1.

A gyógypedagógia általános kérdései: a magyar gyógypedagógia hagyományai

A magyar gyógypedagógia hagyományai

A fogyatékos személybe, nevelhetőségbe vetett hit

- Az intézményes nevelés kialakulásakor, majd az iskolakötelezettség kialakulásakor jogilag
is kiszorultak az iskolai oktatás területéről
- Emberbaráti,és egyházi intézményekben tanultak, ezek barátságosak voltak, de nem
rendelkeztek szakemberekkel,megfelelő szakmai tudással,pedagógusokkal.
- Szegregált iskolákat alapítottak, azonban nem volt kötelező iskolába járni
- Később bevezették a kötelező iskolába járást. De a súlyosan, halmozottan sérülteknek nem
kellett iskolába járni, mert úgy gondolták, ők nem képesek a tanulásra.
- MO: 1993.évi LXXIX. törvény a közoktatásról: minden gyerek képezhető a maga szintjéhez
képest, kötelezővé tette az iskolába járást, utazó gyógypedagógusok fejlesztették a sérült
gyerekeket, de sok esetben nem szakképzett pedagógus, hanem védőnő, óvónő járt a
gyerekekhez.
- MO: 2011.évi CXC törvény a nemzeti köznevelésről: finomítottak a szabályokon, de a
végrehajtásukat nem ellenőrzik

- „A közoktatási törvény azokat a gyerekeket, akik iskolában nem fejleszthetőek, de állapotuk

bármilyen alacsony szintről kiindulva valamilyen gyógypedagógiai, terápiás eljárással
magasabb szintre hozható és környezettel való kapcsolatuk javítható, képezhető gyerekeknek
nevezi. A közoktatási törvény ezeknek a gyerekeknek a fejlesztését is közoktatási feladatnak
tekinti, és ezzel gyakorlatilag 1% alá szorítja azoknak a gyerekeknek a létszámát, akiknél
valamilyen fejlesztő eljárással az állapot változtatására jelenlegi ismereteink szerint nincs
remény.”(Illyés, 2000 19.o)

- Rendszerelmélet: az életkorokon és az ellátási szektorokon átnyúló gyógypedagógiai

felelősségvállalás

- A gyógypedagógia önállósága viszonylagos, nem függetlenedhet el az érintkező területektől

(egészségügy, szociális háló). A gyógypedagógia csak akkor lehet hatékony,ha a szomszédos
vagy átfedő területekkel együttműködik, ha integrálódik más átfogóbb rendszerekbe, és saját
működését ezen rendszerek működéséhez igazítja.

- A rendszerelmélet, melynek egyik értékközpontú változata az Otto Speck által kidolgozott

„ökológiai” szemlélet, a gyógypedagógia területén az elmúlt évtizedekben honosodott meg.

- Magyarországon az RSZ(rendszerelvű gondolkodásmód) gyógypedagógiai előfutára

Tóth Zoltán (1883-1940) volt.
- Jövőkép: (a gyógypedagógus harcos úttörő)

• A gyógypedagógus legyen a fogyatékos ember teljes emberi valóságának,a bölcsőtől a

sírig tartó teljes életciklusának, életlehetőségeinek és életszükségleteinek a legjobb
ismerője, életének kísérője, segítője.
 • Felelősségvállalása a fogyatékos ember életéért terjedjen túl az iskoláztatás
horizontján.(Az iskola előtti és utáni életkorban is részt kell venni a sérült életében)
• A fogyatékos ember alakítására vonatkozó szakmai kompetenciája a lehető
legnagyobb mértékben legyen általános, tudjon igazodni mindazon helyzetekhez, ahol
a fogyatékos embereknek önállóságuk fejlesztéséhez segítségre van
szükségük.(Figyelembe kell vennie mire van szüksége a gyermeknek és a szülőnek is.)
• Cél: az önállóság fokozása, elősegítése.

Neveléssel való gyógyítás:

- A magyar gyógypedagógia korábbi teoretikusai a gyógypedagógia sajátosságának tartották,

hogy ez a nevelés és oktatás gyógyító hatékonyságú. Ebből a felfogásból ered a hagyományos
magyar elnevezés, a gyógypedagógia is, melynek egyik változata a gyógyító nevelés
megjelölés.

- Mivel a gyógypedagógia fogalma már a 20.század első éveiben eltrejedt, érthető, hogy
ezekről a kérdésekről sok vita folyt:

• tradicionális magyar álláspont képviselői (Ranschburg, 1909; Tóth 1933; Vértes,

1940) elismerték a gyógyítás funkcióját, de a megvalósulásáról különböző nézeteket
vallottak.
• A II.vh után újra megpróbálták megfogalmazni a gyógypedagógia gyógyítási
funkcióját, ami mellett érvek és viták alakultak ki.
• érvelték: Bárczi, 1959; Méhes, 1962; Gordosné, 1973; Szondi Lipót, Vértes O József
• vitatták: Mihály. 1967; Lovász, 1968; Illyés, 1968

- A kérdések megoldásának nem csak elméleti, hanem gyakorlati jelentősége is van, mert
kihat a gyógypedagógus illetékességi, foglalkozatási körének kijelölésére, a gyógypedagógus-
képzés tartalmára és szervezetére, a kutatásra, a szakmai fejlődés irányára, és összefügg a
gyógypedagógia tudományterületei helyének megállapításával is.

- Egyre szaporodnak azok az a helyzetek, ahol a biológiai állapot eszközös, gyógyszeres

korrekciója az állapothoz igazodó és a gyógypedagógus által irányított tanulással együtt
vezethet „gyógyuláshoz”. ( A gyógypedagógus nem ad gyógyszert, nem gyógyít, de ha az
orvos meggyógyítja, a gyógypedagógus segíti az utána lévő életet, tanulást)
( A másodlagos sérülések gyógyíthatók pl. diszlexia miatt dühkitörések)

3. Gyógypedagógiai irányzatok Európában

1.) Defektológia
2.) Különpedagógia, különiskolai pedagógia
3.) Fogyatékosok (akadályozottak) pedagógiája
4.) Rehabilitációs pedagógia
5.) Értékirányított gyógypedagógia
6.) Rendszerelméleti gyógypedagógia
7.) Integrációs pedagógia
 1.) Defektológia

- XIX-XX. század fordulóján alakult ki, részben a reformpedagógiai irányzatok megjelenésével

egy időben, részben pedig a gyermeklélektan kialakulásának hatására.
- A gyermektanulmányozás egyik iránya a gyermeki fejlődés eltérésének tanulmányozása,
különösen iskolai tanulás, a mentális képességek fejlettsége és az intelligencia területén
- Az anomáliás (rendellenesség) gyermekek pszichológiás megismerésével foglalkozó irányzat
a defektológia, amely Kelet- és Délkelet-Európában terjedt el.

- A Vigotszkij- iskola pszichológiai kutatásai nyomán az 1930-as évektől számos új

értelmezést alkottak.
- Alapelve: a sérült pszichikus folyamatok kompenzációja, mivel minden testi-biológiai
károsodás létrehozza a kompenzációk kidolgozásához szükséges belső biológiai és pszichikai
ösztönző folyamatokat (Maslow-piramis).

- Ebből az elvből kiindulva dolgozták ki valamennyi fogyatékossági területre a kompenzációs

és korrekciós nevelési folyamatokat.

- Tudományágai:

• speciális pedagógiák (logopédia, oligrofénpedagógia, szurdopedagógia,

tiflopedagógia)
• speciális pszichológia
• anomáliás személyek neurofiziológiai vizsgálatai és klinikai tapasztalatok
• defektusok kompenzációját és korrekcióját segítő technikai eszközök fejlesztése és
alkalmazása

- A magyar gyógypedagógiára hatást gyakorolt a pedagógiánál tágabban értelmezett

tudományfogalom, a korrekciós és kompenzációs felfogásmód, valamint a speciális
pedagógiák struktúrája, azok elnevezése.

- Magyarországon 1960-70-es években jelentek meg az első kritikák és ezzel együtt színre
léptek a kompetenciaorientált gyógypedagógiai nevelési irányzatok.

2.) Különpedagógia, Különiskolai pedagógia

- XIX-XX. század fordulóján alakult ki

- Képviselőik a neveléstudomány egyik ágának tekintik, a tipológiai rendszer megalkotói.
- A fogyatékossági csoportok pontos tipológiai leírását részben orvos diagnosztikai, részben
pszichometrikai kritériumokra építi (IQ teszt).
- Kompetencia körébe tartozik mindazon fogyatékosok, akik a különpedagógia módszereivel,
intézményeiben nevelhetők, fejleszthetők, rehabilitálhatók.

- 9 csoportot tipologizál:

• vakok
 • gyengén látók
• siketek
• nagyothallók
• értelmileg (szellemileg) akadályozottak
• tanulásban akadályozottak
• beszédben akadályozottak
• testileg akadályozottak
• magatartásbeli zavart mutatók

- Különiskolai pedagógia: tanköteles korúak számára

- Különpedagógia: életkori korlátozás nélkül

- Kompetenciakörébe tartoznak a fogyatékosságok, enyhébb, de speciális segítséget igénylő

fejlődési zavarok, a veszélyeztetettség és a szociális hátrány miatt kialakuló fejlődési
akadályozottságok.

- A speciális különiskolai oktatási módszerek mellett alkalmazza a fejlesztő módszereket,

valamint az állapot romlását megelőző, megakadályozó (preventív) pedagógiai módszereket.

- Koncepciójának lényege, a pedagógiai védő környezet megalkotása, valamint szegregált

intézményekben való nevelést.

- Az 1970-es évektől kritikákat fogalmaztak meg a szegregált nevelés stigmatizáló hatásairól.

Így a szegregált nevelés kizárólagosságát, felváltotta az integrált nevelés választhatósága.
Illetve a szigorú tipologizálás helyét átvette az individuális nevelés figyelembevétele.

- A magyar gyógypedagógia fejlődésében a gyakorlat számára az egyes speciális pedagógiák,

azaz a gyógypedagógiai oktatási-nevelési intézmények általános szakmai, valamint specifikus
módszertani kérdéseinek kidolgozása évtizedeken át meghatározó volt. AZ oktatási
intézmények tanterveinek, nevelési programjainak, tankönyveinek és taneszközeinek
kidolgozásában nemcsak elméleti, hanem gyakorlatban dolgozó szakemberek is részt vettek.

3. Fogyatékosok (akadályozottak) pedagógiája

- 1960-as években jelent meg a különpedagógia megújításaként.

- Bevezette a fogyatékossággal (akadályozottsággal) élő emberek kifejezést

- Fogyatékossági csoportonként külön-külön speciális didaktika, speciális módszertan,

speciális neveléselméletet írt le. Ezek mellett a fogyatékosok pedagógiájának általános
kérdéseivel is foglalkozott (pl.: tudománytárgyak meghatározása, alapfogalmak)

- Fő iránya a speciális pedagógiák szakdidaktikájának kidolgozása.

- A határtudományokat, olyan segédtudományoknak tekinti, amelyek ismereteit, kutatási és

elméletképzési módszereit felhasználja.
- 1970-es évek végétől kialakult egy újabb, materialista irányzat, amelyet a brémai egyetem
kutatói képviseltek. Szoros összefüggést ír le a biológiai- testi, valamint a pszichikus és
szociális adottságok között. Kidolgozta a bio-pszicho-szociális egység fogalmát (részben
tanult, részben környezeti tényezők befolyásolják. )

- Továbbá megalkották az individuális és szociális- társadalmi feltételek kölcsönhatásának

modelljét. A fogyatékosság kialakulását ebből az összefüggésből vezeti le.

- Hatása a magyar gyógypedagógiában az 1980as évektől különösen az enyhén értelmi

fogyatékosok pedagógiájában, majd a tanulásban akadályozottak pedagógiájának fejlődésében
mutatkozott meg.
- Új kutatások indultak el az alapfogalmat tartalmi áttekintése, a fogalmi rendszer
kidolgozása, valamint a megjelenő új fogalmak definiálása céljából.

4. Rehabilitációs pedagógia

- 1960-as évek elejétől berlini Humonboldt egyetemen indult.

- A rehabilitációs és a pedagógiai tevékenység összekapcsolása, illetve a rehabilitációs

pedagógia elméletének és fogalmának megalkotása foglalkoztatta a kutatókat.

- A felfogás szerint akkor van szükség a rehabilitációs beavatkozásra, ha egy adott fizikai-testi
és pszichikai sérülés következtében zavarttá válik az individuum természethez és
társadalomhoz való viszonya. Ha ezt a zavart orvosi, technikai, gazdasági eszközökkel
megszűnteti, akkor szükséges a speciális pedagógiai feltételek megteremtése a sérült ember
számára.

- Célja: a társdalomban való aktív részvétel elősegítése, amihez igénybe kell vagy lehet venni
orvosi, technikai, gazdasági, jogi rehabilitációs intézkedéseket.

- Tevékenység középpontjában a pedagógia van, ügyelve arra, hogy ne mossa el a

szakterületek kompetencia határait, de együtt működjenek.

- Tevékenysége nagyon erősen támaszkodik a határtudományokra, attól rehabilitáció, hogy

más tudományterületek is részt vesznek benne.
- Az individumcentrikus felfogásból indul ki, amely szerint a fogyatékosság, illetve ennek
különféle következményei a megfelelő rehabilitációs pedagógiai beavatkozások hatására
megelőzhetők, csökkenthetők vagy megszűntethetők.

- A társadalmi integráció előkészítése meghatározó szempont volt.

• mozgásnevelés
• érzékelésnevelés
• gondolkodásnevelés
• beszédnevelés
• érzelem-és akaratnevelés
- Kutatásaiban szerepet kapott a fogyatékossági csoportok jellemzőinek empirikus vizsgálata,
fejlődési folyamatok nyomon követése, nevelési folyamatok tervezése, saját tudományos
terminológiák megalkotása.

- Napjainkban a rehabilitációs pedagógiát a rehabilitációs tudomány részeként értelmezik.

- A magyar gyógypedagógia több területén mutatható ki a rehabilitációs pedagógia hatása,

illetve kölcsönhatások is megállapíthatók. A közös munkának köszönhetően készült el az
összehasonlító szakszótár és az enciklopédia kidolgozása.

5. Értékirányított gyógypedagógia

- A XX. század második felében, az 1980as években erősödött fel.

- Az értékirányított gyógypedagógia kapcsán erősödött fel az a tendencia, ami kétségbe vonja

a súlyosan fogyatékos emberek méltóságát és életéhez való jogát.

- Ebben az időszakban, csökkent a szolidaritás a gyengébb teljesítményűek, fogyatékos

emberek iránt. Az érték pénzben mérhető, de az ő ellátásuk sokba kerül.

- A gyógypedagógia az értékirányultságú gondolkodás és érzület kifejezője.

- Célja: minden ember számára megteremtendő legnagyobb mértékű önállóság, és a

lehetőségek között elérhető legjobb életminőség a fogyatékos ember számára is.

- Tevékenysége: gondozást, nevelést és terápiát is jelent. Tevékenységüket dialógusként

értelmezik az egyén és a szakember között.
Dialógus 3 jellemzője:

• A partner feltétel nélküli elfogadása (a fogyatékos ember nem megfigyelési tárgy!)

• Bizalom a partner fejlődési lehetőségeiben
• Őszinteség a nevelési helyzetekben

- Mellőzi a normális, abnormális, határvonalát. A tipológiák mentén történő tevékenység

helyett a gyermek egyéni sajátosságainak leírását részesíti előnyben, nem általánosít.

- A diagnosztizálás folyamatos, ismétlődő, soha nem fejeződik be.

- Mindig gyakorlati irányultságú.

- Legelsőnek kezdték ez az integrációs nevelés bevezetését (Svájcban), illetve az
együttnevelés pedagógiai módszereinek fejlesztését és a pedagógusok továbbképzését.

- Magyarországon a XX. század első felében leghíresebb képviselője Tóth Zoltán volt.

- A gyógypedagógia értékmegőrző és értékteremtő képessége napjainkban is tapasztalható a

fogyatékosságügy egészére vonatkozóan.

( A gyógypedagógiai hagyományok leglényegesebb eleme nem a szakmai tudományos és

gyakorlati kérdésekről vallott állásfoglalásokban nyilvánul meg, hanem azoknak a
szakembereknek az emberi tartásában, akik magukat gyógypedagógusoknak vallják. Sajátos
embercsoportot alkotnak ők, mivel önként lépik át azt a láthatatlan határt, amely a
fogyatékossággal élő embereket az ép emberektől elválasztja. Illyés Sándor)

6. Rendszerelméleti gyógypedagógia

- Az ezredfordulón globális társadalmi, gazdasági, természeti változások történtek, ezeket

átalakították környezetünket és hatással voltak a gyógypedagógiára is.

- Jeles képviselője a müncheni Otto Speck, aki vállalta, hogy ezeket a változásokat átfogóan
értelmezni kell a gyógypedagógiában.

- Teóriája: A jelenségek egészére irányuló szemléletváltás. A gyógypedagógiának az egész

emberre, annak életére kell irányulnia.

- Fontosnak tartotta, hogy erősödjön a gyógypedagógia és a határtudományok kooperációja,

valamint a speciális és általános pedagógia kölcsönösen segítse egymást.

- Szerinte a gyógypedagógiára nem csak a speciális gyógypedagógiai intézményekben van

szükség, hanem mindenütt, ahol a speciális nevelési, tanácsadási szükséglet megjelenik (pl.:
családokban, nevelőotthonokban).

- A gyógypedagógia kifejezést támogatja.

- Minden nagy vallási tanításban vagy felvilágosult humanizmus eszméjében megtalálható a

gyengék és elesettek önzetlen segítése. Ez az eszme ad alapot a segítség intézmények
gyakorlati megvalósítására.

- A speciális nevelési szükségletet, alkalmasnak tartja arra, hogy a minden életkori szakaszra
kiterjessze a gyógypedagógiai segítségnyújtást.

- Bevezeti az ökológiai nézőpontot, ami az ember és szociális környezete viszonyának

kutatására szolgál.

- A magyar gyógypedagógia elméletképzésében a rendszerelméleti gyógypedagógia hatása

csak nyomokban figyelhető meg. A gyógypedagógia rendszerként való felfogása több
évtizede megjelent (pl.: a fogyatékosság ügyi jogi szabályozás kiterjesztése az oktatási,
egészségügyi és szociális rendszerekre).

7. Integrációs pedagógia

- Együtt nevelésről, együttlétről szól.

- Polgári- és ember jogi mozgalmak hatására indult az USA-ban, valamint Nyugat-

Európában, az 190as években, a speciális nevelés alternatívájaként.

- Minden országban feltétel hiányba ütközött. Nem voltak meg a jogi szabályok, gazdasági
feltételek, pedagógusok, módszerek és eszközök. ( a megfelelő módszerek ma is hiányoznak).
- Alapgondolata: az individuális adottságokban, képességekben megjelenő különbségek és
azonosságok értékszempontú magyarázata, az individualitás és környezet viszonya a
pedagógiai folyamatokban.

- Szükségesnek tartja a gyógypedagógia, a fogyatékosság újra értelmezését.

- A meghatározó értékeket hangsúlyozza: az emberi méltóság sérthetetlenségét, a

szolidaritást, a diszkrimináció mentességet.

- Átalakítja a normál, átlag pedagógiát is.

- A gyógypedagógiát nem akarja megszűntetni, csak átalakítani.

