Bu

r ni
ng
Re
be
ls
 Emma Hart
Playing

s
for

el
Keeps

eb
(The Game 2.)
gR
Játék örökre
in
rn
Bu
 Rajongói fordítás!

Fordította

s
Catty

el
Katie
Maya

eb
Miya
gR
Zsozsó
in

Lektorálta
Xavier
rn
Bu
 1. Fejezet

Megan

s
el
Az életben mindig vannak döntések, amiket különösen
nehéz meghoznunk. Tizenkilenc éves vagyok és el kell

eb
ismernem, életem valószínűleg legnehezebb döntése a
következő: kihasználjam-e vagy sem, azt a tényt, hogy Braden
gR
ezen a hétvégén nincs itt, és azt csinálhatok, amit akarok.
Mi az, vagy inkább ki az, akivel örömmel tennék valamit, a
konyhában ül velem szemben. Azt teszi, amit mindig,
szórakozik a srácokkal, a tekintete érdektelenül félrerebben,
valahányszor a szokásos ribanc elparádézik mellette. Most
in

ajkai lassan a rá jellemző tipikus szexi vigyorra húzódnak, és

rám néz, mintha megérezné a pillantásomat.
Szája kissé megrándul, magasra húzza szemöldökét. Az
rn

arrogáns arckifejezése, amit természeténél fogva magán visel,

és a hányavetisége tükröződik az ellazult tartásán a széken.
Elgondolkodva vakarja az állát, tekintetében látszik, hogy
Bu

kérdése van.
Felemelem a poharam, ajkaim körbezárják a szívószálat,
amíg iszom. Lábam a másik szobából áthallatszó zene ütemére
dobol. Közben viszonzom a pillantását – szememben részemről
is egy kérdéssel.
Tudom, mit akarok – az a lány akarok lenni, akit felvisz
magával, ahelyett, hogy csak figyelné őt, ahogyan másokat
felhord. Nem tudom, hogy elég lesz-e erre egy éjszaka. Nem
tudom, hogy képes leszek-e kivitelezni ezt épp most.
Már három hónapja szerelmes vagyok belé. Három
hónapja, egy hete, öt napja, húsz órája és harminchét perce –
durván becsülve. De soha nem mondtam neki semmit. Ezt a
jövőben sem szándékozom megtenni.
Elhallgat és vigyorog, arra kényszerítem magam, hogy

s
máshová nézzek. Kyle a bár végénél a pult mögött áll a

el
többiekkel, Kay és Lila együtt nevetnek valamin. Ahelyett hogy
áthívnám, csendben piszkálgatom a jégkockákat az üres

eb
poharamban a szívószállal.
Néha csupán néha azt kívánom, soha ne jöttem volna
Berkeleybe, bárcsak elmentem volna máshová – akárhová,
gR
ahol Braden nincs ott. Bárhová, ahol nem kellene folyton
rettegnem attól, hogy Braden valakit seggbe rúg, pusztán azért,
csak mert ez a személy egy másodpercnél hosszabb ideig rám
pillantott.
in

– Nem hiszem, hogy valaha is egyedül láttalak itt. – Aston

hangja hirtelen egészen közelről hallatszik a fülemhez.
Odafordítom a fejem, leül a mellettem lévő bárszékre.
rn

– Igen, nem gyakran fordul elő. De én szintén ugyanezt

mondhatnám rólad – mélyen a szürke szemébe nézek.
– Persze, de hát én egy barátkozó típus vagyok – egy ferde
Bu

vigyort csempész az arcára.

– Mit csinálsz te tulajdonképpen itt? Miért nem egy sötét
sarokban vagy a szokásos társaságoddal?
– Jaj, Megan. Talán keserűséget hallok a hangodban?
– Inkább undort – motyogom, és forgatom a szemeim. –
Ne keverd össze, Aston.
 – Azt hiszem, önmagadat is becsapod– jegyezi meg. Egy
kicsit közelebb hajol hozzám, a térde megérinti az enyémet. –
Tíz perc, Megan.
Kissé megrázom a fejem, ahogy feláll és eltűnik mögöttem.
Kyle némán elveszi a poharat a kezemből és újratölti.
– Csendes vagy ma éjjel. – A pultnak támaszkodik velem
szemben.

s
– Esetenként megtörténik – mosolygok félénken.

el
– Furcsa, hogy Maddie és Braden nincsenek itt, ugye?
Vállat vontam. – Egy kicsit. Legalább mindketten

eb
tisztázzák a szarjaikat, ami azt jelenti, hogy mi is végre a saját
életünkre tudunk összpontosítani.
Kyle felhorkant. – Valóban. Itt Braden magával rántott
gR
minden srácot, amikor Maddie lelépett Brooklynba. Olyan volt,
mintha kénytelen lennél egy PMS1-től szenvedő nővel egy fedél
alatt élni – pont azért költöztem ki otthonról, hogy ne kelljen
elviselnem ezt.
in

– Ó igen? Azok a srácok, akik nem szexelnek elégszer,

valószínűleg ugyanolyan elviselhetetlenek, mint a nők havi
vérzésük előtt vagy alatt – válaszolok szárazon.
rn

Vigyorog. – Egyikük sem ilyen.

– Valószínűleg igazad van ezzel kapcsolatban.
– Te pedig úgy nézel ki, mintha szexre lenne szükséged.
Bu

– Pont, amikor már kezdtem azt hinni, hogy te egy rendes

srác vagy, mondasz valamit és mindent tönkreteszel – tettetett
felháborodással forgatom a szemem. – Ti mindannyian
egyformák vagytok.

1
A PMS, vagyis a premenstruációs szindróma azoknak a jól ismert, kissé
bosszantó tüneteknek az együttese, melyeket a menstruáció előtt
tapasztalnak a nők: hangulatingadozás, ingerlékenység, depresszió stb.
 – Hé, csak hangosan gondolkodtam – emeli fel
nyugtatólag a karját. – Minden bizonnyal sok választási
lehetőséged van, különösen most, hogy a féltékeny Neander-
völgyi nincs itt.
Megharaptam az ajkamat, hogy elfojtsam vigyorom. – Ti
még most is Neander-völgyinek nevezitek?
– Ami annyira érthető – kacsint rám Kyl.

s
Miért is nem akarom helyette Kylt? Pedig ő nem néz ki

el
rosszul a göndör sötét hajával és a barna őzszemével. Elég jó
felépítésű – nem olyan feltűnően helyes, mint Braden, de

eb
egyértelműen jó testű. Remekül elterelné a figyelmem, ha nem
lennék máris teljesen összezavarodva Astontól.
Lebillentem a maradék italom, és a poharat átcsúsztatom
gR
neki. – Szólj Lilának, hogy holnap meglátogatom.
Visszamegyek a kollégiumi szobába.
– Vettem. – Kyle bólint, és elfordul.
Feltűnés nélkül körülnézek, és kisurranok a helyiségből.
in

Leheletnyi üldözési mániával áttolakszom magam a tömegen a

nappalin keresztül a lépcsőház irányába. Idegesen túrok a
hajamba, cibálom a ruhámat. Aztán felmegyek a lépcsőn –
rn

Aston szobájához. Ma este kockáztatok.

Egy kéz megragadja a karomat, megpördít, így a hátam a
falnak nyomódik. Sikolyom elhal, amikor ajkait a számra
Bu

nyomja, a kísérletem, hogy beletérdeljek az elkövető lábai közé,

a gyors mozgása által meghiúsult.
– Ez nem támadás – motyogja Aston a számba. – Kivéve,
ha azt akarod.
– Egy disznó vagy.
– És mégis itt vagy.
 – Nyilvánvaló – válaszolom halkabban, és leeresztem a
tekintetemet.
Kezébe veszi az arcomat, és óvatosan felemeli a fejem. Az
ajkai ismét megérintik a számat, és lehunyom a szemem.
Karjaimat felcsúsztatom a nyakához, a gallérjába markolok és
hozzászorítom a testem. Úgy szívogatja az alsó ajkamat, hogy
beleborzongok. Aston a hátam mögé nyúl és bedugja a kulcsot

s
a zárba. Megnyomja az ajtót, a másik keze a derekamon pihen.

el
Engedem, hogy a szobájába húzzon. Egy pár göncöt – ami a
padlón szétszórva fekszik – oldalra rúg és bezárja az ajtót

eb
mögöttünk. Keményen magához húzza a testemet, lélegzetét az
arcomon érzem. Szemem a szájára vándorol, és becsukom,
amint ismét egymásra talál az ajkunk. Körül fonnak a karjai,
gR
átkarol, kezei a fenekemre tapadnak.
Az egyik kezem a gallérjáról a csípőjére siklik, a vállamról
lehullik a ruha és felfedi csupasz bőrömet. Az ujjaim
becsúsznak a pólója alá a forró bőrére, Széttárom az ujjaimat,
in

és a hüvelykujjammal végigsimítok a kemény hasizmokon. Egy

másodpercre elereszt, áthúzza a fején a pólóját és az arcomat
fürkészi.
rn

Beharapom az alsó ajkamat, miközben tekintetem a

felsőtestén vándorol. Láttam már más pasikat is félmeztelenül,
többek között őt is, azonban ilyen közelről nagyon jól néz ki. A
Bu

mellkasa izmos, anélkül hogy felpumpáltnak hatna. A kis

árnyékok a hasizma barázdái között olyanok, mint egy finom
gravírozás. Fogalmam sincs róla, hogy lehet ennyire kigyúrt,
mivel az egyetlen sport, amit valaha is láttam játszani, az
időnkénti focizás a fiúkkal az udvaron.
De ebben a pillanatban ez nem érdekel.
 Teszek egy lépést előre, és lehelek egy csókot a mellkasára.
Kezei közé fogja a tarkómat, és megpuszilja a fülcimpámat.
Azután szája végigvándorol a nyakamon és keresztül a csupasz
vállamon. A kezeim remegnek, ahogy végigsimítok a hátán. Az
egyik keze súrolja a mellemet, és halkan felnyögök. A ruhám
vállpántja közben lecsúszik. A keze lágyan lesiklik a testemen,
megragadja ruhám szegélyét, és a fejemen keresztül lehúzza.

s
Az anyag a padlóra esik, és együtt mozgunk az ágya felé.

el
Hátraesek a matracra, ő letépi a farmerét magáról és fölém
hajol. Amikor hozzá préseli magát a combomhoz, kemény és

eb
készenlétben van. Lábaimmal körülfonom a derekát, szám
keresi az övét. Nyelvével az ajkamat nyalogatja, és készségesen
kinyitom a számat. Csendesen felnyög, szorosan markolva a
gR
csípőm körül. A nyelve a számban táncol, felderíti minden
szögletét, és ujjaim mélyen a hajába fúrom, miközben
magamhoz szorítom. Kezei felderítik a testemet, masszírozzák
a bőrömet, ellazítják az izmaimat, miközben a vágytól
in

libabőrös leszek. A hasizmom összehúzódik, az altestem remeg,

sóvárog utána.
Kicsit felnyögök, félig türelmetlenségből, félig a vágytól;
rn

morog és szája a testemen vándorol. Ajkai repkednek a

bőrömön, a nyelve apró köröket leírva örvénylik mindenhol,
ahol elhalad. Mielőtt megtehetném, ujját a bugyimba akasztja,
Bu

és egy gyors mozdulattal lehúzza. Kezét lent hagyja, miközben

a szája visszatér a vándorútjáról. Amikor az ujjhegye először
érintkezik a csiklómmal, a csípőm ellenőrizhetetlenül
megrándul, és a légzésem felgyorsul. Hüvelykujjával apró,
körkörös mozdulatokat tesz, amitől a hátam ívbe feszül:
kinyújtom felé magamat.
 Aston gyengéden szívogatja a nyakamat, a légzése
elnehezül, és az izmaim megfeszülnek. Nem tudom elfojtani,
hogy ne nyögjek, sem azt, hogy ne könyörögjek még többért a
fülébe. Nem tudom megakadályozni az izzadásomat, amely
bőrömön gyöngyözik, sem a lenyűgöző kéjérzetet, amely
végigsöpör testemen, akár egy cunami.
Kinyújtja egyik kezét, és turkál az éjjeliszekrény fiókjában.

s
Talál egy óvszert, feltépi a fogával és felhúzza magára.

el
– Olyan régóta kívánlak – suttogja rekedten a fülembe,
miközben testemnek feszül. Felemelem a csípőmet, és ő belém

eb
csúszik. Ekkor felzihálok, és ujjaimat a hátába vájom. –
Annyira. Kibaszott. Régen. Megan.
Felkiáltok és a karmaim a bőrébe vájom. Egy ritmusban
gR
mozgunk, Testünk szorosan egymáshoz simul. Érzem minden
mozdulatát magamban.
– Most már a tied vagyok – lihegek.
Magához szorít, ujjait a hátamba mélyeszti, és kienged egy
in

hosszú, remegő lélegzetet. Ez az Aston egész más, mint akit

ismerek.
– Igen – leheli –, igen, az enyém vagy.
rn
Bu
 2. Fejezet

Aston

s
Bánnom kéne a múlt estét.

el
Lógatnom kéne az orromat és iszonyú bűntudatot éreznem
azért, mert ilyen szemét módon árultam el a barátomat.

eb
Lefeküdni a lánnyal, aki gyakorlatilag a húga? Elég
szánalmas, még azokhoz a szarságokhoz képest is, amit
művelni szoktam. A legnagyobb faroknak kéne éreznem
gR
magamat.
És úgy is érzem magamat – de teljesen más okból, mint
kéne. Nem bántam meg, és hülye lennék, ha lógatnám az
orromat valami miatt, amit akartam. Csak amiatt érzem
in

magamat fasznak, mert az ötvenezer diákból, akik ide járnak,

legalább húszezer lány, és bármelyiküket megkaphattam volna.
De én Megant szereztem meg.
rn

Az egyetlen lányt, aki veszélyes. Azt, aki képes lenne

megfosztani a nemtörődöm viselkedésemtől és a helyre tudná
tenni a szaros seggemet. Az egyetlen lány, aki mellett újra
Bu

élőnek érzem magamat. Ő az a lány, aki mindazt újra

darabokra tudja zúzni, amit már régóta próbálok összeszedni.
Rohadtul távol kellett volna maradnom tőle.
De nem tettem meg.
És most már tudom, milyen érzés, amikor a bőre az
enyémhez simul, tudom, milyen a szájának az édes íze és
tudom, milyen szűk, amikor magába ölel. Tudom, milyen
érzés, amikor a körmei a hátamba mélyednek, a lélegzete a
nyakamat perzseli és ismerem azt a kis szexi nyögést, ami
elhagyja a száját.
És tudom, hogy egy csoda kell ahhoz, hogy távol tudjam
tartani magamat tőle.
A telefonom felé kinyúló kezem, és az, hogy a nevéhez
görgetek, alá is támasztja ezt, és bizonyítja, hogy a múlt este

s
többet jelentett, mint kellett volna.

el
Biztos vagyok benne, hogy jól megleckéztettem az Old
Maidet tegnap este. Rányomok a küldésre, miközben

eb
vigyorogva felrémlik előttem a vegasi beszélgetésünk. Meg
akarom nevettetni, még akkor is, ha nem láthatom, tudom,
milyen mosoly fog kiülni az arcára, ha elolvassa az üzenetemet.
gR
Egy akkora mosoly, amitől az egész arca felragyog, és még
szebbé teszi, mint általában.
Tanultál pár trükköt a Vegasi nagyfiúktól, ugye?
válaszolja.
in

A vigyorom még szélesebbé válik, miközben rányomok a

küldésre. Mondd meg te, bébi. ;)
Átfordulok a másik oldalamra és szembetalálom magamat
rn

az üres résszel. Azzal az üres oldallal, ahol múlt este még ő

aludt, mielőtt lelépett volna. Odébb dobom a naptárat, és
annak ellenére, hogy mennyire nem akarok szembesülni vele,
Bu

tudom, milyen nap van.

Ez a hét – minden évben a legnehezebb. Ez az a hét, amit
egyszerre gyűlölök és szeretek is. A hét, ami teljesen
megváltoztatta az életemet, pozitív irányba, ezzel egyidőben
pedig örökre tönkretette a nagyapámét.
Ami az egyik embernek áldás, a másiknak átok.
 Annak ellenére, hogy a szokottabbnál is korábban van,
kimászok az ágyból, magamra veszek valami ruhát és felkapom
a kocsi kulcsait. Az öreg valószínűleg el fog verni a botjával,
amiért ebéd előtt érkezek, de még az is jobb, minthogy a
szobámban üljek a saját önsajnálkozásomba mélyedve.
Észrevétlenül kisurranok a bejárati ajtón és beülve a
kocsiba, amilyen gyorsan csak tudok elhajtok a hatalmas

s
háztól, ami túl gyorsan fojtogatóvá válhat. Nagyapa háza nincs

el
túl messze, mivel az ő kezdeményezése volt, hogy költözzünk el
San Fransiscóból, de ne menjünk Észak-Kalifornián kívülre,

eb
éppen emiatt járok a Berkeleyre és nem oda. San Fransisco túl
sok emléket őriz. Túl sokat szarságot ahhoz, hogy visszamenjek
oda.
gR
Leparkolok a ház előtt, és a felkelőben lévő nap megvilágítja
a kertet, jelezve, hol fogom tölteni a napom nagy részét, azt
csinálva, amit ő már nem tud. Kinyitom a bejárati ajtót és a
sűrű szivarfüst azonnal megszédít. Az arcom megrándul, mint
in

minden vasárnap, miközben felkészülök a szokásos

köszönésre.
Ez biztonságos – és a biztonság egyúttal megnyugtató is.
rn

– Bárcsak abbahagynád ezeknek a rohadt vackoknak a

szívását, Nagyapa.
A mély, reszelős kuncogása átszalad a házon. – Minden
Bu

héten ezt mondod, fiam, és én mindig ugyanazt fogom

válaszolni neked – bárcsak leszállnál rólam és ezeknek a
„rohadt vackoknak” a szívásáról.
Elvigyorodok és hagyom az ajtót becsapódni mögöttem,
miközben a nappaliba megyek. Az öreg, ráncos ember, más
néven a Nagyapám a szokásos helyén ül az ablak előtt. A
virágos szék épp annyira öreg és megviselt, mint ő maga, de
nyilvánvalóan több élet maradt nagyapában, mint magában a
székben.
– Tudom. De azért megéri a próbálkozást, nem? – vonom
meg a vállamat, és ledobom magamat a vele szemben lévő
kanapéra.
Elmosolyodva felém fordítja a fejét, a sötétszürke szemeiben
aggodalom csillog. – Ha te mondod, fiam. Miért jöttél ilyen

s
korán zaklatni engem?

el
Kinézek az ablakon. – Nem volt jobb dolgom vasárnap.
Kuncog. – Sosem tudhatod, nem igaz? Biztosan mindent

eb
elintéztél, amit kellett tegnap este.
– Nem helyes, hogy valaki a te korodban ilyen
megjegyzéseket tegyen.
gR
– Miért? Csak azért mert ráncos vagyok? Találj nekem
valaki jól kinézőt a pénteki bingón, és megmutatom neked,
hogyan kell ezt csinálni. Hah. – Még egy utolsót szív a
szivarból, majd a mellette lévő asztalon heverő hamutartóba
in

szúrja.
– Nagyon sok minden nem stimmel ezzel a mondattal –
rázom a fejemet.
rn

– Szóval, kit nyaggattál ezúttal?

– Ki mondta, hogy bárkit is nyaggattam volna?
– Itt vagy már reggel fél tízkor, fiam. Valami történt. Soha
Bu

nem tolod ide a seggedet tizenkettő előtt vasárnap.

– Senkit nem nyaggattam. Amúgy is tudtam, hogy a
seggemet a kertedben akarod látni ma.
Nagyapa mindentudó szürke szemei megállapodnak rajtam.
Az ujjaival a fotel szélén dobol, minden egyes ütés elér hozzám.
Az idő lelassul, miközben az arcomat tanulmányozza és levonja
a saját következtetéseit. Látom az arcán.
 – Tudom, mit fogsz mondani, és tévedsz – mondom
határozottan.
Gyengéden kezdi. – Soha nem beszélsz róla.
– Nem akarok róla beszélni. Semmi mondanivalóm nincs
róla.
– Szerintem van. Szerintem csak úgy teszel, mintha nem
lenne.

s
Megrázom a fejemet és elfordítom a fejemet. – Szerintem

el
csak szarozol vele, Nagyapa. Hiányzik neked, és ezért akarsz
róla beszélni, de nekem nem hiányzik. Nem tudok, hogy

eb
viszonyulni Anyámhoz. Soha, de komolyan soha nem volt
emberi lény a számomra.
– Nem élhetsz ilyen gyűlöletben örökké, fiam.
gR
– Ez nem gyűlölet, nagyapa – kontrázok. – Ez szánalom.
Szánom őt, hogy olyan életet kellett élnem, míg meg nem halt,
míg nem vettél magadhoz.
– Annyi éve jársz iskolába, és soha nem tanultál meg
in

megbocsátani és felejteni? – a hangja még gyengédebb lett, és

a hangsúlya visszacsábította a tekintetemet rá.
– A megbocsátás és a feledés két nagyon különböző dolog,
rn

Nagyapa. Megbocsáthatsz, felejthetsz, de a kettő nagyon ritkán

megy együtt. Nem tudom elfelejteni a gyerekkoromat. Nem
tudok kitörölni a sebeket. Nem tudom megváltoztatni mindazt,
Bu

amire ez megtanított, és nem tudom kiégetni a képeket és az

emlékeket a fejemből. Ez pedig azt jelenti, hogy soha sem
fogom elfelejteni, és pontosan emiatt, soha nem is fogok
megbocsátani. Ilyen egyszerű.
A szürke szemei csalódottsággal és szomorúsággal telnek
meg. A szokásos bűntudat áraszt el – bűntudat azért, hogy
utálom azt, akit ő szeret. Bűntudat, hogy megkönnyebbülést
érzek, míg ő kétségbeesést.
– Nagyapa...
– Ne. – A tekintetét újra az ablak felé fordítja, és a kertet
figyeli. – Megértem. De azt kívánom, bárcsak megértenélek,
fiam.
– Semmit sem kell megérteni – válaszolom. – Együtt kell

s
ezzel élnem. Nem élhetek a múltam szarjában. Sem most, sem

el
soha.
– A zöldségeskert környékén, a kert végében van elvégzendő

eb
kertész munka. Ha azzal végeztél, szükségem van pár gödör
kiásására a bokrok részére, amiket ezen a héten kapok.
Elfogadom a témaváltást – mint egy menekülés. Mind a
gR
kettőnk számára egy menekülő útvonal az elől, amit
mondanunk kéne. Amit mondani akarunk.
– Bokrok?
– A nagyanyádnak. Hortenzia. Mindig hortenzia – morogja
in

magának. – Az odaadásért és megértésért. Mindannyiunknak

szüksége van egy kevésre ezekből.
Biccentek, habár nem is néz rám. Ez az ő módja arra, hogy
rn

emlékezzen rá. Néha azon gondolkodom, vajon örül-e annak,

hogy a nagyinak soha nem kellett látnia, mi történt az egyetlen
lányával. Hogy örül-e annak, hogy mindazon fájdalmak,
Bu

amiket ő átélt, megérték, mert nem kellett látnia a lányát

meghalni.
Elgondolkodom azon, hogy az a nő, akire homályosan
mindig boldogként emlékszem, mit gondolna most rólam.
Felkapom az ásót a faházból és megindulok a zöldségeskert
felé.
 Nagyi valószínűleg megvetne engem. Isten tudja, hogy nem
sok minden van, amire büszke lehetnénk.

s
el
eb
gR
in
rn
Bu
 3. Fejezet

Megan

s
el
Senki sem tudja.
Ez olyasmi, amire emlékeztetnem kell magamat. Senki sem

eb
tudja. Nem mintha ez megállítaná a kaotikus intenzív érzések
bennem zajló háborúját. Ez a régi klisé – a fejed a szíved ellen.
A fejem azt mondja, amit amúgy is tudok – szörnyű vagyok.
gR
Megcsaltam a legjobb barátomat, mert lefeküdtem az ő legjobb
barátjával.
A szívem azt mondja, amit tudnom kell – nem vagyok
szörnyű. Egyszer az életemben azután mentem, amit akartam,
in

anélkül, hogy a következményekre gondoltam volna.

Ez engem meggondolatlanná és szívtelenné tesz? Rendben,
talán a szívtelen egy kicsit túlzás, de meggondolatlan? Egy
rn

részem ezt hiszi, de ez is ugyanaz a részem, ami azt hiszi, hogy

nem vagyok szörnyű ember, szóval nem vagyok biztos benne,
hogy a testemnek ez a része különösen megbízható.
Bu

A gondolatok egy tornádó erejével örvénylenek a fejemben.

Az egyik erősebb, mint a többi – a tegnap tévedés volt?
Megtettem az egyetlen dolgot, amire azt mondtam, sosem
fogom. Lefeküdni a legjobb barátom legjobb barátjával!
Igen – ez a terv attól a pillanattól kezdve kudarcra volt
ítélve, amikor belenéztem Aston fátyolos szürke szemébe az
egyetem első napján. Egy másodpercig sem kételkedtem
benne, hogy lesz valami köztünk. Néha egyszerűen csak tudod.
Talán éppen ezért törekedtem még inkább arra, hogy távol
tartsam magamtól őt és a síkos kígyóját, valahogy a végén
mégis a szemtelen mosolyába és nőcsábász viselkedésébe –
ami vetekszik Bradenével – esve végeztem.
Nem szeretem a nőcsábászokat. Szeretnék tüzet gyújtani

s
minden lány műhajával, műkörmével és műszempillájával, aki

el
vele alszik. Mert ezek ők – és ezt ő is tudja. Mindnyájan
hamisak.

eb
Úgy értem, közönségesek. Tényleg van valami baj a valódi
mellekkel és a fésületlen frizurával? Azt hiszem, könnyű ezt
mondani, mikor természetesen is nagyok a melleid, mint
gR
nekem, de komolyan... De akár egy push-up melltartót is
vehetsz.
Nem vagyok olyan hülye, hogy tápláljam az egóját a
következő kefélő partnere számára. Tudom, hogy ez mindössze
in

szex. Egy éjszaka. És ez azért van, mert ez minden, amire Aston

képes.
Maddie azt mondta, hogy Braden soha nem fog beleszeretni
rn

– de tévedett. Beleszeretett, de Braden és Aston teljesen

különböző ligákban játszanak. Ha Braden átmászott a
lányokon, Aston gyakorlatilag megpróbált világrekord tempót
Bu

diktálni. Ez idiótává tesz engem?

Nem. Mert soha nem vártam egy "mi"-re. Talán
reménytelenül romantikus vagyok, aki boldogan elveszik a
forró és fülledt, vagy egy kellemes sóhajtozós történet oldalai
között, de nem vagyok elég naiv ahhoz, hogy elhiggyem,
mindig ilyen dolgok történnek. Néhány ember megkapja ezt a
fajta szerelmet, amin a pasik meglepődnek, és amitől a lányok
megszédülnek, de nem mindenki.
A szerelem egy megbízhatatlan dolog. Csak mert ott van egy
személy, aki elhalmoz bókokkal, hogy megnyugtassa a
viharodat és táplálja a tüzedet, nem jelenti azt, hogy mindig ott
lesznek neked. Talán soha nem találkozol velük. Talán
találkozol velük – de lehet, hogy nem lesz megfelelő az idő

s
számotokra.

el
Tizenkilenc éves vagyok. Ismerem a szerelmet és a vágyat.
Ismerem a különbséget – és tudom, hogy valamilyen furcsa

eb
okból kifolyólag, Aston lenyugtatja a viharomat és táplálja a
tüzemet. Azt is tudom, hogy számunkra ez nem a megfelelő
idő. Talán soha nem is lesz.
gR
De a tegnap este után nem vagyok biztos benne, hogy még
mindig rendben vagyok ezzel.

~~~
in

Kinyitom az ajtót és belépek az osztályterembe, a

tekintetemmel körülkémlelem az asztalokat.
Megkönnyebbülten felsóhajtok, amikor látom, hogy Bradent és
rn

Astont megelőzve érkeztem be az osztályba, és az asztalok

között a székemhez sietek.
És leejtem a fejemet az asztalra, amikor eszembe jut, hogy
Bu

véglegesen elcseréltem a helyemet Bradennel, amikor ő és

Maddie elrendezték a szarságaikat.
– Baromság – mormolom.
A mellettem álló szék megnyikordult. – Ha elbújni próbálsz,
kislány, akkor nem sikerült. Látlak. – Aston szavai puha
cirógatásként kúsznak felém, egyszerre szárítva ki a torkomat
és felforralva a véremet.
 Miért bújnék el? – felülök és várok, elszántan kerülve a
tekintetét.
Hanyagul megvonja a vállát, az ujjai között pörgetve egy
tollat. Minden mozdulatát elkapom a szemem sarkából. Szemei
a halántékomat égetik – könyörögnek, hogy felé forduljak,
könyörögnek, hogy ránézzek.
– Mert annyira akarsz engem, hogy nem tudod elviselni,

s
hogy láss – mondja drámai hangon egy csepp arroganciával.

el
A hátam kiegyenesedik. – Világos, hogy valaki már megint
táplálta az egódat – válaszolom szárazon. – Mert nem

eb
emlékszem, hogy valaha azt mondtam, hogy akarlak.
Miközben előrehajol, bicepsze súrolja az enyémet. – Így
van? – kérdezi, a hangja mély és alig érzékelhető.
gR
Harcolok a késztetéssel, hogy lesüssem a szememet az
asztalra. – A fenét van így.
Egy ujjbegy kúszik végig a karom hátulján, a bizsergető
érzés miatt harcolok a remegés ellen.
in

– Azt hiszem, tévedsz – suttogja. – Mert elég biztos vagyok

benne, hogy szombat este azt mondtad, akarsz engem –
mielőtt beledöfted a körmeidet a hátamba, és a csinos kis
rn

lábaidat a derekam köré fontad.

Felé kapom a fejemet, és az arcunk csak centiméterekre van
egymástól. Az ajkai kissé önelégült mosolyra húzódnak, és
Bu

gyűlölöm a tényt, hogy a szemem először oda fókuszál.

Elszakítom a szememet a szájáról és az arcának éles ívén
keresztülfuttatom, amíg nem találkoznak a füstös szemeivel.
Emlékszem, miért nem akartam ránézni. A szemének
megvan a hatalma, hogy elbűvöljön és összetörjön. Most épp az
előbbi – az ezüstös derengés az írisz szélén, ami behúz és rabul
ejt engem.
 Emlékszem, miért érintette először az ajka az enyémet
szombat este, semmi nem tudott volna megállítani bennünket,
hogy megtörténjen.
Kinyitom a számat, hogy beszéljek, de Braden hangja áthasít
bármilyen ködön, amit Aston borított rám.
– Már megint seggfej?
A szemem szürkéből kékre változik. – Ez hülye kérdés, Bray,

s
még tőled is. Aston mindig seggfej.

el
Braden vigyorog, és meglöki Aston karját. – Vedd le a
picsába a nyálkás mancsodat Meganról, haver! Mondtam

eb
neked Vegasban, hogy több esze van, mint a szokásos
víkendezőidnek.
– Tudom – felelte Aston.
gR
Elszakítom a szememet, és próbálok nem nevetni a
kijelentése iróniáján. Persze, több eszem van, mint a szokásos
víkendezőinek, mert én vagyok az egyetlen, aki nem fog többé
könyörögni. Nem számít, mennyire akarom.
in

Maddie elkapja a tekintetemet a szobán keresztül, és

mosolyog. – Kávé? – tátogja.
Istenem, igen!
rn

Válaszul bólintok, és tudni akarok minden részletet a

hétvégéjéről Bradennel és a szüleivel. Ha valaki tudja, milyen
különc tud lenni az anyja, az én vagyok.
Bu

– Feltételezem, hogy nem tudja? – Aston megböki a lábamat

az övével.
Visszapillantva rá kizökkenek. Braden elment. – Nem. Ez
nem pont olyasmi, amit csak úgy elejthetek társalgás közben,
ugye?
– Azt hiszem, nem – a hüvelykujját a szájához dörzsöli. –
Mellesleg...
 – Hadd találgassak – adom elő faarccal – Az arcod túl szép
ahhoz, hogy el legyen fuserálva egy ököl által, amivel
összefutna?
Egy pillanatra megáll, aztán elvigyorodik. – Ezt nem
mondtam volna, de örülök, hogy így gondolod.
– Nem Braden az egyetlen, akinek az ökle találkozhat az
arcoddal.

s
– Szeretem a harcias nőket.

el
Lehalkítom a hangomat. – És aztán egy gyors,
semmitmondó baszás után őket is dobod, szóval az, hogy mi

eb
tetszik, nem sokat számít, igaz?
Újra megáll, és elfordulok tőle. A saját szavaim szúrnak,
mert nem számít, hányszor mondom, hogy nem érdekel, mégis
gR
érdekel. Senki nem szereti, ha kihasználják.
Senki nem szereti, ha kihasználja az a személy, akivel
törődni akar.
– Soha nem mondtam, hogy gyors és semmitmondó baszás
in

voltál, Megs – suttogja Aston, ahogy elkezdődik az óra.

Előrehajol a székében, még mindig az ujjai között pörgetve a
tollát. – Sok minden vagyok – nem mindegyik jó –, de nem
rn

vagyok hazug. Hazudnék, ha azt mondanám, ami köztünk

történt, nem jelentett semmit.
Lenyelem a csomót a torkomban, egyáltalán nincs helye itt.
Bu

Lenyelem a számban formálódó szavakat, tele vannak

igazsággal, melynek nincs helye a kétségbeesés idején.
Eldöntöm, hogy figyelmen kívül hagyom, és az órára
összpontosítok, mert ez a legbiztonságosabb dolog, amit most
jól csinálhatok.
Vagy megpróbálom figyelmen kívül hagyni. Nehéz, mikor
minden centiméterét érzem magam mellett, mikor testének
minden mozdulatát ismerem, és amikor a szeme minden
villanását érzékelem.
Az asztal alatt kinyújtja a lábát, megkopogtatva a lábamat.
Behajlítom a lábamat a székem alá, és hagyom, hogy a hajam
függönyként essen közénk. Ha semmi nem akadályoz
bennünket, túl óvatos vagyok vele. Túlságosan is tisztában
vagyok vele, hogy milyen érzelmeket vált ki belőlem.

s
Egy húzás a hajamon kiránt a kikényszerített koncentrációjú

el
állapotomból, és a nyakam majdnem eltörik a fejem
elfordításának erejétől.

eb
– Mi van? – sziszegem.
A toll végét rágja. – Kerülsz engem?
– Melletted ülök, faszkalap. Hogy a pokolba kerülnélek
gR
téged?
– Itt ülnél, ha nem lenne muszáj?
– Nem, nem tenném. De ugyanez vonatkozik minden
alkalomra, ami muszáj, a legnagyobb öröm melletted ülni,
in

úgyhogy ne gondolj semmi különlegesre.

– Azt hiszed, balfék vagyok.
– Akarsz egy arany csillagot? Elég hosszú időbe telt, hogy
rn

rájöjj erre.
Az óra véget ér, és felállva mindent belökök a táskámba és
felemelem a vállamra.
Bu

– Csak emlékezz, Megan... – suttogja mögülem. – Ki jött

kihez szombat este.
Bassza meg! Nagyokos kis fasz.
– Kész vagy? – Maddie nyitva tartja az ajtót, és Astont
fixírozom, ahogy megelőz engem.
– Addig, amíg nem futunk bele több seggfejbe, amíg ott
vagyunk, addig gyerünk!
 – Mit csinált? – próbál nem nevetni.
– Ő csak Aston – vállat vontam. – Tudod – ő az Isten-
ajándéka-nőknek faszkalap énje.
– Oh. Az egész hétvégén ilyen volt?
– Fogalmam sincs. Alig láttam őt – hazudok belül
összerándulva. Ó, nagyon is jól láttam. Mindenét láttam.
– Valószínűleg ugyanolyan volt – mereng, kisimítva a haját

s
az arcából. – Braden csaknem megpörkölődött ezen a hétvégén

el
attól a gondolattól, hogy itt hagyott a Berkeley-n körülötte, és
idézem: „bármit meg fog dugni, ami mozog", barát.

eb
Megrázom a fejemet. – Őszintén szólva, Braden nem hisz a
képességemben, hogy távol tartsam magam valaki olyantól,
mint ő.
gR
És helyesen.
Maddie vállat von. – Tudod, milyen. Persze aztán az
anyukája meghallotta a „vulgáris" szavak gyakori használatát
és ezüst tányéron szolgálta fel a seggét.
in

Hangosan nevetek. – Ó, ember! Bárcsak láttam volna!

– Vicces volt – kuncog. – Folyton azt kérdezte, hogy Braden
ilyen ocsmányul viselkedik-e a főiskolán.
rn

– Mit mondtál? – vizsgálom a pultot a Starbucksban. – Egy

karamellás macchiatót kérek.
– Nemet mondtam, és diszkréten bólintottam egy igent.
Bu

– Basszus, csajszi. Majdnem olyan jól ismered Bradent,

mint én.
Vigyorog, és megrendeli a szokásos kávéját és muffinját. –
Elég biztos vagyok benne, hogy jobban ismerem őt, mint te.
– És abban a részben továbbra is ismerheted őt jobban, mint
én – mormolom, és elveszem a kávémat.
 – Őszintén szólva. Azt hittem, Braden meg fogja ölni az
anyukáját, annyiszor zavarba hozta – kuncog Maddie, és
belecsúszunk a karosszékbe. – Ezelőtt soha nem láttam egy
srácot sem elpirulni.
– Braden pirulós – vigyorgok, karamell illat áramlik felfelé a
csészémből. – Soha nem hitted volna, de igaz, és miattad úgy el
fog pirulni, mint egy középiskolás gólya, aki most tudta meg,

s
hogy a szoknyája egész nap bele volt ragadva a bugyijába.

el
Maddie horkant. – Szóval megtudtam. Tényleg leborotválta
a macskáját?

eb
Fuldoklom az italtól és bólintok. – Pudlit akartam. Azt
gondolta, ő lesz a megmentőm, és leborotválta a macskát. A
macska egyáltalán nem hasonlított egy pudlira, és két hét
gR
szobafogságot kapott.
Bólint. – Az anyukája ezt is elmondta. És hogy annak az
időnek a felét a hálószobájában töltötte, és az ablakból
kihajolva kiabált a járókelőknek, abban a reményben, hogy
in

ettől az anyja olyan ideges lesz, hogy megszünteti a

szobafogságát.
– Igaz – kuncogok. – Megtette.
rn

Hátradől a székben és kissé felsóhajt. – Mi újság itt? Történt

bármi érdekes?
– A szokásos – egy kicsit mocorgok a székemben. – Semmi
Bu

izgalmas.
– Más szavakkal, Kay túl sok rövidet ivott és megsértődött
valakire, Lila elsomfordált Ryannel, és Aston néhány lányt
hátra vitt a szobájába.
– Elég sokat – értek egyet, kihagyva a részemet.
 – És te, mint mindig, elutasítottad a közeledési kísérleteket,
és eltűntél a szobádban. Igaz? – húzza fel az egyik szemöldökét
szkeptikusan nézve rám.
– Igaz.
– Nem volt itt Braden, hogy a nyakadban lihegjen – dől
előre. – És te nem használtad ki ezt?
– Nem – kihasználtam, hogy helyette kihasználjam.

s
– Hűha – oldalra dönti a fejét és mosolyog. – Tényleg

el
szükséged van rá, hogy lefektessenek.
– Hűha – másolom le a mozdulatát, próbálva nem nevetni.

eb
– Tényleg túl sok időt töltesz Braden körül.
Kinyitja a száját, megáll és újra bezárja. Mosolyog.
– Valószínűleg igazad van. Ó, Istenem! Átfordít egy női
gR
diákszövetségis fivérbe.
– Most csatlakozol egy lányszövetséghez? – vállat vonok.
Maddie összehúzza asz ajkát. – Nem hiszem, hogy egészen
lányszövetségi anyag vagyok. És a legtöbb diákszövetségi lány
in

valószínűleg lefeküdt valamikor a barátommal, ezért utál

engem, mert én vagyok "az, aki megkaparintotta."
– Ez kellemetlen lenne – merengek.
rn

– Ühüm.
– Szóval, hol van Braden? Kicsit meglepődtem, hogy hagyott
téged lelépni maga mellől – ugratom.
Bu

Megforgatja a szemét. – Elment elrendezni a szarjait. Más

szavakkal, kifaggatja Astont, és meggyőződik róla, hogy nem
vetette-e be a szokásos trükkjeit és bújt bele a bugyidba.
 4. Fejezet

Aston

s
el
– A tizedik kibaszott alkalommal mondom, hogy nem
feküdtem le Megannal a hétvégén. Még csak nem is

eb
próbálkoztam.
Braden rám mered. – Úgy tűnt, hogy a szokottabbnál is
mérgesebb volt rád az órán.
gR
Nemtörődöm módon megrántom a vállamat. – Talán mert a
szokottabbnál jobban kiakasztottam szombat este.
Ryan vigyorog. – Nagyon úgy nézett ki, mint aki le akarja
vágni a golyóidat, miután a bárban beszéltél vele.
in

– Ja, de még ha meg is próbálta volna, nem lett volna nehéz

találnom valakit, akivel mindezt elfelejthetem, nem igaz?
– A picsába – Braden a fejét rázva leül. – Tényleg ekkora
rn

seggfej voltam Maddie előtt?

Ry a levegőbe dobja a telefonját és elkapja. – Ja.
– A különbség közted és köztem az, haver – mondom –,
Bu

hogy én be is ismerem, hogy seggfej vagyok. Te úgy viselkedtél,

mintha te lennél az Atyaúristen, vagy valami ilyesmi.
– Csak azért, mert az is vagyok – zárt ajtók mögött. – A
szokásos elégedett seggfej vigyorát villantja. – Te legalább nem
próbálkoztál be Megannál.
 – Nem értem miért aggódsz ennyire. Megannak több esze
van, mint hogy hancúrozzon ezzel a seggfejjel – mutat a
hüvelykujjával felém, mire bemutatok neki.
– Mondod ezt te, de én vagyok az egyetlen itt, akinek még
megvan a szabadsága. A golyóitok a csajaitok kezeiben vannak
– emlékeztetem őket.
– És milyen varázslatos kezek azok – vigyorog Ryan.

s
– Micsoda? Sosem éreztél varázslatos kezeket Lila előtt? –

el
mordulok rá. – Úgy néz ki, meg vagyok áldva.
– Megáldva azzal, hogy bárkit, akit akarsz, ágyba vihess –

eb
folytatja Braden.
– Mert neked nem ugyanilyen képességeid vannak –
válaszolom szarkasztikusan.
gR
– Egy nap, Aston, úgy végzed majd, mint mi.
– Ha valaha is ilyen puhapöcsűként végzem, mint ti, üssetek
meg – horkantok föl. – De az nem fog megtörténni, higgy
nekem.
in

Ahhoz, hogy valaki puhapöcsű legyen, ahhoz érzések

kellenek – az pedig nincs nekem. Nem hagyom, hogy legyen, és
az egyetlen, aki képes lenne erre, tiltott.
rn

És ez egy jó dolog. Ha nem kaphatom őt meg, nem érezhetek

semmit iránta. Ha nem érezhetek, nem bánthatom meg. Mert
előbb vagy utóbb, ezt tenném. Mert a falak szép lassan, de
Bu

visszaépülnének, ellökném őt magamtól, és visszatérnék ahhoz

az egyetlen érzéshez, ami számít.
A fizikai érzéshez.
Pontosan olyan vagy, mint ő. Csak ez lesz az, amire
kibaszott jó leszel.
– Haver? – tapsol egyet Ryan. – Itt vagy?
– Ja – révedek föl. – Azt hittem, láttam valamit.
 – Azt mondod, nem fogsz találni senkit, de majd fogsz –
folytatja Braden. – Higgy nekem. És az egy olyan lány lesz, aki
lesz annyira tökös, hogy szembeszálljon veled és helyre tegyen
téged.
– Ha van olyan lány, aki megszelídít engem, elfogadom a
kihívást – dőlök hátra. – Szeretném látni, hogy valaki
megpróbálja azt. Érzelmek kellenek ehhez, srácok, márpedig

s
én semmit nem érzek, kivéve aziránt az ember iránt, aki éppen

el
azon a hétvégén az ágyamban van.
– Én sem éreztem semmit. De aztán jött Maddie. – Braden

eb
szünetet tart, és végigfuttatja a kezét a haját, majd rám néz. –
Vannak olyan dolgok, amik túl valóságosak ahhoz, hogy ne
törődjünk velük.
gR
Felmordulok. – Tök mindegy. Nektek nincs jobb dolgotok,
mint itt ülni és azt ecsetelni, mennyire szükségem van
szerelemre az életemben?
– Talán – vigyorog Ryan. – De ez sokkal szórakoztatóbb.
in

– Mi szórakoztató? – kérdezi Lilla a szobába lépve, és

Ryanre pillant.
– Idegesíteni Astont – nyúl felé, és megfogva a kezét az
rn

ölébe húzza.
Lila felmordul. – Rájöttél már, hogy egy felidegesített Aston
szexet jelent, amit pedig egy hisztis lány követ, aki minket
Bu

zaklat?
– Tényleg? – egyenesedek fel. – Ez csinálják a lányok?
Lila üres tekintettel és színtelen hangon fordul hozzám. –
Igen. Mindannyian azt hiszik, hogy csak azért mert Ryan
barátnője vagyok, VIP belépőm van a fejedbe. Hál’ istennek,
nincsen, de ők ezt nem értik. Mindannyian azt akarják tudni,
miért nem hívod őket soha.
 – Hé, soha nem is ígértem, hogy hívni fogom őket. Nem
ajánlom, ők pedig nem is kérdezik. A fele nem is adja meg a
számát.
Lila felvonja a szemöldökét, míg a két fiú nevet.
– Tényleg nem – ismétlem. – Nem az én hibám. Hogy a
fenébe hívhatnám fel őket, ha nem adják meg a számukat!
– Talán azt akarják, hogy elkérd tőlük.

s
– Ha elkérem a számukat, elvárják majd, hogy felhívjam

el
őket.
– És ez probléma...?

eb
– Nem fogom felhívni őket. Ha pedig elkérem, akkor
félrevezetés lenne.
Felsóhajt, és lehajtott fejjel néz föl Ryanre, aki a mosolyával
gR
küszködik. – Van valamilyen módja annak, hogy
figyelmeztetést tűzzünk ki rá?
– Milyen figyelmeztetést, kicsim? – kérdez vissza Ryan.
– „Szexmániás seggfej, aki nem fog felhívni, szóval nem éri
in

meg?”
– Az súlyosan rongálná a hírnevemet – tiltakozok.
Lila megforgatja a szemét és feláll Ryan öléből. Az ajtó felé
rn

indulva megáll, és a válla fölött visszaszól, mielőtt távozna. –

Nem a legjobb a hírneved így sem, Aston. Amire szükséged
van, az egy éjszaka egy kedves lánnyal. Sohasem tudhatod –
Bu

talán megtetszene. Talán megváltoztatná a seggfej nézeteidet a

dolgokról.
– Eh, igaza van – morogja Braden.
– Seggfejek. – Felállok és követem őt kifelé az ajtón,
kettesével szedve a lépcsőket a szobámig.
Kibaszottul elegem van ebből a beszélgetésből.
 Volt egy estém egy kedves lánnyal. És az az éjszaka
tönkretett, mert nem tudom elképzelni, hogy bárki mással
együtt legyek most már.
A fiúk azt az Astont látják, akit mutatni akarok nekik. Nem
látják, milyen elcseszett vagyok belül – nem tudják, milyen az
igazi Aston. Nem akarom senkinek sem megmutatni milyen az
igazi énem. Soha.

s
Szart sem érsz.

el
Hagyom, hogy a szobám ajtaja becsapódjon mögöttem, az
agyam zugába rejtve az emléket.

eb
Tudom, hogy szart sem érek. Nincs szükségem a múltam
szellemére arra, hogy emlékeztessen erre.

~~~
gR
Megborzongtam a sarokban, várva, eltűnődve. A vékony
takaró, amit a testem köré csavartam, nem segített a nyitott
ablakon beáramló hideg levegő kivédésében – a nyitott ablak
in

túl kicsi volt ahhoz, hogy a hatéves testem elérje.

Azt mondta, vissza fog jönni. Megígérte, hogy így lesz, de túl
sokáig tartott, így a férfi utána ment, hogy megkeresse. Nem
rn

tudom a nevét, de azt mondta, ez alkalommal meg fogja

szerezni. Mérges volt.
Megdörzsölöm a lábam tetejét, fintorgok és próbálok nem
Bu

sírni a belé hasító fájdalomtól. Mindig az én hibám volt. Ez

alkalommal azért, mert anyu túl sokáig nem tért vissza, én
pedig sírtam. Nem tudom ki ő, de nem kedvelem. Többet
bántott, mint az előtte lévő. Nagyobbak voltak a karjai, amikkel
megütött.
– Anyuci? – suttogtam a csöndes sötétségbe. Féltem.
Egyedül voltam és féltem. Hol volt az anyukám? Miért nem jött
még haza? Megdörzsölöm a szemeimet, megállítva a sírást.
 Azt akartam, hogy az anyukám hazajöjjön a férfi előtt. Ha a
férfi jön előbb haza, újra bántani fog.
– Anyuci?

s
el
eb
gR
in
rn
Bu
 5. Fejezet

Megan

s
el
– Ez tényleg egy seggfej – mondja Kay, Astont kémlelve az
udvaron.

eb
Egy csaj előtt áll, akinek több domborulata van, mint nekem
e-könyvem, és mindent megtesz annak érdekében, hogy melleit
gR
felemelve Aston arcába nyomja. Karját a mellette lévő fának
támasztva, könnyedén rámosolyog. A lány egy hajtincset
tekerget az ujja körül, és megkísérel egy mosolyt, amit
bizonyára szégyenlősnek gondol.
– Látom, hogy a két nappal ezelőtti beszélgetésünket a
in

szívére vette – mondja Lila.

– De hát milyen beszélgetés volt? – kérdezi Maddie.
– Mondtam neki, hogy keressen magának egy tisztességes
rn

lányt.
– Neked nyilvánvalóan különböző meghatározásaid vannak
a „tisztességes” szóra – jegyzem meg kissé élesebben, mint
Bu

amennyire akartam. – Mert az egyetlen tisztességes dolog vele

kapcsolatban akkor lesz, amikor megfordul és elmegy.
Kay horkant. – Imádom csajok, amikor féltékenyek vagytok.
Odakapom a fejem. – Ki mondta, hogy féltékeny vagyok?
– Olyan zöld vagy a féltékenységtől, hogy gyakorlatilag össze
lehet keverni a fűvel.
 – Persze, mert az olyan nagyon valószínű, hogy Aston miatt
féltékeny legyek.
És én mégis féltékeny vagyok. Dühös vagyok. Fel vagyok
háborodva. És még inkább ideges vagyok magamra amiatt,
hogy egyáltalán érzek valamit. Biztosan tudtam, hogy visszatér
a régi szokásaihoz. De a saját szememmel látva őt akcióban,
most hogy már minden porcikáját ismerem, ez olyan, mintha

s
gyomorszájon vágtak volna. Együtt látni egy másik lánnyal,

el
amikor ő az enyém volt – még ha csak egy éjszakára is –, olyan,
mintha egy karmos kéz kitépné a szívemet a mellkasomból.

eb
– Nem azt mondom, hogy féltékeny vagy Astonra… – kezdi
Kay
– Á, de igen, az vagy – motyogja közbe Maddie.
gR
– Pofa be, Stevens. Nem mondom, hogy Astonra vagy
féltékeny, Megs, én csak azt mondom, hogy féltékeny vagy,
mert rajtad kívül mindenkinek van valakije.
– Ó istenem! – hangosan felkiáltok, és a kezeimet a levegőbe
in

dobom. – Miért mindenki ennyire a szexre koncentrál?

