Bu

rn
in
gR
eb
el
s
 Christina Lauren

ls
BEAUTIFUL

be
BELOVED
e
gR
(BEAUTIFUL BASTARD 3,6)
n
ni

Rajongói fordítás!
r
Bu
 Fordította:

ls
Elpida

be
Lektorálta:
e
gR
Xavier
n
nir
Bu
 ELSŐ FEJEZET

Max

ls
Elmosogatva, az egész lakásban rend van, és Sara már altató

be
dalt dúdol a gyerekszobában a mi kis hercegnőnknek. Gyorsan
mondtam egy imát az alvó gyermekek istenéhez, mivel Sara az
előbb azzal a tekintettel nézett rám.

e
Az „El ne merj aludni, mielőtt én is a hálószobába érek!”
gR
tekintettel.
A „Lázba hozott a látvány, amikor a mi kisbabánk a
meztelen mellkasodon aludt” tekintettel.
n
A „Vad éjszakára készülj!” tekintettel.
Kibaszottul kurva jó az életem.
ni

A szoba túlsó felén, az étkező asztalán a telefonom világítva

jelzett bejövő hívást. Amikor odamentem és megláttam ki a
hívó, csak vigyorogni tudtam.
– A világ legboldogabb pasijával beszélsz – mondtam
r

köszönés helyett az öcsémnek.

Bu

Először csend állt be, majd megszólalt a vonal másik végén. –

Neked aztán van önbecsülésed.
– Ez az igazság. De most mondd el gyorsan, miért hívtál.
Bármelyik pillanatban letámadhat egy nőstény. – Már nem is
emlékeztem, Sarával mikor szexeltünk utoljára úgy, hogy az
nem csak egy kapkodó numera volt, mielőtt mindketten
elájultunk a kimerültségtől.
Arra gondoltam, talán nem ártana bemelegítenem előtte.
 Az öcsém, Niall nevetett. – Akkor remélem túléled a ma
éjszakát, mert jövő héten New Yorkba jövök, és nagyon el
lennék keseredve, ha elveszíteném a Max Stella körutat, amit
már évek óta ígérgetsz.
– Pompás! – kiáltottam föl tenyérrel az asztalra csapva. Az
éjszakám egyre jobb lett. Először is, úgy látszott, két egymást
követő éjszaka is szexelhetek az én gyönyörű feleségemmel, és

ls
másodszor, hogy a jövő héten meglátogat az öcsém. – Ez
pompás, tökéletes. – Utoljára akkor találkoztam az öcsémmel,
amikor egy éve Londonban jártam, és ő is túlságosan elfoglalt

be
volt, hogy engem meglátogasson. – Mi történt? Megengedték,
hogy meglógj a munkahelyedről?

e
– Valami olyasmi. – Szünetet tartott. – Jó. Akkor ennyi. Már
késő van. Csak előre akartam szólni. És, hogy tudd, azért
gR
megyek, hogy a kis Annabelt meglátogassam, nem pedig
miattad.
Nevetve válaszoltam. – Értettem.
n
– Kedden érkezem. Vasárnap jövök vissza.
Lejegyeztem a részleteket, majd leraktam a telefont és
ni

elindultam megkeresni Sarát, hogy elmondjam neki az új hírt.

Már nem hallatszott ki dúdolás. Amikor megláttam, hogy
gyönyörű feleségem a kiságy melletti hintaszékben kislányunkat
r

ölelve alszik, egyáltalán nem lepődtem meg. Kivettem a mi kis

Drágaságunkat anyukája ölelő karjaiból, a kiságyba tettem, és
Bu

betakartam. Idáig Annabel csak két-három órákat aludt, viszont

olyankor még arra sem ébredt volna fel, ha egy egész rézfúvós
zenekar ad koncertet a kiságya mellett.
El sem tudom képzelni, hogy a következő gyerekünkkel is
ilyen szerencsések legyünk.
A következő?
 Nagyokat pislogtam. Kicsit felkaptam a vizet, hogy ilyen
gondolat jutott az eszembe. Még csak két hete sikerült
valamennyire úgy aludnunk, mint a normál embereknek.
Amikor letettem a kisbabánkat Sarához léptem, hogy
felébresszem. Pont akkor nyitotta ki a szemét. Mély lélegzetet
vett és nagyokat pislogott. – Ó, elaludtam.
Letérdeltem elé, hüvelykujjammal elsimítottam egy

ls
hajtincset a homlokából. – Pedig azt hittem, hogy valami mást
fogsz csinálni.
– Igen. Levetkőztetlek.

be
– Még megteheted.
Megfogta a kezemet, felállt és engem is magával húzott.

e
Kijöttünk a gyerekszobából és elindultunk a hálószobánk felé.
– Mire gondoltál, amikor ott álltál és engem néztél? –
gR
kérdezte.
– Arra gondoltam, hogy imádom az életemet.
– Én, amikor elaludtam, arra gondoltam, hogy a második
n
gyerekünk is ilyen jó alvó lesz-e, mint az első?
Felém fordult és játékosan rám mosolygott. Csak bámultam
ni

rá, mint egy hülye, nagyra nyílt szemekkel, meglepett

kifejezéssel. Honnan tudhatná, mire gondoltam pár perccel
ezelőtt?
r

– Úgy gondolod, hogy Annabel jó alvó? – kérdeztem.

– Az utóbbi időben igen – tisztázta. – Csak időt kellett
Bu

adnunk neki, hogy megszokjon.

Sara haját néztem, ahogy a vállára omlik, miközben ismét
előre fordult. Hosszabb lett és dúsabb. Néztem, hogy simogatja
a bőrét, legszívesebben belemarkoltam volna, hogy az ágyunkon
négykézlábra állítva hátulról jól megbasszam.
Istenem! Már el is felejtettem, mikor volt utoljára részünk
vad szexben.
 Nagyot nyeltem, lehunytam a szemeimet és megpróbáltam a
bennem feltörő vágyat megregulázni. Sara az ágy szélére ült és
szép lassan széttárta lábait.
– Elvesztetted az eszed? – kérdeztem mosolyogva.
– Valószínűleg. – Szexin megrántotta a vállait, tudomásomra
hozva, hogy nem komolyan mondja, és hogy a felszín alatt
játékos kedv rejtőzik.

ls
Egyet léptem előre, a lábai közé. Segítettem neki levenni a
felsőjét, és a hátára döntöttem, hogy pamut sortját is levegyem
róla.

be
Csak nyugisan, Max!
Az agyam csak úgy pörgött, lábait fel akartam tolni a mellére

e
és végigharapdálni az egész testét, kiszívni és megpaskolni azt
az édes helyet, amit a lábai között rejtegetett, míg nem hallom,
gR
hogy olyan hangosan kiabál, hogy a szoba falai is beleremegnek.
De ehelyett én megcsókoltam a köldökét, a derekát, az oldalát és
feljebb értem a feszes, duzzadt melleire. Már megint megteltek,
n
és minél tovább aludt a mi kisbabánk, annál jobban feldagadtak.
Előrehajoltam és megszívtam rózsaszínű mellbimbóját.
ni

– Te tényleg ennyire imádod ezeket bámulni? – kérdezte alig

hallhatóan. – Tényleg ízlik?
Imádtam testének átalakulását, de nem tudtam ezt az érzést
r

szavakba önteni. Imádtam a fenekét, a melleit. Megőrjített a

látvány, ahogy kisbabánkat szoptatja, és utána odajött mellém
Bu

és hozzám bújt. Lányunk érkezésével mintha minden a helyére

került volna a világunkban. De bűntudatom is volt az érzéstől,
hogy ilyennek akartam a testét, pedig egy nehéz szülésen esett
át.
Óvatosan ráfeküdtem, és bokszeremben vergődő farkamat a
lábai közötti forrósághoz dörzsöltem.
 Sara magához húzott és ajkaival a nyakamat simogatta. –
Furcsa, hogy azt szeretném, hogy ez folytatódjon? – kérdezte,
miközben a fenekét markolásztam. – Hogy azt szeretném, hogy
a lakásunk tele legyen apró emberkékkel?
Számat a vállához tapasztva nevettem. – Az alváshiány
elvette az épelméjűséged.
– Tudom, hogy te is nagy családot akarsz – mondta. – És

ls
mióta apa lettél, még szerelmesebb lettem beléd… – Sara
tekintete követte az enyémet, ami felduzzadt melleire vándorolt.
A mellbimbóját szopogattam. – Ettől, amit csinálsz, csak még

be
jobban megtelnek…
Megcsókoltam a nyakán. – Szinte már spirituális élményben
van részem.

e
– Szóval, neked tényleg tetszik így a testem? – kérdezte
gR
suttogva.
Hangjában valamilyen rejtett élt véltem felfedezni, mintha
védtelennek érezné magát. És ez sokkolt. Sara tudta, hogy
n
imádom a testét, minden egyes négyzetcentiméterét.
Nem látja?
ni

Hátrább húzódtam, hogy láthassam. – Bassza meg,

megőrülök a testedért. Megőrjít, hogy látom, mennyire
boldoggá tesz, hogy anya lettél. Szeretem, hogy mostanában
r

mindig boldog vagy. – Lehajoltam és a két melle közötti meleg

résbe beszéltem. – És szeretem az érett melleidet is.
Bu

A hajamba markolt és eltolt magától. – Végre bevallod.

– Ezt hogy érted?
Egyik szemöldökét megemelve az arcomat vizslatta, meleg,
barna szemei megpróbálták arcom legkisebb rezdülését is
magukba szippantani. Sara sűrűn figyelt így engemet: némán,
komolyan. A szemembe nézve ujjával végigsimított az államon.
– Nem akarom, hogy annyira aggódj… – suttogta. – Még több
 gyereket akarok – lehet, hogy nem most azonnal, de valamikor
–, és akármikor ezt felhozom, az arcodon rémületet látok.
Megpróbáltam lenyelni a torkomon akadt gombócot. – Nem
az én testem nézett szembe nehézségekkel.
– Úgy látszik, a testem nagyon jól átvészelte ezt. Nemsokára
visszamegyek dolgozni. Nézz csak ránk. Megcsináltuk.
Lehajoltam és ismét megízleltem a bőrét. Megcsókoltam a

ls
hasát.
Magához húzott és a fülembe suttogott. – Nehogy azt mondd,
hogy nem élvezted, hogy itt bennem nő a gyereked?

be
Nevettem. – Bevallom, sokkal könnyebb is volt gondoskodni
róla, míg ide volt begubózva.

e
Ismét a szemembe nézett, közben én a térdeimmel
szétfeszítettem a lábait, még jobban felizgulva puha, meleg
gR
érintésétől. – Minden rendben, szerelmem?
Szaggatott lélegzetét már a nyakamon éreztem, közben
végighúzta kezét a hátamon, hogy letolja az alsógatyámat. –
n
Igen.
Egyik ujjamat a szájába csúsztattam, megvártam, míg
ni

nyelvével összenyálazza, aztán közénk nyúltam, hogy

megérintsem. Felsóhajtottam és a lábaihoz dörzsölődtem. –
Biztos vagy benne? Nem érzel fájdalmat?
r

Olyan tekintettel nézett rám, amilyet lehetetlen volt

megfejtenem. – Biztos vagyok benne.
Bu

– Tegnap is szeretkeztünk. Nem akarok neked fájdalmat

okozni – magyarázkodtam.
Sara lecsukta a szemeit és arcomat a nyakához húzta. –
Tudom, édesem.
Lassan hatoltam belé, közben morogva számat a nyakának
nyomtam. Minden alkalommal… minden alkalommal, minden
kibaszott alkalommal, úgy éreztem, hogy ezt az érzést nem
 tudom megszokni. Körmeit a hátamba mélyesztette és
megkönnyebbülve felnyögött.
– Istenem, Édesem. Csodálatos vagy. – Megmarkoltam a
mellét és megszorítottam, hogy élvezhessem, ahogy a teje a
tenyerembe folyik. – Bassza meg – nyögtem. – A kurva életbe…
– Ez valami új – suttogta a hátamat karmolva.
Összeszorítottam az állkapcsomat, megpróbálva visszatartani

ls
vallomásom arról, amit éreztem. – Imádom ezt. Ne haragudj,
tudom, hogy ez téged kínoz, de… Bassza meg, imádom így a
melleidet.

be
Éreztem, hogy lemerevedik alattam, ezért én is megálltam és
elhúzódtam tőle, hogy egymás szemébe nézhessünk.

e
– Mi az? – kérdeztem. – Valami olyat mondtam, amit nem
kellett volna?
gR
A tekintete nem volt haragos, nevetséges keveréke volt a
csalódottnak és a viccesnek. Lábait lassan az oldalam mellé
emelte és azt suttogta: – Mióta van szükségünk arra, hogy
n
védőbeszédet mondj nekem?
Mosolyogtam, lehajoltam és megcsókoltam édes, feldagadt
ni

ajkait. A szívem hevesen vert. Még mindig nem értettem, mit

vétettem.
– Nem kell bocsánatot kérned, mert felizgat… – suttogta a
r

számba. – Hiányzik, hogy lássam, hogy amikor bennem vagy

elveszted a fejedet, és nem kérsz bocsánatot semmiért.
Bu

Ösztönösen az volt a reakcióm, hogy megmutatom neki,

mennyire elvesztem a fejem, amikor benne vagyok: felemelem a
kezeit a feje fölé, bele lököm magam, és élvezem az alattam
ringó melleinek látványát, kiélvezem a súlyukat és a kínzó
vágyat, ami magával ragad, amikor megérzem a bőrömön
lefolyó cseppeket. De inkább lassan elkezdtem fölötte mozogni,
 figyelve, hogy gyönyört adjak neki minden egyes benne megtett
mozdulatommal.
Sara a fenekembe markolt, arra ösztönözve, hogy
mozdulataim gyorsabbak, lendületesebbek legyenek.
Megpróbáltam megadni neki azt, amire szüksége volt, de
minden behatolással magával ragadott egy ismeretlen érzés.
Nyugi.

ls
Nyugi.
Nyugi.
Nyugi.

be
A kislányunk születése óta eltelt hónapokban többször is
szexeltünk, de még egyszer sem éltük át a régi szenvedélyes, vad

e
pillanatokat, mint amikor a konyhaasztalon basztunk, vagy a
padlón, vagy amikor átadtuk magunkat vakmerő szexuális
gR
játékainknak a klubban. Olyankor kikötöztem és elfenekeltem.
Olyankor az összes elképzelhető módon magamévá tettem, és
olyan is volt, hogy közben idegenek néztek minket, és máskor
n
egyetlen tanúnk a fényképezőgépünk volt. Egyik alkalommal
olyan erősen megharaptam a vállát, hogy vérzett, és Sara ettől
ni

vadul begerjedt.
A terhessége előtt – és a terhessége alatt is – soha sem jutott
az eszembe, mennyire törékeny is ő.
r

Aztán megszülte a kisbabánkat: nehéz szüléssel – ami

majdnem huszonnégy órás vajúdással járt – négy kilós
Bu

kislányunkat hozta a világra. Annabel érkezése utáni első két

hónapban botladozó léptekkel váltunk szülőkké, beleszerettünk
a lányunkba, ismét egymásba szerettünk és akkor aludtunk,
amikor sikerült egy kis szabadidőt találnunk. Felfedeztünk új
módszereket, hogy valahogy gyengédebben fejezzük ki
egymásnak az érzéseinket, a kezünkkel, a szánkkal, játékos
szavakkal és pajzán játékokkal.
 Aztán körülbelül két hónappal ezelőtt Sara szólt, hogy kész
ismét szeretkezni velem.
Eleinte elfogott a rettegés, de amint elkezdett csókolgatni,
olyan kemény lettem, amilyenre már hetek óta nem volt példa.
A nyögés, amit akkor adott ki, amikor beléhatoltam, örökké
visszhangozni fog a gondolataimban. Éles, meglepett, fájdalmas
visítás volt. Egyből megálltam, és hiába is esküdözött, hogy már

ls
elmúlt a fájdalom, én mégis úgy éreztem, hogy másként kell
bánnom vele: óvatosnak kell lennem az én kincsemmel, akiről
az imént fedeztem fel, hogy törékeny…

be
Nem voltunk azóta a klubban.
És a fényképezőgépünket sem használtuk másra, csakis

e
kislányunk fényképezésére.
És szexelésünk sem okozott kárt semmiben, csak a lepedőt
gR
gyűrtük össze vele, semmi olyasmi nem történt, amivel
valamelyik bútort összetörtük volna.
De most, az ágyunkban, miközben Sara alattam volt, és kéjes
n
nyögései eljutottak a fülembe, szavai visszhangoztak a fejemben
– kalapáltak –, mintha egy bunkóval csapkodna.
ni

Hiányzik, hogy lássam, hogy amikor bennem vagy elveszted

a fejedet, és nem kérsz bocsánatot semmiért.
Hagyta, hogy gyengéd legyek. Türelmesen várta, hogy
r

magamtól jöjjek rá, hogy valami mást kért tőlem, valami többet,
valódi szexet, újra és újra.
Bu

Megkérdezte: Nem akarod, hogy videóra vegyük?

Nem, Édesem, elég ha érinthetlek, érezhetlek.
Hiányzik a klub?
Nem, Édesem, imádom az életem így veled, miközben a
kislányunk az előszoba túlsó végén, a szobájában alszik.
Te tényleg ennyire imádod ezeket bámulni? Tényleg ízlik?
 Én csak megpróbáltam könnyebbé tenni a dolgokat számára.
Azt akartam, érezze imádatom, és hogy biztonságban van.
Lehunytam a szemeimet, megadva magamat a
megkönnyebbülés paradox érzésének, amikor Sara némán
elkezdett elélvezni alattam, és csalódottan a felismeréstől, hogy
valahol az utunk mentén elfelejtettem, mire van szüksége az én
feleségemnek.

ls
~~~
Hajnali négykor a gyerekszoba padlóján ültem, míg Sara

be
Annabelt szoptatta. Kint az égbolt sötétkék színt öltött, és
viszonylag csend honolt az utcákon, pedig Manhattan keleti
részén laktunk.

e
– Nem kellett volna neked is felkelned miattunk – suttogta
gR
Sara.
Minden reggel elmondta ugyanezt, aggódva, hogy keveset
alszom, pedig nehéz nap vár rám a munkahelyemen. Pedig ez
n
volt a napom kedvenc időszaka.
– Ha végeztetek, bebugyolálom és elviszem magammal futni.
ni

Sara a félhomályban engem nézett. – Szeretlek.

Nagyot nyelve bólintottam, miközben azzal küzdöttem, hogy
a torkomba szorult gombócot leküzdjem és viszonozhassam
érzéseit. Az éjjel nem tudtam aludni a gondolattól, hogy
r

megfeledkeztem Saráról, a nőről, Sara, az anya miatt.

Bu

– Mi az? – suttogta látva belső vitámat.

– Meg kell egyeznünk abban, hogy előbb egymásra kell
találnunk és csak utána vállalunk következő babát.
– Egymásra kell találnunk? – ismételte.
– Azt hiszem, megértettem, mit mondtál tegnap éjjel.
Szemöldökét ráncolta, és láttam rajta, hogy nem volt biztos
benne, mit akartam mondani. – Azaz?
 – Ismét az a férfi akarok lenni, akit magad mellé akarsz. A
fényképekkel. A videóval. Tudva, hogy megadom neked azt,
amire vágysz.
– Amire vágyom?
– Amire vágyunk.
Megnyalta a száját és lenézett a kisbabánkra. – Sokkal többet
adsz nekem, mint amit el tudtam valaha is képzelni. És ezt

ls
tudod.
– Néha szeretném magamat is túlszárnyalni – mondtam,
mire felnevetett. Tenyerét a szájára szorította, amikor

be
kislányunk hirtelen elkapta a fejét a melléről.
– Ssss, Ssss – suttogta ringatva őt. – Semmi baj kicsim.

e
– Talán a nagymamájára bízhatnánk a mi kis Drágaságunkat,
és kezdhetnénk egy vacsorával. Lassan haladunk, és meglátjuk,
gR
mit hozunk ki belőle.
Nagyra nyílt szemekkel újból felnézett rám. – Mondjuk a
klubbot?
n
Néztem őt, ahogy a kislányunkat ölelő karjaiban tartja, és egy
védelmező érzés kerített hatalmába, olyan erősen, hogy nem
ni

voltam biztos benne, hogy valaki idegeneknek meg tudnám-e

engedni, hogy nézzék őt egy olyan intim, sérülékeny
pillanatban.
r

– Ha azt szeretnéd… – nyögtem ki nagy nehezen.

Bólintott, majd nyugodt hangon válaszolt habozó
Bu

kérdésemre: – Azt szeretném.

~~~
Összecsuktam a babakocsit és betettem az előszoba
szekrénybe. Utána levettem a pólómat. Bár idáig enyhe volt a
tél, pedig még január volt, de amint beléptem a meleg
 lakásunkba, úgy éreztem, megfulladok a hosszú ujjú felsőmbe,
amit a futáshoz vettem fel.
Lehajoltam, kiemeltem kislányomat a babahordozóból és
kicipzáraztam őt is a meleg batyuból, ahonnan szinte csak a kis
szemei látszódtak ki.
– Jó volt, ugye, kicsi lány? – suttogtam, és megpusziltam az
arcocskáját. Meleg volt és nyálas. Amikor mosolygott, hatalmas

ls
barna szemeit összehúzta, pontosan úgy, mint az anyukája. –
Jót futottunk, ugye?
Ledobtam magam a kanapéra és Annabelt a mellkasomra

be
fektettem. Légzésem még nem állt helyre a futástól.
– Feltételezem, le vagy izzadva és a kanapéra dőltél? –

e
kiáltott ki Sara a hálószobánkból.
Kinyújtottam a nyelvemet, amit Annabel megpróbált
gR
megfogni. – Nagyon izzadt – válaszoltam feleségemnek. –
Mondhatni, gusztustalanul izzadt.
Az előszobából hallatszottak Sara léptei. Lemerevedett,
n
amikor meglátott minket. – Max!
– Majd letörlöm, Virágszirmom...
ni

– Nem arra gondoltam – mondta, és odajött hozzám. –

Levetted a pólód, és a meztelen mellkasodra fektetted a világ
legédesebb kisbabáját. Vegyél fel valamit, te állat, különben nem
r

vállalok felelősséget a tetteimért…

Kibaszottul imádtam, amikor Sara így nézett rám. – Képzeld
Bu

el, mit érzek én, amikor Annabelt szoptatod.