- Radikális irányzata Brémában alakult ki: olyan általános pedagógiát kell létrehozni, amely
természetesnek tekinti az emberi különbözőségeket és ezt képes a gyakorlatban is
megjeleníteni.

- A pedagógia alap meggyőződése kellene, hogy legyen az a gondolat miszerint, az ember

ismertét nem korlátozhatjuk arra, amit vele kapcsolatban aktuálisan tapasztalunk, hanem róla
alkotott képünknek azt is magában kell foglalnia, amivé a fejlődés által változhat.

- Státuszorientált diagnosztikai eljárás: rajtuk keresztül kialakított vélemény mindig

töredékes, a személyiség teljes egészével szemben, így a személyiség félreismerése
következik be.

4. Tudományfejlődés

A fogyatékosság fogalma kialakulása óta többször is lényeges változáson ment keresztül.

Mindaddig, amíg az ENSZ Egészségügyi Világszervezete nem hozta nyilvánosságra a 3
szempontú fogyatékosság definícióját (ICIDH-impairment, disability, handicap). Addig a
különböző tudományok és nyelvek más-más tartalmú és megfogalmazású terminusokat
(fogalmakat) használtak.

A WHO (1980) által bevezetett rétegzett fogalomnak az volt az előnye, hogy az addig
kialakult sokféleséghez képest, egyértelművé tette: a három különböző elnevezés nem
szinonima, hanem egyazon folyamat, állapot, mely ok-okozati összefüggésben vannak
egymással. A sérülés maga után vonhatja a fogyatékosságot, ez pedig akadályozottságokat
eredményez az érintett személy életében. Másképp:
- a sérülés: testi- biológiai dimenzióban/rétegben képződik
- a fogyatékosság: pszichikus folyamatok dimenziójában /rétegében képződik
- akadályozottság: személy és szociális kapcsolatában/ egyén és környezet kapcsolatában /
szociális szerepmegvalósítás rétegében képeződik

Károsodás, sérülés (impariment): időszakos vagy állandó anatómiai, élettani vagy

pszichológiai veszteséget vagy rendellenességet jelent. (sérült testrész, amputált végtag) (lehet
belőle fogyatékosság, de nem szükségszerű)
Fogyatékosság, képességzavar (disability): az ember normális érzékelő, mozgási vagy értelmi
funkcióiban szükséges képességek részleges vagy teljes, átmeneti vagy végleges hiányát
jelenti. A fogyatékosság tehát speciálisan humán funkciók zavarát jelenti. Lehet belőle
akadályozottság.

Akadályozottság, hátrány,rokkantság (handicap): az egyén kora, neme és társadalmi szerepei

szerint elvárt elvárható mindennapi tevékenység tartós akadályozottsága. Tehát az embernek
mint társadalmi lénynek a társadalmi szerepeiben, funkcióban bekövetkező zavara.

Ha egész emberről beszélünk, akkor a három minősítő jelző közül egyiket sem használjuk
önmagában, mivel ezek csak az ember egy-egy dimenziójára vonatkozik.

Az ember nem azonosítható sem a sérülésével, sem a fogyatékosságával, sem a hátrányos

helyzetből adódó személyes akadályozottságával.

2001-ben jóváhagyták a koncepció módosítását, amely áthelyezte a hangsúlyt a részvételre, a

részvétel lehetőségére az életkörnyezetben, a társadalom tagjaiként kezdték kezelni a sérült
embereket.

A hatályba lépett szabályozás, az ICF (A funkcióképesség, a fogyatékosság és az egészség

nemzetközi osztályozása) értelmezése szerint az ember funkcióképességének fogalma
magában foglalja a funkcionális egészség minden aspektusát. Akkor mondhatjuk valakiről,
hogy egészséges ha:

• testi funkciói (beleértve a mentális funkciókat is) és testi struktúrái megfelelnek az

egészséges emberének,
• mindent meg tud tenni, amire egy egészségi problémák nélküli/egészséges ember képes
• az élet minden területén, amelyek fontosak számára, képes magát oly módon és
mértékben kibontakoztatni, ahogyan egy egészségkárosodás nélküli ember szamárára
lehetséges.

Ha ezeken a területeken zavar áll fenn, az ICF ezeket a következő megnevezésekkel illeti:

• testi funkciók zavara: károsodás, sérülés (funkciózavar, struktúrakárosodás)

• tevékenység (aktivitás) zavara: tevékenység akadályozottsága (hátránya)
• részvétel (participáció) zavara: a részvétel akadályozottsága (hátránya).
Funkcióképesség az a főfogalom, amely 2komponenst tartalmas:
a) testi funkciókat
b) tevékenységet és részvételt.

Képességzavar az a főfogalom, amely a funkcióképesség két komponensének zavarát foglalja

magába.

Az ICF szerint a gyógypedagógia szempontjából a képességzavar gyűjtőfogalom, amely a

funkcióképesség akadályozottságát eredményezi. Ebben az értelmezésben a képességzavar
tágabb fogalom, mivel a környezeti, szociális szempontok meghatározó szerepet kapnak
(tevékenység és részvétel).

Az új fogalomalkotásban nem a betegség következményei, hanem az egészség komponensei

kapnak nagyobb hangsúlyt.

A sajátos nevelési igény vagy speciális nevelési szükséglet nem szinonimája a fogyatékosság
fogalmával, mivel az sni csupán a pedagógiai teendők sajátosságaira utal, a fogyatékosság
sokkal tágabb fogalom.

A fogyatékosság életünk során bármikor felléphet. Kiváltságos vagyok most, de ez nem

örökérvényű(!)

5. Gyakoriság, előfordulási gyakoriság

Egy fogyatékosság társadalmi jelentősége nagymértékben függ attól, hogy milyen súlyos és
milyen gyakori az adott rendellenesség előfordulása az adott társadalomban.
A gyakorisági mérték mutatja meg a társadalom erőfeszítéseinek szükséges mértékét az adott
fogyatékosságú egyének ellátásának biztosítására (orvosi, szociális, pszichés,
gyógypedagógiai).

Rendkívül fontos, hogy az adott társadalomban a mutató (az arány) változatlan (stagnál),
emelkedik vagy csökken. (ritkán stagnál)
A fogyatékosság rendellenesség, stb típusa
Már nagyon korai próbálkozások az arányok megmutatására. Magyarországon a hivatalos
népszámlálások sorozata 1870-ben vette kezdetét, azóta 10évenként ismétlik, a legutolsó
2011-ben volt. 1870-1949 közötti népszámlálások mindegyikében volt „testi és szellemi
fogyatékosokra” vonatkozó adatok. Később ezek kimaradtak, majd 1990 a lakosság egyötöde
2001-ben a teljes lakosság nyilatkozhatott arról, hogy van e neki vagy a családjában valakinek
fogyatékossága. Tehát a megkérdezettek maguk minősíthették a fogyatékosságukat.

1990.évi népszámlálás:
- „Az a személy minősült fogyatékosnak, akinek olyan testi vagy értelmi, illetve érzékszervi
fogyatékossága van, amely gátolja őt normális, megszokott, az általános életvitel
gyakorlásában”
- „Az értelmi fogyatékos választ akkor lehetett adni, ha valaki érzékelhetően, vagy a
környezete szerint nem fogja fel a hozzá intézett kérdéseket, értelmi képessége gátolja
életvitelének gyakorlásában.”
- Az összeírás módszere személyi kikérdezésen alapult, ez nyilvánvalóan pontatlanságot
eredményez.
- A felmérés szerint a fogyatékosok száma 368 ezer fő, a magyar népesség 3,5%-a. Ezen belül
19,5%-nak találták az értelmi fogyatékosok részesedését.
- A szerzők feltételezik, hogy a népszámlálás által megállapított szám kevesebb lehet a
tényleges helyzetnél.

2001. évi népszámlálás:

- A fogyatékos személyek kimutatott aránya nőtt a népességen belül 3,5%-ról 5,7%-ra.
- Az értelmi fogyatékos személyek arányát a teljes népességen belüli számát a kimutatások
nem tartalmazzák. Az értelmi fogyatékos személyek 38%-a intézetekben él.
- A népszámlálási program résztvevői a fogyatékos személyek szervezeteivel és jártas
szakemberekkel. valamint felkészített számlálóbiztosokat erre speciális terület problémáira.
De még így is pontatlanságok vannak, különösen az értelmi fogyatékos személyekre
vonatkozóan.
- Azonban feltártak néhány fontos tényt például a fogyatékos személyek nemi arányáról,
kormegoszlásáról, iskolai végzettségéről, gazdasági aktivitásáról.
- De még mindig nem adták mega prevalencia- és incidencia- értékkeket.
(prevalencia: meghatározott betegségben szenvedő egyének aránya (előfordulási gyakorisága)
a teljes népességben
incidencia: egy adott időtartam alatt újonnan keletkező esetek gyakorisága)

2001. évi népszámlálás:

- Tartalmazza a fogyatékossággal élők legfontosabb jellemzőit, a területi jellegzetességeket és
az előző évtizedekben lezajló változásokat.
- Kiemelkedő adat, hogy az értelmi fogyatékossággal élők bevalláson alapuló száma (59.734-
ről 42.779-re) csökkent. Illetve a 14év alattiak száma szinte felére csökkent.
- Ebben szerepet játszhat az a körülmény, hogy az iskolai inklúzió elterjedésével és a
minősítés szigorodásával kevesebben minősülnek értelmi fogyatékosnak, valamint a felnőtt
szerepeket ellátni tudókat sem sorolják már az értelmi fogyatékosok közé.
- Szakmai szempontból lehetnek kifogások a felmérés koncepciójára vonatkozóan.(pl.:
fogyatékosságának kialakulása 18év kor előtt vagy után, 60éves kor előtt vagy után).
Epidemiológiai kutatás:
- Sokoldalú tudományos felméréseken alapuló, nagy tömegű lakossági körben vagy a
lakosságot reprezentáló mintán végzett felmérő vizsgálatok a 20.század közepétől kezdtek
elterjedni főleg Angliában, USA-ban és skandináv országokban.
- A felmérések alapján nyert nemzeti statisztikai adatokat szintén a 20.század közepétől
kezdték nemzetközi szervezetek (WHO, UNESCO), tudományos kutatóintézetek, szervezetek
összehasonlítani. (ezek torzak)
- Összehasonlítás során kiderült, hogy a mutatók rendkívüli nagy eltéréseket mutatnak
földrészenként, sőt országonként is.
- A gyakorisági értékek eltérése sok szakmai és módszertani problémát vetett fel, és
ösztönzést adott a kritikai értékelésekre, módszertanilag korszerű vizsgálatok elvégzésére és
összehasonlítására.
Alapfogalmak:

• Morbiditás/ megbetegedési statisztika: a megbetegedések létrejöttében szerepet játszó

körülmények vizsgálatával, a betegséget területi és időbeli elemzésével foglalkozik.
Célja: prevenció, betegséggyakoriság csökkentése, intézkedések szorgalmazása
általános morbiditási statisztika: az egész lakosság valamennyi megbetegedését
számba veszi
speciális morbiditási statisztika: egyes betegségek társadalmi előfordulását vizsgálja.

• Mortalitási/ halálozási statisztika: a halálozási okokat és azok számszerűsítését tünteti

fel. Ma már inkább a „potenciális életveszteség” kifejezést használják.
• A WHO az egészséget nem csak betegség(ek) hiányával jellemzi, hanem a teljes testi,
lelki és szociális jóllétet érti az egészségfogalom alatt.

• Epidemiológia fogalma és módszere:

- Eredeti értelme szerint járványos betegségekkel foglalkozó tudomány.
- Ma már biológiai kutatásokon és közegészségügyi vizsgálatokon alapszik.
- Célja: a betegségek gyakorisága és természetrajza alapján a kórok feltárása, eredetének
tisztázása, prevenció.
- Külön elemzi az egyes betegségek, ill. fogyatékosságok nemek, életkor, terület szerinti
megoszlását.
- Figyelembe veszi a szociális helyzeteket, mutatókat, amelyek a szociális ökonómiai
státust (SES) jellemzik.
- Megkülönböztetünk deszkriptív epidemiológiát (gyakoriságok meghatározása) és
analitikai epidemiológiát (okok feltárása).
- Fő módszere: bizonyos megbetegedésekben, fogyatékosságban szenvedők és a
lakosság adatainak statisztikai összehasonlítása.
- Ezért kell a népszámlálási adatokhoz csatlakoztatni egy-egy betegség vagy
fogyatékosság epidemiológiai vizsgálatát.

• Gyakorisági mutatók különböző fajtái:

- Incidencia: egy- egy betegség, fogyatékosság kialakulási gyakorisága. A kialakulási
gyakoriság egy adott időszak (pl egy év) alatt újonnan keletkezett, ill. fellépett
megbetegedések, fogyatékosságok esetszámát tartalmazza. A fogyatékosságok jelentős
része a születés előtt alakul ki, és ekkor erőteljesen érvényesül a kiválogatódás (magzati
halálozás). Az incidencia megállapításának elvi nehézségei miatt a fogyatékosságoknál
általában születéskori prevalenciáról beszélünk.
- Prevalencia: a betegség, fogyatékosság létezési gyakoriságát vizsgálja, vagyis a
felmérés időpontjában az adott országban, körzetben hány beteg, fogyatékos létezik.
Függetlenül attól, hogy betegsége mikor alakult ki, illetve a személy életkorától.

- Nyilvántartási prevalencia:
Prevalenciameghatározás egyik módja a Tizard nyilvántartási prevalencia: a
nyilvántartott, valamilyen egészségügyi, gyógypedagógiai vagy szociális intézményben
 gondozott értelmi fogyatékos személyek számba vétele, és a populációhoz viszonyított
%-os részesedésük adja meg prevalenciaértéket.

A nyilvántartási gyakoriság nem feltétlenül esik egybe az értelmi fogyatékos személyek

valódi prevalenciájával. A nyilvántartási gyakoriság mutatói 2 szempontból is
torzíthatják a valódi gyakoriságot.
Az egyik, hogy értelmi fogyatékosként tartanak nyilván nem értelmi fogyatékos
személyeket. Ilyenkor a prevalenciaértékek a valódinál magasabbak. Pl. hátrányos
helyzet miatt lemaradó, beszédhibás, nyelvileg akadályozott, magatartási problémákkal
küzdő stb gyerek enyhe értelmi fogyatékos gyerekek számára létesített intézménybe jár.
Sok átfedés van, mivel egy személyt több nyilvántartásba is felveszik (pl gyermek-
ideggondozóban és gyermekpszichiátriai osztályon is vizsgálták).

A másik torzítás, hogy egyes értelmi fogyatékos személyek nincsenek semmilyen

nyilvántartási rendszerbe felvéve. Ilyenkor a nyilvántartási prevalenciaérték a valódinál
alacsonyabb. Ez főleg a fejlődő országokban fordul elő, ahol hiányosak ezek a
szolgáltatások vagy nem csatlakoztak semmilyen nyilvántartási rendszerhez.

Napjainkban az intellektuális képességzavart mutató személyek esetében a

szolgáltatásokat igénybevevőket több országban különböző egészségügyi, szociális
regiszterekben tartják nyilván. Ezen adatok összegzése lehetőséget ad egy viszonylag
megbízható prevalenciaérték meghatározásához.

Hazai nyilvántartási rendszerek

• KIR- Köznevelési Információs Rendszer: az Oktatási Hivatal tart fenn, az oktatás
szereplőiről, így a gyermekekről széleskörű adatokat tárol. Évenként kiad statisztikai
tájékoztatókat az alsófokú oktatásról, benne a gyógypedagógiai oktatásban részesülők
adataival, fogyatékossági kategóriák szerint.
• EMMI- Emberi Erőforrások Minisztériuma: évente ad statisztikai tájékoztatást a tartós
ápolást, gondozást biztosító otthonokról, rehabilitációs intézetekről, elmeszociális
otthonokról szóló adatokról.
• SzRB- Szakértői Rehabilitációs Bizottság: nyilvántartási adatbázis a korai fejlesztésben
részesülő, az értelmi fogyatékos gyerekek iskoláiba, ill. többségi iskolába javasolt és
súlyos fogyatékosságú gyermekek számára nyújtott szolgáltatásokról.
• INYR- Integrált Nyomon Követő Rendszer: célja a szakszolgálatoknál ellátott
gyermekek tanulók életútjának követése, az ellátási folyamatok egységes nyilvántartása.
Kiterjed az ellátott személyre, a számára kijelölt ellátás jellemzőire (időtartam, fejlesztés
típusa, alkalmazott eszközök stb). TÁMOP projekt keretében valósult meg.
• VRONY- Veleszületett Rendellenességek Országos Nyilvántartása: olyan kötelező
bejelentési rendszer, amely minden fejlődési rendellenességgel született gyermeket
nyilvántart.
• Magasabb összegű családi pótlék és GYES meghosszabbítás nyilvántartásának adatai.
 6. A fogyatékosság jelensége az ORVOSTUDOMÁNYBAN

WHO szerint ez egészség: a testi, lelki, szociális teljes jólét állapota, nemcsak a betegség,
fogyatékosság hiányából áll.

A WHO feladata: az egészségi állapot felmérése és figyelemmel kísérése nemzetközi

dimenziókban. Ennek érdekében egységes értelmezéseket, elnevezéseket hoz létre, s ennek
rendszerezésére nemzetközi osztályozási rendszerek hivatottak. Első ilyen rendszer a
Betegségek nemzetközi osztályozása (BNO), ennek jelenleg a 10. verziója van érvényben
(BNO-10)

1980-ban adta ki a WHO A károsodások, fogyatékosságok és rokkantság nemzetközi

osztályozása című anyagot. E szerint betegségek, sérülések, fejlődési rendellenességek,
valamint környezeti tényezők, társadalmi elvárások és attitűdök eredményeként károsodások,
fogyatékosságok és rokkantság (akadályozottság) alakulhat ki, egy irányban, folyamatosan
súlyosbodó helyzetbe hozva az érintett embert. Ezt a folyamatot fogyatékossági folyamatként
nevezték el.
betegség, baleset, rendellenesség,
környezet, szokások

károsodás
fogyatékosság rokkantság

A gondolatmenet egyrészt hagyományosan orvosi gondolkodáson alapul. Másrészt a biológiai

okok mellett természetes és társadalmi környezeti tényezőket is figyelembe veszi. Tehát az
embert nemcsak biológiai lényként vizsgálja, hanem személyként, társadalmi lényként.

Az elmélet kritikái:

- A folyamatot egy irányúan ábrázolja. Csak fokozatos romlás, egyre kedvezőtlenebb

helyzetbe kerülés lehetséges. Nem vették figyelembe az egyén autonómiáját, képességét a
nehézségek leküzdésére, a társadalmi környezet segítő hatását.

- Az eddig használt fogalmak új értelmezést kaptak, ez zavart okozott.

- A fordítások hatására viták indultak, hogy milyen szempontból vizsgálják a betegségeket.

Vegyék figyelembe az autonómiát, megküzdés módjait, önbecsülést, a személy egyéni
élettörténetén alapul fejlődést. Így alakult ki az orvosi, szociális és pszichés modell.

- Hiányzik az emberi jog és sokféleség. Válaszul a fogyatékos emberek és szervezeteik,

képviselőik kidolgozták az önálló, önrendelkező élet modelljét. Mondván mi emberek,
sokfélék, nagyon sok szempontból különbözőek, egyéniségek vagyunk. Nem az emberek
felcímkézésével kell foglalkozni, hiszen a környezet teszi az embert fogyatékossá. Tehát azt
kell felmérni és megfelelően kialakítani, hogy mindenki képességeinek megfelelően
boldoguljon.

