Bu

rn
in
gR
eb
el
s
Christina Lauren

Gyönyörű

l s
be
FŐNÖK
Re
g
in

Beautiful Boss
(Beautiful Bastard 4.5)
rn
Bu
 Rajongói Fordítás!

s
Fordította

l
be
Elpida
g Re
Lektorálta
Xavier
in
rn
Bu
 Egy
Will

l s
A Bostonig tartó út letudva.

be
Ruhapróba letudva, a próbavacsorán is túl vagyunk, és túl
vagyok egy durva estén a barátaimmal is.
Holnap van az esküvő, és az én jövendőbelim... a folyosó
másik végében alszik. Re
Van egy olyan érzésem, hogy ez az elrendezés nem tart
sokáig. Hanna utált egyedül aludni, amikor mostanában
elutazott interjúra az egyetemi állások miatt. És én is utáltam.
g
És most, az esküvőnk előtti utolsó éjszakán az anyja külön
in

szobába tett minket, hogy betartsa a hagyományokat és

fokozza a feszültséget?
Felejtse el!
rn

Szó sem lehet róla.

A hátam mögé nyúltam, hogy felrázzam a párnákat, aztán
kinyújtózkodtam a hatalmas franciaágyon.
Bu

Megszólalt a telefonom az éjjeli szekrényemen, és nevetve

kiáltottam bele az üres szobába, hogy „Felhívott”, mielőtt
felveszem: – Hanna, szerelmem.
Egyből a lényegre tért: – Izgulok.
Mosolyogtam: – Még szép, hogy izgulsz. Holnap
megesküszöl, hogy engedelmeskedsz nekem, és egy életen át a
szexrabszolgám leszel. Nagyon jól tudod, hogy nem leszek
kegyes hozzád.
Még csak nem is nevetett: – Átjöhetek a szobádba?
– Természetesen – mondtam. – Hogy őszinte legyek, én is
ebben reménykedtem...
– Nem – szakított félbe hirtelen. – Nem, nem jöhetek. Csak
teszteltelek, Will. Azt kellett volna válaszolnod, hogy az

s
szerencsétlenséget hoz.

l
– De én ateista vagyok – emlékeztettem rá –, és nem hiszek

be
a babonákban sem. Hiszek a szándékban. Hiszek a
felfedezésben. Hiszek a házasság előtti szexben. Azt is
elhiszem, hogy három ajtóval odébb vagy, teljesen kikészülve,
Re
pedig ide is jöhetnél, és beszélgethetnénk. És utána
megengednéd, hogy a farkam beléd tegyem. Egész idő alatt
végig bámulni foglak, és semmi sem áll a mi csodálatos
esküvőnk útjába...
g
– A melleim hatalmasnak tűnnek a menyasszonyi ruhában.
in

Felnyögtem, és karom az arcom elé emeltem. – Meg akarsz

őrjíteni?
– Csak figyelmeztetni akartalak. – A hangja egyre inkább
rn

elmosódott, és biztos voltam benne, hogy most a körmeit rágja

idegesen. – Szerintem, túlzásba estem. Azt akartam, hogy ez a
mi kis titkunk legyen – a te rajongásod a melleimért, az
Bu

esküvőnk... akarom mondani, te...

– Hanna – szakítottam félbe. – Esküszöm, mindent
megteszek, hogy ne vessem rá magamat a melleidre a
szertartás alatt.
– Nem erre gondoltam.
– Drága, Szilvám. Nyugodj meg. – Hallottam, ahogy mély
lélegzetet vesz és lassan kifújja. – Mire gondoltál?
 – Csak hogy... mi van... ha úgy nézek ki...
– Gyönyörűen?
Hangosan kifújta a levegőt és gyorsan folytatta: –
Bögyösnek, mint egy bögyös ribanc menyasszony.
Visszafogtam magam, hogy ne nevessek, mert bár ez az
egész számomra teljesen nevetséges volt, tudtam, hogy
számára nem. – Ezt most komolyan gondolod? Emiatt parázol

s
az esküvőd előtt? Hogy a melleid túlságosan lenyűgözőek

l
lesznek?

be
Hanna teljesen nyugodtan intézte az esküvő ügyeit, rábízva
a legapróbb részleteket is az anyjára, miközben ő folytatta a
szakmai útjait az egyetemekre az ország szinte minden
Re
sarkába. Volt, hogy egy héten két helyre is elment. És
egyetlenegyszer sem panaszkodott az elmúlt hónapokban az
életünkben bekövetkezett őrült állapotokra. Tudtam, hogy az
én Hannám nyugis természetű, de – az Istenért – mégis
g
vártam tőle... valamire. Talán egy kiborulásra, miközben a
in

bőröndjeinket pakoltuk össze? De nem. A mosógépből

kiszedett ruhákkal kezdtünk el dobálózni, és a harcunknak az
lett az eredménye, hogy az előszoba padlóján szeretkeztünk.
rn

Talán egy lényegtelen apróság miatti veszekedésre velem

útközben az autóban Boston felé? Hanna jobbnak látta, ha
inkább leszop. Egy kiborulásra, mikor a szállodához értünk? Á!
Bu

Ő csak mosolygott, lábujjhegyre állt, megcsókolt és boldogan

felkiáltott: „Itt is vagyunk!”
Körbe néztem az üres szállodai szobámban és azt mondtam:
– Úgy érzem, ezt olcsón megúsztam.
Az elfojtott morgásán mosolyogtam, míg meg nem hallottam
éles és ideges hangját. – És ha a menyasszonyi ruha túlságosan
is kihangsúlyozza, és csak te nem találod felháborítónak?
 – Engem még az sem zavarna, ha toplessben jelennél meg az
esküvőn. És... az egyetlen vélemény, aminek holnap számítania
kell, az az enyém.
– Akkor miért hívtunk meg még százhatvannégy vendéget?
– Hanna. Maradj csendben. Most. Gyere a szobámba
kefélni.
A vonal megszakadt, és néhány másodperccel később

s
lépteket hallottam a szobám ajtaja előtt, egy hosszú csend és

l
aztán egy halk kopogás.

be
– Csukd be a szemed! – figyelmeztetett a folyosóról.
Az ajtóhoz mentem, és szorosan összezártam a szemem,
majd beengedtem.
Re
– Tartsd csukva a szemed! – parancsolta.
Engedelmeskedtem, és még szorosabban összezártam a
szemem.
Éreztem a kezeit a nyakamon, majd felsiklottak az arcomra,
g
éreztem ideges tapogatását, míg valamit sikerült a szememre
in

kötnie. Aztán csendben maradt. Nem láttam, és nem éreztem

őt.
Kinyújtottam a kezem és megérintettem a derekát. Meztelen
rn

mellkasomhoz rántottam. – Áruld el, mi folyik itt valójában?

– Nem tetszik, hogy az esküvőnk előtti éjszaka nem lehetek
veled – vallotta be ajkaival a bőrömhöz tapadva. – Szükségem
Bu

van rád.
Vakon vezettem fel a kezeimet először a bordáin, aztán a
vállain és a nyakán, mielőtt az arcát a tenyerembe fogtam. Az
ujjaim egy selymes anyagot érintettek, és követték a szövet
útvonalát egy szoros csomóig a tarkóján.
Hanna a saját szemét is elfedte. Hihetetlen!
Nevetve csókoltam a hajába. – Akkor maradj velem.
 Felnyögött. – Ez a hagyomány egy szívás, de úgy érzem, be
kell tartanom valamilyen szokást, melyik egyike az, hogy nem
láthatjuk egymást holnapig, hogy ne csesszük el az esküvőnket.
Kezembe fogtam az arcát és úgy fordítottam, hogy meg
tudjam csókolni. Először az orra hegyéhez ért a szám, aztán
lejjebb kalandozott, a cél felé. – Semmi esély rá, hogy
elcsesszük – mondtam az ajkaira tapadva. – Még ha holnap

s
nem is házasodunk össze, te vagy életem szerelme. Együtt

l
leszünk, míg meg nem halunk, együtt, amikor én száz éves

be
leszek, te meg kilencvenhárom.
Halkan nevetve megfordított, és az ágy felé vezetett.
Óvatosan leültetett. Hanyatt lökött és rám mászott.
Re
– Most nyitva van a szemed? – kérdeztem ugratva.
– Egy pillanatra felemeltem a kendőm, de már a szememen
van. Valakinek ide is kellett minket vezetni az ágyhoz
biztonságban.
g
– Úgy értem, hogy a hagyomány az, hogy a vőlegény nem
in

láthatja a menyasszonyt, ugye? Te nézhetsz – suttogtam.

Egy darabig csendben maradt. – Tényleg?
– Igen, Szilva.
rn

Egy rövid szünet után hallottam az anyag halk súrlódását,

ahogy levette a kendőt és utána légzésének halk hangját.
– Itt vagy hát. – Végigsimított kezével a mellkasomon és a
Bu

nyakamon, majd egy ujjával a szám vonalát rajzolta körbe. – A

férjem. Hát nem őrület?
A bőröm éhezve borult lángba. – Hann...
Szája a számhoz ért, elfojtva szavaim. Ajkai nedvesek és
elképesztően teltek. Kezei megszabadítottak bokszeremtől.
Megnyalta a nyakam, a haja csiklandozta a bőrömet, ahogy a
mellkasom felé haladt, a hasam felé...
 – Egy szopás az esküvő előtt szerencsét hoz – biztosítottam
róla, mikor a keze körém fonódott, majd a farkamat a tövénél
megnyalva, lassan végigcsúsztatja nyelvét a makkomig. –
Tehát jó úton járunk.
Éreztem nevetésének vibrálását a farkamon, miközben
addig nyalt és szopott, míg hihetetlenül kemény nem lettem a
markában.

s
– A fenébe! – szűrtem ki a fogaim között, a csípőmet

l
megemelve az ágyról. – Szilva, ez a kendő... a nyelved. Bassza

be
meg!
Addig játszott velem, míg már ívbe hajolva felemelkedtem
az ágyról, akkor éreztem, hogy testhelyzetet vált, derekáig
Re
felhúzta rövid hálóingét és rám ült lovaglóülésben.
A szája a fülemhez ért. – Tilos a mellemet fogdosnod.
– Amit csak akarsz – ígértem rögtön. – Csak ne hagyd abba.
– Különösen nagy tehetséged van abban, hogy foltokat hagyj
g
a melleimen. És a menyasszonyi ruhán nagy a dekoltázs.
in

– Ezt már megértettem.

– Ha kiszívod őket, felejtsd el a szopást egy évre.
Annak ellenére, hogy feltehetőleg csak szívatott – vagy
rn

mégsem? – már a gondolatától is kihagyott a szívem három

másodpercre.
Áhítattal suttogtam: – Ígérem.
Bu

Ő megemelkedett, és csodálatos, selymes lábai közé vett.

Ujjaim a lepedőbe markoltak.
– Hanna? – nyögtem.
Pillanatnyi szünetet tartott, és azt kérdezte: – Igen?
– Legalább a fenekedet fogdoshatom?
 Éreztem, ahogy megmerevedik rajtam. Aztán kiszakadt
belőle a nevetés. – Van a világon olyan menyasszonyi ruha, ami
a feneket is szabadon hagyja?
– Bocsánat, bocsánat – mondtam nevetve. – Nem
gondolkozom azon, mit mondok. Bassza meg, Szilva, csak tedd
be magadnak a farkam.
De nem tette. Annyira közel éreztem testének melegét, és

s
lassan a combomra ült, miközben a hasamat simogatta.

l
– Jól vagy? – kérdeztem, felültem és kinyújtottam a kezem,

be
hogy megérinthessem az arcát. – Megint kiakadtál a
menyasszonyi ruha miatt?
A hüvelykujjammal lassan próbáltam a szeme alatt
Re
megsimítani, hogy megbizonyosodjak, nem sír, de ő
elfordította a fejét, hogy ne tudjam megérinteni.
– Nem sírok.
Bólintottam, de nem szólaltam meg. Figyeltem, hogy a
g
mozdulataim óvatosak legyenek.
in

– Csak nagyon izgulok – mondta.

Összeszorult a mellkasom. – Tudod, azért mert
összeházasodunk, még nem változnak meg a dolgok közöttünk.
rn

Egyetértünk? Mi továbbra is Hanna és Will leszünk. Továbbra

is mi leszünk.
– Én már most máshogy érzek – mondta, és amikor ellent
Bu

akartam mondani, egyik ujját az ajkamra csúsztatta, és

folytatta. – Nem azt mondom, hogy ez rossz. Úgy értem, hogy
valami mélyebbet érzek. Erősebbet. Nem rég, amikor
végignéztem rajtad, azt mondtam: „Wáó, mit csinálhatok vele
egész éjszaka!” Most végignézek a testeden, és arra gondolok:
„Wáó, mit csinálhatok vele, és Istenem, mi van, ha történik
vele valami...
 – Hanna! Nyugodj meg! – suttogtam, miközben ujjai még a
számon voltak.
Nagyot sóhajtott, és a keze a nyakamra csúszott, mintha egy
vonalat követne, ami a szívemhez vezeti. – Még csak huszonöt
éves vagyok – mondta egy hosszú szünet után. – És tudom,
hogy darabokra hullana az életem, ha elveszítenélek.
A gondolat olyan volt, mint egy tőrdöfés. – Soha sem fogsz

s
elveszíteni.

l
Nem mondott semmit, csak kis köröket rajzolt a

be
mellkasomra az ujja hegyével.
– Ugyan már, Szilva! Már hosszú ideje élünk együtt és
törődünk egymással, Most csak hivatalossá tesszük.
Re
Az ujjai ismét feljebb siklottak rajtam, míg meg nem
érintették az alsó ajkamat. A vérem kezdett felforrni az
ereimben.
– Törődök veled? – kérdezte.
g
– Persze. És amikor nem tudod, hogyan csináld,
in

megkérdezel.
Egy darabig csendben maradt, aztán megszólalt: – Mint
most?
rn

Az, hogy a szemeim be voltak kötve, egyszerre volt

csodálatos és szenvedés. Látni akartam az arcát, bár már a
hangjából is el tudtam őt képzelni: a fogai az alsó ajkát
Bu

harapják, tekintete az ujjai útját követi, ahogy a bőrömet

érintik, kibaszottul figyelmesen. Így kezdtük. Ő kérdezett, és én
vezettem.
– Nem vagy biztos benne, hogy most, hogyan kéne törődnöd
velem?
– Én csak... stresszes vagyok ma éjjel – suttogta. – Segít,
amikor elmondod, hogy mit akarsz, mit csináljak.
 A szívem egy nagyot dobban, aztán majdnem felrobbant.
Már rég játszottuk ezt.
– Tegyél magadba. Lassan. Játssz is egy kicsit velem.
A kezébe vett, rám mászott, hozzám dörzsölte magát, és
lassan rám ereszkedett.
Kurvára tökéletes volt.
Majdnem elvesztettem az eszem. – Így, igen, így.

s
– Will...

l
Már ezerszer szeretkeztünk. Talán többször is. És minden

be
egyes alkalommal rohadtul meglepve tapasztaltam, hogy
kénytelen vagyok tízig elszámolni és valami másra kell
gondolnom, hogy nehogy eldurranjak, abban a pillanatban,
amint magába fogad. Re
– Le és fel – mondtam. – Ne játssz velem. Engedd éreznem
minden egyes centiméteredet.
Lélegzete végigperzselt a nyakamon, a haja a vállamat
g
csiklandozta. Pontosan azt csinálta, amit mondtam neki.
in

Nagyon könnyen, egy mozdulattal mélyen magába vehetett

volna, annyira nedves volt, mint az óceán.
A pillanat ereje feltüzelte a gondolataimat, és a valóság
rn

hirtelen ledöntött: itt voltunk, ennek a kibaszott vad kalandnak

a csúcspontján, és én semmi másra nem vágytam ennél jobban
egész életemben.
Bu

Miközben Hanna ütemesen meglovagolt, egyre nagyobb

önbizalommal, egyre jobban elengedve magát, átadva magát a
kéjnek, engem megrendített az igazság: Hány ember találja
meg a párját, akit folyamatosan érinteni akar, akinek állandóan
a közelében akar lenni, akihez tartozni akar? Hányan kötnek
házasságot a legjobb barátjukkal, azzal az emberrel, akit az
egész világon a leginkább csodáltak?
 Lerántottam a kendőt a fejemről, és még időben elkaptam az
arckifejezését, miközben elélvez: a tekintete az arcomra
szegeződött, ajkai egy lélegzetelállító nyögés kíséretében
enyhén szétnyíltak. Gyönyör söpört végig az arckifejezésén,
amikor tekintetünk találkozott – szüksége volt arra, hogy
lásson, hogy engem láthasson, belekapaszkodhasson a
tekintetembe –, és én tudtam, hogy ő ugyanolyan tisztán

s
olvassa a gondolataimat, ahogy én az övéit.

l
Soha ne bízz mások hagyományaiban, gondoltam,

be
miközben éreztem, hogy a vérem felforr, és egyre közelebb
vagyok. Bízz bennem! Bízz bennünk! Együtt megtaláljuk a
közös utunkat, ami mindkettőnknek jó.
Re
A szükség és a gyönyör végighaladt a gerincemen, forrón és
sürgetően. Ujjaimat a csípőjébe mélyesztettem és ritmikus
mozdulatokkal irányítottam magam felett mindaddig, míg nem
éreztem, hogy már egészen a csúcs közelében járok, és ekkor
g
azt suttogta: – Imádom nézni, ahogy engem is a szakadék
in

peremére taszítva elélvezel. – Nem bírtam tovább, fellöktem

magam, és elkeseredetten kapaszkodva a tekintetébe, vad
nyögéssel beleélveztem.
rn

– Látod? – motyogta a szájával a nyakamra tapadva. –

Szükségem volt erre. A holnapi nap csak formalitás. Úgy
érzem, mintha pont most házasodtunk volna össze.
Bu