Legragyogóbb mosolyával ajándékozott meg, és megpuszilta
kislányunk duci combocskáját. – Úgy néz ki rajtad, mint egy kis
őszibarack.
Végignéztem feleségem öltözékén és egyből azon
tanakodtam, sikerülhet-e ilyen korán reggel egy kis időre
elaltatnunk a kisbabánkat. Már hónapok óta nem láttam Sarát
 olyan öltözékben, amiben dolgozni járt az irodába. És rájöttem,
hogy ez már nagyon hiányzott. Fekete szoknyája valamivel a
térde fölé ért, meghagyva a látványt bőrének egy sávjából a
csizmája fölött. A mellei kibaszottul jól néztek ki a szürke
pulóverébe csomagolva.
Tekintetemet követve ő is a melleire nézett. – Azt hiszem, ma
vásárolni is el kell mennem. A melleim nem férnek a ruháimba.

ls
– Ezt ki nem merd dobni!
Az ajkába harapott és rám kacsintott. – Tényleg?
– Igen – dünnyögtem, és abban a pillanatban elnehezült a

be
légkör közöttünk. – Kurva jól nézel ki, Virágszirmom.
– De talán mégse kéne ezt viselnem. Úgy értem, ha a

e
tekintetedből vonok le következtetés, akkor ez a kinézet már
nem annyira profi.
gR
– Azt hiszem, ez attól függ, hova szándékozol menni.
Legyintett, odajött hozzánk és leült mellénk. – Úgy
gondoltam, hogy bemegyek az irodába egy-két órára, csak hogy
n
a jövő héten ne legyen annyira idegen számomra. De mielőtt az
irodába megyek, még elmegyünk a csajokkal reggelizni.
ni

Megpusziltam Annabel fejecskéjét. – Akarod, hogy őt

magammal vigyem?
– Nem kell. Én is magammal tudom vinni.
r

Mi lehetett a tekintetében abban a pillanatban, ami annyiféle

ellenállhatatlan érzéssel rohant meg? Végignéztem rajta, ahogy
Bu

elindult az ajtó felé. Olyan volt, mintha először láthatnám a

kombinációt: a szeretőt, aki a feleségem és ugyanakkor anya is,
aki gondoskodó és… bassza meg, emlős, a legszexibb mellekkel,
amiket életemben láttam.
Felálltam, elindultam az előszoba felé és intettem neki, hogy
jöjjön utánam. Kihoztam Annabel zenélő babahintáját a
szobájából és bevittem a hálószobánkba. Letettem a komód
 mellé és Annabelt beleraktam, szembe a fákat ábrázoló
bekeretezett képekkel, amiket annyira szeret. Majd Sarát az ágy
felé toltam.
– Max…
– Csak egy percet. – Kivettem a fiókomból a fényképező
gépet, rászereltem háromlábú állványára, és úgy állítottam be,
hogy öt másodpercenként exponáljon. Sara légzése kapkodó,

ls
szakadozó lett. Megcsókoltam a nyakán és azt mondtam neki: –
Nem foglak feltartani.
– Anna jól van – mondta még szorosabban ölelve. – Addig

be
tartasz fel, ameddig csak akarsz.
Lefektettem az ágyra, feltűrtem a szoknyáját, amennyire csak

e
bírtam és elkezdtem felfelé csókolni, egészen a hasáig. A
fényképezőgép minden egyes exponálása elterítette az elmémet
gR
emlékekkel, és a farkam ettől csak még keményebb lett. Sara a
hajamba markolt. Feltoltam a hasán a pulóverét, felfedve
meztelen, selymes bőrét. Eső illata volt, gyümölcsös ízzel, és
n
ugyanaz az édes aroma, amit már a kezdetektől imádtam a
testén. A háta mögé nyúltam, kikapcsoltam a melltartóját és
ni

feltoltam.
Mindig is tetszettek Sara mellei, de nem tartoztam azok közé
a pasik közé, akik kifejezetten odavannak a női mellekért.
r

Egészen a közelmúltig. A súlyuk, bőrének lágy illata, és az

ismeretlen szúró érzés, amit akkor érzek, amikor kislányunkat
Bu

szoptatja… Furcsa impulzust váltott ki belőlem, nézni akartam a

melleit, érinteni, és ekkor jöttem rá, hogy idáig, az elmúlt
hónapokban mindezt megpróbáltam elnyomni magamban.
Nem kell bocsánatot kérned, mert felizgat…
Ajkaim átölelték a mellbimbóját és nyelvemmel simogatva
még mélyebbre szívtam a számba. Felnyögtem. Meleg volt és
kemény, és annyira telt…
 Én csináltam ezt…
Én tettem őt ilyenné.
És amikor a szabadidőnadrágomhoz nyúlt, letolva azt a
csípőmről, engem kézbe véve, azt hittem, hogy menten
elvesztem az eszemet.
Elképzeltem, ahogy később a fényképeket nézi és felismeri
rajtuk, hogy mennyire élveztem nyelvemmel a melleit ízlelni,

ls
nyalogatni. Akkor megértené, csak az arcomat figyelve, hogy
mennyire szeretem, amikor a teje a tenyerembe folyik,
miközben a lábai a derekamat ölelik. Imádtam.

be
Imádtam ezt a nőt, bassza meg.
Elkezdtem ütemesen mozogni a markában. Éreztem, ahogy a

e
nyakamat csókolgatja, szívja, hallottam rövid, kétségbeesett
nyögéseit és a faszom még nagyobb lett. Félrehúztam a bugyiját,
gR
megnyálaztam az ujjaimat, hogy benedvesítsem a lába között, és
egy hirtelen lökéssel máris mélyen benne voltam.
Éreztem, ahogy elállt a lélegzete. Szemei hatalmasra nyíltak,
n
tele érzéssel, megkönnyebbüléssel – bassza meg,
megkönnyebbülést érzett, mintha sokáig távol lettem volna tőle,
ni

és talán tényleg távol is voltam. Kihúztam magam, majd még

mélyebbre löktem magam belé. Olyan gyorsan, akkora
lendülettel basztam, hogy tudtam, a következő percben el fogok
r

élvezni. Azelőtt elélvezek, mielőtt még őt is a csúcsra juttatnám,

mielőtt átgondolhatnám, hogy zavarja-e, ha bele élvezek mielőtt
Bu

az irodába indul. De… annyira akartam őt, annyira intenzíven,

annyira akaratosan, amilyet már rég nem éreztem. Nem bírtam
visszafogni magamat.
A gyengédség és az óvatosság félre lett állítva, még ha csak
egy rövid időre is, és helyüket valami régebbi, ismerős érzés
foglalta el: a kínzó szükség, követelés és az igény.
 Közénk nyúltam és ujjaimmal addig játszottam vele, míg
testét még jobban a kezemhez préselte és a farkamat is még
erősebben szorította. Három rövid sikítás szakadt ki belőle,
mintha azért könyörögne, hogy adjak neki még több kéjt,
gyönyört, majd elcsendesült és még jobban magába húzott,
mélyeket lélegezve arcát a nyakam hajlatába szorítva.
Eddig minden nap láttuk egymást; beszélgettünk,

ls
ölelkeztünk, nevettünk, együtt aludtunk el a kimerültségtől
fáradtan az asztalnál, egy csomó olyan dolgot csináltuk, mint
egy pár. De ez a pillanat magában rejtett egy hatalmas

be
megkönnyebbülést. Nagyon is megértettem, mit akart mondani
nekem, amikor azt mondta: – Hiányoztál.

e
És én is csak annyit bírtam kinyögni: – Te is hiányoztál.

~~~
gR
Anyukám már az irodában volt, mire Annabelt a kenguru
babahordozóban magamra kötve én is megérkeztem. Felugrott a
n
székéből és egy pillantást sem vetve rám megkerülte az
íróasztalát és odarohant hozzám, hogy elvegye tőlem az
ni

unokáját.
– Anya… – szűrtem ki a fogaim között, és elkaptam a
vállánál, nehogy megijessze a kisbabámat. – Alszik. Nyugi, te
nő. Mindjárt megkapod, nekem úgyis találkozóm van
r

Levinsonnal.
Bu

Anyukám rám nézett, és igaz, bár először grimaszolt, de aztán

kedvesen rám mosolygott. – Jó reggelt, drágám.
Felnőve soha sem éreztem magamat az anyuci pici fiának.
De az elmúlt évben ő is a Stella & Sumnernél dolgozott, és
emiatt én minden reggel vidáman mentem be az irodámba.
Főleg azóta, hogy megszületett Annabel. És különösen nagyra
értékeltem, hogy családtagjainknak meg volt az a képességük,
 hogy miközben kedvesek voltak hozzánk, figyelmeztetni tudtak
minket, ha úgy viselkedtünk, mintha neurotikus idióták
lennénk.
És bár anyukám tíz gyereket nevelt fel ügyesen tisztességes
felnőtté, tudtam, hogy jól megszívtam, amikor – első
alkalommal – megkértem, hogy vigyázzon a mi kislányunkra.
Annabelt Sarával eddig mindenhová magunkkal vittük, de ez

ls
alkalommal… ez egy különleges alkalom volt.
– Anya – szóltam neki, amikor elindult vissza az íróasztala
felé. – Arra gondoltunk Sarával, hogy pénteken kimozdulnánk

be
egy kicsit. Át tudnál jönni hozzánk, hogy vigyázz Annabelre?
Elkomorodott. – Max, elfelejtetted?

e
Felháborodtam. A kurva életbe! Ez már a második alkalom
huszonnégy óra alatt, hogy életem egyik nője ezt kérdezi tőlem.
gR
– Mit felejtettem el?
– Holnap Leedsbe utazom, édesem. Három hetet leszek ott
Karennel.
n
– Ó, bassza meg!
– De ma este ráérek.
ni

– Nem, biztosan készülődnöd kell, csomagolnod. És még nem

is terveztünk semmit. Még ki kell találnom az első
kimozdulásunk haditervét.
r

– Paranoiás vagy. Az isten szerelmére, már hetek óta

mondom, fogd a feleséged és vidd el vacsorázni. Amikor már
Bu

hárman voltatok, te, Niall és Rebecca, a kutyát hagytuk veletek

egyik este, hogy elmenjünk szórakozni.
Nevetve válaszoltam. – E felől semmi kétségem.

~~~
– Mi a faszom az ott rajtad?
 Annabelre néztem, aki még mindig aludt, majd válaszoltam
Willnek. – Úgy hívják kenguru.
Utánam jött az irodámba és ott leült a kanapéra. – Olyan
vagy, mint aki ejtőernyős oktatáson vett részt és elfelejtette
lecsatolni magáról az oktatóját.
Bennett is besétált az irodámba. – Olyan vagy, mint egy
erszényes emlős.

ls
– És ezért is hívják kenguru babahordozónak. Hülyék. –
Nevettem és kislányomnak suttogtam. – Ugye, édesem? Te vagy
az én kis kenguru bébim? – Felnéztem a barátaimra, és csak

be
akkor lettem kíváncsi. – Bennett, neked mi dolgod itt?
– Will-lel lesz egy találkozónk a Gross and Barrett-tel
nyolckor. Elfelejtetted?

e
– Hé, haverok, legyetek egy kicsit elnézőbbek. Már négy
gR
hónapja nem alszom!
Pár másodpercig mindketten meglepetten néztek rám.
– Esetleg menstruálsz is? – kérdezte Will.
n
Nevetve ráztam meg a fejemet. – Fasz vagy.
Amilyen óvatosan csak tudtam, kikapcsoltam a hátamon a
ni

kenguru babahordót és Annát Will mellé, a kanapéra fektettem.

Először megijedt, kezecskéi, lábacskái megrándultak, de egyből
visszaaludt.
r

Erre Will úgy viselkedett, mintha egy hatalmas záptojást

raktam volna mellé. Kezei megfeszültek a combjain és tekintetét
Bu

kisbabámra szegezte, mintha attól tartana, hogy bármelyik

pillanatban elgurul és felrobban. Mióta Anna megszületett,
majdnem minden hétvégén átjött hozzánk látogatóba, de még
mindig úgy bámult rá, mintha ezer darabra törhetne csak attól,
hogy a közelében lélegzik.
– Mióta viselkedsz ilyen idiótán a gyerekek közelében? –
kérdeztem.
 – Én imádom a gyerekeket – mondta, és felnézett rám. – De
ő annyira pici.
– Nem az – válaszoltam. – Ő már óriási.
– Tudod, hogy értem.
– Figyelj – mondtam, és leültem egy székre a kanapéhoz
közel. – Meg akarlak kérni egy szívességre. Pénteken Sarával ki
akarunk mozdulni egy kicsit…

ls
Bennett félbeszakított. – Végre hagyjátok, hogy valaki más
vigyázzon Annabelre?
Mogorván néztem rá. – Könnyű mondani, de nehéz

be
megtenni. Szóval, anyám Leedsbe megy holnap, ezért nem tud
vigyázni a hétvégén Annabelre. Talán valamelyikőtök…?

e
– Ne már! Nem nehéz. Csak pár órára kéne segítség. Ti és
életetek párja egyszer-kétszer megetetitek cumisüvegből,
gR
lecserélitek a pelenkáját, elaltatjátok és már otthon is vagyunk.
– Mi nem vállalhatjuk – magyarázkodott Bennett sajnálkozó
hangon. – Már elterveztük Chloéval, hogy a Hudson-völgybe
n
megyünk kirándulni ezen a hétvégén.
– Ezen a hétvégén? – kérdezte Will, és közben bólogatott,
ni

mintha magához beszélne. – Azt hiszem, én vállalhatom.

– Ez szuper – mondtam. – Köszönöm, haver.
– Még sohase cseréltem le egy kisbabának sem a pelenkáját.
r

És cumisüveggel sem etettem még egy gyereket sem. Hanna

állandóan viccel is velem, hogy az egyetlen nőnemű, akit nem
Bu

sikerült elvarázsolnom az Liv lánya, Aspen. – Megrántotta a

vállát, majd hozzá tette: – De gondolom, hogy ez ösztönös. Nem
igaz? – Az ujjain számolva kezdte a felsorolást: – Ne legyen
forró Anna fürdővize, ne felejtsd a mikróban Anna tejét. – Kis
szünetet tartott, majd folytatta a listát, amit az elméjében
elkészített: – Ja, és vigyázzunk, hogy ne ejtsük le.
 Elképzeltem, hogy a következő pillanatban elhagyom az
irodát és Annabelt Will felügyeletére hagyom. A gyomrom
görcsbe ugrott, majdnem elhánytam magamat. – Hannát nem
tudod magaddal hozni?
– Ezen a hétvégén valami professzorok látogatnak az
egyetemükre és elviszik őket vacsorázni.
Az államat dörzsölve kérdeztem. – Talán... eljöhetnél

ls
hozzánk ma este, hogy együtt vacsorázzunk és adhatnánk neked
egy-két leckét.
Nagyot nyelve bólintott. Ha őszinte vagyok, be kell vallanom,

be
tudtam, hogy sokat kértem tőle. Más az, ha átjön hozzánk,
velünk és Annabellel tölti az estét, és egészen más, ha egyedül

e
kell lennie a mi csöppségünkkel.
– Nem tudnátok ezt magatokkal vinni az étterembe? –
gR
kérdezte Bennett.
– Az elcseszné a terveinket. És Annabell nem „ez”.
– Nem mondtam, hogy ez.
n
Will-lel egyszerre válaszoltunk. – De azt mondtad.
Tenyeremmel az arcomat dörzsöltem, és morogtam. – Szard
ni

le. Gyere át este kajálni és megiszunk pár sört.

Valamit majd csak kitalálunk. Valamit ki kellett találnunk.
r
Bu
 MÁSODIK FEJEZET

Sara

ls
be
Az 56. utcára befordulva a következő sarkon megláttam a
Parker Meridien hotelt.
Szürke homlokzata olyan zord látványt keltett, mint a reggeli

e
égbolt. Vastag hófelhők gyűltek fejünk fölé, bármelyik
gR
pillanatban elkezdhetett havazni. New Yorkban a tél karácsony
után nyomasztó; hideg és nyirkos, latyakos hó fedi az utakat és a
napok úgy telnek el egymás után, hogy még csak halvány
n
darabját sem láthatjuk kék égboltnak. De ebben az évben
szerencsére enyhébb volt a tél, mint az elmúlt években, és elég
ni

meleg ahhoz, hogy Max sűrűn magával vihesse bebugyolált

kislányunkat, amikor Will-lel és Hannával futott.
Kabátom belső zsebében a telefonom üzenetet jelzett. Meg se
kellett néznem. Tudtam, hogy Chloe az, aki már a harmadik
r

üzenetét küldte egy óra alatt: Hol vagy? Sara, remélem nem
Bu

mondod le. Igazság szerint már több közös ebédről a csajokkal

lemaradtam, mióta Annabell megszületett. Nem volt könnyű
egy újszülöttel kimozdulni, aki folyamatosan a melleimen lógott,
ha esélyt kapott rá.
Nem foglalkoztam az üzenettel. A fejemben még a Maxszel
eltöltött reggel emlékei pörögtek. Chloe várhatott.
 De két lépést sem tettem és elöntött a pánik: Lehet, hogy nem
Chloe küldte az üzenetet. Lehet, hogy Max írta, hogy Annabell
beteg lett vagy megsérült vagy…
Megálltam a járdán az egyik épület bejáratánál és elővettem a
telefonomat.
Max üzent: Will valószínűleg átjön este vacsorára. Oké?
Válaszoltam, hogy oké, majd visszatettem telefonomat a

ls
zsebembe. Minden lépésemnél kedvenc csizmám sarkai
megcsikordultak a felsózott járdán. Chloe még azelőtt el akart
vinni vásárolni, mielőtt betenném a lábam az irodába, de én

be
ellenkeztem. Jól éreztem magamat kedvenc szoknyámban,
magas sarkaimon ringott benne a csípőm, és a pulóveremben,

e
amitől Max szava elállt, és a melleim látványa elcsábította. Meg
akartam találni magamat.
gR
Lesimítottam a kabátomat és megmarkoltam a táskámat,
melyet még Maxtől kaptam a születésnapomra. Egy Burberry
táska, és nem egy pelenkás vállzsák. Azóta nem voltam sehol
n
pelenkák, cumisüvegek, váltás ruhák, nedves törlőkendők
nélkül, mióta Annabell megszületett, és a puha bőrt megérintve,
ni

túl könnyűnek éreztem a táskát.

Csak pár órát leszek távol tőle ma, emlékeztettem magamat.
Majd meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok.
r

~~~
Bu

Ahogy beléptem a márvány előcsarnokba a portásra

mosolyogtam. A fehér márványpadlót csillogó fekete mozaik
díszítette. A falakat fényes gránittal burkolták. Többen is ültek a
kanapékon és a telefonjaik fölé görnyedtek. Beszélgetéseik
megtöltötték a hatalmas teret és visszhangzottak a gránit
falakról. Átmentem egy hatalmas boltív alatt, balra fordultam és
felmentem a lépcsőkön, amik a Norma’s étterembe vezettek.
 Persze most is, mint mindig, előbb hallottam meg Chloe
hangját, mint megláttam volna.
– Megjött! – kiáltott, és felállt. Magas sarkú csizma volt rajta,
melyek kihangsúlyozták hosszú lábait. Hullámos haja a vállára
hullt, és kifejezéséből láttam, hogy nem úszom meg olyan
könnyen, hogy elkéstem. – Na végre.
– Tudom, tudom – mondtam átszelve a fa padlóval borított

ls
termet, hogy odaérjek hozzájuk. – Sajnálom. De higgyetek
nekem, amikor gyereketek lesz, az idő eltorzul, és mikor azt
hiszed, sikerült időben elindulnod valahová, akkor látod, hogy

be
már fél óra késésben vagy.
– Biztos, hogy nem Max miatt késtél? Mert meglátott ebben a

e
cuccban és… feltartóztatott? – kérdezte Hanna Chloe mögül.
– Még az a nő beszél, akinek a férje majd megőrül a mellekért
gR
– mondtam nevetve. – És lehet... hogy ez is közbejátszott a
késésembe.
Hannát mindig is imádnivalónak találtam, de az elmúlt évben
n
nagyot nőtt Max szemében is, mert szerinte, bárki, aki meg
tudta tartani Willt a golyóinál fogva, az igazi ász.
ni

– Ne foglalkozz Attila a hun női változatával – szólalt meg

Chloéra mutatva George, aki nemcsak nagyon jó barátom, de az
asszisztensem is. – Ez a nő addig nem nyugszik, míg nem ő
r

lehet a főnökasszony.
– Hogy a fenébe ne! – mondta Chloe.
Bu

Átöleltem őket, és mielőtt leültem, székem háttámlájára

akasztottam a táskámat.
– Hogy van a kis hercegnő? – kérdezte Chloe, és csészéjében
a kávéját fújta. – És hol van a kis hercegnő?
– Jól van. Ma az apukájával van. – Az arcomon büszke
mosoly jelent meg. – Hogy van Bennett?
– Kész rémálom – válaszolta, ugyanolyan büszkén.
 – És ti jól meg vagytok Will-lel? – kérdeztem Hannát felé
fordulva. – Mostanában ritkán látlak titeket, és az utóbbi időben
Max is a fejébe vette, hogy tönkre teszi a reggeli kocogásotokat a
jelenlétével. Sajnálom.
Hanna mosolyogva az asztalra könyökölt. – Én élvezem, hogy
velünk jön. És ha abból a bugyuta vigyorból vonok le
következtetést, amit akkor látok Willen, amikor a babakocsi is

ls
velünk van, akkor biztos lehetsz benne, hogy őt se zavarja a
dolog.
– Ez nagyon jó, mert akármennyi bűntudatot is érzek, az a

be
plusz egy óra alvás nagyon kell nekem.
– Lehet, hogy nekem is veletek kéne járnom futni – mondta

e
George. – Talán Will tavasszal póló nélkül fut?
– George – szólt Hanna figyelmen kívül hagyva, amit
gR
mondott. – Nem mesélsz Sarának az álom pasiról, akivel
találkozgatsz?
– Találkozgattam – javította ki. – Múlt idő. Ez a szakítás első
n
fázisú volt. Nem akarok beszélni róla.
– Milyen első fázis? – kérdezte Chloe.
ni

– Az első fázis – ismételte meg George. – Mi lesz már csajok,

mindig el kell magyaráznom a melegek szókincsét? A szakítás
első fázisa SMS-sel történik, de megpróbálsz nem tűnni
r

seggfejnek. A második fázis, amikor elmondod a másiknak

„Figyelj, nem érzem irántad azt, amit kellene, és gondolom, te
Bu

se érzel úgy irántam. Jobb lesz, ha külön utakon járunk.” A

harmadik fázis, amikor nem működnek a dolgok, de annyiban
hagyod, mert szerinted majd az idő megoldja. Fájdalmas, mert
már valamilyen módon megszoktad a másikat. Megtanulta,
hogyan szereted a kávédat inni, melyik nap eszel szénhidrátot,
és… csak kurva szar.
 – Ez természetes – mondtam a kávémat kevergetve. – A
kapcsolatok, melyek ragaszkodnak a diétás étrendünkhöz,
nagyon romantikusak.
George gyengéden a vállamba bokszolt. – Figyelmen kívül
hagyom ironikus megjegyzésed, mert szoptatsz, és valószínűleg
unalmas az életed. Hol tartottam? Á, igen, a negyedik fázis.
Szóval… a negyedik fázis, amikor az egyik mindenét beleadja, de

ls
a másik mégis… máshol jár. Kész rémálom. Ugye? Így már az
első stádium nem is hangzik olyan rossznak, de véleményem
szerint a legrosszabb a negyedik stádium után. Ha valaki úgy

be
érzi, hogy egy üzenetet megírva szakíthat, akkor feltehetőleg
még nem is jutottatok semmire, hogy kérdéseket tegyél fel neki,

e
és biztos, hogy nem hívhatod fel telefonon, hogy megmond neki
„Helló, az a pasi vagyok, aki miattad öltözött be oroszlán
gR
idomárnak. Elmondanád, hogy mi történt?”
Mindannyian megértően bólogattunk. George tekintetét az
asztal közepén álló muffinos tálra szegezte. Aztán elvett egyet
n
belőle. – Édességbe fojtom a bánatomat.
– Jaj, George. Belezúgtál a pasiba, ugye? – kérdezte Hanna.
ni

– Nem, csajszi. Dehogy is – nevetett George. – Én nem zúgok

bele senkibe, kivéve, ha Sumnernek hívják.
A pincér az asztalunk mellé állt és mielőtt megkértük volna
r

rá, feltöltötte a csészéinket kávéval.

– Én egy ropogós goffrit kérek Devonshire krémmel és
Bu

cseresznyével – mondtam neki.

– Nem tudom megérteni, hogy tarthatod magad ilyen jól –
mondta Chloe testemre mutatva. – És közben ilyenekkel tömöd
magad. Nem jársz el futni Hannával és már hónapok óta nem
láttalak az iroda edzőtermében.
– Ez az egyik előnye a szoptatásnak – mondtam. – Ahhoz,
hogy legyen tejem, kalória bevitelre is szükség van.
 Ami igaz volt. Amikor volt rá lehetőségem, akkor továbbra is
mozogtam, de a terhesség és az anyaság új alakkal ajándékozott
meg, amit még épp, hogy kezdtem megszokni: lehet, hogy
felszedtem pár centit a derékbőségemre, de még soha sem
voltam ennyire buja, telt idomú. Mindig is vékony voltam, de
most nőiesebbnek éreztem magamat kerek csípőmmel és még
számomra is meglepően nagy mellekkel. És az sem zavart, hogy

ls
párszor rajta kaptam Maxet, hogy elveszik a dekoltázsom
bámulásában, és képtelen elvonni a tekintetét onnan.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy azokban a pillanatokban

be
nem érzem magamat királynőnek.
– És hogy képzelted a visszatérést a munkádba? – kérdezte

e
Hanna öltözékemet vizsgálva, majd hozzátette: – Odamész,
nem?
gR
Kávémba kortyolva bólintottam. – Hivatalosan a jövő héten
kezdek, de arra gondoltam, könnyebb lenne, ha fokozatosan
szoktatnám hozzá magamat.
n
– Ezek szerint mára tervbe vetted, hogy bemész az irodádba
és leülsz az íróasztalodhoz? – kérdezte George.
ni

Végig, míg hiányoztam, szabadságon voltam úgy éreztem,

hogy George-ot, az isten küldte hozzám. A tizenhat hét alatt,
amit hiányoztam többször is ellátogattam a munkahelyemre, a
r

Ryan Mediába, mert nem akartam teljesen elvágni magam a

munkától, annak ellenére, hogy bármit, amire csak szükségem
Bu

volt, el tudtak volni küldeni nekem a lakásra egy futárral.

Anélkül, hogy megbeszéltük volna, a következő rendszert
építettük fel: Annabellt mindig magammal víve, meglátogattam
George-ot az irodájában, ami az én irodám előtt van, ő átadta
nekem az üzeneteimet és a rám váró fájlokat, amikhez szükség
volt a figyelmemre, hogy átnézzem őket, én meg odaadtam neki
azokat a munkákat, amiket otthon elvégeztem.
 Soha sem léptem be az irodámba, és ő soha sem kérdezte,
hogy milyen okból.
Ami ha jobban belegondolsz, nevetséges volt. Hisz én Sara
Stella vagyok, aki már bebizonyította, hogy képes kezelni több
millió dolláros kampányokat és felügyelni a cégem egész
pénzügyi részlegét.
És még nem jöttem rá, hogy kell csinálni mindezt úgy, hogy

ls
jó anyuka is legyek.
– Még egyszer sem voltál az irodádban? – kérdezte Hanna. –
Furcsa, hogy visszamész?

be
– Nem hiszem. Vissza akarok menni dolgozni. Szükségem
van rá. Fontos része az életemnek, ettől vagyok az, aki vagyok,

e
és ha ezt meg akarom tartani, akkor az életem része kell, hogy
legyen. De Anna.., a gondolat, hogy naponta nyolc órát távol
gR
leszek tőle, bűntudatot okoz, olyan, mintha valamilyen módon
ártanék neki, vagy mintha hiányozna valamelyik anyai
idegsejtem, ami arra ösztönözne, hogy otthon akarjak maradni
n
vele. És abban is biztos vagyok, hogy még majd akarok több
gyereket is. És akkor hogyan fogom kézben tartani a dolgokat?
ni

Jogom van még több gyereket akarni, amikor biztos vagyok

benne, hogy életemnek erről a másik részéről nem tudok
lemondani?
r

– Hülyeség – szólt Chloe. – Szerinted a férfiaknak bármikor

is eszükbe jut ilyeneken aggódni? Persze, hogy nem. Vért
Bu

izzadtál, hogy eljuss odáig, ahol most vagy. Nem tudom hol a
probléma, hisz mindkét dolgot jól csinálod. Lehet, hogy egy-két
változást kell majd beiktatni, de kit érdekel? Folyamatosan
haladva előre, megtalálod majd az utat. – Fejét félrehajtva tette
hozzá: – Szerinted Max otthon maradna?
– Tulajdonképpen… – mondtam, és ez elég is volt, hogy
felkeltsem Chloe figyelmét. Letette a csészéjét, és székén
 hátradőlve várta, hogy beszéljek. – Nem tudok rájönni, hogy mi
van vele az utóbbi időben. Tudom, hogy ugyanannyira akar
engem, mint mielőtt megszületett Annabell, de szerintem
számára nagyobb változás, hogy nő és anya is vagyok egyben,
mint amire számított. Túlságosan óvatos, mintha nem tudná,
hogyan bánjon velem.
– És talán nincs igaza a pasinak? – kérdezte George, és

ls
mindannyian felé kaptuk a fejünket. – Nem láttátok mit tesz egy
szülés a vaginával? – Egész testében megrázkódott.
– George! – szólt rá Chloe és megrázta a fejét.

be
– Mi van? – kérdezett vissza hangosan.
– Fogd be! – válaszolt Chloe.

e
– Bármilyen szörnyű George megjegyzése – mondtam –,
igaza van. Szerintem Max attól fél, hogy valami olyat csinál,
gR
amivel fájdalmat okoz. Nem tudom mit kéne csinálnom, hogy
megértse, én még ugyanaz a Sara vagyok, akit ismert. És
továbbra is ugyanazt akarom.
n
Chloe megrántotta a vállát, majd ivott a kávéjából. – Nem
hinném, Sara. Eddig teljes mértékben az övé voltál, most meg
ni

Max azt látja, hogy az anyai teendőkkel vagy elfoglalva, és még

tanulod azokat. Egyáltalán nem fura, hogy neki is szüksége van
arra, hogy átprogramozzon az agyában egy-két dolgot.
r

– Nem hinném, hogy gondot jelent neki, hogy osztoznia kell

rajtam… – próbáltam pontosítani, de Chloe közbeszólt.
Bu

– Úgy értem, hogy már más szemmel néz rád – mondta a

szemöldökeit felhúzva. – Eleinte a vágyai tárgya voltál, most
meg a lányának az anyja vagy.
Az ajkamba harapva bólintottam. – Azon aggódik, hogy
sérülékeny lettem.
– Pontosan – mondta Chloe valamivel finomabban. –
Annabell érkezése trauma volt. Nem volt olyan könnyű szülés,
 mint amilyenre mindketten számítottatok. Te már elfelejtetted,
de lehet, hogy neki még több időre van szüksége, hogy túltegye
magát rajt.
Chloénak igaza volt. A reggeli szex szenvedélyes és vad volt,
mintha át akartam volna venni az irányítást agyának azon
darabján, ami megparancsolta Maxnek, hogy gyengédebb
legyen velem. És én azt akartam.

ls
– Mikor voltatok utoljára kettesben valahol? – kérdezte
George.
– Mióta Annabell megszületett? Nem voltunk sehol.

be
Most rajta volt a sor, hogy megemelje a szemöldökét. – Hát
akkor, édeseim, megvan a probléma oka.

e
– Szóval akkor csak a vad szex a gond? – kérdezte Chloe. –
Mert az nem olyan dolog, amiről Annabell tudomást venne.
gR
– Ez igaz – mondta George. – De feltehetőleg nehezebb
állatok módjára keményen szexelni, amikor a másik szobában
ott alszik a kisbabád. Ehhez kell egy kis távolság.
n
Igaza volt. – A világon mindennél jobban szeretem az én
kisbabámat, de azt akarom, hogy több szabadidőm legyen.
ni

Olyan vadul akarok kúrni a férjemmel, hogy még a nevét is

elfelejtse.
Néma csend lett az asztalunknál.
r

– Túl nyersen fejeztem ki magamat? – kérdeztem nevetve.

– Egyáltalán nem – magyarázta gyorsan George. – Csak
Bu

szerintem megpróbáljuk a fantáziánkban lejátszani az egészet…

– Istenem, kétségbeesetnek hangozhattam – mondtam és az
asztalra könyökölve megtámasztottam az államat. – Talán azzal
kéne kezdenünk, hogy elmegyünk vacsorázni? Azt hiszem, Max
megkérdezi az anyukáját, hogy tudna-e vigyázni a hétvégén
Annabellre.
 – Vagy a következő hétvégén mi is elvállalhatjuk Bennett-tel
– mondta Chloe.
– Hé, álljunk csak meg egy percre! – szolt közbe George. – És
én miért vagyok itt? A túlszárnyalhatatlan varázsomért? A szép
pofikám miatt? Én is itt vagyok ám.
Chloe színpadiasan megrázta a fejét. – Te?
– Ha tudni akarjátok, anyukámnak óvodája volt, és amikor

ls
egyetemista voltam, én is foglalkoztam az óvodásokkal. És a
pokolba is, amikor középiskolás voltam a bölcsödében
dolgoztam, hogy fizetni tudjam a mazsorett tanfolyamot. –

be
Chloe levegőt vett, hogy megszólaljon, de George nem hagyta. –
Mills, neked kuss! – Felém fordult. – Én fogok Annára vigyázni.

e
Ha akarjátok, már ma este ráérek.
– Elvállalnád? – kérdeztem. – Tényleg tudnál gondoskodni
gR
róla?
– Csukott szemmel is. Különben is – tekintetét ismét a
muffinokra szegezte. – A társasági életem szinte nem is létezik.
n
Az estéim szabadok.
ni

