A. E.

Powell

AZ ÉLET FEJLŐDÉSE A
NAPRENDSZERBEN
(Az emberiség történelme)

Fordította: Miskolczi Gábor, 2007

MAGYAR TEOZÓFIAI TÁRSULAT

 Ajánlás
E könyvet, négy korábbi elődjéhez
hasonlóan, hálám és nagyrabecsülésem
jeleként azoknak ajánlom, kiknek munkája és
kutatásai az anyagot szolgáltatták, melyből
megszületett.

2
Tartalomjegyzék
1 BEVEZETÉS..................................................................................................................................... 7
2 A NAPRENDSZER...........................................................................................................................9
1 I. Bolygók..............................................................................................................9
2 II. Körök..............................................................................................................12
3 III. Láncok...........................................................................................................14
4 IV. Fejlődési rendszerek .......................................................................................17
5 V. A Naprendszer ................................................................................................ 20
6 VI. A Naprendszer kialakulása............................................................................... 23
7 VII. A Nap Logosz és a Bolygói Logoszok............................................................... 29
8 VIII. Az élet áramlatok..........................................................................................34
IX. A mi hét láncunk számára kitűzött célok............................................................. 39
9 X. A fejlődés szintjei............................................................................................. 43
10 XI. Fajok és alfajok.............................................................................................46
1 XII. A Belső Kör....................................................................................................50
11 XIII. „Ítéletnapok”..............................................................................................55
12 XIV. A fejlődés alászálló és felemelkedő ágai........................................................64
13 XV. Időtartamok és dátumok...............................................................................68
14 XVI. A Bolygói Logoszok és más magasrangú Tisztségviselők................................ 71
1 A hét Bolygói Logosz ....................................................................................... 71
2 Lipikák és Devaraja-k .......................................................................................72
3 A Törzskar ...................................................................................................... 74
15 XVII. Manuk ......................................................................................................75
16 XVIII. Buddhák, Maha Chohan-ok és Bodhiszattvák.............................................. 79
17 XIX. A Világ Ura és segítői..................................................................................82
XX. A Föld Fejlődési Rendszer: az első lánc..............................................................86
18 XXI. A második lánc............................................................................................89
19 XXII. A harmadik (Hold) lánc...............................................................................91
20 XXIII. A Hold Lánc hatodik köre...........................................................................96
21 XXIV. A Hold Lánc hetedik köre........................................................................... 99
22 XXV. A Hold Lánc fejlődésének eredményei ....................................................... 102
1 XXVI. A Föld Lánc építése................................................................................... 112
2 XXVII. A Föld Lánc első köre............................................................................... 115
3 XXVIII. A Föld Lánc második köre........................................................................120
4 XXX. A negyedik kör A, B és C bolygói................................................................. 127
5 XXXI. A Föld Első Gyökérfaja...............................................................................130
6 XXXII. A Föld Második Gyökérfaja........................................................................133
7 XXXIII. A Föld Harmadik Gyökérfaja ................................................................... 136
1 Az első alfaj .................................................................................................. 137
2 A második alfaj...............................................................................................138
3 A harmadik alfaj ............................................................................................138
4 A negyedik alfaj..............................................................................................139
5 Az ötödik alfaj ............................................................................................... 144
6 A hatodik alfaj ...............................................................................................145
7 A hetedik alfaj ...............................................................................................145
8 XXXIV. A Vénusz Urainak érkezése...................................................................... 147
9 XXXV. A Negyedik (Atlantiszi) Gyökérfaj ..............................................................149
1 Az első atlantiszi alfaj: a Rmoahal....................................................................150

3
10 XXXVI. A második atlantiszi alfaj: a Tlavatli........................................................ 153
11 XXXVII. A harmadik atlantiszi alfaj: a Tolték....................................................... 154
12 XXXVIII. Az atlantiszi civilizáció..........................................................................159
13 XXXIX. A Tolték Birodalom maradványa, az ősi Peru Kr.e. 12 000-ben................. 168
14 XLI. A Turáni társadalom maradványa, Káldea Kr.e. 19 000-ben.......................... 176
XLII. Az ötödik atlantiszi alfaj, az Ős-sémita........................................................... 183
15 XLIII. A hatodik atlantiszi alfaj: az Akkád........................................................... 184
16 XLIV. A hetedik atlantiszi alfaj: a Mongol............................................................185
17 XLV. Az Ötödik (Árja) Gyökérfaj kezdetei............................................................186
18 XLVI. A Híd Városa........................................................................................... 189
19 XLVII. Az első árja alfaj: a Hindu (Kr.e. 60 000)..................................................191
20 XLVIII. A második árja alfaj: az Arab (Kr.e. 40 000)............................................194
21 XLIX. A harmadik árja alfaj: az Iráni (Kr.e. 30 000) ............................................198
22 L. A negyedik árja alfaj: a Kelta (Kr.e. 20 000)................................................... 202
23 LI. Az ötödik árja alfaj: a Teuton (Kr.e. 20 000)..................................................207
24 LII. Az Ötödik Gyökérfaj első alfaja és India elfoglalása (Kr.e. 18 800)................. 210
25 LIII. A hatodik árja alfaj ...................................................................................214
26 LIV. A Hatodik és Hetedik Gyökérfajok............................................................... 217
27 LV. Élet a Marson és Merkúron.......................................................................... 228
28 LVI. Utószó...................................................................................................... 230

4
Ábrajegyzék

I. ábra: Bolygók és ellenpárjaik (A)..................................................................................................... 9

II. ábra: Bolygók és ellenpárjaik (B).................................................................................................. 10
III. ábra: A Föld Lánc 7 bolygója....................................................................................................... 11
IV. ábra: A Föld Lánc 7 köre..............................................................................................................12
V. ábra: A Föld Rendszer 7 lánca.......................................................................................................14
VI. ábra: A Föld Rendszer 7 lánca és közbenső pralaya-ik................................................................16
VII. ábra: A Föld Fejlődési Rendszer.................................................................................................17
VIII. ábra: A Naprendszer felépítése..................................................................................................20
IX. ábra: A Naprendszer a jelen állapotában......................................................................................21
X. ábra: A 10 jelenleg működő lánc................................................................................................... 21
XI. ábra: Tattva-k és Tanmatra-k....................................................................................................... 26
XII. ábra: A fizikai bolygók kapcsolata a Nappal.............................................................................. 32
XIII. ábra: A Nap és a bolygók közötti kapcsolat a negyedik dimenzióban...................................... 33
XIV. ábra: Rendszerünk tizenhárom élet áramlata és fejlődésük.......................................................36
XV. ábra: Élet áramlatok az egymást követő Fejlődési Rendszerekben............................................ 37
XVI. ábra: Rendszerünk hét lánca elé kitűzött célok......................................................................... 41
XVII. ábra: A fejlődés egymást követő szintjei................................................................................. 43
XVIII. ábra: Az egyes birodalmak fejlődési menete.......................................................................... 44
XIX. ábra: Gyökérfajok a Föld Láncon..............................................................................................47
XX. ábra: Fajok a Föld hét bolygó periódusa során........................................................................... 48
XXI. ábra: Gyökérfajok és alfajok fejlődési rendszerünkben............................................................ 49
XXII. ábra: Az élet hullám átvándorlása egy bolygóról a következőre............................................. 50
XXIII. ábra: A bolygókon hátrahagyott magok a Belső Körben........................................................52
XXIV. ábra: A lemaradók visszalépése a Belső Körben....................................................................53
XXV. ábra: Gyors fejlődés a Belső Körben....................................................................................... 54
XXVI. ábra: A Föld Lánc fejlődésének végeredménye..................................................................... 58
XXVII. ábra: Negyedik (gyökérfaj) szintű "Ítéletnap"...................................................................... 61
XXVIII. ábra: Harmadik (bolygó periódus) szintű "Ítéletnap".......................................................... 61
XXIX. ábra: Negyedik, harmadik és második szintű "Ítéletnapok" egy Körben............................... 62
XXX. ábra: Láncunk 400 "Ítéletnapja".............................................................................................. 62
XXXI. ábra: A fejlődés alászálló és felemelkedő íve.........................................................................65
XXXII. ábra: Egy kivalasztott (például az asztrális) síkon érvényesülő befolyások......................... 72
XXXIII. ábra: Az anyag hét síkján érvényesülő befolyások.............................................................. 73
XXXIV. ábra: A "Szolgálók" és más csoportok a Hold láncon......................................................... 92
XXXV. ábra: A Hold Lánc egyes csoportjainak felemelkedése...................................................... 103
XXXVI. ábra: A Hold Lánc ’termékei’............................................................................................107
XXXVII. ábra: A Barhishad-ok munkája a Föld Láncon.................................................................113
XXXVIII. ábra: A Föld Lánc Első Köre.......................................................................................... 117
XXXIX. ábra: A Föld Lánc I., II. és III. Köre..................................................................................123
XL. ábra: A Harmadik (Lemúriai) Gyökérfaj.................................................................................. 138
XLI. ábra: Gyökérfajok és az alfajok, melyekből kialakulnak.........................................................151
XLII. ábra: Az Arany Kapuk Városának szerkezeti vázlata............................................................ 162
XLIII. ábra: A káldeai Templom alaprajza...................................................................................... 179
XLIV. ábra: A tükrök elrendezése a káldeai Templomban.............................................................. 179
XLV. ábra: Az Ötödik Gyökérfaj és az első elvándorlás (a második alfajé)................................... 187
XLVI. ábra: A harmadik és negyedik alfaj vándorlása.................................................................... 199
XLVII. ábra: Az ötödik és az első alfaj vándorlása..........................................................................208

5
Irodalomjegyzék
C. W. Leadbeater: Astral Plane, 1910.
Annie Besant: Changing World, 1909.
C. W. Leadbeater: Devachanic Plane , 1902.
C. W. Leadbeater: Hidden Side of Things Vol. 1. , 1913.
Annie Besant: Initiation, the Perfecting of Man , 1912.
C. W. Leadbeater: Inner Life Vol. 1. , 1910.
C. W. Leadbeater: Inner Life Vol. 2. , 1911.
Annie Besant, C. W. Leadbeater: Man: Whence, How and Whither? , 1913.
C. W. Leadbeater: Masters and the Path , 1927.
Annie Besant: Pedigree of Man , 1904.
A. P. Sinnett: Pyramids of Stonehenge, 1912.
W. Scott-Elliot: Story of Atlantis and Lemuria , 1925.
Annie Besant: Seven Principles of Man , 1904.
Annie Besant, C. W. Leadbeater: Talks on the Path of Occultism , 1926.
C. W. Leadbeater: Textbook of Theosophy , 1914.
Annie Besant: Theosophy , --.

6
1BEVEZETÉS

H.P. Blavatsky The Secret Doctrine-jának (Titkos tanítás1) 1893-as megjelenését megelőzően, majd
azt követően is az okkultizmus tanulmányozói számára jelentős ismeretanyag vált elérhetővé a
Naprendszerről és az abban fejlődő élet áramlatokról, melyeknek egyike a mi emberiségünk. A. P.
Sinnett 1883-ban megjelent Esoteric Buddhism (Ezoterikus buddhizmus) c. művét követte
ugyanezen szerzőtől a The Growth of the Soul (A lélek fejlődése). 1897-ben következett Annie
Besant-tól a The Ancient Wisdom (Az ősi bölcsesség2), majd az okkultizmus e nagyszerű
tanulmányozója 1903-ban tartott egy nagy jelentőségű előadássorozatot, ez később könyv alakban is
megjelent The Pedigree of Man (Az Ember származása) címmel, amely minden korábbinál
részletesebben tárgyalta a Naprendszert annak Láncaival, Köreivel, Bolygóival, Gyökér- és
alfajaival, stb. együtt. További részletekkel bővítette ezt C. W. Leadbeater több könyvében,
elsősorban a The Inner Life (Belső élet) 1. és 2. kötetében, valamint a Textbook of Theosophy
(Teozófiai tankönyv) címűekben.
1913-ban pedig megjelent a Man: Whence, How and Whither? (Az Emberiség múltja, jelene és
jövője1 ) című hatalmas mű. Ezek mellett két további elbűvölő kötetet is meg kell említeni: The
Story of Atlantis3 (Atlantisz története) 1896-ból és Lost Lemuria 3 (Az elveszett Lemúria) 1903-ból -
mindkettő W. Scott-Elliot műve és térképeket is tartalmaz e kontinensekről - amelyek igen
részletesen tárgyalják e kontinenseket benépesítő fajokat és civilizációikat.
Eddig azonban nem jelent meg olyan könyv, amely ezt az egész hatalmas témakört lefedte volna,
leírva mind az evolúció színterét, mind pedig az abban fejlődő élet áramlatokat az egymást követő
korszakok során.
E könyv ezt a hiányt kísérli meg pótolni. Minden benne foglalt információ a már említett
művekben, illetve néhány másikban fellelhető. E művek teljes listáját az Irodalomjegyzék
tartalmazza.
Tekintettel a téma összetettségére és megannyi részletére, abban a reményben, hogy segíthetik a
tanulmányozót azon rendszer bonyolult összefüggéseinek elsajátításában melyben fejlődésünk
folyik, a szövegben nagyszámú magyarázó ábra kapott helyet, ezek legtöbbje eredeti. Ugyanezen
célt szem előtt tartva néhány táblázatos formájú összefoglaló is helyet kapott a könyvben.
Terjedelmi okoknál fogva számos részlet kimaradt - ilyenek pl. Atlantisz és Lemúria különböző
fajainak és civilizációinak bemutatása. Ezek a részletek azonban az irodalomjegyzékben felsorolt
művekben fellehetőek.
A részletek kihagyása semmiképpen nem befolyásolja vagy töri meg az e könyvben kibontakozó
történet folytonosságát, míg beemelésük a képet túlságosan bonyolulttá és aprólékossá tette volna
ahhoz, hogy az egyetlen mű keretében feldolgozható legyen, és az a veszély fenyegethette volna a
tanulmányozót, hogy végül majd nem látja a fától az erdőt.
E mű célja az, hogy átfogó, összefüggő képet adjon az erdőről, nem pedig az, hogy részletekkel
szolgáljon minden egyes fáról. Ezt követően a tanulmányozó tetszése, ízlése és ideje szerint
megvizsgálhatja az egyes fák, bokrok, cserjék, stb. történetét, melyeknek összessége adja azt az
óriási méretű világot - vagyis inkább világok sorozatát - , amelyben a mi lényünk is él és fejlődik.
A könyv három fő részre osztható. Az elsőben a fejlődés színterének leírása található. Ez
tartalmazza a különböző bolygók, aktivitásuk és elsötétülésük egymást követő periódusainak,

1
Magyar fordítása letölthető a Magyar Teozófiai Társulat honlapjáról (www.teozofia.hu). (A ford.)
2
Megrendelhető a Magyar Teozófiai Társulattól, vagy letölthető annak honlapjáról (www.teozofia.hu). (A ford.)
3
Magyarul Atlantisz és Lemúria legendája címmel jelentette meg az Édesvíz kiadó 2004-ben. (A ford.).

7
valamint a láncoknak és fejlődési rendszereknek bemutatását. Ez témakörünk formai oldala, az élet
fejlődési színhelyeinek leírása.
A második rész tárgyalja az így előkészített színhelyekre beömlő élet áramlatokat, a módszereket
amiken keresztül ezen élet áramlatok töretlen fejlődése biztosított, és amelyeken áthaladva elérik a
fejlődés vagy növekedés különböző fokozatait. E folyamatokat csak fő vonalakban vesszük
szemügyre, mintegy madártávlatból tekintve az események egészének elképesztő léptékű
vonulatára.
A harmadik rész alaposabban tárgyalja némely létforma összetevőinek haladását, különös
tekintettel az emberi létforma gyökér- és alfajaira. Ez azonban ebben a fejezetben is aprólékos
részletességet mellőzve történik, mert a cél nem az hogy enciklopédikus részletességű
információval halmozzuk el a tanulmányozót, hanem hogy lehetővé tegyük számára hogy
felfoghassa, megérthesse és szolgálatába állhasson annak a hatalmas tervnek, melynek lenyűgözően
rendezett Világegyetemünkben minden a részét képezi. Ebben a rendszerben „még egy veréb sem
hullhat a földre” Alkotójának akarata nélkül, és mi is abban a megtiszteltetésben részesülünk, hogy
e rendszer részei lehetünk.

8
2A NAPRENDSZER

1I. Bolygók
A fejlődés színterének tanulmányozását a kisebb egységekkel kezdjük, majd tovább haladunk a
nagyobbak felé úgy, hogy azt a kisebbekből építjük fel, más szóval a részletektől fogunk az
általánosságok felé haladni. Ez vélhetően könnyebb feladat lesz a tanulmányozónak, mint a fordított
módszer, amelyben a nagy egységek tárgyalásával kezdenénk, és úgy haladnánk a kisebbek felé.
Később azonban, mikor azt vizsgáljuk, hogy miként fejlődik az élet e színtéren, könnyebb lesz a
fordított módszer szerint haladni, ezért akkor a nagy élet áramlatokkal kezdjük, és továbbhaladva
megvizsgáljuk azok összetevőit és kisebb egységeit. Így módszerünket vizsgálatunk tárgyához
fogjuk igazítani.
Földünk és többi társa a Naprendszerben a bolygók. A mi Földünk egyike egy 7 tagból álló
bolygó sorozatnak, ezt a sorozatot láncnak nevezzük, és e hét közül a Föld a legsűrűbb bolygó.
A Föld Lánc 7 bolygóból álló rendszerében van, melyben :
2 bolygó az aló mentális síkon,
2 bolygó az asztrális síkon,
3 bolygó a fizikai síkon létezik.
Megjegyzendő, hogy nem szükségképpen minden láncra igaz a fenti megoszlás - de erről majd
hamarosan részletesen is szó lesz.
Amikor például egy alsó mentális bolygóról beszélünk, ez úgy értendő, hogy a benne legsűrűbb
anyag az alsó mentális, azaz nincs benne asztrális vagy fizikai anyagféleség. Ehhez hasonlóan egy
asztrális bolygónak nincs asztrálisnál sűrűbb anyaga, vagyis nincs fizikai anyagból való burka.
Valamennyi bolygó tartalmazza viszont (mintegy „ellenpárokként”) a különféle, magánál
finomabb anyagféleségeket, így tehát egy fizikai bolygó tartalmazza az asztrális, alsó mentális,
felső mentális, buddhikus és atmikus anyagot. Ezt az összefüggést az I. ábra szemlélteti.

I. ábra: Bolygók és ellenpárjaik (A)

Egyik bolygót sem szabad azonban úgy elképzelni, hogy az ellenpárjaitól megkülönböztethetően
9
és a térben elkülönülten létezik, mert ez nem így van. A bolygók ellentétpárjai ugyanazt a teret
foglalják el, mint maga a bolygó, azzal a kiegészítéssel, hogy a magasabb szintű vagy finomabb
anyag gömbformája nagyobb mint az alacsonyabb szintű anyagé, mivel előbbi áthatja és túlnyúlik
az utóbbin, csakúgy mint ahogy az ember asztrális teste is túlnyúlik fizikai testének határain,
mentális teste túlnyúlik asztrális testén, és így tovább. A bolygók valóságot jobban közelítő
ábrázolása tehát inkább a II. ábra szerinti.

II. ábra: Bolygók és ellenpárjaik (B)

Jól ismert a tudomány tanulmányozói előtt, hogy az anyagi részecskék a valóságban soha nem
érintkeznek egymással, még a legsűrűbb anyagok esetében sem. Mi több, a részecskék közötti tér
minden esetben összehasonlíthatatlanul nagyobb maguknál a részecskéknél. Ebből eredően a tér
bármely részében mindig bőven akad hely bármilyen elemi részecske számára - nemcsak a nálánál
sűrűbb anyag elemi részecskéi közötti nyugalmi helyzethez, hanem a közöttük és körülöttük történő
egészen szabad mozgáshoz is.
Ennek következtében egy Föld-szerű fizikai világ nem egyetlen világ, hanem 7 egymásba
szövődő, melyek mindegyike ugyanazt a térrészletet foglalja el, kivéve hogy - az előbb elmondottak
szerint - a finomabb anyag messzebbre terjed ki a középponttól mint a sűrűbb fajták.
Egy lánc hét bolygójának megegyezés szerinti nevei: A, B, C, D, E, F és G.
A Föld Láncban az A és G bolygók az alsó mentális, a B és F az asztrális, a C, D és E pedig a
fizikai síkon találhatóak. A C bolygó a Mars, D a Föld, az E pedig a Merkúr. Az A, B, F és G
bolygóknak jelenleg nincs nevük, csak betűjelük.
A III. ábra mutatja be a Föld Lánc 7 bolygóját.

10
 III. ábra: A Föld Lánc 7 bolygója

A hindu Purana-k4 a mi láncunk bolygóit mint Dvipas-okat említik, melyek között Földünket
Jambudvipa nevet viseli.
Mind a 7 bolygó különálló egység, és úgy tekinthető, mint aminek jól meghatározható helye van
a térben, és a Nap körül kering vagy egyéb módon függ attól.
Felhívjuk a tanulmányozó figyelmét az ábrán a különféle anyagminőségek jelöléséhez használt
eltérő sraffozásokra, ugyanis ahol csak célszerűnek látszik, ezeket fogjuk a könyvben e célra
mindenhol alkalmazni.
A legsűrűbb fizikai anyagot keresztirányú sraffozás jelöli, a fizikai és mentális közötti asztrális
anyagot 45 fokban megdöntött vonalakból álló, az alsó mentálist függőleges sraffozás jelképezi,
míg a felső mentális anyagféleség jelölése ugyancsak függőleges, de ritkább sraffozás. A buddhikus
anyagfajtát vízszintes, az atmikusat pedig függőleges pontozott vonalak jelzik.

4
18 szanszkrit nyelvű verses kéziratban fellelt, ősi hindu allegorikus tanítás ill. eredet-legenda. (A ford.)

11
2II. Körök
Bár egy lánc mind a 7 bolygója egyidejűleg létezik, egy adott időpontban nem mindegyik
egyformán aktív az élet támogatásában. Általában véve azt mondhatjuk, hogy bármely időben
mindig csak az egyik bolygó aktív és teljesen működő, míg a másik 6 alvó állapotban létezik.
Az egyes bolygók sorban egymás után válnak teljesen aktívvá, azaz különféle lények által
egészen benépesítetté - ezekkel a lényekkel a későbbi fejezetekben fogunk foglalkozni. Elsőként az
A bolygó aktivizálódik, majd hosszú-hosszú idő múltán az élet kezd rajta megritkulni, végül szinte
teljesen el is tűnik - áthelyeződik a következő, B bolygóra. Az A bolygó így alvó állapotba kerül,
míg a B bolygó megkezdi ébredését.
Egy újabb hatalmas időperiódus leteltével a B bolygó is „álomba merül” és róla az élet nagyobb
része a sorban következő C bolygóra vándorol át.
Ez a folyamat folytatódik addig, míg valamennyi bolygó felébredvén egy-egy korszakra
színteréül nem szolgált az élet fő áramlatának, majd újra alvó állapotba nem került. Azt az
időtartamot, míg egy bolygó teljesen aktív állapotában színtere az élet fejlődése fő áramlatának,
bolygó periódusnak nevezzük.
Az a folyamatot, míg az élet áramlata mind a 7 bolygón végighalad, egy körnek nevezzük. Így
egy kör 7 bolygó periódust (vagy ahogy néha nevezik még: világ periódust) tartalmaz.
Egy kör befejeződésével a folyamat elölről kezdődik az életnek az A bolygón történő ismételt
felébredésével, majd a maga idejében annak áttevődésével a B bolygóra, aztán sorban a C, D, E, F,
és G bolygókra, míg csak a második kör be nem fejeződik. Ezt követően az egész folyamat újra
megismétlődik egészen addig, míg 7 kör le nem zárul.

IV. ábra: A Föld Lánc 7 köre

12
 A IV. ábra bemutatja a Föld Lánc 7 körét, ahol a spirális vonal az élet áramlatát jelképezi, amely
7 teljes kört jár be a 7 bolygóból álló láncon.
Így tehát látható hogy:
7 bolygó periódus tesz ki egy kört, és
49 bolygó periódus ad ki 7 kört, vagy egy lánc periódust.
Az előzőekben láttuk, hogy sorban minden bolygó alvó állapotba kerül, amint az élet áramlat
elhagyja. Amikor ez elkövetkezik, az élet a bolygón nem szűnik meg egészen, egy csekély
mennyiségű élet, mint valami mag mindig megmarad, és több rendkívül fontos szerepet tölt be.
Ezzel a jelenséggel a maga helyén foglalkozunk még. Itt csak azért szükséges ezt megemlíteni,
hogy a tanulmányozó ne alakítson ki magában pontatlan képet arról, mi is történik valójában.

13
3III. Láncok
Az előzőekben ismertetettek szerint tehát egy lánc 7 bolygóból áll, amelyek mindegyike 7 aktív
periódussal rendelkezik, ennélfogva 49 bolygó periódus tesz ki egy lánc periódust.
A lánc periódus végeztével az azt alkotó bolygók széthullanak, és az őket alkotó anyag 7 új
bolygó felépítését fogja szolgálni. Az így keletkezett 7 új bolygó - pontosan ugyanúgy mint az
előzőekben - ismét átmegy 7 környi aktív fázison, majd újra felbomlik hogy 7 újabb bolygó
épülhessen fel belőle.
Ez a folyamat 7 alkalommal ismétlődik, 7 láncon át, melyek mindegyike 7 egymást követően
megformálódó bolygót tartalmaz, amelyek mindegyike 7 aktív fázison megy át.
Maguk az egyes bolygók ugyanabból az anyagi alap-építő elemekből születnek amelyek a
megelőző lánc bolygóinak széthullásával válnak szabaddá, mégsem ugyanolyan finomságú
anyagból épülnek fel, mint korábban. Az V. ábra világossá teszi, mi is történik.

V. ábra: A Föld Rendszer 7 lánca

Az első láncot
2 atmikus anyagból,
2 buddhikus anyagból,
2 felső mentális anyagból, és végül
1 alsó mentális
anyagból felépült bolygó alkotja.
A második lánc egy lépcsővel lejjebb ereszkedik a sűrűbb anyag felé, és így
2 buddhikus,
2 felső mentális,
2 alsó mentális és
1 asztrális
anyagból épült bolygót foglal magába.
A harmadik és negyedik lánc még mélyebbre ereszkedik alá a sűrűbb anyagba, amint azt az V.
ábra szemlélteti. Az ábra néhány figyelemre méltó jelenséget is szemléltet, melyekről ejtenünk kell
néhány szót.

14
 Összegezve tehát, a teljes 7 láncból és 49 bolygó periódusból álló rendszer
4 atmikus,
8 buddhikus,
12 felső mentális,
8 asztrális és
5 fizikai
bolygót tartalmaz. Látható, hogy:
csak az első és hetedik láncban létezik bolygó, melyben a legsűrűbb anyagfajta az atmikus;
csak a második és a hatodik bír buddhikus anyagú bolygóval;
a negyediket kivéve az összes lánc rendelkezik felső mentális anyagú bolygóval;
az első és hetedik kivételével mindegyik lánc tartalmaz alsó mentális anyagú bolygót;
és végül csak a harmadik, negyedik és ötödik láncban létezik fizikai anyagból épült bolygó.
Az öt sík közepén a mentálist találjuk, és egyedül ez a sík oszlik két részre. A hét lánc
mindegyikének vannak bolygói a mentális síkon, és a negyedik láncot kivéve valamennyinek van
bolygója a felső és az alsó mentális síkon is.
Ebből a megfontolásból világosan kitűnik, hogy a mentális sík rendkívül fontos szerepet tölt be
az ember fejlődésében, mivel a teljes 49 bolygó periódus közül 24 - azaz majdnem fele - a mentális
síkon játszódik le. Ez az alapja az okkultizmusban az emberi lény meghatározásának, mely szerint
az ember „a Világegyetemnek az a lénye - létezzen bárhol is abban -, kiben a legmagasabb Lélek és
a legalacsonyabb Anyag az Értelem által forr egységbe”.
Ezért úgy is mondhatnánk, hogy a 7 láncból álló sorozatban a legmagasabb spirituálist a
legalacsonyabb anyagival a mentális sík, az értelem anyaga kapcsolja össze.
A bolygók szétesése alkotóelemeikre, majd ezt követő újra formálódásuk 7 új bolygóvá eggyel
magasabb (vagy ha az következik a sorban, alacsonyabb) síkon a VI. ábrán látható.

15
 VI. ábra: A Föld Rendszer 7 lánca és közbenső pralaya-ik.

Két egymást követő láncperiódus között, amikor is a bolygók szétesett állapotban vannak, a
láncok közötti nyugalmi periódusnak, röviden láncközi pralaya5-nak nevezzük. A teljes 7 láncból
álló sorozatot hívjuk fejlődési rendszernek, vagy néha röviden csak rendszernek. Az eddig
tárgyaltakat az alábbi táblázat foglalja össze:
7 bolygó periódus = 1 kör,
49 bolygó periódus = 7 kör = 1 lánc periódus,
343 bolygó periódus = 49 kör = 7 lánc periódus = 1 fejlődési rendszer
Érdemes megemlíteni, hogy - amint az az V. ábrából is kitetszik - mi most rendszerünk
negyedik láncában, és így a legsűrűbb anyagi világban létezünk. Láncunknak az a pontja viszont,
amit most elértünk, olyannyira fontos fázis, hogy külön tárgyalást érdemel e tanulmány egy későbbi
fejezetében.
A 7 egymást követő láncot néha úgy is említik, mint a lánc különböző „inkarnációit”. Továbbá a
láncokat néha Bolygó Láncoknak is nevezik.
Egy láncot tekinthetünk a Bolygói Logosz megtestesülésének (Upadhi) is, Őt egy későbbi
fejezetben fogjuk leírni. Úgy is el lehet képzelni, mintha a Bolygói Logosz a 7 egymást követő
láncban születne újjá, ahol minden lánc az őt megelőző eredményeit használja fel, és tovább adja a
következő láncnak, amit ő maga elért.
Az elő három láncra úgy tekinthetünk, mint amelyben a Lélek vagy Élet alászáll az Anyagba. A
negyedik láncban Lélek és Anyag egymást át- meg átszőve számtalan ponton kapcsolódnak
egymáshoz. A befejező három lánc a felemelkedést szolgálja, melynek végén a fejlődés
gyümölcseivel minden visszatér a Bolygói Logoszhoz (Ishvara), hogy újra egyesüljön vele.

5
Feloldódás, szétoszlás, pihenés. (A ford.)

16
4IV. Fejlődési rendszerek
Az előző fejezetben láttuk, hogy 7 egymást követő lánc, vagy másképpen mondva a lánc 7
inkarnációja teszt ki egy fejlődési rendszert.
Egy fejlődési rendszer egészében egy elkülönült, jól meghatározható és önmagában zárt fejlődési
színtér, habár ezt az általános elvet néhány kiegészítéssel fogjuk a későbbiekben árnyalni.
A VII. ábra szemlélteti a Föld Fejlődési Rendszert, jelölve annak 7 láncát, mindegyiket a maga 7
bolygójával, valamennyi lánc 7 körét a bolygók szimbólumain keresztül futó körökkel jelképezve.

VII. ábra: A Föld Fejlődési Rendszer

Emlékezni kell azonban, hogy bár rendszerünk mind a 49 bolygója szerepel az ábrán, bármely
időpontban nem több mint 7 létezik egyszerre - eltekintve néhány „hullától” mint amilyen a mi
Holdunk, amely még nem esett szét egészen.
Az ábrán láthatóan a Mars, a Föld és a Merkúr a negyedik lánchoz tartozik, míg a Hold a
harmadik lánc része.
Amit mi most Holdnak ismerünk, a maradványa egy sokkal nagyobb bolygónak, ami a harmadik
lánc fizikai bolygója volt, és ugyanazt a szerepet játszotta, mint a Föld a negyedik láncban.
A mi Föld Láncunk hetedik körében a Hold teljesen fel fog bomlani, és a Földnek nem lesz
többé égi kísérője.
Naprendszerünkben 10 különböző, meghatározott fejlődési rendszer létezik. Nevüket azokról a
fizikai bolygókról kapták, melyek jelenleg részüket képezik. Ez a 10 fejlődési rendszer tehát:
1) Vulkán Rendszer
2) Vénusz Rendszer
3) Föld Rendszer
4) Jupiter Rendszer
5) Szaturnusz Rendszer
6) Uránusz Rendszer

17
 7) Neptunusz Rendszer
8) Jelenleg nincs neve (néhol „Aszteroida Rendszer” néven említik)
9) Jelenleg nincs neve
10) Jelenleg nincs neve
A 10 rendszer jelenlegi állapotát az I. táblázat összegzi.

Sorszám Rendszer Lánc Kör Fizikai Megjegyzések

bolygók
száma
I. Vulkán 3 6 (?) 1 A földinél alacsonyabb fejlettségű lényeket eredményez.
II. Vénusz 5 7 1 A legelőrehaladottabb Rendszer.
III. Föld 4 4 3 A három bolygó: Mars, Föld és Merkúr.
IV. Jupiter 3 2 1 A Jupiter még nem népesült be, de a holdjai igen. Igen
magas szintre fog fejlődni.
V. Szaturnusz 3 korai 1 Lassan fejlődik, de magas szintet fog elérni.
VI. Uránusz 3 1
VII. Neptunusz 4 3 A három bolygó: Neptunusz és két másik annak pályáján túl.
VIII. Nincs neve 0
IX. Nincs neve 0
X. Nincs neve 0

I. táblázat: A Naprendszer 10 eleme

A táblázatban a sorrendet a rendszerek fizikai bolygóinak Naphoz való közelsége határozta meg.
Az az állítás, hogy a hetedik körben a mi Holdunk egészen fel fog bomlani, párhuzamba állítható
a Vénusz lánc esetében tapasztalt hasonló jelenséggel. A Vénusz lánc, mely jelenleg a hetedik
körében jár, nem rendelkezik holddal. Pedig úgy 150 évvel ezelőtt több csillagász is feljegyezte,
hogy a Vénusz körül megfigyeltek egy nagyjából 2000 mérföld átmérőjűre becsült holdat. Bár ma
általában úgy tartják, hogy azok a csillagászok tévedtek, ám valószínűbbnek látszik, hogy a hold
létezett ugyan, mikor megfigyelték, de azóta eltűnt, mint ahogy a mi Holdunk is el fog tűnni a mi
hetedik körünkben.
Azt állítják, hogy az Aszteroidákat formáló anyag egyszer egy bolygóvá fog összeállni, amelyet
a feltételesen a VIII. Rendszerhez kapcsoltunk. Ha elfogadjuk erre az Aszteroida Rendszer
elnevezést, akkor helye az I. táblázatban a Föld és Jupiter Rendszerek között lenne, mivel abban a
sorrendet a fizikai bolygók Naptól való távolsága szabta meg.
H. P. Blavatsky rejtélyes megjegyzése ellenére - mely szerint a Neptunusz nem is a mi
Naprendszerünkben van - kétség sem férhet hozzá, hogy a Neptunusz a Nap körül kering, és a
Neptunusz Lánc a 10 rendszer egyikeként része Naprendszerünknek. A tapasztalat már
bebizonyította, hogy H. P. Blavatsky ismert tudományos tényeknek látszólag ellentmondó állításai
később igaznak bizonyultak - egy mélyebb, ezoterikusabb értelemben véve. Könnyen lehet, hogy a
Neptunuszra vonatkozó kijelentései is majd igazolódni fognak - valamilyen ezoterikus értelmezés
szerint.
A Titkos Tanításban (Harmadik kiadás, I. kötet) határozott utalások találhatók arra vonatkozóan,
hogy a Mars és a Merkúr nem tartoznak a Föld Lánchoz. Dr. Besant és Leadbeater püspök állítása,
mely szerint ezek a Föld Lánchoz tartoznak, heves kritikát kapott az okkultizmus némely
tanulmányozójától (lásd: Bevezetés az A. T. Barker szerkesztésében 1923-ban megjelent The
Mahatma Letters to A. P. Sinnett c. műhöz). Jelen sorok írója nem kísérli meg összeegyeztetni e két

18
nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen nézetet, ám a továbbiakban az utóbbi két író álláspontja jelenik
meg, mivel ez a tanulmány nagyrészt az ő írásaikra épül, nem pedig H. P. Blavatsky-éra (lásd erről
még az Utószó c. fejezetet is)
Az előzőekben leírt 10 Rendszeren felül más fejlődés is folyik a Naprendszerben, melynek
minden egyes négyzetcentimétere használatban van.
Még magában egy koilonban6 is folyhat valamilyen fejlődés, amiről semmit nem tudunk és
semmilyen elképzeléssel nem rendelkezünk.
Minden tér élettel van kitöltve, és vannak még a fizikainál is alacsonyabb szintű síkok is. Néha-
néha egy emberi lény kapcsolatba kerülhet ezzel az alacsony rendű fejlődési fokkal, de az efféle
bonyodalmak mindig kerülendők és károsak. Nem szükségképpen azért mert ez a fejlődési fokozat
ördöginek tartandó, hanem inkább azért, mert nem a mi emberiségünknek szánták.

6
Lásd a VI. fejezetet

19
5V. A Naprendszer

A VIII. ábra jelképezi a Naprendszert a maga 10 fejlődési rendszerével, melyek mindegyike 7

láncból áll a maga 7 bolygójával, és minden lánc 7 körét - ahogy előzőleg is - a bolygókon
keresztülfutó körök jelképezik.

VIII. ábra: A Naprendszer felépítése

A tanulmányozó mostanra már tisztán látja, hogy mivel minden rendszer 7 lánca egymást
követően alakul ki, a VIII. ábra nem a Naprendszer jelenlegi állapotát mutatja, hanem inkább egy
összefoglaló képet azokról a fázisokról, amiken keresztül halad.
A Naprendszer tulajdonképpeni jelen állapotát a IX. ábra mutatja. Ez azt a kört mutatja, amelyen
az egyes láncok jelenleg járnak - amennyiben ismerjük ezeket. Ahol ez nem ismert, a köröket
pontvonalak alkotják.

20
 IX. ábra: A Naprendszer a jelen állapotában

A 8. 9. és 10. rendszerek láncait ugyancsak pontvonalak jelölik, mivel jelenlegi fejlődési

fokozatuk nem ismert.
Eképpen a Naprendszernek 70 bolygója van, melyek mindegyike a korábban leírtak szerint egy
meghatározott helyet foglal el a térben, és Napunk körül kering, vagy más módon függ attól. Ezt a
70 bolygót a X. ábra mutatja.

X. ábra: A 10 jelenleg működő lánc

21
Táblázatunk végső formája tehát az alábbi lesz:
7 bolygó periódus = 1 kör,
49 bolygó periódus = 7 lánc periódus = 1 fejlődési rendszer,
10 fejlődési rendszer = a mi Naprendszerünk.

22
6VI. A Naprendszer kialakulása
Most, hogy szemügyre vettük Naprendszerünkben a fejlődés színterének vázlatos tervét, hasznos
lesz újra végighaladni a tanultakon úgy, hogy közben néhány újabb részletet hozzáteszünk, továbbá
megvizsgáljuk a módját, hogyan is alakult ki a kezdetektől fogva e rendszer az ősi anyagból.
Ez alkalommal a nagy egység - a rendszer egésze - felől indulunk, és fokozatosan haladunk
kisebb egységeket jelentő bolygók felé.
Naprendszerünk születését megelőzően létezett az alapvető, mondhatni gyökér anyag, amelyből
minden más általunk ismert anyagféleség megformálódott. Ez a gyökér anyag az, amit a tudósok az
űr aether-ének, és amit az okkult kémiában koilon-nak (görögül kolilos = üreges) neveznek.
Természetesen ezt nem szabad összetéveszteni az éterikus anyaggal, ami fizikai világunk
finomabb részeit alkotja.
A koilon által kitöltött tér minden fizikai érzékszerv számára üresnek tűnik, ám a valóságban az
aether sokkal sűrűbb bárminél amiről egyáltalán fogalmunk lehet. Az okkult megfigyelésekkel
egybevágó, ünnepelt elmélet szülője, Osborn Reynolds professzor az aether sűrűségét a víz 10,000-
szeresére, átlagos nyomását pedig közel 5 millió tonna/ cm2- re teszi.
Ez az anyag csak igen fejlett tisztánlátói képességek birtokában észlelhető. Azt kell
feltételeznünk, hogy volt egy idő - bár hogy mikor, azt biztosan nem tudjuk - amikor ez az anyag
töltött ki minden teret. Azt is fel kell tételeznünk, hogy valamilyen hatalmas Lény - szinte
elképzelhetetlenül hatalmasabb Naprendszerünk Logoszánál - megváltoztatta ezt a nyugalmi
állapotot azáltal, hogy lelkét vagy erejét kiárasztotta ezen anyag bizonyos részébe, amely az egész
Világegyetemet magába foglalja.
Ennek az erőnek a működése olyan, mint egy óriási leheleté, melynek hatására az aether-ben
vagy koilon-ban megszámlálhatatlanul sok apró, gömbformájú buborék formálódott. Ezek a koilon-
ban levő apró buborékok azok a végső atomok, amikből minden általunk anyagként ismert dolog
felépül.
Ezek képezik az atomi szintű anyagát a legalsó kozmikus síknak. Ezekből formázza meg majd
Naprendszerünk Logosza a mi rendszerünk 7 síkjának anyagát, illetve ezek együttese adja a legalsó
kozmikus síkot.
Valószínű, hogy e buborékokat eredetileg megformáló erő az, amit H. P. Balavatsky fohat -ként
említ, és amelyről „űrbe lyukakat ásó” erőként szól. Ez felidézheti egy francia tudós mondását is,
mely szerint „anyag nem létezik, csak lyukak vannak az aether-ben”.
Ezek a buborékok nem olyanok mint a szappanbuborék, melyeknek van egy külső és egy belső
felülete, és levegőt zárnak körbe. Inkább olyanok, mint buborékok a szódavízben, melyeknek csak
egy felülete van - ahol a gáz érintkezik a vízzel.
Amint már említettük, a legfejlettebb tisztánlátói képességekkel is úgy tűnik, hogy a buborékok
tökéletesen üresek, tehát nem tudjuk, hogy bárminemű mozgás zajlik-e belsejükben vagy sem. Azt
sem tudjuk, hogy forognak-e a tengelyük körül vagy nem.
A megfigyelések szerint nincs saját mozgásuk, de ők maguk kívülről az akaraterő
megfeszítésével mozgathatók, akár egyesével, akár tömegesen is. A buborékok soha semmilyen
körülmények között nem érintkeznek egymással.
Mikor a Nap Logosz - az a hatalmas Lény, akinek Naprendszerünk egyfajta kifejeződése lehet,
valahogy olyanformán, mint egy inkarnáció az emberi lény esetében - úgy döntött hogy
kinyilvánítja Önmagát és az örökkévalóságból előlép az időbe azért, hogy megformálja e rendszert,
ezt az anyagot, a végtelen tömegű buborékot már felhasználásra készen találta.
Kezdésként meghatározott egy térrészletet tevékenységének határaként, ami talán aurájával

23
egyezőnek tekinthető - egy hatalmas gömböt, melynek határa messze túl volt a majdan megszülető
legkülső bolygók pályáján.
Legyen bármilyen elképzelhetetlenül nagy is ez a térrészlet, a csillagrendszerek közötti távolság
mégis minden elképzelhető mértéken túl nagyobb maguknál a rendszereknél. Mégis elképzelhető,
hogy a csillagrendszerek Logoszai érintkeznek egymással a magasabb síkokon.
Az így kijelölt gömbforma belsejében olyan mozgást keltett, amivel a buborékokat egy tömegbe
söpörte össze, így a korábban ezen óriási nagyságú térben egyenletesen eloszló buboréktömeget
összesűrítette és koncentrálta egy kisebb térrészbe.
E sűrűsödés egy bizonyos fázisában - mikor az Ő formálódó gömbjének átmérője még mindig
messze túlterjedt a rendszerben ma létező legkülső bolygó pályáján is - aztán elindított benne egy
erőteljes elektromos jelenségekkel kísért örvénylő mozgást, aminek eredménye egy sok dimenziót
felölelő, kolosszális méretű örvény lett: a majdani csillagköd anyaga.
Az örvénylő anyagtömeg sűrűsödése a mi elménkkel felfoghatatlanul hosszú ideig folytatódott -
mi több, a Logosz által eredetileg keltett örvény még mindig működik. Ezen sűrűsödés közepette a
Logosz Harmadik Aspektusán7keresztül kiküldött hét egymást követő áramlatot, mondhatni
„lélegzetet”.
Az első impulzus („lélegzet”) számtalan apró örvényt keltett a gömb belsejében, melyek
mindegyike 49 buborékot vonzott magához, és ezeket egy meghatározott alakzatba rendezte. Az így
megformált buborék-csoportok lettek a második, az anupadaka vagy monádi sík (világ)sík atomjai.
Nem minden buborékot érintett ez a folyamat, így elegendő össze nem kapcsolódott állapotú
maradt vissza belőlük ahhoz, hogy a továbbiakban majd az első, adi sík atomjaiként szolgáljanak.
A maga idejében bekövetkezett a második impulzus, amelyben a Logosz majdnem valamennyi
49 buborékból álló atomot - de az anupadaka sík számára még elegendőt hátrahagyva -
visszavonva feloszlatta őket egyedi buborékokká, majd ismételten kivetve őket közöttük apró
örvényeket keltett, melyek mindegyike 492 vagyis 2,401 buborékot vont magába. Ezek lettek a
harmadik, atma sík (világ) atomjai.
Egy idő múltán elkövetkezett a harmadik impulzus, amely az előzőhöz hasonlóan visszavont
majdnem minden 2401 buborékból álló atomot az atmikus síkról (ezúttal is hátrahagyva elegendőt
e sík számára), feloszlatta azokat alkotóelemeikre, majd kilökte őket, hogy 493 azaz 117,649
buborékból álló egységekként a buddhikus sík atomjai lehessenek.
Ez a folyamat ismétlődött egészen a hatodik impulzusig, melyben megszülettek a
legalacsonyabb, a hetedik sík, azaz a fizikai világ atomjai, melyek már 496 azaz közel 14 milliárd
buborékból állnak. Ezek persze még nem azok az atomok, amiket a kémiából ismerünk, hanem a
végső, tovább nem osztható anyagi részecskék, melyekből e kémiai elemek atomjai felépülnek.
A hét síkot alkotó atomokban található buborékok számát az alábbi táblázat foglalja össze:

7
A keresztény Szentháromságban a Szentlélek. (A ford.)

24
Sík Egy atomban levő buborékok száma
adi 1 1
anupadaka 491 49

atma 492 2,401

buddhikus 493 117,649

manasz (mentális) 494 5,764,801

kama (asztrális) 495 282,475,249

sthula (fizikai) 496 13,841,287,201

II. táblázat.: Síkok és atomok

Valószínűnek látszik, hogy az elektronok asztrális atomok, mivel a tudósok állítják, hogy a
kémiai hidrogén atomja mintegy 700 - 1000 elektronból áll, és a hidrogén kémiai atomja 882
asztrális atommal egyenértékű. Ez lehet véletlen egyezés, de nem nagyon valószínű. Így a jelek
szerint a tudósok a fizikai anyag felbontása kapcsán felfedezték az asztrális anyagot, bár
természetesen a fizikai anyag alkotórészeinek gondolják azt.
Leadbeater püspök (kinek írásaiból a fenti idézet származik), nem tudta, vajon egy ilyen
szétbomlasztott fizikai atom újra összeáll-e vagy nem, de amikor egy fizikai atomot akaraterő
megfeszítésével bontanak szét asztrális vagy mentális atomjaira, ezen állapot csak addig érvényesül
amíg az akaraterő fennáll, és annak megszűntével a fizikai atom újra megjelenik.
Úgy látszik azonban, hogy a fentiek csak a végső fizikai atom felbontására érvényesek. Amikor
kémiai atomot bontanak fel végső alkotóelemeire, ebben az állapotban maradnak, nem térnek vissza
eredeti formájukba.
Meg kell jegyezni, hogy bár az egyes síkok atomjai (például a fizikaié) nem közvetlenül a
felettük levő sík atomjaiból (az asztrálisból) épülnek fel, ám bármely sík elemi atomjait csakis olyan
buborékok alkothatják, amelyek már korábban megtapasztalták a létezést az összes magasabban
fekvő sík anyagának alkotórészeként.
A hindu leírások szerint az eljárás az alábbiak szerint összegezhető: valamennyi síkon létezik
egyfelől valami, amit „tanmatra”-nak neveznek (valaminek a mértéke), másfelől pedig a „tattva”
(„az-ság”, benne rejlő minőség). A „tanmatra” a Logosz tudatának módosulása, a „tattva” pedig e
módosulás következtében az anyagban fellépő változás. Hasonlíthatjuk a tanmatra-kat a tenger felől
érkező hullámokhoz melyek kifutnak a homokos partra, visszahúzódnak, majd újabb hullámok
követik őket, melyek egy kicsit távolabbra hatolnak. A tattva-kat pedig hasonlíthatnánk a parton a
hullámok által formált homokfodrokhoz, melyek mutatják a legtávolabbi pontot ameddig a hullám
eljutott. Az elképzelést a XI. ábra szemlélteti.

25
 XI. ábra: Tattva-k és Tanmatra-k

Ilyenformán tehát minden atomnak megvan a maga „Az-sága”, melyben az „Az” nem más, mint
egy hódolatteljes kifejezés az Isteni Lény megnevezésére. A Logosz akarata hatására az atom által
felvett rezgés mértéke pedig a „tanmatra”, vagyis az „Az-ság” mértéke. Ez az atom forgástengelye,
amelynek szögeltérése - a vibráció állandó határain belüli - meghatározza annak felszíni formáját.
Így hát a Logosz tudatossága meghatározott korlátok között kifejeződve jelen van minden atomban,
és a hasonló korlátok között kifejeződött atomok összességét hívjuk néha „síknak”.
Az anyag egymást követő fázisokban történő teremtését gyakran úgy írják le, mint az Istenség
be- majd kilélegzését.
Az anyag léte teljes egészében a Logosz elméjében létező eszme folyamatos fenntartásától függ.
Ha Ő úgy dönt, hogy visszavonja akaraterejét például a fizikai síkról - azaz kiveti ezt a gondolatot
elméjéből - minden egyes fizikai atom azonnal felbomlana, és az egész fizikai világ egy
szempillantás alatt eltűnne, mint egy elfújt gyertya fénye.
A végső fizikai atomnak háromféle saját mozgása van:
1) forog a saját tengelye körül,
2) körpályán mozog,
3) állandó pulzálás (a szívhez hasonló kitágulás majd összehúzódás).
E három mozgás állandóan fennáll, és teljesen független minden külső erőtől. Valamely külső
erő - például egy fénysugár - hatására az egész atom erőteljes le-fel mozgásba kezd, melynek
mértéke a fénysugár erősségével arányos, míg több atom együttes mozgásának eredményeként
keletkező hullámhosszúságot a fénysugár színe határozza meg.
A Logosznak az atomot rá jellemző formában összetartó akaratereje mellett az Ő egyéb erői
közül is megnyilvánul több különböző szinten egyik vagy másik az atomon keresztül. Ezen egyéb
erőknek hét változata létezik, melyek közül valamely lánc minden egyes körében egy-egy újabb lép
működésbe az atom spirilláin keresztül. E spirillák leírását C. W. Leadbeater és Annie Besant
Occult Chemistry (Okkult kémia) című művében lelheti meg a tanulmányozó.
A csillagközi térben - pontosabban a csillagrendszerek között - az atomok mondhatni „szabad”
állapotban léteznek, egymástól nagy távolságra és egyenletesen elosztva - a jelek szerint ez a
természetes, zavartalan állapotuk.
A bolygók közti térben azonban soha nem találhatók ilyen szabad atomok. Még ha nincsenek is
formákba rendezve, az üstökösökből és meteoritokból származó anyag komoly zavaró hatást
gyakorol rájuk, ezenkívül jelentős összesűrítésnek is ki vannak téve amiatt az erő miatt, ami mi a

26
Nap vonzásának tulajdonítunk.
A fenti meggondolások alapján válik világossá, miért látjuk úgy, hogy az ember - például
kauzális testében működve - szabadon mozoghat egy bolygó közelében, ahol az atomi állapotú
mentális anyag összesűrített állapotban létezik, de képtelen lenne mozogni vagy működni a távoli
űrben, ahol az atomok szabad, összesűrítetlen állapotban találhatók.
Tovább folytatva a Naprendszer kialakulásának leírását, most elérkeztünk ahhoz a fázishoz,
amikor a hatalmas örvénylő gömbben kialakult hét különféle atomi anyag, amelyek lényegében
mind ugyanazok, mivel ugyanabból a fajta buborékból épülnek fel, a különbséget pusztán az
összesűrűsödés mértéke jelenti. Valamennyi anyagtípus szabadon keveredik a többivel, így
mindegyik megtalálható bármely a gömbben véletlenszerűen kiválasztott kis térrészletben, azzal az
általános jellegzetességgel, hogy a nagyobb sűrűségű atomok hajlamosak egyre jobban vonzódni a
gömb középpontja felé.
És ekkor a Logosz (még mindig az Ő Harmadik Aspektusán keresztül) kiküldi a hetedik
impulzust, és ezzel - ahelyett hogy visszavonná Önmagába, hogy szétbomlassza azokat
buborékokra - meghatározott összeállításokban néhány alap-építőelemmé vonja össze a fizikai
atomokat. Majd ezekből épülnek fel azok a komplexumok, amiket a tudomány kémiai elemekként
ismer.
Mindezek a folyamatok meghatározott sorrendben, felmérhetetlenül hosszú korszakokon át
folynak és több különféle erő kölcsönhatásának eredményei, ahogyan azt Sir William Crookes The
Genesis of Elements (A kémiai elemek eredete) című tanulmányában helyesen leírja.
E folyamat még most sem fejeződött be. Amennyire tudjuk, az Uránium a legfiatalabb és
legnehezebb kémiai elem, de megtörténhet, hogy a jövőben ennél bonyolultabbak is létrejönnek.
Korszakok váltják egymást, majd a sűrűsödés folytatódásának eredményeként óriási, fénylő,
legnagyobbrészt izzó hidrogénből álló gázfelhő alakul ki. Természetesen sok más, a miénkhez
hasonló rendszer éppen most éli ezt az állapotát, amint az egy nagyobb távcsővel jól látható.
A mi esetünkben, a forró gázfelhő - még mindig sebesen forogva - fokozatosan lehűlt, miközben
összehúzódott és ellaposodott, és gömbből inkább egy óriási koronggá alakult. Idővel a korongban
fúziók sokasága indult meg, és ez a korong gyűrűkbe rendeződéséhez vezetett. A rendszer ebben az
állapotában nagyban hasonlított a mai Szaturnusz bolygóra és annak környékére - persze azt messze
meghaladó méretekben.
Ahogy közeledett az idő, amikor a fejlődésnek szüksége lesz a bolygókra, a Logosz a gyűrűk
sűrű részeiben kiválasztott helyen elindított egy-egy másodlagos örvényt, amelybe fokozatosan
összegyűlt a gyűrűk anyagának döntő része.
Az anyagdarabok összegyűjtése közben történő ütközések következtében a hőmérséklet ismét
felszökött, az anyag gáz halmazállapotúvá vált és az örvények helyén fénylő gömbök keletkeztek.
Ezeknek lehűlésével és fokozatos összesűrűsödésével végül kialakultak az élet színterének alkalmas
bolygók, amilyen most a miénk is. Így alakult ki rendszerünk valamennyi bolygója.
Rendszerünknek ebben a részében kialakuló fizikai bolygó azonban nem a Föld volt, hanem a
Hold. Felidézve az V. ábrán bemutatottakat látható, hogy az első fizikai bolygó a 3. láncban jelenik
meg, ez pedig a mi fejlődési rendszerünkben a Hold volt.
Amint az élet aktív korszaka a Holdon a harmadik lánc végével befejeződött, nem messze a
Holdtól egy újabb örvény jött létre, és a gyűrű maradék anyaga fokozatosan abban gyűlt össze. A
bekövetkező ütközések eredményeként újra egy izzó gömb alakult ki, ami magába ölelte a Hold
testét, így hamarosan az is hasonló állapotba került. Az így összevegyült anyagtömeg hűlése közben
két örvény körül kezdett összesűrűsödni, de tömegének túlnyomó többsége az újonnan keletkezett
örvénybe került, amiből a Föld alakult ki, a Holdat korábbi méretéhez mérten egy sokkal kisebb,
valamint levegőjétől és vizétől megfosztott tetemként hagyva hátra.

27
 A nagy forróság miatt a Hold továbbra is forró sárhoz hasonló képlékeny állapotú volt, A Földet
pedig korai állapotában rettenetes erejű vulkanikus tevékenység alakította. Ennek velejárójaként
óriási - gyakran több kilométer átmérőjű - szikladarabok vetődtek ki hatalmas magasságokba,
minden irányban. Ezek legtöbbje visszahullott a Földre, de akadt olyan, amelyik becsapódott a
Holdba, mialatt az még képlékeny állapotban volt. Ezek eredményezték azokat a hatalmas
mélyedéseket, amiket ma holdkrátereknek nevezünk. Ám akad néhány olyan is ezek között (de nem
sok) amelyek vulkanikus kráterek.
A Hold mai állapotában olyan mint egy órási darab szénsalak. Kemény, de szivacsos, kicsit
olyan mint a habkő, bár annál szilárdabb. Felszínén alig tapasztalható fizikai aktivitás. Valószínűleg
lassan felbomlóban van, és úgy tűnik, hogy a hetedik kör idején teljesen szétesik majd, anyagából
pedig (vélhetően a Földből származó részekkel együtt) egy újabb bolygó keletkezik - fejlődési
rendszerünk ötödik láncának egyetlen fizikai bolygója (lásd az V. ábrát). Ennek az új bolygónak a
holdjaként fog szolgálni az, ami a Földből addigra megmarad, ugyanazt a szerepet betöltve, amit a
a Hold a Föld esetében.
A teozófiai irodalomban a Holdat gyakran úgy emlegetik, mint a nyolcadik szférát, mivel nem
tartozik azon hét bolygó körébe, amelyek a fejlődés színtereként szolgálnak, hanem egy zsákutca,
olyan hely ahol csak hulladék halmozódik. Egyfajta szeméttelep a rendszerünkben, asztrális
pöcegödör, amelybe mindenféle oszásban levő tetemek kerülnek, például elveszett személyiségek,
akik elszakították magukat magasabb rendű énjüktől, az Egójuktól (lásd A kauzális test című munka
25. fejezetét).

28
7VII. A Nap Logosz és a Bolygói Logoszok

Az előző fejezetekben már említettük a Nap Logoszt. Itt az ideje, hogy foglalkozzunk személyével,
az Ő viszonyával a Naprendszerhez, valamint fő tisztségviselőivel, kiket gyakran Bolygói
Logoszoknak neveznek, habár a bolygó-lánc Logosz név pontosabb lenne.
Naprendszerünk Logoszának személyében olyan személyiségű - vagy inkább helyesebb lenne azt
mondani, hogy egyéniségű - Istent tisztelhetünk, amilyet ésszerűen gondolkodó ember csak
kívánhat. Ugyanis Őrá érvényes mindaz a jó, amit bármilyen egyéni istenségről valaha is állítottak.
Az olyan tulajdonságokat, mint részrehajlás, igazságtalanság, féltékenység, düh, kegyetlenség, és
más effélék, természetesen egyszer és mindenkorra félretehetjük mint lehetetlenséget minden nevét
valóban kiérdemlő istenséggel kapcsolatban mint olyan dolgokat, amik kizárólag az emberi elme
szüleményei.
Ő a Naprendszer tekintetében mindentudó, mindenhol jelen levő és mindenható. Szeretet,
hatalom, erő, bölcsesség és dicsőség mind a legteljesebb mértékben sajátjai.
Ám legyen Ő bármilyen hatalmas Egyéniség - hármasság az egységben, Isten a legteljesebb
mértékben - mégis, elképzelésünk sincs, hány fokozat választja el Őt az Abszolúttól, a
Megismerhetetlentől, melynek számára csillagrendszerek is csak apró kozmikus porszemek.
Valószínűleg egyáltalán nem tudjuk Őt elképzelni magunknak, ezért sok hívő ember inkább nem
is próbálkozik azzal, hogy képet alkosson róla, hanem egyszerűen úgy él elméjében, mint aki
mindent áthat. Ezért mi magunk is Ő vagyunk, minden másik ember is Ő, és végeredményben nem
is létezik más, mint Isten.
A fizikai síkon a Nap az Ő elsődleges kifejeződése, és e közlés segít felfogni valamicskét az Ő
jellemzőiből, képességeiből, és megérteni, mennyire igaz, hogy minden Tőle származik. A Napot
tekinthetjük úgy is, mint egy lencsét, amin keresztül átsüt az Ő ereje.
Itt kell megjegyeznünk, hogy minden állócsillag a mi Napunkhoz hasonlóan egy Logosz
részleges kifejeződése.
A fizikai Napot úgy tekinthetjük, mint valami erőközpontot vagy csakrát, ami az Ő teste legfőbb
részének külső kifejeződése, és nagyjából az emberi szívnek feletethető meg.
Bár az egész Naprendszer az Ő fizikai teste, mégis azon kívül óriási mértékben aktívabb mint
belül. E számunkra olyan felfoghatatlanul hatalmas Naprendszer Neki csak egy apróság, mert bár e
rendszer minden része Ő, annak határain túl és afelett Ő olyan dicsőségben és nagyszerűségben
létezik, amiről ma még fogalmunk sincsen. Így hát, bár maradéktalanul egyetértünk a több-isten
hívőkkel abban, hogy minden Isten, mi ennél még messzebb megyünk, mert felismertük, hogy az Ő
létezése annak nagyszerűségében messze túlterjed univerzumának határain. „Énem parányi
töredékével áthatom, és fenntartom ezt az egész univerzumot.„ (Bhagavad Gíta, X. 42.)
Vagyis az Ő létezése messze túlterjed rendszerének határain: úgy ül azon, mint valami lótusz
trónon. Olyan Ő, mint a megdicsőült emberiség, és mégis végtelenül nagyobb, több mint az
emberiség. Felidézhetjük az Augoeides-t8 (l. A kauzális test c. mű XVI. fejezetét) amint egyre
magasabbra és magasabbra, a végtelen felé szárnyal. Hogy az a forma állandó, vagy talán csak egy
bizonyos szinten látható - ki a megmondhatója?
Innen ered a jól ismert Nagy Madár szimbólum, mely jól ismert jelképe az Istenségnek, amint
univerzuma, a vizek felett lebeg, avagy végigszáguld az általa indított fejlődés vonalán. A Nagy
Madár szárnyai közt megpihenni így annyit tesz, mint ezért végzett meditációban felismerni a
Logosszal való egységet. Azt mondják, ha valaki eljut erre a szintre, az idők végezetéig
megpihenhet ott.
8
Fénylő test, a megdicsőült, megtisztult ember. (A kauzális testet néha így is nevezik.) (A ford.)

29
Valószínűleg szavakkal nem írható le az emberiség Vele való egységének módja. Mi emberi lények
bizonyos értelemben lehetünk sejtek is az ő testében, ám valószínűleg sokkal többek vagyunk ennél,
mivel életének és hatalmának kifejeződése általunk össze sem hasonlítható az alacsonyabb szintű
analógiával, azaz a kapcsolattal amit a mi fizikai testünk sejtjei jelentenek nekünk, szellemi
lényeknek.
A legalsó kozmikus síkon megjelenő kifejeződését tekintve úgy vehetjük, hogy az Ő Első
Aspektusa van a legmagasabb - az Adi - síkon, Második Aspektusa az Anupadaka vagy Monádi,
míg a Harmadik az Atmikus sík magasabb részén.
Ezért az adeptussá fejlődés folyamatában, miközben tudatosságának szintjét síkról síkra haladva
egyre magasabbra emeli, az ember elsőként a Harmadik Aspektust éri el és ismeri fel egységét
azzal, és csak hosszú idő múltán léphet tovább afelé, hogy felismerje tökéletes egységét a Második
és Első Aspektussal.
Az ókori görög mitológiában a Logoszt bizonyos játékokkal játszadozó gyermek Bacchus
jelképezte. E játékok egyike a dobókocka volt, ami az öt plátói poliéder egyike. Ezek a következők
voltak:
• tetraéder, amit 4 egyenlő oldalú háromszög,
• kocka, amit 6 négyzet,
• oktaéder, amit 8 egyenlő szárú háromszög,
• dodekaéder, amit 12 egyenlő oldalú ötszög, és az
• ikozaéder, amit 20 egyenlő oldalú háromszög határol.
Ha ezekhez hozzávesszük az egyik szélső értékkánt a pontot, másikként a gömböt, 7 elemből
álló jelkép-együttest kapunk, melyek megfelelnek Naprendszerünk 7 síkjának. Ezek egyike sem a
nekik megfelelő sík atomjának formáját jelképezi, hanem azon vonalakat, melyek mentén az
atomokat körülölelő erő hat.
Ez valamelyest segít megérteni Platón híres mondását: „Isten szereti a geometriát”. Úgy látszik,
a régiek nem úgy tanulmányozták az Euklideszi geometriát mint mi tesszük (t.i. önmagáért), hanem
inkább mint valami magasabb felé utat mutató dolgot.
Bacchus egy másik játékszere a pörgettyű volt, ami az örvénylő atom jelképe.
Harmadik játékszere egy gömb volt, ez a Földet jelentette, azt a bolygót a láncban, amire jelen
időnkben a Logosz gondolatai leginkább irányulnak.
A negyedik játékszer egy tükör volt, ami mindig is az asztrális fény szimbóluma volt, melyben a
formák őstípusai (erről a későbbiekben lesz majd szó) megjelennek, majd anyagba öltöztetnek.
Miközben a gyermek Bacchus (azaz a Logosz) játékszereivel szórakozik, elragadják és
darabokra tépik őt a Titánok, ám később ezek a darabok újra összeállnak egy egésszé. Ez az
allegória természetesen az anyagba leszállás közepette az Egynek sok részre osztódását, majd e
részeknek szenvedés és áldozatvállalás megtapasztalását követően újra Eggyé válását jelképezi.
A hindu vallás persze régóta azt tartja, hogy Isten játszik, és a hinduk az evolúció nagyszerű
folyamatát Shri Krishna játszmájának (Lila) nevezik.
Egész Naprendszerünk Logoszának kifejeződése, és minden egyes részecske abban
egyértelműen az Ő valamelyik testének része. A rendszer fizikai anyagának összessége adja az Ő
fizikai testét. Asztrális anyagának összességéből áll az Ő asztrális teste, a rendszer mentális
anyagának összessége az Ő mentális teste - és így tovább.
Az egymást követő Kiáradásokon keresztül (lásd A kauzális test c. munka 3-5. fejezetét) minden
élet a Nap Logosztól származik. Az Első Kiáramlás az Ő Harmadik Aspektusából ered, és
megteremti a lehetőségét, hogy a már létező atomok kémiai elemekké rendeződjenek - ez a

30
tevékenység keresztény írásokban úgy jelenik meg, hogy „Isten lelke lebegett a vizek fölött”.
Idő múltán, amikor a természet birodalmai stabilan kialakultak, az Ő Második Aspektusából
elindult a Második Kiáramlás, melynek eredményeként megszülettek az ásványi, növényi és állati
csoport-lelkek. Ez jelentette a Krisztusi áldozat anyagba történő alászállásban megnyilvánuló részét
- alapfeltételét puszta létezésünknek. Az emberi birodalomban az Egó önmaga a Harmadik
Kiáramlás eredménye, mely az Ő Első Aspektusából, az örökkévaló, a szeretetteljes Atyától ered.
A Naprendszer megjelenését megelőzően A Logosz megalkotta elméjében annak teljes tervét,
ezáltal és ezzel egy időben megteremtve azt az Ő mentális síkján. Vagyis kigondolta azt - nemcsak
úgy, ahogyan most van, hanem ahogy bármikor volt a korábbiakban, illetve ahogy bármikor lesz a
jövőben.
Azt nem tudhatjuk, hogy milyen szinten lehet az Ő mentális síkja. Ez lehet azonos azzal, amit
kozmikus mentális síknak ismerünk, de lehet annál még magasabban is. A kozmikus mentális sík
még további két komplex síkkal a mi 7 alsíkból álló síkunk felett található.
A kozmikus mentális síknak H.P. Blavatsky az „Őstípusok világa” elnevezést adta. Úgy tudjuk, a
régi görögök „érthető világnak” nevezték. Minden, amit a semmiből „egy pillanat alatt” történő
teremtésről írtak rendszerünkkel kapcsolatban, a kozmikus gondolatformák ezen síkon történő
megszületésére vonatkozik.
Így hát azt is mondhatnánk, hogy az Ő kozmikus síkján a rendszer egésze egyszerre megszületett
az Ő gondolataiban - egyfajta speciális teremtés ez -, és az Ő számára ma is az egész egyszerre
látható. Könnyen lehet, hogy az Ő mindent átható tudatossága valamilyen mértékben
visszatükröződik sokkalta alacsonyabb szinteken is, ezért néhány ember időnként felfoghat
halovány képeket ezekből. Ez lehet a magyarázata annak, hogy tisztánlátók néha pontosan előre
látják a jövőt, amint az időről időre vitathatatlanul megtörténik.
A Logosz elgondolja, mi történjék minden egyes bolygóláncon. Kigondolja az apróbb részleteket
is, mert ez igaz minden egyes Fő- és alfajra a kezdetektől a lemúriai, atlantiszi fajokon át az árja és
az azt követő fajokig terjedően egyaránt.
A későbbiekben majd foglalkozunk néhány Tisztségviselővel - ha szabad alkalmaznunk e
fogalmat velük kapcsolatban - akiknek feladata, hogy felügyeljék és irányítsák a Naprendszerben
folyó fejlődés folyamatát, de már itt megemlíthetjük, hogy minden fejlődési rendszernek van egy
irányító Lénye, akit Bolygói Logosznak nevezünk, bár pontosabb elnevezés lenne a Bolygó-lánc
Logosza, mivel egy adott fejlődési rendszer mind a hét láncának irányítása az Ő feladata.
E 7 alárendelt Bolygói Logosz mindegyike nagyszerű egyéni lény, ám ugyanakkor mindegyikük
egy-egy aspektusa a Nap Logosznak, erő központok, mondhatni csakrák az Ő testében.
Viszonyuk a Nap Logoszhoz hasonló az idegdúcokéhoz vagy az egyes agyközpontokéhoz
magában az agyban. Minden fejlődés ami Őbelőle származik, egyik vagy másik Bolygói Logoszon
keresztül mutatkozik meg.
E központok mindegyikének van egy kitüntetett helye - fő fókuszpontja - a Nap testében, és egy
mellék-fókuszpontja, amely mindig a Nap testén kívül található. Ennek a mellék-fókuszpontnak a
helyét mindig egy fizikai bolygó jelöli. A XII. ábra megkisérli szemléltetni az előbbieket.

31
 XII. ábra: A fizikai bolygók kapcsolata a Nappal

A kapcsolat lényege azonban aligha adható vissza a mi három dimenzióra alkalmazható

fogalmainkkal. Annyit azért talán elmondhatunk, hogy valamennyi erőközpontnak megvan a maga
befolyási övezete, ami gyakorlatilag egybeesik a Naprendszerrel. Ha e mező egy síkbeli metszetét
kiválasztanánk, azt találnánk hogy ellipszis alakú, amelynek egyik fókuszpontja mindig a Napba
esne, másik fókuszpontja pedig az a bolygó lenne, amit a kiválasztott részlet Bolygói Logosza
irányít.
Valamennyi fizikai bolygó a rendszer azon részében található, amely mindegyik ellipszoidot
magába foglalja úgy, hogy valamennyi ellipszoidnak meglegyen a maga kinyúló része. Ennek
tudható be, hogy a rendszer egészét már korábban is egy sokszirmú virághoz hasonlították.
Van azonban egy másik oka is a lótuszhoz hasonlításnak. Úgy tűnik, a bolygók különálló
égitestek, a valóságban viszont létezik bizonyos kapcsolat közöttük oly módon, amiről talán azok
alkothatnak némi fogalmat, akik kiképezték magukat a négydimenziós tér fogalmának megértésére.
Egy hasonlat talán segíthet ebben. Kezünket tenyerünkkel felfelé úgy tartsuk, hogy ujjaink
egymást nem érintve egy csészét alkossanak, majd fektessünk egy papírlapot ujjainkra. Ha ekkor a
papírlap és az ujjaink érintkezése által kirajzolt köröket tekintjük a fizikai bolygóknak, akkor azt
látjuk, hogy azok teljesen különválnak egymástól.
Persze a valóságban a körök egy másik irányban szorosan összetartoznak, mint a kéz ujjai, de e
kéz fogalma teljességgel felfoghatatlan lenne a csak e körökben létező kétdimenziós lény számára.
Ehhez hasonlóan a magasabb dimenziókban valamennyi fizikai bolygó egységes egésszé
kapcsolódik össze, melyben azok nem mások, mint egyetlen hatalmas virághoz tartozó szirmok
csúcsai. E virág szívéből pedig egy központi bibe emelkedik ki, ami számunkra úgy jelenik meg.,
mint a fizikai Nap. A XIII. ábra megkísérli szemléltetni az elmondottakat.

32
 XIII. ábra: A Nap és a bolygók közötti kapcsolat a negyedik dimenzióban

Normális körülmények között egy bolygónak sem fizikai, sem asztrális vagy mentális síkjáról
nem létesíthető kapcsolat egy másik bolygó azonos síkjával. A buddhikus síkon azonban a
viszonyok azonosak - legalább is a mi bolygóláncunk - valamennyi bolygója számára.
A fentiektől függetlenül létezik az atomi állapotú (lényegében kozmikus) anyag is valamennyi
síkon. Különválasztva a többitől, rendszerünk 7 atomi alsíkja alkotja a legalsó kozmikus síkot, amit
így gyakran kozmikus prakriti síknak neveznek.
Egy bizonyos nézőpontból úgy látszik, mintha mi valójában magának a Bolygói Logosznak
lennénk a kifejeződései, és mintha a fejlődés folyamata az Ő testében hatna, mivel a bolygók - vagy
inkább nem maguk a bolygók, hanem azok szellemei - az Ő magasabb rendű megjelenési formái.
Ebből a nézőpontból szemlélve az A bolygó lenne az Ő agya vagy mentális teste, és mindezen
formák az Ő elméjében léteznének. A mi mentális síkunk ugyanis nem csak a legalsó kozmikus sík
harmadik alsíkja, hanem egyben a Logosz egyik aspektusának (kifejeződésének) legalacsonyabb
alsíkja is.
Úgy tekinthetjük ezt, hogy Ő hét aspektuson keresztül fejezi ki magát, és azok, amelyeket mi
síkokként tartunk számon nem mások, mint legalacsonyabb formájú kifejeződési egyik vagy másik
ilyen aspektusnak. Ezért a mi mentális síkunk atomi részei egyben a Bolygói Logosz mentális teste
legalacsonyabb alsíkjának részei.
A Nap sugarai a fizikai síkon megjelenő kifejeződések, melyeket a Dévák határozott céllal,
bizonyos áldozatvállalás - az ő megszokott lakóhelyükön, a magasabb régiókban saját létük
korlátozása - árán tartanak fenn. Tudva azt, hogy fény, meleg és életerő mind a nap sugarain
keresztül jut el hozzánk, könnyű belátni: áldozatvállalásuk célja az, hogy a fizikai síkra lehozzanak
olyan erőket, amik máskülönben rejtve maradnának. Így hát ezen nagyszerű Dévák számunkra
olyanok, mint az isteni erő és hatalom csatornái, reflektorai és átalakítói, kik áldozatukkal kozmikus
szinteken szolgálják Naprendszerünket.

33
8VIII. Az élet áramlatok

Most, miután megvizsgáltuk a síkok és színhelyek kérdéskörét, befejeztük tanulmányunknak a

fejlődés színterét bemutató első részét. Talán megtehetjük, hogy az eddigieket egy egyetem
épületei, diákszállói, előadótermei és osztálytermei összességéhez hasonlítsuk. A következő
lépésünk az lesz, hogy megvizsgáljuk azokat az élet áramlatokat, amelyek betódulnak
Naprendszerünk óriási méretű és bonyolult szerkezetébe. Hasonlítsuk ezt ahhoz, mikor az egyetemi
épületkomplexum hallgatói csoportokban érkezve megöltik azt, végighaladnak változatos
tanrendjükön, és végül megszerezvén okleveleiket kilépnek a világba, hogy ott ízlésüktől és
képesítésüktől függően különféle feladatokat lássanak el. Ám az egyetem helyett még
szemléletesebb lenne egy óriási oktatási intézményt elképzelni, melyben helyet kap mindenféle
oktatás - kezdve a csecsemőknek szánt bölcsődétől egészen a legmagasabb szintű posztgraduális
képzésig.
A nagyobb egységekkel fogjuk kezdeni, és a hatalmas élet áramlatokat fogjuk végigkövetni a
természet birodalmaiban miközben részekre bomlanak. Ezt folytatjuk egészen addig míg végül
elérkezünk az emberiség fő- és alfajaihoz, valamint az egyedi emberig, és szemügyre vesszük,
amint fokozatosan egyre magasabbra hág az emberi fejlődés létráján, míg végre meghaladva azt
eléri az emberen túli képességek birodalmát.
A kortárs teozófiai irodalomban az „élet-hullám” kifejezést három különböző értelemben
használják.
Először: A Szentháromság három Személyéből eredő Isteni Élet három nagy kiáradása,
melyeknek a Naprendszer léte is köszönhető, és azt most is fenntartják és táplálják.
Másodszor: Az élet azon egymást követő impulzusainak megjelölésére, melyeket együttesen
Második Kiáradásként tartunk számon. Ebben a fejezetben tulajdonképpen ezeket
tárgyaljuk, és az egyértelműség kedvéért élet áramlatokként fogjuk őket említeni.
Harmadszor: Az élet átvándorlásának megjelölésére egyik bolygóról a sorban következőre
valamely lánc egy körében. Ezzel tanulmányunk egy későbbi fejezetében részletesen
foglalkozunk és ott majd világossá válik, hogy ez a fajta élet-hullám jelentősen különbözik
attól, amit élet áramlatnak neveztünk el.
Ha a továbbiakban a mi emberi fejlődési vonalunk tárgyalására szorítkozunk - figyelmen kívül
hagyva a Déva és más egyéb fejlődési vonalakat, amelyek létezhetnek, ám jelenleg alig vagy
semmit sem tudunk róluk - azt látjuk, hogy a Föld Fejlődési Rendszerben hét fő birodalomban
egymás mellett folyik az élet fejlődése. Hogy a másik kilenc fejlődési rendszerben is hasonló
módszer érvényesül vagy nem, jelenleg nem tudjuk biztosan, bár vannak arra utaló jelek, hogy
valószínűleg nagy vonalakban így van.
A természet hét birodalma tehát:
1) Első Elemi Birodalom,
2) Második Elemi Birodalom,
3) Harmadik Elemi Birodalom,
4) Ásványi Birodalom,
5) Növényi Birodalom,
6) Állati Birodalom,
7) Emberi Birodalom.
Mind a hét birodalom ugyanannak, azaz a Logosz egyetlen életének különböző megjelenési

34
formája (kifejeződése), és mindegyik a Második Kiáradásból, a Szentháromság Második
Aspektusából ered, miután a kezdeti anyagot a Szentháromság Első Aspektusából eredő Első
Kiáradás felkészítette annak befogadására. (A Három Kiáradás és működésük bővebb ismertetését
lásd A kauzális test c. munka 3-5. fejezetében).
A Második Kiáradás több egymást követő hullámból áll, hasonlóan a tenger egymás után érkező
hullámaihoz. Eme - általunk élet áramlatoknak nevezett - hullámok haladásának történetét fogjuk
ebben és a következő fejezetekben végigkövetni.
A hét birodalom közül az első három a fejlődés lefelé haladó, alászálló ívén létezik, azaz a
bennük rejlő élet célja hogy egyre mélyebben merüljön az anyagba. Valójában az Első Elemi
Birodalom nem jut mélyebbre a felső mentális, a Második Elemi Birodalom az alsó mentális, míg a
Harmadik Elemi Birodalom az asztrális síknál.
Az Ásványi Birodalom képezi a fordulópontot, mert abban éri el az élet az anyagba merülés
legmélyebb fokát, ahonnan aztán megkezdi felfelé vezető útját az egyre magasabb síkokon
keresztül. Ez az anyagba merülés, majd az abból történő újbóli felemelkedés a szellem magasába,
mint jelenség sok különféle köntösben újra és újra megfigyelhető, melyekkel a későbbiekben majd
részletesen foglalkozunk is.
A Növényi, Állati és Emberi Birodalmak egyértelműen a magasabb síkok felé való felemelkedés
útján járnak. Az elmondottakat alapján tehát a következőképpen rendezhetjük el a birodalmakat:

Első Elemi Birodalom Emberi Birodalom

FELEMELKEDŐ ÍV
ALÁSZÁLLÓ ÍV

(Evolúció)
(Involúció)

Második Elemi Birodalom Állati Birodalom

Harmadik Elemi Birodalom Növényi Birodalom

Ásványi Birodalom

FORDULÓPONT
(Egyensúly: konfliktus)

A Második Kiáradás (a Logosz Második Aspektusából) a fentiek szerint tehát élet áramlatokból
áll. A mi fejlődési színterünkben a hét külön birodalmat megalkotandó hét ilyen áramlat van,
melyek beáradtak Fejlődési Rendszerünk első láncába.
A terv nagy vonalakban az, hogy mindegyik áramlat egy teljes lánc periódus idejére betölt egy-
egy birodalmat, majd a következő lánc periódusban a sorban következő magasabb birodalomban
folytatja fejlődését. Vagyis bármely birodalom számára egy teljes lánc periódus szükséges ahhoz,
hogy elég éretté váljék a következő, a fejlődési skálán eggyel előbb járó birodalomba való
belépéshez.
Ez tehát az általános elv, de van egy lényeges módosítás, amire idővel majd rátérünk, de most -
sok egyéb részlettel együtt - kihagyjuk, mert nem lenne szerencsés tanulmányunk e korai fázisában
túl sok részlettel foglalkozni.
Az elmondottakból úgy tűnik, hogy amint az Első Elemi Birodalom továbbhalad a Második

35
helyére, az Első birodalom helyén űr támad. Azonban ezt az űrt a Logoszból kiáradó teljesen új élet
áramlat tölti ki, amely létrehozza az újabb Első Elemi Birodalmat.
Mivel ez mind a hét láncon így történik, úgy tudjuk hogy, hogy összesen tizenhárom élet áramlat
van rendszerünkben. Ezek: a hét elsőként a rendszerbe belépő áramlat (egy-egy minden
birodalomhoz), és további hat új élet áramlat - egy-egy minden egyes következő láncban, melyek a
már elmondottak szerint az Első Elemi Birodalmat adják e láncokon.
Az egyes birodalmak fejlődését a hét láncon keresztül a XIV. ábra szemlélteti.

XIV. ábra: Rendszerünk tizenhárom élet áramlata és fejlődésük

A tanulmányozó hasznára válik, ha most megjegyzi a XIV. ábrán az egyes birodalmak jelölésére
alkalmazott rendszert, mert ezzel számos további ábrán is találkozni fog. Az Első Elemi Birodalmat
egy függőleges vonal jelöli, a Másodikat két függőleges, a Harmadi Elemi Birodalom jele pedig egy
ferde vonal. Az Ásványi Birodalmat egymást keresztező függőleges és vízszintes vonalak,
Növényit V alakban összefutó ferde vonalak, az Állatit egy A, az Emberi Birodalmat pedig egy H
betű jelképezi. Megfigyelhető, hogy ezek a jelölések hasonlóak a síkok anyagának jelölésére
használtakhoz, ami könnyebben felidézhetővé teszi őket.
A tanulmányozónak szintén feltűnhetett, hogy míg a bolygók és körök megjelölésére az ábrák
mindig köröket használnak, addig az élet birodalmait illetve az egyes lénycsoportokat azokon
négyzetek vagy téglalapok jelképezik.
A XIV. ábrából kitűnik, hogy a mi jelenlegi emberiségünk által kifejezésre jutó élet a harmadik
(Hold) lánc Állati Birodalmából lépett előre, ahová a második lánc Növényi Birodalmából érkezett,
azt megelőzően az első láncon pedig az Ásványi Birodalomban volt létformája.

36
 És mivel minden birodalom végig kell hogy járja a fejlődés útját az összes nála alacsonyabb
birodalmon át, világos, hogy az az élet áramlat, amelyből a mi jelenlegi emberiségünk kiemelkedett,
végig kellett hogy haladjon a három Elemi Birodalmon is - valamely korábbi Fejlődési Rendszer
korábbi láncain.
Hasonló megfontolást tehetünk természetesen rendszerünk valamennyi jelenlegi élet áramlatára
is (kivéve persze a legalacsonyabbat, amely a mi első láncunkba áradt be), vagyis azoknak is át
kellett haladniuk a megelőző fokozatokon valamely korábbi rendszer előző láncain. Ilyen korábbi
rendszerekről és láncokról ma még nincs biztos tudomásunk, bár a tény hogy léteztek, nyilvánvaló
következtetés.
Az élet áramlatok áthaladását az egymást követő Fejlődési Rendszereken a XV. ábra próbálja
szemléltetni.

XV. ábra: Élet áramlatok az egymást követő Fejlődési Rendszerekben

A XIV. és XV. ábrákon látható hét sugárszerűen szétágazó vonal az Emberi Birodalmak jelképei
tetején azt kívánja jelképezni, hogy az Emberi Birodalomból kilépők az emberit meghaladó
fejlődést hét lehetséges ösvény egyikén elindulva kezdhetik meg. Ennek teljes körű magyarázatát
ismét valamivel későbbre kell halasztanunk.
A XIV. ábrát szemügyre véve látható, hogy az egyetlen élet áramlat, mely a mi rendszerünk hét
láncában mind a hét birodalmon áthalad az, amelyik az első láncba az Első Elemi Birodalom
szintjén áradt be (az ábrán 7. számmal jelölve). Folyamatosan, minden láncon egy birodalommal
feljebb kapaszkodva végül eléri az Emberi Birodalmat, majd a hét lehetséges ösvény egyikén át a
hetedik és egyben utolsó láncban elhagyja azt.
Az elmondottak értelmében az első lánc többi hat birodalma a fejlődését már korábbi láncokon
kellett hogy megkezdje, míg a Logosztól eredő, az elsőt követő láncokba újként beáradó élet
áramlatoknak fejlődésüket egy a mi hetedik (utolsó) láncunk utáni, másik rendszerben kell
folytatniuk és bevégezniük.
Ezek a meggondolások eljuttatnak minket annak a ténynek a felismeréséhez, hogy bár Fejlődési
Rendszerünk egy teljes, és többé-kevésben önmagában zárt fejlődési színtér jól meghatározott
kezdettel és véggel, mégsem több, mint egyetlen eleme az egymást követő Rendszerek nagy
sorozatának. Ebből arra is következtethetünk, hogy még a Naprendszerre mint egészre is ugyanazon
37
általános szabályok érvényesek, amelyeket oly sok más területen is megfigyelhetünk, és hogy az
csak egyetlen inkarnáció egy hatalmas sorozatban. Úgy tűnik tehát, hogy bár tudjuk e dolgokról
hogy végesek, azok végső határairól fogalmat alkotni - amint az várható is - még a legszárnyalóbb
képzelettel sem lehetünk képesek.
Láttunk, hogy az élet áramlatok fejlődésük során hogyan haladnak végig a különböző láncokon,
ezeken belül valamennyi körben mind a hét bolygón. Meglehetősen nehéz feladat a mi fizikai
tudatunkkal felfogni, milyenek lehetnek az alacsonyabb rendű birodalmak életfeltételei a magasabb
síkokon. Például egy átlagos emberi elme számára elég nehéz feladat fogalmat alkotni valamely
ásvány fejlődéséről a mentális síkon. Az ásvány a mentális síkon a mi ásványról alkotott
gondolatunknak felelhetne meg. Mégsem lenne helyes feltételezni, hogy az a fajta gondolatforma az
egyetlen lehetséges megjelenése egy ásványnak, amit mi képesek vagyunk alkotni róla. Az ott
létező gondolatforma a Manué, amit így olyan erők formálnak, melyeket a mi elménk képességeivel
még összehasonlítani sem lehet.
Valamit az is segíthet e dolgok megértésében, ha felidézzük, hogy minden ásványnak létezik
megfelelője az asztrális és mentális síkokon is, és bizonyos, e magasabb síkokon létező
megfelelőikre gyakorolt behatások eredményezik fejlődésüket.
Azt se feledjük, hogy e magasabb síkokon létező megfelelőik egyben az ásványi Monád ezen
síkokon megmutatkozó kifejeződései, és mialatt a magasabb síkokon létezik, a Monád ezeken
keresztül fejlődik.
Az alapvető cél, amit a jelek szerint fel kell ismernünk, hogy a Logoszból származó mentális
energiát lehozzuk az Ő kozmikus mentális síkjáról a mi prakriti mentális síkunkra. Az Ő ásványról
alkotott gondolata öltözik anyagba le egészen a mi ásvány-étertestről alkotott gondolatunkig.
A Csoportlélekben szintén mindig kell hogy legyenek rejtett lehetőségek a magasabb síkokkal
kapcsolatban, amelyeken át alászállt. Lehetséges hát, hogy a fejlődés említett szakaszaiban ilyen
rejtett lehetőségek kibontakoztatása folyik olyan módszerekkel, amik nagyon különböznek a
számunkra ismertektől.
Pszichikus képességeink kifejlesztése nélkül nem várhatjuk, hogy megértsük a részleteit a rejtett
fejlődésnek, amely ezekben az emelkedett, finom anyagú világokban végbemegy. Fontos azonban
hogy megértsük, az élet áramlatok minden bolygón fejlődnek, és a lánc minden része a fejlődési
folyamatban fontos előrelépést valósít meg.
Már szó volt róla, hogy az általunk követett fejlődési vonal mellett vannak más vonulatok is,
amiket a miénkkel párhuzamosan haladónak tekinthetünk. Az isteni Élet folyama ugyanis több
párhuzamos ágon tör célja felé, melyek közül a miénk csak egy ü mi több, számosságát tekintve
távolról sem a legfontosabb. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a fizikai testben élő emberiség csak
igen csekély részét foglalja el Földünk felszínének, a miénkkel azonos fejlődési szinten levő lények
pedig ennél sokkal sűrűbben népesítik be - nem csak a szárazföldet, hanem még a tengerek óriási
területeit és a légkör magasát is. Az alább található táblázat azt mutatja, hogy az élet különböző
áramlatai egymással párhuzamosan haladnak egészen az Ásványi Birodalom eléréséig. Amint
azonban megkezdik útjukat a felemelkedő íven, a párhuzamos folyamok szétválnak. Az élet
áramlatok aztán majdan a Nap Szellem szinten újraegyesülnek.
A táblázat semmiképpen nem tekintendő teljesnek, mert kétségtelenül akadhatnak olyan
összetevők, amiket még nem fedeztünk fel, és persze lehetséges számtalan különféle átmenet két
áramlat között bármelyik szinten. A táblázat pusztán a rendszerben felismerhető főbb vonulatokat
próbálja meg visszaadni.