– A holnapi nap csak formalitás, mióta egy egyetemi bulin

kiverted nekem.
Rajtam feküdve kuncogott.

~~~
 Mikor felébredtem, Hanna már nem volt velem, és a gyorsan
lefirkált üzenetétől, amit a mellettem lévő párnán hagyott:
„Kettőkor találkozunk.” hangosan nevettem üres szobámban.
Az én menyasszonyom olyan kibaszottul romantikus.
A délelőtti programom zsúfolt volt; reggeli a vőféllyel, a
szállodába érkező vendégeink fogadása; az anyám és a
lánytestvéreim folyamatosan megkerestek azzal, hogy újra és

s
újra megbeszéljük az ülésrendet, a cateringet és a zenészek

l
eligazítását. A szükségletemet egy kibaszott zuhanyra, és hogy

be
elkészüljek az esküvőmre, Jensen vette észre, és az összes
felmerülő probléma megoldását a Parancsnoki Központba
irányította (Hanna anyukájához, Helenához), aki nagy
Re
örömmel vette át a nap feladatait.
Egy forró zuhany, egy tökéletes borotválkozás és három
csésze kávé után hallottam, hogy valaki kopog a szobám
ajtaján. Egy pillanatra arra gondoltam, talán Hanna, de
g
tudtam, ez csak akkor lenne lehetséges, ha meg tudna szökni a
in

nővérétől, Livtől, az anyukájától, George-tól, valamint Chloétól

és Sarától. Más néven, a „Falká”-tól, ahogy Jensen hívja őket.
Ha valamilyen módon sikerülne ez neki, akkor valahol
rn

hulláknak kell lenniük, és akkor a legkisebb gondunk is

nagyobb annál, hogy láthatom-e őt a szertartás előtt.
– Én vagyok – hallottam a jövendőbeli sógoromat.
Bu

Kinyitottam az ajtót és Jensen bejött a szobámba. Ő már fel

volt öltözve, és jól nézett ki. Előző nap egész végig együtt
voltunk, de a próbák őrületében nem vettem észre, hogy
körülbelül tizenöt kilót fogyott azóta, hogy utoljára láttam.
– Sportolsz? Jól nézel ki.
– A húgomat veszed feleségül – mondta, és elment
mellettem. – Kérlek, ma ne kezdj ki velem!
 Nevetve visszafordultam a tükörhöz, hogy megkössem a
nyakkendőmet.
– Megnősülsz! – ismételte halkan megismételve.
– Igen, tudom.
Hanna a feleségem lesz. Ezek után így mutathatom be
mindenkinek.
Ő itt a feleségem.

s
Ez a szó járt folyamatosan a fejemben. Feleség. Jól hangzik.

l
Jelentőségteljes. Ettől az ágyra akartam fektetni, hogy

be
rámásszak, hogy újra és újra a fülébe suttogjam, hogy
beletetováljam a gondolataiba.
A feleségem vagy, Szilva.

fordultam
Re
Jensen megszakította ezt a gondolatmenetet, amikor vállon
veregetett. – Will, megnősülsz!
Felé és szórakozottan mosolyogva
megismételtem: – Tudom, Jensen.
g
– A húgomat veszed el. – Összehúzta a szemét és megemelte
in

a mutatóujját, és enyhén megfenyegetve folytatta: – Hát nem

furcsa?
Egyszer már beszéltünk erről: egy vacsora alatt, azt
rn

követően, hogy Jensen rajtakapott minket – én a pult alatt,

Hanna ráhajolva, a régi báli ruhája felhúzva a dereka fölé,
miközben kinyaltam. Szerencsére a bátyja nem látott sokat...
Bu

de így is épp eleget látott ahhoz, hogy rájöjjön, mit csinálunk.

Hanna, átöltözés nélkül, felvette az edzőcipőjét, és azt
ajánlotta, hogy menjünk el kajálni egy közeli vietnámi
étterembe, hogy megszabaduljunk a kellemetlen helyzettől.
Jensen feltűnően nyugodtnak tűnt, mindaddig, míg egyik
pillanatban a tálkáján koppanva kiestek a kezéből a pálcikái, és
azt mondta: – A kurva életbe! Úgy néz ki, testvérek leszünk.
 Ahogy Hanna, úgy én is tudtam, hogy el fog jönni ennek is
az ideje, de akkor még nem voltunk erre felkészülve. Csak
elröhögtük magunkat. De úgy néz ki, már készen vagyunk erre
a lépésre.
Jensen odament az ablak melletti egyik bőr fotelhez, és
kényelembe helyezte magát. – Gondoltad, hogy valamikor ez
lesz az egészből? Az esküvőd napján, te itt készülődsz velem, ő

s
pedig a folyosó túlsó végén készülődik a Falkával?

l
Vállat vontam. – Gondoltam arra, hogy megtalálom a

be
nekem való nőt, de arra is, hogy nem találom meg. Nem
nagyon gondoltam rá. – Megemeltem az állam, hogy
megnézzem jó munkát végeztem-e. – Most lehetetlennek
Re
érzem, hogy egy másik univerzumban nem találtam volna rá
Hannára. Ha akkor nem hív fel? Ha nem mentem volna el vele
azon a reggelen futni? – Felé fordultam, ránéztem és
pislogtam. – Istenem, még elképzelni is félelmetes.
g
Jenson most szívathatott volna a ritka szentimentális
in

kitárulkozásom miatt, de nem tette. – Biztosíthatlak róla, hogy

nem ez volt az elképzelésem, amikor azt ajánlottam neki, hogy
hívjon fel – mondta a szemöldökét megdörzsölve. – És most itt
rn

vagyunk. Mikor legközelebb látni fogod, menyasszonyi

ruhában lesz.
Csak néztem rá. Az utóbbi napokban már többször
Bu

gondolkodtam azon, hogy ő hogyan érezhet ez ügyben.

Hannával ugyanazon a helyen esküszünk meg, ahol ő is elvette
a szerelmét, akivel az egyetemen ismerkedett meg. Ugyanezen
a helyen volt a nővérük, Liv esküvője is, amikor hozzá ment
Robhoz.
Sajnos Jensen házassága a barátnőjével, kilenc év kapcsolat
után, csak négy hónapig tartott.
 A barátom megszakította gondolataim vonalát, mielőtt
bármit is mondok. – Kíváncsi vagy, hogyan fog lefolyni a mai
nap? – kérdezte.
– Még szép. Kíváncsi vagyok, vajon megbotlik-e, ahogy
felém jön, vagy megáll-e közben, hogy megöleljen valakit, akit
már évek óta nem látott. Hanna mindig meg tud lepni.
– Vagy nem is sétál feléd, hanem rohan, hogy a nyakadba

s
ugorjon. – Nevetett. – És soha se fogom megszokni, hogy

l
Hannának szólítod.

be
– Nem tudom elképzelni, hogy Ziggynek hívjam – vallottam
be, miközben kirázott a hideg. – Kissé perverznek érzem.
– Mert az is – válaszolta. – Akkor te tizenhét éves voltál, ő
Re
meg tíz. És amikor az én kishúgom tíz éves volt, akkor te az
egyik bandatársad anyjával bújtál ágyba.
Felháborodva néztem rá. – Szeretnéd, ha egy undorító
baromnak érezném magam?
g
– Igen. – Nevetett, majd odajött hozzám és ismét vállon
in

veregetett, pont akkor, amikor Bennett és Max elkezdett

dörömbölni a szobám ajtaján.
rn
Bu
 Kettő
Hanna

l s
be
Egy lépést hátrébb léptem és a tükörbe néztem.
Re
– Ez... túl fehér – motyogtam, miközben megigazítottam a
menyasszonyi ruhám szoknya részét. Mögöttem anyám és Liv
elérzékenyülve felsóhajtottak.
– Biztos, hogy nem inkább kék ruhát kellett volna
g
választanom? Vagy vöröset? Valamit, ami inkább közzé adja,
in

hogy „minden nap ezzel a fickóval szexelek” és nem ennyire

szűzies?
Anyám csendesen szól rám. – Hanna!
rn

– Mi van? Bárki, aki ott kint meglátja Willt szmokingban,

nem fogja elhinni, hogy még nem zaklattam szexuálisan... –
Mikor pillantásom a mögöttem álló Chloéra esett,
Bu

félbehagytam mondandómat. – Istenem, Chloe... te sírsz?

Chloe a papírzsebkendős dobozba nyúlt – az egyikbe a sok
közül, amik szanaszét voltak a menyasszonyi lakosztályban –,
elvett egy papírzsebkendőt, és óvatosan a tökéletesen
kisminkelt szeme alá szorította.
– Nem – nevetett ironikusan. – Csak sok idebent a por.
 Livnek megállt a kezében a hajsütővas, és ránk nézett. –
Tudom, hogy még nagyon új vagyok a csapatban, de van egy
olyan érzésem, hogy itt valami nincs rendben – suttogta.
Nehezen fogtam vissza magam, hogy ne nevessek. Az én
édes húgom még csak hat órája ismerte Chloét, de ez elég volt
neki, hogy megértse, hogy az örömkönnyek nem jellemzőek rá.

s
– Valóban – értett egyet vele George, és Livet arrébb tolva

l
kezelésbe vett a fejemen néhány tincset, amit már Liv is
megcsinált. – Egyszer egy nagyon érzelmes dokumentumfilmet

be
néztünk meg együtt, és az itt látható hölgynek száraz maradt a
szeme. De egyik alkalommal, amikor a Hetedik utcán vágtunk
Re
át, kitörött a Pradas szandáljának a sarka. Akkor bőgött.
Chloe nevetve a karjára ütött. – Ma reggel nem rúgtalak ki?
– Kétszer – ugrottam föl. – Először Sara miatt, amikor a
liftben a Sötétség Dominájának nevezte a pap előtt, és
g
másodszor, amikor felajánlotta Jensennek a folyosón, hogy
később levetkőzteti.
in

Anyámból halk, meglepett sikkantás szakadt ki.

– Hanna, mint mindig, most is kész segíteni, köszönöm –
folytatta gyorsan George, a kelleténél jobban meghúzva egy
rn

hajtincsemet. – És, ha tudni akarjátok, az az illető nagyon

feszültnek tűnt. Már megbocsássatok, én csak segíteni akartam
neki. És csak megjegyzem, figyelmeztethettetek volna, hogy
Bu

Hanna bátyja ennyire elragadó. Ugye? Magas, skandináviai és

egyedülálló. Ha jól belegondolok, itt engem ért
igazságtalanság.
Liv előre hajolt, és a tekintetünk találkozott a tükörben. –
Érdekes barátaid vannak.
– Ha az érdekest úgy érted, fantasztikus, akkor egyetértünk
– mondtam rámosolyogva, mielőtt megint Chloéra néztem. –
Most komolyan, mi van ma veled, Chloe? Tetszik, hogy
érzelgős lettél az esküvőmön. Úgy érzem, ez egy hatalmas
teljesítmény.
Chloe megtörölte a szemét és kifújta az orrát a
papírzsebkendőbe. – Istenem, mi az ördög történik velem? Ez
az egész annyira... édes.

s
– Végül BB1 mégiscsak... megtört? – kérdezte George

l
drámai hangsúllyal.
– Mindjárt jól fejbe verlek egy kalapáccsal – mondta

be
haragosan George-ra nézve Chloe. – Még ha csicsás öltöny is
van rajtad.
Re
– Ez számomra is lenyűgöző – mondta Sara, és mögé lépett,
hogy átölelje. – Általában csak én szoktam sírni.
– Mert te terhes vagy – emlékeztette őt Chloe, és hátranyúlt,
hogy gyengéden megpaskolja Sara hatalmas, kerek hasát. –
g
Kettes számú Baby Stellával terhesen.
– Biztos ezért van – mondta Sara, és megpuszilta Chloét. –
in

De nézd! – Megemelte Chloe állát, hogy találkozzon a tekintete

az enyémmel a tükörben. – Felzaklattad Hannát, és most
ideges lett.
rn

– Miért is lehetnél ideges? – kérdezett Liv, és kivett a

markomból egy hajcsatot, odaadta George-nak, hogy tűzze fel
az egyik hajtincsemet. – Te és Will megfontoltak, intelligensek
Bu

és kötelességtudóak vagytok. A ti házasságotok tökéletes lesz.

Mikor tekintetünk találkozott, vissza kellett fognom magam,
hogy nehogy elérzékenyüljek.

1
Célzás a Beautiful Bastard-ból (Gyönyörű rohadék) Bennett
Ryanre, Chloe főnökére. (ford. megj.)
 – Hanna – mondta George –, ha valaha is egy férfi úgy nézz
rám, ahogy Will rád, akkor én egyből megkérem a kezét, és
abban a pillanatban gyerekekért fogok könyörögni neki. Will is
épp hogy kibírta várni ezt a napot. Meglep, hogy nem győzött
meg téged, hogy rohanjatok Las Vegasba.
Liv a fejem fölött nézett rá. – Én nem vagyok meglepve. Ha

s
valaha is ezt javasolta volna, anyánk a kedvenc testrészeit

l
vágná le.
Egyszerre fordultunk anyám felé, aki a szoba túloldalán az

be
ablak mellett állt és a falat nézte a beszélgetésünk alatt.
Határozottan bólintott, és belőlem majdnem kiszakadt a
nevetés.
Re
George ellentmondást nem tűrően emelte fel a kezét. – Attól
félek, ezt nem engedhetem meg. Beleegyeztem, hogy Hanna
ma hozzá megy álmai pasijához, ha beavat minket a
g
legintimebb részletekbe. Nekünk ezekre szükségünk van.
Szóval, ma férjhez megyek. Én.
in

Meg kellett csípnem magam, mert ha ez az egész csak álom,

akkor soha sem akarok felébredni.
Az ajtó felé néztem, Will szobájának az irányába, és
rn

ugyanazt a szorítást éreztem a mellkasomban, mint tegnap

este.
– Még mindig meglepetésnek tartogatja számodra, hogy hol
Bu

töltitek a nászéjszakát? – kérdezte Sara.

– Igen. Te tudod? – néztem rá izgatottan, de ő nemet intett
a fejével.
– Ó, nem – mondta ravaszul nevetve. – Ha tudnám – de
nem tudom –, akkor sem árulnám el neked. Nem te kérted
tőle, hogy lepjen meg?
 – Igen, de... a meglepetés ötlete sokkal jobbnak tűnt, mint
ténylegesen várni rá – panaszkodtam. Az esküvő
megszervezése nem volt bonyolult. A nászút volt az, ami
fejtörést okozott nekünk. Eleinte úgy terveztük, hogy egy hetet
Maine-ben töltünk egy csodálatos házban, és egész végig
meztelenek leszünk. De aztán közbejött pár interjú, amiket

s
eleinte elérhetetlennek tartottam, de lehetőségesek lettek. És

l
így, mielőtt észrevettem volna, különböző interjú találkozók
kerültek a programomba az országban mindenfelé, annak

be
ellenére, hogy még nem tudtam, hova is akarok menni. Így sok
megbeszélés, és érzésem szerint több mint száz időpont
Re
egyeztetés után, úgy döntöttünk, hogy elhalasztjuk a
nászutunkat. A következő interjúm két nap múlva esedékes,
ezért a nászéjszakánkat valahol helyben kell eltöltenünk, és
másnap reggel haza is megyünk.
g
Minden rendben lesz. Egyszerre csak egy lépés – egy interjú
–, és megtaláljuk a megoldást. Új munkahely, új állam, új
in

házasság. Szükségem van egy kis lélegzetvételhez. Will-lel

együtt leszünk. Hogy hol és hogyan, csak részletkérdés, amivel
később majd egy másik Hanna fog foglalkozni.
rn

Hozzá megyek álmaim férfijához. Minden mást majd ezután

valósítunk meg.

~~~
Bu

És utána jött az esküvői szertartás.

Egy menyasszony, aki zavarban van és össze-vissza keveri a
szövegét. Egy mosolygós, elérzékenyült vőlegény.
Két platina karikagyűrű a helyén.
És házasok vagyunk.
 Mint ahogy megálmodtam, a szertartás és a fogadás
elmosódott kép maradt az emlékezetemben. Hálás voltam a
folyamatos fényképezések miatt, mert a későbbiekben
szükségem lesz ezekre a képekre, hogy minden részletet
megmutassanak, mi minden történt, míg én Will felé mentem,
miközben a szívem a torkomban dobogott és a testem már felé

s
repült. Alig vettem észre a virágokat, a fogadást, vagy a

l
vendégeket. Alig észleltem a tökéletes őszi napot, az aláhulló
faleveleket, a legidillibb képet, ami csak elképzelhető. Alig

be
éreztem apám ajkait az arcomon, mielőtt átadta a kezemet
Willnek.
Re
Csak Will intenzív kék szemeit láttam, ahogy az öröm
szikrázik bennük, amikor hunyorítva a ruhám nyakkivágására
nézett. Minden, amit hallottam, mély, áhítatosan morgó
hangja, ahogy elmondja fogadalmában, hogy míg élünk
g
tisztelni, babusgatni és szeretni fog. És csak a hideg fémet és
meleg kezét éreztem, amikor a karikagyűrűt az ujjamra húzta.
in

És minden, amit fel tudtam fogni... a csókig, ennyi volt. Mert

az a csók minden mást elhomályosított, ami ez előtt történt.
És a férj most megcsókolhatja a feleségét.
rn

És a föld kicsúszott a talpam alól. Valóban ez történt.

Mintha egy külön kis földrészen lettünk volna, csak némán
bámultuk egymást, annak a kezdetén, amit megpecsételtünk
Bu

azzal, amit tettünk.

Nem tudtam abbahagyni a mosolygást.
A kezeibe vette az arcomat, és ez a nyugalom elnyomta a
nevetéseket. A szemeibe nézve gyakorlatilag láttam minden
pillanatot, ami ide vezetett minket: az első futást, az első
csókunkat, amikor először szeretkeztünk, az első
veszekedésünket, a hétvégét, amikor megkérte a kezem –
kétszer –, és minden vidám és nyugodt pillanatot azóta.
És akkor az én férjem felém hajolt, ajkait az enyémre
tapasztotta. Tudhattam volna, hogy ez több lesz, mint egy
gyengéd puszi. És csak csókolt és csókolt, az örömünkben
osztozó barátaink huhogása és kiabálása ellenére. Akkor és ott

s
szívesen leléptem volna a további ünneplésről. Szívesen

l
megfogtam volna Will kezét, hogy berángassam egy
szekrénybe, és napokig csak csókoljam, csak csókoljam, hogy

be
még órákon át megpecsételhessük az eskünket.
Az „Igen” kimondása után kimentünk a kertbe, a
Re
lámpásokkal díszített magas fák közé, hogy fogadjuk barátaink
és rokonaink gratulációit. A sok mosolygástól már fájt az
arcom és még szorosabban fogtam Will kezét, mert úgy
éreztem, csak ő tud a földön tartani, mert az ő biztos fogása
g
nélkül szertefoszlanék, felrepülnék az éjszakai égbolt felé, mint
egy lufi.
in

Szerencsére emlékeztem arra, hogy azt mondták, hogy húsz

év múlva az egyetlen dolog, amire emlékezni fogok, az csak ő
lesz. Valóban: attól a pillanattól kezdve, hogy meglátott, nem
rn

vette le rólam a szemét egész este, csak amikor magához

húzott, és a kezei felfedező útra indultak rajtam, a karomon, a
hátamon, az oldalamon. Az egész fogadás olyan volt, mint egy
Bu

végeláthatatlan előjáték, és amikor végre elérkezett a

menyasszonyi csokrom eldobásának ideje, a testem már szinte
vibrált a vágytól, hogy végre kettesben lehessek vele.
Csak amikor már a limuzinban ültünk, ami elvisz minket
arra a helyre, ahol a nászéjszakánkat töltjük – amit Will
meglepetésnek szán nekem –, tudtunk fellélegezni.
 – El se hiszem, hogy túl vagyunk ezen az egészen és nem
csesztem el semmit – mondtam olyan nagy mosollyal, ami már
fájt.
– Nem tudom, hogy az egészet jól csinálod-e – viccelődött
velem Will, és elhúzódott az öklöm elől, amikor a karját vettem
célba. – Viccelek. – Egy ujjával az állam alá nyúlva megemelte

s
az államat, hogy nézzek rá. – Nem megmondtam, hogy minden

l
rendben lesz? Hogy csodálatos leszel?
– De, megmondtad – válaszoltam, és hozzá hajoltam. – És

be
köszönöm, hogy segítettél a stresszkezelésben.
Nevetett.

– Miért.
Re
– Hé, találd ki, miért.

– Mert te vagy a kedvencem.

És mondandóját egy érzékeny csókkal zárta le, és a csókját
g
egy másik csók követte, mindaddig, míg meg nem hallottuk
sofőrünk torokköszörülését az első ülésről. Zavart nevetéssel
in

húzódtunk el egymástól. Nem hagyhattam, hogy a vágy

legyőzzön egy autó hátsó ülésén, miközben a szállodánk felé
tartunk. Egy egész éjszaka áll előttünk. És minden pillanatát
rn

szándékomban áll kiélvezni.

– Láttad, Jensen milyen sok pezsgőt ivott? – kérdeztem.
Lehet, hogy a bátyám a Felelős Testvér képét mutatja, de
Bu

Will-lel egy zenekarban játszottak. Szinte biztos voltam benne,

hogy az én jó tesóm nem annyira ártatlan, mint amennyire
annak szeretne látszani.
– Láttam beszélni a vörös hajú kolléganőddel a laborból –
mondta Will bólogatva. – Nem hiszem, hogy magányosan
megy majd haza. – Felém hajolt és megpuszilta az arcomat. –
Lehet, hogy ma este nem csak én vagyok szerencsés.
 Grimaszoltam. – Megpróbálok úgy tenni, mintha az előbb
nem arra utaltál volna ironikusan, hogy a bátyám szexelni fog
az éjjel. – Úgy tettem, mintha elfáradtam volna, és a fejemet
oldalra ejtve hátradőltem. Will nevetve csókolta meg a
nyakamat és meleg lélegzetétől libabőrös lettem. – És azt is
tudjuk, hogy a bátyám nem szexel, mert... Fújj! – tettem hozzá

s
és küzdöttem, hogy visszafogjam nyugtalan csacsogásom. –

l
Jobb lenne, ha arról alkotnál véleményt, hogy fogdosta az
apukám az anyukámat ma este...

be
Will visszahúzódott, és vidáman nézett rám. – És te?
Mennyi pezsgőt ittál? – kérdezte, miközben az ujjait a

hogy nem ittál sokat.

Re
derekamra csúsztatta. – Még nem dőltél ki, így feltételezem,

– Liv fél pohárnál megállított. Azt mondta, hogy ez az ő

ajándéka neked, és amikor majd karácsonykor újra találkozunk
g
vele, megköszönheted neki.
Will nevetett. Majd mindketten az ablak felé fordultunk,
in

mert az autónk lassított, hogy megálljon. Aztán Will

mosolyogva felém fordult.
– Készen állsz? – kérdezte, és én úgy éreztem még soha sem
rn

volt számomra két szónak ilyen sok értelme.

Készen álltam? Egy millió év múlva sem. A normál
napjainkban is alig tudtam felkészülni Will Sumnerre,
Bu

nemhogy most, amikor szmokingban van, és egy szállodai

szobában akarjuk eltölteni a nászéjszakánkat és így néz rám...
Mintha valami ehető lennék.
Mintha semmi esélyem se lenne.
Az ajtó kinyílt, és Will kiszállt, majd egyből visszafordul és
felém nyújtotta a kezét. Követtem őt. És azonnal a Rowes
Wharf látványa és hangjai üdvözöltek. A rakpart és az egész
város előttünk.
– Tehát ezzel készültél – mondtam, miközben tekintetem
végigjárta a kikötőben ringatózó hajókat és a csodálatosan
megvilágított épületet. – És titokban tartottad előttem, te
sunyi.

s
Ő mosolygott. – Természetesen. Arra kértél, hogy lepjelek

l
meg.
– És honnan tudtad...? – kezdtem kérdezni, de

be
félbehagytam, mert egy emlékhullám elvette a szavaim.
Kiskoromban voltam már a Boston Harbor Hotelban, és azóta
Re
is vissza akartam jönni ide. De elképzelésem sincs, hogy ő ezt
honnan tudhatta. – Az anyukám segített? Mesélt neked erről a
helyről?
– Hát, az igazság az, hogy egy kicsit segített megszervezni
g
ezt, de nem mesélt semmit. Te meséltél – mondta, és a kezét a
hátamon a derekam alá téve vezetett a bejárat felé.
in

– Naponta kb. háromszáz lényegtelen dologról fecsegek

neked, nem tudom felfogni, hogy tudsz mindent megjegyezni –
mondtam.
rn

A bőröndjeink már megérkeztek ide a nap folyamán

korábban, és mikor megkaptuk a szobánk kulcsát, egyből a
liftekhez indultunk.
Bu

Will megnyomta a hívó gombot, és egy hosszan tartó puszit

adott az arcomra. – Az apukád hozott egyszer ide egy
teadélutánra, amikor nyolc éves voltál, és anyukád rád
kényszerített egy borzalmas ruhát harisnyanadrággal, ami – ha
jól emlékszem szavaidra – állandóan bemászott a menő
testrészeidbe? De az is lehet, hogy nem pontosan így fejezted ki
magad.
 – Lehet – válaszoltam, és az emléktől nevetnem kellett. –
Utáltam azt a ruhát. Livé volt, és a cipzár mindig becsípte és
tépte a hajamat. – Will lassan megrázta a fejét, és éreztem,
ahogy a forróság szétterjed bennem. – Az asztalterítőkön
rózsaszirmok voltak.
– Rózsaszínűek, ha jól emlékszem – egészített ki, kis

s
köröket simogatva tenyerével a hátamon.

l
Igent bólintottam, és először a szemébe, majd a tökéletes
ajkaira néztem. Annyira meg akartam csókolni ezeket az

be
ajkakat, megkóstolni, hagyni, hogy megízleljen, egy hatalmas
ágyra fektetve. Igaz, hogy tegnap éjjel szeretkeztünk, de úgy
Re
tűnt, mintha már nagyon rég lett volna.
– Úgy érzem, ma éjjel alig beszélgettünk – mondtam. – Nem
furcsa? Az esküvőnk napján egész nap szinte csak másokkal
beszéltem.
g
– Én is így érzem – mondta ő. – A vendégekkel, a
fotósokkal, a rokonaiddal, a rokonaimmal és azokkal, akik
in

táncolni akartak veled, úgy éreztem egyáltalán nem maradt

időd rám. Egész éjjel csak nézhettelek.
Magamhoz húztam, hogy még egy csókot lopjak tőle, és
rn

magamba szívtam a hangokat, amiket vágya az ajkain fejezett

ki, amik az enyémre voltak tapadva. – Érdekelne, ha azt
mondanám, hogy most szeretnék egy kis időt rád szánni? –
Bu

kérdeztem. – Szeretném megmutatni neked, mennyire tetszik

a meglepetésed.
– Még szép, hogy tetszik. Most az a gondom, hogy
szeretnélek tovább bámulni ebben a ruhában, de ugyanakkor le
is akarom tépni rólad. – Kinyílt a lift ajtaja, és beléptünk rajta,
a felvonó hátuljába húzódtunk, hogy a szálloda más
vendégeinek is helyet adjunk. Mindenki mosolygott ránk és
gratulált nekünk.
Minden egyes alkalommal, amikor eszembe jutott, hogy Will
már a férjem, olyan volt, mintha az öröm kis bombákat
robbantana a mellkasomban.
Miközben elindultunk felfelé, az arcomat a vállához

s
hajtottam és belélegeztem az illatát. Az észvesztő illatát, az

l
orchidea illatát, ami mindenhova követte, mindent elárasztott
a fogadáson. Egy pillanatra, mintha megszédültem volna. A

be
stressz átadta helyét a gyönyörnek, és a forró vágy az ereimben
elkezdett lüktetni.
Re
Gyorsan körbenéztem és láttam, hogy senki sem figyel
minket, lábujjhegyre álltam és a fülébe suttogtam.
– Tudom, hogy holnap reggel korán haza kell indulnunk
innen – és máris félve gondoltam az ébresztőóra hangjára
g
reggel nyolckor, hogy időben a reptérre érjünk. – Tehát, ki kell
használnunk az időnket. Ágy, padló, kanapé... azt akarom,
in

hogy mindenhol tégy a magadévá. – Megálltam, majd még

halkabban folytattam. – Mindenhol érezni akarlak.
Will kihúzta magát, vett egy mély lélegzetet, majd körbe
rn

nézett. – Istenem, Hanna!

– Mi van? Halkan mondtam.
Visszafogta nevetését. – Hallottad te már magadat suttogni?
Bu

Olyan, mint amikor a színészek suttognak a színpadon,

miközben azt akarják, hogy még az utolsó sorban is lehessen
őket hallani.
Megráztam a fejem. – Ez nem igaz. – A mellkasomra
mutattam. – Én vagyok „Szuper Óvatos”.
Will nevetése hirtelen félbeszakadt, amikor a lift megállt a
másodikon, és mindenki félreállt, hogy egy idős házaspár
kiszállhasson. Magamnak is gyűlöltem bevallani, de a ránk
szegeződő tekintetekből azt szűrtem le, hogy Willnek mégis
igaza volt... hallottak mindent.
Amikor a lift megint elindult felfelé, Will lehajolt és a száját
a fülemhez nyomta. – És őszintén, ez az egész jól hangzik.
Megborzongtam, és a tekintetéből megértettem, hogy

s
mindent értett.

l
– Nyolc órák van, míg megszólal az ébresztőóra, nem akarok
egy másodpercet sem elveszíteni.

be
– Érdekesen hangzik.
Bólintottam. – Van egy listám, és biztos akarok lenni, hogy
mindenre lesz időnk.
– Van egy listád?
Re
Kíváncsian néztem rá. – Neked nincs?
– Hanna! – mondta nevetve. – Csodálatos vagy.
g
Egy dallamos hang jelezte, hogy megérkeztünk az
emeletünkre, és az ajtó kinyílt. Még egy lépést sem tudtam
in

tenni, amikor nevetve elkapott és ölbe vett, ijedt sikításom

visszhangzott a kihalt folyosón.
– Most cipelni fogsz? – kérdeztem a nyakát átölelve. –
rn

Nagyon elkényeztetsz.
– Még szép, hogy ölbe viszlek, ma házasodtunk össze.
– Azt hitem, nem rajongsz a hagyományokért.
Bu

Hallottam lépteit a vastag szőnyegen, de nem bírtam levenni

a tekintetem az arcáról. Lenyűgözött a szája és a szempillái, és
ahogy ujjaimmal olyan könnyen túrhattam selymes hajába.
– Utána néztem néhány hagyománynak – mondta rám
mosolyogva. – Mindenki, aki már csinált ilyet, tudja, hogy ez
mennyire hősies érzés.
 Felbámultam rá. – Nem vagyok túl kicsi, és ezen a ruhán
legalább húsz kiló gyöngy van. És néz magadra, még csak ki
sem fulladtál. Lenyűgöztél.
Velem a karjában vállat vont és halkan hozzátette. – És a
szexi melleid is észvesztőek így összepréselve.
Meglepett nevetés szakadt ki belőlem. – Kiderült az igazság.

s
Will megállt az egyik szoba előtt, és pillanatok alatt a zárba

l
varázsolta a kulcsot, hogy az ajtó kinyíljon előttünk.
– És itt is vagyunk, Mrs. Sumner-Bergstrom. – Egy

be
pillanatra megállt, egy lágy csókot nyomva a számra, hogy
megpecsételje a pillanatot, majd átvitt a küszöbön.

férjem – a férjem!
Re
És a szívem megint nagyot dobban: házasok vagyunk. Will a

Az elmúlt három hónapban, a munkán, az otthoni

feladatokon és a barátokon kívül mindig valami az esküvővel
g
kapcsolatos apróság keveredett a beszélgetéseinkbe. Még jó,
hogy figyeltem a tanácsokra, hogy ez is csak egy nap, és úgy
in

sem fogok figyelembe venni egy csomó dolgot. Nem igazán

emlékszem a virágokra, vagy a bálteremre, vagy arra, hogy mit
ettünk, és még a szertartásról se emlékszem sok mindenre. De
rn

emlékszem Will arcára, amikor először megpillantottam a

folyosó végén rám várva. Emlékszem, mennyire boldognak
látszott, ahogy felé haladtam – mennyire nem érdekelt már
Bu

abban a pillanatban a menyasszonyi ruhám kinézete, vagy hogy

a melleim mennyire látszanak, vagy az, hogy olyan sok ember
volt körülöttem –, és ahogy a tekintete, fel-alá járt rajtam.
Meztelenül is rohantam volna felé, ha arra kér. A hangja
remegett, amikor az esküjét mondta, és soha sem fogom
elfelejteni a szeme sarkában a könnyeket, amikor igent
mondott.
 – Most már készen állok a szexre – mondtam neki, mert
nem hiszem, hogy képes lettem volna tovább várni.
Will az utolsó lépéseket megtéve a hálószoba felé,
mosolyogva megrázta a fejét. – Szilva, az életem veled sohasem
lesz unalmas.
Biztos vagyok benne, hogy a szobánk bámulatos volt: vastag,

s
puha szőnyegek, hatalmas ablakok és csodálatos bútorok, ami

l
az egész szállodára jellemző – de én semmit sem láttam, az
ajkamat nem bírtam eltávolítani a nyakától, mikor az ágyra

be
fektetett és a ruhámat közénk gyűrte.
Will oldalra nyúlt, és felkapcsolta az éjjeli szekrényen álló

– Szeretlek – mondtam.
– Én is szeretlek.
Re
kristályokkal díszített olvasó lámpát. A szemembe nézett.