~~~
Mielőtt átléptem a küszöbön, elöntött az otthonom jól ismert
illata. A lányokkal és George-dzsal lefolytatott beszélgetésnek
r

csodálatos hatása volt rám, és sikerült a napot pánikolás nélkül

Bu

és könnyek nélkül átvészelnem, és csak egy balesetem volt a

melleimmel, amikor sokáig feltartott egy telefonbeszélgetés és
nem tudtam időben használni a mellszívót. Következő
alkalomra már sikerült mindkét dolgot egyszerre kézben
tartanom. A barátaimnak igaza volt. Szépen lassan mindenre
találok megoldást.
 Igazság szerint, a sarkon bekanyarodva nagyon határozottnak
éreztem magam. Fel fogom ajánlani Maxnek, hogy menjünk el
ma este vacsorázni. Bent a lakásban félmeztelenül találtam rá –
megint –, miközben csak egy törülköző volt a csípője körül, és a
mi apróságunk rajta feküdt, a karjaiban aludt. Majdnem
elfelejtettem a terveimet, és megkértem rá, hogy abban a
másodpercben csináljon fel megint.

ls
Koncentrálj Sara!
– Este elviszlek vacsorázni – mondtam. – Meglepetés! És
nem hiszem el, hogy ezt mondom, de azonnal öltözz fel,

be
különben soha sem jutunk ki innen.
Max meglepetten nézett rám. – Elmegyünk? Vacsorázni?

e
De… hogy…? – Felült és folytatta: – Korábban fel akartalak
hívni. Én is el akartalak vinni vacsorázni a hétvégén, de anyám
gR
Leedsbe megy holnap. Teljesen elfelejtettem.
– Pont erről beszélek: George fog Annára vigyázni ma este.
– Ma este? Látott már George életében valódi kisbabát?
n
Átmentem a szobán és puha csókot nyomtam a szájára. –
Szia! – mondtam, és még egyszer megpusziltam. – Tudom, mire
ni

gondolsz, de minden rendben lesz. – Alvó kisbabánkat kivettem

a kezéből, arcomat óvatosan kis fejecskéjéhez nyomtam, hogy
magamba szívjam az illatát. Látható volt, hogy kislányunk az
r

apukája haját örökölte, enyhén sötétebb is volt az enyémnél, de

már látszott rajta, hogy hullámos lesz. Ismerős babaillata
Bu

eltöltött, és éreztem, ahogy a melleim elnehezülnek, és szinte

azonnal megindult a tejem is.
A gyerekszobában az ablak elé tettünk egy fotelt, amit Max
Londonból hozott nekem. Az egész lakásban ez volt a kedvenc
helyem. Onnan az egész várost láthattam, miközben
kislányunkat szoptattam. Annát a mellemre raktam és
felnéztem Maxre.
 Látszott rajta, hogy szerinte elment az eszem. – Biztos vagy
benne? Ugyanarról a George-ról beszélünk?
– Mielőtt az irodába mentem, mindannyian együtt
reggeliztünk. Tudtad, hogy George anyukájának óvodája volt?
George dolgozott ott, amikor középiskolás volt, és később is,
amikor egyetemre járt. És a bölcsőde részen is dolgozott.
Szkeptikus kifejezéssel nézett rám. – Arról a húszas éveiben

ls
járó fiatalemberről beszélünk, aki Halloweenkor a wisconsini
focicsapat háromszög alakú sajt kalapját húzta a fejére, és egy
lepelbe öltözve azt kiabálta, hogy ő „Cheesus”?

be
– Igen, ő róla beszélünk! – mondtam, és nevettem, mert
emlékeimbe előjött a kép, amiről Max beszélt. – Még az is

e
elképzelhető, hogy nálunk is jobban tud Annabellre vigyázni. És
amúgy sem megyünk messzire. Az étterem a sarkon van. Tud
gR
üzenetet küldeni, vagy fel tud minket hívni, ha meg akar tőlünk
kérdezni valamit, de onnan három perc alatt haza is érünk.
– De…
n
– Semmi de. Szükségünk van erre. Gyerünk, öltözz! George
egy negyed óra múlva itt lesz.
ni

~~~
George pontosan tizennégy perc múlva megérkezett.
A fürdőszobából hallottam, hogy Max ajtót nyitott neki, majd
r

miközben szobáról szobára végigkísérte, kihallgatás alá vette.

Bu

– És mi a helyzet a cumisüveggel? – kérdezte Max,

valószínűleg abban bízott, hogy most bebizonyíthatja igazát,
miszerint George-nak halványlila gőze sincs, hogy mi az a
cumisüveg.
– Sara még szoptat, ezért gondolom, van neki lefagyasztva
teje a mélyhűtőben. Vagy talán van frissebb teje a hűtőben? –
Inkább mondta magának, mint Maxnek. – De miről is beszélek.
 Az elmúlt négy hónapban többször láttam Sara melleit, mint a
sajátjaimat. – Hallottam, ahogy a mélyhűtő ajtaja kinyílik, majd
becsukódik. Bementem a nappaliba, hogy halljam George
válaszait Max kérdéseire. Férjemen irigy lenyűgözöttséget
láttam.
– Feltételezem, egyszerre megiszik százhetven grammot –
folytatta George. – Kb. három óránként? Először megmelegítem

ls
a hűtőből kivett tejet – persze meleg vízzel feltöltött edénybe
merítve, soha sem a mikrohullámú sütőben, mert nem tesz jót
az anyatejben található jótékony anyagoknak, mint tudjátok –,

be
és ha szükséges, akkor a mélyhűtőben találhatókból is
használok. Bár valószínűleg addigra már visszaértek… – fejezte
be George.

e
– Van cumisüveg melegítőnk – mondta Max, és homlokának
gR
ráncolása elárulta zaklatott állapotát. Látszott, hogy George még
nálunk is többet tud a gyerekek gondozásáról. – És mi van a
pelusokkal?
n
– Úgy érted a pelenkákkal? Ó, ti britek, annyira aranyosak
vagytok. De elárulok neked valamit, Maxwell, rád tudnám adni
ni

a pelenkát, miközben te alszol, úgy, hogy észre sem veszed. Profi

vagyok.
– Vagy csak ezt mondták neked – odamentem hozzá, és
r

megpusziltam. – Sajnálom, hogy nincs itt Chloe és nekem kell

átvennem a szerepét. És köszönöm, hogy ezt megteszed nekünk.
Bu

Legyintett. – Semmiség. A kis hercegnővel levetjük magunkat

a kanapéra a TV elé, és szétbőgjük magunkat a „Szerelmünk
lapjai”-n. Természetesen mindketten más okból.
Puszikkal, ölelgetésekkel, és utolsó pillanatban beugró
utasításokkal telt el a következő negyed óra, mire George-nak
sikerült kiraknia minket a lakásunkból.

~~~
 Nem a sarki étterembe mentünk. Feltehetőleg George olyan
jó benyomást keltett Maxben, hogy az utolsó pillanatban asztalt
foglalt nekünk a pár kilométerre eső olasz tavernában. Egy kissé
ideges voltam, mert otthon hagytam Annabellt, és nem is valami
fontos ügy miatt. De ugyanakkor örültem is. Randevúra
megyünk, mi ketten. A szívem majd kiszakadt a mellkasomból.
A férjem profilját néztem, miközben az étterem felé vezetett.

ls
Ahogy haladtunk, az utcai lámpák fénye kihangsúlyozta telt
ajkait, éles állát és eszembe jutott az első igazi randevúnk – ha
randevúnak lehet nevezni –, amikor elvitt a Queen of Shebába,

be
és én nem tudtam elszakítani a tekintetem a szájáról. Azóta sem
tudom levenni a tekintetem az ajkairól.

e
Az újságírók már nem üldözték annyira, mint mielőtt
összejöttünk. De mióta Annabell megszületett újabb okot
gR
találtak, hogy fényképeket készítsenek róla az internetes
pletykalapoknak „Max Stella, a szexi apuka” címmel. És meg
kell mondanom, hogy igazuk volt, pedig az agyamra mentek.
n
Lecsuktam a szemem és a szívem összeszorult, amikor
újraéltem azt az éjszakát, amikor kibékültünk, azután, hogy
ni

megjelentek róla azok a képek az újságokban, amik elhitették

velem, hogy megcsalt. Max egy partit rendezett és miután egy
hete nem válaszoltam a telefonhívásaira, végül elmentem hozzá,
r

hogy végre beszéljünk. De nem volt olyan egyszerű, mint azt

elképzeltem. Tényleg nagyon megbántódott és nekem
Bu

bocsánatot kellett kérnem tőle.

Emlékeztem Max másnap reggeli panaszkodó mosolyára,
amikor felébredtem mellette. Valahogy így adta oda nekem
magából az utolsó pici darabkáját.
Emlékezve, hogyan nézett rám, a szívem összeszorult. Félt
visszaengedni az életébe, de a reggeli napfényben, amikor
mindketten izzadtak és kimerültek voltunk, nem tudtunk
 elrejtőzni, amikor arcunkat a másik puha bőréhez szorítottuk,
vagy képeinken, ahol az átlátszóság játszott. A szemembe nézett
és semmi sem állt közénk.
– Maradj – mondta hozzám hajolva, hogy végigcsókoljon a
fülem alatt. – Maradj velem. Jó lesz, Virágszirom. Mi ketten.
Annyira kibaszott jó lesz, hogy tudom, ha megint lelépsz, az
teljesen tönkretesz.

ls
– Nem fogok lelépni.
– Szeretlek, felfogtad?
Bólintottam és a szívem csapdába esett valahol a nyakam és

be
az ég között. – Én is szeretlek.
– Akkor ez az jelenti, hogy megegyeztünk. Azt jeleni, hogy

e
tudod, kiért dobog a szívem, nem kételkedsz. És itt maradsz.
Ilyen egyszerűen. Vele minden olyan egyszerű volt. És én
gR
megtanultam, hogy bízzak meg benne.
De most a feladataink, a dolgaink más alakot vettek fel:
nagyobbak és nehezen kezelhetők, de könnyebb is az egész –
n
Max és Sara, ugyanarra a ritmusra hangolódva, mint két szív,
amik együtt vernek – és most ez kibírhatatlan erővel lüktetett
ni

bennem.
Mert most mindent éreztem. Mintha megnyílt volna bennem
egy szelep, amelyen át feltöltődtem melegséggel és
r

büszkeséggel, izgalommal és rettegéssel, sérülékenységgel,

erővel, és gyengeséggel és vággyal, és ez a szelep soha sem zárult
Bu

el. Folyamatosan töltött fel, míg már úgy éreztem, hogy a végén
szétdurranok. De hogyan panaszkodhatnék, mert ilyen sok érzés
uralkodott bennem? Hogyan magyarázhattam meg, hogy
belülről égetett a gondolat, hogy valaki árthat a férjemnek vagy
a kisbabámnak.
Hogy is panaszkodhatnék, annak a két embernek, akik
számomra még a légvételnél is fontosabbak, hogy nehéz
 egyensúlyban tartamon az életem, hogy egyszerre legyek anya és
szerető?
Max fogta a kezemet vezetés közben, és George beérkező
SMS-e visszahozott a jelenbe az emlékeim világából.
– Óóó! – mondtam, és felé fordítottam a telefon kijelzőjét.
Annabellről volt egy kép, ahogy George vállán alszik, dundi kis
kezét tökéletes szájacskájához préselve.

ls
– Lehet, hogy hétfőn köszönésképpen virágot kéne neki
küldenünk – mondta Max. Mosolyában huncutságot véltem
felfedezni. Látszott, hogy valamire készül. – És azt mondjuk

be
neki, Willtől van.
– Meg ne próbáld! – mondtam neki, és elmentettem a

e
fényképet, mielőtt visszatettem táskámba a telefonomat. – Ha
minden rendben lesz, akkor máskor is szükségünk lesz rá.
gR
Lehet, hogy előléptetem asszisztensből dadává, és béremelést is
adok neki.
– Nem rossz ötlet – mondta, kezemet a szájához emelte és
n
megpuszilta. – Szerinted összejöhet, hogy egy hétvégére is
elraboljalak? Valahová, ahol egy egész hétvégére
ni

bezárkózhatunk egy szobába, meztelenül.

– Ez majdnem tökéletesnek hangzik.
Telefonom SMS-t jelzett a táskámban és félbeszakítottuk a
r

beszélgetést, míg azt előkotortam a táskámból. George küldött

üzenetet, mint ahogy gondoltam.
Bu

Azt írta: Nézd, milyen gyönyörű!

Annabell fényképe volt, aki kiságyában mélyen aludt és egy
csomó szívecskés szemű emoji volt hozzá csatolva.
– Ez túl könnyen ment – mondtam Maxnek. – És ahelyett,
hogy bizalmatlanul viselkedünk vele, telefonomat a táskámba
rakom és élvezem veled az éjszakát. És ki tudja, ha szerencsés
 vagy, még az is lehet, hogy miután hazaértünk, engedem, hogy
te irányíts.
– Virágszirom, ez volt a legcsodálatosabb dolog, amit ma
hallottam. – A tarkómhoz nyúlt és magához húzott.
Engedékenyen odahajoltam hozzá, de közben már az agyam
akörül forgott, hogy mi történhet még ma éjjel a vacsora után,
hova mehetnénk még, és milyen elragadóan mocskos dolgokat

ls
tehetne velem. Ez hiányzott nekünk. Max és Sara. A mai este
tökéletes volt.
Max megállt a Granduca’s étterem előtt, és amikor az egyik

be
alkalmazott ki akarta nekem nyitni az ajtóm, ő a kocsit
megkerülve odaszólt neki: – Hagyd haver, majd én – és kezét

e
nyújtotta,hogy kisegítsen az autóból.
Ruhámra vigyázva oldalra fordultam, lábamat a járdára
gR
tettem és felálltam. Kezemben éreztem Max kezének meleg,
gyengéd érintését. És elindultam, hogy vele, az oldalán lépjek be
az étterembe. De nem tudtam egy lépést sem tenni.
n
Mi az ördög? Amikor észrevettem, hogy a ruhám valahova
beakadt, és így csapdába estem, felnyögtem. Szoknyám vékony
ni

hímzéssel díszített anyaga beakadt Max BMV-jének belső

kilincsébe.
– Azt hiszem… – szóltam a kezét elengedve, és megpróbáltam
r

jobban megnézni, mi történt. – A ruhám beakadt.

Max mellém térdelt, de én leintettem.
Bu

– Ne, hagyd, majd én megoldom.

A parkoló fiú, akinél Max autójának kulcsa volt, észrevette,
hogy valami nem stimmel, ahogy az étterem több alkalmazottja
is. – És ha megpróbálná a kilincset visszahúzva...? – kérdezte
valaki közülük.
 – Nem, így csak rosszabb lesz. Látjátok azokat a pici
gyöngyöket, így csak még jobban beszorulnak. Van ollónk.
Idehozhatom – mondta valaki más.
– Istenem, hogy tudott oda így beakadni? – kérdezte a
parkoló fiúk főnöke.
Négy pár kéz próbált meg kiszabadítani, de én idegesen
elhessegettem őket.

ls
– Ne – szóltam. – Kérem, ennek a szoknyának érzelmi értéke
van. – Nem tudtam elrejteni hangomból a feszültséget.
Meghúztam egy vékony szállat, aggódva, nehogy tovább

be
hasadjon. Bassza meg, jól beakadt. Kivert a víz. – Az
anyukámtól kaptam – tettem hozzá. – Megoldom…

e
– Ó! – mondták többen egyszerre, közben Max azt morogta:
– A kurva életbe.
gR
Elszakítottam. Tényleg elszakítottam. Már nem csak egy pici
lyuk volt rajta, amit könnyen el lehetne tüntetni, hanem
széthasadt a visszahajtástól végig fel a combomra.
n
– Ilyen nincs – mondta Max.
– Pedig jobb, ha elhiszed, hogy van – mondtam neki.
ni

– Sajnálom, Virágszirom. Haza akarsz menni, átöltözni?

– Ez semmiség – mondtam, és kihúztam magam.
Lábujjhegyre álltam és megpusziltam a nyakát. – Ez csak a
r

karma, bizonyítani akarja a létezését, mert azt mondtam, hogy

minden túl könnyen ment. Persze, hogy valaminek történnie
Bu

kellett.
– Hogy őszinte legyek, engem nem zavar ez az átalakítás a
szoknyádon – mondta tekintetével a lábamat simogatva.
– Nem túl kihívó? – kérdeztem, és közben kirázott a hideg,
mert annyira vágyakozva, imádattal nézett végig a testemen.
 – Egyáltalán nem. – És mindenki szeme láttára kezeit
lecsúsztatta a fenekemre, majd combomon meztelen bőrömet
érintette.
A vérem forró lávaként áradt az ereimben. Vajon lesz kedve
este egy kis játszadozáshoz? Meg fog érinteni az asztal alatt?
– Szóval – mondta a nyakamat csókolva –, én megyek és
elintézem az asztalunkat, míg te kimész a mosdóba és

ls
megigazítod azt, amit meg kell igazítanod, és közben talán
George-ot is megkérdezheted, hogy mennek a dolgok.
Kisebb csalódást éreztem. – Rendben – mondtam, és

be
megszorítottam a kezét.
Nem telefonáltam George-nak, inkább üzenetet küldtem

e
neki, nehogy felébresszem Annabellt.
Azt írtam neki: Tudom, hogy nem kell leellenőriznem téged,
gR
csak köszönni akartam. Szia.
A következő percben megjött a válasza: Nagyon csalódott
leszek, ha még nem vagytok mindketten meztelenek.
n
Ironikusan nevettem, miközben válaszoltam neki: Pedig nem
vagyunk meztelenek. Hogy van a kisbabám?
ni

Válasz: Tökéletesen. Épp felébredt, melegítem a tejét. Utána

hasra fektetem és megnézünk egy filmet.
Válaszoltam: Életmentő vagy.
r

Válasza: Mondj valami olyat, amit még nem tudok.

Bu

A mosdó falára szerelt egészalakos tükörben végignéztem

magamon. Maxnek igaza volt. A szakadás nem is mutatott olyan
rosszul. Elégedettséget érezve elindultam a férjemhez és közben
üzenetet írtam George-nak. Hogyan tudnám ezt neked valaha is
meghálálni?
Hozz valami csillogót.
Mosolyogtam. Megbeszéltük.
 Amikor azt mondom, csillogót, akkor egy fiú kórusra
gondolok, fényesen ragyogó fürdőnaciban. Oké?
Nyilvánvaló.
Következő másodpercben megkaptam válaszát. Ezért
vagyunk barátok.
Nem sokkal később az asztalunkhoz vezettek minket. Max
tekintete rám szegeződött – semmi sem tehette volna

ls
boldogabbá, mint hogy az asztalra fektet, mindenki előtt és
engem fal fel – és én csak reménykedtem, hogy sikerül valahogy
átvészelnem a következő két órát.

be
Snidlinges, tengeri rizottót rendeltem, Max tejszínes
fettuccinét, spárgával. A pincér kihozta a borunkat, pinot noirt,

e
és megmutatta Maxnek, hogy döntsön, megfelel-e. Max rá
mosolygott és intett neki, hogy nekem mutassa meg – ami
gR
nevetséges volt, hisz én alig iszom. De akkor a szemem
elkerekedett a felismeréstől. Ugyanaz a bor volt, amit a
tanácsházán köttetett házasságunk utáni szerény vacsorán
n
ittunk. Most már biztos volt: férjemnek tökéletes kúrásban lesz
része ma este.
ni

– Tökéletes! – mondtam a pincérnek.

