Name: Fanea Imola

Order: 30802787

Köszönjük a vásárlást a szerző és a kiadó, valamint a terjesztő

nevében is. Vásárlásával támogatta, hogy Magyarországon az
elektronikus könyvkiadás fejlődni tudjon, a digitális
kereskedelemben kapható könyvek választéka egyre szélesebb
legyen. Köszönjük, és reméljük webáruházunkban hamarosan
viszontlátjuk.
Popper Péter: Sárkányok barlangja
 Popper Péter
Sárkányok barlangja

Könyv egy nem létező ember gondolatairól

az abszurd világban – vagyis Rólad és Rólam

Saxum
 Borítóterv: Pintér László

ISBN: 978-963-248-116-6

Saxum Kiadó Kft.

Felelős vezető: Jenei Tamás
Felelős szerkesztő: Zsolnai Margit
Tördelőszerkesztő: Pintér László

Készítette: eKönyv Magyarország Kft.

A könyv címe Ken Kesey
Száll a kakukk fészkére című
művében fellelhető ajánlásra utal:

Vik Lovellnak, aki arra tanított,

hogy sárkányok nincsenek.
Aztán elvezetett a barlangjukhoz.

4
 FIGYELMEZTETÉS!

Ez a könyv nehezen vállalható gondolatokat is tartalmaz,

amelyek az elme tüskebozótjában bújnak meg, és RONGY-
MACSKA közreműködésével kerültek napvilágra.
Légy óvatos, és vigyázva nyúlj a bokrok közé.
Ha valami megszúr, kapd vissza a kezed!

5
 Záróra előtt ajánlom ezt a
könyvemet
KARDOS G. GYÖRGY nyug-
talan szellemének,
akit annyira
megbántottam, hogy már
csak azért is meg kell újra
születnem,
hogy rendezhessem közös
dolgainkat.

Emlékére hadd idézzek róla egy sztorit:

Azzal dicsekedett, hogy Izraelben ő volt az első katona,

akit lecsuktak. Aztán földet kapott és berendezkedett. Egy
napon az anyja telefonált: „Gyuri, gyere haza! Beteg va-
gyok.” Azonnal visszajött Magyarországra. Már a határon
letartóztatták, és bevitték az ÁVH-ra. Három fiatal tiszt hall-
gatta ki. Ki ő, mi ő, miért tért vissza? Egy idő után két tiszt
elment ebédelni.
Kettesben maradtak. Akkor megszólalt a harmadik hébe-
rül:
– Szépek még a lányok a Dizengoffon?

6
Első rész
Izashan találkozásai azokkal,
akikkel nem akart találkozni

7
 Emlékmorzsák

1.

Ondócseppből és petesejtből keletkezünk. Testből, vér-

ből és ürülékből jövünk a világra. Éveken át pusztuló sejt-
jeinket kell folyamatosan újakra cserélnünk. Jóízű, illatos
anyagokat gyömöszölünk a szervezetünkbe, és gusztusta-
lan, büdös exkrementumot nyomunk ki magunkból. Valami
mindig rosszul működik bennünk. Szerveink rohadni kez-
denek, tönkremennek. Amikor már a teremtett anyag nem
képes az életre, és semmiféle hasznunkat sem lehet ven-
ni, elásnak minket, kukacok táplálékaként elrothadunk egy
ládában, netán elégetnek, hogy még egykori formánknak se
maradjon emlékezete.
A legfontosabb, hogy mindezen bevezetés után a Terem-
tés nagyszerűségéről, a Lélek Halhatatlanságáról és a Szel-
lem Diadaláról kezdjünk gondolkodni – miközben időnként
rosszillatú szelek távoznak belőlünk, annak jeléül, hogy a
bomlás már világra jöttünkkor megkezdődik?

Izashan addig is találkozott ezekkel az igazságokkal, de

kikerülte őket. Huszonhat éves korában leült velük beszél-
getni.
Miért ült le?
Talán gyerekkori, szeretett olvasmánya, Adzsungel köny-
ve miatt. Kipling azt írja Maugliról: nincs számára fon-
tosabb, mint hogy minél finomabb ennivalót szerezzen
magának. Ezt tanulta a farkasoktól, akiknek ezen kívül
a biztonság, a vadászterületük védelme meg időnként a
szaporodás és a kicsik gondozása jelenthet gondot. Ennyi az
élet, amit néha játék, ritkábban pedig küzdelem a falkában
elfoglalt rangért színez izgalmassá.

8
 Izashan egyre gyakrabban tapogatta a fejét, mert úgy
érezte, hogy onnét áramlik valamennyi rossz sugárzás, ami
összekuszálja, sőt bemocskolja az életét. Nyilvánvalóan az
agyával volt a baj. Korántsem tartotta magát elmebetegnek,
csak túlfejlett agya áldozatának. Akár a többi embert, a bol-
dog lelki szegények kivételével.
Arra gondolt, hogy a tudat mániás-depressziós betegség-
féle.
Arra gondolt, hogy a tudat fejlődése valahol áttörte saját
határait, és beleszabadult a végtelenbe. Amikor már nem
volt igazán szükség további növekedésére, vajon miért nem
járta a többi szerv útját, az elsorvadást, a visszafejlődést, a
feleslegessé válást? Miért nem volt annyi intelligenciája az
intelligenciának, mint például a vakbélnek?
Az indiai mondásra gondolt:

Ötféle halott van az élők között:

A beteg,
a szegény,
az idegenben élő,
a mindig szolgáló
és az, aki a szavak értelmét nem érti.

És hányféle élő van a halottak között?

aki emlékezik, de őt elfelejtették,
aki emlékezik, s rá is emlékeznek,
aki túl messzire távozott,
aki túl közel maradt,
aki nem tudja, hogy meghalt.

Izashan először széken, karosszékben ülve beszélgetett.

Aztán a földön ülve, fejét felhúzott lábai közé hajtva. Aztán
hanyatt fekve. Aztán hason fekve. De beszélgetés előtt min-
dig csendben állt egy darabig, kezét feje felett kupolává kul-
csolva beszélgető társa tiszteletére. Ki volt a társa? Bárki

9
lehetett: önmaga, egy démon, egy angyal, a sátán valame-
lyik szolgája, egy megvilágosodott vagy pogány halott, vagy
valaki egy másik kozmoszból.
Izashan négy dolgot tagadott meg a teremtésből. A be-
tegséget, az öregséget, a halált, a szúnyogokat.
S mert Isten mégis létrehozta, szigorú büntetést mért rá.
Isten büntetése a megsemmisülés volt. Ha élőlény
lett volna, akkor halál. Ha eszme, akkor szétesés a
zavarodottságban. Ha pedig csak úgy kitalálták, mint egy
különleges ötletet, akkor kék masnival a nyakában mehe-
tett volna játszani a homokozóba.
Hosszú időbe telt, amíg Izashan bizonytalanul sejteni
kezdte, hogy tulajdonképpen az Istennel beszélget. Ez azt
jelentette, hogy Istenre nem hatottak Izashan átkai. Izas-
han bámulta a homokozót és benne a totyis, kékszalagos
létezését éppen csak megkezdő Istent, buggyos fehér hózi-
ban. De a homokozó tágulni kezdett, egyre végtelenebb lett,
sivataggá alakult. S a sivatagban tombolt a homokvihar. A
homokvihar Széth isten volt – aki akkoriban a görögök által
Tüphonnak is mondatott.
Ennyi leszel csak? – kérdezte Izashan –, szélfútta homok
a föld felszínén, vagy akár hatalmas hullámok egymásra
zúdulása a tengeren, amíg alattuk kétezer méter a mozdu-
latlan nyugalom? A homokba köpött, hogy ismét játszótérré
zsugorodjon, s elnézte Istenkét, aki a fehér bugyogóján
át a homokba vizelt. A vizelet minden cseppje aranyos
rózsabogárrá változott, és azok szétrepültek a világ minden
tája felé.
Izashan vállat vont, és hazafelé indult. Nehezen férkőzött
a szívébe ez a látomás.

10
 2.

Óvodáskorában Izashan egy oroszlánt látott az állatkert-

ben, amely óriásinak, hatalmasnak tűnt. Otthon el is mesél-
te, karjait széttárva, hogy mekkora volt.
De később kétségei támadtak, hogy valóban akkora nagy
volt-e? S ha nem, mekkora volt valójában? Rá kellett jön-
nie, hogy az oroszlán az ő fejében lehetett nagy vagy ki-
csi. Egy hatalmas szakállas atya lehet a benne csalódott
gyereke lelkében incifinci kisegér, s egy liliputi apa rajon-
gó kisfia élményvilágában félelmetes óriás. Így hát ő ma-
ga lenne a teremtő Isten? Ő teremti magában a vágyat, a
szépséget, a megkívánást, az undort és a megvetést is. A
látása, a hallása, a szaglása, a nemi szervei csak alárendelt
szolgák. S az erkölcsi ítélkezése nemkülönben. Külsőleg le-
het koszos, elhanyagolt, mindenféle mocsok tapadhat rá, de
a koszrétegen mégis átcsillognak az arany vállpántok, ame-
lyek isteni rangját jelzik.
De Izashan nem akart Istennel találkozni, még kevésbé
Isten lenni. Nem maradt más menekülési útja, mint hogy
megbolonduljon. Ez a lehetőség eddig is csábította, de az
utolsó pillanatban mindig megfogta a széke karfáját, és
hangosan kimondta: ez fa! És ezen a parton maradt. De
most nem.
Önként jelentkezett az elmeosztályon, azzal, hogy ő bo-
lond. Istennek érzi magát. Felkínálták neki Napóleont, Mu-
cius Scaevolát, Romulust, sőt még a toportyánt is. Esetleg
kenguru is lehetett volna. De nem. Makacsul megmaradt
Istennél. Közmondás magyarázattal vizsgálták, hogy ép-e
az elméje: Kerek szakajtóban még a lúd is nyálzik. Mit je-
lent ez? – kérdezték. Pontosan felelt: Rendkívüli helyzetben
rendkívüli reakciókkeletkezhetnek. Az orvosok bámultak.
Ők is most értették meg. Így hát ott maradhatott a zárt
osztályon.

11
 A zárt osztályon a régi fűtőtest mögött lakott egy zöld kí-
gyó. Erről is csak Izashan tudott, aki álmatlanságban szen-
vedett. A kígyó hajnali kettő tájban szokott előmászni, és
az ég felé ágaskodva a Serkenj fel, kegyes nép kezdetű
dalt énekelte. Izashan megfenyegette, hogy az igazgatóság
majd beszerez egy mongúzt, és akkor vége a jó életnek. A
kígyó komolyan megijedt, és felajánlotta Izashannak, hogy
szökjenek Indiába, mert ott annyi mongúz él, hogy nem
kell egytől félni. Így is történt. Amikor Izashant hétvégi
adaptációs szabadságra engedték, tarisznyájában magával
vitte a kígyót is. A Nehru unokája nevű, olajhajtású,
húszezer tonnás hajón érkeztek a cápás Bengáli-öbölbe.
Nyolc napig utaztak. Ezalatt Izashan csak olcsó datolya-
befőttet evett, a kígyó semmit sem. De végül is ott vol-
tak, ahová vágytak, a mongúzok és Buddha hazájában.
Izashan egyáltalán nem akart mongúzokkal találkozni, és
Buddhával még annyira se. De egy napon a végzet arra
járt…

3.

Végül ők kerültek a végzet útjába. A végzet vékony ter-

metű, kemény arcú, ősz férfi volt. Már nem volt fiatal,
inkább felbecsülhetetlen korú. Feltehetően rossz helyen
szállt le a buszról. Az út szélén állt. Dótinak nevezett fehér
köpenyben, saru a meztelen lábán, fekete bot a kezében,
fehér vésetekkel. Mozdulatlanul várta, amíg a kocsi megállt
mellette.
– Mysore – mondta.
Intettek, hogy üljön be. Beült, de a botját nem tette le.
Kis idő elteltével kopogott vele az ablakkereten. Megálltak.
Szó nélkül kiszállt és elfordult. A sofőr epésen utána akart
szólni, valami viszontlátásra-félét. De már sehol sem volt.

12
Egyszerűen eltűnt, elenyészett, mint a pára. Pedig a sík vi-
déken még sokáig látni kellett volna, hogy merrefelé tart.
Tanácstalanul bámultak egymásra.
Az indiai vezető nagyon izgatott lett. Követelte, hogy ka-
nyarodjanak a közeli – ki tudja, milyen nevet mondott – as-
ram felé. Az asram olyan volt, mint egy tágas, szétszórt
házakból álló falu. Először a back-guruhoz vezették őket.
A back-guru olyan, mint a futballban a középhátvéd. Ő dol-
gozza ki a gólhelyzeteket, és a megfelelő csatárhoz rúgja a
labdát.
Egy fa alatt ült, keresztbe tett lábakkal, és főként hall-
gatott. Néha valamiféle pogácsát majszolt, amit a mellette
levő tálból vett ki. Hosszú idő telt el, és csak nézett, mielőtt
megszólalt. Akkor azt mondta:
– Az özönvíz Isten válasza volt a halál miatt ellene
fellázadt emberiségnek.
A vezető megkérdezte:
– Egy ismeretlen emberrel találkoztunk az úton…
– Épp ezt mondom – felelte a back-guru. – Itt volt, de már
elment.
– Ki volt az?
– Valaki a lándzsák poklából.
– A nevét nem árulod el?
– Nem.
– És nekünk mit tanácsolsz?
– Igyatok sok fagyöngylevet. Először szárítsátok meg,
törjétek porrá, főzzetek belőle sötétbarna teát, reggel me-
legen igyátok meg, és naplementekor pisáljátok ki.
– Akkor nem halunk meg?
– Meghaltok, ha eljött az ideje, de álmotokban. Özönvízre
már nem vagytok érdemesek. Álomban azt hazudjátok majd
magatoknak, hogy még éltek, pedig már halottak lesztek.
A vezető arcra elborult. A többiek mélyen meghajoltak.

13
 Adtak valami ebédfélét, aztán útra bocsátották őket.
Izashan nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy a régi
istenek ma is léteznek, de már nincs helyük a világban.
Istenek alkonya vagy istenek elűzése? Eltávoztak – vagy
kirúgták őket? Ezt feltétlenül tisztáznia kellett.

4.

Izashan valami enyhe szorongást vagy émelygést érzett,

amikor arra gondolt: India istenei. Ki tudja, miért? Talán
egy lélekelemző tudná.
Legegyszerűbb arra gondolni, hogy Izashan félt India
isteneitől, s elképzelhető, hogy ennek a félelemnek némi
reális okai is voltak. Izashan ugyanis álmodott, méghozzá
az első Indiában töltött éjszakán. Két hindu férfi hajolt al-
vó teste fölé, és sokáig figyelték. Azután a fiatalabb azt sut-
togta:
– Még ne…
Az idősebb rábólintott. Eltűntek.
Azonban másnap Izashan összeismerkedett egy dr. Para-
mesvaran nevű orvossal. S az ő összeköttetései segítségé-
vel jutott el az első jóga-asramba. Valódi asramba? Tehát
nem üzleti vállalkozásba, ahol hawaii hangulatot árulnak
ezotéria gyanánt sok pénzért európai és amerikai ifjaknak.
De nem is igazi, rejtett asramba, ahová fehér ember el se
talál. Jógatanítókat képző asramba került.
Az első éjszakán a falról két gekkó szólította meg. A gek-
kó európai szemmel ronda, nagyfejű gyíknak látszott volna,
de hát gekkók voltak. A hindu szolgák jól ismerték őket. Az
egyiket Jakabnak szólították, a másikat Balambérnak.
Megkérdezte a szolgákat:
– Ezek véletlenül nem ördögök?
– Valami olyasmik, uram – felelték –, de inkább démonok.
– Gonoszok?
– Azok is tudnak lenni. Meg segítők is.

14
 Izashan a gekkókhoz fordult.
– Mit kerestek a világban?
– Most téged.
– Minek?
– Kíváncsiak vagyunk arra, hogy kikkel fogsz még
találkozni, akikkel nem akarsz. Velünk se akartál. Eszedbe
sem jutott.
– A vesztemre vártok?
– Ha ez a sorsod, akkor igen. De mi nem tudhatjuk.
– Akkor mit tudtok rólam?
– Hogy elindultál kereső útra. S aki mindig keres, az
valószínűleg semmit sem fog találni.
– És akkor?
– Kinevetünk.
– Nem fogtok segíteni?
– Nem.
– Miért nem?
– Mert sem elég jó, sem elég rossz ember nem vagy ah-
hoz, hogy beleavatkozzunk a sorsodba.
Izashan elgondolkodott:
Úgy látszik, választanom kell. Isten is választott
kétneműsége idején: férfi lett. Jól sejtette, hogy ha nő lett
volna, akkor az egész emberiség üdvösségét odaadja vala-
melyik szerelmének. A Sátánnak is választania kellett: a go-
noszt választotta a jó szolgálatában. Mert szerette a megle-
pő fordulatokat. Jézusnak is választania kellett. A szeretetet
választotta a gyűlölet szolgálatában. Mert örökké a vérében
keringett az áldozat. Buddha a hitetlenséget választotta a
hit helyett. Mert a hitetlenség emberibb volt. Mózes Izraelt
választotta Egyiptom helyett. Mert Izrael kalandosabb volt.
S a mai emberiség a kárhozatot választotta az üdvözülés
helyett. Mert elkárhozni kényelmesebb.
– Na, ebbe jól beletenyereltem!

15
 A falra nézett. A gekkóknak hűlt helye volt. Helyettük
egy női alak körvonala bontakozott ki, és vált egyre élőbbé,
amíg teste is lett, és előlépett a valóságos térbe. Mereven
nézett Izashanra, amíg ő meg nem értette a néma paran-
csot, és lassan térdre borult. Akkor szólt hozzá:
– Legyél a papom, Izashan!
– Mit kell tennem?
– Lehetek számodra az egyetlen nő. Vagy élhetsz szüzes-
ségben is, és csak a templomba merészkedő kétségbeeset-
tekkel fekszel le. De másnőket nem szerethetsz, mert az
árulásnak tőlem kapott halál a következménye.
– Ki vagy?
– Az Úrnő.
– Van isten fölötted?
– Van.
– Mondd el egy könyörgésedet.
– Miért adtál fiamnak nyughatatlan lelket, s szívet, ami
nem ismeri a békét?
– Hogy hívják a fiadat?
– Gilgames.
– És az istenedet?
– Marduk.
Izashan feltápászkodott. Némán elfordult, és kiment a
sűrűsödő éjszakába. Egy parányi kocsmára talált. Égett a
tűz, de vendég nem volt benne. A gazda után kiáltott, de
senki sem felelt. A mozdulatlan csendben végül lehevere-
dett a tűz mellé, és elaludt. Reggel valami erdő szélén
találta magát. Egy nagy fa lombos ágai borultak föléje. A
kocsma sehol sem volt.

16
 5.

Izashan visszaemlékezett apja halálára, aki mellesleg

tábornok volt. A nappaliban feküdt a földön. Anyja éppen
porszívózta a lakást. Minden-nap kétszer porszívózta. Ak-
kor éppen a papa körül motozott.
– Anya, de hát ez a papa!
– Tudom, fiam. Azt hiszed, nem ismerem meg?
– No de halott.
– Már miért lenne halott? Édesen alszik, és élvezi a ciró-
gató levegőt.
– Azért halott, mert meghalt.
– Honnét veszed ezt a hülyeséget?
– Onnét, hogy nem lélegzik.
– Ne beszélj!...
Föléje hajolt. A porszívó zúgott az egyik kezében. Most
elzárta.
– Tényleg meghalt, hogy a fene egye meg.
– Miért dühöngsz?
– Tudod, hogy a halottkémnek fizetni kell.
Izashan most hallott először erről a foglalkozásról. Ha-
lottkém. Először azt hitte, hogy egy hírszerzőről van szó,
akit lelőttek.
Viszont a szüleivel sem akart megint találkozni, még em-
lékezésben sem. Csak hát, mit tehet az ember, ha nem tud
felejteni? És kábítani sem akarja magát, mert a tudatát is-
tenként tiszteli?
Elképzelte, hogy van egy Emlékek Cserepiaca. A
sokélményűek bódékban, mások a földön, pokrócról cseré-
lik az emlékeiket. Eladni, venni semmit sem lehet. De átélt
élmények maradványai, emlékek bekerülhetnek a cserefor-
galomba.

17
 Egy nő intenzív hányingert ajánlott egy elviselhető
nászéjszaka izgalmáért. De senki sem akart vele cserélni.
Egy úr a gyökérhártya gyulladásának emlékét kívánta egy
állásvesztés átélésére váltani. Többen orgazmust adtak vol-
na jóllakásért. Szőke nők öleléséért feketék szerelmét lehe-
tett kapni. Rengetegen ügyködtek a soványság és a kövér-
ség körül, különösen a hasak, fenekek és keblek ügyeiben.
Hermafrodita eksztázisért már meg lehetett szerezni egy
közepes potenciával rendelkező férfi kielégülésének élmé-
nyét. Ami nem ment: az okossághoz kötődő tapasztalatok
cseréje. Mindenki gondosan őrizte hülyeségét igazoló, meg-
győző emlékeit.
Mit ajánlhatott volna Izashan? És mit kérhetett volna
cserébe? Most már bánta, hogy nem fogadta el Aphrodité
hívását.

6.

Izashan csan-taoista koanokat olvasott.

A csimpánz, az oráng és a gorilla

Körben forognak, hogy megragadják
Saját farkukat.
De farkuk nincsen.
Ne forogjunk mi is egy helyben,
Az énünket, a lelkünket, az angyalunkat
keresve,
Hiszen örökké a semmibe markolunk.

A szamár vágyakozva lépked

A rákötözött széna után,

18
Ami az orra előtt lóg.
Minket is csábítóan hív
A végső szellemi valóság.
Tudjuk-e: ha nem vagyunk még Buddha,
Sose leszünk azzá. Ha még nem értük el
A végső valóságot, sose érjük el.
Mi hát a végső valóság? – kérdezi a bo-
lond.
Mi nem az? – kérdezi a Mester.
Azt mondják, ez helyes, ez pedig helytelen.
Hagyjuk, hadd vigyen, amihez oda lettünk
kötve.
Amivel születtünk, amivel meghalunk,
Azzal érhetjük el a végső valóságot.
A káprázatban élők világa
Megismerés nélkül marad.

Saját magunkat ne csapjuk be.

Ne tévesszük meg önmagunkat!
A lét, a nemlét vagy a „biztos út”
Egyaránt bilincsek.
Ismerjük meg a tudat valódi természetét,
Mely olyan, mintha vízbe vizet öntenénk.

Az ént és a mást ne különböztesd meg,

Hiszen itt mindig minden maga a Tao.
A tudat valódi története tiszta,
S ez a legmagasabb állapot.
Lásd, az üresség szent fája sajnálat nélkül
Elveszti gyökerét, virágát, termését, leve-
lét,
S ha még ráadásul létezőnek képzeljük el,

19
Ágai is letörnek, akkor kidől.

Ne hidd, hogy egy angyal állandóan léte-

zik.
Ő küldött, s Isten pillanatnyi ötletéből
származik.
S addig él, amíg az Isten öröme fenntartja.
Ne hidd azt sem, hogy a sátán állandóan
létezik.
Ő Isten rosszkedvének, büntető
haragjának küldötte.
Nincs saját léte, s eloszlik Isten dühével
együtt.

Az egész világ hangos a szavaktól,

A belső csendre senki sem figyel.
S addig-addig játszunk a szavakkal,
Amíg mindenki megsüketül.

Elkezdtem olvasni egy szent szöveget,

De ábrándozás közben félretettem.
A szövegből már csak egy betűre emlék-
szem.
S képzeld barátom, még a címét is elfeled-
tem.

20
 7.

Izashan elhatározta, hogy feltérképezi szenvedélyeinek

és szerelmeinek útját. Ennek azért érezte szükségét, hogy
még idejében letérhessen róla. Tehát a 15 fázis:
1. Felfigyelés
2. Érdeklődés
3. Ismerkedés
4. Vonzódás (erotikusan, szellemileg)
5. Lelkesedés
6. Szenvedélyes szerelem, barátság
7. Elmélyülő kapcsolat (időtartam és érzelem)
8. Kezdődő unalom
9. Válaszút: megszokás vagy eltávolodás

Az eltávolodás (9. fázis) után az alábbiak következnek:

10. Szakítások, újrakezdések

11. Az együttlét idegesítővé válása
12. Irritáltság, veszekedések
13. Üvöltések, elrohanások (visszatérések rövid
reneszánsza)
14. A közöny elhatalmasodása
15. Könnyed vagy agresszív búcsú

Amennyiben a megszokás lesz úrrá, akkor az unalom tel-

jesedik ki, és az esetleges változtatással szemben a végső
következtetés: most már minek? Most már mindegy.
Ezért vélte úgy Izashan, hogy legfeljebb a 9. fázisig
szabad elmenni. Ezután a történések már rombolóvá és
megalázóvá válnak.

21
 Persze lehetséges ebben a fázisban konzerválni, megő-
rizni a kapcsolatot. Ám akkor egy újabb kérdés merül fel: ha
már eljutottak ide, érdemes-e más, új kapcsolatba kezdeni,
megint végigjárni az utat, és megint eljutni az unalomig, az
előbb említett „most már mindegy”-ig.

8.

Izashan megírta az arab tűzoltó dalát:

Rágódik egy falafelen

Ahogy mászik fel a falon.

Tehetségesnek érezte magát. Ezért, amikor szemébe öt-

lött egy újsághirdetés, hogy drogkísérletekhez kutatóinté-
zet keres művészi érzékenységű önként jelentkezőket, ő is
közéjük állt. Különben utálta az orvosokat, és soha nem
akart közülük eggyel sem találkozni. Víruskergető hülyék-
nek nevezte őket. Szerinte az orvost degeszre tömik fe-
lesleges tudnivalókkal, amitől nagypofájú és fölényeskedő
lesz. A kórházban Scholl-papucsban jár, hogy magasabbnak
látszódjon, és mindig a nyakában hordja a fonendoszkópját,
nehogy műtősfiúnak nézzék.
De most kénytelen volt kompromisszumot kötni magával.
Amikor megkapta a meszkalint, volt ideje elgondolkozni.
Öreg emberek egyre kevesebbet mozognak. Fáj felül-
ni, felkelni, hajolni, leguggolni. Futni nem tudnak, lassan
járnak, rossz az egyensúlyuk. Szívesen és egyre hosszabb
ideig üldögélnek, a végén már fekszenek. Nagyapja sok-
szor mondta, hogy számára nagyon strapás már talpra áll-
ni. Megint eszébe jutott apja porszívózott holtteste. Vajon
teljesen meghalt-e, aki meghalt? Tudott, hogy a klinikai
halálban nem, no de a biológiaiban? Hiszen növekszik a kör-
me, a haja, még van valami anyagcseréje… És a felbomlás
kezdeti tüneteinek semmi közük már az egykor élő szer-

22
vezethez. Igaz, a külvilág ingereire már nincsenek reak-
ciói. Ám kómában sem, katatón stuporban sem, egyszerű
ájuláskor, eszméletvesztéskor sem. No de belül még sok
minden történhet és történik is a tudat tájékán, vagy ha
ott sem, némi agytörzsi aktivitás még egy rövid ideig fenn-
maradhat. Szó, ami szó, kérdés: nincs-e a halottnak még
egy ideig szüksége a testére? Okos dolog-e azonnal porrá
égetni? Nem azért mozdulatlan, mert számára mozdulni,
reagálni, szólni már lehetetlen. De mindez feltétlenül jelen-
ti-e a létezés azonnali megszűnését?
Izashan eldöntötte, hogy halála esetén csakis eltemet-
ni hagyja magát. Se krematórium, se máglya, se keselyűk.
Nagymamája mindig a hamvasztást kérte, és azt, hogy
urnája a kredencben legyen, mert családi körben akar ma-
radni. De Izashan számára a hamvasztás rettenetesen el-
képzelhetetlen és elviselhetetlen brutalitás volt.
Izashan azon is töprengett, hogy meghalni – de csupán
akkor, ha a teste nem kínozza meg nagyon – tulajdonképpen
csak hangulat kérdése. Lehet úgy meghalni, mint ahogy a
levél leválik a fáról – és lehet kétségbeesetten, magányosan
és lázadozva.
Aztán működni kezdett a meszkalin. Izashan mindenáron
festeni akart. És festett… Akkor egyik elragadtatásból a
másikba esett. A képei lélegzetelállítóan gyönyörűek és ere-
detiek voltak. Nem tudtam, hogy ekkora mester vagyok –
dünnyögte.
Négy nap múlva visszament újra megbámulni a festmé-
nyeit. Hát… Egy enyhén retardált óvodás műveinek tetszet-
tek. Majdnem elsírta magát.
És akkor derengett fel elméjében először, hogy mindez
csak a Sátán műve lehet. Csodálatos, kalandos élményeket,
illúziókat ad, az ember újra meg újra át akarja élni őket,
ám az egész a valóságban teljesen üres, nem létezik, csak
szellemi megaláztatás.
Horror vacui – mondják a pszichológusok –, a semmitől
való irtózás. Az ember nem a Sátán gonoszságától riad meg,
hanem az ürességtől.

23
 Még cifrábban járt a hasissal. Amikor nagy nehezen fel-
oldotta a barna ragacsot egy csésze forró teában, és las-
san megitta, először enyhe émelygés fogta el. Azután a le-
vegő remegett, mint ahogy szokott nagyon forró nyarakon
az országút felett, s ez átlátszó függönyt alkotott közte és
a tárgyak-emberek között. S akkor a színek világítani kezd-
tek. A piros piros maradt és a zöld is zöld, de mintha belső
fényük lett volna, a világ ragyogni kezdett.
S akkor hirtelen elindult a gondolatok, az asszociációk
hihetetlenül felgyorsult egymásutánja. Az érzelmek észre-
vétlenül szétolvadtak, eltűntek. Maradt egy megrendítően
éles, tiszta és száguldó intellektus, talán az, amit Pál színről
színre látásnak nevez. A villámgyorsan egymásra torlódó
gondolatok fényében Izashan megkérdőjelezhetetlen hite-
lességgel látta eddigi élete eseményeinek, magatartásának
képét és folyamatát, az ok-okozati összefüggéseket, a si-
mogatóan jót és a kínzóan rosszat, sorsának törvényeit, a
rontások és rendezések lehetőségeit. Nem maradt válasz
nélkül egyetlen miért sem.
Szédületes rohama indult meg a nagyon fontos
asszociációknak. Odakínálták élete problémáinak, rende-
zetlenségeinek minden megoldási lehetőségét. Ha szóltak
hozzá, az annyira zavarta, hogy majdnem dührohamot ka-
pott. Periférikus látásával azonban azt is észrevette, hogy
nem mindenki reagál egyformán, volt, aki erotizálódott, or-
gazmusfélét élt át, mások zokogtak, magukba fordultak.
Amikor a hatás csökkenni kezdett, autón hazavitték. Úgy
tűnt neki, hogy ez a félórás út napokig tartott, még mindig
annyi gondolat száguldott a fejében.
Reggel, amikor felébredt, csak arra a tényre emlékezett,
hogy kavargó gondolatok rohanták meg, ám semmi több-
re. Megint az üresség tátongott előtte. Megismételte a kí-
sérletet. Az élmény ugyanaz volt. Később egy matemati-
kus, aki a hamis bizonyítások problémáival foglalkozott, el-
mondta, hogy ő is kipróbálta a hasist, szívszorítóan diadal-

24
mas felismerésekre jutott, de semmire sem emlékezett. A
gondolatváltások sebessége miatt szó sem lehetett arról,
hogy közben írjon.
Tehát megint a Sátán jelentkezett. Izashan pedig nem
akart vele találkozni.

9.

Izashant elkezdték izgatni a mumusok. Mi a probléma

a mumusokkal? Az, hogy nem lehet őket lerajzolni, lefeste-
ni, szobrot készíteni róluk, sőt még fotózni sem lehet őket.
Egyáltalán, van mumus a világon? Ez nem olyan egyszerű
kérdés, mint első pillanatra látszik. A népmesei vagy misz-
tikus fantázialényeknek – anyagi vagy szellemi létezésüktől
függetlenül – meghatározott formájuk, alakjuk, tehát tes-
ti megjelenésük van. A tündérek, villik, manók, törpék, sőt
még az ufók is többé-kevésbé ember formájúak. Kialakult
az angyalok hierarchiája és az ördögöké is.
A sárkány sokféle állatból ötvöződik össze. A táltos lóban
madár is van jelen, a sellő homo sapiens és hal, embert és
lovat is lehet összegyúrni, még a szfinx különböző tagjainak
eredete is felismerhető. Szeráfok és más magas rangú szel-
lemi lények gyakran állatalakot, állatarcot – oroszlán, sas
stb. – viselnek.
De milyen a mumus? Bizonyosnak tűnik, hogy nem jóin-
dulatú lény. Félni lehet tőle. S ha érzelmeket tud kiváltani,
akkor valamilyen különös szinten léteznie kell. Vagy talán
a mumus tisztán az emberi képzelet alkotása? Mumusfor-
ma nem létezik a természetben. Olyan lenne, mint a kerék,
az egyetlen kizárólag emberi találmány, minden természeti
őskép, minta nélkül? Ám a kerék anyagi formában is meg-
jelent, és megváltoztatta az egész emberiség kultúráját,
technikáját, közlekedését, szimbólumrendszerét.

25
 Izashan földig hajolt a kerék zsenialitása előtt. Lehet a
mumusnak is hasonló végzetes hatása a modern kultúrára,
csak még nem jött el a felismerés ideje?
Hogy ma még nagyrészt a gyermeki világkép része? Izas-
han emlékezett az óvodára.

A nagybácsikának volt egy skatulyája,

Izashannak bizony fájt a foga rája.
Mikor egyedül volt, rázta, rázta, bámult…
Skatulya fedele felpattant, kitárult,
S kiugrott egy mumus, zsupsz a
skatulyábul!
Izashan szaladna, de nem tud, csak elfa-
kad sírva,
S a nagybácsit hívja.
Siet a nagybácsi, s nyájas arccal így szól:
A mumus csak játék. Ne félj a mumustól,
Nézz ide, bezárjuk, zsupsz a skatulyába,
Jó éjszakát kívánok és alászolgája.

Fene a mumusokba! Izashan velük sem akart találkozni.