Türelmetlenül vártam ezt az éjszakát, a nászéjszakánkat, de

g
ő meg se mozdult. Vártam, egy pillanatra félrenéztem, majd
megint rá. – Minden rendben?
in

– Minden kibaszottul tökéletes.

Eltelt még pár másodperc. Figyeltem édes mosolyát, a
szemeit, ahogy az arcom minden centiméterét nézi, mielőtt
rn

megáll az ajkaimon. – Akkor... most mit csinálsz?

– Nézlek. Nézem a feleségemet.
– Ez nagyon édes, de még távol áll a szextől.
Bu

Will nevetve rázta meg a fejét. – Hanna, házasok vagyunk –

és ez úgy hangzott, mintha még mindig csodálkozna rajta.
– Kíváncsi vagyok, miért van még most is szükséged erre a
szmokingra. – A kézfejemre tekertem a nyakkendőjét, hogy
közelebb húzhassam magamhoz. – Kivéve, ha most itt meg
akarod játszani az elegáns urat. De úgy látom, karikagyűrű is
van az ujjadon...
 – Gyengéd akarok lenni veled – mondta, tenyerével
végigsimított a vállamon és a melleim közé csúsztatta. Az
érintésének súlya, ereje volt, amit még a vékony anyag alatt is
éreztem. Hangja nyugodt volt, mégis sikoltott belőle a kéj, a
vágy, hogy birtokolhasson. – Úgy érzem, ma éjjel gyengédnek
kell veled lennem.

s
A lámpa enyhe fénye árnyékot vetett az arcára, és én megint

l
meghúztam a nyakkendőjét, addig, míg a szája az enyémhez
ért. – Will, te mindig gyengéd vagy velem. Minden nap érzem,

be
hogy szeretsz, tisztelsz és vágysz rám. Imádom ezt az oldalad.
A mosolya még szélesebb lett, és a nevetés kis csíráját
Re
éreztem belőle, amikor megszólalt a sötétben.
– Szilva, valahol itt érzek egy de szócskát.
– De csak nyolc óránk van, mielőtt el kell mennünk innen.
Szórakozottam megemelte a szemöldökét. – Nyolc egész
g
óránk.
– Így igaz. Úgyhogy lehetsz velem gyengéd majd a következő
in

menetben.
Semmi mást nem kellett hallania. Látni, ahogy Will elveszti
az önuralmát, olyan mintha azt nézném, hogy kiég a biztosíték.
rn

Letámadott, egy milliméter helyet sem hagyva közöttünk. A

testéből hő áradt felém, és én sóhajtva vettem le róla a zakóját.
– Ruhák – nyögtem ki csókjaink között, miközben a nyelvét
Bu

ízleltem és érzéki harapásait éreztem. – Nincs rájuk

szükségünk. – Megrántottam az ingét, ujjaimmal a gombjait
kerestem és a nyakkendőjét, arra vágyva, hogy a bőrömön
érezhessem.
Will bólintott, segített, hogy megszabadítsam az ingétől,
majd felhúzott ülő helyzetbe, hogy kicipzárazza a
menyasszonyi ruhám, és leránthassa rólam a felső részét.
Szólni akartam neki, hogy legyen óvatosabb, hisz hosszas
órákat töltöttem anyámmal az üzletekben, hogy megvehessem
ezt a ruhát, aminek nagyon finom az anyaga, és könnyen el is
szakadhat. De még életemben nem érdekelt ennél kevésbé egy
ruha. Hirtelen bénító rettegés kerített hatalmába, mint amikor
az egyetemen a sok feladattól annyira stresszes voltam már,

s
hogy úgy éreztem, az izmaim kiszakadnak belőlem, ha nem

l
mozdulok ki futni, ha nem mozdulok meg.
Mindkettőnk részéről manőverezést igényelt, míg végül

be
sikerült Willnek a csípőmön keresztül lehúzni rólam a
ruhámat. Én gyorsan feltérdeltem, számmal a bőréért

magamra rántani.
Re
sóvárogva, és falánk kezeimmel megpróbáltam megint

– Annyira szeretlek – mondtam neki a csókok között. – A

mai nap annyira tökéletes volt, és ez is... ez az éjszaka itt...
g
minden. Te.
Éreztem mosolyát a számon. Csókjaink kapkodóak voltak,
in

fogaink összekoccantak, szavaink suttogóak, és a leírhatatlan

boldogság árasztott el minket, mert végre együtt voltunk, itt.
– El sem tudod hinni, mennyire vártam erre – mondta egyik
rn

kezével az arcomat simogatva, miközben a másikkal ölelt.

– Azóta az éjszaka óta, hogy feljöttél a lakásomra? –
kérdeztem, de ő már nemet is intett a fejével.
Bu

– Már régebb óta. Talán már azóta, hogy az ösvényen együtt

kocogtunk. A bátyád bő pólójában voltál és...
– És abban a borzalmas melltartómban – mondtam nevetve
ajkamat az állára tapasztva. – Mindig nevetni fogok azon, hogy
rávetted Chloét, hogy vigyen el vásárolni. Nagyon kétségbe
lehettél esve.
 – Kénytelen voltál futás közben fogni őket, hogy ne
ugráljanak. Sajnáltam őket. Fel akartam ajánlani, hogy én
fogjam őket – csakis jóindulatból –, hogy bocsánatot kérjek
tőlük, mert te ennyire érzéketlenül bántál velük – mondta a
hüvelykujjával az egyik mellbimbómat dörzsölve.
– Istenem. Elvesztettem volna az eszem – mondtam

s
nevetve, amiből nyögés lett, mikor egyik mellemen megnövelte

l
a nyomást. Megcsókolt egyszer, majd még egyszer a szám két
szélén, majd a hüvelykujjával az államat nyomva, félre döntötte

be
a fejemet.
Lassan haladt lejjebb és lejjebb, majd elkáromkodta magát,
Re
amikor észrevette, mi volt rajtam. Az ujjai megérintették a
finom csipkét, ami szinte semmit sem takart a mellemből.
– Chloé – mondtam, és nem is kellett hozzáfűznöm több
magyarázatot.
g
Nagyot nyelt, majd a kézfejét végighúzta a homlokán és vett
egy mély lélegzetet, miközben a szemeit egy pillanatra sem
in

bírta levenni a puha anyagban feszülő melleimről. – Erre majd

emlékeztess, ha közeledik a születésnapja – mondta.
– Lényegében majdnem kimásznak belőle – mondtam neki.
rn

– Pont ez a lényeg – mondta gyengéden hátrafelé tolva,

hogy lefeküdjek. Szétnyitottam a lábaimat, és ő közéjük térdelt.
A mögötte lévő ablak fényében kirajzolódott az alakja. Néztem,
Bu

és abban a pillanatban meglepett a felismerés, hogy mennyivel

hatalmasabb nálam. A széles háta és vállai elzárták előlem az
ablakon beszűrődő város fényét.
Lefelé nyúltam, kitapogattam nadrágja alatt meredező
férfiasságát. Erősen megszorítottam, ahogy ő szereti.
Egy nyögéssel felém hajolt, és a nyakam hajlatába csókolt.
Látásom elhomályosult, lecsuktam a szemem, átadva magam
az érzésnek, amit a szája és a fogai keltettek. Az állkapcsa
karistolt, miközben az ujjai előkészítették az utat, hogy bennem
legyen.
Felsóhajtottam, a hátam ívben felemelkedett a matracról, és
a körmeim a vállába és a hátába mélyesztettem, de nem túl
nagy erővel. Nem voltam benne biztos, hogy már készen van

s
erre. Will néha szerette, ha fájdalmat okozok neki, kérte is.

l
Amikor a kéj már az egekbe csapott, és közelített a beteljesülés,
és már nem bírt normálisan lélegezni, vagy gondolkozni, vagy

be
megkérni bármire is. Csak annyit tudott, hogy még többet akar.
Will láthatta kíváncsi tekintetem, mert nagyot nyelt, majd
Re
azt mondta. – Csináld úgy, hogy fájjon.
Ujjaimmal a haját az öklömbe zártam, annyira mélyen és
erősen, amitől meglepődve a csípőjét hirtelen előre lökte.
Arra kényszerítettem, hogy feküdjön hanyatt mellém, és az
g
egyik lábamat átemelve a combjain, lovaglóülésben ráültem a
csípőjére. A halvány fényben láttam meglepett kifejezését,
in

ahogy az alsó ajkába mélyesztette a fogait, amikor

hátranyúltam és kikapcsoltam a melltartómat.
A hűvös levegő simogatta a melleim, és a mellbimbóim
rn

megkeményedtek. Will megszabadult a nadrágjától, és levette

rólam a bugyimat. A bőrét forrónak éreztem az enyém alatt, a
combjait keménynek, puha szőrrel fedve. Kemény farka a
Bu

hasamhoz ért.
Előredőltem, és arra a helyre nyomtam, ahova én akartam,
gyengéden magamhoz dörzsölve, játszva vele.
– Ezt akarod? – kérdeztem.
Fejével a párnának támaszkodva bólintott, hüvelykujjai a
csípőmbe mélyedtek, ujjai a fenekemet markolták. Lejjebb
ereszkedtem
 lassan,
lassan,
míg teljesen ki nem töltött.
Willből kétségbeesett nyögés szakadt ki, és mozdulataival a
mozdulataimat követte. Felnyúlt és megmarkolta a melleim,
megemelte és egymáshoz szorította őket. Felült, és az egyik

s
mellemet a szájába szívta.

l
– Will.
Hangosan felnyögött, még erősebben megszívta a mellem,

be
majd kiengedte a szájából és a nyelvével simogatta körbe-
körbe. Annyira mélyen volt bennem, hogy semmi mást nem
Re
tudtam érezni, hallani vagy gondolni. Az ujjai, ahogy alulról
fogott, majd megemelt, ahogy csúsztak rajtam, miközben
megpróbálta mozdulataimat meggyorsítani.
Egy nyögéssel hanyatt fektetett. Lefelé nézett rám, és a haja
g
a homlokába hullott. Nézte, ahogy belém hatol. Egyre nagyobb
lendülettel, egyre gyorsabban.
in

– Basszus, Szilva – mondta addig csókolva, míg már nem

bírtam tovább és az ajkaim elzsibbadtak. Az egyik kezével
megemelte az egyik lábamat és a mellkasa elé fogta.
rn

– Ó Istenem! Basszus! – mondta még gyorsabban mozgatva

a csípőjét, és minden egyes döfése megérintett valamit
bennem, amitől csillagokat láttam.
Bu

Kinyújtottam a kezeim, kitapogattam az ágy fejtámláját,

hogy valahol kitámaszthassam magam. Minden egyes durva
lökésével csak feljebb és feljebb tolt az ágyon, és még
mélyebbre és mélyebbre hatolt belém, az agyamat teljesen
kiürítve. A hasam alján keletkező növekvő feszültséget és a
lábam között a súrlódástól kialakuló növekvő forróságot
lehetetlen volt figyelmen kívül hagyni.
 – Will – suttogtam, nyitott szájjal lihegve. Éreztem, hogy
mindjárt elélvezek, és azt akartam, hogy ő is velem együtt
élvezzen el. Hogy érezzem magamban, újra és újra, majd a
hasamon, a melleimen és az ajkamon.
Will belekapaszkodott az ágy végébe, és még nagyobb
lendülettel hatolt belém, miközben a lábam a mellkasához

s
préselődött. Egy forró robbanást éreztem a lábaim között, ami

l
azonnal elárasztotta minden részemet. Lábujjaimat behajlítva
akkorát élveztem, hogy még kiabálni se tudtam, még a nevét

be
sem tudtam kimondani. Az utolsó behatolása olyan erős volt,
hogy elállt tőle a lélegzetem, és éreztem, hogy minden izma
Re
megfeszült, ahogy elment bennem.
Will hanyatt dőlt az ágyon, engem is magával rántva
magára. – Azt a kurva életbe!
Csak bámultam, arra vártam, hogy visszakapjam a
g
lélegzetem. Úgy éreztem, mintha a csontjaim gumiból
lennének. Az izzadság párolgott a bőrömről. Willre néztem,
in

majd az órámért az éjjeliszekrény felé nyúltam. Még van hat

óránk és huszonkét percünk. Nem is olyan rossz.
Felültem, töltöttem magunknak két pohár vizet a kancsóból,
rn

ami szintén az éjjeliszekrényen volt. Az enyémet egy szuszra

lehúztam, majd rámásztam Willre.
Tekintete meztelenségemet pásztázta. Majd elvette a
Bu

poharat a kezemből. Figyeltem, ahogy ivott, élvezettel néztem a

nyakát, ahogy nyelt, a meztelen mellkasát, a kócos haját. És az
a test... Az enyém. Mikor végzett, elvettem tőle az üres poharat,
és visszanyomtam az ágyra, a párnákra.
– És most... – kezdtem az egyik szemöldökömet megemelve.
– A lista, amiről már beszéltem...
 Három
Will

l s
be
– Biztos nem bánod, hogy elhalasztottuk a nászutat? –
kérdezte Hanna a kanapén ülve mellettem, miközben a
nappalinkba besütő naptól hunyorítva felém fordult. – Biztos,
Re
hogy nem leszel... csalódott?
Egy gyors esküvő, egy átvirrasztott nászéjszaka, egy letudott
interjú – a hosszú listáról – után, már egy hete visszatértünk
otthonunkba a hétköznapjainkba.
g
Valahogy megnyugtató érzés volt a visszatérés ezután a nagy
in

lépés után. Bebizonyította azt, amit már az elejétől mondtam

Hannának: a mi nem kell, hogy megváltozzon. Ugyanazok
lehetünk, akik előtte is voltunk. Persze a házasok már
rn

megtehetik, hogy szombat délután csak a fehérneműjükben

lustálkodjanak otthon.
– Nem zavar, hogy várnom kell – közelebb húztam
Bu

magamhoz, és megpusziltam az orrát. – Csak nem szeretném,

ha még több interjút szerveznél be emiatt időközben.
Már megszerveztük a nászutunkat, lefoglaltuk a jegyeinket
október végére, és így még marad egy hetünk előtte, hogy
nyugodtan felkészüljünk az utazásra, becsomagoljunk,
elrendezzük a munkánkkal kapcsolatos feladatainkat, letudjuk
a fontos megbeszéléseket. És még így is marad egy kis
szabadidőnk, amit vele akartam eltölteni, itthon.
Éreztem, hogy huzakodik a válasszal. Észrevettem apró
megrezzenését. – Hanna?
– Még a Caltech miatt se? – kérdezte édesen.
Milyen furcsa érzés: már elegem van mindenből és az
idegtől már legszívesebben üvöltenék, pedig a feleségem –

s
szent szar, az én feleségem – interjú ajánlatot kapott a Cal-

l
kibaszott-tech-től.

be
– És mikor is lenne ez az interjú?
– Talán valamikor október vége felé..? De még így is marad
pár nap, hogy felkészüljünk az utazásra. – És a mosolya

nemet?
Re
annyira édes volt, annyira reményteli... Hogy mondhatnék neki

Hogy is tehetném? Ez az ő karrierje, az ő álma. Az egész

világról udvaroltak neki akadémiai intézmények. Az első
g
interjúk még a környékünkön voltak: Princeton, Harvard, MIT,
in

Johns Hopkins. De aztán az interjúk szétterjedtek: a kaliforniai

egyetem, Stanford. Max Planck Németországban. Oxford
Angliában. És most a Caltech.
rn

Az igazság az, hogy még nem beszéltünk arról, mi lesz, ha

valahova máshova szeretne elmenni. Várakozó pozícióban
voltunk, mintha megnyomtuk volna a szünet gombot.
Bu

Megint megpusziltam az orrát.

– Ez igent jelent? – kérdezte halvány mosollyal az arcomat
kíváncsian nézve.
– Szilva, ez azt jelenti, hogy soha sem mondanék neked
nemet. Azt hiszem mindegyik helyet meg kell nézned, amit
felajánlanak. – Szájon csókoltam és megkérdeztem: – Van már
olyan, amelyiket előnyben részesíted?
 Az orrát ráncolva válaszolt. – Valójában még nincs...
Többször pislogott és apró, nemkívánatos pánik vegyült
légzésébe. Ez az egész folyamat idegőrlő volt. Emlékszem,
amikor én voltam a helyében: megvolt a posztdoktori
fokozatom, kész voltam karrierem következő lépésére. El sem
hittem, milyen nagy volt a népszerűségem, milyen sok interjú
lehetőséget kaptam, és nem bíztam magamban, hogy képes

s
lennék egyedül irányítani egy laboratóriumot. A kutatás

l
ijesztő. A tudományos kutatás gyilkos.

be
Ezért is fordultam az ipar felé: megbíztam a tehetségemben,
hogy el tudom dönteni, ha egy technológia nyereséges, és
hogyan tehetném még inkább azzá, inkább, minthogy egyedül
Re
kelljen megalkotnom valami újat.
Hanna éppúgy tudatában volt a saját erősségének: műszaki
kreativitása szinte korlátlan volt, és megvolt az a különleges
képessége, hogy minden általa olvasott kontextust a tágabb
g
tudományokról könnyen egyesített. Fantasztikus professzor
in

lehetne. Csak azon aggódtam, hogy ez nagyobb dolgot vesz ki

belőle, mint ahogy ő elképzelte.
De a hídon is akkor kell átkelni, amikor ott vagyunk.
rn

Nagyot sóhajtott, hátradőlt és a plafont nézte. – A Caltech

tanszék elnöke lenyűgözőnek hangzott. Tényleg vidám
embernek tűnt. Nem tudom miért, valahogy úgy képzeltem,
Bu

hogy ezen az osztályon mindenki öreg és kellemetlen majom.

De úgy néz ki, nem olyanok.
– Nem?
– Vagy legalábbis nem csak olyanok. Biztos vagyok benne,
hogy lesz még egy csomó kockafejű fószer is. – A fejét
megrázva folytatta. – Linda Albertnek hívják. És az értésemre
adta, hogy lesz időm a laboron kívüli dolgaimra is. És ezt eddig
még senki sem mondta. Kérdezett rólad is. A munkádról, hogy
hogyan állsz ehhez az egész interjús dologhoz.
– Tényleg?
Hanna bólintott, ivott egy kortyot a teájából, majd letette a
csészéjét a dohányzóasztalra. Visszabújt az ölelésembe. –
Megmondtam neki, hogy tökéletes vagy. Hogy te vagy a
leghozzáértőbb férfi, akit ismerek.

s
Elhúzódtam tőle, hogy ránézzek. Hatalmas mosoly

l
rajzolódott ki az arcán. – Ezt mondtad neki?

be
Hanna csodálkozva megrázta a fejét. – Igen. Miért?
– Azt mondtad neki, hogy több kategória van a
hozzáértőkből, és a hozzáértő férfi a legkisebb kategória?
Re
Nevetett és felemelte a kezét. – Nem, én nem...
Elkaptam és megcsikiztem a derekát. Hanyatt esett a
kanapén. – Mintha azt mondanád, hogy nem vagyok annyira
hozzáértő... a kutyasétáltatásban.
g
Még hangosabban nevetve küzdött csiklandozó ujjaim ellen.
in

– Tulajdonképpen, azt mondtad a Caltech tanszék

elnökének, hogy a férjed egy vízisíző mókus.
Felvigyorgott rám, abbahagytam a támadást ellene és
rn

lehajoltam hozzá, hogy megcsókoljam, hogy érezzem ajkaimat

az ajkain, érezzem összezárt száját és azt, ahogy hozzá tapadva
megnyílnak nekem.
Bu

Kezeimet felcsúsztattam a nyakára, ujjaimmal érezni

akartam pulzusát.
– Szeretlek – suttogta lustán, csukott szemmel.
– Én is szeretlek.
Csak bámultam őt, ahogy pihen a kanapénkon, és minden
zajt, ami az utcáról behallatszott, emberekét, autókét,
kizártam. Kora őszi szellő áramlott be a nyitott ablakon, hogy
az esti levegő hűsítsen minket.
– Olyan jó ez a nyugalom – mondta Hanna.
– Mindig jó – mosolyogtam, és szórakozottan egy dalt
kezdtem el dúdolni, ami mostanában volt sláger, és tudtam,
hogy kedveli. Légzésének ütemét hallgattam.
Ujjai hegyével körberajzolta a szilva tetoválásomat, majd

s
ujjai lejjebb siklottak a csípőmön lévő fekete H betűre, a

l
kedvencére.

be
– Mihez van kedved, mit csináljunk ma este? – kérdezte.
Megrántottam a vállam, miközben végigsimítottam selymes,
kócos haját. – Ezt. Házasok vagyunk. Megnézhetünk egy

keresztül kefélünk.
Re
filmet. Rendelhetünk kaját. Aztán ágyba bújunk, és órákon

– Változtathatunk a sorrenden? – kérdezte, de az ujjait már

az alsógatyámba kezdte süllyeszteni.
g
Mintha az univerzum meghallaná a kívánságunkat, aztán jól
in

a markába röhögne. Abban a pillanatban léptek hallatszottak a

folyosóról, majd erélyes kopogás az ajtón.
Hanna felpattant. – Mi a franc van? – kérdezte, és rám
rn

nézett.
– Bergstrom-Sumnersék! – kiabálta Max a folyosóról. –
Nyissátok ki az ajtótokat.
Bu

– Azt hiszem, Sumner-Bersgstromban egyeztek meg –

hallottuk George hangját, ahogy kijavítja Maxet.
A gyomrom görcsbe állt.
Az esküvő előtt nem volt időnk bulira: Hanna utazásai, a
munka, annyira lefoglaltak minket, hogy nem is foglalkoztunk
a legény- és leánybúcsú partikkal. És, hogy őszinte legyek,
egyikünk sem tartotta szükségesnek. Nem éreztük úgy, hogy
meg kéne ünnepelnünk „szabadságunk” végét, bármennyire
csalódást okozunk ezzel a kórusban dramatizáló barátainknak.
Ez elmúlt héten visszatértünk a hétköznapi életünkbe, és
szándékunkban állt eltölteni egy nyugodt esküvő utáni
hétvégét. Hanna azt akarta, hogy maradjunk itthon, mielőtt
elkezdődnek az interjúk miatti útjai.
A barátaink ezt tudták.

s
Tudták, hogy itthon vagyunk.

l
Fasza!

be
Ígértek nekünk egy esküvő utáni bulit.
– Azt hiszem, tudom, mit akarnak. – Felálltam és
elindultam a bejárati ajtó felé, és nem foglalkoztam azzal, hogy
Re
csak egy bokszeralsó van rajtam. Úgy döntöttek, hogy
bejelentkezés nélkül beállítanak? Akkor azt kapják, amit
megérdemelnek.
Kitártam az ajtót, és ott állt Chloe Bennettel, Max Sarával és
g
George egy csomó piával.
in

– Meglepetés! – kiáltották egyszerre.

Mindenki, George-ot leszámítva, mert ő az alsómat bámulta.
– Mintha tudtad volna, hogy jövök.
rn

– Wáó! Sziasztok – mondtam lelkesedés nélkül.

