Nemere István

PIRAMISOK
TITKAI
 Nemere István

PIRAMISOK
TITKAI
Kik, mikor, miért és
hogyan építették?
Nemere István
PIRAMISOK TITKAI
Kik, mikor, miért és hogyan építették?
Borító: Frigya

ISBN 963 375 403 8

Anno Kiadó, MMV

Felelős kiadó az Anno Bt. vezetője
Copyright: Nemere István ©
Készült a Megapress2000 Kft. nyomdájában
Felelős vezető: Kerekes Ferenc
 Előszó

Nyugodtan állíthatom: ilyen könyvet még nem írtak erről

a témáról. Bár gyanítható, hogy az utolsó kétszáz évben leg­
alább egy közepes könyvtárat megtöltő mű született a pirami­
sokról, ezekről a csodálatos építményekről - de így még senki
sem foglalta össze mindazt, ami e kérdéskör mögött sejthető.
Aminek egy része bizonyosan létezik, más része pedig bizto­
san csak fantázia. Akik eddig kitaláltak valamit a piramisok­
kal kapcsolatban, azok arról könyvet írtak. Hol azt ötölték ki,
hogyan építették az egyiptomi piramisokat, hol azt, miért
épültek, hol meg azt, hogy milyen egyéb célokat szolgálták.
Egyesek a méretekbe és számokba menekültek és arról írtak,
mások a helyüket firtatták - miért éppen ott állnak, ahol ál­
nak? És mióta? És hogyan? Van-e összefüggés három világ­
rész piramisai között?
Ehhez hasonló kérdések ugyan itt is elhangzanak majd,
de nem ez a lényeges. Ebben a könyvemben olyan elméletek­
ről, elgondolásokról, tudományos kísérletekről írok, amelye­
ket sokan mások találtak ki, végeztek el.
Leírom őket egy kötetben, hogy együtt legyenek és ezál­
tal még érthetetlenebbé tegyék számunkra azt a rejtélyt, a tit­
koknak oly bő tárházát, amilyent eddig csak ezek az építmé­
nyek produkáltak világunkban,

5
 1.
Méretek és miértek

Amikor az ember először hallja, hogy az egyiptomi

Gizában (Gizeh, Gizah) - Kairó mellett, már voltaképpen ab­
ban a hatalmas városban - áll a világ legrégibb és legnagyobb
építménye, felkapja a fejét. A legrégibb hogy lehet egyben a
legnagyobb is? Az őseink, abban a kezdetleges korban mind­
járt azzal kezdték volna építészeti tevékenységüket hogy fel­
építik a világ legnagyobb építményét? Amely ráadásul mind­
máig a legnagyobb...?
Itt valami máris sántít, hisszük. Ez nem felel meg annak a
képnek, amit a világról tudunk. Amit oly kicsiny gyermekként
már megtanultunk és logikusnak hittük (hiszünk), hogy nem
is lehet másképpen. Nevezetesen azt tanították nekünk, hogy
van valamiféle fejlődés az emberiség történetében. Ami egy­
ben azt is jelenti, hogy az egyszerűtől haladtunk (haladunk) a
bonyolultabb felé. Ahogy a gyermek is azzal kezdi a tenger­
parti homokban, hogy kis vödréből formáz „süteményeket”,
aztán később kezd előbb kis csatornákat mélyíteni, vagy „gá­
takat” felhúzni, emelni - mert ezek egyszerűen, eszközök
nélkül is elkészíthetőek. Minden más, ami bonyolult, ami már
némi tervezést, egyszerű, de nélkülözhetetlen statikai ismere­
teket is kíván - falak, tornyok, épületek, bástyák, netán hidak
- csak később jöhetnek és a nagyon kicsi gyerekek ezekre
még nem is képesek.
Amiről itt szó van, az ennek éppen a fordítottja. Olyan,
mintha a strandon játszó gyermekek között a legkisebb, aki

7
még járni is alig tud, egyszercsak nekiállna építeni és életében
először, minden tapasztalat és előzetes minta szemrevételezé­
se nélkül - anélkül, hogy valaha akár csak képen is látott vol­
na hasonlót - felépíti egy középkori vár bonyolult védelmi
rendszerét, árkokkal, hidakkal, őrtornyokkal, bástyákkal és
mindezen védelem mögött, bent a várudvaron egy szívet gyö­
nyörködtetően nagyszerű kastélyt emelne!
Ugye, ez lehetetlen? Nem ez történik nap mint nap az
óvodákban, a játszótéri homokozókban, hanem éppen ellen­
kezőleg, minden kisgyermek az alapoktól kezdi. Előbb a szá­
mára elérhető legegyszerűbb dolgokat formázza ki a homok­
ból, így telnek el hetek, hónapok. Közben figyeli az idősebb
gyerekeket, amint azok már várakat emelnek — és egyszer
eljön a nap, amikor ő is kedvet kap és ráadásul már hasznosí­
tani fogja tudni azt, amit a többiektől ellesett.
Ám az, amit Egyiptomban láthatunk, ennek éppen az el­
lenkezője. Itt bizony az a „kisgyerek”, aki sok ezer évvel ez­
előtt az ember(iség egy kisebb és valljuk be: teljesen jelenték­
telen, semmivel fel nem tűnő csoportja) volt, egyszercsak
nekiveselkedett és relatíve villámgyorsan létrehozta a világ
legnagyobb építményét!
Pedig hát ugye minden más téren - akkor is, azóta is -
előbb az egyszerűtől, a könnyen elkészíthetőtől, a hamar elsa­
játíthatótól haladtunk a bonyolultabb, a nehezebben megvaló­
sítható felé. Akkor hát mi történt itt voltaképpen? Valami
olyasmi, ami a legteljesebb mértékben ellenkezik a józan ésszel,
a fejlődéselmélettel, az emberiség (időbeli logikai sorrend­
jét és a képességeit szemlélő) fejlődésének összes többi ismert
állomásával. Valami, ami romba dönti elképzeléseinket az
ókori - vagy éppenséggel őskori! - embereknek nemcsak a szellemi
képességeiről, de motivációiról, szándékairól az őket mozgató
erőkről is.
Amit ott és akkor azok az egyszerű emberek műveltek,
amibe váratlanul belefogtak, majd el is készítették, sőt nem is

8
csak egy, hanem aztán idővel közel száz (!) példányban, az
maga a csoda. Igen, a piramis csodája!
És akkor még nem is fogtuk fel teljes egészében, mivel is
állunk szemben. Mint azt egy másik, Egyiptommal foglalkozó
könyvemben egyszer már megírtam: olyan ez, mintha az
észak-amerikai indiánok tettek volna valami egészen döbbe­
neteset, meglepőt, szokatlant. Mert képzeljük el, hogy azok az
indiánok éldegéltek a maguk bivalybőr sátraiban, amiket ru­
dakra feszítettek ki, ha kellett szétszedték és elvitték, máshol
állították fel ismét. Ezt csinálták több ezer éven keresztül.
Nos, képzeljük el, hogy egyszercsak régen - valamikor még
Kolumbusz Amerikába érkezése előtt, mondjuk 1216-ban -
váratlanul nekiálltak volna... felhőkarcolókat építeni.
Igen, olyanokat, amilyeneket a huszadik században kezd­
tek emelni New Yorkban, a Manhattan-sziget sziklás talaján,
aztán száz másik városban világszerte. Nevetséges még a fel­
tételezés is? Dehogy az - hiszen éppen valami ilyesmit tettek
az ókori egyiptomiak is!
Méreteit és szemléletét tekintve talán még nagyobb vál­
tozás volt az egyiptomiak tette. Azok az emberek - erről sok­
szor megfeledkezünk - még távolabbi szintet képviseltek ön­
magukkal és kultúrájukkal, technikai eszközeikkel és szemlé­
letükkel, mint amekkora különbség lehetett a 13. és a 20. szá­
zad között.
Az Egyiptomot benépesítő csoportok - mert az ő esetük­
ben kár lenne akkor még népről vagy pláne „egyiptomi nem­
zetről” beszélni! - még jóval távolabb voltak bármiféle épít­
kezéstől, mint az indiánok a felhőkarcolóktól. Ne feledjük,
hogy ezek az emberek még a rézkorszakban éltek! Nem vol­
tak vas-szerszámaik: vas-csákány, vasból készült kalapács,
véső stb. bizony nem volt egy darab sem. És nemcsak ott, de
akkoriban másutt a világon sem. Persze mostanában felfedez­
nek olykor régi öntödéket, ahol sok ezer évvel időszámításunk
kezdete előtt már készültek valamiféle öntvények, netán vasércből

9
is készítettek tárgyakat, no meg ott voltak a lehullott
meteorok, azokat is meglelték, felhasználták. De ezek az al­
kalmak és helyek szórványosak voltak, az ott kézimunkával
készült termékek pedig inkább afféle kísérleti darabok, proto­
típusok voltak csupán. Tömegtermelésre természetesen még
nagyon alkalmatlanok.
Tehát igenis jogosan csodálkozzunk el azon, hogy élt a
mai sivatagban - amely akkor még nem volt olyan siralmas
állapotban, mint manapság - egy pár tízezer vagy százezer fős
népcsoport, amely azonos nyelven beszélt, hitvilága is azonos
lehetett. A földművesek a Nílus ritmusa szerint dolgoztak,
ami azt jelenti: voltak időszakok, amikor rengeteg munka
akadt és voltak hónapok, amikor szinte semmit Sem tudtak
vagy kellett csinálniok.
A körülményeik mai szemmel nézve nyomorúságosak
voltak. Egyfelől persze a klíma nem is követelte meg, hogy
kőházakat építsenek maguknak, és közel voltak még a termé­
szethez. Annál is inkább, mert ezek az emberek akkoriban
jöttek ki a kőkorszakból. No nem ők maguk, személyesen,
hanem az őseik - de a primitív korszak bizony még nem lehe­
tett nagyon messze és így vagy úgy természetes volt számuk­
ra, hogy az élet kegyetlen, a viszonyok egyszerűek, mégis
ilyen módon lehet és kell élniök. Ágakból, fából, agyagból
tapasztott, pálmalevelekkel fedett kunyhókban laktak. Ismer­
ték a követ, mint építőanyagot, de nem nagyon élhettek vele.
Kőépületekre csak az uralkodónak tellett, aki maga nem kere­
sett pénzt, nem is dolgozott meg érte, hanem alattvalóitól
szedte be terményhányadok, adók formájában. Hogy miért
adtak neki, nem tárgya e könyvnek - az uralkodók, vezér­
egyéniségek, hatalomgyakorlók akkoriban általában isteni
elrendelésre hivatkoztak, magukat az égből származtatták - ez
önmagában is elégséges ok volt arra, hogy másoknak uruk és
parancsolóik legyenek.

10
 Amit írunk itt és majd e könyv más helyein - az kétfelé
ágazik. A következő sorok akkor igazán fontosak és döbbene­
tesek, ha a piramisok mindössze 4-5 ezer évvel ezelőtt készül­
tek és ezek az ókori emberek emelték őket. Mert lehetséges
egy másik változat is, amiről majd szó lesz e lapokon - hogy
a Nílus mentén és egyáltalán egész Egyiptomban látható pi­
ramisokat nem az ókorban, nem párezer esztendővel ezelőtt
építették. Hanem sokkal régebben és mások.
Most maradjunk az első változatnál. Meg kell mondani,
hogy ma már nem az egész egyiptológia és nem az egész tu­
dományos kórus harsogja összehangzóan - mint a huszadik
század végéig - hogy a piramisokat az egyiptomiak építették
az ókorban. Ugyanis egyre több jele merül fel annak, hogy az
építmények régebbiek, ugyanakkor egyre többet tudunk meg
az ókori Egyiptom lakóiról - és ezen új információk egy része
még hihetetlenebbé teszi, hogy ők lettek volna e hatalmas
építmények „szerzői”.

Bizony manapság már megesett az is, hogy a mai kor

technikájával felszerelt emberek megpróbálták utánozni az
egykori piramisépítőket. De ezek a próbálkozások rendre ku­
darcot vallottak, mert - bebizonyosodott - a modem kor, va­
gyis a huszadik század eszközei nem alkalmasak erre a célra.
Igaz, építettünk már elvileg majdnem ugyanolyan nagy épüle­
teket, mint a piramisok, vagy annyi anyagot elnyelő giganti­
kus kolosszusokat (mint például a valamikori szovjet gátak a
nagy folyókon), amelyek tömegükben már-rnár közelítettek a
piramisokhoz. De igazi összehasonlítást nem tehettünk és
nem is tettünk. Mert a huszadik századi nagy építményeket
értelemszerűen huszadik századi technológiával és techniká­
val, a tudomány szinte mostani, mondjuk így: tegnapi fejlett­
ségi szintjével állítottuk elő, hoztuk létre. Ahhoz, hogy fel­
épüljenek a felhőkarcolók, a hatalmas völgyzáró gátak vagy

11
gigantikus méretű hidak (amelyekhez foghatókat az emberi­
ség addigi történetében sohasem láttunk), szükség volt min­
den tudásunkra. Az anyagok helyszínre szállításával, a gépek
üzemanyagával, a szerkezetek mozgatásával, a szükséges
energia odajuttatásával stb. kapcsolatban a logisztikára bíztuk
magunkat. Meg arra a nagy tudásra, amit az előző nagy épít­
kezések alatt felhalmoztunk már. Hiszen hidat, alagutat, gátat
építettünk már korábban is, százszámra. Voltak hát ismeretek,
előzetes pozitív és negatív tapasztalatok.
No és rendelkezésünkre állt a huszadik század technikai
színvonala! Meg a sok ezer mérnök agyában felhalmozott
tudás és kreativitás. Gépeink előállították amit kellett, egész
gyárak dolgoztak egy-egy ilyen nagy projekt megvalósítása
körül - ha kellett éveken keresztül.
De most fordítsunk egyet a dolgon: a réz-szerszámokkal
a kezében küszködő egyiptomi parasztnak és „építésznek”
vajon mi állt a rendelkezésére? Majdhogynem semmi. Csak a
vágy vagy a félelem. Ha maga is akarta, hogy felépítsenek
egy piramist, mert vallási vagy egyéb okból hitt benne - ak­
kor a vágy hajtotta az egyes embereket, a nagy építkezés
résztvevőit. De lehet, éppen fordítva volt. Az építmény az
első perctől kezdve gyűlöletes volt számukra, mert valakik
parancsba adták elkészítését. Ehhez az embereket kirendelték,
kemény fizikai munkára kényszerítették, még azt is el lehet
képzelni, hogy kellő (vagy bármilyen) ellenszolgáltatás nél­
kül. Abban az esetben tehát a piramis építése kényszermunka
volt.
De a lényeg: semmiféle komoly technika nem állt rendel­
kezésre! Ha a piramisok az ókorban épültek és valóban az
egyiptomi lakosság emelte őket (ezt látszanak igazolni a szá­
mos piramisban máig látható képes ábrázolások), bizony ott
lüktet bennünk a nyugtalanság: vajon hogyan csinálták? Mert
a meglehetősen puha réz-szerszámokkal előbb a kőbányákban
ki kellett vájniok a köveket - és nem is kicsiket: több tonnásak

12
általában a piramisok építőkövei. Tehát mondjuk olyan 2-2,5
tonnásak, vagy másképpen: 2000-2500 kilósak! Ezeket nem
olyan egyszerű kiszedni a monolitikus kőrétegekből, amelyek
ama bányákat jellemzik.
De hány kőre volt szükség? Egy-egy piramishoz több
millióra! A Nagy Piramis körülbelül 2,5 millió ilyen hatalmas
és nehéz kőből áll, amelyeket állítólag először a bányákban
faragtak nagyjából egyformára, aztán odaszállították a leendő
piramis mellé. Akkor kőfaragók vették birtokba (szintén csak
gyenge rézeszközeikkel), majd simára csiszolták az oldalait,
az alját és a tetejét, hogy beépíthetők legyenek a többiek kö­
zé, hogy sajátos falat alkossanak, annak részeivé legyenek. Ez
is nagyfokú pontosságot követelt az alkotóktól.
Ma már úgy hisszük, ezernyi eszközünk van arra, hogy
ezt leutánozzuk, sőt sokkal jobban megcsináljuk. De mint
fentebb említettem, bizony ez csak egy álom. Akik eddig
megpróbálták, azok mind pórul jártak. Kővel vésni egy követ,
hogy lemállasszunk róla darabokat - percek alatt kikészíti az
ember kezét. Rézeszközzel - vésővel például - próbáljunk
meg leválasztani ne egy 25 mázsás, csak egy 25 kilós tömböt
is egy tömör gránitfalból...! Hetekig dolgozhatunk vele, tönk­
remegy a kezünk, de az eredmény még mindig több mint szá­
nalmas lesz csupán.
A „miérteket” még majd sorolhatjuk hosszan. De itt van­
nak a méretek is. Miért kellett eleve ilyen nagy építményt
létrehozni? Miért nem volt elég egy kisebb piramis? Már ha
mindenáron ezt a fajta építményt kellett felemelni a semmi­
ből. Tudjuk, hogy az egyiptomiak építettek sokkal kisebb,
például egy-egy mai családi ház méretéhez közelítő kis pira­
misokat is. Vagyis akkor miért kellett mindjárt az elején ilyen
hatalmas építkezésbe belevágni? Szerszámok, tudás és tapasz­
talatok nélkül?
Jó, ha tudjuk, hogy a legnagyobbnak tartott Kheopsz- vagy
Khufu-piramis méretei igazán lenyűgözők. Minél tovább figyeljük

13
majd a következő számokat, annál inkább kezdjük azt
hinni, hogy ez az építmény nem készülhetett akkor, ami­
korra a mai tudomány datálja és nem is építették azok a pri­
mitív emberek a még primitívebb szerszámaikkal - nem is
szólva kezdetleges tudásukról.
A Kheopsz-piramis magassága nem volt soha 150 méter
- ahogyan ma sokan hiszik, hanem még a 147-et sem érte el.
Mint tudjuk, egy ilyen gúlának négy „oldalgerince”, felfelé
futó éle van, ezek a csúcsban találkoznak (a Kheopsz esetében
már nem találkoznak az építménynek az idők során történt
állagromlása, hiányai miatt). Egy-egy ilyen „él” hossza csak­
nem 218 méter. Maga a piramis egy-egy oldalának hossza - a
földön futó vízszintes aljára gondolunk - majdnem 231 méter.
Ez a legnagyobbnak tartott piramis öt és fél hektár alap­
területet foglal el bolygónk felszínéből. Egy-egy kősor ma­
gassága - merthogy nem minden kő „szabványméretű”, nem
egyforma, hanem a fél métertől a másfélig terjed - az eredeti
épületen 210 sor lehetett. A föntebb már említett építőkövek
átlagosan körülbelül 127x127x70 centiméteresek. Mivel ezek
tömör gránitból vannak (jobbára), hát egy-egy ilyen kő súlya
bizony 2,5 tonnát teszt ki. Az egész piramis - felfelé egyre
csökkenő mennyiségű kőből áll, természetesen - összesen 2,2
millió köbmétert tesz ki. Ebben két millió háromszázezer da­
rab kő van! Vagyis ennyi követ kellett kivágni a bányákban,
lecsiszolni, elszállítani, majd finomra csiszolni és máig nem
ismert módszerrel feljuttatni rendeltetési helyére. Ha ezek a
kövek beszélni tudnának, fele annyi bajunk sem lenne a pira­
misokkal, mint amennyi most van. Hiszen akkor tudnánk azt
is, hogyan építették őket...
Minden bizonnyal feljebb haladva, az egyre beljebb tolt
sorok lépcsőzetes széleit háromszög-keresztmetszetű burko­
lókövekkel fedték be. Ezek nagyobbrészt ma már hiányoznak.
De legalább 200 ezer ilyen kőre volt szükség ahhoz, hogy a
piramis ne úgy nézzen ki, mint ma, hanem ez is, meg az összes

14
többi is be legyen burkolva kívülről. Sima, sőt az ottani
fényben csillogó fehérségű kőlapok fedték valaha a piramiso­
kat. Akkoriban csakugyan gúláknak látszottak, teljesen szabá­
lyos építmények voltak - nem egymásra halmozott kövek
hegye, mint most.
És hogy tudjuk: ha csak 20 évet számítunk fel építési idő­
nek, akkor ezen idő alatt percenként kellett beépíteni egy-egy
követ! Mivel értelemszerűen nem dolgoztak éjszaka és nyil­
ván akadtak más szabadnapok is, mondjuk a rossz időjárás
vagy vallási ünnepek stb., miatt, bizony azt kell hinnünk,
hogy a munkával töltött tiszta időben percenként minimum 2
követ kellett a helyére illeszteni. És tenni ezt - húsz éven ke­
resztül, szinte szüntelenül!
Nem csoda hát, hogy ezt valahogy nem volt könnyű meg­
emésztenie még a tudománynak, a kutatóknak sem. A legkü­
lönfélébb elméleteket találták ki arra nézve, vajon miféle
munkaszervezés zajlott a háttérben, kik mikor és hogyan dol­
goztak a piramisok építésénél. Ezek közül csak a legérdeke­
sebbeket ismertetjük.
Az egyik szerint a piramisépítés afféle közmunka volt!
Vagyis a fáraók azért találták ki az egészet, hogy azokban a
hónapokban, amikor a Nílus éppen kiöntött és az áradás, ez a
termékeny iszapot hozó ajándék a földeken állt, nem volt
munkája a parasztoknak. A földet tovább művelni, magokat
vetni csak a víz visszahúzódása után lehetett. Ezt a több hó­
napos holtidőt használták volna ki arra, hogy a több százezer
fős tömegeket dolgoztassák, nehogy „elkalandozzon az
eszük”. Vagyis a semmittevés hónapjaiban el kellett őket fog­
lalni, nehogy holmi forradalmi ötleteik legyenek, vagy ke­
nyérlázadásokban törjenek ki.
Ezen elmélet ellen szól az, hogy efféle piramisokat nem
az egész Nílus völgyében építették, hanem csak a Delta-vidé­
ken, vagyis a mai Kairó mellett és néhány egyéb tájon.
Olykor jó messze a Folyótól. Ha ez általános szokás lett volna,

15
akkor az efféle „közmunkák” nyomait rendre megleltük
volna arányosan elosztva végig a Nílus mentén, mindenfelé.
De nem így van. Kevéssé hihető, hogy lázadástól csak az Al­
só-Nílus mentén kellett tartani, a pár tíz vagy pár száz kilomé­
terrel feljebb élő egyiptomi parasztoknak meg eszükbe sem
jutott volna a hatalom ellen lázadni, amikor éppen nem volt
mit csinálniok...
Voltak más kutatók, akik meg amellett kardoskodtak,
hogy a piramisokat rabszolgák építették. Ezt azóta számtalan­
szor megcáfolták, de azért továbbra is sokan hiszik (nálunk
Madách Imre Az ember tragédiájában is megerősíti ezt a tév­
hitet). Rabszolgákat ugyan tartottak az egyiptomiak, de nem
voltak több tízezres, bármikor egyetlen célra bevethető rab­
szolga-seregek.
Azt is előadták nekünk, hogy a fáraók sírkamrának készí­
tették a piramisokat, amiből egyetlen szó sem igaz. De erről
majd később. Az látszik az egyetlen biztosnak, hogy ezek a
hatalmas építmények állami beruházások voltak. És csak ezek
az igazán nagyok, hiszen ezek olyan sok munkaerőt és végső
soron anyagi feltételeket követeltek meg, amelyeket a fáraón
kívül egyetlen magánszemély sem lett volna képes „állni”. A
költségek igen sokra rúgtak ezt pedig az állam a maga adó­
bevételeiből fedezhette csak (amikor fedezhette, mert ez se
mindig sikerült...). A tehetősebb magánszemélyek kicsi,
mondhatni „mini-piramisokat” építettek maguknak, másoknak
csak balzsamozás jutott, a szegényebbeknek pedig sem ez,
sem az. Ők úgy múltak el az ezer évek alatt, hogy gyakorlati­
lag semmilyen nyomuk sem maradt.
Volt olyan feltételezés is, hogy a piramisokat katonákkal
építtették, de ez éppen olyan hamvában holt ötlet, hamis állí­
tás volt, mint számos más hasonló. Végső soron azt kell mon­
danunk, hogy teljesen mindegy is, milyen embercsoportot
vezényeltek ki oda. Egy biztos: ezt a kemény, sőt a sivatagi
körülmények és a forró éghajlat közepette igen kegyetlen

16
munkát senki sem vállalta magától. Lehet, hogy politikai,
rendőri, fizikai vagy gazdasági kényszert kellett alkalmazni és
a piramisokból csak így lehetett valóság. Amit egy építész,
egy fáraó vagy bárki más hatalmon lévő személy megálmo­
dott, az csak egy egész tömegnyi munkás révén lehetett valós,
létező objektummá.

Az kétségtelen, hogy a piramisok - vagy legalábbis a

többségük - méretei lenyűgözőek. Amikor az ember ott áll
mellettük, egyszerűen leírhatatlan az az érzés. Egyszerre
büszke arra, hogy lám, emberek készítették, emelték ezt is!
Mert akkor a szemlélő is részévé válik - vagy legalábbis úgy
érzi - annak a tömegnek, amely ezen a bolygón évezredek óta
folyton építkezik és egyre újabb és újabb építményeket „szül”
erre a világra.
Ugyanakkor az ember azonnal szembesül a méretek miatt
érzett másik, szintén leírhatatlan tudattal is. Milyen hatalmas!
Ezt valóban sok ezer évvel ezelőtt emelték...? A kérdés gya­
nakvást szül, a szó jó értelmében. Mert egyszerűen nehéz el­
hinni e kőhegy láttán, hogy olyan régen készült. Aki meg egy
kicsit is utánanézett és meghallotta, hogy akkoriban csak réz­
szerszámok léteztek, és még a kereket sem találták fel - hát
egyik ámulatból a másik hitetlenkedésbe esik.
Arról nem is szólva, hogy azért 4500 vagy 5000 évvel
ezelőtt sem lehetett sokkal hűvösebb a sivatagban. E sorok
írója úgy vágott át a Szaharán, hogy 60 Celsius fok volt nap­
pal, ami elviselhetetlen forróságot jelent az ahhoz nem szo­
kott európai számára. És utána ott állt a piramisok mellett, az
agyában összekapcsolta ezt a két tényt, és a dolog még érthe­
tetlenebbé lett. Hatvan fokos melegben nemhogy építkezni, de
egyáltalán bármit csinálni a tűző napon...? Még az egy hely­
ben állás is fárasztónak bizonyult, mindenki csak kóválygott.
Bármennyire is hozzáedződhettek az azon éghajlat alatt született

17
és felnőtt nemzedékek, azért ez nem lehetett könnyű fel­
adat
Ugyanakkor mivel a piramisok ott állnak, ahol állnak, hát
kénytelenek vagyunk elhinni, hogy olyan hőségben is építkez­
tek. Ehhez rögtön az a gondolat társul a fejünkben, hogy na­
gyon, de nagyon fontos dolognak kellett lennie, amiért ezeket
oda felépítették. Nem lehetett véletlen, hogy így történt. Hogy
annak ellenére építkeztek és rögtön ilyen hatalmas objektumot
emeltek, hogy nem voltak hozzá megfelelő szerszámaik, nem
volt sem elméleti, még kevésbé gyakorlati tudásuk.
Ezek azok a rések, amelyekbe sokan belekapaszkodnak.
Az egyik ilyen irányzat (Däniken és társai) azt sugallják - mi
több, dehogyis csak sugallják, egyenesen állítják! - hogy más
kozmikus világokból ide érkezett idegenek jártak akkoriban a
földön és ők emelték ezeket az építményeket. Ugyan a pira­
misok falán látható néhány ábrázolás, hogyan is vonszolták a
kődarabokat, meg hozták át a Níluson tutajon stb., de messze
nem minden világos. A kozmikus őstörténeti kapcsolat hívei
szerint legalábbis a legnagyobb piramisokat idegenek emelték
a maguk hiper-szuper technikájával, és később az egyiptomi­
ak a maguk szerény módján kezdték őket utánozni - feltehe­
tően csak akkor, amikor az idegenek már régen hazarepültek.
A másik változat szintén egy idegen, magasabb rendű tu­
dást és technikát sejt a dolog mögött, de azt mondja, hogy az
is földi volt, csak fejlettebb az ókori tudósnál - és Atlantiszra,
az atlantisziakra mutat. Ezt az elméletet egy másik könyvben
adjuk elő.
Marad viszont az a kézenfekvő magyarázat, amit a tudo­
mány is vall, hogy az ókori egyiptomiak maguk építették pi­
ramisaikat. Ennek persze sok minden ellentmond, nemcsak a
már többször említett rézkorszaki szerszámok alkalmazhatat­
lansága és nem kielégítő volta, hanem egyéb okokról is be
kell majd számolnunk. Szót ejtünk róluk az egyik következő
fejezetben.

18
 2.
Mikor? (Az idők titkai)

A tudomány - szögezzük le mindjárt az elején - azt állít­

ja, hogy a piramisokat valamikor Kr. e. 2000 és 3000 között
építették, a legvalószínűbb dátumok a körülbelül Kr. e. 2500
körüli korszakot jelölik. Ezeken is lehet vitatkozni - de mennyi­
re, hogy lehet!
Már volt róla szó, hogy az emberek többsége, amikor a
piramisok építőit magasztalja, műveiket csodálja akár Egyip­
tomban, akár valahol a tévé előtt ülve vagy egyiptomi albu­
mokat lapozgatva - nem is tudja, hogy a nevezett időszak a
kő- és rézkorszak volt. Nem tudja, hogy Egyiptom földjén
nem sokkal korábban még nem is laktak emberek! Legalábbis
nem olyanok, akiket ma így utólag és szerfölött tudományo­
san „egyiptomiaknak” nevezhetnénk. Állattenyésztő törzsek
vándoroltak az egykori szavanna maradványain, ezek tör­
zsekké szerveződtek. A kóbor és laza törzsi szövetségből -
minimum kétezer év szabad vándorlásait követően - Kr. e.
3100 körül kezdett csak valamiféle „állam” szerveződni. Az
idézőjel teljességgel indokolt, mert nem volt ez még olyan
igazi állam, amilyenre ma gondolunk, ha e szót meghalljuk.
Minden bizonnyal abban az első egyiptomi „államban” nem
volt még főváros, tehát a csírázó hatalomnak nem volt föld­
rajzi központja. Az államhatalom legfeljebb annyiból állott,
hogy egy erősebb törzsfőnök lekenyerezte vagy meghódított
néhány másik, az övénél gyengébb törzset, kinevezte magát
ilyen vagy olyan „főnöknek”, netán királynak - ha már ismerték

19
e fogalmat? - és attól kezdve magához vonta a többi törzs
ügyeinek egy részét. Nem volt közös hadsereg, rendőrség,
állami hivatalnokok, kancellária, törvénygyár és így tovább.
Az igazi államtól - különösen amit ma értünk e szó alatt -
mindez igen-igen távol esett.
A „nulladik dinasztia”, vagyis a kezdetleges államszerve­
zetet összefogó uralkodó családok hatalma 3100 és 2950 alatt,
röpke 150 esztendő alatt teljesedett ki. De ezt is nehéz lenne
még igazi hatalomnak nevezi. Akkoriban inkább talán csak
egy törzsszövetség élén álltak ezek az emberek, helyzetük
roppant bizonytalan lehetett. Jószerével még abban sem lehet­
tek biztosak, kik valóban a szövetségeseik és kik nem azok -
ugyanazon a területen. Ahol csak a Nílus volt az egyetlen biz­
tos pont, vagy inkább „vonal”. Akörül volt csak élet, amint­
hogy ez aztán így is maradt jó pár ezer éven át. A
predinasztikus vagy koradinasztikus korszak megint csak kö­
rülbelül kétszáz-kétszázhúsz évig tartott és aligha hozta meg a
hatalom birtokosai számára az annyira vágyott biztonságot.
Ne feledjük, ezek az emberek még azt sem tudták, hol élnek!
Fogalmuk sem volt Afrikáról, Ázsiáról, még kevésbé Európá­
ról, hogy a többi kontinensről ne is beszéljünk. Ráadásul ezek
az információk - úgy vélem - kevéssé hiányoztak nekik. Ám
azt már illett volna tudniok, hogy a saját birodalmuk meddig
terjed és hol, hogyan helyezkedik el? Csak annyit sejthettek,
hogy északon van egy nagy víz, aminek nem látni a végét, a
Nílus délről északra halad, mígnem belefolyik a tengerbe. És
folyó nem volt a birodalomban, a Nílusnak nem voltak (és ma
sincsenek) mellékfolyói egyiptomi területen. Csak a Nílus
mellett van élet, azon kívül sehol semmi. De hogy mi lehet
országuktól napnyugatra, vagy keletre, vagy délre, azt jó ideig
nem tudták. Aminthogy arról sem volt fogalmuk, hogy az
életet adó folyójuk vajon honnan ered?
Szóval eltelt vagy hatszáz év, és Egyiptom földjén nem
épült fel egyetlen piramis sem. Nyugodtan kijelenthetjük,

20
hogy az ott élőknek nemhogy nem volt rá szükségük, de fo­
galmuk sem volt arról sem, hogy ilyen építészeti alakzat,
forma létezik vagy létezhet. A kőkorszaki emberek laza „ál­
lama” azonban úgy-ahogy működött. Az akkori szükségletek­
nek megfelelt, bár az uralkodók nyilván szerették volna erő­
sebben tartani a gyeplőt, több alattvalóval, erősebb hadsereg­
gel és nagyobb birtokokkal, vagyonokkal rendelkezni - ez
minden hatalom eredeti és végső törekvése, ma sincsen más­
képpen. Most már csak azt kéne kiderítenünk, hogy honnan
jött az ötlet a piramisok építésére? És hogy akkor jött-e? Vagy
jobb, ha ezt a kérdést egyáltalán nem bolygatjuk, mert hirte­
len szembekerülnénk a tudomány, az egyiptológia, a régészet,
az embertan stb. korifeusaival? Ám mi ettől nem félünk, el­
lenkezőleg, még jól is esik, ha őket provokálhatjuk - igaz
érvekkel és merész, indokolt kérdésekkel.
Ugyanis azt kell mondanunk: egyáltalán nem biztos,
hogy a piramisok (legalábbis az általunk oly sokszor emlege­
tett Kheopsz, és néhány társa) akkor épült, amikorra a mai
tudomány őket datálja!
Egyre több és nyugtalanító jel van arra nézve, hogy a pi­
ramisok sokkal, de sokkal régebbiek, mintsem azt ma feltéte­
lezzük. Bizony már Hérodotosznál, az (olykor lódító, máskor
meg döbbenetesen pontos adatokat közlő) görög történetíró­
nál (bejárta az akkor ismert világ nagyobb részét és leírta, mit
látott, hallott, tapasztalt, és minek mi volt az előzménye -
ahogyan az egy történészhez illik) találunk adatot, ami arra
utal, hogy a piramisokat bizony nem Kr. e. 2500 környékén,
hanem sok-sok ezer évvel korábban emelték! 20 ezer évvel
azelőtt jött egy Hórusz nevű „isten”, aki mérhetetlen tudásá­
nak egy kicsiny részét megosztotta az akkori emberekkel.
Más források, köztük arab történészek nemegyszer na­
gyon korai dátumokat emlegetnek, vagy konkrétan, vagy csak
ködösen céloznak arra, hogy a piramisokat bizony már a terü­
let „őslakosai” - a mai egyiptomiak ősei - is ott találták, amikor

21
először jártak errefelé és letelepedtek azon a tájon. Ez
egybevág más - természetesen eléggé „fantasztikus” - elmé­
letekkel, amelyeket azonban, legalább részben, tudományos
eszközökkel manapság be lehet(ett) bizonyítani!
Vagyis egyáltalán nem olyan kétséges és meseszerü az a
feltételezés, hogy a piramisok talán sokkal előbb épültek és
messze nem az egyiptomiak emelték őket!
E téren a tudomány a saját csapdájába esik. A régészek és
történészek és a többiek kénytelenek körömszakadtáig ra­
gaszkodni állításaikhoz (a piramisok korával kapcsolatban),
merthogy benne kell maradniok a szűk határok között, amit
kollégáik szabtak nekik. Az időkorlát kegyetlen dolog, ismer­
jük el. Az antropológusok és mások kijelentették, hogy az
ember nemhogy kétszázezer éve, de még húszezer éve is ős­
ember volt, vagyis olyan lény, amely valahol az állat és az
ember között járt még, állatias ösztönök és szükségletek vezé­
relték, de már mutatta az értelem jeleit is. Szerintük még tíz­
ezer évvel ezelőtt sem élt a Földön sehol olyan embercsoport,
amely képes lett volna akár csak három sor követ is egymásra
rakni. Igaz, Japánban és másutt találtak már „házakat” - na­
gyon egyszerű építmények voltak ezek, ám kétségtelenül va­
lamiféle akkori „emberek” emelték őket saját ötleteik alapján,
azért, hogy fedél legyen a fejük fölött - 500 ezer évvel ez­
előtt! És másutt is 200 vagy 100 ezer éve az emberek már
csináltak maguknak valamiféle roppant egyszerű lakhelyeket,
ha nem volt a közelben barlang.
Tehát azért nem voltak olyan kezdetlegesek, mint hin­
nénk azok után, hogy az iskolában mit tanítottak róluk. Kő­
baltások voltak, ismerték a tüzet, meglehetősen primitív mó­
don beszéltek is egymással, kezdetleges fokon együttműköd­
tek, különösen a vadászatok alkalmával. Már húsz-harminc
ezer évvel korábban is festegettek, véstek, rajzoltak a szikla­
falakra, barlangok belső falaira. Még harcban álltak a mamu­
tokkal, a kardfogú tigrissel és a kor hasonló emberirtó

22
horrorállataival, avagy táplálékul szolgáló zsákmány-jelöltjeivel.
Ráadásul, mint ma már tudjuk, Kr.e. 10 ezer körül a Föl­
dön jégkorszak uralkodott, ahol emberősünk élt, ott nem volt
éppen kedvező az éghajlat. Mindezen nehézségek ellenére pár
százezer ősember élhetett a Földön, jó esetben a számuk elér­
hette tán az egy milliót is, de ezzel már alighanem sokat
mondtunk. Ismétlem, az akadémikusok állítása szerint ez volt
tízezer évvel ezelőtt, Kr. e. 8 ezer körül is. A jégkorszaknak
szerencsére vége lett, ám ezzel szemben a nagy olvadásban
megváltozott a táj és a klíma. Melegebb lett, a hóhatár ezer
kilométereket vonult vissza, a tengerek szintje döbbenetes
mértékben megemelkedett (száraz lábbal többé már nem lehe­
tett átmenni Északkelet-Ázsiából Amerikába, sem a mai Por­
tugáliából az Atlanti-óceáni szigetvilágba, mondjuk Madeirá­
ra, az Azori- vagy a későbbi Kanári-szigetekre is, vagy Nyu­
gat-Európából Angliába, holott azelőtt ez mind normális való­
ság volt. Nos, azt akarom kihozni mindebből, hogy alig 3-5
ezer évvel ezután - állítják az akadémikusok - Egyiptomban
ezek a fél-ősemberek nekiálltak felépíteni nemcsak az akkori
világ, de mindmáig a legnagyobb földi építményeket!
Amihez - ismétlem már nem először - gyakorlatilag nem
is voltak szerszámaik. Még ennél sokkal kisebb jellegű épít­
kezésekhez sem voltak megfelelő célszerszámaik! Némi túl­
zással azt is mondhatnám: olyanok fogtak piramisépítésbe (a
mai tudomány szerint), akiknek egy családi ház felépítéséhez
szükséges ismereteik és eszköztáruk sem volt!
A mai embernek persze ezt nehezére esik megértenie,
pedig jó lenne, ha felfognánk. Képzeljük el a hasonlóan sú­
lyos esetet. Bezártak minket egy futballpályányi kőbányába,
minden oldalról magas falak vesznek minket körül, onnan ki
nem juthatunk. Néhány kőszerszámunk van, amit magunk
készítünk el, például kőkalapács, némi fa, és pár száz kiló
rézérc. Ezekből kellene felépítenünk egy akkora házat, mint
maga a kőbánya!

23
 A falak miatt nem mehetünk ki, külső segítségre nem
számíthatunk. Ezt a korlátot érezhették az ókori emberek is -
őket nem sziklafalak övezték a térben, hanem egyszerűen a
börtönszerü valóság, az idő és a tudás korlátai. Hiszen nem
volt hová menniök, másutt is csak ennyi volt a tudás, másutt
sem találtak még fel jobb építőeszközöket, nem volt sehol
semmi több, mint amivel már ők is eleve rendelkeztek. A réz­
ércből kellett rezet olvasztani, ebből aztán puha szerszámokat
készíteni, amelyek hamar elkoptak a köveken. Így kellett
nekiállniok felépíteni a piramist, mint nekünk a bányában a
házat.
Anyag volt. Kő aztán volt bőven a nílusi kőbányákban.
Szerszám alig, parancs viszont volt: építkezni...! És nekiáll­
tak, megcsinálták! Gondoljunk csak egyetlen apróságra: kőka­
lapácsokkal nem lehetett kiverni az építési köveket a helyük­
ből, mert hiszen a követ kővel ütve az ember keze percek alatt
kikészül és utána munkára alkalmatlanná válik. Az ókori kő­
fejtő munkásainak rezonálásra, az ütéseket amortizáló fanyelű
kalapácsokra lett volna szükségük a munkához!
És ezer egyéb dologra, mondjuk dinamit-rudakra, vas­
ékekre, vasszerszámokra stb., de mindezekkel nem rendelkez­
tek. Mi ma abban a kőbányában három téglányi követ sem
lennénk képesek kifejteni és szabatosan megmunkálni, hogy
azokat beépíthessék egy szép falba - nemhogy egy egész épü­
letet létrehozni! Méghozzá az akkori, sőt a későbbi világ leg­
nagyobb építményeit...!
Így tehát - azt hiszem - elhihető végre az az állításunk,
hogy a piramisokat nem építhették az egyiptomiak Kr. e. 2500
körül. Annál is inkább, mert hiszen csak Egyiptomban pár
száz év alatt közel 100 piramis emelkedett ki a sivatagból! No
és az sem megvetendő érv, hogy ha nem is ekkorák, de hason­
ló elvű építmények két másik világrészben is felemelkedtek:
Közép-Amerikában és a mai Kína területén.

24
 Kellett hát valaminek lennie a „levegőben”, ami közös
akaratot szült, közös koncepciókat adott az egymástól hihetet­
len messzeségben élő embereknek. Bár úgy tűnik, nem e
könyv feladata keresni a közöset, az összekötőt e három kon­
tinens lakói között, annyit azért minden bizonnyal kijelenthe­
tünk: kellett legyenek olyan emberek, akik már akkor közle­
kedtek a bolygó ezen pontjai között és ők lehettek a „ludasok”
abban, hogy három földrészen is piramisokat kezdtek építeni
az emberek. Erről majd később.
Most menjünk vissza az ókorba és nézzük meg: vannak-e
tudományos igényeket is kielégítő érvek amellett, hogy a pi­
ramisok a jelenleg elfogadottnál korábban - sőt sokkal koráb­
ban - épülhettek?
Az egyik érvet a Szfinx szolgáltatja.
Mint arról nemrégen már egy, egyiptomi tárgyú másik
könyvemben beszámoltam, a Szfinx a legújabb tudományos
kutatások fényében is sokkal régebbi, mint ahogyan azt az
akadémikusok manapság állítják. Csak hogy tudjuk, itt is ejt­
sünk pár szót a méretekről. Az emberfejű, de oroszlántestű
szobor mindmáig a világ egyik legnagyobb műtárgya. Gon­
doljunk csak bele: a szobor feje búbja 20 méterre van a talaj­
tól, a szélessége 11, a hossza pedig 73 métert tesz ki! Majd­
hogynem gigantikus méretű, nagyobb a legtöbb palotánál
vagy templomnál. Amikor az ember megáll előtte, felszegett
fejjel nézi és szinte beleszédül...
Előbb lássuk a korát illető találgatásokat, érveink majd
később jönnek. A legrégebbi időszak, amire teszik az építés,
kifaragás idejét, 12 ezer év. Akkoriban keleten az Oroszlán
csillagkép uralta az eget, ezért faragták ki sokéves munkával
az egy gigantikus darab sziklából éppen az oroszlántestű ala­
kot. A szobor keletre néz, mintha a felkelő napba bámulna.
Minden bizonnyal a keletkezése idején még csupa zöld volt a
táj. Erdők, ligetek övezték, a közelben ott volt a Nílus (amint­
hogy ott van ma is), és állatok legelésztek arrafelé. Aztán

25
megváltozott a klíma, jött egy jégkorszak és az ilyenkor szo­
kásos kiszáradás, eltűntek a folyók és a tavak, a föld elsivata­
gosodott, egyre magasabb lett a hőmérséklet, a fák eltűntek, a
zöld fű homokká lett - a Szfinx meg csak ott feküdt és nézett
kelet felé. Hol a sivatagi homokviharok temették be majdnem
teljesen, hol ostoba királyok parancsára próbálták eltüntetni.
Eleinte emberek sem éltek ott állandóan, csak olykor-olykor
arra vándorló törzsek mutatkoztak. Aztán letelepedtek, majd
jött az elsivatagosodás, akkor is maradtak, hiszen a Nílus
partján volt víz, vagyis volt élet.
A Szfinx meg csak állt és nem nagyon érdekelte, hány
éves, kik állították-faragták és mi célt szolgált. Az ókori és
középkori arab források, mint említettem, azt állítják, hogy az
ókori bevándorló őslakosság, tehát az első egyiptomiak már
ott találták - a piramisokkal együtt... (Most csak a gizai pi­
ramisokról van szó, a fenti állítás minden valószínűség szerint
csak rájuk vonatkozik).
És bizony nem titok: a Szfinx kora áttételesen alááshatja
a piramisok koráról szóló akadémikus állításokat is. A világ
legrégibb szobráról beszélünk, amelyről a hivatalos tudomány
azt állítja, hogy a IV. dinasztiához tartozó Khefren vagy
Khufu vagy Chafré (görögösen Kheopsz) fáraó idején készül­
hetett. Vagyis hogy egyidős lenne a Nagy Piramissal. Az
egyik nagyon régi fáraó fennmaradt öndicsérő irata szerint a
Szfinxet ő ásatta ki a homokból - azt a szobrot amely „az
idők kezdete óta itt fekszik”. Ez is mintegy azt mondja, hogy
nem Kheopsz idejében keletkezett, hanem már régen ott volt.
Mellesleg Hérodotosz is ezt írja, annak alapján, hogy az
egyiptomi papok mit mondtak neki pár ezer évvel később.
Vagyis értsük jól: maguk az egyiptomiak sem vindikálták
maguknak a dicsőséget, hogy ők, az őseik emelték volna a
szobrot, dehogy! „Az már ott volt” a kezdet kezdetén is.
Vagyis világos: nem ők építették. És ez vonatkozhat a
gizai piramisokra is. Mert hasonló beszámolók arról is léteznek,
-
26
hogy a piramisokat már ott találták az első, még kezdetleges
birodalomépítők, „fáraók” idején.
Vagy két-három oldallal korábban említettem a modern
tudomány által a kutatókra kényszerített szűk időkorlátokat,
ami számos baj forrása azóta is. Az uralkodó dogma, a darwi­
nizmus igazából egy népmese, amit rákényszerítenek minden­
kire, aki a múlttal foglalkozik. Ily módon aztán a biológusok
által kitalált és elénk tálalt határok a régészet, az embertan, a
történettudomány stb. kényszerzubbonyává lettek. Hiába érzi
úgy sok egyiptológus (is), hogy a múltat jobban kellene tágí­
tani visszafelé az időben - nem teheti meg. Az akadémiák
kicövekelték a határokat, a határidő-pontokat, korszakokat.
Persze ez sokszor bántóan illogikus, mint például akkor, ami­
kor el akarják hitetni velünk, hogy a piramisokat egy kőkor­
szaki-rézkorszaki nép építette lényegében szinte használható
szerszámok nélkül.
Ám hiába próbálkoznak néha a kutatók kilépni az elátko­
zott körből, rájuk szólnak, kényszerítenek, vádaskodnak,
megtorolnak - és ők is beállnak a sorba. Ismerünk viszont
olyan eseteket az utóbbi két évtizedben, éppen az egyiptoló­
gia területén, ahol akadtak lázadók, kimondták nemcsak vé­
leményüket, de kutatásaikkal be is bizonyították, mennyire
korhadt a hivatalos épület, amelybe próbálják az egyiptológiát
begyömöszölni - nos, őket egészen egyszerűen eltiltották to­
vábbi kutatásoktól, sőt kitiltották Egyiptomból is!
Így járt a mára már szinte legendaként emlegetett J. West
amerikai régész, aki mások évtizedekkel korábban - szintén
erőszak hatására abbahagyott - kutatásait folytatva kétséget
kizáró módon, más tudományágak, más tudósok és a világ
legjobb laboratóriumai segítségével bebizonyította, hogy a
Szfinx a hátsó oldalán viseli a... Vízözön nyomait. Vagyis
olyan réges-régi, hosszantartó esőzések nyomait és azok kő­
zetoldó hatásait, amelyekre nem kerülhetett sor az utolsó 5
ezer évben, merthogy azóta ilyen esők ott nem voltak, nem is

27
lehettek. Hogy rövidebben és világosabban fogalmazzunk: az
akadémikusok szerint a Szfinx 4500 éve áll a mai helyén, ak­
kor készült csak. West viszont bebizonyította, hogy olyan
nyomok vannak rajta, amelyek a) kifaragása után keletkezhet­
tek csak, és b) azokra az eseményekre kb. 12 ezer évvel ez­
előtt került sor!
Vagyis a Szfinxnek már szoborként kellett léteznie vala­
hol Kr. e. 10 ezer környékén is, amikor a jégkorszak vége felé
hatalmas esőzések, sőt árvizek uralták azt a vidéket is. Lehet
persze, hogy a hosszantartó esőzések nem a mai helyén érték
a szobrot - bár nehéz elképzelni, hogy azt előbb másutt tárol­
ták volna, aztán később odahozták és a sziklaalapzathoz „ra­
gasztották” volna ismeretlen tettesek... Magyarul a logika azt
követeli, ismerjük el: a Szfinx legalább háromszor olyan idős,
mint ahogyan azt a tudomány állítja! És akkor persze könnyen
lehet, ugyanez vonatkozik a gizai piramisokra is.
Mert mi értelme lett volna, ha valaki a szavanna közepén,
nem messze a Nílustól felállít egy 73 méteres oroszlán­
szobrot? Minek, kinek, mi célból? És ki lett volna az? Renge­
teg ember sok éves munkáját jelenthette a szobor, ráadásul itt
is felmerül az eszközhiány. No meg a cél hiánya. Értelmes
emberek miért tettek volna ilyent? Hát nem logikusabb az a
magyarázat, hogy itt egy kezdetleges város is volt már akkor,
vagy legalábbis egy szentély, egy kultikus hely? És ahhoz
volt szükség a kicsi és nagy piramisokra, a szentélyekre,
templomokra, a Szfinxre és ki tudja még, milyen objektumok­
ra. Ez egy korabeli nagyberuházás lehetett, akármikor is épült
és akárkik is emelték. Nem egy falu sárkunyhóit kellett fel­
húzni, nem is néhány hivatalnok villáit.
Persze nagy volt a tét. West és korábbi francia társai,
akik ugyanazt állították amit ő - kemény falakba ütköztek. Az
egyiptológia „soha” nem ismerheti be (bár remélem-reméljük,
mégis eljön majd ennek az ideje) hogy a mai Egyiptom terüle­
tén 12 ezer évvel ezelőtt bárkik bármit is építettek, méghozzá

28
ilyen kolosszális építményeket. Ezzel együtt eldobhatnák az
összes tankönyvet, disszertációt, doktori fokozatot és egyete­
mi katedrát és mindent - hiszen kiderülne, hogy amit eddig
hittek-állítottak, hirdettek-tanítottak, az egy fabatkát sem ér.
Ilyen körülmények között hát természetes, hogy a reakció
inkább az ellenvélemények elhallgattatása, a renitens tudósok
lehetetlenné tétele. A becsületükbe gázolnak, felfedezéseik
közzétételét nem engedélyezik. West is így járt, de 1993-ban
mindezt megírta egy könyvben („Serpent in the Sky”). A mű
persze botránykőnek számít, „rendes egyiptológusnak” nem is
szabad(na) elolvasnia, olyan ez, mint a középkori katolikus
egyház által indexre, vagyis tilalmi listára helyezett „eretnek”
művek jegyzéke. A leginkább eretnek persze nem West köny­
ve, hanem tudományos elmélete a Szfinx ügyében, aminek
hangot is merészelt adni! De hadd hangsúlyozzuk, hogy nem
West volt az egyetlen ezen a szakterületen, aki így járt. Csak
az utolsó húsz évben voltak vagy tucatnyian.
Ám most maradjunk még a Szfinxnél. A két állítás tehát
- a szoboralak korát illetően - gyökeresen és végzetesen kü­
lönbözik. Az egyik, a hivatalos tökéletesen belesimul az elfo­
gadott darwini és történeti elvekbe, dogmákba, szabályokba.
A másik kitör ezek közül, forradalmian merésznek számít - és
ami az akadémiák számára a legrosszabb: tökéletesen herme­
tikus módon, tudományos alapokon és tudományos szaktekin­
télyek és intézmények segítségével bizonyítja be, hogy az
egész egyiptológia úgy, ahogyan van, hamis időhatárokon
belül mozog, vagyis hamis alapokon alapszik!
West felfedezése azt bizonyítja, hogy Egyiptom területén
már sokkal korábban is létezett egy civilizáció, amely másféle
módon, más eszközökkel alkotta meg a ma ott ismert műem­
lékeket. Hiszen talán nem véletlen, hogy a piramisokban ol­
vasható ún. „piramis-szövegekben” - ezek nemegyszer éppen
a szóban forgó építmény keletkezését, történetét taglalják -
szó esik a vasról. Az egyiptomiaknak volt rá szavuk már akkor

29
is, amikor a fémet még nem ismerték, amikor a csodájára
jártak, ha valahol felbukkant egy darabka ebből a varázslato­
san kemény, erős fémből (lehullott meteoritok szolgáltatták az
efféle mintát).
A piramis-szövegek képes ábrázolásain azt látjuk, ho­
gyan építették az egyiptomiak a piramisokat. Ez döntő bizo­
nyíték a tudósok szerint arra, hogy 4500 éve ők maguk, az
őslakosok emelték az objektumokat. Pedig könnyen lehet,
azoknak van igazuk, akik szerint a már ott talált piramisokra
is vonatkoztatták a későbbi, valóban saját építések jellemzőit.
A régiekre is odarajzolták saját parasztjaikat, amint görgőkön
gurítják a sziklatömböket, és verejtékezve emelik egyre ma­
gasabbra a kősorokat. Hiszen az írástudók és művészek is úgy
tudták, hogy ezt vagy azt a régi piramist X. vagy Y. fáraó
emeltette - csak azért, mert ő azt mondta és így hagyta az
utókorra.
Olyan ez, mintha valaki ma azt állítaná: Jézus Krisztus
keresztre feszítése nem az ókorban és nem a Közel-Keleten
történt, hanem a késői középkorban és Európában. Hogy mire
alapozná eme vélekedését? Hát arra, hogy száz és száz festő
képe lóg a múzeumokban, amelyekben az ókori közel-keleti
eseményt a művész úgy mutatja be, mintha az ő korában diva­
tos ruhákat viselő emberek követték volna ezt a tettet, ráadá­
sul teljesen európai tájon, ilyen növényzetet és házakat festve
a képre. De mi attól még tudjuk, hogy ez hamis (bár sokszor
nagyon művészi és zseniális) ábrázolás, amelynek egyetlen
célja volt. A nézőkhöz, vagyis az egyszerű hívekhez közelebb
hozni az ókori valóságot. A középkori embernek nem sokat
mondott, ha ókori tájon, ókori épületek között ókori ruhát
viselő emberek kísérik, szögezik keresztre vagy veszik le on­
nan Jézust. Sokkal közelebbinek érezte a tragikus és egyben
felemelő történetet akkor, ha az szinte ott játszódott le az orra
előtt, azon a tájon, amelyen élt, és abban a korban, amelyben
ő is élt.