Kay vigyorog. – Mert mindannyian szexelünk, és mert
sokkal élvezetesebb, mint azok a kibaszott határidőre
rn

beadandó unalmas házi feladatok az egyetemen.

– De most komolyan, a szex nem a legfontosabb dolog a
világon, ugye?
Bu

– Nem, de határozottan megédesíti az életet. – Lilla vállat

vont.
– Nem vagyok féltékeny arra a tényre, hogy mindenki
szexel, kivéve engem.
– Úgy hangzik, hogy pontosan ilyesféle beszélgetés kell
nekem. – Aston ledobja magát a fűre mellettem. – Ez most
komoly?
 – Mi van? Barbie-nak el kellett mennie megigazítania az
implantátumait, vagy valami ilyesmi? – sziszegek, és kissé
elcsúszom tőle.
– Ő nem az én típusom – mondja semmitmondóan.
– Azta. Neked van egy típusod? – Kay úgy tesz, mintha
sokkot kapna. – Ó, várj. Ez bizonyára az az olcsó cafka fajta,
akikkel általában látunk.

s
– Baszd meg, Kay, miért vagy cinikus? Ezen a hétvégén nem

el
kaptál eleget a saját ribancodtól?
Kay undorodva végigméri, és feláll. – Valószínűleg több

eb
puncit láttam már, mint te, Aston. Legalábbis több tisztességes
puncit, ha azt nézzük, hogy kiket cipelsz magaddal a szobádba.
– Ezzel megfordul, és visszamegy a házba.
gR
Nem tehetsz róla, vagy igen? – sóhajt fel Lila. – Nem számít,
csak nők legyenek. Megan már így is állandóan dühös rád, Kay
pedig örömmel lőné szét a golyóidat – és nem is beszélve a sok
lányról az egyetemen, aki mind azt akarja, hogy megkeféld.
in

– Már mondtam, hogy nem az én hibám, ha azt hiszik, hogy

fel fogom hívni őket.
– Én ebből kimaradok – mormogja Maddie, és
rn

feltápászkodik. – Mindenképpen el kell mennem az osztályba.

Később találkozunk.
– Meg vannak döbbenve, hogy nem hívja fel őket? –
Bu

magasra húzom a szemöldökömet, és piszkálgatom a füvet a

térdemmel. – Őszintén? – Lila bólint, és Astonra nézek – a
fenébe, te tényleg a legbutább lotyókat dugod.
– Azt csinálom, he? – Lassan felém fordítja a fejét, szürkülő
szemén látszik, hogy engem provokál.
– Igen, igencsak azt teszed – egy hosszú fűszállal játszom az
ujjaim között, a tekintetemet még inkább rá fókuszálom. – Ha
a helyükben lennék, akkor meglepődnék, ha felhívnál – hé,
már attól is biztosan meglepődnék, ha egy SMS-t írnál. Úgy
értem, annak a lánynak, aki másnap szóba áll veled, miután
egymással szexeltetek, annak tényleg különlegesnek kellene
lennie. Nemde?
– Attól függ, hogy mikor beszéltem vele – feleli higgadtan.
– Tegyük fel... rögtön másnap reggel? – kihívásnak veszem

s
azt, amit a szemében látok, és csendben elküldöm neki a saját

el
üzenetemet.
Azt mondtad, hogy jelent valamit neked. Én ezt

eb
baromságnak nevezem.
– Hogyha másnap reggel rögtön beszélek vele, akkor az azt
jelenti, hogy több mint egy gyors numera. Akkor ez tényleg azt
gR
jelentené, hogy jelent számomra valamit.
Veszítek.
A szívem fájdalmasan kalapál a mellkasomban, elfacsarodik
és sajog, miközben aki soha nem lehet az enyém, közvetlenül
in

az orrom előtt ül. Nyíltan együtt lógunk, mindenki láthatja, de

soha nem fogják tudni. Egy nyílt titok, ami önmagában teljesen
ellentmondásos.
rn

– Akkor az biztosan egy jó dolog, hogy még egyikük sem

élvezhette soha a reggeli hívásod, ugye? – kérdezem
csendesebben, igyekezve keményíteni a túl lágy hangomon.
Bu

A tekintete az ajkaimra vándorol, ami arra kényszerít, hogy

résnyire nyissam a számat, és mély lélegzetet vegyek. Aston
megdörzsöli az állát, és fogva tart a szemével.
– Igen, az meglehet, nem? – válaszolja pont olyan
csendesen, mint én.
 Lila köhint, gyorsan elfordítom a tekintetem Astonról. A
szeme ide-oda vándorol közöttünk, és megragadom a
táskámat.
– El kell mennem, mindjárt előadásom van. Viszlát később.
– Felállok, és elmenekülök anélkül, hogy még egyszer
visszafordulnék.
Lila egy igazi Sherlock Holmes, ha azt gyanítja, hogy valaki

s
valamiben sántikál, akkor mindaddig nem adja fel, amíg

el
mindent ki nem talál. Ha Aston és én nem vagyunk óvatosak,
hamarosan a hátunkra tapad.

eb
De, miközben visszasétálok az egyetem fő épületéhez, nem
tudom abbahagyni a gondolkodást arról, amit mondott. Azt
mondta, hogy valamit jelentek neki, hogy több vagyok
gR
számára, mint egy egyéjszakás kaland – de mi az a „több”?
Valójában mindegy, úgysem történhet semmi. Annak az egy
éjszakának nem kellett volna megtörténnie, így minden
bizonnyal semmi másnak sem kellene történnie. Mi van, ha a
in

semmi más a ”több”? Mi van, ha mindketten többet akarunk?

Mi történne akkor?
Megküzdhetek az iránta való vágyamért. Azonban csak
rn

akkor vagyok képes harcolni bármiért, ha ő is akar engem.

~~~
Bu

Maddie és Lila a karjaikat az enyémbe akasztják, és

egyértelmű, hogy a Starbucks felé tartunk.
– Miért van az az érzésem, hogy nem fog tetszeni az a
beszélgetés, amit hamarosan lefolytatunk? – morgok.
Maddie megvonja a vállát. – Sejtelmem sincs, hogyan jöttél
rá?
 – Ööö, hadd gondolkozzam, talán amiatt, ahogyan
elvonszoltok, mint egy foglyot, és a Strabucks-ba cipeltek? –
Gyanakodva nézek Lilára. – És hogy Lila egészen furcsa
arckifejezése semmi jót nem jelent.
– Rendben – sóhajt fel Lila, miközben kinyitja az ajtót. – Ülj
le oda, én majd hozom a kávét.
– Ez nem hangzik jól – mormogom magamban. – Mi

s
történt? Mitől van letörve.

el
– Semmit. – Maddie lenyom egy karosszékbe, és leül velem
szemben. – Ő nem csinált semmit.

eb
– Akkor meg fog csinálni valamit, és ha önként mégis kávét
hoz, azt valószínűleg nem fogom szeretni.
– Nos, csupán két lehetőséged van – érinti meg az állát. –
gR
Vagy szeretni fogod, vagy utálni, de azt hiszem, nem számít.
– Mert úgyis megcsinálom – duruzsolja Lila, és egy tálcát
tesz elénk az asztalra.
– Nem fogok hazudni nektek, lassan eléritek, hogy féljek.
in

– Csak mondd meg neki, Lila! – követeli Maddie. –

Különben azonnal hozzád vágja a csészét.
Meggyőzően kezembe veszem a csészét, és Lila felé célzok.
rn

– Oké! Szóval gondolkodtam – kezdte.

– Ami sosem jelent jót – szakítom félbe.
– Nyugi. Nos észrevettem, hogy te vagy az egyetlen, aki
Bu

szólóban van – kivéve Kayt, és ezt vele soha nem tenném.

– A fenébe, észrevetted, hogy egyedül vagyok?
– Kay mindig lóg valakivel, én Ryannel vagyok, Maddie meg
Bradennel. Csak te vagy egyedül.
– Ó, nem. – Gyanítom, hogy mire készül.
– Nos azt hiszem, szükséged van egy srácra …
– Nem
 – Tehát, akkor többet nem leszel egyedül. Nos, Aston szóba
se jöhet...
Oh.
– És Braden szétrúgja a seggedet, ha megpróbálsz valakivel
kapcsolatot létesíteni a fiú kollégiumból – állítja keményen
Maddie
– De a fiú kollégiumon kívül még hihetetlenül sok édes fickó

s
van az egyetem területén. Úgy értem, nézzetek körül. – Lilla

el
óvatosan körbekémlel, majd előre hajol. – Az utóbbi időkben
láttátok James Lloydot? Ő átkozottul forró! A matematika

eb
kurzusomban van.
– Barátom! – emlékezteti őt felsóhajtva Maddie. – A lényeg
az, Megs, nem akarjuk, hogy kirekesztve érezd magad.
gR
– Mondtam valaha is, hogy kirekesztettnek érzem magam?
– nézek rájuk.
– Nos, nem, de …
– De azt érzem, mintha az lennél – folytatja Lila – És én ezt
in

nem akarom.
– Tudod, a barátság és a női lojalitás nevében, az igazán
csak a te érdekedben lesz, amikor összeboronállak egy dögös
rn

pasival.
– Az én érdekemben, vagy a tiétekében? – húzom fel
kételkedve az egyik szemöldökömet.
Bu

– Természetesen a te érdekedben.
– Mi van, ha nemet mondok?
– Ó, az nem számít.
– Neked nem számít!
– Neki igen – bólint Maddie.
– Van egy randid holnap éjjel, Mark buliján – vigyorog Lila.
 6. Fejezet

Aston

s
Túl gyorsan telik az idő. Kibaszottul túl gyorsan.

el
A Megan óta eltelt hat napban, egyre inkább
visszahúzódtam a saját elmémbe. Minden nap egy halom friss

eb
emléket hoz felszínre, felszakítva a friss sebeimet. Minden nap
nyit egy új sebhelyet, ami órákig vérzik.
Minden emlék új támadást indít, belehasít az elmémbe,
gR
amely soha nem fog begyógyulni. Mindegyiknek saját alakja,
jelentése van, ez a saját fájdalmam.
Mindegyik arra emlékeztet, miért nem tudom megadni
Megannak, amit érdemel.
in

Szétesett. Összetört. Nem összeillő.

Ezek az első szavak, amire gondolok, amikor le kell írnom
kell magam.
rn

Hasznavehetetlen. Értéktelen. Semmi.

A következő három. A szavak, melyek olyan sokszor, olyan
sokféle hangon és olyan sokáig doboltak az elmémben. Ezek
Bu

azok a szavak, melyek a bőröd alatt csúszkálnak, féregként

vájva utat benned, és soha nem tűnnek el.
Egy jó szó veled maradhat néhány röpke pillanatig,
miközben egy rossz soha nem hagy el.
Ezek túlságosan közel állnak azokhoz a szavakhoz, amik
összezúztak és az életre keltettek.
A szavak, amik összetörtek és megmentettek.
 Elment.
Előre hajolva megdörzsölöm a szememet a tenyerem
tövével, és veszek egy mély lélegzetet. Hirtelen felállok,
átviharzok a szobán és feltépem az ajtót. Hagyom, hogy
becsapódjon mögöttem, ahogy lefutok a lépcsőn, ahová
feldübörög a zene egy másodéves, Mark, szülinapi bulijáról.
Kikapok egy üveg sört a hűtőből és kinyitom, az ajkaimhoz

s
emelem a száját és hagyom, hogy a hideg folyadék végigfolyjon

el
a torkomon. Felejtenem kell. Nem érdekel, kit felejtek el, csak
el kell felejtenem az összes korábbi szarságot.

eb
Kibaszottul könnyebb lenne, ha Megan Harper nem
rombolta volna le bennem az összes többi lányt. Biztosan
kibaszottul könnyebb lenne, ha nem hasonlítottam volna össze
gR
az összes többi lány ajkának puhaságát az ő rózsaszín ajkaival,
vagy a szemüket az ő véget nem érő kék lagúna színű
szemeivel.
Igen. Sokkal könnyebb lenne, ha soha nem történt volna
in

meg.
Elkapom egy lány pillantását a konyhán keresztül. A sötét
szeme egy pillantással végigmér, és átdobja a haját a válla
rn

fölött, az ajkai mosolyra húzódnak. A bárpultnak dőlök és

beszívom a karcsú alakja látványát. Magabiztosan sétál felém,
és küld egy káprázatos mosolyt.
Bu

– Segíthetek? – vigyorgok a sörösüvegemet az ujjaim

között forgatva.
Közelebb lép, a szemem a mellkasára siklik. A mellei
majdnem kibuggyannak a topjából, a fekete csipke felkúszik a
felsője nyakáig.
– Nem vagyok benne biztos – mondja szédítő hangon. –
De abban biztos vagyok, hogy én tudok neked segíteni.
 Még közelebb hajolva, egy ujjhegyével végigkúszik a
karomon. Azta! – Szeretem a lányokat, akik tudják mit
akarnak, de ez a csaj még sohasem hallott a személyes térről.
Kicsit hátraléptem. – És hogyan tennéd?
– Nem szeretnéd megtudni? – a lány egy mozdulattal
végigfuttatja a nyelvét a felső ajkán, biztos vagyok benne, hogy
szexinek gondolja, de ma este ez nálam egyáltalán nem jön be.

s
Elkapok egy szőke bubifrizurát a válla fölött, és a

el
pillantásom odavillan. Megan legurítja a rövidet és a poharat
lecsapja az asztalra, hátrapillant a válla fölött és ellenséges

eb
tekintettel méregeti az előttem lévő lányt. A mellette álló srác
mond valamit, és hallom, hogy halkan felnevet, ami felhergel.
Közelebb hajol hozzá és a haját az arca egyik oldalára simítja. A
gR
lábait keresztbe teszi a támlátlan széken, a szűk fekete szoknya
felcsúszik a combja sima bőrén.
A combokon, amit a nyakam és a derekam köré akarok
tenni.
in

Iszom egy kicsit, figyelmen kívül hagyva az előttem lévő

lányt, és nézem, ahogy egy szívószálra zárja az ajkait.
Az ajkakat, amiket az enyémen akarok.
rn

A keze átsiklik a haján, felborzolja és hagyja, hogy

rendetlen stílusban leessen.
A kéz, amibe bele akarom fűzni az ujjaimat, miközben
Bu

alattam fekszik, egy teljesen más módon összekócolva a haját.

Visszanéz a válla fölött, kék szeme jeges, ahogy találkozik
az enyémmel. Mosolyog, de egy csepp őszinteség sincs benne.
Elfordítja a fejét, és valamit mond a srácnak, mielőtt eltűnik a
tömegben.
Ez egy kibaszott játék. Úgy játssza ezt, mintha én egy gitár
lennék, és ő pengetné a húrokat.
 Az előttem lévő lányra fordítom a figyelmemet, valójában
nem is látva őt.
– Nézd, kislány, nem igazán vagy az én típusom. Próbáld
meg azt a fickót a bár másik végén. Úgy tűnik, elkelne neki a
segítséged – bólintok a srác felé, akivel Megan beszélgetett, és
elindulok, magam mögött hagyva az elégedetlen lányt.
Elhagyom a diákszövetségi házat, a levegő egyre hidegebb

s
lesz, ahogy Berkeleybe lassan beköszönt a tél, és átkelek az

el
utcán a fő campus – és a lányok kolesza felé. Annak
köszönhetően, hogy Lilával egy szobában laknak, ismerem az

eb
épületet és a szobaszámát. És tudom, hogy ott lesz. Kicsikarta
belőlem a reakciót, amit akart.
Nem gondolkodom azon, amit csinálok. Nem gondolok rá,
gR
kinek fájhat, mi történhet ezután, még ha én is fogom érezni.
Minden, amire gondolni tudok, az Megan, és hogy csak ő tud
segíteni abban, hogy elfelejtsem.
Ha nem tudom őt elfelejteni, a múltat kell elfelejtenem ma
in

este vele.
Majd holnap foglalkozom a szarkupaccal, amit ezzel együtt
jár.
rn

Rákacsintok egy pár lányra, hogy beengedjenek a

kollégiumba, és kettesével veszem a lépcsőfokokat, amíg az ő
emeletére nem érek. Kettőt kopogok az ajtaján és az
Bu

ajtókeretnek dőlök.
– Senki nincs itt – kiáltja ki.
Újra megütöm. – Nyisd ki ezt a kibaszott ajtót, Megan,
vagy Istenemre mondom, hogy betöröm!
Kattan a zár, és kinyílik. – Nem kell seggfejnek lenned! Mi
a fenét csinálsz itt?
 Gyengéden belököm a szobába, és becsukom az ajtót,
elfordítva a kulcsot a zárban. A szobája rendben van, éles
ellentétben az enyém rendetlenségével, és ez annyira Megan.
A könyvek magasan tornyozódtak az asztalán, iskolai
feladat és egyéb, és bár elrejtette, látom a kitömött játékokat az
ágy alatt. A sarokban lévő székre ruhák vannak akasztva, és a
mellette lévő bevetett ágyból ítélve, úgy gondolom, azok Liláé.

s
– Helló? Mi a fenét csinálsz itt? – ismételi meg.

el
Lefelé nézek. – Őszintén? Kibaszott fogalmam sincs róla.
– Az a lány nem "a te eseted" volt? Nem voltak elég nagyok

eb
a mellei? – Megan felhúzza a szemöldökét.
– Nem áll jól neked a féltékenység, Megs. – Megpördítem,
így épp előtte állok, és a háta az ajtónak támaszkodik.
gR
Felemeli a fejét, kihívó arccal néz rám, és az inge kissé
lecsúszik a válláról. – Nem én vagyok az, aki úgy nézett ki,
mintha le akarná tépni valaki fejét azon a bulin.
A kezeimet a feje két oldalán az ajtónak támasztom,
in

körbezárva őt, és az arcomat az övé felé közelítem. A szemeim

az előttem lévő kékséget fürkészik. – És nem én vagyok az, aki
úgy nézett ki, mint aki le akarja tépni valakinek a tökét –
rn

mondom halkan. – Ki a féltékeny, Megan?

– Te – suttogja. – Nekem semmi okom féltékenynek lenni.
– Igazad van – az egyik kezemet a derekára ejtem,
Bu

behajlítva az ujjaimat. Ökölbe szorítja a kezét és állhatatosan

néz. – Nincs semmi okod féltékenynek lenni, mert itt vagyok és
nem ott.
– És pontosan, miért is vagy itt?
Alig lélegezve, mozdulatlanul bámulom őt, és a szavak utat
égetnek maguknak a torkomban, vadul követelve, hogy
kijussanak.
 – Mert szükségem van rád. Újra érezni akarlak. Egyszer
nem volt elég. Soha nem lesz elég.
Az ajkai kissé elválnak, és a teste kissé ellazul. A mellkasa
megrándul, miközben levegőt vesz. – Neked... – nyel egyet. –
Nem kellene itt lenned.
– Nem kellene, de itt vagyok.
– Ez rossz.

s
– Igen.

el
Elhallgat, és egy pillanatra lehunyja szemeit. Amikor
kinyílnak, tűz ég bennük. – De nem érdekel.

eb
– Engem sem. – Az ajkamat forrón és keményen az övéhez
szorítom. Az ujjai a vállamba mélyednek, és a teste az
enyémnek préselődik és eggyé olvadunk. Keményebben
gR
csókolom, kissé hátradöntve, és a farmeremen keresztül hozzá
préselődöm, éreztetve, hogy mennyire szükségem van rá.
A kezem mohón végigsiklik a testén, mintha éheznék, ami
igaz is. Megérintem és tartom, simítom és markolom,
in

feltérképezem és kényeztetem.
A nyelvem a szájába siklik, mélyen, kétségbeesetten,
kívánva és vágyva a szája ízének minden kis centijét. A háta az
rn

ajtónak csapódik, és nyöszörög.

Az alsó ajka puha és duzzadt a fogaim között, ahogy kissé
meghúzom, és nyögdécselve lélegzik, ahogy elengedem.
Bu

Kinyitja a szemét, a szemhéja nehezen fedi el a tüzet, ami

benne tombol. A tekintetem rezzenéstelen, de a szorításom
rajta a legkevésbé sem. Beakasztom az ujjaimat a pólója alá,
kissé remegve, ellenállva a késztetésnek, hogy leszakítsam a
gyönyörű bőréről. Ziháló lélegzet szakad ki az ajkai közül, és
olyan közel vagyunk, hogy majdnem megízlelhetem.
 – Megan – suttogom, a szívem dörömböl. Tudom, hogy ez
milyen rossz. Tudom, hogy semmi jó nem származhat ebből.
Három napja átkozott, gyűlölt engem, és most az ajtóhoz
szorítom.
Megtestesítek mindent, amit utál.
De most éppen leszarom. Szükségem van rá. Annyira
kibaszottul szükségem van rá, hogy megrémülök.

s
A kezei a vállaimon és a nyakamon át a tarkómra csúsznak,

el
ahol az ujjait a hajamba mélyeszti, körbetekerve őket. – Ne! –
lélegzik ki. – Ez rossz. Nagyon rossz. De nem tudom leállítani

eb
magam. Nem tudom abbahagyni.
A tüdőmből kiszalad a levegő a szavaitól, és a szám
kíméletlenül az övére préselem.
gR
Nyelve végigsiklik az ajkamon, egy kissé ficánkolva az
ajkak közti résen. Szájába csúsztatom a nyelvemet, simogatva
az övét, és a kezeimet végigcirógatom rajta, kissé elhúzva őt az
ajtótól.
in

Csókja egyszerre követeli, kérdezi és mondja el, mit akar.

Nem tudom megtagadni tőle.
Képtelen vagyok tőle bármit megtagadni.
rn

Ahogy a csípője az ágyékomhoz súrlódik, felébreszti

bennem az ősi ösztönt.
Megszakítom a csókunkat, letépem a felsőt a fején át,
Bu

hagyva, hogy a szemem másodszor is végigbarangoljon a

testén. A mellkasa gyorsan emelkedik és süllyed, vetekszik az
enyémmel.
Nem tökéletes. A hasa nem tökéletesen tónusos, a dereka
nem vékony, és neki van az átkozottul legjobb segge, amit
valaha megérintettem – de ezért is annyira gyönyörű. Amit ő
tökéletlenségnek lát, számomra az teszi gyönyörűvé.
 A szemeim visszakúsznak az övére, és látom az
óvatosságát. Megmozdítom a kezemet az övén és elhúzom az
ajtótól, hátra az ágy felé. Az óvatosság vággyá változik, és a
duzzadt ajkai újra szétválnak. Magamhoz rántom, majdnem
meztelen mellkasa az enyémhez csapódik, és elengedem a
kezét. Keményen megcsókolom és kezemet a hajába
süllyesztem, az ujjaimat lefuttatva egészen a végéig. A kezeim a

s
fenekére simulnak, megragadja a csípőmet, és körmei a

el
bőrömbe mélyednek.
Az ujjaimat a szoknyája dereka alá csúsztatom, és a

eb
selymes bőrét masszírozom. Nyöszörög, erősen magához
szorít, és megcsókolom a nyakát. A feje kissé hátrahanyatlik, és
ismét nyöszörög. Megpördítem, mindketten az ágyra
gR
hanyatlunk. Megcsókolom a kulcscsontját, a nyelvem a
mellkasa görbülete fölött cikázik, majd forró és ziháló
lélegzettel a hasán keresztül le a gombjáig, amely a szoknyáját
tartja. Kigombolom a kezemmel és lehúzom róla.
in

Rám bámul a nagy, kék szemeivel, de nincs semmi

pajkosság a tekintetében. Vágyakozóak és tüzesek, félig lehunyt
szemhéját hosszú szempillák keretezik. Nézésétől a vérem
rn

keresztüldübörög a testemen, és nem tudom megállni, újra

megcsókolom, csak mert, basszus. Ha továbbra is így néz rám,
elmegyek, még mielőtt elkezdem.
Bu

Az egyik kezemet a nyakára teszem, a másikat pedig a

fehérneműje alá csúsztatom. A forró, nedves húsát érintő hideg
kezemtől eláll a lélegzete. Végigsimítom rajta az ujjaimat,
mielőtt az egyiket kissé begörbítve belécsúsztatom. A térde
behajlik és megemeli a csípőjét.
Az ujjam könnyen siklik benne, és nem tudom, mennyi
ideig tudom visszatartani.
 A lágy testének érzete az enyém alatt, a szorítása az ujjam
körül, a foga súrolása az alsó ajkamon, majdnem több, mint
amit el tudok viselni.
Minden alkalommal, amikor a nyelvével megsimogatja az
enyémet, úgy érzem, mintha a farkam teljes hosszán
végigsimítana.
Megan ujjai becsúsznak a nadrágomba, súrolva a farkam

s
csúcsát, és lerángatja rólam az anyagot. Elengedem a száját,

el
megcsókolom az állkapcsát, miközben mozgatom az ujjaimat
benne.

eb
– Kikészítesz – leheli. – Aston! Kérlek – zihálása a
fülemben visszhangzik, és hagyom elmenni.
Felállok, leveszem a nadrágomat, amit a boxerem követ, és
gR
felhúzom az óvszert. Fölé hajolok, végigfuttatva a kezemet a
combján a fehérneműjéig és lehúzom róla.
– Fordulj meg! – suttogja. A hátamra fordulok, és
lovaglóülésben rám ül.
in

Ha nem lettem volna kibaszott keményen felhúzva,

pokolian biztos, hogy most már az lennék.
Megérinti a kezével a lába közét és körém fonja az ujjait.
rn

Egy kicsit megrándulok, és ő előrehajol a testével. A haja

függönyként hullik az arcunk közé, ahogy a homlokát az
enyémhez érinti és rám ereszkedik.
Bu

Hozzám hasonlóan kapkodva szedi a levegőt, és

megragadom a csípőjét, hogy ne csapjam magam belé, ahogy
azt szeretném. Elhúzza a kezét, miközben teljesen magába
fogad, a forró szorossága egészen magába szippant. Az ujjai
felszaladnak a mellkasomon, és a lehunyt szemeit bámulom.
A csípője fel-le mozog, hullámzik, köröz, az izmai
összeszorulnak. Úgy tud mozogni, mint amit korábban még
soha nem éreztem, és ahogy a mellei a mellkasomnak
dörzsölődnek, a megkeményedett mellbimbói a bőrömet
karcolják, az ujjaim még mélyebbre süllyednek a csípőjébe.
Azt akarom, hogy a farkam mélyen elmerüljön benne.
Látni akarom a verejték ragyogását, ami tudom, hogy bevonja
a bőrét. Minden lélegzetét érezni akarom a bőrömön. Ki
akarom kötni ehhez az átkozott ágyhoz és olyan keményen

s
kielégíteni, hogy elájuljon.

el
És aztán a karomban akarom tartani, amíg magához nem
tér.

eb
Megan sikoltozik, én a fogaimat csikorgatom. Ez a hang
keresztülhatol a testemen, egyenesen a testem abba a részébe,
ami közelebb van hozzá, mint bármi más. Az izmai
gR
összeszorulnak körülöttem, és többé már nem tudok harcolni.
Megragadva a csípőjét kissé megemelem, és elkezdek
mozogni benne úgy, ahogy én akarom. Gyorsan, dühösen,
kétségbeesetten. Keményen belé hatolok, amíg meg nem
in

érzem, hogy az egész teste görcsösen megfeszül a csúcson, és az

izmai összeszorulnak körülöttem. Az arcát a vállamba nyomva
szorosan megragadja a hajam, és hangosan sikoltozik.
rn

Érzem, ahogy a feszültség növekszik bennem, és ahogy

csillapszik az orgazmusa, magamhoz szorítom, továbbra is
döngetve őt. Izmai megfeszülnek és ellazulnak, az orgazmus
Bu

felé lökve engem. Elélvezem, a fülébe mormogom a nevét és

meglazítom rajta a fogásomat.
Megmozdítom a kezemet a hátán, ami verejtéktől síkos, és
megcsókolom a nyakát egyszer, kétszer, háromszor. Az arcát a
nyakamba fordítja, és érzem az arca mozgásán, ahogy
mosolyog.
– Hmmm – morogja.
 Kuncogok, el kell engednem, de képtelen vagyok. Ahogy
feltápászkodik a remegő kezeire és lábaira, nem akarom
elereszteni, de a karom mégis lecsúszik róla. Rám vigyorog,
megragadja a ruháit és a szobája melletti kis fürdőszoba felé
veszi az irányt.
Feltolom magam a könyökömre, hagyva, hogy a fejem
leessen egy pillanatra, elfogadva a helyzet valóságát. A valóság

s
az, hogy jól vagyok és rohadtul rábasztam – és nem csak fizikai

el
értelemben. Megszívtam minden lehetséges módon.
Feltolom magam, lehúzom az óvszert és bedobom a

eb
kukába. Megtörölgetem magam egy pár zsebkendővel, és
öltözni kezdek.
Éppen áthúzom a pólóm a fejem fölött, amikor hallom
gR
kinyitódni az ajtót, és Megan halkan megszólal.
– Mennünk kell és színlelnünk, ugye? – rám néz, az arca
komoly. – Mennünk kell és úgy tenni, mintha ez soha nem
történt volna meg. Mint legutóbb – a szemét a padlóra ejti.
in

Áthúzom a pólót a fejem fölött, miközben odamegyek

hozzá. Pont előtte állok meg, és veszek egy mély lélegzetet.
– Igen. Ez az alapelképzelés.
rn

Kezét a mögötte lévő kilincsre ejtve nehézkesen sóhajt. –

Annyira számítottam erre.
– De ez nem jelenti azt, hogy úgy kellene tennünk, mintha
Bu

nem léteznénk – megérintem a derekát, mielőtt el tudna

mozdulni, és kissé homlokráncolva felém fordítja az arcát.
– Mi?
– Nincs kedvem ahhoz, hogy Braden szétrúgja a seggemet,
de van néhány őrült okom, hogy ne sétáljak ki anélkül, hogy
tudnám, még mindig itt leszel, hogy kibaszottul megőrjítsél –
ismerem el, tartva a szemkontaktust. – Nem foglak itt hagyni
anélkül, hogy megígérnéd, hogy továbbra is itt leszel, Megan.
– Itt mire? Szexre? Mert azt bárhol megkaphatom, Aston.
Nem kizárólag tőled – csattan fel arrébb tolva engem. – Nem
fogom ezt csinálni.
Visszahúzom és magamhoz szorítom. Lehajolok a füléhez,
és érzem az enyhe remegést, ahogy tartja magát.

s
– Ma este azt mondtam, hogy szükségem van rád. Soha

el
nem mondtam, hogy ez csak szex volt. Ez csak találgatás a
részedről, Megan! Mindannyian tudjuk, mi történik olyankor.

eb
– Igen, de te már egy seggfej vagy, szóval nem gondoltam,
hogy ez akkora különbség.
Megfeszül az álkapcsom. – Nézd, bébi, neked is annyira
gR
szükséged van rám, mint nekem rád. Talán nekem jobban. Még
nem gondoltam végig, de higgy bennem, Megan Harper, ha
anélkül kell kimennem a szobából, hogy megígérnéd, az enyém
vagy, vissza fogok jönni és levadászlak. Le foglak vadászni, és
in

ha kell, kikötözöm a meztelen, remegő testedet ehhez az

átkozott ágyhoz, amíg ki nem mondod.
Zihál és megborzong. A teste egy kissé ellazul az enyémnek
rn

dőlve, ahogy a derekam köré tekeri a karját.

– Itt leszek – mondja a mellkasomba. – Nem tudom,
lenne-e bármi esélyem, hogy ne legyek.
Bu

Magam felé fordítom az arcát, és összepréselem az

ajkunkat. Sajnálhatnám ezt. Meg fogom bánni ezt. Mert érzővé
tesz. Újra emberi érzéseket kelt bennem, mint amilyen egy
normális személy, ehelyett az üres, lelketlen kagylóhéj helyett.
Valóságos érzéseket kelt bennem, még ha csak arra a rövid
időre is, amikor vele vagyok.
 Megcsípem a felső ajkát. Jó – mondom a szájába. – Mert
komolyan gondoltam az ágyhoz kötözést.
Mosolyog. – Talán legközelebb.

s
el
eb
gR
in
rn
Bu
 7. Fejezet

Megan

s
el
Az ágyamnak még mindig olyan illata van, mint neki, és én
úgy viselkedem, mint egy tizenéves lány, mélyen a takaró alá

eb
simulok, ahelyett hogy felkelnék. Az illata kissé fűszeres, ami
valahogy nem illik Kaliforniához és a napsütéses
gR
könnyedséghez. De őhozzá passzol.
Egy kicsit úgy érzem magam, mint Júlia, Shakespeare híres
tragédiájából. Titokban szerelmes vagyok, és ragaszkodom
ezekhez a gondolatokhoz. Persze ez sokkal inkább illene egy
tizenhárom éves lányhoz, mint hozzám, de nincs más dolgom.
in

Röviden megfontolom, hogy Bradennek el kellene

mondanom. Miért ne? Ez mindenkivel tisztességes lenne – és
ez lenne a helyes dolog. Egyszerűen rá kellene vennem magam,
rn

és túl lenni rajta. Valószínűleg néhány napig figyelmen kívül

hagy és valószínűleg megveri Astont, de ez mégis biztosan
egyszerűbb lenne, mint állandóan mindenkit becsapni.
Bu

Bár – ez nem lenne könnyebb. Ha elmondom neki, azzal

beismerem, hogy mindketten hazudtunk neki a múlt
hétvégéről. És ez csak felesleges bosszúságot jelentene
mindannyiunknak. Braden szörnyen átverve érezné magát, és
Astont és engem szétszakítana, még mielőtt egyáltalán igazán
együtt lehetnénk.
 De együtt vagyunk? Fogalmam sincs róla. És hülyeség lenne
Bradennek elmondani valamit, ha egyszer saját magam sem
vagyok biztos benne, ugye? Nincs értelme felbosszantani
valamivel, ami talán nem is létezik.
Igen. Ettől a döntéstől jobban érzem magam. Egy kicsit.
Még egyszer mély lélegzetet veszek, Aston illatát magamba
szívom, majd lábaimat kilendítem az ágyból. Hála önző

s
döntésemnek, jobban érzem magam, még akkor is, ha a

el
bűntudat továbbra is csendben folytatódik. A forró víz eláraszt,
kioldja a feszültséget a nyakamból, de nem a belső

eb
feszültségem. Az mélyebben ül, ahová a víz ellazító hatása nem
ér el.
Kilépek a zuhanyzóból, és gyorsan felöltözöm. A hajamat
gR
pár csattal szorosan a fejem tetejére tűzöm. Ez még korai, a
kollégiumban még minden csendes. Arra számítok, hogy az
egyetlen, aki ébren van, az Lila lesz. Ebben a pillanatban több
időt van Ryannél, mint amit a kollégiumunkban tölt. A
in

kabátom szorosan a testem köré vonom, miközben átsétálok az

utcán. A hőmérséklet gyorsan csökken; itt nem Dél-
Kaliforniában vagyunk.
rn

Amikor a kilincsért nyúlok, ugyanabban a pillanatban az

ajtó belülről kinyílik, és ijedten, kicsit felsikoltok. Két kéz
fekszik a karomon. Két ismerős kéz. Éppolyan ismerős szürke
Bu

szemekbe nézek.
– Hoppá – motyogja Aston mosolyogva, és megnyugtatóan
dörzsöli a hüvelykujját a felkaromon.
– Ugyan, miért vagy már ilyen korán ébren? – kérdezem
elképedve. Még soha nem láttam, hogy Aston tizenegy előtt
talpon lenne, kivéve ha fontos kurzusa van.
 – Futni megyek. De azt szabad, ugye? – felhúzza egyik
szemöldökét, és hagyja kezeit lecsúszni a karjaimról. Libabőrös
leszek azokon a helyeken, ahol ujjhegyei megérintenek.
– Hát persze – mondom suttogva. – Meglepődtem, mert
általában ebben az időben ágyban fekszel, és az éjszakai
tevékenységedet pihened ki.
Egy izom rángatózik az arcán, és szinte sajnálom, amit

s
mondtam.

el
– Ó, a tegnap este más volt a megszokottnál – vélekedik a
szokásos arroganciával, miközben a tekintete lágy marad. –

eb
Nem hiszem, hogy hamarosan el tudom felejteni.
– Akkor egyedül hagylak az emlékeiddel – félreállok, és
harcolok a vágy ellen, hogy megérintsem, mint tegnap éjjel.
gR
Közelebb lép, ajkai súrolják a fülemet. – Jó döntés.
Nézek utána, ahogy elkocog. A póló lobog a teste körül, lábai
erős ütemben verik az aszfaltot. Szóval fut – ez megmagyarázza
az ínycsiklandó kockás hasát.
in

– Ha Braden látta volna Aston elégedett vigyorát, nagyon

gyorsan elhajtotta volna.
Közelebb megyek. Maddie a lépcsőkorlátjához támaszkodik,
rn

és szemügyre vesz.
– Őszintén szólva – folytatja – csodálkozom, hogy
rávigyorogtál, nem pedig elűzted
Bu

– És miért? – vállat vonok, és belépek a koleszba. Az én

gúnyolódásom nem hat az óriási egójára, még egy karcolást
sem ejt.
– Ez korábban nem jelentett gondot.
– Megtanulom megvívni a csatáimat.
– És az önző, arrogáns seggfej erőszakos véleménye már
nem a csatád?
 – Nem, az egyszer volt – egy bárszékre csúszom, és
körülnézek. – Azta, ezt a helyet tegnap éjjel alaposan
felforgatták.
– Nos, helló – Maddie bekapcsolja a kávéfőzőt. – Akkor
kitalálom – Braden volt az utolsó önző seggfej elleni
küzdelmed?
– Nem, az nem csak az én csatám volt – átadtam neked. –

s
Szélesen elvigyorodok.

el
– Talán rólam beszéltek, lányok? – beszélgetésünk tárgya
sétál a konyhába, csak egy tréningnadrágot visel. Ahogy elmegy

eb
mellettem, egy pólót hajít hozzám. – Azt hittem, valami
hatékonyat csináltok, mint máskor is?
– Fúj. Húzd azt fel! – hajítom hozzá a pólót. – Nagyon korán
gR
reggel van még a sztriptízhez. Valójában soha nincs tökéletes
időpont számodra a vetkőzéshez.
Braden vigyorog, és felhúzza a pólót a fején keresztül. – Te
csak féltékeny vagy, mert nincs ilyen nagyszerű tested, mint
in

nekem. – A karjai hátulról Maddie köré fonódnak, és kinyújtja

rám a nyelvét.
Ugyanúgy teszek. – Egyáltalán nem akarom a testedet,
rn

nagyon elégedett vagyok azzal, amim van, köszönöm szépen.

Tartsd meg magadnak a kérkedő izmaidat, Bray.
Maddie a szemét forgatja, és kifurakszik a karjaiból. – Nem
Bu

tudom, hogy tudlak titeket elviselni. Olyanok vagytok, mint a

testvérek – folyamatosan civakodtok.
– Ez azért van, mert a különböző génjeink ellenére testvérek
vagyunk – mondja Braden.
– Szerencsére nem ugyanazok a génjeink! – elveszem a
csészét, amit Maddie felém nyújt.
 – Ez mindenesetre igaz. Elképzelhetetlen, mi válna belőlem
a te génjeiddel.
Lebiggyesztem az ajkaimat. – Vigyázz mit mondasz, Carter.
Emlékezz rá, ismerem a legmocskosabb titkaidat.
– Én is a tiédet – jelentőségteljesen húzza fel a szemöldökét.
Csakhogy tévedsz, drágám.
– Egyáltalán nincsenek piszkos titkaim. Személyesen te

s
gondoskodtál erről.

el
– A fenébe is, ez igaz! De ha azt hiszed, nem tudok a
dologról Sam Carltonnal röviddel az érettségink előtt, akkor

eb
tévedsz.
– Most néhány dolog kivilágosodott, szóval ezért volt
monoklija.
gR
– Jó felismerés.
– Komolyan mondod? – Maddie döbbenten néz Bradenre. –
Képen vágtad, mert Megan szexelt vele?
– Nem. Kiosztottam neki egy monoklit, mert Megannal
in

szexelt – magyarázza Braden. – Ez a különbség.

Szürcsölöm a kávémat, miközben Maddie még mindig
döbbenten bámulja Bradent. – Téged a kőkorszakból
rn

olvasztottak ki, ugye? Szereztél egy nagy buzogányt és ezt

lóbáltad felé? Vagy talán egy kardfogú tigris hátán lovagoltál,
és úgy morogtál rá?
Bu

Felhorkantok, és gyorsan a szám elé tartom a kezemet,

nehogy a kávémat a pultra fröcsköljem.
– Itt csak egy buzogány van, amit lóbálok, és a...
– Állj, azonnal hagyd abba – ellenkezően kinyújtja a
tenyerét. – A magánéletünk kimarad a játékból, Braden Carter.
De őszintén szólva, nem csoda, hogy Megan senkit sem kap, ha
még mindig elijeszted az összes srácot.
 – Én? Nem kapok? Senkit? – tiltakozom hangosan. – És ha
mégis!
– Nem ijesztek el senkit! – védi magát Braden. – Csak
figyelmeztetem őket, hogy mit kapnak tőlem, ha úgy kezelik
Megant, mint egy olcsó ribancot … – morogja a csészéjébe.
– Te ezt csinálod, amióta a kollégiumban vagyunk? –
felugrok. – Ó ember, Bray!

s
– De ez csak figyelmeztetés – válaszolja Braden szelíden.

el
– Csak figyelmeztetés? – idegeskedik Maddie. – És most
Megan az egyetlen olyan lány közöttünk, aki nincs

eb
kapcsolatban!
– Kaynek sincs kapcsolata – mondom keményen.
– Tucatnyi viszonya van egyszerre – Maddie megvonja a
gR
vállát. – Az majdnem ugyanaz.
– De már régóta nem figyelmeztettem senkit, legalábbis
amióta … – Braden megáll.
– Mióta a szüleidhez mentünk, és minden pasit az egyesületi
in

házban azzal fenyegettél meg, hogy saját kezűleg heréled ki, ha

valaki Megant megérinti – egészíti ki Maddie.
– Igen, pontosan. Helyes – leteszi a kávéscsészéjét, és a
rn

hüvelykujja körmét rágcsálja. – A szándék a fontos, ugye

tudod?
Mérgesen meredek rá, és visszaülök a bárszékre. Tudtam,
Bu

hogy nagyon védelmező, de ennyire? Bassza meg! Most már

egyértelmű, hogy annak, ami Astonnal közöttünk történt,
titokban kell maradnia – amilyen sokáig csak lehetséges.
Érzem, ahogy a gondolat megszilárdul, erősödik és végül
biztossá válik.
 – Tudod, hogy tudok magamra vigyázni, ugye? – kérdezem
ingerülten. – És azt is tudod, hogy már nem kilenc éves vagyok,
és nem együtt játszunk a mászókákon, ugye?
– Tudom, tudom – mondja, és a hangja most lágyabb. –
Csak annyit akarok, hogy senki se bántson, Meggy. Te vagy a
legjobb barátnőm. Azt akarom, hogy találd meg a tökéletes
embert magadnak, és hogy egymásba szeressetek.

s
– Mi van, ha az úton odafele kipróbálok valami kevésbé

el
tökéletest?
Rázza a fejét. – Azt biztosan megakadályoznám. Itt egyik

eb
fickó sem elég jó neked.
– Mindig azt mondtad, hogy nem lennél elég jó nekem –
motyogja Maddie.
gR
– Nem voltam, Angyalom, és valószínűleg még mindig nem
vagyok. De a különbség az, hogy rájöttem, minden nap egyre
jobban szeretlek. Ezekkel a seggfejekkel, ebben a házban ezt
nem tudom elképzelni. De szeretnék valakit Megannak, aki
in

igazán szereti. Ahogy én téged. A fenébe, akarok neki valakit,

aki annyira értékeli, ahogyan én értékelem. És ha ez azt jelenti,
hogy meg kell akadályoznom minden fickót, aki bepróbálkozik
rn

nála, akkor természetesen megteszem. Amíg az igazi

felbukkan. Ha van két ember a világon, akiket mindig védeni
fogok, akkor azok ti ketten vagytok.
Bu

Most már egyértelmű: Braden soha nem tudhatja meg.

~~~
– Nem anya, nem hanyagolom el az egyetemet.
– Na igen, ez úgy hangzik, mintha mindent bulival
ünnepelnétek a kollégiumban.
 – Anya. A jegyeim teljesen rendben vannak.
Kilégzése recseg a vonalban. – Hiszek neked, Megan. De az
abszolút a rémálmom lenne, ha a kislányom valamelyik
tizenéves kujontól teherbe esne.
– Tényleg túl sok tévét nézel.
– Igen, tudod ez a program, a „16 és terhes”, ez megy az
összes csatornán. Ez aggaszt.

s
Fintorgok. – Nem leszek terhes anya.

el
– Tehát védekezel?
– Soha nem mondtam, hogy szexeltem.

eb
– Ez boldoggá teszi apádat – mondja, és hangja kicsit
nyugodtabbnak tűnik. – Apropó, ma apáddal vacsorázni
megyünk, és még nem készültem el.
gR
– Rendben. Jó szórakozást, és apának adj egy puszit a
nevemben.
– Megteszem, Megan. Légy jó, oké?
– Mindig az vagyok – válaszolok szárazon. – Szia, anya –
in

leteszem, és fejemet csóválva dobom a mobilt az ágyra.

Őszintén. Pontosan az ilyen pillanatok miatt tudom, miért is
járok a Berkeleyre. Elég közel van a szüleim meglátogatásához,
rn

de elég messze, hogy szabad lehessek.

Egy vállpántos toppot és bokszer alsót húzok, és
törökülésben kényelmesen elhelyezkedem az ágyon, hogy a
Bu

házi feladatomnak szenteljem magam. Anya azt hiheti, hogy itt

minden hétvégén buli van, de ez nem jelenti azt, hogy minden
buliba megyek. Számomra csak egy van hétvégenként...
Sóhajtok, és próbálok a könyvre koncentrálni, hogy egy
esszét írjak róla. De mielőtt igazán elmélyülhetnék, elszakít a
gondolataimtól egy kopogás az ablakomon. Rosszallóan
ráncolom a homlokom. Ez tényleg az ablakomon volt?
Felmászok az ágyra, félrecsúsztatom a függönyt, és –
Közvetlenül Aston vigyorgó arcába bámulok.
– Mi az …? – kinyitom az ablakot. – Nos tényleg...
– Engedj be, mielőtt még leesnék erről az átkozott fáról –
motyogja még mindig vigyorogva.
Szabad utat csinálok, és a lábát belendíti az ablakpárkány

s
fölé. Azután az egész testét áttolja az ablakon. Arccal előre az

el
ágyamra esik, áthajolok a lábán, hogy becsukjam az ablakot.
– Ööö... – mondom, ahogy feltápászkodik.

eb
– Mi van? – félrerúgja a cipőjét, és leül az ágyamra.
Ide-oda tekintgetek közte és az ablak között. – Te valóban
csak úgy felmásztál erre a fára, és átmásztál az ablakomon?
gR
– Ja.
– Miért?
Aston előrehajol, így az orrunk hegye érintkezik. – Mert
látni akartalak.
in

Mozdulatlanul állva maradok, csak a szemöldököm húzom

magasra. – Hmm
– Azonkívül gondoltam, mivel ez az egész annyira titkos,
rn

kipróbálhatok egy pár nindzsa mozdulatot. Mindig is szerettem

volna az egyik Tini Nindzsa Teknőc lenni, tudod? – előrehajol,
és nyom egy puszit az ajkaimra. Mosolyognom kell.
Bu

– Ki voltál?
– Hogyhogy, ki voltam?
– Melyik Nindzsa teknőc voltál? Nem tudtad, hogy ezzel
felismerheted egy másik személy jellemét?
Fejét oldalra billentve, kicsit hátradől. – Igazán?
 Bólogatok. – Ó igen. Ki kellett választanod a megfelelő
teknőst, különben egyáltalán nem voltál frankó. Szóval, ki vagy
te?
Ráncolja a szemöldökét – Donnatello
– Oké, király voltál – kezemet az arcára fektetem, és a
hüvelykujjammal a homlokát simogatom. – Miért vagy hirtelen
ilyen komoly?

s
– Nem emlékszem … csak gondolkodtam. – Könnyedén

el
megrázza a fejét, és megfogja a kezemet. Egy pillanatra
tekintete megpihen összekapcsolódott kezeinken. A tenyerét

eb
durvának érzem és olyan nagy, hogy az enyém szinte teljesen
eltűnik benne.
Egy darabig hallgatunk, és szemügyre veszem. Újra ráncolja
gR
a homlokát, világosszürke szeme elsötétedik. Az ajkait
összeszorítja, és a szorítása a kezem körül megfeszül.
– Aston? – kérdezem halkan, és felemelem a szabad
kezemet, hogy megérintsem. De hirtelen mozdulatlan
in

maradok, mert nem tudom, hogy ez helyes-e.

Megint lazít a fogásán, és rám néz. – Sajnálom… csak…
gondolkodtam. Nem fontos.
rn

– Tényleg? Minden rendben van veled? – kicsit közelebb

csúszom hozzá, és a kezem a nyakára teszem.
Bólint. – Igen … minden rendben.
Bu

Csókolózunk. Szabad kezével a hátamat simogatja, és aztán

magához húz. Lassan hátradönt, és mellém fekszik. A
lábfejemet a lábszára mentén futtatom, miközben a nyelvével
felfedezi a számat, ugyanúgy csókol, ahogyan tegnap este tette.
Mélyen. Kétségbeesetten.
Hirtelen abbahagyja a csókot, és egy pillanatra a homlokát a
vállamon pihenteti. Majd felugrik, és átmegy a szobán. Mi
folyik itt? Felülök, és egyre növekvő zavarodottsággal figyelem,
ahogy a tenyerét a homlokára nyomja, és nyilvánvalóan
néhány mély lélegzetet vesz.
– Aston?
– Nem fogom megtenni – mormogja, és a haját húzza. –
Nem fogom megtenni.
Oly sok dolog jár az eszemben, hogy nem is tudom szavakba

s
önteni, kivéve ha...

el
– Mit nem csinálsz? – kérdezem csendesen.
– Nem foglak… kihasználni. Nem így. Nem. Ily. Módon.

eb
Többé már nem – hagyja a kezeit leereszkedni, és hevesen
kifújja a levegőt.
– Téged nem – kezei lefelé lógnak az oldalán, és pontosan
gR
amikor odanézek, rájövök, hogy remeg. Gyorsan ökölbe
szorítja.
Felkelek, mögé állok, és egyik karommal átölelem a hasát. A
másik kezemmel átfogom az egyik öklét. Érzem, ahogy a teste
in

remeg a mély lélegzetek között. A feje hátrahanyatlik a

vállamra, és az arcát a hajamba fordítja.
Ez egy olyan oldala, ami számomra új. Elismerem, még soha
rn

nem láttam, hogy Aston átmászik egy ablakon, de az … Ez

majdnem olyan, mintha egy másik ember lenne. Mintha az egy
órával ezelőtti Aston, valójában csak egy párhuzamos
Bu

univerzumban létezne. Soha nem tudtam volna elképzelni,

hogy ilyen is lehet.
Valójában nem igazán tudom, hogy milyen. Azt hittem, ő
egy olyan „azt kapod, amit látsz és azt látod, amit kapsz” féle
srác. Most az egyszer azt hiszem, lehet, hogy tévedtem. Most
azt hiszem – nem, most már tudom –, hogy van egy oldala,
amit sohasem mutat meg senkinek, ami mélyen el van rejtve
benne. A feszült teste, a gyors levegővétele és a szapora
szívdobbanása alapján ítélve, ezt az egy oldalát bizonyára nem
szeretné megmutatni.
De ez egy olyan oldal, amit látni szeretnék, amit szeretnék
megismerni. És segíteni akarok neki, mert valami azt mondja,
hogy Aston ezen oldala meglehetősen sebezhető.

s
el
eb
gR
in
rn
Bu
 8. Fejezet

Aston

s
Nem érsz semmit. Nem vagy jobb, mint a szajha anyád.

el
A teste a testemen. Kéz a kézben. Bőr a bőrön.
Azt hiszed, bárki valaha is szeretni fog, poronty? Nem

eb
fognak.
A keze lágysága az enyémen.
Semmi vagy.
gR
Az enyhe vanília illata, ami a hajából árad.
Senki nem akar majd téged. Megan. Nem vagy jobb nála.
Nem vagyok ott. Kis patkány. Itt vagyok. Megannal.
Megan.
in

A teste melege a hátamnak simul, a jelenben tartva engem,

amikor minden gondolatommal meghátrálnék és
visszamennék. Meghátrálnék és visszamennék az életem azon
rn

pontjára, amit nem akarok senkinek felfedni.