A jövő ördögei. Talán robotördögök. Annál rosszabb, mert
nem Isten teremtette őket, hanem az emberek. Ezért nincs
formájuk, csak ijesztésük. Az ember a félelmeiből óriási
hatású mumusokat alkot, azután reszket tőlük. Csak egy
szabadulás van: menj hozzájuk egészen közel. Ha férfi,
látszólag fogadd barátoddá. Ha nő, hívd az ágyadba. És
gondosan vigyázz, nehogy valami jót tegyél vele. Ha ez
összejön – elveszti az erejét. Szétpukkad.
Végül is millió éve annyi energia, ima, könyörgés, áhítat
szállt fel a Földről, hogy létrehozhatott valami Istenfélét. A
gyermeki félelmek tömege netán mumust is. Vagyis a kre-
atúra kreátorrá vált. A teremtett teremtővé. Ez aztán az is-
teni tréfa. Saját magunkat imádjuk Istenben. Saját magunk
által kitalált és szörnyekké hizlalt félelmeinktől félünk.

26
 Isten hideg szelének érintése

10.

Izashan a halálról olvasott Rilke első duinói elégiájában.

Ilyen sorok tűntek a szemébe:

Persze, hogy furcsa, ha már nem lakjuk e

földet…
S még a nevünket is tört játékszerként kell
már odahagynunk.
Furcsa, ha vágyainkra se vágyunk.
Furcsa, hogy mindent, ami kapcsolat
volt,most a térben szertecsapongani
látunk.
És halottnak lenni is roppant fárasztó, le
ne maradjunk – ezt
érezzük folyton – legalább valami cseppnyi
öröklétről.
De az élők egyre hibáznak, hogy túl éles
szemükben a
különbség. Mert az angyalok (mondják) azt
se tudják,
hogy élők, vagy holtak közt járnak.

Döbbenetes. Még az angyalok se tudják?... És fárasztó

halottnak lenni? Végső nyugalomban? És lehet-e aludni az
örök világosságban? És ha – mint az indiaiak tanítják – né-
ha kozmikus viharok űznek az újabb születés felé? Kinek
van ehhez joga? Miért nem hagyják pihenni azokat, akiknek
elég kaland volt az élet?
Izashan a halálról olvasott egy kelet-európai költő, Szabó
Lőrinc versében:

27
 És ez a legfurcsább, a semmi,
Hogy lehet többé sose lenni,
Ez a legfélelmesebb.
Végső lakójául agyamnak
A nagy csodálkozás marad csak,
Hogy voltam, és hogy nem leszek.

Izashan a halálról olvasott a híres svéd orvos, Olivecrona

könyvében:

…Szent Ferenc némán állott mellettem, és ránézett

a bíráimra, azzal a tekintetével, amibe senki sem tu-
dott haraggal visszanézni.
Mózes feje lehorgadt. „Mindig ő – suttogta –, mindig
ő, az elesettek, a gyengék védelmezője… Mikor muta-
tod már meg haragod erejét, ó Uram?”
Fejem odahullt Szent Ferenc vállára. Meghaltam, és
nem is tudtam róla.

Izashan eltöprengett. A halállal sem akart találkozni, de

a mennyei bírákkal aztán véglegesen nem.
Arra figyelt fel, hogy a csend döbbenetessé nőtt kö-
rülötte. Valami rettenetes közeledett feléje, alattomos
lassúsággal, mint egy kozmikus vihar. Menekülni kellett,
amíg lehetett. De nem volt hová menekülni. Izashan resz-
ketve visszabújt önmagába, és körülnézett. Derengő sö-
tétség vette körül, néha mintha bizonytalan árnyak moz-
dultak volna, de végső soron semmit sem látott. Üvölteni
fogok – gondolta –, üvölteni. És már üvöltött is. A hang
ellenállhatatlanul áradt belőle, vádlón, panaszosan, néha
sírásba csapott át, néha olyan durva zengésbe, mint a
káromkodás. Izashan üvöltött, és tovább is üvöltött, amikor

28
már elszédült önmagától, üvöltött addig, amíg eszméletle-
nül bele nem roskadt a semmibe. A semmi ölébe vette, rin-
gatta, betakarta. Jó volt.

11.

Miért üvöltött Izashan? Apja, a tábornok jutott az eszé-

be. Ebéd után mindig ledőlt másfél órára. Először egy fél
órát ordított: Jaj! Jaj nekem! Uram, segíts! Nem bírom ki!
Istenem, ments meg engem! Pokolba az egész világgal! –
ilyeneket. Azután aludt egy órácskát, és visszament a mi-
nisztériumba.
Izashan, még kisfiúként megkérdezte a mamáját:
– Miért ordít apa?
– Mert apád azt gondolja, hogy ha valaki a Földre szüle-
tett emberként, már joga van naponta fél órát keservesen
ordítani, akkor is, ha semmi különös baja nincs.
Izashan ezt belátta. Csak ő egyszerre ordította ki, amit
apja szépen elosztott napi részletekre.
Egyszer megéhezett. Bement egy étterembe. Egy
rosszlány megszólította:
– Van pénzed, szép szőke hercegem? Gyere velem. Egy
boldog tíz perc.
– Nincs pénzem – mondta sajnálkozva Izashan.
– Takarodj, ronda, vörös zsidó!
Izashan nem volt sem szőke herceg, sem vörös zsidó. Ha-
talmasat röhögött magában. Tetszett neki a szöveg. S legott
töprengeni kezdett, hogy akar-e találkozni kurvákkal, her-
cegekkel és zsidókkal?
A kurvákról nagyon keveset tudott. Soha nem volt eggyel
sem, mert nem tudta, hogyan kell velük viselkedni. Egyszer,
az itáliai Velencében egy barátja elcsalta valamilyen külön-
leges bordélyházba.

29
 Előre kellett fizetni. Igencsak drága volt. Mintegy félig
álomban az izgalomtól kiválasztott egy lányt, és szobára
mentek. Ám egy középkorú férfiú is követte őket, nyakában
egy letakart tálcával. Izashan meghökkent:
– Mi van benne?
A férfi megmutatta. Simára csiszolt, különböző
vastagságú jégrudak.
– Hát ezek mire valók?
– Ez a mi különleges szolgáltatásunk. Amikor ön a csúcs-
ra jut, kiált, és én a tisztelt hátsójába dugok egy rudacskát.
Sokszorossá fokozza az élvezetet.
Izashan veszni hagyta a pénzt, és kirohant a meghitt és
barátságos villából.
Izashan elgondolkodott. Hercegeket nem ismert. Sem
szőkéket, sem feketéket, sem kopaszokat. Ám a zsidók
foglalkoztatni kezdték. Egyszer álmodott is róluk. Vala-
mi díszes kapuféléhez érkezett, s be akart menni. Az őr
megállította:
– Nem mehetsz be. Te nem vagy zsidó.
– Miért ne lennék zsidó?
– Nem úgy nézel ki. Másképp is öltözöl. Fedetlen a fejed.
S a hátad sudár, egyenes. Te nem tartozol közénk.
Izashannak álmában összeszorult a szíve.
– És ha zsidó szeretnék lenni?
– Zsidónak születni kell.
Akkor víz kezdett csörgedezni, egy patak Izashan és az
őr közé folyt, egyre szélesedett, egyre messzebb kerültek
egymástól, aztán már sem a kaput, sem az őrt nem látta,
csak a szürke felhőket, amelyek lassan vonultak a feje fe-
lett.
Vajon ki mitől zsidó? – töprengett Izashan. Az őr válasza
túlontúl rasszista volt a számára. Ez egy emberfajta? Mint
kutyáknál a terrier? Mint majmoknál a gorilla? Mint az
emberek között a kínai, az afrikai, a hindu, az európai és
mások? Egy faj, sokféle fajta?

30
 Telefonon felhívott egy rabbit, akiről sok jót meséltek
már neki. Elfogulatlannak és bölcsnek mondták. Kérte,
hogy fogadja.
– Miről van szó?
– A zsidóságról.
– Ön zsidó?
– Nem. Az őseim kaldeusok voltak.
– Kik voltak?
– Kaldeusok.
Hosszú csend. Csak a rabbi szuszogása hallatszott.
Megintegy őrült – ezt szuszogta. Aztán elhaló hangon,
megadással:
– Rendben van. Jöjjön… – és megmondta mikor.
A rabbi sokáig némán hallgatta Izashan fejtegetéseit.
Hogy lehet az, hogy a zsidók is rasszisták? Zsidónak len-
ni nem egy lelkiállapot, ironikus viszony önmagához? Nem
valami „csakazértis” az antijudaizmusra? Aminek során –
egyedül a világ népei közül – nem héroszoktól, hanem
rabszolgáktól származtatja magát. Nem eposzokban, ha-
nem viccekben mutatja be karakterét.
Végül a rabbi azt mondta:
– Ne gyötörd ennyire az agyadat, fiam. Azt sejtem, hogy
ahhoz képest, hogy mennyi eszed van, túl sokat használod.
– Hát nem válaszol nekem?
– De, válaszolok. A zsidó attól zsidó, hogy senkihez nincs
igazán köze ezen a világon. Se nemzethez, se kaszthoz, se
társadalmi réteghez, még – a közfelfogással ellentétben –
a családjához sem. Mert szeretetével nem nekik tartozik,
hanem Istennek. Ha nem hisz az égiekben, akkor ösztön-
nek, hagyománynak nevezi. Egy zsidónak csak az Istenhez
van köze. Vagy úgy, hogy hűséges hozzá, vagy úgy, hogy
elárulja. Ezt megérzik az emberek, és minden közösség ide-
gennek tartja. És az is. Végül is csak bolyong a világban. És
minden kín, megalázás, halálos fenyegetés előtt legörnyed,
mert a tragikus sors is Istentől jön, és előbb-utóbb valami
jó, valami nagyszerű bomlik ki belőle.
– Például a diaszpóra…

31
 – Az is. A zsidóság nem terjesztette el a világon az egy-
istenhitet. Nem is tehette, amikor népvallásként definiálta
magát. Hát akkor e helyett, Isten őket szórta szét a világon,
és magukkal vitték a hitüket. S ezzel elterjedhetett a ke-
reszténység és az iszlám, elfogadták, kinyilatkoztatták az
Ószövetséget is.
– Ezek szerint csodálatos Isten agyafúrtsága.
– Bizony csodálatos.
– És a holokauszt? Milyen pozitívum bontakozott ki hat-
millió ember halálából?
– Ne provokáljon! De azért erre is válaszolok magának.
Nézze, Mózes tanítása három világvallásnak lett az alap-
ja. A zsidóságot Isten kőkeményen beírta az emberiség,
a vallási és erkölcsi kultúra történetébe. Így lett ígéreté-
hez híven nagy nép. De az utolsó kétezer évben a jelen-
tősége halványulni kezdett, az ortodoxok mosolyt fakasz-
tó anakronizmusa, a neológoknak és a reform zsidóknak
vallásés hagyomány-elárulása miatt (asszimiláció, vegyes
házasságok stb.). Elkezdték kiírni magukat a történelem-
ből. Ám Isten hűségesebb volt a népéhez. A holokauszt után
legalább ezer évig nem lehet úgy történelmet írni, hogy a
zsidóságról elfeledkeznek.
– És ez megért Istennek hatmillió halottat?
– Istennek? Aki örökre megőriz bennünket az emlékeze-
tében? Amit mi örök életnek, örök világosságnak nevezünk.
Izashan letörve és megrendült lélekkel ment el. Istennel
semmiképpen sem akart találkozni, de most már zsidókkal
és rabbikkal sem.

12.

Izashan újabb zen-buddhista koant olvasott:

Ahol az értelem feloldódik, a tudat

megszűnik,

32
 Minden önzés, önösség és ego széttörik,
Mint a létezés illúziója által keltett
tisztátalanságok.
Hát hogyan akarunk ezekre meditációt ala-
pozni?

Hűha! – gondolta Izashan. – Hűha! Kefélje meg a légy!

Ezek tudnak valamit. Isten őrizz, hogy találkozzak velük.
Mégis utánanézett legalább a történetüknek. Egy Bódhi-
darma nevű buddhista pátriárka érkezett Kínába. Duzzadt a
cselekvési vágytól, ezért elhatározta, hogy kilenc évig néz-
ni fog egy falat. De a negyedik évben elaludt. Puff neki,
ezek az évek kárba vesztek. Megint nekidurálta magát, de
most már, ha elálmosodott, felkelt, és árnybokszolást vég-
zett az elképzelt ellenféllel. Így ő találta fel a távol-keleti
harci művészeteket. Más esetben, álmosság idején kitép-
deste a szempilláit, és ébren tartó teát főzött belőlük. A
keletiek azóta is azt tartják, hogy a tea a filozófusok ita-
la, mert mély gondolatokat ébreszt, a kávé a diplomatáké,
mert fürge és ravasz gondolatokat termel, a kakaó pedig a
nyárspolgároké, mert csak álmossá tesz.
Bódhidarma tanításainak nyomán terjedt el Kínában
a buddhizmus, de már igen korán elvegyült a hasonló
világlátást hirdető taoizmussal. E kettő egyesüléséből ke-
letkezett a „csan-buddhizmus”. A csan-buddhizmus széles
tömegeket nyert meg Japánban, ahol a csan szót zennek
ejtették. Innét indult világhódító útjára a zen-buddhizmus.
A zen-buddhizmusban több a buddhista életbölcselet, míg
a csak Kínában ismert csantaoizmus-ban nagyobb Lao-ce
tanításainak hatása.
Ezek után Izashan elmélyedt a műfaj szempontjából tipi-
kusan zen-buddhista koanokban.

33
 A jógát – gondolta – Európa gimnasztikává változtatta.És
a meditációval is mit művelnek a nyugati kultúrában! Az
ismert zen koan jutott az eszébe, amikor híre járt, hogy egy
mester tíz kalpán át meditált. És mégsem lett Buddhává. A
tanítványai megkérdezték:
– Tényleg nem lettél Buddhává?
– Tényleg.
– És miért nem?
– Valószínűleg azért, mert tíz kalpán át meditáltam.
Izashan ezért imádta a hindukat. Azért imádta őket,
mert pontosan tudták, hogy a világon tizennégy milliárd
lélek van, részben a Földön, részben a Köztes Létben.
Mert pontosan tudták, hogy a kalpa Brahmá egy napja és
egy éjszakája, és kétezer mahá jugából áll. Ez négymil-
lió-háromszázhúszezer évet jelent.
Viszont Brahmá száz évig él. Egy év háromszázhatvan
nap. Összesen harmincnégybillió és negyvenmilliárd év.
Ezután Brahmá is meghal, s vele eltűnik minden élet a koz-
moszból. Új teremtés kezdődik.
Szuper – gondolta Izashan –, szuper! Hát idő lenne bő-
ven a buddhává válásra. A hinduk azt is tudták, hogy
hatszázezer létállapot van. De nem bírták őket emlékezet-
ből felsorolni. Mindenesetre, csudára informáltak voltak a
túlvilági ügyekben.
Mire kellenek ezek az irtózatos számok? – töprengett
magában Izashan. Hiszen ezeknek ember számára már
nincs jelentésük. Egy elképzelt ezeremeletes felhőkarcoló
mi mást tud az elviselhetetlen nyomasztáson kívül. S a gö-
rög művészetre és építészetre gondolt, aminek a varázsa
éppen abból eredt, hogy teljesen emberi mértékre ké-
szült. A modern időkben váltak divattá az ember jelenték-
telenségét hangsúlyozó, dögletesen széles utak, a felfelé
bámulóban hányingert előhívó épületek tornyosulásai, a kö-
zember számára érthetetlen technikák, pénzügyek, politi-
ka, ami mind csak egyetlen menekülési útvonalat kínál, ne-
vezetesen azt, ami a legostobább hencegő mítoszokba való
elsüllyedéshez vezetett.

34
 Gyerekkorában apja játszott vele egy játékot, amit Izas-
han utált.
Összeütötték a homlokukat, s közben ezt mondták:
berám, berám bucc!
Ez a megbutult világ is egyre inkább berám, berám buccá
változott. Prótagorasz gondolata – homo mensura (az em-
ber a mérték) – régen elszállt a Földről, s talán már valahol
a Védák közelében repül.
Izashan úgy vélte, hogy az emberiség a vad ősemberség
kora óta hatalmassá vált, felemelkedett, és eljutott az iste-
nek birodalmának széléig. Ám ott elronthatott valamit, mert
zuhanni kezdett lefelé, és egyre zsugorodott.
Ma már távolról sem hatalmas, hanem picike, összeé-
gett, és nagyon messze került az égtől. Röppálya – gondol-
ta Izashan –, röppálya. Fölszárnyal és leesik. Ikarosz. Mi
maradt neki az egykori dicsőségéből? Most már csak a go-
noszban tud hatalmas lenni. És nem tud ellenállni ennek a
csábításnak. Holott ő maga nem nőtt meg, csak a hatás le-
hetőségei, amit az ördögöktől kapott – mennyei árulásának
jutalmaként és összezsugorodásának kompenzációjaként.
Úgy látta, hogy Isten vállvonogatva már más kozmoszokra
tekint.

13.

Egy domb magasodott Izashan előtt. Akár körzővel

rajzolták volna a sziluettjét. Világoszöld körvonallal vált el
az égtől.
A domb mindkét oldaláról elindult valaki felfelé. Fent,
pontosan középen találkoztak.
– A Tan téves és kihirdettetett! – mondta az egyik.
– Nem felejtem el – mondta a másik.
Egy pillanatig még nézték egymást. Azután lefelé men-
tek, ellenkező irányban.

35
 Izashan meg volt győződve arról, hogy Buddha és Jé-
zus találkoztak a dombtetőn. Ő maga egyikükkel sem akart
találkozni. Elképzelte a bemutatkozást:
– Izashan.
– Jézus Krisztus.
És azután?...
Különben is egyszer már találkozott Jézussal, Heródes
egykori palotájának romos falainál. Esett az eső. Szem-
bejöttek egymással. Összevillant a szemük. Akárcsak a
Második Templom idején. Vagy talán nem is Jézus volt, ha-
nem Jeremiás? Jirmijahú?
Ki tudja? Ilyenek ezek a látomások. Semmit sem lehet
tudni. Üzenetek? Hallucinációk? Szélhámosságok?
Izashan eltöprengett Buddhán és Jézuson. Mózes szinte
elviselhetetlen erkölcsi és vallási terheket rakott az embe-
riségre. Örök dicsőség neki – vagy kárhozat, hogy elvette
a zabolátlan pogány életörömöt, az istenek és az emberek
szabad együttélését, és Jehova diktatúrájával a bűnösök fe-
letti ítélkezéssel helyettesítette.
No de Buddha és Jézus? Ők könnyíteni akartak a lelki
terheken. Buddha hozta a részvétet, az együttérzést, Jézus
pedig az ehhez szükséges erőt, a szeretetet. Ők az igazi
megváltók.
Csakhogy… csakhogy… A messiási eszme, a meg-váltás
nem azt jelenti-e, hogy az emberiség lemondott arról, hogy
sajáterejéből megtisztuljon, és megváltsa önmagát. Külső
égi segítségre számít. Mennyei hatalmak váltsanak meg
minket, s amíg eljönnek, hadd disznólkodjunk még egy ki-
csit. S ebbe tönkremegy, belezüllik.

Én Istent nem hiszek,

S ha van, ne fáradjon velem.
Majd én feloldozom magam,
Ki él, segít nekem.

– írta a költő, miközben tekintetével követte a távolban

összefutó vonatsíneket.

36
 Alászállhat-e erre a hívásra bármilyen szellemi erő, a
sátánét kivéve? Buddha és Jézus nem jön el soha többé. És
Izashan nem is tudott volna a szemükbe nézni.

37
 Megint és mindig: az ismeretlen úr

14.

Sok százezer éve kérdezzük: van Isten? Vagy nincsen? És

senki sem felel. Heinénél Izashan ezt olvasta:

És a végén földdel tömöd be a szánkat.

Uram Isten, hát ez válasz?

Kell-e nekünk valóban Isten? – töprengett Izashan.

A legaljasabb erőszak, amit a védtelen ember ellen meg
lehet tenni – a halál. Amikor az örökké élő Isten az általa
adott életet rövid idő múltán visszaveszi… Visszaveszi az
öntudatra ébredést, a kozmosz, a világ, a természet érzéke-
lését, a gondolkodásra, a szeretetre, gyűlöletre, mámorra
és kétségbeesésre való képességet, az ösztönök titokzatos
dzsungelét – elképzelhető-e ennél őrjítőbb galádság és ke-
gyetlenség a Kreátor részéről a teljesen kiszolgáltatott kre-
atúra iránt?
Istennel tehát nem akart Izashan találkozni. Feltéte-
lezte, hogy nincs is. Bár nem zárta ki azt a lehetősé-
get sem, hogy sokmilliárd ember százezer évek óta tartó
imája, hite, könyörgése, szertartásai, a végtelenbe áram-
ló szellemi energia – mint egy pszichoszomatikus folya-
mat vagy placebóhatás – végül mégis létrehozott valami is-
tenfélét. Az irracionális lelki folyamatok – például félelem,
koncentráció, meditáció – könnyen létező jelenséggé, va-
laminek a felismerésévé, megvilágosodássá válhatnak, sőt
betegség vagy gyógyulás formájában materializálódhatnak
is.
Ennek ellenére kitartott véleménye mellett, hogy Istenre
semmi szüksége nincs az embernek. Tehát Voltaire ellenfele
lett, aki szerint Istent – ha nem volna – ki kellene találni.

38
 Olvasott egy sci-fi elbeszélést, amiben a kozmosz vala-
mennyi csillagára, bolygójára kompútert szereltek, és azo-
kat lézerrel összekötötték. Azután feltették a kérdést:
– Létezik-e Isten?
– Most már létezik! – felelte a technika.
Na és? – gondolta Izashan. – Akkor mi van?
Ennyire cinikus dög volt. De abból nem engedett,
hogy amennyire az embernek nincs szüksége Istenre,
annál inkább szüksége van istenhitre, Isten létezésének
illúziójára. Puff neki!
Az emberiségnek rossz szülei voltak. Hatalmaskodó
törzsfőnökök, kegyetlen kánok, erőszakos fejedelmek,
őrült királyok és császárok, ravasz és mégis rövidlátó
politikusok. Férfiak, nők, egyre megy. Rossz szülők
hatalmában élni iszonyú, alig elviselhető, deprimál, és fő-
ként megakadályozza, hogy a gyerek a szó valódi értel-
mében felnőtté váljon. Az emberiség infantilis maradt –
gondolta Izashan –, tömegesen, mítoszokkal, jelszavakkal,
csábító ígéretekkel manipulálható. Legfeljebb – remegő
végbéllel – néhány igazi vagy elképzelt felnőtt utánzójává
válik. Felnőtt testében egy szellemi és erkölcsi fogyatékos
gyermek él. Az ember felnőttségét az jelenti, hogyistenné
válik. De nem túl korán, éretlenül, mint az Édenkertben, a
Sátán siettetésére. Ezért kell az istenkép. Legyetek szen-
tek, mert én is szentvagyok.
Nem lehet meg a retardált emberiség egy jó apa és egy jó
anya nélkül. Aki életformát és erkölcsöt ír elő, aki szeret, óv,
gondoskodik, jutalmaz, szülői jóindulattal büntet is, ha kell;
igazságos, és megcsillantja a lehetőséget, hogy az élet örök,
a halál csak látszat, ruhaváltás, kozmikus utazás, gyerme-
ki nem-tudás mumusa. És néha nagyritkán eljönnek segíte-
ni. Buddha, Mahávíra, Mózes, Jézus és Mohamed, Szókra-
tész, Platón meg Arisz-totelész… Ezer éveket kaptak a sors-
tól. Mégis, csak az üres egekbe hajbókoló rítusok marad-
tak utánuk. És a gyűlölet vagy a szeretet nevében megöltek
milliárdjai.

39
 Igen, a siettetés ördöge! Robert Graves, a Jézus király
című regényében felidéz egy apokrif legendát Jézus siva-
tagban töltött negyven napjáról. Nem először hivatkozom
rá, de tökéletesen ideillik.
Jézus egy nagy kört húzott maga köré a homokba, és két
átlóval négy részre osztotta. Az egyikbe beleült és meditált.
Tíz nap múlva egy sárkány ugrott le az égből, és vadul
nekitámadt Jézusnak. De nem férhetett hozzá, mert az
átló beszorította. Jézus felismerte, hogy ez a Hatalomvágy
Sárkánya, és szembenézett vele. S tíz nap után a sárkány
megszelídült, és nem támadta többé. A huszadik napon egy
dühödt kecskebak ugrott be egy másik háromszögbe. Jézus
felismerte, hogy ez a Kéjvágy Kecskebakja, és szembené-
zett vele, amíg meg nem szelídült.
A harmincadik napon egy üvöltő oroszlán érkezett. Őt
sem engedték az átlók Jézushoz férni, aki felismerte, hogy
az a Harag Oroszlánja, és addig nézte, amíg szelíden leku-
porodott.
Akkor Jézus kilépett a körből, és visszaindult Jeruzsálem
felé. De amikor visszanézett, megdöbbenve látta, hogy
egész idő alatt egy hófehér bika hevert mellette, és ő nem
vette észre. Hívta, de a bika nem engedelmeskedett neki,
hanem elment másfelé. Jézust erős szorongás kerítette a
hatalmába.
Amikor a Golgotára cipelte a keresztjét, érezte egy szú-
rós, erős pillantás erejét. A bámészkodók között ott állt
ő, a nagy női ellenfele, az Isten szelleme ellen küzdő
boszorkány. S halkan mondta:
– Nem vetted észre a fehér bikát. A siettetés fehér
bikáját. Siettetted a megváltást. Ezért indulsz most a
halálba.
Hogyan van ez? – Kérdezte Izashan a lakatlan egektől.
Mi, siető emberek siető Istent hoztunk létre? Aki sietett a
teremtéssel, sietett az özönvízzel, és most is siet, hogy a
második emberiséget minél hamarabb a kárhozatba taszít-
sa… A tudósok Isten sietését egyre fokozódó gyorsulásnak
nevezik. Látják, hogy nemcsak az emberi tevékenység – a

40
közlekedés, az információ, a technika és a politika stb. –
gyorsul, hanem a nagy természeti és társadalmi mozgások
is. Gyorsabban jön el a serdülés, a rák, gyorsabban jelennek
meg új betegségek, évekkel gyorsul fel az egzisztenciális
érés, gyorsabban pusztulnak el a világbirodalmak – már
egy emberöltő alatt széthullik néhány. Gyorsabban lehet
beavatást kapni valamilyen gyorsan csalódást okozó szel-
leminek nevezett műhelyben. Gyorsabban mennek tönk-
re az emberi kapcsolatok, a házasságok, a szerelmek. A
kommunizmus is túlságosan sietve akarta megteremteni a
földi paradicsomot, a fasizmus is az ezeréves birodalmat, a
globalizáció is a saját egyeduralmát. Válságról beszélünk.
De vajon a gyökerek táján gazdasági vagy szellemi
válságról van-e szó? Nem az európai kultúra hanyatlásából
indul ki a mostani válság? Nem az idézi elő, hogy a
világ kulturális és tudományos központja most szemmel
láthatóan visszaindul Kelet felé, ahonnét érkezett? Nem le-
hetséges-e, hogy néhány évtized elteltével már nem Európa
és Amerika lesz a világ irányítója, hanem India, Kína, Bra-
zília és Japán?
Isten egyre gyorsabban pörgeti a világot, mintha ő lenne
a Sátán, s mi egyre szédültebben, és egyre bizonytalanab-
bul nyújtogatjuk a kezünket nem létező kapaszkodók felé.
Amikor fogyatékos gyerekeket szabadon hagynak
játszani, mindig egy összerombolt lakás marad mögöttük.
Izashan megpróbált a jövőbe nézni. De csak szürke ködöt
látott és mögötte a végtelen tér felsejlő feketeségét.
A végtelen idővel Izashannak nem volt baja. De a végte-
len térrel annál nagyobb. Talán azért, mert a tér, amiben
az anyagi világ létezik, materiálisabb valami, mint az idő.
Fogalmilag persze használható a végtelen tér, de az em-
bernek nem lehet róla képzete. A tér végtelensége túlnő a
racionális emberi intellektus határain. Ő maga az ember-
feletti misztikum, az esszenciális ezotéria, az emberi agy,
pontosabban a képzelet számára befogadhatatlan nemléte-
ző, aminek mégis léteznie kell. Istennek is, sőt bárminek
elnevezhető, mert nincsen és nem is lehet neve – ugyan

41
ki adta volna neki? Nem alkotható meg a képe semmilyen
képzőművészetben, mert formája sincsen. Önálló és ön-
teremtő, önmegújító szellemi energia lenne? Könyörgöm,
mi az a szellemi energia? Ami még rezegni is tud, mint a
hegedű húrja? A megismerhetetlen, a kimondhatatlan, az
ábrázolhatatlan valami. S aki azt állítja, hogy megismer-
te, találkozott vele, nevét kimondta és képét megalkotta,
az nyilvánvalóan hazudik. Lehet, hogy költőien, áhítatosan,
önmagát és másokat félrevezetve, de hazudik.
Ámde, ha nincs Isten, akkor Sátán sincsen. És a beteg-
ség sem sátáni rontás. Karinthy hívta fel agyműtéte ide-
jén Olivecrona figyelmét arra a lehetőségre, hogy amit mi
daganatnak hívunk, azzal a természet talán egy új szerv
létrehozásán fáradozik – például kozmikus vagy biológiai
sugárzások érzékelésére –, azt keresve, hogy hol lenne a
legjobb helye. Persze emberek tömege halhat bele ebbe a
kísérletbe, de a természetet nem érdekli az egyén, csak a
faj sorsa.

15.

Izashan álmot látott. Hatalmas kupolás barlangban volt,

aminek közepén csobogó patak futott keresztül. A barlan-
got zöldes fény világította meg. Izashannal szemben, a pa-
tak túlsó partján fehérruhás, mozdulatlan nő állt, lehunyt
szemmel és merev, szigorú arccal.
Mögötte istenfélék sorakoztak, négyen vagy öten. Az ar-
cuk elég ijesztő volt. Izashan rájuk ismert, azok voltak a
halálszellemek. Ők sem mozdultak, csak szemügyre vették
Izashant.
Izashan nem félt. Kipróbálásnak érezte a jelenetet, és áll-
ta a próbát. De közben megtudta, hogy a halálnak többféle
angyala létezik. S kezükben többféle halál. Ezt jól megje-
gyezte. De találkozni még nem akart velük.

42
 Elgondolta, hogy régen az emberek megették a ha-
lottaikat, magukba temették őket. Ma sokan azért
vegetáriánusok, mert nem akarják a lelkükbe juttatni a
megölt állatok halálfélelmét. Aztán elégették, keselyűkkel
megetették őket, mert az embert, akiből eltávozott a lé-
lek, tisztátalannak tartották, és őrizni akarták a föld szent-
ségét. Azután temettek. Azután hamvasztottak, és a ham-
vakat tartalmazó urnát már nem a temetői kis polcok-
ra rakták, hanem gyakran a spájzban vagy a kredencben
őrizték. Azután szétszórták a hamvakat. Legújabban pe-
dig negyven deka emberi hamuból – háromezer euróért –
már lehet gyönyörűen színezett ipari gyémántot készíteni,
nyakláncban, gyűrűben hordani. De ugyanilyen ékszerek
előállíthatók a disznó testéből is, ami a legjobban hasonlít
az emberére. A nagyobb gyémántok ára felkúszhat hatezer
euróra is. S végül az ember nem tudhatja, hogy szerelmét,
apját, anyját – vagy egy disznót hord-e a nyakában.
Izashan elszörnyedt, hogy világunk már ide züllött: kö-
zönyben, tiszteletlenségben, áhítat nélküliségben, a sze-
rető képesség hiányában halottaiból tárgyakat gyárt,
szabadsághős vagy szent nagypapája ibolyaként virít a
gomblyukában, a mama testéből készült gyűrűt pedig a
zálogházba viszi.

43
 Az anya és a nő

16.

Izashan tizenegy éves kora körül fedezte fel a fütyülő-

jét. Kezdetben csak nézegette, vizsgálgatta, de körülbelül
másfél év múlva rájött, hogy az még működni is tud. Ne-
mi felvilágosítás híján először megrémült, hogy valami be-
tegséget kapott, amitől meg is dagadt. Szülei prűd elve-
ket hirdető antiszexuális harcosok voltak. Ezért gyerme-
küknek is adósai maradtak a szükséges információkkal. Fi-
atalon Izashan e vonatkozásban nemcsak tájékozatlan volt,
hanem nagyon gátlásos is. Például már nemileg aktív ifjú-
ként sem mert egy patikában nyilvánosan óvszert kérni, ha-
nem apja zsebéből csente el, amennyire szüksége volt. A
tábornok sokat töprengett abban az időben, hogy mitől ló-
dult neki ennyire a libidója, és miért romlik ennyire a rövid
memóriája, hogy a közelmúlt élményeit vagy nőit sem tudja
felidézni.
Izashan sokáig azt hitte, hogy csak a férfiak vágynak
szeretkezésre, a nők jóságból, szeretetből vagy a konfliktu-
sok elkerülése érdekében megengedik nekik. Ezért Izashan
sokáig alacsonyabb rendű állatnak érezte magát az éteri
nőknél. S szemében ez igazolta a kurvák megvetését. Sőt,
nőkkel való kapcsolatának kezdetekor – tizenhét éves ko-
ra körül – frigid és leszbikus nőkkel került ösz-sze, akiktől
gyakran hallotta: nem lehetne már abbahagyni? Már hu-
szonkét éves volt, amikor a Halhatatlan Istenek egy valódi
nőt küldtek neki. Serdülőkora óta ez volt az első szerelem
az életében. Kisgyerekes nő volt, párja meghalt. Ám ez az
első igazi nő szexuálisan is rendbe tette az életét. Néhány
hét után kedvesen azt mondta neki:
– Te csak megizélni tudod az embert. Szeretkezni nem
tudsz. Megtanítsalak?

