Elizabeth Hoyt: Bűnös szándék

Egy férfi, akit az ösztönei és a vágyai vezérelnek, és egy nő, akit a múlt sötét titka kínoz. Egy
izgalmakkal, szenvedéllyel és szenvedéssel teli nyomozás London leghírhedtebb
nyomornegyedében, ahol bűn és vágy kéz a kézben jár.
Lazarus Hungington mindig is híres volt mindennapinak éppen nem nevezhető vágyairól. Egy
nap a szeretőjét holtan találják – gyilkosa különös kegyetlenséggel vette el a lány életét. A férfi
úgy dönt, időt, pénzt és fáradságot nem kímélve felderíti, ki végzett a nővel. Londonnak e
bűnözőktől és utcalányoktól hemzsegő nyomornegyede azonban ismeretlen terep a számára,
így hát elhatározza: segítőt fogad. Választása az erényes és szemérmes özvegyre, Temperance
Dewsra esik, aki a helyi árvaház vezetője. A férfi egy igen egyszerű ajánlattal áll elő: ha a nő a
kalauza lesz a környéken, ő cserébe lehetőséget teremt Temperance-nak arra, hogy a csőd
szélén álló árvaházat megmentse. A gyanútlan özvegy végül vállalja a feladatot, de nem is sejti,
pontosan kinek és mire mondott igent… A gyilkos utáni hajsza végül nemcsak kíváncsiságát,
de rég elfeledett érzéseit is felébreszti.
Elizabeth Hoyt forró szenvedéllyel átitatott regényével új sorozatba kezd, amelyben feltárja a
18. századi London sötét bugyrait, az emberi vágyak és érzelmek magasságát és mélységét.
 Első fejezet
Egyszer volt, hol nem volt, egy rég elfeledett országban élt egy hatalmas király, akitől mindenki
félt, és akit senki sem szeretett. Kőszív királynak hívták...

Részlet Kőszív király krónikájából'

London 1737. február

Ha egy nő éjfélkor az utcán jár St. Gilesban, vagy nagyon ostoba, vagy roppant elszánt. Vagy
mindkettő, akárcsak Temperance Dews volt ebben a furcsa helyzetben.
- Azt mondják, hogy St. Gilesban ilyen éjszakákon jár a kísértet - mondta Nell Jones,
Temperance cselédje csevegő hangon, miközben kikerült egy baljós tócsát a szűk sikátorban.
Temperance kétkedve pillantott rá. Nell három évet töltött egy vándorszínész-társulattal, és
néha hajlamos volt a melodrámára.
- St. Gilesban nem jár kísértet - felelte Temperance határozottan. A hideg téli éjszaka elég
ijesztő volt kísértetek nélkül is.
- De bizony, hogy jár. - Nell magasabbra emelte a karján alvó csecsemőt. - Fekete álarcot
és tarka ruhát visel, és egy félelmetes kardot hord magánál.
Temperance a homlokát ráncolta.
- Tarka ruhát? Ez nem hangzik túl kísértetiesnek.
- Kísérteties, ha egy halott bohócszereplő lelkeként jár vissza az élőket kísérteni.
- Hogy rossz kritikákat kapjon? Nell fintorgott.
- És torz az arca.
- Ezt honnan tudhatná bárki is, ha álarcot visel?
Egy kanyarulathoz értek a sikátorban, és Temperance azt hitte, hogy valami fényt lát
előrébb. Magasra tartotta a lámpást, és még szorosabbra markolta a másik kezében lévő
pisztolyt. A fegyver elég nehéz volt ahhoz, hogy megfájduljon tőle a karja. Hozhatott volna
magával egy zsákot, hogy abban vigye, de akkor nem érte volna el a célját, hogy elrettentő
eszköznek látsszék. Bár a pisztoly töltve volt, csak egy lövést lehetett leadni vele, és az igazat
megvallva, a nő kissé bizonytalan volt a fegyver tényleges működését illetően.
Ennek ellenére a pisztoly veszélyesnek tűnt, és Temperance hálát érzett ezért. Koromsötét
volt az éjszaka, hátborzongatóan süvített a szél, ürülék és rothadó belsőségek szagát fújta felé.
St. Giles lármája töltötte be körülöttük a levegőt; hangos veszekedés, nyögések és nevetés zaja
hallatszott, és újra az a furcsa, hátborzongató sikoly. St. Giles elég rémisztő volt ahhoz, hogy ott
járva a legvakmerőbb nő is hanyatt-homlok menekülve fusson az életéért.
Nell locsogása nélkül is igaz volt mindez.
- Szörnyen torz - folytatta Nell, figyelmen kívül hagyva Temperance érvelését. - Azt
mondják, hogy az ajka és a szemhéja jól láthatóan megégett, mintha valaha tűzhalált halt volna.
Nagy, sárga fogaival mintha rád vigyorogna, amint jön, hogy kitépje a belsőségeidet.
Temperance fintorgott egyet.
- Nell!
- Ezt mondják - fűzte hozzá Nell nyomatékosan. - A kísértet kibelezi az áldozatait, és a
belekkel játszadozik, mielőtt elillan az éjszakában.
Temperance megborzongott.
- Miért tenne ilyet?
- Mert irigy - mondta Nell tárgyilagosan. - Irigyli az élőket.
 - Nos, én semmi esetre sem hiszek a kísértetekben. -Temperance mély lélegzetet vett,
amint egy kis, nyomorúságos udvarra fordultak a sarkon. Az udvar másik végén két alak állt,
akik a közeledtükre elfutottak. Temperance felsóhajtott.
- Istenem, de utálok éjszaka az utcán lenni! Nell megpaskolta a csecsemő
hátát.
- Már csak két kilométer van hátra. Azután ágyba tehetjük ezt az apróságot, és reggel
elküldetünk a szoptatós dajkáért.
Temperance az ajkába harapott, amint sietve egy másik sikátorba értek.
- Gondolod, hogy megéri a reggelt?
Nell, aki általában elég szabadon alkotott véleményt, most hallgatott. Temperance az előtte
lévő utat kémlelte, és szaporábban lépkedett. A kisbaba mindössze pár hetesnek tűnt, és egy
hangja sem volt, amióta kivették halott anyja karjából. Egy fejlődésben lévő csecsemő általában
meglehetősen hangos. Még gondolni is szörnyű volt arra, hogy lehet, ő és Nell a semmiért
vállalták ezt a veszélyes utat.
Valójában milyen választási lehetőségük lett volna? Amikor Temperance azt az üzenetet
kapta a Szerencsétlen Csecsemők és Lelenc Gyerekek Otthonában, hogy egy kisbabának
szüksége van a segítségére, még világos volt. Keserű tapasztalatból tudta, hogy ha reggelig
várnak a gyermek elhozatalával - mivel nem kap megfelelő ellátást -, vagy még éjszaka meghal,
vagy reggelre már el is adták kellékként egy koldusnak. Megborzongott. A koldusok által
megvett gyerekeket gyakran még szánalmasabbá tették, hogy együttérzést keltsenek a
járókelőkben. Meglehet, hogy kinyomták egy szemüket, eltörték vagy kificamították egy
végtagjukat. Nem, valóban nem volt választási lehetősége. A kisbaba nem várhatott reggelig.
Mindenesetre Temperance nagyon boldog lesz, ha már visszaérnek az otthonba.
Most egy szűk átjáróban haladtak, kétoldalt a magas házak vészjóslón befelé dőltek. Nell
kénytelen volt Temperance mögött menni, különben a ruhája folyton az épületek oldalát súrolta
volna. Egy vézna macska sündörgött mellettük, aztán egy kiáltás hallatszott nagyon közel.
Temperance bizonytalanul lépkedett.
- Valaki van előttünk - suttogta Nell rekedten. Dulakodás zaját, majd hirtelen egy éles
sikolyt hallottak.
Temperance nagyot nyelt. A sikátorból nem nyíltak átjárók. Vagy visszafordulnak, vagy
továbbmennek - s ha visszafordulnak, még húsz percet veszítenek.
Ez eldöntötte a kérdést. Hűvös volt az éjszaka, és a hideg nem tett jót a kisbabának.
- Maradj szorosan mögöttem - suttogta Temperance Nellnek.
- Tapadok, mint légy a légypapírra - mondta Nell fojtott hangon.
Temperance kihúzta magát, és szorosan tartotta a pisztolyt maga előtt. Fivére, Winter azt
mondta, hogy az embernek csak céloznia kell és lőni. Ez nem lehet olyan nehéz. A lámpás
fénye egy újabb mocskos udvarra vetődött, beléptek ide. Temperance megtorpant, de csak egy
pillanatra, a lámpa fényében elé táruló jelenet olyan volt, mint pantomimjáték a színpadon.
Egy férfi feküdt a földön vérző fejjel. Temperance azonban nem ettől dermedt meg a vér és
akár a halál is megszokott látvány volt St. Gilesban. A figyelmét a második férfi ragadta meg,
aki az első férfi fölé kuporodott, és fekete köpenyének két oldala úgy terült szét, akár egy nagy
ragadozó madár szárnyai. Hosszú, fekete sétapálcát tartott a kezében, amelynek hegyes vége
ezüstszínű volt, mint a férfi haja. Az egyenes szálú, hosszú hajzuhatag megcsillant a lámpa
fényében. Bár a férfi arcának nagy része sötétbe burkolózott, a szeme megvillant a
háromszögletű fekete kalap karimája alatt. Temperance szinte érezte az idegen tekintetének a
súlyát. Olyan volt, mintha a férfi fizikailag megérintette volna.
- Istenem, ments meg minket, és őrizz minket a gonosztól -mormolta Nell, és a hangja
először tűnt riadtnak. - Menjünk innen, asszonyom. Gyorsan!
A sürgetésre Temperance átszaladt az udvaron, cipője hangosan kopogott a
macskaköveken. Berohant egy másik átjáróba, maga mögött hagyva az imént látottakat.
 - ki volt ez a férfi, Nell? - kérdezte lihegve, amint folytatták útjukat a bűzlő átjárón
keresztül. - ismered?
Az átjáróból hirtelen a valamivel szélesebb útra jutva Temperance kissé megkönnyebbült,
nagyobb biztonságban érezte magát távol a házfalak nyomasztó közelségétől.
Nell köpött egyet, mintha valami kellemetlen íztől szeretett volna szabadulni. Temperance
kíváncsian nézett rá.
- Úgy tűnt, ismered ezt a férfit.
- Az túlzás, hogy ismerem - felelte Nell. - De már sokfelé láttam. Lord Caire az. Jobban
teszi, ha kerüli őt.
- Miért?
Nell megrázta a fejét, és erősen összepréselte az ajkát.
- Egyáltalán nem kellene beszélnem magának arról, milyen is ő, asszonyom.
Temperance nem reagált a rejtélyes megjegyzésre. Már egy biztonságosabb környékre
értek; néhány bolt ajtajánál lámpás lógott, és a házakból fény szűrődött az utcára. Temperance
az egyik sarkon a Maidén Lane-re fordult, ahol már látható volt a lelencház. Akárcsak a többi
lak, ez is olcsó kivitelezésű, magas téglaépület volt. Kevés, nagyon keskeny ablaka volt,
semmiféle jelzést nem lehetett látni az ajtaján. A lelencházat megélhetési gondokkal teli tizenöt
éves fennállása alatt sosem kellett reklámozni. Az elhagyott és árva gyerekek túlságosan
mindennaposak voltak St. Gilesban.
- Épségben hazaértünk - örvendezett Temperance, amint az ajtóhoz értek. A lámpást
letette a kopott kőlépcsőre, és elővette a derekához erősített zsinegen lógó nagy vaskulcsot. -
Alig várom, hogy egy csésze forró teát ihassak.
- Ágyba dugom ezt a csöppséget - mondta Nell, amint beléptek a nyomorúságos
előszobába. Makulátlanul tiszta volt ugyan, de a takarítás nem tüntette el az omladozó vakolatot
és a megvetemedett padlót.
- Köszönöm. - Temperance levette a köpenyét, és éppen fel akarta akasztani egy kampóra,
amikor egy magas férfi jelent meg az ajtóban.
- Temperance.
A nő nagyot nyelt, és megfordult.
- Ó, nahát, Winter. Nem is tudtam, hogy visszajöttél.
- Nagyon úgy fest - mondta az öccse szárazon. Biccentett a szolgálólány felé. - Jó estét,
Nell.
- Uram! - Nell pukedlizett, és idegesen nézett egyik testvérről a másikra.
- Csak megnézem a gyerekeket. Rendben?
Azzal a cseléd felmenekült az emeletre, és otthagyta Tempe-rance-t, hogy egyedül
szembesüljön Winter rosszallásával.
Temperance kihúzta magát, és elhaladt öccse mellett. A lelencház hosszú és keskeny volt, a
két szomszédos ház közé szorítva állt. A kis bejáraton túl egy szoba helyezkedett el. Általában
ebédlőnek használták, és az otthon nagy ritkán megjelenő, fontos látogatóit is itt fogadták. A
ház hátsó részén volt a konyha, ahová most Temperance belépett. Minden gyerek pontban ötkor
vacsorázott, de sem ő, sem az öccse nem evett még.
- Éppen teát akartam készíteni - mondta a nő, és a tűzhelyhez ment, hogy felélessze a
lángot. Kormos, az otthon fekete macskája feltápászkodott a tűzhely előtti helyéről, és nagyot
nyújtózkodott, azután elindult egerekre vadászni. - Tegnapról maradt egy darab marhahús, és
van új retek, amit reggel vettem a piacon.
Winter felsóhajtott a nő mögött.
- Temperance.
A nő sietősen a teáskannát kereste.
- A kenyér nem igazán friss, de megpiríthatom, ha akarod. Az öccse nem felelt, és a nő
végül megfordult, hogy szembenézzen az elkerülhetetlennel.
 Ez azonban rosszabb volt, mint amire számított. Winter megnyúlt, vékony arcán csak
szomorúságot látott, ettől mindig szörnyen érezte magát. Gyűlölte, ha csalódást okozott a
fivérének.
- Még világos volt, amikor elindultunk - mondta a nő halkan.
A férfi megint sóhajtott egyet, levette fekete kerek kalapját, és a konyhaasztalhoz ült.
- Testvérkém, nem várhattál volna addig, amíg visszajövök? Temperance a férfira nézett.
Winter csak huszonöt éves volt,
de úgy viselkedett, mintha legalább ötvenéves lenne. Arcvonásai fáradtságról árulkodtak, válla
beesett túl bő fekete kabátja alatt, és hosszú végtagjai túl soványakká lettek. Az utóbbi öt évben
a lelencházzal egybeépített kis iskolában tanított.
Az apjuk tavaly bekövetkezett halála óta Winter teendői óriási mértékben megnövekedtek.
Legidősebb fivérük, Concord vette át a családi serfőzdét. Asa, a sorban következő fivér mindig
elutasítón viselkedett a lelencházat illetően, és volt valami titokzatos saját üzlete. Verity
nővérük, a család legidősebb tagja és Silence, a legfiatalabb lány férjnél voltak. így Winterre
hárult a lelencház vezetése. Bár Temperance - férje kilenc évvel ezelőtt bekövetkezett halála óta
- segített öccsének a lelencházban, a feladat meghaladta egy férfi erejét. Temperance féltette
testvére egészségét, de a lelencházat és az iskolát is az apjuk alapította. Winter gyermeki
kötelességének érezte, hogy a két jótékonysági intézményt életben tartsa. Feltéve, hogy nem
megy rá előbb a saját egészsége.
A nő a hátsó ajtónál lévő vizeskancsóból megtöltötte a teáskannát.
- Ha várunk, teljesen besötétedett volna, és nem volt arra biztosíték, hogy a baba még ott
lesz. - Az öccsére pillantott, miközben a tűzre tette a teáskannát. - Különben is, nincs elég ten-
nivalód?
- Azt hiszed, hogy kevesebb munkám lenne, ha elvesztenélek?
Temperance bűntudatot érzett, és elfordította a fejét. Öccse már megenyhülten folytatta.
- Leszámítva, hogy életem végéig bánkódnék, ha ma este bármi történt volna veled.
- Nell ismerte a kisbaba anyját, még nincs tizenöt éves. -Temperance elővette a kenyeret,
és vékonyan felszeletelte. - Különben is, magammal vittem a pisztolyt.
- Hm - mondta Winter mögötte. - És ha leszólítanak, használtad volna?
- Hát persze - mondta a nő teljes meggyőződéssel.
- És ha elvétetted volna a lövést?
A nő fancsali képet vágott. Apjuk úgy nevelte a fivéreit, hogy minden kérdést alaposan
megvitassanak, és ez olykor elég bosszantó tudott lenni.
Temperance a felszeletelt kenyeret a tűzhöz vitte, hogy megpirítsa.
- Mindenesetre semmi sem történt.
- Ezen az éjszakán. - Winter ismét felsóhajtott. - Testvérkém, meg kell ígérned nekem,
hogy soha többé nem viselkedsz ilyen ostobán.
- Nos - motyogott Temperance, miközben a pirítósra koncentrált. - Milyen napod volt az
iskolában?
A nő egy pillanatig azt hitte, hogy Winter nem hajlandó témát váltani, öccse azonban így
felelt:
- Úgy vélem, hogy jó. A Samuels fiú végül emlékezett a latinleckéjére, és egy fiút sem
kellett megbüntetnem.
Temperance együttérzéssel pillantott rá. Tudta, hogy Winter gyűlölte pálcával megütni a
fiúk tenyerét, pláne a feneküket. Néhanap, amikor Winter úgy érezte, meg kell büntetnie egy
fiút, rosszkedvűen tért haza.
- Örülök - mondta a nő egyszerűen. A férfi fészkelődött a széken.
- Ebédre hazajöttem, de nem voltál itthon. Temperance levette a pirítóst a tűzről, és az
asztalra tette.
 - Valószínűleg akkor vittem el Mary Foundot az új munkahelyére. Azt hiszem, nagyon jól
megállja majd a helyét. Az úrnője nagyon kedvesnek tűnt, és az asszony, aki betanítja majd,
csak öt fontot fogadott el fizetségként.
- Isten segedelmével valóban olyasvalamire tanítja majd a gyereket, hogy Mary Foundot
ne kelljen újra látnunk.
Temperance leforrázta a teát, és a kis teáskannát az asztalhoz vitte.
- Ez elég cinikusan hangzott, testvérem.
Winter a homlokára tette a kezét.
- Bocsáss meg. A cinizmus szörnyű bűn. Igyekszem javítani a humoromon.
Temperance leült, némán kiszolgálta a testvérét, várt. Úgy érezte, hogy az öccsét nemcsak
az ő késő esti kalandja, hanem valami más is bántja.
A férfi végül megszólalt:
- Mr. Wedge járt itt ebédidőben.
Mr. Wedge a háziúr volt. Temperance keze megállt a teáskannán.
- Mit mondott?
- Még két hét haladékot ad nekünk, aztán erőszakkal kilakoltatja a lelencotthont.
- Édes istenem!
Temperance a marhahúsdarabkát bámulta a tányérján. Inas és kemény volt, és nem lehetett
tudni, hogy a marha melyik részéből származott, de a nő az előbb még alig várta, hogy
meg-ehesse. Most hirtelen elment az étvágya. Tartoztak a lelencotthon lakbérével; az előző
hónapban képtelenek voltak kifizetni az egészet, ebben a hónapban pedig egyáltalán nem
tudtak fizetni. Lehet, hogy nem kellett volna megvennie a retket, töprengett Temperance
morózusan. A gyerekek azonban az előző héten semmi mást nem ettek, csak húslevest és
kenyeret.
- Bárcsak Sir Gilpin megemlékezett volna rólunk a végrendeletében - suttogta.
Sir Stanley Gilpin az apjuk jó barátja és a lelencotthon patrónusa volt. Nyugdíjas
színháztulajdonosként, a Déltengeri Társaság részvényeseként nagy vagyon szerzett, és elég
ravasz volt ahhoz, hogy még az előtt kiszálljon, hogy a hírhedt buborék kipukkadt. Sir Gilpin
bőkezű pártfogónak bizonyult élete során, ám hat hónappal korábban bekövetkezett, váratlan
halála óta az otthon küzdött a fennmaradásért. A korábban megtakarított pénzzel valahogy
kihúzták eddig, de mostanra kétségbeejtően szorult helyzetbe kerültek.
- Sir Gilpin szokatlanul nagylelkű ember volt, úgy tűnik - válaszolta Winter. - Képtelen
voltam egy hozzá hasonló urat találni, aki hajlandó lenne a szegény csecsemők otthonát
anyagilag támogatni.
Temperance csak piszkálta a marhahúst.
- Mit tegyünk?
- Az Úr gondoskodik rólunk - mondta Winter, félretolta a félig elfogyasztott ételt, és
felállt. - És ha nem, nos, akkor talán vállalhatnék magántanítványokat esténként.
- Már így is túl sokat dolgozol - tiltakozott Temperance. -Alvásra is alig jut időd.
Winter vállat vont.
- Hogy tudnék a tükörbe nézni, ha az általunk védelmezett, ártatlan csecsemőket az utcára
dobnák?
Temperance a tányérját nézte. Nem tudott választ adni.
- Gyere. - Azzal Winter mosolyogva felé nyújtotta a kezét. A férfi mosolya oly ritka, olyan
értékes volt. Ha elmosolyodott,
mintha egy belső lángtól az egész arca felderült volna, és az egyik orcáján egy gödröcske jelent
meg, ekkor korához képest kisfiúsnak tűnt. Senki nem tudta megállni, hogy ne mosolyogjon
vissza rá, Temperance is rámosolygott, amint kezét a kezébe tette.
- Hová megyünk?
 - Látogassuk meg azokat, akiket ránk bíztak - mondta a férfi, fogott egy gyertyát, és a
lépcsőhöz vezette őt. - Feltűnt már neked, hogy ha alszanak, egészen olyanok, mint az
angyalok?
Temperance nevetett, amint felfelé mentek a keskeny falépcsőkön az emeletre. Az itt lévő
kis hallból három ajtó nyílt. Bekukucskáltak az első szobába, miközben Winter a magasba
tartotta a gyertyát. Hat kis ágyacska sorakozott a szoba falánál. A legkisebb talált gyerekek
aludtak itt, kettő vagy három egy ágyban. Az ajtó melletti nagyméretű ágyban Nell feküdt, és
már aludt.
Winter a Nellhez legközelebbi kiságyhoz ment. Két csecsemő feküdt benne. Egyikük, egy
vörös hajú, rózsaszín arcú kisfiú, az öklét szopta álmában. A másik gyerek - feleakkora, mint az
első - arca sápadt, szeme beesett volt még álmában is. Vékonyszálú kis fekete tincsek
díszelegtek a feje búbján.
- Ő az a baba, akit ma este mentettél meg? - kérdezte Winter halkan.
Temperance bólintott. Az egészséges fiú csecsemő mellett a kislány még törékenyebbnek
tűnt. Winter az ujjával finoman megérintette a baba kezét.
- Hogy tetszik neked a Mary Hope név?
Temperance nyelt egyet, mintha gombóc lenne a torkában.
- Nagyon találó.
Winter bólintott, még egyszer megsimogatta a kisbabát, és kiment a szobából. A következő
ajtó a fiúk hálótermébe vezetett. Négy ágy jutott tizenhárom fiúra, mindegyikük kilenc éven
aluli volt - ebben a korban küldték inasnak őket. A kisfiúk alvástól kipirult arccal feküdtek az
ágyban. Winter mosolygott, és betakarta az ajtóhoz legközelebb lévő három fiút, a takaró alá
dugta az ágyról lelógó lábacskát is.
Temperance felsóhajtott.
- Az ember soha nem hinné, hogy ebédidőben egy órát töltöttek a sikátorban, patkányokra
vadászva.
- Hm - felelte Winter, miközben halkan becsukta maga mögött az ajtót. - A kisfiúk olyan
gyorsan férfivá cseperednek.
- Valóban. - Temperance kinyitotta az utolsó ajtót, amely a lányok hálótermébe vezetett, és
egy arcocska azonnal felemelkedett a párnáról.
- Elhozta őt, asszonyom? - suttogta Mary Whitsun rekedten.
A lányok közül ő volt a legidősebb a lelencházban, kilenc évvel ezelőtt, háromévesen,
pünkösd reggelén került az otthonba, s innen kapta a nevét* Bár Mary Whitsun fiatal volt,
Temperance olykor kénytelen volt rábízni a többi gyereket - akárcsak ezen az estén.
- Igen, Mary - válaszolta Temperance suttogva. - Nell és én épségben hazahoztuk a
kisbabát.
- Örülök. - Mary Whitsun nagyot ásított.
- Jól vigyáztál a gyerekekre - suttogta Temperance. - Most aludj. Hamarosan egy új nap
virrad ránk.
Mary Whitsun álmosan bólintott, és behunyta a szemét.

Whitsun magyarul pünkösd. - A szerk.

Winter az ajtó melletti kisasztalról felvett egy gyertyát, és kivezette a nőt a lányok
hálóterméből.
- Testvérkém, megfogadom kedves tanácsodat, és jó éjszakát kívánok neked.
Saját gyertyájával meggyújtotta a másikat, és átadta Tempe-rance-nak.
- Aludj jól - válaszolta a nő. - Azt hiszem, én iszom még egy csésze teát, mielőtt
nyugovóra térek.
- Ne maradj fenn túl sokáig - mondta Winter. Megérintette a nő arcát, egy ujjal, mint a
kisbabáét, és megfordult, hogy felmenjen.
 Temperance csak nézte őt, és a homlokát ráncolta, milyen lassan cammog a lépcsőn. Már
éjfél is elmúlt, és a férfi ismét öt óra előtt kel majd fel, hogy olvasson, leveleket írjon lehetséges
pártfogóknak, és felkészüljön a tanórákra. Ő imádkozik a gyerekekkel a reggelinél, munkába
siet, hiszen ő az iskolaigazgató, egész délelőtt dolgozik, mielőtt elfogyasztaná szegényes
ebédjét, és egyórányi szünet után ismét dolgozik, még sötétedés után is. Esténként kikérdezi a
lányoktól a leckét, és a Bibliából olvas az idősebb gyerekeknek. Mégis, amikor testvére a
tudtára adja, hogy aggódik miatta, Winter csak felhúzza a szemöldökét, és aziránt érdeklődik,
hogy ki végezné el ezt a munkát, ha nem ő.
Temperance a fejét csóválta. Már neki is ágyban lenne a helye - az ő napja reggel hatkor
indul -, de sokat jelentettek neki esténként ezek a percek, amelyeket magának szentelhetett. Fél-
órát áldoz az alvásidejéből arra, hogy magányosan üldögélhessen egy csésze tea mellett.
így hát visszavitte a gyertyáját a földszintre. Szokásához híven ellenőrizte a bejárati ajtót,
hogy bezárta és bereteszelte-e. A konyha felé menet hallotta, hogy a süvítő szél az ablaktáblákat
rázza, és zörgött a hátsó ajtó is. Miután ezt is ellenőrizte, megkönnyebbülten látta, hogy az ajtón
a retesz nem moccant. Megborzongott, és boldog volt, hogy egy ilyen éjszakán már nem kell az
utcán lennie. Kiöblítette a teáskannát, és újra megtöltötte. Az, hogy friss tealevelekből csak
magának készít egy csésze teát, szörnyen nagy luxus volt. Hamarosan erről is le kell majd
mondania, de úgy döntött, ma még kiélvezi a lehetőséget.
A konyhából egy icipici szoba nyílt. Eredeti rendeltetése már feledésbe merült, de volt
benne egy kis kandalló, és Temperance a saját nappalijává alakította át. Volt benne egy kárpito-
zott szék, ugyancsak ütött-kopott, de egy steppelt takaróval a támláját újjávarázsolták. Állt ott
egy kisasztal és egy zsámoly is; mindössze ennyire volt szüksége, hogy egyedül
elüldögélhessen a tűz melegénél.
Temperance egy dallamot dúdolgatva a régi fatálcára tette a teáskannát és a csészét, egy kis
tál cukrot és a gyertyát. Jó lett volna egy kis tej is, de ami reggelről megmaradt, az a gyerekek
holnapi reggelijéhez kell. A cukor is szégyellni való luxusnak számított. A kis cukortartóra
nézett, és az ajkába harapott. Tényleg vissza kellene tennie a helyére, egyszerűen nem érdemli
meg. Egy pillanat múlva levette a cukortartót a tálcáról, az áldozattól azonban nem érezte magát
jobban. Fáradtság lett úrrá rajta. Temperance felvette a tálcát, és mivel mindkét keze tele volt,
hátrálva ment a kis nappali ajtaja felé.
így történt, hogy csak akkor vette észre, már van ott valaki, amikor megfordult. A székében
elterülve megidézett démonként Lord Caire ült. Ezüstszínű haja fekete köpenyének vállára
omlott, egyik térdén egy háromszögletű kalap feküdt, jobb kezével hosz-szú ébenfekete
sétabotja végét simogatta. Ilyen közelségből szemlélve Temperance rájött, hogy a férfi haja
meghazudtolta a korát. Ijesztően kék szeme körül csak néhány szarkaláb volt, szája és állkapcsa
keménynek tűnt. Harmincöt évesnél nem lehetett sokkal idősebb.
A férfi fejet hajtott a nő előtt, a hangja mély, sima és behízel-gően veszélyes volt.
- Jó estét, Mrs. Dews.

Temperance ott állt csendben, magabiztosan, tiszteletre méltó nőként, aki a St. Gilesnak
nevezett koszfészekben élt. Tágra nyílt a szeme a férfi láttán, de nem fogta menekülőre. Sőt,
úgy tűnt, hogy egyáltalán nem ijedt meg attól, hogy egy idegen férfit talált szánalmas
nappalijában. Érdekes fejlemény.
- Lazarus Huntington, Lord Caire vagyok - mondta a férfi.
- Tudom. Mit keres itt?
A férfi fejét félrebillentve szemügyre vette a hölgyet. Ismerte őt, és mégsem hőkölt hátra
rémülten? Igen, egészen megfelelő.
- Egy ajánlattal jöttem magához, Mrs. Dews. Temperance még most sem adta jelét, hogy
félne, bár az ajtót nézte.
- Eltévesztette a házszámot, uram. Későre jár. Kérem, távozzon.
 Nem fél tőle, és nem tiszteli a rangját. Valóban figyelemre méltó asszony.
- Ajánlatom, nos, nem tiltott jellegű - mondta vontatottan. - Tulajdonképpen elég
tisztességes. Illetve majdnem az.
A nő felsóhajtott, a tálcára nézett, azután ismét a férfira emelte tekintetét, és így szólt-
- Megkínálhatom egy csésze teával?
A férfi majdnem elmosolyodott. Tea? Mikor ajánlott fel utoljára neki egy nő ilyen
meglehetősen prózai dolgot? Nem emlékezett rá.
Sikerült komolyságot erőltetnie magára, majd azt válaszolta:
- Köszönöm, nem kérek. A nő bólintott
- Akkor, ha nem bánja.
A férfi intett a kezével, hogy ne zavartassa magát. Temperance a rozoga kisasztalra tette a
tálcát, és leült a párnázott zsámolyra, hogy egy csésze teát töltsön magának. A férfi nézte. A nő
egyszínű öltözéke kiérdemelte, hogy tanulmányozzák. Ruhája, ingválla, hosszú harisnyája és
cipője mind egyhangúan fekete volt. Dísztelen nyakkivágásába tűrt kis vállkendője fodor és
csipke nélküli, köténye, főkötője pedig fehér. Semmiféle szín sem terelte el a figyelmet
feltűnően buja, vörös, telt ajkáról. Apácaruhát hordott, de a szája egy kurtizáné volt.
A kontraszt lenyűgözte - és izgatta.
- Ön puritán? - kérdezte a férfi.
A gyönyörű száj csak annyit felelt
- Nem.
- Ó. - A férfi megjegyezte, hogy a nő azt se mondta, hogy az anglikán egyház tagja.
Valószínű, hogy a számos nonkonformista szekta egyikéhez tartozott, de a nő vallásos
meggyőződése már csak annyiban érdekelte, amennyire ez saját küldetését érintette.
Temperance ivott egy korty teát.
- Honnan tudja a nevem? A férfi vállat vont.
- Mrs. Dewst és a fivérét sokan ismerik a jótékonykodásuk révén.
- Valóban? - Temperance hangja tartózkodó volt. - Nem voltam tisztában azzal, hogy ilyen
híresek vagyunk St. Giles határain túl.
Lehet, hogy a lány illedelmesnek tűnt, de szorosra zárta állkapcsát. És igaza volt; a férfi
soha nem hallott volna róla, ha az elmúlt hónapot nem azzal tölti, hogy kísértetekre vadászik St
Gilesban. Eredménytelenül persze, így hát hazáig követte a nőt, ezért ült most a nyomorúságos
tűznél.
- Hogyan jutott be? - kérdezte a nő.
- Azt hiszem, a hátsó ajtó nyitva volt.

- Nem volt nyitva. - A teáscsésze fölött a nő barna szeme találkozott a férfiéval. Furcsa
barna szeme volt, majdnem aranyszínű. - Miért van itt, Lord Caire?
- Szeretném a szolgálatomba fogadni, Mrs. Dews - mondta halkan.
A nő letette a teáscsészéjét a tálcára.
- Nem.
- Még nem is hallotta, miféle szolgálatról lenne szó.
- Éjfél elmúlt, uram, még nappal sem vagyok hajlandó játszadozni. Kérem, távozzon, vagy
arra kényszerít, hogy a fivéremet hívjam.
A férfi nem mozdult.
- Nem a férjét?
- Özvegy vagyok, de ön ezt minden bizonnyal már tudja. -Elfordult, és a tüzet nézte,
elutasító arcélét mutatva a férfi felé.
A férfi, amennyire a szűk hely engedte, kinyújtotta a lábát, a csizmája majdnem a tűzbe ért.
- Igaza van, tudom. És azt is tudom, hogy ön és a testvére már majd' két hónapja nem
fizetik ennek az ingatlannak a bérleti díját.
 Temperance nem szólt semmit, csak a teáját szürcsölte.
- Szépen megfizetem a segítségét - mondta csendesen a
férfi.
A nő végül ránézett, és a férfi valami aranyszínű lángot látott fellobbanni halványbarna
szemében.
- Azt hiszi, minden nőt meg lehet venni?
A férfi hüvelykujjával megdörzsölte az állát, és fontolóra vette a kérdést.
- Igen, azt hiszem, de talán nem feltétlenül pénzzel. És nem hiszem, hogy ez csak a nőkre
igaz. A férfiak is megvásárolhatók ilyen-olyan formában. Csak az okoz gondot, hogy az ember
megtalálja a megfelelő pénznemet.
A nő különlegesen szép szemével csak mereven nézte a férfit. Lord Caire leengedte a kezét,
és a térdén nyugtatta.
- Vegyük például önt, Mrs. Dews. Azt gondoltam volna, hogy önnek az felel meg, ha pénzt
adok a lelencházára, de lehet, hogy tévedek. Talán megtévesztett az egyszerű külső, és az, hogy
szemérmes özvegy hírében áll. Lehet, hogy meggyőzhető lenne a tudás hatalmával vagy akár
testi örömökkel.
- Még mindig nem mondta el, milyen szolgálatot vár tőlem. Bár Temperance nem
mozdult, és az arckifejezése mit sem
változott, a hangjában volt valami nyugtalan nyerseség. A férfi csak azért vette ezt észre, mert
sokéves tapasztalattal bírt a nők becserkészésében. Orrlyuka önkéntelenül kitágult, mintha a
benne lévő vadász megpróbálná kiszaglászni, az általa felsoroltak közül mi érdekelné a nőt
igazán.
- Legyen a kalauzom. - Szemhéját félig lezárva a férfi úgy tett, mintha a körmét
vizsgálgatná. - Csupán ezt. - A szemöldöke . alól leste a nőt, és látta, ahogy a buja száj
összepréselődik.
- És hol kellene kalauzolnom?
- St. Gilesban.
- Miért van szüksége kalauzra? Ó, ez kezd bonyolulttá válni.
- Egy bizonyos... személyt keresek St. Gilesban. Az itt lakóktól szeretnék kérdezősködni,
de úgy látom, a keresést hátráltatja, hogy sem a környéket, sem az embereket nem ismerem, és
nem szívesen állnak szóba velem. Ezért van szükségem kalauzra.
A nő gyanakodva hallgatta a férfit, közben ujjaival a teáscsészén dobolt.
- Kit keres?
A férfi lassan megcsóválta a fejét.
- Addig nem árulom el, amíg meg nem ígéri, hogy a kalauzom lesz.
- Ez minden, amit akar? Egy kalauz? Semmi más?
A férfi bólintott, és a nő arcát fürkészte. Temperance elfordult, a tűzbe nézett, mintha attól
várna tanácsot. Egy pillanatig az egyetlen neszt a szobában egy lehulló széndarab halk földet
érése adta. A férfi türelmesen várt, sétapálcája ezüstfogantyúját simogatva.
Ekkor Temperance egyenesen a férfi arcába nézett.
- Igaza van. A pénzétől nem esem kísértésbe. Ezzel csak ideiglenesen késleltetném a
végleges kilakoltatásunkat.
A férfi félrebillentett fejjel nézte, amint a nő óvatosan megnyalja buja ajkát, kétségtelenül
arra készülve, hogy kifejtse az érveit. A férfi a bőre alatt érezte, hogyan lüktet ereiben a vér,
teste így reagált a nőies életerőre.
- Akkor mit szeretne, Mrs. Dews?
A nő nyugodtan, szinte kihívóan a férfi szemébe nézett.
- Azt akarom, hogy bemutasson London gazdag és rangos embereinek. Azt akarom, hogy
segítsen új pártfogót találni a lelencházhoz.
 Lazarus szorosan összezárta a száját; diadalittas volt, hiszen a szemérmes özvegy
hanyatt-homlok a karmai közé rohant.
- Áll az alku.

Második fejezet

Kőszív király nagyon büszke ember volt. Habár egy kis és jelentéktelen királyságban született,
bátorsággal, csalárdsággal és merészséggel legyőzte a környező nagyobb országokat, mígnem
egy hatalmas és erős birodalom ura lett. Országában északon ásványokban és ragyogó
drágakövekben gazdag hegyláncok húzódtak. Keleten aranykalásszal ringó gabonaföldek
nyúltak el, kövér tehenek legeltek. Délen magas száifaerdők terültek el. Nyugaton pedig ott
ringott a végtelen óceán, telis-tele ezüstszínű halakkal. Az ember a fővárosból indulva egy
hónapig tarthatott bármely irányba anélkül, hogy elhagyta volna Kőszív király földjét...
Temperance-nak elállt a lélegzete, hirtelen úgy érezte, mintha csapdába esett volna, önuralmat
erőltetett azonban magára, és a szeme se rebbent. Lord Caire ragadozóként csapott le rá, és nem
lett volna helyes a félelem jelét mutatni a jelenlétében. Inkább előrehajolt, és finoman egy újabb
csésze teát öntött magának. Némi büszkeséggel konstatálta, hogy nem remeg a keze.
Ivott egy kortyot, azután a férfira, erre az egzotikus lényre nézett, aki itt terpeszkedett a
karosszékében, a szürke kis nappaliban. Temperance kihúzta magát.
- Beszéljük meg a szerződésünk részleteit, uram.
A férfi széles, érzéki száján gúnyos mosoly játszott, mintha mulatságosnak tartaná a nőt.
- Úgymint, Mrs. Dews?
A nő nyelt egyet. Természetesen soha életében nem kötött még efféle szerződést, de
rendszeresen alkudozott a hentessel, a halárussal és mindazokkal a kereskedőkkel, akikkel egy
lelencház vezetőjének dolga akadhat. Úgy képzelte, nem is rossz üzletasszony.
Temperance letette a teáscsészéjét.
- Pénzre lesz szükségem a megélhetésünkkel kapcsolatos kiadásokhoz.
- Megélhetési kiadások? - A férfi fekete szemöldöke e szavakra egész a homlokáig ívelt.
A nő kissé szemtelenségnek érezte, hogy pénzt kér, amikor az alku részeként épp abban
egyeztek meg, hogy a férfi előkelőbb társaságba vezeti őt, hogy lehetséges pártfogót találjon.
Igazság szerint azonban az otthon fenntartásához szüksége volt pénzre. Borzalmasan kellett a
pénz.
- Igen - mondta a nő, és felemelte a fejét. - Amint ön is megjegyezte, tartozunk a bérleti
díjjal. Ráadásul a gyerekek napok óta nem kaptak rendes ételt. Pénzre lenne szükségem, hogy
marhahúst, zöldséget, kenyeret, teát és tejet vegyek. Nem beszélve arról, hogy Joseph
Tinboxnak és Joseph Smithnek cipőre van szüksége...
- Joseph Tinbox?
- A fiatalabb Maryknek pedig alsónemű kell - fejezte be Temperance, dacosan hadarva.
Lord Caire csak nézte a nőt titokzatos, zafírkék szemével.
- Pontosan hány gyereknek adnak otthont ebben a házban?
- Huszonhétnek - vágta rá Temperance, azután eszébe jutott az esti eset. - Bocsánat, Mary
Hope-pal együtt huszonnyolc, a kisbabát ugyanis ma este hoztam haza. Van még két
csecsemőnk, akikre szoptatós dajkák vigyáznak az otthonon kívül. Ők is itt laknak majd,
miután tudnak rendesen enni. És persze én is itt lakom, akárcsak a testvérem, Winter és a
szolgálólányunk, Nell Jones.
- Csak három felnőtt jut ilyen sok gyerekre?
- Igen. - Temperance vágyakozva előrehajolt. - Most már érti, miért van szükségünk
pártfogóra? Megfelelő finanszírozás mellett fel tudnánk fogadni még egy dadát vagy akár
kettőt, talán egy szakácsot és egy inast is. Ebédre és vacsorára is lenne hús az asztalon, és
minden fiúnak lehetne rendes cipője. Ki tudnánk fizetni, hogy a gyerekek szakmát tanuljanak,
és mindegyiknek vehetnénk új ruhát és cipőt arra a napra, amikor elhagyják az otthont, így
sokkal jobban felkészíthetnénk őket arra, hogy szembenézzenek a világgal.
A férfi felvonta a szemöldökét.
- Megengedhetem magamnak, hogy a pártfogójuk legyek, ha szeretné újratárgyalni az
alku rám vonatkozó részét.
Temperance összeszorította a száját. Nem ismerte a férfit. Hogyan lehetne biztos abban,
hogy valóban magára vállalja a mecénás felelősségteljes pozícióját? Vagy hogy egy-két hónap
elteltével nem hagyja-e faképnél őket?
Természetesen volt még egy ennél fontosabb szempont is.
- Az otthon pártfogójának köztiszteletben álló személynek kell lennie.
- Ó, értem. - Temperance arra számított, hogy a férfi megsértődik, de csak egy ironikus
félmosollyal reagált. - Rendben. Biztosítom a pénzt ahhoz, hogy kifizesse az otthon bérleti
díját, valamint elég pénzt adok a gyerekekkel kapcsolatos különféle kiadásokra. Cserébe
viszont elvárom, hogy holnap este készen álljon arra, hogy körbevezessen St. Gilesban.
Ilyen hamar?
- Természetesen - válaszolta Temperance.
- És - folytatta a férfi vészjóslóan lágy hangon - elvárom magától, hogy mindaddig
szolgáljon engem, amíg azt igénylem.
Temperance pislogott, kimerültnek érezte magát. Bizonyára egetverő ostobaság volt, hogy
ki tudja, meddig egy idegenhez kötötte magát.
- Mit gondol, meddig tart majd a keresés?
- Nem tudom.
- De biztosan kitűzött magában valami határidőt. Ha nem találja meg, amit keres, mondjuk
egy hónap alatt, felhagy vele?
A férfi csak nézte a nőt, szája sarkában kis mosoly bujkált, és Temperance-t ismét
hatalmába kerítette az érzés: nem is ismeri ezt a férfit. Nell baljós figyelmeztetésén kívül
valójában semmit sem tudott róla. Temperance egy pillanatra úgy érezte, hogy a félelem apró
póklábakként fut végig a gerincén.
Kiegyenesedett. Alkut kötöttek, és nem lesz olyan tisztességtelen, hogy nem tartja meg az
adott szavát. Az otthon és benne minden gyerek sorsa tőle függött.
- Rendben - mondta lassan. - Határozatlan időre a segítségére leszek. Előre jeleznie kell
azonban nekem, hogy mikor szeretne St. Gilesba menni. Nem hanyagolhatom el az otthonbéli
kötelességeim, és találnom kell valakit, aki helyettesít.
- Többnyire éjszakánként keresgélek - mondta Lord Caire vontatottan. - Ha egy helyettesre
van szüksége az otthonban, azt is finanszírozom.
- Ez nagyon nagylelkű magától - suttogta Temperance -, de ha éjszaka kell elmennünk,
akkor a gyerekek már ágyban lesznek. Remélhetőleg nem lesz szükség rám.
- Jó.
- Milyen hamar tud olyan körökbe bevezetni, ahol potenciális pártfogókkal találkozhatok?
- Legalább egy új ruhát és cipőt kellene szereznie. A megszokott fekete holmi, a munkaruhája
nem alkalmas arra, hogy azt előkelő társaságban viselje.
A férfi vállat vont.
- Két héten belül? Talán több. Lehet, hogy könyörögnöm kell a legkomolyabb
összejövetelekre való meghívásért.
- Rendben. - Két hét nem túl hosszú idő, másfelől az otthonnak azonnali segítségre van
szüksége. Nem engedhette meg magának, hogy tovább várjon.
A férfi bólintott.
- Akkor úgy vélem, befejezettnek tekinthetjük a tárgyalást.
- Nem egészen - mondta Temperance.
 A lord épp a kalapját készült feltenni, de a mozdulata megállt a levegőben.
- Valóban, Mrs. Dews? Épp maga mondta, hogy nagylelkű vagyok. Mire van még
szüksége?
A kis mosoly eltűnt a férfi ajkáról, meglehetősen félelmetes arcot vágott, de Temperance
nyelt egyet, és felemelte a fejét.
- Információra.
A férfi csak felhúzta a szemöldökét.
- Hogy hívják azt a személyt, akit keres?
- Nem tudom.
A nő a homlokát ráncolta.
- Tudja, hogy milyen, vagy hol fordul elő gyakran?
- Nem.
- A keresett személy férfi vagy nő?
A férfi elmosolyodott, sovány arcán mély barázdák jelentek meg.
- Fogalmam sincs.
A nő fújt egy nagyot, meglehetősen nyugtalan volt.
- Akkor hogyan várja el tőlem, hogy megtaláljam ezt a személyt?
- Erről szó sincs - felelte a férfi. - Csak azt várom el magától, hogy segítsen keresni.
Feltételezem, hogy több pletykafészek is van St. Gilesban. Vezessen el hozzájuk, a többi az én
dolgom.
- Rendben. - Temperance-nak máris volt egy-két ötlete a megfelelő „pletykafészek"
személyét illetően. Felállt, és kezet nyújtott: - Áll az alku, Lord Caire.
Egy szörnyű pillanatig a férfi csak nézte a kinyújtott kezet. Talán túl férfiasnak vagy
egyszerűen ostobának találta ezt a gesztust? Azután ő is felállt, és a nő kénytelen volt
hátrahajtani a fejét, hogy az arcába nézzen. Hirtelen rádöbbent arra, hogy a férfi sokkal
nagyobb nála.
Lord Caire furcsa, fagyos arckifejezéssel megfogta a nő kezét, gyorsan megrázta, és
hamarjában elengedte, mintha Temperance tenyere hirtelen megégette volna.
A nő még mindig a különös kis jeleneten töprengett, amikor a férfi a fejére tette a kalapját,
a vállára kanyarította a köpenyét, és biccentett.
- Holnap este eljövök önért, este kilenckor a konyhaajtó mögötti sikátorban várom. Addig
is jó éjt, Mrs. Dews.
Azzal már ott se volt.
Temperance pislogott, azután kirohant a konyhába, hogy gondosan bezárja a hátsó ajtót.
Kormos feltápászkodott a tűzhely mellől, amikor a nő belépett.
- Biztos vagyok benne, hogy ez az ajtó be volt reteszelve -motyogta a macskának. -
Hogyan jutott be?
A macska azonban csak ásított és lustán nyújtózott egyet.
Temperance felsóhajtott, és visszament a nappalijába a teáskészletért. A szobába lépve a
székre pillantott, amelyen Lord Caire ült az imént. A szék közepén egy kis erszény volt. Tempe-
rance felkapta és kinyitotta. Felemelve aranyérmék hullottak a tenyerébe, több, mint amennyi a
Mr. Wedge-nek járó házbérre kellett. Úgy tűnt, Lord Caire előre fizetett.

A Basham Kávéházban nagy volt a lárma, amikor Lazarus betért másnap késő délután. Egy
asztal mellett haladt el, ahol idős úriemberek hosszú parókában heves vitát folytattak egy újság
felett. Lazarus továbbment a sarokban magányosan üldögélő, szürke parókás úrhoz, aki egy
félhold alakú szemüvegen át kukucskálva pamfletet olvasott.
- Tönkreteszed a szemed, míg megpróbálod elolvasni ezt a szemetet, St. John - szólalt meg
Lazarus, és leült egy székre régi barátjával szemben.
 - Caire - mondta Godric St. John halkan. Megkopogtatta a pamfletet. - Ennek az írónak az
állítása nem teljesen elképzelhetetlen.
- Csak részben az? Akkor megkönnyebbültem. - Lazarus csettintett az ujjával az egyik
fiúnak, aki kávéval megrakott tálcával sürgölődött körülötte. - Kérek egyet.
Visszafordulva látta, hogy St. John mereven nézi őt a szemüvegén keresztül. Komor,
copfos parókája, szemüvege és jellegtelen öltözéke miatt sokan nagypapakorú úrnak nézték őt.
Valójában azonban a két férfi egyidős volt: mindketten a harmincnegyedik évükben jártak. Ha
valaki közelebbről nézte, észrevehette, hogy St. Johnnak szürke a szeme, erős az álla és sötét a
szemöldöke. Akik valóban odafigyeltek rá, láthatták, hogy St. John állandó szomorúságba
burkolózik, mintha valami halotti lepelbe öltöztetné a lelkét.
- Van nálam egy fordítás, amit meg kellene nézned - mondta Lazarus. Kabátzsebéből
elővett egy papírköteget, és a férfinak adta. St. John alaposan megnézte a papírokat.
- Catullus? Ez majd feldühíti Burgesséket. Lazarus bosszúsan jelentette ki:
- Burgess azt hiszi, ő a legnagyobb szaktekintély Catullust illetően. Az az ember annyit tud
a római költészetről, mint egy taknyos iskolás.
- Nos, természetesen. - St. John felhúzta a szemöldökét a szemüvege mögött, és úgy tűnt,
mintha jól szórakozna. - Te viszont csúnya vitát indítasz ezzel.
- Ó, hát remélem - mondta Lazarus. - Belepillantanál, és elmondanád a véleményed?
- Szívesen.
A szomszédos asztalnál valaki felkiáltott, és egy kávéval telt fedeles fémkupa a padlóra hullott.
Lazarus felnézett.
- Politikáról vagy vallásról vitatkoznak?
- Politikáról. - St. John szenvtelen pillantást vetett a szócsatát vívó urak felé. - Az újságok
szerint Wakefield egy újabb, ginről szóló törvényjavaslatot készít elő.
- Az ember azt gondolná, hogy mostanra már megtanulta, főnemes társai között túl sokak
vagyona függ a gin árusításától.
St. John vállat vont.
- Wakefield érvelése logikus. Amikor oly sok szegény gyengül el a gintől, az káros
hatással van London iparára.
- Igen, és kétségtelen, hogy az a kövér vidéki báró, aki az elő a választás elé kerül, hogy
eladja a felesleges gabonáját a gin-főzdének, vagy hagyja megrohadni, minden bizonnyal a
londoni egészségügyet fontosabbnak tartja majd, mint hogy a pénzzel degeszre tömje a zsebét.
Wakefield egy bolond.
- Idealista.
- És, ismétlem, bolond - mondta Lazarus vontatottan. - Az idealizmusa csak ellenségeket
szül. Jobban tenné, ha inkább kőfalba verné a fejét, semmint hogy a parlamentben
törvényjavaslatot próbáljon elfogadtatni a gint illetően.
- És azt szeretnéd, hogy mi csak dőljünk hátra, és hagyjuk, hogy London megrohadjon? -
érdeklődött St. John.
Lazarus intett a kezével.
- Azt kérdezed, van-e más lehetőség. Azt állítom, nincs. Wakefield és a hozzá hasonlók
szeretnék azt hinni, hogy megváltoztathatják az események menetét, de csak magukat áltatják.
Jegyezd meg jól, amit mondok: előbb növesztenek a disznók szárnyakat, és repkednek a
Westminster-apátság körül, mint hogy a gint elvegyék a londoni csőcseléktől.
- Mélységes cinizmusod lélegzetelállító, mint mindig. Egy fiú fedeles fémkupában kávét
tett Lazarus elé.
- Köszönöm.
Lazarus egy pennyt dobott oda neki, amit a kávésfiú ügyesen elkapott, majd
visszairamodott a kávéfőző pulthoz. Lazarus ivott egy kortyot a forró folyadékból, és amikor
letette a kupát, azon kapta St. Johnt, hogy az arcát nagyító alatt lévő rovarként tanulmányozza.
 - Úgy bámulsz rám, mintha sebhelyes lenne az arcom -mondta Lazarus.
- Kétségtelen, hogy egy napon az lesz - válaszolta St. John. -Elég szajhával bújtál már
ágyba.
- Szükségem van rájuk...
- Élvezetekre van szükséged - szakította félbe St. John halkan -, és meg sem próbálod
féken tartani magad.
- Miért is tenném? - kérdezte Lazarus. - Vajon a farkas megbánja, hogy élvezi áldozata
lerohanását? Vagy a sólyom azt a vágyát, hogy a magasba szárnyalva, majd alábukva
kaparintsa meg a nyulat? Ilyen a természetük, mint ahogy az enyém olyan, hogy... szükségem
van az élvezetekre.
- Te is nagyon jól tudod, hogy a farkasnak és a sólyomnak nincs lelkiismerete, nincs lelke.
- Jól megfizetem a nőknek a velem töltött időt. Senkinek se ártok azzal, hogy élvezetekre
vágyom.
- Nem? - kérdezte St. John halkan. - Azon tűnődöm, vajon magadnak ártasz-e ezzel, Caire.
Lazarus lebiggyesztette az ajkát.
- Ez egy régi vita köztünk, amelyet eddig egyikünk sem tudott megnyerni.
- Ha lemondok a vitáról, egyúttal rólad is lemondok. Lazarus az ujjaival a kopott asztalon
dobolt, semmit se szólt.
Átkozott legyen, ha enged St. John aggályainak. A vágyai szokatlanok voltak, talán furcsák is,
de semmi esetre sem betegesek. St.
Johnnak persze nem okozott problémát, hogy olyasmibe üsse az orrát, amihez semmi köze sem
volt.
A másik férfi a fejét csóválva dőlt hátra a székén.
- Tegnap este is elmentél otthonról.
- Szent isten! Jóslásra adtad a fejed? Vagy ott voltál a házamnál tegnap, és nem találtál
otthon?
- Tévedsz. - St. John higgadtan a homlokára tolta a szemüvegét. - Ugyanolyan az
arckifejezésed, mint amikor legutóbb találkoztunk. Egyfajta...
- Kimerültség?
- Kétségbeesettséget mondtam volna.
Lazarus belekortyolt a forró kávéba, nagyon is tudatában volt annak, hogy csak időt próbál
nyerni, és végül csak ennyit tudott válaszolni:
- Nem tudtam, hogy ilyen érzéked van a drámai helyzetekhez. A kétségbeesés az én
esetemben olyan túlzás, amely kilométerekre van az igazságtól.
- Nem hiszem. - St. John szórakozottan a kávéskupába bámult. - Marié halála óta ilyen az
arckifejezésed. Tagadod, hogy tegnap este is a gyilkosát kerested?
- Nem.
Lazarus hátradőlt a széken, és szempillái mögül régi barátját nézte.
- Na és?
- Megszállott vagy, öregem. - St. John minden szót egyforma hangsúllyal ejtett ki, ettől az
még hatásosabban hangzott. - Már majdnem két hónapja halott, és minden áldott éjjel a
gyilkosát keresed. Áruld el nekem, Lazarus.- mikor hagyod abba az üldözését?
- Ha Clarát ölték volna meg, te mikor hagynál fel vele? - vágott vissza Lazarus.
St. John arcán megrándult egy izom - ez volt az egyetlen jele annak, hogy a nyíl mélyre
hatolt.
- Soha. De ez két különböző eset.
- Miért? Mert te feleségül vetted Clarát, Marié pedig csak a szeretőm volt?
- Nem - mondta St. John szelíden. - Hanem mert én szeretem Clarát.
 Lazarus másfelé nézett. Lényének becstelen része bármenynyire is tagadta volna ezt a
különbséget, valójában képtelen volt rá. St. Johnnak ugyanis igaza volt: ő valóban szerette az ő
daráját. Lazarus soha senkit nem szeretett.

Nem tetszik nekem ez, asszonyom. Sehogy se tetszik - mondta Nell aznap késő este a
lelencotthon konyhájában.
- Elég világosan adtad tudtomra a rosszallásodat - felelte Temperance halkan, és
megkötötte a köpenyét az álla alatt.
Hiába emlékeztette erre Nellt, ő rendíthetetlenül folytatta:
- És mi a helyzet akkor, ha ennek a férfinak tisztességtelen szándékai vannak
asszonyommal? Mi lesz, ha elcsábítja, azután elhagyja magát? Vagy ami még rosszabb, eladja
magát egy háremőrnek? Jaj, asszonyom! Szörnyűségek történhetnek magával!
Temperance uralkodott magán, hogy ne rezzenjen össze a gondolatra, Lord Caire milyen
„borzalmakat" művelhet vele. Az undortól kellett volna remegnie, de a lord furcsa hajlamai
csak még inkább kíváncsivá tették. Lényének bűnös, ledér része mohó vágyat ébresztett benne,
mint mindig, amikor azt szabadjára engedte. Ez most nem fordulhat elő. Egyszer régen engedte,
hogy az ösztöne irányítsa, és megbocsáthatatlan bűnt követett el. Azóta minden napot úgy élt
meg, hogy jóvá kell tennie a bűnt, és nem szabad többé szabadjára engednie a démonait.
Temperance a fejére húzta a kapucniját.
- Nagyon kétlem, hogy Lord Caire-nek eszébe jutna bármit is tenni velem, szörnyűséget
vagy mást, és különben is, magammal viszem a pisztolyt.
Nell zsörtölődött.
- Ő nem olyan, mint a többi úriember, asszonyom. Temperance felemelte a puha táskát,
amelybe a pisztolyt
rejtette.
- Már máskor is tettél rá efféle titokzatos célzásokat. Akkor most mondd meg nekem,
Lord Caire miben különbözik a többi úriembertől?
Nell az ajkába harapott, egyik lábáról a másikra állt, majd szorosan behunyta a szemét, és
gyorsan kibökte:
- Az ágyban.
Temperance várt, de a szolgálólány nem adott további magyarázatot. Végül sóhajtott egyet,
és keményen fegyelmezte lényének azt a részét, amely az „ágy" szó hallatán úgy felvillanyozta.
- Fennáll a veszély, hogy bezárják az otthont. Nem hagyhatom, hogy az, amit Lord Caire a
hálószobájában művel, visszatartson attól, hogy elfogadjam a segítségét.
Nell szeme riadtan tágra nyílt.
- De asszonyom...
Temperance kinyitotta a hátsó ajtót.
- Ne felejtsd: ha Winter kérdezné, már lefeküdtem. És ha nem érné be ennyivel, mondd azt,
hogy valami női bajom van. Akkor nem kérdezősködik tovább.
- Vigyázzon magára, asszonyom! - kiáltott utána Nell, míg Temperance becsukta maga
mögött az ajtót.
Süvítő szél csapott le rá a sarkon. Temperance borzongva szorosabbra húzta magán a
köpenyt, és befordult, hogy elinduljon a sikátor felé. Hirtelen egy széles férfimellkas tűnt fel
előtte.
- Ó!
- Jó estét, Mrs. Dews - mondta Lord Caire vontatottan, a maga sötét, baljóslatú módján.
Köpenye lengedezett a szélben a lába körül.
- Kérem, ne tegye ezt - mondta Temperance kissé élesen. Úgy tűnt, a férfi csak mulat rajta.
- Mit?
 - Előttem terem, mint egy útonálló. - Nézte, amint a férfi széles szája felfelé görbül.
Valami nevetséges vágyat érzett, hogy visszamosolyogjon rá, de könyörtelenül elnyomta
magában. Ma este a férfi ezüstszínű haját hátul összefogta egy szalaggal a háromszögletű fekete
kalap alatt. Temperance gyomra remegett, és akarata ellenére csak arra tudott gondolni, hogy
Lord Caire vajon miben különbözik a hálószobájában a többi úriembertől.
A férfi sarkon fordult, és hosszú léptekkel elindult a sikátorban.
- Biztosíthatom, hogy nem vagyok útonálló, asszonyom. -Hátranézett a válla fölött, és a nő
látta, hogy a férfi kék szeme felé villan, amint sietve megpróbálta utolérni. - Ha az lennék, már
halott lenne.
- Nem igazán hozza meg a kedvem ahhoz, hogy magával menjek - morogta Temperance.
A férfi hirtelen megállt, és a nő majdnem ismét beleütközött.
- Itt van, vagy nincs itt? Piszok fráter.
- Igen, itt vagyok.
A férfi hóbortosán meghajolt előtte, kinyújtott kezében az ezüstvégű bot pihent, fekete
köpenye a piszkos földet söpörte.
- Akkor vezessen, szép hölgy.
- Hm. - Temperance előrenézett, és gyors léptekkel elindult a sikátorban, érezte, hogy a
férfi nagy, sötét alakja szorosan a nyomában van.
- Hová visz ma este?
Csak képzelődött, vagy valóban a férfi forró leheletét érezte a nyakszirtjén?
- Elég nehezen döntöttem, mivel nem volt hajlandó elárulni nekem semmi közelebbit
arról, kit is keres.
A nő valami magyarázatot várt, de a férfi hallgatott. Temperance sóhajtott egyet.
- Csak annyit mondott, keres valakit, és azt kell mondanom, uram, ez semmit sem segít.
- Mégis azt érzem, hogy valami cél lebeg a szeme előtt -mormolta Lord Caire.
- Igen.
Kiértek a sikátorból, és Temperance az omladozó árkádsoron keresztül egy még
keskenyebb sikátorba vezette a férfit.
- jelesül? - Lord Caire hangja olyan volt, mint aki jót mulat a helyzeten.
- Megérkeztünk - mondta a nő elégedetten. Büszke volt, hiszen a csekély információ
ellenére mégis talált a férfinak valamiféle támpontot a kereséshez.
Egy ablak nélküli épület előtt álltak. Csak az ajtó felett lengedező, fából készült, gyertyát
ábrázoló cégér jelezte, hogy egy szatócsbolt előtt állnak. Temperance kinyitotta az ajtót. Bent
egy icipici üzlethelyiség volt, egyik oldalán egy pulttal. Az árucikkek a falra akasztva vagy
itt-ott halmokban, kötegekben kirakva sorakoztak. Gyertyák, tea, ónkupák, só és liszt, zsinór,
zsír, néhány kés, egy rongyos legyező, egy pár új seprű, gombok, egy kis szilvás lepény és
persze gin. A pult mögött Mr. Hopper, egy apró termetű, fekete hajú emberke állt, aki
valószínűleg azért nőtt épp ekkorára, hogy elférjen a boltjában.
A gin engedély nélküli árusítása természetesen illegális volt, a hozzájárulás azonban
túlságosan pénzigényes volt, csak kevesen engedhették meg maguknak. A békebírák fizetett
informátorokra támaszkodva idézték az engedély nélküli ginárusokat a bíróságra, ám egy
informátor sem merte volna betenni a lábát St. Gilesba! Az utolsót a csőcselék támadta meg,
végigvonszolták az utcákon, agyba-főbe verték, végül ott hagyták az utcán, hogy szegény pára
belehaljon a sérüléseibe.
- Ma este miben állhatok a szolgálatára, Mrs. Dews? - kérdezte Mr. Hopper.
- Jó estét kívánok, Mr. Hopper - felelte Temperance. - A barátom keres valakit, és arra
gondoltam, talán segíthet neki.
Mr. Hopper gyanakvó pillantást vetett Lord Caire-re, de azért vidáman azt válaszolta:
- Talán. Kit keres?
- Egy gyilkost - felelte Lord Caire, és a helyiségben minden fej felé fordult.
 Temperance-nak elállt a lélegzete. Egy gyilkost? A ginivók csendben kisomfordáltak a
boltból.
- Úgy két hónapja megöltek egy asszonyt a szobájában St. Gilesban - folytatta Lord Caire
higgadtan. - Marié Hume-nak hívták. Tud valamit róla?
Mr. Hopper máris a fejét csóválta.
- A gyilkosság nem az én asztalom. És megköszönném, ha távozna ezzel az emberrel, Mrs.
Dews.
Temperance az ajkába harapott, és Lord Caire-re pillantott. Nem tűnt különösebben
bosszúsnak.
- Egy pillanat - mondta a boltosnak. - Megkaphatnám azt a gyümölcslepényt?
A boltos morogva odaadta neki a szilvás lepényt, zsebre vágta az érte járó két pennyt,
azután jelentőségteljesen hátat fordított. Temperance sóhajtott egyet, nagyon ingerült volt.
Nyilvánvaló, hogy másik informátort kell találnia Lord Caire-nek.
- Figyelmeztetnie kellett volna - morogta a bolton kívül. A szél visszafújta az arcába a saját
szavait, megborzongott, és azt kívánta, bárcsak otthon, a barátságosan lobogó tűz mellett lenne.
Úgy tűnt, Lord Caire-t nem zavarja a hideg.
- Mit számított volna?
- Nos, először is nem próbálkoztam volna Mr. Hopperrel. -Dühös léptekkel ment át az
utcán, de arra vigyázott, hogy kikerülje a sarat.
A férfi könnyedén utolérte.
- Miért nem?
- Mert Mr. Hopper tiszteletre méltó, és a maga kérdései nyilvánvalóan nem azok - mondta
elkeseredetten. - És minek vette meg azt a lepényt?
A férfi vállat vont.
- Éhes vagyok. - Élvezettel harapott a süteménybe.
Temperance nézte, amint a férfi lenyalja a bíborvörös szirupot a szája sarkából, és nagyot
nyelt. A lepény borzasztóan ízletesnek tűnt.
- Kér egy falatot? - kérdezte a férfi mély hangon. A nő határozottan megrázta a fejét.
- Nem, nem vagyok éhes.
A férfi félrebillentette a fejét, és ránézett, miközben lenyelt egy újabb falatot.
- Hazudik. Miért?
- Ne butáskodjon - csattant fel, és továbbindult.
A férfi az útját állta, hirtelen megállásra vagy belébotlásra kényszerítve őt.
- Ez egy szilvás lepény, Mrs. Dews, nem gazdagság, ital vagy egyéb, dekadens bűn. Mi
baja lehetne tőle? Egyen egy falatot.
Azzal letört egy darabot, és az ujjaival a nő ajkához tartotta. Temperance érezte az édes
gyümölcs illatát, szinte a leveles tészta ízét is, és mielőtt tudatában lett volna, szétnyílt az ajka.
A férfi a szájába tette a falatot, a nő érezte a szilva savanykás ízét a nyelvén, a szirup cukros
édességét, fantasztikusan finom volt itt a sötét St. Giles-i utcán.
- így ni - suttogta a férfi. - ízlik, ugye?
A nő szeme hirtelen kinyílt - vajon mikor csukhatta be? -, és szinte rémülten bámult a férfira.
Lord Caire huncutul mosolygott.
- És most merre, Mrs. Dews? Vagy Mr. Hopper és a boltja volt az egyetlen hírforrása?
Temperance dacosan felemelte az állát.
- Nem, van még egy ötletem.
A nő megkerülte a férfit, és gyorsan elindult, még mindig a szájában érezte az édes szilva
ízét. Ez volt St. Giles legveszélyesebb környéke, és még nappal sem merészkedett volna ide,
pláne nem éjszaka, egyedül, most is csak az őt némán követő, nagydarab férfi kedvéért tett így.
Húsz perc múlva Temperance megállt egy rozoga ajtó előtt, amelyhez két lépcsőn lehetett
lejutni. Lord Caire az ajtót nézte, kék szemét érdeklődőn kissé szűkebbre vonta.
 - Mi ez a hely?
- Jégcsap asszony itt bonyolítja az üzleteit - válaszolta Temperance, és abban a pillanatban
kinyílt a rozoga ajtó.
- Ki innen! - üvöltötte egy magas, kísértetiesen sovány nő. Elnyűtt, vörös katonazubbonyt
viselt a bőrfűzője fölött, amely feketéllett a kosztól, vörös-fekete csíkos gyapjúvászon
alsószoknyájának az alja rongyos és sáros volt. A mögötte pislákoló halvány tűz fényében úgy
tűnt, mintha a pokol tornácán állna. - Ha nincs pénzed, nincs pia. Takarodj a házamból!
Haragjának tárgya egy vékony nő volt, aki meg szép is lehetett volna, ha nem fekete a foga,
és nincs egy nyílt seb az arcán.
A szánalmas teremtés felemelte a karját, mintha egy ütést akarna kivédeni.
- Holnap megadom az egy pennyt meg a felet. Csak adjon egy gint ma este.
- Menj és dolgozz meg a pennykért - mondta Jégcsap asszony, és kilökte a boldogtalan nőt
a sikátorba. Megfordult, és csípőre tette nagy, vörös öklét, mohó szemmel mérte végig Lord
Caire-t. - És maga mit keres itt, Mrs. Dews? Nem hiszem, hogy ez magának való környék St.
Gilesban.
- Nem tudtam, hogy St. Giles efféle területekre van osztva -válaszolta Temperance
kimérten.
Jégcsap asszony szeme haragosan villant felé.
- Nem?
Temperance megköszörülte a torkát.
- A barátomnak lenne néhány kérdése.
Jégcsap asszony foghíjas mosollyal Lord Caire-re vigyorgott.
- A legjobb lenne, ha bejönnének.
Azzal már rá se hederített Temperance-ra, kapzsiságában minden figyelmét Lord Caire-nek
szentelte. A lord azonban hátralépett, hogy Temperance-t előreengedje, aki lehajtott fejjel lépett
be az ajtón, és ment le a pincébe vezető falépcsőkön.
Az első szoba alacsony, hosszú és sötét helyiség volt, amelyet csak a háttérben pislákoló tűz
világított meg. A felette lévő tetőgerendákat bekormozta a füst. Az egyik oldalon két hordóra
vetett, girbegurba deszka jelezte, hogy ott a pult, mögötte egy félszemű lány mérte az italt. Itt
árulta Jégcsap asszonyság a szíverősítő gint, poharanként másfél pennyért. A sarokasztalnál
tucatnyi katona méternyi magas sapkákban részegen röhögött. Mellettük két gyanús külsejű
fickó beesett vállal ült, mintha épp láthatatlanná próbálnának válni. Az egyik háromszögletű
bőrdarabbal igyekezett elrejteni hiányzó orrát. A szoba másik végén három tengerész veszett
össze kártyázás közben, a közelükben egy túlságosan nagy parókát viselő, magányos férfi
pöfékelt nyugodtan. Egy férfi és egy nő ült egymás mellett a csupasz földpadlón a falnak dőlve,
kezükben kis ónpohárral. Akár itt is tölthetik az éjszakát, ha fejenként öt pennyt fizetnek
Jégcsap asszonynak ezért a kiváltságért.
- Nos, hogyan is segíthetnék én egy ilyen finom külsejű úriembernek, mint maga? -
Jégcsap asszony igyekezett túlkiabálni a matrózok lármáját. Három ujját összedörzsölve
jelezte, hogy pénzt vár.
Lord Caire egy erszényt húzott elő a köpenye alól. Mosolyogva kivett belőle egy
félkoronást, és a nő tenyerébe tette.
- Egy St. Gilesban meggyilkolt nő felől érdeklődöm. Marié Hume-nak hívták.
Jégcsap asszonyság arcáról rögvest eltűnt a mosoly, elgondolkozva szorította össze a száját.
- Az ilyesfajta információért valamivel többet kell fizetnie, uram.
Vajon ismerte a nő Lord Caire-t, vagy csak hízelgett a lehetséges pénzforrás reményében?
A férfi felvonta a szemöldökét a kérés hallatán, de némán egy újabb félkoronást halászott elő az
erszényéből. Odadobta az érmét Jégcsap asszonynak, aki a másikkal együtt eltüntette
dekoltázsában.
 - Foglaljon helyet, uram. - Jégcsap asszony egy roskatag faszékre mutatott. - Azt mondja,
hogy egy meggyilkolt nő?
Lord Caire nem élt a felkínált vendégszeretettel.
- Úgy harmincéves lehetett, szőke, szép volt az arca és az alakja, és itt egy anyajegyet
láthatott rajta. - A férfi megérintette jobb szeme sarkát. - Ismeri?
- Nos hát, elég sok csinos nő van errefelé, és egy anyajegyet el is lehet rejteni - mondta az
asszony. - Más különös ismertetőjele volt?
- Kibelezték - mondta Lord Caire.
Temperance levegőért kapkodott, Nell figyelmeztetései egyszerre törtek rá. Jó ég! Még
Jégcsap asszony is zavartan pislogott a nyers kifejezés hallatán.
- Kibelezték, mint egy disznót - motyogta. - Emlékszem rá. Divatosan öltözött, nemde?
Egy üres kis szobában találták meg egy Tanner Court-i házban, legyek döngték körül fekete
vérét.
Ha Jégcsap asszony szavaival sokkolni akarta Lord Caire-t, nem járt sikerrel. A férfi
arckifejezése továbbra is kíváncsi, már-már derűs volt, amint oldalra billentette a fejét.
- Igen, ő az.
A nő szomorúságot színlelve a fejét rázta.
- Akkor nem segíthetek, uram. Nem ismertem azt a nősze-mélyt.
Lord Caire kinyújtotta a tenyerét.
- Adja vissza a pénzem.
- Egy pillanat, uram - hadarta a nő. - A gyilkosságról nem tudok, de azt tudom, hogy ki
követhette el.
Lord Caire mozdulatlanul állt, szeme kissé összeszűkült, mint a vadásznak, aki épp
megpillantotta az áldozatát.
- Ki?
- Martha Swan. - Jégcsap asszony furcsán, gonoszul mosolyogva üvöltötte: - Ő látta őt
élve utoljára.

A.z erős széltől szinte elállt Temperance lélegzete, ahogy felfelé haladtak Jégcsap asszony
házának lépcsőin. Lord Caire hátborzongatóan hallgatag volt mögötte. Ki lehetett a meggyilkolt
asszony? És miért érdeklődött a férfi a gyilkosság felől? Temperance megborzongott, amikor
eszébe jutott, hogy a lord azt mondta, a nőt „kibelezték". Édes istenem, mdr megint mibe
keveredtem? - tette fel a kérdést magának.
- Szokatlanul hallgatag, Mrs. Dews - jegyezte meg Lord Caire mély hangján.
- Honnan is tudhatná ezt, uram? - kérdezte a nő. - Hiszen alig ismer.
A férfi halkan kuncogott mögötte.
- És mégis úgy érzem, a szerettei körében igen beszédes. A nő hirtelen megállt, keresztbe
fonta maga előtt a karját -
vagy azért, hogy ne fázzon annyira, vagy hogy magabiztosabbnak tűnjön.
- Miféle játékot űz velem, uram?
A férfi is megállt, meglehetősen közel hozzá. Copfja kibomlott, és ezüstszínű, hosszú
hajszálait az arcába fújta a szél.
- Játékot, Mrs. Dews?
- Igen, játékot. - Temperance dühösen nézett a férfira, nem volt hajlandó félni. - Először
azt mondja, hogy St. Gilesban keres valakit, majd amikor elviszem Mr. Hopper boltjába, egy
meggyilkolt nő felől érdeklődik, és most Jégcsap asszonyságnál egy kibelezett, meggyilkolt
nőről kérdezősködik.
A férfi a köpenye alatt megvonta széles vállát.
- Nem hazudtam magának. Valóban keresek valakit, a gyilkosát.
 Temperance megborzongott, a szél jeges esőcseppeket fújt dermedt arcába. Azt kívánta,
bárcsak látná a lord szemét, a kalap karimája azonban eltakarta.
- Kije volt önnek az a nő?
A férfi széles, érzéki szája mosolyfélére görbült. Nem válaszolt.
- Miért pont engem választott? - motyogta a lány halkan, majd rájött, hogy a kérdést már
előző este fel kellett volna tennie. - Hogyan talált rám? Miért választott engem?
- Sokfelé láttam magát - mondta a férfi lassan -, míg St. Gilesban a gyilkost kerestem.
Mindig sietett, mindig feketében volt, és mindig olyan... elszánt volt. Tegnap este, amikor
megláttam, hazáig követtem.
A nő rámeredt.
- Ennyi? Csupán szeszélyből választott engem?
- Szeszélyes ember vagyok. Ön fázik, Mrs. Dews. Jöjjön.
A férfi ismét elindult, ezúttal ő ment elöl, magabiztos léptekkel.
- Hová megy? - kiáltott utána a nő. - Nem akarja megtalálni Martha Swant?
A férfi megállt, és a nő felé fordult.
- Jégcsap asszony szerint Martha gyakran jár a Hangman Streeten. Tudja, merre van?
- Igen, de az majd egy kilométer arra. - A nő a hátuk mögé mutatott.
A lord bólintott.
- Akkor Swan asszonyság megtalálását elnapoljuk. Későre jár, itt az ideje, hogy
hazatérjen.
A férfi ismét elindult, nem várta meg a választ. Temperance úgy loholt utána, mint egy
engedelmes kiskutya. A férfi válaszolt ugyan a kérdéseire, ám a feleletek újabb kérdéseket
szültek. Rengeteg nő élt St. Gilesban. Jóllehet sokan közülük prostituáltként dolgoztak, vagy
egyéb tiltott tevékenységet folytattak. Ha a lord úgy akarná, tucatnyinál is több nő kalauzolná őt
készségesen. Miért őt választotta? Temperance homlokráncolva sietett, hogy lépést tartson a
férfival. Lehet, hogy sötét titkokkal bíró idegen, de a sikátorokban járva mégis nagyobb
biztonságban érezte magát mellette.
- Nem tudom, megbízhatunk-e Jégcsap asszonyban - mondta a nő kissé zihálva, a hideg
szél szinte elnyelte a szavait.
- Kétségbe vonja Martha Swan létezését?
- Ó, minden bizonnyal valóban létezik - motyogta Temperance. - Az azonban már más
kérdés, valóban tud-e valamit az ügyről.
- Honnan ismeri Jégcsap asszonyt?

- Mindenki ismeri őt. St. Giles démona a gin. A férfi hátrapillantott rá.
- Csakugyan?
- Fiatalok és öregek egyaránt isszák. Van, aki csak ezen él. -Temperance tétovázott. -
Persze nem csak ezért ismerem.
- Mondja el.
A nő felemelte a kezét, hogy a kapucniját szorosabbra húzza az arcánál.
- Kilenc évvel ezelőtt, amikor először jöttem az otthonba, Jégcsap asszony üzenetet
küldött nekünk. Volt nála egy hároméves kislány. Nem tudom, honnan szerezte, de biztos, hogy
nem az ő lánya volt.
- És?
- Megvételre ajánlotta nekünk a csöppséget. - Temperance elhallgatott, mert megremegett
a hangja; nem a félelemtől vagy a szomorúságtól, hanem a haragjól. Eszébe jutott, hogy
mennyire dühös volt, és mennyire megvetette Jégcsap asszony könyörtelen cinizmusát.
- Mi történt azután? - Lord Caire halkan tette fel a kérdést, Temperance azonban tisztán
hallotta. Szinte a csontjaiban vibrált a hangja.
 - Winter és apa ellenezték a gyermek megvételét. Azt mondták, Jégcsap asszony csak
vérszemet kapna, és még több árva gyereket adna el.
- És ön?
Temperance mély levegőt vett.
- Gyűlöltem a gondolatát is, de világosan a tudtunkra adta, hogy ha nem fizetjük meg az
árat, talál másik vevőt. Olyasvalakit, aki egyáltalán nem törődik majd a gyermek jólétével.
- Olyat, aki örömlányokat futtat.
A nő gyors pillantást vetett rá, de csak profilból látta a lord arcát, amely hidegnek és
zárkózottnak tűnt. Egy szélesebb átjáróhoz értek, ahol a nő a férfi mellett lépkedhetett. Nem
ezen az úton vezette Lord Caire-t Jégcsap asszonyhoz. Szórakozottan azon tűnődött, vajon a
férfi eltévedt-e.
Azután ismét előrenézett.
- Igen, a legvalószínűbb, hogy egy futtatónak, bár Jégcsap asszony éppenséggel soha nem
mondta ki ezt a szót. Csak szörnyű célzásokat tett rá. - Temperance lehorgasztotta a fejét, mert
eszébe jutott az a kísérteties hangulatú tárgyalás. Akkor még kissé naiv volt. Fogalma sem volt
arról, milyen sötét lehet egy asszony lelke.
Nem figyelt eléggé az útra, megbotlott valamiben, hirtelen maga elé lendítette a kezét, hogy
megpróbálja visszanyerni az egyensúlyát. Egy szörnyű másodpercre görcsbe rándult a gyomra,
és biztos volt abban, hogy hasra esik.
És ebben a pillanatban a lord elkapta. A keze kemény volt, szinte fájt, ahogy a könyökét
szorította, de biztosan tartotta őt. Temperance felnézett, és a férfi szorosan előtte állt, kék szeme
démonian csillogott. Közelebb vonta magához a nőt, majdnem megölelte. Mint egy barát. Mint
egy szerető.
A nő úgy érezte, hogy legbűnösebb vágyai törnek a felszínre. A férfi lehelete a nő ajkát
cirógatta, amint suttogva azt kérdezte:
- így hát megvette a gyereket?
- Igen. - Temperance ellenségesen méregette az érzéketlen arisztokratát. Miért akarja
meghallgatni a történetet? Miért ragaszkodik ahhoz, hogy régi sebeket tépjen fel? Miért keresi a
halott nő gyilkosát? - Igen, megfizettem az árát. Eladtam az egyetlen ékszeremet, az
aranykeresztet, amit valaha a férjem adott nekem, és megvettem a kislányt. Mary Whitsunnak
neveztem el, mert pünkösd vasárnapján tartottam először a karomban.
A férfi félrebillentette a fejét, és kék szemével kérdőn nézett rá. Temperance zokogott,
harag és bánat tört fel belőle mélyről, ahol minden efféle érzelmet gondosan elfojtott.
Remegett, mintha épp az érzelmeit próbálná legyűrni. Csapdába zárni, és eltitkolni mindet.
A férfi megrázta, mintha a várva várt válaszra akarná kényszeríteni.
- Winternek igaza volt - mondta a nő zihálva. - A kislány biztonságban volt, de két hónap
múlva Jégcsap asszony ismét eljött hozzánk, ezúttal egy kisfiúval, és kétszer annyit kért érte,
mint a kislányért.
- És ön mit tett?
- Semmit. - A kudarcra emlékezve behunyta a szemét. - Túl sokat kért, nem volt annyi
pénzünk. Mi... én... semmit sem tudtam tenni. Könyörögtem, térden állva esedeztem ennek a
nőnek, de hajthatatlan volt, és eladta a kisfiút.
Temperance a köpenye szélét markolta, és rázni kezdte, mintha ezzel is érzékeltethetné a
férfival, milyen szörnyű ez az emlék.
- Eladta azt az édes kisfiút, és semmit sem tudtam tenni, hogy megmentsem.
Az egyik pillanatban még zokogott, ám a következőben a férfi lecsapott rá, és szájára
tapasztotta az ajkát. Keményen, könyörtelenül. A nőnek elállt a lélegzete a döbbenettől. A férfi
vadul csókolta a puha ajkakat. A nő érezte a férfi fogait, ízlelgette forró nyelvét, és lényének
bűnös, ösztönös része felszabadult, és szárnyalni kezdett. Kedvét lelte a férfi vadságában.
Élvezte nyers érzékiségét. Teljesen belefeledkezett a csókba.
 Ekkor a férfi felemelte a fejét, és úgy nézett le rá. Az ajka még nedves volt, az arca kissé
kipirult, de egyébként semmiféle érzelmet nem árult el az arca a szenvedélyes csók után. Egy
pillanatra megkönnyebbülten a falnak dőlt.
Temperance megpróbálta kiszabadítani magát a szorításából, de a férfi szorosan tartotta.
- Maga nagyon szenvedélyes teremtés - mormolta a lord, félig lehunyt pillái alól a nő arcát
fürkészve. - Nagyon szenvedélyes.
- Nem vagyok az - suttogta Temperance, még a puszta gondolattól is megrémülve.
- Hazudik, csak azt nem tudom, miért. - A férfi felvonta a szemöldökét, és olyan hirtelen
engedte el a nőt, hogy az megtántorodott. - A szeretőm volt.
- Micsoda?
- A meggyilkolt nő, akit úgy beleztek ki, ahogy a disznót a mészáros. Két évig volt a
szeretőm.
A nő döbbenten bámult rá. A férfi felé biccentett.
- Akkor a holnap esti viszontlátásig jó éjszakát, Mrs. Dews.
Azzal sarkon fordult, és eltűnt az éjszaka árnyai közt. Temperance megfordult, kavargott a
feje, és alig húszlépésnyire meglátta a lelencház ajtaját. Lord Caire végül is épségben
hazahozta.

Harmadik fejezet

Kőszív király fényűző kastélyban élt egy hegytetőn. A palotában százával strázsáltak az őrök,
hemzsegtek az udvaroncok, és rengeteg szolga és kurtizán élt ott. Éjjel-nappal a király körül
voltak, de egyik sem állt közei a szívéhez. Valójában egy kis kék madár volt az egyetlen
élőlény, ami fontos volt a számára. A madár egy ékkövekkel díszített kalitkában élt, néha
csicsergett és énekelt. Esténként a király dióval etette a kalitka rácsain keresztül...