38
 Az Élet fejlődése

Nap Szellemek

Embe
Adeptusok

Felső mentális Dévák Tanítványok

Alsó mentális Dévák Fejlett emberek

Emb
Átlagemberek

Az egyéniesülés Asztrális Dévák Fejletlen emberek

szintje
Szilfidek (asztrális)

Háziállatok

Levegő tündérei (felső Tűz tündérek (felső

éterkus) éterikus)

Fejlett vízi tündérek Földfelszíni tündérek Emlősök

(éterikus) (éterikus) Állat

Őshüllők Alsóbbrendű
Alacsony fejlettségű Halak Gnómok Madarak Apró lények emlősök
vízi tündérek (éterikus) (helyváltoztatásra (Éterikus)
képesek)
Fejlábúak
(közepes Hüllők
mélységek) Méhek
Éterikus formák Fák
(közepes mélységek) Rovarok
Hangyák Cserjék
Korallok és
szivacsok Baktériumok Virágos növények
Határozatlan Gnómok Gabonafélék Növé
éterikus formák (alaktalan, helyhez Páfrányok
(tengerek mélye) kötöttek)
Moszatok Gombák Fűfélék Mohák

Víz Föld

Ásvá

Ásványi élet

Elemi birodalom élete Elem

IX. A mi hét láncunk számára kitűzött célok

Már láttuk, hogyan kapaszkodik folyamatosan az egymást követő birodalmakon át minden élet
áramlat, átlagosan egy birodalommal feljebb minden láncon, míg végül eléri az emberi birodalmat.
Tovább folytatva a fejlődést, végül aztán kiemelkedik az általunk ismert átlagos emberiségből,
belép az emberen túli birodalomba és a hét lehetséges ösvény egyike mentén folytatja tovább
szolgálatát és fejlődését. Hamarosan számba vesszük ezt a hét lehetséges ösvényt.
Ám az a fokozat, amit elérve az emberi lények kiemelkednek az emberi fejlődésből és
beléphetnek az emberen túliba, jelentősen eltér, és attól függ, hogy ez melyik láncon követezik be.
Az emberiség legfejlettebbjei által ehhez elérendő szint a negyedik láncban sokkalta magasabb,
mint az első láncon megszerezhető volt, és a hetedik láncon elérendő szint pedig még ennél is
magasabb lesz.
Létezik ugyanis valami minden egyes láncon, ami az emberiség által teljesítendő „célnak”
tekinthető. Ezt a célt hasonlíthatjuk egy oktatási intézmény záróvizsgájához. De hogy pontosítsuk a
hasonlatot, olyan intézményt kell elképzelnünk, amelyet a hallgatók már egyetlen évfolyam
elvégzése után is befejezhetnek. Megszereztek már egy bizonyos szintű képzettséget, és mivel a
világnak mindenféle képzettséggel bíró ember munkájára szüksége van, őrájuk is úgy tekinthetünk,
39
mint akik elegendő felkészültséggel bírnak bizonyos fajta feladatok elvégzéséhez a külső világban.
A második évfolyam végeztével egy újabb csoport hallgató fejezi be a tanulmányait. Ők
nyilvánvalóan magasabb szintű ismereteket szerezhettek meg mint az első évfolyam hallgatói,
következésképp nagyobb felelősséggel járó feladatokkal bízhatók meg a külső világban.
Ehhez hasonlóan, a harmadik évfolyam végén a hallgatók egy harmadik csoportja lép ki, még
magasabb szintű tudással, és így még magasabb felelősséget, felkészültséget és tapasztalatot
igénylő munkával bízhatók meg. A tanítás hét évig folytatódik, amikor is a hetedik évfolyam
hallgatói is - miután mindent elsajátítottak, amit ez az intézmény megtaníthat - befejezik
tanulmányaikat.
Ekkor az egyetem egy hosszú szünidőre bezár, vagy inkább helyesebb azt mondani, hogy
felszámolják: az épületeket lebontják és az oktató személyzetet elbocsájtják. Azok a hallgatók akik
nem tették le sikeresen záróvizsgáikat, folytatják tanulmányaikat egy jövőbeli egyetemen, más
oktatók irányítása alatt, teljesen új épületekben.
Visszatérve hasonlatunkból a mi rendszerünk hét láncához, a célként kitűzött „záróvizsgák” a
következők:
Az első lánc számára : Első Beavatás.
A második lánc számára : Harmadik Beavatás.
A harmadik lánc számára : Negyedik Beavatás (az Arhát szint).
A negyedik lánc számára : Ötödik Beavatás (az Ashéka Adeptus szintje)

Nincs biztos tudomásunk az ötödik, hatodik és hetedik láncok számára kitűzött célról. Néhány
óvatos feltételezést azonban megengedhetünk magunknak. Jól ismert, hogy míg a korai láncokon a
fejlődés az időben felfoghatatlanul lassan halad, ám a későbbi fázisokban az ugyanilyen
felfoghatatlan mértékben felgyorsul. Koot Hoomi Mester azt állította, hogy „ha valaki elindult az
Ösvényen, és minden energiáját arra koncentrálja [a dőlt betűs kiemelés e sorok írójáé], fejlődése
nem számtani, nem is mértani haladvány szerint gyorsul fel, hanem hatványozottan.”
Hogy példával szemléltessük a viszonyokat, nem 2, 4, 6, 8, stb. és nem is 2, 4, 8, 16, stb., hanem
2, 4, 16, 65 536, 4 294 967 296, stb.! Vagyis a fejlődés gyorsulása olyan, hogy ha a kezdeti szint pl.
2, az négy fázissal később már a 4 milliárdot is meghaladja. Ilyen óriási számokkal biztosítja a
természet hatalmas céljainak elérését.
Emiatt joggal feltételezzük, hogy az ötödik, hatodik és hetedik láncon elért fejlődés
mérhetetlenül nagyobb lesz, mint ami az első négy láncon elérhető. Ennek igazságát szemlélteti,
hogy a harmadik lánc végére elérendő Arhát szint nagyjából félúton levőnek tekinthető a negyedik
lánc végére elérendő Adeptusi szint felé. Vagyis a negyedik lánc annyi fejlődési lehetőséget
biztosít, mint az első három lánc együttvéve.
A Titkos Tanításban az áll, hogy láncunk hetedik körének végére a Tökéletes Embert „már csak
egy fok választja el az Ő Hierarchiájuktól, a legmagasabbtól e Földön és a mi Föld Láncunkon.”
Más szóval a mi emberiségünk tökéletes embere három és fél lánccal később el fog érkezni arra a
fejlettségi fokra, ami csak eggyel marad el attól, amit ma a Világ Ura elért - az a Lény, akit a XIX.
fejezetben fogunk leírni.
Mi több, néhány megfontolás arra mutat, hogy a hetedik lánc végére a mi emberiségünk igen
magas szintet fog elérni. Ám például még a tudatosság buddhikus szintje is csak az első futó
benyomást adja a Logosszal való egységről. Az Ashéka adeptus számára kitűzött cél, hogy
Monádjának tudatosságát felemelje a Logosz tudatának szintjéhez. A Monádok a Logoszból azzal a
céllal kivetített részecskék, hogy idővel mint nagyszerű, dicsőséges csillagok térhessenek vissza
Hozzá - úgy, hogy mindegyikük képes legyen fényt és életet sugározni egy újabb csodálatos

40
rendszerbe, amelyben és amely által újabb Monádok milliói fejlődhetnek. Minden Monád egyik
vagy másik Bolygói Logoszon keresztül jelent meg a világban, és végül egy-egy Mennyei Ember
részévé fog válni. E Mennyei Emberek mind valamely Bolygói Logosz elméjében születtek meg, ők
végső benépesítői Naprendszerünknek, és létüknek végső célja, hogy egyszer majd maguk is
Bolygói Logoszokká váljanak.
Feltételezhetjük hát, hogy mire Fejlődési Rendszerünk működése a hetedik lánc végeztével
befejeződik, az általunk addigra elérendő fejlettségi szint összemérhető egy Bolygói Logoszéval.
A XVI. ábra segíthet a tanulmányozónak megjegyezni rendszerünk hét lánca elé kitűzött célokat.

XVI. ábra: Rendszerünk hét lánca elé kitűzött célok

Az ábra a hét láncot koncentrikusan ábrázolja, a legbelső az első, a külső a hetedik lánc. A
láncokat végigjáró élethullám az első láncban lép be a rendszerbe, és folyamatosan halad végig a
bolygókon, miközben - egy pörgő parittyáról való leváláshoz hasonlóan hasonlóan - az emberiség
legfejlettebb egyedeit egy bizonyos fejlettségi szintig - az Első Beavatásig - repíti.

41
 Az élethullám maradéka belép a második láncba, végigperdül a bolygókkal jelképezett parittyán.
Ám mivel ez már egy nagyobb sugarú körön történik és így nagyobb kerületi sebességgel, a
parittyából kirepülő kőhöz hasonlóan az emberiség legfejlettebb egyedeit egy a korábbinál
magasabb - a Harmadik Beavatásnak megfelelő - szintig repíti. Ehhez hasonlóan folytatódik a
fejlődés minden további láncon. A forgás sebessége a körök sugarának növekedésével egyre
gyorsul, míg végül a hetedik kör a maga emberiségének legfejlettebbjeit egy igen magas - ám ma
még ismeretlen - szintig fogja felrepíteni.
Előzőleg már említettük, hogy amint egy emberi lény eléri az adott lánc számára kitűzött
fejlődési célt, hét lehetséges ösvény egyikét kiválasztva fejlődését az emberit meghaladó szinteken
folytatja tovább.
A hét lehetőség az alábbi:
1) Beléphet a Nirvánába, hogy valamely eljövendő világban mint Avatár, vagy Isten
megtestesült képviselője szerepében öltsön testet. Ezt az utat néha úgy említik, mint a
„Dharmakaya9 köntös felöltését” mert a Dharmakaya nem tart meg semmilyen a
Monádnál alacsonyabb rendű testet.
2) Megkezdhet egy „Spirituális időszakot” mely ösvény magába foglalja a „Sambhogakaya 10
köntös felöltését”. Ezt követően megőrzi (a Szentháromsághoz hasonló) hármas
megjelenését, és valószínű, hogy átmenetileg megmutatkozhat Augoeides-ként.
3) Választhatja a „Nirmanakaya11 köntös felöltését” ezáltal megőrizve kauzális testét és
valamennyi permanens atomját.
4) Tagja maradhat az Okkult Hierarchiának.
5) A következő láncban segédkezhet az ottani formák építésében.
6) Beléphet a Dévák fejlődési rendjébe.
7) Csatlakozhat a Logosz „Vezérkarához”.
E hét Ösvényről további részleteket a tanulmányozó A Kauzális test című munka 34. fejezetében
találhat.

9
A 'három dicsőséges köntös' közül az első, legmagasabb szintű. Az e szintet elérő lény az anyagi testekhez kötődő
személyiség minden jellemzőjétől megválva tiszta, üdvözült, mintegy ki-kristályosodott tudattá és intelligenciává
válik (a ford.)
10
A 'három dicsőséges köntös' közül a középső. Az ezen állapotban létező lény megtart valamennyit személyiség-
tudatából és valamennyire tudatában van az emberek világában történteknek, ám kevés eszköze és késztetése van,
hogy ott segítséget nyújtson (a ford.).
11
A 'három dicsőséges köntös' közül a harmadik, a legalacsonyabb szintű. Az ezen állapotban létező lény azt választja,
hogy fizikai teste nélkül ugyan, de a Földön marad, és segíti az ott fejlődő, nála alacsonyabb szintet elért lényeket.
Ők mintegy védőpajzsot képeznek az emberiség körül, megóvandó azt a gonosz hatásoktól - származzanak azok
akár emberektől akár mástól (a ford.).

42
9X. A fejlődés szintjei

Most, hogy bemutattuk az élet áramlatok folyamatos fejlődésének - egy fokozattal feljebb lépés
minden egyes láncon - fő vonulatát, rátérhetünk a VIII. fejezetben említett lényeges módosító
tényező tárgyalására.
Ez alkalommal is jó szolgálatot tehet a korábban már használt, egyetemi hasonlat. Általános
megfigyelés, hogy bármely hallgatói csoportban a hallgatók egy kis része messze előtte jár a
többieknek. Ők azok, akik akár kivételes képességeik miatt, akár mert energiáik döntő hányadát
tanulmányaiknak szentelik, kitüntetéssel diplomáznak.
Őket követi a hallgatók zöme, akik sikeresen leteszik vizsgáikat és „átlagos” diplomát szereznek.
És végül következik egy másik kisebbség, a leszakadóké. Ők azok, akik akár gyengébb
képességeik miatt, akár mert nem áldoztak elegendő időt és energiát tanulmányaikra, nem tudják
letenni vizsgáikat, hanem vissza kell térniük az egyetemre egy újabb tanévre (vagy annak szükséges
részére), hogy megszerezhessék diplomájukat.
Pontosan ez történik az összes élet áramlattal valamennyi Birodalomban. Mindig van egy törpe
kisebbség, akik messze előtte járnak a többieknek, és messze az ahhoz rendelt időpont előtt elérik
kitűzött célt. Őket követi a lények zöme, melyek teljesítvén a kitűzött feladatot, a kitűzött időre
elérik a célt. És sereghajtóként következik egy másik (bár az elsőnél népesebb) kisebbség, a
leszakadóké, akik nem voltak képesek a kitűzött célt elérni.
A XVII. ábra szemlélteti dolgok menetét. Az ábra A, B és C jellel három birodalmat ábrázol,
továbbá I. és II. jellel két periódust. A B birodalomból az I. periódus idején a többiek elé kilő egy
csekély kisebbség, eléri a kitűzött célt és még ugyanabban a periódusban átlép az A birodalomba. A
B birodalom zöme aztán a dolgok általános menetének megfelelően a II. periódusban lép át az A
birodalomba.

XVII. ábra: A fejlődés egymást követő szintjei

A B birodalom maradéka - egy másik, az elsőnél népesebb kisebbség - nem éri el az A

birodalomba átlépéshez szükséges szintet, így a II. periódusban is a B birodalomban folytatja
tovább fejlődését.
De mivel ők már szereztek tapasztalatot a B birodalomról, míg a C birodalomból a II.

43
periódusban a B-be előrelépettek csak most kezdik fejlődésüket abban, ez a leszakadó kisebbség
képes lesz vezető szerepet vállalni a II. periódus B birodalmában. Ezt jelképezi az ábra azzal, hogy
ezt a csoportot a II. periódus B birodalmának tetejére helyezi át.
Most hát újrarajzolhatjuk a birodalmak fejlődését szemléltető ábránkat úgy, hogy a most
megismert részleteket is mutassa (lásd a XVIII. ábrát).

XVIII. ábra: Az egyes birodalmak fejlődési menete

Például egy pillantást vetve az I. lánc növényi birodalmára látható, hogy a leszakadó része belép
a II. láncba és ott a növényi birodalomban a fejlődés vezetőjévé válik. Az I. lánc zöme a II. láncon
belép az állati birodalomba , míg egy elenyésző kisebbség a növényi birodalomból már az I. láncon
eléri az állati fejlődéshez szükséges szintet.
Tovább követve e zöm fejlődését a II. lánc állati birodalmában azt látjuk, hogy ugyanez a
folyamat megismétlődik. Az állati birodalomból leszakadók belépve a III. láncra átveszik annak
állati birodalmában a vezető szerepet. A többség belép a III. lánc emberi birodalmába. Az
előfutárok pedig már a II: láncon belépnek az emberi birodalomba.
A III. láncon a lemaradó emberek folytatják fejlődésüket a IV. láncon, ahol ők lesznek azon lánc
emberiségének vezetői. Az emberi lények túlnyomó többsége eléri a kitűzött célt a III. láncon és a
hét lehetséges ösvény egyikén továbblép egyéb fejlődési területek és a szolgálat más formái felé,
amint azt a birodalmak tetején a felfelé szerteágazó sugarak jelképezik.
Ez alkalommal is egy csekély kisebbség a többieket megelőzve jut erre a szintre - ezt pedig az
emberi birodalmak tetejéről toronyszerűen kiugró, majd felfelé szerteágazó sugarak jelképezik,
hiszen természetesen ez előtt a csoport előtt is ugyanaz a hét ösvény nyílik meg mint a többség
előtt.
Tudván azt a tényt, hogy a kitűzött célok elérésének foka az eddig elmondottak szerint
nagymértékben eltér valamennyi birodalom minden tagja esetében, az élet áramlatokra úgy is
tekinthetünk, mint sok kis élet-patakocska eredőjére, melyek némelyike ugyan a megelőző vagy az
utána következő áramlatba torkollik, ám többségük folyamatosan csordogál tovább az eredetileg

44
kitűzött útvonal mentén.
Meg kell említenünk egy, a különböző élet áramlatok számtalan alosztályát nagymértékben
befolyásoló tényezőt, melyre számos egyértelmű példát találunk majd e tanulmány további
fejezeteiben. Minden láncra, körre, bolygóra, vagy fajra érvényes általános szabály, hogy azok akik
elérték a fejlődés ottani legmagasabb szintjét, a soron következő lánc, kör, bolygó vagy faj
fejlődésének nem a kezdetekor öltenek újra testet.
A korai fázisokban a főszerep mindig a lemaradó és a legfiatalabb egyedeké, és ha már ők is
kellőképpen magas fokú fejlettséget értek el megközelítve azok szintjét, akik korábban náluk
jobban teljesítettek, csak ekkor öltenek újra testet ők is, és csatlakoznak ismételten a fejlődés
további folyamatához.
Úgy tűnik tehát, hogy bármely fejlődési periódusnak (legyen szó bár fajról, bolygóról, körről
vagy láncról) szinte a teljes első fele arra szolgál, hogy a lemaradókat felhozza nagyjából arra a
szintre, amit a náluk jobban teljesítők már elértek. Ettől kezdve ez utóbbiak - akik ez idő alatt a
mentális világban (devachán) pihentek - a másik csoporttal együtt elkezdenek testet ölteni, és együtt
járják tovább a fejlődés kijelölt útját.
Ennek értelmében tehát - ahogyan a későbbiekben látni is fogjuk - például a harmadik vagy Hold
Lánc legfejlettebb egyedei kihagyják a negyedik vagy Föld Lánc első köreit, és csak a negyedik kör
közepe táján lépnek újra színre. Ugyanez látszik abban, hogy azok az Egók, akik egy bolygó első
gyökérfajában testet öltenek, mindig azok közül kerülnek ki, akik még nem jutottak el a megelőző
bolygón elérhető fejlődési szint feléig sem.
A már korábban is használt egyetemi hasonlattal élve úgy lehetne ezt elképzelni, hogy a
lemaradó hallgatók szünidejüket követően hamarabb visszatérnek az egyetemre mint
előrehaladottabb társaik. Az így nyert idő alatt lehetőségük van utolérni az utóbbiakat, míg azok
vakációjukat töltik. Amikor ez megtörtént, a haladottabb hallgatók is visszatérnek szünidejükről, és
valamennyien együtt folytatják tovább tanulmányaikat.
A tanulmányozónak meg kell értenie ezt a fontos alapelvet, mert ahogy említettük, hamarosan
számos ennek megfelelő esettel fog találkozni, melyeknek ésszerűsége tökéletesen érthető lesz
amint a fő működési elv világossá válik.
Ha a fejlődés különböző fokozatai elérésének tanulmányozását a többi birodalomra is
kiterjesztjük, a fejlődés általános tervének egy további felettébb érdekes részlete sejlik fel,
mégpedig az „Ítéletnapok” törvényszerűsége. Ennek egy külön fejezetet szentelünk majd, ám mivel
leírásakor hivatkozások történnek az emberi fajokra, meg kell előznie azt egy az emberi birodalom
fajokra és alfajokra felosztását elmagyarázó fejezetnek.

45
10XI. Fajok és alfajok

A fejlődés általános tervének céljai érdekében az emberi birodalom minden egyes bolygó periódus
alatt hét nagy fajra oszlik, melyeket többnyire gyökérfajoknak szoktak nevezni. De valószínűleg
pontosabban visszaadná a lényeget, ha azt mondanánk, hogy az emberiség fejlődése minden bolygó
periódusban hét növekedési fázisra bontható, mely fázisokat nem mindig lehet világosan
elválasztani egymástól úgy, ahogy az a mai, tisztán megkülönböztethető fajok esetében megtehető.
Valamennyi ilyen gyökérfaj vagy fejlődési fázis hét alfajra vagy alfázisra bomlik, majd ezek
további hét kisebb egységre, melyeket általában nemzetekként említünk.
A mi jelenlegi bolygó periódusunkban a hét faj az alábbi:
Első Gyökérfaj. Ezt Éterikus Fajnak nevezzük, mert éterikusnál sűrűbb testtel nem rendelkező
faj volt. Esetében nem beszélhetünk kifejezett alfajokról, bár fejlődésének van hét lényeges fázisa.
Ez a faj réges-régen eltűnt a Földről.
Második Gyökérfaj. Ezt Hiperborikus Fajnak is hívjuk, és már rendelkezett fizikai testtel. Egy a
bolygó északi részét elfoglaló, Plaksha nevű kontinensen élt. Mostanra már ez is eltűnt a Földről.
Harmadik Gyökérfaj. Ez a Lemúriai Faj, ami egykoron a Lemúria (vagy az ősi mondákban
Shalmali) nevű szárazföldet népesítette be. Nagyjából a mai Csendes Óceán helyén terült el a Déli
Tengeren. A faj negroid, és leszármazottai még ma is megtalálhatók, bár mostanra nagymértékben
keveredtek a későbbi fajok képviselőivel.
Negyedik Gyökérfaj. Ez az Atlantiszi Faj, amely az Atlantisz (ősi nevén Kusha) nevű, mostanra
az Atlanti Óceán hullámai alatt már szinte teljes egészében eltűnt szárazföldet lakta. A Föld
jelenlegi lakóinak többsége ehhez a fajhoz tartozik.
Ötödik Gyökérfaj. Ez az Árja Faj, és magába foglalja a Föld jelenlegi népességének
legfejlettebb egyedeit. Európa, Ázsia, Afrika, Amerika és Ausztrália jelenlegi szárazföldjének
összessége a Krauncha nevet kapta.
Hatodik Gyökérfaj. Ez a Faj még nem jelent meg a Földön, bár ez hamarosan bekövetkezik.
Hazája egy új kontinens lesz majd, melynek egyes darabjai már megkezdték kiemelkedésüket a
Csendes Óceánból.
Hetedik Gyökérfaj. Ez a Faj követi majd a Hatodikat, és egyben az utolsó is lesz ami a Földön
megjelenik ebben a körben. Ma még semmit sem tudunk a kontinensről, amit benépesít majd,
kivéve azt, hogy néha Pushkara néven említik.
A Negyedik (Atlantiszi) Gyökérfaj felosztása hét alfajra az alábbiak szerinti :
1) Rmoahal.
2) Tlavatli.
3) Tolték.
4) Turáni.
5) Ős-sémita.
6) Akkád.
7) Mongol.

Az Ötödik (Árja) Gyökérfaj felosztása alfajokra az alábbi:

1) Hindu.
46
 2) Árja-sémita.
3) Iráni.
4) Kelta.
5) Teuton.
6) Most van kialakulóban a világ különböző részin.
7) Még nem jelent meg.
Tanulmányunk későbbi részében behatóan megvizsgáljuk e fajokat és alfajokat. Pillanatnyilag
azonban csak az a cél, hogy ismertessük az emberiség ezen osztályok szerinti felosztását.
Bolygó láncunkon a gyökérfajokat, vagy a nekik megfelelő fázisokat a XIX. ábra foglalja össze.

XIX. ábra: Gyökérfajok a Föld Láncon

Mivel minden bolygó periódus 7 gyökérfajt foglal magába, minden körben 49, míg egy egész
láncon 343 gyökérfaj alakul ki. A XX. ábra a Földet mutatja annak gyökér- és alfajaival együtt.

47
 XX. ábra: Fajok a Föld hét bolygó periódusa során

A már letűnteket szaggatott vonalak jelzik. Azokat, amelyeknek még élnek leszármazottai,
folyamatos vonalak jelképezik és az ábra e fajok neveit is feltünteti. A még ezután megjelenő
fajokat pontozott vonalak jelképezik.
Hogy a tanulmányozónak átfogó képet alkothasson e fajok és alfajok szerepének arányairól az
egész hatalmas tervben, a XXI. ábra összefoglalva szemlélteti a lánctól kezdve az alfajokig
valamennyi fogalmat.
Számszerűen kifejezve, az ezek közötti viszonyok az alábbiak:
7 nemzet = 1 alfaj.
7 alfaj = 1 gyökérfaj.
7 gyökérfaj = 1 bolygó periódus.
7 bolygó periódus = 1 kör.
7 kör = 1 lánc.
7 lánc = 1 fejlődési rendszer.
10 fejlődési rendszer = a mi Naprendszerünk.

48
XXI. ábra: Gyökérfajok és alfajok fejlődési rendszerünkben

49
1XII. A Belső Kör

A Körökkel foglakozó II. fejezetben láttuk, hogy egy lánc minden bolygója a maga idejében
teljesen aktívvá válik, majd álomba merül és a sorban következő bolygó válik teljesen aktívvá. Ez a
folyamat ismétlődik úgy, hogy egy lánc minden bolygója hét alkalommal válik teljesen aktívvá,
mely aktív periódusokat nyugalmi periódusok (pralaya-k) választanak el egymástól.
Ezt a jelenséget úgy is le lehet írni, hogy azt mondjuk, a Logosz figyelmét egy-egy adott
bolygóra irányítja, és ekkor az élet ott fellángol, a fejlődés minden birodalomban felgyorsul. Mikor
aztán figyelmét elvonja e bolygóról, az élet fénye ott elhalványul, a fejlődés kerekének forgása
lelassul, és az élet hulláma továbblép a következő bolygóra amely felé a továbbiakban a Logosz
figyelme irányul. De egyik bolygón sem szűnik meg az élet teljesen. Az élet hullám kifejezés azt a
folyamatot jelzi, amikor az élet egyik bolygóról a másikra áttevődik, átvándorol.
A XXII. ábra szemlélteti az elképzelést. Az ábrán az egyik bolygó élvezi a Logosz teljes
figyelmét, miközben a többi hat bolygóra csak egy apró pászma jut az Ő Kisugárzásából, amiért
azok - részlegesen, de nem teljesen - álomba merült állapotban léteznek.

XXII. ábra: Az élet hullám átvándorlása egy bolygóról a következőre

Az élet hullám átvándorlása egyik bolygóról a másikra fokozatosan történik, és a folyamat

jelentős átfedéseket mutat.
Ha példának vesszük a mi láncunkat a jelen időben, azt látjuk, hogy bár a Logosz figyelme
különösképpen a mi Földünkre irányul, és ezért az teljes aktivitást mutat, ám ugyanakkor a többi hat
bolygón is az élet valamennyi birodalmából ebben a pillanatban is találhatunk képviselőket.

50
Ezek a képviselők avagy magok legalább három célt szolgálnak:
1) Szükségtelenné teszik a formák nulláról történő újraépítését a következő és minden
további aktív periódus során. Vagyis egyfajta magként szolgálnak, melyekből a formák
újra életre kelhetnek, ha majd a Logosz figyelme a következő körben ismét a kérdéses
bolygóra irányul.
2) Fejlődési teret biztosítanak azoknak az egyedeknek, akik kissé lemaradtak társaiktól.
3) Növesztő-házként szolgálnak olyan egyedek számára, akik szokatlanul gyorsan haladnak
előre a fejlődés útján.
A továbbiakban sorra vesszük a fenti három célt.
Nyilvánvaló következtetés, hogy amennyiben nem maradna minden birodalomnak kellő számú
képviselője minden bolygón, óriási mennyiségű munkát és időt emésztene fel minden teljesen aktív
periódus idején az, hogy a milliárdnyi formát az oda érkező élethullám számára a semmiből
felépítsék. Az ilyen működés egyrészt rendkívül gazdaságtalan lenne, másrészt teljesen
szükségtelenné is tehető, ha minden egyes birodalom számára a formák egy kicsiny magját
hátrahagyják.
Ez mag mindvégig kicsiny is marad. Számossága általában ugyanazon a szinten áll
megszámlálhatatlan évmilliókon keresztül, amíg csak a bolygó újra aktívvá nem válik. Mikor aztán
eljön az idő, és a bolygó aktívvá válásával a lények óriási tömegei kívánnak testet ölteni rajta, az
addig csak vegetáló faj hirtelen csodásan szaporodni kezd. Rövid időn belül hatalmas változások és
különféle jelentős javulások mutatkoznak, és a (tudat)hordozók gyors fejlődésüknek köszönhetően
hamar alkalmassá válnak a megtestesülni kívánó lények fogadására, akik pedig messze fejlettebbek,
mint az eredeti mag-csoport tagjai voltak.
A XXIII. ábra mutatja a folyamatot. Ezen a mi láncunkat vázoló ábrán a C bolygó (Mars) eredeti
hét birodalmát szaggatott vonalak jelzik, azt kifejezendő, hogy azok egy - az apró négyszögek által
jelképezett - csekély magtól eltekintve teljesen eltűntek. Ezt követően az élet hulláma átáramlik a
Földre, ahol a tevékenység a maximális aktivitásig erősödik, amikor is a birodalmak elérik teljes
népességüket.

51
 XXIII. ábra: A bolygókon hátrahagyott magok a Belső Körben

Mikor elérkezik az idő, hogy az élet hullám elhagyja a Földet és továbblépjen az E bolygó
Merkúrra, az ott meglevő magok hirtelen szaporodni kezdenek és terjeszkednek egészen addig, míg
minden birodalom eléri teljes népességét. Az ábrán ezt a folyamatot a magokból a kiteljesedett
birodalmakat jelképező nagyobb négyszögek felé sugárszerűen szétágazó nyilak jelzik.
Elérkeztünk a magok második feladatának bemutatásához, ami nem más, mint hogy felzárkózási
lehetőséget biztosítsanak a fejlődésben lemaradtaknak. Valamennyi kör vége felé közeledve mindig
akadnak olyan egyedek, akik nem egészen érték el a tőlük elvárt fejlettségi szintet. Emiatt ha
például az F bolygón a fejlődés befejeződött, ezek az egyedek nem lesznek még készek fejlődésük
G bolygón történő folytatásra.
Ezért hátramaradnak, és tovább folytatják fejlődésüket a mag-csoport tagjai között. Idővel talán
elegendő haladást érnek el ahhoz, hogy a G bolygón hátrahagyott mag-csoporthoz csatlakozzanak.
Az is előfordulhat, hogy valamely kivételes erőfeszítés eredményeként némelyikük előresietve
utoléri azt az élethullámot, amelytől elmaradt.
Gyakoribb eset azonban, hogy ezek az egyedek folytonosan lemaradnak, míg végül a következő
körben beéri és lekörözi őket az élethullám. Ebben az esetben ők - és itt természetesen emberi
egyedekről van szó - általában eggyel alacsonyabb osztályú Monádok között találják magukat mint
azé a csoporté, akikkel korábban együtt indultak.
Az ilyen lemaradók tehát elmaradnak az élet hullámtól, és mivel egy kört veszítenek, eggyel
alacsonyabb rendű osztályba kényszerülnek. Ahogy már volt szó róla, bizonyos százalékban
minden bolygó minden birodalmában léteznek ilyenek. Példák lehetnek erre az olyan ásványok
melyek nem tudtak előrelépni a növényi birodalomba, növények, melyek képtelenek átlépni az
52
állatok birodalmába, vagy állatok melyek nem váltak elég fejletté az emberi lényként
egyéniesüléshez.
A XXIV. ábra szemlélteti a folyamatot mely az egyedek két osztályát mutatja, az egyik a rajzon
megfelezett négyzetekkel, a másik negyedeltekkel jelölve. Az I. osztályból egy egyed -
leszakadván a többiektől - hátramarad a kicsiny mag-csoporttal az F bolygón. Az I. és II. osztályok
többi tagja továbbhalad az G, A, B, C, D, és E bolygókon, míg végül a következő körben újra
elérkezik az F bolygóra. A még mindig a mag-csoportban létező egyed ekkor csatlakozik a II:
osztályhoz az F bolygón, és a továbbiakban ebben az osztályban folytatja fejlődését.

XXIV. ábra: A lemaradók visszalépése a Belső Körben

A magok létezésének harmadik célja - amit általában a Belső Kör mint olyan létezése elsődleges
okaként tartanak számon - pedig az előbb elmondottakkal éppen ellentétes, és a szokatlanul gyorsan
fejlődő egyedek gyors fejlődését szolgálja. A jelenséget a XXV. ábra igyekszik szemléltetni.
A D bolygón (Föld) az egyedek két osztályát ábrázoltuk I. és II. jelzéssel. Bizonyos körülmények
között, ha valamely egyedben elég erős a vágy a haladásra, akkor például a II. osztály egy egyede -
feltéve hogy kivételes elszántsággal törekszik fejleszteni magát - elkülöníthető társai tömegétől
ezen a bolygón, és a Hatóságok beléptethetik őt a valódi Belső Körbe, miáltal következő testet
öltése nem a Földön, hanem a Merkúr csekély mag-csoportjában történik meg.
Itt nagyjából annyi időt tölt majd el, amennyit egyébként a Földön egyetlen gyökérfajban történő
testet öltések igényeltek volna, majd továbblép az F (asztrális) bolygóra. Hasonló hosszúságú ott
töltött időt követően áthelyezik sorban egymás után a G, A, B bolygókra, majd a Marsra (C), és

53
végül vissza a Földre (D).

XXV. ábra: Gyors fejlődés a Belső Körben

Mivel példa-egyedünk minden bolygón nagyjából egy gyökérfajénak megfelelő időt töltött, mire
végighalad körútján és visszaérkezik a Földre, az élet hullám már elhagyta azt és továbbhaladt a
Merkúrra. Itt végül újra csatlakozik az élet hullámhoz, de most már az I. osztály tagjaként, és a
jövőben fejlődését ebben a csoportban folytatja. Azáltal, hogy gyors ütemben végighaladt a lánc
mind a hét bolygóján, az eggyel magasabb osztályú Monádok közé emelte magát.
A Mars és Merkúr jelenlegi csekély népességének nagy részét a fejlődés eme különleges útján járók
teszik ki. Ám a Marson akad még az egykori primitív emberiségnek egy csekély maradványa is,
akik nem voltak elég fejlettek az élet hullámot követve a Marsról a Földre való áthelyezéshez. Ez a
faj alacsonyabb fejlődési fokon álló emberiséget testesít meg, mint bármelyik általunk ismert
jelenlegi emberi faj. Valószínűleg sok idővel azelőtt ki fog halni, hogy az élet hullám velünk együtt
az ötödik körben ismét elérkezik a Marsra, mert a jelek szerint pillanatnyilag nincs olyan Egó,
akinek kifejeződéséhez ilyen alacsony fejlettségű eszközre lenne szükség.

54
11XIII. „Ítéletnapok”

Sokféle legenda született már az „Utolsó ítéletről” melyben az emberek jövendő sorsa majd
eldöntetik. E legendák hátterében egy nagyon lényeges okkult igazság húzódik meg, ám a
középkori szerzetesek beteges fantáziája a hosszú korszakokra történő felfüggesztés tökéletesen
ésszerű és könnyen érthető lépését az „örökös kárhozat” fogalmává alacsonyította le.
Már jól ismert hasonlatunk az egyetemről itt is használható a folyamat könnyebb megértéséhez.
Képzeljünk el egy évfolyam oktatóját, akinek az a feladata, hogy hallgatóit az elkövetkező tanév
során végzett munkájukkal felkészítse egy bizonyos vizsgára. Megtervezi az órabeosztást úgy, hogy
minden tanulmányi időszakra és hónapra elvégezhető mennyiség jusson. Ám a hallgatók kora és
képességei eltérnek, vannak akik könnyen tanulnak és sebesen haladnak, és akadnak akik
lemaradnak. Ezen felül még folyamatosan újabb hallgatók is csatlakoznak az évfolyamhoz, kik
közül néhány épphogy eléri a minimális felkészültségi szintet.
Félév táján az oktató - áttekintve az elért eredményeket - úgy dönt, hogy évfolyamában nem fogad
újabb jövevényeket. Azért tesz így mert tudja, hogy egy bizonyos minimális felkészültségi szint
alatt lehetetlen vállalkozás bármely hallgató számára, hogy elegendő ismeretet szerezzen év végéig
az esedékes vizsga sikeres letételéhez.
Valamivel később az év folyamán az oktató ismét áttekinti hallgatói tudásszintjét, és azt látja, hogy
míg akadnak közöttük olyanok, akik bizonyosan átmennek a vizsgán, mások eredményessége
kétséges, de vannak olyan hallgatók is, akik biztosan nem lesznek képesek a vizsgát letenni.
Nyilvánvaló ésszerűség által vezérelve ezért az oktató így szól az utóbbiakhoz:
„Most elérkeztünk egy olyan szinthez, amelytől kezdve további munkátok ezen az évfolyamon
már értelmetlen, mert semmilyen erőfeszítés nem juttathat el titeket a vizsgához szükséges
tudásszintre. A mostantól itt maradóknak szánt magas szintű oktatás megértésére felkészültségetek
alapján alkalmatlanok vagytok. Mivel képtelenek lennétek az befogadni, nem csak a saját időtöket
vesztegetnétek vele, hanem évfolyamtársaitok munkáját is hátráltatnátok. Ezért az lesz a legjobb,
ha most rögtön átkéritek magatokat az eggyel alacsonyabb évfolyamra, és az ottani alapozó
oktatással megszerzitek azokat az ismereteket, amiket még nem sajátítottatok el kellő mértékben.
Ha majd a következő évben visszatértek erre a szintre, már biztosan jó eredménnyel teszitek le a
vizsgát. „
Ez a hasonlat pontosan visszaadja azt, ami történt és még fog is történni a mi Föld Láncunkon.
Ugyanis a negyedik kör közepén néhány kivételes esettől eltekintve az állati birodalomból az
emberibe feltörekvő egyedek előtt „az ajtó bezárult”. Ennek oka az volt, hogy a lánc ilyen
előrehaladott fázisában csatlakozva nem lehettek volna képesek fejlődésüket a már oly messze
előttük járó emberiség többi részével együtt folytatni.
A következő ilyen az ötödik kör közepe táján várható „nagy megmérettetés” lesz. Ekkor azok az
emberi lények, akik nem eléggé fejlettek ahhoz, hogy a többiekkel a továbbiakban lépést tartsanak,
kibuknak és fejlődési folyamatuk felfüggesztődik addig, míg valamely jövőbeni lánc annak
folytatásához alkalmas feltételeket tud majd kínálni.
Az emberi birodalom ilyen egyedei az itt maradók számára „elveszettek” lesznek, mert tagjai
elszakadnak a fejlődés ezen áramlatától. Az egyetemi hasonlattal élve ők a továbbiakban már nem
lesznek „évfolyamtársaink”, hanem a következő évfolyamhoz csatlakoznak - sőt ami azt illeti,
korábban megszerzett tudásuk és tapasztalataik miatt annak vezetőivé válnak.
Ezeknek az embereknek legtöbbje azért bukik ki, mert még túl fiatal, ám ahhoz túl öreg volt, hogy
az eggyel alacsonyabb (állati) birodalom osztályában maradjon. Tapasztalatokat gyűjtöttek a lánc

55
első felében, így majd képesek lesznek fejlődésüket könnyedén folytatni a következő láncon - mi
több, segíthetik elmaradottabb embertársaikat, kiknek nem adatott meg egy ilyen lehetőség. Hiszen
nem illetheti semmilyen szemrehányás azokat, akik túlzott fiatalságuk miatt „buknak” ki.
Létezik azonban egy másik nagy csoport, akik kellő elszántság mellett sikeresek lehettek volna,
ám nem mutattak ilyet, ezért buktak ki. Ezt hasonlatunkban olyan hallgatók jelenthetik, akik nem
azért buknak meg mert túl fiatalok, hanem mert lusták elvégezni feladataikat. Sorsuk ugyanaz mint
az előbbieké, ám míg amazok minden tőlük telhetőt megtettek és így rájuk semmi árnyék nem
vetül, addig ez utóbbiak nem tették meg a tőlük elvárhatót, ezért szemrehányás illeti őket. Végül az
ő jussuk kellemetlen karmikus örökség lesz, míg az előző csoport mentes marad az ilyesfajta
terhektől.
Elsősorban az ebbe a csoportba tartozó embereknek szólt Krisztus intése az olyan emberekkel
kapcsolatban, akiknek megadatik készség és lehetőség a sikerre, ők azonban nem hajlandók a
szükséges erőfeszítésre.
És ugyancsak e csoport tagjaira utal szókimondóan H. P. Blavatsky is, mikor azt írja: „mihaszna
semmittevők, kik visszautasítják, hogy a Természet társ-teremtői legyenek és millió számra
hullanak egy manvantara ciklus alatt” (Titkos Tanítás, 3. kötet). Hangsúlyozni kell, hogy a „hullás”
csak erre a manvantara ciklusra, vagyis erre a láncra értendő, és valójában nem pusztulást jelent,
csak késedelmet.
Tulajdonképpen a késedelem a legrosszabb, ami a fejlődés normál menetében az emberrel
történhet. Az ilyen késedelem vitathatatlanul komoly baj, de mégis a lehető legjobb amit az adott
körülmények között tenni lehet. Világos, hogy az ilyen emberek további fejlesztésre szorulnak, amit
meg is kell kapniuk, tartson az akárhány életen át, melyek közül sok sivár, esetleg szenvedéssel teli
is lehet. De ez az egyetlen módja annak, hogy elérjék a fejlettségi szintet amire sorsuk kijelölte
őket, és amit a maga idején egészen biztosan el is fognak érni.
Az ilyen emberek tömegeinek túlzott szenvedéstől való „megmentése” volt a célja Krisztusnak,
mikor így szólt Tanítványaihoz: "Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot
minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.” 12
Mert a megkereszteltetés, (más vallások ennek megfelelő rítusaihoz hasonlóan) annak jele, hogy az
életet a Testvériség szolgálatának szentelték, és aki felfogván az igazságot orcáját a helyes irányba
fordítja, biztosan az „üdvözültek” vagy megváltottak közé fog tartozni, akik majd megmenekülnek
az „ítélettől” az ötödik körben. A korábban elmondottak szerint a „kárhozat” pusztán az ebből a
korszakból, vagy a világok e láncából való kiutasítást és a soron következő élethullámmal történő
majdani visszatérést jelenti.
Az előbb hivatkozott „hit” vallása természetesen nem csak a kereszténységet vagy teozófiát
elfogadó emberekre korlátozódhat. A legkevésbé sem számít milyen vallású valaki, csak az számít,
hogy életét spirituális beállítottsággal élje, egyértelműen kötelezze el magát a jó érdekében és a
gonoszság ellen, valamint önzetlen célok érdekében működve haladjon előre és felfelé.
A fenti problémát a számok oldaláról is megközelíthetjük. Úgy tűnik, hogy még éppen lehetséges
akár a legprimitívebb ma élő emberi lény számára is, hogy az ötödik kör közepe előtt elérje az ezen
láncon való folytatólagos fejlődéshez szükséges fejlettséget. De ennek érdekében nem szalaszthat el
egyetlen neki felkínált lehetőséget sem. Ám azoknak száma, akik így is tesznek majd, elenyészően
kicsi lesz.
Kiszámították, hogy a fejlődést ezen a láncon folytatni képesek aránya nagyjából három-ötöde lesz
majd a jelenlegi emberi birodalom teljes népességének, míg a maradék két-ötöd fejlődése
felfüggesztődik.
Becslések szerint az emberi birodalom teljes népessége körülbelül 60 milliárdot tesz ki, amibe
természetesen nem csak a fizikai testben élők tartoznak bele, hanem azok is, akik az asztrális vagy
12
Mk.16, 15-16 (A ford.)

56
magasabb síkokon léteznek. Ebből következően mintegy 36 milliárd emberi lény marad ezen a
láncon, míg a maradék 24 milliárdra felfüggesztés vár.
E „nagy megmérettetést” követően a körülményeket a fejlett emberek gyors fejlődéséhez igazítják.
Ennek következménye, hogy a primitív ember asztrális testének fejlődéséhez szükséges erős
szenvedélyek okozta durva rezgések már nem lesznek jelen, ezért a körülmények teljességgel
alkalmatlanok lesznek a fejlődés alacsonyabb fokán levők számára. Sokféle okot lehet könnyen
elképzelni, melyek a körülmények alkalmatlanságát fogják bizonyítani. Gondoljunk például arra,
hogy egy szellemiekben és lelkiekben magasan fejlett világban, ahol a háború és az állatok
lemészárlása már régóta csak a múlt rossz emléke, a zabolázatlan vágyakkal, szenvedélyekkel és
összecsapásokkal jellemezhető barbár fajok beavatkozásai nyilvánvalóan súlyos gondokat és
nehézségeket okoznának. És bár kétségtelenül lehetne eszközöket és módszereket találni
megfékezésükre, ez egyben meg is fosztaná őket a fejlődésük korai szakaszában nélkülözhetetlen
tevékenységek lehetőségétől.
A lemaradó egyedek a már elmondottak szerint a következő láncon találják meg helyüket, és
emiatt semmilyen szenvedésben nem lesz részük. Pusztán nagyon hosszú pihenés vár rájuk egy
olyan mennyei világban, amilyet értékelni képesek, és bár tudatosságuk ezalatt valószínűleg csak
részlegesen lesz éber állapotban, bizonyos mértékű belső fejlődés mégis végbemegy majd bennük.
Ebből az állapotból szállnak alá a következő lánc korai fejlődési fázisába, és közülük kerülhetnek ki
az akkori fejletlen emberiség vezetői, míg eme emberiség többi tagja természetesen mostani
Földünk állati birodalmából fog felemelkedni.
Az ötödik körbeli „nagy megmérettetésnek” egy másik fontos oka az, hogy az emberiség későbbi
fajai sokkal szorosabb kapcsolatban állnak majd az Adeptusokkal és nagyszerű Dévákkal, mint
ahogy az a mai időkben van. Ezért fontos lesz számukra, hogy a tőlük érkező befolyások
érzékelésére, a belőlük eredő kiáradások befogadására és a szükséges teendők elvégzésére
alkalmas állapotban tartsák magukat. Ehhez viszont megkívántatik, hogy békés, elmélkedő életet
éljenek, ami nyilván lehetetlen lenne akkor, ha még léteznének barbár fajok, akik megtámadnák és
lemészárolnák az elmélkedésben elmerült embereket.
E majdani kornak az erőteljes rezgései nem élesztenék fel egy vadember nemesebb természetét,
pusztán az alacsonyabb rendű szenvedélyeket szítanák. Ezért az ilyen ember semmit nem nyerne
létével az akkori Földön, ellenben lehetetlenné tenné a magasabb szintet elért emberek további
fejlődését.
Nem szabad azt gondolni azonban, hogy mindazok, akik az ötödik kör kritikus pontján átjutnak
majd, teljesen el is fogják érni az e láncon fejlődők számára kitűzött célt, az Asékha vagy Adeptus
szintet. Távolról sem, mivel becslések szerint a fejlődésüket e láncon tovább folytatóknak
mindössze egyharmad része válik Adeptussá.
A maradék kétharmadnak be kell lépnie a következő, ötödik láncba - bár nem annak korai fázisába,
hanem valószínűleg valahol a közepe táján. Számukra azonban tovább bonyolódik a helyzet azon
oknál fogva, hogy az ötödik lánc számára kijelölt célkitűzés magasabb lesz, mint a negyedik
(jelenlegi) láncé, vagyis az néhány szinttel meghaladja majd az Asékha Adeptusét.
E témakört célzó fejtegetésünk vége felé közeledve hasznos lesz kitérni arra, láncunk végeztével
milyen lesz majd az emberi lények megoszlása. Hat jól körülhatárolható osztályt különböztethetünk
meg, bár ezek mindegyike nyilvánvalóan tovább is osztható.
1) Azok, akik a meredek Ösvényt választva még az ötödik kör előtt elérik az Adeptusi
szintet.
2) Azok, akik elérik a kitűzött célt, és a hetedik körben Adeptusokká válnak. Ők alkotják az
előőrsét annak a csapatnak, mely a szokványos utat választotta.
3) Azok, akik a hetedik körben elérik az Arhát szintet.

57
 4) Azok, akik a tulajdonképpeni Ösvény három alsóbb szintjének valamelyikén vannak, azaz
elérték az Első, a Második vagy a Harmadik Beavatást.
5) Azok, akik „kibuktak” az ötödik kör kritikus pontjánál.
6) A mai állati birodalmat alkotók hatalmas tömege, amelynek soraiból a hetedik kör vége
felé érik el az egyéniesülés szintjét azok, akik majdan az ötödik lánc emberiségét alkotják.
A jelen fejlődési periódusban a hetedik kör végéig a már említett számú (nagyjából 60
milliárdnyi) egyednek várhatóan mintegy ötödrésze éri el az Asékha (Adeptus) szintet. Egy másik
ötödrésznyi addigra eléri majd az Arhát szintet, míg egy harmadik ötödrésznyi csoport az Ösvény
alacsonyabb fokain jár majd. A maradék kétötöd rész pedig ki fog bukni az ötödik körbeli „nagy
megmérettetés” idején.
A XXVI. ábra bemutatja az ötödik kör közepe táján bekövetkező „nagy megmérettetést” és az
emberi lények megoszlását a lánc végére.

XXVI. ábra: A Föld Lánc fejlődésének végeredménye

Az ábrán azok, akik az Adeptusi szintet már a hetedik kör előtt elérik, úgy jelennek meg, mint
akik az Asékha Beavatásnál magasabb szintre jutottak, mivel ők minden valószínűség szerint a lánc
végéig újabb Beavatásokat is meg fognak kapni, márpedig az ábra célja a megoszlás bemutatása a
lánc végeztével.
Hasonló „Ítéletnap” volt osztályrésze az állatiból az emberi birodalomba belépni készülőknek is.
Ez a negyedik kör közepe táján, Fejlődési Rendszerünk kellős közepén történt, amikor elterjedt
58
kifejezéssel élve „az ajtó bezárult” az állati birodalomból az emberibe igyekvők előtt. Ez után „az
emberi birodalomba vezető ’kapu’ bezáródik és ezentúl az ’emberi’ Monádok, t. i. a fejlődés emberi
fokán álló Monádok, száma teljes.” (Titkos Tanítás 1. kötet, 6. Stanza). Más „Ítéletnapokhoz”
hasonlóan itt sem szabad azonban ezt a kijelentést túl szigorúan értelmezni, mert itt-ott, nagyon
különleges segítséggel néhány állat még mindig válhat olyan fejletté, hogy emberi test felöltése
lehetségessé válik számára. Csakhogy majdnem minden ilyen esetre igaz, hogy a szintjéhez illő
alacsony fejlettségű test nem áll majd rendelkezésére.
Az emberi birodalomba vezető ajtó a további oda igyekvők előtt csak akkor zárult be, amikor
már nem volt több jelölt a láthatáron. Más szóval nem maradtak már olyanok, amelyek képesek
lettek volna e szintet elérni anélkül, hogy a fejlődési rendszerben csak egyszer, annak kellős
közepén adható hatalmas lökés megismétlődne. Ezt a hatalmas lökést a Vénuszról alászálló Láng
Urainak érkezése és tevékenysége adta, amit egy későbbi fejezetben tárgyalunk majd.
Érdekes megfigyelés, hogy a jelek szerint egy lánc emberisége csak akkor haladhat tovább és
léphet az Ösvényre, ha a lánc állatai körében az egyéniesülés - kivételes jövőbeni esetektől
eltekintve - gyakorlatilag befejeződött. Vagyis amikor az állati birodalom felől az emberibe nyíló
ajtó bezárul, az emberiség előtt megnyílik az Ösvény felé vezető ajtó.
Jelenlegi állati birodalmunk élet áramlatának hatalmas tömegei a korábban elmondottak szerint
csak láncunk hetedik körének vége felé érkeznek el az egyéniesülés szintjére, és majd ők fogják
adni a következő, ötödik lánc emberiségét. Ám nagyon ritkán akad olyan állat, mely szoros
kapcsolatba kerülve az emberiséggel különösen fejletté válik vonzalom és intellektus tekintetében,
és így az a szerencse éri, hogy már ebben a bolygó periódusban eléri az egyéniesülést. Az ilyen
állatok felölthetnek egy primitív emberi testet mikor az emberi élet áramlat megkezdi működését a
következő bolygón - a mi láncunk esetében a Merkúron. Nyilvánvaló, hogy csak nagyon kevesen
lesznek képesek ilyen alkalommal élni, ami egyébként tudomásunk szerint az utolsó lehetőség az
emberi birodalomhoz csatlakozásra a jelenlegi lánc ideje alatt.
Ismeretes egy eset, amikor egy szokatlanul értelmes és emberi barátja iránt rendkívül odaadó
állat - aki mellesleg még képes volt álmában asztrális testében utazva gazdáját meglátogatni is -
szinte haladéktalanul testet ölthetett volna, ha nem merültek volna fel bizonyos nehézségek. Az állat
a legtöbb tekintetben primitív vademberré lehetett volna, ám csak gazdájával szoros személyes
kapcsolatban maradva ölthetett volna testet, akihez olyan erősen kötődött, hogy lehetetlen lett volna
távol tartani tőle. Talán még ez a nehézség is megoldható lett volna, ha nem lett volna lehetetlenség
garantálni a leendő vadember nemét.
Az „ajtó bezárul” kifejezést csak azokra az állatokra értjük, akik a jelenlegi bolygó periódusban
törekszenek az emberi birodalom felé, de azokra nem, akiknek - meglehet még fejletlen de - már
kialakult kauzális testük van. Ilyenek az emberszabású majmok, akiket H. P. Blavatsky úgy említ,
mint az emberi birodalomba még mindig beléptethetőket, mivel ők a Hold Lánc állati birodalmából
származnak, nem pedig a Földéből. Ezek az egy későbbi fejezetben elmagyarázott „elme nélküliek
bűne” következtében kialakult testeket öltötték fel, és őket mint gorillákat, csimpánzokat,
orangutánokat, páviánokat és gibbonokat ismerjük. Megtalálhatók ezen kívül Afrikában, ahol testet
ölthetnek a még mindig létező alacsony fejlettségű, lemúriai típusú fajok körében.
Valószínű, hogy a „megmérettetés”, vagyis az átmeneti felfüggesztés alapelve a már
elmondotton túl sok más módon is megmutatkozik azok esetében, akik nem képesek az élet áramlat
fő sodrával együtt haladni.
A Teozófus című folyóirat 1916. júliusi, augusztusi és szeptemberi számában G. E. Sutcliffe úr
páratlan éleslátással, érthetően és igen érdekfeszítő módon mutatta be az elvet. Érvelése szerint az
okkultizmusban széles körben megmutatkozó „amint fent, úgy lent”, „amint bent, úgy kint”

59
törvényszerűség értelmében kellene létezniük „Ítéletnapoknak” fejlődési rendszerünk valamennyi
fő- és al-ciklusában.
Eszerint tehát, ahogyan a lánc ötödik körének közepén lezajló megmérettetés kitaszítja az e
láncon további fejlődésre alkalmatlanokat, kell hogy legyen egy Második Szintű megmérettetés
minden ötödik bolygó periódus közepén, kizárva az abban a körben további fejlődésre
alkalmatlanokat. Hasonlóan, kell hogy legyen egy Harmadik Szintű megmérettetés minden ötödik
gyökérfaj életének közepén, kizárva azokat, akik alkalmatlanok a további fejlődésre abban a
bolygó periódusban. Továbbá egy Negyedik Szintű megmérettetés is minden ötödik alfaj
fejlődésének közepe táján, kizárva azokat, akik alkalmatlanok a fejlődés folytatására abban a
gyökérfajban.
Ha e következtetéseket összevetjük a megfigyelésekkel, azt látjuk, hogy az Atlantiszt Kr.e. 75
025-ben elpusztító óriási katasztrófa nagyjából a Negyedik Gyökérfaj ötödik alfajának közepe tájára
esett, ezért Negyedik Osztályú „Ítéletnap” volt, amely kivetette a gyökérfaj további fejlődéséből az
arra alkalmatlanokat.
Hasonlóképpen lehetséges, hogy az elmúlt Világháború13 (amit mellesleg sokan még nem
tekintenek befejezettnek, és) amely főleg az Ötödik Gyökérfajt, de csak véletlenül annak ötödik
alfaját érintette, valójában egy Harmadik Szintű „Ítéletnap” volt, ami a további fejlődésre
alkalmatlanokat e bolygó periódus végéig felfüggesztette. Ha ez valóban így van, akkor a bolygó
periódus végéig felfüggesztettek vonatát már más vágányra terelték, és ők fejlődésüket az előző
fejezetben ismertetett Belső Körben, a fősodorral ellenkező irányban haladva a Marson fogják
folytatni.
Ezt az elméletet alátámasztja a következő állítás is: „... e hatalmas küzdelemben [a
Világháborúról van szó] részt vevő néha teljességgel megválthatatlan emberek közül többen
kivettetnek és átlépnek az Avitchi14-be, hogy megvárják míg valamely jövőbeni bolygó számukra
alkalmassá válik, és akkor újrakezdik majd fejlődésüket.”
A megrázkódtatás nagyságát, melynek a Világháború egy részét (ha nem egészét ) jelentette, jól
érzékeltetik Dr. Annie Besant következő szavai: „A Háború gyors és biztos eszköz lesz annak
érdekében, hogy évszázadok munkáját elvégezve, néhány év alatt példátlan mértékű haladás
történjen egy jobb és nemesebb civilizáció felé vezető úton.” Továbbá: „Az utóbbi időben többször
is hangsúlyoztam, hogy sürgető kötelességünk minden általuk kért segítséget biztosítani a
Hierarchia számára, mivel most első alkalommal lehetséges, hogy céljukat anélkül érhessék el,
hogy az egész civilizációt elpusztítsák, amint azt tették Atlantisszal, vagy kisebb mértékben
Rómával.”
Megjegyzendő, hogy a jelek szerint a Marson ez időtájt uralkodó állapotok kiválóan megfelelnek
azoknak a további fejlődéséhez, akiről „tudományos materialista” meggyőződésük okán talán az
előítéletesség vádja nélkül is bizton állíthatjuk, hogy alkalmatlanok a népesség kevésbé materialista
beállítottságú tagjaival együtt folytatandó - az Ötödik Gyökérfaj még hátralevő idejében, majd ezt
követően a Hatodik és Hetedik Gyökérfajban történő - további fejlődésre.
Sutcliffe úr elmélete tehát lényegét tekintve nagyon ésszerűnek látszik, és az ismert történelem
két megfigyelt tényéből ered. Így hát legalábbis átmenetileg elfogadhatjuk, és megkísérelhetjük
működését egy ábrán szemléltetni. Első lépésként gyűjtsük össze adatainkat egy táblázatban:

13
Az író természetesen az I. Világháborúra utal. (A ford.)
14
Szó szerinti jelentése „vég nélküli pokol”, ahol a kellemetlen, gonosz emberek szakadatlanul meghalnak és
újraszületnek a szenvedésre, ám a megváltás reménye számukra is létezik. (A ford.)

60
 „Ítéletnap” szintje ami a … közepén kitaszítva a nem akik fejlődésüket a
következik be, kellően fejletteket a következő …
… hátralevő részére, folytatják tovább.
Első szintű Ötödik kör Lánc láncon
Második szintű Ötödik bolygó periódus Kör Körben
Harmadik szintű Ötödik gyökérfaj Bolygó periódus Bolygó periódusban
Negyedik szintű Ötödik alfaj gyökérfaj gyökérfajban
III. táblázat.: „Ítéletnapok” avagy Nagy Megmérettetések

A most következő ábrákon a gyökérfajokat hét - az alfajokat jelölő - függőleges sáv által
alkotott négyszögek fogják jelképezni. A négy különböző szintű „Ítéletnapot” úgy jelöljük, hogy a
négyszögek jobb alsó sarkából darabokat metszünk le. A XXVII. ábra egy Negyedik szintű
„Ítéletnap” hatását mutatja, aminek következtében további fejlődésre alkalmatlanok kihullanak a
gyökérfajból.

XXVII. ábra: Negyedik (gyökérfaj) szintű "Ítéletnap"

A XXVIII. ábra egy Harmadik Szintű „Ítéletnap” hatását szemlélteti, aminek következtében az
alkalmatlanok kihullanak további fejlődésből a bolygó periódus hátralevő részére. Jól látható, hogy
az ötödik bolygó periódus közepétől a negyedik és ötödik szintű „Ítéletnapok” hatása halmozottan
jelentkezik.

XXVIII. ábra: Harmadik (bolygó periódus) szintű "Ítéletnap"

61
 A XXIX. ábra a második szintű „Ítéletnap” hatását mutatja be, amelynek hatására kihullanak
azok, akik alkalmatlanok a fejlődésre a kör hátralevő részében, és egyben jelzi a harmadik és
negyedik szintű „Ítéletnapok” hatását is.

XXIX. ábra: Negyedik, harmadik és második szintű "Ítéletnapok" egy Körben.

És végül a XXX. ábrán valamennyi szintű „Ítéletnap” együttes hatása látható. A jó megfigyelő
tanulmányozónak feltűnhet, hogy a négy szintű „Ítéletnapok” összesített száma láncunk teljes
élettartama alatt pontosan 400, amelyek mindegyike meg is jelenik a XXX. ábrán.

XXX. ábra: Láncunk 400 "Ítéletnapja"

Az egész folyamat alapvető értelme az, hogy a bármely periódus végéig tartó további fejlődésre
alkalmas egyedek számát a négy egymást követő szintű „Ítéletnapok” érzékelhetően csökkentsék.
Ezért aztán egy láncon a fejlődést sikeresen befejezők száma mindig sokkal alacsonyabb, mint
azoké akik annak kezdetekor jelen vannak. Az ötödik kör közepén az egyedek száma 100-ról 60%-
ra csökken, amelyet a második, harmadik és negyedik szintű „Ítéletnapok” bekövetkezése tovább
csökkent majd.
62
 Úgy tartják, hogy a Hold Lánc „Ítéletnapja” a hatodik körben, a negyedik bolygón - magán a
Holdon - történt. Most tárgyalt szabályunk szerint ennek az ötödik körben kellett volna
bekövetkeznie. Elképzelhető tehát, hogy szabályunk helytelenül általánosító, de az is lehetséges,
hogy akkor valamilyen kivételes helyzet állott fenn. További eshetőség, hogy az „Ítéletnapok” nem
események, hanem inkább hosszú időt felölelő folyamatok, és ebben a konkrét esetben a befejezés
egy egész körrel a kezdet után történt meg.
Bárhogyan is volt, a további fejlődésre képtelen vademberek egy egész faja pusztult ki a
háborúban, mivel alacsony fejlettségükhöz illő testeknek nem volt már helye a Holdon. Halálukat
vagy elpusztításukat követően ők nem születtek újra, hanem mintegy álomba merültek. Hasonlóan
alacsony fejlettségű testek tömege esett áldozatul szeizmikus katasztrófáknak, melyek hatalmas
területeket romboltak le, így a bolygó népessége alaposan megcsappant. Ettől az időtől kezdve
minden körülmény úgy alakult át, hogy a megmaradottakat a lehető leggyorsabb fejlődésre
ösztökélje, így előkészítve őket a következő, Föld Láncon való folytatásra. A reménytelenül
lemaradók távozásával így a növekedés gyorsabbá és folyamatosabbá vált mint korábban.
Az „Ítéletnapok” hosszú korszakokat felölelő folyamatként való értelmezését alátámasztani
látszik az az állítás is, hogy a Hold Lánc hetedik körének valamennyi bolygójáról buktak ki olyan
egyedek, akik számára a soron következő bolygó viszonyai nem voltak megfelelőek. Ezek alvó
állapotban maradtak, míg a következő lánc alkalmassá nem vált fejlődésük folytatására.
Egy másik feltűnő kivétel a szabály alól az, hogy az első láncon ismereteink szerint nem akadtak
kiesők. Ha volt is „Ítéletnapja”, azt a megfigyelők nem észlelték.
Ám akad egy másik magyarázat is, amit néhány tanulmányozó előnyben részesíthet. Az alábbi
táblázat körvonalazza e magyarázatot - minden további részletezés nélkül.

A Lánc sorszáma Első szintű „Ítéletnapok”

I. Nincs (a)
II. 7. Kör
III. 6. Kör
IV. 5. Kör(a)
V. 4. Kör(a)
VI. 3. Kör
VII. 2. Kör

A három (a) -val megjelölt sorról tudjuk, hogy azok a tényeknek megfelelnek, ezért lehetséges,
hogy ez az elmélet (melyért hálás vagyok egy találékony barátomnak) a helyes. Ha valóban így van,
akkor a pontosság érdekében a XXX. ábra jelentős átalakítást igényelne - bár az alapelv ettől nem
változna.

63
12XIV. A fejlődés alászálló és felemelkedő ágai

Fejlődési rendszerünk valamennyi fázisának minden szintjén újra és újra megmutatkozik egy
alapvető elv, amit a tanulmányozónak alaposan meg kell értenie, mert ez jelenti Ariadné fonalát e
hatalmas labirintusban. Ez nem más, mint a fejlődés alászálló és felemelkedő ágának hét
nagyszabású fázisa. Az első három fázisban a Lélek alászáll az anyagba, és az Élet formákat ölt
magára (involúció). A negyedik fázisban Lélek és Anyag, Élet és Forma egymásnak feszül. A
hátralevő három fázis ideje alatt a Lélek felemelkedik, az Élet a formákon keresztül egyre feljebb,
és azokból egyre inkább kiemelkedik (evolúció).
Alászállásának idején a Lélek mintegy az Anyaggal van elfoglalva: formálja azt, erővel és
jellegzetességekkel ruházza fel. A negyedik fázik egyedülálló, mert ekkor - miután megkapta vagy
megszerezte különféle erőit és jellegzetességeit - az Anyag számtalan kötelékkel kapcsolódik az őt
megformáló Lélekhez. Ez az Univerzum hatalmas, alapvető küzdelme Anyag és Lélek között, mely
folyamatot az ősi hindu írások Kurukshetra csatájaként, azaz két óriási ellenséges hadsereg közötti
összecsapásként írnak le.
Az Útnak ez a középpontja és egyensúlyi pontja is. Az Anyaghoz számtalan kötelékkel
kapcsolódó Lélek az első időkben alulmarad, majd az egyensúlyi pontot elérve egyik fél sem képes
győzedelmeskedni a másik felett. Lassanként azután a Lélek elkezdi uralma alá hajtani az Anyagot,
és a negyedik fázis végére, készen állván a hétből még hátralevő három fázison át a felemelkedésre,
a Lélek immár az Anyag ura és parancsolója.
A további három fázis ideje alatt a Lélek az általa uralt és meglelkesített Anyagot úgy szervezi
meg, hogy az saját céljait szolgálja, és önmaga kifejezéséhez szükséges tökéletes eszközzé, a Lélek
járművévé váljon.
A Lélek Anyagba merülése idején (amit gyakran alászálló ívként említenek) nem csak az egyre
erősebb törekvés az anyagiság felé érhető tetten (azért, hogy egyre jobban anyagban burkolózzon,
azon keresztül benyomásokat szerezzen), de egyben az elkülönülés iránti fokozódó igyekezet is
megmutatkozik, miáltal az Isteni Élet áramlata a tudatosság egyre kisebb és kisebb patakocskáira,
erecskéire bomlik.
A felemelkedő ág kezdeti szakaszában a Lélek még csak tanulja az anyag feletti uralmat, és hogy
saját maga kifejezésének eszközeként kezelje azt. Ekkor arra törekszik, hogy magát minél inkább
megkülönböztesse, elválassza az egésztől, ám ugyanakkor már vonzódik a spiritualitás és az
anyagiságtól való elszakadás felé is.
A felemelkedés későbbi szakaszában az elkülönülés az Isteni Élet emberi lényekbe
vándorlásával maradéktalanul teljesül. Ekkortól a Lélek már az egység és a fokozódó spiritualitás
felé törekszik. E fázisokban - miután tökéletesen elsajátította, miként szerezzen benyomásokat és
fejezze ki magát az Anyag által, valamint tudatára ébredt saját rejtett képességeinek - a Lélek
megtanulja minden hatalmát helyesen, az Istenség avagy Logosz szolgálatában felhasználni. A
XXXI. ábra szemlélteti az egész folyamatot.

64
 XXXI. ábra: A fejlődés alászálló és felemelkedő íve

Ezen alapelv működése más-más szinteken újra meg újra tetten érhető. Megfigyelhető
érvényesülése az egymást követő láncok, körök, bolygók, gyökérfajok és alfajok esetében, de
alapos kutatás minden bizonnyal még több alkalmazását bizonyító esetet is találna.
Ennek szellemében tehát - amint azt a tanulmányozó is már biztosan felismerte - Fejlődési
Rendszerünk hét bolygólánca (lásd az V. ábrát) is az anyag különböző sűrűségű formáiba történő
alászállás és felemelkedés útját járja.
Egy adott lánc bármely bolygójának esetében elég egy pillantás a III. és V. ábrákra annak
felismeréséhez, hogy minden lánc bolygói előbb lefelé, az egyre sűrűbb anyagiság felé haladnak,
majd abból ismét kiemelkednek.
Az A-G, B-F, C-E bolygópárok bármely láncban szorosan kapcsolatban állnak oly módon, hogy
az első a vázlatrajznak tekinthető, a második pedig a befejezett mű.
Az első (A) bolygót tekinthetjük a lánc magjának vagy gyökerének, az utolsó (G) bolygó pedig
annak virága ill. gyümölcse. Ezért szokták az A bolygót néha gyökér-világként, a G bolygót pedig
mag-világként említeni, mert igaz ugyan, hogy a G bolygó a saját láncának gyümölcse és
végterméke, ám ugyanakkor belőle származik a következő lánc magja is.
Egy lánc első három bolygója a formák kialakítását szolgálja. A negyedik bolygó épít hidat az
anyag és az azon munkálkodó Lélek között, amely itt költözik az anyagba, meglelkesítve azt. A
további három bolygón a Lélek saját céljai szerint alakítja a formákat.
Az A bolygót néha mint az őstípusok világát is említik, mivel itt találhatók az aktuális kör
végeztével majdan létező formák ősképei. Ám ahogy H. P. Blavatsky felhívja rá a figyelmet: „Az
„Őskép” szót itt nem abban az értelemben kell venni, amelyben a platonisták vették. Itt nem a
világot jelenti, amint az az istenség Elméjében létezett (ez volt a platonista felfogás), hanem első
mintának készült világot, melyet a fizikailag következő világoknak követniük és tökéletesíteniük
kell” (Titkos Tanítás 1. kötet, 6. Stanza).
Ha elérkezünk a gyökér- és alfajok részletesebb ismertetéséhez, azt fogjuk látni, hogy ezekre is
ugyanezen elvek érvényesek.
A mi Fejlődési Rendszerünk valamivel túlhaladta már a középső pontot. Ez a középpont
nyilvánvalóan a negyedik lánc negyedik körében, a negyedik bolygón, annak negyedik gyökérfaja,
az Atlantiszi idején következett be. Ha meggondoljuk, hogy a legfiatalabb az ötödik (Árja)
gyökérfaj a jelenlegi negyedik bolygón, akkor belátható hogy - ha csak a végigjárandó fejlődési
fázisok számát tekintjük - az emberi faj egésze még csak alig valamivel haladta meg tervezett
fejlődési útjának felezőpontját. Hamarosan megvizsgáljuk azt is, hogy ezek a különböző fázisok

65
mennyi időt vettek igénybe.
A mi életünk színtere a negyedik lánc, a küzdelemé, az egyensúlyé. Ez az a lánc, amelyben
Lélek és Anyag összekapcsolódik, létüknek szálai összeszövődnek azért, hogy a Természet két
pólusa, a legalacsonyabb és legmagasabb egyetlen összetett lényben egyesüljön: az Emberben, aki a
magasabb rendű fejlődés kiindulópontja.
De ez még nem minden, mert ahogy említettük, mi most a negyedik bolygón, a legádázabb
küzdelem kellős közepében, a legsúlyosabb nehézségek közepette éljük életünket. Ez a legigazabb
értelemben vett planetáris Kurukshetra. Itt, a negyedik lánc negyedik körének negyedik bolygóján a
legélesebb az ellentét Anyag és Lélek között, ami majdan a Lélek győzelmével fog megoldódni.
Említésre méltó, hogy a hét birodalom láncokon és körökön át folytatódó fejlődése során
felismerhető egy másik ciklikus folyamat is. Mindegyik kör egy adott birodalmat fejleszt
elsősorban, és emeli azt típusának megfelelő legmagasabb fejlettségi szintre. Más, nem az adott
körhöz tartozó jövőbeni típusok persze jelen vannak, de - későbbi közökben elérendő fejlettségi
szintjükhöz mérten - mintegy embrionális állapotban. A mi láncunkra kifejtve ez a
következőképpen írható le:
I. kör -- Első Elemi Birodalom
II. kör. -- Második Elemi Birodalom
III. kör -- Harmadik Elemi Birodalom
IV. kör -- Ásvány Birodalom
V. kör -- Növényi Birodalom
VI. kör -- Állati Birodalom
VII. kör -- Emberi Birodalom

Egy kissé részletezve ezt, azt mondhatnánk, hogy az első kör idején, az A bolygón az Építők
megalkották a hét birodalom ősképét. A B bolygón valamennyi birodalom esetében az őstípusok
lényegi vonásait hordozó formák szaporítására koncentráltak. A C bolygón e formák sűrítése,
koncentrálása volt a tevékenység fókusza. A D bolygón tovább formálták ezeket még sűrűbb
anyagban. Az E bolygón a fokozódó összetettség és a finomabb részletek kimunkálása következett.
Az F bolygón már finomabb anyagból történt meg ezek felépítése, míg végül a D bolygón a formák
tökéletessé munkálása történt meg.
Az Építők munkamódszere ugyanez valamennyi körben, bár csak az első kör idején vonnak
anyagot maguk köré és lakoznak benne egy ideig, azért hogy átalakítsák céljuk érdekében. E
tevékenységük során valamennyi síkon csak a felső négy alsík anyagát veszik igénybe.
Ezt a folyamatot majd meglehetős részletességgel megvizsgáljuk, mikor a Föld Lánc fejlődését
bemutatjuk, körről körre, egyik bolygót a másik után sorra véve.
Tovább bonyolítja a képet az a tény, hogy minden egyes körrel egy további erő áramlik az
atomokba, ami egy-egy újabb spirillát ébreszt fel, tesz aktívvá bennük:
I. kör -- Egy spirilla aktív.
II. kör. -- Két spirilla aktív.
III. kör -- Három spirilla aktív.
… és így tovább.
Mivel mi a negyedik körben élünk, a mi világunk atomjaiban négy spirilla aktív.
Az eddigieken túl, a jelek szerint az emberiségre vonatkozóan még az is igaz, hogy minden

66
egyes kör az ember valamely fő összetevőjének kifejlesztésére koncentrál. Így a jelenlegi negyedik
kör célja a káma, az érzelmek, szenvedélyek, míg a következő, ötödik köré az értelmi képességek
kimunkálása lesz. Ez az általános elv azonban esetünkben jelentősen módosult, mert a Láng Urai
érkezésének (erről bővebben egy későbbi fejezetben lesz szó) köszönhetően értelmünk kifejlődése
már javában folyik, azaz már messze a számunkra meghatározott eredeti menetrend előtt járunk.
Ugyanakkor el kell mondani, hogy a mi jelenlegi értelmi képességeink végtelenül csekélyek
ahhoz mérten, amivel egy átlagember az ötödik kör befejeződése idejére rendelkezni fog.
Még egy további alapelvet is figyelembe kell venni. Minden alsíkot az anyag további hét
alosztálya alkot. Mármost igaz, hogy az ember teste tartalmaz anyagot mind a hét alsík mind a hét
alosztályából, de ezek közül csak annyi működik, ahány láncot és kört az ember maga mögött
tudhat, hozzászámítva azt is, amelyben jelenleg létezik.
Ennek értelmében tehát egy második lánc második körében élő ember asztrális és mentális
testének minden alsíkján csak az első és második alosztályához tartozó anyagot képes használni. A
harmadik körben az első, második és harmadik alosztály anyagát használhatja, bár a harmadik
alosztály esetében ez a képesség még nem olyan kiterjedt, mint amilyen majd a harmadik lánc
harmadik körében lesz - és a példák sorozatát tovább folytathatnánk.
A Föld (negyedik) Lánc esetében a második körben az ember valamennyi alsíkon az első és
második alosztály anyagát használhatta, továbbá csekély mértékben a harmadikat és negyediket.
Csak a hetedik kör hetedik gyökérfajában rendelkezik majd olyan csodálatos testtel, melyben
minden egyes részecske készségesen válaszol az ő minden rezdülésére, és még ekkor sem oly
tökéletesen, mint a későbbi láncokban.
E sorok írója sajnálattal kell közölje, hogy nem képes egy a folyamatot szemléltető ábrát
készíteni, lévén hogy ehhez a rendelkezésre álló adatok nem eléggé részletesek. Jobb híján egyelőre
meg kell elégedjünk az elv általános megfogalmazásával, mely szerint a fejlődés folyamatában
haladva az ember egymás után az anyag újabb és újabb alosztályaival kezd el dolgozni, és rajtuk
keresztül egyre nagyobb mértékben válik képessé önmaga kifejezésére.
Továbbá bármely alsík anyaga a jelek szerint bizonyos - feltehetően növekvő - szintű
tökéletességet ér el a neki megfelelő számú körökben és láncokban. Így tehát a második alsík
tökéletesítése folyik minden lánc második körében, továbbá a második lánc egészének ideje alatt.

67
13XV. Időtartamok és dátumok

Nagyon keveset tudunk arról, hogy az egyes láncok, körök, bolygó periódusok vagy gyökérfajok
fejlődése mennyi időt ölelt fel. Ezért jelenleg aligha van értelme akár csak megkísérelni is eme
óriási időtartamokat megbecsülni.
A világ számára felfedett (exoterikus) hindu írások pontos számadatokat közölnek, ám H. P.
Blavatsky azt állítja, hogy nem szabad fenntartások nélkül ezekre hagyatkozni, mert léteznek egyéb,
a világ számára még ki nem nyilatkoztatott, ezoterikus megfontolások is, amelyeket ezen írások
készítői nem vettek figyelembe.
Nincs hát közvetlen ismeretünk e tárgyban, de azért van alapunk azt feltételezni, hogy a körök
időtartama nem állandó érték, hanem akadnak rövidebbek a többinél. Feltételezéseink szerint az
előttünk levő körök rövidebb időt fognak igényelni, mint azok, amiket magunk mögött hagytunk.
De most is igaz, hogy nincs semmi biztos támpontunk, ezért ilyen kevés adat birtokában kevés
haszna van a töprengésnek.
Ezzel kapcsolatban azonban megjegyezhetjük - és ez talán fényt vethet az elmúlt és eljövendő
körök és láncok időtartamával kapcsolatos kérdésekre - hogy a kutatások tanúsága szerint míg az
ember felépítésében eddig történt jelentős változások óriási időtávlatokban történtek, a későbbi,
civilizációs hatásokhoz köthető változások sokkal gyorsabban zajlottak le. Hiszen míg a civilizációs
változások évek ezrei alatt történtek, a korábbi jelentősebb átalakulások valójában évmilliókat
igényeltek.
Jelenleg nem tehetünk egyebet, mint hogy sorra vesszük a téma szaktekintélyeinek állításait, így
a továbbiakban ezzel folytatjuk.
- Az okkult források szerint a Naprendszer életkora 1 955 884 703 év - vagyis valamivel
kevesebb mint 2 000 millió év.
- Az ismeretek szerint a negyedik körben a D (Föld) bolygón 300 millió év telt el.
- A Vénusz Urai 16.5 millió évvel ezelőtt érkeztek meg a Földre.
- A nemek szétválása a Harmadik (Lemúriai) Gyökérfaj idején, nagyjából 16.5 millió évvel
ezelőtt játszódott le. Ám ez hosszú, több millió éven át tartó folyamat volt, és a világ
más-más részein eltérő időben zajlott.
- Nagyjából egymillió év áll rendelkezésre a jelenlegi, Ötödik (Árja) Gyökérfaj
kifejlődéséhez.
- 850 000 év telt el a Negyedik (atlantiszi) Gyökérfa földje, Atlantisz utolsó nagy
szigetének, Ruta-nak elsüllyedése óta.
- Egy kisebb, még megmaradt szigete, Daitya nagyjából 270 000 éve pusztult el.
- A Poseidonis szigetének elsüllyedését megelőző katasztrófa Kr.e. 75 025-ben kezdődött
el.
- Poseidonis elsüllyedését Kr.e. 9564-re teszik.

68
A Titkos Tanítás a következőket közli:

Krita Yuga (korszak): ......................................... 1 728 000 év

Treta Yuga: ......................................................... 1 296 000 év
Dvapara Yuga: .................................................... 864 000 év
Kali Yuga: ......................................................... 432 000 év
Ezek összege egy Maha Yuga (nagy korszak)..... 4 320 000 év
*71
71 Maha Yuga adja egy Manu
uralkodásának idejét ............................................306 720 000 év
*14
14 Manu uralkodása ölel fel 994
Maha Yuga-t ami............................................ 4 294 080 000 év

Ehhez hozzájön az egyes Manuk

uralkodása közti időtartamok hossza
(Sandhi), ami 6 Maha Yuga ........................ 25 920 000 év

14 Manu teljes uralma a köztes

időszakokkal együtt 1000 Maha Yuga,
ami kitesz egy Kalpa-t vagyis
Brahma egy napját: ..................................... 4 320 000 000 év

Adjuk hozzá Brahma egy éjszakáját: .............. 4 320 000 000 év

Brahma egy napja és éjszakája: ........................ 8 640 000 000 év

*360

360 ilyen nap és éjszaka adja

Brahma egy évét: ....................................... 3 110 400 000 000 év
*100

100 ilyen év teszi ki Brahma egy

korszakát, azaz egy
Maha Kalpa-t: ..................................... 311 040 000 000 000 évet.

Ezek a számadatok H. P. Blavatsky szerint „a világ számára kinyilatkoztatottak”, „India-szerte

általánosan elfogadottak, és eléggé jól egybevágnak a titkos tanokban foglaltakkal. Ez utóbbiak
azonban még finomítják a képet olyan ezoterikus ciklusok leírásával is, amik a nyilvános vallási
tanokban soha nem jelentek meg, és ilyen részletek természetesen soha nem kerültek
nyilvánosságra.”
A tanítás szerint jelenleg az Árja Gyökérfaj Kali Yuga-jának legvégén járunk.
Az alábbi táblázat a Föld állati és növényi életének összefoglalását adja, kiegészítve a kőzetekből
Ernst Haeckel szerint kikövetkeztethető korral. Két további oszlop megadja az adott korszakhoz
tartozó emberi fajokat, valamint az okkultizmus ismerőinek tudomása szerint az adott időszakhoz
69
rendelhető nagy katasztrófákat.

Kőzetrétegek Felszín alatti Emberi fajok Katasztrófák Állatok Növények

mélység
Korszakok Kor
Első Gyökérfaj.
Kambrium, Mivel legsűrűbb
Óriás algák,
Ordovícium, Primordial (Előidő) 20 -22 000m teste asztrális volt, Puhatestűek
moszatok, gombák
Szilur nem maradtak tőle
kövületek.
Második
Devon Gyökérfaj. Éterikus
Paleozoikum
Karbon 12 -13 000m teste volt, nem Halak Páfrány erdők
(Óidő)
Perm hagyott hátra
kövületeket.
Ismereteink szerint
Triász Harmadik
Mezozoikum Lemúria már az Fenyő és pálma
Jura 4 500 -5 000m (Lemúriai) Hüllők
(Középidő) Eocént megelőző erdők
Kréta Gyökérfaj.
időben elpusztult.
Atlantisz
legnagyobb része a
Miocén idején,
mintegy 8000 000
Eocén, Kainozoikum éve történt nagy
Miocén, Negyedik, vagy
(Újidő, katasztrófa által
Pliocén 1 500m Atlantiszi Kisemlősök Lombhullató erdők
harmadidőszak) pusztult el. Utolsó
Gyökérfaj.
maradványa,
Poseidonis szigete
Kr.e. 9564-ben
süllyedt az
óceánba.
Kainozoikum
Pleisztocén, (Újidő, Ötödik, vagy Árja Ültetett, gondozott
100m Fejlett emlősök
Holocén negyedidőszak) Gyökérfaj erdők

IV. táblázat.: A Föld állati és növényi életének áttekintése.

70
14XVI. A Bolygói Logoszok és más magasrangú Tisztségviselők

1A hét Bolygói Logosz

A VII. fejezetben már említettük, hogy a Nap Logosz magában foglalja a hét Bolygói Logoszt,
olyan formán, mintha ők erőközpontjai lennének, és ereje rajtuk keresztül árad ki. Ugyanakkor más
oldalról nézve azt is mondhatjuk, hogy e Bolygói Logoszok az Ő alkotórészei.
A hinduk szerint ők Aditi15 hét fia - a nyolcadik Marttanda volt, maga Nap - és mind a hét fiúnak
megvan a maga „háza”. Hívták még őket a Napban lakozó hét szellemnek is. Az ókori
Egyiptomban őket nevezték a Hét Misztikus Istennek, a zoroasztriánus vallás szerint ők a Hét
Amshaspend , a zsidóknál Szerafim, valamint a keresztény és mohamedán vallás Hét Arkangyala.
A korai vallások úgy írják le őket, mint a Logosz megnyilatkozott Hármasságát körülálló,
mintegy alkirálynak tekinthető lényeket, akik Ishvara hatalmas Naprendszer-birodalmának egy-egy
saját királyságát irányítják. A modern teozófiában a Hét Bolygói Logoszként tartjuk számon őket,
mert mindig is a fizikai testüknek tekinthető hét szent bolygóval azonosították őket. E bolygókkal
és fejlődési rendszerünkben játszott szerepükkel korábban már foglalkoztunk, és láttuk, hogy
valamennyi Logosznak megvan a maga „háza” és a Naprendszer egy meghatározott része fölött
uralkodik.
Azt is bemutattuk, hogy Naprendszer anyaga, ami a Nap Logosz fizikai testét adja, egyben a
Bolygói Logoszok teste is, azaz nincs olyan részecske a Naprendszerben, ami ne tartozna egyikük
vagy másikuk testéhez. Ez természetesen minden síkon igaz, ezért elég ha az asztrális síkot vesszük
példának. Ennek anyaga ugyanis kellően finom a szemléltetéshez, ugyanakkor még elég közeli a
fizikai síkhoz ahhoz, hogy ne haladja meg teljesen felfogóképességünk határát.
Ahogy említettük, a Naprendszerben minden asztrális anyagi részecske nem csak a Nap Logosz,
de a hét közül egyik vagy másik Bolygói Logosz testének is részét képezi. Ebből következik, hogy
minden ember asztrális testében mindegyik Bolygói Logosz testéből találhatók részecskék, ám a
megoszlást tekintetve a változatok száma végtelen. Valamennyi Monád egyik vagy másik Bolygói
Logoszon keresztül lépett az élet színpadára (Lásd még A kauzális test c. munka 3. fejezetét), és
fejlődésének egésze során többségben lesznek testében azon anyagi részecskék, melyek attól a
Logosztól származnak. Az embereket tehát csoportosíthatjuk aszerint, hogy e hét hatalmas erő
melyikéhez tartoznak.
A Bolygói Logoszokban periodikus jelleggel pszichikai változások történnek, amik talán a mi ki-
és belégzésünkhöz vagy szívverésünkhöz hasonlíthatóak - persze egy végtelenül magasabb szintre
kell itt gondolnunk. De bárhogy is legyen, úgy tűnik, hogy ezeknek végtelen számú kombinációja
létezik.
E hatások közül némelyik gyorsabb lefolyású mint mások, a végeredmény pedig egy felettébb
bonyolult össz- és kölcsönhatás közöttük. Megfigyelések szerint az átfogó kozmikus hatások
működésére bármely időpontban többé-kevésbé következtetni lehet a fizikai bolygók helyzetéből.
Mivel a mi asztrális testünk az Ő testük részecskéiből áll, nyilvánvaló, hogy a Bolygói Logoszok
egyikében sem mehet végbe asztrális változás anélkül, hogy az ne hatna ki az összes emberre, és
ezen belül leginkább azokra, akikben azon Logosz asztrális részecskéi a legnagyobb arányban
találhatók meg. Ha pedig most visszaidézzük, hogy ugyanezek a megfontolások érvényesek az
asztrális mellett az összes többi síkra is, nyilvánvaló, mennyire jelentős számunkra a Bolygói
Logoszok mozgása és változásai.
15
Az Istenek anyja, akitől minden mennyei lény származik. Ő Brahma női megjelenése. Misztikus értelemben Ő az
isteni bölcsesség maga. (A ford.)

71
 Az anyag síkjait és alsíkjait az előbb elmondottakon túl még más hatások is befolyásolják, ezeket
a most következő részben tekintjük át.

2Lipikák és Devaraja-k

H. P. Blavatsky említést teszt bizonyos magasztos Lények rendjéről, akiket Lipikáknak avagy a
Karma Urainak nevez. Azt is megtudjuk tőle, hogy a karma törvényének érvényesítése a négy
(valójában hét) Devaraja, avagy a Föld Helytartói közvetítésével történik.
Ezek mindegyike egy bizonyos feladatot ellátó Dévák (vagy természet-szellemek) hatalmas
seregének, sőt még az elemi birodalomnak is vezetője. A bemutatás céljaira most is válasszunk ki
egyet, az asztrális síkot, ám végig tudatában kell legyünk annak, hogy a most következők közül
minden megfontolás érvényes az összes többi síkra is. Az asztrális anyag egésze az egyik ilyen
Devaraja alá tartozik, de mivel az asztrális sík a hatodik a mi hét síkunk közül, ezért mindegyik sík
hatodik alsíkja is bizonyos mértékben az ő befolyása alatt áll. Vagyis minden sík esetében a hatodik
alsík viszonya hasonló ahhoz, amit a hatodik sík mutat a mi hét síkból álló rendszerünk egésze felé.
Vagyis minden alsíkra kétféle befolyás hat: az adott síkért felelős Devaraja befolyása, és kisebb
mértékben az adott alsíkért felelős Devaraja-é.
De az előzőekben azt is láttuk, hogy minden sík és alsík anyaga döntő mértékben egyik vagy
másik Bolygói Logosz befolyása alatt áll. Összességében tehát minden egyes anyagi részecske
három különböző hatásnak engedelmeskedik: 1) valamelyik Bolygói Logoszénak, 2) a részecskének
megfelelő síkot irányító Devaraja-énak, 3) a részecskének megfelelő alsíkra befolyást gyakorló
Devaraja-énak.
A fentiekből kiviláglik, hogy igen nagyszámú különféle, jól meghatározható anyagféleség
található minden egyes síkon. Még ha el is tekintünk az anyag további (szintén lehetséges)
felosztásától, akkor is az ember különféle testeiben fellelhető anyagi részecskéknek szinte végtelen
számú kombinációját kapjuk. Ezért van az, hogy bármilyen jellegzetességekkel bírjon is valamely
egyed, mindig megtalálhatja módját annak, hogy megfelelően kifejezze önmagát.
A XXXII. ábra csak egyetlen síkot, az asztrálisat mutatja, amint az említett három különféle
hatásnak ki van téve.

XXXII. ábra: Egy kivalasztott (például az asztrális) síkon érvényesülő befolyások

72
 Nézzük elsőként a bolygók által okozott, többnyire függőleges befolyásként említett hatásokat,
amik a síkok anyagát hét típusra (sugárra, „színre”) bontják.
Másodsorban láthatjuk az egész hatodik (asztrális) síkot irányító Devaraja vízszintes befolyását,
amit az ábrán a hatodik Devaraja vonalán látható sötét árnyékolás jelöl. Harmadsorban pedig ott
van még a 6. Devaraja hatása valamennyi sík hatodik alsíkjára. Ezt a hatodik alsíkon végigvonuló
sötétebb árnyékolás jelzi, azt mutatva, hogy a hatodik alsíkra a hatodik Devaraja kettős befolyással
bír. Magától értetődően ugyanezek a megfontolások érvényesek a többi hat síkra is.
A XXXIII. ábra megkísérli összefoglalóan bemutatni az elvet mind a hét sík minden alsíkjára.
Az szemléltethetőség érdekében azonban a Devarajak-tól származó kétféle befolyást két külön
irányként kellett feltüntetni, de az ábrán a két forrást összekötő szaggatott vonalak jelzik, hogy ezek
valójában ugyanabból a forrásból származnak.

XXXIII. ábra: Az anyag hét síkján érvényesülő befolyások

Így látható, hogy például az első sík első alsíkja kettős, de azonos természetű befolyásnak van
kitéve, ugyanolyan módon, bár más forrásból, mint a második sík második alsíkja. És ez igaz
valamennyi sík valamennyi alsíkjára.
Ezért van valamilyen különös jelentősége az első sík első alsíkjának, a második sík második
alsíkjának, a harmadik sík harmadik alsíkjának, és így tovább, bár hogy ez miben áll, az (legalább
is e sorok írója által) eleddig nem ismert. Most pusztán e különös jelentőség tényére hívjuk fel a
figyelmet ábránkon a kettős befolyásnak kitett alsíkok sötétebb árnyékolásával.
A Bolygói Logoszok tudatának változásai tetten érhetők az emberi fajok hosszú történelme során
az emberek vérmérsékletében, és ennek betudhatóan civilizációik jellegében megmutatkozó ciklikus
változásokban. Így valamely gyökérfajban mind a hét sugár sorban uralkodóvá válik - néha nem is
csak egy alkalommal - ám minden ilyen periódusban hét más befolyást is felmutató al-periódus is
felismerhető. Például ha egy fajban döntő befolyással bír az Ötödik Sugár, abban a fajban központi
eszme - és valószínűleg az erre alapozó vallás is - az emberi elme lesz. Ám ez a periódus hét

73
alperiódusra osztható, melyek közül az elsőben az Első Sugár, a másodikban a Második Sugár
befolyása is megmutatkozik, és így tovább. Az ötödik periódusban pedig az Ötödik Sugár befolyása
a legerősebben és legtisztábban érvényesül. Elképzelhető, hogy ezek a periódusok és alperiódusok
összefüggést mutatnak az egyes alfajok és nemzetek kialakulásával, de ezt az összefüggést eddig
még senki sem vizsgálta meg.

3A Törzskar
Egy tábornoknak a beosztott parancsnokai és csapattisztjei mellett megvan a maga számos tisztből
álló törzskara, kiknek feladata hogy személyesen az ő céljait szolgálják, és bármikor bármilyen
általa szükségesnek ítélt feladatra készen álljanak, vagy betöltsenek bármilyen a parancsnokok
körében megüresedő posztot. Ehhez hasonlóan a Nap Logosznak is megvan a maga Adeptusokból
álló törzskara, akik nem tartoznak egyetlen lánchoz sem, mégis készek bármelyiken vállalni
feladatokat, ahol a szükség ezt megköveteli. E törzskar tagjai tehát a Logosz közvetlen szolgálatát
vállalták fel, és Ő a Naprendszer bármely részén alkalmazhatja őket, mint szolgálóit, hírvivőit.
Létük célja, hogy az Ő akaratát keresztülvigyék, és az Ő munkáját végezzék az egész Általa
kormányzott Naprendszerben.
Az Ő törzskarához csatlakozás az egyik lehetséges ösvény a hét közül a „távoli partokat” elérők
számára. A jelek szerint ezt nagyon göröngyösnek tartják - talán a legnagyobb áldozattal járónak
azok közül, amiket egy Adeptus választhat, ezért az ezen járókat rendkívüli megbecsülés övezi.
A törzskar tagjainak nincs állandó fizikai teste, hanem Kriyashakti (teremtő erő) alkalmazásával
készítenek maguknak azt annak a bolygónak az anyagából, ahová küldetésük szól. A törzskar
tagjainak fejlettségi szintje az Arhat-tól kedve nagyon különböző lehet. Akadnak olyanok, akik ezt
a feladatot a Hold Láncon az Arhat szintet elérve vállalták, Asékha Adeptusok (Mesterek), és
olyanok is, akik messze túlhaladták már az emberi fejlettség szintjeit.
Egy ilyen törzskar létezését megkövetelő okok között - azokon túl amikről elképzelésünk sem
lehet - szerepel az, hogy egy lánc korai fejlődési fázisai során (a láncnak különösen az alászálló
ágában, de egy adott bolygó esetében is) több külső segítségre van szüksége, mint a későbbi
időkben. Így például a mi fejlődési rendszerünk első láncában, mikor a kitűzött cél az első beavatás
elérése volt, az emberiség egyetlen tagja sem érte el az Asékha szintet, nem is beszélve a Buddha
szintről, ami persze még sokkal magasabb fejlettséget jelent. Ezért a Buddha és más magas szintű
vezetők feladatait olyanoknak kellett betölteni, akik nem a Föld Lánchoz tartoztak. A későbbi
láncok is ehhez hasonló segítséget kaptak
A kellő időben a Föld Láncnak magának is ki kell állítania ilyen magas szintű vezetőket más
fejlődési rendszerek korai láncai számára, amellett természetesen, hogy a saját későbbi láncait és
bolygóit is a szükséges számban el kell látnia velük. Említésre méltó, hogy úgy tudjuk, a földi
Okkult Hierarchia két tagja már elhagyta a Földet - vagy azért, hogy a Törzskarhoz csatlakozzon,
vagy mert a földi Hierarchia vezetője „kölcsönadta” őket egy másik fejlődési rendszer valamelyik
bolygóján az ottani Hierarchia vezetőjének.