30
 Nos, valahogy így kellene kezelnünk azokat az ókori
egyiptomi ábrázolásokat is, amelyek azt mutatják, ahogyan az
egyiptomiak építgetik a piramisokat. Jézust pedig valamikor
az 1500-as években Firenze mellett feszítették keresztre,
igaz...? Hiszen legyünk következetesek és ha hiszünk egyes
fennmaradt ábrázolásoknak az egyes korokból, akkor fogad­
juk el mindet és higgyünk mindegyiknek... Viselkedésünk így
lenne igazán konzekvens és tudományos igényű.

Arról nem is szólva, hogy ha elfogadjuk az egyiptomi

korszakok hátratolását a régmúltba, akkor ez nemcsak az
egyiptológia, hanem az egész történettudomány sajátságos
„katasztrófája” lenne. Persze nem az iskolás gyerekeknek,
akik képesek lennének ezt elfogadni. Egyik tanévről a másik­
ra új tankönyvekben régebbi dátumokat tanulni - hát nekik
aztán tökéletesen mindegy lenne.
De maga a tudomány sem sérülne. A nagybetűs Tudo­
mánynak ugyanis édes mindegy, hogy a tényeket, eseménye­
ket, folyamatokat, leleteket stb., milyen korokba helyezik el a
tudósok és azokat a korokat hogyan nevezik, milyen időhatár­
ok közé sorolják. Az egyetlen elv szinte, aminek nem szabad
sérülnie: az okozat nem előzheti meg az okot.
Ami viszont roppant módon sérülne - az a kutatók, a tu­
dósok helyzete, önbecsülése, karrierje, egymástól való függő­
ségi hierarchiája. Hiszen ha kiderülne, hogy Westnek például
igaza van és a Szfinx - valamint feltehetően a három nagy
gizai piramis, de a Kheopsz mindenképpen - háromszor annyi
idős, mint ahogyan azt eddig feltételezték - akkor ez több
szörnyű tragédiát okozna a kutatóknak. Az egyik: hát csak
ennyit ér a tudásuk? „Még azt sem tudták megállapítani, hogy
egy műtárgy hány éves!” - szinte halljuk a kívülállók, a nai­
vak csodálkozó, ámde jogos kérdéseit és lesajnálását.

31
 Ha a Szfinx csakugyan a jégkorszak előtt vagy alatt ké­
szült, nem lehet fiatalabb 8-9 ezer évesnél és akkor még sze­
rényen számoltunk. Joggal kérdezhetné valaki: a többi
„szfinxológus” és „piramidológus”, akik Gizában kétszáz éve
kutatnak, e hosszú idő alatt vajon miért nem vette észre
ugyanazokat a jeleket az oroszlántestű szobor hátán, amit
West és társai fedeztek fel? Mit ér az egész tudomány a maga
kutatóival együtt, ha azokat egyik napról a másikra le lehet
rombolni, ha kiderülhet, hogy tudásuk milyen törékeny? Ha
szerdán még azt tanítják, hogy az egyiptomi kultúra ötezer
éves, csütörtökön meg már arra kényszerülnek, hogy bevall­
ják: bizony lehet az éppenséggel 10 ezer éves is...?
Az ilyesmitől minden ember irtózik, és a tudósok is em­
berek. Ráadásul itt arról is szó van, hogy magát a nagybetűs
Tudományt is féltik. Hiszen ha a történettudományban, a ré­
gészetben egyik napról a másikra bebizonyosodhat, hogy
mindent rosszul adtak elő eddig, rosszul hittek, rosszul tudtak
és rosszul tanítottak - akkor az emberek bizalma megrendül a
többi tudományágban is. Akkor bizony elvárható - bár valljuk
be, kissé különös lenne - hogy a kémia bevallja: az elemek
periódusos táblázatában mindent öt jellel lefelé vagy felfelé
kell elvinni, mert mától kezdve úgy helyes. A fizikában kide­
rülne, hogy Newtontól napjainkig szintén tömérdek helyrei­
gazítani való dolog akadt, a társadalmi vagy orvostudomány­
okban kiderülne, hogy az eddig hirdetett elemekkel szemben a
„pszi”-vel kezdődő tudományok valójában csak áltudomány­
ok és a „pszi”-vel kezdődő szakmák csak ál-szakmák... Szó­
val sok botrány lenne abból, ha az egyiptológia meghátrálna
ebben a kérdésben. Arról nem is szólva, hogy az egyiptológu­
sok. egész nemzedékei, a már holtak és a még élők is iszonya­
tos tekintélyvesztést szenvednének. Romba dőlne számos kar­
rier, elértéktelenednének a diplomák, disszertációk, az a sok
tízezer szakkönyv, amit eddig erről a témáról írtak.
Az igazi kérdés viszont az: mi ér többet? Mi a fontosabb?

32
Nekünk, kívülállóknak, de legalább annyira a tudomány em­
bereinek is? Az, hogy a valós időhatárokba helyezzük el vég­
re az egész történettudományt és abban az. egyiptológiát is,
meg minden mást, a régészetet, az antropológiát és a többie­
ket is - vagy menjünk tovább a hamis ösvényen? Ami persze
lényegében egy zsákutca és sehová sem vezet, de ma az aka­
démikusok erősen behunyják a szemüket és mennek tovább.
Amíg bele nem ütköznek egy falba és akkor - de csak ak­
kor... - kénytelenek lesznek visszafordulni. A szégyen persze
akkor már sokkal nagyobb lesz, mintsem ma lenne.

West és társai látván a nagy érzékenységet, nem hitték el,

hogy vesztettek. És mi tudjuk, hogy az igazság frontján ők
győztek. De akkor érdekes dolgok történtek. Az akadémikus
kutatók elérték, hogy West előtt bezárják a Szfinxet. Sőt má­
sok előtt is. Az egyiptomi kormányzat a saját régészeire,
egyiptológusaira hallgatva ekkor körbekerítette a Szfinxet és
kitiltottak onnan minden kutatót - hosszabb időre. Westéket
sok mindennel megvádolták, azzal is, hogy a Szfinx korát
azért „hazudták” oly régire, hogy... meggazdagodjanak. Hogy
az egyik hogyan következne a másikból, nem tudhatjuk és
nem is értjük, hisz illogikus - de ez volt az ellenük felhozott
egyik vád. Hamarosan kénytelenek voltak elhagyni Egyipto­
mot is a merész kutatók.
Akik aztán, a Szfinxen végzett legutolsó kutatásaik ered­
ményére hivatkozva azt is kijelentették (persze nem a tudo­
mányos sajtóban, amely azonnal és mint az ilyen esetekben
mindig, szinte automatikusan bezáródott előttük), hogy a
Szfinxet vizsgálataik szerint az utolsó jégkorszak előtt építet­
ték, emelték, faragták ki. És mivel - tették hozzá - a gizai
piramisok oldalán sokfelé ugyanilyen nagy vízre utaló jelek
vannak, hát azok a piramisok is pontosan egyazon korban
születtek.

33
 A geológusok és más szaktekintélyek - akik aztán tény­
leg nem beszéltek össze Westtel és társaival, már csak azért
sem, mert ők sokkal korábban végezték el a maguk kutatásait,
amikor West még iskolába sem járhatott - az utolsó jégkor­
szak az északi félgömbön, ahol Európa is, Egyiptom is talál­
ható, kb. 15 ezer évvel ezelőtt vette kezdetét. Vagyis Kr. e. 13
000 körül. Az egyiptológia pedig mint láttuk, azt állítja, hogy
az „egyiptomi nép”, mint olyan, alig 5 ezer évvel ezelőtt kez­
dett összeállni, képződni, a történelem színpadára fellépni.
Nagy vizek csak ezután, az olvadás idején voltak azon a tájon,
az utolsó 7-8 ezer évben kis túlzással egy csepp eső sem esett,
azért sivatagosodott el a táj is.
Ne ragozzuk tovább azt, amit fentebb már részleteztünk.
A fejezetünk gerincét adó „mikor?” kérdésre még nincs igazi
válasz és sokáig nem is lesz. Sajnos az a helyzet, hogy ehhez
hasonló, West-féle „kis válaszok” már szépen gyűlnek, de
egyelőre még - és sokáig ezután is - túlsúlyban lesznek a
„nagy válaszok”. Az egyiptológia teljes súlyával azon van,
hogy elnyomja a West-félék egyelőre még csak szórványos
válaszait, nehogy azok megingassák az egyiptológia szép és
nemes épületét. Hogy ez az épület vékony lábakon áll és bár­
mikor ledőlhet, arra persze kevesen gondolnak, még keveseb­
ben tudnak erről.
Az emberek többsége azt hiszi, a tudomány vasbeton lá­
bakon áll, abszolút módon megalapozott, minden irányból jól
felvértezett, rengésálló, megingathatatlan. És valahol jó is,
hogy így gondolják, mert ez azt jelenti, hogy az emberiség
fejlődésének egyik alapvető tételében hisznek. A tudás gyűj­
tése, a világ figyelése és törvényeinek megismerése jó dolog
az emberiség számára, sőt nélkülözhetetlen a túléléshez, az
előbbre jutáshoz.
De hát az emberek túlságosan is megszokták, hogy higgye­
nek a tudósoknak, akiknek egy (kisebb) része ettől vér­
szemet kapott és azt hiszi, most már bármit eladhat nekünk.

34
És még ez sem olyan nagy baj, mint az, hogy egyes akadémi­
kus körök birtokukba vették a tudomány erődjét és ostoba
dogmákat kényszerítenek rá előbb tudóstársaikra, aztán az
egész emberiségre. Ezek viszont már veszélyesek, mert kizár­
ják a szabad kutatás lehetőségét más irányokban is, amelyek
talán célravezetőbbek lennének.
Ilyen dogma például a darwini fejlődéselmélet, amelynek
bizonyítékai szinte nincsenek is, mégis úgy tanítják, mintha
bizonyítékokon nyugszana. Még soha, sehol, senki nem talált
egyetlen bizonyítékot sem arra nézve, hogy Darwin tanításá­
val megegyező módon a fajok egymásból keletkeznének,
egyikből átmennének a másikba. Éppen ellenkezőleg, sok
olyan dolog került elő az utóbbi száz évben is, ami azt bizo­
nyítja, hogy Darwinnak és követőinek, a neo-darwinistáknak
sem volt igazuk. A világ nem úgy néz ki, mint amelyik az
egyszerűből fejlődik a mind bonyolultabb felé. Ugyanis szá­
mos olyan dolog működik benne, amely egyszerűbb formájá­
ban eleve nem is létezhetett, hisz úgy működésképtelen volt,
csak és kizárólag akkor funkcionált, ha rögtön bonyolult volt
- elég, ha az emberi szemre gondolunk és máris romokban
hever ez a „törvény” is.
Nos, ami majd egyszer nagyban fog lejátszódni a darwini
„elvek” körül, az kicsiben már-már lejátszódott Egyiptomban
is. Egyelőre persze (ismét) győztek az akadémikusok, de el­
lenzőik csak csatát és nem háborút veszítettek el.

Túllépve a Szfinxen, arra is gondolhatunk, hogy vajon

milyen logika szerint építkeztek az ókoriak? Azt kell monda­
nunk, hogy úgy a Szfinxet, mint a gizai piramisokat bizony
aligha építették volna fel Kr.e. 2500 körül - abban az esetben,
ha azt a tájat ott már homoksivatag borítja. Ugyanis a homo­
kot felkavaró erős szelek gyakran betakartak mindent és ez
ma is megtörténik. Ismerjük európai utazók leírásait a száz,

35
kétszáz évvel ezelőtti Egyiptomból, de a huszadik század má­
sodik felében is nemegyszer megesett, hogy egy több napos
homokvihar megbénította a környék életét.
Ugorjunk vissza pár ezer évet és könnyen elképzelhetjük,
hogy akkoriban egy ilyen homokvihart még bénítóbb lehetett,
hatása olyan lehetett, mint egy szibériai hóviharnak. Éppen
úgy leállt ilyenkor minden, és a vihar utáni napokban, hetek­
ben pedig a lakosság azzal foglalkozott, hogy előássa szerény
javait az irdatlan homokmennyiség alól.
Nos, kérdem én: egy ilyen helyen és korban nekiálltak
volna építkezni a sivatag kellős közepén? Ez is egy érv lehet
amellett, hogy a piramisokat - legalábbis Gizában, az eredeti­
eket, a később a fáraóknak mintaként szolgáló három nagy
piramist - nem később, hanem jóval korábban építették. Még
akkor emelték őket, amikor arrafelé már csak azért sem hal­
lott senki homokviharokról, mert homok sem volt. Az az
egész táj a jégkorszak előtti szavanna volt, valósággal virág­
zott. Tavak és patakok öntözték, mindenfelé erdők, ligetek
álltak, vadállatok csordaszámra legeltek. Idilli táj volt ez -
mielőtt jött a mindent letaroló jégkorszak, utána pedig a fel­
melegedés, vagy inkább felforrósodás korszaka, ami kiirtotta
a szavannát, az erdőket, szinte mindenfajta életet, no és per­
sze eltávolította a vizeket - és maradt a Szahara a homokviha­
raival.
Az igazi nehézséget persze az jelenti, hogy a történettu­
domány határokat szabott. Ők úgy tudják, hogy az egyiptomi­
aknak nevezhető emberek csak pár ezer évvel Krisztus előtt
telepedtek le ott, akkor szerveződtek civilizációvá - tehát a
piramisoknak is akkor kellett készülniök, nem előbb. Ez az a
történettudomány, ez az az egyiptológia, amely nem engedhe­
ti meg magának azt a luxust, hogy kijelentse: lehetséges, hogy
arrafelé korábban létezett egy másik civilizáció, amely már
jóval korábban is építkezett és hagyott máig látható nyomo­
kat.

36
 Itt meg már nem is a történészek kötötték meg a gúzso­
kat, húzták meg a határvonalakat, hanem az antropológusok
és társaik, akik szerint minden Egyiptom előtt élt ember ős­
ember volt, tehát nem építhetett semmit, lévén buta, mint a
föld. Ha nem is így foghalmaznak, azért a lényeg mindig ez.
„Az ókor előtt őskor volt” - íme az axióma, vagyis a megin­
gathatatlan szabály, szinte törvény. Az ókor előtt csak ősem­
berek létezhettek, mondják és ezt halálosan komolyan veszik.
Mintha nem lennének jelek, amelyek valami egészen másra
utalnak. Mintha nem találtak volna már leleteket, amelyek
több százezer, sőt millió évvel nyomnák vissza a történészek
és antropológusok merev határait. Vagyis sok bizonyítéka van
annak, hogy értelmes, tevékeny, civilizált emberek éltek már
ezen a bolygón régebben is. De hát a tudósok fel sem teszik -
még elméletként sem foglalkoznak vele! - hogy a majomtól
elváló embercsoportok természetes kísérlete, „nekifutása” egy
másfajta életnek lejátszódhatott éppenséggel kétszer is. A
legtöbbjük nem is tudja, hogy miféle modem emberi csontvá­
zak bukkantak elő több millió éves megbolygatatlan kőzetré­
tegek alól, vagy éppenséggel tömény szénrétegekben milyen
emberi csontvázakat vagy a régiek által készített művészi tár­
gyakat találtak már. Ezért könnyű szívvel állítják, hogy csak
egy emberiség indult neki a fejlődésnek ezen a bolygón, és
azok utódai mi vagyunk, itt és most, mai emberek.
A piramisok igazi korának felderítése tehát sok érdeket
sértene, rengeteg karrier végét jelentené. Ezt már lemérhettük
West Szfinx-kutatásai során, de másutt, máskor szintén. Már­
pedig ez egyelőre nem fog bekövetkezni, nagy áttörés nem
várható. Az akadémikusok különben sem fogják beismerni
soha, hogy ekkorát tévedtek volna. Inkább az apróbb lépések,
a kis beismerések, vagy inkább a „hibák korrigálása” lesz az
út, amelyen végigmennek majd. És akkor is igyekeznek majd
olyan benyomást kelteni, mintha ezeket a korrekciókat nem a

37
kívülről érkezett okosok, hanem ők maguk, mint afféle „belső
ellenőrök” szorgalmaznák...
Arra a kérdésre tehát, hogy „mikor épültek a piramisok”,
a legőszintébb válasz az lehetne: többféle korban. Ekkor is,
meg akkor is. Vagy visszakérdezünk: melyik piramisok?
Merthogy nem mind ugyanakkor épült, az igencsak valószínű.
Szemben az egyiptológia mai állításával - hogy az összes
egyiptomi piramist egy körülbelül 5-600 évig tartó időszak
alatt emelték, sem előtte, sem utána nem építettek egyet sem!
- enyhén szólva nehezen elfogadható.
Mi azt állítjuk: a Szfinx és a Kheopsz-piramis teljes bi­
zonyossággal, de lehet, hogy a másik két nagyobb gizai pira­
mis szintén - még a jégkorszak előtt épült. Ez esetben kizár­
ható, hogy azokat a később a többi hasonló építménynek és
építtetőiknek mintaként szolgáló kőgúlát azok építették volna,
akiket a mai tudomány közönségesen csak „egyiptomiaknak”
nevez. Vagyis az első „egyiptomi” (földrajzi értelemben) pi­
ramisok legalább tizenkét-tizenöt ezer évesek.
Az itt logikusan feltehető másik kérdésre: akkor ezeket
kik építették? - mi sem tudjuk a választ. Illetve amit válasz­
ként adhatnánk, az jobbára csak feltételezés, de erre a feltéte­
lezésre nincsenek bizonyítékaink.
Ám a bizonyíték hiánya még nem jelenti azt, hogy valami
meg sem történt, valakik nem is léteztek, valami létre sem
jött. Csupáncsak egyet jelent: hogy ezt - egyelőre - nem va­
gyunk képesek bizonyítani. És persze: rajtunk kívülálló okok
miatt.
Egyiptom ókori benépesedésével kapcsolatban fogalmaz­
hatnánk drasztikusabban is. Mint már fentebb céloztunk rá,
mai fogalmaink szerint normális emberek nem költöztek vol­
na a sivatagba, hogy ott éljenek, előbb törzsszövetségeket,
majd államot alapítsanak és egész létüket a rettenetes környe­
zetbe tengessék. Nyilvánvaló, hogy a mai Egyiptom területe
akkor, amikor az ősök odaköltöztek, még virágzó föld lehetett.

38
Máskülönben mi késztette volna az őslakókat arra, hogy
odahagyjanak más, termékeny, vízben és vadban bővelkedő
területeket és ideköltözzenek? Nyilván itt is ugyanolyan sza­
vannának kellett lennie, mint máshol, vagy jobbnak, különben
miért hagyták volna el eredeti lakóhelyüket és vándoroltak
volna a Nílus völgyébe?
Az őslakosok tehát nem költözhettek ide a jégkorszak
után, amikor nagy szárazság és elsivatagosodás tört erre a
vidékre. Itt élhettek már jóval korábban, a „hűvösebb” idő­
szakban is. Ugyanezt a logikát követve még érthetetlenebb
lett volna, ha csak Kr. e. 4000 körül vándorolnak ide - aho­
gyan ezt a mai egyiptológia, a régészet állatja. Hiszen akkor
már csak a Nílus mentén egy keskeny - gyakorlatilag mind­
összesen pár száz méter széles! - sávban volt lehetséges az
élet. Ilyen klíma mellett a mezőgazdaságilag művelt területe­
ket állandóan öntözni kellett, erre pedig csak a Nílus adott
lehetőséget - és ez a lehetőség sem volt végtelen.
Mivel a klíma drasztikusan megváltozott, az itt élők
kénytelenek voltak mezőgazdasággal foglalkozni. Mást nem
is tehettek, mert hiszen a sivatagból eltűntek a vadállatok, az
elejthető, levadászható zsákmány. A lakosság élettere roppant
módon beszűkült. Azt hiszem, most kell feltenni a kérdést: mi
indíthatta volna az itt élőket arra, hogy ilyen helyzetben, egy
aligha választott, inkább erőszakkal a nyakukra ült fáraó pa­
rancsára nekiálljanak évtizedekig tartó, totálisan fölösleges
munkát a nyakukba venni? Akár ideológiai okokkal (vallás),
akár katonai erőszakkal kényszerítették is rájuk a dolgot -
biztos, hogy ilyen helyzetben nekiálltak piramisokat építeni?
Sokkal inkább tűnik elfogadhatónak az az érv, amit a
Szfinx és más jelek is sugallnak, hogy a gizai piramisok sok­
kal, de sokkal korábban készültek és az erre vándorló törzsek,
amelyek részben ki is cserélődhettek olyan rettentő hosszú
időszak alatt, mint ami eltellett a jégkorszak kezdete és vége
között, az újabb korban az itt talált „mintákat” akarták volna

39
utánozni. Elsősorban persze megalomániás fáraóik. Elég volt
egyetlen ilyen fáraó valamikor Kr. e. 2500 körül, aztán a sor­
ban utána születő és uralkodó többiek úgy érezhették, ez is
kötelessége egy fáraónak. Hát akkoriban tényleg elszaporod­
hattak a piramisok.
Lényegében az a tény, hogy mennyire nem egyformák az
innen visszanézve „egyazon korban” (persze a valóságban sok
száz év különbséggel) emelt piramisok, szintén a mi tételün­
ket bizonyítja. Ha az egyik elsőnek emelt gizai piramis, a
Kheopsznak tulajdonított vagy róla elnevezett kőgúla olyan
tökéletesre sikeredett, akkor miért emeltek később annyi „el­
rontott” piramist? Mert bizony elég végignézni a készleten és
látunk számosat, amelyek a mai napig viselik a kontár munka,
a mérnöki hozzá nem értés jeleit, bizonyítékait. Akadnak
olyanok, amelyeknek egyik-másik oldala behorpadt ahelyett,
hogy egyenes síklap lenne. Láthatunk olyant, amelynek a háta
„púpos”, és bizonyos szögből nézve már nem is emlékeztet
piramisra. Aztán ott vannak a lépcsős piramisok, élükön a
legismertebb szakkaraival, de akad sok hasonló is. A lépcsős
piramisnak nem volt mintája, azok a rejtélyes valakik, akik a
jégkorszakot megelőzően a mintákat felépítették, ilyent soha­
sem emeltek. És nemcsak ott, de másutt sem a világban (a
dél-amerikai piramisok más okból tűnnek „lépcsősnek”).
A mai turista Egyiptomban szép számmal láthat félig
homokkal befedett, félbehagyott piramisokat is! Már ha elég­
gé makacs és azokat is meg akarja nézni. Csak az a baj, hogy
a legtöbb odalátogató idegen nem is tud róluk, így felkeresé­
süket sem igényli.
Ha mégis sikerül néhányat meglátnia, rádöbbenhet: azok
az ókori egyiptomiak bizony mégsem lehettek olyan nagy
piramisépítők! Hiszen ha valóban olyan mesterek voltak e
téren, miért találunk elrontott piramisokat? És nem csak a
kezdeti időkből, hanem későbbről is. Néhány száz év alatt

40
kihalt a tudás? Minden mérnök meghalt, a tudás sírba szállt
visszavonhatatlanul?
Hiszen ha olyan primitív eszközökkel építették (volna) a
piramisokat, ahogyan azt az építményekbe rejtett festménye­
ken, rajzokon bemutatták, akkor az a „tudás” el sem tűnhetett
volna! A legegyszerűbb ember is tudhatta tehát Egyiptomban,
hogyan kell piramist építeni. A kőbányában ki kell vágni a
kőtömböket, egyformára és simára csiszolni az oldalukat, el­
vinni az építés helyére, ahol az előzőleg gondosan egyenesre
csiszolt gránitaljzatra lerakni őket sorban egymás mellé, aztán
a következő sor köveit is felvonszolni megnedvesített homo­
kon, „szánon”, egyre magasabbra. Minden szélső sort egy
kicsit beljebb kezdeni, ide majd a végén háromszög-alakú
köveket csiszolunk és beborítjuk vele a külső falat. Ha meg
odabent akarunk valamiféle helyiségeket, hát később kivájjuk
a köveket.
Ennyi lett volna a piramisépítés egész tudománya? Ha
csak ennyi, akkor azt nem felejthetik el, akkor nem készülnek
elrontott, „púpos” és „horpadt” piramisok, nem láthatunk
nyilvánvalóan félbehagyottakat sem. Akkor vagy száz remek­
be szabott, kisebb és nagyobb, szép piramis áll fel az ókori
Egyiptom területén, amelyekből mára is sok maradt volna
szinte érintetlen. De mint láttuk, nem így történt és ez csak
egy újabb rejtélyre nyitja rá csodálkozó szemünket.
Mint azt egy amatőr piramis-kutató megjegyezte: a kőgú­
lákkal kapcsolatban a „történelem fekete lyukát” láthatjuk. A
kozmikus fekete lyukakhoz hasonlóan ez is egy olyan idő­
lyuk, olyan korszak, amelyből szinte semmilyen információ
nem jön ki, a helyére is csak abból következtethetünk, hogy
arról az időszakról szinte totális információhiánnyal találko­
zunk.
Most ott tartunk, hogy a hivatalos egyiptológia is észre­
vette a kezdetleges, rontott piramisokat és igyekszik azt a be­
nyomást kelteni, mintha építésük fordított sorrendben történt

41
volna meg. Kairóban, Londonban, Párizsban stb., e tudo­
mányág nevezetes egyéniségei amellett törnek lándzsát, hogy
a kezdetleges piramisok készültek előbb és amikor az ókoriak
ezeken már begyakorolták a tudásukat, akkor emelték a Khe­
opsz-ot és a többi, majdnem tökéletes piramist. Az akadémi­
kusok tehát azt állítják, hogy a szakkarai lépcsős Dzsószer-pi­
ramison, vagy a danszúri hasonlón és számos más, szemmel
láthatóan kezdetleges építményen gyakorlatoztak, ott tanulták
ki az építés trükkjeit...
A logikus ellenérv az, hogy ugyan melyik fáraó engedte
volna meg ezt? Ha igaz (ha igaz?) az egyiptológusok másik
állítása, miszerint a fáraók önmaguk dicsőségére, és sírem­
léknek emeltették életük során majdani sírhelyüket, a piramist
- ugyan melyik tűrt volna el efféle gigantikus kontárkodást?
Melyik engedte volna meg, hogy az építői az „ahogy esik,
úgy puffan”-elv szerint dolgozzanak? Hogy „nekiállunk, az­
tán majd csak lesz valahogy!"-felkiáltással dolgoztassanak
sok tízezer embert évekig, évtizedekig? Ha nem volt garancia
az eredményességre, bizony egyik fáraó sem áldozta erre a fél
vagyonát és a fél életét. Tegyük hozzá: azt az életét, amely az
esetek többségében bizony sokkal, de sokkal rövidebb volt a
mai átlagéletkornál. Tudjuk nem egy nevezetes fáraóról, hogy
még a huszadik életévét sem érte meg, a legtöbb is harmincon
innen távozott e világból.
Egyszóval igencsak sántít, sok sebből vérzik az egyipto­
lógia legtöbb alapvető állítása.

A „Mikor?” kérdésre többféle válasz született már. Az

egyik egy kutatás volt, amelyet egy alapítvány pénzén dolgo­
zó független kutatócsoport 1986-ban végzett el. Mivel tudha­
tó, hogy a kövek korát a mai műszerekkel nem lehet megálla­
pítani (illetve a koruk kiderül, de az nem, hogy mikor faragták
őket építőanyaggá, szoborrá stb.) hát az egyik piramis építőkövei

42
között fellelhető malterből vettek mintákat, ott próbál­
tak szerves anyagmaradványokra lelni, hogy azokat aztán
amerikai és európai neves laboratóriumokban C-14-es mód­
szerrel vizsgálhassák. E kormeghatározás alapján derült ki,
hogy a Kheopsz-piramisból vett szerves anyag kora 1200 év­
vel előzi meg azt az időszakot, amit a hivatalos, akadémikus
egyiptológia mint lehetséges legkorábbi időt adott ennek az
építménynek.
Ha ez igaz, akkor nemcsak a piramis építését, hanem az
összes egyiptomi dinasztiát, beleértve éppen az állítólag ek­
kortájt uralkodó IV. dinasztiát is erőteljesen hátrébb kell tolni
az időben. Bele abba a sötét őskorba, amelyben - az egyipto­
lógusok szerint - még senki sem alapított semmilyen államot
Egyiptomban és nem is építettek semmiféle piramist!
Ismétlem, ez csak egy állítás, egy bizonyíték a sok közül
arra nézve, hogy a Kheopsz-piramis nem akkor, hanem ko­
rábban épült. De mi ettől függetlenül továbbra is amellett kar­
doskodunk, hogy minderre jóval korábban kerülhetett sor.
Viszont nem árt mintegy mellékesen megjegyezni, hogy az
1986-os C-14-es vizsgálatok eredményét a kutatók nem kö­
zölhették le a világ egyetlen egyiptológiával foglalkozó tu­
dományos folyóiratában sem. Hiszen már csak az általuk ki­
harcolt „1200 évet hátrafelé az időben”-elv miatt is át kellett
volna íratni az összes történelemkönyvet! És bizony nem csak
az Egyiptommal foglalkozókat, hanem globálisan - mindet.
A piramisok korával foglalkozó szövegek bizonytalanok,
mondják az egyiptológusok. Mégis sokat elfogadnak közülük.
Ahogyan a keresztények is mind egy szálig szó szerint értel­
mezik és fogadják el a Biblia első részét, az Ótestamentum
szavait - pedig tudható, hogy mielőtt azt papírra vetették, jó
ideig szájról szájra mondogatva élt a szöveg és akkor minden
bizonnyal számos pontón torzult is...
A Kheopsz-piramist a tudomány emberei folyamatosan
benne tartják egy egyiptomi kronológiában, mintha annak

43
szerves része lenne. De eléggé kilóg a lóláb. Annak idején
Hérodotosz állította - hallomás alapján - hogy a piramist
Kheopsz építtette. Az a felirat, amit a modem korban találtak
a piramisban és ami azt „bizonyítja”, hogy a Nagy Piramis
Kheopsz (Khufu) fáraóé volt, csak 1850-ben került oda - egy
brit amatőr egyiptológus mára már leleplezett hamisítványa­
ként. Mindazonáltal senki sem vette magának a fáradtságot,
hogy felkutassa, valójában mikor is épült ez a piramis? A kai­
rói múzeumban lévő kőtábla felirata az akadémikusok szerint
úgy olvasandó (e téren nagy a bizonytalanság, hiszen a hie­
roglifák értelmezése külön tudomány, de mint látni fogjuk,
ma még meglehetősen bizonytalan tudomány...), hogy Khe­
opsz építette „ezt a házat Izisz istennő, a Piramis úrnője tisz­
teletére”. Ám más, hasonlóan művelt és képzett kutatók sze­
rint a feliratot eddig hibásan értelmezték. Az ugyanis azt je­
lenti, hogy Kheopsz valamilyen más építményt emelt annak
az Izisznek, akinek akkor már volt egy piramisa és egy Szfin­
xe - ahogyan az a helyesen olvasott feliratból kiderül!
Voltak, vannak más bajok is. Abd el-Latif régi arab kró­
nikás azt állította, hogy a három gizai nagy piramis kövei kö­
zé az építők eredetileg maltert tettek, (ennek mára nem sok
nyoma maradt) és kívülről is befedték a köveket, a még puha
malterra pedig ismeretlen írásjelek tömegét vitték fel. Vagyis
azokon volt valamilyen írás, de hogy miféle „betűk” (?), azt
senki sem tudja. Ibn Kordabach, egy másik arab krónikás úgy
sejtette, hogy eleinte alul koptak le azok a feliratok, ahol az
emberek és a homok lekaparta, de a piramis magasabb részein
még sokáig, sok ezer éven át megvoltak. Mennyivel okosab­
bak lennénk most, ha ismernénk azokat a feliratokat!
Lehet az is, hogy a Nagy Piramis körül nyüzsgő munká­
sok azt renoválták - hiszen ha igaz a feltételezés, hogy már
sok ezer éve ott állt, amikor Egyiptom keletkezett - az idők
viszontagságai megviselhették. Kheopsz, mint afféle hiú ural­
kodó megengedhette magának, hogy azt sugallja az utókornak:

44
ő építette ezt a világcsodát. De lehet, hogy a munkások
tömegei éppen ellenkezőleg, valamit bontottak, és nem építet­
tek. Bontották az említett malteros-feliratos burkolatot?
Azon is érdemes eltöprengeni, amiről a hivatalos egyip­
tológia általában hallgatni szokott - hogy a gizai piramisok
körül sehol sem találtak nagyszabású temetőket. Márpedig ha
4000-4500 évvel ezelőtt ott minimum húsz ezer ember - más
források szerint időnként akár 100 ezren is lehettek az építők
- sok éven át dolgozott azon a pár négyzetkilométeres terüle­
ten, minden bizonnyal nagyszámú halottat kellett volna
temetniök. Méghozzá nap mint nap! Ugyanis akkoriban az
emberek sokkal betegesebbek voltak, mint manapság, hiszen
gyógyítás híján a legegyszerűbb nyavalyák is szedték az áldo­
zataikat, minden apróságba bele lehetett halni. Egy vakbél­
gyulladás, egy elfertőződött seb egyenlő volt a halállal. Más­
részt ahogyan a munkafelügyelők bántak a munkásokkal,
(időlegesen oda irányított parasztokkal, vagy pláne rabszol­
gákkal), az is csak siettette szervezetük elhasználódását. Eh­
hez hozzájön még a forró klíma, a minden bizonnyal nem ki­
elégítő élelmezés - és kész. Ez ott és akkor azt kellett jelent­
se, hogy minden ezer emberre jutott minimum napi egy halál­
eset. Ha így van, naponta legalább húsz, de olykor száz halot­
tat is el kellett temetni. Nem hiszem, hogy e (rab)szolgákat
bebalzsamozták volna. Inkább csak bekaparták a homokba,
mint fölösleges ballasztot, ráadásul sietve, mielőtt a forró ég­
hajlaton a hullák bomlani kezdenének.
Nos, hol vannak a 4 ezer éves gigantikus temetők a pira­
misok mellett? Aligha hiszem, hogy az „elhullott” munkások
tetemeit minden nap nagy pompával szállították volna el jó
messzire - ezért nem találunk ma, az egykori nagy építkezés
színhelyén efféle tömegsírokat.
Mindez együttesen szintén amellett szól, hogy a Nagy Pi­
ramist különösen, de talán két kisebb társát sem akkor építet­
ték. Akik emelték, mások voltak. Máshonnan jöttek, jóval

45
korábban dolgoztak, és megfelelően magas kultúrájúk volt -
két értelemben is. Az egyik: az építési technikájuk sokkal
nagyobb mértékben kizárta a balesetek lehetőségét, jobban
törődtek a munkások egészségével és életkörülményeivel,
mint az erre nem sokat adó fáraók. A másik ok: lelki kultúrá­
juk nem tűrte a tömegsírokat és minden valószínűség szerint
elégették halottaikat. Ezért és csak ezért nem találhattak a
régészek sok tízezres, ha éppen nem több százezer halottat
magukban foglaló tömegsírokat a piramisok mellett!
Ezt azért említjük ebben a fejezetben, mert ez is jelzi: a
piramisok korábban, talán sokkal korábban épültek, nem
Kheopsz és társai korában.
Mellesleg aki figyelmesen elolvassa Hérodotosz szövegét
arról, hogy értesülései szerint miképpen építették a piramist,
abból sem az derül ki, hogy Kheopsz fáraó azt és nem valami
mást épített. A szöveg értelmezhető úgy is, hogy amikor a
fáraó parancsára az emberek utakat és szentélyeket és sírokat
építettek, a Nagy Piramisa már ott állt a helyén. Semmikép­
pen sem lehet véletlen, hogy a nagy görög történetíró nem írta
le kereken: Kheopsz építtette a piramist - hanem csak körülír­
ta, elmismásolta ezt a dolgot. Figyelemre méltó például be­
számolójának az a részlete, amelyben írja: az út, amit az em­
berek tíz éven át építettek, nem kisebb mű volt, mint a pira­
mis! Amely akkor már ott állt, hiszen ha építették volna,
előbb jön az út és azon viszik a köveket, amikből majd fel­
épülhet a kőgúla.
Azonfelül Hérodotosz valamivel odébb meg világosan ki­
jelenti, hogy a Nílusból odavezetett vízen egy kis mesterséges
szigetet alkottak, merthogy az lett aztán Kheopsz fáraó végső
nyughelye. Szóval mégsem a piramis?
Az is hamis beállítás, hogy a piramisokat meglehetősen
rövid idő alatt felépíthették. Tudjuk, hogy legalább három
nemzedék életébe került, míg egy ilyen méretű gúla felépült.
Akkor meg minek „etetnek” bennünket azzal, hogy egyetlen

46
egy fáraó életében épültek, csak azért, hogy az illető mire
meghal, készen legyen a sírja? Írtunk már erről korábban, de a
kérdés továbbra is megoldatlan. Ha elfogadjuk az akadémiku­
sok magyarázatát, akkor beleütközünk a korabeli kezdetleges
építési technológiai és éppen olyan kezdetleges munkaszerve­
zési akadályokba. Egyszerűen lehetetlen, hogy abban a klí­
mában - amikor csak az év egy részében lehetett dolgozni,
más évszakokban a parasztoknak földet művelni, vetni és
aratni kellett - akárhány tízezer ember gyorsan építhette volna
fel a piramisokat. Évtizedekre volt ehhez szükség, márpedig
annyi ideig csak nagyon kevés fáraó élt. Mivel nincsenek
pontos adataink a legtöbb fáraó életének hosszáról, csak sejt­
hetjük, hogy bizony az ókori átlagéletkor a korabeli nép­
egészségügyi és egyéb viszonyok között azon az embert pró­
báló éghajlaton bizony ritkán haladta meg a negyven évet - a
férfiak többsége harmincvalahány évesen távozott az élők
sorából. Bár némelyik fáraó gyerekként került a trónra és
gyámok uralkodtak helyette, a „fáraó sírboltjának”, értsd az
akadémikusok szerint: a piramisnak - a felépítésére sokszor
csak tíz, tizenöt, maximum húsz év maradt. Ráadásul soha
nem lehetett előre tudni, mennyi lesz az az idő. Hát nem logi­
kusabb, ha a fáraók eleve nem ilyen bonyolult, az egész álla­
mot anyagilag megterhelő, a munkaerő-piacot totálisan lekötő
(és mivel sok elégedetlen ember volt együtt, hát társadalmilag
robbanásveszélyes) módot választanak saját sírjuk megépítte­
tésére? Hanem egyszerűbb sírokat emeltetnek maguknak?
Ráadásul ha így van, a sok-sok dinasztia sok száz fáraója
közül miért csak az egyik korszakban, alig 500 éven át volt
meg ez a szokásuk? Ha ez olyan általános lett volna, akkor
piramisok épültek volna az egész „egyiptomi korszak”, azaz
minimum 2 ezer éven keresztül folyamatosan. De mint tudjuk,
nem így volt. Néha úgy tűnik, a piramisépítés éppen ellenke­
zőleg, nagyon is idegen szokás volt Egyiptomban, csak egy­
szer alkalmazta néhány tucat fáraó, a többieknek sem előtte,

47
sem utána nem jutott eszébe ilyesmi. Érdemes elgondolkozni
azon, vajon miért nem gondoltak rá a későbbiek, pedig már
nap mint nap látták elődeik építményeit?
A „Mikor?-ral” tehát nem jutottunk messzire. Akkor lás­
suk hát a következő, szintén igen fontos kérdést. Az ókor va­
laha volt hét csodája közül az egyetlen fennmaradt gigászi
építményt vajon miért emelték építői?

48
 3.
Miért? (A cél titkai)

Egyetlen egyiptológus sem tudott még értelmes, elfogad­

ható, logikus választ adni arra a kérdésre: miért találtunk
Egyiptom földjén nem is egy befejezetlen piramist?
Mindenki mindenhol arra a kérdésre igyekezett választ
kapni, miért épültek a piramisok. De hogy amiket már építet­
tek jó ideje, aztán egyszercsak láthatóan otthagyták és többé
feléje sem néztek - ott mi történt? Azok miért nem voltak
jók? Kinek nem feleltek meg, vagy valami más okból hagytak
fel építésükkel? Az egyik gúla nem ugyanolyan gúla, mint a
többi? Ezeket elátkozták, vagy járvány tört ki az építők kö­
zött?
Mert ugyebár az elfogadott, egyetlen hivatalos magyará­
zat az, hogy a fáraók temetkezési helyéül szolgáltak ezek a
nagy épületek. Ami persze alkalmat adott az elmúlt századok
költőinek és politikusainak, hogy a piramisokról mint az em­
beri megalománia jól látható bizonyítékairól emlékezzen meg.
A filozófusoknak, hogy a gigantomániát ostorozhassák ilyen
remekül látható példák alapján.
De azért álljunk meg egy (két, három, sőt több) percre!
Való igaz, hogy a piramisok mérete imponáló, különösen
és természetesen a gizai nagyoké. Az is eleve roppant igaz­
ságtalannak tűnik, hogy egy ember - legyen bármilyen nagy
uralkodó is - százezer embert dolgoztat éveken vagy évtize­
deken keresztül azért, hogy neki legyen majd hol nyugodnia
békében. Egyetlen egyiptológiai szakdolgozatba, akadémikusok

49
által írott könyvben nem olvashatunk mást, csak azt, hogy
a piramisok lényegében sírhelynek készültek.
Ezzel több bajunk van. Az egyik: mire eljött a mi időnk,
már egyik piramisban sem találtunk sírokat. Három-négyezer
év alatt persze sokszor kifoszthatták a sírokat a rablók, ez
rendben is van. De mi a helyzet a befejezetlen piramisokkal?
Netán építése közben váratlanul és drámai módon kiderült,
hogy a fáraó, akinek sírhelyként szánták, nem szándékozik
elhalálozni? Hogy őfelsége örökéletű lett és többé nem lesz
szüksége sírhelyre? Mert igazából csak ez lehetne az egyetlen
„racionális” ok, ami miatt a sírhelyépítést félbe kell hagyni.
Ha az építés közben a fáraó meghalt, ez a tény nem a munka
feladására, hanem éppen ellenkezőleg, gyorsabb munkára
sarkallhatta az építőket. Kilencven napig tartott, míg a fáraó
földi maradványait a szakma szabályai szerint múmiává alakí­
tották, tartósították és a hármas koporsóba helyezték. Ezen
három hónap alatt a befejezetlen piramist kellett volna éjjel-nap­
pal feszült tempóban építeni, majd amikor elkészülnek vele,
belehelyezni a fáraó holttestét.
Azt is rebesgetni vélik egyiptológus körökben - utána le­
het nézni eme szakmunkákban - hogy egy idő után a fáraók
rájöttek: a tolvajok, sírrablók előbb-utóbb úgy is kifosztják
még a piramis-sírhelyeket is. Erre nyilván számos jel mutatott
és tudjuk a korabeli feljegyzésekből, hogy sírrablónak lenni
már négyezer évvel ezelőtt is jövedelmező, bár igen veszélyes
foglalatosságnak számított az ókori Alsó- és Felső-Egyip­
tomban.
Megint kezdjünk el értelmesen gondolkodni. Azt állítják
tudósaink, hogy miután a fáraók erre rájöttek, nem a róluk
elnevezett, nekik épült piramisokban temetkeztek el, hanem
azt csak „falból” emeltették, miközben meghagyták, hogy
haláluk esetében nekik egy abszolút nem gyanús, félreeső
helyen keressenek rejtett sírhelyet.
Akkor meg minek a piramis?

50
 „Csalinak?” Vajon hihető állítás-e ez: egy komoly biro­
dalom komoly uralkodója, az állam bevételeinek jelentős há­
nyadát feláldozva sok éven keresztül csak azért építkezett
ilyen gigantikus méretekben, hogy majd a halála után jól át­
verje azt a pár szerencsétlen és primitív sírrablót, aki beme­
részkedne a piramisába...?
Ez olyan abszurd, annyira nem vall az ókori gondolko­
dásmódra és főleg nem az egyiptomi állam gazdaságpolitiká­
jára, az uralkodók anyagi viszonyaira, hogy komoly ember
ilyent aligha állíthat. Mégis ott áll az akadémikusok nem egy
müvében, tessék csak elolvasni.
Van néhány „áltudományos” magyarázat is - ilyenek
csaknem minden tudományban akadnak. A „miért?” kérdésre
adandó válaszok között a nem tudományos művek, és persze a
nyomukban bőszen lihegő bulvármédia is ezeket szokta előso­
rolni nagy élvezettel. Egyesek majd már abban is szándékos­
ságot - természetesen rossz szándékot! - sejtenek majd, hogy
az irracionális és racionális magyarázatokat egy csokorba kö­
töm. Én azonban úgy vélem, az „irracionálisok” (így, idéző­
jellel) között is akad annyi érdekes, bizonyos fokig elfogadha­
tó is, amennyi értelmetlen és hihetetlen a hivatalos tudomány
művelőinek magyarázatai között.
Az sem zárható ki, hogy mindnyájan tévednek - az
egyiptológusok is, a „fantaszták” is. Lehet, hogy a valódi ma­
gyarázatra még sokáig vámunk kell majd. Mindazonáltal ez
nem elégséges ok arra, hogy most ne rajzoljunk fel a képze­
letbeli táblára néhány ilyen és olyan, lehetséges, bár nem na­
gyon vagy egyáltalán nem bizonyított magyarázatot.

Az egyik szerint a piramisokat nem is az egyiptomiak, mi

több - nem is földi emberek építették!
Ez természetesen Erich von Däniken és követőinek ma­
gyarázata. Ők azok, akik nem képesek elfogadni még a gondolatot

51
sem arra nézve, hogy az Őskori, kőszerszámokkal hado­
nászó ember képes lett volna felépíteni a világ azóta is leg­
nagyobb építményét. Mivel ebben a fejezetben nem a „ho­
gyan?” a kérdés (ez a következő rész tartalma lesz...), hanem
a „miért?”, mégis Dänikent említve nem lehet elválasztani
egymástól a két kérdést. Ígérem, hogy már ebben a fejezetben
túl leszünk a svájci kutató, az akadémiák réme magyarázatain
és többé legfeljebb futólag említjük őket.
Nos, a földön kívüli civilizációk földi látogatásának (lá­
togatásainak) hívei igazából minden nagyobb építményre,
amely az ókorban készült a Földön, ugyanazt a sémát húzzák
rá. Mindegyikről állítják, hogy az idegenek közvetlenül épí­
tették, vagy vezényletükkel, instrukcióik alapján építették
őket a földiek - de az idegenek nélkül természetesen ezek
nem jöhettek volna létre. Van ebben a szemléletben egy, az
emberiséget kissé sértő hátsó gondolat vagy sugallat is. Ezen
elmélet hívei szerint az ember végül is akarat nélküli és főleg
tudatlan báb volt és az idegenek segítsége nélkül egy lépést
sem tudott tenni ezen a bolygón, legalábbis nem a kezdeti
időkben.
De lépjünk túl az esetleges sértődöttségen vagy hiúsági
kérdésen és képzeljük el, hogy valóban így történhetett-e?
Természetesen megeshettek a dolgok így is, bár bizonyíték
nincs rájuk. Az elmélet hívei szerint persze a bizonyíték maga
az építmény, jelen esetben a piramis, amit az ősemberek alig­
ha tudtak volna felépíteni. Ez így csúsztatás, mert ha elfogad­
juk a tudomány érveit, akkor az egyiptomiak Kr. e. 3000 vagy
2500 évvel nem igazi ősemberek voltak már. Az eszközeiket
tekintve nagyjából igen - de a szellemiségük azért már jóval
fölötte állt a hordákban kóborló primitíveknek.
Dänikenék szerint eljöttek a Földre a nagyhatalmú idege­
nek, az „istenek” és ők indították el a civilizációkat Kétszer
is: először pár százezer évvel korábban, amikor genetikai mű­
téteket végeztek pár tucat vagy pár száz majmon, akik ettől

52
aztán nekilódultak és mihamarabb majdnem emberré, majd
tényleg emberré váltak, fejlődtek észtveszejtő tempóban
(mármint az előző millió évek lassú változásaihoz képest).
Aztán eljöttek az idegenek ismét, és lám, már az ókor zajlott
nálunk, amikor ideértek. Itt aztán ezek a mindenható „iste­
nek” ellátták instrukciókkal az emberek egyes csoportjait, ők
szerepeltek-szerepelnek a Bibliában és az ősidőkben és ké­
sőbb ők száguldoztak fel-alá a Földön, ők készítették el a vi­
lág első térképeit és mint „istenek” alapították a főbb biro­
dalmakat.
Az elmélet kétségtelenül kényelmes abból a szempont­
ból, hogy nem kell magyarázni szinte semmit. Hiszen ami ma
nem érthető, vagy a kőkorszakot felülmúló teljesítmény, azt
elég az idegeneknek tulajdonítani. Ők építették a Nagy Pira­
mist, hogy mintát adjanak a későbbi korok egyiptomi fáraói­
nak - például. És hogy miért épült a minta-piramis? Mert a
fáraók is szerettek volna örökéletűek lenni, mint az idegenek
és úgy vélték, hogy csak a piramisban szerezhető meg ez a
képesség (piramis-effektus - majd ejtünk róla pár szót).
Más „fantaszták” is hasonlóképpen magyarázzák a pira­
misok létezését, keletkezésük okát és módját. Legfeljebb nem
hivatkoznak Dänikenre - hivatkoznak másokra. De a lényeg
mindig az, hogy valamiféle földön kívüli idegenek csináltak
mindent az emberek helyett, legalábbis első alkalommal, a
legnagyobb építményeket ők hozták létre.
Aztán ott van a másik fantasztikus magyarázat: Atlantisz.
Mint azt már más műve(i)mben kifejtettem, könnyen lehet -
és erre is akadnak bizonyítékok - hogy az emberiség nem
egyszerre, hanem (legalább) kétszer szakadt le a „majmok
ágáról” a törzsfejlődés során és az első, a korábbi ág kisszá­
mú, de igen fejlődőképes lényeiből már akkor ember, majd
értelmes ember lett, amikor a mi őseink már ugyan nem a fá­
kon, de még afféle primitív félig-állat majomemberként a
szavannákon nyüzsögtek. Így hát értelemszerűen az a civilizáció

53
alaposan megelőzte a miénket, de mivel „idősebb test­
véreink” valóban testvéreink és nem ellenségeink voltak, hát
mi is kifejlődhettünk. Mi több, nagyban segítették is előreju­
tásunkat - és innentől kezdve elég behelyettesíteni a Däniken-féle
földön kívüli isteneket az atlantiszi, földi, emberi kultúra
isteneivel. Minden úgy zajlott le, ahogyan „írva vagyon”
nemcsak a Bibliában, de számos más forrásban, mondában,
legendában, ősi époszban. Mindenütt „égből jött istenek” ala­
pították a kultúrákat és fejlesztették, segítették azokat, oktat­
ták az embereket. Csakhogy ezek nem idegenek voltak, ha­
nem éppen olyan emberek, mint a mi őseink. Mi több - állí­
tottam nemrégen egy Atlantiszról szóló könyvemben - a két
kultúra összekeveredett, Atlantisz népe sokakat befogadott az
utánuk következő, még egyszerű emberek közül, majd amikor
bekövetkezett a Csapás (kb. 11.500 évvel ezelőtt a Föld egy
kisbolygóval ütközött, amely katasztrófa eltörölte a Föld szí­
néről Atlantisz központját), a túlélő atlantisziak teljesen bele­
olvadtak a mi civilizációnkba, részt vettek annak fejlesztésé­
ben, jelentősen meggyorsítva azt. Ami nem akadályozta meg
őket abban, hogy külön is tovább létezzen civilizációjuk,
amely a Csapás pillanatában már rég túlterjedt a Földön és
képes volt legyőzni a kozmikus teret is.