Abba az időbe, amit nem akarok Megannak felfedni.
Tudom, hogy el kell mennem. Most. Ki kell nyitnom az
Bu

ablakot és lemászni azon a kibaszott fán.

Ehelyett megfordulok és magamhoz ölelem.
A kezem a hátára simul, az ujjhegyeim belemélyednek a
bőrébe, és a derekam köré fonja a karját. Az arcát belepréseli a
nyakamba és az ajkai a kulcscsontomat súrolják, egy
pihekönnyű érintés. Magamhoz szorítom, és újra a hajába
temetem az arcomat, a vége csiklandozza az orromat. Kissé
megrázom a fejemet, minden eddiginél szorosabban tartva őt.
Szex. A szex nem fáj – nem bánthat senkit. Ez minden,
amire jó leszel. A hanyatlásom és megbirkózásom a helyzettel.
Pont, mint ő.
A dolog, ami ketrecben tartja a démonokat és
megakadályozza őket, hogy az elmém zugait karmolják.

s
Ezen a hétvégén van tizenhárom éve, hogy anya meghalt, a

el
démonok erősebbek, mint valaha. Ezen a hétvégén az emlékek
az elmémbe áradnak, és nincs semmi, amit tehetnék, hogy

eb
megállítsam őket.
Kivéve, hogy Megant ölelem.
Fogalmam sincs, mi a helyzet vele, de tudom, hogy
gR
szükségem van rá. És tudom, hogy ő emlékeztet mindarra,
amit az évek során elfelejtettem. Ezért el kell taszítanom.
Sikoltozva kell elmenekülnöm.
De az emlékezetemben lévő fájdalom nem hasonlít a puha
in

érintésére, amikor elveszi a fájdalmat.

És ezért nem fogom használni, nem úgy, ahogy az
megszokottá vált számomra.
rn

Mélyen belélegzem és Megan felé fordítom az arcomat, az

orromat a feje oldalához dörgölöm. – Lila ma este a házban
lesz?
Bu

Bólint. – Minden hétvégén – a keze megnyugtató mozgással

dörzsölni kezdi a hátamat, a pólóm alá csúszva, mint a selyem
a bőrömön. Az ujjai gyengéden próbálják ellazulásra csábítani
a megfeszült izmaimat.
– Maradni akarok – suttogom. – Hadd maradjak!
Visszahúzódik, egyik kezét elveszi a hátamról és
végigfuttatja a testemen. Felcsúsztatja a hasamon a
mellkasomra, végül az arcom oldalán nyugtatja. Kinyitom a
szememet, hogy találkozzon a tágra nyílt kék szemében
kirajzolódó lágy biztonsággal.
– Természetesen – válaszolja halkan. – Akármit, amire csak
szükséged van.
Kiengedek egy bizonytalan lélegzetet. – Csak arra, hogy
téged öleljelek.

s
Megan megérint az ujjai hegyével és lágyan megcsókol. –

el
Egész éjjel?
Nem hagyhatom figyelmen kívül a hangsúlyát, két egyszerű

eb
szó, tele bizonytalansággal.
– Egész éjjel.
~
gR
Egy test borul rám. Egy kar a hasamon, egy puha comb az
enyém között, haj szétterülve a mellkasomon. A hajnak olyan
illata van, mint a vaníliának.
Megan.
in

Ez megmagyarázza azt a kőkemény merevedést is, ami a

boxeremben van.
Kissé elmozdulok, elhúzva a farkamat a lábától, próbálva
rn

nem a sima görbületekre koncentrálni a mozgó ujjaim alatt.

Végigfuttatom az ajkamat a homlokán, és ő megszimatol,
miközben közelebb húzódik hozzám. A teste az enyémhez
Bu

dörzsölődik, és lüktetek, a csípőm önkéntelenül hozzá lökődik.

Csak egy mód van, hogy megszabaduljak ettől.
A kezem felvándorol a hátán, és a hajába süllyesztem,
lefuttatva az ujjaimat a végéhez. A szája lassan mosolyra görbül
és kinyitja a szemét.
– Jó reggelt! – motyogja rám összpontosítva.
 – Attól függ, melyik agyam kérdezed – válaszolom,
hátradöntve a fejét és befogom a száját az enyémmel. A
hátamhoz préseli a kezét és felhúzza a combját, így az alteste a
farkamhoz dörzsölődik.
– Talán megállapodhatunk mindkét agyban? – javasolja
kilégzéskor.
Elmozdítja a combját a lábaim közül és körbefonja a

s
csípőmet, mindaddig, míg rám nem ül. A farkamnak

el
dörgölőzik, és előre hajolva keményen megcsókol.
Lefuttatom a kezemet a testén és becsúsztatom az apró

eb
rövidnadrágjába, megszorítva a fenekét. A kezem a hajába
csúszik, teste az enyémhez dörzsölődik, és a csípőmet az
övéhez nyomom. Végigcsúsztatom a nyelvemet a szájnyílásán,
gR
megnedvesítve az ajkait, és becsúsztatom a szájába.
Végigfuttatom a nyelvén, ingerelve őt, minden mozdulatot az
ujjaim egy hajlításával kísérve.
A kezem alá csúszik, az ujjaim hegyével végigsimítva
in

nedvességén. Beszívja a levegőt, a csípőmhöz dörzsölve

altestét. Megigazítom magunkat a kis ágyban, így alattam van,
és lenézek a kipirult arcára és szétnyílt ajkaira. Forró szeme
rn

többet akarva néz fel rám.

Több mint kibaszott boldog vagyok megtenni ezt a
szívességet.
Bu

Felcsúsztatom a felsőt a testén, és kikapcsolom a

melltartóját, mindkettőt a padlóra dobom és a melléhez
hajolok. Az egyiket a számba veszem, és a háta ívbe feszül,
ahogy a nyelvemmel a kemény mellbimbóját izgatom, a
másikat pedig a hüvelykujjammal dörzsölgetem. A lábfejét
végigfuttatja a lábamon, a combja harcol, hogy átölelje a
derekamat, és én a másik mellbimbójára fordítom a
figyelmemet. Ugyanolyan bánásmódban részesítem, ingerelve,
amíg nem liheg.
A keze közénk siklik és megtalálja az utat a boxeremhez.
Becsúsztatja, gyengéd ujjaival körülölel és könnyedén simogat.
Belelököm magam a kezébe és a nyelvem határozottan, de
lassan átfut a kemény mellbimbóján, vonaglásra késztetve.
Megcsókolom a nyakát, nyitott szájjal csókolom a testét. A keze

s
végigsimít a farkamon, szorítva és csavargatva. A hüvelykujja

el
gyors körkörös mozdulatokkal simogatja a makkomat. Még
jobban a kezébe nyomódom, felmordulok, és az ujjaimat a

eb
rövidnadrágjába akasztom.
Felülök, a farkamat kihúzom a markából és a bokáját a
vállamon pihentetem. A nadrágja könnyedén csúszik le a
gR
lábán, majd követi egy piros csipke anyagdarabka, amit
mindezidáig kibaszottul képtelen vagyok megérteni.
Lejjebb engedi a lábát, és a kezem felsiklik a testére, az
egyiket rajta pihentetve. Az ujjamat becsúsztatom a testébe,
in

miközben a nyelvem a bejáratához siklik, és a csípője

megvonaglik. Követi egy másik ujj, elmerülve a nedvességében.
Hüvelykujjamat a csiklójára nyomom és egy kicsit
rn

megpöckölöm.
Felkiált, megfeszülnek a lábizmai, és képtelen vagyok tovább
várni.
Bu

Megan megérzi, mert az ágy melletti fiókhoz nyúl és kiemeli

az óvszert. Letolom a boxert, felhúzom az óvszert és a farkamat
a nyílásánál pihentetem. Ujjai megragadják a vállamat, és egy
kis szisszenéssel könnyedén belehatolok.
A teste olyan erősen szorít satuba mindenhol, ahol
egymáshoz érünk, mintha egy ember lennénk.
 Ajkához préselem az ajkam, miközben ki-be mozgom benne,
most először enyhülésre van szükségem, amit ő adhat meg
nekem.
Csak Megan.
Bőrünk csúszkál egymás bőrén, a lélegzetünk
összekeveredik, és én csak a kettőnk élvezetének kiteljesülésére
tudok koncentrálni. Most először ez több mint szex. Több mint

s
én.

el
Mi vagyunk.
Nézni akarom, ahogy átadja magát nekem. A teste ívét, és

eb
érezni, ahogy az izmai összeszorulnak, miközben elmegy.
Szeretném látni a szikrákat a szemében, hallani a kiáltást, ami
elhagyja a testét, érezni a körmeit a hátamban. Csak egy
gR
másodpercig érezni akarom, hogy teljesen az enyém.
A teste alattam hullámzik, az arca a nyakamba nyomódik.
Nehézkesen lélegzik, a szája rám tapad, és érzem, ahogy a
fogai a bőrömet karistolják, amikor az egész teste megfeszül.
in

Az izmai vasmarokkal tartják a lüktető farkamat és egyre

mélyebbre szippantva be, míg teljesen be nem fogad.
Megan feje visszahanyatlik, a teste enyhén megrázkódik,
rn

ami átadódik nekem. Lopok egy csókot, ahogy beleélvezek,

érezve a pillanatot.
Ebben a pillanatban ő az enyém. Talán holnap, a jövő héten,
Bu

a jövő hónapban nem lesz, de most... Most kibaszottul az

enyém.
Mozdulok, hogy kihúzódjam belőle, de ő megrázza a fejét és
közelebb húz magához. Kezemet a háta alá fektetve hagyom és
ölelem őt, a testéből áramló hő és a szívének lüktetése minden,
amit tudok, minden, amit érzek.
 És hagyom magamnak, hogy a karomban tartsam és azon
gondolkodom, hogy vajon van-e esély arra, hogy valaha is
megtudja, milyen békét hoz nekem.
~
Megan tűnődő szemmel néz. – Van egy kérdésem.
– Soha nem jó, ha kérdésed van – vigyorgok.
– Ez nem olyan rossz.

s
– Ó, igen? Mint amikor angol órán megígérted, hogy ez nem

el
lesz egy nagy kérdés, és a prof az óra felét végigbeszélte.
Kissé mosolyogva vállat von. – Hé, könnyű volt az óra!

eb
Az arcomat az övéhez téve előre hajoltam. – És egy kibaszott
esszé utána.
– Ööö, igen – az orrát ráncolva aranyosan mosolyog. –
gR
Akárhogyan is...
– Akkor folytasd! – remélem, hogy nem faszságot kérdez...
– Tegnap, mikor megkérdeztem, melyik teknős voltál. –
Francba! – Úgy tűnt, mint aki máshol jár. Mintha... Nem
in

tudtad volna, miről beszélek.

Hátradőlök, szavak és kifogások keringenek a fejemben. –
Magántanuló voltam – Válaszolok bizonytalanul. – A
rn

nagypapám tanított.
– A nagypapád? Miért nem anyukád? Vagy apukád?
– Nem tudom... – Felkelek. – Nem tudom lefolytatni ma ezt
Bu

a beszélgetést, Megs. Bármelyik nap, de nem ma.

– Valahol itt kell lennie.

Továbbmentem a hálószobám sarkába, szorosabban ölelve
a takarómat. Anya még mindig nem volt itthon. Még mindig
vártam, és most egy vicces nő a házamban "a férfiról" beszélt.
Miattam volt itt?
 Nem. Nem akartam elhagyni anyát. A nagy emberek mindig
azt mondták, ez történt volna. Mindig azt mondták, hogy egy
napon el fognak venni anyától.
Betakartam az arcomat, hogy ne hallhassák a lélegzetemet
és az ágyam alá csúsztam. Remegve visszamentem a
legsötétebb sarokba, megpróbálva nem sírni.

s
Nem akarom elhagyni a mamámat. Nem akarom, hogy
elvigyenek. Az ajtóm kinyílt és még jobban remegtem. Ne! Ne

el
hagyd, hogy megtaláljanak! Kérlek. A villany felkapcsolódott,
és hallottam a lépteiket a csupasz fapadlón keresztül. Láttam

eb
az árnyakat, ahogy tovább sétáltak.
– Ellenőrizted az ágy alatt? – kérdezte egy nő.
– Nem. Máris megteszem.
gR
Nenenenene. Ne találjon meg! Kérem, ne találjon meg!
Egy kedves arc tűnt fel és szelíd hízelgő mosoly jelent meg
rajta.
A nő kinyújtotta a kezét. – Gyere, drágám! Hadd vigyünk ki
in

innen!
Még jobban összezsugorodva megráztam a fejemet. –
Mamit akarom – suttogtam.
rn

– Nem tudom idehívni, kedvesem, de én segíthetek neked.

Te remegsz, fázol?
Bólintottam.
Bu

– Van itt egy jó vastag takaró. És néhány süti – szereted a

sütit?
– Süti? – a szemöldökömet ráncolom.
– Igen. Tényleg finomak és csokidarabok vannak bennük.
Szeretnél megkóstolni egyet?
Fogalmam sem volt arról, hogy miről beszél, de éhes
voltam. Egy kicsit előre kúsztam. – Egy sütit?
 – Igen. Gyere ki az ágyad alól, felmelegítünk és kaphatsz
sütit. Oké, Aston?
– Tudod a nevemet? – beharaptam az ajkamat, a szemem
kitágult és egy kicsit visszahúzódtam.
– Igen, azért vagyok itt, hogy segítsek. Nem foglak bántani,
megígérem. Lehetünk barátok, igaz, pajtás? – kérdezte

s
halkan.
Nem férfi volt. Nem tűnt rémisztőnek. Nem láttam

el
semmilyen ábrát a bőrén, és nem volt férfias illata.
Keresztülcsúsztam a padlón és ki az ágy alól. Egy másik nő

eb
állt ott, és meghátráltam, ahogy közelebb lépett.
– Rendben, drágám. Odaadom neked ezt a takarót, hogy
felmelegítsen – mosolyog bíztatóan, és én elveszem a takarót,
gR
nem akarva, hogy megérintsen engem.
A másik nő lehajol és a szemembe néz. Szorosabban
markolom Nyuszit.
– Mi a helyzet azzal a sütivel?
in

Bólintottam és felmásztam az ágyamra. A táskájáért nyúlt

és kivett belőle egy vörös, fényes csomagot. Miután kibontotta
a csomagolást, kivett belőle egy kerek, világosbarna karikát
rn

sötét pöttyökkel. Még mindig félve tőle próbaképpen elvettem.

A szemem az előttem álló két nő között járt, a legszebbek
voltak, akiket valaha láttam.
Bu

– Kóstold meg! – csalogat az első nő. – Csak egy kis

harapást?
A számba vettem és beleharaptam egy sötét helyen. Az
édes íze felrobbant a számban, és beleharapva a sütibe elállt
a lélegzetem. A gyomrom korgott, ahogy a morzsa elárasztotta
a számat. Soha nem kóstoltam semmi hasonlót. Ez volt a
legjobb dolog.
 – Istenem! – lehelte az első nő. – A szomszédoknak igazuk
volt. A rendszer hibázott ezzel a gyerekkel. Hat évesen még
soha nem evett sütit.
Az első nő rám nézett. – Most először ettél sütit, Aston?
– Igen – suttogtam. – Ízlik. Finom.
– Mit szólnál egy másikhoz?

s
Bólintottam, bámulva az asszony arcát, aki az én
gyermekkori megmentőm.

el
– Csak ne ma – ismétlem mélyet lélegezve, ahogy hagyom

eb
távozni az emlékképet. Tizenhárom éve, és a fő jellemző, amire
jól emlékszem abból a napból, hogy akkor ettem először sütit.
– Mennem kell. Meg kell látogatnom a nagyapámat.
gR
Megan aggodalmasan néz rám, szomorúsággal a szemében,
és odamegyek hozzá. A kezembe veszem az arcát, homlokomat
az övén pihentetem és kilélegzem.
– Ez nem te vagy, Megs. Sok mindent nem tudsz rólam –
in

nagyon sokat. Nem akarom, hogy tudd. Ez nem szép dolog,

nem jó, oké? Ma nem beszélünk róla. Talán soha nem fogunk.
Nem tudom.
rn

– Tudni akarom – suttogja, kezét a karomon nyugtatja.

– Nem akarom, hogy tudd – megcsókolom és gyorsan
ellépek. Kinyitom az ablakot, meggyőződöm róla, hogy tiszta a
Bu

levegő, és kiugrom a faágra. A vállam fölött hátra pillantok, és

ő engem figyel. Egy pillanatig tartom a szemkontaktust és
elfordulok, leugrom a fáról, hogy meglátogassam Nagyapát.
~
– Nem gondoltam, hogy látlak ma – nagyapa hangja
keresztülmorog a házon.
 – Vasárnap van – válaszolok egyszerűen, átlépve az
előszobát és lesüllyedek a szokásos ülőhelyemre.
– Nem akármilyen vasárnap – csavarja a meggyújtott
szivarját a megtépázott ujjai között a füstöt bámulva.
– Ez nem jelenti azt, hogy nem foglak meglátogatni –
figyelem a füst forgását.
– Gondoltam, ma nem akarod tudni.

s
– Nem, de mindig meg foglak látogatni. Szükséged van rám.

el
– Csak rá kell néznem az arcodra és tudod, hogy pontosan
úgy nézel ki, mint ő?

eb
Beszívja a szivart, melynek a vége narancsszínű. – Igen,
tudod. Pontosan úgy nézel ki, mint ő.
– Én... – a szemébe nézek és látom benne a fájdalmat. –
gR
Tudom.
– Igen, okos is vagy. Pont amilyen ő is volt. Már abból meg
tudtam mondani, amikor elkezdtelek tanítani. Csipkedted a
számokat, mint Einstein. Persze ő egy másik módon volt jó a
in

számokban.
Az utcák számai.
– Utálom, hogy ennyire rá emlékeztetlek.
rn

– Miért? Mert utálod az emlékeket? A te emlékeid és az

enyémek különbözőek, fiam. Ha hagynád, hogy megosszam
veled az enyémeket, más oldalról látnád anyukádat, mint
Bu

ahogy te ismerted. Látnád, hogy nem volt egészen rossz. Csak

rossz vonatra ugrott és nem tudott leszállni.
– És ez az, amivé az életünket változtatta. Egy átkozott
vonatronccsá. Minden...
– És ma egy olyan nap van, amikor emlékezni fogsz rá,
bármennyire is nem akarsz.
 – Szerinted nem teszem, Nagyapa? Szerinted nem
kísértenek mindennap a múlt emlékei? Szerinted nem
emlékszem? Nem akarok emlékezni rá. Egyáltalán nem. Mégis
emlékszem.
– Emlékezni jó dolog – folytatja, és megcsavarja a szivart a
hamutartóban. – Emlékezned kell rá, hogy honnan jöttél, hogy
lásd, milyen messzire jutottál..

s
el
eb
gR
in
rn
Bu
 9. Fejezet

Megan

s
el
– Ne csináld már! – könyörög Kay. – Vasárnap van! Ki a
fene teszi meg ezt az egyetemért vasárnap?

eb
– Én – válaszolom. – Holnap van a leadás, szóval az esszét
még ma meg kell írnom.
– Nem azért maradtál tegnap este is otthon, hogy megírd
gR
az esszédet? – húzza fel a szemöldökét.
– De igen.
– Akkor miért nem vagy még kész?
Mert el voltam foglalva a szinte „majdnem” barátommal. –
in

Mert korán elaludtam.

– Nem szoktál olyan korán aludni.
– Ó, Istenem! Ez meg mi a franc? Most kihallgatsz, vagy
rn

mi? – a tollat az asztalra csapom, és dühösen ránézek. – Azt

szeretnéd, hogy meséljek neked a G-pontomról, amíg itt vagy?
A francba Kay!
Bu

Felhorkant. – Ne vedd sértésnek, bébi, de nem bukom rád,

ezért hanyagolni fogjuk a G-pontodat. De miért feküdtél le
olyan korán tegnap?
– Honnan tudjam? Miért szoktak az emberek általában
korán lefeküdni? Talán mert fáradtak? – sóhajtottam.
– Menstruálsz?
– Nem, körülbelül két hét múlva.
 – Akkor terhes vagy… egy pillanat...
– Kay? Baszódj meg.
– Megyek már – motyogja, és kinyitja az ajtót. – Mindig
csak lazán, kis hormon csúzlim.
Utána dobom a tollamat, de a zárt ajtót találja el. Néhány
másodpercig a levegőbe bámulok, aztán megrázom a fejem.
Tényleg próbálom ezt az esszét megírni – a hangsúly a

s
„próbálom”-on van. Ugyanis szánalmas kudarcot vallok, mert a

el
gondolataim folyamatosan Aston felé terelődnek. Amilyen
tegnap éjjel volt vele. És ma reggel.

eb
Az az Aston, akit eddig ismertem – és akibe
belehabarodtam –, arrogáns, önző, makacs. Van egy
nemtörődöm beállítottsága, megbízhatatlan, és csak önmagát
gR
tartja szem előtt. De nem ez volt az az Aston, akit ma reggel
láttam. Láttam a szemében, volt valami más benne, valami
sötét. Ez elárulja nekem, hogy csak valaki másnak adja ki
magát azért, hogy félrevezesse az embereket. Ez egy játék, amit
in

ő saját maga játszik – és önmaga ellen. Egy játék, amit nem

akar elveszíteni, mindegy milyen szabályok vannak.
Felállok, hogy elmenjek a tollamért, és aztán visszaülök az
rn

íróasztalhoz az ujjaim közt csavargatva. Fogalmam sincs, miért

mondta, hogy szüksége van rám. Vagy miért ismételte
többször, hogy nem akar kihasználni. Egyáltalán nem értem,
Bu

mi jár a fejében.
Helló, ő bemászott a kibaszott ablakomon.
De tényleg annyira borzasztó elhinni, hogy talán segíthetek
rajta? Bármi is gyötörte, akármitől is sötétedik el a szeme,
hátha elviselhetőbbé tehetem.
És a mai nap, miért ilyen nehéz neki? Bárcsak elmondta
volna. Bárcsak egyszerűen elmesélné nekem. Aggódom, jól
van-e. És bárcsak lenne elég bátorságom felvenni a mobilomat
és felhívni.
De nem teszem.

~~~
– Nos, péntek este faképnél hagytad a partnered,

s
szombaton korán lefeküdtél, tegnap kidobtad Kayt, és mégsem

el
fejezted be az esszét? – Lila kétkedve húzza fel a szemöldökét.
– Ja – nagyot sóhajtok. – Ez elég jól összefoglalja.
Ráncolja a homlokát, és rág egyet az epres gumicukron. –

eb
Miért?
– Nem tudom – válaszolom vállat vonva. – Nincs
gR
különösebb oka. Azt hiszem, ezen a hétvégén nem volt kedvem
az angol esszéhez.
– És milyen hangulatban voltál?
– Úgy tűnik alvó hangulatban.
in

– És mi a mentséged arra, hogy lapátra tetted a

randipartnered?
– Nem az esetem.
rn

– Jóképű, izmos, és az apja is gazdag. Hogyhogy nem az

eseted?
Felkelünk a fűről, és a főépület irányába sétálunk. Lila az
Bu

üres édességes csomagot a bejárat melletti szemetesbe dobja,

mielőtt egymás mellett átmegyünk a nagy csapóajtón.
– Ó, nem is tudom – megrándítom a vállam. – Csak nem
az.
– Hadd találjam ki – hiányzott a mágikus szikra és a tüzes
szenvedély, mint Elisabethnél és Mr. Darcynál?
– Pontosan – értek egyet. – Ellentétben a csodálatos Mr.
Darcyval, ő tökre elcseszett.
 – Te és a könyveid! – Lila megrázza a fejét.
– Hé, ne szóld le a könyveimet. Engedik átélni, amit az
életben nem tapasztalhattam.
– A tökéletes férfiról beszélsz?
– Aha! És amíg Mr. Darcyt meg nem szerzem, tovább
olvasok. Charlie mindenesetre egész biztos nem Darcy volt.
– Tudod mit? Nagyon pocsékul hazudsz – jegyzi meg

s
hirtelen.

el
– Várjunk csak – mi van? Ezt meg miből gondolod?
– Már megint kezdi – nevet Lila. – Bár nem tudom, miért

eb
hazudsz, de rejtegetsz valamit. Legalábbis, ami a hétvégédet
illeti – megáll a tanterme előtt és oldalról tanulmányoz. –
Biztos nem akarsz valamit elmesélni?
gR
Óvatosan ránézek, figyelem az összepréselt ajkait és a
kíváncsi tekintetét. – Nem – hazudom. – Nincs mit
elmondanom.
– Azt hiszem, akkor saját magamnak kell rájönnöm –
in

vigyorog, és eltűnik az ajtó mögött.

Megkönnyebbülten lélegzek fel. De én mondom, ha
Sherlock Holmesnak és Cupidónak gyereke lehetne, Lila lenne
rn

a gyerekük.
Egy kar a vállam köré fonódik. – Mosolyogj, Meggy –
suttogja Braden a tanterem felé irányítva.
Bu

– Hol van Maddie?

– Ágyban. Beteg.
– Remélhetőleg, tényleg csak beteg – nézek rá pikírten.
– A fenébe is, Megan, úgy beszélsz, mint az anyám.
– Ez azért van, mert tőle tanultam – édesen rámosolygok,
és lerázva a karját magamról felfelé folytatom utamat a
lépcsőn.
 – Furcsán viselkedsz.
Már megint? Komolyan? – Tényleg?
– Ja.
– Mégis hogyan? – vetek rá egy pillantást, mintha tiszta
hülye volna, és belépünk a tantermünkbe.
– Határozottan… szétszórt? Igen, szétszórt vagy – mondja
Braden a hüvelykujja körmét rágcsálva.

s
– Gyakran vagyok szétszórt, Bray, te is tudod. Lehet, hogy

el
ma reggel rosszabb – vállat vonok, és az Aston melletti székbe
ülök.

eb
– Igazából, miért mindig emellé a seggfej mellé ülsz? –
vigyorog rám Braden.
Forgatom a szemem. – Mert jobb emellett a seggfej mellett
gR
ülni, mint tőled egész órán át azt hallgatni, milyen ˝más˝
vagyok ma. Ezzel már Lila is feldühített.
– Más? – kapcsolódik be Aston. – Mennyiben más? Hé,
Megan, végre sikerült szexelned?
in

– Hé Aston, ahogy látom, végre sikerült visszagyömöszölni

a farkadat annyi időre a gatyádba, hogy megjelenj az órán –
mosolygok rá eltúlozva.
rn

– Nos, tudod… – hátradőlt, és a kezét összekulcsolta a feje

mögött, – néha tényleg nem könnyű, de gondoltam,
kivételesen felbukkanok. Különben a végén még hiányolnál?
Bu

– Hiányoznál, pontosan, mint a cipőre ragadt kutyaszar!

– Tudjátok milyen titeket hallgatni? – Bray tekintete rólam
Astonra vándorol.
– Nekem is van fülem, Braden – válaszolom. – Nagyon jól
hallom, hogyan hangzunk?
– Úgy beszéltek, mint egy öreg házaspár.
– Mondtam, hogy hallom.
 – Tudom, de akkor is el akartam mondani.
– Jellemző!
– És ti ketten úgy hangzotok, mint az óvodás gyerekek –
jegyzi meg Aston.
– És ti ketten úgy tűntök, mintha azt szeretnétek, hogy
tökön rúgjalak benneteket – vágok vissza. – Ugyanis ilyenkor
azon tűnődöm, Kay nem-e a legokosabb nő, akit ismerek.

s
Minden férfi szarrágó!

el
Braden horkant, és felugrik. – Egyértelmű, mi szarrágók
vagyunk. Meg kell birkóznunk a szarságaitokkal.

eb
Összegyűrök egy papírlapot és a fejéhez vágom. A
papírgalacsin a tarkójának ütközik. Lehajol érte, felveszi, és
visszadobja. Elkapom, és diadalmasan mosolygok.
gR
– Mond valamit – motyogja Aston.
Megfordulok. – Azt a tökön rúgást komolyan gondoltam.
– Kibaszott dögös vagy, amikor begurulsz.
Lenyelem a nevetést, ami feltörni készül belőlem. –
in

Egyáltalán nem vagyok dühös, de bármikor bekövetkezhet, és

amikor az leszek, olyan vadító leszek, hogy azt egy életre
megjegyzed.
rn

Lassan elvigyorodik, azzal a dögös vigyorral, és enyhén

leereszti szemhéját. Hevesebben ver a szívem, mert ez az az
arckifejezés, amit az ágyban is használ.
Bu

– Ez egy ajánlat? – kérdezi halkan.

Braden szemét a hátamban érzem. – Ha így is lenne, nem
élnél az ajánlattal, ugyanis az árát egyáltalán nem tudnád
megfizetni.
– Majd meglátjuk – válaszolja pimasz mosollyal.
Mindketten a szerepünket játsszuk. Játszunk, mert egy
titkon osztozunk. A szőke hajam átdobom a vállam felett,
mosolyogva fektetem az állam az egyik kezemben, és a lábaim
keresztbe teszem. – Mi lenne, ha az ára olyan magas lenne,
hogy minden más lánnyal meg kellene szüntetned a
kapcsolatodat, és soha többé egyikükkel sem fekhetsz le? – a
szavaim ijesztően kihívóak.
Az alsó ajkát rágja, és a szürke szeme elsötétül, miközben
tekintete a testemen vándorol. Amikor így néz rám, mindig

s
meztelennek érzem magam. Olyan, mintha átlátna a ruháimon.

el
– Nem hiszem, hogy olyan jelentős ár lenne – mormogja
kezeit maga elé nyújtva, és ujjaival az asztal szélén dobolva. –

eb
Őszintén szólva – teszi hozzá még halkabban, mert a tanulság
csak most kezdődik –, azt hiszem, ezt az árat már kifizettem.
Majdnem félrenyeltem, amikor levegő után kapkodtam.
gR
Zavarba ejtő, kínos. Ez is csak velem történhet meg, hogy
lenyeljem a levegőt. Aston kíváncsian húzza fel a szemöldökét,
és az egyetlen, amit tehetek, ami nekem most ésszerűnek tűnik,
a professzora összpontosítani, aki elöl az angol irodalomról
in

beszél. Nem mintha igazán érdekelne a beszéde, de nem

tudom, máskülönben hogyan kezeljem a helyzetet.
Az egész egy játéknak tűnik, és megint nyakig benne
rn

vagyok. Először Maddie-ről és Bradenről szólt, és most

önkéntelenül saját magamról. Mindkét játéknak köze van a
szerelemhez, de mindkettőnek megvan a maga logikája, és a
Bu

saját szabályai. A kockázat nagy, de jelentős a nyereség.

Elvégre, ez az egyetlen dolog, amire minden ember jobban
vágyik, mint bármi másra. Az egyetlen dolog, amit
mindannyian szeretnénk, függetlenül attól, hogy kik sérülnek
meg az út során. Az egyetlen dolog a világon, amit nem lehet
pénzért megvásárolni.
A legnagyobb nyeremény, amiért mindannyian játszunk.
Bu A szerelem.

rn
in
gR
eb
el
s
 10. Fejezet

Aston

s
el
– Jusson eszedbe, honnan indultál, ahhoz, hogy lásd,
mennyire messze jutottál – motyogom magamnak, miközben

eb
odébb tolom a pszichológia lapokat. – Ja, Nagyapa, ez aztán
kurvára segít eljutni bárhova is. Nem igaz?
Erőszakosan megdörzsölöm a szememet a tenyeremmel. Ha
gR
valamit sokszor hallasz, az örökre beléd ég, megsebezve a
bőrödet és az agyadba tetoválódva. Nem számít milyen rég
hallottad őket utoljára. Csak az számít, hogy hallottad őket.
Tizenhárom év telt el, és még mindig nem érzem azt, hogy
in

bárhova is jutottam volna. És akkor mi van, ha nem vagyok

már az az ijedt kisfiú a sarokban? Még mindig benne él. Még
mindig fél. Még mindig reszket. Még mindig sebzett. Még
rn

mindig össze van törve. Még mindig le van győzve.

Csak azért, mert úgy teszek, mintha mindent leszarnék, az
nem jelenti azt, hogy tényleg így van. Nem mindenki az,
Bu

aminek mutatja magát, és én egyike vagyok ezeknek az

embereknek.
Azt sem tudom, ki vagyok. Annyi időt töltöttem azzal, hogy
az ellen harcolja, ami nem akarok lenni, hogy nincs időm, hogy
az legyek, aki lenni akarok. Nincs időm arra, hogy az legyek,
aki lehetnék.
 Ugyanazok a hangok sunnyognak vissza a fejembe,
ugyanazok, amikkel minden nap megküzdök, ugyanazok, amik
megmondják kinek kéne lennem és ki vagyok.
Ugyanolyan vagy, mint ő... Semmirekellő... Értéktelen...
Ellököm magam az asztaltól, a székem kereke pedig
megakad a szőnyegben. Hátrabillen, amikor felállok, de nem
törődök vele, hanem csak belebújok a tornacipőmbe. Felkapom

s
a pénztárcámat az asztalról és fölveszem a kabátomat.

el
Be kell bizonyítanom nekik az ellenkezőjét. Be kell
bizonyítanom magamnak az ellenkezőjét.

eb
Kifelé menet a házból senkivel sem törődök. Ha bárkivel is
beszélnék, vagy megállnék, vagy egy másodpercig is
gondolkodnék ebben a percben, még mindig a szobámban
gR
ülnék az önsajnáltatásomba mélyedve.
A motor életre kell, és elhajtok a háztól. Van egy bár a
városon kívül, ami távol esik minden államközi úttól. Elég rá
egy pillantást vetnem, hogy tudjam, egy lepukkadt hely, ahol
in

nincs szükség személyire.

Olyan hely ez, ahol az anyám dolgozott volna. Olyan, ahol őt
fel lehetett volna szedni. Olyan, mint ahol a holtteste előkerült.
rn

Továbbhaladok a városi forgalomban, a sok tökéletes ember

között, aki a tökéletes családjához igyekszik vissza, és a
tökéletes kis házukba.
Bu

Értéktelen vagy.
Bekapcsolom a rádiót és maximumra kapcsolva a hangerőt,
hagyom, hogy a Headstrong ritmusa életet öntsön a testembe.
Harag, eltökéltség, frusztráltság és egy kevés tehetetlenség
keveredik bennem. Még mindig ezek uralják az életemet.
Lekanyarodok a mellékútra, ami a bárhoz fog vezetni. Az út
kihalt, egyetlen kocsi sem jön szembe, míg elérem a bárt. A
parkoló félig tele van lepukkadt kocsikkal, amiknek sokkal
többre van szükségük, mint újrafestés. Az én kocsim kitűnik a
tömegből.
Én magam is kitűnök egy ilyen helyen.
Úgy is érzem magamat. De az anyám nem érezte volna így
magát.
Baseballsapkát téve a fejemre, kiszállok a kocsiból, és a bár

s
külsejét figyelem. A tábla, ami a bár nevét jelzi, kicsit törött, az

el
egyik fény szánalmasan pislákol a sötétedő éggel szemben. A
nyolcvanas évek zenéje szűrődik ki, egy nő károgásával

eb
társulva. A macskakaparással írt tábla karaoke estről értesít.
Kinyitva az ajtót, rögtön megcsap az állott cigaretta és sör
illata. Egy igencsak alulöltözött nő elhalad mellettem, a tálcát
gR
magasan a feje fölé emelve, ahogyan a bárnál összegyűlt tömeg
között manőverezik. A bár messze nem forgalmas, de mindenki
a harmincvalahány éves nőre figyel, aki a bár sarkában énekel.
A csaposhoz sétálok, majd megigazítva a sapkámat rendelek
in

egy sört. Igazam volt. Ezt a helyet nem érdekli a személyim.

Egy sört helyeznek elém, én pedig készpénzzel fizetek. Senki
nem vet rám egy pillantást sem, kivéve a pincérnőt, aki a
rn

bárpult másik oldalán tisztítja a poharakat.

A szemét föl-le jártatja a testemen, majd a megnyalja az
ajkait. A ruhái alig takarnak belőle valamit, teljesen kiállításra
Bu

helyezve a testét.
Soha semmi másra nem leszel jó.
A kiszőkített szőke haja átesik a vállán, ahogyan előre hajol,
hogy eltegye a poharat, ezzel minden férfit arra késztetve, hogy
a fenekét bámulják.
Pontosan olyan vagy, mint ez a lány.
 Felegyenesedik és egy csábos mosolyt küld felém. Nem
sokkal idősebb nálam – talán egy vagy két évvel –, beleiszok a
félig lapos sörbe, miközben felém kóborol a lány.
– Mit keres egy ilyen srác, mint te, egy ilyen helyen? – hajol
előre, a könyökét a ragadós falra helyezve. A mellei
összenyomódnak, majdhogy kibuggyanva a toppjából.
Egy nagy semmi vagy, pont, mint ő. Csakis erre vagy jó.

s
Értéktelen vagy. Haszontalan. Egy adag szar. Egy szajha fia

el
vagy, és te magad is szajhának születtél.
Nincs merevedésem, semmifajta vonzódást nem érzek a

eb
pincérnő iránt, aki itt teszi magát előttem. Egyáltalán semmi
vágyat, csak azt, hogy elhúzzak végre innen.
– Tudod mit? – tolom felé a poharat, és felállok. – Ötletem
gR
sincs.
Nem várom meg a reakcióját, csak fogom magam és sarkon
fordulva távozok a bárból, percekkel azután, hogy beléptem.
Senkinek nem tűnik fel a távozásom, csak neki. Láthatatlan
in

voltam.
A kocsim megnyugtató. A fejemet a kormányon nyugtatom,
és a folyamatosan hanggal a fejemben küzdök.
rn

– Nem vagyok – mondom csendesen, de hangosan. – Nem

vagyok olyan, mint Ő. Nem vagyok olyan, mint ő!
És nem vagyok.
Bu

Ha olyan lennék, akkor megvárnám, hogy az a lány

végezzen, csak azért, hogy megbasszam. Mert az lenne az, amit
az anyám tenne, kivéve, hogy ő eladta a testét pénzért és
drogokért. Nem gondolkodott volna azon, amit tesz, vagy, hogy
ez hogyan hat a körülötte lévőkre.
De én gondoltam. Nem várok egy pincérnőre.
 Messze elhajtok ettől a borzalmas, lepukkadt kocsmától és
visszamegyek a kampuszra.
Vissza Meganhoz.

~~~
Látni az arcát, még akkor is, ha egy zsúfolt folyosó

s
túloldaláról is, de felvillanyozza a napomat. Látni a fiút

el
mellette, aki megnevetteti, a halotti éjszakánál is sötétebbé
fordítja a napomat.
Teljesen megőrjít. Nekem kéne mellette sétálnom,

eb
megnevettetni és átölelni a vállát. Nem ennek a seggfejnek.
A falnak dőlve várok és figyelem, ahogyan közelednek.
gR
Megan lelöki a srác karját, és átteszi a kezében tartott
könyveket, a csípőjének támasztva őket. A csípő, ami közöttük
van. Azzal a kezével, amivel nem támasztja őket, a füle mögé
simítja a haját, így még láthatóvá válik az arca.
in

Felpillant, a kék tekintet egy másodperc elejéig összeakad az

enyémmel. Egyikük arckifejezése sem változik. Egy
ajakrándulás, egy pillantás, egy aprócska mozdulat, csak ennyi
rn

kéne ahhoz, hogy lelepleződjünk. Ezt mind a ketten tudjuk.

Ennek a játéknak a tétje hatalmas.
Elszakítja a pillantását az enyémtől, amikor elhalad
Bu

mellettem, én pedig a fenekére tapasztom a szememet. A

farmerja szorosan körbeöleli és ez eszembe juttatja, milyen volt
megmarkolni, miközben hozzám simulva mozgott.
Minél több időt töltök vele, vagy rá gondolva, annál jobban
szükségem van rá – annál jobban szükségem van arra a
békességre, amit ő hoz. Annál jobban van szükségem arra a
teljes csendre, amit ő hoz, amikor a karjaim között fekszik.
 Annál jobban van szükségem arra, hogy bebizonyítsam, én
nem vagyok az anyám. Több vagyok, mint egy szajha fia, aki
szajhának született.
Annál jobban van szükségem arra, hogy bebizonyítsam
magamnak, hogy több vagyok ennél – pont ahogyan tegnap
tettem.
Nem vagyok elég jó Megannak. Ezt tudom. Soha nem leszel

s
elég neki, és a legjobb lenne a számára, hogy összepakolná a

el
cuccait és sikítva menekülne az ellenkező irányba.
Nem tudom, hogy valaha is képes leszek-e annyira közel

eb
engedni őt magamhoz, amennyire ő szeretné. Nem tudom,
hogy valaha is képes leszek-e mindent elmondani neki
magamról és a múltamról. Nem tudom, hogy az a remegő ijedt
gR
kisfiú, aki a szörnyűséges emlékek folyosóján ragadt, valaha is
képes lesz-e megszabadulni az emlékektől és teljesen az övé
lenni.
De még így sem fogom őt kihasználni úgy, ahogyan a
in

múltban tettem a lányokkal.

Inkább veszíteném őt el teljesen, minthogy a saját önző
vágyaimnak használjam.
rn

Amikor eltűnik a látókörömből, ellököm magamat a faltól és

kisétálok. Ryan odakinn csatlakozik hozzám.
– Nem sietted el – morogja.
Bu

– Ne kezd ezt a kislányos viselkedést velem ma, ember –

figyelmeztetem. – Soha nem mondtam, mikor végzek.
– Mi van? Nem kértél meg egyetlen lányt sem, hogy
megvakarja azt, ami viszket?
– Miért tenném? Jól tudod, hogy csak hétvégén rukkolok elő
vele. Nem te vagy az egyetlen, akinek meg kell tartania a
jegyeit.
 – Úgy érted, neked is vannak osztályzataid?
– Pöcs vagy, Ryan – rázom a fejemet. – És igen, ha muszáj
tudnod, gimiben 3,8 volt az átlagom, szóval fogd be.
– A fenébe! Az magasabb, mint az enyém! – kiáltja. – Alig
értem el a 3,4-et azért, hogy kijussak az államunkból. Hogy a
fenébe csináltad?
– A nagyapám jobb tanár volt, mint az a szerencsétlen,

s
akinek neked kellett tanítania – válaszoltam. – Így csináltam.

el
– Mármint egyáltalán nem jártál suliba?
– Az utolsó két évemben igen, és ennyi. Sima ügy volt. Már

eb
majdnem mindent megtanultam, így a legtöbb időmet azzal
töltöttem, hogy minden tanáromat zaklattam, majd megleptem
őket hibátlan dolgozatokkal.
gR
– Nem tudtam. – Kinyitja az ajtót és belépünk a házba.
– Miért tudnád? Azt gondolod, hogy az agyamat a
farkamban hordom.
– Talán pont emiatt nem is tudom, milyen szakra jársz –
in

tűnődik, miközben ledobja a táskáját a földre és a kanapéra

fekszik.
Vigyorgok, és a táskámat magam mellé helyezem, mikor
rn

leülök. – Pszichológia.
– Ez komoly? – ül föl.
Braden egy almát rágcsálva sétál be. – Mi komoly?
Bu

– Ez a farok pszichológia szakra jár. Te tudtad ezt? – bök a

hüvelykujjával felém Ryan, és Bradent figyeli.
– Semmi kibaszott esély erre – mered rám Braden. – Ez
komoly?
– Biztos vagyok benne, hogy amiatt hallgatom azokat a
tárgyakat, amik ehhez a szakhoz kellenek.
 – Ne bassz – dől neki az ajtófélfának. – Miért választottad
azt? Hogy megértsd, miért van szükséged ennyi szexre? – Ryan
és ő kuncognak.
Azért, hogy megértsem, miért volt az anyám olyan, amilyen,
és hogy megállítsak másokat, akik ezen az úton indulnának el.
Hogy ne kelljen több gyereknek ugyanilyen szarsággal
megküzdeni, mint nekem.

s
– Tudom, miért van szükségem szexre, seggfej – vágok

el
vissza. – Azért, hogy rájöjjek, miért lóg egy olyan ember, mint
én, két ilyen retardálttal, mint ti.

eb
– Ó, ez egyszerű – vonja meg a vállát Ryan. – Mellettünk az
ilyen okos pöcsök, mint te, jobban néznek ki.
– Ez igaz – ért egyet Braden.
gR
Ryan rápillant. – Tudod mit? Azt sem tudom, mi a te
szakod.
Braden nem törődően megvonja a vállát, és tovább rágja az
almát. – Tudod mit? Igazából én sem tudom.
in

Nevetek a mosolyát látva. – Ryan, ember, talán igazad volt,

hogy mellettetek jól nézek ki.
– Én gépészmérnöki szakra járok, ha valamelyikőtöket is
rn

érdekli – morogja.
– Hé, annak nehéznek kéne lennie. Csomó matek, meg
ilyesmik – foglalja össze Braden homályosan.
Bu

– A matek volt az egyetlen, amiben jó voltam a suliban. Így

ezt választottam.
– Nos, igen – egyenesedik fel Braden, és a kukába dobja az
almát. – Az egyetlen matek, amit én ismerek, az Maddie plusz
én, mínusz a ruhák, végeredménye egy olyan egyenlet, amit
semmilyen algebra nem tudna létrehozni.
 Vigyorogva nézem, ahogyan elégedett mosollyal az arcán
távozik, Ryan pedig felhorkant.
– Ez a fajta matek elég jól hangzik... az egyetlen talán, amit
az egész ház értékelni tud – vigyorog.
Egyetértően bólintok, és Meganra gondolok.
Holtbiztos, hogy ezt a matekot én is értékelni tudom.

s
el
eb
gR
in
rn
Bu
 11. Fejezet

Megan

s
el
Az osztályban biztosan én vagyok az egyetlen, aki önként a
kezébe vesz egy klasszikus regényt. El sem tudom képzelni,

eb
hogy bárki, akit ismerek, kedvtelésből elolvasna olyan
könyveket, mint Jane Eyre, a Kisasszonyok, vagy az Egy tiszta
nő. Őszintén szólva, ezek még csak nem is az első helyen
gR
szerepelnek a listámon. A Kisasszonyok a rangsoromban a
második helyen áll, de a Büszkeség és balítélet lesz nálam
mindig a befutó. Két ember története, teljesen különböző
háttérrel, ennek ellenére mégis egymásba szeretnek, és a
in

szerelem rögös útján botladoznak, egyszerűen csodaszép.

És ami még szebb, nyomon követni a történetet, és
izgatottan várni, hogy végre megcsókolják egymást és bevallják
rn

a szerelmüket. Van benne valami, ami magába szippant és

magával ragad ebből a való világból. Valójában nincs olyan
hely, amit meg ne találnál egy könyv oldalai között. Az egyetlen
Bu

hely, ami ezt képes felülmúlni, az a szeretett személy karja.

Talán ez az oka, amiért a kedvenc könyvemmel Aston
ágyában ülök, és Mr. Darcyt istenítem. Csak néhány oldalnyira
vagyok a legjobb jelenettől a könyvben – az esőjelenet, ahol
minden annyira szenvedélyes és nedves… és ó, istenem,
gyertek már végre össze! Nem szégyellem bevallani, de néha
boldogan kiabálok a könyvbeli karakterekkel, míg meg nem
kapom, amit akarok.
Nyílik az ajtó és tovább olvasok, a szemem repül az
oldalakon, és mohón issza a szöveget magába. Bradennek
elvileg egész nap az egyetemen kellene lennie. De, ha ez most
nem Aston, az elég kínos lesz. Basszus, miért nem gondoltam
erre korábban? Lassan felemelem a szemem a könyvből.

s
Aston becsukja maga mögött az ajtót, és felhúzott

el
szemöldökkel rám vigyorog. – Nem azért, hogy kifogásoljam,
de van valami oka, hogy az ágyamban ülsz?

eb
– Olvasok – válaszoltam, és visszatértem Mr. Darcyhoz. –
És az olvasáshoz nekem kényelem kell, pont ezért az ágyadon,
és nem azon a kényelmetlen széken ülök.
gR
– Azt látom Megs, de miért az én szobámban olvasol, és nem
a tiédben?
– El is mehetek, ha zavarlak – csinálok egy szamárfület a
lapra, és kinyújtva lábaimat a hónom alá szorítom a könyvet,.
in

– Hé, ne csináld! Én nem mondtam ilyet – leteszi a táskáját,

hozzám lép és fölém hajol. – A francba, még csak nem is
gondoltam rá.
rn

– Ó! Nos akkor – mosolygok édesen. – Akkor tovább

olvasok.
– Nem hiszem – mormogja, elveszi tőlem az eléggé viseltes
Bu

könyvet és ledobja a padlóra.