74
15XVII. Manuk

A Manu szó általános elnevezés egy sokféle szintű, de mindig rendkívül fejlett értelemmel bíró,
irányító szerepet betöltő lények csoportjára. Így például egy hét láncból álló fejlődési rendszert
irányító lény annak a fejlődési rendszernek a Manuja, bár legtöbbször a bolygó lánc Logoszaként
említik. Ez az elnevezés eléggé félrevezető, mivel azt sugallja, hogy csak egyetlen láncért felelős,
pedig a valóságban ez mind a hét láncra igaz. A pontos elnevezés a „fejlődési rendszer Logosza”
lenne, mégis a „Bolygói Logosz” vagy a „bolygó lánc Logosza” elnevezés terjedt el.
A bolygó lánc Logoszának közvetlen irányítása alatt dolgozik az a Manu, aki egy adott
bolygólánc fejlődéséért felel, és lánc Manunak nevezzük.
Ő pedig olyan Manukat irányít, akik az egyes körökben folyó fejlődésért felelősek, és akiket kör
Manunak nevezünk.
A kör-Manu egy újabb szintet, egy bolygó periódusért felelős Manut irányítja, akit a bolygó
periódus vagy világ periódus Manujának nevezünk. Ő természetszerűleg hét gyökérfaj fejlődését is
irányítja.
Tovább haladva azt látjuk, hogy minden gyökérfajnak is megvan a maga Manuja, aki többnyire
faj Manunak vagy gyökérfaj Manujának (gyökér Manu) neveznek.
Az eddig felsorolt Manuk mindegyike a fejlődés hozzá rendelt szeletéért felelős, és ügyel annak
kialakulására, növekedésére.
A szanszkrit „manvantara” szó szerinti jelentése: „időtartam két Manu között”, és ez sok
különböző szintre értelmezhető. A kialakult szokás szerint azonban a manvantara jelentése egyetlen
lánc időtartamára, vagyis arra az időre korlátozódik, mialatt az élethullám hétszer körbejárja mind a
hét bolygót.
A hét egymást követő láncra, azaz egy fejlődési rendszerre már a maha manvantara szót
használják, ami egyszerűen nagy manvantara-t jelent.
Ha az olvasó visszalapoz a XXI. ábrához, megfigyelheti, hogy - a legfelül látható köröktől le
egészen a gyökérfajokat jelképező négyzetekig, - valamennyi ott látható szintet a hozzájuk tartozó
Manuk vagy tisztségviselők megjelöléseinek is tekinthetjük.
Most pedig egy kissé részletesebben is szemügyre vehetünk néhányat e tisztségek számos
feladata közül.
Úgy tűnik, hogy a hetedik kör vége felé közeledvén az adott láncon fejlődő emberiséget és az
alacsonyabb fejlettségű élőlényeket egy, a lánc mag Manujának nevezett lény veszi gondjaiba. E
sorok írója nem tudja megítélni, hogy a lánc Manu és a mag Manu ugyanaz, vagy két különböző
tisztségviselő. Akárhogy is van, nyilvánvalóan egy jól meghatározott feladatról van szó, és ebből
kiindulva nem számít különösebben, hogy ezt a lánc Manu vagy egy külön mag Manu végzi el.
Tehát a mag Manu a lánc végeztével magába gyűjti valamennyi, a láncon végbement fejlődés
eredményét, hogy átszállítsa őket a láncközi Nirvánába - a haldokló lánc számára előkészített
mennyországba. Itt táplálja, élteti őket addig, míg eljön a kitűzött idő mikor átadhatja őket a
következő lánc gyökér Manujának. Ahogy az előbb, az író most sem biztos abban, hogy a mag
Manu és a gyökér Manu ugyanaz vagy két különböző lény. Ezért a továbbiakban a gyökér Manu
elnevezést használjuk a feladatot megjelölve, függetlenül attól, hogy ki végzi el azt.
A gyökér Manu átveszi a korábbi lánc fejlődésének eredményeit, és a mag Manu tervének
szellemében meghatározza, hogy a lények egyes osztályait mikor és milyen körülmények között
vezeti majd be az ő birodalmába a következő láncban.
Ezért a mag Manu elsődleges feladata az, hogy irányítsa az előkészületeket a lények óriási
75
tömegének egyik láncból a másikba való átvándorlásához. A gyökér Manué pedig az, hogy
elvégezze az előkészületeket eme óriási népesség fogadására, és sok-sok különféle osztályukat a
megfelelő sorrendben és időben letelepítse láncában.
Következzék alább egy példa a mag Manu munkájára.
A Holdlánc mag Manujának a jelek szerint nagyszabású terve volt, és - vélhetően valamilyen
magnetizálással - legutolsó haláluk után e szerint csoportosította a Hold Lánc teremtményeit, jól
meghatározott módon osztályokba, alosztályokba és azok alosztályaiba sorolva őket. Ez minden
osztályra nézve egyedi rezgésszámot eredményezett, és azokat az embereket, akik ilyen rezgésszám
mellett működtek a legjobban, együvé csoportosította, másokat, akik más rezgésszám mellet
működtek legjobban, hasonlóképpen csoportosította, és így tovább. Ezek a csoportok mintegy
önműködően alakultak ki, hasonlóan ahhoz, ahogy a finom por is önmagától vesz fel határozott
formákat egy zenei hang hatása alatt rezgő korongon.
E felmérhetetlen feladat végrehajtásában a mag Manut sok, általa irányított fenséges lény
segítette, és az egész terv olyan rendezettséggel és megkerülhetetlenséggel zajlott le, amelynek
lenyűgöző voltára nehéz szavakat találni.
Végül a befejeződött lánc fejlődésének eredményei kategorizálva, sőt a szemléletesség kedvéért
talán mondhatjuk, hogy sorokba és oszlopokba rendezve, tökéletes rendben mind bekerültek a mag
Manu aurájába. E sokféle szintű értelemmel bíró, magában elmerült, lassú belső életet élő, az idő
múlásáról mit sem tudó lények tömegére a mag Manu időről időre kiáraszt valamennyit serkentő
magnetizmusából. Ennek állandó hatása darabokra szakítaná őket, ezért Ő csak egy kicsit ad belőle,
majd szünetet tart, és a lények tovább szunnyadnak talán millió évekig is, míg feldolgozzák azt.
Ekkor egy újabb kiáradás következik, és így tovább millió és millió éveken át. „Polcokra rakott
csírázó növények, amiket a kertész időről időre megvizsgál”, „betegágyak egy kórházban, amiket a
doktor naponta végigvizitel” - néhány hasonlat azoktól, akik láthatták ezt a különös folyamatot.
Végül eljön majd az idő, mikor a nagy Kertész átadja kiültetésre a palántáit, ám e palánták élő
lelkek, így számukra a következő lánc szolgál majd ágyásként.
A Manu ilyetén - egyedek csoportjait az egyik láncból, körből, stb. a következőbe átvivő
munkája emlékeztet a hindu Puranas Manujára, amint hajóján az új világ csíráival átszeli az óceánt,
és a zsidó írások Noéjára, aki bárkáján megment mindent amire szükség van a Föld újra
benépesítésére. A különböző vallások szentírásaiban megőrzött legendák gyakran az okkult világ
valós történésein alapulnak.
A „kosárfonatú” kauzális testtel rendelkező egyedeknek a Hold Láncról a Föld Láncra történő
átszállításával kapcsolatban egy érdekes jelenség volt megfigyelhető. A „kosárfonatú” jelző olyan
kauzális testre utal, mely még nem alakult ki egészen, hanem hálós szerkezetű, mintegy kosárra
emlékeztető - innen kapta nevét is (lásd A kauzális test c. munka 14. fejezetét).
A „csírázó növényeket” tároló „polcok” nyilvánvalóan a felső mentális sík anyagából valók, de
mivel nincs anyag-folytonosság két lánc között, ezért a mag Manu aurájában áthozott
„növénykéket” egy magasabb - a buddhikus - síkon keresztül kellett áthozni. Ezért a Hold Lánc
felső mentális anyagából kialakult „kosárfonatú” kauzális testek felbomlottak, és azokat újra fel
kellett építeni mielőtt az érintettek megkezdhették volna pályafutásukat a Föld Láncon. Így történt,
hogy a buddhikus világban korszakokon át tartó alvásukat követően ismét magukra öltötték
„kosárfonatú” kauzális testüket, mely ekkor a Föld Lánc anyagából készült.
Úgy tűnik, a mag Manu kiválasztotta a következő lánc tisztségviselőit is, azokat akik a fejlődés
hosszú korszakai alatt megelőzvén társaikat az eljövendő körök és gyökérfajok Mesterei, Manui
lesznek. Magától értetődik, hogy sokkal többet választott ki, mint ahányra majd szükség lehet,
hasonlóan a kertészhez, aki ugyanígy sok növénykét választ ki nemesítés céljaira, amelyekből
később tovább válogathat. A Hold Lánc esetében ez a kiválasztás nagyobbrészt a D bolygón, magán
a Holdon történt meg.

76
 E láncok között végzendő munka óriási időtávlatokat ölel fel - olyan mérhetetlen hosszút, hogy
ennek felfogására képtelen lévén, az emberi elme abban a hitben keres menedéket, hogy az időnek
nincs is határozott mértéke, hanem gyorsan vagy lassan múlik az érzékelő tudat működésétől
függően. A láncközi Nirvánában csak az éppen lezárult lánc mag Manujának és a születőben levő
lánc gyökér Manujának tudatossága működik.
A mag Manu elméjében létezik a Nagy Terv, és a gyökér Manu a már elmondottak szerint tőle
veszi át azt, hogy az általa majdan irányított láncon megvalósítsa azt.
A mag Manu dönti el az egyes egyed-csoportok összetételét és átszállításukat az új láncra, a
gyökér Manu pedig szétosztja az egymás után érkező csoportokat (vagy hajó rakományokat, ahogy
néha nevezik ezeket).
A Hold Lánc mag Manuja Chakshushas. Az Őt segítő tisztségviselők jelentik neki, hogy az
egyes kiválasztott csoportok egyedei hogyan reagáltak a Tőle kiinduló hatásokra a láncközi
Nirvánában.
Az átszállítás sorrendjének meghatározásában az a vezérelv, hogy a legkevésbé fejlettek vagy
legfiatalabb „korúak” kerülnek át leghamarabb, hogy felöltsék a primitívebb formákat. A fejlettebb
egyedek akkor következnek, ha ezek a formák már kellő fejlettségre tettek szert. E vezérelv
működésére a későbbiekben fogunk is példákat mutatni
A Föld Lánc gyökér Manuja Vaivasvata. Nem szabad Őt összetéveszteni az ugyanilyen nevű, de
az Ötödik Gyökérfajért és a nagyszerű árja civilizációért felelős Manuval. A gyökér Manu
Vaivasvata a teljes Föld Láncért felelős, és a Vénusz Fejlődési Rendszer negyedik láncáról
származik. Két közvetlen munkatársa szintén arról a láncról való, a harmadik pedig egy magas
rangú Adeptus, aki korai „eredménye” a Hold Láncnak.
A Negyedik (Atlantiszi) Gyökérfaj Manuja szintén egy a Vénuszról származó Adeptus volt. Úgy
ismerik, mint a Chakshushas Úr Manut, születése szerint kínai és nagyon magas kasztba tartozik.
Egy lánc gyökér Manujának el kell érnie az adott lánc vagy láncok elé kitűzött célokat,
amelyeken emberként élt, és azok egyik „Urává” kell válnia. Ezt követően egy gyökérfaj Manuja
lesz, majd Pratyeka Buddha, azután egy Világ Ura, amit a gyökér Manu feladata követ. Ezután
válhat belőle egy kör mag Manuja, és csak ezt elvégezve lehet egy lánc gyökér Manuja. Ahogy
korábban láttuk, ő irányítja a körök Manuit, akik pedig a gyökérfajok Manui között osztják meg a
munkát.
Mindezeken túl valamennyi lánc kitermeli a maga sikeres emberi lényeit (a „lánc Urait”), akik
közül néhányan a következő lánc gyökér Manujának alárendelve az azon végzett munkának
szentelik magukat. Így például a Föld Lánc gyökér Manuja a Hold Lánc Urainak (értsd „sikeresen
végzettjeinek”) hét osztályát irányítja az ő Föld Láncon végzett munkájukban.
Mielőtt egy lánc vagy kör Manuja hozzálátna a számára kijelölt feladat elvégzéséhez, előbb
megvizsgálja a Logosz gondolatformájának azt a részletét, ami az ő munkájával kapcsolatos, és a
gyakori tanulmányozás végett kényelmesen elérhető közelségbe, néhány szinttel lejjebb hozza.
Ugyanígy tesz egy bolygó vagy egy gyökérfaj Manuja is, csak néhány szinttel alacsonyabban
játszódik le mindez.
Ilyenformán minden Manu számára rendelkezésre áll a saját szintjének megfelelő modell, és
hozzálát, hogy a számára kitűzött feladat eredménye - legyen az bolygó vagy gyökérfaj - a lehető
legpontosabb másolata legyen a Logosz által szándékoltnak. Tudván azt, hogy kizárólag meglévő
anyagokból építkezhet, általában csak lépésről lépésre tud közelíteni a végső tökéletesség felé, így
különösen a fajok korai fejlődése idején tett erőfeszítései csak részben sikeresek.
Hogy egy határozott példával éljünk, a Föld Lánc első körében a Manu lehozta a lánc egészének
valamennyi őstípusát. És bár ezek közül sok egészen a hetedik körig nem fogja elérni a
tökéletességet, csíráik mégis már az első kör idején jelen voltak.

77
 A természet valamennyi birodalma számára kiválasztott bizonyos forma-csoportokat. Tette ezt
azzal a céllal, hogy azokat megelevenítve, a fejlődés későbbi fázisaiban majd belőlük alakulhasson
ki mindaz, amit a Logosz a Föld Lánctól mint eredményt kíván.
E formákkal kapcsolatos terveket, továbbá a formálásukhoz szükséges sűrűségig anyagba
öltöztetett formákat is a Manu átadta Hold Urai egy bizonyos csoportjának, kiknek az volt a
feladata, hogy az Föld Lánc fejlődési gépezetét mozgásba lendítsék. Ők pedig az első lánc mind a
hét bolygóján elkészítették ezeket a formákat, és amint elkészültek, a Hold Lánc állat emberei
azonnal magukra öltötték, megszilárdították és használni kezdték ezeket - mi több, maguk is
kialakítottak más formákat, amiket a náluk alacsonyabb fejlettségű holdi állatok vehettek birtokba.
Az állat ember és holdi állat kifejezések jelentésével tanulmányunk egy későbbi részében
foglalkozunk. Egyelőre elég róluk annyi, hogy ezekkel a nevekkel a Hold Lánc lényeinek bizonyos
fejlettségi osztályait jelöljük, abban az állapotukban, ahogy elhagyták a láncot.
Érdemes megemlíteni, hogy egy gyökérfaj Manuja nem csak a gyökér de valamennyi alfaj
kezdetét, típusát is azáltal határozza meg, hogy saját maga ölt testet benne.

78
16XVIII. Buddhák, Maha Chohan-ok és Bodhiszattvák
Láttuk, hogy a Manuk gyakorlatilag teljhatalmú uralkodók az emberiség különféle fajainak
fejlődését illetően. Ők testesítik meg azokat a hatalmakat, melyek a természetes fejlődés minden
területét igazgatják: megváltoztatják a bolygó felszínét, kontinenseket építenek és pusztítanak el, új
fajokat indítanak útjukra, nemzetek és civilizációk sorsát határozzák meg, időről időre
kiegyenlíttetik a számlát fajok és nemzetek között - egyszóval kezükben tartják az emberiség
egészének sorsát.
Egy másik ilyen nagy jelentőségű terület a vallásé és oktatásé, és ez az, ahonnan valamennyi
nagy tanító érkezett, innen indult útjára minden vallás. E terület vezető tisztségviselőit - akik két
szinttel a Mester vagy Asékha Adeptus szintje felett vannak - Bodhiszattva, Világtanító, Krisztus
illetve Jagat Guru nevekkel illetik. Ők azok, akik figyelemmel kísérik az emberiség spirituális
sorsát, és vagy Ők maguk vagy egyik tanítványuk jön el közénk, hogy egy új vallást alapítson,
amikor úgy ítélik meg, hogy szükség van erre. Valamennyi élő vallás az Ő áldásukat közvetíti, ami
egyfajta állandó nyomásnak tekinthető, melynek hatására a közvetített erő szinte magától átömlik
valamennyi és minden fajta csatornán, amit megnyitnak számára. Ezért a Bodhiszattva egyszerre
működik valamennyi valláson át, felhasználva mindazt a jót amit azok odaadás és önfeláldozás
tekintetében kínálhatnak. Emellett pedig minden egyes vallás számára kinevez egy Mestert vagy
más különleges vezetőt, mint annak védelmezőjét.
Minden egyes gyökérfajnak megvan a maga Manuja és Bodhiszattvája, kik az elmét és a szívet
képviselik a Mennyei Emberben, aki minden egyes gyökérfaj fejlődésének eredményeként
megszületik.
A földi emberhez hasonlóan a Mennyei Emberben is hét központot találunk, és ezek mindegyikét
az Okkult Hierarchia egy-egy tisztségviselője képviseli. Az így megformált Mennyei Emberek a
Naprendszer igazi benépesítői, Bolygói Logoszok elméjében megalkotott fiak, kiknek sorsa hogy
maguk is Bolygói Logoszokká váljanak. Mi magunk pedig az ő élő, tudatos részecskéi, a
legteljesebb szabadság és lehetséges legmagasabb fokú tevékenység részesei leszünk.
Egy gyökérfaj Manuja és Bodhiszattvája mellett van egy velük egyenrangú harmadik
tisztségviselő is, Őt Maha Chohan-ként ismerjük. Ő az, aki az emberek elméjét úgy befolyásolja,
hogy kultúrák és civilizációk különböző formái a ciklikus tervnek megfelelően alakuljanak ki. Ha a
Manura úgy tekintünk mint a fejre, akkor a Bodhiszatva a szív, a Maha Chohan pedig a kéz, vagy
az öt ujj. Mindegyikük azért működik a világban, hogy a gyökérfajt azzá az egyetlen, szerves
egységgé formálja , amit Mennyei Embernek neveznek.
A Manu az Első Sugár, a Bodhiszattva a Második Sugár, a Maha Chohan pedig a többi öt Sugár
tulajdonságainak képviselője.
A megelőző korok Bodhiszattváját, aki egyben az Ötödik (Árja) Gyökérfaj korábbi vallásainak
alapítója is, ma mint Buddha Urunkat ismerjük. Amíg a Világtanító tisztét töltötte be, ő volt az első
alfaj számára a Nap vallását, a hinduizmust megalapító Vyasa, tanított mint Thoth, később mint
Hermész, Egyiptomban megalapította Fény vallását. 31 000 éve Perzsiában mint Zarathustra lépett
színre bevezetve a Tűz vallását. Görögországban Orpheus testében a zene és a hangok álltak
tanításai középpontjában, és megalapította az Orfeuszi misztériumok vallását.
Utoljára Hindusztán földjén öltött testet, hogy ott elérje a buddhai megvilágosodást, majd - a
buddhizmus megalapításával bevégezve az ősi kezdetekig nyúló ciklust - átadta Világtanítói
munkáját utódjának.
Gautama Buddha Urunk iránt a keleti világban érzett erős vonzódás és mélységes hódolat két
oknak tudható be. Egyike ezeknek az a tény, hogy a mi emberiségünk köréből Ő volt az első, aki a
buddhai fejlettség szédítő magasába tudott emelkedni. Ezért hát joggal jellemezhető úgy, mint
fajunk első gyümölcse és vezetője, mert valamennyi korábbi Buddha más, korábbi láncokon

79
fejlődött emberiségek soraiból került ki.
A második ok pedig az a tény, hogy az emberiség fejlődésének siettetése végett olyan elképesztő
többletfeladatokat vállalt magára, melyeknek természetéről a leghalványabb elképzelésünk sem
lehet.
A buddhaság elérése nem csak a megvilágosodást jelenti, hanem emellett egy nagyszerű és
pontosan meghatározott beavatás elnyerését is. Aki ezt a lépést megtette, nem ölthet többé testet e
Földön, hanem átadja munkáját az Őt követőnek, és általában meg is szűnik minden kapcsolata
bolygójával.
Buddha Urunk azonban továbbra is megtartott egy bizonyos fajta kapcsolatot világunkkal.
Évente egyszer a Veszák ünnepségek idején, az első májusi teliholdkor továbbra is megjelenik az
összegyűlt Adeptusok körében és kiárasztja rájuk áldását, hogy továbbadják a világ egésze számára.
És bizonyos módon továbbra is elérhető azok számára, akik tudják e módot. A Veszák szertartás
részletes leírása a Mesterek és az Ösvény című mű XIV. fejezetében található.
Buddha Urunk utódja, a Bodhiszattva tisztség jelenlegi betöltője Maitreya Urunk, akit a nyugati
világ Krisztusként ismer. Első alkalommal az indiai síkságon Krishnaként jelent meg, majd a mi
Ötödik Gyökérfajunk ötödik avagy Teuton alfaja számára Palesztinában, ahol mindenekelőtt az
egyén és az önfeláldozás értékére helyezte a hangsúlyt. Amennyire tudhatjuk, ismételten meg fog
jelenni a Földön, hogy e gyökérfaj hatodik és hetedik alfaja számára is a nekik szükséges vallási
tanításokkal szolgáljon. Ezt követően továbblép és Ő lesz a hatodik gyökérfaj Buddhája.
A hatodik gyökérfaj Manuja és Bodhiszattvája pedig Morya és Koot Hoomi Mesterek, jelenlegi
Chohanok lesznek, vagyis azok, akik leginkább szívükön viselték a Teozófiai Társulat
megalakítását és annak munkáját.
Az alábbi felsorolás a mi fejlődésünk (jelenlegi ismereteink szerinti) Bodhiszattváit és Buddháit
adja meg.
A Hold Lánc F bolygója Buddhájának hivatalát a Vénusz Fejlődési Rendszerének negyedik
láncáról származó Dipankara Urunk, a Törzskar tagja viselte.
A Föld Lánc negyedik körének D bolygójához (Föld) tartozó lista pedig az alábbi.

Gyökérfaj Bodhiszattva Buddha

3 Kashyapa Urunk --
4 Gautama Urunk Kashyapa Urunk
5 Maitreya Urunk Gautama Urunk
6 (Chohan) Koot Hoomi Maitreya Urunk
7 -- (Chohan) Koot Hoomi
V. táblázat: A Föld Lánc negyedik köre D bolygójának (Föld) Bodhiszattvái és Buddhái

A Buddha tisztségének betöltője az emberiség fejlődésénél sokkal tágabb területért felelős.

Az emberek mellet Ő tanítója a Déváknak vagy Angyaloknak is, ezért az emberiség alacsony
fejlettségi fokán is szükség van e magas tisztség betöltésére. A Második Sugárhoz tartozó
munkának szenteli magát az egész világra kiterjedő érvénnyel, elsősorban a magasabb világokra
koncentrálva, míg az alacsonyabb síkokon e munkát képviselői és segítői, a Bodhiszattvák vagy
Világtanítók végzik helyette.
Aki Buddhává válik, annak évezredekkel azelőtt fogadalmat kellett tennie az akkor élő

80
Buddhának. Azt tartják, hogy ettől az időtől kezdve a Buddha befolyása végigköveti útján, és mikor
eléri a Buddha fokozatot, lelki tanítómesterének nagyszerű befolyása ott marad a megtestesült
Buddhával.

81
17XIX. A Világ Ura és segítői

Létezik a mi Föld bolygónkon egy Világ Ura néven ismert magasztos tisztség, melynek viselője a
Nap Logosz képviselője és teljhatalmú ura minden fejlődési vonalnak, ami e bolygón létezik - nem
csak az emberi, állati, növényi, és ásványi valamint elemi birodalmaknak, hanem a természet
szellemek és Dévák nagyszerű birodalmának is. Nem szabad persze összetéveszteni Őt a Föld
Szellemével, aki a Földet fizikai testeként használja, és - ahogyan ezt a XXVI. fejezetben majd
részlesebben ismertetjük - egészen más lény.
A leghelyesebb képet akkor alkothatjuk a Világ Uráról, ha valóban KIRÁLYNAK képzeljük el,
kinek különböző miniszterek tartoznak felelősséggel, mindegyik a maga meghatározott területéért.
Sanat Kumara, a „Tizenhat Nyarat Látott Ifjú”, vagy „Örök Ifjúság Ártatlansága” néven ismerjük
Őt, nevében a Kumara szó hercegi, uralkodói címet jelent. Hamarosan bemutatandó társaival együtt
a Vénusz Fejlődési Rendszerből érkezett a Földünkre a jelenlegi (negyedik) körben a Harmadik
(Lemúriai) Gyökérfaj idejének közepén. Érkezésének három célja volt: (1) felgyorsítani a mentális
fejlődést, (2) megalapítani a Föld Okkult Hierarchiáját, (3) átvenni a bolygó kormányzását. A
következőkben mindhárom területről szót ejtünk.
Sanat Kumarával három másik Kumara érkezett, az ő tanítványai, akik hadnagyainak vagy
segítőinek tekinthetők, és buddhai fejlettségi szintet értek el, aminek neve Pratyeka vagy Pacheka
Buddha. Mivel minden bolygó periódus ideje alatt hárman váltják egymást a tisztségében (e poszt
jelenlegi betöltője már a harmadik), Ők lesznek majdan annak betöltői, amikor az emberiség a
Merkúr bolygón folytatja fejlődését.
Rajtuk kívül volt még 25-30 másik, különböző rangú Adeptus, és további mintegy 100
hétköznapi ember, kik valamilyen módon kapcsolódtak e Nagyokhoz (talán általuk érvén el az
egyéniesülés szintjét). Ez utóbbiak a Földön élő átlagemberek közé keveredve éltek.
Legtöbben közülük csak addig maradtak a Földön, amíg az átjutott történelmének kritikus
időszakán (erről hamarosan szó lesz). Néhányuk máig itt maradt, hogy a Nagy Fehér Testvériség
legmagasabb tisztségeit betöltse - egészen addig, amíg sorainkból a fejlődés ma még szédítő
magasába fel nem emelkednek olyan emberek, akik képesek lesznek felváltani fenséges
látogatóinkat.
Ahogy a Belső Iskola katekizmusa mondja: „A hét Kumara közül négyen a világ bűnei és a
tudatlanok oktatása végett meghozták azt az áldozatot, hogy velünk maradnak a jelenlegi
Manvantara végéig. Bár nem láthatjuk Őket, mindenhol jelen vannak. .... Ők az örökös tudás
(Jnana) Fejének, Szívének, Lelkének és Magjának megtestesítői. Oh, Lanoo, soha ne beszélj e
nagyszerűekről néven nevezve Őket a tömegeknek! Csak a bölcsek értik ezt meg.”
A Világ Ura a Testvériség vezetője, mely azon túl, hogy emberekből áll, kiknek mind megvan a
maga elvégzendő feladata a Föld fejlődésnek irányításában, egyben lenyűgöző egységet is képez,
tetszés szerint alakítható eszköz, ellenállhatatlan erejű fegyver az Ő kezében.
Úgy is ismert, mint az Egyetlen Beavató, bár az első és második Beavatások esetében megteheti,
hogy a ceremónia elvégzését átruházza valamelyik Adeptusra. Ám a szertartást végző még ilyenkor
is az Úrhoz fordul a beavatási fokozat adományozásának döntő pillanatában.
Ő az erő, ami az egész világ gépezetét mozgatja, az Isteni Akarat megtestesülése. Tudata felölel
minden életet bolygónkon. Az Ő kezében összpontosul a ciklikus pusztítás hatalma is, mivel a
Fohat magasabb formáin keresztül közvetlen irányítója a láncunkon kívül eső kozmikus erőknek.
Úgy tűnik, inkább az emberiség nagy tömegeire koncentrál, nem egyes személyekre, ám ha mégis
egyes személyeket befolyásol, ezt nem annak Egóján, hanem az atmikus síkon át teszi.
A Vénusz Urai (ahogy nevezik őket) közül egyik sem öltött soha emberi testet, és az igazat

82
megvallva nem is tudnák ezt megtenni. Ehelyett olyan hordozókat építenek maguknak, amik a
legmagasabb szintű emberi ideáloknak megfelelő külsővel bírnak, de mégsem hasonlítanak azokra,
amennyiben az időnek semmi hatása nincs rájuk, és esetükben a változás vagy állapot romlás
elképzelhetetlen.
Ezért bár ezek a testek 16 millió éve szolgálják Őket, ma is pontosan ugyanolyanok, mint
Kriyashakti-val történt megalkotásuk napján. Úgy kell tekintenünk rájuk, mint valami állandó
materializációra - szoborszerű testekre, amik azonban látvány és tapintás tekintetében hétköznapi
embernek látszanak.
Székhelyük „az Örökkön Élő Szent Föld, melyre szakadatlanul szórja fényét a Perzselő Csillag, a
Föld Uralkodójának szimbóluma, a változatlan Pólus, amely körül a Föld élete mindig forog.”
Talán szükségtelen megjegyezni, hogy ez a Pólus NEM a bolygó földrajzi pólusa, hanem valami,
amit annak spirituális pólusának tekinthetünk, és ami jelenleg a Góbi Sivatag egy oázisában van - a
neve Shamballa.
Minden hetedik évben egyszer A Világ Ura nagyszabású szertartást végez Shamballában, amely
hasonló a Veszák ceremóniához, ám eltérő jellegű és annál még nagyobb szabású. Ez szolgál
alkalomként az Adeptusoknak és néhány náluk alacsonyabb szinten álló meghívott beavatottnak,
hogy személyes kapcsolatba kerüljenek nagyszerű Vezetőjükkel. Egyébként csak a Hivatali
Hierarchia tisztségviselőivel érintkezik, kivéve különleges alkalmakat, mikor másokat rendel színe
elé.
Korábban volt már szó arról, hogy bármely bolygó periódusban három Világ Ura váltja egymást.
Közülük a harmadiknak feladata messze meghaladja az első és második Úrét, mert az ő feladata
hogy megfelelő módon lezárja a fejlődésnek azt a periódusát, és a fejlődésben levő lények
számtalan milliónyi hadát átadja a mag Manunak, aki majd a bolygóközi Nirvána ideje alatt
gondjukat viseli, és a megfelelő időben továbbadja őket a következő bolygó gyökér Manujának.
E feladatának elvégzése után a harmadik Világ Ura kiérdemel egy újabb, a mi világunkon már
tökéletesen kívül eső Beavatást, ezáltal elérve a Csendes Figyelő (Silent Watcher) szintet. Ebben a
tisztségében egy teljes kör idejéig marad, és átadva azt utódjának csak akkor mond le e különös,
önmagára kiszabott feladatról, mikor az élethullám egy teljes kör megtétele után ismételten
elfoglalta bolygónkat és újból elhagyni készül azt.
A Vénuszról érkezett Urakat más neveken is említik, ilyenek a Láng Urai, A Tűzköd Gyermekei,
a Tűz Fiai.
Most elérkeztünk annak bemutatásához, milyen hatással volt bolygónk mentális fejlődésére a
Láng Urainak érkezése. Ezt két oldalról közelíthetjük meg: (1) azt emberiség fejlődésére gyakorolt
hatást szemlélve, és (2) másodsorban azzal a lökéssel, amit az állat birodalom fejlődésének adott.
Elsőként az emberiségre koncentrálva, az események természetes sorrendje szerint a jelenlegi,
negyedik körben erőfeszítéseink középpontjában az érzelmi összetevő, azaz az asztrális test
fejlesztése kellene hogy álljon, míg a következő, ötödik körben az események megszokott
folyamata szerint az elme, vagyis a mentális test kifejlesztése kellene legyen a cél. Ám a Láng Urai
által gyakorolt hatás a mentális fejlődésre oly hatalmas mértékű volt, hogy az intellektus kialakulása
már a jelenlegi negyedik körben is nagy mértékben előrehaladt - annyira, hogy a fejlődés a szokásos
mértéknél immár egy teljes körrel előrébb tart. Ugyanakkor meg kell értenünk, hogy az általunk oly
sokra tartott értelmi képességeink végtelenül csekélyek ahhoz mérten, amivel egy átlagember
rendelkezik majd az ötödik kör vége felé közeledve.
Megjegyezhetjük itt azt is, hogy van valaki e bolygón, aki még Sanat Kumaranál is magasabb
tisztséget visel, habár keveset lehet tudni Róla, vagy az általa viselt hivatalról. H. P. Blavatsky így ír
róla: „ Csak EGY van a Négy felett, ki magasabban áll úgy e Földön mint az égben - egy még
rejtélyesebb és magányosabb Lény” - a Csendes Figyelő.
Most pedig fordítsuk figyelmünket a Láng Urai érkezésének az állat birodalomra gyakorolt

83
hatására.
A Titkos Tanítás úgy említi a Láng Urait, mint akik a szikrát elültetik az értelem nélküli
emberekben, felébresztve így bennük az intellektust. Azonban e talányos megfogalmazásnak nem
szabad azt a tévhitet keltenie bennünk, hogy valamennyit Ők magukból ültettek át az emberi
testekbe, hiszen nem erről van szó, hanem egy általuk keltett magnetikus természetű ingerről. Úgy
hatottak ezzel az emberekre, ahogy a Nap sugározza fényét a világokra - maguk felé vonzva, és
eközben arra ösztönözve őket, hogy a bennük rejlő értelmi szikrát felébresszék, kifejlesszék és
egyéniesítsék. Oly mértékben felszították a mentális élet szunnyadó szikráját, hogy az
robbanásszerű fejlődésnek indult. Hamarosan elkövetkezett a dicsőséges lefelé irányuló áramlás a
Monádtól, azaz a Harmadik Élethullám kiáradása, és ami ezzel együtt jár: a kauzális test, az Ego
avagy az egyéniség megszületése az állat birodalom felől érkezők számára. (Lásd erről A kauzális
test c. munka 13. fejezetét.) Olyan gyors volt a válasz, hogy sokaknak úgy tűnt, Ők voltak azok,
akiktől „eredt” vagy akik „elültették” az elme szikráját. De nem így volt - a szikrának nem kellett
sehonnan sem „eredni”, csak „fújtatóra” volt szükség ahhoz, hogy az addig szunnyadó szikra lángra
kapjon. Tehát a Láng Urainak ajándéka az volt, hogy az újonnan embersorba lépettekben
felébresztették e szunnyadó szikrát, vagyis azt tették, amit a napsugarak a maggal - segítettek hogy
azzá válhasson, amiért teremtették, ám a magot nem Ők szolgáltatták.
A Logosz erejét koncentrálták Ők, olyanformán, ahogy a nagyítóüveg koncentrálja a
napsugarakat, és e hatásra a válaszra kész szikra fellobbant.
A Láng Urai igazán megérdemlik a Manasaputras, az Elme Fiai nevet, hiszen nem máshonnan
származnak Ők, mint a Vénusz ötödik azaz mentális köréből.
Ily módon a Vénusz Urai egyedek milliói számára tették lehetővé az emberré válást. Az Ő
ráhatásuk nélkül ezek az egyedek még mindig az állat birodalom részei lennének. Ennek az az oka,
hogy a Föld bolygó negyedik körében a fejlődés addig egyenletes, módszeres haladásának
menetében figyelemre méltó szakadás következett be, mert a fejlődés menetében ez volt az utolsó
pillanat, amikor az egykori holdi állatvilág tagjai számára lehetséges volt az egyéniesülést elérni.
Emiatt különleges körülményeket biztosítva, egyfajta „erőltetett menet” keretében megadatott egy
utolsó lehetőség olyan sok egyednek közülük, amennyinek csak lehetséges volt.
Ennek érdekében az Első és Második Gyökérfajok idejében kicsiben újra létrehozták az első és
második körök idején volt viszonyokat - vagyis azokat , amikből a „tananyagot” ezen lemaradó
egyedek nem voltak képesek teljesen elsajátítani. Most ezt a harmadik kör idején kapott újabb
fejlődési lehetőséget jól felhasználva egy részük behozta lemaradását, és még mielőtt „az ajtó
bezárult” volna, éppen elérték az emberré váláshoz szükséges szintet.
Ebben a felettébb pezsgő tevékenységű időszakban, annak segítésére érkeztek a Földre a Láng
Urai - nem sokkal az előtt, hogy „az ajtó bezárult” volna.
Természetesen e frissen egyéniesült egyedek nem fognak valami magas szintet elérni az emberi
fejlődésben, de ha valamely későbbi lánc idején újabb alkalmuk adódik, még az emberi létben
szerzett ilyen csekély tapasztalat is előnyükre fog szolgálni.
Az emberiség fejlődésével kapcsolatos terveik között a Láng Urai hoztak magukkal két adalékot
is bolygónk birodalmai számára: mint különösen hasznos élelmiszert az emberiségnek, Ők hozták a
Földre a búzát, továbbá az Ő közreműködésükkel kerültek ide a hangyák és méhek. Ez utóbbiakat
azért, hogy segítsék a növényi birodalom átformálását, a virágok megtermékenyítését, valamint
egyúttal kellemes és értékes táplálékkiegészítővel szolgáljanak az emberek számára.
A kauzális test c. munka 12. fejezete rámutat, mennyire másként szerveződve élnek a hangyák és
a méhek, mint amit tisztán földi eredetű lényeknél tapasztalhatunk. Ezek esetében ugyanis a
csoportlélek egy teljes méh vagy hangya kolóniát irányít, aminek eredményeként az egész kolóniát
egységes akarat mozgatja. Ilyenformán a kolónia tagjai tulajdonképpen egyetlen test alkotórészei,
ahhoz hasonlóan, ahogy a kéz és láb az emberi test alkotórészei. Igazság szerint azt is mondhatnánk,

84
hogy e lényeknek nem csak csoport lelkük de csoport testük is van.
Emberi fejlődésünk során megkíséreltük leutánozni eme importált lények előállítását, de
meglehetősen szerény sikerrel. A méhek leutánzására való törekvésünk szülte a darazsakat, a
hangyákat lemásolni igyekvő erőfeszítések pedig a termeszeket, valamint azon apró hangya
legyeket, amiket olyan nehéz megkülönböztetni tőlük. A legjobb eredményt még a búza esetében
értük el, aminek eredménye lett a rozs, majd a rozs keresztezése egyéb földi eredetű fűfélékkel adta
a zabot és árpát.

85
 XX. A Föld Fejlődési Rendszer: az első lánc

Mostanra nagy vonalakban kibontakozott előttünk a fejlődés terve a Naprendszerben, mind a

fejlődés terét (azaz egymást követő láncokat, köröket, bolygó periódusokat) illetően, mind pedig az
élet áramlatokat illetően, melyek ezekbe belépve az egyes birodalmakon áthaladva végigjárják a
fejlődés fokozatait, és végül mint egyéniesült egyedek elérik, majd meghaladják az emberi
fokozatot.
Ahogy előrebocsájtottuk, eddig a pontig az egész gigantikus tervnek csak fő vonulatait vettük
szemügyre, és átsiklottunk sok részlet és olyan tényező felett, amelyek az általános elvek
érvényesülését módosítják. Ezért most hasznos lesz részleteiben bemutatni azt, amit Föld Fejlődési
Rendszer néven ismerünk, menet közben ismertetve azokat a módosításokat, amelyek a
gyakorlatban árnyalják a korábban ismertetett fő alapelvek működését.
Kezdjük hát ezt a Föld Fejlődési Rendszer első láncának leírásával.

Az első lánc

Idézzük fel egy pillanatra az V. ábrán látottakat, és emlékezzünk, hogy az első lánc 2 atmikus, 2
buddhikus, 2 felső mentális és 1 alsó mentális anyagból felépült bolygóból állt.
Habár ezeket bolygóként említjük és a megszokott A, B, C, stb. neveket rendeljük hozzájuk, ezek
valójában inkább fénycsomók a fény tengerében, központok, amelyeken fény áramlik keresztül,
amik a fény valódi anyagából és csakis abból állnak, de mégis módosulnak az által a fény által, ami
átáramlik rajtuk. Nem mások ezek, mint örvénylő gyűrűk, melyek csak fényből állnak, és csak az
örvénylésük, mozgásuk által különböztethetők meg, olyan formán, ahogy az örvényt is csak a
mozgása különbözteti meg a körülötte messze elterülő víz tömegétől, eltekintve attól, hogy ebben
az esetben az örvény nem vízben hanem fényben kavarog.
Ebből a halovány leírásból valamint a bolygók összetételéből már nyilvánvaló, hogy a viszonyok
olyannyira eltérőek mindattól, amit jelenlegi (negyedik) láncunk idején ismerünk, hogy elfogadható
leírást adni ezekről rendkívül nehéz, ha nem lehetetlen. A formák finomak és állandóan változnak,
anyaguk ritka, ugyanaz amiből „álmokat szőnek”.
Még az egyes körök kezdetét vagy végét is nagyon nehéz felismerni. Szinte áttűnnek egymásba
mint szertefoszló, átalakuló látomások, melyeket csak a kissé felerősödő majd elhalványuló
fényesség határol el egymástól.
A fejlődés nagyon lassú, és az ősi hindu írások szerinti Satya Yuga időszakot idézi, melyben az
élet ezredéveken keresztül szinte változatlanul folyik tovább. A magnetizált fény hatása alatt az
egyedek lassan, nagyon lassan bontakoznak ki. Olyan ez, mint az embrió korai fejlődése, a
madárfióka fejlődésének a tojásban lejátszódó első napjai, egy virágbimbó készülődése az őt
burkoló fedőlevelek rejtekében. Ezt a láncot az eljövendő világok gondolati szintű előfutárának
tekinthetjük, amelyek majdan sűrűbb anyagban fognak megszületni. Ennek tudható be, hogy az első
láncot gyakran az Őstípusok Világának is nevezik.
A XIV. ábrán látható, hogy a mostani láncunkba belépő hét életáramlatból a legfiatalabb
közvetlenül a Logosztól származik, míg a többi hat egy megelőző fejlődési rendszerből került át,
amiről - azon túl hogy léteznie kellett - jelenleg semmit sem tudunk.
Különös figyelemre érdemes a tény, hogy a mi jelenlegi emberiségünk a harmadik láncon az

86
állatbirodalmat alkotta, a másodikon a növényit, és az előbb leírt első láncon az ásványi birodalom
volt létünk eleme.
Bár igaz, hogy az első láncon is minden rendű és rangú egyed fellelhető, mégis a sűrűbb
(asztrális, és fizikai) anyag jelenlétének hiánya jelentős hatást gyakorol a fejlődés mikéntjére.
Ugyanis itt nem csak arról van szó, hogy minden változás „fent” kezdődik, mert hiszen itt nem is
létezik „lent”, és formák sem a megszokott értelemben vett „lent” anyagából épülnek fel. Csak az
élet központjai léteznek, élő lények - de meghatározott, állandó formák nélkül.
Nem létezik asztrális vagy fizikai világ, ahonnan késztetések hatnának a „magasabb” világokra,
hogy onnan válaszul a formákat meglelkesítő, azokat használni kezdő válaszok érkezzenek, ahogy
az mostani körülményeink között történik. A leginkább ehhez hasonló viszonyokat a D (alsó
mentális) bolygón leljük, ahol az állatszerű gondolatformák felfelé törekedvén igyekeznek magukra
vonni a felettük lebegő finomabb központok figyelmét. És amint ezek összekapcsolják magukat e
gondolatformákkal és meglelkesítik őket, majd ennek eredményeként a lélek Élete fokozottabb
mértékben járja át őket - e gondolatformák emberekké válnak.
A lánc elsőrendű feladatának a Dévák fejlesztése látszik, vagyis azoké, akiknek e magasabb
világok a megszokott életterei. Az alacsonyabb szintű létformák fejlesztése alárendelt szerepet
játszik.
Ám az emberiségre ezek nagy hatást gyakorolnak, leginkább puszta jelenlétük, valamint a
körülöttük létrejövő környezet által. Az általuk kibocsájtott rezgések erősítik és élettelivé is teszik
az embereket. Néha egy-egy Déva magához vesz egy emberi lényt, és olyanformán bánik vele, mint
egy játékkal vagy kedvenc-állattal. A D bolygón például egy Déva a saját testéből átadva anyagot,
szándékosan segített egy emberi lényt, így fokozva annak válaszkészségét és fogékonyságát. Ennek
a Rupa Dévák16 egyikének kellett lennie, akik általában az alsó mentális síkon élnek.
Az következetesség érdekében itt is növényi, ásványi birodalomként említett létformák valójában
pusztán gondolatok, melyeket a felettük lebegő Monádok (mondhatni) álmodnak, néha halovány
élet-impulzusokat küldve le ezekbe a légies formákba. Úgy tűnik, néha valamilyen külső érintés,
inger arra készteti a Monádokat, hogy figyelmüket fordítsák ezek felé, hogy álmosan bár, de mégis
érezzenek velük, érzékeljenek rajtuk keresztül.
Ahogy már szó volt róla, e gondolatformák a Hét Lánc Urának elméjében, meditációja közben
megszületett modellek. Bennük és általuk ébrednek halovány tudatosságra azok a Monádok, akik
valamely korábbi fejlődési rendszerben tettek szert permanens atomjaikra.
Ám legyen bármilyen halovány is tudatosságuk, mégis vannak különbségek közöttük. A legalsó
szintűt szinte alig lehet tudatosságnak nevezni - itt a gondolatformák léte ahhoz hasonló lehetett,
mint amilyen a mi köveinké, szikláinké, talajunké. Az ezeken át élő Monádok aligha érezhettek
rajtuk keresztül mást, mint nyomást, ami az élet tompa borzongását keltette bennük azáltal, hogy
ellenállást fejtettek ki a nyomással szemben. De már ennyi is megkülönböztette őket a Monádokhoz
nem kapcsolódó molekulák még tompább életétől, mert azok még az ilyen nyomást sem érzékelték.
Egy fokkal magasabban, aminek mai világunkban a fémek felelnének meg, a nyomás érzékelése
már erőseb, az erre adott válasz valamivel határozottabb. Szinte valami kifelé nyomó erő
tapasztalható, törekvés a kitágulásra. Mikor pedig ez a féltudatos törekvés több irányban is fellép,
megszületik a kristály gondolatformája.
Az ásványon belüli tudatosságot tekintve csakis ez a féltudatos ellenhatás érzékelhető. Az

16
Alakkal, formával rendelkező Dévák. Közvetlenül a (legmagasabb) emberi fejlettségi fokozat felett álló lények,
akik ennek az anyagi világnak közvetlen irányítói, és hatalmas intelligenciájuk mellett is végső soron vakon
engedelmes eszközei az Egyetlennek. (A ford.)

87
ásványon kívüli, a külvilág ráhatását kívülről érzékelni igyekvő tudatosságban a nyomás egy
homályos elégedetlenséget, tompa ellenszegülést, ellenkező irányú nyomást kiváltó igyekezet.
Valószínűleg ez a Monádi élet kifejeződése, amint keresi a módját, hogy tompán érzett
nemtetszését, ingerültségét kifejezze.
Egy kissé előrepillantva meg kell jegyeznünk, hogy az e láncon már kristályokhoz kapcsolódó
Monádok a második láncon nem öltik fel a növényi birodalom legalacsonyabb rendű formáit,
hanem már a magasabbakkal kezdenek, majd áthaladva ezeken, belépnek a harmadik (Hold) lánc
közepére. Itt mint emlősöket látjuk őket viszont, ahol az egyéniesülést követően e lánc ötödik
körében emberként születnek meg. Ez egy jó példa az egyes birodalmak közötti „átfedésekre”.
Ahogy azt várható is, az „elgondolt” ásványok nem mozdulatlanok, azaz egy domb átfordulhat,
formáját megváltoztathatja vagy odébb mozdulhat. Nincs hát „szilárd” talaj, csak folytonosan
változó tájkép - ahogy illik is egy olyan világhoz, amely nem ereszkedett lejjebb az alsó mentális
síknál.
Az emberiség számára az első láncon kitűzött cél az Első Beavatás elérése volt. Akik teljesítették
ezt, a hét választható Ösvény egyikén vagy másikán folytatták útjukat. Az ötödik ezek közül a
második lánc emberi formáinak építéséhez vezetett, ahhoz a munkához, ami az Ötödik Teremtő
Hierarchia (lásd A kauzális test c. munka 8. fejezetét) feladatai közé tartozik.
Ezeket hívta H. P. Blavatsy Asuráknak, ami szó szerinti fordításban „élő lényeket” jelent. Az
értelmezést később olyan lényekre korlátozták, akikben az értelem igen, de az érzelem nem
fejlődött ki.
Ezek az Asurák a második láncon mint Barhishad17-ok, a harmadikon pedig mint Agnishvatta18-k
szolgáltak.
Az első lánc fentebb leírt célját el nem ért egyedek a saját fejlődésüket folytatva beléptek a
második lánc fejlődésébe annak közepe táján és vezető szerepet játszottak ott, majd elérték a
felszabadulást a lánc befejezésekor. Az első láncnál megismertekhez hasonlóan most közülük
kerültek ki olyanok, akik a következő lánc emberisége formáinak megteremtésében működtek
közre.
Említésre méltó, hogy a XIII. fejezetben leírtakkal összhangban, amennyire tudjuk nem akadtak
„kibukottak”, és nem volt első szintű „Ítéletnap” az első lánc idején.
Az első láncot a hinduk Brahma első testének, a Sötétség vagy Éj Testének tartják. Ahogy
korábban említettük, sokszor nevezik az Őstípusok Világának is.

17
Azok a teremtő ősök, akik az ember fizikai-asztrális testének megformálását végzik. Ám mivel maguk is egy szinten
vannak e formával, nem adhatnak neki asztrálisnál magasabb tudatot. (A ford.)
18
Azok a teremtő ősök, akik -bár maguk nem képesek az ember fizikai-asztrális testének megformálására, de
öntudatos lénnyé, Isten földi képmásává tudják formálni a Barhishadok által megalkotott emberi formát. (A ford.)

88
18XXI. A második lánc

A második láncot 2 buddhikus, 2 felső mentális, 2 alsó mentális és 1 asztrális bolygó alkotja (lásd
az V. ábrát).
Az első körben a D (asztrális) bolygón hatalmas kavargó anyagfelhők voltak megfigyelhetők. A
második körben ezek jobban összesűrűsödtek, sugárzóbb színeket vettek fel, és jobban reagáltak az
őket formázó rezgésekre - bár azt nehéz lett volna megmondani, hogy ezek növényi vagy állati
formák voltak-e, mert a növényi külsővel bíró valamik szabadon mozogtak mint az állatok, ám nem
sok jelét mutatták az érzékelés meglétének. Mivel pedig nem voltak semmilyen fizikai anyaghoz
kötve (a legsűrűbb anyagfajta ekkor az asztrális volt), rendkívül mozgékonyak voltak.
A lánc munkájának nagyobb része a jövőben felhasználandó finomabb anyag élettelivé tétele
volt, és mint ilyen a magasabb síkokon zajlott, míg az alacsonyabb síkok formáira alig volt hatással.
A második lánc a Káma és Rupa Dévák elkülönülésének ideje volt, akik e kavargó felhőkben élve
azokat használták fel maguk megkülönböztetésére, hasonlóan ahhoz, ahogyan ma a mentális és
asztrális elemi birodalom anyaga használatos a mentális és asztrális testek felépítéséhez. E Dévák
alsíkról alsíkra egyre lejjebb ereszkedtek a sűrűbb anyagba, de ennek során nem használták fel az
emberi birodalmat.
Egy Déva még a mai napig is képes rá, hogy egész országrésznyi területeket meglelkesítsen, és a
második lánc idején ez mindennapos dolog volt. A Dévák testét asztrális és alsó mentális anyag
anyag alkotta, ami állandóan cserélődött és keveredett a környezetével.
Mellesleg pedig az ásványok, növények, sőt még az állatok permanens atomjai is mintegy
gyökeret vertek a Dévák testében, ezáltal növekedve és fejlődve. A Dévák pedig nem sokat törődtek
ezzel, legalábbis nem jobban, mint mi törődünk a mikrobákkal, melyek a szervezetünkben élnek.
Időnként azonban némi érdeklődés volt megfigyelhető valamely állat iránt, aminek válaszadó
képessége e körülmények hatására hirtelen megnőtt.
A lánc emberisége szoros kapcsolatban élt a fejlődés színterét meghatározó Káma és Rupa
Dévákkal, akik ugyan szándékolatlanul, de azért erős befolyást gyakoroltak az emberi fejlődésre.
Sok, a D bolygón már asztrális testtel rendelkező emberi lényben megmutatkoztak a
szenvedélyek, és ennek kezdeményei már megfigyelhetők az állatokban is. A Dévák által
kibocsájtott rezgésekre a válaszadási képességben megfigyelhetők voltak különbségek, de a
változások csak fokozatosan jelentkeztek, és a fejlődés lassú maradt. Később, a tudatosság
buddhikus szinten történt kibontakozását követően megtörténik a kapcsolatfelvétel a Föld és a
Vénusz Fejlődési Rendszerek között. Annyi tudható, hogy a Vénusz Fejlődési Rendszerből már a
második lánc idején érkeztek lények, de az mégnem ismert, hogy a Vénusz emberiségének, vagy a
„Törzskarnak” a soraiból kerültek-e ki.
A mai emberiség tagjai a második láncon a növényi birodalom egyedei voltak. Ez a növényi
életforma tompán érzékelte a külvilág őt érő hatásait, és megvolt benne bizonyos fokú növekedésre
serkentő igyekezet. Némelyikben ez határozottabb érzetként, növekedni akarásként, vagy talán
virágozni akarásként jelentkezett. Másokban enyhe ellenérzés jelent meg a növekedés rájuk
kiszabott kényszerű irányával szemben, egyúttal vágy egy másik, maguk választotta irányú
növekedés után.
Akadtak olyanok is, melyek megpróbálták kihasználni a rájuk ható erőket, és csírázó
tudatosságukban úgy tartották, hogy mindaz ami körülveszi őket, értük létezik. Megint mások
igyekeztek egy általuk kívánatosnak vélt irányba törekedni, és homályos bosszúság, ingerültség lett
úrrá rajtuk, ha ezt akadályozta valami. Így például megfigyelhető volt egy ilyen egyed, aki egy
Déva testének részeként ebbéli igyekezetében hátráltatva volt, mert a Déva érthetően a saját

89
céljainak megfelelően alakította körülményeit, és nem volt tekintettel egyes testrészeinek
kívánalmaira. Másrészt viszont a növényi egyed homályos tudatossága felől szemlélve a dolgot, a
Déva cselekedetei nyilván éppolyan felfoghatatlanok voltak, mint a mi számunkra ma az időjárás -
és gyakran ugyanolyan sok baj forrásai is.
A lánc vége felé közeledve a fejlettebb egyedek némi értelem nyomait kezdték mutatni,
nagyjából egy fejlett csecsemő szintjén, felismerve külvilág állatainak létezését, melyek közül
néhány közelségét kedvükre valónak, másokét pedig taszítóknak találták.
Ugyancsak felismerhető a nagyobb összetartó erő utáni vágy, ami nyilván az élethullám lefelé, a
sűrűbb anyag irányába törekvéséből ered, a Természet sűrűbb anyagú síkok felé nyomuló
Akaratának megnyilvánulása.
A második láncon az emberiség elé kitűzött elérendő cél a Harmadik Beavatás volt. Azok, akik
elérték ezt, a Hét Ösvény egyikére léphettek, melyek közül az egyik a korábbiakhoz hasonlóan most
is a következő láncra vezetett.
A második láncot úgy tartják számon, mint a Fény vagy a Nap19 Testét, továbbá mint a Teremtő
Láncot.
E lánc „végzettjei” az Agnishvatta-k voltak, akik közül néhanyan a Hatodik Teremtő Hierarchia
(lásd A kauzális test c. munka 8. fejezetét) tagjai lettek, és az ő feladatuk lett elősegíteni a negyedik
(Föld) lánc emberének értelmi fejlődését.
A tanulmányozó idézze fel a korábbiakból azt is, hogy a az első lánc sikeres „végzettjei”, az
Asurák szintén a második láncon, de már mint Barhishad-ok szolgálnak.
Azok, akik nem érték el teljesen a kívánatos szintet, beléptek a harmadik láncra, annak abban a
körében, amely elért fejlettségi szintüknek a legjobban megfelelt.
A második lánc hetedik körében az akkori emberiség jelentékeny része „kibukott” a további
fejlődésből, mivel túl messze lemaradtak a fejlődésben ahhoz, hogy a lánc hátralevő részében
fejlődésükhöz alkalmas formákat találjanak. Ezek később beléptek a harmadik láncra, mint
emberek.
Az állatvilág legfejlettebbjei a második láncon elérték az egyéniesülést, és a harmadik láncon -
sebesen áthaladva annak alacsonyabb formáin - megkezdték emberi fejlődésüket. Ezt követően ők
vezették e láncon a fejlődést, egészen addig, míg a második kör végén „kibukottak”, majd az utánuk
érkező sikeresen „végzettek” is sorban be nem léptek a harmadik láncra, és vezetőikké nem váltak.
A második lánc növényi birodalmának legfejlettebbjei a harmadik lánc negyedik körében mint
emlősök léptek újból színre, míg a többiek a lánc első körében belépve az állat birodalom
alacsonyabb fejlettségű formáit foglalták el.
A többi birodalom a terv fő vonulatának megfelelően egy fokkal feljebb lépett, míg az Első
Elemei Birodalmat a megszokott módon a Logosztól származó újabb élet áramlat adta.

19
Itt a „Nap” nem mint égitest értendő, hanem mint hajnaltól napnyugtáig terjedő időszak. (A ford. )

90
19XXII. A harmadik (Hold) lánc

A harmadik vagy Hold Lánc ismét egy fokkal mélyebbre ereszkedik az anyagba, és 2 felső
mentális, 2 alsó mentális, 2 asztrális, és egy fizikai bolygót mondhat magáénak, ahol a középső (D)
bolygó a színtere a legaktívabb tevékenységnek. Ez a bolygó a mai napig is létező Hold, csakhogy
az általunk ismert Hold egykori anyagának nagy részét már elvesztette, kérgének szétesését
követően csak belső magja maradt vissza, így mérete is jelentősen kisebb lett, és végül a Föld Lánc
hetedik körében teljesen szét fog esni.
A Hold Láncon az emberiség elé kitűzött cél az Arhát szint, azaz a Negyedik Beavatás elérése
volt.
A Hold Lánc más néven az Alkony Teste, vagy Sandhya 20. Sikeres „végzettjei” a Barhishad-ok,
akik közül a Föld Láncon majdan munkálkodók a fizikai test fejlesztésére koncentrálnak, ez okból
ők a Hetedik Teremtő Hierarchia (lásd A kauzális test c. munka 8. fejezetét) tagjai sorába lépnek.
A tanulmányozó visszaemlékezhet, hogy az Asurák, az első lánc sikeres „végzettjei” a második
láncon mint Barhishad-ok, a harmadikon mint Agnishavatta-k szolgáltak.
A lánc első öt köréről az állat birodalmat kivéve keveset tudunk, ezért figyelmünket arra
koncentráljuk. Ez természetesen megegyezik azzal, ami az első láncon az ásványi, a másodikon a
növényi volt, a mostani (negyedik) láncon pedig Földünk emberi birodalma, azaz mi magunk.
Ennek az élet áramlatnak a zöme a lánc a negyedik körében a D bolygón mint emlős lép be a
fejlődésbe, amint azt a XXXIV. ábra is mutatja. Ezek az emlősök fura jószágok - aprók, ám nagyon
mozgékonyak. A legfejlettebbek közülük hatalmas ugrásokkal mozgó majomszerű lények.

20
„Alkony”, egy manvantara és pralaya közötti átmeneti időszak.
91
 XXXIV. ábra: A "Szolgálók" és más csoportok a Hold láncon

E negyedik körbeli teremtményeket általában pikkelyes bőr borítja, ami később a békához
hasonlóvá alakul. Még később a legfejlettebbeken sörték kezdenek megjelenni, ami idővel durva
szőrzetté alakul át.
A levegő is jelentősen különbözik a mostani atmoszférától, mert súlyos és fojtogató, de a hold
teremtményei nyilván hozzászoktak.
A megfigyelt emlősök teste hosszú, lábuk rövid, rövid bozontos farkuk van, különös keverékei a

92
menyétnek, a mongúznak és prérikutyának - az egész állat valahogy esetlenség, mondhatni a
befejezetlenség benyomását kelti a szemlélőben. Amint előmásznak üregeikből, hátsó lábaikra
állva és rövid, erős farkukon mint harmadik ponton támaszkodva jobbra-balra forgatva fejüket
szaglásznak a levegőbe.
Viszonylag fejlett értelműek, és - legalább is a megfigyelt területen - kapcsolatuk az emberekkel
barátságosabb, mint az korunk embere és a vadon élő állatok között jellemző. Nem háziállatok
ugyan, de nem is iszkolnak el az ember közeledtére. Az olyan területeken, ahol az emberek még a
vadember szintjen állnak és felfalják elfogott ellenségeiket vagy emberhús híján az állatokat, a
vadon élő állatok félénkek, és menekülnek az emberek közeléből.
Ezen első fázist követően emlőseink úgy alakulnak át, hogy idejük nagy részét a fákon töltik.
Végtagjaik két ízülettel bírókká, talpaik párnássá válnak, melyekből a végtagra merőleges
hüvelykujj-szerű, horgas karomban végződő, leginkább a kakas sarkantyújára emlékeztető
képződmény nyúlik ki. Ezt használja kapaszkodásra az állat, amikor az ágak alsó részein sebesen
futva közlekedik - ilyenkor lábfeje egyéb részeit nem is igen használja. Ám mikor lejön a földre,
akkor párnás talpain jár, és ilyenkor sarkantyúi - jóval a föld felett lévén - nem akadályozzák a
mozgásban.
Az ezeknél magasabb fejlettségű, majomszerű állatok már sokkal értelmesebbek, és az emberi
településeken élve a legkülönfélébb módon szolgálják gazdáikat, akiknek személyéhez szorosan
kötődnek.
Az állatoknak ez az osztálya a Hold Lánc negyedik körében, a D bolygón eléri az egyéniesülést,
és az E, F és G bolygókon kifejlődik emberi asztrális és mentális testük, míg a kauzális testük - bár
már teljesen megformált - ekkor még kevés fejlődésről tanúskodik. Lehetőségük van három teljes
körben az emberi fejlődésre, és ahogy hamarosan látni fogjuk, a Hold Láncról annak hetedik köre
közepe táján lépnek ki (lásd a XXXIV. ábrát). Ebben a csoportban találjuk azokat az egyedeket,
akiket Mars és Merkúr néven ismerünk21 meg, és a Föld Lánc negyedik körében a Hatodik
Gyökérfaj Manuja és Bodhiszattvája lesznek. Ők - ahogy valószínűleg még sokan mások is - a Föld
Láncon váltak Mesterré.
Miután elhagyják a D bolygót, az általunk figyelemmel kísért állatcsoport tagjai gyakorlatilag
„átalusszák” a negyedik körből még hátralevő, valamint az ötödik kör első három bolygójának
idejét. Fizikai haláluk után rövid időn belül levetik asztrális és fejletlen mentális testüket, és nem
lévén kauzális testük, minden külső világból származó behatástól elzárva egyfajta mennyországban
alusznak.
Az ötödik körben ismét a D bolygón jelennek meg mint nagy testű, majomszerű lények, melyek
képesek 10-12 méteres ugrásokra is, és ezt felettébb élvezik is. A D bolygó Negyedik Gyökérfaja
idején háziasítják őket, és ettől kezdve mint házőrzők és a gyerekek játszópajtásai szerepelnek,
miközben ők maguk erős vonzalmat fejlesztenek ki ember gazdáik iránt. Ott találjuk közöttük azt is
akit később Herkulesként ismerünk meg, és aki feláldozván magát gazdái védelmében Akarat által
egyéniesül. Itt szerepel Szíriusz is, aki a szeretettől táplált értelem útját járva az Értelem által
egyéniesül, valamint Mizar és Alcyone, akik koncentrált odaadásuk eredményeként a Bölcsesség
útján nyerik el az egyéniesülést. E három eset példája az egyéniesülés három „helyes” útjának (lásd
A kauzális test c. munka 14. fejezetét).
Ezek és a hasonló egyedek ettől a pillanattól kedve egyértelműen emberi lények, akik
ugyanazzal a kauzális testtel rendelkeznek, amit a mai napig is használnak. (Ez ugyan nem egészen
pontos megállapítás, de a céljainknak megfelel, ha eltekintünk attól, hogy mivel a kauzális test
anyagát a láncközi Nirvánán nem lehet átvinni, azt újra meg kell formálni a következő lánc
anyagából.) Az E bolygón már emberi lények, de nem játszanak semmilyen meghatározott szerepet
annak mindennapi életében. Ide-oda sodródnak a bolygó atmoszférájában mint halak a vízben, de
nem elég fejlettek ahhoz, hogy részt vállaljanak életének alakításában. Így nem is születnek meg
21
Utalás „Az emberiség múltja, jelene és jövője” című műben ismertetett szereplőkre. (A ford.)

93
mint az E bolygó emberi lakóinak gyermekei (akikről mellesleg megjegyezhető, hogy nem valami
vonzó a megjelenésük).
Az E bolygón frissen kialakult asztrális testük egyfajta dudoros képződmény az asztrális
permanens atom körül. Valamelyes normalizálódás és fejlődés azért végbemegy ezeken az asztrális
testeken, miközben az E bolygó atmoszférájában sodródnak. Ehhez hasonló változások mennek
végbe a mentális testükön az F, majd a kauzálison a G bolygókon. Ezek a kedvező változások
tükröződnek aztán a hatodik körben, miközben az egyedek az az A, B és C bolygók sűrűsödő
atmoszférájában egyre alacsonyabbra ereszkednek, mert ekkor az asztrális és mentális testeik e
síkok finomabb anyagaiból és összefüggőbben formálódnak ki. De a már elmondottak szerint
lényegi haladás ismét a D bolygón történik, ahol vizsgált egyedeink újra fizikai testet öltenek.
Az ötödik körben a primitív emberekkel kapcsolatba került fejlett állatok között találunk egy egy
csoportot, amelyik különös figyelmet érdemel, mert ezek a „helytelen” módozatok egyike,
mégpedig túlzott hiúságuk által érik el az egyéniesülést. Ez végül természetellenes szintre emeli
bennük az utánzási hajlamot, ami felerősíti az elkülönültség érzését - egészen odáig, hogy a
többiektől való különbözőségük érdekében tett erőfeszítéseik válaszra késztetik a magasabb
régiókat, és megszületik Egójuk. Azért kaptak engedélyt az egyéniesülésre, mert ha mint állatok így
folytatták volna tovább, a sorsuk jobban nem, de sokkal rosszabbul alakulhatott volna.
A maguk módján meglehetősen eszesek voltak, de a gőgjükön kívül szinte semmilyen más
lényegi jellemzővel nem bírtak. Ők alkotják a „narancsszínűek” néven ismert csoportot, mert némi
narancsszínű beütéstől eltekintve kauzális testük alig tartalmaz színt. E csoport létszáma jócskán
meghaladta a kétmillió egyedet.
A haláluk után a hatodik körben a D bolygón történő újabb színre lépésükig terjedő időszakot ők
is „átalusszák”.
Az állatok egy másik csoportja határtalanul csodálja a velük kapcsolatba kerülő embereket, és
abbeli igyekezetük segíti őket az egyéniesülésben, hogy utánozzák őket. Nincs bennük erős szeretet,
vagy szolgálat szándéka, csak erős tanulási vágy és feltétel nélküli engedelmesség. Mikor értelmük
útján elérik az egyéniesülést, a bennük kifejlődő intellektus fegyelmezett, együttműködésre kész
lesz, tisztán érti az összefogásból származó előnyöket és az engedelmesség szükséges voltát.
Közbülső létükbe is magukkal viszik az egy célért végzett munka, a magukat egy irányító akaratnak
alávetés iránti hajlandóságot, ami a későbbiekben nagy hasznukra is fognak válni. Őket mint a sárga
csoportot tartjuk számon, mert kauzális testük uralkodó színe a tiszta, fénylő, már aranyszínbe hajló
sárga. E csoport tagjainak száma jóval 3 millió alatti volt.
Voltak ugyan érzelmeik, de ezek inkább önző természetűek voltak mint szeretetteliek. Úgy tűnik,
hogy az asztrális testben gyökerező, szeretet és odaadás által táplált tulajdonságokat ők inkább a
mentális testükben fejlesztették ki.
Volt továbbá egy harmadik csoport, mely jóval 3 millió feletti számú egyedből állt, akiknek
kauzális testében a rózsaszín volt az uralkodó árnyalat, ezért feltételezhetjük, hogy ők vonzalom
által egyéniesültek.
A negyedik csoport tagjai az egyéniesülést félelem által érték el, ami arra serkenti az elmét, hogy
változatos módokat találjon ki, hogyan menekülhet meg a kegyetlenkedéstől. Voltak olyanok is,
akik mindennél jobban vágytak rá, hogy másoknak fájdalmat okozzanak, mert ekkor úgy érezhették
hogy hatalmuk van ezek fölött. Az ő esetükben ez az erős vágy szülte az egyéniesülést - őket ezért
úgy tartjuk számon mint a hatalom-és-rettegés csoportot.
Ezeknek a csoportoknak a történetét fogjuk követni a Hold Lánc hatodik körének idején, feltárva
a bemutatva emberi fejlődésüket azon sors-vonalak mentén, melyeket egyéniesülésük különféle
módjai számukra megszabtak.
A jelek szerint csak a három „helyes” - fentről lefelé áramló - egyéniesülési mód szerepelt a
Tervben, míg az alulról felfelé kierőltetett, „helytelen” módokon történtekért az emberek hibás

94
cselekedetei okolhatók.
Az ötödik kör magas fokú civilizációi közepette sok-sok a bolygón szétszórt településen
kifejezetten primitív viszonyok uralkodtak. Némelyik ezek közül még fejletlen de jó szándékú volt,
és keményen küzdött ha megtámadták. Mások viszont vérszomjtól és kegyetlenkedésben lelt
örömüktől űzve szomszédaikkal állandó háborúskodásban élő vademberek voltak
Ezen kisebb-nagyobb, nomád vagy földművelő csoportok mellett akadtak civilizált, városokban
élő, kereskedelmet folytató, stabil kormányzatot működtető népek is. Nem látszott semmi, amit mai
értelemben nemzetnek nevezhetnénk, egy város és egy jelentősebb, sokszor igen kiterjedt terület
szétszórt falvaival képezett államot, és ezek az államok változó egyezményeket kötöttek egymással
a kereskedelem és közös védelem tárgyában.
Így például volt az Egyenlítő közelében egy nagy város, nagy kiterjedésű megművelt földdel
körülvéve. Lakói néposztályainak megfelelően a város elkülönített részekre osztva épült. A
szegényebbek nappal a házakon kívül éltek, és csak éjjel vagy esőben másztak be a lapos kőből
épített tetők alá, melyek a sziklába vájt hosszúkás barlangokba vagy kamrákba vezettek. Ezek
rókalyukakhoz hasonlóan messzire benyúltak, és egymással is összeköttetésben állva igazi
labirintust képeztek. A bejárati ajtó két kisebb, pillérként szolgáló kövön álló hatalmas kőtömb.
Ezeknek a helyiségeknek összezsúfolt ezrei két oldalát övezték egy körbefutó útnak, mely a város
külső gyűrűjét alkotja.
A magasabb néposztályok ezen a gyűrűn belül magasabb szinten épített, kupolás házakban
laktak, tágas terasszal ezek előtt, az alattuk levő szinthez hasonlóan kör alakban felépítve. A
kupolák rövid, erős, mindenhol faragásokkal díszített oszlopokon nyugszanak, s e faragások fejlett
civilizációt sejtetnek. E kupolák alsó szélük mentén hatalmas számban egymáshoz kapcsolódva
egyfajta övszerű közösségi várost alkottak, aminek belső éle fölé magasodva ismét csak egy
körkörös teraszt látunk.
A város központja annak legmagasabb része is egyben, ahol maguk a házak is magasabbak,
három egymásra épülő kupolával lezárva. A középen állónak öt egymásra épített, sorban egyre
kisebb méretű kupolája van. A felső kupolákat a földszinten álló egyik pillér belsejében induló
lépcsőkön keresztül lehet elérni, ami a magasabb szintekre a központi pillér körül csigavonalban
épített lépcsőben folytatódik. Úgy látszik, a lépcsőket a puszta sziklából vésték ki.
A jelek szerint a felső kupolákban levegőről és világosságról nem gondoskodtak. A legmagasabb
kupolában egy függőágyszerű valami lóg középen, ez az imádkozó hely. Úgy látszik, az
imádkozónak az ima ideje alatt nem szabad érintenie a talajt.
Nyilvánvaló, hogy ez a csoport a legmagasabban fejlett a Hold emberisége körében. El fogják
érni az a Hold Lánc emberisége elé kitűzött Arhát fejlettségi szintet, és később ők lesznek majd a
Hold Urai. Már ekkor civilizáltak és ismerik az írást.
A Hold emberiségének az ötödik körben már az Ösvényre lépett tagjai kapcsolatban álltak annak
az időszaknak a Hierarchiájával, Akik a második láncról érkeztek hogy segítsék a fejlődést a
harmadikban.
Tanítványaik a testükből kilépve felvehették Velük a kapcsolatot, néha egyik-másik Közülük
leereszkedett hozzájuk a síkságra és egy ideig közöttük élt. A fentebb leírt, középpontban álló
épület lakói érintkezésben álltak Velük, és fontos kérdésekben engedtek befolyásuknak.

95
20XXIII. A Hold Lánc hatodik köre

Mivel a Hold Lánc hatodik körének A, B és C bolygójáról nem kaptunk információkat,

tanulmányunkat a D bolygóval (magával a Holddal) folytatjuk.
Az a primitív embercsoport akiknek történetét most figyelmesebben követjük, az ötödik körben a
D bolygón egyéniesült, most primitív, de nem vad vagy kegyetlen emberekként születtek meg (lásd
a XXXIV. ábrát). Bozontos haj, vastag ajkak és lapított orr, széles orrgyök jellemzi külsejüket, és
egy szigeten élnek.
Nem marakodnak egymással, kivéve ha élelemszűkében vannak. Ám gyakran kényszerülnek
harcra a szárazföldről érkező betolakodókkal, akik ördögien kegyetlen kannibálok, és embereink
rettegnek tőlük. A szigetlakók ugyan megölik minden foglyukat, de a vadakkal ellentétben nem
kínozzák őket, vagy falják fel tetemeiket.
A szárazföld vademberei azok, akik az ötödik körben félelem által egyéniesültek.
A szigetlakók kommunában élnek és a promiszkuitás elterjedt körükben. Haláluk és
újraszületésük között eltelt idő nagyon rövid, legfeljebb néhány év, majd ugyanabba a közösségbe
születnek újra, ahol előzőleg meghaltak. A második testet öltés előrelépést hoz, mert kívülről
segítség érkezik, ami jelentősen meggyorsítja fejlődésüket.
Egy sokkal magasabb fejlettségű típusból származó idegen (ő Mars) érkezik a szigetlakók
körébe, és megtanítja őket a tűz használatára, valamint a föld megművelésére. Később Merkúr is
csatlakozik hozzá, és az ő hatására embereink valamivel civilizáltabbá válnak.
Egy idő után Mars visszatért a maga országába és városába, ami kifejezetten civilizált képet
mutatott nagy, mutatós külsejű épületeivel meg számos boltjával, és ahol állatokat használtak mind
vontatásra mind a hátukon történő utazásokra. Más városokkal kereskedelmet folytattak, és még a
nagy távolságra levő városokat is csatornák kötötték össze velük.
A várost lakói néposztályai szerint negyedekre osztották. A központban éltek az egyértelműen
magas szintet elért, kékes bőrszínű típusok. A város uralkodója és legmagasabb rangú nemessége
kapcsolatban álltak egy eléggé hozzáférhetetlen területen elvonultan élő emberek csoportjával.
Ezek az emberek - ők válnak később, az Arhát szint elérésével a Hold Uraivá - maguk is
tanítványai voltak náluk emelkedettebb Lényeknek, akik valamely másik bolygóról érkeztek, és
nyilvánvalóan messze túlhaladták már az Arhát szintet.
Őtőlük érkezett a parancs a város - egy nagy birodalom fővárosa - urához, hogy a partvidék
vadembereit ki kell irtani. A parancs végrehajtását késlekedés nélkül meg is kezdték. A korábban
említett szigetlakókat ekkor áttelepítették a szárazföldre, és mint külön kolóniát beolvasztották őket
a birodalomba.
Mindez részét képezte a Hold Lánc „Ítéletnapjának”, amikor is kivettettek róla azok, akik
képtelenek voltak e láncon a fejlődéssel a továbbiakban lépést tartani. Ezek közé tartoztak a
vademberek is, mivel az ő alacsony fejlettségükhöz illő testek a későbbiekben már nem álltak
rendelkezésre. Halálukat követően egyfajta alvás állapotába kerültek. Sok hozzájuk hasonló
alacsony fejlettségű test esett még földmozgások által előidézett katasztrófák áldozatául, melyek
országrésznyi területeket pusztítottak el, és ezek következtében a bolygó népessége jelentősen
megfogyatkozott.
Ettől az időtől kezdve mindent úgy rendeztek, hogy a megmaradottakat a leggyorsabb fejlődésre
ösztökélje, ezzel felkészítve őket a további fejlődésre a következő, Föld Láncon.
A Merkúr által részben már civilizált törzs egésze megmenekült a kibukástól. A városban pedig
Herkules, Szíriusz, valamint Mars és Merkúr háznépe és azok rokonsága is hajszálnyival, de -

96
vezetőjük iránt érzett odaadásuknak köszönhetően - mégis átcsúszott a választóvonalon.
Az ötödik körben túlzott hiúságuk által egyéniesült narancsszínűek csoportja nagyobbrészt a
városi népesség tagjának született, és azokhoz a csoportokhoz csapódtak, akiknek tagjait azonos
ízlés és mások iránt egyformén érzett megvetés kovácsolta össze, bár a hiúságuk gyakran egymás
közti civakodást is eredményezett.
Az elkülönültség érzése rendkívüli módon felerősödött, és a mentális test nemkívánatos módon
megkeményedett, merev héjjá vált, ezáltal kizárva minden mást.
Ahogy elnyomtak minden állati szenvedélyt magukban, asztrális testük meggyengült. E
szenvedélyek emberi érzésekké alakítása helyett kemény, hideg aszketizmus által kiéheztették
azokat. A szexuális vonzalmat például gyökeresen kiirtották magukban, ahelyett hogy szerelemmé
nemesítették volna. Így aztán életről életre egyre kevesebb érzés maradt bennük, és fizikailag egyre
inkább aszexuálissá váltak. Egyik oldalról az individualitásuk igen magas szintre emelkedett,
másrészről viszont ugyanez a jellemzőjük állandó civakodáshoz és lázongáshoz vezette őket.
Kialakítottak ugyan közösségeket, de ezek hamarosan felbomlottak, mert senki nem volt
hajlandó engedelmeskedni hanem mindenki irányítani akart. Bármilyen segítségnyújtási vagy
irányítási kísérlet a fejlettebb emberek részéről minden alkalommal kudarcot vallott a féltékenység
és ellenséges fogadtatás miatt, mert ők minden ilyen alkalmat a kisebbítésükre vagy dróton
rángatásukra irányuló törekvésnek tekintettek. A büszkeség egyre erősödött bennük - hideg, számító
emberekké váltak, akikben már nem volt nyoma sem szánalomnak, sem megbánásnak.
Az E (asztrális) bolygón ugyan aktívak maradtak, de csak egy rövid ideig, mert asztrális testük
addigra már gyakorlatilag elcsökevényesedett.
Az F (mentális) bolygón mentális testük megkeményedett, elvesztette alakíthatóságát, ami furcsa
csonkoláshoz hasonló (a legkevésbé sem szemrevaló) hatással volt arra. Olyasféle képet mutatott
így, mint az olyan emberé, akinek lábát térdből levágták, és nadrágjának szárait a csonkokig
felhajtva visszavarrták.
Az ötödik körben csodálatuk által egyéniesült sárga csoport tagjai kezesek és jól képezhetők
voltak, és szintén leginkább a városi népesség körében tűntek fel. Először főleg a dolgozó osztályok
jobb rétegeiben látjuk őket, ám innen gyorsan emelkednek az alsó majd a felső középosztály tagjai
közé, miközben értelmi képességeik nagymértékben kifejlődnek. Mentesek a túlzott büszkeségtől,
mert aurájukban nem a narancs szín, hanem a már korábban leírt tiszta, fénylő, aranyszínbe hajló
sárga volt az uralkodó.
Nem voltak ugyan híjával érzelmeknek, ám a náluk bölcsebbekkel való együttműködésre
valamint engedelmességre nem annyira a többiek boldogságának elősegítésére törekvés, hanem
inkább saját helyesen felismert érdekük vezette őket. Fegyelmezettségük és rendszeretetük fel is
gyorsította fejlődésüket. De rájuk is igaz volt a már korábban elmondott torzulás, vagyis hogy
mentális testükben fejlesztettek ki olyan tulajdonságokat, amiknek az asztrális testben lenne a helye,
ahol azokat a szeretet és odaadás táplálja, nem pedig önös érdek. Mindezek miatt asztrális testük
fejletlen maradt, és így kevés hasznát vették az E (asztrális) bolygón eltöltött időnek, viszont az
F(alsó mentális) bolygón sokat javítottak mentális testükön.
A „helyes” módon egyéniesült egyedek három nagy csoportja számára az értelem
vonatkozásában az E, F és G bolygókon eltöltött idő igen hasznos volt, mert az ő fejlődésük
kiegyenlítetten és nem féloldalasan haladt, ellentétben a „helytelen” módon egyéniesültekével, akik
később fognak rákényszerülni arra, amit korábban elhanyagoltak vagy kijátszottak - az érzelmeik
kifejlesztésére.
Hosszabb távon ugyanis valamennyi képességnek a maga teljességében ki kell fejlődnie. És
mikor gondolatban végigtekintünk fejlődésünknek az értelem nélküliségtől a mindentudásig terjedő
hatalmas távlatain, akkor a bármelyik kiszemelt fázis idején elért haladás elveszíti azt a látszólag
nagy fontosságot, amit közelről és tudatlanságunk ködén át nézve tulajdonítunk neki.

97
 A hatodik körben sorban egymás után következő E, F és G bolygókon a fejlettebb egyedek
képesek voltak asztrális és mentális testüket óriási mértékben továbbfejleszteni. Mivel az
„Ítéletnap” eltávolította a reménytelenül lemaradottakat a láncról, azok már nem hátráltatták
koloncként a fejlődést, így az a korábbiaknál gyorsabban és egyenletesen haladt.
A növényzet jelentős része a hatodik kör idején a mai gombák családjához hasonló csoportba
tartozott, ám ezek óriási szörnyetegek voltak. Egyes fák hatalmas magasságokba szöktek fel
egyetlen év alatt, miközben félig állatnak minősültek. Levágott ágaik kígyóként tekeregve,
haláltusájuk közben összehúzódva rácsavarodtak a fejszét markoló emberre, és vérhez hasonló
vörös színű nedv buggyant ki belőlük a fejszecsapások helyén. A fa anyaga hússzerűen puha, a
növény maga pedig ragadozó volt, mert az őt megérintő állatok köré poliphoz hasonlóan csavarva
ágait kiszívta a nedvet belőlük. Csak nagyon erős és ügyes embereket bíztak meg e termés
betakarításának veszélyes munkájával. Ha az ágak elhaltak, kérgüket lefosztották és bőrként
használták fel, a húst pedig megfőzve fogyasztották.
Az általunk leginkább növényeknek nevezendő lények nagy része félig növény, félig állat volt.
Az egyik ilyen fajtának nagy, ernyőszerű, egy hasítékkal két, fogakkal záródó félre osztott felső
része volt, melyeket zsákmányra lesvén széttárva a felszín fölé lógatott, és fogait összezárva
körülötte megragadott bármilyen állatot ami hozzá ért. Ekkor a törzs kiegyenesedett és a „fa”
ernyőszerű állkapcsai zárva maradtak míg az a zsákmányból minden nedvességet ki nem szívott.
Az emberek az ilyen összezárt állkapcsú fákat vágták ki, és e mesterség lényege abban állott, hogy
időben félre kellett ugrani, elkerülve így a növény lefelé irányuló, a támadót megragadni igyekvő
csapását.
A rovarvilág gazdag volt, egyedei hatalmasra nőttek, és főleg a ragadozó fák táplálékforrásául
szolgált. Némely rovar a 60 cm-es nagyságot is elért félelmetes példány volt, az ilyenektől rettegtek
is az emberek.
A házakat négyszög alaprajz szerint építették, melyek igen nagy belső udvart fogtak közre, ezt
erős hálóval fedtek be, és azokban az évszakokban, amikor az említett hatalmas rovarok idénye
volt, a gyerekeket nem engedték e zárt udvarokon kívülre.
Az év hosszúsága nagyjából azonos volt a mostanival. A bolygó Naphoz viszonyított helyzete is
hasonló volt, de persze a csillagok képe más volt.
A hatodik kör végeztével megkezdődtek az előkészületek a hetedik, utolsó kör idején szükséges
különleges körülmények kialakítására, amikor is a Hold Lánc valamennyi lakóját és a Hold
anyagának nagy részét át kellett szállítani a következő, Föld Láncra.

98
21XXIV. A Hold Lánc hetedik köre

Egy lánc hetedik köre abban különbözik a megelőzőektől, hogy amint az élet hulláma elhagy egy
bolygót hogy átköltözzön a sorban következőre, az elhagyott bolygó a szétesését megelőző
nyugalmi állapotba kerül.
Minden elhagyott bolygó lakóinak egy része - nem lévén már alkalom számukra a láncon
további fejlődésre - nemcsak a bolygóról, de a láncról is távozik, hogy a következő láncon testet
öltve folytassa fejlődését. A többiek viszont átlépnek a sorban következő bolygóra.
A narancsszínűek jóval több mint kétmilliós csoportja az előbbiek szerint hagyja el az A (felső
mentális) bolygót (lásd a XXXV. ábrát). Annyira bezárták magukat mentális testük
megkeményedett héjába, és oly mértékben kiéheztettek minden érzést asztrális testükben, hogy
biztonságosan nem ereszkedhetnek le az ennél sűrűbb anyagba - sőt túl büszkék is ahhoz, hogy akár
csak vágyjanak erre.
Kauzális testük ugyancsak héjjá merevült, elveszítette élő, könnyedén kiterjeszkedő mivoltát, így
ha tovább engednék őket a B (alsó mentális) bolygóra, az alsó mentális anyagban gyökerező
jellemzőik végzetes elmerevedését vonná maga után. Ahogy már leírtuk, ezek az emberek okosak
ugyan, de határtalanul önzőek.
A Manu észrevehetően elégedetlen e csoporttal, és a lehető legjobb megoldásként a következő
lánc felé menő „hajóra rakja” őket. A későbbiekben néhányukkal újra találkozhatunk az Atlantiszi
időkben, mint a Sötét Arc Urai, a Sötét Imádat papjai, a Fehér Császár elleni lázadás vezetői és
ehhez hasonló szerepekben, de egyelőre a láncközi birodalomban maradnak. Voltak még néhányan
olyanok is, akik az Arhát szintet elérve az A bolygóval együtt a láncról is távoztak.
A jóval kétmillió alatti népességű sárga csoport tagjai a népesség többi részével együtt
továbbléptek a B (alsó mentális) bolygóra, és velük tartottak néhányan olyanok is, akik az A
bolygón már elérték az Arhát - a harmadik lánc emberisége elé kitűzött - szintet. Ezek a B bolygón
Adeptusokká váltak.
A sárga csoport tagjai nem fejlesztették ki a szükséges mértékig lényük érzelmi vonatkozásait
ahhoz, hogy a C (asztrális) bolygón egy elfogadható fejlettségű asztrális testet építhessenek, ezért a
B bolygóról „hajóra rakták” őket a következő lánc felé. Engedelmességre való hajlandóságuk
előnyükre szolgált, így Atlantiszon mint a Fehér Templom papjait látjuk viszont őket, és idővel
megfelelően fejlett asztrális testük is kialakul.
Később majd látni fogjuk, hogy a sárga és narancsszínű csoportok egyaránt a Föld Lánc
negyedik körébe léptek be, mert túlságosan fejlettek voltak ahhoz, hogy az ennél korábbi
időszakokban testet öltsenek.
Az alapelv a jelek szerint az, hogy minden bolygón azokat a tulajdonságokat kell kifejleszteni,
amelyeknek teljes körű kifejeződéséhez a következő bolygó anyagára van szükség.
Volt egy másik, az Arhát szintet elért csoport, akik a Hold Lánc B bolygójáról léptek ki. Azután
a C (asztrális) bolygóról egy másik kicsiny, Arhát szintet elért csoport vált ki, akik a hét lehetséges
Ösvény egyikén vagy másikán haladtak tovább. Számunkra ezeknek egye része különös
jelentőséggel bír, mert ők csatlakoztak a Hold Urainak azon - a Titkos Tanításban Barhishad
Pitriknek22 nevezett - részéhez, akik azután irányításuk alatt tartották a Föld Lánc formáinak
fejlődését. E csapat tagjai a negyedik körben egyéniesültek, a városi népesség soraiban szerezték
első emberléttel kapcsolatos tapasztalataikat, ahol a körülöttük élő, magasabb szintet elért emberek
gyors fejlődésre ösztökélték őket. A C bolygót elhagyva útjukat azon hely felé vették, ahol már
elkezdődött a Föld Lánc építése, és itt később még többen is csatlakoztak hozzájuk olyanok, akik
22
Pitrik: Az emberiség ősei, ős-elődjei. (A ford.)

99
ennek a munkának szentelték magukat.
A D bolygón (magán a Holdon) már egészen máshogy alakultak a dolgok, mert itt a bolygó
halála idejének közeledtével lakóinak döntő többsége, továbbá az állatok nagyobbik része a láncot
elhagyva átlépett a holdi Nirvánába, hogy ott várakozzon míg a Föld Lánc fogadásukra alkalmassá
válik. Ezért a népességnek csak egy nagyon csekély hányada maradt hátra és folytatta fejlődését az
E, F és G bolygókon. Az általunk különös figyelemmel kísért, Szolgálók néven említett egyedek
csoportja jelentős haladást ér el a D bolygón. Kauzális testük jól körülhatárolt, értelmi képességeik
javultak, vonzódásuk vezetőik iránt erősödött és elmélyültebbé vált, míg végül szenvedélyből
megállapodott érzelemmé, és egyben legjellemzőbb tulajdonságukká alakul át.
A szolgálat ösztöne ugyan még mindig vak és csak félig tudatos bennük, mégis szolgálni és ezzel
örömöt szerezni az odaadásuk középpontjában álló magasabb rendű embereknek: ez vált életük
minden mást megelőző céljává. A jövőben a Föld Láncon rájuk váró testet öltések hosszú
sorozatában is megmarad e jellemzőjük, miközben úttörő munkájukat végzik sok-sok területen.
Fizikai testük ekkor a korábbi sárszín barna helyett immár ragyogó kék. Az utolsó testet
öltésüket megelőzően hosszas előkészületek történtek annak érdekében, hogy most valamennyien
egyszerre lehessenek jelen. Eme előkészületek miatt azonos csoportokban születnek meg, aminek
eredményeként e csoportok egyedei között a személyes kötődések megerősödnek, egyúttal késszé
válnak arra is, hogy oda menjenek ahová szükséges, és azt tegyék amire utasították őket.
Megkülönböztető jellemzőjük a magasabb rendű élet egy bizonyos fokú leáradása, ami a
mentális és buddhikus permanens atomokat összekapcsoló buddhikus élet-fonál valamelyes
megvastagodásában mutatkozik meg. Emiatt a fonál a felső végén vastagabb lesz mint alul, vagyis
egy apró, elnyújtott tölcsérhez hasonló formát vesz fel.
Sok, náluk mentálisan jóval fejlettebb embernél e jellegzetesség nem látható, mert ez a szolgálat
iránti elkötelezettség csírájának jele, ami nincs meg más, egyébként fejlettebb emberekben.
E csoport tagjai között nagyon sokféle egyed található, korántsem csak egy sugár szülöttei ők, de
valamennyien a három „helyes” mód - Akarat, Bölcsesség, Tevékenység - egyike által
egyéniesültek, és mindannyiukat gazdájuk iránti feltétlen odaadásuk vezette el ehhez.
Az egyéniesülés módja esetükben pusztán egy másodfokú osztályba sorolás alapjául szolgálhat,
ami az egyes testet öltések között eltelt idővel jellemezhető (lásd erről A kauzális test c. munka 14.
fejezetét), de ez nincs hatással egyéb jellemzőkre, vagy a szolgálatkészségre.
A Szolgálók csoportjának élén állók közül sokan ma már Mesterek. Magasan felettük állnak
sokan mások, akik már elérték az Arhát szintet és náluk is sokkal hatalmasabb Lényektől kapják az
utasításokat. A Hetedik Gyökérfaj Manuja pedig a következő lánc gyökér Manujától kapott
útmutatások szerint irányítja a fejlődést.
Mivel teljesítették a D bolygón elérendő célt, a Szolgálók csoportját a Hold Láncon utolsó
halálukat követően a mentális síkon, a devachánban gyűjtik össze, ahol óriási időtartamot töltenek
el, mialatt lelki szemeik előtt végig ott lebegnek az általuk oly nagyon csodált és szeretett, magasan
fejlett vezetőik képei. E feltétlen odaadás legnemesebb jellemzőiket megerősítve igen sokat lendít
előre fejlődésükön, és jóval fogékonyabbá is teszi őket azokra a finom befolyásokra, amik a
láncközi nirvánában hatni fognak rájuk.
Az egyedeknek abba a tömegébe tartoznak ők, akiket H. P. Blavatsky Szoláris Pitriknek (Solar
Pitris), A. P. Sinnett pedig mint első-osztály beli Pitriknek (First Class Pitris) nevezett.
Az előbb említett két csoport különös figyelemre érdemes. Az egyiknek tagjai között ott találjuk
Marsot és Merkúrt, a Föld Hatodik Gyökérfajának Manuját és Bodhiszattváját, valamint olyanokat,
akik ma Mesterek, Chohan-ok, ezek tanítványai, vagy már közel járnak ehhez a fokozathoz. A
látottak tanúsága szerint ők ahhoz a csoporthoz tartoznak, akiknek két egymást követő testet öltése
között átlagosan 700 év telik el.