De lássunk kevésbé fantasztikus magyarázatokat.

A „Miért?”-re a tudomány, mint már volt róla szó, azt a
frappánsnak tűnő, de egyben minden későbbi vitát kizáró okot
szolgáltatja, hogy a piramisok temetkezőhelyek, gigantikus
méretű sírboltok voltak. Ezt jó lenne már elfelejteni.
Vannak más, bár szintén eléggé érdekes magyarázatok.
Az akadémikusok ezeket is a fantázia birodalmába utalják.
Nem is csoda, mert általában ezeket nem tudósok alkotják
meg. Mindenki, aki egyiptológiával foglalkozik szenvedélye­
sen - legyen profi vagy amatőr - a meglévő anyagból indul

54
ki. Márpedig abban az anyagban nagyon sok mindent lehet
látni - sőt akár „belelátni” is. Olyasmit is, ami talán nincs
benne. Akadnak, akik elmetornának látják az egészet és csak
egy-egy részletét megragadva következtetnek teljesen általá­
nos dolgokra.
A miértek között persze leginkább a méretek termékenyí­
tik meg az emberek agyát. Mondjuk ki nyíltan: ha a piramisok
körülbelül fele akkorák lennének, mint amekkorák - a Nagy
Piramis nem közel 150, hanem, csak 74 méteres lenne, mint
egyes jobb templomtornyok - negyedannyi ember sem foglal­
kozna nemcsak a piramisokkal, de az egész egyiptológiával
sem. A már hírnévre vergődött, igazán nagy régészek, törté­
nészek, egyiptológusok tekintélyes részét már a gyermekkor­
ban éppen ezek a méretek csábították erre a (szak)területre.
Nos, kezdjük hát a kevésbé fantasztikus, ám a hivatalos
tudomány által így sem kedvelt „miért”-eket.
Nem kevesen vannak, akik azt állítják: a fáraók a halha­
tatlanság kedvéért építettek tömegesen piramisokat. Däniken
is említi ezt a lehetőséget. Mindez annak köszönhető, hogy
valakik már az ókorban is tudták, amit tudtak. Hogy előbbre
jártak a tudás szorgalmas megszerzésében, gyűjtögetésében és
alkalmazásában. Így azok akkor már ismerték az ún. piramis-effek­
tust, amelyet mi (újra) csak a huszadik században fedeztünk
fel. De éppen az egyiptomi piramisok és elsősorban éppen a
legismertebb Nagy Piramis révén!
Arról van szó - állítják ezen elmélet hívei - hogy ha egy
piramis-építményben, a függőleges tengelyének egyharmadá­
ban elhelyezünk valamit vagy valakit, akkor az ott konzervá­
lódik (ha már nem él, ha elpusztult, meghalt), vagy nagyobb
életerőre kap, ha él. A piramis függőleges tengelye a csúcsá­
tól a talapzatáig húzott vonal, természetesen az építményen
belül. A jelenség lényegét máig nem ismerjük, de arra már
rájöttek a turisták és kutatók, hogy a piramisba betévedő, ott
elpusztuló állatok mumifikálódnak, megőrződnek, de csak

55
akkor, ha az első egyharmad magasságában marad a hullájuk.
Az ún. „királyi sírkamra” is éppen itt helyezkedik el a pira­
misban, és a többiben is ugyanaz a helyzet.
Elkezdtek kísérletezni és rájöttek, hogy ha pontosan utá­
nozzák a Nagy Piramist, akkor ugyanez a hatás elérhető szinte
bármilyen más anyaggal. Az egyiptomi piramisok kőből épül­
tek, méghozzá a „sírkamrák” körül sok tíz méter vastag kőré­
teg helyezkedik el - de mint kiderült, nem ez a lényeg. Ha­
nem a dőlésszög! Vagyis ha sikerült 51 fok 51 (vagy más mé­
rések szerint 52) perces dőlést alkalmazni a piramis négy,
háromszögű oldalánál, akkor a dolog működött, a hatás létre­
jött. Ha nem ilyen volt az oldalak hajlásszöge, akkor hiába is
készítettek bármilyen anyagból egy kisebb piramist, ebből
semmi sem lett.
Így mára már valóságos „kisipar” lett a házi piramisgyár­
tás. Akik nem figyelik a médiát, különösen nem az ezoterikus
szakirodalmat, azok minderről nem is tudnak. De attól persze
ez még létezik és a kis piramisok kellő hatásfokkal is működ­
nek. Gyártanak igazit - úgy értem, minden oldalról befedettet - és
gyártanak jelképeset, ahol csak fából vagy bizonyos fé­
mekből készült üres vár alkotja a piramist. Állítólag ez is mű­
ködik, bár messze nem mindegy, miből készül. Készül mű­
anyagból, fából, fémből, árulják már szétszedve, házilagosan
összerakható formában. Felállítható akár lakásban is, de jobb
a kertben, szabad térben.
A dolog annyira valós, hogy már évtizedekkel ezelőtt
ipari szabadalmat is kapott ilyen szerkezet - akkor még csak
arra volt jó, hogy az alig tenyérnyi, kis „mini-piramisba” a
férfiak elhelyezték a használt borotvapengét, amely aztán né­
hány napos ottlét után - persze, az első egyharmad vonalá­
ban! - ismét megélesedett, újrahasznosítható lett. Mások éte­
leket, húsféléket helyeztek a piramis alsó harmadán kialakított
tárolókba és ez állítólag ugyanúgy működött, mint a hűtőszek­
rény - a romlandó élelmiszer nem romlott meg.

56
 Innen persze már csak egy lépés volt annak kitalálása,
hogy ha egy kellően nagyobb méretű szerkezetbe, amelynek
oldal-hajlásszöge szintén 51 fokos, beül vagy befekszik egy
ember, akkor rövidebb vagy hosszabb idő elteltével onnan
felfrissülve, kipihenten, regenerálódva jöhet ki.
Márpedig ha ez a hatás ma így működik - miért ne mű­
ködött volna az ókorban vagy még annál is korábban? Ennek
is van biztosan valamilyen fizikai, élettani vagy egyéb ma­
gyarázata. Valakiknek valaha régen tudniok kellett erről.
És éppen ez adja - az elmélet hívei szerint - a piramisok
építésének miértjét!
Az idegenek, ha elfáradtak, vagy ha valamelyikük rosszul
lett a hőségtől, kimerültségtől vagy mástól, egyszerűen befe­
küdtek-beültek egy ilyen készülékbe. Amely roppant egyszerű
volt, az egyiptomiak viszont nem értették, mitől és hogyan
működik. Érthető tehát, hogy ezért aztán számukra a szerke­
zet a legnagyobb varázslatnak tűnt. Észrevették, hogy ha ide­
genek abban regenerálódnak, talán elterjedt az a tévhit is,
hogy aki ilyenben nyugszik, az meg sem hal? Látták, hogy
nem romlik benne a friss hús, és valahogyan az lett a vessző­
paripájuk, hogy a piramis-alakzat adja az öröklét, vagy a halál
utáni feltámadás lehetőségét.
Az elmélet hívei szerint tehát ezért kezdtek el ők is pira­
misokat építeni! Ez persze számomra nagyon erőltetettnek
tetszik. Mert ha a „mintapéldányt” látták is, az nyilván kicsi
volt, akkora, mint egy sátor, vagy akkora sem. Így hát nem
kellett volna egy 150 méter magas, két és fél millió, egyen­
ként 25 mázsás kőből építeni tízezrek munkájával emberöltő­
kön át tartó „sátrakat”, piramisokat!
Az elmélet hívei azonban ragaszkodnak hozzá. Azt is fel­
tételezik - érezvén, hogy van itt egy kis logikai bukfenc -
hogy az idegenek valamiképpen arra is hatással voltak, hogy
ekkora piramist építettek. Talán azok segítségével emelték

57
őket? De minek? Kinek volt szüksége ilyen gigantikus épít­
ményre?
Úgy vélik, a fáraók biztosra akartak menni. Lehet, mind­
ebbe belejátszott nemcsak az örök élet utáni mérhetetlen só­
várgásuk, de a hiúság is. Miben különbözött volna egy fáraó a
többi, tehetősebb alattvalótól (akik szintén felismerték a pi­
ramis-effektust és szerényebb vagyonukból kicsi piramisokat
építettek a halálukat követő időkre), ha az ő teste is csak egy
akkorában nyugszik, mint másé? Hát így lettek a fáraó­
piramisok egyre nagyobbak. Az elmélet pártolói elfogadják
azt az akadémikus állítást, hogy előbb készültek az elrontott,
csonka piramisok, ez volt a tanulás fázisa. És persze a tanuló­
pénz, amibe ezek a rontott példányok kerültek. És csak ké­
sőbb, amikor már nagyon ment nekik - ki tudja, hány nemze­
dékkel később? - következett a Kheopsz-féle Nagy Piramis és
más hasonlóan méretes építmények.
Pedig a logika ennek is ellentmond. Ha az első, piramisba
temetkező fáraók nem tértek vissza a halálból, vagyis az ef­
fektus nem segítette át őket az örök életbe, a többi fáraó ké­
sőbb miért erősködött volna tovább? Miért építettek volna
újabb és újabb piramisokat, ha azt kellett tapasztalniok, hogy
eltemetett elődeik nem nyerték vissza életet? Mi több, a sír­
rablók nyilván azokat a sírokat is kifosztották, a fáraók földi
maradványait szétszórták.
Persze a piramiseffektus-elmélet hívei erre is tudnak vá­
laszolni, ráadásul kétféle módon. Az egyik válaszuk: az utó­
kor, a külvilág nem tudhatta, mi történik a sírboltként egyszer
már lezárt piramisok belsejében. Így nemzedékekkel később
arra sem derült fény, hogy ezt vagy azt a piramist, X. vagy Y.
fáraó sírboltját kifosztották-e a rablók, vagy sem.
A másik érv: a feltámadott, örök életet nyert fáraónak
nem kellett volna visszatérnie ebbe a világba, hanem onnan
egyenesen ment tovább az istenek közé - lévén hogy maga is
isteni származású volt, úgy tartották akkoriban Egyiptomban.

58
 Ily módon hát a piramisok építésének legfőbb oka a fára­
ók örök élet utáni vágyának kielégítése lett volna - egy ko­
losszális félreértés nyomán. Hát nem csoda, ha nem terjedt el
és az egyiptológiában teljesen ismeretlen. Az elmélet szintén
kellően fantasztikus ahhoz, hogy komoly tudósok foglalkoz­
zanak vele, vagy akár csak lábjegyzetként is megemlítsék
hasonlóan komoly műveikben. Nem csoda, ha az akadémiku­
sok soha nem vették figyelembe. Hiszen ők még a piramis-effek­
tus létét is tagadják, annak ellenére, hogy az említett
műszaki szabadalom révén bizonyítást nyert: az effektus léte­
zik.

Egy másik, enyhén szólva nem hagyományos magyarázat

a Vízözönhöz kapcsolódik. Ezzel már nem olyan könnyű el­
bánnia az egyiptológiának, mert a Vízözön valamikori meg­
történtét nem csak a Gilgames-éposz vagy a Biblia igazolja.
Az egykori nagy vizet, az áradást számos más tudós, például
geológusok jelentése, vizsgálata, eredménye is igazolta.
Ma már az sem titok, hogy ennek sok köze lehetett a jég­
korszak végéhez, amikor is egy meglehetősen gyorsan jött
felmelegedés alaposan megduzzasztotta a világtengereket és
az óceánok vize vészesen felemelkedett - gyakorlatilag azok
mai szintjére. Eltűnt számos sziget, a kontinensek ma általunk
oly jól ismert körvonalai akkor alakultak ki. Mert bizony an­
nak előtte nem úgy nézett ki Nyugat-Európa és Afrika partvo­
nala, egészen más volt a Gibraltári-szoros vagy a Boszporusz,
de gyakorlatilag az egész Földközi-tenger partvonala és sok­
kal több sziget volt rajta, mint ma - és ez érvényes a világ
összes többi tengerére és szigetvilágára.
Az elmélet hívei az akadémikus tudomány számára több
fantasztikusnak, ezért nem is létezőnek tekintett teóriára épí­
tenek. Azt állítják, hogy persze, voltak idegenek, bár nem
valószínű, hogy más kozmikus tájakról jöttek volna, tehát

59
földön kívüliek lettek volna. De ennek nincs is jelentősége az
elméletük szempontjából.
Azt állítják, az idegenek még a Vízözön előtt nagyon sok
értékes tudást halmoztak fel. Ennek egy részét már sikerült
átadniok az emberiségnek - ki tudja, talán nem csak a mai
Egyiptom területén, hanem más földrészeken, más tájakon is.
Az idegenek sok mindent előre ismertek, nem mintha jóste­
hetségek lettek volna, hanem mert globálisan ismerték a Föld
nevű bolygót. Mellesleg manapság mi is ilyen tehetséges jó­
sok vagyunk, éppen ugyanezen okból. A mi meteorológusaink
is képesek jósolni nagy időjárás- és hatásváltozásokat, és
számos más dolgot is.
Nos, az idegenek, miközben tanítgatták a primitív egyip­
tomiakat, megtudták, hogy beindul a nagy olvadás, mi több,
hogy annak a Föld egyes vidékein drámai hatásai lesznek.
Vagy ez nem is a jégkorszak utáni olvadásra vonatkozott -
hanem a Csapásra? Arra a napra, amikor egy kisbolygó fog
összeütközni a Földdel és egy gigantikus árhullám - egy
cunami - fog átrohanni a földgolyón, nem is egy alkalommal?
Ha így van, akkor az egész esemény sokkal korábban kel­
lett történjen, hiszen az a bizonyos kisbolygó-ütközés, amely
többek között Atlantiszt is elpusztította, Kr. e. 9500 körül
történt. No, nem csodálom a tudósok feszengését, ha ezt hall­
ják. Szerintük tizenegy és fél ezer évvel ezelőtt nemhogy a
piramisok sem épülhettek meg - szóltunk erről az előző feje­
zetben - de még olyan szervezett létformában élő egyiptomi­
ak sem voltak, akiket az amúgy is elfoghatatlan idegenek ta­
níthattak volna...
De lássuk tovább a teóriát. Állítólag az idegenek, amikor
közeledni érezték a katasztrófát, és talán nem volt módjuk
vagy idejük elvinni mindent Egyiptomból, vagy eleve nem is
akarták elvinni, kitalálták, hogy a tudásanyag egy részét, a
híveiket és a genetikai anyagot egy szilárd, minden csapásnak
ellenálló építményben őriznek meg!

60
 A „genetikai anyag” azt jelentette: embereket, állatokat,
növényeket, vetőmagvakat, szerszámokat - vagyis mindent,
ami egy kipusztult, néptelen világban segíti a túlélést, az új­
rakezdést. Már nem is egy népszerű műben olvashatjuk sokfé­
le nyelven, hogy a Nagy Piramis voltaképpen... „Noé bárká­
ja” volt! No, nem kifejezetten ugyanaz a bárka, amit az ismert
bibliai történet szerint isteni sugallatra a derék földműves
épített (mindenfajta hajógyártó szakértelem nélkül...), de az
elv ugyanaz volt. Csak Noé bárkája (amely a huszonegyedik
század elején a várható jelentős klímaváltozás következtében
minden bizonnyal hamarosan előkerül az Ararát hegyén) egy
mozgó genetikai tárolóhely, afféle biológiai menedékhely
volt, míg a nagy Piramis ennek mozdulatlan, stabil változata­
ként épült.
Az elmélet hívei azt a kérdést gondosan megkerülik: ha a
nagytudású és mindenre képes idegenek jó előre tudták, hogy
közeledik a baj - miért nem vitték el inkább az embereket?
Vagy miért nem tettek másféle intézkedéseket, amelyek nem
igényeltek volna ilyen nagy beruházást? Egy biztos: jó sok
idővel korábban kellett tudniok a közeledő bajról. Nem pár
nappal vagy hetekkel, hanem sok hónappal, esetleg évekkel
korábban! Legfeljebb nem tudhatták előre a becsapódás he­
lyét, tehát nem tudták, melyik lesz az a környék, a Földnek
melyik tája, amelyet mindenképpen megsemmisít a kozmikus
kataklizma.
A tudomány emberei, ha komolyan vennék ezt az elméle­
tet, számos ponton támadhatnák. Nem akarom őket segíteni
(gondolkozzanak egy kicsit), de annyit azért leírhatunk: min­
denképpen gyanús a dolog, éppen az időtényező miatt. Ha az
atlantisziak (vagy mások) kiválasztottak maguknak egy vagy
több népet, hogy azokat intenzíven segítve felfejlesszék és
felhozzák a civilizáció magasabb szintjére, akkor más módot
is találhattak volna. Akkor nem kellett volna rohammunkában
piramist építtetni velük - ami nem is volt lehetséges azon a

61
szinten, hiszen a kőkorszaki ősemberek erre aligha voltak
alkalmasak még fejlett mérnöki segédlettel sem. Hanem akkor
a Nagy Piramist az idegeneknek, az atlantisziaknak kellett
volna felépíteniök!
Ez valószínűbbnek látszik, persze innen nézve. Az aka­
démikusok szerint ez még egy mese, amely alátámasztja a
másik mesét, egyszóval az egész történet úgy hihetetlen, aho­
gyan van. Mert hiszen az atlantisziak létezésében sem hisz a
tudomány! Annak ellenére, hogy kellő mértékben eltitkolt,
vagy megtalálásuk után rejtélyes módon „elveszett” leletek
tekintélyes mennyisége bizonyítja egy korábban élt, fejlett
civilizáció létezését. (Lásd a szerző egyéb, erről szóló köny­
veit - a kiadó megjegyzése.) Annak meg végképpen nem ad­
nak hitelt, hogy az a „sosemvolt” rejtélyes előd-civilizáció
egyedei építették volna fel a piramist. Hiszen a biológusok,
régészek, antropológusok stb., szerint ilyen civilizáció nem
létezett, ergo nem is építhetett, nem is taníthatott, nem avat­
kozhatott bele a második nemzedék, a később érkező „máso­
dik hullám” fejlődésébe.
Ám lássuk tovább az elméletet. Így vagy úgy, de felépült
a Nagy Piramis és ekkor az emberek beleköltöztek. Odavitték
mindazt, amit át akartak menteni a nagy csapás utáni sanyarú
időkre. Belerejtették a valamilyen formában megőrzött tudás­
anyagot is. És várták a Csapást, amely el is következett. Ret­
tenetes tűzgolyó csapott le az égből, feltehetően az Atlanti-
óceán közepén vagy annak nyugatibb részén érte el a felszínt,
megsemmisítette az akkoriban ott terpeszkedő nagyobb szige­
teket és gigantikus cunamit indított el. Egy több kilométer
magas (!) árhullám indult gyűrűszerűen a detonáció helyétől
az összes óceán, tenger, szárazföld és sziget felé. Egy-egy
ilyen árhullám átsöpörhetett egész kontinenseken is, hiszen
olyan erős lökést, annyi energiát kapott az ütközés során.
Ne úgy képzeljük el, hogy egy kis meteorit vágódott a
földbe és hagyott ott pár tíz méteres krátert. Itt egy minden

62
bizonnyal legalább 10 kilométer átmérőjű, több milliárd tonna
anyag érkezett a légkörbe másodpercenként 30-50 vagy még
több kilométeres sebességgel. Egy ilyen ütközés több millió
évenként egyszer éri a Földet, minden esetben hatalmas pusz­
tításokat végzett eddig is.
Az árhullám nyugat felől beszáguldott a Földközi-ten­
gerbe is, amelynek vízszintje akkor a mainál legalább 100
méterrel alacsonyabb volt. Ezért maga a tenger is sokkal ki­
sebb volt, a cunami hatalmas víztömege akadálytalanul kiro­
hant a partokra, átszáguldott Itálián és még az ottani legmaga­
sabb hegyeket sem kímélte. Európában talán csak az Alpok és
a Kárpátok csúcsai, legmagasabb hegyei menekültek meg a
romboló, szennyező árhullámtól. Egyiptomot és távolabb az
egész Közel-Keletet, majd Indiát is szinte elsöpörte ez a nyu­
gatról érkező áradat. Amely tízegynéhány órával később ta­
lálkozott önmagával - vagyis azzal a másik részével, amely a
becsapódást követően nyugat felé indult el, átszáguldott Kö­
zép-Amerika alacsonyabb tájain, elpusztította a Csendes-Óce­
án szigetvilágát és Ázsia nagyobb részét. És akkor még nem
is írtunk az északra és délre menő másik két cunamiról,
amelyek a Sarkok fagyott világán söpörtek keresztül, meg­
semmisítve persze útközben a Skandináv félszigetet, az akkor
még szerencsére lakatlan Izlandot, Grönlandot és számos szi­
getet azok teljes élővilágával együtt.
Hogy akkoriban sokfelé a Földön egy időre szinte telje­
sen megszűnt az élet, kipusztult a legtöbb növény és állat,
annak nyomait a szakemberek már fellelték. Mellesleg nem ez
volt az első ilyen katasztrófa a Föld életében, csak a korábbi
hasonló, vagy ennél is szörnyűbb csapások az ember előtti
korban érték a bolygót.
A piramis azonban - legalábbis az elmélet szerzői szerint
- állta a csapást! Ezért kellett olyan nagyra, nehézre építeni,
mondják. Csak egy két és fél millió, egyenként huszonöt má­
zsás kőtömbből álló gúla az, amely képes ellenállni ilyen

63
nyomásnak, a hirtelen rázúduló mérhetetlen víztömeget meg­
állítani. Még így is előfordulhatott - képzeljük csak el - hogy
az ideiglenesen befalazott bejárat(ok) nem bírták a nyomást és
itt-ott betört a víz a „bárkába”, akár egy tengeralattjáróba.
De végül is a piramis egészben maradt, semmi baja sem
volt, és így teljesítette feladatát. Hogy ezután mi történt a
benne megmenekültekkel, már nem része az elméletnek, ne is
kalandozzunk el arrafelé.

Van egy még érdekesebb, bár meglehetősen fantáziadús

elmélet is. Mondanom sem kell, hogy ez is kívül áll a tudo­
mány mai, az akadémiák által elfogadott vonalán. Már csak
azért sem lehet ez másképpen, mert az egyiptológia egyetlen
verziót tart csak valósnak: azt, hogy a piramisokat a fáraók
önnön sírboltjuknak építették.
A Vízözön-elmélethez kicsit hasonlít ez az újabb teória
is. Mégpedig azért, mert ez a természeti katasztrófa ebben is
helyet kapott. Arról szól, hogy a piramist okos őseink építet­
ték, akik belerejtették az emberiség egész tudását, mi több,
történetét! És nem csak a múltat, hanem a jövendőt is!
A hívek - nagyon sokan vannak! - azt állítják, hogy a
Nagy Piramis nem csak egy példa nélküli információhalmaz a
földi dolgokról, hanem megtalálhatóak benne a Naprendszer,
a Galaxis, sőt az egész Univerzum jellemző adatai. A valláso­
sabb frakció azt is hozzáteszi, hogy a Piramis magában foglal­
ja az „isten által teremtett és uralt világ rendszerét” is!
Hogy nem egy múló divatról van szó, bizonyítja, hogy
ehhez hasonló állítások megjelentek már több mint száz évvel
ezelőtt is, és manapság, a huszonegyedik századi szerzők kö­
zött is találunk olyanokat, akik ezt meglehetős komolysággal
adják elő.
Amiről most szó lesz, ne keverjük össze a piramisokhoz
régóta kapcsolódó számmisztikai fejtegetésekkel. Ezek a számok

64
itt más szövegkörnyezetben jelennek meg, mást kell
jelenteniök - legalábbis az efféle elméletek szerzői, hívei sze­
rint.
Ezekben az eszmefuttatásokban teljesen természetesnek
veszik, hogy a Nagy Piramis (de miért csak az...? Ezzel ők is
arra céloznak vajon, hogy az volt a minta, az ős-piramis, tehát
csak azt kell figyelembe venni, a többi szánalmas utánzat,
késői epigonok tákolmánya lenne csupán?) magában foglalja
a Föld méreteit. Ha ezt az egész elméletet komolyan vesszük
és az ott felsorolt, legalább száz adatot is - akkor megint csak
arra a belátásra jutunk, hogy a Nagy Piramist tényleg nem
építhették, vagy legalábbis nem tervezhették meg az emberek.
Az egyiptomi emberek. Olyanoknak kellett azt létrehozniok,
akik a fenti adatokkal már sok ezer évvel ezelőtt tisztában
voltak.
A kő- és rézkorszaki egyiptomiak ugyan honnan ismerték
volna a Nap-Föld távolságot, merthogy állítólag ez volt be­
építve a piramis magasságába. Ahány millió kilométer, annyi
méter a magasság. Most már csak azt kellene tudnunk - kér­
dem én csúfolkodva, és ezt a gúnyt nem is titkolva - hogy sok
ezer évvel Krisztus előtt vajon ki tudhatta, hogy az emberiség
az 1800-as és 1900-as években áttér a méterrendszerre? Ha az
atlantisziak (vagy bárki más) ismerte is a Föld-Nap távolsá­
got, honnan tudhatta volna, hogy egyszer majd kitalálnak egy
hosszmérték-rendszert, amelyben ezek az adatok csakugyan
közel kerülnek egymáshoz, sőt éppenséggel itt-ott még fedik
is egymást.
Bonyolult számításokat végeztek a kései amatőr kutatók,
csakhogy bebizonyítsák: szinte mindenre akad példa a pira­
mis-méretekben. Némelyik számításuk egy fél iskolai táblát
betöltene, egyenletek sorakoznak egymás után, számítások
tömkelegének a végén aztán odabiggyesztenek egy ilyen vagy
olyan számot és diadalmasan rámutatnak... Így „derült ki”,
hogy a Nagy Piramis magában foglalja a Föld észak-déli

65
irányban mért sugarát is - elég volt ehhez ott valamit osztani,
szorozni, gyököt vonni („tíz a hetediken”) és máris kijött,
hogy ez a szám 6324 kilométer és 390 méter. Csak kár, hogy
később, modem műszerekkel is mérték és kiszámították a
valós értéket, az pedig 6355,0 kilométer lett... Innen csak egy
lépés volt, hogy bebizonyítsák, a Piramisban alkalmazott
egyik méret, hatvanvalahány centiméter is ebből ered, csak
megfelelően le kell kicsinyíteni ezt a számot.
Akadtak olyanok is, akik a Piramis négy oldalhosszúsá­
gát, körülbelül 230 métereket összeadták és a kapott 922,2
métert szorozták - ki tudja, miért? - 43,200-al. Nyilván azért,
hogy kijöjjön egy 39 ezer 839-es szám, amelyről aztán diadal­
lal harsogták, hogy „csak 234,96 kilométerrel kevesebb, mint
a Föld egyenlítői kerülete, azaz a 40, 074 kilométer!
Hát ezért érdemes volt ennyit számítgatni, mondhatom.
Amikor aztán a huszadik században az egyiptológusok
kiderítették, hogy az egyiptomi építészetben évezredeken ke­
resztül kétféle „könyök”-öt, mint mértékegységet alkalmaztak
(a „királyi könyök” 52 centiméteres volt, ezt osztották 7 te­
nyérre vagy 28 ujjra, és a „kis könyök”, amit a művészek al­
kalmaztak, ez 45 centimétert jelentett mai mértékegységgel,
és csak 6 tenyérre oszlott. Egy tenyér négy férfiujj méretét
jelentette) nos, akkor aztán megint beindultak ezek a matema­
tikai agyak. Itt már előkerült szent iratokat is tanulmányoztak
és végül oda jutottak, hogy a Piramis egyik oldalának hossza
aligha véletlenül lett 230 méter (és valahány centiméter, mert
a négy közül egyik sem pontosan annyi), hanem mert már „a
régi iratokban is szereplő egyik fajta könyököt ha megszoroz­
zuk ennyivel meg annyival, akkor éppen 231 jön ki” Még az
is lehet, hogy ebben van némi igazság - de rákérdezünk: és?
Mi van akkor, ha ez ezért ennyi, az meg azért annyi? Hiszen
bármilyen nagyságú épületet veszünk alapul, ha az elég nagy,
a világ minden információs jellegű számadatát megtaláljuk

66
benne. Ha nem közvetlenül, hát itt szorzunk, ott osztunk, és
máris „kijön a megfelelő végeredmény”.
Aztán kellő nyomatékkai nekiláttak annak is, hogy vajon
az egyiptomiak tudták-e, hány, mennyi idő alatt fordul meg a
Föld a Nap körül és ezt a hosszat beleépítették-e valami mó­
don a Piramisba? Értelemszerűen arról van szó, hogy 365 nap
(és egy negyed) alatt telik el egy esztendő, vagyis a napkörüli
pályán rohanó Föld ennyi idő elteltével érkezik meg ugyanar­
ra a pontra az űrben. Itt például az elmélet hívei majdnem egy
teljes nyomtatott oldalt betöltő bonyolult matematika leveze­
tést írnak fel, amiből kijön nemcsak a Nap-Föld távolság, de
az esztendő felének hossza is, amit ugye elég megszorozni
kettővel, hogy megkapjuk az év hosszát. Mi több, ha tovább
számolnak, kijön az egyenletekből a Piramis magasságának
fele, sőt az oldalak hajlásszöge is! De ez mind semmi, mert
kiszámítható még az oldalhossz is, a már-már mitikus 230
méter.
Nem is szólva a keresztbe-kasul számított saját piramismé­
retekről! Ezekkel aztán megfelelően számolva minden ki­
számítható. A magasság, a szélesség, sőt az év napjainak
száma, rendes mai évre, sőt régi holdévre számítva is. Így jön
ki még a Föld körkerülete, de még a Föld saját tengely körüli
keringésének sebessége is!
De ez még mind semmi, mert e számítások végén - mint
azt számos, e témáról írott tanulmányban, cikkben, sőt
könyvben is olvashatjuk - a szerzők elegáns fordulattal a kö­
vetkező „érvet” dobják be: ha így kiszámíthatóak a Föld ada­
tai a Piramisból, és mivel a Földet isten teremtette, hát a Pi­
ramis magában foglalja nemcsak a Föld, hanem az egész Uni­
verzum, a mikro- és makrokozmosz adatait. A Piramis nem
más, mint az Isten által teremtett és irányított világ leképezé­
se, tükörképe, mása!
Ezt hadd ne kommentáljuk.

67
 Egy másik elmélet szerint a piramisokat párosával építet­
ték és nem csak Egyiptomban, hanem például Mezopotámiá­
ban is. Egy jobb sorsra érdemes kutató az 1990-es években
kiszámolta, hogy az egy pontban fellelhető 80-100 piramisból
66 lényegében párosával épült és mind az északi szélesség 30.
foka körül helyezkedik el. (Már nem stimmel a Nagy Piramis­
ra, mert ez, mint tudjuk, két másik társaságában áll a gizahi
gránit-fennsíkon. De szerzőnk ezen is túllépett, mondván,
hogy a Nagy Piramis a mellette lévővel alkot párt). Úgy vélte,
arra is rájött, hogy ezek a piramis-párok körülbelül 500 méter­
re vannak egymástól, vagyis ennyi a csúcsaik közti távolság.
Azt is állította, hogy mindegyiknek hiányzik a hegyes csúcsa,
és ez nem véletlen. Állítólag hasonlókat fedezett fel a tudo­
mány a mai Irak területén, vagyis az egykori Sumérban, Asszí­
riában, Babilonban - egyszóval a Folyamköznek is neve­
zett nagy síkságon. Csak ott zikkuratoknak hívták a piramist,
amelyek másféle módon, más építőanyagból (égetett agyag­
ból) épültek fel, ezért is pusztultak el idő előtt. De valaha
csakugyan léteztek és azt is tudjuk, pontosan hol.
Nos, amatőr kutatók most azt állítják, hogy földön kívüli
idegenek érkeztek valaha - nem is egyszer - a Földre.
Geostacionárius pályára állt űrhajójuk, vagyis megközelítőleg
36 ezer kilométer magasan keringett a Föld körül. Ezzel elér­
te, hogy mindig ugyanazon pont fölött „függött”. Azt is állít­
ják, hogy valami okból az idegenek - de kérem, ne nevesse­
nek, vagy legalábbis ne túl hangosan! - kötélen eresztettek le
egy nagy szerkezetet, aminek két messze kinyúló lábazata
volt. Ezek körülbelül 500 méterre egymástól értek talajt. Sejt­
hetően a kötél-kábel segítségével aztán - liftekkel? - tudtak
leküldeni mindenféle árut, műszert vagy ki tudja, mit a meg­
figyelt-kutatott bolygó felszínére. Ezért kívánták meg az ide­
genek - sok száz éven keresztül? - hogy a földiek építsenek
nekik ilyen magaslati, biztos leszállóhelyeket. Ahol nem vol­
tak hegyek, hanem például sík, sivatagos volt a vidék, mint

68
éppenséggel Egyiptomban vagy Mezopotámiában, ott efféle
mesterséges magaslatokat kellett létrehozni.
Hát kérem, ez alighanem a „jót nevettünk! "-kategóriába
tartozik. Humoros, bár szerzőik nem annak szánták. Nem tud­
juk elképzelni azt az idegen civilizációt, amelynek űrhajósai
ilyen bonyolult módon megnehezítik az életet önmaguk és a
más bolygókon talált értelmes lények számára. Akik egy má­
sik naprendszerből képesek voltak eljönni a miénkbe, és a
Földre, és itt értelmes(nek is nevezhető, vagy az értelem felé
úton lévő) lényeket találtak, azok nyilván nem ezekkel a lé­
nyekkel építtettek maguknak komplikált leszállóhelyekét. A
dolog kissé a Däniken-hívők Nazca-magyarázatára emlékez­
tet, ahol a gigantikus, csak nagy magasságból élvezhető dél-ame­
rikai sivatagi tereprajzolatok afféle leszállópályák lettek
volna... Nos, nyilván itt sem erről van szó. A piramisoknak
valami más, értelmesebb célt kellett szolgálniok. Az idege­
nek, ha nekivágtak egy ilyen veszélyes útnak, mint egy űruta­
zás és felkerestek idegen bolygókat, ahol ki tudja, milyen to­
pográfiai és egyéb fizikai körülmények vártak rájuk - aligha
ilyen primitív módon és csak azon hozhattak volna le bármit
is a Földre. Ha idejöttek és kommunikáltak az itteniekkel, már
önmagában bizonyítja, hogy voltak leszállóegységeik. Az
űrben közlekedő hajójuk lehetett bármilyen nagy, nyilvánva­
lóan le kellett tudnia szállnia egy idegen bolygóra. Ha még­
sem, akkor hoztak magukkal annyi és olyan méretű leszálló­
egységet, amellyel megoldhattak mindenféle szállítási felada­
tot, ami egy ilyen expedíció során felmerülhet. A két-két pi­
ramisra „ráguggoló” óriási oldalnyúlványokkal rendelkező
fémszerkezetek, amelyekből ráadásul kötél-kábel nyúlik fel az
égbe - kevéssé valószerű és főleg nem logikus dolog.
Legyen csak ennyi a véleményünk.

69
 Az utolsó esetleges, de meglehetősen fantasztikus ma­
gyarázatunk (a sok százból, amit eddig az emberek kitaláltak)
az, hogy a piramisok voltaképpen... szűrőberendezések lettek
volna!
Az egyik fő érv az, hogy a piramisok java része a Nílus
közelében helyezkedik el. Mi erre józan paraszti ésszel azt
mondjuk, hogy ez nem is lehetett másképpen, mivelhogy az
egész Egyiptom állam egy földrajzi-politikai jelenség volt:
egyetlen kanyargó csík! Kicsit olyan, mint ma Chile, amelyet
szintén a helyi topográfiai körülmények tettek ilyenné. A Ní­
lus volt az egyetlen életadó forrás sok ezer kilométeres távol­
ságban keletre, nyugatra, délre - bármerre néztek is az egyip­
tomiak akkor, amikor az éghajlatváltozás következtében a
terület szavannából sivataggá lett - hát kénytelenek voltak
egész életüket ennek alárendelni. Attól kezdve Egyiptom,
mint fentebb írtuk, a Nílus folyamot követő kanyargós csík­
állammá lett. Hossza több ezer, de a szélessége csak mindkét
parton pár száz, maximum 1-2 kilométer volt. És ezt a csíkot
is folyton öntözni kellett, máskülönben a mezőgazdaság, va­
gyis jobbára az élelemtermelés elképzelhetetlen volt. Ezért
hát nem jó kiindulópont az, hogy „lám, milyen jellemző, hogy
az összes piramis vízközeiben épült, emögött valaminek len­
nie kell, a piramisoknak nyilván sok közük lehetett a Nílus
vizéhez!”
Az elmélet szintén a jól ismert klímaváltozással indul.
Még azzal is magyarázhatóak a nagy klímaváltozások, hogy
az ún. „platói év”, vagyis 25780 évenként a Nap és a Hold
egyesülő gravitációs erői a Föld tengelyét jelentős mértékben,
körülbelül 23,5 fokkal elhajlítják. Ilyenkor a Föld éghajlata
jelentős területeken megváltozik. Az elmélet hívei azt is állít­
ják, hogy ilyenkor ismeretlen származású, de természetes „la­
boratóriumokban”, valahol a kozmosz mélyén készült mérge­
ző anyagfelhők is elérik a földet. Ezek a mérgek jobbára ciánt
is tartalmaznak. Ráadásul ilyenkor megváltozik a Föld tektonikus

70
működése is, nagy vulkanikus erők szabadulnak fel a
szárazföldön és a tengerek alatt, ezek is rengeteg mérgező
gázt juttatnak a légkörbe.
Amíg nem éltek értelmes emberek a bolygón, ezzel nem
is volt baj, bár az élővilágot akkor is erősen károsították ezek
a hatások. Ám amikor már emberek is éltek itt és bekövetke­
zett egy olyan nagy változás, már egyértelmű lett állítólag az
ókoriaknak is: ha ilyesmi történik, azt az emberek is megsíny­
lik, különösen egy olyan vidéken, ahol minden vizet egyazon
forrásból, a Nílusból vesznek. Márpedig a felszíni vizek ha­
mar károsodnak.
Ha beállt egy ilyen helyzet, mit tehettek például a Nílus
vidékén élők? A mélyebb talajvizekhez nem fértek hozzá,
nem ismertek olyan technikát, amellyel azokat onnan felhoz­
hatnák (ha egyáltalán tudták, hogy a föld mélyén vannak tisz­
ta vízrétegek). Meg kellett tisztítaniok a folyó vizét, hogy
ihassák. Eddig logikusnak tűnik az elmélet levezetése, bár
nehezen hihető, hogy 25 ezer évenként bekövetkező esemény­
re már efféle szabályokat alkalmazhatunk - lévén hogy eddig
mindez csak egyszer következett be (ha bekövetkezett!) és az
emberiség még akkor nem volt olyan tudományos szinten,
hogy ezt tanulmányozhatta volna.
Az egyszerű következtetés: az ókori embereknek olyan
víztisztító berendezéseket kellett létrehozniok, amelyek hu­
zamos időn át - pár száz, vagy akár pár ezer évig? - dolgoz­
hattak és tisztították a vizet. Az elmélet szerzői tehát azt állít­
ják, hogy minden járat, nyílás, folyosó, „galéria” stb., ami a
piramisokban található (végre egy kis megkönnyebbülés: va­
laki nem csak a Nagy Piramisra építi az elméletét!), azok ré­
szei voltak a gigantikus víztisztító berendezéseknek!
Itt is valamiféle idegen technikát gondoltak hozzá, mert
hiszen a dolog akkor és úgy működött volna, ha a piramisokat
kívülről mindenféle csövek borítják. Az elmélet egyik al­
változata szerint a vizet felpumpálták a piramisok tetejének

71
magasságáig (hogy hogyan, azt nem tudni, de nem is magya­
rázzák meg), majd leengednék a köveken. Egy része lefolyt
volna a piramisok oldalán, más részét elnyelték volna a kö­
vek. Ha rés nem is nagyon volt közöttük (a hatalmas kőtöm­
böket az építők 1, vagy éppenséggel 0,3 tized milliméter pon­
tossággal rakták egymás mellé!), akkor is beivott valamennyit
a kőzet. Mert hisz minden kőzetbe beszivárog a víz, ha elég
sokáig van a közelében.
Tehát úgy képzelték el, hogy vezetékeken odavitték a Ní­
lus vizét, ráfolyatták a piramisra és az belül és/vagy alul meg­
tisztulva felhasználható lett. Hogy hová lettek a fémcsövek,
ha voltak? Hát oxidálódtak! És ha műanyag csöveket alkal­
mazott ott egy idegen civilizáció? Azok meg időközben szin­
tén eltűntek, merthogy már néhány száz év alatt
depolimerizálódtak volna...
Az érvek sántítanak, bizonyítékok pedig nincsenek. Ha
csak azt nem tekintjük érvnek, amely ugyan már a mi fejünk­
ben is megfordult: a piramisok gigantikus mérete és egyszerű­
sége azt sugallja, hogy valamilyen műszaki vagy gazdasági
célra használták őket. Meglehet, hogy a cél egy technológia
alkalmazása volt: lehettek éppenséggel valamiféle ókori erő­
művek, de lehettek víztisztító szűrőberendezések is, mondják.
Az egyiptomi rajzokon felfedezhető, a Nílustól a pirami­
sokig vezető rámpák talán nem azt a célt szolgálták, hogy
azokon a fáraó megtegye utolsó útját - már múmiaként, ko­
porsókba zárva, ahogyan vitték őt ünnepélyesen a piramisban
elhelyezett sírkamrába - hanem azok a rámpák vízvezetékek
voltak, annak szolgáltak? Amelyeket ráadásul korábban arra
használtak, hogy a távolabbi kőbányákból tutajokon az építési
területre szállított nagy köveket egyenesen az épülő piramisok
mellé vigyenek rajtuk?
Persze azért a gizai piramisok csak előbújnak ebben az
elméletben is. Ha három van egymás mellett, mint ott, miért
ne állíthatnánk, hogy a vízszűrő berendezés háromfokozatú

72
volt? A vizet előbb az egyik piramishoz vezették, majd azon
átcsorgatva elvitték a másodikhoz és utána a harmadikhoz. De
azt is elképzelhetjük, hogy mindhárom önállóan és teljesség­
gel működött, azért volt három, hogy ha az egyik elromlik,
vagy „tervszerű megelőző karbantartás” okából le kell állíta­
ni, a környék lakói ne maradjanak ivóvíz nélkül.
Ellenvetéseinket több pontba sűríthetjük.
Az egyik: piramisok voltak másfelé is a világban, de nem
okvetlenül álltak nagy folyók partján, amelyek értelemszerűen
sok ember ivóvizét, sőt egyszerűen vízforrását jelentették.
Ráadásul másutt nem is kőből épültek, tehát ennek a funkció­
nak nem is felelhettek meg a például égetett agyagtéglákból
emelt hasonló építmények.
Aztán még a Nílus partján sem mindenütt voltak ilyenek!
Csak fenn északon, vagyis Alsó-Egyiptomban és valamivel
alább. A folyó felső, déli szakaszán már nem épült egy sem.
Mondhatná erre valaki, hogy addigra már nem volt rájuk
szükség, mert a folyó vize - és a Föld légköre, talaja, vizei -
amúgy is megtisztultak idővel. De addig mit ittak azok, akik a
Nílus délebbi szakaszai mellett éltek? Ha a folyó még odafent
északon, tehát sok száz, sőt ezer kilométeres folyás után is
szennyezett volt, mennyire szennyezett lehetett ott, ahonnan
érkezett? Tehát ott mégis nagyobb szükség lett volna a pira­
mis-vízszűrőkre, mint északon, a Delta előtt.
Az elmélet hívei szerencsére maguk sem állítják holtbiz­
tosra, hogy így volt. Nekünk komoly kétségeink vannak, ami­
kor, elképzeljük, hogy a piramis valaha simára csiszolt külső
falain a Nílus vize csorog, vagy elképzeljük, hogy a benti tér­
részekben, a „királyi sírkamrában”, a folyosókon, a szellőző­
nyílásokban is víz csepeg, gyűrűzik, mint egy-egy ciszterná­
ban. Ha így lett volna - lám egy újabb logikus ellenérv - ak­
kor belül több és nagyobb szabad teret, ciszternát, medencét
építettek volna. Hiszen most a piramisok kőhegy-gyomrában
az üres tér kevesebb az 1 százaléknál! Márpedig ha ez víztisztító

73
volt, akkor az építők ennél több vizet szerettek volna ki­
nyerni belőle folyamatosan, vagyis nagyobb kapacitásra ter­
vezték volna.
No és a piramist kívülről ellepő csőrendszernek sem ta­
láltuk semmi nyomát...

Az a tény, hogy egyik fantáziadúsabb magyarázat, elmé­

let követte egymást eddig, nem menti fel az akadémikus
egyiptológiát az alól, hogy ők meg egy majdnem ugyanolyan
fantasztikus és nehezen indokolható elmélet mellett tették le a
garast. Amelyhez ráadásul makacsul ragaszkodnak akkor is,
ha egyre több adat, tény mutat annak további tarthatatlanságá­
ra.
Ugyanakkor ne feledjük: az a tény, hogy az emberek egy­
re-másra gyártják az elméleteket a piramisokkal vagy csak a
Nagy Piramissal kapcsolatban, jelzi azt is, az eddig magyará­
zatok még a szakemberek, az egyiptológusok, a régészek egy
részét sem elégítik ki. West és társai és számos más, itt már
említett vagy nem említett kutató pedig éppenséggel az egyip­
tológiával, a piramissal és sok melléképítményeivel foglal­
koznak, de lám, ők is új és egyre újabb elméletekkel, állítá­
sokkal hozakodnak elő.
Valami tehát nincsen rendben az egyiptológiában. Mint
minden olyan tudományban, amely egyenesben vagy áttétele­
sen az emberiség régmúltjához kapcsolódik. A paleontológiá­
ban, az emberkutatásban, a régészetben több mint különös
leletek bukkannak fel egyre-másra és ez aligha lehet véletlen.
A „Miért?” kérdésre van még egy lehetséges válasz, amit
számos szakértő és amatőr kutató is felvetett már. Ez pedig
az, hogy a piramisoknak vajmi, vagy éppenséggel nem kevés
közük lehet az ókori emberek csillagászati kutatásaihoz, ez
irányú tevékenységéhez. Akadtak olyan kutatók, akik szerint
az egyiptomi piramisokat azokban az évszázadokban emelték,

74
amikor az asztrális vallásoknak éppen a legnagyobb befolyá­
suk volt Egyiptomban. Ebben sokan az ún. „Piramis­
szövegekben” vélnek támaszra találni.
A piramisok, különösen a Nagy Piramis belsejében a fa­
lakra festve fennmaradt hieroglifa-szövegeket már sokféle­
képpen próbálták interpretálni, a fordítások és magyarázatok
sokféle lehetőséget adnak a (bele)magyarázóknak is. Érdekes
módon olykor kapcsolódnak is egymáshoz a különféle elméle­
tek, bár azok szerzői ezt nyilván nem akarták.
Az elhunyt fáraókat az egyiptomiak a sír(?)feliratokban
általában a nagy istennel, Ozirisszel azonosították, ami igazá­
ból persze csupán egy posztumusz udvariassági formula, ritu­
ális szóhasználat volt. Az életében minden fáraót Hórusznak,
vagyis az isteni Ozirisz és felesége, Izisz fiának tartottak. A
halála után a fáraó-Hórusz természetesen az égbe távozott
isteni szüleihez, ahol maga is Ozirisszé vált. Lehet, hogy ez
nekünk nem eléggé világos, de az ókori egyiptomiak számára
ebben nem volt semmi rendkívüli. Ezek után már azon sem
csodálkozunk, hogy hitük szerint az összes meghalt fáraó -
vagyis a földön ideiglenesen állomásozó isten - ezen állapo­
tából egyenesen... csillaggá változott és az égen ragyogott.
Méghozzá nem akármilyen csillaggá és nem akárhol az égen
ragyogott ezután - hanem az ex-uralkodók egyedül és kizáró­
lag az Orion csillagképben testesülhettek meg, ahonnan to­
vább figyelhették, mi történik Egyiptomban, régi birodalmuk­
ban.
Ahhoz, hogy az uralkodó örök életű maradjon, be kellett
balzsamozni a testét. Ez különben nemcsak őrá vonatkozott -
az egyiptomiak szentül hitték, hogy majdan az istenek csak
azt támasztják fel, az nyeri el az örök életet, akinek teste egy­
ben marad. A lélek vándorolhat, természetesen, de egy maj­
dani nagy pillanatban csak azok lelke térhet vissza a testbe,
akiknél ez a test továbbra is rendelkezésre áll. Így aztán aki

75
csak tehette, arra törekedett, hogy halála után a szerettei be­
balzsamoztassák a testét.
Ez egyfelől nemcsak egy jól menő iparág, a balzsamozás
technológiájának és egyéb folyamatainak mérhetetlen fellen­
dülését hozta - sehol a világon nem volt ez ennyire iparszerű,
mint az ókori Egyiptom évezredei alatt - de azt is, hogy az
egész társadalom idővel mélységes halálkultuszban élt. Az
emberek egész életükben - kis túlzással, de csak kicsivel! -
folyton azon tanakodtak, mi lesz a sorsuk a halál után. Az,
hogy meghalnak, biztos volt és ezért nem is különösebben
foglalkoztatta az elméket. Hiszen lám, még az isteni fáraóik is
sorra elhunytak, némelyik ráadásul nagyon fiatalon. De mi
lesz utána? Ez izgatta Egyiptom lakóit.
Az életükben folyton a halálra készültek, ami persze nem
akadályozta meg őket abban - mielőtt teljesen félreismernénk
őket - hogy éppen úgy szeressenek, gyűlöljenek, szerezzenek,
törtessenek, kaparintsák meg a vagyont, a hatalmat, álljanak
bosszút vagy szeressenek önzetlenül - mint más népek egye­
dei akkor és később. De a halál kétségtelenül nagy úr volt az
életükben, szabályozta sok tettüket, befolyásolta gondolko­
dásmódjukat. Igen sokan a tehetősek közül azért gyűjtöttek
össze egy vagyont, hogy azt haláluk után a családjuk a bal­
zsamozóknak adja. Síremlékeket is emeltek, kicsit vagy na­
gyobbat, amennyire a vagyonból tellett és az életben viselt
méltósághoz illett - és persze, ha lehet, piramis-alakút. Ami
megint csak arra utalna, hogy lám, mégis a „hivatalos” egyip­
tológiának van igaza és a piramisok, akármilyen méretben is,
de temetkezőhelyek voltak. Már rávilágítottunk, hogy a „sír­
helyek” piramis-alakzatának inkább a piramis-effektus lehe­
tett a valódi oka és ezek a temetkezőhelyek csak ideiglenes
jelleggel szolgáltak a halott nyughelyéül - míg „fel nem tá­
mad”, mígnem „kipiheni magát” és újjászületik.
Apropó, újjászületés! A csillaggá lett fáraók asztrális is­
tenné váltak és az Orion csillagkép egyes „tagjait” a földön

76
maradt hívek asztrális alakjukban imádták tovább. A holtak
mumifikálását mellesleg mágikus szertartásnak vélték, és en­
nek következtében annak hatását is varázslatosnak tartották.
Az úgynevezett piramis-szövegekben többek között felsorol­
ták az elhunyt király összes földi jótéteményét, ezért aztán
ezek a szövegek afféle „biztosítási kötvények” voltak, menle­
velek, amelyekből az égiek értesülhettek mindarról, amit a
fáraó földi élete során tett. Számomra persze nem világos a
dolog, mert hát nem akadt több ezer éven keresztül egyetlen
logikusan gondolkodó ember sem az alattvalók között, aki
feltette volna a kérdést: mivel az égiek úgyis mindent tudnak
(mindentudók!) arról, ami a Földön történik - nyilván tisztá­
ban vannak a fáraó itteni tetteivel, jókkal és rosszakkal egy­
aránt és aligha a hálás utókór, az alattvalók hízelgő ismertető
szövegei szerint fognak bánni odafönt a frissiben lentről érke­
zett isteni-társukkal.
Az említett összefüggés az egyes elméletek között abban
nyilvánult meg, hogy a fáraók - ha nem is eléggé világosan -
de mintha a piramisban látták volna az örök élet titkát. Nem
véletlenül akartak ők éppen egy ilyen alakú „tárgyban” nyu­
godni. Ha ez nem is derült ki elégé egyértelműen a piramis­
szövegekből, azért következtethetünk rá: valami okának kel­
lett lennie, legalábbis a piramis-építések évszázadaiban, hogy
a fáraók holtukba azokba törekedtek.. Később valószínűleg
más, racionális megfontolások győztek és attól kezdve nem is
építettek maguknak piramist, hanem megparancsolták, hogy
testüket rejtsék el a Királyok Völgyében vagy más, néptelen
helyeken, mélyen a föld alá. Attól kezdve tehát már nem szá­
mítottak a piramis-effektusra, úgy tűnik.
A piramisok csillagászati kapcsolatait persze már régóta
feszegették. Az embereknek feltűnt, hogy milyen pontosan
„orientálták”, vagyis irányozták be a Nagy Piramist. Amikor
építették, a négy sarka pontosan a négy égtáj felé mutatott, a
különbség ma is jelentéktelen. Másoknak meg az tűnt fel,

