You are on page 1of 5

Hogy gyermekeink azzá váljanak, akivé Isten megálmodta őket…

Minden a teremtéssel kezdődik… nem csupán az emberiség időszámítása, de ide vezethető vissza
mindaz, ami jó, ami érték, ami örök.
Isten kivett egy kis szakaszt az örökkévalóságból és számunkra idővel tette mérhetővé. Ő végtelen,
számunkra viszont ez az a szűk keresztmetszet, amit sem pénz, sem hatalom, semmi nem növelhet
meg. Ki van szabva arra, hogy döntést hozzunk örök sorsunkat illetően. És, hogy erre készítsük fel
gyermekeinket is.
A végtelen, hatalmas, mindent felülmúlóan intelligens, és ugyanakkor minket személyesen végtelen
szeretettel kiválasztó és megalkotó Isten kezének alkotásai vagyunk. És azok gyermekeink is.
Ez adja meg az élet, és minden egyes személy elvehetetlen értékét, legyen az egy napja megfogant
magzati élet vagy magatehetetlen idős, beteg ember, legyen férfi vagy nő, magasan ívelő vagy
pocsolyában vergődő.
Személy. A 139. Zsoltár szerint megírt és szenvedélyes szeretettel megalkotott élet, isteni élet-tervvel
megformált csodálatos alkotás.
A mi felelősségünk, hogy ezt felismerve ennek megfelelően lássuk és tanítsuk a világot a következő
nemzedéknek is.
Ehhez képest ma az iskolai tankönyvek meg sem említik a ’fiatal föld’ tudományosan magas szinten
képviselt szemléletét, beszorítva azt a görög mitológia és a keresztény vallás hitvilága gyermekien
egyszerű történetei közé.
Holott aki kicsit is ad a minden tudomány által elfogadott tudományos vizsgálódás kötelező elveire, az
tudja, hogy ezen a szűrőn az evolucionista szemlélet tudományos értéke sem erősebb. Mert akár a
teremtés-hit, úgy az evolúció-hit is hiányolja a megnyugtató tudományos bizonyítékot, sőt,
ellentmondásokat tartalmaz, amiket könnyedén át szoktak ugrani a ’milliárd éves rés’
mézesmadzagával, vagy ’elegánsan’ hozzádobnak még néhány milliárdot, azalatt végül is bármi
megtörténhet. Ezért olyan életbe vágóan fontos, hogy szigorú tudományos pontossággal válasszuk szét
a tényt és a véleményt, és becsületesen mondjuk ki, melyik része tény és melyik feltevés. Akkor
rádöbbenünk, hogy milyen közel van a ma tévesen tudomány vs. hit vita szemben álló két fele,
valójában az egyik hit áll szemben a másikkal. Csakhogy az egyik az élet és mások méltó kezelésére
kötelez, míg a másik a saját testünket, életünket csakúgy, mint másokét a véletlenek és a porok szintjére
alacsonyítja.
Az evolúció Darwin utolsó gondolatai szerint tévedés. Téves elmélet.
A népirtások, a holokauszt, az abortuszok, a testtel való visszaélések minden fajtája nélkülözi a
magasabb rendű értéklátást az emberben. Ha véletlenek vak kénye-kedvéből és néhány random
csillagpor-részecskéből dobott ide minket a természet (’ezt dobta a gép’), akkor mitől legyen tartása,
önbecsülése a fiataloknak, miért ne éljenek csak a mának, miért szüljenek és gondozzanak bizonytalan
értékű és jövőjű utódokat, miért ne csökkentsék minimálisra a biológiai lábnyomukat akár önmaguk
elpusztításával, ahogy ma ad extremum tanítják? Mégis, még a keresztény iskolákban is ezt tanítják, és
a legdrágább magániskolában se hozzák ezt a tudományos igényességet, a tankönyvekről nem is
szólva.
És miért ne a tesztek, a standard legyen a tudás közepe és istene? Miért ne az érvényesülés a hasonlóan
kiüresedett keretek közt?

Ha bármit is szeretnénk, ami maradandó, vissza kell helyeznünk magunkat az istenközepű


gondolkodásra. Az örök értékekre. És csak így tudjuk megerősíteni a kereteket mint család, gyermek,
jövő, munka, társadalom, emberiség.
A nevelést vissza kell állítani az isteni rendre. Isten a közepe a tanulásnak is. Isten körül létezik az
Általa teremtett világ, aminek akár fizilai, akár más tudományos, akár emberi és spirituális jelenségeit
is csakis ebben az Ő-központú integráltságban tudjuk és érdemes megismerni és megérteni.