100
 A másik csoport tagjai között is sok Mestert és tanítványt találunk, az ő testet öltéseik között
azonban átlagosan 1200 év telik el.
E két csoportból sokan (ha ugyan nem mindenki közülük) vannak olyanok, akik a majdani
Mennyei Ember alkotórészei lesznek.
A későbbiekben részletesen bemutatjuk a Hold Lánc D bolygóját elhagyó egyedek csoportjait,
fejlettségük szerint osztályozva, rendszerezve bemutatva ezeket.
A primitív, fonalas kauzális testtel rendelkezők egy kis része továbblépve az E (asztrális)
bolygóra ott folytatja fejlődését, és idővel „kosárfonatúvá” válik, így csatlakozva a felette lévő
osztályhoz.
Hozzájuk hasonlóan a már korábban „kosárfonatú” szintet elértek egy kis része is továbblép az
E, F és G bolygókra, ahol teljes kauzális testet formálnak ki, így ők is csatlakoznak a felettük levő
osztályhoz.
Úgy látszik, az E, F és G bolygók egyfajta inkubátorként szolgáltak azok számára akik, bár közel
jutottak hozzá, de még nem léptek rá az Ösvényre, vagy akiknek már csak egy kevés kellett ahhoz,
hogy teljesíteni tudják az Arhát, illetve némely esetben egy magasabb szintet.
Ezek a planéták inkább központok voltak mint bolygók. Népességük kicsiny volt, mivel az
emberi és állati birodalom nagy része már útra kelt a láncközi nirvána felé, és az idő előrehaladtával
még ez is egyre apadt, amint egyik „rakományt” a másik után indították útnak, miközben a bolygók
egyre inkább mintegy álomba merültek.
Az E bolygóról útnak indítottak között voltak olyanok, akik már korábban az Ösvényre léptek, és
itt váltak Arháttá, „kosárfonatúak”, akik itt teljesítették ki kauzális testüket, és néhány fonalas
kauzális testtel bíró, akiknek sikerült a „kosárfonatúak” közé felemelkedni.
Miután ők elhagyták az E bolygót, a hátramaradott, még Arhát szintet el nem értek közül azokat,
akik képesek voltak további „erőltetett menetre”, átszállították az F (alsó mentális) bolygóra. Ezek
között találjuk azokat a nagyszerű egyedeket, akik majdan a mi nagy Gautama Buddha és Maitreya
Urainkká válnak. Ők a második lánc hetedik körének kibukottjai voltak, mivel azon a láncon nem
voltak még képesek kiállni az E, F és G bolygókon diktált kíméletlen tempót. A Hold Láncra mint
primitív emberek, annak negyedik körében, a D bolygón léptek be, és az F bolygón fogadalmat
tettek, hogy buddhává válnak.
Ám akkoriban a dolgokat máshogyan intézték, mint a Földön, mert volt egyfajta Mennyei
Tanács a mennyei világban (a buddhisták Sukhavati-jában), és az a hatalmas Lény, akinek
fogadalmukat tették és aki azt mint a Buddha hivatal akkori betöltője elfogadta, nem volt más, mint
a Vénusz lánc negyedik köréből származó Dipankara, a Törzskar tagja.
A G bolygón Buddha és Maitreya Urunk megkapta az Első Beavatást, majd elérte az Arhát
szintet is. Ugyanitt tette meg első lépését az Ösvényen Jupiter Mester is.
Az e fejezetben felsorolt tények közül sok a XXXV. ábrán is fellelhető.

101
22XXV. A Hold Lánc fejlődésének eredményei

Mielőtt tovább megyünk, hasznos lesz összegezni a Hold Lánc hét köréről az előző három
fejezetben leírtakat, majd néhány további adalékkal kiegészítve különféle elvek alapján
rendszerezni e harmadik lánc jellegzetes egyed-csoportjait.
Ennek, és a tanulmányozó segítésének érdekében sorba rendezzük az eddig tanultakat, és néhány
ábrát is mellékelünk.
Elsőként áttekintjük a Hold Láncon kifejlődött egyedek fő osztályait, majd ezeknek további
alosztályait és azok jellegzetességeit vesszük számba.
Az áttekintés legfelső szintje a következőképpen alakul:
1) A Hold Láncon teljes sikert elértek csoportja: az Arhátok.
2) Holdi emberek első rendjének csoportja, melyet további öt fokozatra bonthatunk.
3) Holdi emberek második rendjének csoportja (a „kosárfonatú” kauzális testtel rendelkezők).
4) Holdi állat-emberek (fonálszerű kauzális testtel rendelkezők, „fonalak”).
5) Holdi állatok első rendje.
6) Holdi állatok második rendje.
7) Holdi állatok harmadik rendje.
8) Holdi Növények.
9) Holdi ásványok.
10) A Hold I., II. és III. Elemi Birodalma.
A továbbiakban sorra vesszük a fenti nagy csoportokat, részletesen bemutatva őket, és lehetséges
további felosztásukat.

Arhátok
A tanulmányozó idézze fel, hogy a Hold Láncon elérendő fejlődési célkitűzés az Arhát Beavatás
volt. Azok tehát, akik elérték ezt a szintet, a Hold Láncon teljes sikerrel teljesítették az Logosz által
kitűzött célt, és így szabadon választhattak, hogy a minden lánc sikeres emberisége előtt megnyíló
Hét Ösvény közül melyiken akarnak tovább haladni.
Azt ugyan nem tudjuk, hogy ez a Hét Ösvény megegyezett-e azzal, ami a Föld Láncon az
Adeptusok előtt megnyílik, ám némelyikük egyértelmű hasonlóságot mutat. Ilyen az is, hogy amint
a mai Adeptusok közül is lesznek olyanok, akik a következő (ötödik) láncon az emberiséggel
maradva azok között teste öltve segítik a fejlődést, úgy az Arhátok hét osztályának egyike is az
emberiséggel maradt a Föld Láncon - őket hívják néha a Hold Urainak, illetve e csoport tagjait
említi a Titkos Tanítás Barhishad-ok vagy Barhishad Pitrik néven.

102
 XXXV. ábra: A Hold Lánc egyes csoportjainak felemelkedése

Ezen kívül nevezik még őket „Alkony Fiainak”, Égi Embereknek, a Hold Fiainak, Ős-elődöknek
is. Egy másik elnevezésük szerint ők a Kockák, mivel uralmuk alá hajtották az anyagot egy
négyfelé kiterített formában23, és magukkal hozták azt további fejlődésre a Föld Láncra.
A Barhishad-ok (vagy ritkábban használt nevükön Lunáris vagy Rupa Pitrik) 4 további osztályra
oszthatók. Az első tagjainak legsűrűbb teste a kauzális, és a Föld Lánc első körében játszanak
vezető szerepet (lásd a XXXV. ábrát.)
A második tagjainak legsűrűbb teste mentális, és ők a második körben működnek.
A harmadik osztálybelieknek asztrális a legsűrűbb teste, ők a harmadik körben végeznek igen
fontos munkát.
A negyedik tagjai már az éterikus testig szállnak alá az anyagba, az ő idejük a Föld Lánc a negyedik
körében jön el.
A felsoroltakon felül minden egyes osztály további hét alosztályra osztható fel, így összesen 28-féle
Barhishad-ot különböztethetünk meg, melyek közül a Föld Lánc minden körében 7-7 másik lép
színre.
Néha mint a „Pitrik hét osztályát” említik ezeket, de természetesen ezt nem szabad összetéveszteni
23
Ez a talányos megfogalmazás vélhetően arra utal, hogy ha egy kockát a megfelelő élek mentén felmetszünk, 4
függőlegesen és 3 vízszintesen elhelyezkedő négyzetből álló kereszt alakzatot kapunk, amelyben a kereszt szárai
keresztezésében levő négyzet mindkettőnek része. Ha az egyik irányt az anyag, a másikat a lélek dimenziójának
tekintjük, akkor a kereszteződésben álló négyzet az anyagi és lelki összetevőket magában egyesítő Ember
jelképének tekinthető. (A ford.)

103
egy másik, hét osztályból álló rendszerrel, aminek osztályait a Barhishad-ok, Agnishvatta-k, és
mások alkotják.
A Barhishad Pitrik a Hetedik Teremtő Hierarchiához (lásd A kauzális test c. munka 8. fejezetét)
tartoznak, és a tulajdonképpeni formákat felépítő természetszellemek óriási seregét irányítják. A
Pitrik lényegében inkább a terveket vagy modelleket megalkotó építészhez hasonló szerepet
töltenek be, e terveket pedig alárendeltjeik valósítják meg.

Holdi emberek első rendje

Az előző osztályba soroltakat egy nagy, szerteágazó csoport követi, akiket a Holdi emberek első
rendje néven tartunk számon. Ebbe a csoportba tartoznak:
1) kis számban olyanok, akik már az Ösvény alacsonyabb fokozatain jártak, ám még nem érték
el az Arhát szintet.
2) Néhányan olyanok, akik még nem léptek az Ösvényre, de már közel álltak ehhez.
3) A holdi emberiség soraiból a hatodik kör közepetáján lejátszódott Nagy Megmérettetés
avagy „Ítéletnap” idején kibukottak tömegei, valamint a holdi állatvilág legfejlettebbjei,
akiknek az ötödik, hatodik vagy hetedik körben egyéniesülésüket követően sikerült kauzális
testüket teljesen kiformálni.
A következőkben további részletekkel szolgálunk a Holdi emberek első rendjének fenti
csoportjairól.

i. Akik már az Ösvényen jártak

Azok, akik a Hold Uraihoz hasonlóan már ekkor már az Ösvényre léptek, hosszú idővel ezelőtt
elérték az Adeptusságot és régen elhagyták az általunk megfigyelt fejlődési szinteket.

ii. Az Ösvényhez már közel járók

Az Ösvényt ekkor már megközelítők a Hold Lánc negyedik körében egyéniesültek közül
emelkedtek ki. Ők mostanra úgyszintén elérték az Adeptusi szintet, vagy már annál is messzebb
jutottak. Közülük kerültek ki a jelenlegi chohan-jaink, a Föld eljövendő hatodik gyökérfajának
Manuja és Bodhiszattvája, Morya és Koot Hoomi mesterek (Mars és Merkúr). Ugyancsak az ő
soraikból jöttek azok, akik Buddha Urunk tanításainak hatására váltak Arhátokká.

iii. Az „Ítéletnap” idején kibukottak és a teljesen kialakult kauzális testtel rendelkező állatok
E csoportot három további alcsoportra oszthatjuk, attól függően, hogy melyik körben egyéniesültek.
Az első ezek közül azoké, akik az ötödik körben egyéniesültek, és akik ma az emberiség
legfejlettebb egyedei - az igazán kiemelkedő emberek, akár tudja ezt róluk a világ, akár nem. Az
Ösvényen járnak már, vagy közel állnak ehhez, lehetnek nagy hatású szentek vagy kiemelkedő
eredményeket értek el tudományok vagy művészetek területén.

iv. A hatodik körben egyéniesült állatok

E meglehetősen nagyszámú csoport tagjai ma kifinomult érzelmekkel rendelkező, a becsületességet
nagyra tartó, az átlagnál jobb érzésű, magasabb értelmi színvonalú vagy vallásos érzületű emberek.
Jellemző képviselőik lehetnek a vidéki úriemberek, magasan képzett diplomás szakemberek, papok,
a hadsereg és haditengerészet tisztjei, stb.
Megvan bennük az erő, de korántsem elképzelhetetlen, hogy hatalmukat helytelenül használják
fel. És bár lehet, hogy nem minden tekintetben érdemlik ki a „tiszteletreméltó” jelzőt, ám semmi

104
alantas vagy durva cselekedet nem róható fel nekik.

v. A hetedik körben egyéniesült állatok

A Hold Lánc hetedik körében egyéniesültek csoportjának tagjait nem sok választja el az előző
csoporttól. Mindössze annyi a különbség, hogy jóság, értelmi képességek és vallásos érzület
tekintetében amazoknál közelebb állnak az átlaghoz. Értelmi adottságaikat leginkább anyagi dolgok
érdekében használják fel - például mint kereskedők. E csoport tagjai közé tartoznak azok, akiket
általában mint felső középosztályt emlegetnek. Ők is úriemberek, csak éppen életük kevésbé
emelkedett szinten zajlik, mint az előző csoport tagjaié.
A Holdi emberek első rendjének eme csoportjai különböző fokozataik által szinte
megkülönböztethetetlenül összekeveredtek és egymásba olvadtak, hiszen az egyik csoport
legalacsonyabban fejlett képviselőjét alig választja el valami az alatta következő csoport
legfejlettebbjétől. Vagyis nem csak hogy nincs világos választóvonal közöttük, de a csoportok
között jelentős átfedések vannak. Olyan egyedek, akik indulásuk okán a kereskedők csoportjába
illenének, megjelennek a magasan képzett diplomások között, míg az emezekbe illők között
akadnak olyanok, akiket sorsuk az üzleti életbe kényszerít. Vagyis ahogy Indiában mondják:
„Manapság a kasztok keverednek.”
Fontos szem előtt tartani, hogy az eltérést aszerint ítéljük meg, hogy az egyed a Hold Lánc melyik
körében érte el az emberi fokozatot. Amelyik körben ez megtörténik, az újonnan megszületett
emberi egyed általában az ezt követő körben kezdi meg emberi testet-öltéseinek sorát. Vagyis ha
valaki a negyedik körben egyéniesült, akkor az ötödik kör közepén öltött először emberi testet,
folytatta ezt az ötödik kör végéig, az egész hatodik körben - egészen a hetedik kör feléig.
Az ötödik körben egyéniesültek emberi pályafutásukat a hatodik kör közepén kezdik meg. Akik ezt
a hatodik körben érték el, az emberi lét első tapasztalatait a Föld Láncon szerezték meg, amiből
persze egyértelműen következik, hogy a Föld Láncon csak mint primitív emberek jelenhettek meg.

Holdi emberek második rendje

E csoport tagjai állati életüknek a kívánatosnál valamivel korábbi fázisában érték el az
egyéniesülés fokát. Emiatt kauzális testük még nem alakult ki tökéletesen, hanem az annak
körvonalait kirajzoló, egymással összefonódó erővonalak csak mintegy a majdani tudathordozó
eszköz csontvázát, egy tojásdad alakot formálták meg - innen ered ennek a csoportnak összefoglaló
neve is: ők a „kosárfonatúak”.
Ők adják a mai kispolgárság, az alsó középosztály tömegeit. Jellegzetes képviselőjük a bolt-
tulajdonos vagy bolti eladó. Nagyjából-egészében jó szándékú de többnyire szűk látókörű, maradi
és jellegtelen emberek. Általában túlértékelik a „tiszteletre méltó” jelző által takart fogalmat. Az
olyan ember aki végletekig tiszteletre méltó, gyakorlatilag semmi említést érdemlőt nem tesz - se
jót, se rosszat. Ezt a halálos szürkeséget sok életén át folytathatja, miközben egyetlen dolog vezérli
cselekedeteit: az, hogy szerinte más emberek mit gondolnak róla.
Mivel az ilyen emberek nem képesek egyik alfajban sem gyorsan megtanulni a szükséges
leckéket, általában sok-sok testet öltést élnek meg mindegyikben, mielőtt továbbléphetnek a
következőbe.

Holdi állat emberek

E csoport egyedei az állat birodalomból már azon a legkorábbi fejlettségi fokon kiléptek, amelyen
az egyéniesülés egyáltalán lehetséges volt. Emiatt emberi létüket úgy kezdték meg, hogy nem
rendelkeztek semmi olyannal, amit akár csak közelítőleg is kauzális testnek lehetne nevezni.

105
Ehelyett a személyiséget és a felette lebegő Monádot csak egy vékony, buddhikus anyagból szőtt
fonál kapcsolja össze - innen ered a csoport neve is: „fonalak”, mert kauzális testüket csak ez a
fonál jelenti.
Ők alkotják a manapság „dolgozó osztályok” néven emlegetett, az emberiség túlnyomó
többségét alkotó csoportot minden országban. Közülük kerülnek ki a képzett szakmunkások, akik a
munkásosztály krémjét adják - elszánt, jellemes, megbízható és öntudatos emberek.

Holdi állatok első rendje

Ők a Föld Lánc második körében egyéniesültek, és jelenleg ők adják a szakképzetlenek tömegeit.
Általában jószándékú, de könnyelmű, a jövővel mit sem törődő emberek, és közéjük sorolhatók
egyes magasabb fejlettségű bennszülött népcsoportok is, mint pl. a Zuluk illetve az amerikai
indiánok és afrikai feketék egyes törzsei.

Holdi állatok második rendje

Ezen alacsonyabb szinten álló csoport tagjai már csak a Föld Lánc harmadik körében öltöttek
emberi testet. Mostanra a többé-kevésbe szelíd vademberek szintjéig jutottak, mint amilyeneket
India egyes hegyi törzsei között találunk, továbbá ők a nyugati világ kivetettjei, munkakerülői,
iszákosai, valamint a nagyvárosok nyomortanyáinak lakói.

Holdi állatok harmadik rendje

Ők a Föld Lánc negyedik körében egyéniesültek - vagy valamelyik korábbi bolygón, vagy magán a
Földön. Ők alkotják az emberiség alig valamivel az állati lét fölé emelkedett legalsó rétegét, akiket
a legvisszataszítóbb, legkegyetlenebb vademberek, valamint a nyugati világban a megrögzött
bűnözők, asszony- és gyerekbántalmazók és hasonlók testesítenek meg. Ebbe a csoportba tartoznak
továbbá néhányan azok közül, akik félelem vagy gyűlölet által egyéniesültek.

Holdi növények
Ezek alkotják jelenleg a Föld Állat Birodalmát.

Holdi ásványok
Belőlük alakult ki Földünk jelenlegi Növényi Birodalma.

A Hold I., II., és III. Elemi Birodalmai

Ezek a Föld Láncon valamennyien egy fokkal előre léptek, azaz a Hold III. Elemi Birodalma adja a
Föld mai Ásványi Birodalmát, a II. Elemi birodalma a Föld mai III. Elemi Birodalmát, és az I. a
Föld II. Elemi Birodalmát.
Természetesen a Föld I. Elemi Birodalmát az általános tervvel összhangban egy a Logosztól
származó friss élet hullám formálta meg.
Az elmondottakat a VI. táblázat, és a XXXVI. ábra foglalja össze.
A VII. táblázat végigköveti a jelenlegi emberiség legfejlettebbjei, illetve az emberi fokot már
meghaladottak útját a Hold Láncon, amint azt a Hold Lánc hét köréről szóló három fejezet,
valamint részben a XXXIV. ábra bemutatta.

106
 XXXVI. ábra: A Hold Lánc ’termékei’

Mivel az előbbiekben az egymást követő alosztályok és csoportok észrevétlenül olvadnak

egymásba, nyilvánvalóan az előbbiektől eltérő felosztás is elképzelhető lenne olyan nagyszámú
egyedből álló csoportok esetében, mint például a Holdi emberek első rendje.
Most tehát a Holdi emberek első rendjének, vagyis a teljesen kialakult kauzális testtel rendelkezők
csoportjának egy másik fajta osztályozása következik.

1) Jól fejlett egyedek egy nagy csoportja, akik már közel járnak az Ösvényhez, de nem elég
közel ahhoz, hogy még a Hold Lánc élete alatt elérjék azt. A szolgálat útját járják, de túl
messze megelőzték a (2) csoportot ahhoz, hogy együtt kezeljék őket azokkal.
2) A Szolgálók csoportja, mely sok, különböző fejlettségű és eltérő jellemzőkkel bíró egyedből
áll, akiknek közös jellemzője a szolgálat iránt érzett vágy.
3) Egy óriási csoport, melynek tagjai nagyon jó emberek, de nem vágynak különösebben a
szolgálatra, ezért nem is törekednek az Ösvény felé. Belőlük kerül ki Atlantisz
népességének - a Föld Lánc negyedik körének Negyedik Gyökérfaja - zöme, annak jó
időszakában.
4) Egy kicsiny de szembetűnő egyed-csoport, kiknek közös jellemzője a magas szinten fejlett
értelmi fejlettség. Ők a jövő zsenijei, akik bár különféle jellemzőkkel és erkölcsi

107
 fejlettséggel bírnak, de valamennyien arra rendeltettek, hogy a jövőben az emberiség vezetői
legyenek. Azonban nem szentelik magukat a szolgálatnak, és az Ösvény felé sem
törekednek.
5) Egy nagyszámú csoport, melynek tagjai jó, és gyakran vallásos érzelmű emberek.
Kereskedők, katonák, stb. - eléggé eszes, önérvényesítő, elsősorban saját előrehaladásukat
szem előtt tartó, az Ösvényről mit sem tudó emberek, akik ezért nem is igyekeznek elérni
azt.
6) Egy másik nagyszámú csoport, melynek tagjai a burzsoá középosztály tagjai, átlagos,
lélekben gyenge emberek.
7) Egy másik szintén nagy létszámú csoport, ahol a még fejletlen, tanulatlan, ám jó szándékú
embereket találjuk, akiknek azonban már teljesen megformált kauzális testük van.

E csoportok bizonyos mértékig átfedik egymást, ezért nem lehet teljesen leképezni őket a
korábbi osztályozás szerinti csoportokra.
A XII. fejezetben említett cikksorozatában G. E. Sutliffe úr rámutat, hogy a fenti csoportok
mindegyike nyomon követhető mostanáig - kivéve az első, a legfejlettebb csoportot. A kevésbé
fejlett Szolgálók a Negyedik Gyökérfaj idején jelentek meg a Földön. Valószínűnek látszik, hogy a
fejlettebb Szolgálók az Ötödik Gyökérfaj idején lépnek színre, hogy segítsék e faj spirituális
kiteljesedését elérni. Hangsúlyozandó, hogy ez nem azonos a faj értelmi kiteljesedésével, mert az a
4) csoport tagjainak feladata lesz. Talán ők azok a „égből alászállt” „új leszármazottak”, akikről H.
P. Blavatsky beszél a Titkos Tanításban. Sutcliffe úr számításai szerint e csoport testet öltéseinek
következő hulláma Kr. u. 2000. körül éri el csúcspontját és állítja, hogy ennek már most is kell hogy
legyenek jelei, amikre szép számmal szolgáltat is bizonyítékokat azoknak az új típusú embereknek a
megjelenése szerte a világon, akik vélhetően már az Ötödik Gyökérfaj hatodik alfajának előhírnökei
(lásd erről az LIII. fejezetet). További fontos gondolatokat az olvasó Sutcliffe úr igen érdekfeszítő
cikksorozatában találhat.
Van azonban a jelent illetően egy fontos észrevétel amire érdemes figyelmet fordítani. A
fejlettebb fokon álló Szolgálók szembetűnő jellegzetessége, hogy „követik a Bárányt”, vagyis a
Világtanítót, bárhová is tartson. Az alacsonyabban fejlett Szolgálók viszont inkább a Hatodik
Gyökérfaj számára eljövendő Világtanítót követik, mert Vele együtt hagyták el a Hold Láncot, és
azóta is Vele egy időben öltöttek testet.
Az egyik tanulmányozó felvetette, hogy mivel az I. csoport oly hosszú ideje nem öltött már
testet, miközben a II. csoport tagjai számos kemény próbatétellel járó földi életet hagytak maguk
mögött (például Atlantisz idején), könnyen meglehet, hogy a II. „utolérte” az I. csoportot fejlettség
tekintetében. Ezért nemsokára a Szolgálók teljes csapata vállvetve dolgozhat a Hatodik Gyökérfaj
felépítésén anélkül, hogy a fejlettségükben meglevő csekély különbségek együttműködési zavarokat
okoznának.
Még egyszer hangsúlyozzuk, hogy a fentebb felsoroltak valamennyien a Holdi emberek első
rendjébe tartoznak, azaz teljesen kialakul kauzális testtel rendelkeztek. Utánuk következtek a
„kosárfonatú” kauzális testtel bíró Holdi emberek második rendjének óriási tömegei. Amikor a
Hold közeledett a felbomlás állapotához, ők képtelenek voltak működésüket az asztrális világban
tovább folytatni, ezért álomba merültek. Amikor azután az E bolygó lakhatatlanná vált, az asztrális
testet is levetették, és továbbra is magukba mélyedve a soron következő hajórakománnyal együtt a
láncközi nirvánába szállították őket, ahol addig maradtak, míg végre a Föld Lánc annak harmadik
körében az ő fejlődésükhöz megfelelő színteret szolgáltatott, amint azt hamarosan be is mutatjuk.
Néhány „kosárfonatú” azért persze továbbhaladt a Hold Lánc magasabb szintű bolygóira, ahol
sikerült kauzális testüket tökéletesen kiformálni, majd ennek okán a fejlődésben addig őket
megelőző csoport, a Holdi emberek első rendjének tagjai közé lépni.

108
109
VI. táblázat: A Hold Lánc eredményei
Csoport Név Melyik Melyik Jellemzői a Hold Lánc elhagyása Melyik Meddig jutott a Föld Jelenlegi szintje Egyéb megjelölések,
körben körben idején körben Láncon elnevezések
egyéniesült öltött lépett be a
először Föld
emberi Láncra
testet H.P.B. ill. A.P.S.
által

Emberen Hold Urai Hold Lánc Arhát Barhishad Pitrik Hét Ösvény ---
túli
Nirvanik
vagy
Szoláris
Pitrik
vagy
Ember Holdi emberek 4 5 (1) Teljesen Az Ösvényen Adeptus Hét Ösvény. holdi
első rendje 5 6 (2) kialakult Közel az Ösvényhez 4., Adeptus Hét Ösvény. Dhyanik
6 7 (3) 4. A 4. körben 4-5 gyökérfaj Közel az Ösv.-hez
7 Föld Lánc Gyökérfaj A 4. körben 3-5 gyökérfaj Magas képzett.
(4) kauzális 1. rendű Pitrik
(5) test Felső közép oszt.
oldi emberek Kosárfonatú kauzális test 3. A 4. körben 3-5 gyökérfaj Alsó közép oszt.
második 2. rendű Pitrik
rendje

Állat Holdi állat- Fonál kauzális test 1. Az 1- körben emberek Szakmunkás 1. rendű 3. rendű Pitrik
emberek Pitrik

Holdi állatok Föld Lánc, Pitrik: Pitrik:

- első, 2 Szenvedély ural, az értelem hajnala 1. A 2. körben emberek Képzetlen 2. rendű 4. rendű
- második, 3 Szenvedély ural., ösztönös elme 1. A 3. körben emberek Munkakerülő 3. rendű 5. rendű
- harmadik 4 Szenvedély természet kialakulása 1. A 4. körben emberek Megrögzött 4. rendű 6. rendű
rendje bűnöző.

Növény Holdi Szenvedélyek kialakulása, a 1. A 4. körben állatok Állat 5. rendű

különbözőségre törekvés
Ásvány Holdi
ásványok Kémiai affinitás 1. A 4. körben növények Növény 6. rendű

Elemi Holdi III. Elemi 1. A 4. körben ásványok. Ásvány

birodal- Birodalom
mak
Holdi II. Elemi 1. III. Elemi Birodalom III. Elemi
Birodalom birodalom

Holdi I. Elemi 1. II. Elemi birodalom II. Elemi birodalom

Törekvés a sűrűbb anyagiság felé
Birodalom
7. rendű Nincsenek
Új élethullám 1. I. Elemi Birodalom I. Elemi Birodalom besorolva
a Logosztól

Megjegyzések a VI. táblázatban:

(1) E csoport tagjai Morya és Koot Hoomi Chohan-ok.
(2) E csoportban vannak a Szolgálók.
(3) E csoportban találunk néhányat azok közül, akik félelem vagy gyűlölet által egyéniesültek.

A fejlődésben őket követik a Holdi állat emberek, akiknek kauzális teste mindössze egy „fonál”
volt. Ők átalusszák a láncközi időszakot, és a Föld Lánc első körében lépnek színre. Ám néhányuk
kissé tovább marad még a Hold Láncon, és az E bolygón „kosárfonatú” kauzális testet fejlesztenek,
vagyis nekik is sikerül csatlakozni a fejlettségben addig előttük járók csapatához.

110
Lánc Kör Bolygó Sík Jelenlegi Adeptusok és A jelenlegi emberiség legfejlettebbjei
hasonló szintet elértek akkori
szintje

I. -- -- -- Állat Ásvány
II. -- -- -- Ember Növény
III. 4 D Fizikai Majomszerű állat Állat (a fejlettebbek már emlősök)
EGYÉNIESÜLÉS
E Asztrális Asztrális test kifejlesztése Álomban
F Alsó m. Mentális test kifejlesztése Álomban
G Felső m. Kauzális test kifejlesztése Álomban

5 A, B, C Felső / Alsó m. ? Álomban

Asztrális
D Fizikai Primitív vagy már civilizált
emberek. Köztük van Buddha
és Maitrea Urunk, Mars (ma
Morya Chohan) és Merkúr (ma
Koot Hoomi Chohan).
Majomszerű állatok (tagjai közt vannak Herkules, Szíriusz, Alcyone, Mizar, stb.). A Negyedik Gyökérfaj
háziasítja őket.
E GY É N I E S Ü L É S
A TÖBBSÉG SZOLGÁLÓK NARANCSVÖRÖSEK SÁRGÁK „FÉLELEM + HATALOM” CSOP.

E Asztrális “ A bolygó atmoszférájában lebegnek. Némi javulás az asztrális testen.

F Alsó m. “ “ “ “ mentális testen.
G Felső m. “ „ „ „ kauzális testen.

6 A Felső m. ” „ „ „ kauzáéis testen.

B Alsó m. „ „ „ „ mentális testen.
C Asztrális „ „ „ „ asztrális testen.
D Fizikai „ Egyszerű, primitív emberek, többnyire a városi népesség között. Kegyetlen kannibálok,
kiirtják őket.

Mars és Merkúr
segíti őket, így
épp megússzák Megmenekülnek az Kibuknak az „Ítéletnapkor”.
az „Ítéletnapot”. „Ítéletnaptól”. TÁVOZNAK A
LÁNCRÓL.
E Jelentős haladás a fejlettebb Asztrális test elsorvad. Kevés
egyedek körében. eredmény.
F “ Mentális test merevvé Mentális test
válik. sokat fejlődik.
G „ ? ?

7 A Felső m. Néhány Arháttá válik és távozik. Folytatják a fejlődést. TÁVOZNAK A LÁNCRÓL

B Alsó m. Néhány Arháttá, mások „

Adeptussá válnak és távoznak.

C Aszrális Néhány Arhát távozik (A). Folyt. a fejlőd. Erőteljes javulás.

D Fizikai Sokan (Arhatok is) távoznak a A LEGTÖBBEN TÁVOZNAK

láncról. A LÁNCRÓL.

E Asztrális „ Újabb táv. hullám, beleértve a

kosárfonatúak és ”fonalak” zömét.

F Alsó m. „ Újabb táv. hullám. Némely „fonal”

kosárfonatúvá fejlődik, némely
kosárfonatú teljes kauzális
testet fejleszt.

G Felső m. A maradék népesség is távozik A maradék népesség is távozik a láncról.

a láncról (B). Gautama Buddha
és Maitreya Urunk megkapja az
Első Beavatást és Arháttá válik.

(A) Oda mennek, ahol a Föld Közülük kerülnek ki a Ők lesznek a

Lánc A bolygója épül. „Sötét Arc Urai” és Fehér Templom
hasonlóak Atlantiszon papjai Atlantiszon.
(B) Csatalkoznak az (A) (IV. lánc, 4. kör,
csoporthoz és segítenek a 4. gyökérfaja)
formák kialakításában (Chhaya-
jukat adják).

VII. táblázat.: A jelenlegi emberiség legfejlettebbjeinek útja a Hold Láncon

111
1XXVI. A Föld Lánc építése

Most hát elérkeztünk ahhoz, hogy áttekintsük ama kevés ismeretet, amit a negyedik, vagy Föld
Lánc bolygóinak építéséről tudunk, mely láncot a hinduk a Hajnal Teste néven ismernek.
E lánc bolygói közül 2 alsó mentális, 2 asztrális és 3 fizikai síkon létezik, melyeket mint Mars
(C ), Föld (D) és Merkúr (E ) bolygókat ismerünk.
Idézzük fel azonban, hogy a Föld Lánc első körében e bolygók ugyanazon a szinteken voltak,
mint a Hold Lánc hetedik körében, és csak a második körben ereszkedtek egy síkkal mélyebben az
anyagi világba. Ezt a következő fejezetben bővebben kifejtjük majd.
Ahogy már más korábban megtárgyalt fejlődési ciklusoknál is ismertettük, egy lánc építése már
akkor elkezdődik, amikor az őt megelőző lánc megkezdi felbomlását, és már javában folyik mielőtt
a megelőző lánc teljesen szétesne és eltűnne. Ennek megfelelően a Föld Lánc A bolygójának építése
kezdetét vette, amint a Hold Lánc hetedik körében az élet hullám elhagyta az A bolygót.
Úgy tekinthetünk minden bolygóra, mint az azt éltető szellem-egyed egy-egy testet öltésére, aki
valószínűleg a Dévák olyan osztályához tartozik, melynek mindenhol a Rendszerben az a feladata,
hogy bolygókat építsen.
A Logosztól eredő nagy élethullámok ilyen Dévák közreműködésével építik fel a Rendszer
atomjait, melyekből aztán molekulák, majd sejtek, stb. formálódnak ki.
Amikor a Hold Lánc A bolygója életét bevégezte, e bolygó szelleme - mondhatni - áthelyezte az
önmagában levő életet arra a helyre, ahol majd a Föld Lánc A bolygója kell hogy megszülessen. Így
a bolygó szelleme egy új testet-öltési periódust kezd meg, egy szinttel sűrűbb anyagba ereszkedik,
és körülötte megindul az új bolygó felépítése.
Az elpusztult bolygó vagy haldokló lánc lakóinak természetesen várniuk kell addig, míg a
születő bolygó felkészültté válik a befogadásukra. Ezek az élőlények olyanok a bolygó
szempontjából, mint az élősködők a bolygó szellemének test-felszínén. Így például a Föld szelleme
sem nagyon törődik velük - mi több, valószínűleg nem is tud létezésükről, bár haloványan érezheti,
ha nagyon mély tárnákat ásnak.
A tanulmányozó emlékezzen vissza, hogy a Hold Lánc hetedik körében annak C bolygójáról
Arhátok egy kis csoportja érkezett, hogy segédkezzen az új lánc építésében. Arra a területre
érkeztek, ahol az A bolygó volt kialakulóban. Itt találjuk az A és B bolygóról érkezett Arhátokat is.
Az A bolygó élete az Első Elemi Birodalommal kezdődött - ez a bolygó közepéből tört fel, amit
néha mint a Harmadik Logosz műhelyét emlegetnek. Ahhoz hasonlíthatnánk ezt, mint mikor egy
artézi kútból minden oldalon túlcsordulva feltör a víz. Egyenesen a Lótusz szívéből jött, mint az
éltető nedvek a levélhez.
Az Arhátok e csoportja - Barhishad-ok, vagy a Hold Urai, ahogy többnyire nevezik őket - csak
megfigyelője volt az új világ születésének, tennivalójuk ebben a fázisban a jelek szerint nem akadt.
Korszakok múltán a Hold Lánc G bolygójáról egy újabb csapat Barhishad csatlakozott hozzájuk,
és ők lettek azok, akik az A bolygó első formáit létrehozták úgy, hogy „Árnyékukat” (Chhaya)
adták, amiként a módszert a Titkos Tanítás megpróbálja szavakba foglalni. Ezt követően jöttek, és
birtokba vették e formákat a testet öltésre váró egyedek.
Úgy látszik, az A, B és C bolygókról érkezett fejlettebb Barhishad-ok felügyelték a munka
részleteit a bolygók építése során, de ők maguk nem vettek részt azokban.
A Barhishad-ok G bolygóról érkezett, a kauzális testnél sűrűbbel nem rendelkező legalacsonyabb
csoportja készítette a Föld Lánc A bolygójának kezdetleges, ősi formáit, majd ők vezették az ezek
felöltésére, és bennük fejlődésre váró „fonal” kauzális testtel bírókat.

112
 Az F bolygóról származó következő csoport mentális testében működve felügyelte a formák
második körben zajló fejlődését.

XXXVII. ábra: A Barhishad-ok munkája a Föld Láncon

Az E bolygóról érkezett harmadik csoport Arhát is - asztrális testében működve - hasonló

feladatot látott el a harmadik kör idején, míg a D bolygóról (magáról a Holdról) érkezett negyedik
csoport a negyedik körben tette ugyanezt.
Az eddigiek megjegyzését segítendő készült a XXXVII. ábra.
A B és C bolygók (egy asztrális bolygó és a Mars) ugyanígy épültek fel a saját szellemük köré,
miután azok elhagyták a Hold Láncon használt korábbi testeiket.
A Föld megformálása akkor kezdődött, mikor a Hold lakói elhagyták a bolygót. Amint szelleme
elhagyta a Holdat, megkezdődött annak széthullása és összetevőinek túlnyomó része a Föld
építőanyagaként szolgált, ahogyan ezt már a VI. fejezetben bemutattuk. Mire a Holdat lakói a
hetedik körben elhagyták, a Föld Lánc A, B és C bolygói már készen álltak, de amíg a Holdat
szelleme el nem hagyta, a Föld megformálása nem léphetett túl az előkészítő fázisokon.
Most talán hasznos lesz némi további ismerettel szolgálnunk a Föld szelleméről, melyet eddig a
pontig visszatartottunk azért, hogy ne törjön meg a Föld Lánc építését illetően a gondolatok
folyamatossága.
A Föld maga is élőlény, és - amint arról már szó volt - fizikai teste egy hatalmas lénynek, aki
azonban nem egy nagyon magasan fejlett lény, hanem inkább egy óriási természet szellem akinek
ma létező Földünk az egyik testet öltése. Ezt megelőző testet öltése természetesen a Hold, azaz az

113
előző lánc negyedik bolygója volt, míg következő test öltése a Föld Láncot követő lánc negyedik
bolygója lesz. Milyenségéről és fejlődési útjának jellegzetességeiről keveset tudhatunk, de nem is
kell hogy tudjunk róla, hiszen - ahogy már rámutattunk - mi gyakorlatilag csak mikrobák, paraziták
vagyunk testén, nem tudunk semmi olyat tenni, ami elég nagyszabású lenne ahhoz, hogy hatással
legyen rá.
Az ő számára a légkör hasonló kell legyen, mint számunkra az auránk, vagy talán inkább az a
vékony éterikus anyagból álló réteg, ami az ember sűrű testén túlterjedő vékony burkot alkotja.
Tovább víve ezt a gondolatot belátható, hogy amint az emberben végbemenő minden változás vagy
zavar kihat erre a vékony külső burokra, ahhoz hasonlóan bármilyen állapotváltozás a Föld
szellemében is hatással kell hogy legyen a légkörre. Ez az, amit mi időjárásként ismerünk. Némely
ilyen változás rendszeres időközönként bekövetkezik, valahogy úgy, mint a be- és kilégzés, a
szívverés, vagy más egyenletes mozgás (például séta) által keltett változás a mi testünkben.
Azonban vannak rendszertelen, alkalmankénti változások is - ezek az embernél előforduló hirtelen
összerezzenéshez vagy érzelemkitöréshez hasonlíthatók. Ezért bármi legyen is a Föld szellemében
az emberi érzések megfelelője, nagyon is lehetséges, hogy az kémiai változásokat eredményez a
Föld szellemének fizikai testében, következésképpen hőmérsékleti változásokat is annak közvetlen
környezetében. Ez a dolgok természete szerint légmozgásokat eredményez, amiknek hirtelen és erős
változásai viharokként jelentkeznek. Ezen felül az említett kémiai változások a Föld felszínében
nem ritkán földrengéseket és tűzhányókitöréseket is okoznak.
Jól ismert, hogy akadnak emberek, akiket gyönyörűséggel töltenek el az eső, a viharos szél, a
zivatarok, vagy más hasonló jelenségek. Valószínűleg ez legalább részben annak tudható be, hogy a
Föld szellemének aurájában az e jelenségek során bekövetkező finom változások bennük kellemes
érzetet keltenek. Ez a hatás persze függ attól, hogy vérmérsékletükre az e rokon rezgéseket
közvetítő elemi birodalmak milyen arányban gyakorolnak hatást. Ez a megfigyelés az alapja a
középkori kutatók által az emberekre kialakított osztályozásnak, mely szerint vannak föld, víz,
levegő és tűz jellegű emberek. Így ha valaki jól reagál a föld jellegű hatásokra, akkor számára
rendkívül fontos az anyaföld ahol él. Ha pedig valaki a víz kisugárzásához vonzódik, akkor keveset
törődik a földdel a talpa alatt, számára az fontos, hogy az óceán vagy egy nagyobb tó elérhető
közelségében éljen.
Minden egyes sziklának vagy talajtípusnak megvan a maga jellegzetes hatása, és ezek végtelenül
változatosak, ám három fő tényező áll mindnek a hátterében: a szikla vagy talaj saját élete, az
asztrális másához kapcsolódó elemi eszencia, és az általa odavonzott természet szellemek.
Hasonló megfontolások alkalmazhatók azok esetében is, akik a víz hatásaira érzékenyek.

114
2XXVII. A Föld Lánc első köre

Ahogy az előző fejezetben szó volt róla, az első körben a bolygók ugyanazon a szinten léteztek,
mint a Hold Lánc hetedik körében. Ez a szint az azt követő körökénél és a jelenlegi szintnél is
eggyel magasabb, finomabb anyagú szint volt, ezért az életviszonyok az első körben eltértek attól,
ami azt követően bármikor is létezett. Sőt, nem csak a bolygók anyaga, de maga az élet is minden
formájában egyel magasabb szinten állt.
Példának okáért az A és G bolygók ma az alsó mentális síkon vannak, ám az első körben ezek a
felső mentális világban szolgáltak az élet színpadául. A bolygók ugyan már akkor is alsó mentális
anyagból épültek meg, de ez nem volt még olyan állapotban, hogy ugyanezen a szinten létező
lények lakhassák - nem volt eléggé összesűrűsödve, nem került még kellőképpen nyugalmi
állapotba.
Hasonlóképpen az asztrális anyagból felépült B és F bolygókat is akkor még kizárólag alsó
mentális anyagú formák népesítették be.
A C és E bolygókat (Mars és Merkúr) még jobbára gázok és éterikus anyag alkották, és kizárólag
asztrális testet használó egyedek éltek rajtuk.
A mi Föld (D) bolygónk már tartalmazott egy jókora résznyi szilárd fizikai anyagot, de a hőség
olyan fokú volt, hogy olvadt fémekből álló tavak, tengerek, sőt zuhatagok léteztek rajta. Ezért teljes
képtelenség lett volna, hogy a miénkhez akár csak a legkisebb mértékben is hasonló testtel bíró
lények ilyen körülmények között létezhessenek. Ám a Föld akkori lakói csak éterikus testtel bírtak,
így e rémes körülmények őket a legkisebb mértékben sem zavarták.
Az első és második kör közötti időszakban a bolygók anyagának volt ideje megállapodni és
rendezettebb viszonyokat teremteni abból a célból, hogy a második körben már olyan lények
népesíthessék be azokat, akiknek teste az egyes bolygókéval megegyező típusú anyagból épül fel.
Most következzék egy élénk, érzékletes leírása a bolygókon az első körben uralkodó
viszonyoknak. „Lüktető, fröcskölő, örvénylő, tüzes anyagot figyelhetünk meg, mely folytonos izzó,
üvöltő kavargás közepette lassanként három különböző sűrűségű anyagfajta hét, egyelőre még
áttetsző formáivá rendeződik össze. De ezek még alig nevezhetők formának, mert még ha a
negyedik, az anyag legalsó szintjén létező bolygóra tekintünk is, csak némi homályos körvonalát
észlelhetjük a Föld első formájának. Nem több ez, mint egy halovány kép az Akasha-ban: ritka,
áttetsző, tüzes, sugárzó. A testet öltött tűztől eltekintve e körben nincs semmi látható. Hét ilyen
bolygó észlelhető, melyek közül a negyedik (ami majd a mi Földünkké válik) a legjobban kivehető.
Felette, az alászálló ágban három további árnykép - egyik haloványabb mint a másik - sejlik fel a
tűzködben, a felemelkedő ágban pedig három további tüzes árnykép rajzolódik ki. Óriási lángok
ameddig csak a tekintet elhatolni képes, melyből időnként bolygók válnak ki, hogy aztán újra
feloldódjanak benne. Ellenállhatatlan erő, mindent elsöprő energia - szavakkal leírhatatlan,
hatalmas, csodás és lenyűgöző látvány.”
E különös világok tehát olyanok mint valami tajtékzó örvény. A Mars és Merkúr még nagyrészt
éterikus és gáz halmazállapotú, a lények melyeknek otthont adnak asztrális testeket használnak. A
legsűrűbb bolygó a Föld, sárszerű ragadós felületű, és felszínének nagy része a jelek szerint nem
marad tartósan egy helyben, hanem fortyog és állandóan változik halmazállapota. Óriási
kataklizmák következtében időről időre a lények hatalmas tömegei tűnnek el a mélyben. Ám
éterikus testük lévén, a felszín alatt keletkezett hatalmas barlangokban és üregekben ugyanúgy
élnek tovább mint a felszínen, azaz kezdetleges formáikban ez a jelek szerint nem zavarja
különösebben őket.
Mivel a Föld Lánc újonnan kialakult bolygókból állt, kezdetben természetesen nem akadtak
ezeken olyan formák, amiket az ide érkező egyedek felölthettek volna, ezért e formákat előbb létre

115
kellett hozni a természet valamennyi birodalma számára. Ezt minden lánc első körének kezdetén el
kell végezni, de azt követően már soha. Erre a magyarázatot a belső körről szóló XII. fejezet már
megadta, mely szerint amikor az élet hullám továbblép egy bolygóról a következőre, az elhagyott
bolygón a természet valamennyi birodalmából hátramarad az egyedeknek egy magja.
Az említett vezérelv értelmében tehát az emberi lények legalacsonyabb szinten álló osztálya a
Föld Láncra annak kezdetekor érkezett, birtokba véve az első kör formáit. Őket aztán sorban az
egyedek egyre magasabb fejlettségű osztályai követték, amint azt a maga idején részletesen
ismertetjük.
Itt megismételhetjük, amit egy Manu munkájáról a XVII. fejezetben példaként elmondtunk.
A Föld Lánc első körében a Manu lehozta a lánc egészének valamennyi őstípusát. És bár ezek
közül sok egészen a hetedik körig nem fogja elérni a tökéletességet, csíráik mégis már az első kör
idején jelen voltak.
A természet valamennyi birodalma számára kiválasztott bizonyos forma-csoportokat. Tette ezt
azzal a céllal, hogy azokat megelevenítve, a fejlődés későbbi fázisaiban majd belőlük alakulhasson
ki mindaz, amit a Logosz a Föld Lánctól mint eredményt kíván.
E formákkal kapcsolatos terveket, valamint a formálásukhoz szükséges sűrűségig anyagba
öltöztetett formákat is a Manu átadta Hold Urai egy bizonyos csoportjának, kiknek az volt a
feladata, hogy az Föld Lánc fejlődési gépezetét mozgásba lendítsék. Ők pedig az első lánc mind a
hét bolygóján elkészítették ezeket a formákat és amint elkészültek, a Hold Lánc állat emberei
azonnal magukra öltötték, megszilárdították és használni kezdték ezeket - mi több, maguk is
kialakítottak más formákat, amiket a náluk alacsonyabb fejlettségű holdi állatok vehettek birtokba.
A XVII. fejezetben már ismertetett elvnek megfelelően a legalacsonyabb fejlettségű egyedek
öltenek testet elsőként egy új bolygón. Így hát a „fonalas” kauzális testtel rendelkező Holdi állat-
emberek voltak azok, akik a legkezdetlegesebb formákat felöltve elsőként jelentek meg a Föld
Láncon - nekik jutottak az úttörő feladatok.
Velük együtt érkeztek az állatok hatalmas tömegei a Hold Lánc D bolygójáról. A
hajórakományok nagyjából 100 000 éves időközökkel egymás után érkeztek, majd a szállítmányok
leálltak, és igen hosszú szünet következett az első és második kör idején, mialatt az addig
megérkezettek az említett úttörő munkát végezték.

116
 XXXVIII. ábra: A Föld Lánc Első Köre

Az ő haladásuknak megvolt az a különös jellemzője, hogy nem onnan folytatták fejlődésüket,

ahol az a Hold Láncon abbahagyták, hanem sokszor újra végigjárták annak valamennyi fokozatát.
Vagyis a Föld Lánc első körének minden bolygóján beléptek az Első Elemi Birodalomba, gyorsan
átszáguldottak rajta, majd továbbléptek a Második Elemi Birodalom formáiba. Ezután következtek
sorban a Harmadik Elemi Birodalom, az Ásványi, Növényi és Állati Birodalmak, míg végül újra
elérkeztek az Emberi Birodalomba, amint azt a XXXVIII. ábra bemutatja.
A fejlődésüket az egyes bolygókon irányító Barhishadok elképzelésének megfelelően mindegyik
birodalomban elvégezték a formák kialakításának feladatát.
E primitív egyedekre leginkább talán úgy tekinthetnénk, mint olyanokra, akik beleömölvén a
vezetőik által készített öntőformákba, sűrűbb anyagi formába alakították azokat, ezzel előkészítve a
formákat az utánuk jövők számára.
Miután véghezvitték ezt az első kör mind a hét bolygóján, e kör hetedik bolygóján utolsó
alkalommal érték el az emberi szintet. Azóta nem kellett ezt a fajta nehéz munkát végezniük, hiszen
a második körben már kezdettől fogva emberekként jelentek meg. Ám a második kör első
bolygójának emberisége még olyan kezdetleges szinten állott, hogy az ebből eredő előnyösebb
helyzet alig volt érzékelhető.
A Föld lánc egymás után következő köreiben a formák fejlődésének alakítói a korábbiak
értelmében a Barhishad Pitrik. A Hold lánc G bolygójáról származó legalacsonyabb osztályuk
készítette a Föld Lánc első körének kezdetleges, ősi formáit. A Hold Lánc F bolygójáról származók
végezték ezt a Föld Lánc második körében. Az E bolygóról érkezettek voltak a Föld Lánc harmadik
köre formáinak építői, míg a jelenlegi, negyedik kör formáit a Hold Lánc D bolygójáról származó
Barhishad-oknak köszönhetjük.
Ha számba akarjuk venni azt a keveset, amit az első körről tudunk, akkor azzal kell kezdenünk,
hogy az A (akkor felső mentális szinten létező) bolygó emberét alig nevezhetjük embernek - ő még

117
csak egy gondolat. Gondolat egy majdan testet öltő elméről, mely annyiban hasonlítható később
kibontakozó képességeihez, mint amennyire bármelyik egy hónapos magzaton mutatkoznak a
felnőtt emberi test képességei. Tudatossága ekkor még igen alacsony fokon áll.
A B (akkoriban alsó mentális, de a második körtől asztrális) bolygón szinte minden az alsó
mentális szinthez kötődött, az asztrális szintre alászállás még épp csak megkezdődött.
A C (Mars) bolygón az embereknek jól körülhatárolt asztrális testük volt. És bár kezdetben ezek
nem többek sodródó, formátlan, felhőszerű képződményeknél, a bolygó periódus vége felé már
észrevehető, hogy kezdtek gázokból és éterikus anyagból készült burkot vonni maguk köré. A jelek
szerint a táplálékul szolgáló anyagokat a környező forró atmoszférából vonták ki.
Úgy látszik, hogy az egymást követő megjelenési formákat egymást váltó fajoknak kell
tekintenünk, és mivel pontosan hét ilyen volt megfigyelhető, ezek mind gyökérfajok kellett hogy
legyenek. Továbbá ezek mindegyike egy-egy testet öltés is volt egyben (ha egyáltalán beszélhetünk
ilyesmiről), mert minden egyed végig élte az egész gyökérfaj élettartamát. Szaporodásuk
osztódással történt.
A megfigyelések szerint az akkori bolygó periódusok mérhetetlenül hosszabbak voltak, mint ma,
ám az élet fejlődéséről ma alkotott fogalmainkkal még így sem könnyű felfogni, hogy az akkori
kezdetleges szinten álló emberek hogyan találtak módot egyáltalán bármilyen fejlődésre.
Az alacsonyabb szintű birodalmakban néhány éterikus testben élő egyed megpróbálkozott azzal,
hogy növényi álomképpé váljon - kevés sikerrel.
Az ásványok éterikus teste ugyan már megformálódott, de mivel e korai szakaszban még csak
néhány alsík atomjai voltak életre keltve, ezek még nem voltak teljes értékű éterikus testek.
Ezen túl az atomok igen lomhák voltak, mert - ez lévén a lánc első köre - a spirilláknak még csak
egyetlen készlete volt aktív.
Mostanra a világ akkori állapotát nagy vonalakban már felvázoltuk, de néhány további részlettel
a képet még tovább árnyalhatjuk. Mivel túlnyomórészt a Holdról vetődtek át olvadt állapotban a
Földre, az ásványok valamivel szilárdabbak voltak, mint a Merkúron. Úgy tudjuk, hogy a réz gőz
állapotban volt, ezért a hőmérséklet 3500 Celsius fok felett akármilyen értéket elérhetett. Szilícium
is látható volt, de az anyag nagyobbik része még csak a mai kémiai elemek elődjeként létezett, a
mai összeállítások még nagyon ritkán fordultak elő. A Föld hatalmas tömegű gőzbe burkolózott ami
magába zárta a hőt, ezért a bolygó csak nagyon lassan hűlhetett. A sarkokon fortyogó, sárszerű
anyag volt, ami fokozatosan megállapodott, majd néhány évezred múltán zöldes foltok jelentek
meg itt, amikből később növények alakultak ki.
A bolygó periódus vége felé a hőmérséklet lényegesen - átlagosan mintegy 550 Celsius fokig -
csökkent, bár egyes területeken ennél sokkal forróbb maradt, míg máshol egészen a víz forráspontja
közelébe hűlt le.
Az E (Merkúr) bolygón úgy látszott, hogy csak az éterikus anyag 3 magasabb változata található,
ellentétben a Földön található 4-gyel. Az emberiség láthatóan előre haladt, bár tudatosságuk még
ekkor is amőba-szerű. Ennek ellenére már ekkor nyilvánvaló jelei mutatkoznak az emberiség
kétirányú törekvésének, egy felfelé törésnek, hogy tudathordozóit tökéletesítse, és egy lefelé
törésnek, hogy alsóbb tudathordozóit jobban összesűrítse - ha mégoly vakon keresi is ezek módját
még.
Igaz ugyan, hogy nagyon kezdetleges volt minden, mégis minden bolygó előrelépést jelentett az
azt megelőzőhöz képest. Ezzel együtt úgy látszik, hogy az ember még az anyagi síkok azon
alsíkjain sem volt egészen tudatos, amelyeken éppen akkor létezett. Úgy fest, mintha minden alsík
további részekre lett volna bontva, és az ember az alsíkoknak csak e töredék szintjeit volt képes
használni.

118
 Kevés ismeretünk van az F és G (ebben a fázisban alsó és felső mentális síkon létező)
bolygókról, eltekintve attól, hogy itt volt először megfigyelhető a korábbiakban ismertetett
„kibukás” jelensége24.
Természetesen nem szabad megfeledkezni arról, hogy az alsóbb síkok anyaga soha nem
vándorol át az élethullámmal együtt az egyikről a másik bolygóra. Csakis az Egók települnek át,
akik ezen újabb bolygóhoz tartozó anyagot vonják maguk köré, kezdeti fizikai testüket pedig
azoktól kapják, akik már az újabb bolygón élnek.
Az első körben, mikor a formák először jelentek meg (a Föld Láncon legalább is) az emberi
formák az állatiból emelkedtek ki, pontosan úgy ahogy azt Darwin evolúció-elmélete hirdeti. Van
azonban egy igen lényeges különbség darwini elmélet és az okkultizmus tanításai között. Ugyanis a
véletlenszerű változásokon alapuló természetes kiválasztódás útján várható elképzelhetetlenül lassú
haladást az okkultizmus az irányító értelemmel helyettesíti - mind a változások előidézését, mind a
kiválasztódást illetően. Az okkultizmus azt tanítja, hogy a formák kizárólag azért fejlődnek, hogy
alkalmasabb kifejezőeszközeivé váljanak a bennük kibontakozó életnek.
A mostani (negyedik) kört tekintve azonban az okkultizmus tanai szöges ellentétben állnak a
darwini elmélettel, mert ahogy azt később látni fogjuk, az okkultizmus állítja, hogy az emberi
létforma már a ma általunk ismert emlősöket megelőzően létezett a Földön.

24
Lásd a XIII. (Ítéletnapok) fejezetet. (A ford.)

119
3XXVIII. A Föld Lánc második köre

A második körben a bolygók egy fokozattal mélyebbre ereszkedtek az anyagba, így elérkezve arra a
szintre ahol ma is vannak, vagyis 2 alsó mentális, 2 asztrális, és 3 fizikai bolygóvá váltak.
Ebben körben a D (Föld) bolygó hőmérséklete jelentősen tovább csökkent, így most már a réz
folyékony, sőt néhol szilárd állapotban is előfordult. A sarkok közelében némi szilárd talaj is
mutatkozott, de ha a felszínen lyukat ütöttek, abból még lángok törtek elő.
Mivel az első körben elkészült formák már jelen voltak, nem volt szükség ismételt felépítésükre.
Ebben a körben az ember az anyag (al)síkjainak első és második al-osztatán működött, vagyis
bár testében jelen volt az anyag valamennyi síkjának valamennyi alsíkja, kizárólag a két legalsó
alsík két alsó al-osztatát volt képes használni.
A fajok már sokkal jobban meghatározhatók és világosan megkülönböztethetők egymástól. Az
emberek ekkor már nem pusztán éterikus anyagból és gázokból álló sodródó felhők, hanem testüket
már bizonyos fokig sikerült összesűríteni, megszilárdítani, bár még továbbra is visszataszítóan
kocsonya-szerűek és határozatlan formájúak voltak. Kéz és láb helyett megfigyelhető fura, alaktalan
kitüremkedéseik miatt H. P. Blavatsky „puding zacskóknak” nevezte ezeket. A kör elején ezeket a
kitüremkedéseket még csak átmenetileg nyújtották ki, valahogy úgy ahogy egy amőba teszi ezt. Ám
a „mozdulat” gyakori ismétlődése következtében a kitüremkedések idővel állandósultak, és ez
egyúttal el is kezdte őket megközelítőleg abba a formába gyúrni, amivé végül majd ki kell
fejlődniük.
Sokan e teremtmények közül olyan könnyűek és ritkák voltak, hogy képesek voltak ide-oda
sodródni az akkori sűrű atmoszférában. Mások mászás helyett inkább gurulva változtatták helyüket,
de egyikük sem volt képes segítség nélkül álló helyzetben magát megtartani.
Egy a testükre mért ütés helyén horpadás keletkezett, ami lassan feltöltődött és eltűnt, hasonlóan
a vízkóros ember húsához. A test elülső részén egyfajta szívó szájszerv volt, amin keresztül az
ember a táplálékot felvette. Ezzel rátapadt egy másikra, és egy lyukas tojáshoz hasonlóan kiszívta
azt, míg végül a kiszívott egyed petyhüdten elernyedve elpusztult.
A fókáéhoz hasonló uszonyszerű kezük volt, és örömüket vidám csiripelő, kürtölő hangokkal
fejezték ki. Ez az öröm egyfajta általános jó érzés volt, míg a fájdalom mint erőteljes
kényelmetlenség jelentkezett náluk - semmi heves, csak homályos jó és rossz érzések.
A bőr néha recés felületű volt, ami különböző színárnyalatokat kölcsönzött neki. Később lassan
kezdett eltűnni a formátlanság, és valamivel emberibb alakot öltöttek, mozgásuk pedig a
hernyókéhoz hasonló mászássá változott. Még később az északi pólust övező szárazföld-darabon a
lények elkezdtek kezeket és lábakat kialakítani, és bár nem voltak képesek felegyenesedni, de a
kifejlődő értelem jelei már felfedezhetők voltak bennük.
Megfigyeltek egy Barhishad-ot, aki miután magnetizált egy szigetet, odaterelt egy csordára való
tengeri tehénre vagy delfinre emlékeztető teremtményt, (noha fejük még nem volt azokéhoz
hasonlóan kiformálva). Ezeket megtanították, hogy egymás kiszívása helyett inkább legelésszenek,
és ha mégis egymást ették meg, egyes testrészeket előnyben részesítettek mások helyett, ami
kialakulóban levő ízlésre enged következtetni.
A szájként szolgáló horpadás egy tölcsérszerű képződménnyé mélyült, és kezdett kialakulni a
gyomor is, ami azonnal kifordult ha valami nemkívánatos került bele. Megfigyeltek ezek közül
egyet, amelyik teljesen kifordította magát, de ettől semmivel sem érezte magát rosszabbul.
A Föld felszíne még mindig nagyon ingatag volt, ezért előfordult, hogy ezek a teremtmények
megégtek vagy részben megfőttek. Ezt láthatóan nem kedvelték, és ha túl erős ilyen hatás érte őket,
akkor összeroskadtak.
120
 A szaporodás módja a bimbózás volt. Először megjelent egy kitüremkedés, ami egy idő után
levált, és ettől kezdve független életet élt.
Magasabb rendű tudathordozói tekintetében az ember még mindig sajnálatra méltóan
befejezetlen volt. Volt ugyan neki valami olyasmi, amit ő elmének tartott, továbbá valamiféle
zsenge asztrális teste, ám tudatossága még pislákoló és homályos volt, gondolatereje pedig csekély -
inkább csak ösztönök vezérelték, semmint az ésszerűség.
Az idő múlásával a testnek az a vége, ahol a tölcsérszerű nyílás volt, kezdett kissé
elkeskenyedni, és egy apró központ formálódott benne, amiből a messzi jövőben majd agy fejlődhet
ki. Egy kisebb kitüremkedés is megjelent itt, és kialakult az a szokás, hogy haladás közben ez a
szájat is hordozó rész legyen elöl, és az ebből eredő állandó ingerek elősegítették a további
fejlődést.
Ebben a körben a (fonál kauzális testtel rendelkező) állat-emberek fenntartották vagy javították
emberi fejlettségi szintjüket, valamint a kör végére az állatok első osztálya is egyértelműen elérte az
emberi szintet.
Hasonlóan ahhoz, ahogyan az első körben valamennyi ásványét, a második körben valamennyi
növény ősképét is lehívták, de még sok időnek kellett eltelnie, míg ezeket meg is valósították.
A növényi életet a sűrű, fojtó atmoszféra tartotta fenn. A fűre emlékeztető növények a meleg
sárban 15 méter magasságot - no meg ehhez illeszkedő vastagságot is - elérve egész erdőket
alkottak, és hihetetlenül gyorsan nőttek. Valószínű, hogy jelenlegi kőszén telepeink főként ennek a
korszaknak a termékei.
A kör vége felé a Föld már eléggé megszilárdult, és már csak kellemesen meleg volt. Ám még
mindig nagy volt a - vélhetően zsugorodásból származó - recsegés-ropogás, és minden domb egy
aktív tűzhányó volt.
A Mars már jobban megszilárdult, és kisebb méretéből eredően gyorsan hűlt, de az élet rajta
nagyon hasonló volt a Földéhez.
A második körben a formák építését a Hold Lánc F bolygójáról érkezett Barhishad-ok
irányították.
A Hold Lánc állat-emberei, akik az első kör idején sebesen áthaladtak valamennyi birodalmon, a
második kör első bolygóján a kezdetleges emberiség tagjaiként öltöttek testet, és ettől kezdve mint
emberi lények folytatták fejlődésüket.
A második kör idején a holdi állatok első rendje is elérte az emberi fejlettségi szintet.

121
 XXIX. A Föld Lánc harmadik köre

A Föld lánc harmadik körének idejére már számunkra jobban felfogható állapotok alakultak ki. A
kezdeti bolygókon is az emberek a korábbiakhoz mérten sokkal inkább emberi formát öltöttek, bár
ez még mindig elég alaktalan és óriási volt - igen távoli attól, amit gyönyörűnek nevezhetnénk.
A C (Mars) bolygón néhány állat kezdett továbbfejlődni, habár ezek kezdetben inkább esetlen
farönkre emlékeztettek. Az idő múltával viszont ebben a körben elsőként nekik sikerült
felismerhetően emberi testet kialakítani, akkor is, ha az eleinte még mindig éterikus volt, és jobban
hasonlított valamilyen gyíkszerű majomhoz, mint a ma ismert emberhez.
Még mindig kocsonyaszerű volt, azaz ahol megbökték a bőrét, ott egy hosszú ideig megmaradó
horpadás keletkezett. Volt már egy kezdetleges csontozata, bár ezeket még inkább porcogóknak
nevezhetnénk, mint csontoknak. Nem voltak elég merevek ahhoz, hogy álló helyzetben megtartsák
magukat, ehelyett csúszkáltak-hemperegtek a folyópartok lágy, langyos sarában.
A Mars fizikai állapota nagyon eltért a ma általunk ismerttől, mert a vízhiánynak ekkor még
nyoma sem volt, hanem éppen ellenkezőleg - a felszín három negyed részét víz borította, és csak
egy negyede volt szárazföld. Ezért a ma ismert csatornák sem léteztek, és a fizikai viszonyok
nagyon hasonlóak voltak a mai Földéhez.
A vidék nagy része szép látványt nyújtott, ámbár a növényzet elég különös volt. Az atmoszféra
klórral telített, fojtó, a mi számunkra belélegezhetetlen volt.
Valamennyi állat őstípusát már ebben a körben lehozták, de ezek jó részét nem dolgozták ki
egészen a jelenlegi (negyedik) kör közepéig.
A Holdi állat-emberek (fonál kauzális testtel) erre az időre már sikeresen kialakítottak egy
„kosárfonatú” kauzális testet, bár ez durvább szerkezetű volt, mint amilyet mások korábban a
Holdon fejlesztettek, és ettől a időtől kezdve a Holdi emberek második rendje (a „kosárfonatúak”)
is megkezdte beáramlását. Ezzel párhuzamosan a mag Manu már küldött szállítmányokat a Földre
is (lásd az 1., 2. és 3. körről vázlatos áttekintő képet adó XXXIX. ábrát).

122
 XXXIX. ábra: A Föld Lánc I., II. és III. Köre

Megfigyeltek egy Manut, amint éppen egy rakomány kosárfonatút leszállított a Marsra, ami
nagyon hűen felidézte Noé és az ő bárkájának történetét, valamint a hindu Purana-k Manujának
legendáját, aki átszeli az óceánt hajóján az új világ magvaival. A Marsra megérkezvén a Manu
rögvest meg is alakította e kosárfonatúak kolóniáját.
Ez a bizonyos csapat kosárfonatú a Hold Lánc G bolygójáról érkezett, vagyis mivel a legkésőbb
érték el ezt a fokozatot, a kosárfonatúak legkevésbé fejlett osztályába tartoztak.
A Manu úgy alakította a dolgokat, hogy e csoport tagjai a harmadik gyökérfaj legígéretesebb
családjaiban szülessenek meg, majd miután felcseperedtek, összegyűjtötte őket egy kolóniába, hogy
ott gyorsabban fejlődjenek és a kolóniából hamarabb válhasson a negyedik gyökérfaj bölcsője.
A kolóniában az embereket egy kaptárnyi méhhez hasonlóan (lásd A kauzális test c. munka 12.
fejezetét) egyetlen központi akarat mozgatta: a Manué. Ő volt a forrása azoknak az erő
áramlatoknak, amelyek valamennyiüket irányították.
Egy másik csapat kosárfonatú a Hold Lánc F, egy harmadik pedig annak E bolygójáról érkezett.
Először az F bolygóról származók érkeztek meg, és megalapozták a Mars Negyedik Gyökérfaját, az
E bolygóról származók pedig az ötödiket.
A Manu segítő gondoskodása mellett lassan kifejlesztettek magukban némi vonzalmat és

123
értelmet. Kezdetben barlangokban éltek, majd hajlékokat kezdtek építeni, sőt az őslakókat is
megtanították ezek építésére, így hát ebben a fázisban még a kosárfonatúak is vezetőkké váltak.
Kosárfonatúink ugyan hermafroditák voltak, de valamelyik nem jellegzetességei többnyire
jobban fejlettek voltak mint a másikéi, és két egyedre volt szükség a szaporodáshoz. Az
alacsonyabban fejlett típusok esetében más szaporodási módok is léteztek, így akadtak még
primitív, hidra-szerű emberek is, akiknél bimbózás, mások esetében az izzadás, megint mások
esetében a tojásrakás volt a szaporodás útja. Ám ezek nem fordultak elő a kosárfonatúak körében.
A marsi ötödik gyökérfaj idejére a társadalmi berendezkedés megváltozott, és az értelem
magasabb fokát érték el. A méh-szerű viselkedés megszűnt ugyan, de az egyedeknek kevés egyéni
jellemzőjük volt, és többnyire együtt, mondhatni a Manu által terelgetett nyájakban mozogtak.
A kauzális test kosárfonata sűrűbb szövésűvé vált, jól szemléltetve azt, mire lehet képes az élet
azokban, akik végső soron saját maguk formálói, és nem részesülnek ama hatalmas lökés jótékony
hatásából, ami a negyedik körben a Láng Urainak volt köszönhető. Ennek a típusnak a képviselői
még ma is gyakran felismerhetők közöttünk - ők a közvélemény rabjai, akik azért vallanak
bizonyos nézeteket, mert mások is így tesznek, és akikre a döntő befolyást mindig egy Kovácsné
gyakorolja. Azért persze gyakran igazán jó emberek ők, de túlnyomórészt a nyájszellem uralja őket
és kibírhatatlanul unalmasak.
Volt még egy másik, vad típusa is a kosárfonatúaknak, akik nem közösségekben éltek, hanem
párokban az erdőket járták. Fejük hátul csúcsban futott össze, ellenpontját képezve így ugyancsak
hegyes álluknak, és hát e két csúcsban végződő fej meglehetősen furcsa és taszító látvány volt.
Fejtetőjükön a csont igen kemény volt, amit bakkecskékhez hasonló módon használva egymásnak
rohanva küzdöttek.
Akadt még néhány ennél is alacsonyabb rendű típusuk, fákon élő, különös gyíkszerű
teremtmények. Ezek nagyobb termetűek voltak, mint a „fonalak”, akiket fel is faltak, ha csak szerét
ejthették.
Éltek még a Marson hatalmas, krokodilushoz hasonló húsevő fenevadak is, akik ádáz ellenfelei
voltak az embereknek.
A harmadik kör a Földön sokban hasonlított a Marson tapasztaltakhoz. Az emberek kisebbek és
sűrűbb testűek lettek, ám a mi jelenlegi fogalmaink szerint még mindig óriási, gorilla-szerű testük
volt. Már a kezdetektől fogva tömörebbek voltak, és elkezdtek felegyenesedve járni, de még eléggé
bizonytalanul, és amint rájuk ijesztett valami vagy üldözőbe vették őket, azonnal ismét
négykézlábra ereszkedtek.
Testükön szőrt és sörtéket kezdtek növeszteni, de még mindig laza és petyhüdt volt testük. Börük
sötét volt, és furcsán lapított formájú arcukat alig lehetett emberinek nevezni. Szemük apró volt és
érdekesen távol ülő, amiért oldalra is ugyanolyan jól láttak mint előre.
Rendkívül erőteljes alsó állkapcsuk volt, míg egy furcsa, kolbásszerű húsredőtől eltekintve a
helyén gyakorlatilag nem volt homlokuk, vagyis így az egész fej furcsán emelkedett hátrafelé.
Karjaik a miénkhez mérten aránytalanul hosszúak voltak, amiket nem lehetett őket könyékben
teljesen kiegyenesíteni, és ez a hiányosság a térdek esetében is fennállt.
A kéz és lábfejek óriásiak és formátlanok voltak, a sarkak majd' olyan messze hátranyúltak mint
amennyire a lábujjak előre, így aztán emberünk éppoly gyorsan és biztosan tudott hátrafelé
lépkedni, mint az ellenkező irányba. E szokatlan módját a helyváltoztatásnak a fej hátsó részén
meglevő harmadik szem is lehetővé tette, melynek elcsökevényesedett maradványával
(tobozmirigy) még mi is rendelkezünk.
Még ekkoriban sem nagyon rendelkeztek az emberek értelemmel, pusztán ösztönök és
szenvedélyek munkáltak bennük. Nem ismerték a tüzet és nem tudtak számolni. Többnyire valami
nyálkás csúszómászó volt a táplálékuk, de gyakran valami ősi szarvasgombához hasonlót is kiástak

124
és megettek, valamint leszaggatták az óriás páfrányok tetejét is, hogy megegyék róla a termést.
A Föld benépesedésének közepe táján bekövetkezett a nemek szétválása.
Nem sokkal ez után pedig a Hold Lánc D (Hold) bolygójáról származó Holdi emberek második
rendje (kosárfonatúak) megkezdte testet öltéseit itt a Földön. Őket követték a Marsról származó
kosárfonatúak, mindkét típust talán meglehetősen értelmes gorillákhoz hasonlíthatnánk. Kezdetben
a már ott élő emberiség tagjaiként születtek meg, de hamarosan egy új típussá különültek el,
amelyre a kisebb, sűrűbb test és világosabb bőrszín volt jellemző, és egészében véve megjelenése
sokkal jobban emlékeztetett a ma emberére.
Állandó háborúban álltak a korábbi, óriási testű népekkel, akik ha alkalmuk adódott rá, elfogták
és felfalták őket. De a később érkezetteknek jóval magasabb értelmi színvonaluknak köszönhetően
végül sikerült óriás elődeiken felülkerekedni, és megregulázva azokat viszonylagos rendet
teremteni. Végül szinte az egész bolygó az ő uralmuk alá került, és a korábbi fajoknak vagy be
kellett illeszkedniük egy civilizáltabb élet keretei közé, vagy elűzték őket kevéssé kívánatos,
elhagyatott vidékekre.
Az állatok javarészt pikkelyes bőrűek voltak. Közülük még azokat is tollak helyett inkább
pikkelyek fedték, melyeket már madaraknak neveznénk. Szinte mindegyikük ugyanabból a
„műhelyből” származó, össze nem illő - félig madár, félig hüllő - darabokból összetákolt
fércmunkának látszott, és egészében véve visszataszító volt.
A Holdi állatok második rendje ebben a körben érte el az emberi szintet.
A Föld még mindig messze nem volt olyan nyugodt, mint manapság, mert a földrengések és
tűzhányókitörések fájdalmasan mindennapos események voltak, így az élet igazán veszélyes dolog
volt. A felszín formája mindenben eltért a ma ismerttől, és úgy látszik a hegyek ma már ismeretlen,
elképesztő magasságokba nyúltak. Az óriási vízesések és örvények szintén a mindennapos
jelenségek közé tartoztak.
Ezzel együtt a Föld ekkorra már sokkal jobban hasonlított mai világunkra, mint a megelőző
bolygók közül bármelyik - tulajdonképpen a legjobban, mióta a Holdat elhagytuk. Valamivel
később még városok is épültek.
Ebben a körben a Hold Lánc E bolygójáról származó Barhishad-okon volt a sor, de munkájuk
jobban hasonlított állatidomításra, mint az emberiség fejlesztésére.
A korábbi körökhöz hasonlóan most is bizonyos összetevőkre koncentráltak mind a fizikai, mint
a finomabb testek esetében, így ezek a Barhishad-ok a fizikai, asztrális és mentális testek anyagának
harmadik alsíkjain munkálkodtak, de ez természetesen csak ezen alsíkok harmadik al-osztatára
értendő.
A Földön akkoriban elterjedt szaporodási módok mára már a természet alacsonyabb
birodalmaiba szorultak vissza. Az első és második gyökérfajok teste még nem sűrűsödött meg
egészen, ezért az ő esetükben még az osztódás is előfordult, de a harmadik gyökérfajtól kezdődően
már változatos a kép: a kevésbé fejletteknél hidra-szerű bimbózás; a test különböző részeiből-
szerveiből sejtek „kiizadása”, melyek aztán hasonló szervekké, majd az eredeti egyed kicsinyített
másává fejlődtek; tojásrakás, melyben apró emberi lények fejlődtek. Ezek hermafroditák voltak,
melyeknél idővel egyik vagy másik nem jobban kifejletté vált, de sohasem oly mértékben, hogy
egyértelműen hím vagy nőneműnek lehessen őket tekinteni.
Mikor az emberi faj továbblépett a Merkúrra, egészében kétségtelenül jelentősen előrelépett a
fejlődésben. Sokkal erősebb vonzalomra lettek képesek, és határozott jelei mutatkoztak közöttük az
önzetlenségnek mikor megosztották élelmüket egymással, ahelyett hogy marakodtak volna rajta,
amint azt korábban gyakran tették.
A Holdi emberek (teljesen kiformált kauzális testtel) jelenléte erős lökést adott fejlődésüknek, és
bár az emberiség zöme még mindig állatias és igen fejletlen volt, az együttműködés és egy

125
kezdetleges civilizáció kialakulásának első jelei ekkor már felismerhetőek voltak.
Az ezt követő F (asztrális) és G (alsó mentális) bolygók viszonyairól semmit sem tudunk.

126
4XXX. A negyedik kör A, B és C bolygói

A negyedik kört gyakran az emberi kör néven is említik, mert ennek kezdetekor valamennyi
gyökérfaj ősképét lehozták és megjelenítették az A bolygón. Ezen ősképeket megvizsgálva
lehetséges előre látni, hogy a jövő embere minden tekintetben kifinomultabb tudathordozókkal bír
majd, és sokkal szemet gyönyörködtetőbb lesz megjelenése, ezzel is kifejezve spirituális
fejlettségét.
A tanulmányozó felidézheti azt is, hogy az ásványok a negyedik körben érik el tökéletességüket,
azaz a legnagyobb sűrűségű és keménységű állapotot.
Madártávlatból szemlélve, három lényeges, e kört a korábbiaktól megkülönböztető
jellegzetességet láthatunk:
1) Az elemi eszencia állapotának megváltozását.
2) Az állati birodalom felől nyíló ajtó bezárulását, és ezzel egy időben az Ösvény felé vezető
ajtó kinyílását.
3) A három megelőző kör gyors megismétlését a negyedik (D, Föld) bolygón.
Az első ponttal ebben a fejezetben foglalkozunk, a másik kettőt későbbi fejezetekben
ismertetjük.
A negyedik kör A bolygójának alsó mentális síkján már határozottan kialakult az elme, ezért azt
mondhatjuk, hogy az ember ebben a körben kezdett el gondolkodni igazán. Ám ennek eleinte
korántsem volt jó hatása. A korábbi körök idején az ember még nem volt eléggé fejlett ahhoz, hogy
gondolatformákat alkosson, ezért az elemi eszenciára kizárólag a Dévák gondolatai hatottak, így
minden békés és harmonikus maradt. Most azonban az ember nekilátott a maga önző és békétlen
gondolataival alaposan felforgatni ezt a kellemes állapotot. Nézeteltérések, nyugtalanság és
viszálykodás uralkodott el, és az elementálok kezdtek ellenségessé válni, hiszen az ő
nézőpontjukból szemlélve az ember már nem egy volt az állatfajok között, hanem független,
uralomra törő lény, és mint ilyen vélhetően ellenséges és támadó hajlamú.
Ennek megfelelően az állati birodalom egyre jobban elidegenedett, és kezdett félelemet,
gyűlöletet érezni az ember irányában.
Mikor pedig az élethullám elérte a C (Mars) bolygót, ott a megszokott mag-népesség mellett
szembe találta magát egy a bolygót birtokló másik, igen visszataszító fajjal, melyet a Titkos Tanítás
„szörnyűséges és rossz vízi emberek”-ként említ. Ezek nagyon gyenge fejlettségű kosárfonatúak
voltak, akik közül néhányan félelem és gyűlölet által egyéniesültek.
Az előző körből további fejlődésre alkalmatlanságuk okán hátrahagyottak leszármazottai ők,
akik azóta is természetük gonosz oldalának kiteljesítésén munkálkodtak.
Pikkelyes bőrű kétéltűek voltak, félig hüllők, félig emberszerű majmok, hátborzongató tarantula-
pók szerű tekintettel a szemükben, akik számára a sátáni gonoszság és kegyetlenkedés kitűnő
mulatság volt. A jelek szerint volt némi alantas jellegű hipnotikus erejük is, egyfajta primitív
kiadású Malakurumbák voltak, amint azokat H. P. Blavatsky bemutatja a Nilgiri-hegyi törzsekről
szóló beszámolójában.
Mikor az élethullám visszatért a Marsra, a visszatelepülő emberiség hamarosan kellően
megvetette a lábát ahhoz, hogy megszabadítsa magát az eme borzalmas vademberek okozta
rettegéstől. Az akkori emberiség történelmének első erődítményeit éppen azért emelték, hogy a
várható támadások ellen megvédjék magukat. Az első kezdetleges városok is azért épültek, hogy az
ezektől kiinduló ellenségeskedéssel a nagy csoportokban együtt élő emberek sikerrel szállhassanak
szembe.

127
 Kezdetben az építményeket főleg fából és sárból építették, bár előfordultak faragatlan kőből
rakott halmok is.
Ekkor, a negyedik gyökérfaj idején a Hol Urai közül néhányan testet öltöttek az akkori emberek
körében, és sok dolgot megtanítottak nekik, egyebek mellett a tűz használatát is, de ezt saját maguk
még nem tudták meggyújtani, hanem Nagy Segítőik gyújtották meg számukra, és ők ettől kezdve
szakadatlanul őrizték a lángot. Már a nagyon korai időkben szigorú szabályokat alkottak, hogy a
közös tűzet állandóan táplálni kell az erre a célra kialakított épületben, ahol ezt a feladatot
legtöbbször a munkára vagy harcra még képtelen fiatal lányok látták el. Kétségkívül ebben
gyökerezik a tűz szentségének képzete, a tűzé melynek folytonos táplálása és őrzése a vesta szüzek
vallási kötelezettsége.
De azért néha előfordult, hogy áradás vagy más természeti csapás következtében nagy területek
népessége maradt tűz nélkül, és ilyenkor az embereknek nagy távolságokat kellett megtenniük,
hogy újra beszerezzék ezt a nélkülözhetetlen elemet otthonaik számára. Akadtak vakmerő lelkek,
akiknek az az ötlete támadt, hogy ilyen vészhelyzetekben a tüzet tűzhányók kráteréből szerezzék
meg, és az ilyen kísérletek időről időre sok-sok életet követeltek.
Ugyanezek az E bolygóról származó Hold Urai voltak azok, akik a vízhiány beköszöntével
megtervezték a csatornák rendszerét, és a kosárfonatúak voltak azok, akik azt az Ő irányításuk alatt
megépítették. A marsi tengerek nem voltak sósak, és a sarki jégsapkák olvadásából származott az
öntözéshez használt víz, amivel lehetővé vált a föld megművelése és a növénytermesztés.
Az ötödik gyökérfaj fehér bőrű volt, és a nagyot lépett előre a fejlődésben, mert a kezdetben még
kosárfonatú kauzális testet sikerült teljesen kialakulttá fejlesztenie. Alapjában véve jó lelkű, jó
szándékú és kedves emberek voltak, bár nem jutottak odáig hogy nagyszabású gondolatok, mély
érzelmek vagy vonzalmak, esetleg az önfeláldozás eszméje felderengjen bennük. Már egy egészen
korai fázisban a marakodás helyett inkább elkezdték megosztani az ennivalójukat, ami segítette a
társas együttélés kifejlődését.
Viszonylagos fejlettségüknek köszönhetően elkezdtek faragott kövekből házakat is építeni, bár
kötőanyagot még nem használtak. Büszkék és harcosak voltak, de volt néhány különös hiedelmük,
továbbá a jelek szerint híjával voltak minden kezdeményezőkészségnek. Ezért aztán az új dolgokat
rémülten fogadták, és minden ilyesmit végtelelenül visszataszítónak és erkölcstelennek tartottak.
Vajmi kevés volt bennük a kitartás, de még ennél is kevesebb volt az érvelés képessége. Mindent
ötletszerűen csináltak, és semminek sem volt meg a maga rendes menete, legalábbis akkor ha az
nem újdonság volt. Mégis, ha összehasonlítanánk őket némely ma élő földi emberfajjal, ebből sok
tekintetben ők kerülhetnének ki nyertesen.
A hatodik gyökérfaj emberei már sokkal erőteljesebb képességekkel bírtak, hiszen jóval több
akaraterő és céltudatosság volt már sajátjuk. Hamarosan uralmuk alá hajtották az ötödik gyökérfajt,
átvéve és messze tovább fejlesztve annak civilizációját. Sikerült meghódítani és egyesített uralmuk
alá vonni az egész bolygót annak ellenére, hogy a népesség óriási többsége az ötödik gyökérfajhoz
tartozott.
Ezek az emberek sokkal eszesebbek voltak a többieknél, és találékonyságukat tekintve
lángelméknek mondhatnánk őket. Ám az is jellemző volt rájuk, hogy mindent hirtelen
nekibuzdulások formájában tettek, ahelyett hogy folyamatosan haladva végigvitték volna amit
kigondoltak.
Volt bennük még némi pszichikus készség is, de ez általában nem állt irányításuk alatt. Ami azt
illeti, az irányításra való törekvés e marsi civilizáció teljes történetén végigvonuló jellemző volt.

128
Bár az emberek több tekintetben kitűnő adottságokkal bírtak, mégis minden akadozva működött.
Amikor eljött az ideje, a hetedik gyökérfaj is magéhoz ragadta a hatalmat - de nem erővel,
hanem inkább kimagasló értelmi képességei és ravaszsága által. Ők nem voltak olyan harcosak, és a
számuk is végig jóval alatta maradt a hatodik gyökérfajénak, de sok tekintetben többet tudtak
hatodik gyökérfajbeli társaiknál.
Képesek voltak befogadni az új ötleteket, eszméket, világosabb fogalmaik voltak arról, hogy a
mi a helyes és helytelen, szelídebbek és törvénytisztelők voltak, határozott elveket alkottak és azok
szerint is éltek.
Felsőbbrendűségük teljes egészében intellektuális természetű volt, már magas fokon
gyakorolták az összetevők kombinálásának művészetét. Társadalmi együttélésüket valamelyest
hasonlíthatnánk a hangyákéhoz vagy méhekéhez, és sok szempontból ők is győztesen kerülnének
ki, ha némely jelenlegi földi fajjal összehasonlítanánk őket.
Ennél a fajnál figyelték meg elsőként szélesebb körben az írás elterjedését. Készítettek
szobrokat és képeket is, és bár ezek minden tekintetben eltértek a maiaktól, azt mutatják, hogy volt
már némi fogalmuk a művészetről is. Ugyancsak ők voltak az elsők, akik vették a fáradságot, és
nekiláttak utakat építeni.

129
5XXXI. A Föld Első Gyökérfaja

Elérkeztünk a Föld negyedik körben történt benépesítéséhez, melynek Első Gyökérfajával

ebben a fejezetben foglalkozunk.
Ahogy a korábbi fejezetben már említettük, a negyedik körben a Föld különös sajátsága az, hogy
a korai fajok újra végigjárják az utat, amit az első, második és harmadik körben megtettek. Ezt
kifejezetten azért rendezték így, hogy azok az egyedek akik jelentősen lemaradtak a többségtől e
különleges lehetőség és jelentős erőfeszítésük eredményeként utolérhessék a többieket.
Az Első Gyökérfaj éterikus volt, mivel az első kört ismételte. A Második Gyökérfaj a második
kört ismétlő a „puding zacskó” típus volt, míg a harmadik kört a Harmadik Gyökérfaj ismételte
meg. A Negyedik Gyökérfajról mondhatjuk el, hogy a legjellemzőbb képviselője volt a negyedik
kör fajainak. A továbbiakban ezeket az alapelveket fogjuk bemutatni, amikor egyenként valamennyi
gyökérfajt részletesen megvizsgáljuk.
A negyedik kör kezdetekor szörnyű felfordulás uralkodik a Földön. A természet gigantikus
szülési fájásait szenvedi. Hegyomlások dörrenései, tomboló tűzhányókitörések, sziklák tömegét
magával ragadva száguldó szökőárak, lavinaszerű lávafolyamok, melyeknek kitörései akár kisebb
hegyeket játékszerként repítenek a magasba. Mindenhol lángok törnek elő, viharok, forgószelek és
tornádók tombolnak. Az egész kép az első kört idézi fel kicsiben, ám most a nagyobb anyagsűrűség
miatt a katasztrófa és felfordulás összehasonlíthatatlanul nagyobb mértékű, mint amikor a bolygók
anyaga még ritkább volt.
E szülési fájdalmak így folytatódnak 200 millió évig „megszakítás nélkül, majd ezt követően
hosszú szünetekkel tagoltan periodikussá válnak” (idézett leírás a Titkos Tanításból).
300 millió éven át a természetszellemek szorgosan munkálkodtak: ásványokat, növényeket és
alacsonyabb rendű állatokat formáltak meg. Az előző három kör maradványaiból kiválasztották az
alkalmasnak ítélt megüresedett formákat és megkísérelték új, élő szervezetekké formálni azokat. Az
eredmény mindenféle különös, hibrid szörnyek keveréke lett - félig állatok, félig emberek. A
legkülönbözőbb féle és fajta hüllők jelennek meg. Úgy kell tekintenünk rájuk, mint a „természet
gyakorlatlan kezének” munkáira, mert ezek az alacsonyabb rendű Dévák, természetszellemek
művei voltak, akik a Hold Urainak irányítása nélkül tevékenykedtek.
Amikor az izzó zűrzavar időszaka közeledik a végéhez, néhányan a Barhishad-ok közül eljöttek
hogy megvizsgálják, vajon készen áll-e már a Föld az ember számára. Ekkor ezek az alacsonyabb
rendű formák mind elenyésznek - valószínűleg azért, hogy szabaddá tegyék az utat az ember és
általában a magasabb rendű életformák számára.
Egy bizonyos időponton túl a hatalmas, háborgó, langymeleg óceánból fokozatosan kiemelkedik
az első szárazföld is - a Meru25 Hegy csúcsa. Egyes korábbi forrásokban ezt mint az Északi Pólus
csúcsát említik. Ez azonban nem földrajzi, hanem spirituális értelemben tekintendő a Föld
pólusának. Ez az Elpusztíthatatlan Szent Föld - ma a Góbi sivatag területén található. Hívták még a
Dévák Földjének, Shvetadvi26-nak, Fehér Szigetnek, Központi Földnek, és néha Jambudvipa27-nak
is, ami egyben a Föld egészének is neve.
A párszik Airyana Vaejo-nak nevezik, és joggal tartják úgy, hogy ott született nagy prófétájuk,
Zoroaszter.
A Meru hegy mint középpont körül hét nagy földrész emelkedett ki, melyeket néha Pushkara

25
Ez természetesen nem azonos a mai tanzániai Meru vulkánnal, itt a hindu mitológiából ismert szent hegyről van szó.
Ma úgy tartják, ez egy ismeretlen hegy a Himalájától északra. (A ford.)
26
Szó szerinti jelentése Fehér Sziget (A ford.)
27
A hindu Purana-kban a bolygó egyik fő területe, és egyben Vishnu birodalma. (A ford.)