77
hogy pontosan a 30. szélességi fokon helyezkedik el - de ez
hamis nyom, mert hiszen a piramisok építésének idején az
emberek még nem ismerték és így nem is alkalmazhatták a
szélességi és hosszúsági köröket, fokokat mint tájékozódási
rendszert. Az, hogy a piramis éppen ott áll, nem egyéb vélet­
lennél. Aminthogy minden földrajzi hosszúsági vagy széles­
ségi körön találunk nevesebb építményeket, hiszen teleszórtuk
velük az egész földgolyót.
(Ez éppen olyan, mint a következő eset: a Budapesttől
keletre lévő várost valaha az ősidőkben Hatvannak nevezték
el. Amikor aztán felépítették az utakat és már kilométerben
kezdtünk számolni, kiderült, hogy Hatvan éppen hatvan kilo­
méterre van Budapesttől. Egyesek hajlamosak voltak azt hinni
- és gyanítom, akadnak, akik máig meg vannak erről győződ­
ve! - hogy a név éppen a távolságból származik. Pedig hát
amikor a régi időkben a város a nevét kapta, még mérföldek­
ben számoltak nálunk és a 60 mérföld jóval távolabb, Hatvan­
tól keletebbre esett. Mellesleg mióta autósztráda vissz arrafe­
lé, a távolság 55 kilométerre csökkent...)
Nos, ott hagytuk abba, hogy akadt, ami más összefüggést
fedezett fel ezen a téren. Az egyik kutató az egyiptomi légierő
által még az ötvenes években készített légi felvételeket nézte.
Ezek a piramisokat ábrázolták nagyobb magasságból. Az ille­
tőnek eszébe jutott, hogy ilyenfajta „csillagállást” már látott
valahol. És beugrott neki, hogy az Orion csillagképben áll
három csillag éppen ilyen egyvonalban, mint a gizai Nagy
Piramis és két társa!
Megszerezte mindkét képet és egymásra is helyezte őket
- az egyezés teljes volt. Ez persze függ attól, hogy milyen
felvételt használtunk, vagyis azon a három földi objektum
milyen messze van egymástól. Az Orion csillagképet külön­
ben Európában, Ázsiában és Afrikában nagyon jól ismerték
akkoriban. A svájci és olasz Alpokban élő törzsek fennmaradt
ábrázolásaiból tudjuk, hogy ők is „imádták” ezt a csillagképet,

78
amely nagyon fényesen ragyogott az égen. Ázsiában a
sumérek, Afrikában az egyiptomiak vallásában játszott fontos
szerepet.
A csillagképről azért nem árt tudnunk, hogy az Alfa
Orionis, amit Betelgeuze néven ismernek a szakemberek, egy
vörös óriás, legalább 400-szor nagyobb, mint a mi Napunk. A
Földtől 652 fényévnyi, vagyis óriási távolságban van. A fé­
nye, amit ma távcsöveinkben láthatunk, 652 évvel ezelőtt
hagyta el a bolygót. Ilyen értelemben a csillagászat voltakép­
pen kozmikus régészet, hiszen minden, amit a távoli galaxi­
sokban „lát”, idehoz, nekünk megmutat, kutat, vizsgál - már a
múlt, sokszor a több millió vagy milliárd (!) éves múltat je­
lenti. Sohasem foglalkozik hát a jelen idővel, a mostani ese­
ményekkel, de ez persze nem a csillagászok hibája, hanem a
nagy távolságoké. A huszonegyedik századi kutatók a
Betelgeuze 1400-as évekbeli, az európai feudális középkor
idején kibocsátott képét, látványát tanulmányozzák szorgal­
masan.
A Betelgeuze mellesleg csaknem 24-ezerszer erősebben
sugározza fényét, mint a Nap. De van a rendszerben egy má­
sik csillag, amely majdnem kétszer olyan távol van tőlünk,
viszont legalább 81 ezerszer nagyobb energiával sugároz,
mint a Nap. És még akadnak ott más csillagok is.
Hogy az emberek mennyire foglalkoztak ezzel a csillag­
képpel és az ókorban milyen fontos volt számukra, meglepő
leletek bizonyítják. Az észak-olasz Aostában és a svájci
Sionban is találtak egy-egy sztélét, vagyis vésett kőtáblát-osz­
lopot, amelyen az Orion csillagkép látható. De Kairóban az
egyik híres múzeumban két sztélé is látható, mindegyik az
Orion csillagkép ilyen vagy olyan ábrázolása. Érdekes, hogy
négy nép is olyan nagy súlyt helyezett erre a csillagképre,
egymástól persze függetlenül. A kutatók érdeklődése tehát
ebbe az irányba fordult és volt, akinek sikerült bebizonyítania
- és erről szóló írását még egy tudományos jellegű folyóirat is

79
közölte, ami nagy szó! - hogy a gizai három piramis az Ori­
on-csillagkép három csillagának „terve”, állása szerint épült.
Amivel a kutatók nem kevesebbet sugalltak, mint azt, hogy
nem véletlenül állnak a piramisok úgy, ahogyan állnak. Az
egyiptomiak az általuk olyannyira tisztelt, isteneknek tartott
Orion-csillagkép egyes részleteit kezdték ezzel utánozni,
mintegy lemásolni itt a Földön.
A hatást még csak fokozta az is, hogy - mint kimérték,
megállapították - a Nagy Piramis szellőztető járatai is az Ori­
on-csillagképre irányultak.
Ráadásul más összefüggéseket is felfedeztek a gizai pi­
ramisok és az Orion-csillagképek között. Főleg azután, hogy
egy számítógépes programmal - amellyel rekonstruálni lehet
bármely elmúlt, vagy a jövőben bekövetkező időpillanatban
az égbolt összes csillagának, holdjának stb., állását akkori
helyzetét - kiderítették, hogy mi is történt valójában. Elfo­
gadva persze a hivatalos egyiptológia állításait arról, hogy
mikor élt az a fáraó, akiről az adott piramist elnevezték - te­
hát a kőgúla is akkor épülhetett - megkeresték az akkori ég­
bolton az Orion-csillag-együttest. Azt is, hogy akkoriban ho­
gyan nézett ez ki a Földről, mi több, hogyan látszott éppen
Egyiptomból! Ez a maga módján zseniális módszer a számí­
tástechnika akkori új vívmánya volt és eddig is, ezután is so­
kat fog segíteni a csillagászoknak. De mint látjuk - nem csak
nekik, hanem a régészeknek is...
Így sikerült megállapítani, hogy például a Nagy Piramis
minden belső folyosója és szellőzőjárata az ókor akkoriban
valami okból fontos csillagára irányult - a legtöbbjük éppen
az összetett, soktagú Orion-együttes csillagaira! Vagyis azok­
ba az irányokba, ahol akkoriban látszott az égen ez a csillag­
kép. A délre vezető folyosó a piramis belsejében az Orion-csil­
lagkép Zéta nevű csillagára, az úgynevezett Királynő
Terme felé vezető folyosók pedig az ókori égbolt legfénye­
sebb csillaga, a Szíriusz felé mutattak. De nem csak ezért volt

80
fontos azoknak az embereknek a Szíriusz, hanem azért is,
mert ezt a csillagot Ozirisz feleségével, Izisszel azonosították.
Ha igaz tehát, hogy a gizai három piramis Kr.e. 2475 és
2400 között épült, akkor a korabeli egyiptomiak simán lemá­
solták az általuk látott (mert szabad szemmel is láthatóak a
csillagkép egyes tagjai) Orion-együttest! Nemcsak a három
piramis egymáshoz viszonyított helyzete, de az is, ahogyan a
Tejút mellett vannak (a Földről látszólag), az is éppen olyan,
ahogyan a piramisok a Nílustól bizonyos távolságra helyez­
kednek el.
Mindezt megerősíteni látszottak a falakon fennmaradt pi­
ramis-szövegek is. Természetesen magától értetődött, hogy a
kutatók - akik a világért sem voltak csillagászok vagy régé­
szek, hanem mérnökök - megnézzék, vajon a gizai három
kőgúlán kívül más egyiptomi piramisok is „igazodnak-e” va­
lami módon az égi térképekhez?
Voltaképpen természetes is, hogy az egyiptomiak nem
másolták csak az Oriont, amikor piramisok építésébe fogtak,
hanem más csillagképek másait is meg kell találni abban az
országban.
A földi és a csillagtérképek összevetése után felmerültek
más „gyanús” piramisok, illetve égi támpontok is. Egyes vi­
déki, nem gizai piramisokat a kutatók azzal gyanúsítottak
meg, hogy az Orion-csillagkép más, a többitől távolabb álló
tagjának felelnek meg. Az Orionban ugyanis elég sok csillag
van, ezek a Földről nézve hol egymáshoz közel (négy például
trapéz-alakzatban helyezkedik el), hol távolabb, szétszórva
láthatóak.
Egy Abu Rowash nevű mai helyiség mellett látható
Dzsedefre fáraó piramisa, amit körülbelül Kr.e. 2475-ben épí­
tettek és a kutatók szerint a Kappa Orionis-nak, vagy más
néven Saiph-nak nevezett csillagnak felel meg. Nebek fáraó
piramisa, amit manapság a Zayet el-Aryan helységnél szem­
lélhetünk meg és ami a hivatalos egyiptológia szerint Kr.e.

81
2530 körül épült - a Gamma Orionisnak nevezett égitest földi
megfelelője lehet.
Így hát nem csodálkozhatunk, hogy számos szakértő is
kezd ebbe az irányba nézni, hajolni - ha csak jelképesen is. A
piramisok csillagállásokhoz való igazításának, építésének
hívei egyre gyarapodó táborban vannak, ami azonban egyálta­
lán nem hatja meg a vaskalaposokat. Az akadémikusok meg­
győzéséhez - ha ez egyáltalán sikerülhet - még sokkal többre
van szükség.
Ezt ők is tudják és tovább kutatnak, nyomoznak, bizonyí­
tékokat keresnek. Csak hogy lássuk, milyen sokáig tartott ez a
dolog: amikor a három gizai piramis helyzetét „azonosították”
az Orion konstelláció három csillagával, és ez sokak számára
egyértelművé lett, 1983-at írtak. Nagyon érdekes munka volt
kibogozni egy hatalmas égi-földi rejtélyt. Akkor is, ha az em­
ber, aki ennek a munkának az oroszlánrészét végezte - Robert
Bauval - inkább mérnökember volt, mindenféle romantikus
elhajlás nélkül. Ő a számokra és tényekre koncentrált csak,
ezért is furcsa, hogy az akadémikusok nem barátot, inkább
ellenséget láttak benne. No persze azzal, amit felfedezett,
megint csak befűthettek a „hivatalos” egyiptológiának - ez
volt az igazi baj vele és elméleteivel.
Mivel Bauval első beszámolója a gizai piramisok elhe­
lyezéséről és az Orion-kapcsolatról egy Angliában kiadott
szakfolyóiratban láthatott napvilágot („Discussion in
Egyptology”), hát elsősorban ottani kutatók elismerését arat­
hatta le, ami persze nem csökkentette, sőt inkább növelte az
akadémikusok ellenállását vele szemben. A baj azzal tetőzött,
hogy Bauval mindezt egy népszerű könyvben is megírta („Az
Orion titka”), amiből sok fogyott és az akadémikusok ezt már
alig bírták elviselni. Számukra a legfőbb bizonyíték, hogy
valaki „kívülről ugat bele” a szaktudományukba, ha az illető
ezt a vitát kitárja a nagyközönség elé, amely ráadásul rá is
harap az új elméletre.

82
 Az 1990-es években nagy kutatás folyt tehát a hiányzó
piramisok után. Mint fentebb említettem, az Orion csillagkép­
ben elég sok csillag található. Mint tudjuk, piramisokból is
van jó néhány - mégis, a század végéig nem találtak rá azokra
amelyeket legalább nagy valószínűséggel mint a csillagkép
többi, földi megfelelőjét azonosíthatták volna. Bauval és tár­
sai később - talán mert nem találták, amit kerestek? - már
másféle objektumokat is kerestek. Némileg leegyszerűsítve
azt is mondhatnánk: olyasmit kerestek, ami illik a koncepció­
ba, legyen az bármilyen tárgy is! Csak olyasmit, amit pár ezer
évvel Krisztus előtt az egyiptomiak a hazájuk földjén emeltek
és ami behelyettesíthető volna valamelyik - bármelyik - Ori­
on-csillag helyébe.
Voltak ilyen próbálkozásai, például a dahszuri piramist a
Bika-csillagképpel sikerült összekapcsolnia. Pontosabban a
csillagkép Alfa csillagával.
De Bauvalon már semmi sem segített attól a naptól kezd­
ve, hogy egy újabb elmélet-részlettel állt elő. Az akadémiku­
sok még elnézték volna neki, hogy csillagképekkel játszado­
zik és azok földi megfelelőit vélik felfedezni Egyiptom pira­
misai között. De aztán olyasmi következett, amit már seho­
gyan sem tudtak megbocsátani. Hiszen Bauval ezzel a lépésé­
vel „átállt” az ősi ellenséghez, azokhoz, akik Dänikennel és
másokkal egyetemben folyton az egykori legendás Atlantisz
pusztulásának évét nyomozzák, emlegetik és vélik megtalálni
újabb és újabb bizonyítékok közepette.
Bauval ugyanis tovább „játszadozott” az említett zseniá­
lis számítógépes programmal. Amellyel már korábban megál­
lapította, hogy ha elmélete igaz és a gizai piramisokat a csil­
lagkép mintájára lokalizálták, így épült volna a három piramis
Kr.e. 2475-ben - most arra jött rá, hogy azokat bizony nem
akkor, hanem Kr.e. 10450 körül építették!
Túl azon, hogy a komoly kutatókat már az is taszíthatja
egy elmélettől és szerzőjétől, hogy ilyen nagyot változtat saját

83
korábbi véleményén - az a bizonyos dátum, mint már volt
róla szó, semmiképpen sem fér bele az egyiptológusok által
szentnek tartott korszakokba. Ők továbbra is azt állítják, hogy
Kr.e. 4000-nél korábban semmiféle olyan népcsoport nem élt
a mai Egyiptom területén, amely képes lett volna piramisokat
építeni, vagyis eleve nem készülhetett semmi egyiptomi ak­
kor, amikor még egyiptomiak sem voltak.
Bauval attól kezdve azt állította (azt állítja), hogy úgy a
Szfinx, mint a Nagy Piramis 10450 körül épültek. Méghozzá
együtt és egy időben, nyilván ugyanazok keze által. Abból
indult ki, hogy a Szfinx oroszlántestű, de emberarcú lényt
ábrázol. És hogy az Oroszlán csillagképre irányult, arra né­
zett, kelet felé. Nos, az Oroszlán csillagkép pontosan a Szfinx
szeme előtt csak egyszer lehetett az elmúlt év(tíz)ezredek so­
rán: éppen Kr.e: 10450 tájékán....
Ha ezt elfogadjuk - elfogadnánk - akkor is felmerül a ré­
gi kérdés: miféle nép élhetett akkor a Nílus partján, amely
képes lett volna ezeket a világnagy építményeket létrehozni?
Hiszen kétségeinket fejeztük ki még azzal kapcsolatban is,
hogy Kr. előtt 2500 körül igazából volt-e ott valaki, aki képes
volt kőkorszaki szerszámokkal megépíteni a világ legnagyobb
objektumait...
Persze azért azt sem szabad elfelejtenünk, hogy nincs
semmilyen bizonyíték arra sem, amit a hivatalos egyiptológia
állít: miszerint a gizai piramisokat a IV. dinasztia uralkodása
idején, vagyis körülbelül 2500 évvel időszámításunk kezdete
előtt építették volna! Csak hogy tisztán lássunk: ezt az év­
számot az akadémikusok lényegében az ujjukból szopták és
később igyekeztek azt meglehetősen körülményes módon,
minden irányból körbetámogatni, úgymond „bizonyítani”. De
ismételjük, a piramisok, építésének dátum-adatai vagy eleve
hiányoznak, vagy teljesen megbízhatatlanok. Ezzel aztán tág
tere nyílott nemcsak a Bauval-féle kívülálló, független kuta­
tóknak, de már az ókori fáraóknak is. Ez utóbbiak ugyanis a

84
lehető legszemtelenebb módon hamisítottak meg szinte min­
dent, ami a piramisokkal kapcsolatos. A fáraók össze-vissza
beszéltek és hamis híreket hagytak hátra maguk után az idő­
ben - arról, hogy melyik piramist voltaképpen ki építette, és
mikor? Már meglévőket vindikáltak maguknak, az elődeik
által emeltet önmagukról nevezték el, kitörölték, levésették a
régiek feliratait, jeleit, hogy a helyükbe a sajátjukat véshessék
fel. Persze nem azért tették, hogy majdan a tudósokat tévesszék
meg. Önnön hírük, még a haláluk után is, számukra oly
fontos volt, hogy ezért nem haboztak bármiféle csalást és
egyéb arcátlanságot is elkövetni.
Aztán jöttek a mai egyiptológusok, ők pedig azt akarták
mindenféle módon alátámasztani, hogy Hérodotosz szavahi­
hető történész és amit ő írt a piramisok koráról és építésük
módjáról, az bizony maga a színtiszta valóság.
Bauval és társai ezt hangoztatták: hátrébb az agarakkal, a
modem tudomány, főként a régészet is gyakran a hamis ada­
tokra hivatkozik, ha jóhiszeműen is. Hiszen a piramisok korát
számos egyéb körülményből próbálja megállapítani, ami saj­
nos igencsak ingoványos talajt jelent és nem is nevezhető iga­
zán tudományos módszernek. Bauval ezt mondja: az ő adatait
bárki ellenőrizheti, hiszen a számítógépes programok segítsé­
gével vissza lehet forgatni az égboltot az emberi, sőt az ember
előtti korszak bármelyik évére. Megtudhatjuk, sőt a saját
szemünkkel láthatjuk azt is, hogy a Föld bármelyik pontjáról
az ott élők milyen égboltot, milyen csillagokat és csillagképe­
ket láttak és azokat pontosan hol? Éppen ezért remek ez a
módszer. Ha valakit érdekel, hogy a dél-amerikai indiánok
milyennek látták maguk fölött az égboltot teszem azt Kr.e.
4675. április 8-án este 10 órakor - hát megnézheti.
De megnézheti azt is, hogy a minket érdeklő fontosabb,
és az ókor emberei által istenként tisztelt csillagok vagy csil­
lagképek egy adott időpontban az égbolt melyik pontján he­
lyezkedtek el? Így kideríthető - mondja Bauval és messze

85
nem csak ő, hanem egyre több független kutató - hogy ha az
ősök csillagképek szerint akartak tájolni valamilyen földi
építményt, hát melyik volt az a csillag, amelyik felé az épít­
mény egyes jellegzetes pontjait tájolták. Például a Nagy Pi­
ramisba épített „szellőzőalagutak” (ha ugyan azok voltak)
mikor néztek az égbolt egyik vagy másik pontjára, csillagára?
Tudjuk, hogy végső soron a Föld - együtt Galaxisával és
Naprendszerével - egy folyamatosan változó világban él. És
bár a mi Galaxisunk csillagképei velünk együtt vándorolnak,
azért ez korántsem olyan szabályos folyamat, amilyennek
hisszük. A komputeres programok kimutatják hát az összes
jellemző adatot és Bauval azért olyan biztos a dolgában.
Továbbra is állítja tehát, hogy a három gizai piramisnak
és legfőképpen a Szfinxnek 10450 körül kellett épülnie, mert
csak ekkor volt értelme például a Szfinxet egy Oroszlán-csil­
lagképben található csillagra irányítani és ezért oroszlán­
testűre faragni. Lehet persze, hogy ez sokak számára nem
elégséges bizonyíték.
Persze ennek a módszernek is vannak hiányosságai. Hi­
szen azok is számítógéppel dolgoztak, akik már az 1960-as
években felfedezték, hogy Kr.e. 2500 körül nézett éppen a
Nagy Piramis déli szellőzőnyílása az Orion-csillagkép felé...
Nos, szóval azt mondja Bauval: akik a piramisok korát a
környékén fellelhető régészeti leletekből akarják megállapíta­
ni, nagyot csalódhatnak. Olyan ez - érvelt - mintha mondjuk
3 ezer év múlva vagyis az időszámításunk utáni 5000-es év
körül a régészek valahol a földön felfedeznek egy románkori
templomot. Persze, csak a romjait találják meg, a kőalapokat,
amelyek valaha erős falakat hordoztak. Merthogy a jelek egy­
értelműen arra utalnak: Kr. után 2000 körül egy erős földren­
gés pusztította el a várost és temetett mindent a föld alá. És
mit tesznek majd az akkori „akadémikusok”, a kíváncsi régé­
szek? Szétásnak mindent a templom környékén. Meg is lelik a
mellette-körülötte egykor elterülő városka utcáit, nyomait.

86
Aztán a templom közelében felfedezett, mondjuk a 2000-es
évben megnyitott háztartási bolt elektromos, sőt elektronikus
szerkezeteinek darabjait is megtalálják. Rálelnek a bolt vala­
mikori kasszagépére is. Nos, a 5000-es év régészei számára
teljesen nyilvánvaló lesz, hogy a templom és a háztartási bolt
egyazon korban léteztek, vagyis egyidősek! Hiszen ezt mutat­
ják a leletek! Mert háromezer év távlatából visszanézve bi­
zony nem lesz olyan egyértelmű, hogy a templom mondjuk a
134. században épült, a háztartási bolt meg a huszadik végén
működött. És csak emlékeztetőül: most mi is háromezer év
távlatából próbáljuk megállapítani a piramisok korát, építésé­
nek módját és célját...
Holott a templom egész korokkal korábban épült, mint a
háztartási bolt. A kettő között időben talán nem túl nagy a
különbség: 6-700 év van. De mi most még tudjuk, hogy ez a
hatszáz év milyen rengeteget jelentett az emberiség fejlődése
szempontjából. Ami nekünk, európaiaknak igen nagy dolog
volt, hiszen a feudális „sötét” középkorból eljutottunk az
atomrakéták és a Hold-utazások idejébe, vagyis egész fejlődé­
si korszakokat éltünk át e röpke idő alatt. Ám ha valaki az
5000. évből néz majd vissza, vajon többet fog tudni ezekről
az időkről, mint mi tudunk a Kr.e. 2500-as év eseményeiről,
folyamatairól, az akkor élt emberek világszemléletéről, szán­
dékairól és lehetőségeiről?
Bauval érvelése helytálló, de ezzel persze nem hogy nem
oldotta meg a piramisok kor- és egyéb problémáit, hanem
ellenkezőleg. Maga ellen fordította a vele eddig sem rokon­
szenvező akadémikusokat, régészeket és mindenkit, aki abban
érdekelt, hogy az egyiptomi kronológiában már senki se vál­
toztasson meg semmit.
Az akadémikusok válasza nem is váratott sokáig. 1999
novemberében az amúgy pártatlanságáról ismert BBC tévé két
dokumentum-filmet is sugárzott („Atlantis Uncovered” és
„Atlantis Reborn”, azaz „A felfedezett Atlantisz” és „Az újjászületett

87
Atlantisz”). Ezekben botrányos módon próbálták aláásni
nemcsak Bauvalt, de az időközben hozzá csatlakozott és együtt
közös könyveket író kutatótársát, Hancockot is.
Sok egyéb között még azt is Bauval szemére hányták -
csaknem húsz éves késéssel! - hogy állítólag megfordította
azt a fényképet, amelyen a piramisokat a levegőből fotózták
le az egyiptomi pilóták, csak azért, hogy jobban odaillő le­
gyen az elméletéhez. Bauval két választ is adott erre. Az
egyikben bebizonyította, hogy a fotókat ilyenre és nem más­
milyenre készítették a pilóták, azok különben is csak a pira­
misok valós helyzetét mutatják meg, semmi értelme nem lett
volna ide-oda forgatni őket. Másfelől az egyiptomiak már az
ókorban is úgy ábrázolták az Oriont és egyéb csillagképeket,
ahogyan ők a földről látták - ez pedig azonos a három piramis
és a három említett csillag helyzetével. Itt még meg is jegyez­
te, hogy ahogyan a három gizai piramis közül a legkisebb áll
a legdélebbi ponton, úgy az égen is pontosan ez a helyzet a
szóban forgó három csillaggal. Vagyis a piramisok elhelyezé­
se, lokalizálása pontosan megegyezik az Orion csillagkép
három központi csillagának égi, a Földről látható elhelyezke­
désével.
Bizony megrendül egy kicsit az angol vezető médiafor­
rás, a BBC pártatlanságába vetett hitünk, ha végigolvassuk,
miket műveltek Bauval és Hancock elméleteivel, állításaival,
bizonyítékaival. Nem is egy kérdésben teret adtak az ellenol­
dal legabszurdabb ötleteinek is, miközben Bauval és társa alig
kapott lehetőséget a védekezésre. Bizony megesett, hogy egy­
néhány ügyben a BBC csak az ellenoldal képviselőjét hallgat­
ta meg és tárta a nézők elé, a másik oldal érveire úgymond
nem maradt idő... Ezek a történetek igen tanulságosak, és
arról győznek meg minket, hogy miként az akadémikusoknak
a kelet-európai pártállami időkben az egypárt vasszigora segí­
tett elfojtani minden más, a tekintélyüket és tudásukat is
megkérdőjelező akciót, úgy ezek a körök most is mindenhol,

88
még a legdemokratikusabb országokban is találnak maguknak
befolyásos támogatókat.

Azt is feltételezhetjük, hogy a piramisok, a Szfinx és ki

tudja, még, hány ilyen tárgy volt, amelyek mára elvesztek
vagy romba dőltek - lényegében valamiféle idő-kapszulaként
működtek valaha. Valakik valaha valahonnan szerettek volna
velünk közölni valamit, ezért üzentek. Az üzenet lényege le­
hetett éppenséggel maga a piramis is mint olyan?
Az üzenet rejtőzhet magában az építményben is, de nem
a szó szoros értelmében. Bár vannak, akik máig erről ábrán­
doznak, sőt olykor eljutnak odáig, hogy a Nagy Piramis belse­
jét átvilágítva oda rejtett helyiségeket keresnek - szóval az
üzenet lehet maga az építmény is! Ezt hitték régen és hiszik
sokan ma is, amikor az építmények jellemző számadatait ve­
tik egybe és úgy próbálják kideríteni az üzenet lényegét.
Ám van itt egy logikai bukfenc, amit azonban mindeddig
kevesen vettek észre: miért akartak volna ezek a régi emberek
olyasmit üzenni nekünk, amit már mi is tudunk? Csak hogy
jelezzék: ők is eljutottak erre a szintre. Akik azt állítják, hogy
a nagy Piramis magában foglalja a Föld és a környező boly­
gók, csillagok adatait, azok ezt kellő áhítattal adják elő és
várják a hatást az arcunkon. Mi meg azt kérdezzük:
- És akkor mi van?
És tényleg, hát akkor mi van? A huszadik században
megtudtunk két dolgot. Az egyik, hogy valaha régen mások is
tudták már azt, amit mi tudtunk, és azt, hogy ezt szerették
volna velünk tudatni azok a régi emberek. De lássuk már be,
hogy ettől semmi sem változott! Ezzel az információval nem
sokra megyünk. Persze, hogy ez alaposan feldobja azok kép­
zelőerejét, akik meg vannak győződve arról, hogy valaha ré­
gen itt a Földön már jártak értelmes idegenek és be is avat­
koztak az emberiség sorsába - vagy azok örülhetnek, akik

89
szerint itt a Földön már volt egy előző civilizáció, amely je­
lentős tudást gyűjtött össze. (E sorok írója is ez utóbbiak közé
tartozik).
De az alapvető kérdés ezzel nem változik: most mi van
hát...? Merre menjünk tovább, kaptunk-e valami lényeges
információt, vagy csak a puszta „üzenetet”: hogy lám, már mi
mindent tudtak az őseink olyan régen? Ez érthetően kevés, túl
kevés.
És ha ki is derül, hogy Bauvalnak és/vagy másoknak is
igazuk volt, hogy a piramisokat matematikai alapon, netán
csillagok állása szerint építették fel - akkor mennyivel jutha­
tunk közelebb bármilyen igazsághoz? Miféle adatokra teszünk
szert ezáltal? Ha csak azt nem tudjuk meg immár bizonyosan,
hogy az ókoriak tudása magas volt - mire jutunk mindezzel
ma?
Nem csoda persze, ha ily módon még mindig nem jutot­
tunk sehová. A „Miért épültek? kezdetű kérdésekre sem a
piramisok, sem a Szfinx viszonylatában egyelőre nincs igazi
válaszunk. Csak kérdéseink vannak, de azok aztán bőven.

90
 4.
Hogyan? (Az építés titkai)

Már volt róla szó, hogy mennyire abszurd és hihetetlen a

dolog: a kőkorszaki emberek emelték a világ - azóta is - leg­
nagyobb építményét!
A tudomány minden más területen ellentmondana ennek
a feltételezésnek. Még ha nem is vesszük tekintetbe számos
kutató felfedezését, amely mind arra irányul, hogy a pirami­
sok sokkal régebbiek annál, amit most róluk feltételez a tu­
domány - akkor is hihetetlennek tetszik, hogy 4500 évvel
ezelőtt az emberek ilyesmire képesek lettek volna.
Gondolkozzunk analógiákban, ami mellesleg tudományos
módszer is. Vagyis ha valami hasonló történt volna más tu­
dományok területén, vajon hihető lenne-e a dolog? Elhin­
nénk-e, egész tudományágakat építenénk egy ilyen állításra?
És mellesleg: ez az, ami a Däniken-hívők és az Atlantisz-hí­
vők alatt is vágja a fát. Hiszen már az is hihetetlennek tet­
szik, hogy az akkori - lényegében kőkorszaki ősemberek -
ilyesmit tudtak létrehozni. Hogyan építhették volna a pirami­
sokat még korábban...?
De most ne ezen töprengjünk. Fogadjuk el, hogy Kr.e.
2500 körül vagy az után építették őket. Ahhoz képest, hogy az
akkori embereknek csak kő- és kezdetleges réz-szerszámok
álltak a rendelkezésükre, a dolog nagyon hihetetlennek tet­
szik. Mégis, ezt állítja az egyiptomi régészet és számos társ- és
segédtudománya, ezt állítják a világ összes akadémiáján és

91
ugyanezt halljuk a téma nagytekintélyű nemzetközi szakértői­
től is.
Vajon elhinnénk-e, ha valaki most azzal állna elő: kutatá­
sai során bebizonyosodott, hogy az első jól felszerelt gyógy­
szervegyészeti laboratóriumot 1213-ban Bizáncban hozták
létre? Nem hinnénk el, mert mindnyájan tudjuk, hogy akkori­
ban az üvegkészítés technikája nem állt azon a szinten, hogy a
modern vegyészetben szükséges lombikokat, kémcsöveket és
egyéb edényzetet előállíthatták volna. Arról nem is szólva,
hogy nem volt még gáz a vegyszerek, folyadékok melegítésé­
hez, forralásához, pároláshoz stb. Nem ismerték a vegyszere­
ket és azok nagyobb részének lelőhelyét sem, felhasználási
módjaikról nem is beszélve. No és nem léteztek olyan vegyé­
szeti műszerek sem, amelyek ma minden laboratóriumban
közönségesnek, alapvetőnek számítanak.
Ám ha ma valaki előállna ezzel a feltételezéssel, az aka­
démikusok kinevetnék: ugyan már, 1213-ban Bizáncban jól
felszerelt vegyészeti laboratórium létezett volna? Nevetséges,
nem valós, hihetetlen, „áltudományos” állítás!
De ugyanezek a szakemberek semmi kivetnivalót sem ta­
lálnak abban, hogy a kőkorszaki emberek, akiknek egyetlen
darab vas-szerszám sem állt a rendelkezésükre, felépítették a
világ legnagyobb építményeit...
Ha valaki ma azzal állna elő, hogy Hannibál Alpokon át­
hatoló szárazföldi hadseregét egy olyan pun flotta támogatta a
Földközi-tengeren, amelyben tengeralattjárók is voltak - min­
denki jót nevetne e feltételezésen és bármilyen bizonyítékkal
állna is elő az illető, csak a megsemmisítő kigúnyolás lehetne,
lenne a sorsa.
De azon senki sem csodálkozik, hogy a kőbaltás ősembe­
rek piramist építettek!
Ha valaki ma alapos kutatásokat végezne és azok után a
világ elé tárná nagy felfedezését, miszerint a sumér pap­
tudósok kiterjedt űrkutatással foglalkoztak és felderítették a

92
Naprendszer összes bolygójának pontos pályaadatait - nem­
csak a mai csillagászok, de az összes akadémia összes tudósa
élénken tiltakozna az állítása ellen, ezer fórumon rántanák
sárba az illető kutatót és százszorosan bebizonyítanák, hogy
ez lehetetlen, merthogy a suméreknek nem voltak olyan mű­
szereik, amelyek lehetővé tették volna e tudás megszerzését,
ezen adatok megállapítását, ellenőrzését.
De az ellen nem tiltakoznak az akadémiák, hogy szer­
számok nélküli, félvad emberek hordái piramisok tucatjait
emelték mindenféle szerszám, műszer - tehát eszköz nélkül,
azért, hogy felépítsék a világ azóta is legnagyobb épületeit!

Ily módon tehát már csak a logika oldaláról is támadható

az egész ügylet. Egy dolgot azonban nem tagadhatunk, és ez
annyi: a piramisok ott vannak. Ott állnak hát, és nem tegnap
vagy tegnapelőtt óta. Vagyis bárki, bárhogyan, bármikor - de
felépítette őket!
És bizony még az is lehetséges, hogy valóban úgy történ­
tek a dolgok, ahogyan azt a mai egyiptomi régészet állítja.
Hogy Kr.e. 1500 körül és az utána következő évszázadokban
az egyiptomi fáraók parancsára egész tömegek robotoltak ott
minden évben, mígnem aztán rengeteg munkával létrehozták
ezeket az impozáns, bár érthetetlen méretű és célú építménye­
ket.
Sokszor leírtuk már, hogy a világ legnagyobbjai voltak és
sok tekintetben ma is azok. De igazából mekkorák a pirami­
sok? A szemléltetésre a legjobban kutatott, megvizsgált, fel- és
lemért Nagy Piramis, vagyis a gizai fennsíkon álló három
minta-piramis közül és az abszolút minta, a világ legjobban
ismert építménye, a Kheopsz- vagy Khufu-piramis legyen a
minta.
Nos, a Nagy Piramis főbb méretét mindenki ismeri, aki
valaha egy kicsit is foglalkozott már ezzel a témával. A négyzet

93
alapú kőgúla voltaképpen nem is pontos négyzet, mert
nem pontosan 230x230 méter a hossza, van, ahol majd’ 40
centivel többre sikeredett. De az egyiptomi régészek ezt is
igen jó eredménynek tartják „ahhoz képest”. Hogy mihez ké­
pest? Nos, itt is megmutatkozik az akadémikusok kétarcúsága
(és akkor finoman fejeztem ki magamat). Kimondatlanul
ugyanis jelzik, hogy a kőkorszaki emberektől még ilyen pon­
tosságot sem vártak volna el. Ezzel mintegy beismerik, hogy
az építők igen elmaradott, tudatlan emberek voltak, viszont
mégis sikerült nekik „majdnem pontosan” kihozni mind a
négy oldal hosszát - ha nem is egyformára mindenütt.
A mai pontos mérések szerint a négy oldal hossza így
alakul:
Északi: 230,25 (vagyis 230 méter 25 centiméter)
Keleti: 230,39 (230 méter 39 centiméter)
Déli: 230,45 (230 méter 45 centiméter)
Nyugati: 230,35 (230 méter 35 centiméter).
Vannak még milliméterek is minden oldalon, de azokkal
most nem foglalkozunk. Az persze természetes, hogy az
egyiptomiak nem 230 méteresre tervezték a piramis egy-egy
oldalának hosszát, már csak azért sem, mert a métert mint
mértékegységet akkor még nem ismerték, nem is sejtették,
hogy valaha lesz ilyen és persze nem ebben az egységben
gondolkoztak vagy mértek. Az is bizonyosnak számít, hogy a
mi 230 méterünknél eleve hosszabbra tervezték, az északi
oldalt mint legrövidebbet figyelembe véve valószínűleg
230,25 lehetett a minimum. De az sem zárható ki, hogy
230,40-re lett volna „kalibrálva” az oldalméret, és ezt többé-ke­
vésbé sikerült is elérni, itt valamivel kevesebb, ott valami­
vel több lett. Ami mellesleg érthető is. Aki állt már a pirami­
sok mellett, vagy járkált is az alsóbb sorok kövein és meg­
szemlélte a sarkokat is közelről - mint e sorok írója - az tud­
ja, hogy bizony az ormótlan nagy kőtömböket aligha lehetett
szabályosra formálni. Mert hát azok a nagy, általában 2,5 tonnás

94
 kövek, amelyekből a Nagy Piramis épült, bizony durván
csiszolt tömbök. Elképzelem, amikor lerakták a simára csi­
szolt gránit-fennsíkra az első sort, vagyis azt a sok száz meg­
közelítőleg egyforma méretű kőtömböt - látniok kellett az
építőknek, hogy bizony a tömbök nem teljesen egyformák,
bármennyire is ez volt az eredeti cél és ezért dolgoztak arcuk
verejtékével ezrek és ezrek a kőbányákban és a csiszolóműhe­
lyekben. Azonfelül ha végeztek valamilyen méréseket, rá kel­
lett (volna) jönniök, hogy a tervezett piramis négy oldala nem
pontosan egyforma. Persze nem zárható ki, hogy a maguk
kezdetleges módszerével és mérőeszközével mérve az oldalak
majdnem egyformák voltak. Ilyen nagy méretek esetében,
ahol több száz méterek szerepelnek, az a 20-30-40 centiméter
különbség igazán elhanyagolható - gondolhatták.
De lássuk a további számokat!
A nagy háromszögű oldallal is bajok voltak, mert azok
bizony nem egysíkúak A háromszög három sarka - a két alsó
és az egy felső, a piramis csúcsát jelző pont - között az oldal­
sík nem egyenletes, hanem középtájon kissé befelé esik. Va­
gyis a Nagy Piramis minden oldalán „horpadt”, de ez szabad
szemmel észre nem vehető, csak műszeres mérések derítették
fel. Ráadásul nem a háromszög-oldal közepén - a középvonal
mentén - található a horpadás, hanem attól körülbelül 7 mé­
terre egyik vagy másik irányban. Ami arra utal, hogy az épí­
tők ezzel nem foglalkoztak, talán nem is tudtak róla. Ugyan­
akkor ne feledjük, hogy mivel a mai Nagy Piramisról már
hiányzik a valamikori oldalsó sima burkolat, hát nem tudhat­
juk, hogy a burkolt piramis is horpadt volt-e? Mert könnyen
lehet, hogy a most látható hiba ott nem is létezett, a burkolat
kiegyenlítette, láthatatlanná tette ezt a mélyedést.
Köztudott az is, hogy mivel az idők során a Piramis álla­
ga leromlott - és ebben nemcsak az időjárás, a múló évezre­
dek, hanem a környék lakói és egyes uralkodók esztelen pa­
rancsai is ludasok voltak - mára majdnem teljesen eltűnt az

95
egykori külső burkolata. Ez egyben mérethiányt is okozott,
ugyanis csak azzal együtt lehetne ismerni a pontos magassá­
gát is. De egyéb mérési módszerekkel oda lyukadtak ki, hogy
eredetileg a Nagy Piramis megközelítőleg 150 méter magas
lehetett. Persze vannak tudósok, akik ragaszkodnak a 149
méterhez, mások a 137-hez és e két érték között minden mé­
terre-fél méterre szavaznak néhányan az egyiptológusok kö­
zül. A legkülönbözőbb számítások vannak forgalomban
mindmáig, hisz vannak, akik az első, legalsó kőrétegtől, má­
sok a piramis legaljától számítják a magasságot. Ebben az
egyetlen közös jellemző az, hogy egyik szám sem hasonlít a
másikra és még véletlenül sincsen egyetértés a szakemberek
között (ami azért szintén mondhat nekünk valamit arról,
mennyire szilárd tudomány az egyiptológia...)
A piramison belül természetesen számos helyiség találha­
tó. Ezek egy részét úgy hozták létre, hogy már az építés során
üresen hagyták a helyüket, vagy később belülről vésték ki
őket. Ez utóbbi kétségtelenül rettenetes munka lehetett.
Méreteket, számokat ígértünk, akkor hát lássuk a belső
„ürességek” méreteit is.
Van tehát egy lefelé vezető folyosó 1,14 méter széles,
1,20 magas és 97,25 méter hosszú. Ebben egy normális mére­
tű ember igen nehezen haladhat előre. De hiszen amikor a
Piramist építették, mindenre számítottak, csak nem turistákra,
érdektelen látogatókra, akik pár órát töltenek a helyszínen és
máris továbbállnak. Ilyesmi az ókori Egyiptomban nem volt,
különösen nem a mindig szigorúan őrzött piramisoknál.
Van aztán egy kisebb földalatti kamra 1,0x2,0x1,3 méte­
res méretben. Éppenséggel ez sem szolgál semmilyen élő em­
beri tevékenységre.
Van egy majdnem 10 méter hosszú föld alatti folyosó,
amely 1,5 méter széles, de sehol sem közlik a magasságát.
Ott van aztán a nagy földalatti kamra, ennek méretei 14,0
a hossza, 8,23 a szélessége és 3,5 méteres a magassága.

96
 Van olyan folyosó is, amely... sehová sem vezet. Lehet -
ha igaz - hogy a kincskeresőket, a sírrablókat akarták ezzel is
félrevezetni. Nem kizárt - szólnak források erről is: az előre
gondosan megépített folyosót teleszórták törmelékkel, úgy,
hogy a sírrablók akkor vagy évszázadokkal később azt hihes­
sék, itt egy elrejtett folyosó van. Akkor nekiálltak kitakarítani
a törmeléket és amikor sok napos fárasztó munkával, az oxi­
génhiánytól fuldokolva a folyosó végére értek, meggyőződ­
hettek róla, hogy csakugyan ez a vége - nemcsak a folyosó­
nak, de sokszor az életüknek is. Lehet tehát, hogy a sehová
sem vezető folyosók ilyen egyszerű csapda-szerepet töltöttek
be a Piramisban.
Az egyik ilyen 16 méter hosszú, de csak 76x76 centimé­
ter átmérőjű volt. Alaposan megszenvedhette a sírrabló, mire
ezen végigküzdötte magát.
A nagy földalatti kamrából nyílik egy másik helyiség (?),
ez azonban mindössze 2,1 méter hosszú, ugyanolyan széles és
2,7 méter magas.
Van aztán ismét egy „törpéknek” készült folyosó, nem is
olyan rövid, merthogy 40 méter hosszú, de csak 1 méter szé­
les és 1,2 méter magas. Úgy látszik, ezeknél az érthetetlen
célú folyosóknál a 120 centiméteres magasság afféle „pirami­
si standard” lehetett.
Az ősök nagy galériája már tekintélyesebb méretű. A
hossza 46,6 méter, bár a szélessége alig több egy méternél és
a magassága 8,53.
A földalatti folyosóhoz vezető lejárat olyan, mintha az
egyiptomiak mégis ismerték volna a méterrendszert:
1,0x1,0x1,0, vagyis minden irányban egy métert tesz ki.
Az úgynevezett királyi kamra „előszobája” sem volt sok­
kal nagyobb, az is 1x1x1,08 métert tett ki. A folytatását jelen­
tő folyosó 2,5 méter hosszú, 1,0 méter széles és ugyanannyi
magas - vagy inkább: alacsony...

97
 Az a terem vagy szoba, amit általában a fáraó sírkamrá­
jának tartanak valamivel, de csak valamivel nagyobb. A hossza
10,56, a szélessége 5,23 és a magassága alig haladja meg
az 5 métert. Ezt belülről vörös gránittal rakták ki, impozáns
ugyan, de érezni benne a szűkösséget, a minden oldalról hű­
vös levegőt lehelő sziklákat.
Ott vannak aztán a sokat emlegetett déli és északi szellő­
zőnyílások - ha ugyan azok voltak. Mindenesetre ezek azok,
amelyek bizonyos csillagképek felé mutattak a Kr.e. 2400-as
években - már ha valóban akkor épült a Nagy Piramis és nem
10450 körül, mint azt egyesek állították. Tény, hogy alaposan
megkérdőjelezhető a dolog. Ha a Piramis valóban a fáraó sír­
kamrája, végső nyughelye volt, miért kellett beléje szellőzőjá­
ratokat építeni? Ráadásul kettőt is? Merthogy ezek a 20x20
centiméter átmérőjű nyílások a kamrából kivezettek a Piramis
említett két oldalára és ott egyszercsak kifutottak a felszínére.
Igaz, méreteik miatt egyetlen sírrabló sem hatolhatott be raj­
tuk, mégis árulkodó jelek lehettek bármilyen célú külső szem­
lélő számára.
A „fáraó sírkamrájában” talált szarkofág (a fedele - ki
tudja, hány ezer éve? - hiányzik) belső méretei: a hossza
1,98, a szélessége 0,67, a magassága 0,83 méter. A külső mé­
retek: 2,28x1,0x1,04 méter.
A Nagy Piramisban van még egy folyosó, amely a legal­
só üres kamrába vezet (ilyent a helyiségek fölé építettek nagy
átlós kőtömbökből, hogy tehermentesítsék az alatta lévő he­
lyiséget), ennek hossza 7 méter. Van egy folyosó, amely a
„királynő sírkamrájába” vezet (népszerű, de hamis elnevezés,
mondják az egyiptomi régészek, mert a fáraó-feleségeket so­
hasem temették a férjeikkel közösen), ez 15 méter hosszú és a
szokásos egy méter körüli többi mérettel rendelkezik.
Maga a „királynő sírkamrája” 5,76 hosszú, 5,23 széles és
4,64 magas, no és végül van egy alagútnak nevezett bánya­
akna szerű, 7 méteres roppant alacsony és keskeny folyosó is.

98
 Talán itt kell megjegyeznünk: egyes kutatók feltételezé­
sei szerint a Nagy Piramisban még léteznie kell több más,
általunk még fel nem fedezett helyiségnek, folyosónak és ki
tudja, még milyen egyéb célokat szolgáló helyiségeknek.
Ezeket már számtalanszor keresték, csak a modern időkben,
az utolsó kétszáz évben nemegyszer egészen komoly tudósok
csúsztak-másztak mindenféle üregekben, hasadékokban vagy
folyosónak látszó nyílásokban - mindmáig sikertelenül.
Ami azonban nem jelenti azt, hogy ilyen helyiségek ne
lennének! Hiszen mint már említettük, az egész Piramis tö­
megéhez képest az egy százalékot sem éri el a benne lévő
ismert helyiségek köbméter-mennyisége. Tehát könnyű el­
képzelni (de nem megtalálni), hogy valahol még lehetnek fel
nem tárt helyiségek. Hiszen az ókori egyiptomiak, az építők,
vagy későbbiek, akik a már kész kőhalomba belülről vájtak
újabb folyosókat, rejtekutakat, helyiségeket, bármit - ezeket
ügyesen elfalazták és észrevehetetlenné tették.
A kutatók a közelmúltban is számtalanszor nekifutottak
ennek a rejtélynek. Az egyik olyan, hogy igazából a második
fejezetben („Mikor?”) lett volna helye. Ugyanis a huszadik
század második felében japán kutatók és építészek olyan ho­
mokra bukkantak a piramis belsejében, amely valahonnan a
kövek között szivárgott-pergett át. E homokszemcséket labo­
ratóriumban vizsgálva arra a belátásra jutottak, hogy az még a
jégkorszak előtti időkből származik! Erre összetételéből kö­
vetkeztettek, amely semmiben sem hasonlított a mai szaharai,
kairói, a piramisok környékén található homokhoz... Ez bi­
zony mintha az „atlantisziak” elméletét erősítené?
Az építők különben homokkal töltötték meg az imént már
említett tehermentesítő kamrákat. Ily módon a homoknak épí­
tészeti, hasznos szerepe is volt a piramisépítészetben.
Más kutatók valóságos sugár-laboratóriumot és műszer-
készletet telepítettek a Nagy Piramisba, hogy azokkal világít­
sák át az áthatolhatatlannak tetsző kőfalakat. Ami azt illeti,

99
ezek a falak valóban és továbbra is áthatolhatatlanok marad­
tak - a modem technika csődöt mondott az őskori építménnyel
szemben...
Ami talán nem is csoda. Egyelőre elképzelni sem tudjuk,
hogyan „láthatnánk bele” abba a több száz méter vastag kő­
tömegbe, amely végső soron egy ilyen építményt alkot. Akik
valaha, nagyon régen összehordták és egymáshoz csiszolva,
vékony, de roppant erős 3-6 milliméteres malterréteggel is
megerősítették az egymáshoz tolt nagy kődarabokat - aligha
gondoltak arra, hogy sok ezer évvel később jönnek majd va­
lakik, akik szeretnék tudni, mi rejtőzik odabent. Akiktől ők a
maguk idejében féltek, azok a rablók lehettek csupán, nem
mások. Rablók pedig előbb vagy utóbb felbukkantak minde­
nütt, ahol kincseket sejtettek (akár voltak a valóságban, akár
nem).
Egy másik, az ókori Egyiptomról szóló könyvemben már
leírtam, hogyan bukott meg a huszadik századi technika a
piramisokkal szemben - de itt kénytelen vagyok elismételni,
mert hiszen ez a könyv csak és kizárólag a piramisokról szól.
Ide illik leginkább az a szánalmas, sőt voltaképpen botrányos,
de mindenképpen igen tanulságos történet. Már csak azért is,
mert az egyiptológiával foglalkozó szakfolyóiratokba a tudo­
másunk szerint soha nem került be, nem nyomtatták ki, nem
írták le ezt a gigantikus „égést”. Mellesleg nem is csodálom,
mert hiszen maga ez az egyetlen kísérlet bebizonyította, hogy
a piramisokat nem építhették fel úgy és akkor, ahogyan és
amikor azt az akadémikus egyiptológia datálja.
1978-ban az egyik leghíresebb japán egyetem, a tokiói
Waseda kutatói érkeztek Egyiptomba. Feltehető - bár erről
sem szerezhettünk elégséges információt - hogy a japán kuta­
tócsoportnak feltett szándéka volt kiállni az akadémikusok
mellett. Szakuzsi Josimura professzor vezetésével be akarták
bizonyítani, hogy a piramisokat igenis az ókorban emelték a
primitív egyiptomiak és hogy egy ilyen építés lehetséges volt

100
az akkori eszköztelen világban is. Nagyszabású kísérletnek
ígérkezett, mert Josimura és társai megígérték a médiának
(is): az összes folyamatot lemásolják kicsiben és végigviszik
azokat kezdettől. Vagyis korabeli eszközökkel kibányásszák a
köveket, azokat lecsiszolják méretre, tutajon elszállítják a
kőbányából a Nílus partjára, oda, ahol a mai gizai piramisok
állnak - és ott a parton is tovább szállítják őket szintén ókori
módon, majd felépítenek belőlük egy jóval kisebb, 12 méteres
változatot.
Ismétlem: egy 12 méter magas piramist, amelyhez pár tu­
cat kőtömbre lett volna szükség csupán. Ez a mutatvány­
piramis - amely egy tudományos kísérlet során akarta végre
ország-világ előtt bebizonyítani, hogy a hivatalos, akadémi­
kus, vaskalapos egyiptológiának van igaza és nem azoknak a
„fantasztáknak”, akik földön kívüli idegenekről, Atlantiszról
stb., álmodnak és a piramisok építését a jégkorszak előttre
teszik! - még a 10 százaléka sem lett volna az igazi Nagy
Piramis méreteinek. Valósággal eltörpült volna mellette - ha
elkészül...
Tehát ne feledjük: az elv az volt - és az ígéret, sőt nyil­
ván az őszinte szándék is. hogy Josimura professzor vezetésé­
vel a japánok pontosan ugyanúgy építik fel a mini-piramist,
ahogyan az ókori egyiptomiak a nagyokat. Hogy a dolognak
még nagyobb híre menjen, természetesen a három gizai pira­
mis mellett kezdték meg az előkészületeket. Bírták a kairói
kormányszervek engedélyét, aminthogy természetesen az
egyiptomi műemlék-felügyelet és az idegenforgalmi hivatal
korifeusai is a kezüket dörzsölték a hírre. Az esemény érthe­
tően vonzza majd a médiát és növeli a turisztikai bevételeket
- ebben mindenki biztos volt. Legfőképpen pedig a japán
szakemberek voltak magabiztosak. Hiszen ki merné megin­
gatni az egyiptomi régészet és más tudományágak megállapí­
tásait, ki merné kétségbe vonni, hogy nem úgy történtek a

101
dolgok 4500 évvel korábban, ahogyan ezek a mai szakembe­
rek állítják?
Valakiknek mégis lehettek kétségeik, hiszen ha senki sem
szól semmit, erre a kísérletre egyáltalán nem kerül sor. Vala­
mi azért csak izgathatta magukat a vaskalaposokat is, ha bele­
egyeztek a japánok ajánlatába. A tokiói tudósok persze meg
voltak győződve igazukról és igen magabiztosan nyilatkoz­
gattak a sajtónak. Ha hinni lehet egynémely, akkoriban ké­
szült tévé-interjúnak, Josimura és munkatársai meglehetősen
magas lóról nyilatkoztak meg. Se szeri, se száma nem volt az
olyan mondatoknak, hogy „a kétkedők most majd megláthat­
ják” és hogy „mi bebizonyítjuk mindenkinek, hogy...”. De
mit bizonyítanak be? Igazából a japánoknak fogalmuk sem
volt arról, milyen indulatok forrnak itt a felszínen. Ha erre a
kísérletre húsz évvel később kerül sor, Gantenbrink és West
bizonyítási módszerei vagy az egyiptológia nagy szélhámosa,
Zahi Hawass 2002-es botránya után - minden másképpen zaj­
lik le. Így aztán később a tudományos média, az egyiptológiai
„beltenyészet” számára csak a kísérlet teljes elhallgatása ma­
radt.
De lássuk, végül is mit müveitek a japánok?
Az egyiptológia egyik nagy dogmája a piramisok építé­
sének ideje, eszköztára és célja. Mint már az eddigi fejezetek­
ben is leírtuk, a vaskalaposok nem képesek elszakadni attól a
hármas állítástól, hogy a piramisokat Kr.e. 2500 körül kezd­
ték építeni, kő- és réz-szerszámokkal és azért, hogy az aktuá­
lis fáraó azt sírboltként használhassa majd, ha eljön az ideje.
Mint látjuk, nemcsak a keresztény egyházaknak vannak dog­
máik - további bizonyításra nem szoruló, mert szerintük már
eleve bizonyított, evidens, biztos állításaik, amelyekre aztán
egész további felépítmények kerülnek - hanem a tudomány­
nak is. Mi több, nemcsak a régészet, hanem a biológia is
(darwinizmus) és más ágazatok is „dicsekedhetnek” ilyenek­
kel.