– Nincs más választásotok, minthogy hagyjátok, hogy
kollektíven leitassunk titeket – mondta Chloe, és felmutatott
Bu

egy csomó csipkés ruhadarabot. – Ebből néhány Hannáé, de a

legtöbbet George neked választotta ki.
– Basszus, ha így van, akkor gyertek be – mondtam félre
állva.
Max és Bennett még bűnös tekintettel az ajtóban
toporogtak. Megemeltem a szemöldököm és kíváncsian néztem
rájuk. – Most mi lesz? Bejöttök, vagy...?
 Még egy darabig egymást nézve hezitáltak.
– A nőink találták ki... – kezdte Max mondandóját az én
minimális ruhámra utalva.
– Gyertek már, semmi gond – mondtam nekik hatalmas
hamis mosollyal az arcomon. – A feleségemmel úgy terveztük,
hogy az első esküvő utáni hétvégénket egy kis friss házasok
szexszel töltjük, de ez, sokkal jobb ötlet annál.

s
– Nézd – mondta Bennett –, előbb talán telefonálnunk

l
kellett volna, de Chloe...

be
– Telefonálni előtte? – nevettem, durván megveregetve a
vállukat és behúzva őket. Ez a két fasz ma olyan részeg lesz,
hogy nem fognak tudni hazamenni. – Nem szükséges
Re
telefonálnotok. Baszki, bármikor átjöhettek hozzánk, hogy itt
lógjatok velünk, akik friss házasok vagyunk, és csak a
fehérneműinket hordjuk.
Max halkan nevetve belépett. – Basszus!
g
– Az első kör, ennek a két úrnak lesz – mondtam átkarolva a
in

vállukat. – Kezdődhet a buli.

Chloe George után ment a konyhába, Sara meg a nappaliba
Hannához, aki még mindig sokkos állapotban, zenét tett be.
rn

Egy jó kis rock szám árasztotta el a lakásunkat. Majd

mindketten odajöttek hozzánk.
Hanna kezét a derekamra simította és a szemembe nézett. –
Bu

Most mi van? – kérdezte nevetve.

De a kifejezése azt mondta: Mi ebben benne vagyunk?
És az igazság az, hogy még sok nyugodt hétvége áll előttünk
az életünkben. Nem lehetett ellenállni a barátaink arcára
rajzolódott vidám lelkesedésnek.
 Lehajoltam és megcsókoltam. – Attól félek, hogy ma este
nagyon gyorsan el fogjuk veszíteni az irányítást – mondtam
neki az ajkaira tapadva.
Nevetett. – Azt hiszem, igazad van.
Chloe érkezett egy tálca tequilás stampedlivel. Adott egyet
nekem, Hannának, George-nak, Bennettnek és Maxnak.
– Szuper vagy – mondtam Chloénak.

s
Sara letekerte a vizes flakonjának a kupakját, és Chloe

l
mindenkit egymáshoz közelebb terelt. – Bassza meg, mindenki

be
jöjjön már ide és emelje meg a poharát. – A szobát betöltötte a
koccanó poharak zaja. – Az ifjú párra! Will és Hanna Sumner-
Bergstromra. Egy hosszú menő életre, ti anyaszomorítók!
Re
A tequila a számtól a zsigereimig átmelegített. Még pont
időben néztem Hannára, hogy lássam, amikor lehúzza az italát
és megrázkódik, majd egy undorodó grimaszt vág.
– Ó Istenem! Ez borzalmas – nyögte.
g
– Akkor még innod kell – mondta George, majd a konyhába
in

rohant, és két percen belül egy újabb körrel jelent meg.

– Ez őrület – mondtam mindenkinek. – Öt perce jöttetek, és
még mindig az előszobában ácsorgunk, feleseket dobálunk be,
rn

mint a hülye kollégisták.

Bennett bólintott, hogy egyetért velem, de ez sem
akadályozta meg abban, hogy bedobja a második felesét is.
Bu

– Megúsztál egy gyötrelmes legénybúcsút. – tette hozzá Max

a poharát megemelve. – Bennettnek Las Vegasban csináltunk
bulit. Magatokkal rángattatok a Meatpacking Districkbe2.
– Pontos megfogalmazás, legalábbis, ha jól emlékszem –
tette hozzá Bennett. – Azt hiszem, volt pár kuncsaft, akik a
mosdókban szexeltek azon az estén.
2
vágóhídi negyed
 – Végül is, mikor volt, hogy utoljára közösen rúgtunk be? –
kérdezte Chloe.
– Szerintem, soha – mondta Hanna a második felesét
lehúzva. Összeszorította a szemét, és olyan képet vágott, mint
aki mindjárt elhányja magát. – Azt hiszem, nem szeretem a
tequilát.
Láttam, hogy az arca már kipirult és az ajkai nedvesek az

s
italtól. A konyhába mentem, és magamhoz vettem a sószórót és

l
egy szelet citromot.

be
– Gyere ide – húztam őt magamhoz.
– Így már igen – turbékolta George valahol a hátam mögött.
– Alig pár perce vagyunk itt, és máris kezdődik a testről ívás..
Re
– Nyald meg a nyakam – és mikor Hanna ezt a barátaink
előtt szó nélkül megtette, tudtam, hogy már kezd egy kicsit
becsípni. – Szórd rá a sót.
Éreztem a meztelen mellkasomon lepergő só szemcséket.
g
– Oké – mondta Hanna. – És most?
in

– Nyald le a sót, hajtsd fel a tequilát, majd vedd ki a száddal

a számból a citromot.
– Feltudnánk itt jegyezni, kérem, hogy Will még mindig
rn

csak egy szál alsógatyában van? – kiáltott nekünk Sara a

nappali túloldaláról, majd felhangosította a zenét. – Van még
valaki más, akit ez kényelmetlenül érint?
Bu

– Kibaszottul jó napom lesz a snapchat blogomon –

mormolta George, és gyorsan lefényképezett, mielőtt még
kikaptam volna a mobilját a kezéből.
Hanna ajkai a nyakamhoz értek, miközben mindenki tapsolt
és fütyült. Majd bedobta a felesét, és hozzám hajolt, hogy
kiszippantsa ajkaim közül a citromot.
Ó, basszus!
 Miközben a citrom levét szívogatta, mosolyogva nézett a
szemembe.
– Így jobb? – kérdeztem.
Kivette a citromot a szájából. – Nem, még mindig durva.
Megcsókolt. Citrom és tequila íze volt. Egy egész nap képes
lennék az ajkait szopogatni, és akkor sem telnék be vele.
De sajnos, ő a kezeit a mellkasomra téve, kissé eltolt

s
magától. – Menj és vegyél fel egy nadrágot. Így nem tudod

l
elrejteni... magad. – Huncutul vigyorogva kacsingatva mutatott

be
az alsóm felé, és akkor vettem csak észre, hogy félig álló
cövekkel állok egy szál alsógatyában a lakásom közepén, a
barátaimmal körülvéve.

tekintetét.
Re
Bennett felröhögött, majd más irányba fordította a

– Baszódjatok meg, szarháziak! – mondtam vállon

bokszolva, mielőtt a hálószobánk felé indultam.
g
~~~
in

Pillanatok alatt az egész társaság, Sarát kivéve, berúgott.

Még Hanna is, pedig eddig csak párszor láttam becsípve.
rn

Vigyorgását csak az egész testét megrázó csuklása szakította

félbe. A nappaliban a dohányzóasztal tele volt különféle
formájú szívószálakkal, kártyával, feles poharakkal és sörös
Bu

üvegekkel. Egy tortillás chipszes zacskó hevert még rajta, egy

majdnem kiürült tál mellett. És úgy látszik senkit sem zavart,
hogy az egész asztalt mártogatós szószok cseppjei lepték el.
– Hanna. Hogy állsz az álláskereséssel? – kérdezte Bennett,
a klasszikus szigorú és erőteljes hangsúlyával, amit mindig
felvesz, amikor részeg.
 Hanna három ujját felmutatva válaszolt. – Még két interjú
vár rám.
– Hol? – kérdezte Sara egy pohár vizet tolva elé.
Az én imádott feleségem az ujjain számolva koncentrált a
válaszára. – Berkley, Caltech.
Chloe a szemöldökét ráncolta. – Ha a nyugati partra
költöztök, akkor ezekből én fegyvert csinálok... – mondta, és

s
részegen egy apró szívószálra mutatott, tovább keresgélve az

l
asztalon – és ezekkel a mogyorókkal és ezzel a pohárral foglak

be
tökön lőni Will.
A gondolattól grimaszoltam. – Wáó... – kezdtem mondani.
– Tökön lőlek, Will.

interjúkra.
Re
– Oké, oké. Megértettem. De tudod, nem én megyek az

– De a te véleményed is döntő – emlékeztetett Max.

– Nem sok értelme van. – Legyintettem egyet, és éreztem,
g
hogy a néma pánik kezd elárasztani. – Így is, úgy is, Hanna
in

alapvetően a laborban él.

– Hoppá! – a feleségem előre hajolt, hogy rám nézzen. – Ez
nem igazságos!
rn

– De ez az igazság – az asztalra könyököltem, és fejemet az

öklömre támasztottam. Mintha eddig letakartam volna a
félelmeimet, amik az agyam hátsó felében gyülekeztek, és az
Bu

alkohol lerántotta volna a leplet. – Én azt akartam, hogy találj

egy normál helyet az egyik egyetemen, és taníts, hogy én is
láthassalak. De téged ezek a helyek nem érdekelnek.
Hanna hátradőlt a kanapén és összeszűkültek a szemei. –
Nem akarok egy normál helyet egy egyetemen, hogy tanítsak.
Laborban akarok dolgozni.
 – Tudom – rántottam meg a vállam. – Már tudomásul
vettem. Ezért is a te döntésed, mindkettőnkről.
Egy apró rész az agyamban nem volt még részeg, és veszélyt
jelzett. Egy halk hang arra figyelmeztetett, hogy bunkón
viselkedem.
De nem érdekelt. Talán nincs igazam? A gondolat, hogy
Hanna egy nagy kutatóintézetben vállal állást, megijesztett. Én

s
is ezért nem vállaltam el egy hasonló helyet: olyan nagy a

l
nyomás, hogy kutatásaink eredményeit publikáljuk valamelyik

be
nagy folyóiratban, hogy az már gyilkos. Nem marad időd
semmi másra.
Mire állandó helye lesz – ami évek múlva lesz esedékes –,
Re
egész életét a laborban fogja tölteni.
Ezenkívül, az egész országban megy interjúkra, és még a
legkisebb jelét sem adta annak, hogy hova szeretne menni. Az
elkövetkező hónapokban lehet, hogy el kell költöznünk, és
g
nekem halványlila gőzöm sincs róla, hogy hová.
in

Még csak egy hete vagyunk házasok, és én máris

felkészítettem magamat, hogy fontossági sorrendben csak a
második hely az enyém Hannánál, első a karrierje.
rn

– Folytassuk a „Felelsz vagy mersz” játékot – ajánlotta

George, hogy próbálja elkerülni vitánkat.
– Te jössz – mondta Bennett Hannának.
Bu

– Oké – mondta Hanna rám bámulva. – Mi még nem

végeztünk ezzel a beszélgetéssel.
– Nem lehetne, hogy akkor folytassátok, amikor mi már
nem vagyunk itt? – kérdezte Bennett. – Istenem, miért is
kérdeztem?
– Mondja ezt az a férfi, aki nyilvánosan balhézik a
feleségével minden egyes átkozott napon – mondta Max.
 Hanna legyintett a kezével az arca előtt, hogy magára terelje
a figyelmünket. – Felelsz vagy mersz Mr. Sumner-Bergstrom?
Mosolyogva hajoltam előre. – Természetesen, merek.
Hanna nem tudta elfojtani kárörvendő kacagását. – Akkor,
ha van elég bátorságod, csókold meg George-ot.
Mindannyian George felé kaptuk a tekintetünket, aki
falfehér lett.

s
– Mi van? – kérdezte. – Várj. Mit mondott?

l
– Gyere ide – szűrtem a fogaim között, tökéletesen

be
megjátszva szerepem.
George, mint aki nem hiszi el, mi történik vele, a fejét rázva
ismételgette: – Ó, Istenem! Ó, Istenem...
Re
Durván a hajába markolva, félre döntöttem a fejét és felé
hajoltam. A szemei kidülledtek.
Enyhén az alsó ajkába haraptam, és azt mondtam neki: –
George, lélegezz!
g
– Te tönkre akarsz tenni? – kérdezett halk, rekedt hangon.
in

– Ó, igen, ez a tervem – mondtam neki, és előre hajoltam,

hogy számat a szájára tapasszam, és – bassza meg, mivel be
voltam piálva – nyelvemmel a szájába hatoltam.
rn

Ellenben, úgy tűnt, George megolvadt a kezeim között.

Mikor elhúzódtam tőle, a szája tátva maradt.
Mindenki hangosan éljenzett.
Bu

– Jól vagy? – kérdeztem George-ot.

– Ezek után már örökre jól leszek – mondta kábultan.
Hátrahúzódtam és Hannára néztem, aki úgy nézett ki,
mintha fel akarna falni. Felé hajoltam és megcsókoltam. – Jó
volt?
Bólintott, próbálva közönyösen nézni. – Nem volt rossz.
 A nyaka és a mellkasa elvörösödött, a légzése
megszaporázódott. Az én játékos feleségem.
– Nedves vagy? – kérdeztem halkan.
Ő megint bólintott, és ajkai mosolyra húzódtak.
– Haragszol még rám?
A beszélgetésünk emlékére a tekintete hűvös lett. – Most
nem akarok erről beszélni. Túlságosan részeg vagyok.

s
Az igazság az, eddig, míg ezt nem mondta, nem aggódtam. A

l
veszekedéseink körülbelül harminc másodpercig szoktak

be
tartani. Valamelyikünk mond valamit, a másik nem ért vele
egyet, aztán megbeszéljük, hogy érdemes-e beszélni róla, vagy
hagyjuk annyiban.

Nem kiabáltunk.
Re
Mert Hanna mindennél jobban utálta a nézeteltéréseket.

Nem mondtuk, hogy majd később megbeszéljük.

Egyszerűen nem veszekedtünk. De egy részemnek most
g
valóban szüksége volt rá.
in

Kellemetlen szájízt hagyott az egész, és éreztem, ahogy a

gyomrom felkavarodik.

~~~
rn

Úgy érzem, órákon át folytatódott kicsapongásunk. Sara és

Chloe különféle felnőttes játékokkal készültek, köztük a hangos
Bu

kamuzóssal (Max nyerte), egy tépőzáras dartsszal, amiben

rohadtul pontatlanok voltunk (nem tudom megállapítani, ki
nyerte), és egy Még Soha Életemben Nem Tettem Ilyet
nevezetű játék, mely során azért aggódtunk, hogy Chloe és
Bennett nehogy vérrel áztassa el az új perzsa szőnyegünket.
Éjjel három óra körül mindenki üres tekintettel bámulta a
plafont a kanapén szétterülve.
 – Szerintem, itt az ideje távoznunk – nyögte ki Bennett nagy
nehezen, és feltápászkodott. – Csak harminc óránk maradt,
hogy vezető beosztású emberhez illővé tegyük magunkat.
– Holnap ki leszek purcanva – mondta Chloe nagyot
nyögve. – Bármennyit fizetek annak, aki visszatekeri az időt
három feles tequilával ezelőttre, vagy inkább néggyel.
Sara, aki a hálónkban dőlt le, megjelent a nappaliban. –

s
Hívtam két taxit. Gyerünk részeg csürhe, indulás.

l
Az ajtóban Hanna mindenkit megállított, hogy egyenként

be
átöleljen. – Köszönöm, hogy eljöttetek. Végül is nagyon jól
éreztük magunkat veletek erre a pár órára, ezt a sok
baromságot csinálva.
Re
– Imádunk titeket – mondta Max az ajtó felé dülöngélve.
– És majd meglátjátok, milyen ritkán lesz alkalmatok a
barátaitokkal ellazulni egy hétvégén – tette hozzá Chloe. –
Örülök, hogy kihasználtátok a lehetőséget, hogy lassítsatok a
g
tempón ezen az estén.
in

Gyengéden megpaskolva Hanna fejét, Chloe megfordult és

kiterelte a társaságot a lakásból.
Hanna hozzám dőlt, fejét a vállamra hajtotta. – Tényleg
rn

olyan sokat dolgozom? Azaz állandóan?

Megvontam a vállam és megpusziltam a feje tetejét. –
Valahogy úgy – mondtam. Minden kétségbeesett érzés a
Bu

beszélgetésünktől már elpárolgott.

Az egyik dolog, amiért Hannát csodáltam: a tudományok
terén vihart tudott kavarni. De ugyanakkor jobban is aggódtam
a jövőjéért. Bármennyire is nem akartam bevallani, tetszett, ha
elképzeltem az estéimet otthon Hannával, ha Hanna terhes
lenne, ha Hanna minden hivatalos utamra el tudna kísérni.
 Nem az a nő volt, aki a feleség szerepét mindenek elé teszi,
ezt tudtam – már az elején tudtam, és bassza meg, nem is
vártam el tőle soha, hogy olyan nő legyen –, de egy ismeretlen
részem többet akart, nagyobb részt a figyelméből.
– Azt hittem, hogy tavaly már javítottam ezen – mondta. –
Jensen kapta az összes feladatomat. Azt hittem, már
kijózanodtam a laborból, találtam valakit, aki intézkedik

s
helyettem.

l
Bevezettem a fürdőszobába, hogy fogat mossunk. – A régi

be
szokások nehezen múlnak el.
Megrázta a fejét, miközben a fogát mosta ,és még a szemét is
becsukta. – Nem akarok erről ma este beszélni.
Re
Szavai tompán hangzottak és még durvábban sikálta a
fogait. De végül is kiadta magából: – Felidegesített, hogy azt
mondtad, egyetemen kéne tanítanom.
A csap fölé hajoltam, kiöblítettem a számat. – És mi rossz
g
van abban, hogy taníts. Normális munkaidő beosztásod lesz, és
in

ez, mindkettőnknek csak jobb.

Hanna bámult rám, szája tele volt habbal. Szemeit hűvösen
meresztette rám, majd lehajolt és kiöblítette ő is a száját. – Azt
rn

akarod, hogy bűntudatom legyen?

– Nem – mondtam, de őszinte akartam lenni. – De nem
lehetek érzéketlen ez ügyben. Úgy érzem, a legkisebb
Bu

elképzelésem sincs a terveidről. Oké, én bárhonnan el tudom

végezni a munkámat, de azért nem lenne rossz, ha legalább a
körülbelüli helyét tudnám annak a helynek, ahova
szándékozunk menni.
Megtörölte a száját egy törülközővel. Megállt előttem,
lecsukta a szemét és vett egy mély lélegzetet. – Figyelj. Ezt nem
most fogjuk megbeszélni. Az elmém... blabla... részeg.
 Egy önbizalommal teli fejbólintással nézett a szemembe. –
Elfelejtjük egy kis időre.
Egy lépést tettem felé, lehajoltam és megcsókoltam. –
Elfelejtjük egy kis időre.
Amikor a nyelvem a nyelvéhez ért, nevetve lépett hátrébb. –
Ó! Istenem! Most jutott eszembe, miattam megcsókoltad
George-ot.

s
– Valóban.

l
– Tetszett neki.

be
Nevettem. – Gondolod?
– Neked tetszett?
– Oké, nem volt olyan borzalmas. De nem te voltál.
Re
Utána mentem a hálószobán és bebújtunk az ágyba. –
Szerinted, szerelmes beléd?
Megráztam a fejem. – Nem. Azt hiszem, talán csak azt
szeretné, ha megbasznám...
g
Hanna nevetve, a mellkasomat csókolva mászott rám. –
in

Fogadni mernék, hogy most szívesen lenne a helyemben. –

Lejjebb haladt, levette az alsómat és ledobta az ágy mellé. Ajkai
a makkomhoz értek és nyelvecskéje elkezdett játszani velem. –
rn

Imádlak megkóstolni. – Elkezdett szopni. Részeg volt és

merész. – Érzem a nedvedet, mintha a tested azért
könyörögne, hogy elélvezhess.
Bu

– Hanna.
– Istenem! Will. Mennyire kemény vagy. – Meglepett, ahogy
a farkamat a nyelvéhez ütögette. – Tökéletesen kemény és
selymes. George eldobná az agyát tőled.
– Csakhogy én csak a te szádat akarom.
 Felnézett rám. Szemeiben édes fondorlatot láttam. – De
nekem tetszik, hogy az enyém vagy, miközben mások is
vágynak rád. Erősnek érzem magam tőle.
– És most már tudom, hogy biztos vagy a szerelmemben.
Másfél évvel ezelőtt ezt nem mondtad volna.
Nevetett, miközben a farkam az ajkai között volt. Éreztem
forró leheletét. – Hordod a gyűrűmet. Magadra tetováltattad a

s
nevemet. Állandóan felajánlkoznak neked a nők és te olyankor

l
pánikba esel a zavarodtól. Megmérgeztelek, nem tudsz másik

be
nővel lenni.
A csípőm megemelkedett az ágyról, még többet akarva. –
Most ne beszélj nekem senki másról. Tetszik ez a mocskos
Re
játék, amit velem művelsz. Azt akarom, hogy az én mocskos,
kicsi szilvám szopja a farkamat.
A fogait végigfuttatta a farkamon. – Igen?
– Igen.
g
– Tetszik, amikor azt mondom, mennyire szeretlek itt
in

megnyalni? Durván és gyengéden egyszerre? – Mélyen a

szájába vett, majd hagyta, hogy kicsússzon a farkam a szájából.
– Az utolsó cseppet is ki akarom szívni belőled.
rn

– Bassza meg! – A részeg Hanna tudott mocskosan

beszélni.
– És itt lent? – Lejjebb nyalt meg, egészet a golyóimig. –
Bu

Megőrjít téged, amikor itt érintelek. Azt hiszem, William, te

nagyon rossz fiú vagy. Azt hiszem, szeretnéd, ha itt lent
mindenhol megnyalnálak, és nemcsak azért, mert szereted,
hanem már a látványért is.
Amikor válasz helyett felnyögtem, ő lecsukta a szemét és
visszafordult, hogy megint mélyen a szájába vegyen, nedves
ajkai fel-le csúszkáltak a farkamon. Megtanulta, jól ismerte a
testemet, annyira egyszerű volt ez már közöttünk, mint a
lélegzés.
A beszélgetés, amin át kell majd esnünk, már háttérbe
szorult, későbbre.
De annyira egyszerű volt félre tennem minden
aggodalmamat, amikor Hannával voltam, aki nedves és forró,
és rajtam dolgozik, kis morgásai vibrálva hatnak a farkamra.

s
Elmondtam neki, mit tervezek tenni vele, amikor végez velem,

l
hogy fogja elveszíteni az eszét a kezem, a nyelvem és a fogaim

be
munkájától, és hogyan fogom magamévá tenni kegyelem
nélkül.
A kétségbeesés fenevadának karmait éreztem a bőröm alatt.
Re
Kissé megijesztett a tudat, hogy nem tudtam mindehhez
hozzászokni, ellenkezőleg, minden nap úgy éreztem, még
kétségbeesettebben akarom. Az enyém. Együtt élünk. Feleségül
vettem. De a Hanna iránti érzelmeim ereje ismeretlen volt
g
számomra, és az ismeretlen, amit a jövő tartogatott számunkra
in

bizonytalanságot keltett bennem.

Becsuktam a szemem, beletúrtam a hajába, magamba
szívtam érintésének érzését, valami mélyebbre vágyva, valami
rn

nagyobbra, amit ma éjjel nem tud nekem megadni.

Bu
 NÉGY

s
Hanna

l
be
Még félálomban grimaszoltam a szememet szúró fénytől.
Reggel volt – azaz, majdnem reggel –, eléggé ahhoz, hogy egy

ahhoz, hogy felkeljek.

Re
kevés fény kezdje uralni a kinti sötétséget, de még túl korán

Begubóztam a takarómba, fejemet a párnámba fúrtam és

szorosan lecsuktam a szememet. Az utca még viszonylag
g
csendes volt, és Will is nyugodtan aludt mellettem. De én
in

szinte hallottam a fejfájásomat.