A funkcióképesség, fogyatékosság és egészség nemzetközi osztályozása (2001)

A fenti kritikák erős hatást gyakoroltak az osztályozás továbbfejlesztésére. 7év folyamatos

munkával és rengeteg szakember bevonásával (orvosok, gyógypedagógusok, pszichológusok,
fogyatékos emberek nemzetközi szervezetének képviselői), 2001-ben kiadták a hármas
felosztást.

Ebben a felosztásban is szerepel az emberi test (fizikai integritás), személyes (tevékenység és

társadalmi (részvétel) dimenziója, de nem a korábbi változat negatív megjelöléseivel.

Funkcióképességnek nevezi a három dimenzióban együttesen zavarmentesség állapotát.

A testi funkciók és struktúrák károsodhatnak, a tevékenység akadályozottá, a társadalom

életében való részvétel korlátozottá válhat. Ezeket a zavarokat együtt, gyűjtőnévvel hívja most
már fogyatékosságnak a WHO.

Az új koncepció szerint a fogyatékosság diagnózistól független. Pl végtaghiányt (strukturális

károsodás) okozhat baleset, betegség, fejlődési rendellenesség.

A fogyatékosságot élettapasztalatként fogja fel, amit bárki, bármikor megtapasztalhat.

A változás nem végzetszerű, hanem visszafordítható is lehet.

A modell nem fogyatékossági folyamatról beszél, hanem különböző tényezők közötti

kölcsönhatást említ.

Ábra: A fogyatékosság és azzal összefüggő tényezők a WHO új felfogásában

egészségi állapot

TEST
funkció/struktúra tevékenység részvétel

környezet személy

Az életminőség:

Az egyén észlelete az életben elfoglalt helyzetéről, ahogyan azt életterének kultúrája,

értékrendszerei, valamint saját céljai, elvárásai, mintái és kapcsolatai befolyásolják. Szélesen
értelmezett fogalom, amely magába foglalja az egyén fizikai egészségét, pszichés állapotát,
függetlenségének fokát, társadalmi kapcsolatait, személyes hitét, valamint a környezet
lényeges jelenségéhez fűződő viszonyát. (WHO, 1997)

Vizsgálati tárgykörei:

• fizikai állapot (pl. fájdalom, fáradékonyság)

• pszichés állapot (pl. emlékezőképesség, önbecsülés, szorongás)
• függetlenség (pl. önellátó képesség, munkaképesség)
• társas kapcsolatok (pl. támogatottság, intim kapcsolatok)
• környezet (pl. védettség, támogató szolgáltatások minősége, információkhoz jutás,
közlekedés)
• lelkiség.

Az egészségi állapot nem egyenlő az életminőséggel.

Az életminőséget számos tényező befolyásolja, amelyeknek egy része sem velünk, sem
egészségi állapotunkkal nem függ össze.

A fogyatékos ember életminőségét ugyanazok a tényezők és viszonyok határozzák meg,

amelyek bármely más ember esetében is fontosak.

Az orvostudomány emberképe:

Az orvostudomány emberképe az utóbbi időben jelentősen változott, már nem csak az

ember biológiai jellemzőit, hanem a személyiség és a társadalom szerepét is figyelembe
veszi (de csak másodlagos marad).

DE:

• a betegség fizikokémiai paramétereinek felderítése, megértése az elsődleges

• a tüneteket az orvostudomány mindig fizikai folyamatban próbálja megmagyarázni
• a betegség mindig ugyanaz marad függetlenül csoporttól, területtől
• nem foglalja magába a betegség szociális és pszichés adatait
• beteg vallása, személyisége, kultúrája, gazdasági helyzete független a diagnózistól
• beteg ember helyett megbetegedett testrészre, szervre, sejtcsoportra összpontosít
(minél „okosabb” az orvos, annál kevésbé vizsgál egészében)

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a nagymértékű technicizálódás során az orvosok egyre

kevésbé kezelik a pácienseket emberi, érző lényként. Talán ez az egyik oka az egyre erősebb
alternatív gyógyítás felé fordulásnak (lelkigyógyítás, beszélgetés).

(Az orvostudomány sajátos része a pszichiátria. Elemzi a családot, környezetet, így kilóg a
sorból. De nem tud konkrét tényeket megállapítani. A beteget egész élettörténetében szemléli,
múltját és jövőjét, a környezetben betöltött szerepét figyelembe véve munkálkodik egészsége
helyreállításában.)

A pszichiátriának már a „kölcsönhatás” az alapgondolata, de irányzatok alakultak ki:

 • organikus modell: az agy fizikai és biokémiai elváltozásait hangsúlyozza
• pszichodinamikai modell: a fejlődésbeli és tapasztalati tényezőket állítja középpontba
• viselkedési modell: a pszichózist a környezeti tényezők véletlenszerű kombinációja
tartja fenn
• szociális modell: szerepmegvalósítás zavarait helyezi előtérbe

Szociális modell:

Észak- amerikai és északnyugat-európai országokban, tehát a világ módosabb felén alakult ki.
Nem kizárólag gazdasági okai lehettek, de a gazdasági tényezőknek jelentős szerepe volt
abban, hogy hol alakult ki ez a filozófia és mozgalom.

Egy adott környezeti helyzet keretében értelmezi a fogyatékosságot, arra figyel, hogyan
kényszerítik a külső tényezők az embert fogyatékossá válás útjára.

Egy képesség károsodása még nem számít önmagában fogyatékosságnak, akkor válik azzá, ha
a társadalom oly módon kezeli ezt a tényt, hogy az hátrányossá teszi a károsodottá személy
számára.

Mindenféle károsodás az egyénnel kapcsolatos tény, az azonban, hogy nem biztosítunk

megfelelő feltételeket, az társadalmi környezettel kapcsolatos tényező. (Pl.:
mozgássérülteknek nincs rámpa, halláskárosodott személyek nem jutnak hozzá
tömegkommunikációs eszközökhöz, mentálisan sérült embereket szegregált intézményekben
különítik el, közben lehet képesek lennének közösségben élni)

A TASZ (Társaság a szabadságjogokért) fogyatékos ember státusa a következő: olyan emberi

lény, aki iránt a társadalmi környezet közönnyel viseltetik, akit előítéletekkel övez, és
hátrányos megkülönböztetéssel sújt.

Nemrégiben jelent meg a fogyasztóközpontú személyes segítség modellje. Ennek értelmében

a fogyatékos személy fogyasztókén kép színre, aki hirdetés útján keres segítőket, és
tájékoztatja őket a maga támasztott követelményekről. Így jelentős bele szólása van abban,
milyen időbeosztásban, milyen módon van segítésre szüksége. Míg az orvosi modellben a
beteg szerepébe kényszerül.

A rehabilitáció történetében 2 fő szemléleti modell alakult ki. Az egyik az orvosi

(medicinális), a másik a jótékonysági (karitatív) modell. Ezekben a sérült személyeknek nincs
beleszólási lehetősége. Az orvosi modellben a szakmailag felkészült szakemberek döntenek.
Míg a karitatív modell esetében, főként anyagi javakkal próbálják pótolni, azt amit a
természet elvett vagy megtagadott fogyatékos embertől.

Ezeket a modelleket individuális modelleknek is nevezik, mivel hiányzik belőle a sérült

ember sajátmagáról, helyzetéről, sorsáról alkotott véleménye.

Ezt próbálja felváltani az „önálló, önrendelkező életvitel mozgalma”. Célja: lehető

legnagyobb önállóság és függetlenség mellett, a fogyatékos ember aktív és alkotó részvétele a
társadalomban, illetve a társadalom felkészítése a sérült emberek befogadására.
A szociális modell követői elutasítják a címkézést, diszkriminációt és a társadalmi
kirekesztést. Pozitív cselekvésekre van szükség az integrációtól az inklúzióig

7. A fogyatékosság jelensége a GENETIKÁBAN

A fogyatékosok olyan biológiai kisebbséget jelentenek, amelyeknek társadalmi megítélése

jelentős változáson ment keresztül az idők folyamán.

A családok helyzetének alakulása nagyban befolyásolja a fogyatékosságok megítélését.

A nők kivívták társadalmi egyenjogúságukat, nőtt az iskolázottsági mutató és ezzel
párhuzamosan általánossá vált nők munkába állása, a háztartás mellett. A legtöbb országban a
nők fizetésére szükség van a családi költségvetésben.
Első sorban ezzel magyarázható a drasztikus gyermekszám csökkenés, hiszen a korábbi
átlagos családonkénti gyermekszám 11-ről jelenleg 1,4-re esett vissza.
A nők társadalmi hivatása miatt a gyermek egészségessége –„100%-osan” egészséges
gyermeket akarnak- döntő igénnyé vált. Hiszen a fogyatékos gyermek a család és általában
elsősorban az anya munkahelyi helytállását korlátozza, sőt megakadályozhatja.

Az orvostudomány technikai fejlődésének (a nagyfelbontású ultrahangvizsgálatoknak és a

kromoszómavizsgálat lehetőségének) köszönhetően egyre könnyebben szűrik ki a sérült
magzatokat, akik várhatóan fogyatékossággal jönnek majd a világra. Ezzel a döntés jogát a
szülők kezébe adva, hogy megtartják a várhatóan rendellenesen vagy súlyos betegségre
hajlamos magzatot, számolva a gyermek születésének hosszú távú következményeivel vagy
az abortusz mellett döntenek. A döntő többség (akár már 5-10% esélynél is) az utóbbi
megoldást választja. Néhány szakember büszke a „diagnosztika” haladására. Többen viszont a
„modern Taigetosz” jelenségnek tartják.

A genetika fejlődésének köszönhetően rájöttek arra is, hogy a különböző betegségek,

rendellenességek (P) létrejöttét egyaránt befolyásolja a környezet (E) és a genetikai hajlam
(G). Így lett a humángenetika alaptörvénye a P= G E ( P= eredetileg fenotípus, külső
megjelenés, patológiás-kóros állapot)

Eufenika: a fogyatékosságok leghumánosabb megelőzése. Egészséges megjelenést jelent,

vagyis annak a lehetőségét, hogy a szülőktől az utódokba gének által átörökített esetleges
"rossz" tulajdonságok ellenére az utódok külső megjelenése egészséges lehessen, mert
a géneket érő külső - a rossz tulajdonságot provokáló - hatásokat tudatosan, az emberek
érdekében megváltoztatjuk vagy a minimálisra csökkentjük. (Pl.: Idegcső-záródási
rendellenség -Spina Bifida megelőzésére a tudatosan gyermekvállalásra készülő szülők
magzatvédő vitaminokat szednek. Mert kiderítették, hogy a genetikai hajlam és a nem
megfelelő táplálkozás együttesen okozza ezt a rendellenességet a magzati kor korai
fejlődésének időszakában)

Komorbiditás: betegségek együttes előfordulása.

 8. A fogyatékosság jelensége a PSZICHIÁTRIÁBAN

Emil Kraepelin német pszichiáter a XIX.század végén az értelmi fogyatékosságok 3súlyossági

fokát különböztette meg:

• debilitás
• imbecillitás
• idiócia.
Nem kapcsolt hozzá élettörténeteket, személyes kapcsolatokat, így az értelmi fogyatékosságot
tisztán agyi meghatározottságú kórfolyamatnak, rendellenességnek tekintette.
Meghatározta a biológia normalitás fogalmát, mely szerint a lélek agyi eredetű betegségei
lényegüket tekintve nem különböznek másféle betegségektől.

Thomas Szasz: „szűken értelmezve, betegségről csak test vonatkozásában beszélhetünk, ezért
elmebetegség nem létezik.”
Szasz tagadja, hogy a pszichopatológiai tünetek mögött létezik valamilyen megfogható agyi
kóros elváltozás. A pszichiátereknek nem az elmebetegséggel, hanem a kommunikatív
magatartással kellene foglalkozniuk, szerinte.(a komminukációval - egyén
környezetével,családdal kell foglalkozni; a figyelemzavarral küzdőket, depressziósokat nem
kell gyógyszerrel kezelni)

Pszichológiai, patopszichológiai tünetek, melyeket neurotranszimtterekre ható

gyógyszerekkel révén befolyásolhatók:
• szorongás
• depresszió
• mánia
• szkizofrénia pozitív tünetei (téveszmék és hallucinációk)
Az értelmi fogyatékos személyek gyógyszerelése nem gyógyító szándékú (hiszen sem értelmi
képességeit, sem beilleszkedési kompetenciáját nem javítják), célja az agresszív és önkárosító
viselkedés befolyásolása. (Ápolást-gondozást nyújtó intézetekben a gyógyszerelés –a szociális
kontroll révén- inkább a szakembereknek és a társadalomnak segít, mint a páciensnek.)

A XIX-XX. század első felében hazánkban erősen élt a stigmatizáció, negatív diszkrimináció
az értelmi fogyatékos személyekkel szemben. Az értelem problémáját erkölcsi
hiányosságokkal, zavarokkal is párosították. Hazudozóknak, álszenteknek, bosszúállónak,
erőszakosnak, alattomosnak titulálták őket, akik fizikálisan és érzelmileg is bántották
családjukat (öngyilkossággal fenyegetőztek).

1950-es években az USA-ban elkezdtek arra törekedni, hogy minél több értelmileg
akadályozott gyerek a saját családjában nevelkedjen, és ugyanúgy élhessenek, mint mások
(extramurális pszichiátriai szolgálatok). Másfelől a bentlakásos intézmények belső világát
igyekeztek a normális életfeltételekhez hasonlatossá tenni (deinstitucionalizációs mozgalom).

Bengt Nirje- a normalizáció intézményi feltételei:

 1. normális napirend (mely értelmesen tagolja az életet, és figyelembe veszi au egyéni
szükségleteket)
2. normális hetirend (amely az otthont, a munkahelyet, a szabadidő színtereit lehetőség
szerint elkülöníti)
3. az év szokásos rendje: ünnepek, szabadság elkülönítése a hétköznapoktól
4. normális tapasztalatok az élet szakaszairól
5. a kívánságok figyelembevétele, tisztelet,
6. részvétel a heteroszexuális világban
7. átlagos életszínvonal
8. átlagos életkörülmények

9. A fogyatékosság jelensége a BIOLÓGIAI ANTROPOLÓGIÁBAN és az

ETOLÓGIÁBAN

Paul Broca szerint az a tudomány, melynek célja az emberiség tanulmányozása.

A humán variációkkal foglalkozó tudomány, amely az emberi testet és funkcióit vizsgálja. Az
ember időbeli, rasszok szerint tagolódó, szociális és patológiás változatait tanulmányozza.
(azonosságokat vagy törvényszerűségeket keres)

Nikityuk(1996) a különböző szervek strukturális variációira hívta fel a figyelmet és a test

egésze felé fordul.

Az antropológiai vizsgálatoknak gyakorlati céljaik vannak, melyek mára már önálló

tudományággá nőtték ki magukat és két vagy több tudomány határterületét képezik. Pl.:
klinikai antropológia, sportantropológia, kulturális antropológia)
A gyógypedagógiai antropológia: a fogyatékos gyerekek növekedésének tanulmányozásával
foglalkozik.

Antropológiai vizsgálatok a magyar gyógypedagógia történetében:

A magyar gyógypedagógiában az antropológiai vizsgálatok nem ritkák, azonban az

eredményeket nem publikálták.

A fogyatékos gyerekek testi jellemzőire való utalásokat azért találunk:

• Szenes Adolf: A hülyék és azok nevelése (1895)

• Ranschburg Pál: A gyermeki elme (első kiadás 1905, javított és bővített 1908)
• Szondi Lipót (1929) „szegénysorsú gyerekek” növekedésére vonatkozó vizsgálat: az
életkorhoz tartozó testméretátlagok mellett megadja a szórását is.

„Az ember jellemzői és a betegségek formái szoros kapcsolatban állnak… különösen a

testalkattal”

Buday László: Orvosi alaktan (1943): belgyógyászati betegség és az alkat összefüggéseit

tanulmányozta. Célja: egy adott testalkat milyen betegségekre hajlamosít.
A vizsgálatok célja a patológiás növekedés és annak végeredményeként kialakuló patológiás

testalkat tanulmányozása, a genetikai és környezeti eredetű tényezők hatásainak jobb

megértésére. Nagy létszámban vizsgálnak, hogy a közös, egyforma tüneteket megtalálják pl.:
Down-szindróma, Turner- szindróma, Prader- Willi- szindróma vagy agyhártya- és
agyvelőgyulladás után vizsgálták a betegeket, ugyanis annak lezajlása után később
középsúlyos értelmi fogyatékosság, epilepszia, súlyos személyiségzavarok maradtak vissza.

A gyógypedagógiai antropológia szemléletmódja egy- egy tünetet (értelmi, látási, hallási,

mozgási fogyatékosság) középpontba állít és köré keresi meg a kórképeket és azok okozóját.
Mert az adott kórkép etiológiája és súlyossági foka befolyásolja a korai fejlesztő program
vagy az oktatás, nevelés stratégiáját. (minél súlyosabb egy állapot annál több tünetet találnak)

Antropológiai vizsgálatok a fogyatékosságok körében:

• fogyatékos gyerekek keresztmetszeti/hosszmetszeti növekedésvizsgálat: eltér az ép

gyerekekétől, különbségek életkorral nőnek, testméretek szóródása nagyobb
• fogyatékos gyerekek érése: pl a menarche-kor (lányok nemi érése, első menstruációja)
a súlyosan látás vagy hallás sérült lányoknál 1évvel később a Down-kóros lányoknál
még később alakul ki az ép lányokhoz képest.
• felnőtt testalkat: fizikai állóképességre és edzettségi szintre vonatkozó mérésekkel,
illetve alaktani vizsgálatokkal állapítanak meg munkahelyi alkalmasságra vonatkozó
következtetéseket
• bőrlécrendszer, bőrredők: a talp és tenyér bőrlécrendszere az embrionális élet
negyedik hónapjában alakul ki és életvégéig változatlan is marad, így az ezt megelőző
hónapokból a károsodások nyomai láthatóak, különösen az idegrendszer korai
károsodása.
• biológiai kor: tényleges biológiai fejlettség becslése a fogzási kor és a csontkor alapján
lehetséges
• szekuláris növekedésváltozás: a gyerekek gyorsabb növekedése és korábbi érése,
nagyobb felnőttkori testmagasság. A jelenség hátterében az életkörülmények javulása
és az ingergazdag környezet áll.

A FOGYTÉKOSSÁG JELENSÉGE A HUMÁNETOLÓGIÁBAN

A humánetológia az emberi viselkedés biológiai alapjait kutató összehasonlító, evolúciós

szemléletű tudomány.

Az etológia célja: az emberi viselkedés legkülönbözőbb megnyilvánulásainak etológiai

módszerekkel történő leírása és egységes elméleti keretben történő értelmezése.

Alapvető jellemzője, hogy a kérdésfelvetésben sajátos szempontrendszert érvényesít.

Az emberi viselkedés tanulmányozásában a humánetológiának köszönhetően több olyan
etológiai koncepció is elfogadottá vált, amelyeket eredetileg az állati viselkedés leírásával
kapcsolatban fogalmaztak meg. Ilyen például a bevésődés, öröklött magatartási mintázat.