LJgy tűnik, St. Gilesban sosem süt a nap, gondolta Silence Hollingbrook másnap reggel.
Felnézett az égre, és csak egy tenyérnyi kék foltot látott az előrenyúló kétemeletes épületek, a
cégérek és a háztetők között. St. Giles nagyon is túlzsúfolt volt, az egymás hegyén-hátán álló
épületeket egyre kisebb részekre osztották, mígnem az emberek úgy éltek, mint a patkányok a
koto-rékban. Silence megborzongott, boldog volt, hogy takaros szobái vannak Wappingban. St.
Giles szörnyű hely volt ahhoz, hogy valaki ott élje le az életét. Azt kívánta, bárcsak a bátyja és
a nővére más helyet találnának a Szerencsétlen Csecsemők és Lelenc Gyerekek Otthonának.
Ellenben St. Giles volt az a hely, ahol az apja megalapította az otthont, egyben ez volt
Londonnak a legeslegszegényebbek által lakott része is.
Silence megállt a kopottas verandán, és hangosan kopogott a vastag faajtón. A
lelencháznak csengője is volt tavaly karácsonyig, akkor valaki ellopta. Winter nem tudott újat
venni, így olykor sokáig kellett kopogni, míg valaki meghallotta a zajt.
Ezen a napon azonban rögvest kinyílt az ajtó. Silence az ajtót nyitó kislány rózsaszínre
dörzsölt arcocskáját, széles homlokából hátrafésült fekete haját és élénk barna szemét nézte.
- Jó reggelt, Mary Whitsun. Mary ügyetlenül pukedlizett.
- Jó reggelt, Mrs. Hollingbrook.
Silence belépett a keskeny hallba, és felakasztotta a váll-kendőjét.
- Itthon van a nővérem?
- Az asszonyom a konyhában van - mondta Mary. Silence mosolygott.
- Akkor megtalálom.
Mary ünnepélyesen bólintott, és felvonult a lépcsőn, hogy folytassa, amit abbahagyott.
Silence felemelte a magával hozott kosarat, és hátrament a konyhába.
 - Jó reggelt! - kiáltotta belépve.
Temperance elfordult a tűzhelytől, amelyen hatalmas fazékban leves forrt.
- Jó reggelt, húgocskám! Milyen kellemes meglepetés. Nem tudtam, hogy ma terveztél
jönni.
- Nem is. - Silence-nek égett az arca a bűntudattól, mert már több mint egy hete nem járt az
otthonban. - Vettem egy kis szárított ribizlit ma reggel a piacon, és gondoltam, hozok belőle.
- Ó, milyen figyelmes vagy! Mary Whitsun örülni fog neki -mondta Temperance. -
Nagyon szereti a ribizlis süteményt.
- Hm. - Silence a kopottas konyhaasztalra tette a kosarát. - Úgy látom, nőtt néhány centit,
mióta utoljára láttam.
- Valóban. - Temperance a kötényével letörölte az izzadságot a homlokáról. - És nagyon
szép, bár ezt nem mondom gyakran a szemébe. Nem akarom, hogy hiú legyen.
Silence mosolyogva vette le a kosár fedelét.
- Úgy hangzik, mintha büszke lennél rá.
- Tényleg? - kérdezte Temperance elgondolkodva. Ismét a gőzölgő fazék fölé görnyedt.
- Igen. - Silence egy pillanatig habozott, azután sajnálkozva folytatta: - Az ő korában már
cselédnek adják a gyerekeket.
- Igen, sőt már idősebb is annál - sóhajtott Temperance. -De olyan jó hasznát veszem az
otthonban. Még el sem kezdtem neki állást keresni.
Silence erre nem reagált, csak kipakolta a kosarát. Temperance nagyon jól tudta, hogy csak
szívfájdalomhoz vezet, ha valamelyik lelencgyereket túlságosan megszereti.
- Úgy látom, nem csak ribizlit hoztál - mondta Temperance, és az asztalhoz lépett.
- Hoztam zoknikat is, ezeket én készítettem. - Silence szégyenlősen mutatta a műveit,
három pár kicsi zoknit, amelyek méretben ugyan különböztek, de formára legalább illettek egy-
máshoz. Legalábbis többnyire. - Williamnek kötöttem egy párat, és maradt még egy kis
gyapjúfonal.
- Nahát. - Temperance csípőre tett kézzel nyújtózkodott egyet. - Egészen kiment a
fejemből, hogy Hollingbrook kapitány hamarosan hazatér.
Silence érezte, hogy boldogság árad szét a testében férje nevének puszta említésére.
William hónapok óta távol volt, a tengeren, a Pinty nevű kereskedelmi hajó kapitányaként,
amely most tért vissza a karib-tengeri szigetekről.
Lehajtott fejjel válaszolt a húgának.
- Most már bármelyik nap megérkezhet. Azt reméltem, hogy ha hazatér, te és Winter
átjöttök vacsorára, hogy ezt együtt megünnepeljük.
Mivel Temperance nem válaszolt azonnal, Silence ránézett. A nővére egy halom karórépa
fölött ráncolta a homlokát.
- Mi a baj? - kérdezte Silence.
- Tessék? - Temperance gyorsan felnézett, arcvonásai kisimultak. - Ó, semmi, drágám.
Tudod, hogy Winter és én nagyon boldogan vacsoráznánk veled és Hollingbrook kapitánnyal.
Csak az a baj, hogy jelen pillanatban annyira sok a dolgunk az otthonban... - Elhalt a szava,
amint körülnézett a nagy konyhában.
- Akkor talán itt az ideje, hogy több cselédet vegyetek fel. Nell keményen dolgozik, de ő az
egyetlen segítséged.
Temperance keservesen felkacagott.
- Ha lenne pártfogónk, aki pénzzel támogatná az otthont, megtehetnénk. A dolgok
jelenlegi állása szerint azonban csak annyira futja, hogy ma végre ki tudtuk fizetni az e havi és a
múlt havi lakbért. Ha még egyszer késve fizetünk, meglehet, hogy Mr. Wedge kilakoltat
minket.
- Micsoda? - Silence leroskadt a konyhaszékre. - Majdnem egy egész font maradt nálam a
bevásárlás után. Ez segítene valamelyest?
 Temperance mosolygott.
- Nem, drágám. Ez csak rövid ideig segítene rajtunk, és nem akarom elfogadni
Hollingbrook kapitány pénzét. Tudom, hogy mindketten takarékoskodtok.
Silence arcába visszatért a vér. William csodálatos férj volt, de egy kereskedőhajó
kapitányaként nem keresett túl sokat, pláne hogy el kellett tartania a feleségét, az idős
édesanyját és a vénkisasszony nővérét is.
- És Concord? Temperance a fejét rázta.
- Winter szerint apa halála óta veszteséges a serfőzde. Con-cordnak is gondoskodnia kell a
saját családjáról.
Silence megrázta a fejét. Fogalma sem volt arról, hogy Temperance nehéz anyagi
helyzetben van, persze a család férfi tagjai általában nem szerettek üzletről beszélni az
asszonyokkal. Con-cordnak és a feleségének, Rose-nak öt imádni való gyermeke volt, és már
várták a hatodikat.
Silence a nővérére nézett.
- És Asa?
Temperance furcsa fintort vágott.
- Tudod, hogy Asa mindig megvetette ezt az otthont. Azt hiszem, Winter gyűlöli a
gondolatot, hogy újra pénzt kérjen tőle.
Silence közelebb húzta magához a karórépát, és felvett egy kést, hogy levágja a zöldjét.
- Winter a legkevésbé büszke ember azok közül, akiket ismerek.
- Igen, persze, de még a legalázatosabb emberben is van egy szemernyi büszkeség.
Különben is, még ha Winter kérne is pénzt Asától, semmi nem garantálja, hogy Asa adna is.
Silence tiltakozni szeretett volna, de igazság szerint nem volt biztos benne, hogy igaza
lenne. Asa mindig a családtól függetlenül járta útját, titokban és egyedül.
- És mi a szándékod? - Silence elkezdte felkockázni a répát, de a kis darabok nem nagyon
hasonlítottak kockákra. Ebben soha nem volt ügyes.
Temperance a kezébe vett egy másik kést, de valamiért tétovázott a válasszal.
- Ami azt illeti, már van egy tervem.
- igen?

- De meg kell ígérned, hogy nem árulod el a fivéreinknek. Silence ránézett.

- Mit?
- De még Veritynek sem - mondta Temperance. Verity volt a Makepeace család
legidősebb tagja.
Silence csodálkozva nézett rá. Mi lehet az a titok, amit Temperance nemcsak a fivéreinek,
de még a nővérüknek sem akar elárulni? A testvére indulatos arckifejezését látva tudta, hogy
ezt csak akkor tudja meg, ha a szavát adja.
- Rendben.
Temperance letette a kést, és közel hajolt a nővéréhez, úgy suttogta:
- Találkoztam valakivel, aki bemutat majd London befolyásos és gazdag embereinek.
Találni fogok egy új pártfogót az otthonnak.
- És ki az illető? - Silence összehúzta a szemöldökét.
A családjuk alacsony sorból származott. Az apjuknak serfőzdéje volt, és a férfi halálával
Concord vette át a családi vállalkozást. Az apjuk mélységesen hitt a tudás hatalmában, és
gondoskodott arról, hogy a gyermekei képzettek legyenek a hittanban, a filozófiában, a görög
és a latin nyelvben. Feltételezte, hogy így értelmiségieknek nevezhetik őket, persze ez mit sem
változtatott azon a tényen, hogy dolgozniuk kellett a megélhetésükért. Az olyasfajta emberek,
akikről Temperance beszélt, bőven az ő köreiken kívül álltak.
 - Ki ez a befolyásos barát? - Silence észrevette, hogy valami megváltozott a nővére
tekintetében. Temperance csodálatos egyéniség volt, de talán épp ezért borzasztóan rossz
hazudozó is. - Temperance, áruld el nekem!
Ekkor a nő felemelte a fejét.
- Lord Caire-nek hívják.
Silence összeráncolta a szemöldökét.
- Egy arisztokrata? Hogy a csudában találtál egy arisztokratát, aki segít neked?
- Éppenséggel ő talált rám. - Temperance lebiggyesztette az ajkát, és merev tekintettel az
egyre növekvő felaprított répakupacot nézte. - Gondolod, hogy valaki tényleg szereti a
karórépát?
- Temperance...
Temperance a kés hegyére szúrt egy felkockázott karórépát, és felemelte.
- Kétségtelen, hogy nagyon laktató, de mikor hallottad utoljára, hogy valaki azt mondja: ó,
én annyira szeretem a karórépát?
Silence letette a kést és várt. A tűzön lévő fazék fedője zörögni kezdett, és Temperance az
asztalra ejtette a kést, majd kitört belőle:
- Tegnapelőtt este hazáig követett.
- Micsoda? - Silence-nek elállt a lélegzete. A nővére máris hadarva
folytatta:
- Rosszabbul hangzik, mint amilyen valójában. Biztosíthatlak róla, hogy teljesen
ártalmatlan volt. Csak arra kért, hogy segítsek neki néhány emberrel beszélni St. Gilesban.
Cserébe arra kértem, hogy mutasson be az általa ismert gazdag embereknek. Ez nagyon
praktikus egyezség, tényleg.
Silence kétkedve nézte testvérét. Temperance túl rózsás képet festett az esetről.
- És feltételezem, ez a Lord Caire egy roskatag úriember, fehér hajú, és csontos a térde?
Temperance összerezzent.
- Ami azt illeti, a haja tényleg fehér.
- És a térde?
- Remélem, nem képzeled, hogy megnézem egy úriember térdét!
- Temperance...
- Nos, rendben, fiatal, és meglehetősen jóképű férfi - mondta Temperance kelletlenül.
Elpirult.
- Uramisten. - Silence aggódva bámult a testvérére. Temperance huszonnyolc éves özvegy
létére néha úgy viselkedett, mint egy buta kislány.
- Gondold végig! Milyen különleges oka lenne Lord Caire-nek arra, hogy éppen téged
válasszon ki kalauzul?
- Nem tudom, de...
- El kell mondanod Winternek. Az egész úgy hangzik, mint valami kitaláció, amivel
elcsábíthat. Lehet, hogy Lord Caire-nek szörnyű tervei vannak veled. Mi van, ha
erkölcstelenségre csábít?
Temperance összehúzta a szemöldökét, felhívva ezzel a figyelmet arra, hogy kormos az
orra hegye.
- Nehezen hiszem el, hogy ez lehetséges. Láttál engem mostanában?
Szélesre tárta a karját, hogy hangsúlyozza, milyen nevetséges azt feltételezni, hogy egy
arisztokrata el akarja őt csábítani. Silence-nek be kellett látnia, hogy így, a konyha közepén,
félig leengedett hajjal, kormos arccal Temperance valóban nem tűnt különösen csábító
teremtésnek.
Lojálisán így válaszolt végül:
- Nagyon csinos vagy, és ezt te is jól tudod.
 - Nem tudok ilyesmiről. - Temperance leengedte a karját. -Mindig te voltál a szépség a
családban. Ha egy aljas lord meg akarna valakit rontani, hát te lennél az.
Silence szigorúan nézett a nővérére.
- Megpróbálsz eltérni a tárgytól. Temperance sóhajtva leült egy konyhaszékre.
- Senkinek ne mondd el, Silence, kérlek, senkinek. Már el is fogadtam Lord Caire pénzét,
hogy kifizessem a lakbért... így tudtuk kiegyenlíteni az adósságunkat.
- De Winter végül is biztosan megtudja. Hogyan magyaráztad meg neki a lakbér
kifizetését?
- Azt mondtam, hogy eladtam a gyűrűt, amit még Benjámintól kaptam.
- Jaj, Temperance! - Silence rémülten a szájára tette a kezét. - Hazudtál Winternek?
Temperance megrázta a fejét.
- Ez csak egy kis kegyes hazugság volt. Ez az egyetlen reményünk az otthonnal
kapcsolatban. Gondold el, mi lenne Winterrel, ha be kellene zárni az otthont!
Silence másfelé nézett. A fivérei közül Winter lelkesedett leginkább az apja és jótékonysági
munkája iránt. Borzasztóan elkeseredne, ha az otthon az ő felügyelete alatt csődbe menne.
- Kérlek, Silence - suttogta Temperance. - Winter kedvéért.
- Rendben - bólintott Silence. - Nem mondom el a fivéreinknek...
- Ó, köszönöm!
- Hacsak nem érzem úgy - folytatta Silence -, hogy veszélyben vagy.
- Nem leszek. Ezt megígérhetem.

Lazarus néma sikolyra ébredt. Tágra nyílt a szeme, és egy pillanatig csak feküdt az ágyban,
körbekémlelt a szobában, és igyekezett rájönni arra, hol is van. Később felismerte a saját
hálószobáját; sötétbarna falak, régi, elegáns bútorok, sötétzöld és barna ágyfüggönyök. Előtte
az apja aludt ebben az ágyban, és Lazarus nem vesződött azzal, hogy bármit is
megváltoztasson, amikor a rangot örökölte. Érezte, hogy testének minden izma lassan elernyed,
amint az ablak felé nézett. Kint halványszürke derengést látott, nem lehetett messze a hajnal - a
lidérces álmok után képtelen volt visszaaludni. Nagyot nyújtózott, felkelt az ágyból, és
meztelenül, puha léptekkel a magas öltözőasztalhoz lépett, hogy hideg vízzel megmossa az
arcát. Sárga brokátköpenyt vett magára, és leült a sarokban lévő elegáns cseresznyefa asztalhoz
- ez volt az egyetlen olyan bútor a szobában, amelyet magával hozott. Az apja alaposan
megdorgálta volna, ha azt látja, hogy háziköpenyben ír.
Elmosolyodott a gondolatra. Azután levette a tintatartó fedelét, és az aktuális fordításán
dolgozott. Catullus különösen kegyetlen volt Lesbiához ebben a versben. Lazarus igyekezett
megtalálni a megfelelő szót - a tökéletes kifejezést -, amely adekvátan használva úgy ragyogna
a versben, mint a gyémánt egy remekművű gyűrűben. Ez az igényes, aprólékos munka
alkalmanként akár órákra is lekötötte.
Valamivel később Small, az inasa jött be, és Lazarus felpillantva látta, hogy a szoba
napfényben úszik.
- Elnézést, uram - mondta Small. - Nem vettem észre, hogy már felkelt.
- Nincs jelentősége - válaszolta Lazarus, és újra a fordításába mélyedt. Eszébe jutottak a
megfelelő szavak, de még nem találta meg a helyes szórendet.

- Csengessek, hogy küldjék fel a reggelijét?

- Hm.
- És ha készen állna a borotválkozásra.
Ejnye! Kizökkentették a fordításból, elfelejtette a megtalált szavakat. Lazarus türelmetlenül
az asztalra dobta a tollat, és hátradőlt a széken. Small azonnal egy gőzölgő kendőt borított az ar-
cára. Az inas gyors és gyakorlott mozdulatokkal dolgozott, a keze finom volt, akár egy nőé.
 Lazarus lehunyta a szemét, és lecsillapodott, amint a nedves hő a bőrébe ivódott. Eszébe
jutott az előző este és Mrs. Dews világosbarna szeme. Az a kéjes öröm, ahogy lehunyta a
szemét, amikor a szilvás lepényt a szájába dugta. Ahogy haragosan összeszűkült a szempár,
amikor kérdőre vonta, miért nem fogadta el tőle azonnal a falatot. Egy olyan férfi számára,
akinek nem voltak érzelmei - mint amilyen ő is volt -, a nő hangulatingadozása ellen-
állhatatlanul csábító volt. Fellobbanó haragja hevét szinte a bőrén érezte. Úgy vonzotta, mint
macskát a tűzhely melege. A nő érzelmei idegenek, vadak és izgatóak voltak, és teljesen
lenyűgözték őt - és ahogy leplezni igyekezett őket. Miért is? A férfi szeretett volna több időt
tölteni az ily hatalmas érzelmek forrásával. Kísérletezne a nővel, hogy kiderítse, még mitől
pirul el, mitől lélegzik hevesebben. Mitől neveti el magát? Mitől ijed meg? Milyen lenne a
szeme orgazmus közben? Megpróbálna-e uralkodni magán, vagy a testi élvezet feloldaná a
gátlásait?
A gondolat furamód felizgatta így kora reggel. Soha nem törődött se így, se úgy a nők
reakcióival. A nő csak eszköz számára a testi vágyak kiélésére. Mrs. Dews esetében azonban
maga a nő érdekelte.
Small levette az arcáról a kendőt, és borotvaecsettel meleg habot kent Lazarus állára. A férfi
zárva tartotta a szemét, és igyekezett, hogy egy arcizma se ránduljon, amikor a borotva éle
először tette simává arcát. Titokban a szék karfáját szorongatta. Az, hogy ismét megérintsék,
rettenetes fizikai kihívást jelentett a számára, és részben ez volt az oka annak, hogy minden
reggel engedélyezte a hétköznapi intimitás e formáját. Egyfajta elégedettséget érzett, amiért
szembenézett a legalapvetőbb félelmével, és mindennap sikerült legyőznie.
Az inas végzett a bal orcájával, és Lazarus félrebillentette a fejét, hogy a jobb felét is rendbe
szedhesse; le kellett küzdenie a hirtelen rátörő ellenérzésből fakadó borzongást. Amióta az
eszét tudta, iszonyodott mások érintésétől. Nem. Ez így nem volt igaz. Lazarus önkéntelenül
összerezzent, amikor Small a felső ajka felett húzta végig a borotvát. Egyszer régen, még
gyerekkorában volt egy érintés, amitől nem félt, nem irtózott, sőt, nem okozott számára
fájdalmat. Ez persze régen volt, és az őt megérintő személy régóta halott.
Small letörölte a maradék szappanhabot Lazarus arcáról, és a férfi kinyitotta a szemét.
- Köszönöm.
Ha az inasnak volt is fogalma arról, milyen tortúrát jelentett ez a gazdájának, nyájas arca
ennek semmi tanújelét nem adta.
- Mit szeretne viselni ma, uram?
- A fekete bricseszt és az ezüsthímzéses mellényt. Lazarus felállt, és a székre dobta a
köntösét. Small átadta
neki a ruhákat, és a lord egyedül öltözött fel - mára már elege volt a szenvedésből.
- A sétapálcámat is kérem - mondta Lazarus, és engedte, hogy az inas fekete
bársonyszalaggal hátrakösse a haját.
- Természetesen, uram. - Small kétkedve nézett ki az ablakon. - Ilyen korán találkozója
van?
- Meg kell látogatnom az anyámat. - Lazarus kelletlenül mosolygott. - Ez olyasvalami,
amin jó a lehető legkorábban túlesni.
Átvette Smalltól a sétapálcát, és válaszra se várva kiment a szobából.
A hálószobából egy tágas emeleti terembe vezetett az út, amelynek falait sötét, cizellált
faragású faburkolat borította. A városi ház már a nagyapja idejében is a Caire család
tulajdonában volt. A környék már nem számított London legdivatosabb negyedének, de a ház
nagy és előkelő volt, gazdagságot és hatalmat sugárzott. Lazarus lement a lépcsőn, kezét
végigfuttatta a rózsaszín korláton. A követ Olaszországból hozatták, és addig farag-
lák-csiszolták, amíg majdnem tükör módjára csillogott. Tudta, hogy éreznie kellene valamit a
hideg, sima kő megérintésekor. Talán büszkeséget? Vagy nosztalgiát? Ehelyett úgy érezte
magát, mint általában. Semmit sem érzett.
 Leért a földszinti előcsarnokba, átvette a lakájtól a köpenyét és a háromszögletű kalapját.
Kint fújt a szél, a gyaloghintós szolgák kissé dideregve vártak rá. A gyaloghintó új volt,
egyenesen neki készítették, tekintettel a magasságára, kívül fekete és ezüstszínű lakkfestékkel
vonták be, belül bíborvörös plüsspárnákkal bélelték. Az egyik szolga a jármű tetejét tartotta,
míg Lazarus a két rúd közé lépett, hogy beszálljon. Azután az ajtót becsukták, és leengedték a
kocsi tetejét. A szolgák gyeplőt ragadtak, és lassan haladtak a londoni utcákon.
Lazarus szórakozottan azon tűnődött, vajon mi késztette az anyját arra, hogy magához
rendelje. Talán még több pénzt kér majd tőle? Ez nem tűnt valószínűnek, hiszen az asszony
nagy összegű életjáradékot kapott tőle, és volt egy-két saját birtoka is. Talán hajlott korára
rászokott a szerencsejátékra. Hangosan felhorkant a gondolatra.
A szolgák megálltak, és Lazarus kiszállt. A ház, amelyet az anyjának vett, kicsi volt ugyan,
de elegáns. Az anyja panaszkodott - sőt, még mindig panaszkodik -, hogy arra kényszerítette,
hogy elköltözzön a Caire-házból, de Lazarust istencsapásként érte volna, ha vele kellett volna
egy fedél alatt élnie.
Bent az inas botrányosan aranyozott nappaliba vezette őt. Ott üldögélt több mint fél órát, az
ajtót őrző korinthoszi oszlopok tetején lévő aranycikornyákat szemlélve. Elmehetett volna, de
akkor legközelebb meg kellett volna ismételnie ezt a komédiát. A legjobb túl lenni rajta.
Az anyja belépett a szobába, és - ahogy mindig is tette - egy másodperc töredékéig megállt
az ajtóban, hogy szépsége teljes áhítattal töltse el a bent lévőket.
Lazarus ásított. A nő felkacagott, de így sem tudta leplezni haragját.
- Megfeledkezel a legelemibb illemszabályokról, fiam? Vagy manapság már nem divat
fölállni, ha egy hölgy lép a szobába?
A férfi kelletlenül állt fel, hogy kellőképp sértő legyen a magatartása, azután olyan röviden
biccentett, amennyire csak bírt.
- Mit kíván tőlem, hölgyem?
Rosszul választott taktikát. Az, hogy kimutatta a türelmetlenségét, csak olaj volt a tűzre, az
anyja így még inkább húzta az időt.
- Ó, Lazarus, muszáj ilyen gorombának lenned? - A nő óvatosan elhelyezkedett az egyik
finoman festett kanapén. - Kezd unalmas lenni. Rendeltem teát, süteményt és ilyesmit - tétován
intett -, tehát legalább azt meg kell várnod.
- Muszáj? - kérdezte a férfi halkan, közben mintha a fogát csikorgatta volna.
A röpke bizonytalanság után, amely hirtelen előtűnt a nő szép arcán, határozottan így szólt:
- Ó, igen, úgy vélem.
Lazarus hátradőlt, pillanatnyilag engedve szépséges, ámde unalmas anyjának. Az asszonyt
nézte, amíg az ígért teára vártak. A férfi mindig is utálta a teát. Vajon az anyja tudta ezt, vagy -
ami még valószínűbb - azért szolgálta fel, hogy provokálja?
Lady Caire fiatalon híresen szép volt, az idő pedig kegyes volt hozzá. Az arca tökéletesen
szenvtelen, ovális alakú volt, a nyaka hosszú és kecses. A szeme olyan volt, mint a fiáé; tiszta,
kék, mandulavágású szempár. A homloka fehér és sima. A haja ugyanolyan megdöbbentően
korán ősszé lett, mint Lazarusé, de ahelyett, hogy megpróbálta volna befesteni, vagy paróka alá
rejteni, hivalkodott vele. Szívesen hordott sötétkék ruhákat, csipkével és ékkövekkel díszített,
fekete vagy sötétkék kalapokat, amelyek még inkább kiemelték hajának és bőrének fehérségét.
Mindig is jól tudta, hogyan hívja fel magára a figyelmet.
- Ó, itt is van a tea - mondta, amint a két szobalány tálcákkal a kezében a szobába lépett.
Megkönnyebbülés csengett a hangjában?
A szolgák csendben letették a finomságokat, majd némán távoztak. Lady Caire
kiegyenesedett, hogy teát töltsön. Keze a teáscsésze felett tétovázott.
- Cukrot?
- Nem, köszönöm.
 - Hát persze. - Visszanyerte az önbizalmát. Átnyújtotta a csészét a fiának. - Most már
emlékszem... Se cukor, se tejszín.
A férfi felvonta a szemöldökét, és félretette a teáscsészét anélkül, hogy belekóstolt volna.
Milyen játékot űz vele az anyja? Úgy tűnt, Lady Caire nem veszi észre, hogy fia nem lelkesedik
a teáért, csak egykedvűen elhelyezkedett a saját teáscsészéje mellett.
- Úgy hallom, találkoztál az idősebb Miss Turnerrel. Érdeklődsz iránta?
A férfi egy pillanatra nagyot pislogott a meglepődöttségtől, azután kitört belőle a nevetés.
- Elhatározta, hogy kiházasít, asszonyom?
Ingerültsége jeléül egy kis ránc jelent meg a nő két szemöldöke között.
- Lazarus...
A férfi azonban félbeszakította, gyorsan és könnyedén ejtve a szavakat, mintegy
meghazudtolva a bennük rejlő gúnyt.
- Talán majd választ nekem egy csapat fruskát, és felsorakoztatja őket, hogy szemügyre
vegyem mindet. Persze ez nehéz feladat lesz, ha figyelembe vesszük a londoni társaságokban
szárnyra kapott pletykákat az én... nem éppen elfogadható erkölcsi hajlamaimról. Még a
legpénzsóvárabb családok is távol tartják tőlem a szüzeket.
- Ne légy közönséges. - A nő undorral tette le a teáscsészéjét.
- Először faragatlan, most meg közönséges - mondta a férfi vontatottan. Elvesztette a
türelmét. - Valójában, asszonyom, kész csoda, hogy egyáltalán képes elviselni a jelenlétemet.
A nő rosszalló tekintetet vetett rá.
- Én...
- Pénzre van szüksége?
- Nem, én...
- Akkor van valami sürgős kérdés, amit meg kell beszélnie velem?
- Lazarus...
- Aggódik az üzleti ügyei miatt? - szakította félbe a férfi. - A birtokai vagy a szolgái miatt?
A nő csak bámult rá.
- Akkor attól tartok, hogy most mennem kell, Lady Caire. -A férfi felállt, és biccentett,
nem nézett az anyja szemébe. - Jó reggelt kívánok.
A férfi már az ajtónál volt, amikor az anyja utánaszólt.
- Nem tudod. Nem tudod, milyen volt.
A férfi háttal állt neki, és nem fordult meg, hogy tudomást vegyen róla, mielőtt becsukta
maga mögött az ajtót.

Mary Hope állapota nem javult.

Temperance nyugtalanul nézte a szoptatós dajkát, Pollyt, aki ismét megpróbálta a csecsemő
száját a mellbimbójára tenni. A baba laza szája kinyílt a mellbimbó csúcsánál, de nem reagált
rá, behunyt szemmel feküdt.
Polly szomorúan Temperance-ra nézett.
- Nem szopik, asszonyom. Alig érzem a súlyát.
Temperance kiegyenesedett, arca megrándult a hátába nyilalló fájdalomtól. Úgy tűnt,
mintha már órák óta állt volna Polly és a baba fölé hajolva. Polly egy régi karosszékben ült,
karjában a csecsemővel. A kis bérelt lakásban a szék volt a legszebb bútordarab - Temperance
adta Pollynak, amikor felvette a lelencotthonba szoptatós dajkának. A szoptatós dajkák nem a
lelencházban laktak. A rájuk bízott apróságokat a saját, sokszor igen szegényes otthonukba
vitték.
Mivel Temperance nem közvetlenül felügyelte a dajkákat, kötelességének érezte, hogy
olyan nőket találjon, akikben megbízhat, és Polly volt közülük a legjobb. A szoptatós dajka alig
múlt húszéves, sötét hajú, sötét szemű és meglehetősen csinos teremtés volt. Polly olyan
gyakorlatiasan kezelt mindent, hogy egy kétszer annyi idős nő is megirigyelhette volna a
tapasztaltságát. A férje tengerész volt, és csak annyi időre tért haza, hogy két gyereket nemzzen
a feleségének. A ritka látogatások között Polly védelmezte magát és kis családját.
A dajka szobájában a széken kívül volt még egy asztal, egy elfüggönyözött ágy, egy olcsó
rézmetszet függött a falon, amely vi-
(lámán öltözött hölgyeket ábrázolt. A kandallópárkány fölött kerek, csiszolt tükör lógott, amely
visszatükrözte a szobában lévő kevéske fényt. Polly a párkányon tartotta azt a néhány tárgyat,
amije volt: egy gyertya-, egy só- és egy ecettartót, egy teáskannát és egy onpoharat. A
nyomorúságos szoba sarkában Polly gyermekei játszottak, az egyik már tipegett, a másik most
tanult mászni.
Temperance ismét Mary Hope-ot nézte. Lehet, hogy Polly szobája szegényes, de
makulátlanul tiszta, Polly pedig csinos és józan lelkű teremtés. Sok más asszonytól eltérően,
akik szoptatós dajkaként keresték a kenyerüket, ő nem ivott alkoholt, és úgy tűnt, valóban
törődik a rá bízott apróságokkal. Aranyat ért.
- Megpróbálnád még egyszer? - kérdezte Temperance aggódva.
- Jó, ráteszem a mellemre, de nem tudom, szopik-e majd... -Polly elhallgatott, és újra
elhelyezkedett a babával. Meglazította bőrből készült fűzőjét, és félrehúzta gyapjú alsóneműjét,
az egyik melle így szabaddá vált.
- Mi lenne, ha tejet csepegtetnénk a szájába? Polly felsóhajtott.
- Már megpróbáltam tejet csurgatni a kicsi szájába, de csak egy-két cseppet nyel le.
Meg is mutatta, hogyan próbálkozott, és Temperance nézte, amint a friss tej kifolyik a
kisbaba szája szélén. Nehéz lett volna megmondani, lenyelt-e belőle valamit.
Polly legkisebb csemetéje odakúszott a székhez, belekapaszkodva felállt, és sírt.
- Átvenné egy pillanatra, amíg ellátom a sajátomat? Temperance nagyot nyelt, valahogy
nem szívesen vette át a
törékeny csecsemőt, de Polly már a karjába is tette Mary Hope-ot. Temperance mereven
tartotta. A baba könnyűnek tűnt, akár egy kismadár. Nézte, amint Polly az ölébe veszi a saját
gyermekét, aki azonnal mohón a szájába vette a mellbimbót, és nagyokat kortyolva elégedetten
szopott, pufók ujjaival lustán fogta harisnyás lábujját. Temperance a jól táplált gyerekről Mary
Hope fakó arcocskájá-ra nézett. A baba kinyitotta a szemét, de tétován Temperance válla fölé
nézett, a szeme körüli ráncok éles ellentétben voltak Polly kövér, egészséges gyerekének
ábrázatával.
Temperance gyorsan elfordította a tekintetét, és hirtelen nehezen azonosítható érzés
kerítette hatalmába. Semmit sem kellene éreznie a haldokló csecsemő iránt, semmit sem. A
múltban egyszer már megégette magát, mert túlságosan is szabadjára engedte az érzéseit, de
azóta jól bezárva tartotta őket a keblében.
- így, édesem, most már boldog vagy? - dünnyögte Polly a karjában tartott gyereknek.
Azután Temperance-ra nézett. - Hadd próbáljam meg ismét.
- Rendben, csak ne hanyagold el a sajátodat - mondta Temperance, és megkönnyebbülten
átadta neki Mary Hope-ot. Hallott már olyan szoptatós dajkákról, akik éheztették a saját
gyereküket, hogy a fizetős babát szoptathassák.
- Sose féljen - mondta Polly határozottan. - Van elég tejem mindkettőjüknek.
A szót tett követte, Polly a másik melléről is félrehúzta az inget, és odatartotta Mary
Hope-ot, közben hagyta, hogy a saját babája tovább szopjon.
Temperance bólintott.
- Köszönöm, Polly. Ezen a héten hagyok itt neked egy kis pluszpénzt. Kérlek, hogy vegyél
belőle magadnak ennivalót.
- Persze, úgy lesz - felelte Polly, és máris a beteg baba fölé hajolt.
Temperance kissé tétovázott, végül jó éjszakát kívánt Polly-nak, és távozott. Mit tehetett
volna még? Átment a ház zsúfolt szobáin, ahol Polly bérlő volt. A lehető legjobb szoptatós
dajkát fogadta fel, és még külön pénzt is adott neki az otthon csekélyke vagyonából. Minden
más már a Teremtő kezében volt.
Kint már sötétedni kezdett, ahogy a nappal szinte menekült St. Gilesból. Temperance
didergett. Egy nő ment el mellette, fején széles, lapos kosarat egyensúlyozott, néhány maradék
kagyló és egy mérésre használt ónkupa volt benne. Winter üzent neki, hogy későig bent marad
az iskolában, de el kellett még készítenie a saját vacsoráját, és le kellett fektetnie a gyerekeket a
Lord Caire-rel való találkozás előtt.
Egy nagy árnyék mozdult meg egy kapualjban, amint elhaladt mellette, és egy pillanatra
elállt a szívverése. Ekkor meghallotta Lord Caire mély hangját.
- Jó estét, Mrs. Dews.
A nő megállt, ingerülten csípőre tette a kezét.
- Mit keres itt?
Látta, hogy a férfi sötét szemöldöke a magasba ível a háromszögletű kalap karimája alatt.
- Önt vártam.
- Követett engem!
A férfi lehajtotta a fejét, nem zavartatta magát a nő vádaskodó hangvétele miatt.
- Valóban, Mrs. Dews.
A nő dohogva és sértődötten folytatta az útját.
- Nagyon unatkozhat, ha ilyen gyerekes tréfát űz velem.
A férfi halkan kuncogott mögötte, olyan közel, hogy a nő úgy érezte, a köpenye a
szoknyáját súrolja.
- El sem tudja képzelni, mennyire.
Temperance-nak hirtelen eszébe jutott, ahogy a férfi megcsókolta, keményen, forrón, a
legkevésbé sem gyengéden. Hogy dobogott ettől a szíve, és öntötte el a verejték a testét! A férfi
veszélyes volt a számára, és veszélyeztette az eddig kordában tartott érzelmeit.
- Nem arra vagyok hivatott, hogy egy unatkozó arisztokratát szórakoztassak.
- Mondtam én ilyesmit? - kérdezte a férfi szelíden. - Kit látogatott meg abban a házban?
- Pollyt.
A férfi olyan némán lépett mögötte, hogy akár kísértetként is megállta volna a helyét.
Temperance mély lélegzetet vett. Más urak - különösen az arisztokraták - ilyen keserű szavak
hallatán felháborodottan faképnél hagyták volna. Függetlenül attól, milyen játékot játszott,
Lord Caire mindenesetre türelmes volt.
Az otthonnak természetesen még mindig pártfogóra volt szüksége.
- Polly a szoptatós dajkánk - mondta Temperance immár nyugodtabban. - Ugye emlékszik,
hogy azon az éjszakán, amikor először találkoztunk, egy új csecsemőt hoztam az otthonba?
Ezt a törékeny kisbabát Polly gondjaira bíztam. Mary Hope-nak hívják.
- Úgy látom... - Lazarus elhallgatott, mintha a nő hangját elemezné épp. - Nem éppen
boldog.
- Mary Hope nem tud szopni - mondta Temperance. - És ha Polly tejet csepegtet a szájába,
alig tudja lenyelni.
- Akkor a gyerek meg fog halni - mondta a férfi ködbe vesző hangon.
A nő megállt, és hirtelen szembefordult vele.
- Igen! Igen, Mary Hope meg fog halni, ha nem tud magához táplálékot venni. Miért nem
aggódik érte?
- Ön miért teszi? - A férfi megállt, szokásához híven most is túl közel a lányhoz, a szél
előre, a nő szoknyája köré fújta a köpenyét. - Miért sajnál annyira egy gyereket, akit alig ismer?
Tudnia kellett, hogy a gyerek már akkor beteg volt, talán haldoklott, amikor az otthonba vitte.
- Mert ez a munkám - mondta a nő ingerülten. - Ezért kelek fel reggel, ezért eszem, ezért
alszom... Hogy gondoskodjak ezekről a gyerekekről. Hogy működjön az otthon.
- Ez minden? Magát a gyereket nem szereti?
 - Nem, persze hogy nem. - Temperance megfordult, és továbbment. - Mindegyik...
gyerekkel törődöm, természetesen, de a legnagyobb ostobaság lenne szeretni egy haldokló
csecsemőt. Nem hiszem, hogy ne lennék ezzel tisztában, uram.
- Micsoda önzetlenség - mondta mély, gúnyos hangon a férfi. - A szegény, nyomorult
csecsemők mártírja. Maga, Mrs. Dews, akár szent is lehetne. Csak egy glória és vérző tenyerek
szükségeltetnek.
Temperance szeretett volna csípősen visszavágni, de csak összeszorította a száját, és
visszaszívta a szavait.
- És mégis - tanakodott Lord Caire, szorosan a nyomában járva - azon tűnődöm, az ember
képes-e megállni, hogy ne szeressen egy gyereket. Lehet, hogy van, akinek könnyen megy, de
az ön esetében, Mrs. Dews, nagyon is kétlem.
A nő meggyorsította a lépteit.
- Az érzelmek nagy szakértőjének tartja magát, uram?
- Egyáltalán nem - mormolta a lord. - Ritkán érzek bármit Is. A lábatlan emberhez
hasonlóan azonban engem is érthetetlenül elbűvölnek azok, akik táncolni tudnak.
A nő elgondolkozva fordult be a sarkon. Túljöttek már az otthonon.
- Nem érez semmit?
- Semmit.
A nő megállt, kíváncsian nézett rá.
- Akkor miért tölt annyi időt a szeretője gyilkosának a keresésével?
A férfi szája cinikus mosolyra görbült.
- Nem magyaráznék túl sokat bele. Csupán szeszélyről van szó.
- Most ki hazudik? - suttogta a nő.
A férfi elfordította a fejét, mintha bosszankodna.
- Úgy veszem észre, nem az otthona felé megyünk.
A nő furamód csalódottságot érzett, amikor a férfi témát váltott. Ha igaz, hogy nincsenek
érzelmei, vajon miért töltött hónapokat csupán „szeszélyből" a gyilkos keresésével? Vajon
Lord Caire többet érez annál, mint amennyit beismer? Vagy valóban az a rideg, nemtörődöm
arisztokrata, amilyennek lefesti magát?
A férfi azonban hallgatott, a nő válaszára várt. Temperance sóhajtott egyet.
- A Hangman Streetre vezetem magát, Martha Swan állítólag ott lakik.
- Az öccse nem aggódik, ha nem megy haza?
- Ha egy órán belül megjárjuk, majd azt mondom, ellenőriztem a többi szoptatós dajkát is -
mormolta Temperance, és újra elindult.
- Ejnye, Mrs. Dews, hazudik a saját öccsének?
A nő ezúttal egyszerűen nem vett tudomást a férfiról. Már leszállt az este, az utcák
elnéptelenedtek, amint előjöttek a szerencsevadászok, és Temperance örült annak, hogy a
szoknyája alatt egy kis zsákban nála volt a pisztolya. Fél óra múlva befordultak a Hangman
Streetre, rablók, útonállók és zsebtolvajok találkahelyére. Temperance azon tűnődött, vajon
Lord Caire tudja-e, milyen veszélyes ez a környék. Oldalvást rápillantva észrevette, hogy a férfi
egy ragadozó eleganciájával jár, az ébenfa sétapálcát úgy tartja a markában, mint egy
bunkósbotot. A lord elkapta a nő pillantását.
- Milyen elragadó környék.
- Hm. - Elutasító hangja ellenére Temperance megkönnyebbült, hogy a lord olyan
félelmetesnek tűnt. - Ez az.
A nő egy cipőt ábrázoló kopott cégérre mutatott, jégcsap asszony azt mondta, Martha Swan
egy suszterbolt fölött lakik. Az épület sötét volt, az előtte lévő utca teljesen kihalt. Temperance
szorosabbra húzta maga körül a köpenyt, titokban kitapogatta a pisztolyt a szoknyája alatt. Meg
kellett volna állniuk egy lámpásért.
 Lord Caire egy lépést tett előre, és botjával megkopogtatta az ajtót. A ház üresen kongott,
bentről semmiféle mozgás nem hallatszott.
- Ha zsebtolvaj vagy prostituált, lehet, hogy kint van az utcán - mondta Temperance.
- Kétségtelen - válaszolta Lord Caire -, de ha már idáig eljöttünk, javaslom, legalább
nézzük meg.
A nő a homlokát ráncolta, és már éppen tiltakozott volna, amikor a férfi válla mögött
mozgásfélét észlelt a homályban. Halkan felsikoltott, amikor látta, hogy három alak rohan ki a
sikátorból. Szörnyűséges szándékaikhoz kétség sem férhetett.
Figyelmeztetni akarta Lord Caire-t, de ez szükségtelen volt. A férfi szeme rávillant.
- Fusson!
Ekkor a lord sarkon fordult, és maga mögé tolta a nőt, az épület közelébe, majd
szembenézett a támadókkal. A három férfi eltávolodott egymástól, és a lordra rontottak, ketten
két oldalról, a középső egy kést emelt a magasba. Lord Caire ráütött a botjával a középső férfi
csuklójára, kivédve az első szúrást. A botjából rövid kardot húzott elő, ekkor azonban hirtelen
rátámadtak, ütötték, rúgták, hárman egy ellen.
Csak idő kérdése volt, hogy Lord Caire mikor kerül a földre, még ha volt is fegyvere.
Temperance-nál ott volt a pisztoly. Fellebbentette a szoknyáját, a pisztolyt kereste. Előhúzta a
zsákból, és leengedte a szoknyáját.
Éppen akkor nézett fel, amikor Lord Caire felhördült, és olyan mozdulatot tett, mintha
megszúrták volna. Az egyik férfi tántorogva eloldalgott, a másik kettő azonban szorosan
közrefogta. A nő felemelte a pisztolyt, de a dulakodók túl közel voltak egymáshoz. Ha lőne,
talán Lord Caire-t találná el.
Látta, hogy az egyik férfi egy tőrrel támad a lordra, a másik férfi pedig kést emel rá. Nem
várhatott tovább. A lord életére törtek. Temperance lőtt.

Negyedik fejezet

KőszíV király évente egyszer beszédet intézett a népéhez. Mivel férfiként a király ügyesebben
forgatta a kardot, mint a tollat, szokásává vált, hogy többször elgyakorolja a beszédét. így hát
egy reggel Kőszív király fényűző kastélyának erkélyén járkált fel-alá, és a beszédét szónokolta
a szabad égnek és a kalitkába zárt kék madárnak.
- Alattvalóim - szólt a király. - Büszke vagyok arra, hogy a vezetőtök lehetek, és tudom,
hogy büszkék vagytok arra, hogy az uralmam alatt élhettek. Sőt, tudom, hogy a népem szeret
engem.
Kőszív királyt itt azonban félbeszakította - egy nevetés...

A pisztoly a lord mögött dördült el. Hangjára vad harag áradt szét Lazarus mellkasában. Nem
tehették, nem volt joguk ahhoz, hogy bántsák a kis mártírt. A nő az ő játékszere.
Pokoli dühvel vetette magát jobb oldali támadójára, kardját ellenfele hasába mélyesztette.
Látta, hogy a férfi szeme kerekre nyílik a döbbenettől, és ebben a pillanatban Lazarus
megérezte, hogy balról rontanak rá. Hirtelen megfordult, maga mögött hagyta a kardját, és a
botja másik végével lesújtott a támadó csuklójára. A férfi felüvöltött, sérült csuklóját fogva a
kés kicsúszott a kezéből. A lefegyverzett támadó rájött, hogy könnyen sebezhetővé vált.
Káromkodva hátraugrott, és elrohant. Olyan hirtelen tűnt el, ahogy megjelent. Lazarus a
harmadik férfi felé fordult, de addigra az már el is illant. Hirtelen elcsendesült az éjszaka.
Csak akkor fordult hátra, hogy megnézze a kis mártírt. Az ő Mrs. Dewsát.
Nyugodtan és csinosan állt ott, a pisztolyt leengedte maga mellett. Nem sérült meg. Nem
ölték meg. Hála istennek.
 - Mi a fenéért nem futott el? - kérdezte a férfi nagyon halkan. A nő felemelte a fejét - a
pokolba vele -, makacs mártírhoz
illő méltósággal. Higgadt volt, külseje rendezett - és piros szája oly hívogató.
- Nem hagyhattam itt.
- Igenis itt hagyhatott volna - mondta a lord a nő felé közeledve -, és itt kellett volna
hagynia. Megparancsoltam magának, hogy fusson el.
Úgy tűnt, a nőt teljesen érzéketlenül hagyja a lord haragja, lefelé nézett, és a hatalmas
pisztolyt egy szánalmas kis zsákocská-ba dugta.
- Úgy tűnik, nem teljesítem a parancsait, uram.
- Nem teljesíti - a lord úgy hadart, mint egy sértődött öregasszony. Lényének egyik fele jót
szórakozott azon, mekkora szamár, a másik fele viszont igazán fontosnak tartotta, hogy a nő
tudja, engedelmeskednie kell. - Hadd mondjam meg magának...
A nőhöz lépett, hogy megfogja a karját, de az elrántotta. Égő fájdalom nyilallt a lord
vállába.
- Istenem, vér!
A nő összeráncolta a szemöldökét.
- Mi a baj?
A lord aggodalmaskodásakor a nő eltávolodott tőle, a gyengesége azonban közelebb hozta
őket. Ellentmondásos teremtés.
- Semmi.
- Akkor miért kiáltott fel fájdalmában?
A lord a köpenye alá kémlelt, aztán türelmetlenül a nőre nézett.
- Azért, Mrs. Dews, mert úgy tűnik, megkéseltek. - Most már erezte, hogy forró vér áztatja
a kabátját.
A nő levegő után kapkodott, és szemlátomást elsápadt.
- Ó, Teremtőm. Maga szerint ez semmi? Miért nem mondta? Talán le kellene ülnie, és...
- Ki van ott?
Mindketten megfordultak, és látták, hogy egy púpos asszonyka bámul rájuk a suszterbolt
ajtajából. Hunyorogva félrehajtotta a fejét.
- Pisztolylövést hallottam.
Lazarus feléje lépett, ám a mozdulatra az asszony úgy tett, mintha vissza akarna húzódni a
házba. Azt már nem. Lazarus gyorsan becsapta mögötte a ház ajtaját, hogy elvágja a menekü-
lési utat.
- Azért jöttünk, hogy Martha Swannal találkozzunk. A név hallatán az asszony
visszahőkölt.
- Kik maguk? - kiáltotta, ide-oda kapkodva tekintetét. Nyilvánvalóan vak vagy majdnem
vak volt. - Semmi közöm hozzá...
Mrs. Dews megfogta az egyik kezét.
- Nem akarjuk bántani. Azt mondták nekünk, Martha Swan itt lakik.
Úgy tűnt, Mrs. Dews érintése megnyugtatta az asszonyt, de sovány keble még mindig úgy
zihált, mintha az első adandó alkalommal el akarna menekülni.
- Martha itt lakott, igen. Mrs. Dews csalódottnak tűnt.
- Ezek szerint már nem lakik itt?

- Meghalt. - Az asszony ismét félrehajtotta a fejét. - Ma reggel holtan találták.

- Hogyan? - Lazarus szeme összeszűkült. Mostanra vérben ázott a karja, de kellett neki az
információ.
- Azt mondják, felvágták - suttogta az asszony. - Tetőtől talpig felhasították, a beleit
szerteszét szórták.
 - Jóságos ég! - Mrs. Dewsnak elállt a lélegzete. Valószínűleg elengedte az asszony kezét,
mert az megfordult, kinyitotta az ajtót, és a házba rohant.
- Várjon! - kiáltotta Mrs. Dews.
- Hagyja - mondta Lazarus. - Elmondta, amit tudni akartunk. Mrs. Dews épp szólásra
nyitotta száját, azután szorosan ösz-
szezárta. A férfi várt egy pillanatig, vajon a nő önuralma győzedelmeskedik-e az ingerültségén,
Temperance azonban csak mereven nézte.
- Egy nap meg fog törni - mondta halkan a férfi. - És imádkozom az Istenhez, hogy ott
legyek, amikor ez megtörténik.
- Fogalmam sincs, miről beszél.
- Tudja jól. - Lazarus megfordult, és csizmás lábával szándékosan annak a férfinak a
mellkasára lépett, akit leszúrt. Felnyögött fájdalmában, amint kihúzta a kardot a holttestből. A
férfi arccal felfelé feküdt, egy közeli ablakból kiszűrődő fény megvilágította nyitott,
kifejezéstelen szemét. Az orra helyén egy bőrdarab volt. Vajon eszébe jutott-e, hogy a nap
végén egy piszkos ereszcsatornában fekszik majd holtan? Ki tudja. Csak egy bolond gyászolná
a saját merénylőjének a halálát.
Lazarus lehajolt, hogy a kardját a férfi kabátjába törölje, mielőtt visszatette a fekete
sétapálca hüvelyébe. Mrs. Dewsra pillantott. A nő tágra nyílt szemmel, aggódva figyelte a
férfit.
- A legjobb lesz, ha hazakísérem magát, ahol viszonylag biztonságban van, asszonyom.
A nő bólintott, és elindult a férfi mellett. Lazarus sietős léptekkel ment előre, jobb kezében
erősen tartotta a botot. Nem akart könnyű célponttá válni egykori vagy további lehetséges tá-
madói számára, akik St. Giles utcáin csavarogtak. Koromsötét volt az éjszaka, felhők takarták
el a holdat. Az ösztönei meg az épületekből olykor-olykor kiszűrődő fények vezérelték. Mrs.
Dews karcsú árnyékként tartott vele lépést. A férfi kelletlenül ugyan, de csodálta őt. Lehet,
hogy nem engedelmeskedett a parancsának, de nem hátrált meg a dulakodásnál, sem amikor
megtudta, hogy megsebesült. Sőt, előrelátóan még fegyvert is hozott magával, még ha nem is
vette sok hasznát.
- Gyakorolnia kell, ha fegyvert hord magával, hogy megvédje magát - mondta a férfi.
Érezte, hogy a nő megmerevedik mellette.
- Azt hiszem, nagyon is ügyesen lőttem.
- Nem talált.
A nő hirtelen felé fordította az arcát, és a férfi még a sötétben is érezte a felháborodását.
- A levegőbe lőttem.
- Micsoda? - A férfi hirtelen megállt, és elkapta a nő karját. Temperance ismét
megpróbálta elrántani, de azután úgy
tűnt, eszébe jutott, hogy a férfi megsebesült. A szája elvékonyodott az ingerültségtől.
- A levegőbe lőttem, mert attól féltem, hogy magát találom el, még ha a támadóit veszem is
célba.
- Bolond - sziszegte a férfi, és a szíve ismét hevesebben dobogott a félelemtől. Ostoba kis
mártír.
- Tessék?
- A következő alkalommal, ha lesz, célozzon a támadókra, bármi áron.
- De...
A férfi megrázta a nő karját.
- Van fogalma arról, mit tettek volna magával, ha nem sikerül elkergetnem őket?
A nő hitetlenkedve oldalra billentette a fejét.
- Jobban szerette volna, ha lövök, és talán eltalálom vagy megölöm?
 - igen. - A férfi elengedte a nőt, és továbbment a sikátorban. Válla most már lüktetett a
fájdalomtól, és kezdett fázni, mert inge átnedvesedett a vértől. A nő egy ugrással mellette
termett.
- Nem értem magát.
- Engem kevesen értenek.
- Az életem nem érhet többet a magáénál.
- Miből gondolja, hogy az életem bármit is ér? - érdeklődött a férfi udvariasan.
Úgy tűnt, ez hallgatásra kényszerítette Temperance-t, legalábbis egy pillanatra.
Átgyalogoltak a sikátoron, és egy szélesebb utcára értek.
- Nagyon különös - motyogta Mrs. Dews.
- Mi olyan különös? - Lazarus ügyelt arra, hogy kihúzza magát, és éberen nyitva tartsa a
szemét.
- Hogy Martha Swant pontosan úgy ölték meg, ahogy az ön szeretőjét.
- Egyáltalán nem különös, ha ugyanaz a személy ölte meg mindkettejüket. - Inkább csak
érezte, mint látta a nő szemének villanását.
- Gondolja, hogy ugyanaz volt a gyilkos?
A férfi vállat vont, majd vissza kellett tartson egy sóhajt, mert éles fájdalom nyilallt a
vállába.
- Nem tudom, de nagyon furcsa lenne, ha több gyilkos is ugyanazzal a módszerrel
gyilkolná a nőket St. Gilesban.
Úgy tűnt, Temperance hosszan gondolkozik ezen, azután lassan azt mondta:
- A szolgálólányom, Nell Jones azt mondja, hogy a St. Giles-i kísértet kibelezi az
áldozatait.
Lazarus elnevette magát, bár a válla egyre jobban fájt.
- Látta már ezt a kísértetet, Mrs. Dews?
- Nem, de...
- Akkor úgy vélem, hogy ez csak mese, amellyel kisgyerekeket ijesztgetnek sötét
éjjeleken. Én egy hús-vér embert keresek.
Hosszú pillanatokig némán mentek egymás mellett, ekkor meglátták a lelencotthon hátsó
bejáratát. Lazarus megkönnyebbülten és könnyedén azt dörmögte:
- Otthon van. Ügyeljen arra, hogy gondosan elreteszelje az ajtót maga mögött, ha már bent
van.
- Ó, nem, nem mehet el. - A nő elkapta a férfi ép karját. A férfi egy pillanatra megdermedt.
A kabátujja megóvta attól,
hogy a nő a csupasz bőréhez érjen, de senki sem érinthette meg az engedélye nélkül. Általában
maró gúnnyal, durvasággal vagy elutasítón reagált az ilyesmire. Temperance esetében azonban
nem tudta, mitévő legyen.
Mialatt a férfi döbbenten állt, Mrs. Dews letette a zsákját, valahonnan a köpenye alól egy
kulcsot vett elő, és kinyitotta az otthon hátsó bejáratát.
- Meg kell néznünk a sebét.
- Szükségtelen - kezdte a férfi szárazon.
- Most - mondta a nő, és a férfi hirtelen ott találta magát a régies konyhában. A legutóbb
este innen lopakodott a nő kis nappalijába. Akkor a helyiség üres volt és sötét, csak a tűzhely
izott benne. Most a tűzhely lobogó fénye világította meg a szobát, amelyet különböző korú,
csintalan kölykök népesítettek be.
- 0, asszonyom, hát hazajött! - kiáltott fel a legidősebb lány. A konyhaasztalnál ülő férfi
kíváncsi ábrázattal állt fel.
- Winter, korán megjöttél - mondta a nő zavartan. - Igen, ismét itthon vagyok, Mary
Whitsun, épen és egészségesen, de attól félek, hogy ugyanezt nem mondhatom el őlordságáról.
Lennél szíves forró vizet önteni a tűzhelyről egy tálba? Joseph Tinbox, hozd ide nekem a
rongyoszsákot. Mary Evening, légy szíves csinálj egy kis helyet az asztalon. Ön pedig üljön ide.
Az utolsó utasítást Lazarusnak adta. A lord belátta, hogy jobb félni, mint megijedni, és
szelíden leült a felkínált székre. Winter szúrós szemmel nézte őt, és habár Lazarus próbált
gyengének, sebzettnek és gyámoltalannak tűnni, úgy érezte, nem aratott osztatlan sikert.
A konyhában meleg volt, az alacsony, vakolt mennyezet visszasugározta a lángoló tűz
melegét. Lazarus most látta, hogy a gyerekek éppen valamilyen ételt készítettek. A tűz fölött
egy hatalmas üstben víz forrt, egy nagyobbacska lány vigyázott rá, és valami tésztaféle volt az
asztalon. A gyerekek sürögtek-forogtak, csak egy kisfiú állt fél lábon, karjában egy sánta fekete
macskával a lordot bámulta.
Lazarus felvonta a szemöldökét, és a kissrác Mrs. Dews szoknyája mögé bújt a macskával
együtt.
- Ki ez az úr, Temperance? - kérdezte Winter Makepeace kedvesen.
- Lord Caire - válaszolta Temperance, és közben segített Mary Eveningnek levenni egy tál
lisztet az asztalról. A kissrác követte a mozgását, elbújva a szoknyája mögött. - Megsebesült.
- Valóban? - kérdezte Makepeace, kissé élesebben. - És hogyan történt?
A nő egy pillanat töredékéig habozott - lehet, hogy csak Lazarus vette észre -, és egy gyors
pillantást vetett a lordra.
Lazarus mosolygott, fogai kilátszottak. Esze ágában sem volt a nő segítségére sietni ebben
a nyilvánvaló dilemmában, inkább kíváncsi volt arra, milyen magyarázattal áll elő. Mrs. Dews
lebiggyesztette az ajkát.
- Lord Caire-t megtámadták, úgy ötszáz méternyire innen.
- Igen? - Winter jól ismert mozdulattal félrebillentette a fejét, testvére további
magyarázatára várva.
- És hazahoztam, hogy ellássuk a sebet. - Gyors, káprázatos mosolyt küldött Winter felé.
Winter azonban Lazarusnál jobban ismerte testvére fortélyait. Csak a szemöldökét húzta
fel.
- Csak úgy, egész véletlenül Lord Caire-be botlottál?
- Nos, hát, nem...
Mrs. Dewst valóban szeretheti a Jóisten. Ebben a pillanatban ért vissza az a kisfiú, akit a
„rongyoszsákért" küldött, és ezzel megúszta a magyarázkodást.
- Jól van, Joseph Tinbox. Köszönöm. - A nő elvette a zsákot, és az asztalra tette a tál
gőzölgő víz mellé, amiről Mary Whitsun gondoskodott. Ekkor szigorúan Lazarusra nézett. -
Vetkőzzön.
Lazarus Wintert utánozva felvonta a szemöldökét.
- Tessék?
Ó, az istenek majd megbüntetik a nő zavarát látva érzett örömért. Temperance elpirult.
- Vegye le a... felsőruháit, uram - sziszegte a foga között a nő.
A lord elfojtott egy mosolyt, levette a kalapját, és lehajolt, hogy kikapcsolja a köpenyét.
Amint levette azt, lenyelt egy káromkodást az éles, vállába nyilalló fájdalom okán.
- Hadd segítsek. - A nő hirtelen mellette termett, segített kibújni a kabátjából és a
mellényéből. A közelsége zavaró volt, de furcsán kellemes. A lord közben azon kapta magát,
hogy a nőnek támaszkodik, talán nyakának finom íve vagy a nő könnyed levendulaillata
vonzotta.
Lazarus kelletlenül felemelte a karját, hagyta, hogy Temperance áthúzza az ingét a fején, így
már derékig meztelen volt. Amikor felnézett, kíváncsi gyerekek állták körül, még a kisfiú is
előmerészkedett a szoknya mögül. A macska felsőtestét fogta, az állat végtagjai kinyújtva
lógtak. Szinte halottnak tűnt, de dorombolt.
- Kormosnak hívják.
 - Mary Whitsun - szólalt meg Winter -, lennél szíves a kisebb gyerekeket átvinni az
ebédlőbe? Meghallgathatnád, hogyan éneklik a zsoltárokat.
- Igen, uram - mondta a gyerek, és kiterelte az árvákat a konyhából.
Mrs. Dews megköszörülte a torkát.
- Talán te is rájuk nézhetnél, Winter. Itt boldogulok magam is. A férfi túlságosan is
jóindulatúan mosolygott.
- Úgy vélem, testvérkém, elég, ha Mary Whitsun vigyáz rájuk.
Winter szemben helyet foglalt az asztalnál, ám amint a nővére elfordult, hogy elővegyen
valamit a szekrényből, félreérthetetlen pillantást vetett Lazarus felé. Lehet, hogy Winter
Makepeace tíz évvel fiatalabb volt a lordnál, és úgy festett, akár egy aszkéta szerzetes, de ha
Lazarus bántaná Temperance-t, minden tőle telhetőt megtenne azért, hogy a pokolra juttassa a
lordot.

Temperance ismét az asztalhoz fordult, a szekrényből egy üveg gyógykenőcsöt vett elő.
Igyekezett rezzenéstelen arccal nézni Lord Caire sebét. A férfi válla véres volt, és a vér kis
patakokban csordogált egész a csuklójáig, ijesztően bíborvörös volt a fehér bőrön. Friss vér
csöpögött a mellkasára a sebből, amely újra kinyílt, amikor levették az inget. A nő tekintete
tehetetlenül követte, amint a vér a férfi meglepően izmos mellkasán zavarbaejtően csorog lefelé
meztelen, barna mellbimbóján át a köldökénél kezdődő fekete szőrcsíkra, majd eltűnik a
bricsesznadrág derékpántjában. Jó ég!
A nő hirtelen elfordította a tekintetét, hátat fordított a férfinak, és kétségbeesetten próbálta
felidézni magában, mit is akart valójában. A kezében egy üveg gyógykenőcsöt tartott. A férfi
megsebesült. Igen, ki kell tisztítani és be kell kötözni a sebet.
Temperance nagyot nyelt, az asztalhoz sietett az üveg gyógy-kenőccsel, és észrevette, hogy
Winter ellenségesen méregeti az arisztokratát. Összeszűkült szemmel hirtelen egyik férfiról a
másikra nézett. Winter arckifejezése türelmesnek és ártatlannak tűnt, Lord Caire pedig
viszonozta a nő pillantását, széles száján gúnyos mosoly bujkált, szeme ördögien csillogott,
mintha éppen jól szórakozna rajta. Vajon észrevette, hogy milyen felindultan nézte meztelen
testét?
Jaj, istenem. Most nem eshetett kislányos zavarba. Temperance mély lélegzetet vett, hogy
megnyugodjon, és kínosan ügyelt arra, hogy ne nézzen Lord Caire mellkasára, amely szinte
megbabonázta.
- Megkínálhatom egy kis borral, uram? A beavatkozás fájdalmas lehet.
- Kérek. Nem szeretnék elájulni. - A szavai ártatlanok voltak, de a mondat ironikusan
csengett.
A nő rosszalló pillantást vetett a lordra, Winter pedig felállt, hogy hozza az egyetlen üveg
bort, amit különleges alkalomra tartogattak. Nos, egy lordot gyógyítani a saját konyhájukban
kétségtelenül különleges esemény.
Temperance talált egy tiszta rongyot a zsákban, megnedvesítette a forró vízzel. Eltökélten
Lord Caire felé fordult. Winter visszajött, és kinyitotta a bort. Öntött egy pohárba, és Lord
Caire-nek adta. A nő letörölgette a vért a seb körül, Lazarus közben ivott a borból. A lord bőre
meleg és sima volt. Hirtelen megmerevedett a nő ujjainak érintésétől, és letette a poharat.
Temperance egy pillantást vetett az arcára. A férfi üveges tekintettel meredt maga elé.
- Fájdalmat okozok? - kérdezte a nő aggódva. A sebhez még hozzá sem ért, de az emberek
egy része érzékenyebben reagált a fájdalomra. Talán nem is viccelődött az ájulást illetően.
A lord egy ideig nem reagált, mintha nem hallotta volna a kérdést, azután pislogott egyet.
- Nem, nem érzek fájdalmat.
A hangja jéghideg volt, a játékosság eltűnt a tekintetéből. Valami megváltozott, és a nő nem
tudta, mi történt.
 Temperance ismét a sebre figyelt. Az a különös érzése támadt, hogy a lord csak nagy
önuralommal tudja türtőztetni magát, nehogy félrelökje. A nő a sebre nyomta a rongyot,
félig-meddig heves reakcióra számított. Ehelyett úgy tűnt, a lord kissé megkönnyebbült a
fájdalomtól. Milyen különös.
Temperance felemelte a rongyot, és szemügyre vette a megtisztított sebet. Mindössze
néhány centiméter volt, de igen mély. Folyamatosan szivárgott belőle a vér, a seb szélei
szétnyíltak.
- Össze kell varrnom - mondta Temperance a férfira nézve. A lord arca csak pár centire
volt az övétől. A nő észrevett egy
kis rángatózó izmot a szája mellett, ez az akaratlan mozgás éles ellentétben volt egyébként
nyugodt arckifejezésével. Valami titok rejtőzött a ragyogó kék szempár mögött. Valamiféle
szenvedés. Temperance döbbenten szívta be a levegőt.
- Hozom az orvosi készletedet - mondta Winter, aki szemben ült az asztalnál.
Temperance felkapta a fejét. Az öccse már felállt az asztaltól, arca higgadtnak tűnt. Vajon
észrevette a fájdalmat Lord Caire tekintetében? Vagy azt, ahogyan egymásra néztek? Nyil-
vánvalóan nem.
A nő kifújta a levegőt, a rongyoszsákban matatott, hogy valamivel elfoglalja remegő kezét.
Már számtalan kis sebet összevarrt, gyógyított horzsolásokat, ütéseket és lázat, de még soha
nem okozott olyan fájdalmat, amilyet Lord Caire szemében látott. Abban se volt biztos, hogy
folytatni tudja.
- Csinálja csak - mormolta Lord Caire.
A nő ijedten nézett rá. Vajon olvas a gondolataiban? A lord gyanakvó arckifejezéssel nézte
őt.
- Csak varrjon össze gyorsan, aztán megyek.
A nő a konyha másik felére pillantott, ahol Winter még mindig a készletet kereste a
szekrényben. Ismét Lord Caire-re nézett.
- Nem akarok fájdalmat okozni önnek.
A férfi széles szája megrándult, de nehéz lett volna megmondani, hogy fájdalmában-e vagy
mosolyképpen.
- Biztosítom magát, Mrs. Dews, hogy bármit tesz, nem tudja fokozni a fájdalmam.
A nő mereven nézte, és tudta, hogy a férfi által említett fájdalomnak semmi köze a vállán
lévő sebhez. Mégis mivel függhet össze?
- Azt hiszem, minden rendben van - mondta Winter, és a készletet az asztalra tette. -
Temperance?
- Igen? - Rámosolygott az öccsére. - Igen, köszönöm, testvérem.
Winter gyanakvóan a nőről Lord Caire-re nézett, végül minden szó nélkül ismét elfoglalta a
helyét. Temperance megkönnyebbülten sóhajtott fel. A legkevésbé az hiányzott neki, hogy
Winter faggassa. Kinyitotta a készletet, a kis bádogdobozt, amelyben nagy tűket, bélhúrt,
vékony, hegyes csipeszt, ollót és más olyan eszközöket tartott, amelyek hasznosak voltak az oly
gyakran eleső kisgyerekek sebének ellátásához. Örömmel látta, hogy az ujjai már nem
remegnek.
Bélhúrt fűzött egy erős tűbe, és Lord Caire válla felé fordulva elkezdte összeöltögetni a seb
széleit. Elvégezte az első öltést. Ilyenkor a gyerekeket gyakran le kellett fogni, mert visítottak,
sírtak vagy hisztérikussá váltak, de Lord Caire-t szemmel láthatóan keményebb fából faragták.
Mélyen beszívta a levegőt, amikor a nő átszúrta a bőrét, ezenfelül semmi jelét nem adta annak,
hogy a nő fájdalmat okozna neki. Valójában sokkal nyugodtabbnak tűnt, mint amikor
Temperance a sebét tisztogatta.
A nő azonban most nem ezzel volt elfoglalva. Kissé közelebb hajolt a lordhoz, ügyelt arra,
hogy az öltések kicsik, szabályosak és erősek legyenek. Össze kellett tartaniuk a bőrt, hogy a
seb szépen gyógyuljon, ha ugyanis rosszul varrja össze, csúf heg keletkezhet.
 Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor az utolsó öltésnél elvágta a fonalat.
- Tessék, mindjárt kész - mondta halkan, legalább annyira magának, mint az általa ápolt
férfinak.
Lazarus hallgatott, szoborszerű mozdulatlanságban ült, miközben a nő kinyitotta a kis üveg
zsíros gyógykenőcsöt. Ám amikor Temperance ujjával könnyedén a sebre kente az írt, a férfi
megborzongott. A nő ijedten elkapta a kezét, és tekintete a férfi arcára siklott.
Lazarus homloka izzadságtól fénylett.
- Fejezze be - mondta.
Temperance tétovázott, de nem hagyhatta szabadon a sebet. Az ajkába harapott, és a lehető
legfürgébb mozdulatokkal elkente a gyógykenőcsöt a lord vállán; észrevette, hogy a férfi
szaporábban lélegzik. A rongyoszsákból kihúzott egy nagy anyagdarabot, összehajtogatta, és a
hosszan maradt végével elkezdte átkötni a férfi mellkasát. Közel kellett hajoljon hozzá, és át
kellett karolnia a felsőtestét. Lord Caire mély lélegzetet vett, úgy tűnt, mintha visszatartaná a
levegőt, és elfordította a fejét, mintha irtózna a nő közelségétől.
A férfi szorongásától a nő testi reakciójának is tompulnia kellett volna, ám nem így történt.
Lazarus bőrének melege, nyaki ütőerének lüktetése, sőt még az illata is szövetkeztek, hogy
felkeltsék a nőben ősi démonait. Temperance keze ismét remegett, mire bekötözte a sebet.
Abban a pillanatban, amikor elfordult, Lord Caire felpattant a székről.
- Köszönöm, Mrs. Dews.
A nő csodálkozva nézett rá.
- De az ingje...
- Most már csak rongy, tegye a zsákba. - Grimaszt vágott, meztelen vállára vetette a
köpenyt, és megfogta a kalapját. -Mint ahogy a mellényem és a kabátom is. Mrs. Dews, ismét
köszönöm szépen, és jó éjszakát. Önnek is, Mr. Makepeace.
Röviden biccentett mindkettőjüknek, és hosszú léptekkel a hátsó ajtó felé indult.
Temperance kiegyenesedett, furcsa pánikfélét érzett a torkában. Csak nem megy haza a lord
ilyen sötétben?
- Uram, megsebesült, és egyedül van. Talán fontolóra vehetné, hogy itt tölti velünk az
éjszakát.
A lord sarkon fordult, fekete köpenye meglebbent a lába körül, sétabotjával pedig
megérintette a kalapja karimáját. A nő most vette észre először, hogy a sétapálca
ezüstfogantyúja egy gubbasztó sólymot ábrázol.
- Aggódása hízelgő, asszonyom, de biztosíthatom, hogy épségben hazaérek a saját
ágyamba.
Azzal elment. Temperance felsóhajtott, furcsa ürességet érzett. Winter lassan megfordult a
széken, kissé megreccsent az ülőalkalmatosság.
- Úgy vélem, testvérkém, magyarázattal tartozol nekem, hogyan is ismerkedtél meg a
hírhedt Lord Caire-rel.

Lazarus az éjszaka gyermekeként nem kívánta az emberek társaságát.

St. Giles éji homályába burkolózva gyors léptekkel távolodott a Maidén Lane-től és Mrs.
Dews ártatlan kis gyermekotthonától. Annyira illett hozzá a hely, mint sólyomhoz a
galambdúc. Átugrotta az utca közepén lefolyó bűzös csatornát, és befordult egy nyugat felé
vezető, keskeny mellékutcába. Mit gondolhat róla ez a nő, hogy ő egy nyomorult, torz állat,
amely még a saját fajtája érintését sem képes elviselni? Árnyék mozdult az egyik kapualjban, és
a lord felé rontott, aki előre örült az erőszak lehetőségének. Az árnyék azonban kivált a
körülötte lévő homályból, és a vékony figura az éjszakába menekült.
Lazarus lelassította a lépteit, káromkodott, hogy elvétette gondolatai elterelésének a
lehetőségét. Érezte, hogy a karjából szivárgó nedvesség csiklandozza az oldalát - az
erőlködéstől ismét kinyílt a sebe. Nem erről akart azonban megfeledkezni.
 Nemi szerve megkeményedett és lüktetett, amióta Mrs. Dews vékony, fehér kezével
megérintette csupasz bőrét. Érintése nemcsak borzalmas lelki fájdalmat, hanem olyan intenzív
erotikus vágyat okozott, amelyet még most, a hideg éjszakában is érzett. Halkan elnevette
magát. Kétségtelen, hogy a kis mártír utálkozna, ha tudná, mit tett vele. Még inkább elborzadna,
ha tudná, milyen módon szeret könnyíteni efféle testi vágyain. Ha a vér nem szivárgott volna a
nadrágjáig, keresne egy nőt, aki megfelel az igényeinek. A közeli szobákban válogatna a lányok
közül, és...
Lelki szemei előtt hirtelen megjelent utolsó szeretője, Marié. A nő halott volt, a testét
széttépték, csak egy halom rémisztő belsőség maradt utána. Abban a szobában ölték meg,
amelyet ő bérelt neki St. Gilesban. Marié ragaszkodott a helyhez - idestova már két éve -, és a
lord nem sokat törődött a helyszínnel, azon túl, hogy elég kényelmetlen volt számára ide
kijárni. Most már azonban nyilvánvaló volt, hogy St. Gilesban van a kulcs a gyilkossághoz.
Nemcsak a seb miatt nem szakított időt arra, hogy enyhítsen a Mrs. Dews által gerjesztett
vágyon, hanem azért sem, mert ezen az estén egy támadás áldozata volt. A támadója, aki a bőr
háromszöget viselte az orra helyén, előző este ott volt Jégcsap asszonynál. Lehetett volna
csupán egy erszényt rabolni kívánó útonálló is, de Lazarus nem így gondolta.
Valaki nem akarta, hogy megtalálja Marié gyilkosát.

Ismered Lord Caire-t? - Temperance csodálkozva nézett az öccsére.

A férfi felhúzta a szemöldökét.
- Lehet, hogy csak egy iskolaigazgató vagyok, de még hozzám is eljutnak a pletykák St.
Gilesban.
- Ó. - A nő a saját kezét nézte, amint ösztönösen letisztította és elrakta a tűjét és az ollóját.
Az agya teljesen kiüresedett, leszámítva a gondolatot, hogy úgy tűnt, rajta kívül már mindenki
hallott Lord Caíre-ről.
Winter sóhajtott egyet, és felállt. A konyhaszekrényhez ment, és kivett két poharat.
Törékeny holmi, valaha az édesanyjáé volt, a hatdarabos készletből már csak kettő maradt. Az
asztalhoz vitte őket, és óvatosan töltött két kis pohár vörösbort.
Azután leült, és ivott egy kortyot, nyelés közben behunyta a szemét. Hátrahajtotta a fejét,
szája körül erőteljesebbé váltak a ráncok.
- Pocsék ez a bor. Csodálom, hogy Lord Caire nem vágta a falhoz.
Temperance a poharáért nyúlt, és megkóstolta a bort, az édes-savas folyadék felmelegítette
a gyomrát. Lehet, hogy olcsó bor volt, de nem törődött vele. Mindig is viccesnek találta Winter
furcsa szokását, hiszen annak ellenére, hogy a lehető legszigorúbb aszkéta volt, meglehetősen
válogatós volt a borok terén.
- Elmondanád, hogy hol találkoztál a hírhedt Lord Caire-rel? -kérdezte Winter csendesen,
még mindig lehunyt szemmel.
Temperance nagyot sóhajtott.
- Tegnapelőtt este meglátogatott. A férfi kinyitotta a szemét.
- Itt?
- Igen. - A nő fintorgott, óvatosan letette a borospoharat a konyhaasztalra.
- És én miért nem tudtam erről a látogatásról? A nő vállat vont, kerülte az öccse
tekintetét.
- Már aludtál, amikor meglátogatott. - Visszatartotta a lélegzetét, és azon tűnődött, hogy
vajon el kell mondania, hogyan tett Lord Caire látogatást nála.
Winter azonban más miatt aggódott.
- Miért nem ébresztettél fel, Temperance?
- Tudtam, hogy helytelenítenéd. - Sóhajtott ismét, és Lord Caire megüresedett székébe ült.
Az ülés már kihűlt. Tudta, hogy valamikor el kell mondjon mindent Winternek, de gyáván halo-
gatta. - Azt nem tudom pontosan, hogy miről hírhedt, de azt tudtam, hogy nem örülnél, ha
kapcsolatban állnék vele.
- Tehát hazudtál nekem.
- Igen. - A nő dacosan felemelte a fejét, nem törődve lelkiismeret-furdalásával. - Üzletet
kötöttem vele. Lehetőséget teremt, hogy pártfogót találjak az otthonnak, cserébe segítek
megtalálni a szeretője gyilkosát.
- Valóban?
A nő mély levegőt vett.
- Már ki is fizettem a lakbért a tőle kapott pénzből. Döbbent csend telepedett a szobára.
Temperance nagyot
nyelt, és lesütötte a szemét, nem nézett Winter rettenetesen sértődött arcára. Érte tette,
emlékeztette rá magát. Winterért és az otthonért.
Egy pillanattal később az öccse mélyet sóhajtott.
- Attól tartok, nem tudod, mibe keveredtél.
- Te csak ne atyáskodj felettem. - A nő szúrós pillantást vetett rá. - Tudom, hogy az otthon
be fog zárni, még akkor is, ha halálra dolgozod magad. Tudom, hogy nem várhatok ölbe tett
kézzel arra, hogy ez megtörténjen. Tudom, hogy segíthetek. Tudom...
- Lord Caire szexuális perverzióiról hírhedt - mondta Winter, határozott, pontos szavaival
félbeszakította a nő lelkes szónoklatát.
Temperance rámeredt, és becsukta a száját. Ha derék, szemérmes és jámbor asszony lett
volna, undorodott volna e szavaktól. Ehelyett azonban izgalmat érzett, alantas, mély és tiltott
izgalmat. Jó ég!
A férfi folytatta:
- Légy óvatos, testvérem. Nem tudlak megállítani, tehát meg se próbálom. Ha azonban
bármikor úgy vélem, hogy veszélyben vagy, Concord elé viszem az ügyet.
A nő mély levegőt vett, de nem szólt semmit. Winter barna szeme, amely általában oly
nyugodt és szeretetteljes volt, most kemény és eltökélt lett.
- És jegyezd meg Concord meg fog állítani.

Ötödik fejezet

Kőszív király erkélye alatt volt egy kőterasz, amelynek ajtaja a kastélyba vezetett. Bent a
szobában egy aprócska és nagyon jelentéktelen szolgálólány térdelt a kandalló előtt. Megnek
hívták, az ő dolga volt, hogy megtisztítsa a kastélyban lévő kandallók ros-télyait. Piszkos
munka volt, de Meg vidáman végezte, mert örült, hogy van munkája, jelentéktelensége okán a
kastély többi lakója soha nem vette őt észre, ha dolgozott. Meg így akarva-akaratlan jó néhány
beszélgetés fültanúja volt. Amikor a király a fölötte lévő erkélyen kijelentette, hogy a népe
mennyire szereti, Meg nem tehetett róla, de elnevette magát. Azonnal a szájára tapasztotta a
kezét, de akkor már késő volt...
Két nappal később reggel Silence kinyitotta a szemét, és a világ legcsodálatosabb látványa
fogadta: férjének, Williamnek kedves arca. A férje aludt, telt ajkai enyhén szétnyíltak, ragyogó
zöld szeme csukva volt. Szeme sarkában finom fehér ráncok voltak, arca napégette bőrével éles
kontrasztot alkottak. Vöröses borosta csillant meg az állán a reggeli napsütésben. Őszbe
csavarodó, vörös tincsek takarták fehér hálóingjének gallérját, férfias nyakával finom ellentétet
képezve. Silence szíve elszorult a látványtól. Szerette volna félrehúzni a hálóing gallérját,
megcsókolni a férje nyakát, és nyelvével szép, tiszta bőrét csiklandozni.
 Elpirult a ledér gondolattól. William szívesebben szeretkezett vele este, amikor a
gyertyákat már eloltották, és igaza volt. Csak egy buja lény akarhat testi örömöket a reggeli
napfényben, főleg egy olyan éjszaka után, amikor a férje mindent megtett a kielégítéséért.
így hát felkelt, ügyelve arra, hogy ne ébressze fel Williamet. A fiókos szekrényen lévő
korsó vízzel felfrissítette magát, gyorsan felöltözött, és nesztelen léptekkel a másik szobába
ment.
A lakás szobái, amelyeket William talált nekik, nem voltak túl nagyok, de egész szépen
berendezték őket. A kis hálószoba mellett egy nappali volt, tűzhellyel, ahol Silence főzni
szokott. Házasságuk két éve alatt apró-cseprő tárgyakkal tette barátságosabbá az otthonukat: a
kandallópárkányon egy rózsaszín báránykát tartó, porcelán pásztorlány állt, mellette egy
articsóka alakú fedeles üveg pihent - Silence szeretett néhány pennyt elrejteni benne -, az
egyetlen ablakon függöny is volt, szűkre szabott, saját keze által készített darab. Igaz, a függöny
szárnyai kissé aszimmetrikusak voltak, és középen nem záródtak össze, de üde narancsszínűk
miatt Silence-nek mindig olyan érzése támadt, mintha a szövet teázásra invitálná.
Szép otthonuk volt, és a nő büszke volt rá. Magában dudorászva Silence ismét felélesztette
a tüzet, és feltett egy kanna vizet, hogy teát készítsen. Mire William ásítva megjelent a hálószo-
ba ajtajában, Silence már megterített, forró teát, pirított zsömlét és vajat tett a kisasztalra.
- Jó reggelt - mondta William az asztalnál ülve.
- Jó reggelt neked is, uram. - A nő megcsókolta férje borostás arcát, és öntött neki egy
csésze teát. - Jól aludtál?
- Valóban jól aludtam - válaszolta a férfi, és kettétört egy zsömlét. Silence csak egy kicsit
égette oda, és le is kaparta a leg-kormosabb részét. - Bámulatos, hogy mennyivel jobb egy nem
ringatózó ágyon aludni.
A férfi gyorsan elmosolyodott, kivillantva fehér fogait, és a nő olyan jóképűnek látta, hogy
elakadt a lélegzete. Silence a saját zsömléjére nézve észrevette, hogy azt az ujjai között
gyömösz-köli. Gyorsan letette a tányérjára.
- Mit csinálsz ma?
- Felügyelnem kell a Pintynél a kirakodást. Az utcagyerekek széthordják a rakomány felét,
ha nem vagyok ott.
- Ó, hát persze. - Silence ivott egy korty teát, hogy leplezze csalódottságát. Azt remélte, a
férje vele tölthet egy napot, miután hónapokig volt a tengeren, persze ez ostoba kívánság volt a
részéről. William egy kereskedelmi hajó kapitányaként fontos ember volt. Természetes, hogy a
hajó iránti felelőssége az elsődleges.
Ennek ellenére nem tudta leplezni csalódottságát. William ezt valószínűleg észrevette, mert
megfogta a kezét, ami a nyílt gyengédség ritka megnyilvánulása volt a részéről.
- Már tegnap este el kellett volna kezdenem a kirakodást. Ha nem lenne ilyen szép fiatal
feleségem, így is tettem volna.
A nő érezte, hogy lassan elpirul.
- Valóban?
- Valóban. - A férfi ünnepélyesen bólintott, de zöld szeme vidáman csillogott. - Attól
tartok, képtelen voltam ellenállni a bájaidnak.
- Ó, William. - A nő nem tudott visszatartani egy buta kis mosolyt. Már két éve voltak
házasok, de a férje közös életük több mint felét a tengeren töltötte. Minden alkalommal, amikor
hazatért, újrakezdték a mézesheteket. Megváltozik ez valaha is? A nő titkon azt remélte, nem.
William megszorította a kezét.
- Minél gyorsabban végzek a munkámmal, annál hamarabb kísérhetlek el egy parkba vagy
egy vásárra, sőt talán egy sétakertbe.
- Igazán?
- Igen, tényleg. Alig várom, hogy egy egész napot tölthessek el a szépséges feleségemmel.
Silence a férje szemébe nézve mosolygott, szíve repesett az örömtől.
 - Akkor jobb, ha gyorsan megreggelizel.
A férfi nevetve hozzáfogott, hogy elfogyassza a zsömlét és a teát. Hamarosan felállt, és
befejezte az öltözködést, fehér parókát öltött, amely szigorú és hivatalos külsőt kölcsönzött
neki. William megcsókolta a felesége arcát, és távozott.
A nő sóhajtva körülnézett a szobában. Várt rá a mosogatni-való és egyéb elvégzendő
házimunkák, ha egy napot a férjével akart enyelegni. Elszántan munkához látott.
Két óra elteltével Silence éppen William lyukas fehér zokniját stoppolta, és azon tűnődött,
jó lesz-e, ha sárga cérnát használ, mert elfogyott a fehér, amikor futó lépteket hallott a
folyosóról. Összeráncolt homlokkal nézett fel.
Már talpon volt, amikor dörömböltek a kapun. Silence odasietett, és szélesre tárta az ajtót.
William állt ott, de a nő még sohasem látta a férjét ilyen állapotban. Napbarnított arca most
sápadt, tekintete tébolyult volt.
- Mi az? - kiáltotta a nő, és a torkában dobogott a szíve. - Mi történt?
- A Pinty... - Bebotorkált a szobába, majd megállt, keze szorosan a teste mellett pihent, és
vadul maga elé meredt, mint aki nem tudja, mitévő legyen. - Tönkrementem.

Nagyon jó, Mary Whitsun - mondta Temperance, és nézte, amint a kislány egy újabbat ölt a
hímzésen. A konyha egyik sarkában üldögéltek, a többi gyerek pedig vacsorát készített. Mary
kézimunkája tökéletes volt, és Temperance nagyon szívesen segített neki, ha ideje engedte.
Sajnos csak ritkán ért rá. - Talán egy varrónőnél találhatnánk neked helyet. Szeretnéd?
Mary mélyebbre hajtotta a fejét a munkája fölött - éppen egy kötény szegélyét hímezte.
- Inkább itt maradnék önnel, asszonyom.
Temperance ismerős fájdalmat érzett a kislány halk szavait hallva. Keze felemelkedett,
hogy megsimogassa Mary haját, de idejében rajtakapta magát, és behajlított ujjakkal
visszahúzta a kezét. Helytelen lett volna hamis reményekkel táplálnia a kislányt.
- Tudod, hogy nem lehet - mondta gyorsan. - Ha minden gyereket itt tartanánk, hamarosan
nem férnétek el.
Mary bólintott, leszegett fejjel ugyan nem lehetett az arcát látni, de a válla remegett.
Temperance tehetetlenül nézte. Mindig is közelebb érezte magához Mary Whitsunt, mint a
többi kislányt, bár tudta, hogy ezt nem lenne szabad. Temperance a férje, Benjámin halálát
követően jött az otthonba dolgozni. Nem sokkal azután mentette meg Mary Whitsunt. A kislány
aznap az ölébe mászott, és ott ült, melegen, puhán és vigasztalón. Akkoriban Temperance-nak
szüksége volt arra, hogy valakit a karjában tartson. Azóta tudta, hogy Mary Whitsun
különlegesen fontos neki, bármennyire is próbált harcolni ez ellen.
- Ó, asszonyom, nem fogja kitalálni, mi történt! - kiáltotta Nell levegő után kapkodva,
amint a konyhába lépett.
Temperance kérdőn nézett a cselédlányra.
- Nem, valószínűleg nem, úgyhogy jobb lesz, ha elmondod. Nell egy összehajtogatott,
négyzet alakú papírt nyújtott felé,
amit nyilvánvalóan már elolvasott.
- Lord Caire házi koncertre viszi asszonyomat ma este.
- Micsoda? - Temperance átvette a levelet, és sebtében kinyitotta. Sebesülése éjszakája óta
nem hallott Lord Caire-ről, és míg szörnyen aggódott az egészsége miatt, nem volt tökéletesen
biztos benne, hogy helyes lenne az egészsége felől érdeklődő levelet küldeni neki. - Én nem... -
De elakadt a szava, amint az elegáns kézírást olvasta.
A levélben az állt, hogy a lord délután négykor érte jön. Temperance tekintete a kandalló
párkányán lévő régi órára siklott. A mutatója szerint dél múlt. Észlelte, hogy a konyha hirtelen
elcsendesül, és minden gyerek rábámul.
 - Édes istenem. - Temperance egy pillanatra megdermedt, a levél összegyűrődött a
kezében. - Nincs mit felvennem. - Gondolatban hozzátette, hogy beletelne egy hétbe is, amíg új
ruhát talál.
Nell szeme villant egyet, teste kiegyenesedett, mint a hadra fogott katonáé.
- Mary Evening, te felelsz a konyháért. Mary Whitsun, Mary St. Paul és Mary Little,
gyertek velem. És ön - Nell szigorúan Temperance-ra mutatott - menjen a kis nappalijába, és
vetkőzzön le.
Nell kedvencei kíséretében kivonult a konyhából. Temperance a kezében lévő papírlapra
nézett, és gondosan kisimította. Lord Caire határozott szavai lecsaptak rá. Ma este újra látja.
Egy elegáns estélyre kísérheti. A lord majd a karját nyújtja neki. Ó, jóságos ég! Érezte, hogy a
puszta gondolattól is elpirul, és bár főként félt és remegett, lényének egy része repesett
örömében.
Temperance felkapott egy gyertyát, és a kis nappaliba sietett. Gyorsan levette a sálját, a
ruháját és a cipőjét. Mire Nell visszatért a kis sereggel, Temperance alsóingben és fűzőben állt
ott.
- Már vagy öt éve őrizgetem ezt - mondta Nell, egy csomaggal a kezében belépve. - Nem
tudtam megválni tőle, még akkor se, amikor a legnyomorultabb helyzetben voltam.
Egy székre tette a csomagot, és kinyitotta. Csillogó vörös selyem csúszott a székpárnára.
Temperance csodálkozva nézte. A ruha gyönyörű volt, fényes, színes és meglehetősen kihívó.
- Ezt nem vehetem fel - bökte ki Temperance, mielőtt Nell érzéseire gondolt volna.
Nell egyszerűen csípőre tette a kezét.
- És mi mást vehetne fel, Mrs. Dews? Abban csak nem mehet el.
Az „abban" Temperance fekete ruhájára vonatkozott, amit általában viselt, és mely most a
karosszék támláján pihent. Tempe-rance-nak pontosan három ruhája volt, és mindhárom
praktikus, korántsem szép fekete anyagból készült.
- Én... - kezdte, de Nell azonnal belefojtotta a szót azzal, hogy átbújtatta Temperance fején a
vörös ruhát. A nő nagy nehezen belebújt a ruha ujjába és a felsőrészébe. Nell mögéje sietett, és
bekapcsolta hátul a ruhát.
Mary Whitsun kritikusan félrehajtotta a fejét.
- Szép a színe, de a felsőrésze nem igazán passzol. Temperance lenézett, és rájött, még
soha nem volt ilyen fedetlen a keble. A ruha dekoltázsa nagyon mély volt.
- Ó, ezt nem...
- Persze hogy nem. - Nell eléje állt, hogy szemügyre vegye. - Mindenesetre így nem. - Két
ponton megfogta, és elöl összehúzta a laza anyagot Temperance kis keblén. Azután elengedte a
selymet, amely ismét leereszkedett. - Be kell vennünk belőle.
- És mi lesz ezzel? - kérdezte Mary Whitsun. Lehajolt, hogy tüzetesebben megvizsgálja
Temperance ruhaszegélyét, amely sajnos jó néhány centire volt a padlótól.
- Azt is megigazítjuk. Hölgyeim, sok dolgunk lesz ma délután, így is lett. Nell és
kompániája egész délután igazítottak, szabtak és varrtak.
Csaknem négy órával később Temperance a konyhában állt, hogy még egyszer utoljára
szemrevételezzék. Időközben megfürdött, és megmosta a haját. Nell szépen elkészítette a
frizuráját, bíborvörös szalagot kötött a hajába. A cseresznyepiros ruha szinte ragyogott a tűz
fényében, Temperance megpróbálta feljebb húzni a nyakkivágást. ízlése szerint még mindig túl
mély volt.
- Ne nyúljon hozzá. - Nell ráütött a kezére. - Még elszakítja a varrást.
Temperance megdermedt. Az hiányzott a legkevésbé, hogy a ruha teljesen leessen róla.
- Kár, hogy nincs megfelelő cipője - mondta Mary Whitsun. Temperance felhúzta a
szoknyáját, és a kissé trampli, fekete
csatos cipőjére nézett.
 - Nos, be kell érnünk ezzel. És az a fodor, amit Nell a ruhaszegélyre varrt, majd eltakarja. -
A fodor az a fekete selyemanyag volt, amely egykor az édesapja kabátját díszítette.
- Tényleg nagyon szép - mondta Mary. Temperance szája megremegett.
- Köszönöm, Mary Whitsun.
Teljesen megrémült. Csak most döbbent rá, milyen súlyos következményei vannak a Lord
Caire-rel kötött alkunak. Az arisztokratákhoz kell majd dörgölődznie - azokhoz a csillogó,
elegáns és fényes emberekhez, akik oly kevéssé tűntek emberinek. Vajon nevetségesnek tartják
majd őt? Hogyne tartanák annak...
Nos, Lord Caire természetesen igencsak emberi volt. Temperance kihúzta magát. Mit
számít az, hogy ezek az egzotikus lények mit gondolnak róla? Azért megy el a koncertre, hogy
megmentse az otthont. Winter, Nell, Mary Whitsun és a többi gyerek kedvéért. Értük biztosan
elviseli, hogy az esten esetleg megalázzák.
Rámosolygott hát a közönségére, a kisgyerekekre, és így szólt:
- Mindenkinek köszönöm. Nagyon...
- Valaki van az ajtónál! - Az egyik kisfiú a bejárati ajtóhoz sietett.
- Joseph Tinbox. - Temperance utánaindult a folyosóra. - Ne rohanj! Aligha számít...
A kis Joseph ekkor azonban szélesre tárta az ajtót, és Lord Caire helyett Silence állt ott.
Temperance megtorpant. Húga arca sápadt volt, és nem viselt kalapot. Szép szőkésbarna
haját összekócolta a szél, és mogyoróbarna szeme tragikusan szomorúan csillogott. Silence egy
pillantásra se méltatta a gyönyörű cseresznyepiros ruhát.
- Temperance.
- Mi történt? - suttogta a nő.
Silence megkapaszkodott az ajtófélfában, nehogy összeessen.
- William szállítmányát ellopták.