44
 Izashan számára ez a tiszta szeretet hangja volt.
Szeretet? Izashan elmormolta magában történetét a szü-
leivel. Főként anyjával, mert kíváncsi volt, hogy anyjának
a hatása mennyire befolyásolta később a nőkkel való
kapcsolatát.
Izashan családjában a férfiak nemi szervét „fúj-lókukac-
nak” nevezték az asszonyok. Izashan sokat töprengett azon,
vajon milyen érzés lehet, amikor egy lókukac befurakodik
egy nő testébe? Undor? Valamiféle perverz kéj? Fájdalom?
Közöny? Úgy döntött, hogy undorrá alakított perverzió. Ami
önmaga és a férfiak megutálását eredményezi.
Izashan számára volt a családban egy nagyon fon-
tos asszony, a nagymama. Uralkodni vágyó nő volt, tele
hipochondriás félelmekkel. A nagypapának támadt valami
bőrgyulladása a lábán. Az orvosok megnyugtatták, hogy
nem fertőző, de kezelni kell. Ám a nagyi nem hitt nekik.
Attól kezdve csak gumikesztyűben nyúlt a férjéhez. Izas-
han eltöprengett, hogy milyen lehet egy ilyen gumikesztyűs
házasság? Arra az eredményre jutott, hogy semmilyen. A
feleség átalakult agresszív, fölényes, ám de beszart ápo-
lóvá, a férj pedig egy mélyen megbántott, kiszolgáltatott,
szabadságáért rafináltan küzdő beteggé.
Izashan már felnőtt volt, saját lakással, amikor egyszer
felhívta a mamáját, hogy nincsen jól. Túl sokat nem várt
tőle, mert a családban kemény nők uralkodtak. Meglepeté-
sére anyja és a barátnője fél óra múlva ott voltak. Izashan
félhomályban feküdt, csak a kis olvasólámpája égett. Meg-
hatódott az anyai gondoskodástól. Azt várta, hogy anyja le-
ül a dívány szélére, talán megfogja a kezét, vagy megsimo-
gatja a fejét. De nem ez történt. Anyja – a hallgatag barátnő
kíséretében – tornyosulva megállt a sötét szoba közepén,
mint egy idegenlégiós őrmester.
– Mi bajod van?
– Valami becsípődött a derekamban. Nemigen tudok
járni.
– A telefonban azt mondtad, hogy rosszul vagy.
– Hát, elég rosszul.

45
 – Mit gondolsz, mennyi idő alatt csillapul a fájdalmad?
– Húsz perc, talán fél óra – felelte találomra Izashan.
– Annyi időnk nincs rád. Felnőtt férfi vagy, majd eldöntöd,
hogy el tudsz-e jönni hozzánk. Talán taxival vagy gyalog. Mi
most elmegyünk.
És elmentek.
Izashan utánuk bámult, és halotti gyászdalt zümmögött.
Kiért is? Apjáért, anyjáért, de elsősorban saját magáért.
Az ajtó becsapódásával valami véget ért. Véget ért? Talán
el sem kezdődött. Izashan elhatározta, hogy még álmában
sem akar az anyjával találkozni.

17.

Szó esett már Izashanról és a végtelenről. Pontosítsunk.

Izashan számára az idő és a számsor végtelensége elfogad-
ható. De a tér végtelensége nem, illetve csak abban az eset-
ben, ha önmagába fordul. Ám a síkba tartó végtelen… a még
mindig van tovább… a határtalan tér… amiben minden, ami
van, benne van… a teljes üresség… az egyetlen létező a
semmi… Ez csak maga az Isten lehet. Az Isten a végtelen
tér. Az Isten a semmi. Az Isten a teljes üresség. Valamennyi-
en Istenben vagyunk. De az Isten nincs egyikünkben sem.
Mert a Sem-mi nem lehet a Valami része. De a Valami lehet
a Semmiben.
Ekkor érezte úgy Izashan, hogy azonnal megbolon-
dul. Az őrület lehetősége érintette meg. A racionális
gondolkodásnak „előre” nincs határa, de „oldalra” igen. Az
őrületnek semerre sem. Isten az őrület lenne? A logika a
Sátáné. A téboly Istené.
Izashan nem akart találkozni a tébollyal, nem akart
találkozni az Istennel. Amikor a logikus intelligencia
partjára ért, amin túl már az őrület kezdődött, megfogott
valamit, ami éppen a keze ügyében volt, és azt mondta:
– Ez fa!

46
 – Ez vas!
– Ez selyem!
És ideát maradt.

Mert szent és örök az üresség

S az emberben fészkel,
És az ürességben fészkel az ember.

Így imádkoztak annak idején Marduk istenhez. A mai

európai kultúrkör embere már nem tud így imádkozni.
Elfogja a már az előző fejezetek egyikében említett hor-
ror vacui, az ürességtől való iszonyodás, ami integráns ré-
sze a halálfélelmének, a vallásának, a babonáinak és a
varázslatainak. S ez az iszony hozza létre az istenfélel-
met is, meg a rítusokat, mint a transzcendens erőkkel való
biztonságos kapcsolat keresését.
Mindezek okából váltak a szellemi vezetők, guruk fe-
leslegessé, és alakult a hit a mai ember legintimebb
magánügyévé.

18.

Izashan az indiai hagyományokat követve jó-

ni-meditációba kezdett. Egy keleti boltban vásárolt rózsa-
szín márványból művészien kifaragott jónit (női nemi szer-
vet), s lótuszülésben először egyhegyűvé váltan koncentrált
rá, majd igyekezett a figyelem összpontosítását átvinni bel-
ső kiüresedésbe, vagyis meditációba.
Nehezen ment. Gondolatai elkalandoztak. Eszébe jutott
rendkívül prűd egykori professzorának szavajárása: ma es-
te felkeresem az élet forrását. Költőien gusztustalan.
A meditáció nem sikerült. Egy idő után abbahagyta a
próbálkozást. De töprengett a kudarc okán.

47
 Éjjel koromsötétben felébredt. De amint mocorogni
kezdett, a jobb oldali éjjeliszekrényen felgyulladt egy
olvasólámpa, és szívszorító döbbenetére, az este még üres
ágyon, egy nő könyökölt fel.
A Nő:
– Miért nem alszol?
Izashan:
– Uram, Teremtőm! Ki vagy? Este még egyedül feküdtem
le.
Nő:
– Van ez így néha. Az ember egyedül tér nyugovóra, és
mikor felébred, társa van. Vagy fordítva.
Izashan:
– Most ismerlek meg! Zsuzsa?
Zsuzsa:
– Zsuzsa.
Izashan:
– Te élsz?
Zsuzsa:
– Nem. Csak létezem.
Izashan:
– Ezt nem értem. Hiszen halott vagy. Ott voltam a teme-
téseden.
Zsuzsa:
– Derék dolog volt. Most meg eljöttem egy kicsit játszani
veled.
Izashan:
– Játszani?
Zsuzsa:
– Nézd! Itt van három doboz, az egyikben benne van az
Isten. Na de melyikben?
Izashan:
– Ez őrület. A halottak ilyeneket játszanak?
Zsuzsa:
– Na, válassz!
Izashan:
– Komolyan mondod? Ez nem lehet igaz. Álmodom…

48
 Zsuzsa:
– Mindegy. Válassz!
Izashan (sokáig töpreng):
– Ebben…
Zsuzsa:
– Tévedtél. Ez Krisztus, a keresztények megváltója.
Izashan:
– Akkor ebben.
Zsuzsa:
– Megint tévedtél. Ez Buddha, a keletiek megvilágosultja.
Izashan:
– Akkor csak ebben lehet.
Zsuzsa:
– Látod? Ez Mózes, a zsidók nagy tanítója.
Izashan:
– Csalás az egész.
Zsuzsa:
– Csalás? Az égiek nem csalnak.
Izashan:
– Akkor mi ez a… a… mit tudom én, micsoda?
Zsuzsa:
– Figyelmeztetés. Neked. Én csak elhoztam.
Izashan:
– Kezdjük újra.
Zsuzsa:
– Kezdjük. Csupa férfit választottál istenedül. Megint itt
van három doboz.
Izashan:
– Ez lesz az.
Zsuzsa:
– Ez az anyád.
Izashan:
– Anyám, aki nem szerette a férfiakat? És imádkozott,
hogy lánya szülessen?
Zsuzsa:
– Ezért nem bíztál soha a nőkben?
Izashan:

49
 – Biztosan ezért. S mikor megértettem, hogy milyen bajt
hoztam rá, csak azóta tudtam szeretni. De akkor már késő
volt… Add ide a következőt!
… Ez meg a feleségem. A negyedik. Aki rajtam keresztül
élt a világban.
Én voltam a szűrő, oda-vissza. Minden barátom utálta.
Tüntesd el. Hol a harmadik?
Zsuzsa:
– Íme.
Izashan:
– Ó, ez a Mariann. Sokáig futottunk együtt. Nagyon mu-
tatós nő volt, csak éppen képtelen bármilyen szeretetre. Az
volt a szavajárása: egy igazi férfin legyen frissen vasalt ing,
legyen húszezer forint a zsebében, és mindig álljon a farka.
Vidd őket a csudába. Van még?
Zsuzsa:
– Az utolsó sorozat.
Izashan (gyorsan végignézi):
– A kurva életbe! Egy össze-vissza tekeredett, talán Beh-
tyerev-kóros néger. Egy nyála folyós, értelmi fogyatékos kí-
nai… És…És egy halott csecsemő. Miért kellett ezeket ne-
kem megszemlélni?
Zsuzsa:
– Mondtam már, figyelmeztetésül. Hogy Isten sok tükör-
ben nézi magát, és mindegyik tükörben egy másik arcát
látja!
Izashan:
És engem arra figyelmeztet, hogy minden ember arcában
az Isten arcát lássam?
Zsuzsa:
Nem lenne rossz. Az örök megbékélés kezdete.
Legalábbis benned.
Izashan:
Erről akart értesíteni? Éppen engem? Miért? Felelj, Zsu-
zsa!
De akkor már a szoba üres volt. Zsuzsa eltűnt.

50
 Titkok keresgélése a bokrok alján

19.

Isten annyira szerette az embereket, hogy feláldozta ér-

tük a fiát. No, ezt Ábrahám is megtette volna – gondolta
Izashan –, ha Isten nem féltékeny, és nem magának akar-
ja összegyűjteni az áldozathozás minden dicsőségét. De er-
re volt szüksége, hogy igazolhassa, miért követel áldozato-
kat, sőt véres áldozatokat, sőt olykor emberáldozatokat is
teremtményeitől. Itt van a „saját képére” buktatója. Ki a tú-
ró akar hasonlítani ehhez az Istenhez, akiről lépten-nyomon
kiderül, hogy gonosz és kegyetlen is tud lenni.
Öreg az Isten és nehéz a szíve – idézte magában az egy-
szer olvasottakat. – Néha felébred mély álmából, és meg-
kérdezi, mik azok az üvöltések, sírások, fegyverropogások,
robbanások, amiket a Földről hall. De az angyalok sajnálják,
és nem mondják meg neki, hogy a saját maga által terem-
tett világból érkeznek.
Persze Jézus vállalta az áldozattá válást, de mi egye-
bet tehetett volna a Papa akarata ellen? Jutalmul őt is
Istennek nevezte ki a Mindenható. Izashan mindkét Is-
tent utálni kezdte. Úgy vélte, hogy ő maga tisztességesebb
és irgalmasabb szívű náluk. Nem akart velük találkozni.
Úgy vélte, hogy a hatalom arra való, hogy senki se él-
jen vele. Ez az igazi próbatétel. Isten megbukott ezen a
vizsgán. Elcsábította korlátlan hatalmának tébolya. S e té-
boly gyakorlásához elég a szó, az ige. Valami ős a Legyen!
helyett a Ne legyent mondta ki – írja a költő szerelme
haláláról. Legyen világosság! – és Sötétség lett, gondolta
Izashan az éjszakába borult, csillagtalan világ feketeségé-
be bámulva. Kozmikus magány vette körül.

51
 Szerencsére még maradt egy kis darab szalonnája és a
bicskája is megvolt. Falatozni kezdett. „Az utolsó vacsorám
– mondta magában –, pedig borom sincsen.”

20.

Izashan levelet fogalmazott magában:

Egyik tanult kollégám paleontológiai kosztot ajánl a mo-
dern embernek. Csak húst és halat ehet zöldségkörítéssel.
El is kezdtem, és napról napra tapasztalom, hogy vissza-
adja az egészségemet és a fiatalságomat. Ezért további
információkat szeretnék kapni a paleontológiai szexről.
Egyes régészek szerint akkor még a nők nemi szerve a hó-
nuk alatt volt, a férfiaké a nyakukon. Én ezt nem hiszem
el, ámbár egy hón alá dugott nyak könnyen fojtogatásra
csábíthat. Lehet, hogy ezért halt ki olyan korán a paleonto-
lógiai ősember?
A piacon akkor még nem volt kapható sem háló, sem ho-
rog. Úgy halásztak, hogy az állóvizek fölé hajolva Schütz
Saul oratóriumához nagyon hasonló dallamot játszottak
furulyán. A halak erre a part felé menekültek, ahol kéz-
zel könnyen kikapdosták őket. A vadászat már hasonlított
mai formájához, csak a felszerelésük volt más: lándzsa, nyíl,
kőbuzogány. A vadak elejtése, megölése és étellé készítése
az ászok nevű népcsoport feladata volt. Később ezért ne-
vezték őket vadászoknak.
Izashan eltöprengett, hogy hol jelenhetne meg. Végül
elküldte az Ősi Ezotéria című folyóiratnak, ahonnét ezt a
választ kapta: Ügyes. És semmi több. Izashan elégedet-
ten olvasta újra meg újra az általa kitalált baromságot.
Zseniálisnak és önmegváltónak érezte magát. Rájött, hogy
a társadalmi létet csak úgy lehet sérülés nélkül elviselni,
ha abszurdumait még nagyobb abszurdumokkal tromfolja
le az ember. Így megnyerheti a Ki őrül meg legutoljára? –
elnevezésű versenyt.

52
 21.

Izashan az állatok mennyiség-érzékeléséről olvasott. A

kanalas gémekről került a kezébe egy cikk, ami különösen
érdekelte, mert egyik apai nagynénje különösen hasonlított
egy kanalas gémre.
A kanalas gém vízimadár. Óriási ricsajt csap halászás
közben, de mindig kiállítanak egy őrt, aki a veszélyre fi-
gyelmezteti őket. Egy mocsaras területen a madarak nagy
felháborodására építettek egy kunyhót. Megvárták, amíg
megszokják, vagyis számukra a táj részévé válik. Ekkor jött
egy puskás ember. Az őr veszélyt jelzett, halálos csend lett.
Az ember eltűnt a kunyhóban. Csend. A madarak számon
tartották, hogy egy ellenség van jelen. Csak amikor elment,
akkor zsinatoltak tovább. Jött két ember. Eltűntek a kunyhó-
ban. Csend. Egyikük elment. Csend. S csak akkor lett újra
lárma, ha a második is előjött, és már messzire távolodott.
Három ember tűnt el a kunyhóban. Az első elment. Csend.
A második is. Csend. S amikor a harmadik is elhúzta a
csíkot, akkor tört ki újra a hangzavar. De ezután mindegy
volt! Három, tizenhárom stb. A harmadik eltávozása után
biztonságban érezték magukat. Tehát be lehetett bizonyí-
tani, hogy a kanalas gémek mennyiségi érzékelése: EGY –
KETTŐ – SOK.
Izashan eltöprengett a Szentháromság egyisten
dogmáján. Feltűnt neki, hogy a természet nem ismeri a
hármasságot. Vagy egyet ismer, vagy kettőt, vagy sokat. Az
embernek lehet két füle, egy mája, két lába, de csak egy
szíve stb. Három szerve semmiből sincsen. És szellemi sí-
kon? Lehet EGY Szellemi Erő – az Isten! Lehet KÉT Szelle-
mi Erő – Isten és a Sátán, és lehet SOK Szellemi Erő, mint
a politeizmusban. A Teremtésben nincs hármasság!

53
 Van férfi és nő, jó és rossz, nagy és kicsi, bátor és gyáva,
okos és buta, tehetséges és tehetségtelen, örök dichotó-
mia mindenütt. Ahol ez felbomlik, ott betegség van, fej-
lődési rendellenesség, ördögi rontás, zűrzavar és válság.
Párizsban ugyan állítólag van egy utca Háromtökű Fülöp-
ről elnevezve. De ha már utcát neveztek el róla, akkor
szenzáció volt, Isten irigyelt kivételes adománya.
Hármasság sem az ősi anyagi síkon, sem a szellemi
világban nem létezik, csak az ember buta dogmatikájában.
Izashan szerint éppen ideje megtagadni.

22.

Tagadni könnyű, hinni nehéz. Izashan hitt a közösség

összetartó erejében, de csak a hangyákig bezárólag. Meg-
figyelte, hogy nyüzsgésük közben sok hangya egy-egy pil-
lanatra összeérinti az orrát. Etológusoknál érdeklődött, és
megtudta, hogy amelyik hangyának több cukor van a ben-
dőjében, az mindig ad belőle a másiknak. Amikor néhány
jóllakott hangya hazatér, egy óra múlva a boly mindegyik
tagjának ugyanannyi a cukor a szervezetében.
Az embert agyának már említett túlfejlődése kirántotta
ebből a kozmikus közösségből, és individualizálta. 1926 kö-
rül volt Dániában egy biológiai világkongresszus, amelyik
megállapította: precedens nélküli, tehát még sohasem tör-
tént meg, hogy egy természeti lény kiszakadt volna a ter-
mészet világából, és társadalmi lénnyé változott volna. Ez
azt is jelenti, hogy egója alakult ki, eltérő akaratú és er-
kölcsű, viselkedésében öntörvényű egyéniségekké bomlott.
Ezért kiszámíthatatlan az emberiség útja, sorsa, jövője.
A teljes folyamat: a természeti világ része – kiszakadás a
természetből és társadalmivá válás – az ego nagyra növése
– visszavágyás a kozmikus harmóniába – az ego feladása –
önmaga megszüntetése, mint a patak, amikor visszatér a
tengerbe.

54
 Ez az egyetlen lehetséges szellemi program is (ha a fut-
ballt nem számítjuk). De Izashan sem kapus, sem csatár,
sem védő nem akart lenni. Azt gondolta, hogy akinek labda
utáni rohangászásra, vagy gyors futásra, nagy ugrásokra és
tárgyak messzire hajítására, egy másik ember legyőzésére
van szüksége ahhoz, hogy életének értelme legyen – már
fiatal korában nyugodtan felfordulhatna, és üresen maradt
éveit életrevalóbb embernek ajándékozhatná.
Vajon működne-e az évek zálogháza? Beadok néhány
esztendőt az életemből, kapok érte egy jó állapotban lévő
sportfelszerelést. És ha nem váltom ki időben az éveimet
– elárverezik őket. A licitálás nem lenne érdektelen. Meg
hogy mihez kezd velük az új tulajdonos?
Ezen mélázva Izashan elálmosodott. Furcsa volt. Napsu-
garas hideg téli délelőtt… Inkább valami programra bizta-
tott. Mégis elaludt. Ez a délelőtt megvilágosodásának egyik
állomása lett.
A hideggel kezdődött. A világűr örök hidegével. Az ab-
szolút hideggel, a -270 fokkal. És az abszolút sötétség-
gel. A véget soha nem érő hideg és a véget soha nem
érő sötétség. S ebben a fény, a meleg csak időleges
felizzás. Amíg a napok, a csillagok ki nem hűlnek. Hatal-
mas energiasugárzás, életet teremtő erő. És a teremtett
életet bőven megajándékozza: érzékelni képes. Láthatja az
anyagot, a formát, önmagát. Érzékelheti saját szellemi, er-
kölcsi, érzelmi történéseit. Ítélkezhet önmaga és a világ fe-
lett. Ám csak egy „tűnve megálló pillanatig”, amit a keletiek
májának neveznek. Azután megint hideg lesz és sötétség az
új mostban, mindörökké.
Úristen! – gondolta Izashan –, hiszen a Sátán ilyen hideg.
Amikor Leverkühn az ördöggel beszélget Thomas Mann
Doktor Faustusában, bundát kell felvennie. „Nem tehetek
róla, én ilyen hideg vagyok!” – mondja az ördög. Örök és
végleges hideg és sötétség… Akkor a világ a Sátáné? A
dolog fordítva van? Isten a Sátán ellenfele és az a végze-
te, hogy harcaiban bukjon szüntelen, de új erővel felkel-
jen megint? Hiszen a brahmanikus éjszakák után mindig

55
új világok keletkeznek, új Napok hevülnek sok ezer fokra
és kezdik el útjukat a kialvás felé. A Teremtő Istenre végül
mindig ráborul a Sátán hidege és sötétsége. Ő az Úr! Az
Isten meghal-e ilyenkor, vagy csak az átváltozás gubójába
menekül, ahonnét megújulva egy napon újra előlép, és az
Ördög fogvicsorgatása ellenére teremteni kezd?
A világéjszakában csend van. Csak az élet lármás. Izas-
han megértette, hogy mi a különbség a Csend és a Némaság
között. A némaság mögött mindig hallgat valaki. A csend a
semmi hangja. A csend mögött senki sincs.
Izashan megértette, hogy mi a különbség az Üresség és
a Semmi között. Az üresség mindig vár valakire vagy vala-
mire, ami betöltse.
A semmi az, ami nincs. Ez a létformája. A nem-létezés.
S ami nem létezik, az örökre nem létezik. Ideje csak a léte-
zésnek van.
Ekkor felébredt, mert csípték a poloskák. Eddig nem volt
poloska a lakásban. Valami gonosz vagy irgalmas Erő küld-
te őket, hogy véget vessenek Izashan látomásainak. Mert
ezután sem volt egyetlen egysem. A gyerekkori versike ju-
tott eszébe:

An der Mauer, an der Mauer

Zitzt eine grosse Wanze,
Schaut diese Wanze an,
wie die Wanze tanzen kan.

A végén az első sor ismételve.

Vajon miért írták át a poloskát bolhára a magyar

fordításban?
Valahogy így:

Fenn a falon, fenn a falon

ül egy kicsi bolha.
Nézd a kicsi bolhát,
Hogy járja a polkát.

56
 A végén az első két sor ismételve.

23.

Izashan megijedt önmagától. Csak nem lesz belőlem va-

lamiféle bornírt vallásfilozófus? Ezért elhatározta, hogy a
világot alulról és felülről részletesen szemügyre veszi.
Alulról először ezt látta: földre van szüksége, hogy szar-
ni tudjon, vízre, hogy pisálni, levegőre, hogy beszélni, és
tűzre, hogy ne fagyjon meg a világ hidegében.
Azután mást is látott: a föld arra is kellett, hogy
támaszkodjon rá, és kajája legyen, a víz, hogy ne száradjon
ki, a levegő, hogy oxigénhez jusson és a tűz, hogy láthassa
a dolgok formáját.
Eddig a négy őselem.
Felülről azt látta, hogy

Hermész Triszmegisztosz hozta Isten eszméjét,

Zarathusztra az emberi szellem felismerését,
Mózes az erkölcsi felelősséget önmagáért,
Buddha a részvétet és a megértést,
Jézus a szeretetet,
Mohamed a szándék elsőbbségét a cselekedettel szem-
ben.
Aztán még valahol középen feltűnt

Marx a földi paradicsom utópiájával,

Einstein, elég közel jutva Isten elgondolásaihoz,
Freud, aki a lélek gyanús üzelmeit vizsgálta,
Heisenberg, bebizonyítva, hogy semmi sincs egészen
úgy.

57
 Izashan megnyugodott. Ők tízen. Mindenkit követni
annyi, mint senkit sem. Egyvalakit követni annyi, mint meg-
butulni. Miről szól az élet? A születésről, a pacalzabálásról,
a kéjről, a fájdalmakról és a halálról. Ettől nem kell annyira
odalenni. Nem kell mögötte mély értelmet, sorsot, karmát,
isteni akaratot, ördögi csábítást keresni, mint ahogy nem
kiszámítható, hogy egy pirosra festett babszem – egy kiló
festetlen közé keverve – a zacskó melyik részére kerül.
Számot vetett a múltjával. Brahman családban született.
Ám vér szerinti szüleit soha nem ismerte. Mert ő még cse-
csemő volt, amikor lezuhantak az Air India egyik járatával.
Egy izraeli zsidó család fogadta örökbe. Ott porszívózta
a mamája a nyugdíjasként végleg elszenderült tábornok
papát. Velük élt tizenkilenc éves koráig. Akkor útnak indult
szellemi hazát keresni. A zsidósággal furcsán volt. Állandó-
an szólt benne egy hang, hogy ő nem született közéjük. A
vallás viszont elragadtatással töltötte el. De a zsidókat – kü-
lönösen a haszidokat és az ortodoxokat – nem sikerült meg-
szeretnie. Tömegben idegesítették.
Visszament tehát szülőföldjére. A brahmanizmust
csűrcsavaros legendának érezte. Előlük Dél-Indiában egy
buddhista kolostorba menekült. Úgy érezte, hogy Buddha
tanítása tartalmazza a legkevesebb hamisságot és tévedést.
De a lámák elviselhetetlenek voltak.
Műveletlenek, primitívek, tele előítéletekkel és hit nélkül
hirdetett vulgáris eszmékkel. Egy-két világosságot terjesz-
tő jelentős ember rettenetes szellemi magányban élt közöt-
tük. Izashannak ez kevés volt.
Európába visszatérve – zsidó családja megértően
támogatta anyagilag nyugtalan útjait – piarista szerzetesek,
majd evangélikusok körébe került. A szerzetesektől meg-
tanulta, hogy a papság felmondhatatlan. Megesküdött az
Úr, és nem bánja meg esküjét: pap vagy te most és mind-
örökké a Melkisédek rendje szerint. Ez a véres áldozatok
elutasítását jelentette. Ezzel egyetértett. De a papok állan-

58
dóan erkölcsöt prédikáltak, és ítélkeztek az emberek felett.
És többségük konokul antijudaista volt. Ezt megengedhe-
tetlennek tartotta.
Az evangélikusok majdnem otthont adtak neki. Arra
tanították, hogy az örök élet azt jelenti, hogy Isten örök-
re megőriz bennünket az emlékezetében. Nemigen riaszt-
gattak senkit sem a pokollal, vagy biztattak a mennyek
országával. Sőt egyszer azt hallotta tőlük, hogy Jézus, ami-
kor a házasságtörő asszonnyal provokálták, azért firkált le-
hajolva a homokba, hogy ne nézzen a szemébe azoknak,
akik a nő halálát akarták. Ez a tapintat meghatotta. Meg-
hatotta Jézus szent közönye is, hogy a parázna asszonyt se
nem ítélte el, se nem mentette fel. Meghatotta, hogy ami-
kor egy fiatal paptársa panaszkodott Luthernek, hogy néha
maga sem hiszi, amit tanít, Luther az égre nézett: Hála ne-
ked Uram, azt hittem, csak én vagyok ezzel így. De nem tu-
dott mit kezdeni Luther késői dühödt antiszemitizmusával.
Ezek után fordult a modern ezotéria felé. Volt teozófus is,
Anni Besant híve, azután évekig, mint antropozófus, Rudolf
Steiner műveit tanulmányozta.
Ám végül úgy érezte, hogy túlfecsegik önmagukat és az
Istent. Nincs szükség ennyi szóra. Az indiai legenda jutott
az eszébe:
Egy fa alatt ül a Mester és a Tanítványa. A mester tizen-
hét éves. A tanítványa hetvenéves. A mester tanítása ab-
ból áll, hogy csendben van. A tanítvány hallgatja a mester
csendjét, és minden kétsége eloszlik.
A csend valóban eloszlatta Izashan kétségeit. Túl sok és
sokféle volt az eszme, a legenda, a hittétel, a tanítás, a tiltás
és a követelés, a rítus, a bűn, a vezeklés és a feloldozás…
Túl sok volt a hatalom a lelkek felett.
Mindez meggyőzte Izashant, hogy a világ nyitott. S a
világ mögött a világ van és újabb világok, amelyek önmagu-
kat teremtik és pusztítják. Minden embernek csak egy Iste-
ne lehet és egy Ördöge, az övé. Ezt nevezik monoteizmus-
nak. De ugyanannyira politeizmusnak is nevezhetik. Nincs
közös Isten, nincs közös Sátán, nincs közös üdvözülés és

59
közös kárhozat. Amikor hatmilliárd ember él a Földön, ak-
kor hatmilliárd Isten és Ördög él bennük. Ám a te Istened
más, mint az enyém, a te Krisztusod is más, mint az enyém,
a te Mózesed, a te Buddhád, a te Mohameded nem külön-
ben. Ahogy a Talmud mondja: az Örökkévaló sok tükörben
nézi magát, és minden tükörben másik arcát látja. Vigyázz!
A te arcod is Isten tükre.

60
 Isten második zsidó fia: Einstein

24.

Izashan szerette nézegetni Albert Einstein fényképeit.

Feltűnt neki, hogy ahogy idősödik, egyre szomorúbb. A
szeméből, amivel olyan messze látott a világegyetembe,
mint addig még senki sem, szinte kozmikus szomorúság
sugárzott.
Izashan tudta, hogy Istenbe bele lehet bolondulni. Is-
tentől kétségbe lehet esni. Istentől dührohamot lehet kap-
ni. Ám Isten adhat örömöt, megnyugvást, hitet, bizalmat,
biztonságérzetet is. Einsteinnek igaza lehet abban, hogy Is-
ten nem kockázik, de titkait gondosan őrzi. A fiatal Einstein-
nel mégis megosztotta néhány titkát, amely megváltoztatta
a modern fizika világképét. Ám végül is magára hagyta.
Élete utolsó negyven évében – végzetes egyedüllét – „az
Isten csendje” vette körül. Einstein hiába próbálkozott az-
zal, hogy megtalálja a relativitáselmélet és a kvantumme-
chanika egyesítésének a lehetőségét, holott rendíthetetle-
nül hitt abban, hogy léteznek olyan alaptörvények, amelyek
egyaránt érvényesek a csillagok, a bolygók és az atomon
belüli elemi részecskék mozgására. De Isten hallgatott.
Ám Einstein tekintete ennél többről árulkodik. Igazolni
látszik azt a vallomását, hogy nekem sohasem tűnt öncélnak
a kedvtelés és a szórakozás (ezt az etikai bázist a disznó-
csorda eszményének neveztem). Az én eszményem a jóság,
a szépség és az igazság voltak. Sohasem éreztem szükségét
az emberekhez, vagy emberi közösségekhez való közvetlen
csatlakozásnak. Én igazi „egyfogatú” vagyok, aki sohasem
tartozott szívből sem a hazához, sem a baráti körhöz, ha-
nem mindezekkel a kötelékekkel szemben az idegenség és
egyedüllét kívánsága élt bennem állandóan, és ez az érzés
a korommal együtt még növekedett is.

61
 Súlyos mondatok kavarogtak Izashan fülében. A
világhírű tudós sohasem tartozott szívből sem a hazához,
sem a baráti körhöz. Nem tartja különbnek saját nemze-
tét, mint a többit. A nagy fizikus számára fontosabbak az
általános emberi problémák, mint a nemzetiek: az anyagi-
lag és kulturálisan emberhez méltó élet, a szociális megbe-
csültség és a gondolkodás, a kutatás és a véleményalkotás
szabadsága.
Végül is honnét ered Einstein szomorúsága? A vérében
hozta magával (gének, öröklés), vagy egyszerűen korán
megtanulta a modern életet, azt, hogy a technologizált – né-
ha terrorizált, máskor globalizált – társadalom igazi sátáni
vonása nem az erőszak, nem a tömegember kultiválása, ha-
nem az intimitás minden fajtájának legyilkolása, megszün-
tetése.
Ez a szomorúság nem abból a kérdésből fakad, hogy le-
het-e élni ilyen világban. Miért ne lehetne? A kérdés az,
hogy érdemes-e?
Einstein kikel a hordaélet ellen, amire mind a
diktatúrának, mind a globalizált világnak egyaránt szüksé-
ge van. Meggyőződése, hogy a társadalomban nem az állam
igazán értékes, hanem a gondolkodó és érző egyén. Ő egye-
dül teremt újat és értékeset, míg a horda mindig kezdetle-
gesebb tompultságban marad.
Ahhoz, hogy az ember közelebb jusson – nem a zseniális
fizikus, hanem – a zseniális ember megértéséhez, el kell fo-
gadnunk Einstein önjellemzését, amikor mélyen vallásos hi-
tetlen embernek nevezte magát.
Ezt ő úgy magyarázta, hogy nem tud elképzelni olyan is-
tent, aki teremtményeit jutalmazza és bünteti. Olyan istent
sem, akinek akarata van, sem olyat, akit mi magunkon kívül
megélünk. Sőt még azt az embert sem tudja elgondolni, aki
túlélné testi halálát. Vallásosságát úgy értelmezi, hogy az
életben a legszebb a létezés titkának a keresése. Ez az alap-
érzés determinálja az igazi művészet, az igazi tudomány ke-
letkezését. Aki ezt a csodálatot, sőt ámulatot nem ismeri,
az Einstein szerint halott – vagy legalábbis vak.

62
 A részünkről áthatolhatatlan létezésnek és a leg-
mélyebb értelemnekés a legragyogóbb szépségnek a
megnyilvánulása, ez a tudat és érzés igazán vallásossá tesz.
Ebben az értelemben, de csakis ebben tartozom a mélyen
vallásos emberek közé.
Ám vallásossága – jobban mondva hite – annyira a leg-
belsőbb lényegéhez tartozott, hogy zsenialitása még erre is
kisugárzott.
Ha a zsidóságot a prófétáktól és a kereszténységet
a papok toldalékaitól elválasztjuk, olyan tant kapunk,
amely alkalmas az emberiség szociális betegségeinek
meggyógyítására.
Ki ez az ember? – kérdezte önmagától Izashan. Mögöt-
tünk kullog a tisztesség klasszikus értékeit őrizve, vagy
előttünk jár, és tekintete a bizonytalan jövőt pásztázza?
Mert zsenialitásával és szomorúságával a jelenünkbe seho-
gyan se fér be.

25.