Öröklött magatartási mintázat: azok a viselkedési automatizmusok, amelyek az adott állat

fajspecifikus viselkedési repertoárjának részét képzik, s úgynevezett kiváltó vagy
kulcsingerek hatására aktiválódnak. (Pl. csecsemőkorban a szopás, fogó-,sétáló- reflex;
felnőttkorban a csók, felismerő homlokráncolás, mosoly, sírás, nevetés, düh arckifejezései)

Kulcs inger: olyan, központi idegrendszere specifikus hatást gyakorló inger, amely valamely
vele született válaszreakciót vált ki. (Pl. a szemek, az arc, bizonyos anatómiai arányokkal
rendelkező csecsemőforma látványa.)

Vele született preferenciák és averziók (idegenkedés): azt, hogy bizonyos helyzetekben

megközelítés vagy menekülési magatartást választunk belső késztetés (genetikai
szabályozottságunk) miatt történik, külső ráhatással nehezen kontrollálható. Pl.: a 70-
10hónapos csecsemőknél az idegenektől való félelem intenzíven megjelenik majd idővel
csökken (ez az averzió, preferencia pl. mikor a kisbaba szereti,ha körül veszik a plüss macik).

A humánetológia célja: az emberi viselkedés legkülönbözőbb megnyilvánulásainak biológiai,

evolúciós perspektívába helyezése.

A fogyatékos állapot többféle vonatkozásban megnyilvánuló, komplex jelenség, amely

egyaránt érintheti a szociokognitív képességeket (autizmus), értelmi képességeket (értelmi
fogyatékosság), fizikai- érzékelési képességeket, készségeket (látás-, hallás- vagy
mozgássérülés).

Az etológiai módszer kiegészítő eljárásként alkalmazható a fogyatékos állapotot kísérő

viselkedési jelenségek leírásában.

10. A fogyatékosság jelensége a SPORTTUDOMÁNYBAN

A sporttudomány még nem akkreditált tudományterület. Önálló kutatási területe és tárgya

van. Tárgya: a sportoló embernek a társadalomban betöltött szerepe, annak társadalmi
vetületei, szociális hatása. Tárgya fogyatékosság esetén is ugyanez.
A sport nem azonos a testneveléssel.
A sport szociális integrációt szolgáló rehabilitációs eszköz, amely területe bővíti a
Sporttudomány kérdéskörét.
A sport komplex hatással van szervezetünkre, személyiségünkre egyaránt. Kiemelkedő
hatásai közül a következő csoportokat különböztetjük meg:

1.) Fiziológiai hatások

- A rendszeres testedzés, sportolás a szervezet fokozott működését eredményezi
gyakorlatilag az összes szervrendszer szintjén.
 - Állóképesség sportágak: fejlesztik a mozgató, légző és keringést végző szervrendszert
- Az erősportágak: izomzat, csontozat, ízületi rendszer fejlesztése
- Kellemes közérzetet eredményez
- Javul a regenerációs képesség
- Erősödik az immunrendszer

2.) Személyiség formáló és pedagógiai hatásai

- Rendszeres életvitelre nevelő hatása van
- Szervezett keretek között zajló foglalkozások pontosságra nevelnek
- Csapatjáték esetén együttműködés képességét fejleszti
- Sikerek és kudarcok nevelő erejűek
- Sikerorientált gondolkodásra nevel
- Csökken a különböző deviáns megatartásformák jelenléte
- Célt adhat az életnek
- Csapattársak, ellenfelek tiszteletére, elismerésére nevel

3.) Érzelmi életre kifejtett hatása

- Hangulatjavító hatású, rendszeres testedzés stabilizáló hatású, ennek eredményekén
javulhat a munka hatásfoka, az emberekkel való kapcsolat
- A sport az egyik legjobb antidepresszáns

4.) Szociális kapcsolatokra kifejtett hatásai

- Új ismeretségek, életre szóló barátságok kötethetnek
- Tanaka (1908) felmérése szerint a fogyatékos sportolók 62% a barátságkötést tartotta a
sport legfontosabb jótékony hatásának
- Társadalmi elismertséget, megbecsülést szerezhetünk, ami önbizalmat fejleszt
- Új viselkedésformák tanulhatóak, melyek a hétköznapi életben is segítésünkre válhat
- Közösségért való küzdelem értéke megnő
- Versenyekre való utazás során új emberek, kultúrák, szokások ismerhetők meg

5.) Egzisztenciális hatásai

- Győztes versenyeken pénzdíjak, reklámbevételek, szponzori szerződések kaphatók (de
ez csak kevés sérült embernek adatik meg)
- Indirekt módon való pénzkereseti lehetőség: sport klubok körüli munka (vezetőtől, a
karbantartóig), edzőtársak kapcsolatai révén munkához jutás

A sport szerepe a fogyatékosok életében

- A fogyatékosok többsége képes a rendszeres sporttevékenységre, sőt az épekhez

hasonló, változatlan formában végezhet edzéseket.
- Vannak olyan sportok is, melyek a fogyatékosság természetéhez van kidolgozva,
alkalmazva
- A paraolimpia a legnagyobb, de nem az egyetlenszervezet, amely a fogyatékosok
sportját szervezi.
 Mozgássérültek, mozgáskorlátozottak sportja:
- A mozgássérültek többnyire mozgás szegény életmódot folytatnak
- Az izomzat és csontozat erősítése és a mozgáskoordináció fejlesztő képessége javítja a
mobilitást, lehetővé téve a mindennapi életben, az akadályokkal teli környezetben való
közlekedést
- Anyagcserét fokozó hatása segít a testsúly szabályozásban
- A rendszeres mozgás segíti az emésztőrendszerek megfelelő működését, amire az
egyébként ülő, mozgásszegény életmód károsan hat
- Segíti a légzést, keringést
- Sport küzdeni tudásra nevel, ami segít a mindennapi nehézségek leküzdésében,
amiben a társadalom nem segít (pl akadálymentes környezet)
- Depresszióra hajlamos mozgáskorlátozottak kedélyállapotának javítása
- Rendszeres kapcsolattartás a külvilággal (ha nem otthon végzi)
- Erkölcsi elismerés, társadalmi megbecsülés
- Lelki megrázkódtatásból való felépülés és a fizikai állapot felerősítése

Vakok, gyengénlátók sportja:

- Orientációs nehézségeik miatt kevesebbet és kisebb intenzitással mozognak
- Speciálisan kialakított környezetre és igényeikhez illesztett eszközökre van szükség
- A sportok legtöbbjéhez nélkülözhetetlen a látás, így erősen beszűkül a vakok
sportolási lehetősége
- A szembelső nyomását fokozó sportok kerülendők pl súlyemelés
- Fejleszti a mozgáskoordinációt, amely fontos a mindennapi életben független életvitel
kialakítását és fenntartását segíti elő
- A testérzés, ízületi helyzetérzékelés kialakítása, fejlesztése
- Kirekesztettség, elkülönültség, depresszió, elmagányosodás csökkentése
- Képességek fejlesztése, ami önbizalmat ad

Siketek, nagyothallók sportja:

- Legsikeresebben integrálódhatnak a hagyományos sportokban
- Mindegyik jótékony hatás érvényesül, különösen kiemelve a sport által kötetett
megismerkedés és elfogadás
- Sport nyelve nemzetközi

Szervátültetettek sportja:
- Mennyiségi korlátozásra van szükség, illetve bizonyos sportágak kerülése
- Műtét utáni rehabilitáció késői korszakában a testedzés nélkülözhetetlen
- A funkció 100%-hoz közeli visszatéréséhez nélkülözhetetlen a rendszeres, de
mérsékelt időtartamú és intenzitású mozgás.
- Óvni kell őket a túlkapástól, csúcsok hajszolásától

Értelmi fogyatékosok sportja:

 - A sport számukra nyújtja a legsokoldalúbb fejlesztő és életminőség javító hatását.
- Az erősödés, az állóképesség fokozása számukra azért is jelentős, mert szinte
kizárólag fizikai munkát végeznek.
- Fiatalkorban a fejlesztés, idősebb korban a rendszeres foglalkozás a legfontosabb
pedagógiai cél
- A mozgást eszközként felhasználva motivációs folyamatok indíthatók be, mellyel
elősegíthetjük a nevelői, szocializációs és rehabilitációs tevékenység sikerét
- Tehetségesebb fiatalok az épek sportjába is integrálhatók
- Sportrendezvényeken megmutathatják az épek számára, milyen képességeik vannak

Az esélyegyenlőség megteremtése a versenyeken:

- Gyakran feltett kérdés, hogyan hasonlíthatók össze különböző típusú sérültek

teljesítményei, illetve hasonló típusú, de különböző mértékű fogyatékossággal élők
sportteljesítménye.
- A versenyek előtt, többnyire a helyszínen, gyógypedagógusok, orvosok,
sportszakértők próbálnak megoldást keresni.
- Ennek leküzdésére alkalmazzák a kategorizálásokat, illetve csoportba sorolási
(divizionálási) módszereket.
- A sportolók mindig a verseny előtti, aktuális állapotuk alapján kerülnek be a
kategóriákba.
- Mozgássérültek sportjában felállított kategóriák: végtaghiányosak, plégiások(teljes
bénulás), spasztikusak(görcsös) és az egyéb, akik egyik csoportba sem sorolhatók (pl
izomsorvadásosak). A fogyatékosság súlyosságának megfelelően különböző
alcsoportokat különböztetnek meg.
- A szakemberek azt vizsgálják mire képes és nem azt,hogy mire nem
- Látássérülteket 3kategóriába differenciálják, a gyengén látástól egészen a vakságig.
- Siketek esetében nincs szükség csoportosításra, sőt az épekkel együtt versenyezhetnek.
A bíró, játékvezető megfelelő segítségadása szükséges lehet (vizuális jelek)
- Értelmi fogyatékosokat az intelligenciakvóciens alapján kategorizálják. Sokszor téves,
de általánosságban igaz, hogy a központi rendszer sérülése negatív hatással van a
mozgástanulásra és mozgásfejlődésre.
- Speciális Olimpiai Szövetkezet használja a devizionálási módszert, ám ez a módszer
visszaélésre ad lehetőséget, ezért sokan vitatják létjogosultságát.
- A szervátültetettek kategorizálását nem oldották meg egyértelműen, hiszen a
különböző szervátültetésen átesettek azonos mezőben indulnak, fel sem merül a
kérdés, hogy azonosak e az esélyei egy szívátültetés és egy vese-transzplantációs
sportolónak. De mivel kevés a szervátültetett sportoló, így nincs lehetőség „szervek
szerinti” csoportosításra.

Nehézségek, akadályok a fogyatékosok számára rendezett versenyeken:

- Komolyan akadályok elsősorban a mozgáskorlátozottak versenyein kerülnek elő. Nem
csak a pályát, lelátót szükséges akadálymentesíteni, hanem az öltözőket,
vizesblokkokat, küzdőteret.
- Vakok versenye, edzése esetén különösen oda kell figyelni a biztonságra való
törekvésre, a sérülésmentes sportolás megvalósításához.
- A sport nem csak a versenyekből, hanem a felkészülésekből is áll. Sajnos nagyon
kevés szakember dolgozik ma Magyarországon, aki megfelelő gyógypedagógiai és
sportszakmai ismeretekkel egyaránt rendelkezik. A bírói, játékvezetői szakember is
kevés.
- Gyakran van szükség speciális eszközökre, átalakításokra, burkolatokra, amelyek
óriási költségekkel járnak, illetve az eszközök csak korlátozott számban
hozzáférhetőek.
- Rengeteg segítőre (3-4-szer annyira mint ép sportolók esetén) van szükség. Az elejétől
a végig mindenhol szükség van rájuk, akik általában ingyen, önkéntes alapon vállalják
a segítségnyújtást.

Integrált versenyek:

- Alaptörekvés: az épek sportjához képest a lehető legkisebb módosításokat végezzenek

el.
- A legjobb képességű fogyatékos sportolók (értelmileg enyhe fokban sérültek,
kismértékben mozgássérültek), illetve siketek az épek sportjába tökéletesen
beilleszthető az esélyegyenlőség fennmaradása mellett. Pl.: Siketek SC, hosszú
évtizedek óta az épek bajnokságaiban indulnak és szerepelnek sikeresen.
- Az integráció másik módja a „fordított integráció” mikor a speciálisan sérültek
sportjába ép versenyzők vesznek részt. Pl a vakok csörgőlabda játékában.
- A súlyosan vagy halmozottan fogyatékos személyek számára leginkább erősen
módosított, újragondolt formákban képzelhető el a sport. Számukra a Speciális
Olimpiai Szövetség úgynevezett mozgásélményprogramok-at szervez. Így átélhetik a
mozgás adta örömöt, a tárasági életet.

Fogyatékosok sportszervezetei
- Magyar Mozgáskorlátozottak Sportszövetsége: elsősorban mozgássérültek számára
szervez versenyeket. A Paralimpiai Bizottság része
- Vakok és Gyengénlátók Sportszövetsége: szintén tagja a Paralimpiai Bizottságnak
- Magyar Siketek Sportszövetsége
- Magyar Értelmi Fogyatékosok Sportszövetsége: tanulásban akadályozottak számára
hagyományos sportértéket közvetít, versenycentrikus megközelítés
- Magyar Speciális Olimpiai Szövetség: értelmi fogyatékosok legszélesebb rétegeit
támogatja, a hagyományos és módosított versenyformákat is szervez
- Magyar Szervátültetettek Országos Sport-, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetsége
 11. A fogyatékosság jelensége a NEVELÉSTUDOMÁNYBAN

A fogyatékosság fogalmának sorsa

A „fogyatékos” emberekkel kapcsolatos magatartást mindig is a társadalmi érték- és

célelképzelések, illetve az emberkép határozza meg, és nagymértékben a gazdasági viszonyok
kifejeződéseként nyilvánult meg.

A korábban elkülönített és megbélyegzett embereket, gyermekeket, fiatalokat és felnőtteket a

fejlett nyugati társadalmakban (elvileg) integrálták, azaz felvették a társas környezetbe, és
biztosították jogaikat az emberhez méltó életre.

Ennek ellenére maradnak egyelőre az egyes országok rendszerei ilyen „párhuzamos”

szerveződésűek, azaz szegregációt és integrációt is megvalósítók.

Számos vizsgálat kimutatta azt, hogy a fogyatékos tanulók egyáltalán nem akadályozzák a
nem fogyatékosokat, az integrációs osztályok tanulói pozitív teljesítményképet és önértékelést
alakítanak ki magukban, sokkal jobban érzik magukat az iskolában, jobban integráltak az
iskolába, pozitívabb légkört és individualizáltabb oktatást élnek meg az osztályban.

Az utóbbi évek társadalmi és szakmai vitái az elkülönítésről, integrációról, normalizációról és

fogyatékosságról azt erősítik, hogy a fogyatékosság fogalma pedagógiai kategóriaként már
nem tartható. Ezért inkább a különpedagógiai fejlesztési igény, sajátos nevelési igény
kifejezést használják.

Az inklúzió jelenleg még inkább csak vízióként él, ám fogalmilag már jól körvonalazódik.

Előbb- utóbb minden egyes ember oszthatatlan jogot formálhat arra, hogy egyenértékűként és
egyenjogúként ismerjék el, hogy életének önmaga által meghatározott alakítója legyen,
függetlenül a számára lehetséges vagy nem lehetséges teljesítményektől.
Ez a hozzáállás leváltja azt a képet, mely az ember értékét a produktivitása szerint méri, és
normázott teljesítménykritériumok alapján minősíti.

A klasszikus neveléstudomány reflexiója

(reflexió: Valakinek a véleményéhez fűzött megjegyzés, válasz; visszaverődés- ez csak nekünk, hogy értsük mi a
cím ☺)

A klasszikus neveléstudományban eredetileg nincs szó, fogalom, refelxió a fogyatékosság

jelenségére.

A nevelési koncepció mindig és mindenütt az ember egyetemességét, és így a nevelés és

képzés egyetemességét, általánosságát veszi alapul.

Kant szerint a nevelés mögött mindig ott rejlik az emberi természet tökéletességének nagy
titka.

Herbart is az egyén tökéletesítése folyamatának látja a nevelést és oktatást.

Imre Sándor: „A nevelés egyéni előzményei együtt szabják meg, mire van szüksége egy
bizonyos növendéknek élete egy bizonyos pillanatában, miként lehet e nevelési szükségletét
kielégíteni, mekkora erő kell ahhoz a nevelő részéről, és milyen eszközök vezethetnek sikerre,
valamint hogy mit lehet jogosan remélni a neveléstől arra a növendékre nézve egyáltalában
vagy az adott pillanatban.

A nevelés klasszikus felfogása teljességelvű, általános érvényű, mindenkire kiterjedő,

mindenkit magába foglaló egyetemes felfogás, amely magától értetődően nem értelmezi a
fogyatékosság jelenségét, nincs róla tudományos elméleti fogalma.

A felvilágosult nevelési törekvések képviselői vonják be az egyetemesség, s így a nevelés-

képzés, nevelhetőség- képezhetőség elvének érvénye alá azokat a gyerekeket és felnőtteket,
akiket minden rendű és mindenféle másságuk okán korábban kihagytak.

A fogyatékosság jelenségének Szellemtudományi értelmezése:

A szellemtudomány képzési eszméje: minden egyes, konkrét, individuális ember magában

hordja az embert a maga egészében.

Az alapbeállítódás, amellyel a pedagógus a gyermekhez viszonyul, voltaképpen sajátos

keveréke a realisztikus és idealisztikus látásmódnak. (Nohl)

Semmilyen adottság, betegség, fogyatékosság vagy akadályozottság nem sebezheti,

korlátozhatja, legfeljebb beárnyékolhatja létét és megnyilvánulásait, hiszen az ember mindig
több, mint a meghatározottságai, az adottságai, a fogyatékosságai, betegségei. Soha nem a
fogyatékossága az, ami kiteszi őt. Ami őt igazán kiteszi, azzá teszi, ami, az a szabadsága, az
erkölcsisége és a szellemisége.

A méltóság tiszteletben tartása, mint alaptartás, a nevelésben, tanácsadásban, terápiában

termékeny talajt képezhet az egyéni és társas jövő kreatív formálása számára.

A fogyatékosság fogalmának kritikájához:

Fogyatékosnak számítanak neveléstudományi értelemben mindazok a gyerekek, fiatalok és

felnőttek, akik a tanulásban, társas viselkedésükben, nyelvi kommunikációjukban vagy
pszichomotoros képességeikben oly mértékben akadályozottak, hogy társadalmi életben való
részvételük jelentősen megnehezült. Emiatt különleges fejlesztésre szorulnak.

Bleidick: a „nevelési fogyatékosság” jelenségéről, mint valamely alapfogyatékosság

következményfogyatékosságról beszél, ami valamely öröklött vagy szerzett alapprobléma
következményeként áll elő. Annak van szüksége különleges nevelésre, aki organikusan sérült
vagy pszichofunkcionális zavarok jellemzik, s emiatt képezhetősége problematikussá vált.

Otto Speck: a fogyatékosság fogalma helyett a speciális nevelési szükséglet/igény fogalmát

állítja a középpontba.

