S zék ely G ábor

A Kominform, 1947-1949

A fordulat évének előkészítésében és mindenekelőtt megvalósulásában jelentős

szerepe volt annak a szervezetnek, amelyet a Kommunista és Munkáspártok Tá­
jékoztató Irodájának, röviden csak Kominformnak neveztek.
Az irodalomban korábban általános volt a felfogás - részben a Kominform
dokumentumaira, de még inkább politikusok nyilatkozataira támaszkodva
hogy a szervezetet a kommunista és munkáspártok tevékenyégének koordináci­
ójára, illetve Moszkvából történő vezérlésére hozták létre, s a „hidegháború szü­
lötte v olt”.1 Sőt, nem ritkán tekintették a Kominformot a korábbi világpárt, a rö­
vidítésében hasonló Komintern, a Kommunista Internacionálé utódának.2
A moszkvai levéltárak ma már hozzáférhető anyagaiból viszont egyértelmű­
en megállapítható, hogy a szervezet mindezeknél korlátozottabb céllal alakult:
a Kominformot mindenekelőtt a kelet-közép-eumpai térségben 1948- 1949-ben végre­
hajtandó fordulat nemzetközi koordinálására hozták létre.
Ezt három ténnyel lehet bizonyítani.
Az első formális, ám egyértelműen bizonyító tény, hogy a Kominform csak­
nem évtizedes, 1956 februárjában lezárult története során mindössze három tel­
jes nemzetközi összejövetelt, úgynevezett tanácskozást tartott, s mindhármat az
1947-től 1949-ig terjedő időszakban. 1947-ben az alakuló ülést Varsó mellett,
Szklarska Por^bában, a másodikat 1948-ban Bukarestben tartották, majd az

1 Az utóbbi álláspontot képviseli G. M. Agyibekov a Kominform történetéről készített első átfo­

gó monográfiájában, amely a kutatás számára legújabban felszabadított - majd részben ismét be­
zárt - dokumentumok feldolgozásával készült. Agyibekov megállapítja, hogy a hidegháború e sza­
kasza a „90-es évek elején ért véget a Szovjetunió és a kelet-európai országok kommunista erőinek
súlyos vereségével”. (Agyibekov, G. M.: Kominform i poszlevojennaja Jevropa 1947-7956. Rosszija
Molodaja, Moszkva, 1994. 3.)
2 E nézet a nyugati irodalomban terjedt el, s volt is alapja. Agyibekov könyvének legteijedelme-
sebb fejezetét szenteli a Komintern és a Kominform közötti időszaknak. Ebben pontosan leírja a tit­
kos szervezetet (a 100-as és a 205-ös számú Tudományos Kutató Intézetet), amelyeket a Komintern
feloszlatása után hozott létre és működtetett a szovjet pártvezetés a kommunista pártok közötti
kapcsolatok fenntartására és a pártok támogatására. A több száz munkatárssal dolgozó „intézetek"
azonban nem a Kominformba, hanem az SZKP - akkor VKP(b) - KB külügyi apparátusába, illetve
a Szovjetunió külügyminisztériumába olvadtak be. (Agyibekov: i. m. 6-22.)

62
utolsót 1949-ben névleg Budapesten, de valójában Galyatetőn, s ez a jugoszlávok
kizárásával ért véget. Többet nem hívták össze a Kominform legfelsőbb fórumát,
és a vasfüggöny délen is leereszkedett.3
A másik tény, amely alátámasztja tézisemet, hogy a Kominformnak csak
olyan pártok voltak a tagjai, amelyeknek szerepe volt a fordulatban: vagy úgy
mint a fordulat végrehajtóinak (ilyen volt a bolgár, a csehszlovák, a jugoszláv, a
lengyel, a magyar és a román párt), vagy olyan pártok voltak, amelyektől befo­
lyásuk miatt e fordulathoz külső támogatást reméltek a térségben (ilyen volt a
francia és az olasz kommunista párt); s tagja volt természetesen a szervezetnek
az egész folyamatot vezénylő SZKP. Nem kevésbé volt jellemző, hogy a térség
mely pártjai nem voltak tagjai a Kominformnak: a hiányzó német és albán párt
közvetlen irányítással vett részt a folyamatban - az előbbi szovjet, az utóbbi ju­
goszláv, majd 1949-től szintén szovjet felügyelettel.
Megjegyzendő, hogy a Kominform megalakításakor eredetileg még öt kom­
munista párt bevonása jött szóba a régión kívülről: a francia és az olasz mellett
a belga, a finn és a görög párté, az utóbbi azonban csak egy pillanatra.4 Az előb­
biek valamennyien komoly parlamenti súllyal rendelkeztek, és képviselőik tag­
jai voltak a kormányoknak. A belga és a finn pártról azonban hamar lemondtak,
„célszerűtlennek” ítélve bevonásukat Sztálin intenciójának megfelelően,5 ponto­
sabban: érzékelve sajátos helyzetüket. Mire a Kominformot megalakították, a
helyzet jelentősen megváltozott: az olasz kommunistákat és szocialistákat ki­
buktatták a kormányból, a francia kommunista minisztereket viszont éppen a
szocialisták közreműködésével szorították ki - mindkét országban még 1947
májusában. Ugyanebben az évben kiszorították a belgákat is, majd egy évre rá a
finneknek is búcsúzniuk kellett miniszteri tárcáiktól. Ezzel Nyugat-Európában
egyértelművé - ha egyelőre nem is megkérdőjelezhetetlenné - váltak a tömbök
határai, egyben a Nyugat lépéselőnybe is került.
A harmadik tény egy sokat emlegetett tervről szóló elképzeléssel függ össze.
A most napvilágra került források ismeretében egyértelműen bizonyítható, hogy

3 Sőt amikor megkezdték a következő tanácskozás előkészítését, Sztálin röviden közölte: „Nem
szükséges.” (Agyibekov: i. m. 219.) - Azt azonban valószínűtlennek tartom, hogy Sztálin döntését
az váltotta volna ki, hogy a Kominform tervezett főtitkári tisztségét Palimiro Togliatti nem fogadta
el. (Uo.)
4 Míg a belga párt mellőzését különféleképpen lehet magyarázni, a görög pártnál egyértelmű
volt az ok: bevonása közvetlen konfrontációval fenyegetett a polgárháború, illetve a párt illegalitás­
ba szorítása miatt. Sztálin azon érvelése, hogy a térségen kívülről csak erős parlamenti befolyást él­
vező és legális helyzetben levő pártok bevonása jöhet szóba, már jelezte: Moszkva a Kominformban
csak olyan pártokat akar látni, amelyek csökkenthetik a reá nehezedő súlyt, nem pedig növelik azt.
5 Grant Agyibekov írja: többen felvetették, hogy regionális tanácskozásokat kellene tartani, il­
letve létrehozni egy nemzetközi kommunista szervezetet; így Rákosi Mátyás a Duna menti orszá­
gokét 1947. szeptember végén, mások ázsiai, észak-európai szervezetekre gondoltak. Az egyik utol­
só ilyen próbálkozás 1948 májusában az arab országokban működő szervezetek összefogását java­
solta. Sztálin azonban mindezeket elvetette. (Agyibekov: i. m. 81.; Uő.: Kak gotovilosz pervoje
szovescsanyije Kominforma. In: Szovescsanyija Kominforma. 794Z, 7945., 7949. 3. Lásd a 11. jegyze­
tet.)