Ő mosolyogva elkezdte kihúzni a dugót. – Kiváló választás –
mondta az üveget a térdei közé szorítva, hogy könnyebben ki
r

tudja nyitni. Feszülten felnevetett és meghúzta a dugóhúzót, de

a dugó meg sem mozdult. – Ó! Ez jól bele szorult.
Bu

– Talán… megpróbáljam én? – kérdezte Max, de a dugó éles

hang kíséretében kijött a palackból. A pincér és a férjem
gyanakodva néztek rá. Tök fekete volt.
– Óóó! – szólaltam meg egyszerre a pincérrel. Max úgy nézett
ki, mint egy kisfiú, akinek eldurrant a lufija.
– Ez a fekete hasonmása – poénkodtam, de Max kinézetéből
ítélve nem voltam vicces.
 – Nagyon sajnálom – mondta a pincér, és körbe-körbe
nézelődött segítségért kutatva. – Nyilvánvalóan ez az üveg bor
nem fogyasztható. Hozok önöknek egy másikat. – Szünetet
tartott. Egyből tudtam, hogy ez nem jó jel. – De most jutott
eszembe, ez volt az utolsó.
– Semmi baj, haver – mondta Max a borkatalógust átnézve. –
Előfordul az ilyen. Egy MacRostie-t kérünk helyette.

ls
~~~
Kitöltötték a borunkat, én meg törtem egy darabot a meleg

be
kenyérből, míg az ételeinkre vártunk. – Hogy telt a napotok
Annabellel?

e
Max pohara fölött rám vigyorgott. – Mrs. Stella, azt hittem,
most nem fogunk beszélni bébis dolgokról – válaszolta. – De
gR
mivel kifejezetten élményt jelent számomra, ha lehetőségem van
a kislányomról beszélni, elárulom, hogy tökéletes volt, mint
mindig. És az anyukám is nagyon boldog, amikor magammal
n
viszem az irodámba. Willről már ne is beszéljünk, még akkor is,
ha csak vicces pofákat vágva ül vele szemben.
ni

Mintha csak válaszolni akart volna a tányérom mellé

helyezett telefonom, üzenetet jelzett. A megvilágosodó
képernyőjére néztem.
r

Kicsi lányod nincs oda Ryan Goslingért. Feltehetőleg a férjed

DNS-e van túlerőben. Az SMS-t egy kettőjüket ábrázoló fénykép
Bu

is kísérte, ahogy a kanapén ülnek és kislányom nevetséges

grimasszal néz a kamerába.
Megmutattam Maxnek, gyors választ írtam, majd
visszatettem a telefonomat – képernyővel lefelé – az asztalra.
Max megfogta a kezemet és hüvelykujjával a karikagyűrűmet
simogatta. – Nem baj, ha a telefonodra nézel. Nem baj, ha
aggódsz egy kicsit. Én is aggódom egy kicsit.
 – Nem látszik rajtad – mondtam. – Soha sem látszik rajtad.
Valójában olyan pókerarcod van, amilyet még nem láttam.
– Ezt azért nem tudom elhinni. Úgy érezem, semmit sem
tudok elrejteni előled, de hogyan is tehetném? Abban is biztos
voltam, hogy már pár nappal a megismerkedésünk után tudtad,
hogy teljesen beléd estem.
– Pedig elég jól eljátszottad a gazfickó szerepét. Még amikor

ls
én… – Telefonom ismét rezegve jelzett az asztalon, és én
felnyögtem.
George egy újabb megjegyzése volt a filmről és, őszintén, ha a

be
kísérő képek nem lettek volna annyira imádnivalók, és ha nem
szerettem volna annyira, mert ilyen szívességet tett nekünk,

e
hogy valószínűleg a fél királyságomat is neki adnám, csak
felejtse el a telefonszámomat a következő háromnegyed órára.
gR
Anna ma nem volt egy kicsit nyűgös? Nem húzta kissé össze
magát a kis lábacskáival rugdalózva és sírva?
– Nyűgös volt ma Annabell? – kérdeztem Maxet, és hirtelen
n
aggódni kezdtem, hogy távollétemben a nap folyamán hátha
történt valami, amit én észrevehettem volna.
ni

– Talán a nap végére, de nem nagyon. Csak már otthon akart

lenni.
Válaszoltam George-nak: Nem igazán. Miért? Jól van?
r

Azonnal jött George válasza: Biztos vagyok benne, hogy

Bu

semmi gond. Csak a pocijából jönnek érdekes hangok. De majd

babamasszázst csinálok, hogy megszabaduljunk a
gázbuborékoktól.
– Anna nincs jól – mondtam Maxnek. – George szerint csak
egy kis gáz, de én nem vagyok biztos benne.
– Szeretnéd, ha haza mennénk, Virágszirom? – kérdezte, és
az aggodalom kirajzolódott az arcára.
 – Nem tudom. – Tényleg nem tudtam. Nem tudtam, hogy ez
az a pillanat volt-e, amikor a túlságosan féltő oldalamat el kell
nyomnom, vagy engednem kell-e a mellkasomat szorító
aggodalomnak. Valahonnan az étterem hátuljából gyereksírás
hallatszott fel, és nekem szorosan be kellett csuknom a
szemeimet. És természetesen itt még nem volt vége az
eseményeknek. Éreztem, ahogy a melleim elnehezülnek,

ls
érzékennyé válnak. Elindult a tejem, és sehol a közelben nem
volt a kisbabám, vagy egy mellszívó. Az esténk kezdett
befuccsolni, és elég gyors tempóban.

be
A szemem sarkából láttam, hogy a pincérünk felénk közeledik
tányérjainkkal a kezében, és éreztem, hogy a vállaimból kezd
kiszállni a feszültség.

e
– Kibaszottul itt volt az ideje – mondta Max. – Megkérjem,
gR
hogy csomagolják be elvitelre?
A telefonom ismét rezegve jelzett az asztalon, olyan közel az
evőeszközeimhez, hogy még a kanál csilingelését is hallottam. A
n
pincér letette elém a tányéromat és engem nézett.
Az SMS-ben ez állt: A mi kislányunk már jobban van. Sajnos
ni

azért, mert engem lehányt. És a kanapét. De azért megküzdött

a kis harcos.
– Lehányta George csillogó olasz ingét. Lehet, hogy virágot és
r

bonbont kéne küldenünk neki – mondtam. – És minden

bizonnyal jobb, ha haza megyünk.
Bu

Vannak pillanatok, amikor megbizonyosodsz arról, hogy az

életnek van humora, és esküdni mernél rá, hogy valaki, onnan a
magasból szórakozik veled. A telefonom ismét jelzett, és megint
megszólaltatta az evőeszközeimet. Érte nyúltam, pont, amikor a
pincér Max tányérját akarta elvenni, amikor a szomszédos
asztalnál valaki felállt, a székét hátratolva. Megragadtam a
 telefonomat, a pincér lába beleakadt a székbe és kezéből a
tányér, a fehér szósszal… Max ölében landolt.
Minden elázott. A terítőt, a telefonomat és Max nadrágját
beborította a gőzölgő fehér krém. Szemeimmel rémületet
mutatva próbáltam kikeveredni ebből a káoszból. Egy gyerek
kezdett el sírni mellettünk, és én közben Maxet néztem és a
hatalmas rumlit körülöttünk.

ls
– Minden rendben – nyugtatott meg, és egy szalvétával
próbálta letakarítani a nadrágját.
A telefonom ismét jelzett az asztalon. Egy újabb kép George-

be
tól.
– Semmi gond, Virágszál. Hagyd.

e
Remegve ültem le a székemre. – Kész katasztrófa vagyok.
Csak haza akarok menni a kisbabámhoz. – Elcsendesedtem.
gR
Miközben Max a nadrágját takarította, észrevettem, hogy
milyen tekintettel nézi a melleimet. Elpirultam, az arcomon és a
nyakamon is égett a bőr. – Ó! A francba!
n
Amikor Max ismét a mellemre nézett, és már két hatalmas
tejfolt áztatta a vörös ruhámat, látható volt, hogy teljesen
ni

kikészült.
Ledobott pár húsz dollárost az asztalra, felállt, segített
felállni, és bebugyolált a kabátommal. – Gyerünk, menjünk
r

haza.
Az ölelésébe bújtam, és gyors lépteihez igazodva mentem
Bu

mellette némán, míg ki nem értünk. Ott már nem bírtam tovább
és ideges nevetés tört ki belőlem. – Már pizsamában lehetnénk
és gabonapelyhet vacsorázhatnánk.
– Aha, a kurva életbe! – morogta, és átadta a kocsink kulcsát
az étterem parkoló fiújának. Hullámokban áradt belőle felém
hol a védelmező, hol a frusztrált oldala. – Egy nagy tál
gabonapehely és…
 – Uram – szakított minket félbe a parkoló fiú az étterem felé
nézve. Teljesen el volt sápadva. – Elnézésüket kérjük, nagyon
sajnálom, de történt egy kis baleset…

ls
e be
n gR
r ni
Bu
 HARMADIK FEJEZET

Max

ls
be
Már a liftből hallottam Annabell sírását, és azonnal tudtam,
George-nak nem sikerült rábeszélnie, hogy igya meg a tejét.
Sara kiszállt a liftből, az ajtóhoz futott és a kulcsaival

e
szenvedett – aztán elvettem tőle és beengedtem a lakásunkba.
gR
Amint belépett, George a kezébe adta kislányunkat és –
helyesen olvasva Sara arckifejezését – gyorsan elkezdett
magyarázni neki. – Jól van, jól van, pont most ébredt fel, csak
n
nem akar tejet inni. Korábban egy cumisüveggel megivott.
Lényegtelen volt, hogy Annabell korábban megivott egy
ni

üveggel. Sara pánikba esve gyors Köszönöm-öt mondott

George-nak, és beviharzott a gyerekszobába, hogy
megszoptassa.
– Egy kis baleset? – kérdezett George a nadrágomra mutatva.
r

Sara után néztem, aki már eltűnt az előszobából. – A pincér.

Bu

Aztán Sara, és utána a parkoló fiú, aki a kocsimmal egy

oszlopnak hajtott.
– Ezek szerint a vacsora fantasztikus volt?
– Valóban, tökéletes este volt. – És csak amikor ismét
ránéztem, akkor vettem észre, mi van rajta. – Az én ingem van
rajtad?
 George kezeivel végigsimított a csípőjén. – Rajtam inkább
már ruhának látszik. – A lelógó anyagba markolt. – Arra
gondoltam, hogy Sara egyik kendőjét a derekamra kötöm övnek.
– Lehányt?
George bólintott és hagyta, hogy az ing ismét lehulljon a
csípője mellé. – Ördögűző bébi.
– Sajnálom – suttogtam, és hirtelen hihetetlen fáradtság lett

ls
úrrá rajtam. – Meg tudnék rá esküdni, hogy van, amikor többet
hány, mint amennyit megevett.
– Nem gond, komolyan mondom. Sokkal jobb, mint amikor a

be
randi partnerem hányt le. Annabell legalább megölelt utána.
– Köszönöm, haver. Amit ma értünk tettél, hogy elvállaltad a

e
kisbabánk gondozását, nagyon sokat jelent nekünk.
George gyengéden megütögette a vállamat. – Itt az ideje
gR
mennem. Mond meg Sarának, hogy hétfőn találkozunk.
– Megmondom.
Amikor bezártam George mögött az ajtót, bedobtam a
n
mosógépbe a nadrágomat és elindultam a gyerekszoba felé.
Megszokott helyemre ültem, a szőnyegre, a hintaszékhez közel.
ni

– Hogy van az én csajom?

Sara Annabellt nézve mosolygott. – Jól van.
Megnyaltam a számat és Sara arcát vizsgáltam. Szinte egyből
r

megnyugodott, hogy karjaiba vette a kisbabánkat. – A

feleségemre gondoltam.
Bu

A szemembe nézett és összeszűkült szemekkel nevetett. – Én

is jól vagyok.
Tekintetét ismét Annabellre eresztette és halkan dúdolva,
hüvelykujjával a kis pofikáját simogatta. Kislányunk felemelte
kis kezét és vakon megtalálta anyukája ujját, amire rámarkolt.
Kezemmel megfogtam feleségem bokáját és lehunytam a
szemeimet.
 Csak Sara dúdolását hallottam és az édes hangokat, amiket a
kislányunk adott ki. A mi kis világunk végtelenszer jobb volt,
még ha meg is kellett birkóznunk azzal, hogy egyelőre sokkal
kisebb volt.

~~~

ls
Egy kéz érintette a vállamat. Megrándultam. A gyerekszoba
padlóján. Elaludtam a földön...

be
Felnéztem és Sarát láttam. Hatalmas mellei szinte majd
kibuggyantak a csipkés melltartóból, amit viselt. Tekintetem

e
lejjebb vándorolt a hozzá illő, szintén apró méretű bugyira.
– Új pizsama? – kérdeztem, és felkönyököltem.
gR
– Chloe ajándéka.
– Neked, vagy nekem?
– Mindkettőnknek. – Az ujjával csalogatva mutatta, hogy
n
kövessem, és én felálltam, utána mentem, míg meg nem állt az
előszobában, félúton a hálószobánk felé, a vékony, puha
ni

szőnyegen.
– Itt? – kérdeztem megközelítve őt, majd lehajoltam hozzá,
hogy megcsókoljam a nyakát. Éreztem számomra oly ismerős
parfümjének enyhe illatát, ami egyszerre volt gyümölcsös és
r

virágillatú. És nagyon jól tudta, hogy mennyire beindulok tőle.

Bu

És ahogy így végignéztem rajta, hogy csak fehérneműben volt,

dús haja vállaira omolva, eszembe juttatta, milyen régóta nem
volt részünk ilyen pillanatokban. Régen volt lehetőségünk
vággyal telt vad kúrásra és erotikus játékokra.
Most csak a kimerültséget és az őrületet ismertük, és
lehetetlen volt nem gondolnom arra, hogy a szobánkba kéne
 vinnem, ahol gyengéden és visszafogottan kellene viselkednem
vele.
– Igen itt… – suttogta, és lábujjhegyre állt, hogy megharapjon
az államon. – Emlékszel arra az estére, amikor a tévé előtt
ettünk és én megleptelek, mert elindítottam az egyik videónkat?
– Gyengéden a fülembe harapott. – Annyira felizgultál, hogy
pontosan ezen a helyen kúrtál meg, állva. Előre döntöttél, azt

ls
mondtad támaszkodjak a falnak és nyissam szét a lábaim.
Emlékszel?
Persze, hogy emlékeztem. Máskor is szexeltünk az

be
előszobában, az a vad szex, a kisbaba előtti, amikor addig sem
bírtuk ki, hogy eljussunk a hálószobánkba. Az a gyors és

e
mocskos szex, melynek végén mindketten félig felöltözve,
izzadtan rogytunk a padlóra. Akkor egy olyan videót néztünk,
gR
amin én elfenekelem, és ez engem annyira felizgatott, hogy
ismét meg akartam tenni, itt az előszobában.
De ezen az estén, amikor Annabell olyan mélyen aludt, mi
n
miért…
– Tetszik ez a szőnyeg – magyarázta testét végigcsúsztatva
ni

rajtam, míg nem előttem térdelt. Az agyam majd felrobbant,

amikor romlott tekintettel felnézett rám. – Vastag és puha a
térdeim alatt. – Alsógatyámat a combomra húzta, hogy
r

kiszabadítsa a farkam. Tenyerébe vette és nézte, ahogy

vastagszik és keményedik. Kinyújtotta a nyelvét és lassan
Bu

körbenyalta. – És szeretem az ízed is – folytatta mosolyogva

utalgatását. – Ezt furcsállod?
Kinyitottam a szám, de eleinte meg se tudtam szólalni, majd
kinyögtem: – Nem…
Az ajkába harapott, és a farkamat verő kezét nézte, majd
ismét a szájába vett. Felnyögtem a gyönyörtől, melyet a
péniszemen köröző játékos nyelve okozott. Az egész izzott. –
 Szeretem az édes ízét – suttogta, és felnézett rám. – Nyugi. A
mai este kész katasztrófa volt, de vicces is. Adj nekem még
többet.
Markába szorította a farkam. Nedvesség csepp jelent meg a
hegyén, és Sara lenyalta. – Mit érzel, amikor látod, hogy ezt
csinálom neked?
Nyelve pontosan a makkom alatti érzékeny részen

ls
játszadozott, és én szakadozó lélegzettel erősen megmarkoltam
a tarkóján.
Egy nyálas csókkal kivette a szájából, és megkérdezett: –

be
Mikor élveztél utoljára a számba?
Nem kellett sokat gondolkodnom a válaszon. Két héttel a

e
kisbabánk megszületése után történt. Még nem szexelhettünk.
Majd megőrültünk az alváshiánytól, és ugyanakkor repdestünk
gR
a boldogságtól, mert rájöttünk, hogy az életünk tökéletes. Az
ajkaira élveztem, de nem azért, mert olyan sokáig szopott,
hanem mert már hetek óta nem volt köztünk semmi intim dolog
n
és én már majd felrobbantam.
– Rég volt – ismertem el.
ni

Ő bólintott, csücsörített és apró csókokkal tapadt a farkamra,

végig, mindenhol beterített vele.
Én az ajkait a farkam körül akartam érezni, ahogy szívnak,
r

szorítanak, szenvedélyesen, mintha már soha sem lenne több

energiánk. Érezni akartam a nyelvét, ahogy a szájában
Bu

simogatja a hímvesszőmet, miközben szop, és vággyal telt

nyögései végigvibrálnak a farkamon. Ő előrehajolt és megint
megnyalta a makkomat, egészen le a golyóimig, és a szemei
ragyogtak, miközben kis köröket rajzolt nyelvével a farkam
hegyére.
Basszus!
 A hajába markoltam, hogy irányítsam a mozdulatait. Össze-
vissza beszéltem, nem volt semmi értelme. Azt mondtam neki,
folytassa, kértem rá, bátorítottam és dicsértem az édes kis
száját.
– Megőrjít a szád. Megőrjít, bassza meg! – Az ujjamat a szája
és a halántéka közé tettem, így érezhettem, ahogy ritmusosan
előre hátra mozog a faszomon. – Fogadok, hogy teljesen be

ls
tudsz venni. Igaz? – mondtam, és átadtam magam annak, amit
annyira, de annyira akartam.
Még mélyebbre vett a szájába, annyira, hogy már könnyes lett

be
a szeme, majd visszahúzódott, hogy mély lélegzetet vegyen, és a
szemembe nézzen. Már régóta nem voltam ennyire felizgulva,

e
szinte remegtem a gyönyörtől.
Szükségem volt Sara mélybarna szemeire és lágy, karcos
gR
hangjára és a kezeire, amik egyszerre voltak gyengédek és
erősek. Vágyakoztam látni a testét, ahogy ívbe hajlik, és az ízre a
lábai között, és a szoros ölelésére, amikor sikítva a farkamra
n
élvez. Több százszor szeretkeztünk már, és minden alkalommal
egy másik nő volt – egy új tapasztalat –, amit felfedett az új
ni

személyiségéből előttem.
A farkammal a szájában előrehajoltam és kikapcsoltam a
melltartóját, hagytam lecsúszni a karjain, amit ő a földre ejtett.
r

Amikor felnézett rám a szemei ragyogtak. Megsimogatta a

mellbimbóját. És ez… betalált nálam, derékon aluli találat volt.
Bu

Istenien szopott. Fentről láthattam a fenekét, teljes

szépségében... azt a kurva életbe. Lehunytam a szemeimet, és
átadtam magam a kínzó vágynak, ami az ágyékomból indult el
felfelé a gerincemen, hogy kiteljesedjen…
Egy halk puffanás hallatszott a szomszédos szobából:
Annabell a kiságyában a másik oldalára fordult. Párszor
köhögött.
 El akartam tolni magamtól Sarát, de ő némán és
szenvedélyesen kapaszkodott a csípőmbe. – Tök jól van.
Édesem, már majdnem elmentél, maradj.
És abban a pillanatban felsírt a kisbabánk.
Sara ismét a szájába vett, és erősen, gyorsan szopott,
tekintetével könyörögve, hogy lazuljak el, élvezzek el, ne
hagyjam, hogy elszálljon az, ami köztünk volt, de hogyan, hogy a

ls
picsában tudtam volna továbbra is szájba baszni a feleségemet,
amikor a szomszéd szobában sír a lányunk?
Az éhes sírás, mondta nekem valamikor Sara. – Hallod? –

be
kérdezte akkor. – Mennyire más hangot ad ki?
Tudtam, meg se kellett kérdeznem, tudtam, hogy a mellei

e
telítődnek, egyre jobban feszülnek.
És amikor ismét megpróbáltam elhúzódni, ő hagyta.
gR
A hüvelykujjammal megsimogattam a halántékán, majd az
arcán, míg telt ajkaihoz értem. – Virágszirom, menj.
Bocsánatkérő grimasszal megfogta a kezemet, és felállt.
n
Olyan kibaszott szép volt, ahogy ott állt előttem gyönyörű, izmos
lábain, meztelen mellekkel, csak egy apró bugyiban.
ni

Felnyújtózkodott és gyengéd, nedves csókot adott, a farkamat

kettőnk között csapdába ejtve.
– Később folytatjuk.
r

– Persze – mormoltam a homlokát megpuszilva.

A feneke, amikor megfordult és elindult a gyerekszoba felé,
Bu

fenséges volt. Majd előrehajolt, kivette kislányunkat a

kiságyából és a hintaszékhez ment vele.
Ahelyett, hogy csatlakoznék hozzájuk, mint általában, inkább
elindultam a szobánk felé, lehetőséget adtam a testemnek, hogy
lenyugodjon.
 Húsz perccel később éreztem, ahogy Sara mellém csúszik az
ágyunkban. Éreztem kezének melegét, miközben átölelt.
Szájának puhaságát és nedvességét a vállamon.
– Ébren vagy? – kérdezte suttogva, és keze elindult lefelé a
hasamon. Meztelen voltam a takaró alatt. Testem máris elkezdet
reagálni simogatására, de, hogy bassza meg a kurva élet, már
álmos voltam és kimerült. Elkaptam a kezét és visszahúztam a