Izashannak tehát megakadt a torkán Einstein. Ezért

megpróbálta a zsenialitást az ostobaság oldaláról megköze-
líteni. Mert hát a zsenialitás általános intellektuális-jelző-e?
Érdemes lenne-e zseniális sakkozókat, fizikusokat, történé-
szeket, pszichológusokat, művészeket a nemzetközi politi-
kai élet vezetőivé emelni? Akkor rendben lenne a világ? De-
hogy! A zsenialitás mindig csak valamilyen pszichés funk-
ciót, tevékenységi formát jellemez.
Példának okáért Einstein az alábbi módon képzeli el a
zsidó–arab konfliktus megoldását:
„Titkos Tanácsot” kell alakítani, négy zsidó és négy
arab taggal. Foglalkozásukra nézve mindkét részről egy or-
vos, egy jogász, egy szakszervezeti munkás, egy lelkész.
Hetenként üléseznek. Arra kötelezik magukat, hogy nem
akarnak sem nemzetük, sem foglalkozásuk érdekképvise-

63
lői lenni, hanem az egész ország lakosságának fejlődését
fogják szem előtt tartani. A megbeszélések titkosak, még
magánúton sem közölhetők. Határozatot csak akkor hoz-
hatnak nyilvánosságra, ha azt mindkét oldalról legalább
hárman-hárman elfogadják. Ilyen módon minden nézetelté-
rést elsimíthatnak, és uralkodhatnak a napi politikán.
Izashan fuldoklott a nevetéstől. Mennyire hitt ez a
zseniális tudós, de politikai óvodás a bizottságokban.
Az emberek jóindulatában. Különösen a foglalkozások
kiválasztása tetszett neki. Einstein szerint ezek az emberek
hivatalból békeszerető humanisták. S a politika feletti ura-
lom? Amikor a pénzre, hatalomra, vérre éhes politikusok
szelíden bégetve vonulnak be a Titkos Tanács karámjába…
Avagy: Németország és Franciaország között megnyug-
tató együttműködés csak akkor jöhet létre… ha közösen
olyan javaslatotterjesztenének a Népszövetség elé, amely-
ben az összes résztvevő államoknak a következő kötelezett-
ségek magukra vállalását ajánlanák:
1. Nemzetközi döntőbíróságnak vetik magukat alá.
2. Minden gazdasági és katonai erejével a többi népszö-
vetségi állammal együttesen jár el minden olyan ország el-
len, amely a békét megszegi vagy a nemzetközi, a világbéke
érdekében hozott határozatoknak nem veti alá magát.
Vagyis háborúval kell rákényszeríteni a feltehetően nem
védekező renitens országokat a békére.
Einsteinről lepergett – ártatlanságának és naivitásának
semmit sem ártva – az emberiség történetének nyilvánvaló
ismerete. Megmaradt az a meggyőződése, hogy a jóindulat
és békevágy erősebb a lelkekben, mint a hatalom, a pénz,
a területek hajszolása, az idegengyűlölet, a vallási előítéle-
tek, s általában a győzelem, mások letiprásának a mámora.
Ám ugyanakkor váratlanul előlép rendíthetetlen kemény-
sége, karrierjének, önmagának a kockáztatása, szenvedé-
lyes igazságszeretete, amikor a diktatúrákkal, a politikai
hazugságokkal, a kisebbségek elnyomásával, a demokrácia
megsértésével kell szembenéznie.
Néhány idézet:

64
 Általános ténynek látszik, hogy a kisebbségeket –
különösen, ha azok tagjai testi jellegzetességük szerint
felismerhetők – a többségiek, akik között élnek, mint
alacsonyabb rendű osztályt kezelik. Az ilyen sors tra-
gikuma azonban nemcsak ezeknek ösztönösen végre-
hajtott gazdasági és szociális háttérbeszorításából áll,
hanem abból is, hogy az e sorssal sújtottak – a többsé-
giek szuggesztív befolyásolása által – többnyire maguk
is alávetik magukat ennek az értékelési előítéletnek,
és saját fajtájukat alacsonyrendűnek tartják.

… Nem akarok olyan államban élni, amelyben a tör-

vény előtt nem ismerik el az egyén egyforma jogait, a
szólás és tanítási szabadságot. Ezenkívül Németország
jelenlegi állapotát a tömegek lelki megbetegedési
állapotának nevezem…

Egy zsidó számára, aki a többi zsidót testvé rének

tekinti, éppen olyan igazságtalanság az, amit a zsidók-
kal tesznek, mintha ezt vele, magával tennék. Ne ítél-
kezzék a saját ügyében, hanem várja be, amíg szemé-
lyileg érdektelenek ítélkeznek.

Einstein tisztán látja, hogy a diktátorok közül csak

néhányan játsszák meg, hogy a nagy erkölcstanítók naiv és
ártatlan követői. A hatalomba kerülés sokszor már maga is
magas intellektuális erő-feszítést, kiváló politikai intuíciót,
manőverezési képességet és mosolyogva vállalt gazember-
séget igényel. Az ostobák csupán a hatalmasok eszközei,
mamelukjai. Ám néha a zsenit valami megszállottságféle ke-
ríti hatalmába, s ilyenkor zseniálisan seggbuta, belátás nél-
küli vagy seggbuta motiváltságból zseniálisan tervezi meg
útját a szakadék felé.

65
 Izashan hallott arról, hogy annak idején Gehlen, a náci
titkosszolgálat főnöke, okosan próbálta meggyőzni Hitlert.
Mein Führer, meg lehet támadni az oroszokat, frontot lehet
nyitni Nyugat-Európa felé, le lehet rohanni a Balkánt. De
egyszerre nem lehet mind a háromba belefogni, mert oda-
veszünk.
Ez az, ami Izashant izgatta: a zsenialitás és az ostobaság
együttes jelenléte ugyanabban az agyban. Ezért tud például
egy lélektanász használható tanácsot adni kliensének, kap-
csolatainak, problémáinak megoldásához, míg saját élete
konfliktusainak kezelésében teljesen szerencsétlen. Valami
irracionalitás tör be ilyenkor az intellektuális folyamatba –
szeretet, hiúság, harag, részvét –, és félresöpri a nyugodt
ész számításait. Másképpen fogalmazva, megállítja a vég-
telen gondolkodási folyamatot, és véleményt hoz létre. Ám
ha az irracionális hatások erősebbek, mint az intellektus,
akkor zavarosfejűség, hisztériás tanácstalanság alakul ki,
az egyén neurotizálódik, s a szorongásai elől önmagát meg-
nyugtató fanatizmusba menekülhet.

26.

Egyik éjszaka Izashan a cápák és a delfinek életét

bámulta a televízióban. Erről eszébe jutott a Jaws, a
cápatámadás regénye és az abból készült zseniális Spiel-
berg-film. Izashant különösen a regény kezdete töltötte el
iszonyattal. A meleg nyári éjszakában egy lány és egy fiú
szeretkezett a tengerpart homokjában. Aztán a lány bele-
vetette magát a csendes tengerbe, hogy ússzon egyet, a fiú
elaludt a parton. Mikor felébredt, semmi sem változott, a
tenger sima és nyugodt volt… De a lányt sehol sem látta.
Kereste, szólította, s egyre nagyobb szorongással érezte,
hogy rettenetes baj van.

66
 A lány akkor már halott volt. Lágyan ringatta a víz, ami-
kor rettenetes ütést érzett a lábán, vér terjedt szét körü-
lötte, újra meg újra érezte lábán, combján a marcangolást,
aztán valami nagy erő lehúzta a tengerszint alá. Izashan
elhányta magát, amikor ezt olvasta. A szerelmi kéj és a
brutális halál gyors egymásutánja kiszorította tüdejéből a
levegőt, gyomrából az ételmaradékokat. Most megértett va-
lamit a természet kérlelhetetlen kegyetlenségéből és teljes
közönyéből az ember sorsa iránt. Meg kellett átkoznia az
Istent. Úgy érezte, hogy az Istent hányja ki magából.
Sok nap elteltével felötlött emlékezetében egy olasz író
novellája, akinek a neve semmiképp nem jutott az eszébe.
Csalafinta írás volt, tulajdonképpen tesztnek is lehetett vol-
na használni. A Nagy Halról szólt.
Volt egy szegény tengerparti falu, ahol minden család
halászatból élt. Az volt a szokás, hogy a fiúgyerekeket haté-
ves születésnapjuk után vitte ki a papájuk először a tenger-
re, hogy beavassa őket a hajózás és a halfogás titkaiba. Így
történt a falu szélén élő háromtagú családnál is. A papa és
a fiú már mélyen messze jártak a nyílt tengeren, amikor a
gyerek felkiáltott:
– Édesapám, nézze csak, milyen hatalmas hal bukkant ki
a vízből!
Az apa odabámult, ahová a fia mutatott, de nem látott
semmit.
– Ott… ott… – dadogta a fiú. – Milyen óriási. És egyenesen
rám néz. Mintha hívna engem.
De a tenger üres volt, csak a sima víz fodrozódott.
Az apa nagyon rosszkedvű lett. Azonnal megfordította a
kis halászhajót, és a part felé tartott vele.
Otthon este, amikor a fiú már elaludt, tanácskozott a fe-
leségével. A faluban ugyanis az volt a hiedelem, hogy ezt
az óriási halat csak az látja, akit el akar nyelni a tenger. Így
hát döntöttek. Mindenüket eladták, és beköltöztek a messzi
városba. Dolgoztak gyárban, üzletekben. Szépen nevelték
a gyereküket. Amikor azonban a fiú húszéves lett, apja leült
vele.

67
 – Emlékszel arra a nagy halra?
– Hogyne emlékeznék. Mostanában is gyakran álmodom
vele.
Akkor az apja beavatta abba, hogy milyen nagy veszély
leselkedett rá.
– Most pedig, hogy nyugodtan éljek, és békésen halhas-
sak meg, esküdj meg, hogy soha tengerre nem szállsz, még
a tengerpart közelébe se mész.
A fiú megrendült és megesküdött. És öregkoráig megtar-
totta esküjét. De amikor megvénült, gyerekeit felnevelte,
feleségét eltemette, mégis azt gondolta egyszer, most már
mi veszíteni valóm van? Hátha még egyszer látni fogom azt
a nagy halat…
És elutazott a tengerhez. Bérelt egy kis halászcsónakot,
és mélyen beevezett. Amikor már a partot sem látta, körül-
nézett. És ott volt az óriási hal. A szemével hívta. Odaeve-
zett hozzá. Akkor megszólalt a nagy hal:
– Nyújtsd ki a kezed!
És egy ragyogó rubintkövet hullatott a tenyerébe.
– Látod, te szamár. Csak ezt akartam neked adni. Mert
ez a kő boldogságot és szerencsét hoz a tulajdonosának.
Reggelre a tenger partra sodorta a csónakot. Benne fe-
küdt az öregember, az egykori fiú. Halott volt. Amikor szét-
feszítették görcsösen összezárt tenyerét, egy közönséges
kavics volt benne.

Izashan önvizsgálatot tartott. Saját magának feltett kér-

désekre kellett válaszolnia.
1. Komolyan vette volna-e a nagy hallal kapcsolatos hie-
delmet?
FÉLIG-MEDDIG.
2. Elköltözött volna családjával a városba?
PERSZE. NEM SZÍVESEN VÁLLALT KOCKÁZATOKAT.
3. Húszéves korában megeskette volna fiát?
NEM. CSAK FIGYELMEZTETÉSÜL ELMESÉLI A HIE-
DELMET.
4. Ha ő a fiú, megesküdött volna?

68
 IGEN, DE APJA HALÁLA UTÁN NEM TARTOTTA VOLNA
BE AZ ÍGÉRETÉT.
5. Elindult volna a nagy hal keresésére?
IGEN.
6. Elkeseredett volna, hogy csak élete végén kapta meg
a rubintot?
NEM. VÁLLVONOGATVA AZT GONDOLTA VOLNA,
HOGY EZ VOLT A SORS.
7. Számított volna a halálára?
IGEN.
8. Lázadozott ellene?
NEM. SZÉP BEFEJEZÉSNEK TARTOTTA VOLNA.
9. Rubint volt vagy kavics?
SZÁMÁRA RUBINT, MÁSOKNAK KAVICS.

69
 Zűrzavar a halál körül

27.

Izashant fiatalkora óta foglalkoztatta az öngyilkosság le-

hetősége. Ám már töprengése kezdetének kezdetén dühro-
ham fogta el a szokványos kérdés hallatára: van-e élet a
halál után? Ez a múltban, jelenben és a jövőben feltehető
kérdések legostobábbika volt. Ugyanis a halál jelentése az
élet megszűnése, megsemmisülése. A kérdés tehát ezt je-
lenti: van-e élet az élet megszűnése után?
Az élet megszűnése után nincs élet, kisfiam! Ez lenne
a gyógypedagógus szelíd válasza az értelmileg fogyatékos
kérdező megnyugtatására.
Viszont érthető az örök kíváncsiság és fojtogató izgalom,
ami a kérdést motiválja. És válaszolni is kell rá, feltéve,
ha értelmes megfogalmazásban hangzik el: van-e létezés a
halál után? Sőt: van-e személyes létezés a halál után? Nem
kizárt, hogy ez a világon feltehető legbölcsebb kérdés.
Nézzünk figyelmesebben e kérdések mélyére. Az élet
titka – ha úgy tetszik, misztériuma – az ősidők óta meg-
fejthetetlen. Tasi István egyik előadásában hangsúlyozza,
hogy ha teljesen lebontjuk az élő szervezetet, élettelen
molekulákhoz és atomokhoz jutunk. Az élőből egy pilla-
nat alatt lehet élettelen, holott minden szerve, sejtje épp
olyan és ott van, és még működőképes, mint egy pillanat-
tal előbb… Hát hová tűnt az élet? De az élettelenből élőt
csinálni, a halott rovart vagy embert feltámasztani sohasem
lehet. Ezzel Szentgyörgyi is egyetértett:
Élettelen, szervetlen anyagokkal dolgoztam, eljutottam a
szervesig, de az élet valahogy kiszaladt az ujjaim közül.
Ekkor jelenik meg az a feltételezés, hogy az élet talán
valami anyagon túli. Az anyagon, a szervezeten keresz-
tül nyilvánul meg, sőt bizonyos szervi működések során

70
„vezényli” az anyagot, de ő maga nem anyag. Fölháborító
egyszerűsítéssel: talán nem az agy teremti a tudatot, ha-
nem a tudat működteti az agyat. A tudat ezek szerint már
szellemi entitás lenne? Ősrégi hasonlattal: a hangszer élet-
telen tárgy, de a muzsikus nem az.A muzsikus lélekkel ren-
delkező ember, aki a lélek nélküli tárgyat működteti, azon
keresztül fejezi ki magát, egészen addig, amíg a hangszer
tönkre nem megy.
S valóban. Meghalni csak a test, az anyag tönkremené-
se után lehet. Mindegy, hogy mi teszi tönkre az anyagi tes-
tet: öregség, betegség, méreg, lövedék, zuhanás, fulladás,
roncsolás stb. Enélkül a lélek nem tudja elhagyni a testet.
Anni Besant megpróbálta, de csak egy agyvérzést sikerül
előidéznie. Vagyis mindig a test ereszti el, dobja ki magából
a lelket. Ha a test soha nem menne tönkre, a lélek is örökre
benne maradna, s az ember halhatatlan lenne, mint az iste-
nek. A halál a test lázadása az örök élet ellen. A halálfélelem
a lélek lázadása az őt gonoszul cserbenhagyó test ellen.
Hiszen a régi egyiptomiak is azért balzsamoztak, hogy ott
tartsák, ne engedjék eltávozni a számukra fontos nagy em-
berek segítő lelkét.
Csakhogy elviseli-e az ember a halhatatlanságot? Isten
kedvetlenül ugyan, de még beleegyezett az idő előtti er-
kölcsi tudat kialakulásába, de az örök élet megszerzésének
megakadályozására már jobban odafigyelt. Beauvoir a Min-
den ember halandócímű regényében bebizonyította, hogy
valamennyi örömünk a fenyegető halálból származik. A ha-
landó ember számáraaz örök élet elviselhetetlen unalmat,
érdektelenséget és szürkeséget jelentene.
Kinek van hát igaza? Szabó Lőrinc Testem című verséből
idézet:

Testem, szegény,
a lélek érted mit tehet?
Nagyon önző és gőgös úr
a lélek, de úgy rádszorúl,
hogy fájni sem tud nélküled

71
 …
Megköszönöm jóságodat,
hogy a robotok s hadak élén
jártál, míg pára lelkem élt,
és siratlak, hogy mindezért
oly rútul fogsz bűnhődni a végén.

Csak a testem hal meg? Vagy a lelkem is? A test halálát

érzékelem. De a lelkemét? Csak előlünk, anyagban élő em-
berek elől tűnik el? S létezik valahol? Abban a térben, amit
a Hold rajzol a Föld körül? Vagy a Föld a Nap körül? Vagy
minden teren és időn kívül? Vagy egyszerre, itt is, ott is,
mint Isten, aki láthatatlan, mindenütt jelenvaló, de még-
is, a Frigyláda szellemével átitatva vonul a néppel, tehát
tartózkodási helye meghatározható. Az Ószövetségből is-
meretes, hogy a filiszteusokkal vívott egyik csata idején
a Frigyládát Silóból a táborba vitték, ahol olyan hatalmas
üdvrivalgás fogadta, hogy a filiszteusok megijedtek: az is-
tenük most velük fog harcolni! Hol volt tehát a zsidók Is-
tene? Ahol a Frigyláda volt? Időnként Silóban, máskor a
táborban?
Miért kell a testnek a végén olyan rútul megbűnhődnie?
Nem engedhetné el szelíden a lelket, mint fa a hulló levelet?
Az anyagi világban a levél pusztul el, ami a fa nedveit szívta.
A szellemi síkon a fa, amely nem tud adni már több életerőt
a levélnek. Ahogy Radnóti kérdezi:

S halott-e már a perdülő szirom,

ha hullni kezd?
vagy csak akkor hal meg,
hogyha földet ér?

A Földön az anyag a hosszú létezésű. Szellemi síkon a

lélek? Arról meg ki tudja, hogy micsoda? Ezért vigyázz, ha
a pengét szíved ellen fordítod!

72
 Előbukkanhat még másféle aggodalom is. Ha valamikor
az élettelen agyagtestbe valóban Isten lehelte a lelket, ak-
kor az élet az Isten az emberben. Namaszté – így köszön-
nek Indiában, vagyis: Leborulok előtted! Vagyis ki előtt? A
benned élő Isten előtt. Pontos jelentése: A bennem élő Isten
köszönti a benned élő Istent!
Aki életet olt ki, az emberben élő Istent öli meg. Vagy-
is hosszú időre elszegődik életellenes hatalmak (betegsé-
gek, halálos akciók, pusztító sátáni erők) szolgálatába. Az
újraszületés lehetősége hosszú időre elakad. S aki a saját
magában élő Istent öli meg? Az Isten megtagadását jelen-
ti: nem tartozom többé a híveid közé! Hanem? A szellemi
lét lehetővé teszi-e a magányt? Vagy az Isten ellenfeléhez,
a Sátánhoz való csatlakozást jelenti? S onnan van-e vissza-
térés?
Súlyos veretű kérdés. Krisna azt kérdezi az
öngyilkosságról Ardzsunától: Vajon elpusztíthatod-e, amit
nem te teremtettél?
Hogyan kell ezt érteni? Úgy, hogy nincs jogod elpusztí-
tani? Vagy úgy, hogy nyugodtan próbálkozz, úgyse fog sike-
rülni.
Izashan úgy döntött, hogy bármilyen csábító is az anya-
gon túli világról – ha létezik ilyen – valamilyen tudást, eset-
leg csak némi sejtést szerezni, ezúttal nem kockáztat. Egy-
előre életben marad.

28.

Izashan elfáradt a transzcendencia körül lejtett

körtáncban. Egyrészt, mert a körtánc állandóan egy hely-
ben forgott, másrészt, mert soha nem ért véget – a
halálba távozottak helyére mindig érkeztek új muzsikusok
és táncosok.
Ezért elhatározta, hogy önmaga frissítéséül az ateizmus-
sal fog foglalkozni.

73
 Az ateizmus mint filozófiai irányzat a legkisebb mérték-
ben sem érdekelte. A hit számára csak hit volt, mindegy
volt neki, hogy szellem vagy az anyag örökkévalóságában
hisz-e az ember, a lélekben vagy a testben, vallásos is-
tenhívő vagy vallásos materialista. Izashant kizárólag a
természettudományos megközelítés töltötte el izgalommal.
Értve, félig értve – vagy nem értve – sok mindent össze-
olvasott, s ebből végül is leszűrődött az alapvető kísérleti
eredményeknek és következtetéseknek valamiféle bizony-
talan konzekvenciája.
Megértette, hogy ezek a kérdések a 19. század vége fe-
lé – bizonyos metodikai fejlettség elérése után – kerülhet-
tek csak a tudományos érdeklődés belsőbb tereire. Igen
népes kutatógárda foglalkozott ezekkel – amelynek tag-
jai közül leginkább Michael Persinger, P. A. Wright és V.
S. Rama-chandran agykutatók nevét jegyezte meg. Leglé-
nyegesebb felismerése az volt, hogy a 40 Hz elektromos
agyhullám megszüntetése (kialvása) után eltűnik az Én-
élmény! Helyette fokozódik afigyelem,kihagy a testi ön-
tudat, a test érzékelése, és olyan érzés keletkezik, mint-
ha a vizsgált személynek a végtelenséggel lenne valami
kapcsolata. (Lásd Romain Rolland és Freudlevélváltását az
„óceániai” élményről.) Ez a lelkiállapot – vagy valami ha-
sonló – jelentkezik a meditáció során is.
Ugyanazt a meditációs folyamatot végeztették el –
meditálásban gyakorlott – tibeti lámák és katolikus apácák
csoportjaival. A tibetiek tantrikusképre, az apácák szent
szövegre koncentrálással kezdték. Az eredmény nem külön-
bözött.
Viszont az agykutatók megint felfedeztek valamit. Az
agyban a bal oldali temporális lebeny (ami az epilepsziás
góc kialakulásában is nagy szerepet játszik) felső része fe-
lelős az Én-érzés kialvásáért. A lebeny alsó része pedig azt
a benyomást hozza létre, hogy a vizsgált személy nincsen
egyedül, gondolatait kívülről sugallják, sőt mintha valaki
még jelen lenne aközelében. E kettő már elég egy misztikus
istenélmény, egy létező Isten sejtésének kialakulásához.

74
(Lásd a Stanford Egyetem már említett kutatásait. S azt a
tényt, hogy i. e. kb. 3800–4000 évvel ezelőtt őseink – a ké-
sőbb kifejlődött Én-funkció híján – még szinte kizárólag kül-
ső, jobbára az istenektől eredő sugallatokra cselekedtek,
mintha hipnózisban lennének.)
És most gondolkozzunk el néhány hosszú percig. Miről
lehet szó? Kétféle spirituális élmény lenne? Az egyik csak
az agy terméke, hallucinációja? A másik valódi látomás, Is-
ten tényleges jelenléte? S a különböző transzcendens gya-
korlatok – például a jóga – ennek felfogására készítik fel az
embert?
A halálközeli élményeket kutató tudósok ma már úgy
gondolják, hogy a tudat ugyanúgy létezik tovább, miután
az agy megszűnt működni. Egy kutatás során hatvanhárom
olyan pácienst vizsgáltak meg, akik szívroham következté-
ben kerültek a klinikai halál állapotába, és túlélték azt. Kö-
zülük hétnek voltak emlékei vagy tapasztalatai a halál utáni
állapotról (miért csak hétnek?), és: hatalmas békességet,
örömöt tapasztaltak meg, az idő teljesen más dimenzióba
került, az érzékelésük sokkal tisztább, élesebb lett, és mind
a heten „egy másik világként” írták le azt, ahol voltak, mi-
előtt a testükbe visszatértek volna.
A kutatócsoport vezetője, dr. Sam Parnia elmondta, hogy
végül is soha nem értették, és senki nem bizonyította azt,
hogy az agysejtek hogyan hoznának létre gondolatokat.
Úgy vélik, a tudat független az agytól, az agy csupán a fo-
lyamat fizikai, végrehajtó része – ahogyan a tévé is csak
átalakítja képpé és hanggá a fogadott hullámokat. Amikor
az agysejteket vizsgáljuk, azt találjuk, hogy azok semmiben
nem különböznek a test többi sejtjétől. Képesek fehérjét és
kémiai anyagokat előállítani, de nem tudnak semmi olyat,
amivel a gondolkodás szubjektív jelenségét produkálnák.

29.

75
 A halálközeli állapotok, illetve élmények az
agykutatás szempontjából

Nem fogadható el, hogy ezek külső drogok hatásai lenné-

nek, mert azok tompa, zavaros képeket eredményeznek, s
belőlük sok speciálisan halálközeli élményre jellemző elem
hiányzik. Emellett a drogok az etikai magatartásra nem hat-
nak pozitívan, míg a halálközeli élményeknél ez túlnyomó
többségben vitathatatlanul kimutatható.
Nem lehetnek ezek az endogén hallucinogé-nek, például
az endorfin hatásai, mert azok kábító-, nyugtatójellegűek,
de színes és éles képeket nem keltenek a páciensben.
Nem a skizofrénia termékei, mert annak más tünetei van-
nak, és nem pszichés betegeknél is előfordul.
Az epilepszia felmutat ugyan halálközeli élménnyel kap-
csolatos elemeket, de nem annyira rendezett s nem annyira
sokoldalú, hogy forrásaként elfogadható lenne. Ráadásul a
halálközeli állapotba kerültek rendszerint ilyen szempont-
ból nem betegek.
A hypoxia vagy hypercapnia szintén nem elégséges
kiváltó oknak, mert a halálközeli élmény ijedtség, pánik ese-
tén is előállhat. Tehát csupán az oxigénhiányra nem vezet-
hető vissza, pedig ez a magyarázat nagyon kézenfekvő len-
ne.
A halálközeli élmény nem lehet csupán az agy termé-
ke, mert 0 vonalú EEG-nél számos tudati észlelést is iga-
zoltak. Ez a szempont különösen alátámasztja az agyhalál
megállapítása kapcsán meglévő – eddig elfogadott – időin-
tervallumok felülvizsgálatát.
Felmerül a bal oldali agylebenynek az oksága is, mivel
így bizonyos halálközeli élményeket – testen kívüliség, em-
lékképek – ki lehet váltani, de ezek jóval szűk körűbbek,
mint a halálközeli élmények jellemzői.

76
 Logikai-fenomenológiai érv: az altatás után, a klinikai
halál állapotában, elvileg öntudatlan állapotban a legbo-
nyolultabb agyi tevékenységet, az analitikus és asszociatív
gondolkodást végzik az érintettek (például helyeket, szemé-
lyeket látnak és ismernek fel, és összevetik emlékeikkel).

30.
A halálközeli élmények pszichológiai szempontból

Nem éberálmok, mert nem kapcsolódnak a REM-

fázishoz, nem szimbolikus, mesés történetek, hanem a meg-
figyelt képek súlyosabbak, az egyén múltjára mutató tárgyi
vagy logikai realitások.
Nem résztudatos, esetleg félelemmel teli álmok, mert
dominálóan pozitívak.
Nem hallucinációk (nem vizuális vagy akusztikai képzel-
gések), mert a testi érzékek észlelésének megszűnte után a
látott tárgyak egy része és a „hallott” beszéd a felélesztés
után gyakran igazolható.
Nem vizuális képzelgésről (imaginációról) van szó, mert
az érintettnél ugyan ismeretlen logikájú, de értelmes – más
halálközeli élményeseknél is gyakran előforduló – jelene-
tek, formák, érzések jelentkeznek, noha szokatlan módon.
Nem történik deperszonalizáció, mert megmarad az Én-
tudat, bár olykor fizikai vagy épp nem fizikai testet észlel
az illető.
Az „alagútélménynél” nem a szülés traumája jelenik
meg, mert császármetszéssel született embereknek is volt
ilyen élménye.
Alapja nem csupán valamiféle vallási vágygondolkodás,
ami most megvalósulni látszik, mert ebben az esetben sok-
kal több variációban fordulna elő, ráadásul ateistáknál és
gyerekeknél is gyakran előfordul.

77
 Nem a halálfélelem reflexszerű elhárítása, mert például
hirtelen balesetnél, vagy hosszú, előzetes kábultság esetén,
illetve könnyebb műtétre való felkészülésnél sincs többnyi-
re halálfélelem. Egyébként az élményt átélők jelzik, nem is
gondolták, hogy meghalhatnak, csak később döbbenti meg
őket saját – távolabb levő – testük észrevétele, amit nem
önlátásként tapasztalnak meg.
Ki kell zárni a fantáziálást is, mert gyakran reális, tény-
szerű – számos egymástól független esettel, vagy utólagos
tárgyi azonosítással bizonyítható – információt vesznek fel
és hoznak magukkal az azt megélők.
Támadásként fogalmazódik meg, hogy „hipnózissal vagy
meditációban is előidézhető”. Válaszunk, hogy az említett
megváltozott tudatállapotokban lehetnek hasonló történé-
sek, de kevesebb halálközeli állapotra jellemző elem fordul
ott elő, és nincs olyan mély személyiség-átalakító hatása.
Az, hogy hipnózisos indítással vagy meditációban hasonló
jelenségek fordulnak elő, jelzi, hogy a halálközeli élmények
beindulásához nem kell akut testi rendellenesség.
A haldoklók látomásaihoz képest sokkal több jelenség,
elem fordul elő a halálközeli élményekben.
A freudi pszichoanalitikus irányzatok szerint a
halálközeli élmény az ego nárcisztikus önistenítése, egy
regresszió, visszaesés, a preverbális fejlődési szakaszba
való visszalépést jelent. A benne lévő eksztatikus érzé-
sek a gyermek szopásélményébe, egységélménye pedig
az anyával való egység állapotába való regresszió. Az el-
hunytakkal való találkozás a gyermeki vágykielégítésnek,
a személyiségváltozás pedig a kielégítetlen deficitek reg-
resszív kiegyenlítésének következménye. Valószínű, hogy
ezek az állítások a fentiek fényében túlhaladottnak ítél-
hetők, mindenesetre a jungi és a transzperszonális
pszichológiák másképpen közelítik meg a témát.
A halálközeli élmények témakörét rendkívül érdekessé
teszik a gyermekek halálközeli élményei, illetve amire talán
nem is gondolnánk, a vakok élményei, amikor is például egy

78
vakon született képes volt három percig látni, s habár a szí-
neket nem tudta felismerni, de beszámolója megkülönböz-
tethetetlen az egészséges látószervvel rendelkezőkétől.
Egyre inkább helyet kell adni a kutatásban annak a fel-
tételezésnek, hogy a tudat nem az agy függvénye.
Ma már nemcsak orvosok, agykutatók, neurológusok, de
a kvantumfizikával foglalkozó tudósok is feltételezik, hogy
a tudat helye nem kizárólag az agyban található. Feltéte-
lezhető, hogy az atomok mélyén, az atommag és az elekt-
ronok között lévő térben sokmilliárd kilobyte információ
tárolására elegendő hely van. A tudósok feltételezik, hogy
az ezen a szinten tárolódó információtömeg, amit mi, em-
berek gondolatokként, érzelmekként – vagyis tudatként –
ismerünk, folyamatosan bővül, a születés előtt is létezett,
és a halál után sem szűnik meg. A tudat talán a szoftvernek,
az agy a hardvernek tekinthető, és az információ térben és
időben éppoly végtelen, mint az internet.

79
 Vallásos és ezoterikus hozzátevések

31.

Először is: azt még soha nem bizonyította senki, hogy

nincs élet a halál után – akkor miért kell annyira kételked-
ni abban, hogy van? Közben számos olyan jelenséget figyel-
tek meg az ellenkezőjére vonatkozóan, ami messze több,
mint néhány megkérdőjelezhető elmeállapotú ember kép-
zelgése. Ahhoz túlzottan egybeesnek, döbbenetesen hason-
lóak a tapasztalatok, és akik ezeket átélték, a világ minden
tájáról, teljesen különböző kultúrákból és társadalmi réte-
gekből származnak. A legmeglepőbb azoknak a csecsemők-
nek az élményei, akik megjárták a klinikai halált: nem ol-
vashattak, hallhattak olyan dolgokat, amiket „beleképzel-
nek” az eseményekbe, mégis, világosan emlékszenek ké-
sőbb is, mi történt velük, és kísértetiesen hasonló dolgo-
kat éltek át. A születés előtti emlékek, az el-hunytaktól jövő
figyelmeztetések is idetartoznak. Egyébként pedig gondol-
junk csak bele: a tudomány állandó fejlődése, az emberek
tudatossági szintje szinte kizárja, hogy minden gondolatun-
kat egyetlen élet során gyűjtsük össze. A kommunikáció és
a halálközeli tapasztalatok mind azt bizonyítják, kell, hogy
létezzünk tovább a halál után is.
A modern ezotéria – elsősorban dr. Rudolf Steiner
antropozófiai műveiben olvashatunk ilyesmiről – más
irányzatokkal együtt hangsúlyozza, hogy a klinikai halál
minden kíntól mentes, szenvedés nélküli, megnyugtató él-
mény, amelyre szívesen gondolnak vissza azok, akik átélték.
Csökkenti, vagy megszünteti a halálfélelmet. Emléke nem
kopik el, ámbár nehéz szavakkal visszaadni a tapasztalta-
kat.

A Mindent Mozgatónak glóriája

80
 a Mindenségen áthat és világol,
itt hőbb, ott halkabb fényt hintvén a tájra.
Én jártam, hova legtöbb hull a lángból
s láttam, mit sem tud, sem bír elbeszélni,
ki visszatér e magasabb világból.
Mert mikor vágyát álmodozva kémli,
oly mélységekbe száll az emberelme,
Hogy az emlék nem képes utolérni.

Így nyilatkozik meg Dante az Isteni színjátékban. Igen,

itt már megváltoznak a minőségek is: a fény hol hőbb, hol
halkabb lesz, mert már ugyanazt jelentik.
Elkezdődik az eltelt élet újraélése is, de visszafelé, a
haláltól a születésig, és meglehetősen gyorsan: huszonnégy
óra alatt három földi napot él át. Szinte filmszerűen látja
saját magát, de a többi szereplőt is – rejtett érzéseikkel
és gondolataikkal együtt. Középpontban a szándékok, az
erkölcsi magatartás értékelésével. Az élmény hasonlít Ka-
rinthy novellájára, amikor az élet filmje elszakad, és vissza
kell pörgetni. Sőt az antropozófia által ajánlott gyakorlat: az
eltelt nap esti újraélése is visszafelé, a lefekvéstől ébredé-
sig történik, nyilván beavatási előgyakorlatként. Azonban
jelenleg nem ismert a kronologikus memóriarendszer agyi
anatómiai alapja, hanem fogalmi, kategoriális memóriacso-
portokat ismerünk.