63
az Ázsiai Kominform létrehozásáról elterjedt korabeli6 hírek nélkülöztek minden
alapot. Sőt, a Japán Kommunista Párt a Tájékoztató Iroda megalakulását követő-
en kiadott közleménnyel kapcsolatban aggodalmának adott hangot, de a kínaiak
is finom an jelezték, hogy ők tartanak igényt a térség kommunista mozgalmainak
koordinálására, ami ellen tulajdonképpen Moszkvának sem volt kifogása.7
A Kominform története a legutóbbi időkig a titkok birodalmának számított.8
Az alapforrások eredetileg is már a „legszigorúbban titkos” (szoversenno
szekretno) minősítést kapták, s a kutatás feltételei a történészek számára - elte­
kintve néhány kedvezményezett kutatótól - mind a mai napig nem változtak.
Természetesen a legszigorúbban titkosan kezelték a „plenárisának feltüntetett,
de valójában szintén titkos ülések jegyzőkönyveit is.9 A hatalmas példányszám­
ban és minden világnyelven, illetve a tagországokban közreadott változatokat
alaposan kozmetikázták,10 mégpedig Moszkvában - amint azt a most, 1998 ta­
vaszán végül is megjelent, a Kominform történetét teljesebbé tevő tanulmányok,
illetve a tanácskozások dokumentumait és az azokkal kapcsolatos legfontosabb
iratokat közreadó vaskos kötet szerzői megállapították.11

6 E híreket Agyibekov [Kominform i poszlevojennaja Jevropa... 80.) a Reuter egyik híranyagára

vezeti vissza, amely azután megjelent az ázsiai újságokban.
7 Uo. 80-81.
s Természetesen már korábban is megjelentek színvonalas áttekintések a Kominformról
(Lípkovics Károly: A Tájékoztató Iroda létrehozása. Múltunk, 1989. 3-4. 3-57., Uő.: A szovjet- ju­
goszláv viszony és a Tájékoztató Iroda. Múltunk, 1990. 1. 5-32.). Az új források alapján levont kö­
vetkeztetéseket azonban először Leonyid Gibianszkij: Az 1948-as szovjet-jugoszláv konfliktus és a
Kominform (Múltunk, 1994. 4. 111-144.) című tanulmányában olvashattuk magyar nyelven.
A Kominform egész történetét áttekintő dokumentumkötet összeállítását tervezte a Párttörténeti
Intézet Nemzetközi Osztálya 1987-ben, éppen a Moszkvában már részben hozzáférhető iratanyag
alapján. Az események azonban gyorsan időszerűtlenné tették a tartalmilag már összeállt kiad­
ványt, amely elsősorban a Komintern-dokumentumkötetek, illetve az egyetlen, nemzetközi mun­
kásmozgalom-történettel foglalkozó évkönyv [A nemzetközi munkásmozgalom történetéből. Évkönyv.
Megjelenik 1974-től) hagyományait követve a szocialista és a kommunista mozgalom dokumentu­
mainak a közreadását tervezte. (A Kominform-kötet tervezetét Széchy András és Székely Gábor ké­
szítette el.)
9 A teljes titoktartásra jellemző, hogy a Kominform első ülésére utazó magyar küldöttséget (Far­
kas Mihály és Révai József, valamint munkatársaik) szovjet katonai repülőgép vitte Varsóba min­
denfajta kísérő dokumentum - többek között az akkor kötelező vízum - nélkül.
10 Legrészletesebb anyagot az első tanácskozásról közöltek (A tartós békéért, a népi demokráciá­
ért. Kilenc kommunista párt lengyelországi értekezletének beszámolója. Szikra, Budapest 1947. 213.).
Az 1948-as tanácskozásról több kisebb füzetet adtak ki, így A Jugoszláv Kommunista Párt hibás poli­
tikájáról (Szikra, Budapest, 1948. 48.) címűt, amelyben az MDP KV határozata, egy Rákosi-beszéd,
valam int egy Szabad Nép-ókV. szólt a témáról. Az 1949-es tanácskozás anyagai is több kiadványban
jelentek meg - leginkább csak maga a határozat (így Ajobboldali szociáldemokrácia az imperializmus
támasza cikkgyűjtemény első dokumentumaként, Szikra, Budapest, 1950.), majd 1950-ben egy fü­
zetben a Kominform összes határozata, zárva az utolsóval, amelynek címe: A Jugoszláv Kommunis­
ta Párt gyilkosok és kémek hatalmában. (Szikra, Budapest, 1950.)
11 Szovescsanyija Kominforma 1947, 1948, 1949. Dokumenti i matyeriali. POSZPEN, Moszkva,
1998. A kötet bevezetőjében A. O. Csubarjan, a historiográfiai tanulmányban L. J. Gibianszkij hív­
ta fel a figyelmet a torzításokra, illetve G. M. Agyibekov elemezte tanulmányban magukat az ere­
deti iratokat. (VII-XLVI.)