ls
mellkasomra, némán tudtára adva, hogy majd valamikor
máskor lesz erre lehetőségünk.

~~~

be
– Jó reggelt, Napsugaram! – Will a székemben ült, és lábait

e
az íróasztalomon pihentette.
Ránéztem, majd becsuktam magam mögött az ajtót.
gR
– Sikerült kényelembe helyezned magad?
– Az én irodám jobb – válaszolta. – Milyen volt a fergeteges
szex éjszakája?
n
– Enyhe csalódás.
Játékos vigyora lehervadt, és valószínűleg túl őszinte
ni

vallomásom okául, komoly tekintettel lábait levéve az

asztalomról felült. A térdeire támaszkodott és úgy kérdezett: –
Mi történt?
Hagytam laptop táskámat az asztalom mellé esni, és leültem
r

vele szemben. – George jól csinálta, csak folyamatosan

Bu

üzengetett, és az étteremben is történt egy-két balszerencsés

eset, és végül a szex se jött össze.
– Milyen balszerencsés eset?
– Alfredo mártás a nadrágomon, hozzá még víz is, Sarának
megindult a teje, és eláztatta a ruháját, és a parkoló fiú
meghúzta az autómat. Röviden, csak egy szokásos randevú volt.
 Will kezével intve szakított félbe. – Mi történt Sara tejével és
a ruhájával?
Felsóhajtottam. – William. Néha annyira kiszámítható vagy,
hogy az már csalódást okoz.
De már rázta is a fejét. – Tényleg kíváncsi vagyok. Olyankor…
folyik a teje a melleiből?
Éreztem, hogy a szemöldököm ráncolom. – Ö... hát... igen.

ls
Természetesen. Gondolom, tudod, honnan jön a tej? Ugye?
Tudod, hogy ezért van a nőknek melle, és nem csak azért, hogy
mi élvezkedhessünk.

be
– Fogd be, Max – mondta fenyegetően az egyik ujjával felém
intve. Látszott rajta, hogy megzavarodott valamitől. – Ez azt

e
jelenti, hogy a tej folyik folyamatosan?
– Nem, te barom. Csak ha már órák teltek el azóta, hogy
gR
utoljára megszoptatta Annabellt, vagy ha hallja sírni… –
válaszoltam egy grimasszal. – Vagy ha egy másik kisbaba sírását
hallja, ezek szerint. Persze erre az utolsóra én se számítottam,
n
hogy őszinte legyek.
Nem tudtam, mit kéne mondanom. Nem azért, mert olyan
ni

dolgokat fedtem fel előtte, amik Sara magánügyéhez tartoznak,

hanem mert úgy éreztem, mintha egy titkos, a férfiakhoz tartozó
szobába kaptam volna belépési engedélyt, és így idő előtt
r

elárultam a belépési kódot Willnek. Még hagyni akartam egy

kicsit szenvedni.
Bu

A legnyájasabb mosolyommal ajándékoztam meg. – A női

testtel olyan dolgok történnek, amiket te még csak el sem tudsz
képzelni.
A szemei nagyra nyíltak. – Utálom, amikor ilyen lekezelően
beszélsz velem.
– Miért? – csettintettem a nyelvemmel együtt érzően. –
Pedig olyan nagyon élvezem.
 Will félrehajtotta a fejét. Mintha azon gondolkodna, hogy
válaszoljon-e valamit, vagy inkább ne mondjon semmit.
Összeszűkültek kék szemei és egy apró mosoly jelent meg az
arcán.
Vártam. Tudtam, hogy nem bírja ki sokáig. Egymás szemébe
néztünk. Még vagy tíz másodpercig tartott a bámuló
versenyünk.

ls
– Jól van – mondta nagyot sóhajtva. – Voltam már terhes
nővel.
Enyhe ellenszenvvel néztem rá. – Oké. Mivel tudom, hogy

be
még egy nőt se csináltál fel, csak annyit mondok, hogy ez
kibaszott furcsa.

e
– Az… Abban az időben sok baromságot csináltam… De még
soha sem voltam nővel, aki… – A mellkasára nézett, aztán rám,
gR
megemelt szemöldökkel.
– Rendben – mondtam a tarkómat masszírozva. Ismert tény
volt, hogy Will azok közé a férfiak közé tartozik, akik
n
megőrülnek a mellekért. Furcsának találtam, hogy még soha
sem gondolt bele, hogy milyen szerepe van a melleknek az
ni

anyaságban.
– Milyen ízű? – kérdezte hirtelen.
Egyszerre mordultam föl és dörzsöltem meg a szemeimet
r

tiltakozásul. – William!
– Maximillian! Ne próbáld meg beadni, hogy nem kóstoltad
Bu

meg.
Emlékeztem egy héttel kisbabánk hazaérkezése utáni
beszélgetésünkre Sarával. Teljesen szét voltunk csúszva. A
mosogatóban hegyekben állt a mosatlan edény, és ugyanabban a
ruhában voltunk, mint amiben előző nap. Sarának még
fájdalmai voltak, és én megpróbáltam mindent megtenni, hogy
jobb legyen neki: a kezeimmel, a számmal. Ő hatalmas
 szemeivel hálásan nézett rám, körmei gyengéden karcolták
fejbőrömet és megkérdezte, hogy milyen íze van.
Visszatértem a jelen beszélgetésbe Willhez. – Olyan… édes –
vallottam be.
Lecsukta a szemeit és felsóhajtott. – Meg kell szerveznem
Hannával, hogy délben találkozzunk otthon…
– Istenem! Szánalmas vagy.

ls
Kinyitotta a szemeit és gyanakodva nézett rám. – Oda vagy
érte, ugye?
– Sarának pompás mellei vannak. Még szép, hogy oda vagyok

be
értük.
– Nem, nem csak arra gondoltam. Az egész helyzetért vagy

e
oda. – Előre hajolt, arra kényszerítve, hogy nézzek a szemeibe. –
Igen! Bassza meg! Imádod, amikor a teje szivárog, és úgy
gR
gondolod, hogy ez furcsa. Talán még szégyelled is. Te nemes
óriás!
A fejemet rázva húztam ki magamat. – Egyáltalán nem!
n
– És azt mondva, hogy „egyáltalán nem”, úgy érted „még
szép, hogy megrémít, hogy oda vagyok a…”
ni

– Mindjárt kirúglak az irodámból.

Nevetve hátra döntötte a székét, hogy csak két lábon álljon. –
Ez azt jelenti, hogy már majdnem felfedtem, mi az igazság.
r

– Az igazság az, te szerencsétlen, hogy egy furcsa helyzetben

egyensúlyozunk. – Hezitáltam egy kicsit, össze kellett szednem
Bu

a gondolataimat. – Persze, hogy kibírhatatlanul szexinek találok

egy-két dolgot. De ezelőtt csak mi ketten voltunk. Max és Sara,
akik együtt éltek, és még egymást próbálták megismerni. Ahogy
ti is vagytok most Hannával: virraszthattok egész éjszaka, olyan
hangosan kiabálva szexelhettek, amilyen hangosan akartok,
leléphettek a hétvégére, anélkül, hogy előre elterveznétek. Ilyen
volt a mi életünk is. És most már belépett az életünkbe ez a
 kislány, aki mindennél és mindenkinél fontosabb. És… –
Megdörzsöltem a tarkómat. – Nem számítottam erre. Nem
gondoltam, hogy egyszerre ennyi mindent fogok érezni. Olyan
mintha lépegetnék és a szívem már a testemen kívül lenne, és
tudom, hogy ez még inkább jellemző Sarára. El sem tudtam
képzelni, milyen nehéz lesz nézni, ahogy megpróbálja beosztani
az erejét. Ebből kifolyólag, lehet, hogy állandóan kúrni akarom,

ls
de félek…
Will némán hallgatott. És amikor látta, hogy nem tudtam,
hogyan fejezzem ki a különös feszültséget bennem, megpróbálta

be
ő: – Bűntudatod van.
– Kicsit igen. – Tenyeremmel végigsimítottam a számon. –

e
Azt akarom mondani… Úgy érzem... nincs rám szükség, most.
Sara szoptatja, ringatja. Anna az anyukáját akarja, érted? Én
gR
tisztába tudom rakni, énekelhetek neki, elvihetem magammal,
amikor futni megyek, de nem rám van szüksége. –
Grimaszoltam, utálva, hogyan hangozhatott a vallomásom. – De
n
ugyanakkor továbbra is vannak szükségleteim. Önző dolog,
hogy szeretnék egy „fergeteges szex éjszakát” – ahogy te is
ni

nevezted –, hogy mocskosan csinálhassuk, ahogy régen is.

Olyan, mintha már nem is lennének fontosak az én
szükségleteim.
r

– Különös, hogy nem mondtál semmit arról, mit akar Sara.

Sóhajtottam. – Azt akarja, hogy kicsit vadabb legyek, azt
Bu

hiszem.
Zavarodottan az asztal fölé hajolt. – Bassza meg! Akkor hol
itt a probléma? Seggfej, mindketten ugyanazt akarjátok. –
Közönyös képet vágva kérdezett: – Még csináljátok… azt a
klubos dolgot? Johnny-nál?
Kihúztam magamat. Kíváncsi voltam, hogy mit tudhat
valójában rólunk Will. Úgy látszott, sokat tud.
 – Már rég nem voltunk – vallottam be halkan. – Mióta terhes
lett. Ő akarta.
– És te nem akartad? – kérdezte meglepetten.
– Neked tetszene, ha téged és Hannát idegenek néznének?
Kész volt megrázni a fejét, hogy nemet intsen, de megállt
közben. – Igen is, meg nem is. Az tetszene, ha nézik, ahogy
kielégítem. De zavar a gondolat, hogy más férfiak fantáziájának

ls
tárgya lehetne.
– Érted, mire gondolok...? És engem ez nem zavart. De
képzeld most el Hannát, mint a gyereked anyját – mondtam. –

be
Képzeld el, hogy szoptat és állandóan fáradt, és olyan apró, mint
Sara. És igen, kibaszottul szeretem a testét, de most annyira a

e
lányunkkal van elfoglalva, hogy tök magányosnak érzem
magam, annyira, hogy attól félek, ha megérintem meztelenül,
gR
darabokra tépem. Nem éreztem így, amikor terhes volt, mert
akkor nem tűnt sebezhetőnek, még kevéssel a szülés előtt sem.
Úgy mászkált, mint aki tudja magáról, hogy csodálatos. De, ha
n
most valaki nem értene velem egyet abban, hogy mennyire
szexi, akkor seggbe rúgnám és beverném a képét.
ni

Will üres tekintettel nézett rám, és úgy csinált, mintha

ásítana.
– Szóval te túl védelmezőnek tartasz engem? Baszd meg!
r

– Egy fasz vagy – mondta. – Ahogy magad is bevallod, ez a ti

perverziótok. Lehet, hogy nekem nem jön be, de ha Sarának
Bu

tetszik, akkor miért gondolod, hogy meg kell változnotok, csak

mert a lakásotokban most már egy kisbaba is van?
Fejemet rázva dőltem hátra a székemen. – Nagyon
mélyenszántó és gyóntató hatású lett ez a beszélgetés. Először a
szoptatás, aztán a perverzió, a házasság és a baba érkezése utáni
szex. Hogy tudod kezelni? Mikor lett belőled férfi, William?
 – Ha-ha-ha! Ez semmiség ahhoz a pár marhasághoz képest,
amiről Hanna akar beszélgetni velem – mondta nevetve. – De
figyelj rám! Annabell négy hónapos. Ez olyan, mint amikor egy
délutáni előadást mész megnézni, és amikor a végén kijössz,
még nappal van, és elvakít a nap, elveszted az irányérzéked
körülbelül öt másodpercre, míg a fotoreceptoraid…
– Will. Térj észhez, bassza meg!

ls
– Azt akarom mondani, hogy leragadtál annál az öt
másodpercnél. Kijöttél a fényre, de még nem látod, mi van
körülötted.

be
– Oké. Szép hasonlat.
– Azt akarod látni, hogy életed egyik része ismerős számodra.

e
Még-az-ajtót-sincs-időm-becsukni-szexet akarsz. Bútorokat-
szétzúzó-szexet akarsz. Szexelni akarsz a klubban. És azokkal a
gR
pompás mellekkel akarsz szexelni.
A számba haraptam, és bevallottam. – Igazad van.
– Majd mi átjövünk hozzátok, és vigyázunk a picurra. Mi
n
vagyunk a keresztszülei, igaz? – Felemelte a kezét, nehogy
válaszoljak. – Tudom, hogy még nem döntöttétek el, de mi
ni

sokkal jobbak vagyunk Chloénál és Bennettnél. Legyünk

őszinték: ők seggfejek.
Elnevettem magam. – De Bennett ért a gyerekekhez. Van egy
r

unokahúga.
– De az újszülöttektől retteg. Henry mondta, hogy amíg
Bu

Sophia meg nem tanult járni, fél méter távolságot tartott tőle, és
csak azóta nem ereszti szem elől. Még ő is attól tart, hogy
szigorú nézésével megijesztheti Annát. És ha őszinte akarok
lenni, ebben én sem kételkedem. Néha olyan ijesztő, mint a
pokol. Hanna és én… meg tudjuk oldani. – Előre hajolt, és rám
kacsintott. – Végül is, tudósok vagyunk.
 NEGYEDIK FEJEZET

Sara

ls
be
Max, Bennett és Will sok mindenben hasonlítottak egymásra,
de ugyanakkor sokféleképpen különböztek is. Bennett
ösztönösen mindig arra törekedett, hogy nála legyen az

e
irányítás, hogy a legrövidebb úton azt megszerezze, és soha se
gR
engedje el. Max volt az elbűvölő – pokolian jó üzletember,
nagyon édes –, az a srác, aki tudja, hogy mézzel több legyet
fogsz, mint ecettel. És Will a gondolatok embere volt, aki
n
felfogta és felvázolta a helyzetet, és megtalálta a problémát,
hogy meg tudja oldani. És ezért egyeztem bele, hogy Will és
ni

Hanna átjöjjenek hozzánk Annabellre vigyázni, míg mi

megpróbálkozunk a Második számú Katasztrofális Vacsorával.
Willt és Hannát az ismerőseim között a legokosabbaknak
tartottam. Ha valakik megfejthetik a gyerekek kódját, akkor ők
r

azok.
Bu

Már indulásra készen voltunk, amikor a következő péntek

este megjelentek nálunk.
Will egy olyan show-t ábrázoló pólót viselt, amelyikről még
nem is hallottam, és kifejezése visszafogott volt. Hanna – mint
általában – most is úgy tűnt, hogy szórakozik az idegeivel.
– Nem tojtál be egy apró kisbabától, ugye? – kérdezte,
amikor beléptek hozzánk.
 – Persze, hogy nem – mondta Will, és levette kék sálját, amit
viselt. – De a csecsemők nyolc és negyven százalék között
hasfájósak. Nyolctól negyven százalékig. Majdnem minden
második gyerek, ha a nagyobb számot nézzük. És az éves
születési adatokhoz viszonyítva, annak az esélye, hogy
Annabell…
– Nem hasfájós, te hülye – mondta Max, és behúzta, hogy

ls
becsukhassa az ajtót. – Hanna, remélem, hogy az
adószámfejtéssel is ilyen briliáns elme, vagy legalább pokoli jó a
szexben.

be
– Hogy őszinte legyek, mindkettő – válaszolta ő, és odaadta
Willnek a kabátját. – És ne aggódj, amikor fiatalabb voltam,

e
sokszor bébiszitterkedtem. Valószínűleg a környékünk összes
gyerekére vigyáztam. És nagyon jól kijövök a babákkal.
gR
Will mellé állt, átölelte és gyengéden megpuszilta az orrát. –
Hát ez, hogy lehet? Nem egész életedben arra vágyakoztál, hogy
megismerj? – kérdezte vigyorogva.
n
Hanna megrázta a fejét és játékosan megpaskolta az arcát. –
Annyira édes, hogy azt hiszed magadról, te vagy a világ közepe –
ni

mondta, erre Max felnevetett. Will hírhedt nőfaló volt, és

elképesztő volt látni, hogy végre találkozott azzal a nővel, aki
helyre tudja tenni.
r

– Még egyszer köszönjük – mondtam Willt félrelökve, hogy

megölelhessem Hannát. – Az hiszem, nem elég, ha bizakodó
Bu

vagyok, sok szerencsét is szeretnék kívánni.

– Ne legyél hülye – mondta Will. – Mi – és a „mi” alatt
Hannát értem – mindenről gondoskodni fogunk. Én azért
vagyok itt, hogy lecsavarjam egy üveg tetejét, pókokat öljek,
vagy szükség esetén villanykörtét cseréljek.
Hanna egyetértően bólintott.
 Én azért megmutattam nekik, hol vannak a pelenkák, adtam
nekik egy listát a vészhelyzet esetén hívandó telefonszámokkal,
és vagy tizedszerre is köszönetet mondtam nekik. – Annabell
nemrég evett és tisztába is tettem. Azt hiszem, minden rendben
lesz vele a következő... valójában ez már az esti alvása, és
legközelebb akkor kéne felébrednie, amikor már mi is itthon
leszünk. De azért minden esetre, csak ide a sarokra megyünk.

ls
Hanna bólintott és kézbe vett egy rugdalózót a kanapén
hagyott ruha halomból. – Ne aggódj – mondta, és visszatette a
ruhát a stócra, amit megigazított. – Még ha fel is ébred, biztos

be
vagyok benne, hogy a legnagyobb probléma az lesz, hogy ezt itt
– Willre mutatott – le tudjam állítani, hogy ne vágjon hülye
grimaszokat Annának.

e
Max felvette a kabátját és rám is rám segítette az enyémet. –
gR
Akkor... gyerekek, tudnotok kell, nem jöhetnek fel fiúk –
mondta. – Tilosak a korhatáros filmek és hagytam pénzt pizzára
a konyhapulton.
n
Will a szemét forgatta, majd elkezdett minket kitolni az ajtón.
– Mondtuk, hogy minden rendben lesz – ragaszkodott
ni

állításához az ajtóból. – Tizenháromszor nehezebb vagyok nála.

Tizenháromszor! Lehetetlen, hogy ne legyen minden rendben.

~~~
r

Most nem volt elegáns étterem, se szentimentálisan

Bu

romantikus bor. Az utunkba eső első étteremnél megálltunk, és

leültünk az első szabad asztalhoz.
A levegőben sürgető érzés terjengett, olyan volt, mintha egy
óra ketyegne fölöttünk a perceket számolva, és mintha
lehetetlen lett volna, hogy problémák nélkül teljen el ez az este,
ez a vacsora, anélkül, hogy Hanna és Will üzeneteket
küldözgessen képzelt, vagy valós vészhelyzeti problémák miatt.
 – Szerinted, minden rendben lesz velük? – kérdeztem Maxet
összehajtogatva, majd ismét széthajtogatva az előttem fekvő
szalvétát.
A műanyagba fóliázott étlap fölött rám nézett, és megrántotta
a vállát. – Persze, hogy megoldják. Annabellnek jó természete
van, ahogy az anyukájának is. El sem tudom képzelni, hogy
valakinek kellemetlenséget tudna okozni.

ls
Nevettem. – Mr. Stella, lehet, hogy mindkét személy
megítélés során tévedett.
Az asztalunkhoz jött a pincér és mi rendeltünk. Bár nem

be
igazán tudom miért voltunk ott. Miért mentünk el egy
étterembe, miért kellett elmennünk randevúra, vacsorázni,

e
mielőtt letépem a nadrágját.
Amit már ebben a pillanatban is meg akartam tenni.
gR
Megérkezet a vacsoránk, és tizenöt perc telt el mielőtt
megszólalt Max telefonja az asztalon. Megemelte, megnézte és
mosolyogva felém fordította.
n
– Nézd – mondta. A képen Will büszke tekintettel tartotta
Annabellt, mintha most oldotta volna meg az atomok
ni

felosztását, pedig csak egy pelenkát cserélt le… Két ujjal mutatta
a győzelem jelét.
A győzelem jele, egy nagyon fehér ujjakkal mutatva.
r

Hanna azt írta: Sikerült neki!

– Mi az? – kérdeztem a telefonhoz közelebb hajolva, hogy
Bu

jobban lássam. – Púder?

– Annak tűnik – válaszolta Max, miután ő is jobban
megnézte. Will úgy nézett ki, mintha egy porcukros fánk
robbant volna a képébe. Fehér por lepte a haját, a szemöldökét,
az arcát és mindkét kezét, azt is, amelyikkel Annabellt tartotta,
és azt is, amelyiket a kamera felé mutatta.
 – Jó kis időbe telik majd, mire ezt letakarítja magáról –
mondtam hamburgerem utolsó falatját bekapva.
– Jót tesz neki – mondta Max, miközben visszaüzent
Hannának.
– Szerinted Will és Hanna készen állnak már egy kisbaba
vállalására?
– Szerintem Will bármit képes bevállalni, csak az a lényeg,

ls
hogy Hanna is akarja. Krisztusom, ha azt mondaná neki, hogy
iratkozzon be egy kötő csoportba, csak annyit kérdezne, szerinte
melyik színű fonal illik legjobban a bőréhez. A pokolba is,

be
Hanna azt csinál vele, amit akar. Valami azt súgja nekem, hogy
ez pont az az este, amire szükségük volt.

e
– Ezzel azt mondod, hogy még van pár óránk?
Max megfogta a szalvétáját, megtörölte vele a száját, majd a
gR
tányérjába dobta. – Nem akarom elkiabálni, de azt hiszem.
Már tíz perc eltelt Will üzenete óta, ez rekordidő volt – főleg,
ha George éjszakájához hasonlítjuk –, ezért lett egy ötletem.
n
Otthon is minden rendben volt, és én nem voltam hajlandó
elveszíteni ezt a lehetőséget.
ni

– Virágszirom, pontosan mit csinálsz azzal? – kérdezte Max a

telefonomra mutatva.
– Keresek valamit?
r

– Valamit?
– Mmm... igen.
Bu

– Kifejtenéd?
Inkább felé fordítottam a telefonomat, és láttam a pillanatot
az arcán, amikor megértette. – Otthon minden rendben,
hülyeség lenne ezt nem kihasználni. Szóval… foglalok egy
szobát, ahol olyan hangos lehetsz, amilyen hangos akarsz lenni,
és ahol nem kell az egyik füledet folyamatosan a bébiőrzőn
 tartanod. Persze, csak ha téged is érdekel… – fejeztem be egy
játékos mosollyal.
– Hogy érdekel-e? Mindenkinek fizetnék ezen a kibaszott
helyen, csakhogy mindenkinél hamarabb elhúzhassunk innen –
mondta, és jelzett a pincérnek, hogy kéri a számlát. – Mondtam
neked mostanában, hogy mennyire szeretlek?
– Párszor – válaszoltam mosolyogva, amikor a pincér az

ls
asztalunkra tette a számlát. Tovább keresgéltem a
telefonomban, míg meg nem leltem azt, amit akartam.
– Akkor most mi is olyanok leszünk, mint azok, akik csak pár

be
órára vesznek ki szobát egy szállodában? – viccelődött Max.
Felállt, hogy a pénztárhoz menjen fizetni, közben az állát

e
vakargatta. – Meglep, mennyire lazán kezelem ezt a helyzetet.
Amikor beléptünk a kicsi, de csinos szállodánkba, tökre
gR
látszott rajtunk, miért vagyunk ott. Csomagok nélkül jöttünk, és
csak tizenöt perccel ezelőtt bonyolítottuk le a foglalást. És abban
is biztos vagyok, hogy ahogy Maxre néztem – mintha kész
n
lennék bármelyik pillanatban leteperni és a recepciós pulton
meglovagolni –, azt sugallta, hogy nem pár órás alvásra
ni

ugrottunk be.
És akkor azt már ne is említsem, hogy Max jogsiján, amit a
recepción magát igazolva leadott, az onnan tíz perc távolságra
r

lévő lakásunk címe szerepelt. És akkor mi van? Egy jót fogok

kúrni a férjemmel. Gondoljanak azt, amit akarnak.
Bu

– A szálloda legtávolabb eső részében kérnénk egy szobát –

mondta Max. – Szándékunkban áll hangoskodni.
A recepciós a jogsira nézett, majd unott képpel ismét Maxre,
elvette tőle a bankkártyáját, és lehúzta.
A liftben Max a felvonó falához préselt és a hajamba markolt.
– Édes Sara, mondd el, mit akarsz! – mondta orrával az államat
 simogatva. – Ez a mi éjszakánk, és meg akarom valósítani
csavaros agyad összes mocskos fantáziáját.
– Akarlak – mondtam. – Rajtam, mögöttem…
– Mmm… – morgott ajkaival a bőrömre tapadva. Éreztem,
ahogy az összes szorongásom elillan. Max sem agyalt már
semmin. Már nem úgy viselkedett velem, mintha törékeny
lennék.

ls
– És...? – kérdezte.
Fejem oldalra fordítottam, és felnézve a felvonó belső falait
fedő tükörbe, magunkat láttam. És testünk figyelve – még ha

be
ruhában is – kirázott a hideg, és a gerincemen bizsergés futott
végig.

e
– Az arcodat a lábaim között akarom – mondtam. – Azt
akarom, hogy vadulj meg.
gR
Nagyot sóhajtott, ami vággyal teli nyögés lett. – Tudod, hogy
szeretem az ízedet. Azt akarod, hogy kinyaljalak, Virágszirom?
Istenem! – Igen!
n
– Azt akarod, hogy habzsoljalak, hogy beterítsd az arcomat?
Vagy azt akarod, hogy lassan csináljam?
ni

– Mindent akarok! Eleinte vadul, aztán lassabban. Élvezettel

kóstolgass – mondtam anélkül, hogy tudnánk, mennyi idő áll
rendelkezésünkre. Figyeltem Maxet, ahogy szétnyitja a
r

blúzomat, hogy felfedje duzzadt melleim dekoltázsát. El tudtam

képzelni, hogy néznénk ki: én meztelenül hanyatt fekve, széttárt
Bu

lábakkal, szégyentelenül, és Max a lábaim között. Az izmaink

megfeszülnének, ahogy felfal, kezeim gyönyörű hajában,
miközben arra a helyre húzom, és ott tartom, ahol a legnagyobb
szükségem van rá. És amikor elárassza testemet az orgazmus, a
lábujjaim megfeszülnek. És én sikítok.
A lift megállt, és Max a kezemet megfogva szinte végig
vonszolt a folyosón, a szobánkig. – Mindent akarsz – mondta a
 mágneskártyát az ajtón a megfelelő résbe csúsztatva. – És én
mindent kibaszottul megadok neked. – A felvillanó kis lámpa
zöld fénye és a fémes kattanás jelezte, hogy bemehetünk.
Kinyitotta az ajtót. Lábujjhegyre álltam, hogy elérjem, és számat
a szájára préseltem. Idővesztegetés nélkül kikapcsoltam az övét
és elkezdtem felfelé rángatni az ingét. – Le akarlak fényképezni
– mondtam, erre ő hátrébb húzódott, hogy rám nézhessen.

ls
– Engem?
Bólintottam és közben ismét felnyújtózkodtam, hogy az alsó
ajkát gyengéden megharapjam. – Téged, miközben nyalod a…

be
puncimat?
Max felnyögött és fejét hátraejtette az ajtóra. – El sem tudod

e
képzelni, mennyire felizgat, amikor ilyeneket mondasz. – Azon
gondolkodtam, hogy ez segíthet-e. Igaza volt-e Chloénak, hogy
gR
könnyebben elengedi magát, ha előbb én használom őt.
A köldökét simogattam, majd lejjebb. Éreztem keménységét,
ahogy a nadrágjának feszült. Rászorítottam, és
n
hüvelykujjammal megsimogattam a makkjánál. – Azt hiszem, el
tudom képzelni, mennyire…
ni

Max hátrafelé tolt. Megálltunk az ágy mellett. Kivette a

zsebéből a telefonját és nekem adta. – Reménykedjünk, hogy
nem szólal meg, mert Will felfedezte magában az anyai ösztönt,
r

és mert a kislányunk rájött, hogy hirtelen mindenki körülötte a

kedvében akar járni, és úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Bu

Nevetve tettem le az éjjeli szekrényre.

– Szóval... mit akarsz kezdeni ezekkel a fényképekkel, édes
Virágszirom? – kérdezte a blúzomat kigombolva, amit hagyott a
vállaimról lecsúszni.
– Majd nézegetem őket. Emlékszel?
– Mikor? Munka közben? – kérdezte, és kikapcsolta a
melltartómat, letolta a pántjait és a fal mellett álló fotelba dobta.
 – Talán, amikor egy megbeszélésen ülsz és körülötted mindenki
tárgyal, de te a telefonodat bámulod? Azt fogják hinni, hogy
talán egy email-t olvasol. El se tudják majd képzelni, hogy olyan
fényképet nézel, ahol a fejem a lábaid között van. Vagy a
nyelvem a csiklódat nyalja.
– Óh! Istenem! – mondtam. Pontosan azt mondta, amit én is
elképzeltem. Max tekintete bejárta az arcomat, majd a

ls
nyakamra siklott, és még annál is lejjebb. A melleim
bizseregtek, a mellbimbóim megkeményedtek tekintetének
súlyától. A rajtam maradt ruha szorított, a bőröm lángolt alatta.

be
– És közben benedvesednél, Virágszál?
Bólintottam, és előbb levettem róla az ingét, majd a

e
nadrágját. Farkának feje kibújt az alsónadrágjából. Annyira
kemény volt, és a szoba halvány fényében már látszódtak is rajta
gR
nedvének cseppjei. Megnyaltam a számat, és szinte már éreztem
is a számban súlyát, keménységét és selymességét a nyelvemen.
– Vetkőzz le teljesen – mondta kemény hangnemben.
n
Megfogta az ágytakarót és lerántotta az ágyról. A ropogósra
vasalt lepedő hófehér volt. A szépen elrendezett párnák leestek
ni

oldalt, ő egyet felvett és az ágy közepére dobta.