130
néven említenek, habár hogy pontosak legyünk, ez inkább a hetedik földrész neve - amely persze
még ezután kell hogy megjelenjen, ha majd eljön a Hetedik Gyökérfaj ideje.
Minden Gyökérfaj itt születik meg, függetlenül attól, hogy hová vezetik születése után. Az
éghajlatát úgy jellemzik, mint gyönyörű tavaszt.
A fejlődés folyamatában a következő fázist a Book of Wisdom (Bölcsesség Könyve) a
következőképpen írja le. Megérkezett a parancs: „A dicső Chohan-ok szólították a légies testű Hold
Urait: 'Formáljatok embereket, embereket a ti természetetekkel. Adjátok meg belső formájukat. Ő
majd megépíti külső köntösüket. Férfiak és nők legyenek. És a Tűz Urai is egyben.' Mindegyikük
elfoglalta a számára kijelölt földet. Heten voltak, mind a maga területén. A Hét Ház Ura, az Akarat-
szülte Urak, kik az élet-adás Szelleme által vezérelve magukból választottak le embereket,
mindegyikük a maga területén. Hétszer hét árnyéka a jövőbeli embereknek született meg így,
valamennyi a saját színével és fajtájával, valamennyi alacsonyabb rendű mint Atyja. Az Atyák, nem
lévén csontjuk, nem adhattak életet csontokkal bíró lényeknek. Leszármazottjuknak nem volt sem
formája sem elméje, ezért chhaya28-nak nevezték el őket.”
Ennek értelme az, hogy a Hold Urai, a Barhishad Pitrik az Elpusztíthatatlan Földre
leereszkedvén a saját éterikus testmásukból leválasztották ezeket a képmásokat vagy árnyakat,
melyek az élet magvai lettek, mert megvolt bennük a lehetőség, hogy emberi formává fejlődjenek.
Akaraterejük megfeszítésével megkétszerezték éterikus testmásukat, vagyis egy második
éterikus testet materializáltak, állandósították azt, aztán kiléptek belőle.
E formák óriási, rostos szerkezetű, nem nélküli üres héjak voltak, amik a sűrű atmoszférában és a
sistergő óceánban lebegtek. Számunkra ezek gigantikus méretű kísértetnek tűnnének. Határozatlan,
egysejtű lényre emlékeztető formájú, de körvonalaikat változtató, hatalmas, éterikus anyagból álló
lényekként dülöngélnek és sodródnak tova. Színük a holdfényre emlékeztető sárgásfehér, de változó
árnyalatokkal - megtalálható bennük minden forma csírája, melyet a Barhishad-ok a fejlődés
korábbi fokozataiból gyűjtöttek össze.
Az e munkát felvállaló Barhishad-ok osztálya hét jól elkülöníthető alosztályra volt bontható, és
ezen alosztályok mindegyike a korábban említett hétből egy-egy földrész benépesítéséhez adta a
formákat.
Ezen kívül mind a hét - különböző fejlettségi szintű - alosztályban megtalálhatók voltak mind a
hét típus (sugár) lépviselői, amint ezt a Bölcsesség könyvéből vett idézetben a „Hétszer hét
árnyéka...” szövegrészlet sugallja.
Az így született 49 változat lehetővé tette az ide érkező egyedek számára változatos fejlettségi
szintjüknek és típusuknak megfelelő tudathordozók megépítését.
Ezek az egysejtű-kinézetű formák a médiumok testénél is megfigyelhető szivárgással (lásd az
Éterikus test c. munka médiumitást tárgyaló fejezetét) megegyező módon váltak ki a Barhishadok
éterikus testmásából, és ezek szolgáltak testként az első gyökérfaj emberei számára.
Maguk a formák nem voltak emberiek, de olyan egyedek vették birtokba ezeket, akik a
továbbiakban emberi fejlődési vonalat követtek.
Ezek az óriás formák tehát érzéketlenül, tehetetlenül sodródtak ide-oda. A beléjük költöző
egyedek tudatossága az atmikus szinten állott, ezért vajmi kevés hatást gyakorolhattak eme esetlen
héjakra, mert ezeknek mindössze gyenge hallása volt és valamelyes érzékenysége a tűz iránt.
A Monádok mintegy kotlósként keltették e formákat, sugaraik melegével ébresztgetve
érzékeiket, így formálva a külső világgal kapcsolatteremtésre képes majdani szerveket. A velük
ekként kapcsolódó magas szintű tudat miatt néha az Istenek Fajaként is említik őket, továbbá a Jóga
Fiai elnevezés is előfordul - ez utóbbi arra utal, hogy a testükként szolgáló chhaya-kat a Barhishad-

28
Az ezoterikus filozófiában használt értelemben a chhaya egy személy (többnyire) asztrális képmása.

131
ok jóga meditáció közben hozták létre. Hívták még őket ön-szülötteknek is, mert nem emberi
szülőktől származtak. Róluk szólnak a zsidó Írások ahol a második Ádámot említik.
Miután megalkották, a Barhishad-ok a saját energiájukkal mintegy életet leheltek beléjük. Ebben
a Nap is segítségükre volt, midőn a természetszellemek Urának hívó szavára válaszként árasztani
kezdte a Földre életet adó tüzét. [Ebből talán arra következtethetünk, hogy magukba fogadták a
pránát avagy vitalitást a Napból.] E három alkotóerő - a Barhishad-ok, a Nap és a természet
szellemek - együttes erőfeszítéssel „megformáltak egy jó rupa-t (formát). Ez már képes volt állni,
járni, futni, feküdni vagy repülni. De még mindig csak chhaya volt, érzékek nélküli árny csupán.
(Titkos Tanítás 3. kötet, 4. Stanza).
Az Első Gyökérfaj vezérlő csillaga a Nap volt, vagy inkább az általa képviselt misztikus Uránusz
bolygó.
E lények a számukra kizárólag lehetséges osztódással vagy bimbózással szaporodtak, amint azt
a hozzájuk ma leginkább hasonlítható egysejtűek a mai napig is teszik. Méretük növekedni kezdett,
majd szétváltak - kezdetben két egyenlő részre, majd idővel egyre kisebb rész vált le. Az így
bimbózással levált utód önálló növekedésnek indult, és elérve a kifejlett méretet maga is bimbózni
kezdett.
Bár ennek a gyökérfajnak is volt hét növekedési avagy fejlődési fázisa, esetében nem
határolhatunk el egyértelműen alfajokat.
A halál is ismeretlen volt számukra, mert „Sem tűz, sem víz nem tudta elpusztítani őket” (Titkos
Tanítás 3. kötet, 4. Stanza). Ez nem is csoda, hiszen a tűz lételemük volt, a víz létezésének pedig
nem is voltak tudatában.
Korábban már említettük, hogy a hallóérzék kifejlesztése az ő feladatuk volt.

132
6XXXII. A Föld Második Gyökérfaja

Az Első Gyökérfaj élettartamának ismeretlen hosszúságú korszakai idején a Föld kezdett kissé
nyugodtabb hellyé válni. A kataklizmák immár nem az egész bolygóra, csak közvetlen
környezetükre voltak hatással. Újabb szárazföldek bukkantak elő a vizes sivatagból, és az első
kontinens szárazulatából kiindulva egy hatalmas lópatkó alakzatot formálva előbukkant a második,
a Hyperboreai kontinens, vagy másik nevén Plaksha.
Ez a mai Észak Ázsia területét fedte le, összekötve a mai Grönlandot Kamcsatkával, míg dél
felől a mai Góbi sivatag terméketlen homokdűnéi helyén akkoriban hullámzó hatalmas tenger
határolta. A Spitzbergákkal együtt a mai Svédország és Norvégia területe is részét képezte, és
délnyugat felé még a Brit szigeteken is túl terjedt. A Baffin öböl a most ott található szigetekkel
együtt akkoriban szárazföld volt.
A trópusi klíma alatt gazdagon burjánzó növényzet fedte a napsütötte síkságokat, vagyis nem
helytálló a Hyperboreai29 névvel járó képzettársítást e kontinensre alkalmazni, mert ez a boldogság
és túlcsorduló életöröm földje volt. E név gyászos jelentését azoknak a későbbi koroknak
köszönheti, melyekben lakóit elsöpörték a klímaváltozások és a kontinenst darabokra szaggatták a
természeti katasztrófák.
A Föld legrégibb ismert szárazulatai közül több a Hyperborea kontinens maradványa. Ezek közé
tartozik Grönland, Izland, a Spitzbergák, Norvégia és Svédország északi területei, valamint Szibéria
legészakibb csücske.
Mikor elérkezett az ideje a Második Gyökérfaj megjelenésének, a természetszellemek egy
sűrűbb anyagból álló, kissé merevebb héjat építettek a chhaya köré, és így „ Ez Elsőnek Külseje a
Második Belsejévé lett” (Titkos Tanítás 3. kötet, 5. Stanza).
Így tehát az Első Gyökérfaj - észrevétlenül átalakulva a Második Gyökérfajjá - eltűnt a színről,
és az előző egyetlen testéül szolgáló chhaya az utóbbi éterikus testmása lett.
A Második Gyökérfaj két jellemző típusra volt botható, mindkettő enyhe fogékonyságot mutatott
a buddhikus tudatszintre. Ezen túlmenően az Első Gyökérfaj által kifejlesztett halláshoz a Második
hozzáadja a tapintás érzékét, és e fizikai változások egyben jól visszatükrözik a buddhikus
tudatszintre jellemző dualitást.
Így hát a Monád átvándorol a Második Gyökérfajba, és a fizikai síkon működő érzékei a
tapintással bővülnek, ami lehetővé teszi számára, hogy elkezdjen válaszolni a víz, a levegő és a tűz
okozta külső ingerekre.
Gyenge, monoton éneklő hangok törnek elő a leírhatatlan külsejű formákat öltött emberekből,
nyílt magánhangzókhoz hasonló érthetetlen zajok, melyek halovány előfutárai a mélyben rejlő, de
már ébredező érzéseknek.
A bennük munkáló tudatosság inkább a magasabb szférákhoz tartozott, mint az alsó, anyagi
világhoz. Innen eredt csendes, álomszerű gyönyöre is, miközben vajmi kevés fájdalom vagy
gyönyörűség jutott el hozzá a külvilág felől. A magasabb síkokon szárnyaló, de az alsókhoz le nem
érő monádi tudatosság volt ez, ám e formák érzékelési képessége - bár az Első Gyökérfajhoz mérten
javult - még mindig igen tompa volt.
E fajt Kimpurusha, a Nap és Hold Gyermekei néven tartják számon. Ők „a Sárga Atya és a
Fehér Anya gyermekei” (Titkos Tanítás 3. kötet, 5. Stanza), azaz a tűzé és vízé, és a Brihaspati
avagy a Jupiter bolygó volt vezérlő csillaguk.

29
A hyperboreai szó egyik elterjedt jelentése: nagyon hideg, fagyott, ill. ilyen vidék lakója (A ford.).

133
 Színük aranysárga volt, néha egészen narancsszínbe hajló, máskor meg halovány citrom
árnyalatú. Csodás színekben pompázó, rostos szerkezetű, gyakran fához hasonló formák voltak
ezek, némelyikük már közelített az állati külső felé, megint mások félig emberi formát öltöttek.
Megjelenésük nagyon változatos volt tehát, amint tovasodródtak, lebegtek, siklottak, másztak,
miközben fuvolázó hangokkal szólítgatták egymást a szikrázó napsütésben káprázatosan zöldellő
trópusi erdőkben, vakító színekben pompázó virágoktól súlyosan csüngő kúszónövények sűrűjében.
Mindenütt lenyűgöző színkavalkád, a természet fenségessége buja ifjúsága teljében, élettől túláradó
mozgás, egy festő palettáján össze- és túlfolyó színek: vázlat egy óriás kezétől.
A két említett típus közül a korábban kialakultnak nem voltak nemi sajátosságai, hanem az első
fajhoz hasonlóan bimbózással szaporodott.
Ám ahogy a formák fokozatosan több és több sűrű anyagba burkolózva egyre merevebbek lettek,
ez a szaporodási forma lehetetlenné vált, ehelyett apró utódok váltak ki belőlük. Ezt a mód
hasonlított a verejtékezéshez, mert az utódok mint nyúlós, áttetsző verejtékcseppek szivárogtak ki
az emberi bőr felszínéből, majd fokozatosan megkeményedve növekedni kezdtek és változatos
formákká alakultak.
A hindu Purana-k történeteiben számos utalás található e szaporodási módra ahol azt állítják,
hogy valamennyi faj az ős-elődök bőrének pórusaiból született.
Idő múltával a nemi jelleg kialakulásának első halovány jelei kezdtek mutatkozni e „verejték-
szülte” második fajon - ám mindkét nemre jellemző szervek kezdeményeit fel lehetett ismerni
bennük, vagyis e faj androgün volt.
A természet alacsonyabb szintű birodalmait tanulmányozva kitűnik, hogy a fejlődés e fokozatai
ma is felismerhetők, és nyilvánvalóvá válhat az is, hogy a természetszellemeket mindvégig egyazon
terv fő elvei mentén vezették, habár a részletek terén végtelen a változatosság.
A Második Gyökérfaj „embereitől” eredő kezdeményekből ezután a formák óriási változatossága
közepette fokozatosan kialakult az emlősök rendje.
Az emlősöknél alacsonyabb rendű állatokat a harmadik kör idején kidolgozott típusokból
kiindulva a természetszellemek formálták meg, néha felhasználva ehhez emberektől származó
összetevőket.
Ne feledkezzünk meg arról, hogy a Második Gyökérfaj a második kör gyors megismétlését
célozta, melyben a formákat találóan „puding zacskóknak” nevezték el. E második faj ugyanilyen
furcsa, leírhatatlan külsejű egyedekből állott.
Mind az első, mind a második faj fejlődése már jó ideje tartott, mielőtt a Mars elnéptelenedett
volna. Ennek az volt az oka, hogy e fajok egyedei számára a Mars akkori viszonyai túlságosan
fejlettek lettek volna, míg az itteni kezdetleges állapotok pontosan megfeleltek nekik.
E fajok tagjai közé hoztak be a a Barhishad-ok néhány, a Hold Lánc D bolygójáról származó,
fejlődésben lemaradt egyedet, akik mintegy edzői feladatokat láttak el az itteni leszakadók körében.
E leszakadók közül sokan meghálálták a különleges figyelmet, és a későbbiek során csatlakoztak
a Harmadik Gyökérfaj első alfajában testet öltők legalacsonyabb rendű tagjaihoz. Ezeket
tojásfejűeknek nevezték el, és hamarosan visszatérünk rájuk, amikor a következő fejezetben a
Harmadik Gyökérfaj történetét vesszük sorra.
Az Első és Második fajok idején a Föld népessége nagyon csekély volt, és az előbb említett
különleges figyelmet olyan sok állat megkapta, amennyinek csak lehetséges volt annak érdekében,
hogy közülük a lehető legtöbbnek sikerüljön emberré válni, mielőtt a Negyedik Gyökérfaj

134
élettartamának közepén „az ajtó bezárul”.
Ezen túl még minden lehetségest megtettek azért, hogy siettessék a fejlődést azoknál, akiknél ez
egyáltalán lehetséges, ezáltal a lehető legtöbbjüket felkészíteni a Vénusz Urainak érkezésére a
Harmadik Gyökérfaj életének közepén.

135
7XXXIII. A Föld Harmadik Gyökérfaja

Az első három kör fejlődését felidéző folyamat a (hindu Purana-kban Danavas néven említett)
Harmadik Gyökérfaj ideje alatt is tovább folyt és mindaz, ami a harmadik kör közepén történt
megismétlődött e fajnál, beleértve a fizikai síkon testet öltést és a nemek szétválását. De mielőtt a
magát a folyamatot részletesen megvizsgálnánk, vegyük szemügyre magának a Földnek fizikai
állapotát.
A bolygó lassú változásokon ment át. „A Nagy Anya vajúdott a hullámok mélyén...vajúdása
erősödött a Harmadiknál (Gyökérfaj), dereka és köldöke a víz fölé emelkedett. Ez volt az Öv, a
szent Himavat30, mely körülöleli a világot.” (Titkos Tanítás 3. kötet, 12. Stanza).
A Plaksha-tól délre elterülő tenger borította a Góbi sivatag, Tibet és Mongólia területét, és ennek
déli részéből emelkedett ki a Himalája hegylánca. Lassanként szárazra kerültek a Himalája körüli
területek: Ceylon, Szumátra, Ausztrália, Tasmánia és a Húsvét szigetek, míg nyugat felé
Madagaszkár és Afrika egy része, továbbá Norvégia, Svédország, Kelet- és Nyugat Szibéria
valamint Kamcsatka. E hatalmas kontinens volt Lemúria (ősi nevén Shalmali), annak a fajnak a
bölcsője, melyben a Földön először jelenik meg az emberi értelem.
Az egyenlítőn végigvonuló lemúriai kontinens legnagyobb kiterjedésének idején kis híján
megszakítás nélkül körülölelte a bolygót. A Sierra Leonei partoktól nem messze található jelenlegi
Zöld Foki szigetektől dél-keleti irányban indulva, Afrikán és Ausztrálián, a Társaság szigeteken és
az összes közbenső tengereken át csupán néhány mérföldnyi megszakítással egy kontinens méretű
(a mai Dél-Amerikával felérő) szigetig tartott, melyen át aztán tovább folytatódott a Csendes
Óceánon túl egészen a Horn fokig, sőt még Patagónia egy részét is magában foglalta.
Az évmilliók során e hatalmas földrész számtalan katasztrófát élt át, és idővel nagy szigetekre
szakadozott. Norvégia a tenger fenekére süllyedt. 700 000 évvel a Harmadkor Eocén időszaka előtt
gigantikus vulkánkitörések szaggatták fel az óceán fenekét, és Lemúria mint kontinens megszűnt
létezni. Csak töredékei maradtak fenn, ilyenek a mai Ausztrália és Madagaszkár. Alámerült a
Húsvét szigetek is, majd később újra a felszínre emelkedett.
Lemúria pusztulását alapvetően tűz okozta - vulkánkitörések formájában. A megszámlálhatatlan
tűzhányó torkából ömlő forró hamu és vörösen izzó por harcolt a földfelszínt akkoriban jellemző
számtalan tóval és mocsárral. Így hát a lemúriaiak végzetét alapvetően a tűz és a (mérges gőzök-
gázok) okozta fulladás hozta el, ellentétben az őket követő atlantiszi fajjal, melynél az ok döntően a
vízbe fúlás volt. További jelentős különbség Lemúria és Atlantisz pusztulása között, hogy az
utóbbit négy jól elkülöníthető óriási kataklizma okozta, az előbbit pedig a soha nem szűnő vulkáni
tevékenység miatt a mélyben folytonosan tomboló tűz fokozatosan emésztette el.
Nagyjából Lemúria létének felénél következett be a nagy klímaváltozás, mely megpecsételte a
sorsát a Második Gyökérfaj maradékának, valamint ezek közvetlen leszármazottainak, a Harmadik
Gyökérfaj korai képviselőinek. „A Kerék tengelye megdőlt. A Nap és Hold már nem sütött az
verejték-szülték feje fölött. Hó, jég és fagy köszöntött az emberiségre, növények és emberek
egyaránt a korábbiakhoz mérten eltörpültek.” (Titkos Tanítás 3. kötet, 11. Stanza). A káprázatos
trópusi színek elenyésztek a fagy leheletétől, átadva helyüket a hat hónapos sarki napok és éjek
váltakozásának. Egy időre Plaksha-n a korábbi népességből csak hírmondók maradtak. Az
Elpusztíthatatlan Szent Föld azonban változatlanul megmaradt.
Ha most magára a Gyökérfajra és annak hét alfajára fordítjuk figyelmünket, azt látjuk, hogy a

30
A megszemélyesített Himalája. (A ford.)

136
harmadik körre jellemző számos szaporodási mód jelen van ennél a fajnál is, sőt egy időben
működik a bolygó különböző részein. A népesség zöme már átment az egymást követő fázisokon,
és megállapodott a tojásrakásnál vagy tojás szülésnél31. Úgy tűnik, hogy a többféle szaporodási mód
az ezeket alkalmazó egyedek különböző fejlettségi szintjével függ össze, és a korábbi időszakhoz
tartozó szaporodási módokat a fejlődésben visszamaradottak érdekében tartották fenn, bár az
emberiség zöme túllépett már ezeken.
A változások mintegy 16.5 millió éve kezdődtek meg, és a fizikai testek lassú átalakulása miatt
nagyjából 5.5 - 6 millió évet vettek igénybe amiben közrejátszott az is, hogy az egyedek száma
kezdetben alacsony volt, és szaporodásukhoz idő kellett.
A nemek szétválása a földtörténet Másodkorában következett be. Ekkorra a Harmadik Gyökérfaj
már 18 millió éves (talán ennél is jóval hosszabb) múltat tudhatott maga mögött, hiszen kezdetei a
Másodkor Jura időszakáig, vagy ahogy azt sokan nevezik, az őshüllők koráig nyúlnak vissza.
Miután a tojással szaporodási mód általánossá és megállapodottá vált, következő lépésként a
tojás megmaradt a női test belsejében, majd a szaporodás jelenleg is fennálló módja vált
uralkodóvá.
Bár a lemúriai testeket a gázok és folyadékok mellett szilárd anyagok is alkották, eleinte
nagyobb részben gáz és folyékony összetevőből állt. A vázszerkezet még nem szilárdult meg az
általunk ismert csontozattá, ezért egyedei nem voltak képesek felegyenesedni. Csontjaik valójában
a mai újszülöttekéhez hasonlóan hajlékonyak voltak, és egészen a lemúriai kor közepéig tartott,
míg az emberi test merev csontozata kifejlődött.

1Az első alfaj

Ennél az alfajnál a szaporodás útja nyúlós, lágy darabkák - „verejtékcseppek” - bőrből kipréselése
volt - innen ered a „verejték-szülötte” elnevezés is. Testükben a nemi jellegnek szinte semmi jelét
nem lehetett felismerni. Mivel az első alfaj az Atma szinttel állt kapcsolatban, ezért tudata egység-
tudat volt.
Amint erről már szó volt, a Hold Lánc D bolygójáról érkezett Barhishad-ok az Első és Második
Gyökérfaj tagjai közé lehívtak néhány (a Hold Láncon) a fejlődésben visszamaradt egyedet, akiket
mintegy kijelölt edzőként alkalmaztak az említett két gyökérfaj még ezeknél is elmaradottabb
egyedei felett. Néhányan ez utóbbiak közül hasznát látták a képzésnek, ezért a Harmadik Gyökérfaj
első alfajának legalacsonyabb fejlettségű típusában öltöttek testet.
Tojás alakú fejük volt, egyetlen szemmel annak tetején, homlok gyanánt egy kolbász-szerű
redővel, és előreugró állkapoccsal „ékítve”.
Ez a tojásfejű típus nagyon hosszú ideig fennmaradt, és bár a későbbi alfajokban alaposan
átformálódott, néhány sajátosságát még a hetedik alfajban is fel lehetett ismerni.
Az őket követő időkben - esetleg már ebben az alfajban, vagy valamivel később (a pontos kezdet
már nem deríthető ki) - kosárfonatú kauzális testüket a Marson teljesen kiformált kauzális testté
fejlesztő egyedek nagy tömegei kezdtek beáramlani. Ettől kezdve ők adják a fejlődés fő sodrát,
egyengetve az utat a hamarosan megérkező, a Hold Láncról származó még fejlettebb társaik
számára. Ennek a csoportnak tagjai voltak azok, akik megvívták a csatát a Marson a „szörnyűséges
és rossz vízi emberekkel”.
A XL. ábra mutatja be a Harmadik Gyökérfajt azzal a nagyszámú különféle csoporttal együtt,
31
Az ezt a módszert használók a fajt „bizonyos nedv vagy vitális fluidum kiizzadásával szaporították, amelynek
egybeolvadó csöppjei egy tojásszerű gömböt képeztek, s ez az u.n. tojás mintegy kívülálló eszköz volt a benne
kiformálódó foetus-nak és gyermeknek” (Titkos Tanítás 3. kötet, 6. Stanza. A ford.)

137
akik testet öltöttek benne.

2A második alfaj
Ebben az alfajban a „kiizzadott” utódok már megkeményedtek: a „Csöppek megkeményedtek és
kikerekedtek. A Nap felmelegítette; a Hold lehűtötte és megformálta; a Szél táplálta, míg meg nem
ért.„ (Titkos Tanítás 3. kötet, 6. Stanza). A korábbi lágy testek tehát megkérgesedtek, külső
burkolatuk szilárddá vált és tojás alakot öltött, azt a formát, ami egészen napjainkig a születést
megelőzően az élet bölcsője. A tojás belsejében a formák pedig fokozatosan androgün, de immár
felismerhetően emberi formájú lényekké alakultak. Őket hívják a passzív jóga fiainak, mivel úgy
tűnik, kevés kapcsolatuk volt a külső dolgokkal.
A második alfaj tudatossága már kettősséget mutatott, mert kapcsolatuk volt mind az Atma,
mind a Buddhi szinttel.

XL. ábra: A Harmadik (Lemúriai) Gyökérfaj

A Pedigree of Man (Az Ember származása) c. műben az első két alfajt az író mint a „korai
harmadikokat” együtt említi. Vezérlő csillaguk Shukra avagy a Vénusz volt, és ennek hatása alatt
fejlődtek tovább, mígnem hermafrodita testeik lettek. A két faj útja a Kámát, a szenvedély-
természetet megtestesítő Lohitanga, avagy Mars jegyében vált szét.

3A harmadik alfaj
A harmadik alfaj fejlődése során a kialakuló lények a mostanra már kemény, de egyre vékonyabbá
váló burokban fejlődtek, és mindkét nem nemi szerveivel rendelkeztek. Mikor a héj feltörését
követően meglátták a napvilágot, napjaink csirkéihez hasonlóan teljesen kifejlettek voltak, járni sőt
futni is képesek voltak.

138
 Nemi jellegüket illetően hermafroditák voltak, ám idő múltával valamelyik nem jellegzetességei
kifejezettebbé váltak minden egyednél. Ez az irány a későbbiekben fokozatosan egynemű lények
kifejlődését hozta magával.
A harmadik alfaj tagjait - a negyedik egyedeivel együtt - a Bölcsesség Urainak hívják, ámbár ez
a név inkább a Barhishad-ok egy bizonyos osztályát illeti, akik - amint hamarosan látni fogjuk -
tudathordozóikként használták ezeket a lényeket azért, hogy a harmadik alfaj legsikerültebb
egyedeiből a negyedik alfaj testeit kifejlesszék, melyben a nemek már egyértelműen szétváltak.
A harmadik alfaj tudatossága „három osztatú” volt, hiszen már kapcsolatban állott az Atma,
Buddhi és Manasz szintekkel is.
Mai szemmel nézve a Földön akkoriban létező valamennyi formához hasonlóan a harmadik alfaj
embere is óriási volt. Ám ne feledjük, a pterydactilusok és megalosaurusok kortársaként kellett
megállnia a helyét.
A harmadik alfajban fejlődött ki a látószerv, mely eleinte (a majdan harmadikként számon
tartott) egyetlen szem volt a homlok közepén, majd később megjelent a két szem. Ám e két szemet
a Harmadik Gyökérfaj embere lényegében egészen a hetedik alfajig alig használta, és nem is váltak
a látás fő szervévé egészen a következő, a Negyedik Gyökérfaj emberéig.
A Monád befolyása alatt kifejlesztett „harmadik” szem a később kialakuló két szemnél sokkal
hatékonyabb szerve volt a látásnak, vagy talán helyesebben azt mondhatnánk, hogy jóval kevesebb
korlátot állított a Monád észlelő-képessége elé. De ahogy a Monád fokozatosan visszavonult az
értelem elől, a fizikai érzékek felülkerekedtek és a látás két fejletlen - ma szemnek nevezett - szerve
fejlődésnek indult. Mert igaz ugyan, hogy ezek nagyobb akadály jelentettek a Monád észlelő-
képessége számára, ám ugyanakkor pontosabb képet adtak a tárgyi környezetről, és ilyen
értelemben élesebb látást tettek lehetővé.
A „harmadik” szem a fizikai környezetet általános jellemzőiben, összképként adta vissza, de a
tiszta látáshoz a részletekre való pillanatnyi ráközelítésre is szükség volt.
E „harmadik” szemmel is rendelkező gyökérfaj emberei külsőleg vadembereknek látszottak,
pedig intuíciójuk segítségével nagyon gyorsan válaszoltak a (hamarosan bemutatott) Isten
Királyoktól származó késztetésekre.
A harmadik szem elcsökevényesedett maradványa az emberben a ma tobozmirigyként ismert
szerv. Most ez a szerv kizárólag az asztrális látáshoz használatos, de a lemúriaiak számára ez volt a
látás fő szerve - nem csak az asztrális de a fizikai látásé is. Ez a fajta pszichikus látóképesség az
emberi faj jellemző tulajdonsága maradt az egész Harmadik, de még a jó darabig a Negyedik -
Atlantiszi - Gyökérfaj idejében is.
Az Első és Második Gyökérfajoknak - kevés kapcsolatuk lévén a fizikai világgal - nem volt
szükségük hangokon alapuló jelekre ahhoz, hogy gondolataikat kifejezzék. De amint a Harmadik
Gyökérfajtól az ember fizikai lénnyé vált, nem maradhatott tovább néma. Kezdetben ezek a primitív
emberek gondolataik kifejezésére kizárólag magánhangzókat használtak. Az első két alfajnál ezek
még a fájdalom vagy gyönyör, a szeretet vagy harag kifejezésére szolgáló kiáltásokra korlátozódtak.
A harmadik alfajtól kezdődően elkezdtek egy szótagból álló szavakat használni, és bár a
mássalhangzók használata fokozatosan terjedni kezdett, a beszéd a lemúriai korban nem is jutott
ennél sokkal tovább. A mai kínai nyelv az egyetlen jelentős tanúja a lemúriai beszéd korának, noha
„abban az időben az egész emberi faj 'egy nyelvet beszélt' ” (Titkos Tanítás 3. kötet, 9. Stanza).

4A negyedik alfaj
Most elérkeztünk a negyedik alfajhoz. A tanulmányozónak azonban nem szabad elfelednie, hogy az
átmenet egy alfajból a következőbe fokozatosan, hosszú korszakokon keresztül történik meg, ezért
többnyire nehéz határozott választóvonalat húzni egy alfaj és az azt követő között.

139
 Emlékezzünk továbbá arra, hogy a harmadik alfaj fejlődésében elérkezett arra a pontra, ahol
szaporodásához tojásokat rakott le. Ez a nemek szétválása folyamatának egy jól meghatározható
pontja volt, és e folyamat - mint említettük - mintegy 5.5 - 6 millió évet vett igénybe.
E tojások közül néhány kiválasztott példány különleges kezelésben részesült. A Hold Urai
magukhoz vették, majd állandó hőmérsékleten tartva gondos magnetizálásnak vetették alá őket
egészen addig, míg az akkor még hermafrodita emberi forma feltörte a tojás héját. Ettől kezdve
különleges táplálásban és gondos nevelésben volt részük, míg végül elérték a szükséges fejlettségi
fokot. Ekkor a Hold Urai birtokba vették őket. A fizikai síkon működni kívánó Barhishad-ok közül
sokan ily módon öltöttek testet, és e gondosan előkészített testeket használták hosszú időn keresztül.
Úgy tűnik, ez csak néhány évszázaddal előzte meg a nemek szétválását.
A tojásból kikelt „újszülött” ember a faj fejlődésének előrehaladtával fokozatosan egyre
magatehetetlenebbé vált, míg végül a negyedik alfaj idejének vége felé már nem volt képes járni.
Az emberi embrió még ma is végigjárja a most leírt fejlődési fázisokat. Megfigyelhető rajta az
Első Gyökérfaj amőba-szerű formája, majd a Második Gyökérfaj rostos szerkezetű felépítése. E
nemi jelleg nélküli fázist az androgün jegyeket mutató állapot követi, majd lassanként a férfi vagy
női jelleg kerekedik felül, felfedve a születendő ember nemét, amint az a Harmadik Gyökérfajnál
történt. És ne feledjük, hogy a nemi kettősség jelei még felnőtt korban sem tűnnek el teljesen,
hiszen a férfiakban is felismerhetők a női nemi szervek kezdeményei - épp úgy, ahogy a nőkben is a
férfiéi.
E számos különféle szaporodási módról található említés a hindu mítoszok némelyikében is. Így
például Daksha áldozatának leírása említ olyanokat „akik tojásból születtek, gőzből, sarjadzásból,
bőrpórusokból jöttek elő, s csak a legutolsók születtek méhből” (Titkos Tanítás 3. kötet 8. Stanza,
Daksha áldozatának leírása a Vayu Purana-ból).
Miközben az eddig tárgyalt tojásból kikeltek adták a fejlődés gerincét, vélhetően a Hold Lánc A
és B bolygóiról származó kosárfonatúak legjobbjai is megkezdték beáramlásukat, őket pedig
hamarosan követték a Holdi emberek első rendje (teljesen kialakult kauzális testtel bíró)
legalacsonyabban fejlett egyedeinek csoportjai. A kosárfonatúak legfejlettebbjei és ez utóbbiak
között alig volt különbség.
Az említett teljesen kialakult kauzális testtel rendelkezők 5 külön hajórakománnyal avagy
szállítmánnyal érkeztek a következő megoszlásban:
1) A Hold Lánc G, F és E bolygóiról származók - ezeknek zömét a G bolygóról érkezett
legkevésbé fejlettek adták.
2) Döntő részben a G bolygóról, egy kisebb rész az F, és egy még kisebb rész az E
bolygóról származókból állt.
3) A G bolygón kifejlődöttek legjobbjainak csoportja, néhány viszonylag jól fejlett egyed
az F, és további néhány ilyen az E bolygóról.
4) Az F bolygó legjobbjai, továbbá a legjobbak kivételével az E bolygóról valamennyien.
5) Az E bolygó legjobbjai, és még néhányan a D (Hold) bolygóról.
A csoportokat nem típus, hanem fejlettségi szintek alapján válogatták össze, hiszen mindegyik
típus megtalálható volt bennük. Akadt közöttük egy olyan egyed is, aki félelem által egyéniesült.
Összességében néhány százezerre volt tehető e tojásból szülöttként testet öltő egyedek száma.
Korábban már említettük, hogy a Barhishad-ok közül néhányan fizikai testet öltöttek a Földön.
Céljaik eléréséhez a fellelhető legsikerültebb formákat választották ki abból a körből, amit a
Pedigree of Man (Az Ember származása) mint ”a harmadik közepét” említ, azaz a Harmadik
Gyökérfaj harmadik és negyedik alfajából. E testet öltött Barhishad-okat illették az Isteni Androgün
vagy Isteni Hermafrodita elnevezéssel. Testüket isteni szépségű toronymagas óriásokká gyúrták át,
gyönyörű alakkal és szép arcvonásokkal rendelkeztek. Az ő érkezésük és ezt követően a nemek
140
szétválása volt a záróakkordja a Föld Satya Yuga korszakának.
Ezek az Isteni Androgünöket pompás arany-vörös színű bőr, leírhatatlan sugárzó és nagyszerű
megjelenés jellemezte, és a már így is lenyűgöző hatást tovább fokozta a homlokuk közepéből mint
foglalatából gyémánt módjára vakítóan villogó egyetlen szem. A nemek szétválását követő első
férfi és női egyedek agyagvörös, durván összetákolt, esetlen formái ezekkel az Isteni
Androgünökkel összevetve igencsak kiábrándító látványt nyújtottak.
Toronyhoz mérhető magasságuk valamint ehhez illő szélességük olyan óriási erő és hatalom
benyomását keltette a szemlélőben, ami körülbelül annyira haladja meg korunk emberének
képességeit, mint amennyire ezen isteni lények késői kortársaként élő Anoplatheridae-k és
Palaeotheridae-k ereje meghaladja ezek mai leszármazottai, az ökör, szarvas, sertés, ló, tapír és az
orrszarvú képességeit.
Az őket követő csapott homlokkal, lapított orruk felett tompa vörösen égő szemmel és előreugró
állkapoccsal jellemezhető külsejű emberek mai ízléssel igazán riasztó látványt nyújtottak.
A harmadik szem emléke persze fennmaradt az egyszemű Küklópszokról - ahogy az
egyszeműeket ők nevezték - szóló régi görög legendában, és a Negyedik Gyökérfajbeli Ulyssesé,
aki elpusztította a Harmadik Gyökérfajt képviselő egyszemű Küklópszokat.
Az Isten Királyokként uralkodó Isteni Androgünök irányítása alatt ez az alfaj hatalmas városokat
és óriási méretű, robusztus templomokat épített, melyeknek töredékes maradványai a mai napig
fennmaradtak. Megépítették magát Shamballát is, a Szent Várost és Lakóhelyet, ami ma is
rendületlenül áll, bizonyságául annak az ügyességnek és erőnek mely létrehozta.
Körülbelül 10-11 millió évvel ezelőtt a nemek szétválásának folyamata befejeződött, és az
emberi test formájának külső jegyei többé-kevésé állandósultak. Néhány célzott erőfeszítésre volt
még szükség az akkori Irányítók részéről annak érdekében, hogy az addig elért eredményeket
véglegesítsék, és visszafordíthatatlanul elindítsák az emberiséget a reá váró magasabb rendű
spiritualitás felé vezető úton, amit a lánc felemelkedő ívén kell végigjárnia. Idézzük fel a korábban
tanultakból, hogy az egész lánc fejlődésének középpontja pontosan a soron következő - negyedik -
gyökérfaj középideje lesz, vagyis azt látjuk, hogy a felemelkedő ívre való áttérésre az előkészületek
már valamivel a fordulópont előtt megkezdődtek.
Ezen előkészületek első lépéseként megismétlődött a Hold Urainak chhaya-kat megalkotó
tevékenysége, amit az Első Gyökérfajt leíró fejezeten mutattunk be. Miután megformálták az Első
Gyökérfajnak szánt chhaya-kat, e Barhishad-ok egy időre a Mahaloka-ba emelkedtek. „A Nemzők,
miután kivetítették árnyékukat és egy elemből (az éterből) megteremtették az embert, újra
felemelkedtek a Maha-Lokába, ahonnan időnként leszállnak, valahányszor a világ megújul, és új
embereknek adnak létet.” (Titkos Tanítás 3. kötet, 4. Stanza). A korábbiakhoz hasonlóan most is
heten voltak - „mind a maga területén” - hogy tudathordozókat hozzanak létre a hét fő típus avagy
sugár emberei számára. Az alacsonyabb szintű fajok fizikai szintre épp hogy lehozott egyedei
mohón kaptak ezeken az éterikus „árnyakon” mint tudathordozókon, beléjük költöztek és
igyekeztek használatba venni azokat. Ám mivel még nem szokták meg őket, ez nem ment könnyen
nekik, így folytonosan kicsusszantak belőlük. És amint ez megtörtént, egy másik egyed azonnal
megragadta és beköltözött az éterikus formába, olyanformán mint mikor az ember felölt egy
télikabátot - de csak addig, míg ő is ki nem csusszant belőle, ami lehetőséget adott egy újabb
egyednek a próbálkozásra.
A jelenet felidézi a régi görögök elképzelését arról, hogy az istenek kacagva teremtették a
világot, hiszen valóban komikus látvány lehetett, ahogy az egyedek küzdöttek a formákért, ám
hiába szerezték meg, nem tudták használni azokat. Ez volt az „anyagba leszállás” döntő mozzanata,
az emberi test anyagiasulásának befejeződése. Bevégeztetett az ember „végső bukása”.
Sok ilyen éterikus testmás készült, és a még fejletlen emberek lassanként hozzászoktak új „külső

141
fedőrétegükhöz”, fokról fokra megtanultak folyamatosan abban élni, és így az anyagiasítás
folyamatában további lépések következhettek.
Eképpen elkészültek azok a testek, amik alkalmas kifejező eszközei voltak a hét fő típusnak és
azok altípusainak. Az emberek pedig megállapodtak ezeknél, és folyamatosan szaporítani kezdték
őket.
A világ sok más táján számos eltérő szaporodási mód létezett még hosszú idővel ezután is. Az
egymásra épülő fejlődési fázisok pedig a fejlettségi szintben mutatkozó nagy különbségek miatt az
időben jelentősen átfedték egymást.
A korai szaporodási módokat használó törzsek aztán fokozatosan terméketlenné váltak,
miközben a fejlődés fő ágát adók nagy számban szaporodtak, míg végül az általunk ma ismert
emberiség az egész világon elterjedt.
Az egyedek újabb osztályai - olyanok, akik más körökből származtak, és nem öltöttek testet az
Első és Második Gyökérfajban - folyamatosan áramlottak be.
Ebben a fázisban az emberek 5 osztálya volt jelen, egymást késztetve-kényszerítve, hogy egyre
jobb emberi formákra tegyenek szert. A legfejletlenebbel kezdve a felsorolást, ezek az alábbiak
voltak:
1) azok, akik épp most emelkedtek ki az állati birodalomból,
2) a fonál kauzális testtel bírók, akik ekkor már egy ideje jelen voltak a Földön,
3) a Marsról származó kosárfonatúak,
4) a legfejlettebb kosárfonatúak a láncközi Nirvánából,
5) a korábban már ismertetett 5 osztálya azoknak a Hold Lánc G, F és E bolygókról származó
egyedeinek, akik teljesen kiformált kauzális testtel rendelkeztek.
A Hold Urai által levetett formák elég szemrevalóak voltak, ám lévén anyaguk éterikus,
könnyedén alakítható is volt, és a beléjük költöző egyedek jócskán eltorzították azokat. Az ezektől
származó gyermekek testei pedig már vajmi kevéssé hasonlítottak atyáikéhoz, inkább kifejezetten
visszataszítók voltak. Vélhetően a testeket használók gondolatait folyton a tojásformájú fej és
kolbász homlok képe uralta, így ezek a külső jegyek újra feltűntek. Ettől függetlenül bizonyos
típusok kialakultak és bár a formák jelentősen torzultak, azért még lakhatóak maradtak.
Az éterikus formák anyagi tartalommal feltöltését követően sok generációnyi folyamatos emberi
fejlődés következett, melynek múltával a Barhishad-ok lehozták a Hold Lánc A, B és C bolygóin
egyéniesülteket, hogy birtokba vegyék az így kiformált testeket.
Három szállítmánnyal érkeztek. Az elsőben ezek közül több mint 2 millió narancsszínű volt az A
bolygóról. A második szállítmányban jóval kevesebb mint 3 millió sárga színű egyed volt, akik a B
bolygóról érkeztek. A harmadik csoport valamivel több mint 3 millió, a C bolygóról származó
rózsaszínű egyedet számlált. A három csoporttal tehát nagyjából 9 millióan érkeztek, akiket a világ
különböző részeire irányítottak azzal a céllal, hogy törzseket alapítsanak.
Ám ekkor furcsa helyzet áll elő: „Egy harmad ellenszegül, két harmad engedelmeskedik.” A
narancsszínű egyedek - meglátván a nekik felkínált testeket - nem voltak hajlandók beléjük
költözni. De ekkor nem a komiszság, hanem merő kevélység munkált bennük, mert méltóságukat
sértőnek érezték a visszataszító külsejű formákat, és talán a szexuális egyesülés iránt érzett ősrégi
utálatuk is felderengett bennük.
A sárga és rózsaszínű egyedek csoportjai azonban kezesebbek voltak, engedelmeskedtek és
fokozatosan javítani kezdték az általuk lakott testeket. Így született meg a negyedik lemúriai alfaj,
és egyben az első, mely az embrionálistól eltekintve bármilyen értelemben emberinek tekinthető, és

142
eredetét a Barhishad-októl kapott formák megalkotásának idejére tehetjük.
A Titkos Tanításban e negyedik alfajt H. P. Blavatsky mint a „sárgákat” említi, vélhetően az őket
meglelkesítő, a Hold Lánc B bolygójáról érkezett egyedekre utalva. Az alfaj maga fekete bőrű volt,
és ez a jellegzetesség a későbbi alfajokban is visszatért, amint azt hamarosan bemutatjuk.
E szörnyszülöttek leszármazottai az évszázadok során méretükben fokozatosan zsugorodva és
egyre sűrűbb testeket kialakítva végül a Miocén korszak majomembere által képviselt fajban érték
el fejlődésük csúcspontját, és e faj leszármazottai a mai majomfélék. Ezekkel pedig az Atlantiszi
(Negyedik) Gyökérfaj emberei - immár teljes felelősséggel - ismét elkövették az „elme nélküliek
bűnét”, és ennek eredményei a ma általunk ismert emberszabású majmok (lásd: Titkos Tanítás 3.
kötet, 9. Stanza).
Úgy látszik, az emberszabásúak a soron következő, Hatodik Gyökérfajban fognak emberi testbe
születni, kétség kívül az akkori legalacsonyabb rendű fajokban.
Így történt, hogy a narancsszínű csoport számára kijelölt terület lakatlan maradt. A testeket,
melyeket nekik kellett volna felölteni, boldogan ragadták magukhoz az állati sorból épp
felemelkedő egyedek, akik így az emberi faj legalsó rétegét adták. Vagyis az eredmény azt lett,
hogy a sok-sok erőfeszítés árán kidolgozott formák nemhogy továbbfejlődhettek volna, hanem épp
ellenkezőleg, még a korábbiaknál is alantasabb szintre süllyedtek. E primitív emberi formák még
némely állatokkal is kereszteződtek, ami - tekintve a köztük levő csekély különbséget - egészen
természetesnek tűnt számukra, hisz' maguk is épp hogy kiemelkedtek azok közül.
Ez volt az, amit H.P. Blavatsky az „elme nélküliek bűne”-ként említ, és ennek eredményeként
alakultak ki először az emberszabású majmok különféle fajai.
Dzyan Könyve az alábbi szemléletes módon írja le ezt az epizódot:
„A Harmadik idején a csont nélküli állatok növekedtek és változtak. Csonttal bíró állatok lettek
és Chhaya-juk megszilárdult.
Az állatok szétválasztották az elsőt. Szaporodni kezdtek. A két-rétegű emberek is szétváltak. Ő
így szólt: Legyünk olyanok, mit azok. Egyesüljünk és teremtsünk lényeket. És úgy tettek.
És ők, kikben nem volt Szikra, hatalmas nőstény állatokat vontak magukhoz, és nemzettek nekik
néma fajokat. Ők maguk is némák voltak. De az ő nyelvük megeredt. Leszármazottaik azonban
némák maradtak. Szörnyetegeket szültek. Göndör, vörös szőrrel fedett, négykézláb járó
szörnyetegek faját. Néma fajt, hogy a szégyen titokban maradjon.
Ezt látva a Lhas, ki nem épített embert, sírva szólott:
'Az Amanasa [elme nélküli] bemocskolta jövőbeli lakhelyünket. Ez Karma. Költözzünk
másokba. Tanítsuk meg őket a jóra, nehogy még rosszabb történjék.' Így tettek.
És akkor minden embernek megadatott az elme. Látták az elme nélküliek bűnét.„
A világ benépesítésében általuk betöltendő szerep visszautasítása miatt a narancsszínű csoport
egyedeinek karmája az lett, hogy később, mikor már nem kerülhették el a testet öltést, sokkal
alacsonyabb rendű és durvább testeket kellett felölteniük, mert a Hold Urai addigra már más
munkájuk miatt távoztak a Földről. Így hát egy visszamaradott faj lettek, ravaszak, de rosszak, és
sok kellemetlen tapasztaláson kellett átesniük. Számuk a fennálló renddel való folytonos
összeütközések miatt folyamatosan csökkent, és az idők során - többnyire súlyos szenvedések árán -
jóravaló embereket faragtak belőlük.
Néhány kemény, gátlástalan, megbánást nem ismerő egyed közülük az atlantiszi Sötét Arc Urai
között tűnt fel (ezt a Negyedik Gyökérfajról szóló részben ismertetjük). Néhányat az Észak-
Amerikai indiánok között láttak viszont kifinomult, de kemény arcvonásokkal. A mai napig is
találkozhatunk képviselőikkel, akiket „féktelen, agresszív, független, elkülönülő, általánosságban

143
elégedetlen és változást követelő” természetükről ismerhetünk fel. Ők a pénzvilág kíméletlen
nábobjai, Bismarck-féle államférfiak, Napóleon-féle hódítók. De a sok keserű lecke után számuk
egyre fogyatkozik.
Mindazok, akik folyton követelőznek, ellenségeskednek, akik mindig és mindennel
szembeszegülnek, végül mind formába préseltetnek. Egy csekély részük a fekete mágiánál köthet
ki, ám a többség számára az állandó nyomás ellenállhatatlannak bizonyul.

5Az ötödik alfaj

A Hold Lánc A, B és C bolygóiról való Barhishad-ok most már testet öltöttek, hogy segítsék a
Manut az ötödik, hatodik és hetedik alfaj kialakításában. E későbbi alfajokban a Barhishad-okból
lettek a királyok - a mítoszok Isten Királyai, mely mítoszok gyakran közelebb állnak az igazsághoz,
mint a történelem tanai.
Egy-egy ilyen Isten Király maga köré gyűjtött néhány embert, akikkel egy törzset formált, majd
megtanított a törzs tagjainak bizonyos civilizációs vívmányokat, valamint irányította és segítette
őket abban, hogy várost építsenek. Egy nagy város épült így a mai Madagaszkár szigetén, és még
számos másik is szerte a lemúriai szárazföldön. Az építészeti stílust küklópszinak mondhatnánk,
ami óriási méreteivel lenyűgöző volt.
Hosszú korszakok teletek el, és közben a lemúriaiak fizikai megjelenése lassan megváltozott. A
fej felső részén elhelyezkedő középső szem - elveszítve funkcióját - visszahúzódott a fej belsejébe,
és a mai tobozmiriggyé alakult át. Közben pedig a - kezdetben a fejen oldalt elhelyezkedő - két
szem használata egyre aktívabbá vált. A Küklópszokról szóló görög legenda (amint már említettük)
nyilvánvalóan hagyományokon alapuló utalás a lemúriai korszakra.
Megkezdődött az állatok háziasítása, melyek között akadtak pikkelyes szörnyeteg is majdnem
olyan visszataszító külsővel mint gazdáik.
Mindenféle állatot nyersen faltak fel, némelyik törzs még az emberhúst sem vetette meg. Mai
fogalmaink szerint leginkább meztelen- és házas csigákra, férgekre emlékeztető (de mai
elkorcsosult leszármazottaiknál sokszorta nagyobb méretű) teremtmények számítottak fura ízlésük
szerint a legfinomabb csemegének.
Általában véve elmondható, hogy a harmadik kör embere elég nagy hasonlóságot mutat a
lemúriai ötödik alfajjal. Gyakran mint a tojásfejűeket említik őket, így utalva koponyájuk és egy
keskenyedő részével felfelé álló tojás közötti hasonlóságra. Továbbra is alig volt valami homloknak
nevezhető rajta, és amint említettük, a szemek a tojás tetején kaptak helyet.
Színük fekete vagy barnásfekete volt.
Az ötödik, hatodik és hetedik lemúriai alfaj már valamennyi elődjénél sokkal közelebb került
ahhoz, amit ma embernek hívnánk.
Következzék itt egy késői (vélhetően ötödik) lemúria alfajból származó egyed rövidített32 leírása.
„Óriási termetű volt, valahol 3,5 és 4,5 méter között. Bőrszíne sárgásbarna árnyalatú, nagyon sötét.
Hosszú állkapocs, furcsán lapított arc, apró de átható tekintetű szemekkel melyek különös mód
távol helyezkedtek el egymástól, lehetővé téve, hogy oldalra és előre is lásson miközben a fej hátsó
részén levő szem lehetővé tette számára, hogy abba az irányba is kitekintsen. Homlok gyanánt egy
húsredő szolgált, a fej pedig hátra és felfelé keskenyedett. Karjai és lábai, de különösen karjai
arányaiban sokkal hosszabbak voltak a miénknél, és nem lehetett azokat a térd és könyök
ízületeknél kiegyenesíteni. Keze és lába hatalmas volt, sarkai pedig hátrafelé kinyúltak. Az egész
alak valamilyen laza bőr köpenybe volt burkolva, ami leginkább az orrszarvú irhájához hasonlított,
ám pikkelyesebb volt. Rövid hajjal fedett feje köré egy másik bőrdarabot csavart, amihez rikító
vörös, kék és más színű bojtokat erősített. Bal kezében egy 3.5 - 4,5 méteres kihegyezett karót
32
Az eredeti, teljes leírás az Atlantisz és Lemúria legendája c. könyvben található (A ford.)

144
tartott. Jobb kezében egy kúszónővényből készített hosszú kötél összecsavart végét fogta, amin egy
hatalmas, ocsmány, leginkább Plesiosaurus-ra emlékeztető hüllőt vezetett. Ennek az embernek - ki
saját korának átlagos külsejű példánya volt - az egész megjelenése kellemetlen érzetet keltett, ám
mégsem volt teljesen civilizálatlan.” Akadtak sokan, akik még ennél is kevésbé tűntek embernek.

6A hatodik alfaj
A hatodik alfaj embereinek legszembetűnőbb sajátsága a bőrszín volt. Ők már nem feketék vagy
barnásfeketék voltak mint az ötödik alfaj, hanem kékesfeketék, mely a későbbiek során kékes
hamuszürkévé fakult.
Még rajtuk is felismerhetők voltak a tojásfej nyomai, leginkább a hátrafelé dőlő homlok
árulkodott erről.
Mialatt a hatodik alfaj fejlődése folytatódott, Beavatottak nagy tömegét küldték le a láncközi
Nirvánából a Földre azért, hogy magukra öltvén az általa addig kidolgozott legjobb testeket,
segítsék a Negyedik Gyökérfaj Manuját munkájában. A legeslegjobb testeket azok kapták, akik már
ledolgozták összes karmájukat, mert így elfoglalóik képesek voltak azokat feljavítani, és kihozni
belőlük mindazt, amit csak lehetséges. Ezek az Arhátok és tanítványaik a Barhishad-ok, valamint a
Harmadik és Negyedik Gyökérfaj Manuinak irányítása alatt működtek, és a hetedik alfajt már az ő
segítségükkel fejlesztették ki.

7A hetedik alfaj
A hetedik alfaj kezdetben szürkéskék bőrszíne az idők folyamán több árnyalaton át eljutott a
szürkésfehérig. A típus arcáról elég jó képet alkothatunk az általuk emelt szobrok alapján, mert ezek
közül néhány a Húsvét Szigeteken még ma is megtalálható. E szobrok legtöbbje mintegy 8 méter
magas, vállban 2.5 méter széles, és vélhetően hűen tükrözi úgy az arcvonásait mint a méreteit
azoknak, akik készítették őket - vagy talán azok őseinek, mert valószínű, hogy ezeket a késői
lemúriai-atlantiszi időkben emelték. Az arc hosszú, lópofa formájú volt, az orrhegy kezdetben az
arc középvonala fölött, a faj vége felé már pontosan a középvonalon volt.
A homlok még mindig csak egy csontredő volt - igaz, az alfaj vége felé már egy kissé
magasabbá vált. A hatodik alfajhoz hasonlóan még rajtuk is mutatkoztak a tojásfej-forma elemei, a
legszembetűnőbb ilyen a hátrafelé dőlő homlok volt.
Vastag, durva ajkuk és széles, lapos orruk kissé szelídebb formában a mai napig fennmaradt ma
élő, valószínűleg legközelebbi leszármazottaik, a negroid emberfajok körében.
Termetük idővel észrevehetően kisebb lett, és a kezek-lábak formája már eléggé hasonló volt a
mai negroid emberfajoknál megfigyelhetőhöz.
A hatodik és hetedik alfaj emberei a maguk durva küklopszi módján nagyszerű építészek voltak,
emellett már volt némi kezdetleges elképzelésük a művészetről is. Nagy jelentőségű és hosszú ideig
fennálló civilizációt teremtettek, és évezredeken át uralták a lemúriai földrészt benépesítő más
törzseket. Sőt, mikor napjuk már leáldozóban volt és a fajon a hanyatlás jelei kezdtek mutatkozni,
további hosszú haladékot nyertek az első atlantiszi alfajjal, a Rmoahal-okkal kötött vegyes
házasságaik útján. És bár leszármazottaiknak számos Harmadik Gyökérfajbeli sajátossága volt,
valójában már a Negyedik Gyökérfajhoz tartoztak és így friss erőt nyertek a további fejlődéshez. Ha
eltekintünk bőrük ma már ismeretlen, furcsa kékes árnyalatától, külsejük ekkor már nem
különbözött nagyon némely mai Észak Amerikai indiánétól.
Az első városok Lemúriának a mai Madagaszkárt is magában foglaló nagy kiterjedésű, hegyes
vidékén épültek fel. Egy másik nagyszerű város leírását a Titkos Tanítás 3. kötetének 11.
Stanzájában találjuk. A város e leírás szerint nagyjából a mai Húsvét Szigetektől 30 mérföldnyire
Nyugatra teljes egészében lávatömbökből épült fel, majd sorozatos tűzhányókitörések az idők során

145
elpusztították.
A lemúriai fajoknak már nincsenek ma élő képviselői, bár Közép Afrika pigmeusai a jelek
szerint a negyedik alfaj régóta elzártan élő utolsó leszámazottai. Az időközben eltelt évmilliók alatt
azonban, a haldokló fajok utolsó maradványainál megfigyelhető törvényszerűségnek köszönhetően
testméretük az eredeti töredékére zsugorodott.
A legtöbb mai negroid emberfajban már van egy jó adag Negyedik (Atlantiszi) Gyökérfajbeli
vér. A zuluk például általános testfelépítésük és magatartásuk terén nagy hasonlóságot mutatnak a
második atlantiszi alfaj, a Tlavatlik jegyeivel, miközben bőrszínük és némelyikük arcvonásai
lemúriai örökségek.
A Harmadik Gyökérfaj torzult jegyei felismerhetők még az ausztrál őslakók, az Andaman
szigetek lakói, némely indiai hegyi törzs, az afrikai busmanok és több más bennszülött faj
embereiben is. A ma ezeket a testeket használó egyedek minden bizonnyal a jelenlegi lánc állati
birodalmából emelkedtek ki.
Bár működött Lemúrián egy Beavatottak Közössége, ám az nem elsősorban a lemúriaiak
érdekében tevékenykedett. Igaz ugyan, hogy azokat a lemúriaiakat, akik elég fejlettek voltak ehhez,
Adeptus Tanítók képezték ki, ám ez nem ment túl egyes fizikai jelenségek magyarázatán, mint
amilyen a Föld keringése a Nap körül, vagy hogy miért látszik másnak egy tárgy ha felváltva fizikai
majd asztrális látással szemlélik. E Közösség elsősorban a Vénuszról érkezettek szolgálatában állt
akik amellett, hogy segítették a Föld fejlődését, egyúttal saját fejlesztésükön is munkálkodtak.

146
8XXXIV. A Vénusz Urainak érkezése
Elérkeztünk a Föld fejlődésének hosszas előkészületeket megkoronázó legdrámaibb mozzanatához:
a Láng Urainak eljöveteléhez.
A Barhishad-ok és a Manu egyaránt minden lehetségest megtettek azért, hogy az alkalmas
egyedeket arra a szintre emelkedjenek ahol elméjük szunnyadó szikrája lángra lobbantható, hogy
az Ego leszállhasson beléjük. Valamennyi lemaradottat felzárkóztatták, így az állati birodalomban
már nem maradt több olyan egyed, amely képes lett volna az emberi birodalomba felemelkedni. Az
„ajtó bezárulása” a további feltörekvők előtt csak akkor következett el, amikor már nem volt a
láthatáron több olyan egyed, amely a hamarosan várható, de minden Fejlődési Rendszerben csak
egyszer - annak kellős közepén - alkalmazható óriási lökés megismétlése nélkül képes lett volna az
emberi fejlettségi szintet elérni.
Egy a bolygók igen különleges együttállása által előidézett nagyszerű asztrológiai esemény
bekövetkezését, annak is a Föld mágneses jellemzőit tekintve a lehetséges legkedvezőbb pillanatát
tűzték ki az esemény időpontjául. 16.5 millió évvel ezelőtt történt. Már semmi tennivaló nem akadt
- eltekintve attól, amit csak Ők végezhettek el.
És akkor „a mérhetetlen magasságokból történő gyors ereszkedés miatt fülrepesztő dübörgés, az
egész eget betöltő vakító tűzvihar és hatalmas lángnyelvek közepette száguldott át a légen a Tűz
Fiainak szekere, a Láng Uraié, kik a Vénuszról érkeztek. Végül a Góbi Tenger Fehér Szigete felett
lebegve megállt. A sziget zöldellve, illatos virágok tömegétől ragyogott: új Királyát üdvözlendő a
Föld így kínálta fel a tőle telhető legjobbat és legszebbet”. E nagy Lény Sanat Kumara volt, és vele
érkezett három Hadnagya, valamint segítőinek csapata.
Segítőit a XIX. fejezetben már bemutattuk, és - legalább is amit tudhatunk róla - megtettük ezt a
Királlyal és e világban végzett munkájával is. Ezért itt csak arra szorítkozunk, hogy átismételjük és
kihangsúlyozzuk a már elmondottakat, elsősorban a most tárgyalt időszakhoz kapcsolódó
vonatkozásaira figyelve.
A Titkos Tanítás (amint láttuk) úgy írja le Őket, mint akik koncentrálták az elme szikráját az
értelem nélküli emberekbe, felébresztve így bennük az értelmet. Ezt úgy kell érteni, hogy Ők
magnetikus ösztönzést bocsájtottak ki - úgy sugározva ezt szét az emberekre, ahogy a Nap sugárzik
a virágokra, ezáltal maguk felé emelve őket, így segítve elő a bennük szunnyadó szikra
fellobbanását és az ezt követő egyéniesülést.
H. P. Blavatsky azt mondja, hogy az „elme fiai” közül néhányan maguk is testet öltöttek azok
között, akiknek segíteni igyekeztek. A Láng Urai maguk ilyen szó szerinti módon nem öltöttek
testet, hisz' H. P. Blavatsky itt a Barhishad-okra gondolt, akik valóban emberi testbe költöztek, és
így egy időre maguk is egy bizonyos faj képviselőivé váltak.
E Nagy Vezetők önzetlen segítsége nélkül a világ bizony ma nagyon másként festene. Nem csak
azért, mert sok millió mai ember még mindig az állati birodalomba tartozna, de azért is mert az
emberiség többi része is messze járna még attól a fejlettségi szinttől, amit ma magunkénak
tudhatunk.
A negyedik körben ugyanis a fő feladat az ember számára a szenvedélytermészet kifejlesztése, és
csak a következő, ötödik körben kellett volna erőfeszítéseinket az értelem kifejlesztésének
szentelnünk. A Láng Urai által adott ösztönzésnek köszönhetően azonban az értelem fejlődése
máris jelentősen előrehaladt, vagyis az Ő segítségük által fejlődésünk egy teljes körrel előrébb tart
ahhoz képest, ahol enélkül lenne.
Korábban már azt is láttuk, hogy Ők hozták magukkal a Földre a méheket, hangyákat és a búzát.

147
 A Láng Urainak érkezéséig a láncközi Nirvánából a hajórakományok vagy szállítmányok
egyesével, elkülönülten érkeztek. Ettől kezdve azonban a termékenység minden máshoz hasonlóan
gyors növekedésnek indult, ezért flottányi új egyedekre volt szükség ezen új testek belakásához. Ez
folyamatosan így is történt, miközben az alacsonyabb fejlettségű egyedek az Érkezéskor már az
értelem szikrájával bíró, akkor egyéniesült állati testeket vették birtokba. Így történt, hogy a Láng
Urai egy pillanat alatt milliókkal végezték el azt, amit mi a mai napig hosszú nevelés, gondoskodás
által érünk el minden egyes egyednél.
A Láng Urai nagyjából a Harmadik Gyökérfaj idejének közepén, a nemek szétválásának
végeztével érkeztek meg. A XL. ábra mutatja az Érkezést az akkori események viszonylatában.
A Logosz tervének része az is, hogy fejlődésének egy bizonyos fokán az emberiség ne
támaszkodjon tovább más rendszerekből származó lények segítségére, hanem a maga kezébe vegye
sorsának irányítását. Vagyis mivel a Vénusz Urai más világokra távoznak majd, minden jövőbeli
Buddha, Manu és Adeptus a mi emberiségünk soraiból kell hogy származzon.
Ezzel kapcsolatban talán megemlíthetjük, hogy a világ fejlődését elősegítendő fizikai testüket is
megtartó Adeptusok vagy Mesterek száma ma összesen nem több 50-60-nál.

148
9XXXV. A Negyedik (Atlantiszi) Gyökérfaj
Sok forrásból szerezhetők ismertek a Negyedik vagy Atlantiszi Gyökérfajról. A mi számunkra e
témában klasszikusnak számító mű W. Scott-Elliott-tól az 1896-ban megjelent The Story of
Atlantis1 (Atlantisz története) és Lost Lemuria1 (Az elveszett Lemúria). A The Story of Atlantis négy
térképet is tartalmaz, bemutatva a Földet:
I. térkép: 1 000 000 - 800 000 évvel,
II. térkép: 800 000 - 200 000 évvel,
III. térkép: 200 000 - 80 000* évvel,
IV. térkép: 80 000* - 9 564 évvel Kr.e.
* A pontos dátum: Kr.e. 75 025.
Az első térkép által bemutatott időszak alatt Atlantisz Izlandtól néhány foknyira keletre kezdődött
és nagyjából a mai Rio de Janeiro területéig terjedt. Magába foglalta Texast és mai Mexikói Öblöt,
az Egyesült Államok déli és keleti államait, továbbá a Labrador szigetektől a mai Írországon és
Skócián át Anglia északi részét. Délen pedig Brazíliától egészen Afrika Arany Partjáig33 nyúlt el
keleti irányban.
A második térkép a nagyjából a Miocén korban, 800 000 évvel ezelőtt bekövetkezett első nagy
katasztrófát követően mutatja a szárazföldek kiterjedését. Ekkor az északi szárazföldek jelentős
része víz alá merült, a kontinens többi része pedig darabokra szakadozott. A növekvő amerikai
földrészt egy mély árok választotta el Atlantisz többi részétől, mely akkoriban a mai Atlanti Óceán
medencéjét az északi szélesség 50. fokától az Egyenlítőn túl néhány fokig elfoglalta. A világ más
részein is jelentős területek süllyedtek el vagy emelkedtek ki az óceánból. Ilyen volt például a mai
Brit Szigeteket, Skandináv Félszigetet és Franciaoszág északi partvidékét, továbbá valamennyi
közbeeső és sok ezek körüli, tengerrel borított területet magába foglaló hatalmas sziget.
A harmadik térkép által bemutatott időszak a szárazföldeket a körülbelül 200 000 évvel ezelőtti
második nagy katasztrófát követően ábrázolja (megjegyzendő azonban, hogy ez a második sokkal
kisebb hatású volt, mint az első). Ekkor a tulajdonképpeni Atlantisz földrésze két nagy darabra, az
északi Ruta és a déli Daitya nevű szigetre szakadt szét. A majdani Észak és Dél Amerika elváltak
egymástól, Egyiptom víz alá került, és a Skandináv Félszigetet is magában foglaló rész
összekapcsolódott a majdan Európává alakuló szárazfölddel.
A negyedik térkép a szárazföldek elhelyezkedését a Kr.e. 75 025-ben történt döbbenetes erejű
megrázkódtatást követően mutatja be. Daitya szigete majdnem teljesen eltűnt, Ruta pedig az
aránylag csekély méretű, körülbelül az Atlanti Óceán közepére eső Poseidonis szigetévé
zsugorodott. A szárzaföldek területe körülbelül megegyezett a ma ismerttel, ám a Brit Szigetek még
összekapcsolódott az Európai szárazfölddel, a Balti Tenger még nem létezett, és a mai Szahara
sivataga területén az óceán hullámzott.
Végül Kr.e. 9 564-ben Poseidonis is elsüllyedt.
A Yucatán Félszigeten egykor élő Mayák által kb. 3 500 éve készített és Le Plongeon által
lefordított Troano Kézirat34 a következőképpen számol be Poseidonis elsüllyedéséről.
„Kan 6. évében, Zac hónapjának 11. Muluc-ján szörnyű földrengések kezdődtek, melyek
egészen a 13. Chuen-ig folytatódtak. A sárdombok országa, Mu földje odalett. Miután kétszer
magasba emelkedett, egyetlen éjszaka alatt hirtelen eltűnt, miközben medencéjét folyamatosan
vulkanikus erők rengették. E koncentrált erők hatására a felszín több alkalommal és különböző
területeken magasba emelkedett majd lesüllyedt. Végül a föld megadta magát, és darabokra

33
A mai Guinea és Sierra Leone Atlanti Óceáni partvidékéről van szó. (A ford.)
34
A Troano Kézirat ma a londoni British Museum-ban található. (A ford.)

149
szakadva semmivé foszlott tíz ország. Nem voltak képesek már ellenállni a rázkódások erejének, és
8060 évvel e könyv írását megelőzően elsüllyedtek 64 000 000 lakójukkal együtt.”
A most említett négy nagyobb katasztrófán kívül még számos kisebb is történt.
A „jó törvényt” követő beavatott királyok és papok már jóval azok bekövetkezte előtt tudtak a
közelgő felfordulásról. Ezért mindegyikük egy-egy prófétai figyelmeztetés hirdetőjévé, majd végül
a vezetőjévé vált egy-egy kivándorló kolóniának.
A hét alfaj nevei a következők voltak:
1) Rmoahal
2) Tlavatli
3) Tolték
4) Turáni
5) Ős-sémita
6) Akkád
7) Mongol
Az első kettőt kivéve a nevek az etnológusok által e népek fellelt maradványainak, vagy azok
egy részének adott neveket tükrözik. Az első kettő pedig azonos azzal, ahogy ezek a népek
önmagukat nevezték.

1Az első atlantiszi alfaj: a Rmoahal

A Hierarchia feje, Sanat Kumara érkezését követően szinte azonnal megkezdte az előkészületeket a
Negyedik Gyökérfaj megalapítására. Ezzel összhangba e negyedik faj Manuja kiválasztotta a
legkisebb, legsűrűbb testű és legfejlettebb lemúriaiakat (a negyedik alfaj tagjai közül?) akkor, mikor
már Isten Királyaik irányítása alatt álltak, és intézkedett, hogy megfelelő egyedek öltsék fel az így
kiválasztott testeket.
A jelek szerint számos nehézséggel kellett megbirkózni, olyan törzseket kellett elszakítani,
melyeknek tagjai között már hosszú ideje megszokott volt a vegyes házasság, ehelyett soraikból a
legjobbakat kiválasztva azokat össze kellett párosítani egy másik elkülönített csoport legjobbjaival.
A Manu és tanítványai maguk is testet öltöttek annak érdekében, hogy a fizikai típusokat jobbítsák.
Idézzük fel a korábbiakból, hogy a láncközi Nirvánából a Beavatottak és tanítványaik egy
csoportja érkezett, és a hatodik lemúriai alfaj testeit felöltve azokat jelentős mértékben tovább
fejlesztették. A Manu ezeket a javított testeket is felhasználta céljaira, így hát fejlett egyedek
viszonylag nagyszámú csoportja vette kezébe az irányítást, és a dolgok gyorsan haladtak előre.
Végül a Manu a hetedik (kékesfehér bőrszínű) lemúriai alfaj - időközben Beavatottak által
továbbfejlesztett - testeinek egy csoportját vette alapul az Ő első alfajának, a Rmoahal-nak a
megformálásához. Kezdetben csak a Beavatottak csoportjából, valamint ezek tanítványai közül
kerültek ki azok, akik e testekbe beköltöztek, de senki azok közül, akik már korábban is a Föld
Láncon fejlődtek.
A hetedik alfaj tagjainak egy csapatát letelepítették a mai nyugat Nigéria földjén levő területen,
mely akkoriban a Jóreménység Fokát és Nyugat Afrika egy részét is magába foglaló sziget-
kontinens észak-nyugati részén elterülő fennsík volt. A közösséget hosszú időn át elzárták az
alacsonyabb fejlettségű típusokkal való keveredéstől, és számban folyamatosan gyarapodott, amíg
készen nem állt egy újabb fizikai vérfrissítésre, melyet a Manu feladata volt elindítani.
A Manu több lépésben eltüntette a kékes színt népének bőréből. Eközben a bőrszínük előbb

150
bíbor majd vörös lett, és ekkor a hetedik lemúriai alfaj kékesfehérjét hordozó vér bekeverésével
megkapta a Rmoahal típust, mely immár igazán emberi külsejű volt és tagjait minden nehézség
nélkül el tudnánk képzelni ma közöttünk élőnek.
Körülbelül egymillió évig tartott a faj típusának megformálása, hihetetlen alapossággal és
aprólékossággal biztosítva a Manunak átadott mintához való nagyfokú hasonlatosságot. Ekkorra
mondható el, hogy a Manu véglegesen megalapozta a fajt, és ekkor Ő maga is testet öltött közöttük,
majd tanítványait is szólította, hogy saját családjának tagjaiként maguk is tegyenek így, vagyis a faj
az Ő leszármazottaitól eredt. Végső soron tehát egy faj Manuja a szó legszorosabb értelmében
annak Őse, mert az egész faj fizikai eredete Őhozzá vezethető vissza.
A környező népekkel összevetve ugyan messze jobban festettek, ám még magának a Manunak
közvetlen leszármazottai sem voltak valami vonzó külsejűek. Kisebb termetük volt azokénál, de
nem volt említésre méltó idegrendszerük, asztrális testük pedig alaktalan volt. A Manu maga
formálta saját fizikai testét asztrális és mentális teste mintájára, és alakítgatta bőrének
színösszetevőit míg az egyre jobban megközelítette a faj számára célként kitűzött színt.
Ilyen sok emberöltő telt el, míg végre a negyedik faj birtokba vehette a neki szánt földrészt,
Atlantiszt. Ettől a ponttól kezdve viszont megkezdődött a láncközi Nirvánából az egyedek
folyamatos beáramlása, hogy elfoglalják a Negyedi Gyökérfajban született testeket.
Itt talán azt is megjegyezhetjük, hogy a Negyedik Gyökérfaj Manuja egy a Vénuszról származó
Adeptus volt.
Hasznos lehet ennél a pontnál néhány szót szánni annak bemutatására, miként fejlődik ki egy
gyökérfaj az elődjének tekinthető fajból. Az általános elvnek az látszik, hogy minden gyökérfaj
csíráját az előző gyökérfaj neki megfelelő sorszámú alfaja adja. Például egy lánc negyedik
gyökérfaja e szabály értelmében a harmadik gyökérfaj negyedik alfajából ered. Az ötödik gyökérfaj
a negyedik gyökérfaj ötödik alfajából indult ki, míg a hatodik gyökérfaj kezdeteit az ötödik
gyökérfaj hatodik alfajában lehet meglelni. Az elvet a XLI. ábra szemlélteti.

XLI. ábra: Gyökérfajok és az alfajok, melyekből kialakulnak

A Negyedik Gyökérfaj esetében viszont úgy látszik, hogy egészen a lemúriai faj hetedik alfajáig
tartott, míg az emberiség testileg elég fejletté vált ahhoz, hogy a Negyedik Gyökérfaj szülőit
véglegesen kiválaszthassák.

151
 A Rmoahal alfaj úgy 4-5 millió évvel ezelőtt indult útjára. Lemúria akkor még mindig létezett, és
Atlantisz területe még nem volt olyan nagy kiterjedésű, amilyenné a későbbiekben vált. A Rmoahal
alfaj bölcsője nagyjából az Északi szélesség 7. - Nyugati hosszúság 5. fokánál volt, ami nagyjából a
mai Ashanti35 partra esik. Forró, párás éghajlatú, nádas mocsarakkal szabdalt és fülledt őserdőkkel
borított területein hatalmas, özönvíz előtti állatfajok éltek. E korszak növényzetének fosszilis
maradványai alkotják mai kőszéntelepeinket.
A faj kezdetben mahagóni-fekete bőrű volt, és mintegy 3-3,5 méter magas termetük az
évszázadok múlásával fokozatosan zsugorodott. Végül Atlantisz déli partvidékeire vándoroltak át,
ahol megküzdöttek a hatodik és hetedik lemúriai alfajokkal. Némelyek közülük letelepedtek, és
összeházasodtak a fekete bőrű lemúriaiakkal. Mások eljutottak Észak-Kelet felé egészen a
legtávolabbi, a mai Izlandot magába foglaló partokig. Ezeknek bőre fokozatosan egyre világosabbá
vált, míg végül úgy egymillió évvel ezelőtt már fehér bőrűeknek lehetett tekinteni őket.
Eme északi területek meghódítása nem volt folyamatos, mert az embereknek időről időre
délebbre kellett húzódniuk a jégkorszakok miatt. Kisebb jégkorszakok mintegy 30 000 évente
következnek be, de ezek mellett vannak nagyobb mértékű eljegesedések is. Egy ilyen jégkorszak
volt körülbelül 3 millió évvel ezelőtt.
Újszülött faj lévén, a Rmoahal-ok nem voltak képesek maguktól egy stabil kormányzati rendszer
működtetésére, és civilizációjuk nem is ért el olyan fejlettséget, mint a lemúriai hatodik és hetedik
alfajoké. Így hát maga a Manu, illetve más Adeptusok vagy Isten Királyok kormányozták őket. A
brachycephalous vagy „kerekfejű” (Furfooz-ban fellelt maradványairól ismert) emberfaj fosszíliái
alapján elég jó átlagos képünk lehet a Rmoahal-okról fajuk alkonyának idején.
A mai lappok - némi idegen vér bekeveredésétől eltekintve - e faj szétszóródott, leromlott
maradványainak leszármazottai.
Az előbb említtet kormányzati berendezkedés eredményeként egykori Isten Királyuk emlékezete
fennmaradt, és a Rmoahal-ok idővel valóban istenként kezdték tisztelni Őt. Volt némi pszichikus
képességük is, így e nép olyan vallást hozott létre, amely ugyan nem volt kifejezetten filozófiai
indíttatású, mégis volt benne magasztosság. A későbbi korokban aztán ezek a vallási tételek lassan
átadták helyüket egy az ősök vallásos imádatán alapuló hitrendszernek.
A Rmoahal-ok a tudományokat és művészeteket csak nagyon kezdetleges fokon művelték.

35
Ma ez a terület Elefántcsontparthoz tartozik. (A ford.)

152
10XXXVI. A második atlantiszi alfaj: a Tlavatli
Ez az alfaj Atlantisz nyugati partvidékén alakult ki, ahonnan azután az egész földrészen elterjedt,
egészen a mai Grönlanddal határos északi partokig.
Bőrszínük vöröses barna volt, termetük pedig erőteljes, keménykötésű, bár nem érte el a
Rmoahal-ok magasságát, akiket idővel a távoli északra szorítottak vissza. Főként a későbbi
Poseidonis területén elterülő hegyes vidéken telepedtek meg.
Törzseiket, nemzetségeiket olyan főnökök illetve királyok vezették, akiket az emberek azért
választottak meg, mert őket tartották a legerősebbnek, vagy a legkeményebb harcosnak. Az idők
során jelentős közös birodalmat alakítottak ki, egyetlen királlyal az élén, bár ez az uralkodó inkább
csak névleges jogkörökkel rendelkezett valódi hatalom helyett.
Telepeseik minden irányban szétrajzottak. Ennek és a későbbi Tolték alfajnak a keveredéséből
származó faj meghódította a későbbi amerikai kontinens részévé váló nyugati szigeteket, és elérték
az akkori legdélebbi, ma Rio de Janeiro környékén levő területeket is. Más törzseik a keleti
partokon levő, ma Skandináviaként ismert területeket foglalták el, míg kisebb csoportjaik elérték
Indiát is, ahol elkeveredtek a hanyatlóban levő lemúriaiakkal, és ebből alakult ki a Dravidák népe.
Valamivel később elfoglalták Dél Amerikát is, így a mai patagóniaik valószínűleg Tlavatlik
távoli leszármazottai.
A Rmoahal-okhoz hasonlóan ennek az alfajnak is napvilágra kerültek a maradványai Közép
Európa negyedkori kőzetrétegeiből, és a dolichocephalous-t avagy Cro-Magnon -i embert ezen alfaj
átlagos példányának tekinthetjük az alfaj hanyatlásának idején, míg - Svájcban fellelt
maradványaikból ítélve - a „tavi emberek” az alfaj egy korábbi, és nem egészen tiszta vérű ágának
képviselői voltak. Az egyetlen ma élő népcsoport melyben a Tlavatlik még viszonylag tiszta vérű
leszármazottait megtalálhatjuk, Dél Amerika egyes területeinek barna bőrű indiánjai, míg a burmai
és sziámi őslakosok a Tlavatlik és az Ötödik (Árja) Gyökérfaj egyik alfajának keverékei.
A Tlavatlik körében tovább élt a Manu áhitatos tisztelete és imádatáta, de velük Adeptus tanítóik
már megértették, hogy létezik egy magasztos, mindenek felett álló lény akinek jelképe a Nap. Így
alakítottak ki egyfajta Nap-imádat kultuszt, amihez szentélyként dombok tetején, kör alakban
felállított monolit kőtömbök szolgáltak. Ezeket úgy állították fel, hogy jelképezzék a Nap útját az
égen az év folyamán, de egyben csillagászati megfigyelésekhez is használhassák őket. Ez utóbbihoz
a kőtömböket úgy helyezték el, hogy ha a megfigyelő a főoltár mögött állt, akkor a téli
napfordulókor a nap az egyik kőtömb felett kelt fel, majd az év haladtával a tavaszi
napéjegyenlőség idején a sorban következő felett, és így tovább. A kőköröket távoli csillagképekkel
kapcsolatban ennél összetettebb csillagászati megfigyelésekre is használták.
A Manu lehozott és testet öltetett a Tlavatlik között néhány a Hold Lánc D (a Hold) bolygójáról
származó egyeddel, akik a Hold Lánc negyedik és ötödik körében érték el az egyéniesülést.
A művészeteket és a tudományokat a Tlavatlik is csak igen kezdetleges színvonalon művelték.

153
11XXXVII. A harmadik atlantiszi alfaj: a Tolték
Ez az alfaj Atlantisz nyugati partvidékéről, valahol a az Északi szélesség 30. foka körzetéből indult
útjára. Az e körüli területek, továbbá a nyugati partvidék nagyobbik része az ő fennhatóságuk alá
tartozott. Később aztán még tovább terjeszkedtek, keresztülszelve az egész szárazföldet míg végül a
keleti partvidéken levő fővárosukból a császár kis híján az egész akkori világra kiterjesztette
uralmát.
Ezek az emberek élénk vöröses barna bőrűek voltak, vörösebbek, mint a Tlavatlik, már inkább
réz-színűek. Az első három alfajt „vörös”, a négy utánuk következőt pedig mint „sárga” fajokat
szokás említeni.
A Toltékok felemelkedésük idején magas - jellemzően 2.5 méter körüli - termetűek voltak, ami
később a ma közöttünk megszokott magasságra zsugorodott. A típus a megelőző két alfajjal
összevetve jelentősen javult, vonásai jól formáltak és kiegyensúlyozottak voltak, meglehetősen
hasonlóak az ókori görögökéhez.
Ez az alfaj hatalmas előrelépés volt, a legnagyszerűbb és leginkább uralomra termett az atlantiszi
népek közül. Anyagi bőség és pompa közepette uralkodtak egész Atlantisz felett évezredeken át.
Dominanciájuk és életerejük olyan fokú volt, hogy a későbbi alfajok embereinek a velük kötött
vegyes házasságokból született gyermekei is gyakorlatilag Toltékok maradtak. Az az igazság, hogy
még sok százezer évvel később is őket ismerhetjük fel a Mexikót és Perut nagyszerűen kormányzó
uralkodókban (ám még jóval azelőtt, hogy leromlott utódaikat az északról betörő vad aztékok
leigázták volna).
Kezdetben népük sok apró királyságra aprózódott szét, melyek állandó harcban álltak egymással,
és a délen élő lemuriai-Rmoahal keverék néppel. Végül úgy egymillió évvel ezelőtt egy nagy
háborút követően az elkülönült királyságok szövetséget kötöttek és egyesültek egy közös uralkodó
vezetése alatt.
Ezen uralkodók sorában a második maga a Manu volt, aki ekkor lerakta az Arany Kapuk
Városának alapjait is, az elsőt a később e nevet viselő városok hosszú sorában. Arról is
gondoskodott, hogy ez idő tájt a Hold Lánc D bolygójáról származó, teljesen megformált kauzális
testtel bíró egyedek is testet öltsenek.
Kiváló tulajdonságaiknak köszönhetően akkoriban a Toltékok voltak az uralkodó faj. Leigázták
valamennyi népet, és uralmuk alá hajtották az egész ilágot. Az alacsonyabb osztályok viszont nem
voltak tiszta Toltékok. Még magában az Arany Kapuk Városában is csak az arisztokrácia és a
középosztály tagjai voltak tisztán Tolték származásúak, míg a többieknek változatos felmenőik
voltak, általában a háborúk idején foglyul ejtett és elhurcolt, majd szolgasorba kényszerített nőktől
és férfiaktól származtak.
Ekkoriban érkezett meg a „Szolgálók” egy csoportja is (lásd a XXV. fejezetet), akik között a
Lives of Alcyone (Alcyone életei) c. műben megismert alakok közül megtaláljuk Szíriuszt, Oriont és
Leót. Néhányat közülük jövőbeli terveire gondolva mindjárt „megjelölt” magának az Ötödik
Gyökérfaj Manuja (Vaivasvata Urunk).
Ezért teszi H. P. Blavatsky az Ötödik Gyökérfaj megalapításának kezdeteit egymillió évvel
ezelőtti időpontra, noha e legfiatalabb faj őseinek Atlantiszról kivándorlására csak Kr.e. 79 997-ben
került sort.
Az említett Szolgálók csoportja később két csoportra oszlott, az egyik tagjai 1200, míg a másik
kb. 700 évenként öltöttek testet.
Az 1200 éves ciklusú csoportban volt két olyan egyed, akik később angol testekben érték el a

154
Mester fokozatot: Sir Thomas More és „Philalethes” avagy Thomas Vaughan.
A 700 éves ciklusú csoport csak 400 000 évvel később kezdte meg működését itt a Földön.
Az Isteni dinasztia évezredek során át uralta Atlantisz nyugati területeinek szigeteit és a földrész
déli részét egészen a keleti partvidékig. A megszokott rend szerint az uralkodó hatalmát fiának adta
át, és ha erre szükség volt, a dinasztiát kiegészítették új tagokkal a Beavatottak Közösségéből.
Ez volt a Tolték uralkodók aranykora, az időszak, mikor a birodalmat az Okkult Hierarchiával
összhangban kormányozták. A kormányzati rendszer ehhez illeszkedően mindenki számára előnyös
volt. Virágzott a művészet és a tudomány is, ez utóbbi ráadásul az okkult tudás birtokában
hallatlan eredményeket ért el. A vallásos érzület és rituálék ekkor még viszonylag tiszták voltak.
Mindent figyelembe véve ez az időszak az atlantiszi civilizáció fénykora is volt.
Mintegy 100 000 ilyen év eltelte után megkezdődött a hanyatlás. A császárnak alárendelt
uralkodók némelyike, valamint a papok és a nép fiai közül is sokan személyes előnyökért - vagyon,
befolyás megszerzése, ellenségeik megalázása és tönkretétele és általában a legkülönfélébb önző,
ártó szándékú célok érdekében - felhasználni adottságaikat. Mindez végül az „boszorkányságban”
csúcsosodott ki, és az Okkult Hierarchiával fenntartott kapcsolat megszakadásához vezetett.
A tudományos eredmények eme megszentségtelenítése, e tudásnak a fizikai világban önző célok
érdekében történő, végül az „boszorkányságban” és „fekete művészetben” kiteljesedő felhasználása
futótűz gyorsasággal terjedt. A magasabb rendű szellemi irányítás visszavonulásával a Negyedik
Gyökérfaj emberében elsődleges szerepkört betölteni hivatott káma (vágy) összetevő egyre jobban
eluralkodott.
A bujaság, brutalitás, erőszakosság mindinkább általánossá vált, ami visszahatva elősegítette,
hogy az állati természet annak legalantasabb formájában fejeződhessen ki.
Végül a „fekete művészet” követői felkelést szítottak és saját soraikból választottak uralkodót.
Ez hosszú küzdelem és súlyos harcok után elűzte a Fehér Császárt az Arany Kapuk Városából azaz
a birodalom fővárosából, és saját magát emelte a trónra.
A Fehér Császár északra vonult, rendezte sorait, és egy a hegyes vidéktől délre eső városban,
egy hozzá hű Tolték királynál rendezte be székhelyét. A szemben álló felek állandó harcai és a
hadseregek pusztító erejének boszorkánysággal tetézése miatt a Fehér Császár támogatói egyre
fogyatkoztak.
Így érkeztünk el a körülbelül 850 000 évvel ezelőtti állapotokig, mikor már az emberek jelentős
része ismerte és aktívan használta a „fekete művészeteket”. Az Arany Kapuk Városa ekkor már a
romlottság fészkévé vált, és a dolgok állása rosszról rettenetesre változott.
Az északon uralkodó császár és a Beavatott papok már jó ideje tökéletesen tudatában voltak a
közelgő katasztrófának. Ezért mindegyikük prófétai figyelmeztetéseket hirdetett, majd egy-egy
kivándorlási hullám vezetőjévé vált. A későbbiek során az országok urai heves ellenérzéseket
tápláltak e papok által szervezett kivándorlások iránt mert úgy vélték, ezeknek az a célja, hogy
országaikat szegénységbe döntse, területeiket elnéptelenítse. Ezért végül már éjjelente kellett a
hajókra felszállni.
Mintegy 800 000 éve jött el az első nagy katasztrófa ideje, ami a földrészt darabokra szaggatta.
Szökőárak egész tartományokat söpörtek el és változtattak néptelen mocsárvidékké, még az Arany
Kapuk Városa is elenyészett. A fekete uralkodó és dinasztiájának sorsa megpecsételtetett, és többé
nem is tértek vissza.
Ez a kegyetlen lecke hatott, és a boszorkányság visszaszorult - egy időre. Mert mindezek

155
ellenére általános igyekezetként fennmaradt a boszorkányságra való törekvés, ami idő haladtával
egyre erősebbé vált.
Ebben az időszakban történt, hogy a később Julius Caesar néven ismertté vált Corona az Arany
Kapuk Városából érkezvén meghódította azt a Tlavatli törzset, amelyben a Szolgálók korábban
említett csoportjainak tagjai megszülettek. Kegyesen bánva velük és segítve őket, végül
beolvasztotta a törzset a Tolték birodalomba.
Egyedek újabb szállítmányai érkeztek sűrű egymásutánban, melyek között a különbség a jelek
szerint az egyéniesülés módja volt (lásd A kauzális test c. munka 14. fejezetét), melynek
következménye a testet öltések közti időtartamok eltérése. Ugyancsak elkülönültek egymástól a
Holdi emberek, Állat-emberek valamint kosárfonatúak csoportjai is.
Amint már tudjuk, a 700 éves születési periódusúak első csoportja Kr.e. 600 000 körül érkezett,
és a Tlavatlik körében öltött testet. Közöttük volt a törzs főnöke Surya, felesége Merkúr, idősebb
fiuk Mars, és leányuk Herkules. Később Mars lett a törzs főnöke, és ekkor szerezte itt a Földön első
uralkodói tapasztalatait.
Ugyanekkor a Hierarchia feje úgy rendezte, hogy testet öltsön 105 olyan egyed is, akik a
Vénuszon a Láng Urainak kedvenc állatai voltak, majd gazdáik iránti erős vonzalmuk által a
Vénuszon egyéniesültek és valamennyien az első vagy második sugárhoz tartoztak.
Korábban egy a harmadik körből származó, kis létszámú csoport útja az Ötödik Gyökérfajjal
kapcsolatos teendőkkel kapcsolatos különleges előkészületek céljából a Merkúrra vezetett.
Számukra is ez idő tájt érkezett el az idő visszatérni a Földre - rájuk utalt H. P. Blavatsky amikor a
Merkúrról a Földre érkezettekről beszélt.
Ettől kezdve a 700 és 1200 éves születési periódusú csoport egy „Klánnak” nevezett formációba
tömörült, és általában együtt maradt. Amikor Mars volt a király, az egész Klán egyszerre öltött
testet az Arany Kapuk Városában, és így történt az ősi Peruban is amikor ő volt az Uralkodó, a
Fehér Sziget közelében elterülő szárazföldön a Manu szolgálatában, valamint a második és
harmadik alfaj nagy kivándorlásai idején - hogy csak néhányat említsünk a számos alkalomból. A
Teozófiai Társulat ma36 a Klán tagjainak egy újabb találkozási pontja.
Úgy 220 000 évvel ezelőtt az Arany Kapuk Városában Mars viselte a megelőző korszakok
Beavatottjaitól örökölt „Isteni Uralkodó” címet, és Merkúr volt a Főpap. Ők ketten minden
alkalommal együtt érkeztek - egyikük az Uralkodó másikuk a Főpap vagy Tanító feladatát látta el.
Úgy látszik, hogy Mars mindig férfi volt, míg Merkúr néhány alkalommal nőnek született.
Ebben az életben történt, hogy Ulysses saját élete feláldozásával megmentette Vajra, Mars
fiának életét. Mars a következő szavakkal búcsúzott el a haldokló Ulysses-től: „A vér erejénél
fogva, melyet én értem és fiamért ontottál, a közöttünk fennálló kötelék soha sem fog elszakadni.
Költözz el békességben, hű szolga és barát”. Ez a Mester és tanítványa közötti kötelékké vált, mely
eltéphetetlen marad az idők végezetéig.
A Toltékok fénykorának idején Atlantisz szárazföldje valószínűleg olyan sűrűn lakott lehetett,
mint Anglia vagy Belgium, mivel a világ népessége akkoriban 2 milliárd körül mozgott, szemben a
mai 1.2 - 1.5 milliárd37 lélekkel.
Főként nyugati irányú hódításaiknak köszönhetően a Toltékok szétszóródtak és virágzó
kultúrákat teremtettek a mai Dél- és Észak Amerika területein. A mintegy 14 000 évvel ezelőtti, az
Inka uralkodók időszakában tündöklő Perui Birodalomra úgy tekinthetünk, mint az atlantiszi
kontinens egykori Tolték birodalma aranykorának pontos, ám halovány mására.
A Toltékok legközelebbi ma élő rokonai Észak és Dél Amerika vörös bőrű indiánjai, de

36
A könyvet Powell az 1920-as évek végén írta. (A ford.)
37
Az 1920-as évekre vonatkozó adat. (A ford.)

156
természetesen össze sem lehet hasonlítani őket a Tolték fénykor emberével.
A Toltékok adták az Egyiptom őslakóival elkeveredő, majd az országot befolyásuk alá vonó
kivándorlók első hullámát. Mintegy 400 000 évvel ezelőtt - a saját hazájukban egyre terjedő „fekete
művészet” térhódítása miatt - az addig elszigetelt és gyéren lakott - Egyiptom földjére vándorolt a
Beavatottak Közösségének egy csoportja, és ott közel 200 000 éven át végezte munkáját.
Körülbelül 210 000 évvel ezelőtt az Okkult Közösség megalapította Egyiptom első Isteni
Dinasztiáját és a birodalmat, majd ennek kezdeti lépéseként behívta a telepesek első nagy
csoportját.
Ettől kezdve úgy 200 000 évvel ezelőttig épült meg a két nagy Gizehi piramis, amiket egyrészt
állandó beavatási helyszínként és kincstárként használtak, továbbá szentélyként is bizonyos
talizmánok őrzéséhez, amelyeknek erejére az országnak a Beavatottak által tudott, hamarosan
bekövetkező víz alá merülése idején lesz szükség.
Joggal feltételezhető, hogy a Nagy Piramis hatalmas kőtömbjeinek mozgatásához és helyre
emeléséhez okkult erőket használtak fel. Sok ezer évvel később Kheopsz rávésette a nevét az egyik
piramisra.
Körülbelül 200 000 évvel ezelőtt Egyiptom víz alá merült, és hosszú ideig tenger borította.
Mikor aztán újra kiemelkedett a vízből, egykor Abesszínia hegyei közé menekült régi lakóinak
leszármazottai népesítették be, és érkeztek új atlantiszi telepesek is az akkori világ különböző
vidékeiről. A betelepülők jelentős részét a hatodik (Akkád) alfajból származók adták, és ez sokban
hozzájárult az egyiptomi típus átformálásához. Ez volt Egyiptom második Isteni Dinasztiájának
időszaka, melyben az uralkodók ismét a Beavatottak Közösségének Adeptusai közül kerültek ki.
A fekete mágia terjedése végül elvezetett a Kr.e. 200 000 körül bekövetkezett második nagy
katasztrófához, és a hatalmas kontinens két földdarabbá, Daitya és Ruta szigetévé zsugorodott.
Az ezt követő 100 000 évben Atlantisz virágzásnak indult, és népei lenyűgöző, ám végletekig
fényűző civilizációkat építettek fel. A főváros újra az Arany Kapuk Városa volt, és Ruta szigetének
nagy részén ismét a Tolték uralkodóház gyakorolta a hatalmat, melynek tagjait szintén megfertőzte
a fekete mágia.
Meg kell említeni viszont, hogy a Kr.e. 9 564-ben történt, Poseidonis pusztulásával lezárult
végkifejletig mindig volt egy Beavatott uralkodó, egy király, de legalább a sziget kisebb-nagyobb
részére befolyással bíró valaki, aki a „jó törvényt” képviselte, irányította a „fehér” kisebbséget és
amennyire lehetett, ellensúlyozta a gonosz boszorkány-praktikákat. A későbbi korokban e „fehér”
királyokat törvény alapján a papok választották meg.
A Klán tagjai időnként „fekete művészettel” fertőzött családokba születtek, és néha maguk is
flörtöltek, máskor pedig szakítottak azzal. Az alábbiakban röviden felidézünk egy ilyen különösen
figyelemre méltó esetet.
Úgy 100 000 évvel ezelőtt Corona volt a fővárosban a Fehér Császár , Mars az egyik hadvezére,
akinek pedig Herkules volt a felesége. Nagyszabású lázadás előkészületei folytak, melynek vezetője
Oduarpa volt, egy különös, nagy tudású, de gonosz ember, a „Sötét Arc Ura”, aki „Pan
birodalmából” (ez a görög mitológiából ismert szatírok eredetijének tekinthető) félig ember, félig
állat támogatókat szerzett. Oduarpa mint az Éjféli Nap Császára hatalmas hadsereget gyűjtött maga
köré. Olyan vallást alapított, melynek központi bálványa ő maga volt, és amely az érzékiséget, a
kicsapongást istenítette és az embereket az állatias kielégülés rabjaivá alacsonyította. Az Arany
Kapuk Városának Fehér Beavatási Barlangja ellenében ők létrehozták mélyen a föld alatt Pán, a
Föld Istene sötét misztériumainak barlangját. A fortélyos és nagyravágyó Oduarpa állott a Fehér

157
Császárral szembeszálló, a birodalom peremvidékein elterülő királyságok szövetsége élén. Az
alvilág lakóival kötött egyezsége révén sikerül természetellenesen meghosszabbítani saját életét, és
teste köré egy fémes védőburkolatot materializálnia, mely sebezhetetlenné tette őt lándzsa vagy
kard döfésekkel szemben.
A fekete praktikáktól ösztönösen viszolygó Alcyone-t egy Cygnus nevű leány csábításával mégis
sikerült rávenni, hogy egy ilyen alkalomba mégis bekapcsolódjon. Részeges, eszeveszett tivornya
következett. A föld gyomrából vad külsejű, szőrös, két karmos lábon járó, hosszú karú, állatfejű és
sörényes szörnyetegek sorjáztak elő - nem emberi lények, és mégis rémísztően emberiek. A
tivornyázók ezektől italokat és valami kenetet kaptak, melytől kábultan és érzéketlenül a földre
roskadtak.
Az összekuporodott ember-halmokból ekkor állati formák pattantak ki, asztrális materializációk,
vadak és gátlástalanok mint az állat, kegyetlenek és ravaszak mint az ember, melyek szennyes
vágyakkal telve vicsorogva és tombolva rászabadultak a külső világra, és orgiájuk végeztével
visszatértek emberi formáikhoz.
Az ilyen szertartásokkal Oduarpa keményen kézben tartotta az embereket, és hatalmas befolyást
szerzett az ember alatti birodalomban is. A saját testőrségének tagjai is ilyen fizikai testté
materializált vágy-formák voltak, melyeket a csatában rászabadított az ellenségeire, ahol aztán azok
foggal és karmokkal harcolva rémülettel töltötték el a harcoló ellenfél tömegeit, és az elesettek
tetemeiből lakmároztak.
A Fehér Erők elleni döntő ütközetet az Arany Kapuk Városa mellett vívták meg, melyben
Marsot maga Oduarpa ölte meg, míg Herkulest elfogták és darabokra tépték a szörnyűséges állatok.
Oduarpa lett az Arany Kapuk Városában a Császár, ám nem sokáig. Vaivasvata Manu hatalmas
sereggel támadott rá, elpusztította a mesterséges teremtmény Pán-állatokat, szétszórta Oduarpa
hadait majd a saját kezével végzett vele.
A Fehér Császár uralmát helyreállítoták a megtisztított Arany Kapuk Városában, ám a gonosz
lassan új erőre kapott, és az újraszületett Oduarpa ismét megtámadta és legyőzte a Fehér erőket, és
újra a trónra lépett. Ekkor a Hierarchia Feje kimondta az Okkult Kommentárból idézett végzetes
szavakat, amiket a ’Vakító Arc Nagy Királya’ - a Fehér Császár - küldött testvér uralkodóihoz:
„Készüljetek. Ti, a Jó Törvény követői, kerekedjetek fel és vágjatok át a földrészen, amíg még
száraz.” A ‘Négyek Pálcája’ - a Kumarák - felemelkedett. Ütött az óra, a sötét éj készen áll.” A
’Dicső Négy’ szolgái figyelmeztették az ő embereiket, és közülük sokan megmenekültek. Királyaik
Vimana-ikon (repülőgépeiken) elérték és a tűz és fém földjére (értsd: keletre és északra) vezették
őket.
Gázrobbanások, áradások és földrengések elpusztították Daitya és Ruta szigeteit, csak
Poseidonis maradt meg. Ez volt a Kr.e. 75 025-ben bekövetkezett katasztrófa.
Ekkor Egyiptom ismét víz alá merült, de ez alkalommal csak egy átmeneti időre. Az emberek a
piramisok tetején próbáltak menedéket lelni, de az oldalak simasága miatt ez sikertelen próbálkozás
volt. Mikor aztán a víz visszahúzódott, a Manetho38 által is említett harmadik Isteni Dinasztia
megkezdte uralkodását, melynek első királyai idejéből a Karnaki Templom és sok más, az ősi
Egyiptomtól ránk maradt, még ma is álló építmény származik. A két nagy Piramis kivételével
Egyiptom egyetlen építménye sem idősebb 80 000 évesnél.
Az előbb leírt katasztrófa következtében a Himalája valamivel magasabbra emelkedett, az
Indiától délre elterülő területek Egyiptommal együtt a víz alá merültek, ez utóbbiból csak a
Piramisok maradtak meg. Az Egyiptomot a mai Algériával és Marokkóval összekötő földnyelv

38
Manetho a Kr.e. 3. században, I. és II. Ptolemaios fáraók uralkodása idején élt pap volt. Neve Aegyptica (Egyiptom
története) c. műve által maradt fenn.

