VÁMPÍROK BÁLJA

Tanz der Vampiere

Jim Steinman és Michael Kunze musicalje
Roman Polanski filmje alapján
Magyar szöveg: Miklós Tibor

I. RÉSZ

1. jelenet: ELŐJÁTÉK (Prolog)

HÉ, HO, PROFESSZOR!
(He, ho, Professor)
ALFRED: Professzor! Professzor!
 Hé, ho, hé, hová tűnt el, Professzor?
Hé, ho, hé, de hisz megvolt még!

Biztos leült valahol, hogy regisztrálja a

megfigyeléseit a jegyzetfüzetébe…És ha
Abronsius professzor egyszer elkezd jegyzetelni, a
világ mintha meghalt volna körülötte! Nagy ég, csak
nem halt meg nekem?!
Hé, ho, hé, csak egy jelzést, Professzor!
Hé, ho, hé, csak hogy lássam: él!
Professzor! Muszáj megtalálnom, különben
megfagy! Milyen szomorú vég volna ez egy olyan
embernek, mint ő! Az újságban majd ez áll: „Az
ismert tudós elhunyt Transzilvániában!” Rólam
persze, senki nem fog beszélni. Alfréd nem fog
hiányozni senkinek!
Hé, ho, hé, hall-e engem, Professzor?
Holtig hűséges és precíz asszisztense,
Alfréd szól…

2. jelenet: A FOGADÓBAN (Im Wirtshaus)

FOKHAGYMA (Knoblauch)
MINDENKI: Jó fokhagyma…Jó fokhagyma…

CHAGAL,
VENDÉGEK: Egy jó pipa, egy vodka,
egy kis nóta, danolás még,
pár tűzről pattant asszonyka
és az élet máris szép!
És a nap végén a legjobb:
gyön a gőzölgő fazék!
Ha a gazda int,
már faljuk mind,
ahogy a szájunkon befér!
Mi a szájunkon befér!

Jó fokhagyma, ez több mint szenvedély!

Jó fokhagyma, ez kell, hogy hosszan élj!

Hisz a törpe, nagy lesz tőle,

erős tőle lesz a gyönge,
a sok lankadt farkú férj,
 ettől lesz kőkemény!
MAGDA: Az ifjabb mind nagy mamlasz,
és a vénebb fogdos csak…

CHAGAL: Fokhagyma tesz Rómeóvá

sihedert és aggokat!

REBECCA: Mert a fokhagyma egészség,

főleg télen, s főképp itt!

MINDENKI: A fokhagyma kivált

sok jótékony hatást!
A fokhagyma csodás!
Csak ez kell és nem más!
Jó fokhagyma…
Jó fokhagyma…
I. VENDÉG: Hát ez meg ki?
II. VENDÉG: Egy vendég!
III. VENDÉG: Ez kettő!
MAGDA: De mi történt?
REBECCA: Jéggé…
MAGDA: fagytak!
I. VENDÉG: Két jégtömb csak!
IV. VENDÉG: Nekik fuccs!
MAGDA: Két nagy…
REBECCA: jégcsap!
CHAGAL: Isten hozta nagyságtokat fogadónkban!
REBECCA: Magda, hozz széket, siess!
CHAGAL: Jól fűtött és kellemes!
REBECCA: Hozz gyorsan forró vizet!
A gőztől fölenged görcsük!
CHAGAL: Az orruk kend be vodkával!
I.VENDÉG: A zsír is jó!
V. VENDÉG: Vagy bort…
VI. VENDÉG: forralj!
CHAGAL: És hozzál jó sok fokhagymát!
REBECCA: A forró víz hol van már?
MAGDA: Jön!
MINDENKI: Wuscha buscha, wuscha buscha,
Wuscha buscha, wuscha buscha,
 Wuscha buscha, wuscha buscha,
Wuscha buscha, wuscha buscha,
Maga-boga, maga-boga,
Maga-boga, maga-boga,
Maga-boga, maga-boga,
Maga-boga, maga-boga…
ABRONSIUS: Mire következtetsz e kerek kis izékről, fiam?
ALFRED: Kicsik? Hisz ezek nagyok!
ABRONSIUS: Nem ők, te tökfej! Azok, ott!
ALFRED: Jobban van, Professzor úr?
ABRONSIUS: Ez itt mind, mind fokhagyma! Fokhagyma!
ALFRED: Úgy véli, hogy…?
ABRONSIUS: Küldetésünk célja egészen közel van!
Fogadós!
CHAGAL: Chagal – ez a nevem. Készséggel állok
szolgálatára!
ABRONSIUS: Van itt a környéken egy kastély?
CHAGAL: Kastély? Ugyan már! Mifelénk
épp olyan ritka a kastély, mint
amilyen ritka a szélmalom. Látott itt már valaki
is szélmalmot?
FÉLNÓTÁS: Van…van itten egy…
CHAGAL: Hallhatták: se szélmalom, se
kastély! Csak ez az egy félnótás, aki itt…
ABRONSIUS: És miért hurcol itt mindenki
fokhagymát?
CHAGAL: Fokhagymát?
A fokhagyma sok bajra
jó…
REBECCA: Kelésre…
VI. VENDÉG: Fogra…
IV. VENDÉG: Szélgörcsre…
CHAGAL: Csak hagyma…
REBECCA: Hagyma…
MAGDA: Jó fokhagyma!
I. VENDÉG: Csak bekapod és máris
jó!
MINDENKI: Olyan jó, hogy nincs rá
szó!
Jó fokhagyma, ez
holtig szenvedély!
Jó fokhagyma, s a holt
életre kél!

Az apró ettől nagy lesz,

 a félénk rögtön vad lesz,
és reggelig kefél!
CHAGAL: Most pedig megmutatnám az
uraknak a szobájukat?
MINDENKI: Jó fokhagyma és a vén
is megnyalná…
Növeli az életkedvet,
ahogy serkennek a
nedvek,
ami jó kis
fokhagymánk,
kihoz minden gőzt és
gázt,
ami felfortyantott,
felpuffasztott,
sok rossz gőzt és gázt!
Nyeld hát!

FOKHAGYMA UTÓJÁTÉK
(Knoblauch Nachspiel)
CHAGAL: Erre tessék uraim,
parancsoljanak! Hahó! Csak erre
tovább!
ABRONSIUS: Hallod?
ALFRED: Igen.
CHAGAL: Tessék csak, uraim!
ABRONSIUS: Hát ez mi?
CHAGAL: Mi?
ABRONSIUS: Ki énekel itt?
CHAGAL: Itt senki nem énekel!
ALFRED: Csodaszép!
ABRONSIUS: Süket talán? Valaki énekel!
CHAGAL: Oh, ne már! Ez csak a szél!
ALFRED: Mennyei!
CHAGAL: A szél? Ott is vagyunk mindjárt!
ABRONSIUS: A szél? Hát ez…
CHAGAL: Íme, uraim! Lépjenek be! A mi
luxuslakosztályunk! Jobbat sehol nem
találnak! És itt az ajtó mögött, drága uraim, a
kényelem csúcsa, egy csodás, modern
fürdőszoba! Itt olyan szépséget fognak látni…
Sarah! Ezerszer megmondtam! Tűnj el innen!
Nem, nem, nem! Maradj! Maradj!
Megfeledkeztem…a kislányom…Bocsássanak
meg…a fürdő mindjárt a rendelkezésükre áll!
3.-4. jelenet: VENDÉGSZOBA-FÜRDŐSZOBA
 (Gäste-Badezimmer)
HOGYHA SZÉP EGY LÁNY
(Eine Schöne Tochter)
CHAGAL: Hogyha szép egy lány, az mindig áldás,
ám az áldás néha őrjítő,
mert a lányka apja bízvást durcás,
ha a lánya túl korán lesz nő!
Épp csak rájön erre, máris félti:
„Nem mégy sehova se, kár a szó!”…
Tudja magáról – mert ő is férfi - ,
ahány férfi van, az mind disznó!
Tente, kis babácskám!
Álmodj, szép madárkám!
Senki nem ébreszt fel!
Senki nem fedez fel!
Árthat néked,
kárt tesz benned,
bajt hoz, hidd meg!
Maradj a papával!
Ha csak rápillant egy sanda kéjenc,
 ha csak közelít egy randa dög,
ki a csókra benne vágyat ébreszt;
jön a kalapács s a százas szög!
Ajtó zárva, ám a furcsa rángás,
itt az arcomon és reszketek…
Hogyha szép egy lány, az mindig áldás,
s lám az apja ettől őrül meg!

Tente, kis babácskám!

Álmodj, szép madárkám!
Senki nem ébreszt fel!
Senki nem fedez fel!
Árthat néked,
kárt tesz benned,
bajt hoz, hidd meg!
Maradj a papával!

Hogyha szép egy lány, az mindig áldás…

Áldás…?!

EGY LÁNYT MÉG, AKI ÍGY NÉZ RÁM

(Ein Mädchen, das so lächeln kann)
ALFRED: Egy lányt még, aki így néz rám,
sosem láttam én…
SARAH: Ki ilyen kedves volt hozzám,
fiút még nem láttam én…
KETTEN: Ébren is mintha álmodnék,
ő vár rám mindenhol…
Mindaz mit teszek,
tőle nyert értelmet,
múljék százezer perc,
mind róla szól!
SARAH: Róla szól!
ALFRED: Egy lányt még, aki így néz rám…
SARAH: Én ilyen kedves ifjút…
ALFRED: Ilyen szépet…
SARAH: Édest…
KETTEN: Álmomban sem láttam még!
És azóta, hogy rám néztél,
nyugtom nincsen már…
Én nem tudom miért történt,
 tán ki rád néz,
mind így jár…
S ha egy nap szívből szeretnék
bárkit még…
ALFRED: Olyan lesz majd, mint te!
SARAH: Olyan lesz majd, mint te!
ALFRED: S egy nap tán…
SARAH: Te is így…
KETTEN: Gondolsz rám…
ABRONSIUS: Hékás, hallod ezt?
ALFRED: Mit?
ABRONSIUS: Kint e halk lépést?
Hogy ki surran, hová és miért…
ALFRED: Hogy?
ABRONSIUS: Megfejtem tüstént!
CHAGAL: Mit csinál az én Magdácskám?
MAGDA: Varr.
CHAGAL: Hadd bújjak melléd!
Ily ennivaló keblecskét,
soha nem csókoltam még!
 Cselédlányt, ilyen szépecskét,
soha nem hágtam meg még!
ALFRED, SARAH,
CHAGAL: Eltelve vággyal,
itt benn tűz áraszt el,
vérem hajt!
Nem vágyom mást,
csak hozzám érj,
más nem kell!
Szívem révbe talál melletted majd!
Egyszer majd…
REBECCA: Hát elszelelt a vén csótány,
tudom jól, hol jár…
Kap majd!
MAGDÁVAL: Ily nyálcsorgató bakkecskét,
akit a kangörcs így ráz…
REBECCA: Ocsmányt!
EGYÜTT: Álmomban sem láttam még!