64
 A Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodáját 1947-ben hozták létre,
olyan külpolitikai fordulat idején, amely a hidegháborúba vezetett. A fordulat lé­
nyege az volt, hogy a világháborúban szövetséges két nagyhatalom, az Amerikai
Egyesült Államok és a Szovjetunió szembefordult egymással. E folyamat fontos
részeként felmérték azokat az erőket és eszközöket, amelyekre az egyes nagyha­
talmak számíthattak a konfrontáció során. E folyamat egyik alkotóeleme volt a
Kominform létrehozása: a Szovjetunió biztosítani akarta a háború és a háborút
követő egyezkedések eredményeképpen befolyási övezetének elismert közép- és
kelet-európai térségeket, emellett megkísérelte az erőket bővíteni az e térségen
kívül eső kommunista pártok lehetőségeivel, legalábbis kezdetben. Az atombom­
ba birtoklása és az Egyesült Államok gazdasági ereje folytán, majd a baloldal
nyugat-európai kiszorításával az Egyesült Államok javára billentek a katonai és
a politikai erőviszonyok a kontinensen. Sztálin azt remélte, hogy ezt ellensú­
lyozhatja a hatalmas, az Oderától a Sárga-tengerig terjedő, regionálisan tagolt te­
rületekkel, illetve a politikai nyomás fokozásával. Az atombombaprogram gyor­
sítása mellett ezért sem módosította azt az álláspontját, amely még a világhábo­
rú alatt formálódott ki benne. Sztálin akkor, 1943-ban, amikor főleg a nyugati
szövetségesek bizalmának erősítésére döntött a Kommunista Internacionálé
feloszlatásáról,12 már feleslegesnek tartotta azt a támogatást, amelyben a balol­
dal és a nemzetközi kommunista mozgalom a Szovjetuniót részesítette - ha ép­
pen az ő politikája miatt egyre csekélyebb mértékben is. Természetesen ezzel
egy időben beszüntette azt a segítséget is, amelyet a szovjet állam anyagi lehető­
ségei szerint, a nemzetközi antifasiszta és antimilitarista szervezeteknek, illetve
mozgalmaknak nyújtott.13 Dimitrov szerint Sztálin ezt azzal indokolta: „A ta­
pasztalat megmutatta, nem tartható fenn a világ valamennyi országát átfogó
nemzetközi irányítóközpont. Ez kiderült Marxnál, Leninnél és most. Lehetséges,
hogy át kell térni a regionális egyesülésekre, mint pl. Dél-Amerika, Egyesült Ál­
lamok és Kanada, bizonyos európai országok és mások, de ezzel sem szabad
sietni.”14
Számos újonnan feltárt dokumentum számol be a különféle célú és szintű
összefogási kísérletekről, illetve Moszkva elutasító reakciójáról,15 ami legalábbis
12 Egyetértve Anna di Biaggio véleményével, hogy nem ez volt az egyedüli ok, kétlem, hogy
Sztálin olyan egymás melletti szervezetekben gondolkodott volna, amelyek „azoknak a kommunis­
ta pártoknak a központjaiként jönnének létre, amelyek egyes régiókat meghódítottak, m int példá­
ul »egyes európai országok« pártjainak központja". (Szovescsanyija Kominforma 1947, 1948., 1949.
22.) Itt Sztálin célja éppen az volt, hogy elkerüljön egy nemzetközi fórumot, amelynek az ÖKP(b)
csak egyik tagja lehetett volna, mint volt a Kominternben. Ez mindig bonyolulttá tette érdekeinek
az érvényesítését. Jelzi ezen koncepciót, hogy a Komintern megszűnése után annak apparátusát át­
tették az ÖKP(b)-be, létrehozva a Dimitrov vezette Nemzetközi Politika Osztályt (Otgyel Vnyesnyej
Polityiki - OVP pri CK VKP[b]).
13 E szervezetek támogatásáról lásd Székely Gábor: Béke és háború. A nemzetközi békemozgalom
története 1815-1998. Napvilág Kiadó, Budapest, 1998.
14 Szovescsanyija Kominforma 1947, 1948., 1949. 3.
15 Még a jugoszláv kommunistákat a különféle előzetes tárgyalásokon képviselő Dedijer számol
be arról hatalmas Tito-életrajzában, miként állta útját Sztálin a teljes nemzetközi kommunista moz­
galmat átfogó, azonban tevékenységét - a Kominternnel ellentétben - csak információk cseréjére
korlátozó szervezet létrehozásának is, áthárítva a döntés felelősségét Dimitrovra és Titóra.

65
a témánkkal kapcsolatban két tényt nyilvánvaló tesz. Az egyik és elméletileg fon­
tosabb, hogy Sztálin teljes mértékben lemondott a baloldal akkor már évszázados
céljáról, a proletár internacionalizmusról, illetve az ezen alapuló szélesebb össze­
fogásról, s helyébe a szovjet állam általa vélt érdekeit helyezte. (Ez a folyamat ná­
la m ár az 1920-as évektől kimutatható volt, különösen a „szocializmus egy or­
szágban” koncepcióról, illetve a permanens forradalomról, valamint a munkás­
ellenzékkel folytatott vitában.) Ezen érdekek közül előtérbe helyezte - talán a kí­
nai forradalom támogatása mellett a legfontosabbnak tekintette - a „népi de­
mokratikus országokban” számára kialkudott befolyás megtartását, illetve az
amerikaiak és a nyugat-európaiak, mindenekelőtt a britek és a franciák ezzel el­
lentétes elképzeléseinek a meghiúsítását.16 A másik, hogy Sztálin minden olyan
összefogást egyértelműen ellenzett, amely a direkt moszkvai vezetést gyengít­
hette volna a térségben.17
Mindezen tényezőket és eseményeket, illetve a ma már rendelkezésünkre ál­
ló forrásokat áttekintve nagy biztonsággal megállapíthatjuk, hogy a Kommunis­
ta és Munkáspártok Tájékoztató Irodája valóban azért jött létre, hogy teljesüljön,
amit a Kominform első tanácskozásának megnyitóbeszédében 19A7. szeptember
22-én a vendéglátó Lengyel Munkáspárt főtitkára, Wladisíaw Gomulka a követ­
kezőképpen foglalt össze: „Reméljük, hogy tanácskozásunk alkalmával világos­
sá válik, miképpen tudunk egymásnak segíteni, mi lesz kölcsönös kapcsolataink
és ideológiai együttműködésünk legmegfelelőbb formája ebben a korszak-

16 Ez kiderült a Marshall-terv körüli vitákból. A Szovjetunió mégjúlius 4 - 6-án is javasolta a „né­

pi demokráciáknak", hogy vegyenek részt a párizsi tanácskozáson, s csak 7-én éjjel küldték szét az
ennek ellenkezőjét „tanácsoló” táviratokat Belgrádba, Budapestre, Bukarestbe, Prágába, Szófiába
és Tiranába. Nagy a valószínűsége, hogy akkorra megtudták: a Marshall-terv milliárdjaiból min­
denképpen kizárják a Szovjetuniót, csak a kelet-közép-európai államok kapnak belőle, ha megfelel­
nek a követelményeknek, vagyis gazdaságuk rááll a nyugat-európai orientációra - amint azt az
amerikai külügyi iratok bizonyítják. A Marshall-tervről Parrish D. Scott Moszkvában tartott előadá­
sát, illetve M. M. Narinszkij tanulmányát (SZSZSZR i plan Marsalla. Novaja i Novejsaja Isztorija,
1993. 3. 11.) idézi Agyibekov, feltételezve, hogy a szovjet vezetők júniusban még nem tudtak a
Moszkvát kizáró nyugati döntésről. Agyibekov ugyanakkor ellenvéleményének ad hangot
Narinszkijjal szemben, aki úgy vélte, hogy a Marshall-terv eleve tartalmazott olyan momentumo­
kat, amelyek egyaránt problematikusak voltak az egész térség számára. Agyibekov állítja - s véle­
ményét osztom -, hogy ez volt az utolsó komoly kísérlet a kelet-közép-európai államok leválasztá­
sára. Azzal is egyetértek Agyibekowal, hogy ezek a remények megalapozatlanok voltak: a Szovjet­
unió semmiképpen sem engedte volna befolyási övezetének csonkítását, annak védelmére kész volt
akár egy újabb világháború kockázatát is vállalni. [Szovescsanyija Kominforma 1947., 1948., 1949. 7.)
17 A közhiedelemmel ellentétben a Varsói Szerződés létrehozása a központi vezérléssel szemben
már az enyhülést jelentette. A direkt szovjet irányítás fenntartása, illetve tovább keményedése ered­
ményezte, hogy az 1949-ben alakított NATO-ra válaszul nem jött létre hasonló katonai szervezet ke­
leten. Ez ugyanis legalább némi beleszólást jelentett volna a tagállamoknak a legféltettebben kezelt
katonai kérdésekbe, s mindenképpen bonyolultabb politikai koordinációt kívánt volna meg. Erre
csak 1955-ben, az „olvadás” idején került sor, a Varsói Szerződés létrehozásával. A 1956-os magyar-
országi, majd még inkább az 1968-as csehszlovák beavatkozás körüli bonyodalmak igazolták a köz­
ponti vezérlés híveit - Afganisztánban már éppúgy nem vették igénybe a „tábor” segítségét, aho­
gyan az amerikaiak sem bújtak az ENSZ mögé Vietnamban - igaz, az okok különbözőek voltak.

