A jól sikerült este után másnap korán volt ébresztő, a telefon csörgése ébreszt.

A kijelzőm
képernyőjén a lányom neve villog, így rögtön elmúlt az álmosságom.

- Halló? Kicsim, te vagy az? Mi a baj? – elég rossz a vonal, viszont a folytott, sírós hang
kivehető.
- Képzeld anya mostmár én is nagymama vagyok!

Egész testemet boldog melegség önti el, és rögtön készülődni kezdek. Az adrenalintól hajtva,
koromhoz képest fénysebességgel készülök el. Már a reggelit készítem, amikor egy erős, meleg kéz
ölel át hátulról és a hozzá tarozó férjem egy puszival üdvözöl. Ekkor megfordulok és egy lágy csókkal
viszonzom üdvözletét.

- Jó reggelt drágám, mi ez a nagy sietség? – még mindig álmos, de annyira édes ilyekor.
- Képzeld megszületett a dédunokánk!
- Ez igazán remek. És hogy hívják?
- Nem tudom, nem beszéltem sokáig Fannival. Elég rossz volt a vonal…meg nem is akartam
húzni az időt, hogy minél hamarabb láthassam őket.
- Na jól van, akkor én is megyek készülődni.
- Rendben, addig elkészül a reggeli is.

Reggeli előtt még gyorsan megnéztem a buszjáratokat, hogy eljuthassunk a kórházba. Ezután
megreggeliztünk, majd indultunk a kb. 500 méterre lévő buszmegállóba. A busz pontosan érkezett
11:15-kor, majd 20 perc buszozás után megérkeztünk. Miután egy kedves nővérke eligazított minket.
végre megtaláltuk a család többi tagját.

- Szia anya!
- Szia kincsem! Meg lehet tekinteni az édesanyát?
- Persze, menj csak nyugodtan.

Az unokám kissé izadtan fekszik a kórházi ágyban. Mellette meghatódott férje fogja a kezét egy
széken ülve, aki, mikor belépünk felénk biccent, aztán sietve eltávozik.

- Szia babám, hogy vagy?

- Szia nagyi, remekül, szerencsére már aludni is tudtam egy keveset.
- A nagyapádnak már nem is köszönsz?
- Dehogyisnem. Szervusz nagyapám.
- Hoztam neked enni drágám, nehogy éhezz nekem.
- Köszi nagyi, te vagy a legjobb.
- Ugyan, nincs mit, de most hagyunk pihenni Lilikém. – eközben megsimítottam a fejét.
- Rendben. – mondta, mi pedig kisétáltunk.

Eközben már a fiam is megérkezett a családjával és boldogan üdvözöltek.

Most, hogy a család nagy része itt van hirtelen meghatódok és arra gondolok, vajon meddig lehetek
még itt velük. Gábor észreveszi, hogy könnybe lábad a szemem, vígasztalólag megszorítja a kezem. Én
pedig rámosolygok. Ekkor már nem kellett sokat várnunk, hamarosan megérkezett a kis Laura. Édes
egy kis gyermek, azt hiszem jelenleg én vagyok a világ legboldogabb dédije és én rendelkezem a világ
leggyönyörűbb dédunokájával. Homályos tekintettel nézek rá, miközben arra gondolok, hogy
nemrég, még az édesanyja volt ilyen kicsi. Sőt, a lányom is ilyen kicsi volt most meg már nagymama.
Hihetetlen gyorsan repülnek az évek.