Elmúlt négy óra, amikor Lazarus hintója megállt a Maidén Lane végén. Az utca túl keskeny
volt a hintó számára, így hát a férfi kiszállt, várakozásra intette a kocsist és az inast, aztán
gyalog ment Mrs. Dews lelencotthonának bejáratáig. A nappali fény még nem tompult el
teljesen, de a lord erősen fogta ébenfekete sétabotját. Szeme sarkából észrevett egy mozgó
árnyalakot, vörös és fekete furcsa villanását, ám amikor megfordult, az a valami - egy férfi?
-már eltűnt.
Két nap pihenés után még jobban fájt a válla, mint a megsebesülése éjszakáján. Ma reggel,
amikor Small meglátta a sebet, a szokásos óvatoskodásával azt javasolta gazdájának, hogy
inkább ágyban töltse az estét - Lazarus azonban alig egy pillanatnyi gondolkodás után elvetette
az ötletet. Tartozott Mrs. Dewsnak azzal, hogy meghívja egy olyan összejövetelre, ahol
pártfogót kereshet az otthonnak. Ráadásul különös módon alig várta, hogy újra lássa; sajátos
lelkiállapota lényének sötét részét mérhetetlenül mulattatta. Majdnem megfeledkezett a
koncertmeghívásról, de abban a pillanatban, ahogy ma reggel eszébe jutott, tudta, hogy ez azon
kevés események egyike, ahová elviheti a nőt. Az összejövetelek többsége, amelyre meghívták,
sokkal kevésbé volt jótékony, mint egy házi koncert.
Lazarus a sétabot fogantyújával kopogott az otthon faajtaján. Szinte azonnal kinyílt, egy
kislány állt az ajtóban, arca szeplős, orra pisze volt. Szó nélkül visszalépett a nyomorúságos
üres folyosóra, ahol most a lorddal ketten álltak.
Lazarus kérdőn nézett a gyerekre.
- Hol van Mrs. Dews?
A kislány mereven nézte, úgy tűnt, megnémult attól, hogy a lord az otthonban tartózkodott.
Lazarus sóhajtott egyet.
- Hogy hívnak?
Újabb kínos csend következett, mialatt a kislány a szájába vette a hüvelykujját, végül a
közeledő lépések zaja mentette meg a helyzetet.
 - Mary St. Paul, kérlek, menj vissza a konyhába, és mondd meg Nellnek, hogy jól
reteszelje be mögöttem az ajtót - mondta Temperance.
A konyhából kiszűrődő fény hátulról világította meg alakját, és úgy tűnt, mintha dicsfény
égne körülötte, ahogy a férfi felé lépkedett. Meglepően élénk színű, vörös ruhája éles
ellentétben állt szokásos, komor öltözékével. Keblét mély, kerek nyakkivágás keretezte,
fedetlen fehér bőre szinte ragyogott.
A férfi ágyéka előre látható módon reagált. Lazarus meghajlással köszöntötte a nőt.
- Mrs. Dews.
- igen. - A nő úgy nézett rá, mintha csak most venné észre, a férfi ezt kétkedve fogadta, és
feltámadt benne a hiúság.
A lord kihúzta magát, és önkéntelenül a karját nyújtotta. Természetesen elvárható volt tőle,
hogy így tegyen, ez mindennapos udvariassági gesztus. Számára azonban - mivel különösen
idegenkedett attól, hogy megérintsék - mindig is kellemetlen érzést okozott, és ha egy mód volt
rá, kerülte. Ebben a pillanatban azonban úgy tűnt, égett a vágytól, hogy a nő megérintse. Furcsa.
A nő a férfi karjára tette az ujjait. A férfi még a merev ruhaanyagon keresztül is úgy érezte,
mintha ütés érné, de nem tudta eldönteni, hogy fájdalmat vagy valami meghatározhatatlanabbat
érez. Érdekes fejlemény.
- Indulhatunk? - kérdezte magabiztosan.
Úgy tűnt, Temperance tétovázik, folyvást visszafelé, az otthon konyhája felé pillantgatott.
- Azt hiszem... Igen, azt hiszem. - Most nézett először egyenesen a lordra, aki úgy látta, a
nő kissé elpirult. - Köszönöm, uram.
Lazarus bólintott, és kivezette az ajtón. Az este hűvös volt, és Temperance egy vékony
kendőt húzott össze a vállán. A kendő szürke, durva anyagból készült, sokkal jobban illett a
megszokott stílusához, és Igencsak szegényesen hatott az élénkvörös selyemruhához képest.
Lazarus a homlokát ráncolta, és azon tűnődött, a nő vajon honnan szerezte a ruhát. Vajon
mindig is megvolt, és csak valami különleges alkalomra tartogatta, vagy arra kényszerült, hogy
megvegye az estélyre?
Mrs. Dews a torkát köszörülte.
- A levele szerint egy koncertre megyünk.
Hamar a hintóhoz értek, és az egyik inas már ugrott is, hogy leengedje a lépcsőt. Lazarus
kesztyűs kezével kézen fogta Mrs. Dewst, hogy a hintóba segíthesse.
Nem tudta eldönteni, örült-e annak, hogy már nem érezte a nő érintését.
- A háziasszony Lady Beckinhall, valóságos nőstény oroszlán a londoni társaságban.
Minden bizonnyal sok gazdag vendég lesz a házában ma este.
Mrs. Dews elhelyezkedett a párnákon, a lorddal szemben. Lazarus kopogott a hintó tetején, és ő
is helyet foglalt. A nő homlokráncolva lesütötte a szemét.
- Úgy beszél, mintha pénzsóvár lennék.
- Valóban? - A lord fejét félrebillentve tanulmányozta a nőt. Ma este idegesnek és
szórakozottnak tűnt, de Lazarus úgy vélte, ennek nincs köze ahhoz hogy egy kifinomult
társasági eseménynek néz elébe. Mégis mitől ilyen nyugtalan? - Biztosíthatom, hogy ez meg
sem fordult a fejemben.
A nő elfordult, hogy kinézzen a sötét ablakon, talán a saját tükörképét bámulta.
- Azt hiszem, tényleg pénzsóvár vagyok, de csakis az otthon miatt.
- Tudom. - Egy pillanatra furcsa gyengédséget érzett a nő, az ő kicsi mártírja iránt.
Temperance a férfira nézett.
- Honnan ismeri Lady Beckinhallt? A férfi elhúzta a száját.
- Anyám jó barátja.
- Az édesanyjáé? - A nő szemöldöke magasra emelkedett.

- Azt hitte, hogy teljes valómmal az apám lábai közül bukkantam elő?
 - Nem, természetesen nem. - Temperance egyik kezét a keblére tette, majd az ölébe ejtette.
- Ezek szerint él az édesanyja.
A férfi lehajtotta a fejét.
- Van testvére?
A férfi lelki szemei előtt nagy, barna szempár jelent meg, mely egy kislányhoz képest
túlzott komolyságot sugárzott, és egy érintés járta át, amely soha nem okozott fájdalmat.
Lazarus pislogott egyet, hogy elűzze a jelenést.
- Nincs.
A nő félrehajtotta a fejét, és kétkedve nézett rá. A férfi mosolyt erőltetett magára.
- Őszintén. Anyámat leszámítva én vagyok a család utolsó sarja.
A nő bólintott.
- Nekem három fivérem és két lánytestvérem van.
- A Makepeace família kétségkívül igen termékeny - válaszolta a férfi szárazon.
A nő mintegy rosszallóan összeszorította a száját, de aztán folytatta mondandóját:
- A fiatalabbik lánytestvéremet Silence-nek hívják.
Kissé előredőlt, és a mozdulattól a kendő lecsúszott elefántcsontszínű válláról. A lord azon
kapta magát, hogy azon tűnődik, vajon ezt szándékosan tette-e.
- Silence férje hajóskapitány, Mr. William Hollingbrook. Nemrég tért vissza a kikötőbe. A
múlt éjjel ellopták a hajó rakományát.
A nő elhallgatott, és különös, világosbarna szemét a lordra függesztette, mintha arra várna,
reagáljon a hírre. A férfi azon tűnődött, vajon ha átlagember lenne, hogyan is illene válaszolnia.
- Sajnálom.
A nő a fejét rázta, a férfi válasza nyilvánvalóan nem volt megfelelő.
- Ha nem szerzik vissza a rakomány legalább egy részét, Hollingbrook kapitány
tönkremegy. Ahogy Silence is.
A lord a hüvelykujjával az ezüstsólymot dörzsölgette a sétabotján.
- Miért? A kapitány pénzt fektetett a hajóba?
- Nem, de a hajó tulajdonosa, úgy tűnik, azzal vádolja, hogy összejátszott a tolvajokkal.
A lord végiggondolta az esetet.
- Nem tudom, hallottam-e valaha olyasféléről, hogy egy hajó teljes rakományát ellopták.
- Ez nagyon is rendkívüli. Nyilvánvalóan az kevésbé szokatlan, ha a rakomány egy része
eltűnik, de az, hogy minden, ami a hajón volt...
A nő vállat vont, és visszasüppedt a párnákra, mintha elfáradt volna. A férfi nézte ezt a
másik világhoz tartozó nőt. Nem tudta, hogy Temperance miért döntött úgy, hogy vele osztja
meg a gondjait, de irracionális módon örömöt okozott neki, hogy a bizalmába avatta. Vágott
egy grimaszt a saját ostobasága okán. A nő hirtelen felnézett.
- Elnézést, hogy ilyesmivel terhelem.
- Nem terhel.
A nő hirtelen elmosolyodott, az ajka remegett.
- Még meg sem köszöntem a ma esti meghívást. A lord vállat vont.
- A megállapodásunk része.
- Mindazonáltal hálás vagyok a kedvességéért.
- Ne butáskodjon - mondta a férfi kurtán. - Minden vagyok, csak kedves nem.
A nő megmerevedett, és elfordította a fejét.
A fenébe is! Túl elhamarkodottan beszélt. Szerette volna látni a nő szemét, hallani, hogy
ismét megosztja vele a gondjait. Lazarus megköszörülte a torkát, a hangja kemény volt.
- Nem akartam durva lenni.
A nő szája sarka kissé felfelé ívelt, de nem méltatta arra a lordot, hogy teljes arcát mutassa.
- Éppen bocsánatot kér tőlem, Lord Caire?
- És mi van, ha igen? - kérdezte halkan. - Elfogadná a hódo-latomat?
 A nő lesütötte a szemét.
- Nincs szükségem arra, hogy a lábaimnál heverjen.
- Nincs? - kérdezte Lazarus könnyedén. - Talán akkor én igénylem, hogy ott találjon.
A férfi nézte, amint a nő nyaka lassan elpirul.
- Vagy talán - suttogta - ön szeretne térdepelni előttem? A nő hirtelen beszívta a levegőt,
mintha megsértették volna,
azután tágra nyílt szemmel nézett a lordra. Ez várható volt - a férfi javaslata obszcén volt, és
nem úriemberhez méltó. Temperance érezte, hogy illene megsértődnie. Ám nem a sértődöttség
miatt vette szaporábban a levegőt, és aranyos kis melle sem emiatt nyomódott a ruhakivágásnak
minden lélegzetvételkor. Ennél sokkal egyszerűbb oka volt rá.
Lazarus lesütötte a szemét, amint érezte, hogy melegség önti el a testét. Már korábban is
vadászott így: kiszemelte és bekerítette az áldozatát, mielőtt lecsapott rá, megkaparintotta a
karmaival, de ez... ez sokkal intenzívebb volt, mint bármely más vadászat.
- Nem kellene... nem kellene így beszélnie velem - mondta a nő remegő hangon, minden
harag nélkül.
A lord mereven nézte őt.
- Miért nem? Engem szórakoztat, ha mindezt megvitathatom önnel. Magát nem?
Temperance nagyot nyelt. A férfi tisztán látta az ádámcsutkája mozgását a lámpás
fényénél.
- Nem.
- Pedig úgy vélem, igenis a kedvére való. Azt hiszem, ugyanaz a kép elevenedett meg a
fejében, mint az enyémben. Elmondjam, hogy mit látok?
A nő a torkára szorította a kezét, de néma maradt, üveges tekintettel meredt a lordra. A lord
szándékosan Temperance fedetlen keblének domborulatait szemlélte.
- Látom, amint ön, asszonyom, előttem térdel ebben a ruhában, a szoknyája tó módjára,
bíborvörösen terül el maga körül. Látom, amint ön előtt állok. Felnéz rám, aranyszínű szeme
félig lehunyva pihen, mint most, ajka piros és nedves a nyelvétől vagy talán az enyémtől.
- Ne - nyögte a nő olyan halkan, hogy a férfi csak az ajkáról tudta leolvasni, mit mond.
- Látom magam, amint megfogom a kezét, és a bricsesznad-rágom hasítékára teszem. -
Nemi szerve ekkor megkeményedett, a saját szavai és a nő reakciói hatására lüktetni kezdett. -
Látom, amint vékony, hideg ujjaival óvatosan, egyenként kigombolja a nadrágom, közben én
összekötött haját simogatom. Látom...
A hintó hirtelen zökkenéssel megállt. Lazarus halkan beszívta a levegőt, és széthúzta a
függönyt, hogy kinézzen. Lady Beckin-hall városi háza fényárban úszott.
Leengedte a függönyt, és a hintóban vele szemben ülő Mrs. Dewsra nézett. A nő szeme
tágra nyílt, arca kipirult, és a lord fogadást kötött volna akár az életére is, hogy a nő öle nedves
volt a csillogó vörös szoknya alatt.
Lazarus ajkán huncut mosoly bujkált, bár egyáltalán nem érezte humorosnak a helyzetet.
- Megérkeztünk. Kiszálljunk? - Nézte, ahogy Temperance tudomásul veszi megérkezésük
tényét, és fehér fogaival duzzadt alsó ajkába harap. A lord hangja rekedtessé mélyült. - Vagy
szóljak a kocsisnak, hogy hajtson tovább?

Hatodik fejezet
Kőszív király megparancsolta az őröknek, hogy hozzák elé a semmirekellőt, aki olyan vakmerő
volt, hogy ki merte nevetni. Perceken belül elé vonszolták Meget, aki piszkos volt és kormos.
- Hogy hívnak? - üvöltötte Kőszív király.
- Megnek, szolgálatára, felség. A király fenyegetőn nézett rá.
- És mit találtál olyan mulatságosnak a beszédemben?
 Az őrök és az udvaroncok, akik odasereglettek a zűrzavarra, mind azt várták, hogy a kis
szolgálólány a király lába elé veti magát, és az életéért könyörög. Meg csak megdörzsölte
kormos orra hegyét, és mivel úgy látta, így is, úgy is elveszett, úgy döntött, hogy akár igazat is
szólhat.
- Csak azt, hogy azt hiszi, a népe szereti, felség.

A. lord maga volt a kísértés. Temperance mereven nézte Lord Caire-t, érezte a fájdalmat a
combjai között, és hogy hevesen dobog a szíve. Az utóbbi kilenc évben éppen bűnös vágyai
miatt kerülte a férfiakat. Most mégis itt ült egy férfival szemben, aki sokkal csábítóbb volt, mint
bármely másik, akivel korábban találkozott. Pontosan tudta, hogyan ébressze fel a démonait,
miként gúnyolódjon és hasson az érzékeire, hogy a végén úrrá legyen rajta a lázas izgalom; és
ami igazán rettenetes, szörnyű volt az egészben, az az, hogy lényének egy része arra vágyott,
hogy megadja magát. Hogy engedelmeskedjen a kék szempár varázsának. Hogy letérdeljen elé,
és megérintse a férfi leginkább e világi részét. Hogy tiltott dolgot tegyen, és nyelvével ingerelje
azt, ami e helyzetben nem a fajfenntartás eszköze. Puszta érzékiség. Nem.
Temperance elkapta szemét a férfi hipnotikus tekintetéről, remegve mély lélegzetet vett.
- Engedje, hogy kiszálljak.
A férfi egy pillanatig nem mozdult, nem pislogott, zafírkék szemével csak mereven nézte a
nőt, pillantása szinte perzselte fedetlen bőrét. Temperance-nak e tekintettől elakadt a lélegzete,
és látta annak lehetőségét, hogy a férfi nem engedi leszállni, hanem fogja, és arra kényszeríti,
hogy megtegye mindazt a bűnös dolgot, amelyekről az imént beszélt.
Ekkor a férfi felsóhajtott.
- Rendben, Mrs. Dews.
Felállt, kinyitotta a hintó ajtaját; először ő szállt le, majd kezét nyújtotta a nőnek, hogy
lesegítse. Temperance reszkető ujjait a férfi tenyerébe tette, aki egy hosszúnak tűnő
másodpercig fogva tartotta, még a kesztyűn keresztül is érezni lehetett, hogy meleg és birtokló a
keze. Ahogy Temperance lába földet ért, a férfi elengedte, majd kézfogás helyett ismét a karját
nyújtotta. A nő elfogadta azt, mély lélegzetet vett, hogy megnyugodjon, de észlelte, hogy a férfi
megborzongott az érintésétől. Körülöttük divatosan öltözött hölgyek léptek ki aranyozott
címeres hintóikból. A cseresznyepiros ruha, amelyen Nell egész délután olyan serényen
dolgozott, hirtelen divatjamúltnak és rikítónak tűnt, a szalag a hajában pedig esetlennek. A nő
nagyot nyelt, és hirtelen remegni kezdett. Nem volt idevaló. Csak házi verébként kapirgált a
pávák között.
Lord Caire közelebb hajolt hozzá.
- Készen áll?
A nő dacosan felemelte a fejét.
- Igen, természetesen.
- Bátor, még ha oroszlánbarlangba lép is - mormolta a férfi.
Lady Beckinhall háza belül csak úgy ragyogott a fehér márványtól, az aranydíszítéstől és a
kristályholmitól. A mennyezetről egy csillár lógott alá gyertyák százaival. Temperance
szórakozottan átadta régi szürke gyapjúkendőjét egy inasnak, mit sem törődve azzal, hogy az
inas kényeskedve a hüvelyk- és mutatóujjával fogta csak meg. A ház olyan volt, akár egy
mesebeli kastély. Végigfuttatta ujjait a márvány lépcsőkorláton, miközben Lord Caire
felvezette a lépcsőn. Hány szolga tölthette a napjait négykézláb a márvány tisztán tartásával?
A lépcsőn felérve követték a fényes tollakkal díszített emberek áradatát egy hosszú
terembe, amelynek egyik falán végig tükör fügött, azt az érzetet keltve, hogy ezernyi pompásan
öltözött hölgy kíséretében megszámlálhatatlan elképesztően elegáns úriember tolong benne. Ha
egyedül érkezik, Temperance talán elmenekült volna, de Lord Caire karja szilárd és meleg volt
az ujjai alatt.
- Bátorság - mormolta a lord.
 - A ruhám - súgta a nő.

- Szép a ruhája - súgta a lord. - Máskülönben nem engedtem volna, hogy belépjen ide. Ami
még fontosabb, semmi szé-gyellnivalója nincs a tömegben. Ugyanolyan finoman beszél, mint
ezek a hölgyek itt, és ugyanolyan gyors az észjárása. És van valamije, ami nekik nincs: ön tudja,
hogyan igazodjon el a világban.
- Ez általában nem olyasvalami, amire büszkék lehetünk -mondta Temperance.
A lord a nőre pillantott.
- Talán annak kellene lennie. Tartsa magasra a fejét.
Az egyik finomkodó hölgy feléjük fordult, ahogy beléptek, és követte őket. Sötétkék ruhát
viselt, és amint a közelükbe ért, Temperance látta, hogy a messziről hímzett virágoknak vélt
szoknyadíszítés valójában az anyagra varrt rubin- és smaragdköveket jelentett.
Édes istenem.
- Lazarus - szólt a nem e világi lény vontatottan -, mily váratlan, hogy itt talállak.
Tökéletes szépség volt, mintha egy istennő ereszkedett volna a földre, hogy a halandók
kontójára szórakoztassa magát. Ilyen közelről Temperance láthatta, hogy két gyönyörű csatot
viselt a hajában, gyémántból, zafírból és rubinkövekből formált madarakat. A hölgy minden
apró fejmozdulatára apró gyémántok remegtek meg a finom fémszálak végén.
Temperance csak annyit tehetett, hogy igyekezett nem szájtátva bámulni őt, de Lord Caire
kétségkívül nem viseltetett ilyen áhítattal a hölgy iránt. Üdvözlésként oly kurtán biccentett felé,
hogy az már sértésszámba ment.
A hölgy szép szája elvékonyodott, és Temperance felé fordította a tekintetét.
- És ki ez a... személy?
- Hadd mutassam be Mrs. Dewst - mondta Lord Caire kurtán. Temperance észrevette,
hogy neki nem mutatta be a másik
felet. Úgy tűnt, ezt a másik nő is érzékelte. Megmerevedett.
- Ha valamelyik szajhádat hoztad el Lady Beckínhall otthonába...
Lord Caire felvonta a szemöldökét.
- A képzelőereje nem válik a dicsőségére, hölgyem. Biztosíthatom, hogy minden
bizonnyal Mrs. Dews a legtiszteletreméltóbb személy a jelenlévők között.
A hölgy szeme összeszűkült.
- Vigyázz, Lazarus. Nagyon veszélyes vizekre eveztél.
- Valóban?
- Kid neked ez a nő?
Temperance érezte, hogy az arca ég a hölgy nyilvánvalóan elutasító magatartása miatt. Úgy
beszélt Temperance-ról, mintha egy kutya vagy egy macska lenne, egy hallgatag kis állat, aki
képtelen kommunikálni.
- Egy barát - szólalt meg Temperance.
- Mit mondott? - A nemes hölgy pislogott egyet, mintha valóban megdöbbent volna azon,
hogy még beszélni is tud.
- Azt mondtam, hogy Lord Caire egyik barátja vagyok -felelte Temperance határozottan. -
És ön...?
- Lazarus, mondd, hogy ez csak tréfa. - A hölgy hátat fordított Lord Caire-nek, úgy hagyva
figyelmen kívül Temperance-t, mint ahogy bizonyára a cselédlányait szokta.
- Nem az. - Lord Caire arcán halvány mosoly bujkált. - Azt hittem, ön lesz a legboldogabb, ha
úgy döntök, hogy egy ilyen tiszteletre méltó hölgyet kísérek el az összejövetelre.
- Tiszteletre méltó? - A hölgy úgy hunyta be a szemét, mintha felháborodott volna a szó
hallatán. Azután zafír szeme ismét kinyílt. - Küldd el ezt a nőt, hadd mutassak be neked egy
rangodhoz illőt. Sok itt a hajadon...
Lord Caire azonban nyomban továbbvezette Temperance-t.
 - Lazarus! - sziszegte a hölgy mögöttük. - Az anyád vagyok! Lord Caire megmerevedett,
és kegyetlen mosollyal az ajkán
megfordult.
- Ezt mondták már nekem, asszonyom.
Köszönésfélét imitálva meghajolt. A nő arcán átsuhant valami, amint a lordék elfordultak
tőle. Egyfajta sebezhetőség, valami szokatlan. Fájdalom talán? Majd ismét fegyelmezetté és
hideggé vált az arckifejezése, Lazarusék pedig haladtak tovább.
Temperance Lord Caire-re pillantott, tudatában volt annak, hogy mélyen elpirult.
- Ő volt az anyja?
- Sajnos igen - válaszolta a férfi, és ásított egyet, ügyelve az etikett szabályaira.
- Jóságos ég. - Temperance soha nem jött volna rá, hogy efféle kapcsolat van köztük azon
nyílt ellenszenv miatt, amelyet Lord Caire a hölgy iránt tanúsított. Gyűlölné a saját anyját?
Összeráncolta a homlokát, amikor valami más jutott eszébe. - Tényleg azt hitte, hogy én az ön...
- Igen - mondta kurtán a lord. Temperance-ra pillantott, és gyengédebb hangon folytatta. -
Emiatt ne bánkódjék. Bárki másnak elég csak magára nézni, hogy tudja, ön sohasem hagyná,
hogy megrontsam.
Temperance másfelé nézett, nem tudta eldönteni, hogy a férfi ugratja-e vagy sem, és
hirtelen történt valami: amint letette a lábát, érezte, hogy beleakad valamibe, és hallotta, hogy
valami elszakad.
- Jaj, ne.
- Mi a baj?
Temperance a ruhájára pillantott, remélte, hogy nem túlságosan feltűnő a szakadás.
- Leszakítottam a ruha szegélyét. - A férfira nézett. - Van itt egy hely, ahol
megjavíthatnám?
A férfi bólintott, és egy pillanat alatt megtudta az egyik inastól, merre van a hölgyek
öltözőszobája. A helyiség egy rövid folyosóról nyílt, és Temperance óvatosan felemelte a
szoknyáját, míg arra haladt. Körülnézett és belépett - a szoba fényárban úszott, és szépen be volt
rendezve, alacsony székekkel a hölgyeknek -, de senki nem volt ott. Egy pillanatig
tanácstalanul állt. Nem kellene itt szobalányoknak sürögniük, hogy a hölgyek segítségére
legyenek?
Vállat vont, és leült, hogy szemügyre vegye a ruha szegélyét.
- Segíthetek?
Temperance felemelte a fejét, egy szobalányra számított, de egy hölgy lépett a szobába.
Fehér bőrű, magas nő volt, királynői testtartással, és a haja szép, világosvörös árnyalatban
ragyogott. Pompás, ezüstszállal hímzett, halvány szürkészöld ruhát viselt.
Temperance pislogott egyet.
A nő szelíden így szólt:
- Nem akarom zavarni...
- Ó, dehogy... - vágta rá Temperance sebtében. - Mindössze arról van szó, hogy egy
szobalányra számítottam... Vagy... Illetve... Nos, semmi esetre sem egy nemes hölgyre.
Elszakadt a ruhám szegélye.
A nő furcsa fintort vágott.
- Gyűlölöm, ha ilyesmi történik velem. - Hátrapillantott a válla fölött. - Úgy vélem, Lady
Kitchenre rájött a bolondóra. Kétségtelen, hogy az összes szobalány hozzá sereglett.
- Ó. - Temperance ismét a ruha szegélyén lévő fekete fodorra pillantott. Elég szomorúan
csüngött ott.
A hölgy azonban hirtelen ott térdelt előtte, zöld és ezüst szoknyája fényes felhőként terült el
körülötte.
- Ó, kérem, ne - mondta Temperance ösztönösen. A nő nyilvánvalóan arisztokrata. Mit
tenne, ha tudná, hogy Temperance egy serfőző lánya?
 - Minden rendben - mondta a hölgy halkan. Nem sértődött meg Temperance kitörésén. -
Van nálam néhány gombostű.
Ügyesen felhajtotta a szegélyt, a helyére tűzte a fodrot, azután visszahajtotta. A gombostű
ki sem látszott.
- Istenem! Remekül megjavította! - kiáltott fel Temperance. A hölgy felállt, és
szégyenlősen mosolygott.
- Van gyakorlatom ebben. A hölgyeknek össze kell tartaniuk az efféle társasági
eseményeken, nem gondolja?
Temperance válaszul rámosolygott, most először érezte magát magabiztosnak, amióta
kézhez kapta Lord Caire meghívóját.
- Ön rendkívül kedves. Köszönöm. Kíváncsi vagyok...
Hirtelen kivágódott az ajtó, és egy csapat hölgy jött be, izgatott szobalányok kíséretében.
Úgy tűnt, hogy Lady Kitchen hisztériájáról volt szó. A zűrzavarban Temperance elszakadt új
barátnőjétől, és mire az öltözőszobából a folyosóra jutott, már sehol sem látta.
Temperance könnyedebb léptekkel tért vissza Lord Caire-hez, az idegen nő kedvessége a
szívét melengette. A lord a falnak dőlve cinikusan méregette a társaságot.
Kiegyenesedett, amikor meglátta.
- Jobb lett?
Temperance sugárzó arccal mondta:
- Igen, sokkal jobb.
A lord szája mosolyra görbült.
- Akkor keressük meg az áldozatát.
Átsétáltak a terem túlsó végébe, ahol rendezett sorokban aranyozott székek álltak egy
gyönyörűen festett zongorával szemben. Még senki sem foglalt helyet. Lord Caire három
úriemberhez vezette Temperance-t.
- Caire. - Egy halálsápadt, sovány úr hosszú, fehér parókában bólintott a közeledtükre. -
Nem gondoltam volna, hogy érdekel az ilyesfajta szórakozás.
- Ó, sokirányú az érdeklődésem. - Lord Caire elmosolyodott. - Hadd mutassam be Mrs.
Dewst. Mrs. Dews, ő itt Sir Henry Easton.
- Uram. - Temperance szépen pukedlizett, az idősebb úr pedig meghajolt.
- Ők pedig Christopher Lambert kapitány és Mr. Godric St. John. Uraim, Mrs. Dews a
testvérével, Mr. Winter Makepeace-szel együtt a Szerencsétlen Csecsemők és Lelenc Gyerekek
Otthonát vezeti Kelet-Londonban, egy felettébb keresztényi és jótékonysági intézményt.
- Valóban? - Sir Henry felvonta bozontos szemöldökét, és érdeklődve nézett a nőre.
Lambert kapitány szintén felé fordította a tekintetét. Mr. St. John, egy szürke parókás, magas
férfi a félhold alakú szemüvege felett azonban felvonta a szemöldökét, és kérdőn Lord Caire-re
meredt.
Egy pillanatig Temperance azon tűnődött, vajon Lord Caire és Mr. St. John milyen
kapcsolatban állhatnak egymással. Azután Sir Henry megkérdezte:
- Hány gyereknek ad otthont a maguk intézménye, Mrs. Dews?
Temperance legbájosabb mosolyát villantotta feléjük, azzal a céllal, hogy a három közül az
egyik finom úriembert megnyerje az otthon számára.

^^iiben sántikálsz, Caire? - sziszegte St. John a szája sarkából.

Lazarus kis mártírján tartotta a szemét, aki bevetette minden fortélyát, hogy rávegye
Lambertet és Eastont a lelencotthon támogatására.
- Fogalmam sincs, mire célzói.
St. John halkan felhorkant, és félig elfordult, hogy csak Lazarus hallja.
 - Nyilvánvalóan olyan tiszteletre méltó, ahogy állítod, és ez azt jelenti, hogy vagy a saját
céljaidra használod, vagy züllöttsé-gedben olyan mélyre süllyedtél, hogy ártatlanokat rontasz
meg.
- Ez sértő számomra, uram - mondta Lazarus vontatottan, és ujjaival megérintette a szívét.
Tudta, hogy ironikusnak tűnik, sőt megcsömörlöttnek, de furcsán, valahol a mellkasában, érzett
egyfajta szúró fájdalmat, ami akár sértődöttség is lehetett.
St. John közel hajolva azt suttogta:
- Mit akarsz tőle?
Lazarus összeszűkült szemmel nézett rá.
- Miért? Eljátszod majd a gáláns lovagot, és megmented ocsmány ölelésemtől?
St. John félrehajtotta a fejét, és általában szelíd szürke tekintete most megkeményedett.
- Szükség esetén.
- Azt hiszed, hogy tényleg megengedném, hogy elvegyél tőlem valamit, amit én akarok?
- Úgy beszélsz Mrs. Dewsről, mintha valami játékszer lenne - mondta St. John tűnődve. -
Rosszkedvedben tönkretennéd?
Lazarus kissé elmosolyodott.
- Ha akarnám.
- Gyere - mormolta St. John. - Nem vagy annyira elveszett az emberiség számára, mint
amennyire néha szereted megjátszani.
- Nem lennék?
Lazarus már nem mosolygott. Temperance-ra pillantott, aki komoly lelkesedéssel
beszélgetett jótékonysági otthonukról. Ha a nő a hajlandóság legcsekélyebb jelét adta volna a
hintóban, talán éppen ebben a pillanatban édes, ártatlan ajkaival kényeztethette volna őt. Egy
szent megrontása talán nem az ördög műve? Ismét St. Johnra nézett, akit a világon egyedül a
barátjának nevezhetett. A szobában átkozottul meleg lett, és a lord vállából időről időre éles
fájdalom nyilallt a karjába.
- Adok egy jó tanácsot: ne köss senkivel fogadást arra, hogy emberséges vagyok.
St. John felvonta a szemöldökét.
- Nem fogom ölbe tett kézzel nézni, hogy egy ártatlan teremtést bántasz. Elveszem tőled,
ha úgy érzem, hogy a segítségemre szorul.
Lazarus olyan gyorsan dühbe gurult, hogy még az előtt kivillantotta a fogait, mielőtt ezt
maga is észrevette. St. John valószínűleg meglátta a gyilkos indulatot a tekintetében, mert
hátrább lépett.
- Caire?
- Ne - sziszegte Lazarus. - Még tréfából sem, St. John. Törődj a saját asszonyoddal. Mrs.
Dews az enyém, és úgy bánok vele, ahogy a kedvem tartja.
A másik férfi pillantása a lordról Temperance-ra siklott.
- És neki nincs ebbe beleszólása?
- Nincs - morogta Lazarus, és tudatában volt annak, hogy úgy beszélt, mint egy kutya,
amely őrt áll a csontja felett.
St. John felvonta a szemöldökét.
- Tudja, hogy mi a szándékod?
- Meg fogja tudni. - Azzal Lazarus megfordult, és elkapta Mrs. Dews karját, félbeszakítva
a beszélgetést. - Elnézést, uraim. Szeretném megtalálni Mrs. Dews számára a lehető legjobb
helyet.
- Természetesen - mormolta Sir Henry, de Lazarus már el is vezette a nőt a többiektől.
- Mi ütött magába? - Úgy tűnt, hogy Mrs. Dewsnak ez egyáltalán nincs ínyére. - Épp most
kezdtem arról beszélni, hogy mennyi friss zöldséget veszünk havonta az otthonnak.
- Nagyon érdekes téma, nincs kétségem efelől. - A férfi úgy érezte, le kell üljön egy kicsit
pihenni. Ez az átkozott seb a vállán.
 A nő összehúzta a szemöldökét.
- Untattam őket? Ezért lépett közbe?
A férfi szája megrándult, mintha jól mulatna.
- Nem. Úgy tűnt, egész este boldogan hallgatnák a maga előadását az utcagyerekek
öltöztetéséről és etetéséről.
- Hm. Akkor miért hozott el onnan?
- Mert mindig jobb kiéheztetni a vevőt - suttogta a nő fülére simuló, sötét hajába. A buta
kis piros szalag összefonódott a fényes fürtökkel, és egy vad pillanatig a lord szerette volna
meghúzni, hogy kibomoljon. Nézni, amint a haj a nő vállára omlik.
Temperance megfordult, és felnézett, olyan közel volt, hogy a férfi látta a kis arany
pontocskákat világosbarna szemében.
- Ön már sok mindent eladott, Lord Caire?
Ez a derék keresztény asszony most őt ugratta. Hát nem fél tőle? Nem érezte meg a lelke
mélyén kavargó sötétséget?
- Gondolatokat sokkal inkább, mint tárgyakat - mondta vontatottan.
A nő félrehajtotta a fejét, aranyló szeme kíváncsian villant felé.
- Gondolatokat adott el?
- Bizonyos értelemben igen - mondta a férfi, miközben két székhez vezette a nőt egy sor
szélén, a zongorához közel. - Számos filozófiai és tudományos társaság tagja vagyok. -
Leültette a nőt, majd félrecsapta kabátja szárnyait, és leült mellé. - Egy vita során az egyik fél
eladja az álláspontját a másiknak, ha ért engem.
A lord nem említette a másik fajta „adásvételt", amit űzött -azt, hogy szexuális partnereit
olyasfélék megtételére veszi rá, amilyeneket más körülmények között soha nem akarnának
megtenni.
- Azt hiszem, értem. - Mrs. Dews szeme vidáman csillogott. - Bevallom, nem láttam még
gondolatkereskedő szerepben, Lord Caire. Ezzel tölti a napjait? Más tanult urakkal vitatkozik?
- És különféle görög és latin kéziratokat fordítok.
- Mint például?
- Főleg verseket. - A férfi a nőre pillantott. Valóban érdekesnek találja ezt?
Temperance aranyló szeme csak úgy csillogott, és érdeklődve félrehajtotta a fejét.
- Verseket ír?
- Csak lefordítom őket, az egész más.
- Éppenséggel úgy vélem, némileg mégis hasonló.
- Amennyiben? A nő vállat vont.
- A költőknek nem a versmérték, a rím és a megfelelő szavak miatt kell aggódniuk?
- így mondták nekem.
A nő ránézett, mosolygott, és ettől a lordnak elállt a lélegzete.
- Azt gondolom, hogy a fordító is ugyanezekért kell aggódjon. A férfi csak bámult.
Honnan tudja ez az egyszerű, teljesen
más életkörülmények között élő nő ezt ilyen pontosan? Hogyan tudta egy mondattal
megragadni azt a szenvedélyt, amit a fordításban látott?
- Azt hiszem, igaza van.
- Jól titkolja költői lelkét - mondta a nő. - Soha nem gondoltam volna.
- Á! - A férfi kinyújtotta hosszú lábát. - Sok minden van még, amit nem tud rólam, Mrs.
Dews.
- Valóban? - A nő tekintete elsiklott a férfi válla fölött, és a lord tudta, hogy az anyját nézi,
aki Lady Beckinhall-lal beszélgetett. - Mint például?
- Természetellenesen kedvelem a marcipánból készült édességeket.
 Inkább csak érezte, mint hallotta a nő kuncogását, és a kis ártatlan hangra örömteli
borzongás áradt szét a testében. Temperance általában jól leplezte az érzelmeit, még az
örömtelieket is.
- Nagyon régóta nem ettem marcipánból készült édességet - suttogta a nő.
A lord hirtelen arra vágyott, hogy vegyen neki egy dobozzal, csak hogy nézze, amint
megeszi. A nő vörös ajkára szóródna a cukor, és le kellene nyalnia. A puszta gondolatra
megfeszült az ágyéka.
- Mondjon még valamit magáról. Valamit, ami igaz. - Temperance világosbarna,
titokzatos szemével őt nézte. - Hol született?
- Shropshire-ban. - A lord az anyja felé tekintett, aki épp megjegyzést tett egy másik
hölgynek. Fehér hajában csillogtak a drágakövek, amint félrehajtotta a fejét. - A család vidéki
kastélya Shrewsbury közelében van. Ősi otthonunkban, a Caire-házban születtem. Azt
mesélték, hogy nyafka, gyengécske kisbaba voltam, és az apám úgy küldött el a szoptatós
dajkához, mert alig remélte, hogy egy hétig is élek.
- Úgy hangzik, mintha a szülei aggódtak volna önért.
- Nem - mondta a férfi határozottan, ezzel ugyanis nagyon régóta tisztában volt. - Ötéves
koromig a dajkámnál maradtam, és ez alatt az idő alatt a szüleim csak évente egyszer látogattak
meg, húsvétkor. Emlékszem, mert az apámnak az volt a szokása, hogy ostobán rám ijesztett.
Fogalma se volt arról, hogy mindezt miért mondja el a nőnek; aligha tüntette így fel magát
hősi színben.
- És az édesanyja? - kérdezte a nő halkan. A férfi furcsán nézett rá.
- Természetesen elkísérte az apámat.
- De - Temperance ismét összehúzta a szemöldökét, mintha próbálna valamit megfejteni -
szerette magát?
A férfi maga elé meredt. Szeretet? Ismét az anyjára nézett, aki éppen a helyére ment.
Kecsesen mozgott, maga volt a megtestesült, hideg elegancia. Nevetséges gondolat volt, hogy
bárki felé is kimutatná a szeretetét, nemhogy őiránta.
- Nem - mondta a férfi türelmesen, mintha a bonyolult angol pénzügyi rendszert
magyarázná egy kínainak. - Nem azért jöttek, hogy kifejezzék a szeretetüket. Azért jöttek, hogy
lássák, hogy az örökösüket megfelelően táplálják-e, és jó-e a szállása.
- Ó - mondta Temperance alig hallhatóan. - És a dadája? Szeretettel bánt magával?
A kérdésre a lordot kínzó fájdalom kerítette hatalmába, rettenetesen intenzív érzés öntötte
el, utóhatásaként lüktetni kezdett a válla.
- Nem emlékszem - hazudta.
A nő szólásra nyitotta a száját, mintha még kérdezni akarna valamit, de a férfinak elege volt
az egészből.
- És mi a helyzet önnel, Mrs. Dews? Milyen volt a neveltetése? A nő egy pillanatra
összeszorította a száját, mintha nem örülne, hogy a lord témát vált. Azután felsóhajtott.
- Itt, Londonban születtem, nem messze a lelencháztól. Az apám serfőző volt. Hatan
vagyunk testvérek: Verity, Concord, aki most a serfőzdét vezeti, Asa, jómagam, Winter és
Silence, a legkisebb húgom. Amikor egész kicsi voltam, apám találkozott Sir Stanley Gilpin
egy ismerősével, és az ő védnökségével hozta létre a lelencotthont.
- Szép mese - mondta Lazarus vontatottan, a nő arcát nézve, aki szinte gépiesen mondta el
a történetet. - Mégis nagyon keveset árul el magáról.
A nő meglepettnek tűnt.
- Ezenkívül nem sokat mondhatnék.
- Dehogynem - suttogta halkan a férfi. A körülöttük lévő székeket már kezdték elfoglalni,
ám a lord nem szívesen hagyta félbe ezt a beszélgetést. - Már gyerekkorában is dolgozott az ott-
honban? Járt iskolába? Hol és mikor találkozott a férjével?
 - A gyerekkoromat többnyire otthon töltöttem - mondta a nő lassan. - Az anyám tanított,
amíg meg nem halt, ekkor tizenhárom éves voltam. Ezt követően a nővéremre, Verityre hárult
az a feladat, hogy felnevelje a kistestvéreit. A fiúk természetesen iskolába jártak, de a lányok
taníttatására nem volt elég pénz. Ennek ellenére úgy vélem, egészen megfelelő oktatásban
részesültünk.
- Nem kétséges - mondta a férfi. - Nem említette még a néhai Mr. Dewst. Valójában még
sosem hallottam a férjéről beszélni.
A nő másfelé nézett, az arca elsápadt, ezt az érzelmi reakciót a lord végtelenül elbűvölőnek
találta.
- Mr. Dews, Benjámin, az apám védence volt - mondta a nő halkan. - Egyházi pályára
készült, majd elhatározta, hogy inkább az apámhoz csatlakozik, és segít neki a St. Giles-i árvák
nevelésében. Tizenhét éves koromban találkoztam vele, és rövidesen összeházasodtunk.
- Úgy beszél róla, mintha valóságos szent lett volna - mondta Lazarus meglehetősen
gúnyosan.
Mrs. Dews komoran folytatta:
- Igen, az volt. Éjt nappallá téve dolgozott a lelencotthonban. Mindig gyengéd és türelmes
volt a gyerekekkel. Mindenkivel kedves volt, akit csak ismert. Egyszer láttam, hogy levette a
kabátját, és odaadta egy koldusnak, mert annak nem volt.
Lazarus közelebb hajolt a nőhöz, és összeszorított foggal sziszegte:
- Mondja, Mrs. Dews, van egy kis szentély a szobájában, ahol megemlékezik a halott
szentről?
- Tessék? - A nő döbbent arccal fordult felé.
A lordnak ez csak olaj volt a tűzre, hogy még inkább bánthassa.
- Letérdel a szentély elé, és térdet hajt? A férje emléke felmelegíti az ágyában magányos
éjszakákon? Vagy a kielégülés más, kevésbé spirituális eszközeihez kell folyamodnia?
- Hogy merészeli? - A nő szeme szikrát szórt a férfi durva célzásai hallatán.
Lazarzus sérült szíve ujjongott, amikor látta, hogy a szavaival mennyire feldühítette a nőt.
Temperance fel akart állni, a lord azonban elkapta a karját, és szorosan fogta, hogy ülve
tartsa.
- Pszt - intette csendre. - Mindjárt kezdődik a koncert. Ugye nem akar most elrohanni, és
nem kívánja tönkretenni a Lambert kapitánynál és Sir Henrynél elért sikereit? Még azt
gondolnák, hogy szeszélyes teremtés.
- Gyűlölöm magát. - A nő összepréselte az ajkát, és elfordította a fejét, mintha a férfi
puszta látványa is felháborítaná.
Szavai dacára a férfi mellett maradt, Lazarusnak végül is csak ez számított. A lord egy
cseppet sem törődött azzal, hogy a nő gyűlöli, sőt a halálát kívánja, amíg érez iránta valamit.
Amíg a közelében tarthatja.

Hogy merészeli?
Temperance ölében tartott, ökölbe szorított kezére nézett, és próbálta leplezni a
felháborodását. Vajon mi késztette Lord Caire-t arra, hogy aljas módon támadja őt és Benjámin
emlékét? Hétköznapi dolgokról beszélgettek, és a lord hirtelen kitört. Lehet, hogy őrült? Vagy
annyira féltékeny volt egy normális férfira - aki kedves és együtt érző tudott lenni -, hogy a
puszta gondolattól is dührohamot kapott?
Lord Caire még mindig szorosan fogta Temperance könyökét, keze meleg volt és erős, és
még inkább megszorította a karját, amikor észrevette, hogy a nő reszket.
- Eszébe ne jusson!
A nő válaszra se méltatta. Igazság szerint haragjának egy része már elpárolgott, amikor a
lord szeretetet nélkülöző gyermekkorára gondolt. Ezt persze nem akarta az orrára kötni.
 Temperance elfordította a fejét Lazarustól, és nézte, amint a közönség elfoglalja a helyét.
Lady Caire hagyta, hogy egy jóképű, parókás úriember vezesse a székéhez. A férfi
nyilvánvalóan fiatalabb volt nála, de nagyon gyöngéden bánt vele. Temperance hirtelen szerette
volna tudni, vajon szeretők-e. Milyen furcsa erkölcsök uralkodnak az arisztokrácia köreiben.
Tekintete Sir Henryre siklott, aki egy kövér, házvezetőnőre emlékeztető hölgy mellett ült, a
felesége lehetett. Kedvesnek tűnt.
Temperance a szeme sarkából ezüstös villanást látott, és arrafelé fordult. Elakadt a
lélegzete. Az elegáns fiatal hölgy, akivel az öltözőszobában találkozott, épp a helyére ment.
Úgy tűnt, teljesen egyedül van. Halványzöld-ezüst estélyi ruhája tökéletes kontrasztot alkotott
világosvörös hajával és kecses, hosszú nyakával. Minden szem rá szegeződött, amint a
széksorok felé lépkedett, de úgy tűnt, ő ezzel nem törődik, míg elfoglalta a helyét.
- Ki ez a hölgy? - suttogta Temperance, egy pillanatra megfeledkezve arról, hogy nem
szándékozott beszélni Lord Caire-rel.
- Kicsoda? - kérdezte vontatottan a lehetetlen alak. Hogy lehet, hogy nem tudja? A fél
terem őt bámulja.
- Az ezüst-zöld ruhás hölgy.
Lord Caire szinte kitekeredett nyakkal a hölgy felé nézett, majd indokolatlanul közel hajolt
Temperance-hoz. Csak úgy tüzelt a teste.
- Ő, kedves Mrs. Dews, Lady Hero, Wakefield herceg húga.
- Egy herceg húga? - Temperance felsóhajtott. Jóságos ég! Milyen nagy szerencse, hogy
ezt akkor még nem tudta, amikor a hölgy segített neki.
Egyszer három órán át álldogált egy sarkon, csak hogy megpillantsa őfelsége hintóját a
felvonuláson, de ez már évekkel ezelőtt történt. Különben is, csak egy fehér parókát látott,
amely vagy a király feje volt, vagy nem. Lady Hero viszont itt volt, ebben a teremben.
- igen - úgy tűnt, hogy Lord Caire jól szórakozik. - És egy herceg lánya is egy személyben,
ezt ne felejtse el.
A nő a lord felé fordult, és a száját már épp nyitotta, hogy rendreutasítsa a férfit, ám ekkor
Lazarus meleg ujját keresztbe tette a nő ajkán.
- Pszt. Mindjárt kezdődik.
Temperance belátta, a férfinak igaza van. Egy pompás fehér parókát és arannyal szegett
kabátot viselő úriember ült a zongorához. Egy fiatalember állt mellette, hogy a kottát lapozza.
Lady Beckinhall a közönség elé állt, hogy bemutassa a zongoristát, de Temperance alig figyelt
rá. Tekintetét a zongoránál ülő férfira szegezte, aki csendesen ült ott, és még akkor sem
mosolyodott el, amikor Lady Beckinhall feléje intett. Csak röviden biccentett, és megvárta,
amíg a hölgy helyet foglal. A zongora billentyűit bámulta maga előtt, úgy tűnt, hogy még a háta
mögött csevegő vendégekről sem vesz tudomást. Azután hirtelen játszani kezdett.
Temperance-nak elállt a lélegzete, kissé előredőlt. Nem ismerte a darabot, de a gyönyörű
akkordok, a felívelő dallamok a lelkét a magasba röpítették. Behunyt szemmel élvezte a
keblében szétáradó édes érzést. Könnyek égtek a szemében. Oly rég volt, amikor utoljára így
hallgatott zenét. Olyan rég.
Magával ragadta a zene áradata, teljes valóját átadta a muzsikának, mígnem a darab véget
ért. Temperance csak ekkor nyitotta ki a szemét.
- Tetszett? - szólalt meg mellette a mély hang.
Csillogó szemmel Lord Caire-re pillantott, és csak akkor eszmélt rá, hogy egész idő alatt a
kezét fogta. Összefonódott ujjaikra nézett, zavarban volt. Vajon ő fogta-e meg a lord kezét,
vagy a lord az övét? Nem emlékezett rá.
A férfi gyengéden magához húzta.
- Jöjjön. Sétáljunk egyet.
- 0, de...
 A nő a zongora felé pillantott, de a zongorista már nem volt ott. Körülöttük a többi vendég
már felállt vagy sétált, úgy tűnt, egyiküket sem érintette meg a zene.
Temperance Lord Caire felé fordult. A lord kék szemével fürkésző pillantást vetett a nőre,
arca pirospozsgás volt.
- Jöjjön.
A nő felállt, és némán követte őt, nem törődött azzal, hová vezeti a lord, mígnem kinyitott
egy ajtót, és egy kis nappaliba kísérte, ahol égett a tűz.
Temperance összehúzta a szemöldökét.
- Mit...?
Lord Caire azonban becsukta mögötte az ajtót, és amint a nő megfordult, látta, hogy
közeledik felé.
- Tetszett önnek a zene.
A nő zavartan nézett rá.
- Igen, természetesen.
- Nincs olyan, hogy természetesen. - A férfi zafírszínű szeme furcsán csillogott a tűz
fényében. - A legtöbben, akik eljönnek egy koncertre, alig vagy egyáltalán nem figyelnek a
zenére. De ön... Ön el volt ragadtatva.
A férfi olyan elszántan közeledett felé, hogy a nő egy lépést hátrált, és egy kanapéba
ütközött. A férfi még közelebb jött hozzá, forróságot árasztott maga körül, akár egy katlan.
- Mit hallott? Mit érzett a zenében?
- Nem... nem tudom - dadogta a nő. Mit akar ez a férfi tőle? A lord megragadta a vállát.
- De igen, tudja. Mondja el! írja le az érzéseit!

- Szabadnak éreztem magam - suttogta a nő, a szíve nagyokat dobbant. - Éreztem, hogy
élek.
- És? - A férfi a nő arca fölé hajolt, mintha a lelkébe kívánna látni.
- És nem tudom! - Temperance a férfi mellkasára tette a tenyerét, hogy eltolja magától, és
bár a férfi megmerevedett az érintésétől, nem moccant. - Hogyan lehetne szavakkal leírni a
zenét? Lehetetlen feladat. Van, aki érzi a csodát, és van, aki nem.

- És ön egyike azon keveseknek, aki érzi, ugye?

- Mit akar tőlem? - suttogta a nő.
- Mindent.
Száját a nő szájára tapasztotta. Forrón, kitartóan csókolta, mintha érzékiséggel próbálná
kicsalni belőle, amit szavakkal nem tudott. A nő megragadta a férfi karját, képtelen volt
védekezni a támadása ellen, ily hamar a zenében megélt eksztázis után.
A nő mohón kinyitotta a száját, érezni akarta a csók ízét, bűntudat nélkül, csak most az
egyszer. A férfi nyelvével a szájába hatolt, visszahúzta és újra megcsókolta, mígnem
Temperance felnyögött, ízlelgette a férfi borízű nyelvét, a férfit magát. Szerette volna letépni a
kabátot Lazarus válláról, megszabadítani az ingtől, és újra érezni alatta sima bőrét. Szerette
volna a száját a férfi mellbimbójára tapasztani, hogy azt is megízlelhesse.
Jó ég, elvesztette az eszét, a lelki egyensúlyát és az erkölcseit, de már nem érdekelte. Azt akarta,
hogy újra szabad legyen, és szörnyű emlékek kísértése nélkül érezhessen. Újjá akart születni,
tisztának és bűntelennek. Végigsimította a férfi karját, szorongatta a kemény izmokat, mígnem
a vállához ért, és akkor...
- Ördög és pokol! - nyögött fel Lord Caire, és elkapta száját a nő szájáról.
- Ó! - Temperance megfeledkezett a sebről. - Annyira sajnálom. Fájdalmat okoztam.
A nő a lord felé nyújtotta a kezét, nem tudta biztosan, hogy mit is tehetne érte, talán csak
meg akarta vigasztalni. Lazarus azonban megrázta a fejét, verejték gyöngyözött az ajka fölött.
- Miattam ne aggódjon, Mrs. Dews.
 A férfi eddig a kanapé hátának dőlve ült, most igyekezett kiegyenesedni, de megingott.
- Ülve kell maradnia - mondta Temperance.
- Ne izguljon - suttogta a férfi ingerülten, de a hangja gyenge volt. Valami sötét folt jelent
meg a kabátja vállán.
Temperance-t elfogta a félelem. A férfi arca igen vörös volt, a teste tüzelt. A nő nagyot
nyelt, igyekezett higgadt hangon megszólalni. Tapasztalatai szerint a férfiak nem szívesen
ismerték be gyengeségüket.
- Kissé... kissé fáradtnak érzem magam. Nagyon bánná, ha most elmennénk?
Nagy megkönnyebbülésére a férfi nem merült vitába a hallottak okán. Helyette felállt, és a
karját nyújtotta. Visszavezette a nőt a zeneterembe. Ott túlságosan is ráérősen haladt el a vendé-
gek mellett, meg-megállt, hogy élcelődjön egy-egy úriemberrel, mielőtt kimentette volna magát
a háziasszony előtt korai távozása miatt. Temperance egész idő alatt aggódva figyelte, mert
látta, hogy a férfi homloka verejtéktől csillog. Mire átvették a kendőjét, a lord már erősen
rátámaszkodott. Temperance abban se volt biztos, hogy a férfi tudatában volt-e ennek, vagy
sem.
- Mondja meg a kocsisnak, hogy hajtson Lord Caire házához -mondta a nő az inasnak, aki
felsegítette Lazarust a hintó lépcsőin. - Mondja meg, hogy siessen.
- Igen, asszonyom - mondta az inas, és becsapta a hintó ajtaját.
- Micsoda dráma, Mrs. Dews - mondta Lord Caire vontatottan. Feje az üléstámla párnáján
pihent, a szeme csukva volt. - Nem akar visszamenni a lelencotthonba?
- Azt hiszem, az lenne a legjobb, ha önt vinnénk haza, amilyen gyorsan csak lehet.
- Túlságosan aggódik.
- Igen. - Temperance megtámasztotta magát, amint a hintó egy sarkon befordulva nagyot
lódult. - Igen, aggódom.
A nő az ajkába harapott. Könnyed szavai ellenére nagyon is jól tudta, hogy aggodalma
megalapozott. Nagyon félt attól, hogy Lord Caire sebe elfertőződött. Egy fertőzés meg is ölheti
az embert.

Hetedik fejezet

Meg szavaira a teremben mindenkinek elállt a lélegzete.

- Ostobasági - üvöltötte a király. - A népem szeret engem. Mindenki megerősít ebben.
Meg vállat vont.
- Sajnálom, felség, de hazudtak önnek. Lehet, hogy félnek magától, de nem szeretik önt.
A király szeme összeszűkült.
- Bebizonyítom neked, hogy a népem szeret engem, és ha ezt megtettem, a fejeddel
díszíttetem ki a palotám kapuját. Addig pedig tömlöcbe vetlek.
És egy intésére Meget elhurcolták...

A. fertőzés napokon vagy órákon belül is megölheti az embert, ha a seb gyorsan elgennyesedik.
Temperance képtelen volt ezt a szörnyű gondolatot kiűzni a fejéből, míg Lord Caire hintója
végigdübörgött a sötét londoni utcákon. Azt se tudta, hogy a lord hol lakik, sokat kell-e
utazniuk vagy csak perceket. Talán ragaszkodnia kellett volna ahhoz, hogy Lady Beckinhall
házában maradjanak, annak ellenére, hogy a lord nyilvánvalóan titkolni kívánta a betegségét.
- Nagyon hallgatag, Mrs. Dews - mondta lassan Lord Caire, vele szemben ülve a hintóban.
- Szavamra, ez bosszant. Milyen terveket szövöget velem kapcsolatban a puritán kis
elméjében?
- Csak azon tűnődöm, hogy milyen hamar érhetünk a házához.
 A lord a fejét forgatta, hunyorogva kinézett az ablakon, amint az éjszaka fényei elsuhantak
mellettük. Kis idő múlva újra lehunyta a szemét.
- Nem tudom megmondani, hol vagyunk. Csak annyit, hogy félúton Bath felé. De ne
féljen, a kocsisomnak semmi humora. Biztonságban hazavisz minket.
- Természetesen.
- Táncolni is szeret? - kérdezte hirtelen a lord. Talán félrebeszél?
- Nem szoktam táncolni.

- Természetesen nem - suttogta a férfi. - A mártírok csak a kereszten táncolnak. Meglep,

hogy egyáltalán megengedi magának, hogy valamit élvezzen, még ha az olyan ártatlan is, mint
a zongoraszó.
- Fiatal lányként volt egy spinétem - mondta elgondolkodva. Biztos mindjárt a házhoz
érnek.
- És játszott rajta?
- Igen. - Hirtelen eszébe jutott, milyen érzés volt ujjaival megérinteni a sima, hideg
billentyűket, mily öröm volt megszólaltatni a zenét. Oly ártatlannak és távolinak tűnt most az az
idő.
A lord lustán résnyire kinyitotta a szemét.
- De már nem játszik?
- A férjem halála után eladtam a hangszert. - A nő várta, hogy a férfi újabb csípős
megjegyzést tegyen Benjáminra.
- Miért?
Temperance annyira meghökkent az egyszerű kérdéstől, hogy a lordra pillantott. A férfi
félig hunyt pillái alól őt nézte, szemének kék írisze még a hintó homályában is csillogott.
- Mit miért?
- Miért adta el a hangszert, ami nyilvánvalóan oly fontos volt magának? Attól félt, hogy
kísértésbe esik a zene apró élvezetétől? Vagy más oka volt?
Temperance ökölbe szorította a kezét az ölében, de hangja nyugodt volt, amikor egy
féligazsággal állt elő válasz gyanánt.
- Szükségünk volt a pénzre az otthonhoz.
- Kétségtelen, hogy így lehetett - mormolta a lord -, de nem hiszem, hogy ezért adta el a
spinétet. Élvezi, ha büntetheti magát.
- Milyen csúnya dolog ilyet mondani. - A nő elfordította a fejét a férfiról, érezte, hogy ég
az arca. Azon imádkozott, hogy a férfi ne láthassa őt a hintó homályában.
- De nem tagadja a vádat. - Lazarus felnyögött fájdalmában, mert a hintó megrázkódott.
A nő gyorsan rápillantott, és elakadt a lélegzete, amikor meglátta a férfi átható tekintetét.
Úgy érezte, Lazarus még legyengült állapotában is ragadozó módjára szorongatja őt.
- Milyen képzelt bűn miatt bünteti magát? - kérdezte halkan a lord. - Megkívánta egy
másik kislány főkötőjét gyerekkorában? Teletömte magát édességekkel? Illetlenül izgalmat
érzett, amikor egy faragatlan férfi magához dörgölőzött az utcán?
Éles, váratlan, nyers düh tört Temperance-ra, beleremegett. Csak nagy nehezen tudott
uralkodni magán, nehogy üvöltve visszavágjon. Helyette mély lélegzetet vett, és az öklét
bámulta az ölében. A legnagyobb ostobaság lenne most megszólalnia. Túl sokat mondana,
túlságosan leleplezné magát. A férfi vészesen közel járt Temperance titkos szégyenéhez.
- Vagy talán - folytatta Lord Caire vontatottan, ellenszenvesen nyugodt hangon - a bűn
sokkal súlyosabb a felsoroltaknál.
A nőnek eszébe jutott a régi izgalom, amely elfogta, amikor meglátta azt a bizonyos férfit,
akinek hamiskás mosolya oly elviselhetetlenül megdobogtatta a szívét. Ezek az emlékek már
csak árnyékai voltak régi érzelmeinek és vágyainak, amelyek még mindig lesben álltak, hosszú
idővel az után is, hogy ezeket az érzéseket kiirtotta magából.
 Temperance felemelte a fejét, belenézett a lord átható kék szemébe, és szorosan összezárta
az állkapcsát. Hamiskás mosoly vibrált a férfi széles szája körül, érzéki volt és csábító. Vajon
csak kíváncsiságból kínozza őt? Vajon élvezi, hogy fájdalmat okoz neki?
A hintó megállt, és Lord Caire elkapta a tekintetét a nőről.
- Nos, megérkeztünk. Köszönöm, hogy hazakísért, Mrs. Dews. Ha kiszálltam, a kocsis
hazaviszi. Jó éjszakát kívánok.
A nő szörnyű kísértést érzett, hogy egyszerűen otthagyja a férfit. A lord kigúnyolta és
piszkálta, akár egy kisfiú, aki bottal bökdösi a ketrecbe zárt majmot, pusztán kedvtelésből. És
mégis, amikor a lord felállva megingott, és hirtelen majdnem a kocsi ajtajának esett, a nő
felpattant.
- Gyűlölöm önt, Lord Caire - sziszegte Temperance a fogai között, közben megfogta a lord
karját.
- Ezt már közölte velem.
- Még nem fejeztem be. - A nő megtántorodott, mert a lord teljes súlyával ránehezedett.
Egy fiatal inas nyitotta ki a kocsi ajtaját, és azonnal megfogta Lord Caire másik karját, hogy
lesegítse. - Maga hihetetlenül durva ember, nemcsak erkölcstelen, de modortalan is, amennyire
én látom.
- Jaj, könyörgöm, hagyja abba, Mrs. Dews - fortyant fel Lord Caire. - Csak elcsavarja a
fejem ezzel a hízelgéssel.
- És - folytatta Temperance, figyelmen kívül hagyva a lord szavait - förtelmesen
viselkedett velem attól a pillanattól fogva, hogy találkoztunk, amikor betört az otthonomba,
hadd emlékeztessem erre.
Lord Caire-nek sikerült a kövesútra lépnie; megállt, lihegett, kezét a fiatal inas vállára tette,
aki szájtátva bámulta mindkettejüket.
- Van valami más célja is a heves kirohanásnak, vagy csak az, hogy rajtam töltse ki a
mérgét?
- Van célom - mondta Temperance, miközben felsegítette a lordot az impozáns városi ház
lépcsőjén. - Annak ellenére, hogy kellemetlen fráter, és rosszul bánt velem, magával maradok,
amíg az orvos a gondjaiba veszi.
- Bár mártíromsága hízelgő rám nézve, Mrs. Dews, nincs szükségem a segítségére. Az ágy
és egy brandy majd helyrehoz.
- Valóban? - Temperance nézte az ostoba alakot, aki a saját háza küszöbén imbolygott. A
férfi kivörösödött arcáról csöpögött a verejték, a halántékához tapadt a haja, és a szó szoros
értelmében remegve támaszkodott a nőre.
Egy hirtelen mozdulattal Temperance a könyökével meglökte a lord sebesült vállát.
- A mindenit! - Lord Caire fuldokolva meggörnyedt.
- Küldjön valakit orvosért - parancsolta Temperance a komornyiknak, aki tágra nyílt
szemmel állt az ajtónál egy másik inas társaságában. - Lord Caire beteg. És maguk ketten -
állával a két szolga felé bökött - segítsenek Lord Caire-nek a hálószobájába menni.
- Asszonyom, ön - mondta zihálva Lord Caire - egy bosszúálló hárpia.
- Nem kell megköszönnie - mondta Temperance kedvesen. - Csupán keresztényi
kötelességemet teljesítem.
Nem lehetett eldönteni, hogy a lord a nő szavait hallva nevet, vagy épp felnyög
fájdalmában. Mindenesetre hagyta, hogy a két szolga felsegítse a lépcsőkön a hálószobájába.
Temperance követte, és bár az Indítékai - hogy meggyőződjön arról, Lord Caire megfelelő
ellátásban részesül - szinte teljesen önzetlenek voltak, nem tudta megállni, hogy ne nézzen
körül az otthonában. A lépcső, amelyen felfelé haladtak, márványból volt, még előkelőbb
stílusban, mint Lady Beckinhall házában. Elegánsan ívelt az emeletig. Hatalmas portrék
sorakoztak a falakon páncélba öltözött férfiakról és mesés ékszereket viselő, fennhéjázó nőkről,
akik mintha rosszallóan méregették volna, amiéit betolakodott az otthonukba. A lába alatt a
lépcsőre terített, puha, vörös szőnyeg nyelte el a léptek zaját. A felső folyosón a falfülkékből
életnagyságú márványszobrok nézték hátborzongatóan mereven. Magas, szárnyas ajtók
tárultak szélesre előttük, amint közeledtek. Egy apró termetű, középkorú inas állt aggódva az
ajtóban, amint Lord Caire szobájához értek.
Temperance felé fordult, amikor a szolgák Lord Caire-t a szoba közepén álló masszív
ágyhoz vitték.
- Ön Lord Caire inasa?
- Igen, asszonyom. - Az inas a nőről Lord Caire-re nézett. -Smallnak hívnak.
- Helyes. - Temperance a két szolgához fordult. - Hozzanak vizet, amilyen forrót csak
lehet, és tiszta gyolcsot, kérem. És egy üveg erős szeszt.
A szolgák sietve távoztak.
- Hagyj békén, öregem! - hallatszott Lord Caire ingerült hangja az ágy felől.
Temperance megfordult, és látta, hogy a lord inasa hátrább lép az ágytól. Lord Caire
lehorgasztott fejjel az ágy szélén ült, testével a zöld és barna hímzett ágyfüggönynek dőlt.
- De uram... - tiltakozott a szegény inas.
A nő felsóhajtott. Milyen elkeserítő ember ez a Lord Caire. Elszántan az ágyhoz ment.
- Nagyon csúnya a sebe, uram. Hagyja, hogy Small és én segítsünk.
Lord Caire félrefordította a fejét, és vadul nézte a nőt a szeme sarkából.
- Megengedem, hogy ön a gondomat viselje, de Smallnak távoznia kell. Hacsak nem élvezi
a közönséget.
- Ne legyen utálatos - mondta a nő túlságosan is szelíden, közben felemelte a lord sérült
karját, és lehúzta a kabátujját. Rosszallóan nézte a foltot a férfi jobb vállán. - Attól tartok, ez
fájni fog.
Lord Caire behunyta a szemét, de alattomosan mosolygott.
- Minden érintés fájdalmat okoz nekem. Mellesleg nincs kétségem afelől, hogy minden
nekem okozott fájdalom mérhetetlen örömmel tölti el.
- Milyen szörnyűség ilyet mondani. - Temperance-nak nagyon rosszulestek e szavak. -
Hogy az ön fájdalma örömöt okoz nekem.
A nő gyengéden levette a kabátujját a férfi válláról, de hiába igyekezett, a lord felszisszent.
- Sajnálom - suttogta a nő, közben Small ügyesen kigombolta Lord Caire mellényét. Úgy
tűnt, Lazarus megfeledkezett arról, hogy távozást parancsolt a szolgának, Temperance azonban
megkönnyebbült, mert kettejüknek is nehezükre esett levetkőztetni a férfit.
- Ne sajnálja - mormolta Lord Caire. - A fájdalom mindig is a barátom volt. Kijózanít,
amikor túl közel kerülök az ésszerűség határához.
Úgy tűnt, félrebeszél. Temperance összeráncolta a homlokát, amikor szemügyre vette a
sebet. A sebből gennyező nedv szivárgott, ami a testéhez tapasztotta az ingét. Temperance
felnézett, és az inas aggódó arckifejezését látva tudta, ő is hasonlóképp látja a problémát.
Ebben a pillanatban a két szolga visszatért a forró vízzel és a gyolccsal a tömzsi komornyik
kíséretében.
- Oda tegyék - utasította őket Temperance az ágy melletti asztalra mutatva. - Küldött
valakit a doktorért?
- Igen, asszonyom - mondta a komornyik jól hallhatóan. Small megköszörülte a torkát, és
amikor Temperance ránézett, azt suttogta:
- Jobb, ha nem várunk a doktorra, asszonyom. Este hét után már megbízhatatlan.
Temperance az éjjeliszekrényen lévő elegáns aranyórára pillantott. Már majdnem este
nyolc volt.
- Miért?
- Iszik - hallatszott a lord elmosódott hangja az ágy felől. -És remeg a keze. Nem tudom,
hogy egyáltalán a közelembe engedem-e a fickót ilyen állapotban.
 - Nos, nincs másik doktor, akiért elküldhetnénk valakit? -kérdezte Temperance. Az isten
szerelmére! Lord Caire gazdag. Rengeteg embernek kellene körülötte sürögnie, hogy a gondját
viseljék.
- Megérdeklődöm, asszonyom - mondta a komornyik, és kiment.
Temperance a kezébe vett egy darab gyolcsot, beáztatta a majdnem forró vízbe, és
gyengéden Lord Caire vállára tette.
A lord összerándult, mintha fehéren izzó piszkavassal bökték volna meg a csupasz bőrét.
- A kutyafáját, asszonyom, le akarja főzni a húst a csontomról?
- Egyáltalán nem - válaszolta Temperance. - Meg kell lazítanunk az inget a vállán, nehogy
feltépjük a varratot, amikor levesszük.
A lord meglehetősen csúnyán káromkodott. Temperance úgy döntött, ezt szóra sem
méltatja.
- Igaz, amit az előbb mondott?
- Micsoda?
- Hogy minden érintés fájdalmat okoz önnek? - A nő érezte, szörnyű, hogy kihasználja a
lord gyengeségét, hogy kikérdezze, de kíváncsi volt.
A férfi behunyta a szemét.
- Ó, igen.
Temperance egy pillanatig csak bámulta a gazdag, rangos arisztokratát. Hogyan lehetséges,
hogy fájdalmat okoz neki, ha egy másik ember megérinti? Talán a fájdalom, amelyről beszélt,
nem pusztán fizikai volt.
Megrázta a fejét, és az inasra nézett.
- Van valaki, akiért érdemes szolgát küldeni? Lord Caire valamelyik rokonáért vagy
barátjáért?
Az inas csak hümmögött, és elkapta a tekintetét a nőről.
- Ó... nem hinném...
- Mondd meg neki, Small - morogta Lord Caire. A szeme csukva volt, de úgy tűnt, mindent
jól hall.
Small nyelt egyet.
- Nincs, asszonyom.
Temperance összehúzta a szemöldökét, kiöblítette a vásznat, és frisset rakott a sebre.
- Tudom, hogy elhidegült az anyjától...
- Nem.
A nő sóhajtott.
- Biztos van valakije, Caire.
Mind a két férfi hallgatott. Furcsán hatott, de úgy tűnt, az inas nagyobb zavarban van, mint
a lord. Lazarus csupán unottnak tűnt.
- És egy közel álló... nos... - Temperance a kezében lévő forró vászonra szegezte a
tekintetét, amit a lord vállához tartott, és mélyen elpirult - hölgyismerős?
Lord Caire halkan felnevetett, és kinyitotta igencsak csillogó szemét.
- Small, a cselédeken kívül mikor láttál utoljára belépni ebbe a házba egy nőnemű lényt?
- Soha. - Az inas mereven a cipőjét nézte.
- Tíz éve ön az első hölgy, aki átlépte a küszöbömet, Mrs. Dews - mondta Lord Caire
vontatottan. - Utoljára az anyám járt itt azon a napon, amikor kivezettem az otthonomból.
Egészében véve ez a mostani helyzet igen hízelgő önre nézve.

Lazarus figyelte, amint Mrs. Dews arca először rózsaszínre, majd mélyvörösre vált, és még így,
legyengülve is valamiféle izgalmat érzett az ágyékában, ami több volt puszta testi vágynál. Egy
pillanatra szúró fájdalmat érzett a mellkasában, valami furcsa vágyódást arra, hogy
megváltozzon az élete, a személyisége. Hogy talán kiérdemelhetne egy ilyen nőt is.
 Mrs. Dews levette a vászondarabot a lord válláról, kicsavarta, visszatette; a hő okozta éles,
szúró fájdalom kizökkentette a lordot az ábrándozásból. Fájt a feje, gyengének és forrónak
érezte a testét, és égett a válla. Azt kívánta, bárcsak lefekhetne és elaludhatna, és soha nem
ébredne fel... Olyan nagy veszteséget jelentene a halála a világnak?
Temperance azonban még nem akarta őt szökni hagyni.
- Senkije sincs, aki ápolná?
A nő véletlenül - vagy talán szándékosan - megérintette a férfi kezét, aki újra az ismerős,
égető fájdalmat érezte. Csak az akaraterején múlt, hogy mozdulatlanul tudta tartani a kezét. Ta-
lán ha gyakrabban megérintené, megszokná a nő érintése okozta fájdalmat - akár egy kutya, akit
addig-addig ütlegelnek, hogy már meg se rezzen a következő csapástól. Talán még meg is
szereti ezt az érzést.
Lazarus nevetett, vagy legalábbis megpróbált nevetni. Inkább valami krákogásfélét
hallatott.
- A szavamat adom, Mrs. Dews, hogy nincs senkim. Anyámmal a lehető legkevesebbet
beszélgetünk, egyetlen férfit nevezhetek barátomnak, de vele a közelmúltban vesztem össze...
- Ki az?
A férfi figyelmen kívül hagyta a kérdést - itt süllyedjen el, ha elküld valakit St. Johnért ma
este!
- És romantikus elképzelései ellenére még ha lenne is új szeretőm a régi helyett, nem
hívnám a betegágyamhoz. Az általam foglalkoztatott hölgyeket, nos, másra használom. Mint
már említettem, nem hozom őket az otthonomba.
A nő ennek hallatán összeszorította a száját. A férfi kajánul nézte.
- Attól tartok, hogy csak az ön gyöngéd könyörületességére számíthatok.
- Értem. - Temperance összeráncolta a homlokát, levette a nedves rongyot a lord válláról,
és megnézte az alatta lévő inget.
A lord felszisszent, amikor a rongy elvált a vállától.
- Ezt le kell húzni - mondta Temperance halkan Smallnak, mintha Lazarus egy csecsemő
volna, akiről ketten gondoskodnak.
Az inas bólintott, és lehúzták a lord válláról az inget, ami fájdalmas műtétnek bizonyult.
Mire végeztek vele, Lazarus levegő után kapkodott. Rá se kellett néznie a vállára, hogy tudja,
hogy a seb súlyosan elfertőződött. Lüktetett és forró volt.
- Asszonyom, a doktor - szólalt meg az ajtóban az egyik szolga.
Mögötte állt a sarlatán támolyogva, zsíros, szürke, rövid parókája hátracsúszott borotvált
fejbúbján.
- Uram, jöttem, ahogy tudtam.
- Nagyszerű - morogta Lazarus.
Az orvos a részeg ember túlzottan óvatos járásával közeledett az ágy felé.
- Mi van itt?
- A seb, tud rajta segíteni? - kezdte Mrs. Dews, de a doktor félresöpörte az útjából, hogy
közelebbről szemügyre vegye a sebet.
Olcsó bor bűze csapta meg Lazarus orrát. A doktor hirtelen felegyenesedett.
- Mit csinált vele, asszony? Mrs. Dews szeme tágra nyílt.
- Én... én...
A doktor kikapta a Temperance által használt rongyot a kezéből.
- Megakadályozza a természetes gyógyulási folyamatot!
- De a genny... - kezdte Mrs. Dews.
- Bonum et laudabile.' Tudja, hogy mit jelent? Mrs. Dews a fejét rázta.
- Jó és dicséretes - morogta Lazarus.
- Úgy van, uram. Jó és dicséretes! - kiáltotta a doktor olyan lelkesen, hogy majdnem
elesett. - Köztudott, hogy a genny gyógyítja meg a sebet. Nem szabad megakadályozni.
 - De lázas - tiltakozott Mrs. Dews.
Lazarus lehunyta a szemét. Mit számít a módszer, ha gyorsan meggyógyul az ember?
Hagyta, hadd vitatkozzon a kis mártír és a sarlatán.
- Eret vágok rajta, így csökkentem a lázát - jelentette ki a doktor.
Lazarus kinyitotta a szemét, és nézte, amint a doktor a táskájában keresgél. Elővett egy
szikét, és Lazarus felé fordult, az éles eszközt reszkető kezében tartva. Lazarus szitkozódott,
erőtlenül igyekezett talpra állni. Az érvágás egy dolog, de az, hogy hagyja, hogy egy részeg
alak éles kést használjon rajta, felért az öngyilkossággal.
Legnagyobb bánatára azonban a szoba forgott körülötte.
- Küldje el.

Galenosnak tulajdonított kifejezés; egészen a 19. századig úgy vélték ugyanis, hogy a
sebgyógyulás alapvető jellemzője az irritatív láz és a seb gennyesedése. - A szerk.
Mrs. Dews az ajkába harapott.
- De...
- Inkább vessen az oroszlánok elé, mint hogy kiszolgáltasson ennek az alaknak.
- Nos, uram... - Az orvos békülékenyebb hangra váltott. Mrs. Dews aggódó, bizonytalan
tekintettel Lazarus szemébe
nézett.
- Kérem. - A lord túl gyenge és lázas volt ahhoz, hogy az akaratát érvényesítse. A nőnek
kellett intézkednie helyette. - Inkább halok meg az ön kezétől, mint egy részeg sarlatánétól.
Temperance hirtelen bólintott, és Lazarus megkönnyebbülten hanyatlott vissza az ágyra.
Mrs. Dews megfogta a doktor karját, és elbűvölő kedvességgel, de határozottan kitessékelte a
szobából. Átadta a komornyiknak, és visszatért Lazarus ágyához.
- Remélem, jól döntött - mondta a nő csendesen. - Nem vagyok szakképzett ápoló, csak
azzal a gyakorlati tudással rendelkezem, amit a gyerekek gondozása során szereztem.
Lazarus a nő csodálatos, aranypettyes szemébe nézett, és úgy vélte, akár az életét is
rábízhatná. Hátrahanyatlott az ágyban, ironikus mosolyra húzódott a szája.
- Tökéletesen megbízom magában, Mrs. Dews.
Bár szavait a megszokott, gúnyos hangon mondta, meglepődött a felismerésen: ezúttal
igazat szólt.

Temperance Lord Caire fertőzött vállát nézte, és tudta, hogy a lord vallomásától verejték
csordogál a hátán. Valaha szörnyen visszaélt annak a férfinak a bizalmával, aki utoljára bízott
benne.
Most azonban nem volt itt az ideje, hogy a múltra gondoljon. Temperance rendezte a
gondolatait. A seb vörös volt és puffadt, a széle duzzadt és gyulladt, és sugár alakban vörös
csíkok indultak ki belőle.
- Szóljon a szolgáknak, hogy hozzanak friss forró vizet - utasította halkan az inast, és ismét
kicsavarta a rongyot. Ezúttal egyenesen a sebre tette. Néha a fertőzést hőhatással meg lehet
szüntetni.
Lord Caire megmerevedett a nő érintésétől, de nem adta jelét annak, hogy bármit is érezne
a sebre tett rongy okozta szörnyű fájdalomból.
- Miért okoz fájdalmat, ha mások megérintik? - kérdezte a nő halkan.
- Ezzel az erővel azt is kérdezhetné, hogy a madarat miért vonzza az ég, asszonyom -
mondta a láztól összefolyó szavakkal. - Én már csak ilyen vagyok.

- És mi van akkor, ha ön érint meg valaki mást? A lord vállat vont.

- Nincs fájdalom, amíg én vagyok a kezdeményező.
 - És mindig is így volt ezzel? - A nő rosszallón nézte a rongyot, és a sebre nyomta. A
doktor filozófiájával szemben mindig az anyja tanítását követte a sebgyógyításban, és a mama
nem szerette a gennyet, akár „bonum", akár nem.
Caire zihálva behunyta a szemét.
- Igen.
Temperance gyorsan a férfi arcára pillantott, mielőtt levette a rongyot a sebről, és letörölte a
sebből szivárgó váladékot.
- Azt mondta, nem volt soha senki, aki ne okozott volna fájdalmat önnek.
Kijelentését valójában kérdésnek szánta, mert emlékezett, hogy a lord kissé tétovázott,
amikor ezt mondta. A férfi némán tűrte, hogy a nő ismét a sebre tegye a vízben kicsavart
rongyot. Temperance egy pillanatig azt hitte, hogy már meg sem szólal.
Azután a lord azt suttogta:
- Hazudtam. Volt valaki, Annelise.
A nő hirtelen felkapta a fejét, és a lordra bámult, valami furcsa érzés nyilallt belé, a
féltékenységre emlékeztető sejtelem.
- Ki Annelise?
- Volt.
- Tessék?
A férfi sóhajtott.
- Annelise a húgom volt. Öt évvel fiatalabb nálam. Az apámra hasonlított, egyszerű
teremtés, barna haja és szürkésbarna szeme volt. Mindenhová követett, bár én mondtam neki...
mondtam neki...
Elcsuklott a hangja. Small némán egy lavór friss vizet tett a régi helyére. Temperance
kiöblítette a rongyot benne, olyan forró volt, hogy kivörösödött a keze. A szövetet a sebre
nyomta, de úgy tűnt, a lord ezúttal ezt észre sem vette.
- Mit mondott neki?
- Hm? - morogta Lord Caire, de ki se nyitotta a szemét.
A nő közelebb hajolt hozzá, nézte hosszú orrát, határozott, szinte kegyetlen száját. Egy
ilyen gúnyolódó, undok embert biztosan nem győzhet le a gennyhez hasonló, hétköznapi
jelenség.
Görcsbe rándult a gyomra a rémülettől.
- Caire!
- Tessék? - morogta ingerülten, félig kinyitva a szemét. A nő nagyot nyelt.
- Mit mondott Annelise-nek?
A férfi megrázta a fejét a párnán.
- Mindig követett, leselkedett utánam, amikor azt hitte, hogy nem figyelem, de annyival
fiatalabb volt nálam. Mindig is tudtam. És akkor is megfogta a kezem, amikor mondtam, hogy
ne tegye. Mondtam, hogy ne érintsen meg. Bár az ő érintése sose fájt... sohase fájt...
Temperance kinyújtotta a kezét, és valami olyasmit tett, amit soha nem tett volna, ha a férfi
magánál van; gyengéden hátrasimította a férfi szép, ezüstfehér haját a homlokából. A haja lágy
volt, majdnem selymes az ujjai alatt.
- És mit mondott neki?
A zafír szempár hirtelen tágra nyílt, és ugyanolyan tiszta és nyugodt volt, mint akkor,
amikor a lord megsebesült.
- Mondtam neki, hogy menjen el, és elment. Nem sokkal ezután elkapott valami lázas
betegséget, és meghalt. Ő ötéves volt, én tíz. Mrs. Dews, ne ruházzon fel engem romantikus
tulajdonságokkal, nem bírok effélékkel.
A nő egy pillanatra a férfi szemébe nézett, érvelni akart a jó tulajdonságai mellett, meg
akarta vigasztalni azt a kisfiút, aki elvesztette a kishúgát oly sok évvel ezelőtt. Ehelyett azonban
kiegyenesedett, és elhúzta a kezét a férfi hajáról.
 - Erős szesszel ki fogom mosni a sebet. Nagyon fog fájni. A férfi szinte édesdeden
mosolygott.
- Természetesen.
Temperance Small segítségével valahogyan elvégezte a szörnyű feladatot. Brandyvel
kimosta a sebet, megszárította, és újra bekötözte; végig tudta, hogy kínzó fájdalmat okoz a
férfinak. Mire befejezte a műveletet, Lord Caire már eszméletlenül zihált a takaró alatt. Small
ziláltnak tűnt, és Temperance álmossággal küszködött.
- Ezzel megvolnánk - suttogta fáradtan, és segített az inasnak összeszedni a szennyes
rongyokat.
- Köszönöm, asszonyom - mondta az aprócska inas. Aggódó pillantást vetett az ágyra és
benne fekvő gazdájára. - Nem tudom, mihez kezdtünk volna ön nélkül ma este.
- A lord kissé nehezen kezelhető, ugye?
- Valóban, asszonyom. - Az inas lelkesen megkérdezte: -Szóljak a szobalányoknak,
asszonyom, hogy készítsenek elő egy szobát?
- Haza kellene mennem. - Temperance Lord Caire-re nézett. A férfi arca még mindig vörös
volt, és bár a nő lemosta a homlokát, ismét verejtékcseppek jelentek meg rajta.
- Ha megbocsátja nekem, asszonyom - mondta Small -, lehet, hogy a gazdámnak szüksége
lesz önre éjszaka, mindenesetre elég későre jár ahhoz, hogy egy hölgy egyedül utazzon.
- Igazán? - suttogta a nő, és hálás volt a mentségül szolgáló szavakért.
- Szólok Cooknak, hogy készítsen egy tálcára ennivalót magának - mondta Small.
- Köszönöm - válaszolta Temperance, azzal az inas kisurrant a szobából. A nő leroskadt az
ágy melletti magas székre, fejét az öklére támasztotta, és elhatározta, hogy csak a szemét
pihenteti egy kicsit, amíg az inas behozza a vacsoráját.
Amikor Temperance ismét ébren találta magát, a tűz már alig égett a kandallórács mögött.
Az éjjeliszekrényen lévő egyetlen, csöpögő gyertya adott némi fényt a szobának. Nyújtózott
egyet, összerezzent a nyakában és a vállában érzett fájdalomtól, amit a kényelmetlen
testtartásban való alvás okozott, majd az ágy felé pillantott. Valahogy meg se lepődött azon,
hogy csillogó kék szemek őt figyelik.
- Milyen volt az eszményi férje? - kérdezte Lord Caire halkan.
A nő tudta, hogy nem kellene válaszolnia a túlságosan személyes kérdésre, de itt valahogy,
az éjszaka mélyén ésszerűnek és helyénvalónak tűnt felelni rá.
- Magas volt, sötét hajú - suttogta a nő, felidézve azt a régi-régi arcot, mely valaha olyan
ismerősnek tűnt, és mostanra olyannyira elhalványult. Behunyta a szemét, koncentrált. Oly
rosszul tette, hogy elfelejtette Benjámint, és mindent, amit ő jelentett a számára. - Szép barna
szeme volt. Az arcán volt egy kis sebhely, mert kiskorában elesett, és beszéd közben jellegzetes
módon kinyújtotta az ujjait, és gesztikulált a kezével, amit akkor elegánsnak éreztem. Nagyon
intelligens volt, nagyon helyes és kedves.
- Milyen rettenetes - mondta a férfi. - Beképzelt lehetett.
- Nem volt az.
- Meg tudta nevettetni magát? - kérdezte a férfi halkan, a hangja érdes lett az alvástól,
illetve a fájdalomtól. - Suttogott malacságokat a fülébe, amiktől elpirult? Beleborzongott az
érintésébe?
A nő felháborodva felszisszent a férfi durva, igencsak személyes kérdéseitől. A lord
folytatta mély, érzéki hangján.
- Nedvessé vált az öle a pillantásától?
- Elég! - kiáltotta Temperance, csak úgy visszhangzott a szoba a hangjától. - Hagyja abba,
kérem!
Caire csak nézte a nőt, mintha belelátna, mintha tudná, hogy így történt - de nem a férje
emlékétől, hanem az ő tekintetétől. A nő mély lélegzetet vett.
- Jó ember volt, csodálatos, és én nem érdemeltem meg. Lord Caire behunyta a szemét, és
egy pillanatig úgy tűnt, elaludt. Azután azt mormolta:
- Sosem voltam nős, de úgy vélem, elég szörnyű lenne, ha ki kellene érdemelnem egy
házastárs szeretetét.
A nő nem nézett a férfira. A témától megsajdult a szíve, melankolikus gondolatok kerítették
a hatalmukba.
- Szerelmes volt belé? - kérdezte Lord Caire. - A férfiba, akit nem érdemelt meg?
Talán azért, mert félig-meddig még mindig az álmok mezején járt, vagy azért, mert különös
bizalom alakult ki köztük a félhomályban, a nő őszintén válaszolt:
- Nem, szerettem, de soha nem voltam szerelmes belé. Hirtelen, mintegy varázsütésre
kivilágosodott a szoba, és a nő
rájött, hogy amíg beszélgettek, észrevétlenül elérkezett a hajnal.
- Új nap virradt ránk - mondta Temperance ostobán.
- Igen - válaszolta Lord Caire olyan elégedett hangon, hogy a nő beleborzongott.