66
ban.”18 A tanácskozásokon mindez valóban kiderült, a megfelelés egyedüli krité­
riuma azonban nem a tanácskozásokon sokat hangoztatott „forradalmi és anti-
imperialista erők” helyzetének segítő elemzése vagy a „világkapitalizmus” ellen-
súlyozása volt, hanem a Sztálin diktálta, illetve az általa elfogadott célok. A
Kominform esetében Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelor­
szág, Magyarország biztosítása az amerikai befolyással szemben, egyben az ez­
zel együtt járó konfrontáció felelősségének a megosztása. Moszkva az irányítást
nem, de a felelősséget meg akarta osztani a régió országaival - ennek volt meg­
felelő szervezete a Kominform.
A nagyobb ívű nemzetközi áttekintés szempontjából nyilvánvalóan részlet-
kérdéseket tartalmaznak azok a dokumentumok, amelyek a tanácskozás előké­
szítésekor keletkeztek - valamennyi Moszkvában (és talán Varsóban) és vala­
mennyi szigorúan titkos jelzéssel, még a részt vevő kommunista pártok vezető­
itől is elzárva.19 Közülük kettőt röviden mégis ismertetek.
Az egyik a KB Külpolitikai Osztályán készült. Az osztály munkatársai, akik
minden más osztálytól szigorúan elkülönítve tevékenykedtek, betekinthettek a
Komintern korábbi anyagaiba is, s nyilván használták is azokat. Erre utal, hogy
készítettek „a korábban kidolgozott séma szerint információs tájékoztatókat a
különböző országok politikai és gazdasági helyzetéről, rövid életrajzokat a poli­
tika, a gazdaság és a nyilvánosság vezető személyiségeiről, valamint az egyes
kommunista pártok tevékenységéről”. Ez a munkacsoport készítette el Zsdanov
kérésére azt az anyagot, amely Az ÖKP(b) nemzetközi kapcsolatai címet kapta.
A Komintern hatását mutatja az is, hogy a dokumentum fő gondolata „nemzet­
közi kommunista struktúra” létrehozása volt. Pontosabban: ehhez tartalmazott
érveket a Malenkov és Zsdanov jelentésének összeállításán dolgozó csoportnak.
Az alig nyolcoldalas anyag végén - a harmincas évek második felére különösen
jellemző bonyodalmas „apparatcsik” stílusban - megjelölték az összefogás célját
is: „Teljesen reális feladat annak a nemzetközi koordinációs központnak vagy
legalábbis információs nyomtatott fórumnak a létrehozása, amely képes lesz po­
zitív szerepet játszani a kommunista pártok és más demokratikus szervezetek
békéért és demokráciáért folytatott harca általános irányvonalának és taktikájá­
nak a kidolgozásában.” 20 A tervezet tehát nagyobb hatáskörrel rendelkező köz­
pontot körvonalazott, mint az eredetileg csak az információs jelleget javasoló
kezdeményezés. Végül is ez a koordináció megvalósult - ha nem is ment minden
zökkenőmentesen. A Komintern értelmében vett irányítóközpontról azonban

18 Szovescsanyija Kominforma 1947., 1948., 1919. 53.

19 Tito, amikor értesült ilyen előzetes anyagok elkészültéről, levélben kérte meg őket Sztálintól,
de Sztálin nem adta ki az elemzéseket, azt állítva, hogy azok csak ,,ÖKP(b) KB tevékenységéről szó­
ló információs jelentés” anyagai. Sztálin utal arra, hogy ebben megállapodtak a „lengyel elvtársak-
kal”. (Szovescsanyija Kominforma 1947., 1948., 1949. 17.)
20 Szovescsanyija Kominforma 1947, 1948., 1949. 12. Azt hiszem, hogy az idézetet közlő
Agyibekov némileg félreérti a dokumentumot, amikor hozzáteszi: „Világosabban kimondani nem
is lehetne” (Jasznyeje ne szkazses), jelezve Sztálinnak és környezetének irányító ambícióit. A java­
solt központ ugyanis a régi struktúra lett volna, ami az „általános irányvonal" mellett még megen­
gedte volna a konkrét alkalmazásbeli eltéréseket.

67
 nem volt és nem is lehetett szó, ami, még egyszer hangsúlyozom, nem a tervbe
vett szervezet nagyobb demokratizmusát jelentette, hanem ellenkezőleg, a sztá­
lini vezetés közvetlen irányításának a fenntartását.
A másik, lényegesen terjedelmesebb, 65 oldalas dokumentum címe: A Szov­
jetunió nemzetközi helyzete, és Zsdanov előadásának alapanyagául készült. Ebben
a már szokásos, a Szovjetuniót dicsőítő frázisok mellett21 további negatív hatású
rész volt, amely a nemzetközi kommunista mozgalom „különleges hibáiról”
szólt. így mindenekelőtt e hibák sorolásának 4. pontja: „Igen elterjedt a kommu­
nista pártok körében az a feltételezés, amely szerint »minden országban sajátos
út vezet a szocializmushoz«. A francia kommunista pártban felhívások születtek
arról, hogy »meg kell találni a saját, az orosztól eltérő utat a szocializmushoz«,
és ezért nem propagálták »kellő mértékben a szocializmus építésének sikereit a
Szovjetunióban«.”22 Ez utóbbi »hiba« felrovása, vagyis az, hogy az adott történel­
mi környezet és helyzet konkrét elemzését egyenesen károsnak ítélték, mutatja
azt a hatalmas különbséget, amely a negyedszázaddal korábbi nemzetközi hely­
zetben a Kominternben kialakított és az 1947-es moszkvai álláspont között volt.
Korábban, a Kominternben, a szocializmushoz vezető utak gazdagságát a moz­
galom erősödésének esélyeként értékelték és sürgették, így Lenin a Komintern
IV. kongresszusán túlságosan is orosznak ítélte a dokumentumokat; valamint
(szintén az ő korábbi gondolatmenete szerint) sürgették ezt annak tudatában is,
hogy a fiatal tanácsállam, Szovjet-Oroszország, egy európai szocialista forrada­
lom után éppolyan elmaradott országnak fog számítani a szocialista Európában,
m int a cári Oroszország volt a kapitalista környezetben.23
A történelem azonban másként alakult. Mindenesetre e kritikai rész újabb
adalékkal szolgál arra, miért volt szükség, illetve miért tartották szükségesnek
Moszkvában a Kominform létrehozását. A cseheket és a lengyeleket szintén a
„szovjet példa” lebecsülésében, illetve egy „saját út” lehetőségének hangoztatá­
sában tartották vétkesnek, nemkülönben a „reakciónak tett elvtelen engedmé­
nyekben”. A lengyeleket külön abban is, hogy a hadseregbe tanácsadónak kül­
dött szovjet tisztek eltávolítását nem akadályozták meg, s nem segítették eléggé
a szovjet kiadványok és filmek terjesztését. A cseheket külön elmarasztalták a
Marshall-terv lelkes üdvözlése miatt is. A magyarokat - itt is természetesen a
pártvezetésről volt szó - pedig azért, mert nem igyekeztek a jóvátétel fizetésével,
illetve a szovjet kereskedelmi kölcsönök visszafizetésével. Mindezt „szűk nemze­
ti pozíciók” védelmének vétkeként rótták fel a megjelent pártvezetőknek, akik
csekély magyarázkodás után önkritikát gyakoroltak. Megjegyzendő, hogy a ju ­
goszláv út különbözősége sem volt titok Moszkva előtt. Sztálin tudott az 1946
szeptemberében megtartott JKP PB-ülésről, ahol a jugoszláv-szovjet vegyes vál­

