LANDRY Q.

WALKER

A BÍBOR BESTIA
ÉS DOOKU GRÓF
ELVESZETT KINCSE
 A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
STAR WARS: TALES FROM A GALAXY FAR, FAR AWAY: ALIENS: VOLUME I
by Landry Q. Walker
Lucasfilm Press, an imprint of The Random House
Publishing Group, a division of Random House,
Inc., 2016

© & TM 2016 Lucasfilm Ltd.

All Rights Reserved.
Used Under Authorization.

Cover art copyright © 2016 by Lucasfilm Ltd.

This fan translation was made just for fun. It may not be sold and not be converted into
money.

Fordította
KAPOCSI DÁNIEL

A SIN: B01DZ3N03C

Ez a rajongói fordítás, csak a szórakoztatás miatt jött létre. Kereskedelmi forgalomba nem
hozható, nem értékesíthető.
Ne várj, míg a lehetőség eléd kerül. Inkább lopd el!
- Hondo könyve
Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban…
 Prologus

A B1-CC14 jelzésű rohamdroid fókuszált a fotoreceptoraival és

végignézett a Szeparatisták cirkálójának romos hídján. Nagyon kevés
pozitív információt kellett feldolgoznia. A Köztársaság csatahajói a
semmiből bukkantak elő a hiperűrből abba a szektorba, amiről
korábban azt hitték, nincs is rajta a holotérképeken. A cirkálónak
esélyes sem volt felhúzni a védelmét.
Tűz csapott elő, egy közeli konzolból. B1-CC14 egy MSE droid
kétségbeesett sivítását hallotta, miközben biztonságos helyet próbált
keresni magának egy hajón, aminek már befellegzett.
B1-CC14 megdöntötte a csont-fehér meghosszabbított fejét,
hozzáférve a számítógépes szimulációs adatállományhoz. Csak az
egyik eredménye hozta a kívánatos végkimenetelt.
– Elsődleges hiperhajtómű aktiválása. Ugrás véletlenszerű
koordinátákra. – mondta B1-CC14, bár senki sem maradt a közelben.
A droid tudta, hogy amit tett, azt általában rossz ötletnek nevezik.
A hiperűrbe ugrani beállított, kiszámított koordináták nélkül minden
bizonnyal a csatahajó teljes pusztulását veszélyezteti, de tekintettel a
fedélzeten lévő rakomány értékére, B1-CC14-be speciális parancsokat

9
programoztak. Semmilyen körülmények között nem szerezhették meg
Dooku gróf kincsét.
B1-CC14 visszahúzta a megfelelő kart, és a csillagok nyúlni
kezdtek a híd megrepedt ablakai előtt. A számítógép droid nyelven
sípolt és csipogott, és riasztó adatmennyiséget jelenített meg.
B1-CC14 betartotta az előírásokat, bekapcsolta az leszállásjelzőt,
és a Konföderáció frekvenciáján elküldött egy erősen kódolt üzenetet.
A droid tudta, hogy felesleges gesztus. Nem maradt megváltás a
romos hajó számára, de a protokollokat okkal írták meg és B1-CC14
mindig követte a kapott parancsot. Aztán szükségét érezve, hogy
válaszoljon a robusztus számítógépes rendszernek, amely
értelmetlenül küzdött, hogy valahova biztonságos helyre vigye a
gépet, a droid hangosan válaszolt.
– Vettem, ve…
Bár B1-CC14 befejezte az üzenetet, sajnos sosem fogja megtudni,
hogy sikerrel járt-e. Abban a pillanatban a masszív Konföderációs
csatacirkáló előtört a hiperűrből és egyenesen egy távoli, napégette,
sivatagos peremvidéki bolygó déli féltekéjébe csapódott.
B1-CC14-t, a szeparatista hajót és értékes rakományát pedig örökre
elveszettnek hitték, és örökre elfelejtették. A Klónok háborúja pedig
nélkülük tombolt tovább.

10
 Elso
fejezet

Évtizedekkel és háborúkkal később…

Annak az elhagyatott bárnak az árnyékában, amit a Meson

Martinet legénysége otthonnak nevezett, Quiggold nagyon sóhajtott.
Ponemah bolygóját nem épp a vendégszerető éghajlatáról ismerték, és
nem is a hihetetlen árucikk- és erőforrás-gazdagságáról. Egy dolgot
azonban bőségesen meg lehetett találni a bolygón: homokot.
A gabdorin kalóz úgy gondolta, hogy a galaxis szerte egyre
gyakoribbnak számító száraz és forró sivatagi világok színvonalához
képest is, túl sok a homok a Ponemah-n.
Quiggold könnyed mozdulatokkal rázta ki a homok egy részét
vastag szandáljából miközben tunikája nehéz ujjával tisztára törölte
orrlyuk vonulatait. A hónapokig tartó sivatagi élet nem kegyeskedett a
nagy, kerek fejű gabdorinnak, egy nedves világról származó
kétéltűnek.
Egy magas és vékony köpenyes alak egy közeli falnak
támaszkodott, arcát nem lehetett leolvasni a vörös kaleesh maszk
miatt, amit mindig viselt. A férfit Sidon Ithanonak hívták, bár

11
leginkább Bíbor Bestia néven emlegették. Hűvös türelemmel
várakozott, ami nem illett bele Ponemah kellemetlen világába.
– Ez egy régebbi jelzés. – mondta egy ishi tib – aki a Pendewqell
névre hallgatott – kényelmetlenkedve a vörös maszkos kalózkapitány
fagyos tekintetétől.
Pendewqell egy a legénység által megmentett hatalmas berendezés,
egy olyan jelvevő mellett lebegett, ami képes szinte minden nyitott
átvitelre rácsatlakozni bolygó szerte.
– Talán még a klónháborúkban használták. – folytatta Pendewqell.
– Összeszedtük. – mondta, miközben megkopogtatta a készüléket. –
Valószínűleg még senki sem dekódolta. Legalábbis itt…
Quiggold megnyomott egy gombot a régi jelvevő berendezésen,
amivel visszajátszást kezdeményezhetett. A felvétel szakadozott és
statikus zajokkal volt tele, de az üzenet hallható maradt.
– …Súlyos károkat szenvedtünk az úton Dooku gróf serennoi
palotája felé. A gróf szállítmánya sértetlen, és mindenáron meg kell
védeni. – a sugárzás tovább folytatódott. – Minden Szeparatista
hajónak… hármas szintű jelzés. Mayday, mayday. Itt B1-CC14 az
Onrexta III cirkálóról. Tűz alá vettek minket…
A felvétel egy hirtelen csattanással véget ért. A legénység tagjai
pillantásokat váltottak. Hatan voltak a fedélzeten: a Bíbor Bestia,
Quiggold, Pendewqell, egy arcona, akit Reeg Brosnának hívtak, egy
vörös bőrű twi’lek nő, akit Reveth-nek neveztek és egy fejszét forgató,
de meglepően barátságos gamorrai, akit a többiek Visító gúnynéven
emlegettek.
A Bíbor Bestia a gabdorinra nézett. Quiggold érezte, hogy a
hatalmas izzadságmirigyei bizseregni kezdenek, de ez nem számított.
Az ishi tib felé fordult és feltette a kérdést, amiről tudta, hogy a
kapitány is választ akar kapni rá.

12
 – Biztos vagy benne Pen? Nagy időpocsékolás, ha tévedsz…
Pendwqell összerezzent és a Bíbor Bestia felé fordult.
– Kapitány, nézze… Erre az alkalomra vártunk. – az ishi tib
megnyalta a csőrét. – Dooku gróf elveszett kincse… csak arra vár,
hogy megszerezzük.
– Tudom, hogy ez a mi nagy lehetőségünk.