102
 De mi maradjunk Egyiptomban. Ahol is a japánok és
egyiptomi, európai segítőik valami rejtélyes okból (lelkifurda­
lás...?) úgy érezhették, hogy ez a dogma valahogy mégsem
áll szilárd lábakon és ezért némi megerősítésre szorul. A
Waseda-egyetem kutatói persze - ha tudták volna, mi lesz a
dolog vége - dehogyis kezdenek bele a kísérletsorozatba!
Hiszen ezzel éppen az ellenoldal híveinek malmára hajtották a
vizet.
A kísérlet - vagy annak építési szakasza - színhelyéül
Josimura nem véletlenül választotta a gizai magaslatot, a már
ott álló piramisokat. Ezzel is hangsúlyozni akarta, hogy
ugyanott, ugyanolyan körülmények között építik majd a 12
méteres kísérleti piramisukat, ahol és amilyen körülmények
között az ókori építők voltak kénytelenek dolgozni. Mindez
nagyon szépen hangzott és eleget is tett bizonyos tudományos
követelményeknek.
A média, mint említettem, megkülönböztetett figyelem­
mel kísérte az eseményeket. Az egyik japán tévéscsoport ele­
ve odaköltöztette filmeseit és azok a munkálatok összes fázi­
sát megörökítették. (Gyanúnk, de csak gyanúnk szerint nem­
csak a Waseda-egyetem finanszírozta az expedíciót, hanem
annak nem kis költségeihez éppenséggel a tévétársaság is
hozzájárulhatott... Ezt csak azért jegyezzük meg, mert a szi­
gorúan tudományos körök általában elítélik az efféle együtt­
működést. A médiában mindig is ellenséget látnak és látva a
bulvársajtó- és tévék természetrajzát, ezt meg tudjuk érteni.
De lám, itt senki sem ellenezte, hogy a tévések mindig jelen
legyenek - ám ha valaki a független kutatók között a média
színe előtt bizonyít be valamit, az akadémikusok rögtön el­
zárkóznak, az egészet „médiacirkusznak” és persze a régi szó­
tárt elővéve azonnal „népbutításnak” és „népszerüség-haj­
hászásnak” nevezik.)
Hogy végül is ki hajszolta a népszerűséget, arról lehetne
beszélni. A japánok, élükön a már többször említett Josimura

103
jobbra-balra nyilatkozott a sajtónak, tévének, rádióknak és
igen magabiztosan emlegették, hogy ők most majd befűtenek
azoknak a „fantasztáknak”, akik nem hiszik, hogy az ókori
egyiptomiak a maguk egyszerű eszközeivel létrehozhattak egy
ilyen csodálatos építményt, mint a Nagy Piramis, például. Ő
majd bebizonyítja, hogy nemcsak lehet, de biztosan így is
történt és akkor a „fantaszták” mind elkulloghatnak megszé­
gyenülten!
Az alap-feltételezés tehát az volt, hogy mindent pontosan
úgy csinálnak majd, ahogyan az ókoriak tehették. Előre meg­
szabták maguknak, hogy a köveket emelgetni, szállítani is
fizikai erővel szabad csupán, és hogy mindössze köteleket,
farudakat használnak, ahogyan - hitük szerint - az ókori épí­
tők is tevékenykedtek. Josimura annyira biztos volt a dolgá­
ban, hogy megengedte a bámészkodóknak: jelen legyenek és
nézzék, ahogyan a gizai fennsíkon ők megépítik a maguk ki­
csi piramisát a három nagy árnyékában...
A kísérlet tudományos körítése vitathatatlan. Egyfelől a
japán filmesek minden fázist dokumentáltak, de azokat papí­
ron is rögzítették, sőt a rájuk fordított időt is mérték. Ez na­
gyon érdekes volt, valójában talán az egyetlen igazán hasznos
része a kísérletnek. Így megtudhatták a huszadik században
élő emberek, hogy négy és fél ezer évvel korábban igazából
mennyi ideig tarthatott például egyetlen, piramist alkotó kő­
tömb elkészítése és elszállítása a helyszínre, majd beépítése a
piramisba?
A dolog természetesen csak addig működött, amíg nem
kellett működnie semminek. Attól a pillanattól kezdve, hogy
élesbe fordultak a dolgok, hamar kiderült, hogy a valóság na­
gyon is más, mint a tudós urak elképzelései az ókori munkála­
tokról, és viszonyokról.
Hogy volt a dologban már némi csalás az elején is, az
abból derült ki, hogy a japánok végül mégsem egy, a Nílus
túlsó partján fekvő kőbányát választottak a tömbök kitermelésére,

104
mert akkor - híven az ókori mintához - tutajokon kellett
volna szállítani a kőtömböket a folyón. Inkább egy innenső
parti, Gizához nem is túl távoli kőbányában kezdtek dolgozni,
hogy onnan aztán a tömböket szárazföldi úton juttathassák el
a Nagy Piramis mellé.
Ha belegondolunk, égnek állhat a hajunk. Itt nem egy ke­
gyetlen fáraó parancsának, korbácsos katonáinak és könyörte­
len munkafelügyelőinek kiszolgáltatott rabszolgák, parasztok,
nincstelen munkások álltak a bánya kőfala elé - hanem hu­
szadik századi munkások, arabok és japánok, talán éppenség­
gel mindnyájan szakszervezeti tagok. Vagyis olyanok, akiket
kényszeríteni már nem lehet semmiféle, nekik nem tetsző,
vagy igen nehéz, szinte emberfeletti munkára... De még fon­
tosabb, hogy milyen érzésekkel, kedvvel áll neki egy husza­
dik századi ember olyan munkának, amihez nincsenek megfe­
lelő szerszámai? Az ókori embernek nem volt kiútja már csak
azért sem, mert más szerszámok akkoriban egyszerűen nem
léteztek, hát ezeket kellett használnia. De 1978-ban az erre a
munkára szerződtetett - és nyilván bőkezűen megfizetett -
munkások tudták, hogy időközben már feltalálták a modern
villanyfúrógépeket, táblavágókat, gyémánthegyű kőzetvágó­
kat stb. Ám ők ezeket nem használhatták.
Ki is derült rögvest, már az első napon, hogy az ókori
módszert ókori szerszámokkal ötvözve - bizony igen lassan
megy a dolog. Az emberek, amikor egy bontatlan, érintetlen
kőfal elé álltak, és valaki krétával rárajzolta nekik egy leendő
huszonöt mázsás (!) kőtömb határait, hogy „No, itt tessék ko-
pácsolni”, bizony elszontyolodhattak.
Mert mint az egyiptomi régészet állítja, az őskorból még
csak félig kikapaszkodott Nílus-parti bennszülöttek kő- és
rézszerszámokkal vájták ki a piramishoz szükséges pár millió
kőtömböt... 1978-ban már az első kőtömb kivájásához is -
váltott munkaerőkkel, mindig pihent emberekkel, amire az
ókori kőbányákban biztosan nem volt lehetőség - hetekre volt

105
szükség. Hiszen kőkalapácsokkal kellett a réz-ékeket beverni
a kemény gránitba, kivésni egy centit körbe-körbe, aztán
megint kezdeni elölről és kivésni a következő centimétert...
A folyamatnak vannak nem világos pontjai is. Amikor
egy téglaalakú kőtömböt sikerült - egyre hosszabb vésőkkel -
körbelyuggatni, akkor hogyan fértek hozzá a hátuljához? An­
nak hátsó oldalán hogyan és mivel vágták le? Az ilyen trük­
kökre az ókoriak biztosan rájöttek a maguk idejében, de azt
most a japán-arab munkacsapatok nem alkalmazhatták. Az
ókoriak állítólag - úgy hírlik - fa ékeket vertek be ilyenkor az
egyik hosszabb oldalra, lehetőleg felül, majd azokat afféle
inasgyerekek gyakorta vízzel áztatták, így a fa megdagadt és
bizony még a sziklát is elrepesztette. Mondani sem kell, hogy
ez egy igen hosszadalmas folyamat volt.
A huszadik századi munkások persze elegáns tenyérvédő
kesztyűt viseltek, amivel ókori kollégáik aligha rendelkeztek.
Tönkre is ment a kezük hamar. Keveset ettek, szenvedtek a
hőségtől és bármilyen kisebb fertőzés vagy egyéb nyavalya
végezhetett velük, hisz orvosi ellátás nem volt. A mostani
munkások persze nem szenvedtek ennyit, sőt nekik egészen jó
dolguk volt.
Kivéve azt az apró zavaró körülményt, hogy azok a frá­
nya kőtömbök csak nem akartak megszületni. Aztán amikor
végre mégis, kiderült: a lecsiszolás sem olyan egyszerű fel­
adat, amilyennek innen nézve tűnt. Hiszen ehhez is csak olyan
anyagokat használhattak, amivel már ókori kollégáik is ren­
delkeztek. Vagyis például puhább követ keményebb kődarab­
okkal, vagy az ezerszer elátkozott réz-szerszámokkal kellett
csiszolgatniok. Ez nagyon sokáig tartott, több ember napokon
át ült egy-egy, a kőfalból nagy nehezen kiszedett kőtömb mel­
lett. Különösen a szabálytalan hátsó, hosszabb oldalukat kel­
lett alakítani. De mind a hat oldalon volt mit csiszolni, míg
úgy-ahogy egyenes lett minden oldaluk és ezáltal a kőtömbö­
ket majd egymáshoz illeszthették.

106
 Márpedig csiszolgatni kellett, mert ha nem egyenes az
oldaluk, nem alkalmasak építőanyagként. Josimura és társai
állítólag minden nap elmentek a kőbányába (persze autóval és
nem gyalog, mint a régi egyiptomiak...) és sürgették a véső­
ket, a csiszolókat. Ám múltak a hetek, mire az első kőtömb
szállításra készen állt. A feljegyzett idők vészesen hosszab­
bodni kezdtek - addig senki sem sejtette, hogy egy-egy kő­
tömb elkészítési ideje ilyen hosszú is lehet, mert ez így alapo­
san megnyújthatja még a kis kísérleti piramis építési idejét is.
(Gondolom, a szponzorok meg a fogukat csikorgatták, látva a
stáb napról napra növekvő szállodai számláját...) Persze az
egymásra rakodó késéseket a japánok a mostani fara­
gó-csiszoló munkások gyakorlatlanságával magyarázták. Amiben
persze volt valami. Hiszen honnan is értettek volna ilyesmi­
hez, 1978-ban? A japánoknak az expedíció tervezésekor már
számolni kellett volna ezzel a hátráltató, időnövelő tényező­
vel.
Talán ne is menjünk bele a további részletekbe - hiszen
kiderült, hogy az eltervezett határidők így nem tarthatóak, a
költségek csak nőttek, múlott a drága idő, piramis pedig még
egy kicsiny sem épült. Ekkor jött el az a pillanat, amikor
Josimura professzor feladta a harcot és elrendelte, hogy mivel
megígérte: piramist épít - hát azt építsék fel, de modern esz­
közökkel.
Később ha a dolog szóba került bárhol is, a tudomány
vaskalaposai azzal magyarázták a dolgot: szegény Josimurát
szorongatták a szponzorok, a japán tévétársaság, és mivel
szabott időre ígérte a kispiramis felépítését, az a határidő pe­
dig vészesen közeledett, hát nem tehetett mást, mint bevetette
a modern technikát... De ez hamis érvelés. Ha a dolog ment
volna ókori módszerekkel is, akkor sohasem kerül sor a mo­
dern technikára. Ha csak a leghalványabb remény lett volna
arra, hogy piramist lehet úgy építeni, ahogyan azt a tudomány

107
százötven éve tanítja és elhiteti velük, akkor az a kicsiny pi­
ramis bizony felépült volna.
Az ellenkezője az igaz: bebizonyosodott, hogy olyan mó­
don, ahogyan az akadémikusok állítják, piramist építeni nem
lehet. Mert ha nem lehet ma, akkor nem lehetett 4500 évvel
korábban sem! Már csak azért sem, mert a mai ember tudása
sokkal szélesebb, alaposabb, rengeteg ismeretük van az anya­
gokról, a fizikai törvényekről, statikáról és másokról - amivel
azok a szegény ókori építők nem rendelkeztek. Mi lehet hát a
titka, hogy ők építettek piramist, mi meg egy, a Nagy Pira­
misnál tizenötször kisebbet sem voltunk képesek felépíteni?
Ám mielőtt ezen eltöprengenénk mélyebben, folytassuk a
témát és végig énekeljük meg a japánok cselekedeteit.
Josimura professzor és csapata tehát ideát váltott, enge­
délyezték a modern eszközök használatát csak azért, hogy
időre elkészülhessen a Nagy Piramis mellett felállítandó ki­
csiny, 12 méteres mini-piramis. Attól kezdve a kőbányában
vídia-hegyű fúrókkal és elektromos fűrészekkel szabdalták ki
a kőtömböket, elektromos csiszológépekkel és modem dörzs­
eszközökkel csiszolták simára a kőtömbök oldalát. Aztán már
ott, a bánya udvarán darukkal teherautókra rakták őket és
egyenként elvitték a gizai fennsíkra... Ki beszélt itt már köte­
lekről és fagörgőkről? Ki említette volna egyáltalán, hogy a
+60 Celsius fokos hőségben (ennyi volna árnyékban, ha lenne
árnyék...) emberek százai vonszoljanak majd egy-egy hu­
szonöt mázsás (ennyi a beépített legkisebb kövek súlya!)
tömböt át a sivatagon? Egynek-egynek az odavonszolása jó
sok napot vett volna igénybe.
De ismétlem, erről már nem volt szó. A piramisokat - az
igaziakat - bámuló turisták és a filmesek azt vették észre,
hogy teherautók hordják a kis-piramis építőköveit, amiket
aztán gigantikus modem darukkal emelnek fel a helyükre.
Merthogy a rámpák építése is fölöslegessé vált - a rámpákról
különben majd hamarosan írunk.

108
 Josimura professzor utolsó akciója az volt, amikor kide­
rült, hogy még a daruk sem képesek mindent felemelni - a
mesterségesen és nevetségesen, abszolút modern technikával
készített kis piramis utolsó soraira a köveket már a darukkal
sem tudták felrakni. Az ott bámészkodó turisták a hasukat
fogták a japánok és arabok ügyetlenkedései láttán, a média
nap mint nap beszámolt a „Josimura fáraó” által építendő pi­
ramis építőinek szánalmas vergődéséről. Egyesek azzal élce­
lődtek, hogy a japán professzor nyilván ide fog temetkezni,
azért építi a maga síremlékét...
Végül is az egyiptomi kormány lépett közbe. A további
súlyos kompromittációkat megelőzendő, a hamvába holt pi­
ramisépítési akciót lefújták. Ne feledjük el, hogy ez az ügy
egy tudományos kísérlet volt azzal a céllal, hogy bebizonyít­
sa: a „fantasztáknak” nincs igazuk, a piramisok igenis úgy
épültek, ahogyan azt az egyiptomi régészet mindmáig tanítja.
És bizony tényleg így van - már ami a tanítást illeti. A
Josimura-kísérlet totális kudarcát a régészek és más akadémi­
kusok elhallgatják, igyekeznek meg nem történtté tenni - és
ez a törekvésük már majdnem sikerrel is járt. Közel három
évtized után ki emlékszik még a Josimura-féle elvetélt akció­
ra? (Mi emlékszünk és hirdetni is fogjuk, amíg szükség lesz
rá...)

Persze itt az ideje, hogy végül feltegyük magunknak a

kérdést: ha nem így, akkor hogyan épült a piramis? Ezzel fog­
lalkozunk ebben a fejezetben.
Ne legyenek illúzióik - ahogyan másoknak, úgy nekünk
sem sikerült egyértelmű következtetésekre jutnunk.
Talán éppen ezért egyszerre több változattal is szolgálha­
tunk. Az alábbiakban felsoroljuk majd a piramisok létrehozá­
sának talán összes, eddig felmerült verzióját. Mert azt tud­
nunk kell, hogy az utóbbi kétszázvalahány évben a kutatók -

109
az „igaziak” és az amatőrök is, ez utóbbiak között nemegy­
szer szenvedélyesebbek akadtak, mint az akadémikus tudo­
mány hívei között - a legkülönbözőbb változatait találták ki
annak, hogyan is emelkedtek fel a semmiből ezek az építmé­
nyek.
Az első, a leginkább kézenfekvőnek tetsző az a változat,
amelyet úgymond maguk az ókori egyiptomiak hagytak ránk.
Számos ábrázolás maradt fenn ugyanis, amelyek a piramisok
építésének egyes szakaszait mutatják be. A régészek, az
egyiptológusok innen vették szilárd meggyőződésüket, hogy a
piramis-építésben nem volt semmi „extra”, nem alkalmaztak
különleges módszereket, hanem csak az abban az időben ren­
delkezésükre álló eszközöket és módokat.
Mint már írtuk, éppen ezzel van a legtöbb baj - a mi szá­
munkra ugyanis hihetetlen, hogy bármelyik fáraó 4500, vagy
valamivel kevesebb évvel ezelőtt ilyen terv megvalósítására
ragadtatta volna magát. Bármennyire is a néptől elszakadva
éltek az uralkodók, bármennyire nem voltak tisztában azzal,
milyen nyomorban és tudatlanságban él is népük (ha pedig
tudták, ez a legkevésbé sem zavarta őket, ellenkezőleg tisztá­
ban voltak azzal, hogy hatalmukat csak így őrizhetik meg) -
azt mindenképpen tudniok kellett, mennyire nincsenek eszkö­
zeik egy-egy ilyen gigantikus vállalkozás megvalósítására.
Nem lehetett olyan ostoba egyetlen fáraó sem, hogy ne
tudta volna: kőbaltákkal és viszonylag puha részszerszámok­
kal nem lehet huszonöt mázsás kőtömbök millióit kifaragni és
azokat mindenféle emelő eszközök nélkül egymásra tornyozni
- 150 méter magasan! Hogy már ez a magasság önmagában is
mit jelentett, azt mi nem is tudjuk elképzelni így utólag. Meg­
szokták, hogy egy emeletes ház huszonegynéhány méter is
lehet, de láttunk sok ennél magasabbat és nem ritkák a pár
száz méter magas felhőkarcolók. Ha mi személy szerint nem
is tudnánk ilyeneket építeni, azért tudjuk, hogy léteznek. Te­
hát tudjuk, hogy az ilyesmi lehetséges, mások máshol már

110
 sokszor megtették - nincs hát benne semmi idegen, semmi
riasztó, a dolog nem kelti a lehetetlenség képzetét.
De 4500 évvel ezelőtt nem így állt a helyzet!
Akkor senki sem látott nemhogy 150, de még 30 méter
magas építményeket sem. Legalábbis (és biztosan) nem
Egyiptomban. Még a mezopotámiai alföldön sem emelték az
agyagtéglákból épített zikkuratokat (ottani piramisokat) vagy
tornyokat. Az, hogy az épületek felfelé nyúlnak, a magasban
terpeszkednek el, nem vízszintesen a talajon - idegen gondo­
lat volt, addig senki fejében meg sem született. Kicsi rá az
esély, hogy éppen egy fáraónak jutott volna eszébe az ilyes­
mi. És még abban az időben, amikor az egyiptomi építészet
mint olyan nem is volt sehol! Még csak a síkban, a talajon
terpeszkedett el néhány tagoltabb palota, úgy sejtjük (mert
bizonyságunk erre sincsen). Amikor már kezdtek szentélyeket
emelni, de azok is földszintes, oszlopos, szellős építmények
voltak. Bár mint tudjuk, egészen az ideológiai lázadó Ehnaton
fáraó koráig ezek is kisebb, zártabb, sötétebb beltérrel rendel­
keztek és csak az említett uralkodó idejében építettek nyílt,
napfényes szentélyeket.
De bármekkora szentélyt is emeltek Thébában, Edfuban,
Heliopoliszban vagy bárhol másutt, mindez eltörpült még a
legkisebb piramis mellett is. De mert a rejtélyt most nem tud­
juk megoldani, lássuk hát a hagyományos és az akadémikusok
által igaznak hitt módozatokat.

Az egyiptomi régészet azt állítja, amit már eddig is szám­

talanszor kétségbe vontunk, sőt igyekeztünk cáfolni. Hogy a
Waseda-egyetem csapata által követetett módszerrel az egyip­
tomiak a kőbányákban megközelítően egyforma, 2,5 tonnás
kőtömböket vájtak ki, majd azokat tutajon és/vagy száraz­
földön (ha a bánya elég közel volt a piramis építési helyéhez)
elszállítottak a helyszínre. A simára lecsiszolt kőtömböket

111
egy hasonlóképpen simára csiszolt gránit-fennsíkra helyezték
egy megközelítőleg 230x230 méteres négyzetre, majd egy-egy
fél kőtömbbel beljebb rakva elkezdték a második sort,
„réteget” is felvinni. Amikor ez a 230x230 méteresnél vala­
mivel kisebb, második kőréteg is szilárdan állt az első, a leg­
alsó rétegen, kezdték rárakni a harmadik, negyedik, ötödik
stb. sorokat, vagyis rétegeket. Ezenközben persze az előre
elkészített tervrajznak megfelelően itt-ott helyiségnyi helye­
ket hagytak ki, amelyek fölé aztán kellő számú sorral maga­
sabban áthidaló, a „szabványosnál” sokkal nagyobb (és ezért
persze nehezebb) kőtömböket helyeztek, majd ezek fölött ter­
helést, súlyt csökkentő, az alól mentesítő üregeket hagytak,
nehogy a belső helyiségek beomoljanak a mind nagyobb súly
alatt.
Mert való igaz, itt hatalmas súlyokról, igen nagy tömeg­
ről volt szó! Egyetlen „kicsi” kőtömb körülbelül 25 mázsát
nyomott és ez volt a piramis legkisebb építőköve - az extra­
méretűek mind nagyobbak voltak, nemegyszer tízszer vagy
több tízszer nehezebbek ezeknél a huszonöt mázsás tömbök­
nél!
Így építkeztek, és az építés folyamán - legalábbis az
egyik elképzelt verzióban - a piramis, míg el nem jött az ol­
dalak lefedésének ideje, távolabbról szemlélve igencsak cikk­
cakkos volt. Lépcsőzetes volt addig, míg el nem készültek a
mészkőből faragott, keresztmetszetükben derékszögű három­
szög-alakú újabb kövek is. Ezeket beillesztették és erős ha­
barccsal ragasztották az oldalaira. Így aztán ott, ahol addig
lépcsősnek tűnt a piramis, mostantól kezdve sima lett, többé
meg nem mászható. 51 fok 52 perces dőlésszöggel futottak
össze a hatalmas oldalak odafönt, a csúcsban. Amelyre egyes
források szerint nagy gömböket is szereltek az egyiptomiak
(jó lenne tudni, miből készítették ezeket a kő- és rézkorszaki
félig vademberek?) és ezek a sivatag fölött pirkadatkor már
visszatükrözték, szétszórták a kelő nap első sugarait — ami

112
csakugyan igen impozáns látvány lehetett a maga idejében és
az alattvalókat a fáraók teljhatalmára és isteni eredetére emlé­
keztette...
Valahogy így zajlott le nagy vonalakban a piramisok épí­
tése. Legalábbis ezt állítja az egyiptomi régészet, a világ
összes ezzel foglalkozó akadémikusa és számtalan tudományos
intézmény. Így tanítják az elemi iskolákban, a középiskolák­
ban és az egyetemeken, meg ahány egyéb oktatási forma és
intézmény csak létezik - mindenütt.
Nekünk azonban vannak kétségeink, amelyeket már han­
goztattunk e lapokon. Lássuk hát tovább, miféle ellenvetése­
ink lehetnek a fent ismertetett „hivatalos” verzióval szemben?
Bármennyire is ábrázoltak ilyesmiket az ókori egyipto­
miak, kevéssé hihető, hogy egy olyan korban éppen egy ilyen
gigantikus építés megvalósítása mellett döntöttek volna. A
madáchi vízió, amely a piramisokat a fáraók önkénye, és egy­
általán minden esztelen uralkodó személy zsarnoksága szim­
bólumaként láttatja a piramist - nem biztos, hogy tartható.
Mi maradjunk azért annál a változatnál, hogy a dologban
az égvilágon semmi szerepe nem volt sem földönkívülieknek,
sem földi, de anakronisztikus (időtörő, tehát fejlettebb techni­
kával rendelkező) idegeneknek (mondjuk például atlantiszi­
aknak). Csak nézzük a dolgot magát. Adva van a Kr. e. 2500-
as korszak, amely még roppant fejletlen volt. Gyakorlatilag a
kőkorszak vége, a rézkorszak eleje. Adva vannak a nílus men­
ti síkon - amely már nem termékeny terület mint volt valaha,
hanem egyre inkább sivárabb, évről évre jobban
elsivatagosodó terep, ahol a Folyó két partján egy-egy pár
száz méteres sáv adja az egyetlen esélyt a túlélésre.
Közelíthetünk lélektanilag is: vajon az egyiptomiaknak
nem volt éppen elég bajuk ezzel a fizikai környezettel - még
a piramisépítések nyűgét is nyakukba kellett venni? És ha
valami vagy valaki erre késztette őket, miért kellett ilyen
nagy építményt emelni? Miért nem építettek sok kisebb szentélyt

113
végig a Folyó mentén? Szentélyt az isteneiknek? Bizony-bi­
zony minden jel arra mutat, hogy valami nagyon kü­
lönös dolog, erőteljes határ késztette őket erre az őrületes cse­
lekvésre és egyáltalán nem biztos, hogy ennek oka csak és
kizárólag egy-egy fáraó önkényes döntése, erőszakkal rájuk
kényszerített szándéka volt.
De tegyük fel, hogy így vagy úgy, mégis fel kellett
építeniök a piramist. A bajok ott kezdődnek - amivel sokan
nem számolnak - hogy egy ilyen hatalmas építményt alaposan
meg kell tervezni! De vajon a kőkorszak végén tengődő
egyiptomiak között volt-e akár csak egyetlen ember is, aki
értett az ilyesmihez?
Még csak azt sem mondhatjuk - kínunkban - hogy ha
nem akadt egyiptomi, hát úgymond „importáltak” szakembe­
reket. Mert felmerül a jogos kérdés: honnan? Hiszen 4500
évvel ezelőtt nemcsak Egyiptomban volt kőkorszak, hanem
mindenütt másutt is. Már az is kockázatos, ha olyan közönsé­
ges jelzőt használunk, hogy az „ismert világból” jöhettek vol­
na ehhez is értő szakemberek. Mert mi az, hogy „ismert vi­
lág”? Kiket ismerhettek ezek a Nílus-menti törzsek, akik csak
nemrégen - pár száz éve - szerveződtek állammá? Nem létez­
tek térképek - nemcsak a fizikai valóságban, de a fejekben
sem. Az emberek nem nagyon tudták, hol élnek, és őszintén
szólva legtöbbjüket ez a dolog nem is érdekelte. Persze a
törzsfőnökök, akikből később fáraók lettek, szerették tudni,
kik a szomszédjaik, azok milyen erősek, jelentenek-e ve­
szélyt, mekkora a hadseregük, a kereskedelmük meddig ér el,
milyen gazdasági potenciált képesek felmutatni háború
és/vagy béke esetén.
Visszatérve tehát az eredeti kérdésre: még ha a korabeli
egyiptomiak halványan sejtették is, kik élnek tőlük keletre,
nyugatra, délre, és hogy északon egy Nagy Víz helyezkedik
el, aminek más partján vagy szigetein szintén élhetnek embe­
rek - hát ezzel véget is értek földrajzi ismereteik. Saját

114
országukat - amelyet Keminek neveztek - nem is tudták elhelyezni
a kor „geopolitikai térképén”, merthogy ilyen nem is volt
számukra. Persze kereskedők, vándorok időnként fel-fel buk­
kantak, életük kockáztatásával merészkedtek be az idegen
népek közé, amiknek sem nyelvét, sem szokásait nem ismer­
ték és ezért az efféle vándorlások, látogatások gyakorta tragi­
kusan végződtek a merész utazók számára.
A lényeg: nem volt honnan hozzáértőket szerezniök. Az
akadémikus egyiptológia, mint a mai tudomány sok más eset­
ben is, alapvető hibát vét, amikor természetesnek veszi: „ha a
piramisok felépültek, márpedig felépültek, akkor építői értet­
ték a dolgukat”, és kész. Minket azért érdekelne, hogyan zaj­
lott le mindez, és nem vagyunk hajlamosak e téren is elfogad­
ni egy „axiómát”, amely aztán pillanatok alatt dogmává me­
revedik. Mi igenis újra meg újra feltesszük a kérdést: honnan
vettek tervezőket a piramisépítők?
Mert nem olyan egyszerű volt ám, hogy lecsiszolunk a
gizai gránitos fennsíkon egy 230x230 méteres négyzetet, az­
tán hajrá, építkezünk! Hogy így és csak így, ilyen egyszerűen
keletkezett volna a Nagy Piramis, például, és számos társa
később.
Az első pontot, ahol bukni látszik az akadémikus magya­
rázat, tehát a tervek jelentik. Semmilyen, még ennél sokkal
kisebb építményt sem lehet előzetes tervezés, számítások stb.
nélkül megépíteni. Kötve hiszem, hogy ha ez valóban egy
fáraó akaratának teljesülését jelentette, akkor a fáraó nem
akarta előre látni, hogyan fog kinézni a „sírboltja” (ha elfo­
gadjuk az egyiptológia másik, megcsontosodott dogmáját).
A fáraó joggal érezhette magát a piramis alkotójának.
Tudnia kellett tehát, mire vállalkozik, az építés mennyi időt
fog igénybe venni, évente mennyi munkaerőt von el más fel­
adatoktól, mennyi katona kell a munkások közti rend fenntar­
tásához? Mennyi tutajt köt majd le a Níluson a kőtömbök
szállítása? Mennyi munkaerőre lesz szükség a kőbányákban?

115
Mennyi szerszámot kell készíttetni a piramisépítők számára?
Mivel Egyiptomban már akkor sem voltak erők, vagy csak a
Delta-vidéken, hát azzal is tisztában kellett lennie, mennyi
faanyagra lesz szükségük az építőknek. Mennyi ember mennyi
napon át mennyi élelmiszert fogyaszt majd el és azt honnan
hozatják oda, mivel, és mikorra, milyen ütemezésben?
Ma azt mondjuk: az építéssel kapcsolatos logisztikai fel­
adatok is igen nagyok voltak, nemcsak maga az építmény.
(Bár a kettő mérete között egyenes az összefüggés). Most
akkor tegyük fel ismét a kérdést: vajon elképzelhető, hogy
mindezt tervezés nélkül kezdték el, csak úgy vaktában?
Ha nem voltak akkoriban építészeti tervezők, nem voltak
képzett logisztikusok sem! Egy ilyen nagyszabású építkezés­
be pedig enélkül nem lehet belevágni. Ha sem előzetes tervek
nem léteztek magáról az objektumról, akkor nem léteztek ter­
vek a többi dologról sem: munkaerő, élelemszerzés, lakhelyek
stb.
Mielőtt a kőbányákban az első 2 méter hosszú, 130 cen­
timéter széles és 120 centiméter magas gránittömböt kivágták
volna, már részletes tervrajzoknak kellett lenniök az egész
építményről. Például arról, hogy hol, hogyan húzódnak majd
a belső folyosók és a szellőzőaknák, amelyek pedig - tudjuk,
gyakorlatilag átmennek az egész piramison. Képzeljük csak
el, hogyan építkeztek volna e tervrajzok nélkül! Gondoljunk
csak arra a két 20x20 centiméteres szellőzőjáratra, ami az
úgynevezett „királyi sírkamrából” indul ki ferdén fölfelé - az
egyik délre, a másik északra, és nyílegyenesen haladva ki is
jutnak a valamikori simára burkolt külső falig!
A belső folyosókat, helyiségeket, szellőzőjáratokat stb.
nem építhették meg csak úgy találomra, a nálunk olyannyira
ismert és gyakorta alkalmazott „ahogy esik, úgy puffan”-elv
szerint. Mindenről pontos tervrajzoknak kellett lenniök már
az építést megelőzően is.

116
 Ha volt is papiruszuk, és talán ismerték már az ebből ké­
szítendő „papír” titkát, és volt is valamilyen író-rajzoló szer­
számuk - ez messze nem elég. Matematikai érzékkel bíró,
erős belső térlátással rendelkező építészeknek is kellett (vol­
na) lenniök, akik maguk előtt látják a majdani építmény bel­
sejét is! Akik le tudják rajzolni, hová kerüljenek a belső he­
lyiségek és utak - de mindezt valahogyan ki kellett
számítaniok! Nem csak véletlenül kerültek a „királysírok” a
legtöbb piramisban a belmagasság alsó egyharmadára, ponto­
san oda és nem máshová. Nem egy méterrel lejjebb és nem
másfél méterrel feljebb, hanem oda és csak oda, ahová „ren­
deltetésük” szólt.
Vagyis a kérdés így hangzik: voltak-e matematikusok és
építészek a kőkorszaki Egyiptomban? Az akadémiák kórus­
ban dörgik a választ: „Lenniök kellett, mert hiszen, lám, a
piramisok fölépültek és olyanok lettek, amilyenek!” Vagyis:
működőképesek, tökéletesen megfeleltek az építtetők céljai­
nak és elképzeléseinek. Arról nem is szólva, hogy az egyip­
tomiak nyilván megoldották a logisztikai feladatokat is, mert
- és megint ez a bizonyíték: - a piramisok ott állnak máig is.
Képesek voltak tehát megtervezni őket, felépíteni, ezenköz­
ben alaposan és jól megszervezni a munkásokat és mindenkit.
Vagyis akkor tulajdonképpen minden rendben van, mi itt
a kérdés egyáltalán? - kérdi szemforgatóan az akadémikusok
többsége és máris továbblépne. Mi azonban még mindig ott
vagyunk, leragadva annál, hogy vajon honnan szereztek az
egyiptomiak ilyen nagy tudású embereket - a kőkorszak vé­
gén...?
Nem győzzük eléggé hangsúlyozni azt a tényt, hogy nem
az egyiptomiak akkori tudásával „van bajunk”, hanem minden
akkori emberével, vagyis a világ akkori általános szellemi
színvonalával. Lehet persze, hogy akadt néhány zseni, és
mind egyazon korban élt és mind értett a gigantikus építé­
szethez annak ellenére, hogy addig senki semmi ilyesmit

117
sehol nem épített. Végül is valakik valaha csakugyan felépítet­
ték a piramisokat, méghozzá mindenképpen legalább pár ezer
évvel Krisztus előtt, mint azt Hérodotosz és mások is tanúsít­
ják. Függetlenül attól, hogy mi itt, most utólag, mit „siránko­
zunk” e témán, a piramisok egyszercsak ott álltak Gizában és
másutt, szerte az ókori Egyiptom területén.
Ám ezzel nem jutottunk közelebb a „Hogyan?”-hoz.
Maradnak kérdések így is. Például az: vajon a piramis -
később az úgynevezett piramis-effektus miatt döntő jelentő­
ségű - dőlésszöge, az 51’ 52 ” vajon csak a véletlennek kö­
szönhetően alakult ki? Lehet, az első piramis „így sikerült” és
mivel az egyben maradt, sőt alkalmasnak látszott, hát attól
kezdve mindegyiket ezzel a dőlésszöggel építették? Mert ne
gondoljuk, hogy azt bármi szinte természetesen diktálta vol­
na. Kizárólag az építők akaratától függött, hogy karcsúbb,
merészebb és meredekebb, ezáltal magasabb piramist készít,
vagy a fent említett dőlésszöggel egy olyant, mint amilyene­
ket ma láthatunk Gizában.
Tehát ez sem világos, de menjünk tovább. Ki kellett
számítaniok a tervezőknek - és az építőknek azt szigorúan
megvalósítani - hogy a piramis csúcsa az alapnégyzetnek
pontosan a középpontja fölé kerüljön. Hiszen ha nem így len­
ne, az egész építmény „csámpás”, szabálytalan és ezáltal esz­
tétikailag hibás, statikusan pedig veszélyes lenne.
A már említett dőlésszöget úgy tudták meghatározni,
hogy a második kősor gránittömbjeit egy bizonyos mérték­
egységgel beljebb helyezték, majd a harmadikat és az összes
többit pontosan ugyanannyival tették egyre beljebb és bel­
jebb, persze mind a négy oldalon. Azért ehhez kellett nem­
csak mérnöki tudás, de képzelőerő is. Már az építés első pil­
lanatában ismerni kellett ezt a „hátratoló” mértéket és utána
szigorúan alkalmazni. Vagyis igazából az első piramisnak
nem szabadott sikerülnie, mert kevéssé hihető, hogy a kőkor­
szaki mérnök már pontosan tisztában lett volna ezzel is. Vagyis

118
az első, mondhatni kísérleti piramis esetében még ha
csak egyetlen mai centiméterrel is eltévesztették ezt az eltolá­
si mértéket akár csak valamelyik oldalon vagy csak valame­
lyik sorban, a piramis már nem sikerülhetett, a magja ugyan
felépült, de azt nem tudták akkor szabályosan bevonni a vilá­
gos mészkőlapokkal és az afféle „rokkant” példány lett...
Ha az építők mondjuk éppen a Nagy Piramis esetében
előzetes számításokat végeznek és a szintenként alkalmazott
„hátratolás” mértékét körülbelül 50 centiméterre teszik (amit
természetesen a kor ismert és mindenfelé alkalmazott mérték-
egységével, a „könyökkel” számítanak ki), akkor előzetesen
már ki kell számítaniok, hány kőtömbre lesz szükség az első,
a legalsó és egyben legnagyobb alapterületű, legtöbb kőtöm­
böt „fogyasztó” rétegben. Majd ismerve a „hátratolás” mérté­
két, kiszámítják, hány tömbre lesz szükség a második réteg­
ben és így tovább. Azt is tudniok kell, hogy legalább 116 ré­
tegben kerülnek majd egymásra a kövek, egy-egy szint ma­
gassága - a kőtömbök „gyári” méreteihez alkalmazkodva -
kb. 120 centiméter lesz.
Ezek után a tervezőnek azzal is számolnia kell, hogy a
megrendelő - most úgy tudjuk, vagy inkább hisszük, hogy a
mindenkori aktuális fáraó - különféle helyiségeket, igazi és
vakfolyosókat is beépített a piramisba. Az ottani járatok, fo­
lyosók kilencven százaléka vakon kell végződjön, vagyis ne
vezessen sehová, hogy megtévessze a majdani rablókat...
Tehát ezeket is be kell terveznie, majd a munkásokkal megal­
kotnia, elkészíttetnie.
Arról nem is szólva, hogy - volt már róla szó - 20x20
centiméteres szellőzőnyílásokat is kell építenie, ezek olykor
60 vagy több méter hosszúak és több irányban is vezetnek.
Ezeket nem lehet utólag kivésni a már összerakott tömör kő­
falakból (puha rézszerszámokkal...!), mint az emberi haszná­
latra készült folyosókat. Mellesleg azokat sem könnyű elké­
szíteni, hiszen mint fentebb láttuk a legtöbb magassága az 1

119
méter vagy 1,2 méter körül van, a szélességük egyetlen méter,
vagyis a benne lévő munkásnak a vésővel és kőkalapácsával,
ebben a porral teli, rettentően szűk helyen kellett dolgoznia.
Valószínűleg ezek a munkások úgy hullottak, mint a legyek.
De amíg ki tudták vésni a folyosókat, addig mit kezdhet­
tek az említett szellőzőnyílásokkal? Azokat ember utólag nem
véshette ki, hiszen egy macska is éppen hogy beléjük fér.
Ezért azokat eleve el kellett készíteni, de szigorúan csak pon­
tos előzetes tervezés után - és belevésni a kőtömbökbe még
azok beépítése előtt! Vagyis már a pontos lejtési szög ismere­
tében, vagy 50-80 vagy akár 100 kőtömbbe belevésni - ha
kellett a közepébe, vagy a felszínén egy vályú formájában,
némelyik tömböt csak a sarkán éppen hogy érintve, másiknak
egyenesen a közepébe! - azt a 20x20-as szabályos négyzet­
átmérőjű kicsiny folyosót...
Nos, talán egyetértünk, ha kijelentem: ezt is csak mérnö­
ki tervező munka eredményeképpen készíthették el. Legalább
egy, vagy több olyan nagy fantáziájú, világosfejű, térlátású
ember kellett az építésvezetőségbe, akik mindezt előre meg­
tervezték, lerajzolták és a mestereknek elmagyarázták. Mun­
kafelügyelőknek, vésőmunkásoknak kellett felfogniok, hogy
az eléjük rakott, már a kőbányában simára csiszolt oldalú kő­
tömbökbe így és nem máshogyan, itt és nem máshol, ilyen és
nem másféle szögben kell majd belevésniök a szellőzőnyílást
- még valószínűleg a bánya udvarán, vagy az épülő piramis
mellett. És mivel ezt nem lehetett halogatni az utolsó pillanat­
ra, nem akkor csinálták az ilyen szellőzőcsatorna-köveket,
amikor már nyakukon volt a szükség, már éppen azt a szintet
építették és hamar-hamar elő kellett kapni az éppen odaillő
csatornakövet - hanem már jóval korábban! Mi több, meg
merem kockáztatni, hogy már eleve fel kellett építeni a déli és
az északi, 20x20-as szellőzőcsatornát - még egyelőre a pira­
mison kívül! Mondjuk vízszintes vetületben. Valahol tehát
állnia kellett minimum száz vagy akár több kőtömbnek is.

120
Helyesebben, ezek egymás mellett hevertek a sivatag homok­
jában egy ferde vonalat alkotva. Abban a szögben, ahogyan
majd a legelső nagy vörös gránittömbből-tömbtől - amely a
„királyi sírkamrában” lesz beépítve a falba, nevezzük így az
egyiptomi régészek nyomán - majd kivezet egészen a piramis
külső széléig, valahol százegynéhány méterre a földfelszíntől!
Nem győzöm ismételni, hogy ezt nem lehet rögtönözve
építeni. Kötve hiszem, hogy a piramisépítőknek lett volna
annyi idejük, hogy olyan ráérős tempóban dolgoztak volna,
hogy amikor egy újabb kő-szintre jutottak, akkor a mesterek a
fejüket vakargatva megtekintették a déli és északi szellőző­
nyílást a lábuk alatt az utolsó elkészült kősor egyik kövében,
aztán szóltak néhány faragómunkásnak, hogy „nézzétek csak,
ilyen szögben jön ki az alatta lévőből, hát ilyen szögben kéne
folytatni most a következő kőtömbben is - majd ez ismétlő­
dött volna minden egyes alkalommal, amikor újabb tömböket
emeltek-hoztak-csúsztattak az alatta lévőre...
Az építmény messze nem olyan egyszerű tehát, amilyen­
nek messziről, kívülről látszik. Nem egyetlen kőgúlát kellett
itt összehordani, hanem belül bonyolult üregeket, folyosókat,
helyiségeket, járatokat hagyni, vagy később kivésni. A helyi­
ségek fölé vakkamrákat, súlycsökkentő helyiségeket építeni,
ezek áthidalására eleve nagyobb méretű kőtömböket, olykor
bizony 10-20 tonnásakat is beépíteni!
Egyszóval volt itt mit tervezni. Nem lehetett kapkodni, az
utolsó pillanatban a fejükhöz kapni: „Jé, itt van egy kamra,
efölé kell négy darab, egyenként tizenkét méter hosszú és két
méter széles gránittömb, hogy lefedjük, hát faragjatok már
gyorsan olyanokat is, bocs!” Ez nyilván nem így ment. A ter­
vezőnek az extraméretű tömbökre vonatkozó rendelését már
az építés korai szakaszában, vagy annak megkezdése előtt le
kellett adnia, mert hiszen egy-egy tömb előkészítése - mint
láttuk azt a szerencsétlenül végződött, ámde abszolút tudomá­
nyos és az egyiptológia ászai által is pártolt kísérlet során -

121
kivágása, megcsiszolása, az építési területre szállítása (olykor
több tíz kilométerről folyón vagy szárazföldön) bizony elég
sok időt vett igénybe. Még akkor is, ha feltételezzük, hogy
minden munkafolyamatot arra specializálódott szakemberek
végeztek.
Ha már a kőbányáknál tartunk, ne feledjük; egy-egy pi­
ramishoz annyi anyagra volt szükség, amennyit egyetlen bá­
nyából semmiképpen sem termelhettek ki. Arról nem is szól­
va, hogy a belső folyosók, egynémely helyiségek falához és a
mennyezetek áthidalásához másféle, más bányákban található
kőre is szükség volt. Kellett hát egy logisztikai terv, amely
csak és kizárólag a kövek kitermelésére és szállítására vonat­
kozott. Látva e hatalmas mennyiségeket, a kitermelési-szállí­
tási ütemtervet meg kellett előznie egy építési ütemtervnek,
is, és csak ehhez igazíthatták azt.
De más logisztikai feladatokat is meg kellett oldani. Már
céloztunk rá, hogy ki kellett számítani - még mielőtt az első
(réz)kapavágást megtették - hogy hány munkafázisra lehet
számítani az építés egyes szakaszaiban, azokhoz külön-külön
és mindösszesen hány munkásra lesz szükség, Tudni kellett
azt is, hogy milyen eszközzel milyen sebességgel mozgatható
meg egy-egy „munkadarab”: hány ember és hány mozgató
eszköz kell egy sima, közönséges, huszonöt mázsás kőtömb­
höz és mennyi képes megmozdítani egy kamra-oldalfalba épí­
tendő sokkal nagyobb követ, vagy egy áthidalót? Az építés
logisztikai vezetőjének - akinek elvileg semmi köze sem kel­
lett hogy legyen az építészekhez, tervezőkhöz - sok hétre elő­
re tudnia kellett, melyik nap hány ember kell és azok mikép­
pen oszlanak majd meg? Hány szállítómunkás, afféle hórukk-em­
ber kell a kövek mozgatásához, hány vízhordó gyerek vagy
nő, hány eszköztologató-hordozó-mozgató? Hány munkafel­
ügyelő az építési terület egyes részein? Hány emberre kell
majd napi kétszeri vagy háromszori élelmet szállítani, hon­
nan, mennyit és azt hol raktározni? A munka végeztével ezek

122
a munkás-hadseregek hol fognak aludni? Ilyen tömegben
minden nap meghal tíz-tizenöt ember, különösen ott, ahol
egészségügyi ellátásról még csak nem is hallottak - ki viszi el
a halottakat, és hová?
És akkor még nem beszéltünk a latrinákról és egyéb
„szociális helységekről”. Kellenek konyhák és szakácsok,
élelmiszerraktárak és azok őrizetét is meg kell oldani. Az épí­
tési terület mellett ki kell alakítani egy nagy üres térséget -
oda halmozzák fel az építőanyagokat. Kellenek oda is csiszo­
lók a megfelelő szaktudással és felszereléssel felvértezve -
ugyanis sokszor menet közben derül ki, hogy valahol a kőbá­
nyában hanyag munkát végeztek, egy-egy kőtömböt mégsem
csiszoltak le rendesen, azt hát itt kell pótolni.
És amit az imént nem említettem: aligha lehet éveken át
hideg élelemmel megoldani a munkások ellátását. Kellenek
hát konyhák is a helyszínen, ha pedig már itt tartunk, akkor
hihetetlen mennyiségű tűzifára is szükség lesz. Ez pedig
Egyiptomban, ebben a fátlan, sivatagos országban mindig is
hiánycikk volt, de - gondolom - a fáraó parancsára megoldot­
ták a kérdést.
Hadd juttassam a kedves olvasó eszébe, hogy mindezt...
kőkorszaki emberek végezték el! Legalábbis az akadémikusok
szerint a kőkalapácsot és rézvésőt lengető egyiptomiak 4500
évvel ezelőtt már ilyen okosak voltak. Ilyen tervezők,
logisztikusok, szervezők, bizony...

És akkor most beszéljünk magáról az építésről. Előbb

mondjuk el a „hivatalos verziót”, vagyis azt a változatot, ame­
lyet az egyiptomi régészek és más szakemberek oly régóta
tanítanak nekünk mindenféle oktatási és népszerű szinten.
Ez a változat azt állítja, hogy voltak az ugyan kezdetleges
technológiai szinten élő egyiptomiak - az akadémikusok erő­
sen kerülik a „kőkorszak” szót, hisz akkor mindenki azonnal

123
kételkedni kezdene abban, vajon a bennünk élő „kőkorszaki
szaki”-kép megfelel-e a piramisok grandiózus méreteinek?
Hiszen mi, átlagemberek, kőkorszaki ember alatt állatbőrös,
nehéz kőbunkóval felfegyverzett, barlangban élő, a kardfogú
tigrissel és mamutokkal harcban álló vad embert értjük, aki­
nek primitívsége közismert és nem kíván részletes magyará­
zatot. Ezt egyetemi tankönyvekből népszerű rajzfilmekig
mindenki láthatta ezerszer.
Valójában persze azért volt korai és középső és késői kő­
korszak is, amelyek egymástól eléggé nagymértékben külön­
böztek. A bennük élő emberek szellemi szintje is különbözött,
természetesen. Az a korszak, amelyről beszélünk, vagyis a
4500 és 4000 évvel ezelőtti korok közti évszázadok igazából
már talán nem is, vagy nem minden tekintetben tartoztak a
kőkorszakhoz. Az az időszak - nemcsak Egyiptomban -
(mostantól visszanézve, számunkra) észrevétlenül folyt át a
fejlettebbnek tekintett ókorba. Az akkor élő embereknek per­
sze fogalmuk sem volt róla, hogy ők a kőkorszak végén élnek
és éppen „most” kezdődik az ókor... Aminthogy mi sem tud­
juk, hogy pár ezer év múlva az akkor élő, onnan visszatekintő
(szak)emberek miféle - nyilván primitív - korba sorolják
majd be a huszonegyedik század kezdetét.
Szóval lássuk, mire voltak képesek több mint négyezer
évvel ezelőtt az egyiptomiak?
Mindjárt azzal kezdem, hogy ezek az emberek nem na­
gyon tudtak számolni. A számok világa - értelemszerűen,
hiszen a kőkorszakból jöttek éppen kifelé - meglehetősen
idegen volt számukra. Mégis ki kellett számolniok például
egy piramis irdatlan anyagmennyiségét és számos más eszköz
mennyiségét, azonfelül térfogatot, hosszúságot kellett
szorozniok, osztaniok, szögeket és magasságokat kellett
mérniök - nem irigylem őket.
Továbbra is vitatható tehát, hogy kik és milyen szürkeál­
lománnyal végezték a tervező, előkészítő, szervező munkálatokat?

