Pécsi Tudományegyetem

Természettudományi Kar
Sporttudományi és Testnevelési Intézet
Sportági kiválasztás és utánpótlás-nevelés

Név: Dulánszky Áron

Neptun kód: SN6LJY
PTE TTK Sportszervezés 3. évfolyam
 Az új utánpótlás-nevelési stratégia 2001-ben elindította a Héraklész Bajnokprogramot
13 sportággal, amely mára már 20 olimpiai sportágat támogat. A bajnokprogram fő célja, hogy
olyan sportolókat neveljen ki, akik a felnőttkor küszöbén már elérnek nemzetközi szintű
teljesítményt a saját korosztályukban. A legjobb életszakasz a sportteljesítmény növelésére és a
versenyzők fejlődésére az 14-18 éves kor között van. A program sikerének kulcsfontosságú
eleme a folyamatos, tervezhető és ellenőrizhető állami támogatás biztosítása az indulástól.
Emellett fontos megemlíteni a Héraklész Csillagprogram másik fontos kezdeményezését is. Ez
a program 2006-tól olyan lehetőségeket kínál 23 éves korig, amelyek segítik a rendszeres
felkészülést, nemzetközi versenyekre való készülést és a sportolók karrierjének kiépítését. Ezen
programban részt vevő mintegy 400 sportoló évente átlagosan 800.000 forintnyi szolgáltatást
vehet igénybe. Az iskolai rendszerű utánpótlás-nevelés területén a Sportiskolai program játszik
fontos szerepet. Ez a program egy speciális rendszer, ami segíti az 1-13. évfolyamos tanulók
oktatását és sporttevékenységét. A köznevelési intézmények igyekeznek összehangolni a
sportoló diákok iskolai kötelezettségeit és a sportkarrier építését 6-16 éves kor között. A
diáksportnak is kiemelt szerepe van az utánpótlás-nevelésben, ez nemcsak közoktatási és
sportérdekeket szolgál, hanem segíti a fiatalok szabadidős tevékenységét is. A versenysportban
sikeres fiataloknak különleges igényei vannak a mozgás és gyakorlás terén. Fontos, hogy a
diákok szórakozást és fejlődési lehetőséget találjanak ebben a helyzetben. Összességében az
utánpótlás-nevelés hosszú távú folyamat, melynek fő célja a tehetséges sportolók kiválasztása,
a sportág népszerűsítése és nemzetközi elismertségének biztosítása. Az egységes rendszer célja,
hogy minden fiatal számára egyenlő esélyeket teremtsen, és lehetőséget nyújtson a
versenysport és élsport elérésére. Emellett a kieső versenysportolókat más sportolási
lehetőségek felé tereli a rendszer.
A képzés folyamata egy komplexen összetett rendszer alapján működik, amit most pontokba
szedve szemléltetek: Amikor egy gyermek elkezd szervezett keretek között futballozni
(általában 6–9 éves korában), többféle módon kerülhet kapcsolatba egy klubbal:
A klubok gyakran hirdetéseken keresztül toboroznak, amelyeket általában újságokban
és különböző közösségi médiai platformokon tesznek közzé, ezáltal a szülő viszi el a
gyermeket a klubhoz. Az egyesületek nagy oda figyeléssel foglalkoznak minden
jelentkezővel, bár előfordulhat, hogy klub már a képzés kezdetén válogatást tart.
Az iskola is egy lehetőséget nyújt a fiatal tehetségek felfedezésére
aminél előfordulhat hogy a testnevelő tanár irányítja a gyermeket valamelyik egyesülethez.
Más esetekben a diákolimpián vagy a Góliát-McDonald’s FC
rendezvényein figyelnek fel a fiatalokra, de arra is van példa hogy az edzők látogatnak az
óvodákba, iskolákba. A fiatal játékosok háromféle egyesületben lehetnek:Független
utánpótlásképző egyesületek, amelyek legalább 12 éves kortól, legfeljebb 19 éves korig
foglalkoznak fiatalokkal. Amatőr
egyesületek utánpótláscsapatában, amelyeket általában a helyi önkormányzat támogat, ezek
között találhatóak olyan formációk, amelyek már 6 éves kortól foglalkoznak gyerekekkel, és
más egyesületek csak serdülőkoruktól, azaz 13 éves kortól kezdenek.
Profi egyesület (sportvállalkozás) az
utánpótlásképző már 6 éves kortól foglalkozik játékosokkal, mások csak serdülőkkel és
ifikkel. Fontos kiemelni, hogy itt a független
utánpótlásképző, az amatőr és a profi klubok szociológiai és nem jogi kategóriákat jelentenek.
A sporttörvény (2004. évi I. tv.) két típusú sportszervezetet különböztet meg: a
sportegyesületeket és a sportvállalkozásokat. A sportolók
lehetnek amatőrök vagy hivatásosak (akik jövedelemre tesznek szert a sporttevékenységből).
A független utánpótlásképző egyesületeket a 19 év alatti játékosokkal foglalkozó
sportegyesületeknek tekintik; a profi egyesületek azok a sportvállalkozások, amelyek
felnőttcsapataik részt vesznek a Nemzeti Bajnokság első két osztályában; minden más,
alacsonyabb osztályban induló egyesület az amatőr kategóriába tartozik. A utánpótláskorú
sportolókat három életkorosztályba lehet sorolni: Gyerekek (12 éves korig):
Általában tornákon vesznek részt, és kisebb pályán játszanak.
Serdülők (13–16 évesek): Nagyobb pályán játszanak és bajnokságokban vesznek részt.
Ebben az életkorban sok klubnál már van egy szelektált kiválasztás, amelyben kiemelkedő
sportolókkal kiemelten foglalkoznak. Ebben az időszakban intenzívebb a játékosok