13
 Masodik
fejezet

A Meson Martinet legénység szerencsétlenségére nem csak ők

fogták és dekódolták az üzenetet. Igazából ez nem is volt meglepetés.
Ponemah népessége többnyire roncsvadászokból, zsoldosokból,
kalózokból, tolvajokból és kívülállókból állt, akik folyton a következő
lehetőséget keresték. A bolygón zajló minden adást rögzítettek és a
hálózaton továbbküldték.
Az adás a bolygó déli féltekéjéről származott, és ezt a régiót csak a
Homok Tengere néven emlegették. A vidék nem volt túl népszerű a
sivatagos bolygón, ugyanolyan barátságtalan helynek számított, mint
az északabbra fekvő területek, de a Déli-sark különösen
kellemetlennek számított. A perzselő homok tizenöt méteres
hullámokban emelkedett és süllyedt le, az időszakosan,
véletlenszerűen kitörő láva gejzírek pedig további fenyegetést jelentett
a koránt sem veszélytelen tájon, és ott volt az ég is. Az eget soha véget
nem érő ionvillám viharok töltötték meg. A repülés lehetetlennek
számított. Az utasszállító hajókat azonnal elnyelte volna a vihar, csak
a kisméretű lebegő siklókkal élhették túl a pokoli Tengert. Ezekkel
tudtak szörfözni a hullámokon, feltéve, hogy nem zavarták össze a

14
műszereiket a kóbor ionvillámok vagy nem robbantak darabokra egy
kitörő lávagejzírtől.
És mindezek mellett még ott voltak a férgek is.
Ponemah bolygóján nem nagyon éltek őslakos fajok, de bármelyik
hódító vagy kalóz elmondhatja, hogy ahol mégis előfordultak, ott
általában őket akarták megenni.
Senki sem tudta, milyen nagyra nőhetnek meg a férgek. A
legnagyobb ismert példány – amit holtan találtak a Homok
Tengerének partjainál –, több, mint kilencven méter hosszúra nőtt, a
szája pedig kilenc méter széles volt. És, ha ez még nem lenne elég
rossz, azt beszélték, a lények képesek voltak a savköpésre.
Általában elkerülték ezeket a lényeket, sőt, az egész vidéket is.
Viszont Penomah-n nem a gazdagok éltek. Kizárt, hogy
elszalasszák a meggazdagodás esélyét – még ha az, az életük
kockáztatásával is jár –, és veszni hagyjanak egy ilyen ígéretes
zsákmányt a szeparatista csatahajón.
Így a kalózok elindultak, hogy elsőként szerezzék meg a kincset.
Scorza és a weequay bandája, egy félszemű ortolán, plusz a Szürke
Gundarkok és Toltek, a devaroni…
A verseny hivatalosan is kezdetét vette.

15
 Harmadik
fejezet

Quiggold a legénység többi tagjával, a hatalmas napelemes

vitorlák árnyékában ült a Shrike, egy átalakított vérvörösre festett
vitorlásbárka tetején. A hajó árbocán a Bíbor Bestia zászlója
lengedezett. Évekkel korábban, ezeket a bárkákat az élvezet miatt
használták. Bár többnyire elavultnak tekintik őket, a vastag páncél, az
erős motorok és a könnyű testreszabhatóság miatt a hajók kiválóan
alkalmasak a kalózok és más bűnözői csoportok számára.
– De mi lehet az? – kérdezte Reeg Brosna. Az arcona további
árnyék reményében, egy kapucni alá rejtette háromszög alakú fejét.
Annak ellenére, hogy Reeg egy sivatagi fajba tartozott, sokkal
kevésbé viselte jól a hőséget, mint Quiggold. – A Klónok háborúja
már nagyon rég történt. Mi lehet azon a hajón, ami most számíthat?
Pendewqell felkiáltott.
– Elképzelem, hogy soha nem hallottad a történeteket. Az öreg
kalózok imádták ezeket mesélni, ha sokat piáltak valamelyik
kantinban. Mi volt a legértékesebb kincs a klónháborúk idején?
– Kreditek? – vonta meg a vállát Reveth, miközben a lekkui előre-
hátra himbálóztak. – A Birodalom előtti pénz, most nem sokat érne…
– eltöprengett. – Aurodium kristályok? Wupiupi érmék?

16
 Quiggold bólintott. Ugyanúgy ismerte a történeteket, mint
mindenki más. Előre dőlt, és suttogva, mintha összeesküvésről
beszélne megszólalt.
– Fénykard kristályok, amiket az elesett Jedik fegyveréből szedtek
ki a háború alatt. Már egy darab is egy vagyont ér, és azt beszélik
Dooku gróf be akarta gyűjteni az összeset, de miután elbukott, senki
sem talált rájuk. Ez a hajó… feltételezem, ez lehet, ahová jöttek vele.
De ez csak egy történet…
Az ishi tib izgatottnak tűnt, és idegesen csattogtatta a csőrét.
– Tudjuk, hogy a hajó egy kincset szállított Dooku grófnak. Lehet,
hogy az elveszett kristályokat.
Quiggold a bárka orra felé bámult. A kapitány ott állt, és a végtelen
mennyiségű homokot kémlelte. Szellő lobogtatta a köpenyét.
– Remélem, hogy igazad lesz Pen. – mondta végül az elsőtiszt,
miközben a mindig nála lévő imagyöngyeit dörzsölgette. – Remélem,
hogy igazad van, különben sötét hajózás vár ránk.

17
 Negyedik
fejezet

Scorza utált második lenni.

Az öregedő weequay felmászott a létrán annak a viharvert
homokjárónak a fenekéből, ami az irányítása alatt állt. Az arcán lévő
vastag bőrréteg, és besüllyedt szemei azt a látszatot keltették, hogy
mindig mérges. A hajó gyors volt, bár drágán szerezte meg, ez nem
zavarta. Gyorsabban haladt, mint az az öreg szemétkupac, amivel a
Bíbor Bestia hajózott.
Scorza és Sidon Ithano évekkel korábban együtt szolgáltak egy
Peremvidéket járó, tragikus sorsú cirkálón, amit Új Gillilandnak
hívtak. A Gilliland a Hutt szindikátus előli, különösen piszkos
menekülés közben égett le, viszont a Bíbor Bestia nem csak túlélte a
megpróbáltatást, de eléggé megszedte magát ahhoz, hogy
finanszírozzon egy saját bandát. Azonban Ithano makacsul
megtagadta, hogy Scorza csatlakozzon a csapatába.
Scorza mélyen magában fortyogott. Igen, első ízben talán ő árulta
be az Új Gillilandet a huttoknak, de az üzlet, az üzlet. A Bíbor Bestia
egyik kellemetlen szokása, hogy az ügyeket személyessé teszi.
Scorza azóta mindig egy lépéssel a Menson Martinet kapitánya
mögött találta magát. Legalábbis mostanáig. Azon a napon a weequay

18
és a legénysége készen állt rá, hogy lecsapjon. Egy jeladó, amit
elrejtettek a Martinet fedélzetén, riasztotta Scorza legénységét az
adásra. Kizártnak tartotta, hogy elmulasszák ezt az utat és újra a Bíbor
Bestia után, másodikként érjenek célba.
– Uram? – a hang egy C5-D9 jelzésű, zöldes-lilás fényezésű
protokoll droidtól származott, aki kabinos fiúként és Scorza és a
legénység közötti általános hírvivőként szolgált. – Uram? – folytatta a
droid udvarias mély, bariton hanghordozásban. – Nekem jutott az a
szomorú feladat, hogy jelentsem, Sidon Ithano nyomvonalát követjük.
Messze előttünk járnak. A nagy távolságú szenzorok alapján épp arra
készül, hogy belépjen a Homok Tengerébe.
A weequay kapitány vadul dörzsölni kezdte a halántékait.
– És én még azt hittem, gyors a hajó… azt hittem órákkal előbb
érünk a Tengerhez, mint bárki más.
– Úgy tűnik… – válaszolta a droid – félretájékoztattak minket a
Bíbor Bestia hajóját illetően. A jelek szerint felszerelték egy
utángyártott, törvénytelen lebegtető erősítőkészlettel. Őszintén
mondom, ez tisztességtelen. Egyáltalán nem sportszerű. – A droid
incselkedő szögben megdöntötte a fejét. – Kívánja, hogy üzenjek
nekik és megnézzük, hogy megvárnak-e?
Scorza legénysége tudja, hogy jobb nem kérdezősködni, mikor a
kapitány kihajította a hajóból C5-D9-t.