124
Könnyen beszélünk manapság, mert képezünk építé­
szeket, képezünk építőket, még szakmunkásokat is, akik az
egyes munkafolyamatokra specializálódtak, ahhoz jól, de csak
ahhoz értenek. Mindez akkoriban természetesen nem létezett,
az első piramisokat erre abszolút képzetlen embereknek kel­
lett (volna) felépíteniök.
De hogyan?
A legnagyobb problémát az újkori emberek számára az
anyagmozgatás jelenthette. Mellesleg éppen ez az, amely ma
is megmozgatja a képzeletet és szüli egyre-másra a rengeteg
elméletet arra nézve, miféle, eszközökkel mozgathatták az
egyiptomiak annak idején a piramisok építőköveit. Amelyek­
ből, mint láttuk, a legkisebb, a legközönségesebb is 25 mázsát
nyomott. Egy huszonöt mázsás, vagyis 2500 kilogrammos
szögletes kődarab megmozdítása azért mégsem problémamen­
tes dolog, különösen, ha nincs rajta fogás. Ma ugye odahí­
vunk egy emelődarut, és... És? Hogyan tovább, ha az a kő­
tömb a puszta földön fekszik, valahogyan át kell vetni alatta a
hevedereket, kampókat, kábeleket, bármit, amivel azt a daru
emelőszerkezetéhez kapcsolhatjuk. Ha puha földön fekszik,
még átfúrhatunk alatta és összekapcsolhatjuk a hevedereket.
De ha egy betonudvaron hever, hogyan emelhetjük fel?
Szóval azért a dolog még ma is okozhat gondokat, meg­
lepetéseket. Most képzeljük magunkat bele abba a különös
helyzetbe, hogy 4500 évvel kevesebbet írunk és nekünk kell
ezt a kőtömböt a kőbányából elvinni a gizai fennsíkra és ott
feltenni a helyére, teszem azt az épülő piramis 78. szintjére!
Ami mondjuk valahol 90-100 méter magasan található?
Hadd tegyem hozzá: az újabb kutatások egyértelművé
tették, hogy a Nagy Piramis építéséhez használt gránitot nem
valahol a környéken, hanem Asszuán mellett termelték ki.
Tudják, milyen messze van a ma nagy gátjáról híres település
a gizai fennsíktól? 800 kilométerre! Vagyis a gránittömbök­
nek ekkora távolságot kellett megtenniök tutajokon lefelé a

125
folyón, meg eljutottak északra, ahol aztán Giza közelében
kirakták őket. A mészkő-tömböknek, amelyekből többek kö­
zött a külső burkoló (sima) felületet készítették, már jóval
rövidebb útjuk volt, ezeket nagyobbrészt a Nílus túloldalán
bányászták és ezért azok is vízi úton jutottak el az építési te­
rületre.
Azt kell mondanunk: mivel az egyiptomiak még a kere­
ket sem ismerték, hát az anyagmozgatásnak meglehetősen
primitív eszközeire voltak kénytelenek fanyalodni.
Hérodotosz, már többször említet görög történetíró két­
ezer évvel később (!) járt a helyszínen. Persze látni nem látha­
tott semmit az építési folyamatokból, mert azok már régen
lezajlottak, mire ő odaért. Az is érdekes mellesleg - ami erről
jut eszünkbe - hogy a mi civilizációnk számára legfejlettebb­
nek tartott ógörög civilizáció még sehol sem volt, amikor az
egyiptomi parasztok már piramisokat építettek volna...? Már
1500-2000 éve álltak volna a piramisok, amikor megszületett
Periklész, Szókratész és a többi nagy ember?
De térjünk vissza a történetíróhoz, aki természetesen csak
azt jegyezhette fel, amit a helybeliek mondtak neki. A görö­
gül zajló társalgás végső soron azt eredményezte, hogy Héro­
dotosz felvilágosítva érezte magát piramisépítési ügyekben.
Azt hagyta ránk, hogy értesülései szerint a köveket a régi
egyiptomiak valamilyen „faszerkezetek” segítségével emelték
be a helyükre, különösen a külső, burkoló réteg mészköveit.
Hogy ezek a szerkezetek milyenek lehettek, arról természete­
sen nem ír semmit, így működési elvük, méreteik stb. titokban
maradtak.
Már ha egyáltalán voltak ilyenek. A korabeli „riporteri
tudósítással” kapcsolatos fenntartásaink csak erősödnek, ha
felfigyelünk rá, hogy Hérodotosz egyáltalán nem emlékezik
meg a Szfinxről. Az akkor éppen homok alatt lett volna? Mert
nehéz elrejteni, nehéz nem észrevenni, ha valaki megtekinti a
három gizai piramist, hisz a Szfinx ott terpeszkedik mellettük.

126
Ez ismét arra int bennünket, hogy amit Hérodotosz mond, azt
kezeljük óvatosan.
Ha valaki azt hiszi, nagyon egyszerű dolog piramist épí­
teni - csak egyforma nagyságú köveket kell egymásra hal­
mozni - azt az előző részekben már felvilágosítottuk, hogy
azért ez nem ilyen egyszerű. Különösen nem a Nagy Piramis
esetében, mert mint kiderült, az építők olyan dolgokra is gon­
doltak, ami nekünk, laikusoknak eszünkbe sem jutna. Különö­
sen nem akkor, ha életünkben először építünk piramist!
Például a szélső kövek esetében egy-két sorban „fogaz­
ták” a köveket. Az egymás mellé kerülő kövek egyikében
mélyedést találunk, amelybe illeszkedik a szomszédos kőből
kiálló rész. Mintha egy fogaskerék fogai kapaszkodnának össze.
Hogy erre miért volt szükség? Mert hát bizony az építők
gondoltak a földrengésekre is. Az egyetlen olyan (természeti)
erőre, amely ezt a gigantikus építményt képes lenne elmozdí­
tani, alkotórészeinek fizikai egységét megbontani - magyarul:
az építményt lerombolni.
Ezenfelül, mint már volt róla szó, belül, itt-ott hagytak
üregeket, amelyekbe homokot töltöttek (azt a bizonyos Víz­
özön, vagyis jégkorszak előtti homokot!). Ezzel is egy föld­
rengés káros hatásait akarták kivédeni, állítólag.
A nagy kődarabokat a rakpartról elvinni a piramisig -
akár csak pár száz méteres távolságra is - rettenetes feladat­
nak bizonyult. Nem is boldogultak vele azok, akiket már em­
lítettünk: Josimura csapata ugyan csak 1 tonnás, tehát a való­
diaknál másfélszer kisebbeket próbált ily módon mozgatni, de
ez lehetetlennek bizonyult. Ahogyan azt az egyiptológia tanít­
ja, vagyis hogy megnedvesített homokon, afféle primitív szá­
nokon vonszolni kézi erővel - egyszerűen nem ment. Lehet­
séges lenne, hogy 4500 évvel ezelőtt ez a módszer működött,
most meg nem...?
A Josimura-féle kísérletben 1978-ban 100 ember nem
volt képes megmozdítani egy mindössze 1 tonnás kőtömböt

127
sem! Akkor az ókorban hányan mozgattak egy 2,5 tonnásat?
Kevesen tudják, hogy 1994-ben egy német tudós is tett hason­
ló kísérletet. Mark Lehnert nem riasztotta el a japánok csúfos
kudarca. Igaz, ő csak egy hat méter magas piramist akart
emelni, szintén demonstrációs és egyben tanulási célzattal.
Lehner más módszert választott, mint a japánok, de lé­
nyegében ez is a csaláson alapult. Az igazi tudomány szégye­
ne, hogy mindezt a tévében is megmutatták, méghozzá úgy,
mintha a dolog nemcsak sikerült volna, de egyben bebizonyí­
totta volna, hogy minden úgy készült-épült-szépült, ahogyan
azt az egyetemi tankönyvekben okítják. A Lehner-féle társulat
módszere ez volt. Kicsiben valamiről „bebizonyították”, hogy
az ókori módszerrel működik, majd gyorsan felhagytak az
ókori módszerrel és azt sebesen modem módszerrel és esz­
közzel helyettesítették. Néhány példa, hogy miképpen is tevé­
kenykedtek ezek az akadémikusok:
Fogtak egy rézvésőt, de nem kőkalapáccsal, mint az ókori
építők, hanem modem kalapáccsal vágták a... mészkövet.
Köztudottan ez sokkal puhább, mint a gránit, amiből a piramis
épült. Ily módon fél óra alatt „bebizonyították”, hogy a „pi­
ramisok építőkövét” igenis lehetett rézvésővel megmunkálni
- majd gyorsan letették ezt is és modem acélszerszámokkal
készítettek egy mészkőtömböt. Arról, hogy a piramisokat grá­
nitból építették és azt bizony aligha fogta a rézvéső, egyetlen
szót sem ejtettek. Hasonlóképpen történt a kőtömb szállítása
is. Hamar kiderült, hogy a vízi úton való szállításnak az ókor­
ban számos trükkje lehetett, ami mára nem maradt fenn. Az
egyik az volt, hogy a tutajokra vagy csónakokra csak egyetlen
tömböt helyezhettek, ez is éppen elég nagy teher volt. De va­
lamilyen emelő szerkezettel kellett azt kilendíteni a víz és a
jármű fölé, és már az első és egyetlen kísérletre a terhet pon­
tosan a csónak/tutaj mértani középpontjára kellett helyezni -
ha nem így jártak el, ha ez nem sikerült, a nagy súly alatt a
vízijármű azonnal felborult és elsüllyedt.

128
 Gondolom, az ókoriaknak sem mindig sikerült ez, sok
megmunkált gránittömb nyugodhat a Nílus fenekén immár
4500 éve. De az biztos, hogy a Lehner-féle kísérletezők, miu­
tán rájöttek, hogy ez nem megy, már le is mondtak a vízi útról
- a tudomány, és főleg az egyiptomi régészet nagyobb dicső­
ségére... Persze a szárazföldi anyagmozgatással sem arattak
sok sikert. A szánok, ahogy már volt róla szó föntebb, nem
működtek. Pedig, ismétlem, csak egytonnás és nem két és fél
tonnás darabokat mozgattak - volna. Hiába tették a követ
szántalpra, hiába öntözték előtte a talajt vízzel, hiába feszült
neki vagy száz ember (egy-egy főre mindössze 10 kilogramm
mozgatása jutott volna...) a szán és vele a teher nem mozdult.
Vajon 4500 évvel korábban a sivatag homokja nem volt
ennyire puha, mert most bizony az egész szállítmány belesüp­
pedt a homokba és nem mozdult.
Hasonlóan sikertelen volt a görgők alkalmazása is. A
súly azokat is belenyomta a homokba, nem gördültek elegán­
san a súly alatt - már ha azt egyáltalán meg tudták mozdítani
az emberek...
Aztán Lehner ugyanoda került, ahová előtte már vagy
száz másik elméletgyártó - akik mind azt hitték, hogy birto­
kában vannak az isteni tudásnak és meggyőződésük volt,
hogy az ókori egyiptomiak az ő módszereiket alkalmazták.
Ezek az úgynevezett „rámpa-hívők” - egészen jelentékeny
táboruk volt és van ma is.
Vagyis azok, akik nem hitték, hogy az egyiptomi építők­
nek lett volna bármilyen emelőszerkezetük (ilyenek rajzait
nem is találták meg a régi egyiptomi ábrázolásokon). Tehát
nem a már készülő piramis oldalán túlnyúló, kötelekkel és
csigákkal működő sajátos primitív „daruk” emelték egyre
magasabb szintekre a kőtömböket és egyéb szükséges tárgya­
kat (ami mellesleg lehetetlen lett volna már a harmadik-ne­
gyedik szint készítésénél is, hiszen nem volt olyan hosszú

129
daru - fatörzs - amely túlnyúlott volna a lenti, legszélesebb
kőrétegben) - hanem rámpákra esküsznek.
Vagyis arra, hogy az egyiptomiak a homokot használták
fel arra, hogy egyre magasabbra jussanak vele. Ez csakugyan
okos ötletnek tűnik, arról nem is beszélve, hogy mivel homok
volt bőven és nagy tömegű ember azt aránylag könnyen moz­
gathatja, hát szinte ideális építőanyag. Az elvet még a mai
autósztráda-építéseknél is alkalmazzák: hogy a járművek és
egyéb eszközök feljussanak például a leendő felüljárókra,
számos földhányással csatlakoznak a majdani, már épülő
sztráda legmagasabb pontjaihoz, az egyiken felfelé mennek a
megrakott teherautók, a másikon lefelé jönnek, egymást nem
zavarva. Amikor aztán készen van az építés, e földhalmokat
elbontják és máshová viszik.
A rámpa-pártiak meg vannak győződve, hogy ezzel emel­
ték fel egyre magasabbra az anyagokat az építők. Valóban
impozáns lehetett, még az a változat is, hogy mire végeztek, a
piramisból semmi sem látszott, mert azt szinte teljes egészé­
ben... elfedte a homok! A rámpák barátai úgy vélik: miután
elkészült az első, legnagyobb kő-négyzet, a legalsó réteg, ak­
kor az egyiptomiak számos ponton homokot hordtak a szélek­
hez és minden oldalon több, egy kicsit felfelé vivő utat alakí­
tottak ki. Ezek után ezeken „emelték” - értsd: vitték, huzigál­
ták - fel a kőtömböket.
Ez így szépen hangzik, gyakorlatilag az egyiptológia el is
fogadta a dolgot - persze kipróbálás, tapasztalatok nélkül.
Nos, a huszadik század végén többen is próbálkoztak azzal,
hogy ugyanott, ugyanolyan fizikai és egyéb körülmények kö­
zött, ugyanazon a homokon és terepen építkezzenek. A dolog
minden esetben iszonyatos kudarccal végződött - kiderült, az
akadémikus szemléletű rámpa-hívő tudósok még a logikával,
a józan paraszti ésszel is bajban vannak.
Ilyen volt például már a magasabb rámpák építése is. Si­
került rámpákat felemelni egy bizonyos magasságig, hol 15,

130
hol 18 méterig. De magasabbra nem, mert a homokból épített
és mindenféle trükkökkel megerősített rámpák ilyenkor már a
saját súlyuk alatt egyszerűen leomlottak. A homokot nem si­
került olyan módon összetartóvá tenni, mint a jóféle termő­
földet. Ismétlem, már akkor leomlottak, amikor még semmi­
lyen többtonnás terhet sem vittek fel rájuk!
Amelyekre pedig felvittek, az sem bírta sokáig. Az
egyiptomiaknak nem volt faanyaguk, zsaluzásra nem is gon­
dolhattak, a rámpákat csak homokból készíthették el. A mai
kutatók is csináltak hát rámpákat a gizai fennsíkon, öntözték
őket, próbálták rajtuk felvonszoltatni a kőtömböket. Ismét­
lem, általában kisebb tömböket használtak (Mark Lehner a
végén már nagy diadallal felemelt egy mészkőtömböt 15 em­
ber segítségével - utólag derült ki, hogy annak súlya már csak
300 kilogramm volt...). A száraz rámpák szétomlottak a sú­
lyok alatt, ha vízzel öntözték a szán útját, akkor meg szétfoly­
tak, iszappá lettek.
Említettem a józan paraszti észt is. Egyesek körkörös,
vagyis csigavonalú rámpák építése és kipróbálása mellett kar­
doskodtak. Úgy képzelték el, hogy az emberek majd felvon­
tatják a terhet. Néhány hosszú kötelet kötöztek a szán orrára
és mellé beosztottak 30, 50 vagy 100 arab segédmunkást,
hogy most aztán húzzák! Ez rendben is volt - az első kanya­
rig. Mert amikor már rajta voltak a csigavonalú rámpán, de­
rült ki az (ami egy laikusnak is eszébe juthatott volna már a
tervezés első perceiben...), hogy az emberek nem görbe, kör­
körös vonalon húzzák a terhet, hanem arra csak egyenesen
képesek!
Ez is nagy égés volt, az biztos. Az akadémikus kutatók
csak a nagy költséggel, energiával és fáradtsággal felépített
körkörös rámpa kipróbálásakor vették észre, hogy úgy terhet
vonszolni nem lehet, ahogyan ők képzelték. A munkások nem
vehetik be a kanyart, amikor a teher még egyenes vonalban
kell hogy előrehaladjon!

131
 Arról nem is szólva, hogy a nagy súly alatt is omlottak a
rámpák rendesen, le is estek róla nemegyszer. Egyszóval ez a
módszer aligha volt az igazi építők sajátja. Azt hiszem, már
az építés kezdeti problémaköre, az anyagmozgatás ügye is két
vállra fekteti az egyiptológia szakértőit és azt az állításukat,
hogy a kőkorszaki emberek képesek lettek volna csaknem két
és fél millió (!) soktonnás kőtömböt egymásra halmozni.
Arról, hogyan hozták a nagy kőtömböket a 800 kilomé­
terre fekvő Asszuánból Gizába, szintén sokat lehetne mesélni
- még többet találgatni. Értelmesnek látszanak azok a javasla­
tok, amelyek most, négyezer évvel később abba az irányba
mennek el, hogy kettős tutajokról lehetett szó. Afféle katama­
ránokról, amelyek között szállították a kőtömböket. Sőt, vala­
ki felvetette: az egyiptomiak talán rájöttek, hogy ha a katama­
rán közepén lelógó köteleken a kőtömböt víz alatt viszik, ak­
kor a víz felhajtóerejét felhasználva elég egy kisebb tutaj is,
hiszen ily módon a tömb súlyának körülbelül 40 százaléka
„elvész” és annyival könnyebbet kell szállítani. Ugyanakkora
tutaj tehát egy tömb helyett elvihet kettőt, vagy kisebb tutajo­
kat is elég használni.
Az is lehet, hogy több csónakot raktak egymás mellé és
gerendákkal közös rakfelületet alakítottak ki rajta, majd erre
tették a köveket. Mindez persze még nem mentesít bennünket
a másik gond alól: mivel emelték fel a bányában a köveket,
mivel helyezték rá őket a tutajokra? Aztán akármilyen mód­
szerrel is vitték le a Níluson, továbbra is ott meredezik a
megválaszolatlan kérdésünk: a szállítás végén miképpen
emelték azt ki a szállító járműből?
Mindenképpen nagyteljesítményű darukat kéne elképzel­
nünk. Persze, mi elképzelhetjük őket, de valójában léteztek-e?
És ha léteztek - milyenek voltak? Merthogy persze ezekről
sem maradtak fenn ábrák, rajzok, festmények. Mintha az
egyiptomiak nem tartották volna fontosnak, hogy a földműve­
sek, vadászok, fáraók életének eseményei mellet ábrázolják

132
 azt is, hogy gigantikus építészetüket miképpen valósították
meg.
A Piramisépítés a modern korok embereit is izgatta. Leg­
alább tizenöt-húsz, egymástól gyökeresen eltérő elméletet
hallottunk eddig és mindegyiket nagyon komolyan javasolták,
bizonygatták kitalálóik. Rengeteg szoborszállítást ábrázoló
korabeli kép maradt fenn, ezeken a szobrokat általában szá­
nokon húzzák hol állati, hol emberi erővel. Csak az a baj,
hogy a legkorábbi ilyen ábrázolás is körülbelül ezer évvel a
piramisok építése után keletkezett. Így megeshet, hogy ezt
módszert a piramisépítők még nem ismerték és persze nem is
használták. Bajban vagyunk hát, ha eszközökről van szó.
Ehhez képest a mai fantaszták - bizony szép számmal
akadnak köztük akadémikus beállítottságú és státuszú embe­
rek is! - a legelképesztőbb elméletekkel állnak elő. Az csak
egy a sok között, hogy valóságos sín-rendszereket építenek ki
gondolatban a gizai fennsíkon. Gerendák a haladási iránnyal
párhuzamosan, amelyeken egy másik gerendákból készített
kocsi siklik - kenőanyagok és persze rengeteg emberi izom­
erő bevetésével. Érdekes, hogy a legtöbb ember, ha Egyip­
tomra gondol és az ókoriakat csodálja, soha még csak fel sem
teszi magának a kérdést, vajon hogyan mozgatták a nehéz
tárgyakat az akkori emberek? Így aztán csak bámulja a pira­
misokat és nem töpreng semmin.
Mások meg fordítva, folyton azon rágódnak, vajon ho­
gyan épült fel mindez? Az ő számukra a sok töprengés meg­
mérgezi a dolgot, nem tudják kellően élvezni a Szfinx vagy a
piramisok szépségét.
Ott van persze a harmadik csoport is, amelyik kész meg­
oldásokkal akar előállni és meggyőzni nemcsak az szakembe­
reket, de az egész világot arról, hogy az ő, és csak az ő általuk
javasolt megoldás az igazi, az egyetlen, a megváltó ötlet, azt
kell elfogadni, tankönyvekben leírni és holnaptól kezdve azt
tanítani. Ezek között egyaránt akadnak tudósok és kívülállók,

133
szakembereke és amatőrök, fantaszták és szabályos elmebete­
gek is. Mert bizony jó, ha tudjuk: a „piramidióták” száma az
utóbbi időkben sem csökken. Meglepően sokan vannak, akik
otthon ülve valahol egy másik világrészben azon töprengenek,
miképpen is épülhetett a Nagy Piramis - és ez a gondolat
megfekszi az agyukat, lassan elborít mindent és eltávolítja az
illetőket a hétköznapi, normális élettől.
Amikor aztán úgy érzik, megvan az üdvözítő megoldás,
akkor azt kezdik el propagálni jobb ügyhöz méltó buzgalom­
mal, kitartással, olykor anyagi eszközeik bevetésével is. Né­
melyik efféle módon született elmélet határozottan érdekes,
de a nagy többségük egyszerűen ostobaság (és akkor még na­
gyon finoman fogalmaztam).
A „Hogyan?” kérdés részletei összekapcsolódnak. Vagyis
egy-egy ilyen újabb ötletnek elvileg és remélhetőleg komplett
választ kellett adnia két alapvető kérdésre: az anyagot hogyan
mozgatták vízszintesen és hogyan függőlegesen? Vagyis pél­
dául hogyan emelték fel az egyre magasabb szintekre? A
„rámpa-hívők” éppenséggel összekapcsolták a két kérdést és a
vízszintes emelés ferde változatával pótolták az emelőszerke­
zeteket.
Itt is igen sokoldalúnak és fantáziadúsnak mutatkoztak.
Volt olyan, aki levegővel töltött kecskebőr „párnákon” moz­
gatta volna a soktonnás tárgyakat. Amit nyugodtan nevezhet­
nénk „légpárnás” szállításnak is - ha működhetett volna. Azt
hiszem, nehéz lenne úgy megvarrni egy kecske-tömlőt, hogy a
varrások mentén ne engedje ki a levegőt - különösen sok ton­
nás teher alatt! A másik: kell egy nyílás, amin keresztül a
tömlőt felfújják. Ezt a nyílást jól be kell zárni, ha nem akar­
juk, hogy a levegő idő előtt kiszökjön belőle. De mivel lehet­
ne elzárni? A csavarmenetes zárat az egyiptomiak még nem
ismerték, így hát nem is használhatták. És bármilyen más zá­
rat alkalmaztak a tömlő száján, a nagy teher, az iszonyatos
nyomás azt minden bizonnyal kilökte volna.

134
 Így hát legnagyobb sajnálatunkra ez az eszköz is elveszik
a lehetségesek közül. Egyáltalán az a benyomásom - gondo­
lom, nem vagyok ezzel egyedül - hogy adva van egy nagy
rejtély és pár ezer éve töprengenek az emberek a megoldáson.
A megoldáson, ami pedig a múltban rejtőzik. Itt áll előttünk
egy építmény és próbáljuk eltalálni, kitalálni, hogyan építet­
ték? És nem tudjuk, pedig sok jó (és sok közepes) elme töp­
rengett rajta akár csak az utóbbi kétszáz évben is. Mióta Na­
póleon hadai a tizennyolcadik század végén partra szálltak
Egyiptomban és ennek nyomán régészek, nyelvészek, történé­
szek, matematikusok és más szakágak képviselői is szembe­
sültek a piramisokkal, majd azokról a következő évtizedekben
rengeteg könyvet írtak - hát bizony nem állt le a „verkli”.
Azóta szüntelenül őrölnek az emberi agyak, járnak a gondola­
tok a fejekben, milliárdszor milliárd szürke agysejt töprengett
már a piramisépítések mikéntjén. Az akadémikusok megtalál­
ták az egyszerű választ és tovább nem foglalkoztak (nem
akarnak foglalkozni) az üggyel. Akkor sem, ha sorra dőlnek
meg az elmélet-részek és mindenki számára egyre nyilvánva­
lóbb, hogy amit ezek a tudósok állítanak, az úgy, akkor nem
valósulhatott meg. Tehát más módszereket kell keresnünk.
Volt olyan, aki előállt azzal - tudós volt ő is! - hogy a pi­
ramis voltaképpen „betonból” készült! Bármennyire is megle­
pő, ahogyan előadták és a szükséges magyarázatokat hozzá­
fűzték, lehetett benne valami. Bár ez is nehezen bizonyítható
- vagy éppen nem is bizonyítható, mert egyes tények ellent­
mondanak az elméletnek.
Egy kutató tehát azzal állt elő, hogy azt a két és fél millió
egyenként 25 mázsás kőtömböt, amelyek a Nagy Piramis leg­
főbb építőanyagát jelentik, nem kőbányákban termelték ki,
igazából nem is gránitból vannak, hanem azokat... úgy öntöt­
ték! Vagyis folyékonyak voltak valaha, amiket formákba tet­
tek és úgy keletkeztek ezek a nagyjából egyforma méretű, bár
hatalmas „téglák”... Az okot minderre az adta, hogy egy

135
ilyen, bizonyíthatóan a Nagy Piramis széléből kiszedett kő­
tömböt több helyen elfűrészeltek keresztben, hogy lássák, mi
van benne? Az egyik fűrészelés során találtak egy rövidke
emberi hajszálat a tömb közepén. Egy másik alkalommal -
állítólag - egy tenyérlenyomatot, bár ez nem bizonyosodott
be. De tegyük fel, hogy az emberi hajszál ott volt. A régi
egyiptomiak igen rövidre vágva viselték a hajukat, igazából a
férfiak sokszor kopaszok voltak. Ezzel együtt egy rövid, 1,2
centiméteres hajszál előfordulása önmagában hihető.
De hogy az a hajszál éppen egy kőtömb kellős közepén
legyen...? Ez valóban furcsa. Ha tényleg így történt, ebből
persze sok mindenre lehetne következtetni. Még arra is, hogy
az a szőrszál évezredeken keresztül ott tapadt valahol a kő­
tömb szélén és csak a fűrészelés folyamán, maga a fűrészlap
vitte be középre és ott megtapadt. Az is lehet, hogy nem is ősi
egyiptomi, hanem jóval későbbi hajszál volt.
Ám itt a szóban forgó kutató ebből egy egészen vad kö­
vetkeztetést vont le: az a kőtömb szerinte nem évmilliók óta,
természetes úton „készült” kő volt, amit a föld geológiai vál­
tozásai során állított elő a természet, hanem egy olyan tömb,
amit a piramisépítők mesterségesen készítettek. Az elmélet
első fokozatát aztán megtoldotta a második, legalább olyan
merész folytatással is, miszerint ha ez az egy tömb mestersé­
ges volt, akkor nyilvánvaló, hogy a Nagy Piramist alkotó má­
sik 2,5 millió hasonló kőtömb is ugyanígy készült!
Valljuk be, ha ez igaz lenne, sok bajtól és fejtöréstől
megóvná a profi és az amatőr kutatókat egyaránt. A sok „ho­
gyan csinálták?-töprengő végre letehetné a dolog gondját.
Hiszen tudjuk, hogy az egyiptomiak ismertek egy malter­
alapanyagot, vagy mi legalábbis ma annak hisszük. Egy ce­
menthez hasonlatos port, bizonyos alaposan megőrölt kő és
mész keverékét, amellyel a tömböket egymáshoz tapasztották.
Ezt természetesen nemcsak a piramisoknál, hanem egyéb épít­
ményeiknél is alkalmazták.

136
 Ez jó kötőanyagnak bizonyult és mi akadályozta volna
meg a korabeli feltalálókat abban, hogy egy kicsit kísérletez­
zenek és egyéb jobb keveréket találjanak fel? Amelybe kő­
törmeléket, kavicsokat is adagolnak és deszka-zsaluzat között
formákba öntve állítanak elő építőköveket? Legalábbis így
képzelte el ezt a mai kutató. Mondani sem kell, hatalmas fel­
zúdulás követte elméletét, tucatnyi egyiptomi régész állt elő
azzal, hogy ez lehetetlen, a kőtömbök valódi tömör gránitból
vannak és majd’ mindegyik oldalán jól látható a primitív fa­
ragás, majd csiszolás nyoma...
De az illető csak kötötte az ebet a karóhoz és állította,
hogy a sok millió tömb így készülhetett. Egy bizonyos, mai
ergonómiai szemlélet szerint igaza volt - már ha igaz lett vol­
na, hogy az őskori-ókori egyiptomiak tudatosan törekedtek
arra, hogy egyszerűsítsék és könnyebbé tegyék munkájukat.
De nem tudunk róla, hogy efféle szempontok szerepeltek vol­
na piramisépítők tervei között. Vagy hogy egyáltalán képesek
lettek volna arra, hogy formákba öntve, elemekből rakják össze
a piramist? Méghozzá tetszés szerinti méretben készített
elemekből?
Mert ha elfogadnánk ezt a logikát, azt is el kéne fogad­
nunk, hogy az egyiptomiak nemcsak egyféle - a 2,5 tonnás
szabvány tömböt - voltak képesek kiönteni sajátos betonjuk­
ból, hanem akkor a nagyobb köveket is mesterségesen állítot­
ták volna elő. Ellentmond ennek, hogy egy ilyen öntvény ta­
lán nem bírta volna el a fölötte tornyosuló kőhegy tömegét
(súlyát)! Hiszen a kamrák, folyosók és más helyiségek fölé az
átlagosnál nagyobb köveket kellett tenni, amelyek áthidalták.
Mellesleg nyilvánvaló, hogy a kamrák belső falát alkotó vörös
vagy más színű gránitot nem mesterségesen állították elő, ezt
bizonyítja azok erezete, mintázata, színe is.
Pedig tetszetős az elmélet, sok mindent megmagyarázott
volna. Például azt, hogy a piramisokban talált úgynevezett
„szövegek” között, a kísérő ábrákon miért nem látni voltaképpen

137
sehol, hogyan építették a piramisokat? Ugyanis
ahányszor szánon vonszolnak az egyiptomiak valamilyen ter­
het (ezeken a képeken), az sohasem építő kőanyag, hanem
mindig szobor vagy oszlop. Vagyis olyasmi, amit csak és ki­
zárólag a palotákban és/vagy a szentélyekbe építettek be. Ab­
ból, hogy igazi piramis-építési ábrázolás nem látható sehol,
sokan azt a következtetést vonják le, hogy „lám még egy bi­
zonyíték arra: nem az egyiptomiak építették a piramisokat!”
Tetszetős ez a (hamis) kép azért is, mert megoldaná az
összes gondunkat. Nem kellene tovább töprengeni azon, vajon
hogyan szállították a köveket a fáraók korában 800 kilométe­
ren át a Níluson vagy a mészkövet a közeli turai kőbányából.
Lehet persze, hogy valóban vittek köveket - az elmélet hívei
sem tagadják ezt - de csak kivételes méretűeket, és az oldal­
só, mára eltűnt borítást - a többit mind a helyszínen öntötték
ki. Ha ezt elhisszük, akkor megoldódik a nagy súlyok szállítá­
sának rejtélye is - ugyanis semmit sem kellett szállítani! Leg­
alábbis nem iszonyúan nehéz súlyokat, amelyek mozgatásá­
hoz 50-100 vagy még több emberre volt szükség. Legfeljebb
bőrzsákokban a hátukon, vagy négy-négy ember sajátos
„hordágyakon” cipelhette az építés helyszínére a szükséges
anyagokat: külön a „cementet”, külön a kőport, sódert, dara­
bolt követ. Nem volt emberfeletti erőfeszítés, 20-30 mázsás
terhek vonszolása megnedvesített homokon. Rámpákat sem
kellett építeni, mert... Nos, igen. Az egyetlen, kőben talált
hajszálból kiinduló új építési elmélet szerint a munka így zaj­
lott (volna) le:
Az emberek a kijelölt és alaposan lecsiszolt gránit alap­
zatra hordták az... öntőformákat. A megközelítőleg 130 cen­
timéter hosszú, ugyanolyan széles és 70 centiméter magas
tömbökhöz ennek megfelelő méretű fa zsaluzatokat készítet­
tek össze, megfelelően megerősítve. Aztán hoztak vizet is. A
zsalukat - négy oldaluk volt mindössze, aljuk és tetejük ter­
mészetesen hiányzott, ezekre nem volt szükség - lerakták

138
szorosan egymás mellé és belekeverték a megfelelő arányok­
ban az összetevőket. Minden egyes zsalu-tartályt feltöltöttek
színültig. Hogy egyszerre ötvenet vagy százat használtak-e,
nem tudjuk. De tény, hogy a módszer akkor is gyorsabb volt a
kövek bányabeli kifejtésénél, egyenkénti odaszállításánál,
hosszadalmas csiszolásánál és fáradtságos helyére vonszolá­
sánál, ha naponta csak ötven követ készítettek. Ezeket egyben
már nem kellett mozgatni, tehát sokkal kevesebb emberre volt
szükség. És nem is kellett volna csupa jó és szép, hibátlan,
nem repedt gránittömbbel dolgozni, ehhez jó volt a sok tör­
melék is...
Nos, a rámpa-kérdés úgy oldódott volna meg, hogy ami­
kor ily módon megépítették az első és legnagyobb réteg kö­
vet, a köztük lévő réseket (két-két zsaludeszkányi maradt
mindig, amikor a megszáradt, megkövesedett kövekről le­
szedték a zsaluzatot) megtöltötték kötőanyaggal, akkor el­
kezdték kiönteni a következő réteget. Ehhez nem terheket
kellett vonszolniok a homok rámpákon, hanem csak gyalogos
emberek jártak fel zsákokkal vagy kézben hordott építő­
anyagokkal, szerszámokkal. Így aztán legalább a piramis
egyik oldalán addig emelték a homokot, ameddig kellett,
majd az építés befejezése után azt elhordták.
Szépen hangzik és minden gondot megoldana - éppen
azért gyanús is az elmélet. Mint azt később alapos számítá­
sokkal bebizonyították, az ily módon „öntött” építőkövek,
különösen a Nagy Piramis alsó harmadában nem bírták volna
ki a rájuk nehezedő nyomást. Az öntött „kő” ugyanis mindig
gyöngébb - és sokkal gyöngébb! - mint a valódi, természetes
úton összeállt és millió évek óta a maga szilárd formájában
létező bármilyen kő.
Ezért sajnos az elmélet összeomlott - ahogyan összeom­
lott volna már régen a piramis, ha ilyen kövekből emelik. An­
nál is inkább, mert mint az újabb kori pontos mérések kimu­
tatták, nem minden sor készült egyforma, kb. 70 centiméter

139
magas kövekből. Akadnak olyan sorok, ahol a kövek magas­
sága nem éri el az 50 centimétert és akadnak olyanok is, ame­
lyek 150 centiméter magasak! Bizony csak egy-egy sorban
egyformák a kövek, de nemegyszer előfordul, hogy az egyik
sorba 50, a másikba 130, a harmadikba 70, a negyedikbe 150
centiméteres köveket építettek be! Ez nem lenne lehetséges,
ha öntőformákat használnak - és nem is lett volna értelme így
csinálni.
Ezért van az, hogy nem a százhetvenvalahány sor van -
ahogyan kiszámíthatnánk, ha minden sor magassága egyenlő
lenne - hanem mivel több a vékonyabb kő, hát eredetileg a
Nagy Piramisba 210 kősort - réteget - építettek bele. Mára a
hiányzó csúcs miatt csak 201 sor maradt.
Említettem, hogy az alsó kőrétegek - ha azok mestersé­
gesek, „betonból” készülnek - bizony a fölöttük magasodó
súly összenyomta volna őket. Talán nem árt tudatosítani,
hogy itt mekkora tömegekről van szó! A Nagy Piramis 5,5
hektár területen áll, ami 55 ezer négyzetmétert jelent. A térfo­
gata 2203075 köbméter - hogy jól értsük: több mint két millió
kétszázezer köbméter! A burkolókövekkel együtt (amelyek
mára nagyobbrészt hiányoznak), a Nagy Piramis összsúlya hat
és fél millió tonna volt!
Ebből az alsó 10 vagy 20 sor köveire legalább hat millió
tonna jutott volna. Ha azok nem igazi gránitból vannak, mára
- de inkább már az építést követő első években! - összerogy­
tak, elporladtak volna, a piramis talán össze is omlik. Akkor
az építők elvesztik a kedvüket a hasonló formájú és tömegű
építményektől és talán eleve a gigantikus építkezésektől is.
Ebben az esetben tehát ma nem látnánk egyetlen piramist
sem, a gizai fennsíkon heverő ismeretlen rendeltetésű romos
kőhalmazt pedig rég elhordták volna Kairó építéséhez - ami
például a burkolókövekkel is megtörtént.
Akkor hát mégis nagy kövek voltak, soktonnás építőele­
mek, amelyeket mozgatni kellett valahogyan. Előállt nem is

140
 oly rég egy német kutató azzal, hogy síneket épített fából,
azokat beszappanozta (!) és más síkosító anyagokkal kente,
szerinte így akármilyen nagy terhet tudtak mozgatni az épí­
tők, ha nem is éppen játszi könnyedséggel, de mégis. A töp­
rengők bevetettek még csörlőket, kötélcsigákat is, miközben
senki sem értette és a mai napig sem érti, hogy az egyiptomi­
ak miért nem találták fel a kereket? Erre már csak azért is
gondolniok kellett volna, mert éppen a piramisépítőknek lett
volna rájuk a legnagyobb szükségük. Ellentmondanak azok,
akik a homokos talajra hivatkoznak - ott bizony nem lett vol­
na könnyebb a haladás és pláne nem nehéz súlyok szállítása,
ha a vékony kerekek elsüllyednek a homokban. Mások meg
éppen ellenkezőleg azt fejtegetik, hogy ha használtak kerek
fatörzseket mint terhek alatti görgőket, akkor ezek mozgása,
elve kellett volna hogy őket rádöbbentse a kerékre. Egyip­
tomban a kerék csak jóval a piramisépítések időszaka után
jelent meg, akkor sem helyi feltalálás eredményeképpen -
keletről hozták be a hükszoszok 800 évvel később.
Voltak, akik odáig merészkedtek, hogy egyszerűbb gépek
létezését és korabeli használatát tételezték fel, bár bizonyíté­
kokkal nem nagyon rendelkeztek. Aztán akadtak olyan építé­
szek, mérnökök és mások (köztük magyarok is), akik hol egy
gázt „vetettek be”, hogy technikailag megmagyarázzák a
nagytömegű anyagok, elsősorban kőtömbök felemelését a
kívánt magasságra, vagy azt éppenséggel a... vízzel oldották
volna meg. Az egyik változatban a közönségesen csak durra­
nógáznak nevezett acetilén Volt az, amivel szerintük az egyip­
tomiak tartályokat töltöttek meg és azzal emelgették fel a
nagy súlyokat a kívánt magasságra - ez a módszer persze nem
oldotta meg a vízszintes szállítás gondjait, a nagy súrlódást és
egyebeket.
Egy másik magyarázó csoport tagjai különféle víz­
elméletekkel álltak elő. Az egyik például azt állította, hogy az
építési területet az akkori emberek hatalmas és igen magas

141
gátakkal vették körül, majd azt elárasztották a Nílus odaveze­
tett vizével. A vízszint mindig egy kicsivel (vagyis az építők
által kívánt mértékben, persze) múlta felül az építési területet.
Így tetszés szerint tutajozhattak oda az építők a kövekkel és
azokat a tutajokról egyszerűen leereszthették a kívánt helyre.
Amikor így végeztek egy sorral, megemelték a vízszintet és
máris jöhettek a következő sor kövei.
Arról nem szóltak, hogy miből lehetett a gát, amely
mondjuk a piramis építésének befejező szakaszában minimum
150 méter magasnak kellett lennie, Földből készült gát sem
bírna ki ekkora víztömeget, értsd: ekkora nyomást. Hát még
ha az egyetlen, rendelkezésükre álló anyagból, a szaharai ho­
mokból építkeztek volna! Arról nem is szólva, hogy ezt a vi­
zét fel kellett volna emelni a kívánt szintre. No és az építők
nem csak mechanikusan rakták le a kősorokat egyiket a másik
után, hanem abban nyílásoknak, helyiségeknek, folyosóknak
is kellett lenniök. Ezeket az építés folyamata közben netán jól
felszerelt búvárok vájták ki? - kérdezhetjük nem minden
gúny, vagy esetleg rosszindulat nélkül.
A legérdekesebb ötlettel az állt elő, aki egy napon kihir­
dette: a Nagy Piramist... maga a Nagy Piramis építette fel!
Persze nem szó szerint. Hanem úgy, hogy a piramis
egyes belső részei azt sugallják, az építés idején azok maguk
is a további építés céljait szolgálták és csak később kerültek
bele az építménybe úgy, mintha egy bizonyos célt szolgálná­
nak már benne, már a készben. E kettős rendeltetésre adtak is
néhány, kétségtelenül érdekes szempontot.
Az egyik például az a felfelé vezető rámpa, amelyre ma
is annyi turista lép szívszorongva, izgalommal eltelve. Hiszen
amikor ideérnek, már körülveszi őket a piramis sok fala, min­
den oldalról szinte érzik (vagy ha nem, hát bebeszélik ma­
guknak), hogy a világ legtöbb emberkéz által összehordott
köve magasodik föléjük. Benne vannak immár a világ legna­
gyobb piramisában!

142
 Nos, ez a felfelé vezető rámpa ezen elmélet szerint csak
most szolgál arra, hogy látogatók járjanak rajta fel és alá. Az
építés közben ezen húzták fel az építőkövek egy részét, a ma­
gasabb szinteket, és egy ideig a rámpa is együtt magasodott a
piramissal.
Akadt olyan szakember is, aki meg azt feltételezte, hogy
végső soron a kőbányákban dolgozó egyiptomiaknak mégis
rendelkezniük kellett egy bizonyos - talán nem is kicsi -
mennyiségű vas-szerszámmal. Ez mellesleg ismét a mi koráb­
bi tézisünket látszik alátámasztani: még tudományos körök­
ben is komoly fenntartások lehetnek arra vonatkozóan, hogy
vajon az egykori építők megalkothatták-e ezt a hatalmas kő­
gúlát, ha csupán puha réz-szerszámokkal rendelkeznek? Csak
hát az akadémikus szemlélet itt is erősebbnek bizonyult min­
den másnál. Az meg sem fordult a nem-rézpárti kutatók agyá­
ban, hogy emiatt áthelyezzék a Nagy Piramis (és társai) építé­
sének idejét későbbre, dehogy! Az meg szóba sem jöhetett
(szerintük), hogy a piramisokat, vagy legalább a mintaként
szolgáló Nagy Piramist egy korábbi, nem egyiptomi civilizá­
ció építette volna fel!
Ezért inkább ahhoz a módszerhez folyamodtak, amelyet
pár évtizede egyszer már tapasztaltuk a perui Nazca-fennsík
rajzaival kapcsolatosan. Akkor (és azóta) a tudomány tovább­
ra is tehetetlenül áll(t) a sok száz méteres, sík földre vésett
ábrák előtt, amelyeket egy igen korai indián kultúra idején
rajzoltak ismeretlen alkotók. A rajzokat csak a magasból lehet
szemügyre venni, a földről igazából nem, vagy csak alig ve­
hetőek ki. A rejtély sokakat izgatott, az 1970-es és 1980-as
években szinte hetente jelentkeztek a „megfejtők” (köztük
egy magyar is), de persze éppen a feltételezett megfejtések,
megoldások hihetetlen dömpingje tette hiteltelenné az
összeset. És logikailag sem állt össze a kép. Däniken és társai
könyvekben, sőt dokumentumfilmben (!) ugyan igen meggyő­
zően bizonygatták, hogy ezek az ősidőkben idelátogató idegen

143
űrhajósok leszállópályái voltak - de akik űrhajókon érkez­
tek, azoknak miért kellett volna leszállópálya? Nos, ekkor
a tudomány emberei egy merész fordulattal, és látszólag
messzebbről támadva, egyszercsak előálltak egy új „felfede­
zéssel”. Készítettek egy primitíven összetákolt léghajót, amit
tűz fölött meleg levegővel töltöttek meg, majd azzal szálltak
el a perui síkság fölött - és igai szkeptikus-akadémikus módra
máris készen állt az elmélet, amit aztán éveken át harsogtak
jobbra-balra: Íme, az inkák tudtak repülni, tehát ők készíthet­
ték fentről azokat a rajzokat!
Hogy mi értelme lett volna a sivatagi, lakatlan vidéken a
talajba kilométeres ábrákat vésni, ugyan továbbra sem derült
ki - de a hivatalos tudomány emberei kipipálhatták a „nazcai
rejtélyt” és azóta is csak legyintenek, ha valaki félénken meg­
említi, hogy ugyebár még mindig nem tudjuk, kik és miért és
hogyan... Hát ők már „tudják”. Soha senki nem hányta a
szemükre azt az egyszerű megállapítást, hogy ha ma készí­
tünk egy tárgyat, amelyet a régebbi korokban is elkészíthettek
volna, azzal nem bizonyítottuk be, hogy olyan tárgy már a
régi korban is létezett! A lehetőség nem egyenlő a bizonyos­
sággal, a tényekkel.
Ezzel az erővel azt is „bebizonyíthatnánk”, hogy az ókor­
ban már vasalóval vasalták a lepedőket, mert hiszen az ehhez
szükséges alkotórészek elvileg mind léteztek: volt vas, volt
lepedő, volt tűz, tehát az ókoriak megmelegíthettek egy nye­
les vaslapot és húzogathatták az ágyneműn vagy a tunikákon
vagy pendelyeken és íme, máris kész az elmélet: az ókorban
tudtak vasalni! A középkorban meg nyilván légpárnás hajó­
kon is közlekedtek az emberek, mert hiszen hajók voltak, bőr­
tömlőkben levegőt már évezredek óta tárolhattak, tehát ha a
tömlőkből benyomták a levegőt a hajó alá, akkor az kiemel­
kedett a vízből és sebesen siklott... Vagyis máris „tényként”
fogadhatjuk el - hiszen éppen a „tényeket tisztelők”, az aka­
démikus tudomány emberei álltak elő vele - hogy a középkori

144
emberek ilyen eszközt is használhattak... Ezt a sort is a végte­
lenségig folytathatnánk.
Nos, visszatérve Egyiptomba, a hasonló szemléletű kuta­
tók nemrégen azzal álltak elő, hogy akkoriban biztosan sok
vasszerszámot használtak az emberek az egyiptomi kőfejtők­
ben és a piramisépítés egyéb fázisaiban. Hogy honnan lett
volna vasuk? Hát a meteoritokból!
Nos, mint azt önök is sejtik, a meteoritok azért nem olyan
gyakori jelenségek, hogy azokból iparszerű módon vasszer­
számokat lehessen készíteni - az ókorban! Arról nem is szól­
va, hogy bár sok meteorit bombázza a Földet nap mint nap, a
legtöbbjük elég a földi légkörben. Ami elég nagy méret, ezért
ugyan csak felizzik a súrlódástól, de nem ég el teljesen és
elérve a bolygó felszínét, annak minimum a 70 százaléka va­
lamelyik tengerbe, óceánba zuhan, lévén hogy a Föld felüle­
tének ennyi százalékát borítja víz. A maradék 30 százalékból
sok juthatott az őskor végén, az ókor elején más földrészekre,
a legtöbb nyilván Eurázsiában zuhant le, vagy Ausztráliában,
vagy a két Amerikában. Még az afrikai meteoritok közül sem
mindegyikhez férhettek hozzá az egyiptomiak, hiszen akkori­
ban a Szahara (már) akadályt jelentett a délre haladásban. Így
tehát Egyiptomba a legoptimálisabb esetben is csak a meteo­
rok kicsi része juthatott el. Most ne is foglalkozzunk azzal az
ismert ténnyel, hogy az égből hulló köveknek csak egy kisebb
része vasmeteorit, vagyis csak azokból nyerhető ki ez a fém.
Már ha egyáltalán kinyerhető, mert bizony a fémkohászat
(metallurgia) az őskor végén aligha állt túl magas szinten.
Ugyanakkor ismerjük el, tény: volt néhány meteorit-vasból
készült véső, amely mindmáig fennmaradt és néhány múzeum
féltve őrzött tárgyai között megszemlélhető.
Azt hiszem, ismét az „inka léggömb”-effektus állt elő.
Mivel volt pár ilyen szerszám, mi sem egyszerűbb az akadé­
mikusok számára, mint kiterjeszteni a jelenséget, általánossá
tenni a dolgot és bemesélni nekünk, hogy akkoriban számos

145
helyen már ezekkel dolgoztak az óegyiptomi emberek - 4500
évvel ezelőtt!
Az elmélet megalkotói abból indultak ki, amit nem lehet
kétségbe vonni: a Földön sokfelé találtak már vasmeteorito­
kat. Mivel ezekben elég nagy a nikkeltartalom is (5-20 száza­
lékig) és a földi vastól meglehetősen eltér a kristályszerkeze­
tük is, hát utólag is könnyű megállapítani, melyik szerszám
ered a kozmoszból és melyik nem.
Az sem titok, hogy a földön sokfelé vannak olyan helyek,
ahol millió vagy milliárd éveken keresztül csak gyűltek a me­
teoritok, mert senki sem szedte össze őket. Régebben azért,
mert emberek még nem éltek a bolygón, később meg azért,
mert embertelen éghajlatuk, könyörtelen fizikai körülményeik
miatt oda ritkán merészkedett bárki is. Még később azonban
az emberek rájöttek, hogy a meteoritvassal kereskedni lehet,
nagy haszon reményében tehát vaskeresők bukkantak fel pél­
dául a dél-arábiai sivatagban. A beduinok al-hudida-nak ne­
vezik az itt talált vasat, de hasonló lelőhelyek állítólag voltak
még Ázsiában másutt is, például a Góbi-sivatagban, Namíbiá­
ban, a chilei Atacama-sivatagban stb.
Nos, az elmélet ezzel készen is volt és alkotói máig meg
vannak győződve róla, hogy ők és csak ők adták meg az igazi
lehetőséget. Most már - vélik - el lehet hinni, hogy az embe­
rek a kőkorszak végén jól felszerelkeztek meteorit-vas­
nikkelből készült vésőkkel, kalapácsokkal, feszítővasakkal
és egyéb szerszámokkal és ezekkel vésték le olyan csodálato­
san simára két és fél millió kőtömb oldalait...
Amire természetesen nincs semmilyen bizonyíték. Hiszen
érthető, hogy a vasszerszámok ritkák voltak, őrizték őket,
minden nap munka után le kellett őket adni és másnap reggel
szinte névre szólóan osztották ki őket ismét azoknak, akik a
legjobbak és leginkább megbízhatóak voltak... Így képzelik
az elmélet szerzői, mi meg azt mondjuk, a legjobb vasszer­
szám is elromlik, eltörik egyszer, amit újakkal kell pótolni.

146
Csak a Nagy Piramis köveinek bányabeli kivéséséhez, majd
megmunkálásához sok ezer ilyen szerszámot kellett volna
elhasználni teljesen - és akkor még nem beszéltünk arról,
hogy amikor készen állt néhány réteg, a szerencsétlen munká­
sok onnan alulról tovább vésték a benne vezető ferde és egye­
nes és lefelé és felfelé vivő folyókat és lépcsőket és rámpá­
kat... Naponta hány szerszámot tettek tönkre, használtak el?
Tán az egész akkori világon nem volt annyi - Egyiptom szá­
mára elérhető - meteoritvas, amennyit csak egyetlen piramis
építéséhez elhasználtak!