Egy másodpercre tátva marad a szám. – Te most nem a
könyvem dobtad el, ugye?
– Elejtettem
– Nem. Te eldobtad. Fel kéne, hogy pofozzalak, amiért Mr.
Darcyval ilyen rosszul bánsz.
– Oké, Mr. Darcy is nagyra értékelné.
 Pislogok rá dühösen, bár igazából meglep, hogy tudja, ki az a
Mr. Darcy. Mindamellett már korábban gyanítottam, hogy
Aston talán egészen más, mint gondoltam.
– Ne dobáld a könyveimet. Soha! – figyelmeztetem
határozottan. Az ajka szórakozottan megrándul. – Komolyan
gondoltam! Ha valamelyik gyerekemmel még egyszer így
bánsz, különösen a kedvenc könyvemmel, bántani foglak.

s
Komoly arcot vág, és letérdel előttem. – Sajnálom, bébi –

el
mormogja, és a kezeibe veszi az arcomat. – Soha többé nem
fogok rosszul bánni a könyveiddel.

eb
Rámosolygok, és az arcomat a tenyerébe fordítom. –
Ajánlom is.
Aston az ajkamra préseli a száját, és a tarkómra csúsztatja a
gR
kezét. Lassan visszafektet az ágyra, a száját gyengéden
mozgatja az enyémen. – Észrevettem, hogy Bradennek egész
nap órái vannak, ami azt jelenti, hogy kettesben lehetünk. –
Ajkai a nyakamra vándorolnak. – És szóba sem jöhet, hogy egy
in

istenverte könyvet olvass, amikor ezt is csinálhatod. – A kezét

végigfuttatja a testemen, és a pólóm alá csúsztatja. A tenyere
kissé érdesnek hat a bőrömön.
rn

Megfeszül a hátam, végigsimítok a karján, a vállán és a

nyakán, miközben ajkai rátalálnak az enyémre. A tarkóján lévő
hajszálak csiklandozzák az ujjaimat, és Astont szorosan
Bu

magamhoz ölelve köréjük tekerem. Köré fonom a lábaimat,

csupasz lábfejemmel a farmerén keresztül simogatom.
Nyelve felfedezi a számat, ki-be siklik, ugyanúgy örvénylik,
mint a gyönyör a hasamban. Keze a toppom alatti meztelen
bőrömet simogatja, ismeretlen tüzet lobbantva fel bennem.
Minden, amit tesz, tovább mélyíti a bennem tomboló érzelmek
viharát.
 – Aston ajkai az arcomról a fülem felé tartanak, hagyva hogy
eltávolodjanak a bőrömtől, és a fejét a fejem mellé fekteti. –
Még mindig nem értem, miért vagy itt – suttogja.
– Itt vagyok, mert ezt szeretném – lassan, körkörös
mozdulatokkal simogatom a hátát, mert tudom, hogy a
démonok ébredezőben vannak benne. A démonok, melyeket
teljesen eltitkol előlem.

s
– De nem értem, miért.

el
– Nincs mindenre magyarázat.
– És mi van, ha magyarázatra van szükségem? –

eb
visszahúzódik, és ismét elém térdel.
Felegyenesedem, és kényelmesen elhelyezkedem
törökülésben. A tekintetünk találkozik, és én elveszem a
gR
szemében örvénylő gyötrelem árnyékában. Látom, ahogy
kavarognak benne az érzelmek, szemei színe a benne dúló
vihartól elsötétül. Szeretném felé nyújtani a kezem, de valami
visszatart tőle.
in

– Mindig lesz valami, amit sosem tudok neked megadni –

mondom szomorúan.
– Miért?
rn

– Mert ez az oka annak, hogy itt vagyok, és nem tudom

szavakba önteni, hogy hogyan érzek legbelül. Nem tudom
elmagyarázni őket. Csak ott vannak.
Bu

Feláll, és hátat fordított nekem. Egy hirtelen mozdulattal

leveszi a pólót, és a sarokba dobja. A hátizmai és a bicepsze
megfeszül, amikor mindkét kezével beletúrt a hajába.
– Mégis, mi folyik itt? Beszélj már! – mondom halkan.
– Miért? Mit számít ez?
– Szeretnélek megérteni, Aston! Szeretném megismerni a
különféle oldalaidat. Eddig láttam a barát típust, a szeretőt, és
ezt a sötétet, bármi is legyen, de egyáltalán nem tudlak
megérteni! – Én is felállok. – Az egyik pillanatban bemászol a
hálószobám ablakán, a következőben megcsókolsz, azután újra
elfutsz előlem. Egyszerűen nem értem!
– Néhány dolgot nem lehet megmagyarázni – mondja
nyomottan, és a saját érvelésem használja ellenem.
– Baromság! A francba, Aston! – a hátához sétálok. – Kamu

s
duma! Ahogy viselkedsz, ahogy mindenki elől megpróbálod

el
elrejteni egy részedet, de van rá magyarázat, és meg lehet
magyarázni.

eb
– Talán nem vagyok képes rá! – hozzám fordul, a szeme
veszélyesen lángol, teste megfeszül. – Talán nem tudom
elmagyarázni – leszegi a tekintetét.
gR
Annyira dühös vagyok rá, és nem is tudom miért. Túl
zavaros az egész. Tudni akarom, mit temetett el magában olyan
mélyen, és szeretnék neki segíteni, hogy jobban érezze magát.
Kinyújtom felé a kezem, de játszi könnyedséggel ragadja meg a
in

csuklómat.
– Nem – suttogja, az arca megmerevedett. – Ne csináld.
A múló percek örökkévalóságnak tűnnek. Egyikünk sem
rn

mozdul, az egyetlen hang a ziháló lélegzete. Lassan rám néz,

szeme tele szomorúsággal. Még sohasem láttam ennyire
sebezhetőnek. A kezeit szeretném lerázni a csuklómról, és
Bu

megérinteni, hogy enyhítsem a fájdalmát, de nem tudom

megtenni. Megpróbáltam.
Tudnom kell miért, mert ez, ami köztünk folyik, nem játék.
A játék az csak előadás, amit a többieknek produkálunk. Ahogy
most szembenézünk egymással, ez nem színjáték. Minden,
amit érzünk, olyan valóságos, annyira igazi.
 – Olyan kétségbeesetten próbálsz magadhoz láncolni, és
mégis, ezzel egy időben szeretnél távolságot tartani –
suttogom. – Nem értem? Miért nem tudsz nekem beszélni
róla? Mitől félsz?
– Félek attól, hogy kisajátítalak, és félek, hogy elveszítelek
téged. Egész életemben magamról gondoskodtam, és mindent,
amennyire bírtam, titokban tartottam. Az összes érzést,

s
mindent. És aztán találkoztam veled.

el
– Miért pont én? Miért vagyok én más?
Lassan kifújja a levegőt, és a homlokát az enyémre fekteti. A

eb
tekintete az enyémbe fúródik. – Mert ezelőtt még sosem volt
szükségem annyira senkire, mint amennyire szükségem van
rád. Ha beengedlek, ha elmondok neked mindent, talán már
gR
neked sem lenne szükséged rám, és ez a legszörnyűbb dolog az
egészben. Bármennyire is szeretném, ha elmennél – és neked
ez lenne a legjobb –, nem hiszem, hogy képes leszek valaha is
elengedni.
in

– Akkor miért kellene elmennem?

Sóhajt, végre elengedi a csuklómat, és megfogja a kezem. –
Mert a múltam nagyon különbözik tiédtől, Megan. Két
rn

különböző helyről jöttünk, két teljesen különböző történetünk

van...
Határozottan megrázom a fejem. – Te tényleg elhiszed ezt a
Bu

hülyeséget? Igen? – Aston rezzenéstelenül áll. – Tényleg azt

hiszed, hogy a múltad megváltoztatja a gondolkodásmódomat
veled kapcsolatban? Ahogy érzek? Mert nem fogja. Ez rohadtul
semmin sem fog változtatni!
– Megan.
Megrázom a fejem, és elhúzódok tőle. Odamegyek az
ablakhoz, és kinézek a függönyök közötti résen. – Nem megyek
sehova, Aston. Még akkor sem tudnék elmenni, ha akarnék.
Már túlságosan benne vagyok. Bármi is legyen az, ami
felemészt… tudni szeretném.
Hallom a lépteit magam mögött, érzem a teste melegét a
hátamon, kezeit a derekamon. Lassan előrecsúsztatja őket a
hasamra, és az arcát a hajamba temeti. Nekitámaszkodom, és a
bennem növekvő érzelmi káosz ellen harcolok.

s
– Nagyon különbözőek vagyunk, Megs – suttogja. – Túl

el
különbözőek. Még továbbra is titkolóznunk kell..
– Csak azért kell titkolóznunk, mert Braden szétrúgja a

eb
seggünket, ha ezt megtudja, de különben sem titkolózhatunk
örökre.
– Nem akarok bujkálni. Nem akarlak eltitkolni. Minden
gR
egyes srác, aki rád néz… Utálom. Utálom, hogy sóvár
tekintettel néznek rád. Ezt nem tehetnék, ha tudnák, hogy én…
hogy mi… Ez teljesen megőrjít.
– Úgy érted, ahogy te szoktál nézni rám? – cukkolom
in

halványan mosolyogva.
Szárazon felnevet, és felém fordul. Átkarolom a derekát, és a
fejem a csupasz mellkasára hajtom, hogy érezzem a
rn

szívverését.
– Igen, ahogy mindig is néztelek, mielőtt szexeltünk, és
leszögezem, hogy nemcsak kizárólag ezt akartam tőled. – A
Bu

hangja dübörög a mellkasában, és ajkait a homlokomra

szorítja.
– Akkor engedd meg végre, hogy az legyek, akire szükséged
van – kérlelem. – Felejtsd el Bradent, vagy a köztünk lévő
különbségeket. Minden, ami számít, az az, hogy itt vagyunk. Ne
taszíts el, Aston, mert még ha el is kellene mennem, nem
tudok. Mindig visszajövök. – A mellkasa zihálva
megemelkedik.
– Oké, igazad van. Mindent elmondok. De nem ma, Megs.
Hamarosan. De nem ma.
Egy pillanatra becsukom a szemem. – Megígéred?
Aston a kezét a hátamról a vállamra csúsztatja, majd az
arcomra simítja. Gyengéden megemeli az államat, lehajol

s
hozzám, és a szürke szeme határozottan rám néz. –

el
Megígérem.

eb
~~~
Ez egy rémálom.
gR
A lehető legkedvesebben mosolygok a srácra velem
szemben. Ez a második randevú Lila barátszerző
hadműveletéből, és ez sem jobb, mint az első. Ha őszinte
vagyok, ez még rosszabb.
in

Pedig, ez nem is a sráctól függ. Nem, Callum nagyon jó fej.

Aranyos, szexi és szórakoztató. Valójában a tökéletes pasi –
azonban nem nekem.
rn

– Lila azt mondta, angol szakos vagy? – kérdezi, az előtte

lévő kehelyből kanalazva a fagyit.
– Igen. Mindig is szerettem az irodalmat, ezért egyértelmű
Bu

volt, hogy a fő tárgyam legyen.

– És mit tervezel a későbbiekben? Tudom, ez egy kicsit
odébb lesz, de… – az ajkait mosolyra húzza. – Az mindig jó, ha
van terved, tudod?
– Ó, azt hiszem, majd angolt fogok tanítani – vállat vonok. –
Lehet, hogy megpróbálok egy könyvkiadónál elhelyezkedni,
vagy valami ilyesmi, még nem egészen döntöttem el.
Mindenesetre, szeretnék magam is könyvet írni. Na és te? –
igaziból, fikarcnyit sem érdekel. Csak kérdezem, hogy ne legyek
udvariatlan.
– Remélem, hogy bejutok a Harvard Orvosi Egyetemre.
Tudom, hogy ez nem könnyű, de szerintem jó úton haladok.
Nem rossz, Lila. Nemcsak hogy egy két évvel idősebb sráccal
boronálna össze, ráadásul olyasvalakivel, aki nemsokára, az
ország másik felébe költözik.

s
– Hát, ez elég ambiciózus – mosolygok félénken.

el
– Hé, de a te terved sem rossz. Legalább azt csinálhatod,
ami boldoggá tesz. Az én pályaválasztásomat nagymértékben

eb
befolyásolja a családom.
– De nem lehet olyan rossz, igaz? Egyébként nem tennéd.
– Nem, ez nem rossz. De ez csak a második választásom.
gR
– Mi volt az első? – Ó, istenem, határozottan érdeklődőnek
tűnök, ugye?
Aston megy el az ablak előtt, és későn kapcsol. A szemem
rászegeződik. Mintha a távolból hallanám, hogy Callum tovább
in

beszél, de nem értem mit mond. Túlságosan Astonra

összpontosítok, aki a kezeit ökölbe szorítja. A tekintete
elsötétül. Nagyon mérges. De úgy igazán.
rn

– Megan? – Callum, kezével az orrom előtt hadonászik, és

én bosszúsan nézek rá.
– Elnézést. Csak láttam az egyik barátomat, akit egy ideje
Bu

már próbáltam hívni. Nagyon fontos – milyen hülye hazugság.

– Gond lenne, ha gyorsan utána szaladnék?
– Persze, csak csináld.
– Nagyon sajnálom – felállok, és leteszek egy bankjegyet az
asztalra. – Nos. Még egyszer elnézést.
Kilépek a kávézóból, és Astont üldözöm. Amikor ugyanazon
a sarkon bekanyarodok, mint ő, már sehol sem találom.
Fogalmam sincs, mikor kapok esélyt, hogy megmagyarázzam
neki, miért egy másik pasival ebédeltem? Picsába Lila és
Maddie hülye ötleteivel!
Megfordulok, és elhatározom, hogy Callumot faképnél
hagyva visszamegyek az egyetemre. És alighanem jó ötlet lenne
Astonnak üzenetet írni… Ez a kibaszott titkolózás!
Hirtelen valaki hátulról egy kis sikátorba húz, és háttal a

s
hűvös téglafalnak szorít. Amikor felismerem Aston szürke

el
szemét, megkönnyebbülten lélegzek fel. – Ez az új hobbid,
lányokra támadni? – motyogom.

eb
– Csak rád – válaszolja. – De őszintén szólva – nem
számítottam arra, hogy a városban egy idegen sráccal látlak
ebédelni.
gR
– Aston.
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok dühös.
– Lila szervezte ezt meg nekem – kotyogom ki. – A fejébe
vette, hogy barátra van szükségem, és össze akar hozni egy
in

pasival, akivel Bradennek nincs problémája. Nem utasíthatom

vissza, mert akkor gyanakodni kezdene. Szóval, csak
odamegyek és kész. Senkinek sem adom meg a számomat, vagy
rn

valami, ez az egész csak megtévesztés.

A teste ellazul, izmai elernyednek, és a faltól a karjai közé
húz. Ahogyan szorít, kétségem sincs afelől, hogy az igazat
Bu

mondta, amikor azt állította, nem akar elveszíteni. A karjaim

köré fonódnak, és szorosan a mellkasához simulok.
– Nem tudom, miért gondoltam … – félbeszakítja. – Egy
elcseszett idióta vagyok. Sajnálom, Megs.
– Minden rendben – gyengéden megcsókolom a nyakát. –
Ellenkező esetben, biztos ugyanerre gondolkodnék.
– Nem bébi, semmi sincs rendben. Nem hibáztathatlak.
 – Nem vádoltál meg semmivel – ránézek. – Ha ez fordítva
lenne, valószínűleg megrohamoznám a kávézót, és a lányt a
póthajánál fogva rángatnám ki az utcára.
Szélesen vigyorog. – Őszintén szólva, nem is tudom,
hogyhogy nem mentem be oda, és csaptam le a csávót.
Megsimogatom a hátát. – Én is ezt kérdem magamtól.
Utálom, amikor más lányok akár csak rád néznek – mondom

s
halkan.

el
– Ha Braden nem a legjobb barátom lenne… – megrázza a
fejét. – Mindent elmondanék neki, de ez nem olyan könnyű –

eb
nagyot sóhajt. – Azt hiszem, egy darabig még részt kell
vennünk Lila elcseszett terveiben.
– De mi van, ha ez túl nyilvánvaló? Hogy valami más okból
gR
utasítom vissza a srácokat?
– Akkor együtt csináljuk végig.
– De az valamikor hihetetlenné válik, hogy egyik pasi sem az
esetem.
in

– Figyelj – elfordítja az arcát annyira, hogy orrhegyeink

érintkezzenek. – Akkor csak egy pasit tarts meg, aki az eseted,
és felőlem az összes többi elbukhat a legközelebbi akadálynál.
rn

Ha győzködnöm kell, bébi, talán ez segíteni fog – az ajkait

határozottan a számra préseli, és közelebb húz magához.
Szorosan a vállaiba kapaszkodom, és engedem, hogy a
Bu

hatalmába kerítsen. – Azt hiszem, ez segít emlékezni –

suttogom, amikor a csók után arcát az enyémre fekteti. – De ha
bármikor ismét szükséged van rá, hogy meggyőzz…
Az ujjait a hátamba mélyeszti. – Valahányszor szükségét
érzem, hogy így ösztönözzelek… – kissé elfordítja a fejét, hogy
ajkai a fülemet súrolják – akkor az olyan élmény lesz, amit
soha nem felejtesz el.
 12. Fejezet

ASTON

s
el
Őt látni egy másik pasival – nem számít mennyire ártatlan,

eb
mennyire baráti volt a helyzet –, az agyam egy részét olyan
fokozatba állította, amire eddigi életemben nem volt példa.
gR
Meg akartam ragadni a karját, ki akartam rángatni a bisztróból
és a falhoz akartam szögezni, miközben addig csókolom, amíg
az eszét veszti. Meg akartam védeni az összes seggfejtől ebben
a városban, a pokolba is, az egész államban, mindentől.
Ez valami olyasmi, amit senki sem érthet meg. Először az
in

életemben valakit elkezdtem beengedni, hagytam, hogy ott

legyen, miközben elvettem, amit adott. És ez a probléma.
Elveszek Megstől, de semmit nem adok neki – nem azt kapja,
rn

amit megérdemel, mégis, valahogy pontosan tudja, hogy mire

van szükségem. Minden alkalommal.
Először az életemben, hagytam, hogy mást is érezzek, mint
Bu

azokat a dolgokat, amik az agyamban baszakodnak.

Beengedtem őt. Az egyetlen lányt, akiről tudtam, hogy képes
megsemmisíteni egy egyszerű mosollyal, vagy azoknak az apró,
kék szemeknek egy pillantásával – és ő meg is teszi. Minden
egyes alkalommal egyre több réteget hánt le rólam, és én
kitárulkozom.
 A legőrültebb az egészben, hogy el akarom neki mondani.
Mindent el akarok neki mondani, amit tudni akar. El akarom
neki mondani, hogy miért vagyok egyszer hideg, egyszer pedig
szenvedélyes vele, miért húzom magamhoz, aztán taszítom el.
De neki elmondani… Ha elmondom, talán minden véget ér.
Ha elmondom, az elszakíthatja tőlem és én örökre
érzéketlenné válok.

s
Ha elmondom, azt jelenti, elfogadom. Újra átélem.

el
Emlékezem. Érzek.
Nagyapán kívül ő az egyetlen személy, aki iránt valaha is

eb
éreztem valamit. Ő az egyetlen személy, aki iránt érezni
akartam, és amit érzek, az kezd lassan kicsúszni az irányításom
alól. Együtt növekszik az iránta érzett vággyal, ami sokkal
gR
erősebb, mint amilyennek lennie kellene, sokkal jobban a rabja
vagyok, mint kellene.
Mert ő ilyen. Függővé tesz. A haja vanília illata, a tűz a
szemében, a ragyogó mosolya, a keze puha bőre; minden egyes
in

részének a rabja vagyok.

És ami ennél is fontosabb… Lát engem. Nem a faszfejet látja,
aki megbasz mindenkit, akinek lyuk van a lába között, vagy az
rn

öntelt, arrogáns gazembert, aki senki mással nem törődik, csak

magával. Vagy talán látja ezeket – csak azt is látja, mi van
alattuk. Látja az igazi énem, azt, amiért soha senki sem vette a
Bu

fáradtságot, hogy megismerje.

Látja, hogy törött vagyok. Látja, hogy rosszul vagyok
összerakva. Látja, milyen elbaszott vagyok.
És nemsokára, az egész elbaszott kulimászt ki fogja belőlem
húzni, egy gyomorforgató beszélgetés keretében.

~~~
 – Elég volt – Megan hangja visszhangzik az előtérben. –
Állíttasd le vele a hülye randijait.
– Semmit nem tehetek – válaszolja Maddie. – Tudod, hogy
milyen. Azt hiszi, hogy ő az istenverte Cupido vagy mi.
– Egyszer – a háromból – sikerült neki veled és Bradennel,
de ez nem jelenti azt, hogy ő Cupido! Belegondolt egyáltalán
abba, hogy talán boldog vagyok így?

s
– Neked kell beszélned vele. Én csak véleményezem a

el
srácokat, Megs. Komolyan, látnod kellett volna néhány pasit,
akiket számításba vett. Egyáltalán semmi szexi nem volt

eb
bennük.
– Ughughughugh – Megan az asztalhoz veri a fejét,
miközben vigyorogva besétálok a konyhába.
gR
– Mi a helyzet? Nehéz az élet, ha randizásra kerül a sor? –
Önelégülten vigyorgok, miközben felemeli a fejét.
– Honnan is tudhatnád? – vág vissza. – Még azelőtt
lerántod a „randi” partneredről a bugyit, hogy a nevét tudnád.
in

– Touché – dörmögi Maddie.

– Ó, néha tudom a nevüket. De általában csak ennyit. –
Megvonom a vállam és áthajolok a pulton. – Jobb, ha
rn

névtelenül megbasznak, mint hogy arra kényszerítsenek, hogy

egy csapat szépfiúval randizz.
– Ó, mert te nem számítasz bele a szépfiú kategóriába?
Bu

Mennyi ideig tartott ma reggel megcsinálni a hajad? – húzza

fel az egyik szemöldökét. – Valószínűleg tovább, mint a kolesz
felének, Mr. Maybelline.
– Valószínűleg hamarabb élveznél el tőlem, mint amennyi
ideig a hajam csinálom – válaszolok, és azt figyelem, hogy az
arca elvörösödik. – De ez nem azt jelenti, hogy szépfiú vagyok.
– Hadd találgassak – ettől szexi fiú leszel?
 Elvigyorodok.
– Örülök, hogy így gondolod.
– Soha nem mondtam, hogy így gondolom, seggfej. Ez egy
kérdés volt, nem megállapítás. Még mindig tanulod mi a kettő
között a különbség?
Az asztalhoz megyek, és áthajolok rajta előtte.
– Nem. De az alapján, amilyen szemtelen vagy, úgy látszik,

s
valakinek meg kell tanítania, hogy különbség van a seggre

el
csapás és az elfenekelés között. Akarsz egy tanárt, Megs?
A szája tátva marad, és küzdök a késztetéssel, hogy még

eb
közelebb hajoljak és becsukjam. Látom a szemem sarkából,
ahogy Maddie elvigyorodik, láthatóan jól szórakozik, és az
ajkaim mosolyra görbülnek.
gR
– Ha valaha úgy érzem, hogy valakinek meg kell mutatni a
szex kissé perverz oldalát – mondja Megan halk hangon, és
kicsit előre hajol, közben összenyomja a melleit. Ezzel
kibaszottul a tűrőképességem határát súrolja. – Akkor olyan
in

tanárt keresnék, aki úgy tud a testemen játszani, mintha gitár

lenne, amin pontosan tudná, melyik húrokat kell
megpendíteni, és eszembe se jutna egy kanos főiskolás fiúval
rn

kezdeni.
– Honnan tudod, hogy nem én vagyok az a gitáros?
– Honnan veszed, hogy te vagy az? – provokál, majd
Bu

visszaül és elmosolyodik.
– Tíz percbe telik, míg megcsinálom a hajam. Feleannyi idő
alatt el tudom érni, hogy elélvezz – egyszerre fenyegetés és
ígéret ez, a szemeim pedig nem veszem le az övéről. – Ha
találsz egy gitárost, aki ezt meg tudja tenni, akkor megemelem
a kalapom, Miss Harper. Addig is, elképzelheted az ujjaim,
ahogy a testeden játszanak, mint a gitár húrjain.
 Felkapok egy almát a kettőnk közötti tálból és beleharapok,
majd rákacsintok és kimegyek a konyhából.
– Disznó! – kiabál utánam. Hallom, ahogy Maddie
hangosan felnevet, és magamban elvigyorodom. Néha jó annak
a seggfejnek lenni, aki belemászik a csajok bugyijába – és egy
ilyen helyzetben, mint ez is, amikor Megs kibaszottul
begerjeszt, határozottan jó dolog.

s
A diákszövetségi ház falának dőlök, megeszem az almát,

el
aztán a csutkát a kukába dobom. Észreveszem Bradent a ház
mellett nyújtani, és odakocogok hozzá.

eb
– Készen vagy, faszfej?
Felnéz, megragad két üveg vizet.
– Azt hittem, hogy a lusta segged még ki sem vonszoltad az
gR
ágyból.
– Ahh, már jó ideje felkeltem, de sokkal szórakoztatóbb volt
Megant felbosszantani. – Megvonom a vállam, elvigyorodok és
nekiindulok.
in

– Fogalmam sincs, miért csinálod, haver. Egy napon tálcán

fogja a golyóid felszolgálni. – Megrázza a fejét.
– Erre nem kerül sor. Olyan könnyen felhúzza magát, hogy
rn

eszébe se jut letépni a golyóim.

– Aha – de hallottad Kay bosszú módszerét, ugye? Múlt
héten hallottam, amikor Maddie-nek dühöngött és elszakadt
Bu

nála a cérna, hogy azt mondta: „annak a kibaszott seggfejnek le

fogja vágni a golyóit egy vajazókéssel, és felteszi az iskolai
menüre, mint specialitás egy kis hallal, és felszolgálja annak a
ribancnak, aki azt hitte, baszhat a seggfejjel”. – Vesz egy nagy
levegőt és én kicsit megborzongok.
– Ouch. Ki bosszantotta fel?
 – Haver, fogalmam sincs, és kibaszottul nem is akarom
tudni.
– Várj – méláztam el. – Nem leszbikus?
– Biszexuális – javít ki. – Mindkettőt szereti.
– Ó, ember. Akkor egyikünk sincs biztonságban a nagy
szájától? – Megrázom a fejem. – Fenébe.
– Pontosan – ért egyet. – Szóval, én és a srácok arra

s
gondoltunk, hogy holnap éjszaka elmegyünk San Franba a

el
hétvégére. Maddie és Lila jönnek – habár Meganban nem
vagyok biztos.

eb
Az izmaim azonnal megfeszülnek, a gyomrom pedig
összerándul a szülővárosom gondolatára. Olyan közel van
Berkeley-hez, mégis olyan messze. A hatéves Aston, aki
gR
elhagyta San Franciscót, teljesen más ember, mint a
tizenkilenc éves Aston, aki Berkeley-ben lakik, de ez nem
jelenti azt, hogy egy percig is gondolkozom a visszatérésen.
– Nem hiszem, hogy megyek – válaszolok, és próbálom
in

leplezni a remegő hangom. – Vasárnap meglátogatom

nagyapát. Az öreg vénember majdnem elvert a kibaszott
botjával, amikor nem mentem azon a hétvégén, amikor
rn

Vegasban voltunk.
Braden nevet, és elhiszi – a nagyon valós – szavaim.
– Rendben, értem. Itt maradsz, és jó faszfej módjára
Bu

megbaszol néhány szegény lányt.

– Ez a terv.
Vagy nem. De nem kell tudnia, mi az eredeti tervem.
Megállunk egy kicsit, hogy igyunk és levegőhöz jussunk,
aztán előveszem a mobilom a zsebemből.
Mész SFba? Küldöm Megannak.
Azonnal válaszol.
 Nem tudom. Te?
Nem. Ne menj.
Oké. Nem fogok.
Visszateszem a mobilom a zsebembe, és amikor felnézek
Braden kíváncsi arcával találom magam szembe.
– Mi az?
– Nem hiszem, hogy valaha láttalak volna üzenetet küldeni

s
bárkinek is. Egy csaj végre kiszedte belőled a számod?

el
Felhorkantok.
– Ne legyél már ennyire hülye. Ha így lenne, akkor soha

eb
nem lenne egy nyugodt percem sem.
– Igaz – bólint Braden, és elkezdünk visszafutni a
diákszövetség háza felé, hogy aztán összekészüljünk az
gR
óránkra.
Gyorsan átöltözünk, az épület mögött találkozunk, hogy a fő
épület felé vegyük az irányt, ahol az angol óra lesz. Maddie és
Megan várnak ránk, amikor lemegyünk a földszintre, Megan
in

türelmetlenül dobog a lábával.

– Készen vagytok, lányok? Néhányan azért szeretnének
átmenni év végén, mondja szarkasztikusan.
rn

– Ó, Meggy – dörmög Braden, aztán megfogja Maddie kezét.

– Akkor is átmész belőle, ha teljesen kómában vagy.
Valószínűleg már el is olvastál mindent, ami a félévi tervben
Bu

van.
Erre Megan megüti Braden fejét, ő pedig szitkozódni kezd.
– Ezt meg mi a faszért kaptam?
Maddie ráüt a vállára a könyveivel.
– Szépen beszélj!
– Olyan vagy, mint az anyám – dörmögi Braden.
Megan Maddie-re vigyorog, a szemei Bradenre siklanak.
 – Csak mert igazad van az olvasással kapcsolatban, attól
még nem tetszik, amit mondtál. Talán, ha több figyelmet
tanúsítanál az órán, átmennél anélkül is, hogy a vállam felett
nézegetsz, amikor számonkérés van.
– Miért is nem gondoltam még erre? – Nézek Bradenre.
– Mert nyilvánvalóan egy kibaszott zseni vagy –
zsémbeskedik. – Én vagyok az egyedüli hülye itt?

s
– Ó, te nem vagy hülye – nyugtatgatja Maddie. – Csak kicsit

el
lassabb vagy, mint mi.
– Tudod mit, angyalka? Igazán nagy szerencse, hogy

eb
szeretlek.
– Szerintem is. – Mosolyog. – Így kimondhatom, amit
mindenki gondol.
gR
Braden úgy néz rá, ami azt sugallja, hogy ennek lesz
folytatása és Maddie még szélesebben kezd vigyorogni.
– Álljunk csak meg – torpan meg Megan, Bradenre
bámulva. – Te tényleg zseninek hívtad Astont?
in

– Aha.
– Nincsenek rá szavak, mennyire nem számítottam arra,
hogy ezeket a szavakat egy mondatban hallom.
rn

– Baszd meg. – Meghúzom a haját, ő pedig rám csap.

– Nem viccelek, Meggy. Ez a srác 3.8-as tanulmányi átlaggal
érettségizett.
Bu

Megan rám néz, összeráncolja a szemöldökét, és

meglepettséget látok a szemében.
– Tényleg?
Megvonom a vállam.
– Közülünk, seggfejek közül is valakinek okosnak kell
lennie.
– Ne már, komolyan beszélsz?
 Nem tudom, dühös legyek-e vagy sem, amiért nem hisz
nekem.
– Aha.
– Nem hiszem el, hogy ugyanannyi az átlagod, mint az
enyém. Nem nézel ki okosnak – vigyorog gonoszul, és tudom,
hogy ez csak Bradennek és Maddie-nek szól.
Kinyitom az ajtót előtte és lenézek rá, miközben megáll

s
előttem, az ujjaim súrolják a csípőjét.

el
– Nem mindenki az, aminek látszik, Megan. Mostanra ezt
már tudnod kellene.

eb
Felnéz rám, a megdöbbentően kék szemei tele vannak
kérdésekkel, amiket tudom, hogy meg kell válaszolnom.
– Tudom. Azt kívánom, bárcsak az emberek tudnának bízni
gR
azokban, akik törődnek velük. – Elnyomakodik mellettem az
asztalunkhoz. Beharapom az ajkam belső felét, és követem.
– Talán nem arról van szó, hogy nem bíznak bennük –
mondom. – Talán csak arról, hogy elfelejtették, hogyan kell.
in

Megigazítja a könyveket az asztalon, lassan szembefordul

velem, miközben leülök mellé.
– Akkor talán ki kellene nyitni a szemüket, hogy
rn

észrevegyék, akiben megbízhatnak, éppen az orruk előtt van.

Talán meg kellene nyílniuk, és akkor nem kellene egyedül
viselni a terheket.
Bu

– Nem mindent lehet megosztani. Nem minden sebhely van

a testen. Néhányat a lelken ejtettek. Nem lehet őket látni. Belül
vannak, és olyan mély sebeket égettek, amik soha nem fognak
begyógyulni.
A szemei komolyak és gyengédek.
– Csak mert egy sebet nem lehet meggyógyítani, az még
nem jelenti azt, hogy nem lehet enyhíteni rajta – suttogja.
 Mély levegőt veszek, és döntést hozok, amit tudok, hogy meg
fogok bánni. Döntést, ami mindent meg fog változtatni.
Döntést, ami engem is meg fog változtatni.
– Néha a sötét igazság túl sok néhány embernek –
figyelmeztetem.
Döntést, ami meg fogja változtatni őt.
– Néha egy villanásnyi igazság nem elég – válaszol.

s
Döntést, ami mindkettőnket meg fog változtatni.

el
– A sötétség tényleg jobb, mint a világosság?
Bólint.

eb
– Néha. Néha el kell veszned a sötétségben, hogy igazán
értékelni tudd a fényt.
– Most hétvégén – halkítom le a hangom, annyira, hogy alig
gR
hallani. – Nem tudok mindent megígérni. Csak hogy adni
fogok valamit.
Pislant egyszer, a kezei megrándulnak. Ökölbe szorítja őket
és az ölébe húzza.
in

– Csak az egyik feled az enyém. Biztos vagyok benne, hogy

tudok még egy kicsit várni, hogy teljesen az enyém legyél.

~~~
rn

Az éjszakám ismétlődő rémálmok és iszonyatos emlékképek

közt telik, pedig egyáltalán nem így akartam kezdeni a napom.
Bu

Most, hogy a srácok elmentek San Franba, Megan elég

zavartalanul tud ki-bejárkálni a házba. Ha valaki megkérdezi,
akkor van kulcsa Braden szobájához, ahol néhány könyvet
hagyott. Ha valaki megkérdezi, miért van a szobámban, akkor
kölcsön kértem egy könyvet. Nem a legjobb kifogás, de újra
elmondom, itt ez senkit nem fog érdekelni.
– Tényleg tudni akarod? – kérdezem, és ránézek a szoba
másik feléről.
 A világoskék szemeit tágra nyitja, és komolyak, miközben
belenéz a fáradt tekintetembe. A térdeit a mellkasához húzza és
megharapja a hüvelykujját, majd lassan bólint. Vele szemben
leülök az ágyra, a rugók nyikorognak a testem súlya alatt és
kinézek az ablakon.
– Melletted vagyok – mondja halkan, és kicsit közelebb
csúszik hozzám. – De nem tudok teljes szívvel, ha nem értem.

s
És akarom, Aston – érteni akarom. Mindent tudni akarok

el
rólad.
– Fogalmam sincs ki az apám. Anyámat tizenhét évesen

eb
ejtette teherbe egy srác, akinek a neve soha nem derült ki. – A
hangom határozott, de a keserűség csöpög minden egyes
szóból. – Minden lehető alkalommal, amikor csak tehette,
gR
lepasszolt a nagyapámnak. Egyáltalán nem volt felkészülve
arra, hogy anya legyen – különösen tizenhét évesen nem.
Nagyapa úgy gondolja, hogy poszttraumás depresszióban
szenvedett, de őt egyszerűen csak nem érdekelte. Nem igazán.
in

Ha úgy lett volna, akkor keres egy szakértőt, ahelyett, hogy

saját magát alkohollal és a legolcsóbb drogokkal gyógyítja.
– Amíg tizenhat éves nem lettem, a gyerekvédelem
rn

kapcsolatban volt velünk. Egyszer elloptam az aktám és

elolvastam. Az volt benne, hogy „anya” beköltözött egy
lepukkant lakásba, amikor kettő voltam, és annak ellenére,
Bu

hogy a szomszédok panaszkodtak arra, hogy egy gyerek

sikoltozik és egyedül van hagyva, bármikor, amikor
megjelentek minden tökéletes volt. Én tiszta voltam, a lakás is
és ő is. Semmit nem tudtak tenni bizonyíték nélkül. – A
szobámból nyíló kilátás messze van a koszos sikátoroktól, a
Tenderloin kerülettől, San Franciscóban. – Annak ellenére,
hogy milyen környéken laktunk, akármikor jelentek meg,
mindig elintézte valahogy, hogy a körülmények megfelelőek
legyenek.
– Nem kellett tovább olvasnom, hogy tudjam, mi
következett. Körülbelül négyéves koromtól kezdve vannak
emlékeim, és az utána következő két évből. „Mostoha apákról”,
akik jöttek és nagyon gyorsan mentek is. Mind ugyanolyan
volt. Nagy, tetovált és sokkal jobban függtek a drogoktól és

s
alkoholtól, mint anyám. Mindannyian szenvedélyesen

el
gyűlöltek.
Mocskos kis rohadék. Kibaszott gebe. Szardarab.

eb
– Minden egyes alkalommal megmutatták, mit gondolnak
rólam, amikor anyám elment, hogy pénzt keressen – amikor
elment a testét árulni a gazdag pöcsöknek, hogy legyen miből
gR
drogot venni magának és akármelyik szerencsétlen faszfejnek,
akivel éppen baszott. Így kezdődött.

– Anyuci – nyafogtam a konyha sarkába húzódva, és a

in

koszos nyulamat magamhoz szorítva. Fölém hajolt – nem

tudtam a nevét. Soha nem tudtam a nevüket. Soha nem voltak
ott olyan hosszú ideig, hogy tudjam.
rn

– Anyuci nem hall téged – gúnyolódott. – Kurválkodik, hogy

hozhasson nekem valami finomat. Nagyon jó ebben.
– Anyukámat akarom. – Még jobban bepréselődtem a
Bu

sarokba, a dugalj vágta a meztelen bőröm a hátamon. Könnyek

csordultak ki a szememből, nyüszítettem, féltem a nagy
embertől előttem. Éreztem a leheletén az alkohol szagát, és
befogtam az orrom, eltakartam az arcom.
Értelmetlen volt. Tudtam, ahogy azt is, hogy nem fog az
arcomhoz érni. Soha nem tették.
 – Az arcon csapás túl nyilvánvaló volt. Zúzódás a háton? A
lábakon? Vagy a hason. Sokkal biztonságosabbak voltak a
számukra. Senki nem kérdezett rá, és ha mégis, akkor mindig
ugyanaz volt a válasz.
– Ó, az? – Anya finoman megsimogatta a hátam, a szemeit
határozottan a szociális munkásra szegezte. – Néhány nappal
ezelőtt a parkban voltunk, és ez a butuska azt hitte, hogy le tud

s
ugrani a mászókáról. Csak egy másodpercre néztem félre – egy

el
barátom akart mondani valamit –, és a következő pillanatban
már a földön volt. Semmi veszélyérzete nincsen. Próbáltam

eb
elmagyarázni, de csak négyéves. Hazajöttünk, és megnéztem,
de minden rendben vele. Nem igaz, kishaver?
A kékesszürke szemei megtalálták a tekintetem, és félelem
gR
csillant bennük. Bólintottam.
– Anya meggyógyított.
– Leestem az asztalról. Megbotlottam a járdán. Elcsúsztam a
lépcsőházban. Mindig volt kifogás. Soha nem vitt kórházba.
in

Mindig az én hibám volt. Soha nem az övék.

Az üveg szétrobbant, amikor a falhoz csapódott. Sikítottam,
elcsúsztam a nedves folton, ami a földön volt, miközben
rn

próbáltam bemenekülni a szobámba, hogy csak egy

másodpercre nyugtom legyen. Térdre estem, félelem járta át a
testem. Zokogtam, sírtam, nyüszítettem. Kétségbeesetten
Bu

kapkodtam levegőért, a torkom összeszűkült. Vonszoltam

magam a padlón, próbáltam menekülni a mérges árnyéktól,
ami követett engem.
Az üveg szétvágta a tenyerem, és én újra felsikítottam. Vér
keveredett a földön levő alkohollal, minták rajzolódtak ki
belőlük és valaki dörömbölt az ajtón.
 – Kibaszott kíváncsi faszfejek – dörmögte a férfi, és felvett.
Harcoltam a szorítása ellen, miközben a fülemhez hajolt. –
Kibaszottul ne harcolj velem, te kis patkány, vagy a hátad
megismerkedik az övemmel. – Megmerevedtem. – Jó fiú.
Az ajtó kinyílt, és az öreg hölgy, akik szemben lakik velünk,
aggódva nézett.
– Hallottam, hogy valami összetörik, aztán sikolyt – minden

s
rendben?

el
– Persze. A fiú leejtette a poharam, amikor nem voltam a
szobában, próbálta összetakarítani, de párszor megvágta a

eb
kezét. Ha nem bánja, rendbe kell szednem. – Becsukta az ajtót
ezután a hazugság után.
Minden alkalommal ez történt. Anya tudta. Soha nem
gR
érdekelte eléggé. Csak az volt neki a fontos, hogy egy újabb
adagot belőhessen vagy felszippanthasson. Csak az volt a
fontos neki, hogy meglegyen az adagja.
Egy nap, talán használható leszel, és akkor téged küldünk a
in

ribanc anyád helyett pénzt keresni.

Ökölcsapás. Újabb zúzódás.
Csak erre jó. Baszni. Te is csak erre leszel jó egy nap.
rn

Egy rúgás a hátba.

Soha senki nem akar majd téged. Főleg akkor nem, amikor
megtudják, hogy milyen kibaszottul nagy ribanc az anyád.
Bu

A fejem nagyot koppan a széken.

Csak arra vagy jó, amire ő is. Soha senkit nem fogsz
érdekelni.

– Hagyd abba – suttogja egy halk, fájdalmas hang. Kezek

érnek gyengéden az arcomhoz, ajkak súrolják a homlokom. –
Most már abbahagyhatod.
 Kinyitom a szemeim, amik becsukódtak, miközben
elvesztem a gondolataimban. Megan kék szemei tele vannak
könnyekkel.
– Most már abbahagyhatod – ismétli meg. – Itt
biztonságban vagy. Velem biztonságban vagy. – Megsimítja az
arcom, miközben az övén legurul egy könnycsepp. –
Biztonságban vagy.

s
A köd elkezd kitisztulni, az emlékeim visszahúzódnak és

el
tisztán látom őt. A fájdalom, amit az arcán látok, valami
olyasmi, amit soha nem akarok újra látni. Én okoztam. Ezért

eb
nem akartam neki soha elmondani. Ezért nem akartam ennyire
közel kerülni hozzá.
– Miattam ne sírj, bébi. – A hüvelykujjammal megsimítom a
gR
szeme alatt. – Nem érdemlem meg a könnyeid.
Bólint.
– De igen. Minden egyes könnycseppem megérdemled.
– Nem, nem érdemlem – vitatkozom, és elhúzódom tőle.
in

Felpattanok az ágyról és járkálni kezdek fel-alá. A régi szavak

feltépik a sebeket és felerősítenek mindent, amit vissza akarok
szorítani. Arra emlékeztetnek, mi vagyok. Arra emlékeztetnek,
rn

hogy mennyit ér az életem, a testem. – Nem érdemellek meg.

Nem érted? Kibaszottul igazuk volt, Megs. Semmit nem érek.
Túlságosan el vagyok baszva. Minden, amit mondtak – minden
Bu

alkalommal, amikor azt mondták nekem, hogy szart sem érek,

minden alkalommal, amikor azt mondták nekem, hogy senki
sem akar engem soha…
– Tévedtek – mondja halk, de határozott hangon. –
Tévedtek. Mindannyian. Minden hazugság volt.
 Megrázom a fejem, és a tenyeremmel a falnak
támaszkodom, lehajtom a fejem és összeszorítom az
állkapcsom.
– Nem. Igazuk volt. Kibaszottul mindnek. El vagyok baszva.
Törött vagyok, olyan kibaszottul rosszul vagyok összerakva
belül, hogy nem lehet rendbe hozni.
Az ágy rugói megnyikordulnak és a padlódeszkák

s
megreccsennek. Egy kéz finoman megérinti a hátam, egy másik

el
a megfeszült karom köré tekeredik.
– Tévedtek. Nagyon messze voltak az igazságtól.

eb
– Nem tudhatod.
– De, tudom. – Közelebb jön hozzám, a kezét leveszi a
hátamról és átkarolja vele a kezem. Megszorítja, az arcát pedig
gR
a vállaimra hajtja. – Tévedtek, mert én, akarlak. Minden egyes
részed – még a törötteket is és a hibásakat is.
Lassan felé fordítom a fejem és a szemébe nézek.
– Miért? Miért? Nem tudom neked azt adni, amit annyira
in

akarsz. Nem tudok neked napsütést és kibaszott szivárványt

adni. Nem tudom megadni neked a hibátlant, amit
megérdemelsz.
rn

– Nem akarok hibátlant, és ha napsütést és szivárványt

akarnék, akkor elmennék a helyi általános iskolába vagy az
óvodába.
Bu

Ellököm magam a faltól, a kezei lehullanak rólam.

– Soha nem lesz több szexnél. Semmi nincs bennem, bébi.
Kibaszottul üres vagyok.
– Hazudsz, és te is tudod.
– Tényleg? – Megfordulok, felnyársalom a tekintetemmel.
Hazudok – de ez a jobb lehetőség. – Hazudok? Azt hiszed,
érzek valamit, amikor szombat esténként megfektetek néhány
lányt? Azt hiszed, mást is érzek, mint izgalmat?
A csend hosszúra nyúlik, és kibaszottul utálom magam
ezért. Gyűlölöm magam, hogy ellököm magamtól az egyetlen
embert, akit közel akarok magamhoz tudni.
– Tudom, hogy semmi mást nem érzel, csak vágyat, amikor
ezeket a lányokat szombatonként a szobádba viszed.

s
Ez sokkal fájdalmasabb, mint a fizikai ütések a gyomromba,

el
amiket kaptam.
– Akkor, miért vagy még mindig itt?

eb
– Mert nem vagyok olyan, mint a többi lány – mondja
meggyőződéssel, miközben a szemembe néz. – Azt hiszed,
hülye vagyok, Aston? Éppen most meztelenítetted le a lelked
gR
előttem – a legmélyebb, legsötétebb részeit osztottad meg
velem – és most el akarsz lökni magadtól. Kit akarsz igazán
megvédeni, hah? Engem, vagy saját magad? Semmit nem érzel
irántam, amikor „bébinek” hívsz? Semmit nem érzel irántam,
in

amikor magadhoz szorítasz? Őszintén semmit nem érzel,

amikor együtt vagyunk? Gyerünk. Mondd el! Mondd most
azonnal, a szemembe, hogy semmit nem érzel. Mondd, hogy
rn

nem érdekellek.
Nem tudom megtenni.
– Mondd!
Bu

És ő tudja.
– Gyerünk!
– Nem tudom! – ordítom. – Kibaszottul nem tudom ezt
mondani neked! És ez a baj. El kell menned. El kell sétálnod,
mert én nem tudok. Meg kell védened magad tőlem, mert én
nem tudlak elhagyni téged.
 – Én sem tudlak téged! – Átviharzik a szobán. – Nem
akarom, hogy elhagyj! – Megáll előttem, a mellkasa hullámzik
és halkan folytatja. – Nem akarom, hogy elhagyj.
Soha senki nem akar majd téged. Soha senkit nem
érdekelsz. Szart sem érsz. Rohadék. Használhatatlan fasz.
Megragadom és magamhoz húzom, az arcom a hajába
temetem. Remegek, miközben ölelem. Szükségem van rá –

s
nem tudom mi ez, de mindennél jobban akarom őt, mint eddig

el
bármit a világon. Csak őt érzem. Miatta akarom az elcseszett
darabokat szétszakítani, és újra helyesen összerakni. Valamit

eb
életre kelt bennem, úgy érzem tőle, hogy élek, hogy szeretek.
Vele a karomban, miközben a kezeit a nyakam köré kulcsolja,
és a fejét a nyakamba fúrja, úgy érzem, otthon vagyok.
gR
Úgy érzem, Megan az én otthonom.
in
rn
Bu
 13. Fejezet

Megan

s
el
– Anyukád tényleg sohasem mesélt neked az apádról? –
kérdezem, miközben ujjhegyeimmel köröket rajzolok Aston

eb
alkarjára.
– Nem. A nagyapám néhány évvel ezelőtt azt mondta, hogy
gR
egy barátnője születésnapján volt, és csak pár héttel később
értesült a terhességéről. Gyanítja, hogy csak egy fickó jöhet
szóba, de nem emlékszik a nevére – válaszolja. – Már úgysem
számít. Van egy nagyapám, nekem ez elég. Mindig mellettem
állt.
in

– Remek embernek tűnik – jegyzem meg, és szürke szemébe

nézek. – Sokat elmond rólad.
Felhorkant. – Nem vagyok jó ember, bébi. Korántsem.
rn

– Látlak téged kívülről, és ezért észreveszek dolgokat, amit

te nem veszel észre magadról – érvelek. – Talán te magad még
nem látod, lehet nem is fogod, de én tudom, hogy jó ember
Bu

vagy – végigsimítok az arcán, és érzem a három napos

borostáját.
– Ha te mondod – elveszi a kezemet, és az ajkaihoz tartja,
minden ujjamat egyesével megcsókolja.
– Sajnálom, hogy arra kértelek, emlékezz vissza mindenre –
mondom halkan.
 – Én nem sajnálom – válaszolja határozottan. – Igazad volt
abban, amit tegnap mondtál. Néha muszáj elvesznünk a
sötétségben, hogy képesek legyünk értékelni a fényt. A fejem
tele van árnyakkal és borzalmas képekkel, de amikor a
szemedbe nézek, fényt látok – mint a fény, az alagút végénél,
amiről sosem hittem, hogy valaha is megtalálom.
Nyitott kezemet a halántékára fektetem, és megcsókolom az

s
ajkait. – Ez csodás. Tetszik, hogy miattam érzel így.

el
A szája széle megrándul, és a szeme hirtelen felragyog. – Ki
mást fenyegethetnék a konyhaasztalnál azzal, hogy

eb
elfenekelem?
– Lefogadom, találsz majd magadnak valakit – válaszolok
vállat vonva.
gR
– Talán igen, de nem akarok senkit keresni – az arca megint
komoly. Keze a karomra vándorol és megpihen a hátamon.
– El kell mondanom valamit – de meg kell ígérned, hogy
nem fogsz bepöccenni, vagy elmenekülni, oké?
in

– Én. Nem. Szököm. El – minden szót külön hangsúlyozok.

– Rendben? Nem megyek sehova.
Egy pillanat töredékéig felfedezem a szemében a rémült
rn

kisfiút, és ettől majd megszakad a szívem.

– Pár nappal ezelőtt, egyik este elmentem abba bárba. Elég
eldugott hely, és be akartam bizonyítani magamnak, hogy nem
Bu

vagyok olyan, mint az anyám – behunyja a szemét, szerintem

összeszedi magát. – Tudtam, ha azon az éjszakán valakit
hazavittem volna, az azt jelentené, hogy nem vagyok jobb, mint
ő.
Nyelnem kell, és görcsösen igyekeztem kontrollálni az
arckifejezésem, noha egy hatalmas gombócot érzek a
torkomban. Szeretném elhinni, hogy nem tette meg, muszáj
elhinnem. – És? – mondom nyugodt hangsúllyal. Legbelül
vihar tombol bennem, annyira dühös vagyok az emberekre,
akik a múltban lelki sebeket okoztak neki.
– Habár akartam, nem tudtam. Legfeljebb csak öt percet
voltam odabenn, aztán ki kellett jutnom. El kellett tűnnöm –
néz rám határozottan. – És te vagy az oka. Basszus, te vagy az
oka, hogy le kellett lépnem, és te vagy az oka, hogy egyáltalán

s
odamentem. Azt mondtam magamnak, ha sikerül egyedül

el
távozni, akkor elég jó vagyok neked. Mert akkor érzek irántad
valamit, akkor fontos vagy nekem. Ha egyedül megyek, nem

eb
vagyok érzéketlen.
– Nem vagy érzéketlen – az ujjaimat átfuttatom a haján. –
Érzel valamit – egyébként egyáltalán nem kínoznád magad. És
gR
mivel elég jó vagy nekem… – megrázom a fejem. – Ki kér
ilyesmit? A társadalom? A televízió? Szerelmes regények?
Nem. Még Braden sem teheti meg, Aston. Az egyetlen személy,
aki eldöntheti, hogy valaki megfelel-e nekem, én magam
in

vagyok. És én azt mondom, minden szempontból megfelelsz

nekem.
Egy hajtincset a fülem mögé csúsztat. – Honnan tudod?
rn

Félénken mosolygok. – Nos, nem vagy egy kiköpött Mr.

Darcy, de...
Megcsikizi a hasamat, prüszkölve esek az ágyra. Rám
Bu

gördül, lábait a combjaim közé csúsztatja. Az ujjaink egymásba

fonódnak.
– Megbabonáztál, a testemet, és a lelkemet – motyogja a
fülembe. – Nem tudom olyan jól hangsúlyozni, de ez az
egyetlen, ami eszembe jut a könyvből.
– Ez az egyik kedvenc részem – mosolygok lelkesen.
 Ajkait leengedi az enyémekre, és gyengéden mozgatja
fölötte.
– Nem hiszem el, hogy tényleg Jane Austent olvasol –
őszintén le vagyok nyűgözve.
– Ez volt az első klasszikus, amit nagyapám hagyott
elolvasni – a tenyerébe támasztja az állát. – Úgy gondolta,
hogy eleinte Darcy csakugyan egy arrogáns seggfej volt, de

s
ugyanakkor példaképnek elég jó. Ha kicsit később, annyira

el
tudok szeretni egy nőt, ahogy ő szerette Elisabethet, akkor a
felnevelésem során jó munkát végzett – egyik ujjával

eb
végigsimít az arcomon.
– Azért adta oda a könyvet elolvasni, hogy megtanítson
tisztelni a nőket –jegyzem meg döbbenten. – Azt akarta, hogy
gR
példát vegyél Darcyról, mert először meg kellett tanulnia
tisztelni és szeretni Elisabethet. A nagyapád egy zseni.
– Boldogan megmondom neki – vigyorog.
– Szívesen elmondom neki magam is, ha egyszer találkozom
in

vele.
– Persze, mikor szeretnél?
– Igazán?
rn

Aston bólint. – Már elmondtam a legrosszabbat. És

nagyapa… Na igen, szerintem örül, hogy végre van valaki,
akivel beszélgetni tud az irodalomról. Időként nincs hozzá
Bu

ennyi türelmem.
– Tényleg szeretném megismerni – mondom őszintén. –
Hogy beszélgethessek vele az irodalomról.
– Mit szólnál a holnaphoz? – Aston szemében újra felvillant
a kisfiú, és rájöttem, hogy elkezd megnyílni előttem. Amikor
elvisz a nagyapjához, betekintést ad nekem a múltjába.
Találkozhatok az egyetlen emberrel, aki igazán ismeri őt... és
benne a kisfiút. Végigfuttatom hüvelykujjamat az alsó ajkán. –
Jó, holnap. Mr. Darcyt hozom magammal.
– Nem kell – gyengéden megcsókol. – Én leszek a te Mr.
Darcyd.
– Hát, sajnos nincs cilindered és frakkod – panaszkodom
kezeimet összefűzve a tarkóján.
– Kinek van szüksége ezekre? Ezek a cuccok a végén úgyis a

s
padlón kötnek ki.

el
Kuncogok, amikor újra megcsókol, és a testét az enyémhez
nyomja. – Valószínűleg igazad van.

eb
~~~
Tizenöt évesnek érzem magam, amikor késő éjszaka
gR
visszalopakodom a szobámba. Nem állt szándékomban
Astonnal tölteni az éjszakát – csak úgy megtörtént. Miután
Aston mindent elmondott, nem tudtam elmenni. Nem
hagyhattam csak úgy ott, minden emlékével, amit hirtelen
in

megosztott velem.
Szóval ezért a tegnapi ruháimban kilopakodtam a
diákszövetségi házból, hogy otthon gyorsan átöltözzem, mielőtt
rn

Aston elvisz, hogy találkozzam a nagyapjával. A lehető

leghalkabban sietek lefelé a lépcsőn, abban a reményben, hogy
vasárnaponként ilyenkor még mindenki alszik, és megállok a
Bu

lépcső alján, mert hangokat hallok.