Nyolcadik fejezet

Szerencsétlen fordulatot vett Meg élete, Kőszív király tömlöce ugyanis rémes helynek
bizonyult. A falakról bűzös víz csöpögött, a folyosókon patkányok és más élősködők
futkároztak. Se víz, se világítás nem volt, és a távolból hallani lehetett a többi szomorú
börtönlakó jajkiáltásait. Nagyon reménytelennek tűnt a helyzet, de Megnek soha nem volt
könnyű élete, és összeszedte minden bátorságát, hogy szembenézzen a súlyos kilátásokkal.
Azt is megfogadta, hogy történjék bármi, ő semmi mást nem mond, csak az igazat...

Temperance Lord Caire hintójában hazafelé tartott, közben új nap virradt Londonra. Útközben
elaludt, és csak akkor ébredt fel, amikor a kocsi megállt a Maidén Lane végén. Valójában
annyira kimerítette Caire ápolása, hogy fel sem merült benne, hogy bizonyos következményei
lehetnek annak, ha az otthonától távol töltötte az éjszakát, egész addig a pillanatig, amíg be nem
lépett az otthonba; ekkor hirtelen úgy érezte, hogy mázsás súlyok nyomják a vállát.
- Hol voltál? - kérdezte Concord, a legidősebb bátyja mélységesen elítélő hangon.
Talán nem volt igazságos Concordot mázsás súlyokhoz hasonlítani, de Temperance
megdöbbent attól, hogy a lelencotthon bejáratánál találta őt. Majdnem betöltötte az előszobát,
és nyilvánvaló volt a nemtetszése.
- Én... nos - dadogta Temperance nem túl ékesszólóan. Concord rosszallón összehúzta
bozontos őszesbarna szemöldökét, amely így összeért szigort sugárzó orra fölött.
- Ha az akaratod ellenére tartott ott az az arisztokrata, akiről Winter beszélt nekünk,
megtaláljuk a módját, hogy elégtételt vegyünk.
- Beverjük a szarházi arcát - morogta Asa, a másik bátyja Concord háta mögött.
Temperance Asára nézett, már hónapok óta nem látta. Nos, nem állt jól a szénája. Asa és
Concord ritkán értettek egyet bármiben, valójában évek óta nem álltak szóba egymással, csak
ha muszáj volt, és akkor is csak nagy nehezen. Ezen a reggelen azonban egymást erősítve álltak
a lelencotthon keskeny előszobájában, Caire iránti haragúk és Temperance miatti elkeseredésük
összekovácsolta őket. Kettejük közül Concord volt a magasabb, haját hátrasimítva hordta, és a
fivéreihez hasonlóan ő sem rizsporozta.
Asának ezzel ellentétben sötét aranybarna haja volt, mint az oroszlán sörénye, és bár jó pár
centiméterrel alacsonyabb volt Concordnál, a válla majdnem olyan széles volt, mint az
előszoba. Ingje és kabátja megfeszült a mellkasán, mintha egész életében mindennap fizikai
munkát végzett volna. A családban senki sem tudta pontosan, Asa mivel keresi a kenyerét, és ő
is csak homályos válaszokat adott, ha megkérdezték. Temperance régóta gyanította, hogy a
fivérei azért nem merték kérdéseikkel Asát a sarokba szorítani, mert attól féltek, hogy a
munkája nem teljesen tisztességes.
- Lord Caire nem az akaratom ellenére tartott magánál -szólalt meg Temperance.
Concord összeráncolta a homlokát.
- Akkor mit csináltál egész éjjel a házában?
- Lord Caire beteg. Csak azért maradtam ott, hogy ápoljam.
- Mi baja van? - kérdezte Asa.
Temperance az előszobán túl lévő konyha felé nézett, nem tudta ugyanis, hol van Winter.
- Fertőzést kapott - mondta a nő óvatosan. Asa szúrósan nézett rá zöld szemével.
- Milyen fertőzést?
- A vállán egy seb elfertőződött. A fivérei összenéztek.
- És hogyan sebesült meg? - morogta Concord. Temperance összerezzent.
- Az egyik éjszaka útonállók támadták meg. Az egyikük vállon szúrta.
Egy pillanatig mindkét bátyja csak bámult rá, azután Concord szeme összeszűkült.
- Egy olyan arisztokratával töltötted az éjszakát, aki hagyja, hogy útonállók támadják
meg?
- Aligha az ő hibája - tiltakozott Temperance.
- Mindazonáltal... - kezdte Concord tudálékosan. Szerencsére Asa közbevágott.
- Nem látod, hogy Temperance félholt a fáradtságtól? Folytassuk a konyhában ezt a
beszélgetést!
Concord ellenségesen méregette az öccsét, és Temperance arra gondolt, hogy a bátyja nem
engedelmeskedik majd, csak hogy neki legyen igaza. Concord azonban összeszorított szájjal
csak annyit mondott:
- Rendben van.
Azzal megfordult, és dübörgő léptekkel végigment az előszobán. Asa maga elé tessékelte
Temperance-t. Nem tudott olvasni a tekintetéből. Temperance mély lélegzetet vett, és azt kí-
vánta, bárcsak akkor folytatnák ezt a beszélgetést, amikor már kialudta magát.
A lelencház konyhájában általában gyerekek nyüzsögtek ilyenkor reggel - alig múlt pár perccel
nyolc -, ma azonban csak egy magányos alak ült a hosszú asztal végén.
Temperance megtorpant az ajtóban, csodálkozva Winterre nézett.
- Miért nem vagy az iskolában? Winter komor tekintettel nézett rá.
- Mára bezártam az iskolát, miután egész éjjel téged kerestelek.
- Ó, Winter, annyira sajnálom. - A bűntudat elvette Temperance maradék erejét. Leült az
egyik konyhaszékre. - Nem hagyhattam ott az éjjel. Senkije se volt, aki segítsen.
Concord haragosan felcsattant.
- Egy arisztokratának? Nem hemzsegtek az otthonában szolgák, hogy ellássák?
- Igen, voltak szolgák, de senki olyan, aki áp... - Temperance majdnem kimondta az ápolás
szót, de az utolsó pillanatban elharapta. - Senki, aki gondját viselje.
Asa elgondolkozva nézett a húgára, mintha tudta volna, melyik szót nem ejtette ki. Concord
csak megfogta az állát, ez volt a szokása, ha lehangolt volt.
- Először is, miért kerested ennek a férfinak a társaságát? A nő úgy érezte, fáj a feje és
tompa az agya. Winterre nézett,
megpróbált elfogadható mentséget találni a Lord Caire-rel kötött barátságára. Egyszerűen túl
fáradt volt ahhoz, hogy mellébeszéljen.
- Tegnap este elvitt egy házi koncertre - mondta Temperance. - Találkozni akartam
valakivel, akit meggyőzhetnénk, hogy támogassa az otthont. Pénzre van szükségünk ahhoz,
hogy továbbra is nyitva tarthassuk.
Mondandója befejeztével Winterre pillantott, aki lehunyta a szemét. Asa összeszorította a
száját, Concord pedig vészjóslón összeráncolta a homlokát. Kínos csend következett.
 Azután Concord szólalt meg
- Miért nem mondtátok el nekünk, hogy anyagi gondjaitok vannak?
- Mert tudtuk, hogy segíteni akarnátok, testvérem, még akkor is, ha nemigen
engedhetnétek meg magatoknak - mondta Winter csendesen.
- És nekem? - kérdezte Asa halkan.
Winter némán nézett rá. Bár Temperance-szal megvitatták a Concordtól való esetleges
segitségkérést, de az soha nem került szóba, hogy Asához forduljanak.
- Soha nem mutattál érdeklődést az otthon iránt - mondta Temperance szelíden. - Amikor
apa beszélt róla, te szinte gúnyolódtál rajta. Honnan tudtuk volna Winterrel, hogy hajlandó
lennél segíteni nekünk?
- Nos, bármit is gondolsz rólam, szívesen segítettem volna, de pillanatnyilag
pénzszűkében vagyok. Talán úgy három hónap múlva...
- Nincs három hónapunk - jelentette ki Winter.
Asa a fejét rázta, aranybarna hajából elszabadult egy tincs. Odament a tűzhelyhez, és ott
álldogált, szokásához híven nagyobb távolságra a család többi tagjától.
Concord Winterhez fordult.
- És te engedélyt adtál erre?
- Nem helyeseltem - válaszolta Winter kurtán.
- De hagytad, hogy a nővéred szajhát csináljon magából az otthonért.
Temperance-nak elakadt a lélegzete, úgy érezte, mintha a bátyja pofon vágta volna. Winter
felpattant, fenyegető hangon támadt Concordra, Asa kiabált, de Temperance csak valami tompa
üvöltözést hallott. Concord vajon valóban szajhának tartja? Vajon a homlokára van írva a
legnagyobb bűne, hogy mindenki lássa? Talán Caire is ezért tett rá olyan kétértelmű célzásokat.
Talán elég volt egy pillantás ahhoz, hogy tudja, milyen könnyű őt megrontani.
Reszkető kezét a szájára tapasztotta.
- Elég! - Asa felemelte a hangját, hogy véget vessen a testvérvitának. - Attól függetlenül,
hogy Winter hibás-e vagy sem, Temperance mindjárt elájul a kimerültségtől. Küldjük el
lefeküdni, mi meg folytassuk a megbeszélést. Bármi is történjék, az nyilvánvaló, hogy soha
többé nem találkozhat Lord Caire-rel.
- Egyetértek - mondta Winter, de nem volt hajlandó Concordra nézni.
- Természetesen nem - mondta az idősebb fivér nehézkesen. Nos, hát ez csodálatos-, most
az egyszer mindhárom fivére
egyetértett valamiben. Temperance szinte bűntudatot érzett.
- Nem - mondta végül.
- Micsoda? - meredt Asa a húgára.
Temperance felállt, és tenyerével az asztallapra támaszkodott, hogy összeszedje magát.
Ezen a ponton a gyengeség bármilyen jele végzetes lehet.
- Nem, továbbra is találkozni fogok Lord Caire-rel. És folytatom a pártfogó keresését.
- Temperance - morogta Winter figyelmeztetőn.
- Nem. - A nő a fejét rázta. - Ha már úgyis elvesztettem a jó hírem, mint Concord állítja,
akkor mi értelme annak, hogy felhagyjak a tervemmel? Az otthonnak szüksége van egy
pártfogóra a fennmaradáshoz. Tiltakozhattok Lord Caire ellen, és védelmezhetitek az
erényeimet, de nem vitathatjátok ezt a tényt. Továbbá egyikőtök sem tud megoldást a
problémára, ugye?
A nő először Winter fáradt, ráncos arcát, majd Asa fürkésző tekintetét, végül Concord
rosszalló arckifejezését nézte.
- Vagy tudtok? - kérdezte ismét halkan.
Concord hirtelen kirontott a konyhából. Temperance kifulladt, szinte szédült.
- Azt hiszem, ez elég világos válasz. És most, ha megbocsá-totok, én lefekszem.
Sarkon fordult, hogy kivonuljon a konyhából, de az ajtóban útját állta valaki.
 - Bocsánatot kérek, asszonyom - suttogta Polly.
A szoptatós dajka egy takaróba bugyolált csecsemőt tartott a karján, és Temperance-nak
elállt a lélegzete a látványtól. Nem. Nem, ma már nem bír elviselni egy újabb szívfájdalmat.
- Édes istenem - sóhajtott Temperance. - Csak nem...?
- Ó, nem, asszonyom - mondta a szoptatós dajka sietve. -Egyáltalán nem erről van szó.
A dajka lehúzta a takarót a baba arcáról, és egy sötétkék szempár nézett kíváncsian
Temperance-ra. Annyira megkönnyebbült, hogy alig hallotta a szoptatós dajka szavait.
- Azért jöttem, hogy elújságoljam, Mary Hope végre szopni kezdett - mondta Polly.
Odaégette a bélszínt.
Aznap este Silence egy konyharuhával legyezte a füstölgő húst, megpróbálta eloszlatni a
fanyar füstszagot. Ostoba. Ostoba. Ostoba. Jobban oda kellett volna figyelnie a
vacsorakészítésre, ahelyett, hogy a semmibe bámul és a jövőjükért aggódik, a sajátjáért és
Williaméért. Silence az ajkába harapott. A bökkenő csak az, hogy nagyon nehéz volt nem a
problémáikra gondolni.
Kicsapódott a szobaajtó, és William jött be. A nő türelmetlenül ránézett, de azonnal látta,
hogy a férje nem szerezte vissza a rakományt. William arca szürke volt az aggodalomtól még
akkor is, ha a tengeren napbarnított arcszíne lett. Az inge gyűrött volt, a nyakkendője
félrecsúszott, mintha azt rángatta volna izgalmában. Úgy tűnt, a férje éveket öregedett az elmúlt
néhány napban.
Silence odasietett hozzá, elvette tőle a köpenyét és a kalapját, majd az ajtó melletti kampóra
akasztotta.
- Leülsz?
- Igen - válaszolta a férfi szórakozottan. Hátrasimította a haját, elfelejtve, hogy parókát
visel. Nagyot káromkodott, amit máskülönben soha nem tett a felesége jelenlétében, levette a
parókát, és az asztalra dobta.
Silence elvette a parókát az asztalról, és gondosan a komó-don lévő, fából készült
parókatartó fejre tette.
- Van valami hír?
- Egyik sem ér semmit - morogta William. - A két matróz, akik ott maradtak a hajót őrizni,
eltűntek... Vagy meghaltak, vagy megvesztegették őket, és elfutottak a pénzzel.
- Sajnálom. - Silence egy ideig hasztalan álldogált a férje mellett, majd az égett hús
szagáról eszébe jutott a vacsora.
Sietve megterítette az asztalt az óntányérokkal. Legalább a kenyér friss volt, mert reggel
vette a péknél, és a főtt sárgarépa étvágygerjesztőnek tűnt. William elé rakta kedvenc
savanyúságait, és kitöltötte a sörét, mielőtt a marhát az asztalra tette. Vágott egy szeletet a
bélszínből, és a férje tányérjára tette, nagyon izgult, de úgy tűnt, hogy a férje észre sem vette,
hogy a hús kívül elszenesedett, és belül még mindig vörös volt. Silence sóhajtott. Olyan
szánalmas szakácsnő volt.
- Mickey O'Connor volt a tettes - motyogta William hirtelen. Silence ránézett.
- Tessék?
- Mickey O'Connor áll a rakomány ellopása mögött.
- Hát ez remek! Ha tudod, ki a tolvaj, akkor tájékoztathatod erről a békebírót.
William durván felnevetett.
- A londoni békebírák közül egy se merne ujjat húzni Elbűvölő Mickey-vel.
- Miért nem? - kérdezte Silence hüledezve. - Ha egy ismert tolvaj, az a dolguk, hogy
bíróság elé állítsák.
- A legtöbb békebíró abból él, hogy a tolvajok és más bűnözők lefizetik őket. - William a
vacsoráját nézte. - Csak azokat állítják bíróság elé, akik túl szegények ahhoz, hogy
megvesztegessék őket. Azok a békebírák pedig, akiket nem lehet megvesztegetni, annyira
félnek O'Connortól, hogy nem kockáztatják az életüket holmi idézéssel.
 - De kicsoda ő? A békebírák miért félnek tőle? A férje érintetlenül félretolta a
tányérját.
- Elbűvölő Mickey O'Connor London legerősebb kikötői tolvaja. Ő irányítja az éjszakai
lovasokat, azokat a tolvajokat, akik éjszaka lopnak. A londoni dokkokba érkező hajók
mindegyike kenőpénzt fizet Mickey-nek, amit ő tizednek hív.
- Ez istenkáromlás - suttogta a nő döbbenten. William bólintott, és behunyta a
szemét.
- Valóban az. Azt mondják, hogy egy düledező épületben él St. Gilesban, de a szobái
királyi lakosztályhoz illő pompa szerint vannak berendezve.
- És ezt a szörnyeteget hívják elbűvölőnek? - Silence a fejét csóválta.
- Azt mondják, nagyon jóképű, és szeretik a hölgyek - jegyezte meg William csendesen. -
Azok a férfiak, akik szembe-szállnak vele, eltűnnek, vagy a Temzéből halásszák ki őket,
kötéllel a nyakukon.
- És senki sem mer ujjat húzni vele?
- Senki.
Silence a tányérjára meredt, elment az étvágya.
- Mit tegyünk, William?
- Nem tudom - válaszolta a férje. - Nem tudom. A tulajdonosok most azt mondják, biztos
én is benne voltam a lopásban.
- Ez nevetséges! - William volt a legbecsületesebb ember, akit Silence valaha is ismert. -
Miért vádolnak téged?
A férje fáradtan hunyta le a szemét.
- Amikor a dokkba értünk kora este, otthagytam a hajót. Csak két őrt állítottam. Azt
mondják, hogy minden bizonnyal engem is megvesztegettek, hogy segítsek a tolvajoknak.
Silence ökölbe szorította a kezét az asztal alatt. William azért hagyta korán ott a hajót, hogy
minél előbb találkozzon vele. Összeszorult a szíve a bűntudattól.
- Attól tartok, bűnbakot keresnek - mondta William nagyot sóhajtva. - A tulajdonosok azt
beszélik, engem kellene bíróság elé állítani a lopásért.
- Édes istenem!
- Sajnálom, drágám. - William végül kinyitotta szomorú zöld szemét. - Miattam ért minket
ez a katasztrófa.
- Nem, William. Soha. - Silence a férje kezére tette a kezét. -Nem a te hibád.
William vészjóslóan felnevetett, a nő kezdte meggyűlölni ezt a rettenetes hangot.
- Több embert kellett volna őrségbe állítanom, és nekem is ott kellett volna maradnom,
hogy meggyőződjek arról, a rakomány biztonságban van. Ha nem az én hibám, akkor kié?
- Azé az Elbűvölő Mickey-é - mondta Silence hirtelen felfortyanva. - Ő az, aki a becsületes
embereken élősködve keresi meg a kenyerét. Ő az, aki kapzsiságból ellopta a rakományt.
William megrázta a fejét, kihúzta a kezét a felesége kezéből, és felállt az asztaltól.
- Lehetséges, de tőle semmilyen módon nem szerezhetjük vissza. Nem törődik velünk,
mint ahogy mással sem.
Egy pillanatig ott állt, a feleségét nézte, aki most először fedezte fel a reménytelen
kétségbeesést férje arcán.
- Attól tartok, végünk van.
A férfi sarkon fordult, és kiment a szobából, becsukta maga mögött az ajtót.
Silence az általa készített szánalmas vacsorára meredt. Szerette volna lesöpörni az asztalról
az állott ételeket, az odaégett húst és a túlfőtt sárgarépát. Szeretett volna üvölteni és sírni, a haját
tépni, hadd tudja meg a világ, hogy mennyire kétségbeesett. De egyiket se tette. Ezzel nem
segítene az általa hőn szeretett férfiún. Ha William helyesen ítéli meg a helyzetet, az ismerősei
közül senki sem segíthet rajtuk. Magukra maradtak. És ha ő nem találja meg a módját, hogy
visszaszerezze a rakományt Elbűvölő Mickey-től, akkor William vagy meghal a börtönben,
vagy felakasztják mint tolvajt.
Silence kihúzta magát. Soha nem hagyja, hogy ez megtörténjen.

Lazarus egy hét alatt épült fel. Legalábbis egy hétbe telt, mígnem elég jól érezte magát ahhoz,
hogy felkeresse Mrs. Dewst. Már napokkal korábban kikelt az ágyból, de inkább elkárhozott
volna, mint hogy hagyja, hogy a kis mártír ismét gyengének lássa. Kivárta hát a megfelelő
pillanatot, és közben türelmesen eszegette azt a „pempőt", amiről Small azt állította, hogy jót
tesz a betegeknek. Elhívtak egy másik orvost is, de Lazarus ráordított, amikor a sarlatán az
érvágásról kezdett motyogni. A férfi sietősen távozott, de előtte otthagyott egy üveg „orvosság"
feliratú, kártékony folyadékot. Lazarus azonnal kidobta az üveget, és azzal sem törődött, hogy
az elixírt utólag kifizettetik majd vele.
Szobafogsága alatt azon dühöngött, hogy csak később láthatja újra Mrs. Dewst. A nő
valahogy átjárta a lényét, akárcsak a méreg a vérét. Napközben felelevenítette a
beszélgetéseiket, felidézte a nő aranypettyes szemét, amellyel sértődötten nézett rá, amikor
valami különös kegyetlenséget mondott. A fájdalom, amelyet a nőnek okozott, különös módon
gyengédséget ébresztett benne. Meg akarta szüntetni a fájdalmát, aztán ismét bántotta volna,
csak azért, hogy azt követően minden jobb legyen. Képtelen volt a nő szelídséget,
szellemességét és keserűségét kiűzni a gondolataiból. Éjszaka az álmai sokkal profánabbak
voltak. Betegsége ellenére minden reggel arra ébredt, hogy férfiassága a nőért feszül.
Talán hagynia kellett volna, hogy a sarlatán eret vágjon rajta. Talán akkor a teste nemcsak a
méregtől szabadult volna meg, hanem Mrs. Dewstól is.
Eljátszott azzal a gondolattal is, hogy nem veszi többé igénybe a segítségét, és nem
találkozik vele, de ez csak múló szeszélynek bizonyult. Aznap este, amikor Small gyógyultnak
nyilvánította, Lazarus máris lesben állt a lelencotthon mögötti sikátorban.
Nem üzent előre a nőnek, hogy számíthat a látogatására, és szokatlan bizonytalanságot
érzett, vajon hogyan is fogadja majd őt a nő. Hideg, sötét este volt, a szél meglebegtette a
köpenyét a lábánál. Lazarus tétovázva állt a bűzös sikátorban. Kezét a konyhaajtóra tette,
mintha így érzékelhetné a bent lévő nőt. Ez képtelenség.
Arra is gondolt, mi lenne, ha besurranna újra, de végül jobb belátásra tért, és hangosan
kopogott az ajtón, ami szinte azonnal kinyílt. Lazarus egy világosbarna szempárba meredt,
melyben apró aranycsillagocskák ragyogtak. Mrs. Dews meglepettnek tűnt, mintha nem
számított volna rá, és így is volt, mert a haja nedves hullámokban lógott a válla körül a meleg
konyhában.
- Éppen hajat mosott - mondta a férfi ostobán. A hétköznapi intimitás gondolata nemcsak
az ágyékában, hanem a mellkasában is felszította a vágyat.
- Igen. - A nő elpirult.
- Milyen szép - mondta a férfi, Temperance haja ugyanis valóban szép volt, a rakoncátlan,
dús fürtök és hullámok majdnem a derekáig értek. Hogy utálhatja.
- Ó. - A nő vetett egy pillantást a hajára, azután megfordult, és a válla fölött hátraszólt a
férfinak: - Nem akar bejönni?
A férfi jót mulatott Temperance zavarán, de a tőle telhető legudvariasabb módon azt
mondta:
- Köszönöm.
A lelencotthon konyhája párás és meleg volt aznap este. A tűz még nem hunyt ki a
megfeketedett üst alatt. Mrs. Dews hűséges kis tanítványa, Mary Whitsun rosszallón nézett a
férfira az asztalon lévő lavór víz fölött, mellette egy kisfiú állt. Egy dundi, vidám, pirospozsgás
arcú, hamvasszőke fiatal nő ült a sarokban, és egy apró csecsemőt szoptatott. Felnézett, amikor
a férfi belépett, és közönyösen eltakarta fedetlen mellét egy sállal.
 - Ő Polly, a szoptatós dajkánk - mondta Temperance zavartan. - Azért jött, hogy a
gyerekeivel és Mary Hope-pal együtt itt töltse az éjszakát.
- Azt gondoltam, így lesz a legjobb, mert a szomszédaim halotti virrasztást tartanak, és
lehet, hogy egy kissé hangosak és vadak lesznek - mondta Polly.
- Örülök, hogy megismerhetem, asszonyom. - Lazarus a nő felé bólintott. Azután a
rugdalózó csecsemőre nézett. - Akkor jobban van a kisbaba?

- Ó, nagyon is jól van, uram.

- Örömmel hallom.
Lazarus a falnak dőlve nézte, amint Mrs. Dews és a kislány leszedték az asztalt. Mialatt
hátat fordítottak neki, a kisfiú egy kissé közelebb lépett. Szeplős volt az arca, és Lazarus
gyakorlatlan szemmel kis csirkefogónak nézte.
- Ez egy nagy bot - jegyezte meg a fiú.
- Ez egy kardbot - mondta Lazarus készségesen. Megcsavarta a sétapálca fogantyúját, és
kirántotta az éles kardot.
- Hű, de jó! - kiáltotta a fiú. - Ölt már meg valakit ezzel?
- Több tucat embert - mondta Lazarus büszkén. Igyekezett kiverni a fejéből támadója, az
orr nélküli ember halott tekintetét. - Szeretem előbb kibelezni az áldozataimat, és csak utána
vágom le a fejüket.
- Hűha - mondta a fiú.
Lazarus úgy döntött, ezt a kis szót a nagyrabecsülés jelének tekinti.
- Lord Caire! - Mrs. Dews minden bizonnyal hallotta a beszélgetés végét.
- Igen? - Lazarus ártatlanul tágra nyitotta a szemét.
A fiú jónak látta, ha felnevet. Mrs. Dews sóhajtott egyet. Polly kihúzta a babát a sálja alól.
- Megfogná egy pillanatra, asszonyom, amíg rendbe szedem magam?
A szoptatós dajka Mrs. Dews felé nyújtotta az alvó csecsemőt, de ő gyorsan hátralépett.
- Mary Whitsun majd megfogja.
A kislány - tétovázás nélkül - átvette a babát. Úgy tűnt, hogy sem ő, sem Polly nem tartja
szokatlannak Mrs. Dews viselkedését, de Lazarus töprengve figyelte.
Polly lesimította a ruháját, és felállt.
- Most magammal viszem Mary Hope-ot. Azt hiszem, itt az ideje, hogy aludjon egyet.
Azzal kivitte a babát a konyhából. Mrs. Dews Mary Whitsun felé biccentett.
- Kérlek, mondd meg Mr. Makepeace-nek, hogy ma este el szándékozom menni itthonról,
és vidd magaddal Joseph Tinboxot is.
A két gyerek engedelmesen kiment a konyhából.
- Korábban soha nem tájékoztatta az öccsét a szándékairól. - Lazarus a tűzhelyhez ment, és
belenézett az üstbe. Valami levesféle maradéka fortyogott az alján.
- Ezt honnan tudja? - kérdezte a nő mögötte.
A lord megfordult, és látta, hogy Temperance éppen gyönyörű haját fésüli.
- Korábban sose hívott be.
A nő szólásra nyitotta a száját, de ebben a pillanatban Winter Makepeace lépett a konyhába.
Úgy tűnt, nem lepődött meg azon, hogy Lazarust ott találja, de biztosan nem örült a
jelenlétének.
- Ne felejtsd el magaddal vinni a pisztolyt - mondta a testvérének.
Mrs. Dews bólintott, de nem nézett Makepeace-re.
- Csak feltűzöm a hajam. Azzal kiosont a konyhából.
Winter hirtelen Lazarus mellett termett.
- Szeretném, ha biztosítana arról, hogy semmi baja nem esik. Lazarus felvonta a
szemöldökét a fiatalabb férfi burkolt parancsa hallatára.
 - A testvére sosem sérült meg a társaságomban. Makepeace morgott,
mogorvának tűnt.
- Nos, ügyeljen arra, hogy továbbra is ekkora szerencséje legyen. Temperance-nak itthon
kell lennie pirkadat előtt.
Lazarus lehajtotta a fejét. Nem szándékozott a szükségesnél hosszabb ideig St. Giles utcáin
tartani Mrs. Dewst.
Ebben a pillanatban ismét megjelent Temperance, a haját szorosan feltűzte, és elrejtette a
fehér főkötő alá. Szúrós szemmel nézett Lazarusról az öccsére, és a lord azt remélte, a fiatalabb
férfi arcáról már eltűnt az ellenséges kifejezés.
- Kész vagyok - mondta a nő, és a köpenyéért nyúlt. Lazarus a nő mellé surrant, és kikapta
a rongyos holmit a nő
ujjai közül, majd a magasba tartotta, hogy feladhassa. A nő bizonytalanul nézett rá, mielőtt
felöltötte a köpenyt. Lazarus kinyitotta az ajtót.
- Vigyázzanak magukra! - kiáltott utánuk Makepeace. Nyirkos volt az éjszaka, bűzös köd
tapadt a lord arcára.
Lazarus összehúzta a köpenyt a vállán.
- Maradjon szorosan mellettem. Kétségtelen, hogy a testvére felnégyelne, ha úgy hoznám
haza, hogy akár egy haja szála is meggörbült.
- Aggódik miattam.
- Hm. - Lazarus körülkémlelt, majd a nőre nézett. - Én is. A múltkori támadás nem a
véletlen műve volt.
Temperance aranypettyes szeme tágra nyílt.
- Biztos benne?
A férfi vállat vont, és elindult.
- Az egyik merénylőt láttam Jégcsap asszony ivójában. Különös véletlen.
A nő hirtelen megtorpant, és ezzel a férfi is megállásra kényszerült, ha nem akarta őt
lehagyni.
- De ez azt jelenti, hogy valaki megpróbálta megölni!
- Igen, azt. - A lord kissé habozott, majd lassan azt mondta:
- Azt hiszem, ez a második alkalom. Azon az éjszakán is megtámadtak, amikor először
találkoztunk, de akkor azt hittem, egy közönséges útonállóval akadt dolgom.
- Az a férfi, aki fölött térdelve láttuk?
- Igen. - A lord a nőre nézett. - Most már úgy vélem, inkább az életemet akarta elvenni a
pénztárcám helyett.
- Jó ég! - A nő elgondolkozva nézte a cipője orrát. - Ha az orr nélküli ember ott volt
Jégcsap asszonyságnál, akkor magától értetődik, hogy a gyilkos is ott tartózkodott.
A férfi lehajtott fejjel a nőt nézte. A nő bátran a férfi szemébe nézett.
- Akkor vissza kellene mennünk Jégcsap asszonyhoz kideríteni, ismeri-e azt a férfit.
- Ebben reménykedem - mondta a férfi, és ismét elindult.
- Szeretném azonban emlékeztetni arra, milyen komoly vállalkozásba fogtunk. Korábban csak
St. Giles mindennapi veszélyeivel kellett szembenéznem. Most viszont úgy tűnik, minden való-
színűség szerint egy könyörtelen gyilkos figyelmét vontam magamra. - Oldalról a nőre
pillantott. - Ha nem szeretné folytatni velem a vadászatot, Mrs. Dews, akkor is tartom az alku
rám vonatkozó részét.
A nő kapucnija beárnyékolta majdnem az egész arcát, de a lord így is látta, hogy kimérten
az ajkát biggyeszti.
- Nem szegem meg a megállapodást.
A férfi a nő fölé hajolt, és a fejéhez hajtotta a fejét.
- Akkor jó lesz, ha szorosan mellettem marad.
 - Hm. - A nő a férfira nézett, aki látta, hogy a nő összehúzta a szemöldökét. - Kivel beszélt
akkor éjjel, amikor találkoztunk... amikor először támadtak magára?
- Marié egyik szomszédjával, egy prostituálttal. - A lord elhúzta a száját. - Vagy legalábbis
megpróbáltam beszélni vele. A nő ugyanis azonnal becsapta az ajtaját előttem, amikor meg-
tudta, kit keresek.
- Nem értem.
- Mit?
- Kell hogy legyen köztük valami kapcsolat... A prostituált és Jégcsap asszony kocsmája
között, csak nem tudom, hogy mi az.
A férfi vállat vont.
- Lehet, hogy csak a környék... A gyilkos rájött, hogy kérdezősködtem Marié
szomszédjánál és Jégcsap asszonyságnál is.
A nő a fejét rázta.
- Akkor nagyon ijedős lehetett, ha maga után küldött egy gyilkost csupán azért, mert
kérdezősködött. Nem, azt hiszem, ön jött rá valamire.
A nő kérdőn nézett a férfira.
- Még ha így is volt, magam sem tudom, mi az - nevetett a lord kissé hátborzongatóan.
Az út további részét csendben tették meg Jégcsap asszony üzletéig. Lazarus éberen
fürkészte az utat, de nem követte őket senki, leszámítva egy koszos, csont és bőr korcs kutyát,
amelyik majd egy percig a nyomukban volt.
Lazarus lehajtott fejjel lépett át a kocsma alacsony ajtaján, a meleg és a bűz rögtön
megcsapta. Megfogta Mrs. Dews karját, és tekintetével végigpásztázta a zsúfolt termet. Hátul
tűz pattogott a kandallóban, és egy hosszú asztalnál részeg tengerészek egy csoportja énekelt.
Egy félszemű felszolgálólány sürgött-forgott az asztalok között, kerülte mindenki tekintetét,
különösen a lordét. Jégcsap asszony nem volt a teremben.
Mrs. Dews megráncigálta a lord karját, és lábujjhegyre állva a fülébe kiabált, hogy
túlharsogja a terem zaját.
- Kérek egy kis aprópénzt.
A lord felvont szemöldökkel nézett rá, aztán elővette az erszényét, és a nő tenyerébe
csúsztatott néhány shillinget. Tempe-rance bólintott, és szó nélkül utat tört magának a tömegen,
és igyekezett türelmesen becserkészni a felszolgálót. Lazarus nem szívesen hagyta magára
ebben a díszes társaságban. Szorosan a nyomában volt, figyelte a mozdulatait, és ellenségesen
méregette a tengerészt, aki megpróbálta megfogni a nő kezét.
Mrs. Dewsnak végül sikerült elkapnia a félszemű felszolgálót a kandalló közelében. A lány
kelletlenül megfordult, és valamivel nagyobb érdeklődést mutatott, amikor Mrs. Dews egy
pénzérmét nyomott a markába. Suttogva megbeszéltek valamit, majd a nő eltűnt.
Mrs. Dews Lazarus felé fordult.
- Azt mondja, Jégcsap asszony a hátsó szobában van. Lazarus a lefüggönyözött ajtóra
pillantott.
- Akkor keressük föl.
A lord felemelte a függönyt, és bevezette a nőt. Egy rövid, sötét folyosó volt az ajtó mögött.
Egy fiatalember a falnak dőlve a körmét piszkálta egy rettenetesen hegyes késsel. Fel se nézett,
amikor beléptek.
- Ez itt magánterület. Menjenek vissza az ivóba.
Nem volt túl nagydarab férfi, de látszott rajta, hogy gyorsan járhat a keze. Mielőtt a lord
válaszolhatott volna, Jégcsap asszonyság nyitotta ki mögötte az ajtót. Egy fiatal lány surrant ki
rajta, magas sarkú cipőjében támolyogva. Elutasító pillantást vetett az őrre, de lelassította
lépteit, amikor Lazarust meglátta. A lord a falhoz lapult, hogy utat engedjen neki, a lány
szemtelen vigyorral köszönte meg, és rákacsintott. A férfi egészen biztos volt benne, hogy ha az
érdeklődés legkisebb jelét adta volna, a lány hajlandó lett volna egy kis bizalmas beszélgetésre
a kocsma egyik sarkában. A lord Mrs. Dews felé pillantott, és nem volt meglepve, amikor
kimérten ismét a száját biggyesztette.
- Mrs. Dews! - kiáltotta Jégcsap asszony az ajtóból. - Nincs elég dolga abban a kis
otthonban, amit vezet? Két héten belül már másodszor látogat el St. Gilesba, az én
környékemre. És amint látom, Lord Caire-rel jött. Nem számítottam arra, hogy visszatér, uram.
Lazarus elmosolyodott.
- Talán arra számított, hogy megölnek Martha Swan házában? A nő félrebillentette a fejét,
és kihívóan mosolygott - visszataszító látványt nyújtott.
- Hallottam, hogy volt valami kellemetlenség ott. Szegény Martha Swan! Veszélyes az
utcát járni.
- És nem tartja különösnek, hogy ugyanúgy kibelezték, mint Marié Hume-ot?
A nő megrántotta férfiasan széles, csontos vállát.
- Sok lány végezte csúnyán St. Gilesban.
Lazarus egy pillanat erejéig jobban szemügyre vette az öreg kerítőnőt. Kétségtelenül
valamiféle játékot űzött vele, de nem tudta eldönteni, hogy a pénzéért teszi-e, hogy megvédje
saját titokzatos érdekeit, vagy ennél aljasabb szándékból.
- Bárhogy is történt, mindenesetre az a férfi, aki megtámadott, itt ült a maga házában aznap
éjjel, amikor idejöttem kérdezősködni. Egy bőrdarab volt az orra helyén.
A nő bólintott.
- Ja, persze, láttam itt.
- Tudja, ki bérelhette föl, hogy megöljön engem? Ki az, aki nem akarja, hogy megtaláljam
Marié Hume gyilkosát?
- Hogy megölje magát? - A nő krákogott egyet, majd a padlón lévő mocskos szalmára
köpött. - Nézze, nekem semmi közöm hozzá, hogy az emberek mit művelnek, miután elmentek
innen. Valószínűleg meglátta azt az erszényt, amit ön itt lobogtatott aznap éjjel, és azt gondolta,
maga könnyű préda.
- Nem tudja, vannak-e barátai? Férfiak, akikkel együtt ivott?
- Nem tudom, és nem is érdekel. - A nő ismét vállat rándított, és elfordult a lordtól. - Az
üzletemmel kell törődnöm, uram.
Lazarus nézte, amint a nő becsukja maga mögött az ajtót. Első alkalommal, amikor
meglátogatták, Jégcsap asszony eléggé mohón várt a fizetségre, de ma éjjel célzást sem tett a
pénzre. Lehet, hogy félt? Lehet, hogy valaki megfenyegette?
Mrs. Dews sóhajtott fel mellette.
- Hát akkor ennyi. Nem hiszem, hogy többet mondana önnek.
A falnak dőlve álló fiatalember egész idő alatt a torkát köszörülte. Lazarus ránézett, de a fiú
a tekintetét Mrs. Dewsra függesztette.
- Marié Hume felől érdeklődik?
Alig mozgott a szája, és a szavait is alig lehetett hallani. Temperance azonban némán
bólintott, és a Lazarustól kapott maradék aprópénzt a fiatalember kezébe nyomta.
- Van egy ház a Running Man Courtyardon. Ismeri?
Mrs. Dews megmerevedett, de bólintott.
- Keresse Tommy Pettet, és senkinek ne árulja el, kitől tudja a nevet. Érti?
- Értem. - Mrs. Dews sarkon fordult, és kiment a hátsó szobából.
Lazarus várt, amíg felértek a lépcsőn, és kiléptek a hideg éjszakába.
- Tudja az utat ehhez a Running Man Courtyardhoz?
A nő összepréselte az ajkát, mintha nem lenne ínyére a dolog.
- Igen.
Lazarus végignézett a sötét utcán.
- Ismeri a fiatalembert? Bízhatunk benne?
 - Nem tudom. Még sosem találkoztam vele. - Mrs. Dews összehúzta a köpenyt a vállán. -
Gondolja, hogy csapda?
- Vagy hiábavaló vállalkozás. - Lazarus elkomorodott. - Lehet, hogy Jégcsap asszony
parancsolta neki, hogy súgja meg nekünk ezt?
- Miért tenne ilyet?
- Nem tudom, a fenébe is. - A lord fújt egy nagyot. - Ez a probléma. Egyik játékost sem
ismerem. Túlságosan kívülálló vagyok.
- Nos, ha ez segít, én úgy éreztem, a fiú tényleg tartott attól, hogy Jégcsap asszony
meghallhatja, amit mond.
Lazarus érezte, hogy hirtelen elmosolyodik. Mélyen meghajolt, lendületesen levette a
kalapját a fejéről.
- Ez esetben, Mrs. Dews, vezessen.
A nő is majdnem elmosolyodott - legalábbis a férfi meg mert volna esküdni efelől az életére
is -, de fegyelmezte magát, és elindult, fürge léptei csak úgy visszhangoztak a macskaköveken.
Lazarus szorosan a nyomában éberen figyelte a környéket. Köd burkolta be az épületeket, és
homályosította el az egyébként is gyér utcai világítást. Ideális éjszaka egy csapda felállításához,
gondolta komoran a lord.
- Amikor a múlt héten hazatértem öntől, mindhárom fivérem otthon várt rám - mondta
Temperance hirtelen. A fejét elfordította, így a lord nem olvashatott le semmit az arcáról.
- Mit mondtak?
- Hogy nem akarják, hogy önt kísérgessem, természetesen.
- És mégis itt van. - Befordultak a sarkon egy szélesebb utcára. - Tekintsem ezt hízelgőnek
rám nézve?
- Nem - mondta a nő röviden. - Csak az otthonért teszem, semmi másért.
- Ó, hát persze.
Távolabb három férfiból álló társaság tántorgott ki az ajtón az utcára, nyilvánvalóan
részegen. Lazarus elkapta a nőt, és magához húzta, nem törődve azzal, hogy halkan felsikoltott
a meglepetéstől. Megállt a homályban, köpenyébe burkolta a nőt, hogy elrejtse.
Lazarus lehajtott fejjel a fülébe suttogta:
- Ha valaki erényes, az a szomorú, hogy ha megpróbál hazudni, nem nagyon sikerül neki.
A nő szólásra nyitotta a száját, és a lord látta, hogy haragosan csillog a szeme, de a részegek
épp akkor haladtak el mellettük.
- Pszt - lehelte a lord a nő fülébe. Ilyen közelről érezte a hajmosáshoz használt
gyógynövények édes illatát. Szerette volna őt még közelebb húzni magához, hogy a csípője a
csípőjéhez simuljon, szerette volna ínycsiklandó fülét megízlelni.
A keményfiúk azonban addigra már elhagyták őket, és a lord inkább elengedte a nőt.
Temperance abban a pillanatban hátraugrott, és ellenségesen nézett a lordra.
- Nem vágyom arra, hogy magával legyek. Csak az otthonért és a gyerekekért teszem, amit
teszek.
- Mily nemes, Mrs. Dews. Bár kissé álszentül hangzik. -A lord tudta magáról, hogy
mosolyog, de nem valami megnyerőén teszi. - Most már elmondaná nekem, hogy miféle ház az
ott a Running Man Courtyardon?
- Mrs. Whiteside háza - motyogta a nő, majd gyorsan sarkon fordult, és tovább vonult.
Lazarus érezte, hogy a szemöldöke a magasba szökik őszinte meglepetésében, azután
sietett, hogy utolérje a kalauzát. Ez igazán nagyon érdekes.
Mrs. Whiteside háza volt a leghírhedtebb bordély St. Gllesban.

Kilencedik fejezet
Másnap kora reggel Meget négy tagbaszakadt őr ébresztette álmából. Feltaszigálták egy
kanyargós csigalépcsőn, mígnem ismét a király szobájában találta magát. Az uralkodó az
aranytrónon terpeszkedett, fekete szakálla és haja csillogott a reggeli napfényben. Több tucat őr
állt előtte rendezett sorokban, és mind őrá figyelt.
- Itt vagy hát! - förmedt rá a király. - Nos, bebizonyítom neked, hogy a népem szeret
engem. - A felsorakozott őrökhöz fordult. - Őrök, szerettek-e engem?
- Igen, uram! - kiáltották egyszerre, hangosan az őrök. Kőszív király önelégült mosollyal
fordult Meghez.
- Látod? Ismerd el, hogy ostoba voltál, és akkor talán megkegyelmezek neked...

Temperance érezte, hogy ég az arca, amint továbbmentek. Tudott a legtöbb rossz hírű házról St.
Gilesban - elvégre ezekből került ki sok gondjaira bízott kisgyerek -, de sötétedés után még
soha nem tette be a lábát egyikbe sem. Mrs. Whiteside háza különösen hírhedt volt arról, hogy
miféle élvezetekre találtak ott a vendégek.
- Á - mormolta Lord Caire mögötte. - Azt hiszem, ismerem ezt a helyet.
A nő az ajkába harapott.
- Akkor talán ma éjjel már nincs rám szüksége.
A férfi hirtelen megragadta a nőt, ettől elakadt a lélegzete.
- Megesküdött rá, hogy nem szegi meg a megállapodásunkat, Mrs. Dews.
A nő a homlokát ráncolta, most valóban tanácstalan volt.
- Nem is fogom, de...
- Akkor vezessen.
Temperance összehúzta magán a köpenyét, és tette, amire kérték. Zord szél fújt ezen az
éjszakán, megdermedt tőle az arca. Most már valóban nem tudta, mit gondoljon a férfiról, aki
incselkedett vele, megcsókolta, a legszégyenletesebb titkáról faggatta, majd meleg testéhez
szorította, hogy védelmezze és óvja. Még mindig remegett a férfi leheletétől, acélos karja
ölelésétől.
Átmentek egy szűkebb sikátorba. A fejük fölött cégtáblák lengedeztek, nyikorogtak a
szélben. Temperance hirtelen elhaló kacajt hallott a közelben. Egy sovány asszonyka haladt el
mellettük kopottas köpenyben, egy vödörrel a kezében. Az asszony kerülte a tekintetüket,
amint továbbsietett. A sikátor hirtelen egy tágas udvarba torkollott, de a körülötte lévő házak
benyúló erkélyei miatt az mégis szűkösnek tűnt. Az emeleti ablakok spalettái mögött fények
vibráltak, és furcsa, fojtott hangok szűrődtek ki; elhaló nevetés, halk hangfoszlányok, ritmikus
dörömbölés és valamiféle nyögdécselés.
Temperance megborzongott.
- Ez itt Mrs. Whiteside háza.
- Maradjon a közelemben - suttogta Lord Caire, majd fölemelte a sétabotját, hogy
bekopogjon az udvar egyetlen ajtaján.
Egy behemót alak nyitott ajtót, széles arcát himlőhelyek pettyezték, keskeny, apró szeme
kifejezéstelen volt.
- Fiút vagy lányt?
- Egyiket sem - mondta Lord Caire nyájasan. - Tommy Pett-tel szeretnék beszélni.
A férfi már éppen becsukta volna az ajtót, amikor Lord Caire egyik kezével az ajtónyílásba
dugta a sétabotját, a másik tenyerét pedig az ajtónak nyomta. Az ajtó megállt, az őr arca kissé
meglepettnek tűnt.
- Kérem - mondta Lord Caire fenyegető mosollyal.
- Jacky - recsegő, mély hang szólalt meg az őr mögött. -Hadd nézzem meg a látogatónkat!
Az őr félreállt. Lord Caire azonnal belépett, és maga után húzta Temperance-t, aki a lord
válla fölött körülnézett.
 Az előszoba kicsi, négyzet alakú hely volt, alig fért el benne az emeletre vezető lépcső.
Jobbra egy nyitott ajtón keresztül a tiszta nappaliba lehetett látni. Az ajtóban álló asszony
masnikkal és szalagokkal díszített, rózsaszín szaténruhát viselt. Feje alig ért Caire derekáig, a
teste vastag volt és zömök, dús, torzonborz szemöldök ívelt szeme felett.
Intelligenciát tükröző szemét Caire-re villantotta.
- Lord Caire. Gyakran tűnődtem azon, vajon mikor jön el hozzánk.
Lord Caire meghajolt.
- Mrs. Whiteside-hoz van szerencsém?
A törpe hátravetett fejjel, mély férfihangon nevetett.
- Jó ég, dehogy. Én csak a hölgy egyik alkalmazottja vagyok. Hívjon csak Pansynek.
Lord Caire bólintott.
- Tehát Pansy. Nagyon hálás lennék, ha beszélhetnék Tommy Pett-tel egy pillanat erejéig.
- Megkérdezhetném, miért?
- Bizonyos információt szeretnék megtudni tőle. Pansy az ajkát biggyesztette, és
félrehajtotta a fejét.
- Miért is ne? Jacky, menj és nézd meg, Tommy ráér-e! Az őr nehézkesen elkullogott,
Pansy pedig a háta mögötti
nappali felé intett.
- Foglaljon helyet, uram.
- Köszönöm.
Beléptek a kis nappaliba, és Lord Caire leült egy kopottas kanapéra, Temperance-t maga
mellé vonta. Velük szemben egy alacsony, széles, pazar lila és rózsaszín kárpitozású karosszék
volt. Pansy feltornászta magát az ülőalkalmatosságra, és a karosszékbe huppant. Magas sarkú
elegáns cipőbe bújtatott lábát centiméterekkel a padló fölött lóbálta.
Pufók kezét a szék karfájára tette, és szája körül bujkáló mosollyal nézett Lord Caire-re.
- Valóban el kellene töltenie egy kis időt nálunk, miután elintézte a dolgát ezzel a Tommy
fiúval. Jutányos árat ajánlok magának.
- Köszönöm, nem - mondta Caire határozottan. Pansy oldalra billentette a fejét.
- Különleges szolgáltatásaink vannak az olyan urak, nos, szokatlan igényeinek, mint
amilyen ön is. És persze a barátnője is részt vehet benne.
Temperance szeme elkerekedett, amint Pansy állával éppen felé bökött. Fogalma sem volt
arról, milyen szokatlan igényei lehetnek Caire-nek, de azt tudta, annak a puszta gondolatától is
undorodik, hogy a lorddal bármi effélében részt vegyen. Még mindig a saját érzéseit
boncolgatta, amikor egy csinos, sovány fiatalember lépett a szobába, aranyszőke haja selymes
hullámokban omlott a vállára. Tétovázva állt meg az ajtóban, nyugtalanul nézett Lord Caire-re.
Pansy rámosolygott.
- Tommy, ő itt Lord Caire. Azt hiszem...
Bármi volt is az, amit Pansy mondani akart, félbehagyta, mert Tommy egyszerűen kirohant
a szobából. Lord Caire felpattant a kanapéról, és szó nélkül a fiú után eredt. Dulakodás zaja
szűrődött be az előszobából, egy puffanás és átkozódás, majd Lord Caire visszatért, és magával
hozta Tommyt, erősen tartva őt a ka-bátgallérjánál fogva.
- Rendben! Rendben! - lihegte a fiú. - Igaza volt, hogy elkapott. Engedjen el, és akkor
beszélek.
- Inkább mégsem - mondta Lord Caire vontatottan. - Majd erősen a markomban tartom,
amíg beszél.
Pansy ezt a közjátékot összeszűkült szemmel nézte, de egyáltalán nem tűnt meglepettnek.
- Tommy még nem végzett ma éjszakára, uram. Remélem, ezt szem előtt tartja, és ekként
bánik vele. Kevesebbet adnak érte, ha zúzódások vannak rajta.
- Eszem ágában sincs bántani az alkalmazottját, ha elmondja, amit tudni akarok - mondta
Lord Caire.
 - És mit akar tudni? - kérdezte Pansy halkan.
- Marié Hume - mondta Lord Caire. - Mit tudsz róla?
Arihoz képest, hogy Tommy St. Giles bordélyában kereste a kenyerét, rettenetesen rosszul
hazudott. Félrenézett, megnyalta a száját, és így szólt:
- Semmit.
Temperance felsóhajtott. Még ő is látta, hogy Tommy tudott valamit Lord Caire
szeretőjének a haláláról. A lord egyszerűen megrázta a fiút.
- Próbáld újra.
Pansy felvonta a szemöldökét.
- Attól tartok, Tommy idejét meg kell fizesse nekem, Lord Caire.
Lord Caire szó nélkül a kabátzsebébe nyúlt, és kivett egy kis erszényt. Odadobta Pansynek,
aki ügyesen elkapta. Belekukucskált, bezárta, majd elrejtette a ruhájában. Pansy fejbólintással
jelzett Tommynak.
- Ez bőven elég lesz. Most pedig mondj el szépen mindent ennek az úrnak, báránykám.
Lord Caire kissé lazábban tartotta a fiút.
- Én nem tudok semmit. Már halott volt, amikor rátaláltam.
A hírre Temperance gyorsan Lord Caire-re nézett, de ő semmivel sem árulta el, hogy
meglepődött azon, hogy azt hallja, Tommy és nem Martha Swan találta meg Marie-t.
- Te voltál az első, aki megtalálta a holttestet? - kérdezte Lord Caire.
Tommy zavartan nézett rá.
- Senki más nem volt ott, ha ezt kérdezi.
- Mikor találtad meg? Tommy furcsa fintort vágott.
- Van annak már két hónapja is, vagy még több.
- Melyik napon?
- Szombaton. - Tommy szúrós pillantást küldött Pansy felé. - Szombat a szabadnapom.
- És mikor értél Marié lakásába? Tommy vállat vont.
- Úgy reggel kilenc körül? Vagy tízkor? Mindenesetre még délelőtt.
Lord Caire ismét megrázta.
- Mondd el, mit láttál!
Tommy megnyalta a száját, és Pansyre pillantott, mintegy engedélyt kérve tőle. Az apróság
bólintott. A fiú sóhajtott egyet.
- Marié szobái a ház hátsó részén, a második emeleten voltak. Mialatt felmentem a
lépcsőn, senki sem volt a közelben, egy takarítónő kivételével, aki a lépcsőket súrolta. Be
akartam kopogni Marié ajtaján, de az kinyílt a kezem alatt. Nem volt bezárva, tehát bementem.
Az első szoba ragyogott a tisztaságtól; Marié szeretett rendet tartani, de a hálószobája...
Tommy itt abbahagyta a beszámolót, és a padlóra meredt. Jól láthatóan nagyot nyelt.
- Mindenütt vér volt. A falakon, a padlón, még a mennyezeten is. Uram, én az életemben
nem láttam még ennyi vért. A matraca feketéllett a vértől, és Marié...
- Mi volt Marie-vel? - Lord Caire hangja halk volt ugyan, de Temperance tudta, nem a
szelídség vagy a szánalom miatt.
- Ketté volt hasítva - mondta Tommy. - A torkától a nemi szervéig. A belei szürke kígyók
módjára kandikáltak ki.
ismét nyelt egy nagyot, az arca hamuszürke lett.
- Én akkor kihánytam mindent a padlóra. Nem tehettem róla. Olyan rettenetesen büdös
volt.
- És mit csináltál azután?
- Mit? Kirohantam a szobából - mondta Tommy, de nem nézett a lordra.
Lord Caire megrázta.
- Eszedbe se jutott, hogy átkutasd a szobát? Voltak ékszerei... Egy gyémánt hajtű és
gyöngy fülbevalók, valamint apró gyémántokkal kirakott cipőcsat és egy gránátköves gyűrű.
 - Én soha... - kezdte Tommy, de Lord Caire úgy megrázta, hogy elakadt a szava.
- Tommy, drága báránykám - sóhajtott Pansy. - Válaszolj őszintén Lord Caire-nek, vagy
semmi hasznodat nem veszem.
Tommy mogorván lehorgasztotta a fejét.
- Már nem volt rájuk szüksége. Halott volt. S ha ott hagytam
volna az ékszereket, akkor a háziúr úgyis ellopta volna őket. Sokkal több jogom volt hozzájuk,
mint bárki másnak.
- Miért? - kérdezte Temperance.
Tommy felemelte a fejét, és rábámult, mintha most látná először.
- Miért? Mert az öccse vagyok.
Temperance Lord Caire-re pillantott. Az arcáról semmit nem lehetett leolvasni, de mintha
megdermedt volna a meglepetéstől. A nő ismét Tommyhoz fordult.
- Marié Hume öccse vagy?
- Igen, hát nem ezt mondtam az előbb? - hadarta a fiú. -Ugyanaz volt az anyánk, bár Marié
Hume tíz évvel vagy még többel idősebb volt nálam.
Temperance összehúzta a szemöldökét. Észrevette, hogy Lord Caire és Pansy egy pillanatra
összenéznek. Nem állt össze a kép. Úgy érezte, nem tud valamit, ami rajta kívül mindenkinek
evidens ebben a szobában.
- Akkor jól ismerted? Tommy kelletlenül vállat vont.
- Elég jól, azt hiszem.

- Más látogatót is fogadott Lord Caire-en és rajtad kívül? -kérdezte Temperance.

- Ami azt illeti, nem tudom - mondta Tommy lassan. - Hetente csak egyszer láttam.
Temperance előredőlt.
- De biztosan beszélgettetek egymással az életetekről. Minden bizonnyal beszélt arról,
hogyan telnek a napjai.
A fiú a cipője orrát nézte.
- Többnyire pénzt kértem tőle.
Temperance pislogott, meghökkent azon, hogy a fiúból hiányzik minden testvéri szeretet.
Azt gondolta volna, hogy Tommy szándékosan mellébeszél, hogy ne mondjon többet, ha nem
lett volna olyan rettenetesen rossz hazudozó.
- Van valami elképzelésed arról, ki ölhette meg? - kérdezte Lord Caire hirtelen.
A fiúnak tágra nyílt a szeme.

- Az ágyhoz volt kötözve, a karja kinyújtva hevert a feje fölött, a lába széttárva, és az arcát
egy csuklyával takarták el. Azonnal tudtam, hogy ki ölte meg.
Lord Caire a fiúra bámult.
- Kicsoda?
Tommy elmosolyodott, de szájának furcsa ívelése elűzött minden szépséget az arcáról.
- Ön, uram. Talán nem így szerette élvezni a nővérem társaságát?

Lazarus a csinos fiúra meredt. Az igazat megvallva, nem számított vádaskodásra, bár kellett
volna. Elengedte a fiút, és óvatosan kerülte Mrs. Dews tekintetét. Vajon mit vél arról, amit a fiú
mondott? Mi mást tehetne, mint hogy elszörnyed és felháborodik.
- Tovább már nincs rád szükségem - mondta a lord, és azzal elbocsátotta a fiút.
Csalódottság suhant át Tommy arcán. Nyilván arra számított, hogy a lord vitába száll vele,
sőt hevesen tagad. Átkozott legyek - gondolta Lazarus -, ha megadom a fiúnak ezt az elégtételt.
Tommy Pansyre pillantott, aki rezzenéstelen arccal bólintott felé, és a fiú kiment. Ahogy
becsukódott mögötte az ajtó, Pansy Lazarushoz fordult.
- Ez minden?
 - Nem. - A lord a kis kandallóhoz ment, és a lángokba bámulva gondolkozni próbált.
Zsákutcába ért a nyomozása. Ha Marié öccse sem tudta, ki ölte meg a testvérét, akkor ki
máshoz fordulhatna? Szórakozottan forgatta a sétapálcát a kezében. És akkor körvonalazódott
előtte a felismerés. Tudta, hogy nem ő kötözte meg Marie-t, tehát egy másik férfi tette...
Olyasvalaki, akinek ezen a téren legalábbis hasonló hajlamai voltak.
Pansy felé fordult.
- Azt mondta, ez a ház olyan férfiak szeszélyeit is kiszolgálja, mint amilyen én vagyok.
Az apró asszonyka felvonta sötét szemöldökét.
- Igen, természetesen. Szeretné látni a kínálatunkat?
A lord tudatában volt annak, hogy Mrs. Dews felszisszent. Bár még mindig nem nézett rá,
észlelte, hogy dermedten áll a szoba sarkában. Talán a felháborodástól dermedt meg.
A férfi a fejét rázta.
- Nem. információra van szükségem.
Pancy félrehajtotta testéhez képest nagy fejét, intelligens szeme most a nyerészkedés
lehetőségétől csillogott.
- Miféle információra, uram?
- Azoknak a férfiaknak a nevét akarom tudni, akik szeretik megkötözni a nőket, és
csuklyát tesznek az arcukra.
Pancy sötét szemével a férfira meredt, közben fontolóra vette a kérdést. Azután hirtelen
megrázta a fejét.
- Tudja jól, hogy nem adhatom ki a vendégek nevét.
A lord egy erszényt vett ki a zsebéből - nagyobbat annál, mint amit az előbb adott -, és az
asztalra dobta, az asszonyság könyökéhez.
- Ötven font van benne.
Pansy felvonta a szemöldökét, elvette az erszényt, a tartalmát az ölébe öntötte, és egyenként
megszámolta az érméket. Amikor befejezte, kis szünetet tartott, mintha fontolóra venné az
ajánlatot; majd visszarakta a pénzt az erszénybe, és a kis zsákot a keblébe dugta.
Hátradőlt az alacsony, széles széken, és a lordra nézett.
- Bizonyos urak élvezetesnek tartják, ha nézhetik mások játékát.
A lord felhúzta a szemöldökét, és várt.
- Talán ön is szívesen tenne így.
Lazarus bólintott, a pulzusa szaporábban vert. Pancy megemelte a hangját.
- Jacky!
Az inas megjelent az ajtóban. Pansy az ujjaival intett.
- Kérlek, vezesd ezt az urat a kémlelőnyílásokhoz. Azt hiszem, leginkább a hatos szoba
érdekli majd, Lord Caire.
Jacky szó nélkül megfordult, Lazarus pedig Mrs. Dewshoz ment, és megragadta a csuklóját.
A nő el akarta rántani a kezét, de a férfi szorosan fogta, és az ajtó felé vonszolta őt.
- Mit csinál? Nem akarok semmiféle játékot" nézni.
- Nem hagyhatom magára - dörmögte halkan a lord. Volt ebben némi igazság. Meg akarta
mutatni a nőnek, mi rejtőzik a lelke mélyén. Temperance irtózik majd ettől, ezzel a lord tisztá-
ban volt, mégis valami beteges késztetést érzett arra, hogy megtudja, hogyan reagál erre. Hogy
a titkait leplezetlenül a nő elé tárhassa, és várjon az ítéletére.
Jacky a keskeny falépcsőn a félhomályos emeleti folyosóra vezette őket. A folyosó mindkét
oldalán ajtók voltak, mindegyiket egy-egy durva faragású számmal jelölték meg. Ahelyett,
hogy az egyik szobába léptek volna, a férfi a folyosó végén lévő, jeltelen ajtóhoz vezette őket.
Jacky kinyitotta az ajtót egy kulccsal, és betessékelte őket.
- Menjenek a végére, és forduljanak be. Egy órát maradhatnak. Nem többet.
Mrs. Dews Lazarusba botlott, és a lord érezte, hogy a nő teste remeg. Lehajolt hozzá, és a
fülébe súgta:
 - Pszt. Az ajtó nincs kulcsra zárva. Bármikor elmehetünk, ha akarunk.
- Akkor menjünk azonnal - sziszegte a nő.
- Nem. - A férfi szíve hevesen vert, és még szorosabban fogta a nő csuklóját.
Egy alacsony, keskeny folyosón álltak. A férfi az egyik fal mentén tapogatózva követte
Jacky utasítását, így tartott a folyosó vége felé. A korridor itt hirtelen bekanyarodott, és a lord
hunyorogva nézett végig rajta. Először csak koromsötétet látott, de amint a szeme hozzászokott
a sötétséghez, apró, gombostűnyi fénynyalábokat fedezett fel egymástól egyforma távolságban
az egyik fal mentén. Közelebb ment az elsőhöz, és látta, hogy az egy kémlelőnyílás. A szobából
kiszűrődő fényben alatta a kilences számot vette észre.
Mrs. Dews megpróbálta elrántani a kezét.
- Kérem, menjünk innen.
A férfi bekukucskált a kémlelőnyíláson, a nő felé fordult, és közelebb húzta.
- Nem. Nézzen be.
A nő a fejét rázta, de gyengült az ellenállása, amint a férfi közelebb vezette a falhoz.
Lazarus észlelte, hogy Temperance melyik pillanatban látta meg, mi zajlik bent, mert a teste
megfeszült. A nő a fal felé fordulva állt, távolabb a férfitól, majd Lazarus a háta mögé osont.
A férfi a nő füléhez hajolt.
- Mit lát?
A nő reszketett, de néma maradt. Nem mintha Lazarusnak szüksége lett volna arra, hogy a
nőtől tudja meg, mi történik a szobában. Már látta, amikor benézett: egy férfi és egy nő volt
bent, a férfi teljesen meztelen volt, a nő fehérneműt viselt. A nő a férfi lábánál térdelt, és az
ajkai közt tartotta annak férfiasságát.
- Tetszik? - suttogta a lord. - Felébreszti a vágyát?
A férfi érezte, hogy a nő megremeg, mint egy nyúl a sólyom karmában. Temperance olyan
illedelmes volt a felszínen, ám Lazarus a lelke mélyén tudta, hogy a nő nagyon is érzéki, csak
igyekszik ezt elrejteni. Szerette volna feltárni ezt az érzékiséget. Napvilágra hozni és a kedvét
lelni benne. Az érzékiség ugyanúgy a nőhöz tartozott, mint az aranyszínű pöttyök a szemében,
és Lord Caire szerette volna kiélvezni a nő testi vágyából fakadó öröm minden cseppjét.
- Jöjjön, nézzük meg, milyen látnivaló van még. - Kézen fogta Temperance-t, aki már
kevésbé volt elutasító, amikor a következő kémlelőnyíláshoz vezette. Egy gyors pillantással
megállapította, hogy a szoba üres.
A következő bizonyára nem lesz az.
- Nézze - mormolta a lord, és a testével a falhoz szorította a nőt. - Mit lát?
A nő a fejét rázta, de azt suttogta:
- Hátulról... teszi a magáévá.
- Mint ahogy egy csődör fedezi a kancát - mondta a férfi mély hangon, kemény testét a
Temperance-éhoz préselve.
A nő remegő fejjel bólintott.
- Tetszik?
Mrs. Dews azonban nem válaszolt.
Lazarus magával húzta őt a következő kémlelőnyílásig, ahová
Pansy küldte őket kukucskálni. A látványtól a lord görcsösen nyelt egyet. Megfordult, és szó
nélkül a lyukhoz vezette Mrs. Dewst. Tudta, hogy melyik az a pillanat, amikor a nő megértette,
mit lát, mert a teste mozdulatlanná vált, és kezével megszorította a lord kezét.
A lord mögé került, testével betakarta és a falhoz szorította a nőt, nem volt menekvés.
Temperance meleg és puha volt a nálánál nagyobb férfitest alatt.
- Mit lát? - suttogta a nő fülébe.
A nő a fejét rázta, ám Lazarus megfogta mindkét kezét, és szétterítve a falhoz nyomta, kezét
a nő kezére szorítva. Lord Caire érezte, hogy megmerevedik, lüktet a férfiassága, és
bricsesznad-rágján át Temperance puha tomporához nyomta azt.
 - Mondja el nekem - kérte a lord.
A sötét folyosó csendjében hallani lehetett, hogy Temperance nagyot nyel.
- A nő szép. Vörös a haja és fehér a bőre.
- És?
- És meztelen, az ágyhoz kötözve fekszik.

- Hogyan? - A férfi a száját a nő nyakára nyomta. Ilyen közelről erős volt az illata, egy
valódi nő illata. Azt kívánta, bárcsak levehetne a sima fehér főkötőt a nő fejéről, kitéphetné a
hajtűket a hajából, és a nő fürtjeibe temethetné az arcát. - Mondja el nekem, hogyan!
- Két keze a feje fölött van összekötözve, az ágy tetejéhez kötve. - A nő hangja rekedt volt,
halk és érzéki. - A lábai szétterpesztve hevernek, a bokái az ágy végén lévő oszlopokhoz kötve.
Teljesen meztelen és... és... - Nagyot nyelt, képtelen volt kimondani azt a szót.
- A vaginája? - lehelte Lazarus a szót a nő arcába. Ennél a szónál a csípője ösztönösen
hullámmozgásba kezdett Temperance testén, mintha az emlegetett testrészét keresné.
- Igen, az. Teljesen kitárulkozott. - A nő nyöszörgött, amint a férfi a nyakát nyalta.
- És? - sürgette a férfi.
- Ó! - A nő mély lélegzetet vett, hogy lehiggadjon. - Egy sállal van bekötve a szeme.
- A férfi?
- Magas és sötét a bőre, teljesen felöltözve áll, még a parókája is a helyén van.
A férfi a nő bőréhez simulva mosolygott, csípőjét a nő alfeléhez dörgölte. Legszívesebben
felemelte volna a nő szoknyáját, azt a lágy, nedves helyet keresve a közepén, ha nem lett volna
biztos benne, hogy ezzel kizökkentené a nőt a réveteg állapotból.
- Mit csinál a férfi? - A lord finoman megharapta a nő fülét. Temperance levegőért
kapkodott.
- A nő lábai közé térdel, és ... Ó, te jó ég! A férfi sötéten kuncogott.
- Kényezteti ott lenn, ugye? Csókolja, nyaldossa, a rózsaszín szeméremajkak között
ízlelgeti a nő eszenciáját.
Temperance felnyögött, és hátát a férfihoz nyomta - de nem menekülni akart. Hátsó felét a
férfi merev nemi szervéhez dörgölte, Lazarust pedig elöntötte a diadal mámora. Temperance
fülét nyalogatta, nyelvével körüljárta a finom fülcimpát.
- Szeretné megtapasztalni, amit lát? Akarja, hogy a szám a lába között legyen, és a
nyelvem a szeméremajkát kényeztesse? Addig kóstolgatnám, ízlelgetném, míg nem vonaglana
alattam, de nem engedném el. Ott tartanám, szélesre tárná a combját, a női-sége megnyílna
nekem, és addig ingerelném a nyelvemmel, amíg újra és újra el nem élvez.
Temperance félig elfordult a lordtól, megpróbált kiszabadulni a szorításából, de a lord
föléje hajolt, és keményen megcsókolta, száját a nő szájára tapasztva szétnyitotta az ajkait, és
nyelvét olyan vadul dugta a nő szájába, mint amilyen vadul legszívesebb belehatolt volna.
Jóságos ég! A határán volt annak, hogy a nadrágába élvezzen, de rá se hederített. A nő, az ő kis
mártírjának ellenállása végül megtört; ez édesebb volt, mint a méz.
A férfi hirtelen a nő lábai közé ékelte a combját olyan magasan, hogy Temperance
kénytelen volt lovagló ülésben ránehezedni. Elkapta a szoknyát és felrántotta, egyetlen cél
vezérelte egész lényét. Már nem törődött vele, hol vannak, ki ő és a nő valójában, és milyen
átkozott a múltja. Csak arra vágyott, hogy a nő meleg, nedves teste körülölelje. Itt és most.
Temperance a férfi hajába mélyesztette a kezét, és meghúzta, a lord meglepődve kiáltott fel
fájdalmában.
Csak ez kellett a nőnek. Nekiiramodott - mint egy menekülő nyúl a sólyom elől -,
eszeveszetten elrohant a sötét folyosón.

A lord megbabonázta őt. Temperance lihegve fordult be a sötét folyosó sarkán. Pánik fojtogatta
a torkát, attól félt, hogy megfullad vagy eszét veszti.
 Honnan tudta a lord? Talán az arcára van írva a szégyen, amit minden férfi lát? Vagy a lord
egy varázsló, aki képes megtalálni a nők érzékiségének gyenge pontjait? Ő bizony elgyengült
tőle. A lábai remegtek a férfi alatt; az öle szinte elolvadt a szégyenteljes sóvárgástól. Benézett a
szörnyű kémlelőnyíláson, és elmesélte, mit látott odabenn, és jóságos ég, élvezte ezt. Élvezte a
rettenetes szavakat, amelyeket a férfi a fülébe suttogott, élvezte, ahogy az alfeléhez dörgölőzött,
és majdnem belehatolt, ettől lángra lobbant, és felébredt benne a vágy. Arra vágyott, hogy a
férfi a magáévá tegye, mint egy csődör, ott, a bordélyház mocskos kis folyosóján. Lehet, hogy
máris eszét vesztette.
A külső folyosóra vezető ajtó nem volt bezárva. Amint hozzáért, kipattant, és a nő már
repült is lefelé a lépcsőn, Lord Caire dübörgő lépteivel a nyomában haladt. A nő átrohant a
négyszögletű kis előszobán, és hallotta, hogy a férfi káromkodik és megbotlik. Hála istennek!
Bármi is késleltette a lordot, Temperance nyert néhány másodpercet. Kinyitotta a bordély
ajtaját, és kimenekült az éjszakába.
A nagy széltől elakadt a lélegzete, és valami kis, undorító négylábú menekült el az útjából.
Temperance fejét leszegve rontott egy fedett kis sikátorba, az ősi falak visszhangozták léptei
zaját. Eszeveszetten rohant, maga se tudta, hova-, szíve hevesen kalapált a rémülettől. Ha a lord
utolérné, ismét megcsókolná, egész testével hozzá simulna, ő pedig érezné a csókja ízét, az
érintését, és képtelen lenne másodszor is elmenekülni tőle. Megadná magát, és saját bűnös
élvezeteiben tobzódna. Nem engedheti, hogy ez megtörténjen.
így amikor meghallotta, hogy mögötte a lord a nevét kiabálja, lelassította lépteit, és
lopakodva ment tovább. A fedett sikátor egy kis udvarra vezetett. A nő hátranézett, majd
átrohant rajta. Égett a mellkasa, és levegő után kapkodott volna, de fegyelmezte magát, hogy
halkan, szabályosan lélegezzen, és ekkor hátrapillantott. A kis udvar üres volt. A lord hangja
távolinak tűnt. Talán a nyomát vesztette.
Temperance lopakodva átment a sikátoron egy mellékutcába, és egy másik átjáróra fordult.
Tájékozódni próbált a sápadt hold halvány fényében. Olyan gyorsan futott, annyira sietett, hogy
fogalma se volt arról, hol lehet. A házak mindkét oldalon sötétbe burkolóztak. Átment az utcán,
futásnak eredt, és ismét hatalmába kerítette a rémület. Ekkor egy pillanatra megállt egy ház
árnyékában, és hátrafelé kémlelt. Nem látta Lord Caire-t. Talán feladta volna az üldözését?
Csakhogy ez nem tűnt túlságosan valószínűnek...
- Ostoba! - sziszegte a lord a fülébe.
A nő gyalázatos hangon felsikoltott, a lord halálra rémítette. A férfi megfogta a karját, és
megrázta, a hangja rekedt volt a dühtől.
- Elment az esze? Megígértem az öccsének, hogy vigyázok magára, erre maga összevissza
rohangál St. Giles legveszélyesebb környékén.
A nő döbbenten bámult rá, és csak arra tudott gondolni, hogy a lord azért dühöngött, mert őt
féltette. Az előbb azt hitte, hogy a férfi őrült szenvedélye miatt üldözi, közben egész idő alatt
csak a biztonságáért aggódott. Temperance nem tehetett róla: hátravetette a fejét és nevetett, a
szél elkapta a hangot az ajkáról, és a magasba repítette.
Lord Caire rosszalló tekintettel nézte.
- Hagyja abba. Ez egyáltalán nem vicces.
Erre ő persze még jobban nevetett. A lord férfiúi hiúságában megsértve felsóhajtott, és
ismét megrázta a nőt, már minden meggyőződés nélkül. Elkezdte maga felé húzni, és
Temperance-t újra a hatalmába kerítette a férfi vonzereje miatti rémület, ez józanítólag hatott
rá. A férfi mellére nyomta a tenyerét az ellenállás gyenge jeleként.
Ekkor a férfi durván maga mögé lökte a nőt. Temperance megtántorodott a hirtelen
mozdulat hatására, de visszanyerte egyensúlyát, és felnézett. Egy férfiakból álló társaság jött
szembe az utcán, mindegyikük bunkósbottal felfegyverkezve. Caire szétcsavarta a sétabotját, és
széthúzta. A rövid kard a jobb kezében volt, a bot másik felét a baljában tartotta, és habozás
nélkül a támadókra rontott.
 - Fusson! - üvöltötte a nőnek.
A férfiak nem számítottak ilyen gyors támadásra. Kettő közülük lemaradt, az egyik
tétovázott, a maradék kettő azonban ollóba fogta Caire-t. Temperance a pisztoly után
tapogatózott, amelyet általában magával hordott, egy zsákba kötve és a derekához erősítve a
szoknyája alatt, amelyet most elkezdett felemelni.
Egy sikolyt hallott, majd hirtelen borzasztó csend lett. Felnézett, és látta, hogy Lord Caire
egyik támadója hanyatt esett, az arcát elöntötte a vér. Caire elegánsan megpördült, a köpenye
meglebbent körülötte, amint a másik férfi felé döfött.
- Temperance! Engedelmeskedjen nekem! Fusson! Hirtelen egy vastag kar fonódott
Temperance nyaka köré, és
elfojtotta a sikolyát.
- Dobja el a kardját - mondta egy durva hang a nő füle mellett -, vagy kitöröm a nő nyakát.
Caire megfordult, a szeme összeszűkült, amikor látta, hogyan áll a helyzet, majd a
Temperance-t fogva tartó férfi felhördült és elernyedt. A nő elhúzódott tőle, és a férfi teste a
földre zuhant. Temperance felnézett, és látta...
Egy jelenés haladt el mellette némán és gyorsan. A támadók nem is tudták, hogy ott van,
amíg az egyiket át nem szúrta. Talán álmodom? - gondolta Temperance. - Lehet, hogy már meg
is öltek, csak nem tudok róla? Mert ő vagy az a valami, ami most Caire oldalán harcolt némán,
halálosan, elszántan, semmi, általa korábban látotthoz nem volt hasonlítható.
Magas és sovány volt, és vörös-fekete mintás tunikát viselt.
Térdnadrágja, lovaglócsizmája és széles karimájú kalapja csak úgy feketéllett. Az arca felső
részét fekete álarc fedte, az orra groteszkül hosszú volt, és hátborzongató ráncok keretezték a
szemét és előreugró arcát. Egyik kezében csillogó kardot tartott, a másikban egy hosszú tőrt, és
mindkettőt egyszerre használta, pokoli gyorsasággal, fürgén ugrándozva küzdött a
macskaköveken.
Caire és a jelenés egymásnak háttal álltak, mindkét figura halálos pontossággal vívott.
Caire a bal kezében lévő bottal kivédett egy csapást, és máris döfött a jobbjában tartott karddal.
A még ellenük támadók úgy követték a két férfit, mint egy falkavesztett kutya. Caire és az árny
együtt mozogtak, mintha egész életükben így harcoltak volna. Nem számított, hogy a támadók
hogyan próbáltak áttörni a védelmen, nem találtak rést rajta. A jelenés keresztben felhasította az
egyik férfi mellkasát, Caire a másik combjába szúrt. Az egyik támadó felkiáltott, és hirtelen
mind elmenekültek, elnyelte őket a St. Giles-i éjszaka. Még az a férfi is, aki Temperance-t
hátulról elkapta, annyira magához tért, hogy el tudott futni.
A hirtelen beállt csöndben Temperance hallotta a saját zihálását. Kezében a pisztoly
igencsak remegett.
A jelenés elegánsan megfordult, csizmája halkan megcsikordult a macskaköveken. Lekapta
a kalapot a fejéről, és mélyen meghajolt. Egy skarlátvörös toll lebegett a kalapján, amint vissza-
tette a fejére. Azzal ő is eltűnt.
Temperance Caire-re nézett.
- Súlyosan megsebesült? Ki volt ez?
- Fogalmam sincs. - A lord a fejét rázta. Hátul szalaggal átkötött ezüsthaja kibomlott
verekedés közben, és fekete köpenyére omlott. - De úgy tűnik, a St. Giles-i kísértet nem puszta
rémhír.

Tizedik fejezet

Meg a fejét rázta.

- Felség, ez nem szeretet.
- Micsoda? - kérdezte a király fenyegetően. - Ha nem szeretet, akkor mi?
 - Engedelmesség - mondta Meg. - Az őrök engedelmesen azt mondják, amit elvár tőlük,
felség.
A trónteremben a légyzümmögést is hallani lehetett volna. Csak a kis kék madár csiripelt, a
király pedig felsóhajtott.
- Vigyétek vissza a tömlöcbe - parancsolta az őröknek. Azután Meghez fordulva
hozzátette-. - És mire legközelebb a szemem elé kerülsz, mosakodj meg rendesen.
Meg pukedlizett.
- Ahhoz, hogy megmosakodjak, szükségem lesz vízre, szappanra és törülközőre,
szolgálatára, felség.
A király intett.
- Teljesítsétek a kívánságát. Azzal az őrök elvezették a lányt...

Tudtam, hogy a St. Giles-i kísértet létezik! - kiáltott fel Nell aznap késő este.
Temperance megfordult, hogy a cselédlányra nézzen, és tudta, hogy a konyhaasztalnál vele
szemben ülő Winter is felé fordul. Nell elpirult, mert mindketten őrá bámultak.
- Nos, tudtam! És vérvörös szeme volt?
Temperance fáradtan mosolygott Nell izgatottságán. A támadás után Caire hazakísérte,
majd Winter és Nell szinte azonnal faggatni kezdték. Az elmúlt negyedórát azzal töltötte, hogy
Winter rosszalló kérdéseire válaszolt, Nell időnként közbekiáltott.
- Nem láttam jól a szemét - felelte Temperance az igazságnak megfelelően. - Fekete
félálarcot viselt, és hosszú, görbe orra volt.
Winter felhorkant. Temperance ránézett.
- És vörös-fekete bohócruhát viselt, mint egy harlekin. Testvére erre felvonta a
szemöldökét, nem igazán tűnt hihetőnek a történet.
- Színházi kosztümöt? Úgy hangzik, mintha őrült lenne.
- Egy őrült színész. - Nell megborzongott a gyönyörűségtől.

- Ahhoz képest, hogy őrült, nagyon jól harcolt - mondta Temperance bizonytalanul.
- Talán csak egy drámai érzékkel megáldott útonálló -mondta Winter szárazon.
- Jaj, ő valóban egy kísértet, aki visszajár St. Gilesba, hogy megbosszulja a halálát -
mondta Nell.
Temperance a fejét rázta.
- Nem kísértet volt. Ma este egy hús-vér, magas, sovány embert láttam. - Bohókásan
mosolygott. - Történetesen olyasmi figura volt, mint te magad, testvérem.
Nell elfojtott egy kacajt. Winter csak felsóhajtott.
- Nos, bárki volt is az illető - mondta Temperance gyorsan -, neki köszönhetem az életem.
- Ezért is lenne bölcs dolog, ha nem találkoznál többé Lord Caire-rel - válaszolta Winter.
Temperance összerezzent, tudta, hogy amit mondott, csak olaj volt a tűzre. Bárcsak ne
lenne ennyire fáradt! Megdörzsölte a halántékát.
- Kérlek, Winter, nem folytathatnánk ezt a beszélgetést holnap?
A férfi egy pillanatra szomorú, barna, szigorú szemmel nézett rá, majd bólintott, és felállt.
- Ma este megkíméllek ettől a vitától, testvérkém, de attól, hogy alszom rá, nem változik a
véleményem. Az, hogy ezzel a férfival találkozgatsz, veszélybe sodor, miatta elhanyagolod az
otthon és a gyerekek iránti kötelességedet, és attól tartok, veszélyezteti a józan eszed és az
erényességed. Azt akarom, hogy soha többé ne találkozz Lord Caire-rel.
Winter udvariasan bólintott, és kiment a konyhából. Temperance a tenyerébe temette az
arcát.
Egy pillanatnyi csend után Nell a torkát köszörülte.
- Egy csésze tea mindent rendbe hoz, főleg lefekvés előtt. Temperance a könnyeit nyelte.
- Köszönöm.
 Még soha nem keveredett vitába Winterrel. Asa és Concord sokszor felbosszantották őt,
mert önfejűségük miatt képtelenek voltak megérteni a másik ember nézeteit, de Winter még
soha nem emelte fel a hangját vele kapcsolatban. Komoly ember volt, egykönnyen nem lehetett
kihozni a sodrából, és az a felismerés, hogy ma este éppen ezt tette vele, nagyon elkeserítette.
Nell egy teáskannát és két csészét tett az asztalra, és leült Temperance-szal szemben. Az
egyik csészébe gőzölgő teát töltött.
- Mr. Makepeace nem gondolta komolyan... nos... ah... -A szolgálólány elhallgatott,
látszott rajta, hogy nem találja a megfelelő szót, amely ne lenne becsmérlő a gazdájára nézve.
Temperance keserűen mosolygott.
- De igen, komolyan gondolta.
- Ó, de...
- És igaza van - Temperance átnyúlt az asztalon, és maga elé húzta a csésze teát. - Nem lett
volna szabad magára hagynom Wintert, hogy Lord Caire-rel kószáljak Kelet-Londonban. El-
hanyagolom a kötelességeimet.
Nell csendben kitöltötte a saját teáját is, és nagy darab cukrot kevert bele. Élvezettel
belekortyolt, majd óvatosan visszatette a csészét az asztalra, és a teát nézte.
- Lord Caire nagyon... tisztességes ember, és nagyon kellemes megjelenésű, úgy látom.
Temperance ránézett. Nell az ajkába harapott.
- Azt hiszem, a haja miatt, olyan hosszú, sűrű és csillogó. És ezüstszínű! Annyira feltűnő.
- Nekem a szeme tetszik - ismerte be Temperance.
- Tényleg?
Egy csöpp tea volt az asztalon, és Temperance a mutatóujjával megérintette, majd egy kört
rajzolt az asztalra.
- Még soha nem láttam ilyen kék szemet. És a szempillája olyan sötét a hajához képest.
- Elég szép az orra - mondta Nell elgondolkodva.
- És széles a szája, ívelt az ajka. Észrevetted?
Nell akkorát sóhajtott, hogy az felért egy válasszal. Temperance az ajkába harapott.
- És az ajka olyan kemény, mégis puha. Eláll tőle a lélegzetem.
Rájött, hogy az utolsó vallomással talán túlságosan kitárulkozott, úgyhogy gyorsan ivott
egy korty teát.
Visszatette a csészét az asztalra, Nell pedig elgondolkodva nézett rá.
- Úgy tűnik, hogy különös... figyelmet szentel önnek, asszonyom.
Temperance ismét az asztalt nézte. A kör, amit a csepp teával rajzolt, már felszáradt.
- Miből gondolod? Még sosem találkoztál vele.
- Ó, de hallottam a gyerekektől és Pollytól - mondta Nell. - Polly azt mondja, valósággal
beleborzong, ahogy a lord magára néz.
Vajon hogyan nézett rá a lord? Talán Nell összetévesztette a sóvárgást a törődéssel? És miért
fontos ez annyira a számára? Temperance a fejét rázta, az asztalra tette a tenyerét.
- Az ő vágyai nem természettől valók. És ha mégis azok lennének, milyen nő lennék, ha
engedném, hogy a vágyakozásom irányítson.
- Talán egy hétköznapi nő - mondta Nell szelíden. Temperance szótlanságba burkolózott,
eszébe jutott a vörös
hajú nő, sállal a szemén. Felidézte, milyen izgatottá vált a látványtól. Annyira belefáradt abba,
hogy megpróbálta elfojtani a vágyait, erre itt volt Lord Caire, aki egyáltalán nem akarta
elfojtani őket. Úgy tűnt, inkább kedvét lelte bennük. Nell a torkát köszörülte.
- Egyszer volt egy barátom, aki szeretett kissé perverz játékokat űzni a hálószobában.
- Igazán? - Nell szinte sosem beszélt korábbi életéről. Nell bólintott.
- Más szempontból teljesen normális úriember volt, bár szívesén kileste, mások hogyan
csinálják, de a hálószobában szerette az ágyhoz kötözni a hölgyet, akivel volt.
 Temperance igyekezett nem Nellre nézni, az előtte lévő asztallapra meredt, és érezte, hogy
elpirul. Ilyen témáról beszélgetni eleve rettenetes volt, pláne hogy közben Lord Caire-re
gondolt... Ó, jóságos ég!
- És... - Temperance elhallgatott, és megnyalta a száját -bántott téged?
- Ó, nem, asszonyom - mondta Nell. - Ne tévessze össze ezt azokkal az urakkal, akik
szeretik bántalmazni a partnerüket, az én szeretőm nem efféle volt. Csak úgy tűnt, hogy jobban
élvezi az egészet, ha képtelen vagyok megmozdulni.
- Ó - sóhajtott fel Temperance halkan.
Egyáltalán nem szabadna ilyesmire gondolnia, mert a legsötétebb ösztöneit hozza a
felszínre. Úgy érezte azonban, hogy egész lénye fellázad ez ellen. Olyan szörnyű dolog csupán
csak gondolnia arra, hogy milyen lenne Lord Caire-rel szeretkezni? Azon tűnődni, milyen érzés
lenne, ha közben egy sállal kötnék be a szemét? Kitalálni, hogy vajon a lord mit tenne vele
először, ha ki lenne kötözve, és meztelenül, kiszolgáltatottan feküdne előtte? Elképzelni,
milyen lenne, ha megadná magát, és bűntudat nélkül hagyná, hogy Lord Caire kényére-kedvére
kiélje rajta a vágyait?
Megborzongott a gondolatra, de nem mutatta jelét.
- Azt hittem, elítéled Lord Caire-t.
- Nem igazán ismerem ezt a férfit - mondta Nell óvatosan. -Csak azt tudom, milyen
hírnévre tett szert az éjszakai pillangók körében St. Gilesban.
Temperance rosszallón nézett rá.
- A puszta tény, hogy egyáltalán hírnévre tett szert az említett hölgyek körében, elég ok
lehetne arra, hogy elítélje az ember.
- Azt hiszem, igaza van - sóhajtott Nell. - Tudom, hogy a férfi önmegtartóztatásra van
ítélve, ha nőtlen. Nem lenne szabad szajhákat látogatnia, hogy kielégítse a vágyait.
Temperance helyeslőleg bólogatott. Hát persze hogy nem. Bűnös dolog a házasságon kívüli
nemi közösülés.
- Csak az a bökkenő - mondta Nell halkan -, hogy nem értem, kinek árt ezzel.
Temperance hirtelen ránézett.
- Hogy érted ezt? Nell vállat vont.
- Nos, ami a szeretkezést illeti. Azt hiszem, minden férfi és a legtöbb nő is élvezi, még
házasságon kívül is. Akkor miért olyan rossz az?
Temperance maga elé bámult, képtelen volt válaszolni. Nell előrehajolt.
- Ha az együttlét élvezetet okoz, akár csak egy rövid időre is, miért ítéljük el?