Hogy miképpen mozgatták a sok tonnás kőtömböket, arra

nézve is előkerült még egy, mondhatni valóban szellemes
megoldás. Legalábbis aki előállt vele, nyilván meg van róla
győződve, hogy ez és csak ez adja a kulcsot a rejtélyhez. Mert
való igaz, még manapság, a huszonegyedik század kezdetén
sem tudjuk úgy igazán, hogyan is mozgatták az építők ezeket
a minimum 2,5 de gyakorta 10 vagy 20 tonnás gránittömbö­
ket.
Az ötlet szerzője becsületesen bevallja, hogy nem ő talál­
ta ki a megoldást, hanem egy... rovar! Méghozzá éppen egy
egyiptomi rovar - a szkarabeuszbogár. Amelynek kevésbé
fennkölt magyar neve már nem annyira költői, nálunk ugyanis
ganajtúró bogárnak hívják. Arról nevezetes - itt is, és Egyip­
tomban is - hogy ha talál egy darab trágyát, akkor abból igen
ügyesen és gyorsan gömböt, golyót formál. Ez a gömb több­
szörösen meghaladhatja az ő testméreteit, nem számít, ugyan­
is a bogár hátrafelé haladva (így nagyobb erőt tud kifejteni),
erős hátsó lábaival görgeti a gömböt és így képes igen nagy
távolságot is megtenni számára értékes rakományával.
Nos, a gömb termékenyítette meg egyik amatőr kutatónk
tudatát. Aztán máris hirdetni kezdte, egyelőre persze nem
annyira tudományos, mint inkább az akadémiák által szerfölött

147
„áltudományosnak” bélyegzett folyóiratokban, hogy az
egyiptomiak minden bizonnyal gömbbe zárva görgették ma­
guk előtt a kőtömböket... Vagyis emberünk ugyanabba a hi­
bába esett, amibe az akadémikusok szoktak esni: a lehetőséget
kinevezte bizonyossággá, az elmeszüleménye annyira megtet­
szett neki, hogy azt hamarosan tényként kürtölte szét. Hiszen
ha az egyiptomiak ezt megtehették, akkor nyilván meg is tet­
ték, lám, megvan az évszázadok óta keresett megoldás!
Szóval emberünk úgy hitte és tán mindmáig hiszi is,
hogy az egyiptomiak nyilván felfigyeltek a szkarabeuszbogár
tetteire. Ez a bogár (mint tapasztaltam, a piramisok környékén
élelmes egyiptomi kamaszok élő példányaikat jó pénzért áru­
sítják is, hangoztatva sokféle nyelven, hogy ezek a „fáraók
szent állatai”...) ott volt a szemük előtt, ráadásul csakugyan
igen tisztelték és számos jelképrendszer része is volt. Tehát
tudniok kellett róla, hogy önmagához képest igen nagy terhek
mozgatására képes. Vakoknak kellett volna lenniök - így a
szerző - ha nem veszik észre, hogy a bogár megoldotta legna­
gyobb problémájukat. Ha gömbbe zárják a soktonnás kődara­
bot, akkor azt néhány ember tetszése szerint görgetheti
ide-oda!
Az ötlet önmagában valóban jó, mondhatni briliáns.
Akad azonban néhány apróbb hibája. Az egyik: soha sehol
senki nem ábrázolta, hogy az ókor elején az akkori építők
valóban ezt alkalmazták volna. Ha annyira zseniális - márpe­
dig az - akkor az ókoriaknak is tetszett nyilván és ha olyan
általánosan elterjedt lett volna, akkor csak lerajzolták, lefes­
tették volna, legalább egyetlen egyszer...! De nem. Csak azt
látjuk, hogy a szobrokat (de sohasem a kőtömböket, nem a
piramisépítéshez használt köveket) szánokon vonszolják a
homokon, ami sok száz munkásnak jelentett emberfeletti erő­
kifejtést.
A szerző azt állítja, hogy fából faragott gömbökbe rakták
a gránit- vagy mészkőtömböket és vidáman görgették őket

148
ide-oda, még fel a lejtős rámpákon is és amikor a helyére ér­
tek, akkor megdöntötték oldalra és már csak annyi nehezebb
dolguk maradt, hogy ott a helyére illesszék emelőkkel, nagy
hórukkolások közepette.
Még azt is kiszámította, hogy milyen (kevés) erő kifejté­
sére volt szükség egy-egy ilyen gömb mozgatásához. Egy, az
átlagos építőkőnél valamivel nehezebb, 3 tonnás, gömbbe zárt
kőtömböt 1,5 KW erővel lehet vízszintesen tovagördíteni.
Egy felnőtt általában 0,2 KW erőt képes kifejteni, tehát egyet­
len gömb mozgatásához bőven elég volt 6-8 fő - állította.
Az elmélet tehát abban állt, hogy már amikor a bárkákról,
tutajokról stb. a Nílus partján leemelték a szóban forgó kő­
tömböt, azonnal beletették egy kétfelé nyitható fából készült
megközelítőleg gömb-alakú szerkezetbe. A két félgömböt -
amit afféle átlátszó vázként kell felfognunk, nem kellett zárt­
nak lennie - ezután összecsukták és mondjuk 6-8 ember el­
kezdte görgetni a piramis, vagyis az építés helyszíne felé.
Felhajtották a meredek rámpán - ekkor nyilván többen is ne­
kifeszültek, de még ott is aránylag könnyedén görgethették -
és a 3 tonnás kőtömb hipp-hopp, máris fent volt a helyén...
Egy-két ravasz feltaláló, mint a gömb-módszer megalko­
tója is, gondolt a lehetséges ellenérvekre. Például arra, hogy
miért nem maradtak fenn nyomok, ábrázolások erről a szel­
lemes szállítási módszerről? Hát csak azért - mondják - mert
ez akkoriban annyira magától értetődő és egyszerű volt. Va­
gyis egyszerűen nem látták okát, hogy lefessék, lerajzolják.
Mindjárt elénk tártak egy analógiát is, amelyen szerintük ér­
demes elgondolkoznunk: ha most, a XXI. század elején egy
afféle időkapszulába rejtenénk a korunkat ábrázoló dolgokat
(nagy építmények alapkövébe szoktak ilyesmiket zárni, pl.
alapító okirat másolata, aznapi újság, a korunkra jellemző
tárgyak, fotók stb.) - vajon beletennénk egy részletes leírást
arról, hogyan szoktunk beverni egy szöget a falba? Hát per­
sze, hogy nem, mert ez - bár jellemző - annyira banális, hogy

149
nem tartjuk érdemesnek megőrizni a következő évszázadokra,
évezredekre. Márpedig az egyiptomiak, amikor lefestették
hétköznapjaikat, nyilvánvalóan az utókornak dolgoztak, sze­
rették volna, ha a később születő emberek is látják majd, hogy
ők miképpen éltek. De nem ábrázolták a hétköznapi, teljesen
nyilvánvaló dolgokat, mert ezeket erre nem tartották érde­
mesnek, annyira fontosnak.
Ezért nem ábrázolták azt sem, hogyan szállítják a sok­
tonnás kőtömböket sem, mert hiszen a szkarabeusz-ganajtúró
bogaraktól ellesett módszer számukra nyilvánvaló, hétköznapi
lehetett...
Nos, nekünk más a véleményünk. Egyszer már érvként
használtuk fel azt, hogy mit nem ábrázoltak az egyiptomiak a
maguk idejében. Igenis feltűnt nekünk (is), hogy a piramisok
építésénél nem mutatják be, miképpen mozgatták a köveket -
a sárba vonszolás a szánon, a fagörgők használata mindig
csak szobrok szállításakor jelenik meg a rajzokon, kőtömbök­
kel soha. Aminthogy azt gyanítottuk, jelent valamit, ha semmi
sem utal arra, hogy a piramisok igazából a fáraók sírjai lettek
volna - nagyobbrészt ez is a mai egyiptológia kitalálásának
tűnik...
Hát érthető, ha nem vagyunk elragadtatva attól sem, hogy
a gömbös szállítómódszemek sem látjuk sehol kegyetlen ap­
rócska ábrázolását sem. De vannak ellene szóló másféle, leg­
inkább logikai érveink is. A legfőbb az, hogy ha ez így műkö­
dött volna, akkor az egyiptomiak már régen feltalálták volna
a... kereket!
Mert hát mi ez a gömb alakú faváz, ha egyes részleteiben
nem - a kerék? Hiszen gurul a talajon. Mi több, nem is lett
volna szükség gömbre, hanem csak két fából készült, ember­
magas kerékre, amely középen szögletes tartóvázat hordoz.
Előbb az egyikbe, aztán a másikba tuszkolják bele a kőtöm­
böt. Amelyet például valamiféle daru-szerkezettel leemelnek
a hajóról vagy a közeli bányában felemelnek a talajról és

150
megtartják addig, míg a munkások-rabszolgák-bányászok-ha­
jósok-szállítók kétoldalról ráerősítik a kerekek közepén
lévő négyszögletes, az átlagos tömbök méretéhez passzintott
favázat. Aztán ugyanezt megteszik a másik oldalon is. Így egy
két kerékből és egy tengelyből álló „járművet” kapnak,
amelynek tengelye maga a hordozandó teher, a szállítandó
tárgy. És máris lehet görgetni a felhasználás helye felé.
De ismétlem, mindehhez a kerék elvének és gyakorlatá­
nak ismerete kellett volna. Vagyis innen már csak egy lépés
lett volna a fából készült szekérig, majd a harci kocsiig stb.
De mint a tudomány megállapította - és e tekintetben nincs
okunk kételkedni a kutatók eredményeiben - Egyiptomban a
kerék csak majdnem 1000 évvel később jelent meg! Így aztán
teljességgel hihetetlennek tűnik ez a gömbös szállítási variá­
ció, nem egyéb egy mostani elmélet-alkotó szellemi játékánál.
Nem különb az „inkaléggömbnél”.
Persze mások is rájöttek már előbb, hogy nagyon nehéz,
négyszögletes testeket, például kőtömböket hengerré formáz­
va sokkal egyszerűbb és főleg könnyebb mozgatni.

A kérdés: hogyan építették a piramisokat - meglehetősen

érdekelte már az ókori embereket is. Főleg azért - gondolom
- mert ők nem nagyon tudtak hasonlókat emelni. Ha valaki
egybeveti a Nílus partján magasodó három gizai (már az
ókorban is legismertebb) építményt a korszak „hét csodájá­
nak” nevezett épületeivel, bizony rá kell jöjjön: azok is na­
gyon kicsik voltak ezek mellett. Bizony a piramisok mellett
egyszerűen eltörpült az Artemisz-templom vagy a rhódoszi
kolosszus vagy az alexandriai világítótorony -igazából sem­
mik voltak ahhoz képest, amit a kőkorszaki egyiptomiak
emeltek! (Már ha ők emelték, ugye, amit azért könyvünkben
itt-ott kétségbe vontunk.)

151
 Lássuk, mit írt erről a nagy ókori utazó történész, mond­
hatni az első „riporter”, Hérodotosz?
Aki a technológiát igen sajátos módon látta, nyilván a
helybeliek elmondása szerint vetette papiruszra a beszámoló­
kat:
„Mikor a piramis első lépcsőzete elkészült, a többi követ
rövid fahasábokból készült gépekkel emelték fel. Először a
földről a lépcsők szélére húzták. Mikor pedig a kő rajta volt,
egy másik gépre tették, amely az első soron állt, és innen a
másik géppel húzták a harmadik sorra. Mert akárhány lépcső­
sor volt, ugyanannyi volt a gép is, vagy pedig ugyanazt a gépet,
amely könnyen volt hordható, minden egyes sorra fölvitték,
hogy a követ fölemelje”.
Ez utóbbi megoldás nem lehetett túlságosan „életszerű”,
hiszen ehhez mondjuk a huszonhatodik kősoron, „emeleten”
vagy ahogyan az ógörög úr írta, „lépcsősoron” egyetlen kő
felemeléséhez huszonhatszor kellett volna - mindig egy lé­
péssel korábban - felvinni a faszerkezetet, hogy azzal feljebb
emeljék a szóban forgó követ, majd megint az emelőt feljebb
vinni és így tovább, sokszor.
A dolog meglehetősen hihetetlenül hangzik. Ha voltak az
egyiptomiaknak emelőik, azokat miért nem ábrázolták a pi­
ramisokról szóló rajzaikon, képeiken? Manapság még egyip­
tológus szerzők tudományos munkáiban - no persze, csak
azok valamivel népszerűbb, a nagyközönséghez is szóló
könyveiben - olvashatunk ilyen mondatokat: „Ha belegondo­
lunk, hogy egy olyan korban épültek a piramisok, amikor sem
a lovat, sem a kocsit nem ismerték az emberek, sőt a fémek
közül is csak a rezet használták -valóban igen nehéz kielégí­
tően megmagyarázni, milyen módszerekkel lehetett a célt el­
érni”. Vagyis bár én emeltem ki a szövegből a kritikus pár
szót, akadnak neves kutatók is, akik bevallják, hogy a dolog
„megrezegteti a lécet”. Bizony néha úgy tűnik annak, aki az
utóbbi évtizedekben egy kicsit is mélyebben foglalkozott az

152
egyiptológiával - hogy a kutatók egyik nagy erőfeszítése nem
Egyiptom történetének kutatására, hanem ennek a paradoxnak
az el- meg- és kimagyarázására szolgál! Komoly elmék pró­
bálták úgy népszerűsíteni Egyiptomot, az ókori kultúrát, a
múltat - hogy ezenközben vért izzadnak a paradoxon feloldá­
sában. Hogy megpróbálják elmagyarázni, hogyan is építhettek
a kőkorszaki emberek ilyen gigászi dolgokat?
Hérodotoszt is izgatta a téma, nem csoda. Már csak azért
is, mert ő meg az akkori egész (ismert) világra kisugárzó gö­
rög, hellén kultúrát képviselte. Mint minden akkori görög
utazó, kereskedő stb., ő is önmagától és kultúrájától eltelve,
lelki értelemben pöffeszkedve járta be a Földközi-tenger,
Kis-Ázsia, esetleg Perzsia földjeit. Amerre járt, mindenütt a régi
görögök építészeti és egyéb emlékeivel találkozott. Görögök
építette szentélyek, falak, szobrok, világítótornyok, kikötők,
várak, villák, mauzóleumok stb., álltak szerte. Óhatatlanul
megszokták tehát, hogy ami szép és jó, ami tartós és nagysá­
got sugároz, ami impozáns és művészi - azt szinte mind a
görögök emelték.
És ekkor Hérodotosz egyszercsak megpillantotta a... pi­
ramisokat! Ott álltak, egymás mellett három is, letagadhatat­
lanul. Óriásiak voltak, sokkal nagyobbak minden építmény­
nél, amit bármelyik görögöktől emelt városban láthatott. Az
ókori „riporter” Kr.e. 484-424 között élt és körülbelül a 440-es
években járt Egyiptomban. A görög kultúra fénykorát élte,
így a sokk, amely Hérodotoszt érte, elég erős lehetett. Persze
a piramisok már akkor is nélkülöztek mindenféle művészi
nagyságot, szellemet. Egy nem-egyiptomi szemlélőnek csak
egy irdatlanul hatalmas kőhalom volt ez, mégis - emberek
emelték! Ráadásul akkor, amikor görögökről még senki nem
is hallott! Majd’ háromezer évvel Hérodotosz és minden más
vele egykorú görög születése előtt...!
Mindenesetre alighanem a görög történész volt az első,
aki elvetette a magot az emberek fejében - azt állította ugyanis,

153
hogy neki azt mondták az egyiptomiak: a Cheopsz-pi­
ramisban nyugszik a fáraó, ki azt építtette. Különben pedig
Hérodotosz elhisz mindent, amit neki mondanak, amit bárki
közöl vele, tényként adja tovább, bár hozzáteszi, kitől hallot­
ta. Ám jelentése tele van olyan fordulatokkal, hogy „ha jól
emlékszem”, vagy „ha jól értettem a tolmácsot”, ami nem
éppen a megbízható informátorra jellemző.
Mindenesetre az egyik első „turista”, aki ott járt, éppen­
séggel ez a görög lehetett. Tudjuk, hogy megmászta az egyik
piramist és lemérte, összehasonlította méreteit a másikkal.
Ám az építés mikéntjére nem veszteget több szót, mint amit
fentebb már idéztünk tőle. De bármekkora kulturális sokkot
okozott is neki a piramisok látványa, ennél sokkal többet nem
is foglalkozott velük. Fennmaradt munkáiban sokkal többet ír
az egyiptomiak szokásairól, mitológiájáról és néhány „sztori­
ról”, mint a piramisokról. Nyilván hamar magához tért a
sokkból és végül napirendre tért a dolog fölött.
De lássuk, a hivatásos egyiptológusok miképpen magya­
rázzák az építés mikéntjeit?
Ahogyan már volt róla szó, amellett kardoskodnak, hogy
a legtöbb követ a helyszín közelében fejtették ki, a Níluson és
csatornákon hozták az építési terület közelébe, onnan pedig
megnedvesített „sípályákon” csúsztatták vagy fagörgőkön
gurították. Hérodotosz is említett csatornákat a Kheopsz-pi­
ramis mellett, amelyek később aztán eltűntek. A technológia
és a munkaszervezési feladatok a mai kutatók szerint nem
haladták meg egy kőkorszaki ember értelmi képességeit, bár
elismerik, hogy azok „nem voltak könnyű feladatok”. És csak
ennyit írnak erről a nagyon is fontos részletkérdésről.
A Hérodotosz által leírt fagerendás emelőgépeket nem
tartják valószínűnek, ehelyett a „szárított agyagtéglákból épí­
tett rámpák” és egyéb „mesterséges lejtők” segítették az épí­
tőket, vagyis ezeken vonszolták fel a kőtömböket. Hogy ez
miért nem volt lehetséges, már leírtuk. A kőtömbök között

154
nem kevés 15-30 tonnás is akadt, a kamrák fölé pedig - hogy
kibírják az óriási nyomást, üres vagy homokkal töltött teher­
mentesítő kamrákkal is védett területre - akár 50-60 tonnás
gránittömböket is beépítettek! Nos, egyszer ezeket is fel kel­
lett vinni nagy magasságba. A rámpák aligha voltak erre al­
kalmasak, emelőgépekkel pedig a kőkorszaki emberek nem
rendelkeztek, nem ismerték a kereket és semmilyen gépet.
Akkor hát mi történt itt?
Ez máig homályos.
Végezetül nézzünk meg egy teljesen eltérő „tudományos”
(?) módszert arra nézve, hogyan lehetne manapság visszame­
nőleg ismereteket szerezni a piramisépítés módjaira nézve.
Felkészülhetünk rá, hogy ha erről hallanak az egyiptológusok,
egyeseket közülük nevetőgörcs, másokat éktelen harag fog el.
Ki-ki vérmérséklete szerint reagál, ez természetes.
Egy ma már egyre inkább a tudományosság felé törekvő,
de az akadémikusok által - természetesen! - még el nem is­
mert kísérletről van szó. Ezt „regresszív” vagy más esetben
inkább „reinkarnációs hipnózisnak” hívják. Ismeretes, hogy
sok ember a hipnotikus „álomban” (ami nem jó kifejezés,
mert szó sincs alvásról, inkább megváltozott tudatállapotnak
hívhatnánk) az igazat és csak az igazat mondja. A tudat men­
tes mindenféle manipulációtól, legyen szó akár belülről, akár
kívülről érkező hatásokról. Az ember ilyenkor képes elmon­
dani a vele korábban megtörtént dolgokat - de kiderül, em­
lékszik egészen kis csecsemőkori, sőt az anyaméhben vele
történt dolgokra is. Mi több - és itt jön az a pont, ahol a mai
modem tudomány elválik a dologtól, innentől kezdve nem
akarja elismerni sok száz vagy ezer kísérlet és kísérletsorozat
eddigi, dokumentált eredményeit sem. A kísérleti alanyok egy
része (hangsúlyozzuk, messze nem mindenki!) ilyenkor eljut
valamelyik előző életébe. A legtöbben nem is csak egy, ha­
nem több előző életükre is képesek kis részben, vagy közepe­
sen, esetleg kiválóan visszaemlékezni és arról itt és most, a

155
megváltozott tudatállapotban beszámolni a kutatóknak. Kide­
rült már nem is egyszer, hogy ellenőrizhető dolgokat mondtak
egyes alanyok. Bizonyították mindezt azzal, hogy rég kihalt
vagy csak kevesek által ismert nyelven szólaltak meg, olyan
körülményekről regéltek, amit egy maroknyi régészen kívül
csak az ismerhetett, aki valaha valóban ott élt!
Nos, ezen emberek között már számtalan akadt, aki az
ókori Egyiptomban élt. Ez persze a legtöbbször ellenőrizhe­
tetlen - sok tudós azt mondja ezekre a kísérletekre, hogy a
régebben hallott, látott, olvasott dolgok jönnek fel ilyenkor a
tudatba, amiknek elraktározásáról a delikvens maga nem is
tud. Hogy mindez csupán a tudatalatti játéka, ezek az emberek
nem emlékeznek előző életeikre, mert ilyesmi nem is volt...
Így tehát ha valaki ónorvég nyelven énekel egy altatódalt a
21. század elején, és tudjuk, hogy azt a nyelvet ma már gya­
korlatilag senki sem beszéli, akkor az csak arra jó, hogy az
illető egyszer hallott egy ilyen dalt, talán a rádióban, és meg­
jegyezte... Túl azon, hogy egy kihalt nyelven szerfölött ritkán
énekelnek dalokat a rádióban, az eset sok nyelv kapcsán meg­
ismétlődött. Öreg falusi parasztasszonyok a világ számos
pontján - Magyarországon is volt már ilyen - a hipnotikus
állapotban folyékony spanyolsággal vagy franciasággal kez­
denek beszélni, és ezenközben nem a modern spanyolt vagy
franciát, hanem e nyelvek középkori változatát és szókészletét
használják, gyakorta egy-egy ottani régióra jellemző kiejtés­
sel. Ezt mivel magyarázza a tudomány?
Semmivel. Egyszerűen nem vesz róla tudomást. Így hát
ne csodálkozzunk, ha arról sem akar tudomást venni, amit
ezek az emberek ilyen állapotukban előadnak. A tudomány
arra hivatkozik - és valljuk be, fogas kérdés ez! - hogy ha
létezik reinkarnáció, akkor létezik lélek is, ami vándorol az
időkön és tereken keresztül, majd egyszercsak ismét megtes­
tesül, újjászületik az emberekben. De még ennél is nagyobb
kérdés - különösen a logikusan gondolkodó tudósok számára

156
- hogy ha mindezt elfogadnák (de nem fogadják el, ez csak
feltételezés!) akkor egy újabb ravasz kérdés merül fel, amely
semmiképpen sem kerülhető meg: van-e genetikus emlékezet?
Vagyis: az információ az előző életről hogyan épül bele
az agyba, a tudatba? Honnan tudhatja a 21. századi ember, mi
történt „vele”, vagyis az előző lelki-testi változatában mond­
juk kétezer évvel korábban? Létezik-e olyan fajta emlékezet,
amely genetikus úton öröklődik? Mert hiszen más kapcsolat
nem képzelhető el (mi legalábbis nem tudunk ilyenről), amely
összekapcsolná az egykorvolt és a mai embert. Akikben a
reinkarnációs elméletek vallói, sőt a lefolytatott hipnózisos
kísérletek bizonysága szerint is volt, kellett lennie valami
kapcsolatnak.
A legegyszerűbben úgy képzelhetjük el a dolgot, hogy
maga a lélek hordozza a régi információkat. Hogy amikor az
ember hipnotikus állapotba kerül, akkor nem a tudatalattija
kerül a felszínre - legalábbis a reinkarnáció, előző életeket
firtató kérdések hatására nem onnan szabadulnak ki az emlé­
kek, mert ezek ott talán nem is lehetnek - hanem abból a kö­
zelebbről meg nem határozható dologból, amit „léleknek”
nevezünk. Bizony annak ellenére, hogy ma erről semmit sem
tudunk, könnyen lehet, hogy ez a megfoghatatlan valami, a
lélek is része a tudatnak, megvan benne a maga szerepe és
ilyenkor, éppen ezzel a régi életekre való emlékezéssel árulja
el létezését!
Hogy mindez hogy jön ide? Hát úgy, hogy hipnotikus ál­
lapotban számos beszámoló született a... piramisok építésé­
ről. Akiket ugyanis jó- vagy rossz sorsuk annak idején, vala­
melyik előző életében az ókori Egyiptomba vetett, azok közül
nem egy és nem kettő mesélt arról, hogy részt vett az építés­
ben, vagy mint valamelyik előkelő, ottani ember családtagja -
legtöbbször felesége vagy gyermeke - jelen lehetett nemegy­
szer. Az építési terület, gondolom, akkor sem volt zárt, az
előkelő emberek családtagjai pedig simán bejárhattak oda.

157
 Kétféle piramisépítési beszámolóról tudunk. Mindkettő­
ből van éppen elég. Az egyik életszerűbbnek tűnik, a másik
abszolút fantasztikusnak (ami nem jelenti azt, hogy azért ne
lehetne ez is valós). Az első változat emberei úgy emlékez­
nek, hogy a piramis a hagyományos módszerekkel épült. Hal­
ványan emlékeznek vissza arra, hogy a rabszolgák cipelték,
húzták-vonták az irdatlanul nagy köveket, vonszolták őket
ide-oda. Itt alighanem a hagyományos egyiptológia által is
támogatott verzióval állunk szemben, vagyis mindenféle ko­
molyabb eszköz nélkül, csupán a fizikai erővel és néhány
szellemes trükkel (pl. a homok sárossá vizezése a vonszolt
szán előtt) dolgoztak az építők.
Ám ott van másik, sokkal érdekesebb, de még kevésbé
hihető verzió is! Ezt is többen állították és nem tudjuk, vajon
csakugyan átélték-e mindezt. Ha figyelembe vesszük, hogy a
hipnotizált személy nem tud hazudni (minden eddigi kutatás
ezt bizonyította be, ne feledjük! Az angolszász igazságszol­
gáltatásban a hipnózis is bevethető, legális módszer, nemegy­
szer alkalmazzák is olyan tanúk esetében, akiknek valamit
vagy valakit látniok kellett, ám erre tudatosan semmiképpen,
csak tudat alatt képesek visszaemlékezni), akkor ezek az em­
berek is igazat mondtak.
Ők meg azt látták, hogy... idegenek röptetik a hatalmas
köveket a levegőben!
Tudománytalan, nem életszerű, fantázia, halandzsa, ha­
zugság - mondhatunk rá bármit, attól a dolog még létezik.
Mármint az, hogy ezek az emberek igazmondó állapotukban
előző életeikre emlékezve ilyesmiket állítottak. Ők igenis ra­
gaszkodtak hozzá - hipnotizáltan - hogy most ott vannak,
hiszen régi emlékeik visszavitték őket abba az élethelyzetbe,
arra a földrajzi pontra, abba a korba, amiről kérdezték őket, és
amire válaszoltak. Az előző életükben jártak és onnan mint­
egy „helyszíni közvetítést” adtak nekünk, kései utódoknak.

158
 Nos, többen közülük fehérruhás, nemes külsejű és visel­
kedésű, emberhez nagyon hasonlító alakokat emlegettek, akik
valamilyen „varázslás” folytán csak messziről, mozdulatokkal
vezénylik a levegőben lassan emelkedő, majd repülő hatalmas
kőtömböket és azok így kerülnek a helyükre, egyik a másik
után. Az emberi lélekben, testben és tudatban nagyon sok fel-
fedezetlen rejlik még. Ha csakugyan létezett egy, a miénket
messze megelőző civilizáció, akkor annak egyedei a normális
fejlődés és tudományos kutatás során eljuthattak oda, hogy
felfedezzék ezeket az emberben lapuló, számukra még ma is
ismeretlen képességeket, erőket. Ahogyan mi nem tudjuk,
hogyan lebeghet a fakír a levegőben, hogyan levitáltak oly
sokan a világban a múltban és teszik azt ma is, látszólag meg­
cáfolva minden általunk elfogadott fizikai törvényt - úgy a
régiek is rendelkezhettek efféle ismeretekkel. Főleg azért,
mert a fejlődésük már az egyiptomi piramisok építésének ide­
jén is hosszabb, régebbi volt, mint a miénk ma.
Ha tehát a piramisokat „atlantisziak” építették, akkor ta­
lán úgy is volt. Hogy mégis különféleképpen - két verzióban
- élték ezt meg a reinkarnációs pszichológiai kísérletek ala­
nyai, arra is van magyarázat. Akik ott a fehérruhás idegeneket
látták e sajátos módon alkotni, azok is igazat mondanak - ők
nyilván az első piramis, a „minta” építésénél voltak szemta­
núk vagy résztvevők. A többiek, akik már csak azt látták,
amint az építők a sárban vonszolják a nagy kőtömböket - egy
későbbi korban lehettek az építés szemtanúi. Akkor, amikor
már az idegenek eltávoztak, a fáraó parancsára pedig az egy­
szerű egyiptomi mérnökök és munkások fáradoztak, hogy a
„mintához” lehetőleg hasonlító és attól méretben is alig elma­
radó piramis(oka)t hozzanak létre.

159
 5.
Nem csak Egyiptomban

Nagyot téved, aki azt hiszi, hogy ilyenfajta építményeket

csak a Nílus partján emeltek. Mint már említettük, a még álló
és romos piramisok összessége Egyiptom földjén valahol a 80
és a 100 között lehet. De a világnak más pontjain is akadnak
még ilyenek. Mintha valami rejtélyes erő - vagy tudásvágy? -
arra késztette volna az ókori embereket, hogy piramisokat
másutt is emeljenek.
Ott vannak például a kínai piramisok - ezekről tudunk a
legkevesebbet. Kína lényegében zárt ország, állítólagos nyi­
tottsága csak részleges és erősen korlátozott. Külföldi tudósok
immár évtizedek óta hiába próbálkoznak azzal, hogy felke­
reshessék a Kína egyes vidékein sorakozó piramisokat.
Amennyire régebben a kevés légi fotóból, újabban pedig
a kétségtelenül jobb minőségű műholdas felvételekből meg
tudjuk állapítani, itt nem kőből épült, hanem földből emelt
piramisokról van szó. Még az is lehetséges, hogy ezek nem is
azok a szó igazi értelmében. A felvételeken, amiket látunk, és
az onnan szórványosan érkező hírek alapján azt kell feltéte­
leznünk, hogy régi temetkezési helyek, sírok voltak, amelye­
ket számos ázsiai néphez hasonlóan a valaha ott élők is föld­
del borítottak be. Ez mellesleg meg is látszik a felvételeken,
amelyek kb. 180 kilométer magasan szálló műholdakról ké­
szültek. Bizony eléggé „roggyantak”, szétfolyóak azok a pi­
ramisok, no persze, nem mindegyik.
De erős a gyanú, hogy a legtöbb csak alulról, a lábánál

160
álló emberek szerint „piramis”. Nem is hegyesek, nem szabá­
lyosak az oldalaik. Hát persze, hogy nem, mert hiszen nem
kőből épültek, illetve ha van is belül középen egy valaha gon­
dosan felépített kőmag, helyiségekkel, akkor a rájuk hordott
és az idők során megviselt föld-domb már elvesztette ezt az
alakot. Számos kínai „piramist” az évszázadok során benőtt
az erdő, másokról olykor levágták, kiirtották a fákat, akkor
meg a talajerózió, az esők a szél munkálkodtak rajta és az
eredmény az lett, ami ilyenkor várható is: eltorzultak.
Ráadásul ezek „lépcsős” piramisok, vagyis kerek vagy
négyszögletes alapú teraszokra oszlanak, ilyenek épültek egy­
másra, egyre kisebbek, ahogy felfelé haladunk. Ha az egyip­
tomi piramisok esetében nem is bizonyított, sőt nem is való­
színű, hogy az akadémikus egyiptológusoknak igaza lenne a
piramisok sírbolt-voltával kapcsolatban - a jelek szerint
mindez nem igaz Kínára Ott ugyanis a sajátos földpiramisok
belsejében általában fellelték, vagy mostanában kezdik előás­
ni a régi császári sírokat. Akadt már olyan, ahol kiderítették
azt is, ki nyugszik alatta és így persze arra is fény derült, mi­
kor épülhetett a piramis. A jelek szerint többségük legalább
2000 éves, vagy ennél idősebb. Az egyikben például a Kína
történetében meglehetősen híres Han-dinasztia egyik tagja
nyugszik. Az alapjánál 180 méter átmérőjű piramist például a
kínai régészek sajátos emlékműnek tartanak és ez több, mint
200 évvel Krisztus előtt épült.
Ahogyan már az ókorban eléggé tiszteletlenül bántak az
egyiptomi piramisokkal és kőanyagának egy részét egyszerű­
en ellopták, elhordták mint ingyen építési anyagot - úgy a
mind kevesebb termőfölddel rendelkező kínai parasztok meg
gyakorta „lehántötták” a földpiramisok felső rétegét. Hát per­
sze, hogy elhordták, mert ez termőföld volt, amin ráadásul
évezredeken át semmi sem nőtt. Mellesleg ez a sorsa nemcsak
a piramis-méretű, hanem a sokkal kisebb kínai síroknak is.
Pedig azokban is nevezetes személyek, a maguk idejében történelmi

161
nagyságok nyugodtak. De ez a parasztokat a legkevésbé
sem érdekli, ha ingyen földhözjutásról van szó.
Kellett legyen valami közös az emberi gondolkodásban -
már évezredekkel ezelőtt is. A mai régészet, embertan stb. azt
állítja, hogy a földrészek között nem volt semmilyen kapcso­
lat. Az persze előfordulhatott, hogy egy-egy hajót a vihar el­
sodort a másik kontinensre. Így juthattak el rómaiak vagy
egyiptomiak Latin-Amerikába, kelet-afrikaiak Indiába, kelet-ázsi­
aiak a csendes-óceáni szigetvilágba, kínaiak Észak- vagy
Dél-Amerikába. De ezek elszigetelt esetek voltak és nem vál­
toztattak semmin. Viszont ha nem volt a földrészek között
semmilyen közlekedés, nem volt információcsere sem. Ha
nem volt információcsere, akkor miért terjedtek el bizonyos
dolgok mindenütt? Fel kell tételeznünk, hogy valami módon
létezett mindig is egy homályosan megfogalmazható közös
emberi gondolkodás, amelynek köszönhetően például pirami­
sokat is építettek az emberek.
Az ősi törekvés, hogy az ember szeretne egyre maga­
sabbra jutni - a szó fizikai értelmében is. A hegymászás mint
olyan is ennek köszönhető, de az is, hogy nehezen megköze­
líthető helyekre újból védhető várakat építettek, ahonnan
egész vidékeket lehetett szemmel tartani és így uralni is. Már
a mezopotámiai síkságon élők is építettek „piramisokat”. Az
idézőjel magyarázata: azért ezek nem azok voltak, csak lát­
szólag. A zikkuratok, a Folyamköz (görögül: Mezopotámia)
népeinek csillagvizsgálói és olykor szentélyei lehettek. Az
emberek arra törekedtek, hogy a magaslatok csúcsairól vizs­
gálják a csillagokat, nem véletlen, hogy ezen a szinte tökéle­
tesen sík vidéken akarták felépíteni Babel tornyát is. Vagyis
egy olyan nagy Tornyot, amely eléri a fellegeket, ahonnan
szinte beleshetnek az istenekhez...
Kisebb vagy nagyobb „piramisok”, magasba vivő épít­
mények minden földrészen megtalálhatóak. Ott voltak és rom­
jaik ma is ott vannak Mexikóban, a Yucatán félszigeten, de

162
találunk efféle tornyokat az Andok csúcsain, sőt állítólag még
itt-ott az Amazonas járhatatlan őserdeiben is. Persze nem
Kheopsz-i méretekre kell gondolnunk. Vannak effélék a Hi­
malája közelében és Indiában, Afrika egyes vidékein és még
Óceánia egyes szigetem is. Ha nem is mindig piramishoz ha­
sonlítanak, azért olyanok, mintha valaha óriások járták volna
be a Földet és gigantikus építményeket emeltek - nagyrészük
ma már csak rom, alig felismerhető kőhalmaz, mindazonáltal
az egykori méretek ma is döbbenetesek, lenyűgözőek.
Ha nem Egyiptomra gondolunk, akkor a legismertebbek a
közép-amerikai romok, az aztékok, maják és más népek által
valaha emelt piramisok. És bizony némelyiknek nemcsak az
alakja hasonlít az egyiptomiakhoz, de még a mérete is. A kö­
zép-amerikai építmények sokkal inkább hasznosak és használ­
tak voltak, mint az egyiptomiak. Itt nem a sírbolt-szerep
domborodott ki, hanem a hely kultikus volta és szerepe. És
bizony nem Egyiptomban, hanem Mexikóban látható a leg­
több piramis egymás mellett, vagy legalábbis egy vidéken.
Teotihuacánban van egy „utca”, amelyet piramisok szegé­
lyeznek házak helyett és itt bizony... 38 ilyen kolosszális
építmény áll egymás mellett! Ez még a gizaiaknál is jobban
megdöbbenti a látogatót... Persze csak néhány volt „igazi” a
méretét is tekintve, a többi kisebb és egy-egy templom­
együttes részeit alkotják.
Miről volt itt szó? Nem arról, hogy állítólag egyszer bele­
temetnek egy uralkodót és soha többé senki nem léphet sem
bele, sem kívülről nem tehet vele semmit - mint Egyiptom­
ban. A mexikói piramisok nagyon is élő helyek voltak ahol
kultikus szertartások folytak. Tudjuk, sok vidéken arrafelé
emberáldozatokat is bemutattak a piramisok csúcsán és mel­
lettük, nagy tömegek jelenlétében. Ezek a szertartások sok­
szor igen kegyetlenek és véresek voltak.
Arrafelé nem ritka a száz méter magas piramis - amely
persze méretével még így is elmarad a Kheopsz és társai

163
mögött, de ne feledjük, ezekre lépcsőket építettek és a papok és
mások, olykor nyilván a látogatók is szinte az „égbe vonul­
tak” e lépcsőkön. Itt is arról volt szó, amiről Egyiptomban: az
építészek (és akik nekik parancsoltak), az anyag hihetetlenül
nagy tömegét állították egy-egy eszme szolgálatába. Ez az
eszme meglehetősen metafizikus jellegű volt. A halált és az
abból mégis újjászülető életet szolgálta - legalábbis az egyip­
tomiak komolyan hitték, hogy akit piramisba zártak, ráadásul
bebalzsamozva, az a közeli vagy távoli jövőben újjászülethet.
Mindenki látta már - legalább filmen, fotókon -Chichen
Itza hatalmas templom-piramisát, de még tucatnyi várost so­
rolhatnánk. Vagy többet? Egyes kutatók legalább száz olyan
egykorvolt vagy ma is létező városról tudnak, ahol templo­
mok álltak, és mindegyikben több, vagy éppen „sok”. Az
egész Yucatán-félszigetet szinte ellepték a templomvárosok,
ezek olykor már összeértek. És mindez a fehér, az európai
ember ottani megjelenése előtt épült ki!
Azt ottani nagyobb piramisok térfogata több százezer
köbmétert tesz ki. Ha elkezdünk számolni, nehogy akár csak
egyetlen templom felépítéséhez mennyi munkásnak hány
százezer vagy millió munkaórára volt szüksége, szédítő szá­
mokat kapunk. Akik itt egymásra emelték és beépítették azt a
rengeteg követ, szintén nem ismerték a kereket és feltehetően
a gömböt sem - valamiféle emelőkkel vagy rámpákkal voltak
kénytelenek dolgozni. Mert hát ezek jóval később épültek,
mint az egyiptomi piramisok, azért az itteni népek számára ez
volt a „kőkorszak”. És míg a gizai piramisok a sivatagban
épültek, igen ellenséges klímában, addig a yucatániak éppen­
séggel a szubtrópikus őserdőben. Ahol az építőknek nyilván­
valóan alaposan és fárasztóan meg kellett küzdeniök a dzsun­
gellel is, amely folyton teret akart nyerni és gyorsan benőtt
minden gazdátlanul hagyott helyet.
A majáknak sem voltak fém szerszámaik és nem volta
igavonó állataik sem. Vagyis pontosan ugyanolyan fizikai

164
környezetben kellett dolgozniok, mint az egyiptomiaknak.
Ráadásul a közép-amerikai piramisokra rengeteg díszítő ele­
met tettek fel, építettek be. Volt olyan város, amelyben 40
nagyobb és 200 kisebb piramist emeltek a maja időkben
(Tikal), és számos olyant is építettek, amelyek tetejére szenté­
lyek, templomok települtek. Ezzel éppenséggel ezeket a kulti­
kus épületeket emelték ki mintegy a dzsungelből, fel a legma­
gasabb fák fölé is.
Voltak itt olyan városok, ahol több százezer ember lakha­
tott, és nagyobbak voltak sok mai városnál. Látszott, hogy
errefelé is mindent alárendeltek egy kultusznak. A metafizi­
kus cél Egyiptomban a halál és a belőle történő, remélt újjá­
születés volt. Az egyiptomi ember egész életében a halálra
gondolt, no persze kis túlzással. A közép-amerikai népek job­
bára meg a vallás köré csoportosították egész életüket. Az
építészet mindenféle formája összefüggött az istenekkel és
azok imádatával, a középületek is mind e jegyben készültek.
Ezzel magyarázható az is, hogy oly sok, szinte hihetetlenül
rengeteg templomot és piramist emeltek.
A hatalmas építmények sora dél felé haladva is folytató­
dik, csak az inkáknál és más dél-amerikai népeknél már nem
piramisokban fejeződött ki ugyanaz a szemlélet. A legna­
gyobb romhalmazt vagy elfeledett őserdei lelőhelyeken, vagy
a világ legrégibb városának tartott Tiahuanacuban láthatjuk.
Ezt a várost a „pre-inkák”, vagyis még jóval az ősi inka nép
előtt élt valamilyen csoport, társadalom emelhette. Egyes for­
rások szerint az itteni gigantikus sziklafalak, kapuk, épületek
romjai már több százezer éve hevernek ott!
Mindenesetre a fellelt, kőbe vésett naptár olyan népre
utal, amelyet nem ismerünk és amelynek tudásban és időben
alaposan meg kellett előznie az összes későbbit, amely azon a
vidéken valaha is élt.
Nagy, aránytalanul nagy építményeket találunk Afriká­
ban is. És nemcsak Zimbabwében, hanem másutt is. Valaha

165
azon a földrészen is léteztek nagy és hatalmas, erős királysá­
gok és éltek igen civilizált fekete népek. Sokfelé ott, ahol ma
csak sivatagot vagy őserdőt találunk, a romok, a nyomok el­
árulják, hogy virágzó civilizációk éltek itt és azok is emeltek
hatalmas kőfalakat, városokat, szentélyeket, „égre törő tor­
nyokat”.
A helyzet Ázsiában is hasonló. Ezen a földrészen renge­
teg birodalom semmisült meg már akkor, amikor mi Európá­
ban még csak civilizációnk kezdeteinél tartottunk.
Persze arról is illene szót ejtenünk, hogy mikor épültek a
piramisok? Mármint az Afrikán kívüliek, vagyis nem az
egyiptomiak, de esetleg nem is a kínaiak. A dél-amerikaiak
között is akadnak bizony olyanok, amelyeknél a tudomány
emberei, különösen az úgynevezett „szkeptikusok”, ezek a
megátalkodott kripto-akadémikusok igen csak vakarhatnák a
fejüket. Sok jel mutat arra, hogy a mexikói piramisok is több
ezer évesek. Vagyis akkor épültek, amikor nálunk Európában
még a középkor sem kezdődött el.
De a legérdekesebb a cuilcuilco-i maja piramis romjai. A
turistáknak ritkán mutogatják, mert hiszen van a környéken
számos épen vagy majdnem épen maradt egykori nagy, szép
piramis. És a turista olyan fajta, aki csak akkor fanyalodik a
romokra, ha az illető kultúrából, civilizációból, városból vagy
építmény-fajtából ép, egész nem maradt fenn.
Nos, Cuilcuilco egy szempontból mégis rekorder lehet és
sokkal nagyobb érdeklődésre tarthatna számot, ha a turisták
tudnák, miről van ott szó. Pedig nem is sokáig használták az
építményt a rendeltetésének megfelelően, mert ebben egy
természeti csapás akadályozta meg a majákat.
Ugyanis a közelben kitört egy vulkán és a hegy oldalán
lefelé rohanó láva részben elöntötte a piramist, behatolt belső
helyiségeibe is és ott megszilárdult. A lávából letört darabo­
kat elküldték híres laboratóriumokba és mivel a kutatók nem
tudták, hogy ezek egy épület belsejéből származnak, kiadták

166
írásban is az ítéletet, vagyis a vizsgálatok végeredményét: a
láva 8 ezer évvel korábban szilárdult meg...!
A dőltbetűs mondatért nem szégyenkezem és bocsánatot
sem kérek senkitől - már sokszor bebizonyosodott, hogy a
szakvéleményt a kutatók utólag megváltoztatták, amikor kide­
rült, hogy az egyik eredmény ellentmond egy másiknak. Álta­
lában a tények járnak rosszul, ha dogmákkal ütköznek. (Így
járt rendre minden olyan bizonyíték, amely a darwinizmus
dogmája, vagyis soha sehol be nem bizonyított elmélete ellen
szól.)
Szóval a láva 8 ezer évvel korábban ömlött be abba a
szentélybe. Ami egyben azt is jelenti, természetesen, hogy az
épületnek már korábban állnia kellett. A 8 ezer év bizony na­
gyon érdekes szám. Például azt jelzi, hogy ha figyelembe
vesszük a „felfutás” idejét is - merthogy nyilván nem a kőbal­
tákat lengető, állatbőrökbe öltözött ősemberek álltak neki hir­
telen piramist építeni, szobrokat faragni, épületeket az égtájak
és a csillagok szerint tájolni stb. - akkor az építés idejét leg­
alább 1500-2000 évvel kellett hogy megelőzze a tudás gyűjté­
sének korszaka. Az az időszak, amikor a nép eljutott ős­
állapotából odáig, hogy ilyen gigantikus dolgokra készen volt.
Aminthogy már céloztunk rá, hogy Egyiptomban sem egyik
napról a másikra juthatott oda egy nép, hogy piramist építsen
- nyilván így volt ez a Föld más pontjain is.
Nos, ezt azt jelenti, hogy az a láva Kr.e. 6000 körül öm­
lött be az épületbe - miután az épületet emelő nép már leg­
alább 1500-2000 éve élt azon a helyen és fejlődött odáig,
hogy ilyen bonyolult és nagy szentélyt, piramist volt képes
emelni. Igen ám, de nemrégen még azt állította a tudomány,
hogy a legelső ember is csak 10 ezer évvel korábban bukkant
fel Amerika földjén - az is onnan sok ezer kilométerre messze
északon, a Bering-szoros táján! Most ugyan már több évről
beszélnek, de ez bizony nem változtat az akadémikusok és
szkeptikusok gyakorta hangoztatott álláspontján - miszerint

167
nyolcezer évvel ezelőtt sehol a Földön senki semmit nem épí­
tett még, merthogy mindenütt ősemberek éltek... Hát talán
Cuilcuilco volt az egyetlen kivétel ezen a bolygón?
Mivel nyilvánvalóan nem erről van szó, ez egy újabb
adalék. Amelynek arra kéne ösztönöznie minket, hogy foglal­
kozzunk többet az itt található műtárgyak, épített emlékek
igazi korával. Ez a példa is azt támasztja alá, hogy hátrébb
kéne már menni az időben intézményesen is. Vagyis az aka­
démiák igazán hátrébb tolhatnák már az általuk egy régebbi
korban, kevés tudással megállapított időhatárokat. Beismer­
hetnék végre kolosszális tévedésüket. El kéne ismerni azt is,
hogy az ember mint értelmes lény nem az utóbbi pár ezer év
terméke. Ezzel együtt mindaz, amit az emberek a régi időkben
a Föld különböző pontjain alkottak, azok is mind sokkal-sok­
kal régebben készültek, mintsem azt manapság a begyöpö­
södött agyú kutatók hajlandók el- és beismerni.

168
 6.
További rejtélyek

Ha a piramisok csodájáról beszélünk, okvetlenül meg kell

említenünk még néhány érthetetlen dolgot is.
Az egyik az, hogyan építették őket - belül? Egy nagyon
egyszerű dologra gondolunk, amely aztán egy roppant érdekes
felfedezést és elméletet vont maga után. Arról van szó, hogy
amikor már összeborultak a kövek és belül ki kellett vágni a
járatokat, folyosókat, rámpákat, igazi- és zsákutakat - akkor
odalent az egyiptomiak mivel világítottak?
Mi általában azt hisszük, hogy az ókorban - de még a kö­
zépkorban is - az emberek csak élő lánggal voltak képesek
fényt gerjeszteni. Mécsesek, gyertyák, fáklyák - ezek mind
roppant tűzveszélyes szerkezetek voltak és bizony még a ti­
zenkilencedik század végéig, az elektromosság, vagy a gáz
mint közterületi és lakásokban alkalmazott világító eszköz
bevezetéséig csak rájuk volt szorulva az emberiség.
Ehhez képest az 1930-as években már találtak olyan ele­
met, amely elektromos áramot termelt, illetve raktározott és
az sok évtizeden át ki is volt állítva egy ázsiai múzeumban. A
mindössze pár voltos elem egy sav segítségével termelt ára­
mot Mezopotámiában sok ezer évvel korábban. Nincs okunk
feltételezni, hogy csak az az egyetlen darab lett volna belőle,
nyilván volt sok és használták is, különben miért készítették
volna őket? Ez például megmagyarázza azt, amit addig nem
értettek: hogyan készültek ékszerek futtatott aranyozással,
vagyis az elektrolízis régi ismeretére derült fény.

169
 De ezzel még nem oldottuk meg az egyiptomiak világí­
tástechnikáját. A dolog persze a tudósoknak is feltűnt már
régebben, de ők - mint mindig - most is a hagyományos utat
választották. Mivel körükben mindmáig nagyon elterjedt,
mondhatni élő az a (téves) feltevés, hogy a régi korokban az
emberek nem rendelkezhettek semmilyen olyan tudással
és/vagy eszközzel, amit mi a „modem” jelzővel illetünk -
tehát az eszköztár, amelyben keresgéltek, szintén csak és ki­
zárólag ókori lehetett.
Ezért először persze a mécseseket képzelték el mint vilá­
gító eszközt. Nem nehéz elhinni, hogy a szűk járatokban a
félmeztelen emberek rézvésővel és kalapáccsal törték a szik­
lákat, hogy kialakítsák a piramisok belső folyosóit. Való igaz,
itt nem lehetett sötétben dolgozni, minimális fényre azért
szükség volt. A mécses viszont füstöl, büdös és fogyasztja az
oxigént, amiből egy ilyen járatban amúgy is kevés jut a nagy
fizikai munkát végző ember(ek) tüdejének. Ezért hát második
menetben fáklyára gyanakodtak.
Csak az a baj, hogy egyetlen belső helyiségben, teremben
vagy folyosón sem találtak koromnyomokat! Mondhatná va­
laki, hogy az idők során azok már eltűntek, lekoptak vagy
hogy a munkák végeztével az ókoriak egyszerűen lemosták,
letörölték őket... Nos, az efféle nyomok még ma is kimutat­
hatóak lennének a különféle érzékeny berendezésék segítsé­
gével. Mi több, akik jöttek volna azokat lemosni, azoknak is
szükségük lett volna világításra - akkor meg az új fáklyáik
nyoma maradt volna a falakon és a mennyezeteken! Annál is
inkább, mert - emlékezzünk csak a külső és belső méretekről
közölt adatainkra - a legtöbb folyosó magassága mindössze
100-120 centiméter volt, vagyis azokban egy felnőtt ember
szinte csak négykézláb közlekedhetett. De a több méter magas
termekben sem találták meg az építők, szépítők, mécses- vagy
fáklya nyomait - ott sem, ahol az ókoriak hieroglifák százait
írták-vésték-festették a falakra!

170
 És ez így van mellesleg nemcsak a piramisokban, hanem
minden egyiptomi szentélyben vagy más célú épületben,
amelynek vannak efféle nehezen építhető földalatti, sötét ré­
szei.
A tudósok hát, mint említettem, ókori eszközökben gon­
dolkoztak, ezért kitalálták, hogy az egyiptomiak biztosan tük­
röket használtak. Mivel az üveget erre a célra akkoriban még
nem használták (arrafelé talán nem is ismerték), hát simára
csiszolt fémlapok lehettek - vélték az akadémikusok. Ha ma
végiggondoljuk a dolgot és próbáljuk ezt megismételni -
aminthogy meg is ismételték - akkor hamar rájövünk, hogy ez
szánalmasan rossz magyarázat. Használhatatlan a módszer,
mint bebizonyosodott, mert a fém az nem foncsorozott üveg­
lap, vagyis nem lehet igazi tükör sohasem. Akkoriban ráadá­
sul csak a rezet ismerték. Ha azt nem tudom, milyen simára
csiszolják is, azért nem mutat igazi tükörképet, mindig is ho­
mályos lesz.
Az akadémikusok szerint a tükröket úgy helyezték el,
hogy minden fordulóra, folyosó sarkára jutott egy. A legelső
fentről szórta volna befelé a napsugarakat (tehát a rendszer
eleve csak reggel és este között volt használható, éjszakai
műszakot nem tett lehetővé, pedig lehet, hogy sok munkás
akkor is dolgozhatott volna odalent, hisz ott mindig sötét volt,
tehát mindegy, hogy nappal vagy éjszaka végezték munkáju­
kat. No de kellett a világítás, tehát a tükör-elmélet hívei tettek
is ilyen próbákat. Az első tükör napsugarát rávetítették a má­
sodikra, amely azt lefelé, az egyre homályosabb, sötétülő fo­
lyosókon át továbbította a harmadiknak, ötödiknek, tizedik­
nek... Ami fényt kapott végül is a poros levegőben küszködő
munkás, no, azzal nem sokra ment. Majdnem olyan sötét volt
ott továbbra is, ráadásul a fény a háta mögül érkezett, éppen a
munkaterületet volt kénytelen eltakarni saját testével a kes­
keny járatban, ahol a legjobban kellett volna látnia... Ennél
még egy mécses is több fényt adhatott.

171
 Arról nem is szólva, hogy a Nap és a Föld mozgása kö­
vetkeztében a tükröket elég gyakran - lényegében minimum
3-5 percenként - át kellett volna állítani, korrekciót végrehaj­
tani, hogy továbbra is sugározzák a teljes napfényt. Ami
megint csak nem sikerülhetne, mert lám, még a 21. században
sem tudunk olyan tükröket előállítani, amelyek visszavernék a
rájuk eső fény 100 százalékát. Másképpen pedig aligha jutott
volna oda le, oda be elég fény.
Tehát nem használtak olyan világító eszközt, amely szin­
te a legtisztább szenet - a kormot - bocsátja ki, ami mindenre
„ráül” és onnan nehezen vagy sehogyan sem távolítható el.
De akkor mivel világítottak? Már föntebb céloztam rá, hogy
ha Mezopotámiában ismerték az áramot termelő elemet, akkor
talán az egyiptomi papoknak (a korabeli tudósoknak) is volt
valami ehhez hasonló szerkezetük. No persze, az akadémiku­
sok ezt nem ismerhetik be, mert akkor ismét csak át kellene
írni a tankönyveket és netán beismerni, hogy az egyiptomiak
már civilizációjuk kezdetén kapcsolatban állhattak valamiféle
idegenekkel, netán nagyobb tudású földiekkel, akiktől ezt az
ismeretet, ezt a technikát kapták. Vagyis be kéne ismerni,
hogy az emberi civilizáció a Földön nem mostanában, hanem
jóval korábban kezdődött, hogy van itt egy hosszú lánc,
amelyben az egyiptomiak már messze nem az első láncszem
voltak...
Erről már könyveket írtak, amelyek egy része magyarul
is olvasható. A fáraók korában vegyi alapú áramtermelő egy­
ségek már létezhettek. Mi több, létezniök kellett, és nem csak
azért, mert a későbbi európai kémia és alkémia - a mai ve­
gyészet alapjai - éppen innen származtak. Hanem azért is,
mert számos szentélyben, faliképeken, az ókori egyiptomiak
által készített képeken... elektromos égőket láthatunk! Még­
hozzá nem akkorákat, mint amilyeneket manapság haszná­
lunk. Hanem sokszor embermagas, szemlátomást üvegből
készült hosszúkás tárgyak, amelyek fényt árasztanak!