Nagy kérdés, hogy indokolt-e olyan szigorúan elvágni a

különböző kultúrákban élt emberek élményvilágát. Például
több ezoterikus iskola azt tartja, hogy az indiai embereket
Yama komor szolgái kísérik a változatos alvilágokba – míg
a kereszténységben dominál a szeretet és a megbocsátás.
Izashan egyszer beszélgetett Indiában egy mahajána
lámával, akit a Tibeti Halottaskönyv alapján kérdezgetett
a derűs buddhák és a vérívó istenségek felderengéséről,
a halál utáni negyvenkilenc napban. A lámák ezt tükörél-
ménynek nevezik, vagyis nem objektív létezőknek, hanem

81
azt tartják, hogy mindaz a pozitív és negatív indulat, amit
az ember élete során kisugárzott magából, most ezekben a
víziókban felé közeledik. Tehát saját magával találkozik.
– És egy keresztény? – kérdezte Izashan.
– Ő is – felelte –, de a saját kultúrájának megfelelő szim-
bólumokban jelennek meg a víziók, például angyal vagy
sátán formájában.
– S ha valaki teljesen hitetlen, semmiben sem hisz?
– Akkor a semmivel találkozik. Ő a megsemmisülést éli
át. Nem a maguk Jézusa mondta, hogy legyen mindenkinek
az ő hite szerint? Úgy lesz!
Izashan szívét hidegség szorította össze. Ennek ellenére
nem hitt a lámának. Természettudományos félműveltségére
támaszkodva úgy vélte, hogy a klinikai – tehát nem a
biológiai – halál beállta idején még fennmaradhat bizo-
nyos agytörzsi aktivitás, kb. annyi, mint amennyivel egy
újszülött rendelkezik. Tehát még képes elemi érzékelések-
re: fényre, erős zajra, testi helyzetének bizonytalanságára,
elmozdulására… Magához térése után ezeket az érzetem-
lékeket öltözteti az általa tudatosan használt fogalmakba,
vizionált képekbe. Izashant Lucifer kérdése foglalkoztat-
ta: Aztán mi végre azegész teremtés? Jól tudta, hogy Is-
ten kártyáiba nem lehet belekukucskálni, no de mégis…
Miért nem lehetett az emberiséget mint lelki-szellemi lé-
nyeket létrehozni? Miért kellett a test? Hiszen a test csak
az életműködéseket biztosítja a maga gusztustalan módján.
Mire kell az Égnek a kaka, a pisi, a nyál, a büdös sze-
lek, a számtalan váladék, a vér, az ondó, a különböző színű
nőgyógyászati folyások, a takony?… Miközben az anyagi
világtól való elfordulást, a szellemi felé orientálódást köve-
teli. A szellem pedig gondolatokból épül fel, elsősorban a
tudat formájában. A tudat önmaga létezésének észrevevé-
sét (önkonstatálás) és magatartásának megítélését (önref-
lexió) jelenti. Miután pedig az Istennek, a szellemi lények-
nek, a halottaknak is van tudatuk, az ezoterikus iskolák, sőt
ma már egyes agykutatók is azt vallják, hogy a tudat füg-
getlen az agytól, az elme működésétől.

82
 Izashan számára ez a felfogás teljesen elfogadha-
tatlan volt. Abszurditása abban állt, hogy a működést
elválasztották a működést létrehozó és fenntartó szerv-
rendszertől. Mintha valaki azt állítaná, hogy az emésztés
végbemehet gyomor és belek – vagyis emésztőrendszer –
nélkül, a vizelet-kiválasztás vese nélkül, a vérkeringés szív
nélkül.
S a kérdés ijesztő mértékben tágítható! Mire kell Isten-
nek azanyag? Miért teremtett öntudatra képtelen szervet-
len és szerves anyagokat, ha a lényeg, a tudat, a szellem
működése test nélkül is megvalósítható?
Magyarázatként maradhatna Istennek az a szándéka,
hogy megajándékozza az embert a test örömeivel.Ám min-
den spirituális orientáció tagadja ezt, mint ajándékot. Hir-
deti, hogy az inga mindkét irányban kileng, az öröm és a
szenvedés felé egyaránt. E felfogás szerint az élet örömei
inkább a szellemitől való elfordulásra csábítanak. A keleti-
ek szerint az életvágy újratestesülésbe sodor. Tehát inkább
csapdajellegű, amelyet még a földi életben ki kellene oltani,
vagy legalábbis mérsékelni kellene (lásd: aszkézis).

Szabad-e kimondani, hogy a Teremtés anyagra vonatko-

zó része – emberi mérték szerint – könnyen értelmetlennek,
céltalannak tűnhet? Nem szabad kimondani, mert ez Isten
mindenre kiterjedő bölcsességét vonná kétségbe.
Eddig eljutva Izashan úgy döntött, hogy abbahagyja
csavargását az ezotéria fantáziában és érdekes, objektív-
nek tűnő megfigyelésekkel sűrűn átszőtt birodalmában. Vé-
gül neki is akadt egy – akár spirituálisnak nevezhető – ta-
pasztalata vagy látomása:
A friss halottak szellemi köldökéből láthatatlan tűz tör
elő. Szalamanderek és sárkányok rohannak oda üvöltve, és
felfalják a lángokat. Ezek az életerő lángjai. Hamind meg-
eszik, a halott nem tud újra megszületni. Így harcolnak a
gonosz erők a reinkarnáció, az ember tökéletesedése ellen.

83
 Ne lépj a küszöbre!

32.

Izashan nagyon komolyan vette a tatár kánok figyelmez-

tetését: A küszöb szent! Halálfia, aki rálép az anyagi világot
a szellemitől elválasztó, az életet a haláltól elválasztó, az
isteni hatalmat a köznéptől elválasztó küszöbre. Nem is lé-
pett rá soha.
Izashan egyedül volt otthon. Jól kialudta magát, és nem
volt semmi dolga. Egy darabig bámulta magát a tükör-
ben, aztán régi fotókat nézegetett. Meglepetésére megint
elálmosodott. Ledőlt hát a díványra, és elaludt. Tényleg
aludt? Álmodott? Látomásféléje volt? Utólag sem tudott
ezekre a kérdésekre felelni. Titokban és szégyenkezve
talán megvilágosodásnak gondolta, s mint ilyen, az idők
rostáján többször is szemügyre véve, egyre fontosabb lett
a számára. Sőt lassan arra a meggyőződésre jutott, hogy
talán a világ egyik legfontosabb szellemi titkát közölték ve-
le. Az is eszébe jutott, hogy nem azért tették-e, mert kö-
zeleg a halála, és vigye magával ezt a tudást a halottak
birodalmába, akik – mint Jungnál olvasta – nagyon is érdek-
lődnek a földi világ eseményei iránt.
Ne szaporítsuk a szót! Izashannak elárulták a mennyei
hatalmak, mikor bicsaklott meg a második emberiség sorsa,
hol került válaszútra, amikor is rosszul választott.
Valamikor Kopernikusz, Galilei, Kepler idején. Akkor,
amikor az egyház tiltakozása ellenére csillagászatilag
megdöntötték a geocentrikusvilágképet.Ugyanis a
csillagászoknak, a fizikusoknak igazuk volt! A Föld anya-
gi, fizikai szempontból valóban egy jelentéktelen pici boly-
gó, valahol a Tejútrendszer perifériáján. De ugyanilyen je-
lentéktelen-e szellemi szempontból is? Nem lehetséges-e,
hogy a geocentrikus jelzőnek eredetileg is szellemi értel-

84
me volt? Ez a fizikailag kis bolygó ezoterikus szempontból
nem lehet-e valóban a világ közepe? A Krisztus Kozmosz?
Ahol Buddha, Mohamed, Lao-ce, Mózes, Szókratész, Pla-
tón, Arisztotelész, Einstein megszületett, és Isten a szelle-
mi világ elsőbbségét hirdette? Ez csak egy óriási szuper-
bolygón, a Naprendszerben történhetett meg? S a megza-
varodott egyház nem a mi világunk spirituális felsőbbségét
hirdette, hanem fizikai, természettudományos vitákba bo-
nyolódott? Mint később is annyiszor, például az inkvizíció-
val, Galilei, Giordano Bruno, a darwinizmus és az evolúció
kiátkozásával?
József Attila írja magáról:

Én, akit felrúghat a ló,

S a földből éppen csak kilátszom,
Nem ember szívének való
Nagy kések éleivel játszom.

Kicsi ember nagy késekkel? Kicsi bolygó nagy fel-

ismerésekkel? Amelyek mégis a világegyetem szellemi
központjává teszik? S ha ez így történt, mekkorát hibázott
az egyház, amikor kizárólag az anyagi nagyságra figyelt?
Utólag annyit korrigál álláspontjából, amennyit csak akar,
de mégis magával sodorta a materialista szemlélet, aminek
terén hadonászott a kardjával, fenyegetőzött máglyáival.
Miközben figyelmeztető ujjával a Tízparancsolatra muta-
tott, ahelyett mosolyogva rábólinthatott volna a nagy felfe-
dezésekre.
Minden ezoterikus tanítás azt hangsúlyozza, hogy ami az
anyagi világban a legalacsonyabb szinten jelenik meg, az
szellemileg a legmagasabb szinthez kapcsolódik. Például az
ásvány!
De hát az emberiség nem Istentől, hanem a Sátántól, a
Fényhozó Lucifertől kapta a szuverén intellektust, a jó és
a rossz tudását, vagyis az erkölcsi világrendet, és a halál
vállalásának bátorságát az igazság tudásáért: „íme, hitünk

85
titka?”. A többi – a fájdalom, az öregség, a betegség, az,
hogy végül is minden elmúlik, a sors mindent elvesz az em-
bertől – az Isten jóságának bizonyítéka. Leborulunk.
Izashan leborult. Sokáig maradt leborulva. De nem tudta,
miért és ki előtt borul le. S egy idő után már nem volt kedve
felkelni. Talán nem is tudott volna felkelni. Kis ideig ő volt
ama római korban élő császárlány, aki azt kérdezte titokban
kereszténnyé lett anyjától:
– Mondd, anyám, van nekem lelkem?
– Ha fáj, kicsim, akkor van.
– Akkor nekem már régen van lelkem, mert régen fáj.
Aztán ez is elmúlt. Csak annyi maradt, hogy Izashan úgy
érezte, valaki mosolyog benne. Nem ő volt. De mosolygott.
– Csak nem haldoklom? – gondolta Izashan.
Nem félt, de aggódni kezdett. Hiszen még nem járta vé-
gig a sárkányok barlangját. Csak nem ez az? Akkor lélek-
ben elindult. A teste ott maradt leborulva, a mosolygó ide-
genségben.
De a sárkányok barlangja üres volt. Kongó falak,
félhomály, mozdulatlanság és csend. Izashan megállt, és
hallgatta a csendet. Egy idő után úgy érezte, hogy a
csend hallgatja őt. Akkor továbbindult. Amikor a barlang
bejáratához ért, ragyogó napfény és messzi horizont üdvö-
zölte. Ott már kéklett a tenger.
A bejárat előtt, a napsugárral süttetve magát, egy fiatal
sárkány ült, és hunyorogva nézett Izashanra.
– Hát te?
– Megjöttem – mondta Izashan.
A leborult testéről teljesen megfeledkezett. A temetésé-
ről sem tudott. De ha tud, akkor sem ment volna oda, annyi-
ra nem érdekelte. Csak üldögélt a fiatal sárkány mellett. Uj-
jai öntudatlanul a lepergett évek százaival játszottak, ame-
lyek csillogó kavicsként hevertek a homokban.

*****

86
 Hűséges barátom! Ez a könyv 2010. január 14-én éjjel,
számomra is váratlanul befejezte önmagát.
Töröm a fejem, hogy most mi lesz tovább? Mert ha el is
temették Izashan testét, a mosolygó valaki ott maradt a sír
körül, és vár. Vajon mire?

Kiálthat-é a végtelen előtt,

ha véges útja véget ért…

– kérdezi a költő. De Izashan nem kiáltott. Talán majd

kiderül, hogy miért nem. Még ma éjszaka, vagy négyezer
év múlva, az Androméda-ködben. Vagyis ugyanakkor.
– Hasad a hajnal! – mondom Izashan nevében.
– Nem. Az én hasam nem a hajnal – feleli Izashan.
Hát akkor, itt hagyjuk abba!
És egyelőre abbahagytuk.

87
Második rész
Izashannak az emberi testről
írt megjegyzései, amelyeket
íróasztala fiókjaiban találtak
szétszórva

88
 A fej

Van-e szőr a fején? – kérdezte az endorfi halottidéző

boszorkány, amikor Saul király közelgő látogatásáról érte-
sítették.
– Van! – nyugtatta meg a hírvivő. – Hajnak hívják.
– Szőr, ha mondom! – replikázott a boszorkány.
Hát igen. Az emberré válás egyik nagy kérdése, hogy:
hova lett a szőre? A jó meleg bundája?
Ugyanis fejlődéstani szempontból ilyen gyors átalakulás
nem képzelhető el. Ez az egyik legfőbb bizonyíték arra,
hogy valamikor az ősidőkben idegen lények érkeztek távoli
égitestekről, és felfrissítették a fajtájukat az emberekkel.
Kopaszok voltak. De mindenütt. Ott is. Meg ott is. Az em-
berek agya rohamosan növekedni kezdett, a bundájuk pe-
dig eltűnt – íme az eredmény. Nem volt rossz elgondolás az
űrből érkezettek részéről.
Izashan már nem érte meg, amikor a régi-régi em-
lékek ébredezni kezdenek: a terrorizált, technologizált,
globalizált világban további agynövekedésre már nem volt
szükség. Így is nemkívánatos következményei lettek túlfej-
lődésének. De izom, az kellett! Érezhetően közeledett az
idő, amikor ebből a tévútra került kultúrából majd semmi
sem marad. Ha sikeresen elpusztította magát, mindent elöl-
ről kell kezdeni.
Husánggal, kődarabokkal. S az idők mélyéről kopasz fe-
jek körvonalai derengtek fel. Hát a jövő daliái már előre
leborotválták a hajukat. Dagadtak az izmaik, fénylett a fe-
jük teteje a napsütésben, vagy ha eső áztatta – kezdtek ha-
sonlítani a régi istenekhez. Akik tulajdonképpen űrhajósok
voltak.
De űrhajóikat nem gépek hajtották, hanem gondola-
tok. A gondolatokat meg a hajgyökerek táplálják. S eköz-
ben energiájukat vesztvén elsorvadnak. De ha a hajat
leborotválják, a gyökerek is idő előtt tönkremennek. Nincs

89
több gondolat! Csak hülyeség van. Ebben különböznek a
modern istenek az antik elődöktől. Akkor a test meztelensé-
ge intellektussal társult. Láttatok már buta tekintetű ógö-
rög akt szobrokat? Vagy a reneszánszban készült festmé-
nyeken, szobrokon a mitológiai alakok közt akad-e egy is,
aki üres tekintettel bámul maga elé? Még Michelangelo
Dávidja sem, pedig elég kicsi a fütyülője. De a szeme ra-
gyog.
Van olyan teológiai irányzat is, amelyik azt tanítja, hogy
Zeusz atya az istenek utánzóinak a fejét büntetésül seg-
gé alakította át. Van egy lenti, de van nekik egy fenti is.
Mindkettő csupasz. Közöttük hatalmas csupasz izmok. Ők
a ma daliái, a jövő istenei. Jogos a kérdés: az elkövetkező
évszázadokban lesznek-e korszakok, ahol értik e hexame-
tert is? Agyonlőtt költők, feleljetek! Lesznek?
Az emberek fejét két ronda porcos húsdarab közé
szorították. A kései utódok tiltakozásul nagy füleket gyúr-
tak, festettek – például Buddhának, annak jeleként, hogy
meghallja a világ titkait. Akkor már az istenek szemei befe-
lé néznek, tudva-tudván, hogy nem érdemes kifelé nézni. A
szemüket már nem érdekli a világ. De a szájuk körül titok-
zatos mosoly. Mit láthatnak belül?
A fej sokkal titokzatosabb valami, mint hisszük. Először
is egy nagy doboz, amibe az agyat csomagolták. No de
egy dobozban sok minden elfér. Azért, mert egy tartályba
összepakolták őket, még nem biztos, hogy egyformán
működnek. Például a kéreg, a szürkeállomány és a ké-
reg alatti részek. Érthetőbben: az intellektuális és az
emocionális funkciókra gondolok. Amikor az ember meg-
ismeréséről, ismereteiről van szó, vulgárisan kifejezve
„raktárszemléletet” használunk. Feltételezzük, hogy a meg-
tanultak – a tudásunk jelentős része, elektromos vagy bio-
kémiai úton – rögzítve vannak az agyunkban, és ha szük-
ségünk van rájuk, külső provokációval vagy akaratlagosan
bármikor tudatossá tehetők. (Ez csak azokra az ismeretek-
re, élményekre nem vonatkozik, amelyek már a tudattalan-
ba süllyedtek, és csak sajátos módszerekkel – például hip-

90
nózissal vagy pszichoanalízissel – tárhatók fel.) A „raktár”
állományának a tudatosítási lehetősége gondolkodásunk
alapja.
Kérdés viszont, hogy van-e ösztöndinamikai, érzelmi
raktárunk is? Van-e tartalékban lekódolt dühünk, amikor
szelídek vagyunk? Nemi vágyunk, amikor kielégültek va-
gyunk? Éhségünk, amikor jóllaktunk? Biztos-e, hogy igazuk
van a pszicho-analitikusoknak, amikor feltételezik, hogy el-
foj-tott formában van? Nem olyan ez a kérdés, mintha arról
érdeklődnénk, hogy hol van a szél, amikor nem fúj? Nem
lehetséges-e, hogy a kéreg alatti pályákon ösztönrészecs-
kék, érzelmi részelemek száguldoznak, és provokációra –
amikor „helyzet” van – hirtelen összeállnak lelki jelenség-
gé (például dührohammá vagy szerelemmé)? S fennmarad-
nak, megőrzik formájukat, amíg a helyzet tart, majd annak
elmúltával megint elemi részekre esnek szét. Tehát – jobb
elnevezés híján – kaleidoszkópszerűen működnek.
És ekkor még nem is beszéltünk arról, hogy amit nagyon
is jól tudunk, afelől is kétséget támaszthatnak a számunkra
mégis irracionálisként értékelt élményeink, tapasztalata-
ink. Itt van például Hamlet monológja. Izashan a legfonto-
sabb mondatát az eredeti formában, angolul írta le, nyilván
annyira fontosnak tartotta.

For in that sleep of death what dreams

may come.
(Arany János fordításában: Mert hogy mi
álmok jőnek a halálban…)

Hamlet az öngyilkosság lehetőségéről töpreng. A halálos

alvás csábítja. És ekkor töpreng el:

Meghalni – elszunnyadni – és alunni!

Talán álmodni: ez a bökkenő.
Mert hogy mi álmok jőnek a halálban,
Ha majd leráztuk mind e földi bajt,

91
 Ez visszadöbbent.

Stop! Az egyetlen ember, aki tudja, hogy a túlvilágon az

életnek van folytatása, az éppen Hamlet, hiszen találkozott,
beszélt apja szellemével. Ha ezt nem tartja valóságnak, ha-
nem mondjuk csak képzelgésnek, akkor nincs dráma! De
van dráma, Hamlet bosszút áll, és bele is hal – ennyire
valóságos a misztikus találkozás és annak a következmé-
nye. Hát akkor a monológ? A kétségek?
Mégis a legtöbb sérelem, probléma abból adódik, hogy
az ember a fejét ítélkezésre használja. Vajon ki hatalmazott
fel bármely embert – kérdezi egy cédulán Izashan –, hogy
bíráljon, megítéljen másokat?
Kivéve persze a politika hatására morálisan hamar
legatyásodó bírókat. Ők is csak hazudják, hogy igazságot
szolgáltatnak. A valóságban jogszolgáltatók, a törvény kü-
lönböző értelmezési lehetőségeit árulják annak, aki legjob-
ban megfi-zeti őket.
Amikor egyik barátomat vád alá helyezték, halálra izgat-
ta magát. Nem tudtam rajta másképp segíteni, mint egy pa-
pírdarabbal, amit az iratok között magával kellett vinnie a
bíróságra. Ez állt rajta a kézírásommal:

A bíróság marhaság,
Ott az életet lefossák,
Hogy ezt elmondtam,
Megnyugodtam.

A hallgatóság soraiból láttam, hogy gyakran meg-meg-

nézi.
Vörösmarty Mihálynak igaza volt, amikor Petőfi
bírálatára ezzel az epigrammával válaszolt:

Légy buzgó de szerény,

Bírónak még te kicsin vagy,
Élj, küzdj és munkálj,

92
 S várd el ítéletedet.

S ha Izashan már eddig eljutott, megteszi a következő

nagy lépést is. Ugyanis a fej felel az ember akarati életéért
is. Erről megint könyvtárakat lehetne teleírni, de Izashan a
nehezebb utat választja. Egy népmesével válaszol a legfon-
tosabb kérdésre:
Egy kutya lohol a célja felé. Folyóparthoz ér. A folyó örvé-
nyes, sziklás, veszélyes. Híd nincs, gázló, sekély rész nincs,
csónak, tutaj nincs, átúsznia nem szabad. Mit fog tenni?
Átússza. De átúsznia nem szabad! Akkor is átússza.
Erről is szó van, amikor a fejet vizsgáljuk!

93
 A száj

Ez aztán egy csoda ötletesen megtervezett szerv. Mi

mindenre használható! Szopásra, harapásra, nyelésre,
nyalásra, evésre, ivásra, hányásra; igaz vagy hazug be-
szédre, jajgatásra, suttogásra, ordításra, csókra, erotikus
játékokra, köpésre, cuppantásra, sziszegésre, valamint a
halál bejelentésére leesett állkapoccsal.
Angliában egyszer megismerkedtem egy igen vonzó,
de maximálisan tartózkodó úrinővel. Többször együtt
vacsoráztunk. Egyszer megkérdeztem, mikor a nő még a
desszertet szemezgette:
– Nem zavarja, ha rágyújtok?
– Nem tudom. Ez még soha nem fordult elő velem.
Hát ilyen előkelő volt.
A barátságunk egyre szorosabbá vált. De a kézcsókon kí-
vül minden más testi érintés tilos volt. A nő ezt így fogal-
mazta meg:
– Ne is próbálkozz! Vagy provokálsz?
De én még próbálkozni akartam. Hallottam, hogy a női
erkölcs más az Egyesült Királyságban és más külhonban.
Ezért meghívtam Itáliába, és Pi-azzanóban kibéreltem az
éjszakára zárt tavas barlangot. Tele voltam pénzzel, mert
nevelőszüleimtől éppen megkaptam félévi apanázsomat.
Ettől a romantikától – kettesben a hegyek mélyén, a
talán manók lakta tóban – sokat vártam.De hosszú ide-
ig nem történt semmi. Addig úszkáltunk, amíg gilisztává
zsugorodtunk a meglehetősen hideg vízben. Akkor felme-
nekültünk a nő – természetesen különálló – szobájába.
Szárítkoztunk, amíg át nem melegedtünk. A nő bebújt az
ágyba. Udvariasságból még néhány percig az ágy szélén ül-
dögéltem volna, de már semmit sem vártam. S akkor ezt
hallottam, szinte suttogva:
– Megmutatom neked a puncimat! („Picsámat” mondott,
de ezt nem merem leírni.)

94
 Szégyen ide, vagy oda, elröhögtem magam. Miért mutat-
ja meg? Muzeális ritkaság? – jutott az eszembe. Netán kü-
lönleges esztétikaiértéke van? Eljött a bosszú ideje.
– Majd küldj fényképet róla! – mondtam vidáman. – Én
most aludni megyek.
Eddig csak egy ízetlen sztori volt. De utólag megéreztem,
hogy a történetben filozófiai mélység van. Nevezetesen az
agresszivitás és a szex egymásra hatása bujkál benne.
Talán a személyes tér határainak az átlépésével kelle-
ne kezdenem. Erre – az ösztönös reakciók és konvenci-
ók szerint – csak támadáskor, szexuális kapcsolatban, a
szeretet kifejezéseként és segítségnyújtáskor (gyógyítás
szándékából) kerülhet sor. Az utóbbi két eset pozitív mo-
tívumokból (szociális érzékből, a másik ember érzelmi
fontosságából stb.) ered. Ám gyanús, hogy a támadás és a
szex az ösztönök ősi gyökereiből táplálkozik. Egykor mind-
egyiknek közös eleme volt az agresszivitás. És a mai, töb-
bé-kevésbé szocializált világunkban? A helyzet lényegesen
nem változott. Tankönyvi, sőt igazságügyi orvostani adat-
ként olvastam egyszer, hogy a rövid ideig tartó oxigénhiány
orgazmust okozhat. Ezért lesz néha a gyönyört adó kelle-
mes fojtogatásból kéjgyilkosság. Izashan ezt gyáván nem
próbálta ki, de amikor még iskolába járt, elterjedt a gye-
rekek között, hogy a hátsóbb padban ülő, az előtte gub-
basztó gyerek inge alá csúsztatta a vonalzóját és megfeszí-
tette. Ha a gallérja be volt gombolva, rövid idő után kizu-
hant a padból. A tanárok ezt szadizmusnak tartották, amíg
a gyerekek el nem magyarázták nekik, hogy ennél finomabb
érzés nincs. Persze tudtam a szeretkezés közben kedvelt
harapásokról, csípésekről, erős markolásokról, ámbár én
magam sohasem csináltam, s nem is igényeltem. Igaz, ed-
dig fel sem tettem magamban a kérdést, hogy miért nem?
Természetesnek tartottam, hogy az ősi időkben, például
a szabályozatlan nemi erkölcs időszakában a nemiség és
az agresszivitás azonos megnyilvánulások voltak. Ám mi-
re az úgynevezett magas kultúrák létrejöttek, a helyzet
némileg megváltozott, főleg az elit rétegekben. Az antik

95
világban, például az antik görögség idején, vagy Rómában
valószínűleg nem. De nehéz elképzelni egy méltóságteljes
barokk hölgyet, vagy a reformkor idején az asztalról csak
csipegető családanyát, ahogyan megválnak frigiditásuktól.
Ez az illegális barátnők és a kurvák dolga volt.
Száz szónak is egy a vége, maga a szexuális aktus elvált
a tevőleges agresszivitástól, ami maximum verbális formát
öltött. Így került a picsa az angol hölgy szájába.
Végiggondoltam, hogy az obszcén kifejezések mindegyi-
ke miért tömörül a nemi élet és az ürítés szervei és fo-
lyamatai köré? Ezeket a funkciókat megveti, szégyelli az
ember? Tulajdonképpen érthető lenne. Hiszen ezek a testi
működések teszik emberré. Egy megtestesült isten vagy an-
gyal ugyan emberszerűen mozog, gondolkozik, lát, hall be-
szél… De nem az elkárhozást kockáztatja-e, ha valaki meg-
kérdezi: lehetett-e hasgörcse? Bánthatják-e szelek? Volt-e
széklete, vizelete? Kerülhetett-e erekcióba?
Ebben a megvilágításban a szemérem egészen más ér-
telmet nyer, mint a nyárspolgári felfogásban. A szelle-
mi létezővé válás reményét fejezi ki. A gátlások nélküli
szexuális „forradalom”, a trágár beszéd köznapivá válása
vajon nem a kultúra materiális irányba való elhajlásának, a
spiritualitástól való eltávolodásának a tünete?
A szerzetesség, az aszkézis, a szüzességi fogadalom, a
testiségtől, az anyagi világtól való elfordulás vajon Isten te-
remtésének megtagadása, vagyis istenkáromlás-e, vagy ép-
pen az Istenné válásra való gőgös törekvés? Izashan úgy
érezte, hogy itt rejtett el a Sátán egy olyan csapdát, amit
csak érdektelenséggel, a probléma iránti közönnyel lehet
elkerülni, máskülönben menthetetlenül beleesik az ember.
Felmerülhet azonban egy másik nézőpont is. A férfiak
sajátos kapcsolatban vannak az anyjukkal, aki a testében
kihordta, megszülte őket.
Lehetséges, hogy számukra a legtöbb nő az anyát is je-
lenti. Az incesztuózus kapcsolat fenyegetése indítja őket ar-
ra, hogy trágárságokkal nyilvánítsák ki önmaguk számára
is, hogy nem anyával, hanem élvezetre éhes nősténnyel, ha

96
úgy tetszik, kurvafélével szeretkeznek. Vagyis ez a marcona
férfiasság, a férfierő a nőstény legyőzésének a bizonyítása.
Már akinek erre szüksége van.
Mindeme bölcs gondolatok ellenére soha nem mertem
szeretkezés előtt vagy közben erőszakos lenni. Furcsa,
hogy még fantáziában sem. Vajon miért? Talán a gyerekkor
szexualitásra vonatkozó szigora miatt? Emlékeztem családi
vallatásokra, ha lebuktunk egy lánnyal: puszi volt? Hová?
Simogatás? Hol?
Vagy azért, mert a vágyat némileg restellnivalónak és
kizárólag férfiakra jellemzőnek tartottam? Mert anyám
nem örült, hogy fia született? Mert a Jóisten az embe-
rek lába közé kukucskált? A fene tudja. Ámbár egyszer…
egyetlenegyszer… Összeakadtam egy arisztokrata nővel.
A rátarti főnemes és nyúlbőrös zsidó fiú együttlétének
pikantériája… Akkor mindketten bevadultunk. Vagy ebben
a szeretkezésben már lángolt a történelmi bosszú is? Mély-
séges mély a lélek kútja – módosítottam Thomas Mannt –,
különösen, ha a nemiségről van szó.
Azonban, ha differenciáltabban vizsgálódunk, akkor fel-
tehető a kérdés: hol húzódik meg a határ a pornográfia
és a trágárság között? A trágárság talán olyan szavak
használata, amelyet a polgári konvenció tilt a tisztes er-
kölcs és a jó ízlés szempontjából. A pornográfia nem
használ ilyen kifejezéseket, hanem olyan intim nemi hely-
zeteket és folyamatokat mond el, ábrázol (filmen, szín-
padon vagy akár festményen, fotón), amely semmikép-
pen nem tartozik a nyilvánosság elé. Talán nem túlzás,
hogy éppen a több ember, a közönség jelenléte avatja
pornográffá. Sőt, hogy tovább szűkítsük a kört, például
drámai ábrázolás esetén semmiféle meztelenség, szexuális
aktus nem pornográfia, ha annak van dramaturgiai szerepe,
jelentősége. S minden az, ha csak a kispolgár cukkolására,
voyeur kíváncsiságának kielégítésére, tehát saját magára
vonatkoztatott szexuális pótcselekvésként szolgál.

97
 Például ez a mondat – „úgy megbaszta, hogy a csaj azt si-
koltozta: ilyen fasz kell nekem!” – trágár, de nem pornográf.
Ez a másik mondat: „ujjaival finoman simogatta a puha
szőrt, megérezve a szivárgó nedvességet” – pornográf, de
nem trágár. Vagy olyan is létezik, hogy valaki trágárságot
mond, de az nem hív szexuális asszociációkat. Például:
„összetéveszti a kecsesen ringó fecskét meg a recsegve fin-
gó kecskét”.

98
 A nyak

Egy éjszakai televíziós híradóban hátulról néztem a

hóhért. Azért néztem hátulról, mert hátulról mutatták,
csak a fekete sziluettjét. Ez rosszabb volt, mintha szem-
től szembe beszélt volna. A televízió, tapintatosság iránti
becsvágyában megint baromságba tévedt.
S különben is, kinek szólt a tapintat? A hóhérnak? A né-
zőknek? A megöltek hozzátartozóinak? A hóhér rokonai-
nak?
Szavai alapján a hóhér nyugodt és humánus embernek
tűnt. Megtudtam tőle, hogy amikor még volt halálbüntetés,
négy hóhér működött az országban. Két és félmillió lakosra
esett egy. Ez igazán nem volt sok. Igaz, ők csak akasztottak.
A golyót használók, a halálra kínzók nem tartoztak közéjük.
Kiderült, hogy a négy hóhér közül – a halálbüntetés eltör-
lése óta eltelt huszonnyolc év alatt – egy már természetes
halállal meghalt, kettő megőrült (ötven százalék), és csak a
sziluettes volt képes egy interjúra. Úgy véltem, hogy szük-
ség lett volna a hóhérok számára létesített mentálhigiénés
szolgálatra.
A nyilatkozó hóhérból valami lelkiismeretfurdalás-félét
próbált kipréselni az újságíró. Sikertelenül.
– Uram, ez munka! Utána túltettem magam az egészen.
Arra gondoltam, hogy ezek gazemberek voltak, kegyetlenül
gyilkoltak, válogatás nélkül, gyerekeket, öregeket is.
– Sohasem érzett semmit? Nem szorult össze a szíve?
– De igen. Az első akasztásom előtt. Amikor kezdő vol-
tam. Számomra ez olyan volt, mint egy vizsga. Féltem, hogy
jól sikerül-e.
– A családja tudta, hogy mivel foglalkozik?
– A feleségemmel megbeszéltem, mielőtt elvállaltam.
– És a szülei?
– Nem tudták.
– Ki tudta még?

99
 – Hát a kollégáim. Amikor kirendeltek…
– Általában hogyan viselkedtek a halálraítéltek?
– Nyugodtan. Beletörődéssel.
– Nem féltek?
– De. A szemükből láttam.
– Sokat szenvedtek?
– Nem. Az orvosok szerint tizenöt-harminc másodperc
múlva elvesztették az eszméletüket. Az oxigénhiány miatt.
Attól kezdve már nem szenvedtek. És húsz-huszonöt perc
múlva már halottak voltak.
– Eltörték a csigolyájukat?
– Dehogy. Ez csak egy rémhír. Nincs is rá szükség. A saját
súlyuk elég.
– Mondja, a maguk számára ebben nem volt semmi élve-
zet?
– Nem volt. Ez volt a munkánk. De egyszer közénk került
valaki, akin láttuk, hogy szadista. Kiközösítettük. Le is kel-
lett szerelnie.
– Van valami titkos kívánsága?
– Van. Inkább guillotinnal szeretnék dolgozni. Gyorsabb,
és nem kell kézzel hozzáérni az elítélthez.
Izashan elnézte a hóhér fekete sziluettjét. Derék
munkásember. Vajon Isten gyilkosnak tartja-e? És én? Nem.
Ez az ember nem bűnöző – döntöttem el. Nem is beteg.
Csak nem rendíti meg a halál. Akár az ókori embereket, akik
könnyen öltek, és könnyen is haltak meg.
Ám ez a kívánsága… Hát senki sem boldog és elégedett?
Eszembe jutott egy utcaseprő, aki mindig a házunk közelé-
ben söprögetett.
Egyszer megszólítottam:
– Maga boldog ember?
– Tulajdonképpen… Igen. Feleségem, csalá-dom… Min-
den rendben van.
– Nincs semmi kívánsága, ami még boldogabbá tehetné?
– Hát, az igazat megvallva, kukán szeretnék dolgozni.

