MIT FORRAL A FORRADALOM?

(Bogár László írása a Magyar Hírlapban, július 18., kedd)

"A francia forradalom pusztító mechanizmusai ma sokkal veszélyesebbek, mint voltak, pedig a verbális
erőszak eszkalációja kétmillió ember értelmetlen halálához vezetett."
Július 14-én Franciaországban és szerte a világban megemlékeztek a francia forradalom évfordulójáról.
A forradalom mint kifejezés a nyugati társadalmak szóhasználatában alapvet ően pozitív
jelentéstartalmú fogalom. A nyugatias modernitást uraló elbeszélési mód szerint amikor a fennálló
„elnyomó” rend olyan módon és mértékben válik alkalmatlanná az adott emberi közösség ön-
újrateremtési folyamatainak vezérlésére, hogy már elviselhetetlen feszültségek alakulnak ki, akkor a
tömegek elemi erejű nyomása egyszerűen elsöpri a fennálló rendszert, és ezt a radikális - és persze a
„felszabadulás” irányába mutató - folyamatot szokás forradalomnak nevezni.
Az ilyen meghatározásokkal azonban nem nagyon lehet mit kezdeni, hisz csupán a lényegre nem
tudnak és nem is akarnak reflektálni. Az „elnyomás” és „felszabadulás” ugyanis jellegzetesen olyan
fogalmak, amelyeket a modernitást uraló létértelmezési logika evidenciának tekint ugyan, ám a
legfőbb kérdés éppen az, hogy vajon milyen módon hozzuk létre azt az egységes értelmezési keretet,
ahol e fogalmak megalkothatók. A forradalom szó a magyarban arra utal, hogy egy társadalom
általános állapota olyan módon „forrósodik” fel, hogy „halmazállapot-változás” megy végbe, egyfajta
más minőségbe való átcsapás, átfordulás.
A magyar szó megfelelője a latinban a revolutio, amely eredetileg csillagászati kifejezés, és az
égitestek forgását, „körbefordulását” jelenti. A revolutio szóban a volvere a gördülést, a „re” el őtag
pedig az ismétlődést, a folyamat gyorsan pergő mivoltát írja le. A revolver szó például egy ilyen
forgótáras fegyverre utal. A szó mélyebb szerkezetét elemezve valójában az elméleti fizika által
öngerjesztő örvénylésnek nevezett folyamatot azonosíthatjuk be a forradalom szóban.
Ezekben az esetekben egy komplex rendszerben olyan folyamatok indulnak el, amelyek
megfékezhetetlenek, sőt saját magukat gyorsítják fel mértéktelenül, egészen a komplex rendszer
önmegsemmisítéséig. Erre mondják azt, hogy a „forradalom felfalja saját gyermekeit”. A
kozmológiában a közvetlenül ugyan soha nem detektálható, ám közvetett módon már pontosan
megragadható „fekete lyuk” az anyag minden határon túlnöv ő s űr űsödése, önmagába roskadása, a
körülötte lévő tér tökéletes és végleges/végzetes börtönné zárulása mesél minderr ől. Hasonló logikájú
folyamat a maghasadások öngerjesztő sokszorozódása, vagyis láncreakciója a legszörny űbb
fegyverben, az atombombában. Az atombomba az első egymilliomod másodperc során ugyanis
„öngyilkosságot” követ el. Amit az atombomba pusztításaként ismerünk, az valójában nem más, mint
ennek az öngyilkosságnak a „járulékos” következménye.
A természeti folyamatok egyik legpusztítóbb jelensége, a lavina, szintén ezt az öngerjeszt ő
katasztrófát jeleníti meg. Az élőlények testében burjánzó rákos daganat és f őként annak végzetes
áttéte ugyanennek a fékeveszett folyamatnak a drámai képét mutatja fel. Vagy hogy egészen konkrét
és aktuális példát említsünk, a tőzsdei folyamatok hisztérikus mozgásai, az árfolyam-növekedések,
majd hirtelen összeomlások szintén e folyamatok analógiái. A rendszerelmélet stabil rendszernek
nevezi azokat a szisztémákat, amelyeket ha külső erő ér, akkor a rendszer bels ő természetéb ől
adódóan elkezdődik azoknak az ellenerőknek a működése, amelyek lecsillapítják, majd kioltják a küls ő
erő hatásait, és a rendszer újra stabil egyensúlyi állapotba kerül.
Az instabil, vagy más néven gerjeszthető rendszereknek azonban egészen más természetük van. A
külső hatás nyomán ugyanis bennük olyan öngerjesztő örvénylések kezd ődnek, hogy a bels ő „ellener ők”
nemcsak hogy nem fékezik le a külső energiát, hanem éppen ellenkez őleg, végzetesen feler ősítik azt.
A francia forradalomnak nevezett jelenséghalmaz talán minden más ilyen öngerjeszt ő örvénylésnél
brutálisabban mutatja be ezt a folyamatot, és teszi mindezt els ősorban az ott megszület ő globális
véleményhatalmi terror eszkalációján keresztül, amit a szerencsétlen sorsú királyné példája ír le a
legpontosabban. A média véleményhatalmának óriási, mondhatni, dönt ő szerepe volt a verbális er őszak
folyamatos sulykolásában. Ennek egyik korai megjelenése volt a b űnbakképzés, illetve az ehhez
kapcsolódó lejárató mitológia. Mivel ezekben a folyamatokban az ember leg ősibb ösztönei mozdulnak
meg, így logikus, hogy a támadás a létfenntartás és fajfenntartás körüli ösztönvilágot célozta meg. A
rendszer „beüzemelésének” klasszikus célpontja tehát a királyné, Marie-Antoinette. Az 1783-tól a
királynő 1793-as lefejezéséig évente új kiadásban megjelen ő „Essais Historique sur la vie de Marie-
Antoinette” című, hatalmas példányszámban terjedő pornográf m ű a szexuális démonológia történelmi
prototípusává válik. A királyné perverz szexuális szörnyetegként jelenik meg, aki esztelen pazarlásával
az államháztartást szétzüllesztve, mély válságba taszította az országot.
Ma már tudjuk, hogy ebből ugyan egy szó sem volt igaz, a méreggel dúsan átitatott közbeszédben
mégis evidens volt mindenki számára, hogy így van, és ez önmagában is hozzájárult a királyság
intézményének gyors eróziójához. Talán nem olyan nehéz felfedezni azokat a párhuzamokat, amelyek
jelzik, hogy e pusztító mechanizmusok ma sokkal veszélyesebbek, mint akkoriban voltak. Pedig a
verbális erőszak cinikusan gerjesztett eszkalációja akkor is közel kétmillió francia er őszakos halálához
vezetett, tökéletesen értelmetlenül és feleslegesen.
Ünneplés helyett talán erről is el lehetne töprengeni.