19
 Ötödik
fejezet

A Szürke Gundarkok néven ismert motoros banda – aminek tagjai

közé tucatnyi faj tartozott, de egyetlen gundark sem –, felpörgette a
siklókat. Tudták, hogy későn fogták be a jelet. Tudták, hogy időbe
telik majd, mire megfejtik a klónháborúk idején használt csatahajó
régi titkosított rendszerét.
De nem számított.
Túl sok kalózbanda fogta el a rövid adást. Túl sok régi rivális fog
újra feltűnni, és hamarosan, nem csak egy versenyről lesz szó, nem…
Hamarosan egy mindenre kiterjedő kalózháború fog kirobbanni.
Káosz lesz és robbanások.
A Szürke Gundarkok ki nem hagynák ezt a mókát.

20
 Hatodik
fejezet

Az ortolán, akit Félszeműként emlegettek, a páncélozott és erősen

légkondicionált homokfutója belsejében, a központi irányító
állomáson ült és jó szemével az adatokat tanulmányozta. A járműve
talán lassan haladt, de masszív volt. Áthaladni a Homok Tengerén,
felért egy rémálommal és csak kevesen tértek vissza élve ebből a
pokolból.
De egyikük sem egy felújított csataosztályú homokfutóval utazott.
A hajót számtalanszor átalakították. Ellenállóvá tették az
ionvillámokkal, a perzselő homokkal és az intenzív hőséggel szemben.
A bolygón nem tombolt olyan vihar, ami kárt tehetett volna a
bestiában.
Félszemű megnyomott egy gombot a tőle balra eső billentyűn és a
hajó komm rendszeréből a népe zenéje tört elő. Az ortolánokat
rendkívüli hallással ajándékozták meg, de nem Félszeműt. A
robbanás, ami az egyik szemét követelte, közel siketté tette.
A futó tovább nyomult előre. Lenyűgöző látványt nyújtott. Az
oldalára egy dühösen néző ortolán koponyát festettek, az utángyártott
motorjaiból lángok csaptak elő és a hatalmas hangszóróiból

21
mennydörgő hangok törtek elő. Zene, amit csak egy dühös, félőrült
ortolán szerethetett.
Belül Félszemű mosolygott. Legyen átkozott, ha néhány felcsapott
kalóz vagy a legénysége hátráltatja a kincsszerzésben.

22
 Hetedik
fejezet

A Shrike lebegtető motorjai folyamatosan visítottak, mikor a

vitorlásbárka felfelé kúszott egy tíz méteres homokhullám csúcsa felé.
Sidon Ithano Quiggold felé biccentett.
– Tartsd biztosan! – ordította a gabdorin a fedélzeten állva.
A legénység pontosan ezt akarta tenni. Részben azért, mert a
vezetőjük bizalma és eltökéltsége inspirálta őket, másrészt viszont, a
Shrike legénységének minden tagja abban reménykedett, hogy életben
marad.
A hajó mentén a homokból láva csapott elő.
– A kikötő oldalon! – kiáltotta az elsőtiszt.
A robbanás a kikötő oldalon, egyenesen egy újabb halálos gejzír
felé terelte az erős hajót.
– Kapitány! – jelzett Quiggold, miközben egy korlátba
kapaszkodott. – Ez túl sok nekünk! A homokfolyás eltérít minket…
egyenesen a… a…
Quiggold felkiáltott.
A csípős homok óriási széllökésein át, amik áthasítottak a levegőn,
ismerős formát pillantott meg… egy kürtőt, ami árnyékként

23
emelkedett ki a Homok Tengerének felszínéből és a fekete égbolt felé
tört.
– Mégis mi a pokol az ott?
Visító felhúzott egy csörlőt. A gamorrai még figyelemre méltó
erejével is alig tudta a helyén tartani a vitorlákat. A nagy erőfeszítéstől
az erősen túlsúlyos kalóz hangosan röfögött, disznószerű orrával.
– Az egy vihar. – Quiggold álla leesett. – Egy homoktornádó!
Ithano csendben felemelte az egyik kezét, majd hirtelen leengedte.
Quiggold tudta, mit jelent a jelzés. Megfordult, hogy továbbítsa a
parancsot a legénységnek.
– Visító! Minden hajtóművel élesen jobbra! Reeg, készítsd a
torpedókat!
A gabdorin szilárdan fogta a korlátot. Tudta, hogy amit a kapitánya
tervez, az könnyen visszafelé sülhet el.
– Mindenki a helyére! Elbánunk ezzel a sivataggal!

24
 Nyolcadik
fejezet

Amikor homokjárója megmászott egy hatalmas homokhullámot,

Scorza körbenézett a távcsövével. Bár a kép torzított, ismerte annak a
bárkának a határait.
A Bíbor Bestia a pletykákkal ellentétben, nem sokkal előttük
haladt.
A kapitány felsóhajtott és előre lendítette a kezét, jelezve az
elsőtisztjének, egy másik weequay-nak, akit Grinkonak hívtak.
– Elszomorít. – mondta a kapitány nehéz, őszinte sóhajjal. –
Szomorú látni, ahogy egy jó hajó, ennyire siet a biztos pusztulása felé.
Elmondom, mi lesz…
Scorza elvigyorodott, kivillantva éles fogait, amiket vastag,
hüllőszerű bőre foglalt keretbe.
– Lelkiismeretes ember vagyok. Vegyétek célba őket az összes
ágyúval, amikor elmegyünk mellettük. Szabadítsuk meg Sidon Ithanot
és a legénységét a szenvedésüktől.

25
 Kilencedik
fejezet

– Van fogalmatok róla, mekkora a túlélési esélyünk, ha egyenesen

egy hármas osztályú homokviharba hajtunk? – Pendewqell meg sem
várta a választ, rögtön tovább pánikolt. – Nulla! Nulla az esélyünk! A
bárka darabokra fog szakadni!
– Teljesen igazad van. – bólintott egyetértően Quiggold. – Csak
sajnos, valaki a legénységből megesküdött, hogy ez az út, minden
idők legnagyobb zsákmányához vezet. Ezért vagyunk itt!
A Bíbor Bestia felemelte egyik kesztyűbe bújtatott kezét, jelezve
Quiggoldnak.
– Három! – ordította az elsőtiszt. Reeg Brosna aktiválta a torpedók
célzó rendszerét. – Kettő!
Az arcona betöltötte a különleges rakétát. Ez az egy darab volt
belőle, így, ha elvétik a lövést, vagy a rakéta besül…
– Egy!

26
 Tizedik
fejezet

Scorza nem bírt magával. Megragadta weequay bajtársát és

kirángatta a tüzelőállásból. A hullámzó dűnék a lehetetlenségig
megnehezítették a lövést, de nem egy olyan vén kalóznak, mint
Scorza. Megragadta az ágyú ikerindítóját, miközben mohón fürkészte
a célzó komputer kijelzőjét.
A homokjáró tíz métert süllyedt, a lebegtető rendszere visított az
erős szélviharban. A levegő sűrű volt, és fojtogató. Magasan fölöttük,
egy ionvillám ívelt át a koromsötét égbolton.
Ám ekkor, mintha csak ajándékot kaptak volna Am-Shaktól, a
villámok istenétől, a Bíbor Bestia hajója csigavonalban emelkedni
kezdett a nagy homok örvényben.
– Végre… – suttogta Scorza. – Végre beteljesedik a bosszúm.
És ezzel egyidejűleg, tüzet nyitott.