Másnap reggel St. John a dolgozószobájában éppen egy Ciceró-beszédbe mélyedt, amikor
Molder krákogva megállt az ajtónál.
- Lord Caire-t szeretném bejelenteni, uram.
A legszívesebben azt mondta volna, hogy nincs itthon, de ez az átkozott Caire közvetlenül a
komornyik mögött állt. St. John összeszorította a száját, letette a tollát, és intett Caire-nek, hogy
bejöhet.
Caire kezében egy hatalmas csokor margarétával lépett be.
- Nem fogod elhinni, kivel találkoztam St. Gilesban a múlt éjjel.
- Egy szajhával? - kérdezte St. John fanyar humorral.
- Nem. Persze, azzal is. - Caire megvakarta az állát. - Legalábbis feltételezem, hogy voltak
ott szajhák, de ebben nincs semmi újdonság. Nem, megismerkedtem a hírhedt St. Giles-i kí-
sértettel.
- Valóban? Ma éjjel? - St. John szorgosan rendezgette a papírjait az asztalon.
Amikor ismét felpillantott, Caire elgondolkozva nézte őt. Letette a virágcsokrot az asztalra.
 - A férfi bohócruhát viselt, széles karimájú kalapot skarlátvörös tollal és fekete félálarcot.
Egy hosszú kard és egy rövid tőr is volt nála, mindkettőt ügyesen forgatta. Bár kissé hivalkodó
volt véleményem szerint.
St. John bosszúsan felcsattant.
- Mintha arra születtél volna, hogy mások hivalkodó viselkedését kritizáld.
Caire ügyet se vetett a kijelentésre.
- Azt hiszem, hogy az a skarlátvörös toll kissé túlzás volt. St. John felsóhajtott.
- És mit csinált a kísértet?
- Ha tudni akarod, megmentette az életemet.
- Tessék?
- Az éjjel öt orgyilkos támadt rám. A kísértet váratlanul közbelépett.
- Mrs. Dews veled volt?
Caire megfordult, és némán nézett rá.
- Vigyen el az ördög! - St. John felpattant az íróasztaltól. -Miért jársz folyton annak a
hölgynek a sarkában? Csak veszélybe sodrod.
- Legalább annyira nincs ínyemre ez, mint neked. Elhatároztam, hogy többé nem viszem
magammal St. Gilesba testőr nélkül. - A lord a fejét rázta. - Még nem döntöttem el, hogyan
folytathatnám vele a nyomozást.

- Végleg békén kellene őt hagynod. Caire kelletlenül elhúzta a száját.

- Attól tartok, képtelen lennék rá.
- Miért? - St. John a fejét csóválta. - Még csak nem is az ízlésed szerint való.
- Milyen nő való az ízlésem szerint?
St. John másfelé pillantott. Mindketten jól tudták, milyen nőket kedvel Lord Caire.
- Szajha? - kérdezte Caire halkan. - Olyan nő, aki ékszerekkel megvásárolható?
St. John tanácstalanul nézett rá. Caire fel-alá járkált a szobában.
- Talán ráuntam az efféle nőkre. Hátha másfajta nő társaságára vágyom.

St. John előredőlt a széken, a hangja halk, de erőteljes volt.

- És miért éppen rá? Számtalan, a mi rangunkhoz illő nő van, aki intelligens, szellemes és
szép, aki nagyon boldog lenne, ha kitüntetnéd a figyelmeddel.
- És gondolatban mindegyik az évi jövedelmemet és a származásom előkelőségét
méricskélné. - Caire egy kissé szomorkásán mosolygott. - Talán egy olyan nőt szeretnék, akit
ezek egyike sem érdekel. Egy olyan asszonyt, aki, ha rám néz, semmi mást nem lát, csak a
férfit.
St. John ámuldozva nézte.
- Van valami ebben a nőben - mondta Caire halkan. - Mindenkiről gondoskodik maga
körül, csak magával nem törődik. Én szeretnék az lenni, aki törődik vele.
- Tönkre fogod tenni - mondta St. John.
- Tényleg? Tiltakozásod ellenére a hölgy bizonyos hajlandóságot mutat. Fejezd be,
Godric. Miért izgatod magad annyira miatta?
St. John hallgatott, egy régóta őrzött bánat emléke tört fel a szívében.
- A fene egye meg! - Szúrós pillantást vetett Caire-re. - Szerinted nem hasonlít Clarára?
- Nem. - Caire az ujja hegyével megérintette a margarétacsokrot. - Clara mindig is a tiéd
volt, kezdettől fogva. Soha nem gondoltam rá másképp, mint egy kedves barátra. Bevallom,
ugyanezt nem mondhatnám el rólad Mrs. Dewsszal kapcsolatban.
St. John ökölbe szorított kezét nézte az asztalon.
- Sajnálom.
- Mit?
 - Azt hiszem, féltékenységből viselkedtem így. - St. John lehunyta a szemét. - A te
választottad egészséges, erős hölgy.
- Nem, nekem kellene elnézést kérnem. Nehéz terhet cipelsz. St. John lehajtotta a fejét,
képtelen volt megszólalni.
- Tudod, az életemet is odaadnám érte, ha kigyógyíthatnám a betegségéből - suttogta
Caire.
Stjohn hallotta Caire távolodó lépteit, majd ahogy halkan becsukódott mögötte az ajtó.
Mély levegőt vett, és kinyitotta köny-nyes szemét. Ingerülten az ingujjába törölte a könnyeit.
Azután felállt, és a Caire hozta virágokhoz ment. A csokorban legalább két tucat fehér és
aranyszínben tündöklő margaréta volt.
St. John fogta a csokrot, és kivitte a dolgozószobából. Clara kedvenc virága a margaréta
volt.

Silence késő délután indult el otthonról. Ha ez az Elbűvölő Mickey tolvaj, aki éjszaka dolgozik,
ésszerűnek tűnt azt gondolni, hogy reggel nincs a legjobb hangulatban. Ő a lehető legjobb pilla-
natában akart vele találkozni.
Sietős léptekkel ment végig a keskeny utcán, óvatosan kerülte mások tekintetét,
mindazokét, akik London e környéken kóboroltak. A legtöbbjük utcai árus volt, egész nap a
portékájukat árulták a gazdagabb városrészekben, és most hazafelé tartottak a hosszú munka
után. Talicskájukban fonnyadt zöldségmaradékokat toltak, vagy üres tálcákat vittek,
amelyekről rég elfogyott már a pite és a gyümölcs. Tőlük nem félt. Voltak azonban mások,
akiktől nagyon tartott; ravasz tekintetű, gonosz, alacsony férfiak. Cifra ruhás nők, akik az
ajtókban és a sikátorok bejáratánál ácsorogtak, és felemelték a szoknyájuk egyik szélét, hogy a
hivatásukat reklámozzák, ha egy férfi haladt el mellettük. Silence sietve távolodott ez utóbbi
két csoporttól.
Tudta, hogy sima gyapjúszoknyája és egyszerű csipke főkötője sokkal jobb minőségű volt
a környékbeliek által viselt bármely ruhadarabnál. Szépen felöltözött a Mickey-vel tervezett
beszélgetéshez, jó benyomást akart tenni rá, anélkül, hogy kihívó lett volna, de még a második
legjobb szoknyájával is magára vonta a sarkokon álló szajhák figyelmét. Szorosabban fogta
maga körül a köpenyét, és előreszegett fejjel továbbsietett.
Már nem volt biztos benne, hogy jó ötlet volt eltitkolni a férje elől, milyen feladatra is
vállalkozott. De mi más választása lett volna? Nem tudta ölbe tett kézzel várni, hogy Williamet
börtönbüntetésre ítéljék. Egyedül ezt tehette, és mivel a férje kétségkívül helytelenítette volna,
nem látta értelmét, hogy előre tájékoztassa a szándékáról.
Silence mély levegőt vett, és befordult az utolsó sarkon.
A ház, ahová irányították, egy régi, magas és keskeny, omladozó homlokzatú téglaépület volt.
Egy cipészüzlet és egy bérház között állt, semmivel sem tűnt különbnek a szomszédainál.
Eltekintve attól, hogy két tagbaszakadt férfi állt a bejáratnál, és a harmadik az épülettel
szemben, az utcán járkált fel-alá. Silence kihúzta magát, felemelte a fejét, és odament az
ajtóhoz.
Erősen william kedves arcára gondolt, és az őrökre nézett.
- Azért jöttem, hogy találkozzak Mr. O'Connorral.
Az egyik férfi rá se hederített, úgy tett, mintha nem is hallaná, nem is látná, hogy ott áll az
orra előtt. A másik azonban, aki egy péppé vert, betört orral és túl szűk üvegzöld kabáttal
büszkélkedhetett, úgy tűnt, jól szórakozik a kérésen.
Tetőtől talpig végigmérte Silence-t, bizalmaskodón, de nem barátságtalanul.
- Nem igazán vagy az esete, drága.
- Efelől semmi kétségem. - Silence eltökélte magában, hogy nem jön zavarba a férfi
arcátlan megjegyzésétől. - Mindenesetre beszélnem kell vele.
- De ugye látod, hogy ez nem lehetséges? - válaszolta a betört orrú.
 A társa először szólalt meg, hiányzott a felső fogsora.
- Mid van? Silence pislogott.
- Tessék?
A betört orrú a fejével a másik felé biccentett.
- Azt szeretné tudni, mennyit tudsz fizetni nekünk, kedves.
- Ja! - Silence elővette a derekára kötött kis erszényt a szoknyájából. Kinyitotta, és ismét a
két férfira nézett. - Két pennyt fejenként.
Fogatlan felhorkant.
- Fél koronánál semmi esetre se kevesebbet.
Silence mély levegőt vett, de mielőtt tiltakozni kezdhetett volna, a betört orrú a társához
fordult.
- Fél korona? Megőrültél, Bert?
- Nem őrültem meg, Harry - felelte Bert. - Véleményem szerint fél korona egész jutányos
ár.

- Ha Suffolk grófnője lenne, akkor talán - fortyant fel Harry. - Úgy látod, ő Suffolk
grófnője?
- Nem, ő csak egy... - kezdte Bert hevesen.
- Bocsánat! - szólt közbe Silence meglehetősen hangosan, mert attól félt, hogy a két férfi
rögtön bunyózni kezd.
Harry és Bert egyszerre fordultak felé, de Harry volt az, aki így szólt-.
- Igen?
- Fejenként egy shilling megfelel?
Bert ismét hangosan felhorkant, nyilvánvalóan nem tetszett neki az ajánlat, de Harry
nagyvonalúbb volt.
- Fejenként egy shilling egészen méltányos.
Bert halkan morgott valamit a lágy szívről és a meglágyult agyról, de egész készségesen
nyújtotta a tenyerét, amikor Silence kinyitotta az erszényét.
- A te védenced - mondta Harrynek. - Kísérd el hozzá. Harry beleegyezőn bólintott Bert
felé.
- Az lesz a legjobb. Erre, kisasszony. - Azzal kinyitotta előtte az ajtót.
Silence belépett a házba, és szinte azonnal megtorpant, és tátva maradt a szája, bár ez nem
volt szokása. Mögötte Harry felkuncogott.
- Ugye erre nem számított?
A nő csak kábultan bólintott. A falakat arany borította.
A magas boltíves előcsarnok keskeny volt ugyan, de a padlótól a mennyezetig minden
aranyozott volt. A lába alatt a mozaikszerűen kirakott márványlapok a szivárvány színeiben
pompáztak. Az aranymennyezetről kristálycsillárok lógtak, a káprázatos sárgás fém
megsokszorozva tükrözte vissza a fényt, és mindez elképesztő pompát és gazdagságot árasztott.
- A gazdád nem fél a tolvajoktól? - bökte ki Silence meggondolatlanul.
Te jó ég, még soha nem hallott ilyen tékozlóan túldíszített helyről, mint ez az előcsarnok.
Biztos, hogy magánál a királynál sincsenek aranyból a falak!
Harry csak nevetett.
- Bolond lenne az, aki megpróbálna lopni Elbűvölő Mickey-től, kisasszony. Csak
olyasvalaki tenné, aki nem bánná, hogy másnap a Teremtővel találkozik.
Silence nagyot nyelt.
- Értem.
Harry elkomolyodott.
- Biztos benne, kisasszony, hogy találkozni akar vele? Még ki tudom engedni hátul azon
az ajtón, és nem lesz semmi baj.
 - Nem. - Silence kihúzta magát. - Addig nem megyek el, amíg nem találkoztam vele.
Harry megrántotta hatalmas vállát, mintha azt mondaná: „mosom kezeimet". Minden
további megjegyzés nélkül megfordult, és átvezette a nőt a mesés előcsarnokon. Hátul egy
kanyargós lépcsőház állt, ugyanolyan sokszínű márványból készült, mint a padló, mintha csak
egy császár álmodta volna meg. Harry előrement a lépcsőn - ketten nem fértek volna el egymás
mellett -, és felvezette a nőt az emeleti előcsarnokba. A lépcső végével szemben két hatalmas
duplaajtó volt. Harry bekopogott az egyiken.
A kazettás ajtón egy kis ablak nyílt ki, és egy szem pislogott a jövevényekre.
- A hölgy őt magát akarja látni - mondta Harry. A szem Silence felé nézett.
- Megmotoztad a némbert? Harry felsóhajtott.
- Szerinted olyan ez, mint egy orgyilkos, Bob? Bob pislogott.
- Meglehet. A legjobb orgyilkosokról az ember nem gondolná, hogy azok, ha érted, amit
mondok.
Harry egyszerűen a szembe nézett.
- Na, jól van - mondta Bob, a szem kisvártatva. - De a fejeddel játszol, ha bármivel is
próbálkozna.
Harry Silence-re nézett.
- Ne próbálkozzon semmivel, hallja?
A nő némán bólintott. Elszorult a torka, amikor ráeszmélt, miért is jött ide.
Bob kinyitotta a hatalmas aranyozott ajtókat; kiderült róla, hogy ő maga csontvázsovány
férfi, fején rosszul méretezett fehér parókával. A kabátját összetartó széles, kopott övben
egy sor pisztoly pihent. Silence azonban szinte észre sem vette az ajtónállót.
Az ajtón túl fényűzően berendezett, négyszög alakú szoba volt. A színpompás
márványpadló itt is folytatódott, de a falak itt nem aranyból, hanem csillogó fehér márványból
készültek. Silence közelebbről is megnézte, és elállt a lélegzete. A fehér márványt drágakő
berakások díszítették. A mennyezet aranyból volt, számtalan kristálycsillár függött róla,
amelyek úgy ragyogtak, mint a reggeli napfény. A szoba telis-tele volt értékes holmival. A
márvány asztallapokat tarka selymek díszítették. A faragott mahagónitálalók mellett intarziás,
polcos íróasztalok álltak. A ládákból kiömlött szalma alól porcelánedények és finom faragású,
jádekőből készült figurák bukkantak elő. A Keletről érkezett ládákból egzotikus fűszerek illata
áradt, és kecses márványszobrok meredtek szenvtelenül a látogatóra. A mesebeli kincsekkel teli
szoba túlsó végén, az emelvényen egy hatalmas, magas támlájú szék állt, vörös kárpitozása és
faragott, aranyozott karfája miatt csakis trónnak volt nevezhető.
Ilyenformán a széken ülő férfi sem lehetett más, csak a kalózkirály. Az egyik lábát
hanyagul a szék karfáján pihentette. A haja nem volt összekötve, koromfekete fürtök omlottak a
vállára és lógtak a homlokába. Vászoninge ki volt gombolva a mellkasán, és finom csipke
keretezte olajbarna bőrét. Fekete bársony térdnadrágjához combközépig érő, fényes
lovaglócsizmát viselt.
Más körülmények között Silence lehet, hogy jót derült volna a nevetségesen hivalkodó
figurán, de a körülötte lévő férfiakon látszott, hogy nagyon is komolyan veszik őt. Jobbra tőle
egy vékonyka emberke állt, nem viselt parókát, szinte teljesen kopasz volt, és kerek szemüveget
hordott. Balra tőle vagy fél tucat állig felfegyverzett, marcona férfi ácsorgott. A könyökénél
egy kisfiú édességekkel megrakott ezüsttálcát tartott. Közvetlenül Elbűvölő Mickey trónja előtt
pedig egy behemót férfi térdelt, úgy tűnt, mintha az életét féltené.
- Sajnálom! - A férfi összeszorította hatalmas öklét. - Isten a tanúm, hogy sajnálom, uram!
Az Elbűvölő Mickey jobbján álló, vékony kis emberke súgott valamit a folyami kalóz
fülébe. Mickey bólintott, és az előtte könyörgő férfira nézett.
- És meg fogsz érteni engem, Dick, ha úgy látom, hogy a bocsánatkérésed annyit sem ér,
mint egy rakás kutyaürülék.
 A Dick nevű nagydarab férfi valósággal reszketett. Elbűvölő Mickey még egy pillanatra
rámeredt, majd jobb könyökét a szék karfájára támasztotta, hüvelyk- és középső ujját lustán
összedörzsölte. Ékköves gyűrűk csillogtak az ujjain.
Azután csettintett az ujjával két emberének. Ők azonnal előreléptek, a térdeplő férfi pedig
üvölteni kezdett.
- Ne! Istenem, ne! Kérem, két gyerekem van, és a feleségem a harmadikat várja!
A férfi még akkor is ordított, amikor kivonszolták a távolabb eső ajtón. Az ajtó bezárult, és
az ordítás azonnal megszűnt. A hirtelen beállt csöndtől szinte kongott a hatalmas terem.
Silence érezte, hogy az eddig visszafojtott levegő csak most távozik a tüdejéből. Jóságos
ég, mire is szánta el magát?
Harry megfogta a könyökét, és a trón felé vezette. Amikor közelebb értek, Harry a szája
sarkából azt sziszegte a nőnek:
- Ne mutassa, hogy fél. Mickey gyűlöli a gyávákat.
És Silence ott állt Elbűvölő Mickey O'Connor előtt, pontosan ugyanazon a helyen, ahol a
szerencsétlen Dick térdelt néhány másodperccel korábban.
Elbűvölő Mickey intett a tálca édességet tartó fiúnak. A fiú elé hozta, és megkínálta az urát.
Elbűvölő Mickey gyűrűs ujjai egy ideig a tálca fölött kerengtek, mígnem kiválasztott egy
rózsaszín, cukrozott bonbont.
Elegáns, gyűrűs ujjai közt tartva szemügyre vette az édességet.
- Ki ez a nő?
Harry bólintott, higgadtan válaszolt a kurta kérdésre.
- Egy hölgy, aki beszélni szeretne magával.
Elbűvölő Mickey szeme Silence felé villant, a nő pedig látta, hogy a férfi szeme sötétbarna,
szinte fekete színű.
- Ezt magam is látom, kedves Harry. Az én kérdésem inkább arra vonatkozik, hogy ez a nő
miért van itt a tróntermemben?
Silence Harryre pillantott - aki most először tűnt nyugtalannak -, és elhatározta, hogy
megszólal a férje érdekében.
- A férjem, William Hollingbrook kapitány ügyében jöttem, és a rakomány miatt, amit ön
ellopott a hajójáról, a Pintyről.
Harry hirtelen mély levegőt vett, az édességekkel teli tálcát tartó fiú hátrább lépett, és az
Elbűvölő Mickey jobbján álló, vékony emberke a kerek szemüvege fölött kérdőn nézett
Silence-re.
A nő rájött, hogy tapintatosabban is beszélhetett volna. De már túl késő volt. Elbűvölő
Mickey rászegezte sötét tekintetét, és figyelmesen szemügyre vette a legapróbb részletekig. A
férfi feldobta, és a szájával elkapta a rózsaszín édességet, majd lassan rágni kezdte, állán
megfeszültek, majd elernyedtek az izmok, szempilláit félig lehunyva élvezte a bonbon ízét.
Nyelt egyet, majd elmosolyodott, és Silence megértette, hogy a férfi miért kapta az
„elbűvölő" jelzőt. Ha mosolygott, Mickey volt a leghelyesebb férfi, akit valaha látott. Alig
lehetett több, mint harminc, a bőre sima és olajbarna színű volt, fekete szemöldöke pedig
kétoldalt felfelé ívelt. Hosszú, szinte arisztokratikus orra és szépen ívelt, telt ajka volt, a szája
mellett apró gödröcske jelent meg, ha mosolygott - ilyenkor Elbűvölő Mickey szinte ártatlan-
nak tűnt.
Csakhogy Silence tudta, nem eshet ebbe a csapdába. Nem számít, milyen a mosolya, a férfi
bűnös.
- Úgy vélem, a lopás túlságosan csúnya szó - mondta Elbűvölő Mickey vontatottan. ír
kiejtése miatt a szavai szinte simoga-tóak voltak. - Figyelmeztetnem kell magát, Mrs.
Hollingbrook, hogy nem sok embernek engedem meg, hogy kiejtsék ezt a szót a jelenlétemben.
Silence nem volt hajlandó bocsánatot kérni. Ez az ember olyat tett, amivel veszélybe
sodorta a férjét.
 Mickey félrebillentette a fejét, egy selymes, göndör, hosszú ébenfekete hajtincs hullott a
vállára.
- Hát mit szeretne tőlem, kedves? A nő felemelte az állát.
- Azt akarom, hogy adja vissza a rakományt. Mickey pislogott egyet, mint aki
jól szórakozik.
- És mi az ördögért tennék ilyen csacsiságot?
A nő szíve olyan hangosan dobogott, hogy attól félt, Mickey meghallja, de következetesen
folytatta mondandóját:
- Mert úgy helyes, ha visszaadja a rakományt. Ez a keresztényi magatartás. Ha nem adja
vissza, a férjem börtönbe kerül.
Mickey felhúzta fekete szemöldökét, egész sátáninak tűnt. |
- A férje tudja, hogy itt van, kedvesem? Silence az ajkába harapott.
- Nem.
- Á. - A férfi ismét intett az édességet felszolgáló fiúnak, és egy másik bonbont választott.
Silence szólásra nyitotta a száját, de Harry a könyökével oldalba bökte, így hát
engedelmeskedett a figyelmeztetésnek, és nem szólt egy szót sem.
Mickey lassan majszolta az édességet, a teremben lévők közben vártak. Silence észrevette,
hogy Mickey mögött egy fekete márványszobor áll, az egyik római istennőt ábrázolta. A fején
diadém volt, és hosszú gyöngysorok futottak meztelen mellén átvetve.
- Nos, a helyzet a következő, kedvesem - mondta Mickey olyan hirtelen, hogy Silence
szökkent egyet. - Kissé összekülönböztem annak a hajónak a tulajdonosával, amelynek az ön
férje a kapitánya. A tulajdonos helyesnek és jónak tartja, ha nem fizeti meg rendesen a
tizedemet a szállítmányok után... És én nem értek egyet ezzel. Szerény véleményem szerint
nem tisztel engem eléggé. Tehát vettem magamnak a bátorságot, és elkoboztam a Pinty
rakományát, hogy bizonyos értelemben magamra vonjam a tulajdonos figyelmét. Lehet, hogy
ön ezt drasztikus lépésnek tartja, és ezzel egyet kell értenem, de ez gyakorlatilag mindegy is.
Ami pedig a tulajdonost illeti: ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát.
Azzal Elbűvölő Mickey könnyedén vállat vont, mintha az ügy további kimenetele már nem
az ő kezében lenne.
Hát ennyi volt. Silence meghallgatása véget ért. Harry a nő karjára tette a kezét, hogy
kivezesse a teremből, és Elbűvölő
Mickey máris a félrebillentette a fejét, hogy meghallgassa a vékony kis emberkét, aki a fülébe
súgott valamit. Silence azonban nem adta fel. Legalább még egyszer meg kell próbálja.
Williamért.
Mély levegőt vett, és közben érezte, hogy Harry figyelmezte-tőleg megszorítja a karját.
- Kérem, Mr. O'Connor. Ön mondta az előbb, hogy a hajó tulajdonosa sértette meg, és nem
az én férjem. Nem tudná visszaadni a rakományt a kedvéért? Az én kedvemért?
Mickey lassan a nő felé fordította a fejét, és ránézett, de már nem mosolygott. Sötét szeme
furcsán szenvtelen volt, és mosoly nélkül az ajka kegyetlennek tűnt.
- Vigyázzon, drágám! Egyszer kiengedtem a karmaim közül, és futni hagytam sértetlenül.
De ha most visszatáncol, akkor magára vessen.
Silence nagyot nyelt. Mickey suttogva elmondott figyelmeztetésétől felállt a szőr a hátán, és
először döbbent rá, hogy valóban halálos veszélyben van. Semmi másra nem vágyott, csak
hogy sarkon forduljon, és elfusson.
Mégsem ezt tette.
- Kérem. Könyörgöm önnek. Ha nem teszi meg a férjem vagy az én kedvemért, tegye meg
saját magáéit. A saját lelke halhatatlanságáért. Tegye meg nekem ezt a szívességet, és meg-
ígérem, hogy soha nem bánja meg.
 Elbűvölő Mickey mereven nézte a nőt, hideg, közönyös és kifejezéstelen arccal. A
teremben olyan csend volt, hogy Silence hallotta a saját lélegzetvételét. Úgy tűnt, hogy a
mellette álló Harrynek végleg elakadt a lélegzete.
Ekkor Mickey lassan elmosolyodott.
- Nagyon szeretheti őt, ezt a Hollingbrook kapitányt, ezt a csodálatos férjet.
- Igen - felelte Silence büszkén. - Nagyon szeretem.

- És ő viszontszereti magát, drágám? Silence szeme tágra nyílt a

csodálkozástól.
- Természetesen.
- Á - mormolta Elbűvölő Mickey -, akkor lehet, hogy esetleg más módon meg tudjuk
oldani ezt a kérdést, kölcsönös megelégedésünkre, az önére és az enyémre.
Harry megmerevedett a nő mellett. Silence tudta. Tudta, hogy bármit is ajánl Elbűvölő
Mickey, az csakis valami nagyon rossz lehet. Rájött, hogy nem szabadulhat a teremből, ebből a
vad, gyönyörű házból úgy, hogy teljesen érintetlen maradna a lelke.
- Persze erről csak akkor lehet szó - mormolta Mickey, mintha maga az ördög lenne -, ha
igazán szereti a férjét.
William jelentette Silence számára az egész világot. Bármit megtett volna a megmentésére.
Silence egyenesen az ördög szemébe nézett, és felemelte a fejét.
- Igazán szeretem a férjemet.

Tizenegyedik fejezet

Meg elégedett volt, a nap hátralévő részét mosakodással töltötte, úgyhogy este, amikor
lefeküdni ment, jóval tisztábbnak érezte magát. Másnap reggel Kőszív király elé vezették, aki
egy kissé meglepettnek tűnt, amikor meglátta - talán nem ismerte fel tisztán? -, de szokásos
mogorvasága hamar visszatért. Udvaroncok nagyobb csoportja állt előtte, értékes szőrmékbe,
bársonyba öltözve, ékszerekkel díszítve.
A király megkérdezte az összegyűlt méltóságokat.-
- Szerettek engem?
Nos, az udvaroncok nem egyszerre szólaltak meg, mint a kiképzett őrök az előző napon, de
ugyanúgy igennel válaszoltak. A király gúnyosan Megre mosolygott.
- Tessék.' Most pedig ismerd el, hogy ostoba voltál...

Akkor ez azt jelenti, hogy ismét találkozni akarsz vele? - kérdezte Winter halkan aznap este.
- Igen - mondta Temperance, és befonta Mary Little finom, lenszőke haját, és a kislányra
mosolygott. - Nos, kész. Most pedig gyorsan ágyba.
- Köszönöm, asszonyom.
Mary Little pukedlizett, ahogy tanították, és szökdécselve kiment a konyhából. Később,
amikor minden gyerek ágyba bújt már, Winter szokásához híven felmegy hozzájuk, hogy
meghallgassa az imádkozásukat.
- Te következel, Mary Church. - A kislány háttal állt Tempe-rance-nak, ő pedig a kezébe
vette a hajkefét, és ügyelt arra, hogy ne nagyon húzza meg a dús, barna, rakoncátlan fürtöket.
A sorára váró három Mary alsóingben ült a tűz mellett, kézimunkájuk fölé hajolva a hajukat
szárítottak. A fürdés napja mindig külön munkát jelentett Temperance-nak, ennek ellenére él-
vezte. Volt valami csodálatosan megnyugtató abban, hogy az összes gyerek egyszerre lett ápolt
és tiszta.
Legalábbis ez most is meg kellett volna, hogy nyugtassa. Temperance felsóhajtott.
 - Ma este el kell mennem.
Minden gyerek hallotta, hogy vitatkoztak Winterrel, bár mindketten igyekeztek higgadtan
és udvariasan beszélni. Temperance leginkább Mary Whitsunt féltette. A kislány mellette ült, a
kétéves Mary Sweet fürtjeit fésülte épp. Mary Whitsun a feladatra koncentrált, de közben
összehúzta a szemöldökét.
Temperance sóhajtott egyet. Milyen kár, hogy a beszélgetésük Winterrel nem
négyszemközt folyt, ám ha el akart menni a bálra, amire Caire megígérte, hogy elviszi ma este,
akkor időben le kellett fektetnie a gyerekeket, hogy azután sietve felvehesse a Nelltől
kölcsönkapott ruhát. Azt kívánta, bárcsak az otthon miatt várná ilyen szívrepesve az estét. A
szíve azonban azért dobogott hevesebben, mert tudta, hogy ismét találkozhat Lord Caire-rel.
Nyugtalanul pillantott a kandalló párkányán lévő régi órára. Sietnie kellett, mert a találkozás
ideje vészesen közelgett.
- Sajnálom, de egy bizonyos úriemberrel kell találkoznom ma este.
Winter eddig a tűzbe bámult, most a testvére felé fordult.
- Kivel?
Temperance a homlokát ráncolva egy kócos tincsre nézett Mary Church hajában.
- Az úriember, akinek Caire mutatott be a koncerten, Sir Henry Easton. Úgy tűnt, nagyon
érdekli őt az otthonunk; kérdezősködött a fiúk inaskodásáról és arról, hogy milyen ruhákkal
tudjuk ellátni őket. Effélékről beszélgettünk. Remélem, meg tudom győzni, hogy támogassa a
lelencotthont.
Winter a kislányokra pillantott, akik mohón itták Temperance szavait.
- Csakugyan? És mi a biztosíték arra, hogy azt teszi, amit remélsz?
- Semmi. - Temperance véletlenül meghúzta Mary Church haját, és a kislány felsikoltott. -
Bocsánat, Mary Church.
- Temperance... - kezdte Winter.
A nő azonban félbeszakította, és halkan azt hadarta:
- Semmire nincs garancia, de mégis mennem kell. Hát nem érted, Winter? Meg kell
ragadnom minden lehetőséget, még ha hamis reményeket ébresztenek is.
Winter összeszorította vékony száját.
- Rendben van. De ügyelj arra, hogy mindig Lord Caire mellett maradj. Gyűlölöm a
gondolatát is, hogy egy ilyen arisztokrata bálon veszel részt. Hallottam... - a kislányokra
pillantva úgy tűnt, alaposan megválogatja a szavait -, hogy milyen eseményekre kerülhet sor az
efféle bálokon. Kérlek, légy óvatos.
- Természetesen. - Temperance először Winterre, azután Mary Churchre mosolygott. -
Készen vagy.
- Köszönöm, asszonyom.
Mary Church megfogta Mary Sweet kezét, mert a járni tanuló kislánynak is be volt már
fonva a haja, és kivezette a konyhából.
- Nos, már csak három fejecske és hat kicsi copfocska van hátra. - Winter a tűznél üldögélő
három kislányra mosolygott, akik a sorukra vártak.
A kislányok kacarásztak. Bár Winter mindig kedves volt, csak ritkán beszélt ilyen
könnyedén.
- Felmegyek, és elkezdem felolvasni az esti zsoltárt - mondta Winter.
Temperance bólintott.
- Jó éjszakát.
Érezte, hogy a fivére megérinti a vállát elmentében, és megkönnyebbülten sóhajtott fel.
Sokkal jobban fájt neki, ha Winter helytelenítette, amit tesz, mint ha a többi testvére kritizálta.
A fivérei közül korban Winter állt hozzá a legközelebb, és az, hogy együtt vezették az otthont,
még szorosabbá tette a kapcsolatukat.
 Temperance megrázta a fejét, és gyorsan befonta a két kislány haját, és útjukra bocsátotta
őket, mígnem csak Mary Whit-sun maradt vele. Ez afféle szertartás volt kettejük közt: mindig
Mary Whitsun volt az utolsó, akinek éjszakára befonta a haját. Egyikük sem beszélt, miközben
Temperance a kislány haját fésülte, és felötlött benne, hogy már kilenc éve, amióta Mary az ott-
honba került, ezt teszi. Hamarosan be kell adja a lányt valahová, hogy mesterséget tanuljon - ez
egyúttal azt is jelenti, hogy véget érnek majd a tűz mellett, esti szeánszok.
Temperance-nak megsajdult a szíve a gondolatra. Éppen egy szalagot próbált Mary
hajfonatába, amikor kopogtattak a bejárati ajtón. Temperance felállt.
- Ki lehet ez? - Lord Caire érkezéséhez még túl korán volt.
Mary Whitsunnal a sarkában az ajtóhoz sietett, és kinyitotta. Egy libériás inas állt a
küszöbön, kezében egy nagy, letakart kosárral.
- Önnek hoztam, kisasszony. - Azzal Temperance kezébe nyomta, és máris sarkon fordult.
- Várjon! - kiáltotta utána Temperance. - Mi ez?
Az inas már több méterrel távolabbról félig visszafordult.
- A lord üzeni, hogy ezt vegye fel ma este. Azzal el is tűnt.
Temperance becsukta és elreteszelte az ajtót, majd a kosarat a konyhába vitte. Letette az
asztalra, és levette róla a takaróként szolgáló sima vásznat. Egy fényes türkizkék selyemruha
volt alatta, finom kis sárga, bíborvörös és fekete virágok voltak ráhímezve. Temperance mélyet
lélegzett. Nell csodálatos bíborszínű ruhája zsákvászonnak tűnt ehhez képest. Alatta a kosárban
selyemholmi volt, egy fűző, fehérnemű, harisnya és hímzett cipő. A se lyem között elrejtve egy
kis ékszerdobozt talált. Temperance reszkető ujjakkal fogta meg, még nem merte kinyitni. Ilyen
ajándékot biztosan nem fogadhat el. Ugyanakkor, ha egy ilyen előkelő bálra megy Lord
Caire-rel, nem szégyenítheti meg azzal, hogy nem öltözik fel szépen.
Ezzel eldőlt a kérdés. Mary Whitsunhoz fordult, aki tágra meredt szemmel állt mellette.
- Kérlek, hívd ide Nellt. Fel kell öltöznöm a bálra.

Lazarus érezte, hogy elönti a méreg, amikor aznap este Tempe-rance-szal a karján a bálterembe
lépett. A nő csodálatosan szép volt az általa küldött türkizkék ruhában. Sötét haja azzal a vilá-
gossárga topáz hajtűvel volt feltűzve, ami szintén a kosárban lapult. Melle a csillogó
selyemruha felsőrészéhez feszülve csábítóan kidomborodott. A nő szép volt és kívánatos, és ezt
a teremben lévő minden férfi észrevette. A lord pedig átkozottul tisztában volt ezzel. Úgy
érezte, mintha a torka mélyén morgásféle készülődne, és úgy őrizné ezt a nőt, mint rühes eb a
koncát. Mekkora bolond volt.
- Menjünk? - kérdezte halkan a nőtől.
Látta, hogy Temperance idegesen nagyot nyel.
- Igen. Kérem.
A férfi bólintott, és bevonultak a túldíszített terembe. Temperance kiszemelt áldozata a terem
túlsó végén lévő ablaknál állt, de nem lett volna ildomos túl mohón megközelíteni.
Mindenki itt volt, aki számított Londonban, beleértve a lord édesanyját is. Stanwicke
grófnő fényűző báljairól volt híres, és ma este ugyancsak kitett magáért. Egy csapat
narancssárga és fekete libériába öltöztetett inas szolgálta ki a vendégeket az összejövetelen,
emlékeztetve őket arra, mennyi pénzt kellett áldozni cifra egyenruhájukra és az idejükre.
Melegházi virágokat halmoztak minden lehetséges felületre, amelyek már kókadoztak a fűtött
bálteremben. A haldokló rózsák és liliomok illata összekeveredett az égő viasz, az izzadó testek
és a parfümök édeskés szagával, együtt émelyítőleg és mámorítólag hatottak.
- Szeretném visszaadni ezt a ruhát a bál után - mondta Temperance, folytatva a hintóban
idefelé elkezdett vitát.
- Már megmondtam önnek, hogy egyszerűen elégetem, ha ezt teszi - válaszolta nyájasan a
lord, és közben a fogait vicsorgatta a Temperance keblét bámuló urak felé. Soha egyikük se
vette volna észre e nőt szokásos, hétköznapi, fekete öltözékében. Ostoba volt, hogy kiszakította
az ismeretlenségből, és a túlöltözött farkasok közé hozta. - Be kell vallanom, hogy csalódtam az
ízlésében.
- Ön egy lehetetlen alak - sziszegte halkan Temperance, közben rámosolygott egy
mellettük elhaladó, korosabb hölgyre.
- Lehet, hogy az vagyok, de elintéztem, hogy eljöhessen a szezon legdivatosabb báljára.
Míg a lord körülvezette Temperance-t egy túlságosan sok pi-rosítót használó
időshölgy-koszorú körül, nem beszéltek. Azután a nő halkan megszólalt:
- Ez így van, és köszönöm.
A férfi gyors pillantást vetett felé. A nő arca rózsaszín volt, de nem az arcfestéktől.
- Nem kell megköszönnie. Csak a szerződésünk rám vonatkozó részét teljesítem.
A nő ránézett titokzatos és túlságosan bölcs, aranyló szemével.
- Többet tett értem. Nekem adta ezt a gyönyörű ruhát, a hajtűket, a cipőt és a fűzőt. Miért
ne köszönhetném meg ezeket is?
- Mert ebbe a farkasverembe hoztam önt.
A férfi inkább csak érezte, mint látta a nő riadt pillantását.
- Úgy beszél, mintha a bál túlságosan veszélyes lenne még egy olyan tapasztalatlan
valakinek is, amilyen én vagyok.
A lord bosszúsan azt felelte:
- Ez a társaság sok tekintetben ugyanolyan veszélyes, mint azok az emberek, akikkel St.
Giles utcáin találkoztunk.
A nő kétkedve nézett rá.
- Az ott álló úriember - a lord a fejével diszkréten az egyik férfi felé intett -, és ezt a szót
most kizárólag a társadalmi helyzetére értem, tavaly két embert ölt meg párbajban. Mellette egy
kitüntetésekkel teleaggatott tábornok áll. A legtöbb embere egy felesleges és ostoba
támadásban veszett oda. Az a pletyka járja, hogy a bál háziasszonya egyszer úgy megverte a
szobalányát, hogy több mint ezer fontot kellett fizetnie a nőnek, hogy eltussolja az ügyet.
A lord Mrs. Dewsra nézett, és azt várta, hogy a nő megdöbben, de ő csak visszanézett rá
nyílt, őszinte és kissé szomorú tekintettel.
- Ezzel is csak azt bizonyítja, hogy a pénz és a kiváltságosság nem jár kéz a kézben a józan
ésszel és erénnyel. Azt hiszem, ezt már magam is tudtam.
A férfi bólintott, és érezte, hogy elpirul.
- Elnézést, ha untatom.
- Tudja jól, hogy sosem untat, uram - válaszolta a nő. -Csak szeretném hangsúlyozni, hogy
bár pénzzel nem lehet megvásárolni e jellemvonásokat, de ételt a gyomornak és ruhát a testnek
igen.
- Tehát úgy véli, hogy ezek az emberek itt boldogabbak, mint azok ott St. Gilesban?
- Minden bizonnyal. - A nő vállat vont. - Szörnyen elkeseredhet az ember, ha éhezik vagy
fázik.
- És mégis - tűnődött a lord -, vajon ezek a gazdagok itt boldogabbak-e, mint egy utcai
koldus?
A nő hitetlenkedve nézett rá. A lord rámosolygott.
- Őszintén úgy vélem, hogy az ember megtalálhatja a boldogságot... vagy elégedetlen
lehet... tekintet nélkül arra, hogy tele van-e a hasa.
- Nagyon szomorú, ha ez igaz - mondta Mrs. Dews. - Boldogabbnak kellene lenniük, ha
mindent megkapnak, amire szükségük van.
A férfi a fejét csóválta.
- Attól tartok, hogy az ember ingatag és hálátlan teremtmény.
A nő végre elmosolyodott ezen.
- Nem hiszem, hogy érteném az ön társadalmi rétegéhez tartozó embereket.
- A legjobb, ha nem érti - mondta a lord könnyedén.
 - Itt van például ön - mondta a nő halkan. - Nem vagyok biztos abban, hogy még mindig
szüksége van rám St. Gilesban, és mégis magával visz. Miért?
A lord maga elé nézett, a tömeget szemlélte, köztük azokat a férfiakat, akik Temperance-t
bámulták.
- Ön mit gondol, miért?
- Nem tudom.
- Nem tudja?
Temperance tétovázott, és bár a férfi nem nézett rá, tudott a nő minden mozdulatáról. Tudta,
hogy ujjaival nyugtalanul a dekoltázsát babrálja, hogy a torkában dobog a szíve, és hogy mikor
nyílik szólásra a szája. Közel hajolt hozzá, és halkan megismételte:
- Nem tudja?
A nő mély lélegzetet vett.
- Mrs. Whiteside házában azt akarta, hogy nézzem...
- Igen? - Egy átkozottul zsúfolt teremben voltak, a nők szinte fulladoztak a fűzőjükben, a
férfi mégis úgy érezte, mintha ők ketten most a saját zárt üveggömbjükben léteznének.
- Miért? - kérdezte sürgetően a nő. - Miért akarta, hogy nézzem? Miért engem szemelt ki?
- Mert - suttogta a férfi - vonzónak találom. Mert kedves, de nem gyenge. Mert ha
megérint, a fájdalom keserédes. Mert egy kétségbeejtő titkot őriz a szívében, mintha egy viperát
tartana a karjában, és nem engedi el, még ha a húsába mar is. Ki akarom tépni ezt a viperát a
karjából. Ki akarom szívni a mérget a feltépett véres húsból. Be akarom fogadni a fájdalmát,
hogy az én fájdalmam legyen.
A nő remegett mellette-, a férfi érezte, hogy reszket, hiszen a nő a kezét az ő karján
pihentette.
- Nincs semmiféle titkom.
A lord lehajolt, és a fülébe súgta:
- Édes kis hazudozó.
- Én nem...
- Pszt. - Borzongás futott végig a gerincén, és meg sem kellett fordulnia, hogy tudja, hogy
az anyja közeledik. A lordék éppen Sir Henry felé tartottak, aki két másik úr társaságában mula-
tott. A lord ügyesen a férfiak közé vezette Temperance-t, elnézést kért, és éppen akkor fordult
meg, amikor az anyja keményen megütögette a karját.
- Lazarus.
- Asszonyom. - A lord fejet hajtott.
- Látom, hogy még mindig ezt a nőt kísérgeted.
- Annyira örülök, hogy ily kiváló az emlékezőtehetsége -mondta Lazarus túlságosan
nyájasan. - Időskorukra sokan nem bírnak e képességgel.
Hirtelen dermedt csönd lett, és a férfi tudta, hogy eleget mondott ahhoz, hogy az anyját
elriassza. Nézte, amint Tempe-rance közelebb hajolt Sir Henryhez, akinek épp a nő kebleire
siklott a tekintete.
Lady Caire reszketve szívta be a levegőt.
- Mit vétettem ellened, amivel kiérdemeltem, hogy ilyen rettenetesen viselkedj velem? -
kérdezte az anyja.
A férfi ránézett, és őszinte csodálkozással pislogott.
- Miért? Semmit.
- Akkor miért vagy állandóan ilyen ellenséges velem? Miért... A férfi felfortyant.
Tett egy lépést az anyja felé, szinte fölé
tornyosult.
- Ne tegyen fel kérdéseket, ha valójában nem szeretné tudni a választ, asszonyom.
Az asszony szeme, amely ugyanolyan volt, mint a fiáé, most tágra nyílt.
- Lazarus.
 - Nem tett semmit - mondta a férfi halkan és keményen. -Amikor az apám ott hagyott a
szoptatós dajkánál, nem tett semmit. Amikor öt év múlva visszajött, és én visítva sírtam, és ő
kitépett a dajka karjából, ön nem tett semmit. Amikor megvert, mert az után az egyetlen anya
után sírtam, akit ismertem, ön nem tett semmit. És mikor Annelise vérmérgezésben haldoklott...
Hirtelen elhallgatott, és üres tekintettel Temperance felé nézett. Sir Henry éppen a karjára
tette a kezét, és a nő egy kissé összeráncolta a szemöldökét.
Az anyja megérintette Lazarus karját.
- Nem gondolod, hogy én is gyászolom Annelise-t?
A lord ismét az anyja felé fordult, nyelt egyet, és gúnyosan elhúzta a száját.
- Mikor Annelise reménytelenül betegen, haldokolva feküdt az ágyban, és az én átkozott
apám nem volt hajlandó orvost hívni, mondván, hogy egy ötéves kislánynak magától is meg
kell gyógyulnia, akkor mit tett ön?
Az anyja csak bámult rá, és Lazarus most először vette észre a szarkalábakat az asszony kék
szeme körül.
- Megmondom, hogy mit tett. Semmit. - A lord látta a szeme sarkából, hogy Sir Henry
elvezeti Temperance-t a többiektől a bálterem hátsó része felé. - Soha semmit sem tesz,
asszonyom. Ne lepődjék meg, ha cserébe semmit sem érzek ön iránt.
Lesöpörte az anyja kezét a kabátujjáról, és ellökte magától.
Lazarus hirtelen sarkon fordult, de Temperance és Sir Henry már eltűnt. A mindenségit! Az
embereket kerülgetve elindult a bálterem túlsó sarka felé, ahol utoljára látta a nőt. Nem kellett
volna hagyja, hogy eltereljék a figyelmét. Útközben valaki megfogta a karját, de ő lesöpörte a
kezet, és hallotta, hogy az a valaki sértődötten felkiált meglepetésében; azután már ott is volt a
terem sarkában, ahol utoljára látta Temperance-t. Félretolt egy piramis alakú, hervadozó
virágkompozíciót, azt várva, hogy mögötte egy átjárót vagy egy szerelmeseknek szánt
rejtekhelyet talál. Nem volt ott azonban semmi. Csak a csupasz fal a virágok mögött.
Lazarus körülnézett a bálteremben, tekintetével a tündöklő türkiz ruhát vagy Temperance
büszke fejtartását keresve. Mindössze a londoni társaság krémjének bugyuta arcát látta.
Temperance eltűnt.

Temperance szinte azonnal tudta, hogy bizony rosszul ítélte meg Sir Henry jellemét. Amint a
férfi egy elsötétített szobába vezette, vészjóslóan szaporább lett a pulzusa, de ő még mindig
reménykedett. Ha netán tévedne, és a férfi valóban érdeklődik az otthon iránt, akkor ostobaság
lenne megbántani. Másrészt, ha a férfi egyáltalán nem az otthon iránt érdeklődik, akkor
csakugyan komoly veszélybe került.
Ezért aztán - biztos, ami biztos alapon - egy nagy karosszéket tett maga és Sir Henry közé,
miután beléptek a szobába.
- Egyetértek Caire-rel abban, hogy az embernek szüksége lehet arra, hogy négyszemközt
beszélgethessen valakivel, uram -mondta olyan mézesmázosan, amennyire csak tudta -, de nem
kereshetnénk talán egy jobban megvilágított helyiséget?
- Sosem lehet tudni, kedvesem - válaszolta Sir Henry, és ezzel egyáltalán nem nyugtatta
meg Temperance-t. - Nem szeretek az üzleti ügyeimről úgy beszélgetni, hogy mások esetleg
meghallhatják.
A férfi becsukta maga mögött az ajtót, és a szoba sötétségbe borult. Temperance mély
levegőt vett.
- Nos, ami azt illeti, a Szerencsétlen Csecsemők és Lelenc Gyerekek Otthonában jelenleg
csak háromtagú a személyzet: én, Mr. Winter Makepeace, a testvérem és Nell Jones, a
szolgálónk.
- Tényleg? - Sir Henry hangja most közelebbről hallatszott. Temperance bölcs
dolognak vélte otthagyni a karosszéket, és
kissé balra lépni, közelebb az ajtóhoz.
 - Igen, de ha elegendő pénzünk lenne, több alkalmazottat is felvehetnénk, és még több
gyereken segíthetnénk.
- Menekülnél, kisegerem - énekelte Sir Henry émelyítő hangon.
- Sir Henry, egyáltalán érdekli önt az én lelencotthonom? -kérdezte Temperance
elkeseredetten.
- Persze hogy érdekel - válaszolta a férfi vészes közelségből. A nő riadtan jobbra lépett, és
a férfi máris a karjába zárta. Undorító nedves ajkak érintését érezte az arcán.
- Az otthon tökéletes titkos találkahely lesz a számunkra. A férfi a fogaihoz
préselte a nő száját.
Temperance először felháborodás helyett csalódottságot érzett az erőszakos csóktól. A koncert
óta egyfolytában arról álmodozott, hogy milyen segítséget jelent majd az otthonnak, ha meg-
nyeri Sir Henryt pártfogónak. Most újra kell kezdenie az egész istenverte keresést, hogy
mecénást találjon az otthonnak. Undorodva próbálta eltolni magától, de a férfi persze egy centit
se engedett. Ehelyett megpróbálta vastag nyelvét a nő szájába dugni, ami valóban felháborító
perspektívát jelentett.
Temperance már vagy tíz éve foglalkozott a férfiak fegyelmezésével. Való igaz, hogy Sir
Henrynél jóval alacsonyabb és kevésbé szőrös egyedekkel vesződött, de az alapelv biztos, hogy
többnyire azonos volt.
A nő kinyújtotta a kezét, erősen megragadta a férfi bal fülét, és jól megcsavarta. Sir Henry
felsikoltott, akár egy kislány.
Ebben a pillanatban valaki feltépte a szoba ajtaját, hevesen berontott, félretolta
Temperance-t, és behúzott egyet Sir Henry-nek. A két alak elesett. Temperance hunyorgott a
sötétben. Ökölcsapások tompa puffanását hallotta, majd Sir Henry elcsukló sikolyát.
Csend lett. Caire megragadta a nő karját, és durván kiráncigálta a szobából. Temperance
pislogott, amint a férfi maga után húzta a folyosón. Közelebb érve a bálteremhez felerősödött a
bent lévő tömeg zsibongása.
A nő megpróbálta a karját kiszabadítani a férfi szorításából.
- Caire.
- Mi a fenéért ment be ebbe a sötét szobába ezzel a semmirekellővel? Elment az esze?
A nő ránézett. Vöröses folt éktelenkedett a lord állán, és halálsápadtnak tűnt.
- Kibomlott a haja.
A férfi hirtelen megállt, és a folyosó falához szorította a nőt.
- Soha sehova ne menjen olyan férfival, aki nem családtag. A nő felvonta a szemöldökét,
úgy nézett a férfira.
- És ön?
- Én? Én sokkal, sokkal rosszabb vagyok, mint Sir Henry. -Közelebb hajolt, lehelete a nő
arcát érte. - Soha többé nem kellene a közelembe kerülnie. Most azonnal el kellene futnia.
Sötétkék szeme izzott, és egy izom rángatózott kemény állkapcsán. Valóban ijesztő látvány
volt.
A nő lábujjhegyre állt, és ajkával megcirógatta a kis rángatózó izmot. A férfi összerezzent,
azután mozdulatlanul állt. A nő érezte az ajkával, hogy az izom még rándul egyet, majd meg-
nyugszik. Ajkát a férfi szája felé csúsztatta.
- Temperance - suttogta a férfi.
- Pszt - súgta a nő, és megcsókolta a férfit.
Különös. Épp az imént csókolta meg egy másik férfi, de Caire ajkainak az érintése egész
más volt. Caire szája kemény és meleg volt, ajkait makacsul a nő szájára nyomta. Temperance a
férfi széles vállába kapaszkodva még közelebb hajolt hozzá. Valami egzotikus fűszer illatát
érezte a férfi bőrén - talán borotválkozás után kente magára -, és a szája mámorítóan borízű volt.
A nő finoman végighúzta a nyelvét a férfi összezárt ajkain.
A férfi felnyögött.
 - Nyissa ki - lehelte Mrs. Dews az ajkai közt, és a férfi engedelmeskedett.
A nő gyengéden kóstolgatta a férfi száját, nyelvét a foga közé tolva. Végigsimította a férfi
nyelvét, majd visszahúzta, és ezúttal a férfi nyelve követte az övét. A nő lágyan ízlelte a csókot,
és közben két tenyerébe fogta a férfi sovány arcát.
Temperance érezte, hogy megváltozott a lénye, valami összeomlott benne, és csodálatosan
új formát öltött. Még nem tudta, mi is ez az új alak, de meg akarta tartani. Itt akart maradni a
félhomályos folyosón, hogy örökre Caire-rel csókolózhasson.
Hangok moraja hallatszott egyre erősebben a folyosó végéről. A férfi megfogta a nő kezét.
- Jöjjön.
- Egy pillanat.
A lord megfordult, hogy kérdőn a nőre nézzen, ám ő hirtelen mögé lépett. A férfi fekete
bársonyszalagja majdnem kiesett a hajából. A nő óvatosan kibontotta, és ujjaival végigfésülte a
lord ezüsthaját, azután megkötötte a szalagot.
Amikor ismét elé állt, a lord még mindig kétkedve nézett rá.
- Elégedett?
- Most már igen. - A nő belékarolt, és a lord visszavezette őt a bálterembe.
- Mindent újra kell kezdenem - mondta a nő, miközben elkezdtek körbejárni.
- Úgy tűnik.
Temperance Lazarusra pillantott.
- Hajlandó elvinni egy újabb házi koncertre?
- Igen.
A nő bólintott. A férfi olyan magától értetődően mondta, mintha ez a legkevésbé sem lenne
kérdéses.
- És mikor megy újra St. Gilesba?
Temperance azt várta volna, hogy a lord azonnal válaszol, ám ő egy pillanatig habozott,
miközben tovább sétáltak. A nő ránézett. A férfi kissé összeráncolta a szemöldökét.
- Nem tudom - mondta végül. - Nyugtalanít, hogy már kétszer is megtámadtak minket. Ez
egyrészt azt jelenti, hogy közelebb jutottam Marié gyilkosához. Másrészt nem szeretném ve-
szélybe sodorni önt. Át kell gondolnom az ügyet, és ki kell találnom, mi lenne a további
kérdezősködés legjobb módja.
Temperance lefelé nézett, és lesimította a gyönyörű türkizkék ruhát. Még soha nem érintett
ilyen finom anyagot, és elállt a lélegzete, amikor először megpillantotta magát benne a szobájá-
ban lévő kicsi tükörben. Caire olyan cinikusnak tűnt, de a tettei sok szempontból figyelmesek
voltak. A nő mély levegőt vett.
- Szerette Marie-t?
A férfi megállt, de a nő nem nézett rá. Nem tudott ránézni.
- Még soha nem szerettem senkit - mondta a férfi. Temperance most rá emelte a
tekintetét. A lord maga elé
meredt.
- Senkit?
A férfi megrázta a fejét.
- Annelise halála óta senkit.
A nő szíve elszorult a vallomástól. Hogyan lehet szeretet nélkül élni?
- De hónapokat töltött azzal, hogy Marié gyilkosát felkutassa - mondta Temperance
halkan. - Akkor biztosan jelentett valamit önnek.
- Lehet, hogy azért keresem a gyilkosát, mert valamit kellett volna jelentsen a számomra.
Mert szeretnem kellett volna. -
A férfi grimaszt vágott. - Talán csak egy lidérces fantomérzelmet kergetek. Talán csak bolondot
csinálok magamból.
Temperance hirtelen úgy érezte, hogy szeretné a karjaiba venni és megvigasztalni ezt a rideg,
magányos férfit, ám egy zsúfolt bálteremben álltak. így hát csak a karját szorította meg. Lehet,
hogy az érintése fájdalmat okozott neki, de senki sem élhet úgy, hogy ne érintsék meg, még a
lord sem.
Megálltak a táncparkett szélén, és a nő nézte, amint elhaladtak mellette a gyönyörű
hölgyek. Lady Hero, Wakefield herceg húga feltűnő jelenség volt ezüstszínű ruhájában.
- Van kedve táncolni? - kérdezte Caire. A nő a fejét rázta.
- Nem tudok táncolni.
A lord oldalvást a nőre pillantott.
- Igazán?
- Egy lelencotthonban nincs nagy igény rá.
- Jöjjön. - A lord ismét maga után húzta a nőt.
- Hová visz?
- Biztosíthatom, hogy nem egy sötét szobába.
A bálterem hátsó részéhez értek, ahol egy duplaajtót résnyire nyitva hagytak, hogy
beszűrődhessen egy kis friss éjszakai levegő. Caire kilépett rajta, és magával vitte a nőt a
hosszú erkélyre, amely a ház hátsó falán húzódott végig
- Most akkor. - Caire a nő mellett állt, és felemelte egymásba kulcsolódó kezüket.
- Ó - a nő hirtelen rájött, hogy mire is készül a lord. - Ne itt.
- Miért ne? - kérdezte a férfi. - Nincs itt senki.
Igaza volt. Az éjszaka túl hideg volt ahhoz, hogy mások is az erkélyre merészkedjenek.
Temperance az ajkába harapott, nevetségesnek érezte, hogy nem tanult meg táncolni, miközben
a bálon lévő vendégeknek olyan könnyedén ment a tánc, mint a levegővétel.
- De...
A férfi hirtelen huncutul rámosolygott, nagyon jóképű volt.
- Attól fél, hogy látom majd, mennyire ügyetlen? A nő kiöltötte rá a
nyelvét.
- Vigyázzon - mondta Lazarus fojtottan, de a mosoly még ott bujkált a szája körül. - Lehet,
hogy kihagyom ezt a táncórát, és valami egészen másra tanítom meg, ami sokkal inkább a
kedvemre való.
A nő szeme tágra nyílt, nem tudta mire vélni az évődő hangnemet.
- Jöjjön, nem is olyan nehéz.
A férfi hangja most már szelíd volt, ő maga pedig túlságosan is figyelmes. A nő mélyet
lélegzett, nem nézett a férfira, meghatotta a gyengédsége. A lord megfogta a kezét.
- A legfontosabb, hogy mindig olyan legyen, mintha karót nyelt volna - azzal oldalról egy
pillantást vetett a nőre. - Nézze.
Azzal türelmesen megmutatta a tánclépéseket, irányította a nőt a nyitott erkélyajtón
kiáramló zene dallamára. Temperance elleste tőle a kecses mozdulatokat, megpróbálta utánozni
őket, ám ami a férfi veleszületett adottságának tűnt, az neki csak egy zavaros lépéssort jelentett.
- jaj, ezt soha nem fogom megtanulni! - kiáltotta egy idő múlva.
- Milyen drámaian hangzik - suttogta a lord. - Úgy vélem, egész jól csinálja.
- De folyton összekeverem a lépéseket - mondta Temperance. - Ön olyan természetesen
járja.
- Mert nekem... természetes - mondta a férfi határozottan. -Kisfiú koromban órákon át
gyakoroltam ezeket a lépéseket. Ha eltévesztettem, a tánctanárom egy nádpálcával a lábikrámra
ütött. Gyorsan megtanultam, hogy ne vétsem el.
- Ó - szisszent fel a nő kissé ostobán.
A lord világa annyira más volt, mint az övé. Mialatt Temperance főzni, varrni és
garasoskodni tanult gyerekkorában, a férfi e bonyolult lépéseket sajátította el. Elképzelte őt
büszke kisfiúként egyes-egyedül táncolni egy hatalmas, elegáns bálteremben, egy kegyetlen
tánctanár társaságában. Megborzongott.
A lord összehúzta a szemöldökét.
- Ön fázik. Menjünk be. A nő hálásan bólintott.
Visszamentek a bálterembe, amely most tűnt a legzsúfol-tabbnak.
- Kér egy kis puncsot? - kérdezte Caire.
Temperance ismét bólintott. A lord talált egy üres széket a hatalmas virágváza mellett, és a
nő leült, a lord pedig elment frissítőért. Későre járt, félig leégett gyertyák szaga terjengett a te-
remben. Temperance látta, hogy a hölgyek egy része legyezővel hűsíti magát, és arra áhítozott,
hogy bár neki is lenne egy. Azután szemrehányást tett magának, hogy még többre vágyik, mint
amit Caire ma este nekiajándékozott. Lehet, hogy a lordnak igaza volt: nem számít, hogy
valakinek mennyi mindene van, attól még lehet boldogtalan.
A szeme sarkából észrevette, hogy Sir Henry éppen felé tart a tömegen át. Jóságos ég! Milyen
kínos lenne találkozni vele. Temperance felemelte a kezét, és a frizuráját kezdte igazgatni,
mintha ellenőrizné, hogy a drágaköves csatok a helyükön vannak-e.
- Elejtett valamit? - szólalt meg mellette egy női hang. Temperance felnézett, és
csodálkozva látta, hogy Lady Hero
őt nézi nagy szürke szemével. A hölgy elfoglalta a Temperance melletti széket, és bár nem
mosolygott, egészen kellemes volt az arckifejezése.
Temperance rájött, hogy még mindig a nőt bámulja, holott illene a kérdésre válaszolnia.
- Ó. Nem, méltóságos kisasszony.
- Valaki elárulta önnek, ki vagyok - mondta Lady Hero.
- Igen.

- Ó. - Lady Hero a szoknyájára pillantott. - Azt hiszem, ez várható volt. - Azzal

Temperance szemébe nézett, és hamiskásan elmosolyodott. - Megfigyeltem, hogy az emberek
máshogy viselkednek velem, ha megtudják a nevem.
- Ó. - Temperance bizonytalan volt benne, hogyan reagáljon, mert persze Lady Hero
meglátása helyes volt: a herceg lányát másképp kezelték. - Temperance Dews vagyok.
Lady Hero bájosan elmosolyodott.
- Örvendek. - Ilyen közelről Temperance észrevette, hogy
Lady Hero orrát apró szeplők borítják. Ezek csak még inkább kiemelték arcbőrének fehérségét.
Sir Henry ezt a pillanatot találta alkalmasnak arra, hogy elhaladjon mellettük. Zavartan
Temperance-ra nézett, de a nő gyorsan elkapta róla a tekintetét.
Lady Hero követte a szemmozgását.
- Undorító egy alak.
- Tessék? - pislogott Temperance. Biztos nem hallotta jól. Lehetséges, hogy a
hercegkisasszonyok undorítónak nevezik az urakat?
Úgy tűnt, nagyon is lehetséges. Lady Hero bólintott.
- Igen. Sir Henry Easton? Kellemes egyéniségnek tűnik ugyan, de biztosíthatom arról,
hogy vannak undorító megnyilvánulásai. Remélem - most kissé összeráncolta a szemöldökét -,
nem molesztálta magát?
- Nem. - Temperance fura fintort vágott. - Nos, de. Megpróbált megcsókolni.
Lady Hero összerezzent.
- Szörnyű.
- Valóban az volt. És meglehetősen elkeserítő. Tudja, azt reméltem, hogy talán érdeklődik
a lelencotthon iránt, de nem így történt. Attól félek, eléggé ostoba voltam.
- Á - mondta Lady Hero, majd megfontoltan folytatta: -Tudja, nem hiszem, hogy önmagát
kellene hibáztatnia. Az undorító alakok általában megpróbálják megcsókolni a hölgyeket, még
ha ők nem is bátorítják őket. Persze még nem akadt olyan úriember, aki rám erőszakolta volna
nemkívánatos érdeklődését. Egy herceg lányára meg miegymás. - Lady Hero hangja kissé
csalódott volt.
Temperance mosolygott. Soha nem gondolta volna, hogy ilyen élvezetes lehet egy herceg
lányával beszélgetni.
- De meséljen nekem erről a lelencotthonról - mondta Lady Hero. - Még sohasem
találkoztam olyan hölggyel, aki effélét vezetett.
- ól - Temperance kellemesen meglepődött. - Nos, a Szerencsétlen Csecsemők és Lelenc
Gyerekek Otthona St. Gilesban van, és jelenleg huszonnyolc gyereket látunk el, de sokkal több-
ről tudnánk gondoskodni, ha lenne az otthonnak egy pártfogója. - Magába roskadt. - Ezért
reménykedtem annyira Sir Henryben. Lady Hero a fejét rázta.
- Sajnálom. Lányok és fiúk is vannak az otthonban?
- Igen, persze külön szobákban helyeztük el őket, de kilencéves korukig minden gyereket
befogadunk. Ha elérik e kort, akkor pedig tanulni adjuk őket, hogy mesterséget szerezhessenek.
- Igazán? - mondta Lady Hero. Kezét elegánsan összekulcsolta az ölében, nem mozdult, de
úgy tűnt, valóban érdekli az otthon élete. - De akkor hogyan... Jaj, istenem.
Temperance válla fölött elnézett. Mrs. Dews ekkor gyors pillantást vetett ugyanabba az
irányba, és látta, hogy egy meglehetősen testes, éltesebb asszonyság integet feléjük
parancsolón.
- Ő Bathilda, az unokatestvérem - mondta Lady Hero. - Valószínűleg azt szeretné, hogy
vele vacsorázzak, és csak feldühítem, ha úgy teszek, mintha észre se venném.
- Akkor a legjobb, ha vele megy.
- Attól tartok. - Lady Hero fejet hajtott. - Örülök, hogy találkoztunk, Miss Dews.
- Mrs. - mondta Temperance rögvest. - Özvegy vagyok.
- Akkor Mrs. Dews. - Lady Hero felállt. - Remélem, hogy találkozunk még.
Temperance nézte, amint Lady Hero az unokatestvére, Bathilda felé tart. Amikor
visszafordult, látta, hogy Lord Caire áll előtte, kezében egy pohár punccsal.
- Nagyon kifinomult társasága volt a távollétemben. Temperance rámosolygott.
- El nem tudja képzelni, hogy milyen kedves.
A férfi Lady Hero felé pillantott, aztán visszafordult Temperance felé, és kedvtelve nézte.
- Valóban? Jöjjön, igya meg a puncsot, aztán elfogyasztunk valami botrányosan dekadens
vacsorát, mielőtt hazaviszem. Az öccse biztosan idegesen jár fel-alá az ajtó előtt.
És valóban majdnem egy órába telt, mire Caire hintója felé indulhattak. Temperance
nagyokat ásított a bőséges vacsorától és a sok bortól. Caire elhelyezte őt az ülésen, botjával
megkopogtatta a hintó tetejét, aztán leült mellé, és a karjába vette. Magukra terített egy
szőrmetakarót, Temperance pedig el-elbóbiskolt, amíg a hintó átrobogott Londonon.
Az egész olyan volt, akár egy álomvilág. Temperance biztonságos melegséget érzett a lord
karjában, és hallotta a lord erős szívverését. A férfi annyira más volt, mint ő ; arisztokrataként
egy habkönnyű, csodálatos világhoz tartozott - a szíve mégis ugyanúgy vert, mint bármely más
halandóé. Ez vigasztaló gondolatként hatott rá.
Arra ébredt, hogy a hintó megáll, és a lord gyengéden megrázza a vállát.
- Csipkerózsika, ébredjen.
A nő kinyitotta a szemét, és ásított.
- Már hajnal van?
A lord kinézett az ablakon.
- Hamarosan hajnalodik. Az az érzésem, hogy az öccse szíjat hasít a hátamból, ha pirkadat
előtt nem viszem haza.
A nő ettől hamarabb felébredt. Ellenőrizte, hogy még mindig rendben van-e a frizurája.
- jaj, elvesztettem az egyik cipőmet.
A nő lehajolt, hogy megnézze, nem esett-e a padlóra, de a férfi addigra már térden állva az
ülés alatt keresgélte.
 - Itt van.
A lord megfogta a nő harisnyás lábát, és gyengéden belebújtatta a cipőbe. A nő kábultan
bámulta a lord ezüstszínű haját.
A lord megérezhette ezt, mert felnézett rá, és elhomályosult a tekintete. Végül csak ennyit
mondott:
- Kész?
A nő bólintott, mert úgy érezte, hogy képtelen megszólalni.
A lord lesegítette a hintóról, és a lelencotthon ajtaja felé kísérte. Már hajnalodott, de rajtuk
kívül még senki sem volt az utcán. Az ajtóhoz érve a nő megfordult, és Caire mellkasára tette a
kezét.
- Caire... - nem volt biztos benne, hogy mit is akar mondani, de nem is számított.
A férfi föléje hajolt, és ajkával finoman megcirógatta a nő ajkát, és suttogva mondta:
- Jó éjszakát, Mrs. Dews.
Azzal megfordult. Temperance nézte, amint a férfi széles válla eltűnik a szürke hajnali
ködben-, aztán elővette a kulcsát, és kinyitotta a lelencotthon ajtaját. Ásított, és bereteszelte az
ajtót maga mögött, majd fél lábon ugrálva levette a báli cipőt. Utána bebotorkált a konyhába.
Négy férfifej fordult felé, amikor belépett. Temperance döbbenten nézte őket. Az lehetetlen,
hogy a fivérei egész éjjel őrá vártak! Volt azonban még egy zavaró mozzanat. A negyedik férfi
a sógora, William volt, a szeme vörösen izzott.
Temperance pillantása Winterre siklott.
- Silence.
Winter elgyötört arccal ült ott, mintha éveket öregedett volna.
- Silence tegnap délután eltűnt.
M ickey azt mondta, fűzze ki a pruszlikját, és engedje le a haját, így hát engedelmeskedett.
Silence hátára omló hajjal sétált ki Elbűvölő Mickey O'Con-nornak a trónterem fölött lévő
hálószobájából. Az előszobában találkozott egy szobalánnyal... Ő volt az első nőnemű szolga,
akit itt látott. A nő Silence-re nézett, azután gyorsan elfordította a tekintetét, és folytatta a tarka
márványpadló fényesítését. Silence egy pillanatra azon tűnődött, vajon a szobalánynak segít-e
valaki a házimunkában, vagy csak a márványtisztítás volt a feladata? Négyzetméterenként
kellett kifényesítse ezt a csodálatos márványpadlót? Ha így volt, a feladatért nem irigyelte őt.
- Erre, kisasszony - szólította meg egy férfihang.
Silence felnézett, és látta, hogy Harry várja. A férfi szánalommal teli tekintettel nézett rá.
Silence kihúzta magát.
- Köszönöm. Az őr tétovázott.
- Nem szeretné rendbe hozni magát?
A férfi nem nézett a nő keblére, mely a kifűzött pruszlik miatt valamelyest fedetlen volt.
- Nem - suttogta Silence. - Nem, köszönöm.
Elbűvölő Mickey világosan megmondta, hogy nem szabad magát rendbe hoznia.
Harry egy pillanatig tehetetlenül nézte, aztán bólintott. Megfordult, és elindult lefelé a
kanyargós márványlépcsőn. Már jóval elmúlt hajnal, úgyhogy mások is ébren voltak, és
Silence-t látva különböző módon reagáltak. Néhányan szánták, mint Harry. Mások - főleg a nők
- irigykedve nézték. A legtöbben azonban csak megvető pillantásokra méltatták; egy kopasz
férfi még rá is mert kacsintani, de Harry keményen a falhoz lökte. A többiek pedig elfordították
a fejüket, amint elhaladt mellettük.
Odaértek a bejárati ajtóhoz, és Harry kinyitotta Silence-nek.
- Ha valamire szüksége lenne, kisasszony, csak szóljon -motyogta, amint a nő elment
mellette.
- Köszönöm - válaszolta Silence udvariasan -, de mindenem megvan, amiért jöttem.
Azzal kilépett a szikrázó napsütésbe.
Elbűvölő Mickey utasításai meglehetősen egyértelműek voltak, úgyhogy egyik lábát a másik
után téve elindult a piszkos St. Giles-i utca közepén, hosszú hajába belekapott a szél. Se jobbra,
se balra nem nézett, csak egyenesen maga elé meredt, még akkor is, amikor a hazafelé tartó
szajhák durvaságokat kiabáltak utána.
Bezárta a fülét és a szívét, és semmit sem hallott, semmit sem látott egészen addig, mígnem
Temperance jelent meg közvetlenül előtte, és könnyek patakzottak az arcán.
Silence felsóhajtott, és érezte, hogy az ő szemét is elárasztják a könnyek. Addigra már az
utca végére ért, rendben megérkezett. Mindenben követte a férfi utasításait, mindent megtett,
amit kért, és a férfi is tiszteletben tartotta a megállapodásuk rá vonatkozó részét.
Silence élete azonban végérvényesen megváltozott.

Tizenkettedik fejezet

Meg felsóhajtott.
- Ez nem szeretet, felség.
Kőszív király mozdulata megállt a levegőben, éppen egy kis morzsával akarta megetetni a
kis kék madarat.
- Akkor mi?
- Félelem - mondta Meg egyszerűen. - Az udvaroncok /élnek felségedtől.
A király morgott valamit, és úgy tűnt, eltöpreng ezen.
- Vigyétek vissza a tömlöcbe - parancsolta az őröknek. - És Meg?
- Felség?
- Fésülködj meg, mire legközelebb találkozunk.
- De szükségem lesz egy fésűre és hajtűkre, hogy rendbe hozzam a frizurámat - mondta
Meg ha/kan.
A király csak türelmetlenül bólintott, és Meget ismét e/vezették...

Temperance szorosan tartotta Silence-t, és gyengéden befűzte a pruszlikját, miközben a bérelt

kocsi zörögve vitte őket vissza Wapping felé. Silence gyenge volt, szaggatottan lélegzett, és a
testvére érezte, mialatt a ruháját igazgatta, hogy a húga szeméből könnyek hullnak a kezére.
- Nincs szükséged orvosra? - kérdezte végül Temperance.
- Nincs. Jól vagyok - suttogta Silence.
Ez nyilvánvalóan nem volt igaz, és Temperance érezte, hogy újra elered a könnye. A
csuklójával vadul letörölte. Nem volt itt az ideje, hogy átadja magát az önsajnálatnak és a
kétségbeesésnek. Erősnek kellett lennie Silence érdekében.
- Mit... - abba kellett hagynia, hogy levegőt vegyen -, mit tett veled, drágám?
- Az égvilágon semmit - mondta Silence színtelen hangon. -Egy ujjal sem nyúlt hozzám.
Temperance vitatkozni akart, végül türtőztette magát. Nyilvánvaló volt, hogy Elbűvölő
Mickey tett valamit Silence-szel, de az is bizonyos volt, hogy a húga képtelen erről
beszélni. A következő percekben Temperance az ujjaival megfésülte Silence szőkésbarna
haját, tincsekre választotta és befonta, és a saját hajtűivel feltűzte.
Silence a nővére keblére hajtotta a fejét, Temperance pedig a húga homlokát simogatta,
mintha csak kislány volna.
Egy idő után megtörte a csendet.
- Drágám, miért mentél el ahhoz a férfihoz?
Silence felsóhajtott, hangja elveszettnek és üresnek tűnt.
- Meg kellett mentenem Williamet.
 - De miért nem jöttél először hozzám? Meg tudtuk volna beszélni ezt, és talán találtunk
volna más megoldást, hogy segítsünk Williamen. - Temperance igyekezett nyugodtan beszélni,
de érezhető volt a hangján a kétségbeesés.
- Olyan elfoglalt voltál - mondta Silence halkan. - Az otthon, a gyerekek, Lord Caire és a
pártfogó keresése.
A húga szavait hallva Temperance úgy érezte, mintha tőrt döftek volna a szívébe. Hogy
lehetett annyira elfoglalva más dolgokkal, hogy a saját húga nem gondolt arra, hogy hozzá
forduljon segítségért?
- Egyébként sem számított volna - suttogta Silence, és behunyta a szemét. - Egyedül kellett
elmennem Elbűvölő Mickey-hez. Egyedül kellett egyezségre jutnom vele, ahogy meg is tettem.
És tudod, sikerült.
- Mi sikerült, drágám? - kérdezte halkan Temperance.
- Hogy elmentem Elbűvölő Mickey-hez. Hogy alkut kötöttem vele. Azt mondja, hogy
visszaadja a Pinty ellopott rakományát.
Temperance is behunyta a szemét. Remélte, hogy a kalózkirály betartja a szavát, de ha még
a csodával határos módon így is lenne, Silence helyzete akkor se változna. A kishúgát tönkretet-
ték - most és mindörökre.

Lazarus aznap délután térdnadrágban és köntösben ült az íróasztalánál. A hálószobán túlról

jövő szóváltást hallva felnézett, és látta, hogy kivágódik az ajtó.
Temperance vonult be a szobába, Small a nyomában. Lazarus látta, hogy Temperance arca
könnyes, és azonnal intett az inasnak, hogy elmehet.
- Hagyj magunkra!
Small bólintott, és becsukta maga mögött az ajtót. Lazarus lassan felállt.
- Mi történt?
A nő ránézett, tragédia nyoma bujkált aranypettyes szemében.
- Silence... Istenem, Lazarus, Silence.
A férfi szórakozottan megjegyezte magában, hogy Temperance eddig még soha nem
szólította a keresztnevén.
- Mondd el!
A nő lehunyta a szemét, mintha csak erőt gyűjtene súlyos mondanivalójához.
- Elhatározta, hogy egymaga szerzi vissza a férje, William ellopott rakományát. Elment a
dokkbanda vezéréhez, egy Mickey O'Connor nevű férfihoz...
A lord St. Giles-i kóborlásai során már hallott bizonyos pletykákat a hivalkodó, roppant
veszélyes kikötői tolvajról. Caire elkomorodott.
- És?
A nő szempillájáról egy ezüstös könnycsepp gördült le és csillant meg a délutáni
napfényben a padlóra hullva.
- Mickey beleegyezett, hogy visszaadja a hajórakományt... Ennek azonban nagy ára volt.
A lord egész életében cinikus volt, így tudta, mi volt az az ár, de azért megkérdezte:
- És mi volt az ára?
A nő kinyitotta aranybarna, csillogó szemét.
- Arra kényszerítette, hogy töltse vele az éjszakát. Lazarus mély levegőt vett,
amikor a gyanúja beigazolódott.
Soha nem találkozott Silence-szel, semmit sem tudott róla, és ha tudott is volna, valószínűleg
egy cseppet sem érdekelte volna. Azt leszámítva, hogy Temperance húga volt.
Ettől azonban minden megváltozott. Különös érzés volt osztozni Temperance bánatában.
Ilyesmit még soha nem tapasztalt.
Rájött, hogy neki is fáj, ami a nőnek fájt, és ha a nőnek vérzett a szíve, az ő szíve is így tett.
Kitárta a karját Temperance felé.
 - Gyere ide.
A nő a karjába vetette magát, és a férfi szorosan magához ölelte, átható fájdalom bizsergett
csupasz bőrén, ahol a köntös szétnyílt a mellkasán. Temperance illata olyan édes volt: a hajnal
illata, egy nő illata.
- Sajnálom - mondta a férfi halkan; ez a szó merőben szokatlan volt tőle. - Annyira
sajnálom.
Temperance felzokogott.
- Ma reggel, amikor hazamentem, William közölte, hogy Silence nem jött haza az éjjel.
Gyanította, hogy O'Connorhoz ment, de túl veszélyes lett volna a bandavezér területére merész-
kedni éjszaka.
Lazarus magában azt gondolta, hogy ha Temperance-ról lett volna szó, ha megtudta volna,
hogy a tolvajtanyára ment, és veszélybe került a lénye és a lelke, elhozta volna onnan bármi
áron.
- Pirkadatig vártunk, azután kocsit béreltünk - suttogta a nő a férfi vállához bújva.
Temperance leheletétől Lazarus libabőrös lett. - Épp hogy megpillantottuk O'Connor házát,
amikor Silence kilépett az ajtaján.
A férfi megsimogatta a nő haját. Még mindig benne volt az egy pár sárga topáz hajtű,
amelyeket Temperance a lordtól kapott; időközben persze átöltözött. Az emlékbe
beleborzongva a nő így folytatta:
- Silence haja le volt engedve, és a pruszlikja kifűzve nyílt szét. Mickey azt akarta, hogy
így menjen végig az utcán, hogy szajhának nézzék. Amikor meglátott, sírva fakadt.
A férfi behunyta a szemét, és átérezte a nő fájdalmát, megismételte az egyetlen szót, amit ki
tudott mondani:
- Sajnálom.
- Azt mondta, hogy nem történt semmi, hogy O'Connor ott tartotta őt éjszakára a
hálószobájában, de egy ujjal sem ért hozzá. Jaj, Caire, annyira szánalmas volt a tagadása, hogy
nem mertem erőltetni, mondja el az igazat. Mindössze annyit tehettem, hogy a karomban
tartottam.
A lord szorosabban ölelte magához.
- Sajnálom.
A nő elhúzódott tőle, és a szemébe nézett.
- De a legrosszabb az volt, amikor visszaértünk a lelencotthonba. William ott várt ránk...
- El sem kísért a bérelt kocsiban? - Lazarus a homlokát ráncolta.
Temperance a fejét rázta.
- Azt mondta, hogy ha meglátnák O'Connor háza közelében, akkor csak alapot adna a
szóbeszédnek, miszerint ő is a folyami kalózok cinkosa.
Lazarus vigasztalón megsimogatta a nő hátát, de nem szólt semmit. Azt gondolta pedig,
hogy Hollingbrook bolond.
- És amikor megérkeztünk, csak egy pillantást vetett Silence-re, aztán elfordította a fejét.
Jaj, Caire... - Temperance fáradtan hunyta be a szemét... -, majdnem meghasadt a szívem.
A férfi önkéntelenül lehajtotta a fejét, és ajkával gyengéden megérintette a nő ajkát.
- Nagyon sajnálom.
Temperance fáradtan a férfi vállára hajtotta a fejét, és hagyta, hogy a lord megcsókolja.
Puha volt a szája és sós a könnyektől. A férfi az arcáról is a csókjaival szárította föl a
könnyeket, itatta fel a fájdalmat.
- Caire - sóhajtott a nő.
- Hm?
- Olyan fáradt vagyok - mondta majdnem úgy, mint egy kislány. A férfi sejtette, hogy a nő
azóta nem aludt, hogy az éjszaka hazakísérte.
- Akkor feküdj mellém egy kicsit - suttogta.
 Karjába vette, mint egy gyereket, és a bevetetlen ágyhoz vitte, gyengéden lefektette, aztán
mellé feküdt. Szorosan átölelte, Temperance feje a köntös fedte mellkasához simult, ám
Lazarus még így is szúró fájdalomfélét érzett.
A nő ismét sóhajtott.
- Különös.
- Micsoda? - suttogta a férfi, s közben ujjaival a nő haját simogatta, kivette a topáz
hajtűket, és az ágy melletti éjjeliszekrényre rakta.
- William üzent nekünk. Miután Silence-szel hazament. Miután a testvéreim veszekedtek,
és Asa elviharzott.
- Mit üzent? - Lazarus egyenként szedegette ki a kis hajtűket a nő hajából, kiszabadítva a
fürtöket, majd gyengéden az ujjaival fésülte azokat.
- A hajó rakománya - mondta a nő. - Mickey O'Connor betartotta a szavát. Ma reggel az
egész szállítmány a hajón volt. Mintha soha el sem tűnt volna.
Lazarus a baldachint bámulta az ágya fölött, és a tolvaj álnok-ságáról és becsületességéről
elmélkedett, na meg arról, hogy egy nő milyen árat fizethet a szeretett férfiért. Amikor ismét
Tempe-rance-ra nézett, látta, hogy a mellkasához simulva lassan és egyenletesen lélegzik,
érzéki szája kissé nyitva pihent. Mahagóniszínű haja selyemtakaróként terült a férfi vállára és
az ágyra, és ez a látvány elégedettséggel töltötte el a szívét.
Felemelt egy fürtöt, és nézte, ahogy a tincsek imádnivalóan az ujjai köré tekeredtek.
Halvány mosoly bujkált az arcán. Hogy ámíthatja magát egy férfi ilyen látvány láttán!
Azután leengedte a karját. Még közelebb húzta magához a nőt, és ő is behunyta a szemét.
Elaludt.