Levettem a szoknyámat és a bugyimat, pont akkor fordult
felém, végignézett rajtam és helyeslően bólintott. – Gyere ide –
r

mondta a párnára mutatva. – Azt akarom, hogy a puncid egy

kicsit meg legyen emelve, hogy jobban hozzá férjek, hogy jobban
Bu

kiélvezhessem.
Még most is, az esküvőnk után, a klub után, a gyerekünk
születése után, még most is elvörösödtem. Azt csináltam, amire
kért. Hanyatt feküdtem az ágyon, figyelve, hogy a párna a
csípőm alatt legyen, hogy megemelje a medencémet. Behajlított
lábaimat széttárva kiszolgáltatottnak éreztem magamat,
miközben hűs levegő simogatott ott lent. Éreztem, hogy már
 nedves vagyok, és megduzzadtam, csiklóm a legkisebb érintésre
is érzékeny.
Őt bámultam, figyeltem, ahogy lehúzza az alsónadrágját,
felmászik az ágyra és lassan megközelít. Felé nyúltam,
magamban akartam érezni, és…
A telefonja elkezdett rezegni az éjjeliszekrényen.
A kurva életbe!

ls
Vakon hátranyúltam, nem bírtam a tekintetem elszakítani
köztünk meredező tökéletes farkáról. Levertem az ébresztőórát
és még valamit, ami valószínűleg a szobaszerviz menüje volt,

be
hogy elérjem azt, amit kerestem, és odaadjam neki.
– Sara – mondta, és kénytelen voltam abba hagyni testének
bámulását.
– Igen?
e
gR
– A telefon. Elolvastad az üzenetet? – kérdezte, és
megérintette a térdemet. Simogatásával felfelé haladt, a lábaim
közé. – Most el vagyok foglalva, és ha csak nem ég a házunk, és
n
semmi baj sincs a kicsinkkel, akkor semmi kedvem senki
üzenetéhez. Csak válaszolj.
ni

– Válaszoljak, míg te...? – hagytam félbe mondandóm, és ő

bólintott.
A torkom kiszáradt. Megpróbáltam arra koncentrálni, amit
r

csináltam, és nem Max csiklómat simogató ujjaira.

– Willtől jött – mondtam az üzenetet olvasva. Egy közeli kép
Bu

volt Annabellről, amin az orrát ráncolta és kis szája félig tátva

volt. Egy sárga pöttyös takaró széle látszódott a kis arcocskája
mellett, ezért feltételeztem, hogy még mindig a kiságyában van.
Ez állt az üzenetben: Mi ez az arckifejezés?
Max simogató ujjáról egy pillanatra megfeledkezve
válaszoltam: Sírt?
 Nem, csak pár hangocskát adott ki. Mint egy kiskutya vagy
valami olyasmi? Jól van, csak kíváncsi voltam.
Válaszoltam neki: Néha nyugtalanul alszik. És ekkor Max
simogató ujjainak helyét átvett szakadozó lélegzete. Meg kellett
állnom és kissé megemeltem magam. Folytattam: Általában
magától megnyugszik. Azt hiszem, minden rendben van.
Lehet, hogy a kelleténél kissé bizakodóbb voltam.

ls
Vártam egy kicsit, de úgy tűnt, Will nem fog válaszolni, ezért
az ágyra ejtettem a telefont. Felsóhajtottam és a fejemet

be
hátrahajtottam. – Ó! Istenem! – mondtam kezeimmel Max
hajába túrva.
– Jó? – suttogta és hosszú, lassú mozdulatokkal nyalogatott.
– Kibaszottul!

e
– Basszus, Virágszirom, annyira finom vagy – suttogta, és
gR
közben nedves köröket rajzolt a csiklóm köré.
Még szélesebbre tártam a lábaimat és a csípőmet le-föl
mozgatva magamhoz szorítottam, hogy felvegyem nyelvének
n
ritmusát, amitől már úgy hatott, mintha az arcával basznék. –
Még, Max! – mondtam őt nézve. – És az ujjaiddal is…
ni

Max azt csinálta, amire kértem, és éreztem, ahogy egy, majd

mellé még egy ujját belém süllyeszti. – A fényképek,
Virágszirom! – szólt, és eszembe jutott, hogy a telefonja ott van
r

mellettem az ágyon. Max ismét rám tapadt a szájával, ajkaival

fogságba ejtve a csiklómat és újból szívta és szopogatta, kis
Bu

nyögéseket kiadva. Amikor a telefonját felé fordítottam, a kezem

remegett. Bekapcsoltam a kamerát, és egymás után készítettem
a fényképeket.
És akárhányszor kattogott a telefonja fényképzés közben,
Max morgott egyet. És mivel felfogtam, hogy ez felizgatja –
ahogy elképzeli, hogy később ezeket a képeket nézem, és közben
rá gondolok, és emlékezni fogok a morgására –, nagyon nehéz
 volt visszafognom magam, hogy ne döntsem hanyatt, és abban a
pillanatban lovagoljam meg.
Két ujjával pumpált, az arcát elfordítva combtövem sápadt,
puha bőrét kezdte el csókolgatni, szívogatni, és én majdnem
felsikoltottam, amikor az egy napos borostája a csiklómhoz ért.
Nem bírtam tovább. Ő felém emelte a tekintetét és a szemembe
nézett. Amikor a nyelve megjelent a redőim közé furakodva,

ls
ismét felé emeltem a kamerát, hogy megragadjam ezt a
pillanatot. És akkor még egy üzenet jelent meg a telefon
képernyőjén. Ez állt benne:

be
Hogyan melegítsük meg a tejet? Hanna azt mondja, hogy
egy meleg vízzel teli tálba merítve, de én szerintem, betehetjük

e
a mikrohullámú sütőbe is, a lényeg, hogy a digitális hőmérőt
használjuk hozzá, és csak 37 fokig melegítsük. SARA. KINEK
gR
VAN IGAZA?
Csak harmadik nekifutásra sikerült válaszolnom. Ennyit:
HANNÁRA HALLGASS!
n
Aztán a telefont az ágyra dobtam, és hogy ne sikítsak, a
karomba haraptam.
ni

Max kissé elhúzódott, aggódva, hogy hátha történt valami.

Egy intéssel megnyugtattam.
– Minden rendben, minden rendben – lihegtem. – Ne
r

hagydabbaazistenért! Folytasd! – kezdtem mondani, de meg

kellett nyalnom a számat és kétségbeesetten kapkodtam
Bu

levegőért. – Szépenkérlekfolytasd! Ne állj le, ne állj le. Közel

vagyok, elélvezek!
Max megduplázta erőfeszítéseit, nyalta és szopta a csiklómat,
és valahol elveszve a gyönyörben meghallottam nyögéseit, és a
hangot, amiből tudtam, hogy a farkát veri.
 – Istenem! Te...? – kezdtem mondani, és megpróbáltam
felemelkedni, hogy láthassam, de a telefon ismét elkezdett
rezegni mellettem.
Kétségbeesett nyögés tört fel belőlem, már majdnem
elélveztem. Olyan közel voltam, hogy majdnem elsírtam
magam.
Ez állt az üzenetben:

ls
Nem akarja meginni. Biztos, hogy ilyen sok kell neki?
Lehetetlen, hogy egy emberi lény ennyit megegyen. Ha

be
figyelembe vesszük a méreteit, és hogy hány unciát fogyaszt…
– Mi a faszomat akar már megint? – kérdezett Max
feltámaszkodva.

e
– Annabell nem fogadja el tőle a tejet – magyarázkodtam,
erre ő rám rogyott. – Max, kezdem azt hinni, ez nem fog
gR
összejönni. Nekem már soha sem lesz orgazmusom, és te is
jobb, ha hozzászoksz, hogy innentől kezdve már csak elkékült,
bedagadt golyókkal fogsz létezni.
n
– Ezt kibaszottul felejtsd el – mondta. – Adj öt percet,
esküszöm, sikerülni fog.
ni

De lehetetlen volt. Pedig akartam Maxet – Istenem!

Mennyire akartam! –, de már csak egy valamire tudtam
gondolni, az én kisbabámra, aki éhesen sír otthon.
r

Egy darabig mindketten csak feküdtünk, megpróbáltuk

légzésünket lecsillapítani és lenyugtatni magunkat... pár
Bu

testrészünket, mielőtt kikelünk az ágyból.

– Megoldjuk, Virágszirom – mondta Max fölém mászva és a
homlokomat megpuszilva. – Rengeteg időnk van.
Válaszolni akartam Willnek, hogy elindultunk haza, de
lefagytam, amikor a képernyőre néztem. Valahogy, miközben az
üzenettel és a kamerával foglalkoztam… a kurva életbe,
 véletlenül elküldtem Willnek üzenetben a fényképeket,
melyeken Max feje a lábaim között van.
– Ó! Istenem! – nyögtem fel. Odaadtam Maxnek a telefont,
hogy lássa mit csináltam. – Nem csinálok több fényképet ebben
az életben, az már biztos.
A párnára ejtettem a fejem, miközben Max felolvasta Will
üzenetét és elröhögte magát.

ls
Oké… ez egy kicsit váratlan volt. De megértettük. Nem kell
kapkodnotok. Majd megoldjuk a tejes ügyet.

e be
n gR
r ni
Bu
 ÖTÖDIK FEJEZET

Sara

ls
be
Niall Stellát láttam már fényképen, ezért fel voltam készülve a
hasonlóságra, ami közte és a férjem között van – ugyanaz a
világos gesztenyebarna haj, ugyanazok a meleg barna szemek, és

e
annyira szép férfi, hogy az már igazságtalan –, de arra már nem
gR
voltam felkészülve, hogy két Stellát lássak egyszerre a lakásunk
ajtajánál.
Niall hagyta bőr laptop táskáját a válláról lecsúszni, hogy
n
letegye a földre, majd felegyenesedett és szélesen mosolygott a
testvérére.
ni

Ugyanolyan magas volt, mint Max, de talán egy kicsit

soványabb. A sok éves rögbizéssel Max háta szélesebb lett,
karjai, lábai izmosabbak. Niall is sportos testalkatú volt, de
karcsúbb, széles vállakkal és keskeny csípővel. Az a test, amit
r

öltöny viselésére terveztek.

Bu

Ahogy belépett a lakásba, egyértelművé tette, hogy meg van

az önbizalma, jól érzi magát a bőrében, de nyugodtabb volt,
hiányzott belőle az elevenség, ami Maxben megvolt, és bárhová
is lépett be, magával hordozta. Magabiztos volt, de ugyanakkor
kevés sebezhetőséget is érzékeltem, ami miatt legszívesebben
félre löktem volna Maxet, hogy megölelhessem.
Max testvére nem tudott eljönni Amerikába az esküvőnkre,
ami csak kevés vendéggel, hirtelen történt – nem rég vált el, új
 melóba kezdett –, de megígérte nekünk, hogy amint lehetősége
lesz rá, eljön meglátogatni minket. Tudtam, hogy mivel csak tíz
hónap különbség van köztük, közelebb állnak egymáshoz, mint
a többi testvérükhöz, és azt is tudtam, hogy Max sokkal
izgatottabb volt Niall látogatása miatt, mint azt látszani engedte.
Max nagyon szerette Willt és Bennettet, és el sem tudok
képzelni olyan dolgot, amiben nem lenne a segítségükre. De

ls
ahogy átölelte öccsét, az teljesen más volt. A két férfi mindkét
kezével átölelte a másikat, egy hatalmas ölelésben. Talán a
hormonjaim tehettek róla, talán a lehunyt szemeik és az

be
arcukon játszó halvány mosoly, de én elkönnyeztem magam.
Max súgott valamit Niall fülébe, amit én nem hallottam, majd

e
gyengéden megütögette a hátát és behúzta a lakásba. Látható
volt, hogy még Max sem tudta magáról, mennyire aggódott az
gR
öccséért.
– Túl sok idő telt el… – mondta Max, megfogta Niall
bőröndjét, behozta a lakásba és becsukta a bejárati ajtót.
n
– Abszolút… – értett vele egyet Niall. Istenem! Két brit férfi
van a lakásomban. Nekem annyi.
ni

Hátrább léptem az előszobából a nappali felé és amikor Niall-

lel összenéztünk, egy kis intéssel köszöntöttem.
– És biztosan te vagy a csodálatos Sara – mondta nekem, és
r

odajött hozzám, megpuszilta az arcomat. – Annyira örülök,

hogy végre megismerhetlek.
Bu

Niall nagyon jól tudott ölelni. Térdeit behajlította és mindkét

karjával átölelt. Amikor elhúzódott, hogy a szemembe nézzen,
azt hittem, elájulok.
– Már tudom, mi varázsolta el ennyire – mondta Niall.
– Sosem mondtál ennél igazabbat – mondta Max.
 – Szeretnélek megkérni titeket, hogy fejezzétek be az
aranyoskodást – mondtam. – Nem vagyok biztos benne, hogy
tudom kezelni.
– Mindent megpróbálunk, Virágszirom – mondta Max rám
kacsintva, és bekísérte Niallt a nappaliba. – Jól áll neked a
válás.
Max mesélt nekem Niall és volt felesége, Portia válása mögött

ls
meghúzódó eseményekről. A középiskola után egyből
összeházasodtak, és tavaly nyárig nem is voltak senki mással
életükben, amikor úgy döntöttek, hogy ez már nem mehet

be
tovább, a házasságuk nem működik. Max azt is elmondta, hogy
a „nem működött”, eufemizmus kód volt arra, hogy „Portia egy
dög”.

e
Még ha nem is tetszett Niallnek Max megjegyzése, nem
gR
mutatta ki. Inkább a kanapára dobta magát és nagyot sóhajtott,
mint aki már rég nem tudott rendesen levegőhöz jutni.
– Tudod, hogy soha sem fogok rosszat mondani Portiáról –
n
mondta Niall mosolyogva, és a fejét rázva – de… tényleg. Már
évek óta nem éreztem magam ilyen jól.
ni

A bébimonitorból kis hang hallatszott, felálltam a kanapéról,

elmagyarázva, hogy biztosan a kisbabánk ébredezik.
Elindultam, hogy felvegyem.
r

Miközben lecseréltem Annabell pelenkáját, hallottam, hogy a

két férfi beszélget, sört bont és az üvegek koccanását.
Bu

Kislányomhoz hajoltam és megajándékoztam egy mosollyal.

– Készen állsz, hogy megismerd a nagybácsidat? – suttogtam
neki, erre ő vigyorogva gügyögött és harisnyás lábacskáival
kapálózott. Felemeltem és elindultunk a nappaliba. A két férfi
elnémult. Max büszke apaként tekintett ránk, Niall meg
lenyűgözötten.
 – Lélegzetelállító – mondta, és letette a sörét az asztalra,
hogy odajöjjön hozzánk. – Átkozottul káprázatos, Sara. Szép
munka.
– Hát nem gyönyörű? – Max átszelte a szobát, homlokomat
megpuszilva kivette kislányunkat a kezemből és az öccse mellé
ült vele.
– Anya, gondolom, odáig van érte – mondta Niall, és

ls
ujjhegyével megsimogatta a kis takaróját.
– El se tudod képzelni mennyire – válaszolta Max. – Még be
sem lépek hozzá, máris kikapja a kezemből.

be
Kettőjüket nézve szívem boldogságtól dagadozott. Pár lépést
hátráltam és kimentem a konyhába, hogy egy kis időre magukra
hagyjam őket.

e ~~~
gR
A hosszú utazástól fáradt Niall akkor kívánt nekünk jó
éjszakát és ment el aludni, amikor én is letettem Annabellt a
n
kiságyába.
A lakásban boldog csend uralkodott. Lekapcsoltam a
ni

villanyokat és Max után mentem a hálószobánkba. Apró

rózsaszín rugdalódzókat és zoknikat hajtogatott, amiket egy
kosárba rakott az ágyunkon. Ledőltem mellé és figyeltem.
– Nagyon szexi vagy, amikor házi munkát végzel – mondtam
r

neki a combja hátulját megsimogatva.

Bu

– Ha ezt szexinek tartod, akkor látnod kéne, amikor pelenkát

cserélek.
– Az igazság az, hogy már láttam. Szerinted, miért mentem
hozzád? Ezért és a kiejtésed miatt. Ja, és a hatalmas farkad
miatt.
 – Ez igaz! – mondta, lehajolt és megcsókolt. – Én meg azért
vettelek el, mert gyönyörű vagy, okos és ördögien szexi. És azt
meg se említem, hogy a világon mindennel megbirkózol.
– A világon mindennel megbirkózom… – mondtam egy pár
zoknit összehajtogatva. – Gondolom, ezt hamarosan ismét be
kell bizonyítanom.
Max félre tette a kosarat és a földre térdelt elém. – Nem érzed

ls
magad készen rá, Virágszirom?
Kézbevettem Annabell egyik kis blúzát, amelyik pár héttel
ezelőtt még jó volt rá, de most már kicsi. Nehezen emlékeztem

be
már rá ebben a blúzban, pedig nem is volt olyan rég! Mennyi
mindent kihagynék, ha egész nap hiányoznék? De ugyanakkor…

e
– De igen – mondtam, és úgy is gondoltam. – Csak nehezen
tudom figyelmen kívül hagyni a bűntudatom hangját, mert
gR
vissza akarok menni dolgozni.
– Miért kéne figyelmen kívül hagynod? Hagyd, hogy az
összes érzés átjárjon, Sara. Aztán tégy egy lépést vissza, és fogd
n
fel, hogy kibaszottul bármit megtehetsz. Meg tudsz oldani
mindent, és ugyanakkor lehetsz a legjobb anya, feleség a
ni

világon. Annabell mialatt felnő, látni fogja, hogy mennyi

mindent csinálsz, és tudni fogja, hogy ő is képes lesz erre, ha
akarja.
r

Max felkelt a földről és mellém ült az ágyra.

– És gondolkodtam. Tudom, hogy vissza akarsz menni a
Bu

klubba. És tudnod kell, hogy én is ezt akarom.

Visszaemlékeztem arra a napra, amikor azt hittem, hogy
Annabell soha sem fog aludni. De lassan ezen is túljutottunk,
ugye?
Bólintottam.
– Ez kell, hogy legyen az új szabályunk. Menet közben
kitaláljuk, hogy legyen.
 – Tudod, én is ezen gondolkodtam. Annyira be akartam
bizonyítani, hogy ugyanaz vagyok – hogy ugyanazok vagyunk –,
ami nem igaz. Egyet értesz? És nem is kell, hogy igaz legyen.
Imádom az új életünket, és az új Maxet is annyira imádom,
ahogy a régit. Talán még jobban.
Max előrehajolt és megemelte egy kicsit az államat, hogy egy
lassú, érzéki csókot adjon az ajkaimra. – Örülök, hogy ezt

ls
hallom. Tehát, te visszamész dolgozni, és folytatjuk azt, amit
eddig csináltunk. – Mindkét arcomat megpuszilta és a köztünk
lévő távolságra mutatott. – Azt csináljuk, ami mindkettőnknek

be
jó. És valójában már alig várom, hogy ismét magammal vigyem
Annabellt az irodába. Anyám meg fog örülni a boldogságtól, és

e
Willről ne is beszéljünk.
Maxet magamhoz húztam, hogy feküdjön mellém, és lábamat
gR
a combjai közé raktam. – Tudod, már mindenki alszik.
– Szerinted sikerül csendben maradnod mindazzal, amit
csinálni fogok veled? Meg vagyok sértve… – mondta
n
mosolyogva és ajkait az ajkaimra tapasztva.
– Nem tudom. De biztos, hogy kész vagyok kipróbálni. Be is
ni

tömheted a számat.
Max szemei nagyra nyíltak. Elkezdte kigombolni a ruhámat.
– Majd csak kitalálunk valamit…
r

És ekkor Annabell úgy döntött, hogy pont ezt a pillanatot

választja ki, hogy elkezdjen nyöszörögni.
Bu

– Várjunk egy kicsit. Lehet, hogy visszaalszik – mondtam

arcomat a nyakához szorítva. Olyan jó illata volt, mint annak a
Maxnek, akit mindig is ismertem, de egy kis halvány Annabell
illattal. Hihetetlen dugás várt rá.
Kisbabánk sírása még két percen át tartott, és már pont
kimásztam Max öleléséből, hogy odamenjek hozzá, amikor
hirtelen mély csend árasztotta el a lakást.
 Egymásra néztünk, majd mindketten az előszoba felé
fordultunk. – Mi történt? – kérdeztem Maxet.
Hallgattam, ismeretlen lágy dúdolás jött a nappali felől.
Mindketten felkeltünk, gyorsan rendbe szedtük a ruhánkat és
lábujjhegyen elindultunk az előszoba felé.
Amikor a nappali felé fordultunk, Max olyan hirtelen állt
meg, hogy nekimentem. – Mi az? – suttogtam.

ls
Max előre engedett és megláttam Niallt, aki már levette a
nyakkendőjét, az ingén pár felső gombot kigombolt, a cipőjét is
levette, és fel-alá járkált, kezében Annabellel. Közben halkan

be
suttogott neki valamit, és ő nagy, csillogó szemekkel nézett rá.
– Azt a rohadt… – mondta Max. – Nem tartott sokáig, hogy

e
megszerettesse magát. Persze, nem mintha meglepődnék ezen.
– Ez az, kicsi lány – mormolta neki, és megpuszilta pufi
gR
arcocskáját.
Anna továbbra is áhítattal nézett rá. Max felém fordult, hogy
egymásra nézzünk.
n
– Ez Niall természetéből fakad – mondtam Maxnek.
Ő visszanézett az öccsére, majd ismét felém fordult. – Te is
ni

arra gondolsz, amire én?

r
Bu
 HATODIK FEJEZET

Max

ls
be
Másnap reggel az öcsémet bámultam, miközben pirítóst evett
és az újság gazdasági rovatát olvasgatta. Észre sem vette, hogy

e
figyelem. Már jó régen láttam utoljára – még soha sem voltunk
gR
ilyen hosszú ideig távol egymástól anélkül, hogy találkoznánk.
Házasságok kezdete és vége, induló karrierek, gyerekek
születése, családi elfoglaltságok és egy csomó más ok miatt nem
n
jutottam el Angliába, ő meg Amerikába. És annak ellenére, hogy
csak tíz hónappal voltam idősebb nála, jelenléte előhozta
ni

belőlem a védelmező báty szerepét, melyet mindig is felélesztett

bennem nyugodt sztoicizmusa.
Mivel azok közé az emberek közé tartozott, akik ritkán
panaszkodnak, meg kellett győződnöm róla, hogy tényleg jól
r

van.
Bu

Vékonyabbnak tűnt, de izmosabbnak is. Amikor azt

mondtam, hogy jól áll neki a válás, komolyan gondoltam.
Ahelyett, hogy ez a stresszes folyamat maga alá gyűrte volna,
inkább úgy nézett ki, mint akinek nagy súly esett le a válláról. A
tekintete már nem volt olyan borús, feszült. Már könnyebben
mosolygott.
A testvéreim közül Niall-lel leginkább kinézetre
hasonlítottunk, és legkevésbé természetileg. Mindketten
 magasak voltunk, sportos testalkattal, és apukánk
gesztenyebarna haját örököltük. Nekem évekbe telt, hogy
elrendezzem a tanulmányaimat, a nőügyeimet és minden mást,
ami a mihez kezdek az életemben kérdéshez tartozik, Niall meg
mérnöki gondolkodással született: logikus, nyugodt és
aprólékos. Én Manhattan szinte minden szabad csajával
elszórakoztam, ő meg feleségül vette az első lányt, akit

ls
megcsókolt. Nekem egyik munka sem tűnt érdekesnek, míg meg
nem ismertem Willt és megcsináltuk a cégünket. Niall
építőmérnök volt, mélyépítésben kiemelkedett, huszonnyolc

be
évesen már elérte, hogy a londoni metróknál vezető helyettes
lett, mielőtt egy magáncég magához csábította. Én szabadon

e
beszéltem, könnyen megnyíltam, szerelmei ügyeimben is talán
túlságosan meggyőző voltam. Niall minden egyes szót átgondolt,
gR
mielőtt kimondta, a magánügyeit megtartotta magának, és még
soha sem volt olyan nővel, aki előtt szerelmileg megnyílt volna.
– Hogy van a szörnyeteg exed?
n
– Portia többnyire a saját dolgaival van elfoglalva – mondta,
és halkan nevetett. – Véletlenszerűen küld üzeneteket, hogy mit
ni

kéne megjavítani a lakásban.

Éreztem, ahogy az ismert védelmező ösztön dagadozik a
mellkasomban. – Léteznek mesteremberek a munkákra. Mind
r

tudjuk, mennyi pénze van, és arról ne is beszéljünk, ami tőled

van neki.
Bu

– Valóban fel tudna fogadni valakit – értett velem egyet, és

úgy vigyorgott, mint egy férfi, aki végre felfogta, hogy szabad.
Utáltam amit Portia tett vele. Megkapta a kedves, odaadó,
szégyenlős, tinédzser Niallt, és ugyanennek az embernek az
érzelmileg visszafogott változatát kaptuk vissza. Engem nem
zavart, hogy visszafogott. Az se zavart, hogy az érzelmeit
elnyomja. De hiányzott az a fiatal srác, aki hatalmas szemeivel
 kíváncsian nézett, és amikor mosolygott, kis gödröcskék
jelentek meg az arcán.
De bassza meg. A lényeg, hogy Niall itt van, az otthonomban,
és végre valahára, visszatért az életbe.
– Meg kellett volna kúrnod Teena Smithet Robbie partiján,
én szóltam, hallgatnod kellett volna rám – mondtam neki.
Egyből válaszolt. – Jaj, már megint ez. Akkor már együtt

ls
voltam…
– Leszarom Portiát. Teena napokra a farkadra tapadt volna.
Az állát vakargatva nevetett. – De túl buzgón kínálgatta

be
magát. Nem?
– Túl buzgón, azokkal a szopásra teremtett ajkakkal és

e
azokkal a hatalmas mellekkel.
– Tökéletes mellek – megbánón értett velem egyet. –
gR
Kibaszott jó mellek.
– Kinek vannak tökéletes mellei? – kérdezte Sara, hisz pont
ekkor jött ki a konyhába kávéjáért.
n
– Teenának! – mondtuk egyszerre.
– Annak a csajnak, akit meg kellett volna fektetnem –
ni

bővítette ki Niall a válaszát.