27
 Tizenegyedik
fejezet

– Tűz! – kiáltotta az elsőtiszt.

Reeg Brosna egy pillanatig sem hezitált. Sárga szemeit csukva
tartva és maga elé suttogva, ökölbe szorított, háromujjas öklével a
torpedó indító gombjára csapott.
A Shrike rakétája visítva száguldott át az óceánnyi homok felett,
áthaladt az emelkedő sodráson, és folytatta útját egyenesen a halál
örvényének szíve felé, ami azzal fenyegetett, hogy elnyeli és
megsemmisíti a nehéz vitorlásbárkát.
Semmi sem történt.
– Na, ez baj. – morogta Quiggold.
A helyzet tovább fokozódott, mikor lézerlövedékek csapódtak a
hajóba, amitől a bárka erősen balra dőlt. Quiggold megpördült, Visító
felhorkant. Reeg – akit különösképp arról ismertek, hogy lövöldözés
alatt milyen kecsesen és ügyesen mozgott –, átbukott a fedélzeti
korláton, és azonnal elsöpörte a homok egyre illékonyabb örvénye.
A Shrike-t megtámadták.

28
 Tizenkettedik
fejezet

Scorza nem bírta abbahagyni a nevetést. Épp azt látta, hogy a

Shrike feleslegesen kilő egy rakétát az örvénybe. Akármit is tervezett
a nagy és tekintélyes Bíbor Bestia, az egyértelműen megbukott.
A weequay kapitány végre láthatta gyűlölt ellenségének
szenvedését. Pokolian jó nap volt ez a kalózlétre.
Ám ekkor, a távoli bárka kidobott egy vontató kábelt. A több száz
méternyi nehéz kábel hirtelen elérte Scorza homokjáróját, és az erős
mágneses rögzítő a hajótestre tapadt.
Scorzának nem volt sem ideje, sem hajlandósága, hogy lenyűgözze
a lövés, mert a kábel a két hajó között megfeszült, és húzni kezdte a
homokjáróját egyenesen a forgószél és a Shrike irányába.
– Minden hajtóművet kapcsoljátok hátramenetre! – ordította a
kapitány.

29
 Tizenharmadik
fejezet

– Vontatókábel kidobva, Kapitány! – kiáltotta Reveth, aki átvette a

lőállást.
– Működik! – ujjongott lelkesen Quiggold. – Kihúznak minket az
örvényből!
Az elsőtiszt elhúzódott, mikor sugárnyalábok csapódtak be a
szerelékbe a feje fölött.
– És lőnek is ránk! – tette hozzá kevésbé lelkesen.

30
 Tizennegyedik
fejezet

Scorza homokjárója, a motorjai segítségével egyre kijjebb húzta

Shrike-t az örvényből, míg viszonzásul a Bíbor Bestia hajója a még
erősebb motorjai segítségével egyre közelebb és közelebb húzták a
vetélytársát és a legénységét a vitorlás bárkához.
A két hajót a nehéz mágneses vontatókábel kötötte össze és
gyorsan közeledtek egymáshoz.
– Tehát – mondta mogorván Scorza, inkább magának, mint
másnak – így végződik majd. Testvérek! – a weequay kapitány
megfordult. – Készüljetek az átszállásra!
A körülötte álló erkölcstelen és mocskos tolvajok és gyilkosok a
fegyvereikért nyúltak. És pontosan ebben a pillanatba indítottak
támadást a Szürke Gundarkok.

31
 Tizenötödik
fejezet

A motoros banda tagjai a két hajó körül köröztek, és folyamatosan

sugárfegyverekkel tüzeltek. Két tüskés bőrmellénybe bújt, zöldeskék
bőrű rodiai a Bíbor Bestia bárkája oldalán kezdett mászni, egy
harmadik, – egy nagy és szőrös, két fejszét forgató hassk pedig a
homokjárót csáklyázta meg.
Scorza őrjöngött, és majdnem olyan hangot adott ki, mint a vihar
maga. A weequay kapitány felkapott egy vibro-lándzsát, és vérben
úszó szemekkel átlépett a hajójáról a nagyobb vitorlás bárkára.
Eltökélte, hogy szemtől-szembe fog leszámolni régi nemezisével.

32
 Tizenhatodik
fejezet

Mindeközben, az ortolán lassú és masszív homokfutója előre

nyomult. Félszemű teljes biztonságban, nevetve nézte a kibontakozó
csatát, a járműve belsejéből. Szörnyű volt és számára egyértelmű is,
hogy a csatározó felek hamarosan eltűnnek a közelgő viharban.
A homokfutó tovább halad előre, a belsejében alig éreztek valamit
a kinti kínzó, féktelen viharból. Amíg a többiek harcoltak, az ortolán a
kincsre összpontosított. Valójában nem is volt messze, de a vihar és a
csata keveréke kellően lefoglalta a többi kalózt, hogy ne a kincset
keressék. Ha a szerencséje kitart, ő szerezheti meg a zsákmányt.
Félszemű nyújtózkodott és beszívta a homokjárója hűvös
légkondicionált levegőjét. A dolgok kezdték egy jó nap látszatát
kelteni.
Ám ekkor a homokjárót elnyelte egy hatalmas homokféreg és a
félszemű ortolán eltűnt a csatatérről anélkül, hogy bárki észrevette
volna, hogy egyáltalán jelen lett volna.
A nap mégsem alakult olyan jól Félszemű számára.

33
 Tizenhetedik
fejezet

Quiggold az egyik rodiai motoros hosszú pengéjét cipelte,

miközben Visító egy újabb kalózt rúgott ki a hajóról.
A gabdorin átnézett a korláton. A csapkodó homokhullámoktól és
a csata káoszától nehezen tudta volna megmondani, de mintha még
több kalózt látott volna a hajó oldalán felfelé mászni. Sokkal többet.
Quiggold biztosan tudta, hogy jól látta.
Épp ekkor egy lávagejzír tört fel a sivatagból a bárka jobb oldalán
és mindent lángba borított. Többek között a Szürke Gundakokat és a
weequay homokjárót. Ez pedig azt jelentette, hogy még több támadó
akart a Shrike fedélzetére lépni. A fedélzetre, ami most egyszerre égett
és olvadt.
– Ez most sokkal jobb. – morogta az elsőtiszt az őszinteség
legnyilvánvalóbb nyomai nélkül.

34
 Tizennyolcadik
fejezet

Tekintve, hogy a hajó, amit éppen elhagyott váratlanul robbant fel,

Scorza tompa puffanással landolt a Shrike dőlő fedélzetén, alig néhány
lépéssel a Bíbor Bestiától. A kapitány épp két Szürke Gundark
kalózzal küzdött, akik előtte bukkantak fel. Scorza gyors lövésekkel
leterítette az ellenfele ellenfeleit.
A közvetlen közelben csak a Bíbor Bestia és Scorza maradt talpon.
Körülöttük a tűz gyorsan terjedt a fedélzeten, elvágva a vörös kalózt a
legénységétől. A weequay erre az alkalomra várt. Most senki sem
zavarhatja meg, hogy bosszút állhasson.
– Mindig azt gondoltad, hogy jobb vagy nálam, nem igaz Vörös? –
Scorza felnevetett. – Ennyi éven át mindig a legjobb embereket
toboroztad, elloptad a zsákmányokat, amik valójában már az enyémek
voltak, és úgy kezeltél, mintha senki lennék! Mintha nem is léteznék!
Scorza arcáról eltűnt a mosoly, miközben célzott a fegyverével.
– És most nézz magadra! – újra felnevetett. – Fogadok, sose hitted,
hogy így ér véget.
A kalóz körbepillantott. Kényelmetlenül tett egy lépést előre. A
vörös maszk mögött nem emberi torokból származó hang szólalt meg.
Scorzán minden eddiginél pusztítóbb düh söpört végig.