158
eltűnt, és a két terület szigetként emelkedett ki a partjaikat mosó Földközi és Szahara tengerből. A
Góbi tenger kör formájúvá vált, és a mai Szibéria területe kiemelkedvén elválasztotta azt a északon
elterülő Sarki Óceántól. Közép Ázsia megemelkedett, és az özönvízszerű esőzések okozta
vízfolyások mély árkokat vájtak a puha talajba.
Egyiptomot újabb szökőár sújtotta, mikor Kr.e. 9 564-ben Poseidonis is a hullámokba veszett. Ez
a víz alá merülés is csak átmeneti volt, ám Egyiptom Isteni Dinasztiáinak a végét jelentette, mert a
Beavatottak Közössége ekkor más vidékre tette át székhelyét.
Posidonis népessége vegyes volt, két királyság és egy kis köztársaság osztozott a sziget területén,
amelynek északi részén egy Beavatott király uralkodott. Az egykori örökösödésen alapuló
uralkodó-kiválasztást a sziget déli részén is felváltotta az emberek általi választás. A kizárólagos
fajú dinasztiák napja leáldozott ugyan, de királyok ereikben Tolték vérrel azért időről időre még
mindig hatalomra kerültek mind az északi, mind a déli részen, ámbár a déli királyság folyamatosan
növelte területét az északiak rovására.

12XXXVIII. Az atlantiszi civilizáció

E sorok olvasójának tisztában kell lennie azzal, hogy az atlantiszi faj történetében az Árja
Gyökérfajéhoz hasonlóan váltakoztak a fellendülés és a hanyatlás időszakai. Virágzó kultúrjú
időszakokat barbárság követett, amikor mindenféle tudományos és művészeti vívmány elveszett.
Ám ezeket egy újabb fellendülés követte, és az új civilizáció még az előzőnél is magasabb szintre
fejlődött.
Az itt következő leírás természetesen egy ilyen virágzó korszakról szól, és bár semmiképpen
nem korlátozható egy bizonyos alfajra, mégis elsősorban a valamennyi atlantiszi társadalom
csúcspontjának tekinthető Tolték civilizációra érvényes.
A kormányzati rendszer egyeduralmon alapult, és az Isten Királyok vezetése alatt az emberek
semmilyen más rendszer alatt nem lehettek volna ennél boldogabbak. E rendszert nem egy szűk
csoport alakította ki saját előnyeit szem előtt tartva, hanem a bölcsek, mégpedig úgy, hogy
mindenki legnagyobb hasznára lehessen. Ezért a társadalmi jólét mérhetetlenül magasabb szinten
állott, mint a mai modern civilizációk esetében. A tartományok kormányzói felelősek voltak
tartományuk lakóinak jólétéért, boldogságáért, a bűnözést és éhezést pedig az ő hanyagságuk vagy
alkalmatlanságuk jeleként értékelték. Az irányítókat főként a magasabb társadalmi osztályok
tagjaiból választották, ám nem a származás, hanem a rátermettség számított a kiválasztáskor. Az
állami hivatalok betöltésében mit sem számított, hogy nő vagy férfi volt valaki.
Ismerték és művelték a zenét, de nagyon kezdetleges szinten, és a hangszerek is primitívek
voltak. Minden atlantiszi kedvelte a színeket, és házaikat kívül belül élénk színekkel ékítették. És
bár készültek bizonyos fajta rajzok és festett képek, de a festészet mint művészeti ág soha nem
fejlődött ki igazán. A szobrászatot viszont széles körben művelték és e művészet magas szintre
fejlődött.
Elterjedt szokássá vált, hogy aki csak megengedhette magának, felállíttassa saját képmását
valamelyik templomban. Ezek többnyire fából vagy kemény, fekete bazalthoz hasonló kőből
faragott szobrok voltak, de előfordult sárgarézből, aranyból vagy ezüstből készült is. Az eredmény
elég jól hasonlított a modellhez, sőt néha megdöbbentő hasonlatosságot ért el.
A legszélesebb tömegekhez eljutó művészeti ág az építészet volt, épületeik arányaikban
erőteljesek, óriási méretűek voltak. A házakat még a városokban is egymástól elkülönítve építették,
vagy legfeljebb úgy, hogy négy háztömb közrefogott egy központi udvart, melynek közepén
szökőkút állt.
A tolték házak sajátos jegye volt az épület valamelyik sarkán, vagy valamelyik háztömb

159
közepéből a magasba szökő torony. Felső szintjeire egy a tornyon kívül épült csigalépcsőn lehetett
feljutni, és felül hegyes kupola zárta le azt. Ezeket a tornyokat gyakran csillagászati
megfigyelőpontként is használták.
Egyes házakat faragásokkal, freskókkal vagy festett mintázatokkal díszítettek. Az ablakokat
üveghez hasonló de annál kevésbé átlátszó anyaggal fedték be. A belső terekben használtak ugyan
bútorokat, ám ezek nem voltak különösebben kidolgozott darabok. Ettől függetlenül az emberek
sajátos, de kifinomultan civilizált módon éltek.
A templomok óriási csarnokok voltak, még az egyiptomiaknál is hatalmasabbak. A mennyezetet
négyszög vagy ritkábban kör keresztmetszetű oszlopok tartották. A romlás időszakában az
oldalhajókat számtalan kis kápolna szegélyezte, bennük a fontosabb személyek szobraival, és az e
célra szerződtetett papok szertartásos imádattal illették ezeket a képmásokat. A templomoknak is
megvolt a maguk tornya és kupolája, melyeket rituális Nap-imádatra és csillagászati
megfigyelésekre használtak.
A templomok belső tere arany berakásokkal, sőt néha teljes egészében arany vagy egyéb
nemesfém burkolattal volt díszítve. Ezek a fémek olyan magánvállalkozásoktól származtak, ahol az
alkímiával foglalkozókat alkalmazták. Mivel az aranyat többre tartották az ezüstnél, az előbbit
sokkal nagyobb mennyiségben állították elő. Díszítésre és háztartási eszközök anyagaként aranyat,
ezüstöt és sárgarezet használtak leginkább. A ceremóniákon kizárólag látványosság céljára szolgáló
páncél öltözeteket is csodálatos gazdagon díszítették nemesfém berakásokkal, gyakran az egész
páncélzatot nemesfémből verték. Arany sisakok, mellvértek, lábszárvédők csillogtak a harsogó -
élénkvörös, narancssárga és ragyogó bíbor - színű zubbonyok és harisnyák felett.
Az adásvételi ügyletek négyszemközt köttettek, kivéve a városokban, közterületeken
megrendezett nagyszabású vásárok esetét.
Úgy 800 000 évvel ezelőttig a tolték nyelv általánosan ismert és használt volt, bár távoli
vidékeken a Rmoahal és Tlavatli nyelv beszéd formájában továbbra is fennmaradt. Minden
atlantiszi nyelv ragozást használt. A tolték nyelv túlélte a sok évezredet, a perui és mexikói idők
csekély módosításaitól eltekintve viszonylag tiszta formájában fennmaradt.
Minden iskolát az állam alapított és az oktatásban kötelező volt részt venni, de a paraszti vagy
kézműves munkát végzők számára az olvasás és írás elsajátítását nem tekintették szükségesnek. A
rátermettnek talált gyermekeket 12 éves korban magasabb iskolába íratták, ahol egyéni
képességeiknek megfelelően a mezőgazdaság, gépészet, halászat, vadászat, stb. területéhez tartozó
ismereteket tanítottak nekik. A növények jellemzőivel és gyógyító tulajdonságaikkal foglakozó
tantárgyat rendkívül fontosnak ítélték. Nem léteztek a szó mai értelmében vett orvosok, ehelyett
minden ember tudott valamennyit az orvosságokról és a magnetikus gyógyításról.
Kémiát, matematikát és csillagászatot is tanítottak, ám ezek oktatásának elsődleges célja a tanuló
pszichikus képességeinek fejlesztése és a természet rejtett erőinek megismertetése volt.
Ebbe a tárgykörbe tartozott a növények, fémek és drágakövek okkult jellemzőinek
megismertetése is, csakúgy mint a kémiai elemek átalakítása alkímia segítségével. Az idő
haladtával érdeklődésük középpontjába egyre inkább a személyes erő azon fajtájának kifejlesztése
került, melyet Bulwer-Lytton Vril-nek nevezett el, és amelynek működését meglehetős hűséggel
írta le a The Coming Race c. művében39.
A hanyatlás kezdetétől az uralkodó osztályok a természet-adta készségeket semmibe véve az
oktatási rendszert kisajátították maguknak.
Az atlantiszi embereknek nem volt absztrakciós készségük, így nem voltak képesek meglátni a
jelenségek általános jellemzőit sem. Példának okáért nem volt szorzótáblájuk sem, és az aritmetika
az ő számukra valami mágikus dolog volt, amiben a gyerekeknek körülményes szabályrendszereket
39
A hivatkozott mű: Sir Edward Bulwer-Lytton: The Coming Race (1871.) Angol nyelven olvasható (többek között) a
http://www.gutenberg.org/etext/1951 oldalon. (A ford.)

160
kellett megtanulni anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben felfogták volna, hogy az egész mire
való. Ez számukra azt jelentette, hogy négy csoport (értsd: összeadás, kivonás, szorzás, osztás)
rejtélyes szabályt kellett bebiflázniuk 1-től 10-ig minden számhoz.
A gyakorlatban viszont a legtöbb számításhoz abakuszt, vagy a japánok és kínaiak által
használthoz hasonló számoló keretet hívtak segítségül.
Ugyanakkor az atlantisziak nagyon értettek a tények, adatok összegyüjtéséhez, és bámulatos
memóriájuk volt.
A tisztánlátás gyakori képesség volt, és ez lehetővé tette számukra a természet ma legtöbbünk
számára rejtett működésének megfigyelését. Ezért aztán a tudomány szédítő magasságokig
hatolhatott és vívmányait elterjedten alkalmazták is úgy a hétköznapok hasznára mint a művészetek
céljaira.
Olyan ismereteik voltak a természet erőiről, amik mára már elvesztek. Ezen erők egyikét
használták mind léghajók és vízi járművek hajtására, egy másik segítségével a gravitáció vonzását
taszítóerővé változtatták, amivel aztán gigantikus kőtömböket játszi könnyedséggel emeltek óriási
magasságokig. Ezen erők közül a finomabbak nem gépeken, hanem az emberi test alaposan
megismert, következetesen fejlesztett képességeit és működését felhasználva az akaraterőn
keresztül hatottak.
A mezőgazdaságnak igen nagy figyelmet szenteltek, és komoly kísérleteket végeztek mind a
növények mind az állatok keresztezése terén. A búzát például földi eredetű fűfélékkel keresztezve
létrehozták a zabot és egyéb mai gabonaféléket. Már nem voltak ilyen sikeresek azok a
próbálkozások, melyeknek eredményeként a méhekből darazsak, a hangyákból pedig termeszek
születtek. Egy hosszúkás, maggal teli, alig valami hússal rendelkező dinnyeféléből ők nemesítették
a banánt.
A háziállataik között voltak apró tapírhoz hasonló, gyökereken, zöldféléken vagy bármi egyéb
útjukba kerülő dolgon megélő állatok, amik így nagyon hasonlóak voltak a mai sertésekhez. Voltak
továbbá nagy testű macskaszerű, valamint farkashoz hasonló állataik, ez utóbbiak a mai kutyák
elődei. Kordéikat a mai tevékhez hasonló állatokkal húzatták, valószínűleg ezeknek a késői
leszármazottai a mai perui lámák. A települések körüli dombokon pedig az ír jávorantilop őse
kóborolt még félvad állapotban, de azért már emberi felügyelet alatt.
A különböző állatfajták keresztezését és tenyésztését színes fényekkel és mesterséges fűtéssel
segítették elő. Elsősorban kétéltűekkel és hüllőkkel kísérleteztek, mert ezek már többé-kevésbé
befejezték fejlődési útjukat és közel álltak a fejlettebb madár vagy emlős forma felöltéséhez. Mivel
minden típus továbbfejlődése Tőle ered, a Manuval szoros együttműködésben megformálták a
háziállatokat, így például a lovat. Ám az Aranykor végeztével, mikor beköszöntött a viszály és
háborúskodás kora és az emberek elkezdték egymást prédálni, az állatok megfelelő gondoskodás
híján az emberekhez hasonlóan egymást kezdték pusztítani. Némelyiket közülük éppen az emberek
tanították meg vadászni - így alakult ki az egykori félig háziasított macskaféléből a mai jaguár és
párduc. Úgy látszik, az oroszlán nem vérengző fenevad, hanem kocsik húzására szánt erőteljes
segítőtársa lett volna az embernek, ha azok hűen elvégezték volna a feladatot, amit a Manutól
kaptak. Az az igazság, hogy ha az emberek elvégezték volna minden ilyen feladatukat, akkor
nagyon is elképzelhető, hogy ma már talán nem is léteznének húsevő emlősállatok.
A parkerdőkkel övezett Arany Kapuk Városa a keleti parton, az Egyenlítőtől 15 fokra északra
feküdt, és a város körüli ligetekben szétszórva álltak a tehetősebb osztályok udvarházai. Nyugat felé
egy hegyvonulat látszott, a város vizét onnan nyerték. A város egy körülbelül 150 méterrel a
környező síkság fölé magasodó domb oldalára épült. A domb tetején az uralkodó palotája állt annak
kertjeivel, melynek közepén vízforrás tört fel, ami ellátta a palotát és a kerteket, majd négy irányban
alázuhogott egy az egész területet körülvevő csatornába.
Innen négy irányban további csatornák szállították a vizet az alant fekvő városnegyedekbe, majd

161
újabb zuhataggal egy másik körkörös csatornába ömlöttek. Összesen három ilyen közös
középpontú, körkörös csatornája volt a városnak - a legalsó még mindig a síkság szintje felett. A
legalsó szinten aztán egy negyedik, de már négyszögt alaprajzú csatorna gyűjtötte össze a
megmaradt vizet, és elvezette a tengerbe (lásd a XLII. ábrát). A várost a legkülső csatorna vonala
határolta, amely nagyjából 10 x 12 mérföld volt.
A várost így felosztó három övezet közül a legfelsőben egy körkörös versenypálya és közparkok
kaptak helyet, valamint itt álltak az udvari hivatalnokok házai és az ún. „Idegenek Háza”. Ez utóbbit
az átutazó idegenek számára építették, akik a Kormány vendégeiként addig maradtak, ameddig
kedvük tartotta.

XLII. ábra: Az Arany Kapuk Városának szerkezeti vázlata

A további két övezetben a város lakóinak kertes házai és a különböző templomok álltak.
A Toltékok fénykorában nem létezett a szó valódi értelmében vett szegénység, mert még a házi
szolgálatra alkalmazott rabszolgák is jól öltözöttek és jól tápláltak voltak. De azért akadtak
viszonylag szegényesebb házak az alsó övezet északi részén, valamint a legkülső csatorna és a
tenger közé eső területen, ahol az emberek főleg hajózással foglalkoztak és házaik egymáshoz jóval
közelebb épültek.
Fénykorának delén az Arany Kapuk Városának több mint 2 millió lakója volt, és csodás
162
vízellátása miatt (ami egyébként nagyszerűbb volt, mint bármi hasonló, amit az azóta eltelt
korszakban építeni megkíséreltek) úgy is ismerték, mint a Vizek Városát. A vizet nyugati irányból,
egy körülbelül 800 méterrel a tenger szintje felett elterülő tóból nyerték, amit egy ovális, 15 x 9
méter keresztmetszetű föld alatti vízvezetéken vittek egy szív alakú, óriási, mélyen a palota alatt
levő víztározóba. Innen mintegy 150 méter mély, merőlegesen lefelé a sziklába vájt kürtőn át tört a
felszínre a víz a palota kertjében. A központi víztározóból még további vezetékek is kiágaztak a
város különböző részei felé, hogy ivóvizet szolgáltassanak és táplálják a szökőkutakat. Az egyes
részek ellátását szelepekkel szabályozták.
Mivel a víznyomás óriási volt, a vízvezetékek építéséhez használt anyagok teherbírása
hihetetlenül nagy kellett hogy legyen.
A síkságon épült többi várost hatalmas, vastag fémlemezekkel borított földsáncok védték,
melyek lándzsák és nyilak ellen áthatolhatatlan védelmet nyújtottak.
A tehetősebb osztályok tagjai kettőtől akár nyolc személyt is szállítani képes léghajókat
használtak. Később, a háborúskodás korszakában tengeri csatahajókat meghaladó méretű, akár 50-
100 harcost szállító léghajókat is építettek.
A korai példányok még vékony, impregnált falemezekből épültek, amiben az impregnáló anyag
nem növelte lényegesen a súlyt, ám rendkívül megnövelte a fa szilárdságát.
A későbbiekben kétféle fehér és egy vörös fémből álló ötvözetet használtak, ami egy
alumíniumhoz hasonló, de még annál is kisebb fajsúlyú anyagot adott. Ezt a fémötvözetet
kovácsolással a vázszerkezethez alakították, majd a szükséges helyeken összehegesztve végül
egységes, tökéletesen sima felületet kaptak, ami a sötétben halványan fénylett, mintha világító
festékkel vonták volna be.
Alakjuk hasonló volt egy fedélzettel ellátott (vízi) hajóhoz, ám a hajó mindkét végén volt
meghajtó és kormányszerkezetük.
A léghajókból mérges gázokkal töltött bombákat dobáltak - az erre való utalások megtalálhatók a
hinduk Purana-iban és hősi eposzaiban.
A korai időszakban e hajókat még a személyes erő - vril - segítségével mozgatták, amit később
egy ismeretlen fajta, mechanikus úton hasznosított erő váltott fel. Az erő éterikus eredetű volt, és a
forrásául szolgáló generátort egy vastag fémfalú ládában, a hajó középpontjában helyezték el. Az
erőt két vaskos hajlékony cső vitte a jármű két végére, és további nyolc kiegészítő cső szállította a
fedélzeti felépítmény elé és mögé is - ez utóbbiakat úgy rendezték el, hogy egyik részük kimeneti
nyílása lefelé, a másiké felfelé irányult.
A hajó felemeléséhez a csövekből a végüket lezáró változtatható keresztmetszetű nyíláson át az
erőt lefelé irányították, ami a földnek ütközve elegendő erőt adott az emelkedéshez, miközben a
levegő támasztékként szolgált.
A hajó előre mozgatásához az erőt 45 fokban lefelé irányították, így egyszerre fenntartva a
magasságot és egyben előre mozgatva a hajót. A kormányzást is az említett csövekből irányítottan
kiáramló erővel végezték.
A legnagyobb elérhető sebesség óránként 100 mérföld körüli volt, a jármű mozgása pedig a
függőleges sík mentén hosszú, hullámszerű pálya mentén történt. Nem nagyon emelkedtek 100
méter fölé, mert nagyobb magasságokban a ritkuló levegő már nem adott elég támasztóerőt a
meghajtáshoz. De körülbelül 300 méter magas dombok felett még képesek voltak átrepülni.
Más hajók elleni küzdelemben is a meghajtáshoz használt erőt alkalmazták, azzal kibillentve
egyensúlyából az ellenséges hajót.
Voltak a léghajókéhoz hasonló meghajtást használó tengeri hajóik is, de úgy tűnt, a

163
leghatékonyabb ilyen hajtásnak sűrűbb erő-áramlata volt, mint a léghajókon használté.
Elég sok bonyolult gépezetet is használtak - igaz, mai szemmel legtöbbjüket esetlennek,
durvának mondanánk.
Képességeik egy komoly hiányossága a vallás terén mutatkozik meg, amit az egyiptomiak e
korszakból örököltek. Nevet adtak szinte minden elemi eszenciának és természet szellemnek, és
mindegyikhez tartozott egy annak szóló varázsige is, amivel irányítani tudták. Ezeket mindig
alaposan megtanulták, de soha nem jöttek rá, hogy a varázsige mögött minden esetben az emberi
akarat munkál, ami ugyanolyan jól működhetne bármiféle varázsige nélkül is. A Halottak Könyve
sok ilyet tartalmaz, ezekből csak azokat helyezték el egy-egy halott mellé a sírban, amikről úgy
gondolták, hogy az illetőnek majd szüksége lesz rá.
A többnejűség különböző időszakokban valamennyi alfaj körében elterjedt volt. A Toltékok
köreiben a törvény két feleséget engedélyezett, de az egy feleség igen szokatlan dolog volt. A nőket
minden tekintetben a férfiakkal egyenrangúnak tartották, és a vril erő használatában sok nő túltett a
férfiakon. A nemeket az oktatásban sem választották szét, a nők még a kormányzatban is szerepet
vállaltak, akár mint az Adeptus Uralkodó helyi képviselői is.
Vékony, porcelánfehér felületű fémlemezekre írtak, melyeket úgy sokszorosítottak, hogy egy
még üres fémlemezt valamilyen folyadékba merítették, majd az eredeti írott példányra fektették.
Az atlantisziak ettek ugyan húst, de ők azokat a részeket dobták el, amiket mi megeszünk, és
azokat ették (t.i. belsőségeket), amiket mi nem fogyasztunk. Ugyancsak szokás volt vért inni -
gyakran az állatból kiontott még meleg vért -, de voltak vérrel készült főtt ételeik is.
Halat is ettek, bár ezt gyakran a hal már oszladozó állapotában tették. Ettek továbbá kenyeret és
gabonából készült sült tésztaféléket is, csakúgy mint tejet, gyümölcsöt és zöldségeket, és a
gyümölcslé is gyakran fogyasztott italuk volt.
Az Adeptus királyok és uralkodók, valamint a beavatott papok kivétel nélkül vegetáriánusok
voltak, az udvari tisztségviselők némelyike azonban titokban evett húsételeket.
Egy időben valami rendkívül erős erjesztett italt is elterjedten fogyasztottak, de ezt később
törvénnyel betiltották.
A Rmoahal-ok és Tlavatlik kardokat, lándzsákat, íjat és nyilat használtak a hosszú szőrű, gyapjas
mamutok, az elefántok és vízilovak vadászatához. Abban az időben az élővilág bővelkedett
erszényesekben, valamint félig hüllő - félig emlős, illetve félig hüllő - félig madár állatokban.
A későbbi időszakokban a robbanóanyagok előállítását a tökéletességig fejlesztették. Voltak
ütésre robbanók és használtak időzített robbanószerkezeteket is, de a pusztítást nem a lövedék
becsapódása okozta, hanem valamilyen mérges gáz képződése. E pusztító eszközöknek olyan
erőteljes volt a hatása, hogy egész harcoló századokat pusztítottak el mérges gázzal töltött
bombákkal, amit valami hajítógéppel föléjük dobtak.
Voltak továbbá lángoló végű nyilak kötegeit kilövő, és még sok más fegyverük is - ezeket olyan
emberek alkották meg, akik nagy jártasságra tettek szert a tudományok magasabb régióiban. A
hinduk ősi könyveiben sok ilyennek a leírása megtalálható, amikről azt állítják, hogy valami
magasabb rendű Lénytől eredtek. Az elkészítésükhöz szükséges tudást soha nem tették közkinccsé.
Az első három alfaj idején az állami pénzverés intézménye ismeretlen volt, ehelyett billogozott,
közepükön kilyukasztott fém vagy bőrdarabkákat használtak pénz gyanánt, amiket övükre fűzve
tartottak. Minden ember maga készítette ezeket a zsetonokat (de csak annyinak készítésére volt
jogosult, amit bármikor be tudott cserélni a birtokában levő értékekre), és úgy használták őket, mint
ma az ígérvényeket. Ezek a zsetonok nem forogtak a pénzhez hasonló széles körben, ugyanakkor az
elfogadóik - az akkoriban kisebb-nagyobb mértékben mindenki által birtokolt - tisztánlátás útján
pontosan meg tudták ítélni bárkinek a valós fizetőképességét, akitől ilyen zsetont kaptak. A későbbi

164
időkben Poseidonis-on már a mai pénzérmékhez hasonlókat használtak, ezekre a nagy déli
fővárosból látható hármas hegycsúcs látképét verték.
Mivel a Rmoahal-ok és Tlavatlik vadászatból és halászatból éltek, nem volt szükségük
földmérési rendszerre sem, habár a Tlavatlik falusi keretek között már megművelték a földet.
A népesség növekedése és a civilizáció térhódítása már a Toltékok korai időszakában
szükségessé tette egy földbérleti rendszer kidolgozását, de azután jórészt e rendszer kiválóságának
köszönhetően a szegénység és nyomor szinte ismeretlen volt. A sziget és termékeinek egészét
csakúgy mint a nyájakat és csordákat az uralkodóénak tekintették. Az egyes országrészek királya
vagy alkirálya volt felelős a területén a föld megműveléséért, az aratásért, legeltetésért és a
mezőgazdasági kísérletekért. Mezőgazdasági tanácsadói járatosak voltak a csillagászatban és széles
körben alkalmaztak okkult módszereket a növény- és állatvilág befolyásolására. Akaratukkal
képesek voltak esőt támasztani, sőt részben még egy jégkorszak hatását is ellensúlyozni tudták.
Itt zárójelben megjegyezhetjük, hogy a mintegy 850 000 évvel ezelőtt, a Toltékok
felemelkedésének időszakában bekövetkező jégkorszak Atlantisz túlnyomó részét elnéptelenítette.
A téli időszakban az északi részek lakói messze délre, a jéghatáron túlra voltak kénytelenek
vándorolni, hogy aztán a nyár beköszöntével visszatérjenek táborhelyeikre vadászni és halászni.
Visszatérve a mezőgazdálkodásra, minden egyes művelethez annak rendje és módja szerint
kiszámították a megfelelő napot, és a végrehajtás minden részlete szoros felügyelet mellett történt.
Bár előfordult termények cseréje, de általában minden országrész a saját termékeit fogyasztotta.
Miután a termés egy részét elkülönítették az uralkodó és a központi kormányzat céljaira, a
megmaradt termést felosztották az országrész lakói között. A helyi alkirály és tisztségviselői kapták
a nagyobb részt, de mindenkinek jutott elegendő munkaképességének és jólétének fenntartásához.
A többlet termelésből - legyen szó mezőgazdasági vagy ásványi termékről - mindenki egyenlő
arányban részesedett.
Ez a rendszer hosszú időn át sikeresen működött, ám idővel hanyagság, az önérdekek hajszolása
és luxuscikkek iránt feltámadó vágyak elterjedése miatt hanyatlásnak indult. Az elégedetlenség
egyik fő forrása az volt, hogy a pszichikus készségek kifejlesztésében mindig jeleskedő felsőbb
társadalmi osztályok ekkorra alacsonyabban képzett alárendeltjeikre ruházták a felsőbb szintű
műszaki oktatásban résztvevő gyermekek kiválasztásának feladatát. Ez pedig számos hibát
eredményezett, amiért sok ember élethossziglan nem neki való, hozzá nem illő munkát volt
kénytelen végezni.
Poseidonis késői korszakában a földbérleti rendszert felváltotta a föld magántulajdona, vagyis a
mi jelenkori berendezkedésünkhöz hasonló rendszer.
Az eredeti földbérleti rendszer maradványai egészen 14 000 évvel ezelőttig, az ősi Peru Inka
korszakáig fennmaradtak. Minden föld termésének tulajdonjoga az Inkára szállt, de felét a földet
megművelőnek utalták ki, másik felét egyenlő arányban megosztották az Inka és a Nap-imádó
vallást fenntartó papság között.
A neki jutó részből az Inka gondoskodott a hadsereg és az utak fenntartásáról, valamint az egész
kormányzati gépezet működtetéséről. Ez utóbbi egy külön osztály kezében volt, melynek tagjai
kultúra és civilizáltság tekintetében messze előtte jártak a népesség döntő hányadának.
A nekik jutó - a „Nap földjein” termett - negyed részből a papság fenntartotta saját magát, a
közösségek vallási életét, működtette az oktatási rendszer részét képező iskolákat és diákotthonokat,
a betegek és munkaképtelenek ellátásának feladatát, továbbá a gondoskodott minden 45 év feletti
ember nyugdíjáról - mert úgy tartották, e kortól már jár az embernek a pihenés és szórakozás.
A Toltékok idején, egy Adeptus császár uralkodása alatt kialakult egy beavatott papi rend, ami
nagy számú okkult tudással bíró Testvért tömörített, és akik ekkor megkezdték a haladást az

165
okkultizmus Ösvényén. Természetesen számuk viszonylag igen csekély volt, és szellemi fejlettség
tekintetében a népesség nagy tömegei messze elmaradtak tőlük. A Nap-imádatot vették fel, és a
spirituális beállítottságú emberek számára a Nap jelkép volt, ám a tudatlan tömegek nem láttak
mást, csak a jelkép külsőségeit. Fenséges templomokat emeltek Atlantisz-szerte a Nap- és Tűz-
imádat vallásai számára, de a legtöbb ilyen templom az Arany Kapuk Városában épült. Az
Istenségnek nem volt szabad semmilyen képmását felállítani, kivéve az egyetlen elfogadhatónak
tartott Napkorongot, amit legtöbbször úgy helyeztek el, hogy a tavaszi napéjegyenlőség vagy a
nyári napforduló napján ezek fogják fel a kelő nap első sugarait.
Ez a rendszer a japán Shinto vallásban még ma is megtalálható, bár Atlantisz lenyűgöző
templomait a Shinto templomok remekművű, de minden faragást, festést vagy bármiféle díszítést
nélkülöző famunkái váltották fel.
A későbbi korszakokban az emberi őstípus képmását helyezték el a templomokban, és ezt mint
az Istenség legmagasabb rendű megjelenését imádták.
Ám a gonoszság napjai, mikor a faj saját önzése által megnyitott szakadékba hullva pusztul el
majd, egyre közeledtek. Az erkölcsi ideálok szemétdombra kerültek ami a spiritualitás
meggyalázását eredményezte. Minden ember saját magáért küzdött, és tudását önző célokra
használta fel. Dzyan Könyve szemléletesen írja le ezeket az állapotokat: „És akkor a Negyedik
gőgjükben felfuvalkodott. 'Mi vagyunk a Királyok. Mi vagyunk az Istenek' ... Hatalmas városokat
építettek. Különleges földanyagból és fémekből építettek. A kiokádott tüzekből, a hegyek fehér
köveiből és fekete kövekből kifaragták saját képeiket, saját méretükre és hasonlóságukra, és azokat
imádták.40” Az önimádat megdicsőülése már nem is volt tovább fokozható.
A papság a Nap mellett még más jelképeket is ismert és őrzött, ezek egyike az Egységbe foglalt
Hármasság volt. A Hármasság legszentebb jelentését soha nem fedték fel a köznép számára, de a
Turániak idejében valami rendellenes módon mégis megjelent a köztudatban a Hármasság, mint a
Teremtő, Megóvó és Pusztító kozmikus erők megszemélyesítése. Ezt az elképzelést a Ős-sémiták
aztán még alacsonyabb szintre süllyesztették, és megszületett a szigorúan emberi képmásra
formázott Atya, Anya és Fiú Hármasság.
Volt egy másik fejleménye is a turáni időknek. A boszorkány praktikák gyakorlásán keresztül
sokan közülük tudomást szereztek a saját erős akaratuk által életre keltett és irányított nagy erejű
elementálok létezéséről. Oly mértékben lealacsonyodtak az emberek, hogy végül a saját gonosz
gondolataik által életre keltett félig tudatos lényeket kezdték imádni. A kapcsolódó szertartások
kezdettől fogva vérrel bemocskoltak voltak, és minden újabb áldozat tovább fokozta ezeknek a
vámpírszerű démonoknak életerejét, mígnem akkora erőre tettek szert, hogy néhány közülük még
napjainkban is működik, azóta is kikényszerítve járandóságát védtelen falusi közösségektől.
Az ilyen véres szertartások a Turániakon kívül más alfajoknál nem terjedtek el, ámbár az
emberáldozat nem volt ismeretlen az Ős-sémiták körében sem.
A nagy Tolték birodalom napjaiban Mexikóban a Nap-imádat volt a nemzeti vallás, és
jótevőként tisztelt Istenségük, Quetzalcoatl számára csakis virágokat és gyümölcsöket ajánlottak fel.
A vad Aztékok bejövetelüket követően hadistenük, Huitzilopochtli tiszteletére bevezették az
emberáldozatot, és turáni őseik Atlantisz idejéből eredő elementál-imádata köszönt vissza abban,
mikor a Teocali hegy csúcsán szertartásosan kitépték áldozataik szívét.
Az atlantisziak körében a szív kiemelkedően fontos jelkép volt, mert jelentései között
megtalálható volt az emberi szívhez hasonló lüktetést mutató atom, továbbá a napfolt-tevékenység
ciklikus megnyilvánulásai miatt maga a Nap is.
Ezen kívül úgy vélték, hogy a Föld maga is lélegzik valamint mozog. És valóban, nemrég a
tudósok felfedezték, hogy a Föld felszíne napi ciklikussággal tágul és zsugorodik, ami bizonyos
szempontból légzésnek tekinthetünk.
40
A Titkos Tanítás 3. kötet (Antropogenézis), X. Stanza-jának fordítása.

166
 Mostanra a tanulmányozó már tisztában kell legyen azzal, hogy az Atlantiszi Gyökérfaj a
negyedik lévén, egyben a közép- vagy fordulópontot is jelenti a szellem anyagba történő
alámerüléséből és kiemelkedéséből álló ciklusában. Továbbá azzal is, hogy a Káma avagy az ember
vágy természete e negyedik gyökérfaj idején éri el kiteljesedését. Ebből eredően azt láttuk, hogy a
Káma eredményeként eluralkodtak az alantas, állatias vágyak és kegyetlen szenvedélyek, miközben
a már csírázó elme vagy Manasz pusztán eme érzéki vágyak minél rafináltabb kielégítését szolgálta.
Mindezeken túl a magasabb rendű dolgok iránti érzékenységüket az anyagba alászállás még nem
tompította el egészen, így az előbb leírt visszataszító tulajdonságok még figyelemre méltó
pszichikus képességekkel és istenekhez méltó intuícióval párosultak.
A fejlett keveseket leszámítva nem rendelkeztek az elvont gondolkodás képességével, de a tárgyi
valóság tekintetében az elméjük kitűnően működött. Így aztán a mindennapi élet vonatkozásában
magas fejlettségre tettek szert, különösen ha pszichikus képességeiket is felhasználták céljaik
érdekében.
Természetesen lassanként e pszichikus képességek elhalványultak, az emberek mélyre süllyedtek
az önzés és materializmus ingoványába.
Bár korábbi fajok is elkezdtek már harcolni egymás ellen, ám az atlantisziak dolgozták ki a
szervezett hadviselés alapjait. Azt is mondhatjuk, hogy a viszálykodás lételeme és alapvető
jellegzetessége volt a negyedik gyökérfajnak, ezért az egész atlantiszi korszakban a szárazföldön és
tengeren vívott háborúk a mindennapok velejárói voltak. A viszálykodás az emberi természetnek
olyan mélyen gyökerező jellemzőjévé vált, hogy még az Árja (Ötödik) Gyökérfaj legfejlettebb
értelemmel rendelkező tagjai is a mai napig készek háborút indítani egymás ellen.
Az ember e harcos természete megdicsőülésének árulkodó jele, hogy királyok és uralkodók ma is
illőnek vagy szükségesnek tartják állami ünnepek alkalmával valamely fegyveres testület
egyenruhájában megjelenni.
Az Atlantiszi Gyökérfaj szent szava a Tau volt, míg az Árja Gyökérfajé az Om. Úgy tartják,
hogy a gyökérfajoknak adott szent szavak egymást követő szótagjai az igazi, az egyetlen Névnek.
A mai napig létezik az eredetileg még atlantiszi Adeptusok által alapított, Beavatásra felkészítő
tanításokat végző okkult Közösség, mely ma is a régi idők rítusait mutatja be, és még az eredeti, oly
sok ezer évvel ezelőtt használt, szentnek és titkosnak tekintett atlantiszi nyelvet is tanítja. E
Közösség vezetői voltak a XIX. századi spirituális mozgalmak megalapítói. (Ezzel kapcsolatban a
tanulmányozó figyelmébe ajánljuk Az asztrális test c. munka XXI. fejezetében írtakat.)

167
13XXXIX. A Tolték Birodalom maradványa, az ősi Peru Kr.e. 12 000-ben

A 12 000 évvel Krisztus előtti Peru nagyon hasonlított a Tolték Birodalomra annak fénykorában, mi
több, tudatos kísérlet volt arra, hogy bár kisebb méretekben, de újra felépítsék a Toltékok
civilizációját. Ezért a perui társadalmi rend bizonyos jellemzőinek leírása egyben példaként
szolgálhat az atlantiszi civilizációra általánosságban. A most következő leírás a Man: Whence, How
and Whither? (Az emberiség múltja, jelene és jövője) c. mű X-XI. fejezeteinek erősen rövidített
változata.
A kormányzati rendszer önkényuralmi volt, mivel az Uralkodó - maga a Manu, valamelyik
Tisztje, esetleg egy messze magasabb szintekről származó Adeptus - volt az egyetlen, aki egyáltalán
tudott valamit, ezért neki kellett mindennek az irányítását kézben tartani. A rendszer alapgondolata
a felelősségvállalás volt. Mindenféle rosszra, ami nem volt elkerülhetetlen - például egy
munkaképes férfi dologtalanságára, egy gyermek betegségére, vagy az elvárható gondosság
hiányára -, úgy tekintettek, mint az irányításon esett szégyenfoltra, a királyság gyalázatára, az
Uralkodó személyes becsületén esett sérelemre.
A birodalmat tartományokra osztották, melyeket tovább osztottak városokra vagy kisebb
kerületekre, majd ezeket még tovább 100 családot magukba foglaló csoportokra, amiket tovább
osztottak 10-családos csoportokra. Minden ilyen egység vezetésével erre alkalmas kiválasztott
felelősöket bíztak meg, akiknek megbecsültsége az általuk vezetett csoportok tökéletes
elégedettségétől és jólététől függött. Az éberséget és kötelességtudatot nem kívülről a törvények
kényszerítették rájuk, hanem a kormányzó osztály tagjai körében általános érzés - valami olyasmi,
mint egy mai úriember számára becsületé. A kötelességeit elhanyagoló emberre úgy tekintettek,
mint valami civilizálatlan alakra, és ahhoz hasonló rémülettel és sajnálattal viseltettek iránta, mint a
kiátkozottakra a középkori Európában.
Ilyen körülmények között törvényekre szinte semmi szükség nem volt, és börtönök sem léteztek.
A Birodalom minden lakója úgy tekintett az életére, mint az egyetlen olyan életre amit élni
érdemes. Ha valaki nem teljesítette a kötelességét, az illetékes tisztségviselő feddésben részesítette.
Ha a kötelességszegés folytatódott, az csak egyetlen alkalmazott büntetéshez vezetett:
száműzetéshez.
A tisztségviselőket mint „Atyákat” tartották számon. Gyakorlatilag nem léteztek általuk
betartatandó törvények, de vitás esetekben övék volt a döntőbíró szerepe. A tisztségviselők mindig
rendelkezésre álltak, és rendszeresen végigjárták az általuk vezetett körzetet, személyesen győződve
meg róla, hogy minden rendben megy, és ilyenkor bárki meghallgatást is kérhetett tőlük, ha úgy
kívánta.
Születések, házasságkötések és halálozások aprólékos pontossággal feljegyeztettek, és ezekből
statisztikai kimutatások is készültek. Minden Centúrió egy-egy kis (a későbbi kártya szisztéma
ősének tekinthető) táblácskára feljegyezte területe valamennyi lakójának nevét, majd életének
minden jelentősebb eseményét.
Amellett, hogy a földet gondosan felmérték és kiparcellázták, még az összetételét is
megvizsgálták annak érdekében, hogy a legjobban hasznosítható legyen. A föld felosztása
gyakorlatilag megegyezett a XXXVIII. fejezetben leírttal. Minden város vagy falu a lélekszámával
arányos nagyságú földterületet kapott művelésre. A termény fele az eltartandó személyek arányában
a földet megművelőket és családjaikat illette, a másik fél a közösségé volt. A kormányzat mindig
kész volt felvásárolni a többlet gabonatermést, amit éhínség vagy más vészhelyzet esetére nagy
gabonatárolókban raktároztak.
A közösségnek járó fél rész felét (azaz a termés negyedét) a Nap földjén termesztették, amit
elsőként kellett megművelni. Ezt követően dolgozhattak az emberek a saját földjükön, míg az utolsó

168
negyedrész a Királynak járt. Ugyanez a sorrendiség érvényesült az öntözés tekintetében is.
A kézművesség és bányászat termékeire is a földműveléshez hasonló felosztás volt érvényben.
A neki járó negyedrészből működtette a Király a kormányzatot, folyósította a fizetéseket és
fedezte a költségeket. Ugyancsak ebből építtetett utakat, hidakat, vízvezetékeket és gabonatárolókat,
ez utóbbiakban az egész lakosság ellátásához két évre elegendő gabonát tartottak. Ebből részből
fedezte a hadsereg kiadásait is.
A Nap földjének termékeiből pedig a papok fenntartották és működtették a a káprázatos Nap
templomokat, melyekhez foghatóakat még csak közelítőleg sem építettek azóta a Földön. Az általuk
működtetett rendszer ingyenes oktatást biztosított a Birodalom minden fiataljának, beleértve a
műszaki képzést húsz éves korig, sőt akár azon túl is. Ugyancsak teljes körű gondoskodást kapott
tőlük minden beteg vagy munkaképtelen ember, akiket a „Nap vendégének” tekintettek. Ha pedig a
beteg ember történetesen kenyérkereső volt, hát az általa eltartottak is a „Nap vendégei” lettek
egészen addig, míg ő rendbe nem jött. És végül a papok biztosították a teljes körű létfenntartást
minden 45 év feletti embernek, kivéve a tisztségviselői kar tagjait.
A tisztségviselők és papok ugyanis nem vonultak nyugdíjba 45 évesen, hacsak nem voltak
betegek, mert úgy tartották, hogy az általuk összegyűjtött tapasztalatok túl értékesek ahhoz, hogy
kihasználatlanok maradjanak. Így hát többnyire halálukig dolgoztak.
Az eddigiek alapján már nyilvánvaló, miért élvezett elsőbbséget a Nap földjének megművelése,
hiszen az így megtermelt rész biztosította a fenntartását vallásnak, oktatásnak, továbbá a betegek és
idősek eltartásának.
Az egész rendszer olyan kiválóan működött, hogy a szegénység ismeretlen, a kilátástalanság
elképzelhetetlen volt, bűnözés pedig jószerivel nem is létezett. Az legsúlyosabb büntetés a
száműzetés volt, de még a határok mentén élő barbár törzseket is beolvasztották a rendszerbe amint
képesek voltak voltak megértetni velük annak lényegét.
Vallásos imádatuk tárgya a Nap volt, de a fizikai nap számukra csak jelképe volt annak, mely
mindennek a forrása.
Úgy tűnik, nem voltak kiforrott ismereteik az újraszületésről, ám biztosak voltak az ember
halhatatlanságában, és úgy tartották, hogy halálával visszatér a Nap Szelleméhez. Vallásuk
alapjában véve örömteli eszméken alapult, a gyászt, szomorkodást gonosz és háládatlan
viselkedésnek tekintették. A halál számukra ünnepélyes és fennkölt örömmel társított esemény volt.
Az öngyilkosságot a legmélységesebb megvetéssel illették, úgy tekintettek rá mint az elképzelhető
legnagyobb arcátlanságra, és alig akadt rá példa.
Naponta ismételt nyilvános vallási szertartásaikon magasztalták a Nap Szellemet, de nem
imádkoztak hozzá. Hódolatuk jelképeként pedig gyümölcsöket és virágokat kínáltak fel a
Szellemnek. A szertartások egyszerűek voltak, melyek alkalmával gyakran használtak fel képeket
és példabeszédeket. Azt tanították az embereknek, hogy amit a Nap tesz a testükért, ugyanazt
megteszi a lelkükért is, és mindkettő folyamatosan hat. Az embereknek pedig törekedniük kell a
tökéletes egészségre úgy fizikai mint lelki értelemben, és így maguk is egy kisebb Nappá válva erőt,
életet és boldogságot sugározhatnak a környezetükre. Nagyon pontosan ismerték azt a tényt, hogy a
jó egészségnek örvendő ember életerőt sugároz magából.
Az írás, olvasás és egy sajátos számolási rendszer tanításán felül az oktatás tananyaga
tartalmazta a mindennapi élet szabályainak és a mindenkit érintő ismereteket is, ezért bármely 10-
11 éves gyermeknek elég jó képe lehetett arról, hogyan készülnek a léfenntartáshoz szükséges
dolgok, és miként kell a legalapvetőbb munkákat elvégezni. A tanárok és gyerekek a legteljesebb
szeretet és vonzalom légkörében működtek együtt.
Az iskolai foglalkozások sokáig tartottak, de a tevékenységek olyan szerteágazóak voltak, hogy
túlterhelésről szó sem lehetett. Minden gyermek megtanult főzni, megismerte miként lehet
megkülönböztetni a mérgező gyümölcsöket a táplálóaktól, megtanultak élelmet és menedéket
169
találni az erdőben, a famunkákhoz szükséges egyszerűbb szerszámok használatát, az építés és
mezőgazdaság alapjait, tájékozódni a csillagok és a Nap járása alapján, valamint elképesztő
ügyességgel mászni, ugrani, úszni és kenuval bánni.
Kiképezték őket elsősegély nyújtásra és gyógynövények ismeretére is. Az oktatás egésze
gyakorlati ismeretek átadását célozta, és segítségével a gyerekek kifejezetten jól képzetté és ügyessé
váltak.
Megtanulták országuk rendjét, és a szokások, szabályok mögött megbúvó okokat is, de kizárólag
saját nyelvüket ismerték - ezt viszont kifogástalan pontossággal és tisztasággal, amit nem nyelvtani
szabályok megtanulása, hanem gyakorlás útján értek el. Fogalmuk sem volt algebráról, mértanról,
vagy történelemről, és saját országukon kívüli területeket tekintve még földrajzról sem. Semmit
nem tudtak a kémiáról, a gyakorlati élettel kapcsolatos higiéniáról viszont sokat tanultak.
Úgy 12 éves kor körül minden gyermek számára egyértelműen kijelölték az életpályát, majd ezt
követően egy annak megfelelő műszaki iskolába irányították ahol a következő 9-10 évét töltötte. Itt
is igaz volt, hogy az oktatás jóval inkább gyakorlati mint elméleti alapokon nyugodott.
Minden gyermeknek megvolt a lehetősége, hogy olyan oktatást kapjon, ami a kormányzó
osztályok tagjai közé emeli, ám ennél a követelmények olyan szigorúak, az elérendő szint pedig
olyan magas volt, hogy a túljelentkezés soha nem okozott nehézségeket.
Az oktatás középpontjában a mezőgazdaság tudománya állt, de tanultak kézművességet,
fémmegmunkálást, gépészetet és építészetet is.
A Mezőgazdasági Minisztérium kiterjedt és igen alapos kísérleti programokat indított,
melyeknek minden részletét és eredményét írásban rögzítették, majd közhasználatra szánt kivonatát
nyilvánosságra is hozták. A találmányokat és felfedezéseket a Kormányzat bőkezűen honorálta, és
azoknak költségeit is felvállalva mindig kész volt a szükséges vizsgálatokat elvégeztetni. Az általuk
alkalmazott szennyvízkezelési eljárás ugyanolyan hatékony volt, mint bármelyik ma használatos
megoldásunk.
Gépeik durvábbak, egyszerűbbek, kevésbé pontosan illesztettek voltak a mieinknél, de
hatékonyak voltak és ritkán romlottak el. Sok gépet a víz nyomása működtetett, elsősorban az
öntözéshez használtak voltak ilyenek. A dombos vidékeket a megművelhetőség érdekében
teraszossá alakították.
Növénytani ismereteik nagyon széleskörűek voltak, de ezen a területen is csak szigorúan
gyakorlati tudásra törekedtek. A növények iránt csak annyiban érdeklődtek amennyire azok
hasznosak voltak mint orvosság, élelem vagy festék-alapanyag.
Hasonló volt a helyzet a kémiával is, mert bár fogalmuk sem volt atomokról vagy molekulákról,
ám nagyon is sokat tudtak az anyagok felhasználhatóságáról terméseredmények fokozása, az ipari
felhasználhatóság és hasonló célok érdekében.
A csillagászat számukra inkább a valláshoz mint a világi tevékenységekhez tartozó tudomány
volt. Tudásuk nem volt valami nagy, de amit tudtak, az megfelelt a valóságnak. Tudták, mi a
különbség csillagok és bolygók között, hogy milyen a Föld alakja, ismerték a forgását és az
évszakok váltakozásának okát. Az üstökösöket más nagy Lények által az ő Urukhoz, a Naphoz
küldött hírnököknek tartották.
A Nap és Holdfogyatkozásokat egy hagyományos formula segítségével pontosan előre tudták
jelezni. A délidőt az árnyékok hosszának megfigyelésével pontosan meg tudták határozni, és
ugyanezt a módszert használták a téli és nyári napfordulók meghatározásához is, melyek különleges
vallási ünnepeik voltak.
Építészetüket leginkább az óriási méretek és a dísztelen, szerény külső jellemezték. Épületeik
nem annyira a szemnek, mint inkább használatra készültek - mai ízléssel aránytalannak kellene
mondanunk őket. A felhasznált pillérek vaskosak, gyakran egyetlen tömbből faragottak voltak.

170
 Úgy látszik, hogy a boltívet mint olyat nem ismerték, bár nyílások befedéséhez használtak
vastag, félköríves alakra hajlított fémlemezre épített lezárásokat, de a szilárdságot elsősorban
különlegesen erős ragasztó cementjüktől nyerték. Ezt forrón öntötték a résekbe, és megszilárdulása
után a kovakőköz hasonló lett, erősebb mint a kő amit összetartott. Hatalmas kőtömböket vágtak ki
és illesztettek össze olyan pontossággal, hogy az illesztési rés alig volt kivehető, mégis meglelték a
módját, hogy az illesztékekbe cementet öntsenek.
A házak többségét vegyi úton kezelt nagyméretű agyagtömbökből építették, melyeknek
szilárdsága alig maradt el a kőétől.
A falak rendkívül vastagok voltak és a házakat egy központi udvar köré építették. A külső
részeken nagyon kevés díszítést végeztek.
A bejárat mindig valamelyik sarkon volt, melyet hatalmas, gyakran finoman kidolgozott
díszítéssel ékített kőtömb zárt le, amit ellensúlyokal kiegyensúlyozva úgy használtak, mint egy mai
tolóablakot. Később azután a kőtömböket fémlemezek váltották fel. Néhány helyen a súlyos ajtók
csapágyakon fordultak el.
A nagyobb épületeket jobban díszítették, ehhez véseteket vagy széles fémszalagokat használtak.
Olyan robusztusak voltak, hogy gyakorlatilag örök életűeknek számítottak.
A szinte teljesen lapos tetőt legtöbbször súlyos kőtömbökből vagy fémlapokból készítették. Fát a
tűzveszély miatt alig használtak a házak építéséhez.
Állványozást nem használtak, ehelyett földdel töltötték fel az épülő házat a falak felső szintjéig,
majd a tetőként szolgáló kőtömböket rájuk fektetve a réseket cementtel öntötték ki. A cement
megkötése után a földet kihordták és készen állt a gyakorlatilag egy tömbből álló épületszerkezet.
Alig akadt egy emeletesnél magasabb épület, de léteztek furcsa teraszos kiképzésű emelvények,
melyeknek alsó szintje például 100m2 volt, és ez a méret a további szintekkel egyre csökkent a
felső szinten levő 10m2-es teraszig, ami egy kis szentélyként szolgált a Nap számára. Az összkép
olyan volt, mint egy lapos, széles lépcsőkkel emelkedő piramis. Az egyes teraszok szintjéről termek
nyíltak, az alsó terasz középpontjában épült földalatti kamrákba pedig egy alagút vezetett, itt
tárolták a gabonát és egyéb szükséges holmikat.
A Nap Templomai hatalmasak és robusztusak voltak, de mai szemmel nézve arányaikat
hosszúságukhoz mérten túl alacsonyak. Belsejüket gyakran szó szerint beborították az akár fél centi
vastag arany és ezüst lemezek, melyek vastagságuk ellenére visszaadták a kőbe vésett
domborművek finoman cizellált mintázatát.
A legszegényebbek házainak kivételével valamennyi lakóház belsejét is fémlemezek fedték,
olyan formán mint ahogy ma a tapétát használjuk a falak fedésére. A Király és a Főkormányzók
házainak belső terei a templomokéhoz hasonlóan színarannyal burkoltak voltak, a többi ember
pedig nagyon szép ötvözeteket használt, melyek alacsony költség mellett is igen mutatósak voltak.
A birodalom határai mentén erődítmények láncolata épült, óriási vastagságú, magasba törő,
felfelé vékonyodó falakkal. A falak belsejében kamrák meg titkos átjárók épültek, és az itt
felhalmozott készletekkel a védők egy hosszú ostromot is kiállhattak minden nehézség nélkül.
Az utakat is nagy léptékkel méretezték, könnyedén fittyet hányva a természet által támasztott
nehézségeknek. Az egész útfelületet lapos kövekkel burkolták, két oldalát pedig fákkal és illatos
cserjékkel szegélyezték. A hidakat tartókonzolok hordozták, vagyis minden újabb szint túlnyúlt az
alatta levőn. Mivel nem ismerték a keszonkamrát vagy búvárharangot, hát elterelték az egész folyót,
vagy terelőgátat építettek amíg a híd elkészült. Ebből következően jobban kedvelték a töltés építést
a hídépítésnél.
Öntözőrendszerük elképesztően tökéletes volt. Útjaik és öntözőcsatornáik valószínűleg a világ
valaha készült legnagyszerűbb mérnöki teljesítményei voltak. Minden munkát fizetett munkások

171
vagy a hadsereg tagjai végeztek el.
Mivel fegyvereik egyszerűek voltak, a katonáknak kevés kiképzésre volt szükségük, így a
hadsereg ideje nagy részében közműveken dolgozott vagy közszolgáltatásokat végzett. Soraikból
kerültek ki a hírvivők, akik a hivatalos és magán üzeneteket és leveleket hozták-vitték, és ők
végezték valamennyi közmű fenntartási munkáit is, de az új építkezésekhez már külső erőket is
bevontak.
Ha nagy ritkán háborúba keveredtek a kevésbé civilizált törzsekkel, vezérelvük az volt, hogy
„soha nem szabad kegyetlenkedni az ellenséggel, mert holnap ő lesz a barátod”. Ilyenkor a lehető
legkisebb számú áldozatra törekedtek, mert az volt a céljuk, hogy lehetővé tegyék más törzseknek is
a birodalomhoz csatlakozást.
A harchoz lándzsát, kardot és íjat használtak, továbbá egy bola nevű eszközt, ami nem volt más,
mint két kő- vagy fémgolyó kötéllel összekapcsolva. Ezt ha ügyesen dobták el, rácsavarodott az
ember vagy ló lábára és a földre döntötte azt. Erődítményeiket pedig úgy építették, hogy hatalmas
sziklatömböket tudtak a támadóikra gördíteni.
Használtak ugyan vasat, de nem tudtak acélt készíteni belőle. Többre becsülték a rezet,
sárgarezet és a bronz különféle változatait, mert ezeket a már ismertetett kitűnő cementjükkel
ötvözve hihetetlen szilárdságot értek el. Ezzel a módszerrel még a csak rézből készített fegyvernek
is olyan élet tudtak készíteni, mint a mai legjobb acéloké, de némely ötvözetük szilárdabb volt mint
bármilyen ma ismert fém. A vas viszont nem keveredett olyan jól a cementjükkel, ezért nem volt
számukra igazán hasznos.
A fémmegmunkálást szinte a tökéletességig kifinomulttá tették. Némelyik áttört ötvösmunka
annyira finom és fátyolszerű volt, hogy kizárólag légfúvatással lehetett tisztítani, mert a szokásos
portalanítási és fényesítési módszerek tönkretették volna . Egyik-másik vésett díszítésük - a mi mai
szemünk számára legalábbis - már szinte kivehetetlenül finom volt.
Cserépedényeiket vegyi úton kezelt agyagból készítették, ami mély karmazsinvörös színt
kölcsönzött ezeknek, majd ezt követően az edényt hihetetlenül finom vonalakkal arany és
ezüstberakásokkal díszítették.
Másfajta színeket is használtak még, és ha az agyagot cementjükkel keverték, az eredmény
majdnem üveghez hasonlóan átlátszó anyag lett, de annál sokkal kevésbé törékeny. Tudtak igen
vékony porcelánt is készíteni, amit meg lehetett hajlítani anélkül, hogy eltört volna.
Fát nagyon ritkán használtak, ennek szerepét a jórészt a fémek és agyag töltötték be.
A festészet eléggé elterjedt volt, de az alkotásokat szilikátszerű, finom krémfehér felületű
lapokra készítették melyek hajlíthatók voltak, vastagságuk pedig a jegyzetpapírétól a merev
kartonlapéig változott.
Festőecsetet egy rostos növény szükséges hosszúságúra szabott darabjaiból készítettek, ennek
végét puhára kalapálták, és éles háromszög formára vágták. Az így készült ecsettel a
legvékonyabbtól a legvastagabbig minden vonalat meg tudtak rajzolni.
Valamilyen hordozóval kevert por alakú festékeket használtak amitől az azonnal megszáradt,
ezért az egyszer felvitt ecsetvonáson már nem lehetett változtatni. A színek tisztasága és finomsága
minden ma használatos festékén túltett. Fémpor bekeverésével igen gazdag díszítő hatást értek el -
igaz, az eredményt mai ízléssel kissé talán barbár stílusnak mondanánk.
A távolságok érzékeltetése helyes, és a rajzolatok pontosak voltak. Az elkészült képre gyorsan
száradó impregnáló szert hordtak fel, amitől a kép védetté vált a napsugárzás, víz és az idő okozta
károsodásokkal szemben.
Könyveket is a festményekéhez hasonló módon írtak - vagyis inkább vetítettek - ugyanarra a

172
krémfehér anyagra. A könyvek bizonyos számú drótra fűzött vékony lapból álltak, melyek
leggyakrabban nagyjából 45 x 15 cm méretűek voltak, amiket így egy 8 - 12 cm mély dobozban
tároltak. E több-kevesebb díszítéssel ellátott dobozok legtöbbször egy platinához hasonló fémből
készültek.
A jelek szerint a könyvnyomtatást nem ismerték, bár egy stencil laphoz hasonló eszközt
használtak a hivatalos iratok és hasonlók sokszorosítására. A könyvekhez való viszonyuk viszont
nagyon hasonló volt a középkori szerzeteséhez, így egy könyvről másolatot készíteni komoly
érdemnek számított.
Irodalmuk elég korlátozott volt. Akadt néhány vallási és erkölcsi témájú értekezés, továbbá egy-
két misztikus írás, de a legnagyobb olvasótábora a közvetlen gyakorlati irányultságú munkáknak
volt. Létezett egy a kínai Classic of Purity -hoz nagyon hasonló misztikus könyvük is.
Minden foglakozásnak - legyen az kézműves vagy művészi - megvolt a maga szakmai kódexe
vagy kézikönyve, amit új és újabb függelékekkel frissítve napra készen tartottak. Így egy perui
monográfia bármilyen témában az adott tárgykör gyakorlati ismereteinek gyűjteménye volt, és
sűrített formában tartalmazott mindent, ami arról az adott időpontban ismert volt.
Volt továbbá egy erkölcsi tanulságokkal szolgáló gyűjtemény jobbára olyan történetekkel, amik
leírták hogyan birkózott meg a Király vagy valamelyik tisztségviselője egy vészhelyzettel. Ezek
közül sok közszájon forgott és gyakran idézték őket, úgy fogadva el őket mint igaz történeteket,
habár némelyik ezek közül talán csak kitalált történet volt.
A történetek egyike-másika jó adag izgalmas, de nehezen hihető kalandot tartalmazott, de
szerelmes történetek nem fordultak elő bennük. Néhány történetben volt humor is, ám a szó valódi
értelmében vett vígjáték ekkor még ismeretlen volt. Nem ismerték még a költészetet sem, de
ritmikus, zengzetes hangon előadandó aforizmák már ekkor is széles körben ismertek és gyakran
idézettek voltak.
A zenéhez használt eszközük a hárfa és egy fúvós, a legkedveltebb pedig egy a harmóniumhoz
hasonló hangszer volt. Ennek írógépéhez hasonló billentyűzete egy elmés mechanikus szerkezeten
keresztül levegőt fúvatott egy fémnyelvre, ami rezgésbe jőve a hangot adta.
A perui zenei-hang skála megegyezett az atlantiszival, de nagyon más volt, mint a miénk. Nem
voltak előre megírt darabok, hanem minden előadó maga rögtönözte darabjait.
Szobrászatukra a merészség, lendületesség és hatékonyság volt a jellemző, a kecsesség vagy
kifinomultság azonban már kevéssé. Durván kimunkált szobraik hatalmas méretűek voltak.
Kifinomultság a domborműveken volt megfigyelhető, ezeket általában fémmel burkoltak be.
A fiatalkorúak nem házasodhattak, de a felnőtt kort elérve ez elvárt dolog volt, kivéve ha alapos
érv szólt a házasodás ellen. Minden esküvőt évente egyazon napon tartottak, amikor is a
Kormányzó egy egyszerű nyomtatvány szerinti néhány kérdés feltevését követően a házasulandókat
férjnek és feleségnek nyilvánította. Ezután a megváltozott körülményeknek megfelelően megtörtént
a földkiutalás.
Az állatok húsát nem ették meg, hanem burgonyát, yam gyökeret, kukoricát, rizst és tejet
fogyasztottak. Fő tápláléknak a kukoricaliszt és néhány más kémiai anyag keverésével kapott, óriási
nyomással magas koncentrációjú tápanyaggá préselt keksz féleség számított. Összetevőinek
köszönhetően ez önmagában is teljes értékű tápanyag volt, és az ember így hosszú utazásokra is
könnyedén magával vihette élelmét.
A nyalókához hasonlóan lassan szopogatva fogyasztották, vagy változatos módon főzve, sütve
készítették el. Mivel önmagában alig volt valami íze, gránátalmával, vaníliával, naranccsal,
guavával és egyebekkel ízesítették.
Olcsón és óriási mennyiségben termelték, és sok ember alig evett ezen kívül egyebet, pedig

173
akadt elég sok másféle ennivaló is.
Népszerű volt a kedvenc-állatok tartása, az apró majmok és a macskák voltak a
legelterjedtebbek, melyeknek számos mutatós változatát tenyésztették ki. A macskák esetében
sikerült egy különleges, élénk kék színű változatot kitenyészteniük.
Sokan kedvelték még a madarakat is, és elképzelhető, hogy az amazonasi őserdők élénk színű
madárfajainak némelyike az ő ténykedésük eredménye. A gazdagabb úrhölgyek közül többeknek
hatalmas, aranydrótból készült röpdéi voltak és sok időt szenteltek kedvenceik odaadásának és
értelmi képességeinek fejlesztésére.
A nemzeti viselet laza, lebegő, kevés anyagból készített egyszerű ruha volt, többnyire élénk
színű szövetből. Ünnepi alkalmakkor a perui tömeg káprázatos látványt nyújtott. A nők kedvence
általában a kék köntös volt, hasonlatos ahhoz, amiben a középkori festők Szűz Máriát ábrázolták. E
viselet legtöbbször pamutból készült, bár a láma vagy vikunya finom gyapjából szőtt darabok is
előfordultak.
Rendkívül erős szövetet vegyileg kezelt maguey41 rostokból készítettek.
A számoláshoz abakuszt vagy egy másik, a modern japánokéhoz hasonló számolókeretet
használtak. Ezeknek egy olcsóbb változata volt egy sor csomózott zsineg, ami valószínűleg az
évezredekkel később, a spanyol hódítók által fellelt, még akkor is használatban levő quipu őse volt.
Általánosságban nézve, fizikai életük vitán felül rendezettebb és nyugodtabb volt, mint
bármelyik általunk ismert időszakban azóta. Az önzetlen munka és kötelességteljesítés terén -
melynek felhasználója a Kormányzat volt - azóta sem adódtak jobb lehetőségek. A kevésbé
intelligens osztályok tagjaitól azonban nem vártak semmilyen szellemi erőfeszítést vagy küzdelmet,
habár minden ilyen alkalmat gazdagon honoráltak.
A közerkölcs színvonala akkoriban magasabb, és a kötelességtudat is erősebb volt mint
manapság. De nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy az általunk vizsgált népcsoport egy olyan
faj kései leszármazottja volt, amely ekkorra már régen túl volt fénykorán. Mi pedig egy viszonylag
fiatal faj vagyunk, és ridővel még az atlantisziakénál is magasabb szintet kellene elérnünk.
Az atlantisziak nem ismertek semmi olyat amit okkultizmusnak hívhatnánk, és fogalmuk sem
volt az Univerzum hatalmas tevéről, amint azt a modern teozófia elénk tárja. Ezért mire a mi Ötödik
Gyökérfajunk eléri életének ugyanezt a fázisát, fizikai életünk körülményei ugyanolyan jók kell
hogy legyenek, mint az atlantisziaké voltak, míg értelmi és spirituális fejlettségünk meg kell hogy
haladjon bármit ami az ősi Peruban, Atlantisz eme 14 000 évvel ezelőtti maradványában lehetséges
volt.

41
Az agávé cserje egy változata. (A ford.)

174
 XL. A negyedik atlantiszi alfaj: a Turáni
A negyedik vagy Turáni alfaj a kontinens keleti részéről, a Tlavatlik által lakott hegyektől délre eső
területekről indult útjára. Legtöbben közülük Atlantisz középső részén, a Tlavatliktól délre és
nyugatra eső területeket népesítette be, megosztozva ezeken a Toltékokkal.
Az anyakontinensen soha nem váltak uralkodó fajjá, habár egynémely fajuk és családjuk jelentős
hatalomra tett szert. Mindig új területek meghódítására törekedtek, sokuk Kelet felé vándorolt.
A Kr.e. 800 000-től 200 000-ig terjedő időszakban a déli régiókban éltek, ott ahol ma Marokkó és
Algéria található. Ugyancsak ők népesítették be a Közép-Ázsiai tenger keleti és nyugati
partvidékeit. Egy részük még keletebbre vándorolt, velük a mai kínaiak mutatják a legnagyobb
hasonlóságot. Egy kisebb csoportjukból alakult ki a kegyetlen Aztékok népe, akik végül leigázták
és felváltották a Toltékok utolsó nagy birodalmát.
Egy többé-kevésbé feudális rendszert alakítottak ki, melyben minden helyi törzsfő a legfőbb
hatalom megtestesítője volt, és a király pusztán primus inter pares volt közöttük, akit egyébként a
tanács tagjai néha meg is gyilkoltak, hogy maguk közül egy másikat ültessenek a helyére.
Következésképpen felforgató, törvényeket el nem ismerő, kíméletlen, kegyetlen emberek voltak.
Mivel az óriási számbeli fölényben levő Toltékoktól a csatákban állandóan vereséget szenvedtek, a
népességnövelés érdekében törvénnyel mentették fel a férfiakat családjuk eltartásának közvetlen
felelőssége alól, és az Állam minden gyermeket sajátjának tekintett. Ennek következtében a
népszaporulat megnőtt és a házassági kötelék feleslegessé vált. A családi élet és szülői szeretet
kötelékei semmivé foszlottak, így végül az egész rendszert eltörölték mint működésképtelent.
Másféle szocialisztikus megoldásokkal is próbálkoztak gazdasági problémáik megoldására, de azok
is hasonlóképpen működésképtelennek bizonyultak.
A Turáni volt az első a négy „sárga” alfaj sorában. Nyelvük alapjait a Tlavatliktól vették át, de
végül oly mértékben megváltoztatták azt, hogy az eredmény egy egészen más nyelv lett.
Egy alkalommal a demokráciával is kísérleteztek, és még képtelenebb végletekig vitték a dolgot,
mint azt modern történelmünk legmegátalkodottabb demokrácia-hívei valaha is hirdették. Ez a
kísérlet végül az egész alfaj életét káoszba és anarchiába döntötte. Kína a mai napig viseli jegyeit az
ezt követő heves reakcióknak, amiknek eredményeként a következő, arisztokratikus kormányzási
mód meghonosodott.
A Turániaknak igen jól fejlett állatias szenvedélyeik voltak, és elmondhatjuk, hogy sok tekintetben
nem voltak éppen kellemes emberek.

175
14XLI. A Turáni társadalom maradványa, Káldea Kr.e. 19 000-ben

Mintegy 30 000 évvel Krisztus előtt élt Káldeában egy turáni eredetű, egymással civódó kisebb
törzsekből álló nemzet, mely kezdetleges földművelésből élt, és szinte semmit sem tudott
építészetről vagy bármiféle kultúráról.
Történt aztán, hogy egy - a Manu által Kormányzónak szánt - vezető, bizonyos Theodorus
érkezett hozzájuk keletről. Az ő leszármazottai adták az ősi Káldea uralkodóházát, melynek tagjai
erőteljes arcvonásaik, bronzbarna bőrszínük és mélyen ülő, villogó szemük adta megjelenésükkel
élesen elütöttek alattvalóiktól. E királyi típusról elég jó képet alkothatunk a későbbi babilóniai
szobrok alapján, bár a babilóniai időkre már szinte az egész alfajt átformálta az Árja vérrel
keveredés hatása.
Az itt meggyökerező civilizáció ugyanolyan figyelemre méltó volt, mint a 14 000 évvel ezelőtti
perui, bár nagyon különbözött attól. Káldeában a kormányzati rendszer semmi különlegességet nem
mutatott. Központi eleme a vallás volt, amely oly mértékben átitatta és uralta az emberek
mindennapi életét, hogy azt ma már csak az indiai Brahmin-okéhoz hasonlíthatnánk.
A káldeusok vallásos hite komor és misztikus volt, telve a Csillag Angyalok (mi talán Bolygói
Logoszoknak neveznénk őket) imádására szánt bonyolult szertartásokkal, emellett része volt egy
átfogó, alaposan kidolgozott asztrológiai rendszer is.
Az asztrológiával kapcsolatos felfogásuk gyakorlatilag megegyezett azzal amit e könyv XVI.
fejezetében leírt elveknek megfelelően a modern teozófia tanít.
A tudás a papokhoz valószínűleg a természet nagy törvényeit első kézből ismerő, eredeti nagy
Tanítóktól töretlen hagyományok útján jutott el, bonyolult matematikai módszereket igényelt és
rendkívül részletes volt.
A Naprendszert egyetlen hatalmas Lénynek tekintették, melynek fizikai összetevői adták a Lény
fizikai testét, asztrális részeinek összessége az Ő asztrális testét, és így tovább.
Az anyag minden egyes osztályát a hét nagy típus vagy Sugár együttesen alkotta, amint azt a
XVI. fejezet bemutatja. A káldeusok úgy tartották, hogy az említett hét Sugárból álló, ma általunk
elemi eszenciának nevezett tömeg bármelyik Sugárhoz tartozó része bizonyos mértékig egy külön
tudathordozót formált - mondhatni egy külön lény volt. És mivel minden emberben van az összes
Sugárhoz tartozó anyagból, ebből egyenesen következik, hogy az eme anyagokat irányító nagy
Központokban vagy Lényekben bekövetkező bármilyen változás vagy cselekedet hatással van az
emberre is - olyan mértékben, amennyi az adott Sugárhoz tartozó anyagból az emberben fellelhető.
A Naprendszerben valamennyi ilyen nagy Központnak megvan a maga óriási méretű, gömb
formájú befolyási körzete és rendezett periodikus változási mintázata is, hasonlóan például a
szívveréshez. Ezek a periodikus változások eltérő gyakoriságúak, együttesen egy bonyolult
hatásmechanizmust eredményeznek, és a megfigyelések szerint a fizikai bolygók állása bármely
időpontban kapcsolatba hozható a Központok hatáskörzeteinek helyzetével. A káldeusok úgy
tartották, e nagy hatáskörzetek kereszteződési pontjaiban keletkezett örvények jelölik ki a fizikai
bolygók helyét.
Papjaik természetesen felismerték, hogy ezek a hatások alapvető befolyással bírnak az
emberekre, ám távolról sem voltak fatalisták. Azt vallották, hogy az ilyen hatások a legkisebb
mértékben sem uralhatják az ember akaratát, pusztán a körülményektől függően nehezebbé vagy
könnyebbé tehetik számára, hogy bizonyos dolgokat megtegyen vagy ne tegyen meg.
Egy igazán erős akaratú embernek semmi szüksége arra, hogy tekintettel legyen arra, milyen
hatásoknak van éppen aszcendense, de egy átlagember jól teszi ha megfontolja, miként aknázhatná
ki ezeket.

176
 Maguk a hatások az elektromossághoz hasonlóan nem tekinthetők sem jónak sem gonosznak,
mégis, ha elektromossággal van dolga, a bölcs ember figyel a légköri viszonyokra, és az elvégzendő
feladathoz úgy választja meg az időt, hogy a légköri viszonyok a munkájához a legmegfelelőbbek
legyenek.
Hogy egy egyszerű példával szemléltessük a dolgot: azt tartották, a Mars az asztrális anyagra
úgy hat, hogy felkorbácsolja a szenvedélyeket, ezért mikor a Mars hatása erőteljesen érvényesül, az
ember nagyobb valószínűséggel van kitéve annak, hogy szenvedélyei elragadják. Egy másik hatás
felerősítheti az idegi izgalmakat, és ilyenkor a megszokottnál nagyobb eséllyel alakulnak ki viták,
vagyis az emberek hétköznapi, jelentéktelen bosszúságok miatt is könnyen elveszíthetik
önmérsékletüket.
A papok ezen hatókörzetek helyét és befolyását kiszámítva útmutatást adtak az emberek
mindennapi élete számára. Távlati előrejelzéssel nem foglalkoztak, hanem minden év elején
összeállítottak egyfajta hivatalos évkönyvet, ami az egész nép életének menetét több-kevesebb
részletességgel előírta. Meghatározták a legkedvezőbb időpontot a fő mezőgazdasági munkák
számára, a növények és állatok szaporításának idejét, az orvosságok alkalmazásának idejét, stb.
Követőiket a mai modern asztrológiában használt kifejezéssel élve „vezérbolygóik” szerint
osztályozták. A naptárakban olyan figyelmeztetések szóltak nekik, mint pl. „a hetedik napon
azoknak akik Mars hívei, különösen ügyelniük kell az ingerültségre”, vagy hogy „a tizenkettediktől
tizenötödik napig szokatlanul megnő a veszélye a vonzalmakban gyökerező elhamarkodott
cselekedeteknek, különösen a Vénusz hívei számára”, és ezekhez hasonlók.
A Nap látszólagos mozgása által meghatározott bizonyos órákban tartandó imákat mindenki
tiszteletben tartotta. Napkeltekor, délben és napnyugtakor a papok meghatározott himnuszokat vagy
verses imákat énekeltek a templomokban, és aki megtehette részt vett a szertartásokon, a
távolmaradók pedig néhány versszaknyi imát vagy dicsőítést mondtak el.
E mindenki által tiszteletben tartott alkalmakon túl valamennyi embernek megvoltak a maga
saját imái ahhoz az Istenséghez, akihez születése kapcsolta. Az ilyen imákhoz tartozó időpont a
bolygók mozgásának megfelelően változott. A legkedveltebb az volt, amikor a vezérbolygó
keresztezte a meridiánt, az ezt követő legnépszerűbb alkalmak pedig annak kelése és nyugvása
voltak. Valójában bármikor meg lehetett szólítani a vezérbolygót ha a látóhatár felett volt, sőt
vészhelyzetben még akkor is ha a látóhatár alatt járt, csak éppen egészen más szertartással.
Talán leginkább különleges kalendáriumnak vagy egy adott időszakra szóló imakönyvnek
hívhatnánk azokat a kiadványokat, melyekből minden egyes bolygóhoz készült egy-egy, és minden
ember nagyon igyekezett a neki megfelelőt beszerezni. Ezeknek a kalendáriumoknak bizonyos
varázserőt is tulajdonítottak, ezért az emberek magukkal hordozták őket.
Legyen az bármilyen órában vagy bármilyen lehetetlen körülmények között, amikor elérkezett az
ima vagy vallásos meditáció ideje, minden hívő hűségesen elvégezte azt. Úgy tartották ugyanis,
hogy háládatlanság lenne nem élni a lehetőséggel, mikor az ő Istenségük ilyen különleges alkalmat
kínál arra, hogy áldásában részesüljenek.
Káprázatos nyilvános szertartásokat is végeztek. Minden egyes vezérbolygóhoz legalább két
ünnepi alkalom tartozott, a Naphoz és Holdhoz pedig kettőnél jóval több. Az ország minden
szegletében megtalálható volt valamennyi bolygó Szellemének egy saját temploma, melyet annak a
bolygónak a hívei tartottak fenn, de a nagyobb ünnepségek idejére hatalmas tömegek gyűltek össze
a főváros közelében épült fenséges templom-együttes körül.
E templomok elrendezése olyan volt, hogy zsugorítva, de arányosan jelezte a bolygók méretét és
Naptól mért távolságukat. A templomok különböző kivitelűek voltak, de feltehetőleg a legapróbb
részletüknek is megvolt a maga jelentősége. Valamennyinek a tetejét színpompásan díszített
félgömb alakú kupola fedte, melynek mérete arányos volt az illető bolygó nagyságával.
Ebben a templom-rendszerben azt a helyet ahol a Földet megszemélyesítő templomnak kellett

177
volna állnia, a Hold templom foglalta el. Közel hozzá épült fel a Földet jelképező, pilléreken álló,
fekete márványból készült kupola, ebben azonban nem volt szentély.
A Mars és Jupiter közötti mérethelyesen visszaadott térben nem voltak templomok, de volt
számos apró félgömb alakú kupolában végződő oszlop - ezek valószínűleg az aszteroidákat voltak
hivatottak jelképezni. A bolygók holdjait arányos méretű mellékkupolák jelezték, és még a
Szaturnusz gyűrűit is egyértelműen kivehetően ábrázolták.
Bármely bolygó legfontosabb ünnepélyein a hívek a bolygónak szentelt árnyalatú, élénk színű
lepleket és palástokat viseltek. A bolygók színei a következők voltak:
- Nap: finom selyem aranyszálakkal átszőve, olyan mintha arany szövet lenne de olyan puha,
mint a muszlin.
- Vulkán: lángszínű, nagyon szembeszökő és nagyszerű.
- Merkúr: ragyogó narancsvörös némi citromsárga beütéssel.
- Vénusz: tiszta égszínkék, világoszöld szálakkal átszőve, ami különleges remegő, színjátszó
hatást kölcsönöz a szövetnek.
- Hold: fehér, ezüstszálakkal átszőve, ami bizonyos megvilágításban halvány ibolyaszín
árnyalatúvá válik.
- Mars: ragyogó skarlátvörös erőteljes karmazsinvörössel átszőve, és ez utóbbi bizonyos
megvilágításban uralkodó színné válik.
- Jupiter: ragyogó liláskék apró ezüstös pöttyökkel tarkítva.
- Szaturnusz: napnyugtakor látható zöld szín, gyöngyszürke árnyalatú szálakkal átszőve.
- Uránusz: sötét, mélykék - a déli Atlanti Óceán kékje.
- Neptunusz: egyszerű indigókék, ám erős fényben meglepően gazdag árnyalatú szín.
Az így összeállt és virágkoszorúkkal, szalagokra hímzett strófákkal és feliratokkal ékített hívek
menete a templomokhoz vonult, miközben zengő hangon kántálták imáikat.
A Napisten ünnepségek jelentették a legkáprázatosabb látványosságot, ekkor az egész
gyülekezet, benne minden egyes ember az ő bolygójának színeiben pompázva részt vett a Nap
Templom ünnepélyes körmenetében, melyben minden egyes bolygó hívei a bolygónak megfelelő
viszonylagos távolságban köröztek a Nap Templom mint középpont körül.
A Nap temploma a XLIII. ábrán látható alaprajz szerint épült, ami nem sok magyarázatot
igényel. A főoltár mögötti hatalmas, fényesre polírozott homorú tükör fémből, vélhetően ezüstből
készült, pormentesen és ragyogó fényesen tartása vallási kötelezettségnek minősült. Az S -- S jelű
vonal mentén egy keskeny rés volt a tetőn, és ha egy csillag pontosan a delelőpontján állott, fénye a
résen keresztül a tükörre vetült, ami ezt pontosan arra a helyre fókuszálta, ahol a rajz a parázstálat
jelöli.

178
 XLIII. ábra: A káldeai Templom alaprajza

A parázstálba illatos füstölőanyagot dobva a csillag képe a keletkezett halványszürke füstben

lebegve világított. A hívők meghajtották fejüket, és felcsendült a papok éneke - az egész jelenet
nagyon emlékeztetett egy katolikus templom úrfelmutatási szertartására.
Időnként egy a parázstál felett felfüggesztett síktükröt eresztettek a homorú tükör fókuszpontjába
azért, hogy a bolygó képét felfogva azt a templom padlójának egy bizonyos pontjára vetítsék. Erre a
pontra olyan betegeket fektettek, akik bajára hitük szerint a bolygó jótékony hatással volt. A XLIV.
ábra vázlatosan mutatja ezt az elrendezést.

XLIV. ábra: A tükrök elrendezése a káldeai Templomban

A nyugati oltáron állandóan éget az ú.n. „Hold tűz” melynek csak a tavaszi napéjegyenlőséget
megelőző éjszakán volt szabad kialudnia. Az ezt követő reggel a Nap sugarai a keleti oltár felett
vágott nyíláson át egy vízzel töltött üveggömbre estek, ami egy pontba koncentrálta a sugarakat, ily
módon elérve, hogy a Nap maga lobbantsa lángra újra a Hold tüzet, ami ettől kezdve újabb egy évig
égett.
A kupola belső felületére az éjszakai égboltot festették, és egy bonyolult mechanikus szerkezet
mozgatta a fő csillagképeket rajta, pontosan úgy, ahogy a valóságban is mozogtak. A bolygókat
fénylő testek helyettesítették, amiket eredetileg Adeptus tanítók által készített materializációk

179
voltak, és szabadon lebegtek a templom légterében. A későbbiekben ezeket elmés mechanikus
szerkezetekkel cserélték ki.
A kupola külső felületét vékony rétegben arany borította, amire különös pettyes benyomást keltő
mintát vittek fel, nyilvánvalóan azért, hogy a Nap sugarait fűzlevél- vagy rizsszem alakkal
jelképezzék.
Az épület alatti altemplomot kizárólag a papok használták, meditációkra és önfejlesztésre. Ha
szükség volt rá, a fényt kizárólag valamilyen kristályszerű anyagból készült vastag, különféle színű
lapokon át engedték be ide, és a kiválasztott csakrákra irányítva serkentették a jövőbelátás,
tisztánlátás és intuíció képességeinek kifejlődését.
A görög misztériumokból ismert, elektromossággal vagy élet tüzével töltött thyrsus-t vagy
üreges rudat is használták itt.
A káldeusok számára a „Bolygó szelleme” elnevezés három különböző fogalmat takart. Először
a bolygó elemi eszenciáinak összességéből álló „bolygói elementált”, azaz egy alacsony fejlettségi
szinten álló, félig tudatos, ám rendkívüli erővel bíró, óriási méretű lényt, mely körülbelül az ember
asztrális testében a vágy elementálnak felelhet meg. E bolygói elementálok hatását vagy
magnetizmusát próbálták meg a beteg emberekre fókuszálni, illetve talizmánokba zárni.
A második értelmezés szerint a Bolygó szelleme a Logoszból áramló tízféle eszencia egyikének
közvetítője volt, és egyben a magának a Logosz testének egyik központja. Ebben az értelemben egy
Bolygó szelleme a Naprendszerben mindenütt jelenlevő, minden emberen, bizonyos növényeken,
ásványokon, stb. keresztül ható lény volt, aki ezeknek sajátos jellemzőiket kölcsönözte.
Asztrológiai figyelmeztetéseikben is erre az emberben jelen levő Bolygó szellemekre utaltak.
Harmadsorban a Bolygó szellemére úgy tekintettek, mint a szellemek egy egész hierarchiájának
fejére, Aki elsősorban maga A Bolygó szelleme, vagy másnéven a Csillag Angyal. Valahogy úgy
tekintettek rájuk, mint a keresztények a nagy Arkangyalokra, az Úr trónusa előtt álló hét Angyalra,
mint a Logosz isteni erejének hatalmas közvetítőire. Azt mondták, hogy mikor egy csillag képe
kirajzolódik az illatos füstben, a tisztánlátók megláthatják a Csillag Angyalt amint csillagának képe
a homlokán ragyog.
Tanításaiknak egyike azt mondta, hogy meditáció és áhítatos odaadás által ritkán ugyan, de
lehetséges volt elérni, hogy az ember a következő életében az általa imádott Csillag Angyal
bolygóján szülessen meg, és a templomi feljegyzések között voltak olyanok, amelyek ezt alá is
támasztották. Azt mondták, hogy a történelem folyamán egyszer-kétszer ez még magasabb rendű, a
Naprendszeren kívüli állócsillagok Istenségeivel kapcsolatban is megtörtént.
Az „imádat” kifejezés a káldeusokkal összefüggésben talán nem egészen helytálló. A bennük
feltámadó érzést inkább mély vonzalom, hódolat és hűség keverékének mondhatnánk, valami
olyannak, mint amit mi érzünk a Bölcsesség Mesterei iránt.
Vallásuk kétségkívül nagyon sokat jelentett számukra. A papok a saját területükön igen nagy
tudással rendelkeztek. Részletesen tanulmányozták a történelmet és a csillagászatot, és a kettőt
egyetlen tudományba olvasztották. Elég jól ismerték a kémiát is, és az így megismert jelenségek
némelyikét fel is használták szertartásaik során, például valamely bolygó asztrológiai jelét
valamilyen fényesen foszforeszkáló anyaggal rajzolták fel maguk elé a kövezetre.
Egyik-másik pap az orvosságokat választotta szakterületének. Azt tanulmányozták, hogy
bizonyos csillagállások hogyan befolyásolják hatásukat és jellemzőiket. Mások a mezőgazdaság
területére szakosodtak, és alaposan megismerték a talaj összetevőit, a talajjavítás módszereit, a
színes fények alkalmazását a növényeken és hasonlókat. Megint mások egyfajta időjárás előrejelző
szolgáltatást végeztek, és nagy pontossággal előre jeleztek viharokat, ciklonokat és
felhőszakadásokat. Ez később a Kormány hatáskörébe került, és a pontatlan előrejelzésekkel
szolgáló papoknak le kellett mondaniuk posztjukról.
Óriási jelentőséget tulajdonítottak a szülés előtti időszakban az anyát ért hatásoknak. A várandós
180
nőket a szülést megelőző és az azt követő időszakban is szinte kolostori körülmények között
tartották.
Az oktatásért nem a papok voltak felelősek, habár számításaik és néha tisztánlátói képességeik
segítségével ők határozták meg, hogy egy gyermek melyik bolygóhoz tartozott. Mindegyik
bolygóhoz külön iskola tartozott tanulók és tanárok vonatkozásában egyaránt. A képzés ezekben
jelentősen eltérő volt és azt célozta, hogy kifejlesszék az előnyös tulajdonságokat, és ellensúlyozzák
az adott típusú emberekben meglévő a hiányosságokat.
Az elsődleges cél a jellemformálás volt, ismeretek átadását másodlagos dolognak tekintették. A
hieroglifákat alkalmazó írást és az elemi számtani műveleteket ugyan megtanították minden
gyermeknek, de ezeken túl nem volt semmilyen mai értelemben vett tantárgyuk. A „Mars fiától” ,
„Vénusz lányától”, stb. elvárt viselkedésformákat leíró vallásos és erkölcsi szabályokat kívülről
meg kellett tanulnia mindenkinek. Az irodalom egyetlen témája is ezeknek vég nélküli magyarázata
volt, és a gyermekeknek megtanították, miként értékeljék az eme történetekben szereplő hősök
tetteit.
Éveket töltöttek azzal, hogy megismerkedjenek ennek a Kötelességek Könyve című nehezen
emészthető műnek elméleti és gyakorlati vonatkozásaival, miközben a gyermekeknek el is kellett
játszaniuk a történetek különböző szerepeit, úgy mint egy színházban.
Az iskolai tananyagnak nem volt része a történelem, matematika, mezőgazdasági ismeretek,
kémia vagy orvoslás oktatása, de az iskola befejeztével bármelyik fiatal bármelyik kiválasztott
területet ismerő pap tanítványául szegődhetett.
Az irodalom nem volt valami szerteágazó. A hivatalos feljegyzéseket nagyon gondosan vezették,
a földek átruházását bejegyezték, és a visszakereshetőség érdekében a Király rendeleteit
archiválták. De az ezekhez kapcsolódó eseményeket nem rendezték össze úgy, hogy azokat
történelemnek lehessen nevezni. Szóban mondták el ezeket, valamint bizonyos eseményeket
csillagászati ciklusokkal hoztak összefüggésbe, és ennek megfelelően táblázatos formába rendezték
őket.
A költészetet néhány a világok és az emberiség teremtését szimbolikusan elmesélő, szájról szájra
szálló szent történet képviselte, valamint a legendák hőseinek tetteit dicsőítő balladák.
Hosszú időn át tartó ragyogás és jólét után a hatalmas Káldeai Birodalom csillaga halványulni
kezdett, majd lassan bomlásnak indult, míg végül fanatikus barbárok hordái lerombolták és
puritanizmustól fűtött dühükben fenséges templomainak még a nyomait is eltüntették. E
pusztítóknak később ugyanilyen sors jutott osztályrészül az északról érkező, hatodik alfajbeli
Akkádok kezétől. Ők adták a gyökereit - elkeveredve a régi faj maradványaival és más turáni
törzsekkel - a sumér-akkád nemzetnek, mely később felépítette a Babilóniai Birodalmat.
Ez a nemzet aztán egyre több árja vérrel keveredett, először arab, sémita, majd iráni alfajokkal,
míg végül az általunk történelminek nevezett időkre már szinte semmi turáni jellegzetesség sem
ismerhető fel az Asszírok idejében készült szobrokon és mozaikokon látható arcokon.
Ez utóbbi faj megpróbálta feleleveníteni a régi idők vallását és bár ez a mai napig
megmutatkozik hagyományaikban, igyekezetük szerény eredménnyel járt, mert a Csillag Angyalok
eredetileg fenséges kultuszának csak halovány visszfényét sikerült visszaadniuk.
Visszatekintve az olyan civilizációkra mint Káldeáé és Perué, melyekben egész nemzetek boldog
és vallásos életet éltek, nem szenvedtek a tudatlanságtól és gyötrő nélkülözéstől, hajlamosak
lehetünk azt gondolni, hogy az emberiség azóta nem hogy nem fejlődött, hanem éppenséggel
visszafejlődött. Csakhogy a fejlődés is törvényszerűen periodikus változások eredménye, és e
törvény értelmében személyiségek, fajok, birodalmak és egész világok válnak semmivé - minden
forma, legyen bármilyen káprázatos is - pusztulásra van ítélve azért, hogy a benne működő élet
növekedhessen és kiteljesedhessen. Mire az Ötödik Gyökérfaj eléri fejlődésének csúcspontját, az
atlantiszi faj által elértnél sokkal nagyobb magasságokba kellene hogy emelkedjen.