– Tényleg, szőke? – kérdezi Kyle.
– Igen. Nem ismertem fel, ki volt. De ha jól tudom, ő egész
éjjel vele maradt a szobájában.
– Azt akarod mondani, Aston tegnap nem is volt ott a
buliban?
Picsába.
 A számra szorítom a kezem, hogy ne káromkodjak
hangosan, és a kijárat felé sandítok. Ha most bekanyarodok a
sarkon, Kyle és a másik srác meglátnak, és tudni fogják, hogy a
szőke Aston szobájában én vagyok.
– Talán Megan? – kérdezi a másik hang, és én a nyelvemre
harapok.
– Soha. Braden megölné.

s
Ez az.

el
Lehúzom a balerinacipőm, és lábujjhegyen felmegyek a
lépcsőn. Braden szobájának a kulcsát sietősen kihúzom a

eb
nadrágzsebemből, és kinyitom. A szobájában felkapom az egyik
könyvem az íróasztaláról.
Köszönöm, Braden, hogy állandóan kölcsönkéred a
gR
cuccaim.
Magam mögött visszazárom az ajtót, és belebújok a
cipőmbe. Tudom, összességében üdének látszom, de hé, akkor
is vasárnap reggel van. Amikor lejövök a lépcsőn, és befordulok
in

a sarkon, Kyle és a másik srác csodálkozva néznek rám. Ez

Mark.
– Reggelt – mosolygok, és futólag integetek.
rn

– Uh – Kyle meghökken. – De korán itt vagy.

Magasra emelem a könyvet. – Braden megint kölcsönkérte
az egyik könyvem. Pontosan ezért van kulcsom a szobájához.
Bu

– Igazán? – Mark gyanakvóan végigmér.

– A könyv a kezemben van, nem igaz? Nyugodtan menj fel a
szobájába. Az ugyanis tele van könyveimmel, amiket bespájzolt
– remélem, hogy nyugodtabbnak tűnök, mint ahogy érzem
magam.
– Ne, hagyjuk – válaszol megnyugodva.
 A mosolyommal küzdök. – Szívesen maradnék még, és
beszélgetnék veletek, de sürgősen be kell fejeznem egy esszét.
Később találkozunk.
– Csaó, Megan – Kyle int, és a lehető leglassabban kullogok
a kijárathoz.
Amikor az ajtó bezáródik mögöttem, megkönnyebbülten
lélegzek fel, és kényszerítem magam, hogy ne rohanjak el

s
azonnal. Basszus. Ez nagyon meleg volt – túlságosan meleg.

el
Ráadásul, a legjobb kifogásomat, hogy miért vagyok a
szövetségi házban, már elfecséreltem.

eb
– Hol a pokolban voltál egész éjjel?
Kay hangjára összerezzentem. Növekszik bennem a rémület.
– Mi közöd hozzá? – kérdezem nyugodtan, és kinyitom a
gR
kollégium ajtaját. Követ a lépcsőházba.
– Mert tegnap este buliba akartam menni veled – egy menő
buli, seggfejek nélkül, az egyesületi házból –, de nem voltál itt.
Hová tűntél?
in

Amikor a szobámhoz érek, az ajtókeretnek támaszkodom, és

vigyorgok. – Mit érdekel az téged, mi?
Visszavigyorog. – Persze. Végre megdugtak?
rn

Kinyitom a szobámat. – Egy hölgy nem dicsekszik a

hódításairól – az ajtót becsapom az orra előtt, mielőtt sokkal
kellemetlenebb kérdéseket tehetne fel.
Bu

– Hülye picsa! – kiállt Kay, és dörömböl az ajtón. – Ne hidd,

hogy ezzel megmenekültél!
– Igen, igen, tudom – de pillanatnyilag nyugtom van, hogy
kitaláljak valami hatékony kifogást.
Fájdalmasan felsóhajtok, és a homlokom az ajtónak
döntöm. Amúgy kinek támadt az a hülye ötlete, hogy titkos
kapcsolatot kezdjen? Á, igen, nekem.
 Persze, ez azelőtt volt, hogy a titkos kapcsolat ilyen komollyá
vált. Azóta sok minden történt, és a dolgok közöttünk
bonyolultabbá váltak. Most, hogy néhány részletet
megismertem a borzalmas gyerekkoráról, többé nem csak egy
múló egyetemi ismeretség, akivel elütöd az időt. Ez valódi.
A könyvet némi lendülettel az ágyra hajítom. Az a padlóra
esik, de nem érdekel, mert már úton vagyok a fürdőbe, és

s
menet közben megválok a ruháimtól. Egy gyors, forró

el
zuhanynak segítenie kell összeszedni a gondolataimat, és egy
kicsit ellazítani. Ez a reggel eddig túlzottan stresszes volt. És a

eb
kifogások ellenére, végül az igazság mégis lelepleződik. És
abban a pillanatban, olyat fog robbanni, hogy még a kínaiak
újévi ünnepi tűzijátékát is lepipálja.
gR
Kilépek a zuhanyzóból, és gyorsan elkészülök. De végül
tovább maradok a ruhásszekrényem előtt, mint terveztem.
Gondolom, ez mégiscsak hasonlít az első találkozáshoz a
szülőkkel, ugye? Szóval, a lehető legjobb benyomást kell
in

tennem – eltekintve az irodalomtól. De mi a rossebet szoktak

viselni, amikor valaki nagypapájával találkoznak?
Az ablakból kipillantva, a rövid szoknyát újra
rn

visszaakasztom, helyette felkapok egy farmert. Együtt egy szép

inggel, és egy átkötős pulóverrel egész jó lesz. Gyorsan
megszárítom a hajam, majd egy virágos csattal rögzítem, és
Bu

felkenek egy leheletnyi sminket.

A telefonom rezeg, Aston küldött üzenetet:
Felőlem indulhatunk.
Adj öt percet.
Felkapom a kabátom és a napszemüvegem, és kisietek a
szobából. Amikor a kollégiumot elhagyom, az égbolt még
jobban elsötétedik, de nem esik. Még nem.
 A városközpont felé sétálok. Rövid időn belül elérek a
parkolóba, amit Aston leírt nekem. Mosolyogva bekopogtatok
az ablakon, áthajol az ülésen, és kinyitja az ajtót. Beülök mellé
az autóba, és hevesen megcsókol.
– Kockázatos – motyogom.
– És az autóban együtt mutatkozni veled, az nem? – vág
vissza mosolyogva.

s
A táskámból kiveszem a napszemüvegem, és felveszem. –

el
Látod, álcázva vagyok.
– Még mindig úgy nézel ki, mint te – vigyorog, és kitolat. –

eb
Úgysem megyünk át az egyetem területén. Ezen kívül, olyan
korán van, hogy egyébként sincs senki ébren.
– Ugyan már. Ha Pinokkió lennék, ilyen hosszú orrom lenne
gR
a sok hazugságtól, amit ma reggel már mondanom kellett –
kinyújtom a karom, hogy a hazugságorrom hosszát
demonstráljam.
– Kinek kellett hazudnod? – kétkedve néz rám
in

– Először Kyle-nak és Marknak, aztán még Kaynek –

magyarázom morogva. Kyle-nak és Marknak bemeséltem, hogy
egy könyvet hoztam ki Braden szobájából, és Kay gyanítja,
rn

hogy az éjszakát egy sráccal töltöttem.

– Ami így is van. De nem tudja, ki állhat mögötte, ugye?
– Nem, nem tudja. Becsaptam az ajtót az orra előtt.
Bu

– Ezt tuti nem fogja annyiban hagyni.

– Tudom, de így legalább kitalálhatok valami kifogást, miért
nem mondhatom el neki a srác nevét.
Sóhajt. – Tisztában vagy vele, hogy erről beszámol Lilának,
és Maddie-nek, ugye? És akkor még ők is a nyakadban
lihegnek.
 Egy hajtincset a fülem mögé csúsztatok, és a
hüvelykujjkörmömet rágcsálom. – Igen tudom. De egyszerűen
nincs jobb ötletem. Még mindig bizonytalan vagyok a Kyle-lal,
és Markkal történtektől. Teljesen felkészületlenül ért. A
francba, nagyon gáz titkos barátnő vagyok.
– Ez tetszik.
– Hogy pocsék titkos barátnő vagyok? – szemrehányón

s
nézek rá oldalról, amikor egy kis családi ház, gondosan ápolt

el
előkertjének a kapubejárójába bekanyarodunk.
– Nem, vagyis, de – felém fordul, szürke szeme rám ragyog.

eb
Mosolyogva ragadja meg a kezemet, és közelebb húz magához.
– A barátnőre gondoltam.
Kicsit elpirulok, amikor eszembe jut, hogy mi még nem is
gR
tisztáztuk a helyzetünket. – Hm. Ja...
Csókot nyom az ajkaimra, és kifulladva suttogja. – Oké.
Tetszik az a gondolat, hogy a barátnőm vagy, nem számít, hogy
titkos, vagy sem.
in

– Mint Rómeó és Júlia?

– Az irodalomelméletet tartogasd a nagyapámnak –
mosolyogva hátradől. – De igen, valami olyasmi. Csak a halál
rn

nélkül, és így tovább.

Az ajtókilincsre teszem a kezem, és a vállam fölött
rámosolygok. – Benne vagyok.
Bu

Kilendítem a lábaimat az autóból, és hirtelen rádöbbenek,

milyen izgatott vagyok. Amikor egyedül vagyok Astonnal, és
csak smárolunk vagy beszélgetünk, sosem vagyok ideges. De
most, miközben a nagypapája háza előtt állok, a szívem a
torkomban dobog, és izzad a tenyerem. A nyelvemmel
benedvesítem az ajkaimat, ami totál ki van száradva, és
nehézkesen nyelek.
 Aston megfogja a kezem, és a bejárati ajtóhoz húz. – Nem
kell félned.
– Tudja, hogy én is jövök?
Vigyorog, keze már a kilincsen. – Nem.
Csodálkozva nyitom ki a szemem, de már kinyitotta az ajtót,
és minket megcsap a szivarfüst szaga.
– Bárcsak le tudnál szokni, erről az átkozott dohányzásról,

s
nagyapa! – kiabál Aston.

el
– Mindig ezt mondod, kölyök, és én mindig elmondom,
hogy nem fogok leszokni róla. Pont.

eb
Aston vigyorog, és az az érzésem, hogy nekik ez a normális
köszönés.
– Ha éppen dohányzol, akkor ajánlom, nyomd el azt a szart.
gR
Vendéget hoztam magammal.
– Remélhetőleg, nem az egyik idióta szobatársadat a
szövetségi házból – morogja a nagyapja.
– Nem, nem, egyáltalán nem idióta szobatárs – Aston
in

szórakozottan mosolyog. – Jobb, sokkal jobb.

– Micsoda, hoztál nekem egy sztriptíztáncosnőt?
– Ó, nem. Talán majd legközelebb.
rn

Mosolygok, nekem tetszik a tréfálkozó hangnemük.

– Akkor meg kit?
Belépünk a nappaliba, ahol egy idősebb férfi ül
Bu

karosszékben az ablaknál. Felénk fordul, látom, ahogy szürke

szeme érdeklődön felragyog. A szeme színe ugyanolyan, mint
Astoné.
– Hadd mutassam be, ő Megan – mondja Aston. – Megan, ő
a nagyapám. Szólíthatod nagyapának.
– A mindenit, ő egy gyönyörű lány, ugye fiam – jegyzi meg a
nagyapja, és mosolyogva szemlél. – Gyere, ülj csak le,
kedvesem, és ne is törődj a rossz modorával. Sajnos elfelejtett
jól viselkedni, amióta ezekkel az idiótákkal van a szövetségi
házban.
Halkan nevetek, és engedem Astonnak, hogy a kanapéhoz
vezessen. A puha párnákra helyezkedem, Aston is készül leülni,
de megáll.
– Hadd találjam ki, azt akarod, hogy megmutassam a jó

s
modorom, és Megant megkínáljam valami itallal, igaz? –

el
kérdezi felvont szemöldökkel.
– Eltaláltad.

eb
Eltúlzott sóhajjal Astonra mosolygok. Közel állnak
egymáshoz, abból látom, ahogyan egymással bánnak.
Aston nagyapja rám kacsint. – A fiúkat mindig szigorúan
gR
kell fogni. Nos, Megan, te a barátnője vagy? – Aston annyira
hasonlít rá, hogy mosolyognom kell.
– Igen, az vagyok.
– Még semmit sem mesélt rólad.
in

– Igen, ez… ez bonyolult.

– Van egy bátyád, aki meg akarja védeni a kishúgát?
Azt hiszem, szeretem ezt az embert. – Valahogy úgy –
rn

vigyorgok. – A legjobb barátom.

– Szintén egy szövetségi idióta? – kérdezi. Bólintok. –
Látod, kölyök? Mindig is mondtam, hogy azok mind idióták.
Bu

Már az én időmben is így volt.

– És te, a legnagyobb idiótát nevelted fel – paskolja meg
Aston az idős férfi vállát, és egy poharakkal teli tálcát tesz az
asztalra, egyet átadva nekem.
– Köszi – nézek fel rá egy kicsit elbátortalanodva.
 – Átkozottul igaz. Még akkor is, ha ő egy jóképű srác –
vigyorog a nagyapja, és iszik egy korty limonádét. – Szóval,
Megan, szereted az irodalmat?
Aston vigyorog, és karját a hátam mögé, a kanapé támlájára
fekteti.
Udvariasan mosolygok. – Az a főtantárgyam.
A nagyapjának a szemei azonnal felcsillannak, és kissé

s
felegyenesedett. – Ki a kedvenc íród?

el
– Jane Austen. A büszkeség és balítélet a kedvenc könyvem.
– Úristen, kölyök! – kiált fel boldogan, és tapsolt. – Ez a

eb
lány egy főnyeremény! – és újra hozzám fordult. – Második
kedvenc író?
Egy pillanatig az alsó ajkamat rágcsálom. – Dickens, vagy
gR
Louisa May Alcott. Sosem tudom eldönteni, de azt hiszem,
Alcott épphogy nyer. A képességük, egy egész csoport
nagyszerű, szeretetreméltó szereplő kidolgozása – nemcsak egy
vagy kettő –, úgy vélem, nagyon különleges.
in

Nagyapa megrázza a fejét. – Azt akarod mondani, a

Kisasszonyok jobb könyv, mint a Szép remények?
– Nem, nem – válaszolok. – Nem jobb – a történetek
rn

mindkét esetben egyformán jók, de a stílusuk mégis

különbözik. Előnyben részesítem Alcott stílusát, és be kell
vallanom, hogy egy kicsit szerelmes vagyok Lauriba –
Bu

megvonom a vállam.
– Hány regényhősbe vagy valójában szerelmes? – Aston a
mutatóujjával böködi a vállamat. – Először Mr. Darcy, most
Lauri...
– Ezek csupán irodalmi szerelmi viszonyok – jegyzem meg.
– És az irodalomban sok csodálatos férfi létezik.
 – Mi lenne, ha egy könyvben én szerepelnék? – vigyorog
Aston. – Akkor én is egy irodalmi szerelmi viszony lennék?
– Az isten szerelmére, remélhetőleg, soha senki nem ír
könyvet rólad, kölyök – dörmögi a nagyapja. – Az irodalmi
katasztrófa lenne.
Aston kinyújtja rá a nyelvét, a nagyapja nevet.
– Viselkedj öregember, vagy eldugom a sétabotod.

s
– Ha azt megteszed, azzal verem el a segged! – fenyegeti a

el
nagyapja. – Nem ez lenne az első alkalom, és fogadok, hogy
nem is az utolsó.

eb
Mosolygok, és Astont figyelem, ahogy ő és a nagyapja
szeretetteljesen civakodnak. A teste és az arckifejezése
nyugodt, mosolya őszinte. Ez az igazi Aston, az az Aston, akit
gR
általában elrejt. Ő boldog, és játékos – és mégis érezhető, hogy
árnyék terül rá.
Ha valaha kételkedtem benne, hogy szerelmes vagyok Aston
Banksbe, akkor most minden kétely végleg köddé vált. Semmi
in

kétség. Csak a bizonyosság.

Aston arca komorrá válik, újra hallgatom, hogy miről
beszélgetnek.
rn

– Nagyapa...
– Csak kíváncsi vagyok, oda mentél-e
– Nem, nem mentem, és nem is tervezem.
Bu

A tekintetem kettejük között oda-vissza vándorol, miközben

próbálok nem túl kíváncsinak hatni.
– Talán jót tenne neked.
– Még nem állok rá készen.
– Már tizenhárom éve, kölyök.
– Nem érdekel, hogy tizenhárom, vagy harminc éve volt.
Nem állok rá készen! – Aston feláll, és elhagyja a szobát.
 A nagyapja mélyet sóhajt, és visszafordul az ablakhoz. Az
arcára árnyék vetül. – Elmondta neked? Mi történt vele?
– Részben – válaszolok őszintén. – Elkezdte, de… túl sok
volt.
Bólint. – Magamhoz vettem őt, amikor hat éves volt – azon
a napon, amikor meghalt az anyja. Ő volt az én angyalom, és az
egyetlen gyermekem. Az elvesztése majdnem megölt engem, de

s
egy okot adott arra, hogy tovább éljek. Meg kellett védenem, és

el
gondoskodni arról, hogy tisztességes esélyt kapjon az életben.
– Az első két napot kórházban töltötte, mert ki kellett

eb
vizsgálni. Elhanyagolt volt és alultáplált, de nem ez volt a
legrosszabb. A tenyerén egy hatalmas seb volt, amiben még
üvegszilánkok voltak; a lábai tele voltak régi és új vágásokkal;
gR
és a háta csupa kék folt volt. – Rám néz, és nem is
próbálkozom elrejteni a rémületem.
– Hogyan lehet… – képtelen voltam tovább beszélni, amíg
feldolgozom, amit most elmesélt.
in

– Mindenért az édesanyját hibáztatja, mert nem védte meg

őt – de én vagyok, akit felelősségre kellett volna vonnia.
Tudtam, hogy nem alkalmas a gyereknevelésre. De ennek
rn

ellenére vele hagytam őt. A nagymamája azokban az időkben

halt meg, és én elmerültem a bánatban – ismét kinéz az
ablakon, követem a tekintetét, és odakint Astont látom, egy
Bu

fának támaszkodva. – Meg kellett volna védenem.

– Nem tudta, mi történt vele, ugye?
– Nem.
– Akkor miért lenne felelős azért, amit nem is tudott?
Befogadta őt, és azzá az emberré tette, mint amilyen most is.
És, még ha saját maga nem is hisz benne, ő egy csodálatos
ember. És ezt önnek köszönheti. Ön mindent megtett, hogy a
lánya hibáiért vezekeljen.
– Nagyon bölcs vagy.
– Biztos a könyvek miatt – mosolygok rá, és ő viszonozza. –
Ön éppen arról beszélt, hogy menjen el valahova...
– Az anyja sírjához. Próbálom minden évben rávenni erre,
de mindig azt állítja, hogy még nem áll készen. Makacs

s
korszak. Azt hiszem, elfojtja a múltját, ahelyett, hogy

el
leküzdené. Remélem, hogy valamikor megbirkózik vele. És
remélem, hogy te tudod kezelni. – Szürke, öreg szemeivel rám

eb
néz. – Nem könnyű, ilyesmire reagálni. Amit eddig tudsz,
csupán egy kis része annak, amiken keresztülment.
– Meg fogom oldani – biztosítom őt. – És segíthetek rajta.
gR
Segíteni akarok neki.
– Kedvellek téged – mondja váratlanul. – Noha
mindenekelőtt nagyon romantikus lélek vagy, de nagyon is
erős, és tudod, hogy mit szeretnél. Nem tűrsz el mindent, igaz?
in

– Még soha sem hagytam magam elbátortalanítani, és nem

szándékozom ezzel elkezdeni – mosolygok.
– Megtennél nekem egy szívességet? –hajol előre. – Rá
rn

tudnád venni, hogy valamikor elmenjen az édesanyja sírjához?

Még ha csak egy percre is. És annak az idiótának, ne hagyj
mindent büntetlenül megúszni, tényleg Mr. Darcynak hiszi
Bu

magát.
– Maga pedig hívhat Elisabethnek.
 14. Fejezet

Aston

s
Ó, miért kellett megint elkezdenie ezt a témát? Beszélhetett

el
volna bármi másról, de ne róla. Én nem akartam róla beszélni.
Nem vele. Ő ezt nem érti meg, mert ő nem úgy ismerte, ahogy

eb
én. Az ő emlékezetében idealizálódik. Hallgattunk, mióta
nagyapám házát elhagytuk, és elindultunk észak felé. Valahol
kiszálltunk. Fociztam egy kaviccsal és szorosan a testem köré
gR
húztam a kabátomat. Megan most szólalt meg először, mióta
elhagytuk nagyapa házát és felhajtottunk északra, ahol senki
sem keresne minket.
– Minden rendben, veled?
in

Megrázom a fejem.
– Nem. Mindig ugyanez van. Minden alkalommal felhozza
ezt a témát. Azt hittem, legalább addig visszafogja magát, amíg
rn

te ott vagy, de nem.

– Ez az ő egyetlen fájdalma – mondja halkan. – Ez ugyan
nem mentség, de szerintem egy kicsit az. Bűntudata van azért,
Bu

ami veled történt... hogy ő nem tudta megakadályozni.

Meghökkenek, és elképedve nézek rá.
– Ezt ő mondta neked?
Biccent, elhúzódik a karomból és megáll előttem.
– Még soha nem engedted, hogy elmondja neked. – Kezeit
az arcomra helyezi. – Neki is van fájdalma, Aston. Mindketten
sérültek vagytok, de ő nem engedi, hogy ez határozza meg az
életét. Ha engeded, hogy a fájdalom elhatalmasodjon feletted,
el fogsz veszni.
– Mi van akkor, ha már elvesztem?
– Nem vesztél el. Talán elrejtőzöl, de nem vagy elveszve. És
nem fogom hagyni, hogy ez megtörténjen.
Átölelem a karommal, és közelebb húzom magamhoz.
– Mi van, ha nem találjuk meg az utat?

s
– Akkor együtt tévedünk el – suttogja. – Nem fogom hagyni,

el
hogy ezek a kibaszott démonok tönkretegyenek téged. – Túl
fontos vagy nekem!

eb
És ez az igazság. Hallom a hangjában. Kezeit a nyakam köré
fonja, szorosan magamhoz ölelem, homlokunkat egymásén
pihentetve.
gR
– Mindent meg fogok tenni, Megs – ígérem neki. – Amíg te
velem vagy, rendben vagyok.
– És beszélsz majd a nagyapáddal? Legalább egyszer?
– Gondolkozni fogok rajta. Mi lenne, ha először arra
in

koncentrálnánk, hogy ne vesszek el?

– Szükséged van egy célra, ez minden. Szükséged van
valamire, amire törekedhetsz.
rn

– Na, akkor gyerünk – mosolygok. – Találj nekem célt.

– Oké – megáll egy pillanatra, becsukja a szemeit és
rágcsálja az ajkát.
Bu

– Várok – kötekedek vele.

Kinyitja kék szemeit, hirtelen lelkesedése tisztán érezhető.
– Célozd meg a holdat, mert ha el is téveszted, még mindig
leszállhatsz a csillagokra.
– Nekem nem kell csillagokra szállnom. Az én ragyogó
csillagom egyenesen itt áll előttem – csókolom meg őt
gyengéden. – Talán van egy hely, amire törekednem kell, igen,
pontosan itt.
– Talán veled megyek – mindegy hová.
– Talán soha nem foglak erre kérni.
– Talán nem is kell megkérned, mert én egyszerűen mindig
ott leszek.
Megakadályozza az ellenkezésem, azzal hogy ajkait a számra

s
tapasztja. Ujjai átsiklanak a hajamon. Lábujjhegyre áll és

el
hevesen hozzám simul. A teste teljesen illik az enyémhez. A
karomat keményebben a dereka köré fonom. Egy kézzel

eb
átfogom a tarkóját. Most először nem a szexre gondolok ebben
a helyzetben. Első alkalom, hogy nem arra gondolok, milyen,
amikor lerángatom róla a ruháit és szeretkezünk. Arra
gR
gondolok, hogy mennyire belém lát. Hogy látja, milyen
zavarodott vagyok. Hogy ő a káoszt figyelembe véve, az egyes
részeket veszi, és újra összeilleszti őket. Ő ezt soha nem fogja
megtudni, de ő a ragasztóanyag, ami összetart engem.
in

~~~
rn

– Szóval, vasárnap este van, kutya hideg, és mi fagyit eszünk

egy magányos, sötét strandon, valahol Észak-Kaliforniában –
Bu

foglalja össze Megan, és végignyal a gombócán a tölcsérben.

– Így van.
– Hogyhogy egyáltalán fagyit eszünk, mikor inkább forró
kávét kéne innunk a Starbucks-ban – húzza fel a szemöldökét.
Vállat vonok.
– Fogalmam sincs. Azon kívül, nem tudom, hogy hol lenne
egy Starbucks vagy hasonló, itt… ahol mi is vagyunk.
 – Hol is vagyunk? Ó, istenem, emlékezzek rá, hogy soha
többé ne engedjelek vezetni sehová.
Megrázom a fejem, és nevetnem kell, ahogy csintalanul
vigyorog.
– Ezt most értenem kellene?
– Nem – sugárzik és ad egy futó csókot. – Én egy olyan
ember vagyok, akit soha nem fogsz megérteni.

s
– Mert túl bonyolult vagy.

el
– Nem vagyok bonyolult!
– Ha nem lennél az, akkor megértenélek.

eb
Az utolsó cseppig kinyalja a maradékot a tölcsérből, aztán
kidobja a szemetesbe.
– Nyertél.
gR
– Nem eszed meg a tölcsért?
– Nem szeretem a tölcsért – ugrik fel az autómra, és onnan
lóbálja a lábát.
– Akkor miért veszel tölcséres fagyit? – állok be a két
in

combja közé.
– Mert szeretem a fagyit – jelenti ki, mintha lemaradtam
volna valamiről.
rn

– Ez komoly?
Vigyorog, közben nagy, kövér esőcseppek kezdenek hullani
az autó tetejére. Tovább esik, Megan pedig visít, mikor az eső
Bu

erősödni kezd. Megpróbál eltolni magától. De én csak nevetek,

miközben próbál elmozdítani, de egy millimétert sem tud,
habár az eső már teljesen eláztatott minket. A pólóm máris a
testemre tapadt, Megant figyeltem, ahogy az esőcseppek a
nyakáról végigfolynak és eltűnnek a dekoltázsában. Elveszem
kezeit a derekamról, és még mindig nevetve az ujjaim az övéi
közé csúsztatom.
 – Aston neee! Engedj el! Esik!
– Na és? – kérdezem. – Már úgyis bőrig áztál..
Ide-oda fészkelődik, öntudatlanul hozzá dörgölődzve a
középpontomhoz, ezáltal az összes vér azonnal a farkamba
áramlik. Amikor észreveszi, hogy már elég kemény vagyok,
mozdulatlanná dermed és bűntudatosan néz rám.
– Hoppá, ez én voltam? – rebegteti felém a szempilláit.

s
– Mhmm – morgok és közelebb hajolok.

el
– Ohh, de esik…
Az ajkaim rázáródnak a szájára, viharosan csókolom és az

eb
autó hűtőjéhez szorítom. A kezeink a fejünk fölött az autóra
csapódnak, a nyelveink találkoznak, miközben a csípőmnek
szorítom. A nedves pólóink egymáshoz súrlódnak, fel-le
gR
csúszkálnak. Felemeli a lábait és a testem köré fonja őket.
Aztán kissé felemeli a felső testét, hogy mindenütt
érintkezhessünk. Úgy zuhog, mintha dézsából öntenék, de ez
minket már egyáltalán nem érdekel. Megfogom, és gyorsan a
in

csuklói köré fonom az egyik kezem, közben a másik a nedves

testén lefelé vándorol. A hátán a pólója még száraz. Hagyom,
hogy az ujjaim a bőréről a nadrágjába csússzanak. Egyszálas
rn

tangát hord. A csípőm még keményebben hozzá szorítom, és

ebben a pillanatban minden ártatlan gondolatot, mintha
elfújtak volna. Egy nedves Megan – sokféle módon –, teszi a
Bu

farkamat teljes sebességbe. Megan levegő után kap, amikor a

nyakát kezdem csókolni, a lélegzetem felgyorsul a nedves
bőrétől.
– Megs...
– Rám van szükséged, vagy arra az érzésre, amit adni
tudok? – kérdezi váratlanul. Döbbenten nézek rá.
 – Rád, természetesen – válaszolok. – Kibaszottul rád van
szükségem.
– És ha rajta kap minket valaki?
– Látsz te itt rajtunk kívül valakit? – átnyúlok a feneke alatt,
és felemelem. – Neked kell kinyitnod az ajtót, mert mindkét
kezem tele van.
Viszem a hátsó ajtóhoz, a nadrágom ágyékrésze megfeszül.

s
Ő gyorsan hátranyúl és kinyitja az ajtót. Leültetem a hátsó

el
ülésre, és utána mászok. Amint az ajtó újra becsukódik,
ráhajolok. A légzése felgyorsul, amint ködös tekintettel felnéz

eb
rám; leeresztem a fejem és megcsókolom a fülét. Hagyom,
hogy a szám lefelé haladjon a nyakkivágásáig. A nyelvemmel
végignyalom a kulcscsontját, a puha mellein keresztül egészen
gR
a mellbimbókig haladok. Felnyög, a hátamba karmol. Sietősen
kigombolom a blúzát és újra megcsókolom, miközben a nedves
nadrágja cipzárját igazgatom. Felülök, lecibálva a nadrágját a
lábáról, és véletlenül belerúg a kocsitetőbe.
in

– Basszus – leheli, és hátrahanyatlik a feje.

Halkan felnevetek, és a kezemmel végigsimítok a lábain.
Megfogja a pólómat és magához húz.
rn

– Hagyd abba a nevetést és inkább csókolj meg.

– Örömmel – és lehajtom a számat az övére.
Az ujjai becsúsznak a pólóm alá, röviden végigsimít a
Bu

hasamon és kikapcsolja a nadrágomat. Lábfejei segítségével

megszabadulok a nadrágomtól, és az övéhez nyomom a testem.
A farkam azonnal reagál az érintésre, és én morgok egy
érthetetlen káromkodást, leszaggatom a boxerem és oldalra
húzom a tangáját. Az ujjaim végigcsúsznak rajta és
belényomulok, szűk és nedves. Visszahúzom az ujjaimat és
felváltom azt a farkammal. Mikor mélyen beléhatolok, gyorsan
átfog a lábaival. A kezei megpihennek a hátamon.
Ahogy az izmai összehúzódnak, és olyan nedvesek lesznek,
mint ő, feltételezem, hogy Megan szabadtéri szexbe került. Az
ujjaimat a nedves hajába temetem, a nyelvemet belemártom a
szájába. Csípőink közös ritmusban járnak. Ezen a félreeső
helyen, ahol senkit nem ismer, ahol engem sem ismer senki,

s
egyedül vagyunk. És hirtelen tudom, hogy ez igazán ő, erre van

el
szüksége.

eb
gR ~~~
Mami dühös volt. Már egy ideje hallgattam, ahogy kiabált
vele. A szavakat, amiket használt nem ismertem, de minden
szó olyan volt, amiket nem volt szabad mondanom. Szavak
felnőtteknek, ahogy Mami mindig mondta.
in

– Holnap jönni fognak – sikította Mami éppen. – Mit fogok

ezúttal mondani nekik, a francba?
– Honnan a faszból tudjam? Öt éves, leesett a kibaszott
rn

fáról vagy mi.

– És egy monoklit kapott? Mégis hogyan? Egy kibaszott
gyökértől?
Bu

– Találj ki valamit – ordította a férfi. A léptei túl gyorsan

álltak meg a folyosón. – Mindenképpen hinni fognak neked,
mindegy.
– Hová mész?
– Itt hagyom ezt a silány szarfészket, mielőtt te is kapsz
egy monoklit.
Az ajtó recsegve becsukódott, összerándultam és szorosan
magamhoz öleltem Bunnyt. Finom puha volt. Nem szerettem
ezt a férfit. Nem szerettem a férfiakat, de ő volt itt a
legrosszabb. Ő nagy volt és csupa vicces képpel volt tele a
karja. Egyszer megkérdeztem róla, de ő csak rám kiáltott.
– Baszd meg, kibaszott seggfej – kiáltott rá a Mami azután.
Ekkor az ajtó újra becsapódott. Nekem nem jelentett
semmit, hogy ő is elment. Biztosan pénzt kellett szereznie
ennivalóra. Általában mindig volt egy csúnya pasija nálunk,

s
aki nagyon sok gusztustalan sört ivott, amíg ő dolgozni volt.

el
Felálltam és résnyire kinyitottam az ajtómat. Tényleg
egyedül voltam, és sötét volt. Rettegtem a sötétségtől. A

eb
csúnya férfiak mondták, hogy a sötétben ijesztő szörnyek
élnek, és olyan kisfiúkat akarnak felfalni, mint én.
Aggodalmasan kukucskáltam a konyha felé. A pocakom
gR
korgott az éhségtől. Reggelire a Mamitól csak egy kekszet
kaptam. Egy száraz kekszet. Szerettem volna, egy kis vajat.
Bunnyt erősen magamhoz szorítottam, és körülnéztem a
konyhában. Talán, találnék valamit enni, ha rendesen
in

keresgélnék. Hirtelen kopogtak az ajtón, felsikoltottam

félelmemben. Ez biztosan egy ijesztő szörny volt. Sírva
rohantam vissza a szobámba és gyorsan bezártam az ajtóm.
rn

Elkaptam a takaróm és gyorsan bemásztam az ágyam alá. A

takarót gyorsan magamra húztam. Itt nem talál rám soha
senki. Itt biztonságban voltam a szörnyek elől.
Bu

Sötétség. Szörnyek. Nyitott tenyérrel a matracra ütök

magam mellett. A matracra, nem a padlóra. Az oldalamra
fordulok és felkapcsolom a lámpát az ágyam mellett. A
szobámban vagyok – a fiúszövetségben. A főiskolán. Berkeley-
ben – nem az apró szobámban, San Franciscóban. Itt
nincsenek szörnyek, se férfiak, se Anyám. Egyedül vagyok.
Remegő kezeimbe temetem az arcom. Még mindig száguld az
adrenalin a fejemen keresztül, ez az álom nagyon felkavart.
Leestem egy fáról. Persze. És ő elhitte. Az a seggfej az öklével
az arcomba ütött, mert átszaladtam a Tv-képernyő előtt,
amikor egy meccset nézett, és elszalasztott miattam egy gólt.
Megütött, és lett egy új sérülésem. És ő nem vállalta, hanem
mindig mindent eltusolt. Nem voltam elég fontos neki. Még

s
máig meglep, hogy mindig is mennyire féltem a mesés

el
szörnyek létezésétől. A valódi szörnyek, a tetovált, alkohol és
drogfüggő seggfejek voltak, akiket Anyám újra és újra

eb
hazahozott. Minden fantáziakép, amit öt évesen kigondoltam,
ehhez képest ártalmatlan volt. Átfordulok a másik oldalamra és
a térdemet a mellkasomhoz húzom. A lámpát felkapcsolva
gR
hagyom, a takarómat éppolyan gyorsan húzom magamra, mint
annak idején. A szükség, hogy elbújjak és megvédjem a
testemet, erősebb, mint bármi más. A fejemben újra öt éves
vagyok.
in
rn
Bu
 15. Fejezet

Megan

s
És visszaértünk ide.

el
A hazugságok újabb napja. A színlelés újabb napja. A
sóvárgó pillantások, diszkrét mosolyok és mélyebb jelentések

eb
újabb napja, amit csak mi értünk.
Újabb nap, amikor emlékeztetnem kell magam, hogy ezt mi
választottuk. Azt választottuk, hogy titokban tartjuk és nem
gR
mondjuk el Bradennek. Csak épp nem tudom, mennyi ideig
tudjuk így titokban tartani. Valaki végül rájön, attól
függetlenül, hogy milyen óvatosak vagyunk.
Pokolba, Kay és Lila már jó nyomon járnak.
in

– Csak mondd meg, ki az – könyörgött Lila. – Nem

mondom el senkinek, esküszöm.
– Nem nagy ügy – hazudom. – Csak egy éjszaka. Lányok,
rn

mindig azt mondjátok, hogy szükségem van néhányra, és igen,

tehát hagyjatok ezzel!
– Viccelsz! – kiáltja Kay. – Részleteket akarok!
Bu

– Talán nem akarom részletezni.

– Talán addig foglak szekálni, míg meg nem mondod
nekem.
– Talán még mindig nem akarom részletezni – rázom a
fejem. – Komolyan, lányok, nem mondom meg, bárhogy is
akarjátok.
Maddie vigyorog. – Makacs.
 – Nem, csak ez magánügy – vigyorgok.
– Unalmas – ellenkezik Lila. – Unalmas, az vagy – sóhajt. –
Nekem és Maddie-nek korábban meg kellett osztanunk a
részleteinket, Kay egy átkozott könyvre elegendő részletet árult
el, és csak te maradtál ki – mivel ebben az évben még semmit
nem árultál el. Egyáltalán.
– Nincs mit elárulni – tiltakozom, figyelmen kívül hagyva a

s
bűntudatot. Tudom, hogy sok minden van, amit meg kell

el
osztanom velük. – Csak megtörtént. Nem lesz újra
felemlegetve, úgyhogy lépjünk tovább! Váltsunk témát! –

eb
ellenőrzöm az időt az órámon, és megragadva a könyveimet
felállok. – Mennem kell órára. Később találkozunk.
– Mit rejtegetsz, Megan Harper? – kiabál utánam Lila.
gR
Megrázom a fejem, az ajkam belsejét rágom és tovább
sétálok.
Semmit, akarom kiáltani a vállam felett. Aston, a világ, a
szó, ami felkúszik a torkomon. Csendben maradok, utat török
in

magamnak a nyüzsgő embertömegen keresztül, akik még

mindig nevetve és viccelődve beszélgetnek a folyosón.
Befordulok a lépcsőház sarkánál, és Aston a lépcső aljánál
rn

áll.
Későn veszem észre, ahogy az üres részen keresztül engem
néz és felém sétál. Szemei megtalálja az enyémet. A megtört,
Bu

gyenge szemei. A gyomrom görcsbe rándul, és

megkönnyebbülök, amikor a karjai a nyakam köré fonódnak és
az arcát a hajamba temeti.
A karjaim a derekára csúsznak, és ő szorosan tart,
megpróbálom figyelmen kívül hagyni a nehéz, mély lélegzeteit.
Megpróbálom figyelmen kívül hagyni a mellkasa és a teste
remegését.
 Oldalra söpri a hajamat és lágyan megcsókolja a nyakamat,
mélyet belélegezve. Hirtelen elenged és elsétál az úton,
ahonnan éppen jöttem.
Bámulok utána, úgy érzem, mintha a szívemre ólomsúly
nehezedne, ahogy a valóság tudatosul bennem. Azt mondta,
jobbá teszem, távol tartom a fájdalmat. Bármiben fogadnék, a
múltban számos éjszakát töltött a rémálmoktól és visszatérő

s
emlékképektől zaklatottan, amik elől próbált elfutni. A

el
szombaton elmeséltek alapján, a nagyapjával való vasárnapi
beszélgetésnek kellett kiváltania.

eb
És mindössze öt másodpercem van, hogy megérintsem.
Mindössze öt, kockázatos, lopott másodpercem van, hogy
eltávolíthassam a fájdalmát.
gR
A vállamra veszem a táskámat, és a lépcsőn felfelé a terembe
indulok, képtelen vagyok kiverni őt a fejemből. Mindössze a
szemeit vagyok képes magam előtt látni. Még akkor is, amikor
leülök az asztalomhoz és kinyitom a könyvem, a szavak
in

elmosódnak, és felelevenítem az arcára vésett fájdalmat.

Felelevenítem azokat a hegeket, amiket soha nem fogok
megérteni.
rn

Mert neki volt igaza. A legrosszabb hegek azok, amiket belül

hordozol, amiket elrejtesz a világ többi része elől.
De nekem nincsenek hegeim. Egy boldog, védett életet éltem
Bu

egy szép környéken, egy millió mérföldre az emberek valós

életétől. Soha nem fogom megérteni Aston fájdalmát. Soha
nem fogom megérteni azokat a dolgokat, amik mindennap
megfordulnak a fejében, a szavakat, amik mérgezik.
– A pokol üres és minden ördög itt van – idézi a
professzorom a saját Vihar példányából a szavakat, amik
belehasítanak a merengésembe. – Egy erőteljes kijelentés – és
nagyon hatásos abban az időben, amikor az ördögöt
valóságosnak hitték. Mit értett Shakespeare a szavai alatt?
– Pontosan azt értette, amit mondott – mondom, a szemem
a terem elején járkáló ötvenegynéhány éves nőre fókuszál. –
„Az ördögök itt vannak.” Akár hitt, akár nem hitt Istenben, ő
szerette volna, hogy higgyük, mindannyiunknak szabad
akarata van, ahogy a Biblia tanítja – szabad akaratunk, hogy

s
jók vagy gonoszak legyünk. Azok az emberek, akik úgy

el
döntöttek, gonoszak lesznek, lopnak, verekednek, gyilkolnak,
ők voltak az ördögök. Még mindig azok.

eb
– Tehát egyetért, Megan?
– Hogyhogy, ön nem? Nem vagyok vallásos, és nem is teszek
úgy, mintha az lennék, de nem járok vakon a világban. Ha
gR
létezik Isten, a nagyobb jó, akkor léteznie kell egy Ördögnek és
a nagyobb gonosznak, hogy kiegyenlítse. A nagyobb gonosz az
emberekben van, akár a halálsoron, akár egy parkban lévő
padon ülnek.
in

Ha van pokol, akkor minden bizonnyal üres. Kérdezzen meg

bárkit, aki elég szerencsétlen volt ahhoz, hogy találkozzon egy
ilyen emberrel és megmaradtak a saját démonaik.
rn

Megmondják, hogy az ördögök köztünk rejtőzködnek.

– Tehát azt mondja, hogy ördögök között ülhet és nem is tud
róla? – A szemöldöke megemelkedik és befejezi a járkálást.
Bu

– Naponta köztük jár, akár rájön, akár nem. Mindannyian

azt tesszük, és valószínűleg ismerünk valakit, akinek az
elméjében démonok vannak és nem is tudjuk.
A professzorom bólint, valaki más felé fordul.
Démonok. Épp, mint Astonnak.
Démonok a gonoszságból, ami bennük ívik.
 Shakespeare-nek igaza volt. Ha létezik egy ördög, az
határozottan ezen a Földön van.

~~~
Zöldesszürke szemek. Gesztenyebarna haj egy leheletnyi
rézzel. Szép, széles vállak és hosszantartó nyári barnaság a
bőrén. És az az unalmas pszichológiai előadás azon a monoton

s
hangján.

el
Ezért megölöm Lilát.
– Sajnálom – térek vissza a jelenbe. – Mit mondtál?
Egy kicsit dühbe gurul. – Hallottál belőle bármit?

eb
– Ühm – jelenik meg egy enyhe pír az arcomon. – Nem
igazán. Sajnálom. Nem vagyok jó társaság most. Nos, van egy
gR
pár dolgom.
– Akarsz beszélni róla? Tudod, az segít.
Haver, nem is emlékszem a nevedre. Nem akarom elmesélni
neked az életem történetét.
in

– Nem, nem, rendben van. Köszi – az összeszorított

fogaimon keresztül megpróbálok mosolyogni, remélve, hogy
jobb színésznő vagyok, mint gondolom. – Talán csak be kéne
rn

fejeznünk.
– Persze – a pult felé int a számlánkért, és én lenyelem a
megkönnyebbült sóhajom. A tiltakozásom ellenére fizet, és
Bu

elhagyjuk a kávézót.
– Tehát, Megan...
Ó, ne. Kérlek, ne.
– Mm? – remélem, nem tűnik olyan aggodalmasnak, mint
ahogy érzem. Fenébe. Egy szörnyű ember vagyok.
– Tudom, hogy ma nincs jókedved, de talán elmehetnénk
valamikor újra?
 Francba! – Öhm – megdörzsölöm a bőrt a fülem mögött. Mi
a neve? Duplán a francba. – Nézd, nem tudom, Lila mit
mondott, de ő valamiképp szervezkedik. Nem a te hibád, biztos
vagyok benne, hogy kedves srác vagy, de én most épp nem
igazán keresek semmit.
Szélesen mosolyog és megvonja a vállát. – Igen, említette.
Egy próbát megért, igaz?

s
– Uh, persze – mosolygok megint. – Azt hiszem, mennem

el
kell, és tényleg el kell vele beszélgetnem. Köszönöm a vacsorát.
– Szívesen – integet, miközben elsétál, és én elindulok

eb
vissza a kampuszra, azon gondolkodva, mit kell mondanom
Lilának.
Tudom, hogy fog menni. Követelni fogja, hogy
gR
megmondjam, miért nem lehet több randim, és én ki fogok
találni néhány ócska kifogást, ami annyira hihető, mintha azt
mondanám, hogy sztriptíztáncos vagyok Vegasban.
A hátralévő utat végig kocogom a kampuszig, amint az eső
in

szemerkélni kezd. Egy borzongás fut végig a gerincemen, ahogy

a tegnapi napra visszaemlékszem. Semmi sem hasonlítható
ahhoz, ahogy akkor éreztem, amikor Aston az autója
rn

motorháztetejéhez szögezett, úgy csókolva, mintha

létszükséglete lennék.
Talán ezért nem tudok senki másra gondolni, ezért lesz
Bu

minden randi, amire Lila küld, eredménytelen.

Talán, mert amikor ránézek más srácokra, csak őt látom.
Megrázom a hajamat, ahogy belépek a kollégiumi szobámba.
Lila felnéz a könyvéből és vigyorog.
– Hogy ment? Meg kell mondanom, sokkal későbbre
vártalak...
 – Ezzel le kell állnod – mondom kíméletlenül. – Ezzel a
társkereső dologgal. Nem fogom többé megtenni.
– Miért? Seggfej volt?
Lerázom magamról a kabátomat. – Nem, kedves volt. Mind
azok voltak. DE nem érdekelnek.
– Hadd találjam ki – ők nem a te Mr. Darcy-jaid? –
megvonja az egyik szemöldökét, és én ledobom magam az

s
ágyra.

el
– Pontosan.
– Hadd segítsek megtalálni!

eb
– Nincs szükségem a segítségedre, hogy megtaláljam őt.
– Megs, csak azt akarom, hogy találj valakit, aki boldoggá
tesz.
gR
– Boldog vagyok.
– Nem mondtam, hogy nem vagy az – csak azt akarom, hogy
megtaláld a te Darcyd. Segíteni akarok benne.
– Nincs szükségem a segítségedre!
in

– Megs...
– Már megtaláltam őt!
BasszamegafrancbaóIstenem. A számra csapom a kezem, a
rn

szemem egy vacsoratányér méretére tágul. Miért mondtam

ezt? Bassza meg. Bassza meg.
Lila szemei lassan tágra nyílnak, és ledobja a tollát az ágyra.
Bu

Leesik az álla, és érzem, mintha minden mozgás lelassulna.

Miért mondtam ezt?!
– Mi van? – kérdezi. – Megtaláltad őt? Ki az?
– Ühm. Ezt mondtam? – nevetek idegesen. – Tényleg? Ha.
Ühm. Nem tettem. Nem. Francba! – oldalra borulok az ágyon
és a párnába temetem a fejemet, a szívem vadul pumpál.
 – Nem-nem – kiáltja. – Nem mondj ilyet, ha aztán csak
lekoptatsz, Megan Harper! – az ágya rugózva nyikorog, és ő
feláll. A kezei a karomra tekerednek és felhúz. Magammal
húzom a párnát, ami még mindig eltakarja az arcomat, de ő
elrántja. A kezem az arcomra borítom.
– Ühm, hazudtam? – próbálkozom bénán. – Hogy
leállítsalak?

s
– Semmiképpen! Nem. Semmiképpen. Nem tudom elhinni,

el
hogy megtaláltad a te Darcyd, és nem mondtad el nekem.
Igen... – Olyasmi... Nem tehetem. Nem mondhatom el –

eb
ejtem le a kezem.
– Én vagyok a legjobb barátod! Hogy érted, hogy nem
mondhatod el nekem?
gR
– Pontosan, ahogy mondom. Nem mondhatom el.
– Mi van veled? Rómeó és Júlia titkos románca? Örökké
rossz csillagzat alatt született? – csattan fel, visszaugorva az
ágyára. Beharapom az ajkamat, és komolyan néz rám. –
in

Megan.
– Ühm – ez tényleg én vagyok? Csodabogár? – Ühm?
– Ó, Istenem! Te nem...?
rn

– Jogom van csendben maradni, igaz? – felhúzom a

térdemet és elengedem a számat, kicserélve a hüvelykujjam
körmére. Egy percig rágom, ahogy sokkolva néz rám. – Olyan,
Bu

mint egy rendőrségi kihallgatáson? Nem kell ügyvéd nélkül

válaszolnom.
– Te... blablázol. Olyan rosszul hazudsz – mély lélegzetet
vesz és megrázza a fejét. – Nem tudom, hogy megöleljelek vagy
megüsselek.
– Ártatlannak vallom magam.
– Megs, te és...
 – Kérlek, ne kérdezz semmit, Lila – suttogok, és
nyomatékosan nézek rá. – Nem akarok többé hazudni neked.
Elnyúlik a csend. Nyelek. A körmömet rágom. A lábamat
kopogtatom. Lila feláll és fel-alá járkál a szobában. Én a
körmömet rágom. Ő mászkál.
– Aston – mormolja, visszaülve. – Mikor? Hol?
Megrázom a fejemet.

s
Megvilágosodik a felismeréstől. – Amikor Braden hazavitte

el
Maddie-t. És azóta... Nem aludt senkivel. Mindig veled volt. A
hétvégéken – mikor a diákszövetségi házban vagyok – ő itt

eb
volt. Ezért nem látta senki. A francba! – megrázza a fejét. –
Tényleg sikerült végigcsinálnod anélkül, hogy valaki
megtudná?
gR
Nem fogja ejteni a témát. Tudom. – Valahogy. De Lila, nem
mondhatod el senkinek – könyörgök. – Úgy értem, tényleg.
Senki nem tudhatja. Te vagy az egyetlen ember, aki tudja.
– És ez a dolog igazi? Nem csak szex? – billenti oldalra a
in

fejét.
Bólintok, és az ujjammal végigrajzolom a takaróm mintáját.
– Több van benne, mint azt elsőre gondolnád. Nem csak szex.
rn

Én...
– Ő a te Darcyd – mondja egyszerűen. – Ő az eső az
aszályodban. A te mindened. A világegyetem által elrendelt
Bu

lelki társad, igaz?