CHAGAL
(velük együtt): Két ilyen formás combocskát…
Nincs is szó rá!
Álmomban sem láttam még!
ALFRED
(velük együtt): Egy lányt még, aki így néz rám…
Nincs is szó rá!
Álmomban sem láttam még!
SARAH
(velük együtt): Álmomban sem láttam még!
REBECCA: No lám a kivénhedt kandúr,
idegen szoknyák alá nyúl,
de ráfizet!
Kinek mindig más nő kell,
azt az ördög viszi el!
ALFRED, SARAH: Alvás helyett is egyre azt kérdem én:
engem vársz?
Érzed, hogy nem kell senki más?
Nincs más!

S ha egyszer szívből szeretnék

 bárkit még…
ALFRED: Olyan lesz majd, mint te…
SARAH: Nem lehet más, mint te…
VÁMPÍROK: Készen állj… Készen állj…

ALFRED, SARAH: S ha egyszer szívből szeretnék

bárkit még,
nincs kétség,
épp olyan lesz, akárcsak te!
Nem lelnék békét,
míg ég ez a láz,
aki így hat rám,
sose lesz majd más!
Nem lesz más!
5.-6. jelenet: A FOGADÓ ELŐTT (Vor dem Wirtshaus)
KÉSZEN ÁLLJ! / ISTEN MEGHALT
(Sei bereit / Gott ist tot)
VON KROLOCK: Hosszú évekig csak ábrándoztál,
ködkép voltam,
de most vágyódsz már rám!
 Örvendj hát!
Kettőnket most egy hajszál
választ csak el,
és hogyha hívlak,
indulsz, hisz jönnöd kell!
Jössz álmoktól űzve,
hogy üdvödre lelj!
Isten meghalt rég,
hát miért keresnénk,
végtelen életre ítéltetvén,
új fajként…

Vágyjuk a nap tüzét, (Készen állj!)

de féljük a fényt,
a hazug szót hisszük,
a rossz hoz reményt,
a jót mind megvetjük,
s a gyűlölt ad kéjt! (Készen állj!)
Amit védek, elpusztul,
amit áldok, sorra elvész,
 vágyad mérgemtől virul,
míg e másik létig elérsz…
Merülj el, jöjj, vár ránk az éj!
Egész lényed add át!
Az örökkévalóság
az, mi vár ott majd ránk!
Én elrejtelek árnyékommal…
SARAH: Hallom azt a hangot, ami hív…
VON KROLOCK: Örvendj hát! (Készen
állj!)
Kettőnket már egy hajszál
választ csak el,
és hogyha hívlak,
indulsz, hisz jönnöd kell!
Jössz álmoktól űzve,
hogy üdvödre lelj!
VÁMPÍROK: Isten meghalt rég,
hát miért keresnénk,
végtelen életre ítéltetvén,
új fajként…
 Vágyjuk a nap tüzét,
de féljük a fényt,
a hazug szót hisszük,
a rossz hoz reményt,
a jót mind megvetjük,
s a gyűlölt ad kéjt!

MINDEN OLY TISZTA / IGAZSÁG

(Alles ist hell / Wahrheit)

REBECCA: Minden oly tiszta,
ha napfényben hó ragyog…
MAGDA: Minden oly gyorsan megy,
fürge és friss vagyok…
CHAGAL: Úgy fut a fűrész,
mint kés fut a vajnak…
REBECCA: Libát kopasztunk,
szállnak a tollak…
HÁRMAN: Minden oly jó,
mikor múlik az éji fagy…
 Könnyebb a munka,
így nem is nagy áldozat…

MAGDA: Zöldségek sűrűjén

törtet át késem…
HÁRMAN: Jó lesz ma minden,
messze az éjjel…
CHAGAL: Szolgálatára, Koukol úr! Mit
tehetünk önért ezen a csodálatos reggelen?
KOUKOL:
Gy…Gy…Gye…errr…ty…ááá…k…
CHAGAL: Gyertyák? Reménytelen!
Hosszú a tél, nekünk is alig van. Érti, mire
gondolok?
KOUKOL: Kjgvhlvbljhglhg!
CHAGAL: Jó, jó, rendben van, Koukol! Ne
legyen mindjárt ilyen ideges! Mondtam én,
hogy nincs gyertyám? Csak lesz néhány még
valahol…Várjon…Parancsoljon, Koukol! Két
tucat – nem csöpög, nem folyik – rendben?
Ajánlom magam az exelenciás úrnak!
Alkalomadtán, azért emlékeztesse őt az
adósságaira!
KOUKOL: Jghvjhgkjhiyf!
CHAGAL: Jól van, no! Viszontlátásra!
ABRONSIUS: De kár, hogy máris távozott…
Ez az úr, vagy mi… Ki volt ez?
CHAGAL: Egy kripli!
ABRONSIUS: Mégis félnek tőle mind,
s e tény kíváncsivá tesz!
Ténytől tényig;
ez visz az igazságig!
Mért rettegnek így? Kitől, s miért?
S ilyen furcsa lényt ki küld, s honnét?
S ma éjjel melyiktek vert fejbe;
a komisz, ki majdhogynem
meglékelt?!
Engem nem térít el senki,
csak az igazság, mi izgat!
Tudnom kell, hogy mi és mennyi;
csakis az számít, mi egzakt!
Mi a lényeg?
A logikát kell hogy értsed!
Az én eszem sosem téved,
engem nem csap be a látszat;
 hol az összefüggés mélyebb,
kell, hogy mögéje is lássak!
Mert a lényeg
az, amit értek!

A tudásszomjam űz és hajt,
míg nem marad több kétség!
Én nem tűrök meg titkokat,
és válasz nélkül kérdést!
Mit, mikor, ki és miért, és hol?
Mit, mikor, ki és miért, és hol?
MAGDA, CHAGAL,
REBECCA: Jobb lesz a nap,
hogyha dalolva kezdjük el.
Gondtalan lélekkel,
könnyebben létezel.
Vágjunk a sutba ma
gyötrődést, féltést,
maga is hagyja a
sok buta kérdést!
ABRONSIUS: Ha ösztönöm titkot jelez,
mit rejtenek előlem,
az igazság győzelme lesz
a harcom vége, érzem!
A járókámban kis macim,
hogy mit rejt - szétmetéltem,
és szétkaptam egy órát is,
hogy láthassam, hogy benn
ki kakukkol?
Jött Mikulás, jött nyuszika
de egyikük sem csapott be,
a suliban is rájöttem,
hogy minden tanár kerge!
És hogy hazug minden válaszuk
csak maszlagokkal etetnek,
és bújtam a sok könyvet
hogy megtudjak mindent e világról…
Az értelemben hiszek
hisz az minden gáton győzhet.
Sok professzor, ki semmibe vett
 a végén majd csak nézhet!
Az érzelmeket gyűlölöm,
hát senki ne is próbálkozzon.
(Az) igazság nyomán kell járom,
életem már csakis erről szól!

Az én eszem sosem téved,

engem nem csap be a látszat;
hol az összefüggés mélyebb,
kell, hogy még mélyebbre lássak!
Kösd össze a tények láncát,
hogy az indíték is látsszon,
ki az emberi kultúrát és a tudást őrzi,
jó ügyért harcol!

MAGDA, CHAGAL,
REBECCA, ALFRED: Az ő esze sose téved,
be nem csapja őt a látszat,
hol az összefüggés mélyebb
így a felszín mögé láthat!
 Feltárja a tények láncát,
hogy az indíték is látsszon,
ő az emberi kultúrát, a tudást őrzi,
jó ügyért harcol.
Ő a tudásért harcol!
ABRONSIUS: Hogy mi a lényeg,
azt kell, hogy értsed,
csak a kultúráért, tudásért harcolj!
MAGDA, CHAGAL,
REBECCA, ALFRED: Ő a kultúráért, tudásért harcol!
(egyidőben)

ABRONSIUS: Hogy mi a lényeg,

azt kell, hogy értsed,
csak a kultúráért, tudásért harcolj!
MAGDA, CHAGAL,
REBECCA, ALFRED: Ő a kultúráért, tudásért harcol!
(egyidőben)
ABRONSIUS: Hol libát kopasztanak,
tepertő lesz majd…
Hol jégcsapok lógnak,
ott nem terem zöldbab…
Hol éjjel nagy zaj van,
ott senki nem alhat…
Hol szolgát látsz púppal,
ott lenni kell grófnak!
Úgy várjon a Nobel-díj,
a púpos őt szolgálja!
Mért is nem követtük őt?
A megoldás ott várna!
Ténytől tényig,
az út az igazságig…
Ki és mit? Mi célból?
Mikor volt? S vajon hol?
Az én eszem sosem téved,
engem nem csap be a látszat;
hol az összefüggés mélyebb,
kell, hogy még mélyebbre ássak!
Kösd össze a tények láncát,
hogy az indíték is látsszon!
 Ki az emberi kultúrát és a tudást őrzi,
jó ügyért harcol!
Hogy mi a lényeg,
Azt kell, hogy értsed,
csak a kultúráért, tudásért harcolj!
MAGDA, CHAGAL,
REBECCA, ALFRED: Ő a kultúráért, tudásért harcol!
(egyidőben)
MIND: Ő a kultúráért, tudásért harcol!
Ő így harcol!
ABRONSIUS: Hát így harcolj!

7. jelenet: VENDÉGSZOBA-FÜRDŐSZOBA
(Gäste-Bdezimmer)
ÉDES VAGY, IGAZÁN!
(Du bist wirklich sehr nett)
SARAH: Elnézést!
ALFRED: Oh, jó estét!
SARAH: Fürdeni kíván? Zavarom?
ALFRED: Nem, dehogy zavar.
SARAH: Édes vagy, igazán!
Nem lesz baj, megbocsátsz…
Benn, a szobámba zárva,
csak a fokhagyma várna,
nincs más!