21 E frázisok már a sztálinizmus kezdetekor elriasztották a baloldal háborúellenes és antifasisz­

ta céljaival egyetértőket, többek között 1932-ben az addig rokonszenvező Albert Einsteint. Az
Einstein és Henri Barbusse közötti levélváltást ismerteti Székely Gábor: Béke és háború. 136-137.
22 Szovescsanyija Kominforma 1947., 1948., 1949. 13.
23 Székely Gábor: Csetviortij Kongress? Kominterna. Izdatyelsztvo Polityicseszkoj Lityeraturi,
Moszkva, 1980. 287-288.

68
lalatok tervével kapcsolatban a jugoszlávok kifejtették: attól tartanak, hogy az
hasonlatos lesz a korábbi, Jugoszláviát kirabló kapitalista konstrukcióhoz. Vála­
szul Sztálin utasította a szovjet delegációt, hogy ne vegyes vállalatokkal, hanem
kölcsönökkel, technikai dokumentációkkal, szakemberekkel és üzemek építésé­
vel vegyenek részt az ötéves terv segítésében; az erről szóló szerződést nem sok­
kal a Kominform ülése előtt, 1947 júliusában alá is írták. Nem kényszerültek a
jugoszlávok önkritikára önálló külpolitikai törekvéseik (Trieszt, Albánia), illetve
a macedón nemzetiségi kérdés kezelése miatt sem, csak némi fejcsóválásban ré­
szesültek annak a sajtócikknek a hangneméért, amellyel Togliattit bírálták, a Tri­
eszttel kapcsolatos jugoszláv tervekkel szembeni véleménye miatt. Az minden­
esetre már akkor érzékelhető volt, hogy az „információ és koordináció” legne­
hezebb feladata e különféle ellentétes érdekek áthidalása lesz.24
Magán az első tanácskozáson a leglényegesebb pont a Marshall-terv elutasí­
tása volt. Ennek messzebbre mutató, általánosabb megfogalmazása Zsdanov té­
zise, miszerint a világ két táborra oszlott, az antiimperialista és demokratikus,
illetve az imperialista és antidemokratikus erők táborára. Zsdanov egyben meg­
állapította, hogy a második világháború után a szocializmus és a kapitalizmus
közötti erőviszonyok a szocializmus számára kedvezően változtak meg.25 A je­
lentés korábbi változataiban a két tábor jelölésénél a „demokratikus” szó helyén
az „antifasiszta” szerepelt. A konfrontációt azonban nem akarták túlságosan ki­
élezni, hiszen ha ezeket a kifejezéseket használják, az Egyesült Államok táborát
a „fasiszta” jelzővel kellett volna illetni, ami két évvel a háború után még nem
volt meggyőző. (E jelzővel majd újabb két év múltán a jugoszláv vezetést illetik.)
Magyar vonatkozásban külön érdeklődésre tarthat számot Révai József és
Rudolf Slánsky vitája a nemzetiségekről, a nemzetiségi jogok teljesüléséről, ami­
re visszatekintve ma csak a korántsem eredeti megjegyzést tehetjük: nincs új a
nap alatt.26
Az első tanácskozás eredményeképpen megállapodtak a Kominform létreho­
zásában, abban, hogy az egyes pártok két-két KB-tagot delegálnak a szervezetbe,
törekednek arra, hogy előbb kéthetenként, majd hetente megjelentessék folyó­
iratukat, valamint döntöttek arról, hogy a Kominform székhelye Belgrad lesz.27

24 Mindezeknek a kérdéseknek hatalmas irodalma van. Megjelent sok olyan kiadvány is, amely
már az új forrásokat is felhasználhatta. A magyar irodalomból lásd Ripp Zoltán: Belgrád és Moszk­
va között. Ajugoszláv kapcsolat és a Nagy Imre-kérdés (1956. november-1959. február). Politika­
történeti Füzetek V. Politikatörténeti alapítvány, Budapest, 1994.
25 Szovescsanyija Kominforma 1947., 1948., 1949. 152., 157.
26 Szovescsanyija Kominforma 1947., 1948., 1949. 17-213., 221 -224. A vita - hasonló eredmény­
telenséggel - folytatódott Rákosi 1948-as moszkvai tárgyalásain, ez azonban már a Kominform má­
sodik értekezletének történetéhez tartozik.
27 E határozat, illetve a kiadott kommüniké természetesen nem volt titkos, tartalmazták a ko­
rabeli kiadványok. Itt az a figyelemre méltó, hogy eredetileg csak orosz és francia nyelven mellékel­
ték őket a nyilvánosságra nem hozott jegyzőkönyvhöz. Érdekes továbbá, hogy a Sztálinnak napon­
ta küldött Malenkov és Zsdanov jegyezte jelentésekben (a kötet természetesen ezeket is tartalmaz­
za, 315-334.) megismétlik a határozatot; nyilván nem azért, hogy meglepetéssel szolgáljanak, az
nem is volt ajánlatos, hanem hogy igazolják, miszerint minden a terveknek megfelelően zajlott le.
(Szovescsanyija Kominforma 1947, 1948., 1949. 240-249., 334.)