Temperance egy besötétített szobában ébredt azzal a gondolattal, hogy valami rettenetes
leselkedik rá, amint kinyitja a szemét
így inkább nem nyitotta ki. Igyekezett nem gondolni semmire, nem akart felébredni, csak
visszamerülni az álom békés biztonságába. Egy nagy test feküdt mellette, meleg és
megnyugtató volt, így erre koncentrált. A férfi mélyen lélegzett, mintha még mindig aludna;
Temperance-nak tetszett ez a halk hang. Azt jelentette, nincs egyedül. Azt kívánta, bárcsak
örökké itt maradhatna, ebben a szürke, meleg félálomban. Elkerülhetetlen volt azonban, hogy
felébredjen, és rátörjön a valóság, így fájdalmas sóhajjal kinyitotta a szemét.
Caire még szorosabban ölelte magához. Temperance a férfi felé fordította az arcát, magába
szívta az illatát, és szégyellte feltörő könnyeit. Silence volt a család legfiatalabb és
legártatlanabb tagja, és az ő bukását alig tudta elviselni, mintha minden fény kialudt volna a
világban.
A férfi nagyot sóhajtott, kezével végigsimította a nő hátát, és a fenekébe markolt.
- Temperance.
A férfi teste csak úgy tüzelt. Temperance átölelte, és meglepődött azon, hogy csak egy vékony
selyemréteg választja el ujjait a férfi csupasz bőrétől.
- Caire.
A férfi ajkával a nő száját kereste, álomittasan, lustán csókolta meg. A nő
megvigasztalódott ettől a csóktól a sötétben. Ebben a pillanatban nem Temperance volt, és a
lord nem egy arisztokrata, aki társadalmilag magasan fölötte állt. Itt, a nappal és az éjszaka
határán ők ketten csupán férfi és nő voltak.
így hát nőként cselekedett: kinyitotta a száját, hogy a férfi hozzáférhessen. Elégedett, mély
hang tört fel Lazarus mellkasából, a nő szájába dugta a nyelvét, ezzel a hatalmába kerítette. Eb-
ben a pillanatban a nő nem akart tudomást venni a hálószoba ajtaján túl létező világról, csak
érezni akart. El akarta engedni magát, amit már sok éve nem tett meg.
Hirtelen fellobbant benne a mindent elsöprő vágy. Nap mint nap meg kellett küzdjön a
vágyaival, titkolnia kellett, nehogy mások észrevegyék rajta eredendő bujaságát. Most
szabadjára engedte az érzéseit.
Tenyerével végigsimította a férfi hátát, érezte, hogy a selyem csúszkál a keze alatt. A férfi
izmos volt, a válla széles, a gerince szépen ívelt.
Lazarus abbahagyta a csókolózást, felsóhajtott, és megráncigálta a nő fűzőjét.
- Ezt vedd le.
Elég nehézkesnek tűnt e művelet sötétben való kivitelezése, így Temperance addig
fészkelődött és tekergett, mígnem a fűzője a derekára csúszott. A férfi egyszerűen a fűzőt
összetartó szalagok alá dugta az ujjait, és kitépte őket a lyukakból. Mindegyik szalag egy
kis pukkanással ünnepelte a szabadulását, és a nő érezte, hogy a melle is kiszabadul a
fogságból. A férfi lerántotta a megtépázott fűzőt a nő testéről, Temperance pedig átbújtatta
a fején az alsóingét.
Ott feküdt meztelenül.
- Vedd le - suttogta a férfi fülébe, és megrántotta a köntöst.
- Nem tehetem. Sajnálom - suttogta a férfi, és a nőnek eszébe jutott, Lazarus milyen
érzékeny.
Temperance a férfi szemébe nézett. A lord sajnálkozva pillantott rá.
- Fájni fog az érintésem? - kérdezte a nő.
- Nem fáj. - A férfi ajkával gyengéden megcsókolta a nő szája sarkát. - A te érintésed már
nem fáj. Csak... nyugtalanít. És csak akkor, ha a csupasz bőrömet érinted.
- És ha te érinted az én csupasz bőrömet? A férfi lassan elmosolyodott.
- Hidd el, az a legkevésbé sem okoz nekem fájdalmat.
A nő csalódást érzett, de közelebb húzódott a férfihoz, a mellét a férfi mellkasához
dörgölte, és mellbimbóján érezte a selyem érintését.
A férfi felmordult, a nő után nyúlt, Temperance pedig levetkőzte a gátlásait. Egyik lábát
keresztbe vetette a férfién, és meztelen lábszárával fel-le simogatta. A férfi térdnadrágot viselt,
Temperance érezte bőrén a durva szövetet, mígnem a férfi csupasz lábszárához ért. Lazarus
megmerevedett. A nő tudta, hogy kellemetlenséget okoz neki, de nem tudta abbahagyni.
Élvezte a saját gyengédsége és a férfi nyers ereje közti ellentétet.
Lazarus hirtelen megmozdult, és maga alá gördítette a nőt.
- Igen - lihegte Temperance. - Igen.
Lord Caire azonban nem azt tette, amire a nő számított, ehelyett összefogta Temperance két
kezét, és a feje fölötti párnára nyomta, majd teljes súlyával ránehezedett, mígnem a nő alig tu-
dott mozdulni.
- Kérlek, most - lihegte a nő. Nem akart magához térni a kábulatból, és nem akart
visszatérni a normális életbe, a bűntudat és a bánat világába.
- Nem kell sietni - suttogta a férfi a nő nyakába.
- De - válaszolta a nő mérgesen -, de kell.
Lazarus csak nevetett, lehelete a nő bőrét csiklandozta, szájával a kulcscsontját cirógatta.
Vajon mi a szándéka? Nem ugyanolyan vágyai vannak, mint a többi férfinak? Testének az a
bizonyos része keményen és forrón feszült a nő hasához, Tempe-rance még a térdnadrágon
keresztül is érezte ezt. A keménység a csípője felé siklott, amint a férfi lefelé haladt a testén.
A nő zaklatott, kábult és zavarodott volt, a figyelme megoszlott a férfi testén kalandozó szája és
a szeméremdombjához feszülő férfiassága között. Megpróbálta felemelni a csípőjét, hogy a
férfi felé tolja, Lazarus azonban csak kuncogott, és megfeszítette az egyik combját, így a nő
képtelen volt megmozdulni.
- Mit csinálsz? - kiáltott fel a nő zavartan.
- Miért, Mrs. Dews? - kérdezte a férfi vontatottan. - Azt hittem, férjnél voltál.
 - Voltam is - csattant fel mérgesen. Most a legkevésbé szeretett volna elhunyt férjére
gondolni.
- Akkor, úgy vélem, valamelyest ismerned kell ezt a műveletet - suttogta a férfi, és forró
ajkai közrefogták a nő mellbimbóját.
Temperance elméje kiüresedett, majd a mindent elsöprő érzelemhullámtól a szó szoros
értelmében remegni kezdett. Te jó ég, milyen régóta nem érintette meg ott egy férfi sem. Mióta
nem ízlelték ily hevesen a keblét. Szinte teljesen magával ragadta ez az erotikus érzés.
A férfi felemelte a fejét, és lustán ingerelte a nő mellét, nedves nyelve a szív ritmusában
érintette a nő keblét.
- Be kell vallanom, hogy magam is kezdő vagyok ezen a téren - mondta vontatottan.
- Miért? - pislogott a nő a sötétben. - Hogy érted?
- A szeretkezésben - válaszolta a férfi tárgyilagosan, és finoman megharapta a nő másik
mellbimbóját.
A nő felzokogott a gyönyörű kíntól, és egyre erősödő fájdalinat érzett a vágytól a combjai
közt. A férfi azonban nem mozdult, hogy megszabadítsa tőle. Ehelyett összevissza
fecsegett.
- Azt mondták, hogy rendkívüli élmény - folytatta higgadtan -, de meg kell bocsátanod,
hogy ezt erősen kétlem. Már sok nővel volt dolgom, de szeretkezni még eggyel sem
szeretkeztem. Ennek, azt hiszem, te vagy a mestere.
A hangjában ott bujkált a kérdés, de Temperance még ha teljesen magánál lett volna, akkor
se tett volna semmilyen megjegyzést. Miért játssza vele Lazarus ezt a játékot, amikor csak arra
vágyik, hogy végre egyesüljenek?
- Finoman - suttogta a férfi fojtott hangon, és ettől a figyelmeztetéstől a nő kielégítetlenül
felnyögött. A férfi szétnyitotta a nő combjait, és elhelyezkedett köztük. - így. Most már jobb?
Nem volt tökéletes, de vitathatatlanul jobb volt a helyzet. Lazarus kemény férfiassága teljes
hosszában Temperance nedves szeméremajkainak feszült, a térdnadrág anyaga pedig
csodálatosan cirógatta nőiségét. A nő kéjesen hunyta le a szemét, élvezte a férfi forróságát és az
apró, kissé erőtlen nyomást a lába között.
- így - ismételte a férfi csillapítólag. - És mi van, ha még ezt csinálom?
Azzal ismét a szájába vette a nő mellbimbóját, és szívni kezdte, alig érintve a fogaival.
A nő is szerette volna megérinteni a férfit, szerette volna megsimogatni szőrös mellkasát,
megragadni a vállát, a nadrágjába bújtatni a kezét, és a tomporát szorongatni. Lazarus keze
azonban még mindig fogva tartotta, így nem tehett mást, mint hogy várt. És engedelmeskedett.
- Nyisd szét a lábaidat jobban - suttogta a férfi, a hangja mély és tiszta volt a néma
sötétségben.
A nő így tett.
- Kissé emeld fel őket.
Temperance engedelmeskedett. A férfi örömében felnyögött. A nő mozdulatai révén
közelebb került hozzá, és hímvesszője most már Temperance szeméremajkai közé ékelődött.
A nő nagyot nyelt, a férfi újabb mozdulatát várta.
- Azt hiszem... igen, ez az. - A férfi mocorgott, a lába közé nyúlt, és elővette a nadrágjából
a férfiasságát. Amikor ismét nőre nehezedett, meztelen tagjával elég határozottan a nő
csikl ját kezdte ingerelni, és míg a nő figyelmét ez lekötötte, száját szájára tapasztotta.
Nyitott szájjal csókolta a nőt, és ez szinte már túl intimnek tűnt a sötétben. Mellkasát a nő
meztelen, érzékeny melléhez préselve feküdt, a hévtől forró férfiassága Temperance lágy ölébe
ágyazódott; közben mélyen, ráérősen csókolta a nőt.
Fogai közé vette a nő alsó ajkát, finoman harapdálta, majd a nő ajkaira lehelve azt suttogta:
- Nyisd ki.
A nő hagyta, hogy a férfi a szájában mélyre hatoljon a nyelvével, és egy hosszúra nyúlt
pillanatig tehetetlenül ízlelték egymást. A csók olyan erotikus volt, hogy szinte észre se vette,
amikor Lazarus könnyed mozgásba kezdett. Belelendült. A nő mozdulatlan maradt, minden
figyelmével a férfinak arra a testrészére koncentrált, amely most került meghitt kapcsolatba
vele. A férfi a nő szája szélét harapdálta.
- Figyelj.
Lazarus hangja érdessé vált. A rekedtes hang hatására vad és nőies erő ragadta magával az
asszonyt, és örömmámorban úszott a tudattól, milyen hatással van a férfira, pedig ő sokkal
tapasztaltabb volt nála. A nő kinyitotta a száját, és ő is beleharapott a férfi rátapadó ajkába, aki
ettől felszisszent. Ekkor Lazarus vadul csókolni kezdte, szinte eszét vesztve - egy hímnemű
lény uralkodott asszonyán. Az ő asszonyán.
A férfi ismét előremozdult, visszahúzódott, majd férfiasságát a nő ölének bejáratához
illesztette. Csak annyira emelte fel a fejét, hogy suttogni tudjon:
- Most.
Ekkor erőteljesen belehatolt. Kemény fallosza utat tört magának a nő lágy ölébe, betöltve
az évek óta tátongó űrt. Temperance a mozdulat hatására, az egyszerre rátörő fizikai és lelki
gyönyörtől levegő után kapkodott, de a férfi szája már ismét az ő ajkán volt, és magába szívta a
lélegzetét. A férfi újra és újra beléhatolt, majd mélyen belényomult; Temperance szélesre tárta
a combjait, a férfi csípője mereven az övéhez feszült.
A nő egy pillanatra pánikba esett. Ki ez a férfi? Miért tornyosul fölötte, és ő miért hagyja,
hogy lényének legsötétebb része irányítsa a cselekedeteit? Ekkor Lazarus újra mozgásba
lendült, Temperance elméje pedig ismét kiüresedett. A férfi úgy mozgott, mint a tengerpartot
nyaldosó hullám, mint a kockaköveket végigsöprő szél - ahogy egy férfi mozog egy nőben. A
történelem egyik legősibb, leggyakoribb mozdulatát ismételte, az érzés ugyanakkor új és tiszta
is volt. Csak róluk, kettejükről szólt minden, ez volt az első alkalom e pár számára.
A nő teste magasra ívelt a férfié alatt, érezte, hogy a férfi nemi szerve kissé eltávolodik,
majd ismét az ölébe olvad, közben Lazarus végig szenvedélyesen csókolta őt.
A férfi szájával a nő arcát cirógatta, és közben egyenletesen, lassan mozgott benne, majd a
fülébe súgta:
- Fond a lábad a csípőm köré.
A nő így tett, és szorosan összefonódtak. A férfi egy kissé közelebb húzta magához
partnerét, aki zihálni kezdett. Minden alkalommal, amikor a férfi belehatolt, majd lassan,
vontatottan visszahúzta hímtagját, a csiklóját is ingerelte. A nő elfordította a fejét, hirtelen
túlságosan kiszolgáltatottnak és sebezhetőnek érezte magát, még a sötétben is, a férfi azonban
követte őt, és száját a nő szája sarkára tapasztotta. Hirtelen elviselhetetlen lett számára, hogy a
férfi lassan, újra meg újra birtokba veszi a testét, biztos támadást intézve az érzékei ellen. A nő
kiáltani akart, hogy hagyja abba. Hogy gyorsabban mozogjon. És a férfi, mintha csak
megérezte volna nyugtalansága okát, egyre intenzívebb mozdulatokat tett, egyre hevesebben
hatolt belé.
Az őrületbe kergette Temperance-t. A nő elrántotta a száját a férfiétól, lihegve megpróbálta
kiszabadítani a csuklóit a férfi szorításából.
- Hagyd abba.
- Nem - suttogta a férfi, mint egy láthatatlan kísértet. - Engedd el magad.
- Nem tudom.
- De tudod. - Lazarus kissé följebb emelkedett, és lassú kígyózó mozgásba kezdett a
csípőjével, miközben újra meg újra a* nőbe hatolt; Temperance-ban pedig megszűnt minden
feszültség, a helyére pedig gyönyör és forró vágy költözött.
A nő zokogva, diadalmasan, szabadon elveszett az ölelésben; se gondolat, se lélek, csak egy
lüktető, szépséges pont számított. Homályosan hallotta, hogy a férfi kifújja magát, érezte, hogy
akadozva mozog benne, majd összerándul, és végleg elveszti az önuralmát. Férfiasságát vadul a
nő testébe döfte, Temperance pedig úgy érezte, mintha repülne és egyre magasabbra szállna a
mozdulat hatására.
A férfi fújtatott. Még egyszer-kétszer belehatolt, majd leállt, és fejét a nő fölé hajtva gyengéden
megcsókolta. Temperance vad vágyat érzett arra, hogy mondjon valami nem alkalomhoz illőt.
Hogy elmondja Lazarusnak, mit jelentett neki mindez.
A férfi elengedte a csuklóját, de Temperance túlságosan kimerült volt ahhoz, hogy
leengedje a karját.
- Valóban rendkívüli - suttogta a férfi mély, nyugodt hangon, kissé kifulladva.
A nő tudta, hogy el kellene gondolkodnia ezen, és valamit válaszolnia illene, ehelyett
azonban mély álomba merült.

Meg sosem ébredt nő mellett.

Ez volt Lazarus első gondolata másnap reggel. Szeretőit általában inkább árucikknek tekintette.
Áruba bocsátották magukat, ő pedig fizetett értük. Egyszerű, tiszta ügy, és persze személytelen.
Olyannyira, hogy néha a nevüket sem tudta, még azokét sem, akik akár évekig is kitartottjai
voltak, ahogy Marié is. Marié, akinek a gyilkosát keresi St. Gilesban.
Ő azonban sosem feküdt a nő mellett. Soha nem érezte édes melegét a közelében, soha nem
hallgatta, milyen halkan szuszog álmában.
Kinyitotta a szemét, és elfordította a fejét, hogy megnézze Temperance-t. A nő még mindig
a karját a feje fölé nyújtva aludt. Az ajka sötétvörös volt, az arca kipirult, és a felkelő nap sugara
bearanyozta a bőrét. Mellette feküdni szinte túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Csak sötét
hajának kuszasága vallott arról, hogy ő sem tökéletes. Hála az égnek, nem az. A lord már
vásárolt és céljainak megfelelően használt tökéletes nőket, többé azonban nem volt kíváncsi
rájuk. A vére most egy valódi nőért pezsgett.
Temperance egy rakoncátlan hajtincse az arcába lógott, a haja a nyakán kissé összetapadt az
izzadságtól, és meztelen mellén összegöndörödött. A nő keble kerek és telt volt, a mellbimbója
akár a puha rózsa. A férfi megérintette - a nő mellbimbója azonnal megkeményedett -, és Mrs.
Dews bőrének bársonyos puhaságán merengett.
Temperance-nak elakadt a lélegzete, ekkor Lazarus hirtelen a szemébe nézett. A nő
csodálkozva bámult rá, mintha meglepődött volna azon, hogy a férfi ágyában találja magát.
Nos, lehet, hogy meg volt lepve.
- Jó reggelt - kezdte a férfi, ami banálisan hangzott ugyan, de mi mást mondhatott volna?
A nő ledobta magáról a takarót, és riadt őzikeként ugrott ki az ágyból.
- Hol van az alsóneműm?
A férfi összefonta a karját a feje alatt.
- Fogalmam sincs.
A nő megfordult, és a férfira pillantott, elképesztően bájos volt így, anyaszült meztelenül.
- Te vetted le rólam. Tudnod kellene.
- Nos, éppen mással voltam elfoglalva. - Milyen kár. Rá se kellett nézzen az ágyékára,
hogy tudja, férfiassága mennyire repesne az örömtől, ha megismételhetnék a tegnap éjjeli mu-
tatványt.
A férfi a nő felé pillantott, aki most négykézláb állt, a feneke a magasba nyúlt, a gazdája a
szék alatt feltehetően az eltűnt fehérneműjét kereste. A látvány meghökkentő volt, de a lord úgy
érezte, Temperance most nincs abban a hangulatban.
Igaza volt, mert amikor hirtelen felegyenesedett, és elkapta a férfi pillantását, ellenségesen
nézett vissza rá.
- Haza kell mennem. Megmondtam Winternek, hogy hozzád jövök, de nem hittem volna,
hogy itt töltöm az éjszakát! Aggódni fog miattam.
- Természetesen - mondta a férfi, és remélte, hogy a hangja megnyugtatólag hat. - De még
csak hajnal van. Biztosan maradhatsz még egy kicsit, ezzel nem szeged meg a szavad.
- Nem. Haza kell érnem - suttogta a nő. - Nem hagyhatom, hogy a fivéreim azt higgyék,
szeretők vagyunk.
 A lord szólásra nyitotta a száját, de az ösztöne megakadályozta abban, hogy kimondja, ők
valóban szeretők. Helyette türelmesen így szólt:
- Csengetek egy szobalányért, hogy segítsen neked...
- Jaj, ne! - A nő a magasba emelte azt, ami a fűzőjéből maradt.
A férfi összerezzent.
- Engedd meg, hogy elküldjék egy szobalányt, hogy újat vegyen neked.
- Órákba telne, amíg visszaér! - A nő ismét ellenségesen nézett a lordra.
A férfi felsóhajtott. Soha nem élvezte különösebben a korai kelést, de elég nyilvánvaló volt,
hogy ma reggel nem lustálkodhat az ágyban.
Lazarus ledobta magáról a takarót, felkelt, szerzett magának némi elégtételt, Temperance
ugyanis éppen rápillantott, és látta, hogy a lord nadrágja elöl kicsúcsosodik, és ettől fülig pirult.
A férfi meghúzta a zsineget, Smallért csengetett. Temperance visszafeküdt az ágyba, a két férfi
pedig fojtott hangon sugdolózott az ajtóban; az inas végül szerzett egy fűzőt az egyik szoba-
lánytól, és egy fél óra múlva Temperance ismét tisztességesen felöltözve állt előtte.
Lazarus lustán elnyúlt az egyik karosszékben, és nézte, amint a nő szorosan megköti a
köpenyét az álla alatt. Minden hajszála a helyén volt, a fehér főkötője pedánsan állt a fején, és
minden porcikája olyan rendezett volt, akár egy lelencotthon tiszteletre méltó vezetőnőjéé.
A férfi gyűlölte ezt a külsőt.
- Várj! - mondta, amikor a nő a kilincsre tette a kezét.
A nő türelmetlenül megfordult, de bizalmatlannak tűnt, amint látta, hogy a férfi felé közelít.
- Folytatnom kellene ma este a nyomozást - mondta a lord. - Tegnap este, amikor
hazaértem, megtudtam, hogy ki az a férfi, akit érdemes lehet kikérdeznem.
A nő az ajkába harapott.
- Természetesen. A férfi bólintott.
- Akkor nyolcra legyél készen.
- De...
A férfi a nő fölé hajolt, keményen megcsókolta, szájával szétfeszítette a nő száját, és amikor
szétnyílt, beledugta a nyelvét. Amikor felemelte a fejét, a nő riadtan nézett rá. A férfi el-
mosolyodott.
- Jó reggelt, Mrs. Dews.
És nézte, amint a nő sarkon fordul, és kilép a hálószobájából. Egyenes tartással lépett,
egyszer sem nézett vissza. Talán már el is döntötte, hogy elfelejti az együtt töltött éjszakát.
Ha így érzett, a férfi csak sajnálni tudta ezért. Feltett szándéka volt, hogy újra a magáévá
tegye.

Tizenharmadik fejezet

Meg egész boldogon töltötte a nap hátralevő részét, hosszú lenszőke hajából fésülte ki a
gubancokat. Másnap kora reggel befonta a haját, és aranyszínű koronaként a fejére tekerte.
Alighogy beletette az utolsó hajtűt, már jöttek is az őrök érte, hogy a király színe elé vigyék.
Ezúttal a trónterem csinos hölgyekkel volt tele. Egyik bajosabb volt, mint a másik, arcukat
finoman kifestették, hogy kiemeljék káprázatos szépségüket.
A kecses hölgykoszorú közepén a király terpeszkedett, hatalmas volt, férfias és magányos.
Pillantásával rögtön Meget kereste. Minden bevezetés nélkül megkérdezte:
- Ágyasaim, szerettek engem?
A hölgyek egyszerre felé fordultak, és különféle mesterkélt mosollyal az arcukon azt
mondták:
- Igen!
Mit tettem?
Temperance üres tekintettel bámult ki Caire hintójának ablakán, amely tovagördült vele a
ragyogó londoni napsütésben. Engedett a vágyainak, és egy férfié lett, aki nem volt a férje - már
másodszor életében. Bűntudatot, szomorúságot és rémületet kellett volna érezzen, és persze
érzett is effélét. Ugyanakkor egy szikrányi öröm is volt a lelke mélyén, amely makacsul
megtagadta, hogy a kétségei kioltsák a jóleső érzést.
Caire-rel hált, és ez boldogabbá tette. Összeszedte magát, hogy el tudja viselni Winter
rosszallását, amikor a hintó megállt az otthon közelében. És amikor kiszállt, látta, hogy Winter
az utcán áll, a bejárati ajtó előtt. Ó, uram.
A férfi nézte, amint közeledik, sötétbarna szeme átható pillantásával méregette, ám amikor
a közelébe ért, csak annyit mondott:
- Gyere be, testvérkém.
Temperance engedelmesen követte őt. Félig-meddig arra számított, hogy az öccse
kérdezősködni kezd, hol volt az éjszaka, ehelyett a férfi csak a konyhába vezette. Nell épp azt
ellenőrizte, hogy Mary Whitsun hogyan készíti a reggelit. Amikor Temperance belépett, Nell
kíváncsian nézett rá, de persze ekkor még nem tehette fel azt a kérdést, ami annyira izgatta.
Winter megfordult, mintha menni készülne, de Temperance a karjára tette a kezét:
- Silence?
Winter a fejét rázta, és elfordult tőle.
- Sem ő, sem william nem léptek kapcsolatba velem azóta, hogy William megüzente, a
rakományt visszaadták.
Temperance felsóhajtott.
- És Asa?
- Nem tudom. Nem beszél Concorddal. Attól tartok, hogy ismét eltűnt.
Temperance szomorúan bólintott. A családjuk pár nap alatt a darabjaira hullott.
- Mennem kell az iskolába - mondta Winter.
- Természetesen - válaszolta Temperance, és levette a kezét az öccse karjáról.
Winter tétovázott.
- Tényleg jól vagy, testvérem? Aggódom miattad. Temperance bólintott, a cipőjét
nézte. Vajon mit gondol róla
az öccse?
Érezte, hogy Winter futólag megsimogatja a haját, könnyedén, vigasztalólag, azután elhagyja a
konyhát.
- Hiányoltuk tegnap este, asszonyom - mondta Mary Whitsun halkan. A zabkását
kavargatta a tűzhelynél, és nem nézett Temperance-ra.
Temperance sóhajtott, és fontolóra vette, hogy nem ad kitérő választ. Ez azonban nem lett
volna tisztességes sem Mary Whit-sunnal, sem önmagával szemben.
- Sajnálom. Elhanyagoltalak téged és a többi gyerkőcöt is. Nem lett volna szabad olyan
hirtelen faképnél hagynom titeket tegnap este.
Mary kifürkészhetetlen pillantást vetett rá, sokkal bölcsebbnek tűnt a saját koránál.
- Semmi baj, asszonyom. Temperance
összerezzent.
- Csak... - Mary egyre lassabban kavargatta az ételt, aztán teljesen megállt a fakanál a
kezében. - Mr. Makepeace azt mondta, hogy egy hölgy kiscselédek felől érdeklődött tegnap
este. Azt mondta, lehet, hogy ez jó állás lenne nekem.
Temperance szíve elszorult. Még nem készült fel arra, hogy elengedje Mary Whitsunt, de
szembe kellett néznie a valósággal.
- Értem. - Érezte, hogy meg kell köszörülje a torkát. Ragyogó mosollyal igyekezett
leplezni pillanatnyi zavarát. - Nos, ez jó hír, ugye? Megbeszélem Mr. Makepace-szel, és
meggyőződöm róla, hogy valóban jó helyre kerülj, Mary.
 Mary lehorgasztotta a fejét, kicsi válla előreesett.
- Igenis, asszonyom.
Temperance kénytelen volt elfordulni tőle, hogy elrejtse a szemében csillogó könnyeket.
A nap további része az otthonban a szokásos teendőkkel telt: főzéssel, takarítással, a gyerekek
nevelésével és szelíd korholásá-val. Estére Temperance kimerült volt, de alig várta, hogy ismét
találkozzon Caire-rel. Ám amikor Lazarus bekopogott az ajtón, Temperance még nem készült
fel arra, hogy újra lássa.
Mrs. Dews kinyitotta az ajtót, és a félhomályban álló férfira nézett. Ezüsthaját most
hátrafésülve és összekötve viselte, de Temperance ujjai emlékeztek még a tincsek
selymességére. Lazarus zafírkék szemeivel a háromszögletű kalap karimája alól nézett rá, és a
megszokott fekete köpeny volt rajta; Temperance mostanra azonban már tudta, hogy milyen
érzés, ha a lordot a combjai közé zárhatja. Azt is tudta, hogyan mélyülnek el a barázdák a szája
körül, amikor elélvez. Tudta, hogy férfiassága miként reagál, amikor átéli az orgazmust.
Mély levegőt vett, és igyekezett udvarias, hétköznapi arckifejezést erőltetni magára.
A férfi érzéki ajkán kis mosoly bujkált, mintha tudná, hogy Temperance milyen lelki tusát vív
önmagával.
- Mrs. Dews. Hogy vagy ma este?
- Egész jól, uram - válaszolta a nő, talán kissé élesen. Elsöprő vágyat érzett, hogy
megérintse a férfit, persze nem tehette.
A férfi most határozottan elmosolyodott, és ezt látva Temperance egyszerre szerette volna
becsapni az orra előtt az ajtót, és megragadni, megcsókolni a férfit. Meglehetősen nyugtalanító
érzés volt. Temperance a torkát köszörülte.
- Van kedved bejönni egy csésze teára, mielőtt elindulnánk?
- Nem, köszönöm - válaszolta a férfi ugyanolyan hivatalos hangnemben. - Halaszthatatlan
dolgom van ma este.
A nő bólintott.
- Rendben.
Temperance köpenye kéznél volt, és magára kanyarította, biccentett Nellnek, aki úgy tett,
mintha nem hallgatózott volna a konyhaasztalnál. Temperance Caire-rel együtt azonnal útnak
eredt. Igyekezett lépést tartani a férfival, de alig mentek néhány métert, amikor Caire hirtelen
egy sötét kapualjba vonta.
- Miért...
Lazarus azonban lecsapott rá, és csókjával belefojtotta a meglepett kiáltást. Mélyen,
birtoklón csókolta, majd lassan felemelte a fejét.
- Most már jobb.
Úgy tűnt, nagyon elégedett magával.
- Hm.
A férfi ismét elindult, ezúttal lassabban. Az előző éjszakáktól eltérően a nő most nem tudta,
hová tartanak. Most Caire vezette őt. A hátsó sikátoron át egy keresztúthoz értek, és
Temperance meglátta az ott várakozó hintót. Meglepetten nézett a férfira.
- Hová megyünk?
- Ahhoz a férfihoz, akit Mrs. Whiteside házában láttunk -mondta a férfi tárgyilagosan.
Temperance megtorpant.
- Ó, de ehhez biztos nincs rám szükséged.
- Fogalmad sincs, hogy hányféleképp van rád szükségem -mondta halkan a férfi, és
besegítette a nőt a hintóba.
Valóban nem volt más választása. Legalábbis Temperance ezzel áltatta magát, amint leült a
hintó üléspárnájára. Mégis talán közelebb állt az igazsághoz az, hogy szeretett a férfival lenni,
nem számított, milyen ürüggyel.
 A lord leült vele szemben, és Temperance legyőzte a lelkiismeret-furdalását. A hintó
nagyot lódulva elindult, és a nő az ölbe tett kezét nézte, bár tudta, hogy a lord őt bámulja.
- Jól vagy? - kérdezte a férfi halkan egy pillanat elteltével.
- Igen - válaszolta a nő.
- Úgy értem, a tegnap esti együttlétünk után.
- Ó. - A nő érezte, hogy kezd elpirulni. Ilyen kertelés nélkül beszél erről? - Jól vagyok.
Köszönöm.
- És a húgod?
A nő összeráncolta a szemöldökét, majdnem elsírta magát.
- Semmi újat nem hallottunk róla.
- Aha.
Temperance lesütött szempillája alól leste a lordot, szerette volna kifürkészni az arckifejezését
a hintó homályában. Úgy tűnt, mintha a lord aggódott volna a húgáért. Vajon arra készül, hogy
megismételjék az előző éjszakát? Vagy csak egyéjszakás kalandot éltek át, amit jobb
elfelejteni? Annyi bizonyos volt, hogy ha Lazarus nem érdeklődne iránta, nem cipelné magával
az útra. Temperance úgy érezte, hogy melegség önti el az ölét a gondolatra, hogy a férfi ismét
megsimogatja a mellét, vagy megcsókolja a nyakát.
A hintó zötykölődve megállt, és Temperance gyorsan felnézett.
- Hol...
Nem volt ideje befejezni a kérdést, mert ebben a pillanatban kinyílt a hintó ajtaja, és egy szürke
parókás, félholdszerű szemüveget viselő, magas férfi szállt be.
- Mrs. Dews, talán emlékszel a barátomra, Mr. St. Johnra -mondta Caire nyájasan.
- Természetesen - válaszolta a nő, és megpróbálta leplezni a zavarát.
St. John fejet hajtott neki.
- Asszonyom.
- St. John volt olyan kedves, és beleegyezett abba, hogy részt vesz a ma esti
nyomozásunkban - mondta Caire.
St. John halkan felhorkant, és Temperance azon tűnődött, hogyan tudta rávenni a férfit,
hogy kedvesen beleegyezzen ebbe. Kíváncsian nézett egyik férfiról a másikra. Caire és St. John
nem olyan volt, mint két jó barát. Lazarus olyan gondtalan volt - bár mondták róla, hogy
veszélyes -, St. John viszont komoly tudósnak látszott.
- Megkérdezhetem, hogyan lettek barátok? - kérdezte a nő. Caire így felelt:
- Oxfordban találkoztam először St. Johnnal, ahol azzal ütöttem el az időt, hogy rosszféle
borokat ittam, ö pedig megpróbálta érthetetlen görög filozófusok írásait lefordítani, és
politikáról vitatkozott a többi unalmas fickóval.
St. John itt egy újabbat horkantott, de Caire tudomást sem véve róla így folytatta:
- Egy este belebotlottam, miközben hat durva alak éppen péppé akarta verni, és attól
tartok, sértőnek tartottam ebbéli tevékenységüket.
Temperance várt, de mindkét férfi úgy nézett rá, mintha itt vége is lenne a történetnek. A nő
pislogott.
- Tehát egy kocsmai verekedés során találkoztak? Caire a hintó tetejét nézve elmélkedett.
- Inkább utcai verekedés volt.
- Vagy csetepaté. - St. John vállat vont.
- És így lettek barátok - fejezte be a nő helyettük.
- Igen - mondta Caire, St. John pedig ismét vállat vont, mintha mi sem lenne ennél
természetesebb.
- Nem értem - motyogta halkan Temperance. Caire azonban minden szót tisztán
hallott.
- Azt hiszem, az egész azért volt, mert St. Johnt fejbe verték -magyarázta Caire kedvesen. -
Minden csupa vér volt. Az ilyesmi összehozza az embereket.
 A nő ismét pislogott.
- És te nem sérültél meg?
A feltételezés szólásra késztette St. Johnt.
- Az orra tört be, és mindkét szeme belilult - mondta a férfi némi elégedettséggel. - A szája
pedig úgy feldagadt, hogy egy hónapig selypített.
- Hét napig - szólt közbe Caire.
- Legalább hat hétig - vágott vissza St. John higgadtan.
- Még május elsején is selypítettél, amikor az...
- Az Isisen eveztünk részegen hajnalban - mondta Caire.
- A professzortól lopott mopszlival.
- Bizony - dörmögte St. John. Temperance szeme tágra nyílt.
- Ó.
Caire szája felfelé görbült.
- Tehát most már érted, miért őt hoztam magunkkal, amikor arra gondoltam, hogy
szükségünk lehet segítségre.
- Ó, persze - mondta Temperance halkan.
- A következő két évet azzal töltöttem Oxfordban, hogy megpróbáltam rávenni, több bort
igyon, és kevesebbet tanuljon - mondta Caire.
- Én pedig azzal töltöttem azt a két esztendőt, hogy megpróbáltalak féken tartani, nehogy
behódolj legsötétebb vágyaidnak - mondta St. John sokkal kevésbé finoman. - Egy ponton
biztos voltam abban, hogy vágytad a halált.
- Lehet - suttogta Caire. - Még az is lehet.
A hintó nagyot zökkent és megállt. Caire kinézett az ablakon, és egyből tudta, hol vannak.
- Megérkeztünk - mondta.

A.z utolsó St. Giles-i támadást követően Lazarus megfogadta, hogy többé nem teszi ki Mrs.
Dewst efféle veszélynek. Ugyanakkor kellett valamilyen ürügy a számára, amellyel
nélkülözhetetlenné tette a nő további jelenlétét az életében. Kérdezősködései veszélyesek
voltak ugyan, de célravezetők.
így került St. John ma este a képbe. Lazarus kelletlenül bevallotta magának, hogy egy
hímnemű gardedám - akit St. John személyében felfogadott - kissé komikussá tette azt,
ahogyan Temperance jelenlétét igényelte. így azonban kevésbé volt veszélyben a nő testi
épsége... Még udvarolhatott is neki.
Gondolataiban ennél a szónál megállt. Erről lenne szó? Udvarlásról? Talán. Ez volt az első eset,
hogy ő futott egy nő után, és nem pénzzel akarta elcsábítani. Furcsán megalázó volt számára a
gondolat: Temperance úgy jött el hozzá, hogy nem törődött azzal, mit adhat neki. Csak a
vonzerejét kellett használnia. Abban viszont gyakran szűkölködött.
- Kit látogatunk meg ma este? - kérdezte St. John, amint kiszálltak a hintóból. Tudós létére
és az Oxfordban töltött évekre gondolva Lazarus tudta, hogy a férfi küzdeni is tud, ha arra van
szükség.
- George Eppinghamet, Faulk lordját - mondta Lazarus, és az előttük álló omladozó városi
házra nézett. Westminsterben voltak. Az egykor divatos környék mostanra átalakult, a gazdag
polgárok többsége nyugatabbra költözött. - Szereti bekötni a nők szemét.
Lazarus magán érezte St. John pillantását, nem törődött azonban vele, és kopogott az ajtón.
Sokáig csend volt.
- Hogyan találtad meg ezt a férfit? - kérdezte St. John ridegen. Lazarus keserűen
mosolygott.
- Egy bordélyház tulajdonosnője ajánlotta nekem.
 Azon kapta St. Johnt, hogy Temperance-t nézi, de mielőtt a barátja nyilvánvaló
aggodalmának hangot adhatott volna, a ház ajtaja kinyílt. Egy elhanyagolt küllemű szobalány
nézett tátott szájjal rájuk.
- Láthatnánk a gazdáját? - kérdezték.
A szobalány nyelt egyet, megvakarta az egyik karját, és sarkon fordult anélkül, hogy
válaszolt volna. Bevezette őket a házba, amelyről lerítt, hogy valaha szebb napokat is látott. A
kopott fapadlót nem fényesítették egy ideje. A sötét sarkokat por lepte. A hallból egy szoba
nyílt, és a szobalány minden bevezetés nélkül kinyitotta az ajtaját. Bent Lord Faulk az
íróasztalánál ült egy kopott barna köntösben, és kopaszra borotvált fején puha sapkát viselt,
hogy melegen tartsa kobakját. Az íráshoz ujjatlan kesztyűt használt, és Lazarus észrevette,
hogy alig pislákolt a tűz a kandallóban. Valójában az egész ház hideg volt.
- Ki az, Sally? - kérdezte Faulk, amikor kisvártatva felnézett. Egy pillanatra a
jövevényekre bámult, és Lazarusnak úgy tűnt, mintha a szemét jég borítaná. - Nincs pénzem.
Lazarus felhúzta a szemöldökét.
- Nem díjbeszedők vagyunk.
- A. - Faulk nem jött zavarba. - Akkor szabad tudnom, mi járatban vannak?
- Egy közös barátunkról érdeklődnénk.
Faulk egyik szemöldöke a magasba ívelt. Fiatalabb volt, mint amilyennek Lazarus első
látásra gondolta, talán úgy negyvenéves lehetett. Jóképű volt, de a nélkülözéstől vagy a nehéz
megélhetéstől mély ráncok voltak az arcán, amit némi toka szegélyezett. Egy-két év múlva már
nem lesz ilyen jóképű.
- Ismeri Marié Hume-ot?
- Nem - vágta rá Faulk rögvest. Szeme se rebbent, de a keze ökölbe szorult az íróasztalon.
- Szőke hölgy, a jobb szeme sarkában kerek, vörös anyajeggyel - mondta Lazarus
nyájasan. - Holtan találták St. Gilesban majdnem két hónappal ezelőtt.
- Sok szajha veszti életét St. Gilesban - mondta Faulk.
- Igen - mondta Lazarus -, de azt nem említettem, hogy szajha lett volna.
Faulk arckifejezése kiüresedett. A szobára telepedett csendben Lazarus karon fogta
Temperance-t, és maga után húzta egy szövettel kárpitozott kanapéra. St. John az ajtónál
maradt.
Faulk szeme Temperance és St. John felé villant, majd levegőnek nézte őket.
- Mi ez az egész? - kérdezte Lazarustól.
- Marié a barátom volt - válaszolta Lazarus. - Szeretném megkeresni a gyilkosát.
Faulk fakó bőre viaszfehér lett.
- Meggyilkolták?
Vajon képes-e valaki a bőre színét tudatosan változtatni? Lazarus úgy vélte, ez lehetetlen.
- Egy ágyhoz kötözve találtak rá, felvágták a hasát.
Faulk csodálkozva nézett rá, aztán hirtelen fészkelődni kezdett a széken, és hátradőlt.
- Nem tudtam.
- De látogatta őt? - kérdezte Lazarus. Faulk bólintott.
- Ötször-hatszor, vagy talán többször. De nem én voltam az egyetlen férfi, akit
szórakoztatott.
Lazarus kivárt, nem mondott semmit. Faulk fakó arcszínébe kezdett visszatérni a vér.
- Több látogatója is volt. Hajlandó volt, ah, szokatlan dolgokat is megtenni.
Olyan sokatmondón nézett Lazarusra, mint akik közös titkot őriznek. Csakhogy Lazarus
már oly régóta hordozta magában a „titkot", hogy elvesztette vele kapcsolatban minden
szégyenérzetét. Hideg tekintettel nézett a férfira.
- Tudja a többi látogató nevét?
- Talán.
Lazarus egy ideig a férfi arcát fürkészte, majd nem nézett St. John felé, és úgy mondta neki:
 - Kérlek, kísérd Mrs. Dewst a hintóhoz.
Temperance kissé feszültté vált mellette, de nem ellenkezett, hagyta, hogy St. John
kivezesse a szobából. Lazarus barátja becsukta az ajtót maga mögött.
Lord Caire egész idő alatt szemmel tartotta Faulkot.
- Most már elmondhatja.

Otthagyhatjuk egyedül ezzel az emberrel? - suttogta Temperance aggódva St. Johnnak.

A férfi csak ment tovább lefelé a ház lépcsőjén.
- Caire tudja, hogy mit csinál.
- De ha Faulk több szolgát hív be? Mi van, ha legyőzik Lord Caire-t?
St. John besegítette a nőt a hintóba, és leült vele szemben.
- Gondolom, Caire tud vigyázni magára. Különben sem tűnt úgy, mintha Faulknak lenne
még szolgája a félkegyelmű lányon kívül.
Temperance idegesen nézett ki az ablakon, nem igazán győzte meg a tétova bátorítás.
- Aggódik miatta - mondta St. John halkan. A nő meglepetten nézett rá.
- Nos, persze hogy aggódom.
St. John elégedett arckifejezését látva Temperance azonnal tudta, hogy az aggódás szónak
nagy jelentősége van a férfi számára.
- Örülök neki - mondta a férfi. - Úgy hiszem, nagyon hosszú ideig senki sem aggódott érte.
- Csak ön - mondta a nő csendesen.
A férfi kissé összeráncolta a szemöldökét, és Temperance először vette észre, hogy St. John
komoly, szürke szeme bizonyos értelemben igencsak szép volt.
- Aggódom érte, de ez ugyebár más. Van családom. - A férfi hirtelen pislogni kezdett,
azután megrázta a fejét, mintha eszébe jutott volna valami. - Vagy legalábbis volt valaha.
Kínos csend következett, mert a férfi nyilvánvalóan szenvedett a bánattól, és ugyanilyen
bizonyos volt, hogy nem akart beszélni róla. Egy kis idő múlva Temperance felsóhajtott.
- Még mindig nem jött ki a házból.
St. John összefonta a karját maga előtt.
- Ki fog jönni.
- Ön ismerte? - kérdezte hirtelen. - Marie-t?
St. John kiálló arccsontján Temperance látta, hogy kissé elpirult.
- Nem, soha sem találkoztam vele. - A férfi még mélyebben elvörösödött. - Lazarus
titokban tartotta és tartja életének ezt a részét.
- És soha nem volt felesége?
- Nem. - St. John összeráncolta a homlokát, gondolkodott. - Amennyire tudom, még soha
nem érdeklődött egyetlen tiszteletre méltó nő iránt sem. - Temperance-ra nézett. - Legalábbis
eddig.
Most Temperance sütötte le a szemét, arcát elöntötte a pír. Inkább csak érezte, mint látta,
hogy St. John egy kissé előredől.
- Nézze. Lehet, hogy keménynek, cinikusnak és nos, brutálisnak tűnik olykor. De ne
feledje, hogy a lényének van egy sebezhető része. Ne bántsa meg.
A nő felkapta a fejét, meghökkentette őt a feltételezés.
- Sosem bántanám.
A férfi máris a fejét csóválta.
- Most ezt mondja, ez természetes, de zárja szorosan a szívébe. Az ő szíve is vérzik, ha
megsértik. Soha ne sértse meg.
A hintó megbillent, amint Lord Caire feltépte az ajtót, és beszállt. St. John figyelmeztetőleg
a nő felé pillantott, majd az üléstámlának dőlt.
- Megkaptad, amit akartál?
 - Hogyne. - Caire megkopogtatta a hintó tetejét, és helyet foglalt St. John mellett. - Faulk
legalább hármat ismer a többi férfi közül.
St. John kétkedőn vonta fel a szemöldökét.
- Hát ez nem túl sok a nyomozás folytatásához.
- De több annál, amit eddig tudtam - válaszolta Caire. St. John tamáskodva megkérdezte:
- És hogy látsz ezeknek az alakoknak a felkutatásához?
- Tudakozódom - mondta Caire emelkedetten.
- Jó ég, tudakozódik.
Civakodtak, de Temperance-nak az volt az érzése, hogy mindketten élvezik a szócsatát, bár
százszor inkább meghaltak volna, mint hogy beismerjék ezt. Kinézett az ablakon, és
elgondolkozott arról, amit St. John az előbb mondott neki. Biztos, hogy a férfi tévedett. Egy
olyan ember, mint Caire, hogyan lenne sebezhető? Lesütött pillái mögül Lazarusra pillantott,
aki éppen St. Johnnak magyarázott valamit, de elkapta a nő pillantását. Caire szempillája félig
lecsukódott, és a szája érzékien felfelé görbült, miközben folytatta a vitát a barátjával.
Temperance-nak elállt a lélegzete, és gyorsan elkapta a tekintetét a férfiról. Jó ég! Ha egy
pillantásával így hat rá, akkor inkább ő szorulna figyelmeztetésre.
A hintó hamarosan megállt St. John háza előtt.
- Jó éjszakát, Caire. Mrs. Dews. - St. John bólintott. Temperance fejet hajtott.
- Jó éjszakát, és köszönöm - mondta Caire. St. John vállat vont.
- Bármikor.
Becsukódott mögötte az ajtó, és a hintó ismét mozgásba lendült. Temperance félig-meddig arra
számított, hogy Caire azonnal mellé ül, de úgy tűnt, ezúttal megelégszik azzal, hogy a hintóban
vele szemben ülve bámulja. A nő egy kicsit fészkelődött, miközben a férfi rászegezte a
tekintetét, majd kibökte a kérdést, ami már napok óta motoszkált a fejében.
- Tudtad, hogy mások is látogatták?
Sejtette, hogy hirtelen tette fel a kérdést, de a férfi minden gond nélkül követte a
gondolatmenetét.
- Nem.
- De - Temperance komoran a köpenye ráncaira nézett, és egy foltot dörzsölgetett a szélén
- a szeretőd volt. Bizonyára elvártad, hogy hűséges legyen hozzád.
- Igen.
- És? - A nő éles hangon csattant fel, de nem is igyekezett, hogy mérsékelje azt. Hogy
lehet, hogy a férfi nem törődik ezzel?
- A fizetett szeretőm volt - mondta a férfi hidegen -, semmi más.

- Mennyi ideig?
- Majdnem két évig.

- És milyen gyakran látogattad? A férfi türelmetlenül

fészkelődött.
- Szokásom volt meglátogatni őt hetente kétszer.
A nő mereven nézte, valami mély érzelem tombolt a keblében, amely azzal fenyegetett, hogy a
felszínre tör.
- Két éven át hetente kétszer meglátogattad Marie-t. Száz meg száz alkalommal
szeretkeztél vele...
- Mi nem szeretkeztünk. - Caire rögvest belefojtotta a szót. A nő intett, hogy ne
szakítsa félbe.
- Egyszer azt mondtad, nem szeretted, de valamit csak éreztél iránta.
A férfi egyszerűen csak nézte őt.
 - Nagy veszélybe sodortad magad miatta, többször is az életedet kockáztattad, hogy
megtaláld a gyilkosát. - A nő a tenyerével az ülésre csapott. - Sokkal többet kellett jelentenie
neked egy kitartott nőnél.
- Tehát azt hiszed, bizonyára szerettem? - kérdezte halkan a férfi.
A nő előrehajolt, és minden különösebb ok nélkül kifakadt:
- Azt hiszem, hogy szeretni akartad Marie-t... Hogy szerelmes vagy a szerelem
gondolatába... De nem tudod, mi a szerelem. Azt hiszem, ezt keresed St. Gilesban... Az érzelem
forrását, hogy sejtelmed legyen arról, milyen ez az érzés.
- Milyen rettenetesen jó megfigyelő ez a Mrs. Dews - mondta a férfi szörnyen vontatottan.
- Még csak alig egy hónapja ismersz, és máris a lelkem legmélyét fürkészed.
Temperance haragja azonnal elszállt.
- Lazarus...
- Tessék? - Egy izom rángatózni kezdett a férfi állkapcsán. - Mit akarsz hallani tőlem?
A nő lehunyta a szemét.
- Valamit. Bármit. Mondd azt, hogy ő volt életed nagy szerelme. Magyarázd el nekem,
hogyan lehet az, hogy a szeretőd volt, de fogalmad sem volt arról, hogy más szeretői is vannak,
sőt egy öccse is. Mondj valamit, Caire. Erezz valamit.
- Talán nincs mit mondanom - mondta halkan, látszólag szenvtelenül. - Lehet, hogy csak a
szeszélyeim szerint cselekszem. Talán soha nem szerettem senkit egész életemben. Meglehet,
hogy képtelen vagyok szeretni.
A nő mereven nézte, sebzettnek és fáradtnak érezte magát.
- Nem hiszek neked. Minden ember tud szeretni.
A férfi hátravetette a fejét, és hahotázott, nem éppen vidáman.
- Mindenki? Milyen gyermeteg dolog ilyet mondani. A szajhák szeretnek? És a gyilkosok?
Mondd meg nekem, hogy az a férfi, aki megerőszakolta a húgodat, az is érez szeretetet?
Mielőtt meggondolhatta volna, mit tesz, a nő átugrott a szemben lévő ülésre, és püfölni
kezdte a férfit, ahol érte: a nyakát, a vállát, az arcát.
- Hagyd abba! Hagyd abba! Hagyd abba!
A férfi ügyesen elkapta a nő hadonászó csuklóját.
- Sajnálom. Tudom, hogy mit szeretnél tőlem hallani, de azt nem mondhatom. Csak ezt
adhatom.
Azzal a köpenyével madárszárnyként körülölelte a nőt, és megcsókolta.

Tizennegyedik fejezet

Kőszív király Meg felé fordult, és kihívón felhúzta a szemöldökét. Meg azonban csak annyit
mondott:
- Ez nem szeretet.
- Akkor mi ez, szőke Meg?
Meg ajka megrándult, amint leplezni akarta mosolyát.
- Kéjvágy, felség. Az ágyasai vágyakoznak maga után.
A király hangosan szitkozódott, ettől a kék madár szárnyai megrebbentek.
- Takarodj a szemem elől, Meg. És ne felejts el a trónteremhez jobban illő ruhát viselni, ha
legközelebb hívatlak.
Meg pukedlizett.
- Sajnálom, felség, de csak ez az egy ruhám van, amit most viselek, nincs más.
- Gondoskodjanak róla, hogy rendesen felöltözzön - parancsolta Kőszív király, és Meget
ismét a tömlöcbe vezették...
Temperance még akkor is küzdött Lazarus ellen, amikor a nyelvét a szájába dugta.
Elkeseredetten és reménytelenül dühöngött, és szeretett volna egyszerre sikoltozni és zokogni.
Miért nem tud érezni ez a férfi? Miért nem tud szeretni? Miért nem tudja megadni neki azt,
amire vágyik?
Lazarus szája egyre szorosabban tapadt az ajkára, egyre kábí-tóbb volt a csókja.
Temperance azon kapta magát, hogy ahelyett, hogy szabadulni próbálna, szorosan átöleli a
férfit. Ha Lord Caire nem engedi el, majd elveszi tőle azt, amit a férfi elvett tőle.
Lesöpörte a kalapját a hintó padlójára, széttárt ujjaival a férfi ezüstszínű hajába túrt, és
kibontotta a szalagot. Imádta a férfi haját, a csillogó, selymes, tündöklő hajszálakat. A hajánál
fogva megragadta férfit, kissé megrántotta, és hátrahúzta a fejét. Lazarus felnyögött, így
kénytelen volt abbahagyni a csókolózást, és tovább nyögdécselt, amikor a nő végigcsúsztatta a
nyakán a száját. Temperance nem törődött azzal, hogy fájdalmat okoz neki.
A férfi bőre hűvös volt az éjszakai levegőtől, egyszerre sos es édes. Mrs. Dews nyalogatta,
ízlelgette, szerette volna megharapni. Fel akarta falni a férfit, akit sem elengedni, sem
birtokolni nem tudott teljesen.
Kinyitotta a száját a férfi nyakizma fölött, és vadul beleharapott. A férfi káromkodott egyet,
csak úgy visszhangzott tőle a hintó. Két keze közé fogta a nő fejét, mintha erőszakkal el akarná
tolni, végül meggondolta magát. Inkább Temperance szoknyájához kapott, és felfelé cibálta,
közben folyamatosan szitokszavakat kiabált.
A nő megragadta a férfi vállát, hogy ne veszítse el az egyensúlyát a férfi apró lökései
hatására, Lazarus pedig Temperance lábait kétoldalt a csípőjére húzta. Mrs. Dews érezte, hogy
a szoknyája a dereka köré csavarodik, de behunyta a szemét, hogy a férfi csókjának ízét
élvezhesse. A férfi a testük között matatott, keze a nő csupasz belső combjához ért, és
Temperance-ban halványan felderengett a kérdés: vajon a férfi valóban azt gondolja, hogy
bármit megtehet vele a szűk térben?
És akkor érezte, hogy a férfi csupasz, merev férfiasságával megpróbál belehatolni.
Kinyitotta a szemét, hátravetette a fejét, döbbenten meredt Lazarusra. A férfi némán egyenesen
a szemébe nézett, közben elhelyezkedett alatta. Temperance érezte, amint szeméremajkait
dörzsölgetve megtalálja a nyílást, és ölébe dugja meredő hímtagját.
Érezte, hogy kivár. Temperance Lazarusra nézett, elhelyezkedett a férfi csípőjén, a férfi
hímvesszője épphogy belehatolt. Csak sóvárgott utána.
- Te csináld... - mondta a férfi érdes hangon.
A nő pislogott, mintha valami kábulatból térne magához, és önmagukra pillantott. Egy
mozgó hintóban voltak, az isten szerelmére.
- Nem. - A férfi egyik kezét a nő arcára tette, és maga felé fordította, hogy ismét rá nézzen.
- Nem fordulhatsz vissza. Maradj velem. Tedd meg.
- De...
A férfi addig csúsztatta fel az ujjait a nő combján, mígnem elérte az ágyékát.
Temperance-nak tágra nyílt a szeme.
A férfi a nő szemébe nézve szándékosan azt a testrészét simogatta, amely fogva tartotta őt,
majd felfelé siklott a keze, és a hüvelyk- és mutatóujja közé csippentette a csiklóját.
A nő levegő után kapkodott.
- Temperance - suttogta a férfi, akár egy sötét, vágytól égő ördög. - Temperance,
szeretkezz velem.
A nő teste hátraívelt, érezte a férfi nagy és belesimuló férfiasságát, magabiztos, könyörtelen
ujjait. Ez bűn, nagy bűn - az érzés azonban annyira jó, oly felemelő volt a számára.
- Temperance - suttogta a férfi, miközben bal hüvelykujjával megsimította a nő száját, a
jobbal pedig a csiklóját dörzsölgette.
A nő a szájába fogadta a férfi hüvelykujját.
- Temperance.
 A nő csípője egyszer-kétszer megvonaglott. A feje hátrahanyatlott, az orgazmustól nedves
ölében még mindig ott volt Lazarus férfiassága. A kéj átélése közben kinyitotta a szemét, és
félig leeresztett pillái alól nézte a férfit. A lord arca feszült volt, a száját szorosan összezárta,
arcán gyötrődés nyoma látszott.
- Ne várakoztass - mondta.
Temperance ekkor megvadult, szinte eszét vesztette, csak a testi vágyait kívánta kielégíteni.
Félig-meddig mosolyogva nézte a férfit, közben a csípőjét forgatta, ingerelve a férfit és
önmagát.
A férfi felnyögött.
- Temperance.
A hintó egyet zökkent egy kátyúban, a nő hagyta, hogy a lendület hatására teste még inkább
a férfiéra nehezedjen, és férfiassága egy-két centivel mélyebbre csússzon benne. Ám szinte
nyomban felemelkedett róla, hogy csak a hímvessző hegye ingerelje a szeméremajkait.
A férfi káromkodott, felső ajka gyöngyözött az izzadságtól. Temperance halkan, tőle merőben
szokatlan, korábban soha nem hallott hangon felnevetett. Megszállottá vált a hintó nyújtotta ho-
mályban, világok közt utazva a meghatározatlan cél felé. A teste hátrafelé ívelt, ismét hagyta,
hogy a férfi nemi szerve kissé belehatoljon, majd hagyta, hogy teljesen elhagyja az ölét.
- A pokolba veled, Temperance. - A férfi általában hűvös és szenvtelen hangja most durva
volt.
A nő mosolygott, és előrehajolt, a férfihoz dörgölőzött, férfiasságával korbácsolta fel saját
szenvedélyét. Még előrébb hajolt, megbillentette a csípőjét, és a fogai közé vette a férfi alsó
ajkát.
A férfi talán káromkodott, a szavai azonban érthetetlenek voltak, Lazarus célja mégis
nyilvánvaló volt. Megragadta a nő csípőjét és felemelte, majd másik kezével nemi szervét a
megfelelő helyre illesztette, és erőteljesen a nőbe hatolt.
Ó, gyönyör! Férfiassága betöltötte a szélesre tárt női ölet. Tökéletes élmény volt. A nő teste
hátraívelt, kezével a férfi vállába kapaszkodott, a testével Lazarushoz dörgölőzött, ám a férfi
egészen mást akart.
A szoknyáján keresztül a nő tomporára ütött.
- Lovagolj rajtam. A nő duzzogott.
- Nem.
Számára minden így, a csodálatosan finom dörgölőzéssel volt tökéletes.
- Lovagolj rajtam, a pokolba is. - A férfi a nő csiklójához nyomta a hüvelykujját, és
Temperance egy pillanatra csillagokat látott.
Ekkor a férfi elhúzta tőle a kezét.
- Neee... - nyögte a nő.
- Akkor lovagolj rajtam. Kérlek.
A nő Lazarusra nézett, az arisztokratára, a lordra, aki épp azért könyörgött, hogy örömet
szerezzen neki, és úgy döntött, megszánja. Térdre állt, Lazarus férfiassága elhagyta az ölét,
majd Temperance ismét magába fogadta.
Lazarus csak nézte a nőt, a hüvelykujja lopva a nő szoknyája alatt játszadozott, és Mrs.
Dews immár lovagolt rajta, hevesen fel-le mozgott, körözött a csípőjével, zihálva fészkelődött,
miközben a hintó a sötétbe borult utcákon zötykölődött. Temperance egyre hevesebben ringatta
a csípőjét, míg végül igen fürgén mozgott fel-le rajta, nyitott szájjal, levegő után kapkodva, a
cél felé vágtatva.
A férfi arca verejtéktől ragyogott, a szája megrándult, nyakán megfeszültek az izmok, és a nő
látta, hogy nagyot nyel, amint hozzásimul.
Temperance szólni akart, hangosan a férfi fülébe akarta kiáltani, milyen sokat jelent a
számára. Az iramot azonban már nem bírta, hirtelen megtorpant, és a férfira omlott, a teste
fékezhetetlenül rángatózott. Nem volt teljesen magánál, de érzékelte, hogy a férfi mindkét
kezével megfogja a csípőjét, majd megállás nélkül mozgatva azt újra meg újra teljesen
belenyomja férfiasságát. A nő a férfi vállára hajolva zokogott, várt, úgy érezte, hogy az izmai
cseppfolyóssá váltak, az öle kemenceként tüzel. A férfi kíméletlenül fel-le mozgott benne;
amint Temperance felé fordult, látta, hogy hátraveti a fejét, a szája nyitva marad, a fogai is
kilátszanak, és halkan felhördül. Ölében jutott el a csúcsra.
A férfi teste hátraívelt, felfelé billentette a csípőjét, a nő térde majdnem lecsúszott az
ülésről, miközben a férfi átélte az orgazmus gyönyörét. Azután hirtelen megnyugodott.
Temperance térde a hintó üléspárnájába ütközött. A férfi lassan, kimerülten felemelte a karját,
és a nő háta köré fonta, szorosan magához ölelve őt. Még mindig összefonódtak, és a nő érezte,
hogy a férfi nemi szerve elernyed benne; Lazarus a vállára hajtotta a fejét, és a londoni
éjszakában tovahaladva hallgatta a hintóba szűrődő hangokat.

A nő meleg, vékony teste a férfién pihent, még mindig lágy ölébe fogta Lazarus férfiasságát.
A férfi behunyta a szemét, magába szívta a szeretkezés illatát. Földszag volt, szerény illat,
erről ezentúl mindig Temperance jut majd az eszébe. Végigsimította a nő hátát, ujjai alatt érezte
az érdes gyapjút, a nő még mindig ugyanazt a köpenyt viselte. Egy hintóban lettek egymáséi. A
szája sarka megrándult az abszurd helyzet gondolatára. Már nem volt az a fiatal úrfi, aki
fogadásból vakmerő tettekre volt kapható, mégis úgy tűnt, a nő annyira felkorbácsolta a vágyát,
hogy többé semmi más nem számított.
Temperance felemelte a fejét, és megpróbált elhúzódni tőle, de Lazarus még egy pillanatra a
karjában tartotta.
- Pszt.
- Mindjárt hazaérünk - suttogta a nő.
Igaza volt, a férfi mégsem szívesen engedte el. Nem akart elszakadni tőle. Férfiassága is
elernyedt közben. A nő ismét megmozdult, és Lazarus érezte, amint kicsusszan a nő öléből.
Sóhajtva széttárta a karját.
Temperance lemászott az öléből, és majdnem elesett, mert a hintó megbillent, amikor egy
sarkon befordult.
- Óvatosan. - Lazarus megfogta a nőt, el ne essen, ő pedig gyorsan átült a másik oldalra, a
nővel szemben.
Temperance nem nézett rá. Ó, Mrs. Dews újra tartózkodó asszonnyá lett. A lord fáradtan az
üléstámlára hajtotta a fejét.
- Rendbe kell hoznod magad - mondta a nő, és a férfi öle felé intett, de nem nézett oda.
Mintha bántaná a szemét a látvány.
A férfi odapillantott. Nos, valóban tennie kellett valamit, a nemi szerve ugyanis ernyedten
és nedvesen feküdt a nadrágján.
- Kérlek - motyogta a nő.
- Van egy zsebkendőd? - kérdezte a férfi udvariasan.
A nő a ruhája ujjából elővarázsolt egyet, és átnyújtotta. A férfi elvette, és a kis
vászonkendővel lassan rendbe hozta magát. Visszaadta a zsebkendőt.
- Köszönöm - mondta Lazarus.
A nőnek tátva maradt a szája; úgy elborzadt, mintha a férfi a Westminster-apátságban
könnyített volna magán. Lord Caire csak azért nem nevette el magát, mert a helyzet inkább
tragikus volt, mint mulatságos. Miért kell ennek a nőnek ilyen maradian felfogni a
szeretkezést? A férfi szeme összeszűkült. Talán Temperance férje prűd volt, vagy nem tudott e
téren teljesíteni. Felötlött benne, hogy a nő alig beszélt a férjéről, bár bevallotta, hogy szerette.
Kinyitotta a száját, hogy a halott férfiról kérdezze, de a hintó zötykölődve megállt. Kinézett az
ablakon, és látta, hogy megérkeztek a Maidén Lane végére.
A nő máris felállt, hogy otthagyja. A lord is felemelkedett.
- Minden rendben - mondta a nő gyorsan. - Egyedül is ki tudok szállni.
 A férfi kissé elmosolyodott.
- Nincs kétségem efelől, de szeretnélek elkísérni az ajtóig.
- Ó, de... - Abban a pillanatban abbahagyta a tiltakozást, amikor meglátta a férfi arcát. - Ó.
Azután csendben kiszállt a hintóból. Lazarus amint az utcára lépett, a nőbe karolt; nem volt
biztos abban, hogy nem menekül messze tőle. Szó nélkül mentek az ajtóig, és mire odaértek, a
férfit majd szétvetette a düh, de maga sem tudta, miért. Temperance elfordult tőle az otthon
előtt, és úgy tűnt, mintha minden búcsú nélkül, egyenesen be akarna menni.
A lord utánakapott, halkan káromkodott, magához rántotta a nőt, és vadul megcsókolta. Ezt
akarta; ez az, ami megszelídítette a vadállatot benne: a nő puha szája, halk nyögdécselése,
amint a férfi az ajkát csókolgatta. Kétségbeesett, állati, korábban nem érzett vágyat érzékelt. Az
elméje is képtelen volt ezt felfogni. A vágy belülről marcangolta. Valamit akart a nőtől, de nem
tudta pontosan, mit is. Mindössze azt tudta, hogy ha nem csillapítja a szörnyű vágyat, akkor
félő, hogy valamit elveszít magából. Zavarba ejtő gondolat volt, és amint felemelte a fejét, látta,
hogy Temperance arckifejezése is zavart tükröz. Talán őt is valami rettenetes,
megnevezhetetlen érzés szorongatta. A nő szólásra nyitotta a száját, végül szó nélkül elfordult.
- Temperance - mondta a férfi könyörgőn, bár maga sem volt tisztában azzal, miért
esedezik.
A nő neki háttal megállt.
- Én... én nem tudok. Jó éjszakát. Azzal bekopogott az otthon
ajtaján.
Az isten szerelmére! A férfi elfordult, és az egyenetlen utcaköveket kezdte rugdosni. Ez így
nem mehet tovább. Az egyikük előbb-utóbb összeomlik majd, és nem tudta eldönteni, érte vagy
a nőért kár inkább.
A hazafelé vezető út a hintóban hosszú és unalmas volt. Mire a városi házához ért, az óra már
elütötte az éjfélt. Odaadta a kalapját, a köpenyét és a botját a komornyiknak, és már indult volna
a lépcső felé, amikor az inas megköszörülte a torkát.
- Látogatója van, uram.
Lazarus megfordult, és a komornyikra nézett. A szolga meghajolt.
- Lady Caire a könyvtárszobában várja.
Lazarus elindult az említett helyiség felé, valamiféle zakla-tottságot érzett, ettől
hevesebben dobogott a szíve. Kinyitotta az ajtót, és meglátta az anyját, aki a kanapén ült,
csillogó tengerkék ruhája elterült körülötte, és a feje a vállára hanyatlott. Elaludt, miközben rá
várt.
A férfi lábujjhegyen a kanapéhoz ment, és tétovázott, felébressze-e. Mikor volt utoljára
alkalma arra, hogy megfigyelje az anyját a tudta nélkül? Édesanyja mindig is szép volt, és az is
marad. Finom, arisztokrata arcélét szemlélve a fia felfedezte, hogy kissé megereszkedett a bőr
az álla alatt, és kissé petyhüdt lett a felső szemhéja. Közelebb hajolt hozzá, hogy szemügyre
vegye a többi változást, és narancsillatot érzett. Az anyja illatát. Mindig ezt az illatot használta,
és erről eszébe jutott a gyerekkora. Az anyja rendszeresen meglátogatta őt teaidőben, amikor
úgy hét-nyolc éves lehetett. Mindig arcon csókolta, mielőtt távozott.
Az anyja mocorogni kezdett, és a férfi hirtelen hátralépett.
- Lazarus - a hölgy kinyitotta átható kék szemét. - Megkérdezném, merre jártál, ha nem
tartanék a válaszodtól.
- Asszonyom. - Lazarus a kandalló párkányához támasztotta a vállát. - Minek köszönhetem
a látogatását?
Anyja hamiskásan és kacéran mosolygott, de a férfi úgy látta, hogy megremeg az ajka.
- Egy anya nem látogathatja meg a fiát?
- Fáradt vagyok. Ha csak azért jött, hogy játszadozzon velem, ha megbocsát, inkább
megkeresem az ágyam. - Azzal az ajtó felé fordult, de az anyja hangja megállította.
- Lazarus. Kérlek.
 A férfi ránézett. Az anyja arcáról már lehervadt a mosoly, és az ajka határozottan remegett.
Az asszony mély levegőt vett, mintha megpróbálná összeszedni magát.
- Van egy kis borod?
A férfi nézte egy pillanatig, aztán felsóhajtott. Talán a késői óra és a fáradtság okán, de
neki is jólesett volna egy ital, ha nem is bor. Odament a pulthoz, és öntött egy-egy pohár
brandyt.
- Úgy rémlik, hogy ezt jobban kedveli - azzal a poharat az anyjának nyújtotta.
- Valóban? - Az asszony két kézzel, kissé meglepődve vette át a poharat. - Honnan tudtad?
A férfi vállat vont, és leült vele szemben.
- Azt hiszem, egyszer láttam önt apám dolgozószobájában. Az anyja felvonta a
szemöldökét, de nem tett megjegyzést.
Egy pillanatig mindketten némán a brandyt kortyolgatták. Végül az anyja megköszörülte a
torkát.
- Elvitted azt a nőt Lady Stanwicke báljára.
A férfi a pohara fölött az anyjára nézett. Megállapította, hogy a hangja közömbös.
- Temperance Dewsnak hívják. Egy lelencotthont vezet St. Gilesban.
- Egy lelencotthont? - A nő gyorsan felnézett. - Gyerekeknek?

- Igen.
- Értem. - A nő a poharára meredt, és az ajkát biggyesztette.
- Miért jött ide, anyám? - kérdezte a férfi halkan.
Arra számított, hogy az anyja a szokásos módon drámaian kifakad. Talán valami gúnyos
megjegyzést tesz. Ehelyett a nő egy ideig hallgatott. Azután megszólalt:
- Szerettem, tudod?
És a férfi tudta, hogy az anyja a már huszonöt éve elhunyt Annelise-ről beszél
- Három vetélésem volt - mondta az anyja halkan. - Egy, mielőtt megszülettél, és kettő
Annelise születése előtt.
A férfi átható pillantást vetett rá.
- Nem tudtam. Az anyja bólintott.
- Persze hogy nem. Te még gyerek voltál, a családunk pedig nem volt különösebben
meghitt.
A lord ezt válaszra se méltatta. Az asszony így folytatta:
- Amikor Annelise megszületett, nagyon kedves volt a szívemnek. Az apád persze nem
akart leánygyermeket, ez is rendben volt. - Hirtelen a fiára pillantott, majd ismét a poharát
nézte.
- Az apád még csecsemőkorodban elvett tőlem, hogy csak az övé legyél. Az ő örököse.
Tehát én Annelise-t a magaménak tudtam. A szoptatós dajkája a házunkban lakott, és én
mindennap meglátogattam. Ha tehettem, naponta többször is.
Nagyot kortyolt a brandyből, és behunyta a szemét. Lazarus nem szólt semmit. Nem emlékezett
erre, de akkor még gyerek volt, és csak a-kis világába illő dolgokkal foglalkozott.
- Amikor beteg lett... - Az anyja elhallgatott, és megköszörülte a torkát. - Amikor Annelise
utoljára beteg lett, én könyörögtem az apádnak, hogy hívasson orvost. Amikor megtagadta,
nekem kellett volna orvosért küldenem. Ezt tudom. De ő hajthatatlan volt... és az apád volt.
Emlékszel, hogy milyen volt.
Ó, igen, nagyon is jól emlékezett arra, milyen volt az apja. Kemény. Gonosz. Teljesen meg
volt győződve a saját legyőzhetet-lenségéről és csalhatatlanságáról. Hideg volt, olyan nagyon
rideg.
- Mindenesetre - mondta az anyja halkan - úgy véltem, ezt tudnod kell.
A fiára nézett, mintha várna tőle valamit, Lazarus pedig visszanézett rá, mert nem volt
biztos abban, hogy készen áll arra
 - hogy valaha is kész lesz arra -, hogy megadja neki, amit vár.
- Rendben. - Az anyja kiitta a pohár tartalmát, majd az asztalra tette, és felállt. Ragyogóan
mosolygott a fiára. - Nagyon késő van, és haza kell mennem. Holnap ruhapróbám lesz, és tea-
délutánra vagyok hivatalos, úgyhogy aludnom kell, hogy teljes szépségemben ragyoghassak.
- Természetesen - mondta a férfi lassan.
- Jó éjszakát, Lazarus. - Az ajtó felé fordulva az asszony kicsit tétovázott, majd a válla
fölött a fiára nézett. - Kérlek, vésd jól az eszedbe, hogy az ember lelkében akkor is ott élhet a
szeretet, ha képtelen arra, hogy kimutassa.
Azzal kisietett a szobából, mielőtt a fia válaszolhatott volna. Lazarus visszaült a székre,
nézte a pohár alján kavargó utolsó korty brandyt, és egy kislány barna szemére és a
narancsillatra emlékezett.
Ez így nem mehet tovább.
Silence alvást színlelt, és közben a férjét leste, aki felkelt. Ugyanabban az ágyban aludtak
az éjjel, de ezzel az erővel akár két külön házban is élhettek volna. William az ágy legtávolabbi
részén feküdt, mozdulatlanul, akár egy halott, olyan közel az ágy széléhez, hogy Silence attól
félt, még leesik róla az éjjel. Amikor a sötétben óvatosan közeledve igyekezett hozzásimulni, a
férje egész teste úgy megfeszült, hogy a nő sértődötten inkább visszagurult a saját térfelére.
Órákig nem tudott elaludni. Most a férjét nézte, amint megborotválkozik és felöltözik; őt egy
pillantásra sem méltatta. Valami összezsugorodott és meghalt benne. A férje hajórakománya
olyan hamar került meg, mint ahogy elveszett. A hajó tulajdonosa repesett az örömtől,
Williamet így nem fenyegette a börtönbüntetés veszélye, és végül kifizették.
Boldognak kellene lenniük. Az öröm helyett azonban a kétségbeesés alattomos ködként
lengte be az otthonukat.
William becsatolta a cipőjét, kiment a hálószobából, és halkan bezárta maga mögött az
ajtót. Silence várt egy pillanatig, azután felkelt, és lázas izgalomban gyorsan felöltözött.
Tegnap a férje búcsú nélkül ment el otthonról. Bizony most is majdnem így történt, mire
ugyanis kilépett a hálószobából, William kalapja már a fején volt.
- Ó! - mondta Silence. A férje az ajtóhoz
ment.
- Szerettem volna... reggelit készíteni neked - mondta sietve a nő.
A férfi a fejét rázta, és rá se nézett.
- Nem kell. Különben is sok elintéznivalóm van ma reggel. Több mint hat hónapig volt a
tengeren. Valóban ennyi tennivalója lenne reggel hétkor?
- Egy ujjal sem nyúlt hozzám - mondta a nő halkan. - Esküszöm az anyám sírjára, soha
nem érintett meg. Esküszöm... Esküszöm a...
Vadul körülnézett a szobában, és felkapta a Bibliát, amit még az édesapjától kapott kislány
korában.
- William, esküszöm a...
- Ne tedd. - Két lépéssel az asszony mellett termett, és kivette a kezéből a Bibliát. - Ne.
A nő tehetetlenül nézett rá. Újra és újra elmondta ezt neki, de a férje csak elfordította tőle a
fejét.
- Ez az igazság - mondta a nő remegő hangon. - A hálószobájába vitt, és azt mondta, hogy
ha az ágyában töltöm az éjszakát, reggel visszaadja a rakományt. Megígérte, hogy egy ujjal sem
nyúl hozzám, és megtartotta a szavát. William, valóban nem történt semmi! Egész éjjel egy
széken aludt a tűz mellett.
Hirtelen elhallgatott, néma pillantással sürgette a férfit: vegye már észre, forduljon felé és
csókolja meg, simogassa meg az arcát, és mondja azt, hogy milyen buta kis félreértés volt ez az
egész. Hogy ismét az ő Williamje legyen.
Ehelyett a férfi elfordította tőle a fejét.
- jaj, miért nem tudsz hinni nekem? - kiáltotta a nő.
 A férje csak a fejét rázta-, a levertsége dermesztőbben hatott az elvárható dühénél is.
- Mickey O'Connor hírhedt gazember, fikarcnyi tisztesség vagy szánalom sincs benne.
Bárcsak hagytad volna, hogy én kezeljem ezt az ügyet! - A férje végül ránézett, és Silence
legnagyobb rémületére könnybe lábadt a szeme. - Adná az ég, hogy sohase mentél volna oda!
Az ajtóhoz ment, és egy hirtelen mozdulattal kinyitotta.
- Azt kérdezte, szeretsz-e engem! - kiáltotta utána a nő. A férfi megállt, mozdulatlan és
néma maradt.
- Azt mondtam, hogy szeretsz - suttogta a nő.
A férfi válasz nélkül kisétált az ajtón, és becsukta azt maga mögött.
Silence először a kezét bámulta, majd körülnézett a kicsi, kopottas szobában. Valaha
otthonosnak hitte. Most csak barátságtalannak tűnt. Gyorsan leült egy egyenes támlájú székre.
Amikor azt mondta Elbűvölő Mickey-nek, a férje valóban szereti őt,
Mickey csak elmosolyodott, és azt válaszolta: „Ha szeret, akkor hinni fog neked."
Miíyen bolond voltam - gondolta Silence. Mi/yen bolond.

Soha nem engedte magának igazán, hogy megvizsgálja a lelkét, miért is akarja megtalálni
Marié gyilkosát - gondolta Lazarus, miközben a sötétbe boruló utcákat rótta másnap este. St.
John szerint ez a rögeszméjévé vált, Temperance pedig azzal vádolta, hogy biztos szerette
Marie-t, holott fogalma sem volt arról, mi is a szerelem. Vajon melyiküknek van igaza? Talán
csak egy ok nélküli, eleve reménytelen vállalkozásról volt szó. Meglehet, hogy az élete volt
olyan sivár, hogy szinte jól jött a szerető erőszakos halálával járó izgalom. Milyen elkeserítő
gondolat.
Marié más férfiakat is fogadott, közben az ő pénzéből élt Sokkolhatta, feldühíthette volna a
tudat, de mindössze kíváncsiságot érzett vajon több pénzre volt szüksége az ő nagyvonalú
apanázsánál? Vagy magukra az együttlétekre vágyott?
Kikerült egy csontvázszerű alakot, aki öntudatlanul feküdt az utcán, akár halott is lehetett. Már
majdnem St. Gilesba ért. Az utca elkeskenyedett, mocskosabbá és nyomorúságosabbá lett. Az
út közepén húzódó csatorna tele volt egészségtelen hulladékkal, az ártalmas kigőzölgés bűze
levakarhatatlanul követte az embert.
Már rátalált a Faulk által megnevezett férfiak egyikére, egy sovány, rókaarcú fickóra, aki
egyszer sem nézett a szemébe a beszélgetésük alatt. Nem tudta kiverni a fejéből azt a
gondolatot, hogy a férfinak valóban arra volt szüksége a bátorságszerzéshez és a nemi vágy
felélesztéséhez, hogy a szeretőjét az ágyhoz kötözze. Visszataszító volt számára a gondolat. Ő
is ilyen lenne? Egy gyáva fickó, aki képtelen a nő szemébe nézni szeretkezés közben?
Temperance szemébe nagyon is bele tudott nézni. Vele nem kellett kötél és csuklya.
Egyfajta szabadságot jelentett a számára. Valamiféle kellemes normálisságtudatot Talán ezért
vitte most is hozzá a lába.
Teljesen besötétedett, koromsötét és baljóslatú éjszaka borult a városra, mire St. Gilesba
ért. Lazarus szorosabban markolta meg a botját, felidézte, hogy már háromszor támadtak rá
ezen a környéken. Céltudatosan üldözte a gyilkost, követte a vér nyomát, de lehet, hogy
közelebbről kellene szemügyre vennie, hol és mikor támadtak rá. És főleg azt, hogy miért.
Előtte az úton egy férfiakból álló banda jelent meg a sarkon. Lazarus behúzódott egy
oldalsó sikátorba, és óvatosan figyelte a közeledtüket. Egy aranyóra és egy bodorított paróka
miatt civakodtak - nyilvánvalóan ma este már legalább egy úriembert megkopasztottak.
Lazarus várt még egy pillanatig, amíg a hangjukat elnyelte az éjszaka, azután folytatta az
útját. Tíz perc elteltével már Temperance konyhaajtajánál állt. Későre járt. Egy pillanatig
tétovázott, fülelt, hall-e kiszűrődő hangokat. Amikor nem hallott semmi neszt, szétcsavarta a
botját, és kihúzta a kardot. A pengéjét az ajtó és az ajtófélfa közötti résbe illesztette. Rövid
ügyeskedés után felemelte a reteszt.
 Kinyitotta az ajtót, besurrant, és visszareteszelte. A konyhában már eloltották a tüzet
éjszakára. Talán Temperance is nyugovóra tért már. Felosonhatott volna a lépcsőn, de nem
tudta, hogy melyik is a nő szobája. A ház felverése túl nagy kockázatot jelentett Különben is az
asztalon volt egy teáskanna, mellette egy kicsi, szánalmas teásdoboz. Talán ez annak a jele,
hogy Temperance visszatér, hogy megigya az éjféli teáját.
A lord belépett a kis nappaliba, mint ahogy az első találkozásuk éjjelén. A kandalló rácsa
hideg volt, letérdelt, hogy tüzet rakjon, majd gyorsan visszament a konyhába gyújtósért. Azután
leült és várt, mint egy szerelmes lovag. Lazarus halkan elnevette magát. Ez ő lenne? Egy kóbor
lovag, aki keservesen reménykedve várja, hogy szíve hölgye kegyeskedik megtisztelni őt a
jelenlétével? Még nem is az együttlétről volt szó. Egyszerűen vele akart lenni. Nézni a
különlegesen szép, aranyszínű szem villanását. Hallgatni a nő hangját. Ó, milyen szánalmas
alakká is lett.
Susogásfélét hallott a konyhából, és félrehajtott fejjel, lehunyt szemmel hallgatózott. Vajon
Temperance jár ott? Lelki szemei előtt látta a nőt, amint leveszi a teáskannát a tűzről, és forró
vizet önt a tealevelekre.
Mozdulatlanul ült, és csendben szólongatta, egész teste erre a nőre vágyott. Nyikorogva
kinyílt az ajtó, és látta, hogy Mrsj Dews meglepetten néz rá. A férfi önkéntelenül mosolygott,
akár egy sült bolond.
- Ó - mondta Temperance, szemmel láthatóan meghökkenve. - Mit csinálsz itt?
- Meglátogattalak - válaszolta a lord. - Attól tartok, el kell mennem valahova St. Gilesban,
és neked el kell kísérned.
A nő egy pillanatra hitetlenkedve nézte, aztán visszafordult a konyhába. A lord utánament,
és látta, hogy Temperance már veszi is a köpenyét.
- Miért van szükséged rám?
- Mert az a tervem, hogy visszamegyek Jégcsap asszonyhoz.

- Miért? - A nő rosszallóan nézett rá, miközben a köpenyét kötötte össze. - Már kétszer
voltunk ott, és biztos, hogy mindent megtudtunk, amit lehetett.
- Nagyon úgy tűnt. - A férfi végigfuttatta az ujját a kopott konyhaasztalon. - Csakhogy
meglátogattam Marié egyik szeretőjét. Azt mondta, hogy Jégcsap asszonyság kocsmájában
találkozott Marie-vel.
- Tessék? - A nő csodálkozva nézett rá. - De Jégcsap asszony végig úgy viselkedett,
mintha soha nem találkozott volna a lánnyal.
- Az is lehet, hogy nem találkozott vele. - A férfi vállat vont. - Mégis nagyon furcsállanám,
ha Marié rendszeresen járt volna abba a ginboltba. Marié az urakat szolgálta ki. Ha a halála előtt
kérdeztél volna meg, azt mondtam volna, hogy nem találhatták volna holtan egy olyan helyen,
mint Jégcsap asszony kocsmája.
- Nagyon különös. - A nő a lépcső aljához ment, és halkan felkiáltott. - Mary Whitsun.
Egy puffanás, majd apró lábak kopogása hallatszott fentről.
- Azután ott van Martha Swan - mondta a férfi. A nő kérdőn nézett rá. A férfi
furcsa mosollyal válaszolt.
- Tudom, hogy ostobán hangzik, de gondolkozz csak el azon, hogy miért támadtak meg
minket Martha Swan házánál.
A nő vállat vont.
- Nehogy beszélni tudjunk vele.
- De akkor már halott volt.
A nő összeráncolta a szemöldökét, de ebben a pillanatban megjelent Mary Whitsun
hálóingben.
- Asszonyom? - A kislány bizonytalanul nézett a lordra, majd Temperance-ra.
- Reteszeld el az ajtót mögöttem. Utána menj vissza lefeküdni.
 A kislány bólintott, ők pedig egy perc múlva a sikátorban voltak. A szél belekapott
Temperance köpenyébe, és meglengette körülötte.
- Ha nem az volt a cél, hogy ne beszélhessünk Martha Swannal, akkor miért támadtak meg
minket?
- Nem tudom. - A lord gyors iramot diktált, de ügyelt arra, hogy Temperance mindig
szorosan mellette maradjon. - Talán valaki meglátott minket Jégcsap asszonyságnál. Valaki, aki
nem akarta, hogy nyomozzunk. Talán Marié azzal a bizonyos személlyel a ginivóban
találkozott.
A nő kétkedő pillantást vetett a férfira.
- Vagy az egész véletlen egybeesés is lehet.
Az út további részét szótlanul tették meg. Lazarus átkozottul tisztában volt azzal, hogy
Temperance meleg teste a közelében van, és azt is tudta, milyen sebezhető. Talán nem kellett
volna magával hoznia, de minél többet gondolkozott, annál inkább biztos volt abban, hogy a
választ a kocsmában találja meg. Tempe-rance-nak pedig minden adottsága megvolt ahhoz,
hogy az ott lévő embereket szóra bírja.
Tizenöt perc múlva beléptek a nyomorúságos terembe, és első látásra az italkimérés
ugyanolyannak tűnt, mint az első két alkalommal, amikor ott jártak. A kocsma zsúfolt volt és
meleg, a tűzhely nem jól szelelt, és vágni lehetett a füstöt a koromfekete gerendák alatt. Lazarus
utat tört magának hátra, Jégcsap asszony szobáihoz.
Temperance elkapta a karját, és megállította. A férfi lehajolt hozzá, hogy a nő a fülébe
suttoghasson.
- Valami nincs rendben. A terem túl csendes.
A férfi felemelte a fejét, és látta, hogy a nőnek igaza van. A sarokban a tengerészek nem
énekeltek harsányan, és egyebütt sem volt hangos perpatvar. Valójában a vendégek inkább
összebújtak, senki nem nézett a lord szemébe.
Lazarus Temperance-ra pillantott.
- Mi történt?
A nő a fejét rázta, gyönyörű aranypettyes szemével tanácstalanul nézett.
- Nem tudom.
A félszemű felszolgáló a hátsó teremből jött ki épp, amelyet egy függöny választott el az
ivótól. Mielőtt a drapéria leereszkedett, Lazarus három férfit látott a hátsó teremben. Vajon
Jégcsap asszonyságot mi késztette arra, hogy egy helyett három őrt állítson az ajtóhoz? A lány
lehorgasztotta a fejét, könnyes volt az arca. Amikor észrevette őket, még inkább lehajtotta a
fejét, és eloldalgott.
Temperance odasietett hozzá, nem várta meg, hogy Lazarus megkérje erre. A férfi számára
úgy tűnt, Temperance próbálja rávenni valamire a lányt, aki erre a fejét rázta, és elfordult tőle.
Temperance a felszolgálólány karjára tette a kezét, de a lány eltolta magától, és valami
rettenetes dolgot mondhatott, mert Temperance hirtelen kihúzta magát, és tágra nyílt a szeme a
csodálkozástól.
Lazarus egy pillanat alatt mellette termett.
- Mi történt?
A nő a fejét rázta.
- Ne itt.
Temperance kivezette a lordot a kocsmából, és félénken körülnézett. A férfi közelebb húzta
magához, és a köpenyébe burkolva magához ölelte.
- Mondd el.
A nő felnézett rá, ovális arca sápadtnak tűnt az éjszakában.
- Marie-ről hallani se akart. Újabb gyilkosság történt, egy prostituált az áldozat. Az ágyhoz
kötözték, és a hasát... - Levegőért kapkodott, képtelen volt befejezni a mondatot.
- Pszt! - A férfi szíve hevesen dobogott, éberen figyelt minden apró neszre, minden kis
mozgásra a környéken. - Vissza kell vinnem téged az otthonba.
Temperance belekapaszkodott.
- Azt mondják, hogy a St. Giles-i kísértet tette.
- Micsoda?
- Néhányan azt hiszik, hogy egy fantom, mások azt, hogy hús-vér ember, de mindkét
esetben úgy vélik, hogy ő a gyilkos.
A férfi a fejét rázta, és elindult.
- Miért?
- Nem tudni. Azt mondják, hogy bosszút akar állni; hogy a bűnösök megbüntetésére
küldték, vagy egyszerűen élvezi, ha gyilkolhat. - A nő ismét megborzadt. - Semmi értelme,
ugye? Ha ő lenne a gyilkos, ha holtan akarna látni minket, akkor nem állt volna melléd, hogy
legyőzzétek a támadókat.
- Nem - mondta halkan a férfi -, ennek így semmi értelme. Tíz perc múlva a
bejárathoz értek, és Lazarus még soha nem
volt ilyen boldog, hogy viszontlátja az otthont. Temperance kinyitotta az ajtót, és a lord a
konyhába kísérte őt.
A férfi csak nézte, amint a nő vizet tölt a kis teáskannába, felakasztja a tűzhely fölé, majd
feléleszti a tüzet.
- Mi a bizonyíték arra, hogy a kísértet a gyilkos? Mit mondott a felszolgálólány?
A nő zavartan a férfira pillantott, és kirakta a teáskészletét.
- Úgy tűnt, nem tudja. Csak azt ismételgette, amit mindenki más mondott.
- Hm. - A férfi az ujjaival a konyhaasztalon dobolt. - Akkor kíváncsi vagyok arra, hogy
vajon ki terjeszti ezt a pletykát.
- Kicsoda lehet?
A férfi a fejét rázta.
- Az mindenesetre bizonyos, hogy soha többé nem vihetlek magammal St. Gilesba. Addig
nem, amíg a gyilkos szabadlábon van.
A nő csendben bólintott, de összeráncolta a szemöldökét a lord kijelentését hallva. Vajon
engedelmeskedik a parancsnak, vagy később megszegi azt? A lordot nyugtalanította a gondolat,
hogy nem volt valódi hatalma Temperance fölött. A nő úgy tett, ahogy akart, nem számított,
hogy a lord mit gondolt, és mennyire aggódott érte.
Egy kis idő múlva felforrt a teavíz, és a nő megtöltötte a teáskannát. A férfi követte a kis
nappaliba, lekuporodott, hogy felélessze a tüzet, a nő pedig a zsámolyra ült. A lord
kényelmesen elhelyezkedett a karosszékben, és nevetségesen elégedetten nézte, amint
Temperance teát tölt magának, és cukrot tesz bele. Felötlött benne, hogy azt se bánná, ha élete
végéig így töltene el minden estét, csak nézné, ahogy a nő a forró teába kortyol, figyelné, amint
félig lehunyja a szemét, és megpihen.
- Hogy van a húgod? - kérdezte kicsit később.
A nő gyorsan felnézett, talán meglepődött, és ez nyugtalanította a lordot. Felvonta a
szemöldökét.
- Ha jól emlékszem, Silence a neve. Kiheverte az O'Connornál tett látogatást?
- Nem tudom - sóhajtott a nő. - Egyáltalán nem hallottam róla. Winter nem beszél velem,
csak egyszerűen elmegy dolgozni, és nem vitat meg velem semmit. Concord elég dühös... vagy
talán a helytelenítés jobb szó leírni azt, amit gondol.
- És a gyerekek? - kérdezte a férfi. - Hogy boldogulsz velük? A nő két keze közé
fogta a csészét.
- Többnyire olyanok, mint általában. Mary Whitsun mindenhová árnyékként követ a
házban, mintha attól félne, hogy eltűnök, ha nem lát.
 A férfi bólintott, nem tudta, mit válaszoljon erre. Siralmasan kevés tapasztalata volt a
családot, valójában az érzelmeket illetően.
A nő mély levegőt vett.
- És te? Hogy van a vállad?
- Majdnem olyan, mint új korában.
Temperance hosszúnak tűnő másodpercekig hallgatott, azután halkan megkérdezte:
- Mit gondolsz, Marié miért nem beszélt neked az öccséről soha?
- Talán mert soha nem kérdeztem a családjáról. - A férfi vállat vont. - Tény, hogy alig
beszélgettünk. Erre nem volt szükség.