35
 – Mi? – a weequay kényszerítette magát, hogy ne mutassa ki az
érzelmeit. – Hogy… hogy-hogy nem tudod, mi vagyok? – sziszegte.
Sidon Ithano, a legveszélyesebb kalóz, aki kihajózott a
Peremvidéken túli Eltűnt Csoportok régióba, a harcos, akitől a
legjobban féltek az Adratharpe 7 csatájában, fajának leghírhedtebb
tolvaja, egyszerűen, bocsánatkérően vállat vont. Sok weequay kalózt
ismert meg. A fajuk mindenhol felbukkant.
Scorza eldobta a sugárvetőjét és egy vibro-pengét húzott elő a
hüvelyéből. Saját kezűleg vethet véget legnagyobb ellensége életének.
Semmi más nem állíthatja vissza a weequay kapitány becsületét.
A csata kezdetét vette. Scorza vadul hadonászott a fegyverével. A
Bíbor Bestia ügyesen mozgott, miközben a saját pengéjével kivédte a
támadást és ellenfele védelmén belülre lépett. Egy rövid pillanatra
Scorza azt hitte, nyert helyzetbe került, aztán Sidon Ithano szilárd
rúgással kitört, és átbillentette meglepett ellenfelét a bárka korlátja
fölött.
Ugyanekkor, az örvény szíve halványkék szín kíséretében
felrobbant és hirtelen minden szemnyi homok azonnal megfagyott a
sivatagban.

36
 Tizenkilencedik
fejezet

A rakéta, amit a Shrike kilőtt, nem akármilyen rakéta volt, hanem

egy ritka, és erősen illegális vas, amit csak kinetikus diszruptor néven
ismertek.
A kinetikus diszruptort eredetileg gázbányászati telepeken történő
felhasználásra tervezték. Arra használták, hogy a porlasztott
részecskéket elválasszák a gáznemű forrásoktól, illékony
munkakörülmények között. Gyári körülmények között a
diszruptorokkal nagyon hatásosan lehetett dolgozni és egy rövid időre
magnőtt rájuk az igény.
Sajnos, amikor szimulált környezeteken kívül használták őket,
hamar kiderült, hogy a rakéták által szétválasztott kinetikus energia
visszatérhet, sokkal veszélyesebb és illékonyabb formában, mint
korábban. Vagyis ez azt jelenti, hogyha szétszakítasz, mondjuk egy
homokvihart… akkor perceid vannak vissza, míg a fagyott részecskék
újra elindulnak. Egy órával később ezek a korábban fagyott
részecskék rendkívül robbanékonyak lesznek.
Következezésképpen, a diszruptorokat megszűntették, bár a galaxis
kevésbé jó hírű sarkaiban, korlátozottan még mindig rendelkezésre
álltak.

37
 Az örvény, amely eddig lassan húzta a két összekapcsolt lebegő
hajót, hirtelen eloszlott. A sivatag megfagyott. A soha véget nem érő
homokdűnékhez szokott kalózok, motorosok és tolvajok botladozni
kezdtek a fedélzeten, de a Bíbor Bestia és a legénysége készen állt.
– Oldjátok ki a vontatókábelt! – ordított Quiggold. – Koordinátákat
újra beállítani! Még nem úsztuk meg!
Pendewqell átlökött egy összezavarodott Szürke Gundarkot a még
mindig lángoló vitorlás bárka korlátján.
– Ott van! Ott van a csatacirkáló! – kiáltotta izgatottan.
És valóban. A Konföderáció régi roncsa a néhány perccel korábban
még dübörgő örvény túloldalán hevert.
A Shrike előrelendült, és hátrahagyta az összezavarodott kalózokat
és motorosokat az égő végzetükkel együtt.

38
 Huszadik
fejezet

A sivatag kezdett életre kelni, mire a vitorlás bárka legénysége

elérte a szeparatista hajó roncsát. Azonnal világossá vált, hogy nem a
Shrike érte el először a kincset, ami tovább rontotta a dolgokat.
Miközben a cirkáló raktérfedelének kinyitásával küzdött, Visító
röfögött. Quiggold a hajó belsejében lévő nehéz futók felé biccentett.
– A Huttok Karmai! Hagyjuk, hogy azok a mocskos womp
patkányok átjussanak rajtunk. Ha látjuk őket…
A fedél kinyílt, Quiggold pedig félbehagyta a beszédét. Odabenn
megtalálták a Huttok Karmainak összes tagját. Holtan.
– Nos… – folytatta az elsőtiszt – így mindjárt más.
Visító rémülten felvisított. A Bíbor Bestia kesztyűs kezével
leintette a disznó orrú kalóz félelmét. Quiggold a kapitánya állítását
visszhangozta.
– Felkészületlenek voltak. Mi nem. Ennek a hajónak évtizedek óta
durilliam gáz szivárog a magjából. Mindenki… vegyetek fel
maszkokat! Most!
Felszerelkezve a mérges gázok ellen, a Shrike legénységének tagjai
beléptek a lezuhant hajó belsejébe, hogy megkeressék a
zsákmányukat.

39
 Huszonegyedik
fejezet

A Shrike égő burkolatáról felkapaszkodó Scorza, aki azóta ott

csüngött, mióta ellenfele kilökte a fedélzetről, dühöngött. Türelmes
weequay-nek számított, és egyszer csak a szeparatista hajó belsejében
rájött, hogyan győzhetné le gyűlölt ellenségeit.
Aztán a megérdemelt zsákmány, végre egyedül az övé lesz.

40
 Huszonkettedik
fejezet

A cirkálóban nehezen lehetett eligazodni. Az évtizedes korrózió

alapos munkát végzett a sétányokon és kevés hely maradt a lehullott
törmelék és az inaktív harci droidok között, ahol haladhattak.
Ennek ellenére jól haladtak és rövid idő elteltével a Shrike
legénysége elérte a parancsnoki hidat, ami ugyanúgy romokban és
elhagyottan hevert, mint a hajó többi része, a parancsnoki állomáson
pedig egy félig összezúzott rohamdroid ült.
Azonban a szóban forgó droid mozgott. Halk kattanást és búgást
lehetett hallani, ahogy a droid karja felemelkedett, majd
visszasüllyedt. Újra és újra.
– Még nem merült le? – kérdezte zavartan Reveth.
– Éppen hogy. – válaszolta Pendewqell. – A hat hónappal ezelőtti
mágneses vihar több elhagyatott hajót is újraindított a térségben. A
töltés azóta lassan beépült a hajó energia köreibe. Ez a kis szikra
küldte el az üzenetet, amit befogtunk.
– Vagy úgy. – csatlakozott be Quiggold. – Szóval a hajó lassan
újra beüzemel?
– Pontosan. – válaszolta Pendewqell, miközben a hajórakomány-
jegyzéket vizsgálta.

41
 A Bíbor Bestia döbbenten megrázta a fejét.
– Pen… – kezdte Quiggold, miközben arra használt egy
hordozható erősítőt, hogy felgyújtsa a hajó másodlagos számítógépét.
– Te és én nagyon régóta együtt dolgozunk. Ezért szeretném, ha
tudnád, hogy ezt a lehető legkedvesebb módon kérdezem.
– Öö… Igen, Quiggold?
– Te tényleg ilyen idióta vagy?
– Öö…
– Eldöntendő kérdés Pendewqell. Teljesen elment az eszed?
– Öö… nem, uram. Nem. Egy kicsit sem.
– Ó, ez nagyszerű. – vágta rá Quiggold gúnyos őszinteséggel.
Akkor jól gondolom, hogy az, hogy egy cirkálóra jövünk, ami tele van
újraaktiválódó rohamdroidokkal, olyan dolog, ami eszedbe jutott,
mielőtt először javasoltad a kincskeresést?
Az ishi tib szünetet tartott és hátrafordult a hátborzongató kapitány
felé, majd újra a felbosszantott elsőtiszt felé fordult.
– Ó… – mondta. – Öö… – tette hozzá.
Nem mintha bármelyik is segített volna.