69
 Míg az első tanácskozáson, a sorok szorosabbra zárásakor, Moszkva számít-
hatott a jugoszlávok segítségére,28 a második összejövetelen a bírálatok zöme
már őket érte. A konfliktusok nem sokkal a Tartós békéért, népi demokráciáért cí­
mű orgánum szerkesztőségének a létrejötte után kezdődtek. A szerkesztőség,
amelyet Belgrádban helyeztek el, a JKP lapjának, a Pravdának a székházában,
egyben a Kominform központja is lett. A dokumentumok ismét azt mutatják,
hogy Sztálin a legapróbb részletekig kezében tartotta az események irányítását -
esetünkben nemcsak a lap tematikáját, hanem címét is személyesen ő határozta
meg.29 A Belgrádban létrehozott központ (formálisan szerkesztőség) munkájába
bekapcsolódtak az egyes pártok részéről delegált vezetők is; a magyar párt Révai
Józsefet bízta meg. Meghatározták a költséghozzájárulások arányát is. Eszerint
az ÖKP(b) a költségek 40%-át, a lengyelek, a csehszlovákok és a jugoszlávok 10-
10%-át, a románok, a bolgárok és a magyarok egyenként 7%-át, míg a franciák
és az olaszok 4,5-4,5%-át fizették be.30
A második találkozó terve csak 1948 januárjában vetődött fel. Rákosi pendí­
tette meg Moszkvában, amikor Szuszlowal találkozott, s mindjárt három napi­
rendet javasolt: a görög partizánok által ellenőrzött területen létrehozott Mar-
kosz-kormány elismerését, a balkáni föderáció létrehozását és a magyar párt pa­
naszát a szlovákiai magyarokkal szembeni intézkedések miatt. A javasolt napi­
rendek közül egy sem felelt meg Moszkva elképzelésének, amit közöltek is Rá­
kosival. 31

28 Ennek is jellemző a története. Zsdanov előbb megkérdezte a jugoszlávokat - Edvard Kardeljt

és Milovan Dilast mi a véleményük a franciák és az olaszok „békés út a szocializmushoz” elkép­
zeléséről, majd fejcsóválva vette tudomásul ellenvéleményüket. Majd másnap felszólította őket,
hogy a plénumon is mondják ezt el, kínos helyzetbe hozva a véleményüket magánvéleményként
közlő politikusokat. Csakhogy nehezen képzelhető el, hogy az említettek éppen Zsdanovot vélték
alkalmasnak magánvéleményük bizalmas kezelésére. A történet inkább arról szól, hogy Zsdanov
pontosan tudta a jugoszlávok ellenvéleményét a „békés úttal” szemben, de azt is, hogy nem kíván­
nak nyílt konfrontációt a szomszéd olaszokkal, de a franciákkal sem. (Szovescsanyija Kominforma
1947, 1948., 1949. 16.)
29 Szovescsanyija Kominforma 1947., 1948., 1949. 339.
30 Hamarosan mintegy 20 m unkatárs érkezett Belgrádba közvetlenül Moszkvából. A hozzájáru­
lás arányait később megváltoztatták, a szovjet párt 50%-ot vállalt, a többiek arányosan kevesebbet.
(Szovescsanyija Kominforma 1947., 1948., 1949. 340., 345.)
31 Szovescsanyija Kominforma 1947., 1948., 1949. 346. - E javaslatok sorsa érdekes, de nem tar­
tozik témánkhoz, ezért csak annyit: Moszkvában nem hittek a görög partizánok sikerében, amit
még az erről mit sem tudó Rákosi javaslata előtt közöltek a jugoszlávokkal, albánokkal és bolgárok­
kal. Rákosi, aki minderről egy szóval sem tesz említést terjedelmes emlékirataiban, felajánlotta,
hogy Magyarországról nyújtanak támogatást a görögöknek - ez később meg is történt, a görög me­
nekültek támogatására szervezett iroda vezetője Olt Károlyné lett. E dokumentumok eredetije a
Görög KP archívumában van, jegyzékük megtalálható a Politikatörténeti Intézet Levéltárában. A fö­
deráció ügyében Rákosi ismerte mind Dimitrov, mind Tito elképzeléseit, illetve sejtette Sztálin el­
utasító álláspontját, ezért javasolta a tanácskozás napirendjére a dolog tisztázását. Szuszlov vélemé­
nye a beszélgetés után az volt, hogy Rákosi e kérdéseket csak azért vetette fel, hogy a szlovákiai ma­
gyarok ügyét is napirendre tűzhesse. Rákosi 1945 nyarától több ízben fordult a CSKP-hoz és Moszk­
vához, hogy lépjenek közbe. Ezeknek éppúgy nem volt foganatja, mint Révai felvetésének a
Kominform első tanácskozásán. Szuszlov elutasította Rákosi valamennyi javaslatát, amit közölt is
vele. (Szovescsanyija Kominforma 1947, 1948., 1949. 346-348.)

70
 A második tanácskozás fő témája ugyanis az addig legfőbb szövetséges jugo-
szlávok bírálata volt. Ettől kezdve a szovjet-jugoszláv ellentét meghatározta a
Kominform tevékenységét, s vezető helyre került a Tartós békéért, népi demokrá­
ciáért orgánum hasábjain is. A témakörnek irodalma van, itt csak annyit: a leg­
újabb dokumentumok tükrében éppúgy tévesnek tekintik a kutatók a korábbi
szovjet párti, mint a jugoszláv párti, nemkülönben a főleg ezekre támaszkodó és
az itt felvetett dokumentumokat és érveket elemző „nyugati” történészek írása­
it. A tétel lényege, hogy a szovjet-jugoszláv kapcsolatok még azt követően is har­
monikusak voltak, hogy Dimitrov és Tito egyetértésével 1947. augusztus 1-jén
nyilvánosságra hozták: a két kormány megegyezett a „békéről, barátságról,
együttműködésről és kölcsönös segítségről” szóló szerződés aláírásában, mégpe­
dig Sztálin kifejezett ellenvéleményének ismeretében.32 Erről utólag értesítették
Sztálint, aki keményen fellépett, a két vezetőt visszakozásra utasította, amit Tito
és Dimitrov egyaránt meg is tett. Az incidensnek nem volt folytatása a Komin­
form első tanácskozásán, s a másodikon sem ez volt a konfrontáció alapja.
A legújabb források egyfelől azt bizonyítják, hogy a jugoszláv-szovjet ellen­
tétek kirobbantója a JKP február 19-i KB-ülésén elfogadott határozat volt. E ha­
tározat egyrészt igyekezett megtorpedózni Sztálin tervét egy jugoszláv-bol-
gár-albán föderációra vonatkozóan, s határozottan kinyilvánította Jugoszlávia
érdekeit Albániában,33*hangsúlyozottan visszautasítva a nemkívánatos szovjet
ellenőrzést is. A JKP KB ülésére kilenc nappal azután került sor, hogy Sztálin a
Moszkvába rendelt bolgár (Dimitrov) és jugoszláv (Kardelj) vezetők előtt kifejtet­
te: nem ért egyet valamennyi „kelet-európai” ország Dimitrov kezdeményezte
föderációjával, illetve nem egyezik bele az „oroszok” kiszorításába Albániából.
Dimitrov rögtön visszakozott, a jugoszlávok3Aazonban - már Belgrádban - fel­
vették a kesztyűt. Tito úgy érezte, hogy a bulgáriai és albániai szovjet befolyás­
ra való tekintettel a Sztálin által tervezett föderációban Jugoszlávia alárendelő­
dik, illetve hogy az egész föderációnak lényegében ez a célja. Hiszen Albánia így
nem Jugoszláviának alárendelve, hanem egyenrangú tagként lett volna része a
föderációnak.35