Vannak akik ezt is támadják, hiszen miért kellene egyáltalán speciális nevelési igényekről
beszélni, hiszen minden nevelési igény speciális, sajátos, mi több: egyedi.
Ökológiai- rendszerelvű koncepció: a fogyatékosság alapvetően individuumon kívüli, a
környezetből adódó szocioökonómiai hátrányok következményeként értelmeződik.
Tehát a fogyatékosság mindig valamely viselkedési elvárásnak való megfelelés
ellehetetlenülése vagy lehetetlensége.
Nem valakinek a negatív tulajdonságát, hiányosságát, hibás voltát jelenti, hanem valamely
károsodás vagy akadályozottság szociálisan befolyásolt következménye.
Ennek a szemléletnek a térhódításaként várható egy új általános pedagógiai irányzat
kialakulása.

Az általános (integratív) pedagógia fogyatékosságértelmezése:

Szubsztituáló- dialógus- kooperatív cselekvésterápia

(helyettesítő- párbeszéd- együttműködő cselekvésterápia)

Megalkotója Georg Feuser, aki 3 eljárást alkalmaz:

• krízisprevenció (ha egy ember életterve összeomlik, azaz olyan állapot áll be, amely
extrém módon megterheli vagy akár veszélyezteti egzisztenciáját azzal, hogy társas
kapcsolatai beszűkülnek.
• terápia (az a folyamat, mely során új életperspektíva található és építhető fel a kliens
számára. A terápiából fokozatosan bontakozik ki a pedagógia.
• pedagógia: egy ember kísérésének folyamatát írja le saját élettere megvalósításában, a
maga konkrét fejlődési és életkori szakaszain át.
A munkavezérmotívuma, egyben kikerülhetetlen szakmai felelőssége: a kliens emberi
méltóságának megtartása vagy legalább visszaadásának megkísérlése.

Elsődleges arról van szó, hogy valaki képességei, lehetőségei által mivé válhat és csak
másodsorban arról, hogy most éppen milyen.

A dialógus csak kooperatív összefüggésekben valósulhat meg és ez csak úgy jöhet létre, ha
valamely objektummal, tényállással közösen, együtt kialakított munkamegosztással
foglalkozunk, elővételezve egy együttes ismeretet vagy közös produktumot.

A kliensek a maguk aktuális érzékelési, gondolkodási és cselekvési lehetőségei révén

dialógust folytathatnak, tanulhatnak és egy legközelebbi, magasabb fejlődési fokozat irányába
mozdulhatnak.

(Andi- féle magyarázat: a pácienssel közösen célokat hozunk létre, amelyet együtt valósítunk meg. Ismernünk
kell a páciens háttér történetét, érzelmi világát. Igyekszünk visszailleszteni a szociális/társadalmi életbe. Csak és
kizárólag párbeszédes formában, közösen valósítható meg. A terápia helyettesíti kezdetben a társadalmat.)

12. A fogyatékosság jelensége a PSZICHOLÓGIÁBAN

A pszichológia és a gyógypedagógia kapcsolatában az egymásra találás hamarabb

következett be a gyakorlati szakmai tevékenységben, mint a tudományos megközelítésben.
A XX. század során valósult meg miden tudományban a háttérterületi közeledés, ez az
időszak a tudományok egymásra találásának és egymásra hatásának időszaka volt.

Ranschburg Pált a hazai pszichológia és gyógypedagógiai pszichológia megalkotójának

tekintjünk, hiszen munkásságában az ép és a kóros pszcihés működések vizsgálata,
fogyatékos és nem fogyatékos személyek összehasonlító elemzése kezdettől szervesen
egybeépült. A kóros lelki jelenségek megismeréséből vont le az ép pszichés működések
törvényszerűségeire vonatkozó következtetéseket.
Korán felismerte, hogy a pszichológiának szorosan együtt kell működnie a
határtudományokkal.

A pszichológiát az emberrel foglalkozó tudományok rendszerében helyezte el és az

interdiszciplináris kapcsolatokat rendkívül fontosnak tartotta.

1.Elemekre bontó megközelítés:

A XIX.században a kísérleti pszichológia igyekezett a bonyolultabb lelki jelenségeket

egyszerűbbekre visszavezetni és az „egészet” részeiből megérteni.

Wilhelm Wundt szerint a pszichológiának 2 feladat van:

- kideríteni melyek a tudat elemei

- milyen kapcsolatot alkotnak ezek az elemek és közben milyen kapcsolódási
törvényeknek engedelmeskednek.
A fogyatékos ember megismerésében is tetten érhető az elemekre bontó megközelítésmód. Az
egyes sérült képességek, pszichikus funkciók feltérképezését szolgáló pszichodiagnosztikai
gyakorlat tükrözi ezt. Azonban a hazai gyógypedagógusok is hamar felismerték, hogy a
„részek meghibásodása” az egész szerkezetre is kihatással vannak.

2.Kórlélektan/ klinikai lélektan:

A XIX. század végén kibontakozó kórlélektan úttörői az általuk merevnek és mesterkéltnek

vélt laboratóriumi vizsgálatok helyett megvalósították saját klinikai módszerüket.
nagy jelentőséget tulajdonítottak az egyéni esettanulmányoknak, amelyekben fontos helye van
az élettörténet eseményeinek és az életkörülmények megismerésének.

Felismerték, hogy a normális működésben az egyszerű lelki folyamatok integrálva vannak,

azokat önmagukban nem lehet jól vizsgálni, sem azokat az összefüggéseket igazán
megismerni, amelyek a fejlődés során alakulnak ki, majd egymásra épülnek és bonyolultabb
működésegészekbe kezdenek.

Jackson felfedezte, hogy a lelkibetegségek lefolyása lépcsőzetes regressziót válósít meg.

Amikor egy kóros történés miatt „leépülés” következik be, akkor a lelki jelenségek fejlődései
egymásra épüléshez képest fordított sorrendben lehet megfigyelni: legelőször tűnnek el a
legutoljára szerzett ismeretek, élmények, még az időben elsők, a legrégebbiek változatlanok
maradnak.
A kórlélektani vizsgálatok kezdeti helyszínei az elmegyógyintézetek és a fogyatékos
személyek nagy intézetei voltak, majd a nevelés klinikusok magánrendelői váltak a
tanulmányozás helyszínévé.

Az intézetek a tudományos terepkutatás helyszínei voltak, hiszen azonos kórállapotot

képviselő, nagy számú vizsgálati személy állt rendelkezésre.

Kezdetben ezek az intézmények segítő szándékkal szerveződtek. Az USA-ban kísérletet tettek

arra, hogy meggyógyítsák, eltűntessék magát a fogyatékosságot, illetve a pszichés tüneteket.
A századfordulón következett be az a drámai változás, melynek során az intézmények a
társadalmi „tehermentesítés” funkcióját kezdték ellátni.

3.Behavorista megközelítés:

A XX. század elején, főleg a behavorista tanuláselméleti modell felhasználásával, széles körű
vizsgálatok folytak értelmi fogyatékos gyerekek rövid és hosszútávú memóriájának,
figyelmének megismerése céljából.

A klasszikus behavorizmus később jelentős változásokon ment át. A kutatások választ

kerestek arra, hogy a különböző kóreredetű fogyatékos személyek mentális operációban
milyen eltéréseket mutatnak, és ezek hogyan lehetnek összefüggésben az állapot hátterében
lévő genetikai tényezőkkel.

A fogyatékos gyerekek és felnőttek között találhatók olyan személyek, akik egyes kognitív
működések területén átlagot meghaladó teljesítményt érnek el. Őket nevezi a szakirodalom:
tudós mentálisan retardált személynek. Ezek az emberek szintén ösztönözték a kutatókat,
hogy tovább folytassák tanulmányaikat.

4Az eugenikai mozgalom:

Képviselője Henry Gobbard volt, aki az értelmi fogyatékosság öröklődéséről (1914) szóló
könyvében kifejtette, hogy az állapot kialakulásában a generációkon átadódó „rossz vér”
játssza a főszerepet.(Börtön vizsgálatok során közvetlen oki kapcsolatot félt felfedezni az
értelmi fogyatékosság és a bűnözés között. Az fel sem merült benne, hogy a súlyosan
kirekesztő hátrányos helyzet, szociális sodródás, az értelmi fogyatékossá minősítés is szerepet
játszhat a kialakult helyzetben. Mellesleg pszichológus volt).

Tehát szerinte és olvasói szerint az értelmi fogyatékosság öröklődik.

A XX. század első évtizedeiben felmerült a társadalmi beavatkozás gondolata a folyamat

megakadályozása érdekében. E törekvés nyomán jelennek meg eugenikai ajánlások az
életfogytig tartó szexuális szegregáció és a sterilizáció végrehajtását szorgalmazza. Az USA-
ban és Európában is sok tízezer értelmi fogyatékos személyt sterilizáltak a megkérdezésük és
beleegyezésük nélkül. Ezek az eszmék fokozták a fogyatékos személyekkel szembeni
ellenséges érzést.
Az értelmi fogyatékosság kóreredetének kutatása terén a XX. század közepére már elég
bizonyíték állt rendelkezésre az öröklődés elsődlegességének cáfolatára, mégis ez a gondolat
továbbélése hosszan tartó és makacs volt.

5.Előítéletkutatások:

1. Erving Goffman:
Az ókori görögöktől kölcsönzött stigma terminus köré építi fel a szociális identitásról alkotott
képét. Szerinte a stigma: olyan nem kívánatos eltérőség jele, amely egy személyt a mások
által vártnál különbözőnek mutat.
Elképzelése szerint 3 típusa különböztető meg:

- testi fogyatékosság (ide értve az érzékszervi fogyatékosságot is)

- a jellem torzulásai
- nem tolerált faji, nemzeti, vallási kisebbséghez tartozás.
Nemcsak a jól láthatóság vezethet stigmatizációhoz, gyakran elegendő a fogyatékosság
ismerete is mindenféle külső, jól látható jel nélkül. Mégis javarészt a jól láthatóságnak
köszönheti a testi fogyatékosság azt, hogy kutatások tárgyává vált.

2. Gordon Allport:
Etnikai és vallási előítéleteket különböztet meg, de az „elsöprő erejű címkézés” működésére a
vakságot hozza példának. A nevek, mint kategorizáció alapjai felszeletelik a világot. Egy
adott szempont alapján csoportosítunk, „címkézünk” és képtelen vagyunk más oldalról
közelíteni a dolgot. Ez a kategorizálás vezethet a fogyatékos emberekkel szembeni előítéletek
kialakulásához.
„A fogyatékosokról való előítélet olyan előzetes tudás és érzelmi viszonyulás, amely
megelőzi a fogyatékosokkal való személyes találkozást.”

3. Bogardus- féle „társadalmi távolságot” mérő skála:

Ezek a kutatások fejlesztik azt a provokatív kérdést, hogy mennyiben mondható előítéletesnek
az épek fogyatékosokkal szembeni elkerülő magatartása.
1925-ből származik.
Lényege: a fogyatékosságok különböző csoportjaival szembeni előítéleteket fiktív
társválasztási helyzetekben vizsgálja, azt kérdezve a vizsgálati személytől, hogy az adott
fogyatékossággal élő embert

1. szívesen látná -e szomszédnak

2. szívesen együtt dolgozna –e vele
3. szívesen barátkozna –e vele
4. szívesen fogadná –e családtagnak
5. szívesen fogadná –e házastársnak
A válaszok által felállítható egy rangsor a különböző fogyatékosságok között. Azt a válasz
kapták, hogy „az épek olyan mértékben fogadják el vagy utasítják vissza a fogyatékos
partnert, amilyen mértékben az a szükséglet kielégítési lehetőséget növeli vagy csökkenti.
Tehát a sorrend:

- pöszék
- látási fogyatékosok
- dadogók és hadarók
- hallási fogyatékosok
- értelmi fogyatékosok
6.Attitűd változások, új megközelítések:

- Az előítéleteket külső ráhatással csökkenteni a szakemberek szerint egylőre csak a

másik csoport tagjaival való személyes találkozással, vagyis kontaktushipotézissel
lehet. Nélkülözhetetlen a kölcsönösség.
A személyes kontaktus képes újra definiálni sérült emberhez való viszonyt azáltal, hogy
olyan személyes vonások is előtérbe kerülnek, melyek eddig takarásban voltak.
- Önattitűd vizsgálatok: a fogyatékossá vált ember önmagához, saját fogyatékosságához
való viszonya
- A gyógypedagógiai pszichológia a fogyatékos emberek személyiségének
megismerésével is foglalkozik, melynek célja annak megértése, hogy az illető, hogyan
éli meg saját fogyatékosságát.

- A XX. század végét az esélyegyenlőségért való küzdelem korszakának is nevezhetjük,

a korai fejlesztés elérhetővé tétele, az iskolai integrációs közoktatás- politikai
programok és az önrendelkező élet mozgalmak által.

A XXI. században csak úgy maradhat életképes a gyógypedagógiai pszichológia, ha együtt

tud működni a társ- és határtudományokkal, és azok eredményeit integrálni tudja.

13. A fogyatékosság jelensége a KOGNITÍV TUDOMÁNYBAN,

SZOCIOLÓGIÁBAN, SZOCIÁLPOLITIKÁBAN

1. Kognitív tudomány:

A kognitív tudomány az európai filozófiatöréneti és természettudományos hagyomány

folytatása.

A kognitív szemlélet az emberi megértésében azt tartja középponti mozzanatnak, hogy az

ember modelláló lény. Viselkedését a külvilágról kialakított bonyolult belső szerveződésű
modellek irányítják.

Paradigmái:

1) A kognitív tudomány első programja: a tudatlélektan (XIX.sz. vége)

- Csíráit a pszichológia fejlődésében és a pszichológiai iskolákban találjuk
- Alapvető célja azemberi megismerés vizsgálata
- Az önmegfigyelés mellett már megjelenik az idő és hiba vizsgálata, mint a belső
mentális reprezentációk megismerésének objektív kritériuma.
2) A kognitív (kísérleti) pszichológia (1950-70)
 - A pszichológia uralkodóan viselkedéselvű volt, majd ezt váltotta fel az
újjászületőember- és megismerés- központú kognitív pszichológia
- Alapvető módszere a laboratóriumi kísérletezés
- Az információfeldolgozó paradigma: a megismerés, úgy képzelhető el, mint külső
(érzékszervi) és belső (emlékezeti, figyelmi) kommunikációs csatornák, kódolások
és tárolások együttese
- Feltárta, hogy az érzéki világ és gondolati leképzésének világa között számos
feldolgozási lépés van
- Továbbá, hogy magának a gondolkodásnak többféle leképzési rendszere van
(belső, elvont, képi vagy nyelvi, logikai jellegűek)
- Idői szempontból is vannak elkülöníthető reprezentációk (nagyon rövid idejű-
másodperces, rövid idejű- 10mp, hosszú idejű tárolási rendszer)

3) Gépi ihletésű kognitív tudomány: az egységes információfeldolgozó paradigma (1970-

85)
- Szimbólum feldolgozó paradigma: a kognitív tudomány a pszichológia, filozófia, a
logika, a neurobiológia, a nyelvészet és az informatika közös nevezőjét keresi,
mikor a megismerés kutatást állítja előtérbe (nem külön területenként, hanem mint
azok sajátos metszete).
- A kor jellemzői: közös mozzanatokat tart fontosnak, egyneműnek tekinti az ember
gondolkodását; értelmezésében minden megismerés szimbolikus
- Mivel elsősorban számítógépes metafora uralta, a fogyatékosság minket érdeklő
kérdéskörében kevés mondanivalója volt.

4) Az interpretált kognitív tudomány: a biológiai és fejlődési értelmezés megjelenése

(1985től)
- A megismerő rendszereket ismét visszahelyezik eredeti keretükbe, biológiai,
társadalmi értelmezést adnak nekik, a biológiát, illetve a társadalmat pedig mint a
kategóriák forrását vagy korlátozó keretét értelmezik.
- Ezek mellett megjelennek az átfogó fejlődés modellek is, amelyek magának a
fejlődés menetének a magyarázó értékét emelik ki. Ezek az interpretációk egyben
a kognitív szemlélet átalakulásait is eredményezik.

A kognitív tudományi kutatás biológiai és fejlődési értelmezésekkel kapcsolódó

kutatási programjában segítheti a fogyatékosság egész problémájának elméletileg
megalapozott és egyben a beavatkozás lehetséges útjait is körvonalazó megértését.

2. Szociológia:

A szociológia alapkérdése: mi mozgat egy adott társadalmat, melyek azok a fő összefüggések

az aktuálisan jelentkező társadalmi összefüggések között, melyek az adott társadalom egészét
és változásának tendenciáját megszabják.

A társdalom jelenségeit empirikus tényeket figyeli, gyűjti és rakja össze egésszé és értelmezi.

Kompetenciája: a társadalomra szűkül. A szociológia megközelítési mód, ami bármely

társadalmi létezőre alkalmazható, annak szociológiai szempontú vizsgálatából áll és nincs
kizárólagosként értelmezhető vizsgálati területe.
Alapkategóriája: társadalmi struktúra. Minden társadalmi jelenséget abból a szempontból
vizsgál, hogy az milyen szerepet játszik a társadalom működésében.

Szociológiai értelemben a fogyatékosság, olyan társadalmilag létrejött és értelmezett testi és

értelmi állapot, amely biológiai terminusokban leírható tényekben gyökerezik.

A szociológiai felfogás szerint a szokásostól való testi vagy szellemi eltérés gyakran a
normálistól való eltérésként is értelmeződik az emberi közösségekben, hiszen a tartósan létező
szokásost a közösségek hajlamosak egynek tekinteni a normálissal.

Tehát a fogyatékosság fogalom léte és tartalma feltételezi a normalitásfogalom meglétét, ez

társadalmanként változik.

A szociológiai magyarázat oldaláról nézve az az alapvető kérdés, hogy a fogyatékosság

milyen mértékben befolyásolja az emberek társadalmi helyét és lehetőségeit

A szociológia egyik, gyógypedagógiára is kiterjedő vizsgálati területe az életminőség és a

hátrányos helyzet kutatása.
Élet minőség: az egészségi jellemzők másfajta életminőséget hoznak létre az érintettek
számára, mint az épekre jellemző (eltérő időbeosztás, társas kapcsolatok).

Hátrányos helyzet: ugyanolyan eredmény eléréséhez a fogyatékosoknak és a betegnek több

erőfeszítést kel tenniük.

Marginális társadalmi csoport vagy jelenség: legkülönbözőbb csoportok (hajléktalan,

bűnözök, bevándorlók) és jelenségek (bűnözés, alternatív életvitel) sorolandók.

Vonatkozási csoport:

Nem elhanyagolható vizsgálati terület a fogyatékosokat ellátó foglalkozások szociológiája.

Nem közvetlenül vizsgáljuk a fogyatékosoknak a társadalmi struktúrában betöltött helyét,
hanem közvetetten, mint egy másik társadalmi csoport tevékenységével reprodukált csoportét.
A fogyatékosok számára a gyógypedagógusok az elsődleges vonatkoztatási csoport.

A gyógypedagógusok és a fogyatékosok tehát egymást kölcsönösen konstruáló csoportok a

társadalmi struktúrában.

A gyógypedagógiai szociológia egyfelől a gyógypedagógiai élet szociológiai elemzése,

másfelől a gyógypedagógiai tevékenység tartalmának, formájának és mindezek társadalmi
oda- vissza hatásának elemzése.

3. Szociálpolitika

A fogyatékossággal élő népesség társadalmi helyzetéről viszonylag kevés adat és felmérés áll
rendelkezésünkre.
A demokratizálódás hatására a fogyatékossággal élők is hangot nyertek, társadalmi
érdekérvényesítést szereztek maguknak.
A rendszerváltozást követő évtizedben megnyilvánult a törvényhozói és törvényalkotói
szándék a fogyatékossággal élők esélyteremtésére, ám a programok végrehajtása, az
intézményrendszer kiépítése még várat magára.

