Subscribe to DeepL Pro to translate larger documents.

Visit www.DeepL.com/pro for more information.

áthaladtunk a Hæmus és a Rodope hegyek közötti hegygerinceken,

amelyeket mindig hó borít. Ez a város a Hebrus folyó közelében
emelkedő területen fekszik, és csaknem teljes egészében görögök
lakják: itt még mindig található néhány ősi keresztény templom. Van
püspökük; és a leggazdagabb görögök közül többen is itt élnek; de
kénytelenek vagyonukat nagy gonddal elrejteni, a szegénység látszata
(amely magában foglalja annak kellemetlenségeinek egy részét)
minden biztosítékuk, hogy ne érezzék azt komolyan. A vidék innen
Adrianopolyig a legszebb a világon. Minden dombon vadul nő a szőlő,
és az örök tavasz miatt minden vidámnak és virágzónak tűnik. De ez az
éghajlat, bármennyire is boldognak tűnik, sohasem lehet jobb, mint
Anglia, annak minden hójával és fagyával, míg mi könnyű
kormányzással vagyunk megáldva, egy olyan király alatt, aki saját
boldogságát népének szabadságában látja, és inkább apjuknak, mint
uruknak akarja látni magát.
Ez a téma nagyon messzire vinne, és úgy érzem, hogy már próbára
tettem az Ön R. H. türelmét. De a levelem az Ön kezében van, és olyan
rövidre foghatja, amilyen rövidre csak akarja, és a tűzbe dobhatja, ha
belefáradt az olvasásba.
Igen, asszonyom,
A legnagyobb tisztelettel &c.

A hölgynek
Adrianopol, április 1., O.S. [1717].
Én most egy új világba kerültem, ahol minden, amit látok, számomra
a színhely megváltozásának tűnik; és némi lelki elégedettséggel írok
nagyságodnak, remélve, hogy legalább az újdonság varázsát megtalálja
leveleimben, és nem tesz többé szemrehányást, hogy semmit sem
mondok neked...
rendkívüli.
Nem fárasztom Önöket fárasztó utazásunk beszámolójával; de nem
hagyhatom ki, hogy mit láttam figyelemre méltónak Sophiában, a török
birodalom egyik legszebb városában, amely híres forró fürdőiről,
amelyeket mind szórakozásul, mind egészségük érdekében igénybe
vesznek. Azért álltam meg itt egy nap, hogy megnézzem őket. Mivel
úgy terveztem, hogy inkognitóban megyek, egy török kocsit béreltem.
Ezek a voitures egyáltalán nem olyanok, mint a mieink, de sokkal
kényelmesebbek a vidéken, mivel a hőség olyan nagy, hogy a
szemüveg nagyon zavaró lenne. A holland kocsikhoz hasonlóan
készültek, fából készült rácsokkal, amelyeket festettek és aranyoztak; a
belsejüket kosarakkal és virágfüzérekkel festették, amelyek között
gyakran kis költői mottók is vannak. A kocsik egészét skarlátvörös
szövet borítja, selyemmel bélelve, és nagyon gyakran gazdagon
hímezve és rojtokkal díszítve. Ez a borítás teljesen elrejti a benne
ülőket, de tetszés szerint hátradobható, és a hölgyek a rácson keresztül
kukucskálhatnak. Négy ember nagyon kényelmesen elfér benne,
párnákon ülve, de nem emelve.
Az egyik ilyen fedett szekéren mentem a bagnioba, úgy tíz körül.
órakor. Már tele volt nőkkel. Kőből épült, kupola alakú, ablakok csak a
tetőn vannak, ami elég fényt ad. Öt ilyen kupola volt, amelyek
egymáshoz csatlakoztak, a legszélső kisebb volt, mint a többi, és csak
116
előszobának szolgált, ahol a portásnő állt az ajtóban. Az előkelő
hölgyek általában egy korona értékben adják ezt a hölgyet.