32 Érdekes, hogy Sztálin szerint ez a lépés konfrontációval fenyeget a Nyugattal, mivel a béke-
szerződés megkötéséig Bulgáriát legyőzött országnak tekintik; ezért javasolta, hogy a szerződést
halasszák el a békekötésig. A békeszerződést 1947 februárjában aláírták ugyan Bulgáriával, azon­
ban annak ratifikációja augusztus 1-jéig még nem történt meg, aminek szükségességére Sztálin
1947. július 5-én figyelmeztette is Dimitrovot. (Szovescsanyija Kominforma 1947., 1948., 1949. 356.)
33 A Kominformban szóba se került Albánia külön meghívása. Nem is kerülhetett, mivel Jugo­
szlávia igényt tartott arra, hogy ő képviselje az albán érdekeket. A nyilatkozatoknál így említették
Albániát, de például a a költségekhez való hozzájárulásoknál már nem.
3'*Az ülést követően jegyzőkönyvet írtak alá, amely nemzetközi kérdésekben konzultációra kö­
telezte a tárgyalófeleket - a bolgár, a jugoszláv és a szovjet pártvezetőket. (Szovescsanyija
Kominforma 1947., 1948., 1949. 360.)
35 Tito e feltételezését erősítette, hogy Sztálin három föderációról beszélt a találkozón, s csak a
jugoszláv-bolgár-albán megvalósulását ítélte időszerűnek; a másik két egyesülés, a lengyel-cseh­
szlovák, illetve a magyar-román föderáció létrehozását még nem tartotta aktuálisnak.
(Szovescsanyija Kominforma 1947, 1948., 1949. 360.)

71
 Másrészt a felsorakoztatott dokumentumok fényében továbbra is kérdés ma­
rad: milyen megfontolások juttatták el Sztálint és Titót a szakításig? A kérdés -
véleményem szerint - a vitázó felek dokumentumainak a feltárásával nem vála­
szolható meg, hiszen valamennyien arra törekedtek, még a most közölt legbizal­
masabb iratokban is,36 hogy a felelősséget egyoldalúan a másikra hárítsák. Ter­
mészetesen mindkét felet felelősség terheli a szakításért, és mind Sztálin gondo­
latmenete, mind Tito mérlegelése idegen volt a szocializmus gondolatkörétől.
A palotákat építő, luxuskocsikat kedvelő és hófehér egyenruhában parádézó ju­
goszláv vezér javára szól azonban, hogy amikor egy ponton túl szembefordult
Sztálinnal - ezt a térség kommunista vezetői közül szinte mindenki megkísérel­
te kisebb-nagyobb mértékben képes volt bebizonyítani a nagy vezér sebezhe­
tőségét. Rákosi - aki a 16 év fegyház után szabadulva a Szovjetunióba ment, ott
megtapasztalta a rettegés légkörét, s hagyta, hogy lebeszéljék régi elvtársai nevé­
nek emlegetéséről, nem is szólva keresésükről - a moszkvai jelre éppoly gyorsan
fordult el Titótól, mint amennyire korábban kereste az együttműködést vele.
O is valószínűleg a nagyobb távolságtartás lehetőségében reménykedők közé
tartozott, de azok közé is, akik ismerték a tét nagyságát. Nem véletlen, hogy az
első volt - nem az elsők között, hanem az első a most nyilvánosságra került for­
rások szerint -, aki a legegyértelműbben foglalt állást nem csupán a szovjet vá­
dak mellett, de tovább is m ent ennél: bandának nevezte Titóékat, és javasolta,
hogy a jugoszláviai magyarokat is felhasználva szervezzenek illegális mozgal­
mat a JKP vezetésének megbuktatására. Ez utóbbi már az 1948. június 18-23.
között Bukarestben megtartott tanácskozásról Sztálinnak küldött titkos jelentés­
ből derül ki, amelyet Zsdanov, Malenkov és Szuszlov írt alá.37
A Kominform második tanácskozásán a résztvevők, már a összejövetelt meg­
előzően érkezett kérdésekre válaszolva, egyetértettek a moszkvai állásponttal,
ami ism ertté is vált. Ennek következménye volt, hogy a konferencia, amelyen a
jugoszlávok természetesen már nem jelentek meg, teljesen protokoll jellegű
volt: a pártok képviselői az első zaklatott nap „tanácskozásán” húsz perc alatt
teljesítették Zsdanov kérését, hogy ismételten hívják meg a jugoszlávokat. Egy
nap szünet után öt perccel tovább, 25 percig tartott az első tanácskozás. Itt felol­
vasták a JKP KB elutasító válaszát, majd Malenkov témazárója következett, mi­
szerint az elutasítás a jugoszláv pártban sajnálatosan módon uralkodó és semmi
jóval nem biztató (nyeblagopolucsnoje) körülményekkel magyarázható, s a dolog­
ról a szovjet delegáció majd később fejti ki a véleményét. Ezt javasolta a többi

36 A m ost megjelent átfogó kötet tartalmazza a tervezeteket, az ülések jegyzőkönyveit, illetve a

titkos jelentéseket, valamint a tanulmányokban és a jegyzetekben újabb iratokat is ismertetnek.
Emellett a korszakban is nagyszámú dokumentumot publikáltak, még olyanokat is, amelyek ere­
detileg szigorúan bizalmas minősítésűek voltak.
37 Szovescsanyija Kominforma 1947, 1948., 1949. 486-488. - Zsdanov, Malenkov és Szuszlov
egyenként beszélt a delegációk vezetőivel, majd álláspontjukat Sztálinnak küldött jelentésben is­
mertették. E jelentés szerint Rákosi hangsúlyozta, hogy Jugoszláviában a nemzetiségi kérdés nem
megoldott, majd a beszélgetés végén közölte: „A jugoszláv vezetőket ütni kell, s ebben teljes mér­
tékben számíthatnak a magyarokra." (Uo. 487-488.) Minderről természetesen Rákosi nem számol
be visszaemlékezésében.

