A balatoni tündérek

A Balaton partján leszáll az este. A strandon felszedelődzködnek az emberek és elindulnak hazafelé.

Amikor az utolsó büfé is lehúzza a rolót és az utolsó autó is kigördül a parkolóból, és a Balaton fölött
már csak Siófok távoli fényei villognak, halk hang hallatszik a nádasból:

- Tiszta a levegő!

Ugyan, ki lehet az?

Nem más, mint Sasszem, a tündérek legbátrabbika, aki legközelebb merészkedik a titokzatos, furcsa
emberekhez.

És amikor a kiáltás felhangzik, előtűnnek a többiek is. Nincs vesztegetni való idejük, hiszen ma is, mint
mindig, rengeteg dolguk akad hajnalig.

Séd, a vizek tündére, gondterhelten rebben végig a csöndes Balaton fölött. Az emberek már megint
mindenfélét beledobáltak a vízbe! Sédre vár a feladat, hogy kis hálójával kihalássza a szemetet.

- Itt is egy üdítősdoboz! – hallatszik a mélyből. Nem más az, mint Angelika, a halak tündére. Már-már
kidobná a csúnya műanyag palackot a vízből, amikor megszólal mellette egy kissé brekegő hang:

- Egy pillanat!

Levélke, a békák tündére kihesseget néhány ebihalat a csúnya műanyag palackból, és szelíden korholja
őket:

- Hányszor mondtam el nektek, hogy ne ússzatok be az emberek szemetébe?! Hogyan tudnátok szép
békává nőni egy ilyen undorító palackban?

Levélke és Angelika a nádas felé úsznak, és kidobják a palackot a partra. Jó nagy halom gyűlt már össze.

- Egyre több időnket veszi el ez a takarítás! – sóhajt fel Hársfalevél, a levelek tündére. – Alig marad
időnk mindarra, ami igazán a tündérek dolga lenne!

Hiszen a tündérek már azelőtt a Balaton csodaszép partján éltek, hogy az emberek strandot építettek
volna maguknak. Ki vigyázna a halakra, békákra, növesztené a nádast és óvná a kiskacsákat a veszélytől,
ha nem a tó, a nádas és az erdő-mező tündérei?

- Hová tűnt Katica? – kérdi ekkor Csiperke, a gombák tündére. – Hiszen mindenki itt van, kivéve az
állatok tündérét!

- Kamilla sincs itt, a gyógynövények tündére! – kiált fel Ibolya, a virágok tündére.

- És Cinege, a madarak tündére is hiányzik – teszi hozzá Tölgy, a fák tündére.

Ebben a pillanatban Sasszem rebben el felettük.

- Gyertek gyorsan, nagy baj van!

Séd, Angelika, Levélke, Hársfalevél, Csiperke, Ibolya és Tölgy szárnyra kelnek, és Sasszem nyomába
erednek. Nem kell soká repülniük: a hiányzó tündérek, Katica, Kamilla és Cinege a nádas közepén, egy
tavirózsákkal borított kis tisztáson gyűltek össze. Az egyik tavirózsa levelén egy picike kiskacsa fekszik,
csőrét a szárnya alá dugva. A kacsamama mellette evickél és keservesen hápog. A többi kiskacsa
rémülten pislog feléjük.

- Mi történt itt? – kérdi Levélke.

- Borzasztó! – sopánkodik Cinege, a madarak tündére. – Csúnyán megvágta a lábát!

- Itt, a nádasban? – csodálkozik Tölgy. – De hiszen itt semmiféle éles dolog nincsen…

- Csak ez! – csattan fel Sasszem, és a sötét vízből, ahol rajta kívül senki nem látott semmit, előhúz egy
rozsdás konzervdobozt.

- Éles, mint a borotva! – rázza a fejét Angelika. – Még jó, hogy a halacskák nem találták meg!

- Éles, és mély sebet ejtett – teszi hozzá Kamilla, a gyógynövények tündére, aki Katicával, az állatok
tündérével együtt a kiskacsa lábát gyógyította. – Nehéz lesz ezt a sebet összeforrasztani.

- És még ezt az átkozott szemet is el kell takarítanunk! – morogja Sasszem, és undorodva eltartja
magától a rozsdás konzervdobozt. – Azt hiszem, csak egyvalaki segíthet.

Ugyanazt gondolják mindannyian, és végül Katica kiált fel.

- Királynő, segíts rajtunk!

Fény villan a sötét nádasban, és egyszerre csak ott áll közöttük minden tündérek királynője, Balaton.

Balaton időtlen idők óta vigyáz a tóra, a nádasra és minden élőlényre, aki itt élt. Szépséges tündér, de
most fáradtnak, megviseltnek tűnik. A tündérkék aggódva gondolják, hogy ahányszor csak megidézik
minden tündérek királynőjét, Balaton egyre elgyötörtebbnek és szomorúbbnak látszik.

De a hangja ugyanolyan melegen csendül fel, mint bármikor:

- Mit tehetek értetek, gyermekeim?

- Segítséget kérünk ennek a kiskacsának, királynő! – mondja Cinege. – Nézd, mi történt a lábával…

Balaton a kiskacsához lép, és a tekintete még jobban elkomorul.

- Mindig ugyanaz… - mondja olyan halkan, hogy csak a hozzá legközelebb állók hallhatják. Aztán kezét
a kiskacsa lábára teszi, meleg fény villan, és amikor a királynő elveszi a kezét, a seb eltűnt, mintha
sohasem lett volna.