117
vagy tíz shillinget; és ezt a szertartást nem felejtettem el. A következő
szoba nagyon nagy, márvánnyal burkolt, és körös-körül, magasra
emelve, két márványdívány, egyik a másik fölött. Ebben a teremben
négy szökőkút hideg vízzel, amely először márványmedencékbe
ömlött, majd a padlón futott az erre a célra készített kis csatornákon,
amelyek a patakokat a következő terembe vezették, amely valamivel
kisebb volt ennél, ugyanolyan márványágyakkal, de a hozzá csatlakozó
fürdőkből származó kéngőzöktől olyan forró volt, hogy lehetetlen volt
ott maradni ruhában. A másik két kupola volt a forró fürdő, az egyikbe
hideg vízzel teli kakasok fordultak, hogy a fürdőzőknek kedvük szerint
melegítsék a vizet.
Az utazó ruhámban voltam, ami egy lovaglóruha, és bizonyára
nagyon különlegesnek tűntem számukra. Mégsem volt köztük egyetlen
egy sem, aki a legkisebb meglepetést vagy szemtelen kíváncsiságot
mutatta volna, hanem a lehető legnagyobb udvariassággal fogadott.
Nem ismerek olyan európai udvart, ahol a hölgyek ilyen udvariasan
viselkedtek volna egy idegennel. Azt hiszem, összesen kétszáz nő volt,
és mégsem volt egy sem azokból a lenéző mosolyokból vagy szatirikus
suttogásokból, amelyek a mi gyülekezeteinkben mindig elmaradnak, ha
valaki megjelenik, aki nem pontosan a divat szerint van öltözve. Újra
és újra azt ismételgették nekem: "Uzelle, pék uzelle", ami nem más,
mint bájos, nagyon bájos." - Az első díványok párnákkal és gazdag
szőnyegekkel voltak borítva, azokon ültek a hölgyek, a másodikon
pedig mögöttük a rabszolgáik, de anélkül, hogy ruhájuk alapján
bármilyen rangkülönbséget tettek volna, mindannyian a természet
állapotában voltak, azaz, magyarul, teljesen meztelenül, minden
szépség vagy hiba elrejtése nélkül. Mégsem volt közöttük a legkisebb
szemérmetlen mosoly vagy szemérmetlen gesztus sem. Ugyanolyan
fenséges kecsességgel jártak és mozogtak, mint amilyennek Milton
leírja a mi általános anyánkat. Sokan voltak közöttük olyan pontosan
megrajzolt arányúak, mint amilyennek Guido vagy Tiziano ceruzája
valaha is megrajzolt egy istennőt - és legtöbbjük bőre ragyogóan fehér
volt, csak gyönyörű, sok fürtre osztott hajuk díszítette, amely a
vállukon lógott, gyöngyökkel vagy szalaggal befonva, tökéletesen
ábrázolva a gráciák alakját.
Itt meggyőződtem egy gyakran hangoztatott gondolatom
igazságáról, miszerint ha divat lenne meztelenül járni, az arcot aligha
vennék észre. Észrevettem, hogy a legfinomabb bőrű és legfinomabb
alakú hölgyek részesültek a legnagyobb csodálatban, bár az arcuk néha
kevésbé volt szép, mint társaiké. Az igazat megvallva, volt bennem
annyi gonoszság, hogy titokban azt kívántam, bárcsak Jervas úr
láthatatlanul is ott lehetett volna. Azt hiszem, nagyon sokat javított
volna a művészetén, ha ennyi szép nőt lát meztelenül, különböző
testtartásban, némelyikük beszélget, mások dolgoznak, megint mások
kávét vagy sörbetet isznak, és sokan hanyagul heverésznek a
párnájukon, miközben rabszolgáik (általában csinos tizenhét-tizennyolc
éves lányok) azzal vannak elfoglalva, hogy hajukat többféle szép
fonatba fonják. Egyszóval ez az asszonyok kávéháza, ahol a város
összes híreit elmondják, botrányokat találnak ki stb. - Általában hetente
egyszer veszik igénybe ezt a szórakozást, és legalább négy-öt órát
maradnak ott, anélkül, hogy a forró fürdőből a hideg szobába való
azonnali kijövetelükkel megfáznának, ami számomra nagyon meglepő

118
volt. Az a hölgy, aki a legtekintélyesebbnek tűnt közöttük, arra kért,
hogy üljek melléje, és levetkőztetett volna a fürdőhöz. Elnézést kértem.