ALFED: Ezt úgy érted, hogy apád

kívülről bezár?
SARAH: De be ám!
Pedig most leszek tizennyolc!
ALFRED: Édes vagy, igazán!
SARAH: Néha kiszököm ám,
ne is kérdezd miként…
Csak, hogy szabad legyek,
naponta egyszer, ez tán
nekem is jár!
ALFRED: Egy szivacs!
SARAH: Fogd csak meg, milyen lágy! Imádom!
ALFRED: Igen, ez valóban szép szivacs…
SARAH: Legyen a tiéd! Nekem kettő is van!
ALFRED: Nagyon köszönöm! Bár én is adhatnék neked…
SARAH: Lehet egy kívánságom?
ALFRED: Igen, de mi?
SARAH: Neked meg van, mit én
nagyon kívánok már…
Hogyha megkaphatnám
- naponta egyszer, ez tán
nekem is jár –
légy jó hozzám,
kérlek, ne tagadd meg tőlem!
ALFRED: Te most…
SARAH: Épp csak lámpaoltás előtt…
Ez jól ellazít…
ALFRED: De hát apád…
SARAH: Nem tud meg semmit!
ALFRED: Nos hát, talán…
SARAH: Jó, nagyon jó!
Ruhám ledobom hát…
Álmom valóra vált:
vár a gyönyör, a kéj…
 Vár a habbal telt kád!
ALFRED: Bár egy csöppet kacér,
mégis oly kedves lány!
Bárcsak együtt lennék
vele egy életen át!
Egy életen át!

MEGHÍVÁS A BÁLBA
(Ich lad’ dich ein)
VON KROLOCK: Szép jó estét!
Kérlek, tőlem ne félj!
Eljött az angyal,
ki álmodban élt…
Itt állok,
már nem kell várnod,
mert most meghívlak én
egy fényes bálra,
vár egy éj,
vár a tánc,
tündéri lányból
csodás nővé ott válsz!
De ha azt szeretnéd,
maradjon minden úgy, mint rég,
ha jobb ez így, ha így elég,
küldj el, de te ezerszer többet érsz!
Imádkoznál inkább,
míg csak meg nem keseredsz?
Úgy érzed, ennyi épp elég?
Ez nem igaz, te százszor többet érsz!
Óvhatnak ők veszélytől, bűnöktől,
az efajta biztonság - csalás!
Te mindig sejtetted, hogy a nagy jótevők,
sorra becsaptak téged, hisz mind ámítás
a sok hazug ígéret, és sosem lesz más!
De most itt a megváltás!
Kinn az éjben vár egy nagy utazás,
vár egy másik valóság,
vár a mámor és a vágy…
Pontban éjfélkor, a kastélyban
kezdődik a bál,
 s tiéd lesz az, mit vársz!
Kinn az éjben vár egy nagy utazás,
sok rossz hétköznap után
lépsz a képzelet nyomán…
Jöjj, én várok rád,
nincs messze már
az éjféli bál!

ALFRED: Professzor! Professzor! Ott bent van! Láttam

őt!
ABRONSIUS: Kit?
ALFRED: Őt!!!
ABRONSIUS: Miféle ostobaságokat beszélsz?
ALFRED: Esküszöm, hogy láttam!
ABRONSIUS: Képzelődsz, vagy mi?!
ALFRED: Láttam!
CHAGAL: Az ég szerelmére, Sarah!
Ezerszer megmondtam neked, hogy maradj a
szobádban!
SARAH: Én csak fürdeni akartam!
ABRONSIUS: Érzed ezt? A rothadás szaga! Itt
járt, de még nem harapta meg! El akarta
 csábítani ez a gaz! Az önként adott vér jobb
ízű!
CHAGAL: Miért nem fogadsz szót? Meg
akarsz őrjíteni? De majd én móresre tanítalak!
SARAH: Ne! Auu! Auu!
REBECCA: Jaj, ne! Mit művelsz, Yoine?
CHAGAL: Ezentúl jó kislány leszel?
SARAH: Igen, papa! Így lesz, papa!
Megfogadom, hidd el: Soha többé nem fürdök!

8. jelenet: A FOGADÓ ELŐTT (Vor dem Wirtshaus)

KINT VÁR AZ ÉLET / PIROS CSIZMÁK / FOHÁSZ
(Draußen ist Freiheit / Rote Stiefel / Prayer)
ALFRED: Itt bent ez a lány,
nála bájosabb nem él!
Áldott véletlen,
hogy itt leltem rá én!
Ébren vagy-e, mondd?
Jöjj az ablakodhoz, kérlek!
Itt állok a kertben,
 várok rád a holdfénynél!
SARAH: Halkabban, még meghallják,
ne csapj ilyen zajt,
felvered papát!
ALFRED: Igaz volna hát?
SARAH: Közel már az éj…
ALFRED: Ketten, te és én…
SARAH: Nem bírtam tovább…
ALFRED: Csak ezt vártam…
SARAH: Senki se sejtse…
ALFRED: Nézz a szemembe…
SARAH: Megfulladnék bent…
Kint vár az élet,
csak ott kint vár a szabadság!
Vár egy világ,
vár a csodák földje, boldogság!
ALFRED: Nincs több fal, mely közénk áll még,
nincs oly határ, melyen ketten ne győznénk!
Jöjj mellém,
Te és én…
 Szívem röptet fel,
szökjünk el!
Vár ránk az élet,
egy érzés, mely csak minket vár!
Két szabad lélek
kit nem választ el semmi már…
Az élet hív:
lépned kell!
SARAH: Kint a holdfényben, ketten, ez szép…
Sajnos, foglalt vagyok, épp ma este…
Nos, hát jó…
Félútig kísérj el,
de csak úgy, ha nem szólsz
erről ott benn!
ALFRED: Hová mész, mondd?
SARAH: Ez az én titkom, lásd!
ALFRED: A fák közt, ne!
SARAH: Látom, félsz, ne jöjj hát!
ALFRED: Fagy lesz és vaksötét!
SARAH: Nekem nem árt, ne félts!
ALFRED: Ha ott eltévedsz, tán megfagysz még!
SARAH: Ismerős út az ott rég!
ALFRED: Éjjel ott kint farkas jár!
SARAH: Itt az unalom megfojt már!
KETTEN: Vár kint az élet,
csak pár lépés a szabadság!
Két boldog lélek,
kit egyesít egy elszánt vágy!
ez volt a jel,
lépnünk kell!
SARAH: A jó kis szivacsomat fent felejtettem!
ALFRED: A szivacsod?
SARAH: Kérlek, menj fel érte, hozzad le szegényt!
ALFRED: Menjek vissza, most? A szivacsért?!
SARAH: Kérlek! A kádban van.
ALFRED: Jó. Itt várj!
SARAH: Megtegyem-e hát?
Egyrészt mindez
bolondság,
 másrészt én mégis erről
álmodtam már rég!

Vérpiros csizmák!
Mért ne húzhatnám fel
őket?
Nincs oly sok időm,
hogy ezt is elszalasszam még!

Holnap jó kislány
leszek,
ma éjjel még nem!
Holnap alszom majd,
hadd legyek ma fenn!
Most hadd vigyen a
vágy
a boldogság után!
Szomjazom a táncra, a
fényre,
a báli zenére!
Két erős kéz,
ha az égig emelne…
 Úgy szállnék tán,
úgy mint angyal száll
száz felhőn túl!
Úgy szállnék én,
úgy mint fény szárnyal,
mit nem köt súly!
VON KROLOCK:Tedd amit a szíved diktál,
és már ne firtasd,
hogy bánnád-e holnap!
SARAH: „Egész lényed add”,
oly nagy a kísértés,
s ha elpusztít is,
védekezni,
hogy tudnék,
hisz ő fog győzni!

KETTEN: Vágyunk erősebb,

ha feltámad, még nálunk is!
Bárkit legyőzhet,
oly könnyen győzött rajtunk is!
Ott jársz nyomán,
 visz bárhová!
REBECCA: Hogyha elszédít egy dal
és a vágy is táncba hív,
ha egy szív se lát, se hall,
ott csak imádság segít!
MAGDA: Óvj meg minket, jó urunk,
minden rossz csábítástól!
Ne hagyd hát, hogy hallhassunk,
ha a romlás hangja szól!
MAGDA,
ALFRED,
REBECCA: Szabadíts meg, jó urunk,
minden bűnös vágyunktól!
Ne hagyj minket elbuknunk,
ott ahol támasz nincs sehol!

Uram, jöjj, hogy megbocsáss

minden tiltott sóvárgást!
Sose zülljünk állattá,
jöjj, s a gonoszt űzd el hát!
 Irts ki minden szenvedélyt,
mi a szívünk mérgezné!
Uram, ne hagyj menekvést,
ha a vágy tesz őrültté!
SARAH,
VON KROLOCK
(velük egyidőben):Vágyam erősebb,
ha feltámad, még nálam is!
Bárkit legyőzhet,
oly könnyen győzött rajtam is!

MAGDA,
ALFRED,
REBECCA: Lelkünk zárját kulcsra zárd,
ha a kívánás kísért!
Lépnünk ne engedj tovább,
büntess meg a bűnökért!
Azt, ki mindig többet vágy
minden ajándékodnál,
gyöngísd el a fajtáját,
adj erőt a jónak már!
SARAH,
VON KROLOCK
(velük egyidőben):Vágyunk erősebb,
ha így támad ránk, nálunknál…
ALFRED: A szivacs! Sehol se találom!
SARAH: Nem számít…
CHAGAL: A lányom! Mi történt? Hol van?
ALFRED: Én…nem tudom.
REBECCA: Yoine mire készülsz? Légy óvatos!
CHAGAL: Cipők itt? Hát megtörtént!
Ő jött érte el, megszöktette őt!
REBECCA: Gyermekem, szegény!
CHAGAL: Visszahozom én!
ALFRED: Hová tűnt el így?
CHAGAL: Nem veszi el tőlem a lányom!
REBECCA: Nem mégy a várhoz!
Rád ott veszély les!
CHAGAL: Elmegyek érte!

9. jelenet: A FOGADÓBAN (Im Wirtshaus)

WUSCHA BUSCHA
VENDÉGEK: Jó fokhagyma,
legyél áldott, adj erőt!
Nálad nélkül,
mi is lenne itt a Föld?

Wuscha Buscha
Maga-boga
Vasnas pugu vusa maja
Vudu musa kulla maga
Busa vodka musaja
MAGDA: Madame Chagal kikészült!
Férje elment, a lánya egy szamár!
Így hát minden rossz…
VENDÉGEK: De egy biztos:
hogy mi így is ennénk már!
Bármi történt, ennénk már!

Jó fokhagyma,
jó ha nyers, és jó ha főtt!
 Jó fokhagyma,
áthat gyomrot és velőt!
Lehet fárasztó a nappal,
ami éjjel tettre sarkal,
a fokhagyma hat így,
a fokhagyma segít!
Megkeményít,
talpra állít,
elhajt bajt és kínt!
ABRONSIUS: De hát mi történt ezekkel?
ALFRED: Mind olyan lehangolt.
ABRONSIUS: A búsongástól pedig nem lesz
jobb semmi. Szent Kleofás, elég a
nyavalygásból!

Csak az nyer, aki mer!