A gyerek nem úgy tanul, mint a felnőtt. Évezredek tudománya igazolja, hogy ez nem megy. Romboló,
lélekölő és haszontalan.
Az organikus pedagógia és az otthontanítás mind ugyanazon a teremtett igazságon alapszik, sőt, a
görögök hét szabad művészete is ezt ismerte fel.
Ettől szakadt el és lett evolucionista gépies tesztbázissá, padban száraz könyv fölött testet-lelket
károsító kényszerré a csodálatos lehetőség, amit Isten a kezünkbe adott a világ megismerésére.
Mi lenne, ha a szülőket olyan tanítóknak, mestereknek képzelnénk, akik ismerik és a legjobban szeretik
tanítványaikat, akiknek van idejük arra, hogy kapcsolatot teremtsenek velük, hogy oda vigyék és azt
adják nekik, amire a legjobban fogékonyak, és a leginkább motiváltak, és akik ezzel igazoltan 6-9-
szeres hatékonysággal és személyre szabottan adnák át azt, amit Isten ránk bízott?

Idealista kép a jó és felelős szülők képe? Nem jobban, mint a jó és felelős pedagógus képe, és az ideális
oktatási intézményé, amitől mindannyian tudjuk, napjainkban milyen rémisztően távol van a valóság.

De Isten soha nem kér olyant, amihez ne adna eszközöket, amit ne lehetne megvalóstani.

Ő a szülőket tette elsősorban felelőssé a gyermekek neveléséért, oktatásáért. Nem tévedett.


A nemzetközi jogszabályok ezt csak leképezik, és a korábban szabadságáról és isteni értékek komolyan
vételéről isert Egyesült Államokban ezt felismerve a legfelsőbb vezetőkig rengeteg meggyőződéses
otthonoktatót találunk.

Ilyen ma pl. Ted Cruz, de a szülők ezen szerepét említi Greg Abbott is ( Novák Katalin Facebook
oldalán 2023. 09. 22. An ally in the protection of families and parental rights – But Texas is also
important because it is standing up for the same values as Hungary so in Governor Abbott, we can
respect a great friend of the Hungarians who protects the family, traditional family values, the right of
parents to raise and educate their children and who also shares the slogan of the 5th Budapest
Demographic Summit: „Family is the key to security”.)

És ez csak a kiindulás, de épp ezért a legfontosabb.

Az alap, ha a család, a tanulás, az önbecsülés, az élet, az abortusz, az idősek, az iskolák, vagy


bármilyen értéket helyre szeretnénk állítani.

T. Busz Emese
Reggeli gondolatok 2023. okt. 16.
NK Családpárti Alapítvány

5. 1. Az alapítvány célja: a) a hagyományos családmodell, a családi értékek védelme, népszerűsítése, a családi élethez
szükséges ismeretek terjesztése, b) a gyermeknevelés ösztönzése és támogatása, c) a házasság, mint egy nő és egy
férfi között önkéntes alapon létrejött életközösség és élethosszig tartó szövetség népszerűsítése, d) családbarát
szemlélet, gondolkodásmód népszerűsítése, terjesztése, e) a vágyott gyermekek megszületésének támogatása, f) az
emberi élet védelme magzati kortól kezdve, az életpártiság képviselete, g) a konzervatív női vezetők összefogása, h) a
fiatal nők inspirálása, támogatása, i) a munka és a magánélet egyensúlyának megteremtésének támogatása,

Hatékony védelem a kontroll nélküli káros online tartalmak ellen, helyette a szülők közös értékrendje alapján
kialakított és önként vállalt szabályok alapján több korosztályos egymást támogató irányított közösség,
képernyő helyett valóságos mozgás, érzékelés, megtapasztalás, természetközeliség, jelenléti átélés, emberi
kapcsolatok odafigyeléssel. Megvalósíthatóság : a többi feltétel kiakításával akár 100%

Pécsi Rita neveléskutató, PhD (Fejleszt vagy rombol?)


Iskolából ki a gépet, be a természetet, igazi mozgást, fejlesztőórák helyett ) kocsival, dugóban becsatolva ül egy órát,
hogy eljusson 45 perc jó mozgásra (Fejlesztésre) ) KAPCSOLAT! Patkányhotel

Tanulócsoportként ingyenesen vagy jelentős kedvezménnyel látogatható intézmények (úm. állatkert,


természettudományi múzeum, néprajzi múzeumok, zenei intézmények, stb.) rendelkezésre bocsátása és
edukatív programok biztosítása rendszeresen (havi egy nap legalább). -Jelenleg ez az iskolai csoportok számára
elérhető lehetőség, ezt kibővíteni és elérhetővé tenni szülő-gyerekcsoportok részére.

Szülőközpontú oktatás-nevelés

Jelenleg: A 2019-es jogszabályváltozás tisztázatlan feltételek, jogorvoslat lehetősége nélkül. Bizonytalanság,


egyértelműen negatív következmények, alakuló coopok felbomlása, underground mozgalmak, ország elhagyása, vagy
gyerekkárosító bekényszerítés a rendszerbe.
Meg kell teremteni az Alkotmány XVI. cikkében foglalt szülői jog megvalósulásának jogi környezetét. Ne
büntesse az állam az e jogával élő szülőt a Családi pótlék megvonásával vagy egyéb módon! (Ld. jelenleg folyó
per)
Meg kell teremteni a jogszabályi törvényi lehetőséget arra, hogy aki kapcsolat- és értékközpontú nevelést saját
szervezésben szeretne biztosítani, megtehesse- óvodától az érettségiig.