– És sajnos nem tette meg – folytattam. – Akkor Portia hozzá
ment volna ahhoz a kibírhatatlan seggfej Richardhoz, és
r

Niallből szexisten lett volna az egyetemen, ahelyett, hogy a

nyakába vesz egy feleséget és a jelzálogot.
Bu

Ő halkan suttogott, közben teáját fújta és tekintete visszatért

az újságra. – Talán.
Sara édesen nézett ránk, majd zavarodott vigyorral távozott a
konyhából.
– Szóval… – Belekortyoltam a kávémba.
Mosolygott, anélkül, hogy felnézne az újságból. – Igen?
– Örülök, hogy eljöttél meglátogatni minket.
 Bólintva ivott ő is egy kortyot a teájából. – Már rég
találkoztunk.
– Minden rendben az Atlanti-óceán túloldalán?
Vállait megrántva válaszolt. – Minden a régi, körülbelül.
Lehet, hogy pár hét múlva megint átjövök egy fontos találkozó
miatt.
– Igen? – kérdeztem a szokásosnál nagyobb lelkesedéssel.

ls
Bólintott. – Mint láthatod, jó sokat leszek itt. Úgyhogy, jó
lenne, ha kiböknéd, min jár az eszed.
– Á, semmi komoly, csak te fogsz vigyázni a kicsire ma este,

be
míg én elviszem a feleségemet egy kicsit szórakozni.
Tósztját megemelve mosolygott. – Aha, értettem.

e
– Későn jövünk haza – figyelmeztettem.
– Komolyan remélem is. – Továbbra is a szemembe nézett.
gR
Miközben rágott és nyelt, tekintete szarkasztikus volt, tele
utalásokkal.
– Ne reménykedj, nem árulom el, mit fogunk csinálni. Ha
n
véletlenül erre számítottál.
Nevetve megrázta a fejét, miközben újra töltötte teával a
ni

csészéjét. – Mielőtt ezt az utolsót elmondtad, azt feltételeztem,

hogy vacsorázni viszed. De most inkább már nem akarom tudni.
Sara kijött a konyhába Annabellel kezében és odajött hozzám.
r

Niall egy szalvétával megtörölte a száját és a kezét, majd felé

nyúlt, hogy elvegye tőle kisbabánkat. – Gyere ide, szívem. Találd
Bu

ki, ki fog vigyázni rád ma este…

Sara a kezébe adta Annabellt, és a hűtőhöz ment, hogy
kivegyen egy cumisüveget tejjel. – Biztos vagy benne?
Az öcsém bólintott. – Amondó vagyok, hogy húzzátok el a
csíkot.
Sara hálásan mosolygott rá. – Én hat körül megyek el, de van
itt bőven cumisüveg tejjel egész éjszakára – mondta felé
 fordulva. – Ezt a cumisüveg melegítőt használjuk. Látod? –
Belerakta a cumisüveget, bekapcsolta és mindannyian a felszálló
gőzt néztük. Jellegzetes hang figyelmeztetett, amikor kész lett. –
Könnyű.
– Simán megoldjuk – mondta, elvette a cumisüveget,
ügyesen megrázogatta, hogy mindenhol egyforma hőmérsékletű
legyen a tej. Ismét lenézett Annabellre. – Ugye, hercegnő?

ls
Őt figyelve észrevettem, hogy nálam is sokkal több
tapasztalata volt a kisbabákkal kapcsolatban, a többi nyolc
testvérünktől összesen tizenhét unokahúgunk és unokaöcsénk

be
volt, és Niall volt mindannyiunk közül a kedvenc nagybácsi.
Sara tenyerét a vállára tette. – Köszönjük, hogy ezt megteszed
értünk.

e
Niall rosszallóan leintette, és feltűnően zavarba esve valamit
gR
morgott.
– Ez a félszeg britek szívesenje – mondtam nevetve, és
vártam, Annabell mikor löki el a cumisüveget, hogy Sara etesse
n
meg.
Niall a mi kicsinkre koncentrált, és szájához emelte a
ni

cumisüveget. – Ügyes kislány! Milyen jó kisbaba vagy te! –

Lehajolt és megpuszilta a homlokát. – Hé, talán valaki nagyon
éhes?
r

Tátott szájjal néztem őket. Kislányom rámarkolt Niall

hüvelykujjára. Boldogan itta a tejét.
Bu

A rohadt életbe!
Ha kislányomnak volt valamilyen természetfeletti ereje,
akkor az abban nyilvánult meg, hogy radarjával bárhol, még a
legtávolabbi szobában is felfedezi az anyukáját. Ha Sara a
lakásban volt, bárhol is lehetett, Annabell tiltakozott, hogy én
etessem meg.
 Haragosan néztem Niallre. – Valószínűleg női illatot
árasztasz.
– Húzd el a beled… – mondta ezt úgy, hogy hangja
ugyanolyan gyengéd maradt, ahogy eddig is nyugtatgatva
beszélt a kisbabámhoz. – Miért ilyen nagy seggfej apuka?
Elárulod? Száz unokahúgom és unokaöcsém van, és ő meg azt
képzeli, hogy nem tudok megetetni egy ilyen apró hölgyecskét,

ls
mint amilyen te vagy?
Nevetve álltam fel és összeszedtem a tányérjainkat.
– Ez a kislány tudja, hogy melyik nagybácsi fogja őt

be
elkényeztetni – suttogta Niall Annabellnek, de elég hangosan
ahhoz, hogy én is halljam. – Ki akar egy pónit? Te? Tényleg?

e
Majd én gondoskodok róla, hogy legyen egy pónid.
Miközben elindultam, hogy megkeressem Sarát, megjátszott
gR
haraggal hátba veregettem.
– Szívesen, seggfej – énekelte mézes-mázasan.

~~~
n
Sara a fürdőszobában volt, hogy a fülébe tegye azt a gyémánt
ni

fülbevalót, amit az apukája küldött neki Annabell születésekor.

Lehajoltam hozzá és a nyakába csókoltam. – Szólok Scottnak,
hogy nyolcra jöjjön értünk…
– Ne! – Felém fordult, végigsimított az ingemen és
r

megigazította a galléromat. – Ne szólj neki.

Bu

Párat pislogtam és a fejemet oldalra döntöttem. A gyomrom

kis csomóba ugrott össze. – Nem akarod, hogy elmenjünk?
Édes mosolya megnyugtatott. – Dehogynem akarom. De azt
akarom, hogy ott találkozzunk. Scott majd odavisz engem. Te
külön gyere.
Azt akarta, hogy külön menjünk a klubba. – De... mindig
együtt megyünk.
 – Amikor elmegyünk innen, azt akarom, hogy mindent
hátrahagyjunk. Ha Scott együtt visz el minket innen, akkor
Annabell miatt fogunk aggódni és róla fogunk beszélni
útközben. Arra gondoltam, hogy magammal viszem vásárolni,
kell vennem egy-két dolgot a munkakezdésem miatt, aztán
beugrom anyukádhoz. Megbeszélem Niall-lel. Scott felvehet
engem ott, és mi majd Johnny-nál találkozunk. Magunk

ls
lehetünk ma este.
– Biztos vagy ebben?
Az ajkába harapott és mosolygott. Majd egyből utána a

be
fülembe súgta: – Igen, teljes mértékben biztos vagyok.
Ártatlanság, várakozás, vágy és valami, ami még a cukornál is

e
édesebb, mindaz, amit szeretek összesűrítve Sara arcának egy
egyedülálló kifejezésében.
gR
– Rendben. Ott találkozunk kilenckor.

~~~
n
Elmentem dolgozni, arra számítva, hogy Sarával azért
találkozom ebédidőben, vagy legalábbis felhív valamikor
ni

napközben, ahogy általában szokott. De arra is gondoltam, hogy

talán egyik se valósul meg ebből a kettőből. Arra gyanakodtam,
hogy Sarának talán ma egy kis távolságra van szüksége tőlem,
hogy kellő hangulatba kerüljön. Amikor már készülődtem
r

hazaindulni, jött egy SMS Nialltől, miszerint anyutól hozza el

Bu

Annabellt, és Sarával a klubban fogok találkozni, ahogy előre

megbeszéltük.
Furcsa volt ez a távolság, de ugyanakkor izgató.
Hazamentem, lezuhanyoztam és felöltöztem. Csak
kóvályogtam kihalt lakásunk üres szobáiban. Niall felhívott,
hogy kislányunkkal nemsokára hazaér, és igazság szerint
egyetértettünk abban Sarával, hogy valószínűleg jobb lenne, ha
 elmennék itthonról, mire hazaérnek. Annabell nagyon jó
kezekben volt. Max és Sara pár órára megszűnhet szülőnek
lenni.
Semmi más dolgom nem volt, csak hogy elinduljak, hogy
találkozhassam a feleségemmel.
Amikor kiléptem az ajtón a telefonom jelzett. Johnny üzent:
A főbejáratot használjátok.

ls
Régen mindig a hátsó bejáratot használtuk, és egyenest a
Hatos Szobába mentünk. Miután már tucatnyi „bemutatót”
tartottunk a klubban, Sarát és engem már bárki felismerhet, aki

be
szerda estéken látogató volt. Mit akar Johnny? Hogy csak úgy
sétáljon be Sara mindenki közé?

e
Védő ösztöneim feltámadtak.
Válaszoltam neki. Ezt Sara kérte?
gR
Gyorsan válaszolt. Pofa be. Bazd meg, tárgyaláson vagyok.
Mintha csak azt írta volna: „igen”. Ha bármi más ok létezett
volna, akkor azt elmondja.
n
Nevetve nyolc üzenetet küldtem el neki.
Nagyon
ni

