Fába szorult férjek

1. Rész

Halkan nyikorgott a szekrény. Egy kíváncsi szempár kukucskált ki a résen.

- Elment már? – kérdezte félve a férfi.
A nő az ágy szélén ült fehér felsőben, fehér szoknyában mezítláb. Viszát intett
hátrafelé kezével, és az ajtó felé biccentett anélkül, hogy egy pillantást is vetett
volna a szekrény felé. Nyikorogva csukódott vissza az ajtó. Lépések zaja. Cipő
kopogott a parkettán. Az ágy rugói hangosan kattogtak, mikor leült a férj az
asszony mellé.
- Mi lesz vacsorára?- Sóhajtott a férj.
- Semmi. Úgy volt, hogy ma étterembe megyünk. Öltözz át. Valami puccos
helyet akarok.
A férfi a szekrény felé ment, hogy kivegye ünnepi zakóját.
- Nem ott van! Már minden kikészítettem az előszobában.
Megtorpanni látszott, keze még a levegőben pár centire a szekrénytől. Perdűlt
egyet, s kiment a szobából. Az asszony az ágy alá nyúlt, és kivett egy
kulcscsomót, jól szorítva markába tompítva az esetleges zörgést. Kinyitotta a
szekrényt, melyben a férfi lapult összegörnyedve.
- Itt a pótkulcs. Miután elmentünk te is tűnj el hamar.
Kikapta a kulcsot a nő kezéből s már zárta is vissza az ajtót.
- Mehetünk? – Hallatszott a férfi hangja a bejárat felöl.
- Cipőt húzok, és indulhatunk.
Miután a pár elhagyta a lakást, még várt egy kicsit a szekrényben lakó.
Kilépett az ajtón, visszazárta, majd a kabátja zsebébe csúsztatta a kulcsot.
Nem sokat kellet várnia a villamosra. Öt megálló után leszállt, végigment egy
keskeny utcán. Bement egy vasajtón, fel a lifttel a hatodik emeletre. A
folyóson már megcsapta az orrát a füstölt szalonna illata.
- Hol voltál olyan sokáig? – kérdezte aggódva felesége, miközben egy
konyharuhával törölgette kezeit a zsírtól.- Kész a vacsora. Töltött káposztát
csináltam.
- Próbáltam sietni szerelmem, de sokat kellet várni a villamosra.
- Úgy itt hagytál ebéd után, hogy még az se mondtad hová mész. Legalább hat
órát voltál távol. Mit csináltál ennyi ideig?
- Jártam a bútor boltokat. Mert szeretnék, neked venne egy vitrines szekrény a
kerámia munkáidnak. Olyan szépen mutatna a nagyszobába a könyvespolc
mellet.
- De drága vagy!- csókolta homlokon férjét. - Egyél, mert kihűl. Majd
legközelebb én is elmegyek veled.
- Felesleges. Csak unnád magad. Sokat kell várni.

2. Rész

A tükör előtt igazgatta haját. Vékonyan bezselézte fésűjét, majd hátra simította.
Bajuszából is vágott egy kicsit mindkét oldalon. Nyakkendőjét is meghúzta.
- János, igazán nagyon jól nézel ki. Készen állsz a hódításra.- nyugtázta le
magának. Felkapta a virágcsokrot asztalról. Bevágta maga mögött az ajtót.
Taxiba szállt.
- Az Álarc utca 22-be legyen szíves.
A taxi egy szép kétemeletes ház előtt állt meg. Kertjében rózsák és tulipánok
virágoztak. Becsöngetett a kapun. Csinos kék estélyi ruhát viselő hölgy jött elé.
Megcsókolta, majd kézen fogva a ház felé igyekeztek.
- Ezt neked hoztam Jolán. - nyújtotta át János a csokrot.
- Ez gyönyörű! Gyere, siess nincs sok időnk. - s már taszigálta is a hálószobába
a férfit.
Az együttlét után, miközben öltözködtek vissza, így szólt János:
- Nem illik hozzád ez a férfi.
- Ki?
- Hát a férjed.
- Szeret engem. Mindent megtesz.
- De én még annál is jobban szeretlek. A csillagokat is lehoznám az égről. Sőt
még többet is.
- Ez igazán jól esik, de…
Befejezni már nem volt ideje. Valaki a bejárati ajtót nyitja. A férj volt az.
- Megjött! Gyorsan bújj el!
János az ágy alá próbált bemászni.
- Nem jó!- húzta ki karon ragadva az asszony.
- Na de…
- Erre nincs idő.
Betolta a szekrénybe, rácsukva az ajtót. Épp jókor, mert belépett az ura.
- Pocsék egy napom volt. Alig vártam, hogy hazaérjek.
- Hiányoztál. Nagyon fáradt vagy?
- Nagyon. Miért?
- Mert arra gondoltam, elmehetnénk színházba.
- Nem vagy ott eleget? Szinte mindennap fellépsz.
- Tudom, de a Cleopatra színházba még nem voltunk. Kíváncsi vagyok milyen,
és kik játszanak ott.
- Mit adnak?
- Nem tudom. Nem olvastam utána. De mindegy. Engem minden érdekel.
- Jó menjünk. Gyorsan tusolok, és mehetünk.
Az asszony megölelte férjét, közben megszagolta a nyakát.
- Egyáltalán nem vagy büdös. Mosd meg az arcod, fújd be magad.
A férfi mindent úgy tett, ahogy felesége mondta.
- És velem mi lesz?- szólt a szekrényben János.
- Majd odaadom a pótkulcsot. Jaj, nem jó! Azt elvitte a..a.. takarítónő. Majd
nyitva hagyom az ablakot. Azon kimászhatsz.
- Remek. - morgolódott János.
- Indulhatunk?- Kérdezi a férj, miközben a bejárati ajtót nyitja.
- Mindjárt csak kinyitom az ablakot, hogy szellőzőn a ház.
Miután elmentek, János körülbelül még tíz percet várt a szekrényben. Majd
kijött, és az ablakpárkányra támaszkodott. Földszinti ablak. Még szerencse,
hogy nem emeleti. Kiugrott, s gyors léptekkel indult haza. Gyalog. Közben így
gondolkozott:
- Lehet, hogy a férje nem volt büdös, de a ruhái igen. Biztos a molyok. Nem baj.
Akkor is elcsábítom bármennyiszer is kell elbújnom.
3. Rész