181
 A Káldea civilizációjáról többet megtudni vágyó tanulmányozók a Man: Whence, How and
Whither? (Az emberiség múltja, jelene és jövője) c. mű XII. fejezetében további részleteket
találhatnak. Ez a fejezet az ottaniak rövidített változata.

182
 XLII. Az ötödik atlantiszi alfaj, az Ős-sémita

Az Ős-sémiták bölcsője a mai Skócia, Írország és az ezeket körülvevő tenger területén egykor
elterülő hegyes vidék volt.
E kevesek által vágyott területén Atlantisznak bőségben és nyugalomban éltek, és az agresszív
déli királyságok szomszédságában sikeresen megőrizték függetlenségüket - egészen addig míg
elérkezett az ő idejük a szétrajzásra és idegen vidékeken való letelepedésre.
Nyughatatlan, elégedetlen, szomszédaikkal állandóan harcban álló nép voltak, különösen az őket
követő alfaj, az Akkádok erősödő hatalmával szálltak szembe.
Hajlamosak voltak a patriarchális kormányzásra, és (többnyire nomád) telepeseik körében szinte
kizárólag ez a forma volt használatos. Ettől függetlenül a Kr.e. 800 000 - 200 00 közötti időszakban
elég jelentős birodalmat építettek ki, egy időben még az Arany Kapuk Városa is az övék volt. Végül
az Akkádok kiszorították őket, az utolsó csapást mintegy 100 000 évvel ezelőtt mérve
birodalmukra.
A 800 000 - 200 000 közötti időben nyugat és kelet felé is elterjedtek. Nyugat felé oda, ahol a
mai Amerikai Egyesült Államok található, és ez magyarázatul szolgál egyes indián törzsekben
felismerhető sémita jegyekre. Kelet és észak felé pedig a kontinens északi partvidékére, mely
magába foglalta mindazt ami Európából, Észak Afrikából és Ázsiából akkoriban száraföld volt. Az
ősi Egyiptom és más szomszédos országok népeit a Sémita vér bizonyos mértékig átformálta. A
zsidóktól eltekintve az egyetlen viszonylag tisztán fennmaradt faj az Algéria hegyei közt élő világos
bőrű Kabilok népe.
E megszokottnak mondható kivándorlás mellett volt egy a Manu által szervezett kivándorlás is,
aminek oka az volt, hogy ötödik alfaj lévén, a sémitáknak különleges feladata volt a Manasz, az
elme kifejlesztése, és soaikból kellett kiválogatni az Ötödik Gyökérfaj megformálásához csíraként
szolgáló magot. Az így elkülönített törzsek a Közép-Ázsiai Tenger déli partjaira vándoroltak, ahol
majd az első nagy Árja királyság megszületik.
Bár a sémiták a négy „sárga” alfaj sorában a másodikok voltak, bőrszínük mégis viszonylag
világos volt.
Nyelvüket a Toltékokéra alapozták, de megváltoztatva azt végül egy saját nyelvvé formálták át.

183
15XLIII. A hatodik atlantiszi alfaj: az Akkád

A hatodik vagy Akkád alfaj a Kr.e. 800 000-ben lejátszódott nagy katasztrófa után, Atlantisz keleti
részéről indult útjára, nagyjából onnan ahol ma Szardínia szigete fekszik. Rövid idő múltával
azonban uralmuk alá vonták az akkorra már összezsugorodott kontinenst. Szárazföldön és tengeren
is megmérkőztek a sémitákkal, ez utóbbiban mindkét fél hatalmas flottát vonultatott fel. Úgy 100
000 évvel ezelőtt végül legyűrték a sémitákat és uralkodói dinasztiájuk székhelyéül a régi sémita
fővárost választották, majd ezt követően évszázadokon keresztül bölcsen kormányozták a
birodalmat. Nagyszerű kereskedőknek, tengerészeknek és telepeseknek bizonyultak.
Állandó településeken, törvénytisztelő népként éltek, és oligarchikus kormányzati rendszerrel
irányították a népet. A későbbi Spártához hasonlóan két király uralkodott egyetlen városban, és
jelentős eredményeket értek el mind a csillagászatban, mind az asztrológiában.
Kelet felé terjeszkedve megtelepedtek a későbbi levantei partvidéken, sőt elérték Arábiát,
Perzsiát, és részt vettek Egyiptom benépesítésében is. A korai etruszkok és főníciaiak - beleértve a
kartágói és Sumér-Akkád népet is - ennek az alfajnak oldalági leszármazottai voltak, míg a mai
baszkok valószínűleg döntő mértékben Akkád eredetűek.
Úgy 100 000 évvel ezelőtt, a korai Akkádok idejében a Beavatottak egyik kolóniája alapította
meg Stonehenge-et azon a vidéken, ami akkoriban Európa skandináv partvidéke volt. E papok és
követőik az Akkádok egy korai ágához tartoztak, magasabbak, világosabb hajúak voltak, és
koponyájuk hosszúkásabb volt mint e terület korábbi lakóinak, akik kevert vérűek voltak ugyan, de
főként a Rmoahal-ok leromlott jellegzetességeit mutatták. Stonehenge szándékoltan durva
egyszerűsége tiltakozás volt az akkori Atlantisz templomainak pazar, eltúlzott díszítése ellen,
melyekben az emberek saját képmásaikat imádták.
A sorban harmadik „sárga” alfaj Akkád a Ős-sémitákhoz hasonlóan szintén viszonylag fehér
bőrű volt.
A Tolték nyelvből kiindulva ők is addig módosították azt, mígnem egy saját nyelvet alkottak
belőle.
Az összes atlantiszi nyelv ragozást használt. Az Ötödik Gyökérfajban a sémiták és Akkádok
leszármazottai vezették be az intonációt a beszédbe.

184
16XLIV. A hetedik atlantiszi alfaj: a Mongol

Úgy tűnik, a hetedik vagy Mongol alfaj volt az egyetlen, melynek nem volt kapcsolata az
anyakontinenssel. Kelet-Szibériában az Északi szélesség 63. és a Keleti hosszúság 140. foka által
kijelölt területről (”Tatárország” pusztáiról) származnak. Közvetlen leszármazottai a Turániaknak
akiket fokozatosan egész Ázsia területéről kiszorítottak. Számuk rendkívül gyorsan növekedett,
annyira, hogy a mai napig a Föld népességének nagyobbik fele valójában ennek az alfajnak a
leszármazottja, habár sok népcsoport esetében a korábbi alfajokkal történt keveredésük oly
mértékűvé vált, hogy már alig különböztethetők meg azoktól.
A Mongolok nomádok voltak, és az elődeiknek számító kegyetlen Turániakhoz mérten jelentős
előrelépést valósítottak meg, hiszen vallásosabbak voltak és fejlettebb pszichikus készségekkel
rendelkeztek mint azok. Az általuk bevezetett kormányzati rendszerben szükség volt egy legfőbb
fejedelemre, aki egy személyben uralkodó és főpap is volt.
Bármilyen hatalmasak voltak is a tatár puszták, a mongol törzsek több alkalommal kirajzottak
Észak Ázsiából a Behring szoroson át Észak Amerikába. Az utolsó ilyen kivándorlási hullám a
Kitanoké volt mintegy 1300 évvel ezelőtt - ennek nyomait az etnológusok is fellelték néhány észak
amerikai indián törzsnél.
Egy adag Árja vérrel nemesítve ugyan, de a magyarok is ennek az alfajnak a leszármazottai. A
malájok egy másik oldalágat képviselnek, náluk azonban az elerőtlenedett lemúriai fajjal való
keveredés következett be.
A Mongol az utolsó atlantiszi alfaj, mely erejének még ma is teljében van, sőt valójában még
nem is érte el fejlődésének csúcspontját - a japán nemzet még újabb lapokat fog megtölteni a
történelemkönyvekben.
A Mongolok a Turániakhoz hasonlóan sárga bőrszínűek voltak.

185
17XLV. Az Ötödik (Árja) Gyökérfaj kezdetei

A XXVII. fejezetben említtettük, hogy az Ötödik Gyökérfaj Manuja, Vaivasvata Urunk kiválasztott
egy az 1200-éves születési priódusú Szolgálókat is magában foglaló egyed-csoportot, melynek
tagjaiból az új gyökérfajt kívánta kimunkálni, és akikkel ettől fogva fenntartotta a kapcsolatot. Ez
nagyjából egymillió évvel ezelőtt történt. 400 000 évvel később aztán a valószínűsíthető jelöltek
egy újabb szűrése következett.
A gyökérfaj megalapítása felé az első, döntő lépés azonban körülbelül 100 000 évvel ezelőtt
következett el, amikor az ötödik atlantiszi alfaj, az Ős-sémiták egy fehér bőrű törzsét elkülönítették
a Ruta sziget északi részének egy hegyes vidékén. Ez az alfaj a hegyes vidékekhez vonzódott,
legközelibb megfelelőiknek az Atlasz hegységben élő Kabilok tekinthetők.
Vallásuk eltért a síkságon élő Toltékokétól, és ezt a tényt a Manu ki is használta az elszigeteltség
biztosítására. Ezt követően a Bodhiszattva (aki nem volt más mint a későbbi Buddha Urunk) új
vallást alapított, ennek követői távol kellett hogy tartsák magukat más törzsektől és nem is
házasodhattak velük.
Azt hirdették az embereknek, hogy irányító Uruk és Királyuk fizikai érzékekkel
megismerhetetlen számukra, és hogy majd elvezetik őket az „ígéret földjére”. A zsidó történetek
egyes részletei (bár nem az összes) valószínűleg ezekből a tényekből erednek.
Kr.e. 79 797-ben már közel volt az az idő, amikor az ötödik alfajt a Sötét Uralkodó befolyása alá
vonja. Ekkor a Manu embereivel hajóra szállt és átszelte a Szahara tengert, majd onnan
szárazföldön vezette tovább népét Arábiába. A művelethez egy 30 hajóból álló flottát állítottak
össze, melynek egyik hajója sem volt nagyobb 500 tonnásnál. Esetlen alkotmányok voltak,
hátszéllel elég jól haladtak, de az oldalszéllel nehezen birkóztak meg, esetenként pedig evezőket is
használtak. Három fordulóval körülbelül 9000 embert szállítottak át egy állatfaj példányaival
együtt, ami keveréke volt a bivalynak, elefántnak és sertésnek - talán tapírhoz lehetne hasonlítani.
A 9000 ember 5/6-a az ötödik alfajhoz tartozott 1/12-e Akkád volt, 1/12-e pedig Tolték, de
valamennyi csoportba fajuk legjobbjait gyűjtötte össze a Manu.
Ebben az időben Egyiptomban egy ragyogó Tolték civilizációt találunk, és amint a kivándorlók
áthaladtak az országon, az Egyiptomiak megkísérelték vesztegetéssel rábírni őket, hogy maradjanak
náluk. Néhányan engedtek a kísértésnek és maradtak, megtagadva ezzel a Manu parancsát - ők
később a Toltékok rabszolgáivá váltak.
A többiek a Manuval az élen a mai Szuezi csatorna vonalát követve elérték az Arábiai fennsíkot.
Az itteni völgyek öntözés mellett termékenyek voltak, és a vidéket csak szórványosan népesítette be
egy fekete bőrű faj.
Az egyik völgyben a Szolgálók 1200 és 700 éves csoportjának tagjai nagy számban telepedtek
le. Ezek olyan fanatikus hívei voltak a Manunak, hogy magukra vonták az egyiptomiak haragját,
akik megtámadták és lemészárolták őket - igaz, végül Vaivasvata Manu kiűzte onnan az
egyiptomiakat.
Ezután a telepesek egy ideig békességben éltek és különféle, Atlantiszból vásárolt vetőmagokat
használva földjeiket művelték. Körülbelül 2000 év alatt létszámuk néhány millióra nőtt. A világ
többi részétől egy széles homoksáv választotta el őket, amelyen egyetlen, füvet és vizet kínáló út
vezetett keresztül, nagyjából arrafelé, ahol ma Mekka áll. A legkevésbé kívánatos típusok
megtestesítőit kivándorlásra kérték, egy ilyen csapat Palesztina déli része felé indult, egy másik
Egyiptom déli része felé vette az irányt. Az egyik kolóniában fejlesztették ki a lovat. Hogy az
alakulófélben levő embertípust tovább javítsa, néhány alkalommal maga a Manu is testet öltött.
A földműveléssel és pásztorkodással foglalkozó nép lélekszáma végül úgy megnőtt, hogy

186
területük túlzsúfolttá vált, amire megoldásként egy nagyszámú csoportot küldtek Afrikába
letelepedni. Ez a kolóniát később elpusztították.
Néhány évvel a Kr.e. 75 025-ös katasztrófát megelőzően a Hierarchia Fejének utasítására a
Manu mintegy 700 főt választott ki saját leszármazottai köréből, és az akkor elfogadottól eltérő
nézeteket valló, de szigorú szabályok szerint élő szektává szervezte őket, majd karavánt alakítva
Észak felé indult velük (lásd a XLV. ábrát). Útja közben kieszközölte a szabad átvonulást a mai
Törökország ázsiai területeit, Perzsiát és más még távolabbi országokat is magában foglaló Sumér-
Akkád Birodalom uralkodójánál.

XLV. ábra: Az Ötödik Gyökérfaj és az első elvándorlás (a második alfajé)

Turkesztánban megegyezett az akkor Tibetet is magába foglaló, feudális Turáni Államok

Szövetségével, így engedélyt kapott az áthaladásra. Néhány év múltán a karaván elérte a Góbi
Tengert, ahol az attól északra elterülő dombok között haladt tovább oda, ahonnan a hatalmas, sekély
tengernek egy északi irányú nyúlványa volt. Ekkorra a Lemúriai Csillag már annyira széttöredezett,
hogy legközelebbi pontja mintegy 1000 mérföldre volt innen Észak felé.
A Manu néhány követőjével egy északkelet felé néző magaslatot foglaltatott el, míg a többséget
egy kráterszerű, termékeny horpadásban telepítette le. A délkeleti irányban fekvő Fehér Sziget
innen nem volt szembetűnő, csak később, fenséges templomok sokaságával borítottan vált azzá.
Ez maradt a telepesek lakhelye egészen a már küszöbön álló nagy katasztrófa bekövetkezte utáni
időkig. A felszíni kőzetek úgy rétegződtek, hogy hacsak az egész felszínt szét nem tépik, a
földrengések nem okozhattak jelentősebb károkat. Mikor aztán a földmozgások elkezdődtek, a
közösséget nem veszélyeztette hatalmas hasadékok vagy felszíni átalakulások keletkezése, bár az
embereket alaposan megrémítették az ismétlődő földrengések és bénító rettegéssel töltötte el őket
annak gondolata, hogy a légkörbe került finom por felhői miatt egy egész évig nem látható Nap
talán már örökre kihunyt. Szakadatlan, özönvízszerű esőzések zúdultak a tájra, az eget gőz és
porfelhők takarták el. Semmilyen növény sem volt képes megnőni, ezért az embereknek súlyos
nélkülözéseket kellet átélniük. Végül az eredeti 700-ról időközben mintegy 1000 főre duzzadt
lélekszámú kolóniából a legerősebbek közül is mindössze 300-an maradtak életben.
Öt év múltán új települést alapítottak, és a földmozgások által felszínre vetett szűz termőtalajon,

187
az ismét meleggé vált klímában újra eredményes lett a földművelés.
Az addigra már nagyon idős Manu azt az utasítást kapta, hogy népét vigye a Fehér Szigetre. Itt
eléje tárták a jövővel kapcsolatos, több tízezer évet felölelő terveket, melyek értelmében népe a
Góbi Tenger partvidékén fog élni, ahol naggyá és erőssé fejlődik. Az új Gyökérfajt a Fehér Szigeten
kell megalapítani, és a vele szemközti parton egy nagyszerű városnak kell épülnie, melynek terveire
is javaslatot tettek.
A Góbi Tenger partjától 20 mérföldnyire egy hegylánc húzódott, ennek lábaitól a tengerpartig
alacsony dombok terültek el, közöttük négy egymástól teljesen elkülönülő völgy nyúlt le a
tengerig. A Manu azt az utasítást kapta, hogy mindegyik völgyben telepítsen le néhány kiválasztott
családot, és négy eltérő alfajt formálva belőlük küldje szét őket a világ különböző részeibe.
Néhányan kiválasztottai közül a külvilágban kell hogy megszülessenek, majd onnan visszatérve be
kell házasodniuk az Ő családjába. Utoljára pedig Ő maga is testet kell hogy öltsön, így betetőzve
egy-egy típus tökéletesítésének munkáját.
Összesen öt típust kellett kialakítania, az eredeti alaptípust és abból négy új altípust.
Kr.e. 70 000 körül a Manu letelepítette népét a tengerparton, ahol falvakat építettek és a
következő évezredek során élniük és sokasodniuk kellett. A Királyukként elismert Manu székhelye
Shamballa volt.
Néhány év múltán a Manu felszólította Jupitert, Corona-t (aki egy jövőbeni életében Julius
Caesar lett), Marsot és Vajra-t (a jövőbeni H. P. Blavatsky), hogy a legrátermettebb gyermekek
közül válasszanak ki néhányat, és küldjék őket Shamballába. E kiválasztott gyermekek Uránusz,
Neptunusz, Surya, Brhaspati, Szaturnusz, Vulkán és Vénusz voltak, ők azóta már valamennyien
Mesterré váltak.
Kis idővel ezután a Turániak lerohanták a közösséget és sorozatos rajtaütéseikkel végül teljesen
elpusztították azt.
A megmentett gyermekek leszármazottai azonban egy újabb népes és virágzó civilizációt
építettek, mely az elpusztítottnál is magasabb szintre fejlődött. A Szolgálók közül sokan részt vettek
ebben, és bár gyakran követtek el ostoba hibákat, mégis szoros kötelék fűzte őket azokhoz, akiket
teljes szívvel és hűséggel szolgáltak.
A vad Turáni törzsek állandó zaklatásai elleni védekezésként házaikat nagy méretűre, valóságos
erődítménnyé építették, és hasonló erődítmény volt minden falu és város is.
Idővel ismét egy kisebb nemzet alakult így ki, ám a Turániak újra lecsaptak rájuk, és
lemészárolták őket. Ez alkalommal is csak néhány gyermek és dajkáik maradtak életben, akiket
még a vész előtt időben Shamballába menekítettek.
Ily módon a gyökérfaj alaptípusa érintetlenül megmaradt, és a Manu valamint tisztségviselői is
amint lehetett testet öltöttek benne hogy tovább közelítsék azt a célként kitűzött mintához.
Érdemes megemlíteni, hogy még a vérszomjas Turániak is mély tisztelettel tekintettek a Fehér
Szigetre, és nem próbálták megtámadni.
Ha most egy pillanatra visszatérünk a Manu által a 700 kiválasztott kivándorlásakor Arábiában
hátrahagyott csoportra, érdemes megjegyezni, hogy ezeknek a leszármazottai lettek a zsidók. E nép
történetét egy későbbi fejezetben fogjuk bemutatni.

188
18XLVI. A Híd Városa

Az előző fejezet végén leírt leírt pusztítást követően a Manu Marsot elküldte, hogy öltsön testet
Poseidonis-on az egyik legjobb tolték családban, és mikor elérte a 25 éves kort, visszahívta. Ekkor
Mars feleségül vette a Manu leányát, ezáltal biztosítva az új gyökérfaj számára szükséges
pótlólagos adag tolték vért. Ezt a nagyjából Kr.e. 60 000 körüli időpontot tekinthetjük az Árja
Gyökérfaj kezdetének, ami valóban sikeres megalapítás volt, mert ettől kezdve nem sikerült
kipusztítani többé.
A Manu leszármazottai a szigeten maradtak, míg nagyjából 100 főt nem számláltak. Ekkor
áttelepültek a szárazföldre és megkezdték a Manu által tervezett város építését - a Városét, amit Ő
az új gyökérfaj fővárosának szánt.
A város legyezőszerűen terült szét a partvonal mentén, felkapaszkodva a dombokra is egészen 20
mérföldnyi távolságig. A széles utcák mind a Fehér Sziget irányába futottak össze. A város részletes
tervei tehát már 1000 évvel azelőtt készen álltak, hogy a majdan benne lakók megszülettek volna. A
dombok között találtak fémeket és különféle színű - fehér, szürke, vörös és zöld - követ, valamint
gyönyörű bíbor árnyalatú gránitot. Az építők egyetlen családként, örömmel dolgoztak, mert tudták,
hogy annak az óhaját teljesítik be, aki egy személyben Atyjuk és Királyuk.
Az beépített kövek mérete még a Karnaki Templomhoz használtakét is meghaladta. Görgőkön,
gépezetek segítségével mozgatták a néha 45-50 méteresnél is hosszabb tömböket. Hogy a helyükre
lehessen emelni őket, a Manu és tisztségviselői okkult erőiket használva mérsékelték a kövek
súlyát. Az épületek méretükben az egyiptomiakat idézték, de azoknál jóval könnyedebbnek tűntek a
szemlélő számára. Ez fokozottan igaz volt a Fehér Szigeten, ahol a kupolák talapzatuknál
kiszélesedve fent csúcsban futottak össze, egy olyan még zárt lótuszbimbó benyomását keltve így,
mintha a levelek különös módon két ellentétes irányú spirálvonal mentén lennének felcsavarva. A
hatalmas épületek alsó része rendíthetetlenül tömör volt, amire karcsú tornyok és csodásan kecses
boltívek épültek, majd az egészet a tündérien szép, lótuszbimbót mintázó kupola koronázta meg.
Az építési munkálatok évszázadokig tartottak, de mikor végre elkészültek, a Fehér Sziget
csodálatos látványt nyújtott. A sziget felszíne egyetlen pont felé emelkedett, és rajta teljes
tömegében fehér márványból épült, arannyal díszített, lélegzetelállító látványt nyújtó templomok
álltak. Ezek egyetlen Szent Várost formálva az egész szigetet elborították, középen pedig a
hatalmas központi Templom állt. Ennek kupolája egy központi csarnok fölé magasodott, ahol
különleges alkalmakkor megjelent a Négy Kumara.
Az utcák négyfelé sugárirányban szelték át a várost és a központi templomnál futottak össze, így
a város valamennyi utcájának végéről, akár 10 mérföld távolságról is fenséges látvány tárult a
szemlélődő elé. Északnyugat felől nézve az egész egy hatalmas szabadkőműves Nagy Szem
jelképet formázott, melyben a perspektíva miatt az ívek körnek látszottak és a város sötétebb
vonalai szolgáltak pupillaként.
A templomokat kívül-belül ellepték a domborművek és faragványok, sok közülük
szabadkőműves szimbólumokat tartalmazott. Az egyik faragvány a fizikai és kémiai atomok
szerkezetét mutatta be, míg más atomokat és részecskéket (pl. az életerőét) domborműveken
ábrázoltak.
Ez a birodalom-alapító népnek szánt főváros 1000 esztendeig épült. Rengeteg aranyat használtak
fel hozzá, különösen fehér márvány díszítéséhez. Ehhez gyakran használtak drágaköveket is,
valamint kalcedon tömböket és egy a mexikói onyxhoz hasonló ásványt. Az egyik kedvelt
összeállítás zöld jade kőből és bíborszínű gránitból állott.
Festményeket vagy (sík felületre rótt) rajzokat azonban nem készítettek, és ábrázolásaikban nem
használtak perspektívát sem. A domborművű homlokzati díszítések mesteriek voltak, és az alakokat

189
gyakran be is festették.
A Fehér Szigetet a szárazfölddel egy robusztus de gyönyörű híd kapcsolta össze - erről kapta a
nevét is a város: a Híd Városa. Konzolos tartószerkezetű híd volt, végtelenül kecses és számos
népes szoborcsoporttal díszített. A rajta átvezető út köveinek hossza 48 méter volt, és ehhez arányos
szélesség társult.
Kr.e. 45 000-ben e város fénykorát élte. Ez volt a Tibettől a partvidékig, Mandzsúriától Sziámig
egész Kelet- és Közép Ázsiát magába foglaló óriási birodalom fővárosa, amely fennhatóságát még
Japánra és Ausztráliára is kiterjesztette. A kitörölhetetlen árja vér jegyei még ma is, és még az olyan
primitív népeknél is felismerhetők, mint a japán északi területein élt Szőrős Ainus-ok, vagy az
ausztrál őslakók.
A küklópszi jellegű épületek befejező munkálatait kifinomult pontossággal végezték el, és a
felületek nagy részét fényesre polírozták. Azt mondják, hogy még gigantikus romjaik is kivívják a
csodálatát azoknak, akik Shamballában ma látják azokat. A Híd is a mai napig áll, bár ma már csak
a sivatag futóhomokja áramlik át alatta.
Ilyen volt hát a Vaivasvata Manu által tervezett és gyermekei által megépített Város. Sok
nagyszerű városa volt Ázsiának, de a Híd városa ragyogásával mindegyiket elhomályosította. És
mindig őrködtek felette azok a hatalmas Lények, Akiknek akkor és azóta is a Fehér Sziget a
lakhelyük e bolygón, és Akik valamennyi város közül éppen ezt tüntették ki közvetlen jelenlétük
folyamatos jótéteményével.

190
19XLVII. Az első árja alfaj: a Hindu (Kr.e. 60 000)

A Kr.e. 60 000-ben elvetett aprócska mag a Góbi Tenger környékét sűrűn benépesítő királysággá
nőtt, mely lassanként a környező népekre is kiterjesztette befolyását, ide értve a véreskezű
Turániakat is, akik egykor oly kegyetlenül lemészárolták elődeiket.
Ez a nemzet volt az alap - az eredeti gyökér, melyből a későbbiekben valamennyi ág és alfaj
kinőtt, majd szétrajzott a világban. Az alapfajt általában az első alfajnak tekintik, és ebben az
esetben az első alfaj a Hindu vagy Hindu-Árja nevet kapta, amivel hangsúlyozzuk azzal az ággal
való szoros kapcsolatát, amely később Indiába vándorolt. Ugyanis számos nagy hullámban zajlott le
a népvándorlás India földjére, fokozatosan meghódítva és birtokba véve annak területét. Az első
alfaj hátramaradottainak utolsó csoportjai csak nem sokkal Poseidonis elsüllyedését megelőzően
keltek útra - akkor is azért, mert utasítást kaptak erre, hogy elkerüljék a rettenetes katasztrófa miatt
azon a területen bekövetkező pusztulást.
Amint hamarosan kiderül, a szülőnek tekinthető faj nem kevesebb mint négy kivándorlási
hullámot indított útjára nyugat felé: az elsőből keletkezett a második alfaj, a másodikból a
harmadik, és így tovább.
A Kr.e. 60 000 - 40 000-i terjedő időszakban a szülő faj óriási fejlődésen ment keresztül és
népessége is nagyon megnőtt. Fénykorát 45 000 körül érte el, ekkor meghódította a főként hetedik
atlantiszi alfajhoz tartozó mongolok lakta Japánt és Kínát és addig törtek tovább észak és kelet felé
míg a hideg útjukat nem állta. Ugyancsak a birodalomhoz csatolták a mai Tajvan és Thaiföld
területét is melyeket akkor Turáni és Tlavatli (a negyedik és második atlantiszi alfaj) népek laktak,
továbbá betelepültek az akkor még kevésbé felszabdalt Szumátra és Jáva szigetére is. Az esetek
nagyobb részében szíves fogadtatásban volt részük, mivel e területek lakói a fehér arcú idegeneket
inkább hódolatot érdemlő isteneknek tartották, semmint betolakodóknak akikkel harcolniuk kell.
Borneótól keletre, Celebesz szigetén még ma is él egy Toala nevű hegyi törzs, melynek tagjai az itt
akkoriban megtelepedő egyik csoport közvetlen leszármazottai. Kirajzottak a maláj félszigetre is,
valamint a Fülöp szigetekre, a keleti és nyugati Csendes Óceán szigetvilágára, Új Guineára, az
Asztrália felé útba eső szigetekre. és magára az akkor lemúriaikkal még mindig sűrűn benépesített
Ausztráliára is.
Az egész birodalmat, benne a sok-sok királysággal a Manu tartotta irányítása alatt. Függetlenül
attól, hogy épp fizikai testben létezett vagy nem, a királyok az Ő nevében uralkodtak, és Ő időről
időre útmutatásokat adott az elvégzendő feladatokkal kapcsolatban.
Érdemes kissé elidőzni a faj és civilizációjának általános jellemzői felett. A több százezer évnyi
atlantiszi civilizációnak, majd saját Manujának uralma alatt Arábiában és észak Ázsiában eltöltött
több ezredévnek köszönhetően a fajról sok mindent lehetett mondani, de azt nem, hogy primitív.
Az egész népesség tudott írni és olvasni. Bármi legyen is az, minden munka becsületbeli ügynek
számított, amit a Manuért végeztek. Különösen mélyen gyökerezett a faj tagjai közötti testvériség,
valamint a nemes egyenlőség és a kölcsönös tisztelet érzése. A személyes érdemek maradéktalan
elismerése mellett általános volt a nagy emberek iránt érzett tisztelet és hála, míg a kíméletlen
önérvényesítés teljesen ismeretlen volt. Az emberek megbíztak egymásban, és a másik részéről
mindig feltételezték a jó szándékot, ezért nem is civakodtak. Nagyon más volt ez mint a nagy
atlantiszi civilizáció, ahol mindenki a saját kényelmét kereste, csak magának akart elismerést
kivívni, ahol az emberek bizalmatlanul, kölcsönös gyanakvással közeledtek egymáshoz. Az
Árjáknál elég volt az adott szó - Árjához méltatlanul viselkedett volna, aki azt megszegi.
Úgy látszott, hogy mindenki nagyon sok másik embert ismert és igaz ami igaz, ez egyik feltétele
is volt annak, hogy valaki hivatali tisztséget töltsön be.
A testvériség érzése azonban nem terjedt ki a nem árja népekre, mint pl. a nagymértékben eltérő

191
jegyekkel és kultúrával bíró Turániakra, mert ezek fortélyosak, dörzsöltek voltak, és nem lehetett
megbízni bennük. Ezek iránt az Árják hangsúlyozott és méltóságteljes távolságtartást tanúsítottak,
de nem voltak ellenségesek velük, és nem gyűlölték őket. Más népek tagjainak csak az árja házak
külső udvarába volt szabad belépni, és a náluk meglehetősen ritkán előforduló idegenek
elszállásolására külön házak és udvarok szolgáltak.
Más nemzetek feletti uralmukról szólva azt mondhatjuk, hogy bár kegyetlenek vagy elnyomók
nem voltak, ám eléggé szigorúan és keményen léptek fel velük szemben.
Ha valaki Árja volt, akkor „nemes ember” is volt egyben, és ez a tény bizonyos elvárt
viselkedésformák betartását követelte meg. A Manu gyermekei a szó legigazibb értelmében vett
arisztokraták voltak, büszkék nemes származásukra és teljes mértékben elfogadva az ebből eredő
kötelezettségeiket, vagyis „A nemesség kötelez” mondás számukra nem holmi üres frázis volt.
Kultúrájuk könnyed és boldog, a tánc és vidám mulatság mindennapos volt, vallásukban pedig a
dicsőítés és hálaadás voltak a fő elemek. Az emberek gyakorta énekeltek dicsőítő ódákat, és tudták,
hogy a természet erői mögött a Dévák állnak. Minden reggel örömteli dicsérő énekkel köszöntötték
a Hajnal Leányait és a Nap Szelleme volt vallásos imádatuk központja.
A Négy Kumarát istenként tisztelték, s az Ő jelenlétüket bizonyára megérezte az a nép, mely oly
igazán közelében élt a természetnek, ezért érzékennyé vált és pszichikai képességek fejlődtek ki
benne. A Vénusz is vallásos tiszteletük tárgya volt, talán annak a hagyománynak okán, mely szerint
a Láng Urai a Vénuszról érkeztek. Magát az égboltot is tisztelték, sőt az Atomot is mint minden
dolgok eredőjét, az istenség megnyilvánulását a legapróbb részletben.
Legnagyobb vallásos ünnepeikre jó példaként szolgálhat egy alább következő, évente ismétlődő
esemény bemutatása.
A Híd Városában minden év nyárközepén megtartották a Szent Tűz ünnepségét. Férfiak, nők és
gyermekek tömegei vonultak végig kora hajnalban a Híd előtti félhold alakú térséghez összefutó
utcákon. A házakon zászlókat lengetett a szél, az utakat virágok borították, és az illatos füstölők
fűszerezte levegőben menetelő emberek színes selyemruháit virágfüzérek, koszorúk, korallfüzérek,
sőt gyakran ékkövek díszítették. A menetelést fémtányérok csattogtatása és duda-bődülések tették
hangulatosabbá.
A Hídon már csendben haladtak át és útjuk a Központi Csarnokba vezetett. Ott állt a hatalmas
trón, magából a sziklatömbből kifaragva, arannyal és drágakövekkel gazdagon ékítve és aranyozott
jelképektől borítva. Előtte állt a magasra tornyozott illatos fahasábokkal megrakott oltár, felette
pedig egy a falból kiemelkedő, félgömb alakú óriási Nap. Magasan a csarnok légterében a Vénusz
bolygót jelképező test lebegett.
Mikor az emberek mind összegyűltek, hivatali palástjában belépett a három Manu. A Mahaguru
(a későbbi Gautama Buddha) Vaivasvata Manu mögött foglalt helyet, mögötte állt Surya (később
Maitreya Urunk), míg a Három Kumara közvetlenül a Trón mellé állt. Felette a levegőben félkör
alakban káprázatos lila és ezüst színű Dévák lebegtek, vigyázóan és szolgálatra készen.
A trón körül állók halkan énekelt invokációjukkal hívni kezdték a Királyt, hogy csatlakozzon
hozzájuk. Egyszer csak ezüstös hang csendült fel, az arany Nap lángra gyúlt, majd közvetlenül
alatta és egyben a trón felett fényes csillag gyúlt ki: a Hierarchia Legfőbb Ura megjelent, helyet
foglalt a trónon. Mindenki arcra borult hogy elfedje szemét az Ő jelenlétének vakító fényessége
elől.
A Király mérsékelte ragyogásának fényét, hogy mindenki láthassa őt, Sanat Kumarát az „Örök
Szüzet” ősidők óta változatlan fiatalságának teljes szépségében. (Megjegyzendő, hogy a szanszkrit
nyelvből „szűzként” fordított fogalom e nyelvben határozottan férfias értelmezéssel bír.)
Ekkor Ő kinyújtotta kezét az oltár fölé, mire azon fellobbant a láng - majd eltűnt. A Csillag

192
kihunyt, a Nap félgömbje pedig már alig izzott, csak a Tűz lobogott tovább. A papok aztán az
oltárról fedeles tartókba parázsdarabokat gyűjtöttek és adtak át a különböző Templomok és
háztartások számára. A menetek újra összeálltak és nagy örvendezéssel kiözönlöttek a városba. A
Szent Tűzet a családi oltárokra helyezték és az elkövetkező egy év során gondosan őrizték. E
családi oltárok tüzéből vett parazsat pedig továbbadták azoknak, akik maguk nem tudtak részt venni
a ceremónián.
Akadtak néhányak, akik elmélyülten tanulmányozták és nagy tudásra tettek szert az okkult
tudományok körében annak érdekében, hogy bizonyos területeken a közösség szolgálatának
szenteljék tudásukat. Megtanulták a tisztánlátást, hatalommal bírtak a különböző természeti erők
felett, képesek voltak akaratlagosan gondolatformákat alkotni, és egy időre elhagyni fizikai testüket
ha úgy akarták. Emlékezve az atlantiszi idők gonoszságaira, e tudományok mesterei rendkívül nagy
gondossággal választották ki tanítványaikat, és a Manu egyik tisztségviselője személyesen
felügyelte az osztályokban folyó oktatást.
Újságok helyett a tisztánlátók szereztek be minden szükséges információt a borodalom bármely
részéről, úgy ahogy mi rádióhullámok vagy kábelek segítségével tesszük.
Néhanapján, ha a Manu nem tudta utasításait valamely távoli kormányzója elméjébe plántálni,
egy erre képes tanulót kért fel, hogy hátrahagyva fizikai testét utazzon el asztrális síkon az illetőhöz,
majd megérkezve materializálja magát és adja át az üzenetet neki. Így lehetett a Manu a
tulajdonképpeni Uralkodó az egész birodalomban.
Változatos módszereik voltak az írásra. Például egyik ilyen eljárás során éles heggyel viaszos
felületre karcolták az írásjeleket, majd gyorsan megszilárduló folyadékkal töltötték ki a
karcolatokat.
Gépezeteik egyszerűbbek voltak mint az Atlantiszban ismertek, és több munkát végeztek kézzel
mint ott. A Manu nyilvánvalóan igyekezett elkerülni az Atlantiszon eluralkodott túlzott luxust.
Kr.e. 40 000 táján a birodalom hanyatlani kezdett, a szigetvilági részek és más külső
tartományok függetlenítették magukat és barbárságba süllyedtek. A Manu időnként még ekkor is
testet öltött, de többnyire csak a magasabb síkokon keresztül fejtette ki befolyását. A központi
királyság azonban még több mint 25 000 évig megőrizte nagyszerű kultúráját, ez idő alatt pedig a
későbbi alfajok a világ minden tájára betelepültek.

193
20XLVIII. A második árja alfaj: az Arab (Kr.e. 40 000)

Itt volt az ideje, hogy a négy elkülönült völgyben (lásd a XLV. fejezetetben írtakat) a négy új alfaj
kimunkálása kezdetét vegye. A nagyszerű árja civilizáció keretei közt fejlődő Szolgálók csapatából
a Manu kiválasztott néhány családot, akik készséggel vállalták az úttörő szerepet. Ezek elhagyták a
Híd Városát és a vadon felé vették útjukat, hogy megalapítsák az Ő új kolóniáját. A kiválasztottak
legtöbbje a Teozófiai Társulat mostani vagy egykori tagjai köréből került ki, akik mindig ilyen
úttörő jellegű munkát végeznek, ami ugyan lehet kevéssé vágyott, mégis szükséges - sőt sokak
számára kívánatos feladat is.
A telepesek leszármazottai harmadik generációjának tagjai között Mars, Merkúr és még néhány
más nagy ember is teste öltött hogy a típusnak megadják sajátos jellemzőit. Valamely típus akkor
teljesedik ki és éri el virágkorát, amikor a ilyen magasan fejlett egyedek testet öltenek benne. Ezt
követően fiatalabb lelkek lépnek színre, de ők érthetően nem képesek ezt magas színvonalat
fenntartani.
A Híd Városában maradók a völgybe kitelepülőket bolondnak tartották, hiszen a városban a
civilizáció igen magas színvonalú volt, és számukra teljesen értelmetlennek látszott elvonulni
valami istenhátamögötti völgybe egy másikat felépíteni. Mindezek mellé még ott volt a völgylakók
új vallása is, ami megint csak teljesen feleslegesnek és a megszokott valláshoz mérten alacsonyabb
rendűnek is látszott.
Eltelt néhány évszázad, miközben a völgylakók száma megnőtt, az aprólékos típusfejlesztés
tovább folytatódott, mígnem 40 000-ben a Manu úgy döntött, hogy elindítja őket a külvilágba (lásd
erről a XLV. ábrát). Mars vezénylete alatt őseik lába nyomát visszafelé követve megtették az utat
Arábiáig azzal a céllal, hogy az egykor hátrahagyott arabokat árjásítsák, mert valamennyi atlantiszi
faj közül ezek mutatták a legnagyobb hasonlóságot az új alfaj jellemzőihez.
Később aztán a Manu személyesen is átvette a vezetést a csapat felett, és az akkor Perzsia és
Mezopotámia területét uraló erős, baráti hatalomtól megszerezte az engedélyt, hogy egy gondosan
őrzött folyosón keresztülhaladhasson népével az országon.
Ez a vándorló csapat 150 000 harcképes korú férfiből, valamint nagyjából 100 000 nőből és
gyermekből tevődött össze.
Két évvel ezt megelőzően hírnökei útján a Manu már felkészítette érkezésére az arabokat. Némi
ellenkezést és bajkeverést követően az arab főnök engedélyezte a látogatóknak, hogy területe
határán, egy tágas, elhagyatott völgyben letelepedjenek.
Nem kellett sok idő, és a telepesek a völgy közepén folyó patak adta lehetőséget kihasználva az
egész völgyben öntözéses gazdálkodást vezettek be. Egy éven belül a megművelt föld jó termést
hozott, három éve múltán pedig már virágzó, önfenntartó közösség voltak.
Ám az arab főnök nem nézte ezt jó szemmel, és megkísérelte rávenni a Manut, hogy egy
szomszédos ellenségét közösen támadják meg. A Manu nem ment ebbe bele, mire az arab főnök
addigi ellenségével szövetkezve megtámadta a jövevényeket azzal a céllal, hogy kiirtsa őket. Ám a
Manu mindkettejüket legyőzte és megölte, majd maga vette át az uralmat az így egyesített országok
felett. A legyőzött népeknek hamarosan sokkal jobban ment a soruk a Manu alatt, aki azonnal meg
is kezdte az árjásításukat. Királysága fejlődésnek indult és egyre erősebbé vált amint egyik törzset a
másik után olvasztotta be - jobbára az ő hozzájárulásukkal, azaz vérontás nélkül.
Negyven évvel későbbi halála előtt már Afrika felső fele az Ő uralma alatt állt. Az alsó fele egy a
Lives of Alcyone (Alcyone életei) c. műben Alastornak nevezett vallási fanatikus befolyása miatt
fenntartotta különállását. Alastor tanításait a Manu évezredekkel korábban adott utasítására

194
alapozta, mely szerint tilos az idegenekkel házasságot kötni. A déli törzseket tehát a korábbi, ám
azóta már új testben fellépő vezetőjükkel való szembenállás egyesítette, és zászlójukon az Ő
egykori - a faj tisztaságát megőrzendő adott - parancsa szerepelt. És bár a Manu igyekezett ezen
régi követőinek leszármazottait is árjásítani, de ám a hit hogy ők egy kiválasztott nép oly erősen
gyökerezett bennük, hogy minden közeledési kísérletét elutasították.
Hamarosan részletesebben is bemutatjuk, hogy a zsidók ennek a népnek a leszármazottai lettek.
E hosszú küzdelem alatt jött el a Mahaguru (aki egykor majd Gautama Buddha néven válik
ismertté) a második alfajhoz, hogy az addig egyeduralkodó réges-régi hitvilág reformjaként
meghonosítsa közöttük a vallást, amit Egyiptomban már elterjesztett.
Ez mintegy 40 000 évvel ezelőtt történt. Akkoriban Egyiptom egy atlantiszi birodalom része volt
és rendkívül magas szintű civilizációt épített ki, hatalmas templomokkal, cizellált szertartásokkal és
kifinomult, részletgazdag vallási tanításokkal. Maguk az egyiptomiak is mélyen vallásosak voltak
és pszichikus képességekkel is bírtak. Látványos vallási menetek során az emberek tömegei a
valóságban is szenvedélyesen átélték Ozirisz halála feletti mélységes gyászukat, és őszintén
könyörögtek hogy térjen vissza halottaiból.
Ehhez a néphez érkezett hát a Mahaguru, mint Tehuti vagy másnéven Thoth, akit később a
görögök Hermész néven tiszteltek. Tanításának lényege a Belső Fényről szólt. A negyedik
evangélium soraiban „(Az Ige) az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít ”42) az Ő
szavai visszhangzanak. „Én vagyok az a Fény” - ismételtette velük. „ Az a Fény én vagyok. „Az a
Fény az igazi ember... A Fény ott van mindenben, jelen van minden sziklában és kavicsban... A
Fény az ember élete. Lehetnek fényes szertartások, és bár sokat tehet a pap is hogy segítsen az
embernek, mégis ez a Fény minden ember számára közelebb van bármi egyébnél, mert a saját
szívében lakozik. A Valóság mindenkihez közelebb áll, mint bármilyen szertartás, hiszen csak
magába kell tekintenie hogy meglássa a Fényt. Ez a célja minden szertartásnak, és nem is kell
azokat elhagyni, hisz' én nem azért jöttem, hogy romboljak, hanem hogy beteljesítsek. Ha az ember
tud, már túllép a szertartáson, egyenesen Oziriszhez, magához a Fényhez, a Fény Amon Ra-hoz,
akitől minden elindult és akihez minden vissza fog térni.”
Továbbá: „Ozirisz a mennyekben van, de Ozirisz ott van mindannyiunk szívében is. És mikor a
szívben lakozó Ozirisz összekapcsolódik a mennyekben lakóval, az ember Istenné, az egykor
feldarabolt Ozirisz ismét eggyé válik”.
Az uralkodó Fáraónak a következő jelmondatot adta: „Keresd a Fényt,” mert csak az a király
lehet jó uralkodó, aki minden egyes emberének szívében felismeri a Fényt. A nép fiainak pedig: „Ti
vagytok a Fény. Engedjétek hát ragyogni.” Ezt a jelmondatot vésték a Templom oszlopára, a házak
ajtóira, és a Templom oszlopának drágakőből vagy éppen agyagból készült makettjeire is. „Kövesd
a Fényt”, szólt egy másik kedvelt jelmondat, amiből később „Kövesd a Királyt” lett. Ez terjedt
nyugat felé, és lett a Kerek Asztal jelmondata. Az emberek halottaikról szólva azt mondták „Elment
a Fénybe.”
Amint már korábban szó volt róla, a Mahaguru végül Egyiptomból Arábiába ment, hogy
tanításait a második alfaj népeivel is megismertesse.
Térjünk most vissza a második alfaj történetéhez. Néhány évszázad múltával egy nagyratörő
uralkodó került a trónra, hadaival az óceánig vonult, és kinevezte magát Arábia Császárának.
Ám a déliek egy fanatikus szektája egy durva de tüzes lelkű, nagy meggyőző erővel rendelkező
próféta befolyása alatt tiltakozott a szerintük a gonosz győzelmének minősülő lépés ellen, és
meghódított szülőföldjüket elhagyva az ellenkező oldalon levő Szomáliai partvidéken telepedtek le.
Itt éltek és sokasodtak néhány évszázadon át, mígnem egyszer komoly nézeteltérésre került sor
közöttük. A kormányzó próféta belehabarodott egy fiatal néger leányba, és ezt azzal az arcátlan
kijelentéssel mentegette, hogy ez valójában nem a más fajúakkal kötendő házasság tilalmának
42
Jn. 1.9 (A ford.)

195
lábban tiprása, mivel a feketék nem többek mint rabszolgák, azaz árucikkek, személyes ingóságok
és ezért nem tekinthetők feleségnek.
Egy elég jelentős kisebbség fellázadt buja papjuk eme átlátszó szócsavarásos ügyeskedése ellen,
karavánt szerveztek, és az Ádeni Öblöt megkerülve a Vörös Tenger partján észak felé haladva végül
egyiptomi területre értek. Történetük rokonszenves volt Fáraónak, aki egy távoli vidéket nekik
adományozott, hogy ott letelepedjenek.
Egy későbbi Fáraó további adókat és kényszermunkát követelt tőlük. Ez ellen lázadva ők ismét
vándorútra keltek, ezúttal Palesztinába - és ekkortól már mint zsidókat ismerjük őket, kik azóta is
fenntartják meggyőződésüket, hogy ők kiválasztott nép.
A Manu visszautasításának karmikus terhe azóta is elkülönülő fajjá teszi a zsidókat, és soraikban
ugyanazok az egyedek öltenek testet újra és újra, ahelyett hogy a megszokott módon fajról fajra
tovább haladnának. Elképzelhető, hogy tudat alatt bár, de ugyanez állhat a hátterében más fajoknak
a zsidóság iránt tanúsított bánásmódjában. Továbbá annak is lehet némi szerepe, hogy a
hagyományaikban tovább él a tény, miszerint ők voltak a Manu eredeti kiválasztottjai, és emiatt
kissé úgy érzik hogy magasabb rendűek a világ többi népénél.
Eredetileg a beduin arabokhoz hasonló nomád törzsként, többnyire rablással és fosztogatással
tartották fenn magukat, istenségük pedig bevallottan csak egy törzsi isten volt, aki állandó harcban
állt más népek isteneivel miközben szakadatlanul azzal hencegett, hogy hatalmasabb amazoknál. Az
általa megkövetelt véráldozatok pedig rangja szerint őt megillető járandóságok voltak.
E nyughatatlan, békétlen nép egy részének babilóniai fogságba hurcoltatása a legjobb dolog volt,
ami történhetett velük, mert így végre történelmük során első ízben kapcsolatba kerülhettek egy
magasan fejlett, civilizált néppel és megismerhették a legfelső, az Egyetlen Isten fogalmát.
Megkísérelték hogy saját törzsi istenükkel azonosítsák ez a Legfelső Lényt, és ezzel rengeteg
bonyodalmat okoztak. Visszatérvén a fogságból újraírták vallási tanításaikat, és bizonyos mértékig
már beleszőtték azokba egy legfelső istenségről alkotott emelkedettebb eszméiket.
Mivel pedig a kereszténység Alapítója zsidó testben született meg és a vallásnak minden korábbi
tanítója is zsidó volt, a keresztény tanítások egy könyörtelen, engesztelhetetlen istenség képére
alapoztak. Pedig számos hiba és nehézség elkerülhető lett volna a keresztény egyházak
történetében, ha a kezdeteknél elhagyták volna a primitív zsidó istenségképet, és csak Krisztus
tanításaira alapoztak volna, aki Istent a Mennyei Atyaként írta le.
A Szomália földjén hátramaradt többség a rabszolgakereskedők állandó sanyargatásai miatt több
ezer élettel fizetett, míg végül feladták otthonaikat és az öblön átkelve visszatértek Arábiába. Itt
barátságosan fogadták őket, és hamarosan elkeveredtek az ottani népesség többi részével. Bár mind
közül ők voltak erre a legkevésbé érdemesek, az „igazi araboknak” nevezték magukat. Egy még ma
is élő egyik hagyomány szerint az igazi arabok Ádennél szálltak partra, majd onnan észak felé
terjeszkedtek és Arábia déli területeinek honos lakói között még ma is megfigyelhetők az oly sok
ezer évvel ezelőtti, negroid fajjal történt keveredés jegyei. Ismeretes továbbá egy olyan legenda is,
mely szerint Arábia északi területének arab lakói hosszú időre elvándoroltak Perzsián túl Ázsiába,
és visszatérésükkor eme idegen földön eltöltött hosszú távollét számos jelét hozták magukkal.
A második alfaj évezredeken át szaporodott és erősödött, és Egyiptom területét kivéve uralmát
egész Afrikára kiterjesztette. Idővel Egyiptomot is lerohanták és elfoglalták, majd egy rövid ideig
mint a Hyksos dinasztia királyai uralkodtak felette. Ám fénykorukat akkor élték, amikor a nagy
Algériai Szigetet uralták, majd a keleti partok mentén egészen a Jóreménység fokáig nyomultak dél
felé és megalakítottak egy királyságot, mely magába foglalta a mai Zimbabwe és Dél-Afrikai
Köztársaság területéből a Matebele fennsíkot, Transvaal-t valamint a Lorenzo Marques területet.
Néhány Arábiai testet öltést követően a Szolgálók bekapcsolódtak e Dél-Afrikai Birodalom
építésébe, melynek uralkodója Mars volt. A kedvelt robusztus típusú épületekkel és óriási
templomokkal városokat létesítettek, és civilizációjuk vitathatatlanul figyelemre méltó teljesítmény

196
volt. Ám a bennszülött afrikai nép és az Arab hódítók közötti szakadék áthidalhatatlannak
bizonyult, így az afrikaiak megrekedtek a kétkezi munkás és a háziszolga feladatainak ellátásánál,
és mindvégig alárendelt szerepre kárhoztattak.
Az Arabok Afrika nyugati partvidéken is létesítettek telepeket, de itt összeütközésbe kerültek
Poseidonis lakóival, és végül fel kellett adniuk a területet.
A déli Birodalom erői Madagaszkárt is lerohanták és megkísérelték elfoglalni, de ez csak egy
rövid ideig járt sikerrel és akkor is csak a sziget partvidékének egy részén tudták településeiket
megvédeni.
Mikor pedig Perzsiában a nagy Sumér-Akkád birodalom széthullott apró államocskákra és
káoszba süllyedt, egy Arab fejedelem húsz évi küzdelem után a mezopotámiai síkság és a
Khorasszan tóig (ennek helyén ma sivatag van) terjedően majdnem az egész Perzsia urának
mondhatta magát. De Kurdisztán hegyeit és az ottani hegyi törzsek népeit már nem tudta uralma alá
hajtani.
Halálát követően a fia tovább növelni nem, inkább már csak megszilárdítani igyekezett a
birodalmat. Az néhány évszázadot sikeresen átvészelt, míg végül Arábiában a dinasztián belül
szakadás történt, mert az akkori király unokatestvére, Perzsia kormányzója függetlennek
nyilvánította magát. Az így általa alapított dinasztia szüntelen háborúskodás közepette mintegy 200
évig volt hatalmon.
Ezután ismét a felfordulás és az elaprózódott törzsi hatalmak időszaka következett, amit a Közép
Ázsiából gyakorta betörő vad, nomád törzsek támadásai tovább nehezítettek. Az egyik Arab király
annak káprázatos kincseit megszerzendő támadó flottát küldött India ellen, de a flottáját
elpusztították és katonáit megölték vagy foglyul ejtették.
Az Arab Birodalom és Káldea végső összeomlása után sok évszázadnyi vérontás és fejetlenség
következett, aminek eredményeként egész országok néptelenedtek el. Végre a Manu úgy döntött,
hogy közbelép a megmentésük érdekében, és elküldte hozzájuk harmadik alfaját, mely ezután
megalapította a nagy Iráni Perzsa Birodalmat.
Az Arab alfajt néha mint Sémitát is említik, bár ez a név eredetileg az ötödik atlantiszi alfajhoz
kapcsolódik.

197
21XLIX. A harmadik árja alfaj: az Iráni (Kr.e. 30 000)

A második alfaj útnak indítását követően tízezer év telt el, míg a Manu a harmadikat elindította.
Ezzel elérkeztünk a Krisztus előtti 30 000. évhez. A Híd Városa ekkor még mindig ragyogott, bár
fénye már kissé elhalványult.
A négy völgy közül az egyikben a külvilágtól elzártan a harmadik alfaj embereinek
megformálása több évszázadon keresztül folytatódott, mígnem erőteljes sajátosságokat mutató
jegyeket kezdtek mutatkozni rajtuk. Még Atlantiszon, az eredeti kivándorlást megelőzően a Manu
kiválasztott egy kis csoportot a hatodik atlantiszi alfaj, az Akkádok közül, és most munkájában
felhasználva azokat a családokat akik leginkább megőrizték Akkád vérvonalukat, elküldte pionírjai
egy csoportját testet ölteni ezekben a családokban. Néhányukat még messzebbre küldte azzal a
céllal, hogy a távolabbi nyugati országokból friss Akkád vért hozzanak visszatérésükkor.
A szaporodó lélekszámú ifjú harmadik alfaj emberei hatalmas birka- és marhanyájaikkal
valamint méneseikkel inkább a állattartásban jeleskedtek mint a földművelésben.
Az ez alkalomra megjelenését lényegesen módosító Manu az alfaj ötödik generációjában
született meg és körülbelül 2000 esztendeig engedte növekedni a népességét, mígnem a
fegyverforgató férfiak száma mintegy 300 000-re nőtt. Ekkor elküldte testet ölteni Marsot, Coronát
és még másokat is akik kipróbált vezérei lehettek e haderőnek, melynek élére Ő maga állott és a
nőket, gyermekeket a völgyben hátrahagyva útra kelt velük.
A vándorlás választott útvonala (lásd a XLVI. ábrát) nehéz terepen át vezetett, többek között a
Tiensan Hegység hágóin keresztül, majd a Kashgari terület felé fordulva 2800 méteres magasságig
emelkedett. Az út egyes részein egy folyó vonalát követték, és ennek során völgyeken és
vízmosásokon kellett átküzdeniük magukat. Kitűnő seregével a Manu elözönlötte Kashgart ahol
könnyedén legyőzte azokat a nomád hordákat, melyek meg merték kockáztatni hogy megtámadják
miközben áthaladt sivatagos területükön. A sereg katonáinak fegyverzete hosszú és rövid dárdából,
rövid, erős kardból, parittyából és íjból állt. A rablástól, fosztogatástól és öldökléstől már rengeteget
szenvedett falvakban sok helyütt örömmel fogadták a végre rendet teremtő és azt fenn is tartó erős
hatalmat.

198
 XLVI. ábra: A harmadik és negyedik alfaj vándorlása

Két év sem telt belé és Perzsia különösebb nehézségek nélkül az övék lett, majd ezt követően
Mezopotámia is behódolt. A szükséges távolságra egymástól katonai helyőrségeket létesítettek, és a
Manu az országot felosztotta főemberei között. Erődök épültek - eleinte földből majd kőből, míg
végül a hegyekből kiinduló betöréseket megakadályozandó elkészült egy egész Perzsiát behálózó
erődítményrendszer. Nem kísérleteztek a harcos hegyi törzsek leigázásával, de azok gyakorlatilag
be voltak zárva saját fellegváraikba, és nem volt módjuk többé fosztogatni a síkságok békés
lakosságát.
Az északon húzódó Kurdisztáni hegyektől a déli végeken elterülő sivatagig a teljes terület az ő
ellenőrzésük alá került. Mikor a helyzet végre stabilizálódott és néhány éve már béke honolt, a
Manu hívására útnak indult a völgyben hátrahagyott asszonyok és gyermekek hatalmas karavánja.
Az ezt követő 50 éven át a Manu saját közvetlen kormányzása alatt tartotta az újonnan kialakult
birodalmat, többször személyesen is meglátogatta, és családjának tagjait nevezte ki élére
Kormányzónak. Halála után Mars vette át szerepét, és Corona lett Perzsia független királya.
Ettől kezdve a harmadik alfaj hatalma gyorsan növekedett, és alig néhány száz év múltával ők
uralták egész Nyugat Ázsiát a Földközi Tengertől a Pamír Hegységig illetve a Perzsa Öböltől az
Aral Tengerig.
Perzsiában és Mezopotámiában történt letelepedésük idején a harmadik alfaj körülbelül
egymillió főt számlált, ám ez a szám gyorsan növekedett és az alakuló nemzet részévé vált a
területet addig szórványosan benépesítő lakosság is.
Bizonyos változtatásokkal birodalmuk egészen Kr.e. 2 200-ig kitartott, habár természetesen ez a
28 000 év sok bukást és felemelkedést látott.
Perzsiának és Mezopotámiának általában külön uralkodója volt, és közülük hol az egyik, hol a
másik volt a kinevezett egyesített Uralkodó. Előfordult olyan is, hogy mindkét ország sok kisebb
államra bomlott, melyek egyfajta laza feudális szövetség keretében egy közös Királynak tartoztak
hűséggel. Egész történelmük során állandó nehézségeik voltak egyfelől a nomád Mongolokkal,

199
másik oldalról Kurdisztán és a Hidukus hegység hegyi törzseivel. Az Irániak hol visszaszorították e
vad törzseket, hol visszavonultak előlük.
Egy időben még Kisázsia nagy részét is uralmuk alá vonták, és átmeneti településeket építettek
ki több, a Földközi Tenger partvidékén osztozó országban is, valamint átmenetileg birtokba vették
Ciprus, Rodosz és Kréta szigetét is. De összességében az Atlantiszi Birodalom a világnak ebben a
részében túl erős volt számukra, így azzal inkább elkerülték az összecsapásokat.
A nyugati vidékeken több alkalommal is összeütközésbe kerültek az erős Szkíta és Hettita
szövetségekkel. Egy alkalommal ugyan meghódították Szíriát is, de mivel hasznavehetetlennek
találták, kivonultak onnan. Kétszer is összecsaptak Egyiptommal, de annak ellenében nem sokat
tehettek.
E hosszú korszak legnagyobb részében magas szintű civilizációban éltek, és nagyszerű
építészetük számos maradványa fekszik eltemetve a sivatag homokja alatt. Sok különböző dinasztia
emelkedett ki soraikból és tarka történelmük során számos eltérő nyelv alakult ki és adta át helyét
egy még újabbnak.
Mivel hatalmas vad vidék, egyfajta senki földje terült el közöttük, Indiával elkerülték az
ellenségeskedést. És mivel Arábia felé is egy áldásosan széles homoksivatag terpeszkedett, hát az
sem okozott sok fejfájást nekik.
A második alfajhoz viszonyítva jobban kedvelték a letelepedett életmódot, ezért kitűnő
szállítmányozóknak, kereskedőknek és kézműveseknek bizonyultak, valamint vallási elképzeléseik
is sokkal kiforrottabbak voltak azokénál. A mai párszik legjobb egyedeit szemlélve elég jó képet
kaphatunk megjelenésükről. Perzsia jelenlegi lakóiban is még mindig jócskán felismerhetők
jegyeik, bár már eléggé átformálta őket a későbbi arab hódítókkal végbement fajkeveredés. A
kurdok, afgánok és baluch-ok is - különféle keveredéssel ugyan de mégis - jórészt az ő
leszármazottaik.
Kr.e. 29 700-ban a Mahaguru (aki később Gautama Buddha lett) az első Zoroaszter testében a
harmadik alfajhoz is eljött és megalapította a Tűz Vallását. A Coronát követő tizedik király Mars
második fia, Merkúr szemeltetett ki arra, hogy a Legfőbb Tanító, a Bodhiszattva számára
tudathordozóként átadja testét. Surya (aki később Maitreya Urunk lett) volt abban az időben a
Főpap és az addigi Természet- és Csillag-imádat központú államvallás feje, akiből részben
hivatalának, részben királyi gyökereinek köszönhetően ellenállhatatlan erő és tekintély áradt.
Merkúr felkészítését dicső feladatára már gyermekkorától megkezdték.
A Mahaguru finomabb testeiben érkezett meg Shamballából, és elfoglalta Merkúr testét. Népes
menet indult a királyi palotától a város főtemplomához. A Király aranyos napvédő alatt a jobb
oldalon haladt, a Főpap pedig gyémántokkal díszített napvédő alatt a bal oldalon. A Herceget pedig
arany széken vállmagasságban vitték kettőjük között. A három főalak a templom bejáratához vezető
lépcsők előtt megállt, majd a Herceg - aki immár a Mahaguru volt – haladva középen mindhárman
felmentek a lépcsőn.
Itt Surya kinyilatkoztatta, hogy Aki most itt áll előttük immár nem a Herceg, hanem a
Legfelsőbb Lény és a Tűz Fiainak hírnöke, akik a távoli Keleten élnek ahonnan egykor ősapáik útra
keltek. Majd mint az államvallás feje, alázatos főhajtással köszöntötte Őt.
A Mahaguru pedig szólt a küldetésről mellyel a Tűz Fiai bízták meg, és hogy hozott magával egy
jelképet, ami mindig eszükbe juttatja majd Őket. Elmondta nekik, hogy a Tűz a legtisztább az
elemek közül, és egyben minden dolgok megtisztítója, ezért mostantól ez legyen számukra a
Legszentebb jelképe. A Tűz megtestesítője a Nap, és bár rejtve de mégis ott lángol az ember
szívében is. A Tűz meleg, fény, egészség és erő együttesen, benne és általa létezik minden élő és
minden mozgás. Elmagyarázta, miként ismerjék fel minden dologban a mélyén rejtező Tüzet.

200
 Jobb kezével egy rudat emelt magasra, melyből minden irányba villámok lövelltek szét. Majd a
rúddal Kelet felé mutatva valamilyen ismeretlen nyelv szavait kiáltotta, mire az egész égbolt lángba
borult. Tűzeső záporozott a fával, illatos füstölőkkel és gyantával megrakott oltárra és a Mahaguru
feje felett egy csillag ragyogott fel. A papok és a nép arcra borultak, a Király és Surya pedig
hódolattal fejet hajtottak.
Ezután a menet visszatért a palotába, az emberek pedig hazavitték a virágokat, amik a tűzeső
elmúltával záporoztak az égből, és mint értékes örökséget adták tovább leszármazottaiknak.
A Mahaguru meglehetősen hosszú ideig a városban maradt, és naponta ellátogatott a
Templomba, hogy útmutatást adjon a papoknak. Azt tanította nekik, hogy a Tűz és a Víz
megtisztítója mindennek, ezért ezeket soha nem szabad beszennyezni, és hogy a tűz még a Vizet is
megtisztítja. Hogy a Tűz és Víz két Szellem, melyek közül a Tűz az élet, a Víz pedig a forma - és
még sok egyebet is.
Nem lehetetlen, hogy ebből nőtt ki a későbbi tanítás Ormuzdról és Ahrimánról. Vannak olyan
források, melyek szerint Ahrimán eredetileg nem a gonoszság hatalmának megtestesítője volt,
hanem az Anyagot személyesítette meg, míg Ormuzd volt a Szellem.
A Mahaguru környezetében egy Mesterekből és más, kevésbé fejlett emberekből álló magasztos
lelkületű csoport formálódott ki, akikre távozását követően tanításainak továbbvitelét bízta.
Távozása az első tanításához hasonló drámai körülmények között történt. Mikor a nagy
szószékről utolsó alkalommal szólt az egybegyűltekhez (bár azok nem tudták, hogy ez az utolsó
alkalom), emlékeztette őket a tudás megszerzésének és a szeretet gyakorlásának kötelezettségére,
majd felszólította a népet hogy kövessék Surya-t, akit maga helyett tanítóként hagy hátra velük.
Végül bejelentette hogy búcsúzik, megáldotta őket, majd a keleti égbolt felé kitárva karjait
hangosan felkiáltott. Az égből ekkor örvénylő tűzfelhő ereszkedett alá oda ahol állt, beburkolta,
majd még mindig örvénylő mozgás közepette a magasba szökkent és a Mahaguruval együtt eltűnt
Kelet felé.
Útján a Szent Nagyokhoz vele tartott Merkúr is, aki finomabb testeiben szolgálatára készen soha
nem távozott mellőle, és egy ideig békében pihent.
Távozása után a Csillag imádat nem szűnt meg azonnal, az emberek ugyanis tanításait nem
helyettesítőnek, hanem reformnak, kiegészítésnek tekintették, ezért a Hold, a Vénusz, a
csillagjegyek és bolygók továbbra is vallásos imádatuk tárgyai maradtak. De a Tűz számukra immár
a Nap szent jelképévé vált, és az új vallás nem kiszorította, hanem mintegy keretbe foglalta a régit.
Lassanként a Tűz vallása egyre inkább teret hódított, és a Csillag vallás Perzsiából visszaszorult
Mezopotámiába, ahol meghatározó vallás maradt, sőt kifejezetten tudományos alapokra
helyeződött.
Itt érte el az asztrológia tudománya a csúcspontot - olyannyira, hogy döntő befolyással bírt az
emberek hivatalos- és magánügyeinek intézésekor. Papjai komoly okkult tudással rendelkeztek, és a
Varázsló bölcsessége nagy hírnévre tett szert az egész keleti világban.
Perzsiában azonban a Tűz vallása győzedelmeskedett, és a későbbi próféták tovább folytatták a
nagy Zoroaszter által megkezdett munkát, felépítve a zoroasztriánus vallást és irodalmat, melynek
tanai és művei már korunk emberéhez is eljutottak.

201
22L. A negyedik árja alfaj: a Kelta (Kr.e. 20 000)

Kr.e. 20 000 táján az eredeti közép ázsiai faj már jó ideje a hanyatlás korszakát élte, ám a Manu
gondoskodott róla hogy a méltóság, erő és erélyesség magvai átmentődjenek a negyedik és ötödik
alfajba, melyeknek embereit sokféle válogatott feladattal nemesítette. Az egyik völgyben
elkülönített néhányat a Város legkifinomultabb családjai közül, és a településen egyúttal bevezette a
népesség osztályokra bontását, ugyanis most a Manu célja az volt, hogy bizonyos új
jellegzetességeket fejlesszen ki bennük. Fel akarta ébreszteni a képzelőerőt és művészi hajlamot, a
fogékonyságot a költészet, szónoklat, festészet és zene szépsége iránt. Azok tehát, akik ezekre
fogékonyak voltak, nem végezhettek földműves vagy egyéb nehéz kétkezi munkát.
Bárki, aki művészi tehetség jeleit mutatta, ennek megfelelő különleges bánásmódban részesült és
képzésbe kellett bekapcsolódnia. A Manu szintén megízleltette velük a lelkesedést és megtanította
nekik a vezetőik iránti odaadást is. Ez az évszázadokon át tartó munka annyira sikeresnek bizonyult,
hogy a Kelták e megkülönböztető vonásai a mai napig velünk maradtak.
A völgyet gyakorlatilag önálló államként működtették, és a művészetek minden válfaját
változatos módokon támogatták.
Az idő múlásával az alfaj tagjai kissé önhitté váltak, úgy tekintettek a királyság népének többi
tagjára, amit mai szóhasználattal nyárspolgárnak nevezhetnénk. Beképzeltségük nem volt alap
nélküli, hiszen ők kifejezetten jó megjelenésű és kulturált, kifinomult ízléssel és fejlett művészi
hajlammal megáldott emberek voltak.
A Szolgálók nem vettek részt a negyedik és ötödik alfajok megalapításában, mert számos másik
országban volt munkájuk, amint ezt a Lives of Alcyone (Alcyone életei) c. mű ismerteti.
Kr.e. 20 000-ben, azaz tízezer évvel a harmadik alfaj kirajzását követően a negyedik alfaj azt az
utasítást kapta, hogy a Perzsa Királyság északi határa mentén haladva (lásd a XLVI. ábrát) induljon
útnak, hogy elfoglalja otthonát a ma Kaukázusnak nevezett hegyek között, ami akkoriban vad, rabló
hegyi törzsek által uralt vidék volt.
A Manu a Perzsa uralkodóval megegyezett, ami szabad átvonulást és élelmezést biztosított a
hatalmas tömegnek és az egyezségnek az is része volt, hogy erős hadsereget adjon melléjük
kíséretül, mely segédkezik a hegyi törzsek megbékítésében. A feladat még így sem bizonyult
könnyűnek, mert bár szervezett összecsapásokban könnyen legyőzték a törzseket, ám a gerilla
hadviselésben azok már sokkal keményebb ellenfélnek bizonyultak.
Végül mégis letelepedtek a mai Eriván területén, a Szevanga tó partjai mentén. Számban gyorsan
szaporodva az ottani törzseket vagy kiirtották, vagy behódolásra kényszerítették, míg végül az egész
mai Grúzia és Mingrelia az ő kezükbe került. A következő 2 000 év alatt elfoglalták
Örményországot és Kurdisztánt, valamivel később pedig Frígiát is míg végül a Kaukázust és szinte
egész Kisázsiát ők uralták. Hegyvidéki szülőföldjükön megerősödtek és hatalmas nemzetté váltak.
Országuk területe olyannyira felszabdalt vidék, hogy az akadálytalan közlekedés lehetetlen volt,
ezért nem birodalmat alakítottak hanem egy törzsi szövetséget. Mégg azután is, hogy elkezdték
meghódítani a Földközi Tenger partvidékét, úgy tekintettek vissza a Kaukázusra, mint a
szülőföldjükre - és az valóban a második bölcsője volt e nagyszerű feladatokra hivatott alfajnak.
Kr.e. 10 000-re nyugati irányú terjeszkedésük egy újabb hulláma vette kezdetét. Vándorútjukat
az egyes törzsek önállóan tették meg, így viszonylag kis részletekben érkeztek meg a számukra
rendelt végső célhoz: Európába.
Előfordult ugyan, hogy egy egész törzs útra kelt, de többnyire a törzsek egy része otthon maradt,
hogy folytassa a földek megművelését. Ezek más fajok tagjaival vegyes házasságokat kötöttek, és

202
némi sémita vérkeveredéssel az ő leszármazottaik lettek a mai grúzok.
A Kelták Kisázsiából Európába érkező első hulláma az ókori Görögök voltak - nem a mi „ókori
történelmünk” görögjei, hanem ezek ősei, akiket néha Pelaszgoknak neveznek. Platón Timaeus
című művében Critias mesél egy korabeli görög hallgatójának arról a nagyszerű népről, mely az
övét megelőzően élt ott. Elmondása szerint ez a nép egymaga verte vissza egy erős nyugati hatalom
hatalmas invázióját43, mely pedig minden más népet leigázott míg e nép szét nem zúzta erejét.
Ezekhez mérve a mi történelmünk görögjei törpék csupán. Ezektől származtak a görögökkel
szembeszálló trójaiak, és a kisázsiai Agadé városának lakói is az ő sarjaik voltak.
Hosszú időn át az ő kezükben volt Kisázsia tengerparti része valamint Ciprus és Kréta szigete, a
világ e részének tengeri kereskedelme pedig az ő hajóikkal folyt. Krétán évek ezreit átvészelő
fényes civilizációt építettek fel, mely még Kr.e. 2 800-ban is virágzott. Elsődleges alapítója Minos
volt, egyike e régi görögöknek, még a Kr.e. 10 000-t megelőző időkből.
Az ok amiért Európába irányuló vándorlásuk komoly méreteket kezdett ölteni az volt, hogy
Poseidonis császára birodalma további kiterjesztésére törekedett. A Földközi Tenger partvidékén és
a szigeteken évszázadok óta kisebb nemzetek osztoztak - elsősorban etruszok, akkádok de néhány
sémita is akadt, és ezek többnyire békés kereskedő népek voltak. Poseidonis császára úgy döntött,
hogy birodalmához csatolja e területeket, majd hatalmas flottával és sereggel megindult ellenük.
Legyürte az ellenállást a nagy Algériai Szigeten, végigdúlta a spanyol, portugál és olasz
partvidékeket és népeiket behódolásra kényszerítette. Nem lévén megfelelő flottája amivel
szembeszálljon vele, Egyiptom is a megadás lehetőségét fontolgatta.
A levantei görög tengerészek azonban ellenszegültek akaratának. Noha flottájának csak fele volt
kéznél, ezt látva a császár megtámadta őket és hajói ahhoz hasonló módon vesztek oda, ahogyan a
spanyol Armada az Anglia elleni invázió alkalmával. A görög hajók kisebbek és gyorsabbak voltak,
alacsonyabb volt a merülésük és könnyebben irányíthatóak voltak, mint az órmótlan atlantiszi
hadihajók. Ráadásul az időjárás is a görögöknek kedvezett, így a császári flotta veresége
megsemmisítő erejű volt.
Ezt követően az flotta megmaradt fele ismét támadott, de ezúttal is vereséget szenvedett, bár
ekkor már a görögök is súlyos veszteségeket szenvedtek. Az császár azonban megmenekült és
Szicíliában partra szállt, ahol is csapatainak egy része állomásozott. A flotta pusztulásának híre
azonban felbátorította a leigázott népeket, és azok fellázadtak ellene, olyannyira, hogy a császárnak
egész Itálián át kellett verekednie magát, hogy hazatérhessen. Hazaútján magával vitte a
helyőrségek katonái, mégis a Riviérára alig néhány kimerült követőjével ért el. Franciaországon át
már álruhában menekült, és végül saját királyságának földjére egy kereskedelmi hajón érkezett meg.
A császár bosszút esküdött a görögök ellen, ám az elégedetlen törzsek már a saját szigetén is
lázadoztak ellene, és többé nem volt lehetősége külföldön katonai akciót kezdeményezni.
A görögök sikere nagymértékben megerősítette helyzetüket a Földközi Tenger medencéjében, és
a következő évszázad során a partvidék számos helyén alapítottak településeket.
Aztán Kr.e. 9 564-ben a Poseidonis elsüllyedését kísérő iszonyatos szökőár elpusztította e
települések legtöbbjét, és a megmaradottakat is súlyosan megrongálta. A katasztrófát hihetetlen
erejű földmozgások kísérték, melyeknek következtében ekkor vált szárazfölddé a Góbi Tenger és a
Szahara Tenger területe is.
Sürgős segélykérő üzenetek futottak be a kaukázusi a szülőföldön maradtakhoz, ahol a
pusztításnak csak mérsékelt hatása volt, és innen a segítséget hamarosan útnak is indították.
A görög települések mind a tenger partján voltak, és bár a szárazföldön beljebb élők tiszteletben
tartották a görögöket, nem voltak mind barátságosak irányukban. Mikor végül a görögök nagy
részét elpusztította a szökőár, a néhány túlélőnek súlyos zaklatásokban volt része, sőt néha még

43
Angolul olvasható a http://classics.mit.edu/Plato/timaeus.html oldalon. (A ford.)

203
rabszolgasorba is kényszerítették őket a szárazföldön élő törzsek.
Amikor a Szahara Tenger medre felemelkedett, vize az Egyiptom és Tunisz közötti területen -
ahol ma Tripoli áll - át zúdult a Földközi Tengerbe. A parttól távolabbi területeket ez nem sújtotta,
de a görögök településeit elsodorta az ár. A nagy Algériai Sziget összekapcsolódott a fő
kontinenssel, a Szahara lassan újra visszasüllyedt, és az új szárazfölddel együtt kialakult az Észak
Afrika partvidékének ma általunk ismert képe.
Szinte az összes kikötő áldozatul esett az árnak, ám oly nagy volt a görögök energiája, hogy
néhány év múltán Kisázsia valamennyi kikötője ismét üzemképes állapotban volt és újonnan épített
hajók sokasága rajzott szét, hogy ismét felépítsék a görög kolóniákat és felszabadítsák rabságban
sínylődő társaikat. Kisajátították az új partvidék valamennyi jobb kikötőhelyét is, és mivel
Egyiptom tengeri kereskedelmének nagyobb része már ezt megelőzően is az ő kezükben volt, a
Földközi Tenger évszázadokra gyakorlatilag görög uralom alá került. Kereskedelmüket a messzi
Kelet felé is kiterjesztették, hiszen egy expedíciójuk egészen Jáva szigetéig jutott, ahol meg is
telepedtek és e kolóniával hosszú ideig fenn is tartották a kapcsolatot.
A későbbiekben persze meg kellett osztozniuk a kereskedelmen a karthágóiakkal és
föníciaiakkal. Ez utóbbi Negyedik Gyökérfajhoz tartozó nép az Ős-Sémiták és az Akkádok (azaz az
ötödik és negyedik alfajok) keverékeinek leszármazottaitól eredt. A karthágóiak szintén Akkád
eredetűek voltak, amit Arab és némi negroid beütés színezett.
A negyedik alfaj Európába vándorlása gyakorlatilag állandósult, ezért elég nehéz az egymást
követő hullámokat megkülönböztetni. Ha a görögöket elfogadjuk első hullámnak, akkor az
albánokat tekinthetjük a második, az olaszokat pedig a harmadik hullámnak - mindkettő azon a
területen állapodott meg, ahol ma is élnek.
Némi szünetet követően megindult a negyedik, elképesztő életerőről tanúságot tevő hullám, és
tulajdonképpen ebből nőttek ki azok a népek, melyekhez a néprajzkutatók a „kelta” jelzőt
társították. Ők lettek az uralkodó népcsoport észak Olaszországban, Franciaország, Belgium és a
Brit szigetek egész területén, Svájc nyugati részén illetve Németországnak a Rajnától nyugatra eső
területein.
Az általunk ismert „ókori görögök” már kevert nép voltak, melynek jegyeit a Kelták első
hulláma, a második, harmadik és negyedik hullám telepesei, valamint az ötödik alfaj északról
érkező betelepülőinek keveredése együttesen adta. Ez utóbbiaktól ered a görögök között időnként
előforduló ritka és sokat csodált aranyszínű haj és kék szemek.
Az ötödik hullám gyakorlatilag feloldódott észak Afrikában, és mostanra már oly mértékben
keveredtek az Ős-sémitákkal (ötödik atlantiszi alfaj) és Arabokkal, hogy alig-alig lelhető fel
nyomuk. Jegyeik azért még felismerhetők a berberek, mórok és kabilok között, sőt még a Kanári
Szigetek (mai fogalmak szerinti) őslakói, a guancsok között is - bár az ő esetükben a képet tovább
színezi némi Tlavatli vérkeveredés is.
Az ötödik hullám elvegyült a negyedikkel Spanyolország területén, és egy későbbi korszakban,
azaz csak mintegy 2 000 évvel ezelőtt ők adták az utolsó összetevőt ahho a sokszínű keverékhez,
ami az ír népet megalkotta. Ennek egy korábbi elemét a Spanyolországból beözönlő miléziaiak
inváziója adta, (e néptől eredt az egy ideig Franciaországot kormányzó Miléziai királyok dinasztiája
is) akik - amint ezt hamarosan bővebben ismertetjük - különleges mágiával verték béklyóba a
népet.
De e nép egy kiváló összetevője a Kisázsiából elinduló hatodik Kelta hullámmal már jóval
korábban megérkezett Írországba. Ők eredetileg északnyugat felé tartva addig nyomultak előre míg
elérték a Skandináv Félszigetet, ahol bizonyos mértékig elkeveredtek az ötödik, Teuton alfajjal,
majd észak felől hatoltak be Írországba, és a történelem mint a Tuatha-de-Danaan-okat ismeri őket,
az ír néphagyomány azonban leginkább mint istenekről emlékezik meg róluk.
A Tuatha-de-Danaan emberek ovális arcukkal, világos bőrükkel, többnyire sötét hajukkal és

204
mélykék, néha már ibolyaszínű szemükkel kifejezetten szépek voltak. Előfordult világos hajszín
szürke szemmel is, de az előbbi típus gyakoribb volt, és az ír parasztokon pontosan ugyanezeket a
jellegzetességeket ma is fellelhetjük.
Külsejükön túlmenően a Tuatha-de-Danaan emberek még értelmi képességek és spiritualitás
tekintetében is messze felette álltak az akkori Írországot benépesítő kevert fajnak, és fennhatóságuk
idejét a hagyomány egyfajta aranykorként tartja számon. És valóban, Írország vitán felül magas
szintű civilizációnak és filozófiának adott otthont, míg ehhez képest az ezidőtájt sűrű erdőkkel
borított Anglia vad, civilizálatlan vidéknek számított.
A Spanyolországból betörő és a Tuathat-de-Danaan-okat legyőző Miléziaiak hozzájuk képest
sokkal primitívebb fajhoz tartoztak, de megvolt bennük a fiatalság nyers ereje, továbbá
felhasználták alapos ismereteiket az alacsony szintű mágia terén is. Golyófejű, darabos, gyakran
kifejezetten csúnya külsejű emberek voltak, többnyire fakó, de néha rikítóan vörös hajjal. Ez a típus
még ma is szinte érintetlen tisztasággal fellelhető az Írország déli részén élő parasztok körében.
Szembeszökő a különbség a hidegvérű angolszászok és a képzeletgazdag, költői lélekkel
megáldott írek között. Az átlag angol paraszt szinte kizárólag a fizikai síkon éli életét. Ellenben az
ország déli és nyugati részein az átlag ír paraszt életének jelentős részét az asztrális síkon tölti.
Gondolatai rendszerint messze, az ősi legendák körül, vagy a szentek, angyalok, tündérek világának
történetei között járnak. Az elátkozott politikától teljesen függetlenül egy másik oka is van az
íreknél tapasztalt szegénységnek és általában boldogulásuk nehézségeinek. A Miléziaiak egy
bűbájjal sújtották őket, melynek eredményeként a faj egy nagyszabású ámítás áldozatává lett.
Papjaik az egész ország területét behálózták erőteljesen magnetizált helyekkel, melyek a mai napig
sugározzák ezt a régi behatást. A természetszellemek egy bizonyos csoportjának tagjait pedig
ellenállhatatlanul vonzzák e helyek, ahol ők maguk is átitatódnak a sugárzással, és ezáltal
tömegesen válnak terjesztésének eszközévé szerte az országban, amerre csak járnak. A bűbáj maga
kétféle hatással bírt: a széthúzás és a reménytelenség érzése iránti késztetéssel. Célja az volt, hogy
az írek soha ne legyenek képesek hatékonyan együttműködni, ehelyett állandóan civakodjanak
egymással, továbbá hogy reménytelenségükben ellenállás nélkül alávessék magukat annak
akaratának, akinek kezében van, vagy aki örökli eme magnetizmus fölötti uralmat. Tudottan vagy
anélkül, de a Római Katolikus Egyház lett ennek örököse és ki is használta mindazt, ami még
megmaradt a régi bűbájból, hogy az érintett területeken még csak meg se lehessen kérdőjelezni
uralmát.
Nagy általánosságban a negyedik alfaj emberei nem voltak magas növésűek, fejük kerek, hajuk
és szemük barna volt. Belső tulajdonságaik tisztán tükrözték a Manu évezredekkel korábbi
erőfeszítéseinek eredményét, hiszen élénk képzelőerővel, ékesszólással, költői és művészi
adottságokkal bíró emberek voltak. Mindemellett készek voltak híven és lelkesen követni
vezetőjüket, és bár kudarc esetén hajlamosak voltak átadni magukat a reményvesztettségnek,
bátorságuk mégis legendákat szült.
Úgy tűnik azonban, szűkölködtek abban, amit üzleti érzéknek nevezhetnénk és előfordult, hogy
nem sokat törődtek a valósággal.
A Kr.e. 9 564-es katasztrófát követően a régi görögök egy része Hellász területén telepedett le,
majd el is foglalták az országot. A mai Athén területén az első város Kr.e. 8 000-ben épült fel. (Az
általunk ismert Athén kb. Kr.e. 1 000-ben kezdett épülni, a Parthenont Kr.e. 480-ban emelték.)
A Mahaguru itt jött el hozzájuk - ez alkalommal mint Orfeusz, az orfeuszi misztériumok
megalpítója, melyekből a későbbi görög misztériumok motívumai vétettek. Kr.e. 7 000 körül
végezte munkáját főleg az erdőkben, és tanítványait is oda gyűjtötte maga köré. Úgy jelent meg,
mint énekes, aki rajong a természetben zsongó Életért, ugyanakkor idegenkedik a városoktól és az
emberek által sűrűn látogatott helyektől.

205
 Tanításának eszköze a dal volt, az emberi hang és hangszerek muzsikája. Ő maga egy öthúros
hangszert használt (valószínűleg Apolló lírájának eredetijét), zenéjét pedig öthangú skála hangjaiból
építette fel. A hangok segítségével alakítgatta tanítványai asztrális és mentális testét, megtisztítva és
kitágítva azokat. Ugyancsak hangok segítségével választotta el finomabb testeiket a fizikaitól, így
téve szabaddá azokat a magasabb világokban szárnyaláshoz.
Zenéje nagyon más volt, mint az első alfaj által alkalmazott, ugyanezt a célt szolgáló monoton,
újra és újra ismétlődő hangsorozatok, amit a faj később Indiába is magával vitt. Orfeusz ugyanis
dallamokkal dolgozott, mindegyik éterikus csakra felébresztéséhez és aktívvá tételéhez az annak
megfelelő dallamokat játszotta.
Tanítványainak a zene által alkotott élő képeket mutatott, és a görög misztériumokban ez
ugyanígy jelen van, vagyis a hagyomány közvetlenül Tőle ered. Azt hirdette tanítványainak, hogy a
hangok mindenben ott vannak, és ha az ember harmóniába hozná magát, megmutatkozhatna általa
az Isteni Harmónia, amivel az egész Természetet boldoggá tehetné.
Tanai messze földön ismertté váltak. Úgy ismerték mint a Nap Istenét, Phoebus-Apollót, az
északi népek mitológiájában pedig mint Baldurt.
Így hát a Mahaguru az egymást követő alfajokhoz sorrendben mint Vyasa, Hermész, Zoroaszter,
és Orfeusz jött el, és tanai a Napról, Fényről, Tűzről és Hangokról szóltak, miközben ezek
mindegyike az Egy Élet - Egy Szeretet egyetemes üzenetét hordozta.
Hellászból néhány tanítványa Egyiptomba ment, és ott barátságot kötött a Belső Fény tanítóival,
mások pedig egészen Jáva szigetéig eltávolodtak.
Csaknem 7 000 év elteltével a Mahaguru utolsó alkalommal jött el réges-régi népéhez, és ekkor
történt, hogy elérve a végső megvilágosodást Buddhává vált.

206
23LI. Az ötödik árja alfaj: a Teuton (Kr.e. 20 000)

Ha most visszanézünk Kr.e. 20 000 körüli időkig, azt látjuk, hogy az ötödik alfaj megformálása
egyszerre indult és párhuzamosan haladt a negyedikével, de eltérő módon. A kezdetekhez ennek az
alfajnak az elkülönítésére egy a Híd Városától messze, a Góbi Tenger északi részén található
völgyet szemeltek ki. Ide telepített a Manu néhányat a harmadik alfaj legjobbjai közül (akik
Perzsiában már alapos felkészítést kaptak), valamint néhány Ős-sémitát Arábiából.
A cél érdekében elsősorban magas, szőke hajú férfiakat válogatott ki, és mikor végre Ő maga is
testet öltött közöttük, e jellegzetességeket Ő már igen hangsúlyozottan bemutatta saját testén. A
tanulmányozó emlékezzen vissza, hogy a Manu nem csak a gyökérfajt, de minden egyes alfajt is
saját maga indít útjára azáltal, hogy ő maga az elsők között ölt testet benne, és az általa választott
testforma nagyban meghatározza az alfaj egyedeinek jövőbeni küllemét.
Az ötödik alfaj erőteljes és energikus volt, jóval nagyobb termetű mint a negyedik. Magas,
világos bőrű, hosszúkás fejformával, szőke hajjal és kék szemekkel bíró emberek voltak, akiknek
személyiségjegyei is jelentősen különböztek a Keltákétól. Makacs, kitartó természetükben nem sok
nyoma akadt a Keltákra jellemző csapongásnak. Erényeik nem annyira a művészetek, hanem inkább
a józan ész és üzleti érzék terén mutatkoztak meg - gyakran a durvaságig szókimondó, de mindig az
az igazságot és a valóságot szem előtt tartó emberek voltak, akik vajmi keveset törődtek holmi
poézissel.
A negyedik és ötödik alfajok Kr.e. 20 000-ben egy időben hagyták el a maguk völgyeit, és együtt
is keltek át Perzsián (lásd a XLVII. ábrát), ám tulajdonképpeni úticéljuk egészen más volt.
Az akkor még csekély lélekszámú ötödik alfaj a Kaszpi Tenger partjai mentén haladva érkezett
és le is telepedett a mai Dagesztán területén. Itt évezredeken keresztül lassan növekedett
népességük, miközben a Kaukázus északi oldalának lejtőin terjeszkedtek, valamint elfoglalták
Terek és Kubán vidékét. Idővel több jól megkülönböztethető típus alakult ki közöttük, majd közel
1 000 évvel a Kr.e. 9 564-beli nagy kataklizmát követően megkezdték nagy menetelésüket a
világuralom felé.
Ekkorra Közép Európa mocsarai lakhatóvá szelídültek, és a kivándorlók útja északnyugat felé a
mai Lengyelországba, Krakkó környékére vezetett. És mivel a lápvidék még nem szikkadt ki
kellőképpen, soraikat betegségek ritkították, ezért itt néhány száz évre meg is álltak.
Ám végül Krakkó környéke lett az a terület, ahonnan a végső nekirugaszkodást megtették. Az
első hullám a mai szláv népeké volt. Egy csapat keleti és északi irányba indult, ezekről nagyjából
elmondhatjuk, hogy az ő leszármazottaikból lettek az oroszok. Egy másik csapat inkább dél felé
vette az útját, és tőlük származnak a mai horvátok, szerbek és bosnyákok.