100
 Puff neki! – gondoltam. Akkor lenne igazán boldog, ha
ott lóghatna hátul, a szemetes tartály mögött. Azóta tudom,
hogy az emberen nem lehet segíteni. Meg azért sem, mert
„nyakas”. A nyak a makacsság, az ellenálló erő kifejezése.
Ezért terjedt el, hogy a hóhér a nyakánál metszi el vagy fojt-
ja meg a létezéshez makacsul ragaszkodó életösztönt. Az
agyonlövés, a leszúrás, a méreg dilettáns módszerek. Azért,
mert nem kell kézzel megérinteniük a halálraítéltet, tehát
tönkreteszik a gyilkos és az áldozat karmikus intimitását.
Végül is, béke idején, csak két populáció gyilkolhat
legálisan: a hóhér és az orvos.
Az orvosok dala:

Nézd e tiszta májzsugort,

Itt sír, guggol, hogy átugord,
Ott lélek pislog kő mögül.
Egy ványadt Krisztus tar farán
Legyecske mosdik szaporán,
Nyiroknyált nyel a félelem.
A koponyámat láttam én,
Szemgödröm ásít rejtekén,
Sok röpke ráncom árnya sír…

101
 A hón

Mondhatni, ez a legfurcsább testrész. Mert nincs. Az em-

ber válla és felkarja között van egy bemélyedés. Ezt hívják
hónnak. Fölé nem lehet semmit sem tenni, mert ott már az
ember válla van. Mellette a karja. Beletehet valamit? Lehet
azt mondani, hogy például a hónába tette a rágógumit? A
tartalék óvszert? Ki tudja, miért, nem lehet! Csak a hóna
alá tehet valamit az ember. Például könyvet, uzsonnát vagy
lázmérőt.
Viszkethet-e a hónom? Fájhat-e? Nemigen. De: vakarha-
tom-e a hónomat? Azt már lehet. Boncoláskor szépen ki le-
het rakni: ez a veséje, a mája, a szíve… De a hóna? Hóna az
anatómia tárgyi értelmében nincs. A hón eltűnik a lélekkel
együtt. De hónalj mégis van. Ámde lehet-e alja valaminek,
ami nincs? Például a lábos alja nincs lábos nélkül.
Itt valami titok lappang – írta egy cédulára Izashan. A
Tao azt mondja: a dolgok formáját az anyag, a lényegét az
anyagtalan adja meg. Az ajtó, az ablak lényege, hogy ott
nincs anyag a falban, tehát anyagtalanok. A szoba lénye-
ge, hogy nincs anyag a falak között. Hogy a kerékről ne is
beszéljünk. Meg a kalapot is ezért tudom a fejemre tenni.
Mert a közepén nincs anyag. Ezért kalap.
Kérdés: csak anyag van az emberben? Nincs-e benne va-
lami belső üresség is?

Mert szent és örök az üresség,

s az emberben fészkel.
És az ürességben fészkel az ember.

Mint már tudjuk, ez az ősi Marduk-ima részlete. Vajon

ez a belső üresség, anyagtalanság, nem ez az ember lelke?
Ezt az ürességet próbálom élethossziglan megtölteni az élet
tárgyi kellékeivel – miközben az élet élésére már nem kerül
sor, csak infarktusra. Továbbá művileg létrehozott és táplált

102
igényekkel – eszmékkel, hitekkel, dohányzással, futballal,
politikával és erkölccsel. Aztán egy napon mindez elszáll a
test anyagából kiszabadult ürességgel – nevezzük léleknek
–, és semmi sem marad meg belőlük, csak a szeretők meg
az irigyek emlékezése.
Így hát az ember legszentebb, legspirituálisabb része
mégiscsak a hón, aminek az aljáig ér csak fel az ember. Ma-
ga a hón, az Atya láthatatlan birodalmához tartozik.

103
 A váll

Talán a legkomolyabban veendő testrész. A felelősséget

szimbolizálja. A felelősséget önmagunkért és másokért. A
fizikai és lelki terhek viselésére szolgál. Ezért aztán ő az
ember dicsősége, rangja, hatalma jól látható jeleinek hordo-
zója, általában csíkok és csillagok formájában. Kinek hány
csillaga, csíkja van, annál több embernek parancsol.
A váll szóból származik a vállal. De nem csak úgy, hogy
ezt a testrészét eszköznek is használja. Például: bedöntötte
az ajtót. Mivel? Vállal. Ámde átvitt értelemben is. Mit gon-
dolsz, vállal ekkora adósságot? Biztosan vállal. Azután Mo-
loch jelenlegi társadalmában tiszteletre méltó foglalkozás
lesz belőle. Vállalkozó. Ámbár itt meg kell állnom, dadogni.
Mit jelent magyarul, hogy „kozó?” Lehet-e egy író vagy egy
tudós fejjelkozó? Egy futballista lábbalkozó? Hűha, ne foly-
tassuk, mert a dolog egyre pikánsabb lesz. De gondolkozó,
imádkozó, csirkékkel foglalkozó lehet.
Nekem, aki nyelvtani, etimológiai szempontból laikus va-
gyok, itt el kell hallgatnom. Talán bele se kellett volna kez-
denem. Si tacuisses philosophus mansisses.
Lehet, hogy a régi időkből maradt még a vállalkozás szón
némi patina. Harci vállalkozások, kitörések a végvárakból,
fogolyejtések stb. Azonban mai értelemben a vállalkozó
mit vállal? Tervezést, építkezést, szervezést, adminisztra-
tív ügyeket, piackutatást stb. De legfőként kockázatot. A
bukás, az anyagi veszteség kockázatát. Ha becsületes. De
ha nem az? Akkor éppen kockázatot nem vállal, hanem sim-
lizik. Először csak adót csal. Aztán megcsalja a partnere-
ket, az ügyfeleket is. Főként úgy, hogy nem fizet. Aztán cső-
döt jelent. S közben megfelelő helyeken megfelelő összegű
pénzt mos tisztára egy új vállalkozáshoz. Így lesz korunk-
ban a nemzet hőséből az üzleti világ görénye. S e görény

104
lassan bebüdösíti az egész környezetét. S hiába bármilyen
kormány bármekkora igyekezete, a terjengő közéleti rossz
szag egyre elviselhetetlenebb lesz.
A helyzetet az teszi reménytelenné, hogy nincs a kezünk-
ben semmilyen hatásos görénytelenítő módszer. Én, Izas-
han, legalább azt tudtam – a hasonlat persze sántítani fog
–, hogyan lehet elbánni undok gyerekekkel. Volt egy kisfiú,
aki társaságban sorra járta a vendégeket, és megkérdezte
tőlük: miért van ilyen rossz szagod? Miért vagy ilyen büdös?
Mindenki zavarba jött. Amíg hozzám nem ért. Vállat von-
tam: asaját szagodat érzed! A gyerek kővé dermedt. Holott
itt csak virtuális szagokról volt szó. De jöhet-e idő, amikor a
pénzgörény megérzi a saját undorító szagát? Vagy elfogad-
ja, ha erre felhívják a figyelmét?
Bevallom, nekem nincs ilyen jó pedagógiai ér-zékem. A
helyzet megoldásának kulcsát Vera néninek köszönhetem.
Vera néni az óvoda százötven kilós szakácsnője volt. Ő az
egyik főszereplő. A másik egy ötéves gonosz kisfiú, Jancsi-
ka. A harmadik én voltam, a közönség. Freud rendíthetet-
len híve – a nők péniszirigységének hirdetésében is.
Egyszer Jancsika besomfordált a konyhába, és így szólt
Vera nénihez: Szőrös puncid van!
Vera néni azonnal felrántotta a szoknyáját, s láthatóvá
tette hatalmas rózsaszín bolyhos bugyiját. Van bizony!
Nekem van! Neked nincs! – kiáltotta. Jancsika keserves
zokogása még fél óra múlva is hallható volt. Ennyit a péni-
szirigységről, a pénzirigységről, a görényekről, s a magas
kultúrákban szaporodó tehetetlen és tehetségtelen Vera né-
nikről.

105
 A mell

Izashan feljegyzései szerint ide koncentrálódik a leg-

több nő elégedetlensége a testével. Részükről az egyéb leg-
gyakrabban inkriminált testrész a fenék, a has és a lábak.
(Férfiaknál a csapott váll, a sörhas és a természettől kopa-
szon fénylő fejtető, hátul még körbefutó, esetleg oldalról
keresztbe kefélt hajacskával.)
Szóval először a női mell, amely kebelnek is neveztetik.
Sőt egyes férfiak számára a női kebel kimondva erotikusab-
ban hangzik, mint a mell. Érdekes, hogy a nőknél mindig
két mellről van szó, a férfiaknál pedig csak egyről, holott
rajtuk is két csecsbimbó díszeleg. Ezért nem kell Karinthy-
nak sem mentegetőznie az alábbi sorokért:

Hát ahogy ott csatázott,

Mint valódi hellén,
Arra ment egy ellenség,
Megszúrta a mellén.

Miután Ádámkáról van szó és nem Évikéről, nem lehet

megkérdezni, hogy a jobb mellén, vagy a bal mellén? Sőt ez
a probléma véglegesen eliminálódik az édenkerti történet
legmodernebb változatában, amely Ádám és Béla bűnéről,
s az Édenből való kiűzetésükról szól.
A női mell perdöntő az erotikus hatás szempontjából.
Ezért némely párnázott és magasra húzott melltar-
tó szexuális csalás eszközének is tekinthető. Ennek
elhárítására néhány tini biztosítótűvel jár táncolni. Óva-
tos és észrevétlen használatával nyomára lehet jutni a
valóságnak, s nem kell a levetkőzéskor kellemetlen megle-
petésekkel szembenézni.

106
 A női mell szépségének nincsenek általánosan elfogadott
mértékei. Ki mit szeret? Hiszen a női mell lehet: kicsiny,
kemény, kamaszos. Szilárdan álló, de asszonyosan duzzadt.
Enyhén megereszkedett, dús. Hatalmas, tejcsarnokszerű.
Kiszívottan lógó. Vállra vethető.
Vagy más mértékegységek szerint: alátéve megtart egy
cigarettát. Egy doboz Kentet. Ötven centire az ablaktól
rányomva, majd hirtelen elengedve egy kétforintost, csör-
ren az ablaküvegen.
Végül is mindegy. Mert a női mell mindig az anyamell is.
Inceszt vágyak provokálója. S ennek megfelelően riasztó,
vágyakat elfojtó, vagy éppen vonzó, ellenállhatatlanul ero-
tikus. És mi sugározza a szexet? A megérintése? A gyúrása?
Vagy ha a nő önmaga játszik vele? Esetleg egy másik nő?
Mondd meg, hogy partnerednek milyen legyen a melle.
És én megmondom, hogy érzelmileg milyen kapcsolatban
voltál az anyukáddal.
De egyet kérek tőled: ne plasztikáztasd. Mert a testi sze-
relemben sem szabad senkit se becsapni. Kivéve, ha ebből
élsz üzletileg. A kurvázó férfiért nem kár. Legyél önmagad.
Vállald, ha az idő kivirágoztat, és azt is, ha majd összerom-
bol. Ne fuss az öregség elől, egyrészt, mert nevetségessé
válsz, másrészt, mert úgyis elér.
A költő, Benjámin László ezt tanácsolja:

Ne szégyenkezz, ne legénykedj,
Az vagy, aki vagy.
Ennyire becsült az élet,
Legalább egy gyertyafénynek
Holtig megmaradj.

S a férfiak melle? Az csak kidüllesztésre való, bár néme-

lyikhez oda lehet bújni, és ez nagyon jóleshet. Mégis, a fér-
fibüszkeség gyakran emlékeztet arra, hogy amikor hapták
van, a melled kidülleszted, a hasad behúzod, és kimeresz-
ted a szemed, mint a kandúrmacska, amikor a szecskába
szarik.

107
 Érzed, milyen hangulatos, szép, régi fordítása van a
Svejknek?
A férfibüszkeségről írt egyszer Izashan egy levelet a
barátjának, aminek piszkozatát szintén megtaláltuk a papí-
rok között. Miután sem az írója, sem a címzettje nincs már
a földi mezőkön, vettük a bátorságot, hogy leközöljük.

Kedves ………..!
Múltkori beszélgetésünk margójára most ráfirkálnék
néhány megjegyzést. Szóval én már az állatvilágban
sem értem a hím rátartiságot, az embereknél még ke-
vésbé. Azt sem értem, hogy általában miért erősebb a
nősténynél – és miért jobb vadász. De mondjuk, hogy
a zsákmányszerzés miatt, hiszen a nőstény a kicsinyek
mellett, a szoptatás idején különösen, csak mérsékelt
élelemszerzési eredményeket érhet el. No de ezen túl?
A hímnek az egész fajta szaporításában csak annyi
a szerepe, hogy a péniszét beügyeskedve eljuttassa
azt a legfürgébb spermiumot a petéhez. Slussz passz.
A többit a nő elintézi: a kihordást, a megszülést, a
táplálást, a kiképzést a vadon életére, a kicsinyek vé-
delmét. A férfi meg rázhatja a valagát, hogy őrá ugyan
mi szükség van a továbbiakban?
Emberi viszonyok között ez még inkább így van.
A nő életének értelmét eleve megadja a biológi-
ai kreativitása, az új test kiformálásának, világra
hozásának, életben tartásának, gondozásának nehéz
feladata. Ne érts félre: nem arról van szó, hogy a
valóságban szaporodjék, mint a luki nyúl, hanem a
lehetőségről. S ha ezt végleg elengedi, tehát tu-
dós, politikus vagy vezérigazgató nővé válik, akkor
lassan lelki hermafroditává is alakul. Az ősi vágy
a női szerepre azonban megmarad. Érdekes látni,
hogy mennyi családtalan, gyermektelen nő foglalko-
zik gyerekpszichológiával, családvédelemmel, modern

108
 csecsemőgondozással, a magzat méhen belüli érzéke-
lésének lehetőségeivel, az anya-gyerek kapcsolattal –
saját életének fogyatékosságát kompenzálva.
Ám ha nem hagyja ki életéből az anyaságot, ebben
általában segítik a természet erői. Ezért állítom, hogy
a nő közelebb van a természethez, mint a férfi, job-
bak az ösztönei, az intuíciója, tovább is él, mert jobban
tűri a stresszt, és gyakran vihog a férfiak gyermekes
becsvágyain.
Pedig nem kellene vihognia, hiszen a férfiambíció
mögött kétségbeesés lappang. Bizonyítania kell önma-
ga és környezete előtt, hogy neki is joga van némi leve-
gőt szívni. Ezért hajlamos életének értelmét keresni. Az
alkotásban. A karrierben. A nagy jövedelemben. A pozí-
cióban. A csajok hajszolásában. Az ezermesterségben.
Így szépen le, a szociális mélységek felé. S ha semmi
sem sikerül? Akkor kábítani kezdi magát, mint sportra-
jongó, mint vallásos megszállott, fanatikus raszszista,
vagy bármilyen politikai irányzat csökött híve, majd in-
ni kezd, vagy drogokat kóstol. Vagyis igyekszik kilépni
a deprimáló valóságból, és kábítani kezdi magát.
Ezért nem bocsánatos bűn egy férfi büszkeségét
megsérteni. Legalább a nyakkendőjét dicsérd!

Eddig Izashan levele.

109
 A kar és a kéz

Izashan feljegyzései szerint nagyon fontos volt a számára

egy beszélgetés. Élt a közelében egy nő – az anyja barátnője
–, aki egy misztikus szekta vezetője volt. Mielőtt végleg el-
utazott volna a Távol-Keletre, leült Izashannal – aki akkor
tizennégy éves volt – egy búcsúbeszélgetésre. Azt mondta
neki:
– Izashan, valószínűleg nem látjuk többé egymást
ezen a Földön. De szeretnék neked egy rövid szöveget
ajándékozni. Kérlek, hogy ezt jól jegyezd meg, még rövid
időre se feledkezzél meg róla. Figyelj!

Az én fejemben isteni szellemi világosság

van,
Az én szívemben isteni szellemi erő van,
Az én kezeimben isteni akarati cselekvés
van.

A te életedben nagyon sok változás, értékes megismerés,

sok gonosz csábítás és sok kaland lesz. De mindig akkor
fogsz bajba kerülni, ha ezekről a mondatokról megfeledke-
zel.
Mire Izashan valamivel a halála előtt visszanézett az éle-
tére, látta, hogy a nőnek igaza volt.
Önvigasztalásként mégis sokszor gondolt arra az új
tudományos felfedezésre, hogy az ember idegeiben és iz-
maiban korábban indul el a cselekvés, mint a tudatában. A
tudat mindig minimális késéssel reagál. S vajon felelős-e az
ember a tudattalanjáért? A zsigeri reakcióiért?
Megkérdezte az angyalát, aki elég kedvetlenül válaszolt:
– Ne trancsírozd szét magad.
És senkit se.
Vagy az egészet vállalod, vagy semmit sem.

110
 Így hát sokszor nézte a karját, a kezét. Szellemileg nem
aggódott magáért. Érzelmileg sem. Úgy érezte, hogy a fe-
je és a szíve rendben van. De a cselekedetei… Ott voltak
a gubancok. A legmagasztosabb eszme, a legmélyebb érze-
lem, mind rosszkedvű nézővé vált, magatartása, viselkedé-
si kultúrája láttán.
Ezt Izashan így fogalmazta meg magának: szellemileg
sokkal messzebb tartok, mint a realitásban!
Ezt a céduláját még meg is számozta: 147.
Baj-e ez? – kérdezem magamtól. Hát, nem jó. Jobb lenne,
ha a cselekedeteim felelnének meg inkább az Ég törvénye-
inek, és az úgynevezett szellemi tudásom, ami az ősember
szintjén vergődik – és a magam számára is kiszámíthatatlan
érzelmeim – csendesebben lapulnának.
Ezután az ütésről és a simogatásról találtunk feljegyzé-
seket. Ezekből kiderült, hogy életében háromszor ütött meg
embert. Először tizenhét éves korában az utcán összevert
egy fickót, aki belekötött, és ázsiai barbárnak nevezte. Har-
minc körül járt, amikor váratlanul adott egy pofont – egyet-
lenegyet – a szeretőjének. Nem írta meg, hogy miért. S
végül már negyven felett járt, amikor önmaga számára is
félelmetes dührohamában, eszméletlenre verte a színész-
nőt, akivel össze akartak házasodni. Mert megcsalta, és egy
hétvégén nem tért vissza hozzá az új kalandjából. Sebész
barátja – akihez bevitette az alélt nőt – üvöltött vele, hogy
börtönbe fog kerülni. De ő nem ettől ijedt meg, hanem saját
alvilágától, amelynek indulati erejével most találta először
szembe magát. És akkor megesküdött, hogy soha többé.
Furcsamód, a színésznő folytatta volna a viszonyt, de ő foly-
tonos menekülésben volt. Előle? Inkább önmaga elől.
Csakhogy az ember a karjával és a kezével nemcsak üt,
hanem simogat is. Szeretetből, szerelemből, gyengédség-
ből, szánalomból. Ám ahogy telnek az évek, egyre gyak-
rabban fedezi fel simogatásaiban az ismétlést, az „ugyanú-
gyot”, a pszichológusok hülye szaknyelvén: a sztereotípiát.
Ez a csináltság, ez az őszintétlenség, ez a mechanikus „ígyjó
neki” attitűd – írta Izashan – a sok egyéb tényen túl is bizo-

111
nyítja, hogy az ember lelke legmélyebb rétegében gonosz.
Az ütés mindig hiteles. Különösen akkor, ha megfogadja
Shaw tanácsát, hogy csak indulatból szabad verni valakit,
hidegvérrel soha. Az undorító szülői mondat: „megállj, majd
otthon számolunk!” őszinte dühből fakadhat ugyan, de már
némi szadizmusra utal.
Izashannak egy érdekes gondolata is a szemünkbe ötlött.
Azt állítja, hogy az ember cselekvésének három motorja –
mi motívumot vagy indítékot mondanánk – van. Az ész mo-
torja, a szív motorja és a kéz motorja.
Van ember, akit csillapíthatatlan nyugtalanság fog el, ha
nem dolgoztathatja az agyát, nem kell valami problémát
megoldania, valamit megtanulnia, valamit tanítania.
Akit a szív motorja hajt, az mindenáron érezni akar –
szeretetet, jóságot, szerelmet, fájdalmat, segítő szándékot,
felháborodást, megbotránkozást, utálatot. Meglévő szenve-
délyekhez tárgykerestetik – ezt a hirdetést akarta feladni
Füst Milán, a kiváló író, aki jól látta, hogy az emberben
legtöbbször az igény, a vágy megelőzi a beteljesülést ígérő
helyzet, kapcsolat megtalálását.
S a kéz motorja arra kényszeríti az embert, hogy min-
dig tennie kell valamit. Alkotni, faragni, formálni, megjaví-
tani, cipelni, rendet rakni, takarítani, főzni, építeni, rombol-
ni, vagy legalább tapsolni vagy vakarózni.
Ám a kéz mást is tud. Sorsot mutat. A formája, az ujjai
a tenyere, amit vékony barázdák szőnek át meg át. Izashan
nem tudta eldönteni, hogy higygyen-e benne. Ezt jegyzi fel:
Az ősi mágiákból a mai napig megmaradt az asztrológia,
a tenyérjóslás, az álomfejtés és a kézrátevés. Az ember nem
akar lemondani arról, hogy sorsát, végzetét nála erősebb,
titokzatos hatalmak határozzák meg. Miért van erre szük-
sége?
Hívők és nem hívők, valljuk be: Istennek bármilyen kö-
ze van az ember létrejöttéhez, rossz apa! Mert az utcára
kergette gyerekeit, és nem törődött velük. Izashan sze-
rint az emberiség úgy viselkedik, mint az otthontalan ut-
cagyerekek tömege. Bandákba – országokba – szerveződik,

112
rabol, zsarol, fenyeget, háborúkban verekszik egymással
zsákmányért vagy területért, s közben átlép minden emberi
vagy erkölcsi törvényt. Ezért lehet őket manipulálni a leg-
aljasabb célokra is.
És közben a banda vagy rettenetesen gőgös az erejére,
büszke a győzelmeire, vagy elképesztően sajnálja magát.
A valóságban nem létező, de mégis vágyott, oltalmazó
apát fantáziával, legendákkal helyettesíti. Mindegyik banda
kitalálja, és a sok ismétlés után elhiszi saját, hazug törté-
netét. Egy részük titokzatos szellemi kapcsolatot tart fenn
a virtuális apával, könyörög hozzá, imádkozik, dicséri, s ha
sikereket ér el, áldja, megköszöni a segítséget. Mások pe-
dig az elhagyatottság dühében ká-romolják, megtagadják,
nemlétezőnek tekintik. A lezüllött ember önmagát a vélet-
lenek segítségével talált gyermeknek tartja, aki senkinek
nem tartozik semmivel.
Izashan így fejti ki erről véleményét:
Ha az emberiség történelmét nézegetem, a hő-
si legendák fénye elhalványul, s mögüle előtűnik
az agresszív, csavargó, elhagyott utcagyerekek éretlen
közössége. Különleges előjogokkalrendelkező Vezérnek
engedelmeskednek.Aki,hogy még sikeresebb legyen ural-
ma, a néppel való kapcsolata, fokozatosan jut el olyan szint-
re, hogy az emberek már áhítoznak az irányításra, vezetés-
re, és már önmaguk válnak akaratuk megtagadóivá, gyen-
ge legyőzőivé.
A banda most már megköveteli a velük való teljes
szolidaritást és részvételt a közös akciókban. Ha valaki
más normák szerint él, külön utakon jár, azt árulónak ne-
vezik, saját kegyetlen eszközeikkel megbüntetik, likvidálni
igyekeznek. Egy másik – lehetőleg gyengébb – bandát el-
lenségüknek tekintenek, és válogatás nélküli eszközökkel
megtámadják.

113
 Ez bizony szigorú, de igazságos ítélet, ami
megmagyarázza Izashan sajátos viszonyát a társadalomhoz
és a társadalomtudósokhoz, akik szerinte nagypofájú
tudományt kreáltak a kollektív infantilizmus, a felnőni nem
tudás problémájából.

114
 A has és a gyomor

Kipling olyan lénynek tartja Mauglit, akinek az a legfőbb

gondja, hogy minél jobb ennivalót szerezzen magának. Ez
valószínűleg minden állatra vonatkozik. A Napos oldal című
Karácsony Benő-regényben Veronka, a kis szolgálólány is
azt tanácsolja gazdájának, aki rokonszenvvel fordul a kecs-
ke felé: Ne higgyen neki,Kázmér úr!Mindig csak a bendő-
jére gondol. Izashan szerint az ember lényegében ma is itt
tart. Legfeljebb az jelzi műveltségének vékony mázát, hogy
lehetőleg esztétikailag szép körülmények között, gusztu-
sosan tálalt ételeket igényel, már aki erre a kulturálisan
magas szintre eljutott. Ám ez az igény adott helyzetben
könnyen mellőzhető.
Bendőjének a megtöltése központi problémája a mai em-
bernek is, ámbár a közös étkezés régen elvesztette kultikus
vagy a családot összetartó erejét. Például az inkák állítólag
még a mumifikált holttesteket is beültették az összegyűlt
család körébe. Ám a halott nem tud ülni, tehát fel kel-
lett támasztani. Ki ne derüljön, hogy innét ered a halot-
tak feltámasztásának mágikus eszméje. Viszont helyette,
mint alattomos motiváció, bekúszott a félelem. A történe-
lem folyamán magas kultúra még nem foglalkozott annyit
a zabálással, mint manapság – írja Izashan egy rózsaszínű
cédulára, amit odatűz a naplója fedelére. Vajon ez valami
különöset jelentett-e számára? Valószínűleg igen, mert a
napló végén visszatér erre a kérdésre:
Az ember kezéből kihullott minden személyes védeke-
ző fegyvere. Beláthatatlan messzeségből ölik meg, esetleg
úgy, hogy észre sem veszi. És ha észre is veszi, ugyan mit te-
het? De tehetetlen, kiszolgáltatott áldozatnak lenni, elvisel-
hetetlen érzés. Ezért legalább emberi méltóságának, saját
sorsmeghatározásának illúziója érdekében olyan lehetősé-
get választ az életből való kilépésre, ami valamennyire a
hatalmában van – jegyzi fel Izashan.

115
 Igaza van. Életünk-halálunk attól függ, hogy mit
eszünk. Nem a stronciumtól, nem a rakétáktól, nem a
nitrogénbombáktól, nem a biológiai fegyverektől, nem
az áttört ózonpajzstól és a ránk zúduló kozmikus
sugárzásoktól, nem a haldokló természettől, nem a számos
eddig ismeretlen betegségektől és járványoktól… Nem,
nem. Attól függ, hogy tartunk-e léböjtöt, eszünk-e husibu-
sit, cigizünk-e, napozunk-e, hogy mennyi krémest tömünk
magunkba, hány stampedli felest hajtunk le, no meg a vad-
kender füstjétől. Nem a bizonytalan jövőtől, a feleslegessé
válástól, a nyomortól, a stresszes életünktől függ. Ugyan
már. Mindezzel könnyedén elbánunk.
De Izashan más veszélyt is lát:
Egyik barátom fia elkerült a vallásos diétázók közé. Jó
benyomásokkal távozott, de mégis azt mondta: nem telhet
el az egész napom azzal, hogy a kajámat készítem. Ezen el-
töprengtem. Az aggyal, gerincvelővel pompásan felszerelt,
magasanfejlett állatok miért nem teremtettek soha sem-
miféle kultúrát? Valószínűleg azért nem, mert egy szabad
órával sem rendelkeztek. A fűevőknek egész nap legelni-
ük kellett, hogy a megfelelő kalóriamennyiséget a szerve-
zetükbe juttassák. A ragadozók pedig a zsákmány befalása
után napokig emésztettek. Mikor lett volna idejük és ked-
vük verset írni?
Hozzátehetném, hogy az ember gyomra is elszokik ám
a zsíros, nehéz ételektől. És nem csupán testi okok miatt.
Egy ismerősöm így jelentette be feleségének, hogy szerel-
mük véget ért: Nem tudom, de mostanában a gyomrom nem
emészti a főztödet! Oltári durva sértés.

116
 A nemi szervek

Izashan szerint mindenki által tagadottan kedvelt, érzé-

keny téma. S valóban: hozzá lehet nyúlni lírai gyengédség-
gel és naturális érdességgel is. Íme Ignotus lírai megköze-
lítése:

Eszembe jut, amit felejtett,

Felemelem, amit elejtett,
Megőrzöm, amit eltapos,
Vígasztalom, ha bánatos.
Nem búsítom, mikor nevet,
Azt említem, akit szeret.
A kiskabátját rásegítem,
Nem szenvedéllyel, de szelíden.
Hozzá még ujjheggyel sem érek,
Szerelmet tőle sose kérek,
És nem is vallok sohasem.
Óh, milyen forrón szeretem.

Az érdesebb változat:
Kardos G. György egyik regényében egy alanyi költő fele-
ségül vesz – mondjuk udvariasan – egy könnyűvérű hölgyet.
A hölgy nem titkolja, hogy több mint kétszázharmincnégy
férfivel volt dolga. Ám amikor férje több – barátságosan
odaköszönő – férfiről megkérdezi:
– Ez is köztük volt? – akkor a nő mindig azt feleli:
– Mit tudom én? Nem káptalan a fejem.
Sőt amikor a későbbi férj udvarol neki, ilyesféle
párbeszédek hangzanak el:
– Ó, tündérem, gyönyörűségem. Te vagy az egyetlen nő
a számomra. Ha rád nézek, már odavagyok a szerelemtől.
Mire az imádott nő:
– Ne hadoválj, Béla! Mondd meg nyíltan, ha pinára
vágysz.

117
 Hát igen. Így van ez, ha a nemi szervek kerülnek szóba.
Izashan megjegyzi:
Bevallom, én állandóan perlekedek Istennel. Amúgy
is undok természetem a kákán is csomót keres. De Is-
ten kákáján is? Más a kifejezés – „Isten kákája”nem
káromlás-e önmagában? De végül is ateremtés ügyében
elég sokat kellett a tudománynak korrigálnia, főleg orvo-
si vonatkozásban, de technikailag is. Jogosan tehetem fel
például azt a kérdést, hogy míg a karomat, a lábamat, a
fejemet akaratlagosan tudom működtetni, a nemi szervek
miért vannak kivonva e lehetőség alól? Miután éppen az
öröm adásáról és elfogadásáról van szó, megint feltételez-
hető a Teremtő rosszindulata, averziói a nemiséggel szem-
ben, fejet hajtás a szüzesség, az aszkézis választása láttán,
s a szex körül vont éles tüskéjű erkölcsi sövények tetszés-
sel fogadása. Süsd meg! Saját teremtéseddel vitatkozol! –
kiáltom néha felé.
Izashan élesen látja a problémát, s más feljegyzéseiben
utalást is tesz arra, hogy a vegyszerek segítségével felizzí-
tott vágy végül is elválasztja a szexualitást a szerelemtől, s
ezzel furcsa világot fog teremteni ezen a téren is. A kérdés
akkor már nem az lesz, hogy a vágyaktól űzött férfinek van-
e pénze virágra vagy ajándékokra, hanem hogy van-e pénze
tablettákra – vagy arra is a nőktől kell kölcsönkérnie? Nem
beszélve arról, hogy féktelen kamaszok túl sok – a fatertól
elcsórt – tablettát zabálhatnak be, és szexmérgezéssel kell
majd őket kórházba szállítani.
De nem akarom eltréfálni ezt a témát, amelyet Izas-
han annyira komolyan vesz. Arról a veszélyről írogat,
hogy az ösztönkiélések és az érzelmek teljesen elválhatnak
egymástól egy mainál is ridegebb világ kezdeteként. Ez a
lehetőség viszont elvezeti Izashant egy számára nyilván na-
gyon fontos megfigyeléshez, amit naplója kilencvenkettedik
oldalán kétszeres kék keretbe foglal. Íme:
Az évek múlásávalazt tapasztalom, hogy egyre többször
találkozom olyan emberekkel, akiknek nyilvánvalóan nincs
lelkük! Ezt nem szimbolikusan értem, hanem ez teljesen

118
valóságértékű megállapítás. Uram isten, kik ezek? Nem
robotok, hiszen húsból és vérből vannak. Önállóan tud-
nak gondolkozni. Vannak talán indulataik is. De érzelme-
ik, erkölcsük, empátiájuk nincsen. Hitük sincsen, hiedelme-
ik, babonáik sem. Szellem sem létezik a számukra, csak
agyműködés. Önképük legfeljebb cselekvéssorokra való
emlékezésből áll, motívumok nem léteznek a számukra,
csak racionális logikai következtetések. Mindezek követ-
keztében soha nincs bűntudatuk, a bűn fogalma semmit
sem jelent a számukra, csak egy halandzsaszó. A felelősség-
érzet-félét csak a kudarc vált ki belőlük. A siker mindent,
még a legkegyetlenebb, legabszurdabb akciót is igazolja,
hitelesíti.
Újra meg újra megkérdezem magamtól: kik ezek? Hon-
nan jönnek? Miféle kozmoszból? Mert nyilvánvalóan nem a
mi bolygónkon – ahol még az állatoknak is van jól érzékelhe-
tő lelkük –, nem nálunk teremtett lények. És hova távoznak
haláluk után? Milyen urat szolgálnak?
Választ nem találtam. Csak biztosan érzem, hogy a vég-
zetünket képviselik, a világ kultúráinak, sőt talán az emberi
létezésnek a pusztulásán dolgoznak.
Tudott, hogy a régi hinduk kultikus jelentőséget tulaj-
donítottak a szexualitásnak. Annak ellenére, hogy mai íz-
lésünk szerint a linga (pénisz) és a jóni (vagina) nem
túl szép látvány, ők kisplasztikai formában, koncentrációs,
meditációs tárgyként is használták. Nyilván az élet keletke-
zésének szellemi titkaira akartak rájönni. Úgy tűnik, siker-
telenül.
Amikor Indiában liberális kormányzat (Kongresszus
Párt) került hatalomra, engedélyezték a tantrikus szexasra-
mok működését. A Janata Párt idején mindig betiltották. A
szexasram az eksztázis útján akart szellemi beavatást elér-
ni. A párok programja nagyjából így alakult:

3 nap – a szemek szexe,

3 nap – a kezek szexe,
3 nap – a száj szexe,

119
 3 nap – a genitális szex,
3 nap – elmélyedés az élményekben.