A fogyatékos alap- és nappali ellátásának célja, hogy a fogyatékos személyek lehetőleg

lakóhelyükön, integrált körülmények között élhessenek. Erre legjobb lehetőség a nappali
ellátás igénybevétele. Ezen intézmények száma növekedett (1993-ban 44db, 2000-re 84db
intézmény van az országban). A növekedésnek hála ma már nincs olyan megye, ahol ne lenne
ilyen intézmény. Azonban hozzáférhetőség igencsak korlátozott, a regisztrált álláskeresők
aránya meghaladja a már ellátottak 20%-át.

Az ápolást, gondozást nyújtó intézmények közül a fogyatékos otthonokban élők számában

nem történt olyan jelentős emelkedés, mint a nappali ellátás tekintetében. (1993-ban 8500fő,
2000-ben 11ezer fő).

A rehabilitációs intézményekben 1993-as 4378 fős létszám 2000-re több mint 200-al
csökkent.

Az átmeneti elhelyezésben részesülők, gondozóházakban élők száma alacsony.

A szolgáltatások azonban messze elmaradnak a valós szükséglettől. Teljesen hiányzik a

támogató szolgálatok kialakítása, nappali ellátó intézmények kiépítettsége elmarad az
igényektől, az akadálymentesítés is várat magára.

A szociális törvény rendelkezése szerint kétféle lakóotthont kell megkülönböztetni: a

pszichiátriai betegek és a fogyatékos személyek lakóotthonát, amelyek létszáma 8-14fő lehet.
A lakóotthonban azonos és különböző típusú betegségekben, fogyatékosságban szenvedő
személyek egyaránt elhelyezhetők, de figyelembe kell venni a szakorvosi véleményt.

A fogyatékos személyek munkaerő- piaci integrációja:

Az 1990-es évek nagyarányú munkahelyvesztése fokozottan érintette a hátrányos helyzetű

munkavállalókat.

Az orvos szakértői elbírálás jelenlegi rendszere jellemzően konzervatív. Ez azt is jelenti, hogy
ez az intézmény struktúra lényegében „lemond” a megváltozott munkaképességű személyek
társadalmi, munkaerő- piaci beilleszkedéséről.

Két speciális foglalkoztatási formát különböztetünk meg a célszervezetnél foglalkoztatottak és

a szociális foglalkozásokban bedolgozói jogviszonyt. Az ilyen intézményekben dolgozók
száma folyamatosan nőtt, jövedelmük emelkedett, bár még így is messze elmarad az aktív
munkaképességű személyek keresetétől.
Egy 2001/2002-ben, OFA támogatásával megvalósult kutatásban, hazánk 200 legnagyobb
gazdasági társaságánál végeztek felmérést.
Az eredmények röviden:

1. A foglalkoztatottság jellemzői: elsősorban mozgásszervi, másodsorban hallássérült

személyeket alkalmaznak leggyakrabban.
2. Területi megoszlás: Dél- dunántúli cégek 100%-a, közép- dunántúli cégek 44%-a,
észak-Magyarország 72%-a és Pest megyei cégek 50%-a alkalmaz megváltozott
munkaképességű személyeket.
3. Tapasztalatok nemenként: az alkalmazottak 39%-a nő, 61%-a pedig férfi.
4. Életkor és kereset: a legfiatalabb munkavállalókat a külföldi tulajdonú vállalatok
foglalkoztatják. Átlag kerestük 103ezer forint, ugyan annál a cégnél a nem
megváltozott munkaképességű dolgozó kereste 132ezer forint. Tehát havi bruttó
keresetük 24%-al alacsonyabb. A fővárosi és környéki munkavállalók helyzete a
legjobb.
5. Külföldi és magyar tulajdonú vállalatok: A külföldi tulajdonú vállalatoknál dolgozók
relatív és abszolút helyzete is jobb, mint a magyar munkavállalatoknál dolgozóké.
6. Szakmastruktúra: külföldi tulajdonú cégek 84%-ban, addig a magyar cégeknél
átlagosan 69%-ban saját szakmájukban dolgoznak a munkavállalók. 70%-uk szellemi,
30%-uk fizikai munkát végez.
7. Rugalmas foglalkoztatási formák: leginkább a részmunkaidős foglalkoztatást
perferálják a vállalatok.
8. A foglalkoztatás egyéb kérdései: általánosságban elmondható, hogy ezek a vállalatok
alacsony mértékben használnak fel külső információkat, tapasztalatokat
foglalkoztatási gyakorlatuk kialakításához.
Ismereteink folyamatosan bővülnek a fogyatékos személyek foglalkoztatáspolitikájának
természetéről. Évről évre nagyobb számban lépnek be fogyatékos személyek mind az
elsődleges, mind a másodlagos munkaerőpiacra.

14. A fogyatékosság jelensége a KÖZKAZDASÁG-TUDOMÁNYBAN és a

JOGTUDOMÁNYBAN

Közgazdaság- tudomány

1. Hagyományos közgazdaságtan:
- Az áruk világával foglalkozik, csak azokat a tevékenységeket tekinti gazdaságiaknak,
amelyek pénz közvetítésével bonyolódnak.
- A fogyatékos embernek nincs helye a hagyományos ökonómia világában, hiszen ott
minden ember csak humán tőkeként szerepel. A fogyatékos ember humán tőkéje, azaz
jövedelemtermelő képessége tipikusan alacsony vagy éppen minimális. Ezért sok
esetben őket értéktelen létezőnek tekinti a pénzorientált közgazdaságtan világa.
- Azonban ha hangsúlyozni szeretnénk alacsony jövedelemtermelő képességüket, akkor
makroökonómiai szempontból megtermelt nemzeti jövedelem az, ami részben a
rehabilitált személy munkájából ered, részben pedig a ki nem fizetett, megtakarított
rokkantsági nyugdíjból ered.
- Itt tehát a fogyatékos ember ugyanúgy „termelési tényezőként”, „erőforrásként” van
jelen, akárcsak a többi ember, gép, föld.

2. Alternatív közgazdaságtan:
- Feladatának tekinti a hagyományos közgazdaságtan szűk látókörű, egydimenziós
szemléletéttől eljutni egy tágabban értelmezett, humánusabb megközelítés felé eljutni.
Szeretné az embert elismerni, mint önértékű létezőt.
 - A gazdaság értelme az ember megélhetésének a természettől az embertársaitól való
függőségéből származik. Ennél fogva nem tesz különbséget fogyatékos és nem
fogyatékos ember között.

3. Az alternatív ökonómia emberképe: Homo Oeconmicus modelljének meghaladása:

- A hagyományos közgazdaság emberképe, a Homo Oeconomicus modellje (a saját
hasznát maximalizáló egyén, aki racionálisan választja meg az önérdekű céljait
legjobban szolgáló cselekvései eszközét).
- A szocioökonómia álláspontja szerint az emberi motivációnak 2 forrása van: a
hasznosság és a morál.
- Az ember elégedettsége származhat valamely hasznos jószág vagy szolgáltatás
élvezetéből vagy hogy a cselekvése megfelel az általa elfogadott etikai elveknek,
normáknak.
- Az emberek számos dolgot azért tesznek meg, mert szerintük az helyes, nem pedig
azért, mert az számukra hasznos.
- Az ember egyidejűleg 2erős késztetés feszültségében él: követni szeretné saját
hasznát, de meg kíván felelni az elfogadott etikai normáknak.
- Az alternatív ökonómia emberképének van közös halmaza a gyógypedagógia
fogyatékos ember képével. Ezek a következők: egész, teljes ember, aki közösségben
él, akivel partneri viszony kiépítése és működtetése lehetséges és szükséges.
Jogtudomány

1. Fogalmak:

Emberi jogokon a természettől, Istentől vagy az államtól eredő, születéstől fogva minden
személyt egyenlően és elidegeníthetetlenül megillető jogokat értjük.
Főbb forrásai az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata és az Egyezmény az emberi jogok és
alapvető szabadságjogok védelméről.

Állampolgári jogok: az állampolgárok egyenjogúságát és az állami hatalom korlátozását

garantálják.
Az emberi és állampolgári jogok négy generációját különböztetjük meg:
• szabadságjogokat,
• gazdasági- szociális és kulturális jogokat,
• az állam tevékenységében való részvétel jogait.
• a társadalmi együttműködés szervezésének állami kötelezettségét.
Jogegyenlőség: a jogok hátrányos megkülönböztetés nélküli azonos mennyiségét jelenti a
polgárok számára (a társadalomban).
Törvény előtti egyenlőség: a jogalkalmazásában és igazságszolgáltatásban a hatóságok,
bíróságok előtt mindenki egyenlő.

Az állampolgári egyenjogúság mind a kettőt magában foglalja.

A modern jogállamban a jogalkotóknak lehetővé kell tennie a jogok gyakorlásához szükséges
feltételek megvalósulásának jogi környezetét is.
Formális jogegyenlőség: amikor a törvény egyenlő jogot ad, de ezek gyakorlásának a
jogosultak bizonyos körében természeti vagy társadalmi akadályai vannak. (pl
mozgáskorlátozottaknak nincs kiépítve rámpa, lift stb)
 2. Diszkrimináció:

Az esélyegyenlőségek kiküszöbölését célzó intézkedések fogalma nem egyenlő a hátrányos

megkülönböztetés (negatív diszkrimináció) logikai ellentétével, az előnyös
megkülönböztetéssel (pozitív diszkrimináció).
Az esélyegyenlőséget a jogon belül közvetetten hozott intézkedésekkel és a jogon kívüli
előnyben részesítésekkel kell kiküszöbölni).
A negatív diszkrimináció akkor ütközik jogegyenlőséget biztosító alkotmányos tilalomba, ha
személyiségi jogi sérelemmel jár együtt, emberi méltóságot sért. A megkülönböztetés még
önmagában nem jogellenes.
Az „esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését segítő intézkedések” azok, amelyek nem
közvetlenül, hanem közvetve érintik a fogyatékosok jogainak érvényesülését pl:
finanszírozási, gyógypedagógiai szolgáltatás, oktatásszervezési és pedagógiai módszertani
feltételek megléte.
Azt mindig figyelembe kell venni, hogy a pozitív diszkrimináció ne okozzon problémát,
hátrányt a többség számára.
Minden hátrányos helyzetű rétegbe (fogyatékos, kisebbség, fiatal, nő stb) tartozó
állampolgárok jogainak gyakorlását segítenie kell a társadalomnak, minden olyan eszközzel,
ami nem sérti jogegyenlőséget és a negatív diszkrimináció tilalmát.
Hazánkban a fogyatékosok jogai „jogi természetüket illetően többnyire a gazdasági- szociális
jogokéhoz állnak közelebb…”.
Ezt bizonyítja a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük elősegítéséről szóló
1998.évi XXVI. törvény (2.§ (5) bekezdése: „ az állam köteles gondoskodni a fogyatékos
személyeket megillető jogok érvényesítéséről, a fogyatékos személyek hátrányait kompenzáló
intézményrendszer működtetéséről a nemzetgazdaság mindenkori lehetőségeivel összhangban”)

A fogyatékosság fogalma a magyar jogban:

„fogyatékos személy: az, aki érzékszervi –így különösen látás-, hallásszervi-, mozgásszervi, értelmi
képességeit jelentős mértékben vagy egyáltalán nem birtokolja, illetőleg a kommunikációjában
számottevően korlátozott, és ez számára tartós hátrányt jelent a társadalmi életben való aktív
részvétel során.” (1998.évi XXVI. törvény 4§)

A jogágak speciális meghatározásai e fogalom szinte minden elemét kisebb- nagyobb

mértékben felülírják, új definíciókat fogalmaznak meg a fogyatékosságról pl.:
családtámogatásra jogosultság szempontjából; magasabb összegű családi pótlékra jogosultság
érdekében; közlekedési kedvezmények kapcsán; személyi jövedelemadó kapcsán.
Általában ezek az új, változó definíciók megszorító jellegek íródnak át jogáganként.
A fogyatékosok jogainak érvényesítése még korántsem teljes természetességgel történik.
Szükség van a gyógypedagógusokkal közös kooperatív munkára.

15. A fogyatékosság jelensége a KULTURÁLIS ANTROPOLÓGIÁBAN és a

FILOZÓFIÁBAN
Központi elméleti fogalma a társadalom és a kultúra (értékek, hagyományok, nyelv)

Módszertanilag az antropológia esetleírásokat készít emberekről, csoportokról,

társadalmakról, kultúrákról, majd ezeket összehasonlítja. Ezek mellett esettanulmányokat és
terepmunkát is végez, általában idegen, távoli, egzotikus helyeken.

Kritika: a gyerekek, beteg vizsgálata nem történt meg, azaz a nem egzotikus nem lettek
megfigyelve, pedig világunk jobb megismerése szempontjából fontos vizsgálati területek.

Az antropológia az 1960-as évektől fordult jelentősebb mértékben a fogyatékosság, mint

kultúra, közösség és identitás felé.
A polgárjogi mozgalmak egyszerre keltették fel a társadalmi és tudományos érdeklődést a
fogyatékosok, mint önálló identitással rendelkező csoportja iránt.
Az USA-ból indult, mikor 1962-ben a mozgáskorlátozott Ed Roberts bekerült a Kaliforniai
Egyetemre. Korában a fogyatékosok nem alkottak semmilyen különálló, egységes csoportot.
Az angolszász területeken kezdtek közösségeket, clubokat, szervezeteket létrehozni, melyek
tovább terjedtek.

Mike Foucalt előfutára volt a kritikai kultúrakutatás irányzatának, illetve a fogyatékosság

vizsgálatának azzal, hogy az intézmények ember- és testképformáló tevékenységét helyezte
előtérbe.

A fogyatékosság antropológiai vizsgálata szempontjából az egyik alapkérdés, mennyire

korlátozódik a jelenség medikális területre, valamilyen hiányra, patológiás állapotra, ennek
következményére, illetve mennyire és milyen módon kapcsolódik a fogyatékossághoz a
sajátos életmód, kultúra, ennek révén a közös identitás kialakulása és működése.

(Egy állapot csak időleges, mert amit leírnak róla az változik pl: most még tanuló,holnap már
dolgozó)

A FOGYATÉKOSSÁG JELENLÉTE A FILOZÓFIAI ANTROPOLÓGIÁBAN

A filozófia alapkérdései, valójában az antropológia alapkérdései is:

• Mit tudhatok?
• Mit kell tennem?
• Mit szabad remélnem?
• Mi az ember?
Az antropológia a filozófia alaptudománya.

A filozófiai antropológia nézőpontja szerint az ember elve „fogyatékosan” születik, hiszen az

életben maradáshoz el kell sajátítania a nyelvet, kultúrát, társadalmi szokásokat,
intézményeket kell létesítenie és fenntartania. Éppen emiatt a szociális és tanulási hatások
miatt képes „bármivé” fejlődni.

Mivel a magasabb rendű működések végső alapja az ember biológiájában, eredendő

morfológiai hiányosságaiban áll, így a különféle érzékszervi, értelmi vagy
mozgásfogyatékosságok nem jelentenek eltérést az ember általános antropológiai statusától,
sőt kihangsúlyozzál az ember „biológiai esendőségét”.

Tehát a fogyatékosságnak a filozófiai embertan szintjén nincs külön antropológiája, hanem

része az általános antropológiának.

A fogyatékosság az emberi létezés azon formája, melyben a legtisztábban körvonalazódnak az

ember mibenlétének általános jellemzői.

16. A fogyatékosság jelenléte a bioetikában

A bioetika önálló tudományágként az 1970-es években kezdett kialakulni az Amerikai

Egyesült Államokban.

Bioetika: a fogyatékossággal több rétegű és több szempontú a kapcsolata:

- biológiatudomány
- technikai fejlődés
- társadalmi egyenlőségi és engedetlenségi mozgalmai
- polgári és emberi jogi mozgalmak
- orvosi etikai kérdések

Az emberi jogokhoz illeszkedve a betegek mind inkább olyan jogokat kezdtek igényelni az
egyenlő orvos-beteg kapcsolatban, mint például az informáltsághoz való jog, illetve a
tájékoztatás kötelezettsége, a szabad döntés joga, az emberi autonómia tiszteletben tartása és
az emberi körülményekhez való jog. A hagyományos orvosi etika bioetikává átalakulásával az
orvos kötelességei helyett a betegek jogai váltak fontossá.

A bioetikát kettős céllal definiálhatjuk: lehet elméleti tudományként értelmezni, ugyanakkor

politikai mozgalomként is, mely a polgári szabadságjogokért folytatott küzdelem része.

A társadalom részéről:
- zavartság:
Az egészségesek fogyatékos ember társaságában először általában zavart éreznek. Nem
tudják, hogyan kell viselkedniük, mennyire szabad például észrevenniük a másik látható
fogyatékosságát. Ha úgy viselkednek a másikkal, mintha teljesen egészséges lenne, akkor
esetleg nem adják meg neki azt a segítséget, amire fogyatékossága miatt rászorul. Az is bántó
lehet azonban, ha valaki ilyenkor túlságosa segítőkész, hiszen ez a fogyatékos személy
másságát, képességhiányát hangsúlyozza, leereszkedőnek tűnhet . A társadalom
fogyatékosokkal szembeni zavartsága nagyrészt az informálatlanságból ered. A többség nem
ismeri kellően, hogy a fogyatékosság miben csökkenti, és miben hagyja érintetlenül az általa
érintett ember lehetőségeit, nem tudják, hogy a fogyatékosok miben térnek el, s miben
hasonlítanak a nem fogyatékosokhoz.

-szóhasználati bizonytalanság:
A fogyatékosság elnevezés még elfogadhatónak tűnik, de mára a fogyatékos megjelölés kicsit
sértővé, pejoratív jelentésűvé vált, s az ezzel kapcsolatos hazai törvény, az 1998. évi XXVI.
törvény is inkább fogyatékos személyekről, illetve fogyatékos emberekről beszél. Az
érintettek körében ma a legelfogadottabbnak talán a sérült, a korlátozott vagy az akadályozott
megnevezések számítanak, s ezek a köznyelvben is egyre jobban terjednek.

Davis szerint: A normális emberi élet a fogyatékosság felől a fogyatékosság felé tart. Az
újszülött. Az újszülött- és a kora gyermekkor ugyanis egyfajta fiziológiás fogyatékosságnak
tekinthető, amelyet az egészséges gyermek fokozatosan „kinő”. Időskorunkban pedig- kisebb
vagy nagyobb mértékben- valamennyien ismét fogyatékossá válunk, hiszen romlik a látásunk,
hallásunk, mozgásképességünk s számos egyéb funkciónk is.

A fogyatékosság orvosi- rehabilitációs modellje

A fogyatékos személy hátrányát, a társadalmi életből való kirekesztődését maga a

fogyatékosság okozza, ennek megoldása pedig orvosi eszközökkel, a fogyatékosság
megszüntetésével vagy enyhítésével, illetve a fogyatékos személy rehabilitációjával
lehetséges. A modell fontos elve, hogy elsősorban a fogyatékos személynek kell- orvosi és
gyógypedagógiai segítséggel- alkalmazkodnia az egészségesek társadalmához, s nem a
társadalomnak a fogyatékoshoz.