– És ezért nem mondhatod el senkinek – ragaszkodom
hozzá. – Senkinek. Még Ryannek sem.
– És Braden tényleg nem tudja?
Felhorkantok. – Szerinted titkos lenne, ha Braden tudná?
Braden lerombolná a házat a dühével.
 – Miért? Mindketten a legjobb barátai vagytok. Tudod?
Átkozottul nem értem őt.
– Mert olyan vagyok, mintha a húga lennék, és Aston egy
playboy, aki képtelen mással érezni, mint ami a nadrágjában
van. Legalábbis az ő agyában.
Lila leül az ágyra, kiengedve egy hosszú lélegzetet. – De
tudod, hogy Braden meg fogja tudni, ugye? Előbb vagy utóbb,

s
Megs. Meg fogja tudni.

el
– Tudom. Csak azt remélem, később.
– Miért nem? Miért nem lehet túlesni rajta és lerendezni?

eb
Egyenesen ránézek. – Mert szükségem lesz egy átkozottul jó
mentségre, miért tartottuk ilyen sokáig titokban.
gR
in
rn
Bu
 16. Fejezet

Aston

s
el
Számomra a Nagyapám háza még soha nem nézett ki
ennyire ijesztőnek. A ház, ahol felnőttem, az egyetlen otthon,

eb
amit valaha is ismertem, egyszerre csak a legfélelmetesebb hely
lett a világon. Démonok bujkálnak ezen a boldog helyen, a
gR
ládáikban várnak, hogy kiszabadulhassanak. Nem tudom
eldönteni, hogy jó ötlet-e itt lenni. Elbizonytalanodtam, jó
döntést hozok-e vagy sem.
De tudom, hogy ennek a beszélgetésnek végre meg kell
történnie. Nem tudok tovább csapdába esve élni a múltamban.
in

Ez azt jelenti, hogy a Nagyapámnak is el kell engednie a

múltat.
– Mit keresel te itt hétköznap? – üdvözöl a nagyapám a
rn

szokásos morcos módján, amikor kinyitom az ajtót és belépek a

házba.
– Beszélni akartam veled – válaszolok, és leereszkedek a
Bu

kanapéra. Ő beleszív a szivarjába, a füstje száll a mennyezet

felé. Közben fixíroz a tekintetével.
– Túl hosszú ideig üldögéltél odakint a kis kocsidban. Miről
akarsz beszélni?
Mély lélegzetet veszek és elfordulok, tudva, hogy a következő
szó mindent megváltoztat.
– Anya.
 Ráérősen kifújja a szivarfüstöt és ide-oda csúszkál egy kicsit
a fotelban.
– Azt hittem nem érdekel.
– Talán ez nem igaz. Esetleg most hallani akarom, amit
mondanál róla. – Lassan felé fordítom a fejem. – Talán itt az
ideje, hogy mindketten őszinték legyünk, nagyapa.
– Megan, valóban jó kislány. Ő vett rá, hogy ide gyere ugye?

s
Megrázom a fejem.

el
– Ő vett rá, nem akarok örökké a múltban élni. De azért
vagyok itt, mert én így akarom.

eb
– Tud róla, hogy itt vagy?
– Nem.
Nagyapám hátra dől a fotelban, a szivart pedig a
gR
hamutartóba teszi. A könyökeit a fotel karfájára támasztja, az
ölében a kezeit tördeli.
– Mit szeretnél tudni?
– Mindegy. Mindent, amit el akarsz mondani, vagy amit
in

gondolsz, hogy tudnom kell.

– Akkor az első dolog, amit tudnod kell, hogy az anyukád
nem mindig volt az az ember, akit te ismertél. Tizenhat éves
rn

koráig tökéletes lány volt. Osztályelső tanuló, udvarias,

barátságos, nem tudtam volna jobb lányt elképzelni. Az a fajta
lány volt, aki cukormentes kekszet készített neked, amikor azt
Bu

mondtad neki, hogy nem ehetsz cukrot. De amikor elkezdte a

következő osztályt, hirtelen rossz emberré vált. Természetesen,
ez nem mentség arra, amit tett, de azok a gyerekek nagy
hatással voltak rá. És azt is tudom, hogy saját döntéseket
hozott, és senki sem kényszerítette rá. Saját maga választotta
azt az életet, és ahogyan azt irányította. Az a nap, amikor
hazajött és elmondta nekünk, hogy várandós, egy őrült nap
volt. A nagymamád és én teljesen becsapva éreztük magunkat.
Kaptunk egy unokát, mikor még ő is csak a mi kicsi lányunk
volt. Mindössze tizenhét éves volt, és soha nem álmodtam
arról, hogy egyetlen hétvége egy barátjánál egy ilyen dologhoz
vezethet. Ennek ellenére megpróbáltunk minél több segítséget
nyújtani neki.
– Mikor értesültetek erről? Úgy értem, mi van a drogokkal?

s
– Körülbelül öt hónappal később. A nagymamád ultrahang

el
vizsgálaton volt vele, és te még csak egy parányi kukac voltál a
fotón, valójában nagyon pici voltál az egész terhesség alatt. Az

eb
orvos tudott anyukád drogproblémáiról a vérvizsgálat
eredményeiből, de ő szentül megígérte, hogy leszokik róla.
Kapott egy helyet egy programban, még mielőtt a terhesség
gR
alatt elvonási tünetei jelentkeznének, hogy minimalizálni
tudják a kockázatokat.
– De az ultrahangon nem látott drogkárosodásra utaló
nyomokat ugye?
in

Megrázza a fejét.
– Jól voltál fiam. Fizikailag minden rendben volt veled.
Nagyon kicsi voltál, de egyébként minden normális volt. De a
rn

drogok hatásai talán később is jelentkezhetnek, például a

nyelvtanulásnál vagy a járásnál.
– Próbáltátok megakadályozni, hogy továbbra is drogokat
Bu

fogyasszon?
– Természetesen próbálkoztunk. Míg be nem töltötte a
tizennyolcadik életévét, szinte soha nem engedtük ki a házból
kíséret nélkül. Ennek ellenére, valahogy mindig sikerült
beszereznie az anyagot. Egyszerűen átcsempészte mellettünk a
drogokat. A nap, mikor egy icipici csomagként megszülettél –
öt héttel korábban –, az volt életem második legjobb napja. Ezt
nyugodtan elhiheted nekem. Emlékszem rá, ránéztem a
nagymamádra és azt mondtam neki: – May, ez a fiú itt, az én
fiam. Ha nagy lesz, elmegyek vele horgászni és megtanítom
focizni, és hogy hogyan kell tisztelettudóan bánni egy nővel. –
Nagyapa egy pillanatra szünetet tart, és megtörli a szemét. –
Abban a pillanatban megesküdtem, hogy soha nem engedem,
hogy bármi történjen veled. És akkor… akkor hagytam, hogy

s
bajod essen.

el
Nyelnem kell.
– Nem a te hibád nagyapa.

eb
– A kezdetektől el kellett volna vennem téged – csap öklével
a karfára. –Soha nem lett volna szabad megengednem, hogy
megkapja a kizárólagos felügyeleti jogot. De azt hittem, jobban
gR
fog menni neki. Az hittem a lányom újra olyan lesz, mint régen.
– Könnyek peregnek le az arcán, leszállok a kanapéról és elé
térdelek. – Azt hittem, jól vagy – folytatja. – Két éves voltál,
amikor elköltözött veled. És akkoriban azt gondoltam, hogy
in

minden rendben lesz. Olyan egészségesnek látszottál. Amíg

négy éves nem lettél, minden második hétvégén láttunk. Aztán
a nagymamád szélütésben meghalt, és én egyedül maradtam.
rn

Mindent elfelejtettem magam körül, csak azt tudtam, hogy

elvesztettem a feleségemet, a legjobb barátomat, a lelki
társamat. Sajnos, téged is elfelejtettelek.
Bu

– Soha nem felejtettél el nagyapa. Téged egyszerűen csak

legyőzött a gyász.
– Aztán két évvel később a rendőrség állt az ajtóm előtt, és
közölték velem, hogy találtak egy testet, akit a lányomként
azonosítottak, és hogy van egy hat éves fiú, aki gyám nélkül egy
otthonba kerül. Ezt nem engedhettem meg. Már
cserbenhagytam az egyetlen lányomat…
 Megérintem a karját, és könnyekkel telt szürke szemeivel
rám néz. Nyelnem kell, nehogy elkezdjek sírni.
– Nagyapa megmentettél engem, megtanítottál hogyan
éljek. Megtanítottál horgászni, focizni, és hogy hogyan bánjak
tisztelettudóan egy nővel. A kezedbe vetted az én szaros kis
életemet, és jobbá tetted azt. Nem hagytál egyedül egy percre
se.

s
– Én…

el
– Soha nem emelted fel rám a kezed. Soha nem ütöttél meg
övvel. Soha nem ütöttél a gyomromba, míg össze nem estem.

eb
Soha nem ütötted a fejemet az asztal szélébe. – Hirtelen
megrázkódik az egész testem, ahogy a képek sorozata felvillan
a szememben. Különböző férfiak, különböző napok, különböző
gR
időpontok. Különböző verési módok, mind azonos hegeket
hagyva a testemen. – Ezt. Nem. Te. Tetted. Még csak nem is
tudtál róla. De ő tudta. Az orvosoknak és a szociális
munkásoknak is szándékosan hazudott, és mindig rám fogta.
in

Te nem tudhattál róla. Tehát nem tudtál volna semmit csinálni,

mert nem tudtad.
– Ez nem változtat a bűntudatomon, fiam.
rn

– Akkor emlékezz inkább arra, amit tettél. – A tekintetünk

találkozik. – Emlékezz arra, amit tanítottál nekem. Csak
miattad lettem az az ember, aki vagyok. – Szünetet tartok. Ami
Bu

most jön, azt neki is mondom és magamnak is. – Megmutattad

nekem Elizabethet és Darcyt, megismertettél az
arroganciájával. Egészen mostanáig Darcy voltam. Semmi nem
volt fontos számomra, kivéve magamat. Aztán jött Megan.
Jane Austen nélkül egy egyéjszakás kaland lett volna. Nem
több. De te megmutattad nekem, mennyire szereti Darcy
Elizabethet, és ezáltal tanítottad meg nekem, hogy hogyan kell
szeretni. Ez a te érdemed volt. Csak a tiéd.
A nagyapám előrehajol és átölel. A teste rázkódik, ahogy a
vállamon sír. Ez volt az, amit folyamatosan megtagadtam tőle,
mert a saját fájdalmam túlságosan foglyul ejtett. Még
erősebben átkarolom, és hagyom áradni a saját könnyeimet.
– Tudod mit, kölyök? – mormogja, és letörli az arcát.

s
– Mit nagyapa?

el
– A nagyanyád átkozottul büszke lenne arra a férfira, akivé
lettél.

eb
És én hiszek neki. Most először hiszem el, hogy ő igazán
büszke lenne rám.

~~~
gR
Megan, háttal ül, egy fának támaszkodik. A haja az egyik
oldalára van fésülve, kissé lebarnult nyakát szabadon hagyva. A
in

lábai behajlítva, amitől a nadrágja feszesebbé válik, és ahogy a

karját a mellkasa köré fonja, azt kívánom, bárcsak én
ölelhetném át. Szeretném átkarolni a derekát, a hátát a
rn

mellkasomon érezni, a fejét a vállamon, míg hátul az arcomat a

nyakának nyomom. Ehelyett itt fekszem a füvön, és lehetőség
szerint próbálom nem bámulni. Megpróbálom figyelmen kívül
Bu

hagyni, és úgy tenni, mintha nem akarnék mindent megtenni,

hogy megtartsam.
– Szóval, azt akarod elhitetni velem, hogy a Chargers jobb
formában van, mint a Cowboys?
Braden felháborodva megrázza a fejét.
– Baszd meg ember! Romo az élete szezonját játssza.
Lila kinyitja a száját.
– Ez csak…
 Ryan gyorsan befogja a száját.
– Ki. Ne. Mondd.
– Egy játék – fejezi be a mondatot helyette Megan. – Ez csak
egy játék, fiúk. Játék. Tudom, hogy szeretitek a fiúitokat, és
Bray, ha te homoszexuális lennél, szeretnéd Romo édes kis
seggét, de ez csak egy játék.
– Mi az? – vigyorgok rá. – Mondd ezt még egyszer. Azt

s
hiszem, még nem fogtam fel.

el
– Még el is kéne betűznöm? A kitűnő tanulmányi
eredményed ellenére, halláskárosodásod van?

eb
Felhúzza a szemöldökét.
– Ez problémát jelenthet számodra.
– Ha halláskárosodásom van, csak azért van, mert annyi
gR
lány nyögött és sikoltott a fülembe.
Braden fújtat, de Maddie rácsap egyet a combjára.
– Ne bátorítsd.
– Én csak… Ahh mindegy.
in

Braden megpróbál elfojtani egy vigyort.

– Tudod, hogy a sikítás nem mindig jó, ugye?
Hüvelykujját az alsó ajkára fekteti.
rn

– Ha a nő szex alatt sikoltozik, az nem feltétlenül jelenti azt,

hogy jól szórakozik. A nők a horrorfilmeken is sikítanak.
Lila vállai megrándulnak, ahogy próbálja bent tartani a
Bu

nevetést, Maddie mosolyogva harapdálja az ajkát. Megfigyelem

Megant, és észreveszem a csillogást a kék szemében. Egy
mosoly suhan át az ajkán. Az én ajkaim is remegnek, felugrok.
– Vigyázz, mit mondasz, Megan – figyelmeztetem. – A
múltkori ajánlatom még mindig áll.
 17. Fejezet

Megan

s
Tátott szájjal ülök, nem azért, mert azt mondta, amit, hanem

el
azért, mert nyíltan a többiek előtt – különösen Braden előtt –
tette.

eb
Aston vigyorog és rám kacsint. Aztán elindul a
diákszövetségi ház felé. Csak nézek rá, anélkül, hogy reagálni
tudnék. Érzem Lila szúrós pillantását magamon, de figyelmen
gR
kívül hagyom.
– A múltkori ajánlata? – néz rám gyanakodva Braden.
– Felajánlotta, hogy elmagyarázza mi a különbség a seggre
csapás és egy elfenekelt popsi között – magyarázom
in

fogcsikorgatva. – Ő egy seggfej.

– Barlanglakó. Csak nyugi – paskolja meg Maddie Braden
arcát. Aztán feláll.
rn

– Jól van, jól van – mormogja vonakodva.

– Akkor nyugodt vagyok – csókolja meg Bradent az arcán.
Ryan és Lila is felkelnek.
Bu

– Később látjuk egymást, Megs – néz rám Lila sokatmondó

pillantással, mire bólintok.
Csendben ülünk, ahogy a többiek eltűnnek, és előre
bámulok a semmibe. Ez az első alkalom, hogy egyedül vagyok
Bradennel, mióta Astonnal kavarunk. Életemben először
éreztem, hogy egyfajta szakadék van köztünk. És tudom, hogy
én vagyok a szakadék oka. Azt is tudom, hogy meg kell
mondanom neki. Most lenne rá lehetőség. Aston nélkül. A friss
levegőn.
Elkezdeném elmagyarázni, de ő megelőz.
– Tulajdonképpen, hol voltál mostanában?
Kérdőn nézek rá.
– Itt voltam az egyetemen, hol máshol lettem volna?
– Ó, haha, nagyon vicces – válaszolja, és megdob néhány

s
kitépett fűszállal.

el
– Úgy értem, múltkor, amikor San Fransiscóba utaztunk.
Azt hittem velünk jössz.

eb
Vállat vonok.
– Nem volt olyan a hangulatom. És különben is, sok
mindent meg kellett csinálnom, házi feladat és így tovább.
gR
Bólint.
– Kyle azt mondta, hogy vasárnap reggel átjöttél, hogy
elvigyél egy könyvet.
– Így igaz. Nálad volt a Shakespeare könyvem. Már megint.
in

– Szükségem van a Shakespeare könyvedre, mert nem

megyek semmire az okos megjegyzéseid nélkül – vigyorog, és
kisimítja a haját a homlokából.
rn

– Fodrászhoz kéne menned – mondom. – Azon kívül már

nyolcadik óta rólam másolsz. Fogalmam sincs, miért engedem
meg még mindig neked.
Bu

– Mert egyszerűen szuper vagyok, és szeretsz engem.

– És még mindig a legnagyobb lókötő vagy, akit ismerek.
Még szélesebben vigyorog.
– Ezért szeretsz engem, Megs. Én vagyok a bátyód, aki sose
volt.
– Azt hiszem, te vagy az oka, hogy soha nem volt testvérem
– válaszolok, és visszamosolygok rá. – Anyukám valószínűleg
nézett minket, mikor együtt játszottunk a homokozóban, és
úgy gondolta, egy fogadott fiú több mint elég. Ha őszinték
vagyunk, mindig csak rosszak voltunk, ugye?
Megköszörüli a torkát.
– Én soha nem csináltam rosszat.
– A macska, Braden. A macska.
– Az nem volt rossz, igyekeztem úriember lenni.

s
Nevetnem kell.

el
– Nem vagyok biztos benne, hogy anyukád megértette.
– Aztán elmagyaráztam neki – védekezik. – Ajándékot

eb
akartam adni a legkedvesebb lánynak.
Játékosan megrúgom a lábát.
– Maddie tud róla? – kiáltok rá.
gR
– Meggy – hirtelen komolyan néz rám. – Imádom Maddie-t,
de te vagy a legjobb barátom. Mindig is te voltál. Te vagy az
egyetlen ember a világon, aki többet jelent nekem, mint
Maddie. Más módon szeretlek, és Maddie megérti ezt.
in

Különben tudsz máshogy is a legjobb barátom lenni.

Nevetek, megrázom a fejemet és újra megrúgom.
– Igazából, te mindig csak a szexre tudsz gondolni?
rn

Egy pillanatig vár, és elgondolkodva ráharap az ajkára.

– Nem. Élelmiszerre gondoltam.
– Élelmiszer és szex?
Bu

– Xbox
– Sör?
– És ezért vagy a legjobb barátom – kacsint rám. –
Megértesz engem.
– Valakinek meg kell értenie téged, Bray.
– Lila még mindig szervezgeti neked azokat a hülye
randikat?
 Megrázom a fejem.
– Elegem lett.
– Csak nem seggfejek voltak?
– Igazából nem. Csak nem volt senki, aki érdekelt. És
egyedül én döntöm el, hogy ki érdekel engem.
– A legjobb, ha senki se érdekel – dörmögi Braden a nem
létező szakálla alatt.

s
Megköszörülöm a torkomat.

el
– Emlékszel a beszélgetésre ebben a témában? Megint
Tarzan nyelven kell beszéljünk? Megan nagylány. Vigyáz

eb
magára. Braden, figyel és tartja a száját.
Braden kuncog.
– Ez azt jelenti, hogy ne legyen monoklijuk azoknak a
gR
srácoknak, akik veled alszanak?
Kezdhetnéd a legjobb barátoddal.
– Nem. Nincs monokli, nincs fenyegetés, nincs parancs és
biztosan nincsen neandervölgyi viselkedés.
in

– Ha Maddie-t kérdeznéd, mindössze annyit mondana, hogy

neandervölgyi viselkedés.
– Tudom, csak egy kicsit részletesebben szerettem volna a
rn

tudtodra adni – rántom meg a vállam.

– Ember, Megan köszönöm szépen, mi lenne velem
nélküled? – vigyorogva megrázza a fejét és feláll.
Bu

Megfogom a felém nyújtott kezét, és felhúz. Elindul a

mögöttünk lévő egyetemi épület felé.
– Mennem kell. Még egy pár srácot meg kell félemlítenem,
akik a bugyidba akarnak jutni.
– Braden Carter – kiáltok utána, amikor már elfordult. – Ne
merészeld!
 Megáll az ajtónál, megfordul és rám mosolyog. Aztán belép.
Kinyújtom a kezem a fejem fölé, felnyögök és az öböl felé
fordulok.
Megint nem sikerült mesélnem neki rólam és Astonról.
Néhány szó, ez minden, amire szükség lenne, de minél
hosszabb ideig titkolózunk, annál nehezebb megtalálni a
megfelelő szavakat. Egyre nehezebb, hogy őszinte legyek.

s
Hazugság. Utálom ezt, utálom, hogy állandóan mindenkinek

el
hazudni kell. Nem akarom eltitkolni, amit Aston iránt érzek.
Nem akarom eltitkolni. De nem akarok senkit megbántani, és

eb
tudom, hogy Bradent bántani fogom. Másrészt, minél hosszabb
ideig várok, annál nagyobb lesz a fájdalom.
Egy friss szellő fúj keresztül rajtam a tenger felől, magam
gR
köré húzom a kabátom. A hajam a fejem körül repdes, és hiába
simítom ki az arcomból.
Mindig ez a játék. Egy ideig viccesek, amíg nem kezd el fájni.
Egykor a Braden és Maddie közötti játék is fájdalmas volt és
in

mindketten teljesen roncsok lettek a végén – elfordultak,

elszaladtak. A játék köztem és Aston között egy ideig jó lesz,
amíg ki nem derül, és ez meg fog történni. Ezután csak a
rn

szenvedés jöhet.
Egyszerűen befejezhetném ezt a dolgot, és megmondhatnám
Astonnak, hogy vége, nem akarom többé. De az is hazugság
Bu

lenne. Mert akarom őt, és nincs vége.

Hazugságok. Könnyen gördülnek le a nyelvről, amíg
belekezdenek, aztán összekuszálódnak, és te egyszer csak egy
egész hálóba fonódtál. A hazugság sokáig jó, amíg rá nem jössz,
hogy tényleg hazudtál.
A kérdés, hogy jobb vagy rosszabb-e, ha magadnak is
hazudsz a legjobb barátod előtt?
 ~~~
– Ez elég fura volt ma délután – mondja Lila, amikor bejön
a szobánkba.
Felnézek a könyvemből.
– Üdvözöllek a világomban.
– Inkább: A világban, amit teremtettél.

s
– A tapintatosságod egyszerűen bámulatos – mondom

el
szárazon. – De komolyan, Li.
– Csak azt nem értem, egyszerűen miért nem ismered be.
– Bárcsak tudnám, higgy nekem – próbálom védeni magam.

eb
– Nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Neked ez csak
egy titok, amit egyszerűen nem mondanak el. De ez nem
gR
egészen így van. Ez nem csak: fiú és lány szerelem, és jól van.
Inkább: A fiú és a lány egymásba szeretnek, és hirtelen
elszabadul a pokol – a fiú fejében és a valóságban.
– Azt akarod bemesélni nekem, hogy az tart vissza, hogy
in

őszinte legyél velünk, ami Aston elméjében végbemegy? –

húzza fel a szemöldökét hitetlenkedve, én meg becsapom a
könyvem.
rn

– Nem ismered őt igazából. Azt hiszed, hogy ismered – de

tévedsz, nem ismered. Számodra csak egy nőket hajkurászó
seggfej, aki csak a farkával gondolkodik. De én jobban tudom.
Bu

Tudom, hogy ő nem ilyen, és tudom, hogy csak úgy csinál,

mintha seggfej lenne, hogy elrejtse az igazi énjét.
– Oké, oké – ül le az ágyra. – Hiszek neked. De mikor
hagyjátok már abba ezt a színházat? Meddig akarod, még ezt
csinálni, Megs?
Sóhajtok és hátradőlök a falnak.
– Fogalmam sincs. Igazság szerint, ma beszélni akartam
erről Bradennel. De… talán, nem akartam elég erősen. Végtére
próbálkoztam is, de a szavak egyszerűen nem akartak kijönni a
számon. Folyton elképzeltem, milyen arcot fog vágni, ha
megtudja. Ha megtudja, hogy hazudtam neki.
– Nem számít, ha megtudja. Semmiképp sem lesz boldog,
akkor se, ha holnap és akkor se, ha jövőre mondod el.
– A titkolózás mindent bonyolulttá tesz. Szeretnék segíteni
Astonnak Lila, de ezzel a bújócskázással nem tudok mellette

s
lenni, ahogy szeretnék. És ez kínzás – nyögök fel halkan. –

el
Látom, hogy szüksége van rám.
Vállat von.

eb
– Legalább most már tudom. Segíthetek. Átengedem nektek
a szobát és fedezem a hátad.
– Megesküdtem volna, hogy azt mondod, be kell vallanom
gR
Bradennek.
– Azt is meg kell tenned – sóhajt. – De egyelőre nem fogod
megtenni, vagy nem tudod – feleli gyorsan, látva a bosszús
arckifejezésemet. – Ebben az esetben, segíthetek is neked.
in

Természetesen bajba fogok kerülni, ha minden kiderül, de

legalább úgy fogom érezni, hogy jó okkal tartottam titokban.
– Nem kell hazudnod miattam. Én kevertem magam
rn

slamasztikába – sóhajtom, és beletúrok a hajamba. – Először is

megpróbálok valahogy segíteni Astonnak, minden más… talán
akkor önmagától elrendeződik. Remélhetőleg. Valamikor.
Bu

– Amíg minden el nem rendeződik, mindenképpen segítek

neked. Úgy tűnik, tényleg fontos számodra, és akkor nekem is
az, szóval mi lesz? Legalább biztosak lehetünk benne, hogy
négyszemközt tudsz beszélni Astonnal. Még csak nem is kell
hazudnod.
Egy pillanatig szótlanul nézek rá, aztán halkan elnevetem
magam.
 – Te vagy a legjobb barátnő a világon.
– Vagy a leghülyébb, ha Braden rájön – morogja, és feláll.
– Li? Nem fogod elmondani neki, ugye? – A fürdőszobába
vezető ajtónál marad és vet rám egy pillantást a válla fölött.
– Még ha nem is kedvelem a titkolózást, az még nem azt
jelenti, hogy bármit is mondok neki, Megs. Nem tudom
megérteni a döntéseidet, de tisztelem őket.

s
– Köszönöm.

el
– Ráadásul – folytatja –, ha most mondanék neki valamit,
először is én lennék a szemét, pedig teljesen ártatlan vagyok.

eb
– És én már azt hittem, hogy puszta önzetlenségből
segítenél.
– Egyébként – vigyorog. – Csak mentem a saját seggemet –
gR
és meg kell mondanod Astonnak, hogy segítek nektek, viszont
tartozik nekem. – Kacsint, és nevetve felveszem a mobilom az
asztalról.
Lila tudja – írom Astonnak.
in

Mi? Hogyan?
Kitalálta. Végül is nem hazudok.
És?
rn

És semmi. Tartja a száját.

Nem tetszik ez nekem, Megs.
Nekem se, de vagy bízunk benne, vagy elmondjuk
Bu

Bradennek.
Próbáljuk meg először Lilával.
Beszélnünk kellene.
Miről?
Rólunk.

~~~
 Aston karjába bújok és a pólója alá csúsztatom a kezem. Az
ajkait a számra nyomja és gyengéden szívogatja az alsó
ajkamat.
– Mit csinál Lila? – mormogja.
– A többiekkel együtt elment mini golfozni – vonom meg a
vállam, és ránézek. – Ne kérdezd. Ryan annyira izgatott volt.

s
– Lila utálja a mini golfot. Tény, hogy mindent utál, ami

el
csak valamennyire is összefüggésben van a sporttal.
– Tudom. Azt mondta, tartozol neki valamivel.

eb
– Persze – sóhajt, és beletúr a hajamba. Aztán megcsókolja
az orrom hegyét. – Szóval, ne kímélj. Miről akarsz velem
beszélni? A „rólunk” nem túl informatív.
gR
Az ágyhoz tolom, és a falnak dőlve leül. Az ölébe mászok és
összekulcsolom a kezemet a nyaka mögött.
– Mindenről. Több kell Aston. – Érezhetően görcsöl.
– Mit akarsz még tudni?
in

– Mindent – suttogom. – Mindent, amit még nem tudok.

Nem számít, meddig tart, vagy, hogy mennyire fájdalmas… én
itt vagyok veled.
rn

A mellkasa felemelkedik, aztán leereszkedik, mikor mélyen

beszívja a levegőt, aztán kifújja. A szemében a félelem szikráját
vélem felfedezni. Soha nem gondoltam volna, hogy a félelem
Bu

az, amit eddig folyamatosan elfojtott. De igazából ő állati

eredetű félelmet érez.
– Nem tudok túl sokat mesélni, ami a gyerekkoromat illeti.
Mindig ugyanolyan volt. Anyám eladta a testét, aztán elfogyott
a pénz drogokra és alkoholra. Az étel és a számlák mindig csak
utána jöttek. Rendszeresen olyan pasasokkal ismerkedett meg,
akik „vigyáztak” rám, amíg ő „dolgozott”. És, hogy a pasasok
nem voltak valami gyengédek, azt már elmeséltem. A
gyámügyesek időnként eljöttek, de ő ennek ellenére minden
éjszaka elment, hogy valamelyik gazdag köcsög megbassza, és
hogy továbbra is a vénájába szúrhassa azt a szart. Hat évig
ment így, de hála istennek, igazán csak kettőre emlékszem. De
az volt életem legrosszabb két éve.
Az ujjhegyei a bőrömbe vájnak, próbálok neki támaszt

s
nyújtani, amire úgy néz ki, nagy szüksége van.

el
– Nem csak egyszerűen nem volt jó anya, nem volt irántam
védelmező ösztöne. Mindig csak egy púp voltam a hátán, és

eb
mindig engem vádolt, ha valami rosszul sült el. És ha az
embert állandóan csak hibáztatják, egy idő után annak hiszi
magát, aminek mondják. Minden vágást és zúzódást azzal
gR
magyaráztak a gyámügyeseknek, hogy milyen vad gyerek
voltam, és ez azzal magyarázható, hogy egy haszontalan
gazember voltam. Egy haszontalan szardarab, nem jobb, mint
az anyám. Ezek azoknak a pasasoknak a szavai voltak, akiket
in

hazahozott.
Egy pillanatra megáll, gyors a légzése. Ráfektetem a kezem
az arcára, amíg megnyugszik, habár felfordul a gyomrom.
rn

– Azokra a dolgokra emlékszem a legjobban, amiket

mondtak. A szavak még jobban bántottak, mint a vágások és az
ütés általi sebek. Még eszembe jut, ahogy újra és újra elhitetik
Bu

velem, hogy nem vagyok jobb, mint ő. A szex, drogok és

alkohol, mindig azt mondták, hogy az én életem is ilyen lesz. És
ez így is lett volna, mert soha nem küldött iskolába. A tanítók
előtt kínosak lettek volna a sérüléseim. Mindenesetre, valahol
egy sikátorban lennék, ha nem előbb hal meg.
– Hogyan halt meg?
 – Drog. Hogyan másképp? – vonja meg a vállát, és körém
fonja a karját. – A hivatalos jelentés szerint rossz minőségű
heroin túladagolásban halt meg. A kábítószert
meghamisították, és ettől még veszélyesebb volt. És
valószínűleg többet használt, mint általában. Éppen elvonási
tünetei voltak, és zavart elmeállapotában véletlenül a
szokásosnál többet lőtt be magának. A lakásunktól három

s
háztömbnyire találta, valami lepukkant bárban. Egy nappal

el
később találtam meg a lakásunkban. Legalábbis ezt mondta a
nagyapa. Nem igazán emlékszem, ez mind homályos. A

eb
napszakoknak, mint a nappal és az éjszaka, nincs sok
jelentőségük számomra. Anyám nappal mindig aludt, éjszaka
pedig dolgozott. A legtöbb időt egyedül töltöttem, kivéve
gR
egyszer egy héten, amikor elvitt a parkba, hogy fenntartsa a
látszatot. Ez volt az egyetlen nap, amikor úgy éreztem, hogy
velem van.
A hangja olyan törékenyen cseng, olyan halk, annyira
in

elveszett. Olyan, mintha újra látná azt a világot a hatéves

szellemén keresztül. Áthatóan figyelem őt, hosszú ideig nézve a
szomorú szemeibe. A szívem ugrik egyet, mikor észreveszek
rn

egy könnycseppet a szeme sarkában. Láttam már őt dühösnek,

láttam milyen, amikor megbirkózik a démonaival, de ez?
Összetöri a szívemet. Sírni látni őt rosszabb, mint amit valaha
Bu

is el tudtam volna képzelni.

 18. Fejezet

Aston

s
Lehullik egy könnycsepp, aztán még egy és még egy. A

el
fájdalom valódi. Régi, de valódi. Mindig itt volt, végül
megszületett az áttörés. Hosszú ideje elfojtottam, de most

eb
végre kiengedem. Megan érintése meleg és gyengéd, és ahogy a
karjában magához ölelve vígasztal, hagyom, hogy
megtörténjen.
gR
Nem szól semmit. Nem tesz semmit, csak tart engem.
Emlékeztet arra, hogy nem vagyok egyedül, hogy itt
biztonságban vagyok vele. Fontos, hogy ezen a módon tartson.
Visszahoz a valóság talajára, és rá kell jönnöm, hogy az
in

időszak, amikor egy ijedt hat éves kisfiú voltam, véget ért. Van
egy képessége, mellyel megállítja az emlékképeket, amik
felemésztenek engem.
rn

– Ez az oka, hogy a pszichológiát választottam főtárgyamnak

– magyarázom egy kis idő múlva, fojtott hangon. – Mert akkor
majd valamikor, olyan gyerekeknek segíthetek, akik éppolyan
Bu

rossz állapotban vannak, mint én akkoriban. Ha lett volna

valaki, akivel kisgyerekként beszélni tudtam volna, akkor talán
nem lennék ennyire elbaszott.
– Nem vagy elbaszott – a hüvelykujjával letörli az arcomról
a könnyeimet. – Nehéz gyerekkorod volt, Aston, de most
foglalkozol magaddal. Bebizonyítod magadnak és a világnak,
hogy ezek az emberek mind tévedtek. A középiskolai
érettségiddel, és azzal, hogy most itt tanulsz, ezt bizonyítod.
Ezt te vívtad ki magadnak és senki más.
– Nem, Megan, mindig egy kicsit elbaszott leszek. Éjjel
mindig rettegni fogok, eltűnődve, hogy éppen akkor bebújjak-e
az ágyam alá, vagy hogy biztonságban vagyok-e? És a jövőben
mindegy, hogy mit csinálok, mindig újra kétségek közt állok,
mert a sérülések egyszerűen túl nagyok voltak.

s
– De minden nap egy kicsit gyógyulni fogsz – válaszolja

el
csendesen. – Megtaláljuk a módját, hogy ezekkel a
rémálmokkal és emlékképekkel bánni tudjál. Megígérem

eb
neked, Aston, hogy segíteni fogok.
Kék szemei keményen tekintenek rám, ahogy lehajol
hozzám. Szőke haja függönyt formál az arcunk köré, elrejtve
gR
minket a világ elől. Ezer alkalommal is el tudok veszni a
szemeiben, és még mindig nem elég belőle. Olyat ad nekem,
amit soha nem kaptam még senkitől. Az érintése annyira
értékes számomra, hogy úgy érzem, soha többet nem akarok
in

felkelni. Emiatt másabb ő számomra, mint bárki más. Elérte

nálam, hogy én, akit semmi nem érdekelt, elkezdtem
érdeklődni iránta. És ezáltal nagyon sok dolgot megtudtam
rn

magamról.
Mindegy, hogy anyám barátai akkoriban mit mondtak,
bebizonyítottam nekik, hogy tévedtek. Én voltam az, aki
Bu

valahogyan újra a kezébe fogta az életét, elvégeztem a

középiskolát és főiskolára jöttem. Én voltam, aki mindent
megtettem, hogy megismerhessem Megant. Tehát soha nem
leszek olyan, mint az anyám, mert ő csak saját magát szerette.
Az egy romlott élet volt, ami csak a szexből, drogokból és az
alkoholból állt. Én nem vagyok ilyen. Mert fülig szerelmes
vagyok az ölemben lévő lányba.
 ~~~
Itt vagyunk ismét, tipikus péntek este van, ahogy azt egykor
szerettem. A péntekek és a szombatok voltak a legjobb esték,
mert a bulikon ki tudtam kapcsolni és csak a fizikai érzésekre

s
koncentráltam. De most legszívesebben megragadnám Megant

el
és elszaladnék vele, hogy elvigyem erről a kurva buliról.
Különösen most, hogy Lila gagyi terve, hogy Megant
összeboronálja valakivel, a társaságban, minden Tom, Dick

eb
vagy Harry azt hiszi, hogy bepróbálkozhat nála.
Minden alkalommal, amikor egy ilyen seggfej szól hozzá, egy
gR
rövid pillanatig utálom Bradent. Ő az oka, hogy titokban kell
tartunk a kapcsolatunkat. Szeretnék most odamenni hozzá,
elhúzni attól az idiótától, aki jelenleg is mellette áll, és
mindenki előtt addig csókolni, amíg se nem hall se nem lát.
in

Bármit megtennék, hogy megmutassam, hová tartozik. Kihez

tartozik. Mert ő az enyém, és ezt nem értem, de mintha a
tulajdonom lenne vagy ilyesmi. De az én karom, melybe
rn

beleomlik, az én ajkaim csókolják, övé a szívem. Tehát, mit

akar ez az arrogáns segg, akivel beszélget?
Nagy csattanás kíséretében leteszem a sörösüveget a pultra,
Bu

figyelmen kívül hagyom a meglepett pillantásokat körülöttem,

és keresztültolakszom a tömegen. Amikor elmegyek Megan
mellett, szándékosan nekiütközök. Aztán megyek tovább a
lépcsőház felé. Mindig egyszerre két lépést megtéve, egyre
feljebb szaladok. A szobámba csend van, nyugalom. Leülök az
ágyra, és várom, hogy feljöjjön. Fogalmam sincs, hogy meddig
kell várnom. Ha túl sokáig tart, akkor visszamegyek. Ha túl
korán feljön hozzám, akkor valaki gyanakodni kezdhet. Habár
tulajdonképpen nekem mindegy lenne.
Az ajtó kinyílik, és Megan besétál.
– Remélem, jó okod van rá, hogy ide menekültél, mint egy
lány, aki menstruál, és kétségbeesetten csokoládéra van
szüksége – mondja Megan szemrehányóan.
– Nem tudom tovább elviselni ezt a kibaszott titkolózást,

s
bébi – nézek rá komolyan, és nem tudom figyelmen kívül

el
hagyni, milyen jól áll rajta a szűk nadrágja. – Nem tudok veled
lenni ezen a bulin, és figyelni, ahogy azok a seggfejek flörtölnek

eb
veled. Bassza meg, már nem tudom többé csinálni. Nem így.
– De hát, máskor nem zavart.
– Mindig zavart! Tényleg azt hiszed, nem érdekelt, ha más
gR
fickókkal nevettél és hetyegtél, pedig tudtam, hogy ők
mindannyian csak be akarnak jutni a bugyidba?
Egy lépéssel közelebb jön.
– Soha nem mondtam, hogy nem érdekel. Csak azt hittem,
in

hogy nem zavart, ha pedig igen, akkor sosem mutattad!

– Azt akarod mondani, hogy téged nem zavarna, ha
elkezdenék mindenféle lányokkal flörtölni, csak a látszat
rn

kedvéért? – tehetetlenül nézek rá. – Nem tudom elviselni, nem

tudom nézni, Megs. Ez a titkos kapcsolat már túl régóta tart.
Végül úgyis el kell árulnunk.
Bu

Tágra nyílnak a szemei.

– Nem tehetjük ezt… Braden
– Bradennek ezzel meg kell birkóznia. – Elé állok és a
kezembe veszem az arcát. – Meg fog vele birkózni. Egyszerűen
el kell fogadnia, mert nem akarom többé átverni. És semmit
nem adok fel a világon többé.
– Meg fog utálni minket – suttogja.
 – A baj már megtörtént, bébi. Ha nem mondjuk el neki,
végül tönkremegy a kapcsolatunk. Már csak az a kérdés, hogy
kire vonatkozik, a miénkre vagy az övére?
Elgondolkozva ráharap az alsó ajkára. – Braden.
Utálom, ahogy kimondja a nevét.
– Akkor el kell mondanunk neki – szenvedélyesen
megcsókolom. – Most. Most kell elmondanunk neki.

s
Abban a pillanatban kicsapódik az ajtó.

el
– Mit kell nekem elmondani?

eb
gR
in
rn
Bu
 19. Fejezet

Megan

s
el
Kezemet a szám elé kapva elugrom Astontól, amikor
megpillantom Bradent ott állni. A kék szemei ide-oda cikáznak

eb
közöttünk, majd a tekintete lassan jegessé válik, az
arckifejezése pedig megkeményedik.
A feszültség a szobában tetőzik. Szinte érzem, hogy Aston
gR
megfeszül mellettem, és látom, ahogyan a harag elönti Braden
testét. Földbe gyökerezett lábbal állok, képtelen vagyok bármit
tenni, kivéve várni. Több ezer kifogás fut végig az agyamon, de
egy sem jön a nyelvemre. Semmi sincs, amivel ki lehetne ezt
in

magyarázni. Eljött az őszinteség ideje.

– Ryan azt gondolta, látta, hogy Aston után mész – mered
rám Braden. – Azt hittem, megőrült, és hogy biztos valami
rn

szánalmas ribancot látott, de amikor néhány másik srác

egyetértett, úgy döntöttem, feljövök, csak hogy jót nevessek.
Mert kurvára nem hittem, hogy a hálószobájában foglak
Bu

találni.
– Bray...
– Mióta? – Astonra mered, és az állkapcsa megfeszül. –
Mióta baszod őt?
– Braden!
– Ez nem úgy van, ahogyan te gondolod – válaszolja Aston
ugyanolyan feszülten.
 – Tényleg? Elvárod, hogy elhiggyem ezt a szarságot? –
kiabál Braden. – Mióta?
– Mióta hazavitted Maddie-t.
– Az volt az első alkalom? – A kezem lehull a számról és
biccentek. – Kibaszottul hihetetlen. Két napra megyek el és
máris lefekszel vele?
– Egymással – lépek előre. – Egymással feküdtünk le,

s
Braden.

el
– És ettől most jobban kéne éreznem magamat?
– Nem – állok Aston elé. – Nem, de el kell fogadnod, hogy

eb
igenis képes vagyok egyedül döntéseket hozni. Elég idős
vagyok ahhoz, hogy megtegyem ezt. Nem védhetsz meg örökké.
Aston semmire nem vett rá. Nem érted? Én is akartam.
gR
Összeszűkölt szemekkel mered rám, a mellkasom hullámzik,
végül Aston megérinti a karomat.
– Megs...
– Nem – mondom, és továbbra is Bradent nézem. –
in

Bármennyire is szeretné azt hinni, hogy mindez csak a te

hibád, mert nem az. Nem fogok csak itt állni és hagyni, hogy
így beszéljen veled valami miatt, amit mind a ketten akartunk.
rn

– Mióta dugtok egymással? – kérdezi szarkasztikusan

Braden. – Mert ez mindent megváltoztat.
– Azóta a hétvége óta vagyunk kapcsolatban, hogy te
Bu

elmentél – javítom ki
– Ha – vágja a falba az öklét Braden. – Kapcsolatban? Ez
egy kibaszott vicc, igaz?
– Nem.
– Hihetetlen. Hoztál már pár szar döntést, Megan, de ez
mindent felülmúl!
 Elhagyja a szobát. Kirántom a karomat Aston szorításából és
követem, miközben nem érdekel, ki hallja a beszélgetést – ha
bárki is hallja egyáltalán.
– Az a döntésem, hogy Astonnal legyek, nem volt rossz
döntés. Az volt a rossz, hogy eltitkoltam előled – és tudod,
miért így történt? Tudod, miért nem mondtam el? Pontosan
emiatt. Ezt akartam elkerülni. Tudtam, hogy ki fogsz borulni!

s
– Akkor meg mi a francért tetted? – veti oda a válla fölött.

el
– Mert ezt akartam.
– Ettől jobb lesz? – Megáll és megfordul, hogy rám nézzen.

eb
A kezével Aston szobája felé int. – Össze fogja törni a szívedet,
Megan. Ő abban jó. Megdugja a lányokat, aztán elhagyja őket...
– Nem ismered úgy, mint én.
gR
– Nem, de van egy csomó másik lány, akik igen!
– Nem, ők sem! – kiáltom, és dobbantok egyet a lábammal.
– Nem ismerik őt úgy, mint én. Egyikőtök sem, szóval ne
merészelj így beszélni róla és azt mondani nekem, hogy rossz
in

döntést hoztam, amikor semmit... de semmit nem tudsz a

döntéseimről. Semmit nem tudsz rólunk. Sem arról, hogy mit
érzek, vagy hogy ő mit érez.
rn

– Gyerünk, Megan. Ha ez ennyire nagy szám, és ez az igazi

nagy fogás számodra, akkor mondd el. Hogy érzel?
Meredten nézek rá, majd kinyitom a számat, hogy beszéljek.
Bu

– Szeretem őt – mondja Aston a folyosóról. – Nem

beszélhetek az ő nevében, de a magaméban igen. És a válaszom
az, hogy szeretem őt.
Nyelek egyet és hagyom, hogy a szívem vadul zakatoljon a
mellkasomban. Még soha nem mondta ki. És most végre
beismerni. Hangosan. Bradennek. És mindenki másnak, aki
hallgatózik.
 – Őt szereted, vagy azt, amit nyújt neked? – kérdezi Braden
bizalmatlanul, és a hangjában továbbra is harag bujkál.
Aston mögém lép, és lenyúlva megfogja a kezemet. Az ujjait
összefűzi az enyéimmel, a mellkasa pedig a hátamnak simul, és
érzem a sebezhetőségét. Az egyetlen ember, akinek igazán
megnyílt, én voltam, és most muszáj valaki más előtt is
megnyílnia.

s
– Szeretem őt azért, aki, és azért is, aki én vagyok mellette.

el
Minden, amit Maddie tesz veled szorozva millióval, azt teszi
Megan velem. Igaza van, Braden. Egyikőtök sem ismer úgy,

eb
mint ő. Mindent tud rólam – még azt is, amit nem akartam,
hogy bárki valaha is megtudjon. Ő mindezeket tudja, és mégis
itt van. Szeretem őt mindenért, amit ad nekem, minden
gR
érintését, minden mosolyát. Mindent szeretek vele
kapcsolatban. Nekem ugorhatsz, és a szart is kiverheted
belőlem. Nem érdekel, mert megérdemlem azért, hogy a hátad
mögött tettem ezt, de nem fogok bocsánatot kérni. Soha nem
in

fogok bocsánatot kérni azért, mert szeretem őt, és ezt ne is

kérd tőlem. És azt se várd el tőlem, hogy elhagyjam őt, mert
nem fogom. Nem tudnám.
rn

Szorosabban fogja a kezemet, mire a testem megremeg. A

lépcsőn lágy léptek jelzik Maddie érkezését, és a szemeim felé
siklanak. Nem látom rajta a haragot vagy az idegességet, amit
Bu

elképzeltem. Csak megértést látok.

– És te, Meggy? – kérdezi Braden.
Lassan bólintok. – Szeretem őt, Brady. Sajnálom, hogy nem
mondtam el neked. Mindketten megpróbáltuk elkerülni ezt, de
megtörtént, és nem sajnálom, hogy így alakult. Csak azt
sajnálom, hogy ez ennyire bánt téged.
 Maddie Braden köré fonja a karját, és Braden csak akkor
ereszti ki a levegőt, amikor Maddie hozzásimul.
– Tudod, mi fáj a legjobban? – néz rám, de a harag már
eltűnt a tekintetéből, helyette vereség tükröződik benne. – Te
vagy a legjobb barátom, és nem gondoltad azt, hogy
elmondhatod nekem. Egy pillanatig sem érezted azt, hogy
elmondhatod nekem. Talán ez az én hibám, de ez az, ami zavar.

s
Mérges vagyok-e azért, mert hazudtál? Igen. Iszonyatosan. De

el
nem tudok haragudni rád. Bármennyire is szeretnék beverni
Astonnak és kiabálni rád, nem tudok.

eb
– Miért nem? – kérdezi Aston. – Megérdemlem.
Braden tekintete átnéz a vállamon, és találkozik a szürke
szempárral, amit szeretek. – Mert amikor Megan szemébe
gR
nézek, ugyanazt a szerelmet látom benne, mint amilyet Maddie
szemében látok, amikor rám néz. Egy percig sem haboztál,
hogy elmondd nekem, hogy szereted őt, amikor még neki sem
vallottad be. Láttam a reakciójából. Nem mondtad el neki, de
in

bevallottad nekem. Képmutató lennék, ha emiatt haragudnék

rád. De csak azért, mert nem vagyok mérges, nem jelenti azt,
hogy a társaságotokban akarok lenni.
rn

Lerázza Maddie-t a karjáról és lesétál a lépcsőn a szobájába.

Maddie ránk néz, és egy apró mosoly játszadozik az ajkán.
– Sok időbe telt, míg bevallottad – mondta gyengéden.
Bu

– Te tudtad? – Aston közelebb húz magához.

A mosolya kicsit szélesebb lesz és a füle mögé simítja a
haját. – Persze, hogy tudtam. Ismerem a fájdalmat, Aston. És a
fájdalom is ismeri a fájdalmat. Mélyen benned nagy fájdalom
van elrejtve, nem tudom, mi az, de ott van. Megs pedig az egyik
leggyengédebb és legmegértőbb ember, akit ismerek.
Vonzódtatok egymáshoz, mert ő be tudta gyógyítani a sebeidet.
Azóta tudtam, hogy visszatértünk.
– Miért nem kérdeztél rá? – döntöm félre a fejemet
kíváncsian.
Követi Braden lépteit, de a lépcsőn még visszafordul. –
Mert... – vigyorodik el. – Ha Braden gyanút fogott volna és
rákérdezett volna nálam, nem tudtam volna hazudni neki.

s
Önkéntelenül is elmosolyodom. Annyira jól ismeri őt.

el
Majdnem olyan jól, mint én Astont.
Mélyen kifújom a levegőt és teljesen hozzásimulok. A karjai

eb
szorosan körém fonódnak, és az arcát a nyakamba temeti.
– Ez... vicces volt – morogja szárazon.
– Jól ment – mondom őszintén. – Azt vártam, hogy Braden
gR
előbb fog ütni és utána kérdezni. Rendszerint ezt szokta
csinálni.
– Talán annyira meglepődött azon, hogy tényleg ott voltál,
hogy elfelejtett ütni először.
in

Felnevetek. – Azt hiszem, ez igaz.

Elengedve visszakormányoz minket a szobájába, ahol
becsukja az ajtót. A kezemmel végigsimítok az arcomon.
rn

– Most mit fogunk csinálni? – nézek rá.

Aston vigyorog és felém lép. – Most, hogy végeztünk a
bujkálással, végre az oltalmam alá vehetem a csinos kis
Bu

fenekedet, amikor valami seggfej megpróbál flörtölni veled.