- Tehát amikor meglátogattad, egyszerűen...

- Közösültünk. Igen. - A férfi a nőt nézte, megváltozik-e az arckifejezése. - Nem akartam
tőle semmi mást, nem volt szükségem rá.

- És én? - suttogta a nő. A férfi mélyet lélegzett.

- Tőled sokkal, de sokkal többet akarok.

Tizenötödik fejezet

Meg egyedül üldögélt a kis cellájában, aznap senki sem látogatta meg. A cella takarításával
foglalta el magát, majd megmosakodott a vödör vízben, és kifésülte aranyszőke hosszú haját.
Már majdnem belenyugodott abba, hogy lefekszik, amikor valaki halkan kopogott a cella
ajtaján. Bejött három szolgálólány és egy nagyon elegáns fodrász, majd mielőtt még észbe
kapott volna, csillogó kék ruhát öltöttek rá, a hajába gyöngyöt fűztek, és kecses magas sarkú
cipőt húztak a lábára.
- Mi ez, mit jelentsen ez? - kiáltotta csodálkozva. A fodrász meghajolt, és azt
válaszolta:
- Ma este magával a királlyal vacsorázol.

Temperance a lordot nézte, ezt az egzotikus lényt, az idegen világból érkező férfit, aki azt
mondta, hogy tőle többet akar. Mennyivel többet? Meg akarta kérdezni, de félt a választól.
Kérdezősködés helyett letette a teáscsészéjét.
- Rendben.
A férfi bólintott, a kandalló lángjába bámult. Úgy tűnt, elégedett az egyezségükkel, bármi
legyen is az, de Temperance úgy érezte, melegség önti el. Ő is többet akart.
- Még nem meséltél nekem a családodról. A lord idegesen a fejét
rázta.
- Ez nem igaz. Már beszéltem neked a húgomról, az anyámról.
- De az apádról még nem - mondta halkan a nő. Nem tudta, honnan tört rá az érzés, de a
férfi minden titkát tudni akarta. Talán azért, mert tudomására jutott, hogy egy gyilkos járja St.
Giles utcáit, és megcsapta a halál szele. Csak annyit tudott, hogy meg akarja ismerni a férfit,
akit a teste már magába fogadott.
A lord merevvé vált.
- Az apám arisztokrata volt. Semmi mást nem tudok róla mondani.
A nő félrehajtott fejjel nézte. A lord ismét a tűzbe bámult, és lerítt róla, hogy még nagyon
sok mondanivalója van az apjáról.
- Milyen volt a megjelenése?
A férfi meglepetten pillantott rá.
 - Nagydarab... férfi volt.
- Magasabb nálad? - kérdezte a nő.
- Igen. - A férfi a homlokát ráncolta. - Nem, ez nem igaz. Mire Oxfordból hazatértem, már
magasabb voltam nála. Csak... nagydarabnak tűnt.
- Miért?
- Nem akarok beszélni erről - mondta hirtelen a férfi.
- De tőlem többet akarsz - mondta a nő. - Cserébe én nem akarhatok többet tőled?
A férfi elvetemültén mosolygott.
- Ez a Mrs. Dews nagyon kemény ellenfélnek bizonyul az alkudozásban. Mit akarsz tudni
rólam?
- Lehet, hogy mindent tudni akarok - mondta a nő vakmerőn.
- Ah, valaki hogyan tudhat valaha is mindent a másikról?
- Valószínűleg nem tudhat - mondta a nő, és felállt.
A lord elcsendesedett, és nézte, amint a nő két lépéssel elé áll.
- Minden bizonnyal egyedülálló, magányos emberek maradunk egész életünkben -
suttogta a nő, és a férfi széttárt térdére ült. Megérintette a férfi nyakkendőjét, és kezdte
kibogozni. - Soha nem ismerhetjük meg a másikat igazán. Ugye ezt akarod tőlem hallani?
A férfi megköszörülte a torkát.
- Valójában még nem gondolkoztam el ezen.
- Dehogynem - incselkedett vele a nő szelíden. - Intellektuális úriember vagy, aki ráadásul
nagyon cinikus. Azt hiszem, rengeteg időt töltesz azzal, hogy a világról elmélkedsz, és arról,
milyen egyedül vagy benne.
A lord nyelt egyet, az ádámcsutkája a nő ujjait súrolta.
- Hát nem vagyok egyedül?
- Meglehet. - A nő egy pillantást vetett rá, majd levette a nyakkendőjét. - Ezért kötözöd
meg őket?
- Kiket?

- Ejnye. Sosem gondoltam rólad, hogy gyáva vagy, Lazarus. A férfi felsóhajtott, és
behunyta a szemét.
- Talán. Nem tudom.
A nő a férfi mellényét kezdte kigombolni.
- Nem tudod, miért kötözöd meg őket, vagy nem akarod bevallani?
- Milyen szigorú ma velem, asszonyom. - A hangjában némi figyelmeztetés bujkált.
- Igen - bólintott a nő, és továbbra is a mellényére nézett. - Úgy vélem azonban, másképp
semmiféle választ nem tudnék belőled kicsalni. Fájdalmas a közelségük? Az okoz gyötrelmet,
hogy amikor megérintenek, tudod, hogy milyen messze vagy tőlük, illetve bárkitől?
- Megrémít ez az intuitív feltevés. - Segített a nőnek levenni a mellényt. - Nem tudom,
miért érzek fájdalmat.

- A fájdalom fizikai vagy lelki?

- Mindkettő.
A nő bólintott, és elkezdte kigombolni a férfi ingét. Érezte a bőre melegét, mellkasszőrzete
áttetszett a vékony vásznon. Érezte, hogy a belseje megremeg.
- Akkor lehet, hogy azért kötözöd meg őket, hogy ne okozzanak fájdalmat neked.
- Lehet.
- Vagy - a nő egyenesen a férfi szemébe nézett - azért kötözöd meg őket, hogy ne kelljen
tudomást venned arról, hogy ők is emberi lények.
A férfi felhúzta a szemöldökét.
- Ettől ugye ördögi lennék?
 - Az lennél? - kérdezte a nő halkan. A férfi elfordította a tekintetét.

- Félsz a tekintetüktől? Ezért kötöd be a szemüket? Hogy ne lásd?

- Lehet, hogy azt nem akarom, hogy ők lássák az én szemem.
- Miért?
- Talán mert nem akarom, hogy lássák, milyen sötétség lakozik a lelkem mélyén.
A nő belefeledkezett a férfi csodálatos kék szemébe, és a férfi hagyta ezt, mintha valamit némán
közölni akarna vele. Most a nő nézett másfelé.
- Engem nem kötözöl meg. - Érezte, hogy szaporábban lüktet a pulzusa. Le akarta venni a
férfiról az inget, de nem akart fájdalmat okozni neki. A vásznon keresztül simogatta a férfi
mellkasát, érezte a meleg izmokat. Szép mellkasa volt, széles és szoborszerű, és a válla
domborulata szabályos ívben folytatódott a karizmokban.
- Téged nem.
- Ez azért van, mert fontosabb vagyok neked, mint azok, vagy kevésbé vagyok fontos?
- Fontosabb vagy. Ezt határozottan állíthatom.
A nő bólintott, a férfi mellkasára tett kezét nézte. Könnybe lábadt a szeme a gondolatra,
hogy fontos neki.
- És én fontosabb vagyok neked? - kérdezte a férfi gyengéden.
Persze hogy az volt. Temperance azonban elhessegette a kérdést. A férfi sebezhetőségére
volt kíváncsi, nem a sajátjára.
- Ez most fáj, ha megérintelek a vásznon át?
- Nem.
A nő előrehajolt, és puhán megcsókolta a férfi vállát.
- Akkor örülök.
- Válaszolok a kérdéseidre, de te nem válaszolsz az enyéimre. A nő a fejét rázta.
- Még nem tudok. Ne sürgess.
- Miért...? - Lazarus a kérdést azonban nem tudta befejezni, mert a nő előrehajolt, és
finoman nyalogatni kezdte a mellbimbóját. Mélyen lélegzett.
- Valamikor meg kell tudnom.
- Talán. - A nő nyelve a mellbimbó körül játszadozott. A nedves anyag majdnem átlátszó
volt, és látta a barna mellbimbót az ing alatt.
- Ah.
A nő az ingre hajolva elmosolyodott.
- Temperance.
- Ne sürgess. - A mellkasára simította az inget, hogy tisztábban lásson. A férfi ráncos
mellbimbója kissé kicsúcsosodott.
- Te viszont sürgetsz.
- Sürgetlek?
- Kétségkívül.
A nő bosszúból meghúzta a lord haját. A férfi felhördült.
- Feltetted már magadnak a kérdést, hogy miért érzed szükségét?
- Nem. - A nő lecsúsztatta a kezét, és a férfi hasára tette a tenyerét. Kemény és forró volt.
- Talán fel kellene tenned.
- Hm. - A nő egy pillanatig a férfi derékszíjával volt elfoglalva, hogy kigombolhassa a
nadrágját.
- Temperance...
- Nem. - Lecsúszott a férfi öléből, és a lábai közé térdelt. Kigombolta a férfi nadrágját. -
Most érzel fájdalmat?
- Hm? - suttogta a férfi. Megbabonázva nézte, amint a nő ujjai kigombolják a nadrágját.
Alatta meredező férfiassága az anyaghoz feszült.
 A nő szája kiszáradt, felkészült a látványra. Nem hagyta azonban, hogy a férfi ilyen
könnyen megússza.
- Lazarus, most fájdalmat okozok neked?
- Ha így teszel, az mindennél élvezetesebb.
- Helyes - mondta a nő, és szétnyitotta a nadrágot. A férfi nemi szerve kidudorodott az
alsóneműje alatt. - Lazarus...
- Igen? - válaszolta. - Ah...
A nő az alsónemű alá nyúlt, és két kezébe fogta a férfi hímtagját. Szempillája alól a férfira
nézett.
- Szeretnél valamikor megkötözni?
A férfi pislogott, mintha kábulatból ébredne, a szeme nyugtalanná vált.
- Nem. Természetesen nem.
- Most ki hazudik? - kérdezte halkan a nő, miközben kissé megszorította Lazarus
férfiasságát, mintha a keménységét ellenőrizné. - Fájna neked, ha kivenném és megérinteném?
A férfi nagyot sóhajtott.
- Azt hiszem, el tudnám viselni.
- Valóban?
- Kérlek.
Fátyolos hangú könyörgésére a nő cselekedettel válaszolt. Óvatosan, finoman kigombolta
az alsónadrágját, és széthúzta a széleit. Aztán csak nézte őt.
A lord valóban nagyszerű látványt nyújtott. Ott ült a kopottas karosszékben, szétvetett
lábakkal, és férfiassága hatalmasra duzzadt. A tény, hogy még mindig rajta volt az inge és a
nadrágja, az alsónadrágja és a cipője, még inkább felébresztette a nőben a vágyat, amint
meglátta a lord fekete fanszőrzetét és felmeredő hímtagját. A látvány megdöbbentően intim
volt. A férfi öntelt, hatalmában biztos király látszatát keltette.
- Szeretlek nézni - mondta a nő.
- Valóban? - suttogta a férfi, a hangja mély, férfias dorombolásként hatott.
A nő ránézett, közben kézbe vette Lord Caire férfiasságát.
- Biztos vagy benne, hogy nem akarod, hogy széttárt lábakkal feküdjek az ágyadon?
Erőtlenül, tehetetlenül, kényedre-kedvedre kiszolgáltatva a vágyaidnak?
Temperance nagyon óvatosan megszorította a férfi hímvesszőjét, érezte puha bőrét és az
alatta feszülő, acélos keménységet.
A férfi levegőért kapkodott, felfelé ívelt a csípője, hogy férfiasságát még inkább a nő kezéhez
nyomja.
- A fenébe is. Érintsd meg az ajkaddal.
A nő az ajkába harapott, kissé megbotránkozott. Még soha nem tett effélét. Az ujjával
simogatta Lazarus férfiasságának hegyét, amelyen egy kis résen folyadék szivárgott ki.
Milyen ízű lehet ez a nedv?
- Temperance - mondta a férfi, a hangja nagyon mélyen és tisztán zengett a csendes
szobában. - Elégíts ki, kérlek.
A nő lehajtotta a fejét, és tétovázva kinyújtotta a nyelvét. Megnyalta Lazarus férfiasságát.
Kissé fintorgott. Sós volt, és pézsmaízű, nem kellemetlen, de nem is olyan, ahogy azt korábban
képzelte.
A férfi felnyögött fölötte.
- Kérlek.
0, hogy könyörögni hallja! Volt valami alapvetően bűnös a lelke mélyén, ami azonnal
reagált a férfi kérésére. Kinyitotta a száját, és a szájába vette a makkot. Tette, amire a férfi kérte.
Lazarus csípője megrándult, még inkább a nő szájába hatolt. Temperance majdnem
hátrahőkölt, majd száját még szorosabbra zárta, és a nyelvével gyengéden ingerelte Lord
Caire-t. A férfi felemelte a kezét, és a nő haját simogatta. Az asszony érezte, hogy a férfi kiveszi
a hajtűit, beletúr a fürtökbe, és finoman meghúzza a haját. Nem volt biztos abban, hogy a férfi
tudja, mit tesz. Temperance kissé hátrahajtotta a fejét, hagyta, hogy kicsússzon a szájából a férfi
nemi szerve, és így a férfira nézhetett.
Lazarus őt figyelte. E tudattól nedves lett az öle. A nyelvével megérintette a férfi hímtagját, a
szemébe nézett, és körkörös mozdulatokkal nyalni kezdte annak csúcsát.
- Jézusom. - A férfi a fogát csikorgatta, az álla megfeszült a tűz fényében.
Temperance Lazarus férfiasságát simogatta, majd kinyitotta a száját, és finoman ismét
ingerelni kezdte.
A férfi arca feszült volt, a karján kidagadtak az izmok.
- Tedd még mélyebben a magadévá.
Temperance engedelmeskedett a kérésnek, amennyire csak bírt, közben továbbra is a férfi
szemébe nézett, még akkor is, amikor a férfi csípője mozogni kezdett alatta. Lazarus a nő
kezére tette a kezét, hogy mutassa, milyen ütemben végezze az ingerlő mozdulatokat.
A férfi most már zihált, az arca megfeszült és elvörösödött.
- Akarod ezt csinálni? - suttogta. - Most hagyd abba, ha nem bírod.
Temperance képtelen lett volna e helyzetben beszélni, de látni akarta, milyen is ez. El
akarta juttatni a férfit az elkerülhetetlen beteljesedésig. Lazarust nézte, miközben a hímvesszője
megduzzadt a szájában. Lord Caire látta, amint elővillannak a nő fogai.
- Ó, istenem!
Temperance ekkor sós ízt és melegséget érzett. Könnybe lábadt a szeme, miközben a férfi
tehetetlenül rángatózni kezdett. Nagy volt és erős, mégis ő juttatta el e pontig. Továbbra is
nyelvével ingerelte őt, közben a férfi elernyedt, gyengédséget és ürességet érzett.
- Gyere ide - parancsolta a férfi, és a karjába vonta őt.
A férfi az álla alá simította a nő fejét, és hosszú ideig így maradtak a karosszékben, mialatt
Lazarus egyre Temperance haját simogatta. Azután elkezdte felfelé húzni a nő szoknyáját. Szó
nélkül, könyörtelenül felfedte a lábát, mígnem a nő széttárt lábakkal ott feküdt rajta, a
szoknyája a dereka köré csavarodott.
Temperance lenézett, és a férfi követte a pillantását. Göndör, sötét fanszőrzete megdöbbentő
ellentétben állt bőre fehérségével. Nem volt hozzászokva ahhoz, hogy egy férfi őt nézze a tűz
fényében, és ösztönösen lefelé húzta a szoknyáját, hogy eltakarja meztelenségét.
- Ne. - A férfi lefogta a nő kezét, a szeme parancsolón rászegeződött. - Látni akarlak.
Az asszony a fejét rázta, de a tagadásból hiányzott a teljes meggyőződés. Lazarus
Temperance combja közé nyúlt, a nő elfordította a fejét és a férfi vállára ejtette. Érezte, hogy
Lord Caire cirógatja, göndör szőrzetét simogatja.
- Tedd szét a lábad - mondta a férfi csendesen.
A nő engedelmeskedett, kényszeredetten nyelt egyet, és várta a férfi érintését. Lazarus olyan
finoman érintette meg, hogy szinte alig vette észre. Leheletkönnyen végigsimította a belső
combját, a nő várakozó öle felé haladt. A keze ekkor tovább siklott a nő szeméremdombjára, de
épphogy csak érintette a finom pihével fedett terület szélét.
- Nézd - mondta. A nő a fejét rázta.
- Nem bírom.
- De igen.
Temperance mély levegőt vett, és felemelte a fejét. A férfi hatalmas tenyere a
szeméremdombján volt, ujjai szétterülve birtokba vették őt.
- Ne fordítsd el a fejed, mert akkor abbahagyom - suttogta a férfi.
A nő nyelt egyet, és nézte, amint a férfi ujjai lassan a szeméremajkai felé csúsznak.
Széttárta őket, és megjelent a rózsaszín kehely meg a nő zavarbaejtően nedves öle.
- Olyan lágy - mondta a férfi, és a mutatóujjával a redők közé hatolt.
Temperance most már levegő után kapkodott, nézte, amint a férfi ujja eléri a csiklóját, és
körözni kezd körülötte. Finoman ütögette a klitoriszát.
 - Ez jó neked? - suttogta a férfi.
A nő legszívesebben a fejét rázta volna, másfelé akart nézni, de ha így tesz, a férfi
abbahagyja, amit most csinál; a puszta gondolat elég volt ahhoz, hogy úgy érezze, abba
belehalna.
- Temperance - suttogta a férfi mély, meghitt hangon -, mondd, jólesik ez neked? -
Finoman megnyomta a nőt, nem túl erősen. - Temperance?
- Erősebben - lihegte a nő.
- Tessék?
Temperance nyelt egyet.
- Erősebben. Érints meg erősebben. A férfi újra rányomta az ujját.
- így?
0, dicső élvezet! A nő csípője önkéntelenül felemelkedett. Temperance türelmetlenül
bólintott. A férfi ujja körbe-körbe simogatta, épp olyan erősen, amennyire ő akarta.
- Most pedig nézd. Tartsd a szemed a kezemen, vagy abbahagyom. Érted?
A nő ismét bólintott, a férfi ujja szinte hipnotizálta, és egyre nedvesebb lett az öle. Lazarus
gyönyört okozott neki, a kis nappali csendjében csak Mrs. Dews szaggatott lélegzetvétele és az
a finom nesz hallatszott, amit a férfi ujjainak kalandozása okozott. Egyre gyorsabban
dörzsölgette a nő csiklóját; a nő szemhéja elnehezült, és herkulesi erőfeszítésébe került, hogy
nyitva tudja tartani a szemét. Csak úgy lángolt a teste, meleg, édes öröm áradt szét benne.
A férfi keze hirtelen fordult egyet. A nő szeme tágra nyílt, és nézte, ahogy a férfi két ujját
mélyen belenyomja; Temperance levegőért kapkodott az élménytől és a látványtól. A férfi
ugyanakkor a hüvelykujjával is ingerelte, és a nő szétvetette a lábát. Melegség áradt szét a
végtagjaiban, hátravetette a fejét, a tekintete elhomályosult, de továbbra is nézte, amint a férfi
keze a testébe hatol. Jó ég, még soha nem volt ilyen szemérmetlen. Remegett a férfi karjában, a
lába megfeszült, a férfi pedig újra beledugta az ujjait, majd szétterpesztette és megforgatta őket
benne.
Lazarus a másik kezével maga felé fordította Temperance fejét, és hirtelen megcsókolta.
Nedves szája nyitva volt, ügyes ujjai kissé lassabban mozogtak.
- Temperance - zihálta a nő arcába. - Akarlak. Most akarlak. A férfi felemelte a
nőt, maga köré kulcsolta a lábát, majd akár
egy rongybabát, a megfelelő pozícióba állította, ő ugyanis akkor már mozdulni sem bírt.
A karjában tartva a nőt a férfi felállt, és fordított a helyzeten, a nagy karosszékbe fektette az
asszonyt úgy, hogy a tompora kis híján lecsúszott a székről, a lába pedig a padlóra ért.
Lekuporodott elé, és a nő látta, hogy férfiassága ismét hatalmasra duzzadt. Nézte, amint a férfi
az egyik kezébe fogja hímtagját, és az ölébe helyezi. A lord a vállát a nő széttárt lába alá tolta,
és felemelkedett vele, így Temperance tehetetlenül lógott rajta.
Férfiasságát a megfelelő helyhez illesztette, Temperance pedig nyitott szájjal, levegő után
kapkodva nézte, amint a férfi beléhatol. Lazarus feje hátrahanyatlott, mintha elviselhetetlen
fájdalomtól szenvedne. Mintha az utolsókat rúgná.
- Jaj, istenem... - zihálta a férfi. - Nem bírom... nem bírom... Azzal hevesen fel-le
mozgott a nőben, Temperance hátát a
székhez, a lábát pedig a mellkasához szorítva, így az asszonynak esélye sem volt védekezni
ellene. Na nem mintha akart volna.
Az érzéstől, hogy a férfi újra meg újra belehatol, közvetlenül az után, hogy az ujjaival
kielégítette őt, ismét forróság öntötte el a testét. Úgy érezte, mintha összeomolna, kéjes érzés
ragadta magával, és kerítette hatalmába az érzékeit. Csak homályosan érzékelte, hogy
miközben egymásba olvadtak, a férfi a térdére támaszkodva felegyenesedett - az ő tompora így
lecsúszott a székről -, majd teljesen az ölébe tolta férfiasságát. így tartotta, és közben átélte a
gyönyört.
 Nagy tenyerét a fenekén támasztva tartotta a nőt. Tempe-rance-ba temetkezett, mintha nem
tudna betelni vele, mintha örökre így, összeolvadva akarna maradni vele. Persze ő is csak
ember volt. Előrebukott, sikerült valahogy gyengéden letennie a nőt. Lefejtette az asszony lábát
a válláról, majd a fejét a nő feje mellé fektette a szék ülésén.
- Temperance - suttogta a férfi, teste nagy, nehéz és kielé-gült volt. - Temperance.
A nő a kis szoba mennyezetét nézte, és tudta, meg kell találja a szavakat, amelyekkel a férfi
tudtára adhatja, mit is jelent a számára. Tudta, hogy elveszíti, ha e szavak nem hagyják el az aj-
kát, még ha fájdalmasak és nehéz is őket kimondani. Keresztúthoz ért, és ha nem dönt, mindent
elveszíthet. Holnap. Holnap megtalálja a módját. Most egyszerűen csak lehunyta a szemét.

Temperance másnap reggel korán ébredt, és kis hálószobája mennyezetét bámulva feküdt. Nem
akart felkelni. A hálószobája egészen fent, a tető alatt volt. Az otthonnak ezen az emeletén csak
három szoba volt; az övé, Winteré, illetve még Nell aludt itt fent, ha nem volt éjszakára a
gyerekek mellé beosztva. A szobák szűkek voltak a befelé dőlő falak miatt. Ha esett az eső, a
szoba sarka beázott. Temperance télen fázott, nyáron pedig rettenetesen melege volt.
Jóságos ég, olykor arra gondolt, bárcsak egyszerűen elrepülhetne innen. Talán ez volt az
oka, hogy belement a Caire-rel folytatott veszélyes játékba, amelyben nemcsak a teherbe esés
és egy törvénytelen gyerek születését kockáztatta, hanem a saját lelkét is. Úgy tűnt azonban,
hogy a férfi által kínált kísértés ellen nem volt fegyvere. Talán oly sok éven át küzdött a saját
ösztönei ellen, hogy végül minden megkérdőjeleződött. Meglehet, hogy ezt a küzdelmet nem is
nyerhetné meg. Az is lehet...
Valami puffanás hallatszott Winter szomszédos szobájából. Temperance a homlokát
ráncolta, és felkelt. Valami összetört a szomszédban.
Mrs. Dews kirohant a szobából. Winter ajtaja persze zárva volt, tehát bekopogott.
- Winter?
Nem jött válasz. Erősebben kopogott, és amikor még mindig csend volt bent, öklével
kezdett el dörömbölni az ajtón.
- Winter! Jól vagy?
Megpróbált benyitni, de az ajtó be volt zárva. Winter hálószobája volt az egyetlen hely az
otthonban, ahol a férfi valamicskét egyedül lehetett. Temperance épp azon töprengett, hogyan
tudná betörni az ajtót, amikor az hirtelen kinyílt.
- Minden rendben. - Winter az ajtóban állt, de megnyugtató szavai ellenére látszott, semmi
sincs rendben. A homlokán lévő sebből vér szivárgott tésztafehér, puffadt arcára, és alig állt a
lábán.
Temperance átölelte az öccse derekát, nehogy elessen.
- Mi történt veled?
A férfi az arcához emelte a kezét, és riadtnak tűnt, amikor meglátta, hogy véres lett az ujja.
- Azt... azt hiszem, elestem.
A tétova hangszíntől Temperance még inkább megijedt.
- Nem emlékszel, mi történt?
- Úgy tűnik, nem... - A férfinak elakadt a szava, majd körülnézett a kis cellaszerű
szobában. - Talán le kellene ülnöm.
Temperance segített neki, hogy az ágyra ülhessen - ide még egy szék se fért be -, és aggódva
mellé állt.
- Beteg vagy? Mikor ettél utoljára?
A nő megpróbálta a keze fejét a férfi homlokára tenni, de az szokatlanul ingerülten
lesöpörte.
- Teljesen jól vagyok, csak...
- Elestél, és nem emlékszel, miért? - mondta elkeseredetten a nő.
A férfi a homlokát ráncolta.
 - Ah...
- Ó, Winter! Ettél te valamit egyáltalán?
- Talán egy kis levest - mondta, de nem nézett a testvére szemébe.
Temperance felsóhajtott. Winter soha nem tudott jól hazudni.
- Maradj itt, hozok valami reggelit és kötszert.
- De az iskola - mondta a férfi nyugtalanul. - Ki kell nyitnom.
- Nem. - Temperance visszatolta az ágyba, amikor újra megpróbált felkelni. - Egy napra
bezárhat az iskola.
- Akkor elveszítjük a tandíjat - mondta a férfi. Temperance komoran nézte. Igaza volt; ha
nem nyit ki az iskola, a diákok nem fizetnek tandíjat arra a napra.
- Biztos megengedhetjük magunknak, hogy egy napra be legyen zárva.
A férfi a fejét csóválta, az arca majdnem olyan fehér volt, mint a párna.
- Majdnem az összes pénzt elköltöttük, amit Lord Caire adott.
- Micsoda? - kérdezte a nő döbbenten.
- Tartoztunk a hentesnek, a péknek - suttogta a férfi -, és a vargának sem fizettük ki a fiúk
cipőjét múlt novemberben.
Temperance körülnézett a szobában, de senki sem volt ott, aki dönthetett volna helyette.
- Rendben lesz minden. Csak ne akarj felkelni. Megígéred nekem, Winter?
- Igen. - A férfi bólintott, és valóban behunyta a szemét, mire Temperance kiment a
szobából.
Jó ég! Tudta, hogy anyagi gondokkal küzdenek, de azt nem, hogy ennyire súlyos a helyzet.
Temperance lesietett a lépcsőn, és próbálta rangsorolni a teendőit, de mindig ugyanarra a
következtetésrejutott: Winter beteg, és nélküle képtelen az otthont vezetni.
Bement a nagy régi konyhába, zavaros gondolatok kavarogtak a fejében, és megtorpant,
amikor meglátta, ki van ott. Polly állt Nell mellett, és mindkét nő arcára kiült a félelem. Mary
Whitsun az egyik sarokban kuporgott, kis arca fehér volt. Polly egy mozdulatlan, bebugyolált
csecsemőt tartott a karjában.
- Mi a baj? - suttogta Temperance.
- Sajnálom - mondta Polly. - Tegnap este még szépen szopott, azután az éjjel... - Lehúzta a
takaró egyik sarkát, Mary Hope arcocskája piros volt és csillogott az izzadságtól.
Polly felnézett, az arca hófehér volt.
- Elkapta a lázat.

Tizenhatodik fejezet

Aznap este Meget egy fényűző ebédlőbe vezették, ahol lakomát szolgáltak fel, de az
asztalnál csak a király ült, és a könyökénél lévő aranykalitkában ott volt a kis kék madár.
A király elbocsátotta az őröket, és intett Megnek, hogy a jobbjára üljön.
- Gyere, ülj mellém, Meg.
A lány nagyon óvatosan ült le, nehogy összegyűrje a szép ruháját.
- Nos, Meg - mondta Kőszív király, közben húst és cukrozott gyümölcsöt szedett egy
aranytányérra. - Egy kérdést szeretnék intézni hozzád.
- Éspedig, felségl
A király fogta a tányért, amelyre saját kezűleg szedte ki az ételt, és Meg elé tette.
- Szeretném megtudni, mi az a szeretet...
Azt hiszem, a világosabb fa jó lesz - mondta Lazarus elgondolkozva kora délután. - Az
elefántcsont berakásos.
Mr. Kirkkel, a zongorakészítő mesterrel a dolgozószobában voltak. A mester fél tucat különféle
deszkalapot hozott, mindegyiken bonyolult díszítés volt. Lazarus végigsimította a kiválasztott
mintalapot. Nőies volt ugyan, de nem túlságosan díszes. Akárcsak Temperance.
- Nagyon jó választás, uram. - Mr. Kirk a mintákat egy külön erre a célra készített tokba
rakta. - Egy ebből készült darab hamarosan elkészül. Leszállítsam önnek két héten belül?
- Nem. Ajándék lesz. Megadom magának a címet, hová vigyék.
- Ahogy óhajtja, uram. - Kirk fejet hajtott, és alázatosan kihátrált a szobából.
Lazarus hátradőlt a karosszékben, és furcsa módon könnyűnek érezte magát, szinte
gondtalannak. Már adott más nőknek is ajándékot - amelyekkel a szolgálataikat fizette ki -, de
még sosem vette a fáradságot, hogy azt maga válassza ki. őszintén szólva az sem számított,
önmagának veszi-e azokat, vagy a nőknek. Ha csecsebecséket vagy ékszereket ajándékozna
Temperance-nak, biztosan úgy érezné, valamikor szükségszerűen el kell váljanak, és félretenné
őket, hogy egyszer majd könnyen készpénzre válthassa azokat. Azt remélte, hogy Temperance
látja majd, maradandó ajándékot kívánt adni, és talán a köztük lévő kapcsolat is egy nap...
Álmodozását a dolgozószoba-ajtó nyílása szakította félbe. Lazarus felnézett, és egy pillanatig
azon tűnődött, vajon elég volt-e Temperance-ra gondolnia ahhoz, hogy a semmiből itt teremjen.
Lazarus felállt.
- Temperance. Mit keresel itt?
- Én... - A nő úgy nézett szét a dolgozószobában, mintha kábult lenne. - Én... én csak arra
gondoltam, hogy meglátogatlak.
A férfi összevonta a szemöldökét.
- Jól vagy?
- Igen, teljesen. - Az alsó ajka azonban remegett.
Vajon miért hazudik neki?
- Szeretnél leülni? Csengetek borért...
- Nem! - A nő elindult felé. - Nem, kérlek, ne hívj be senkit. Egyszerűen veled akartam
lenni.
A nő arca sápadt volt. A széles karimájú kalap, amit a kezében tartott, most a földre esett,
amint a lordhoz közelített.
- Hogy jöttél ide? - kérdezte a férfi.
- Gyalog - mondta a nő lélegzet-visszafojtva.

- St. Gilesból? - A férfi a fejét rázta. - Temperance, el kell mondanod, mi a baj. Én...
- Nem. - A nő a tenyerébe fogta a férfi arcát. - Nem mondom el. Nem akarok erre gondolni
egy ideig. Semmire sem akarok gondolni.
Azzal magához vonta a férfi fejét, és megcsókolta. Kétségbeesetten csókolta, nem lágyan és
csábítóan, hanem forrón és éhesen. A férfi teste úgy reagált, mintha arra lenne kiképezve, hogy
ezt a nőt szolgálja, és csakis őt. A lord azon kapta magát, hogy már a karjaiba zárta Mrs. Dewst,
és a nyelve a szájába hatolt. A nő elégedett hangot adott ki a férfi ajkainak súlya alatt, Lazarus
pedig az íróasztalhoz szorította őt. A keze máris a szoknyáján volt, és kezdte felhúzni, bár
eszébe jutott, hogy a dolgozószoba ajtaján nincsen zár.
- A fenébe is. - Elszakította az ajkát a nő szájáról, és a karjába kapta Temperance-t.
Sietősen kivitte a dolgozószobából, és a döbbent komornyik mellett felrohant vele az emeleti
hálószobába. Small a szobában volt, amikor a lord berúgta az ajtót.
- Kifelé - mondta Lazarus olyan hangon, amin még maga is megdöbbent.
Az inas csendben elillant. Lazarus az ágyra fektette Temperance-t, és elhelyezkedett
mellette.
- Nem - mondta a nő fojtottan. A lord dermedten nézte.
- Azt akarom - a nő megnyalta a száját. - Azt akarom, hogy úgy csináld, ahogy szoktad.
 A burkolt célzás ellenére a lord azonnal tudta, Temperance mire gondol. Állati vágy
kerítette hatalmába, férfiassága szinte fájdalmasan feszítővé keményedett. Jó ég, igen. Egy
pillanat alatt félőrült lett a puszta gondolattól. Úgy teheti magáévá, ahogyan a legjobban
szerette, a nő kérte erre. Lényének egy része azonban tiltakozott, Lazarus rosszallón csóválta a
fejét. Temperance más volt. Nem használhatta így.
- Biztos vagy benne? - kérdezte a férfi.
- Igen.
A férfi a nő fölé hajolt, akár egy sólyom, amely épp lecsapni készül a prédájára.
- Biztosnak kell lenned ebben, mert ha túljutok egy bizonyos ponton, már nem tudok
visszakozni. És te se tudsz majd erre kényszeríteni.
A nő nehezen nyelt.
- Kérlek. Tudni akarom, mit csinálsz. Érezni akarom.
A férfi még egy pillanatig nézte a nőt, próbált olvasni a gondolataiban, azután felkelt az
ágyról. A keze remegett.
- Rendben. - Lazarus hátralépett, félt megérinteni a nőt. Félt attól, hogy elveszíti az
önuralmát. - Vetkőzz le.
A nő mélyet lélegzett, elpirult, de a keze készségesen nyúlt a pruszlik zsinórjaihoz. A férfi
az oldalához szorította a kezét, az ujjai megfeszültek, amint nézte, hogy a nő leveszi a
pruszlikját és a fűzőjét, a szoknyáját és a cipőjét. Amikor kinyújtotta vékony lábát, és lassan
lefelé tekerte a harisnyáját, a férfi kezdte azt hinni, a nő incselkedik vele. Amikor Temperance
kecsesen átbújtatta az alsóneműt a fején, és a padlóra dobta, már tudta. A nő kivette a hajtűket a
hajából, kibontotta loknijait, és az ujjaival végigfésülte a fürtöket. Teljesen meztelenül ült a
férfi ágyán, a melle magasan és büszkén állt, az egyik lábszára a másik lába alatt hevert, és
egyszerűen a férfira nézett, várta a következő parancsot.
A férfi nyelt egyet. Istenem. Megteheti ezt vele? De hiszen ő akarja. Ő kérte erre.
Megfordult, mielőtt meggondolhatta volna magát, és gyorsan a fiókos szekrényhez ment. A
felső fiókban volt egy halom nyaksál, szépen összehajtogatva. Kivett egy maroknyit, és
visszament az ágyhoz.
- Feküdj le - mondta rekedtes hangon.
A nő engedelmeskedett, és anélkül, hogy a férfi kérte volna erre, a feje fölé, az ágytámlán
lévő oszlop közelébe tette a kezét. A férfi az oszlophoz kötözte a nő csuklóit, megpróbált nem
nézni a mellére, mely a felemelt karok miatt megfeszült, és nem nézett szétnyílt ajkaira sem.
- Tedd szét a lábad.
A nő szétnyitotta a combjait, a lábait szélesre tárta a hatalmas ágyon, és a lord a bokáit az
ágy végén lévő oszlopokhoz kötözte. A férfi kiegyenesedett és a nőre nézett, már csak egy sál
volt a kezében. Temperance olyan volt, mint az isteneknek felkínált ünnepi lakoma.
Rózsaszínes-fehéres teste a barna-zöld ágytakarón nyugodott, hosszú és selymes haja szétterült
a párnán. A szemében nem bujkált félelem, de a pupillája tágra nyílt.
A férfi az ágy fejéhez ment, és az ujjai közt áthúzta a sálat.
- Most pedig bekötöm a szemed.
emperance nézte, amint Caire föle hajol a sállal. Az arca komoly volt, érzéki száját feszülten
T
összeszorította, zafírkék szeme inkább már feketének tetszett. A nő tudta, hogy félelmet kellene
éreznie, de inkább csak türelmetlenséget érzett. Kellemes izgatottságot.
A férfi a szemére tette a puha vásznat, azután minden elsötétült. A nő hangosabban hallotta
a saját lélegzetvételét, amint a férfi szorosan megkötötte a sálat a szemén. A férfi elhúzta tőle a
kezét, és a nő félrefordította a fejét, hallgatózott, mit csinál Lazarus. Az ágy másik végére ment
- legalábbis Temperance így vélte -, biztosan az ágy lábához, ám a férfi megállt. A nő idegesen
kaparászta a faragott ágytámlát. Vajon mit csinál? Mire vár? A nő combja szélesre tárva pihent
az ágyon, a levegő a legintimebb testrészét hűtötte.
 - Olyan gyönyörű vagy. - A férfi mély hangja tőle balra csendült fel, és a nő izgalomba jött
ettől.
- Pszt - suttogta a férfi, Temperance érintést érzett, talán a férfi ujja hegyét bal vállához
érintette. Mindezt olyan könnyedén tette, hogy a nő nem is volt biztos benne, hogy valóban így
történt.
- A bőröd olyan, mint a bársony - mondta a férfi a nő füléhez közel. Ujjhegyéve!
megérintette a mellét, lassan körözött rajta. - Gyöngyfényű rózsaszín, olyan finom, olyan édes.
A férfi elhúzta az ujját, és egy pillanatig nem érintette meg Temperance-t. Ekkor valami
nedves érte a nő mellbimbóját. Olyan hirtelen jött az érzés, hogy a nő levegőért kapkodott. Min-
den bizonnyal a férfi nyelve volt az, csak azzal érinthette meg a nőt. A mellbimbóját ízlelgette,
majd a szájába vette, és csecsemő módjára birtokba vette. Reszkető, pezsgő érzés sugárzott
Temperance mellbimbójától egyenesen az ölébe. Minden tudatosság nélkül megvonaglott, de a
csuklóján és a bokáján lévő kötelékektől nem igazán bírt mozdulni. Egyszerűen várnia kellett,
és megadnia magát, hogy a férfi a kedve szerint tegyen vele. Hogy a következő lépés az legyen,
amire vágyott.
Ebben állna a varázs? Ez a tehetetlen vágyakozás, ez a szorongó várakozás?
A férfi hirtelen elengedte a mellbimbóját, és a nő érezte, hogy hideg levegő áramlik nedves
bőrére. Megborzongott, mindkét mellbimbója hegyesen állt.
- Olyan édes - suttogta a férfi, és a nő érezte a hasán a férfi leheletét.
Az ágy besüppedt széttárt lábai között, Temperance rájött, hogy a férfi valószínűleg ott lent
van, ül vagy fekszik zavarbaej-tően nedves ölénél Egy pillanatig csend volt, és a nő elképzelte,
amint Lazarus egyszerűen nézi, ahogy kiszolgáltatva várakozik rá. A gondolattól még inkább
elöntötte a nedvesség.
- Azon tűnődöm - a férfi ujja a jobb térde mögötti részt érintette -, vajon mindenütt ilyen
édes vagy-e.
A nőnek elállt a lélegzete, amint a férfi végigsimította a combját, finoman és - úgy tűnt -
ráérősen.
- Megkóstoljam? - kérdezte a férfi lustán.
A nő az ajkába harapott, próbálta kifújni magát, persze nem az erőfeszítéstől, hiszen csak
mozdulatlanul feküdt.
- Temperance - kérdezte a férfi mély hangon. - Megkóstoljam?
Uramatyám, ha nem lett volna egyébként is rajta a kendő, most elrejtette volna az arcát. A férfi
azt akarta, hogy ő kérje rá.
- Talán itt - suttogta a férfi, és a nő szeméremajkait egy ujjal cirógatta. - Vagy inkább itt? -
és azzal a csiklóját simogatta.
- Kérlek - mondta a nő elfúló hangon.
- Tessék? - kérdezte a férfi udvariasan, és az ujja könnyedén, nagyon is könnyedén
érintette meg. - Mondtál valamit?
- Kérlek, ízlelj meg - lihegte a nő.
- Természetesen. Kérésed számomra parancs.
És érezte a férfi nyelvét, nedves volt és - hála az égnek - kemény. Erőteljes mozdulatokkal
ingerelte őt. Egy porcikáját se hagyta ki, alaposan végignyalta reszkető, érzékeny meztelen ölét.
Amikor végül a csiklójához ért, és lecsapott rá, Temperance kissé eszét vesztette. Vonaglott a
kötelékeiben, lihegett és motyogott, ki tudja, mit, érezte, hogy melegség árad szét a testében,
majd mintha csak csepfolyóssá vált volna, szétáradt az ereiben. Magasra ívelt a teste, és minden
szégyenérzet nélkül a férfi arcához nyomta csípőjét, még többet kívánt; Lazarus pedig megadta
neki: két ujjával az ölébe hatolt, miközben a nyelvével a csiklóját ingerelte.
A nőnek ennyi elég volt - készen állt -, de Lazarus nem fújt visszavonulót. A szájába vette az
aprócska testrészt, és addig-addig izgatta, míg a nő nyöszörögve megadta magát, és a teste
rángatózni kezdett a gyönyörtől.
Gyenge és meleg volt, továbbra is kikötözve, széttárt lábakkal, a férfi vágyainak kiszolgáltatva
feküdt az ágyon.
- Azt hiszem - mondta a férfi rekedtes, mély hangon, a lehelete a nő nedves ölét érte -, azt
hiszem, talán már kész vagy arra, hogy befogadj.
A férfi felemelkedett, és a nő érezte a térdnadrág anyagát a belső combján, megérezte a férfi
testének súlyát, és azt, hogy férfiasságát az öléhez illeszti. Sima és kemény volt. A férfi kissé
megforgatta hímtagját a nő nedves ölében, majd egyetlen, gyors mozdulattal belehatolt. A nő
érezte, hogy a matrac besüpped a válla mellett, mintha a férfi a felsőtestét a karjára
támaszkodva tartotta volna. Azután Lazarus a szájába vette a nő bal mellbimbóját, és közben
lustán mozgott a testében. Hevesen, de minden sietség nélkül mozgott fel s alá, mintha magát az
örökkévalóságot birtokolná. Mintha Temperance az ő kizárólagos játékszere lenne, akiben
addig leli örömét, ameddig csak akarja.
Lord Caire a nő egyik mellbimbóját izgatta, majd áttért a másikra, közben férfiassága
folyamatosan dolgozott benne. Őrjítő érzés volt. A nő megpróbált felemelkedni, de a kötelékei
nem engedték.
- Kérlek - nyüszítette.
- Mire? - suttogta ördög módjára a férfi a fülébe. - Mondd. -A fülébe csókolt.
- Erősebben.
A férfi egy másodperc töredékéig leállt, majd halkan káromkodott. Feljebb rántotta magát a
nőn, és keményen belehatolt, mintha elvesztette volna az önuralmát. Gyorsan, hevesen moz-
gott, ahogy a nő kérte - ez maga volt a színtiszta gyönyör. Temperance lehunyt pillái mögött
fehér fények cikáztak, forrón és vakítóan, és majdnem felkiáltott, de a férfi csókja ebben meg-
akadályozta. Vadul csókolta, közben újra és újra belehatolt, kiélte minden vágyát a nő
tehetetlen testén.
És mikor a férfi összerándult, és többé már nem csókolta Temperance-t, az arcát a nő
nyakához dörgölte, és az asszony tudta, hogy a férfi is örömét lelte benne. Lazarus még mozdult
egy utolsót, majd egész súlyával a nőre zuhant.
Egy pillanatig így feküdtek, végül a sál lekerült Temperance szeméről. A nő pislogva a férfi
zafírkék szemébe nézett.
- Most pedig lennél szíves elmondani, mi a baj? - kérdezte a férfi.

Temperance-szal így egyesülni a lord számára maga volt a beteljesült álom. Valami mégis
hiányzott. Valami, ami ott motoszkált a tudata mélyén, és abban a pillanatban, amikor levette a
sálat a nő arcáról, már tudta, mi az: Temperance tekintete. Látni szerette volna az
aranypettyeket a nő szemében az együttlétük alatt. És azt akarta, hogy a nő is lássa az ő szemét.
Hogy Temperance lássa őt.
A különlegesen szép aranyszínű szempár most nem állta a férfi tekintetét.
- Nem tudom, miről beszélsz.
A férfi dühösen is reagálhatott volna a nő nyilvánvaló köntörfalazása miatt, de ehelyett
gyengédség áradt szét a testében. Félresimított egy hajtincset a nő arcából.
- Vágj a közepébe, Temperance, mondd el nekem. A nő megrángatta a csuklóján lévő
kötést.
- Oldozz el!
A férfi a nő arcához dörgölőzött.
- Nem, amíg nem mondod el.
A nő lehunyta a szemét, és suttogva mondta:
- Mary Hope, a csecsemő, akit azon az éjszakán hoztam haza, amikor először találkoztam
veled, haldoklik.
A férfi furcsa módon megkönnyebbült, mintha fény áradt volna szét a szívében. A nő ezt
megosztotta vele, beengedte saját, titkos világába.
 - Sajnálom.
- Olyan kicsike, olyan gyenge. Tudnom kellett volna, hogy nem tud majd életben maradni.
De amikor összeszedte kissé az erejét, és kezdtem reménykedni...
Lazarus nem beszélt, átérezte a nő fájdalmát. Temperance zokogva a fejét rázta.
- Ott haldoklik az otthonban. Nem bírtam nézni, ahogy erőlködik, hogy levegőt kapjon,
úgyhogy ott hagytam Nellt, hogy ápolja.
- Jól tetted. - A férfi felemelte a fejét, és a nőre nézett. - Már úgyis olyan sok mindent
elviseltél.
- Nem. - A nő arca úgy eltorzult, mintha fizikai fájdalom érte volna. - Nem elég, amit
elviseltem. Winter ma reggel összeesett. Attól félek, megöli ez az otthon. Nem lett volna szabad
ma otthagynom. Soha nem kellett volna idejönnöm.
- Nem, talán nem kellett volna otthagynod, de olykor mindenkinek jár egy kis pihenés. Ne
aggódj annyira miatta.
A nő csak a fejét rázta. A férfi elgondolkozva homlokon csókolta. Nyugtalanító, számára
megnevezhetetlen érzés áradt szét a szívében.
- Ez az otthon olyan, mintha a börtönöd lenne. A nő szeme kipattant.
- Tessék?
A férfi kezdte kibontani a nő csuklójáról a kötést.
- Gondolkoztam azon, miért ragaszkodsz ahhoz, hogy ott dolgozz. Szeretsz ott lenni?
Szeretsz ott dolgozni?
- A gyerekek...
- A munka kétségtelenül csodálatra méltó - mondta a férfi. - De élvezed?
A nő nem válaszolt, és a férfi ránézett. Temperance tágra meredt szemmel bámult rá. Úgy
tűnt, Lazarus szavai annyira megdöbbentették, hogy egyszerűen megnémult.
- Szeretsz ott dolgozni? - kérdezte Lord Caire ismét szelíden.
- Annak, hogy szeretek-e, semmi köze ehhez.
- Nincs?
- Nem. Nincs, persze hogy nincs. Az otthon egy jótékonysági intézmény. A
jótékonykodást nem feltétlenül kell élvezni.
A férfi kissé elmosolyodott.
- Tehát nincs abban semmi szégyellnivaló, ha beismered, hogy nem szeretsz ott dolgozni.
- Soha nem gondolkoztam ezen sem így, sem úgy. Természetesen szeretem a gyerekeket,
és néha elégedett vagyok, ha valamelyiket sikerül jó helyre adnunk. Ezt élveznem kellene,
ugye? Szörnyeteg lennék, ha nem tenném. - Úgy bizonygatta a férfinak az igazát, mintha
egyedül nem tudná megválaszolni a kérdést.
A férfi vállat vont.
- Ez se nem jó, se nem rossz, csak az a lényeg, hogy te hogyan érzed magad az otthonban
és az ottani munkád során.
- Nos, akkor én persze...
- Nem - mondta a férfi szigorúan. - Hazugságok és kertelés nélkül mondd meg nekem.
- Én nem hazudok!
A férfi szeretettel rámosolygott.
- Ó, én kis mártírom. A leginkább attól tartok, hogy mindennap áltatod magad.
- Nem tudom, mire gondolsz - suttogta a nő.
- Nem tudod? - A férfi abbahagyta a kötelékek kibogozását, a nő így már komfortosabban
érezhette magát. - Nem vagy hajlandó beismerni, hogy szereted Mary Whitsunt vagy azt a kis
csöppséget, Mary Hope-ot. Láttam, amikor nem akartad megérinteni a csecsemőt. Visszatartod
magad, megtagadod magadtól az örömet... Kivéve akkor, ha rád kényszerítik. Reménytelen
munkát vállalsz magadra, amely megöl, és mindezt valamilyen nevetséges ürüggyel teszed,
mintha nem lennél méltó valami másra. Te vagy a leginkább szent életű nő, akit ismerek, és
mégis bűnösnek tartod magad.
Hirtelen fehér ráncok jelentek meg a nő szája körül.
- Ne merészeld... - Levegő után kapkodott. - Ne merészeld azt mondani, hogy szent életű
vagyok. Hogy nem tudom, mi a bűn.
A férfi látta rajta, hogy a nő most valóban dühös. Vadul rángatta a kötelékeit.
- Magyarázd meg nekem - követelte a férfi.
- Engedj!
- Nem.
- Te nem ismersz engem! - kiáltotta Temperance. Sírásra görbült a szája, és könnyek
jelentek meg a szemében. - Én nem vagyok jó. Nem vagyok szent. Muszáj az otthonban
dolgoznom.
A férfi a nő orrához nyomta az orrát.
- Miért?
- Mert ez jó és igaz dolog. Egy cseppet sem számít, hogy közben hogyan érzem magam.
- Ugye vezekelsz valamiért? - suttogta a férfi.
A nő a fejét rázta, az arca kipirosodott, és a könnyei kócos hajába folytak.
- Nem érdemlem meg...
Lazarus közel hajolt hozzá, a tenyerébe fogta a nő arcát.
- Mondd el.
Temperance lihegve hunyta le a szemét.
- Mikor a férjem meghalt... amikor Benjámin meghalt...
A férfi türelmesen várt, mert a nő zokogott. Tudta, hogy itt a megoldás kulcsa. Talán nem
szerette a férjét? Talán még a halálát is kívánta? Felkészült az efféle, földhözragadt
vallomásokra, de arra nem, amit a nő szájából hallott.
- Egy másik férfival voltam.
A lord pislogott, annyira megdöbbent ezen, hogy elengedte a nőt.
- Valóban?
A nő szaggatottan bólogatott.
- Ő... Nos, nem számít, hogy ki volt, de hagytam, hogy elcsábítson. A szobájában voltam,
és éppen közösültünk, abban a pillanatban, amikor Benjámint elütötte egy söröskocsi.
Hazamentem, megpróbáltam kitalálni, hogyan tudnám a bűnömet eltitkolni előle, ő pedig halott
volt. - A nő szeme hirtelen kipattant. - Halott.
A férfi egy pillanatig nézte az asszonyt, majd szörnyű felismerés kezdett alakot ölteni a
lelke mélyén. Hirtelen felállt, az íróasztalhoz ment, és elővett egy kést.
- Mióta ismerted akkor a szeretődet? - kérdezte, és közben elvágta a nő kötelékeit a
bokájánál.
- Tessék? - A nő zavartan összeráncolta a szemöldökét. - Nem régen. Először voltam
együtt vele. De számít ez?
A férfi felnevetett, de a nevetése egyáltalán nem volt vidám.
- Azt hiszem, csak a helyzet ironikus volta miatt fontos. Az első alkalommal, amikor
vétkeztél, túlságosan súlyos volt a büntetés.
A csuklójáról is levágta a kötést. A nő rámeredt.
- Hát nem érted? Ez nem egyszerű csínytevés. Nem arról van szó, hogy túl sok
nyalánkságot ettem, vagy megirigyeltem egy másik nő főkötőjét. Egy másik férfival háltam,
nem a férjemmel. Házasságtörést követtem el.
A férfi hirtelen fáradtságot érzett, és felsóhajtott.
- És most azt várod tőlem, hogy elítéljelek az emberi gyarlóságodért.
 - Ez nem gyarlóság volt. - A nő felült az ágyon, és az ágytakaróba burkolózott. Gyönyörű
volt, állapította meg a férfi szenvtelenül, a legszebb nő, akit valaha is ismert. - Elárultam a
férjemet.
- És önmagadat - mondta a férfi csendesen. A nő pislogott.
- Igen, és önmagamat.
- A közösülés jelentette számodra a bukást - mondta a férfi. - Az volt a legnagyobb bűn az
életedben, hogy lefeküdtél valakivel a férjeden kívül.
- Igen - suttogta a nő.
A férfi egy pillanatra lehunyta a szemét, és érthetetlen módon azt kívánta, bárcsak ne
szorította volna sarokba a nőt a kérdéseivel.
- Ugye soha nem tudsz megbocsátani magadnak?
- Én... - úgy tűnt, Temperance-t meghökkenti, Lazarus hogyan tudja érzelmek nélkül
megfogalmazni ő dilemmáját.
- A közösülés a leginkább megbocsáthatatlan bűn a számodra - mondta a férfi. - És mikor
elhatároztad, hogy megbünteted magad, a legnagyobb bűnt használtad fel erre.
A férfi kinyitotta a szemét, és a nőre nézett, akit gyönyörűnek és erősnek látott. Hirtelen
rájött, hogy minden megvolt benne, amire vágyott, ha valaha is gondolt ilyesmire, és végül arra
is rájött, mit érez. Meg volt sértődve. A nő annyira megbántotta, mintha nyilat szúrt volna a
mellkasába.
- Ugye arra használtál, hogy magadat büntesd?
Nézte, amint a nő arcán lassan feldereng a felismerés - ez minden szónál jobban bizonyította a
férfi feltevését; a nyíl még mélyebben a mellkasába fúródott. Ám fel kellett tennie az utolsó
kérdést.
- Semmi mást nem jelentek a számodra, csak büntetést?

Tizenhetedik fejezet

Meg a királyság leghatalmasabb emberét nézte.

- Felség, megengedi, hogy megkérdezzem, miért akarja tudni, mi a szeretet?
A király elkomorodott.
- Azt tudom, hogy a csatában milyen szembenézni a halállal. Tudom, hogy milyen egy
hatalmas királyságon uralkodni, igazságot osztani és kegyelmet gyakorolni, de mindezek
ellenére nem tudom, mi a szeretet. Megmondanád nekem?
Meg a király kérdésén gondolkozott evés közben. Hogy jön ő ahhoz, hogy megmagyarázza
a szeretet lényegét egy királynak? Végül felnézett, és látta, hogy a király egy datolyával eteti a
kis kék madarat.
- Nyissa ki a kalitka ajtaját - mondta Meg...

Büntetést? - Temperance csodálkozva nézett Caire-re.

A férfi felöltözve állt, ő közben teljesen meztelen volt. Lazarus még a kabátját se vette le,
úgy szeretkezett vele. A nő úgy érezte, sarokba szorították. Épp most árulta el a férfinak a
legnagyobb szégyenét, amelyről senki másnak, még Silence-nek sem beszélt, erre a lord azzal
vádolja, hogy... Mivel is?
A nő zavarában a fejét rázta.
- Nem úgy gondolok rád, mint büntetésre.
- Nem? - A férfi csendesebb volt, mint amilyennek Temperance valaha is látta, valahogy
elhúzódott tőle. - Akkor magyarázd meg nekem, hirtelen miért kértél arra, hogy
megkötözzelek!
A nő feljebb húzta magán az ágytakarót, hogy eltakarja meztelen vállát a férfi elől.
 - Én... én csak azt gondoltam, hogy ez olyasvalami, amit te szeretsz. Amire én kíváncsi
vagyok. Nem tudom, hogy miért kértelek erre ma éjjel.
- Én tudom. - A férfi hátat fordított a nőnek, és összekulcsolta a kezét maga mögött. - Ez
megalázó volt számodra, ugye?
- Nem! - kiáltott fel a nő gondolkozás nélkül. A férfi azonban nem
hallgatott rá.
- Közösülni akartál, szükséged volt rá, de ez számodra bűnt jelent, ugye? A legsúlyosabb
bűnt. Ehhez az aktushoz csak úgy tudtál közelíteni, hogy valamilyen módon visszataszítóvá
teszed.
- Nem! - A nő ledobta magáról az ágytakarót, most nem törődött a meztelenségével. Hogy
képzelhet ilyesmit a férfi...
- Valami megalázót teszel. - A férfi most felé fordult, és ránézett, Temperance az
ágytakaróból félig kibontakozva megdermedt. - Mert különben, nos, semmi más nem lenne,
csak gyönyör, nem igaz? És ezt nem engedhetted meg magadnak.
A nő lassan visszaült az ágyra, már meg sem próbált védekezni. Igaza lett volna? Valóban
ilyen alávaló módon használta a férfit?
- Nem kellene, hogy számítson nekem, mit érzel - mondta a férfi szenvtelenül. - Végtére is
soha nem érdekelt, hogy mit éreznek a partnereim. Hogy őszinte legyek, az érzéseikkel nem
számoltam az üzletkötések során. Különös, de a te érzéseid valahogy mégis fontosak nekem.
A férfi elhallgatott, először a saját kezére nézett, majd ismét a nőre. A lord nem uralkodott
arckifejezésén: szomorú volt, fájdalmas és lemondó.
A látványtól Temperance úgy érezte, mintha kést forgattak volna a szívében-, tudta, hogy
mondania kellene valamit, de képtelen volt rávenni magát.
- Fontos vagy nekem - mondta a férfi. - És bár sok szempontból undorító alak vagyok, és
nem mindennapi vágyaim, talán még bűnös szándékaim is vannak, mégis azt hiszem, hogy nem
érdemlem meg, hogy így használj engem. Lehet, hogy lelkiismeretlen férfi vagyok, de te,
kedves kis mártírom, jobb vagy annál, mint amit utoljára műveltél velem.
Megfordult és kiment a szobából, csendben becsukta maga mögött az ajtót.
Temperance egy pillanatig csak az ajtót nézte. Utána akart futni, elnézést kérni tőle,
valahogy megmagyarázni, kimondani azokat a szavakat, amelyeket korábban képtelen volt
kiejteni, de meztelen volt. Lenézett az ágytakaróra, amely mostanra az ölébe hullt.
Gyorsan felkelt, és öltözködni kezdett, de a feje az alsóingébe gabalyodott, és nem találta a
harisnyája párját. Fél órába is beletelt, mire feltűzte a haját, hogy ne lógjon a nyakába, és a lord
még mindig nem tért vissza.
Temperance kinyitotta az ajtót, és kisurrant a folyosóra. A ház hátborzongatóan csendes
volt, és rádöbbent, fogalma sincs arról, hogy a férfi hová mehetett. Talán a dolgozószobába?
Volt saját nappalija, vagy könyvtárszobája? Végigment a folyosón, és bekukkantott a szobákba.
Végül rájött, hogy a könyvtárszoba valószínűleg másik emeleten lehet, így lebotorkált a
lépcsőn.
A főfolyosó lámpái égtek, és amint odaért, látta, hogy Small a komornyik mellett áll.
- Nem látta Lord Caire-t? - kérdezte a nő, és tudta, hogy közben elpirul. Mit gondolhatnak
a szolgák róla... Egy magányos asszony, hajtűk potyognak a hajából egy nőtlen férfi házában.
Megfeledkezett azonban a szégyenéről, amikor meghallotta Small válaszát.
- Az uram elment itthonról, asszonyom.
- Ó. - Temperance üres tekintettel meredt rá. A lord annyira megvetette a társaságát, hogy
elhagyta a saját házát?
- Lord Caire megparancsolta, hogy a hintó álljon a rendelkezésére, asszonyom. - Small a jó
szolga kifejezéstelen álarcát viselte, de a szeme együttérzőn Temperance-ra nézett.
Mrs. Dews hirtelen úgy érezte, sírnia kell. Akkor ennyi volt az egész? Akkor mindennek vége
közte és Lord Caire között?
 Belülről az arcába harapott. Nem fog összeomlani... legalábbis most nem.
- Köszönöm szépen. Ez nagyon kedves... Lord Caire-től. Small fejet hajtott,
mintha Temperance valódi úrihölgy lenne,
nem pedig egy serfőző lánya, akit épp most hagyott faképnél arisztokrata szeretője. Caire
házának lépcsőjén annyi méltósággal igyekezett kifelé, a délutáni napfényre, amennyit csak
össze tudott gyűjteni magában. A nagy hintó belsejében azonban, miután az ajtó becsukódott és
egyedül, fürkésző pillantások nélkül maradt, összeroppant. Összekuporodott, a puha bőrhöz
simult az ülés sarkában, a hintó pedig a londoni utcákon haladva ringatta őt.
Egész életében azt hitte magáról, hogy jó ember. Megdöbbentő volt számára, hogy a csábítója
okozta a bukását. Tudta, hogy azért lehetett rossz útra téríteni, mert ő, a benne élő, mindent
elsöprő nemi vágy volt a hibás. Mi a helyzet azonban akkor, ha ez csupán egy sokkal nagyobb
bűn tünete volt? Mi lenne akkor, ha a valódi bűne maga a büszkesége lenne?
Üres tekintettel nézte, amint London elrobog mellette, és a házasságára gondolt, amely most oly
távolinak tűnt. Benjámin az apja pártfogoltja volt, csendes férfi, korát meghazudtoló komoly-
sággal. Eredendően hittudományokat tanult, de amikor Tempe-rance apjával találkozott, már
elszegényedett iskolaigazgatóként tevékenykedett. Az apja felajánlotta, hogy dolgozzon az
otthonban, és egy szobát is biztosított számára a házban. Temperance akkor még csak tizenhét
éves volt - nagyon fiatal. Benjámin kellemes arcú, érett férfi volt, Temperance apja pedig
áldását adta rájuk. Természetesnek tűnt, hogy feleségül megy hozzá.
Egész boldog volt a házassága, nemde? így kellett legyen, mert Benjámin jó, szeretetre méltó
ember volt. És gyöngéd a hitvesi ágyban, amikor magával ragadta a szenvedély, ez azonban
ritkán fordult elő vele. Benjámin hitt abban, hogy a testi szerelem szent aktus a férj és a feleség
között. Valami, amit meggondoltan kell végezni, és nem túl gyakran. Valójában az egyetlen
alkalom, amikor felemelt hangon, felháborodottan beszélt vele, az volt, amikor Temperance azt
javasolta, talán többször is eleget tehetnének házastársi kötelességüknek. Benjámin elég
egyértelművé tette számára, hogy szánalomra méltónak tartja azt a nőt, aki efféle együttlétekre
vágyik.
Már akkor tudta, hogy valami nincs rendben a lelkével. Hogy olyan vágyai voltak, amelyeket
kordában kell tartson. Amikor pedig eljött a megfelelő alkalom, nehéz csatát vívott önmagával.
John fiatal ügyvéd volt, és a szomszédos házban bérelt szobát. Temperance összeráncolta a
szemöldökét. Most, hogy megpróbálta felidézni az arcát, csak annyira emlékezett, hogy szőrös
volt a kézfeje. Akkoriban, amikor még fiatalabb volt, a férfiasság izgató jelét látta ebben. Azt
hitte magáról, hogy szenvedélyesen szerelmes, ezt akkor tragikus sorsszerűségnek érezte, és
mindent felemésztő lánggal égett olyasvalamiért, amire most már csak halványan emlékezett.
Temperance felidézte magában azt a délutánt, amikor bűnbe esett, és úgy érezte, hamarosan
belehal - fizikailag megbetegszik, és meghal -, ha nem lehet Johné. így hát közösült vele, és az
élete összeomlott.
A John által bérelt nyomorúságos kis szobából arra érkezett haza, hogy Benjámin - a
komoly, jóképű Benjámin - az utolsókat lélegzi. A mellkasát összezúzta a hatalmas söröskocsi
kereke. Magához se tért a halála előtt. Temperance ezt követően nem sokra emlékezett. A
családja gondoskodott Benjámin temetéséről, rá pedig vigyáztak és vigasztalták. Hetekkel
később rájött, hogy John a bérelt szobát anélkül hagyta ott, hogy elbúcsúzott volna tőle. Nem is
törődött vele.
Ettől fogva csak azért dolgozott, hogy eltitkolja a bűnét és a testi vágyakat, amelyek
kísértésbe vitték. Vajon képmutatóvá vált ezalatt? Meg akart vigasztalódni Caire karjában, de a
saját démonai annyira a markukban tartották, hogy a férfi érzéseire nem is gondolt.
Caire-nek igaza volt. Használta őt. Fájdalmában megvonaglott a gondolattól; szeretett volna
kiabálni Winterrel, amiért összeesett; Johnt vádolni, amiért oly sok évvel ezelőtt elcsábította;
Silence-t hibáztatni ostoba vakmerőségéért; valójában mindenki mást okolni, csak önmagát
nem. Gyűlölte a tudatot, hogy ilyen alantas ösztönök vezérlik. A lordnak igaza volt. A saját
vágyai kielégítésére használta őt, és arra sem volt bátorsága, hogy ezt önmagának bevallja.
Ám ez idő alatt, amíg a férfit ilyenformán használta, úgy megsértette, hogy Lazarus azt
hitte, számára a lorddal való együttlét megalázó.
Olyan nagy volt a kísértés, hogy kifogásokat keressen. Elfojtott azonban magában minden
mellébeszélést, hazugságot és csúsztatást. Két dologra megesküdött magában-, az egyik az volt,
hogy megmenti az otthont. A másik pedig az, hogy valahogy megtalálja a módját annak, hogy
begyógyítsa a Lazarusnak okozott sebet. Utat talál, hogy kitárulkozzon a férfi előtt, még ha a
saját lelki békéjét kockáztatja is, mert tartozott ezzel a férfinak. Mert ha ezt nem teszi meg, soha
nem tudja őt visszaszerezni. Vajon képes arra, hogy bevallja neki, mit érez iránta? Már ebben
sem volt biztos. A puszta gondolatra, hogy hangosan elmondja az érzéseit, izzadni kezdett a
háta.
Volt azonban valami, amiről tudta, hogy biztosan képes megtenni.
Temperance felállt, és dörömbölni kezdett a hintó tetején. - Állj! Álljon meg, kérem! Egy másik
címre szeretnék menni. Mr. St. Johnt szeretném meglátogatni.

Lazarus sosem gondolta magáról, hogy szeretni való ember lenne. Nem kellett volna hát
megdöbbennie, hogy Temperance történetesen nem szerette őt. Persze voltaképp nem is
lepődött meg... Mégis milyen felemelő lenne, ha a nő érezne valamit iránta.
Lazarus beteges, gyötrő vágyaira gondolt, miközben fekete paripáját irányította London reggeli
csődületében, egy nappal az után, hogy faképnél hagyta Temperance-t. Úgy tűnt, a saját lelké-
ben keletkező érzelmek új vágyat ébresztettek benne: azt, hogy szeressék. Milyen banális. A
helyzet egyszerűsége ellenére nem tudott változtatni azon, amit a szíve érzett.
A szája sarka keserűen megrándult. Úgy tűnt, végül ő is olyan, mint a többi ember.
A fekete ló megijedt, és Lazarus felnézett. Az a cím, amit e reggelen keresett, nem volt túl
messze a saját városi házától. A tér, ahová a lovát vezette, nemrég épült, az itt lévő házak olyan
előkelőek és elegánsak voltak, hogy bizonyára egy vagyonba került a bérlésük. Lazarus
lepattant a lováról, és az ott ácsorgó fiúnak adta a kantárszárat meg egy shillinget a
fáradozásáért. Felment a vadonatúj fehér lépcsőkön, és bekopogott.
Öt perccel később Lazarust egy fényűzően berendezett, komfortos dolgozószobába vezették. A
mélyvörös bőrrel bevont karosszékek elég öblösek voltak ahhoz, hogy testesebb emberek is
kényelmesen elférjenek bennük. A szerteszéjjel rakott könyvek azt a látszatot keltették, hogy
most is használják őket, a fényesre csiszolt íróasztal pedig betöltötte a szoba egyik sarkát.
Lazarus fel-alá sétált a szobában, a házigazdára várt. Amikor kinyílt az ajtó, épp egy Cicero
beszédeit tartalmazó kötetet tartott a kezében.
A belépő férfi fürtös fehér parókát viselt. A szeme, az ajka és a tokája külső szélei mind
lefelé lógtak, mintha valami láthatatlan zsinórral húzták volna lefelé őket; a férfi arckifejezése
így meglehetősen hasonlított egy vadászkutyáéra.
Lazarusra pillantott, és amikor meglátta a kezében a könyvet, felvonta bozontos szürke
szemöldökét, és megszólalt:
- Segíthetek valamiben, uram?
- Remélem. - Lazarus becsukta a könyvet, és letette. - Ugye Lord Hadley-hez van
szerencsém?
- Igen, uram. - Hadley röviden biccentett, félrelibbentette a kabátszárnyait, és nehézkesen
leült az egyik bőr karosszékbe.
Lazarus fejet hajtott, és a házigazdával szemben foglalt helyet.
- Lazarus Huntington, Lord Caire vagyok. Hadley várakozón
felvonta a szemöldökét.
- Azt reméltem, hogy a segítségemre lehet - mondta Lazarus. - Van, illetve inkább volt egy
közös ismerősünk: Marie Hume.
Hadley arckifejezése nem változott. Lazarus félrehajtotta a fejét.
- Egy szőke hölgy, aki a szórakoztatás egy bizonyos formájára szakosodott.
- Milyen formájára?
- Kötél és csuklya.
- Ah. - Úgy tűnt, hogy Hadley egyáltalán nem jött zavarba, amiért ilyen sikamlós témára
terelődött a szó. - Ismerem ezt a lányt. Marie Pettnek hívta magát, amikor velem volt. Úgy
tudom, meghalt.
Lazarus bólintott.
- Majdnem három hónapja gyilkolták meg egy St. Giles-i házban.
- Sajnálatos - mondta Hadley -, csak azt nem értem, mi közöm hozzá.
Lazarus lehajtotta a fejét.
- Szeretném megtalálni a gyilkosát.
Caire érkezése óta Hadley most először mutatott némi érzelmet: kíváncsi lett. Elővett egy kis
zománcdobozt a zsebéből, kivett egy csipet tubákot, felszippantotta és tüsszentett. Kifújta az
orrát, megrázta a fejét, közben eltette a zsebkendőjét.
- Miért?
Lazarus felvonta a szemöldökét.
- Mit miért?
- Miért akarja megtalálni ennek a lánynak a gyilkosát?
- A szeretőm volt.
- És? - Hadley még mindig a tubákosszelencét forgatta a kezében. - Ismeri a szakterületét,
tehát feltételezem, hogy ugyanarra a célra használta, mint én. Mint említettem, sajnálatos, hogy
meghalt, de akadnak más nők is, akik teljesítik különleges vágyainkat. Miért vesződik a
gyilkosa keresésével?
Lazarus pislogott. Soha senki nem tette fel neki ezt a kérdést ilyen kendőzetlen
megfogalmazásban.
- A vele töltött... A Marie-vel töltött idő miatt.
- Szerette?
- Nem, sohasem szerettem Marie-t. Mégis ő is volt valaki. Ha nem találom meg a
gyilkosát, nem bosszulom meg a halálát, akkor senki sem tartja tiszteletben. Akkor...
Akkor mi lesz? - gondolkodott el Lazarus. Hadley azonban befejezte helyette a mondatot.
- És ha senki sem tartja Marie-t tiszteletben, akkor talán önt sem tiszteli senki? Senki sem
tart tiszteletben minket? Csak magányos lények vagyunk, és az emberi érintkezés bizarr
formáját játsszuk anélkül, hogy bárki is törődne velünk.
Lazarus kissé döbbenten bámult a férfira. Hadley szája lefelé görbült, ettől rengeteg ránc
jelent meg petyhüdt arcán.
- Valamivel több időm volt ezen gondolkodni, mint önnek. Lazarus bólintott.
- Tud még olyasvalakiről, aki szintén látogatta?
- A féreg mellett, aki a testvérének nevezte magát?
- Tommy?

- Igen, Tommy. - Hadley az ajkát biggyesztette, ettől nem lett vonzóbb az arca. - Tommy
szinte minden alkalommal ott ólálkodott, amikor meglátogattam a szőke Marie-t. Egyszer egy
idősebb asszonnyal jött, aki piros katonakabátot viselt. Rosszfajta nőnek tűnt, de mint már
említettem, nem sokat törődtem Marié magánéletével.
- Valóban? - A fiú azt mondta, csak ritkán látogatta meg a nővérét. Nyilvánvalóan
hazudott. És vajon Jégcsap asszony hogyan került a képbe? Úgy tűnt, ő és az üzlete e
történetben lépten-nyomon felbukkan.
- Ez segítséget jelent? - érdeklődött Hadley udvariasan. - Sosem találkoztam a többi
kuncsaftjával.
 - Segít. - Lazarus felállt. - Köszönöm, uram, hogy időt szakított rám, és köszönöm az
őszinteségét.
Hadley vállat vont.
- Nem okozott gondot. Lenne kedve meginni velem egy pohár bort, uram?
Lazarus meghajolt.
- Köszönöm, de ma délelőtt még van egy találkozóm. Talán majd máskor.
Mindketten tudták, ez csupán udvarias gesztus volt a háziúr részéről. Múló érzelem nyoma
suhant át Hadley arcán, de eltűnt, mielőtt még Lazarus megfejthette volna.
- Természetesen. - Hadley felállt. - Jó napot, uram. Lazarus ismét meghajolt, és a
dolgozószoba ajtajához ment.
Valami azonban eszébe jutott, és megállt egy pillanatra. Megfordult, és az idősebb férfira
nézett.
- Feltehetnék még egy kérdést, uram? Hadley jóváhagyólag intett.
- Ön nős?
Ugyanaz a kifejezés ült ki Hadley arcára, mint az előbb, és ettől minden ránc mélyebb lett,
és az arca még petyhüdtebbé vált.
- Nem, uram. Sosem nősültem meg.
Lazarus ismét meghajolt, és tudatában volt annak, hogy átlépte az udvariasság határait. Kiment
az elegáns, drága városi házból. A délelőtti napfényre érve azon kezdett töprengeni, vajon a
magányosság érzése nyomot hagyott-e az ő arcvonásain is.
Silence másnap reggel a lelencotthon előtt állt, és mosolygott. Nem, ez így nem volt teljesen
igaz. A lábára nézett, és ismét megpróbálta az arcizmait a helyes irányba húzni. Milyen furcsa.
Valami, ami pár napja még olyan természetes volt, akárcsak egy mosoly, most olyan idegennek
tűnt, hogy nem volt biztos abban, az arcára tudja-e csalni.
- Fáj a foga, asszonyom?
Silence az egyik kis árva meglehetősen koszos arcocskáját nézte. Joseph Smith? Vagy talán
Joseph Jones? Istenem! Vajon a bátyja és a nővére miért adta mindegyik kisfiúnak a Joseph, a
lányoknak pedig a Mary keresztnevet? Teljesen megőrültek?
A kisfiú még mindig rámeredt, és egyik piszkos ujját a szájába dugta.
- Ezt ne csináld - mondta a nő olyan szigorúan, hogy mindketten megijedtek. Még soha
sem dorgált meg egyetlen gyereket sem, sem szigorúan, sem másképp.
A gyerek azonnal kihúzta az ujját, és most már óvatosabban nézett a nőre. Silence sóhajtott.
- Hogy hívnak?
- Joseph Tinboxnak. Silence fintorgott egyet.
- Hogy adhattak neked ilyen nevet?

- Úgy - mondta a fiú -, hogy amikor idejöttem, egy bádogdoboz volt a csuklómra kötve.
- Hát persze - motyogta Silence. - Nos, Joseph Tinbox, Mrs. Dewshoz jöttem. Nem tudod
véletlenül, hol van?
- De tudom - felelte Joseph.
Megfordult, és kinyitotta a lelencotthon ajtaját - úgy tűnt, hogy ezen a délutánon nem volt
bereteszelve -, és Silence-t a házba vezette. A konyhából nagy zűrzavar zaja szűrődött ki, és
amikor Silence belépett, látta, hogy Temperance haja kibomlott a fülénél, és próbált úrrá lenni a
konyhában uralkodó káoszon. Egy fiúcsapat állt a sarokban, és vagy magas, angyali hangon
énekeltek, vagy egymást bökdöstek, mihelyst Temperance vagy Nell hátat fordított nekik. Nell
felügyelte a heti mosást, közben három lány a tűzhelyen lévő hatalmas üstre figyelt, épp
gőzölögve főtt benne valami.
Temperance megfordult, amikor Silence bejött, és hátrasimított az arcából egy fürtöt.
- Silence! Ó, hála az égnek. Ma nagyon jól jönne a segítséged.
- Ó. - Silence meglehetősen kábán nézett szét a konyhában. - Valóban?
 - Igen, valóban - mondta Temperance határozottan. - Win-ter még mindig beteg.
Felvinnéd neki ezt a tálcát?
- Winter beteg? - Silence gépiesen felkapta a tálcát.
- Igen. - Temperance rosszalló pillantást vetett az éneklő fiúk felé. - Kezdjétek elölről,
kérlek. És Joseph Smith, ne lökdösd Joseph Little-t. Igen - ismételte meg Silence-hez fordulva.
- Elfelejtettem mondani neked, ugye? Olyan sok minden történt az utóbbi napokban. Csak vidd
fel neki az ételt, és semmilyen körülmények között ne engedd, hogy felkeljen.
Temperance arckifejezése nagyon szigorú volt, és Silence kísértésbe esett, hogy szalutáljon
egyet, végül bölcsen elvetette a gondolatot. Inkább kisietett a konyhából, és elindult Winter
eresz alatti emeleti szobája felé. Lehet, hogy Temperance-nak jó volt a megérzése, mert amikor
Silence belökte az ajtót, azon kapta Wintert, hogy épp a térdnadrágját veszi fel. Legalábbis
próbálta felvenni.
Legfiatalabb bátyja sápadt volt és izzadt, és az ágyra esett, amikor Silence becsukta maga
mögött az ajtót.
- Már itt sem hagyják békén az embert? - mondta Winter szokatlanul rosszkedvűen.
- Nem, ha szökni próbálsz. - Silence az ágy melletti asztalkára tette a tálcát, egy halom
könyv tetején próbált megfelelő helyet találni neki. - Sajnálom.
- Mondta neked, ugye? - kérdezte Winter komoran.
- Hogy beteg vagy? Igen.
Silence együtt érzőn furcsa fintort vágott. Temperance néha elég parancsolgató tudott
lenni, bár ebben az esetben Silence teljesen osztotta nővére véleményét. Winter elég
szörnyű látványt nyújtott. Már levette a hálóingét, hogy felöltözzön, és kilátszottak a
bordái. Lehajolt, hogy felvegye a hálóingét a padlóról, és Silence felszisszent.
A férfi gyorsan kiegyenesedett, a húga azonban meglátta a hátán a hosszú vágást.
- Jó ég! Ezt hol szerezted?
Winter belebújt a hálóingbe. Amikor kibukkant a feje, grimaszt vágott.
- Ez tényleg semmiség. Kérlek, ne mondd el Temperance-nak, csak még jobban felizgatná
magát.
Silence összeráncolta a szemöldökét.
- De hol kaptad ezt a sebet? Olyan, mintha késsel vágták volna.
- Szó sincs ilyesmiről, elestem. - Szégyenlősen nézett. - A minap az utcán. Attól tartok, egy
kocsi kerekének estem, és a vas egészen átvágta a kabátomat.
- Milyen furcsa, egészen olyan, mintha valaki késsel vagy egy karddal vágott volna meg. -
Silence próbált átnézni a bátyja válla fölött, hogy lássa a sebet, de ő egy párnának támaszkodott
és kissé összerezzent. - Kitisztítottad?
- Semmi baj. Igazán. - Winter félrevezetően és megnyerőén mosolygott. - Bevallom, hogy
lehet, hogy elhanyagoltam a sebet először, amikor kaptam, és lehet, hogy ez vezetett az
ájulásomhoz, de már gyógyulófélben van.
- De...
- Tényleg, Silence - mondta a férfi. - Most pedig mondd el, mi van veled.
- 0. - A nő óvatosan a bátyja ölébe tette a tálcát, ügyelve arra, hogy ne loccsanjon ki a leves.
- Nos, William ismét hajóra szállt.
Winter evett egy kanál levest, és a húgára nézett.
- Ilyen hamar?
Silence nem nézett rá, az ágynemű kisimításával foglalta el magát.
- Volt egy hajó, a kapitánya hirtelen megbetegedett. William biztosított arról, hogy jól
megfizetik, ha máris visszamegy a tengerre.
- Aha - mondta Winter diplomatikusan.
- A minap Concordnál vacsoráztam, és meglehetősen fagyos volt velem. Úgy volt, hogy
Asa is ott lesz, de nem jött el. Még csak ki se mentette magát. - Silence megfogott egy párnát,
hogy felrázza. - Tudom, hogy nem hiszed el, de Concord burkolt célzásokat tett arra, hogy Mr.
O'Connor elcsábított engem, még az után is, hogy megmondtam neki, ez egyszerűen nem így
történt. Nem hiszem, hogy hisz nekem, Winter. És attól tartok, hogy Temperance sem hiszi,
amit mondtam.
Silence minden bizonnyal túl erősen ütögette a párnát, mert az egyik sarkából kis tollpihék
repkedtek szerteszét.
- Értem - mondta lassan Winter, és a tönkretett párnát nézte.
- Sajnálom. - Silence visszatette a párnát az ágyra, és finoman megpaskolta. - De ugye te
hiszel nekem? Tudod, hogy Mr. O'Connor egy ujjal sem ért hozzám, csak arra kért, hogy
töltsem ott az éjszakát. Ezt megtettem. Igenis a szobájában töltöttem az éjszakát, de semmi... az
égvilágon semmi sem történt. Hiszel nekem, Winter?
Ott állt, a karját védelmezőn összefonta a mellén, és nyugtalanul nézte a bátyját.
- Hiszem - mondta Winter lassan -, hogy a testvérem vagy, és nem számít, mi történt,
továbbra is szeretni foglak, és melletted állok.
- 0 - suttogta a nő, és könnyek szöktek a szemébe. Winter a lehető legédesebb dolgot
mondta neki, és egyben a legször-nyűbbet is. Nyilvánvalóan ő sem hitt neki.
- Silence...
- Nos hát - mondta a nő, és nem nézett a bátyjára; képtelen volt ránézni, mert vagy sírva
fakad, vagy megüti őt, és egyik sem tett volna jót. - Akkor lemegyek, és megnézem, hogy
Tempe-rance-nak szüksége van-e rám a konyhában.
- Silence - szólt utána a férfi, amikor a húga már az ajtónál volt.
A nő meg se fordult, a kilincsen lévő kezére nézett, és mogorván kérdezte:
- Igen?
- Gondoltál már arra, hogy állandó jelleggel segíts nekünk az otthonban?
A kérdés annyira meglepő volt, hogy Silence megfordult, hogy a bátyjára nézzen. Winter
mereven állta a tekintetét.
- Tudod, szükségünk lenne a segítségedre.
- Miért? - suttogta a nő.
A férfi pislogva a tányérjába nézett.
- Azt hiszem, neked is és nekünk is a hasznunkra válna. Vagyis a fivére azt hiszi,
tönkrement. Olyan hirtelen jött ez a
nem kívánt felismerés, hogy Silence valósággal megnémult.
Winter az asszonyra emelte a sajnálattal és bánattal teli tekintetét.
- Kérlek, legalább gondolkozz el rajta.
A nő türelmetlenül bólintott, és gyorsan, válasz nélkül kiment a szobából. Képtelen volt bármit
is felelni.
Senki sem hitte el, hogy érintetlenül jött ki Mickey O'Connor hálószobájából. Se a
szomszédok, akik arra jártában összesúgtak a háta mögött. Se a boltosok, akik hátat fordítottak
neki, mintha sürgős dolguk lenne, amikor betért az üzletükbe. Se William, aki minden szó
nélkül, a jelenlétében összecsomagolt és elment. Se Asa, se Concord vagy Verity, még
Temperance és Winter sem. A saját családja is azt gondolta, hazudott, hogy szörnyű bűnét pa-
lástolja. A világon senki sem hitt neki.

Tizennyolcadik fejezet

Kőszív király úgy tűnt, zavarbon van.

- Ha kinyitom a kalitka ajtaját, a madár elrepül.
- Ahhoz, hogy megtudja, mi a szeretet, ezt meg kell tennie -mondta Meg.
 A király tehát kinyitotta a kis kék madár kalitkájának az ajtaját. A madár azonnal kirepült,
és átsuhant a szoba nyitott ablakán. A király felvont szemöldökkel Megre nézett.
- Azt hiszem, csak annyit tudtam meg, hogyan lehet elveszíteni egy madarat.
- Ennyit? - kérdezte a lány. - Mit érez? A király összehúzta a szemöldökét.
- Veszteséget. Ürességet...