207
 XLVII. ábra: Az ötödik és az első alfaj vándorlása

A második hullámmal a majdani lettek váltak ki, noha ők nem mentek messzire. Tőlük
származnak a lettek, litvánok és poroszok.
A harmadik hullám a germánoké volt, vagyis inkább azoké, akiket a mi történelmünk
teutonokként ismer. Ők egyfelől Németország déli részét népesítették be, míg más csoportjaik észak
felé folytatták útjukat és belőlük lettek a gótok és skandináv népek.
A mai történelemből pedig már ismert a skandinávok észak felől Normandiába és a gótok Dél
Európába történt behatolása, Ausztráliának, Észak Amerikának és Dél Afrikának az ötödik alfaj
általi meghódítása, valamint a saját, egykori gyökereit adó faj által benépesített India feletti
dominanciája44.
Az ötödik alfaj még adós egy az elődeihez hasonló világbirodalom kialakításával, bár ez
valójában már kezdetét vette. Az Észak Amerikai gyarmatokat a XVIII. században Nagy
Britanniától elszakító fiaskót ilyen vagy olyan formában helyre lehet hozni az akkor szétszakított
felek újraegyesítésével. Lehetségesnek látszik az is, hogy egy ehhez hasonló szövetség alakuljon ki
a Teuton alfaj másik jelentős részét megtestesítő Németországgal, ami egy szövetségi alapokon
nyugvó birodalomba tömörítené az alfaj nagyobbik részét. A Terv szerint ugyanis rövid időn belül
megvalósítandó feladat a Teuton alfaj különféle ágainak egyesítése. Az utóbbi idők történései arra
utalnak, hogy India is fel fog emelkedni, és elfoglalja az őt megillető helyet eme Keleten és
Nyugaton egyaránt jelen levő és terjeszkedő birodalomban.
Miközben az elkövetkező évszázadokban ez a világbirodalom egyre közeledik kiteljesedése felé,
elérkezik az idő, amikor a XXV. fejezetben említett, Holdi emberek első rendjébe tatozó zsenik
testet fognak ölteni benne, hogy a második, harmadik és negyedik árja alfajok által felépített de már
letűnt arab, perzsa és római birodalmakat is túlszárnyalva a tudomány és a művészetek soha nem
látott magasságaiba röpítsék az ötödikét, egészen addig, míg végül a letűnt Atlantiszi Birodalom
legfényesebb időszakát is elhomályosítja majd.

44
A könyv az 1920-as évek végén íródott, amikor India még a Brit Birodalom része volt. (A ford.)

208
 Ha képesek lennének félretenni rivalizálásukat és irigykedésüket és felismervén megragadnák
azt, napjainkban nagyszerű lehetőség kínálkozik az angolszász nemzet és az egész Teuton alfaj
számára. Ha sajnálatos módon mégis eljátsszák e lehetőséget, már kiválasztatott az utánuk e
lehetőséget megkapó másik nemzet. Az ilyen fiaskók annyi késlekedést okoznak ugyan, amíg a
második választott nemzetet gyors ütemben felfejlesztik a szükséges szintre, ám néhány évszázad
elteltével az eredmény pontosan ugyanaz lesz. A célkitűzés elkerülhetetlenül teljesülni fog. És bár a
közreműködök számára nagyon is sokat számít hogy ebben kié lesz a vezető szerep, ám a világ
haladásának egésze felől nézve ez teljességgel közömbös.
Az Atlantiszi Gyökérfajnál már említettük, hogy az Árja Gyökérfaj szent szava az Om, az
Atlantiszié pedig a Tau, és hogy az egyetlen szent Nevet alkotó szótagokat a gyökérfajok egymás
után kiejtett szent szavai adják.
Mindegyik gyökérfajnak megvan a számára meghatározott, kiformálandó jellemzője. Az ötödik
gyökérfaj számára ez a Manasz vagy elme - az a fajta értelem, ami megkülönböztetni képes, ami a
dolgok között felismeri a különbséget. Ha már tökéletesen kifejlődött, az értelem az eltéréseket
nyugodtan megvizsgálja és tudomásul veszi, pusztán azért hogy megértse őket és meg tudja ítélni,
hogy valamely cél eléréséhez melyik a legalkalmasabb. A fejlettség felé vezető út felénél (ahol
most tartunk) a legtöbb ember nem annyira megérteni akarja a különbözőségeket, mint inkább
szembeszállni velük, sőt gyakran üldözi is azokat akik az övékétől eltérő nézeteket vallanak. Ezt a
kezdetleges állapotot persze idővel kinőjük. Az Árja Gyökérfaj kevésbé hajlamos rá, hogy érzékei
uralják, viszont nyitottabb az értelem irányításának követésére, és így alaposabb ismereteket és
szélesebb körű tudást fog megszerezni. Az Ötödik Gyökérfaj tehát az Isteni természetnek azt az
oldalát fejleszti, amit a hinduk Chit-ként, mi pedig intelligenciaként ismerünk.

209
24LII. Az Ötödik Gyökérfaj első alfaja és India elfoglalása (Kr.e. 18 800)

A Kr.e. 40 000 - 20 000 közötti időszakban a Nagy Birodalom már hanyatlóban volt. Ez idő alatt a
Manu és segítőinek csoportja főként az alfajok megformálásán munkálkodott, és ezekben testet is
öltöttek. A Híd Városát körülvevő királyság ekkorra már alaposan összezsugorodott, a Mongol és
Turáni fajok pedig függetlenítették magukat tőle. Az emberek már nem építettek, csak tovább éltek
ősapáik keze munkájának romjai között. A fejlettebb lelkek már az alfajok körében öltöttek testet,
így hát az egykori fényes birodalomban a tanultság szintje folyamatosan süllyedt. A kereskedelem
szinte megszűnt, az emberek megelégedtek a földműveléssel és az állattenyésztéssel.
Aztán Kr.e. 18 800-ban, mikor az alfajok fejlődése már kielégítő szintet ért el, a Manu óhaja az
volt, hogy az eredeti fajt a további fejlődése számára kiválasztott területre, Indiába juttassa.
Indiában az akkori civilizáció az atlantiszi volt, ám mostanra már a túlzott luxustól elerőtlenedett, és
a Tolték uralkodó réteg kötelességeit elhanyagolva csak a saját érdekeit hajszolta. Ám még sok
megmaradt az egykor nemes irodalomból, valamint a valaha nagy hagyományokkal bíró okkult
tudásból, és a jövő érdekében mindkettőt meg kellett őrizni. Az ország gazdagságát pazar díszítések
hirdették, miközben a harcos szellemnek írmagja sem maradt.
A faj egészének kivonása Közép Ázsiából három ok miatt volt szükséges:
1) biztosítani kellett Shamballa magányát,
2) Indiát árja fennhatóság alá kellett vonni,
3) az egész fajt ki kellett vonni a közelgő, egész Közép Ázsiát jelentősen átformáló kataklizma
hatása alól.
Az alap fajon belül szakadás következett be, mivel akadtak olyanok, akik a tatárokkal vegyes
házasságra léptek. Ezeket a szakadárokat az északi hegyekbe űzték, ahol Mars lett a királyuk.
Miután álmában elmondták neki a Manu tervének egy részét, Mars Kr.e. 18 875-ben elindult
népével India felé (lásd a XLVII. ábrát). Az úton némi harcra is sor került, mert bár ő sosem
támadott meg senkit, népét mégis gyakran érte támadás. Egy ideig Viraj vendégszeretetét élvezték,
aki ekkor Podishar királyként Észak India nagyobbik részének ura volt, és e szövetséget szorosra
fűzte Mars leányának és Podishar fiának házassága is.
Dél India akkoriban egyetlen nagy királyság volt, melynek ura Huyaranda vagy Lahira király
néven Szaturnusz, a főpap pedig Byarsha néven Surya volt. A király már jó előre értesült Mars
népének jöveteléről, és ennek megfelelő szívélyességgel fogadta, majd le is telepítette őket
országában. Surya azt is kinyilvánította, hogy a „magas orrú, északról jött idegenek” papi pályára
alkalmasak, és hivataluk öröklődéssel száll utódjukra. Az ezt elfogadók papok, a külön kasztba
tartozó dél-indiai brahminok ősei lettek.
Mások összeházasodtak a Tolték arisztokrácia tagjaival, ily módon árjásítva az egész ország
vezető osztályait. Így fokozatosan egész Dél India békésen árja fennhatóság alá került, amit
betetőzött a trón megüresedésekor Mars második fiának királlyá választása.
Ettől a népvándorlástól kezdődően - mivel az egész ősi alap faj átvándorolt oda - az Indiába
bevándorlókat mint első alfajt tartjuk számon.
Körülbelül Kr.e. 13 500-ban a Hierarchia Fejétől a Manun keresztül kapott utasításnak
megfelelően a dél-indiai királyságból egy expedíció indult Egyiptomba. Mars vezetése alatt
útvonaluk Ceylonon át az akkor még csak egy bevágásnak tekinthető Vörös Tengerhez vezetett,
ahonnan vízen folytatták az utazást a magasan fejlett kultúrával rendelkező Egyiptomba. Surya - aki
Egyiptom főpapja volt - azt tanácsolta a Fáraónak, hogy fogadja szívesen a bevándorlókat. Később

210
pedig az ő közbenjárásának köszönhetően a Fáraó a lányát feleségül adta Marshoz és utódjának is őt
jelölte ki. Mindennek az volt a célja, hogy a Fáraó halálát követően árja uralkodóház kerüljön
Egyiptom élére. E dinasztia uralkodásának dicsfénye évezredeken át bearanyozta Egyiptom
történelmét, egészen Poseidonis elsüllyedéséig, amikor is az ország lakóit Egyiptom földjének víz
alá merülése a magasabban fekvő dombos vidékekre kényszerítette. A víz azonban viszonylag
hamar visszahúzódott, és ezt követően az ország gyorsan talpra állt.
A Maneto által lejegyzett történelem a jelek szerint ennek az uralkodó háznak a kormányzási
időszakáról szól. Írásaiban az ötödik dinasztia utolsó királyának, Unasnak uralkodását Kr.e. 3900-ra
teszi, ám okkult kutatások szerint ez valójában 4030-ban volt. Ezen árja Fáraók időszakában az
egyiptomi iskolák még az addiginál is nagyobb hírnévre tettek szert, és hosszú időn át az egész
akkori világban vezető szerepet játszottak az oktatás terén. Egyiptomból az árja vér átkerült több
más Észak Afrikai törzsbe is.
A Manu ez idő tájt további telepeseket küldött ki Jáva szigete, Ausztrália és a Polinéziai
szigetvilág területére is - ez utóbbi magyarázatul szolgál a Polinéziai szigetek barna bőrű
népességében megfigyelhető árja jegyekre, melyek szembetűnően megkülönböztetik őket a
szomszédos Melanéziai szigetek lakóitól.
Időközben az eredeti Árja Gyökérfaj egy újabb hulláma érkezett és telepedett le a mai Pandzsáb
tartomány területén, egy másik pedig Asszám és Bengál területét vette birtokba. Egy újabb
népvándorlási hullám Kr.e. 17 520-ban indult útnak, és ennek nagyobbik része Mars Kr.e. 18 875-
ben követett útján haladva biztonságban megérkezett céljához, míg a másik része odaveszett amikor
megpróbált átkelni a Khyber Hágón.
Kr.e. 17 455-ben Mars egy újabb csapattal indult útnak, melybe ez alkalomra a fellelhető
legerősebb és legszívósabb férfiakat válogatta össze. Az asszonyokat és gyermekeket egy Jammu és
Gujranwala között megépített erődített táborhelyen hátrahagyva, seregével Mars a majdani Delhi
helye felé vette az irányt és felépítette az első várost a későbbi birodalmi főváros helyén amit
Ravipur-nak, a Nap Városának nevezett el. Miután a város felépült, az asszonyok és gyerekek
őrzőikkel együtt megérkeztek oda, és ezzel kezdetét vette Delhi, a főváros történelme.
Kr.e. 15 950-ben a legnagyobb népvándorlások egyike kezdődött meg. Három hadsereget
alakítottak ki Mars főparancsnoksága alatt. A bal szárny Tibeten és Bhutánon áthaladva Bengálba
tartott, ami egyben a másik két csapat végcélja is volt. A középen haladó sereg Mars vezetésével és
Merkúrral mint az ő helyettesével Tibeten és Nepálon áthaladva érkezett meg Bengálba. A jobb
szárny Corona vezetésével Kasmíron majd Pandzsábon és a ma Egyesült Tartományok néven ismert
területen haladt végig. Corona negyven évet töltött azzal, hogy egy saját királyságot alapítson, és
csak akkor érkezett meg Bengálba, mikor a már ott uralkodó Mars öreg ember volt. Az Asszámban
már hatalmát megszilárdító Vulkán segítségével Mars sikeresen uralma alá vonta Bengált, és a
fővárost az ország közepén jelölte ki. Ebben a hosszú meneteléssel megvalósult népvándorlásban
tizen is részt vettek azok közül, akik ma már Mestereké váltak: Mars, Merkúr, Vulkán, Jupiter,
Brhaspati, Ozirisz, Uránusz, Szaturnusz, Neptunusz és Viraj. Ebben a feladatban a Szolgálók közül
is sokan részt vettek.
Ettől kezdve Közép Ázsiából a nép beáramlása - néha csak kisebb csoportok, néha egész
hadseregek egyszerre - folyamatossá vált. A korábban érkezett telepesek gyakran ellenségesek
voltak velük szemben, az újonnan érkezők pedig fosztogatták elődeiket. Az évezredek során a
vándorlások egyik hulláma a másikat követte Indiába.
Az árják némelyike tanulmányozni kezdte az általuk gyakran Naga néven emlegetett Toltékok
filozófiáját. Az atlantiszi népek alacsonyabb osztályába tartozónak tekintetteket - ezek többnyire a
barna bőrű Tlavatlik voltak - Dasya-knak nevezték, míg a fekete bőrű, lemúriai eredetű embereket
Daitya-knak és Takshak-knak nevezték, és utálattal tekintettek rájuk.

211
 Nagyjából Kr.e. 9 700-ra a Közép Ázsiai királyságot valamennyi lakója elhagyta. A 9 564-ben
bekövetkező katasztrofális erejű földmozgások romba döntötték a Híd Városát, és elpusztították a
Fehér Sziget templomainak nagy részét is.
A kivándorlók utolsó csoportjának nem volt könnyű útja Indiáig, mert mintegy 2 000 évig
Afganisztánban és Balukisztánban rekedtek, és sokukat lemészárolták a portyázó mongol csapatok.
Végül a még életben maradtak lassanként megtalálták az utat és megérkeztek az addigra már sűrűn
lakott indiai síkságra.
Megakadályozandó, hogy az árja vér felhígulva az atlantiszi és kevert atlantiszi-lemúriai fajok
hatalmas tengerében erejét veszítse, a Manu Kr.e. 8 000 körül ismét bevezette a vegyes házasságok
tilalmát, és ennek biztosítására kialakította a kasztrendszert. Először csak három kaszt létezett:
1) Brahmin vagy tiszta árja, fehér bőrrel,
2) Raja, azaz árja és tolték keverék, vörös bőrrel,
3) Vish, vagyis az árja és mongol keveréke, sárga bőrrel.
Innen eredt a kasztrendszer eredeti Varnas (színek) elnevezése is. Később azokat, akik egyáltalán
nem voltak árják, a Shudra nevet kapták, de még rajtuk is gyakran mutatkozott egy kis árja vér
nyoma. A hegyi törzsek közül sokan részben árja eredetűek, némely törzsek pedig - mint pl. a
Siaposh és cigány törzsek - egészen azok.
A kasztrendszer kialakításában a Manut a Barhishad Pitrik négy osztálya is segítette:
1) A Hold lánc A bolygójáról Bhrigu fiai, a Somapa, Kavya és Saumya Barhishad osztályok
tagjai, kiknek kauzális teste már aktív volt. Ők adták chhaya-jukat vagy éterikus
testformájukat az akkor testet öltésre felkészült lefejlettebb egyedek finomabb testeinek
megformálásához, majd a Brahmin kasztban megszületéshez.
2) Angiras fiai, a Havishmatok, a Hold lánc B bolygójáról, kiknek mentális teste volt a
legmagasabb szintű aktív test. Ők adták chhaya-jukat a Kshatriya-k, vagy harcosok
kasztjának tagjai számára.
3) Pulastya fiai, az Ayapa-k a Hold lánc D bolygójáról, kiknek asztrális teste volt a
legmagasabb szintű aktív test. A Vaisya-k avagy a kereskedők kasztjának tagjai az ő
chayya-jukat kapták a testet öltéshez.
4) Vashista fiai (néha Daksha fiaiként is említik őket), a Sukalin-ok a Hold lánc D bolygójáról,
akiknek éterikus teste volt a legmagasabb szintű aktív test. Ők adták chhaya-jukat a Shudra
kasztba születőknek. Azt mondták, hogy a tisztánlátó számára a finomabb testek látványa
azoknak viszonylagos sűrűségével összefüggő jellemző színeivel azonnal elárulta, hogy
használójuk melyik kaszthoz tartozik.
Ha most visszatérünk az eredeti gyökérfaj vándorlásának történetéhez, akkor azzal kell
folytatnunk, hogy egy törzsi csoport saját elhatározásából elszakadt a fősodortól és a Susamíri
terület egy völgyében telepedett le, ahol a világ által elfeledve egyszerű pásztorok életét élte sok-
sok évszázadon át.
Kr.e. 2 200-ban a mongol törzsek közül egy rendkívüli tehetséggel megáldott katonai vezető
lépett színre, akinek vezetésével a mongol seregek végigdúlták Ázsia minden olyan terület, ahová
csak eljuthattak - egyebek között a Perzsa Birodalom még mindig létező maradványát is. Végül
aztán ezt a tatár vezetőt megfosztották uralmától és hordáit szétszórták, de addigra már csak
elnéptelenedett országok maradtak utána.
Úgy száz évvel ezt követően az előbb említett völgyben élő árja törzs útra kelt Perzsia felé. Ezek
zend nyelvet beszéltek, és Perzsiába érkezésük viszonylagos késői időpontja magyarázatul szolgál

212
az országnak még az utolsó Zoroaszter működése idején is tapasztalható érthetetlenül rendezetlen
viszonyaira. A harmadik alfaj mongol mészárlást túlélt és visszatért tagjai elvegyültek ezzel a
törzzsel, és ez lett a kezdete a későbbi, történelmünkből is ismert Perzsa Birodalomnak.

213
25LIII. A hatodik árja alfaj
Az Ötödik Gyökérfaj hatodik alfaja gyors ütemben kialakulóban van Ausztáliában és Amerikában,
illetve egyes képviselői megjelentek már az óvilág országaiban is. A legutóbbi háborúban megöltek
közül sokan már újra testet öltöttek, ám nem látszik jele annak, hogy korábbi hazájukat felcserélnék
az új országokban színre lépésért. Az új alfaj azon tagjai, akik korábbi országukban maradnak, a
régi elvek és megcsontosodott szokások miatt valószínűleg komoly nehézségekkel kell hogy
megbirkózzanak majd.
A jelenlegi Teozófiai Társulat tagjai közül sokan az új alfajban születnek majd meg, míg mások
inkább korábbi helyükön maradva segítik az ötödik alfajt tökéletesedése felé vezető útján. Megint
mások az ötödik gyökérfaj fejlődésének csúcspontja idején testbe költöző nagy lángelmékkel
tartanak. Lehetséges, hogy a hatodik alfaj pályájának delén képes lesz rá, hogy az ötödik alfaj
fejlődését olyan irányba térítse, aminek következtében a történelem során első alkalommal jut egy
fajnak osztályrészül a nyugodt és méltóságteljes hanyatlás a termékeny és tisztelettel övezett aggkor
felé. Ez lehet a jutalma a sötétség erőivel megvívott küzdelemnek, és olyan lehetőségek
feltárásának, amelyeket eddig a gyökérfaj egyik alfaja sem vitt végbe.
Az új alfaj céljainak megfelelően a test formáját, az érzelmeket és az elmét természetesen át kell
alakítani, és ennek érdekében a Manu elméje és akarata a magasabb síkokon már megkezdte a
modellhez igazítás munkáját. Ilyen az új korszak gyermekeiben a fizikai jellemzők változtatása
(bárhol legyenek is az erre fogékonyak), és ugyancsak ennek szellemében a Testvériség fizikai
világban működő ifjabb tagjai is feladatul kapták, hogy amikor csak lehetséges ezek a gyermekek
megkapják az új típusnak szánt tanítást és felkészítést.
Bár ez a munka még csekély mértékű és szórványos, ám eljön az idő, amikor óriási méreteket ölt
majd, míg végül néhány évszázad múltán a hatodik alfaj jól felismerhető és csodálatra méltó
eredményeket felmutató csoporttá alakul, miközben a világ tovább folytatja az ötödik alfaj
tökéletesítését, míg csak az el nem éri fejlődésének csúcspontját.
Az új alfaj természetesen az ötödik alfajból sarjad ki, és az új jellemzőket tagjaiban egyesével
kell majd kifejleszteni. Ez a felkészítési folyamat hosszadalmas és könnyen lehet hogy több életet is
felölel majd.
Az új alfaj még kiteljesedettségében sem lesz egységes küllemű. Nagy átlagban hosszúkás
(dolichocephalous45) koponyaforma jellemzi őket, de lesznek közöttük szőke és barna hajú,
valamint kék és barna szemű emberek is. Bár az asztrális és mentális adottságok a lényegesebbek,
de gyakran csak a fizikai jegyek alapján lehetséges a felismerésük. Talán a legszembetűnőbb
jellegzetességük a finom, szépen formált kezek és lábak, vékony ujjakkal és ovális körmökkel. A
kéz ujjainak vékonysága különösen szembeszökő oldalról nézve. Bőrük felülete tiszta és finom,
soha nem durva. Három arctípus létezik:
1) kifejezetten ovális formájú, magas homlokkal,
2) valamivel kevésbé hosszúkás formájú, széles homlokkal,
3) brachicephalous fejformájú, de ez utóbbi elég ritka. (Megjegyzés: a brachicephalous
fejforma esetében a koponya szélessége négyötöde a hosszának.)
Ugyancsak van egy jól felismerhető arckifejezés, amit ha a megfigyelő figyelmesen vizsgálódik,
hamarosan elkezd felismerni.
Az alábbi szavakat 1923-ban Pape kapitány intézte beszédében a British Association tagjaihoz,
amikor az általa ausztrál-amerikainak elnevezett fajról tartott előadást: „A koponya általában
boltozatos formájú, különösen annak elülső része. Nem találni körükben olyat, amit „alacsonyan ülő

45
Hosszúkás koponyaforma, melynél a koponya legnagyobb szélessége nem éri el legnagyobb hosszúság 80%-át. (A
ford.)

214
fülnek” szokás nevezni. A szőrzet és a bőr finom, a szemek fénylők, értelmet sugárzóak, nem
dülledtek. Az orrnyereg jól kiemelkedik, az ajkak érzékenyek és mozgékonyak, a szemöldök
kiugró, hangsúlyos. Az elülső agykoponya jól fejlett, az arcforma-típus háromszögletű, de nem éles
sarkokkal, az általános testfelépítés pedig harmonikus, arányos, egészséges - távolról sem 'csupa
agy, semmi test' benyomást keltő. Az új faj gyermekeinek pszichológiai jellemzői közül említésre
méltóak az együttérzésre való hajlam, a szenvedők iránt érzett szánalom, a lényeges elvek könnyed
felismerésének képessége, gyors intuíció, alaposság, érzékenység, jól fejlett igazságérzet, a
papagájszerű intelligencia teljes hiánya, és a készséges segítségnyújtás másoknak. Ugyancsak
jellemző rájuk a durva ételek elutasítása, és általában ritka közöttük a nagyétkűség, bármilyen
ételről legyen is szó. Egyéb tekintetben olyanok mint a többi gyermek, de nagyon nagy szükségük
van együttérzésre és megértő tanárokra.”
Lelkületük különleges ismertetőjegye az egységtudat - az, amit Testvériségnek neveznek, ami a
könyörületesség és önmagunk feladásának alapja. Tulajdonképpen ez az a lelki jellemző, amire
szükség van, mert meglehet ugyan, hogy kisebb mértékű előrelépés lesz az értelmi fejlődés terén,
ám a lélek egyesíti azt, amit az értelem szétválaszt. Ha túljutunk ezen a fokozaton, a széles látókör,
nagyvonalú szabadság és egymás elfogadása általánossá fog válni. A szűk látókörűség, kirekesztés,
az elkülönülésre törekvés, a hasonlóságok helyett a különbözőségek hangsúlyozása éles ellentétben
áll e kialakuló újfajta tudatossággal.
Az idegrendszer kifinomultabbá válik, így - bár ez nem jár együtt szükségképpen a betegségre
való hajlammal - nagyobb megpróbáltatásokat okoz a megrázkódtatások és sérülések elviselése. Az
új fajhoz tartozó gyerekek könnyen elveszíthetik lelki egyensúlyukat és mások számára
érthetetlenül súlyos szenvedést élhetnek át. Emiatt a sok mai nagyvárosokban fellelhetőnél sokkal
gyengédebb és harmonikusabb környezetben kívánatos felnevelni őket. Az elkülönülést erősítő, azt
kívánatosnak tekintő viszonyok (versengés, harc, ellenséges magatartás az egyéni és üzleti életben,
stb.) mind-mind pusztítóan hatnak a kialakulóban levő kifinomult idegrendszerre, vagyis az új faj
kívánatos fejlődéshez ennek az idegrendszernek valami jóval harmonikusabb környezetre van
szüksége.
A hatodik alfaj fő célkitűzése a sok egyedi egységbe foglalása egyetlen cél elérése érdekében,
nem pedig egyvalakinek az uralma a többiek felett annak érdekében, hogy az ő akarata
érvényesüljön. A vezető szerepeket betöltők az irányítást nem akaratuk, hanem szeretetük,
együttérzésük és megértésük segítségével gyakorolják. A hatalom és erő jele a gyengédség lesz, és a
hatalommal bírók nem más csoportok kárára és ellenében, hanem azokkal együtt működnek majd.
A hatodik alfaj előhírnökei ki fognak tűnni a látszólag ellentétes irányzatok egyesítésének
képességével - azzal, hogy összebékítik a különböző véleményeket hangoztató, ellentétes
szellemiségű embereket, és képesek a legmeghökkentőbb érvekkel és látásmóddal egy közös
nevezőre hozni őket. Az ötödik alfajban oly gyakran türelmetlenséget kiváltó gyengeség jelei a
hatodiknál inkább együttérzést és védelmezést eredményeznek. Az alacsony fejlettségű
szellemiséggel gyakran együtt járó halovány, érzelgős szimpátia valójában nem nevezhető
együttérzésnek, hiszen nem jár vele a gyógyítás, segítségnyújtás, és védelmezés lehetősége, ereje.
Az igazi együttérzés segíteni is képes. Olyan érzelem amit tudás kísér, melynél a gyógymódot a
körülmények ismerete alapozza meg. Ahogy már említettük, ez lesz a hatodik alfaj
legszembeszökőbb sajátossága.
Az új alfaj bizonyos fokú pszichikus képességekkel is rendelkezni fog. Ehhez az agyalapi mirigy
a mainál jobban kifejlődik és egy újabb érzékként fog működni, amivel az ember képessé válik az
asztrális síkról érzelmeket éber tudatállapotában is felfogni.
Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a hatodik alfajban megjelenik az intuíció és bölcsesség,
így egyesítve az ötödik alfajból az értelmet a negyedik alfajból az érzelmekkel, kiemelve
mindkettőből azt amiben a legsikeresebbek.
E fejezet elején már esett szó arról, hogy az új faj sok egyede a Teozófia Társulat jelenlegi tagjai
közül kerül ki. E társulat nemes célkitűzése nem elsődlegesen a szellemi képességek kiteljesítése
215
(bár annak kétségkívül megvan a maga fontossága), hanem inkább hogy felébressze a
fogékonyságot a buddhikus síkról eredő befolyások iránt. Amikor ezt elérjük, az intuícióval
kiegészült szeretet harmóniát és testvériséget teremt, és a magasan fejlett értelmet egy ezeken az
eszméken alapuló társadalom építésének szolgálatába állítja. A Társulat pedig - közelebbi
kapcsolatban lévén a magasabb síkokkal - felettébb érzékenyen reagál arra, ha egy újabb
„Emberfia” avagy Világtanító lép a színre hogy kihirdesse üzenetét a világnak. Tagjait az első
hullámban éri egy ilyen nagyszerű esemény hatása, ami új erővel tölti el a szervezetet. Munkája
megsokszorozódik és szétterjed a világban, ami megmutatkozik majd úgy a taglétszám
növekedésében, mint a testvériség érzésének megerősödésében.

216
26LIV. A Hatodik és Hetedik Gyökérfajok

A Terv fő vonalainak megfelelően a Hatodik Gyökérfaj az Ötödik Gyökérfaj hatodik alfajából

fejlődik majd ki. Idővel egy olyan új kontinens lesz az otthona, amely lassanként - egyik darabkája
a másik után - már emelkedik ki a Csendes Óceánból. Sok ezer év múlva Észak Amerika darabokra
szakadozik, és a mostani nyugati partvidék (ahol a hatodik alfaj hazája formálódik) az újonnan
kialakuló kontinens keleti partjává válik.
Miközben az új Gyökérfaj magjául szolgáló kicsiny közösség formálódik, az Ötödik Gyökérfaj
tündöklése a tetőfokára hág, és minden elképzelhető pompa és dicsőség megadatik számára. A kis
közösség a világ szemében vezetőjükhöz kutyahűséggel ragaszkodó félbolondok sajnálatra méltó
gyülekezete lesz.
Mars (ma Morya Chohan) lesz a Hatodik Gyökérfaj Manuja, és Merkúr (ma Koot Hoomi
Chohan) annak Bodhiszattvája.
Elsődleges célja, az okkult igazság terjesztésén túlmenően a Teozófiai Társulatnak van egy
másik fontos feladata is: összekapcsolni azokat az embereket, akik kellően érdeklődnek az
okkultizmus iránt, és emellett rendelkeznek azokkal a különleges tulajdonságokkal, amik a Manut
segíthetik az új alfaj megformálásának munkájában. Számukra alapos önképzésre lesz szükség, ami
feltételezi a legmagasabb szintű áldozatkészséget és önfeladást, csakúgy mint a megingathatatlan
bizalmat Vezetőik bölcsességében.
Az okkultizmus tanulmányozói számára ismert, hogy a tisztánlátás kifinomult magasabb rendű
képessége által néha lehetséges a jövőt megismerni, mégpedig esetenként figyelemre méltó
részletességgel. C. W. Leadbeater püspök azt állítja, hogy eme képessége által elég sokat megismert
a Hatodik Gyökérfajt magjául szolgáló kolónia majdani megalakulásának körülményeiről. A Man:
Whence, How and Whither? (Az emberiség múltja, jelene és jövője) című műben nagyon
érdekfeszítő és részletes beszámolót találunk arról, hogy mit látott, és a jelen fejezet tartalma is erre
épül. A most következő leírás abból csak a leglényegesebbekre szorítkozik, ezért további
részletekre áhítozóknak az eredeti mű tanulmányozását javasoljuk.
A magként szolgáló kolónia Kalifornia déli részén telepedik meg, nagyjából 700 év múlva. A cél
érdekében egy hatalmas, gyönyörű birtokot vásárolnak, amin a Manu és Tisztjei irányításával egy
főtemplomból vagy katedrálisból, könyvtárakból, múzeumokból és városházából, valamint az
ezeket körülvevő mintegy 400 lakóépületből álló fenséges épületegyüttest emelnek. Rengeteg
bonyolult gépezetet is beépítenek, ám a telep lakói gyorsan megtanulják, hogyan készítsenek el és
javítsanak meg bármit amire szükségük lehet, így a külvilágtól függetlenné válhatnak. Ettől
függetlenül a közösség fenntartja a kapcsolatot a külső világgal azért, hogy megismerjék az új
felfedezéseket, találmányokat és a gépi berendezésekkel kapcsolatos további fejlesztéseket.
A Manu maga is testet ölt, hogy megformálja a típus számára a fizikai testet - olyanná, amilyen a
Hatodik Gyökérfaj emberéről a Logosz elméjében megszületett gondolat forma. Úgy 150 év alatt a
település lélekszáma mintegy 100 000 főre duzzad, akik kevés kivételtől eltekintve valamennyien a
Manu közvetlen leszármazottai. Maga a Manu 12 gyermeket nemz, akik valamennyien a 12
csillagjegy egyikének jegyében születnek meg. A csecsemőhalandóság ismeretlen, és a
sokgyermekes családok jelentik a megszokott, jellemző életformát.
A közösség jelképes adót fizet az ország kormányzatának, ezért cserébe gyakorlatilag
függetlenséget élveznek, amit az is lehetővé tesz, hogy megalakulását követően hamarosan
önfenntartóvá válnak. A külvilág nagy tisztelettel tekint rájuk, és a közösség tagjainak
életviszonyait gyönyörűnek, életüket pedig érdekesnek találják, ugyanakkor szükségtelenül

217
egyszerűnek és önmegtagadónak, sőt néha furának is tartják azt. Látogatóknak szabad a bejárás, de
a kolóniához tartozók nem köthetnek házasságot kívülállókkal.
A közösség tagjai a kiválasztottak kiválasztottjai, akik tökéletesen tisztában vannak vezetőjük, a
Manu új faj megalapítását célzó munkájával, és feltétel nélküli odaadással támogatják ebben. A
Manu élvezi legteljesebb bizalmukat, és alapos önképzésük eredményeként megtanulták, hogyan
tegyék félre a saját személyiségük által diktált késztetéseket annak érdekében, hogy az Ő óhajait
maradéktalanul képesek legyen teljesíteni.
A Manu szava és ítélete megkérdőjelezhetetlen. Tanácsadó testülete mintegy tucatnyi magas
fejlettségi szinten álló tanítványból áll, akik közül néhányan már Ashéka Adeptusok. A közösség
jólétét és működési hatékonyságát erősítendő állandóan új kísérletek folynak. A Tanács tagjai
képesek önállóan működni az alacsonyabb síkokon, legalább is a kauzális testig bezárólag. Ezért
állandó kapcsolatban állnak egymással, mondhatni folyamatosan üléseznek, akár még napi
igazgatási feladataik ellátása közben is.
Sem törvényszék sem rendőrség nem létezik, mert hiszen nincs sem bűncselekmény sem
erőszak. Az egyetlen büntetés a közösségből kitaszítás lenne, de senki még a legcsekélyebb
kockázatát sem vállalná egy ilyen büntetésnek. Mivel a közösség minden tagja legalább valamilyen
mértékig rendelkezik pszichikus adottságokkal, valamennyien képesek bizonyos szintig
figyelemmel kísérni azoknak az erőknek a működését, amikkel dolguk van, és fel tudják mérni,
hogy a Manu és tisztjei milyen óriási mértékben előttük járnak fejlettségben.
A vallásos nézetek megegyeznek azokkal, amiket ma teozófiának nevezünk, azzal a
különbséggel, hogy sok olyan kérdés amiről ma csak felületes, hiányos tudásunk van, számukra már
alaposan és részleteiben is ismert. A halál utáni élet tényei és a magasabb világok valósága
tapasztalatokkal alátámasztott tudásnak számít szinte mindenki számára. Akadnak olyanok, akik a
magasabb rendű filozófia és metafizika útjait járják, ám a többség vallásos érzelmeit szívesebben
juttatja kifejezésre a különböző templomokban, amiket hamarosan be fogunk mutatni. Az emberek
alapvetően gyakorlatias beállítottságúak, számukra tudomány és vallás tökéletes összhangban van
egymással, és mindkettőnek egyetlen célja, hogy a közösség javát szolgálja. Közülük sokaknak
szokása üdvözölni a felkelő napot, melyre úgy tekintenek mint az Istenség testének egy
központjára.
A Dévák a vallásos élet részei és megszokott dolog látogatásuk az emberek körében, akiknek sok
előnye származik a velük való állandó kapcsolatból, a tőlük származó útmutatásokból. Ami azt
illeti, a Dévák rendszeresen teljesítenek szolgálatokat a Főpap (a mai Koot Hoomi Chohan)
irányításával aki mind a vallási, mind az oktatási területek első számú felelőse. A templomi
ceremóniáknak négy típusa létezik, és ezek működtetése a Dévák első számú feladata.
E négy ceremónia mindegyikének fő célkitűzése, hogy megmutassa minden embernek a saját
útját, amit követve a legkönnyebben eljuthat Istenhez, és amin keresztül az isteni befolyás is a
legkönnyebben elérheti őt. A négyféle ceremónia négy ilyen utat jelöl ki, ezek sorrendben:
1) vonzalom,
2) áhítat,
3) együttérzés és
4) az értelem
útja. A cél pedig az, hogy az egyes emberben leginkább uralkodó jellemzőt felébresztve azon át
tudatos kapcsolatba hozza őt a Logosz ugyanezen oldalával, hiszen az nem más, mint a Logosz
egyik kifejeződése. Minden szertartás azt célozza, hogy meghatározott és kiszámított hatást keltsen
az egyes emberben. Ennek érdekében az egy adott évre eltervezett szertartások (sőt az egymást

218
követő évekéi is) gondosan megtervezett módon igazodnak a gyülekezet átlagos fejlettségi
szintjéhez azzal a céllal, hogy annak tagjait bizonyos idő alatt egy előre kitűzött fejlettségi szintig
emelje.
A Vörös avagy vonzalom Templomokban főként a színeket alkalmazzák, és ezek elsősorban a
hívők asztrális és buddhikus testeire hatnak. Az ilyen templomok épület kör alakú, és
legnagyobbrészt nyitott a szabad természet felé. A hívők lehunyt szemmel a padlón ülnek, és
mentális látásuk előtt a színek sorozatát vetítik le, melyben a színek sorrendje mindig személyre
szabott. Ez egyfajta bevezető imádságnak minősül, és elsődleges célja, hogy a hívő számára a
szükséges nyugalmat megteremtse, rendezze gondolatait és ráhangolja őt a környezetére. A
szertartás kezdetekor a Déva egy megdicsőült emberi formát magára öltve egy piramis vagy kúp
alakú, finom, áttört díszítésű emelvény csúcsán állva, ragyogó élénkvörös színű köntösben
materializálódik az épület középpontjában.
A Déva ekkor feje felett ragyogó színekből álló fénysávot kezd villogtatni, mely nem más mint
egy a Dévák szín-nyelvén kifejezett gondolat, az éppen megkezdődő szertartásnak mintegy
szöveges leírása vagy vezérfonala, mely látható és egyben érthető is az egybegyűltek számára.
Ekkor valamennyi jelenlevő a látottak egy kicsinyített mását kivetítve maga elé a légben,
leutánozza a Déva színsávját, majd a Déva saját színformáján keresztül kiáraszt egy befolyás-
áramlatot, mely az általuk létrehozott kicsinyített színsávokon keresztül felemelő hatásával eljut
valamennyi résztvevőhöz. A szertartást vezető Déván keresztül magasabb rangú Dévák köréből
még további befolyás is áramlik a résztvevők felé. A Déva hatalmas auráját élénkvörös színű fény
tengere tölti be, majd kiárad a jelenlevőkre, érzelmeiket felébresztvén azt a legmagasabb fokú
vonzalmat váltja ki belőlük, amire egyáltalán képesek. A következő lépésben a Déva megfordítja az
erő-áramlás irányát, az összes beérkező tüzes áramlatot összegyűjti magában, majd mint valami
szökőkutat, az egészet egyben átadja a várakozó Dévák körének, akik szintén továbbítják azt a
sugaruknak megfelelő vezető Dévának.
A vezető Déva összegyűjti az ilyen áramlatokat a világ minden tájáról, és egyetlen nagy folyóvá
egyesíti azokat, mely az Istenség lábai körül folyik. A Logosz azonnal válaszol, és a fő Déván át
egy hatalmas erő-áramot indít el vissza, a megáldandó emberek felé. Nagy vonalakban ez a
vallásgyakorlás naponta ismétlődő módja, mely jótékony hatását egészen biztosan nem csak a
szertartások egyes résztvevőire, de az egész környékre is kifejti. Néha a Déva egyfajta szín-misét is
bemutat, többnyire egyetlen kiejtett szó nélkül. Ilyenkor a színek egymásba olvadnak-áttűnnek és
bemutatják a szeretet hatását a többi emberre. A szertartás alatt végig különféle illatos füstölőket
alkalmaznak, melyek főként a buddhikus testre fejtik ki hatásukat.
A Kék avagy áhítat Templomokban főként hangokat használnak, ám a szertatás fő elvei nagyon
hasonlóak a Vörös Templomnál bemutatotthoz, csak itt színek helyett zenét használnak közvetítő
eszközként. Mindenki magával hozza a saját egyéni módon magnetizált hangszerét, ami talán egy
kör alakú, fényes fémből készült húrokkal szerelt hárfához hasonlítható, és ezen játszanak illetve
ezen át kapják meg a spirituális befolyást. A templom egész légköre átitatódik a Gandharvas vagy
zene-Dévák által, ezért minden hang megsokszorozódik olyan módon, hogy társul mellé számtalan
földöntúli szépségű fel- és alharmonikus hang is. A Kék Templom ugyancsak elsősorban az
emberek asztrális és buddhikus testeire hat.
A Sárga vagy intellektuális Templomokban a szertartás felépítése hasonló, és a mentális formák
vagy alakzatok létrehozására épül. A szertartás hatását leginkább a résztvevők mentális és kauzális
testeire fejti ki, miközben azok átadják magukat a legmagasabb szintű intellektus fehéren izzó
erejének. Az intellektuális erőfeszítés következtében a szertartás résztvevői előbb eljutnak a
megértésig, és ekkor erős nyomás következtében áttörnek az intuíció világába, miközben néhányuk
még testét is elhagyja, mások pedig egyfajta Samadhi46 állapotába kerülnek.

46
Teljes körű, extatikus transz állapot, melyben az ember képes tökéletesen uralni valamennyi fizikai és mentális
adottságát. Ez egyben a jóga legmagasabb foka is. (A ford.)

219
 Valamennyi Templomban nagy hangsúlyt kap az akarat fejlesztése, melynek hatása nagyon jól
látszik a kauzális test erőteljes izzásán. Ugyancsak hatással van mindez a mentális testekre, sőt még
a fizikai agyra is, ami úgy tűnik jóval nagyobb méretű, mint az Ötödik Gyökérfaj emberénél.
A Zöld avagy együttérzés Templomokat a Karma Jóga megfelelőinek tekinthetjük, a Kék és
Vörös Templomoké a Bhakti Jóga, míg a Sárga Templomok megfelelője a Jnana Jóga. A Zöld
Templomokban a szertartás a gyakorlati tevékenységre koncentrál, és a hívők itt különböző terveket
dolgoznak ki a világ változatos módon történő megsegítésére, amiben irányítóik és vezetőik a
Gyógyító Dévák rendjének tagjai.
Ahogy már említettük, minden ember a számára legnagyobb vonzerővel bíró Templom
segítségét veszi igénybe, mivel a fejlődés útján előrehaladás szempontjából nincs különbség egyik
vagy másik Templom között. Mi több, időnként előfordul, hogy valaki, aki többnyire az egyik
Templomot látogatja, egy ideig valamelyik másikba jár. Akadnak néhányan, akik egyik Templomba
sem járnak, de emiatt nem tartják őket vallástagadónak vagy bármi módon alább valónak azoknál,
akik rendszeresen járnak szertartásokra. Az egészet egyszerűen vérmérséklet kérdésének tekintik és
teljes a szabadság, a másság elfogadása.
Koot Hoomi Chohan, aki mint már mondtuk a fő felelőse a közösség minden vallási és oktatási
tevékenységének, sorban meglátogatja valamennyi Templomot, és ilyen alkalmakkor átveszi a
vezető Déva szerepkörét.
A közösség számára az oktatás elsőrendű fontossággal bír. A színektől kezdve a fényen, hangon,
formákon át az elektromosságig mindenféle segédeszközt felhasználnak ehhez, és az oktatásban
nagy szerepet vállaló Dévák emellett a célok érdekében még a természetszellemek egész ármádiáját
is bevonják. A tanárok valamennyien tisztánlátók, az viszont mit sem számít, hogy nők vagy
férfiak. Egyes órák megtartásához a Dévák gyakran fizikai testet öltenek, de úgy látszik, hogy nem
vállalnak kifejezett vezető szerepet egy adott iskola irányításában. Mivel az emberek mindegyike
halálát követően azonnal újra testet ölt, a legtöbben közülük rendelkeznek több-kevesebb emlékkel
előző életükből, így még a legkisebb gyermekek is tökéletesen tisztában vannak a közösség céljával
és igyekeznek új tudathordozóikat olyan gyorsan irányításuk alá vonni, ahogy csak tudják.
Nagy figyelmet fordítanak a képzelet fejlesztésére és emellett a vizualizációt is alaposan
begyakorolják. A számolás nagyban egyszerűsödik - a decimális rendszer használatos mindenhol,
és a számításokat vagy táblázatokat tartalmazó könyvek vagy számológépek segítségével végzik. A
helyesírás a kiejtés szabályaihoz igazodva fonetikus, és az íráshoz a mai gyorsíráshoz hasonló
írásjegyeket használnak, amikkel legalább olyan gyorsan lehet írni, mint ahogy az átlagember
beszélni tud. A nyelv angol, de jelentősen átalakított. Történelmet senki nem tanul, legfeljebb egyes
érdekfeszítő történeteket, ám minden házban megtalálható kivonatosan az egész történelem.
Földrajzot tanítanak ugyan, de csak annyiban, amennyiben a tananyag az emberi fajokkal és azok
jellemző tulajdonságaival kapcsolatos. Általában senki sem veszi a fáradságot, hogy olyan dolgok
megtanulásával töltse idejét amiket néhány perc alatt egy szakkönyvben megtalálhat, vagyis az
oktatás szigorúan a célszerűséget tartja szem előtt.
Az átlagos 12 éves gyermek emlékszik mindenre amit korábbi életében tudott, még
talizmánokat is alkalmaznak annak érdekében, hogy segítsenek neki visszaemlékezni elmúlt
életeire.
A templomokban számukra kialakított szertartások keretében a gyermekek énekelnek és
hangszereken játszanak, ami biztosítja könnyed, játékos és kellemes fejlődésüket. A nyílt mezőn

220
ugyancsak eljátsszák, ahogy a bolygók a Nap körül mozognak. És bár eközben kitűnően
szórakoznak, nagyon jól tudják mindennek a vallásos hátterét és célját is. Egy másik tánc az Életnek
a Hold Láncról a Föld Láncra átkerülését játssza el. Minden tudnivalót ilyen módon adnak át a
gyermekeknek, azaz félig játék, félig vallási szertartás formájában. A gyerekek finom, de mégis
ragyogó színű ruhákban járnak, és az általuk eljátszott bonyolult fejlődési utak megtanítása sok
gyakorlást és fegyelmet követel meg tőlük, ők mégis nagy élvezettel teszik a dolgukat. Így tehát az
oktatás és vallás oly mértékben összekapcsolódik, hogy nagyon nehéz lenne különválasztani azokat.
A szülői szerep vállalása megállapodást jelent valamennyi érintett fél között, a halál pedig
általában elhatározott dolog. A betegségeket gyakorlatilag kiküszöbölték a közösség életéből, ezért
ritka balesetektől eltekintve senki sem hal meg öreg kora előtt, és míg az hasznos eszköz számukra,
nem dobják el testüket. Senki sem látszik öregnek addig, míg el nem éri a legalább nyolcvan éves
kort, ugyanakkor sokan több mint száz évesek.
Mikor valaki úgy érzi, erői elfogyóban vannak, kiválaszt magának egy apát és anyát akikről úgy
gondolja hogy megfelelőek lesznek számára. Ha ebben egyetértenek, átadja nekik saját személyes
talizmánját, és elküldi nekik azon személyes tárgyait amiket következő életébe át akar vinni. A
személyes talizmán legtöbbször valamilyen drágakő, amit teljesen átitatott az illető magnetizmusa,
és amely kapcsolódik valódi, magasabb rendű énjének nevéhez - sőt, ezt a nevet sokan már földi
életükben is viselik. Ha az ember be kívánja fejezni életét, egyszerűen elhagyja élni akarása és rövid
időn belül - legtöbbször álmában - békésen kialszik élete gyertyája. Gyakori eset, hogy a halálra
szánt következő szüleihez költözik, és utolsó napjait náluk töltve az ő házukban éri a halál.
Nem létezik semmiféle temetési szertartás, és a barátok sem gyűlnek össze. A tetemet egy
edénybe helyezik, ahol sav és valamilyen elektromossághoz hasonló energia együttes hatására
finom szürke porrá válik.
Általános szabályként elmondható, hogy az emberek karmikusan szabadon választhatják meg
következő születésük körülményeit, bár ha nem ért egyet ezzel, a Manu néha beavatkozik és
megváltoztathatja a tervet.
A szülők általában úgy rendezik a dolgot, hogy két három év időközzel a születések között tíz-
tizenkét gyermekük szülessen, nagyjából azonos számban fiúk és leányok, akik között a kettős, de
még a hármas ikrek sem számítanak ritkaságnak. Ne látni bénákat vagy torzult testű embereket, a
csecsemőhalandóság ismeretlen, és a gyermekszüléssel járó kínok olyan csekély mértékűre
csökkentek, hogy már említést sem érdemelnek.
Az emberek a mostanihoz hasonlóan élik meg a szerelmet és egész életükre kötnek házasságot,
ámbár a közösség iránt érzett kötelességtudat még ilyen esetekben is erősebb mint az egyéni
vonzalom vagy ízlés. A közönséges szexuális vonzalmat uralmuk alá hajtották, a gyermekek
számára egészséges testek megteremtése egyformán vallásos és mágikus cselekedetté nemesedett, a
házasságot pedig ennek kereteit megteremtő intézménynek tekintik.
Házasságot kizárólag a Manu által szentesítve lehet kötni, és ebben szinte egyedül az eljövendő
utódok szempontjai számítanak. Gyakori eset, hogy egy házasulandó párra máris két vagy három
Egó várakozik, hogy gyermekükként mielőbb testet ölthessenek. A házasság monogám, és bár a
megállapodás kölcsönös egyetértéssel felbontható, válás nem fordul elő. Az esetek nagy részében a
házasság egész életen át tart, de ha véget ér bármelyik fél szabadon alakíthat újabb kapcsolatokat. A
legerősebb kötelék valószínűleg a szülők és gyermekeik között alakul ki. Ugyanazon típushoz
tartozó emberek általában nem kötnek házasságot, kivéve ha valamely Templom számára a

221
Déváknak oda illő gyermekeket kell kiképezniük.
Az elképzelhető legnagyobb megtiszteltetésnek számít a Manu családjában megszületni, de
persze gyermekeit ő maga választja ki.
A Tanács tagjai kizárólag férfiak, és a Manu irányítása alatt kísérleteket folytatnak azzal a céllal,
hogy elméjükkel formáljanak meg testeket.
Akadnak ugyan közöttük néhányan sötétebb hajjal és szemmel, valamint kreolos bőrszínnel, de a
faj általánosságban fehér bőrű. A férfiak mind 180 centiméternél magasabbak, és a nők is közel
ilyen magasak. Mindegyikük izmos, arányos testalkatú, könnyed, kecses mozgásuk még igen
előrehaladott korban is megmarad.
A településeknek mind megvannak a maguk Templomai, középületei és iskolái, lakóházaik
pedig parkok és kertek között ritkásan szétszórva találhatók.
A lakóházak és más épületek is többnyire teljesen nyitottak a szabad tér felé, ám a tetőt tartó
pillérek közötti térrész valamilyen anyaggal lezárható, amely tetszés szerint átlátszóvá tehető.
Szembeötlő építészeti sajátosság a sokféle méretű és formájú kupola alkalmazása. Sehol nem
láthatók sarkok, minden szoba vagy terem kör vagy ovális alakú. Minden ház tele van virágokkal és
szobrokkal, és mindenfelé bőségesen látni vizet. Éjjel pedig a házak kupolái tetszés szerint
választható színű fényt sugározva tündökölnek az éjszakában.
Bútort nagyon keveset látni, az emberek a párnákon ülnek vagy fekszenek a márványból vagy
más tükörsimára csiszolt kőből készült padlón.
A ruhák az Indiában vagy az ókori Görögországban viselthez hasonlók - egyszerűek, finom
vonalúak és kizárólag ragyogóan tiszta, élénk színűre festett len vagy pamutvászonból készülnek,
melyeket mindkét nem egyaránt visel. Általában semmit nem hordanak a lábukonn vagy a fejükön.
A közösség minden tagja vegetáriánus és többnyire a szabad ég alatt működő éttermekben
étkeznek. Étrendjük a nagy mennyiségben termesztett friss gyümölcsökön alapul, ezenkívül
változatos színű és ízesítésű főtt ételeket is fogyasztanak.
A tenger vizéből lepárlással óriási mennyiséget sótalanítanak és bőségesen juttatnak belőle
mindenhová, ahol szükség van vízre. Az ivóvízhez a szükséges ásványi anyagokat hozzáadva
biztosítják, hogy az gyöngyöző és szomjúságot oltó legyen.
Minden háznak alap felszereltségéhez tartozik egy teljes körű enciklopédia, amiben tömören de a
szükséges részletekkel együtt megtalálható minden, ami akkoriban tudott. A minden Templom
mellett megtalálható körzeti könyvtárakban van egy még részletesebb enciklopédia, mely már
tartalmazza minden könyv kivonatát, amit bármely tárgykörben valaha is írtak. A British
Múzeumhoz mérhető nagyságú Központi Könyvtárban pedig fellelhetők maguk a könyvek is, mind
eredeti nyelven, mind pedig az akkor használatos rövidített írásmódú angol szöveggel.
A napilapokat egy a telefon és a magnetofon együtteséhez hasonló készülék helyettesíti. A
fontosabb híreket tömören megfogalmazva eljuttatják minden házba, és a központi irodát felhívva
bárki hozzájuthat a teljes szövegű változathoz. Ilyenkor mindazt ami a témában elérhető, kábelen
elküldik a házhoz, ahol az kinyomtatható. Ugyanezt az eljárást és eszközt használják akkor is, ha a
házi enciklopédiát újabb lapokkal szükséges bővíteni.
Ha a Manu időnként rendeleteket és tudnivalókat hirdet ki a központi Templomban, szavait az
összes többi templomban egy időben hallhatják.

222
 Az állatok és növények tanulmányozása soha nem jár együtt elpusztításukkal, ehelyett a cél
érdekében tisztánlátást alkalmaznak. A múzeumokban életnagyságú modelleken mutatják be az
összes emberi fajt mely valaha is élt a földön, sőt még azokat is akik más bolygókon éltek. Minden
egyes ilyen modellhez ábrák társulnak, melyek bemutatják, miben különböztek egymástól
magasabb rendű tudathordozóik. Hasonló modellekkel szemléltetik a jövőben várható fejlődés jó
részét is.
A betegség ismeretlen lévén nincsenek egészségügyi intézmények sem, mindössze sebészet a
nagy néha előforduló balesetek miatt.
A nagy gonddal kialakított múzeum minden valaha létezett művészetet és mesterséget bemutat,
továbbá temérdek gépezet modelljét is, közöttük jó néhányat az atlantiszi időkből.
A történelmet közvetlenül az Akasha Krónikákból írják, és fő vonalait a fontosabb események
helyszíneiről a Krónika alapján készített képekkel teszik szemléletessé. A krónikából egy erre a
alkalmas gép láthatóan és hallhatóan felidézi bármelyik kiválasztott történelmi eseményt.
Csillagászati megfigyeléseket továbbra is végeznek, és létezik olyan gépezet is, mely képes
megjelölni bármelyik égitest pillanatnyi helyzetét. Csillagászati ismereteik közül sok a Déváktól
származik, ám ezeket a közvetlen megfigyelésekből eredő tudástól elkülönítve kezelik.
A kémia terén az ismeretek óriási mértékben gyarapodnak és immár kiterjednek az elemi
eszenciára is, ami már átmenetet jelent a Dévák és természet szellemek birodalmába. A
talizmánokért felelős kormányzati szervezet égisze alatt bármely pszichikusan érzékeny ember
túlléphet a modellek tanulmányozásán, és pszichometrikus módszerek által a valóságot önmagában
veheti szemügyre.
A szóbeli oktatást legnagyobbrészt a leírt ismeretek elolvasása váltja fel. A festészet pusztán
mint szabadidős pihenő tevékenység létezik. Az élet minden apró részletét áthatja a művészet, még
a legegyszerűbb, legapróbb tárgyak is gyönyörűen kidolgozottak. Nincsenek színházak, mert ez ősi
művészetet idejétmúltnak és gyerekesnek tekintik, a művészi táncokat és felvonulásokat pedig a
vallási élet részeként tartják számon.
A játékos sportokat, az atlétikát és tornát széles körben űzik férfiak és nők egyaránt.
Sok mindent közvetlen akaraterővel végeznek el, és a természetszellemek komoly szerepet
töltenek be a közösség életében. Az üzenetek továbbítása telepatikusan történik, ami leggyakrabban
az e területen jobb adottságokkal rendelkező gyermekek közvetítésével történik.
Amint már említettük, a közösség gyakorlatilag önellátó, hiszen csak régi kéziratokat, könyveket
és művészi tárgyakat hoznak be a külvilágból. Ezekért azzal a pénzzel fizetnek, amit a közösséget
meglátogató turisták és vendégek hoznak be, mert a közösségen belül nem használnak pénzt.
Drágaköveket és aranyat alkímiai módszerekkel állítanak elő, és néha ezekkel is fizetnek az
importált javakért.
Mindenki szabadon választhatja meg, milyen munkát végez a közösség számára. Az oktatás
ingyenes, de egyetemi képzést csak azok kapnak, akik ezt hasznosítani is tudják majd, illetve
szükséges ahhoz a munkához melyre vállalkoztak.
Mindenki megkap egy bizonyos számú zsetont, amivel élelmet és ruhát szerezhet be magának. A
gépesítettséget olyan tökélyre fejlesztették, hogy például a ruhákat gyártó üzemek szinte
hangtalanul működnek és többségében fiatal lányok irányítják működésüket.
Ekkorra már az egész világon beszüntetik a hő mint energiaforrás felhasználását. Első lépésként
a bolygó teljes vízenergia potenciálját használják ki villamosenergia termelésére, amit aztán
hatalmas távolságokra is veszteség nélkül szállítanak. Ezt később felváltja a fizikai atomokban levő
erő - ugyanaz az erő, melyet Keely47 dinaszférikus erőnek nevezett el - energiatermelésre való
47
John Ernst Worrell Keely (1827 -1898). Az Egyesült Államokban élt, rendkívüli éleslátással és tehetséggel bíró
feltaláló, akit kora és környezete alig értett meg, sőt mindent megtettek ellehetetlenítésére és tönkretételére. Mégis,

223
felhasználása, amit aztán ingyenesen és korlátlan mértékben juttatnak el bárkihez a világon, és
bármilyen célra mindazokhoz, akiknek szüksége van rá. Por és piszok gyakorlatilag nem fordul elő,
így az üzemek éppen olyan tiszták és gyönyörűek, mint a lakóházak.
A szokásos napi munkaidő 3 óra, és a gépek többnyire önműködőek. Az éttermekben a teljes
személyzet váltásokban dolgozik. Még maga a főzés is nagyrészt gépekkel, önműködően zajlik, így
a művelet karok mozgatására és gombok megnyomására korlátozódik.
Durva vagy piszkos munka már nem létezik, és senki nem tekinti méltóságán alulinak egyetlen
munka elvégzését sem. A bányászat mint ilyen megszűnik, hiszen szinte bármit elő lehet állítani
alkímiai módszerekkel. Számos új ötvözetet is feltalálnak.
Minden mezőgazdasági munkát gépek végeznek, legnagyobb részt önműködően. Még a gépeket
is gépek készítik. Emésztő és csatorna helyett a házakban egy vegyi átalakító található, ami minden
hulladékot szürke, hamuszerű porrá változtat. Mivel gyakorlatilag semmi dolguk nem lenne,
háztartási személyzet sincs. Ha mégis szükséges, az emberek segítenek egymásnak.
A közösség életelve az, hogy élvezzük a dolgokat, nem az hogy birtokoljuk őket, így hát kevés
magántulajdonú dolog létezik. Ám ha valaki mégis elő kíván állítani magának valamit, az ehhez
szükséges eszközöket megszerezheti, ha cserébe dolgozik a közösségért.
Az utcák nem a mai értelemben vett utcák, hanem inkább parkon átvezető utak. Az úttest egy
darabból álló, gyönyörűen polírozott kő, gránitszerű szemcsés mintázattal és márványhoz hasonló
felülettel, színe hol halvány rózsaszín, hol sápadt zöldes árnyalatú. Hogy patyolat tiszták
maradjanak, minden reggel vízzel árasztják el felületüket.
Ahol csak emberek járnak, a talajt sima kőburkolat vagy fű fedi, ezért mindenki mezítláb jár. A
házak bejárata előtt egy sekély, folyóvizes lábmosó szolgál a belépni kívánók lábának
megtisztítására és hűsítésére.
Minden háznak van néhány könnyű, rugalmas keréken guruló, finomművű fémvázas járműve,
amik leginkább fürdőszékhez hasonlíthatók. Nagy sebességgel és tökéletesen simán lehet velük
közlekedni, energiájukat az univerzális energiaforrásból való feltöltéssel nyerik. Nehéz
szállítójárművet alig látni. Bár a világ többi részén használnak repülőgépeket, a közösség tagjai nem
kedvelik a légi közlekedést. Úgy gondolják, hogy az embernek ehelyett inkább képesnek kellene
lennie asztrális testében a kívánt helyre utazni. Az iskolai oktatásban szerepel egy, az asztrális test
kivetítésével foglalkozó tantárgy is.
A klíma szinte ideális, igazából nincs is tél. Mindenfelé virágok pompáznak, és az egész területet
öntözik, még ott is ahol nem ültetnek virágokat. A meleg-igényes növényeket apró, meleg levegőt
kibocsájtó fúvókákkal veszik körül, melyek az univerzális energiaforrásból annak hő formájában
merítenek.
A világ többi részén is óriási az előrelépés. Európa szövetségbe tömörül, melynek központi
képviselő testülete irányítja az ügyeket, és az egyes országok Királyai egymást váltják annak elnöki
posztján. E változások a huszadik század során valamikor kezdődnek meg, és keresztülvivőjük az (a
Világtanítóval szinte egy időben színre lépő) egykoron Julius Caesar-ként megismert, ám akkor újra
testet öltő ember lesz. Caesar ráveszi az országokat, hogy ne háborúzzanak, és a korábban
fegyverkezésre költött összegeket inkább szociális jóléti célokra fordítsák, beleértve ebbe a
nyomornegyedek eltüntetését és a városok nagyarányú fejlesztéseit. Segítségül csatlakozik hozzá
egy csoport rendkívüli képességű ember, közöttük Napóleon, Scipio Africanus, Akhbar és mások is.
A szövetség alakuló ülésére Caesar egy körkörös üléstermet építtet sok-sok ajtóval, amiken át
mindenki egyszerre léphet be, így jelezve, hogy egyetlen nagyhatalom sem részesülhet előnyben
személye később Nikola Tesla-éhoz hasonló legendás hírnévre tett szert. Kutatási eredményeinek egy részét már a
modern tudomány is bizonyította és szabadalmak is kötődnek hozzájuk, más részét még nem sikerült reprodukálni.
Az érdeklődők számára az (angol nyelvű) http://www.keelynet.com/keelyhistory.htm oldal lehet további ismeretek
kiindulópontja. (A ford.)

224
másokkal szemben.
Mindezen változások nagyrészt a világra köszöntő új korszaknak tudhatók be, melynek nyitánya
a Világtanító érkezése és tanításai. Vizsgált korszakunkban a világ vallásai mind az Ő tanításain
alapulnak majd, és bár az emberek általában idejét múltként tekintenek rájuk, azért a korábbi
vallások közül néhányan tovább élnek még. A dolgok menetében általában nagy javulás áll be.
Mindössze egy kisebb fegyveres erő marad, melyet rendfenntartási célokra tartanak meg. A
szegénység gyakorlatilag megszűnt, a nyomornegyedek helyén parkok és kertek díszlenek.
Az átalakított angol nyelv a maga gyorsírásszerű írott formájával és sok betűszóval kiegészítve
használatos világszerte kereskedelmi, de irodalmi nyelvként is, és gyors ütemben váltja fel a
különböző országok nyelvét. Példaként említhető, hogy a legtöbb könyv ezen a nyelven jelenik
meg, továbbá a más nyelveken írt kiemelkedően jó könyvek fordításai is.
A közösségben a könyveket sápadt tengerzöld színű papírra sötétkék betűkkel nyomtatják, mivel
ezek olvasása kevésbé megterhelő a szemnek, mint a fehér alapon fekete betűkkel nyomtatotté, és
ez a módszer terjed a világ többi részén is. A civilizált magatartás és életmód az egész világon
elterjedté vált, ennek következtében nem találni a szó igazi értelmében vett vadembereket.
Valamennyi nemzet továbbra is büszke saját magára, ám már nem tartanak egymástól.
Megszűnik a kölcsönös gyanakvás, és így a testvériség egyre nagyobb teret nyer. A bűnözés
jelentősen visszaszorul, részben mivel az emberek sokkal többet tudnak, de főleg mert sokkal
megelégedettebbek.
Az új vallás széles körben hódít és hatása nagyon erős. Teljes egészében tudományos alapokon
áll, így tudomány és vallás - bár két külön dolog marad, de - már nem állnak ellentétben egymással.
Az emberek megvitatják egymás közt a különféle lelki közösségek és szellemi vezetők tanításait, és
jókat civakodnak egymással azon, vajon biztonságos-e erre vagy arra a lélekre hallgatni, vagy
maradjanak meg azoknál, akiket az adott időszak vallási tekintélyei eredetiként garantálnak
számukra.
Iskolákat mindenfelé találni, de ezek - a prédikátorokat képzőktől eltekintve - nem az Egyház
irányítása alatt állnak. Nem lévén szegénység, nincs szükség karitatív tevékenységre sem. A
kórházakat a kormányzatok üzemeltetik. Minden létszükségleti cikk termelését szabályozzák, ezért
ezek körében nincs jelentős áringadozás sem, ám a luxuscikkek, művészi tárgyak és hasonlók
kereskedelme magánkézben van.
A földterületek nagy részét névlegesen a Király birtokolja. Egyenes ágon örökölhető ugyan, de
csak a hatóságok hozzájárulásával. A bányászat jelentősen visszaszorult, és Európa északi részén
levő bányák nagy részét egyenletes hőmérsékletük miatt légúti megbetegedéseket kúráló
szanatóriumok használják. A fémeket nagy mélységekből hozzák fel, a munkát szinte kizárólag
gépek végzik. A vasat a jelenleginél sokkal kevesebb nehézség árán állítják elő.
Angliában minden valós hatalom a Király kezében van. Nincs parlament, de létezik egyfajta
népszavazás intézménye. Mindenkinek joga van felvetni kérdéseket, amik azonnal figyelmet is
kapnak. Az uralkodói cím továbbra is örökletes, az egész Brit Birodalom egyazon Királyt ismeri el
uralkodójának. Némely tartomány kormányzójának hivatala szintén öröklődéssel száll át, az ezeket
betöltő személyek többé-kevésbé alkirályoknak tekinthetők.
A nyílt tűzet és a füstöt mindenhol betiltották. Az univerzális energiának betudhatóan a legtöbb
dologhoz a jelek szerint valamilyen csap megnyitásával lehet hozzájutni. A városok ugyan
nagyobbak a maiaknál, de a sok parknak és kertnek köszönhetően sokkal szellősebben építettek.
Hollandiában az öntözőrendszert nagymértékben tökéletesítették, az egész víztömeg naponta

225
cserélődik, és a használt vizet messze a tengerbe vezetik ki. Festékanyagokat, élelmiszereket és
egyéb termékeket nyernek a tengervíz lepárlásának melléktermékeként. Az utcákon trópusi fafajták
nőnek, melyeknek fokozott melegigényét az univerzális energia hő formájával biztosítják.
Eleinte az utcákat befedték és fűtötték, de az univerzáli energia bevezetésétől kezdve ezeket a
tetőket megszüntették. Úgy tűnik, hogy Kína civilizációja nem sokat változott, bár a felszínen sok
minden másnak látszik.
India alapjaiban szintén változatlan maradt, a feledhetetlen falu még mindig falu, de már
nincsenek éhínségek. Az ország maga két vagy három nagy királyságra oszlik, de továbbra is a Brit
Birodalom része. Sokkal gyakoribb a fehér fajokkal történő vegyes házasság, és a kasztrendszer már
nagyrészt a múlté.
Tibet megnyitja kapuit és repülőgépekkel is megközelíthető, bár a ritka levegő és nagy magasság
miatt gyakran még ezek is nehezen jutnak oda. Közép Afrika sok nagyszerű szállodájával Svájchoz
hasonló hellyé válik.
A Teozófiai Társulat továbbra is létezik, de mivel az elsőt már nagyrészt elérte, erőfeszítéseit a
második és harmadik célkitűzésére koncentrálja. Egy nagy központi Egyetemet tart fenn, ágazati
egységekkel szerte a világ számos országában. A jelenlegi Központi épületet egy lenyűgöző
szépségű, hatalmas kupolával megkoronázott palota váltja fel, melynek középső része a Taj Mahal-
hoz hasonló, de annál jóval nagyobb. Az okkult kémiával egy külön osztály foglakozik, és
szemléltetés céljára gyönyörű modelljeik vannak. A Titkos Tanítás még mindig létezik, és ezt is
lefordították az univerzális nyelvre.
A Társulat fontos szerepet tölt be a világ tudományos életében, és különleges területek hosszú
sorának szakértője, melyeket a jelek szerint semmilyen más szervezet nem oktat. Hatalmas
mennyiségű irodalom köszönhető a szervezetnek, mely emellett ébren tartja az érdeklődést a
régmúlt vallások és elfeledett dolgok iránt. Kiadványai között szerepel nagy formátumú tankönyv
jellegű művek hosszú sorozata, melyeket talán a korunkban „A Kelet Szent Könyvei” címmel
kiadott sorozat könyveihez mérhetnénk. Az irodalmi szekció hatalmasra duzzadt, és egy
világméretű szervezet központja. Adyar továbbra is a munka központja és egyben zarándokhely is.
Olcott ezredes - aki Manu tisztségviselőjeként Kaliforniában működik - továbbra is a Társulat
tiszteletbeli elnöke, és legalább kétévente egy alkalommal ellátogat a központba. Annak ellenére,
hogy a Dél Kaliforniában fejlődő közösségben élők közül szinte mind a 100 000 ember valamikor
már tagja volt a Társulatnak, továbbra is hatalmas létszámban végzik a munkát Adyar-ban és a többi
központban szerte a világon.
A közösség életében nagy hangsúlyt fektetnek a kifinomult intelligencia, a magas fokú
találékonyság és sokféle egyéb készség fejlesztésére. De mindezek hasznavehetetlenek lennének az
azonnali engedelmesség és az egész Tervet folyamatosan alakító és állandó figyelemmel kísérő
Mesterek iránti feltétel nélküli bizalom nélkül.
Mindazokra, akik csatlakoznak a közösséghez, testet öltések gyors egymás utánjai várnak,
melyek során újra és újra meg kell tenniük mindent, hogy testeiket mind hasonlatosabbá tegyék a
Manu által eléjük tárt modellhez. Ez bizony kemény, embert próbáló munka, ám feltétlenül
szükséges az új típusú emberiség magjául szolgáló faj kimunkálásához.
Az e munkához való önkéntes csatlakozás lehetősége nyitva áll mindenki előtt.
Az ebben a fejezetben leírtak mindössze a Hatodik Gyökérfaj kezdeti időszakáról szólnak, ami
nagyjából annyit árul el e faj egészének történetéről, mint amennyit sejteni engedett világ mai
vezető erejének tekinthető Ötödik Gyökérfajról az a néhány ezer ember, akik egykor Ruta

226
szigetének délkeleti, az óceán hullámai által mosott partján gyülekeztek hogy útra keljenek Ázsia
belseje felé. Nem tudjuk, mennyi idő múltán szaggatják darabokra Amerikát a földrengések és
tűzhányókitörések, melyek ugyanakkor az Csendes Óceán mélyéről felszínre emelik azt a földrészt,
ami a Hatodik Gyökérfaj hazája lesz. Az új földrész fokozatosan fog kiemelkedni, és az egykor
Lemúriaként ismert kontinens ismét megfürdik a Nap sugaraiban. Mert való igaz, a Hatodik
Gyökérfaj életének színterét nagyjából az egykori Lemúria körvonalai fogják határolni.
És persze a Hatodik Gyökérfajnak is meglesz a maga hét alfaja, melyek közül a hetedik fogja a
magot szolgáltatni a Hetedik Gyökérfaj megszületéséhez. Ez természetesen már a Hetedik
Gyökérfaj Manujának munkája lesz, aki magától értetődően szintén létrehozza e gyökérfajon belül
is a szokásos hét alfajt. De erről a munkáról még semmit nem tudunk. A Hetedik Gyökérfaj fő célja
a Sat, avagy tiszta létezés kiteljesítése lesz. Ez az Isteni életnek az az aspektusa, amit az Atya
fogalmával társítunk, Aki teremtő és pusztító is egyben, és Akit a hinduk Matadeva néven
tisztelnek.
Miután a Hetedik Gyökérfaj is bejárta a maga útját, a Föld - a szokásos magként hátramaradóktól
eltekintve - kiürül és az élet fő áramlata tovább halad a Merkúrra. Az ottani élet a földinél valamivel
kevésbé lesz a sűrű anyaghoz kötve, az átlagos tudatszint pedig kissé tágabb lesz, hiszen ott az
emberiség átlagos fejlettségű tagjai is rendelkeznek majd azzal a képességgel, amit ma éterikus
látásnak neveznek.
A Merkúrról az élet áramlat a szokásos rendben tovább halad az F és G bolygókra, majd ezt
követően kezdetét veszi az ötödik kör, amit a maga idejében követni fog a hatodik és hetedik kör.
Ennek végeztével a Föld lánc bolygói felbomlanak, és a fejlődés a következő lánccal - sorrendben
az ötödikkel - folytatódik.

227
27LV. Élet a Marson és Merkúron

A jelenlegi életviszonyok a Marson távolról sem kellemetlenek. Mivel kisebb méretű a Földnél,
mint bolygó gyorsabban éli az életét. A harmadik kör idején mikor az emberiség ott tartózkodott,
felszínének túlnyomó részét víz borította. Most, hogy a saját élettartamához mérten már öreg
napjaiban jár, felszínén már alig találni vizet. Nagy területek immár világos narancs színű homokkal
borított sivatagok, ami messziről szemlélve jellegzetes színét adja a bolygónak. Megfelelő öntözés
mellett ezek a sivatagok valószínűleg elég termékenynek bizonyulnának.
A bolygó jelenlegi csekély számú lakóját a belső körben oda érkezettek adják, akik az egyenlítői
vidéken élnek, a hőmérséklet itt a legmagasabb, és akad elegendő víz is. Habár az előzőekben
elmondottak szerint a jelenlegi emberiség fejlettebb tagjai közül sok nem fordult meg a Marson
amikor az élethullám legutóbb áthaladt rajta, a túlnyomó többség számos testet öltést élt végig ott,
és ennek számos emléke maradt meg a bolygón, melyeket a jelenlegi lakók alaposan ki is
használnak.
A sarki jégsapkák szélének évszakonkénti olvadásából származó vizet hasznosító
csatornarendszert a holdi emberek második rendjébe tartozók építették meg, amikor legutóbb a
bolygón jártak. A csillagászok által néha észlelt kettős vonal oka, hogy a fő csatornából történő
esetleges túlcsordulások idején a második csatorna felfogja és elvezetve hasznosítsa a túlfolyt
vízmennyiséget is. Maguk a csatornák nem láthatók a Földről, csak az azokat szegélyező zöldellő
öv.
A bolygó lakott részein az éghajlat igen kellemes. A nappali hőmérséklet 21 Celsius fok körüli -
igaz, éjjel általában valamivel fagypont alá csökken a hőmérséklet. Felhők szinte alig akadnak, így
ritkaság az eső vagy hó.
A Mars lakói külsőleg meglehetősen hasonlóak hozzánk, bár magasságuk 145 cm körüli, és
arányaiban testük szélesebb, mellkasuk pedig jókora térfogatú. Vannak közöttük szőkék és barnák,
néhányuk bőre halvány sárgás árnyalatú, ezeknek haja fekete. Ám a többségnek sárga árnyalatú a
haja és kék vagy ibolyaszínű a szeme.
Többnyire élénk színű ruhákban járnak, lábukon néha fém szandált vagy papucsot hordanak, de a
legtöbben mezítláb járnak. Imádják a virágokat, falvaik és városaik szinte kertnek tekinthetők, a
házak is legfeljebb egy emeletesek. Az épületek falai valami olyan anyagból készültek ami talán
színezett üveghez hasonlítható, felöleti hornyolása olyan, hogy bentről tökéletes a kilátás, de
kívülről nem látni be a házakba.
Az építkezéshez használt elemek anyagát formába öntik és hagyják megkötni. Az ajtók nyitáskor
mindkét irányban hátrasiklanak a falba, és fémből készülnek - csakúgy mint valamennyi bútor és
szerelvény.
Csak egyetlen nyelv használatos, melyet a végsőkig leegyszerűsítettek. Valamilyen - talán
telefonhoz hasonlítható - dobozba beszélnek, miközben egy szerkezet kis fémlapra rögzíti a
szavakat, amiről az ezt olvasni tudók felidézhetik a kimondott szavakat. Mivel írásuk igen
bonyolult, gyorsíráshoz hasonló jeleket használ, kézzel történő lejegyzésük ennél sokkal
nehézkesebb feladat. A könyveket is ezekkel a gyorsírási jelekkel készítik, fém tekercsekre igen
apró jelekkel, amit - miközben az önműködően, tetszőleges sebességgel tekeredik - nagyítóval kell
olvasni.

228
 Gépek hajtására kizárólag elektromos áramot használnak, és sokféle munkát megkönnyítő
gépezetet alkalmaznak. Az emberek nagy általánosságban kifejezetten lusták, hanyagok. A munka
jelentős részét jól betanított háziállatok végzik.
Egyetlen teljhatalmú uralkodó irányítja az egész bolygót, de az uralkodói szerep nem örökölhető.
A többnejűség megszokott, de a gyerekeket nevelés és oktatás céljára átadják az államnak, így a
legtöbben nem is tudják kik a szüleik. A gyerekeket beállítottságuknak megfelelően körültekintően
csoportosítják és tanítják, közülük a leginkább rátermettek az irányító osztály tagjaivá válnak. Az ő
soraikból választja ki a Király minden hivatali poszt betöltőjét, és közülük nevezi ki az utódját is.
A betegségeket megszüntették, és tulajdonképpen még öregnek is alig-alig érzik magukat. Ha az
élet iránti vágy kihuny bennük, meghalnak. Néha előfordul, hogy valakit a saját kérésére
fájdalommentesen halálba segítenek.
Egyáltalán semmilyen vallás nem létezik közöttük. Nincsenek templomok, papok, sem egyházi
hatalom. A közvélekedés szerint semmi sem igaz addig, míg tudományosan nem igazolták.
Olyasmiben hinni, ami így nem igazolható nem csak ostobaság, de mivel veszély jelent a
társadalmi békére, kifejezetten bűncselekménynek számít. A múltban a Mars-béliek hozzánk
hasonlóan sokat szenvedtek a vallási üldöztetésektől, és úgy döntöttek, hogy többé ilyen nem
fordulhat elő. Ennek tudható be, hogy azóta az anyagi tudomány és a józan ész ural mindent.
Ennek ellenére sok száz év óta létezik a Marson egy titkos testvériség, melynek tagjai nem csak
hogy hisznek a fizikai feletti világokban, de a gyakorlatban is meggyőződtek azok létezéséről,
hiszen közvetlenül tanulmányozták a mesmerizmus és spiritualizmus témakörét és eközben közülük
sokan komoly erőkre tettek szert. E titkos társaság feje a mi egyik Mesterünk tanítványa. A
mostanra már széles körben elterjedt társaság létezése hivatalosan nem ismert a hatóságok előtt, ám
gyanítják azt és tartanak is tőle, mert ha bármelyik gyanúba keveredett tagnak bántódása esett vagy
igazságtalanul elvették az életét, hogy-hogy nem, akiknek ebben része volt rejtélyes módon és
korán távoztak az élők sorából. Így hát uralkodóvá vált az a hozzáállás, hogy biztonságosabb békén
hagyni a szervezet gyanúba keveredett tagjait mindaddig, míg nyíltan nem hirdetnek olyan
felforgató tanokat, amik veszélyesek lehetnek a materializmus szerinti jó erkölcsre.
E titkos társaság tagjai közül néhányan megtanulták, hogyan kell átjutni a Marsot a Földtől
elválasztó űrön, és megpróbáltak megmutatkozni spiritualista szeánszokon, illetve képesek voltak
gondolataikat írók és költők elméjébe plántálni.
Kiszorítva a barátságtalan és áthatolhatatlan erdőségekbe, de még mindig léteznek azon
vadembereknek a leszármazottai akik itt rekedtek, mikor az élethullám legutóbb továbbhaladt a
Marsról a Földre. Fejlettség tekintetében alacsonyabb szinten állnak, mint bármely a Föld felszínén
ma élő faj, de valamennyire emlékeztetnek az egyikre azok közül közül, melyek a belsejében
fejlődnek.
Ami a Merkúrt illeti, mostanáig kevés kutatás célpontja volt, ezért alig tudunk róla valamit. Bár a
Nap látszólagos átmérője a Merkúron legalább hétszer akkora mint a Földről nézve, a forróság
mégsem túl erős, mert a légkörében egy gázréteg a hősugarak legnagyobb részétől megvédi a
felszínt. Ha egy vihar egy pillanatra felszakítja ezt a gázburkot az ott áthatoló közvetlen
napsugárzás minden útjába kerülő életet elpusztít és minden éghetőt hamuvá perzsel.
A bolygó lakói hasonlítanak hozzánk, bár ők is kisebb termetűek. A házak küszöbe jócskán a
felszín felett van, de mivel a tömegvonzás ezen a bolygón kisebb mint a fele a Földön érezhetőnek,
mindössze egy enyhe rugaszkodás szükséges hogy átlépjenek rajta. Minden ottani ember
születésétől kezdve rendelkezik éterikus látással.

229
28LVI. Utószó

Ez a kötet egy öt részből álló sorozat végére tesz pontot, melynek első eleme a The Etheric Double
(Az éterikus testmás48) volt, amit sorrendben követtek a The Astral Body, (Az asztrális test49), The
Mental Body (A mentális test50) és a The Causal Body and the Ego (A kauzális test és az ego51)
címűek. A sorozat egésze egyfajta enciklopédiának készült, amely összefoglalja modern teozófia -
mondhatni - szerkezeti vonatkozásait. Az egész sorozat megírásával az volt cél, hogy a
tanulmányozó az információk egy szerkesztett rendszerét kapja kézhez, melyhez az anyagot a
jelenleg legjobbnak tartott írók munkái szolgáltatták - közülük is főként Dr. Annie Besant és C. W.
Leadbeater püspök könyvei. Az igazat megvallva mind az öt kötet főként a Teozófiai Társulat azon
tagjainak (no meg a hozzájuk hasonló nézeteket vallóknak) készült, akik az okkultizmus
témakörének e két íróját a terület megbízható szaktekintélyének ismerik el. Állításaikat tehát
megbízható forrásból származóként szándékosan szó szerint értelmeztük, és kísérletet sem tettünk
mérlegelésükre vagy bizonyításukra.
Amint a sorozat egy másik kötetében már rávilágítottunk, H.P. Blavatsky írásaira csak néha-néha
történik hivatkozás. Ez azonban a legkevésbé sem az ő művei értékének lebecsülése miatt van így,
hanem inkább e sorok írója bevallottan hiányos ismereteinek tulajdonítható, mert nem volt sem
ideje sem elegendő tudása H.P.B. hatalmas életművének áttanulmányozására, és a bennük fellehető
óriási ismerethalmaz e sorozatba történő bekapcsolására. Ezzel a munkával egy másik, nagyobb
tudással rendelkező embereknek kell majd megbirkóznia.
Az öt kötetből álló sorozat tehát alapvetően szerkesztett információk halmaza, melyeknek
forrását a tanulmányozó az Irodalomjegyzékben meglelheti. E sorok írója csak ritkán engedte meg
magának, hogy saját gondolatait vagy vélekedését is beleszője a könyekvbe, bár erre természetesen
gyakran érzett késztetést. Áttekintve az elmúlt közel öt év munkájának eredményét, a sorozatnak
ebben a záró fejezetében talán megbocsájtható, ha az író néhány saját eszmefuttatását is az olvasó
elé tárja.
Számba véve az Ember néven ismert szellemi lény anyagi világban való működésével
kapcsolatos ismeretek óriási halmazát, természetes hogy az elmét lenyűgözi a fejlődés tervének
döbbenetes léptéke. Feltartózhatatlan és méltóságteljes az nagy menetelés, mellyel a természet
isteni célkitűzései felé halad, miközben látszólag mit sem törődik az e mögött rejlő munka
mennyiségével és az időtávlatokkal, melyek a mi egyelőre még emberi képzelőerőnket messze
meghaladva, félelemmel vegyes tisztelettel töltenek el minket. Oly hihetetlen, nagyszerű fenséggel
végzi munkáját a Természet, oly káprázatos a cél melynek érdekében gyermekeit életre hívja!
Bármily vaskosnak tűnik is az ember természetéről és az általa élt világról a részleteknek ez az öt
kötetből álló válogatása, mégis - amint azt minden tanulmányozó nagyon is jól tudja - mindez nem
több, mint néhány felszedett homokszem az Igazság végtelen óceánjának partjáról. Annyira apró és
töredékes ez a tudás - az ember néha nem állhatja meg hogy eltöprengjen: megéri egyáltalán időt és
energiát pazarolni arra, hogy egy maréknyi szilánkot összekaparjunk a lehetséges ismeretek
végtelen tömegéből?

De talán jobban tesszük, ha értékmérőnek nem az ismeretek puszta mennyiségét tekintjük (hisz’
az nyilvánvalóan elhanyagolható), hanem inkább annak milyenségét, fő irányultságát. Mert ez
alkalmas arra, hogy alapvetően megváltoztassa életfelfogásunkat, és betekintést enged egy - ha úgy

48
Megrendelhető a Magyar Teozófiai Társulattól, vagy letölthető annak honlapjáról (www.teozofia.hu). (A ford.)
49
Megrendelhető a Magyar Teozófiai Társulattól, vagy letölthető annak honlapjáról (www.teozofia.hu). (A ford.)
50
Letölthető a Magyar Teozófiai Társulat honlapjáról (www.teozofia.hu). (A ford.)
51
Magyar fordítása (A Kauzális test címmel) letölthető a Magyar Teozófiai Társulat honlapjáról (www.teozofia.hu).
(A ford.)

230
akarjuk - mindannyiunkra váró hihetetlenül káprázatos jövőbe, melynek ismerete arra ösztökél
minket hogy úgy éljünk mint az az Isten aki (valójában mindannyian) vagyunk.

A múlt tanulmányozásának értékességét - legyen az bár távoli, sőt épp azért mert távoli, és még
akkor is ha első pillantásra alig látszik bármiféle „gyakorlati” haszna ennek - csodálatosan
érzékelteti Hilaire Belloc a The Old Road (A régi út) című munkájában, ahol így ír: „Ha az ember
nagyon távoli múlthoz kapcsolódó dolgok tanulmányozására adja a fejét, nem pusztán a kíváncsiság
kielégítésének vagy haszontalan igazságok felderítésének vágya űzi, hanem valami olyan cél
elérésére való törekvés, mely a Történelem ismeretét régmúlt korok óta az emberek belső
szükségletévé tette. A Múlt megismerése által valahogy többé válunk. Kizárólag jelenben élt
életünk nem más mint hártya, mely a múlt megismerésén keresztül egy újabb dimenzióval
gazdagodik - mintegy testet ölt ezáltal. A lélek jut táplálékhoz. Tisztelet, tudás, biztonságérzet és a
szülőföld szeretete mind megerősödnek a múlt megismerésére törekvőkben. Sejtések és előérzetek
megerősítést nyernek. Nagyszerű érzés látni, amint a jól ismert bűnök elnyerik méltó jutalmukat a
lassan forgó kerék fogai között, melynek mozgásából alig valami érezhető villanásnyi emberéletünk
alatt. Úgy is mondhatnánk, hogy a történelmi távlatok ismerete adhatja meg az ember számára egy
teljes, befejezett élet képét. Legyen hát ez a tudás mindannyiunknak vigasz mindazért, ami halandó,
vagy befejezetlenül, félbehagyva maradt.”

A jövőt illetően a Teozófiai Társulat talán azzal tette a legnagyobb szolgálatot a világnak, hogy
hozzáférhetővé tette a tudást azokról a fejlettségben előttünk járó emberekről, akiket Mestereknek
nevezünk. Természetesen ma már sokan vannak úgy a Társulatban mint azon kívül is, akik saját
tapasztalataik alapján is megerősíthetik, amit kiváló okkultisták állítottak e nagyszerű és szeretetre
méltó Lényekről és a világ szolgálatát célzó munkájukról. Egyesek már maguk is egyre növekvő
mértékben képesek részt vállalni ebből a munkából azáltal, hogy „gyakornokaivá” válnak e Mester-
munkásoknak, kiknek munkájáról C. W. Leadbeater így ír: „Ez az emberiség fejlesztését szolgáló
munka a legkáprázatosabb feladat az egész világon. Számunkra, akik már kifejlesztettük a
magasabb síkokon is éber tudat képességét, néha megadatik, hogy egy futó pillantást vethessünk
erre a hatalmas Tervre, egy pillanatra fellebben előttünk a fátyol egy parányi sarka. Nem ismerek
semmit, ami izgalmasabb, a figyelmet jobban lekötni képes lenne. Lélegzetelállító e Terv
nagyszerűsége, felfoghatatlanul hatalmas íve, de még ennél is borzongatóbban csodálatos nyugodt
méltósága, és beteljesedésének kétségbevonhatatlan bizonyossága. Nem egyének, hanem nemzetek
a bábuk ezen a sakktáblán, ám sem nemzetek, sem egyének nem kényszerülnek eljátszani valamely
szerepet. A lehetőség adatik meg számukra. Ha egyén vagy nemzet nem óhajt élni azzal, mindig vár
egy másik mögötte, aki vagy amely készséggel helyére lép és betölti az üresedést.” (The Inner Life
(A belső élet) I. kötet).

A tanulmányozónak nem szabad téves következtetésekre jutnia az eddig végzett - szükségképpen

hézagos és korlátozott kiterjedésű - okkult vizsgálódásokból és azt képzelnie, hogy az e könyvben
említett néhány csoport (pl. a Szolgálók) bármelyike bármiféle értelemben a legfontosabbika lenne
fejlődési rendszerünknek. Ezek a csoportok pusztán azért kaptak szerepet a történetben, mert az a
még viszonylag kis számú ember aki e témába betekintést nyert, maga is tagja volt e csoportoknak.
Lehet - sőt szükséges is - hogy más csoportok ugyanilyen, vagy talán még fontosabb szerepet
kapnak, mint a Szolgálók és a többi ismertetett. A Szolgálat útja sok ösvényből áll. Ki merné azt
állítani, hogy az egyik vagy másik ösvény jobb vagy kívánatosabb a másiknál? Mindegyikük
egyazon célhoz vezet, és a Monádoknak kétségkívül jó okuk van rá, ha a jelen fejlődési periódusban
az egyiket vagy a másikat választják.

Vannak akik azért kell éljenek, hogy másokat segítsenek és szolgáljanak mert ez az
alaptermészetük, és ők - azaz a Monádjuk - ezt a vonalat választotta számukra. Mások egész
életükben a tudást szomjazzák, és meg akarják ismerni a világ összes csodáját, e fantasztikus
univerzum számtalan varázsát és rejtélyét. Nekik is ez az alaptermészetük. Hát akkor vajon a Tudás
Istene alább való mint a Szolgálat Istene? Megint mások nem tekintik életük fő céljának a

231
szolgálatot, de nem korlátozzák magukat a tudás megszerzésére és használatára sem. Meglehet,
ehelyett ők a tökéletességet akarják megtapasztalni életükben, és e tökéletességgel akarják az Élet
Istenét kifejezni. De akadnak közöttünk olyanok is, akik életük mottójául azt az ősi mondást
választják, mely szerint önvalónk lényege a boldogság, az üdvözült állapot. Ők azt keresik, hogyan
segíthetnék a Boldogság Istenét abban a szent törekvésében, hogy megteremtse, fenntartsa és
elmélyítse valamennyi élőlény boldogságát. No és ott van a Szeretet Ösvénye. Mit is mondhatnánk
erről? Ez lenne valamennyi közül a legnagyszerűbb - mindig és minden ember számára?
Létrejöhetett volna a Világegyetem elmondhatatlanul bonyolult rendszerével, és elérhetné valaha is
maradéktalan kiteljesedését a Szeret és csakis Szeret által? Nehéz kérdések ezek, és a bölcs ember
még itt is tartózkodik a dogmatizmustól, nehogy olyan elképzelésekhez ragaszkodjon, melyek még
nem a teljes igazságot tárják elénk.

Ha az Élet lehetőségei végtelenek dicsőségben, erőben, cselekvésben és boldogságban, bizonyára

lehetnek - sőt kell legyenek - olyanok, akik az Élet tökéletességét, kiteljesedését, magával az Élettel
eggyé válást ezeknek útján járva keresik - vagy bármilyen más úton mely az Élet többi, határtalan
és végtelenül változatos kifejeződéseihez vezet.

Végezetül hadd mentegetőzzön az író, mert ebben a számos apró részletet és hatalmas
időtávlatokat is magába foglaló, egyedül és segítség nélkül végzett munkába hibák (túlhangsúlyozás
vagy kihagyás formájában egyaránt) előfordulhatnak. Ha a tanulmányozó találkozna ilyennel, e mű
összeállítója megkéri hogy értesítse erről azért, hogy a későbbi javított kiadásokban a hiba már ne
okozzon zavart.

232