Takács úr azon gondolkozott, hogyan vihetné vissza a pótkulcsot titkos

szerelméhez. Sokáig ugyanis nem maradhatott kabátja zsebébe, félve az esetleges
átkutatástól. Nem mintha felesége kutakodott volna, inkább pakolászni szeretett.
Takácsné a kerámiázás melletti fő elfoglaltsága és hobbi volt a pakolás a lakáson
belül. Szeretett elpakolni, lepakolni, bepakolni, kipakolni, átpakolni, és olykor
szétpakolni ezt is persze csak szelektálási szempontból. Mindent átrendezett bútorok,
könyvek, tisztálkodó szerek, konyhai felszerelések, ruhák. Jogos így Takács úr
bizalmatlansága, könnyű belépő a lebukás felé. (gyanítom, hogy ha felesége kezébe
kerülne egy bűvös kocka, azzal órákig elbíbelődne mint macska a gombolyaggal.) A
rend effajta fenntartása kapcsolatuk elején rengeteg fejtörés okozott férjének. Mikor
még külön éltek csak mosolygott e különös szokáson, de miután egyfedél alá kerültek
már nem volt olyan szórakoztató. Egy fárasztó nap után amikor Takács úr hazatért,
(egy kereskedelmi üzletlánc régi megbecsült munkatársa) a megszokott helyén nem
találta a dolgokat. Rövid felvilágosítás után megnyugodott, hogy nem tűnt el, csak
máshol van. Sajnos ez nem volt mindig ilyen pontosan meghatározható, mert mikor az
említett új helyen keresett valamit, már ott sem találta. Ismét a kérdések halmaza.
Próbálta lebeszélni ezekről a számára bűnös cselekedetről, de az ígéreteknek nem volt
foganatjuk. Pár év együttélés után már nem is volt szükség keresgélni a dolgokat. Elég
volt feltenni a kérdést, állva szoba közepén, és elindulni a megadott irányba. A
legrosszabb eset viszont az volt, ha Takácsné sem emlékezett, hogy mit hová tett. Így
aztán sokszor okozott kellemes meglepetést néhány régóta elveszettnek hitt tárgy
megtalálása (hetente karácsony) Az öröm mértékét az határozta meg, hogy az a tárgy
nagyon, vagy kevésbé fontos volt e. Vagy már mellékes. Férje tehát a megszoksz vagy
megszöksz szabálya alapján alkalmazkodott felesége hetente, vagy akár naponta
változó rendezkedéseibe. Egyelőre kabátja zsebéből áttette táskájába, ahol a
munkáihoz hasznát eszközöket tartotta, tollakat sniccereket, bérpapírokat, fésűt,
dezodort és pár apróságot. Itt biztosabb helye volt. Nem esett bele a pakolási
halmazba, mivel majdnem mindennap szüksége volt rá, és magával hordta a
munkahelyére. Délelőtt felvette, éjszaka letette, vagy hajnalban felvette, déltán letette
műszaktól függően. egy nap munkából hazajövet elsétát a ház felé, hol az asszony
lakott. Nem látott senkit. Benti mozgást nem észlelt, az utca is néptelen volt. Először
arra gondolt, hogy átnyúlva a kerítésen berakja a postaládába. Szépen faragott házikó
alakú postaláda galambpárral a tetején. Kicsit megvan dőlve. Heves szél lehetett, vagy
az eső mosta ki alóla a földet. Aztán meggondolta magát, hátha nem is a nő néz bele.
Ha a férje, kiderül minden. Nem hagyná cserben az asszonyt még ha tiltakozva
védekezne is. Bátran vallaná tettét, nem tartva semmitől. (Szegény Takácsné, ha tudná,
hogy megcsalja férje, kit annyira szeret, de még jelét sem veszi a dolgoknak. Takács úr
életeben ez inkább egy komoly kaland, egy mutatvány, egyensúlyozás a meglévő és a
meghódítandó szerelem között. Mert feleségét is nagyon szerette, el is fogadta őt
olyannak amilyen, de egy kis kacérkodás, hogy milyen is lehet az a másik. A nő
fiatalabb volt feleségénél pár évvel, formára is csinosabb volt, kedve mindig sugárzó
bár beszélgetésre nem sok idő adódott. De hogy szakítson, és elhagyja feleségét, ezt
nem akarta. A menekülés vékony ősvényeként még egy baráti viszonyt is ki lehetne
keríteni, ha nemcsak az ágyig jutna, és onnan olykor, ha veszély leselkedik a
szekrénybe) Ahogy gondolkozott a gáz elött lépések zaja ütötte meg fülét. A férj jött
haza ingben, nyakkendővel, farmernadrágban. Az iskolából jött. (nincs gyerekük. Ő
dolgozik az iskolában, mint történelem szakos tanár. Innen következtethető levertsége,
 a mindennapi szellemi munka és a kevés bér, amiből azért igyekszik egy, egy pár
csepp luxust adni feleségének. Számára ő az első. Mindig is az volt. A diákok
szerették, jól tudott magyarázni, nem voltak unalmasak az órái. A száraz anyag
részeket igyekezett fel hígítani, pár érdekességgel. Kollégái is kedvelték. Szívesen
helyettesített, ha megkérte rá az igazgató, vagy más tanár.) Most találkoztak először
személyesen. Takács úrnak volt fogalma kivel áll szembe, fényképről már látta,
Moldva Ferenc viszont csak egy idegent látott, ki a házuk elött áll.