És a gyáva csak nyel!
VENDÉGEK: Miket beszél?
Aki retteg és fél,
soha célba nem ér! Őrült
ez?
Aki semmit se tesz,
 annak rossz sora lesz! Nem
tudja,
Ti sem ülhettek így, mi bánt
minket!
tegye mind, amit tud,
amit bír!

Ide nézz! Harapás nyomok! Csinos kis

lyukacskák! Na
ilyet! Ezt aztán egykettőre kiszívták!
VENDÉG: A farkas mind veszélyes,
és télen meg főképp!
Az éhes vad
a torkodnak
ugrik és széjjel tép!
ABRONSIUS: Csakhogy ez nem farkas műve,
ki is volt, jól látható!
S jön még rosszabb is,
csak így ámítsd
magadat, te tökfilkó!
Jön még rémesebb való!
 Szálljatok szembe a valódi rémmel, ti
gyávák!
Engem nem térít el senki,
csak az igazság mi izgat!
Tudnom kell, hogy mi és
mennyi,
csakis az számít, mi egzakt!
Mi a lényeg?
Azt kell, hogy értsed!
Egy kiszippantott porhüvely,
mint általam volt leírva…
Vér nem maradt egy csöppnyi
sem,
mind kiszívta a gyilkosa!
A tézis – igaz hát mégis!
ALFRED: Ne menjen még,
hisz választ vár
pár lényeges megérzés…
Hová is ment?
S kinek nyomán?
ABRONSIUS: Csak várj!
Még van pár kérdés!
ALFRED,
ABRONSIUS: Ki és mit? Hogyan? Miért és
hol?
Ki és mit? Hogyan? Miért és
hol?
ABRONSIUS: Lépnünk kell, mert elveszítjük,
ha most nem cselekszünk
gyorsan!
Ő is élőhalottá lesz,
ő is vérkonzerven él majd!
Így hát nyomban
testébe préselünk egy nyársat!
REBECCA: Oh!
ABRONSIUS: Bátorság, Madame Chagal! A
férje testi értelemben elveszett, ámde a
lelke még megmenthető!
Miként Van Helsing vélte
ezt,
és én is többször írtam:
nincs hatásosabb kezelés,
mely méregtől tisztíthat…
 Vad neurózist
csak szúrással gyógyíts!
REBECCA: Szúrás?! Mit akar átszúrni?
ABRONSIUS: A szívét. Egy
ütéssel… így…zakk!
REBECCA: Bele a bottal a szívébe?!
Állj le te
féleszű bakkecske!
Tűnj el disznó, kuss, vagy
állj odább,
mert én döflek a nyárssal
téged át!
Oh, Yoine! Jaj, ne!
Ne félj, nem szúrhatják át
a szíved…
Bár te oly sok szívet
törtél szét…
Oh, te szegény, most,
hogy elveszítlek,
végre nyugtot lel a
szivecskéd…
Vén Yoiném, aludjál…
 Rám itt már magány
vár…

MEGHALNI OLY MORBID

(Tot zu sein ist komisch)
MAGDA: Üveges szempár,
jéghideg kéz,
forró volt nemrég,
most hűvös, mint a mész…
Meghalni oly
morbid…
Tegnap még harsány
Elnémult, lám…
Tegnap mi szép volt,
rút maradvány…

Meghalni oly morbid…

Meghalni oly morbid…
Mohó szemével majd felfalt,
úgy tört rám akár egy dúvad,
most hogy csendes és szerény,
szinte bánt, hogy már nem él…
Megviselt mindig,
ha hozzám ért,
Érintésemből most
ő, ki nem ért…
Meghalni oly morbid…
Meghalni oly morbid…
Ahogy fecsegett és pózolt,
sokszor szégyellnivaló volt,
Így most elfogadható,
csak a szaga borzasztó…
Nyűg volt az ágyban,
undor és gond…
Mért érzem úgy most
Hogy mégis jó…
ÁÁÁHH!
CHAGAL: Menj már! Mi van? Ez rám
nem hat… Én egy zsidó vámpír vagyok!
10. jelenet: VADON I. (Wildnis I.)
CHAGAL ÜLDÖZÉSE
(Verfolgung Chagal)
ABRONSIUS: Nos, mikor ütsz oda?
ALFRED: Háromra.
ABRONSIUS: Jó. És hol található a szív?
ALFRED: A hatodik és hetedik…
ABRONSIUS: Borda…
ALFRED: Borda…
ABRONSIUS: Közt.
ALFRED: Közt.
ABRONSIUS: Helyes. És most…Gyerünk!
Egy…kettő…három…Három!
KETTEN: Három…
CHAGAL: Hagyják abba, kérem!
Kíméljék a szívem!
Barbárság ez,
ígérem, hogy
 növényevő leszek mától!
ALFRED: Várjunk, Mester…
CHAGAL: Egy ártatlant feláldoz?
ALFRED: Talán éppen ő visz el
hozzá…
ABRONSIUS: Kihez visz ez el?
ALFRED: Saját lányához!
CHAGAL: Jó! Kövessenek, fel, útra
hát!
ALFRED: A célunkat így érjük el,
de jó, hogy rátaláltunk,
hisz általa fedezzük fel
a kastélyt, s benne
grófunk!
11. jelenet: CSARNOK-A KASTÉLY ELŐTT
(Saal-Vor dem Schloß)
KÉSZEN ÁLLJ (Seid bereit)
KAR: Készen állj…
Vendégünk lesz két úr,
kinek illeme és külleme is jó…
Készen állj…
 Hisz más ide nem jön
csak pár retkesnyakú, falusi tahó…
Készen állj…
Végre lesz egy sikkes
és élvezetes, fenséges perverzitás…
Készen állj,
hisz nem soká
jóllakhat minden éhes száj…
Csak várj…

ELSŐ RÉSZ FINÁLÉ

(Finale 1 Akt)
VON KROLOCK: Boldog éj,
boldog, hisz vendég jött,
s ez örömmel tölt el…
Édes úr,
lépjenek beljebb hát,
a vendég nálam szent…
Az árny lett palástom,
s szolgám kint az éj…
Von Krolock gróf vagyok
s e kastély enyém…
Boldog éj,
mindenre fátylat von,
hogy csúfságot ne láss…
Bűvös éj,
holtakat támaszt fel
e jótékony varázs…
Hűvös, mély
sötétség fészke ez,
és innét nincs tovább…

Ki társam lesz önként,

magától mellém áll,
az választ kap ott is,
hol válasz nincs is talán…
A világom őrző misztérium
mind rá vár…
 Fáradtan magányomtól
már túl nagy lett e ház…
Eggyéfolyt jövő és múlt,
egy átok űz – nincs más…
Nézd az évek tengerét,
végtelen, csak a part jut néked…
Bánat gyöngít és gyűlölség,
nincs gyógyír, ha a sorsod ez lett…
Háháhá…
ABRONSIUS: Háháhá…Ne vegye rossz
néven, exelenciád…Puszta véletlen, hogy ide
tévedtünk és épp csak egy kurta pillantást
vetnénk pompás otthonára…Kései
tizenharmadik század, ha nem tévedek…
VON
KROLOCK: Igen. Látom, ön igencsak
művelt férfiú! Kihez van szerencsém?
ABRONSIUS: Abronsius professzor,
Königsbergből.
VON
KROLOCK: Ön volna Abronsius professzor?
ABRONSIUS: Hallott rólam?
VON KROLOCK: Az ön könyve „A denevér”,
 nagy mű, mely foglyul
ejtett!
ABRONSIUS: Ez kedves, sajnos otthon
még
leszólnak és mellőznek!
„Ténytől tényig”
▪ a lényeget nem értik!
VON KROLOCK: Ha könyvét netán szignálná…
És kérem, hogy maradjon!
ABRONSIUS: Mért ne? Hisz minden azt súgná:
itt volna mit kutatnom!
VON KROLOCK: És ki ez az ifjú?
Diák – úgy hiszem…
ABRONSIUS: Alfred, az asszisztensem.
VON KROLOCK: Jó Alfred! Megtisztel…
S ő a fiam, Herbert,
nagy szív, hű barát!
Örvend, hogy itt látja önt…
HERBERT: Végre lesz majd egy társ,
Lesz móka, s lesz majd „más”…
VON
KROLOCK: Uraim, érezzék magukat otthon!
Koukol! Koukol felkíséri önöket a szobájukba.
ABRONSIUS: Pardon, exelenciás uram!
Elfelejtettem, hogy milyen későre jár. Biztosan
fáradt…
VON
KROLOCK: Én egy éjjeli bagoly vagyok.
Napközben szinte használhatatlan. Alfred! Nem
hiányol valamit?
ALFRED: A szivacsom!
VON KROLOCK: Íme hát
a boldog ifjúság,
ki útján bátran jár!

Ő csupán
szívére hallgat,
s erről mit tud egy tanár?
Várj, csak várj,
fel kell, hogy nőj ahhoz,
hogy álmod mind beváltsd!
Egy ifjún,
kit hajt az elszántság,
csak nyűg egy szenilis roncs,
 aki mit sem lát!
Csak oktat, s nem érti már,
mi vonz és mi bánt…
Jól sejtem, mit érzel most,
a vágyad ismerős,
és ha sorsodat rám bízod,
segítek majd, hogy győzz!
ALFRED: Ez a szivacs nekem
sokkal több…
VON KROLOCK: Értem én…
ALFRED: Attól kaptam…
VON KROLOCK: A cél, melyre vágytál,
itt van közel, ne félj!
ALFRED: Ez biztos?
VON KROLOCK: Bízz bennem!
Ez egy álomvilág,
s én volnék a mágus,
aki érted tesz csodát!
Jöjj, s az évek tengerén
mártózz meg, tanulj élni tőlem!
 Élvezd azt, ha bánat ér,
add fel önmagad, ússz a kéjben!
Jöjj és én megtanítlak,
mit jelent igazán szeretni…
Hagyd a morált másoknak,
merj az ösztönben vakon bízni!
Így jó, hát merj így élni…
S így lesz új életté a vágy…
Légy szabad hát!

II. RÉSZ
1. jelenet: KASTÉLYCSARNOK (Schloßhalle)

SZERELMI DUETT / TELJES A SÖTÉT

(Liebesduett / Totale Finsternis)
KAR: Ragyogó szempár,
meseszép haj!
Dacos és nyílt még,
 és vak, ha jön a baj!