42
 Huszonharmadik
fejezet

Odakint, Toltek, a devaroni végre elérte a hajót.

A devaroni kalózbanda tagjai messziről figyelték a csatát, és nem
akartak részt venni benne. Ehelyett nagy ívű kört írtak le, annak
reményében, hogy kikerülhetik a küzdő feleket és elsőként érhetik el a
lezuhant szeparatista hajót. Sajnos azonban, amikor a homokvihar
hirtelen véget ért, a szél hajtotta vitorlásuk megrekedt. Egy jó órát vett
igénybe, mire a vihar lendülete elég intenzitással visszatért és a
devaroni hajó újra működésképes lett.
Toltek csak mosolygott, mert a késleltetése nem számított.
Túlerőben volt a többi kalózbandához képest, és a legénységével
irányításuk alá vonta a kijáratot. Mindössze várnia kellett, amíg a
Bíbor Bestia előjön a zsákmánnyal.
Ilyen egyszerű.
Toltek szerencsétlenségére, nem tudott arról a látványos reakcióról,
amelyet a vetélytársa kinetikus diszruptora hamarosan okozhat, így őt
és a legénységét teljesen felkészületlenül érte a pillanat, amikor
minden egyes homokszem örvényleni kezdett körülöttük, és egy
hődetonátor erejével felrobbant, véget vetve Toltek, a devaroni
történetének.

43
 Huszonnegyedik
fejezet

A cirkáló megremegett. A Shrike legénysége olyan gyorsan futott

végig a romos folyosókon, amennyire a törmeléktől lehetséges volt.
Sidon Ithano mindegyiküket tájékoztatta, így tisztában voltak vele,
hogy a menekülést jelentő ablak gyorsan lezárt.
– A hangárnak erre kell lennie. – Reveth a hajó holo-sematikus
ábráját tanulmányozta, és egy nagy, részben nyitott ajtóra mutatott.
– Rögtön azon túl? – Pendewqell szünetet tartott. – Úgy érted,
rögtön a droid töltőállomásokon túl?
– Inaktívak. – vágta rá Reveth.
– Még. – kiáltott fel az ishi tib.
– Itt, vagy odabenn? – kérdezte Quiggold félresöpörve az
aggodalmakat. – Mindkét úton gondba leszünk, ha újra aktiválódnak.
Úgyhogy szerezzük meg a kincset és tűnjünk el erről a hajóról!
A legénység áthaladt a hatalmas kamrák között. Az élettelen
töltőállomásokon inaktív rohamdroidok százait függesztették fel.
– Valami nagyon rossz érzés fogott el… – motyogta az ishi tib.
– Rossz érzés fogott el? Tényleg? - Quiggold Pendewqellre
bámult. – Még csak most kerített a hatalmába „a rossz érzés”?
– Ez csak egy szófordulat. – védekezett az ishi tib.

44
 – Elég hülye szófordulat! Persze, hogy rossz érzésed van! Itt
vagyunk egy elhagyatott csatahajó kellős közepén, amit félig
eltemetett a homokörvény, és ami dugig van droidokkal, amiket arra
programoztak, hogy megöljék a betolakodókat! Mindegyikünknek
rossz érzése van! És ez az egész a te ötleted volt!
– De a kincs! – vágott vissza Pendewqell. – A kincs mindent
megér! A kristályok milliárdnyi kreditet érnek. Majd meglátod! Majd
mind meglátjátok!
– Ajánlom is! – morogta Quiggold.
Mögöttük, elég messze ahhoz, hogy senki ne láthassa, kivéve a
látszólag élettelen droid hadsereg, Scorza lopakodott, és a
kikerülhetetlen bosszúját tervezte.

45
 Huszonötödik
fejezet

– Egy hűtőkörös sztázis kapszula? – kérdezte Pendewqell

kétségbeesett hanghordozással.
A legénység elérte a hangárat, és gyors lövésekkel valamint jól
elhelyezett robbanószerekkel, végül sikerült bejutniuk.
De nem találtak fénykard kristályokat. Csak egy hűtőkörös
kapszulát. Ezeket többnyire rövid időtartamokra használták, de ez a
kapszula egyértelműen régóta ott volt. A kapszula tiszta üvegét jég
fedte be, így lehetetlenné vált, hogy lássák, mi van a belsejében.
A cirkáló újra megremegett. A kinti, robbanékony vihar végleg
rátette a kezét az amúgy is romos csatahajóra. A hatalmas jármű
hamarosan teljesen eltűnik.
– Rendben, nézzétek… akármit lefagyaszthattak odabenn! –
mondta Pendewqell optimista hanghordozásban, holott egyáltalán nem
így érezte magát. – Lefogadom, hogy akármit, vagy akárkit is
fagyasztottak le, az tényleg nagyon értékes.
A legénység minden tagja az ishi tibre meredt.
– Nézzétek… ha nem lenne értékes, miért lenne itt? – kiáltott fel
izgatottan Pendewqell.
A Bíbor Bestia bólintott, Quiggold pedig vállat vont.

46
 – Ez mondjuk jogos. Kapcsoljuk ki.
Visító és Reveth megfogta a kapszulát, miközben Pendewqell
elkezdte nyomkodni a sürgősségi generátor rendszer oldalpanelét, ami
érintetlenül megőrizte a sztázis mezőt. A kapszula másodperceken
belül nyílni kezdett és mindenki megláthatta, mit fagyasztottak le a
belsejében.
Egy köztársasági klónkatonát.
Életben maradt, évtizedekkel a Klónok háborújának lezárása óta.
– Hol… hol vagyok? – kérdezte a katona dadogva.

47
 Huszonhatodik
fejezet

A B1-CC14 jelzésű rohamdroid szebb napokat is megélt már. A

Ponemah felszínével történt ütközés óta eltelt évtizedekben a droid
folyamatosan korróziónak és áramköri lebomlásnak volt kitéve. Nem
mintha lett volna jelentősége, mivel a droidnak energiája sem maradt
egész idő alatt.
Mostanáig. Most egy energiaszikra begyújtotta a romos hajó
energia receptorait és a rendszer lassan újratöltődött.
B1-CC14 a jó szenzorjával vetett egy pillantást az előtte lévő félig
összetört konzol, nyugtalanító figyelmeztető jelzésére. A szállítmányt
– Dooku gróf kincsét – kiengedték a sztázis kapszulából. Ennek nem
lett volna szabad megtörténnie. A klónkatonát nagy veszély árán a
Coruscanton fogták el és zárták be hosszú távra az orvosi sztázis-
mezőbe, egy szigorú kihallgatást követően. A tájékoztatás szerint, a
klón volt az utolsó személy, aki egy jól ismert köztársasági árulóval
beszélt és úgy vélték, hogy létfontosságú információk kerültek a
birtokába. A katona azonban nem adta tovább az információt a
vallatódroidjainak. Ezért, Dooku gróf szigorú parancsai szerint
lefagyasztották a klónt, és a továbbiakban senki – még a droidok sem

48
– beszélhettek vele. Legalábbis addig, amíg Dooku maga nem kérdezi
ki a klónt.
Legalábbis ez volt a terv. De menet közben valami – bár B1-CC14
nem tudta pontosan, hogy mi – félresiklott. Nem mintha számított
volna. Végeredményként a hajót észrevette és támadás alá vonta egy
megsemmisítő köztársasági erő, és minden droid törekvése, hogy
elmeneküljenek a pusztulástól, meghiúsult.
Most már csak egyetlen parancs számított. Dooku gróf nagyon
sajátos parancsa. Bármi áron meg kell akadályozni a fogoly szökését.
B1 tudta, hogy még teljesítheti ezt a parancsot.
Utolsó csepp energiáját arra használta, hogy aktiválja a vészjelző
rendszereket. Azokat, amelyek a teljes töltöttséggel rendelkező szuper
rohamdroidok mozgósításáért feleltek. Perceken belül több tucat
szuper rohamdroid fogja átfésülni a folyosókat, hogy eltávolítsák a
hívatlan vendégeket.
És ezzel a tudattal, B1-CC14 visszatért a deaktiválás édes
feledésébe.