A kacsamama boldogan hápog, amiből minden tündér pontosan kihallja a hálálkodást. Most már a
többi kiskacsa is előbújik, és az imént meggyógyított testvérük boldogan úszik közéjük.

- Köszönjük, Balaton! – kiáltja Ibolya. Egy pillanatra csend támad, és ekkor Sasszem, a legbátrabb
tündér, végre megkérdi a királynőtől azt, amit már annyiszor meg akartak kérdezni.

- Mi baj, Balaton? Mi baj, királynőnk? Akárhányszor látunk, egyre bánatosabbnak, megviseltebbnek

látszol!

- Igen, gyermekeim – sóhajt a királynő. – Nagy baj van. Minden este itt dolgoztok, és minden este
eltakarítjuk az emberek szemetét.

Int, és a rozsdás konzervdoboz füstté válik. Bár a tündérkék nem láthatják, ugyanekkor eltűnik a halom
szemét is, amit a strandon és a nádasban szedtek össze.
- Az emberek talán azt hiszik, minden rendben van. De a varázserőm minden nap gyengül. Nem a
tündérek dolga lenne, hogy az emberek után takarítsunk. Minden nap nehezebb elvégezni ezt a
munkát. Egyre kevesebb a varázserőm, és ha minden így megy tovább, hamarosan nem tudunk már
segíteni az állatoknak, a gombáknak, a fáknak, a gyógynövényeknek, a halaknak… és az embereknek
sem.

A tündérek egy pillanatra elhallgatnak a borzasztó hír hallatán, és mire felnéznek, a királynő eltűnt.

Bánatosan térnek vissza a partra. Már hajnalodik, és a tündéreknek ideje ismét elrejtőzni az emberek
elől.

- Nézzétek! – kiált fel ekkor Sasszem. A felkelő Nap első sugarai egy elhullajtott műanyag palackra
vetülnek!

- Erről megfeledkeztünk! – mormogja Tölgy. – Gyerünk, szedjük fel…

- De hát mit csináljunk vele?! – kérdi panaszosan Ibolya. – A királynőt nem hívhatjuk ide még egyszer…

- Ott egy… olyan izé – mondja tétován Katica. – Amibe az emberek a szemetet gyűjtik.

- Már amikor gyűjtik! – füstölög Cinege.

- Kuka! – kiált fel Angelika.

Valóban, a nádas mellett a parton egy kis pihenőhely áll: asztal, padok és egy kuka. Persze a tündéreket
ez rendszerint mit sem érdekelte volna, hiszen ők irinyó-pirinyóak az emberek tárgyaihoz képest. Most
azonban szükségük van rájuk.

- Dobjuk bele azt a palackot.

Nekiveselkednek. Csak hát a palack jókora, a tündérek picinykék, és ahogy a Nap egyre feljebb
kapaszkodik az égen, varázserejük egyre gyengül.

- Fogjuk meg mindannyian!

Nagy nehezen sikerül a levegőbe emelniük, és lassan, kínkeservesen a kuka felé vonszolják.

- Mindjárt ott vagyunk! – biztatja őket Levélke.

- Jaj, ne! – kiált fel Sasszem. – Egy sereg ember!

Valóban, a fák között kanyargó szürkés, a tündérek számára ismeretlen anyagból készült úton feltűnik
egy biciklis. Aztán még egy, és még egy – egy egész csapat!

- Elbújni! – csattan fel Séd. A tündérek a földre ejtik a palackot, és amilyen gyorsan csak tudnak,
elrejtőznek a pad alatt. Rémülten hallgatják, mit beszélnek az emberek.

De az emberek ügyet sem vetnek rájuk. Nevetnek, játszanak, és egyszer csak egy kicsike ember –
bizonyára egy kisgyerek, gondolják a tündérek – belebotlik a palackba.

- Anya, ez micsoda? – kérdi a kisfiú.

- Szemét, amit a buta emberek eldobtak – mondja komolyan az anyukája. – Dobd szépen a kukába.

- De hát nem is mi dobtuk el! – ellenkezik egy másik kisgyerek.

- Attól még össze lehet szedni, nem igaz? – kérdezi az apukájuk.

A kisfiú a kukába dobja a palackot, és elégedetten mondja:

- Így ni!

- Ideje indulni – mondja az anyukája. – Mindent, ami szemét, dobjatok a kukába. Meg ne lássak semmit
a földön!

De ezt nem is kell mondani. A gyerekek mindent a kukába dobnak, amire nincs szükség, sőt,
körülnéznek, nem találnak-e még valahol elhullajtott szemetet.

Azzal a biciklis csapat elteker. A tündérek felrebbennek az asztalra, és ámélkodva néznek utánuk.

- Na végre! – mondja Tölgy. – Végre megjött az eszük.

- Csak jönne meg a többinek is! – teszi hozzá Levélke, és hatalmasat ásít. A Nap már magasan áll az
égen, és ilyenkor már minden tündérke mélyen alszik.

- Térjünk vissza a nádasba! – mondja Csiperke, és az álmos tündérek szárnyra kelnek. Hamarosan már
valóban alszanak gombaházaikban, és mindannyian arról álmodnak, hogy amikor legközelebb látják
Balatont, a királynő talán végre, végre egy kicsit boldogabb lesz.