Forró, pirosló ajkak,

bársonyos bőr!
Üde és ifjú,
de átok van e nőn!
S elvész!
ELŐDÖK: Készen állj!
SARAH: Éjjelente néha-néha ellep a bánat,
úgy, hogy nem tudom, mi bánt…
ELŐDÖK: Készen állj!
SARAH: Éjjelente rám tör egy-egy különös álom,
és ha felébredek, félelem ráz…
ELŐDÖK: Készen állj!
SARAH: Éjenként a sötétben csak fekszem és
várok,
de hogy mit is várok, nem tudom
még…
ELŐDÖK: Készen állj!
SARAH: Éjenként egy sötét erő kísért meg néha,
mely a vonzásából nem enged már…
ELŐDÖK: Csillaglány, készülj!
SARAH: Meghallok egy hangot, ami hív…
ELŐDÖK: Csillaglány, készülj!
SARAH: Hang, ami csak engem hív…
ELŐDÖK: Készen állj!
SARAH: Éjjelente néha jön egy varázsos érzés,
mely a szívemig elér…
ELŐDÖK: Készen állj!
SARAH: Éjjelente azt kívánom, jönne egy férfi,
ki vezet majd, és mindentől megvéd…
ELŐDÖK: Készen állj!
SARAH: Éjjelente néha tiltott dolgokra vágyom,
és az nem számít, hogy később mi
vár…
ELŐDÖK: Készen állj!
SARAH: Éjjelente azt érzem, hogy nincs időm
várni,
hogy felnőjek és nő legyek már…
ELŐDÖK,
VON KROLOCK: Csillaglány, készülj!
SARAH: Hallom azt a hangot, ami hív…
ELŐDÖK,
VON KROLOCK: Csillaglány, készülj!
SARAH: Érzés, melyre sóvárog a szív…

VON KROLOCK: Itt a végtelenbe lépsz,

aki elvész, így lesz szabad!
Valóság lesz az álmod, nézd!
Minket senki el nem választ!
Merülj el, kövess, vár a sötét,
hol a kétség elég…
Jöjj, felejtsd el az időt,
én majd vigyázok rád,
ha elrejtelek árnyékommal,
senki nem lát!
Te megbékíted lelkem
és múltam messze jár…
SARAH: A szívem dinamit,
és csak egy szikra kell már…
EGYÜTT: Mától egy új élet vár…
Egy halhatatlan élet vár…
Egy végtelen nagy út…
VON KROLOCK: …vár rád!
SARAH: Elveszítve szívem,
tudtam, más leszek majd,
érzem, most az őrület hajt!
Hisz teljes a sötét,
nagy tenger és nincs sehol part…

Hittem, hogy a vágy

majd felszabadít,
világomat zúzza most szét,
hisz teljes a sötét
és félek, mert semmi nem véd…
ELŐDÖK,
VON KROLOCK: Készen állj!

SARAH: Éjjelente azt gondolom,

szöknöm kell előled,
míg csak szökni tudok még…
Mégis hogyha hívsz,
kész volnék vakon követni,
és a pokolba is veled mennék…
ELŐDÖK,
VON KROLOCK: Készen állj!
SARAH: Éjenként az életemet dobnám el egy
percért,
csak hogy végre egyszer
magaddá tégy…
ELŐDÖK,
VON KROLOCK: Készen állj!
SARAH: S ha elpusztít is, hadd lehessek
azzá, kit te akarsz,
erre vágyom éjjelenként…
ELŐDÖK,
VON KROLOCK: Csillaglány, készülj!
SARAH: Hallom azt a hangot, ami hív…

ELŐDÖK,
VON KROLOCK: Csillaglány, készülj!
SARAH: Érzés, melyre szomjazik e szív…
VON KROLOCK,
SARAH: Itt a végtelenbe lépsz;
aki elvész így lesz szabad!
 Valóság lesz az álmod, nézd!
Minket senki el nem választ…
Merülj el, kövess, vár a sötét,
hol a kétség elég…
Jöjj, felejtsd el az időt,
én majd vigyázok rád,
míg elrejtelek (míg elrejtessz az)
árnyékommal (árnyékoddal)
senki nem lát!
VON KROLOCK: Te megbékíted lelkem
és múltam messze jár…
SARAH: A szívem dinamit,
és csak egy szikra kell már…
KETTEN: Mától egy új élet vár…
Egy halhatatlan élet vár
egy végtelen nagy út…
VON KROLOCK: …vár rád!
SARAH: Elveszítve szívem,
tudtam, más leszek majd,
érzem, most az őrület hajt!
KETTEN: Most teljes a sötét,
nagy tenger és nincs sehol part!
SARAH: Hittem, hogy a vágy
majd felszabadít…
VON KROLOCK: Világodat zúzza most szét…
KETTEN: Hisz teljes a sötét,
csak zuhanunk – nincs, ami véd!
Hisz teljes a sötét
és félek, mert nincs menedék…
SARAH: Most teljes a sötét…
És nincs…
Nincs többé…
Nincs, mi véd…
VON KROLOCK: Nem, most dőreség e nagy sietség!
Ha csak ébred a vágy és már véget is
ért…
Lassíts, hisz percenként nő a kéj
és forróbb a láz,
ezt kell, hogy érezd,
s többé nincs elmúlás!
 Vár ránk az éjjel, vár a bál, s vár a tánc!

2. jelenet: RÉMÁLOM (Alptraum)

CARPE NOCTEM

HANG: Jöjj és halld az éj hangját,

rég várt rád és ma végre megvált!
Rabság volt a napvilág,
tépd le végleg a vágyad láncát!
Érezd hát az éjszakát,
benne bízz, nincsen más valóság!
Lépjed át, mi útban állt,
ne hagyd, hogy álmaid elrabolják!
VÁMPÍROK: Süppedt sírhantok közt majd
sok száz lélekharang zúg,
és minden ördög föleszmél,
hisz minden angyal porba hullt!
 Torkunk szomjazik a vérre,
mind éhezzük a bűnt!
A fajtánk mind véren nő fel,
s a vágyunk gyilkolni küld!
A napfényes világ,
e boldogságból semmit se lát,
hát ezért vonz a mélység,
minden hűvös és sötét,
mely lelkedig ér,
átitat, hogy mámorossá légy!

Érezd hát az éjszakát… Dies irae kyrie

Libera me Domine
Dies irae kyrie
Requiem da
Domine
Dies irae kyrie
Libera me Domine
Dies irae kyrie
Requiem da
Domine
 Érezd hát… Dies irae kyrie
S ne hagyd, hogy Libera me
Domine
elmúljék az éj… Dies irae kyrie
Érezd hát… Requiem da
Domine
Mindaz mit látsz, Exultate kyrie
Benned él… Pie agne
Érezd hát, mi neked jár, Domine
Itt mind elér Dies irae
Érezd hát… Kyrie
Sanctus sanctus
Hunyd le a szemed, Exultate
Jöjj és élj…
Érezd hát… Dies irae kyrie
Libera me Domine
Érezd hát… Dies irae kyrie
Requiem da
Domine
Vár az éj, hát élj!
 Nyíló sírhalmok sok ezrén,
holtak ezre támad föl,
a félelem beteljesül,
és minden remény sírba dől!
Mert a mi rendünk a káosz,
nincs más csak a pusztítás,
és addig sarkantyúz a vágy,
míg te is ordassá válsz!

A napfényes világ,
e boldogságból semmit se lát,
hát ezért vonz a mélység,
minden hűvös és sötét,
mely lelkedig ér,
átitat, hogy mámorossá légy!
Érezd hát az éjszakát! Carpe noctem
lamia
Decet diem
exsecrari
 Sanquim suga
belua
Debet pravum
exsequari
Inquiem
perpetuum
Donanobis Satanas
Bestia diaboli
Donanobis
damnationem
Érezd hát… Carpe noctem
lamia
S ne hagyd, hogy elmúljék az éj… Decet diem
exsecrari
Mindaz, mit látsz, Sanquim suga
belua
rég benned él… Debet pravum
exsequari
Érezd hát… Inquiem
perpetuum
Mi neked jár, itt mind elér… Donanobis Satanas
Engedd, hogy elmerülj, Bestia diaboli
ne félj! Donanobis
damnationem
 Érezd hát… Sanquim suga
belua
Engedd és semmitől ne félj! Debet pravum
exsequari
Érezd hát… Carpe noctem
lamia
Hunyd le a szemed, Decet diem
exsecrari
láss és élj Sanquim suga
belua
Érezd hát… Debet pravum
exsequari
Felejts el mindent, jöjj és élj! Inquiem
perpetuum
Érezd hát… Carpe noctem lamia
Felejts el mindent, jöjj és élj! Decet diem
exsecrari
Jöjj és halld az éj hangját,
rég várt rád és ma végre megvált!
Rabság volt a napvilág,
tépd le végleg a vágyad láncát!

Érezd hát az éjszakát,

 benne bízz, nincsen más valóság!
Lépjed át, mi útban állt,
ne hagyd, hogy álmaid elrabolják!
3. jelenet: HÁLÓSZOBA A GRÓF KASTÉLYÁBAN
(Schlafzimmer im Schloss des Grafen)
EGY JÓ NAP (Ein guter Tag)

ALFRED: Egy rossz álom,

rossz és gonosz,
még szép, hogy nem valóság!
Hisz győz a jó,
majdnem mindig,
csak bíznunk kell, így mondják!
Ki és mit, hol és hogyan, mikor?
Ki és mit, hol és hogyan, mikor?
Itt van, tudom!
Ő is rá célzott!
Hajt az idő, meg kell találnom!
Minden oly jó,
ez egy tökéletes nap lesz!
Egy ilyen nap,
 hogyha félsz is még hős lehetsz!
Gyémántot lelhetsz,
és szörnyeken győzhetsz!
Úgy fest, ma fél oly nehéz,
az mi tegnap még mázsás súly volt…
Egyre jobban érzem én,
néhány perc még és rátalálok!
Honnét ez a reggeli?
Ő hozta, talán épp Sarah volt!
S kinn e hang,
ez is, tán Ő…?
ABRONSIUS: Egy jó kis ágy,
egy napfényes ház,
és máris frissen ébredsz!
Pár korty tea,
kis zabpehely,
s agyunk munkára kész lesz!
Ténytől tényig,
és senki el nem térít!
 ALFRED: Professzor úr, a gróf azt
mondta: „A cél, melyre vágytál, itt van
közel!” Sarah-nak itt kell lennie, valahol a
kastélyban!
ABRONSIUS: Teljesen érzéketlen figura!
ALFRED: Ki?
ABRONSIUS: A gróf! Bolonddá akar tenni
minket.
ALFRED: A gróf?
ABRONSIUS: Kis híján felfedte a valódi
énjét!
„Egy éjjeli bagoly vagyok”,
szólta el magát!
Kérdés az, hol rejti
ilyen tájt a szarkofág?
ALFRED: Szarkofág?
ABRONSIUS: A koporsó, amiben nappal pihen!
ALFRED: Úgy érti: egy sírban?
ABRONSIUS: Dehogyis sírban, fiam! Egy
ilyen gróf kriptában nyugszik! Minden
kastélyban van egy ilyesmi! Máris indulunk,
hogy megkeressük!
ALFRED: Máris?
 ABRONSIUS: Haladék nélkül! Ezt a napot
mintha csak kriptakeresésre teremtették volna!
Ma minden jó,
ez egy tökéletes nap lesz!
ALFRED: Egy ilyen nap,
és te gyávából hős lehetsz!
KETTEN: Olyan nap ez,
hogy a tűzön is átkelsz,
gyémántot lelhetsz,
és szörnyeken győzhetsz!
ABRONSIUS: Egy pillanat! Egy ilyen
kriptakereséshez okos stratégia szükségeltetik!
ALFRED: Így van, Professzor úr! Hiba
volna elkapkodnunk a dolgot.
ABRONSIUS: Ugyanakkor minden szükséges
szerszám a rendelkezésünkre áll. Pakolj be a
táskába! Én előre megyek és felderítem a
terepet!
ŐÉRTE (Für Sarah)
ALFRED: Bár az éj sűrűjén
ezer rémkép vesz körbe,
bírnom kell – őérte!
Sorra életre kél
minden vérszívó, vad démon,
minden árnyék veszély…