Az ajkaim mosolyra húzódnak, miközben két kezébe fogja az
arcomat és az ajkaival az ajkaimat érinti.
– Ez jól hangzik.
– Igen. De előbb valamit tisztáznunk kell.
– És mi az?
 A szürke szemei őszintén csillognak. – Sajnálom, hogy soha
nem mondtam el, hogy érzek.
– Most már tudom – válaszolom.
Lassan megrázza a fejét. – Nem, nem tudod. Nem tudod,
hogy egy apró érintésed a múltam összes fájdalmát eltűnteti, és
azt, hogy melletted fekve az összes rémálmom elmúlik. Nem
tudod, hogy te vagy az első ember, aki igazán megmosolyogtat,

s
azt pedig főleg nem, hogy annyira szerelmes vagyok beléd,

el
hogy se nem látok, se nem hallok. „Hiába küzdöttem. Nem
fogom megtenni. Az érzéseimet nem fogom elnyomni. Muszáj

eb
hagynod, hogy elmondjam neked, mennyire hevesen csodállak
és szeretlek.”
A brit akcentusa tökéletesen sikerül, mire felmosolygok rá, a
gR
kezeimet pedig a csípőjén pihentetve húzom őt közelebb
hozzám. Az ujjai a hajamba csúsznak, majd a nyakam hátsó
részén állapodnak meg.
– Még akkor is, amikor erősen küzdöttem ellene, akkor is
in

szerettelek – mondja gyengéden, és a homlokát az enyémnek

dönti. Az orrommal súrolom az övét és lehunyt szemekkel
hallgatom őt. – Átléptem a szakadékot és beléd zuhantam, de
rn

holtbiztos, hogy nem akarok megfutamodni. Nem tudom, hogy

csinálod ezt, kicsim, de jobbá teszel.
Aston az ajkaimhoz érinti az ajkait, szinte már tollpihe
Bu

könnyű az érintése, mire felcsúsztatom a kezemet a válláig.

– Jobb beszéd volt, mint Mr. Darcyé – mormolom
mosolyogva. Elhúzódva tőlem, vidáman csillogó szemekkel és
mosolyogva néz rám. A kezemet végigfuttatom a karján, de a
tekintetét nem engedem el. – Szeretlek, Aston. Nem tudom,
hogyan és miért, de tudom, hogy szeretlek. Minden, amit
magadról gondolsz, mindent, amit elmondtál nekem,
mindannak az ellenkezőjét látom. Mindennél többet érsz a
számomra, oké? És itt és most megígérem, hogy nem hagylak
el.
Reszketve veszi a levegőt és a sebezhetősége szinte
tükröződik a tekintetében. Ahelyett, hogy bármit is mondana,
lehajol hozzám és az ajkaink találkoznak. A kezei végigsiklanak
a hátamon, én pedig a nyaka köré fonom a karomat, a testünk

s
tökéletesen összeillik.

el
– Nincs más választásod – suttogja Aston, a lehelete
csiklandozza az ajkaimat. – Nem hiszem, hogy valaha is

eb
elhagynálak. Mellesleg pedig, soha nem volt még első csókunk.
– De volt. Úgy hiszem falnak simulva történt, miután
letámadtál.
gR
– Az nem csók volt. Az szex volt.
– Biztos vagyok benne, hogy csókolózás is volt ott –
emlékeztetem.
A szája széle felgörbül. – De nem volt csók... nem igazi csók.
in

– Ezerszer megcsókoltál már, Aston.

– Tudom. De soha nem volt még igazi első csókunk.
Sóhajtok, de igazán szórakoztatónak találom ezt. – Miért
rn

olyan fontos ez neked?

– Mert te vagy az egyik legromantikusabb ember, akit
ismerek, és tudom, hogy ez fontos neked.
Bu

– Nem annyira fontos – meredek a füstszínű szemeibe. – Ez

csak egy csók.
– Semmi sem „csak” veled – morogja mosolyogva. – Mindig
több, mint aminek tűnik, és azt akarom, hogy olyan első
csókod legyen, mint amilyet megérdemelsz.
– Nem kell semmit tenned. Az, hogy együtt vagyunk, már
többet jelent nekem mindennél.
 – Megan...
– Nem fogod feladni a második első csók gondolatát, igaz?
Aston megrázza a fejét. – Soha nem adok fel semmit, ha
rólad van szó. Szóval legyen, ahogyan én akarom.
– Legyen – suttogom.
Lehajtva a fejét hozzám az orra az enyémhez ér. A szemeim
rebegve lecsukódnak.

s
– Remélem felkészültél, életed legjobb csókjára – suttogja –,

el
mert ez lesz az utolsó első csókod. A keze visszacsúszik a
tarkómra és megszünteti a közöttünk lévő távolságot. Az

eb
ajkunk találkozik, és a gyengéd érintés egyre vágyakozóbb lesz.
Az ajkai lassan cirógatnak, miközben teljesen hozzásimulok. Az
íze, az érzése, az illata – teljesen magával ragad. Ajkai minden
gR
egyes érintésével még jobban beleszeretek, jobban, mint addig.
Érzem, hogy teljesen belé zuhanok és mindabba, amit nyújt,
szorosan kapaszkodom. Mert a romantikus énem minden
pillanatát ki akarja élvezni és nem akarja ezt elengedni.
in

Egyáltalán nem.

~~~
rn

A szívem ellentmondásban van önmagával. Aston karjaiban

feküdve az egyik felem könnyebb, mint amilyen hetekkel
ezelőtt volt. A másik fele? Nehéz, mintha valami súly húzná le a
Bu

föld felé. Óvatosan helyezkedni kezdek, mire Aston szorosabb

ölel. Végigfuttatom a haján a kezemet, kisimítom az arcából, és
figyelmesen tanulmányozom. Úgy tűnik, végre teljesen
nyugodt. A homlokán lévő ráncok, amiket mindig láttam, most
teljesen kisimultak, a szája félig nyitva van, a légzése
egyenletes. De az ő békessége a legjobb barátom kínzásának az
eredménye – és ő itt van valahol a házban, nyilvánvalóan
ébren. Szenvedve azért, mert mérges rám, boldog, mert végre
szerelmes vagyok, és bűntudatosnak éreztem magam azért,
mert nem mondhattam el neki. Éppen ezért tudom, hogy nem
lesz a házban. Pontosan tudom, hol lehet.
Kimászok az ágyból, amikor valaki gyengéden kopog. A
fenébe. Felkapom Aston pólóját, ami a szék támlájára van
hányva, áthúzom a fejemen, és résnyire nyitom az ajtót. Lila
arca néz vissza rám.

s
– Visszafutottam a koleszba, hogy hozzak neked ruhát.

el
Gondoltam, hogy nem lesz nálad, és hogy már ébren leszel –
nyújtja felém a zacskót.

eb
– Köszönöm – mondom csöndesen.
– Hé – semmi szükség, hogy megköszönd. Nem szeretnék
most a helyedben lenni. Braden még nincs is itt, elment és
gR
hagyott Maddie-nek egy hangüzenetet, hogy szüksége van egy
órára. Megérti, de ötlete sincs, hogy hol van.
– Szóval ezért hoztad nekem a ruhákat.
A tenyerébe nevet. – Félig. Tudom, hogy semmi értelme,
in

hogy mindannyian utána menjünk – mármint bárhol lehet,

igaz? Te vagy az egyetlen, aki megtalálhatja.
Biccentek. – Tudom, hol van. Mondd meg Madsnek, hogy
rn

ne aggódjon. Megtalálom őt. És köszi a ruhákat, Li.

Mosolyogva elsétál Ryan szobája felé. Becsukom az ajtót
magam mögött, és a tekintetem találkozik Aston szürke tüzes
Bu

tekintetével. Nem törődve a testemen végigfutó borzongással,

felmutatom a zacskót.
– Lila hozott nekem ruhákat.
– Ha nem hallottam volna, hogy Braden eltűnt és te vagy az
egyetlen, aki tudja, hol lehet, mennék és visszaadnám neki
azokat az átkozott ruhákat – nyomja föl magát a könyökére, és
a szemeit le sem veszi a combomról, ahol a pólója véget ér.
 – Igen? – kérdezem ártatlanul, és az ágyhoz sétálok.
– Még szép, hogy megtenném – nyúl felém, és a karomat
elkapva magához húz, majd az ágyra. Félig rajta, félig pedig az
ágyon landolok, a kezével a póló alatt, míg az ujjai a bugyim
szélénél járnak. – Mondanám, hogy aludj a pólómban, de van
rá egy aprócska esély, hogy akkor nem aludnánk.
– Nem hiszem, hogy panaszkodnék – morgom a szájába, és

s
végigsimítok az ajkain.

el
Éhesen megcsókol, és úgy fordítja el a csípőjét, hogy az
erekciója a combomhoz simul. Az ujjaimat a hajába fúrom, és a

eb
csókot megszakítva lemosolygok rá.
– Meg kell keresnem Brayt.
– Tudom – válaszolja gyengéden. – Ez nem tisztességes
gR
Maddie-vel szemben sem. A fenébe. Mi okoztuk ezt a káoszt,
ugye?
Felülök, végigfuttatva az ujjaimat a karján át a tenyeréig.
Elkapja őket és összefűzi a sajátjaival.
in

– Igen. Mi voltunk azok. Nincs értelme hazudni, de őszintén

szólva, nem számít, mikor mondtuk volna el neki, akkor is ez
történt volna. Akkor is mérges lett volna és időre lett volna
rn

szüksége. Tudtuk, hogy nem kellett volna titokban tartani, és

már rég el kellett volna mondanunk neki, de már semmit sem
tehetünk. Nem volt helyes, és most el kell mennem beszélni
Bu

vele, hogy jóvátegyem.

– Egy makacs seggfej. Honnan tudod, hogy beszélni fog
veled?
Elmosolyodom, és vállat vonok. – Mert, ha bárki mással
akarna beszélni, nem menne az egyetlen helyre, ahol csak én
találhatom meg.

~~~
 – Már azon gondolkodtam, mennyi ideig fog tartani, míg
ideérsz.
A kikötő felől jövő szél az arcomba fújta a hajamat, és
folyamatos csatát kellett vívnom vele azért, hogy kisimítsam.
– Tovább, mint kellett volna – válaszoltam, és leültem
Braden mellé a sziklára. Újra félretoltam az arcomból a
hajamat.

s
Nem mond semmit, egyszerűen csak megvonja a vállát és a

el
hullámzó vizet figyeli. A hüvelykujjai egymással harcolnak, míg
a lába egy láthatatlan ütemre dobol. Elég jól ismerem ahhoz,

eb
hogy tudjam, azon gondolkodik, mit mondjon, így csöndben
várom, hogy ő tegye meg az első lépést.
– Megértem, miért tetted – mondja végül egy rövid csönd
gR
után. – Mármint, hogy miért tartottad titokban, nem pedig azt,
hogy miért feküdtél le azzal a seggfejjel.
Rápillantok, és látom az ajkai szélén bujkáló mosolyt. –
Umm... mert jóképű? – ajánlom, próbálva nem vigyorogni.
in

Braden a szája belső részébe harap, és fejét elfordítva lepillant.

– Nos, gondolom, ha már valakivel együtt kell lenned,
legyen olyan személy, akit legalább kedvelek.
rn

– Soha senkit nem fogsz kedvelni, akivel járok. – A fejemet a

vállára hajtom, mire körém vonja a karját, úgy ahogyan mindig
is ülni szoktunk, ha beszélgettünk. Még az egyetem előtt.
Bu

Mielőtt a játékok elkezdődtek volna.

– Igaz – értett egyet. – Nem tudom teljesen utálni Astont,
mivel már ezelőtt is kedveltem őt, szóval megszívtam. Habár,
be kell ismernem, nem ilyen pasit képzeltem el melléd. Azt
hittem, valami gazdag seggfejjel leszel együtt, akinek menő
kocsija lesz, amikkel LA és New York között fogtok
száguldozni, és mindenféle puccos helyre jártok vacsorázni.
 Kirobban belőlem a nevetés és eltakarom a kezemmel a
számat, miközben Braden saját magán nevetve rázkódik
mellettem.
– Persze – mert annyira kifinomult és türelmes vagyok,
igaz? Kérlek, Bray, ne nézz le ennyire – lököm oldalba még
mindig kuncogva. – Elfelejtetted, hogy az anyukád
jótékonysági estélyeit? Be kellett írnunk a Google-be hogy

s
melyik villát használjuk mire, mert mindenki elvárta, hogy két

el
tizennégy éves tudja az ilyesmit.
– És aztán ide jöttünk, ahol nekem a Google segített a

eb
randizásba – kontrázott rá. – A fenébe. Úgy néz ki a rövidebbet
húztuk.
– Azt hiszem, az azért volt, mert te mindig bajba kerültél,
gR
így automatikusan én is. – Mosolygok, és kissé felülök. –
Annyira sajnálom, Bray. Soha nem akartam ezt titokban
tartani tőled. Én csak feltételeztem, hogy egyszeri alkalom volt,
de utána hógolyó effekt módjára kezdődött és mire észbe
in

kaptam, már benne voltam. Minél tovább húztam, annál

nehezebb volt megtalálni a szavakat, hogy elmondjam.
– Megértem, Megs. Valamennyire. Szarul esik, hogy nem
rn

mondhattad el, de valószínűleg, a helyedben én is ugyanazt

tettem volna. De én nem buktam volna le – mondja
vigyorogva.
Bu

– Le akartam bukni – sóhajtok fel. – Legalábbis, azt hiszem.

Ha rajtakaptál volna minket, akkor nem kellett volna ide
kijönnöm magyarázkodni, mert kitaláltad volna.
– Mindig is nyúlbéla voltál.
– Hé!
– Aston egy seggfej, Megs. De szeret téged. Nem hittem
volna, hogy lehetséges, de az. – Rövid szünetet tart. – De hát
mégis csak rólad beszélünk. Szerintem egy meleg pasit is
heteróvá tudnál fordítani, ha akarnád.
– Nos... Fogadok, jó buli lenne.
– Sok sikert. Aston biztos szétrúgja a seggét, buzi vagy sem.
Ha feleannyira olyan, mint én, akkor tuti.
– Arra célzol, hogyha ugyanolyan túlzottan védelmező
pukkancs? Igen, pontosan olyan.

s
Braden röviden felnevet, majd sóhajt. – Én is sajnálom,

el
Meggy.
– Micsodát? Én hazudtam.

eb
Felém fordul és komoly tekintettel a szemembe néz. – Mert
annyira biztos voltam abban, hogy tudom, mi a legjobb neked,
hogy elfelejtettem megállni és megkérdeni, mi is az, amit te
gR
akarsz. Annyira rá voltam állva arra, hogy minden koleszes
seggfejtől távol tartsalak, hogy nem vettem észre, hogy az, ami
a legjobb volt számodra, mindvégig az orrom előtt volt.
– Ő sem tette egyszerűbbé – gyengül el a hangom. – Az
in

egyik ok, amiért nem mondtam el neked az, mert még ha nem
is mondja, te meg Ry sokat jelentettek neki. Szüksége van az
évődésetekre és a barátságotokra. Biztonságot nyújt neki. Így
rn

értettem, amikor azt mondtam, hogy egyikőtök sem ismeri őt

úgy, mint én. Nem az én titkom, hogy megosszam, és nem is
fogom őt elárulni, de az a srác, akit te ismersz, teljesen más,
Bu

mint akit én ismerek. Csak bízz bennem, amikor azt mondom,

hogy ő a legjobb. Tudod, hogy a szív soha nem hazudik, Bray,
és az én szívem azt mondja, ő nekem van teremtve. A szívem
azt mondja, csak rá lesz szükségem, nem számít mennyire lesz
nehéz.
– És pontosan emiatt nem tudok haragudni rád.
Bármennyire is próbálkozom, megbízom benned, kislány.
Néha azt kérdezem magamtól, miért, de aztán rájövök, hogy
nem jó dolog a makacs seggeddel vitatkozni.
– Jól kitanítottál.
– Túl jól. – Nyújtózkodva feláll és kezeit a derekamra téve
felemel. A karját a vállam köré fonja. – Gyerünk. Otthagytam a
csajomat ma reggel, és vissza kell mennem megfenyegetni egy
szépfiút.

s
A fejemet rázom, miközben mosolyogva leugrunk a

el
szikláról. Semmi értelme vitatkozni.
Még mindig szüksége van arra, hogy ő legyen a macsó-

eb
nagytesóm. gR
in
rn
Bu
 20. Fejezet

ASTON

s
el
A fa durva kérge a hátamba nyomódik. Megant kivéve a
természet az egyetlen hely, ami békét tud adni nekem Még

eb
akkor is, ha egy elkerülhetetlen beszélgetés vár rám Bradennel.
Az, amelyikben be kell vallanom neki, miért van annyira
szükségem Meganra. És készen állok rá. Megan miatt, végre
gR
készen állok arra, hogy beszéljek az életemről.
Annyira elveszek a gondolataimban, hogy nem veszem
észre, amikor megjelenik előttem.
– Őrült gazember vagy – vigyorog önelégülten.
in

– Semmi ökölcsapás a szemem alá? – vigyorgok rá vissza

ugyanúgy.
Megvonja a vállát.
rn

– Gondolkodtam rajta. Nem is egyszer. Aztán arra

gondoltam, hogy valószínűleg több ütést szerzek be amiatt a
lány miatt, mint amennyit az egész ér.
Bu

Valószínűleg igaza van.

– De ez nem jelenti azt, hogy nem rugdosom ki belőled a
szart is, ha kibaszottul összetöröd a szívét.
– Nem szórakoztam, amikor azt mondtam neki tegnap, hogy
szeretem – mondom ki nyíltan, és ugyanolyan komolyan nézek
rá, ahogy ő énrám. – Elvarázsolt, haver. Tudja az összes
szarságot és nem zavarja. Ő mintha nem is ebbe az istenverte
világba tartozna és még mindig úgy gondolom, hogy nem
érdemlem meg.
– Haver, egyikünk se érdemli meg ezeket a lányokat, de
valami oknál fogva törődnek velünk. – Rám kacsint. – Nem
fogok neked hazudni – ki vagyok borulva. Ki vagyok borulva,
mert soha nem mondtad el nekem, és hogy a hátam mögött
zajlott mindez. De ugyanakkor nagyon is megértem, hogy

s
miért tetted. Kibaszottul titokban tartottad, mert olyan sokat

el
jelent nekem. Emiatt nem vagyok teljesen kiakadva.
Felhúzom az egyik szemöldököm, némán kérdezve őt.

eb
Kinyitja a száját, aztán becsukja.
– Bassza meg. – Átfuttatja a kezét a haján. – Nem is tudom
igazán, hogy mi van.
gR
A válla felett látom, hogy Megan megjelenik a diákszövetség
házának hátsó ajtajánál. Nekidől az ajtókeretnek és minket
néz.
– Hat éves koromig az életem kibaszottul csak a drogokról,
in

alkoholról, szexről és erőszakról szólt. Állandóan rejtegettem a

zúzódásaim, amiket az anyám elbaszott pasijai hagytak rajtam,
és azon gondolkoztam, hogy mit kapok tőlük legközelebb. Az
rn

hallgattam, ahogy a másik szobában használják. Éjszakánként

a zokogását és sírását hallgattam. Néztem, ahogy olyan
messzire megy, mígnem a drogok megölték, és a nagyapám
Bu

magához vett. Azóta élek ezzel a szarsággal, és a szexet

használtam arra, hogy mindent kizárjak magamból, ahogy ő
tette. Ezért nem érdekelt egyikük sem soha. A szex azt
jelentette, hogy nem kell éreznem – amíg Megan meg nem
jelent. Ő tette az egészet kibaszottul valóssá. Ő emlékeztetett,
hogyan érzek minden iránt, és lassan kihúzott belőlem
mindent. Újra átéltem az emlékeim és aztán jobbá tette őket
csak azzal, hogy ott volt. A szarság a fejemben, a hangok,
haver, mindet elhallgattatta. Átkozott legyek, ha tudom, hogy
csinálta. – Megrázom a fejem, közben azt nézem, ahogy lassan
közeledik felénk. – De megtette. Ezt a szart senki sem tudja. –
Újra Bradenre nézek. – Ez vagyok valójában. Minden hazugság
végül értelmet nyert. Nem színlelem tovább azt, aki vagyok, a
sok szarság ellenére. Csak kibaszottul igazi leszek, mert Megan

s
ezt érdemli.

el
– Szóval még nem öltétek meg egymást? – Megan a fülé
mögé tűri a haját és megáll közöttünk. Kinyújtom a kezem és

eb
megfogom az övét, aztán magamhoz húzom. Felsikít, amikor
elkapom, aztán a lábam közé ültetem, a háta mellkasomnak
nyomódik. A kezemmel átkarolom a derekát és az orrommal
gR
megsimítom az arca oldalát, aztán megcsókolom a füle mögött.
– Nem, szó sincs róla. Azonban még pár perc és talán
bekövetkezik.
Megan felém fordul, és nézem, ahogy az arca mosolyra
in

húzódik és az ujjait az enyémekbe fűzi.

– Jó – dörmögi. – Gyűlölném, ha mind a kettőtöket ki
kellene osztanom.
rn

– Látod? – vonja meg a vállát Braden. – Sokkal jobban szét

tudja rúgni a seggem, mint én a tied. Legalább itt vagyok, hogy
szemmel tartsalak. Hogy meggyőződhessek róla, rendesen
Bu

bánsz vele.
– Ősember – mondja neki Maddie, és leül mellé a fűbe.
– Akárhogy is, Angyalka. Csak mondom.
– Tudjuk. – Hozzá hajol és megpuszilja az arcát. – De azt
hiszem, ezzel Aston tisztában van.
Braden dörmög, Maddie mosolyog és a fejét a vállára hajtja.
 – Ezzel az idiótával feküdtél le? – ordítja Kay az udvar
túloldaláról. – Ugye csak kibaszottul szórakozol?
– Uh, meglepetés? – mondja Megan tétován, és megvonja a
vállát.
– Meglepetés? Kibaszottul igazad van, ez aztán a
meglepetés! – Megáll mellettünk és fölénk tornyosul, közben a
kezeit a csípőjére teszi. Bradenre néz. – Miért nincs még tele

s
sérülésekkel?

el
Braden megvonja a vállát. Biztos vagyok benne, hogy
mindenki megvonja a vállát Kay körül.

eb
– Nyugodj meg, ribikém! – mondja Lila. – Csak randiznak.
Nem nagy ügy.
– Tudtál róla, ugye? – Kay hol rá, hol Meganra pillant. –
gR
Hogyan mondhattad el neki, nekem pedig nem?
Önelégülten vigyorgok, miközben Megan mérgesen néz rá.
– Tulajdonképpen, nem mondta el – jelenti ki Lila. –
Rájöttem.
in

– Miért nem mondtad el?

– Ez nem élet vagy halál kérdése, Kayleigh. Most, hogy
kiderült, te vagy az, aki utolsóként tudta meg, összedől a világ?
rn

– Nem.
– Ezért nem lett neked elmondva – vigyorog Lila. – Semmi
közöd hozzá.
Bu

– Te tudtad? – kérdezi Braden Lilát, és a válla felett Ryanre

néz. – Tudtad?
– Miért érzem úgy, mintha egy középiskolai tragédia
közepén lennénk? – suttogom Megan fülébe, ő pedig halkan
kuncog.
– Talán azért, mert Kay, Braden és Ryan még mindig úgy
viselkednek, mintha középiskolában lennénk? – suttogja.
 – Én… er… fenébe – dörmögi Lila.
– Rám ne nézz, ember. Nekem is új, hogy Lila tudta.
– Tudta… Nem tudta… Tudta… – Maddie pislog párszor. –
Uhm, összefoglalhatom? A fejem elkezdett megfájdulni.
– Az a tegnap esti rövid miatt van – jegyzi meg Kay.
– Nem. Határozottan tőletek – rázza meg Maddie a fejét. –
Oké, szóval Megan és Aston együtt töltött egy pikáns éjszakát,

s
ami után rájöttek, hogy kétségbeesetten szükségük van

el
egymásra. Ennek az lett az eredménye, hogy titkos kapcsolatba
kezdtek, miközben Megan tovább álrandizott a Lila által

eb
beszervezett srácokkal, hogy mindenkit megtévesszen. Aztán
elege lett, megmondta Lilának hova dugja fel a vakrandijait, és
ugyanakkor elmondta, mi a helyzet. Aztán Lila fedezte egészen
gR
a múlt éjszakáig, amikor nem bírtak magukkal és Braden rajta
kapta őket. Most pedig mindannyian tudjuk, mindenki boldog,
ők pedig korlátlan számú éjszakát tölthetnek együtt, és
senkinek sem kell aggódnia, hogy rajta kapják őket az
in

alsójukkal a bokájuk körül, miközben csúnyaságokat művelnek

egymással egy fának dőlve.
Megan felhorkan. Én vigyorgok.
rn

– Soha nem szexeltünk egy fának dőlve – dörmögi.

– Hé, még nem…. – szorítom meg a derekát.
– Erről van szó, nem igaz? – néz ránk Maddie. – Legalábbis
Bu

nagyjából.
– Um, azt hiszem… Bár valójában ennél kicsit bonyolultabb
– válaszol Megan helyettem is. – Talán a kétségbeesés kicsit
túlzás.
– Nem értek egyet. Én kétségbeesetten a bugyidba akartam
jutni, mióta megláttalak – mondom neki.
– Csak a bugyimba?
 – Nos, tulajdonképpen azt is mondhattam volna, hogy
benned akartam lenni, de nem akartam ennyire primitív lenni.
A szemei felcsillannak.
– Oké, általában totálisan benne vagyok egy ilyen
beszélgetésben, de a csaj a húgom. Egy szót sem akarok hallani
többet szexről – teszi fel Braden a kezeit, és rám néz. –
Próbáljatok a legkevesebbet beszélni erről a jelenlétemben.

s
– Tudod – elmélkedik Maddie –, Aston sokkal kevesebbet

el
káromkodik, mióta Megannal mindenféle mocskos dolgot
csinálnak. Talán neked is ki kellene próbálnod, Bray. –

eb
Megütögeti az arcát és megforgatja a szemeit.
– Persze, Angyalka – mondja pléhpofával Braden.
Elvigyorodok.
gR
– Nem tudom elhinni, hogy dugtok egymással és én nem
jöttem rá – néz ránk Kay.
– Ez párkapcsolat – javítja ki Megan. – Van különbség.
– Volt szex. Amúgy minden relatív. Egyszerűen csak nem
in

tudom elhinni, hogy nem tudtam róla.

Ellenállok a késztetésnek, hogy megforgassam a szemeim.
– Nem fogod ezt befejezni, ugye?
rn

– Nem – válaszolja Kay és a kezeire támaszkodik. –

Átkozottul nem valószínű.

~~~
Bu

– Mit fogunk csinálni? – kérdezem, miközben Megan a

kocsim felé húz.
– Vasárnap van – mondja egyszerűen. – Meglátogatjuk a
nagyapád.
– Oké, de ez nem magyarázza meg, miért van egy átkozott
piknikkosár nálad.
 – Rendben – elmegyünk meglátogatni a nagyapád és
elvisszük valahova. Most jobb? – Felemelt szemöldökkel néz
rám, és én elvigyorodok, majd beindítom a motort.
– Sokkal. De hova megyünk?
– Majd meglátod.
Hátradől az ülésben, és magában mosolyog. Ha abban
reménykedtem, hogy a ruházatából rájövök, akkor

s
határozottan vesztésre álltam. A farmer, a kabát és a csizma

el
teljesen megszokott tőle – de a haját összefogta.
Nem mintha ez jelentene valami különlegeset… Azt

eb
leszámítva, hogy állandóan végig akarom az orrommal simítani
a meztelen nyakát.
Megállunk nagyapa háza előtt és kiszállunk. Amikor
gR
kinyitom az ajtót, nem köszönt a megszokott cigaretta füst.
Érzem, de az illat gyengébb.
– Nagyapa? – kiáltom, és aggodalom cikázik át a testemen.
Az aggodalom villámgyorsan viharzik át a vénáimon, amikor
in

meglátom az üres székét az ablak mellett. Mindig az ablak

mellett ül. Hol lehet?
– Nagyapa! – kiáltom hangosan, körbefordulok és a lépcsők
rn

felé veszem az irányt. – Nagyapa!

– Még a halottakat is felébreszted, fiú – zsörtölődő hangja a
hátsó ajtó felől jön. Átsietek a konyhán, és amikor meglátom a
Bu

kezeit törölgeti.
Megállok.
– Kertészkedtél?
– Nem kell annyira meglepődni – kuncog. – Már volt rá
példa.
– De évekig nem csináltad.
 – Azért, mert teljesen ellustultam, fiú! – Ledobja a rongyot a
pultra. – Elültettem azokat a bokrokat pár héttel ezelőtt – a
hortenziákat. A nagyinak.
– Azt hittem, nem állsz rá készen – mondtam halkan.
– Nem is! De aztán te és én megejtettük a kis
beszélgetésünket, és azt gondoltam, milyen nyomorult öreg
gazember vagyok. Úgy döntöttem, kikelek abból az átkozott

s
székből és kezdek magammal valamit. Meg kell nézned a

el
veteményest. Még nem sok minden nő benne, de tavaszra
minden ki fog virágozni! – Felragyog az arca, ahogy nagyon

eb
régen nem láttam már. Átpillant a vállam felett, és az arca még
jobban felragyog. – És elhoztad Megant is! Nos, kertészkedés
és beszélgetés a könyvekről egy gyönyörű, fiatal hölggyel.
gR
Nagyon régóta ez a legjobb vasárnapom.
Megan halkan felnevet.
– Reméltem, hogy kikelt a székből, mert elviszem valahova.
Lenyűgözve megköszörülöm a torkom.
in

– Ki visz kit?
– Oké, te vezetsz, de úgy mondanám, tulajdonképpen én
hívtam meg, Mr. Banks. – Csípősen néz rám, de a szemeiben
rn

jókedv csillan.
– Szóval, ez a gyönyörű hölgy el akar vinni valahova? –
Nagyapa összedörzsöli a kezeit. – Jobb, ha veszem is a
Bu

kabátom. Aston, ellopom a barátnődet! – Megpuszilja Megan

arcát, amikor elmegy mellette, és úgy tűnik, mintha
ugrándozna.
– Semmi esélyed, öregember!
Megan szeretettel mosolyog rá, és én odalépek hozzá, majd
megállok előtte.
– Igen? – néz fel rám.
 Megfogom az arcát, a hüvelykujjammal finoman
megsimítom az arcát és az alsó ajkát.
– Semmi. – Mosolygok, felemelem az arcát és odahajolok,
hogy megcsókoljam.
– Remélem, eszedbe se jutott elcsábítani a csajom! – kiabál
nagyapa. – Randink van!
Nevetek, megfogom Megan kezét és kivezetem a házból.

s
Nagyapa megragadja a botját és a kocsira bök vele.

el
– Legalább a monstrum tiszta.
– Természetesen. Tényleg azt hiszed, hogy a kicsikém

eb
koszos lehet? – pillantok rá.
Morogni kezd.
– Nem. Gondolom nem.
gR
Elvigyorodok, besegítem a kocsiba, és becsukom az ajtót.
Beszállok Megan mellé, aki magában mosolyog.
– Most már elmondod, hogy hova megyünk?
Megrázza a fejét, a szemei csillognak.
in

– Nem. Csakhogy merre menj. Meglepetés. Fordulj jobbra

ennek az utcának a végén.
A szemem sarkából rápillantok, miközben vezetek és
rn

követem az utasításait. Nem nagyon figyelek arra, hogy merre

megyünk. Túlságosan belefeledkezem az izgalomba, amit rajta
látok. Egyszerűen ragályos – izgatott vagyok, és még csak azt
Bu

sem tudom, miért.

– A kikötő – mondja nagyapa a hátsó ülésről. – A kikötő felé
tartunk.
Megan elvigyorodik és hátrafordul az ülésében, majd bólint.
– Pontosan.
 – Miért? – Összeráncolom a szemöldököm és nagyapára
pillantok a hátsó ülésen. A ráncos ujját a szája elé teszi,
miközben gondolkozik, és Megan mosolya egyre nagyobb lesz.
– Miért mennek az emberek általában a kikötőbe? – kérdezi.
– A hajók miatt – válaszolok. A szemembe néz, az izgalma
most már teljesen nyilvánvaló. Az arca kipirult, de a szemei
csillogása mögött van egy csöppnyi idegesség. Miért…

s
– Horgászni megyünk – kiáltja nagyapa. – Elviszel minket

el
horgászni!
Megan határozottan bólogat.

eb
– Szerettem volna valamit csinálni mindkettőjükkel. A
szüleim idejöttek volna a hétvégén, de apának dolgoznia kell,
ezért lemondták. Lefoglalt egy hajót, hogy kimenjenek
gR
Bradennel, így megkérdeztem, hogy mehetnénk-e mi
helyettük.
Leállítom a kocsit a kikötő melletti parkolóban és nagyapa
felé fordulok. A szemei tele vannak könnyekkel, és a
in

torkomban gombóc nő.

– Köszönöm – suttogja Megannak, a szemébe nézve. –
Köszönöm. – Ő válaszul mosolyog, és nagyapa megrázza a
rn

fejét. – Megyek és veszek magunknak csalit az út túloldalán.

Megan, tudsz horgászni?
Megrázza a fejét.
Bu

– Istenem, nem. Apa Bradennek megtanította, hogyan kell

horgászni, és Braden anyja megtanította nekem, hogyan kell
vásárolni – vigyorog. – Elég jól működött.
– Akkor győződj meg róla, hogy van-e három bot azon a
hajón – jelenti ki nagyapa. – Megtanítunk horgászni!
– Ó, én, er, um…
 – Nem! Te is jössz, és neked is horgásznod kell. Nem
üldögélhetsz csak ott és nézhetsz ki szépen. Lehetsz szép és
horgászhatsz is egyszerre, tudod? – kacsint és kinyitja az autó
ajtaját. Kikapcsolom a biztonsági övem, és az ajtónyitó után
nyúlok.
– Várj, nagyapa. – Kiszállok a kocsiból.
– Ki tudok szállni a kocsiból, fiú. Még nem vagyok annyira

s
öreg – dorgál meg, majd megfogja a botját és kicsusszan a

el
kocsiból. – Veszek csalit. Te pedig rendezd el a hajót.
Nagyapa átbiceg a botjával az utcán, én pedig kiszállok a

eb
kocsiból. Kinyitom Megan ajtaját, kihúzom a kocsiból és
szorosan magamhoz ölelem. A kezei a derekamra fonódnak és
az arcát a mellkasomra fekteti.
gR
– Köszönöm – suttogom, megcsókolom a feje tetejét, ajkaim
elidőznek rajta. – Köszönöm ezt. Nem is tudod mennyit jelent
ez neki.
Hátrahajtja a fejét és félmosolyra húzza a száját.
in

– Valószínűleg olyan sokat, mint amennyit neked.

Bólintok, amikor rájövök, hogy igaza van.
– Nem horgásztunk együtt, mióta a szemeszter elkezdődött.
rn

Megsimítja a hasam, az ujjai játékosak, ahogy haladnak a

mellkasomon a nyakam felé.
– Nem muszáj maradnom, te is tudod. Ez a ti napotok. Te és
Bu

a nagyapád kimehettek ketten is, ha…

Elnémítom egy csókkal.
– Nem. Nem. Mindig együtt horgásztunk, csak én és ő. De
senki más nincs ezen a világon, akivel ezt meg akarom osztani,
csak te. – És ez az igazság. Ő az egyetlen személy, akivel meg
akarom osztani ezt.
 – Akkor menjünk a hajóért. Le merem fogadni, hogy halálos
a nagyapád a botjával, ahogy a horgászatban is.

~~~
Az öböl vize nyugodt ma, és a kis hajó finoman suhan.
Megan piknik kosara biztonságban van a fröccsenő víztől, és

s
kétségbeesettnek néz ki a horgászbotok mellett. A tekintete a

el
kukacos dobozra siklik, amit nagyapa vett csaléteknek, és kicsit
grimaszol. Nem tehetek róla, csak mosolyogni tudok rajta.
– Ezek csak kukacok – jegyzem meg, miközben egyet a

eb
horogra tűzök.
– Pontosan – dörmögi, és még mindig a dobozt bámulja. –
gR
Kukacok. Ha tudtam volna, hogy igazi, élő kukacokat használ,
én… – Megborzong. – Gyűlölöm a kukacokat.
Elvigyorodok.
– Ezek csak kukacok, bébi. Kellenek a horogra, hogy halat
in

foghass.
– Tudom. – Végre rám néz. – Én csak azt kívánom, bárcsak
ne lenne rájuk szükség.
rn

Nagyapa egy botot nyújt neki oda.

– Fel kell tűznöd a csalit.
Megan vesz egy mély levegőt, miközben kinyújtom felé a
Bu

dobozt, és próbálom titkolni, milyen jól szórakozom. Az ujjait

elrántja a doboztól, még mielőtt hozzáérnének és újra
megborzong.
Ötödszörre sikerül egy kukacot felvennie. Ráadásul azt az
egyet is elejti.
– Fogd meg azt az átkozott kukacot és szúrd át rajta a
horgot! – csapja össze a kezeit nagyapa. – Azok a halak nem
fognak egész nap itt várni, hogy valaki vacsorája legyenek!
 – Én…Ewwwww! – sikít fel, miközben megfog egy kukacot
gyorsan és átszúrja rajta a horgot. Eltartja magától a botot és
megtörli az ujjait egy darab rongyban. – Ew, ew, ew, ew!
Nagyapa és én nevetésben törünk ki. Ráteszem a dobozra a
tetejét és leteszem, aztán rávigyorgok.
– Gyerünk. Fogjunk néhány halat! – Nagyapa megragadja a
botját, feltűzi rá a csalit és bedobja a vízbe.

s
– Nos… – mondja Megan bizonytalanul. – Átkozottul

el
fogalmam sincs, hogyan kell csinálni.
Leteszem a botom és felveszem az övét.

eb
– Megtanítalak.
– A legjobbtól tanult! – kiáltja nagyapa a hajó másik feléről.
Rákacsintok Meganra és elém állítom, az egyik kezemmel
gR
pedig átölelem a derekát.
– A szél mögülünk fúj, ezért erre felé kell dobnunk. Ha
megpróbálnánk az ellenkezőjét, a szél a visszafújná ebbe az
irányba.
in

– Értem. Hogyan kell eldobni?

Elvigyorodok.
– Türelem. Először azt kell megtanulnod, hogy kell a botot
rn

helyesen tartani.
– Um, persze.
Elveszem a kezem a hasáról és az ujjaim az övébe fűzöm.
Bu

– Az orsónak lefelé kell néznie, és a középső és a gyűrűs

ujjad között kell tartani. Nézd csak, így. – Eligazítom az ujjait.
– Ha ez kényelmetlen, változtathatsz a fogáson, míg
megszokod.
– Jó így – mondja lélegzetvisszafojtva.
– Most… – közelebb hajolok a füléhez. – Le kell tekerned
körülbelül tizenöt centi damilt és el kell fordítanod a nyelet,
amíg az orsó a középső ujjad alatt nincs. – Segítek neki, közben
az ujjbegyeim súrolják az övét. – Most fogd le a damilt, a csalit
pedig vedd a másik kezedbe.
Megfogom a szabad kezét, amivel a hajónak támaszkodik és
a helyére igazítom a csalit vele.
– Most mi jön? – Kicsikét nekem dől.
– Válaszd ki, hova akarod bedobni. – Segítek neki beállítani

s
a botot. – Most pedig egy finom, de gyors mozdulattal el kell

el
dobnunk. Érezni fogod, amikor a bot megfeszül, és abban a
pillanatban előre kell hajítani. Félúton a célhoz engedd el a

eb
damilt. És meg is vagyunk.
– Emeljem felfelé, hajoljak előre, dobjam el, engedjem, kész
– dörmögi, közben nekem dől. – Azt hiszem menni fog.
gR
– Menni fog. – Végigfuttatom az ajkaim a fülén, és finoman
beleharapok. Megborzong és élesen szívja be a levegőt.
– Ha ezt csinálod nem tudom megcsinálni.
Elmosolyodom.
in

– Készen állsz?
– Nem.
– Három, kettő, egy. – Segítek neki meglendíteni a botot és
rn

amikor érzem a feszülést, előre hajítom. Felkiált. – Engedd el!

Megan felemeli az ujját a damilról és az orsó pörögni kezd,
majd majdnem tökéletesen landol a vízben. Elvigyorodik.
Bu

– Megcsináltam!
– Meg. Most már csak arra kell várni, hogy egy hal horogra
akadjon.
– Mennyi időbe telik?
– Mennyi idő, amíg megőszülök?
– Azt mondod nekem, hogy itt állhatok egész nap, és lehet,
hogy nem fogok semmit?
 Nagyapa felnevet a hajó túlsó felén.
– Pontosan ezt mondja!
Megan felém fordul, én pedig elvigyorodok.
– Mi az?
– Nem hiszem el, hogy belementem ebbe.
– Hé! – A kezem leveszem a botról és a csípőjére teszem.
Beletemetem az arcom a nyakába, és félretolom a kabátja

s
gallérját. – A te ötleted volt, emlékszel?

el
– Igen…
Végigsimítom az orrommal a nyakát fel és le, mire nagyot

eb
nyel.
– Szóval nem kellett semmibe belemenned. Tudtad, hogy
horgászni fogunk.
gR
– Mmmm.
– Miért vagy annyira meglepve? – A lélegzetem a nyaka
körül kavarog, és ő megborzong. Megsimítom a csípőjénél, az
ujjaim a farmerja zsebeibe csúsztatom, majd kihúzom belőle.
in

– Nem vagyok – suttogja.

– Akkor ne panaszkodj – mosolygok, miközben az
ajkaimmal végigsimítom az állkapcsát, és amikor felnézek rá,
rn

látom, hogy a szemei le vannak csukva. – Megan – suttogom a

fülébe.
– Mm?
Bu

– Tartsd a szemed a csalin.

A szemei kipattannak és egyenesen a szemembe néz, vágy és
bosszúság örvénylik bennük.
– Ezt szándékosan csináltad.
Lopok egy csókot és rávigyorgok.
– És ha igen?
Összeszűkíti a szemeit és kipillant a vízre.
 – Szóval nem…
– Woohoooooo! – kiáltja nagyapa. – Fogtam egy nagyot, fiú!
– Fogd meg a botot – mondom Megannak és elengedem,
majd átmegyek a hajó túloldalára és menet közben felkapom a
hálót.
– Elkél itt egy kéz. Nem állok már olyan biztosan a lábamon,
mint szeretném – mondja nagyapa. Csak állok mögötte, segítek

s
neki tartani a botot és támogatom a vállainál fogva, miközben

el
kifogja a halat.
A bot teljesen meghajlik.

eb
– Ez méretes lesz, nagyapa.
– Ne legyél ennyire meglepve – morogja. – Díjnyertes
horgász vagyok.
gR
Lassan tekeri az orsót, és amikor a hal közel van a hajóhoz,
kimerítem a hálóval és a hajóra dobom.
– Kései lazac! – kiáltja boldogan, helyet foglal és fölé hajol,
hogy jobban megnézze. – És... Van itt egy centi?
in

– A piknik kosárban – válaszol Megan. – Apa mindig

szokott vinni magukkal, amikor Bradennel horgásztak, így
gondoltam, jól jöhet.
rn

– Okos kislány!
Hagyom a halat a fedélzeten ficánkolni és megkeresem a
centit.
Bu

– Nos, elég nagy?

– Azt hiszem… – Kihúzom a hal mellett. – Fogd le, Nagyapa.
– Ráteszi a lábát, én pedig megmérem a hosszát.
– Nos?
– Éppen – vigyorgok nagyapára. – Egy centivel nagyobb a
mérethatárnál.
Összecsapja a kezeit.
 – Megvan a vacsora, gyerekek!
– Ó – kiált fel Megan. – Kapásom van!
Nagyapa kacsint, megfog egy husángot és gyorsan megöli a
halat. Megjelenek Megan mögött és ráteszem a kezem a botra.
– Van ott egy hal – bekapta a csalit? – kérdezem.
– Honnan tudhatnám? Nem látok el odáig!
Félig sóhajtok, félig nevetek és a fejem az övére hajtom.

s
– Ez egy nagyon hosszú nap lesz.

el
eb
gR
in
rn
Bu
 21. Fejezet

Megan

s
el
Úgy néz ki, nem születtem horgásznak.
Semmi gond. Nem vagyok különösebben oda a gilisztákért

eb
vagy a rákokért. A giliszták a kertbe valók, míg a rákokat meg
kell enni. Ha el akarod kapni őket, vagy horgászni akarsz velük,
gR
az rendben van. De én nem fogom megtenni.
Lehet, hogy rávenném magamat, ha Aston úgy simulna
hozzám, ahogyan ma tette.
Még a hűvös tengeri szellő ellenére is lángra lobbantotta az
egész testemet, amikor mögöttem állt. Teljesen tudatában
in

voltam még a legapróbb mozdulatának is, és szerintem

egyetlen dologra sem emlékszem a horgászásról. Csak az
ujjaira tudtam gondolni, amik a farmerom zsebével játszottak,
rn

és az ajkaira, amivel a nyakamat kísértette. Ehhez adjuk hozzá

a meleg leheletét a libabőrös bőrömön, és kész voltam már
csak a gondolatára is a karjaiba olvadni.
Bu

Most, miután megettük a lazacot, amit a nagyapja fogott, a

szobájában vagyunk, és Aston keze lassan kúszik föl a
combomon, miközben a hüvelykujjával a belső oldalát simítja.
A szürke szemeibe meredek, miközben hozzám simul és az
orrát az enyémnek dörgöli.
– Nem kellett volna ezt tenned ma – morogja, miközben az
ujjaival a fenekem felé vándorol.
 – Tudom, de meg akartam tenni. Imádtátok.
– Még jobb volt, hogy te is ott voltál. – Az orrával megböki
az államat, mire hátrahajtom a fejemet.
– Egész nap a testemhez voltál simulva – futtatom végig a
kezemet a haján, miközben csókokat lehel a vállamra. – Azt
hiszem, jobb volt, mint általában.
– Az volt. Sokkal jobb.

s
A nyelvével a kulcscsontjaim közt lévő lyukba nyal, majd a

el
kezét végigfuttatja a hátamon, felhúzva a pólómat. Elfordítva a
fejemet, a nyakába csókolok, majd az arcomat a vállára

eb
fektetem. A légzése zihál, a teste remeg és felismerem ezt a
mozdulatot. Szorosabban húzom magamhoz és az arcomat
hozzá fúrom.
gR
– Nem kell elmenned, ugye? – a hangja halk és sebezhető.
Megrázom a fejemet. – Nem – suttogom. – Addig
maradok, ameddig szükséged van rám.
És komolyan is gondolom. Ha azt akarja, hogy örökké itt
in

maradjak a karjai között, megtenném.

– Jó.
Az ujjait a hátamba fúrja, míg az egész teste megdermed.
rn

Lassú körökkel simogatom a hátát a póló alatt. Az izmai szikla

szilárdak az érintésem alatt. Aston légzése lassan lenyugszik,
de a szorítása erősebb lesz, miközben az irányítása alá próbálja
Bu

vonni a remegő kezeit.

Érzem, ahogyan könnyek csípik a szememet, teljesen
haszontalannak érzem magamat, mert nem tudom megállítani
azt, ami keresztülmegy a fején. Bármi eszébe juthatott,
bármilyen szörnyűség, és képtelen vagyok megállítani azt. Már
annyiszor itt voltam, amikor ez megtörtént és minden
alkalommal összetörte a szívemet, így látni őt.
 De nem fogom itt hagyni. A szerelem legyőzi a gyűlöletet.
Bármilyen gyűlölet is van elzárva a testében, vagy az
agyába égetve, tudom, hogy a szerelmünk képes meggyógyítani
azt. Hiszek az erejében.
És éppen ezért hagyom újra és újra összetörni a szívemet.
– Ne menj. – A szavak összemosódnak, ahogyan
kétségbeesetten morogja őket a hajamba.

s
– Nem megyek sehova – ígérem. – Itt vagyok. Itt leszek,

el
ameddig szükséged lesz rám.
– Utálom...

eb
– Biztonságban vagy. – A hangom gyengéd, de magabiztos,
a kezemet a tarkójára csúsztatom, miközben a szememből
kifolyni készülő könnyek ellen küzdök. – Mellettem
gR
biztonságban vagy.
A teste megrándul, majd hirtelen felenged. A légzése zihált
és kapkodó. – Megan.
– Itt vagyok. – Megállítom a kezemet a remegéstől és a
in

mellkasomat az összezuhanástól, ahogyan a visszafojtott

könnyeket tartom magamban. – Mindig itt vagyok.
– Ne menj. Soha ne menj el. – A hangja annyira halk, alig
rn

hallható, de számomra úgy tűnik, mintha sikítaná őket. Érzem,

ahogyan minden egyes szó belém vág, a könnyeim pedig
akaratom ellenére csordulnak ki.
Bu

– Maradok. Ígérem. Nem megyek sehova – simogatom a

haját.
– Emlékszem. Halásztunk nagyival és nagyapával. Négy
éves voltam – mielőtt meghalt volna. Kicsit homályos. Az egyik
utolsó emlékem. A kedvenc takarójába volt beburkolózva a
hajón. Nagyapa nem akarta, hogy velünk jöjjön, de ő azt
mondta neki, hogy fogja be. Nem akarta kihagyni. Imádott
hajókázni. Ő volt az egyetlen, aki velünk jött.
Rajtam kívül. A nagyapja tárt karokkal fogadott. Hagyta,
hogy egy olyan kirándulásra menjek, ami kettőjüknek volt
megszervezve – és a feleségének, mielőtt meghalt volna.
Szorosan lehunyom a szememet.
– De aztán hazamentem. Elhoztam a halat. Anya ott volt.

s
Amikor nagyapa elment, azt mondta, hogy tegyem a halat a

el
mélyhűtőbe, mert dolgoznia kellett, és nekem pirítóst kellett
ennem, mert csak az volt otthon. Anya elment dolgozni.

eb
Elejtettem a pirítóst, amit készített, és összetört a tányér, a férfi
pedig mérges lett. Annyira kibaszottul mérges volt. A pólómnál
fogva kapott el és a falhoz vágott. Arccal a falnak csapódtam. A
gR
szemétláda eltörte az orromat. Egy hülye tányér miatt.
Megpróbált eltolni magától, de szorosan csimpaszkodok
belé.
– Megs...
in

– Nem.
Kirántja a fejét a szorításomból és hideg, metsző szemekkel
mered rám. Köré fonva a lábaimat szorosan magamhoz húzom
rn

és a kezembe veszem az arcát.