119
magamat némi nehézséggel. Mivel mindannyian nagyon komolyan
próbáltak meggyőzni, végül kénytelen voltam kinyitni az ingemet, és
megmutatni nekik a tartásomat; ami nagyon is kielégítette őket, mert
láttam, hogy azt hitték, annyira be vagyok zárva abba a gépezetbe,
hogy nem állt módomban kinyitni azt, amit a férjemnek
tulajdonítottak.-Elbűvölt udvariasságuk és szépségük, és nagyon
szívesen töltöttem volna velük több időt; de W [Wortley] úr
elhatározta, hogy másnap korán reggel folytatja útját, én pedig sietve
megnéztem Jusztiniánusz templomának romjait, amelyek nem
nyújtottak olyan kellemes látványt, mint amilyennek hagytam, hiszen
alig voltak többek egy kőhalomnál.
Adieu, asszonyom: biztos vagyok benne, hogy most olyan
látványosságról számoltam be, amilyet még soha életében nem látott,
és amiről egyetlen útikönyv sem tudna beszámolni. Nem kevesebb,
mint a halál, ha valaki ilyen helyen találja magát.

Az apátnak [Conti apát].

Adrianopol, április 1., O.S. [1717].
Látja, hogy nagyon pontosan betartom az ígéretemet, amire
eljegyzett; de nem tudom, hogy kíváncsiságát kielégítik-e majd a
beszámolóim, bár biztosíthatom, hogy a vágyam, amit én...
hogy minden erőmhöz mérten kötelességem, hogy eleget tegyek önnek, nagyon
megvisel.
szorgalmasan kutakodtam és megfigyeltem. Bizonyos, hogy csak
nagyon hiányos viszonyaink vannak e népek szokásairól és vallásáról;
a világnak ezt a részét ritkán látogatják csak kereskedők, akik csak a
saját ügyeikkel törődnek, vagy utazók, akik túl rövid ideig
tartózkodnak itt ahhoz, hogy bármit is pontosan tudjanak beszámolni
saját ismereteikről. A törökök túl büszkék ahhoz, hogy bizalmasan
beszélgessenek a kereskedőkkel; akik csak néhány zavaros információt
tudnak összeszedni, amelyek általában hamisak; és nem tudnak jobban
beszámolni az itteni dolgokról, mint ahogy egy francia menekült, aki a
Görög utcában lakik egy padlásszobában, tudna írni az angol udvarról.
Az utat, amelyet Belgrádból idefelé tettünk meg szárazföldön,
semmiképpen sem lehet közforgalmú módon megtenni. Szervia
sivatagos erdei a tolvajok közös menedékei, akik ötvenen rabolnak egy
társaságban, [úgy] hogy minden őrségünkre szükségünk volt, hogy
biztonságban legyünk; a falvak pedig olyan szegények, hogy csak
erőszakkal lehetett kicsikarni belőlük a szükséges ellátmányt. A
janicsárok valóban nem kegyelmeztek szegénységüknek, minden
baromfit és juhot megöltek, amit találtak, anélkül, hogy megkérdezték
volna, kihez tartoznak; míg a nyomorult tulajdonosok nem merték
bejelenteni igényüket, mert féltek a veréstől. Az éppen elhullott
bárányok, a tojástól nagyra nőtt libák és pulykák, mindet válogatás
nélkül lemészárolták! Mintha Melibœus panaszait hallottam volna a
nyája reménye miatt. Ha a pásztorok utaznak, még rosszabb a helyzet.
Ezek az elnyomók nem elégszenek meg azzal, hogy megesznek
mindent, ami a parasztoké; miután összezsúfolták magukat és számos
kíséretüket, van [az] arcátlanságuk, hogy a fogaik használatáért, amit
ők fog-mon fy-nak neveznek, hozzájárulást követelnek, azzal a
megtiszteltetéssel, hogy elfogyasztják a húsukat. Ez szó szerint ismert
igazság, bármennyire is túlzónak tűnik; és ez a katonai kormányzat
120
természetes romlottsága, mivel a vallásuk éppúgy nem engedi meg ezt
a barbárságot, mint a miénk.
Az az előnyöm, hogy három hétig Belgrádban szálltam meg egy
fő effendi, azaz tudós. Ez az embercsoport egyformán

121