49
 Huszonhetedik
fejezet

Reveth gyorsan előre lépett, hogy segítsen talpra állni a katonának.

Hiába, mert annak ellenére, hogy több évtizeden keresztül egy sztázis
kapszulába zárták, a klón harci képességei változatlanok voltak.
– Nem értitek! – kiáltotta a katona, miközben hátat fordított a
twi’lek nőnek. A klón kétségbeesettnek látszott. Lázasan gagyogott.
– Orvos vagyok. – mondta két gyors levegővétel között. – És én…
én megtudtam valami… valami szörnyűt. Fives tudta… rájött az
egészre, miután Tup… és ezért megölték. De én tovább kutakodtam.
Azt mondták egy vírus…
A Bíbor Bestia finoman intett Visítónak és Pendewqellnek, a két
kalóz pedig a beteg klón egy-egy oldala felé helyezkedett.
– De egy chip volt. A fejünkben. Minden klón fejében! És a
parancs… A parancs, hogy áruljuk el… öljük meg… és a Kancellár
utasított ezt!
A klón megragadta Visító kinyújtott kezét és a közeledő
Pendewqell felé lökte. Bámultan nézte a klón hirtelen jött
erőkifejtését.
– A szepik… elfogtak.

50
 A katona olyan gyorsan kezdett beszélni, hogy alig lehetett
követni. Mintha a klón nem tudta volna, hogy hangosan is kimondja a
gondolatait.
– Vallatni kezdtek, hogy megtudják, ki tud még róla. – A klón
izzadt és remegett. Szomorúnak látszott. – De soha nem volt esélyem
rá, hogy bárkinek is továbbadjam, amit megtudtam. Nem tudtam,
kiben bízhatok. De még ezt sem mondtam el nekik…
A kalózok csendben figyeltek, miközben a beteg klón eszelősen
folytatta.
– Erre azt mondták… azt mondták, hogy elküldenek valakihez, aki
előtt nem tudom megtartani a titkomat… egy Sith nagyúrhoz… A
hideg… a dermesztő, égőt hideg…
A klón a földre rogyott. A szemei fennakadtak.
– Sztázis mérgezés. – suttogta Reveth. – Túl sokáig volt a
fogságában.
– Nem! Még megmenthetem őket. Skywalker… – a klón
szándékosan suttogva ejtette ki a nevet. – Vigyetek el Skywalker
tábornokhoz! Ő majd segít. Megmenthetjük… a Jediket… a
Köztársaságot!
– Mi az azonosítód, katona? – kérdezte Quiggold a nemrég
kifagyasztott katonától.
– CT-6116. – köhögte ki a katona. – Kix. A többiek csak Kix-nek
hívtak, uram…
Amint a klón kimondta ezt, elvesztette az eszméletét. Reveth
gyorsan a katona mellé sietett, és maszkot tett az arcára.
– Nos. – kezdte Quiggold, megtörve a hosszú csendet, ami a
kalózbanda tagjaira telepedett. – Ez minden bizonnyal értékes
információ, Pendewqell. Fogadni mernék, hogy a Galaktikus
Köztársaság rendkívül boldog lesz most, hogy megállíthatják az

51
Uralkodót, mielőtt hatalomra kerül. Valószínűleg sok életet ment meg
galaxis-szerte. Talán elmehetnénk a Jedi Tanács elé, és átvehetnénk
egy szép, szaftos jutalmat! Most már csak vissza kell utaznunk az
időbe! Mit mondasz?
Az elsőtiszt szembe akart fordulni az ishi tibbel, aki ostobán
belevezette őket ebbe a kincsvadászatba, de Pendewqell eltűnt.

52
 Huszonnyolcadik
fejezet

Az ishi tib hazardírozott, amikor szóba hozta Dooku gróf elveszett

kincseit. Blöffölt és veszített.
A Bíbor Bestia korrekt kapitány volt, de nem túl megbocsátó. A
küldetés több áldozatot követelt, mint amit Pendewqell valaha is
törleszthetne. Valószínűleg mindenkinek az lenne a legjobb, ha most
elmenne, és elkerülné a kínos szembesítéseket.
Csak vissza kell mennie a bárkára, a hangárba bepattanni egy
egyszemélyes hajóba, és eltűnni a Homok Tengeréről, mielőtt bárki
észrevenné. Aztán elmehetne egy másik szektorba. Elmehetne a
Wascora vagy az Anduira, vagy egy olyan világra, amin még soha
neki sem járt.
Pendewqell befordult egy sarkon és egyenesen belefutott egy
csoport újraaktivált szuper rohamdroidba.
– Vettem, vettem. – mondta az előtte álló, majd az egész droid
század tüzet nyitott.
Az ishi tib ezeket a szavakat hallotta utoljára életében.

53
 Huszonkilencedik
fejezet

Az öreg hajó szétesett, a Meson Martinet legénysége pedig

mindössze annyit tehetett, hogy kitért a törmelékek elől.
A kapitány elrendelte a csapatnak, az eszméletlen klón kimentését
is. Quiggold nem értette miért, de Pendewqell hirtelen távozása után
úgy döntött jobb nem vitatkozni a kapitánnyal.
Ahogy a klónt a hátára vetette, Visító elképesztően durván
morogni kezdett valamit. Szerencsére senki sem érezte úgy, hogy le
kellene fordítania. Nem maradt idő a vitára és az ellenkezésre. A kinti
homokvihar teljesen megőrült, így nem maradt idő semmire, csak,
hogy visszarohanjanak a bárkára és elmeneküljenek.
Scorza ekkor döntött úgy, hogy lecsap.

54
 Harmincadik
fejezet

– Ostobák! – köpött ki Scorza, miközben előlépett egy romos

folyosóról, hogy elvágja a menekülő kalózok útját. Kezében a
sugárvetőjét tartotta. – Tényleg azt hittétek, hogy ilyen egyszerűen
elmenekülhettek a kinccsel? Tényleg ennyire alábecsültétek az
ellenfeleteket?
A legénység tagjai pillantásokat váltottak, Quiggold pedig vállat
vont.
– Valójában, ki is vagy te?
– Scorza! – ordította a weequay. – Én testesítem meg a bosszút! Én
hozom el a teljes és totális pusztulásotokat!
– Rendben. – válaszolta az elsőtiszt.
– Rendben? Mindössze ennyit mondasz, hogy mentsd magad? Ez a
legjobb, amit ajánlhatsz?
– Én csak… – Quiggold szünetet tartott.
– Mi van? – Scorza a sugárvetőjével mutogatott. – Beszélj!
– Szerintem valamivel nem számoltál.
– Ó, tényleg? – Scorza hangjából sugárzott a megvetés. – És mégis
mi lehet az? Ezúttal miféle okos trükk lehet a kapitányod tarsolyában?
– Nem trükk. Csak… – a Quiggold a kapitányára pillantott.