Győznöm kell lélekkel,

bármi vár, hullhat vérem,
nem nagy ár őérte!
Innét már nincs más út,
lépjek bár a semmibe,
szívem hajt – őérte!
Minden vágy eggyé vált,
tűnő emlék az otthon,
hozzá fűz szerelmem!
És ha őt nézem én,
minden félelem csak látszat,
és az érzés, mi győz!
Szívem már oly erős,
tűz és elszántság
járja testem át – őérte!
Minden vészt állnom kell,
 míg csak biztos révbe érünk,
őt kell védjem!
Szív és ész tettre kész,
érted győztem le önmagam is én,
csak érted!
Semmi nem gyűr le már,
Itt vagyok, te csak bízz bennem,
én nem hagylak el!
Lesz erőm, lesz hitem,
bátran áldoznám fel
most mindenem – teérted!
Folyjon vérem, ha kell,
vesszek el, hisz végzetem
szeretni téged – Sarah! (Drágám!)
ABRONSIUS: Hol maradsz már, fiam? Iparkodj!
4. jelenet: A KRIPTA (Die Gruft)
EGY ILYEN NAP KELL (An so einem Tag)
ABRONSIUS: Egy ilyen nap kell…
ALFRED: Egy ilyen nap kell…
ABRONSIUS: Hogy kifejtse Newton törvényét…
 Egy ilyen nap kell…
ALFRED: Egy ilyen nap kell…
ABRONSIUS: És Mozart ír egy „Éjizenét”…
ALFRED: Egy ilyen nap kell…
ABRONSIUS: Így fedezte fel
Kolombusz is tojás-trükkjét…
ALFRED: És Ikarusz hitte, repülni tud majd…
ABRONSIUS: És Dániel előtt is ott állt a barlang…
ALFRED: Bárha
volna itt egy lámpa!
Pincéjét bejárva,
nem félnék, hogy megtegyem,
azt, mi kell!
Tán ha
kriptabűz nem szállna,
szinte orrba vágva,
volna bennem késztetés,
egy kevés,
így most nincs, csak rettegés!
ABRONSIUS: Mind odalent van,
 hát nosza hamar,
a küldetésünk célja itt!
Nos, ez a helye,
de hogy jutok le,
követvén azt, mi nyomra vitt?
ALFRED: Jaj, mi jöhet még…
ABRONSIUS: Mi következzék…
KETTEN: Akciónk során, a terv szerint?
ALFRED: Ha a kép már tiszta,
majd jöjjünk vissza!
ABRONSIUS: Ez az az óra,
most, vagy soha!

Pszt! Csodás! Most szépen lemászunk oda!

ALFRED: Oda, le?!
ABRONSIUS: Természetesen. Most, rögtön. Először te!
ALFRED: Én?
ABRONSIUS: Igen. Táska!
ALFRED: Táska.
ABRONSIUS: Lefelé!
ALFRED: Lefelé?
ABRONSIUS: Indulj!
Pszt! Azt akarod, hogy a kripli meghallja?!
Halkan ott lent! Vigyázat, most jövök én!
ALFRED: Mi? Nem! Ne!
ABRONSIUS: Auu! Beszorultam!...Na, segíts
már, fiam! Ne így! Ááá…Ez nem megy.
Muszáj lesz egyedül csinálnod!
ALFRED: Egyedül?
ABRONSIUS: Igen. Ne szerencsétlenkedj! Át
kell szúrnod a szívüket!
ALFRED: Átszúrni a szívüket?! Nem!
Professzor…kérem…mindent, csak ezt ne!
ABRONSIUS: Ne légy ilyen nyámnyila! Nyisd
ki a koporsókat!
ALFRED: A koporsókat?
ABRONSIUS: Gondolj Chagal lányára! Le a
fedelet!
Ki fekszik benne?
ALFRED: Őexelenciája!
ABRONSIUS: Jó. Most a másikat!...Az
melyik?
ALFRED: A fia.
ABRONSIUS: Nyisd ki a táskát! Vedd ki a
kalapácsot és a karót! Nagyon jó. Először
gyorsan a grófhoz! Most helyezd oda a karót…
ALFRED: A hatodik és hetedik borda…
ABRONSIUS: Borda, helyes!
ALFRED: Borda közé…
ABRONSIUS: Csináld!…De ne így! Figyelj,
nézz már oda, te tökfej! Fordítva! És
most…Egy…Kettő…Három…Három! A
szentségit, három!
ALFRED: Én ezt nem tudom…
ABRONSIUS: Ez lázadás! Nem szégyelled
magad?
ALFRED: De igen. De akkor se megy!
ABRONSIUS: Irgalmas ég! Ennek így semmi
értelme veled! Gyere fel!...A fenébe is!
Mindent nekem kell megcsinálnom! Siralom ez
a mai fiatalság! Nincs vér a pucájukban!
Tohonyák, elpuhultak! Képtelenek összeszedni
magukat, még akkor se, ha nem babra megy a
játék! Gyere és húzz fel hamar! Ne bambulj!
Alszol, vagy mi van, hogy így piszmogsz?! Azt
hiszed, gyönyörűség itt
lógni?...Nos…fiacskám…valamit meg kell,
hogy mondjak neked...Az elmélet területén már
egészen jól haladsz…De ami a gyakorlatot
illeti, ott megállt a tudományod! Legalább
segíts felmászni, te fajankó!...
 És most hátra arc, gyerünk,
mars! Még sokat kell tanulnod, hogy egyszer a
nyomdokomba léphess! Ez ma, sajnos csak egy
blamázs volt veled!

MINDENKI SZÍVJA A MÁSIK VÉRÉT

(Jeder saugt das Blut des anderen)
CHAGAL: Slussz-passz a szundítás!
MAGDA: Ki kért meg, hogy lármázz?!
CHAGAL: Elfeledkeztél a bálról? Ideje felkelni!
MAGDA: Még hogy bál?! Elmentek
otthonról? Még csak dél van.
CHAGAL: Hogyan?
MAGDA: Nézz körül!
CHAGAL: Nagy dolog. Akkor még
aluszkálok egy jót…veled!
MAGDA: Szégyelhetnéd magad, Chagal!
CHAGAL: Én? Miért?
MAGDA: Harapdálni a nyakam? Szívni a vérem?
CHAGAL: Na de ilyet?!
Mért ne szívhatnám ki én a véred,
ha egy másik mindig engem szív?!
Mert az ember is egy állat, tényleg,
 csak a más vérétől lesz aktív!
Minket jóllakni a vérszag hív!

Amit mindenki tesz, hogy lesz vétek?

Aki kóstolta, még többet kér!
Legyen hatalom, vagy pénz, oly mindegy,
fő, hogy még több legyen, nincs más cél!
S ki nem vesz részt a vérszívásba’
felkopik az álla!
Ki nem szart soha másokra,
azt végül mind leszarja!
Szívd fel magad, rád fér
egy kis friss és lágy vér!
Gyorsan áthat,
meg nem árthat,
mindjárt jobb,
nincs ok
panaszra!
MAGDA: Amíg még éltem,
undort hoztál…
 De mióta így szívsz,
lásd, egész jó vagy már…
Ezt tenni oly morbid…
Teszek rá, hogy morbid!
Ahogy tépáztad a fűzőm,
sokszor túl sok volt a nyűgből…
Most ha rám tapad e száj,
egy nap háromszor se fáj…
CHAGAL: Mi hát a baj?
Szívlak és szívsz te is,
hisz mindenki szív,
nézz csak szét!
Mikor, mi kell,
azt vesszük el,
mindig a másikét!
Van úgy, hogy vért,
vagy éppen szerelmet,
vagy pénzt!
KETTEN: Mi hát a baj?
Szívlak és szívsz te is,
 hisz mindenki szív,
nézz csak szét!
Mikor, mi kell,
azt vesszük el,
mindig a másikét!
Van úgy, hogy vért,
vagy éppen szerelmet,
vagy pénzt!
5.-7. jelenet: A KÖNYVTÁRBAN ÉS A
FÜRDŐSZOBÁBAN
(Schlossbibliothek – Badezimmer)
KÖNYVEK (Bücher)
ABRONSIUS: Könyvek, könyvek!
Százezer szám’ könyvek!
ALFRED: De…de Professzor úr! Nekünk
Sarah-t kell megtalálnunk!
ABRONSIUS: Arisztoteles, Empedokles,
Aeneas, Parmenides,
és Nikomachos, Diogenes,
Antiochos, Maimonides!
Íme, szerte,
 hellén bölcsesség vesz
körbe!
ALFRED: Valahol itt vár ránk!
ABRONSIUS: Tibullus és Augusztinus,
Tacitus és a nagy Plato!
Peregrinus és Aquinus,
Caesar, Cicero és Cato!
Íme, Róma!
Pillantás egy aranykorba!
ALFRED: Fogva tartja őt!
ABRONSIUS: Itt Kant a fáradt szellemet,
tiszta ésszel tölti meg!
De fordulj inkább Hegelhez,
hogy világodat felfedezd!
A német mélyértelműség,
itt első kézből lesz tiéd,
hisz mind az első kiadás!
E könyvek nélkül szenvedés a sors!
ALFRED: Fogytán az időnk!
ABRONSIUS: Spinoza és Kopernikus, és mind a
humanisták,
 Paracelsus, Leibnitz, s az első okultisták!
Hume és Locke, és Mendelssohn,
erkölcs és okság hívei,
Descartes, Montaigne, és Hamilton,
és seregnyi más természettudós!
ALFRED: Mindjárt sötét lesz!
ABRONSIUS: Shakespeare Vilmos, Humbold,
Ekkehart, Moliere, Macchiavelli,
és Erasmus, Schelling, Kierkegard,
Hans Sachs és Mary Shelley,
La Fontaine, Tagore, Plinius,
Da Gama, Botticelli, Herder,
Marlowe, Poe, és Livius –
mind bőrbe kötve, telve minden polc!
HÁL’ ISTEN, TE ÉLSZ
(Gott sei dank, du lebst)
SARAH: Ah-ah-ah…
ALFRED: Sarah!
SARAH: Oh, te vagy az…
ALFRED: Hál’ Isten, te élsz!
 Most már itt vagyok, ne félj!
Semmi baj nem ér,
jöjj, vár a szabadság!
SARAH: Nem túl illendő,
nem szép rátörni egy hölgyre,
meglepni, míg fürdök,
ez ám tapintatlanság!
ALFRED: Sarah, hogy vagy? Kérlek, szólj!
Szólj, ha bántott már!
Későn jöttem tán?
SARAH: Ma lesz a nagy bál…
ALFRED: Velem kell, hogy jöjj!
SARAH: S ki visz táncba majd?
ALFRED: Mennünk kell!
SARAH: Ezt el kell, hogy mondjam…
ALFRED: Rögvest sötét lesz!
SARAH: Képzeld, a gróf az!
ALFRED: Értsd meg, ő egy gaz!