Akkor azt hiszi, meg tudjuk oldani? - Mrs. Dews előrehajolt, az arca ragyogott, csodálatos
barna szeme reménnyel telve tündöklött.
St. John bólintott, lenyűgözte a nő életereje. Nem is történhetett másképp. Temperance
homlokegyenest az emeleten fekvő Clara ellentéte volt.
Elhessegette magától a szörnyű gondolatot, és helyette a válaszra összpontosított.
- Igen. Igen, persze. Már meg is kértem a titkáromat, hogy küldje szét a meghívókat a
lelencotthon meglátogatásához.
Mrs. Dews az ajkába harapott.
- Hány embert hívott meg?
- Valamivel több mint százat.
- Ó! - Mrs. Dews mozdulatlanul ült ott, tágra nyílt szemmel, a kezével lopva megszorította
Nell csuklóját.
St. John meghökkent attól, hogy a cselédlány is Mrs. Dewsszal jött, most, hogy másodszor
kereste fel őt a házában. Első alkalommal egyedül jött, és szinte vibrált az ötlet miatt érzett izga-
lomtól: hogy a Szerencsétlen Csecsemők és Lelenc Gyerekek Otthonát megnyissák a látogatók
előtt abban a reményben, hogy leendő pártfogót találnak köztük az otthon számára. Merész
program volt, de egyúttal agyafúrt gondolat is. Ez idő tájt divat volt Londonban látogatni a
szerencsétleneket, akár a börtönökben, a kórházakban vagy a reménytelen őrültek házában. A
legtöbben csak bámészkodni jöttek, vagy hogy kuncoghassanak a szegény párák
bohóckodásán, de sokan jótékonysági céllal pénzt is felajánlottak az általuk megtekintett
intézményekben.
- Ez elég sok ember - mondta Mrs. Dews, és elengedte a cselédlány csuklóját.
- Igen, de mindegyikük a legjobb családokból való... Olyan családokból, ahol most divat a
jótékonyság. - St. John jelentőségteljesen felhúzta a szemöldökét.
- Elég. Igen, persze. - Temperance egyik kezével lesimította fekete szoknyáját. Kissé
remegett, és St. John hirtelen vágyat érzett, hogy odamenjen hozzá, és megnyugtassa.
- Gondolja, hogy időben elkészül? - érdeklődött St. John, és a háta mögött összekulcsolta a
kezét.
- Azt hiszem - mondta a nő, és úgy tűnt, kissé megkönnyebbült, hogy témát váltottak. - Már
lesikáltuk a falakat és a padlót, Winter meghallgatta a gyerekeket, akik különféle verseket
szavaltak fejből, Nell pedig a gyerekruhák javításával volt elfoglalva.
- Jó, jó. Én pedig utasítom a szakácsomat, hogy egy nappal előre készítsen el egy jó adag
puncsot és mézeskalácsot, hogy a megbeszélt napon kora reggel oda tudjuk szállítani.
- 0, ön már eddig is annyi mindent tett értünk! - kiáltott fel Mrs. Dews. - Nem szeretném, ha
költségekbe verné magát miattam.
- Ezt a gyerekekért teszem - emlékeztette rá St. John finoman. - Haszontalan alaknak
érezném magam, ha nem járulhatnék hozzá a kis tervünkhöz. Kérem, szóra sem érdemes.
- Ebben az esetben... - A nő bátortalanul rámosolygott, de a tekintete eleven volt.
A férfi sehogy se értette, Caire hogyan hagyhatta ezt a nőt kicsúszni a keze közül. Gyorsan
megfordult, és úgy tett, mintha a kandalló párkányán álló porcelánórát tanulmányozná.
- Ez lenne minden mára?
- Ó! Ó, persze - mondta a nő mögötte kissé sértődötten. -Nem akarom az idejét rabolni, Mr.
St. John. Olyan sokat segített már nekem és az otthonnak.
 A férfi összeszorította az állkapcsát, nehogy valami bocsánatkérésfélét hebegjen. Helyette
kissé mereven meghajolt.
- Jó napot kívánok, Mrs. Dews.
A nő kecsesen meghajolt, majd távozott, csak a cselédlány küldött egy kíváncsi pillantást a
férfi felé a válla fölött. St. John megvárta, amíg becsukódik mögöttük a könyvtárszoba ajtaja,
majd az utcára néző ablakhoz ment. Nézte Temperance-t, amint könnyed, kecses léptekkel
átment az utcán, az egyik kezével a főkötőjét fogta az erős szél miatt. A cselédlány nem
mögötte, hanem mellette lépkedett, és úgy tűnt, beszélgetnek éppen. Fekete ruhás alakja egyre
kisebb és kisebb lett, majd a következő pillanatban eltűnt a londoni forgatagban.
St. John leengedte a függönyt. Körülnézett a könyvtárszobában, de hiába volt ott könyv,
újság és rendetlenség, a nő látogatása után sivárnak és üresnek tűnt. Kiment a szobából, és
felment a lépcsőn a második emeletre. Ritkán látogatta meg Clarát ilyen korán, mert általában
aludt a szinte mindig nyugtalan éjszaka után. Ma azonban úgy érezte, képtelen távol maradni
tőle. Valahol a lelke mélyén tudta, hogy eljön a nap, talán nem is olyan sokára, amikor már nem
jöhet fel az emeletre, hogy benézzen hozzá.
St. John halkan kopogott az ajtón, azután kinyitotta. Az öreg cseléd, Clara állandó társa az
ágy melletti széken ült, felnézett, majd felállt, hogy fát tegyen a tűzre.
A férfi odament az ágyhoz, és Clarára nézett, aki valószínűleg most mosott hajat, mert a
hajtincsei fényes sátorként terültek szét a fehér párnán. Mély, vörösesbarna fürtjei közé
mostanra már néhány ősz tincs vegyült. A férfi azon kapta magát, hogy simogatja a nő haját.
Valaha Clara azt mondta neki, hogy ezt szereti benne leginkább, ő pedig elképedt, hogy a
hölgyek ekként is értékelik választottjukat. Meghökkent, és jót mulatott rajta.
- Godric - suttogta a nő.
A férfi ránézett, és látta, hogy Clara őt nézi barna szemével. A tekintete egykor olyan volt, mint
Mrs. Dewsé. Mostanában azonban mindig fájdalommal telinek látta.
A férfi lehajolt, és óvatosan, könnyedén megcsókolta a nő széles homlokát.
- Clara.
A nő elmosolyodott, sápadt ajka egy kissé ívelt felfelé.
- Minek köszönhetem a látogatást? A férfi a fülébe suttogta:
- Annak a mély és maradandó érzésnek, hogy lássam a világ legszebb asszonyát.
A nő nevetett, a férfinak ez volt a célja, de a szelíd hang végül heves, száraz, a testét rázó
köhögésbe fulladt. Az ápolónő odasietett.
St. John hátralépett, és fájó szívvel türelmesen nézte, hogy Clara görcsös köhögése
fokozatosan elcsendesedik. Amikor megszűnt, a haja verejtékes volt, az arca a fehér párnánál is
sápadtabb, mégis mosolyogva nézett a férfira.
St. John nagyot nyelt, mert valamitől elszorult a torka.
- Sajnálom, hogy zavarlak. Csak azt akartam, hogy tudd, hogy szeretlek.
A nő remegő kezét a férfi felé nyújtotta. A férfi megfogta, és nézte, amint a nő azt tátogja:
- Tudom.
St. John mosolyt erőltetett magára, majd megfordult, és kiment a felesége hálószobájából.

^^ajdnem egy hét is eltelt, amikor egy késő délután Temperance Polly ajtaján kopogtatott.
Most, hogy Winter meggyógyult, Mary Whitsunnal együtt intézték az ügyeket, hogy
előkészüljenek az otthon látogatóinak a fogadására; ma azonban fontos volt, hogy megálljon
Polly szobájánál.
Polly az alvó Mary Hope-pal a karján nyitott ajtót, és egy sál volt a vállára terítve.
- Mrs. Dews, Mary Whitsun, jöjjenek be. Örülök, hogy látom.
- Mary Hope jobban van? - suttogta Temperance, amint belépett a zsúfolt kis szobába. Egy
pillantást vetett Polly saját gyerekeire, akik együtt aludtak az ágyon. Mary Whitsun
lábujjhegyen odament, hogy betakarja az egyiket, aki lerúgta a plédet.
 - Ó, igen, jobban van. - A szoptatós dajka csak úgy ragyogott, amikor a csecsemőre nézett.
- Elmúlt a láza, és eleget szopik. Azt hiszem, életben marad, asszonyom.
- Ó, hála az égnek. - Temperance megkönnyebbülten hunyta le a szemét. Sok kisbaba halt
meg ebben az időben. Örvendetes meglepetés volt olyat találni, aki erősen küzdött, hogy
leküzdje a lázat. Ez persze korántsem jelentette azt, hogy Mary Hope teljesen rendbe jött.
- És a saját gyerekeid?
- ők nem kapták meg a lázat, hála az Úrnak - válaszolta Polly. - Makkegészségesek.
- Köszönöm, Polly. - Temperance tudatosította magában, hogy meg kell majd jutalmazza a
szoptatós dajkát.
- Megfogná egy kicsit? - kérdezte Polly. - Épp most aludt el, és még nem volt időm rendbe
szedni magam.
És már nyújtotta is a kisbabát, Temperance-nak pedig eszébe jutottak Lazarus szavai,
ahogy látta, hogy nem akarta megérinteni a csecsemőt. Csak egy pillanatig habozott, majd a
karjába fogta a meleg kis batyut. Mary Whitsun a karja fölött kukucskált, és mindketten
csodálkozva nézték a finom kis ujjakat a csecsemő arca mellett. Könnyek csípték Temperance
szemét.
- Jól van, asszonyom? - kérdezte Polly aggódva, közben a sálját a pruszlikjába dugta.
- Igen - motyogta Temperance, és a vállába törölte az arcát. - Csak annyira közel volt az
életveszélyes állapothoz.
- Bizony - mondta a szoptatós dajka most már örvendezve, és átvette a kisbabát.
- Nem lehet nem szeretni őket, ugye? - suttogta Temperance. Mary Whitsunra pillantott,
aki még mindig lenyűgözve nézte a baba arcocskáját.
- Ó, igen, azt hiszem, ilyesmire még gondolni is csacskaság -válaszolta Polly. - Elég egy
pillantást vetni a pinduri arcukra, és máris elvesztünk, hát nem?
- De, valóban.
Temperance jó éjszakát kívánt Pollynak, és óvatosan becsukta maga mögött az ajtót.
Felnézett, és látta, hogy Mary Whitsun őt figyeli.
- Ugye a csecsemő életben marad, asszonyom? Temperance elmosolyodott.
- Azt hiszem, igen, Mary.
- Nagyon örülök - mondta Mary komoran.
Csak úgy kopogott a cipőjük, amikor lementek a rozoga lépcsőn, majd ki a ház ajtaján,
ahol Polly szobát bérelt. Temperance nyugtalanul pillantott az égre. Kezdett alkonyodni.
- Sietnünk kell, hogy sötétedés előtt hazaérjünk. Mary sietve lépést
tartott vele.
- Igaz, hogy a St. Giles-i kísértet sötétedés után jár az utcán, és kislányokra vadászik?
- Hol hallottad ezt? Mary lehajtotta a fejét.
- A hentes fiától. Igaz? Temperance összehúzta a szemöldökét.
- Néhány lány megsérült, igen. Neked azonban nem kell aggódnod, amíg az iskolában
vagy, és különösen nem éjszaka.
- Ugye itthon marad?
Temperance Maryre pillantott. A kislány a beszélgetés alatt végig a földre szegezte a tekintetét.
- Természetesen tennem kell a dolgomat...
- De ha egy másik csecsemő segítségre szorul éjszaka? -Mary az ajkába harapott.
- Az én feladatom az, hogy a St. Giles-i árva gyerekeknek segítsek - mondta Temperance
szelíden. - Hol lenne most Mary Hope, ha nem mentem volna érte?
Mary nem mondott semmit.
- Szinte alig kell elmennem sötétedés után - mondta Temperance élénken. - Tényleg nem
kell aggódnod értem.
Mary bólintott, de még mindig zaklatottnak tűnt. Temperance felsóhajtott, szerette volna
megnyugtatni a lányt, de amíg a gyilkos szabadlábon volt, ez nehéz feladatnak ígérkezett.
Mire az otthonba értek, még több munka várt rájuk, Temperance pedig elküldte Mary Whitsunt,
hogy felügyelje az előszoba falát mosó kislányokat.
Későre járt, mire Temperance felment a lépcsőn a szobájába. Nagyon fárasztóak voltak az
előkészületek az otthon látogatók előtti megnyitását illetően. Minden esetben, amikor azt
gondolta, hogy már szinte elkészültek, egy újabb feladat jutott az eszébe! és valahogy el kellett
végeznie.
Befordult a rozoga lépcsőn, és a korlátot vette szemügyre. Ráfért volna némi fényezés; de ha
jobb állapotban van, vajon meggyőzi-e a potenciális pártfogót arról, hogy az otthon valóban
anyagi támogatásra szorul? Ebbe a dilemmába ütközött az otthon csinosításával és takarításával
kapcsolatos minden kérdésben. Minden döntését fölülbírálta, még akkor is, amikor Winter
megnyugtató módon azt mondta, jó munkát végzett, és nem kell annyira aggódjon. És minden
gondja mögött ott bujkált a gyötrő szomorúság. Egyszerűbben fogalmazva: hiányzott neki
Caire. Azon kapta magát, hogy azon tűnődik, vajon Caire mit gondolna a döntéseiről, szerette
volna megosztani vele a problémáit és az apró örömeit. Vele akart lenni.
Elég ügyesen zátonyra futtatta a kapcsolatukat, ugyebár? A válla előreesett a gondolatra,
közben befordult az utolsó kopott lépcsőfordulónál, és végül az otthon legfelső emeletére ért. A
férfi szerint csak testiségre akarta használni, közben ő természetesen arra vágyott, hogy ismét
átölelhesse Lazarust - érzelmileg sokkal többet jelentett neki a puszta nemi vágy tárgyánál.
Megállt a lépcső tetején, remegett a kezében égő gyertyaszál, és végül beismerte, amit egész idő
alatt tudott: a testi vágynál sokkal többet érzett Caire iránt.
Zokogás tört fel a torkából, mielőtt el tudta volna fojtani. Olyan magányos volt, mielőtt a
férfi az életébe toppant. Lazarus távolléte csak rávilágított arra, milyen egyedül is volt. 0,
persze, voltak testvérei és a gyerekek és Nell, de még a saját családjában is kívülállónak érezte
magát. Csak Caire-rel, az összes hibájával együtt volt önmaga. A férfi látta, hogy vannak testi
vágyai, olykor jó keresztényhez nem méltó érzései, de csodák csodája, ugyanúgy szerette.
Olyannak akarta, amilyen! Olyan felszabadító érzés volt egyszerűen vele lenni! Tudni azt, hogy
önmaga lehet - teljesen önmaga -, és a férfi nem fordul el tőle.
Körülnézett a homályos, nyomorúságos folyosón. Egyedül volt. Olyan egyedül.

Alig fél órája kezdődött meg a látogatás, amikor Temperance úgy látta, mindent figyelembe
véve a rendezvény egészen jól sikerül majd.
A kezdet ugyan nem volt zökkenőmentes, az első látogatók ugyanis - egy hölgy hatalmas tollal
a hajában és a kíséretében egy kövérkés úrral, akinek nagy, széles parókája valószerűtlenül
koromsötétre festve keretezte idős arcát - kissé korán érkeztek, valamivel öt előtt. Egyedül
Joseph Tinbox hallotta meg, hogy kopogtatnak az ajtón, és amikor kinyitotta, nem engedte be
őket, mondván: túl korán jöttek, menjenek el, és jöjjenek vissza a megfelelő időben.
Szerencsére Nell éppen Joseph Tinbox után ment, és azon kapta, hogy a látogatókat
hessegeti el. Sűrű bocsánatkérések közepette megkínálta a vendégeket két pohár punccsal St.
John adományából, és így sikerült lecsillapítania a házaspár felháborodását. Ezt követően
folyamatosan érkeztek az előkelő vendégek. Valójában oly sokan jöttek, hogy volt egy pont,
amikor hatalmas hintóikkal valósággal eltorlaszolták a Maidén Lane végét, amit a helybéliek
igen nagy érdeklődéssel figyeltek. Volt, aki széket tett az utcára, és arra ülve nézte végig a
nemesek felvonulását.
Igen, minden egészen jól ment, és ha elég a puncs, és meg tudja akadályozni, hogy Winter
politikai vitába bonyolódjon egy meglehetősen harsány fiatalemberrel, aki förtelmesen sárga
kabátot hordott, és a végsőkig ragaszkodott a lehető legostobább kijelentéseihez, akkor lehet,
hogy valóban túlélik ezt a napot.
Temperance mosolyogva kezet rázott egy szilvakék ruhás, bőbeszédű hölggyel, aki
hangosan áradozott a „szegény kis nyomorultakról". Éppen távozni készült, és annak ellenére,
hogy meglehetősen szerencsétlenül válogatta meg a szavait, úgy tűnt, valóban meghatódott az
árvaháztól.
- Ki ez? - kérdezte halkan Nell Temperance mögött.
- Nem tudom, de meglehetősen lelkes - suttogta Temperance.
- Nem, nem ő, hanem ő.
Temperance a vendégek feje fölött kukucskálva megpillantotta Lady Caire-t, aki óvatosan,
undorral az arcán közeledett a macskaköveken. Az alkalomhoz végképp nem illő arany és kék
brokátruhát viselt, és egy úriember kezét fogta, akin vörösesszőke paróka és levendulakék
kabát volt. A Maidén Lane nézői el voltak ragadtatva tőle, egyesek a könyökükkel bökdöstek a
szomszédjukat, amint elhaladt mellettük. Szerencsére St. John észrevette, elé ment, és
megállította, hogy egyenesen felhívja a figyelmét a ház meglehetősen szánalmas állapotára.
Örökké azonban nem tudta ott tartani.
- Jaj, ne! - nyögött fel Temperance.
- Mi van? Mi van? - sziszegte Nell izgatottan.
- Lady Caire - mondta Temperance halkan. - Elég szörnyű nőszemély.
Fojtott kuncogás hallatszott mögöttük. Temperance megfordult, és megrökönyödve látta,
hogy nincsenek egyedül. Lady Hero feltűnő, ezüstöskék ruhában valahogy bejött a kis
előszobába, de ami még rosszabb, nyilvánvalóan hallotta, mit is mondott Temperance az imént.
- Jaj, elnézést - motyogta Temperance, és pukedlizni kezdett, de félúton meggondolta
magát, és igen hamar kiegyenesedett. - Nem úgy gondoltam... ezt... a fenébe is...
- Hát elég szörnyű - mondta Lady Hero, és kissé elmosolyodott. - De a dicséretére legyen
mondva, már hallottam őt a szegény gyerekek sanyarú sorsáról beszélgetni valakivel.
- Igazán? - kérdezte Temperance alig hallhatóan. Újabb pillantást vetett az utcára. Lady
Caire éppen megállt, hogy valamit megvitasson a kísérőjével. Temperance ismét Lady Hero
felé fordult. - Lehet, hogy valóban érdeklődik az otthonunk iránt?
- Azt hiszem, igen. Mint ahogy én is - mondta Lady Hero kissé bátortalanul. - Nyolcéves
koromban lettem árva.
- Annyira sajnálom, nem tudtam. Lady Hero intett, ne
mentegetőzzön.
- Régen volt. Sok olyan hölgy van, aki kisebb-nagyobb fokú érdeklődést mutat a szegény
gyerekek jóléte iránt.
- Ó - ennyi volt Temperance nem túl sokatmondó válasza. Meg sem fordult a fejében, hogy
női pártfogót keressen. Valahogy egész idő alatt egy idősebb, gazdag férfira gondolt, mint
például Sir Stanley Gilpin, holott egyszerűen csak a jómódú emberekre kellett volna
összpontosítsa a figyelmét. Rámosolygott Lady He-róra. - Milyen csodálatos!
Lady Hero is elmosolyodott.
- Talán lenne olyan kedves, és körbevezetne az otthonban.
- Természetesen - mondta Temperance, eközben Winter éppen lefelé jött a lépcsőn.
- Testvérkém, nem láttad véletlenül Mary Whitsunt? - Winter szemöldökei között egy ránc
jelent meg.

- Reggel óta nem. - Temperance megfordult, és Nellre nézett. A szolgálólány vállat vont.
- Megkeressem?
- Lennél szíves, Nell? - mondta Winter. Nell felsietett a lépcsőkön.
- Ön bizonyára Mr. Makepeace - mondta Lady Hero.
- Winter, ő itt Lady Hero Batten - mondta Temperance.

- Megtisztelő, hogy megismerhetem, asszonyom. - Winter meghajolt.

- Éppen azt mondtam Mrs. Dewsnak... - kezdte a lady, de Nell rohant vissza, és karjánál
fogva rángatta Joseph Tínboxot.
 - Mondd el neki, amit nekem mondtál - szólította fel a szolgáló Josephet. - Mondd el neki,
hogy hová ment Mary Whitsun!
- Elment - mondta Joseph tömören. Barna szeme kerekre nyílt, és az arca olyan sápadt volt,
hogy szinte kidudorodtak rajta a szeplők. - Azt mondta, hogy minden rendben. Azt mondta,
hogy mindenki túlságosan elfoglalt.
Temperance úgy érezte, hogy jéggé dermed a szíve.
- Túlságosan elfoglalt mihez?
- Jött egy asszony, és azt mondta, van egy csecsemő, akit el kellene hoznia - mondta
Joseph. - Mary elment vele.
Temperance kinézett az ajtón. Már kezdett sötétedni, és az éjszaka úgy lopakodott St.
Gilesba, mint egy kóbor macska a sikátorba. Jóságos ég! Mary Whitsun éjszaka kint volt St.
Gilesban -akárcsak a szabadlábon lévő, őrült gyilkos.

Lazarus keso délután St. Giles utcáit rótta. Alkonyodott, a gyenge napsugár hirtelen eltűnt a
magas épületekről, a kiugró ereszcsatornákról és a számtalan lengedező cégtábláról. Lazarus
átlépett egy csatornában fekvő macskatetemen, és folytatta útját. Közel járt, nagyon közel járt
ahhoz, hogy megtalálja Marié
gyilkosát. Újra és újra visszatért St. Gilesba, és úgy érezte, nagyon is lehetséges, hogy ez az
utolsó idevezető útja - akár jól, akár rosszul végződik is. A veszély itt leselkedett rá, fente rá a
karmait, és várta, hogy egy óvatlan mozdulatot tegyen.
Akár veszélyben volt, akár nem, legbelül Lazarus úgy érezte, hogy az egyetlen helyes
dolog, amit tehet, ha kiegyenlíti a számlát. Látnia kellett, hogy Marié gyilkosa megbűnhődik,
hogy folytatni tudja a kapcsolatát Temperance-szal. Ahogy Temperance-t is újra kellett lássa.
Mindennél jobban vágyott rá. Nem volt kétsége afelől, hogy nem tudna lélegezni, ha nem
érinthetné meg őt többé, ha nem beszélhetne vele, és nem nézhetne a csodálatos, aranyszínű
szempárba, amely a valódi érzelmeit tükrözi.
Először azonban meg kell találnia Marié gyilkosát. E célból a múlt héten háromszor is
megpróbált beszélni Tommy Pett-tel - a fiúnak tudnia kell valamit a nővére és a Jégcsap
asszony közötti kapocsról. Ám minden alkalommal, amikor Lazarus ellátogatott Mrs.
Whiteside intézményébe, Tommy rejtélyes módon éppen akkor nem volt ott. Talán ha ilyen
késő délután látogatja meg, ott találja.
Tizenöt perc múlva befordult a Running Man Courtyardra, és a kanyargós utca fordulatait
követve abba az udvarba jutott, ahol Mrs. Whiteside kuplerája volt. Ahogy közeledett,
ordítozást, fennhangon való kiabálást hallott. Az utolsó lépéseket futva tette meg.
Szokatlan látvány fogadta az udvaron: úgy tűnt, az összes éjszakai pillangó - nők és férfiak
egyaránt - ott áll az udvaron, sokan közülük gyertyát vagy lámpást tartottak a kezükben.
Néhányan vitatkoztak, mások sírtak, voltak, akik csak döbbenten ácsorogtak. Ebben a
pillanatban Pansy jött ki a kuplerájból a behemót őrrel, Jackyvel a nyomában. Lazarus utat tört
magának a tömegen, Jacky pedig felemelte hatalmas kezeit, és a feje felett tapsolva hatásosan
elnémította az udvart.
- A házat már átkutatták. Senki sem rejtőzött el benne. Túl vagyunk a veszélyen - mondta
Pansy jellegzetesen mély hangján. - Most pedig azt akarom, hogy mindnyájan menjetek vissza.
Jacky ismét tapsolt a tenyerével, és a szajhák egyesével kelletlenül bementek a házba. Egy
nagydarab nő bíborvörös ruhában csípőre tette a kezét:
- És honnan fogjuk tudni, hogy biztonságban vagyunk odabenn?
Pansy szigorú pillantást küldött felé.
- Mert én mondom neked.
A nő lángvörös arccal megfordult, és becsoszogott a házba. Lazarus közelebb lépett, és Pansy
észrevette. Felvetette az állát.
- Magára itt semmi szükség.
A lord azonban tántoríthatatlan volt. Akár szükség volt itt rá, akár nem, érezte, hogy ami a
kuplerájban történt, fontos a számára.
- Mi történt? - kérdezte Caire.
- Semmi olyasmi, amiért önnek aggódnia kellene - morogta Pansy, és elfordult, mintha ott
akarná hagyni a férfit.
A lord gondolkodás nélkül elkapta Pansy vállát, mielőtt a nő eltűnhetett volna a házban, és
inkább csak érezte, mint látta, hogy Jacky rátámad. Az őr nagydarab ember volt, épp ezért lassú
is. Lazarus könnyedén elhajolt az ütése elől, és öklével keményen gyomorszájon vágta. Jacky
térdre rogyott.
Pansy elkeseredett hangot hallatott, és apró karjával átölelte a nagydarab férfi vállát.
- Hagyd abba!
Lazarus ökölbe szorított kézzel hátralépett. Nem szabad alábecsülni Jackyt.
Pansy felsóhajtott, torz arca kissé szürkének tűnt.
- Mindegy, én már jóformán úgyis halott vagyok. Jöjjön be.
Jacky nehézkesen lábra állt, gyűlölködő pillantást vetett Lazarus felé, de félreállt, hogy
beengedje a férfit. Lazarus bement a házba, és felállt a szőr a hátán, mert tudta, az őr szívesen
megölné. Csak Pansy tartotta vissza, hogy rá ne támadjon.
A nő nem tett több megjegyzést, hanem előrement, a lépcsőn felfelé. Néhány szajha még ott
lebzselt a folyosón, de amikor meglátták a madámot, eltűntek a szobáikban. Az emeleti folyosó
közepe táján Pansy megállt az egyik ajtóban, kifürkészhetetlen pillantást vetett Lazarusra, majd
kinyitotta az ajtót.
Először a szag csapta meg Lord Caire orrát, a belek és a vér bűze. Az ágyon fekvő testet is
kibelezték - ugyanúgy, mint
Marie-t. A férfi óvatosan kikerülte a padlón lévő foltokat, közelebb ment az ágyhoz, és a
viasszerű arcot nézte. Tommy volt az, a fiú arckifejezése furcsán nyugodtnak tűnt kegyetlenül
megcsonkított teste fölött.
Lazarus Pansyre nézett. A nő rémült tekintetét az ágyon lévő szörnyűségre szegezte, de amikor
a lord ránézett, az állával felé bökött.
- Jöjjön le velem. Szükségem van egy csésze teára.
A nő becsukta maguk mögött az ajtót, majd csendesen leballagtak a lépcsőn a nő kis
nappalijába. Pansy beleült a számára kialakított székébe, majd intett Lazarusnak, hogy vele
szemben foglaljon helyet.
- Teát, Jacky. - Amikor a nagydarab férfi nem mozdult, a nő fáradtan bólintott. - Minden
rendben. Lord Caire nem fog bántani engem.
Az őr morogva kiment a szobából.
- Ugyanúgy ölték meg, mint Marie-t és a másik prostituáltat - mondta Lazarus halkan. - A
fiú valószínűleg ismerte a gyilkosát.
- Hm. - Úgy tűnt, hogy Pansy eltöpreng, az állát az öklére támasztotta.
- Hölgyem...
A nő nagyot sóhajtott és felnézett.
- Igen. Igen, persze hogy ismerte a gyilkost. Lazarus összeszűkült szemmel
nézte.
- Mint ahogy ön is.
Pansy egyenesen a férfi szemébe nézett.
- Ahogy én is.
- Ki az, Pansy?
A nő felemelte a kezét, amikor kinyílt az ajtó. Jacky lépett be, hatalmas kezében egy tálcát
hozott, rajta finom teával. A nő rámosolygott, amikor letette a tálcát.
- Köszönöm, Jacky. Megtennéd, hogy őrködsz az ajtómnál?
 A nagydarab férfi gyanakvó pillantást vetett Lazarusra, és kicammogott. Pansy megvárta,
amíg becsukódik az ajtó. Azután Lazarusra nézett.
- Ennek a háznak a tulajdonosa. Ő tartja a kezében az összes prostituáltat St. Giles kis
negyedében. Mindegyik prostituált át kell adja neki a jövedelme egy részét, még ha egypár
pennyről van is szó. Marié nem volt hajlandó erre. És Tommy, ez a bolond...
Undorral az arcán megrázta a fejét, és töltött magának egy csésze teát.
Lazarus igyekezett türelmesen ülni. A nő megfogta a teli teáscsészét, de aztán csak bámult a
teára.
- Azt hiszem, a fiú megpróbálta megzsarolni a gyilkost. Úgy vélem, ettől gurult be. Itt volt
ma este, Tommyt látogatta meg, és sietve távozott. Tommynak végig tudnia kellett, hogy ki ölte
meg a nővérét, és amikor ön egyszer kérdezősködni kezdett, Tommy rájött, hogyan csaljon ki
pénzt a gyilkostól, hogy megtartsa a titkát. Csinos fiú volt, de nem túl okos.
Lazarus lehunyta a szemét. Olyan közel volt a gyilkoshoz.
- Ki volt az, Pansy?
- Jégcsap asszony.
A férfi érezte, a szíve hevesebben ver. Végre.
- A kerítőnő, aki a kocsmát vezeti? Pansy elhúzta a száját.
- Sokkal több annál. Ő a legbefolyásosabb nő St. Giles eme környéken. És a
legveszélyesebb. Látta Tommyt. Egy zsúfolásig megtelt házban intézte el. Dühöngött, mint egy
veszett kutya. Most pedig felégeti a hidakat maga mögött.
- De miért ölte meg Marie-t és a másik prostituáltat ilyen kíméletlenül?
Pansy vállat vont.
- Hogy elriassza a versenytársait, a szövetségeseit, a szajháit, bárkit, sőt mindenkit.
A férfi elkomorodott.
- Ön is veszélyben van.
- Azt hiszem, egy héten belül meg fog ölni - mondta Pansy szenvtelenül, és végül a teájába
kortyolt. - Engem és mindenkit, akiről azt gondolja, hogy elárulta őt, vagy az útjában áll. Ön is
jobban tenné, ha vigyázna magára. Tommyt már megölte, nehogy beszélhessen magával... és
Mrs. Dewsszal.
Lazarus növekvő aggodalommal húzta föl a szemöldökét.
- Mrs. Dewsszal?
Pansy óvatosan letette a tálcára a teáscsészéjét.
- Azt hiszem, hogy Jégcsap asszonyság egyfajta riválist lát Mrs. Dewsban, aki az
ellenőrzése alatt tartja St. Gilest. Nem tetszik neki, hogy Mrs. Dews megmenti azokat a
gyerekeket, akiket ő inkább eladna... vagy szajhává tenné őket.
- Gondolja, hogy Temperance Dews után megy?
- Már el is indult.
- Micsoda? - Lazarus érezte, hogy ijedtében megfeszülnek az izmai.
- Idehozta az egyik kislányt ma este, azt, akiért Mrs. Dews úgy rajong.
- Mary Whitsun.
- Igen. Magával vitte a kislányt, amikor elment innen. Lazarus felpattant, az
ajtóhoz rohant, Pansy utolsó szavai a
levegőben kúsztak utána.
- És azt hiszem, hogy ezt a kislányt használja fel ahhoz, hogy lecsapjon Mrs. Dewsra.

Tizenkilencedik fejezet
Amit ön érez, az a veszteség miatti szomorúság - mondta Meg. - Amit most érez, az a szeretet.
És - folytatta, miközben a kis kék madár visszarepült a szobába, és rászállt a király kezére - ez is
a szeretet jele.
- Nem értem - mondta a király.
- Most mit érez? - kérdezte Meg.
Kőszív király összeráncolta a szemöldökét, közben gyengéden simogatta a kismadár fejét.
- Örömöt. Boldogságot.
- Ez a szeretet öröme. - Meg e/mosolyodott. - Hogy átérezze a madár iránti szeretetét,
késznek kell lennie arra, hogy elengedje. Cserébe a madár úgy mutatja ki az ön iránti szeretetét,
hogy visszatér...
Jóságos ég!
Temperance kétségbeesésében úgy érezte, menten össze-csuklik a térde. Mary Whitsunt ne.
Ne az ő drága Mary Whitsunát.
Érezte, Nell átkarolja, hogy támogassa őt. Lady Hero gondterheltnek tűnt. St. John közben
bevezette Lady Caire-t és kísérőjét az előszobába, majd miután röviden szót váltott Winterrel,
komor pillantást vetett Temperance-ra, és felvezette az asszonyt az emeletre. Winter a többi
vendéget a konyhába vezette. Temperance leroskadt egy székre. Meg kellett mentenie Maryt,
de hogy tehetné, ha azt sem tudja, hová ment?
- Meg kell keresnünk - mondta Winter. - Honnan akarta Mary elhozni a kisbabát?
Valaki dörömbölni kezdett a konyhaajtón.
- Temperance!
Caire hangát hallották. Temperance felugrott, repült ajtót nyitni, remegő kezével alig tudta
kireteszelni. Feltépte az ajtót, és Lazarus karjába omlott, egy pillanat erejéig csak állt ott,
reszketve simult a férfihoz. Lord Caire olyan nagy volt, olyan meleg, és éppen akkor termett itt,
amikor a leginkább szüksége volt rá.
A lord magához szorította.
- Jól vagy?
- Nem. - A nő a fejét rázta. - Mary Whitsun eltűnt. A férfi felemelte az állát.
- Tudom. Jégcsap asszonynál van.
- Micsoda?

- Épp most jövök Mrs. Whiteside házából. Jégcsap asszonyság voltaképp azonos Mrs.
Whiteside-dal. Úgy tűnik, egy prostituált segítségével odacsalta Mary Whitsunt.
- Azonnal indulnunk kell. - Temperance levette a köpenyét az ajtó melletti kampóról.
- Várj. Van még valami. - Caire elkapta a nő karját, de Winterhez intézte a szavait. -
Jégcsap asszony a gyilkos.
Temperance csodálkozva bámult rá.
- Marié gyilkosa? Az, aki...?
A férfi bólintott. A nő felzokogott, majd összeszedte magát.
- Akkor az ügy még sürgetőbb.
- Igen - mondta a férfi gyengéden -, de fennáll a veszély, hogy ez egy csapda. Úgy tűnik,
hogy ez a nő különös ellenszenvet táplál irántad.
Winter izgatottan toporgott.
- Akkor Temperance ne menjen. Temperance dühösen az öccse felé
fordult.
- Ne menjek? Mary Whitsunról van szó! Nem hagyhatom annál az asszonynál, még ha
csapdát állított is nekem.
Winter akadékoskodni kezdett, de Caire a szemébe nézett.
- Elkísérem, és vigyázok rá.
- Megígéri?
 - Az életemre esküszöm.
- Magaddal viheted az inasaimat is.
Mindannyian a hang irányába fordultak. Lady Caire lépett a kis konyhába a gavallérjával.
Két tagbaszakadt inas állt mögötte. Lazarus anyja egy pillanatra a fia szemébe nézett. A férfi
bólintott.
- Köszönöm.
Caire megfogta Temperance kezét, és már kint is voltak az ajtón, az éjszaka sűrűjében, a két
inas követte őket.
- Mit akar Mary Whitsuntól? - kérdezte a nő. Caire a fejét csóválta.
- Lehet, hogy csak csaléteknek használja. Ha így áll a helyzet, valószínűleg nincs
veszélyben.
Temperance megborzongott.
- De te mondtad, hogy ez nő gyűlöl engem.
- Pansy szerint igen. - A lord tétovázva körülnézett, épp egy sarkon fordultak be. - Már
Tommy Pettet is megölte.
- Ó, te jó ég. - Temperance próbálta elfojtani magában az egyre növekvő pánikot. Miért
nem mondta meg soha Marynek, hogy mennyire szereti? Miért tartotta mindig távol magától? -
Akkor lehet, hogy megöli, mert egyszerűen rosszat akar nekem?
Lazarus nem válaszolt, csak megszorította a nő kezét. Úgy tűnt, hogy órákig tart az út, de
csak percek teltek el, mire az inasokkal Jégcsap asszony kocsmájához értek.
Lazarus az ajtóra nézett, és szétnyitotta a botját.
- Maradj mögöttem - mondta Temperance-nak. - Ti ketten - állával a két inas felé bökött -
kétoldalt mellettem.
Temperance bólintott, és nézte, amint a lord a lábával berúgja az ajtót.
Bent különös látvány fogadta őket. A söntés majdnem üres volt, de a felforgatott asztalok
és az összetört székek nagyobb verekedésről árulkodtak. Két holttest hevert a padlón - Jégcsap
asszonyság őrei voltak. A félszemű felszolgáló egy asztal romjai alá bújt el. A terem közepén a
St. Giles-i kísértet állt, kardjának hegyét a harmadik őr torkának szegezte. Amikor beléptek, a
kísértet fekete álarca mögül rájuk pillantott, de mozdulatlan és néma maradt.
- Nem tudom, hogy hol van! - siránkozott az őr. - Meghallotta, hogy jönnek, és kirohant a
hátsó ajtón. Most bárhol lehet.
A kísértet továbbra is az őr torkához nyomta a kardja hegyét. Az felhördült, és kiserkedt a
nyakán a vér.
- Ne! - kiáltott fel a felszolgálólány. - Ne bántsa Davyt! Az inasok Lazarusra
néztek.
- Akkor mondd meg neki, hogy hol van Jégcsap asszony -mondta Lazarus higgadtan.
Temperance látta, hogy a kísértet szája széle felfelé rándul, mintha gúnyosan helyeselne.
- Maga után indult. - A lány Temperance-ra mutatott.
- Hová? - kérdezte Temperance.
- Az otthonába - mondta a lány. - Azt mondta, biztosítja, hogy ön egyszer és mindenkorra
elhagyja St. Gilest.
Temperance összeráncolta a szemöldökét, Lazarusszal értetlenül néztek egymásra.
- Egyedül volt? Nem volt vele egy kislány?
- A maga lányai közül az egyik vele volt - mondta a felszolgálólány. - Most pedig hagyják
békén az én Davymet. Az asszony nincs itt, megmondtam.
- A legjobb, ha visszamegyünk az otthonba - mondta Lazarus komoran.
- De mit akar tenni? - kiáltotta Temperance. Kirázta a hideg a tudattól, hogy a nő magával
vitte Maryt, amikor elmenekült.
- Nem tudom. - Lazarus a kísértetre nézett. - Velünk tart?
 A bohócruhás bólintott, kecsesen pördült egyet, és már kint is volt az ajtón, könnyedén
futott végig az utcán.
- Siessenek! - kiáltott Caire a két inasnak. Ismét megfogta Temperance kezét, és elindultak
visszafelé az úton.
Koromsötét éjszaka borult rájuk. Cégtáblák lengedeztek a fejük fölött, hátborzongatóan
nyikorogtak a szélben. Hébe-hóba meglátták a holdat, kövéren lebegett az elsuhanó felhők
felett. A St. Giles-i kísértet szinte nesztelen léptekkel futott elöl. Az otthon felé közeledve
Temperance furcsa narancsos-vörös fényt látott vibrálni a háztetőkön, amely eleinte félénken
pislákolt, majd egyre karakteresebbé vált, ahogy közeledtek felé.
Azután füstszagot érzett.
- Szentséges ég! - Nem találta meg a megfelelő szavakat a félelmére.
Befordultak a sarkon, és akkor látták, hogy az otthon ég. Egy szörnyű pillanatig
Temperance úgy érezte, megsüketült, és csak szélrohamszerű zajt hallott. Furcsamód közben
Lady Caire-re összpontosította a figyelmét, aki mellette állt a Maidén Lane közepén. A hölgy
egyik kezét a szájára tapasztva felfelé nézett - az otthon tetejére. A látványtól Temperance
hirtelen magához tért. Emberek kiáltoztak körülötte. Nell ott volt mellette, és a karját rázta,
most már a füst szagát is érezte, és sejteni vélte, milyen félelmetes káosz lehet odabent.
- Kint vannak? - kiáltotta Temperance Nellnek. Gyerekek rajzottak körül. - Az összes
gyerek kint van?
- Nem tudom! - válaszolta Nell.
- Meg kell számolnunk őket! - kiabálta Temperance.
A Maidén Lane-en eluralkodott a káosz. Az emberek sikoltoztak és összevissza rohangáltak, az
arisztokraták, akik az otthon megtekintésére jöttek, hirtelen hétköznapi emberekké lettek St.
Giles utcáján. Sorba álltak, és egymásnak adogatták a vödröket. A rongyos varga, aki a
szomszédos pincehelyiségben lakott, egy talpig libériába öltözött inasnak adta át a vödröt, aki
továbbadta a halárus feleségének, aki egy hófehér parókás lordnak továbbította azt és így
tovább. Bizarr látvány volt. Temperance megfordult, és a háta mögött lévő otthonra nézett.
Elállt a lélegzete. Lángok csaptak ki a felső ablakokon, szürkésfekete füstfelhő gomolygott
körülöttük. Ebben a pillanatban Winter és St. John támolyogtak ki a házból.
- Winter! - kiáltotta Temperance.
Az öccse egy kisfiút hozott a karjában.
- Senki sincs már a gyerekszobákban. Azt hiszem, mindannyian megvannak.
Megszámoltad a gyerekeket?
Temperance Nellhez fordult.
- Huszonhat... Mary Whitsun kivételével mindenki megvan. Temperance megragadta
Lazarus karját.
- Hol van Mary Whitsun? Hová vihette az a nő?
Amikor azonban a férfira nézett, az éppen a háztetőre meredt.
- Jóságos ég!
Temperance követte a férfi tekintetét. A háztetőn egy magas, szikár nő rongyos,
skarlátvörös kabátban lassan, óvatosan lépkedett a zsindelyen. A kísértet némán elsuhant
mellettük, és eltűnt az otthon melletti házban.
- Hol van Mary Whitsun? - Temperance ökölbe szorított kezét a mellére tette. Nem, ez
lehetetlen. Senki sem lehet olyan szörnyeteg, hogy egy gyereket ebben a pokoli tűzben hagyjon.
Jégcsap asszony azonban szemmel láthatóan egyedül volt. Temperance könnyekre fakadt.
Jó ég, Mary Whitsun egy égő épületben haldoklott.
- A hétszentségit! - morogta Caire, és mielőtt még Temperance megszólalhatott volna,
eltűnt. Eltűnt az égő házban.
A.z alsó szint viszonylag tiszta volt, de amint Lazarus felrohant a lépcsőn, a füst hirtelen
sűrűbbé vált. A köpenyét a fejére terítette, egy részét a szája elé tartotta, de ez nem igazán
akadályozta meg, hogy belélegezze a füstöt. Fulladozott, és alig tudta leküzdeni magában a
vágyat, hogy visszatérjen a tiszta levegőre. Szentséges ég, látni is alig látott, nemhogy lélegezni
tudott volna. Minden szürke volt a füsttől. A padlót kémlelte a gyerekek alvóhelyén.
- Mary!
Kiáltása köhögésbe fulladt, és beleveszett a tomboló tűzbe. Lehet, hogy nincs is itt a
kislány. Lehet, hogy hiábavaló és életveszélyes útra vállalkozott. Nem bírta azonban
tehetetlenül nézni Temperance kétségbeesését. Ha a gyerek itt van, biztosan megtalálja.
A pokoli tűz úgy morgott, mintha élne, ott lappangott a felső szinten, ahol Temperance és
az öccse szobája volt. Lazarus hunyorgott, a szemét csípte a füst, majd felmászott a rozoga
lépcsőn. Ha túléli ezt a poklot, megfogadja, hogy az otthont legközelebb másként építik fel.
Könnyek csorogtak le az arcán, de a hőségben azonnal el is párologtak.
A felső folyosó szinte forrt a füsttől. Vajon az őrült asszony hová rejtené el a gyereket?
Lazarus térdre esett, és úgy mászott tovább, a könnyek elhomályosították a látását. Ha a kislány
a folyosó távolabbi részén van, akkor már nem él, de Temperance szobáját még nem árasztotta
el a füst. Ellenőriznie kell.
Kinyújtotta a kezét, hogy elfordítsa a kílincsgombot, és a vállával belökte az ajtót.
- Mary!
Egy kiáltás volt a válasz. Lazarus nem látott, a kezével tapogatózott, majd megtalált és
megragadott egy lábat. A kislány a padlón feküdt, az ágy lábához kötözték. A férfihoz bújt,
mintha kis testét el tudná így rejteni, és Lazarus érezte a Mary kezében vonagló macska
szőrének érintését. Szétnyitotta a sétabotját, és a kardjával vágta le a kötéseket a kislány lábáról
és kezéről. Majd a hóna alá dugta a lányt, és a lépcső felé vonszolta. Lángok csaptak az arcába,
a torkát égették, mintegy belülről emésztve őt. Fájt a tüdeje. Valami szörnyű bömbölés csapta
meg a fülét, és hirtelen rájött, hogy itt az elkerülhetetlen vég, a ház kezdett összedőlni. A
macska kiugrott a kislány karjából.
Temperance szerette ezt a gyereket, még ha nem is ismerte be. Mary kis testét maga elé
lökte. Jóságos ég! Legalább a kislány maradjon életben.
- Fuss! Fussál már!
Lehet, hogy többet kellett volna mondjon, de abban a pillanatban megnyílt a pokol, és teljes
egészében elnyelte Lazarust.
Az otthon már majdnem összerogyott, de Caire és Mary Whit-sun még mindig bent voltak.
Temperance nézte, ahogy a tető egy része hirtelen megcsúszik és a macskakőre omlik. Egy
pillanatra két sziluett jelent meg a lángok között: Jégcsap asszony hullaszerű alakja és a St.
Giles-i kísértet elsuhanó árnya. Azután mindkettő eltűnt. Temperance képtelen volt arra
figyelni, vajon mi történt velük. Minden akaraterejét, minden reményét és imáját Lazarusra és
Maryre összpontosította.
Tűz csapott ki egy törött ablakból, a mögötte lévő szobát beragyogta az aranyfényű láng. A
tömeg elcsitult a félelemmel vegyes bámulattól, amint a tűz egyre hangosabban bömbölt. A
vödröket továbbadó sor még mindig hősiesen küzdött, de erőfeszítéseiknek semmi nyoma nem
látszott a lángokon.
Hirtelen sikoly hasított a levegőbe, és Temperance közönyösen nézte, ahogy a St. Giles-i
kísértet kivonszolja Jégcsap asszonyságot a szomszédos házból. Bizarr látvány volt. A nő
veszett kutyaként küzdött, a kísértet azonban szorosan átfogta a felső karját, és könnyedén
tartotta. Végül St. Johnhoz lökte, közben egyik kesztyűs ujjával először az égő otthonra, majd a
sikoltozó nőre mutatott, mintha így próbálna mindenre magyarázatot adni. St. John arca
megkeményedett, és megparancsolta két, ott lézengő inasnak, hogy segítsenek lefogni a gyilkos
asszonyt.
A St. Giles-i kísértet pedig egyszerűen elsétált a tömegben. Senki sem vonta immár kétségbe a
létezését.
Temperance azonban nem törődött ezzel.
 - Be kell mennem - mondta magában, és elindult, de Winter elkapta a karját. - Engedj el. -
A nő esdeklően testvére felé fordította az arcát.
Temperance látta, hogy a férfi szeme könnyes.
- Nem, nővérkém. Itt kell maradnod.
- De Lazarus meg fog égni - suttogta a nő a tűz felé fordulva. - Meg fog égni, és nem
tudom, hogy ezt el tudnám-e viselni.
Winter egy szót se szólt, még akkor sem, amikor Temperance térdre rogyott. A nő
reményvesztetten nézte a sáros macskaköveken, ahogy a szerelme meghal. Mert Caire a
szerelme volt, és most már tudta, túl késő, hogy ezt a tudtára adja. Caire egyszerre volt erősebb
és sebezhetőbb, mint bármelyik férfi, akit valaha ismert. Lazarus látta a hibáit, a haragját és a
vágyait, és hogy jobbnak akarja feltüntetni magát, mint amilyen valaha is volt, mégsem törődött
mindezzel. Különös, mindig azt hitte, hogy olyasvalakibe lesz majd szerelmes, aki csak a
legjobb tulajdonságait veszi észre, és közben egész idő alatt egy olyan férfit szeretett, aki
mindent látott - a jó és a rossz oldalát is.
Már túl késő. Temperance-nak elszorult a torka, és azon kapta magát, hogy hangosan üvölt,
és próbál előremászni, de Winter erősen fogja a karját, és visszatartja.
Ekkor egy kis alak jelent meg a füst és a lángok között. A csodával határos módon Mary
Whitsun bukkant elő az égő otthonból. Meglátta Temperance-t, és hozzá rohant. Temperance
szorosan magához ölelte, sírva csókolgatta az arcát, erősen szorította magához bánatában és
örömében.
Ekkor Mary Whitsun ráemelte könnyes arcát.
- Lord Caire még mindig bent van. Értem jött, előrelökött a lépcsőn. Még mindig bent van.
Valami ekkor megreccsent, és a tető beszakadt, a ház egy része pedig összedőlt.

Huszadik fejezet

Kőszív király nagyon elégedett volt a magyarázattal. Jutalmul felajánlotta Megnek, hogy
teljesíti a kívánságát, bármi legyen is az. Meg mosolygott.
- Köszönöm, felség, de semmi mást nem kérek, csak egy kis pónilovat és egy csomag
elemózsiát, mert szeretném megtudni, milyen a nagyvilág.
A király a homlokát ráncolta, mert egyre inkább megszerette Meget. Nem számított
azonban az érvelése, Meg hajthatatlan volt:már másnap reggel útra akart kelni, hogy felfedezze
a világot. A király ettől elkedvetlenedett és kurtán-furcsán viselkedett vele a csodálatos lakoma
további részében. Meg vidám volt, és rá se hederített a király gúnyos megjegyzéseire.
A vacsora befejeztével otthagyta a királyt, aki teljesen egyedül üldögélt az ebédlőjében...

Először csak csepergett az eső. Olyan puhán hullottak cseppek, mint az anya csókjai az alvó
gyermekre. Temperance észre sem vette, hogy esik, mígnem a tűz elkezdett sisteregni. És akkor
hirtelen megnyíltak a felhők, és zuhogni kezdett, mintha csak dézsából öntenek. Keményen
kopogtak az esőcseppek, visszacsapódtak a macskakövekről. A tűz ellentámadásba lendült,
sercegve és darabokra hullva szállt szembe az esővel, a gőz hatalmas hullámokban tört a
magasba. Az eső azonban erősebbnek, kitartóbbnak bizonyult, és a lángok kezdtek
visszahúzódni.
A füstfelhőkből ekkor egy alak bontakozott ki, fekete köpenye lebegett körülötte,
sántikálva ugyan, de folyamatosan lépkedett.
Temperance lábra állt, egy kiáltás fojtogatta a torkát. Bár ezüsthaját bepiszkította a füst, de
ő volt az, maga Caire. A nő kirántotta a karját Winter markából, és futásnak eredt, csúszkált a
nedves macskaköveken, esőtől és könnytől elvakulva a szívszerelme felé rohant. Amikor a
közelébe ért, egy megperzselődött szőrű fekete macska ugrott ki a férfi köpenye alól, és
nyílegyenesen Mary Whitsunhoz futott.
Caire köhögött.
- Utálom a macskákat. Temperance felzokogott.
Caire elkapta Temperance kezét, magához húzta, és beburkolta a köpenyével, füstös
szájával megcsókolta ott az esőben, mindenki szeme láttára.
- Szeretlek - zokogta a nő a férfi arcát, haját, mellkasát simogatva, hogy meggyőződjön
arról, épségben van, és valóban jól lát. - Szeretlek, és azt hittem, meghaltál. Nem tudtam
elviselni. Azt hittem, hogy én is belehalok.
- Ha kell, a tűzön is átmegyek érted - mondta a férfi rekedtes, elcsukló hangon. - Valójában
ezt már meg is tettem.
Temperance nevetése elcsuklott, mert a férfi ismét alaposan szájon csókolta, füst- és tűzízű
volt a csókja, a nő azonban soha nem ízlelt még ilyen finomat - a férfi életben volt. Caire
életben maradt.
A férfi félbeszakította a csókot, és a nő homlokához szorította a homlokát.
- Szeretlek, Temperance, az életemnél is jobban.
Még akart volna mondani valamit, de a nő ismét megcsókolta, ezúttal gyengéden, mintha
minden érzését az ajkával szeretné a férfi tudtára adni.
- Khm. - Valaki megköszörülte a torkát a közelükben. Lazarus felemelte a fejét,
de csak annyira, hogy halkan azt
mondja:
- Igen, anyám?
Temperance pislogva arra fordította a fejét. Lady Caire állt mellettük, a gavallérja a feje
fölé tartott egy kabátot, hogy megvédje a nő elegáns, fehér frizuráját - de nem járt sok sikerrel.
Úgy tűnt, a lady megázott, fázik és meg van sértődve.
- Caire - suttogta Temperance.
A férfi egy pillantást vetett az anyja felé.
- Igen?
- Ha befejezted a nyilvános szereplést - mondta Lady Caire -, a gyerekekről is
gondoskodni kellene, és Godric St. John azt mondja, hogy van itt egy őrült nő, aki felgyújtotta
az otthont, és megölt három nőt.
- Az aggodalma megható, mint mindig - kezdte Caire, de ekkor Temperance megcsípte a
fülcimpáját. - Jaj! - szisszent fel Caire, és Temperance-ra nézett.
Istenkém, olykor az arisztokraták is lehetnek ostobák.
- Az édesanyád nagyon aggódott érted. Caire felvonta a szemöldökét.
- Szeretlek, Lazarus - Lady Caire hangja tisztán és magabiztosan csengett. Az alsó ajka
megremegett. - A fiam vagy. Lehet, hogy nem tudtam kifejezni a szeretetemet, de ez nem
jelenti azt, hogy nem szeretlek.
A férfi az anyja felé fordította a fejét, és csodálkozva nézett rá. Minden bizonnyal továbbra
is csak elképedve és némán bámult volna rá, ha Temperance nem csípi meg ismét.
- Jaj! - Ellenséges pillantást vetett a nőre. Temperance jelentőségteljesen felvonta
a szemöldökét.
- Édesanyám. - Caire az anyja fölé hajolt, és óvatosan megcsókolta az arcát. - Egy bölcs
asszony egyszer azt mondta nekem, hogy az ember lelkében még ott lehet a szeretet, ha képte-
len is arra, hogy kimutassa.
Lady Caire szeme könnybe lábadt.
- Ez azt jelenti, hogy te is szeretsz? Lazarus szája sarka felfelé görbült.
- Minden bizonnyal.

- Nem hittem, hogy meghallgatásra talált nálad, amit mondtam.

 - Minden szavad eljutott hozzám - suttogta Caire -, a szívembe véstem őket.
Lady Caire lehunyta a szemét, mintha megáldották volna. Azután hirtelen kipattant a
szeme.
- Nos, igen. És most mihez kezdjünk a gyerekekkel?
Temperance az otthon felé pillantott. A tűz már majdnem kialudt, de az épületből nem sok
maradt, csak a parázsló romok. Jó ég. Csak most jutott az eszébe, hogy nincs hová vinni
huszonnyolc gyereket, és bár reggel úgy indult el, hogy pártfogót talál az otthonnak, most már
maga az otthon sem létezett.
- Talán jöhetnének az én házamba - kezdte Caire bizonytalanul.
Az anyja felcsattant.
- Egy agglegény otthonába? Nem hiszem. A többség pillanatnyilag az én házamba jön.
- És néhánynak nálam is akad hely. - Lady Hero közeledett csendesen. - A bátyámnak van
egy háza, amely majdnem üresen áll. A nyarat vidéken tölti.

- Ó, nagyon köszönöm. - Temperance azt se tudta, mit mondjon erre a nagylelkű ajánlatra.
- A kicsikre én is tudok vigyázni - mondta Mary Whitsun. Az alsó ajka remegett. - Amíg
oda nem adnak kiscselédnek.
Temperance gyengéden a kislány kormos hajára tette a kezét.
- És mi lenne, ha az otthonban maradnál segíteni, amíg csak akarsz, legyen bárhol is az
otthonunk?
Mary Whitsun szeme felragyogott.
- Nagyon szeretném, asszonyom.
- Jó. - Temperance visszafojtotta a könnyeit.
Lady Hero rájuk mosolygott. Ticiánvörös, nedves haja kócosan lógott a vállára, és mégis
méltóságteljesnek tűnt, látszott rajta, hogy ízig-vérig hercegnő.
- Ha elrendeződött minden, szeretnék beszélni magával az új otthon felépítéséről.
- Én is csatlakozom - mondta Lady Caire. A két hölgy egy pillanatra összenézett.
- Nagyobbra gondolt? - kérdezte Lady Hero halkan.
- Határozottan.
- És külön játszószobával a gyerekeknek?
- Ó, igen - válaszolta Lady Caire ellentmondást nem tűrően, és rámosolygott a fiatalabb
nőre.
Úgy tűnt, afféle hallgatólagos egyezmény született köztük.
- Köszönöm - mondta Temperance kábultan.
- Itt a nagy alkalom - súgta Caire fesztelenül a fülébe. - Az anyám és egy herceg húga vette
kézbe az ügyedet.
A nő azonban nem törődött az évődéssel, jókedvében inkább magához ölelte a férfit. Az
otthonnak nem egy, hanem két női pártfogója lett!
- És ha nem bánod, én is szeretnék hozzájárulni valamivel az otthonhoz. - Caire hangja
furcsán félénk volt.
Temperance ránézett, és azt mondta:
- Köszönöm. Nagy megtiszteltetés lenne a számunkra, ha te is patronálnád az otthont.
Caire gyorsan megcsókolta, majd felsóhajtott.
- Tennem kell vele valamit. - Fejével St. John felé bökött, aki két inas segítségével fogva
tartotta Jégcsap asszonyt. - Te itt maradsz?
Temperance rámosolygott.
- Nem.
A lord sóhajtott.
- Ha megbocsátanak, anyám, hölgyem. - Röviden biccentett a két hölgynek.
 - Természetesen - mondta Lady Hero. - Azt hiszem, meg kell szerveznünk a gyerekek
elhelyezését. - Jelentőségteljesen Lady Caire-re nézett.
Az asszony bólintott, és a két hölgy nagy egyetértésben sietve elindult Nell és a körülötte lévő
gyerekek felé.
Caire csúfondárosan megborzongott egy furcsa érzéstől.
- Ők ketten együtt elég félelmetesek lesznek.
- És éppen erre van szükségünk - mondta Temperance elégedetten.
A férfi átölelte a vállát, amint St. John és Jégcsap asszony felé közeledtek, aki még mindig
szabadulni próbált. St. John Caire-re nézett.
- Mi ez az egész? Ez a nő miért gyújtotta fel az otthont?
- Ő ölte meg Marie-t - mondta Caire komoran. - És Marié öccsét is, amikor az próbálta
megzsarolni. Rájött, hogy nagyon közel járunk ahhoz, hogy megtaláljuk, és azt hiszem, azért
jött ide, hogy megölje Mrs. Dewst.
Temperance utálkozva nézett a sovány nőre.
- Az összes gyerek az otthonban volt. Sokakat megölhetett volna közülük is, nem csak
engem.
- Igen. Ez nem érdekelte. - Caire St. John felé bólintott. - Ha átkutatjuk a kocsmát, lehet,
hogy megtaláljuk a gyilkosságok bizonyítékait.
- Szükségtelen - válaszolta St. John. Szétnyitotta a rongyos piros zubbonyt, amit Jégcsap
asszony viselt. Alatta a ruhája eleje végestelen-végig csupa vérfolt volt.
- Jóságos ég - suttogta Temperance, és a szájára tette a kezét.
Ez már nyilvánvalóan túl sok volt Jégcsap asszonynak. Tem-perance-ra akarta vetni magát,
őrült nő módjára trágárságokat sikoltozott - valójában az is volt. Mindkét inas előrelódult, olyan
erővel próbált kitörni a kezük közül. Caire hirtelen maga mögé tolta Temperance-t, és több
lépést hátrált, hogy kellő távolságra legyenek a hárpiától.
- Elviszem a hintómon a börtönbe! - kiabálta túl St. John a nő őrjöngését.
Caire bólintott.
- Jól kötözd meg.
- Úgy lesz - válaszolta St. John. - Esélye sem lesz, hogy elszökjön.
A férfiak hozzáláttak, hogy elvégezzék a zord feladatot.
- Gyere - súgta Caire Temperance fülébe. - Megáztál és fázol, ahogy én is. Keressünk egy
hintót, ami hazavisz.
- De Winter... - Temperance körülnézett, és meglátta az öccsét, aki éppen a gyerekeket
segített összeterelni.
Winter elkapta a nővére pillantását, intett neki, és odament hozzá.
- Segítenem kell Lady Caire-nek és Lady Herónak, hogy elhelyezzék a gyerekeket,
különösen a fiúknál lesz rám szükség. Ők Wakefield herceg házába mennek, és ott kell rájuk
vigyáznom.
- Segítenem kell - kezdte Temperance. Winter a vállára tette a kezét.
- Szükségtelen. Elég emberünk van, a szolgák, Nell és én. Caire bólogatott Temperance
válla fölött.
- Hazaviszem, és készítek neki egy meleg fürdőt.
Winter szó nélkül Caire szemébe nézett. Azután kezet nyújtott neki.
- Köszönöm.
Caire keményen kezet rázott vele.
- Szükségtelen megköszönnie.
Winter Caire-ről Temperance-ra nézett, a szemöldöke felfelé ívelt, de csak ennyit mondott:
- Vigyázzon rá. Caire bólintott.
- Úgy lesz.
Winter cuppanós csókot nyomott Temperance arcára, és visszafutott a gyerekekhez.
 - Akkor keressünk egy hintót - mondta halkan Caire, aztán elhúzta a száját. - A fenébe is,
elfelejtettem megköszönni St. Johnnak, hogy elfogta azt a nőt.
- De nem ő fogta el! - kiáltotta Temperance.
A lord Temperance-ra nézett. A nő önkéntelenül elnevette magát; viccesen hatott mindez a
történtek után.
- A St. Giles-i kísértet jelent meg vele, amikor te a házban voltál.
- Micsoda? Mindenki szeme láttára?
- Igen. Egyenesen St. Johnhoz ment, és átadta neki Jégcsap asszonyt. Azt hiszem,
mindannyian túlságosan megdöbbentünk ahhoz, hogy feltartóztassuk.
- És St. John is ott volt akkor?
- Igen. - Temperance kíváncsian nézett rá. Caire a fejét rázta.
- Bárcsak én is ott lettem volna! Nagyon szerettem volna megtudni, hogy ki rejtőzik a
maszk mögött.
Temperance belékarolt, és elindultak hintót keresni.
- Azt hiszem, ezt a rejtélyt nem ma oldjuk meg.

Temperance el is aludt volna a hintóban, amely Caire házához vitte, ha nem várta volna olyan
izgatottan, mi történik majd. Megmondta Lazarusnak, hogy szereti, de még valami hátravolt -
meg kellett mutatnia neki.
így amikor a hintó megállt a ház előtt, Temperance kézen fogta Caire-t, és bevezette a
házba.
- Érzem a füst szagát - tiltakozott a férfi, amint együtt mentek föl a főlépcsőn.
- Nem érdekel - válaszolta a nő. - Ma majdnem elveszítettelek.
Temperance szíve olyan hevesen vert, hogy azt hitte, azon nyomban elájul. Kapott még egy
esélyt. Jóságos ég, Caire adott neki még egy esélyt. Bármit is tett, most nem ronthatja el.
Gondosan becsukta maguk mögött a hálószoba ajtaját, és a férfi elé állt.
- Meg akarom mutatni... nem, meg kell mutatnom neked, hogy mennyire szeretlek -
mondta halkan. - Egész héten azon gondolkoztam, hogyan képzelhetted azt, hogy számomra
megalázó szeretkezni veled.
A férfi mondani akart valamit, de a nő a szájára tette a mutatóujját. A férfi kíváncsian nézett rá.
- Engedd meg. - A nő mély levegőt vett, hogy összeszedje a bátorságát, és szándékosan
végigsimította az ujjával a férfi ajkát, állát, lefelé a nyakát. - Kérlek, engedd meg.
A férfi mozdulatlanul állt, alig lélegzett. A nő tudta, hogy fájdalmat okoz neki, de mégis
megtette. Meg akarta tanítani neki, hogy ez az érintés - különösen az ő érintése - nem okoz
feltétlenül fájdalmat, hogy az kellemes is lehet, és csak úgy tudta bebizonyítani neki, ha
megmutatja.
- Meg akarom tudni, van-e mód arra - a nő egyenesen a férfi szemébe nézett, és közben
kibontotta a köpenyét -, hogy úgy érjek hozzád, hogy ne erezz fájdalmat.
A férfi a fejét rázta.
- Nem számít.
- Nekem számít.
A zsinór halk, érdes hangot adva szétnyílt. Temperance levette a köpenyt a férfi válláról, és a
kalapjával együtt gondosan a gyertya melletti székre tette. Amikor ismét felé fordult, a férfi
még mindig ott állt, és kíváncsian nézett rá. Meg se mozdult, nem folytatta a vetkőzést.
- Meggyógyítottál. - A nő nyelt egyet, és a férfi vállára tette a kezét. Caire most alig
rezzent össze, mintha igyekezett volna magába fojtani a fájdalmat, mintha az enyhébb lett
volna. A nő remélte, hogy ez utóbbi történt. - Miattad lettem egészséges nő újra, annyi év
szenvedés után. Ugyanezt szeretném tenni veled.
Lassan, gyöngéden levette a férfi kabátját, mellényét és nyakkendőjét. Amikor elkezdte
kigombolni az ingét, érezte, hogy a férfi megborzong az érintésétől. Egy pillanatra inába szállt a
bátorsága. Mi lesz, ha az érintésére a férfi még inkább érzékennyé válik? Még több fájdalmat
okoz neki? Azztán a férfi arcába nézett.
- Rendben - mondta Lazarus. - De ne keseredj el, ha nem sikerül. Nem számít ez, akkor is
szeretlek.
Temperance szemében könnyek égtek, mert a férfi elfogadta őt, és azt, amit tenni akart
vele. Bármi történjék is, együtt élik át, és a nő ettől jobban érezte magát.
Szinte csendben, apránként levetkőztette a férfit. A nő kifulladt, mire a térdnadrághoz ért, a
férfi nemi szerve pedig megmerevedett az alsónemű alatt. A nő remegő kézzel vette le róla az
utolsó ruhadarabot is.
Temperance hátralépett, és a férfit nézte. Csodaszép volt meztelenül. Ezüstszínű haja a
vállára omlott, és elég hosszú volt ahhoz, hogy barna mellbimbóját súrolja. Ezzel ellentétben a
testén a szőr majdnem fekete volt. A két mellbimbója közt rombusz alakban göndör, sötét
szőrzet borította a mellkasát. Kemény hasa csupasz volt, de a köldöke alól egy csíkban újabb
szőrcsomók húzódtak lefelé és göndörödtek a férfiassága körül. Hosszú, erős lába volt, és
széles, izmos válla. És a szeme - jóságos ég, a szeme! - zafírkék színben csillogott, ahogy
csendben nézte őt, és közben a következő mozdulatát várta.
- Szólj, ha túl messzire mennék - suttogta a nő. - Ha túlságosan fáj, ha azt akarod, hogy
abbahagyjam.
A mély, zafírkék szemek bizalommal teltek meg.
- Szólok.
A nő a tenyerét a férfi meztelen mellkasára tette, határozottan, de finoman az ágy felé tolta,
hogy leüljön rá. Arra számított, hogy a férfi meghátrál ezen a ponton, de nem adta fel ilyen
könnyen, meleg tenyerét a férfi meleg mellkasán tartotta, miközben Lazarus mélyet lélegzett.
Amikor elhelyezkedett az ágyon, a nő lassan lefelé csúsztatta a tenyerét a férfi törzsén, érezte
bőre simaságát, a szőrzet selymességét. Nézte a férfi mélykék szemét, amely már olyan sötét
volt, mint az éjfél; egy kicsit várt, majd a tenyere ismét a mellkasára siklott.
- Olyan szép vagy - suttogta a nő. - Régóta vágyom arra, hogy csak nézzem a meztelen
tested.
A férfi szája megrándult, de nem szólt semmit. Mély levegőt vett, a mellkasa felemelkedett,
majd visszasüllyedt a nő tenyere alatt. Olyan élő volt, olyan erőtől duzzadó, és ebben a
pillanatban kizárólag Temperance-é volt.
A nő finoman meglökte, hogy az ágyra feküdjön. A férfi szeme összeszűkült, de
engedelmesen lefeküdt.
A nő a fiókos szekrényhez ment, és megkereste a szépen egymásra hajtogatott sálakat. Ötöt
kihúzott és visszafordult a nagy ágy felé.
- Mikor megkötöztél, el kellett fogadnom a szeretetedet, de nem viszonozhattam. Most
ugyanezt szeretném tenni veled.
A férfi szeme tágra nyílt, de határozottan bólintott egyet. A nő elkezdte odakötözni a férfi
jobb bokáját az ágy lábánál lévő oszlophoz. Amikor végzett, a férfira nézett. Caire gyorsabban
lélegzett, de a tekintete nyugodt volt. A nő megkötözte a másik lábát, majd a csuklóit. A
csomók lazák voltak, és Temperance úgy vélte, hogy ha a férfi akarja, ki tudja szabadítani
magát a kötelékekből. Csak annyit akart elérni, hogy Caire tehetetlennek érezze magát.
E célból az utolsó sálat az ujja köré csavarva közeledett az ágyhoz. A szövetet a csillogó
zafír szempárra tette, és szorosan megkötötte a férfi fején. Ujjával megsimogatta az arcát.
- Rendben?
A férfi megköszörülte a torkát.
- Ó, igen.
A hangja érzéki volt. Várakozó.
A nő hátralépett, és megnézte a művét. A férfi teste betöltötte az egész ágyat. A csuklója az
oszlophoz kötve pihent, ökölbe szorult keze a feje fölött nyújtózott, a felsőkarján csak úgy
dagadtak az izmok. A sál a szemöldökétől az orra közepéig takarta el az arcát. Ajkai szétnyíltak,
mintha a nő következő mozdulatára várt volna, arcát Temperance felé fordította, mintha a
hangokból akarta volna megtudni, mit is tesz az asszony. A nő megborzongott, mert eszébe
jutott, hogy milyen érzés volt, amikor a férfi kötötte be az ő szemét - minden más érzékszerve
élesebbé vált a sötétben. A férfi széles mellkasa megemelkedett. Férfiassága vastag és vörös
volt rózsaszín, lapos hasán.
Jóságos ég, Temperance öle nedvessé vált, elég volt a férfira néznie. Életében először örült
annak, hogy felébredt benne a vágy. Félig lehunyta a szemét, és büszkeséggel töltötte el az ér-
zés, hogy nagy a melle és összeér a combja. Ez volt ő, akár tetszett neki, akár nem, egy asszony,
akinek szüksége volt az együttlétre. Aki szerette magát az aktust. És ma este lényének azt a
részét, amelyet mindig megvetett, arra használja majd, hogy meggyógyítsa a szeretett férfit.
Csendesen levette a pruszlikját, a ruháját, a fűzőjét, az alsószoknyáit, a harisnyáját és a
cipőjét. Amikor levette az alsóneműjét, a férfi orrlyuka kitágult. Lehet, hogy megérezte ölének
illatát? Saját maga is érezte az enyhén savanykás szagot. Általában nagyon zavarba jött a saját
teste illatától, de most elhessegette a gondolatot.
Bátran és félelmet nem ismerőn kellett ezt véghezvinnie. Egy pillanatra megállt az ágy
mellett, nem érintette meg a férfit, nem mozdult, csak ki-be lélegzett, érezte a saját testét, és
nézte a férfiét. Aztán egy ujjal megérintette a férfi mellbimbóját - ahogy a férfi is tette vele. A
férfi mellkasa felemelkedett az érintéstől, de ő maga néma maradt.
- Szeretlek. - A nő a férfi kis barna mellbimbója környékét simogatta, ahol a bőre
sápadtabb volt. A mellbimbó kidudorodott az érintésétől. A nő is mélyet lélegzett, valamitől
elszorult a szíve. Ez az erős, fizikailag és érzelmileg is magányos férfi kiszolgáltatottan hevert
előtte. Egy rossz mozdulat, és szörnyen megsebzi; most már tudta, hogy képes őt megsebezni,
és csodálatos, mindazonáltal furcsa is volt ez a felismerés.
Temperance tudta, hogy valami csoda folytán fontossá vált a férfi számára.
- Testestől-lelkestől. - Előrehajolt, és száját a férfi mellkasára tette, csókolgatta, simogatta
az ajkaival, megpróbálta átadni az érzéseit. A mellbimbóját ízlelgette, nyelvével körözött
körülötte, kóstolgatta a férfit, Caire-t. Az ajkai közé fogta a kis húsdarabot, gyengéden,
óvatosan beleharapott, és hallgatta, ahogy a férfi szaporábban lélegzik.
- Azt hiszem, első látásra beléd szerettem, amikor megleptél a kis nappalimban, és azóta is
szeretlek.
A nő is hevesebben lélegzett, de ez nem volt elég. Közel sem volt elég. Az ágyra mászott,
szétterpesztette a combját a férfi csípője fölött, ám amikor a férfi felfelé nyomta a csípőjét, a nő
nem törődött vele, lejjebb csúszott, és a lábát kétoldalt a férfi mellé tette.
- Vagy akkor, amikor olyan szégyenletes dolgokat mondtál nekem a hintóban az első
alkalommal. - A nő a férfira feküdt, a mellét forró férfiassága fölé nyomta, karja a férfi mellett
pihent, egész testével hozzásimult.
- Emlékszel?
- Igen - sziszegte a férfi.
A nő érezte, hogy Lazarus minden porcikája megremeg, tudta, hogy gyengéd érintése is fáj
neki, de nem tágított. Végignyalta a mellkasát, érezte, hogy könnyek szöknek a szemébe, amint
ajkaival megérezte a férfi szívverését. Fájdalmat okozott neki, és gyűlölte ezt a gondolatot,
ugyanakkor a világ minden szeretetével bántotta őt.
- Emlékszel, hogy miről beszéltél? Hogyan írtad le, hogy előtted térdelek?
A férfi megborzongott. Temperance leengedte a haját, hagyta, hogy a férfi mellkasára omoljon,
miközben a köldökét csókolgatta körbe. A férfi halkan felnyögött, de a nő nem hagyta abba.
Kismacskaként nyaldosta a férfi lágyékát addig a pontig, ahol a combja és a csípője találkozott.
Még lejjebb csúszott a férfin, a lábát teljes hosszában kinyújtotta Lazarus lába mellett, így
lelógott az ágyról; a melle most a férfi kemény combjához simult.
- És mit tennék, ha előtted térdelnék?
A férfi egész teste megmerevedett. A nő óvatosan, alaposan végignyalta a kemény férfiasságát,
érezte, hogy megrándul a nyelve alatt. A nyelvével mosdatta a férfi nemi szervét, de nem vette
a szájába. A férfi most szaggatottan lélegzett, és a nő nem tudta, hogy a vágytól vagy a
fájdalomtól zihál-e. Talán ez már nem is volt fontos.
- A szavaid felébresztették bennem a vágyat - suttogta a nő. - Annyira szégyelltem magam,
ugyanakkor izgatott is voltam. Egy új világot nyitottál meg előttem. Egy olyan világot, ahol
szabad lehetek. Azt akarom, hogy te is szabad légy.
A nő a férfi combjai közé tette a kezét, és finoman, gyengéden megcsókolta a hímtagját,
belélegezte a férfi illatát. Azután elfordította a fejét, és végigcsókolgatta először az egyik
combját, azután a másikat, egy pontot sem hagyott érintetlenül, minden porcikáját
megszeretgette. Mire a lábához ért - a lordnak nagy, de meglepően szép formájú lába volt -, a nő
öle nedves volt a vágytól. A férfi már nem remegett, de Temperance az ágy fejtámlájára nézve
látta, hogy a férfi olyan erősen markolja az oszlopot, hogy attól félt, kiszakítja a helyéről.
Most.
A nő felkúszott a férfi testén, egyik kezével a vállába kapaszkodott, a másikkal pedig
megfogta férfiasságát, hogy az ölébe vezesse. Mindketten levegő után kapkodtak, amikor a
férfi belehatolt.
- Szeretlek - nyöszörögte a nő.
Kicsordultak a könnyei, amint mélyen magába fogadta a férfit. Felemelte a fenekét, hagyta,
hogy kicsússzon belőle, aztán kígyózó csípőmozdulattal ismét ráereszkedett. Takaróként feküdt
a férfira, igyekezett annyira hozzásimulni, amennyire csak lehetett. Rájött, hogy csak úgy tudja
mélyen magában tartani falloszát, ha behajlítja a férfi csípője mellett a térdét, és egész testével a
férfi törzsére nehezül. Egy darabig mozdulatlanul feküdt rajta, a feje a férfi mellkasán pihent,
forró férfiasságát magában tartva hallgatta, hogy Lazarus szíve nagyokat dobban.
A férfi zihálva lélegzett alatta. Temperance kissé felemelte a fejét, és ajkaival végigcirógatta a
férfi állát, hogy megnyugtassa.
- Jó így?
Lazarus nem válaszolt. A keze még mindig ökölbe szorult, és a karján a megfékezett erőtől
kidudorodtak az izmok. A nő nézte, amint a férfi keze megfeszül a sálon, várta, hogy vajon
kitépi-e magát a kötelékből, érezte, hogy kemény, hosszú hímtagja élettel telve lüktet benne.
Egy idő után, amikor a férfi még mindig hagyta, hogy feküdjön rajta, a nő mozogni kezdett.
Finoman ringatta a csípőjét, felemelte és visszaengedte, mint ahogy a hullám nyaldossa a nagy
sziklát.
Közben a férfi nyakát ízlelgette, halkan dünnyögött - dédelgette és közben szeretkezett vele. A
férfi alig mozdult benne. A nő azt akarta, arra vágyott, hogy ez sokáig tartson. Hozzádörgö-
lőzött, a férfi teste saját gyönyörűsége elérésére szolgált, közben mindenképp a tudtára akarta
adni, hogy mit jelent neki.
A férfiból egy hang tört ki, talán zokogás, és a nő behunyta a szemét, majd könnyes arcát a férfi
állához dörzsölte.
- Temperance. - A férfi a nő felé fordította az arcát, és a száját kereste. - Te jó ég,
Temperance!
A nő boldogan csókolózott vele, hagyta, hogy a férfi mélyen a szájába dugja a nyelvét,
engedte, hogy ezen a területen átvegye az irányítást.
Temperance mozgása lelassult, míg végül a teste egyszerűen a férfihoz simulva lüktetett,
figyelte, ahogy Lazarus férfiassága teljesen betölti ölét, a csípője a belső combjához szorul, a
nyelve pedig a szájában pihen. Fokozatosan, természetesen, mint hajnalban a napfelkelte,
melegség indult ki az öléből és áradt szét a testében. Alig vette észre, mígnem a belseje
összerándult, és hangtalanul zokogott szájával a férfi száján. Érezte, hogy a férfi hímtagja
megrándul benne, és minden izma megfeszül alatta. Tudta, hogy Lazarus is mindjárt a csúcsra
ér, és folyamatosan csókolta őt. Gyengéden. Puhán. Elmondta neki - de csak a teste segítségével
-, mit érez iránta.
A férfi teste elernyedt, megszűnt a görcsös rángatózás, a nő még mindig rajta feküdt, testén
a testnedvek összefolytak, bőre különösen érzékennyé vált. Volt annyi lélekjelenléte, hogy
kiszabadította a férfi kezét a kötésből.
Aztán a férfi válla alá dugta a fejét, és csendben ott feküdt, férfiasságát még mindig
magában tartva suttogta:
- Szeretlek, Lazarus Huntington. Szeretlek.

Még mindig fáj, ha megérintelek? - kérdezte Temperance valamivel később.

Caire-rel együtt megfürödtek, megvacsoráztak, majd ismét szeretkeztek, most pedig
meztelenül terültek el a férfi ágyán. A nő az oldalán feküdt, a lábaik összefonódtak, és
Temperance a férfi mellkasát simogatta. Úgy tűnt, nem tud betelni azzal, hogy Lazarus
meztelen testét megérintse.
Caire felé fordította a fejét, és zafírkék szemével a nő szemébe nézett.
- Nem, az érintésed már nem okoz fájdalmat. Azt hiszem, tényleg meggyógyítottál. Egy
kissé bizserget, de maga az érzés nem fájdalmas. - Megfogta a nő kezét, és ujjait a
mellbimbójához vonta. - Sőt, ellenkezőleg.
A boldogság aranyló fénye áradt szét a nőben, de az arca komoly maradt.
- Biztos vagy benne? Lehet, hogy ismét próbára kellene tennünk a tűrőképességedet.
A férfi pajkosan elmosolyodott, a szájához emelte a nő ujjait, és mindegyiket lassan,
gondosan megcsókolta, mire Temperance majdnem megvonaglott.
- Felhívás keringőre, asszonyom?
A nő illedelmesen lesütötte a szempilláját, a flörtöléstől hevesen dobogott a szíve.
- Talán.
- Akkor mindent megteszek, hogy ne okozzak csalódást. -A férfi hangja komoly lett, és
amikor Temperance ránézett, látta, hogy az arcáról eltűnt az évődő kifejezés. - Soha nem
akarok csalódást okozni neked.
- Nem is fogsz - suttogta a nő.
Lazarus lehunyta a szemét, mintha fájdalmat élne át.
- Nem az a férfi vagyok, akit te magad választottál volna, azt hiszem.
A nő a férfi arcára tette a tenyerét.
- Ezt most miért mondod?
Lazarus szeme kinyílt, majd ő maga hírtelen arrébb gurult az ágyon, és a nőre feküdt.
- Mert önző, hiú és haszonleső vagyok, egyáltalán nem olyan, mint te, vagy a férfiak a te
családodban. Ne hidd, hogy nem vagyok ennek tudatában. Nem érdemellek meg, Temperance,
de nem számít. Azt mondtad, szeretsz, és nem hagyom, hogy meggondold magad, sem most,
sem soha.
A férfi teste a nőére nehezedett, a lába a nő széttárt combja közt feküdt, és a nő tudta, hogy
férfiassága ismét megmerevedett, és készen áll arra, hogy újra szeretkezzenek. A férfi uralkodó
helyzetben volt, ő akarta érvényesíteni az akaratát.
Temperance ránézett, és gyöngéden rámosolygott.
- Miből gondolod, hogy nem én választottalak? A férfi hirtelen összevonta sötét
szemöldökét.
- Tessék?
A nő a férfi ezüstösen tündöklő hajába túrt.
- Pontosan az vagy, akit akarok, akire szükségem van. Becsületes vagy, erős és bátor, és
engem is bátorrá teszel. Nem hagyod, hogy kifogások és hazugságok mögé bújjak; arra
kényszerítesz, hogy szembenézzek önmagammal és veled is. Szeretlek, Lazarus, szeretlek.
- Akkor légy a feleségem - mondta a férfi hevesen.
 A nőnek elállt a lélegzete, a boldogság lehetősége elérhető közelségben csillant meg előtte.
- De... mit szól hozzá az édesanyád?
A férfi öntelten felhúzta a szemöldökét.
- Mit szól hozzá az édesanyám? A nő az ajkába harapott.
- Nem vagyok arisztokrata... A legkevésbé sem. Az apám serfőző volt. Biztos, hogy az
anyád és a társaság többi tagja helyteleníti a házasságunkat. A tűz után semmim sincs, csak az a
ruha, amit ma viseltem.
- Nos, ez nem teljesen igaz - mondta Lazarus vontatottan, és zafírkék szeme felizzott az
elfüggönyözött ágy félhomályában. - Van egy nagyon szép zongorád.
- Tényleg?
- Igen - mondta a férfi, és megcsókolta a nő orrát. - Pár hete rendeltem neked
meglepetésként, és mivel a tűz előtt nem szállították el hozzád... Ugye nem szállították oda?
- Nem.
- Na, tessék - mondta büszkén. - Van egy zongorád és egy rend ruhád, ez elég hozomány
nekem.
- De a zongorát te adtad nekem! - Temperance képtelen volt abbahagyni a mosolygást.
Lehet, hogy Lazarus önzőnek tartja magát, de ez volt a legédesebb ajándék, amit valaha is
kapott.
- Az nem számít, honnan van a zongora, Mrs. Dews - válaszolta Lazarus. - Tény az, hogy
van. Ami pedig az úri társaságot illeti, engem nem érdekel. Lefogadom, hogy a pletykafészkek
pedig azon botránkoznak majd meg leginkább, hogy találtam egy hölgyet, aki igent mondott
nekem.
- És az édesanyád?
- Az édesanyám pedig kétségtelenül nagyon boldog lesz, hogy egyáltalán megnősültem.
- De...
A nő nedves szeméremajkaihoz dörgölte magát, és Temperance megfeledkezett minden
kifogásról.
- Ó.
A nő felnézett, és látta, hogy milyen közel van a férfi, ezüsthaja függönyszerűen hullott
kétoldalt a nő arca mellé.
- Hozzám jössz feleségül, Temperance - suttogta a férfi -, és megmentesz attól, hogy
magányosan éljem le az életem úgy, hogy senki sem törődik velem?
- Hozzád megyek, ha megmentesz a munkával és kötelességekkel teli örömtelen élettől.
A férfi kék szeme felizzott, és szenvedélyesen megcsókolta a nőt. Azután csak annyira
emelte föl a fejét, hogy megkérdezhesse:
- Akkor a feleségem leszel, édes Temperance?
- Igen - nevetett a nő. - A feleséged leszek, és életem végéig szeretni foglak, én Lord
Caire-em.
Még többet is akart mondani, de a férfi ismét megcsókolta, és egyébként sem számított volna
már semmit. Csak az volt a fontos, hogy szerették egymást. És hogy egymásra találtak.

Epilógus

Egy év is eltelt Meg távozása óta, és Kőszív király ezalatt egyre mogorvább lett. Egyesével
elbocsátotta az udvaroncait, mígnem csak néhány nagyon bölcs embere maradt. Ráunt
gyönyörű ágyasaira is, és - habár ezt fájlalták - elküldte őket. Egyedül ült bársonytrónján a
hatalmas, aranyozott trónteremben, és azon tűnődött, miért érzi magát így. A kis kék madár
maradt az egyetlen társasága, de az nem tudott beszélgetni vele, nem tudott nevetni vagy
mosolyogni. Egy nap valaki halkan kopogott a trónterem ajtaján, és amikor a király azt
kiáltotta, szabad, nem más, mint Meg, a szobalány jelent meg.
A király ükében kihúzta magát, aztán széles válla ismét előreesett, és kissé durcásan azt
kérdezte-.
- Hol jártál?
- Keresztül-kasul széles e világon - mondta Meg vidáman. -Nagyon jól éreztem magam.
- Akkor jól sejtem, hogy ismét útra kelsz? - kérdezte a király.
- Talán. Talán nem - mondta Meg, és a király lábához ült. -Hogy érezte magát, amíg úton
voltam?
- Elveszettnek. Üresnek - mondta a király.
- És most, hogy visszatértem?
- Boldognak. Vidámnak - dörmögte Kőszív király, az ölébe kapta Meget, és alaposan
megcsókolta.
- Tudja, hogy mi ez? - kérdezte Meg suttogva.
- Szeretet - válaszolta a király. - Ez az örökké tartó, igaz szerelem, én édes Megem. Leszel
a feleségem?
- Ó, igen - mondta Meg. - Már akkor imádtalak, amikor eíöszőr hozattál magad elé.
Összeházasodunk és boldogan élünk, amíg meg nem halunk. És így ís történt.

Három héttel később...

Silence úgy találta, reggelente a legnehezebb. Úgy tűnt, hogy nincs semmi oka arra, hogy
felkeljen. Feküdt az ágyban, és a mennyezetet bámulta. William persze már négy hete a tenge-
ren volt, és még mindig nem érkezett tőle levél. Ez nem volt annyira szokatlan, de azzal a
gyötrő érzéssel töltötte el Silence-t, hogy a férje egy levelet se ír majd neki a tengeri útról.
Concord egyáltalán nem beszélt vele, csak egy rövid, kioktató levelet kapott tőle, amit a nő
elégetett, mert attól félt, ha végigolvassa az egészet, kihal belőle minden iránta érzett testvéri
érzés. Asáról senki sem hallott.
Silence sóhajtva átgurult az ágyon saját térfelére, és a hálószobaablaknál zümmögő legyet
nézte. Temperance biztos örülne, ha átmenne hozzá, hogy segítsen neki az esküvőt eltervezni.
A helyzet fonáksága az volt, hogy Temperance Lord Caire-rel való boldogsága nyomasztó
ellentétben állt Silence és William eltávolodásával. Attól, hogy a saját nővérére volt féltékeny,
Silence kicsinek, csúnyának és keserűnek érezte magát.
Winter kétszer is átjött, és a maga könnyed, türelmes módján megkérte rá, hogy segítsen
foglalkozni a lelenc gyerekekkel, de...
Ekkor puffanást hallott az ajtónál. Silence a kinti szoba felé fordult. Elég nagy puffanásnak
kellett lennie ahhoz, hogy a hálószobában is hallja. Ki lehet az? Nem tartozott egyik
kereskedőnek sem, és nem számított látogatóra. Lehet, hogy Winter jött, hogy ismét
megpróbálja hízelgéssel meggyőzni. A takaróba burkolózva a fogait csikorgatta. Ha valóban
Winter az, hát nem akarja látni. Épp elhatározta, hogy úgy tesz, mintha nem lenne otthon,
amikor halk sírást hallott.
Felkelt, és az ajtóhoz ment, csak résnyire nyitotta ki, mert még mindig hálóingben volt. Senki
sem volt ott - mígnem ismét hallotta a síró hangot, és lenézett. A lábánál egy csecsemő feküdt
egy kosárban, mint Mózes, a kosár azonban nem gyékényből volt. Silence a homlokát ráncolta,
és a csecsemő is így tett, kövér öklöcskéjét a szájába dugta, és egyre vörösebb lett az arca.
Silence nem sokat tudott a kisbabákról, de azt tudta, hogy egy csecsemő mikor van az üvöltés
határán.
 Sietve lehajolt, felkapta a kosarat, és becsukta maga mögött az ajtót. A kosarat az asztalra
tette, és felemelte a csecsemőt, majd alaposan szemügyre vette a kisfiút - azaz a kislányt, mint
kiderült. A kisbabán lévő ruha nagyon szép volt, sötét szeme volt, a sapkája alól pedig egy sötét
kis hajfürt kandikált ki.
- Délután kettő előtt nem fogadok látogatókat - mondta halkan Silence a kislánynak, aki
kicsi öklével erre hadonászni kezdett, és majdnem elkapta a nő orrát.
Silence belenézett a kosárba, és egy kopott, szív alakú ezüstmedált talált.
- Ez a tiéd? - kérdezte a kisbabát, amint fél kézzel ügyetlenül kinyitotta. A medálban egy
darab papír volt, ezt írták rá: darling. Semmi több nem állt rajta. Átkutatta a kosarat, még a
kisbaba takaróját is kivette és megrázta, de nem talált több, a csecsemő azonosítására utaló
jelet.
- Miért hagyna valaki egy csecsemőt a küszöbömön? - tűnődött fennhangon, miközben a
kisbaba az öklét rágta. A gyerek elég boldognak tűnt, ahogy Silence a karjában tartotta. Lehet,
hogy a szerencsétlen anya tudta, hogy kapcsolatban áll a lelencotthonnal?
- Nos, talán az lesz a legjobb, ha elviszlek Winterhez -mondta Silence eltökélten. Hirtelen
értelme lett annak, hogy felkeljen ezen a reggelen. Szinte izgatott volt. - És mivel én találtalak
meg, úgy tűnik, az a helyes, ha én adok neked nevet.
A kisbaba kérdőn felvonta a szemöldökét. Silence rámosolygott.
- Mary Darling.