Sajnállak
A
Pici
r

Összezsugorodott
Bu

Ráncos
Faszod
Miatt

~~~
Miután egyeztettem Scott-tal, a sofőrrel, hogy anyukámékhoz
megy Saráért, hívtam egy taxit, hogy elvitessem magamat a Red
Moon klubba. Nem tudtam Johnny hogyan készítette el a
 szobánkat klubbeli visszatérésünkre, ezért lazábban öltöztem:
fekete nadrág és egy szürke, kockás ing, legombolt gallérral.
Már olyan rég nem léptük át a klub titkos főbejáratát, hogy valós
idegességet éreztem. Megpróbáltam visszaemlékezni, hogyan is
jutunk be oda: egy kulccsal bejutok az épületbe, néhány
emeletet lemegyek, ahol ott lesz Johnny egyik embere.
Csakhogy ennél az asztalnál nem Lisbeth volt a recepciós,

ls
hanem egy lenyűgöző, vörös hajú nő, aki az íróasztalát
megkerülve odajött hozzám és a kezét nyújtotta.
– Trin vagyok – mondta és mosolyogva köszöntött. – Ön

be
biztos Mr. Stella.
Ebben a klubban mindenki szeme láttára kúrtam a

e
feleségemet. Furcsának tűnt ez a formalitás. – Csak Max.
– Örülök, hogy megismerhettem. – A vastag acélajtó felé
gR
mutatott, ami a klubba vezetett. – Mr. French örömét fejezte ki,
hogy maga és Mrs. Stella ismét visszatértek szokásaikhoz.
Az egyik szemöldökömet megemelve vigyorogtam. – Már
n
meguntuk a szado-mazo partikat és csoportos orgiákat.
A fejét rázva nevetett. – Azt hiszem, a törzsvendégeink
ni

kedvelnék a maga történeteit – mondta. – Édes. Különbözik a

többitől, amit itt mondanak el.
Még szép, hogy jól mondta. Mert melyik másik házaspár
r

hagyná, hogy ezek a legintimebb pillanataik vadidegenek szeme

láttára játszódjanak le? Ki más hívná meg ez egész világot, hogy
Bu

tanúja legyen szexuális életének?

De visszatérve ide, már itt, a fő események ismeretlen
előterében, csodálatosan szürreális érzések ragadtak magukkal.
Az orromban éreztem a szomszédos helyiségből a bőr és a
lakkozott padló illatát. Hallottam a hatalmas ajtón átdobogó
zene ütemes ritmusát. A gondolat, hogy Sarát felizgatja, hogy
mások tekintetének teszem ki, és engem is felizgat, ahogy látom
 élvezetét. Folyamatosan meglepett exhibicionizmusa, tekintettel
arra, hogy a mindennapi életünkben egy csodálatos, gyönyörű,
de nem feltűnősködő, okos, szerény nő volt.
– Milyen a kisbabájuk? – kérdezett Trin, arra kényszerítve,
hogy tekintetemet az ajtóról levéve ismét felé fordítsam.
– Ő csodálatos… – mondtam, és éreztem, ahogy az arcomon
hatalmas mosoly terült el. – Most otthon van, az öcsém vigyáz

ls
rá.
Megemelkedett a szemöldöke. Kifejezése tele volt
utalásokkal. – Van egy öccse?

be
– Igen – válaszoltam nevetve. – Magas, egy zseni és az egész
klubra elegendő elnyomott szexuális energia van benne. Meg

e
kéne adnom magának a telefonszámát.
Trin a fejét félrehajtva nézett rám, majd elővett egy
gR
névjegykártyát asztala felső fiókjából. – Adja ezt neki oda. –
Ellépett, és az ajtóhoz vezetett. – Mrs. Stella már bent van. Nem
akarom feltartani.
n
Az ajtón átlépve a klub nagyméretű fő helységébe értem.
Halványan volt megvilágítva, a falakat drága tapéta fedte finom
ni

mintákkal, csíkokkal. Bársony függönyök lógtak az alacsony

asztalokat körülvevő kisméretű kanapék mellett, fenséges
középkori érzékiséget adva a helyiségnek.
r

Ahogy emlékeztem, a sarokban egy kisebb bárpult volt, de a

terem elrendezése megváltozott, most a színpad a terem
Bu

közepén volt, ahelyett, hogy a hatalmas terem túlsó oldalán

emelkedne ki.
Sara az egyik kanapén ült egy alacsony fal mellett, és
gyümölcsös koktélját kortyolgatta. Meglepően, egyedülállóan
lazának tűnt, annak ellenére, hogy egyedül volt. Az előadást
nézte: egy nő, ahogy lassú sztriptízt mutat be egy férfi előtt, aki
meztelenül egy székhez volt kötözve.
 Hihetetlen, az agyam milyen gyorsan átállt a hétköznapi
dolgokról, a pelenkákról, a befektetőkről, a cumisüvegekről és a
szerződésekről, a valóság akkori pillanatára, egy magánszámra
– ami valószínűleg törvénytelen –, ahol csak a nagyon gazdagok
lehetnek abban a kiváltságos helyzetben, akiknek meg voltak a
kellő kapcsolataik, hogy kielégítsék a legsötétebb, legpiszkosabb
fantáziájukat, hogy részt vegyenek benne. A körülöttem ülök az

ls
italukat iszogatták és halkan beszélgettek, vagy csak nézték a
terem közepén folyó előadást, várva, hogy a hátsó szobák
megnyíljanak a közönség számára.

be
Hat szoba volt, amiket a nagyteremmel egy közös előtér
kötött össze. A szisztéma egyszerű volt: mindegyik szobában

e
más-más látványban volt része a látogatónak, miközben a sötét
előtérben asztaloknál ültek, italaikat fogyasztották és az
gR
ablakokon keresztül tökéletes rálátásban volt részük a
legédesebb, legmocskosabb szexuális fantáziájuk
megelevenedésének.
n
A hat szobának visszatérő előadói voltak – tapasztalt domok,
exhibicionista hajlamú Broadway-előadóművészek, akik jó
ni

pénzt kerestek, vagy táncosok, akik hajlamosak voltak

kipróbálni különböző dolgokat –, vagy páran Johnny ismerősei
közül, akik megkérték, hogy adjon nekik lehetőséget egy kis
r

„játszadozásra” híres klubjában. A barátai közül csak Sara és én

kaptunk külön szobát állandó használatra: szerda esténként a
Bu

hatos szobában voltunk, ami a miénk volt, annyi időre, ameddig

csak akartuk.
Noha soha sem kaptunk fizetséget – ellentétben másokkal,
akik a többi szobában „játszottak”, felléptek –, a szerda este a
Hatos szobában az egyik legnépszerűbb helyszínné vált, és az
egyik legjövedelmezőbb show lett Johnny számára. Tudtuk,
mert ő mondta el nekünk. Mi soha sem láttunk egyetlen arcot
 sem a közönségünkből. Az első itt töltött esténket és a mait
leszámítva, minden egyes alkalommal a hátsó bejáraton jöttünk
be a klubba.
És mégis, rövid utam során, amit a bejárattól az asztalig
tettem meg, éreztem, hogy megjelenésemmel zavargást keltek.
Az emberek mozgolódtak, kihúzták magukat ültükben, mintha
felismertek volna. Észrevettem a visszafogott mutogatásokat,

ls
halk suttogásokat. Visszajöttek.
Vajon Sara is észrevette?
Élvezte? Remegés futott végig a gerincemen, a szívem majd

be
kiszakadt a helyéről, amikor arra gondoltam, hogy miközben itt
ül, azon elmélkedett, hányan, hányszor láthatták, ahogy

e
megbaszom. Elképzeltem, hogy már ettől a gondolattól nedves
lett.
gR
Amikor Trin az asztalunkhoz vezetett, Sara ránk nézett és
felállt. A vér megfagyott az ereimben.
Egy fekete, mini ruha volt rajta. Egyszerű volt, apró
n
gyöngyökkel hímezve, melyek visszafogott ragyogást adtak neki.
Csodálatosan nézett ki, ahogy a fény rá esett, gondoltam, és
ni

egyből elmosolyodtam. De ha levenném róla a ruhát és hagynám

a padlóra esni, akkor még jobban nézne ki. Szemeit világos
barna szemceruzával húzta ki, és ajkait csábító vörös rúzzsal
r

hangsúlyozta. Megjelenésében nem volt semmi feltűnő ezen az

estén, de forró tekintete – azzal az ördögi tűzzel, szája kihívóan
Bu

játékos vonala, és az, hogy csak egy pillanatra nézett a

szemembe, mielőtt türelmetlenséggel teli tekintete bejárta az
egész testemet – mindenemet lángba borította.
Lehajoltam hozzá és megcsókoltam az állán. – Szia,
Virágszirom. – Magamba szívtam bőrének édes ízét, és
ajkaimmal a füléhez vándoroltam. – Kibaszott gyönyörűen
nézel ki.
 – Szia, Idegen. – Visszaült és tekintetével a mellette levő
székre mutatott, jelezve, hogy mellé üljek, ne vele szembe. A
klubban szigorú szabályok voltak: maximum két italt
fogyaszthattak a vendégek, nem érinthették meg egymást,
mindenki saját akaratából volt jelen, és ha bárminemű jel ezek
megszegésére utalt, akkor lecsapott Isten ökle, azaz Johnny.
Tudtam, hogy ebben a teremben nem érinthettem meg Sarát.

ls
De ezek a szabályok valóban ránk is érvényesek, amikor
egyértelmű volt, hogy mi is kitesszük a show egy részét? Többen
figyeltek minket kis asztalunknál, mint a megkötözött pasit

be
szopó meztelen nőt a színpadon.
Mellé ültem, felé hajoltam és megnyaltam a nyakát.

e
– Max… – figyelmeztetett.
– Minket néznek – mondtam neki. – A legtöbb vendég
gR
minket figyel. Szerinted azt akarják nézni, hogy ide jövök és
betartom a szabályokat? – Szenvedélyes csókot adtam a szájára,
arra kényszerítve, hogy megnyissa ajkait, hogy éhesen
n
játszadozhassak a nyelvével. – Nem láttalak egész nap. És
rohadtul úgy köszöntelek, ahogy nekem tetszik. Johnny és a
ni

szabályai baszódjanak meg – suttogtam.

És mivel senki sem jött az asztalunkhoz, hogy megkérjen
minket, távozzunk, azt bizonyította, hogy igazam van.
r

Senki sem jelzett a terem túlsó feléből.

Ehelyett azt éreztem, hogy a teremben jelen lévő vendégek
Bu

visszafogott lélegzettel bámultak minket.

– Már rég itt vagy? – kérdeztem.
Megrántotta a vállát, és hosszú haját a füle mögé tűrte. Még
egy dolog, ami megváltozott az utóbbi időben. A haja megnőtt és
dúsabb lett. – Tíz perccel előtted jöttem.
 Szemügyre vettem. Az arca kipirult, lélegzete felgyorsult és
nem tudta elvonni tekintetét a számról. – Érezted, hogy
figyelnek?
Bólintott.
– Furcsa érzés volt?
Lassan megrázta a fejét. – Nem – suttogta.
Kezemet az asztal alá tettem és megérintettem meztelen

ls
lábát. Majd feljebb csúsztattam a kezem, míg meg nem
érintettem fehérneműje finom csipkéjét. A forróság átsütött a
lágy anyagon, megmelegítve az ujjaim. – Benedvesedtél tőle?

be
Tekintete a számra tapadt. – Igen.
– Szerinted mi az, amire leginkább emlékeznek? –

e
Ujjbegyemmel a csipkén keresztül megdörzsöltem csiklóját.
Megpusziltam az arcát, majd szenvedélyes csókot adtam
gR
kibaszottul tökéletes ajkaira.
– Talán arra, amikor kikötöztelek – mondta kezét az arcomra
téve, arra késztetve, hogy félre hajtsam a fejemet, így az államba
n
tudott harapni. – Vagy talán arra, amikor először… –
Félbeszakította mondatát. Mosolya sokat sejtető volt.
ni

Bólintottam. Itt, a klubban dugtam először seggbe.

Valamilyen oknál fogva itt biztonságosabbnak éreztük, lassú,
nyugodt mozdulatokkal csináltuk. A gyönyöre, meglepettsége és
r

vágya annyira durva volt. Biztos vagyok benne, hogy ha valaki az

itt jelenlévő közönségünk közül látta, soha sem fogja elfelejteni
Bu

szájának ívét, amikor az egész farkamat megérezte magában, és

amikor akkorát élvezett, mint még soha.
A nézők figyelme a terem közepén álló színpadon folyó
jeleneten és köztünk ugrált. Mi voltunk a nyugodtabb opció:
mindig is a nyugodtabb lehetőség voltunk. Amit mi kínáltunk,
az nem vad szex volt egy kis adag fajtalansággal. Az csak mi
voltunk – elmélyült kapcsolat, egyre nagyobb bizalommal,
 szexuális felfedezésre érett hajlandósággal. És mi cserébe egy
biztonságos hely lehetőségét élvezhettük ki, ahol bármit
kipróbálhattunk. A figyelem, amit felénk fordítottak, furcsa
tiszteletet rejtett magában: minden mozdulatunkat
szemrevételezték és élvezték. Beruháztak ránk.
Általában nem ittunk sokat a „fellépéseink” előtt, de mivel ez
az este úgy nézett ki, mintha az összes szabály megszegése lenne

ls
a fő témája – külön jöttünk, a főbejáraton jöttünk be, a
főteremben mindenki szeme láttára egymást érintettük –,
visszafogottan jeleztem a pincérnőnek. Kihozott nekem egy

be
citromos vodka koktélt, és Sara rendelt magának egy citromos
szódát.

e
Annyira izgatott voltam, hogy a kezem szinte remegett, ahogy
poharamat a számhoz emeltem. Még egy ok, hogy igyak. Le
gR
kellett nyugodnom, be kellett illeszkednem a környezetembe,
mielőtt bemegyünk a Hatos Szobába. Miközben az italainkat
kortyolgattuk a körülöttünk lévőket néztük, és szavak nélkül
n
megegyeztünk abban, hogy a valós bemutatót megtartjuk a
Hatos Szobára.
ni

Egy átlátszó rózsaszín neglizsét viselő magas nő jött az

asztalunkhoz, akinek mellbimbóit csillogó díszek fedték a
vékony anyag alatt. Jelzett nekünk, hogy elérkezett a mi időnk.
r

Sara felállt, és én utánoztam. Éreztem, hogy körülöttünk

mindenki lemerevedik. És miközben a folyosó felé mentünk,
Bu

hallottam a sikamló hangot, ahogy mások is hátratolják

székeiket, és a lépteket, ahogy távolságot tartva tőlünk minket
követtek.
– Kész vagy erre? – kérdeztem.
Hangjából kihallottam mosolyát. – Aha.
Szívem szinte már a torkomban dobogott. Elmentünk a
tőlünk balra eső szobák jelenetei mellett.
 Egy csoportos szex, férfiakkal.
Egy idősebb nő, egy olyan fiatal sráccal, akiről azt hinnénk,
hogy ma lett nagykorú.
Figyeltem Sarát, ahogy magabiztosan elsétál a klub vendégei
mellett, akik tekintetében látható volt a felismerés, amikor
felnéztek rá. Arcomon éreztem érdeklődésüket.
Bal oldalunkon, az üveg mögött egy nő volt megkötözve,

ls
készen állt az anális behatolásra.
A folyosó végén megláttam a szobánk ajtaját. Egyből
melegem lett. A testem életre kelt.

be
Soha sem tudtam, milyen berendezésre számítsak. Johnny
néhány este egyszerűségre törekedett, csak egy ágy és semmi

e
más. Máskor a berendezés a nappalinkat idézte, vagy egy drága
szálloda szobáját, és egyszer még odáig is elment, hogy egy
gR
trópusi bungalót alakított ki.
Erre az estére Mr. French valami egyszerűt választott: egy
fényes ezüstszínű, kerekes asztal, egy whiskys üveggel és pár
n
bonbonnal, egy vastag szőnyeg, ami a szoba fa parkettájának
nagyobb részét lefedte, és egy hatalmas ágy a szoba közepén, tök
ni

üresen, ha csak nem vesszük figyelembe a szilva színű lepedőt.

Az asztalkához mentem, szemem sarkából figyeltem Sarát.
Jelenlétünk a szobánkban máris izgalommal árasztott el.
r

Valamit kellett csinálnom, hogy eltereljem egy kis időre a

figyelmemet, nehogy egyből az ágyra taszítsam, hogy magamévá
Bu

tegyem.
– Kérsz egy italt? – kérdeztem. Töltöttem magamnak egy
whiskyt és ránéztem.
– Igen. Tölts nekem is. – A kezemben tartott whiskys üveg
felé intett. Sara csak ritkán ivott rövidet, de ma készek voltunk
minden szabályt megszegni. És ebben a pillanatban annyira
elemében volt, olyan kibaszottul lazán viselkedett. Nyakán
 kipirult bőre elárulta, mennyire beindította ez a kis séta a
folyosón idefelé.
Egy kisebb pohárba töltöttem neki egy kevés whiskyt. Elvette
a kezemből, beledugta az egyik ujját a pohárba és nedves csíkot
rajzolt a nyakára.
Egy meghívás.
– Akkor kezdjünk neki?

ls
Nevetése halk, rekedtes volt. – Már egy órával ezelőtt
elkezdtük.
Egy húzásra megittam az italomat, egy lépéssel odaléptem

be
hozzá és elkezdtem nyalogatni, szopogatni a nyakán a bőrt.
– Amikor utoljára itt jártunk, terhes voltam – suttogta, és

e
kíváncsi voltam, mennyire égeti a hátát rajongóink tekintete a
tükrözött üveg mögül.
gR
– Fantasztikus voltál – javítottam ki.
– Mondd el, mit csináltunk azon az estén.
– Lefeküdtünk – mondtam a szoba másik felébe nézve, ahol
n
akkor volt az ágy, pontosan a tükrözött üveg előtt, ahonnan úgy
bámulhattak minket, hogy mi nem látjuk a közönségünket. –
ni

Mögéd feküdtem és úgy hatoltam beléd.

– Gyengéden – szakított félbe nevetve.
Mosolyogtam, és közben többször is gyengéden
r

megharaptam a nyakát. – A próbálkozásaid ellenére, valóban

gyengéden. De a tükörben láttam, ahogy sikítottál, amikor
Bu

elélveztél, pontosan úgy, ahogy a kint lévők is látták.

Ujjait felcsúsztatta a mellkasomon és a gallérom fölött
kibukkanó meztelen bőrt érintették. – És azután?
Mély lélegzetet vettem és lehunytam a szemem, mert az
emlékektől csak még gyorsabban vert a szívem. – Amikor
hazafelé mentünk, az autóban elfolyt a magzatvized.
– És azután?
 És azután.
Menetirányt változtattunk és autónkkal a szülészeti klinika
irányába kanyarodtam. Érzelmek kavalkádja kísért minket. Hol
rettegtünk, hol vigyorogtunk. Aztán amikor odaértünk, Sarával
a karjaimban berontottam a sürgősségire, és úgy ordítottam,
mintha Sarát meglőtték volna, nem pedig szülni hoztam.
– Aztán harminc óra múlva megszületett Annabell Dillon

ls
Stella.
– Lett egy kisbabánk, Max. – Megemelte az állát, és kihívóan,
büszkén mosolygott rám.

be
Én is rámosolyogtam, érezve, ahogy a mellkasom kitágul, míg
el nem telíti az egész világ. – Igen, kibaszottul megcsináltuk...

e
Kezeit lecsúsztatva végigsimított rajtam, majd rámarkolt a
már keményen álló farkamra, lassan simogatott, gyengéden
gR
szorongatott a nadrágomon keresztül. Ilyen egyszerűen. Nem is
volt szükség arra, hogy valami mást mondjunk. Nem kellett
átmeneti téma a gyerekünk születéséről arra, hogy így
n
megérintsen. Semmi távolság az anyuka Sara, és az én szeretőm,
Sara között.
ni

– És megint itt vagyunk – mondta, és felnyújtózkodott, hogy

megpuszilja a nyakamat. – És már attól, hogy itt vagyunk,
ebben a szobában, elvesztem a fejem. Megőrjít.
r

Lecsuktam a szemem és felnyögtem. – Szeretlek.

– Én is szeretlek. – Éreztem, ahogy nyújtózkodik és a
Bu

nyakamat harapdálja. – Szerinted, mit gondolnak azok ott kint,

akik minket figyelnek?
A nagy tükörre néztem. – Szerintem ugyanazt érzik, mint mi,
csak valamivel enyhébb változatban.
– Mintha részt vennének velünk ebben az utazásban…
– Igen – értettem egyet. – Érezted a figyelmüket a folyosón?
 – Igen, mindenkiét. – A fejét hátrahajtotta és a hajamba túrt,
miközben én lejjebb ereszkedtem és már a két melle közötti
részt csókoltam ruhájának vékony anyagán keresztül. – Mindig
is tudtam, hogy vannak, akik minket néznek. De soha se
gondoltam, hogy szinte mindenki.
Lehúztam ruhájának cipzárját, és hagytam, hogy a vállain
lecsússzon, centiről centire, úgy érezve, mintha a közönségünk

ls
szemével látnám átalakult testét. Tudtam, hogy azt látják, amit
én is látok – a legdúsabb melleket, és a derekát, ami ismét
vékony volt. Ma anélkül néznek rá, hogy látták volna az

be
átalakulását, ahogy buja, terhes alakja átváltozott: karcsúvá
érett, kibaszottul izgatóvá. Olyan volt, mint egy szirén,

e
félmeztelenül, vékony anyagú ruhájában, rózsaszín körmeivel,
telt, nedves ajkaival. Elbűvölő. Rajta minden kibaszottul
gR
elbűvölő volt.
Feltűnés nélkül arra pillantottam, ahol tudtam, hogy
idegenek figyelnek minket, tudva, hogy mindenki láthatja,
n
mennyire birtokló és büszke vagyok.
Nézzetek rá, gondoltam a melltartójához nyúlva, hogy azt
ni

kikapcsoljam. Nézzetek erre a csodálatos nőre!

Egyik mellét a markomba vettem. Feszes volt és telt. Forró
láva folyt végig az ereimen, amikor rájöttem, hogy nem ürítette
r

ki, mielőtt ide jött.

– Istenem! Sara!
Bu

– Élvezd, Stella. – Pajzán vigyorral kihúzta ingemet a

nadrágomból. – Ha már úgy döntöttünk, hogy ma este játszunk,
akkor játszunk. – Kigombolta a farmeromat és benyúlt az
alsógatyámba. – Itt nem fogod megjátszani, hogy nem őrjít meg,
amikor szopod, vagy amikor eláztatja a kezedet. Nem fogod
megjátszani, hogy a testem csak az ő élvezetére produkálja ezt,
 és a tiédre nem. Ez neked is jár. Te csináltad, hogy ilyen legyen.
Te tettél ilyenné. Élvezd ki!
Megszorított a markában és halkan felnyögött. Annyira fel
voltam izgulva, hogy az élvezettől már a kellemetlenül
kibírhatatlan határát közelítettem. Így hatott rám ez a nő.
Elsöpörte a gondolataimat és magával ragadott az iránta érzett
vágyam.

ls
– Téged fognak nézni, és azon fognak tanakodni, mit érzel –
mondta –, hogy élvezed-e. – Hangja suttogóvá halkult,
miközben körmével kulcscsontomat karistolta. – Kíváncsiak

be
lesznek, milyen sűrűn baszod a melleimet.
Alig tudtam így ránézni – miközben elragadó, szexi, kitartó –

e
anélkül, hogy az érzelmek fojtogatnának. Nagyot nyeltem, és
remegő kezekkel derekáig lehúztam a ruháját. A vágya szinte
gR
kézzelfogható volt, növekedett és eltelítette a szobát, már engem
is elkezdett kínozni, miközben a lábai közötti apró hasadék
érzéséről fantáziáltam. Mennyire nedves és vendégszerető lenne
n
az ujjaimmal szemben.
Ruhája a földre hullt – pont úgy nézett ki, ahogy elképzeltem
ni

–, és le sem húztam a bugyiját, inkább belenyúltam és

végigtapogattam. Nedves volt.
– Bassza meg!
r

– Ott kint azon gondolkodnak, az ajkaid miért nincsenek a

mellemen – nyögte a fejemet magához húzva. Megnyaltam
Bu

kemény mellbimbóját, éreztem, ahogy az édes íz elárassza a

nyelvemet. Felnyögtem és a mellébe markoltam, éhesen
támadtam. Ő lecsúsztatta a kezét a hátamon. – Azon
gondolkodnak, milyen lehet velük játszani, amikor ennyire
teltek.
Többször nyögve szopogattam és úgy fordítottam, hogy a
tükörrel szemben álljon. Most pontosan azt láthatta, amit a kint
 lévők is látnak: engemet, előre hajolva, hogy elérjem a melleit,
hogy nyalogassam, hogy nyáltól fényessé tegyem, miközben még
jobban feldagadnak és megkeményednek.
– Meg akarom baszni a melleidet – suttogtam.
– Igen – sóhajtotta.
– A nyakadra élvezek, aztán olyan keményen nyalom ki a
pinádat, hogy még a kint állók is érezni fogják az ízét.

ls
Hátratolt, míg az ágynak ütköztem és leültem. Aztán az
ölembe mászott és száját az enyémre tapasztotta. Hosszú nyögés
szakadt ki belőlem, amikor nyelve az ajkaim közé hatolt – apró

be
és édes, de ugyanakkor követelőző, kiéhezett, de uralkodó. Még
többet akartam. Imádtam Sarát, amikor kezébe vette az

e
irányítást, amikor ennyire erős volt és a hajamba markolva
irányította a fejemet, hogy úgy fordítsa, ahogy neki tetszik.
gR
Minden sejtem, mindegyik lélegzetem, minden egyes
mozdulatom magáévá tette.
Nem voltam képes elvenni kezeimet melleiről, nem tudtam
n
abbahagyni melleinek gyömöszölését, fogdosását. Annyira
kemény és nedves volt kezeimben. Úgy fordultam, hogy a háta
ni

legyen a tükör felé, hogy a közönségünk lássa, ahogy a kezem

lecsúszik az oldalán, a hátán keresztül le a fenekére.
Ő a farkamhoz dörgölődzött, majd hátralökött, míg hanyatt
r

feküdtem, és egy vad mozdulattal le tudta rántani rólam a

nadrágomat.
Bu

– A zoknit is – mondtam neki nyugodt hangon, erre ő

játékosan mosolygott, és megszabadított az összes ruhámtól.
Tök meztelen lettem.
Feleségem tekintete elárulta összes mocskos gondolatát.
Elkezdte nyalni a combjaimat és elindult felfelé. Arra
kényszerített, hogy tárjam szét lábaimat, és nyelvével a
mogyoróimat cirógatta.
 – Te egy romlott nőszemély vagy… – mondtam nevetve, és
lehunytam a szemeimet, miközben ő már a farkamat nyalogatta,
a tövétől a hegyéig. Egyik kezemmel a hajába túrtam és
megpróbáltam irányítani, mert a mozdulatai annyira
lendületesek voltak, hogy elvesztette az irányítást mozdulatai
felett. Felkönyököltem, és másik kezemmel a fenekére csaptam.
És amikor ennek következtében a farkamat egészen a torkára

ls
engedte, akaratom ellenére hangosan felkiáltottam.
Az érzés túlságosan jó volt. Nedves nyelve, a nyalása, a
mozdulatai. Nem bírtam volna már sokáig. Elhúzódtam, és arra

be
kényszerítettem Sarát, hogy feküdjön hanyatt. Meglepett, dögös
kuncogásától nekem is mosolyognom kellett. Bordái fölé

e
másztam, nyálától még nedves farkamat a mellei közé nyomtam
és ütemes mozgást vettem fel, egy olyan felszabadult vadsággal
gR
basztam a melleit, amilyet már rég engedtem meg magamnak.
Az is lehet, hogy rajta hagyhattam kezeim nyomát, de abban a
pillanatban egyikünket sem foglalkozott ezzel. A nyakára
n
élvezhettem, bepermetezhettem spermámmal, érezhettem
farkammal nyakának selymes bőrét, miközben rájöttem, hogy
ni

pont erre a durva, követelődző viselkedésre számít tőlem.

Hiányzott neki, hogy ilyennek lásson. Tudtam. Hiányzott
neki, hogy lásson, miközben elveszítem az irányítást a
r

mozdulataim felett, lássa, hogy magamévá akarom tenni, lássa,

menyire éhezem rá, mennyire elragadtatott vagyok miatta, és
Bu

mennyire bevadít. Vajon mekkora szüksége van arra, hogy

emlékeztessem erre? Minden nap elmondtam neki, mennyire
szép. Minden este érezte a vágyamat, amikor hozzám bújt. De
természetesen, itt valahogy más volt a helyzet: itt valahogy még
meztelenebbek voltunk, mint a saját ágyunkban, mintha egyre
magasabbra emelnénk a tétet és egyre többet osztanánk meg a
tükör túloldalán lévő emberekkel.
 Bemutatót tartottunk. De soha sem játszottuk meg
magunkat. Inkább hasonlított egy játékhoz, amiben felfedhettük
legsötétebb, legszégyentelenebb fantáziánkat, irányításra vágyó
hajlamunkat, az összes sebezhető oldalunkat, melyekre érdemes
volt figyelmet fordítani.
Látod? kérdezte szemével. Elfelejtetted, mennyire beindít,
amikor látom, hogy elveszted az irányítást miattam.

ls
Elfelejtetted, hogy itt éljük ki fétiseinket és feszegetjük a
határainkat.
De én emlékeztem.

be
Ez volt a legjobb játék. Egyből tudtam, melyik volt az a
pillanat, amikor ő is ugyanezt érezte, amikor láttam az ajkait

e
boldog mosollyal félig megnyílni. Nevetett, ujjaival végigsimított
rajtam, gerince ívbe hajlott, hogy még nagyobb erővel
gR
nyomódjon a faszomhoz.
Közel voltam, hogy elélvezzek, éreztem, ahogy a kínzó
gyönyör elindul lentről, a köldökömtől, és lefelé kering, amíg
n
elvesztettem az irányítást, és bevadultam – egyik kezemmel a
tarkójára markoltam és nagy élvezettel basztam, csípőm
ni

ritmusosan löktem előre, lendülettel, amíg meghallottam a

morgó hangot, ami az én hangom volt, és könyörgés, és
figyelmeztetés, hogy milyen keményen fogok elélvezni és
r

testének melyik részeire.

A nyakára.
Bu

A melleire.
Az állára és az alsó ajkára, amikor előredőlt és nagyra nyílt
szemekkel nézte, ahogy beterítem a gecimmel.
Még mindig zihálva gyűrtem magam alá. Simogattam nyirkos
bőrét. Tenyerem a hasára tettem, és elhelyezkedtem a lábai
között. Megcsókoltam a csípőjét, a combját, és végül az édes
rését. Kezeivel a hajamat simogatta, majd húzta, megemelte a
 csípőjét, és én szopogattam, nyaltam, tudva, hogyan érjem el
célomat gyorsan és egyszerűen, tudva, hogyan csaljam ki
torkából rekedtes sikolyát, amikor elélvez. És akkor
gyorsítottam a mozdulataimon és mosolyogtam, mert ahogy
felnéztem, láttam, hogy a szemei csukva vannak, és a szája fölött
izzadságcseppek ragyognak. Megkönnyebbülést láttam az arcán.
Feltérdeltem, elkezdtem ujjazni, és felülről néztem, ahogy az

ls
ujjaimmal basztam. Már minden elképzelhető pózban láttam
meztelenül – széttett lábakkal, ahogy most is volt, vagy amikor
egyedül zuhanyozott, vagy amikor még több élvezetért, vagy

be
kevesebb fájdalomért könyörgött, amikor elveszett az
érintésemben, és amikor nem is tudta, hogy figyelem –, és ez

e
annyira közel hozott hozzá, annyira biztonságosnak éreztem,
hogy másokkal is, idegenekkel megosztottam látványát, de
gR
ugyanakkor csak én érinthettem, én voltam az egyedüli, aki
ezekben a másik intim pillanataiban láthatta. Senki más nem
láthatta gyerekünket megszülni, vagy amikor lehajol zuhanyozás
n
közben, hogy leborotválja a lábát. Senki más nem láthatta az
ágyunkban párnáját átölelve aludni, vagy hajnali négykor
ni

kislányunkat szoptatni. Tehát hiába is nézi őt a közönségünk,

soha a kibaszott életben senki más nem tudná megadni azt neki,
amit én megadok. Mert semmi más nem izgatja fel Sarát
r

annyira, mint az én teljes, határok nélküli imádatom.

Iránta érzett szerelmem minden másodperce – egy olyan
Bu

szerelemé, amiben két évbe tömörült egy egész évezredre elég

érzelem – összeolvadt egy érintésbe. Kezeim lelassultak, ujjaim
óvatosan kihúztam belőle, leereszkedtem és testét az én
testemmel fedtem be, ajkait az ajkaimmal. Ismét kemény
voltam és beléhatoltam, hogy benne legyek, amikor teljesen
szétesik.
 Lábai átölelték a csípőmet, kezei lecsúsztak a hátamon, és
tökéletes lágy hangján közvetlenül a fülembe nyögte, hogy már
közel van, még többért könyörögve, hogy gyorsabban és
erősebben basszam, keményebben és keményebben.
Bőre ragadt a gecimtől, a tejétől, az izzadságtól és a
whiskytől. Az orgazmus fokozatosan közeledett, míg olyan
intenzívvé izzott, hogy azt már nem lehet egyszerűen

ls
orgazmusnak nevezni, mert az annyira fájdalmas, amennyire
élvezetes. Még egyszer megcsókoltam, elnyomott nyögés tört ki
belőlem és gyengéden megharaptam a nyakát, majd már nem

be
bírtam visszafogni magamat, és teljes erőmből elkezdtem
baszni, gyors lökésekkel, átadva az irányítást a kéjnek és a
vágynak.

e
Még egyszer utoljára belelöktem magam, és hangosan nyögve
gR
elélveztem. Alattam Sara rekedt, síró hangon nyögött, és
éreztem, ahogy hüvelyfala a farkam körül pulzál.
– Max – suttogta, és magához szorított, hogy még mélyebben
n
legyek benne. Ahogy érzékeny részéhez dörzsölődtem,
megrázkódott alattam. Lassan elkezdtem kihúzódni belőle, de ő
ni

nyirkos hátamra téve a kezeit, megakadályozott ebben. –

Maradj bennem.
Arcommal a nyaka hajlatában próbáltam megtalálni a
r

légzésem, küzdve, hogy ne zuhanjak teljes súlyommal rá.

Körmei a hátamat karistolták gyengéden, lábai továbbra is
Bu

átölelték a csípőmet.
– Jól vagy?
Bólintott.
– Ez kurva jó volt – mondtam játékos hangon, és amikor
megpuszilta az arcomat éreztem a mosolyát.
– Üdv újra Mr. és Mrs. Stella – mondta.

~~~
 Scott vezetett Manhattan utcáin hazafelé, és mi mindketten
hátra ültünk az autóban. Felszabadultnak éreztem magam, a
hónapok óta felgyülemlett feszültség elpárolgott, és csak ekkor
jöttem rá, hogy rettegtem: nem tudtam, hogy Sara és én
megtaláljuk-e az utat egymáshoz, vagy ezen túl valami más lesz
– gyerek, karrier, és közös életünk felépítése –, ami összeköt
minket.

ls
Rendben lennék azzal is, ha így alakult volna, ha a titkos élet,
ami a múltban összekötött minket, elkopik, és új dolgokat kéne
kitalálnunk az intim életünk élvezetére. De most, hogy tudtam,

be
milyen könnyen, bármely pillanatban visszatérhetünk,
fellélegeztem, és felszabadult bennem egy sötét és bűnös érzés.

e
– Mire gondolsz? – kérdezett Sara, ahogy minden egyes
alkalommal, amikor nehezen tudtam megfogalmazni a
gR
gondolataimat.
– Valamire, amitől seggfejnek érzem magam.
– Ó! Akkor mindenféleképpen el kell mondanod.
n
Felé fordultam és két kezem közé fogva a kezét a szemébe
néztem. – Arra gondoltam, hogy megkönnyebbülést érzek, hogy
ni

megint rátaláltunk erre. Arra, hogy ha nem is jött volna össze,

ha már nem csinálnánk ezt, akkor is rendben lennék, legfeljebb
eleinte lennék elkeseredve egy kicsit. Annyi kis lurkóval
r

osztozom rajtad, amennyit csak szeretnél, mindaddig, amíg van

ez a darabka belőled, ami csak az enyém marad.
Bu

– Nagyobb rész van ott egy darabkánál, ami csakis a tiéd –

mondta kissé meglepetten. – Ez a mi házasságunk. Valami, ami
a miénk, és törődünk vele, gondoskodunk róla, tudva, hogy egy
napon megint csak ketten maradunk abban a hatalmas
lakásban.
– Ha még több gyereket akarsz, akkor tudod, hogy nem
maradhatunk örökre Manhattanben – mondtam neki.
 Ujjait a számra nyomta, és folytatta: – Sss! Élvezzük inkább
még egy kicsit ezt az új felállást.
Hirtelen kihúztuk magunkat, mintha csak most jöttünk volna
rá mindketten, hogy már órák óta, mialatt a klubban voltunk,
nem csörgött a telefonunk.
– Bassza meg… – suttogta Sara a táskájában kutatva. –
Lehet, hogy kikapcsoltam?

ls
– Én biztos, hogy nem – mondtam elővéve zsebemből a
telefonomat. Nem volt bejövő üzenet, és nem fogadott hívás
sem. Semmi.

be
Gyorsan írtam egy üzenetet Niallnek: Minden rendben? Már
úton vagyunk hazafelé.

e
Szinte egyből jött a válasz: Minden rendben. Anna alszik.
Nem sokára találkozunk.
gR
~~~
Niall a nappali bőr kanapéján feküdt, és John Olivert nézte a
n
tévében. Annabell hosszú lábain aludt és közben az egyik kis
ökle a szájában volt, másik keze meg a kis sárga takaróját
ni

szorította.
– Jól szórakoztatok? – kérdezte suttogva, és minket nézett,
miközben kabátunkat az előszoba szekrénybe akasztottuk.
r

– Szuperül – válaszoltam élvezve a látványt, ami elém tárult.

– Biztos vagy benne, hogy nem akarsz ide költözni velünk
Bu

szembe? Eladó az egyik lakás. Nekünk rohadt jól jönne.

Nevetett. – Csábító ajánlat. Az épület is meglehetősen
elegáns, és ez a kis hölgy is elragadó…
– Köszönjük, Niall. Segítettél elfelejtenünk az
aggodalmainkat.
Rám mosolygott, de olyan pillantás vetett rám, hogy
szentimentális seggfejnek érezzem magam. Tenyerét Annabell
 hasára tette. – Tényleg jó volt. Talán majd egy nap visszaadod.
– Egy pillanatra elkomolyodott, és ez a pillanat elég volt, hogy
házassága miatti csalódottságának egész súlyát érezzem.
– Abban biztos lehetsz – biztosítottam róla.
Sara elment átöltözni, én meg egy biztos apai mozdulattal,
mint aki tudja, hogy gyermeke így nem ébred föl, kézbe vettem
Annabellt. Csakhogy a tervben nem ez volt megírva. Először

ls
fordult elő, hogy egy ilyen apró mozdulattól felébred. Haragosan
ráncolta az orrocskáját és elkezdett sírni.
– Jaj, bocsánat, bocsánat – suttogtam neki, és gyengéden

be
ringattam. – Csak egy perc, kisasszony, és itt az anyukád.
Csakhogy Annabell se ölelgetést, se ringatást nem akart.

e
Sarát akarta, és haragos sírásától összeszorult a mellkasom. De
annyira nem zavart, mint ahogy néhány nappal ezelőtt. Olyan
gR
voltam, mint egy elem, amit újra feltöltöttek, tele voltam
türelemmel és békességgel, ahogy bárki érez, aki valóban
elégedett.
n
Sara megjelent az előszobában és odajött hozzám, hogy
elvegye a mi drágaságunkat tőlem. Utánuk mentem a
ni

gyerekszobába, és figyeltem, ahogy elfoglalják helyüket a

hintaszékben.
– Hölgyeim, látványuk élvezet a szememnek.
r

– Valószínűleg ő a világ legaranyosabb kisbabája – mondta

Sara, és rám mosolygott. Annyira kipihent volt, annyira
Bu

feldobott. Mintha már az elejétől tudta volna, hogy pontosan itt

fogunk kikötni ezen az éjszakán.
Lehajoltam és megpusziltam Annabell puha arcocskáját. Már
megnyugodott és szopott. – Olyan érzékeny vagy, mint az
apukád – suttogtam neki. – Bár ez neked nem olyan jó hír. De
olyan kemény vagy, mint az acél, ahogy az anyukád is. Ezért
rendben leszel.
Bu
rni
n
VÉGE

gR
ebe
ls