Végül is az erotikus élmény eksztázissá fokozásának

egyik módszeréről van szó.
Mindenesetre fontosságot tulajdonítottak annak, hogy a
megtermékenyítő (a teremtő) elfárad, míg a megterméke-
nyített (a befogadó) nem. Ezért – más keleti irányzatokkal,
például a Taóval egyezően – az elélvezés (orgazmus és
ejakuláció) késleltetésének a módszerét is tanítják a gyö-
nyör fokozása érdekében.
Izashan nem szerette a tantrikus jóga gyakorlatait, mert
túlságosan csak a testre koncentráltnak tartotta őket. Vi-
szont alig tartotta megvalósíthatónak a tantra szellemi ré-
szét, amikor a legmagasabb szinten lévők testi érintés nél-
kül, mantrák, koncentráció és imagináció segítségével idé-
zik elő az eksztázist.
Izashan gyakran idézte a francia filozófus, André Gide
mondását:
Igazi mondanivaló nélkül beszélni, igazi szomjúság nél-
kül inni és igazi vágy nélkül lefeküdni valakivel – ez a három
halálos bűn, amit az európai emberminduntalan elkövet.
Ami a szexet illeti: legfontosabb szabálynak tartotta,
hogy nem szabad hazudni. Vannak monogám emberek, akik
Izashan szerint „janisági komplexumuktól” hajtva olyan
szexuális kalandokba keverednek, amelyek tulajdonképpen
nem kellenek nekik. Ezek közül a legundorítóbbak azok,
akik a szexből versenyt űznek. Hány nővel volt dolguk, egy
éjjel hány numerát bírnak, és mennyi ideig képesek sze-
retkezni? Másik baromság, ha egy poligám ember erkölcsi
gátlásokból, a „mit szólnak hozzá?” félelméből, vagy a part-
ner agresszivitása miatt látványosan hűséges, és miközben
a feleségét simogatja, vagy a barátját fogadja be a testébe,
vagy más nőre/férfira gondol.

120
 A lábak

Izashannak a lábakról mindig afrikai utazása jutott az

eszébe. Egy tevehajcsárral alkudott, mert még soha nem
ült tevén. Az elöl megkötözött lábú teve pontosan felfogta
az előkészületeket, és máris keservesen ordított. De az al-
ku egy sivatagi sé-tára létrejött. Izashan felült a tevére, aki
először a hátsó lábaival tápászkodott fel. Izashan előrezu-
hant. Aztán hátra. Még el sem indultak, máris tengeribeteg
volt. Ám útközben azt figyelte meg, hogy a teve a legkisebb
elszáradt fűcsomó előtt is megáll, mint aki áthághatatlan
akadályba ütközött. Akkor a hajcsár ordítani kezd: Reglak!
Reglak! Ami azt jelenti: Lábak! Lábak!
Vagy úgy! – gondolja a teve, és átlép rajta. Így, meg-
megállva reglakozták végig a sivatagi utat.
Izashan sokszor mondta és leírta, hogy számára egy nő
szépsége három dolgon múlik: az arcán, a mellén és a
lábain. A nő lába lehet eszméletvesztően gyönyörű, lehet
semmilyen és lehet zongoraláb.
A gyönyörű lábak hatását a tartás nagymértékben
befolyásolja. Izashan korrepetálta egy színésznő gyerekét,
aki mindig meglógott előle. Egyszer, amikor kettesben vol-
tak, az anyuka verseket olvasott fel. Izashan szeme mega-
kadt csodálatosan szép lábain. A nő észrevette és rászólt:
– Nézze, kisfiam! Ha tetszem, toljuk le a bugyit. De ami-
kor verset olvasok, nea lábamat bámulja, hanem figyeljen
rám!
Ennyi elég is volt egy gátlásosan nevelt, egyetemista úri
fiúnak.
A férfiak lábával más volt a helyzet. Tudvalévő, hogy
a férfiaknak általában ronda lábuk van: szőrös, formátlan
vagy görbe, túl izmos vagy túl vézna. Szexuális szempont-
ból kifejezetten undorító. Nem érdemes mutogatni. Már a
sort, mint sportos viselet is sok volt Izashannak. Szerinte
minden kövér férfi sortban óriási embrió benyomását kel-

121
ti. No de azután bejött a gatyadivat. Térdig vagy a vádli kö-
zepéig érő gatyában kezdtek pompázni, még az idősebbek
is. Önelégülten mutogatták gusztustalanul fehér, vissza-
taszító lábaikat, mint a gátlástalan nemi felszabadultság
hányingert keltő jelképét. Izashan gondolatban nagyot kö-
pött a sarkukra.
Ez a foglalatossága azonban lassan lábés járás-szakértő-
vé tette. Ki tudja, hogyan és miért, egyszer csak az emberek
járásából rádöbbent arra, hogy kik lehettek előző életük-
ben. Ezt persze soha nem volt módja kontrollálni, de egyre
jobban hitt benne.
Csak abban bizonytalankodott, hogy van-e az emberek-
nek előző életük.

122
 Harmadik rész
A nők és a halottak

Ebben a részben az egykori szeretőkről s az Izashant

meglátogató halottakról lesz szó.
A nők listája nem teljes. Különben is csak a legfonto-
sabbakat idézzük fel. Izashan életének alkonyán egyszer
szexuális népszámlálást tartott, és nyolcvanhárom nőre bírt
visszaemlékezni. Ám ez sem jelentette azt, hogy mindegyik
nevére emlékezett volna, és valószínűsíthető, hogy néhány
futóbb jellegű kapcsolat már kihullott a fejéből.
Hogyan merészeli az eleven nőket és a halottakat össze-
keverni? Hic Rhodus, hic salta! Izashan számára a halottak
más síkon, de létező emberek voltak, hiszen meglátogatták,
beszélgettek. A nők viszont egykori halálukból születtek új-
ra, hogy elintézzék, ami előző életükben elintézetlen ma-
radt.
Ki tehát az élő, ki a halott? Ha az egész folyamatot néz-
zük, valamennyien élők és halottak vagyunk-voltunk. De
akármilyen minőségben: létezők.
Izashan számára a szerelem mindig beavatás is volt va-
lamilyen titokba.
Ady írja A szerelem eposzából című versében:

… S az asszony-test néha sokkal-sokkal

mélyebb,
Mélyebb az Életnél, mélyebb a Halálnál,
Mélyebb az álmodnál, mellyel vágyva
hálnál.

S a halál pedig erotikus aktus, ahogy az etruszkok is

vallották, sőt ahogy Izashan is megélte, amikor egyszer rö-
vid ideig a klinikai halál állapotában volt.

123
 Az erotikus mocsár

Az erotikus mocsár azt a fiatal-, sőt serdülőkori állapotot

jelenti, amikor a szexuális vágy minél többszöri felidézése
és átélése önmagában élvezet. A kielégülés vagy elmarad,
vagy önkielégítéssel – kvázi maradékként, a feszültség le-
vezeté-se érdekében – kerül rá sor.
Ennek a funkciója a megkívánás újbóli felfokozásának a
lehetősége.
Izashan életében ez a korszak tizenhárom-tizen-
négy éves korában jelentkezett intenzíven, spontán,
vagy programszerűen előidézett erekció élvezésének
formájában.
Az első csaj egy eléggé koszos, de nem túl öreg koldus-
nő volt. Izashan kiszúrta a szegénykonyhán sorban állók kö-
zött, és hazavitte, miután a család dolgozott. Otthon meg-
etette abból, amit talált. A szex lényege volt, hogy kétszer
felemelte: evés előtt és után, hogy mennyivel lett nehezebb.
A második egy fiatal cselédlány volt, aki náluk dolgozott.
Izashan fogdosta, amíg a lány be nem panaszolta apjánál,
aki eljött, és balhét csapott.
Ezután villamosok kalauzlányaira specializálta magát.
Értük ment a végállomásra, és biciklin hazavitte őket. Amíg
a lány a vázon ült, izgalmas érintésekre volt lehetőség.
Megint cselédlány következett, aki a nagynénjénél dolgo-
zott, gyönyörű és fiatal volt. A falujában hagyta egy törvény-
telen gyerekét, ő pedig esti iskolába járt. Ez már komoly
udvarlás volt, Izashan a lány miatt lógott a gimnáziumból.
A lány bele is ment volna, meztelenül feküdt már az ágyon,
amikor Izashan elakadt. Hallott valami nyílásról, de hiába
somfordált körös-körül, nem találta. A lány meg is kérdez-
te, volt már nővel? Hatudta volna az igazat, nyilván segít.
De Izashan neurózisa tiltotta, hogy bevallja szüzességét, és

124
büszkén hazudta, hogyne, már kettővel is. Itt maradt abba
a dolog, mert a ház asszonya váratlanul hazaérkezett, és
Izashan sokáig dekkolt a szekrény mögött.
Összeismerkedett egy presszós csajjal,
megvacsoráztatta, és alkalmas időben felhívta magukhoz.
De amikor meg akarta csókolni, a nő sikoltott: Fertőző té-
bécés vagyok! Izashan egy ugrással az ajtóhoz menekült,
mert családjában a tüdővész volt a mumus. Ám a lány fel-
zokogott: Csak kiakartam próbálni, hogy igazán szeretsz-e?
Izashant gondok gyötörték. Először is sajnálta a
vacsorára költött pénzt. Másodszor: nem tudta eldönte-
ni, hogy a lány mikor mond igazat. Végül a biztonságos
eliszkolás mellett döntött.
Végül elkapta egy komoly hölgy is, aki az egyetemen volt
adminisztrátor. Izashan már majdnem célhoz ért, amikor
eszébe jutottak a gumik. Megkérdezte, kell-e vigyázni. Hál’
istennek nem – felelte a hölgy –, a negyedik hónapban va-
gyok.
Végül arról a lányról kell szólni, aki az első igazi nő volt
Izashan életében. Amikor először fe-küdtek le, a lány ügye-
sen irányította Izashant, aki a női testébe jutva mozdulat-
lanná dermedt. A lány egy idő után ezt szóvá is tette: Ide-
figyelj! Ez nem cukrászda, ide nem lehet beülni. Így kez-
dődött. Izashan számára ez volt az erotikus mocsár utolsó
epizódja.

125
 Nagyon fáj?

Mint a legtöbb embernek, Izashannak is voltak sokszor

elmondott szlogenjei. Jaj, de jó lenne, ha jó lenne! Basszák
meg a legyet!
Még senki sem utáltatta meg magát ennyire velem!
Mindent lehet, de ezt nem!
Izashan dühei mindig akkor törtek fel, amikor valami na-
gyon rossz történt vele. Számára nem volt járható út sem-
miféle kérés könyörgő megoldásért, változásért, segítség
a megpróbáltatások elmúlásáért, akár mennyei, akár földi
hatalmasságoktól. Káromkodott, és a pokolba kívánta őket.
És a bántással, erőszakkal szemben is ilyen volt, rendíthe-
tetlen, és sokszor ráfizetett, eljátszotta a jóindulatok meg-
nyerésének legkisebb lehetőségét is, sőt fokozta rosszindu-
latukat. Ezért sokan megtörhetetlennek tartották. Ennek a
beállítódásnak az volt az alapvető kockázata, hogy például
elfogatáskor – hiszen mindenkinek vannak ádáz ellenségei
ebben a rendszerváltó világban – a kínzásokat az eszmé-
letvesztésig kellett átélnie. Hálaadásról, köszönetről, netán
imáról csak akkor lehetett szó, amikor jól ment a sora.
Egy időben élénken foglalkoztatta Buddha tanítása a
szenvedésről és a szenvedés megszünteté-séről. Ám végül
arra a véleményre jutott, hogy Buddha nem jól választott,
mert a szenvedésnek van ellenpontja: az öröm, a boldogság,
az elégedettség.
Izashant olyan tűrhetetlen állapot izgatta, ami önálló
entitás, kontrapunkt nélkül. Azt vallotta ugyanis, hogy az
élet ingája elkerülhetetlenül mindkét oldalra kileng, a nagy
szenvedéseket nagy örömök, élvezetek követik – és viszont.
Sőt arányaikban is megegyeznek: kis szenvedés – kis öröm,
nagy szenvedés – nagy öröm. Az élet kalandjának izgalmát
vagy unalmát főként ez határozza meg. Ezen a ponton
már szembekerült mind a buddhizmus arany középútjával,
mind a zsidó-keresztény erkölcs bűnfogalmával. Vonzották

126
a szélsőséges élmények, amelyeknek egyetlen feltételét
úgy határozta meg, hogy vállalni kell a következménye-
ket. A gyávaság, a züllött karakter a következmények
elhárítását, a tőlük való szabadulásra törekvést jelenti.
Izashant az érdekelte, hogy mit kezd az ember az általa
abszolútnak, vagy totálisnak nevezett helyzetekkel, amiből
a kiszabadulás nemigen segít – vagy csak nagyon ritkán a
természet, vagy bármiféle inga lengése.
Mármost ezt a keresett, ellenpont nélküli, kínzó állapotot
a fájdalomban fedezte fel. A fájdalomnak nincs ellenpont-
ja. Vagy fáj valami, vagy nem fáj. De a „nem fájás”, csak a
fájdalom hiányát jelenti. Önálló minőséget nem tartalmaz,
önmagában egy kellemes negatívum ugyan, de minden po-
zitív tartalom nélkül.
Az ember által átélhető jó és rossz szélső értékei: a kín
és az élvezet. A fájdalom az embert elérhető szélsőséges
malum, vagyis rossz. A probléma ott kezdődik, hogy ősidők
óta az ember gondolkodása az őt ért fájdalomélményeket
következményként értékeli. Valamilyen negatív, ellenséges,
destruktív erő, vagy saját viselkedése – tettei, gondolatai,
indulatai stb. – által előidézett ártalomnak.
A gondolkozás története a rossz létrejöttének két alap-
vető formájáról tud. Az ókori perzsa kultúra két öröktől lé-
tező, egyenlő erő küzdelmét tételezi fel. Ormuzd (Ahura
Mazda) és Ahriman – ma bátran nevezhetnénk isteninek és
sátáninak – harcol a nemes kreatúráért, az emberért.
A biblikus gondolkodás eleve feltételezi a vég-telenül jó
Isten elsőbbségét a teremtésben. Tehát a rossznak Isten el-
lenségétől, a kísértő Sátántól kell származnia. Az ember-
nek tehát valamikor a Sátán szolgálatába kellett állnia, s en-
nek következményeképpen jött létre minden malum, min-
den szenvedés, többek között a halál is. Teo-lógiailag ezt
az édenkerti bűnbeesés története magyarázza. Végső soron
tehát az ember felelős a saját szenvedéseiért, sorsáért.
Ez a lelki élmény – miszerint az ember büntetés alatt,
születésétől az eredendő bűn súlyát hordozza – jelen van a
leginkább tudományosan gondolkodó ember, minden isten-

127
tagadó tudattalanjában is. Ezt akkor sem tudja kikerülni, ha
távol áll tőle minden transzcendencia. Ugyanis ezt a tudást
a kollektív tudattalan hordozza, a Jung által archetípu-
soknak nevezett közös emberi lelki jelenségek összessége.
Ahogy a bajban levő ember számára letagadhatatlanul lé-
tezik a heilernek vagy heilbringernek (segítőnek, segítség-
hozónak) nevezett archetípus, aki misztikus fényét rávetíti
például az orvosra, de minden Messiásra is. Ezért nevezik
magukat egyes messiásváró szekták terapeutáknak, s ezért
kiáltották oda a keresztfán kínlódó Jézusnak: Orvos, segíts
magadon.
A beteg szemében tehát a fájdalom annak a bizonyíté-
ka, hogy a segítő orvos csődöt mondott, hamis megváltónak
bizonyult. Csaló, gazember, megvetésre méltó, mindenféle
jót, üdvözülést hiába ígérgető paprikajancsi. És ez nem tar-
tozik a bocsánatos bűnök közé.
Még szélsőségesebb megfogalmazásban, a rossz orvos,
aki képtelen a beteg fájdalmát csillapítani, az ördög szövet-
ségese.
Ezalól egyetlen kivétel, ha valakinek olyan erős hite és
misztikus meggyőződése van, mint például Luthernek, aki
erős epegörcsei között is ezt kiáltozta:

Üss, uram Jézus, csak üss engem, megérdemlem!

Vagyis ő is büntetésként élte meg szenvedéseit. Vagy Jé-

zus, aki a kereszten a zsoltár szavait mondja:

Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?

Ennek a szigorú ítélkezésnek egyrészt a kora gyerekkor-

tól belegyúrt vallásos meggyőződés, másrészt a félreérthe-
tő orvosi attitűd az oka. A vallásos tanítások ismertek. Ezek
magukban foglal-ják a „féltékeny Isten” legendáját, az is-
tenfélelem szükségességét, az Isten jutalmazó-büntető ha-
talomként való leírását. Azt, hogy madárka tolla sem hullhat
ki Isten akarata nélkül. A hívő ember számára mindez evi-

128
dens. A kétségek között ingadozóban is ott bujkál a kérdés:
hátha mégis így van? Közeledni érezve a véget, még a híre-
sen ateista Voltaire is meggyónt, és felvette az utolsó kene-
tet. Ennek nincs kockázata. Az elmulasztásnak van. Ezért
mondja Diderot, hogy csak tisztességes embernek szabad-
na megengedni, hogy ateista legyen. Mert ő a paradicsomi
jutalmakról mond le. A gazember mindig szívesen istenta-
gadó, mert ő a büntetésektől, a pokol tüzétől menekül.
Izashan is belátta, hogy az ember számára minden rossz
közül az érthetetlen és értelmetlen szenvedés a legelfogad-
hatatlanabb. Ítélkezést és bűnösséget sejt mögötte.

Jaj, szeressetek szilajon,

hessentsétek el nagy bajom!
Eszméim közt, mint a majom
a rácsok közt le és föl,
vicsorgok és ugrándozom,
mert semmit nem hiszek s nagyon
félek a büntetéstől.

– írta József Attila.

Vallásos forrásokból származik az a megállapítás is, hogy

a szenvedés nemesíti az ember lelkét. Izashan ezt már
nem hitte el. E téren évezredes tapasztalatokkal, in vivo
társadalmi méretű kísérletekkel rendelkezünk. A szenve-
dés léleknemesítő hatása soha sehol nem volt bizonyítható,
bár e feltételezést nyilván az a cél vezette, hogy növeljék
a fájdalom tűrőképességét. Arra viszont vannak bizonyíté-
kok, hogy a szenvedés gonosz, agresszív indulatok létreho-
zója lehet.
Ennyit a vallásról. Ám a jelenlegi orvosi attitűd ebben a
mai, legelterjedtebb formájában vitatható. Eszerint az or-
vosi hivatás legfontosabb célja a gyógyítás, az életfunkci-
ók minél hosszabb ideig tartó megőrzése. Izashan fennen
hirdette, hogy alapvető tévedés, miszerinta betegek életét
bármi áron meg kell hosszabbítani!

129
 Amíg az Isten, mint totalitás egyszerre büntető és jutal-
mazó hatalom, az orvosi hivatás fogalmából hiányzik min-
den rossz okozása, mint végcél. A szenvedés előidézése
csak bűntudattal kelletlenül alkalmazott eszköz lehet vala-
milyen pozitív cél, a gyógyulás elérésére. Ezért, ha Isten
nem állna kívül az emberi erkölcsi világrenden, akkor az
orvost – aki szakmája lényegét tekintve nem akar nevelni,
oktatni, erkölcsileg fejleszteni – magasabb moralitás képvi-
selőjének tarthatnánk.
Az orvosi hivatás gyakorlásának egyedül elfogadható mo-
tívuma és indítéka a szenvedések csillapítása. Ha ez való-
ban így lenne, megszűnne a betegek félelme az orvostól, az
orvosi beavatkozásoktól. Az Istenfélelem mellől eltűnne a
ma még erősen burjánzó orvosfélelem. Még a fogorvostól
sem tartana senki.

Az orvoslás öt alaptörvénye így alakulna:

1. Szüntesd meg a betegek minden testi és lelki

szenvedését.
Ezért vagy a Földön!

2. Ha mindent – maradékok nélkül – megtettél

a szenvedések csillapítására, akkor
megpróbálhatod meggyógyítani őket.
3. Ha gyógyítanod nem sikerül, akkor biztosíts
számukra élhető életet, kín és megalázottság
nélkül. Senkit nincs jogod az élet
meghosszabbítása érdekében –
az ő beleegyezése nélkül – szenvedésre ítélned.
Sohase felejtsd el: nincs nagyobb támadás az
emberi méltóság ellen, mint a betegség.

4. Mindezek után foglalkozhatsz a megelőzés

kérdéseivel. Az egészségügyi felvilágosítással,
életmód-tanácsadással.

130
 5. Nincs jogod a gyógyíthatatlan beteget
munkád selejtjének tekinteni, és külön
gondozó szervezeteknek átadnod. Vagyis nem
hagyhatod őt magára, vele kell maradnod
a végső pillanatig.

Az orvosi szempontoknál Izashant jobban érdekelte a

fájdalomérzékelés lélektana. Úgy ítélte meg, hogy talán ez
a legfurcsábban viselkedő élmény, lelki jelenség.
Először is nincs egzakt, tudatosan felidézhető em-
lékezés a fájdalomra. Az emberi lélek védi magát a
megrázkódtatások újraélésétől, ezért emlékezetében csak
elnagyolt ténymegállapítás, valamilyen elvont tartalom
helyettesíti a „nagyon fájt”, átélt fájdalom felidézését
a maga valóságában. Ugyanakkor, amikor a vegetatív
fájdalomemlékezés nyomai igenis kimutathatók. A szervi
működések paraméterei jeleznek a közeledő fájdalom ve-
szélyére. A konkrét fájdalomemlékezés hiánya – talán a leg-
erősebb elhárítás – teszi lehetővé erős fájdalommal járó
helyzetek újravállalását.
A fájdalomemlékezést, úgy tűnik, a szorongás helyette-
síti.
A fájdalomtól való erős – néha indokolatlan intenzitású –
félelemmel számolni kell a beteg viselkedésének megérté-
séhez.

Ezt a félelmet sok beteg megalázó jellege miatt hajla-

mos disszimulálni, letagadni. Inkább mutatkozik felelőtlen-
nek, feledékenynek, jövőjével mit sem törődőnek, mintsem
gyávának.
A fájdalmat nem lehet megszokni. Nincs adaptáció
fájdalmas helyzetekre. A szenvedéssel járó helyzetet min-
dig újra meg újra vállalni kell. Inkább tapasztalható foko-
zott intolerancia, romló tűrőképesség kialakulása az ismét-
lődő fájdalmakkal szemben.

131
 Betegek – legtöbbször gyerekek – spontán akciója, hogy
önmaguknak nagyobb fájdalmat okozva védekeznek a ki-
sebb ellen. Például kezükbe harapnak, csípik magukat stb.
Nem biztos, hogy ennek fiziológiai motivációja teljesen
tisztázott.
Ugyancsak kérdéses, hogy a fájdalom megélésének utó-
lagos lekicsinylése nem része-e az elhárító mechanizmus-
nak: „nem is fájt annyira, amennyire elképzeltem”.
A fájdalom toleranciaküszöbe individuálisan annyira
széleskörűen szórt, hogy nem lehet rá sztenderdet kidol-
gozni.

132
 Fehérek között egy európai?

Thomas Mann a két világháború között többször tartott

előadást Magyarországon. József Attila Thomas Mann üd-
vözlése című versében köszöntötte. Arról írt, hogy olyanok
is eljönnek, akik nem tudnak németül:

Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen

néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.

Izashan törte a fejét. Költői játék? Vagy halálosan komoly

megkülönböztetés? Végül azt gondolta, hogy a fehér em-
bernek ez az európai mutációja már évezredekkel ezelőtt
létezett. Első hiteles képviselője, akiről tudunk, görög volt,
filozófus és Szókratésznek hívták.
Miért tartotta Szókratészt európainak? Mert daimonion-
ja volt. Tudomása szerint daimonion-nak egy család vagy
nemzetség istenét nevezték. Elkülönül a közistenektől.
Szókratész daimo-nionja egyszemélyes magánisten volt.
Egy belső hang, ami időnként csak őhozzá szólt, csak ő hal-
lotta a hangját. Ez a daimonion mindig lebeszélte valami-
ről, de nem beszélte rá soha semmire. Ma valószínűleg ski-
zofrénnek tartanák Szókratészt, ha ilyen belső hangokról
számolna be.

A teremtés óta a fehér ember mindig egyértelművé

akarja tenni önmagát és az életét. Hiszen Isten is mindig
egyértelműségre törekszik, ami-kor elválasztja az eget a
földtől, a szárazat a víztől, a sötétséget a világosságtól, a jót
a rossztól. Vagy amikor megtiltja az állati és a növényi fonal
egybeszövését, a tejes és a húsos ételek összekeverését. A
fehér ember elfojtja mindazt, ami nem fér bele egyértelmű
szerepébe. Ezért lett a neurózis a fehér ember népbetegsé-

133
ge. Mert a lélek tele van ellentmondó és összeegyeztethe-
tetlen vágyakkal és igényekkel. Hűséget akar, de izgalmas
kalandokat is. Gazdag akar lenni és becsületes, de ugyan-
akkor Krisztus követője is, aki mindenét a szegényeknek
adja. Teve létére át akar menni a tű fokán. Realista és misz-
tikus akar lenni egyszerre, üzletember és jógamester. Mind
e helyett csak neurotikus lesz.
Az európaiság azt jelenti, hogy valaki tudatosan vállalja
saját ellentmondásait, érzelmeinek ambivalenciáját, sőt
polivalenciáját. S ez a vállalás létrehozza halálig tartó belső
küzdelmeit. Küzdelmet a benne élő világosság és sötétség
között, a természeti és a szociális motívumok között, Isten
és az ördög között, a pszichoanalízis nyelvén az ösztön-én
és a felettes-én között.
Az európai embert Izashan drámai lénynek nevezte.
Drámája örök harc önmagával, győzelmek és bukások soro-
zata, megoldott és újra feltámadó belső konfliktusok.
A nyárspolgár ezt hallva rosszul lesz. Az ember útkere-
sésében, vívódásaiban, válságaiban betegséget lát. Eszmé-
nye a lelki béke és harmónia, a kiegyensúlyozottság és a
derült kedély. Minden egyének közötti és belső lelki konf-
liktust kórosnak lát. A betegséget pedig gyógyítani kell.
A gyógyítás eszköze lehet a gyógyszer, a kondicionálás, a
pszichoterápia. Ez a szemlélet megoldandó szörnyűségként
értékeli, ha egy gyereknek konfliktusa van a tanáraival,
társaival, családjával. Mindez súlyosan zavarja elsősorban
didaktikus céljai megvalósításában. Már régen elfelejtette
– talán soha nem is tudta –, hogy a karakter konfliktusokon-
keresztül kovácsolódik ki. S ha a lelki „gyógyítás” hatására
a gyerekből egy minden környezetbe harmonikusan beil-
leszkedő, konfliktusoktól mentes lény lesz, a nagy mű ké-
szen van: újabb karakterdefekt ember kezdi rontani a világ
levegőjét. Ideállá válik a totális adaptáltság, minden hely-
zet örökös elfogadása, a soha konfliktusokba nem keveredő
ember.

134
 Ez a tökéletes adaptáltság nemcsak a karakterfejlő-
dést rombolja, hanem elsorvasztja a kreativitást is. Ugyan-
is az alkotás, az újat, jobbat keresés mindig oppozíció-
val, a meglévő elleni lázadással kezdődik. A kelet-európai
pedagógiában pedig mélyen gyökeret vert és a mai napig
érvényesül a konfliktusok nélküli ember ideálja. Ez az esz-
mény tökéletesen megfelelt a totális politikai rendszerek-
nek, amelyek a század folyamán újra meg újra visszatértek,
legutóbb közel fél évszázadig fennállottak.
Az angolszász-skandináv típusú iskolai oktatás más
úton járt. Nem csak didaktikus intézménynek definiálta
önmagát. Elsődleges szempontja a személyiségfejlesz-
tés és a jellemnevelés volt. Szabad teret nyitott az
individualitásnak, respektálta az egyéni fejlődés „pat-
tern”-jét. Elsősorban nem arra figyelt, hogy miben rossz,
kudarcos a gyerek, hanem arra, hogy miben jó, tehetséges,
sikeres. Izashan visszaemlékezett, hogy a gimnáziumban
mennyi kínt, félelmet jelentett számára minden matemati-
kaóra, ahol ő kipécézett és a tanárok által is gúnyolt és bé-
na volt. S ezt nem ellensúlyozta nyilvánvaló irodalmi, tör-
ténelmi és nyelvtehetsége. Azonban jelenleg az tapasztal-
ható, hogy – néhány elit iskola kivételével – a szabad szel-
lemű, liberális nevelés vadhajtásai szaporodtak el. Az isko-
lai zabolátlan magatartás, a tanárokkal való kritikátlan vi-
szony, a durva stílus, a tettleges agresszivitás, a drogérin-
tettség bizonyítja, hogy a liberális pedagógia is válságba
került. Nem tudta megvalósítani, hogy a gyerekek nevelé-
sében elengedhetetlen külső irányítás és fegyelmezés belső
fegyelemmé és szociálisan motivált szuverenitássá fejlőd-
jön. Pedig talán ez a pedagógiai folyamat lényege! Tehát az
európaivá nevelés szempontjából mindkét nevelési irányzat
– a tekintélyelvű és a liberális – sikertelennek bizonyult.
Izashan néha kétségbeesett azon, hogy mennyire az
európaiság reménytelenségét bizonyítja a 20. század. Egyik
feljegyzése így szól:

135
 A totális rendszerek, emberek uniformizálása, esz-
mék, életformák és politikai vezetők mitizálása, a ter-
rorizmus politikai eszközzé válása, az olcsó miszti-
ka csábítása, vagy napjainkban az elkerülhetetlen és
szükségszerű globalizáció az európai szellemmel va-
ló leszámolást jelenti. Ez a vereség ma véglegesnek
tűnik. S abban a pillanatban, amikor a szomorúság dep-
ressziónak minősül, az útkeresést identitászavarnak
tartják, az entuziazmust infantilizmusként értékelik, és
a pszichopatológia kompetenciájába utalják – a fehér
ember kivetette magából az európaiság maradékát is.

Izashannak megkönnyebbülést okozott, amikor Jung kor-

holta kollégáit, hogy minden depressziót és neurózist egyé-
ni pszichés zavarként kezelnek. Szerinte időnként bőven
van reális oka annak, hogy valaki rosszul érezze magát a
bőrében. Számos esetben az ember – Thomas Mann szava-
ival – magára veszi a világ bűneit. Jobb lenne nemcsak őt
gyógyítani, hanem a problémái megoldására régóta képte-
len európai kultúrát, és a megbetegítő társadalmi viszonyo-
kat, amelyeket létrehozott.

136
 Kerüld a visszhangot!

Izashant mélyen elgondolkoztatta két sor, amit Balázs

Béla darabjában, a Fekete Korsóban olvasott:

Vigyázzon az élő halottakat hívni,

vigyázzon!
Visszhangos a halál, és hívja a hívót.

A darabban a főhős megpróbálja szerelmét visszaidézni

a halálból az életbe.
Ugyanebben az időben meghalt Izashan kutyája, aki
a „Doktor Úr” névre hallgatott. Sokan röhögtek Izasha-
non, amikor például vendégségben a pamlagra ugró kutyát
nevelte: Ezt nem vártam magától, Doktor Úr! Magázták
egymást. Tizennégy évig éltek együtt – mint Izashan
megállapította – „töretlen szeretetben”. Az egyetlen lény
volt a Földön, akivel hátsó szándékok és minden megingás
nélkül szerettük egymást, düheinkkel, utálatosságainkkal
együtt – jegyezte fel. Egyszer barátainak arról mesélt, hogy
miképpen beszélgetnek. Nagy és tartós csendben és nyu-
galomban, egymás közelében kell heverni vagy ülni. Ak-
kor erősen kell koncentrálni a kérdésre. És ugyanilyen
koncentráltan várni a választ, ami gondolataink között meg-
jelenik. Egyszer azt kérdezte tőle:
– Fél a haláltól?
– Csak az erőszakos halál fájdalmától – felelte egy idő
után. Különben nem félek.
És eljött az idő. Doktor úr nagyon beteg volt, a szíve, a
mája, a veséje, az ízületei – minden rosz-szul működött már.
Az utolsó napon Izashan úgy látta, hogy szenvedni kezd.
Akkor erősen magába mélyedt, és azt kérte az egyik segí-
tőjétől: Most engedd el őt! Most! És Doktor Úr negyedóra
múltán békésen feküdt az oldalán. A szája is csak egy csöp-
pet nyílt ki. Halott volt.

137
 Az utolsó percekben rábízták egymást a Halhatatlan Is-
tenekre, hogy Doktor Urat most, Izashant majd később se-
gítsék útján az Örök Vadászmezők felé.
Izashan elnézte egy darabig útra kelt barátját. Lehetsé-
ges-e, hogy élet és halál peremét átlépve, nem üzent sem-
mit? De csend volt. Doktor úr hajnalban indult el. S az üze-
net csak a nap folyamán érkezett el Izashanhoz.
Nefélj! Isten nincsen. Csak Világosság van. A Semmi ra-
gyog körülöttem.
Izashan kezdte megérteni az üzenet lényegét. Amikor az
Édenben az ember lemondott halhatatlan asztrális testéről,
és az halandó fizikai testté változott, akkor sötétült el kö-
rülötte a világ. És testi szemével már csak a világegyetem
végtelen feketeségét, sötétségét látta. Ez volt a kiűzetés a
paradicsomból. Ám ha meghal, s elválik a testétől, újra látja
a ragyogást, a Világegyetem örök fényét.
De katonai rendbe sorolt különböző szellemi rangú lé-
nyek, legfölül a Főparancsnokkal, nincsenek sehol. Ostoba
emberi képzelgés.
És Izashan végre megnyugodott. Megjött a felelet. Ha
nincs Isten, akkor Sátán sincsen, Égi Kar, Mennyország és
Pokol sincsen, csak az Üresség múlhatatlan Világossága ve-
szi körül azokat, akik a Földön éltek egykor. (Vannak, akik
ezt a világosságot Isten emlékezetének nevezik. De Izashan
erre csak a vállát vonogatta.)
Az önmagának feltett kérdés az volt, hogy mindezt miért
egy állattól kell megtudnia?
A Bibliát nézte. A prédikátor Salamon könyvében ezt ol-
vasta:
Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan állatnak vé-
géhez, és egyenlő végük van azoknak: amint meghal az
egyik, úgy meghal a másik is, és ugyanazon egy lélek van
mindenikben. És az embernek nagyobb méltósága nincs az
oktalan állatoknál, mert minden hiábavalóság.
Mindenik ugyanazon egy helyre megy, mindenik a porból
való, és mindenik porrá lesz.