A fogyatékosság szociális- konstrukcionista modellje

Az orvosi modellhez képest radikális változás a fogyatékosság szociális vagy konstrukcionista

megközelítése. Ez abból indul ki, hogy a fogyatékos ember nem kevesebb, mit a többi ember,
csak más.
A konstrukcionista modell szerint a fogyatékos személyen egyfajta társadalmi kisebbségnek
tekinthetők, s ha a társadalom nem tud alkalmazkodni e kisebbség igényeihez, az inkább a
társadalomfejletlensége, s nem az egyén hibás funkcionálása.
A fogyatékosság szociális modelljének fontos etikai következménye, hogy ha a
fogyatékosokat sújtó hátrányok a társadalmi kirekesztés és diszkrimináció miatt jönnek létre,
akkor a társadalomnak kötelessége ezt az igazságtalanságot megszüntetni.
A fogyatékos személyek nem csökkent, hanem inkább más képességűek. Bizonyos
területeken rosszabbul funkcionálnak ugyan, mint az egészségesek, más területeken viszont
esetleg akár jobban is.

A fogyatékosság integratív megközelítése

Mind a fogyatékosság orvosi és mind a társadalmi-konstrukcionista modellje egyoldalú.

Silvers semleges modellt javasol ennek kiküszöbölésére. A WHO is a kétféle koncepció
integrálását ajánlja, s az új, integratív modellt a fogyatékosság bio-pszicho-szociális
megközelítésének nevezi. Ez azt hangsúlyozza, hogy a fogyatékosság mindig egyszerre
biológiai, pszichológia és társadalmi jelenség is, ezért problémájának kezelése során mind az
orvosi, mind a szociális-konstrukcionista modell meglátásaira támaszkodnunk kell, elkerülve
azonban egyoldalúságukat.

A fogyatékosok morális státusával kapcsolatos vita

A legtöbb társadalom valójában a gyakorlatban a súlyos fogyatékossággal élő személyt
alacsonyabb morális státussal rendelkezőnek tekinti, mint az egészségest. Ezt bizonyítja
például, hogy nagyon sok ország szabályozásában terhességmegszakításra- súlyos
fogyatékosság esetén- még a terhesség előrehaladott szakaszában is sor kerülhet, amit
egészséges magzat esetén már nem engednek meg. A magyarországi abortusztörvény – 1992.
évi LXXIX. törvény- is ezt a megoldást követi.

Peter Singer felfogása

Álláspontja szerint egy ember csak akkor rendelkezik az élethez való joggal, ha már öntudata
van. Mivel az újszülött öntudattal még nem rendelkezik, ezért őt Singer megölhetőnek tekinti
abban az esetben, ha olyan súlyos fogyatékossággal rendelkezik, amely életét, a saját
nézőpontjából tekintve, megélésre nem teszi érdemessé.

Kritika: Nem tudja megmagyarázni az öntudattal még nem rendelkező emberi élet
értékét. Ha az embernek az élethez való jogát az öntudat függvényévé tesszük, akkor
lehetetlen tovább fenntartani a minden emberi egyenlő értékéről vallott felfogásunkat.

17. A fogyatékosság jelensége a teológiában, történelemtudományban

Teológia

A fogyatékosság kérdésével foglalkozó szakemberek két dolgot jegyezhettek le az egyház

szerepéről:

1. az elmúlt 2000 évben az egyház a társadalom legérzékenyebb és legtevékenyebb

rétegéhez tartoztak, számarányukhoz képest óriási erőt fordítottak a fogyatékosok
gondozására.
2. a szakemberek többször érezhették, hogy a pozitív hozzáállást nem mindig egészítette
ki megfelelő szakértelem, főleg tenni akarás motiválta és nem az elvi, ill. szakmai háttér.
A keresztyén hit történeti valósságként értelmezi magát, hittételeit történelmi
dokumentumokból vezeti le, amelyek meghatározzák a keresztyén hitet és ezen beül hitbeli
viszonyulását a fogyatékos embertársához.

Ószövetség:

A fogyatékosság nem diagnosztikai úton, hanem külsődleges szempontok szerint különül el:
mennyire tud részt vállalni a társadalmi életben. Így fogyatékossággá válik az öregség is. Van
olyan történet, amelyben az öregség és a fogyatékosság ugyanolyan elbírálás alá esik,
mindkettőről gondoskodni kell. De nem csak a látható testi fogyatékosságot ismeri az
Ószövetség, tud az elme megbetegedéséről is. Pl. Dávid Ákis királyhoz kerülve félelmében
elmebetegnek tetteti magát. Így ő kivétett a társadalmi harcok kereszttüzéből, ha
gondoskodást nem is kapott, de védelmet igen. Az idő előrehaladtával a zsidóság körében is a
hívők egymás közötti szolidaritása nyer fontosságot. „Irgalmat gyakorolni” görögre fordított
változatából származik a mai rossz ízű „alamizsna” szavunk. Ám a zsidóság ezt nem negatív
értelemben élte meg, sokkal inkább a kötelező adakozást jelentette, később az iszlámban is az
egyik fő erényt az alamizsnálkodás jelentette. Ez úgymond egy szolidaritásalap lett, amit
aztán a fogyatékosok között rászorultság alapján osztottak szét, függetlenül attól milyen
fogyatékosság okozta a rászorultságot. Jézus rendre a szolidaritásra szoruló embereket
gyógyította.

Újszövetség:

Itt megtalálható a kettőség: a hit szolidaritása és a gyógyulás ereje meghatározta az egyház

tevékenységét. Már korán intézményesült a rászorultak ellátása. A hittársakról való
gondoskodás feltűnő volt a nem keresztyén lakosság számára is. Később egy sor olyan
funkció került az egyház szolidaritási keretébe, amit ma már külön intézmények nyújtanak
(oktatásügy, egészségügy). Fontos a diakónia szó, amely a jeruzsálemi ősgyülekezet által az
özvegyasszonyokról való gondoskodás céljából hét diakónus kezdetleges intézményét is
jelölhetné. Ez bizonyítja, hogy a keresztyén gyülekezetekben központi jelentőségű volt a
rászorultak segítése. Mindez Jézus Krisztus igehirdetéséből és viselkedéséből vezették le.

Összefoglalva

1. A kereszténység történeti dokumentumai szerint, az emberi élet komplex: szerteágazó

és átfogó egész élet. A fogyatékosság mindannyiunkban megvan, hisz amiben az egyik
ember jobb, abban a másik gyengébb.., az ember értékét nem a fogyatékosság vagy
kiválósság adja meg.
2. Az emberi élet nem azonosítható az individuális élettel, kollektív élet. Tényleges értéke
nem mérhető fel önmagában, hanem mindig radikálisan függ attól az összefüggéstől,
amiben áll. Természetesen a keresztény hit elsősorban a Jézus Krisztussal való
közösséget tartja meghatározónak a kollektív élet értelmezésében.
3. Az ember esendőként jön a világra, alkalmatlan az önálló életre ami öregségére is
előfordulhat. Az irgalom gyakorlása nem azzal motivált, hogy egyszer te is irgalomra
szorulsz, erkölcsi alapot erre maga Jézus Krisztus add, aki mindenki szolgája volt. A
tudatosság azonban lehetővé teszi, hogy az orvosilag diagnosztizált fogyatékos együtt
éljen az egészségessel.
4. A fogyatékossághoz vezető betegségek értékítélettel való ellátása az európai kultúra
eltévelyedése, nem vezethető vissza a keresztyén történeti dokumentumaira. (soha nem
nevezi az ügyetlent „bénának”, a butát „idiótának”stb.)
Imago dei

A fogyatékosság valamilyen hiányt, defektust jelent. A teológiai antropológiában az ember

Isten képmása. Ezt az istenképűséget semmiképp sem a fogyatékos mivolt szünteti meg. Az
első emberpár bűnesete okozta azt (1 Móz 3). Gyakran akarják a fogyatékosságot és a bűnt
egymás következményeként meghatározni, ám ezt Jézus Krisztus határozottan elutasítja. A
fogyatékos ember (az értelmi f. is) Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember; Isten
képét benne csak az eredendő bűn homályosítja el, nem egészségi állapota. A Krisztus –
követés a krisztusi szolgálat magunkra vállalását jelenti: a társadalomban elszenvedett
egyenlőtlenségeken kívánunk enyhíteni. A rászorulókon való segítségnyújtás során Isten
cselekszik a hívő ember által.

Diakónia:
Már a III. században a népjóléti kérdés fontos volt a püspökök számára. Ahogyan Jézus tette
az egyház is fő feladatnak tekintette a tanítást és gondoskodást. Kálvin a diakóniát bibliai
módra akarta megszervezni melynek nem csak a beteggyógyítás, de a társadalom peremére
került emberről való gondoskodás is feladata. Az iparosodás elterjedésével az egyház ki kell
lépjen a templom falain kívülre, misszióban szólítja meg, keresi fel az elesett embert. Bár
külső szemlélőnek taktikai kérdésként tűnhet fel ez a gondoskodás, de ténylegesen a diakóniai
munkát végzők erősödtek meg hitükben, s még a mostoha politikai körülmények között is
irigylésre méltó egyházi életet valósítottak meg.

A modern társadalomban az egyház már csak a kistestvér szerepét tölti be a fogyatékosokról

való gondoskodásban.

Történelemtudomány

A történettudomány időről-időre változik. Míg a XIX. sz. személyekre és eseményekre

koncentrált, a II. világháború után inkább a mindennapi élet struktúráit tekinti fő kutatási
témájának. A betegség, fogyatékosság nem tartozik a kutatott területei közé. Ám a
rendelkezésünkre álló anyag átvizsgálásával kiválaszthatunk néhány olyan esetet, amellyel
képet alkothatunk arról milyen lehetett a beteg, fogyatékossággal élő ember elfogadás, el nem
a fogadása a különböző korszakokban.

Ókor:

Legelsőként talán a biblia Saul királyt említhetnénk, aki valamilyen depresszióban vagy
hasonló betegségben szenvedhetett. Bár az ő helyzete király lévén kiváltságos (zeneterápiával
kezelik), az egyszerű ember nem kap ilyen ellátást. Ezekiel próféta könyvében is elrejtve egy
bénulásos betegséget fedezhetünk fel ill. a háborodottság határait súroló cselekedetek is
megjelennek. De elfogadott, hogy a prófétaság tisztelt és félt intézményéhez hozzátartozott a
normálistól való eltérő viselkedésmód. Ám egyik eset sem tekinthető tipikusnak egyikük sem
volt az „utca embere”, betegségük vagy politikai jellegű vagy hivatásuk velejárója.

A hétköznapi beteget stigmatizálják és mint a társadalmi véleményalkotásban oly gyakori

nem egyéni kvalitásai, hanem stigmái szerint ítélik meg. A legradikálisabb reakció a teljes
elkülönülés, bár karantént csak a súlyosan fertőző betegségeknél alkalmaztak.

Az ékírásos kultúra világa:

Az ékírásos iratok csak megerősítik, hogy a teljes izoláció csak a súlyosan fertőző betegségek
velejárója. A mezopotámiai omenlisták említést tesznek arról, hogy a város utcáin különböző
testi és értelmi fogyatékos emberekkel lehet találkozni. Azt is leírja, hogy ezek egyik
csoportja jót jelent a város számára a másik rosszat. A szöveg tanúbizonysága szerint viszont
marginalizált csoportról nem beszélhetünk e fogyatékossággal élők kapcsán. A
templomgazdaságokban nagyon gyakran találkozunk fogyatékos munkaerővel. A gazdasági
haszon keveredett a gondoskodás eszméjével, hiszen ezek a hátrányos helyzetű rétegek itt
megélhetést találtak. A betegeket nem taszítják ki, eredeti környezetükben maradhattak, sőt
sokszor a hozzátartozótól (pl: férj) a gondoskodást is elvárták. Mégis a fogyatékos mindig
kevésbé számított értékesnek, mint az egészséges.
A klasszikus ókor:

Az eszményi helyzet természetesen az egészséges, de ez nem jelentette a fogyatékos számára

a teljes társadalmi és egyéni ellehetetlenülést. Még ebben a korban is csak a súlyosan fertőző
betegeket izolálták. Persze, az hogy nem létezett az intézményes elkülönítés még nem jelenti,
hogy a beteg/fogyatékos nem magányosodott el. Sokszor saját otthonuk vált börtönükké.

A betegség és fogyatékosság mögött bűnt, isteni büntetést vagy démonokat sejtettek így a
gyógyításban is a szakrális (vallási) világ játszik nagy szerepet.

Ókor után:

Ekkor sem változik a fogyatékosságról alkotott vélemény. Még az újkorban is gyakran kötik
ezeket a fogyatékosságokat valamilyen bűnhöz, és ez a gondolat egészen a XVIII. századig él
majd ezután kezdik a jelenséget a betegségek világába sorolni. Európában megjelennek az
első tébolydák, amelyek igaz, hogy inkább börtönre hasonlítanak, de jelentőségük abban áll,
hogy a testi és értelmi fogyatékosság jelensége kikerül a szakrálissal érintkező szférából és
ellátórendszert sürget.

Sajnos a történeti forrásokban a jelenség mindenkori társadalmi és személyes súlyához képest

elenyésző információt találunk a fogyatékosságról ill, a fogyatékkal élőkkel szembeni
bánásmódról.

A kutatás nehézség abban rejlik, hogy a hétköznapi fogyatékkal élő ember nem kutatási
területe a történelemnek.

A történettudomány keveset tud mondani a fogyatékossággal élőkkel kapcsolatos társadalmi

magatartás alakulásáról. Igény van rá, ám ez is kívülről érkezik. Ez elsősorban fogalmi
támogatásra való igényt jelez és a történeti jelen megértésére vonatkozik, köszönhetően egy
olyan társadalmi érzékenység megjelenésének, amely intézményes és lehetőleg
társadalomtörténetileg is igazolt megoldást kíván adni a fogyatékossággal élők társadalmi
problémáira.

A XIX-XX. századig nem áll rendelkezésre olyan nyelvi tér, amelyben a társadalom a
fogyatékos emberek helyzetét, a többségi társadalomhoz való viszonyát meghatározta volna.
Ha mégis a történettudomány segítségével szeretnénk tisztázni e kérdés fogalmát, analógiás
módszerhez kell folyamodni. De ha a későújkor mikrotörténetei segítenek is megválaszolni
némely történettudománnyal szemben feltett kérdést, a fogyatékosok átfogó történeti
elemzéséhez így sem adnak elég segítséget.

Nagyon fontos látni, hogy a történettudomány számára csak akkor merül fel a
fogyatékossággal élőkre vonatkozó történeti elemzés igénye, amikor már átment számos
ismeretelméleti változáson, melyek olyan részdiszciplínák kialakulásához vezettek, amelyek
keretén belül egyáltalán feltehetőek ezek a kérdések. Ennek eredménye, hogy olyan
társadalmilag releváns kérdések felé fordult a kutatás, mint pl. a fogyatékosok életviszonyaira
vonatkozó kérdés is. Ez élénk párbeszédet eredményezett a történettudomány és más
társadalomtudományi diszciplínák között.
Végeredményben azt következtetést vonhatjuk le, hogy a történettudomány jelen
módszertanának keretei között a fogyatékossággal élőkre vonatkozó történeti elemzés során
más társtudományokra is szükség van. A fogyatékosok társadalmi kérdéseinek kezelésére nem
voltak intézmények, nem voltak stratégiák, nem volt nyelv, amelyen magát a problémát
artikulálták. Bár éltek ilyen emberek, de nem szereplői a történelemnek. Ha most szereplőivé
akarjuk tenni őket a történelmi múlt akkor is hallgatni fog és itt a történészek munkája véget
ér.

18. tétel A fogyatékosság jelensége az irodalomtudományban

Különbséget kell tenni a régi és a modern irodalom között. A régi irodalom a modernitás
korszakát megelőző időszak. A modern irodalom a modernitás időszakával megjelenő új
irodalmi irányzat.

A fogyatékosság jelenségéről az irodalmi gyakorlat akkor vesz tudomást, ha ez a jelenség

valamely célját szolgálni képes.

A fogyatékossághoz közeli jelenség, a normaszegés vizsgálatához az irodalomtudomány első

alkalommal a formalizmus és Mihail Bahtyin munkásságának köszönhetően fordult.

Pilinszky: Minden igazi művészet kizár mindennemű rutint. A dadogás az alfája és az ékesszólás
az omegája. Persze ennek a „stílusnak” a feltétele, hogy vak legyen, mint Homérosz. Vagyis
olyan stílus, amit akár önkezével vakított meg az igazság (Oidipusz).

Pilinszky publicisztikája négy szóval jellemezhető: Szelídség, erő, áhítatos dadogás.

Kertész Imre Sorstalanság című művében a főszereplő, Köves Gyuri figurája esetében is
felfigyelhetünk a fogyatékosság valamilyen formájának felbukkanására. A regény olvasója azt
az elbeszélői naivitást, amely a regény írója Köves tudatának megjelenítésével kíván
bemutatni, nem képes másként értelmezni, mint egyfajta fogyatékosság.

A literatúra, a széptudomány, a szépirodalom sokáig a hibátlanul beszélni képes emberek

közösségének kiváltsága volt. (A könyv szerint nem szükséges pl-t sorolni, mert mindenki
ismeri ezeket a műveket… ☺)

Nehéz olyan publikációra találni, amely a fogyatékosság irodalmi megjelenését keresné.

A fogyatékosság nem alakított ki sajátos nyelvhasználatot. Vagyis a proletár szerző proletár

volta érződik a mű nyelvhasználatában, azonban a vak szerző vaksága a nyelvhasználatában
nem hagy nyomot. (Homérosz)

A titokzatos, rejtélyes, megmagyarázhatatlan jelenségek az irodalmi nyelv jelentésteremtő

eszközeivé váltak. A normalitástól eltérő testi, lelki jelenségek a rémromantika, a
koraromantika irodalmi szövegei által visszakerültek a magas irodalom területére.
„A stilus maga az ember” ismert szólása szerinti stílusfelfogás jegyében a beszéd korrektsége
az isteni szó tiszteletét jelentette, a nyelv hibáját pedig erkölcsi hibaként fogta fel.

A 18-19. századi magyar irodalom egyik legnagyobb hatású, összegző és kezdeményező

szerepet játszó szerzője: Csokonai Vitéz Mihály. A fogyatékosság változatainak irodalmi
ábrázolása során maga is az irodalmi nyelv kódjait alkalmazta. Ezek az irodalmi szövegek
esetében a retorikailag-poétikailag hibátlan beszédtől való megfosztottságban nyilvánultak
meg. A megszólaló ebben az esetben nem ismeri a hibátlan beszéd formáit. Ez a korlátozottság
komikus hatást kelt.

A klasszicizmus kora a Shakepeare-drámák nyelvét és drámai világát a fordításokban

átalakította. Pl. Hamlet nem hal meg, hanem lakodalmat ül Ophéliával.

Az irodalmi szövegekben leginkább a beszédhiba kapcsolódik össze a fogyatékossággal. A testi

fogyatékosság megjelenése ritkább.

Csokonai a csurgói gimnázium tanítója volt. Minden diákját szerepeltetni akarta, volt egy testi
fogyatékos tanítványa, akit szerepeltetni akart. Az Özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című
drámájába beleírt egy olyan szerepkört, amellyel a fogyatékos szereplő fogyatékossága
irodalmi-színpadi értelmezést nyerhetett.