Felesleges volt próbálkoznom a visszaalvással. Hanyatt
fordultam, és a kezemmel a lepedők között kutakodtam
rn

Willért, a meleg bőréért és …

Óó! Hibás mozdulat. Orromon mély lélegzeteket véve
elszámoltam tízig, hátha akkor nem fog velem tovább forogni a
Bu

szoba. De úgy látszik, a gyomrom nem értett egyet ezzel az új

testhelyzettel.
Ismét lecsuktam a szemem és nyögve felültem. Úgy éreztem
vattapamacs van a számban, és kb. két másodpercre voltam
attól, hogy az ágyra terítsem mindazt, amit tegnap este
megittam, de... ez a... függőleges testhelyzet határozottan jobb
volt.
 Will valamit dörmögött és a másik oldalára fordult. A
szemem sarkából figyeltem. Légzése nyugodt volt, ahogy a
párnát magához ölelve aludt. Zavartalanul folytatta álmát.
Karikagyűrűje lebarnult bőrén csillogott, és odanyúltam, hogy
megsimítsam a hideg fémet. Egy hete, már egy hete hordta a
karikagyűrűjét, és én biztos voltam benne, hogy nem lesz nehéz
eltöltenem vele még egy millió hasonló hetet.

s
Az ágyra támaszkodva feltápászkodtam, és elvonszoltam

l
magam a fürdőszobáig.

be
Elmentem WC-re, megmostam a kezem, megsikáltam a
fogaim – végre, hallelúja! – és legalább három liter vizet ittam
meg a csapba hajolva. Soha az életemben nem akarok újra
tequilát látni. Re
Valamivel jobb állapotban mentem vissza a hálószobába.
Körülnéztem, az ajtótól az ágyig vezető elhajigált
ruhadarabokat láttam. A tegnapi est őrült volt... gondoltam.
g
Emlékeztem a piára – a több liter piára –, a barátainkra, és
in

kissé homályosan arra is, hogy Will megcsókolja George-ot, és

én ettől teljesen felizgultam? – mindenféleképpen meg kell
kérnem a józan Sarát, hogy mesélje el nekem részletesen –, és
rn

arra is emlékeztem, hogy Will azt ajánlotta, hogy egy

egyetemen tanítsak.
Egyből kitisztult a tudatom. A bőröm bizseregni kezdett
Bu

szavainak emlékétől, hogy egész életemet a laborban fogom

tölteni, mintha ő olyan biztos lenne ebben. Ő miért
dolgozhatott későig? Ő mindent bele adhat a karrierjébe? Will
mindig támogatott, és büszke volt arra, amit elértem... Honnan
ered ez a panasz? Oké, összeházasodtunk, valóban, de én nem
egyeztem bele, hogy innentől kezdve én leszek a Szuper
Háziasszony, vagy, hogy más leszek, mint ami eddig voltam.
Egész életemet a karrieremre áldoztam, és büszke voltam,
bassza meg, a kiegyensúlyozottságra, amit elértem azóta, hogy
megismertem, beleszerettem és hozzá mentem feleségül.
Ennyire kevés volt a hite a képességemben, hogy mindkét
dolgot irányítani tudom egyszerre?
Megint mérges lettem. Odamentem a szekrényhez, kerestem
magamnak ruhát, és amennyire halkan csak tudtam,

s
felöltöztem. Az ágy alatt megtaláltam a cipőmet, majd a

l
tegnapi bulizás maradványai közül előkotortam a kulcsomat és

be
a mobilomat. Ezeket a dzsekim zsebébe süllyesztettem, és a
hálószobába visszalépve kikapcsoltam az ébresztőórát.
Elmentem futni. Will otthon maradhat.
g Re ~~~
Mint amikor több mint egy évvel ezelőtt Will-lel mentem
in

futni – ha valaki futásnak nevezheti azt, amit aznap

produkáltam – idegesen fel-alá mászkáltam, miközben
várakoztam. Az elmúlt évben kialakítottuk szokásos
rn

útvonalunkat, különböző helyeken kezdve és mindig a Central

Park dombján befejezve. Ahelyett, hogy az Engineers Gate-től
az Ötödik és a Kilencvenedik utca kereszteződése felé mentem
Bu

volna, fel-alá mászkáltam Columbus Circle közelében lévő

szélső ösvényen.
Szokásom a fel-alá mászkálás. Otthon is ezt csináltam,
amikor valamiért ideges voltam. És szinte biztos vagyok benne,
hogy a laborban is már látszik ennek nyoma, az ajtótól a
szemközti falig. Amikor kicsi voltam, az apukám azt mondta,
hogy a fűnyírót kéne rám kötnie, hogy inkább kint nyírjam le a
füvet, minthogy a konyha szőnyegét koptatom.
Ismerve, hogy Max már valószínűleg felkelt a kis Annabel
miatt, mihelyt kiléptem a lakásból SMS-t küldtem neki.
Szerencsére tényleg ébren volt, és nem volt ellenvetése, hogy
kicsivel korábban kezdjük a futást. Bár, ha őszinte akarok
lenni, nem is annyira kicsivel korábban.

s
Szinte még sötét volt – legfőképpen itt, a parkban –, az ég

l
még párás és szilva színű, bár a széleken már kezd egyre

be
jobban világosodni, ahol a felkelő nap fényét nem takarták el a
fák levelei.
Imádtam ebben a reggeli órában a parkot, amikor a levegő
Re
még hűvös és kevés emberrel lehet találkozni. Csak annyit kell
tennem, hogy kikapcsolom az agyamat, és mozgásba hozom a
testemet. Azóta az első reggeli futás óta, szinte minden nap
futottunk Will-lel ezen az ösvényen, és Max sokszor velünk
g
tartott, és mióta megszületett Annabell, őt is magával hozta.
in

Max szerint, a kicsi jobban aludt azokon a napokon, amikor

elhozta futni, de mi nagyon jól tudtuk, hogy a barátunk imádta
azokat a perceket, amiket a kislányával tölthet el, és Sara is
rn

imádta azokat a reggeleket, amikor egy kis időt a lánya nélkül

lehetett.
Ma először a babakocsi kerekeinek a hangját hallottam meg,
Bu

és csak utána láttam meg Maxet, ahogy felém közeledik.

– Jó reggelt, Mrs. Sumner-Bergstrom – köszönt, mikor
megállt előttem. Annak ellenére, hogy még mindig dühös
voltam Will miatt, valami bizsergést éreztem a gyomromban az
új nevemet hallva.
– Jó reggelt! – Éreztem, ahogy melegség jár át, amikor
megemeltem a takarót, hogy megpusziljam az imádnivaló
csöppséget, aki biztonságosan be volt kötve a modern
babakocsiba. – Jó reggelt neked is, Annabell kisasszony. Hogy
van ma New York legszebb kislánya?
Annabell vidáman kuncogott és a hajamért nyúlt, hogy
közelebb húzhasson magához.
– Kipihent – mondta Max. – Amit nem mondhatok el a
családunk többi tagjáról.

s
Megjátszott felháborodással kérdeztem: – Felébresztetted

l
részeges szüleidet, édesem? – és úgy tettem, mintha meg

be
akarnám zabálni a jobb lábacskáját.
Maxből egy nyögés szakadt ki. – Hajnalban ébredt, de most
meg idáig aludt. És ezért most boldog és vidám.
Re
– Te a helyében mi lennél? – kérdeztem felegyenesedve.
Megpróbáltam rendbe tenni a hajamat, átfésültem az
ujjaimmal, és egy hajgumival, ami a csuklómon volt a fejem
tetején copfba fogtam. – Van neki valakije, aki elviszi sétálni a
g
Central Parkba, és minden kívánságát teljesíti. Bárcsak
in

mindannyian ilyen szerencsések lennénk.

– Ebben egyetértek. De szerintem Will is megtenné ezt
neked, ha szépen kéred.
rn

– Hmm. – Elfordítottam a tekintetem és a véget nem érő fák

sorát néztem.
– Tényleg, hol van a te Willed ma reggel? – kérdezte a
Bu

parkot nézve.
– Ő... alszik – válaszoltam, és úgy tettem mintha a térdemet
akarnám leporolni, majd az ösvény felé fordultam. Hangomból
nem sikerült elrejtenem a bennem dúló feszültséget... és biztos
vagyok benne, hogy erre Max is felfigyelt. Will azért aludt még
most is, hogy ne azzal kelljen futás közben foglalkoznom, hogy
nehogy belelökjem a tóba. Természetesen ezt nem állt
szándékomban Maxnek elmondani.
– Még alszik – ismételte meg Max elégedetten. Nem kellett
sok ész ahhoz, hogy rájöjjek, később vagy őszintén gratulál
Willnek, vagy pedig beszól neki, mert ilyen szerencsés.
– Kész vagy? Futunk? – kérdeztem, és Max bólintott. Túl
udvarias volt ahhoz, hogy megjegyzést tegyen furcsa

s
viselkedésemre.

l
– A USS Maine emlékműtől indultunk – Maxszel és

be
Annabellel az oldalamon –, és a park közepén található kör
alakú futóösvény felé haladtunk. Az ösvény egy lejtővel
kezdődött, majd egy kisebb emelkedővel folytatódott a Cat Hill
Re
felé. Lábaim ütemes dobogását és a mellettem a járdán haladó
babakocsi kerekeinek hangját figyeltem, miközben a Harlem
Hillre készültem.
A Harlem Hill, olyan mint egy jó barométer a napi formám
g
felmérésére. Azokon a reggeleken, amikor jobb formában
in

voltam, a csúcsra jutáshoz elég sok káromkodás hagyta el a

számat – elég sok ahhoz, hogy Will nevessen rajtam. De egy
nehéz hét után, egy szó nélkül haladtam felfelé, csak egy
rn

valamire gondolva: A halálba hajszolom magam.

Will már elég jól ismert ahhoz, hogy felmérje a
hangulatomat, és valószínűleg Max is.
Bu

– Hé, hé! Lassíts, Bolt! – kiáltott utánam kissé lemaradva

mögöttem.
Futottam – pontosabban rohantam ezerrel –, és szegény
próbált utolérni.
– Bocs! – morogtam lelassítva gyalogló ritmusra, hogy
utolérjen. – Szinte el is felejtettem, hogy itt vagy. És te még egy
babakocsit is tolsz. Francba, de hülye vagyok.
 Max egyet legyintve mutatta, hogy nem baj és most már
együtt gyalogoltunk egymás mellett. – Lehet, hogy én nem
vagyok olyan jó formában, mint a te hogyishívjákod, de
Jézusom, Hanna, te úgy futottál, mintha lángolna a segged. Mi
történt?
– Elmerültem a gondolataimban – mondtam. És csak most,
hogy lassítottam a tempón, éreztem, hogy a combom ég a

s
megerőltetéstől és a gyomrom kezd felkavarodni. – Ó! Azt

l
hiszem, hányni fogok.

be
– Jól értelmezem, ha azt mondom, egy kissé feszült vagy ma
reggel? – kérdezte Max visszafogott nevetéssel.
Egy nyögés szakadt ki belőlem. – Így is mondhatjuk.

– Mindkettő.
Re
– A tequila, vagy a férj a bűnös?

Mély együtt érző hangot adott ki.

Annabell elkezdett nyöszörögni, és Max a babakocsihoz
g
hajolt. – Ez úgy hangzik, mintha volna mit mesélned.
in

– Nem vagyok hozzá szokva, hogy haragudjak Willre. Soha

sem veszekedünk, talán ezért is vagyok most kissé... nyugtalan.
– Ez érthető – mondta Max, és mosolyogva félreállt, hogy
rn

egy futó elmehessen mellettünk. – De, hogy őszinte legyek, a

tegnap esti dolog, nekem nem tűnt veszekedésnek.
– Minden olyan jól ment, és én tényleg nem vagyok hozzá
Bu

szokva, hogy valami bosszantja velem kapcsolatban. Az agyam

nem működik rendesen, ha valami félrecsúszik.
– Hanna, összeházasodni hatalmas dolog. Új munkát találni
hatalmas dolog. Elköltözni is kibaszottul hatalmas dolog. És
amikor mindezt egyszerre csinálod, kész őrület. Nyugodjatok le
egy kicsit! Oké?
 Bólintottam, és elrúgtam egy követ, ami a lábamhoz volt
közel. – Ezt én is tudom. Csak furcsa, hogy nem tudjuk
könnyedén kezelni ezeket.
Max megrázta a fejét. – Sohasem hittem volna, hogy egy
annyira összeillő párral találkozok, mint Bennett és Chloe... de
te és Will talán még náluk is jobbak vagytok. Bár az is
valószínű, hogy mind a ketten robotok vagytok. Ha jobban

s
átgondolom...

l
– Nagyon vicces – mondtam, és vállon bokszoltam. – Nem

be
tudom felfogni, hogy Will elfogadhatónak tartja, ha egy
egyetemen tanítok. Nem tudja mennyire szeretek a laborban
lenni? Nem tudja, hogy az életem álma, hogy egy
laboratóriumot irányítsak? Re
– Elvetted az eszét, és aki a szerelemtől elveszíti az eszét, az
sokszor csinál hülyeséget. Nem kétséges, hogy ez
tudományosan is igazolt tény – tört ki mély nevetésben. –
g
Igazam van?
in

– Igazság szerint a szerelemmel – vagy inkább a vággyal –, a

neurokémia foglalkozik és határozottan bebizonyították, hogy
befolyásolja az agyi funkciókat... – amikor rájöttem miket
rn

beszélek bűnösen vigyorogtam felé.

– Köszönöm, hogy igazolod véleményem – mondta Max. –
Ti ketten tökéletes párt alkottok.
Bu

Nem mondtam semmit. Csak az előttem futó ösvényt

néztem. Maxnek igaza van. Will-lel tökéletes párt alkotunk.
Legalábbis én így érzem. Az az idő, amit vele töltöttem, volt
életem legboldogabb időszaka. De a karrierem is fontos
számomra, és ha valakitől elvárom, hogy ezt megértse, akkor
az Will. A laboratórium fontos volt számomra. A kutatás fontos
volt számomra. Ahogy ő is.
 Miért nem kaphatom meg mindkettőt?
– Szóval, hogy mennek az interjúk? – kérdezte Max
figyelmemet a témára visszaterelve. Ismét a Colombus Circle
felé közeledtünk, és a parkban futó emberek száma feltűnően
meggyarapodott.
– Jól – mondtam. – Szerdán megyek a Berkeley-re.
– Az remek egyetem.

s
– Voltál már ott?

l
Bólintott. – Van egy-két kuncsaftom, akik a közelében

be
laknak. Szuper hely, és amikor ott vagyok, megpróbálok
mindig pár napot tovább maradni. Mostanában nem túl
gyakran... – tette hozzá, és elérzékenyülve nézett a
babakocsiba. Re
– Én párszor voltam ott a családommal. Talán jó lenne ott
élni – mondtam.
– Szóval, nem ez áll nálad az első helyen?
g
– Hogy őszinte legyek, valójában még egyik mellett sem
in

döntöttem. – Néhány sarokkal távolabbról egy járőrautó

szirénája töltötte be a levegőt, egyre hangosabban, ahogy
közeledett a park felé, hogy távolodva lassan elhaljon. Mikor
rn

megint csend vett körül minket, Maxre néztem és a vállamat

megemelve folytattam. – Azt hiszem, először szeretnék végezni
az összes interjúval. És megpróbálom elképzelni, Will hol
Bu

szeretne élni.
– Higgy nekem, a férjed számára te vagy a csillagos égbolt.
Még ha azt is mondanád neki, hogy egy antarktiszi egyetemet
választottál, ő akkor is rohanna a bőröndöket bepakolni.
– Ja, ez valószínű – mondtam. – Azt akarom mondani,
természetesen tudom, hogy szeret, de... az, hogy nekem kell
kiválasztanom, hogy hol éljünk, megijeszt.
 – Mielőtt mindez megtörtént az életedben – Will, az esküvő
–, hol képzelted el magad?
Nagyot sóhajtottam és láttam párás leheletem. Mit akartam
Will előtt? Volt egy tervem – mindig volt egy tervem –, de
nehéz most visszaemlékeznem a Will előtti életemre. Azok a
napok most homályos, torz emlékek.
– Igazából nem volt kifejezett elképzelésem – mondtam. –

s
Mindig is tetszett a Harvard és a Caltech.

l
– És az otthonodhoz közel? – kérdezte Max, miközben a

be
szemöldökét ráncolva hümmögött. – A Harvard biztosan jó
lehetőség. El tudom képzelni Willt, amikor elment hozzátok és
megpróbált felszedni.
Re
Majdnem megfulladtam a felszedni szót hallva.
Valójában Will nem próbált meg felszedni akkor. És én
folyamatosan kikezdtem vele, mihelyt betette a lábát a
szobámba.
g
A szívem nagyot dobbant arra az estére emlékezve. Most,
in

távolból visszatekintve, Will tényleg szerelmet vallott nekem,

csak én túl hülye voltam – vagy nagyon elvette a szex az
eszemet, ami a padlómon történt –, hogy felfogjam. Éreztem,
rn

hogy elvörösödök, ezért inkább témát váltottam.

– Tehát, tényleg nem jelentene problémát a Stella & Sumner
számára, ha elköltözünk?
Bu

Max úgy nézett rám, mintha valami oltári nagy baromságot

mondtam volna. – A dolgok biztos, hogy egy kicsit
komplikáltabbak lesznek, de azt kell tennetek, ami
mindkettőtöknek a legjobb. A többit majd megoldjuk – mondta
egy hatalmas mosollyal. – Ez az előnye, ha te vagy a főnök.

~~~
 Amikor Maxet és Annabellt otthagytam a parkban, még nem
voltam képes haza menni és Will elé állni. Az igazság az, hogy
nem tudom mit kéne mondanom neki. Befordultam a sarkon
és az Ötvenkilencedik utcán a Colombus Circle állomás felé
mentem, úgy döntöttem, a metróval elmegyek a laborba.
Egész életemben két dologgal kapcsolatban éreztem
kényelmesen magam: az egyik a kutatás, a másik Will. A baráti

s
körömön kívül, soha sem tudtam jól kijönni az emberekkel.

l
Túlságosan szókimondó voltam, és kilencvennyolc százalékban

be
nem tudtam szűrőt tenni a mondandómra. És valamiért úgy
tűnt, ez Willt nem zavarja. Elbűvölőnek tartotta, hogy nem
bírtam lakatot tenni a számra, és soha sem kellett mellette

éreztem magam.
Re
másnak lennem, mint Hannának. Mindig is kényelmesen

De a tegnap este... Nem tudom, honnan jött mindez.

Tudom, hogy Will nem volt oda a munkaidő beosztásomért, de
g
ez benne van a pakliban, ha egy laboratóriumot irányítasz. Ő
in

maga is tudós, mindig is azt hittem, megérti ezt. Will azt

akarja, hogy egy tanítói állást vállaljak el, de ezt akkor
csináljuk, ha lassítani akarunk a tempón, nem amikor
rn

elkezdjük a karrierünket. A kutatással akartam foglalkozni,

publikálni akartam, hozzájárulni a szélesebb körű tudományos
ismeretekhez. Valami fontosat akartam csinálni. Nem így
Bu

kezdtük a kapcsolatunkat, hogy ő segített nekem megtalálni az

egyensúly? Akkor meg tudtam csinálni. Akkor most miért
kételkedett bennem?
A kulcsommal kinyitottam az ajtót és beléptem a sötét
helységbe. A csendet egyből megtörte a cipőm talpa alatt
csikorgó összetört üveg hangja.
 Ahhoz elég fény volt, hogy lássam, egy az ajtó mellé a falra
felszerelt polc szakadt le. A rajta lévő dolgok az alatta levő
polcra és a földre hullottak le.
– Tökéletes... – morogtam a kulcsaimat a pultra dobva, és
felkapcsoltam a villanyt. Egy-két darab a szoba túlsó feléig
eljutott. És mivel én voltam az első, aki ma bejött ilyen korán a
laborba, így én vagyok az a szerencsés, akinek ezt fel kell

s
takarítania.

l
A szoba végében lévő tároló helységből elővettem egy söprűt

be
lapáttal és két szemeteszsákot. Hosszabb időbe telt a takarítás
és a rendrakás, mint azt elképzeltem, de jót tett nekem, mert
nem kellett közben gondolkodnom. Megtisztítottam a
gondolataimat is. Re
Amikor végeztem, visszatettem a seprűt a lapáttal a helyére,
leültem az íróasztalomhoz és bekapcsoltam a számítógépet.
Néhány email-re kellett válaszolnom, elrendezni egy két dolgot
g
az utazásom előtt és néhány adatot leellenőriznem. Volt még
in

egy interjú lehetőség, amit már az elején elmentettem, hogy

később jobban utána nézhessek, ha sikerül beilleszteni a
programomba. Még nem beszéltem erről Willnek, és egy
rn

pillanatra hezitáltam, a tegnapi beszélgetésünkre emlékezve.

De minden rendben lesz. Befejezem az összes interjút, és ha
már megvannak a komplett ajánlatok, majd megbeszéljük Will-
Bu

lel. Nincs okunk stresszelni olyan dolgok miatt, amiken még

egy csomó elméleti változás léphet közbe.
Ezért inkább az elkülönített részhez mentem, hogy
„megetessek” néhány sejtet és ellenőrizzek pár tenyésztést,
miközben azt se vettem észre, hogy ma még semmit sem ettem,
még csak kávét sem ittam. És erre a csendes szobában
visszhangzó gyomrom korgása ébresztett rá. Már dél is elmúlt.
Órák óta most néztem körül először a helységben, és
furcsállottam, hogy még mindig egyedül vagyok. El kellett
telnie pár másodpercnek, hogy rájöjjek ennek okára: Vasárnap
volt.
Ó, hogy bassza meg az a magasságos! Willnek igaza van.

~~~

l s
be
A lakásban nagy volt a csend, amikor haza értem. És a
tegnapi buli minden nyoma eltűnt. A szemöldökömet
ráncoltam. Rohadt szarul éreztem magam, hogy mindent neki

megköszönni neki!
Re
kellett egyedül kitakarítania. Ne felejtsem el később ezt

Halkan becsuktam az ajtót magam mögött, és benéztem a

nappaliba. Még most is nagyon hasonlított arra az állapotra,
g
amilyen az előtt volt, hogy Will hozzám költözött. Mindenhol
in

könyvek és könyvespolcok, családi fényképek minden polcon

és az apám régi íróasztalán a sarokban. De most már Will
dolgai is az enyémek közé keveredtek: az első felnőttes
rn

kanapém Will bőrfotelja mellett és szemben a tévé, amit együtt

vettünk – az első közös vásárlásunk, mint egy pár. Az előszoba
falán még most is ott lógtak a bekeretezett képek a
Bu

családomról, de már Will képei is közöttük voltak, és nem

sokára még az esküvői képeink is odakerülnek.
Legalábbis addig, míg el nem kezdünk csomagolni a
költözéshez... és ebben a pillanatban nem tudtam rávenni
magam, hogy erre gondoljak. Eddig úgy tettem, mintha nem
látnám a kartondobozokat, amik egyre nagyobb teret foglaltak
el mindenütt, de tudtam, hogy nem tudok ettől sokáig
elmenekülni. Az interjúim végéhez közeledtem, ami azt jelenti,
hogy hamarosan döntenem kell, de – ah – én csak azt akartam,
hogy néhány órára Will ölelésébe bújhassak. Mindent
kikapcsolhassak a tudatomból, kivéve Will illatát, hangját és
érintését...
A távolból hallottam, hogy valaki lehúzza a WC-t és kezet
mos, majd kinyílik a fürdőszoba ajtaja. Léptek hallatszottak a

s
parkettán, mielőtt megláttam Willt. Megállt és nagy szemekkel

l
nézett rám.

be
– Hazajöttél – mondta anélkül, hogy elmozdulna.
Leraktam a kulcsaimat az ajtó melletti kis asztalra és
levettem a cipőmet. – Igen. Bocsánat.
Re
– Az Istenért! Szilva. – mondta átszelve a köztünk lévő
távolságot és a karjaiba zárva. – Hol a francban voltál?
Éreztem, ahogy elmerülök ölelésében, bőrének ismert,
megnyugtató illatában. Én is magamhoz szorítottam. –
g
Elmentem futni.
in

– Reggel. Reggel mentél el futni – mondta kissé hátratolva

engem, hogy a szemembe nézhessen. – Órákkal ezelőtt
beszéltem Maxszel.
rn

Tenyereimet a mellkasára fektettem, az ujjaimmal

kitapogattam kemény mellizmát, éreztem melegségét a pólója
alatt. – Utána bementem a laborba – mondtam.
Bu

– Miért nem hívtál fel? Miért nem vetted fel a telefonod,

vagy válaszoltál az üzeneteimre?
– Ó! A telefonom a kabát zsebemben hagytam, és le is volt
halkítva. De írtam neked egy üzenetet, hogy egy darabig távol
leszek. – A tekintetem a nyakára siklott, és csak nehezen
tudtam visszafogni magam, hogy ne temessem az arcomat arra
a helyre.
 Will felsóhajtott, és a mellkasával felemelkedő kezeimet
figyeltem. – Hanna – mondta fáradtan.
– Bocsánatot kérek, jobban figyelembe kellett volna vennem
téged.
Bólintott.
Tenyeremmel végigsimítottam a hasán. – Még dühös
voltam.

s
Will kilépett az érintésemből és a kanapé karfájára ült. Várt.

l
– Tegnap este óta?

be
– Igen. Nem tetszett, hogy úgy gondoltad, hogy el kéne
fogadnom egy tanári állást egy kis egyetemen.
– Szilva, én nem gondoltam semmit. Ajánlottam. Talán...
Re
Ha hiszed, ha nem, szeretek veled lenni – rázta meg nevetve a
fejét. – Azt akarom mondani, hogy a mai nap is egy jó példa...
– Beismerem, hogy nem kellett volna egész napra egyedül
hagynom téged, de mint mondtam, gondolkodni akartam.
g
– Nézd, nem akarok bunkónak látszani és rámutatni a
in

nyilvánvalóra – mondta –, de a vasárnapokat állandóan a

laborban töltöd. És nem csak akkor, amikor gondolkodni
akarsz. És még csak egy hete vagyunk házasok.
rn