- Bocsánat segíthetek? Kérdezte Ferenc.

Takács úr higgadt maradt, leplezte ijedségét. Gyorsan improvizált.
- Jó napot. Bocsánat, csak nézegettem a házat. Nagyon tetszik, Hasonlót keresek a
környéken.
Ferenc körbe tekintett, hosszan nézte a két szomszéd házat.
- Ha jól tudom a bal oldali szomszéd pár hír múlva el fog költözni. De jobban jár, ha beszél
vele. Szerintem itthon van. Egy magányos öreg úr. Nem szokott kimozdulni. Az unokája
vásáról be neki. Úgy hallottam odaköltözi hozzájuk.
- Köszönöm a segítséget. Beszélni fogok vele.
- Akkor minden jót. Takács úr félre állt, Ferenc a táskában a lakáskulcsot kotorta elő, amikor
a kapu zárjába tette, Takácsnak is eszébe jutott a pótkulcs.
- Majdnem elfelejtettem. Ezt a kerítés mellett találtam a fűbe. Valaki biztos elvesztette.
Lógatta a kulcsot, mint kutyának a csontot szokás.
- Ez a feleségem kulcsa, valószínűleg kiejtette mikor elment a boltba.
-Minden bizonnyal véletlenül eset ki.
- Köszönöm szépen. További szép estét. Sietős léptekkel ült el Takács úr szeme elől. Ő is
elindult haza felé. Útközben eszébe jutott, hogy most elfelejtette megnézni, hogy a szerelme
elhúzta-e a függönyt. (A dolog igen egyszerű, de ne siessünk ennyire előre. A lakásvásárlás
nem volt blöff. Valóban szeretett volna az imádott asszony közelébe lenni. Feleségének is
jobb lenne egy kertesház terasszal, mint a panellakás dobozérzetű fallal körültzárt világa.
Románcuk fél éve tart. Fáradtan ment hazafelé, mikor valamit látott megcsillanni szeme
sarkában. Egy mosta épp az ablakot a nyár napfényben. Á nap visszaverődő csillogása keltette
fel figyelmét, ahogy az ablakot forgatta a nő a keretben. Takács megállt nézte ahogy takarít. A
nő is észrevette, hogy figyelik. Mosolygott.
- Segíthet is, ha gondolja, ha már ott áll.
Takácsnak se kellet kétszer mondani, valami vonzotta, nem volt soha gyáva ember, de most
gondolkodás nélkül vitték lábai Beengedte a nő, Kölcsönösen bemutatkoztak egymásnak, a nő
úgy viselkedett mintha már rég ismerték volna egymást. Segített a takarításban, közben
beszélgettek, mesélt az asszony férjéről, és hogy mennyire el van hanyagolva. Takács úr nem
beszélt feleségéről, csak átadta a magát a nő bűvkörének. Minden héten eljárt hozzá, hogy
tudja mikor szabad a pálya, kitaláltak valamit. Ha a férj nincs itthon, el van húzva a függöny,
ha otthon tartózkodik be van húzva. Mindig bevált. Komplikációt az jelenhetett, ha esetleg ki
voltak mosva a függönyök, és férj otthon volt, redőny híján ilyenkor nehéz volt jelezni, de
kiküszöbölték azzal, hogy az asszony szólt, mikor tart nagymosást.)

4. Fejezet