– Nem engedlek el.
– Nem kértelek rá, Megan.
Bu

– Én sem kértem – válaszolom mélyen a szemébe nézve. –

Itt vagyok, Aston. Itt vagyok előtted.
– Én...
És akkor megértettem. Félt.
Félt, hogy pontosan olyan férfi lesz belőle, mint amit
mondtak neki.
 – Te nem vagy ő – sírom az arcába. – Egyikük sem. Jobb
vagy náluk. Nem vagy ők – fejezem be gyengéded.
– Te... én... Ne.
– Szeretlek.
Szorosan lehunyja a szemeit, reszelősen veszi a levegőt az
orrán és a fejét rázza.
– Igen. Szeretlek. Minden egyes törött és meg nem értett

s
részeddel együtt. Minden egyes részedet szeretem, még akkor

el
is, amikor ilyen állapotban vagy, és ezen semmi nem fog
változtatni. Lehetsz mérges, ijedt, szomorú, én akkor is

eb
ugyanúgy foglak szeretni, mint amikor boldog vagyok. Hallgass
rám, és hidd el, Aston. Minden egyes részedet szeretem, épp
úgy, ahogyan te is engem.
gR
A karjai a derekam köré fonódnak és az ágyra fektetve
szorosan a mellkasához húz, a lábaink pedig összegabalyodnak.
A teste remeg, miközben szorosan magához szorít.
Hátradöntve a fejemet, végigsimítok az arcán, egészen le az
in

álláig, majd az ajkaiig. Az ujjam végigsimít a csukott szemén és

gyengéden az ajkaihoz érintem a számat.
– Itt vagyok, Aston, és nem hagylak el. Ne lökj el magadtól
rn

többet. Túl vagyunk ezen. Minden részedet ismerem, és ezen

már nem tudsz változtatni.
– Félek, hogy egy nap... egy nap olyan ember leszek, akivé
Bu

nevelni akartak. Hát nem érted? Félek... hogy bántani foglak

egy nap. Kibaszottul félek.
– Nem fogsz.
A szemei kipattannak és a tekintetét mélyen az enyémbe
fúrja, kétségbeesetten kutatva válaszok után. – Nem tudhatod.
– Szeretsz engem – mondom egyszerűen. – Megvan
benned az, ami bennük nem volt. Szeretet. Mi szeretjük
egymást. Minden alkalommal, amikor utálatot érzel, gondolj
rám és a szerelmemre. Mindig.
Nem mozdul, de a szemei nem engedik el a tekintetemet, a
szorítása pedig nem gyengül. Az egyedül mozdulat a
mellkasának emelkedése és süllyedése, ahogy lenyugtatja a
légzését. Végigfuttatom a hüvelykujjamat a szeme alatt, le az
arcán, mintha csak a fájdalmat próbálnám letörölni róla.

s
Egy hosszú, fájdalmas mozdulattal kifújja a levegőt, majd

el
az arcát az enyémhez fúrja és a szemei kitisztulnak.
– És éppen ezért van szükségem rád – suttogja. –

eb
Koromsötét is lehet, de te akkor is áthatolsz rajta a
fényességgel.
– A szerelmemre van szükséged, nem rám. Én csak a
gR
személy vagyok, aki adja. Lehetek én a fényed, de ha nem
akarnál engem, bármennyire is próbálkoznék, akkor sem
tudnék áthatolni a sötétségen. Te vagy az, aki jobbá teszi ezt.
Én csak segítek.
in

Megrázza a fejét, én pedig bólintok.

– Én adom a fényt. De rajtad áll, hogy hagyod-e, hogy
eljusson hozzád, vagy sem.
rn

– Ennek semmi értelme.

– Minek?
– Hogy miért szeretsz.
Bu

– A szerelemnek nincs értelme. Csak úgy van – simítom ki

a haját az arcából. – Épp úgy, mint mi. Csak úgy vagyunk.

~~~
Minden sokkal könnyebb, amikor egy titok kitudódik. Most
már nem kell amiatt aggódnom, hogy milyen pillantást vetek
Astonra, nem kell minden egyes mozdulatomat figyelni, a
nyelvembe harapni vagy ökölbe szorítani a kezemet, hogy ne
akarjak hozzá érni.
És élvezem.
Szeretem, hogy csak úgy lehetünk.
Nem érdekel azoknak az embereknek suttogása, akik nem a
baráti társaságunk részei, azoké, akik nem tudják az igazságot,
sem más lányok pillantása.

s
Csak az számít, hogy a karjaiba omolhatok, amikor a terem

el
előtt áll, épp úgy, mint most.
– Ezek szerint, Shakespeare még nem ölt meg – mondja

eb
mosolyogva, miközben kézen fog.
Rápillantok. – Nem, még nem, de megvan rá az esély a
jövőben.
gR
– Lehetetlen.
– Honnan tudod? Olvastál már valaha egymás után több
felvonásnyi Shakespeare-t?
– Mert felélesztenélek, mielőtt teljesen meghalnál.
in

– És hogy csinálnád azt?

Kitol az ajtón, majd elkapva magához ránt. – Valahogy így
– vigyorog rám, majd az ajkait az enyémhez nyomja és olyan
rn

szenvedéllyel csókol, ami biztos, hogy felélesztene, ha

haldokolnék.
A pokolba is, azt hiszem, ez felélesztene, ha igazán halott
Bu

lennék is.
– Mit gondolsz, működne? – morogja, öntelt vigyorral az
arcán.
– Aha – morgom kissé szédülve.
Felnevet és a karjait a derekam köré fonva a Starbucks
irányába kormányoz. Az oldalához bújok és vidáman sóhajtok.
Furcsa arra gondolni, hogy egy hónapja még folyamatosan
martuk egymást.
Kávét rendelünk és az ablak mellé ülünk.
– Gondolom hazamész a hétvégére. Hálaadásra.
Rámeredek és felsóhajtok. – Azt hiszem.
– Nem tűnsz túl boldognak.
Nem vagyok.

s
– Gondolom amiatt, mert az anyám ott lesz, hogy minden

el
öt percben zaklasson. Hatalmas szabadságom volt az elmúlt
három hónapban. Plusz általában Braden családjával

eb
ünnepelünk, és ő nem lesz ott idén – keverem a kávémat. –
Biztos, hogy borzalmas lesz nélküle.
– Nem megy haza?
gR
Megrázom a fejemet. – Maddie-t viszi Brooklynba. De ő
még nem tudja. Azt hiszi Braden szüleihez mennek.
Aston vigyorog. – Cseles
– Mindig is az volt – mosolygok. – De a cselessége azt
in

jelenti, hogy egyedül kell végig szenvednem a vacsorát –

sóhajtok.
– Jól hangzik.
rn

– Tudod, velem jöhetsz és szenvedhetünk együtt –

ajánlom. – Anya örülne neki. – Amint elmondtam neki, hogy
együtt vagyunk.
Bu

– Nem tudom. – Rövid szünetet tart és megfogja a

kezemet. – Nem akarom egyedül hagyni nagyapát.
– Nem kell. A nagyim ott lesz és majdnem olyan normális,
mint egy egyenes oldalú kör.
Aston felhorkant a leírásomra. – Olyan jól kijönnének,
mint egy égő ház. Biztos rávenné, hogy járjon vele bingózni
péntekenként. És úgy füstöl, mint egy kémény – forgatom a
szememet.
– Tökéletes párosítás – mondja szárazon. – És a nagyapád?
– Meghalt a vietnámi háborúban. A légierőben szolgált és
lelőtték. Soha nem ismertem, így nehéz szomorúnak lenni
miatta. A másik nagyszüleim – apám szülei – Kanadába
költöztek, amikor nyugdíjba vonultak.

s
– Kanada? – vonja föl a szemöldökét Aston. – Nem furcsa

el
hely az nyugdíjasok számára? – egy apró mosoly jelenik meg az
arcán.

eb
– Igen... de soha nem mondtam, hogy normálisak voltak –
vigyorgok. – Azt hittem, hogy talán valahova, mondjuk
Bahamákra vagy ilyesmire költöztek. Vagy Coloradóba vagy
gR
Kaliforniába, apa közelébe, hiszen ő elköltözött az egyetem
után, hogy anyuval legyen, de nem. Ők Kanadába költöztek és
elvárják, hogy minden télen összepakoljunk és meglátogassuk
őket – kiráz a hideg. – Annyira hideg van Kanadában.
in

– Te tényleg kaliforniai hercegnő vagy – nevet.

– És akkor? Dél-Kaliforniában nőttem fel. Szóval ne szidj
azért, mert szeretem a napot.
rn

– Kétségtelenül Kalifornia jobbik részén nőttél fel.

– Éppen ezért kéne neked meg a nagyapádnak velem jönni.
Ő meg nagyi szövetkezhetnek és együtt bosszanthatnak
Bu

mindenkit, anya mindenkit szórakoztathat, amit imád csinálni,

te meg én pedig egész hétvégre eltűnhetnénk – sóhajtok. –
Olyan jól hangzik.
– Nem tudom. Meg kell kérdeznem nagyapát.
– Mit szoktatok általában csinálni?
 – Uh... – Aston megdörzsöli a nyakát, mire az ajkam
mosolyba szalad. – Kaját rendelünk, szar TV show-t nézünk és
sört iszunk.
Kuncogok. – Oké, biztos, hogy velem jöttök.

~~~
– Ez borzalmas volt – rogyok le a kanapéra Braden mellé,

s
és a fejemet rázom. Rám vigyorog, és pontosan tudom, mit fog

el
mondani.
– Jól viselte akkor?
– Mondhatjuk – kezdem utánozni a hangját. – Barátod

eb
van? Igazi pasid? Ó, Megan, ez csodálatos. De remélem
védekeztek. Már megbeszéltük ezt, és szükséged van egy
gR
végzettségre, meg házra és munkára, mielőtt terhes leszel. – A
fejemet rázom, mintha az segítene megszűntetni az anyám
korai terhesség miatt való aggódása által kreált fejfájást.
– Csak aggódik érted.
in

– Igen? – vonom fel a szemöldökömet. – Akkor miért nem

hagyod abba a nevetést?
Megvonja a vállát és megpróbálja abbahagyni. – Sajnálom,
rn

Meggy. Csak titokban sajnálom, hogy lemaradok az egész

ismerkedés a szülőkkel részről.
– A nagyszülőket is megismeri. Nem végzek félmunkát.
Bu

– Kezd úgy, ahogyan be akarod fejezni – vigyorog. –

Atyám. Biztos, hogy napi háromszor fogom hívni anyut, hogy
mindent halljak. Mennyibe fogadunk, hogy anyukád leülteti
Astont és az egész terhességi beszédet neki is előadja?
Tágra nyílt ijed szemekkel meredek rá. –Nem meri.
Braden szélesen vigyorog és a szemei szórakozottan
csillognak. – Majdnem biztosra veszem, hogy meg fogja tenni.
 Felkapok egy párnát, és a fejemet belefúrva morgom. – Ez
kész katasztrófa lesz.

s
el
eb
gR
in
rn
Bu
 22. Fejezet

Aston

s
el
– Ez egy rémálom lesz – motyogja Megan alig hallhatóan,
ahogy befordul a házakkal szegélyezett utcába. A

eb
legtöbbjüknek két szintje van, egy garázs bejáróval, egy
tökéletesen karbantartott előkerttel, és mind többet ér, mint
gR
amit én valaha is birtokoltam.
Idegesen fészkelődök az ülésemen. Egy lágy hang suttogja a
fejemben, hogy milyen különböző az életünk, mennyire
máshogy kellett felnőnünk, milyen más itt élni. Megan felé
fordulok, és megparancsolom a gondolataimnak, hogy fogják
in

be. A múltam nem határozza meg, hogy ki vagyok. Ez itt és

most nem számít.
Nagyapa elismerően füttyent a fogai között.
rn

– Wow, nektek medencétek is van?

– Remélem, bepakoltad a fürdőnadrágodat – válaszol vissza
boldogan.
Bu

– Nos, szerencsére igen – nagyapám megpaskolja a hasát –

Biztos vagyok benne, hogy fogok úszni.
Megan befordul egy kocsibeállóra, ami egy kétemeletes
családi házhoz vezet. Az előkert bokrokkal szegélyezett, melyek
télen is virágoznak. Megnézem a házat. Fehérre van festve, és
ez egy Hollywoodi filmre emlékeztet. Az olyan házak egyike,
ahol gazdag, elérhetetlen emberek élnek.
 Nem érsz semmit. Összeszorítom a fogaimat és elűzöm a
hangokat. Nem hagyom, hogy tönkretegyék a hétvégét. Megan
kiugrik az autóból. A bejárati ajtó kinyílik és az ajtóban
megjelenik egy nő, aki úgy néz ki, mint egy húsz évvel idősebb
Megan. Ahogy megnézem az édesanyját, a szőke haját és
karcsú alakját, már nem csodálkozom, hogy Megan ilyen
átkozottul gyönyörű.

s
Nagyapa ismét elfüttyenti magát.

el
– Ő egy „dögös mami” – suttogja kuncogva nekem.
Összeszorítom a szemem, és kiszállok. Ha segítek neki

eb
kiszállni a kocsiból, befejezi. Újra behunyom a szemem. Vén
róka. Kisegítem és a kezét a nadrágjába törli.
– Találkozni fogok egy számomra gyönyörű hölggyel –
gR
magyarázza. A botjára támaszkodva fellépked a kocsibehajtón,
hogy az ajtóhoz menjen és bemutatkozzon Megan anyjának.
Vigyorognom kell, amikor csókot ad az arcára, amitől úgy
tűnik meglepődik. De viccesen veszi, és Megan is nevetve felém
in

fordul. Egy kicsit rosszul érzem magam, és a fejemben újra

elismétlem a mantrámat: A múltam nem határozza meg, hogy
ki vagyok. A múltam nem határozza meg, hogy ki vagyok.
rn

– Anyu, ő Aston. Aston ő az anyukám, Gloria – mutat be

minket egymásnak.
– Örülök, hogy végre megismerhetlek, Aston. – Gloria
Bu

szemei őszinte örömöt fejeznek ki. Kinyújtja felém a kezét, és

én a legnagyobb magabiztossággal rázom meg.
– Az öröm az enyém.
Megan anyukája ragyog rám, majd a lányához fordul.
– És udvarias! Máris tetszik nekem.
 Nagyapa rám néz, és elnyomok egy vigyort, amikor Gloria a
házba vezet minket. Megan gyengéden szorítva megfogja a
kezem.
– Roger? – kiáltja Gloria. – Hol vagy?
– A kertben, drágám – válaszol egy mély hang.
– A grillt készíti elő – magyarázza, miközben haladunk a
házban.

s
Nem úgy néz ki, amint vártam. Azt gondoltam, hogy minden

el
előkelő és makulátlan lesz, rengeteg régiséggel vagy valami. De
egészen más. A falakon Megannak szóló oklevelek lógnak,

eb
úszásról, lovaglásról, majd további képek róla és Bradenről, és
családi fotók. A pillantásom egyik képről a másikra vándorol,
mohón magamba szívom a benyomásokat a boldog családról.
gR
– Igazán édes kölyök voltál – mondom, amikor elmegyünk
egy kép előtt, amely Megant ábrázolja egy hézaggal a két foga
között.
– Ajj, fogd be – suttogja.
in

Vigyorgok.
A kert mérete körülbelül akkora, mint nagyapa háza. Újra
fütyül, és le kell állítanom magam, nehogy ugyanazt tegyem.
rn

Előttünk van egy fából készült terasz grillel, és egy nagy asztal
körülötte székekkel. Néhány növény körbeveszi a teraszt. A
kert végében áll egy kis ház, egy meglehetősen nagy medence
Bu

mellett. Ez egy hatalmas zöldterületen található. Tudtam, hogy

Braden és Megan gazdag családból származnak, de azért mégis
– a mindenségit!
– Megs! – kiabál boldogan a férfi a grillnél, amikor meglátja
a lányát.
– Apa! – kiált fel Megan.
 Tudom miért. Az apja köténye egy meztelen izmos
hatkockás férfi képét ábrázolja, egy hamburgerrel az intim
szerve előtt. Halkan nevetek magamban.
– Mi az? – kérdezi ártatlanul.
– Feltétlenül kellett ez a kötény? Emlékszel? Vendégek? –
hesseget a kezével felénk.
Először rám néz, majd a nagyapámra, és vigyorog.

s
– Túl késő, drága kislányom, most már látták a kötényt.

el
– Nem olyan, mint az enyém – nevet rekedten a nagyapám,
és megkocogtatja a kerek hasát. Odamegy Megan apjához és

eb
bemutatkozik. Megan felsóhajt, és a fejét a vállamra hajtja.
Megcsókolom a feje búbját.
– És ez bizonyára az a fiú, aki elcsavarta az én kislányom
gR
fejét – fordul hozzám mosolyogva az apja.
– Igen, uram – kacsintok mosolyogva Meganra.
Mérges pillantásával átszúrja az apját.
– Roger – mutatkozik be, és megrázza a kezemet. – Örülök,
in

hogy megismerhetlek, fiam. Soha nem volt még rá

lehetőségünk, hogy megismerhessük Megan barátait a
középiskolából. Braden valószínűleg mindet elijesztette, ha túl
rn

közel került az egyikhez.

– Apa! – Megan rémülten felsóhajt. – Miről beszélsz?
– Azt mondja, hogy soha nem hoztál haza semmilyen szemet
Bu

gyönyörködtető látványt – mondja a házból egy rekedtes hang.

– Szóval, időre volt szükség, hogy ez megtörténjen. Elég csinos
feneke van. Elölről is ilyen jól néz ki?
– Anya, kérlek – figyelmeztette Gloria.
Megan tátott szájjal áll. Elpirul, és mindketten az
öregasszonyt bámuljuk, aki peckesen a teraszra jön.
 – Mi van? Csak erről a csinos úriemberről beszéltem, itt az
asztalnál. – helyet foglal a nagyapámmal szemben és
végigmustrál engem. – Meg kell mondanom, hogy jól
választottál, Megan, nagyon jóképű.
– És még van is valami a fejében – teszi hozzá Megan.
– Aligha járna főiskolára, ha nem lenne igényes. És –
mosolyog a nagyanyja – valószínűleg én is nagyigényű lennék,

s
ha hasonlókból választhatnék, mint ő.

el
– És a kinézet és az ész sem véletlen – jegyzi meg a
nagyapám.

eb
– Ezt Öntől kellett örökölnie – világít rá Megan
nagymamája.
Beszélgetésbe elegyednek egymással, és én elégedetten
gR
mosolygok. Jó ötlet volt, hogy elhozzuk magunkkal.
– Tehát egy barátod se volt soha a középiskolában? –
kötekedek Megannal. Kinyitja a száját, majd újra becsukja,
anélkül, hogy bármit is mondana.
in

– Egyiket se hozta haza – avatkozik közbe Gloria. – Braden

valószínűleg mindenkit elüldözött. Szóval, el tudod képzelni,
mekkora meglepetés volt, amikor mesélt rólad. Biztos voltam
rn

benne, hogy törött karral vagy legalább egy monoklival jössz

ide.
– Egy törött karral? – kiált Roger, miközben a faszénben
Bu

matat. – Azt hittem, hogy kerekesszékben jön. Ez a lány, akivel

most együtt van, úgy tűnik, igazán jó hatással van rá.
– Maddie – korrigálja Megan. – Nem „ a lány”, apa. A neve
Maddie.
– Ó, igen, pontosan. Tudtam, hogy M-mel kezdődik a neve.
Gloria elmosolyodik.
 – Megan, miért nem mutatod meg Astonnak egy kicsit a
házat? Úgy látszik, a nagyapja jelenleg úgyis el van foglalva –
hajol előre. – Előkészítettem a vendégszobákat, mert nem
voltam biztos benne… – suttogja – ...ha egy szobában akartok
aludni, akkor csak nyugodtan. Ti már felnőttek vagytok.
Gondolkozzatok rajta…
– Oké, köszönöm, anya – szakítja félbe Megan. – Már

s
megértettük.

el
Sietősen behúz a házba, az apja nevetése még a lépcsőházig
kísér minket.

eb
Kuncognom kell.
– Jesszusom – sóhajt fel Megan. – Ez nem sikerült valami
jól.
gR
– Hé, téged kibeszéltek a szüleid, engem meg végigstírölt a
nagymamád. Azt mondanám, hogy eddig nagyon jól ment.
Meghökken.
– Igen, persze. Tulajdonképpen, minden rendben.
in

– Nem tudom. Általában ez így zajlik? Én még soha senki

szüleivel nem ismerkedtem meg.
Felmegy a lépcsőn, és ott megáll.
rn

– Tényleg?
– Igen, miért, ez meglep?
– Nos, igen.
Bu

– De miért? Tudod, hogy soha nem volt még igazi barátnőm.

Soha nem volt semmi komoly.
Folytatja.
– Szóval… akkor ez a valami komoly?
Hallom, hogy csak ugratni próbál.
– El tudnám képzelni, hogy esetleg fennáll a lehetőség,
hogy… – vigyorog, és a lépcsőfordulóban a karjaimba húzom.
 – Igen? – rebegteti a szempilláját.
Mosolygok.
– Kételkedsz benne, hogy komolyan gondolom?
– Nem – válaszolja, és megcsókol. – Nem igazán.
– Nem igazán? – húzom fel a szemöldököm.
– Nem – korrigál, és az ajtóhoz húz. – Szeretlek.
Szavaitól melegség áramlik végig a testemen és a hangok

s
elnémulnak.

el
– Én is szeretlek – suttogom vissza, és megcsókolom az orra
hegyét.

eb
– Voálá, a szobám– nyitja ki az ajtót, és követem őt befelé.
Wow. A komódon sorban plüssállatok ülnek, a fehér szőnyeg
megabolyhos és a falak világoslilára vannak festve. A jobb
gR
oldali falon lévő két ajtó valószínűleg egy gardróbszobához
vezet, és az ágy fölött színes fényfüzérek lógnak.
– Azt hiszem, ez a leggiccsesebb lányszoba, amit valaha is
láttam.
in

– És hány lányszobát láttál már, ha megkérdezhetem? –

kérdezi a homlokát ráncolva.
– Egyet. Csak ezt itt.
rn

– Akkor a kijelentésed egy kicsit értelmetlen – mondja

nevetve.
– Szóval, itt kellene aludnom? – gyanakodva szemezek a sok
Bu

plüssjátékkal.
– Senki sem kényszerít rá.
– Itt akarok. – A kitömött állatokra mutatok. – De meg kell
fordulniuk. Nem akarom, hogy kitömött állatok bámuljanak.
Kék szemei szórakozottan csillognak, és a falnak
támaszkodik.
– Ne mondj semmi rosszat a plüssállataimról.
 – És ha megteszem?
– Azt akarod mondani, hogy választanom kell közted és az
állataim között?
– Igen, pontosan ezt akarom mondani.
– Azt hiszem, akkor van egy problémánk Mr. Banks.
– Ó, tényleg Miss Harper? – odamegyek hozzá, és beletúrok
a hajába. A nyakamba hajtja a fejét, és az ajkammal súrolom a

s
száját. – A plüssállatok is tudnak ilyet? – végighúzom az orrom

el
hegyét az arcán, és belecsókolok a nyakába. Élesen szívja be a
levegőt. – És ezt? – belemarkolok a fenekébe és magamhoz

eb
húzom a csípőjét. Az álló farkam hozzádörzsölődik a testéhez,
és ettől még keményebb lesz. Megan felnyög. – Vagy ezt? –
lehajtom a fejem és végigcirógatom a nyelvemmel a duzzadó
gR
melleit a nyakkivágásán keresztül egészen a melltartója
pereméig.
– Nem – nyugtalanul lélegzik. – Nem, ilyet nem tudnak.
A csókommal újra a füléig vándorolok.
in

– Akkor miért ilyen nehéz a döntés? Vagy van ezzel valami

probléma? – suttogom.
– Probléma? Ki beszélt itt problémáról? – túr bele
rn

szenvedélyesen a hajamba. – Nincs semmi probléma.

A szám megrándul.
– Akkor megfordíthatom az állatokat?
Bu

Bólint.
– A francba, ha ezt újra csinálod… – nyomja a testét nekem.
– Akkor felőlem mehetnek a kerti fészerbe is.
– Ó igen, újra fogom csinálni, akár fogadhatsz is rá.

~~~
 Az ágyban fekszünk. Megan a kezével végigsimít a hasamtól
lefelé az ágyékomig. Felsóhajtok, gyorsan közelebb húzom
magamhoz, és magamba szívom hajának vaníliaillatát. Nem
számít, hol volt vagy mit csinált, mindig vaníliaillata volt.
– Tehát, mit csinálunk ma? – kérdezem, az ujjhegyemmel
végigsimítom a gerince mentén a fenekéig, amitől kellemesen
megremeg.

s
– Arra gondoltam, lovagolhatnánk.

el
– Nem az ágyban lévő lovaglásról beszélünk ugye?
Felemeli a fejét, a haja tök kócos.

eb
– Neehm. Lóval való lovaglás. Nem voltam lovagolni, mióta
a kollégiumban lakok, és rettenetesen hiányzik.
– Hogyan? Most? Én még soha nem lovagoltam…
gR
– Megtanítalak.
– Uhhmmm
– Te is megtanítottál horgászni – emlékeztet. – Sőt, te
kényszerítettél, hogy horgásszak.
in

– Feltételezem, nem tudok jól kijönni a szituból, ugye?

Erősen megrázza a fejét és rám gördül. Térdei szorosan a
csípőm mellett, haja az arcomba hullik. Végigsimít az alsó
rn

ajkamon és finoman megrágcsálja. Végigsimítok a combján, a

hüvelykujjammal veszélyesen közel kerülve a csupasz
forrósághoz a lábai között.
Bu

– Nincs esélyed – suttogja.

– Tényleg? Nem tudnál helyette inkább engem
meglovagolni?
– Én… – elakad a szava, mikor a hüvelykujjammal
gyengéden végigsimítok a csiklóján. – Nem hiszem. – Megfogja
a kezem és elhúzza.
– Vajon ez újra egy olyan nap? – kérdezem sóhajtva.
 Feláll és elővesz egy fehér csipkésbugyit és egy hozzá illő
melltartót a komódból. A tekintetemmel minden mozdulatát
követem. Kilendítem a lábamat az ágyból és kiveszek egy tiszta
boxert a táskámból. A felvétele eléggé kényelmetlen a reggeli
merevedésem miatt. Gyorsan felhúzom a rövidnadrágom.
Megan kijön a gardróbszobából. Bricsesznadrágot és egy
fehér pólót visel.

s
Baszki.

el
Ahogy szorosan rásimul, ugyanúgy néz ki, mintha nem is
lenne rajta nadrág. A lovaglónadrág, mint második bőr

eb
illeszkedik rá.
– Mondd csak, néznem kell, ahogy ebben a nadrágban
lovagolsz? – kérdezem óvatosan, reménykedve benne, hogy egy
gR
másik nadrágra átcseréli.
A haját egy laza kontyba fogta össze és aztán mosolyogva
fordul hozzám.
– Igen.
in

Felállok, és egy mély lélegzetet véve magamhoz húzom.

– Kérlek, mondd, hogy nem probléma óriási álló farokkal
lovagolni.
rn

A szája elé kapja a kezét, és a tekintete gyorsan a farkamra

téved.
– Öhm, sajnos ezzel kapcsolatban nincs tapasztalatom.
Bu

Magamra húzom a pólómat.

– Ez biztos, hogy kellemetlen lesz.

~~~
Megan leparkol egy régi állattartásra alkalmas épület előtt,
Palm Springs szélén. Nem túl messze fekszik az államtól, már
értem, miért épült ide az istálló.
 – Itt tanultam meg lovagolni. Ma reggel már ide
telefonáltam, és előkészítették nekünk a lovakat – mosolyog
rám.
– Persze – vizsgálom gyanakodva az istállót.
– Na gyerünk, gyere.
Kiszáll, és követem a kapuhoz.
– Ó, és öhm, ne viselkedj úgy, mint egy ősember, kérlek.

s
– Miért szándékoznék ősemberként viselkedni?

el
– Nos, a tulajdonos fia lehet, hogy egy kicsit szerelmes
belém.

eb
Megdöbbenve nézek rá.
– Csak tizenhat éves – folytatja mozdulatlanul. – Már azóta
nagyon szerelmes belém, mióta járni tud.
gR
– Persze – álló farokkal kell lovagolnom és még egy tizenhat
évessel is szembe kell szállnom, aki rá van állva az én gyönyörű
szemű barátnőmre. Tulajdonképpen, kinek az ötlete volt ez az
ostoba mai program?
in

– Naa, gyere, Aston – nevet és megfogja a kezem. – Ne légy

savanyú. Ez nagyon édes.
– Édes?
rn

– Igen, olyan aranyosan édes, nem szexisen édes.

– Én szexisen édes vagyok?
– Te nagyon szexisen vagy édes – csókol meg az arcomon. –
Bu

Ez teljesen más.
Vigyorogva hagyom, hogy végigvezessen az istállóhoz. A
boxok elé két barna lovat kötöttek ki. Az arca felragyog, és a ló
felé fut. Az arcán boldog mosollyal öleli át a ló nyakát és az
orrát simogatja.
– Hé, fiúm – gügyög neki. – Hiányoztam? – odanyomja az
orrát a ló nyakához, és ezt látva elmosolyodom.
 Oké, na ez mindenesetre irtó aranyos. Elővigyázatosságból
megtartom a kellő távolságot, mert igazából nem vagyok egy
lovas ember. Őszintén szólva azon tűnődöm, mit is csinálok itt.
Megan felém fordul, a szemei csillogásától ragyog az egész
arca. Ó igen, stimmel. Pontosan tudom, hogy mit csinálok itt.
Azért vagyok itt, mert ez őt boldoggá teszi. És ha van valami az
életemben, amit most akarok, akkor az az, hogy ezt a nőt

s
boldoggá tegyem. Nem számít, hogy mit kell tennem érte.

el
Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy minél gyakrabban
mosolyt csaljak az arcára.

eb
Meglazítja a kantárt és elkezdi vezetni a lovat a folyosón.
Amikor odaér hozzám, megpaskolja az állat nyakát.
– A neve Vihar. Ő az én bébim. – hunyorog rám. – A
gR
tizenhatodik születésnapomra kaptam. Mások mind autót
kaptak, de én lovat akartam. Az autóért egy évig apám cégénél
kellett dolgoznom.
– Nem olcsóbb egy ló, mint egy autó?
in

– Attól függ, az én fiam egy telivér, és ő sokkal többet ér,

mint amennyit egy év alatt lehet keresni. Emellett egy autó
csak egy autó. Ellenben Vihar a barátom.
rn

– Gondoltam, hogy a te hangodat hallottam – kiáltotta

valaki, és egy nő lép be az istállóba. – Örülök, hogy látlak,
Megs. A lovadnak már nagyon hiányoztál – paskolja meg a nő
Bu

Vihart.
– Nekem is hiányzott – mosolyog Megan a nőre. – June, ő
Aston, a barátom. Aston, ő June, a birtok tulajdonosa, és ő
vigyáz Viharra, amíg távol vagyok.
– Örülök, hogy megismerhetem –mondom.
– Nos, te vagy az oka, amiért ide hívott. Meg akarsz tanulni
lovagolni?
 – Igen, asszonyom.
Egyetértően bólint.
– Jó választás, Megan. Édes.
Megan a szája elé kapja a kezét. – Ezt gyakran hallom.
– Semmi gond – vigyorgok.
– Akkor reméljük, hogy Poppy is édesnek talál. Nagyon jó
kezdőknek, és ha ezt odaadod neki – dob egy almát nekem,

s
amit nem is vettem észre a kezében –, akkor örökké szeretni

el
fog.
– Akkor egyből elcsábítom – kacsintok Meganra, majd

eb
feldobom az almát a levegőbe és újra elkapom.
– Ő itt Poppy – June kinyit egy bokszot és kivezet egy szürke
foltos fehér lovat.
gR
Óvatosan közeledek a lóhoz, és megsimogatom a nyakát.
Aztán odanyújtom neki az almát. Azonnal elfogadja az
ajándékot, és pillanatok alatt elfogyasztja. Amikor befejezi, az
orrával a vállamat bökdösi.
in

– Nem kapsz többet – figyelmezteti őt June. – Légy kedves

Astonhoz, öreg lány. Megan kedveli.
Megan kinyújtja a karját és megsimogatja Poppy orrát.
rn

– Hé te. Készen állsz a lovaglásra?

Poppy horkant, amit én beleegyezésnek veszek, és a lányok
kivezetik a lovakat a szabadba. Biztonságos távolságban
Bu

követem őket. Lovaglás. Soha nem gondoltam volna, hogy

egyszer átélem ezt, főleg nem egy nő kedvéért. Megrázom a
fejemet.
– Hát akkor – June int nekem.
Eközben Megan ügyesen felpattan a lóra. Ez a nadrág
nagyon szűk. Basszus.
 – Itt is vagyunk. – Poppy mellé állok, és a nyeregre
meredek.
– Fogd a gyeplőt az egyik kezedbe, és helyezd a bal lábadat a
kengyelbe. Aztán kapaszkodj a nyeregbe – utasít June –, majd
állj fel és magasan a jobb lábadat a ló hátán lendítsd át.
Vigyáznod kell, nehogy az oldalát megrúgd.
– És mi van, ha ezt a hibát mégis elkövetem?

s
– Akkor megugrik, és a fenekedre esel.

el
Megan kuncog, és egy figyelmeztető pillantást vetek rá.
– Oké, ne rúgd meg a lovat. Vettem.

eb
– Kész vagy? Akkor hajrá.
Mindent úgy csinálok, ahogy mondta, és egy pillanattal
később a nyeregben ülök, magamat is meglepve ezzel.
gR
– Nem rossz – dicsér meg June. – Most hagyd lógni a
lábaidat, mielőtt beleraknád a kengyelbe. – Megragadja a
hevedert, és megmutatja, hogyan kell a lábam belehelyezni a
kengyelbe. Ezután én is kapok egy sisakot. Az állam alatt
in

összekapcsolja, és megpaskolja Poppy fenekét. A ló elindul

előrefelé, engem pedig elkap a pánik.
– Bassza meg.
rn

– Csak maradj ülve – parancsolja June. – Megan vedd át.

– Köszönöm, June. – Megan int neki, és Poppy követi Vihart
a réten. Megan vigyorogva fordul felém. – Bármit is csinálsz,
Bu

ne nyomd össze a lábaidat.

– Miért ne? – bárcsak előre tudnék hajolni, és megfogni a ló
nyakát. Bevallom – őszintén szólva, a pokolba – halálra vagyok
rémülve.
– Mert akkor gyorsabban kezd el menni.
– Ó szuper. Nem tudtad volna mindezt elmagyarázni
nekem, az idefelé vezető úton?
 – Elmagyaráztad nekem, hogy hogyan kell horgászni? – néz
rám.
– Ott a pont.
Csattogtatja a nyelvét és Vihar növeli a sebességét.
– Remélem, nem akarsz rávenni, hogy gyorsabban menjek.
– Nem, nem – feleli. – Őszintén szólva, még csak azt se
gondoltam komolyan, hogy egyáltalán sikerül felülnöd a

s
nyeregbe.

el
– Jó tudni, hogy ennyire hiszel bennem – válaszolom
szárazon.

eb
Megan tesz egy kört és visszajön hozzám. Poppy
engedelmesen ballag előre. Nem akarom ügetésre ösztönözni.
Semmi esetre se. Elhagyjuk a rétet, és egy poros úton
gR
lovagolunk tovább a magasan járó nap alatt.
– Hová lovagolunk? – kiáltok Megannak.
– Majd meglátod.
in
rn
Bu
 23. Fejezet

Megan

s
Lecsúszva Vihar hátáról megsimogatom a nyakát, és a

el
vezetőszárat az árnyékban lévő faághoz kötöm. Leveszem a
sisakomat, megrázom a hajamat és a gyökerek alá pillantva

eb
keresem a kosarat, amit June-nak kellett volna itt elhelyeznie.
Miután megitatom Vihart és leterítek egy pokrócot a másik
oldalon lévő kisebb fa tövébe, leülök és várom, hogy Aston
gR
utolérjen.
A Palm Canyon útja volt az egyik kedvencem – mindig is ez
volt. A forrásnál ülni és Viharral megpihenni heti szokásom
volt, mielőtt a Berkeley-re mentem volna. Egyéb napokon más
in

utakon is szoktunk lovagolni, de a szombat mindig ezé az

útvonalé volt.
És most már emlékszem, miért.
rn

A növényzet zöldje és a távolban lévő sivatag erős

kontrasztot alkotott, míg a kövek, amelyek a látványt
megszakítják, pont akkorák, hogy rájuk lehessen ülni.
Bu

Gyönyörű idekinn. Télen nagyon békés, amikor senki nem jön

erre.
– Hogyan szálljak le?
Felnevetek és a szívem hevesebben kezd el verni, ahogyan
Astont látom közeledni. – Csettints háromszor a nyelveddel, és
meg fog állni, akkor pedig pont úgy szállj le róla, ahogyan
felszálltál.
 – Nem pedig a fenekét csapkodva, igaz?
– Pontosan.
Csettint a nyelvével, mire Poppy megáll. A leszállása sima,
olyan mintha egész életében lovagolt volna.
– Egy piknik? – vigyorog, miközben pont mint én, a fához
köti a vezetőszárat és leveszi a sisakját.
– Meglepődtél? – mosolygok rá, amikor mellém huppan a

s
pokrócra.

el
– Igen, bár te mindig meglepsz. – Az ajkait az enyémhez
érinti, én pedig a kezembe veszem az arcát.

eb
– Azt mondtad, látni akarod Palm Springset. A másik
irányban nincs semmi látványosság, ez pedig a kedvenc helyem
a világon – ejtem le a kezemet és körbenézek. – Hiányzott.
gR
Addig nem is jöttem rá, míg le nem ültem ide.
– Elég jól néz ki – mondta Aston elismerően. – Tényleg itt
nőttél fel?
– Fogjuk rá. Anyukámnak is van lova az istállóban. Nem
in

láttad őt, de Éjfél...

– Fekete?
– Igen, igazából – pillantok rá. – Ő itt nőtt fel, és ő tanított
rn

meg lovagolni. Minden hétvégét idekinn töltöttünk, míg

tizennégy nem lettem, utána már hagyott egyedül is jönni.
Egyetlen hétvégét sem hagytam ki az egyetemig.
Bu

– Nem gondoltál arra, hogy Berkeley-en is lovagolj?

Megráztam a fejemet. – Nem hiszem, hogy lenne rá időm.
Meg amúgy is – nem várhatom el a szüleimtől, hogy az
egyetem mellett még azért is fizessenek. Kereshetnék munkát,
de akkor már tényleg nem lenne rá időm. Mindenképpen
vesztes szitu – vonom meg a vállamat.
 Aston fészkelődik a pokrócon. – Legalább otthon még
mindig lovagolhatsz... még akkor is, ha csak pár alkalommal
évente.
– Igaz – mosolygok, miközben előveszi az epret. Felkap
egyet az edényből és a számhoz teszi. Elkapva a kezét
egyhelyben tartom, majd hatalmasat harapok belőle. A leve
végigfolyik az államon, mire Aston vigyorogva letörli az ujjával.

s
– Remélem, nem hiszed azt, hogy etetni foglak – morogja a

el
saját eprébe harapva.
– De hát épp azt tetted – morgok, és a másik kezében lévő

eb
hatalmas eperre pillantok. – Egy hatalmassal etettél!
A gyümölcsre pillant, majd rám, és megvonja a vállát. –
Rendben. A tied lehet az eper – nyújtja felém, én pedig előre
gR
hajolva lassan belé harapok és az ajkaimat köré fonom. A
szemei megvillannak és az ajkaimra szegezi őket, miközben
hátradőlök.
A szám mosolyra húzódik, amikor a kezét a hátam mögé
in

teszi és az arcát az enyémhez közelíti.

– Van egy kis... – suttogja rekedt hangon, és a hüvelykujját
az arcomhoz érinti. Lepillantva látom, ahogyan a szám
rn

sarkához nyomja gyengéden és letöröli az alsó ajkam

vonalában. Az ajkaim szétnyílnak, lassan szívom be a levegőt,
míg a szemeim lecsukódnak, amikor a hajamba fúrja a kezét.
Bu

Érzem a forró leheletét az ajkaimon, ahogyan az enyémmel

keveredik, miközben a szívem majd’ kiugrik a helyéből attól,
hogy csak pár milliméter választ el minket egymástól. Olyan
volt, mintha ez a pillanat örökké tartott volna, egy pillanat tele
reménnyel, várakozással, elhatározással és szerelemmel.
Remény értünk. Várakozás a jövőért. Elhatározás, hogy
mindez ki fog tartani. És szerelem mindazért, amink van és
amit még meg fogunk osztani egymással, és mindazért, amik
vagyunk.
És amikor végre az ajkait az enyémhez érinti, minden sokkal
édesebbé válik.

~~~

s
el
A visszaút sokkal könnyebb volt – főleg miután Aston rájött,
hogy nem fog leesni, ha ügetni kezd. Hagytam, hogy ő vezessen
vissza a házhoz, és ez úgy tűnt, hogy kárpótolja őt azért, mert

eb
rávettem, hogy lóra üljön és egész nap a seggemet bámulja a
szoros lovaglónadrágban.
gR
Egyébként ez meglehetősen kárpótolja mindenért.
Mindenki megjött már, mire visszaérkezünk, és fogadok,
hogy anyu mindenkit elrángatott a boltba. Ma este volt az éves
Hálaadás bulija, ami nagyon sok emberből, nagyon sok borból
in

és nagyon sok fiatalabb pasi bámulásából áll a nagyim részéről.

– Egy kicsit maximalista voltál gyerekként – mondja Aston a
lépcsőn fölfelé.
rn

– Az voltam?
– Igen. Úszás, lovaglás, gimnasztika... még valami?
– Hmm. Táncoltam egy ideig. Hat hónapig. De feladtam.
Bu

Nem voltam valami szép, légies balerina, főleg a sok

gimnasztika után – vigyorgom. – A gimnasztika hasonlít a
táncra, de úgy néz ki, a tánc nem hasonlít a gimnasztikára –
vonom meg a vállamat besétálva a fürdőbe, és megnyitom a
zuhanyt.
A ruháimat a sarokban lévő szennyesbe dobom, majd a
gőzölgő meleg víz alá állok, hagyva, hogy végigperegve rajtam
enyhítse az egész napos lovaglás fájdalmait. A lábaim sajognak,
és tudom, hogy ez még rosszabb lesz másnapra, de megérte.
Amiatt pedig főként megérte, hogy Aston végre belátást
nyerhetett az egyik részembe, miután ő annyit mutatott
magából. Az élete San Fransiscóhoz köti, míg az én életem
Berkeley-ben van, a szívem pedig Palm Springsben.
Kellett neki egy kis löket, hogy teljesen megszabaduljon a

s
korlátaitól. Egy kicsit engedett miattam, de saját maga miatt

el
még engednie kéne.
Csak remélem, ez a hétvége segíteni fog neki, hogy legalább

eb
egy kicsit, de elengedje magát.
Miközben a törülközőt a testem köré csavarom, dúdolni
kezdem a Cry With You című dalt Hunter Hayestől és hagyom,
gR
hogy betöltse a szobát. Körbenézve a polcon végül felkapok egy
vaníliaillatú testápolót, hogy passzoljon a samponomhoz.
A dal ki nem énekelt szavai kísértenek, átjárják a testemet,
miközben felteszem a talpamat a kád szélére, hogy bekenjem a
in

lábamat. A dal Astonra emlékeztet, a fájdalmára és arra a

fájdalomra, amit én érzek felé. Arra, hogy soha nem fogom őt
elhagyni, hogy meg tudom adni neki azt a szerelmet, amire
rn

szüksége van, hogy túljusson mindazon, amin keresztül ment.

Pont, mint Hunter Hayes, én is érzem a fájdalmat.
Hagyom, hogy a törülköző leessen, miközben az egész
Bu

testemet bekenem a testápolóval és hagyom, hogy a maradék

víz ezzel együtt felszáradjon rajtam. Két erős, de meleg kéz
fogja meg a csípőmet, kemény mellkas simul a hátamhoz.
Aston ajkai a vállam vonalát csókolják végig, a kezeit a
hasamra csúsztatja és szorosan magához húz.
– Te néztél engem? – A hangom remeg.
 – Felpofoznál, ha azt mondom, igen? – kérdezi a fülembe,
míg a keze a mellemre simul.
– Nem – sóhajtom a kezébe simulva.
– Akkor igen, néztelek. – A nyakamba csókol, miközben a
kezével úgy masszíroz, hogy a hasamban lévő összes izom
megfeszül, a lábam között pedig lüktetni kezdek.
– Miért?

s
– Mert – suttogja – nem tudtam megállni, hogy ne nézzelek

el
téged. Nem tudom, hogy tudod-e, mennyire gyönyörű vagy
smink nélkül, vizes hajjal a fejed tetején, egy apró törülközőt

eb
vagy semmit viselve. Soha nem láttalak még teljesen
természetesen viselkedve ezelőtt, és nem hittem volna, hogy
lehetsz még annál is szebb, de lehetsz.
gR
A kezét lecsúsztatja a hasamon, egészen a lábam közé. Az
ujjával a csiklómat izgatja, míg a csípőjével hozzám simulva
érzem az erekcióját a fenekemnél. Hátrahajtom a fejemet a
mellkasára, mire még több csókkal hinti a kiszolgáltatott
in

nyakamat, de a keze nem hagyja abba a mozgást, míg a sajgás

kezd elmúlni. Folytatva, szorosan magához húz, miközben a
forróság szétárad a testemben a lábaim pedig feladják.
rn

Szorosan fog, míg a remegés el nem kezd csillapulni, és

fáradhatatlanul csókol.
– Én jövök – fordulok meg a karjai között. Az ujjaimat
Bu

végigfuttatom a bokszerén. Aston visszahúz minket a

hálószobámba, miközben az ujjaimmal benyúlok a bokszere alá
és megérintem őt. Már kemény, és az ujjaim alig fonódnak
köré, de máris felveszik a szokásos föl-le mozgó ritmust.
Aston az ágyra tol minket, a csípőjét a kezem ütemére
mozgatja, a nyelvét pedig a számba nyomja. A lábaim között
újra lüktetni kezdek, és akaratlanul is hozzá dörgölöm a
csípőmet, amikor a nevemet nyögi a számba. A kezemmel
megszorítom őt, és nem hagyom, hogy a testem válasza elvonja
a figyelmemet a kezemben történő kétségbeesett robbanásról.
Nem tart sokáig, míg Aston elhúzódik, hogy feltegyen egy
óvszert, majd fölém helyezkedik. Mélyen a szemembe nézve
hatol belém, az izmaim pedig megfeszülnek körülötte.
Megannyi szó fut át a fejemben, amit mondhatnék neki, annyi

s
mindent kéne kimondanunk egymásnak, de ebben a percben

el
ez olyan, mintha így kéne lennie.
Az első alkalom, mióta hivatalosan együtt járunk. Az első

eb
alkalom, mióta a szeretlek szót használtuk.
Utána, mind a ketten lezuhanyozunk és elkészültünk anyu
bulijára. A ruhám a térdemnél leng, miközben megállok a
gR
tükör előtt, hogy megnézzem magamat, és megigazítsam a
szoknyát. Aston mellém lép és összefűzve az ujjainkat rám
mosolyog.
– Elég jó páros alkotunk – kacsint rám, mire felnevetek.
in

– Nem szoktam hozzá, hogy valakivel meg kell osztoznom az

okosságon és szépségen is. Mindig azt gondoltam, hogy elég
okos leszek kettőnk számára – ugrattam.
rn

– Ne aggódj, te vagy az okos – csókolja meg a homlokomat.

– Nagyon sok mindenre megtanítottál az elmúlt hónapban.
Nagyon sokra, amit nélküled nem tanultam volna meg.
Bu

Felnyúlva megérintem az arcát, a tükörben pedig a szemébe

nézek. – Nem tudhatod.
– De igen, tudom. Amikor ma megálltunk a pályán, hogy
ebédeljünk, megtanítottál arra, hogy valami elhagyatott és üres
is lehet élettel teli és gyönyörű.
Az ajkaim felkunkorodnak. – A kanyon elhagyatott volt –
emlékeztetem.
 – De teli volt élettel, miattad – mondja őszintén. – Te adtad
hozzá a szépséget, te keltetted életre azt a helyet. Épp úgy,
ahogyan velem is tetted. Mindig is azt hittem belül halott
vagyok, hogy úgy kellett éreznem. Hogy nem emlékezhettem,
mert az azt jelentette, hogy éreznem kellett, és az érzés pedig
azt, hogy létezem. És akkor jöttél te. Eszembe juttattad, milyen
az, amikor élek.

s
– Aston – mély levegőt veszek –, mindez nem számít, ha

el
csak miattam van. Meg kell kérdeznem magadtól, ki miatt élsz.
– Először miattad. Érted. De most? Most egy kicsit

eb
mindkettő. Megtanítottál szeretni, és biztos vagyok benne,
hogy egy kicsit most már magamat is szeretem. Soha nem
fogom azt látni, amit te, de még ez is több, mint amit valaha
gR
láttam.
Szaporán pislogva próbálok nem sírni, mert lehetetlen, hogy
megértse, mennyit is jelentenek számomra a szavai. Nem
értheti meg, mennyire meg akartam szüntetni azt a fájdalmat,
in

amit érez, mennyire azt akartam, hogy megértse, sokkal több

van benne, mint gondolta. Azt pedig főleg nem értheti, hogy
mennyire mélyen a szívembe marnak a szavai.
rn

– Komolyan? – suttogom.
„A szíve azt suttogta, hogy érte tette ezt.”
– Komolyan, kicsim. Magamért élek, de érted szeretek. –
Bu

Megcsókolja a halántékomat újra, én pedig minden egyes

szavát érzem.
Mindig is ő volt az én Mr. Darcym.
Én pedig mindig is az ő Elizabethje voltam.
 Epilógus

Aston

s
el
Felhúzom a kabátom cipzárját, miközben hideg szél fúj a

eb
San Francisco-öbölben, és küzdök a késztetéssel, hogy
visszaforduljak és visszafussak a tengerparti sétányra. Nem
gR
fogok elfutni. Ez olyasvalami, amit meg kell tennem magamért.
Megan megszorítja a kezemet, belém karol, és sétálni
kezdünk a kis temetőbe, ahol anya fekszik.
Betegnek érzem magam. Az érzelem erősebb, mint amit
hosszú ideje éreztem kavarogni az egész testem körül, a
in

gyűlölettől a szánalomig, a félelemtől a haragig, mindezek

ellenére... Mindezek ellenére érzek egy kis szeretet az asszony
iránt, hogy megpróbálta, de kudarcot vallott, hogy életet adjon
rn

nekem.
Csöndesen kígyózunk át a sírok között a temető hátsó
részébe. Erősen, a mellkasomhoz szorítva tartom a fehér
Bu

rózsát, amit vásároltam, és próbálok mélyeket lélegezni.

Soha nem fogom megbocsátani neki. Soha nem fogom
elfelejteni. De végre meg tudok békélni vele.
A kicsi, fekete márványfejfa a nagymamámé mellett áll, és
Megan csendesen ráhelyez egy kis csokor virágot. A szemem
nyomon követi a betűket anya sírján, a vésett mintákat, és kezd
elmosódni, ahogy a szememet csípik a könnyek.
 Térdre borulok a kő előtt, hagyva, hogy a könnyek hulljanak,
ahogy kell, és leteszem a rózsát. A rózsa fehére éles ellentétben
áll a márvány feketéjével, mint a gyermekkori ártatlanságom
anya kifejlett összevisszaságával.
Még most is követi őt. Az életben és a halálban.
– Most már békére leltünk, Anya – mondom halkan a
szélbe. – Bármi volt is, ami erre az útra késztetett, örülök, hogy

s
távol vagy tőle. Sajnálom, hogy nem voltam elég neked. Talán

el
túl sok voltam. Soha nem fogom megtudni. Remélem, már
megbékéltél. És... szeretlek.

eb
Sokkal több szó van itt. Kiabálhattam volna a sírjával,
sikoltozhattam volna, ha tényleg akarom, de semmi értelme
nem lett volna. Még mindig halott, és ezen semmi nem
gR
változtat. Az iránta érzett gyűlölet nem változtatja meg a
múltat, és én végül rájöttem erre. A gyűlölet nem fogja elérni,
hogy ez az egész elmúljon. Nem fogja kitörölni.
Megállok, és Megan tiszta kék szemébe nézek. Megszorítja a
in

kezemet, és szorosan fogva követem őt a temetőben.

Azt mondtam, soha nem jövök vissza San Franciscóba.
Mindig tudtam, hogy vissza kell jönnöm, és most megtettem.
rn

Most már soha többé nem kell visszajönnöm. Nem kell

visszanéznem.
Visszautazhatok a vízen át a főiskolára, és ott maradok a
Bu

víznek azon az oldalán.

És mindennap belenézhetek a szeretett lánynak a kék
szemébe, azt az életet élve, amit mindig is akartam.