A vágy, hogy a fogyatékosság eltűnjön a világból, az elbeszélések szintjén a gyógyítás, a csoda

vagyis a fikció által lehetséges. Az Evangélium (Biblia) nyelvhasználata vagy „gyógyításként”
vagy „ördögűzésként” meséli el ezeket az eseteket.

Szent Ferenc életéből több olyan csodás történetet mesélnek el, amelyekben
fogyatékossággal született és azzal élő ember szerepel. Hogyan gyógyított meg Toscanában
egy sántát, Narniban pedig egy bénát című történet egy fogyatékossággal született gyermek
csodás „meggyógyítását” beszéli el.

Összegzés:

A fogyatékosság már régóta ismert az irodalom számára, az ábrázolásokban azonban mégis

inkább összekapcsolódik valamilyen más jelenséggel. Hosszú időn keresztül az emberi
közösségekben megtűrt, ám nyugtalanító volta miatt magyarázatra szoruló testi és lelki
szegénység értelmezésére kialakított sémákba, alakzatokba illesztették be.

Az irodalmi szövegek által teremtett világban időnként feltűnnek fogyatékos figurák, azonban
ennek jelentéssel telítése nem fogyatékosságuk tudatosításával, hanem a normatív értékek
megerősítésével (előítéletek igazolása) vagy a kizárás gesztusaival történt.

19. A fogyatékosság jelensége a NYELVTUDOMÁNYBAN

A nyelv az egyik legbonyolultabb viselkedési formája az embernek.

Vizsgálata irányulhat a nyelv:
• állapotára (szinkrón nyelvtudomány)
• változási folyamataira (diakrón nyelvtudomány)
• szerkezetére (rendszernyelvészet)
• használatára (praxisnyelvészet)
A nyelvi tevékenység elsősorban hangzó beszéd (beszélt nyelv), de kifejeződhet írásban (írott
nyelv) és gesztusokban is (jelnyelv).

A nyelvi rendszer részrendszerei:

• a hangrendszer (fonológia)
• az alakrendszer (morfológia)
• a mondatrendszer (szintaxis)
• jelentésrendszer (szemantika).
A nyelvtudomány célja: a nyelvi rendellenességek megismerése, ezáltal megszűntetése,
enyhítése.
Fogyatékosság a klasszikus nyelvészetben:
A beszéd- és hallásbeli rendellenességekre már a hangírás kialakulása előtt is felfigyeltek,
mivel a némaság, a dadogás és némely hangnak a szokásostól eltérő kiejtése a nem szakember
számára is nagyon feltűnő.
Temesvári Pelbárt:
A XVI. század elején a beszédhibák első, jelentős hazai tárgyalója.
Különbséget tesz a beszédhiba funkcionális és anatómiai oka között.
Elfogadja azt a nézetet, hogy a „süketnéma”, azért nem beszél, mert nem hall, s így nem
tanulhatta meg a beszédet.
Pedro Ponce (spanyol):
XVII. században a siketoktatásban tevékenykedett.
Az akkori orvostudomány felfogásával szemben arra a megállapításra jutott, hogy a siketeket
a mozgásérzetek begyakorlásával hangos, artikulált beszédre lehet tanítani.

Kempelen Farkas:
XVIII. század meghatározó polihisztora.
A beszélőgépet leíró könyvében majdnem minden mássalhangzó tárgyalása után egy- egy kis
fejezetben a vele kapcsolatos hibás ejtésekkel is foglalkozik.
Beszélőgépét bizton tekinthetjük az AAK (augmentatív és alternatív kommunikáció)
előfutárának, s egyben a mai mesterséges beszéd- előállító rendszerek tudományos
előzményének.
A siketek jelelését figyelve jutott arra a meggyőződésre, hogy a nyelv keletkezésének egyik
formája a rámutatása, a gesztusnyelv lehetett.
Simon Antal:
A siketoktatásnak köszönhető az első magyar nyelvű fonetika, Simon Antal 1808-ban
közzétett „Igaz Mestere” is. Részletesen leírja a beszédhangok kiejtését,s néhány esetben új
betűket is javasol annak érdekében, hogy a betű neve és kiejtése közötti különbséget
csökkentse.
A beszédhibák tudományos meghatározásával először Balassa József (1900as évek eleje),
majd Vértes O. András (1900as évek közepe) is foglalkozik.
A XIX. század közepén, Szilágyi János nevéhez fűződik az első magyar beszédjavító
értekezés „A Selypségről” címmel.
A XX. század elején Gutzmann család tagjainak és Froeschelsnek különböző beszédhibákra
irányuló vizsgálatai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a logopédia, mint önálló tudományág
kialakulhasson.
Az afázia nyelvi kutatása:
(Afázia: Beszédzavar, képtelenség a gondolatok kifejezésére szóban vagy írásban; képtelenség mások
beszédének megértésére.)
A nyelvészet az afáziakutatásban azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy nyelvészeti
szempontból feltárja az afáziás beszédjelenségek sajátosságait. Azaz leírja, hogy melyek a
nyelv mint önálló rendszer károsodásának rendszerfüggő sajátosságai, vagyis a nyelv
struktúrájából adódóan milyen meghatározottságok jellemzőek a patológiás beszédre.
„Afáziás” grammatikákat akar alkotni, melyekből levezethető az afáziás beszéd. Ennek
hátterében az a hipotézis áll, mely szerint minden afáziás betegnek önálló, rá jellemző nyelvi
rendszere van.
A siketek jelelésére sokáig úgy tekintettek, mint egy kezdetleges, tökéletlen kommunikációs
módra, amely nem meríti ki a nyelv fogalmát. Azonban ma már tudjuk, hogy a jelnyelv
tökéletesen ugyanazokkal a sajátosságokkal rendelkezik, mint a hangzó nyelv.
Afázia a különböző rendellenességekben:
Down- szindróma: Nyelvtudások, kommunikatív viselkedésük általában megfelel mentális
életkoruknak, társalgási készségük kifejezetten jónak mondható. Releváns információkat
kódolnak közléseikben, csak a nyelvi megformálás marad el az ép mentális korú
gyerekekétől.
Súlyos fokban látási fogyatékos: A nyelv feldolgozásában kimaradnak számára a vizuális
csatorna által vételezhető jelek: artikuláció, nonverbális jelek. A gyerekek a beszédet
utánzással hozzák létre, anélkül, hogy értené mit mond. Ismételi a hozzá intézett közléseket
grammatikai változtatások nélkül. Lassanként feldolgozza az elsajátított akusztikai jelsorozat
nyelvtani szerkezetét és jelentésszerkezetét is.
Gyermekkori autizmus: Az auditív percepció zavarai és ezzel összefüggő figyelmi-
integrációs zavarok miatt az autista gyermek nehezen vagy egyáltalán nem tudja feldolgozni
az akusztikai jelben kódolt nyelvi információt. Ez negatívan befolyásolja a szociális készségét
és kommunikatív szándékát. Azonban egyes autisták olyan módszerrel kommunikálnak, hogy
az elhangzott kérdésre, ismétléssel válaszolnak, annyi változtatással, hogy a kérdést
kijelentéssé teszik pl: Kérsz? Kérsz. Ilyen formában egyszerű mondatok részleteit is képesek
kiemelni és megismételni.
AAK
Az augmentatív és alternatív kommunikációt tekinthetjük a kommunikáció-tudomány
legfiatalabb, gyorsan növő résztudományágának. Más tudományághoz hasonlóan, ez is a
gyakorlatból nyerte a gyökereit, ebben az esetben abból a felismerésből, hogy a nem, vagy
alig beszélő, értelmileg, látásban, hallásban, mozgásban akadályozott, autisztikus tüneteket
mutató és halmozottan sérült emberek is
a) képesek,
b) igényük van és
c) jogosultak a kommunikációra.
Magyarországi definíciók:

Gordosné az AAK-t "kiegészítő és a beszédtől eltérő, nonverbális típusú kommunikáció“-

ként definiálja

Kálmán a szavak eredetéből kiindulva bevezette a magyar nyelvben a "kiegészítő, segítő

kommunikáció“ fogalmát A Pedagógiai Lexikonban az augmentatív kommunikációt, mint "az
érthető beszéd hiánya következtében súlyosan károsodott kommunikációs funkció átmeneti
vagy tartós pótlására szolgáló kommunikációs rendszerek csoportját értelmezi. Lényege,
hogy a hiányzó beszéde helyett a sérült személy nonverbális úton fejezi ki magát.“ Ebből
kiindulva 2006-ban hangsúlyozza, "hogy az augmentatív kommunikáció nem helyettesíti és
nem pótolja csodaszerként a hiányzó vagy súlyosan károsodott beszédet. Nem tesz mást, mint
csupán kiegészíti a meglévő kommunikációs módokat.“
Célcsoport:
1. Akiknek az AAK kifejezési eszközt jelent:

Itt azon személyekről van szó, akik rendszerint jól megértik a hangzó beszédet, azonban nem
tudják kifejezni magukat. Ide tartoznak elsősorban a súlyosan mozgáskorlátozott (pl.
cerebrálparézises) egyének. A motorikus zavar következtében elsődlegesen a grafikus és
elektronikus jelzésrendszerek kínálkoznak. Az AAK-t ezekben az esetekben tartósan
használják. A fejlesztés célja kevésbé a nyelvi megértés fejlesztése, mint inkább egy
segédeszköz használatának a megtanulása, valamint a fokozottan elvontabb jelrendszerek
megértése a Bliss-jelektõl az írott nyelvig.

2. Akiknek az AAK a beszéd kialakulásához segítséget jelent:

Itt két alcsoport különböztethető meg.

Az elsőhöz tartoznak mindenekelőtt a kevésbé súlyosan mozgáskorlátozott, fejlődésfüggő
diszfáziában szenvedő gyermekek, valamint sok értelmileg akadályozott gyermek. Náluk a
hangzó beszéd értése igen eltérő mértékben fejlődött ki. Eddig legtöbbször logopédiai
segítséget kaptak, amely azonban gyakran csak igen lassan vagy nem kellően vezetett a
hangzó beszéd elsajátításához. A kommunikációs lehetőségek hosszas hiánya miatt
késlekedett más területen is a fejlődésük, és szociális problémák alakultak ki. Ezért az a cél,
hogy egyrészt támogató kommunikációs eszköz segítségével korai segítséget nyújtsunk nekik
a hangzó beszéd megértésének és használatának segítésében, és ezzel átmenetileg "támaszt’
nyújtsunk a normális beszéd birtoklása kifejlesztéséhez. Egyidejűleg az AAK segítségével
megpróbáljuk megoldani a beszédzavar által kialakult szociális problémákat.

A második csoporthoz tartoznak azok a gyermekek, fiatalok és felnőttek, akik elsajátították

ugyan a hangzó beszédet, de csak nehezen érthetően tudnak beszélni. Ez kommunikációs
problémákhoz vezet, különösképpen idegenekkel ismeretlen tartalmakról folytatott
eszmecserékben, valamint erős háttérzajok esetén. Az első csoporthoz tartozókkal ellentétesen
a hangzó beszéd az elsődleges kommunikációs eszközük. A fejlesztés célja felismertetni az
érintettekkel, mikor és mivel kell a beszédet alátámasztani, hogy jobban megértsék őket, és
az, hogy közvetítsük nekik az ehhez szükséges segédeszközöket.

3. Akiknek az AAK pótnyelvet kínál:

Ehhez a csoporthoz azok tartoznak, akik a hangzó beszédet életük során kellő mértékben sem
megérteni, sem alkalmazni nem tudják, mindenekelőtt értelmileg súlyos fokban akadályozott
személyek, autisztikus zavarral élők, vagy pl. auditív agnózia / "beszédsiketség" esetén
(hallási képesség ellenére sem érti a hallottakat). Őket az AAK elsődleges nyelvként
szolgálja, mind a beszédértés, mind a kifejezés terén. A fejlesztésnek az a célja, hogy olyan
kommunikációs eszközt vezessen be, amelyet egy akadályozott személy a hangzó beszédre
hivatkozás nélkül megérthet és alkalmazhat.
Az augmentatív és alternatív kommunikáció mint a kommunikáció-tudományok legifjabb
résztudományága az utóbbi évtizedekben gyorsan fejlődött és terjedt el. A különböző
meghatározásokból világossá válik, hogy a küzdelem az időszerű fogalommagyarázatért és a
szerkezetkialakításért folyik. Sok kérdés még nyitott. A perspektívák láthatóak az elméletben
ugyanúgy mint a gyakorlatban.
(forrás: http://www.prae.hu/prae/gyosze.php?menu_id=102&jid=3&jaid=5)

20. A fogyatékosság jelensége a művészettörténetben

Ahogy a gyógypedagógia vagy a pszichológia sem egyetlen fogyatékosságfogalmat ismer, a

művészettörténetben is létezik néhány differenciáltabb egység.

Ha vizsgálódni szeretnénk, a legkönnyebb az lenne, ha a művészettörténet bizonyos

évszázadaiban, a testi és a mentális fogyatékosságok ábrázolási hagyományaiban, mondjuk
Velázqueztől Joel-Peter Witking-ig jelölnénk ki. De a fogyatékosság jelenségével már jóval
korábban a romantikában és a gótika idején is foglalkoztak, például a katedrálisokban
megjelenítették, melyeket saját hétköznapjaikból merítettek.

Az, hogy miként értékelünk egy vizsgálat tárgyává tett jelenséget (egy művészt vagy egyetlen
művet), nagymértékben függ attól, hogy a mű milyen uralkodó vagy domináns kulturális
környezetben és feltételek között jelenik meg, vagy alkotója milyen kulturális-gazdasági-
politikai mezőben mozog.

1. Határhelyzetek:
A XVI. század miliőjébe a mai ember nehezen tud belehelyezkedni, id. Pieter Bruegel képei
mégis közel állnak hozzánk, talán mert az ő művészete is a hétköznapi kultúrában gyökerezik.
A Holland közmondások című festményén a testi fogyatékosságból adódó esetlenségeknek
illusztratív szerepe van. E fordított világ demokratikusan helyet ad vakoknak, bénáknak,
bolondoknak.
A bolondok „divatja” folytatódik Hyeronimus Bosch-sal, Sebastian Brandt-tal (Bolondok
hajója). A bolond egy metafora, mely a tabuk, visszásságok, torz dolgok átlátására tesz
képessé, és önismeretre szólít fel.

Henri de Toulouse-Lautrec festményein a csúnyát széppé tette.

Théodore Géricault Párizsban orvosi rendelésre, előadások szemléltetésére elmebetegeket

rajzolt, festett.

Kortárs művészek is reagálnak a megváltozott világ kihívásaira, a globalizációra, háborúkra, a

politikai, földrajzi színtér változásaira. Budapesten 2000-ben nyílt vándorkiállítás After the
wall azaz a Fal után (Művészet és kultúra a posztkommunista Európában) címmel. Itt a
fogyatékosság ábrázolása ürügy volt ahhoz, hogy olyan aktuális kérdésekről legyen szó, mint
például a kisebbség helyzete, globalizáció, multikulturalitás.

Sophie Calle Vakok (1986) című fotósorozatában azt mutatja be, hogy a vakok szerint mi a
szép. A megkérdezett vakok a szépségről való fogalmaikat látó társaikon keresztül
fogalmazzák meg. Így lett szép pl. Alain Delon és a kivilágított Eiffel-torony.

Diane Arbus amerikai fotós 1972-es kiállítása tömegeket vonzott a New York-i Modern
Művészetek Múzeumába. A képeken szereplő emberek bizonyos tekintetben egyformák
voltak. Kellemetlen külsejű embereket ábrázolt, csúnya ruhában, sivár környezetben. Híres
fotója még: Zsidó óriás odahaza szüleivel.

Ismereteink és kulturális identitásunk szerint, hogyan lehetséges definiálni a fogyatékosságot,

ráadásul művészettudományi értelemben, amikor a befogadási feltételek és körülmények is
megváltoztak. Lehet illusztratív szándék mögötte, de az emberi létezés mélységi kérdéseihez
is elvezethet.

Wieland Schmied német művészettörténész (Francis Bacon kapcsán): „Minden nagy

művészet valami újat mondott az ember lényegéről, újradefiniálta önmagát, új részletekkel
gazdagította saját magáról alkotott képét, töréseket, szakadékokat tárt fel. Az érzékeny
történész feladata, hogy ezt a specifikusan újat adekvát módon felfedje és megnevezze. Ez a
specifikusan új mindig saját kora és keletkezési körülményei félreérthetetlen jegyeit hordozza
– és egyúttal valami olyasmit is tartalmazott, ami a konkrét korszakon és az általa
meghatározott életkörön túl is érvénnyel bírt.”

2. Mint tárgy és mint ok

Ha a fogyatékosság jelenségéről beszélünk a képzőművészetben, célszerű elkülöníteni
egymástól:

- a fogyatékossággal élők által művelt művészetet

- a fogyatékosság ábrázolását.
Más szempontokat követünk, amikor a fogyatékosság:

- vizuális értelemben tárgya

- vagy oka az ábrázolásnak.
Vannak továbbá olyan művészek, mint pl. Frida Kahlo, akik a fogyatékosságot személyes
élményként dolgozzák fel. Nem csak a képzőművészet, hanem a pszichiátria és a pszichológia
is foglalkozik olyan művészekkel, akik már nagy művészek voltak, és később váltak beteggé
pl. Van Gogh, Csontváry Kosztka Tivadar, illetve a fordítottja Adolf Wölfli, aki pszichiátriai
betegből lett művész.

A XX. században tudatos gyűjtés és kutatás kezdődött az elmebetegségben szenvedők rajzai,

festményei vizsgálatában. Az Outsiderkunst vagy outsider art magyar nyelven „kívülálló
művészet” kifejezések gyűjtőfogalommá lettek. Az outsiderség lehet:

- kívülről meghatározott (külső körülmény által, politikai-társadalmi struktúra

elutasítása miatt)
- belülről meghatározott (pszichikai és szellemi hajlam, képesség által)
Ide sorolhatók a kisebbségi csoporthoz tartozó művészek, börtönökben, kórházakban, más
izolált helyeken születő képzőművészetek.

A hivatalos és nem hivatalos, magas és alacsony művészet egymásba játszása egy

pszichiátriai gyűjteményhez köthető. Hans Prinzhorn német pszichiáter Heidelbergben 1919-
ben elkezdte a pszichiátriai betegek művészi munkáit tudományos célra hasznosítani. Kerüli a
művészet megnevezést, helyette a Bildnerei (képzelődés) kifejezést használja. Skizofréniában
szenvedő betegek rajzait mélyinterjúkkal kiegészítve elemezte. Az összevetés kedvéért
gyermekrajzokat, primitív művészet tárgyait és a kortárs művészetet idézi. Prinzhorn
gyűjteménye nélkül nem lennének modernek, hiszen a szürrealizmus, az expresszionizmus,
dadaizmus szintén az elmebetegek képiségéből merítkeztek. Picasso, Ernst Ludwig Kirchner,
Alfred Kubin, Paul Klee, Max Ernst tudatosan használták a heidelbergi gyűjteményt.

André Malraux az 50-es években a művészettörténet homlokterébe helyezte a prehisztorikus,

gyermeki, naiv, vad, atavisztikus megnyilvánulási formákat.

Jean Dubuffet Prinzhorn írásait tanulmányozta, és megfogalmazta az Art Brut (nyers

művészet) fogalmát. Szembehelyezkedik a kultúrművészettel.