SARAH: Nézd csak, nézd meg a báli ruhám!

Oly sok szép dolgot kaptam a gróftól!
 Tetszem néki és kényeztet ám!
Ha ezt látja papám, vajon mit szól?
ALFRED: Mennünk kell, most!
SARAH: Várod te is a bált?
ALFRED: Időnk nincs sok!
SARAH: Rád is jut majd egy tánc…
ALFRED: Kérve kérlek, hogy jöjj!
SARAH: Holnap így kelts majd föl…
ALFRED: Nincs más célom, hogy óvjalak…
SARAH: Ő ma csak velem táncol majd!
ALFRED: Nem is akarsz már elmenni?
SARAH: Fordulj el hát, hadd jöjjek ki!...

MÉG TÖBB KÖNYV (Noch mehr Bücher)

ABRONSIUS: Plágiumok, utánzatok,
regék, enciklopédiák!
Katekizmus, referendum,
mondák és eredettanok,
és évkönyvek, na meg krónikák!
Himuszok, elégiák,
a pamflettek és a kritikák…
 A fóliák száma is milliós!
ALFRED: Megtaláltam Sarah-t!
ABRONSIUS: Robespierre, Homeros,
Seneca, Da Vinci, és Cervantes!
És a csodálatos operák,
Boccaccio és Dante!
És De Sade márki, és Don Juan,
ez frivol, amaz gáláns…
És Lord Byron, Goethe,
Eckermann, Giordano Bruno,
Lessing és Tolsztoj!
ALFRED: De nem akarja, hogy megmentsük!
ABRONSIUS: Milliónyi alkotás,
mely a régiektől ránk maradt!
Hogyha ezt mind meg nem írták volna,
mit hozna a holnap?
Egy világban, mely tudatlan,
nem lesz értelme a szónak,
mert minden könyv új erőt ad,
hogy a kultúráért, tudásért harcolj!
8. jelenet: HERBERT FÜRDŐSZOBÁJA (Herberts Bad)
ALFRED MENEKÜLÉSE(Flucht Alfred)
HA SZERET A SZÍVED
(Wenn Liebe in dir ist)
ALFRED: „Szerelmi kisokos”… „Hogy hódítsunk
meg egy szívet?”…
Míg szeretsz, azt érzed,
ott benn ezer dal él…
Míg szeret a szíved,
szemed titkot mesél…
Ő, csak ő érti ezt,
csak ő, kit szeretsz,
és nem kell, hogy szólj,
a szíved beszél arról mi benn él,
szeretsz, s a szíved szól…
Mutasd ki bátran,
mit rejt a mély ott bent…
nézd eltelve vággyal,
baj ebből nem lehet…
 Ő, csak ő érzi ezt,
csak ő, kit szeretsz…
Ezt a boldog reményt,
mely hozzá fűz…
Míg szeret a szíved,
add át mi benne él…
HERBERT: Ugye mi ketten, jó barátok leszünk?

Légy nagyon jó hozzám,

hogy értselek én…
Az arcod sápadt…
Beteg vagy?
ALFRED: Semmi baj!
Kérlek, hagyj!
HERBERT: Ugyan már!
Hisz a lázad már nagy!
Bújj ágyba, de tüstént!
Nem! Mit látok? Nézd!
Hisz reszketsz, úgy félsz mon cherie!
ALFRED: Nem, hisz mért reszketnék?
HERBERT: Imádlak, te kis félős pubi!
ALFRED: Úgy mondják, itt egy nagy bál lesz
legott…
HERBERT: Juj! Az a kis huncut popód!
ALFRED: Egy bál!
HERBERT: És ez a szempár!
ALFRED: Hogy néz rám?!
HERBERT: A szempillácskád!
Száz röpdeső aranyszál!
Lesz! Lesz ma egy bál,
meghívlak én!
bor lesz és dal és gyertyafény!
Hatalmas bál lesz,
csodás est!
S ha két karom átölel,
velem a mennyekben jársz!

Ah, mit olvasol? Mondd!

ALFRED: Egy könyv…
HERBERT: Egy vers! No lám!
 Jól sejtettem, látod,
szerelmes vagy, babám!
Szép, hogy épp így esett,
hisz szívem szeret,
és találd ki – kit?
Épp téged, ki mást!
S ha szeret a szívem,
nincs gát,
min át
nem hágnék!

8/A. jelenet: A FÜRDŐSZOBA, MAJD A MENEKÜLÉS

HA SZERET A SZÍVED UTÓJÁTÉK (Nachspiel)

ALFRED: Nem! Professzor! Professzor! Segítség!
ABRONSIUS: Hah! Mit kell látnom?! Nem
szégyellitek magatokat – mind a kettő?! Azt a
rézfánfütyülőkutyamindenit! Fúj! És még
egyszer fúj! És főleg te! Egy reménybeli
természettudós! Ezen bizony el kell
csodálkoznom, de nagyon! Provokáltad őt,
vagy mi?
ALFRED: Provokáltam? Egy csöppet
sem! Az egészet ő kezdte, egyedül ő!
ABRONSIUS: Persze, persze!
ALFRED: Aztán amikor nem sikerült
neki…
ABRONSIUS: Vagy úgy…Na gyere!
ALFRED: Hová?
ABRONSIUS: Fel, a tetőre!
ALFRED: Professzor úr! Aliboris
teóriája a tükörképről, beigazolódott!
ABRONSIUS: Az nem Aliboris teóriája! A
tükörkép-elmélet az én felfedezésem! Aliboris
csak ellopta!
ALFRED: A tükör előtt álltunk, mind a
ketten. De én csak magamat láttam.
Őt…egyáltalán nem!
ABRONSIUS: Bárcsak megtáncoltathatnám!
ALFRED: Fáradt vagyok, fázom és meg
kell találnunk Sarah-t!
ABRONSIUS: Az ott az Orion. A felettünk
nyíló égboltnál csak a logika univerzuma
csodálatosabb!
ALFRED: És itt vajon biztonságban
vagyunk?
ABRONSIUS: Ez holtbiztos.
9. jelenet: A TETŐPÁRKÁNYOKON (Auf den Zinnen)
TEMETŐ (Friedhof)
ÖN TÉVED, PROFESSZOR
(Sie irren Professor)
VON KROLOCK: Hé, ho, hé,
helyben volnánk, Professzor…
Pár csepp vér,
és már megtörtént…
Ki túl kíváncsi,
az így jár, Professzor,
azzá lesz itt, mit üldöz rég…
ABRONSIUS: Ön lebecsüli a
tudományt, Von Krolock. Alkohol- ba
teszem majd, hogy része legyen a
gyűjtemé-nyemnek!
VON KROLOCK: Hahaha!
ABRONSIUS: Nem sokára már csak a
rémregények lapjain garázdálkodhat!
VON KROLOCK: Mért félsz, mért
bújsz,
mitől rettegsz,
Alfred?
 Azt mit vágysz,
másutt hol
lelnéd?
ABRONSIUS: Ő legyőzi!
VON KROLOCK: Ön téved,
Professzor!
Alfred lelke
enyém már rég!
ÖRÖKLÉT (Ewigkeit)
VÁMPÍROK: Szép öröklét,
száz és száz év
unalma!
Sivár körforgás
ez,
nincs kezdet,
nincs vég!
Nincs más, csak
mi volt,
visszatér mindig
újra…
Nincs jó kedv,
nincs mi rettent,
öröklétünk
szánalmas posvány!
 Nincs mi bánt,
nincs mi fáj,
nincs talány,
öröklétünk egy
nagy posvány!
Föl, zúzzuk szét
minden
szörnyűség gátját!
Unt szürkeség itt,
ott fénylő világ!
Elvész sorra
mind,
kit a mérgünk
már átjárt,
s így minket
szolgál
minden órán…
Jöjj hát, nagy éj!
Hívd harcba hát,
hívd az árnyak
seregjét!
Föl mind a sírból,
 a Föld fönt
miénk!
Kétség és a félsz
töltse el mindük lelkét…
Nem győz rajtunk fegyver,
minden ember
egy féreg lesz, ha lát!
Fel hát!
Fel hát!