Óh! Ez fájt. Egy lépést tettem hátrafelé, levettem a

kabátomat és letettem egy székre. – Will, a munkámhoz
tartozik, hogy bemegyek a laborba.
Bu

– Tudom, hogy ez a munkád, és tetszik, hogy ennyire

komolyan is veszed, és hogy olyan kibaszottul jó vagy benne.
Csak azt szeretném az értésedre adni, hogy én is szeretnék egy
keveset az idődből. És szeretném, ha ezt figyelembe vennéd. És
beszélj velem erről.
Hátrahajtottam a fejem és a plafonra néztem. – Most
megint erről fogunk vitatkozni?
 Mielőtt megszólalt, a csendben meglepettségét hallottam. –
Tegnap este nem vitatkoztunk. Megbeszélhetünk valamit –
még ha hevesen is –, anélkül, hogy vitatkoznánk. Miért
gondolod rossznak azt, ha valamiben nem értünk egyet? Attól,
hogy nekünk, mint két embernek, különböző elképzeléseink
vannak valamivel kapcsolatban, még nem jelenti azt, hogy
problémáink vannak.

s
– Ha férfi lennék, akkor is ez lenne a téma? Valaha is kérné

l
valaki azt egy férfitől, hogy tanári állást vállaljon, ahelyett,

be
hogy egy tudományos labort irányítson?
– Igen. Nem hiszem el, hogy azt hiszed, ez az egész azzal van
kapcsolatban, hogy te nő vagy?
Re
– Nem, azaz... persze, hogy nem. Tudom, hogy te nem lennél
olyan. Csak azt akarom – vagyis nem akarom, hogy olyan dolog
miatt vitatkozzunk, amiről még nem is tudjuk, hogy mi. Vagy,
hogy ne értsünk egyet – mondtam teljesen összezavarodva. –
g
Még nem is ismerjük az összes lehetőséget, akkor, hogyan
in

tudnánk egy logikus beszélgetést lefolytatni? Nem lehetne,

hogy csak várjunk még? Kérlek...
Will felsóhajtott és a kezével egy a homlokába hulló
rn

hajtincset söpört félre. Gyengéd és türelmes tekintettel nézett

rám, majd bólintva nyúlt felém. – Gyere ide – mondta, és én
átszeltem a kis távolságot, ami köztünk volt.
Bu

Erre volt szükségem, az ölelő karjaiban jól ismert

biztonságra. Bármi más lehetett a levegőben, de ez, ez volt az
én állandóságom.
– Hiányoztál – mondta, és magához , az egyik kezével a
hajamat simogatva. – Nem szeretek úgy ébredni, hogy nem
vagy mellettem, főleg a mai fejfájásommal. – Hátrébb
húzódott, és a két kezébe fogta az arcomat. Vizsgálódva nézett
rám. – Istenem, biztos megszenvedted a ma reggeli futást.
– Max volt szerencsés, hogy nem hánytam le – és
elfordítottam a fejem, hogy megcsókoljam a tenyerét és a
karikagyűrűjét. – Soha többet nem akarok inni. Hiszen nem
bírom a piát...
– Valóban nem bírod – értett velem egyet. – De most már

s
jól vagy?

l
– Abszolút – mondtam. – Nagyon... – csók – Nagyon... –

be
csók – jól. – A lélegzete elállt egy pillanatra, amikor a csuklóját
kezdtem el csókolgatni. Eleinte csak gyengéden, aztán
erősebben megszívva, és a számat is kinyitva, hogy érezhessem
a pulzusát nyelvemen. Re
Ő ismét hangosan szívta be a levegőt, és a tekintetünk
találkozott.
– Igen? – kérdezte, és én a fogammal karistoltam bőrét,
g
erősebben rányomva, míg szemöldöke fel nem emelkedett
in

kicsit a fájdalomtól. – Pont itt?

Bólintva léptem egyet hátrébb. Levettem a fölsőmet. Minden
mozdulatomat figyelte, arcvonásai kisimultak és az előbbi
rn

feszültség elhagyta tekintetét.

– Pont itt – mondtam.
Mindketten tudtuk, mit szeret a másik, mit csináljunk
Bu

egymásnak. Will néha szerette a kemény szexet és ha engem

irányíthat, ha megmondhatja, mit tegyek.
Will hátranyúlt tarkójához és levette a pólóját, majd a
kanapéra dobta. – Akkor, fordulj meg – mondta az ujjával
mutatva.
Azt tettem, amire kért. Megfordultam, és az előttem álló
fotel megkopott bőr kárpitját néztem. Szerettem ezt a fotelt,
ahogy Will is. Szerettem ebben ülni, amikor dolgoztam, a
lábaimat magam alá húzva miközben a laptopom a fotel
karfáján egyensúlyozott. Azt is szerettem, amikor Will ült
ebben a fotelben és én a másikban, mindketten némán
olvastunk, vagy tévét néztünk anélkül, hogy bármit is kellene
mondanunk. De legjobban akkor szerettem, amikor az ölében
ülhettem, bebújhattam a takarója alá, hogy összebújva nézzünk

s
meg egy filmet. És annak ellenére, hogy szinte minden

l
bútoron, amit áthozott hozzám, már szexeltünk, ezen még soha

be
– ebben az imádott bútordarabjában, amit mindenhova vitt
magával, ahol azóta lakott, hogy felnőtt.
Tettem egy lépést előre. – Így? – kérdeztem, és a térdemmel

mutattam.
Re
a fotel párnájába süppedtem, miközben Willnek a hátamat

– Pontosan így. – Meleg kezével kikapcsolta a melltartómat

és levette rólam. Az ujjai a bordáimat csiklandozták, ahogy
g
előre vándoroltak a nadrágomhoz, hogy egy kicsit
in

játszadozzanak, mielőtt a bugyimmal együtt lehúzta egészen a

térdemig.
Hűvös levegő simogatta a bőrömet, és meztelennek,
rn

kiszolgáltatottnak éreztem magamat előtte. Lecsuktam a

szemem, ahogy ujjhegyei a gerincemen kalandoztak,
csigolyánként végigtapogatva. Amikor a nyakamhoz ért, a
Bu

hajamat a markába vette, rátekerte copfomat a kezére és

előredöntött, míg a hasam és a mellem a hideg bőrhöz nem
tapadt.
– Jó – mormogta. Éreztem, hogy eltávolodik tőlem,
hallottam, ahogy leveszi a ruháit a hátam mögött. Hátra
akartam fordulni, hogy megnézhessem, de mire bátorságot
merítettem hozzá, éreztem, ahogy a fotel párnája mögöttem
besüpped, és ő hozzám tapad. Ajkai megtalálták a vállamat, az
arcomat. Éreztem, ahogy a bőrömet szívja. Biztos, hogy meg
fog látszani. – Szeretlek.
Oldalra fordultam, hogy megízleljem csókját. A mellkasomat
és a hasamat érintő hideg bőr, és a hátamhoz simuló teste
tüzes forróságának ellentététől felszisszentem.
Will közénk nyúlt, és a farkát a markába vette. Kemény és

s
nedves fejével a lábaim közé simított vele, megdörzsölve a

l
csiklómat. Előre, hátra.

be
– Azt akarom, hogy tedd szét a lábad – mondta, és én
hallgattam utasítására. – Még jobban.
Amennyire csak tudtam, széttettem a térdeimet, míg a fotel
Re
karfái engedték. Elégedetten megcsókolt.
– Akarod? – kérdezte, és pont azon a helyen maradt
mozdulatlan, ahol én is akartam, a makkját enyhén belém
csúsztatva, majd kihúzva. – Mit akarsz, hogy játsszak veled,
g
vagy csak jól basszalak meg?
in

– Basszál meg – mondtam a csípőmet megmozgatva, hogy

mozgásra kényszerítsem. – Will!
– Ssss! – mondta. – Tudom, mit akarsz.
rn

És így játszott, benedvesítve a farkát velem, míg belém nem

hatolt.
Will általában néhány pillanatra elveszti a fejét, amikor
Bu

belém hatol, kicsúszik a száján egy-két káromkodás, vagy a

nevemet mondja, összevisszaságokat suttog a bőrömbe, mintha
attól félne, hogy annyira letaglózza az érzés, hogy pillanatokon
belül elélvez. Ma is ezt csinálta, és hallottam hajamban elhaló
nyögését, kapkodó forró lélegzetét, miközben centiről centire
lassan kitöltött, míg medencéje a fenekemhez ért, és a hasa a
derekamhoz nyomódott.
 – Ez annyira jó – mondta a vállamba harapva, és a csípőjét
lassan, körkörösen mozgatva. – Olyan kibaszott jó, ahogy
forrón szorítod a farkamat. – A bőrömet szopogatta, kezeivel a
melleimet markolászta, a mellbimbóimat összecsípve, mielőtt
az egyik kezét a lábam közé csúsztatta.
Nedves voltam és csúszós, és az ujjai a legjobb helyen
érintettek. – Ott.

s
– Igen? – kérdezte, és bólintva sóhajtottam, mikor éreztem

l
testét, ahogy hozzám tapad. Hátrébb akartam mozdulni,

be
magamban akartam tartani, mielőtt ismét kihúzódik belőlem.
Együtt mozogtunk, összehangolódva. Testünk és a forró szex
hangja elárasztotta a lakásunkat, amit csak a szomszédoktól
Re
halkan átszűrődő zörejek és hangok törtek meg.
Könyörtelenül gyorsított, és én kapaszkodót kerestem. Egyik
kezemmel hátranyúltam és a fenekébe markoltam, másik
kezemet átvetettem a fotel háttámláján, és arcomat a hideg
g
bőrre fektettem. Will bőre az izzadtságtól sikamlóssá vált, és én
in

még jobban belemélyesztettem a körmeimet, tudva, hogy ezzel

még tovább növelem gyönyörét.
Will káromkodott, hátamon éreztem forró, szakadozó
rn

lélegzetét, és nem törődve azzal, hogy meghallhatnak minket,

könyörögtem neki. – Keményebben! Will! Keményebben! Will!
Kérlek...
Bu

– Basszus, Szilva! – még durvábban, még gyorsabban lökte

magát belém, féktelenül, és hallottam, ahogy a testünk
egymáshoz csapódik, és a fotel lábainak a hangját, amelyek
már letáncoltak a szőnyeg széléről és a parkettán csikorogtak.
– Ó! Istenem! – ziháltam. – Ah... Ah...
Becsuktam a szemem a lábaim közötti forróságtól, mely a
bőrömön terjedt szét, mielőtt mindent elárasztott az érzéki
robbanás. Éreztem a fogait a nyakamon, és ahogy erősebben
markolja a melleimet, miközben mély nyögéseiből tudtam,
hogy már kibaszottul közel van, csak másodpercek válasszák el
attól, hogy elélvezzen. A mozdulatai durvábbak,
eszeveszettebbek lettek, a behatolásai mélyebbek, és egész
testével hozzám tapadt, a fenekemtől a vállamig.

~~~

l s
be
Meztelenül feküdtünk a kanapén, én hanyatt és Will feje a
hasamon pihent. – Ne haragudj, hogy reggel elmentem –
mondtam a hajába túrva. – Tudom, hogy azt mondtad, minden
Re
rendben van, de én úgy érzem, bocsánatot kell kérnem.
Will felnézett rám, az állát a medencecsontomon
megtámasztva. – Szilva. Tudom. És csak a rend kedvéért, azt is
tudom, hogy neked is néha térre van szükséged.
g
– Kikapcsoltam az ébresztőórát. Ez nem volt túl szép tőlem.
in

Nevetve hajolt át a kanapé karfáján, hogy felvegye a

táskámat. – Az elkövetkező ötven évben biztos, hogy sok
mindent fogunk tenni és mondani egymásnak, amik talán nem
rn

túl szépek. És ha annyira rosszak, hogy még pár óra plusz

alvást is biztosítanak számunkra, akkor azt hiszem, nincs mitől
félnünk.
Bu

– Mit csinálsz? – kérdeztem, amikor láttam, hogy a táskám

elülső zsebében kotorászik. Elővett egy filctollat, majd a táskát
visszaejtette a földre. Levette a filctoll kupakját. – Megint
engem fogsz kidekorálni?
Mormogott, és rajzolni kezdett rám.
Egy fa, gyökerekkel, amik a medencecsontomtól kezdődtek
és lefelé haladva terjedtek szét. Szemét hunyorítva, fel-le
mozgatta a vékony filctoll hegyét, amíg ki nem töltötte a
körvonalazott részeket.
Megemeltem a fejem, hogy jobban meg tudjam nézni művét.
– Olyan, mint a tiéd – mondtam a karjára tetovált fára
mutatva, melynek gyökerei átölelték az izmait.
– Egy kicsit.
– Szerintem kell vennünk neked egy pár rajztömböt –

s
mondtam ránevetve, és fejemet visszaengedtem a karfára.

l
– Az nem lenne ugyanaz. Ugye?

be
– Egyáltalán nem. – Ujjaimmal megint a hajába túrtam, a
fénytől változó színű hajtincseit nézve. Éreztem a filctoll
mozgását, a tinta illatát, és mikor megint lenéztem, láttam,

egyenként.
Re
hogy nagy odafigyeléssel, aprólékosan rajzolja a fa leveleit

– Így, mikor szerdán elmész, én továbbra is veled leszek –

mondta.
g
– Mindig velem vagy – mondtam egyik kezemet az arcára
in

simítva és kissé megpaskolva, hogy nézzen rám.

A fényben kék szemei szinte feketének látszottak, és annyira
nyitottak és őszinték voltak, hogy nem voltam biztos benne,
rn

hogy másnap reggel képes leszek kisétálni az ajtón, nemhogy

kimenjek a repülőtérre és Kaliforniába menjek három nap
múlva.
Bu
 ÖT

s
Will

l
be
Hanna szerda reggel már napfelkelte előtt elment, de még
előtte fölém hajolt és egy puszit nyomott a homlokomra.

Pénteken találkozunk.
Re
– Szia, drágám! – suttogta, azt gondolva még alszom. –

Megfordult, hogy elmenjen, de én felkeltem, elvonszoltam

magam az ajtóig, ahol ott állt a bőröndje és a laptop táskája.
g
– Csináljak neked egy kávét? – kérdeztem álmosan
in

kancsalítva rá. – Elviheted egy termoszban.

Mikor önfeledten az alsógatyámba nyúltam, és eligazítottam
magam, ő felnevetett. Megrázta a fejét. – Menj és aludj csak.
rn

– Szerintem elmegyek futni.

Felém lépett, megcsókolt, de nem volt ideje ellépni tőlem,
mert megfogtam a derekát és magamhoz szorítottam.
Bu

Ajkaival az ajkaimhoz tapadva mosolygott és átölelte a

nyakamat. – Olyan meleg vagy.
– Pénteken hánykor jössz meg? – kérdeztem, anélkül, hogy
a számat elvettem volna az övéről.
– Mmm... későn. Tíz körül.
Tettem egy lépést hátra és a szemeimet dörzsölve
kérdeztem. – Egy pillanat. Mit is mondtál? Hova mész most?
 Nevetve állt lábujjhegyre és megpuszilta az államat. – A
Berkeley-re. – Kaptam tőle még egy gyors csókot, majd
eltávolodott tőlem. – Vár rám a taxi. Felhívlak, ha odaértem.

~~~
– Nagyon csendes vagy ma.
Jensen hangja rántott ki gondolataimból. Ránéztem, velem

s
szemben ült az asztalnál. Eljött Bostonba, és mindannyian

l
elmentünk együtt egy késői ebédre a Le Bernardinba.

be
– Csak az jár a fejemben, hogy mehetnek a dolgok
Hannával. – mondtam. – Ezekben a percekben is egy interjún
van. – Megfordítottam a csuklómat, hogy az órámra nézzek, és
Re
helyesbítettem. – Nem is, már körülbelül egy órája végeznie
kellett. – Felemeltem a telefonomat és láttam, hogy nem
hívott, és nem küldött üzenetet sem, hogy szerencsésen leszállt.
– Mit írt? – kérdezett Bennett, félreértelmezve, hogy a
g
telefonomat figyelem.
in

– Semmi, csak... – intettem felé, és megráztam a fejem. –

Még semmi hírem felőle. Biztos vagyok benne, hogy minden
rendben ment.
rn

– Szerintem könyörögnek neki, hogy fogadja el az

ajánlatukat – mondta Max biztatóan mosolyogva. Hármuk
közül ő volt az, aki ma vizslatóbban figyelt engem, mivel már
Bu

többször hallott minket Hannával, hogy nem értünk egyet az

egyes interjúival, vagy a költözéssel, vagy a maradásunkkal
kapcsolatban, hogy milyen lesz az életünk néhány hónap
múlva.
Persze Max nem akarta, hogy elköltözzünk, de nem is
nyugtalankodott emiatt. Tényleg el tudom végezni a
munkámat, bárhol is vagyok, de az is igaz, hogy egy-két város
kedvezőbb kilátásokat nyújt másikkal szemben.
– Nem hisz nekem, amikor azt állítom, hogy a döntés az ő
kezében van. – mondtam nekik.
– És szerinted, hova akar majd menni? – kérdezte Jensen.
Megemeltem a vállamat. – Tényleg nem tudom.
– És mikorra tervezitek a költözést? – kérdezte Bennett.

s
– Nos, az is lehet, hogy nem...

l
Bennett kezét megemelve szakított félbe. – Azt szeretném

be
tudni, mikor akar kezdeni az új helyén? Bárhol is van az.
– Szerintem ősszel. Bár egy-két egyetem azt akarja, hogy a
téli szemeszterre legyen ott.

Október van.
Re
– Will – szólt Max határozottan. – A téli szemeszterre?

Egyetértően bólintottam és kedvtelenül eltoltam a

tányéromat.
g
– Október van – ismételte meg. – És néhányan azt akarják,
in

hogy már januárban kezdjen? És még azt sem tudjátok, hova

mentek?
– Még nem végzett az összes interjúval. – A magyarázatom
rn

még az én fülemnek is bénán hangzott, de ő is mindig ezt

ismételgette nekem.
Barátaim úgy bólogattak, mintha logikusan hangzana ez az
Bu

egész, és Jensen szerencsére témát váltott. De két nagy

gyógyszeripari cég egyesüléséről szóló első megjegyzések után
gondolataim ismét elkalandoztak.
Hannával annyira az esküvőnkre koncentráltunk és az utána
következő karrierjének elindítására, hogy nem beszéltünk
ennek módjáról.
 Minden olyan gyorsan történt, és az erről majd az esküvő
után beszélünk mottó jól működött, hogy elkerülhessük a
döntéshozást.
És most itt vagyunk összeházasodva, szerelmesen és készek
arra, hogy szinte mindent megváltoztassunk. És halvány
elképzelésünk sincs arról, milyen lesz az új életünk.

~~~

l s
Kivettem egy sört a hűtőből, és a kupakot felpattintva

be
hallatszott a megnyugtató sistergő hang.
– Remélem, nem az én vaníliás szódámat iszod. – mondta
Hanna a vonal túloldalán.
Re
– El tudod rólam képzelni, hogy ellopnám a szódádat? –
feleltem neki a kanapén kényelembe helyezve magam. –
Tudom, mi a jó házasság titka.
Nevetett. – Még szerencse. Akkorra tettem félre, amikor
g
hazaérek.
in

– Tudod? – mondtam neki, hiányolva a teste melegét

mellettem a kanapén. – Még ha meg is iszod, vehetsz egy
másikat.
rn

– Csitt. Szeretek várakozni.

Sóhajtva válaszoltam. – Ez tudom rólad.
– Will – a nevem így kiejtve csendes meghívásnak hatott,
Bu

mint amikor a rajtvonalnál elhangzik a startlövés.

Arcomat lefedtem a karommal, nehogy a telefonszex felé
terelődjünk. – Hagyjuk most egy kicsit a játszadozást. Meséld
el, milyen volt a mai napod.
A vonal túlsó végéről hosszú sóhaj hallatszott. – Szóval.
Nézzük csak. Szerintem jó voltam. Egy csomó jó dologról szólt
a beszélgetés. És a laboratórium, amit ajánlottak tetszett.
 Vártam, hogy még mondjon valamit.
Hanna csöndben maradt.
– És? – próbáltam rávenni, hogy folytassa. – És ez egyetem
tudományos karának alkalmazottai szimpatikusak voltak?
– Annak tűntek.
Levettem a karomat az arcomról és a plafont néztem. –
Hanna?

s
– Igen?

l
– És izgatottnak érzed magad ezzel kapcsolatban?

be
– Most ezt komolyan kérdezed? – úgy kérdezett, mintha
nem hinne a füleinek. – Oda vagyok érte.
– Úgy kell kihúznom belőled mindent.

magam.
Re
Sóhajtott, majd azt mondta: – Próbálom visszafogni

– Amikor velem beszélsz?

Elképzeltem, ahogy tanácstalanul megrántja a vállát. –
g
Próbálom a pillanatnyi véleményemet ellenőrzés alatt tartani.
in

Arra gondoltam, hogy erről majd akkor beszélünk, ha már

minden információ a rendelkezésünkre áll.
– Igen, ezt már mondtad, de én is szeretném feldolgozni a
rn

bejövő információkat – mondtam neki. – Hanna, azt akarom

mondani, tudom, hogy egész vasárnap egyedül akartál lenni,
hogy gondolkozhass, de nem mondtál el nekem sok mindent
Bu

azzal kapcsolatban, hogy pontosan miről is akartál

gondolkodni, csak annyit, hogy haragudtál rám. Ez egy fontos
lépés. – Egy kis szünetet tartottam, majd folytattam. –
Mindkettőnk számára.
– Max azt tanácsolta, hogy gondoljak arra, mi az, amit
csinálni akarok, és ne arra, hogy hol – mondta. – Úgy értem, te
bárhonnan dolgozhatsz.
 Felültem, eddig nyugodtan beszéltem, de most kezdtem
felhúzni magam. – ÁÁÁ! Ezt Max mondta.
– De... te is mondtad... – tette hozzá gyorsan. – Már az
elején mondtad, hogy ne a hely miatt aggódjunk, várjuk meg
mi lesz belőle.
– Talán arra gondoltam, hogy közben is beszélünk róla –
vitáztam vele. Már nem ültem, hanem idegesen mászkáltam

s
fel-alá. – De bármikor is előkerül ez a téma, te azt mondod,

l
várjuk meg, milyen lehetőségek lesznek. Hanna, ebben a

be
pillanatban, a lehetőségek a világ minden kibaszott sarkára
kiterjednek. Lehetne, hogy legalább egy kicsit leszűkítsük
ezeket? Elkezdhetnénk tervezgetni?
Re
– De még nem tudom, honnan kapom a legjobb ajánlatot –
válaszolta, és hangjából nem tudta eltüntetni feszültségét.
Idegesen felnevettem. – Nem tudjuk megvizsgálni, hogy
hogyan alakult az eddigi helyzetünk? Az én véleményem már
g
nem is számít?
in

– Persze, hogy számít, de még nincs meg az összes ajánlat az

egyetemekről.
– Hanna, tegyük fel, hogy minden hely, ahol eddig voltál,
rn

egy lehetőség.
Nagy szopás volt ezt az egészet telefonon megbeszélni, de
már az idegtől nem bírtam tovább várni. A barátaim reakciója
Bu

az ebédnél ráébresztett, hogy még halvány elképzelésünk sincs

a helyről, ahová költözünk. Nem akartam tovább halogatni.
Mielőtt megszólalt, hallottam, hogy vesz egy nagy levegőt. –
Úgy gondolom, ha most elkezdünk terveket szőni, az olyan,
mintha a szekeret tennénk a lovak elé, és így nem...
 – Ó! Az Istenért! Bassza meg! – szakítottam félbe. – Te vagy
a kibaszott szekér! Te vagy a kibaszott ló! A te kezedben van
minden. Mindegyik egyetem téged akar.
– Will.
Sóhajtottam. Ujjaimmal az orromat szorítottam a
szemgödrömnél. Hanna annyira kiszolgáltatottnak hallatszott,
de megnyugtató hangja csak még jobban felidegesített. – Mi

s
van?

l
– Ne kiabálj velem. Nem akarok veszekedni.

be
Túl ideges voltam ahhoz, hogy ennyiben hagyjam. – Ha
most nekiállunk telefonszexszelni, vagy úgy teszünk, mintha
nem történne semmi, még nem jelenti azt, hogy nincs okunk
Re
vitázni. Az, hogy nyolc interjún vettél részt, és nekem
halványlila gőzöm sincs arról, hogy mi jár a fejedben, már az is
probléma. Nem bírom ezt tovább magamban tartani.
Hanna nem szólt semmit a vonal túlsó végén, majd halkan
g
azt suttogta: – Rendben.
in

Próbáltam lenyugodni, azt mondtam: – Hanna, nem nagy

ügy, ha vitázunk. Néha nem értünk egyet. Néha veszekedni
fogunk azon, hogy hogyan kezeljük a dolgokat. Tudnunk kell
rn

vitázni.
– Igen, de a hétvégén is veszekedtünk. És most ez
komolynak tűnik – mondta.
Bu

– Mert komoly is – válaszoltam hitetlenkedő nevetéssel. –

Hé, csak a jövőnkről beszélünk.
Nem válaszolt. Csak egy ismétlődő hangot hallottam a
vonalon túlról, tudtam, hogy a tollát a lábához veregeti, mint
mindig, amikor ideges volt.
A falnak támaszkodva azt mondtam. – Hanna, mondj
valamit, kérlek!
 – Nem tudom, hogy mit mondjak, mert még nem érzem
magam készen, hogy döntést hozzak. Nem voltam még a
Caltechnél. Még nem kaptam választ a Harvadtól, a Berkeley-
től és a Rice-tól sem.
– Nem baj – mondtam neki. – Csak azt kérem tőled, hogy
beszélgess velem erről, de te nem vagy hajlandó beszélni
velem, még csak feltételes lehetőségekről sem. Tetszett a

s
Harvard. Tetszett a Princeton, de még kétségeid vannak

l
Hopkinsszal és MIT-tel kapcsolatban. Igaz?

be
– Igen.
És nem mondott semmi többet.
– Már csak egy interjú van hátra – emlékeztettem. –
Re
Mindenki válaszolt neked, három egyetemet leszámítva.
Szóval, melyik az a három, ami az első helyen áll nálad?
– Mi alapján? – kérdezte, és a hangján hallottam, hogy kezd
bosszús lenni. – Elhelyezkedés szerint? Erőforrások szerint?
g
Fizetés szerint? Vagy aszerint, hogy hány órát kell majd
in

dolgoznom? Te szerinted, milyen kritériumok alapján kéne

döntést hoznom?
Hagytam a fejemet a falnak dőlni. Hallatszott, ahogy a
rn

fejemet a falba vertem. – Az Isten szerelmére! Hanna! Ez úgy

hangzott, mintha képtelen lennél megközelíteni ezt a kérdést.
Majd együtt besoroljuk mindet, lépésről, lépésre.
Bu

– Will, ez annyira bonyolult. Nem egyszerű döntés. Egy

csomó mellékes tényező van, amit figyelembe kell vennünk.
– Most ki akarsz oktatni? – mondtam összezárt fogakkal, és
újból elkezdtem a lakásban fel-alá mászkálni. – Tudom, hogy
hova mész, amikor nem vagy itthon, és úgy általában, amikor
hazajössz, azt is elmeséled, hogy mentek a dolgok. De a
véleményedet elmondod? Nem. Én tudom, hogy mennyire
bonyolult ez az egész, de nekem úgy tűnik, te vagy az, aki nem
tudja ezt.
– Talán, mert próbálok minden lehetőséggel szemben
nyitott gondolkodású lenni.
– Baszhatom a nyitott gondolkodásodat! – kiabáltam. –
Akkor legyél nyitott gondolkodású, amikor az interjúkon vagy.
Ebben a házasságban el kéne mondanod mindent, ami zavar,

s
amitől félsz, vagy ami foglalkoztat, és azt is, hogy mi az,

l
amiben reménykedsz. Nincs szükségem az gondolataid steril

be
változatára. Minden fontos és kevésbé fontos dologról tudni
akarok, lehet rossz vagy jó. Most csak azt tudom, hogy milyen
kérdéseket tettek föl neked, hogy mekkora a labor, vagy hogy
Re
milyen kezdő fizetést ajánlottak fel. De azt még nem tudom,
hogy neked mi tetszik. És egyszer sem kérdeztél meg, hogy én
hol szeretnék élni, mit akarok csinálni. Követlek bárhová,
Hanna. De úgy, mint a párod.
g
Teljesen csöndbe marad, pár másodpercig azon
in

gondolkodtam, hogy van-e elég bátorsága letenni a telefont. De

akkor csuklásszerűséget hallottam, és felfogtam, hogy sír.
– Nem csak magamra gondolok – mondta. – Te is tudod ezt,
rn

ugye?
– Persze, hogy tudom – mondtam kissé lágyabban. – De
figyelj rám, ezt az egészet közösen kell megoldanunk,
Bu

összefogva. Az, hogy nyitott akarsz lenni minden lehetőségre,

nem engedi, hogy valamelyik helyet megkedveld. És, hogy
képtelen vagy ezek közül párat előnyben részesíteni – még ha
ez nem is végső döntés –, elvesz tőlem minden lehetőséget,
hogy én is véleményt alkothassak. – Hallottam, ahogy kifújja
az orrát. – És az idegenkedésed, hogy megalkudj valamiféle
konfrontációra, eleinte naivnak tűnt, de most már
meggondolatlan. Soha sem tetszett, hogy elkerülöd a
problémák megoldását – ami a kapcsolatunkat is majdnem
tönkre tette, amikor még el sem kezdtük –, és ez most már
gyűlölöm.
Szipogott. – Most csak le akarom tenni a telefont.
A szívem egy két ütemre kihagyott. – Hanna. Ne csináld ezt!
– Úgy beszélsz velem, hogy én ettől kisgyereknek érzem

s
magam. Majd péntek este beszélünk.

l
És csak egy kattanás hallottam, majd a néma csöndet.

be
Letette. Kiabáltam vele, ezért ő letette a telefont. Bravó, Will.
Ezt jól megcsináltad.
A mellkasomban a bűntudat és a harag harcban állt a
Re
rettegéssel. Egy hirtelen mozdulattal eltávolodtam a faltól,
átmentem a szobán és a kanapéra zuhantam. A söröm ott állt
előttem a dohányzóasztalon, még mindig tele. Az üveg nyakán
apró cseppek gyöngyöztek és lesiklottak az üveg aljára, hogy ott
g
kis tócsát hozzanak létre az asztalon. Megemeltem az üveget és
in

beleittam. Kibaszott egy éjszaka vár rám.