átigazolása: a profi klubok utánpótláscsapatai válogatnak más klubok fiataljaiból, és több
profi klub csak ebben a korosztályból kezdi a képzést.
Ifjúságiak (16–19 évesek): Ebben a korcsoportban dől el, kik lehetnek a felnőtt
labdarúgók. Itt már nagyobb hangsúlyt kap a játékosok képzése a profi kluboknál, és ez az
időszak már mérhető értéket képvisel a játékosok számára. Az utánpótlás-nevelés 19 éves
korban zárul le. Ekkor a játékosok számára több lehetőség nyílik: Néhány játékos a kisebb,
amatőr klubokban fejezi be aktív pályafutását, és munka vagy tanulás mellett játszik a
kispályás bajnokságokban. Más sportoló az alsóbb osztályokban maradhat az
utánpótláscsapatban. A legjobbak vagy az adott egyesületnél maradnak, vagy más klubhoz
igazolnak. A profi kluboknál mások a kilátások: Néhány sportoló szerződést kap, és a
felnőttcsapat keretébe kerül, általában a juniorcsapatban játszanak. Más játékosok a profi klub
fiókcsapatába kerülnek. Esetlegesen kölcsönadják vagy eladják őket olyan csapatokhoz,
amelyek kisebb ligákban játszanak. A labdarúgás utánpótlásképzésének egyik
jelentős problémája, hogy a sport iránti érdeklődés folyamatos csökkenése a fiatalok
motivációjára is rányomja bélyegét. A futball identitásképző és -fenntartó funkciója mellett –
a profizmus kialakulásával – mint mobilitási csatorna töltött be fontos szerepet. A labdarúgás
évtizedeken át nem pusztán a szabadidő töltésnek volt a legmegfelelőebb módja a fiúk
körében, de a társadalmi felemelkedés lehetséges útját is jelentette. Az állandó válságtünetek
ellenére a labdarúgás ma is a legnépszerűbb sportág Magyarországon, az igazolt sportolóknak
mintegy a fele futballista. A mai fiataloknak azonban a játék iránti érdeklődése össze sem
hasonlítható a korábbi évekkel. Ma sokkal több módja van a szabadidő töltésének, így a
futball varázsa is megfakult a szélesebb társadalmi körben. Az érdeklődés csökkenése
azonban már az utánpótlásba bekerült fiatalok esetében is megfigyelhető. A klubokban már
jóval fiatalabbak – 6-7 évesek – is játszanak, ami korábban nem volt jellemző. Az utánpótlás-
nevelésnek ez az eredménye az elmúlt években. Azonban még ezzel sem sikerült leküzdeni a
labdarúgás visszaszorulásából eredő hátrányt. Összességében ma a labdarúgás
mint mobilitási esély alig-alig jelenik meg az utánpótlás korú labdarúgók motivációi között. A
fiatalok egyesületi labdarúgása nem kimondottan olcsó szórakozás, a tagdíjak 3000 forint alatt
vannak a kisebb kluboknál, míg a nagyobbaknál 5000-15000 forint között mozognak. Emellé
jön még a meglehetősen borsos árú felszerelés, amit nem mindenhol tud a klub biztosítani.
Annak ellenére, hogy nem ismerjük pontosan az egyesületekben futballozó fiatalok társadalmi
helyzetét, egyes kluboknál kiemelten kevés hátrányos helyzetű fiatal játszik. A motiváció
kialakítását megnehezíti az is, hogy sok fiatal labdarúgó nem lát igazi perspektívát maga előtt.
A saját nevelésű játékosokat nem mindenhol becsülik meg, és a profi csapatok könnyen
külföldi játékosokat igazolnak, ami miatt a hazai labdarúgók könnyen háttérbe szorulnak. Ez
különösen fontos, mert Közép-Európában a futballklubok jelentős bevételi forrása lehet, hogy
labdarúgókat nevelnek és eladják őket nyugat-európai kluboknak. Ha egy profi klubban sok
saját nevelésű fiatal távozik külföldre, az mutatja, hogy az adott egyesületnél mennyire jelenik
meg célként a játékosok nemzetközi piacra "termelése". Az adatok azonban azt is mutatják,
hogy nem mindenhol háttérbe szorulnak a saját nevelésű játékosok. Az élvonalbeli klubok
játékosainak 84 százaléka volt hazai labdarúgó az ősz szezonban. Több klubban a saját
nevelésű játékosok aránya is magas volt, azonban a kisebb, főleg amatőr klubok nagy része
nem épít saját nevelésű játékosokra.
Így én azt gondolom hogy a jövő nemzedéke is könnyen megtudja szeretni a sportot
egy jó edzővel, aki nemcsak segít a testedzésben, hanem inspirál és empatikusan közelít meg.
Motivál, hogy kitarts a céljaid mellett, segít felfedezni a benned rejlő potenciált. Egy jó edző
nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is támogat, és hozzájárul ahhoz, hogy a legjobbat hozd
ki magadból mind testileg, mind pedig szellemileg.
Személyes tapasztalatom alapján tudom hogy a dicséret nagyobb motivációt nyújt,
mint a leszidás, ezért úgy gondolom edzőknek érdemes hangsúlyt fektetniük a pozitív
kommunikációra az edzéseken és meccseken. Manapság a szülők nem azért viszik gyereküket
sportolni, hogy profi sportolóvá váljanak, hanem azért, hogy egészségesen fejlődjenek és
tanuljanak, ezt sok edző nem veszi tudomásul és mindenképp élsportolókat akar faragni. Ha
egy edző megteremti az egymás között lévő kohéziót, az ideális légkört és támogatja a
sportolót, az egy életre megszerettetheti az adott sportágat.