55
 A kalózkapitány felemelte az egyik kesztyűbe bújtatott kezét és
rámutatott valamire a weequay mögött.
– Egy szuper rohamdroid század áll mögötted. – folytatta
Quiggold.
Scorza meglepetten megfordult. Arra számított, hogy bedőlt az
egyik legősibb trükknek, de nem ez történt. A droidok tényleg ott
álltak és célba vették, majd tüzet nyitottak.
Így ért véget Scorza bosszúvágyának története.

56
 Harmincegyedik
fejezet

Szerencsére a rohamdroidokat elég időre lekötötte, hogy

végezzenek a weequay kapitánnyal, és ez idő alatt a Shrike
legénységének sikerült megszöknie. Egyik sarkot a másik után
hagyták el, míg végül elértek a hangárba, ahol a vitorlás bárkájukat
hagyták.
Quiggold és Visító meghúzták a vészhelyzeti kart és kinyitották a
hangárat. Épp időben, hogy a legénység szemtanúja legyen, ahogy egy
óriás homokféreg felkapja a vitorlás bárkát és erőteljes hatalmas
pofájával darabokra zúzza.
A maszk miatt lehetetlen lett volna megmondani, de Quiggold
régóta ismerte Sidon Ithanot ahhoz, hogy biztosan tudja, a kapitánya
elkeseredettségében a szemeit forgatta.
– Nos… – mondta az elsőtiszt. – mindig vannak mentőkabinok.

57
 Harminckettedik
fejezet

Csak egyetlen mentőkabin maradt.

Pontosabban kifejezve, egyetlen működőképes mentőkabin maradt.
Mivel nem a hajó homokba temetett oldalán helyezkedett el és szuper
rohamdroidok csoportja sem vette körül csak egy probléma maradt.
Nem mindenki fért be. Valakinek hátra kellett maradnia.
Quiggold végighaladt azon az elképzelésen, hogy bátran feláldozza
magát így megmentve a kapitányát és a legénységet. De nem ez
történt. Miközben Visító, Reveth és az elsőtiszt egymással dulakodott,
hogy biztos helyet szerezzenek a kabinban, a kapitány hátrébb lépett.
Egyetlen szó nélkül, a kapitány belökte a legénységét és az
eszméletlen klónt a mentőkabinba. Mielőtt bárki tiltakozhatott volna,
Sidon Ithano – ugyanolyan közömbös arccal a karmazsinvörös maszk
mögött, mint bármikor máskor – meghúzta a kioldó kart és nagy
sebességgel kilőtte a csapatát a megsemmisült hajóból, a Homok
Tengerén át.

58
 Harmincharmadik
fejezet

Quiggold és a legénység többi tagja szomorúan nézték, ahogy a

mentőkabin biztonságos helyre szállította őket. A cirkáló lángokban
állt, és egyre mélyebbre süllyedt a robbanásveszélyes homokban.
– Talán… – kezdte Quiggold. – még rendben van.
A legénység összerezzent, ahogy az óriás féreg felrobbant a régi
szeparatista hajó fedélzetén, miközben olyan szörnyű sikító hangot
adott ki, amit legjobb nem is részletezni.
– Lehet, hogy még… – folytatta az elsőtiszt optimistán.
A szeparatista hajót egy végső robbanásban teljesen elnyelték a
lángok és a fény.
– Kit akarok becsapni? – hangját átitatta a megbánás.

59
 Harmincnegyedik
fejezet

Eltelt egy hét, aztán egy újabb, végül a harmadik is. Egy elhagyott
bárban a Meson Martinet életben maradt legénysége a kapitányuk
felbukkanását várta. Nemsokára azonban indulniuk kellett. Kezdtek
kifogyni az ellátmányból, márpedig egy sivatagi bolygón nem lehet
megélni étel vagy víz nélkül.
Mégis addig vártak, amíg az lehetséges volt.
Kix, a klón végül teljesen felépült – fizikailag. A katonát nagyon
megrázták a galaktikus történelemből kapott felfedezések, amiket az
ébredése óta tudott meg. Különösen a Jedi Rend elleni csata és a Rend
bukása kavarta fel.
Miközben Kix a sorsán gondolkodott, amit a furcsa jövőtől kapott,
a kalózbanda a múltba révedt.
– Meghalt, Quiggold. – mondta Reveth. – És nekünk vele kellett
volna elsüllyednünk. Mindent elvesztettünk. Mindent tönkretettünk.
– Tudom… tudom… – válaszolta a gabdorin kalóz. – Arra
gondoltam, hogy várhatnánk még egy hetet. Úgy értem… talán…
– Talán mi? – kérdezte a twi’lek zaklatottan. – Talán a kapitány
valahogy megszelídítette az óriási féreget, és azon lovagolt végig a
robbanó homok és láva sivatagában? Ebben reménykedsz?

60
 Quiggold megrázta a fejét. Tudta, hogy nem maradt esély arra,
hogy a kapitány életben legyen. Szinte semmi. Senki… még egy
tapasztalt Jedi sem menekülhetett volna el, abból a pokoli…
Az elsőtisztnek leesett az álla. Reveth sokkos állapotban állt fel,
míg Visító örömében visítani kezdett. Az ajtóban ott állt a Bíbor
Bestia. A köpenye rongyos volt, vörös sisakja pedig megfakult egy
kicsit, de mégis… életben maradt.
– De… hogy? – kérdezte Quiggold tanácstalanul.
A kalózkapitány nem törődött a kérdéssel, helyette egy fémkockát
hajított Kix-nek.
– Az meg mi? – kérdezte az elsőtiszt összezavarodva.
– Ez egy szeparatista hajó memória kockája. – válaszolt Kix. –
Ezeket önmegsemmisítésre tervezték, de ez… meghibásodhatott. – a
klón felnézett. – Ez a kocka egy teljes térképet rejt, rajta az összes
eldugott droidgyárral, amit a szeparatisták valaha felépítettek. Titkos
bázisok. Fegyverraktárak. Minden.
Reveth elvette a kockát Kix-től, és elismerően füttyentett.
– Ötven évvel ezelőtt szinte lehetetlen lett volna feltörni, de
most… gyerekjáték. Lenyomozhatjuk ezeket a létesítményeket… Ez a
mi ősi eltemetett kincsünk! Gazdagok leszünk!
Quiggold füttyentett.
– És épp most szereztünk valakit, aki első kézből ismeri a
klónháborúk katonai létesítményeit és biztonsági rendszereit. Üdv a
fedélzeten, Kix. – Quiggold szünetet tartott, majd mikor elmúlt a
sokkos állapota, folytatta. Kezeiben az imagyöngyeit dörzsölgette. –
Rendben, de most komolyan. – felnézett a kapitányra. – Hogy élted
túl? A tűz… a homok… a féreg… Hogyan…?
A Bíbor Bestia leült egy poros kanapéra, és nyújtózkodni kezdett,
mintha az évek alatt semmi izgalmas nem történt volna vele, és az

61
elsőtisztre mutatott, majd érdes, mechanikus hangon – amit ritkán
hallottak tőle –, megszólalt.
– Neked kellene a legjobban tudnod Quiggold. Sidon Ithano
vagyok, és nem halok meg egykönnyen.

62
Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban, a klónháborúk idején,
egy cirkáló, ami értékes rakományt szállít az áruló Dooku grófnak,
lezuhan a Ponemah bolygóján található Homok Tengerén, ezzel
eltemetve a kincseit. Évekkel később, Sidon Ithano kapitány, akit
Bíbor Bestia néven is ismernek, kalóz legénységével befogja a
lezuhant hajó jelét. A kalózok felkerekednek, akármit is rejt a homok,
de a hajó adása széles körben és messzire elért. Most a szektor minden
kalóza Dooku gróf elveszett kincsét akarja megszerezni. Vajon a
Bíbor Bestia képes megtalálni a riválisai előtt?