~~~
rn

Jensen mögöttem futott az ösvényen. – Igazad van,

valószínűleg én vagyok a legkevésbé alkalmas ember a földön,
hogy megbeszéld velem a dolgaidat – mondta. – Hanna azon
Bu

képessége, hogy a fejét a földbe dugja, mint a strucc, engem is

évek óta kínoz.
– Nem, nem – mondtam, visszafordultam és ránéztem. –
Most azt kell mondanod, hogy normális dolog, ha egy héttel az
esküvőnk után veszekszünk.
Jensen nevetett, és csak akkor jöttem rá, mit mondtam.
Megálltam az ösvény közepén. – Jens, nem úgy értettem...
 – Azt akarod, hogy én mondjam meg neked, mi a normális
egy héttel az esküvő után? – kérdezte. A térdére támaszkodva
lehajolt, próbált lihegés nélkül normális lélegzetet venni.
– Bocs – mondtam a fejemet megrázva. – Haver, ez
tapintatlanság volt. Egy pöcs vagyok.
Egy kézlegyintéssel elhallgattatott, majd felegyenesedett. –
Annak tudatában, hogy az én feleségem – akivel kilenc évig

s
jártunk – egy héttel az esküvőnk után azt mondta nekem, nem

l
biztos benne, hogy mi egymásnak lettünk teremtve, azt

be
mondanám, hogy te és Hanna tökéletesek vagytok. Csak
stresszes időszakon mentek át.
– Feltételezem, így van. – Tekintetem körbejárta a futó
Re
ösvényt és az anyukákat, akik a háromkerekű babakocsijukkal
kocogtak felénk. Már órák óta éreztem, hogy a gyomrom
kavarog.
Félreléptünk és megálltunk a füvön. Jensen kivett a béna
g
övéből egy flakon vizet.
in

– Hanna agya úgy átvizsgál mindent, mintha lézer lenne –

mondta, és ivott egy kortyot. – Ezért is jó kutató, de ha több
dologra kell egyszerre koncentrálnia, már teljesen
rn

hasznavehetetlen. Feltételezem, egy kis hitelt kéne adnunk

neki a következetességére.
Nem bírtam visszafogni a nevetést.
Bu

– Csak felnőttként próbál viselkedni – mondta, és ivott még

egy kortyot. – Szerintem, úgy gondolja, hogy a felnőttek így
oldják meg a problémáikat. Eléggé sztoikus.
Ismerve, hogy igaza van, nagyot sóhajtottam. Milyen
kibaszott könnyen levonta ezt a következtetést.
– Lehet, hogy igazad van. Képzeld, tegnap azt mondta
nekem, hogy úgy bánok vele, mintha kisgyerek lenne.
 Hangos nevetése zengett a hideg reggeli levegőben. – Will,
sok szerencsét kívánok neked. – Úgy tűnt, mintha a könnyeit
törölgetné. – Szent szar. Azt hiszem, a házasságban
elkövethető botlásaitokat nézve, sosem fogok unatkozni.

~~~
Az éjjeliszekrényemen fekvő mobilom csörgése ébresztett

s
fel. Magamhoz vettem, elhúztam az ujjamat a képernyőjén és

l
félig csukott szemmel ránéztem: hajnali három.

be
Utoljára tizenöt perccel ezelőtt néztem az órára.
– Szia, Szilva.
– Szia, neked is.

– kérdeztem.
Re
A megkönnyebbülés meleg hulláma árasztott el. – Jól vagy?

Halk csuklásszerűséget hallottam, majd azt mondta. – Nem

igazán. – Szünetet tartott. – Aludtál? Úgy hallatszol, mint akit
g
mély álomból ébresztettek fel.
in

Megráztam a fejem és válaszoltam. – Valószínűleg pár

perccel ezelőtt elaludhattam.
Bocsánatot akart kérni, de félbeszakítottam – Nem, nem.
rn

Örülök, hogy telefonáltál.

– Én se tudtam aludni – vallotta be, hangja kissé elnyomott
volt, mintha az oldalán feküdne. – Hiányzol, és utálom, hogy
Bu

veszekedtünk.
Visszazuhantam a párnákra, és tenyeremmel az arcomat
dörzsöltem. – Ne haragudj! Korábban egy fasz voltam.
– De... igazad volt.
Bólintottam a tenyerem mögött. Tudtam, hogy igazam volt,
de kedvesebben is beszélhettem volna vele. Az, hogy Hanna
annyiféle téren visszafogott volt, sokszor elfelejttette velem,
hogy még csak huszonöt éves, és életének nagy keresztútján áll:
választania kell, melyik menő egyetemen akar dolgozni. A
Jensennel folytatott beszélgetésünk emlékeztetett arra, hogy
Hanna három év alatt kipipálta a főiskolát, a doktorit másik
három év alatt letudta, és ezután még kapott egy poszt-doktori
ösztöndíjat, ami csak egy évet vett nála igénybe. Ez azt
jelentette, hogy még csak most tanulja, hogyan kell kezelni a

s
pályaválasztással kapcsolatos kérdéseket, azokat, amikkel

l
nekünk, másoknak, sokkal később, és nem huszonöt évesen

be
kellett foglalkoznunk.
– Hogy ment a nap további része? – kérdeztem feleségemet.
Kényelembe helyeztem magam az ágyban, ő nagy lélegzetet
Re
vett és részletesen elkezdett beszélni az interjúról: mik voltak a
kezdő kérdések, találkozása az egyetem más alkalmazottaival,
és végül a vacsora, mint kiderült, San Francisco egyik
fantasztikus sushi éttermében.
g
Elmesélte mit ettek, az ártatlan pletykákat, amiket
in

kitárgyaltak, és a milyen-kicsi-a-világ furcsaságokat, ami

napközben történt velük, ami, köztünk legyen szólva, nem
ritkaság a tudósok világában.
rn

Mialatt ő beszélt, én megpróbáltam odaképzelni magunkat.

Megpróbáltam elképzelni, milyen lenne, ha ott élnénk.
Az északnyugati-partvidéken felnőve, el tudtam képzelni az
Bu

életünket a San Franciscói öbölnél. Csakhogy nem voltam

biztos abban, hogy Kaliforniába akarok költözni. Szerettem,
hogy itt voltak évszakok. Szerettem a városi életet. Nem
akartam, hogy mindenhová saját autóval kelljen eljutnom.
Nem akartam elhagyni a keleti partot, és erre ebben a
kibaszott pillanatban jöttem rá.
Basszus!
 – De nem tudom... – szakította Hanna félbe a gondolatimat.
– Nem tudom itt elképzelni magunkat. – Kis szünetet tartott,
és én azon gondolkodtam, hogy talán véletlenül ki is mondtam
hangosan a gondolataimat? – Téged nem tudlak itt elképzelni
– tette hozzá.
Nagyot nyeltem, miközben próbáltam helyre tenni
magamban a legjobb hozzászólást – anélkül, hogy kapásból

s
egyetértenék vele, vagy azt hitetném él vele, hogy nem

l
választhatja valamelyik kaliforniai egyetemet. Komolyan

be
gondoltam, amit mondtam – tényleg bárhová követném –, de
leginkább abban reménykedtem, hogy nem oda kell követnem.
– Nem tudsz? – kérdeztem.
Re
– Nem – mondta, és úgy hallatszott, mint aki újból
átgondolja. – Neked nagyváros kell. Nagyobb, mint Berkeley.
– De még sok nagyvárosból választhatsz – emlékeztettem.
– Ez igaz.
g
– Akkor, a Berkeley ki van zárva? – kérdeztem óvatosan.
in

Vett egy nagy lélegzetet, majd halkan válaszolt. – Igen. Azt

hiszem. Tetszett, de nem eléggé.
Csendben maradtunk, és nyugodt, ütemes lélegzésének
rn

hangja azonnal elálmosított. Néhányszor megrázott a tudata

annak, hogy mennyire függővé váltam arra a hangra, amikor
elaludt mellettem.
Bu

– Annyira szeretlek... – suttogta.

– Én is szeretlek – mondtam. – Haza várlak.
Úgy aludtunk el, hogy egyikünk sem volt képes letenni a
telefont.

~~~
 Titokban lemondtam a taxit, amit Hanna rendelt magának,
hogy haza hozza a reptérről, hogy egy őrült ötlettel vezérelve én
mehessek ki elé a régi Subaruval Manhattanből a JFK-ra.
És ez az őrültség – a nagy forgalom, a parkolóhely keresése
– csak azt bizonyította, hogy miért nem akarok minden nap
vezetni.
De amikor Hanna megjelent a mozgólépcsőn, és láttam,

s
hogy mennyire fáradt, kimerült, édes és kócos, bassza meg, úgy

l
éreztem, hogy egy egész kocsisort is elvezetnék miatta, hogy

be
közel kerülhessek hozzá. Meglepetten rohant a karjaimba.
Meleg, édes illata felkeltette a vágyakozásomat.
– Mit keresel te itt? – kérdezte az arcát a nyakamba fúrva.
– Elrabollak.
– És hazaviszel?
Re
Megráztam a fejem. – Nem, a hétvégére északra megyünk.
Hátrahajtotta a fejét, hogy rám nézzen. – Miért?
g
Megfogtam a bőröndjét és kimentünk. – Attól a pillanattól,
in

hogy letettük a telefont, azaz ma reggeltől – tettem hozzá

nevetve –, állandóan arra gondoltam, hogy mennyire akarom,
hogy hazaérj és beszéljünk, hogy beszélgethessünk, hogy
rn

kényelmesen átvehessük az egészet az elejéről. Furcsán

idegesnek és türelmetlennek éreztem magam és rájöttem...
hogy az életünk meg fog változni. Szükségem van arra, hogy
Bu

tudjam, hogy máshol is tudunk nyugodtan beszélgetni, messze

attól az egyetlen helytől, ahol eddig együtt éltünk. Tudnom
kell, hogy bárhol is vagyunk, azok mi vagyunk.
Ő felém fordult, lábujjhegyre állt és megcsókolt, miközben
az autó mellett álltunk. Visszacsókoltam és erőt vettem
magamon, hogy ne fektessem az autó hátsó ülésére, és basszam
meg itt a mélygarázsban.
 Az út észak felé kész szenvedés volt. Hanna kigombolta a
farmeromat, lehúzta a cipzáramat, és egész úton játszott velem,
de ennél tovább nem lépett. Csak néhány simítás az
ujjacskáival, miközben az ajkai a nyakamon. Majd a fejét a
vállamra hajtotta, kezét meztelen hasamra tette, és elaludt.
Késő éjjel értünk a szálláshelyünkre. Bejelentkeztünk,
elkerülve mindenféle mellébeszélést, hogy amilyen gyorsan

s
csak lehet, halkan a szobánkba mehessünk.

l
A szoba huzatos volt, és olyan szaga volt, mint amikor

be
lenyírják a füvet. Kint tücskök ciripeltek és a szél a fák ágait az
ablakhoz verdeste. De bent a szobában Hanna a szemembe
nézett, és rám mosolygott.
Re
Olyan volt, mintha az egész világ mosolygott volna rám.
Remegő kezekkel vetkőztettem le és fektettem a testünk
súlya alatt nyikorgó ágyra. Az arcára hatalmas mosoly
rajzolódott, és vidáman tárta szét nekem a lábait az
g
ágytakarón, mintha meghívna.
in

Az illata, a bőrének íze az ajkaimon...

Felkapcsoltam a villanyt, hogy jobban láthassam, hogy
figyelhessem, ahogy a nyaka a vágytól elpirul, amikor a mellei
rn

közé fúrtam az arcomat, nagyot nyögve.

Hasának izmai remegtek az ajkaim alatt, ahogy
végigcsókoltam, szívva, nyalva, harapdálva a bőrét egyre
Bu

lejjebb, míg a hajamba nem markolt és felhúzott magához,

hogy mohó, türelmetlen kezeivel levetkőztethessen.
Minden nagyon gyorsan történt, basszus, vagy nagyon
lassan, de megőrjített, ahogy a mellei ugráltak, mikor a kezeit a
feje fölött lefogva elkezdtem benne mozogni, nagy lendülettel,
amilyen gyorsan csak tudtam.
Nem tudom mi történt velem.
 Mintha megnyomtak volna bennem egy kapcsolót, mintha
meghúzták volna az ősi ravaszt. Ő messze ment tőlem.
Emlékeztetnem kellett rá, emlékeztetnem kellett a kezeimet, a
számat és a faszomat, hogy ezek még most is mi vagyunk.
Hanna egyből utánam élvezett el. Nem tudom, hogy sikerült,
hogy nem zuhantam rá és el tudtam juttatni a csúcsra. Picivel
azelőtt, hogy elélvezett, a körmeit a kulcscsontomba

s
mélyesztette, annyira, hogy a vérem is kiserkent, és én ettől

l
egyből csillagokat láttam.

be
Rázuhantam, és csak nagy nehezen sikerült a feje mellé
támaszkodnom az alkaromra, nehogy agyon nyomjam.
– Nagyon hangosak voltunk? – kérdezte lihegve.
Re
– Kurvára nincs erőm ahhoz, hogy ezzel foglalkozzak...
Kuncogott alattam. – Előre láthatóan zavarban leszünk
reggel a szálloda éttermében reggelizés közben.
Izzadságtól sikamlós bőrét végigsimítva mellé gurultam. –
g
Azt hitted, megengedem, hogy elhagyd a szobánkat?
in

Rám mászott és megcsókolt azon a ponton, ahol

megkarmolt. – Kedves férjem?
A vérem forrt az szavai alatt. – Hm?
rn

– Minden oké köztünk?

Most ettől – nevetnem kellett.
– Szilva. – Felemelkedtem, hogy megcsókoljam. – Attól
Bu

függetlenül, ami most közöttünk volt az ágyban, mi mindig

rendben vagyunk.
Hanna felkelt az ágyról, az ajtóhoz ment – oda tette le a
táskáját –, kivett belőle egy jegyzettömböt és gyorsan
visszahuppant mellém.
– Feküdj hasra! – mondta nekem a vállamat megtaszítva.
 Azt tettem, amire kért, és fejemmel az összefont karjaimra
támaszkodtam. Meglepett, amikor megéreztem a jegyzetfüzetét
a hátamon. – Mit csinálunk?
– Egy listát csinálok arról, hogy mi mindent kell a
Caltechnek még adni, hogy legyőzze a Harvardot.
Hátranéztem rá, alig láttam a vállamtól. Azt akartam, hogy
ismerje el, hogy legnagyobb valószínűség szerint, mindegyik

s
egyetem akarta őt. De azt nem akartam, hogy később esetleg

l
elkeseredjen, ha az általa kiválasztott legjobb egyetemtől nem

be
kap kedvező ajánlatot.
Aggódtam, hátha túl nagy nyomást gyakoroltam rá, hogy
rendszerezze a számára kedvező egyetemeket, mintha a
Re
választás csak rajta múlna.
– Mikorra számítasz válaszra a Harvardtól?
Huncut mosollyal a szemében kihúzta magát, majd felém
hajolt, hogy megcsókoljon. – Ma reggel már értesítettek.
g
in
rn
Bu
 Hat
Hanna

l s
be
Tudtam, hogy nem kéne Willnek ilyen késői órában
telefonálnom, de korábban egyszerűen nem volt rá időm, és
semmiféleképpen nem akartam reggelig várni. Az első
kicsöngésre felvette.
– Szia, Szilva!
– Neked is, szia.
Re
– Ez mintha már kezdene szokásunkká válni... – mondta, és
g
hallottam ahogy az ágy megnyikordul alatta.
in

– Igen, már mindenre van forgatókönyvünk.

– Milyen volt a napod? – kérdezte mély rekedtes hangon.
Mikor eljöttem a Caltech-hez minden rendben volt köztünk,
rn

ezért gondolom most mélyen aludt, és nem csak próbált

aludni. Az órámra néztem, és még nagyobb bűntudat fogott el,
hogy ilyen későn telefonálok.
Bu

– Minden tökéletes volt – mondtam. Nem mondott semmit,

csend állt be közénk. Mindig is feltételeztem, hogy ez a téma
nyugtalanná tette Willt, de most már – mióta bombát
robbantott közöttünk – tudomásul vettem mennyire aggódott,
és miért.
Arra is rájöttem, hogy a pályaválasztással kapcsolatban
eddig úgy viselkedtem, mintha egy alagútban lennék. Volt egy
listám a lehetséges állásajánlatokról és mindegyiket egyenként,
külön-külön vizsgáltam meg, anélkül, hogy döntést hoznék
valamelyikről, mindaddig, míg be nem gyűjtöm az összesről a
számomra fontos adatokat. Mindegyiket csakis a saját logikám
szerint vizsgáltam meg, és az agyam ezen része érzéketlen
faszként működött. De most, hogy már ismertem Will
véleményét, megértettem, mennyire igazságtalan voltam vele

s
szemben, hogy ezt közösen kellett volna csinálnunk, mint a

l
pároknak, ahelyett, hogy egyszerűen csak közlöm vele a

be
döntésemet.
Már az elején tudtam, hogy Will azokat az egyetemeket
részesítette előnyben, amelyek nem Kaliforniában – vagy
Re
valahol nyugaton – voltak. De ő, mint általában mindig,
megvárta, hogy először én alkossak véleményt, és csak utána
szólt hozzá ő is. Maxnek igaza volt, a férjem még az
Antarktiszra is utánam jönne, ha ott találnám meg álmaim
g
állását.
in

– Minden tökéletes volt – ismételte meg, és óvatosan

folytatta: – És ez azt jelenti, hogy... ez nagyon jó, ugye?
– Igen, az, nagyon készségesek voltak. És biztos, hogy
rn

kutakodtak is utánam, mert tudták, hogy a kedvenc együttesem

koncertet ad a városukban, és elvittek rá. Láttam Rose Bowl-t,
Will. Ki csinál ilyet?
Bu

Rá jellemző lusta nevetését hallottam, és tudtam, hogy

kezével most az arcát dörzsöli. – Szilva, gondolom, csak az az
egyetem, amelyik rohadtul meg akar téged szerezni. Jól
szórakoztál?
– Szuper volt – mondtam. – Pasadena tényleg gyönyörű.
– Valóban az.
 Az egyetemváros gyönyörű volt, a házak is nagyon szépek, az
időjárás is csodálatos, de ahogy a Berkeley-re sem tudtam
elképzelni a férjemet, úgy ide sem, mindezek közé. Will és a
pálmafák egyszerűen nem illettek össze... Őt csak a
felhőkarcolók közé tudtam elképzelni, ahogy int egy taxinak, az
emberek között utat nyitva átvezet, és a tömeget vagy a
csúcsforgalmat észre sem véve csak beszél és beszél hozzám,

s
csak az isten tudja mi mindenről, semmivel sem törődve, ami

l
körülöttünk folyik. Szerette az apró éttermeket, azt akarta,

be
hogy a vérében bugyogjon az adrenalin, egy olyan várost akart,
aminek van történelme és kultúrája, négy évszakja, hogy télen
a hóban kocoghassunk. Hogy panaszkodjak neki, hogy befagy a
Re
seggem, és ő valami bolondsággal elterelhesse erről a
figyelmemet, hogy láthassuk nevetésünktől a hideg levegőben
kialakuló kis párafelhőcskéket. És ahogy jobban átgondoltam...
én is ezt akartam. Pasadena gyönyörű, de nem nekünk való.
g
– Minden tökéletes itt – ismételtem meg magamat. – De
in

nem akarom, hogy itt éljünk.