172
 E több építményben fennmaradt ábrázolások arra enged­
nek következtetni, ahogyan azt független kutatók be is bizo­
nyították, hogy a piramisokban és más építményekben a be
nem világítható, sötét folyosókon és földalatti helyiségekben
ezt a világítást alkalmazták. Elképzelhető persze, hogy a do­
log akkoriban nagy szenzációt jelentett, a papok féltékenyen
őrizték az ezzel kapcsolatos titkokat. Nyilvánvaló, hogy egy
pillanatra sem adták ki kezükből a világítás kezelésének jogát
és senki, még a fáraó sem tudhatta meg a részleteket, vagy ha
nagyon akarta, hát neki megmutatták - gondolván, úgysem éri
fel ésszel, mi is történik itt. Nem mintha az ókori egyiptomi
papok mind elektromérnökök lettek volna - csak annyit tud­
tak, amit valaha a kezdetben maguk fedeztek fel, vagy sokkal
valószínűbb, hogy az „atlantisziak” mutattak rneg nekik. És
attól kezdve tudták, miféle savas áramtermelőket kell előállí­
tani, és azokba milyen rézvezetékeket tenni (gondolom, meg­
lehetősen merev drótok lehettek ezek). Jelenleg már csak az
nem világos, hogyan készítették el a lámpákat, az emberma­
gas „körtéket”, amelyeket máig csodálhatunk a képeiken.
Viszont ne csodálkozzon senki, ha ezeket az ábrákat vagy
nem láthatja a hivatalosok által készített szakkönyvek illuszt­
rációi között - vagy ha véletlenül belekeverednek, akkor va­
lami más magyarázatot írnak alájuk, mik is voltak azok sze­
rintük. Vagy nem magyaráznak semmit. A kutatók a legnya­
katekertebb elméleteket is hajlandók kitalálni csak azért, ne­
hogy el kelljen fogadni: az ókorban is ismerhettek már olyan
találmányokat, amelyekre mi - újra, másodszor, vagy többed­
szer...? - csak a 19. és a 20. században fedeztünk fel.
Akinek e téren kétségei vannak, azt szokta kérdezni: az­
tán találtak-e a régészek villanykörtéket az egyiptomi ásatá­
sok során? Nem találtak, de ez nem jelenti azt, hogy nem is
voltak. Már csak azért is, mert egyfelől a kutatók sok egyebet
sem találtak és a 30. század régészei, ha kiásnak egy 21. századi

173
várost, szintén nem fognak találni mindent abból a sok ezer
tárgyból, amit a mai ember használni szokott.
Másfelől viszont nehéz olyan tárgyra lelni a sírokban
vagy az épületek romjai között, amelyekből nagyon kevés
volt és amit a papság féltett kincsként őrzött. Az „egyiptomi
villanykörte” nem volt mindennapi, közönséges használati
tárgy, ami szerte hevert volna a polgárok házaiban, a parasz­
tok kunyhóiban - de bizony még a fáraó palotájában sem.
Titkos kincstárakban őrizhették a papok az áramtermelő savas
berendezéssel együtt. Ha egy cellában 1-1,5 Voltot tudtak
termelni (anélkül persze, hogy tudták volna, mi az a Volt...),
azzal nyilván nem lehetett világítani. De korlátlan számú
áramtermelő cellát kapcsolhattak egybe és így akár több száz
Voltot is előállíthattak.

A másik rejtélyes ügy a piramis-sugárzáshoz kapcsoló­

dik.
Nem ahhoz a sohasem bizonyított, csak a fantaszták által
felvetett „sugárzáshoz” amely több elméletükben jelentkezik
(és csak ott, a valóságban aligha). Ezek szerint a piramisok
valamiféle adó-vevők, kozmikus szerkezetek, amelyek kisu­
gároznak valamiféle „adást” a földről a világmindenségbe, sőt
az onnan érkező jeleket veszik is... Ezt senkinek sem sikerült
bebizonyítania, mérnie.
Egy másik, európai kutatók által kigondolt elmélet vi­
szont azt állítja, hogy az egyiptomiak ismerték volna már a
radioaktivitást, az elemek és bizonyos kőzetek sugárzását!
Konkrétan a radonról lenne szó (ne keverjük össze a rádium­
mal!). Lehet ez az elmélet része azoknak a fejtegetéseknek is,
amelyek a Nagy Piramist (és talán a többieket is) valamiféle
titkos energetikai egységnek képzelik el.
A radon-elmélet azon a tudományos tényen alapul, hogy
a metamorf üledékes kőzetek, köztük a mészkő is, 2126-os

174
radont tartalmaznak, ami sugárzó elem. Igaz, a vulkánokból
származó, magmából szilárdult kőzetek ebből jóval többet
tartalmaznak, de a piramisok esetében nem erről van szó. A
sziklás alapokra épített Nagy Piramis nagyobb részében
mészkőből, kisebb részében gránitból áll és még néhány más­
fajta követ is beleépítettek.
Megfigyelték a múlt század vége felé, hogy vannak - fő­
leg Kelet-Európában - nemcsak egyes házak, de egész mo­
dern lakótelepek is, ahol a radon-tartalmú sziklákra építet­
tek mészkőből házakat. Ott fellép az úgynevezett ké­
mény-effektus - vagyis a kétféle, radon-tartalmú kőzet sugárzása
összeadódik, a mészkő valósággal „felszívja” a földalatti kő­
zetrétegekből a radont és azt kisugározza a lakókra, a környe­
zetre. Ezért sokfelé már „láthatatlan gyilkosnak” is nevezik
ezt az elemet.
Az alfa-sugárzás tehát egy olyan építményben, mint a pi­
ramis, annakidején igen nagy lehetett. Különösen, amikor
még működtek a mára már elzárt vagy elzáródott szellőzőak­
nák - az ezekben mozgó levegő is növelte a káros hatást. A
radon sugárzás kitölthette a piramis összes belső helyiségét. A
radon radioaktív elemként viselkedik. A radongázból például
egy ólom-izotóp keletkezik (210Pb), amelynek felezési ideje
22,3 év. Az emberi szervezetre roppant károsak lehetnek az
összegyűlő radon-származékok, ha azokat öt percen belül nem
ürítik ki a helyiségből, ahol emberek tartózkodnak.
Nos, azt állítják az elmélet szerzői, hogy az egyiptomiak
tudtak a radonról és hatásáról (akkor is, ha természetesen
másképpen nevezték, vagy akár isteni beavatkozásnak hitték
hatásait). Tudatosan építettek e két kőből, éppen azért, hogy
radonsugárzással fertőtlenítsék a piramisokat! Hogy ne ma­
radjon bennük semmiféle baktérium és az építés során oda
bekerült kis állatokat is elpusztítsák, méghozzá igen rövid idő
alatt.

175
 Az emberre is nagyon káros ez a sugárzás. Még egy ki­
sebb adag radonsugárzás is általános testi legyengüléshez, sőt
rákos daganatok kialakulásához vezethet. A legújabb kutatá­
sok szerint a többi radioaktív sugárzáshoz hasonlóan a radon
is elváltozásokat okozhat az átörökítő mechanizmusban, va­
gyis például károsodnak az ilyen sugárzást elszenvedett em­
ber génjei, utódai sérülten születnek vagy megszűnik nemző­
képessége.
Elmondhatjuk tehát, hogy a radonnal az egyiptomiak (ha
- ismétlem - tudatosan csinálták így...?) egy remek gyilkoló
szerhez jutottak, amely minden különösebb őrzés nélkül is
védelmezte a piramisokat. Az már más kérdés, hogy csak­
ugyan a fáraók odatemetett múmiájára és a melléje rakott kin­
csekre kellett volna vigyázniok - vagy valami másra?

Néhányan már feltették a kérdést: és vajon mi található a

piramisok alatt?
Erről különböző fantasztikus történetek keringtek már a
19. században is. Az idők során érdekes módon ezt a kérdés­
kört azért valahonnan „békén hagyták” a fantaszták, de igazi
nyugalom e téren sem volt. A huszadik században aztán né­
hány műszaki találmány újabb lökést adott a kutatóknak - de
a fantasztikus elméletek szerzőinek is...
Azokról a radarokról van szó, amelyeket egyszer már ki­
próbáltak a japánok a Nagy Piramis belsejében. Ezekkel pró­
báltak átlátni a kőzetekbe. Az eredmény meglehetősen csepp­
folyós volt már akkoriban is (a huszadik század második felé­
ről van szó). Csak annyi látszott bizonyosnak, hogy valahol a
Piramisban még vannak - lenniök kell - olyan üregeknek,
amelyeket addig nem fedeztek fel. Hogy nem fedezték fel,
annak csak egy oka lehet: nem vezet oda folyosó. Vagy ha
vezet is, tehát ilyent valaha régen létrehoztak, azt eltorlaszolták,

176
mesterségesen álcázták, azért nem tudható már évezredek
óta, hogy oda el lehet jutni valamilyen igen keskeny járaton.
Ami persze nem jelentette azt, hogy azoknak az állítóla­
gos helyiségeknek lett volna valami lényeges szerepük. Lehet,
csak a teherelosztásra szolgáltak, vagy éppenséggel részei
lehettek valamilyen ókori álcázó manővernek. A „radarké­
pek” túl határozatlanok voltak, és különben is, ezek alapján a
kutatók sohasem kaptak volna engedélyt arra, hogy nekiállja­
nak szétszedni a piramist...
Viszont a „földalatti radarral” állítólag több szerencséjük
volt. Már másutt is. A múlt század hatvanas éveitől intenzíven
fejlesztett műszerekkel már sikerült elérni egyet és mást -
Egyiptomon kívül is. A guatemalai templomvárosban, az elő­
ző fejezetben már említett, piramisokban oly gazdag Tikalban
vagy Tikaléban egy maja piramis-együttes mellett sikerült a
radarral felfedezni egy nagy alagútrendszert, amiről manapság
már senki sem tudott és így bejáratait sem ismerhették. Ezek
után hozták el az egyiptomi Gizába a berendezést. Egyes -
jobbára persze ellenőrizhetetlen - bejelentések és hírek sze­
rint a legnagyobb titokban vizsgálgatták vele a Nagy Piramis
környékét.
Ez eléggé hihetetlennek tetszik, ismervén az ottani
nyüzsgést és azt, hogy az egyiptomi műemlékvédelmi fel­
ügyelet milyen szoros ellenőrzés alatt tartja azt a környéket.
Arról nem is szólva, hogy Kairó mindig is a hagyományos -
általunk finoman akadémikusnak, kevésbé finoman begyöpö­
södött agyú - tudósok elméleteit és állításait vállalta fel. Va­
gyis hogy a piramisok 4500 éve épültek, egyiptomiak és csak
ők építették őket és nincs itt semmi szenzáció...!
Ilyen körülmények között a független kutatók - mint azt
már egy másik könyvemben megírtam - nemhogy nem szá­
míthatnak a hatóságok jóindulatára, de egyenesen botrányos
módon bánnak (el) velük, olyan is akadt, akit egyszerűen ki­
tiltottak Egyiptomból és nem utazhat be az országba, mert

177
szigorúan tudományos módszerekkel és eszközökkel azt me­
részelte bebizonyítani, hogy a Szfinx nem pár ezer éves, ha­
nem a Vízözön előtt készítették... Ilyen körülmények között
nehezen hihető, hogy valakik nehézkes, nagyméretű műsze­
rekkel sok éven keresztül észrevétlenül ólálkodtak volna a
piramisok között, vagy azokban!
A röviden SIRA-készüléknek nevezett földalatti radar
használói más téren is furcsáknak bizonyultak. Állítólag a
veszélyes, titokban végzett sok éves kutatás eredményét azért
nem hozták nyilvánosságra, mert bebizonyították, hogy amit
találtak, az legalább... 15 ezer éves emberi és civilizációs
múltra utal! Vagyis az akadémikusokkal és szkeptikusokkal
szembenálló, független és merész kutatókról lenne szó?
Vagy... szélhámosokról? Mert bizony az eddigi adatok isme­
retében mindkét változatot egyformán feltételezhetjük.
Dr. James Hurtak volt az egyetlen, aki kész volt beszélni
is a nyilvánosság előtt. Sajnos azt kell mondanunk, hogy so­
kat beszélt és kevés bizonyságot mutatott. Amit pedig muta­
tott, az sem volt eléggé meggyőző és Hurtak úr ellentmondás­
okba is keveredett. Azt, hogy valaminek lennie kell a pirami­
sok - vagy legalábbis a Nagy Piramis és a mellette álló, vi­
gyázó szemeit keletre vető oroszlántestű nőalak, a Szfinx alatt
- már régebben tudták. Egyiptomi kutatók 1934-35-ben talál­
tak a Nagy Piramis mellett-alatt mélybe vezető függőleges
aknákat, de akkor a közeli Nílusból eredő talajvíz miatt alig
tízegynéhány méterre hatolhattak le - a mérősúly azonban
csaknem 90 méterre ereszkedett alá az aknában! (Hogy ezzel
később mi lett, nincs hír.) Másfelől az is tudott volt, hogy a
Szfinx bal első mancsa alatt találtak és fel is tártak egy-két
kisebb helyiséget.
Azt is tudhatták a kutatók, hogy mielőtt az egyiptomiak
elkezdték volna építeni a piramist, lecsiszolták az alapként
szolgáló sziklafelületet, simára. És mielőtt még az első követ
odatették volna a majdani hatalmas gúlából, az alapba belevéstek

178
néhány helyiséget, odavezető folyosót. Később olybá
tűnhetett, mintha az egész nagy piramist csak azért építették
volna minderre rá, hogy elrejtsék azokat a földalatti helyisé­
geket...
Vagy valami mást? Valami többet?
Hurtak és társai állítólag a huszadik század végén titok­
ban (?) lejutottak a Nagy Piramis alá! És ott egy... valóságos
várost találtak. Persze kihalt várost, ahol igen sok, sziklába
vájt szentélyre akadtak. Ismeretlen, nem kifejezetten egyip­
tomi isteneknek szentelt helyiségek voltak ezek. Mivel ott
mindenütt szikla van, hát a szentélyeket is sziklákba vájták.
Ezekhez hasonlókat a Közel-Keleten és Indiában csodálhat­
nak meg manapság a turisták, persze ezek csak kis részben
vannak a föld alatt. Ott állítólag, a „piramis-városban”, csak
ilyeneket láttak.
Volt valami, ami valóban arra utalt, hogy ezt a mestersé­
ges barlangvárost nem a fölötte magasodó Nagy Piramissal
egyidőben, vagy azt kicsit megelőzve hozták létre. Mégpedig
az, hogy vízelvezető csatornák egész rendszerét találták. Ez
arra utal - egyesek szerint eleve azt bizonyítja - hogy a vá­
rosnak csakugyan minimum 12 ezer évvel ezelőtt kellett létre­
jönnie, vagy még korábban. Ugyanis a Szahara-vidék kiszára­
dása csak a jégkorszak és a Vízözön után indult meg. Ha
mondjuk 6-7-8 ezer évvel ezelőtt épül a város - vagy még
inkább csak 4000-4500 évvel ezelőtt - akkor már ilyen beren­
dezésekre, ekkora méretű és nyilván energiaigényes, sok
munkát követelő és költséges elővigyázatosságra nem lett
volna szükség, hiszen a sivatagosodó vidéken pár tíz méterre
a föld alatt - talán még a Nílus közelsége miatt sem - kellett
volna ilyent kiépíteni.
A film, amit Hurtak különböző alkalmakkor levetített,
meglehetősen rossz minőségű, sötét. Azt állította a kutató,
hogy odalent értelemszerűen nincs semmi fény, a magukkal
vitt lámpák fényereje pedig kevésnek bizonyult, ami a filmen

179
is meglátszik. Mondjuk ki őszintén: nagyon szélhámosság­
szaga van a dolognak. Amellett logikai kérdések is felmerül­
nek. Például: hogyan mentek le oda, meddig tartózkodtak ott,
hogyan jöttek vissza - úgy, hogy az árgus szemekkel figyelő
őrség semmit sem vett észre? Azonkívül: miért építettek vol­
na azok a rejtélyes valakik egy várost a föld alá - ha azt fel­
építhették volna a felszínen is? Mi értelme van isteneknek
szentélyeket építeni olyan helyre, aminek a létét is titokban
tartjuk és senkit sem engedünk le oda, mert hiszen ha valóban
ott vannak azok a helyiségek, sőt utcák, patakok, sőt egy tó is
(!) - akkor ott embereknek kellett lakni valamikor. Vagy egy
gigantikus óvóhelyről lenne szó? Hurtak azt sugallta, hogy a
vízözön előtt épült ez is, miként a Nagy Piramis és a Szfinx.
A Piramis afféle tömeges óvóhely lehetett, vagy éppenséggel
genetikai megőrzőhely. Mozdulatlan, szilárd Noé bárkája
módjára oda gyűjtötték be a környékbeli állatok példányait,
vetőmagvakat, élelmiszertartalékot azok, akik tudták, hogy
közeledik a Földhöz egy kisbolygó, amely ekkor és ekkor, itt
és itt fog vele ütközni és több kilométer magas cunamikat
indít majd el az óceánokon, amelyek végigsöpörnek majd a
szárazföldeken is.
Nos, minderre nincs bizonyíték. A film, amit állítólag ott
forgattak, rossz minőségű, tudományos bizonyítéknak teljesen
alkalmatlan - forgathatták azt bárhol a Földön, vagy akár
díszletek között is. Sem az említett kutató, Hurtak doktor,
sem a társai soha nem mutatták meg a lejáratot a fold alá, sem
a Nagy Piramison belül, sem amellett valahol - bárhol.
Ennek ellenére erősen tartja magát az a hit - pletyka,
szóbeszéd, vagy talán ezeknél több? - hogy „valaminek létez­
nie kell” a piramisok alatt. Már csak azért is, mert az efféle
fúrás-faragás a sziklákban nagyon is sajátja volt az egyipto­
miaknak, jellemző volt rájuk. Másrészt tudjuk, hogy a papok
féltékenyen őrizték tudásukat, évezredeken át. Ha tehát Van
valamilyen rejtekhely-együttes a piramisok alatt, akkor az

180
lehet éppenséggel a valamikori papi kaszt tudásának bizonyí­
téka. Netán afféle raktár, hol a köznép - és talán a hatalom
képviselői - elől is eldugták a „varázs-szereket”. A villany-
körtéket, az elemeket például ott tarthatták, a vegyszereiket,
sok különféle nyersanyagot, amelyek bevetésével bármikor,
elkápráztathatták a fáraót és főleg a köznépet.
De minderre egyelőre nincs semmi bizonyítékunk.

181
 7.
Kutatók kálváriája

Bizony köteteket lehetne megtölteni azon tudományos

igényű kutatók eseteivel, akik komolyan vették hivatásukat,
aztán olyasminek a kutatásába fogtak bele, amit az akadémiák
nem néznek jó szemmel. Bizony ők már a korábbi időkben is
megjárták néha. De míg régebben csak annyi veszély fenye­
getett egy amatőrt vagy egy hivatásost, hogy elméletét kine­
vetik és más baja nem esik - a huszadik században, különösen
annak második felében (mintha az idő az akadémiákon hátra­
felé haladna), egyre szigorúbb retorziókkal kellett szembe­
nézniük azoknak, akik nem a hivatalosak által jóváhagyott
vonalon haladtak. Akik letértek róla, akár csak a legkisebb
lépést is tették attól balra vagy jobbra, hamarosan megnézhet­
ték magukat.
De az is megesett, hogy egy-egy kutató nem akart sem­
milyen „eretnekséget” elkövetni - és mégsem járt sikerrel.
Ilyenkor vagy elmélete volt hibás, vagy rosszul fogott a do­
loghoz. A könyv egyik előző fejezetében már említettük a
japán tudósokat és az őket kísérő tévés csapatot, akik egy igen
kicsi, szinte csak modellként szolgáló piramist akartak a tu­
domány által elfogadott módszerekkel felépíteni - és lám,
még annyi sem sikerült nekik. Itt nem az akadémiák égették le
őket, hanem maga a valóság szégyenítette meg a nyakatekert
elméletet. Azt az elméletet, amelyet a hivatalos egyiptológiá­
ban ma elfogadott tanként ismernek és tanítanak, és dogma­
ként kényszerítenek rá az egész világra.

182
 Vagy ott van az Alvarez-ügy, 1967-ből. A Los Angeles-i
egyetem tanára, már korábban nagy hírnevet szerzett magának
kutatásaival. Egy egész csapat specialistával érkezett Kairóba
és csakugyan érdekes elméletet akart bizonyítani. A szüksé­
ges engedélyek elintézése után be is engedték őt és társait a
Nagy Piramis belsejébe, ahol a turisták távollétében végezhet­
ték el méréseiket, kísérleteiket.
Alvarez abból indult ki: a kozmoszból szüntelenül zuhog
a földre számos láthatatlan sugárzás és ezek között vannak
olyanok is, amelyek másodpercnyi idő alatt akadálytalanul
áthatolnak az egész bolygón. De talán a piramis hatalmas,
több mint két millió tonnás kőrengetege valamelyest lefékezi
őket? Ha így van, akkor talán nem egyformán haladnak át
rajta - vagyis kimutathatják az esetleges üregeket, amelyeket
más módon nem láthattak a kutatók (akkoriban még nem volt
„földradar”).
A gyakorlatban az történt, hogy a müon-oknak nevezett
részecskék segítségével szerették volna átvilágítani a piramist
- mint egy embert a röntgen-sugarakkal. A röntgenkészülék­
ben láthatóvá válik az ember csontváza, belső szervei. A
csontok kevésbé engedik át a sugarakat, mint a lágy belső
részek. Nos, Alvarez ötlete is ezen alapult: ahol üreg van a
piramisban, ott majd más „képet” kap, mint ott, ahol végig
csak a kőrengetegen át haladnak a müonok fentről lefelé,
hogy egyetlen szempillantásnyi idő alatt eltűnjenek a gránit­
talapzatban és rohanjanak tovább a Föld középpontja felé,
majd ismét ki a világűrbe.
Az akkoriban még a világ más részein nem is látott szá­
mítógépeket és húsz tonna (!) felszerelést, műszert hordtak a
Nagy Piramisba. Az egész akkoriban is már több mint egymil­
lió dollárt ért. A kísérletekre a piramis számos helyén került
sor, illetve azokat sokfelé ismételték. A szerkezet csakugyan
mérte, hogy egy adott idő alatt hány müon száguld át a pira­
mison. A kísérlet előtt az hitték, hogy ezek száma percenként

183
nem haladja meg a negyvenet vagy negyvenkettőt - és éppen
a dupláját, nyolcvan-nyolcvannégyet mért a szerkezet, amely
egy-egy áthaladó láthatatlan részecskét egy pillanatra látható­
vá is tudott tenni, illetve jelezte áthaladását, mi több, azt szí­
nes képernyőn is mutatta egy-egy fényfelvillanás formájában.
A sajátos piramis-röntgen a kozmikus részecskék segít­
ségével már kezdte kitapogatni, feltérképezni a piramist. Ám
egyelőre csak a sima oldalfalakat, a lapos részeket határozhat­
ták meg, vagyis azt, amit kívülről is bárki láthat a saját sze­
mével - addig tehát a müonok nem adtak fogódzót, nem segí­
tettek semmit. Közben hónapok teltek el és már a következő
év őszét írták, amikor még mindig nem lehetett tudni, hogy a
dolog sikerült-e vagy sem. Lassan kiszivárgott, hogy némi
zavar támadt a rendszerben. Amit a... müonok okoztak. A
földi technika jól működött, de a kozmikus részecskékről ké­
szült felvételeket vizsgálva meglepő eredményre jutottak. A
müonok nem mindig ugyanolyanok! Hanem attól függően,
hogy melyik napszakban fényképezték le őket, különböznek
egymástól! Ez volt az az „eredmény”, amelyre senki sem
számított, ami abszolút meglepetés volt és valljuk be: hideg
zuhanyként érte a kutatókat.
Így a jeleket nem lehetett összehasonlítani és ezért sem­
milyen konkrét következtetést sem vonhattak le belőlük. Nem
derült ki belőle, milyen a piramis szerkezete - pedig ez lett
volna a cél. Két éves gyötrődés után az egyik kutató kényte­
len volt nyilvánosan bevallani: „Ez a dolog tudományos
szempontból megmagyarázhatatlan. Vagy a piramis struktúrá­
ja képez egy tökéletes káoszt, vagy olyan tényezők játszanak
itt szerepet, amelyeket nem ismerünk” (dr. Amr Gohed egyip­
tomi tudós, a kutatások egyik résztvevője, 1969.)
A kutatások egyetlen eredménye tehát az a félhivatalos,
sajtóhoz eljuttatott állítás lett, amelyre aztán nagy örömmel
csapott le Erich von Däniken és mások is. Az értesülés az

184
volt, hogy a bizottság megállapította: a Nagy Piramis egy ide­
ális... atom-óvóhely!
Mondani sem kell talán, hogy ezt az állítást aztán az aka­
démikusok és intézményeik gőzerővel cáfolták-tagadták, ott
ütöttek rajta egyet-többet, ahol csak érték. Pedig az Alvarez-ex­
pedíció végső következtetését úgy is értelmezhetjük, hogy
valamilyen ismeretlen okból a sok kőből rakott piramis
(mindegyik, nem csak a „Nagy”!) elég jól bírja a kemény su­
garakat, sőt azokat talán vissza is veri. De ezzel nem került
magyarázat arra a kérdésre, hogy miért jöttek másféle
müonok reggel, délbe, délután, este és éjszaka. Mondhatná
valaki, hogy ezenközben a Nap körbejárta az építményt (illet­
ve persze a Föld forgott odább) és a részecskék különböző
volta talán éppen arra utal, hogy más és más oldalfalon jutot­
tak be... Ez egyszerű, ráadásul hamis magyarázat lenne.
Ugyanis a müonoknak az a „szokása”, már milliárd évek óta,
hogy egyenletesen terjednek az űrben, semmi közük a Naphoz
és a piramis esetében mindig pontosan felülről, a csúcs felől
rohannak bele, és száguldanak a talapzata felé. Ezek a
müonok mellesleg rajtunk is átszáguldanak, nem vagyunk
kivételek mi sem, a háziak, a közlekedési eszközeink, a nö­
vényzet - semmi sem.
Azoknak a kutatóknak sem örültek az akadémikusok,
akik el sem mentek Kairóba, hanem csak otthon végeztek
egyszerű számításokat. Az egyik lengyel egyetem docense a
hatvanas-hetvenes években például otthon, tervezőasztal mel­
lett kiszámította, hogy ha ma kellene felépítenünk a Nagy
Piramist, vagyis nem fejetlenül, hanem pontos elgondolások
és előzetesen elkészített tervek betartásával egymásra hal­
mozni 2,5 millió darab (!) kőtömböt, amelyek között a legki­
sebb is huszonöt mázsát nyom, de akadnak ott ötven tonnásak
is - akkor furcsa eredményekre jutunk. A hivatalos egyiptoló­
gia, mint ismert, azt állítja, hogy a piramisok a fáraók temet­
kezési helyei, sírboltjai voltak és amikor egy fáraó trónra

185
került, rögtön nekifogott az építésnek, hogy mire meghal, le­
gyen őt hová temetni. Nos, a legtöbb fáraó csak pár évig vagy
tizenvalahány évig uralkodott abban az időben, amikor a pi­
ramisok épültek, ráadásul a Nílus áradásai és a mezőgazdasá­
gi munkák miatt az egyiptomi munkaév mindössze száz napos
volt.
Erre jön a lengyel docens, elkezd számolni és hamarosan
az akadémikusok orra alá dörgöli, hogy ha ma építenénk fel a
piramist, akkor a mi modern (az 1970-es évek technikájáról
van szó, ahol az úgynevezett „szocialista” államokban a ház­
gyári lakások építését vették alapul) eszközeinkkel mire jut­
nánk? Ő arra figyelt elsősorban, amennyi időt a daruk igé­
nyelnek. A lakótelepi építkezéseknél előre elkészített gyári
elemeket kellett beemelni a helyükre. Egy-egy elem beemelé­
séhez 15-18 percre volt szükség, tehát egy daru óránként ma­
ximum 4 elemet tudott a helyére tenni.
A docens igen nagyvonalúan számolt. Úgy gondolta,
hogy ha ma építenénk a piramist, akkor a világ legnagyobb
önjáró daruiból vinnénk oda öt-öt darabot minden oldalra.
Vagyis húsz igen nagy daru dolgozna és máris jöhetnének a
két és fél tonnás kövek. Tehát húsz daru óránként nyolcvan
kőtömböt emelne be és nem nyolc, hanem tíz órás munkanap­
pal számolva - napi nyolcszáz tömb kerülne a helyére. Ám
mivel csaknem két és fél millió tömböt kéne berakni - ünnep­
nap és pihenők nélkül még a legmodernebb darukkal is...
harmincnyolc évig tartana az építés!
Vagyis nem kétséges, hogy az ilyen darukkal rendelkező
építőknek sokkal több idő kellett ahhoz, hogy felépítsék a
Nagy Piramist. Hérodotosz ugyan húsz évet írt, de ő igen
nagyvonalúan bánt a számokkal és az időkkel - hiszen szerin­
te például az építkezés előkészítése, az odavezető utak és
egyéb infrastruktúra megépítéséhez is tíz évre lett volna szük­
ség! Ami még az ókori körülményeket tekintve is teljességgel
abszurdnak tűnik. No persze, ha belegondolunk, hogy az

186
egyiptomi parasztot évente csak száz napig lehetett efféle
közmunkára kötelezni, talán ez sem olyan irreális.
De mindenképpen elgondolkodtató, hogy a lengyel do­
cens otthon számolgatva eljutott oda, ahová a nagy akadémi­
kusok őelőtte bizony nem jutottak el. Csaknem két és fél mil­
lió nehéz kőtömb behelyezése az egyre magasodó piramisba
olyan műszaki nehézségeket okozna ma is, amilyenekről hal­
vány fogalmunk sincsen. Csak egy példa: biztos, hogy a világ
legnagyobb önjáró daruinak „karhosszúsága” képes a széléről
elérni a piramis közepét? Vagy kérdezhetem úgy is: vannak
olyan daruink ma, a huszonegyedik század elején, amelyek
képesek a saját „lábukról” 115 méterre kinyúlni és oda terhet
vinni? (A 230 méteres alapszélesség felével számolok most,
mert hiszen minden darunak csak maximum a piramis közép­
vonaláig kell benyúlnia.)
Arról nem is szólva, hogy a mai munkásoknak nagy gon­
dot okozna az éghajlat, a sok baleset és sok egyéb tényező.
Vagyis marad az alaptételnél: ha a mai technika a Nagy Pira­
mist csak 38 év alatt lenne képes felépíteni, akkor jogosan
tételezzük fel, hogy vagy 1) nem az ókori egyiptomiak építet­
ték őket, vagy 2) sokkal tovább tartott építésük, mint azt ma
állítja a merev egyiptológia. Való igaz, nehéz elképzelni,
hogy az ókori emberek egyetlen nap, egyetlen tízórás munka­
idő alatt helyére tettek volna nyolcszáz kőtömböt! Azt hi­
szem, a felének is nagyon örültek volna az építtetők.
Márpedig ha így van, akkor az építés nem tarthatott har­
mincnyolc évig (nem voltak önjáró daruk...), hanem legalább
kétszer annyi ideig. No már most, ha egy piramis 76 évig
épült, akkor az már semmiképpen sem köthető egyetlen fára­
óhoz, így nincs értelme annak az állításnak sem, hogy az X.
vagy Y. fáraó sírboltja lett volna valaha is.
Nos, a docens elvtárs is megkapta a magáét az egyiptoló­
gusoktól, ebben biztosak lehetünk.

187
 Más könyveimben már leírtam Rudolf Gantenbrink né­
met egyiptológus kutatásait, amelyekért szintén nem kapott
dicséretet. Szó volt már Westről, akit a Szfinx korával kap­
csolatosan végzett kutatásai miatt kitiltottak Egyiptomból - a
tudomány nagyobb dicsőségére. Nem sokkal járt jobban
Robert Bauval belga mérnök, számos sikerkönyv szerzője, aki
rengeteget írt a piramisokról (is) és olykor egy-egy új elmélet­
tel lépett a nagyközönség elé. Amelyekért az akadémiák szin­
tén nem zárták őt a szívükbe. Hiszen nekik eleve gyanús min­
den olyan szakember, aki - miután nem talál utat a szaklapok
szerkesztőségébe, illetve azokat az utakat rejtélyes kezek el­
zárják előlük - a népszerű médiában vagy a könyvkiadásban
keres magának lehetőséget. Így közli a világgal felfedezését,
vagy csak gyanúját, ötletét, elméletét. Az akadémikus tudo­
mány és eme nevezetes intézmények hivataloskodói persze az
ilyen „jöttment” és „áltudós” szerzőkkel szóba sem állnak.
Amivel legnagyobb mértékben - nézetem szerint - éppen a
tudománynak ártanak.
Bauval volt az, aki felfigyelt rá - és közölte is - hogy az
Orion-csillagkép és a gizai piramisok elhelyezkedése között
nemcsak alaktani, hanem mélyebb összefüggések, hasonlósá­
gok is megállapíthatóak. Mintha a Gizában álló három nagy
és három kisebb piramis ennek a távoli csillagképnek egyes
részeit „másolná”, aminek gyökereit meglelte természetesen
az egyiptomi mitológiában is.
Adrian Gilbert szerzőtársával együtt több könyvben fe­
szegették az egyiptológia vitás kérdéseit, leírták az előttük
rosszul járt kutatótársak kálváriáját. Ők voltak azok, akik az
úgynevezett „Piramis-szövegeknek” részben új értelmezést is
adtak. Többek nyomában járva ők is elvégezték a Kheopsz-pi­
ramis két nevezetes — északi és déli — szellőzőjáratának csil­
lagászati elemzését. Szakítottak azzal a hagyománnyal, hogy
ezeket csupán azért építették volna az egyiptomiak az ókor­
ban, hogy a halott király lelke a sírkamrából ezeken át távozhasson...

188
Ezt az ostobaságot máig ismétlik sokan, még ko­
moly kutatók is. Annyira nem tételeznek fel logikus gondol­
kodást az ókori emberekről! Akik nyilván nem tételezték fel,
hogy a király lelke majd csak akkor távozik, amikor az illető
már legalább száz napja halott... Addig hol lett volna a lélek?
Emlékeztetem az olvasót, hogy miután a fáraó meghalt, ki­
lencven napon át nátronban úsztatták előzőleg gondosan „ki­
belezett” testét, és e földi maradványokból lett később a mú­
mia. Ezért említettem föntebb száz napot - a halál és a teme­
tés között legalább ennyi nap telt el. Az egyiptomiak nem
voltak ostobák és nagyon jól tudták, hogy a lélek a testből a
halál pillanatában távozik, nem hónapokkal később...
Tehát a „szellőzőnyílások” nem ezért épültek - arról nem
is szólva, hogy - ismétlem sokadszor - nincs semmi bizonyí­
ték arra, hogy a piramisokat sírboltként használták volna va­
laha is, bárhol is. A dolognak ily módon nincs összefüggése a
piramisban temetett halottal, sem annak virtuális leikével. A
„szellőzők” az építés pillanatában egy-egy égi csillagra vagy
csillagképre néztek és ennek volt rituális jelentősége.
Bauval és társa arra jutottak, hogy például a dél felé néző
„szellőzőnyílás” (egy kb. 20x20 centiméteres négyzet alapú,
de igen hosszú csatornáról van szó, amely végigfut a piramis
egyik felén, a középpontból 44,5 fokos emelkedéssel - az
égboltra. Kár persze, hogy Bauval csak Kr.e. 3000-ig ment
vissza e keresésben és oda jutott, hogy az Orion-csillagkép
három csillaga jöhetett szóba. 3000-ben a déli nyílás egyene­
sen a Delta Orionis-ra, vagyis az Orion csillagkép Delta nevű
csillagára mutatott. Száz évvel később, Kr. előtt 2900-ban a
nyílás ismét a Deltára, de egyben az Epsilon Orionis-ra, va­
gyis a csillagkép Epszilon nevű csillaga felé is nézett. A kö­
vetkező évszázadokban, tehát 2800-ban, 2700-ban, 2600-ban
és 2500-ban bejött a képbe a harmadik csillag, a Zéta Orionis
is, ekkor mind a három felé fordult a szellőzőnyílás. Ám múl­
tak az évszázadok és a Föld, valamint a csillagkép pályája

189
változott, némelyik csillagot a szellőzőnyílás már „szem elől
vesztette”. Kr.e. 2400-ban már csak az Epszilonra és a Zétára
látott rá, 2300-ban pedig már csak a Zétára.
Nos, Bauvalt és társait igazából ki kellett volna
tüntetniök az akadémikusoknak! Mert ebben az egy - igaz,
csak egy - bizonyításukban éppen arra hajlottak, amit az aka­
démikus egyiptológia is tanít régóta: hogy a piramisok 4-4500
évvel ezelőtt épültek. Hiszen a Kr. előtti, fentebb elsorolt év­
századokban (a csillagászati adatsorok és azok mai számító-
gépes lefuttatása is emellett szól) nem volt semmilyen más,
jelentősebb csillag, amely elvonult volna a déli szellőzőnyílás
előtt. Ha mégis elfogadjuk, hogy az egyiptomiak szerint a
király lelke ezen keresztül és errefelé távozott a mitológiájuk­
ban is oly fontosnak tartott Orion csillagkép felé - akkor a
piramisokat bizony nem sokkal korábban, hanem éppen a tu­
domány által jelzett időszakban építették. Ez persze elsősor­
ban a Nagy Piramisra vonatkozik, hiszen Bauval számításai
annak szellőzőnyílására vonatkoznak:
Más a helyzet, ha korábban kezdjük a számításokat,
mondjuk - ne adj’ Isten - 12 ezer vagy 10 ezer évvel Krisztus
előtti korból indulunk! Akkor is odakerülhettek az említett
csillagképek a szellőzőnyílás elé. És mi a helyzet az északi
szellőzőnyílással, az vajon milyen csillagokra nézett?
Persze voltak ilyen számítások is, csak másféle módon.
Az Orion-csillagkép éppenséggel pontosan Kr.e. 10400-ban
állt úgy, ahogyan a három gizai piramis - és akkor éppen a
piramisok fölött helyezkedtek el a csillagkép tagjai! No és
kell-e mondanunk, hogy 10400 az csak körülbelül 50 évvel
volt a Földet ért Nagy Csapás után, amely a közhiedelem sze­
rint elpusztította Atlantiszt?
Vajon véletlen volt-e hát, hogy éppen akkor épült mind­
ez, és az éppen fölötte álló Orion-csillagkép hasonlatosságá­
ra? Véletlen-e, hogy számos ókori írásban, amely Egyiptom­
ról szól, ismétlődik a rejtélyes mondat: „Egyiptomot az ég

190
hasonlatosságára teremtették” - ami szintén a piramisok és az
Orion csillagkép közti, amúgy is szembetűnő hasonlatosságra
utal. Vajon véletlen-e, hogy ugyanazt az Imhotepet tartják az
első piramis (a szakkarai lépcsős) tervezőjének és építőjének,
aki az egyiptomi hagyományok szerint a csillagok járásáról írt
szakkönyveket? Amelyeket évezredeken keresztül
Heliopoliszban, titkos rejtekben őriztek a papok és amiket
minden nemzedékből csak egy-két kiválasztottnak volt joga
tanulmányozni.
E témakörökben ismét felmerül persze egy „idegen be­
avatkozás” lehetősége, ami miatt a hivatalos tudomány erőtel­
jesen prüszköl is az efféle állításokra és mindazokra, akik
kutatásaik során ilyen érvekkel állnak elő. Márpedig nemcsak
Hérodotosznak nyilatkozták az egyiptomi papok Kr.e. 450
környékén, hogy körülbelül kilenc ezer (!) évvel korábban
„Atlantiszból” egy harcias nép bukkant fel, amely rövid idő
alatt gyarmatosította az egész Földközi-tengeri medencét és
Egyiptomot is, az ő kultúrájuk felvirágzása pedig akkoriban
kezdődött. Ily módon tehát a „harcias nép” és a „gyarmatosí­
tás” szavaknak sem a mai, negatív értelmet kell tulajdoníta­
nunk. Az, hogy ez a rejtélyes és semmilyen történelmi szak­
könyvben sehol sem említett nép felbukkant és ilyen teljesít­
ményre volt képes Kr.e. 10 ezer körül - semmiképpen sem fér
a begyöpösödött antropológia, történészi és régészeti koba­
kokba. Való igaz, annak, hogy valaha nagyon régen egyetlen
nép uralta volna a Földközi-tenger környékét, nem találták
nyomait a régészek (vagy ha mégis, hát eltitkolták, elszórták,
kiselejtezték a leleteket, mint arra számos példa van a régé­
szet és az antropológia történetében...) De az ettől még igaz
lehet, hiszen számos tárgy, ami utánuk maradt, nagyon hason­
lított az őket követő más népek tárgyaira - és nem véletlenül.
Így hát azokat időben előrébb sorolták. Ki tudhatja, hány me­
diterrán kis- és nagyváros múzeumaiban láthatunk ma ilyen
tárgyakat, amelyeket a régi görögök vagy rómaiak, az ő

191
gyarmatosításuk korába dátumoztak, holott valójában sokkal,
de sokkal régebbiek?
Nemcsak Bauvall és Gilbert, de mások is - például Mark
Lehner vagy W. R. Fix is voltak olyan bátrak, hogy az ókori
Egyiptom történetét összekössék Atlantisszal. Ők négyen és
még mások - köztük szakavatott, de az átlagnál sokkal meré­
szebb - tudósok azt állították, hogy Atlantisznak sok köze
lehetett az eredeti, a nagyon régi egyiptomi kultúrához. Már
csak azért is, mert az lényegében atlantiszi inspirációra jött
létre. Ez persze időben alaposan hátratolta az egyiptomi kez­
deteket - az említettek szinte mindegyike a 10400-as évet és
környékét emlegeti. És ez nem lehet véletlen. Csillagászati és
egyéb adatok alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a
Nagy Piramis Kr.e. 10400 körül épülhetett, nem előbb, de
nem is később!
Másféle tudományos és kevésbé tudományos érvelések­
nek is tanúi lehettünk, különösen az utóbbi évszázadban.
Egyáltalán, felmerül a gondolat, az egyiptológusok honnan
tudják azt, amit tudnak? Vagy amit tudni vélnek...? Ugyanis
ha alaposan utánanézünk a tényeknek, egy kolosszális kártya­
vár kezd kirajzolódni a szemünk előtt. Egy tudományos
Patyomkin-falva, egy valójában és igazán nem is létező tudás­
ról hullik le a lepel.
És ezt nem mondjuk természetesen, hanem olyanok, akik
életük javát éppen efféle kutatásokkal töltötték. Közös jellem­
zőjük, hogy maguk nem egyiptológusként kezdték, de oda
jutottak évtizedek után. Voltak ezek között csillagászok, ókori
nyelvek tudósai, régészek és mások. Az említettek és a még
nem említettek.
A hivatalos tudomány, az ortodox egyiptológia nem iga­
zán ad magyarázatot saját tudásának eredetére - a kutatók
legtöbbször olybá veszik, hogy amit ők kijelentenek, leírnak,
és amit az előttük járó nagytiszteletű elődök leírtak, az szent­
írás, azt el kell fogadni, mögéje kukucskálni nem illik,

192
megkapargatni itt-ott még kevésbé. Egyszerűen dogmaként kezel­
nek sok mindent.
Honnan tudja például az egyiptológia, melyik piramist ki
építette? A gizai fennsíkon álló három piramisról azt állítják,
hogy a Nagy Piramis névadója, Kheopsz (vagy Khufu) fáraó
építtette, a másodikat Chefren vagy Kefrén. A harmadikat
pedig Menkaura, akit szintén görögösen máig Mükerinosznak
is neveznek. És ezt a három építményt kevesebb mint 100 év
alatt emelték a nevezett fáraók, ezenfelül a középsőként emlí­
tett Kefrén készíttette a Szfinxet is.
Nos, a legtöbb egyiptomi piramisban valóban olvashatók
a belső feliratokon, melyik fáraó mikor emeltette őket - de a
három gizaiban nincs és nem is volt ilyen felirat! Egyetlen
egyet találtak, arról kiderült, hogy egy angol kutató hamisítot­
ta oda. Nyilván azért, mert roppant hiányát érezte egy ilyen
„bizonyítéknak” és mivel nem volt, hát maga festette fel saját
tudása szerint az „építtető” nevét... (Erről is hallgatni szoktak
a szkeptikusok, mint minden olyan esetről, ahol a tudósok
csaltak.) És éppen ez az érdekes: míg minden más piramisban
olvasható az építése idején uralkodó fáraó neve - a három
gizaiban nem találunk ilyen feliratot!
A többi piramis belülről bőven el van látva díszítésekkel,
hieroglifák mesélnek hosszú történeteket, képek elevenítenek
meg korabeli alakokat és eseményeket. Láthatjuk a szóban
forgó fáraó tetteit életében és a képeken azt is, hogyan üdvöz­
lik őt az istenek, miután lelke eltávozik a földről. Versek so­
rakoznak a Halottak Könyvéből és még azt is ábrázolják oly­
kor, hogyan épült fel a nevezett piramis.
De a gizai három legnagyobb piramisban semmi ilyesmit
nem láthatunk!
Pont a három legnagyobb és építészetileg is legkiforrot­
tabb, legtartósabb piramisban nincs egyetlen felirat vagy kép
sem. Nincsenek „dekorációk”, hálaadó feliratok, hiányoznak
az istenek és fáraók nevei. Nos, akkor honnan tudják - honnan

193
veszik - az egyiptológusok, ki és mikor építette ezt a három
piramist, plusz a Szfinxet? Ráadásul a legtöbb piramist nem
is azon dinasztia uralma alatt emelték, amelyik a három nagy
piramis állítólagos építési idején uralkodott.
A dolog kezd tudományos dogmához hasonlítani, hiszen
nagyon is távoli, közvetett, vagy még annak sem nevezhető,
csöppet sem biztos és nem bizonyított módokon más okokból
nevezték ki az egyes piramisok feltételezett építőit - ám ezt
azonnal elfogadtak és attól kezdve evangéliumként emlegetik,
amit senki sem aknázhat alá, nem is vonhat kétségbe.
Akik ráadásul össze tudták hasonlítani az egyiptomi fel­
iratokat a sumér korszak megmaradt felirataival, azok észre­
vettek érdekes összefüggéseket. Például arra a belátásra jutot­
tak, hogy a gizai piramisokat nem 4500 évvel ezelőtt, hanem
6 ezer évvel korábban építették! Vagyis ismét a 10400-as év
körüli dátumhoz jutunk.
A suméreknél ugyanis megmaradtak olyan agyagtáblába
vésett iratok, amelyek arról számolnak be, hogy akkoriban -
Kr.e. 10 ezer körül - mezopotámiai törzsek győzték le az af­
rikaiakat és megszállva földjüket, behatoltak a piramisokba
is! Egyet külön is kiemelnek, minden bizonnyal a Nagy Pira­
mist és azt is olvashatjuk e régi sumér írásokban, hogy a Pi­
ramisban kristályokat és valamiféle hangokat közvetítő be­
rendezéseket is találtak, amiket persze elraboltak, elszórtak.
Aztán tudjuk, hogy van egy sztélé, amely az említett
Khufu fáraó nagy tetteit sorolja fel. Ott a legnagyobb ese­
mény, ami hála neki történt, az egy szentély felépítése volt -
szó sincsen piramisról! Ez az a bizonyíték, amely egyenesen
ellentmond a hivatalos egyiptológia ezen állításának, de az
továbbra is makacsul ismétli, hogy a Nagy Piramist Khufu
emeltette...
Mi több, a sztélén már említik azt is, hogy Khufu egy
szentélyt épített a Szfinx mellé...! Miközben a hivatalos
egyiptológia szerint a Szfinxet Khufu utóda építette, akinek

194
ezek szerint eleve később kellett élnie mint nevezett fáraó élt.
Hát ennyire gyönge lábakon áll az egyiptológia? Az egyik kéz
nem tudja, mit tesz a másik? Az egyik bizonyíték, amelyet
nap mint nap láthatnak és a hozzáértők el is olvashatják jelen­
tését - alapjaiban ellentmond az összes tan- és történelem-
könyvnek? És minderre senki sem vet ügyet?
Más feliratok arra engednek következtetni tartalmuknál
fogva, hogy már jóval Khufu és társai előtt létezett a Nagy
Piramis, és talán a másik kettő is. Találtak egy kis táblát,
amely még a dinasztiák előtti korból származik és évszázad­
okkal megelőzi Khufut és Menkaurét (Kheopszot és
Mükerinoszt) - és már azon is ott látható a Szfinx ábrázolása!
Hasonló a helyzet a legkisebb, a Mükerinosznak tulajdo­
nított piramissal is. Ott egy földalatti folyosón a régészek ta­
láltak egy kőkoporsót MEN-KA-RA felirattal, és innen vették
az egész elméletet arról, hogy 1) ezt a piramist Menkauré épí­
tette, és 2) hogy a piramisok általában sírbolt céljaira készül­
tek. Arról aztán később kevés szó esett, hogy a koporsó felira­
táról bebizonyosodott, jóval későbbi hamisítvány, a benne
lévő csontváz pedig a... korai kereszténység idején került oda
és így semmi köze sem lehetett a pár ezer évvel korábbi pira­
mishoz, de a szóban forgó fáraóhoz sem... Ám az a „tény”,
hogy a harmadik piramis gazdája Menkauré-Mükerinosz volt,
továbbra is komolyan állítja minden szakkönyv, mint kétség­
telen és már bizonyítást sem igénylő tényt!
Mellesleg arra is fény derült, hogy az egész ügy tudatos
hamisítás eredménye. Valaki - no, vajon ki? Vajon egy arab
segédmunkás, vagy egy korai turista? Mi másra gyanak­
szunk... - egy másik egyiptomi sírból kiszedett koporsóba
szerzett egy megint más korból való csontvázat és mindezt
tudatosan helyezte el a harmadik piramis mellett. Éppen azért,
hogy aztán majd ezt állíthassák, amit állítottak. Ahogy már
céloztam rá, a Khufu piramis nevét - és ezzel „építési korát”
az angol Howard Vyse 1835-ös hamisításával kapta. Nevezett

195
angol ezredes, akit számos családi botrány után küldtek
száműzetésbe Egyiptomba és ott unalmában kezdett múmiák­
kal és régészettel foglalkozni - maga festette fel vörös festék­
kel a Nagy Piramis egyik falára a „Khufu” hieroglifákat -
1835-ben? Később persze minderre fény derült, de azóta sem
változtattak ezen a történeten és minden szakkönyvben, de
népszerű kiadványban, újságcikkben és idegenforgalmi pros­
pektusban azt olvashatjuk, hogy „Khufu fáraó” volt a Nagy
Piramis építtetője. Erre a valóságban nincs semmi bizonyíték,
mi több, a másik kettő is csak úgy „lóg” az időben. Sem ural­
kodóhoz, sem időponthoz nem köthetőek.
Ha ehhez hozzávesszük még West és társai könyvünkben
nem részletezett, de más forrásokban magyarul is olvasható -
kísérleteit és vizsgálatait, amelyekkel bebizonyították komoly
tudósok komoly nemzetközi hírnévnek örvendő laboratóriu­
mokban, igen komoly műszerezettséggel és felkészültséggel,
hogy a Szfinx a jégkorszak előtt készült, vagyis annak kora is
legalább 10 ezer év immár - azt mondhatjuk, hogy a hivata­
los, ortodox egyiptológia igen szánalmas helyzetben van.
Nem kétséges, hogy már sokat letett az asztalra, de a beléje
épített dogmák, a bizonyítatlan „tények” és „elfogadott elmé­
letek, amelyek mögött nem állnak bizonyítékok, kétségessé
teszik eddigi valós eredményeit is. Az pedig, hogy számos
bizonyítékot egyszerűen elhallgatnak a világ elől csupáncsak
azért, mert azok nem illenek a már elfogadott elméletekbe -
jogossá teszi gyanakvásunkat eme tudomány és művelői iránt.

Mit mondhatnánk még ezek után?

Egyiptom nagy titkokat őriz, ez nem kétséges. De az is
biztosnak tűnik, hogy egyfelől sok még a felfedezni való e
téren, másfelől az eddigi kutatások gyakorta nem voltak tisz­
ták, becsületesek. És ami sajnos ezzel jár - ki kell mondanunk
- számos kutató sem viselkedett tisztességesen. Azok pedig,

196
akik mégis, sokszor hagyták magukat félrevezetni e tudo­
mányág „nagyjai” által. És sokuk esetében a fenti idézőjel
bizony nem véletlen, hanem megérdemelt. Felér egy negatív
jelzővel.
A huszadik század végén, a huszonegyedik elején a leg­
több hibát azok követik el, akik a gizai fennsíkon a három
legizgalmasabb piramist őrzik, a kutatásokat felügyelik, oly­
kor engedélyezik vagy tiltják. Mint már századunk elején be­
bizonyosodott, ezek között akadnak nyilvánvaló szélhámosok
is, a tudomány vámszedői, akik különféle óhajoknak engedve
az egyiptológiát a saját kényük-kedvük szerint igazgatják. E
kis zsarnokok napjai meg vannak számlálva, mindez azonban
nem menti fel azokat, akik az utolsó másfélszáz évben oly
sokszor és oly nagymértékben hamis utakra, zsákutcákba te­
relték ezt a szép tudományt.

197
 Tartalom

Előszó................................................................................................... 5
1. Méretek és miértek...........................................................................7
2. Mikor? (Az idők titkai)..................................................................19
3. Miért? (A cél titkai)....................................................................... 49
4. Hogyan? (Az építés titkai).............................................................91
5. Nem csak Egyiptomban.............................................................. 160
6. További rejtélyek........................................................................ .169
7. Kutatók kálváriája....................................................................... .182

198
 Nemere István hasonló szellemiségű
dokumentumkönyvei az utóbbi években:

1. Öt világrész mítoszai, 2000.

2. Mohamed élete, 2000.
3. UFO és tudomány, 2000.
4. Egy trónörökös második élete, 2000.
5. Jeti, jeti...! 2002.
6. A második világháború titkai, 2002.
7. A huszadik század titkai, 2003.
8. A Kennedy-gyilkosság rejtélye, 2003.
9. Horogkeresztes hamisítók, 2003.
10. Híres hajók, 2003.
11. Vatikáni krimik, 2004.
12. Történetek a középkorból, 2004.
13. Híres szigetek, 2004.
14. A Bárka nyomában, 2004.
15. Az atombomba titkai (Atomkémek), 2004.
16. Titkos kísérletek a náci birodalomban, 2004.
17. Egyiptom titkai, 2004.
18. Történetek az újkorból, 2004.
19. Kalózok, 2004.
20. A legújabb titkok könyve, 2005.
21. A vádlottak padján, 2005.
22. A fáraók titkai, 2005. augusztus 14.

További információk, bibliográfia,

könyvkereső szolgálat stb. található
a www.nemere.hu honlapon.

199