72
résztvevőnek is, akik ezzel azonnal egyet is értettek. Öt perc múlva folytatták a
tanácskozást, mintegy tíz percig: az előadó Malenkov ezalatt egyhangúlag meg­
szavaztatta, hogy a tanácskozás fő napirendi pontját, a jugoszláv pártban kiala­
kult helyzetet tárgyaló napirend előadóját az ÖKP(b) jelölje ki. Majd még ehhez
meglehetősen érdektelen öt pontot is javasolt megtárgyalásra, beleértve a
Kominform szervezeti szabályzatát. Senki nem tett megjegyzést, a javaslatot
elfogadták.38 Húsz perc szünet után megkezdődött a második, a tulajdonképpe­
ni érdemi tanácskozás, ahol Gheorghe Gheorghiu-Dej, a román KP főtitkára be­
mutatta a kommunista pártok képviselőit, illetve felsorolta a vendégeket.39
Majd elhangzott a néhány perccel korábban jóváhagyott ÖKP(b)-előadó mintegy
25 gépelt oldalnyi jelentése: A Jugoszlávia Kommunista Pártjában kialakult hely­
zetről.
Az események további ismertetésétől idő hiányában el kell tekintenem, bár­
mennyire vonzó lenne is a most rendelkezésünkre bocsátott források elemzése.
A lényegen a későbbiek ugyanis nem változtattak, csak a megnyilvánulások dur­
vultak el. Annyi bizonyos, hogy a szovjet vezetés Jugoszláviával szembeni fellé­
pését kettős aggodalom irányította: a hiába és fél szívvel remélt görög után az al­
bán stratégiai pont elvesztése, illetve a formálódó kelet-közép-európai szövetség
felbomlása, a nyugati befolyás megjelenése a térségben, aminek beláthatatlan
következményei lehettek volna. Ezért döntött a Kreml a kisebb veszteség, ajugo-
szlávok kiválásának elviselése mellett. Ajugoszláv vezetés ezzel szemben létében
érezte veszélyeztetve magát: hatalmát a partizánharcban vívta ki, széles népi tá­
mogatást élvezett, és megvoltak a maga elképzelései, amelyeket nem tudott
Moszkvával egyeztetni. A Jugoszláviában széles támogatást élvező elképzelés
egy stratégiailag is védhető, Szerbiát, Horvátországot, Szlovéniát és Albániát
egyesítő ország volt, amelyet a kisebb erőt képviselő bolgárokkal, esetleg a ro­
mánokkal, még esetlegesebben a magyarokkal kötött föderáció egészíthetett vol­
na ki. E föderációnál számoltak a szovjet háttérrel, éppen Sztálin azon vélemé­
nye ismeretében, amely támogatta a regionális föderációkat. Tito tisztában volt
azzal, hogy ha a régióban meg is szerzi a vezető szerepet, a szovjet befolyást nem
kerülheti el, s ezt vállalta volna. Sztálin azonban másként döntött: nem járult
hozzá, hogy ezek az erők és területek kikerüljenek a közvetlen szovjet befolyás
alól. Ezt viszont Tito tartotta soknak, s az ellenálláshoz erőit elégségesnek. Ide­
ológiai támasza lett az előző tanácskozáson még általa is bírált „külön út a szo­
cializmus felé”. Ez magyarázza a konfrontáció élességét, amely az elkövetkezen­
dő években végigsöpört a Kominformhoz csatlakozott pártokon, illetve országa­
ikon.
Titónak azért sem volt esélye a szovjetkonform megoldásra, mivel Sztálinban
soha, egy pillanatra sem merült fel két dolog: a hatalom megosztása, és még ke­
vésbé annak lehetősége, hogy a szocializmust lehet kedvezőbb körülmények kö­
zött és másképpen is építeni.

''■Csak Szuszlov fontoskodott: a tárgyalások időtartamát helyi idő szerint 11-15 órára, illetve
19-22 órára javasolta korlátozni. (Szovescscmyija Kominforma 1947, 1948., 1949. 405.)

73
 Mindebből következett, hogy a Kominform „Budapesten” összeült, Rákosi
Mátyás főszereplésével m egtartott harmadik tanácskozása a korábbiaknál lénye­
gesen érdektelenebb volt. Ami figyelemre méltó, hogy a tanácskozás megkezdé­
sekor a küldötteket köszöntő Rákosi a jugoszlávok hiányában is megállapíthat­
ta: „Tehát a Tájékoztató Iroda tagjai valamennyien elküldték delegátusaikat e
tanácskozásra.”3940
A zárszót tartó Togliatti, szinte a Kominform történetét is lezárva, végigtekin­
tett a három tanácskozás fő mondandóján: „A Tájékoztató Iroda mostani, har­
madik tanácskozásán ismét megvitattuk a világ munkás- és kommunista moz­
galmának legfontosabb kérdéseit, egy új imperialista háborúval szembenézve,
amelyet az imperialista tábor vezérei készítenek elő. Megmutattuk a kommunis­
táknak és minden népnek a békéért, a szocialista munkás demokratikus fron­
tért folytatott harc útját, a Tito kémbandája elleni kérlelhetetlen harc útját, kom­
munista mozgalmunk egységének és erősítésének útját.”41
A történet ma is tanulságos. Akkor egy nagyhatalom politikai és katonai be­
folyásának biztosítása érdekében szállt szembe a Tito képviselte délszláv elkép­
zelésekkel, amelyek keresztezték nagyobb ívű terveit. Az a nagyhatalom mára
megbukott. Ma egy másik nagyhatalom hirdet szankciókat a területeinek mara­
dékáért manőverező Jugoszlávia ellen.42 A kérdés az, vajon Magyarországnak is­
mét csatlakoznia kell-e az újabb nagyhatalmi, immár egyre nagyobb valószínű­
séggel fegyveres leckéztetéshez, vagy a 20. században első ízben sikerül kima­
radnunk belőle? Annyi még az optimista megfigyelő számára is nyilvánvaló,
hogy az ezredvéggel sem ér véget az „extremitások kora”, és a két pólusból egy­
re többpólusúvá váló világ sem térhet vissza egyhamar a világháborút követő, az
erők egyensúlyán alapuló „aranykorhoz”.43

39 A magyar párt a legmagasabb szinten képviseltette magát. A delegáció tagja Rákosi, Farkas
és Gerő volt, a vendég pedig Bíró Zoltán, Rákosi testvére. (Szovescsanyija Kominforma 1947., 1948.,
1949. 406-407.)
40 Szovescsanyija Kominforma 1947., 1948., 1949. 545.
41 Uo. 721. - A jugoszláv-szovjet és a jugoszláv-magyar kapcsolatok későbbi történetét elemzi
Ripp Zoltán: Belgrad és Moszkva között. 95.
42 Az utóbbi évek jugoszláv politikáját nagyobb összefüggéseiben mutatja be Juhász József:
A délszláv háborúk. Napvilág Kiadó, Budapest, 1997.
43 Mindkét idézőjelbe tett fogalmat Eric Hobsbawm használja, az elsőt az egész 1914-től 1991-
ig terjedő periódusra, a másodikat az 1947-1973 közötti évekre. Mutatja a Kominform kelet-közép-
európai térségre korlátozódó jelentőségét, illetve „világtörténelmi” jelentéktelenségét, hogy
Hobsbawm a szervezetet nem szerepelteti könyvének indexében és csak egy ízben említi egy láb­
jegyzetben, akkor is a Zsdanov által az első tanácskozáson az „antiimperialista” táborról említettek
kapcsán: amikor Zsdanov arról beszélt, hogy Indonézia és Vietnam csatlakozik a táborhoz, India,
Egyiptom és Szíria pedig rokonszenvez vele. [The Age of Extremes. A History of the World, 1914-1991.
Vintage Books, New York, 1996. 227.)

74