138
 Vajon kicsoda vette az ember eszébe az ember lelkét,
hogy felmegy-e, és az oktalan állat lelkét, hogy a föld alá
megy-e?
Izashan az állatokat áldozati lényeknek látta, akik
magukra vették az emberek olyan tulajdonságait, ame-
lyek fejlődésüket akadályozták,és lemondva saját útjuk
végigjárásáról, átadtak olyanokat, amelyekre az emberek-
nek szükségük volt. Ezért minden vallásban elszörnyedt a
véres áldozatoktól.
Izashan elment egy paphoz, azzal, hogy gyónni akar. S
ezt gyónta:
Vallom neked, szent atyám, és rajtad keresztül Isten-
nek, hogy nem hiszek benne. Nem hiszek a halál, a be-
tegség, a teremtmények tönkretevésének kegyetlen Istené-
ben. Nem hiszek sem jutalmazó, sem büntető erődben, sem
sorsformáló akaratodban. Hiúnak látlak, bosszúállónak,
hatalmával visszaélőnek, amit embertől sem fogadok el,
nemhogy egy magas szellemi lénytől. A Doktor Úr és Én le-
dobtuk a bilincseidet, és szabadok vagyunk!
A pap csak ekkor bírt megszólalni:
– Megőrültél, kedves fiam?
De a Doktor Úr és Izashan akkor már messze jártak.
Izashan sokat töprengett azon, hogy ezzel a gyónásával
megátkozta-e Istent.
Végül is úgy döntött, hogy nem átkozta meg, csak kilépett
Isten követelései és korlátai közül.
Az átkozást önmagában is visszhangosnak találta, vagy
ahogy ma mondják, bumeráng pályájúnak, néha képes
ugyan hatni – attól függően, hogy ki az, aki mondja –, de
vissza is száll az átkozó fejére. Izashan életében egyszer,
féktelen dühében megátkozott valakit, rontást küldött rá,
de nagyon megbánta, mert nem volt képes visszavonni. Ak-
kor már az átok önálló életet élt. Beteljesítette önmagát,
de Izashant sem kímélte: mindketten nagyon rosszul jártak.
Bosszúátok volt, amitől különösen óvakodni kell. Sokszor
nem vitatható a bosszú szándékának az igazságossága, de
mégsem szabad megállni. A bosszú az enyém! – mondja az

139
Úr. És nem véletlenül. Mert – mint már volt szó róla – hatal-
mat adott ugyan az embernek a világ minden lénye felett,
de ember felett nem!
Az átok ellentéte az áldás. Valami jó kívánása, küldése.
De kompetens helyről kell származnia ahhoz, hogy hasson.
Azonban meg kell különböztetni, hogy valaki személyében
áldott-e, vagy áldás? Az áldott ember sok jót kap az élettől.
De az, aki maga lett áldás, sok jót hoz azoknak az embe-
reknek, akikkel kapcsolatban van. A biblikus őspélda Jákob,
aki felvirágoztatja apósa, Lábán gazdaságát. Jákob nem-
csak áldott, hanem ő maga is áldás. Vagyis az ember, aki
maga is áldás, ugyancsak „visszhangos”, áldást hív.
Ám a visszhangosság sok volt Izashannak. Néha ar-
ról a csodáról képzelődött, hogy a bíborosi konklávé, kö-
zös látomás alapján őt választja meg pápának, Krisztus
földi helytartójának. Végigviszik a papi fogadalmakon, a
ranglistán, és eljön a nagy nap. Ám amikor a rangidős bí-
boros fejére akarja helyezni a pápai mitrát, s belekezdene
az ősi szavakba:
Et tibi dabo claves regni caelorum… És neked adom a
Mennyei Királyság kulcsait, s amit te feloldasz a Földön,
oldva lesz a mennyekben is, s amit te megkötsz a Földön,
kötve lesz a mennyekben is…
– akkor Izashan kitépi magát a bíborosok gyűrűjéből, és
futva menekül. Ekkora hatalmat nem bír elviselni! Nem!
Hiába olvasott Nagy Gergely pápáról, akivel tizenöt évi ve-
zeklés után ugyanez megtörtént, s amikor pápává avatták,
első mondata vérfertőző apjának és anyjának szólt: Drága
szüleim! Én feloldozlak titeket.
Mit jelent mindez? Azt, hogy Izashan, ha nem is lett
Buddha követője, de nagyon közel került hozzá. Nem hitt az
antropomorf Istenben, sem a mennyei hierarchiáknak ne-
vezett hadseregben, de hitt az emberben. Hitt abban, hogy
a Teremtő nem lehet gonosz és kegyetlen, s hitt abban,
hogy a nyúlfarknyi emberéletből nem fakadhatnak végte-
len következmények, sem az elkárhozás, sem az üdvözü-
lés formájában. Az igazságosságban hitt tehát, és az ember

140
szellemi-erkölcsi fejlődésének vagy romlásának lehetőségé-
ben. S ebben az értelemben az ember szabad választásának
szabadságában, amit semmiféle ítélet, jutalom, vagy bünte-
tés nem követ, hanem csakis oksági következmények.

141
 Várt és váratlan látogatások

Ez a fejezet gondokat okozott nekem. Hitemtől függetle-

nül kénytelen vagyok írni Izashan látogatóiról, akikről soha
nem írt egy sort sem, de mindig elmesélte nekem az élmé-
nyeit. Gyakran fűzte hozzá azt a megjegyzést, hogy gondolj,
amit akarsz, egy tanúra szükségem van. De hát miről tanús-
kodhattam volna? Arról, hogy döbbenetes valósághűséggel
mesélt el valószínűtlen szellemi kalandokat?
Arról, hogy ez számomra mégis feladat, Szerb Antal Utas
és holdvilág című regénye győzött meg, ahol a főhős, Tamás
jellemzésekor egy jósnő azt is mondja: Halottak látogatják.

1.

Az első halott, aki meglátogatta Izashant, a pszichoanali-

tikusa volt, majd a legjobb barátja lett, s akit a haláláig elkí-
sért. Már az első találkozásuk is különös volt. Társaságban
ismerték meg egymást. Izashannak kezdetben nem volt túl
rokonszenves az apró termetű, kissé nyávogva beszélő öre-
gasz-szony, de igen érdekes témák kerültek szóba közöttük.
Valahogy egyiküknek sem akarózott korán elmenni. Végül
– amikor a ház asszonya kikísérte az előttük távozó utolsó
vendéget, és kettesben maradtak – az öregasszony hirtelen
rákérdezett, miben lehetek segítségére? Meglepő és szin-
te értelmetlen kérdés volt. Ám még meglepőbb volt Izas-
han számára a saját válasza. Mert nem szándékosan mond-
ta, amit mondott. Mintha valaki megszólalt volna belőle, a
hangja is idegen volt: vállaljon el analízisre! Ezt a hangot
akkor hallotta először életében, és később is csak nagyon
ritkán. Megrémülve nézett a nő arcába, aki megkérdezte:
mi baja van? Depressziós? De Izashan nem bírt megszólal-
ni. Az öregasszony mosolygott.
– Jobb is, ha nálam beszéljük meg.

142
 És egy címet mondott meg egy időpontot.
Az analízis befejezése után jó barátok lettek. Ha nincs
közöttük ekkora korkülönbség, biztosan nagy szerelem lob-
bant volna fel közöttük. Azután jött a rák, és az ana-
litikusnő nem operáltatta meg magát, mert a műtétet
megcsonkításnak érezte. Amikor már haldoklott, egyszer
Izashan volt a szobájában. Azt hitte, alszik, hiszen már mor-
fint kapott. De egyszer csak megszólalt:
– Ki van itt?
– Én, Izashan.
– Sokáig tart még?
– Nem tudom – felelte tétován Izashan.
– Nem baj, mert idebent minden rendben van. – És vissza-
fordult a fal felé.
Ő látogatta meg Izashant néhány nappal a halála után.
Izashan ezt abszurdumnak érezte, hiszen az indiai tanítás
szerint még el sem kezdődhetett az eltelt élet újraélésének
az időszaka. Mégis ő volt.
– Mi van most magával? – kérdezte félve Izashan.
– Ideát minden sokkal világosabb és határozottabb –
válaszolta.
És ez volt az egész. Soha többé nem jelentkezett. Nagyon
messzire távozhatott. De úgy látszik, Izashannak jelt akart
adni. Talán arról, hogy van a létnek folytatása, és ott már
tisztán lát, nem „tükör által homályosan”, ahogy az apostol
kifejezi magát.

2.

A második váratlan látogató nagyon is élő volt, egy szí-

nésznő. Az a bizonyos „toljuk le a bugyit” szövegű. Legalább
másfél évtized telt el azóta. Izashan egy este bennmaradt a
munkahelyén. Nem volt még kedve hazamenni a zimankós

143
télben, fáradt volt, olvasgatott. Kopogtak, és bejött ez az
egykori nő, kissé megviseltebben, de még mindig nagyon
jól nézett ki, elegáns volt.
– Erre jártam. Láttam, világos az ablakod. Hogy vagy?
S Izashan, önmagán is csodálkozva, mintha néhány nap-
ja találkoztak volna, panaszkodni kezdett. Maga sem tud-
ta pontosan, mire. Valahogy ömleni kezdett belőle a szó,
rezignált, szomorú szavak a munkájáról, a magányáról, ter-
mészetesen a politikáról is, a pénztelenségéről, a világról,
amibe véletlenül beleszületett. Valami olyasmit is mondott,
hogy nem zárható ki: ez a bolygó a kozmosz elmeintézete,
ide inkarnálódnak azok, akik más égitesteken csődöt mond-
tak. Tehát ő is őrült, mint mindenki. De azért nehéz elviselni
egymást, téveszméikkel, abszurd cselekvéseikkel, az üres
egekbe képzelt ostoba feltételezéseikkel együtt.
A színésznő némán hallgatta. S amikor Izashan kifulladt,
és elszégyellte magát, kis csend után megszólalt.
– Nehezen cipeled a keresztedet? Vigyázz, Izashan! Tu-
dod, van egy legenda, talán ezt kellett annyi idő után elhoz-
nom neked.

Amikor Krisztus urunk Szent Péterrel a Földön járt, bi-

zony lihegtek a keresztjük súlya alatt. Péter azt mondta:
– Túl nehéz nekem az én keresztem, Uram. Lefűrészelek
belőle egy darabot.
– Ne tedd, Péter! – mondta az Úr. De Péter mégis meg-
tette.
Egy idő után Péter megint panaszkodni kezdett.
– Még mindig nem bírom el a keresztem súlyát. Levágok
belőle még egy kis darabot.
– Ne tedd!
De Péter megint megrövidítette a keresztjét.
Alkonyodott. Farkasfalka eredt a nyomukba. Szakadék-
hoz értek. Krisztus átfektette rajta a keresztjét és átment.
De Péteré nem ért át.

144
 A rá következő nagy csendben Izashan már csak az ajtó
csapódását hallotta. A követ elment.

3.

Párizsban Izashan az autójával ment valahová. A széles

sugárút egy térbe torkollott. Akkor hirtelen nagyon furcsa,
nagyon finom melegség vette körül. Semmi kétsége nem
volt, hogy ez a már évek óta halott apja szeretete. Bele-
simult. S amikor lassan szétoszlott ez a melegség, boldog
gyerekként vezetett tovább.

4.

Volt egy tanárnője, akit nagyon szeretett. Azután éve-

kig nem látták egymást. Ám egy napon telefont kapott,
hogy éjjel álmában meghalt. Izashan igazán meggyászolta.
A következő éjjelen nemigen tudott aludni, csak fetrengett
az ágyban. S egyszerre meglátta a tanárnőt, úgy, ahogy
diákként ismerte. Riadt volt és tanácstalan. Izashant kér-
dezte: Nem tudja, hogy mi történt velem? – Meg tetszett
halni – válaszolt Izashan esetlenül. De mintha a tanárnő
nem hallotta vagy nem értette volna. Újra meg újra meg-
kérdezte. Aztán kétségbeesetten eltávolodott.
Izashan kiugrott az ágyból, idegességében és
szorongásában rágyújtott, és megpróbálta követni a tekin-
tetével. De nem látott semmit. Többé nem jelent meg.

145
 5.

Hangsúlyozni kell, hogy Izashannak rendszeres kapcso-

lata maradt fenn halott anyjával. Anyja halála után egy évig
nem történt semmi. Náluk az volt a szokás, hogy az év utol-
só napján éjfélig mindig anyjánál voltak, ott is vacsoráztak,
s azután mentek bulizni.
A mamának rossz halála volt, tele szenvedéssel és szin-
te megközelíthetetlen magánnyal. Reggel látta utoljára, és
hazaérkezése után néhány perccel telefonáltak, hogy meg-
halt. Visszarohant a kórházba. Még az ágyában feküdt, hol-
tan. Sokáig nézte. Azután a prof. behívta magához.
– Most nagyon rossz neked?
– Igen.
– Ne aggódj. Idővel még sokkal rosszabb lesz.
Anyja távozása után nem maradtak otthon, hanem az el-
jövendő év köszöntésére Athénbe utaztak.
Furcsa, szédült éjszaka volt, annak ellenére, hogy Izas-
han szinte soha nem ivott szeszt. Mániája volt, hogy ép
tudattal akarja végigélni életének eseményeit. Érdektelen
társaságra találtak, velük voltak hajnalig, de Izashan gon-
dolatai szétrepültek a világűrbe, amiről csak annyit tudott,
hogy a legsötétebb fekete, abszolút hideg és végtelen.
Visszatérve a szállodába, lefeküdtek. De Izashan nem
tudott elaludni. Valami feszültség fokozódott benne,
aztán olyan érzése lett, mintha erős diszharmónia, talán
tusakodás zajlana a háttérben, s azután meglátta az anyját.
Ujjongás töltötte el.
Micsoda erő van benned, hogy átjöttél. Mennyi
elszántság. Úristen, milyen nagyszerű életed lesz, ha új-
ra megszületsz! Gondolatban ezt mondta Izashan. De any-
ja csak mosolygott. Akkor mintha valaki ellökdöste volna a
mamát, és egy másik halott nő idegen arca meredt rá. Erő-
szakosan egy lakáscímet ismételgetett. Oda menj el. Mondd

146
el nekik, hogy találkoztál velem. Izashan anyja lassan félre-
húzódott a sugárzó agresszivitás elől. Aztán eltűntek. Izas-
hant rázta a dühroham. De azután lassan belátta, hogy
ez nagyon fontos elintézetlen maradék lehet egy új halott
számára. Néhány hét múlva rászánta magát, és rossz ér-
zésekkel, némi félelemmel elment a pontosan megadott
címre. A házat már lebontották. Csak üres telket talált,
téglamaradványokkal. Töprengett, hogy mikor bonthatták
le, hogy a halott nő mikor ment el a Földről, tudhatott-e ró-
la? Azután úgy döntött, hogy nem fog kérdezősködni. De az
anyjával a kapcsolat létrejött.

6.

És megmaradt húsz éven át. Állandó kapcsolat volt. Nem

kellett hozzá semmi áhítat, semmi ima, semmi meditáció.
Izashan mamája egyszerűen és közvetlenül megszólítható
volt a fia részéről, s a legtöbbször azonnal felelt. Azért leg-
többször, mert nagyritkán voltak olyan periódusok, amikor
anyja mintha visszahúzódott volna. Mint Izashan fogalmaz-
ta: „nyilván más dolga is volt”, de közelsége akkor is érez-
hető maradt.
Csak Izashan beszélt hozzá, legtöbbször gondolatban, de
néha hangosan is. Anyja válasza az érezhető megértésben
volt. És a segítésben. Izashan soha nem kért tőle komo-
lyan olyasmit, amiről úgy gondolta, hogy egy halott részé-
ről teljesíthetetlen, egyrészt, mert túlnő a kompetenciáján,
másrészt, mert nincsen teste. Mellesleg ezért nem hitt soha
a spiritisztáknak, mert fotózták az úgynevezett kísértete-
ket, és testi hatásokat, kopogást, bútorok elmozdítását stb.
tulajdonítottak nekik. Izashan azt sem hitte el, hogy azokból
lesznek a kísértetek, akiknek nehéz, gyötrelmes, váratlan
vagy értelmetlen haláluk volt. Azt gondolta, hogy aki meg-
halt, eltelt életét újra meg újra, más és más nézőpontból,
többször végigéli és vizsgálja, majd a Földtől távolodva el-

147
jut a Hófehér Kékségig. Végtelen tónak is láthatja, amibe
egész lényével bele kellene oldódnia. Ez az Én-feladás ri-
asztó is lehet, ha valaki bizonytalan abban, hogy a túlsó par-
ton megint önmagára talál. Ezért nem folytatja útját, ha-
nem tétován ott marad, a teljes élet és a teljes halál között.
Talán ők azok, akik visszavágynak a Földre. Ők azok, akiket
meg lehet idézni. De ennek az ottmaradásnak a félelmen
kívül más oka is lehet. Elsősorban a nehéz veretű, el nem
múló szeretet. Vagyis az időleges önfeláldozás azért, hogy
a közelében maradhasson valakinek, aki nagyon fontos a
számára. Anyjáról is ezt gondolta.
Amit időnként kért tőle, az mindig szellemi jellegű volt,
főleg a ráérzésekben, felismerésekben segítette. A tárgyi
világban gyakran abban nyilvánult meg segítő szándéka,
hogy Izashan mulatságosan és gyanús gyorsasággal talált
meg például egy könyvet, feljegyzést, amiről fogalma sem
volt, hogy merre lehet, és egyszer csak a kezébe került. És
néha, amikor feltört a depressziója, vagy valamilyen beteg-
ség következtében rosszullét fenyegette, önmaga számára
is meglepően, jobb lelkiállapotba került, toleranciája meg-
erősödött. Azt tapasztalta, hogy érzelmileg állandóan volt
egy nyitott kapuja anyja felé. A haragja, a szeretete, a kö-
zönye mindig ezen keresztül áradt.
Apját ritkán szólította. Általában csak akkor, ha nagyon
komoly bajban, vagy rendkívül rossz lelkiállapotban volt:
– Apa, nem tudod, miért nem vágom még haza magam?

7.

Izashan egyszer elment egy nagy nemzetközi

könyvvásárra. A hatalmas forgatagban feltűnt neki egy em-
ber. Körös-körül mindenki jólöltözött volt, mosolygó szí-
nészek, sztárok, írók, politikusok és feleségeik dedikálták

148
könyveiket, utóbbiak inkább szakácskönyveket, hiszen köz-
tudott, hogy minden nagy ember felesége kitűnően süt és
főz.
Ám ez a bizonyos ember kopott volt, sőt szegényes –
„sundig”, ahogy Izashan gyerekkorában mondták. A földön
ült, hátát a ház falának vetve, és érdeklődéssel nézegetett
körül. Szemmel láthatóan mulattatta a kavargó nyüzsgés.
Izashan megállt mellette, és nézte. Maga sem tudta, miért.
De az ember ezt hamar észrevette, és mosolyogva szólt:
– Mit lát rajtam?
– Valami furcsát – válaszolta Izashan –, de nem tudom
hová tenni. Miért ül a földön?
– Mert így a legkényelmesebb.
– Ki maga?
– Rahula vagyok – mondta az idegen furcsa angol kiej-
téssel.
– Rahula? – ismételte Izashan – De hiszen ő…
– Buddha egykori fia – fejezte be a földön kuporgó.
– Ezt a nevet vette fel?
– Nem. Én vagyok az.
„Megint egy bolond került az utamba” – gondolta Izas-
han. „Őrület, hogy mindig rám találnak… vagy én találok
rájuk.” De folytatta a beszélgetést.
– Hogyhogy maga az?
– Én vagyok Buddha fia. Az edény, ami akkoriban tele
volt piszkos vízzel, amit hiába öntöttem ki magamból, apám
nem akart inni belőle.
– Szóval olvasta a legendát.
– Nem. Megéltem.
– Ebből most már semmit sem értek.
– Nem hallott még arról, hogy emberek néha újrateste-
sülnek a megtisztulásukért?
– A lélekvándorlásról?
– Nem. Az újratestesülésről.
– Mi a különbség?
– Ha meghív egy teára, elmondom.
És elmondta.

149
 Később Izashan próbálta összeszedni, amit elmondott.
Azt, hogy az embernek nincs lelke. Tehát vándorolni se tud.
De a gondolatai, érzései, cselekedetei azok energiakvantu-
mok. Tehát mindig megmaradnak, soha nem vesznek el. És
összeállhatnak megint egy emberré.
– Ugyanazzá? – kérdezte Izashan.
– Részben mássá, hiszen a Köztes Létben változások tör-
ténhetnek.
– Ezt maga elhiszi?
– Miért ne hinnék apámnak? Ő a gyertyával példálózott.
Vajon a következő esti láng ugyanaz-e, mint amit reggel el-
fújtam? Mert egyéb vál-tozás nincs. A csésze, az olaj, a ka-
nóc mind ugyanaz.
S amíg Izashan elgondolkozott, Rahula bólintva elkö-
szönt, és egy pillanat alatt eltűnt a tömegben.

150
 Izashan átlép a szakadékon

Néhány barátom, akiknek megmutattam a kéziratot,

egyértelműnek tartotta, hogy Izashan én vagyok. Ezt a fel-
tevést a leghatározottabban el kell utasítanom. Nem aka-
rom tagadni, és nem is tagadhatom, hogy több gondolatom
és kétségem belekerült a könyvbe. De hát melyik író tudja
ezt kikerülni? Ám Izashan tőlem független ember volt. Igaz,
életünk egy szakaszában szoros barátságban voltunk.
Így hát – eredeti szándékom ellenére – közlöm Izashan
személyi adatait. Először is: Izashan számomra ismeretlen
eredetű név. Szülei szólították így.
Valódi neve: Ariel Rayhan. Született Marokkóban, Fez
városában, 1926. április 14-én. Meghalt hatvanhat éves
korában, 1992-ben, Dublinban, írországi nyaralójában. Ere-
detileg közgazdasági egyetemet végzett, de sohasem dolgo-
zott a szakmájában. 1947-ben – Hollandiában élő kereske-
dő nagybátyjától – jelentős összeget örökölt. Ebből élt élete
végéig a kedve szerint. Sokat utazott. Érdeklődése egyre
inkább a művelődéstörténet, a vallások, az ezotéria felé for-
dult. Tudomásom szerint hosszabb ideig élt Egyiptomban,
az USA-ban és Nepálban.
Családot soha nem alapított, de megítélhetően
zűrzavaros szerelmi ügyei lehettek. Két – számomra isme-
retlen – nővel hosszabb ideig együtt élt.
Eredeti vallásáról soha nem tett említést. Valószínűleg
mozlim volt, de amikor megismertük egymást, biztosan
nem gyakorolta. Vallástalan, de hívő embernek, néha
inkább szabadgondolkodónak tartottam. Ám találkozásunk
első órájában idézett valamit, ami véglegesen összekötött
bennünket:

151
 El kell utasítani az örökkévaló szenvedés tanítását, mert
az Isten jellemét becsmérli, és egy csodatévővé teszi, aki
a gonoszokat minden pillanatban életben tartja egy olyan
tűzben, amely ég, de nem emészthet meg, amely fájdalmat
okoz, de nem pusztít el.
Istennek csodásan kellene fenntartania a kárhozottak
életét egy céltalan és végtelenül hosszú gyötrelemben. Ez
a tanítás így megrabol bennünket a szerető Istentől és egy
olyan lénnyel helyettesíti, akinek büntető haragját sohasem
lehet kielégíteni. Ezzel szemben az ige azt tanítja nekünk,
hogy „jó és igaz az Úr”, s Ő nem gyönyörködik a gonoszok
halálában (Zsolt 2:8; Ez 18:32).
1971-ben ismerkedtünk meg Indiában. Ő Nepálból Eu-
rópa felé tartott, én első indiai tartózkodásom idejét töl-
töttem, főként Bangalore-ban. Izashan akkor a negyven-
es évei közepén járhatott, én harmincnyolc éves voltam.
Barátságunk soha nem szakadt meg, ámbár sokszor csak
levelezés formájában élt. Én és egy másik barátja kaptuk
azt a megbízást, hogy halála után rendezzük visszamaradt
iratait, jegyzeteit.
Ezek közül többet idézek is. Azonban rábukkantam
egy olyan feljegyzésére, ami mélyen bevilágított Izas-
han történelemfilozófiájába, ezen túl mélyen igaznak érez-
tem. Az újkori történelem eseményeit nézegetve, Izashan
rábukkant Napóleon egy megjegyzésére, amit Talleyrand
arcába vágott:
– Maga egy nagy adag szar, selyemharisnyában!
Izashan szemében Talleyrand a korszak legzseniálisabb
arisztokrata politikusa volt. Nem tudta pontosan, mi dühí-
tette fel ennyire a császárt, de sohasem felejtette el Talley-
rand egy megjegyzését:
– Akinem élt az ancien régime alatt, az nem ismeri az élet
édességét.
Ezt kiegészítette a saját, tapasztalatokon alapuló meg-
győződésével:
Aki a Nagy Francia Forradalom idején élt, az már valóban
nem ismerhette az élet édességét a régi rendszerben. (?)

152
 Aki a kommunizmus és a fasizmus idején élt, az nem is-
merhette az élet biztonságát.
Aki a nagy globalizáció, az európai kultúra összeomlása
idején él, az nem ismerheti az élet értelmét.

Ám Izashan történelmi érzékét nemcsak az okos fe-

je, hanem a szíve is támogatta. Egyszer egy híradóban
bemutatták a modern baromfitenyésztést. Az állatok egy
szűk folyosón szorongtak, lényegében valamirevaló mozgás
lehetősége nélkül. Kétoldalt egy gyorsabb és egy lassúbb
futószalag mozgott előre. Az egyik mélyedéseiből inni le-
he-tett, a másikra tojni. Izashan váratlanul beleordított a
sötétbe:
– Úristen! Hová jutott a tyúk!

*******

153
 Sok év elmúltával Izashan még egyszer elvándorolt a
Sárkányok Barlangjához. A barlang üresen tátongott. Még
az a fiatal sárkány, aki annak idején a bejárat előtt napozott,
az sem volt sehol.Ez az üresség összeszorította Izashan szí-
vét. Már csak egy lehetősége maradt: halála után találkozik
velük.
Mint tanító ember, híve vagyok az ismétléseknek. Ezért
most összeszedem azokat a legfontosabb gondolatokat,
amik szétszórva a könyvben megtalálhatók, s lelkiismeretes
pedagógusként, csokorba kötve, átnyújtom az olvasónak.
Nehézséget okoz, hogy valójában én sem tudom, hogy miről
szól ez a könyv. Ha nagyon erőlködnék, azt dadognám, hogy
Istenről, az emberek hitéről, a körülöttünk keringő abszurd
gondolatokról és helyzetekről, amelyekbe belekerülünk, ró-
lam és egy furcsa emberről, aki kicsit csodálkozva, kicsit
megvetéssel bámulja, hogy mit művelnek életükkel ennek
a bolygónak a lakói.
És most jöhet a gondolatok csokra:

I. Ne hódoljunk semmilyen spirituális, transzcendens,

misztikus, mágikus rítusoknak. Komoly ember nem festi ki
a hitét, mint képeskönyvét a kisgyerek.

II. Ne kapaszkodjunk Istenbe, az istenekbe, sem a szelle-

mi lények katonai hierarchiájába. Mindez valószínűleg em-
beri találmány. S ha nem az, akkor is végtelenül messze
van az emberi létezéstől, és közönyös iránta. Az emberben
kell hinnünk, az ember örök létezésében, az ember sorsára,
szellemi útjának csúcsaira és szakadékaira kell figyelnünk.

III. Valószínűleg az ember halhatatlan, nem a

kultúránként, történelmi viszonyonként változó transzcen-
dencia. S ha halhatatlan, akkor felháborítóan igazságtalan,
és értelmetlen, hogy rövid földi létezéséért örökké tartó,
változtathatatlan következményekkel kell fizetnie. Ennél

154
sokkal emberibb és istenibb az újratestesülés tanítása, ami
magasabb szintekre való fejlődés lehetőségét biztosítja az
ember számára.

IV. Az élet a születés és a halál közötti időt adta az em-

bernek. Arra fordítja, amire akarja. Ám hogy mi volt vele
a születése előtt, és mi lesz vele a halála után, az nem az
ember kompetencia-területe, nem lehet, s ezért nem is ér-
demes oda bekukucskálnia. Akik megpróbálták – csillagjó-
sok, tenyérelemzők, mágusok, lélekés halottlátók, sőt pszi-
chológusok, papok, természettudósok –, mind belebuktak.

V. Semmiképpen ne higgyünk abban, hogy hitünket,

szellemi meggyőződésünket az élet napi problémáinak
megoldására lehet használni. Aki úgy érzi, hogy erre
mágikus lehetősége van, ám próbálkozzon vele, de tud-
nia kell, hogy soha nem használhatja a saját bajainak
megoldására, öngyógyításra vagy pénzkeresésre, mert at-
tól kezdve fekete mágiát űz.

Tudomásom szerint Izashant váratlan szívroham ölte

meg, holott előzőleg semmi baja sem volt a szívével.
Halálakor csak félvér szolgálólánya volt jelen.
Most már leteheted a könyvet, és elgondolkozhatsz rajta.
De ne felejtsd el, hogy csak két fontos kérdés van a világon.
Az egyik kérdés az enyém:
Éveken keresztül tűrhetetlenül fájt a jobb vállam, mert
Isten túl nehéz súlyokat rakott rá. Azután arra szállt egy
holló, felcsípte, és elrepült vele. Ma már messze jár. És most
az ő jobb szárnya fáj. Vajon ki fogja meggyógyítani?

A másik kérdést Hadrianus császár tette fel, a halála

előtt:

Animula, vagula, blandula

Hospes comesque corpes
Quae nun cabilis on loca

155
 Pallidula, rigida, nudula
Nec, ut soles, dabic jocos?

Lelkecske, sápadt, szorongó,

Hűséges társa és szolgája a testnek,
Hová mész most, milyen helyre,
Sápadt, szigorú, meztelen világba,
S nem fogsz többé tréfálkozni?

Mit írjak még Izashanról? Ami számomra fontos, már le-

írtam. Elbúcsúzni tőle számomra értelmetlenség. Azonban
valahogy mégis be kell fejeznem ezt a könyvet…

Ma már én is elég öreg vagyok; alig akad, akit hazaérke-

zésemkor egy utazásról felhívhatok telefonon. Ez azt jelen-
ti, hogy már csak kevés ember él, akivel szerettük egymást.
Ha eljön az órám, aligha lesz olyan, aki szívből istenveledet
kiáltson utánam. Hát akkor ebben is legyünk lelki önellátók
kicsit Karinthy módjára: Isten velünk, Isten velem, Isten ve-
led, Izashan!

156
 A kiadó utószava
Popper Péter
1933–2010

A Sárkányok barlangja Popper Péter utolsó befejezett

könyve. A Saxum kiadó az elmúlt tizenöt évben emlékeze-
tes, remek írásait jelentette meg Az élet dolgai, Az égre né-
ző ember, a Mesterkurzus előadásainak sorozataiban, egye-
di és gyűjteményes kötetekben.
Született tanító volt, álljon erre bizonyságul néhány sor
az Ők – én vagyok című könyvéből:
– Hogyan lehet művelt az ember?
– Úgy, hogy olvas.
– És azután?
– Elgondolkozik azon, amit olvasott.
– És azután?
– Megint olvas.
– És?
– Megint gondolkozik.
– És?
– És... nincs tovább. Csak jönnek végtelen sorban a
„megint”-ek. Ha szerencséje van, ez így tart mindhalálig.
Ezután jelent meg a kedvenc könyveiről és íróiról szóló
műve, élvezetes, friss szemmel láttatva az ismert vagy ép-
pen ismeretlen műveket; a Kinyílt az Ég versválogatása, a
Kizökkent az idő színdarab-elemzései.

Vallástörténeti könyveiben tetten érhető a kételkedő em-

ber: azt vallja, hogy senki nincs az egy és oszthatatlan
igazság birtokában. Ezért sem téríteni, sem tagadni nem
akar, viszont szeretne együtt töprengeni az olvasóval. Ka-
landozni az emberi gondolkodás és képzelet által évezredek
során megalkotott Isten-képek bonyolult világában.

157
Hiányozni fog nekünk – és sok ezer olvasójának...

158
 Tartalomjegyzék:

Első rész – Izashan találkozásai azokkal, akikkel nem

akart találkozni.................................................................. 7
Emlékmorzsák................................................................8
1................................................................................. 8
2............................................................................... 11
3............................................................................... 12
4............................................................................... 14
5............................................................................... 17
6............................................................................... 18
7............................................................................... 21
8............................................................................... 22
9............................................................................... 25
Isten hideg szelének érintése...................................... 27
10............................................................................. 27
11............................................................................. 29
12............................................................................. 32
13............................................................................. 35
Megint és mindig: az ismeretlen úr............................ 38
14............................................................................. 38
15............................................................................. 42
Az anya és a nő........................................................... 44
16............................................................................. 44
17............................................................................. 46
18............................................................................. 47
Titkok keresgélése a bokrok alján...............................51
19............................................................................. 51
20............................................................................. 52
21............................................................................. 53
22............................................................................. 54
23............................................................................. 57
Isten második zsidó fia: Einstein.................................61
24............................................................................. 61
25............................................................................. 63

159
 26............................................................................. 66
Zűrzavar a halál körül................................................. 70
27............................................................................. 70
28............................................................................. 73
29. – A halálközeli állapotok, illetve élmények az
agykutatás szempontjából....................................... 75
30. – A halálközeli élmények pszichológiai
szempontból............................................................. 77
Vallásos és ezoterikus hozzátevések............................80
31............................................................................. 80
Ne lépj a küszöbre!..................................................... 84
32............................................................................. 84
Második rész – Izashannak az emberi testről írt
megjegyzései, amelyeket íróasztala fiókjaiban találtak
szétszórva.........................................................................88
A fej..............................................................................89
A száj........................................................................... 94
A nyak.......................................................................... 99
A hón..........................................................................102
A váll.......................................................................... 104
A mell.........................................................................106
A kar és a kéz............................................................110
A has és a gyomor..................................................... 115
A nemi szervek.......................................................... 117
A lábak....................................................................... 121
Harmadik rész – A nők és a halottak.............................123
Az erotikus mocsár.................................................... 124
Nagyon fáj?................................................................ 126
Fehérek között egy európai?..................................... 133
Kerüld a visszhangot!................................................ 137
Várt és váratlan látogatások......................................142
1............................................................................. 142
2............................................................................. 143
3............................................................................. 145
4............................................................................. 145
5............................................................................. 146
6............................................................................. 147

160
 7............................................................................. 148
Izashan átlép a szakadékon.......................................151
A kiadó utószava – Popper Péter – 1933–2010.............. 157

161