszal rögzitjük.
A transzfúzió megkezdésekor el kell végezni a biológiai próbát a már tanult módon. Ha
a biológiai próba negativ, beállithatjuk a végleges cseppszámot.
A transzfúzió befejezésekor nem hagyjuk teljesen kifogyin a vért a palackból, mert
levegő kerülhet a lefolyócsőbe. A lefolyócsövet leszoritjuk, a tűt kihúzzuk a vénából, s a
szúrás helyére száraz vattabucit szoritunk. A szerelékben maradt vért visszacsorgatjuk a
palackba és a szereléket eldobjuk. A palackot nem üritjük ki, nem mossuk ki, hanem 24
óráig megőrizzük a vérmaradékkal. Ez azért szükséges, hogy esetleges szövődmény
esetén a beadott vér mintáját meg lehessen vizsgálni.
A transzfúzió alatt a beteget nem hagyjuk magára. Amennyiben a biológiai próba alatt
vagy után valamilyen panasz tünet jelentkezi, a transzfúziót azonnal megszakitjuk: a
szereléket elzárjuk, a tűt azonban a vénában hagyjuk és értesitjük az orvost.

5
A transzfúzió veszélyei:
A transzfúzió igen hatékony gyógyeljárás, azonban lehetnek különböző, többé-kevésbé
súlyos szövődményei is. Ezeket részletesen ismernünk kell, mert fel nem ismerésük
súlyos következményekkel járhat.
- Lázas reakció: a vérátömlesztés alatt vagy röviddel utána borzongás, hidegrázás és láz
keletkezhet. Oka a szerelékben vagy vérkonzervben lévő lázkeltő anyag. A láz ugyan
spontán is megszűnik, de adható lázcsillapitó.
- Allergiás reakció: a transzfúzió alatt vagy után keletkezik. Csalánkiütés, láz, rossz
közérzet, hányás, fejfájás, súlyosabb esetben gégeoedema is kialakulhat. Súlyos esetben
még anafilaxiás sokk fejldőhet ki.
- Haemolyticus szövődmény: oka leggyakrabban a csoportidegen vér adása, ritkábban
károsodott (lejárt vagy nem helyesen tárolt) vérkészitmény, vagy az, hogy a beteg olyan
betegségben szenved, amely elősegiti a haemolysist. Következménye: haemolyticus sokk
és vesekárosodás. Kezdetben az arc kipirul vagy sápadt-szederjes, később hányinger,
hányás, eszméletzavar keletkezik, a beteg oliguriássá válik.
- Fertőzések: Hepatitis átivitele ma már nem gyakori. Előfordulhat cytomegalia
virus(CMV) – fertőzés, és egyre inkább kell számolni az AIDS- fertőzés veszélyével is.
- Vérömleny, thromboflebitis: a szúrás helyén, illetve annak környékén keletkezik, ha a
tű a vénából kicsúszik vagy hosszan tartó transzfúziónál a véna belső falát sérti.
- Légembólia: gondolatlanságból a lefolyórendszerbe kerülő levegő okozza. Különösen
túlnyomással adott transzfúziónál jelent veszélyt. Tünete: hirtelen támadt cyanosis,
nehézlégzés, sokk. A beteget bal oldalára kell fektetni és azonnal értesiteni kell az orvost.
- Heveny balszivfél-elégtelenség: akkor keletkezik, ha gyorsan adunk nagy mennyiségű
vért az egyébként keringési elégtelenség határán lévő betegnek.
- Egyéb zavarok: előfordul, hogy a csepegés megszűnik. Oka lehet az, hogy a tűben a vér
megalvad. Az ilyen tűt ki kell cserélni, átfecskendezni nem szabad. Hasonlót eredményez
az is, ha a tű nyilása a véna belső falához fekszik, vagy a palack a levegőzőcsövön nem
kap levegőutánpótlást. Ezek megmozditásával megszüntethetők az ilyen zavarok.
Transzfúzióhoz használt készitmények:
- Teljes vért csak akkor adunk, ha a vér minden komponensére egyszerre van
szükség, pl. súlyos vérzés esetén. Teljes vért ritkán adunk, legtöbbször csak a vér
azon alkotórészeit pótoljuk, melyek hiányoznak.
- Vörösvérsejt koncentrátum: úgy nyerik, hogy a vérkonzerv plazmáját steril
körülmények között leszivják.
- Mosott vörösvérsejt-készitmények: előbbiből a még benne levő plazmamaradványt
élettani konyhasóoldattal történő mosással – többszöri centrifugálás révén
eltávolitjuk
- Szűrt, mosott vvt-koncentrátum: sem plazmát, sem fehérvérsejtet s thrombocytát
sem tartalmaz.
- Mélyfagyasztott vvt-koncentrátum: a fagyasztás módjától függően fél évig vagy
több évig is tárolható.
- Thrombocytakészitmények, Fehérvérsejtkészitmények, Plazmakészitmények,
Plazmafrakciók.