Bármikor lehessen kérvényezni! A szabadon választott iskola ( óvoda) igazgatója döntsön az ügyben.

Feltételrendszerhez kötnénk: Legyen egy felelős személy (szülő, nagyszülő, magánoktató) aki otthon dolgozik,
kistestvérrel van otthon/tanulócsoportban tevékenykedik, hogy biztosított legyen a gyermekfelügyelet)
Óvodától 8.-ig érettségije van, gimnazista gyerek mellett diplomája van. (Ezzel biztosítható a kultúra átadása,
és a tanulatlan kisebbség elkallódása megelőzhető.)

Tárgyi feltételekhez is kötném: Legyen saját íróasztala, széke, íróeszközei a gyereknek! Ha igényli, kapja meg ő
is a tankönyvcsomagot, ami segíti a felelős személyt de a használata opcionális legyen.

A bizonyítványt az iskola állítsa ki a bemutatott éves munkákról való beszélgetés max 2*45 perc) alapján, amin
a felelős személy részt vehet. Amennyiben írásbeli beszámolót tartanak szükségesnek, abban az esetben a
felelős személy megkapja az A csoport típuspéldáit 5 hónappal a vizsga előtt, és a B csoportot írja a gyerek a
vizsgán.
Egyénre szabott lehetőségeknek és érdeklődéseknek, fejlődési ütemnek teret engedni, nem kell évenkénti egységes
papír-alapú tesztrendszer, elég 2 évente kompetencia-megfelelési vizsgálat, nem kell minden tárgyból mindenkinek
minden évben ugyanott tartani, mert ez az optimális egyéni fejlődés, kibontakozás útjában áll.
Kompetenciamérés 2 éves időszakonkénti kiléptetési opcióval, ha összességében nem megfelelő a fejlődés.

Szabadság arra, hogy ne anyagi okokból kelljen egész nap idegenekkel lennie a gyermeknek, a jelen fokozottan
terhelt oktatási körülményei közt.
Javaslat: alapítványi ösztöndíj, adókedvezmény (az okt. rendszer helyett saját edu költségeit finanszírozhassa).

Az iskola kapja meg az állami kvóta teljes értékét, amiből minden tanév végén a szülő számlákkal igazolva
50%-os keretösszegig visszaigényelhetné az oktatásra (könyvek, digitális tananyagok, tanszer, sportszer,
hangszer, tanulmányutak, kulturális és múzeumbelépők) fordított költségeit. Járhasson a háttériskola/
háttéróvoda összes szakkörére, sportkörére. A felelős személy és a szülők konzultálhassanak a szaktanárokkal
fogadóórán, iskolapszichológussal, gyógypedagógussal, védőnővel). A gyermek vehessen részt a háttériskola
általi szervezésben és magánszervezésben is tanulmányi, művészeti és sportversenyeken. Kötelezően vegyen
részt a védőnői státuszvizsgálatokon, fogorvosi szűrővizsgálatokon, kötelező oltásokon, kompetenciaméréseken,

1. Jogszabályok rendezése!

2013 óta számos jogeset a példa.

Saját Pl. www.meseesafiuk.blogspot.com Ugyanakkor az egyik SP diplomácia, a másik hajóskapitány és pilóta, mind
ugyanazzal az értékrenddel, teljesen más erősségek és életképes, közösségi gondolkodás.
4 államon keresztül élő tanulás szociológia, történelem, természetismeret, csillagászat, NASA, Élet, earthship
házépítés, stb. Classical Conversations
Most a „sivatagból a SciencesPo-ra” egy év önálló MTB túravezetés után a MTB világfővárosában.

Vizsgáztató helyek javaslat


2 suli, amit Kriszta mondott

Ráadás:
4. Erős váz, biztos, kitűnő akadémiai alapok, közben szabadság az egyéni ráépítésre:

Classical Conversations
Keresztény, klasszikus, egyénre szabható, kapcsolat- és motivációközpontú, a szülő belátása szerint teljesen
organikussá tehető (élménypedagógia, kapcsolati alap, eszménypedagógia, ének, tánc, mozgás, természet, élő
közösségek).

Alapok: ajándék könyv.

Tovább: Korosztályi célok és értékek kidolgozott felépítése


A szülők aktív részvétele, bizalmi személyek
Életfontos skillek, vita, érvelés, tárgyalás, meggyőzés, előadás, technika és tartalom a legmagasabb szinten a
koragyerekkori alapokra épülve

A személyiségfejlődés korosztályi törvényszerűségei mellett az egyéni eltéréseket is rugalmasan tolerálva és a


megérett állapot motiváltságára építve kíséri a tanulókat a helyes értéksorrend figyelembe vételével.

You might also like