AZ EL NEM MÚLÓ VÁGY

(Die unstillbare Gier)

VON KROLOCK: Végre hát

leszállt az éj,
a hold is elbújt,
borzad tőlem, fél…
A sötétség tengerén
nincs csalfa fénysugár,
csak a csend és a múlt,
az a sok kép, mely visszajár…
A búzaföld
aranyban játszott már,
1617 csodás nyarán,
a fű hullámzott köröttünk,
éreztem a kezét,
ahogy bőrömhöz ért…
Nem sejthette
rólam, hogy elvesztem,
és én magam is azt hittem,
még győzhetek…
Mégis akkor ott,
először történt meg:
meghalt, amíg ölelt…
És mindig így volt ez,
hány élet lett
két kezem közt semmivé…
Ó bárcsak tűz volnék,
és elhamvadnék,
de lángra nem gyúl jég!
 Szállnék föl
a fénylő magasba,
de mint egy kőkolonc, húz a mély!
Volnék egy angyal,
lennék egy ördög bár,
de csak egy lidércalak vagyok,
aki nem kapja meg soha
mit vár!
Csak egy perc,
egy lélegzetnyi boldogság,
lenne végre már enyém!
De örök szenvedés lett sorsom:
éhség, mely véget nem ér!
És egy nap, ha minden lét kihunyt,
és a föld halott világ,
akkor nem marad semmi más e tájon,
csak az el nem múló vágy…
A sóvárgás nagy pusztasága,
ez az el nem múló vágy…
A lelkész lánya, áldozás után,
 1730 bolond májusán…
Vöröslő vérével
írtam verset én
keble fehér márványán…
És a császár apródja a kastélynál,
- ez 1813 ősze már –
hogy azt a fájó gyászt
ott túléltem
sosem bocsátom meg…

Ez lett a végzetem,
hány élet kell,
hogy éhem elteljék!
A világ száz rejtély,
mind tudni vágytam,
de magam sem ismerem még!
Vágyom rá, hogy szabad lehessek,
s érzem, hogy láncok ezre béklyóz!
Lennék egy égi szent,
vagy tán egy gonosztevő,
 de csak egy lidércalak vagyok,
egy szörnyeteg, ki mindig
azt rombolja szét,
mit szeret és félt!
Szép a hit,
hogy egyszer minden jobb lesz majd,
ez ad szenvednünk
erőt…
Én csak jóllakni
akartam,
de az éhség egyre
nőtt…
Van, ki büszke rá,
hogy ember,
másnak pénz és
hírnév kell,
kit a művészet és a
tudás vonz,
mást a kaland,
hogy hős legyen…
Hisznek
ezernyiféle Istenben,
az ég és pokol,
 a bűn és az erény,
mind jelkép,
hogy megértsd,
s vakon hidd a
Szentírást…
Mégsincs más erő,
egy visz tovább:
ez a gyalázatos,
végtelen és
felemésztő,

pusztító és kínzó,
el nem múló vágy!
Az eljövendő
kornak
ím’ azt jósolom
most hát:
a következő
évezred hajnalán már
itt csak egy isten
lesz,
és őt úgy hívják:
 az el nem
múló vágy…

10. jelenet: TÁNCTEREM (Tanzsaal)

SZÍVBŐL ÜDVÖZLÖK MINDEN
TESTVÉRT
(Seid willkommen)
VON KROLOCK: Szívből üdvözlök
itt minden testvért!
Jó együtt ismét,
bár nem rég - s ez
tény –
mindössze egy
vérszegény
parasztból lett
estebéd…
Kedvünk elszállt,
ámde, mit
mondtam én:
„Minden szűk évre,
jön egy bővebb,
jobb év!”
Mert ki örökké él,
 szomjazza mindig a
friss vért…
HERBERTTEL: És abból mikor lesz
elég?
A vér az, ami
sosem lesz elég!
VON KROLOCK: Minden újabb
áldozat,
új vért ad,
frissülést…
HERBERTTEL: És ebből így sem
lesz elég!
A vér az, ami így
sem lesz elég!

Nem laksz jól

semmitől,
csak hajt az éh!
Idebent az üresség
is egyre nő,
s hozzá a félelem,
hogy jön
a józanság…
VON KROLOCK: De én azt mondom
néktek,
 soha ne adjuk fel!
Íme áldott a
végzet:
egy új társ jött
el…
Jött a sötétség
nyomán…
Ő egy szépség,
szeme akár az éj,
tündöklő, szép
csillaglány!
Gyöngéd, mint a
szél,
és ha táncra kél,
még szebb lesz
majd az éjféli bál!
Ám ő csak az
enyém!
Mégse féljen
senki,
jut nektek más:
mert tegnap este
még
jött két hívatlan
vendég,
 vérük
desszertként,
még máma éjjel
tirátok vár!
Úgy ám!
VÁMPÍROK: Isten meghalt rég,
hát mért
keresnénk,
végtelen életre
ítéltetvén,
új fajként?
Nap tüze vonz
és mégis féljük a
fényt,
a hazug szót
hisszük,
a rossz rejt
reményt,
a jót mind
megvetjük,
a gyűlölt hoz kéjt!
Rá itt egy új élet
vár,
 egy halhatatlan
élet vár,
egy végtelen nagy
út vár rá…
VON KROLOCK: Elveszítve
szívedet,
a vágy tüze hajt,
józanságod eltűnik
majd…
SARAH-VAL: Mert teljes a sötét,
nagy tenger és
nincs sehol part…
SARAH: Hittem, hogy a
vágy majd felszabadít…
VON KROLOCK: Világodat zúzza
most szét…
KETTEN: Hisz teljes a sötét,
csak zuhansz,
és már nincs mi
véd!

MENÜETT
(Menuett)
ALFRED: Sarah, én vagyok az!
Meg foglak menteni!
ABRONSIUS: Pszt! Bár megharapta
már, de Sarah még él! Egy vérátömlesztés
és két, három napnyi pihenés és aztán
megint olyan friss leszel, mint a
napsugaras hajnal!
ALFRED: Sarah! Velence! A
gondolák, a paloták, a tenger!
ABRONSIUS: Háromig számolok, és
akkor két felöl megfogjuk és futás az
ajtóhoz vele!
VON KROLOCK: Készen álltok?
ABRONSIUS: Egy, kettő,
három…Három!
VON KROLOCK: Szívjátok ki a vérüket!
Hahaha! NEM!
Koukol! Tüntesd el
ezt! El vele!
Koukol! A pokol, a
vér és a tűz nevében: utánuk!
Hozd vissza őket!

11. jelenet: VADON II. (Wildnis II.)

AZ ÜLDÖZÉS
 ( Die Verfolgung)

KINT VÁR AZ ÉLET- REPRIZ

(Draußen ist Freiheit-Reprise)
ALFRED: Oly gyönge vagy még,
pihenj karjaimban hát!
Most már minden jó,
itt már senki nem bánt….
Virrasztok, ne félj,
minden gonosztól megóvlak!
Rémálmunk most véget ér,
egy új nap virrad ránk…
SARAH-VAL: Mától minden más lesz hát,
semmi el nem zár,
nincs többé magány!
SARAH: Vár a szabadság!
ALFRED: Nincs, csak boldogság!
SARAH: Vár egy saját kád!
ALFRED: Félelem és fagy hamar elszáll…
KETTEN: Túl az erdőn már…
 Túl a hegyen már…
Új, közös út vár…
Vár ránk az élet,
ott távolban, hol pirkad már!
Vár egy világ,
minden féltett álmunk ott kinn vár!
ALFRED: Nincs több fal, mely közénk áll még,
nincs oly határ, melyen ketten ne
győznénk!
Bújj mellém,
te és én…
KETTEN: Szívünk röptet fel,
szálljunk el!
Sorsunk hív,
látnunk kell!
Vár ránk az élet,
és nem választ el semmi már!
Vár ránk az é…
ALFRED: Mi ez itt?
SARAH: Vér, kedves. Nyald csak le!
ALFRED: Nem is rossz…

12. jelenet: FINÁLÉ II. (Finale 2.)

A VÁMPÍROK TÁNCA
( Tanz der Vampire)
ABRONSIUS: Megszöktünk, győztünk,
mert a tudás mindig győz!
Naggyá ez tette az emberi fajt!
A königsbergi bagázs jó nagyot néz,
ha a Nobel-díjat átveszem majd!
Munkámnak gyümölcseként
itt a bizonyság,
hogy az „élő halott” nem fiktív lény!
Sírjuk elhagyván éjjelenként,
jönnek, hogy piócaként szívják a vért!
És ím’ a sok vérszívót legyőztük mégis,
legyen áldott az ész, a tudomány!
Tisztán láttuk a célt,
és a módszerünk bevált,
mert a tézishez ész is járt!
Léptünk a fejlődés útján,
 s a világ mától más, mint rég!
MAGDA: Vidd, amit látsz,
vidd, mert elveszik tőled!
Légy csak disznó,
úgyis disznóvá válsz!
Szerezz pénzt,
hogy mindent megvégy,
hagyd a kényeskedést,
keményen játssz!
MAGDA,
HERBERT: Üss oda hát,
másképp ők ütnek téged!
Addig nyomulj,
amíg figyelnek rád!
Te légy a főnök,
légy az, kitől félnek,
még ha hullákon is taposol át!
LÁNYOK, FIÚK: Nincs más út, ki az éjből a fénybe,
minket korlát mögé senki nem zár!
Tisztán látjuk a célt,
 és a módszerünk bevált:
élő holtaknak létet a véretek ád!
Így lépünk tovább,
így lesz miénk a világ!
Így lesz miénk a világ!
Fel hát az éjen át!
Vigyázz!
Nekünk is jár ragyogás!
Vigyázz!
Miénk lesz mind, amit látsz!
Vigyázz!
A vámpíroké lesz ez a tánc!
Ha majd indul a nagy vámpír tánc!
HERBERT, MAGDA:
KÓRUS:
Törjön égig a láng!
Lépjen trónra a Sátán! Ha majd indul a nagy
vámpírtánc!
A gyilkosok világa ez,
hol Ő a bálvány! Vedd el és vidd amit látsz!
Minden szó hazugság!
Nézd csak, mindenütt ármány! De most indul a nagy
vámpírtánc!
A csúszómászók világa ez,
jót ne várjál! Vedd el és vidd amit látsz!
Semmi jót ne várjál! Vedd el és vidd amit
látsz!
Ha a bűn okoz kéjt,
élvezd, hogy önmagad légy!
Többé nem bújunk el már,
vad tánc ez és csak most indul még!
Még csak most indul a vámpírtánc!
Vedd el és vidd amit látsz!
Ha majd indul a nagy vámpírtánc!
Vedd el és vidd amit látsz!

Ha a bűn okoz kéjt,

élvezd, hogy önmagad légy!
Többé nem bújunk el már,
vad tánc és csak most indul még!
Még csak most indul a vámpírtánc!
Vedd el és vidd amit látsz!
Ha majd indul a nagy vámpírtánc!
Elveszünk mindent…
És vért iszunk mind,
hisz bennünk nincs morál…
Szétrohad a világ,
na és, kinek fáj?
Mi vért iszunk mind,
hisz bennünk nincs morál…
Szétrohad a világ,
na és, kinek fáj?
We drink your blood,
and then we eat your soul…
Nothing’s gonna stop us,
the bad times roll!
We drink your blood,
and then we eat your soul…
Nothing’s gonna stop us,
the bad times roll!
Most jöjj hát, míg lesz
vámpír…és tánc!!!
A vámpíroké lesz ez a tánc!
Most a vámpíroké lesz a tánc!
Vért iszunk mind,
hisz bennünk nincs morál…
Szétrohad a világ,
na és, kinek fáj?
We drink your blood,
and then we eat your soul…
Nothing’s gonna stop us,
the bad times roll!
Most jöjj hát, míg lesz
vámpír…és tánc!!!