– Oké. Ez leszűkíti a választási lehetőségeidet.
– Azt hiszem, döntöttem – mondtam. – Ha kész vagy rá,
rn

hogy ezt most megbeszéljük. Tudom, hogy késő van. Vagy túl
korán? Marha jó tudós vagyok... soha sem sikerül
kiszámolnom az időeltolódást.
Bu

Hallottam a lepedő susogását, és tudtam, hogy Will most

felült az ágyban. Elképzeltem őt meztelenül, ahogy a lepedő a
csípőjére gyűrődik, és a bőre még meleg az alvástól.
Annyira hiányzott az otthonom, hogy alig bírtam ki.
– Nem, nem. Teljesen készen állok erre a beszélgetésre –
mondta. – És nagyon felkeltetted az érdeklődésemet.
 – Oké – mondtam, és vettem egy nagy lélegzetet. Éreztem,
hogy a szívem majd’ kiugrik a mellkasomból. Tudtam, hogy ez
most egy nagyon fontos pillanat. – Biztos, hogy nem akarsz
addig várni vele, míg hazaérek? Hogy négyszemközt...
– Hanna – mondta nevetve. – Készen állok, hogy elkezdjük
a hátralévő életünket. Hallgatlak.
– Jól van. Oké. Ahogy már mondtam, nem tudlak a

s
Berkeley-n elképzelni. És teljesen biztos vagyok benne, hogy

l
Pasadenában sem tudlak elképzelni. A Caltech is szuper volt,

be
de nem nekem. Nem nekünk. Egyetértesz?
– Szilva, több mint egyetértek.
– Tudom, hogy egy-két dolgot még tisztáznunk kell, de azt
Re
hiszem, a Harvard tetszik. A programjuk elképesztő, remek az
az egyetem. A fizetés kicsivel kevesebb, mint a Princeton-on,
de azt hiszem, még van lehetőség az alkudozásra. Bár tudom,
hogy a költözködés New Jersey-be könnyebb lenne és ez
g
általános felfordulást...
in

– Szerintem ezt a tényezőt nem kéne figyelembe venned –

mondta. – Nem azért küzdöttél egész eddigi életedben, hogy a
pályaválasztásodnál a könnyebb utat válasszad.
rn

– Tudom, és köszönöm, hogy megértesz. Látom, az élet még

sok jó szopást tartogat számodra, amiért ilyen csodálatos és
megértő férj vagy. Szeretlek.
Bu

– Én is szeretlek. – Itt egy kis szünetet tartott. – Ezek

szerint... a Harvard? – kérdezte, és nem lehetett nem
észrevenni a reménykedést a hangjában.
– Azt hiszem... Úgy tűnik, nagyon akarnak, és ők a
legrugalmasabbak velem szemben, amire nekem nagy
szükségem van. Ez kiegyensúlyoz. Erre te is emlékszel, ugye? –
mondtam belemosolyogva a sötét szállodai szobámba.
 – A kiegyensúlyozottság az kibaszott jó dolog. Ezek szerint
visszatérünk Bostonba?
– Ha úgy gondolod, hogy ott boldog leszel...
– Azt hiszem, veled bárhol boldog leszek – mondta, és biztos
voltam benne, hogy mosolyog.

~~~

s
Ha a Harvarddal a dolgok félrecsúsznának, az az egy teljesen

l
biztos, hogy Will és én nem tudnánk megélni, mint profi

be
költöztetők.
Az első hétvégén, azután hogy a Caltech-től visszajöttem, és
csak három nappal a nászutunk előtt, reggel felkeltünk,
Re
megcsináltuk a kávénkat, elmentünk futni, találkoztunk a
barátainkkal egy villásreggelire, majd hazamentünk. És aztán
kezdődött a káosz.
Tizenegyig csak annyit értünk el, hogy a nappalit
g
megtöltöttük összehajtott kartondobozokkal. Nekem érdekes
in

módon még az is sikerült, hogy a copfomat az egyik dobozhoz

erősítsem ragasztószalaggal. És amikor Will úgy talált rám,
hogy pont próbálom eltávolítani a ragasztószalagot a hajamból,
rn

a dohányzóasztalra kerültem, és ő csodálatosan kinyalt.

Nem vagyok biztos benne, hogy ez hogyan is történt.
Nem mintha panaszkodnék.
Bu

A hálószobában Will képregény gyűjteményét akartuk

elrendezni.
A férfiak az éjjeliszekrényben a pornó újságjaikat tartják. De
amikor Willt néztem, ahogy a különleges kiadásokat egymás
után óvatosan az ágyra pakolja, láttam a szemében azt a sötét
csillanást, amit más férfiakéban szerintem akkor látni, amikor
a pornókazettáikat rendezgetik.
 Az ágyra feküdtem, és elkezdtem az egyiket lapozgatni. A
szemem sarkából láttam Willt, ahogy szemöldökét ráncolva és
az ajkait enyhén összepréselve engem figyel. – Vigyázz velük,
édesem. Van olyan közöttük, amelyik még nálad is idősebb.
– Á! Oké. Bocsánat.
Will a képregényeit óvatosan egy kartondobozba tette és én
egyet felemeltem, amelyik elején a hősnőnek hatalmas mellei

s
voltak.

l
– Most komolyan... Will? – mondtam, és felé fordítottam,

be
hogy ő is lássa. Hatalmas dekoltázsán szinte kifolytak a mellei.
– Azt már eddig is tudtam, hogy ezeket a csajokat kifejezetten
szexi cuccba öltöztetik, de ez már nevetséges, szinte már

üldözni?
Re
gusztustalan. Hogy tudna a hősnő ebben a cuccban bűnözőket

– Ejha! – mondta, és megjegyzésemmel mit sem foglalkozva

elkezdte lapozgatni. – Már évek óta nem láttam ezt.
g
– És mi is ennek a nőnek az ereje? A bűnösöket a melleivel
in

fojtja meg? És milyen ruha ez. Én akkor is jobban fel vagyok

öltözve, amikor zuhanyozom.
– Ő a „Power Girl”, és megvan az oka, miért ilyen a
rn

szerelése.
– Hogy a tizenöt évesek is kiverhessék a farkukat anélkül,
hogy pornóújságot kéne venniük?
Bu

Amikor nem mondott semmit, tágra kerekedtek a szemeim.

– Ó Istenem! – mondtam.
– Azt hiszem, tudom, miért viselkedsz így – mondta, és
folytatta a képregényei dobozba pakolását, de most már nem
akkora óvatossággal, mint pár perccel ezelőtt.
Nevetve fordultam hasra az ágyon.
 – Már alig várom, hogy elmondhassam Maxnek, hogy te
képregényekre maszturbáltál.
– Hanna, a legtöbb fiú képregényeket nézve veri ki.
– Oké, most egy kicsit elrontottad az élvezetemet, de
legalább már értem, miért vagy oda a nagy mellekért.
És valahogy így jutottunk oda, hogy délben, a régi
képregényeken elterülve szeretkeztünk. Sohasem vallaná be, de

s
szerintem most teljesítettük a „Tinédzser Will” egyik ábrándját.

l
Öt körül, ahogy a konyhába mentem, azt láttam, hogy a

be
nappaliban könyveket pakol egy kartondobozba.
– Kell segítség? – kérdezte, miközben a strukturális biológia
szakkönyveket pakolta, és a dobozra mutatott, amit cipeltem.
Re
– Nem, ez könnyű. Csak fehérneműk és más dolgok, amiket
még át kell néznem, hogy szükségesek-e – mondtam. – Ugye
nem rejtettél el egy-két „Power Girl” kiadást abban a
dobozban?
g
– Hanna! – panaszkodott. Megfordult és átvágott a szobán.
in

– Ha akarod, magadra hagyhatlak egy kis időre – szóltam

utána nagylelkűen.
Letettem a dobozt a konyhapultra, és keresgéltem benne.
rn

Will odajött hozzám és megállt mellettem.

– Á! Erre emlékszem – mondta, és kivett a dobozból egy
selyem bugyit.
Bu

– Igen?
– Akkor volt rajtad, amikor a szüleidnél voltunk húsvétkor.
Igaz. Az a bizonyos Húsvét. Amikor még senki sem tudta a
családomból, hogy Will-lel összejöttünk. A szobámba csaltam,
hogy védekezés nélküli szexre csábítsam, miközben mindenki
az alsó szinten volt.
 Istenem! Az egész élete lepörgött a szeme előtt, amikor
Jensen bekopogott.
– Ma nem emlékeztél arra, hogy mosóport vegyél, de erre
emlékszel? – kérdeztem.
– Igen. Nagyon is jól. – Will jóval magasabb volt nálam, így
még ha mögöttem is állt, a vállam felett bele tudott lesni a
dobozba. – Szabad? – kérdezte a dobozra és annak tartalmára

s
mutatva.

l
– Szolgáld ki magad – mondtam, és a hűtőhöz mentem,

be
hogy kivegyek egy nagy doboz fagylaltot. Majd azzal és egy
kanállal felpattanva a konyhapultra, mellé telepedtem. Ez
sokkal jobb mulatság, mint csomagolni.
Re
Will egyesével szedegette ki a fehérneműimet, egyeseknél
megemelve a szemöldökét és megcsókolva azt, amikor valami
szépre emlékeztette.
– Várjunk csak – mondta, és mozdulatai lelassultak ahogy a
g
doboz aljára, az egyszerűbb bugyikhoz ért. – Ezeket én még
in

miért nem láttam eddig?

A kanalamat a fagylaltomba mélyesztettem és egy nagy
adagot toltam a számba. – Mert ezek a bugyik a Nehezebb
rn

napokra vannak.
Meglepettem nézett rám. – Milyenekre?
Sóhajtottam. – A menstruációsra.
Bu

Bólintott, majd rendíthetetlenül megint a doboz felé fordult.

– Felfogtam.
– Néha annyira haladó gondolkodású vagy, hogy már-már
dinkának tűnsz. Cuki, de dinka.
Ravaszul mosolygott rám. – Külön bugyijaid vannak a
menstruációs napjaidra és én vagyok dinka?
Megrántottam a vállam. – Nos. Igen.
 Pislogva nézett rám, majd megkérdezte: – És miért csinálod
ezt?
– Mert azokon a napokon nem akarom tönkretenni a jobb
bugyijaimat – bár amikor még egyetemista voltam, nem is
voltak jobb bugyijaim. – Az orromat ráncolva befaltam még
egy kanál fagyit. – Akkor még senki sem látta a bugyijaimat.
Emlékszem, volt egy fickó, aki megpróbált ezekre az

s
időszakokra különféle elnevezéseket elterjeszteni.

l
Mindegyiknek külön nevet adott, mint például, a Cápa hete,

be
vagy Drakula picsája. Azt hiszem Rambó elnevezést is adott,
tudod, a film után Első vér, meg valami kocsmai verekedésbe
keveredett egyszarvúról is kitalált valamit, ha jól emlékszem. –
Re
Még egy kanál csoki fagyit kaptam be és láttam, hogy Will
meglepetten néz rám. – Mi az?
– Nem tudom eldönteni, hogy ez valami zseniális vagy
inkább tragikus ötlet.
g
Egyetértően bólintottam, és lenyeltem a fagyit, mielőtt
in

megszólaltam. – Ha jól emlékszem, az egész ötlet azért volt,

hogy ne kelljen a csajoknak a nem kívánt szavakat kimondani,
hogy „Sajnálom, de ezek a nehéz napjaim”, egyszerűen csak
rn

megmutathatta a „Menstruációs Bugyiját”, amit viselt.

A kanalammal a lábaim közé mutattam, majd befaltam még
egy kanál fagyit.
Bu

– Mindig ilyen furcsa voltál? – kérdezte Will.

Kifejezéstelen arccal néztem rá.
Felemelt egy kék bugyit és megkérdezte: – És ezzel mi a
gond?
Leugrottam a pultról, kikaptam a kezéből a fehérneműt,
majd visszadobtam a dobozba. – Semmi gond nincs velük.
Csak annyi, hogy ilyen bugyit hordhatott az anyám is.
 – Ó, oké, most sikerült lelomboznod.
Nevetve arcon dobtam egy bugyival. – Mi miatt lombozódtál
le? Tudod, hogy nem törődöm ilyenekkel, és ha nem lenne
Chloe, valószínűleg még most is azokat a bugyikat hordanám,
mindaddig, míg teljesen le nem rongyolódnak rólam. És azokat
egy férfi sem nevezheti szexinek.
– Ebből látszik, hogy semmit sem tudsz a férfiakról. Vagy,

s
különösen erről az egyről.

l
Hangosan nevettem. – Azt hiszed?

be
– Azt hiszem – mondta, és elvett egy sárga bugyit. – A
menstruációd nem rémiszt meg, és az általad elképzelhető öt
legrandább bugyit is magadra veheted, én akkor is ugyanúgy
szexelni akarnék veled. Re
– Biztos vagy benne? – kérdeztem.
Will kivette a kezemből a fagyit és a kanalat, evett egy
kanálnyit. – Teljes mértékben.
g
~~~
in

Húsz perccel később a hálószobánkból jöttem ki – csak egy

fehér trikót és az öt legrondább „A Nehéz Napokra” bugyimat
rn

viselve – és leültem a kanapéra a tévével szembe.

Will felpillantott a pakolásból és végignézett rajtam. – Helló,
Szilva!
Bu

A lábaimat keresztbe tettem és a távkapcsolóval

bekapcsoltam a tévét. – William.
Felállt, a könyvespolcra tette a ragasztószalagot, majd
felemelte a dobozt és elvitte a bejárati ajtóhoz, hogy a többi
mellé tegye. Majd a kanapéhoz jött és velem szemben a
dohányzóasztalra ült. – Mit csinálsz?
– Tévét nézek.
 Először a tévére nézett, majd rám. – Hanna, te nem tudsz
spanyolul.
Durcásan ránéztem és csatornát váltottam. – Feliratos, el
tudom olvasni.
Will a fejét félrehajtva, a lábujjaimtól a fejem búbjáig
végignézett rajtam, tekintete az arcomon állt meg. – Nagyon
csinos vagy.

s
Nem tudom mit is csináltam. De kezdtem kissé izzadni.

l
Mindig először be akartam bizonyítani az igazamat, és csak

be
később gondolkodtam.
– Köszönöm – válaszoltam.
A bokámat a kezébe vette és a hüvelykujjával a lábfejemet
Re
simogatta. Én elhúztam a lábamat és felálltam. A konyha felé
indultam, emlékeztetve magam Chloe tanácsára, hogy hogyan
lehetek szexi. Bár szerintem inkább úgy nézhettem ki, mintha
csípőficamom lenne.
g
– Kérsz egy sört? – akartam kérdezni Willt, de nem tudtam
in

befejezni a kérdésem.
Will magához rántott a kanapéra és rángatózott a nevetéstől.
– Szilva, be akarsz bizonyítani valamit?
rn

– Igen! – kiáltottam, és próbáltam kiszabadulni öleléséből.

– Valld be, hogy ezt te sem látod szexinek! Valld be!
– Most szórakozol velem? – kérdezte, és az arcát a
Bu

nyakamba fúrta, hogy elterítsen csókjaival. A trikómat a

mellem aljáig felhúzva a hasamat csiklandozta. – Elég idő
eltelt, biztos, hogy készen állok.
– Komolyan gondolod? – kiáltottam nevetve, és
megpróbáltam elmenekülni a kezeitől.
Tovább csókolt a kulcscsontomon, majd a melleim között a
trikómon keresztül. A kezei a bugyimhoz értek, és lassú
mozdulatokkal megpróbálta lehúzni rólam. A megpróbálta jó
kifejezés, mert öt bugyi nem ugyanaz, mint egy...
– A pokolba... mi ez? – kérdezte a pamut anyagot meghúzva.
– Csak... Ó Istenem! Will... – annyira nevettem, miközben
az oldalamra fordultam, hogy a könnyeim is kicsordultak.
Sikerült az elsőt lehúznia rólam és dicsőséggel a felemelte,
mielőtt a másodikhoz látott.

s
– Istenem, ezt nem hiszem el... – mondta, miközben

l
próbálta a másodikat leráncigálni rólam anélkül, hogy

be
elszakítaná. – Mi a faszom, ezeken belül ragasztó is van?
– Nem.
– Akkor jó... Az igazság az, hogy nem így képzeltem el. És ne
Re
mozogj már! Olyan mintha egy hagymát hámoznék, és az
közben a kezemben vergődne.
– A nevetésbe fogok belehalni, és mikor a rendőrök
megnéznek, még mindig ezekben a randa bugyikban leszek.
g
Miért nem vetted le rólam mindet egyszerre?
in

– Hanna! Nem kérheted tőlem, hogy logikusan

gondolkozzak, amikor az összes vér az álló farkamba tódul.
– Mondtam, hogy nem szexi. Valld be, hogy igazam volt, és
rn

akkor mindet leveszem. Valld be, hogy okosabb vagyok nálad!

– Az biztos, hogy okosabb vagy nálam, és az is biztos, hogy a
bugyijaid szexik – mondta. – Lehetetlen, hogy vesztesként
Bu

jöjjek ki ebből az egészből. – Levette a trikómat és a melleimet

markolászta.
– Így soha sem leszünk kész a csomagolással – mondtam,
miközben ő először az egyik mellbimbómat nyaldosta, majd a
másikat.
 – Azt is mondhatnám, hogy felvehettünk volna erre valakit,
de nem is olyan rossz, sőt, kurva jó szórakozás. Főleg ma... ma
tökéletes.
– És nem félsz attól, hogy mindezt elveszítjük. Amikor
elköltözünk innen?
Will megrázta a fejét, a könyökére támaszkodott és a
szemembe nézett. – Egyáltalán. Az élet veled mindenhol

s
szórakoztató. Emlékszel San Diegóra? Ben és Chloe

l
esküvőjére?

be
– Amikor alig hagytuk el a szobánkat?
Will ravaszul mosolygott rám. – Pontosan. A Harvardon
mindenkit lesöpörsz, te leszel a valaha volt legjobb
Re
professzoruk. Én is találok megoldást Maxszel a melóhoz, az is
lehet, hogy ott is nyitunk még egy irodát. Minden rendben lesz.
Ahogy mindig is.
A fenekébe markoltam ott, ahol a H tetoválás volt. És
g
megértettem, hogy igaza van.
in

Ez már állandósult az életünkben. Az egész világot

bejárhatjuk anélkül, hogy bármi is változna.
Minden rendben lesz.
rn
Bu
 HÉT

s
Will

l
be
Max és Jensen úgy ütögette az asztalt, mintha dobolnának.

sóhajtott.
Re
– Milyen volt a nászút? – kérdezte Sara, és mindenki

– Nem vagyok kíváncsi a szexuális életükre – kiáltott

megjátszott felháborodással Max. – Eleget hallok róla a
g
mindennapjainkban. Engem az érdekel, mikor költöznek.
in

– Nem tudom felfogni... – mondta Chloe a széke karfáját

szorítva. – Istenem, ha úgy gondoljátok, hogy a Nyugati Partra
költöztök, itt valaki elveszti a golyóit, és kegyetlen módon.
rn

– Döntöttünk – jelentette be Hanna az asztaltársaságnak. –

Költözünk...
Rám nézett, és egyszerre mondtuk – Cambridge-be.
Bu

Az egész asztalnál kitört az ováció, mindenki gratulált,

leginkább Hannának, hogy a Harvardot választotta.
Megemeltük a poharainkat, hogy tósztot mondjunk.
– Tehát, Boston? – kérdezte Chloe, amikor visszatette a
borospoharát az asztalra. – Körülbelül háromszázötven
kilométerre innen.
 – Most örülsz vagy sajnálkozol? – kérdeztem. – Nem tudom
megállapítani.
– Ebben én sem vagyok biztos – vallotta be Chloe
elgondolkodva. – Próbáltam felkészülni valamelyik sokkoló
döntésetekre – mondta kettőnkre hunyorítva. – Valójában a
távolság, ami Bostontól elválaszt minket, idegesítő. Ahhoz,
hogy autóval menjünk, messze van, de hülyeségnek tűnik

s
repülővel menni odáig. És arról nem is beszélek, hogy ez

l
Boston.

be
– Nekem nem gond. Három napot leszek itt hetente.
Sara a kezembe nyomta kislányát, a táskájában valami
csendesebb játékot keresve Annabellnek, hogy inkább azzal
Re
játsszon, mint a kanalával, amit jelenleg az asztalhoz ütöget.
Magam felé fordítottam, és csücsörítettem neki, hogy kapjak
tőle egy puszit.
Annabell felém nyúlt és belemarkolt a számba.
g
– Az ünnepekre ott maradtok? – kérdezte Sara. Talált egy
in

gumicsörgőt a kicsinek. Közben Max kifejezte örömét, hogy

leánykája az ajkaimat markolja. – Ajjaj, Istenem, Will, ez
biztosan fáj.
rn

Sara kikényszerítette kislányából, hogy a számat cserélje le a

játékára, amit ő ezután kalapácsnak használt és a homlokomat
ütögette vele.
Bu

– Jaj! – kiáltott fel Max, és előrehajolt, hogy lefogja a kicsi

kezét. – Ó, kincsem, gyengédebben. Szegény Will bácsikádnak
ez fáj.
– Úgy látom, Annabellt nem ragadtatta el Boston – mondta
hidegen Bennett.
– Semmi baj – mondtam Sara felé hajolva, és megpusziltam
Annabell arcát. – Jó ha ezt is megtanulja. Soha sem tudhatod
mikor keveredik az oviban egy verekedésbe, és nem veszi észre
az óvónéni. – Megpusziltam az orrocskáját is. – Attól függ, mit
akarnak csinálni a szülei az ünnepekkor – válaszoltam
Sarának. Hannára néztem, aki csak megrántotta a vállát.
– Gyertek hozzánk – szólt Bennett. – A szüleim Új-Zélandra
mennek, így miénk a kéró. És azt sem akarom, hogy Sara
fáradozzon, hisz gondja lesz még egy újszülöttre is.

s
Egy pillanatra mindenki Bennettre nézett, mielőtt kétségbe

l
vonjuk hirtelen kialakuló szentimentalizmusát.

be
Sara nagy hasára néztem. – Úgy nézel ki, mint a terhes nők
a filmekben a műhasukkal.
Sóhajtott. – Tudom. Már kiszedhetnék belőlem.
Re
– Mikorra vagy kiírva? – kérdezte Hanna.
– Tegnapra – válaszolta Sara édesen panaszkodva. – Azt
mondták, hogy a második baba általában korábban jön.
Hazudtak!
g
– Tudod, hogyan lehet előbbre hozni a szülést... – mondta
in

Chloe, és Hanna csúnyán nézett rá.

– Már kipróbáltuk. – Felemelte a kezét és az ujjait számolva
elkezdte a sorolást. – Kipróbáltuk a szexet, az erős ételt, a
rn

mászkálást. Már csak a szike maradt hátra.

Max mellette grimaszolt, és Hanna Sara felé hajolt, hogy
átölelje a vállát.
Bu

Hallgattam a feleségemet, ahogy a Harvard ajánlatáról

mesél. Hátradőltem a székemen és keresztlányomnak vágtam
vicces grimaszokat. Éreztem, ahogy a megkönnyebbülés érzése
eláraszt, mint egy meleg balzsam, és az elérzékenyüléstől
csomót éreztem a torkomban. Felépítettünk itt egy életet, és
nem akartam elveszíteni ezeket a barátaimat. Nem akartam
messze élni azoktól, akiket szeretünk.
 Az interneten már utánanéztünk lakásoknak. Már
beszéltünk az időbeosztásunkról, hogyan illesszük össze a
programjainkat. Mindketten egyetértettünk abban, hogy a
szeretteinkhez közel szeretnénk lakni: Hanna családjához és a
barátainkhoz, akik olyanok nekünk, mint egy új család.
Cambridge-ben elég közel leszünk Jensenhez ahhoz, hogy most
Hanna üthesse bele az orrát az ő ügyeibe, és ugyanakkor elég

s
közel leszünk ezekhez az ütődöttekhez is, hogy velük tölthessük

l
az ünnepeket.

be
Néztem Hannát, ahogy vidáman beszélget, elevenebben,
mint bármikor eddig. Egy szalvétára vázolta föl a
laboratóriumát, mielőtt felnézett rám, majd bűnös ábrázattal

amelyik megtetszett neki.

Re
megfordította a szalvétát, és azt a lakást kezdte el lerajzolni,

Massachusetts még nem tudta, hogy mi vár rá, de én

azonban tudtam.
g
Ez a gyönyörű főnökkisasszony, aki velem szemben ült, kész
in

volt átvenni az irányítást az egész istenverte állam felett.

rn
Bu