A döngő léptű kiselefánt és az egérke

Felkelt a nap, felébredt a kiselefánt is.

– Jó reggelt – rikkantott vidáman a virágoknak, majd lement a folyópartra
megmosakodni és reggelizni.
Súlyos lábai alatt szinte megremegett a föld. Bár egyelőre sokkal kisebb
volt, mint anyukája és apukája, bizony a kiselefántot sem lehetett
apróságnak nevezni. Ding-döng, ding-döng, ding-döng – lement a
folyópartra. Megmosta az arcát, az ormányával lespriccelte a hátát,
aztán ivott is a vízből. Majd körülnézett, és észrevett egy málnabokrot: a
gyümölcs éppen megfelelt neki reggelire.
– Nyam, nyam, nyam – lakmározott.
Miután jóllakott, játszani indult.
– Keresek játszópajtást, úgy sokkal jobb a móka – döntött, és útnak
eredt.
Ding-döng, ding-döng, ding-döng. Az egérke riadtan hallgatta a furcsa
zajt.
– Mi ez? Talán földrengés? – találgatta ijedten, majd felkiáltott. –
Vigyázz, mert eltaposol!
– Ki szólt? Nem látok senkit – csodálkozott a kiselefánt.
– Itt vagyok lent, a lábad előtt – szólt az egér.
Az elefánt lenézett.
– Jaj, bocsánat, nem vettelek észre! Olyan apró vagy!
– Figyelj jobban a kisebbekre, mert véletlenül eltaposol valakit – jegyezte
meg fejét csóválva az egér.
– Te ki vagy? – kíváncsiskodott az elefánt.
– Egér vagyok. És te ki vagy?
– Én meg elefánt. Nincs kedved játszani velem?
– Nem is tudom. Olyan ijesztően nagy vagy – aggodalmaskodott az
egérke.
– Ne félj, vigyázok rád – ígérte az elefánt. – Nagy a hőség, menjünk el a
folyópartra, strandoljunk egyet.
– Rendben – válaszolt az egér, és elindultak.
Ding-döng, ding-döng, ding-döng – csattantak az elefánt léptei.
– Várj meg, nekem rövidek a lábaim, nem tudok ilyen gyorsan haladni –
kiabálta a kisegér.
– Ülj fel a hátamra – ajánlotta az elefánt, s az egérke felpattant újdonsült
barátja hátára.
Ding-döng, ding-döng, ding-döng. Megérkeztek a folyópartra, ahol
jókedvűen lubickoltak, mígnem a játék hevében az elefánt lespriccelte
ormányával az egeret.
– Jaj! – kiáltott a kisegér rémülten. – Ennyi víz akár el is sodorhat engem!
– Ne haragudj – kért bocsánatot az elefánt. – Egy pillanatra elfelejtettem,
hogy te sokkal kisebb vagy, mint én. Mi lenne, ha inkább megmásznánk
azt a hegyet? Ülj fel a hátamra!
Ding-döng, ding-döng, ding-döng, ding-döng, s az elefánt felbaktatott a
hegyre az egérkével a hátán.
– De szép itt a kilátás! – gyönyörködtek, amikor felértek.
Aztán meguzsonnáztak – nyam, nyam, nyam –, és kicsit játszottak.
Hamarosan azonban indulniuk kellett vissza a völgybe, nehogy rájuk
sötétedjen útközben. Ding-döng, ding-döng, ding-döng, ding-döng. Az
elefánt hazavitte az egérkét.
– Köszönöm a kirándulást – mondta a kisegér.
– Nagyon szívesen! – válaszolta az elefánt. – Holnap is játszunk? –
kérdezte kis cimboráját.
– Persze! – vágta rá az egérke, és elbúcsúzott.
– Jó éjszakát! – dünnyögte az elefánt, majd hazabandukolt: ding-döng,
ding-döng, ding-döng, ding-döng.
Nagyon elfáradt, hát gyorsan megvacsorázott és lepihent.